Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dévény (SVK)
4 tétel
2005. február 4.
Február 1-jén Kolozsváron az Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ rendezésében, bemutatták a Kárpát-koszorú nemzetközi túra 2004-es expedíciója történetét. Mályi József vezette a kilenc évvel ezelőtti első (téli) és a tavalyi második (nyári) expedíciót is. 2004 nyarán a résztvevők négy és fél hónap alatt, 2500 km-t megtéve, járták végig a Kárpátok gerincét Orsovától Dévényig. Az expedíció útvonala nagyjából egybeesett az ezeréves határral. /Ördög I. Béla: Beszámoló a II. Kárpát-Koszorú Expedícióról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./
2010. november 4.
Turulszárnyak az Érmelléken és az ezeréves határ felett
Majd minden népnek van eredetmondája, eredettörténete. A mi népünké az egyik legszebb, amely ma is misztikus borzongással tölt el minden magyar érzületű embert az ezeréves határon belül. Eredetmondánk óriás turuljainak, kerecsensólymainak, torontáljainak vasszárnyai tekintélyt parancsolón ott terjeszkednek a Kárpát-medence felett mind e mai napig. Béla király névtelen jegyzője, Anonymus a Gesta Hungarorum című munkájában a következőképpen ír Álmos nagyfejedelem születésének történetéről a 13. század végén: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, (…) Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Õnedbelia vezérnek Emese nevű lányát. Ettől fia születet, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy rászállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak.”
A turulmadár így vált kapoccsá égi és földi hatalom között őshitünk, ősszellemiségünk szent madaraként, amely hírül adta Emesének, hogy fia, Álmos a magyarság elhivatott nagy fejedelme lesz. Õ foganatosítja vérszerződéssel a nemzetszövetséget, melynek eredményeként elfoglalják majd a Kárpát-medencét, és lerakják a magyar birodalom alapjait az elkövetkezendő hatszáz évre.
Tudat és szimbólum
A kommunista korszak Kelet-Európa legsivárabb, legtorzabb korszaka volt. Csupán sekélyes, hamis értékrendek ötvenéves fenntartásával tudta beírni magát a történelembe. Az 1945-ös „felszabadulásnak” titulált esemény nem volt más, mint Kelet-Európa nyíltszíni kifosztása. A gúzsba kötött magyarságtudatot a mai napig nehéz kiszabadítani a hazug bolsevista eszmékkel, eszményképekkel beszőtt kötelékekből. Nagy ellensége volt ennek a korszaknak ez a vasmadár, ugyanis a nemzet identitástudatának elsorvasztása volt a cél. A kommunista internacionálé nem tűrt meg nemzeteket megkülönböztető sajátosságokat, eredetmondákat, legendákat, hitet.
Millenium Az országban 1896-ban a milleniumi ünnepségek alkalmával hét helyen állítottak emlékművet az akkori kormány megbízásából: Dévény, Nyitra, Munkács, Brassó, Pannonhalma, Zimony és Pusztaszer helységekben – ezekből csak Pusztaszer és Pannonhalma található a mai országhatárokon belül. Dévény, ahol a Duna hazánkba belép, az ország nyugati kapuja; Nyitra az északnyugati országrész püspökségi központja, (ezen a talapzaton négy turul is állott); a Székelyhídon is feszíti szárnyait
Vereckéhez közeli Munkácson a legenda szerint Árpád és serege pihent meg; Brassó volt a délkeleti kapu; a zimonyi turul Nándorfehérvár (a mai Belgrád) felé tekint, a Hunyadi, Kinizsi, Dugovics védte falakra. A pusztaszeri madár a honfoglalásnak és az Árpád tartotta első országgyűlésnek állít emléket, míg Pannonhalmán ősrégi kultúránk jelképeként őrzi a múlt árnyait, mintegy határkőként az ázsiai és az európai kultúra között. A dévényi, a munkácsi, a zimonyi és a brassói emlékművek az ország négy kapuját szimbolizálták. Mindegyik „átnézett a határon”, azaz az országból kifelé fordult. Ausztriával, Oroszországgal, Szerbiával és Romániával szembefordulva jelezték a magyar államhatár integritását.
