Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Dognácska (ROU)
2 tétel
1998. szeptember 5.
Halaváts Gyula /Zséna, 1853. július 7. – Budapest, 1926. július 29./ a Bánság geográfusa. Első munkájában kutatta Krassó-Szörény megye földtanát (1880), majd Fehértemplom vidékét (1882), Oravicabánya vidékét (1884), Versec környékét (1885). Ezután következett Dognácska és környékének kutatása (1887, 1888), majd Boksánbánya vidéke (1889), Kölnig Szócsán, Nagyzorlenc területe (1893), Resicabánya (1893), majd Buziás területe (1898). Az Erdélyi-medence tektonikája zárja be bánsági és erdélyi kutatásait (1913). A háború befejezése után az Alföld geológiájával foglalkozott, főleg annak Duna–Tisza közötti részével. Megjelentek cikkei az Archaeológiai Értesítőben is. A háború után a Földtani Intézet elárvult könyvtárát hozta rendbe és vezette haláláig. /Dr. Mészáros Miklós: Halaváts Gyula, a Bánság földtanának kutatója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./
2017. január 9.
Volt egyszer egy iparvilág
Nagyon érdekes kiadvánnyal lepte meg az érdeklődőket a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó 2016-ban: Kakucs Lajos Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között című kötetével.
A könyv legfőbb erénye talán az, hogy a legszigorúbban vett szakemberektől, a témában legkevésbé jártas, de a régebbi idők viszonyaira a maiakhoz hasonlóan nyitott szemmel figyelők számára egyaránt nagyon sok újdonsággal szolgál. A szerző 1975 és 1985 között a temesvári székhelyű Bánsági Múzeum történeti részlegének volt a munkatársa, és ahogy az Előszóban írja: „A romániai múzeumokban dolgozó kisszámú magyar szakember többségéhez hasonlóan kutatási céljaimat igyekeztem a politikától mentesebb gazdasági területekre irányítani. A Temesváron eltöltött évtizedben így fordultam a román kollégák által amúgy is „mostohagyerekként” kezelt bánsági mezőgazdasági és iparfejlődés múltjának kutatása felé.”
1981-ben Bánsági pecsétek címen huszonhat bánsági céhpecsétnyomót mutatott be, 1983-ban pedig a Bánsági céhek kiállításon az említett céhpecsétnyomók mellett a Bánság romániai helységeinek egykori kézművesiparára vonatkozó céhkiváltságokat, bizonyságleveleket, vándorkönyveket, ládákat, zászlókat és remekeket mutatták be. Az akkori időknek megfelelően a hatóságok nem járultak hozzá, hogy magyarországi és jugoszláviai múzeumokkal és levéltárakkal együttműködve rendezzék a kiállítást, a bemutatott anyag iránti érdeklődés mégis jelentős volt, különösen a temesvári és a környező falvak német ajkú lakosságának a körében. 1985-ben elkobozták Kakucs Lajos jegyzeteit, és csak 1991-ben sikerült visszaszereznie, ekkortól viszont már kiterjeszthette kutatásait a szerb Bánság területére is.
Manapság, amikor tájainkon sorra szűnnek meg a valaha nagynevű iparvállalatok, hajdani épületeik ebek harmincadjára hagyva, vagy már le is bontották őket, szórakozóhelyeket, bevásárlóközpontokat építve a helyükre, szinte hihetetlennek tűnik, milyen pezsgő céhélet volt már a 17. században is aránylag kis vagy közepes bánsági településeken. Kakucs Lajos azzal kezdi könyvét, hogy áttekinti az 1716 előtti kézművesség, céhélet és iparfejlődés helyzetét, és ezt követően tér át részletesen a török uralom alóli felszabadulás után elindult fejlődés ecsetelésére.
Ennek a témakörnek a keretében külön beszél Majdanpek, Csernestica, Újmoldova, Szászkabánya, Oravica, Dognácska, Boksa, Lunkány, Nadrág, Gladna, Ruszkabánya, Anina és Resica fejlődéséről, a céhek és manufaktúrák szervezéséről a bánsági határőrvidéken, illetve külön fejezetben a zsidóság és a céhek viszonyáról, a bánsági háziiparról és az ipartársulásokról. Szubjektív vélemény, de számomra, aki csak nagyon érintőlegesen, irodalmi művek „közbenjárásával” tudok a letűnt idők nagyon hosszas és nagyon hasznos szokásáról, az iparosnak álló fiatalok külföldi tanuló- és vándoréveiről, a bánsági iparvilág színvonalát és szakmai értékeltségét elsősorban nem az bizonyítja, hogy innen is mentek külföldi vándorlásra céhlegények, hanem hogy külföldről ide jöttek céhlegények, sőt meg is maradtak egyes bánsági céheknél.
A sokszínű bánsági terület vizsgálódását Kakucs Lajos megyékre lebontva is megteszi, és bár részletesen elemzi a Krassó-Szörény és a Torontál megyebeli különböző helységek iparának alakulását, természetesen legtöbbet Temes megye határain belül időzik, ott is elsősorban Temesvár szerteágazó manufaktúrahálózatát véve górcső alá. Mielőtt az ilyen. tudományos igényű munkák esetében természetes, a forrásanyagok, a könyvészeti mutató és a gazdag, értékes képanyag közlésével lezárná művét, érdekességként még külön közli a 18. században használt bánsági mértékegységeket, illetve német nyelven is összefoglalja mondandóját. Ismétlem ugyan magam, miszerint a témában abszolút laikus vagyok, de üdvözlöm a hátsó borító szövegének utolsó mondatát, vagyis hogy „az 1716 után formálódott mai Bánság török hódoltság alóli felszabadításának 300. évfordulóján e munka talán gyújtószikra lehet a magyar, szerb és román történészek, történelmi intézetek és múzeumok közös céhtörténeti programjának szervezéséhez”
Kakucs Lajos: Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2016
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)