Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Diószén (ROU)
97 tétel
2003. november 19.
"Nov. 15-16-án Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány és a Csomafalvi Érzelmiség Fórum Csomafalvi csángó napokat rendezett, amelyen Frumószáról és Pusztináról vettek részt csángó felnőttek és gyermekek. Kiderült, két csángó asszony most mozdult ki először szülőfalujából, a csomafalviak meghívására. A tanácskozáson Vass Ibolya, Frumósza magyartanárnője elmondotta, hogy csángóföldön már 11 településen tanítják a magyar nyelvet, ebből Pusztinán, Lészpeden, Frumószán, Somoskán, Klézsén, Diószénon, Trunkon és Külsőrekecsinben hivatalosan az iskolában, míg Magyarfaluban, Labnicon és Tuttán iskolán kívül. Frumószán a magyar nyelv hivatalos oktatása idén szeptemberben indult, azelőtt 2 éve iskolán kívül tanította a gyerekeket Nyisztor Ilona óvónő. Kezdetben 70 gyermek járt a hétvégi órákra, ám a pap közbelépése miatt számuk 30-ra csökkent s ebből 28 gyermek szülei vállalták, hogy aláírják a kérést: gyermekük az iskolában, hivatalosan tanulhasson magyarul, így sikerült szeptembertől heti 3 órában beindítani az anyanyelvi oktatást. A fiatal tanárnő tapasztalata szerint a csángó gyermekek ügyesek, törekvőek. Mirk Szidónia a Hargita Kiadóhivatal munkásságát ismertette, amely kiadja a Moldvai Magyarságot. A kiadó könyvújdonságai között megemlítette A legfájóbb magyar című versantológiát, amely Lakatos Demeter, Duma András és Demse János csángó költők verseit is tartalmazza, illetve csángó témájú verseket más költőktől, valamint Nastase professzor könyvét. Nastase Jászvárosban volt professzor a két világháború között, aki a csángók moldvai letelepedésének körülményeit kutatta, a könyv 1935-ben megjelent kötete újrakiadása, fordításban. A Duna Televízió mindössze 80 csángó család számára elérhető, s a csángók nem tudják fogni a román rádió magyar adását sem. A Romániai Magyar Szó pályázott, hogy újságot küldhessen csángóföldre, így 120 csángó családnak biztosít RMSZ-előfizetést. A Krónikát régebben terjesztették itt, de ma már nem, a hetilapok és megyei napilapok sem jutnak el a térségbe. A legszélesebb körben a Moldvai Magyarságot terjesztik. Nyisztor Ilona óvónő hétvégeken szülőfalujában, Pusztinán és Frumószán csángó és magyar népdalokra, táncokra, hagyományápolásra tanítja a gyermekeket. Sok csángó igényelt magyar igazolványt is. Mi, moldvai csángók címmel csángó szőttesekből és varrottasokból nyílt kiállítás. Vasárnap a szentmise után a csángó gyermekek a cserkészekkel találkoztak, akik ajándékcsomagokat nyújtottak át nekik, majd Gyergyószárhegyre is ellátogattak. Borsos Géza megyei tanácsos, a csángó napok fő szervezője így vallott a rendezvényről: A 80-as évek elején, amikor felülről szorgalmazták, hogy az iskolák moldvai testvériskolát válasszanak, mi Pusztinát választottuk. A testvérkapcsolat nem jött létre az ottani tantestület ellenállása miatt, de már akkor kapcsolat alakult ki az ottani emberekkel. Most, hogy éledőben a csángók iránti érdeklődés, úgy gondoltuk, Csomafalvának is kötelessége bekapcsolódni e folyamatba. /(Gál Éva Emese): Csángó Napok Csomafalván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./ A pusztinai születésű Nyisztor Ilona Onesti-en hivatásos óvónő, emellett hétvégeken szülőfalujában és Frumószán korábban magyar írás-olvasásra tanította a csángó gyermekeket. Elmondta, hogy Pusztinán régebben egy román család élt, most van néhány vegyes házaspár, a többiek magyarok. Frumószának a 70%-a magyar. Frumószán elkezdte a magyar nyelv tanítását, amikor megtudta a pap, prédikációjában sátánista fészeknek nevezte a magyar órákat, s azt mondta, a nép válasszon közte és köztünk, mert vagy minket hajtanak el, vagy ő megy el. Emiatt csökkent a gyermekek száma 30-ra, de ebből 28 szülő aláírta a kérést, és beindulhatott az iskolai magyar oktatás. Pusztinában már két éve van magyar oktatás az iskolában, és iskolán kívül már négy éve. A kezdetekben az emberek nagyon a magyarság ellen voltak, mert rádióban, tévében, mindenütt befeketítették őket, azt is mondták például, hogy Székelyföldön nem szolgálják ki az üzletekben azt, aki nem magyarul kér, s az emberek azt mondták, ha a magyarok ennyire rosszak, akkor nem kellenek nekünk. Jöttek magyar látogatók a faluba, meg akarták nézni az oltárképet a templomban, amely Szent Istvánt ábrázolja, ahogy felajánlja a szent koronát a Boldogságos Szűzanyának, s az emberek elállták az útjukat, nem engedték be a templomba őket. De azóta változott a helyzet, kimozdultak az emberek a faluból, a fiatalok elmentek külföldre dolgozni, s látták, nem olyanok a magyarok, amilyeneknek lefestették őket. Régen több csángó település templomának volt védőszentje Szent István király. Sok faluban, mint például Magyarfaluban a papoknak sikerült meggyőzniük az embereket, hogy megváltoztassák a templom védőszentjét. Pusztinán ez nem sikerült. Az emberek azt mondták, hogy ezt ők így örökölték az őseiktől, és szeretnék, ha Szent István maradna a templom védőszentje. És így is maradt. Szép énekük a Szent István dicsértessél, a búcsú napján, a nagymisén kérték a papot, hogy mint hagyományt, énekeljék el magyarul, és el is énekelték. A pusztinai emberek már 90 óta kérik a magyar misét. 200 aláírást is gyűjtöttek, a Csángó Szövetség írta meg a kérvényt, s csatolva az aláírásokat, továbbította a pápához, de az a válasz érkezett, hogy nem tudják teljesíteni a kérést, mert csángó nyelvre nincs lefordítva a biblia. Azonban ők nem csángó, hanem magyar misét kértek. 1990-óta Gergely Géza csíkszépvizi plébános, mindig eljön Pusztinára magyar misét tartani, egy-egy udvaron gyűlnek össze, 100- 200-an, mert a pap nem engedi be őt a templomba. /(Gál Éva Emese): Magyar misét Pusztinának! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./ "
2003. december 12.
"A marosvásárhelyi Ariel színházban dec. 12-én bemutatják a gyergyószentmiklósi Figura Stúdiószínházzal közösen létrehozott Fagyöngyszüret című felnőttelőadás zenés történetet, amelynek forgatókönyve angol és skót balladákra, illetve Robert Burns ballada-feldolgozásaira épül. Az előadás rendezője Barabás Olga. /Fagyöngyszüret - bemutató. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./"
2004. március 23.
Pusztinán az egyik tanítónő több rendben nyilvánosan kipellengérezte a magyarórákra is járó csángó gyermekeket. Hegyeli Attila a csángó oktatás programfelelős szerette volna elérni, hogy az iskolák rendezvényein tájékoztathassák a szülőket a magyar nyelv tanulásának lehetőségéről. A kérés ellenállásba ütközött. A programfelelős elmondta, a nehézségek ellenére úgy tűnik, jövőre sikerül megkétszerezni a magyar nyelvet is tanuló gyermekek számát a Bákó megyi iskolákban. Reményeik szerint a jelenlegi hét falu mellett még Lábnikban és Diószénben kezdhetik el az ősz folyamán a magyartanítást. /Gazda Árpád: Választási gáncsoskodás. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./
2004. június 29.
Újabb moldvai településeken indulhat be a 2004–2005-ös tanévtől fakultatív magyar nyelvoktatás a román tannyelvű állami iskolákban. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől (MCSMSZ) származó adatok szerint a magyar nyelv anyanyelvként való oktatását 286 szülő kérvényezte, ez 15 újabb csoport indulását jelenti. Ha ez megtörténik, a csángómagyarok által lakott településeken 24 magyar tannyelvű csoport fog működni, összesen mintegy 430 gyerekkel. A magyar nyelv anyanyelvként való oktatása – fakultatív, azaz nem kötelező – tantárgyként a csángómagyarok által lakott moldvai falvakban a 2002–2003-as tanévben kezdődött meg, az RMDSZ segítségével. Elsőnek Pusztinán és Klézse községhez tartozó Buda nevű faluban 34 gyermek szülei kérvényezték a magyarórát. A most véget ért tanévben már újabb 137 szülő kérvényezte – közjegyző által hitelesített okiratban –, hogy gyermeke magyar nyelvet tanulhasson. Hét település – Pusztina, Frumósza, Leszpéd, Buda, Somoska és Magyarfalu – iskolájában folyt heti három órában a fakultatív magyar nyelvoktatás. Az eddigi hét csángó lakosságú település mellé ősztől felzárkózó Diószén és Lábnik révén immár kilenc település román tannyelvű állami iskolájában, 24 csoportban tanulhatják a csángó gyermekek a magyart. Emellett továbbra is magyar nyelvű iskolán kívüli foglalkozásokat szerveznek az érdeklődők számára a csángómagyarok által lakott falvakban. Az iskolán kívüli magyar oktatásban tizenegy moldvai településen mintegy ezer gyermek vesz részt – tájékoztatta az MTI-t Hegyeli Attila, az MCSMSZ oktatási felelőse. /Újabb magyarul tanuló csángók. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./
2004. augusztus 16.
Levélben tájékoztatta a hét végén a Bákó megyei tanfelügyelőség a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét arról, hogy két újabb csángó településen, Lábnikban és Diószénben is megkezdődhet ősztől az iskolán belül a magyar nyelv tanítása. Lábnikban két, Diószénben egy vegyes csoport alakul a magyar anyanyelvet fakultatív tantárgyként választó gyermekekből. Hegyeli Attila, a csángó oktatási program vezetője elmondta, a levél azért fontos, mert eddig a tanfelügyelőség hivatalosan nem tekintette tárgyalópartnernek a magyar nyelv iskolai oktatásáért fellépő szövetséget. Két évvel ezelőtt még bíróságon kérte a szervezet törvényen kívül helyezését. Ősztől immár kilenc faluban, 24 csoportban mintegy 450 gyermek tanul magyarul írni és olvasni az iskolában. Azok a csángó falvak közül, ahol korábban délutáni órákon kezdtek foglalkozni a gyermekekkel, Trunk maradt az egyedüli, ahol nem sikerült a magyartanítást az állami közoktatás keretei közé is beiktatni. Az iskolán kívüli programokat egyébként valamennyi településen továbbműködtetik. Hegyeli elmondta, a tanárok közül senki nem távozott a csapatból. /Gazda Árpád: Bővül a moldvai csángóoktatás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./
2005. február 9.
