Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Diófás (ROU)
6 tétel
1999. június 8.
A Fekete-Körös-völgyi magyarság 1996-ban határozta el egy belényesi szórványközpont építését. Május 29-én ünnepélyes keretek között avatták fel Belényesen a Megmaradás Házát. Az ünnepségen részt vettek Kőröstárkány, Magyarremete, Belényesújlak, Tenke, Várasfenes, Belényessonkolyos, Diófás, Kisnyégerfalva, Jánosfalva, Magyarcséke képviselői is. A házépítő Zsisku János belényesi lelkész köszöntötte a vendégeket, és beszámolót tartott a szórványközpont építési költségeiről, megköszönve minden segítséget, amellyel hozzájárultak mind a református hívek, mind a holland testvérgyülekezet. Az ünnepségen Kun József helybéli születésű miskolci író, irodalomtanár bemutatta legújabb könyvét, A tárkányi sudártorony címűt, amely az ő gyűjtésében a Fekete-Körös-völgyi specifikus folklórból nyújt ízelítőt. A Belényes, te drága című könyvéért a ma már nagy többségben románok lakta városka díszpolgárává fogják avatni. Végül pedig szórványkonferenciát tartottak pedagógusok, értelmiségiek részvételével, ahol megbeszélték a régió magyarságának legfontosabb problémáit. /Szakács Árpád: A Megmaradás Háza. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 8./
2010. április 20.
Egyházi demográfiai adatok és bibliodráma
Nagyvárad – Hétfőn kezdődödött és szombat estig tart a diákszervezet és az egyes szakok által szervezett Partiumi Egyetemi Napok a PKE-en. Az első nap a teológia szak rendezvényeire került sor.
A napokban zajló Partiumi Egyetemi Napok rendhagyó módon nyújt bemutatkozási lehetőséget a felsőoktatási tanintézet szakjai számára. Az egy hetes rendezvénysorozat egyesíti mindazokat a rendezvényeket, melyeket az egyes szakok már több éves hagyományként minden tanévben megszerveznek. Az első nap a Teológia Tanszék diákjai és oktatói, illetve a diákszövetség által szervezett programokra került sor az egyetem Bartók termében. Elsőként Dr. Szilágyi Ferenc a tanszék oktatója tartott érdekes előadást Történelmi felekezetek demográfiai állapota a Partiumban címmel. Az előadó a partiumi történelmi egyházak múltjára vonatkozó, nyolc éve tartó kutatásainak eredményét mutatta be a vetített képes elődás során.
Érdekes adatok
Érdekes adatok hangzottak el úgy a római katolikus, a protestáns, továbbá a román történelmi egyházak demográfiai változásaival kapcsolatosan. Több történelmi tényező határozta meg a Partiumban élők felekezeti hovatartozását. A 16. században, amikor összeomlott a magyar államszervezet – így az egyházszervezet is – a hagyományosan katolikus Nagyváradon megszűnik a püspökség. A protestantizmus terjedésével a lutheránus, majd pedig a kálvini tanok is dominálnak a térségben. A római katolikus egyházrestaurálására az 1600-as évek végén kerül sor, amikor is katolikusokat – a németek mellett többek között szlovákokat – telepítenek a megyébe. A rekatolizáció az itt élő románok körében is jelentős volt, 1775-ben megalakul a görög katolikus nagyváradi egyházmegye is. Román reformátusok is élnek a térségben, a róluk szóló utolsó feljegyzés az 18. század elején volt Diófáson. Nem egyezik ebben a tekintetben a román és a magyar történetírás, ugyanis az előbbi szerint csak látszatra vették fel a románok a református hitet.
Fogyatkozó lélekszám
Trianon, majd a második bécsi döntés értelemszerűen újabb változásokat szül az egyházi berendezkedésben. Jelentős demográfiai változások történnek, melyek napjainkig is kihatnak. Érmihályfalván például 1992-ig meghatszorozódik a római katolikusok száma, majd 2002-ig hirtelen újra csökkeni kezd a katolikusok lélekszáma Nagyváradhoz hasonlóan. A reformátusok elsősorban a szórványközösségekben kezdenek fogyatkozni, például Gyantán az ezer reformátusból 1992-ig már csak 200 marad. A természetes népszaporulat mellett az emigráció is fontos szempont lett a felekezetek demográfiai alakulásában. Az előadó végezetül röviden szólt a görög katolikusok és az ortodoxok partiumi demográfiai adatairól is. Végső következtetésként elhangzott: az ortodoxok jönnek ki a legjobban a mérlegvonásból. A délután további részében Kasza Ida tanszékvezető-helyettes szervezésében egy bibliodráma is bemutatásra került , mely a féltékenység témáját dolgozta fel játékos, interaktív módon.
erdon.ro,
2012. szeptember 13.
