Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dobrudzsa
201 tétel
2001. augusztus 14.
"Aug. 12-én, vasárnap mártírokra emlékeztek Bihar község református templomában: 52 esztendő telt el azóta, hogy a titkosszolgálat emberei megölték a község két szülöttét, Szabó Pétert és Darabont Ferencet. 1949 augusztusában a bihariak fellázadtak a kommunista rezsim intézkedései, a sok beszolgáltatás, a kollektivizálás ellen. A titkosszolgálat emberei levegőbe leadott lövésekkel oszlatták szét a tömeget. A lázadást a kulákoknak tulajdonították, és az aug. 11-ről 12-re virradó éjszakán Biharon agyonlőtték Darabont Ferencet és Szabó Pétert. A két ember holttestét három napig az utcán tartották, hogy elrettentsék a bihariakat a további lázongástól. Családjukat, öt másik bihari családdal együtt, Dobrudzsába deportálták. A bihari református templomban tartott megemlékező istentiszteleten részt vettek a Bihar megyei Deportáltak és a Kommunista Elnyomás Áldozatai Egyesületének képviselői, az országból és külföldről érkezett gyászoló hozzátartozók és a falubeliek is. Az egyesület elnöke, Aurel Brazda röviden ismertette a tragikus éjszaka eseményeit, zárszavában kifejezve: "Szent kötelességünk, hogy fejet hajtsunk a mártírok emléke előtt." Az istentisztelet után a megemlékezés koszorúit és virágait helyezték el a mártírok sírján. /T. M.: Hajtsunk fejet emlékük előtt! = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 14./"
2001. december 10.
"A Provincia című folyóirat kezdeményezésére román és magyar értelmiségiek memorandumot intéztek a román parlamenthez és pártokhoz. A dokumentum Románia regionális szerkezetű állammá való átalakítását javasolta. A memorandumot szerzői eljuttatták a román parlamenthez, a nagyobb román pártokhoz és az RMDSZ-hez. Kezdeményezésükről tájékoztatják az Európai Parlamentet, illetve az EU szintjén a regionális érdekeket képviselő Régiók Bizottságát is. A Memorandum regionális tanácsok vagy tartományi parlamentek létrehozását javasolja, melyek a régiók székhelyén, illetve a tartományi fővárosokban működnének. A többnemzetiségű régiókban - a Bánságban, Erdélyben vagy Dobrudzsában - kialakítható az a regionális identitás, amelyek révén meghaladhatóvá válnak a korábban kiéleződött nemzetiségi konfliktusok. A Memorandum aláírói: Antik Sándor képzőművész, Alexandru Cistelecan, Caius Dobrescu, Traian Stef, Daniel Vighi írók, Ovidiu Pecican történész, Marius Cosmeanu szociológus, Szokoly Elek, Hadházy Zsuzsa, Ágoston Hugó közírók, Molnár Gusztáv és Mircea Boari politológusok. A lista nyitott a további csatlakozók számára. /Régiók kialakítását javasolják. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./"
2002. május 10.
A magyar igazolványt igénylők felkeresése alkalmat adott az Ókirályság déli tartományaiban (Munténia, Dobrudzsa, Olténia) élő magyar közösségek meglátogatására. Általában idősebbekről van szó, túlnyomó többségük vegyes házasságban él, gyermekeik, unokáik már nem tudnak vagy csak nagyon alacsony szinten tudnak magyarul. Ennek ellenére vállalják magyar identitásukat és legtöbbjük igényli a magyar igazolványt, egyes esetekben a vegyes házasságból született gyermekek és unokák is. Eddig 151-en igényeltek magyar igazolványt és ez a szám a közeljövőben legalább megkétszereződik. A találkozások alkalmával mindenütt igényelték, hogy nemzeti identitásuk megtartásához szükség lenne anyagi feltételeit megteremteni az együttlétüket biztosító helyiség működtetésének. Galacon létezik az RMDSZ-nek egy területi szervezete. A galaci református templom rendelkezik egy melléképülettel, ahol a lelkész lakásán és irodáján kívül még létezik egy szoba, itt RMDSZ-irodát lehetne működtetni, és alkalmas lenne a városban élő magyarok napi találkozóhelyének létrehozására. Konstancán jelenleg nincs RMDSZ területi szervezet. Egy, ezt megcélzó javaslatot eljuttattak a Szervezési Főosztályra, de még nem terjesztették az SZKT elé. A városban és a megyében (elsősorban Mangálián) élő magyar közösség létszáma a helyiek és a református lelkész becslése szerint lehet tízszerese is a galacinak, így egy magyar ház létesítésére még nagyobb az igény. Konstancában a református egyház megvásárolt egy ingatlant, ahol jelenleg egy imaház működik. Az épületben van egy helyiség, ahol RMDSZ iroda valamint egy kölcsönkönyvtár működhetne. Ramnicu Valceán is több száz, egyesek szerint ezren felüli magyar közösség létezik. A református egyház bérleti szerződés alapján használja az evangélikus szász templomot, melyet a bérleti díj ellentételeként felújítottak az Illyés Alapítvány támogatásával. A templom mellett létezik egy volt, kéttermes iskolaépület, ennek egyik szobáját a Német Demokrata Fórum használja, a másikat átadnák a református egyháznak. Amennyiben döntés születik az RMDSz Ramnicu Valcea-i szervezetének újraalakulására,, akkor az említett helyiség rendelkezésére állna. /Czédly József: Az ókirályság déli tartományaiban élő magyar közösségek helyzetéről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./
2002. május 31.
Ünnepi istentisztelettel emlékezett a Kovászna megyei Réty református gyülekezete egykori mártírlelkészére, Somogyi Endrére (1902- 1952), aki a kommunista rezsim politikai üldöztetése nyomán Dobrudzsában halt meg. 1991-ben a község emléktáblát szentelt személyének, melyet a helybeli műemlék-templom falára helyeztek el. Születésének 100-dik, halálának fél- évszázados évfordulójára tartott a falu istentiszteletet. Somogyi Endre életére és munkásságára egykori kortársa T. Vántsa Dezső, volt bitai és középajtai nyugalmazott lelkipásztor emlékezett meg. /(kisgyörgy): Somogyi ünnepség Rétyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
2002. augusztus 3.
"A háromszéki földbirtokos családokat 1949-ben elhurcolták Dobrudzsába, a rizsföldekre, a sertéshizlaldákhoz. Szántaniuk kellett, priccs és barakk volt az osztályrészük. A deportáltak kényszermunkát végeztek, volt köztük diplomás tanár, orvos, jogász, mérnök, művész, férfi és nő, öreg s fiatal. Egyikük, uzoni Temesváry Jánosné Gerlóczy Mariette megrázó könyvet írt a kitelepítésről, a dobrudzsai évekről, a világ torz változásáról /Két ország közt félúton, Csíkszereda/, és aki az 1990-es évek elején a Kovászna megyei Uzonban visszakapott, kastélynak is beillő udvarházát a falunak adományozta. /Komoróczy György: Háromszék - Dobrudzsa - Székelyudvarhely. Nagybányai Bányay Sándorné emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./"
2002. augusztus 12.