Kóka Rozália a népművészet mestere, előadóművész és Petrás Mária csángó népi énekes, keramikusművész közös előadást tartottak Budapesten, a Magyarok Házában február 7-én, a Budapesti Székely Kör szervezésében. A bukovinai székelyek és a csángómagyarok sorsát elevenítették meg énekben, mesében, imádságban, mondákban és igaz történetekben. Petrás Mária tűzzománc szobrait és kerámia faliképeit is megtekintette a közönség. Petrás Mária a Bákó megyei Diószénben született, a Magyar Iparművészeti Egyetemen diplomázott 1995-ben, másfél évtizede nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban a csángó ügy, az ősrégi csángó kultúra hiteles követe. Kóka Rozália bukovinai székely család leszármazottja. Gyűjtötte a bukovinai székely hagyományokat, szervezte közösségi életüket. /(Guther M. Ilona): Jóestét Mária – Csángó madonnák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./
2005. február 26.
Vincze Gábor szegedi történész a magyarországi és erdélyi magyarság múlt századi történelmének sok szempontból legavatottabb kutatója. Eddig egyedül vagy társszerzőkkel tíz könyvet írt, emellett négy egyéb kiadványt szerkesztett, megjelent mintegy kilencven tanulmánya, forráspublikációja, cikke. Az Asszimiláció vagy kivándorlás? /Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004/ című, legújabb kötetében a moldvai magyar etnikai csoport modern kori történelmének tanulmányozásához válogatta össze az 1860–1989 közötti időszakból a legfontosabb forrásanyagot. A moldvai magyar etnikai csoport a magyarság egészén belül egyedül produkál még ma is pozitív népszaporulatot. A magyarországi vendégmunka beszűkülni látszik. Ehelyett a moldvai magyarok nagy tömegei vállalnak dél-európai országokban vagy Izraelben vendégmunkát. Vincze Gábor maga is nyugat-európai ideiglenes kitelepedésre – vendégmunkára – készül, az anyaországban nem lévén státus szerinti munkahelye. Az Asszimiláció vagy kivándorlás? című munkában az első dokumentum 1860-as, az utolsó pedig 1985-ös. 1941-ben a bukovinai székelyeket Bácskába telepítették, majd 1944-ben a Dunántúlra menekültek, s akkor a moldvai csángómagyarok közül is áttelepedett 120–130 család. A moldvai csángókat két faluba telepítették le: Egyházaskozárra és Szárászra. 1940–44 közt volt egy olyan elképzelés, hogy minél több moldvai csángómagyart kell áttelepíteni Magyarországra. 1944 tavaszán kidolgoznak egy konkrét tervezetet, ennek értelmében Bákó megyéből az összes csángó­magyart át kellene hozni Ma­gyarországra, de közbejött az augusztus 23-i átállás, összeomlott a moldvai román front, a tervet már nem lehetett kivitelezni. 1946–47–48-ban több ezer ember csángó szeretett volna áttelepedni Magyarországra. Azonban az akkori magyar kormányok – Nagy Ferenc és Dinnyés Lajos kormánya – azt mondák: nem szabad őket befogadni, mert akkor nem tudják megakadályozni a román kormánynak, hogy amennyire lehet, Erdélyt magyartalanítsák. Valóban volt a paragrafusokban és a hatósági szervek cselekedeteiben tetten érhető szándék 1946–47-ben, hogy minél több, főleg észak-erdélyi magyart valamilyen ürüggyel kiutasítsanak Romániából. Emiatt a moldvai csángómagyarokat nem engedték be. Egyéni kiskapukat megkeresve végül is 1946–47-ben áttelepedett még egy 40–50 család. Lábnyikról, Diószénből, Klézséről, Lészpedről. Vincze Gábor hangsúlyozza, hogy ő nem csángószakértő. Vincze Gábort a kilencvenes évek vége felé meghívták Kolozsvárra vendégelőadónak. Előadás-sorozatot tartott a kolozsvári történelem szakos magyar hallgatóknak a romániai magyar kisebbség 1919–1989 közti történelméről. Két évvel később, 1998–99-ben ugyancsak a történelem szakosoknak tartottak speciális kollégiumot. Sikerült jó néhány diákot ,,megcsípni”, azóta közülük néhányan elindultak a történészkutatóvá válás útján. A magyar szakosokkal nem volt ilyen szerencséje. /Sylvester Lajos: Asszimiláció vagy kivándorlás? (Moldvai magyar forráskiadvány). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 26./
2005. május 18.
Több mint négyszáz csángómagyar gyerek tanulhatja ma az állami iskolában saját anyanyelvét és történelmét – hívták fel az MTI figyelmét az RMDSZ tisztségviselői azzal összefüggésben, hogy május 15-én, vasárnap a moldvai Rekecsinben letették a jövendő magyar iskolaközpont alapkövét. Kötő József oktatási államtitkár az MTI érdeklődésére nagy jelentőségűnek nevezte a rekecsini jövendő iskola felépítésére vonatkozó kezdeményezést, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a csángó gyermekek ma az állami iskolában is tanulhatják anyanyelvüket. Heti két óráról van szó, amelyet beillesztenek a többségi iskola órarendjébe, ezeken az órákon az állam által fizetett tanárok tanítanak. A törvény létezett, csak nem alkalmazták, emiatt szükség volt egy külön miniszteri rendeletre, amely kötelezte a tanfelügyelőséget a törvény alkalmazására. Csángóföldön sok helyen megfélemlítették a szülőket, arra próbálva kényszeríteni őket, hogy vonják vissza aláírásukat. Ezért központi beavatkozásra volt szükség e helyzet orvoslásához – fűzte hozzá az államtitkár. Takács Csaba ügyvezető elnök emlékeztetett: 2002. május 2-án a bákói prefektúrán találkozott az RMDSZ és az akkori kormánypárt, a PSD küldöttsége Markó Béla szövetségi elnök és Viorel Hrebenciuc, a PSD alelnöke részvételével. Ott született a döntés arról, hogy a csángómagyar gyerekeknek is lehetőségük lesz az állami iskolákban a magyar nyelvnek mint anyanyelvnek a tanulására. Takács Csaba tájékoztatott arról: már a 2002-2003-as tanévben 17 klézsei és 24 pusztinai csángómagyar gyerek tanulta az anyanyelvét az állami iskolákban. A 2003. július 3-án – ugyanazon a helyszínen – tartott újabb megbeszélés eredményeként a 2003-2004-es tanévben összesen hét településen (Klézse, Pusztina, Somoska, Magyarfalva, Frumosza, Lészped és Külsőrekecsin) 181 csángómagyar gyerek kapott lehetőséget anyanyelvének iskolai tanulására. A 2004-2005-ös tanévben újabb két településen, Lábnyikon és Diószénben sikerült beindítani ezeket az órákat. Jelenleg tehát 23 csoportban, összesen 460 Bákó megyei csángómagyar gyerek tanulja tanrend szerint anyanyelveként a magyart a fentiekben felsorolt 9 település állami iskolájában. Borbély László, a középítkezési ügyekért és a területfejlesztésért felelős megbízott miniszter a közelmúltban személyesen is találkozott a rekecsini polgármesterrel, aki támogatásáról biztosította a csángómagyarok iskolaközpontjának felépítésére vonatkozó kezdeményezést. /(Garzó Ferenc / MTI): Pontosít az RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2005. máj. 18./
2005. szeptember 28.
Tavalyhoz képest megkétszereződött az iskolában hetente háromszor magyar órákat látogató csángó gyermekek száma a Bákó megyei falvakban, ennek ellenére zaklatottabb hangulatban indult a tanév a moldvai magyarok számára. A megyei tanfelügyelőség az országos tanévnyitó után egy héttel engedélyezte a magyar oktatás megkezdését, több helyen jelenleg is a magyar tanítók ügyességén múlik, hogy megtarthatják az órákat. Diószénben a tanítónő kopaszra nyírással fenyegette a csángó gyermekeket, ha magyarul akarnak tanulni, a Külsőrekecsinhez tartozó Csík faluban pedig a római katolikus pap úgy vette rá a szülőket a lemondásra, hogy a vakációban tartott egyik szülői értekezleten egy ellenszegülő felnőttet gallérjánál fogva eltávolított. Egyik csángó faluban az iskola takarítónőjét fenyegette az igazgató azzal, hogy ha magyar órákat kér gyermeke számára, állás nélkül marad, máshol a hivatalos okmányokért a helyi tanácshoz forduló szülőt azzal utasította rendre a polgármester, hogy bezzeg amikor a magyar órákat követelte, nem ment igazolványért a faluházára. Hegyeli Attila, a moldvai magyar oktatási program irányítója elmondta, több helyen igazgatócsere történt, sőt, Bákó megye korábbi főtanfelügyelőjét is menesztették, a jelenlegi Radu Ababei pedig nem akarja érteni a csángók moldvai jelenlétét és követeléseit, egyes falvakban pedig a régi igazgatók és helyi plébánosok részéről tapasztalnak rosszindulatot. Ennek ellenére tizenkét faluban közel hatszázötven csángó gyermek jár heti három magyar órára román tannyelvű iskolában, a háznál tartott délutáni órákat ezren látogatják. Kósteleken és Csík faluban idén először kerül be az órarendbe a magyaróra, és több mint negyvenöt év óta először hirdetnek magyar tanári állást Moldvában, jelesen Magyarfaluban. Hegyeli Attila szerint a moldvai magyar oktatási programra fordított pénz és az ebből megfizethető tanár, tanító nem elegendő ahhoz, hogy a csángó gyermekek körében a magyar nyelvet első nyelvvé lehessen fejleszteni, de az elérhető, hogy a kevertnyelvűség egy tisztább kétnyelvűséggé alakuljon. Az elmúlt tizenöt év alatt közel ezer csángó diák érettségizett magyar tannyelvű iskolában Csíkszeredában, Gyimesfelsőlokon, Székelyudvarhelyen és Bukarestben. Jelenleg százöt középiskolás tanul a négy városban a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége ösztöndíjával, és évente tízen folytatják tanulmányaikat anyanyelvükön magyarországi egyetemeken a magyar oktatási minisztérium támogatásával. Lesújtó ellenben, hogy az 1990 óta magyarországi egyetemeken végzett kilencven csángó fiatalból alig négyen-öten tértek vissza Moldvába. A csángó falvakban jelenleg tanító erdélyi pedagógusok két-három évente cserélődnek. /Fekete Réka: Fenyegetnek a magyar szóért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 28./
2005. október 14.