A szórvány a nemzet bőre
A tenkei Művelődési és Honismereti Kör kapta az idén a Bihar megyei RMDSZ szervezet által alapított Zsisku János Bihari Szórvány Díját.
A díjátadóra szerda este került sor az RMDSZ nagyváradi székházában, ahol a kör képviselői mellett jelen volt Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke és Grim András a megyei szervezet szórvánnyal foglalkozó alelnöke. Grim András elöljáróban lapunknak elmondta, az immár második bihari szórványprogram záró eseménye a Zsisku János díj átadása. A program keretében zajlott le augusztus 15-én a tarjáni szórványkönyvtár átadása, augusztus 22-én a Dél-bihari regionális fórum, augusztus 29-én a Belényes-medencei regionális fórum, szeptember 5-én pedig a Sebes-Körös völgyi regionális fórum. Emellett létrejött Diófáson az RMDSZ körzet, Mezőtelkiben sikerült beindítani a magyar nyelvű tagozatot 1-4 osztályban, illetve folytatódott a könyvgyűjtési akciót, melynek keretében mintegy ezer könyvet sikerült összegyűjteni, ezek egy része Tenkére a másik része pedig Oláhszentmiklósra és Tarjánba kerül majd.
A tömb is lehet szórvány
A rövid díjátadó ünnepségen Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a Zsisku János díjjal nem személyeket, hanem egy közösséget díjaz, így kapta a tavaly a magyarkakucsi református egyházközösség a díjat, az idén pedig a tenkei Művelődési és Honismereti Kör. Arra szeretnénk ezzel biztatni, hogy a magyarok közösségként jelenjenek meg, mert szórványban nem sokat jelent, hogy egy személy teljesít valamit, szórványban azt kell díjazni, ha valakik össze tudnak állni magyar közösséggé. 2009 óta van szórványügyi alelnökünk, és ennek is köszönhetően elértük azt, hogy olyan helyeken tudtuk önkormányzati mandátumokhoz juttatni közösségeket, ahol 1990 óta soha nem volt képviselője a magyarságnak, ilyen település például Nagyürögd vagy Diófás. Ez azt jelenti, hogy ha nem esetlegesen, hanem programszerűen foglalkozunk a szórvánnyal, akkor ennek van eredménye” – fogalmazott Szabó Ödön, aki a továbbiakben elmondta: „A szórvány olyan a nemzet számára, mint a testnek a bőr: nagyon értékes, ez adja a lényegünket, és ez találkozik először a külvilág viszontagságaival. Ha ezt nem fogadja el a tömb, a test maga, akkor nem biztos, hogy képes lesz belenézni a tükörbe. A kisebbségben lévő szervezeteknek azért kell a szórvánnyal foglalkozniuk, mert előbb-utóbb maguk is szórvánnyá válhatnak. Nem biztos, hogy akkor, amikor a gyantai templomot felépítették, arra készültek elődeink, hogy abban vasárnaponként negyven-ötven ember fog részt venni.” A díjat a kör nevében Berke Sándor tenkei református tiszteletes vette át, aki beszédében hangsúlyozta, hogy sikerülhet megakadályozni, sőt visszafordítani a szórványosodás folyamatát, amennyiben a magyarok magyarságukat élményként élik meg.
Pap István
erdon.ro
2013. február 13.
A szórvány igenis megmenthető
Nagyvárad
- Nem igaz, hogy a szórványban élőket nem lehet megmenteni- reagált szerdai sajtótájékoztatóján egy elmúlt hétvégi konferenciára Grim András, az RMDSZ szórványügyi ügyvezető alelnöke.