"Négy halálos áldozatot követeltek és hatalmas anyagi károkat okoztak a múlt héten a nagy esőzések nyomán keletkezett áradások. A heves nyári zivatarokat követő árvizek az ország területének felét kitevő 19 megyében - Olténiában, Havasalföldön, Moldvában és Dobrudzsában - különösen súlyos károkat okoztak. Az országban hatvan falu és város, hatalmas kiterjedésű termőföld került víz alá. Tetemes károkat okozott az időjárás Erdélyben is, különösen Hargita, Maros, Kolozs és Fehér megye területén. A hét végén az erdélyi területeken négyzetméterenként átlagosan 25-30 liter csapadék esett. A belügyminisztérium szombati jelentése szerint Csucsa mellett két megyei utat rongált meg az árvíz, három hektár termőföld pedig víz alá került. A hét végi esőzések nyomán több ház fél méternél magasabb vízben állt a Fehér megyei Metesden. Aranyosbányán a felhőszakadások következtében földcsuszamlás fenyegeti az egyik hidat. /Víz alatt a fél ország. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./"
2002. december 24.
"Kóbor György kanonok leszögezte: "A Caritas katolikus jótékonysági szervezet az egész országra kiterjesztette védőszárnyait". A katolikus Caritas nem végleges összesítés szerint, hatmilliárd lejt meghaladó támogatást nyújtott árvaházaknak, öregotthonoknak, szociális alapítványoknak. Védőszárnyuk kiterjed kelet felé a moldovai megyékig, délen pedig Dobrudzsáig. A példa mindeddig nem talált követőkre a más felekezetűek körében. Kóbor György kanonok Csákován plébános, ahol gazdasági hátteret is teremtett a segélyezéshez. Több mint száz hektáron dolgoznak jövedelmezően. A vágóhíd szemlélteti a gazdálkodási koncepciót. Általános elv ugyanis, hogy amit megtermelnek, maguk dolgozzák fel. /Sipos János: A jó szív birodalma. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 24./"
2003. június 18.
"Az izraeli külügyminisztérium bekérette Románia nagykövetét, mivel a bukaresti kormány olyan nyilatkozatot tett közzé a múlt héten, miszerint 1940 és 1945 között Románia határain belül nem volt holokauszt - közölték a román lapok. A román nagykövetet arról tájékoztatták, hogy "Izrael aggodalommal fogadta a román kormány nyilatkozatát, amely nem felel meg a történelmi valóságnak". Egyben felhívták a diplomata figyelmét arra, hogy a román kormánynak meg kell találnia a megfelelő módot a szerencsétlen nyilatkozat helyesbítésére, hogy a kétoldalú kapcsolatok ismét normális mederbe kerüljenek. A román lapok értesülései szerint az izraeli törvényhozás, a knesszet integrációs bizottsága rendkívüli ülésen vitatja meg a román kormány nyilatkozatát. A román sajtó csak a nemzetközi felháborodást és az izraeli diplomáciai lépést követően foglalkozott érdemben a román határokon belüli holokausztot tagadó nyilatkozattal. A liberális irányzatú központi román lapok részletesen beszámoltak a nemzetközi visszhangról, a nacionalista román sajtó többsége viszont úgy vélte, ez a téma nem érdekli a románokat. A Curentul című lap úgy fogalmazott, hogy bár a román kormány joggal tagadja a romániai holokausztot, emiatt a zsidó és cigány szervezetek haragját vonta magára. A lap külön hangsúlyozta: "A gyalázatos bécsi döntésekkel elrabolták Észak-Erdélyt országunktól, s az ajándékba kapott területen Magyarország brutális zsidó-, cigány- és románellenes közigazgatást épített ki. Ugyanebben az évben a Szovjetunió elorozta Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgáriát pedig megajándékozták Dobrudzsa déli részével. Milyen Nagy-Romániáról és milyen román közigazgatásról lehet tehát beszélni?" A Ziua című lap gyorsfelmérést végzett olvasói körében, s a válaszadók háromnegyede - 74,39 százaléka - úgy vélekedett, hogy Romániában nem volt holokauszt. /Román lapok a holokauszt-botrányról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./"
2003. szeptember 10.
"Egyenlő esélyek a rendőriskolában? Nincsenek, szögezte le hozzászólásában Bedő Béla ny. ezredes. Felidézte a múltat. Románia állampolitikai rangra emelte az antiszemitizmust az 1940. aug. 9-én kiadott 2659. számú törvényrendelettel, amely meghatározta a Romániában lakó zsidók helyzetét. Ez a rendelet a román állampolgárokat szétválasztja "vér szerinti románokra" (romani de singe) és "román állampolgárokra" (cetateni romani). A zsidó megnevezést három kategóriába sorolta: vallási, rituális és vér szerinti kritérium alapján. Ezeket eltiltotta egyes állampolgári jogok gyakorlásától. Attól függően, hogy melyik kategóriába tartoznak, nem tölthetnek be közigazgatási állásokat, nem vehetnek részt az ügyigazgató, -intéző tanácsokban, vidéken nem vásárolhatnak ingatlan javakat, nem lehetnek hivatásos katonák. Ez a gyökere az etnikai, nem román elemekkel szembeni ideológiának, mely új fejlődésnek indul az 1965. évtől, N. Ceausescu hatalomra jutásának idején. Ceausescu 1978-ban a Központi Bizottság plenáris ülésén megadta az ,,értékes utasítást", hogy a hadseregben és belügyekben szolgáló ,,jidani, banghini" és mások legyenek eltávolítva. Bedő idézte Ion Mihai Pacepa Vörös horizontok című visszaemlékezéséből a következőket: ,,Ceausescu mindig is fanatikus nacionalista volt, és ez leginkább személyi politikájában nyilvánult meg. Csak fajtiszta románok, akik származásukat két generációig vissza tudták vezetni, és a román határokon belül születtek, tölthetnek be olyan párt- és állami tisztségeket, amelyek kapcsolatban voltak a titkosszolgálattal. A DIE-ben betöltött állásomnak a feltétele a három generációra visszavezethető tiszta román vér volt. Más etnikai származású románokat, még akkor is, ha családjuk már több nemzedéken át Romániában élt, szigorúan eltiltottak attól, hogy bizonyos állásokat töltsenek be a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának nemzetvédelmi osztályán, a DIE-ben, illetve a Securitate főhadiszállásán vagy a fegyveres erők vezérkarában. Miután Ceausescu hatalomra jutott, csendben még azokat is eltávolította beosztásukból, akik nem román származásúakkal házasodtak össze. Csak néhány zsidót, magyart és németet hagyott magas pozíciókban, elsősorban propagandacélból, de hangzatos címeik ellenére nem tudhattak semmit Ceausescu igazi titkaiból. Az az erőfeszítése, hogy vértisztítást hajtson végre a román kormányban, kísértetiesen emlékeztetett Hitlernek az árja