Ha a szülők által megfogalmazott kérésekben nem szerepel, hogy a magyart mint anyanyelvet szeretnék tanulni gyermekeik, akkor úgy is értelmezhető, hogy egy idegen nyelvet választanak, ez pedig nem azonos az anyanyelv oktatásával – nyilatkozta Radu Ababei Bákó megyei főtanfelügyelő azt követően, hogy a magyarórák helyzetéről tárgyalt a kétnapos látogatásra Bákó megyébe érkezett Matekovics Mihály kisebbségi oktatásért felelő minisztériumi főigazgatóval. A délutáni tárgyalást megelőzően a szaktárca képviselője három faluban tájékozódott a magyarórák helyzetéről. Klézsébe, Dioszénbe és Magyarfaluba a minisztérium képviselőjét elkísérte az az Adrian Horodnic tanfelügyelő is, aki nemrég magyarfalusi látogatása során megtiltotta Kovács Melánia tanárnőnek, hogy a jegyeket beírja a napló anyanyelvi rovatába, mivel szerinte nem bizonyított, hogy a gyermekek a magyart mint anyanyelvet tanulják. Radu Ababei szerint viszont elégséges, ha ezt az egyik szülő kéri. Jövőre a pedagógusok országos versenyvizsgája előtt harminc nappal fogják meghirdetni a Bákó megyei iskolákban tartandó magyarórákat, illetve ahol erre lehetőség van (ez legkevesebb heti tizennyolc magyar órát jelent), egy teljes magyar katedrát. /Fekete Réka: A magyarórákat anyanyelvként kell kérni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./
2006. január 21.
A Hargita Kiadó Bibliotheca Moldaviensis sorozatának legújabb darabjaként megjelent Gazda László könyve, a Codex. A moldvai csángó sors alapvonalai bontakoznak ki a szócikkeiből. Gazda László helytörténeti lexikont írt harmincöt moldvai magyar vagy magyarok által is lakott faluról és városról, gondosan összegyűjtve a tényeket, adatokat, a tudomány által hitelesnek elismert vonatkozásokat. A hetvenes években Gazda László mint földrajztanár, néprajzi gyűjtőmunkát végző iskolások irányítójaként, illetve kutatók kísérőjeként megjárta a leírt települések egy részét, amíg a diktatúra ki nem tiltotta őt is a moldvai Csángóföldről. A kötet fő értékét a településenkénti adatok összegezése jelenti. Gazda László Codexe hasznos eszköze lesz minden további kutatásnak Szabófalváról, Ploskucényról, Románvásárról, Kotnárról, Dioszénről, Forrófalváról, Lábnikról, Szászkútról stb. Gazda László kézikönyvét kétnyelvű kiadásban jelentette meg a kiadó. Mint ismeretes, Tánczos Vilmosnak a moldvai magyarok lélekszámáról szóló dolgozata 85 olyan településről tesz említést, melyben még ma is hallani magyar szót. /(b. kovács): Csángó települések kislexikona. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./
2006. március 18.
2006 két nagy zeneszerző születési évfordulójának esztendeje. Mozart 250 éve jött a világra Salzburgban, Bartók 125 éve született Nagyszentmiklóson. A két jelentős jubileum köré szerveződő nemzetközi rendezvénysorozat kiemelkedő magyarországi eseménye a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az Erdély Művészetéért Alapítvány Vármegye Galériája 1992-től bekapcsolódott a fesztivál programjába, s annak hivatalos részvevőjévé vált, azóta gondoskodik arról, hogy az erdélyi képzőművészek minden alkalommal jelen lehessenek a fesztiválon. Az idén a két zeneszerző személyiségét, életművét választották a kiállítás témájául. A galériavezető Kulcsár Edit felhívást tett közzé a tárlaton való részvételre. Március 21-én a budapesti Vármegye Galériában lesz a kiállítás ünnepélyes megnyitója. A tárlatot Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző nyitja meg. Közreműködik a marosvásárhelyi, jelenleg Székesfehérváron élő szobrász, Székely János Jenő. A kiállítók nagyobbik hányada vásárhelyi alkotó, de Kolozsvárt, Csíkszeredát, Szatmárnémetit, Aradot, Tordát, Szászsebest, Máréfalvát, Diószént, Székelykevét is képviselik munkák a jubileumi rendezvényen. /(nk): Mozart és Bartók az erdélyi művészetben. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./
2006. november 30.
Petrás Mária Magyarországon élő csángó kerámiaművész és lánya, Alina munkáiból nyílt kiállítás a budapesti Vármegye Galériában. A Bákó megyei Diószénben született Petrás Mária – akit előbb énekesként ismertek meg Magyarországon, és a Muzsikás együttest idén ő kísérte el erdélyi turnéjára – munkáinak ihletője a mély vallásosság. Pietái, madonnái a csángó hitvilágot jelenítik meg. „Édesanyám az én mesterem. Témáinkban, megközelítésünkben azonban különbözünk: édesanyám egyházi témájú, biblikus jellegű kerámiákat készít, engem pedig a kezdetektől a magyar motívumok, a jelképek világa foglalkoztat. Szeretem az életfa-, a napmotívumot, a virágokat, és érdekel a magyar mondavilág” – vallja magáról Alina, a fiatal művész. /Frigyesy Ágnes, Budapest: Csángó madonnák. = Krónika (Kolozsvár), nov. 30./
2007. szeptember 3.
Úgy tűnik, lesz elég tanár a csángó iskolákban, a helyi hivatalok negatív hozzáállása azonban nem változott. Az oktatás teljes mértékben való biztosítása, attól függ, hogy a bákói tanfelügyelőségen sikerül-e elfogadtatni a törvény által előírt, de általuk letagadott óraszámokat – mondta Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási részlegének vezetője. Sok magyarországi tanár szeretne náluk tanítani, őket azonban csak iskolán kívüli keretek között tudják foglalkoztatni. Ősztől sikerül beindítani két új helyszínen is az oktatást, először csak iskolán kívüli keretek között: így négy új kolléga fog dolgozni Nagypatakon és Diószegen. Még mindig van 25-30 olyan csángóföldi falu, ahol még nem tanítanak. A tanfelügyelőség 130 magyarórát hirdetett meg, holott a törvényes rendelkezések szerint legkevesebb 210 magyarórára számítanak a Bákó megyei román tannyelvű iskolákban. Vannak olyan falvak – Csík falu vagy Diószén –, ahol évek óta folyik a magyar nyelv oktatása, mégis eltűntek a tanfelügyelőség statisztikáiból. Máshol megvan a törvényes számú kérvény az iskolai magyarórák beindítására, az iskola azonban megtagadta a tanári állás meghirdetését. /Erdős Zsófia: Csángó tanárgondok vége? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
2007. november 8.
Az RMDSZ számára kiemelt feladat a román környezetben élő magyar közösségek támogatása – mondta Borbély László kormányzati tevékenységekért felelős RMDSZ-alelnök október 7-én a csángóknál, diószéni, illetve forrófalvi látogatásán. Az előcsatlakozási alapokból, illetve a Regionális Operatív Program keretében a falusi infrastruktúrát támogató kormányrendelet által előírt program keretén belül Ágas, Diószén, Gyimesbükk, Gyimespalánka részesült támogatásban. /Feladatunk a román környezetben élő magyarok támogatása. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 8./
2007. december 19.
„Ez a mai hangverseny Böjte Csabáért, valamint az általa gondozott gyermekekért szól”– mondta Hamar Dániel, a Muzsikás együttes tagja azon a telházas koncerten a budapesti Zeneakadémián, melynek teljes bevételét a helyszíni adományokkal együtt a hagyományos magyar népzenét játszó Muzsikás együttes karácsonyi ajándékként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlott fel. Az alapítvány Erdély negyven településén közel 1500 gyermek gondozását vállalta fel. „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé” – vélekedik Böjte atya, az alapító ferences szerzetes. Az est egyik csúcspontja Petrás Mária színpadra lépése volt, a moldvai Diószénben született énekes az együttes rendszeres vendégének számít. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Árvákért zenélő Muzsikás. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./
2008. május 29.
Petrás Mária népdalénekes, keramikus a Bákó megyei Diószénen született, a brassói népfőiskola grafika szakán tanult. 1988-tól kényszerűségből szabadúszó lett, rajzaiból, festményeiből tartotta fenn családját. 1990-ben Magyarországon telepedett le. A csángó hitvilágot idéző köztéri munkáit, domborműveit és autentikus énekhangját egyaránt kedveli közönsége. Marosvásárhelyen nemrég a Bartók vonósnégyessel és a Muzsikás együttessel lépett fel. Petrás Mária nem járhatott magyar iskolába. A romániai rendszerváltás után, harminckét évesen jutott el Magyarországra, ekkor tanult meg magyarul írni-olvasni. Budapest mellett, Pomázon él. Régebben gyakrabban járt haza, szülőföldjére, mostanában ritkábban, mert megalapították a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványt, és a teendők lefoglalják. Az alapítvány célja a moldvai csángómagyar családok, gyermekek, diákok, hátrányos társadalmi helyzetűek segítése. Magyarországon énekesként és keramikusként ismertebb, mint szülőhazájában. /Antal Erika: A zene, akár egy szentmise. = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./
2008. június 15.
Két éve indították újra Gyergyószentmiklóson a római katolikus teológiai oktatást, a II. Teológiai Napokon, május 29-30-án neves kutatók tartottak előadást, az iskola diákjai alaposan felkészültek ószövetségi dolgozataikkal. A rendezvényt dr. Nóda Mózes, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja nyitotta meg a kar bemutatásával. Részeg Ildikó igazgató a Szentírás pedagógiája alapján beszélt azokról az értékekről, amelyeknek helye kell legyen az oktatásban. Dr. Dombay István docens (BBTE Földrajzi Kar) a vallásos jellegű erdélyi turizmus példáit ismertette a népes közönségnek, külön kitérve a Gyergyó-vidéki egyházi emlékművekre. Dr. Nóda Mózes dékán előadása a zsidó liturgiát mutatta be. A moldvai Diószénből származó Fazakas Gizella csángó egyházi népénekekkel lépett fel, majd a teológia osztályok kórusa énekelt. A második napon ószövetségi diákkonferenciára került sor. Kercsó Katalin dolgozatában a teológia és az evolúciós elmélet viszonyát elemezte, kitérve Pierre Th. de Chardin teológusra, aki szerint az állandóan fejlődő teremtett világ Krisztus felé tart, és ezért a dolgozatáért megkapta az Év Ifjú Teológusa címet. /(GIK): Teológiai napok Gyergyószentmiklóson. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 15./
2008. július 12.
Szerényebb körülmények között, mint Erdőcsinádon, de idén is megszervezték az immár tizenötödik csángótábort a mezőségi szórványtáborral együtt. Július 4-11-e között tizennyolc csángó és több mint harminc mezőségi kisiskolás nyaralt Mezőbándon, akiket Lukácsy Szilamér helyi református lelkész, az egyházközség és a helybéli lakosok fogadtak. Lukácsy Szilamér kifejtette, hogy amikor Erdőcsinádról Bándra hazatelepedett, akkor merült fel a tábor átköltöztetésének kérdése. A gyerekek elszállásolását a mezőbándi családoknál biztosították. A Diószénben a fakultatív magyar nyelvet oktatók szervezték meg az ottani gyermekek táboroztatását, akik olyan szerény körülmények között élnek, hogy különben el sem jutottak volna táborba. /Berekméri Ildikó: Bezárta kapuit a csángó- és szórványtábor Mezőbándon. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./
2009. augusztus 11.