Az elmúlt hétvégén a Magyar Polgári Egyesület egész napos szórványkonferenciát szervezett, melyen Szilágyi Ferenc egyetemi oktató, az EMNP szakpolitikusa is felszólalt, azon meggyőződésének adva hangot, hogy a szórványban élő nemzeti kisebbségeket nem lehet megmenteni. Erre a kijelentésre reagált szerdai sajtótájékoztatóján Grim András, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványért felelős ügyvezető elnöke, megdöbbentőnek nevezve, hogy egy közéleti szereplő hogy mondhat olyat, hogy a szórványrégiókban élő, ott családokat alapító magyarokat nem lehet megmenteni. Arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt három évben az RMDSZ-nek pont a szórványt érintő programja volt a legsikeresebb. Szervezetépítésbe fogtak, tizenkét községben hoztak létre új szervezeteket: Kövesegyházán, Dernán, Oláhszentmiklóson, Cséffán, Mezőbikácson, Váradszentmártonban, Szentandráson, Érábrányban, Vársonkolyoson, Diófáson, Nagyürögdön és Köröskisjenőn. Utána két nyári szórványprogramot indítottak 2011-ben és 2012-ben, több mint 20 településen rendeztek fórumokat, kulturális eseményeket, honosítási ügyintézést, és emellett könyvgyűjtést is meghirdettek, melynek keretében több ezer kiadvánnyal tudták gazdagítani a szórványkönyvtárakat.
Mindezen akciók sikerességét az elmúlt évi önkormányzati választások is jelezték, hiszen olyan helységekben jutottak mandátumhoz a tanácsokban, ahol eddig nem rendelkeztek képviselettel, például Diófáson, Alsóbiharkristyoron, Nagyürögdön, Érábrányban vagy Vársonkolyoson. Ugyanakkor 14 szórványközségben indítottak helyi listát, Telkiben pedig újraindult a magyar oktatás. „Közösségszervezéssel tehát szép eredményeket tudunk elérni a szórványban is. Nyilvánvaló, hogy ehhez szükséges a történelmi magyar egyházaknak, a civil szervezeteknek és az RMDSZ-nek az összefogása”, hangsúlyozta az ügyvezető alelnök. Hozzátette: sajnos negatív példák is vannak, hiszen Váradfenesen az RMDSZ ellen elindult EMNP ugyan nem jutott be a helyi tanácsba, de azért „sikerült” elvinnie egy testületi helyet, és az öt magyar önkormányzati képviselő helyett most csak négy van.
Önfeladás
Grim András azt is kiemelte, hogy a magyar kormány is hisz a szórvány jövőjében, hiszen a Bethlen Gábor Alap által meghirdetett pályázatok kiemelt figyelmet szentelnek ennek. Hangsúlyozta: azért is sajnálja, hogy a szórvánnyal kapcsolatban ilyen negatív attitűdök jelentkeznek, mivel nagyon sok ember dolgozik a tárgyal három régióban- a Sebes Körös völgyében, a Belényesi-medencében és Dél-Biharban- annak érdekében, hogy sikereket érjenek el. „Szilágyi Ferenc az ominózus kijelentésével ezeknek az embereknek a munkáját becsülte alá és vette semmibe, és ez nem jó, hiszen ha mi magunk mondunk le a szórványtelepülésekről, akkor saját magunk húzzuk az etnikai vonalakat még inkább visszafele, és ez hosszú távon ahhoz vezet, hogy önfeladás által valóban eltűnünk”-vélekedett.
Végül az ügyvezető alelnök arra is kitért, hogy az elkövetkezendő időszakban a hangsúlyt a kulturális rendezvényekre szeretnék helyezni, de ezen kívül folytatják a szervezetépítést is a szórványban, új körzeteteket alapítanának Fegyverneken, Esküllőn és Tataroson.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,
2014. augusztus 15.
In memoriam Miklós János (1949-2014)
Megdöbbenve értesültem róla, hogy a Fekete Körös völgyi magyarság egyik kiemelkedő egyénisége, a Belényesben élő Miklós János neves festőművész, tanár, grafikus 2014.augusztus 15-én, pénteken elhunyt.