nemzet létrehozására irányuló kísérleteire. A Romániában élő magyarokat utálta N. Ceausescu a leginkább nagy számuk és összetartozásuk miatt. (...) A hatvanas évek vége felé Ceausescu elkezdte az Erdélyben tömbben élő magyarokat csendben szétszórni Romániában."A hadseregben is ez az elgondolás lett úrrá már a hatvanas évek elejétől. A magyar vagy más etnikai származású katonatiszteket kezdték kihelyezni Moldvába, Munténiába, Dobrudzsába és Olténiába. Bedő is így került Nagyszebenből Pitesti-re, ahol 25 évig mindig kérte visszahelyezését, de csak mint nyugdíjas kerülhetett haza, Sepsiszentgyörgyre. Azok a más nemzetiségű aktív katonák, akik nem voltak hajlandók átköltözni családjukkal Erdélyből a fent említett vidékekre, a századosi rangnál nem sokan vitték feljebb, vagy egyszerűen találtak okot, és leszerelték őket. Itt-ott persze maradt belőlük propagandacélból, de jobb beosztást így sem kaptak tudásukhoz méltóan. Bedőnek van román származású kollégája, aki magyar leányt vett feleségül. Irodai munkára kényszerült, mert a tábornok felettese kérdésére - mikor akarja családi dolgait elrendezni, vagyis magyar feleségétől elválni? - nem reagált. A katonaiskolákba való toborzásra a megyékbe román származású tiszteket küldtek, akik nem írott, hanem szóbeli utasításokat kaptak az e célra való felkészítőn arra, hogy találjanak valamilyen okot a nem román származású jelentkezők elutasítására. Ezen elképzelés a román hadsereg fegyveres erőinek, a belügyiek tisztikarának tisztán tartására etnikailag és ezek tisztogatása még az 1989-es fordulat után is folytatódik. Diabolikus, tekervényes fondorlatokat találtak ki, ügyelve arra, hogy adott esetben tudják bebizonyítani a közvélemény (hazai és külföldi) előtt azt, hogy ,,nincs Romániában etnikai megkülönböztetés". Ezen ideológia áldozata lett az a kisfiú is, aki a Mihai Viteazul-szobor robbantásánál halt meg. A közvélemény előtt be kellett bizonyítani, hogy a sepsiszentgyörgyi belügyiek magyar származású főnökei nem képesek megvédeni a román jellegű műemlékeket, és el kell távolítani őket. /Bedő Béla ny. ezredes: Egyenlő esélyek? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./"
2003. december 31.
"A Moldovai Köztársaság külföldi segítséghez folyamodik, hogy "megszabaduljon" Romániától - idézte dec. 29-én a bukaresti Mediafax hírügynökség a moldovai államfőt, aki az egyik független tévéállomásnak az elmúlt hét végén adott interjújában kijelentette: "Európában Románia maradt az egyedüli impérium, amely Moldovából, Dobrudzsából és Erdélyből áll". A románok hol testvéreknek mondják magukat, hol azt hangoztatják, hogy segítséget nyújtanak nekünk Európában. De mi sohasem kértük őket, hogy segítsenek. Ha nem hagynak fel ezzel a magatartással, a moldovai-román kérdés kilép határaink közül, mert felkérjük a nemzetközi közösséget, hogy lépjen közbe. Más mód nincs arra, hogy megszabaduljunk ezektől a rokonoktól - mondta tévényilatkozatában Voronin. Román lapvélemények szerint az utóbbi három évben jelentős "lehűlés" állt be Románia és Moldova viszonyában. /Románia-Moldova. Terhes rokonság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 31./"
2004. január 15.
A köztudatban a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómia-tervezete él, de emellett a történelmi régiók (köztük a Bánság) területi önrendelkezési előirányzatának kidolgozása is folyik – jelentette ki Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő, az EMNT egyik alelnöke. Elmondta, hogy az általa felkért szakértői csoport, Bakk Miklós politológussal az élen, egy kerettörvény tervezetén dolgozik, ami több, jelentős és hagyományos térségnek biztosítana területi-gazdasági autonómiát. ,,A mi esetünkben ez túlnyúlik a jelenlegi megyehatárokon, a történelmi Bánság Romániához tartozó részére vonatkozna, de ilyen történelmi régió lehetne, például, Dobrudzsa is. Szó sincs etnikai alapú autonómiáról, az adott területen élőkre nemzetiségi megkülönböztetés nélkül érvényes volna.” Ebben a törekvésben számítanak a román értelmiségiek, a politikai elit támogatására. Adódik a kérdés, hogy a polgári körök akár a szórványban is megjelenhetnek-e, de az EMNT alelnöke kizártnak nevezte ezt, sőt hibának tartaná. Szerinte a Temes megyei RMDSZ-szervezet ,,elvégezte az integrációt”, s mindenkinek igyekszik helyet biztosítani a közéletben. Úgy vélte, ha más megyék is így jártak volna el, nem lett volna szükség a polgári körök létrehozására. ,,De azokon a településeken, ahol nem vitás, hogy magyarok kerülnek az önkormányzatokba, jogos, hogy a helyhatósági választásokon a polgári körök jelöltjei alternatívát jelentsenek” – hangsúlyozta. /P. L. Zs.: Területi autonómia-tervezet a Bánságnak is. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 15./
2004. február 3.
Csortán Ferenc, a román Művelődési és Kultuszminisztérium tanácsosa tartott előadást a Romániában élő kisebbségekről Marosvásárhelyen. Romániában húsz kisebbségi csoport van. A nem hivatalos adatok szerint Románia lakosságának húsz százalékát kitevő cigányság (hivatalosan félmillióan vannak) elenyésző része beszéli valamelyik roma dialektust. A harmadik legnépesebb kisebbséget ma már nem a szászok, hanem az ukránok teszik ki. Magukat ruszinoknak, rusznak nevezik, több mint 50 bánsági faluban van ukrán lakosság, ebből tizenegyben többséginek számítanak. Kb. hatvanezres a lélekszámuk, öt szervezetük van. A lipovánok a Duna-deltában élnek, lélekszámuk 40-50 ezer fő. Oroszok, archaikus orosz nyelvet beszélnek. A bolgárok Iasi megyében élnek, pár ezren vannak, érdekesség, hogy latin betűt használnak, és római katolikusok. A lengyelek tízezernél kevesebben vannak. A romániai tatárok harminc-negyvenezren, a törökök tízezren vannak, Dobrudzsában, Bukarestben telepedtek le. A csehek a bánsági hegyvidéken élnek, kevesen vannak (6-7000 fő), míg a szlovákok húszezres közössége magas életszínvonalú paraszt-polgárság. A szerbek és horvátok Temesvár mellett telepedtek le, számuk csekély. Az anyanyelvét nem használó, már igen csekély számban megmaradt kisebbségek: a zsidók, az olaszok, a görögök, az örmények, az albánok, a rutének, a macedónok. /Nagy Botond: Rutének, lipovánok, tatárok a kápolnában. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 3./
2005. március 2.