Petrás Mária biblikus témájú domborműveiből nyílik tárlat augusztus 14-én a csíkszeredai Kriterion Galériában. A kiállítás következő állomásai Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Bákó és Kolozsvár. A Bákó megyei Diószénben született csángó művésznő munkáit Hegedűs Enikő művészettörténész méltatja. Petrás Mária a brassói Képzőművészeti Népfőiskola grafika szakán végzett 1978-ban, 1995-ben pedig a Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomázott, ahol 1997-ben mesteri képesítést is szerzett. 1997-ben volt az első jelentősebb önálló kiállítása. Azóta több mint 170 egyéni tárlata volt. Számos köztéri alkotása áll Magyarország-szerte, de Romániában is. 2006-ban Magyar Művészetért díjban részesült, ugyanebben az évben kapta meg a Szervátiusz Jenő-díjat is, melyet minden évben egy Kárpát-medencei, a nemzeti kultúráért elkötelezett képzőművésznek ítélnek oda. /Varga László: Névtelen szentek között felnőtt művész. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./
2010. április 21.
Csángóvilág fotón, kerámián
Különleges kiállítás nyílik csütörtök délután 5 órakor a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériáiban. A csángók életének, szokásainak, hitvilágának művészi bemutatására társult két alkotó, a Magyar Művészetért-díjas keramikus Petrás Mária és a hasonló kitüntetést kiérdemelt fotós Ádám Gyula hozza el munkáit megyeközpontunkba.
Petrás Mária maga is csángó, a moldvai Dioszén szülötte. Hosszú ideje áttelepült az anyaországba, Pomázon él. Népdalénekesként vált ismertté, a Muzsikás és a Zurgó együttes koncertjein is sikerrel szerepelt. Elvégezte az iparművészeti főiskolát, színes kerámiáiból gyakran rendezett tárlatot. Agyagszobrai, domborművei a csángók hitéletének, lelki gazdagságának megkapó plasztikai megtestesítői. A csíkszeredai Ádám Gyula a csángó közösség mindennapjainak, ünnepeinek egyik leghitelesebb megörökítője. Fotóit Európa számos országában ismerik, Brüsszelben is volt kiállítása. Jelentős kiadványok, szép fotóalbumok is őrzik felvételeit. Marosvásárhelyen is népszerű, a Hargita megyei fotótáborok főszervezőjeként társaival együtt rendszeresen találkozhat a Bernády Ház közönségével.
Az április 22-i kiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezésének köszönhető, a megnyitón annak igazgatója, Ferencz Angéla és a Bernády kuratórium alelnöke, Nagy Miklós Kund beszél.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
2010. május 8.
Csángóvilág kettős tükörben
Ádám Gyula és Petrás Mária a Bernády Házban
Fotó és kerámia vegyesen? Miért ne, ha egy tőről fakadtak? Talán erre is gondolt a két kiállító, illetve a tárlatot kezdeményező Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársi csapata, amelynek e nem mindennapi rendezvényt a marosvásárhelyi Bernády Ház köszönheti. És jól vélekedtek, mert az eredmény önmagáért beszél. A ház emeleti galériáiban szervesen társított két anyag, a csíkszeredai Ádám Gyula Hegyen-völgyön járogaték vala fotóművészeti válogatása és a pomázi Petrás Mária kerámiaplasztikáinak Mária erejével felcím alatt kiállított együttese hatványozott élményben részesíti a nézőket. Erről mondhatni mindenik tárlatlátogató így nyilatkozik. És nem egy, kettő, a kiállítás az eltelt két hét során igen sok érdeklődőt vonzott. Ezt nyilván a kiállítók személye, híre-neve is kiváltotta. Ádám Gyula már többször megméretkezett Vásárhelyen, az itteniek számos alkalommal meggyőződhettek, hogy fotóművészetünk egyik legtehetségesebb, méltán a legjobbak között számon tartott, eredeti hangú képviselője, a népdalénekesként is közkedvelt Petrás Mária pedig kisplasztikáinak, kerámia- és üvegmunkáinak, népművészeti fogantatású alkotásainak erőteljes médiavisszhangjával tette kíváncsivá a művészetkedvelőket. Amit a tárlaton láthatnak, az megfelel a várakozásoknak, a nézők joggal mondhatják, hogy a képek és a kerámiák külön-külön is teljes értékű tárlattá állhatnának össze, közösen azonban olyan egymást harmonikusan kiegészítő látvánnyá és üzenetté válnak, amely igazán tartós emléket hagy a közönségben.
A csángók világa tárul elénk színesen, megkapóan, lélektisztító, katartikus hatással. Akkor is, ha a fotós történetesen fekete-fehérben örökítette meg a hitbe, hagyománytiszteletbe ágyazott látnivalót, és akkor is, amikor aranymáztól szikrázóvá nemesül az agyagba álmodott lélekmadár. Mindkét alkotó – egyik is, másik is a Magyarság Művészetéért díj birtokosa – e sokat szenvedett, hányatott népcsoport egész életre elkötelezett híve, istápolója. Petrás Mária maga is született csángóként, hiszen a moldvai Dioszénben jött világra, Hétfaluban járt iskolába és az anyaországba való áttelepülése óta is megmaradt hamisítatlan csángónak, Ádám Gyula pedig úgy, mint aki a legnehezebb időkben, a rendszerváltás előtt is képes volt megszerezni a csángók feltétlen bizalmát és fotózni mindazt, ami az életvitelükre, hétköznapjaikra és ünnepeikre jellemző, ami hitüket, emberi tartásukat valósan és jelképesen is példázza. Albumokban, hazai és nemzetközi elismerésekben is konkretizálódik a fotográfus hűsége, hitvallása. Örülhetünk, hogy az ő pályája is a marosvásárhelyi művészeti középiskolából indult évtizedekkel ezelőtt. Nagyméretű felvételei a szakmabeliek körében is osztatlan sikert aratnak, legyen szó portréról, életképről, tájfotóról, életről, halálról, drámáról, vidámságról. Megannyi földi, a megmaradásért folytatott küzdelmes jelenségről. A budapesti Iparművészeti Főiskola illetve mesterképzőjének végzettjét, a keramikus Petrást ugyanakkor inkább a lelki megnyilatkozások ragadják meg, a hitvilág, az égi magasságok ihletik mintázásra. Ekképpen ötvöződik felemelő példázattá az égi és földi szépség ezen a kiállításon, amely a csángók Mária-kultuszát éppúgy felmutatja, mint sok évszázados helytállásukat a történelmi hányattatások sodrában.
"Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve énekeltek, szőttek, fontak, gyönyörűen hímeztek, varázslatossá tették azt a nehéz világot – mondotta az iparművész a budapesti Vármegye Galéria tavaszi fesztiválra rendezett tárlatának megnyitóján. – Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni." A marosvásárhelyi rendezvényen nem lehetett jelen, nem beszélhetett minderről. De népi, naiv bájjal telített kisszobrai, plakettjei, szikrázó, sziporkázó terrakotta, mázas és máztalan domborművei, amelyeket vándorkiállításként már sokfelé végighordoztak Erdélyen, szavak nélkül is ugyanezt sugallják. És hasonló üzenetet, érzelmeket, hangulatokat közvetítenek Ádám Gyula fényt és árnyékot, mozgalmasságot és mozdulatlanságot, embert és emberiességet, egyedit és általánost, gyermekit és matuzsálemit, mait és ősrégit, elevent és holtat, örökkévaló pillanatot különleges érzékenységgel és érzékletesen, szuggesztíven megragadó, egybeolvasztó fotói. Már ő is újabb kiállításra készül, az Ezer Székely Lány találkozók emlékképeit gyűjti egybe legközelebb. Remélhetőleg városunkban megismerhetjük ezt is a közeljövőben.
N. M. K.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. február 3.
TÍZ ÉV MÉRLEGE
Magyartanítás Moldvában: szembesítési kísérlet az identitással 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett.
A moldvai magyar oktatási program tíz évéről jelentetett meg kötetet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Zelegor Kiadó 2010 végén. /Tíz év Moldvában. Csángó Oktatási Program 2000-2010, Zelegor, Kézdivásárhely/ A kiadványnak akkora sikere volt, hogy az eredeti 500 példányt elkapkodták; az utánnyomást követően Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum igazgatója könyvbemutatót szervezett Kézdivásárhelyen. Sokan kíváncsiak voltak a találkozóra – merthogy az volt a javából, hiszen többen is eljöttek azok közül a tanárok közül, akik a magyar oktatási programban dolgoztak, még egy idős tanárnéni, Kosztándi Mária is felszólalt, aki az ötvenes években a Magyar Népi Szövetség kezdeményezte magyar oktatási program keretében tanított Moldvában. Grafikai szempontból könyvremek a kötet, méltatta Sántha Attila író, a kötet lektora Szabó Krisztina tervező munkáját. A tartalmát illetően meg rendkívül sokszínű, hiszen sokan vannak a szerzők is, sokféle ember – volt és jelenlegi tanárok, diákok – írásából áll össze a tíz év története. Sántha – akinek felesége, Kosztándi Tímea is tanított Moldvában – egy személyes jellegű visszaemlékezéssel kezdte a bemutatást. A Kötő József vezette kisebbségi oktatási államtitkárság tanácsosaként 1999-ben kapta azt a feladatot, hogy oldja meg a csángók magyar nyelvű oktatásának problémáját. Egy vaskos dossziét raktak eléje, amelyet áttanulmányozva kiderült, hogy bár 1996-tól folyamatosan kérték több faluban is a szülők a magyar oktatás bevezetését, a rosszindulatú vagy éppen ignoráns bürokrácia útvesztőiben mindig elkallódtak a kéréseik. 2000-ben Klézsén Hegyeli Attila, aki eredetileg kutatni ment néprajzosként Moldvába, gyűjtötte össze a szülői kérvényeket. „Az volt az érzésem, Burkina Fasóban vagyok” – idézte fel az akkori viszonyulást Sántha, aki 2000-ben kidolgozta a törvényhez csatolt alkalmazási útmutatót is az anyanyelv oktatására a román tannyelvű iskolákban. Ám hiába telefonáltak le többször a tanügyminisztériumból a bákói tanfelügyelőségre, a törvényekre hivatkozva, hogy beindulhasson végre a magyar nyelv oktatása – nem történt semmi.
Még román minisztériumi küldöttség is indult Klézsére, ahol a szülőkkel leültek beszélgetni, hogy erősítsék meg: valóban igénylik, hogy gyermekeik magyart is tanuljanak az iskolában. A szülők ki is álltak a döntésük mellett, annak ellenére, hogy a hivatalosságok, iskolaigazgató, polgármester, helyi tanácsosok ott helyben a minisztériumi bizottság előtt vehemensen érveltek a magyaroktatás ellen – egyesek közülük magyarul...