Itthon ülök a számítógépem előtt, és csak nehezen tudom leírni ezeket a sorokat, hiszen a Belényesi medencében élők közül ő volt a legközelebbi barátom. Soha nem mentem úgy arra a vidékre, hogy ne kerestem volna fel, sőt nagyon sokszor előfordult, hogy odaérkezésem után arra kértem, hogy együtt keressük fel azt a települést, ahová éppen el akartam jutni. A legtöbb esetben autóbusszal érkeztem Belényesre, onnan tovább már az ő kocsijával folytattuk utunkat. Legutóbb Diófáson voltunk együtt, hogy az ott élő magyarokról írjak, azóta is tervezgettük, hogy a közeli Vaskoh városába is elmegyünk, hogy egy riport erejéig írjak a városban élő magyarok mindennapjairól. „Elmegyünk együtt, elkísérlek, hisz én ismerek több ott élő magyar embert, csak egy kicsit gyógyuljak fel”, mondta, amikor általában havonta felhívtam telefonon, és érdeklődtem egészségügyi állapota felől. Ez az út már nem jöhet össze, hiszen a jó barát Miklós János hosszú, de türelemmel viselt betegség után elhunyt.
Miklós János tanár, festőművész, grafikus 1949. május 11-én született Biharpüspökiben, de mindig is a Fekete-Körös völgyét tekintette szülőföldjének. Az elmúlt évben egy vele készült interjúmban mondta a következőket: „Én mindig is ezt a vidéket tartottam szűkebb hazámnak, ha történetesen nem is itt, hanem Biharpüspökiben születtem. Édesapám vasutas volt, éppen ott volt a szolgálati helye, ott születtem, de mindig vállaltam, hogy Fekete-Körös vidéki vagyok”, jelentette ki.
Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola Rajz szakán végezte 1975-ben, 2004-ben a Nagyváradi Egyetem Képzőművészeti Szakának Festészeti tagozatán másoddiplomázott. A festészet mellett pedagógusként hosszú éveken át tanította rajzra a belényesi diákokat, egy ideig az Általános Iskola aligazgatói tisztségét is betöltötte.
Festményei, grafikái Európa számos gyűjtőjénél megtalálhatók, de múzeumokban is fellelhető több alkotása. 2013-ban a Bihar megyei RMDSZ által alapított Zsisku János szórványdíjat Miklós János festőművész kapta meg.
Miklós János temetésére augusztus 17-én vasárnap 14 órai kezdettel kerül sor a belényesi református temetőben.
Nyugodj békében Miklós János, emlékedet egy életen át megőrizzük!
Dérer Ferenc
Gyászjelentés
„Amikor már nagyon fájt minden, csendben átölelt az Isten.” Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték, ismerték, hogy MIKLÓS JÁNOS festőművész, grafikus, a Belényesi „N. Popoviciu” Általános Iskola nyugalmazott tanára 2014 augusztus15-én 65 éves korában, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2014 augusztus 17-én, 14 órakor lesz, a belényesi Református temetőben. A gyászoló család.
Erdély.ma
2016. június 7.
Szabó Ödön: „az EMNP-sek nemzetárulók”
Hétfő délben az RMDSZ székházában a választások eredményeit értékelő sajtótájékoztatót tartott Szabó Ödön, a szervezet megyei ügyvezető elnöke. A váradi RMDSZ-es listát összeállítókat arra szólította fel, vállalják a felelősséget a gyenge szereplésért.
Szabó Ödön az RMDSZ megyei kampányfőnökeként értékelte a választások eredményeit a sajtótájékoztató időpontjáig ismert adatokra alapozva mondandóját. Azon meggyőződésének adott hangot: az RMDSZ intenzív és pozitív kampányt folytatott, ismertette a programját valamennyi olyan területi közigazgatási egységben, ahol magyarok is élnek. A meglévő 24 polgármesteri tisztségből 23-at sikerült megtartaniuk, egyedül Szentjobbon nem jártak sikerrel, ahol az a funkcióban levő elöljáró győzött, aki mivel nem nyerte meg az RMDSZ-es előválasztást, ezúttal függetlenként indult. Hárman első mandátumokat kezdhetik meg: Érbogyoszlón Kócza István, Hegyközcsatárban Bónisz Sándor és Vámoslázon Kosztandi Mihály. Megjegyezte: büszke rá, hogy RMDSZ-es vezetője maradt négy városnak, vagyis Nagyszalontának, Margittának, Érmihályfalvának és Székelyhídnak. Török László több mint 75 százalékot kapott Szalontán, annak ellenére, hogy a magyarság részaránya ott csak 52 százalékos, míg Pocsaly Zoltán harmadik mandátumát kezdheti meg Margitta élén, ahol a lakosságnak kevesebb mint a fele magyar nemzetiségű. De ugyanígy dicséretet érdemel Sorbán Levente (Alsólugas községben 26 százaléknyi magyar él) és a Vámosláz községben nyerő Kosztandi Mihály (ahol a magyarság szintén alulról súrolja a 30 százalékot). Négy évnyi kihagyás után újra lesz RMDSZ-es tanácsos Papfalván, illetve önkormányzati képviselethez jutottak Gyapjún, és marad tanácsosuk Diófáson, míg Vaskohn és Alsóbiharkristyoron egy-egy román jutott RMDSZ-es színekben be a helyi testületbe. Sajnos azonban a masszív román jelenlét miatt kicsin múlott, hogy nem érték el az öt százalékot Belényesben, Nagyürögdön pedig 4 szavazat hiányzott ahhoz, hogy továbbra is legyen RMDSZ-es tanácstag.