Az eddigi hírekkel ellentétben idén mégsem szűnik meg a kötelező sorkatonai szolgálat. Ezt Teodor Atanasiu védelmi miniszter erősítette meg, kifejtve, a tengerészet és a légierő nem hív be több sorkatonát, a szárazföldi hadsereg esetében azonban 2007-ig rendszeresen lesz sorozás, mindössze annyi különbséggel, hogy kevesebb sorkötelest hívnak be. A miniszter bejelentette: információi szerint amerikai támaszpontok csak Dobrudzsában létesülnek. /L. L.: Csak 2007-ben szüntetik meg a sorkatonaságot. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./
2005. május 11.
Román–magyar üzletember-konferenciát rendeztek Debrecenben a székelyföldi befektetési lehetőségekről. Borbély László területrendezési miniszter Befektetési lehetőségek a Székelyföldön címen tartott előadást. Elmondta, míg a 2001 és 2004 közötti időszakban az akkori kormány Erdély számára 98,77 milliárd lejt különített el infrastruktúra-fejlesztésre, a havasalföldi megyék összesen 114,064 milliárd, a moldvaiak 132,318 milliárd, a dobrudzsaiak pedig 267,107 milliárd lejt kaptak hasonló célból. Hangsúlyozta: 2007 és 2013 között jelentős uniós forrásokra lehet majd pályázni Romániában, ahhoz viszont, hogy a pénzek lehívhatók legyenek, pályázni képes befektetőkre lesz szükség. „Ebben számítunk önökre” – zárta előadását Borbély. – Tulajdon-tudás-tranzit-turizmus-tartás – fogalmazta meg az „5T” elvét előadásában Matolcsy György volt gazdasági miniszter, a budapesti Növekedéskutató Intézet igazgatója. Matolcsy hangsúlyozta: a Kárpát-medencei földterületek magyar tulajdonban tartása egyre nehezebb feladat, amióta a főleg olasz befektetők földvásárlása Erdély-szerte elterjedt. A „tranzit” címszó alatt az autópályák építésének fontosságát hangsúlyozta. „Ausztria ma már csak jövedelme 8–10 százalékát köszönheti az idegenforgalomnak, de kezdetben ez az arány magasabb volt. Ezt az utat kell követnie a Székelyföldnek is” – tette hozzá. A „tartás” kapcsán figyelmeztetett: rossz kompromisszumokat nem szabad kötni, a közösségi méltóság pedig olyan célok révén tartható, mint a területi autonómia. Geréb László, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) székelyudvarhelyi képzési központjának ügyvezető igazgatója a belső tényezők – vállalkozóbarát gazdaságpolitika, infrastrukturális fejlesztések, lakossági derűlátás – fontosságát hangsúlyozta. Halász János, az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. romániai hálózatának vezetője igazat adott Matolcsy Györgynek abban, hogy a magyar kormánynak nincs koherens határon túli stratégiája. /Salamon Márton László: Debrecenből kéne jönni… = Krónika (Kolozsvár), máj. 11./
2005. június 1.
Borbély László területfejlesztési miniszter adatokkal illusztrálta, hogyan osztják el a közpénz Romániában. A korábbi kormány Botosaninak 200, míg Marosvásárhelynek 20 milliárd lejt adott hőenergia-támogatás címen. A vidéki vízbevezetési és kövezési program keretében a következő a megoszlás egy lakosra számítva: Dobrogea 267 000 lej, Erdély 98 000 lej, Moldva 132 000 lej és Munténia 114 000 lej. A lakásépítési program keretében: Dobrogea – 1 260 000 lej, Moldva 1 094 000, Munténia 902 000 és Erdély 760 000 lej – szintén lakosonként. Romániában el kellene érni, hogy minden terület egyenlő legyen. /(Máthé Éva): Egyesek egyenlőbbek! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 1./
2005. július 7.
Bihar volt a tizenegyedik megye, ahol Borbély László területfejlesztési miniszter ismertette az általa vezetett tárca terveit az önkormányzati vezetőkkel, majd személyesen ismerkedett a vidék infrastrukturális fejlettségével. Az észak-erdélyi autópályával kapcsolatban Borbély leszögezte, nincs reális ok a sztrádaépítés végleges leállítására. Az építkezés végleges leállításáról vagy szerződésbontásról nincs szó. Borbély László ismertette, hogy a történelmi régiók mekkora fejlesztési támogatást kaptak az elmúlt négy évben, az adatok alapján útkövezésekre és ivóvízprogramra: Dobrudzsában 267 ezer, Moldva 132 ezer, Munténia 114 ezer, míg Erdély 98 ezermilliárd lejt kapott. Lakás és tornaterem építésre Dobrudzsa 1 262 000, Moldva 1 094 000, Munténia 902 ezer, Erdély pedig 667 ezermilliárdból gazdálkodhatott. Bihar megye idén egymillió dolláros költségvetési támogatást kapott községi utak kövesére, nem túl nagy összeg, ismerte el a miniszter, mégis jó pár út helyreállítását teszi lehetővé. Az összeget 190 ezer dollárral kiegészítették. /Lakatos Balla Tünde: Biharban a területfejlesztési miniszter. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./
2005. szeptember 24.
Szeptember utolsó hetében hagyományos regáti, magyarságfelmérő misszióra indulnak a kolozsvári teológusok. A kilenc főből álló csapat ez alkalommal a Duna mentén a Szörénység és Bánság határvidékét járja be, kiemelt célja a szörénytoronyi (Turnu Severin-i) és orsovai magyarság felmérése. Emellett igyekeznek bejárni és feltérképezni a vidéket. A középkori magyar királyság határvidéke a Kárpátokat is túllépve egészen a Dunáig, a Kazán-szorosig húzódott, és a határok védelmére jelentős számú magyar és székely védelmi erő érkezett. Majd IV. Béla a szörénységi várak védelmével a johannitákat, a terület felügyeletével, Nagy Lajos király pedig a havasalföldi vajdákat bízta meg. A havasalföldi területen a magyarság korai jelenlétéről ma is számtalan magyar helységnév nyomai tanúskodnak. Magyar eredetű hely-, folyó-, pataknév és helységnevek többek között: Arpadia=Árpád, Secui=Székely, Almas=Almás, Unguri, Ungurelu=Magyarok, Orlea=Váralja, Buzau= Bodza, Arges=Argyas, Giula=Gyula, Magher=Magyar. A Kárpátok alatt Secuieni néven megye szerveződött, mely „a Székelyföld havaselvi meghosszabbítása” volt (Iorga), de a magyar királysághoz tartozást Craiova város neve és a régió, Ungrovlahia nevében is mindmáig megőrizte. Mindezek mellett – a feltételezések szerint – a protestánssá vált és elüldözött szászok által alapított, Kálvin (Calvini) nevét viselő helységnév teljesen egyedülálló Kelet-Közép-Európában. Későbbi évszázadokban is jelentős számú volt a kitelepedés, és ezt néhány évtized alatt az asszimiláció követte, de az 50-es éveket követő munkaerő-elvándorlással is számottevő magyar és székely népesség talált otthonra, megélhetésre. A kolozsvári református, unitárius és evangélikus teológus és vallástanárképzős fiatalok 1996-ban kezdték el Moldva, Havaselve és Dobrudzsa telepes magyarságának felmérését. Azóta, részben ennek a munkának köszönhetően, új missziós szórványgondozó gyülekezet alakult Ramnicu Valceán, magyar közösségek szerveződtek Craiován, Motrun, és számtalan városi és megyei RMDSZ-csoport is létrejött. A Vetési László szórványlelkész által vezetett missziós utat az erdélyi református egyházkerület szórványmissziós ügyosztálya és a Diaszpóra Alapítvány szervezi. Az út kiadásait az egyházakon kívül hazai és külföldi alapítványok fedezik. /Kolozsvári teológusok regáti misszióban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./
2005. október 11.
Szeptember utolsó hetében a hagyományos regáti magyarságfelmérő misszióra indultak a kolozsvári teológusok. Ez alkalommal a Duna mentén a Szörénység és Bánság határvidékét járják be, kiemelt cél a szörénytoronyi (Turnu Severin-i) és orsovai magyarság felmérése. Emellett igyekeznek bejárni és feltérképezni a vidéket, a helyi kisszámú magyar közösség által szervezett találkozókon vesznek részt, folytatják a gyülekezeti közösségek szervezését. Mint ismeretes, a középkori magyar királyság határvidéke a Kárpátokat is túllépve egészen a Dunáig, a Kazán szorosig húzódott, és a határok védelmére jelentős számú magyar védelmi erőt telepítettek ide. IV. Béla a szörénységi várak védelmére a johannitákat rendelte. Havasalföldi területen a magyarság korai jelenlétéről ma is számtalan magyar helységnév nyoma tanúskodik. A későbbi évszázadokban is jelentős volt a kitelepedés, majd a néhány évtized alatt lezajló asszimiláció, de az 50-es éveket követő munkaerő-vándorlással is számottevő magyar népesség talált otthonra, megélhetésre. A kolozsvári református, unitárius és evangélikus teológus és vallástanárképzős fiatalok 1996-ban kezdték el Moldva, Havaselve és Dobrudzsa telepes magyarságának felmérését. Azóta munkájuk nyomán új missziós szórványgondozó gyülekezetek alakultak. /Teológusok regáti misszióban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 11./
2005. november 18.
Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke beszélt a szórványmisszióról, a szórványprogramokról és az alapítvány tevékenységéről. Rendszeres tevékenységük az algyógyi szórvány-lelkésztalálkozó és szórványtovábbképző, a szórványdíjazás, a szórványlap szerkesztése, tanácsadási munka lelkészeknek, pedagógusoknak. Emellett fontos az amerikai erdélyi szórvány-testvérkapcsolat is, a Válassz testvért mozgalom, amelyik egyedülálló a maga nemében: amerikai magyar családok rendszeresen támogatnak egy szórványgondozó egyházközséget és lelkészt. Ebben az évben szerették volna szervezni az Egyház és anyanyelv című konferenciát, mert égetővé vált a nyelvhasználat, nyelvcsere, nyelvváltás a romániai magyar történelmi egyházaknál és híveiknél. Folytatják a gyülekezetjárást az egyetemistákkal, teológusokkal, továbbá a romtemplomok takarítását, a nyári gyülekezeti missziót és a magyarságfelmérést. Emellett segítenek a rászorultakon, elsősorban nagycsaládosokon és gyermekeken. Nagyon fontos a Holt-tenger dokumentációs program. Erdély szórványterületein ugyanis gyors ütemű a tárgyi, szellemi értékvesztés, lassan alig marad utolsó tanú, emlékező egy-egy településen. Néhány éve kezdték el ezt a programot, hogy ezen a területen rögzítsenek mindent. A szórványközpontok között vannak a gyülekezeti házak, otthonok, menhelyek. Az igazán nagy feladatot az oktatási központok látják el. Ezek líceumok és elemi iskolák közé szerveződnek: falusi vagy városi bentlakások. A tudatos tervezés nyomán születhettek új oktatási intézmények, iskolák, mint a nagybányai Németh László, a máramarosszigeti Leöwey Klára Gimnázium, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont és a szilágysomlyói önállósuló magyar iskola. Különleges arculatot kölcsönöznek a szórványközpontoknak a teleházak, faluházak, magyarházak. További feladat a lefedetlen területek behálózása, különös tekintettel a Mezőségre, a Küküllők mente szórványvidékeire és Dél-Erdélyre. Nagy gond ezeknek az intézményeknek a fenntartása. A normatív jellegű fenntartás életbevágóan fontos. Sürgős feladat befejezni az építés alatt álló válaszúti, besztercei, felőri bentlakásokat. Anyagi okok miatt bezártak a medgyesi és hétfalusi iskolai bentlakások. A Diaszpóra Alapítvány foglalkozik a Kárpátokon kívüli misszióval is. 1996-ban jártak először a fiatalokkal Havasalföldön, a következő évben ezt Moldvában és Dobrudzsában folytatták, és azóta minden évben legalább egy kis csoport fiatal az ott élő és szolgáló lelkészekkel bejárja a Kárpátokon kívüli régiókat. Ebben az évben ellátogattak a régi Méhed, mai nevén Mehedinti megyébe, Szörényvárára (Turnu Severin). A regáti magyarság egy része rejtőzködve csendesen beolvadt, más része próbálja őrizni önazonosságát. /Dézsi Ildikó: „Szórványjárásunk célja a segítés, a szolgálat” Interjú Vetési Lászlóval, a Diaszpóra Alapítvány elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./
2006. január 25.
A Konzervatív Párt lépése, a Román Nemzeti Egységpárt bekebelezése – feltűnést keltett. Dan Voiculescu tömörülése rendhagyónak számít a pártelnök médiabirodalma miatt. Ez a fúzió veszélyes lehet, hiszen ezzel a rossz emlékezetű Román Nemzeti Egységpárt kormányzati tényezővé vált. Funar egykori tömörülése ugyan már régen nem a régi, a hír mégis aggasztó. Az Egységpárt 54 ezer taggal, 378 helyi tanácsossal és 14 községi polgármesterrel rendelkezik, élén a pojáca Funarnál körmönfontabb katona-politikus áll. Mircea Chelaru korábban a román fegyveres erők vezérkari főnöke volt, mígnem menesztették, miután Antonescu-szoboravatón vett rész. Chelaru a hadsereg közbelépésével akarta megvédeni az autonómia-törekvésektől (Erdély mellett) Olténiát és Dobrudzsát is, és alapító tagja lett a Romániai Katonák Országos Egyesületének, amely a hadsereg becsületének és méltóságának megvédését tűzte célul. Mircea Chelaru megőrizte hadseregen belüli kapcsolatait. A katonák, tisztek körében fogékony talajra talál a nacionalizmus, a hadsereg kaszárnyáiban nem is olyan régen még kötelező volt az előfizetés Tudor magyarelleness szennylapjára. Elgondolkodtató, hogy Chelaru személyében már az Egységpárt második elnökét invitáltak be a kormánykoalícióba, Valeriu Tabara után, akit a Demokrata Párt éppen a kisebbségi törvénytervezet véleményezésével bízott meg. /Bogdán Tibor: Álhumanizmus és valódi nacionalizmus. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 25./
2006. március 21.
A kommunizmus idején a kollektivizálással magyar falvak, vidéki közösségek életét tették tönkre. Sokakat deportáltak, kényszermunkára vittek Dobrudzsába, s voltak, akik életüket vesztették azokban az időkben. Az erőszakos kollektivizálás, a kommunista terror a Bihar megyei Bélfenyéren is szedett áldozatokat. Rájuk emlékeztek március 18-án, szombaton a településen. A bélfenyéri plébános és a Szent Miklós gyermekotthon és kollégium vezetője, Kiss Márton fontosnak tartja, hogy a faluban emlékezzenek a múltra. Fölavatták „az el nem sodort falu” hőseinek tiszteletére készített és a római katolikus templomkertben lévő feszület talapzatánál elhelyezett emléktáblát. Az 1949-es események krónikája tavaly jelent meg a Magyar Nemzetben. A bélfenyéri historia domusban hiteles leírás olvasható a történtekről. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben, nagyon kis összegben. A munkások megtagadták a munkába állást. A lázadás Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. Feketegyőrösi munkások átjöttek Bélfenyérre és követelték, tartson velük a lakosság, közösen tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Ott azonban várt a kivezényelt katonaság, egy kocsubai fiút agyonlőttek. Katonaság lepte el a falut. Kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60-70 embert vittek az őrsre. A környező falvakból is vitték el az embereket. A faluban Csák Lászlót és Bíró Józsefet augusztus 3-án agyonlőtték, hogy a lakosságot megfélemlítsék. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Konstanca melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát elkobozták. Bihar megyéből közel kétszáz famíliát deportáltak. /Tóth Hajnal: Az el nem sodort falu hősei. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./
2006. április 18.
Súlyosnak nevezte a helyzetet Vasile Blaga belügyminiszter az árvíz sújtotta településeken tett hétvégi terepszemléjén. Több Duna menti megye települését öntötte el vagy zárta körül a víz, az áradás elől tízezernél is több ember kimenekítésével számolnak a hatóságok. Az újságírót bekísérték a rendőrségre, mert az atomerőmű irányába fotózta a megáradt Dunát. „Kémkedsz, mi, a magyaroknak?” – vonta kérdőre a határrendőrségi parancsnok. Telefonáltak a titkosrendőrségre /SRI/, ahonnan megnyugtatták a rendőröket: az atomerőműtől tíz kilométerre fotózott. Dolj megyében helyenként tíz kilométerre „szélesedett” a folyam, tízezer ember kimenekítésével számolnak. Itt több falut körülzárt és részben már el is öntött az árvíz, miután a Duna néhány helyen áttörte a védőgátakat. A dobrudzsai vidékeken már több ezer személyt kellett kimenekíteni teherautókkal, csónakkal, helikopterrel az elárasztott vagy a víz által fenyegetett otthonaikból. /Mihály László: Kis lakok a nagy Duna mentében. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./
2006. május 6.
Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszternek a Realitatea TV-ben ismét meg kellett magyaráznia Bécsben tett megjegyzését: osztrák üzletemberek úgy jöjjenek Romániába, mintha egy otthoni tartományba akarnának befektetni. Ezt a román sajtó úgy tálalta, hogy Ungureanu eladta az országot Ausztriának, következésképpen hazaáruló, amit az is bizonyít, hogy európai fórumokon kiáll a kisebbségi törvény és a Gozsdu Közalapítvány mellett. Márciusban Corneliu Vadim Tudor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke a külügyminiszter lemondását követelte. Miért támadják ennyire Ungureanut? Válaszként Barabás István idézte a Lettre Internationale román kiadásának 1998/26-os számát, melyben Ungureanu – akkor a iasi-i Tudományegyetem tanára és külügyi államtitkár – tanulmányt közölt a következő címmel: Milyen jövőjük van a jelenkori román történelmi mítoszoknak? Néhány gondolata már merényletnek hathatott a szélsőséges nacionalizmus számára, talán ezért van az iránta tanúsított ellenszenv. Tanulmányában azt írta: „A történelmi mítoszoknak nagyon jól meghatározott helyük van a historiográfiában: olyan formában szabják át a történelmet, hogy a múlt kényelmessé és elviselhetővé váljék, hogy feloldjanak a vétkek alól, megszabadítsanak a lelkiismeret-furdalástól. És ugyancsak a mítoszok segítenek egy nemzetnek megbékülni saját bűneivel. Stephen Fischer Galati professzor 1979-ben a témának szentelt New York-i konferencián tételesen kimondta: a történelmi mitológia arra hivatott, hogy a 19. és 20. század román államának vezetői számára biztosítsa a legitimitást. Ebből a tételből kiindulva, a mítoszok két fajtáját határozta meg úgy, ahogy azok a romantikus román történészek laboratóriumaiban klónozással megszülettek. Kifelé arra hivatottak, hogy igazolják a románok történelmi jogát Besszarábia, Bukovina, az egész Bánát és Dobrudzsa területéhez. Befelé pedig megfigyelhető politikusoknak az a törekvése, hogy érveiket a román nemzet forradalmi és nemzeti hagyományaival támasszák alá. A történelmi jogok ugyanis szerintük az ősöktől (trákok, dákok, dák-rómaiak) származnak, ezért minden területnek, amelyet ők is laktak, Románia határain belül kellene lennie – így született meg az első világháború után Nagy-Románia. Ez a momentum a nemzeti történelem csúcsa, mert föltette a koronát a sok évszázados harcokra, amelyeket a románok szüntelenül vívtak rosszindulatú szomszédaikkal... A román történészek számára a nacionalizmus egyet jelent a nemzeti öntudattal. A román nacionalizmus egész sor mítoszt szült. Ilyen például az a tétel, miszerint a román nacionalizmus gyökerei a dák-római ősökig nyúlnak vissza, hogy Mihai Viteazul nacionalista beállítottságú volt, és hogy tudatosan vallotta a románok jogát Erdélyhez. A román történészek pátosszal beszélnek a múlt nagy személyiségeiről, sokuk számára a román múlt egyet jelent a román öntudattól áthatott elődök életrajzával.” /Barabás István: Balkáni bosszú. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./
2006. május 11.
Május 10-én megnyílt Székelyudvarhelyen Szeley-Szabó László emlékkiállítása. A Természeti értékek védelmében címet viselő, természetfotókból álló kiállítással emlékeztek a tavaly elhunyt természetvédő, fotóművészre, aki munkásságának nagy részét a madarak védelmének, megfigyelésének, leírásának és fotózásának szentelte. Ambrus László, az Agora Munkacsoport ügyvezetője rámutatott, hogy az erdőirtás nyomán számos fajnak szűnt meg a fészkelési lehetősége. Elmondta, hogy a természetet csak úgy védhetjük meg, ha ismerjük, a megismerésben pedig Szeley-Szabó László fotói segítséget nyújtanak. Szeley-Szabó évente mintegy 200 napot töltött terepen, a természetben. A Hargitán és Dobrudzsában végzett megfigyeléseit több mint 80, rangos szaklapokban megjelent tudományos írásban összegezte, társszerzője volt két szakkönyvnek, elsőként figyelt meg és írt le több madárfajt. Hat rövidfilmet is készített, amelyeknek a természetvédelem a központi témájuk. Szerkesztette az Erdélyi Nimródot, és vezette az Aves Alapítványt, amely az egyik legharcosabb romániai természetvédelmi fórummá nőtte ki magát, és melynek jelentős érdeme van abban, hogy a Kárpát-kanyari barnamedvét még nem irtották ki. Kéziratban maradt kész munkája, egy romániai madárnévjegyzék, amelyet idén megjelentetnek. /Kiss Edit: Ünnep és emlékezés természetfotókkal. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 11./
2006. július 14.
Azon vesszük észre magunkat, hogy néhány év elteltével kiürülnek falvaink, bezárnak iskoláink, omladoznak a templomaink, és lassan az sincs, akinek köszönni az utcán: kicserélődött a környezetünk, idegenné vált, lakásnyira zsugorodott az otthonunk. Két-három emberöltőnyi időről van szó, írta Demeter J. Ildikó. A legfrissebb statisztika 1,4 millió magyarról tud. A kilencvenes évek elején 1,7 millió volt a hivatalos adat, aminél mindig kicsit többet kellett számítani a valós képhez. Az 1922-es hivatalos adatok szerint Románia lakosságának 26 százaléka tartozott valamilyen kisebbséghez – megbízható történészek szerint azonban ennél is nagyobb, mintegy egyharmados, azaz bő 30 százalékos arányban éltek itt magyar, német, zsidó, rutén, ukrán, orosz, bolgár, cigány és egyéb nemzetiségűek. És ekkor a már korábban idecsatolt Dobrudzsa román ajkú lakossága az 1880-as 28 százalékhoz képest 65-re nőtt! (Ma pedig meghaladja a 91 százalékot.) A magyarság arányát a húszas évek Romániájában – tehát az impériumváltás miatt elmenekültek több százezres érvágása után – még 10 százalék fölöttre becsülték: 85 év alatt ez 6,6-ra csökkent. A nagyobb erdélyi városokat már elveszítettük: Temesvár a harmincas, Brassó az ötvenes években volt nagyjából azonos mértékben (30–30 százalékban) magyarok, románok és német ajkúak által lakott (ma egyikben sem érik el a 10 százalékot). Kolozsváron a tízes évek 80 százalékáról mára 20 alá csökkent a magyarság aránya, Marosvásárhely vékony magyar többsége a legutóbbi helyhatósági választásokon bizonyult kevésnek. Hogy a valamikori színmagyar, ma negyedrészt román Sepsiszentgyörgyről most ne is beszéljünk. A harmincas években még közel 800 000 lelket számláló szász és sváb közösség (akkori hivatalos adatok szerint 4,6 százalék) mára hatvanezresre apadt, s 0,3 százalékot tesz ki; a 650 000-es rutén és ukrán (3,6%), az 520 000-es zsidóság (2,9%), a 450 000-es orosz (2,5%) és 365 000-es bolgár (2%) lakosság pedig mára összesen 1,1 százalékra olvadt. /Demeter J. Ildikó: A kisebbségek jobban fogynak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./
2006. szeptember 1.
Heves reakciókat váltott ki az államfőnek az a javaslata, hogy a klérus dossziéi után hozzák nyilvánosságra azoknak a sportolóknak a névsorát is, akik együttműködtek a Szekuritátéval. Időközben Teodosie, Tomis-Dobrudzsai görögkeleti érsek beismerte, hogy együttműködési nyilatkozatot írt alá a Szekuritátéval, de nem azért, hogy ártson valakinek, hanem hazafiasságtól vezérelve. A ’90-es évek elején ketten, Nicolae Corneanu bánáti, és Andrei Andreiut gyulafehérvári érsek már beismerték, hogy hatalmas kényszer hatására együttműködésre kötelezte őket a Szekuritáté. /Ellenőrzik a sportolók múltját is. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2006. szeptember 7.
Cs. Gyimesi Éva szerint az RMDSZ „kezdettől fogva az összes potenciális hazai régiót megillető általános decentralizáció helyett csupán a székelyek javára követel területi önkormányzatot. Nagy hiba. Ez a jog nem csupán egy nemzeti kisebbség joga.” A Bánság, a Partium, Havasalföld, Moldva, Dobrudzsa stb. ugyanilyen jogon lehetne külön régió. „Csak magunkra vethetünk, ha mindezidáig – kevés kivétellel – még a román értelmiségi elit sem érti, miről is van szó.” Erről kellene értekezni a román lapokban. /Cs. Gyimesi Éva: Önkorlát.= Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./
2006. október 18.
Traian Basescu államfő kijelentette: garantálja, hogy az ország valamennyi földrajzi egységében – így Dobrudzsában és Székelyföldön is – egyforma lesz az autonómia, nem lehet elvonatkoztatni Románia alkotmányától. Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentéseiről, miszerint interetnikus feszültségeket gerjeszthet az, ha Székelyföld nem rendelkezik területi autonómiával, az államfő a következőképpen vélekedett: – Túlzásnak tartom. A román állampolgároknak elsősorban tiszteletben kell tartaniuk Románia alkotmányát, másként összeütközésbe kerülnek az állam intézményeivel. Az RMDSZ elnökének legutóbbi, agyagfalvi nyilatkozatát az államfő választási megnyilvánulásnak tartja, amellyel a politikus vissza szeretné hódítani szavazótáborát a Magyar Polgári Szövetségtől (MPSZ). Basescu a „kiszélesített autonómia” hívének tartja magát, mely szerint a helyi önkormányzatnak a lehető legnagyobb hatalma lenne a közösséget érintő döntéshozatalban. A Bolyai Kezdeményező Bizottság egyetemalapító kérésére vonatkozólag Basescu kijelentette: etnikai hovatartozástól függetlenül ellenzi az etnikai alapú szegregációt és a román állampolgárok elszigetelődését egy olyan Európában, ahol a többkultúrájú egyetemek képezik a valóságot. /Egységes autonómiát hirdet az államfő. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./
2006. december 9.
Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője szerint az európai parlamenti választások összefogással az RMDSZ a Romániát megillető 35-ből három, vagy akár négy képviselői helyet is megszerezhet. Fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság két jelképes személyisége, Markó Béla RMDSZ-elnök, illetve Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezessék a választási listát. Toró T. Tibor Antal Árpád képviselőtársával együtt azt javasolta, hogy a történelmi régiókban hozzanak létre választókerületeket, ami szerint Havasalföldet és Olténiát 13, Moldvát és Dobrudzsát 10, Erdélyt és a Bánságot 12 képviselői hely illetné meg, de kezdeményezésükkel az RMDSZ-ben is magukra maradtak. /P. L. Zs.: Ideális lenne három-négy hely az Európa Parlamentben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./
2006. december 22.
A Tismaneanu-jelentés a kommunizmus rémtetteiről szól. A jelentés szerint az 1948-ban megalakított Securitate volt a kommunista megtorlás legfontosabb eszköze. A terror többféle módon nyilvánult meg: letartóztatások, kihallgatások, kínzások, előre meghatározott ítéletek, de nem szabad megfeledkezni az általános zsarolásról, megfélemlítésről, félretájékoztatásról, fenyegetésről stb. A politikai terror 1948 tavaszán kezdődött, több történész szerint május 14. volt a romániai “Szent Bertalan-éjszaka”, amikor széles letartóztatási hullám indult. Más oldalról pedig szovjet mintára kialakított “csendes” népirtás indult meg, 1989-ig több százezer politikai foglyot, különböző korú, nemű, vallású, nemzetiségű, foglalkozású állampolgárt gyilkoltak meg, illetve deportáltak. Romániában 1945–1989 között 240 olyan egység működött, ahol a lakosságot fogva tartották, kihallgatták, megkínozták, munkatáborba kényszerítették. A 240 egységből 44 volt börtön, 61 helyen folytak kihallgatások, száműzetések, ugyanakkor felállítottak 72 kényszermunkatábort, 63 deportálási övezetet és kényszerlakhelyet. Mindezek mellett létezett tíz pszichiátriai kórház-menhely, ahol a politikai nézeteik miatt üldözötteket tartották fogva, és találtak 93 kivégzőhelyet, tömegsírt is. Emellett a rajonokban-megyékben a Securitaténak még volt számos kihallgató helye, az egységek száma így eléri a 450-et. A kutatások jelenleg is folynak, és a térképen szereplő települések száma rendszeresen szaporodik. A feltárást nehezíti, hogy a ’60-as évektől a politikai üldözötteket rendszeresen köztörvényes bűnök miatt ítélték el, így nehéz kideríteni, hányan szenvedtek-haltak meg politikai nézeteik miatt. Akadályozza a kutatómunkát, hogy a börtönök archívumaiban szereplő űrlapok hiányosak, a foglyokat rendszeresen költöztették egyik fegyházból a másikba, és ezeket a mozgásokat nem mindig tüntették fel. Arad megyében több településen is találtak tömegsírt, voltak munkatáborok. A megyeszékhelyen volt börtön, de végeztek is ki politikai foglyokat, akiknek a tetemét közös sírba dobták. Már 1949-ben megkezdődtek a leszámolások, a Securitate hajtóvadászatot indított a Bánsági-hegyekben bujkáló antikommunista partizánok ellen. 1949. július 16-án a csoport öt tagját halálra ítéltek és kivégezték, hét személy meggyilkolásához azonban már bírósági ítélet sem kellett: a kommunistáknak: augusztus 2-án azt hazudták nekik, hogy Temesvárról Nagyenyedre szállítják őket, de Zölderdőben leszállították őket a kocsiról és agyonlőtték a hét embert. Sírjukat a mai napig nem találták meg. A rendszer módszereit jellemzi, hogy a Zölderdőben lelőttek halotti bizonyítványaiba a halál okaként tuberkulózist, szívelégtelenséget, magas vérnyomást és hasonló okokat írtak, természetesen az orvosok közreműködésével. Az ország más börtöneiből is küldtek Temesvárra elfogott ellenállókat, akiket azután a Zölderdőben kivégeztek: 1950 tavaszán Szamosújvárról vonaton szállítottak 38 politikai foglyot, de érkeztek ellenállókkal “paktáló” személyek Dobrudzsából, Nagyszebenből vagy Pitesti-ről is. Gyulafehérváron börtön volt, de létezett kivégzőhely, megtalálták a kivégzettek közös sírját. Hasonló kivégzőhelyek, közös sírok voltak még Bisztrán, Aranyosronkon, Boroskrakkón, Kismindszenten, Kismuskán és Obrázsán. Fehér megye leghírhedtebb fegyháza a nagyenyedi volt, “a romániai Gulag”, ahol politikai foglyokat nem csupán az 1964-es amnesztiáig, hanem ezt követően is őriztek, kínoztak. Nagyenyeden több ezer embert kínoztak meg vagy ítéltek csendes halálra csak azért, mert nem értett egyet a kommunista hatalommal, mert felemelték szavukat az alapvető emberi jogok védelmében. 1980-tól megszüntették az utolsó magyar nyelvű középiskolákat is, a végzősöket pedig román megyékbe helyezték. 1948. július 17-én a román állam egyoldalúan megszakított minden kapcsolatot a Vatikánnal, s ennek eredményeként tragikus helyzetbe sodorta, például, a gyulafehérvári püspökséget, amely közel 700 ezer hívével együtt kénytelen volt minden kapcsolatot megszakítani a külföldi testvér-egyházkerületekkel. 1949. június 21-én letartóztatták Márton Áron püspököt, akit két évvel később életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. A hatalom megbénította a papképzést, felszámolta a szerzetesrendeket, elkobozta az egyházi vagyont, a szerzeteseket pedig deportálta. A nagyvárosokba Ceausescu masszívan telepítette be a románokat. 1948-ban az erdélyi városok lakosainak 39,7%-a volt magyar, 1966-ban 26,8%-a, 1992-en pedig 13%-a, s miközben a magyarság fogy, a románság száma megháromszorozódott Erdélyben. 1948-ban 547 ezer román élt Erdélyben, 1966-ban 1,69 millió, ma már több mint kétmillió. /Irházi János: Kommunista terror a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./