Sántha végül 2000 novemberében, látva, hogy eredménytelenül próbálkoznak, otthagyta a minisztériumot. Az iskolai magyaroktatás végül 2002 szeptemberében indult be PSD-s kormányzás alatt, azt követően, hogy az Európa Tanács kiszállt a helyszínre, és ajánlást fogalmazott meg Románia számára, a csángók kisebbségi jogait szorgalmazva.
Hegyeli Attila, az MCSMSZ volt oktatási programfelelőse, ügyvezetője kijelentette, nem szeret úgy beszélni az utóbbi tíz évben oktatás terén elért eredményekről, "hogy közben mindent egy rózsaszín ködben lebegtessünk, mintha megváltottuk volna a csángóságot", mert a valóság korántsem dicső. Kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, ám csupán 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet. Hurráoptimizmustól mentesen azt lehet megállapítani, 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. Legalább száz konferenciát szerveztek Erdélyben és Magyarországon a csángókról, mindeközben Moldvában semmi előrelépés nem történt. Döbbenetes, hogy a magyar közösség nem tudta kezelni a csángóügyet; a magyar értelmiség és a nemzetpolitikai döntéshozók nem figyeltek a csángókra – állapította meg Hegyeli.
Most sem sokkal jobb a helyzet, a szülők mellett senki nem áll ki, csak az MCSMSZ, ami egy civil szervezet. A magyarórára járó gyerekeket ma is direkt kihívják a táblához más tantárgyból “na lássuk, ha a magyarra van időd, mit tudsz”-alapon.
Felelőtlenség volt arra számítani, hogy egy civil szervezet, akire rábízták a moldvai magyar oktatás megszervezését, fenekestül felfordít egy társadalmat, és legyőzi a román hatóságokat, szembeszáll a térségben erős pozícióval bíró egyházzal. Így könnyű utólag kritizálni az MCSMSZ-t azért, mert elbukta a feladatot.
Nagyon előrehaladott az asszimiláció, a gyerekekkel a szülők szinte kizárólag románul beszélnek – egy ilyen nyelvállapotot visszafordítani úgy, hogy közben nem áll mellettünk sem az RMDSZ, se más, lehetetlen. De ezt nem is vállaltuk, nem is tudnánk megcsinálni – szögezte le Hegyeli. Elméletileg persze lehetséges, nem képtelenség 40-50 év után egy ilyen szituációt megfordítani, hiszen elég, ha megnézzük az ír példát: ők tudatosan igyekeznek visszatanulni őseik évszázadok óta elvesztett nyelvét, habár mindössze egyötödük beszél írül.
Még ha nem is lehet megállítani az asszimilációt, akkor is van értelme magyart tanítani a magyarul már nem beszélő csángóknak – szögezte le Hegyeli. Az elsősorban falvakban, zárt közösségekben élő csángók gyökértelenekké válnak a városba költözve; a románság is kizárja magából a katolikusokat, hiába próbálnak románabbak lenni a románnál: “eşti catolic, bozgorule”, kinézik őket a mai napig. A szomszéd ortodox román falvak lakói még azokra a csángó településekre is “ungurii”-ként utalnak, ahol már senki nem beszél magyarul, teljesen asszimilálódott a csángó lakosság. Ezért lenne jó a csángó származású gyermekeknek megtanítani kulturális identitásuk alapjait, hogy ne váljanak teljesen gyökértelenné – vélte Hegyeli. A könyvbemutatón néhány volt és mostani tanár is mesélt a moldvai mindennapokról, a hatóságokkal folytatott összetűzésekről. Bende Edit már hetedik éve Moldvában tanít, most éppen Szitáson, Oneşti mellett. A márkosfalvi fiatal pedagógus a Transindex kérdésére elmesélte, elsősorban a kíváncsiság hajtotta, hogy megismerje jobban a csángó szomszédokat (Kovászna megyét az Ojtozi-szoros választja el Bákó megyétől). “Láttam a szép színes népviseletüket a futásfalvi búcsún. Kérdezgettem a rokonokat, ismerősöket, mit tudnak a csángókról – hát nem sokat tudtak. Gondoltam, elmegyek és megnézem én magam Csángóföldet” – idézte fel. Szitáson, ahol már harmadik éve folyik iskolán kívül a magyar oktatás, az igazgató nagyon ellenzi a magyarórákat, “harcolni” kell vele; Edit öt csoportot tanít, nemcsak Szitásról, hanem két szomszédos faluból is járnak hozzá a gyerekek. “Haladunk, de lassan. Most ábécét tanulunk, nehezen mennek a magyar nyelv jellegzetes magán- és mássalhangzói” – mesélte a pedagógus. A sepsiszentgyörgyi Mihály Szende és a kézdivásárhelyi Konát Eszter Gajdáron tanítanak már második éve, 90-100 gyerekkel foglalkoznak. Bár hat éve kezdődött el a faluban az iskolán kívüli magyar oktatás, a helyi iskolavezetőség ellenállása miatt csupán idéntől sikerült a tantervbe is beilleszteni a magyarórákat. Fiatalodott a helyi iskolában a tanári gárda, talán ezért is sikerült megnyerni az intézményt, indíthassák el az oktatást hivatalosan is. 14-en tanulják egyelőre az iskolában is a magyart, a cél, hogy mind a száz diákot bevonják az iskolai tanításba is. A faluban egyébként mintegy 300 ház van, de olyan család is akad, ahol 16 gyerek van.
“Nagyon tetszik Moldvában, az emberek befogadtak és elfogadtak. Könnyen haza is tudunk jutni a faluból. Nagy kihívás volt az elején, meg kellett tanulnunk az ott használatos szavakat, kifejezéseket. A felkészítőn megtanultuk a moldvai táncokat, énekeket, hogy aztán taníthassuk a gyerekeknek” – mesélte Mihály Szende.
A könyvbemutatón Ségercz Ferenc, a Fabatka együttes alapítója is felidézte moldvai tanárkodása időszakát; mint mondta, faluról falura haladva, fokozatosan kellett megtörni a jeget mindenhol.
A zenész olyan dalokat tanított meg furulyán a gyerekeknek, amit akár tíz évvel azelőtt, ugyanabban a faluban gyűjtött az öregektől; a zenei oktatás lehetséges eredményének azt tartja, hogy a gyerekek szembesülhetnek saját identitásukkal.
A kétezres évek elején még nehezebb volt dűlőre jutni a falubeli hivatalosságokkal. Ám amikor egyik legtehetségesebb tanítványa – az azóta Budapesten zeneakadémiára készülő Kovács Krisztián – is azzal jött, hogy visszaadja a furulyát, annyira terrorizálták az iskolában a “magyarórák” miatt, bement az igazgatónőhöz. Talán határozott fellépésének is része volt abban, hogy később az illetőt leváltották. A magyarórának olyannak kell lennie, ahol minden gyereknek sikerélménye van; ahol népi játékokkal ismerkedhet meg, és olyan “magyar kulturális élménnyel” gazdagodik, amire akár 20 év múlva is szívesen gondol vissza – fogalmazott Kosztándi Tímea, a kötet szerkesztője, aki Diószénben tanított.
A moldvai magyar oktatási programban résztvevő pedagógusok számára elsődleges feladat a helyi nyelvjárást megtanulni, nem kijavítani a gyereket, ha “fekete” helyett mondjuk “fetekét” mond, vagy értetlenkedni, ha tyúkmont (tojást) reggelizett – mert erre a helyi nyelvjárásra épülve aztán meg tudja tanulni a magyar köznyelvet is. Általában a moldvai magyar nyelvjárások szókincsének 15 százaléka román kölcsönszó, hiszen a 19. századi magyar nyelvújításról “lemaradtak” – pontosabban senki nem szólt nekik arról, hogy pl. a vonatot magyarul vonatnak hívják. A “trin” ugyan a román “tren”-ből ered, ám magyarosítva használják (“trinvel” utaznak), beépült a helyi szókincsbe, és ezt a nyelvváltozatot meg kell őrizni – magyarázta a hallgatóságnak Hegyeli.
A közönségből érkező kérdésre, hogy “akkor most a csángók magyarok, vagy románok? Ha magyarok, miért nem vállalják magyarságukat?”, elmondta, hogy a kommunizmus idején, amikor Moldvából sok csángót a Székelyföldre hoztak többek közt gyárakba dolgozni, az érzéketlen székely ignoranciának köszönhetően váltak inkább román identitásúakká a csángók. A székelyek egyrészt cikizték őket amiatt, ahogyan beszélnek, illetve hogy akkor ők most minek is tartják magukat? Így történt meg az, hogy Magyarországról vagy Székelyföldről románságukban megerősödve térnek haza a csángó vendégmunkások. Pont az ilyen kérdések miatt, amelyek az identitást pusztán etnikai síkon értelmezik, és nem tudják fölfogni az archaikusabb csángó identitás lényegét, bántó és bunkó módon saját identitásukat állítják föl mérceként.
“Ha Önök egy csángóval beszédbe elegyednek, kérem, ne tegyék föl így ezt a kérdést. Ha már mindenáron ezt a témát akarnák forszírozni, inkább azt kérdezzék, maga oláh-e? Ez Moldvában nem egy sértő kifejezés, így utalnak a román ortodoxokra, akiktől nagyon élesen megkülönböztetik magukat. Ha ezt a kérdést teszik fel, a válasz az lesz: dehogy, én katolikus vagyok” – magyarázta Hegyeli.
B. D. T. Transindex.ro
2011. március 8.
Megállítani a csángóasszimilációt
A moldvai csángó magyarok oktatási programjának fejlesztését és kiterjesztését szorgalmazta az asszimiláció megállítása érdekében Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tegnapi budapesti ülésén.
Solomon Adrián kiemelte: míg 2000-ben két helyszínen, ma már 24 faluban folyik magyar oktatási program, amelynek eredményeként sok gyermek jelentkezik magyar tanítási nyelvű intézménybe továbbtanulni. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanévben 1860 gyermeket sikerült a programba bevonni, ugyanakkor szeretnének minél több gyermeket elérni, és minél több óvodás korú gyermekkel szeretnének foglalkozni. Kiemelte: még legalább 20-30 helyszínt szeretnének a programba bevonni, és további magyar házakat is szeretnének kialakítani. A magyarházak nemcsak a gyermekek, hanem az egész falu életében nagyon fontos szerepet játszanak – mutatott rá. Az elnök szorgalmazta azt is, hogy Bákóban, ahol a legtöbb csángó magyar él, egy oktatási-kulturális központot alakítsanak ki, és magyar nyelvű médiumok is működjenek Csángóföldön.
Középfokú oktatási intézmények kellenek
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerint, ha nem indult volna el a csángó oktatási program, ma nem beszélhetnénk a Kárpátokon-túli magyarságról. Az eredmények közé sorolta az Európa Tanács 2001-es témában megfogalmazott ajánlásait, hogy veszélyeztetettnek nyilvánították kultúrájukat. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy az elmúlt tíz évben az oktatási programot miért szinte kizárólag magyarországi forrásból valósították meg, miért volt elenyésző a román forrás, s az RMDSZ miért nem lépett fel hatékonyan. A jövőre nézve elengedhetetlennek tartotta Bákóban magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény kialakítását. Megjegyezte: mára a korábbi 62 ezerről 45 ezerre csökkent a magyarul még beszélők száma, és a korfája is meglehetősen rossz ennek a népcsoportnak. A csángóügy egyben modell is, hiszen a Kárpát-medence magyarságának többsége szórványban él. Ha az alkalmazott megoldások sikeresek, akkor azok máshol is használhatók lehetnek – hangsúlyozta.
Erősíteni kell az identitást
Pákozdi Judit, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke az előrehaladott asszimilációra hívta fel a figyelmet. Megjegyezte: előrelépéshez e téren magukra a csángókra is szükség van, ezért identitásukat erősíteni kell. Horváth Szilárd, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy jó lenne, ha minden magyarul tanuló csángó gyermeknek lenne egy befogadó családja Magyarországon. Elmondta: az alapítvány közel 300 millió forinttal támogatta a csángóföldi programot az elmúlt mintegy hat évben. Ugyanakkor úgy látta, a civil szférában még van tartalék, ezért a kezdeményezések, támogatási formák további bővítését szeretnék elérni. Ezek között említette a Csángóföldön oktató tanárok, kiadványok, többnyelvű misekönyvek kiadásának támogatását. Fontosnak tartotta, hogy együtt tudjanak működni az állami szférával, az erről szóló egyeztetések már megkezdődtek.
Magyar médium kell
A diószéni születésű, moldvai csángó keramikusművész, Petrás Mária arról beszélt, először történik meg, hogy a magyar Országgyűlés asztalára kerül az ügyük. Kapcsolódva az előtte elhangzott felvetésekhez, megerősítette, helyzetükön nagyon sokat segítene, ha magyar nyelvű médium működhetne Csángóföldön. A moldvai magyarságot úgy fosztották meg nyelvétől és magyar nyelvű misétől, hogy soha nem kérdezték meg őket – mutatott rá, hozzátéve: hibás megközelítés lenne, ha most azt kérdezgetnék tőlük, hogy valóban magyarnak vallják-e magukat.
Erdély.ma
2012. április 27.
A küldöttek jelentős része kivonult a pénteki MCSMSZ-küldöttgyűlésről – Közlemény
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének április 27-én, pénteken Lábnyikban megtartott küldöttgyűlésén a 22 településről érkezett küldöttek közül 12 település képviselői (a Bákó, Diószén, Forrófalva, Gajdár, Gerlén-Rácsila, Klézse, Külsőrekecsin, Lészped, Pokolpatak, Pusztina, Somoska és Trunk) az alábbiakat hozzuk nyilvánosságra:
Nem vagyunk hajlandóak a régi vezetők újraválasztásához asszisztálni, és nem értünk egyet azzal, hogy fent kell tartani a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének jelenlegi, kialakult helyzetét: anyagi hiány, könyvelésben szereplő tartozások és a vezető személyek szószegése, visszaélő magatartása miatt.
Megállapítjuk, hogy az utolsó küldöttgyűlés óta érdemben semmi sem változott, újra a vezető tisztségekben levők szavazatai döntötték el a küldöttgyűlés eredményét. Úgy éreztük, hogy nem veszik komolyan a helyi szervezetek és közösségek döntéseit, hozzáállásukban eltávolodtak a helyi közösségek igényeitől, elvárásaitól.
Kijelentjük, hogy erkölcsileg nem tudunk azonosulni a küldöttgyűlés lezajlásával és határozataival. Ebben a kialakult helyzetben, nem tartjuk kizártnak egy új, jogi személyiséggel rendelkező csángó szervezet bejegyzésének a gondolatát.
László Florentina – Bákó
Lovász Mátyás (Benchea Iulian felhatalmazásában) – Diószén
Antal János – Forrófalva
László Irina– Gajdár
Huszár Angéla – Gerlén (Rácsila)
Istók Angéla és Hodorog Viorica – Klézse
Szarka Felicsia és Kertész Daniella – Külsőrekecsin
Lela Genoveva – Lészped
Istók Lenuca – Pokolpatak
Bilibók Jenő, volt MCSMSZ-oktatási felelős – Pusztina
Benke Paulina és Benke Regina – Somoska
Róka Szilvia, volt MCSMSZ-elnök – Trunk. Erdély.ma
2012. május 2.
Szakadhat a csángószövetség
Korábbi alelnökét, Pogár Lászlót választotta elnökévé a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) a hétvégén Lábnyikon tartott küldöttgyűlésén. A közgyűlést konfliktusok terhelték, a küldöttek mintegy fele tiltakozásul elhagyta a gyűlés helyszínét.
Polgár László Solomon Adrián leköszönő elnök az MTI-nek elmondta, a küldöttgyűlésen 31 küldött és szakterületi felelős szavazati jogát ismerték el. A tisztújítás előtt azonban a küldöttek egy része kivonult a teremből. A szavazást ennek ellenére megtartották, és az elnöki tisztségre Pogár Lászlót választották meg 19 szavazattal. Pogár a korábban lemondott MCSMSZ-vezetésnek is tagja volt, az RMDSZ Bákó megyei elnöki tisztségét is betölti.
Új szervezet alakulhat
A küldöttgyűlésről kivonult 12 csángóföldi település – Bákó, Diószén, Forrófalva, Gajdár, Gerlén, Klézse, Külsőrekecsin, Lészped, Pokolpatak, Pusztina, Somoska és Trunk – képviselői azt követően távoztak a teremből, hogy kiderült, a Solomon Adrián elnökölte korábbi vezetőség januárban csak szóban mondott le, írásban nem nyújtották be lemondásukat, így továbbra is ők vezették a szervezetet. A kivonulók, köztük Márton Attila lészpedi tanítóval, az oktatási program jelenlegi felelősével írásban fogalmazták meg álláspontjukat. Ebben kifejtik: erkölcsileg nem tudnak azonosulni azzal a helyzettel, hogy a szövetség lemondott vezetőinek a szavazatai döntsenek az MCSMSZ további sorsáról.
„Nem asszisztálunk a régi vezetők újraválasztásához, és nem értünk egyet azzal, hogy fent kell tartani a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének jelenlegi, kialakult helyzetét: anyagi hiány, könyvelésben szereplő tartozások a vezető személyek szószegése, visszaélései miatt” – áll a közleményben. Ennek írói kifejtik: véleményük szerint semmi sem változott a márciusban tartott, megfelelő számú küldött hiányában érvénytelennek bizonyult találkozó óta: újra a vezetőségi funkciókkal élő szavazatok döntötték el a küldöttgyűlés eredményét.
Úgy vélik, az MCSMSZ vezetői nem veszik komolyan a helyi szervezetek és közösségek döntéseit, hozzáállásukban eltávolodtak a helyi közösségek igényeitől, elvárásaitól, holott álláspontjuk szerint a csángó falvak küldötteire kellett volna bízni a döntéshozatalt.
Márton Attila, az MTI-nek elmondta: nem kívánnak harcolni az MCSMSZ megválasztott vezetőivel, és ha lesznek közös programok, megpróbálnak együttműködni velük. Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a bíróságon próbálnák érvényteleníteni az MCSMSZ küldöttgyűlésén hozott döntéseket. Elképzelhetőnek tartotta azonban, hogy új csángó szervezetet jegyeznek be. Márton Attila elmondta, az a legfontosabb, hogy az oktatási program egyelőre nem sínylette meg az MCSMSZ-én belüli konfliktusokat, az a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) irányítása alatt tovább folytatódik.
Partnerséget szeretnének
Pogár László megválasztott elnök a hírügynökségnek úgy nyilatkozott: maga mögött érzi a moldvai csángók többségét, és a továbbiakban azon fog munkálkodni, hogy azokat is meggyőzze, akik távoztak a közgyűlésről. Elmondta, nagyon reméli, hogy az oktatási program finanszírozói elfogadják partnernek az MCSMSZ megválasztott vezetőit.
Mint arról beszámoltunk, a csángószövetség legutóbb március 10-én próbálta megtartani tisztújító küldöttgyűlését, az akkori gyűlés azonban nem teljesítette a szövetség alapszabálya által előírt követelményeket. A tisztújítás azt követően vált szükségessé, hogy az MCSMSZ 12 vezetője január 30-án lemondott tisztségéről, és felmondta a Moldvai Magyar Oktatási Program keretében kötött munkaviszonyt.
Döntésükhöz az vezetett, hogy a magyar kormány bejelentette: a Bethlen Gábor Alap 2012-ben immár nem a csángószövetségen keresztül, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a programot. A nemzetpolitikai államtitkárság szerint a tervezett átszervezést az tette szükségessé, hogy egy korábbi ellenőrzés súlyos hiányosságokat mutatott ki az MCSMSZ gazdálkodásában.
Az új alapítvány létrehozásáig az oktatási programot ideiglenesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) felügyeli továbbra is az MCSMSZ által biztosított helyszíneken. A szakmai szervezet szerint az oktatási program a csángószövetségben zajló konfliktusok ellenére zavartalanul folytatódik, jelenleg 25 moldvai faluban mintegy 2200 csángó gyermeknek oktatják a magyar nyelvet és irodalmat. Krónika (Kolozsvár)
2013. április 11.
Moldvában csángómagyarokat tanító pedagógusok továbbképzése Lakiteleken
A moldvai csángók magyar falvaiban élő és ott dolgozó pedagógusok részére szervezett egyhetes továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola.
A képzésen 22 csángómagyar településről harminc tanító vett részt, akik a magyar nyelvet tanítják a falvak iskoláiban - mondta az MTI-nek Márton Attila, aki a tanítók szakmai munkáját koordinálja Lakiteleken, de otthon Moldvában is.
A vendégek Banána, Buda, Diószeg, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Frumósza, Gajdár, Klézse, Kostelek, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a csütörtökön záruló rendezvényre, amelynek témája az erőszakmentes kommunikáció volt.
"Mindannyian elkötelezettek vagyunk a magyar nyelv tanítása iránt, iskolában és iskolán kívül, hogy óvjuk nyelvünket és kultúránkat, mert csak ez tarthat össze minket a következő ezer éven át" - fogalmazott Márton Attila.
Hangsúlyozta: az oktatási programban a tanító a kulcsember, mert rajta áll vagy bukik a magyar oktatás a faluban, mert neki kell megtalálnia az összhangot a hivatalos szervekkel, a gyerekekkel, a szülőkkel.
A Lészpeden élő tanító elmondta: az ezeréves határtól is csaknem száz kilométerrel távolabb fekvő négyezer lakosú település 80 százaléka csángómagyar. A családokban a szülők még beszélik a magyar nyelvet, a hivatalokban is lehet magyarul beszélni. A távoli település alpolgármestere felvette a magyar állampolgárságot, a példáját egyre többen követik - tette hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke 2012 decemberében járt Moldvában, akkor hívta meg a moldvai magyar oktatási programban dolgozó pedagógusokat a Bács-Kiskun megyei településre.
2013. augusztus 24.
A csángók fennmaradása minden magyar felelőssége”
A moldvai csángó gyermekek oktatásában részt vevő tanárok, fiatalok, pályakeresők élményeit, tapasztalatait az interjúsorozat első interjújában, a július 29-i lapszámban, Botos Erzsébet mesélt kiadós csángó-élményeiről. Mostani beszélgetőtársunk Nagy-György Anna, aki Hódmezővásárhelyről érkezett Moldvába, és egy évet töltött egy Diószén (csángósan „Gyoszény”) nevű faluban. Anna magyar–történelem szakos tanári főiskolán végzett, és a tanítás mellett összeállította a csángóoktatás történetével foglalkozó mesteri disszertációját is.
– Honnan ered a csángómagyarok iránti érdeklődésed, és mi motivált abban, hogy a csángó gyermekek tanításában részt vegyél és náluk tölts egy évet?
– Már gyermekkorom óta foglalkoztat a történelem, különösen a magyar nép története. Úgy érzem, a csángók történelme egy kicsit elhanyagolt téma. Engem nagyon megragadott ez az ősi kultúra. 2009-ben Moldvába utaztam egy hétre, az az utazás meghatározó volt. Akkor és ott eldöntöttem, hogy valamilyen formában én is szeretnék segíteni abban a küzdelemben, amelyet csángó öntudatuk és nyelvük megőrzéséért folytatnak az évszázados ellenszélben.
– Mit tapasztaltál a csángó emberek között az első utad során és később Diószénben?
– Annak ellenére, hogy nehezebb körülmények között élnek, mint az erdélyi, vagy az anyaországi magyarok, mégis valahogy boldogabbnak és őszintébbnek tűnnek nálunk. Tanulhatunk tőlük sok mindent, én legalábbis nagyon sokat tanultam az ottlétem során. Elsősorban kitartást és összetartást.
Diószénben is barátsággal fogadtak, és végig nagyon kedvesek voltak hozzám. Ugyanakkor a közösségek ma is rendkívül zártak, nem fogadnak be csak úgy akárkit. De végig azt éreztem, hogy tisztelnek, a tanító ma is megbecsült foglalkozás Moldvában, különösen, ha magyar tanító az ember. Néhány családdal sikerült jó kapcsolatot kialakítani, de elég kevés fiatal maradt a faluban, a fiatal nemzedék többnyire külföldön dolgozik, szinte teljesen kiesik a 18-35 év közötti korosztály, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Magyarországon élnek vendégmunkásként.
– Miben érzed különlegesnek ezt a közösséget?
– Mivel a moldvai csángók olyan vidéken élnek, amely szinte soha nem tartozott a magyar államhoz, így valójában nem alakulhatott ki a magyar nemzeti öntudatuk. Ugyanakkor ennek az elszigeteltségnek köszönhetően őrizhették meg az ősi magyar néprajzi kincset, az archaikus csángó nyelvet. Ragaszkodásuk a katolikus vallásukhoz meggátolta a teljes beolvadást, azonban a terjedő globalista világszemlélet sajnos az asszimilációnak kedvez. Ezért is nagyon fontos lenne, hogy végre kinevelődjön egy olyan csángó értelmiségi réteg, amely felvállalja a küzdelmet kisebbségi és anyanyelvi jogaiért.
– Milyen volt a kapcsolatod a gyermekekkel? Hogy boldogultál a tanítással?
– Kezdetben okozott kisebb problémákat, hogy nem beszélek románul, különösen az óvodás csoportban, ahol szinte alig tudtak magyarul. Összességében ez azonban inkább pozitívum volt, ugyanis a gyerekek rákényszerültek arra, hogy magyarul beszéljenek, ezáltal sokat fejlődtek az önálló nyelvhasználat terén. A gyermekekkel hamar sikerült megtalálni a közös hangot, és a tanév folyamán erőst a szívemhez nőttek.
– Milyenek voltak a tanítási elképzeléseid és módszereid? Alakultak ezek időközben?
– Mivel iskolán kívüli, fakultatív magyarórákat tartottam, igyekeztem az órákat minél színesebbé és érdekesebbé tenni. A tanulás mellett gyakran belecsempésztem játékot és kézműveskedést is az órákba. Véleményem szerint elengedhetetlenül fontos, hogy a magyartanár a csángó kultúra megőrzésében is szerepet vállaljon, ezért a legapróbbaktól a legnagyobbakig tanultak csángó népdalokat és táncokat is, amelyeket a gyermekek több ízben bemutathattak szüleiknek és a falu érdeklődő lakóinak.(Tartottunk csángó guzsalyas táncházakat, karácsonyi ünnepséget és évzárót is). Teljesen más módszert kellett itt kialakítanom, mint amit a főiskolai képzés nyújtott. A csángó gyerekek néha nagyon szeszélyesek abban, hogy mikor mihez van kedvük. Emellett pedig folyamatosan szükségük van a pozitív visszajelzésekre, hogy kitartsanak egy-egy tevékenységben.
– Milyen volt a kapcsolatod a kollégákkal?
– A kollégákkal sikerült jó kapcsolatot kialakítani, különösen azokkal, akik a szomszédos falvakban tanítottak. Sokat segítették a munkámat és úgy érzem, hogy sikerült maradandó barátságokat kötni.
– Érzel-e magadon változást a moldvai időszak után? Mit nyújtott neked ez az ott töltött év, milyen érzéssel jöttél el?
– Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elmentem Moldvába. Az ott töltött egy év során korábban soha nem tapasztalt nehézségekkel kellett szembenéznem, különösen az életkörülményeket tekintve, ugyanakkor soha nem kaptam ennyi szeretetet és megbecsülést. A csángók megtanítottak rá, hogy a kicsinek is tudni kell örülni, valamint arra, mik az életben a valódi értékek. Nagyon sokat köszönhetek nekik, és örökre a szívembe zártam ezt a kicsike népcsoportot, amelynek fennmaradása minden Kárpát-medencei magyar felelőssége.
– Miről szól a csángó-éved alatt megírt mesteri disszertációd?
– Utolsó éves hallgatóként engedélyt kaptam rá, hogy kedvezményes tanulmányi renddel fejezzem be az egyetemet. Nem maradt sok szabadidőm, de össze tudtam egyeztetni a tanítást a tanulással. Mivel a diplomamunkám szorosan kötődött a moldvai magyarsághoz, így kifejezetten előnyös volt, hogy ott élhettem közöttük. Az 1948–58 közötti moldvai magyar nyelvű oktatást mutattam be a dolgozatomban. Ugyan rengeteg probléma volt az akkori oktatással, és át volt itatva kommunista propagandával, mégis lényegesnek tartottam ennek feldolgozását, elsősorban azért, mert ezt az időszakot megelőzően a csángók soha nem tanulhattak intézményes formában magyarul. Érdekes volt azokkal az idős emberekkel beszélgetni, akik ebben az időszakban a magyar iskolákban tanultak, és ma is eleven emlékeik vannak a régi magyar tanítóikról.
Bán Attila
Szabadság (Kolozsvár)
2014. január 16.
KUTATÁSI JELENTÉS
Milyen kihívásokkal szembesül a csángó oktatási program?
2012 tavaszán és őszén terepkutatás történt Csángóföldön, mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében. A legnagyobb gond a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma és a körükben tapasztalható fluktuáció.
2012 tavaszán és őszén a Teleki László Alapítvány támogatásával és megrendelésére Csángóföldön, Kárpátalján és Vajdaságban felmérések készültek a szórványoktatás hatékonyságáról. A kutatást dr. Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezette.
A kutatás eredményeit először 2013 januárjában az MTA TK Kisebbségkutató Intézetben, majd pedig áprilisban és novemberben tudományos konferenciákon mutatták be. Az alábbiakban a kutatási jelentés Csángóföldre vonatkozó megállapításait ismertetjük kivonatolva.
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen az állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyerekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma kb. 1050 volt.
A kutatás keretében Csángóföldön interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal 2012 májusában (Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán). A kutatók a programhoz kapcsolódó nehézségeket is próbálták feltárni.
Az oktatási program legnagyobb kihívásai:
a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma, a tanárok körében tapasztalható fluktuáció és az utánpótlás kérdésének megoldatlansága.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolja, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – áll a kutatási jelentésben.
Előzmények
2012. január végén az oktatási programot működtető MCSMSZ vezetősége lemondott amiatt, hogy a mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosító magyar állami támogatást nem kapta meg. Döntésükhöz az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány - a budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) - Romániában egy újabb alapítványt szeretett volna létrehozni, és a moldvai magyar oktatás ügyére szánt magyar állami támogatást az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új szervezet kapta volna. Mint kiderült, a Teleki László Alapítvány az azelőtti évben megbízást kapott a magyar államtól az MCSMSZ pénzügyi átvilágítására, mely során hiányosságokat tapasztaltak. A moldvai magyar oktatási program lebonyolításában presztízzsel és tapasztalattal rendelkező MCSMSZ védelmében több szervezet és magánszemély kiállt, végül a kialakult nyilatkozatháborúban a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel az oktatási program koordinálására. Az MCSMSZ-től 2012 februárjától vette át a Csángó Oktatási Program felügyeletét az RMPSZ. A lemondott vezetőség több tagja együttműködési megállapodást kötött az RMPSZ-szel. Először február-áprilisra szóló ideiglenes megbízatásról volt szó. Az átmenet sem volt botrányoktól mentes, egy „külsős válságmenedzser” vitatható döntéseket hozott, míg aztán Márton Attila lészpedi tanár lett az új oktatási felelős 2012 márciusától. 2012 májusában az RMPSZ mind a magyar kormány, mind a magyarországi magántámogatásokat a program számára becsatornázó AMMOA képviselőivel aláírta a megállapodást a program működtetéséről, és azóta is koordinálja az oktatási programot. Az utolsó nyilatkozat a témában: „Mi azt látjuk, hogy amióta az RMPSZ átvette a programot, a program bővült. Húsz-huszonöt százalékkal több gyerek vesz részt az oktatásban, négy új faluban tudtuk elindítani az oktatást. Olyanok, akik korábban kiléptek a programból és önállóan szervezték meg az oktatást, most visszaléptek a programba. Mindezt a korábbi költségek kétharmadából hozza ki az RMPSZ. Mindemellett ott van a megfelelő minőség-ellenőrzés és a magasabb szakmai színvonal, úgy, hogy a programban résztvevő oktatók is kiszámíthatóbb bérezéssel, magasabb jövedelemmel vesznek részt a programban. Ami a számokat illeti, két forrásból tevődik össze a program támogatása, és ebből tevődött össze korábban is. Az egyik, amit a magyar kormány ad, a másik a keresztszülői támogatások. Ez összesen eddig 150 millió forintot tett ki. Most 90 millió forintból tudunk több gyereket elérni, magasabb szakmai színvonal mellett.” (Répás Zsuzsanna, 2013 október.)