A turulok drámája Trianon és a kommunista rezsim alatt
Az első világháborút követően nem csak a magyarságtudatot irtották tűzzel-vassal, de mindent, ami a nemzet egykori nagyságára, múltjára, eredetére utalt. Az elszakított részeken elpusztították, tönkretették, a nemzet jelképeit, emlékműveit, műemléképületeit pedig lebontották, vagy átépítették. A magyarok óriás madarának széttárt szárnyai az ezeréves határon belüli területeken rossz ómen volt minden olyan nemzet részére, akik részesültek a turul birodalom területeiből, így azokat minden erejükkel igyekeztek eltüntetni. A munkácsi vár bástyáján őrködő turulszobrot is a trianoni békeszerződés után bontották le, majd a Vörös Hadsereg parancsára 1945-ben beolvasztották vörös csillagok alapanyagának. Ezt 2008. márciusában állították vissza eredeti helyére. Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere a történelmi igazságtétel pillanatának nevezte a szobor visszaállítását. A zimonyi vártornyon álló óriás madarat, a dévényi várhegyen levőt és a brassói Cenk-hegyen állítottat 1918-ban a megszálló kisantant államok csapatai ugyancsak megsemmisítették. A Felvidék (a mai Szlovákiához tartozik) turulszobrait majdnem mind ellopták.
A Tatabánya melletti Kő-hegy tetején lévő turul Európa legnagyobb madarat ábrázoló szobra: a kiterjesztett szárnyak fesztávolsága majdnem 15 méter. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló Árpád vezér seregei a mai Tatabányánál győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait. A millennium alkalmából helyi kezdeményezésre felállított turulszobor Donáth Gyula alkotása. 1992-ben felújították, és újra felavatták. Az ungvári, a munkácsi, a dolhai, a viski (Kárpátalja) a málnásfürdői (Székelyföld), a budai várban „fészkelő”, a szikszói (Magyarország) a legtekintélyesebbek talán az egész Kárpát-medencében, a közel 270 Torontál közül. Magyarországon mintegy 195 szobor áll 183 településen. A Felvidék szlovákiai részén 8, Kárpátalján 5, Erdélyben 32, Partiumban 16, Délvidéken 7 szobor áll. Az ausztriai Burgenland területén, Rábakeresztúron van az egyetlen turulszobor. Ezek a számok állandóan változnak, hisz a kerecsen sólymok most élik reneszánszukat az ezer éves határon belül. A történelem cinizmusa, hogy az egykoron róla elnevezett Torontál vármegyében (a Magyar Királyság délvidéki része) „fészkel” a legritkábban.
Érmelléki szárnyak
Ha megnézzük, hogyan repül egy sólyom, mennyire kecses és könnyed a röpte, mintha magát az emberi lelket jelképezné, amely időn és téren felül áll. Valamint olyan villámgyors irányváltoztatásokra képes, akár a fény. Ezért is nevezik a turulmadarakat a fény madarának. A fény pedig az isteni dolgok kifejezésére is szolgált az őseinknél. Ezen óriás madarak Napból való származtatása több ezer éves fénykultuszra tekint vissza. A mai érmelléki turultelepülésekre majd minden évben fészket rak egy-egy eredetőrző madár. Albison, Ottományban, Székelyhídon, Értarcsán már leszállt őrizni az ősálmot. Ma már nem olvasztja be őket a békeszerződések gyűlölete, a kommunista rezsimek hitet, legendákat nem tűrő átka. Kitaláltunk ezek helyett egy veszedelmesebb kohót, a globalizációt. Az is egyfajta egyenruha.
Sütő Éva
Reggeli Újság, Erdély.ma
2014. június 4.
Összetartozunk? Összetartoznánk!
Több tízéves érettségi találkozón újra összejön az egykori osztály legtöbb tagja. Néhány óra múltán aztán összeölelkezik a jelenleg Amerikában, Angliában, Spanyolországban, Németországban és Magyarországon élő székely, s könnyes szemmel énekeli – énekli?, dehogy, ordítja: Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó…
Aztán a következő sorok már szinte önkívületbe kergetik a kesergőket: Erdély (néhol Kárpát) szent bércére zúgva száll, visszaszáll a magyar turulmadár.
Sírva vigad a magyar – mondhatnánk. Egyáltalán van olyan hely a világon, ahol jó szenvedni?! Vagy ez magyar sajátosság? Persze, itthon, véráztatta szülőföldünkön, jöhet a válasz. Minél távolabb él valaki, annál vehemensebben kiáltja: ki kell állni a Hargitára, meg kell védeni e szent helyet, Székelyföldet, Erdélyt. S hasonló lehet a helyzet a jelenleg nyolc országba szétosztott magyarság körében. A felvidéki siratja Dévényt és Nyitrát, a kárpátaljai Vereckét és Munkácsot, a délvidéki Zimonyt és Nándorfehérvárt. Az erdélyi meg Kolozsvárt, a székely Marosvásárhelyt. S mindannyian átkozzák Trianont.
Meglehet, ennek a pesszimista felhangú kesergésnek kívánt véget vetni a magyar kormány, amikor négy éve a hivatalosan trianoni békeszerződésnek nevezett, 1920-ban kelt okmány aláírásának dátumát, június 4-ét a magyar összetartozás napjává nyilvánította. Hát ne (csak) sírjon a magyar, hanem a huszadik század legnagyobb magyar tragédiájának napján merítsen erőt nyelvéből és kultúrájából, mutassa meg, képes a nemzeti megújulásra, elsősorban az összetartozás megélésére. Az összetartozást nem csak június 4-i szónoklatokban kell kinyilvánítanunk, azt valóban meg kell élnünk mindannyian, nyolc országba szétszórt nemzettársainkkal együtt. Úgy tűnik, legnehezebb dolgunk saját szomszédainkkal van: itthon marjuk egymást, szekerünket három-négyfelé húzzuk, azon versengünk, ki a nagyobb székely vagy magyar. Okuljunk egy igazán nagy székely-magyar, gróf Mikó Imre hagyatékából: viszálykodni, egyenetlenkedni nem szabad, mert ezzel romlásba sodorjuk nemzetünket.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 17.
Árpád-emlékmű Brassóban
A Történelmi Vitézi Rend (TVR) erdélyi törzsszéke szervezésében vasárnap délelőtt nagyszabású ünnepséget tartottak Brassóban: az evangélikus-lutheránus templom udvarán újra felállították a millenniumi ünnepségek alkalmával a Cenken elhelyezett Árpád-kori vitéz sok szenvedést és vándorlást megért szobrának fejét. Az ünnepségen részt vett a TVR székelyföldi állományának több mint száz tagja, a brassói evangélikus egyházközösség nagyszámú képviselője, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Keresztény Demokrata Mozgalom, az Erdővidéki Székely Tanács és a Kaláka Kör képviselői is jelen voltak. Az ünnepség az evangélikus-lutheránus templomban tartott istentisztelettel kezdődött, a résztvevőket Zelenák József püspökhelyettes, a brassói egyházmegye esperese köszöntötte, Isten igéjét Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdette, szolgált Zelenák József püspökhelyettes, valamint Koszta István és Koszta Enikő evangélikus lelkész. Igehirdetésükben a lelkészek az együvé tartozás, a helytállás és a közösségért való cselekvés fontosságát hangsúlyozták. Adorjáni Dezső Zoltán püspök az eredeti Árpád-kori vitéz szobra bronzmásolatának elkészítését kezdeményezte, és személyesen fel is ajánlott ezer lejt az evangélikus templom udvarán 2019-ben felállítandó szoborra. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy a Szent Mihály-napot követő első vasárnap legyen ezentúl a „hazatérők ünnepe” a brassói evangélikus egyházközségben. Az egyházfő ilyen hazatérőnek nevezte a honfoglalás kori harcos szobrának megérkezését is a templom udvarára, ahonnan korábbi „lakóhelyére”, a Cenkre lát. Az emlékjelet Adorjáni Dezső Zoltán püspök és vitéz Lázár Elemér, a TVR főkapitány-helyettese leplezte le, ezt a püspöki áldás követte, majd a tatrangi boricások járták el évszázados, világszerte híres táncukat. Jani András Borcsa Mihály Egy hétfalusi csángó fiú Árpád szobránál, v. Bartha Imre pedig Wass Albert Üzenet haza című versét adta elő, és fellépett az egyházi énekkar.
Szente Lajos építész, az Erdélyi Kelemen Lajos Közművelődési Egyesület brassói fiókjának elnöke a szobor kiszabadításának a történetét ismertette. „Az emlékmű épen maradt darabjára Orosz József nyugalmazott vegyészmérnök, közgazdász, az Erdélyi Kárpát-Egyesület alelnöke talált rá 2002-ben a történelmi múzeum pincéjében. A múzeum igazgatója beleegyezett, hogy a fejrészt kiadják és egy megfelelő, biztonságos helyen tegyék láthatóvá. A szoboralak megmaradt darabjának kiváltását az Erdélyi Kelemen Lajos Közművelődési Egyesület nevében intéztem, így került mostani helyére. A darabok egy részét a lakosság széthordta, a nagyobbak – így a szoborfej is – a Brassói Történelmi Múzeum tulajdonába kerültek, ahol közel kilenc évtizedig a pincében őrizték” – mondta el az emlékezőknek Szente Lajos. V. Máthé Lóránt Pál törzskapitány beszédét követően v. Ambrus Ágnes, a TVR kézdiszéki állományának kapitánya szólt az egybegyűltekhez. „Meggyőződésem, hogy a most itt kialakított emlékhely a továbbiakban segít megélni vallásos hitünket, erősíti közösségi tudatunkat, etikai értékrendünket. Az emlékmű most nem emelkedik ki monumentálisan a környezetből, mint egykor, de belesimulva abba, szerényen hirdeti, hogy még megvagyunk, élünk, akarunk, teszünk és küzdünk identitásunk megőrzéséért” – hangsúlyozta a TVR kézdiszéki állományának kapitánya. V. Lázár Elemér köszönetet mondott az emlékjel készítőinek, az evangélikus egyház képviselőinek és azoknak a rendtársaknak, akik részt vállaltak a szoborfej nyilvános térben való elhelyezéséért folytatott munkában. Az avatóünnepség az emlékjel megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Az emlékező rendezvény az evangélikus egyház hivatalában szervezett kiállítással folytatódott, ahol Kovács Lehel István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke az Árpád-szobor történetéről állított össze anyagot és tartott előadást.
„A 18 méter magas oszlopon álló, 3,5 méter magas, honfoglalás kori harcost ábrázoló alkotás – egyik kezében karddal, másikban Magyarország címerével – Árpád-szobor néven vonult be a köztudatba. Ezelőtt 120 évvel, 1896-ban, Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére határozta el a törvényhozás, hogy a mai Hősök terére, az Andrássy út végén emlékműcsoportot készíttet, ezenkívül az ország hét pontján – Pusztaszeren, Pannonhalmán, Dévényben (Szlovákia), a Zobor-hegyen (Szlovákia), Munkácson (Ukrajna), Zimonyban (Belgrád közelében) és a brassói Cenk-tetőn – ezredéves emlékoszlopot állíttat. A Berczik Gyula tervei alapján, Jankovich Gyula szobrász által alkotott műemléket 1896. október 18-án avatták fel a Cenken. Az emlékmű talapzatát 1913. szeptember 27-én a besszarábiai Ilie Cătărău és Eliad Cotofan dinamittal felrobbantotta, majd 1914. december 30-án a Brassó felett dúló vihar ledöntötte az Árpád-szobrot, s az darabokra tört, a talapzat maradványai azonban máig láthatóak” – ismertette az elnök a résztvevőkkel az egykor a Cenken álló emlékmű történetét. A nem mindennapi esemény a Szent Imre Házban bajtársi ebéddel ért véget. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)