Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Dobrosd (ROU)
1 tétel
2016. december 11.
RMDSZ-es feljelentés magyarellenes SMS-ek miatt
Feljelentést tesz az RMDSZ ismeretlen tettes ellen a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt – mondta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke. A szövetség vasárnap közleményben számolt be arról, hogy több megyében is olyan SMS-eket küldözgetnek a választópolgároknak, amelyek arra buzdítják a román szavazókat, hogy járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz azért, hogy kiszorítsák a magyarokat a parlamentből.
A Țepeș gárdája nevében írt üzenetek arra buzdítják a választókat, hogy szavazzanak a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Pártra (PRU). Kovács Péter elmondta, az RMDSZ jogászai dolgoznak a feljelentés szövegén. Hozzátette: azt kifogásolják, hogy az üzenet küldői megsértették a kampánycsendet és a nacionalista uszítás eszközét használták.
Fehér megyében a Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyancsak a kampánycsend megsértése miatt tett feljelentést a megyei választási irodánál és a megyei rendőr-főkapitányságnál a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellen, amely a PSD szerint a közösségi oldalakon folytatott tegnap kampányt. A panasz nyomán a választási iroda felszólította a PNL megyei szervezetét, hogy vonja vissza a kifogásolt bejegyzéseket. A rendőrség még vizsgálja az ügyet, egyelőre nem róttak ki semmilyen büntetést.
Fehér megyében – ugyancsak a PSD jelzése nyomán – szombat este derült fény arra, hogy a 440 választókerület közül 390-ben hibásak, azaz elírást tartalmaznak azok a pecsétek, amelyek az adott kerület nevét és számát tartalmazzák, illetve amelyekkel az urnabiztosok megjelölik a szavazólapokat. A megyei választási iroda – az országos hivatallal konzultálva – úgy döntött, hogy az elírás nem befolyásolja a voksolás menetét, így a hibás pecséteket használták, az érintett szavazókörzetekben pedig az urnák megnyitása előtt jegyzőkönyvben rögzítették az elírást.
Temes megyében egy szavazópolgár követett el kihágást: Temesrékás város egyik szavazóhelyiségében egy 62 éves asszonynál két személyi igazolvány volt, és azt nyújtotta át ellenőrzésre, amely már nem volt érvényes. A rendőrség bűnvádi eljárást indított, az eddigi vizsgálatok szerint pedig a bonyodalmat az okozta, hogy a hölgy nemrég váltott lakhelyet. A voksolók arányának tekintetében egyébként Temes megyében toronymagasan vezetett Dobrosd, Daniel ortodox pátriárka szülőfaluja, ahol már délután 4 óra előtt 121 százalékos volt a részvételi arány. Szeben megyében eközben két urnabiztos ellen indítottak bűnvádi eljárást, mivel abban a szavazókerületben voksoltak, ahol munkát vállaltak, holott nem oda szólt a személyi igazolványuk.
A Hunyad megyei Blezseny településen véletlenül, szemétbe való papírokkal együtt a tűzbe dobtak egy pecsétet, a történtek miatt viszont nem kellett leállítani a voksolást. Déván is figyelmetlenségből került egy pecsét a tűzbe még reggel, az urnák megnyitása előtt, ott rövid időn belül pótolták a hiányosságot.
Kőrössy Andrea
kronika.ro Erdély.ma