Probléma a magas fluktuáció
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok – derül ki a kutatásból. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok (is) tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg egyrészt azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Csángóföldön, és emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg indulásból nem is tervez hosszabb távra, hanem rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára pedig nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jól működő kapcsolatot kialakítania, ami sokszor kulcskérdése a helyi oktatási program megszervezésének és működtetésének.
A fluktuációt erősítik az egyenlőtlen lakhatási körülmények,
ugyanis míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. A program hosszú távú sikeressége érdekében ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű a lehetőségekhez mérten felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára, ez pedig erősíti a fluktuációt – javasolják a kutatók.
A kutatási jelentés szerint az oktatási program felelőse pozitívumnak érzi, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, szerinte ez csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is, ami szintén az elégedetlenség, a feszültségek növekedéséhez járult hozzá, és a rendszerből való kilépés esélyét növelte. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók azonban azt tapasztalták, ezzel szemben több helyszínen nagy az elégedetlenség, ami több pedagógusnak a programból való kilépéséhez is vezethet – írják. A finanszírozás újragondolása során szükséges figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket – javasolják.
A fluktuáció problémájának megoldására – a körülmények előzetes megismertetése és a különböző egyenlőtlenségek felszámolása mellett – két javaslat fogalmazódott meg a kutatási jelentés szerint: az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, ami az évenkénti pedagóguscserét lenne hivatott kivédeni; ugyanakkor hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Kimaradás, elvándorlás, harc az iskolában
A belső kihívásokon túl még számos problémával kell szembenézniük a pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Probléma az elvándorlás is, ami a gyereklétszám csökkenését vonja maga után, sok szülő külföldön vállal munkát, majd kiköltözteti a nagyszülőket és gyerekeket is.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában; minden új helyszínen meg kell vívni a harcot az iskolával – foglalja össze a kutatási jelentés.
Ott is, ahol normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, sok esetben személyfüggő, valószínűleg még éveknek kell eltelniük, amíg ez a kérdés stabilizálódik – értékelik a csángóföldi helyzetet. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolni képes a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
12 pedagógus kérdőívet is kitöltött. Felük utalt arra, hogy a helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni minden eszközzel a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. Az oktatás fakultatív jellege a gyerekek érdeklődése, motivációja tekintetében mutatkozik hátráltató tényezőnek. Többen utaltak az anyagi-infrastrukturális feltételek hiányára is.
A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések hiánya, illetve a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék hiánya, a tankönyvek hiánya, a tanterv és munkaterv hiánya (egy-egy személy említette ezeket). Az egyik pedagógus a nyelvoktatással kapcsolatos konkrétabb problémákat vázolt fel: a gyerekek figyelemzavara (ami szerinte a 40%-ot is eléri körükben), a magánhangzók kiejtésnek problémája, olvasási nehézségek. Egyik faluban megfogalmazódik a helyi állami iskola gyenge színvonala is problémaként, ami kétségkívül összefügg az előbbiekkel is, hiszen amennyiben a gyerekek alapvető olvasási-írási készségei hiányosak, az a magyar nyelv oktatásában is hátrány.
A gyerekek kompetenciái és a „pedagógiai hozzáadott érték”
A kutatók felmérték, a programban részvevő diákok milyen nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek (szókincs, szövegértés), az oktatás hatékonyságát pedig a pedagógiai hozzáadott-érték meghatározásával mérték.
A kérdőív három részből tevődött össze: 1. szocio-demográfiai és egyéb háttéradatok (románul); 2. magyar nyelvismeretre, szövegértésre vonatkozó rész; 3. egy matematikai-logikai kompetenciát mérő rész (románul). Az összesített szövegértési és matematikai mutatókat a nemzetközi PISA tesztekhez hasonló módon összesítették. 25 faluban (26 helyszínen), összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A sztenderdizált szövegértési mutatók átlagainak települések szerinti vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. (Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak - lásd bővebben itt.) A lista másik végén Nagypatak és Bahána található. A település mint változó önmagában 24,6 százalékban magyarázza a helyszíneken mért nyelvi szintek közötti különbségeket.
A magyar nyelvi kompetenciák közötti eltéréseket külső és belső tényezők befolyásolják. Előbbiek közé az iskolával szorosan össze nem függő kontextuális tényezőket sorolták (helyszínek magyar nyelvi állapota, gyerekek társadalmi nyelvhasználati szokásai, a gyerekek családi és szocio-ökonómiai háttere), utóbbiak közé pedig olyan tényezőket, mint az életkor, osztály, magyar nyelvtanulás ideje (hány éve tanul magyarul a gyerek), az iskolarendszerű és az azon kívüli magyar oktatásban való részvétel, a gyerekek önértékelése és jövőtervei.
A külső tényezők közül a nyelvi kompetenciaszint elsősorban a nyelvhasználati szokásokkal mutat szignifikáns kapcsolatot: a „csángós” nyelvhasználat (tehát ha a gyerek valamilyen szinten használja a csángó nyelvjárást a mindennapi kommunikáció során) mindhárom szövegértési feladat esetében a legerőteljesebb hatást fejti ki, e feladatok teljesítését pedig 10 százalékban magyarázza. Hasonlóképpen, 9 százalékban magyarázza a nyelvi kompetenciákat az ún. családiháttér-index (a saját könyvvel és számítógéppel rendelkező gyerekek pl. jobban teljesítettek, míg a külföldön dolgozó anyák gyerekei kevésbé jól).
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén 40%-ban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, illetve mekkora a magyarul beszélők aránya a településen, azaz milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, továbbá a képzés megerősödését egy-egy településen olyan kontextuális, de belső tényezők is hátráltathatják, mint a pedagógusi fluktuáció vagy belső konfliktusok. Ebből az is következik, hogy
egy adott képzés csak a helyi világba ágyazottan fejthet ki jótékony hatást,
a képzések önmagukban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszíné is válik a gyerekek számára – vonják le a kutatók a következtetést. Tehát olyan szakképzett pedagógusokra van szükség, akik valamilyen mértékben „kulturális menedzserként” is működnek, viszont csak kulturális menedzserként a pedagógusmunka nem lehet hatékony – javasolják a szakértők.
A kompetenciaszinteket külső és belső tényezők által meg nem magyarázott részét a szakirodalom pedagógiai hozzáadott értéknek (PHE) nevezi. Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó tényezők alapján történő becslés szerint milyen szinten kellene az egyes diákoknak teljesíteni, és ehhez képest hogyan teljesítenek, azaz a pedagógusok mennyit tesznek hozzá/vesznek el az egyes helyszíneken a tényezők befolyásoló hatásához/hatásából. Az összesített – tehát belső és külső adottságokat egyaránt figyelembe vevő – modell keretében vizsgálva a pedagógiai hozzáadott értéket, a következő települések teljesítettek adottságaikhoz képest szignifikánsan jobban: Csíkfalu, Pokolpatak, Diószén, Forrófalva, Somoska, Lészped, Lujzikalagor, Frumósza, Diószeg, Lábnyik és Klézse. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
A kutatók további javaslatai
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem kell, hogy kizárólagos legyen, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbbá kell tenni; nemcsak a képzések minőségére hatna ki, hanem általában a magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések – vélik a kutatók.
Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna, valamint a tömbben élők államnyelvi kompetenciáit és a szórványhelyzetben lévő fiatalok magyar nyelvtudását lehetne erősíteni.
A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, pl. egy ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
Végül javasolják a programban részt vevő gyerekek nyelvi szintjének rendszeres mérését, amelyet évente legalább két időpontban (egy bemeneti és kimeneti időpontban, mert ez által a program hatékonyságáról is pontosabb képünk lenne, és ez nagy támogatás lehetne az ott zajló pedagógiai munkának is. „Lehet is és kell is ilyen méréseket végezni, hiszen csak így adunk esélyt arra, hogy képet kapjunk az oktatás hatékonyságáról, egyszersmind a közpénzek felhasználásáról” – áll a kutatási jelentésben.
A kutatási jelentés eljutott nemcsak a Telekihez, hanem az RMPSZ-hez és a csángóföldi pedagógusokhoz is, és tervben van az eredmények részletes bemutatása és közös kiértékelése. Minden mérésnek akkor van értelme, ha az érintettekkel át lehet beszélni – közölte kérdésünkre Papp Z. Attila. Mint mondta, szóbeli ígéret van arra nézve, hogy a kompetenciaméréseket rendszeresítsék, bár még konkrét megbízás erre nincs. 2013 őszén a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma képviselőivel is végigbeszélték a javaslatokat – közölte a kutató. A kutatási eredményeket hamarosan egy szakfolyóiratban is publikálják.
Transindex.ro
2014. április 12.
Moldvai csángókat tanító pedagógusok Lakiteleken
Másodszor tartanak a moldvai csángók magyar falvaiban élő és dolgozó pedagógusoknak továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskolán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a népfőiskolán tartott köszöntőjében hangsúlyozta: rendkívül nagy felelősség, de egyúttal óriási lehetőség is a moldvai csángó magyarok gyermekeinek magyar nyelvre tanítása. Az ott élő magyar családok éppen csak megértik a magyar szót, a történelmi múlttal, a vallással kell felébreszteni bennük, hogy hova is tartoznak – fogalmazott. Az Országgyűlés alelnöke szerint a moldvai magyar többségű falvakban a történelmi múlttal, a mai nehézségekkel szembesülve, bizonytalanságban élnek a csángó magyar családok. A pedagógusokat arra kérte, hogy segítsenek a helyi értéktár felmérésében. Szólt arról, hogy a Lakiteleki Népfőiskola ebben az évben a moldvai, a gyimesi és a szórványban élő csángók részére kollégiumot szervez. Lezsák fontos előrelépésnek nevezte, hogy a moldvai Bákó településen népfőiskola alapítását tervezik a Kárpát-medencei hálózat keretében.
A vendégek Bahána, Bogdánfalva, Buda, Csík, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Gajdár, Kostelek, Külsőrekecsin, Lábnik, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Trunk, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a kedden záruló rendezvényre.
A Lészpedről érkezett Márton Attila programkoordinátor elmondta: 27 helyszínen 43 tanító mintegy 2200 gyerekkel foglalkozik. Fontosnak nevezte, hogy 2013 után idén is tart továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola számukra. Hozzátette: a nagyszülők egymás között az archaikus magyar nyelvet használják, sőt, gyermekeikkel is magyarul beszélnek, az unokák azonban többnyire románul beszélnek egymás között. A magyartanítás hatására egyre több fiatal magyarul beszél a másikkal, sőt, lehetőségük van Csíkszeredában magyarul továbbtanulni – tette hozzá. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)