A politikus ezután kifejtette: a Váradon kialakult helyzetre felemás érzéssel tekint. (Az eddigi hat helyett ugyanis csupán négy RMDSZ-es tanácsos lesz, és a rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy a PSD több mandátumhoz jutott, mint az RMDSZ). Úgy fogalmazott: azok, akik összeállították az RMDSZ-es városi listát, vállalniuk kell a felelősséget a kudarcért. Hozzátette: ő nem volt ott az ominózus küldöttgyűlésen, ésPásztor Sándor vagy Huszár István se hibáztatható, viszont „inkoherens és hibás üzenete van annak, ha valaki a titkárnőjét rakja a listára”. Ő nem tenne ilyet, és a lista ily módon történő összeállításának meg is lett a negatív következménye, hiszen a váradi RMDSZ úgy járt, mint a liberális párt Bukarestben. Azt is mondta: akik hibáztak, ismerjék el, hogy hibás döntést hoztak, illetve lássák be, hogy neki volt igaza, hiszen a megyében jól szerepelt az RMDSZ.
Vonuljanak vissza
Az EMNP eredményeire reagálva (a Néppárt nem jutott be se a váradi, se a megyei tanácsba, és egyetlen polgármesterük se lesz), Szabó Ödön nemzetárulóknak nevezte Tőkés Lászlót, Csomortányi Istvánt, Zatykó Gyulát és Szilágyi Zsoltot, és arra szólította fel őket, hogy mondjanak le, illetve vonuljanak vissza a közéletből, ha valóban felelős európai politikusnak tartják magukat, hiszen sokadjára nem sikerül nekik, és csak arra képesek, hogy rágalmazzák az RMDSZ-t, és megosszák a magyarságot. Úgy fogalmazott: az EMNP védnökeként Tőkés László szereti hangoztatni, hogy ő milyen nagy magyar hazafi, közben pedig Köröstárkányban a Néppárt a román PSD-s jelöltet támogatta, s ezért nem lett ott magyar polgármester. Kijelentette: „nem lehet a végtelenségig hazudni”, és újfent bebizonyosodott, hogy az „sovén radikalizmus”, amit az EMNP képvisel, nem kelendő, a több magyar párt indulása pedig nem mozgósító erejű. Az RMDSZ-nek ugyanis közel 250 helyi, illetve megyei tanácsosa lesz, míg a sajtótájékoztató pillanatában az EMNP csupán 21 helyi önkormányzati képviselőt tudhatott magáénak. A magyarság 90 százaléka tehát az RMDSZ-re voksolt, és Szabó Ödön szerint a maradék 10 százaléknak meg kell értenie azt, hogy csak együtt lehet sikert elérni, az RMDSZ pedig nyitott az összefogásra azokkal, akik jóhiszeműen közelednek hozzá.
A hetedik kérdéses
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsos-listájának vezetője arról beszélt, hogy a hat hely biztos a Megyei Tanácsban, és bízik abban, hogy meg lesz a hetedik is, hiszen szükség van egy olyan szakértői tudásra, mint amivel Péter I. Zoltán rendelkezik. Hangsúlyozta: pozitív kampányt folytatott, és az ellenfeleinek is köszöni, hogy civilizált módon viselkedtek, nem voltak konfliktusaik.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro