Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Detta (ROU)
62 tétel
2006. augusztus 8.
– A színházi évad szünetel, az élet azonban nem állt meg a temesvári magyar teátrumban: folyik a társulatépítés, a közönségszervezés, az új idény előkészítése – tájékoztatott Szász Enikő, a Csiky Gergely Állami Színház igazgatója. Az a terve, hogy minden városnegyedben fellép a társulat egy-egy kis előadással. Mátray László színművész vállalta egy vidám jelenetekből álló előadás összeállítását. Nemcsak Temesváron, hanem a megyében is terveznek kiszállásokat, az elképzelés szerint egy-egy térség központjába (például Lugosra, Nagyszentmiklósra, Dettára) várják majd a környékbeli színházkedvelőket. Szász Enikő szerint Arad, Déva, Petrozsény Vajdahunyad stb. magyar színháza is kíván lenni a Csiky Gergely társulata. /(pataky): A régió magyar színháza kíván lenni a Csiky Gergely. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 8./
2006. október 7.
A dél-belgiumi Tournai-ben rendezték meg szeptember végén és október elején a XXIII. Nemzetközi Folklórfesztivált, amelyen a magyar népviseletet és néptáncot a Temes megyei végvári Csűrdöngölő és a dettai Búzavirág táncosai a magyarcsanádi (Magyarország) hagyományőrző csoporttal közösen jelenítették meg. A meghívást a Szeged Táncegyüttes vezetőjének, a bánsági magyar néptánc-mozgalom felélesztésében elvitathatatlan érdemeket szerző Nagy Albertnek köszönhette a három együttes. /Meghódították Belgiumot a bánsági néptáncosok. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./
2006. október 14.
Az RMDSZ zsombolyai szervezete az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendez október 15-én. Levetítik Mészáros Márta A temetetlen halott című, Nagy Imréről készült filmjét. A rendezvény része a Temesvári Magyar Nőszövetség által A vidéki művelődési élet fellendítése című projektnek, melynek keretében Lugoson, Nagyszentmiklóson, Dettán, Igazfalván, Végváron, Szapáryfalván, Újszentesen, Óteleken és Újmosnicán is levetítik majd a filmet. /P. L. Zs.: ’56-os megemlékezés Zsombolyán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./
2007. március 16.
Dettától Gyertyámosig, Lugostól Zsombolyáig Temes megyében is megemlékeztek a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 159. évfordulójáról. Temesváron szokás szerint több helyszínen is koszorúztak. A Győrödi úti 1848-as obeliszknél a gyárvárosiak, a Magyar Nyugdíjasok Klubjának tagjai, az RMDSZ-esek és az 1-es számú általános iskola magyar tagozatos diákjai a tanáraikkal. Beszédet mondott Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök és Gazda István, az Új Ezredév Református Egyházközség lelkésze. Alacsony részvétel jellemezte Szabadfalun (Freidorf) a Petőfi-emlékműnél tartott ünnepséget, amely hagyományosan a Temes megyei RMDSZ március 15-i főrendezvénye. Eljött egy makói csoport, amelynek a tagjai a Nyugati Jelenben olvasták az esemény előzetesét. Halász Ferenc mondott beszédet. Fellépett a Bartók- és az Új Ezredév-énekkar, továbbá a Bokréta hagyományőrző csoport citerás együttese. /(pataky): Az eszmék nem vesztettek aktualitásukból. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./
2007. április 24.
Dettán hét gyermek jár a magyar szórványiskolába, köztük vegyes házasságból származó, magyarul gyengén tudó gyerekek is. Az V–XII. osztályokból huszonhaton járnak fakultatív magyar órára, Gyéren pedig harmincnégyen. Gyérig hetente megteszi Borsos Éva tanárnő a huszonkét kilométert, felkéredzkedik egy-egy arra haladó autóra. Nem ő az első, akinek rámegy a családi élete a kétlakiságra, a távolságra. Hogyan is lehetne tartósan megosztva, kétfelé élni, hétfőtől szombatig Dettán, szolgálati lakásban, és csak hét végén hazautazni a családhoz. Tanítványai szeretete naponta megtermi számára az örömet és az elégtételt. /Mint a fűszál... = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 24./
2007. június 26.
Aki részt vett Temes megyében Dézsánfalva ünnepén, nehezen tudja elhinni, hogy kiöregedő, sőt kihalóban lévő közösség lakja a települést. Öt autóbusz, negyven-ötven személygépkocsi zsúfolódott a római katolikus templom és a frissen tatarozott kultúrotthon előtti téren. Rokonok, barátok, ismerősök borultak egymás nyakába. Túry László nagyprépost pappá szentelésének ötvenedik évfordulója megünneplésére jöttek haza az elszármazottak Németországtól Resicáig, a temesvári, dettai, csáki stb. települések katolikus hívei. Dézsánfalva valamikor négyszáz lelket számláló közösségét már csak nyolc-tíz idős család képviseli, azok többsége is csonka. Dézsánfalva az egyedüli bánsági kis falu, amely két papot /Túry Lászlót és Kóbor Györgyöt/ adott az egyház szolgálatára. A szentmisét követően Kóbor György, a csáki Caritas igazgatója terített asztalhoz hívta meg az ünneplő sokadalmat. /Sipos János: Ötven aranyló búzakalász. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 26./
2007. július 9.
Július 7-én Temesváron a Temes megyei egyesített magyar néptánccsoportok fellépése méltán aratott sikert. A két-három ezernyi néző vastapsa fogadta a félórás műsort, mely az idei Szívek Fesztiváljának csúcsteljesítménye volt. Ritka alkalom százkilencven táncost látni színpadon úgy, hogy egységes koreográfiához igazítsa lépéseit. Csaknem egyhetes kemény próba előzte meg a sikeres fellépést a fáradhatatlan Berci bácsi (Nagy Albert), a Szeged Táncegyüttes vezetője irányításával. Az ő személyes érdeme a magyar néptánc újraélesztése Temes megyében. A nyolc éve elkezdett munka gyümölcse beérett. Valamennyi fellépő együttes – a végvári Csűrdöngölő, a Kiscsűrdöngölő és Szederinda, a lugosi Gyöngyvirág, a dettai Búzavirág, a temesvári Eszterlánc, a mezőtelegdi (Bihar megye) Pacsirta, a csanádi Marosvár és a szegedi együttes bárhol tud sikeresen szerepelni. A végvári Csűrdöngölő például, néhány nappal ezelőtt érkeztek haza Törökországból. Nagy Albert emlékezett, véletlen találkozásnak köszönhető a későbbi együttműködés. Szoboszlai-Gáspár Istvánnal, Végvár akkori lelkipásztorával találkozott, aki megkérte őt a végvári együttes megszervezésére. Havonta egyszer átjött több napra Szegedről. Újabb jelentkezők csatlakoztak, később három-négy oktatót is hoznia kellett, hogy a szaporodó együttesekkel foglalkozhassanak. Pár év alatt szinte a semmiből sorra megszülettek a profi szinten táncoló csapatok, a szülők és a pedagógusok áldozatos munkájára alapozva. Táncruhákat vásároltak, varrtak, hímeztek, előteremtették az utazási költségeket, tánctáborokat szerveztek. /Sipos János: Fergeteges siker a Szívek Fesztiválján. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 9./
2007. augusztus 31.
Temes megye 14 településének 16 iskolájában folyik magyar nyelvű oktatás (is). Önálló magyar tannyelvűnek három nevezhető: az ötvösdi elemi, az óteleki nyolcosztályos, valamint a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, amelyben első osztálytól az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak az iskolaköteles magyar gyerekek Kiss Ferenc tanfelügyelő szerint optimizmusra ad okot, hogy nem rosszabbodik a helyzet. “Ahol az elmúlt tanévben volt magyar elsős, ott idén is lesz,– mondta Kiss Ferenc, a kisebbségi oktatáson belül a magyar nyelvűért felelős tanfelügyelő. – Elsőbe egy gyerek is beiratkozhat, legfeljebb szimultán osztály lesz, összevonva egy másik évfolyammal. ” Nem túl rózsás a helyzet, aminek az okai demográfiai, társadalompolitikai és szociális kérdésekben keresendők. Önálló magyar első osztály a múlt tanévben Temesváron a Bartókban, az 1-es és a 26-os számú iskolák, valamint Lugoson az 5-ös és a végvári általános iskola tagozatán volt, és úgy néz ki, hogy most is lesz. A már említett iskolákon kívül a következő településeken/intézetekben folyik oktatás magyar nyelven: Szapáryfalván, Pusztakeresztúron, Nagycsanádon, Nagybodófalván, Dettán, Zsombolyán (elemi), Újszentesen, Igazfalván, Nagyszentmiklóson (általános). Átlagosan ezer körüli Temes megyében a magyarul tanulók száma (a múlt tanévben 1051-en voltak), aminek majdnem a fele 1–4. osztályos. /Pataky Lehel Zsolt: Temes. Fenntartható állapot. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./
2007. október 12.
Schiff Júlia Németországban élő írót szoros szálak fűzik ehhez a vidékhez, a Temes megyei Dettán született, évtizedekig Temesváron élt, legújabb kötete, a Világtalan táj (az Alma Mater Alapítvány és Wieser Tibor Alap támogatásával jelent meg Aradon) elbeszéléseket tartalmaz. Valamennyi írás önéletrajzi ihletésű, s a látszólag mozaikkockákból összeálló történet végül is életregénnyé teljesedik. Az egyéni dráma – a megszenvedett, üldözésekkel, kirekesztéssel megroncsolt élet – kollektív drámává mélyül, sok olvasó szülei, nagyszülei sorsában, emlékezéseiben találkozott mindezzel. Az első fejezet a Baragán, a román Szibéria erőszakosan odatelepített “lakóinak” életét és a túlélésért való küzdelmét írja le. A hontalanok erőltetett menetében vonul a család, a tudós apa, a törékeny, úri életmódhoz szokott anya, a fiútestvér, és a legkisebbik, a még gyermeklány. Ez a novellalánc a szerző Bogáncsos táj c. regényében (Mentor Könyvkiadó, 2006) teljesedik ki. A szerző megérezte, hogy a sorstragédiát meg kell írnia, át kell adnia a jövendő nemzedéknek. /Pongrácz P. Mária: Kötéltánc a mélységek fölött. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 12./
2007. október 15.
Temesvár egykoron többnyire munkások lakta negyedében, a Gyárvárosban emelkedik a Millenniumi templom, a katolikus magyarság vallási gyújtópontja. Alapkövét a magyar honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából helyezték el, védőszentje a Magyarok Nagyasszonya, főoltárán Szent István és Szent László király, valamint Szent Imre herceg szobra látható. A templom felszentelésének évfordulója mindig kiemelkedő ünnep, amelyre a távolabbi vidékekről és a határon túlról is eljönnek a hívek. A régi hagyományt követve az idei templombúcsút is október hónap második vasárnapján, 14-én tartották. Dr. Diósi Dávid plébános meghívására az ünnepi szentmisét Oláh Zoltán, a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola rektora celebrálta, aki tizenkét teológiai hallgató kíséretében érkezett a városba. A búcsú alkalmából kolozsvári és osztrák vendégeket is fogadott a gyárvárosi plébánia. A templomban zajló nemzetközi orgonafesztivál keretében a szentmisén a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Zenepedagógia Tanszékének kórusa Geréd Erzsébet bécsi karmester vezetésével több zeneművet szólaltatta meg. A templom előtti téren a temesvári Eszterlánc és a dettai Búzavirág néptáncegyüttes kedveskedett rövid programmal az egybegyűlteknek. /Sipos Enikő: Búcsú a Millenniumi templomban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 15./
2008. március 17.
A március 15-i emlékrendezvények sora Gyertyámoson kezdődött, a temetőben álló honvédemlékmű megkoszorúzásával. A megviselt obeliszk helyén 2002-ben sikerült emlékművet állítaniuk. Innen Zsombolyára tartott a küldöttség, a Petőfi-szobornál emlékeztek. Temesváron a megemlékezések Eftimie Murgu szobrának megkoszorúzásával kezdődtek, majd a Klapka György-emléktáblánál folytatódtak. Itt megjelentek a Nemzeti Liberális Párt és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt képviselői is. Szabadfalun Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök a Szórvány Alapítványnak mondott köszönetet a Petőfi-emlékmű helyrehozásáért. A magyar történelmi egyházak képviselői után a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet nevében Ilonczai Zsolt elnök mondott beszédet. Újszentesen a református templomban ökumenikus istentisztelettel emlékeztek meg ’48-ról, utána megkoszorúzták a templomkertben álló Petőfi-emlékművet. Dettán az RMDSZ a városházára hívta a megemlékezőket, Lugoson a megemlékezés hagyományosan az esti fáklyás felvonulással zárult. /Pataky Lehel Zsolt: Kampányévben több a figyelmesség. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./
2008. március 27.
Kétszeresen tisztelgett a dettai városvezetőség Büchl Teréznek, a település néhai jeles személyiségének, a szegény sorsúak jótevőjének emléke előtt: post mortem díszpolgárrá avatta, és március 26-án emléktáblát állított abban az utcában, amely egykoron az ő jóvoltából épülhetett fel, és amely 1964-ig a Büchl Teréz sor nevet viselte. Büchl Teréz 1845-ben született, előkelő családból származott. 1920-ban, halálos ágyán meghagyta fiának, hogy földjükből 38 házhelynyi területet adományozzanak a szegényeknek, ha azok vállalják, hogy öt éven belül házat építenek ott, és tíz évig nem adják el a telket. Ennek állít emléket a felavatott – román nyelvű – tábla. A kitüntetést és az emléktábla-állítást a dettai RMDSZ-szervezet kezdeményezte. /Pataky Lehel Zsolt: Emléktábla a dettai szegények jótevőjének. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 27./
2008. június 3.
„A legnagyobb pozitívum kétségkívül a temesvári választási siker – nyilatkozta Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök – a leadott szavazatok 5,1%-ával az RMDSZ-nek négyéves szünet után sikerült visszajuttatnia képviselőit a megyeszékhely önkormányzatába. Az RMDSZ listán két képviselő jutott be a városi tanácsba: az első helyről Szabó Ferenc tanító, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője, a második helyről a választási egyezség szerint a szerb érdekvédelmi szervezet képviselője. Újszentesen Szilágyi Géza RMDSZ-es polgármestert újraválasztották és sikerült a hat tanácsost is megőrizni. Nem ismétlődött meg a „zsombolyai csoda”, Kaba Gábor polgármesternek ezúttal nem sikerült az első körben nyernie és a kilenc RMDSZ tanácsos helyett csupán hatan kerültek be a helyi önkormányzatba. Pozitív eredmény született Nagybodófalván (3 RMDSZ-tanácsos 1 helyett), Újváron (6 tanácsos 4 helyett), Igazfalván (3 tanácsos), Csanádon és Csenén, ahol sikerült egy-egy tanácsost bejuttatni a helyi képviselői testületbe. Végváron megmaradt a 4 tanácsos, Dettán a 2, Pusztakeresztúron és Torontálkeresztesen 1-1, Szapáryfalván és Újmosnicán akár kettő is lehet, de még nincs végeredmény. Nagyszentmiklóson és Temesrékáson ismét kudarcot vallott az RMDSZ, akárcsak 4 évvel ezelőtt. /Pataki Zoltán: Képviselő a temesvári önkormányzatban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./
2008. augusztus 23.
A temesvári Szórvány Alapítvány idén kilencedik alkalommal szervezte meg hagyományos Szent István napi rendezvényét Buziásfürdőn. Az augusztus 22-én megtartott szakmai tanácskozás központi témája ezúttal a helyi történelmi-művészeti értékek védelme volt. Dr. Bodó Barna alapítványi elnök a temesvári, lugosi, dettai, buziási és nagycsanádi, honismerettel is foglalkozó civil szervezet mintegy 20 képviselőjét hívta meg a találkozóra, amelynek bevezető előadása során arra hívta fel a figyelmet: a feladat nemcsak helyi magyar értékeink megtartása, hanem a köztudatba való bevitele, népszerűsítése is. Virginás-Tar Judit és Erdei Ildikó bemutatták Temes megye kulturális térképét, valamint a megye történelmét és földrajzát magyar nyelven bemutató kiadványt, amelyek egy Phare projekt keretén belül jelentek meg és oktatási segédeszközként használják őket. Vicze Károly helytörténész a Bánság magyar emlékhelyei című készülő kötetét ismertette. A tanácskozás résztvevői ezután elzarándokoltak Trefort Ágoston XIX. századi magyar kultuszminiszter buziási szobrához, ahol Fazakas Csaba református esperes mondott beszédet Szent-István napja alkalmából. A szakmai tanácskozás a bánsági emlékhelyek gondozására kidolgozott program bemutatásával folytatódott. /Pataki Zoltán: Buziásfürdő. Szent István-napi tanácskozás és koszorúzás. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 23./
2008. augusztus 25.
A hagyományos Szent István Napok keretében „Helyi történénelmi–művészeti értékeink védelme” című szakmai tanácskozásra invitálta augusztus 22-én Buziásfürdőre a bánsági magyar civil szervezetek képviselőit a Szórvány Alapítvány. Dr. Bodó Barna elnök, Erdei Ildikó és munkatársaik bemutatták az alapítvány honismereti stratégiáját és eddigi eredményeit a Temes megyei magyar közösség értékeinek, emlékhelyeinek, kiemelkedő személyiségeinek feltérképezése területén. A tanácskozás során a résztvevők elemezték a hivatalosan nyilvántartott emlékhelyek, műemlék épületek jegyzékét: a 333 tételt magába foglaló listán alig szerepel néhány magyar vonatkozású történelmi emlékhely. Dr. Bodó Barna arra hívta fel a figyelmet, hogy a Piarista Líceum épület–együttes azért kerülhetett fel a hivatalos műemlék–listára, mert Szász Enikő elnök kezdeményezésére a Temesvári Magyar Nőszövetség 6–7 évig tartó szívós munkával beemelte a köztudatba. – Hihetetlenül sok értékünk van, ezeket mind be kell emelni a közös értékek tárházába, amit csak összefogással lehet elérni. Nem egy civil szervezet fogja végigvinni ezt a feladatot, hanem a megye területén működő valamennyi magyar civil szervezet, kezdve Csanádtól Nagyszentmiklóson át, folytatva Zsombolyával, Végvárral, Dettával, Újszentessel, Igazfalvával, Bodófalvával, Szapáryfalvával, el egészen Lugosig és Temesvárig, nyilatkozta dr. Bodó Barna. A Szórvány támogatást nyújtana a magyar civil szervezeteknek abban, hogy megkeressék azokat a helyi értékeket, amelyeknek képviselete állandósíthatja a tevékenységüket. A Szórvány Alapítvány 7–8 éve módszeresen foglalkozik helytörténettel és honismerettel, könyveket, kiadványokat jelentetett meg erről a témáról, létrehozta a Bolyai János emlékszobát. /Pataki Zoltán: Szórvány Alapítvány – Értékmentő civil összefogás. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 25./
2008. november 8.
November 8-án Böcskei László általános helynök megáldja a dettai plébániához tartozó partosi templomot, amelyet Lokodi Attila dettai plébános irányításával nemrégiben felújítottak. /Megáldják a partosi templomot. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 8./
2009. június 12.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke elégedett az EP-választások eredményével, az 5,72% jobb, mint 2007-ben és az őszi parlamenti választásokon elért arány. „Temesváron 8,61%-ot ért el az RMDSZ, ami véleményem szerint a legjobb arány a rendszerváltás óta” – mondta Halász Ferenc. Az RMDSZ nyolc településen (Bálinc, Detta, Fény, Nagybodófalva, Nagykastély, Óbesenyő, Ótelek, Törökszákos) számszerűen is több szavazatot kapott, mint a tavaly novemberi parlamenti választásokon. /Pataki Zoltán: Jó választási eredmény, minimális befektetéssel. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./
2009. október 5.
A gazdasági helyzet rányomja a bélyegét a városok lélekszámának alakulására. Arad megye lakossága számának csökkenését figyelve, az elmúlt tíz év legnagyobb zuhanása az ezredforduló és 2002 között volt. Ekkor két év leforgása alatt a népesség 12 941 fővel zsugorodott: 2000-ben még 476 373 fő volt a lakosság száma, 2002-ben viszont már csak 463 432. Enyhültek a nyugatra való utazási feltételek, és egy újabb hullám vándorolt ki szerencsét próbálni, de nem csak Arad megyéből, hanem az ország többi régiójából is. 2002-őt követően jelentősen lassult a népesség csökkenése Arad megye lakossága jelenleg 457 306 fő. 2000-ben Arad város lakossága még 183 928 volt, két évvel később viszont 172 759, jelenleg pedig a lakosok száma 166 003 fő. A megyében vannak olyan városok, községek, ahol a lakosság száma, ha csekély mértékben is, de növekedett. Ilyen például Pécska, Tőzmiske, Nagyzerénd vagy Zimándújfalu. Csökken viszont a megye legfiatalabb magyar községének, Kisiratosnak a lakossága: 2005-ben még 1749-en éltek itt, jelenleg pedig 1650 a népesség száma. 2002-ben Arad lakosai közül 22 479 személy volt magyar. Pécskán 4238-an, Pankotán 604-en, Iratoson 1301-en, Fazekasvarsándon 645-en, Nagyzerénden 1347-en, s Arad megyében összesen 49 568-an vallották magukat hivatalosan is magyarnak. Temes megye városaiban többé-kevésbé stabilizálódott a lakosság, A megyeszékhelynek, Temesvárnak 2000-ben 317 660 lakosa volt, 2006-ra a város lélekszáma 303 224-re csökkent, majd lassú növekedésnek indult, 2009 elejére 311 586 főre emelkedett Temesvár lélekszáma. A tíz Temes megyei város közül Zsombolya az egyetlen, ahol 2002 óta folyamatosan növekszik a lakosság: 2002-ben 11 113, idén januárban 11 804 volt az állandó zsombolyai lakhellyel rendelkező személyek száma. A környékbeli falvakról sokan beköltöztek Zsombolyára, ahová sok befektető jött. Nagyszentmiklóson, a megye nyugati csücskében nagyjából stabil, 13 300-13 200 a lélekszám, a megye gazdaságilag valamivel elmaradottabb keleti vidékein viszont enyhén csökkenő tendenciát mutat a lélekszám Lugoson, Facsádon, Buziásfürdőn egyaránt. Gátalján 2005-ben 6142, 2009 elején 6151 volt a lélekszám, tehát alig változik, Dettán valamelyest csökkent 6655-ről (2005) 6547-re (2009). A Temesvár vonzáskörzetéhez tartozó Temesrékason nőtt a lakosok száma 8220-ról (2005) 8402-re (2009). A Temesvárral gyakorlatilag összenőtt Újszentes községet a megyeszékhely “hálószobájának” is nevezik, hiszen a tehetősebb városiak ezrével építettek házakat a község határában. A legutóbbi népszámláláskor 2700 újszentesi lakost tartottak nyilván, 2009-re ez a lélekszám Szilágyi Géza polgármester szerint meghaladja a hatezret! Hunyad megye lakossága folyamatosan csökken. A 2002-es népszámlálás 487 115 lakost regisztrált, 2009. január elsején a megye lakossága 466 586 fő volt. A városi lakosság gyorsabb ütemben csökkent, mint a falusi. 70 449 lakossal továbbra is Vajdahunyad a megye legnépesebb települése. Déván 66 664 személy élt január elsején, Petrozsényban pedig 43 197. Lupény a negyedik 29 281 lakossal, Vulkán az ötödik 28 478-al, Szászvároson pedig 21 471 személy élt az év elején. A magyarság száma és aránya csökkent Hunyad megyében: míg 1992-ben 33 849 magyart regisztráltak, ami az akkori lakosság 6,2%-t jelentette, tíz évvel később csak 25 321-t találtak a népszámlálók, ami a lakosság 5,2%-t tette ki. Az RMDSZ jelenleg olyan 4,8%-os aránnyal számol, ami 22 000 embert jelentene. /Irházi János, Pataki Zoltán, Chirmiciu András: A lakosság száma. Mint a gyertyaszál. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 5./
2010. május 12.
Bizonytalan a kisebbségi tagozatok sorsa
Május közepén még nem tudják a magyar, német és szerb nyelven működő vidéki iskolai tagozatokon tanuló gyerekek szülei, hogy jövőre lesz-e még a kisebbségek nyelvén folyó oktatás az illető településen, vagy sem – nyilatkozta a sajtónak Halász Ferenc Temes megyei helyettes főtanfelügyelő. A gyermeklétszám-gondokkal küzdő lugosi, dettai, nagyszentmiklósi, zsombolyai magyar iskolai tagozatok, illetve az óteleki magyar iskola sorsa még bizonytalan, mert a legutóbbi tanügyi vonatkozású kormányrendelet sem rendezte a kisebbségi iskolák finanszírozásának kérdését, de hasonló helyzetben van öt szerb és két német nyelvű iskolai tagozat is a megyében. „A tanfelügyelőség kérte az illetékesektől a kisebbségi tagozatos iskolák helyzetének rendezését, de eddig nem történt semmi – mondta Halász Ferenc Bizonytalanságban tartják a szülőket és a tanárokat is, akiknek veszélyben van az állásuk.” Temesváron már összevonták a három magyar nyelvű általános iskolát, úgy, hogy az 1-es és a 26-os Általános Iskola magyar tagozatai a Bartók Béla Líceumba költöznek, de két vidéki 1-4 osztályos iskola helyzete is tarthatatlan az alacsony gyermeklétszám miatt. „Tisztában vagyunk vele, hogy Temesváron jövőre még kevesebb gyerek iratkozik magyar iskolába, mint az előző években, mert a nagy távolság miatt nem minden gyárvárosi és Circumvalaţiunii negyedbeli magyar gyereket visznek el a Bartók Béla Líceumba” – mondta Halász Ferenc – „így mindenképpen veszteség éri magyar nyelvű oktatást Temes megyében. Bízunk benne, hogy egy következő kormányrendelet megoldja a kisebbségi iskolák és tagozatok finanszírozásának kérdését is és legalább a vidéki magyar tagozatokat sikerül megmenteni
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2010. szeptember 2.
Megszűnik a magyar elemi iskola Nagybodófalván és Pusztakeresztúron
Csak a minisztérium mentheti meg
A tanfelügyelőségen zajló átszervezések és leépítések végül nem érintették Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő és a magyar nyelvű, illetve a földrajz oktatásáért felelős tanfelügyelő, Kiss Ferenc állását.
A fejkvóta rendszer bevezetése okán megejtett iskola-összevonások, illetve bezárások nyomán a megye magyar oktatásában kialakult helyzetről a tisztségében szerdán megerősített Kiss Ferenc tanfelügyelővel beszélgettünk.
Jó hír az, hogy valamennyi magyar óvoda megmarad – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kiss Ferenc – a megyében összesen 23 magyar óvoda működik, ebből 7 Temesváron. Kevésbé jó hír, hogy az alacsony gyereklétszám miatt a temesvári 1-es és 26-os Általános Iskolákban idéntől nem működik magyar tagozat. Az iskola-összevonások nyomán az I–VIII. osztályos gyerekek a Bartók Béla Líceumban folytathatják tanulmányaikat. A teljesen felújított és kibővített iskolában minden osztály délelőtt fog járni, kiváló körülmények között. A Bartók Líceumba várjuk az újszentesi V–VIII. osztályos gyerekeket is, mert az alacsony gyereklétszám miatt Újszentesen ősztől csak az I–IV. osztály működik tovább.
Vidéken hol lesznek a magyar nyelvű oktatást érintő iskola-összevonások, illetve bezárások?
Ősztől nem indul magyar nyelvű I–IV. osztály Nagybodófalván és Pusztakeresztúron, ahol 3, illetve 6 gyerekkel nem tudtuk az összevont elemi osztályt elindítani. Továbbra is működik az I–IV. osztályos magyar tagozat Dettán, Nagycsanádon, Ötvösdön, Szapáryfalván és Újszentesen. A nagybodófalvi magyar gyerekek a szapáryfalvi iskolában folytathatják tanulmányaikat.
Az I–VIII. osztályos vidéki magyar iskolák, illetve tagozatok tovább működnek Lugoson, Zsombolyán, Igazfalván, Óteleken és Végváron. Megszűnés fenyegeti a nagyszentmiklósi 1-es számú Általános Iskola magyar tagozatát. A gyereklétszám rendkívül alacsony, és az önkormányzat sem vállalta, hogy pótolja a tanító, illetve a tanárok fizetéseiből hiányzó összeget. Mi kéréssel fordultunk a Tanügyminisztériumhoz a nagyszentmiklósi magyar tagozat megmentése érdekében, de választ a mai napig nem kaptunk a megkeresésünkre. Holnap (csütörtökön – szerk. megj.) találkozunk a nagyszentmiklósi magyar gyerekek szüleivel, közösen keresve a megoldást. Az elképzelésünk az, hogy a minisztérium támogatásával a 2-es számú Általános Iskolában indítanánk el a magyar tagozatot, ahol német tagozat is működik, és az iskola vezetősége szívesen befogadná a magyar tagozatot.
Van-e arra példa, hogy a helyi önkormányzat besegít a magyar tagozat működtetésébe?
Lugoson és Dettán az önkormányzat támogatásával sikerült a magyar I–VIII., illetve I–IV. osztályokat megmenteni, havonta bepótolják az iskola költségvetéséből hiányzó összeget.
Mennyiben érintik az iskolabezárások és -összevonások a Temes megyei magyar oktatásban résztvevő tanerőket?
A véglegesen kinevezett tanárok közül senki sem marad állás nélkül.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2011. június 10.
Értelmiségképzésünk állapotáról – a tehetségváró Temesváron
Temesköz (ma Bánság, Bánát) magyarsága, egy rövid ideig – a kiegyezéstől az I. világháborúig – tartó számbeli gyarapodást követően, napjainkra aggasztóan megfogyatkozott.
A még Ceauşescu által bevezetett adminisztratív beosztás szerint ezen a területen két teljes megye, Temes (Temesvár székhellyel) és Krassó-Szörény (Resicabánya székhellyel), valamint az ó-romániai Mehedinţi megyéhez csatolt Kazán-szoros, Vaskapu vidéke található. Utóbbiak: Karánsebes, Herkulesfürdő, Orsova városaiban magyar ajkú csak elvétve, mutatóban akad. Temes megyében azonban az utolsó, 2002-es népszámlálás adatai szerint még 51.412 magyar élt, azaz 6,78 százaléka a 677.744-es összélekszámnak.
Temesvár 317.651 fős lakosságából ugyanakkor 25.131 magyart említenek, vagyis 7,91 százalékot. Itt a magyarság tíz év alatt, az előző népszámlálás óta, körülbelül hatezerrel csökkent, az 1992-es adat még 31.788 fővel (9,51 százalékkal) számolt. Ennek egyik következményeként a 2004-es helyhatósági választások után megszakadt a magyarság addigi három-négy fős jelenléte a megyei önkormányzatban, bár 2008-ban, a városi önkormányzatba sikerült egy képviselőt bejuttatni.
A többi Temes megyei város, amelyekben ezer fő felett él(t) magyar: Lugos (Teller Ede szüleinek városa) 4.262 (9,56 százalék), Zsombolya 1.649 (14,84 százalék), Nagyszentmiklós (Bartók Béla szülővárosa) 1.224 (9,46 százalék), Detta 1.143 (17,80 százalék).
Oktatás magyarul
Magyar nyelvű középiskola, ami előfeltétele a magyar értelmiségiképzésnek, egyedül Temesváron található: a római katolikus Szt. Gellért egy osztállyal, valamint a világi Bartók Béla Gimnázium évfolyamonként két-három párhuzamos osztállyal. Ezek állandó létszámhiánnyal küzdenek, a magyar szülők egy része nem érzi elégé motiváltnak magát ahhoz, hogy gyereküket magyar iskolába írassa.
Idéntől a Szt. Gellért Gimnázium meghirdette a beiratkozást magyar tannyelvű elemi I. osztályba. Ez a tanintézet a római katolikus egyháznak néhány éve visszaszolgáltatott nagy múltú Piarista Gimnázium épületében működik. Kérdés, hogy lesz-e jelentkező. Az új tanügyi törvény a szórvány számára kedvezőtlen rendelkezései miatt két kerületi, általános iskolai magyar tagozatot a Bartók Béla Gimnáziumba vontak össze. Temesvár magyarsága igen elszórtan lakik a városban, így még jobban megnehezült a megnövekedett távolságok miatt főleg a kisebbek magyar iskolába járatása.
A tehetséggondozás intézménye jelen van a Bartók Béla Gimnázium tevékenységében: regisztrálták a tehetségpont-hálózatba, ahol pályázatokat nyert, gyakorlati természettudományos tábort indított, Játszóházat tart fenn. Indul az idei Tálentum e-tanulásos verseny, illetve az idei tábor szervezése is folyamatban van. A középiskolai osztályokban tehetségicsoportok beindításával próbálkoznak; különböző területeken azonos érdeklődésű, bár különböző életkorú és különböző típusú osztályokban tanuló gyerekek bevonásával.
A szórvány körülményeinek megfelelően a cél nem néhány rendkívüli adottságokkal rendelkező tanuló szerepeltetése, hanem a jó képességű középréteg minél magasabb színvonalra történő felemelése.
Értelmiséggé válás
A vázolt helyzetből emelkedhet ki a régió magyarsága az értelmiségivé válás felé. Értelmiségiekről, mint a köztudat által többé-kevésbé elfogadott réteghez tartozókról a továbbiakban, vagyis a felsőfokú diplomásokról beszélek, bár valójában nem minden ilyen személy érdemli meg ezt a besorolást.
Diplomát Temesváron négy nagy állami egyetemen lehet szerezni: a tudomány-, a műszaki-, az orvosi- és a mezőgazdasági egyetemen, valamint két-három magánegyetemen. Temesközben, illetve a peremén található még a resicabányai-, a petrozsényi, az aradi, a vajdahunyadi egyetem, valamint a lugosi magánegyetem, az itt diplomázottak egy része a temesvári értelmiséget gyarapítja.
Az egyetemi hallgatók nagyobb hányada nem temesvári illetőségű, és ez igaz a magyar hallgatókra is. A négy temesvári állami egyetemen körülbelül 40 ezren tanulnak, ebből – a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) becslése szerint – körülbelül 500-600 magyar anyanyelvű, azaz 1,25-1,5 százaléka a hallgatóknak.
A Műszaki Egyetem
A továbbiakban a műszaki egyetemre szorítkozom, onnan sikerült adatokat szereznem. Magyarország második műszaki egyetemének megnyitását már az 1877-ben megalapított Temes-vidéki Magyar Mérnök- és Építészegylet a kétnyelvű közlönyében szorgalmazta, megszerezve a városvezetés támogatását is. Kérvényezés, elemzések, jóváhagyások sora után, alig 1917. november 23-án került sor a városvezetés és Apponyi Albert oktatási miniszter találkozására. Sajnos impériumváltás következik. A román értelmiségiek egyetem-alapítási közbenjárása már hamarabb hozza a sikert, és Ferdinánd király jóváhagyja Románia második műszaki egyetemének beindítását Temesváron, 1920. november 15-től.
Ilyenformán az akkori magyar időhúzás miatt az egyetem kezdettől fogva román nyelvűként működött, lehetetlenné téve a magyarság számára a kolozsvári Ferencz József, későbbi Bolyai Tudományegyetem mintájára megfogalmazható visszaállítási igényeket.
Jelenleg a műszaki egyetem kilenc karán a 13.380 egyetemi hallgatót 764 oktató – ezekből körülbelül 150 a professzor – tanítja csak nappali, látogatásos tagozaton (ezen belül, a Villamosmérnöki és Villamosenergetika Karon: 885 hallgató, 42 oktató). A magyar középiskolát végzettek kérhetik, hogy magyarul felvételizzenek, de ezzel elenyészően kevesen élnek – abból a téves meggondolásból kiindulva, hogy így kisebb a bejutási valószínűségük. Felsőfokú vagy doktori képzés, sajnos magyar nyelven nincs! Pillanatnyilag több mint 800 doktorandus van.
Mi a helyzet magyar részvétel szempontjából? Mivel a nyilvántartásokban semmiféle nemzetiségi lebontás nem létezik, a „telefonkönyv”-módszert alkalmazva (azaz sorra véve a tanszékek személyzetének listáját és kiválasztva a magyar hangzású nevűeket, azokon kívül, akikről tudtam, hogy a nevük ellenére nem tartják magyarnak magukat), 37 oktatót (4,8 százalék), ezen belül 12 professzort (8 százalék) és még három látogatásos doktoranduszt azonosítottam.
Mivel az oktatók temesvári lakosok, arányaikat össze lehet hasonlítani a temesvári lakosságnál említettekével (7,91 százalék). Bár a professzorok aránya csak kevéssel különbözik ettől, az összes oktatóé annál inkább, a doktoranduszokról, vagyis a jövő kutató generációjáról, nem is beszélve! Figyelembe véve a műszaki egyetemen tanuló, ismét a TMD becslése szerinti 100-150 fős (0,74-1,12 százaléknyi) alacsony hallgatói számot, magyar értelmiségképzés szempontjából a helyzet nem megnyugtató.
Egyébként a műszaki egyetem nem zárkózik el az egyéni kezdeményezésű hivatalos magyarországi kapcsolatoktól. Doktoranduszi képzésre a Gödöllői Egyetemmel, partnerségre a Veszprémi, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi-, a Debreceni Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Szegedi Akadémiai Bizottsággal, valamint Ceepus, Socrates/Erasmus, Erasmus-Proguc programokban való részvétellel. A felsoroltakban alkalmanként egy oktató és két hallgató vett átlagban részt, ami viszont nem sok. Az egyetem vezetősége ez idáig okvetetlenkedés nélkül jóváhagyta a tudományos diákkonferenciák (TDK) lebonyolításához szükséges előadótermeket, menzát, kollégiumi szállást, fizetség ellenében.
Önszerveződés – támogatás
Mit tesz ez az arányaiban kicsiny oktatói-hallgatói csoport önszerveződés szempontjából, hogy elősegítse a magyar értelmiségképzést, identitástudatunk megtartását?
Az 1990-ben megalakult Temesvári Magyar Diákszövetségnek jelenleg a Temesváron tanuló magyar hallgatók egyharmada a tagja, azaz mintegy 200 fő. Rendszeresen küld Magyarországra nyári egyetemi vagy diplomamunkához szükséges részképzésre hallgatókat. Szervezi, idén tizenharmadik éve, a magyar műszakis TDK-t Kárpát-medencei részvétellel.
Másik ilyen irányú tevékenységet is lebonyolító szervezet, a magyar egyetemi oktatók és tudományos kutatók Techné Egyesülete (2000). Célja egymás megismerése, részvétel magyar nyelvű szakmai rendezvényeken, együttműködés a magyar egyetemi hallgatókkal, a magyar nyelvű szakmai képzés, oktatás, könyvkiadás támogatása.
A szórvány fogalma olyan részfogalmakra is kiterjeszthető, mint a magyar kisebbség egyetemi oktatása. Temesvár magyar egyetemi hallgatóinak száma, a város egyetemi hallgatóihoz képest csekély. Magyar nyelvű oktatásuk kívánatos lenne, de nyilvánvalóan nem lehet ugyanúgy megvalósítani, mint a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében, egyrészt a szükséges anyagiak, másrészt az itteni, magyarul tudó egyetemi oktatók kis létszáma miatt, akikből nem telne egy egyetemi kar, de még egy szak lefedésére sem. Ilyen tények a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében is fennálltak, de ott talán (?) volt egy potenciális hallgatói jelentkezés.
Hogy magyar nyelvhasználatunk ne rekedjen meg konyhanyelvi szinten, egyik lehetséges módja a szórvány magyar egyetemi oktatásnak az volna, hogy fakultatív magyar nyelvű előadásokat tartanának az ezt elvállaló oktatók, amelyek tematikája szabadon tárgyalná egyrészt az újdonságokat, érdekes megvalósításokat, másrészt használná a magyar szaknyelvet. (Terminológia nevű képzés.)
Ez a gondolat Kolozsváron is felmerült, ott az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) vállalta teljes apparátusával, megpályázta a magyarországi támogatást, és abból juttatott a temesvári előadóknak is, a kolozsvári előadásokra. A Techné szervezésében Temesváron is hivatalosan beindultak az illetékesek jóváhagyásával 2000-ben az előadások és így elmondható, hogy ha csak a műszaki egyetemen is, Temesváron magyarul hangzottak el egyetemi előadások!
2001-ben a Techné Egyesület támogatást pályázott meg az Apáczai Alapítványnál a Terminológia-előadások folytatásához. Ennek legfontosabb részét az előadások korszerű megtartásához szükséges fóliák, írásvetítő, számítógép, számítógépes vetítő beszerzésére fordították volna. Mert az emberi munkavállalás mellett fontos a szükséges felszerelés megléte is! Sajnos a pályázatot elutasították, a Terminológia-előadások pedig beindulásuk után egy évvel megszakadtak.
Jelentős a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány (1990) tevékenysége. Egyrészt évente többször szervez tudományos jellegű összejöveteleket mind helyi, mind Erdély más részeiből és határain túli meghívottakkal, másrészt gondozza a 2000 óta megjelent Romániai Magyar Évkönyveket, tág és élő fórumot biztosítva a szórványkérdésekkel kapcsolatos, főleg a társadalom- és politikatudományok terén végzett kutatómunkának, nemcsak a szakembereknek, hanem az egyetemi hallgatóknak is. Égisze alatt működik a tudományegyetem megfelelő karain, néhány magyar hallgatót tömörítő tudományos műhely.
Szükséges hangsúlyozni, hogy a temesvári magyar értelmiség jelentős része – több mint a fele – máshol született, egyetemi tanulmányai érdekében jött ide, és itt maradt. Tehát az egyetem kulcsfontosságú a temesközi magyar jövő vonatkozásában.
Talán megfordulhatna a jövendő magyar értelmiség szórványban omladozó identitástudatának leépülési folyamata. Még van, akire építeni, és felhasználva a Temesváron működő egyetemek meglétét, volna esélye a megerősödésre a temesközi magyar értelmiség képzésének, de hogy önerőből – azt nem tartom lehetségesnek. A motiváció megteremtéséhez feltétlenül segít a magyar állampolgárság kiterjesztése az anyaországon kívüli magyarokra is. De létfontosságú a székelyföldi származású egyetemi hallgatók tömeges jelenléte. Ne feledjük, ha a szórvány gyengül, a tömb is veszít, és vele mindannyian!
Temesváron várjuk a tehetséges, tanulni vágyó magyar fiatalokat. Egyetemei még ma is a tudományosság fellegvárának számítanak.
Delesega Gyula
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 4.
Lesújtó népszámlálási eredmények Temes megyében
10 év alatt 30%-kal csökkent a magyarság lélekszáma!
Hivatalos végeredmények még nincsenek, de az előzetes eredmények alapján elképesztően gyors ütemben, tíz év alatt több mint 30%-kal csökkent a Temes megyei magyarság lélekszáma.
A nem hivatalos statisztikai adatok szerint 2011-ben alig 35 294 személy vallotta magát magyarnak Temes megyében, a 2002-ben jegyzett 50 556-hoz képest. A magyarság lélekszáma tíz év alatt 15 262 fővel apadt. A számbeli csökkenés felgyorsult az 1992–2002 időszakhoz képest, amikor 12 310 volt a magyarság számbeli fogyása. Az utóbbi 80 évben így alakult a Temes megyei magyar közösség lélekszáma: 1930-ban 84 756, 1956-ban 77 530, 1966-ban 76 183, 1977-ben 77 525, 1992-ben 62 866, 2002-ben 50 556, 2011-ben 35 294. A megye magyar lakossága utoljára 1966 és 1977 között nőtt, az abortusztörvény hatására, a kommunista diktatúrára jellemző zárt országhatárok mellett 1342 fővel.
A Temes megyei románság lélekszáma ugyanebben a 80 esztendős időszakban 236 305-ről 555 752-re nőtt, azzal a megjegyzéssel, hogy az utóbbi tíz évben közel 9882 fővel csökkent.
A megye lakosságának etnikumok szerinti megoszlása: románok 85,5%, magyarok 5,4%, romák 2,2%, szerbek 1,6%, ukránok 0,9%, bolgárok 0,7%,. A továbbiakban közöljük a nem hivatalos népszámlálási eredmények táblázatát, településekre és nemzetiségekre lebontva.
Településekre leosztva a nemzetiségek:
Település Stabil Román Magyar Cigány Német Ukrán Török Tatár Orosz Más Nem nyilatkozott
lakosság nemz.
Temes megye 649 777 555 752 35 294 14 534 8497 5953 133 24 105 17 967 11 518
Megyeszékh.+városok 399 914 343 804 23 272 4830 6129 1329 118 24 82 9624 10 702
Temesvár 303 708 263 610 15 580 2123 4173 565 112 20 69 7222 10 234
Lugos 37321 32036 2727 905 744 508 * * 9 140 249
Buziásfürdő 6504 5847 204 206 148 17 – * – 53 28
Csák 5028 4328 315 205 90 26 * – - 63 -
Detta 5963 4283 855 146 244 19 – - * 401 14
Facsád 6571 6034 262 66 46 152 – - – 6 5
Gátalja 5449 4256 634 33 56 8 – - * 458 3
Zsombolya 10 048 7855 1165 605 305 5 * * * 70 39
Temesrékas 7782 6434 645 170 68 14 * – - 444 6
Nagyszentmiklós 11540 9121 885 371 255 15 * – * 767 124
Községek -összesen 249 863 211 948 12 022 9704 2368 4624 15 – 23 8343 816
Bálinc 1538 1104 380 36 * 10 – - * * 3
Bánlak 2520 1846 71 265 5 243 – - – 90 -
Barafalva 392 391 * – - – - – - – -
Barnafalva 1604 1137 * – * 457 – - – - 8
Óbéb 1500 971 497 10 19 * – - – * -
Kisbecskerek 2651 2378 46 79 34 42 – - – 69 3
Belence 2725 2662 33 7 17 4 – - – * -
Bethlenháza 3007 2811 41 3 27 121 – - – 4 -
Billéd 3101 2724 124 143 92 * – - * 7 8
Birda 1757 1597 24 11 17 33 – - – 73 *
Rigósfürdő 446 421 6 * 3 13 – - – * -
Boldor 2350 2277 21 4 * 46 – - – - -
Aga 652 506 14 8 3 – - – - 115 6
Bükkfalva 1511 1420 25 50 3 7 – - – 6 -
Gyertyámos 4140 3709 139 235 46 * – - – 8 *
Nagycsanád 4042 2674 519 534 24 4 – - * 286 -
Csene 2537 1803 233 13 41 4 – - – 443 -
Kőcse 1736 986 106 539 14 – - – - 84 7
Nagykövéres 2133 1376 187 447 6 – - – * 116 -
Nagykomlós 4572 3481 65 836 111 4 – - – 74 *
Kastély 3422 2986 354 61 7 6 – - – 6 *
Kricsó 1511 1359 3 – - 146 – - – 3 -
Kurtya 1177 1136 8 26 * * – - – 4 -
Daruvár 2953 2593 6 16 8 326 – - – 4 -
Denta 2870 1879 252 71 28 27 – - – 613 -
Újbesenyő 3048 2697 45 169 38 6 – - – 93 -
Óbesenyő 4009 1101 158 224 27 8 – - – 2486 5
Igazfalva 2581 2084 474 3 6 13 – - – * -
Újszentes 7241 5638 1058 – 89 21 * – * 171 260
Ferend 1697 1641 6 24 * 23 – - – * -
Temesfüves 1542 1460 60 4 * 16 – - – * -
Fény 1676 1300 243 19 * – - – - 112 -
Gavosdia 2948 2644 16 33 4 216 – - – 34 *
Gilád 2020 1591 163 174 50 26 – - – 16 -
Győröd 5968 5554 252 17 34 16 * – - 85 8
Gizellafalva 1117 1069 30 * 6 8 – - – 3 -
Temesgyarmat 6009 5800 61 102 7 15 – - * 15 8
Gyér 1203 810 213 99 22 3 – - – 56 -
Gyüreg 8122 7650 151 59 67 13 * – - 113 67
Torontálgyülvész 2925 2460 50 172 31 6 * – 3 201 *
Kisősz 1983 1763 28 88 78 15 – - – 11 -
Nagyjécsa 2036 1882 11 134 7 – - – - * -
Nagyzsám 2881 2624 122 83 29 – - – - 23 -
Széphely 3468 3171 33 141 9 * – - – 11 101
Csatád 4787 3974 65 565 99 14 – - – 20 50
Liebling 3586 3216 128 183 31 13 * – * 13 -
Tolvád 1525 1385 63 14 37 * – - – 25 -
Lovrin 3119 2849 43 111 75 9 – - – 30 *
Bégamonostor 1573 1458 69 31 3 10 – - – - *
Marzsina 2135 2038 24 9 5 47 – - – 9 3
Máslak 2151 1779 36 68 12 243 – - – 8 5
Temesmóra 2192 1917 101 92 35 3 – - – 41 3
Újmosnica 5810 5090 550 60 16 6 * – - 53 33
Nadrág 2760 2552 78 * 92 28 – - – 5 4
Nickyfalva 1453 1341 31 5 20 49 – - – 3 4
Hosszúszabadi 1049 1011 * 12 * 24 – - – - -
Orczyfalva 3994 3821 92 31 23 3 – - – 6 18
Ótelek 1441 854 570 – 10 * – - – 4 *
Temesliget 1886 1785 13 29 – * – - – 10 48
Parác 2129 1806 123 99 45 * * – * 50 3
Újpécs 4807 3900 96 35 40 54 – - – 674 8
Perjámos 4346 3784 72 334 97 6 – - * 46 5
Pészak 1918 1775 7 122 * – * – - 3 8
Kőfalu 1099 1099 – - – - – - – - -
Hidasliget 2958 2775 35 108 10 17 – - – 13 -
Rakovica 3047 2788 31 121 5 94 – - * 6 -
Temesremete 2168 2120 33 * * * – - – 6 3
Szakálháza 6731 6361 81 44 34 4 * – - 205 *
Törökszákos 3065 2611 253 174 15 * – - * 8 -
Temesság 2923 2534 262 30 62 5 – - – 28 *
Szentandrás 5279 4995 96 29 74 34 * – - 24 26
Sándorháza 2805 2749 15 13 16 3 – - – 5 4
Románszentmihály 5695 5393 151 59 35 3 – - – 50 4
Nagyszentpéter 3012 2119 26 429 16 6 – - – 416 -
Sárafalva 2479 1699 17 533 8 9 – - – 202 11
Temeskenéz 4500 3832 60 473 49 8 – - – 36 42
Temesszékás 293 293 – - – - – - – - -
Csukás 1789 626 8 – 11 1138 – - – 6 -
Máriafölde 3783 3443 190 71 46 17 – - – 15 *
Tamásd 2061 1987 19 42 8 * – - * * *
Nagyősz 3011 2459 131 217 126 47 – - – 30 *
Nagytopoly 2497 2176 28 55 12 7 – - * 216 *
Végvár 2603 1564 975 8 8 5 – - – 41 *
Bozsor 2009 1830 18 115 * 40 * – - 3 -
Újvár 2362 1812 401 123 16 3 – - – 7 -
Valkány 1321 1265 38 8 * – - – - 6 *
Varjas 5458 3980 478 221 38 177 – - 3 560 *
Lugoskisfalu 2521 1827 31 19 56 579 – - – 3 6
Vejte 2412 2110 153 68 53 4 – - – 8 16
1) – szerbek, bolgárok, olaszok, zsidók, horvátok, csehek, lengyelek, macedónok, görögök,albánok,örmények,rutének
Erdély.ma
2012. augusztus 28.
Előzetes népszámlálási eredmények
33 835 magyar él Temes megyében megyei statisztikai hivatal nyilvánosságra hozta a tavalyi népszámlálás előzetes eredményeit, amely szerint Temes megye lakossága 2011-ban 650 544 fő volt, ebből 337 305 nő (51,8%).
A városokban 52,7% a nők, 47,3% a férfiak aránya. A számlálóbiztosok 241 098 portát vettek száma, a lakóépületek száma 141 457.
A megye összlakosságának 87,2%-a román, 5,2%-a magyar, 1,3%-a roma, 1,2%-a német és 0,9%-a ukrán anyanyelvűnek vallotta magát. A szerbek és a bolgárok részaránya külön nem szerepel a hivatalos statisztikában, csak a “más anyanyelvűek” rovatban, akik a megye összlakosságának 2,5%-át jelentik. Nem nyilatkozott anyanyelvéről 11 123 személy (1,7%). A Temes megyei magyarság lélekszáma a legutóbbi népszámlálás szerint 33 835 fő. Temesváron 14 967, Lugoson 2604, Zsombolyán 1159, Újszentesen 1049 magyar él, a többi településen a magyarság lélekszáma nem éri el az 1000 főt.
Temes megye lakosságának 78,1%-a ortodox vallású, a római katolikusok a lakosság 8,4%-át teszik ki, következnek a pünkösdi hitvallásúak 4,3%-kal, a baptisták 1,5%-kal, a reformátusok 1,4%-kal, a görög katolikusok 1,3%-kal. Vallás nélkülinek (ateistának) mindössze 1178 személy vallotta magát.
A népsűrűség Temesváron a legnagyobb (2360,2 lakos/négyzetkilométer), következik Újszentes (381,1 lakos/négyzetkilométer), Lugos (377,0 lakos/négyzetkilométer és Detta (180,7 lakos/négyzetkilométer). A leggyérebben lakott települések között van Temesszékás (5,1 lakos/négyzetkilométer), Barafalva (5,5 lakos/négyzetkilométer) és Rigósfürdő (5,6 lakos/négyzetkilométer). Temes megye átlagos népsűrűsége 74,8 lakos/négyzetkilométer.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. április 29.
Bánsági Magyar Napok nyitány Újszentesen
„Mi magyarok itt a szórványban is erősek vagyunk!”
Pénteken teltházas érdeklődés mellett indult útjára Újszentesen a XVIII. Bánsági Magyar Napok közművelődési rendezvénysorozat.
Az újszentesi Kultúrotthonban Victor Malac polgármester és Miklós Árpád alpolgármester jelenlétében bemutatott Hagyománykeresőben néptáncműsoron temesvári, újszentesi és nagyszentmiklósi néptáncsoportok mindegy 150 tagja aratott megérdemelt sikert.
A XVIII. Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat nyitórendezvényének résztvevőit Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség székely viseletbe öltözött elnöke ezekkel a szavakkal köszöntötte: „18. alkalommal nyitom meg a Bánsági Magyar Napokat, amelyik immár felnőtté, nagykorúvá vált. Kulturális fesztiválnak is nevezhető rendezvényünk a bánsági magyar etnikum értékeit próbálja felmutatni. Operettműsortól kezdve könyvbemutatóig, néptáncgálától képzőművészeti kiállításig, fiataloknak szervezett különféle műsorokig próbáltuk úgy megfogalmazni a programot, hogy mindenki érdeklődését felkeltse. Az a legfontosabb célja ennek a rendezvénysorozatnak, hogy bemutassa, milyen értékeket hoz létre a bánsági magyarság, hiszen ezeket őrizni kell és tovább kell adni a következő generációknak!”
Dénes Ildikó, a helyi iskola aligazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hagyománykeresőben néptáncgálát először szervezik meg Újszentesen, de látott már a Kultúrotthon színpada népviseletbe öltözött gyerekeket, hiszen tavaly már ötödik alkalommal tartottak itt országos magyar népdalvetélkedőt. Ebben a teremben mutatták be idén X. alkalommal a hagyományos Újszentesi Farsangi Kabarét is. „Ünnepi alkalmak ezek, amelyek arról szólnak, hogy mi magyarok, itt a szórványban is erősek vagyunk és ezt meg kell tartani!” – mondta Dénes Ildikó, a néptáncelőadás műsorvezetője.
Az újszentesi Kultúrotthon lelkes közönsége a temesvári Bokréta citerazenekarának, a Nagybokréta néptáncegyüttes szilágysági táncának, az Eszterlánc együttes Bóbita csoportja dunántúli eszközös táncának tapsolhatott. Ezután színpadra léptek a legkisebbek, a Bóbita utánpótlás csoportja, akik gyermekjátékokat mutattak be hatalmas tapsot aratva. Ismét a Bóbita lépett színpadra, majd a temesvári Kultúrház Eszterlánc csoportjának legényei györgyfalvi legényessel ragadtatták nagy tapsra a közönséget. A néptáncműsor legfiatalabb csoportja, a 2012-ben alakult nagyszentmiklósi Kékibolya sárközi tánca is nagy sikert aratott. A Temesváron tanuló egyetemisták Guzsalyas néptánccsoportja kalotaszegi tánccal igazolta virtuozitását. Végül, de nem utolsósorban az újszentesi Butykos vegyes összeállítással és a Szépkorúak csoportja lakodalmas szokásokkal lépett színpadra, természetesen vastapsot aratva. A közönség nagy tapssal jutalmazta a bánsági néptáncosok szegedi és debreceni oktatóit, Gombos Andrást és Jeremiás Lajost, valamint az oktatóvá előlépett Szabó Nórát, aki a Bokréta néptánccsoport tagjaként kezdte pályafutását.
A XVIII. Bánsági Magyar Napok keretében szombat este Évadzáró Néptáncgálát tartottak a végvári kultúrotthonban, a temesvári Eszterlánc és Bóbita, a végvári Csűrdöngölő és Szederinda, valamint lugosi Gyöngyvirág és a dettai Búzavirág csoportok részvételével. Vasárnap délután 300 népviseletbe öltözött magyar néptáncos vonult fel Temesváron, az Opera tértől a józsefvárosi Diákházig, ahol megtartották a Hagyománykeresőben Néptáncgálát, a bánsági magyar hagyományőrző mozgalom valamennyi néptánccsoportjának részvételével. Meghívottként a Szeged Táncegyüttes is fellépett Végváron és a Diákház színpadán.
Mit tart az első Bánsági Magyar Napok megszervezése óta eltelt 18 év legfontosabb hozadékának? – kérdeztük Szász Enikő TMNSZ-elnöktől, a rendezvénysorozat örökös szervezőjétől. – Óriási eredménynek tartom, hogy a Bánsági Magyar Napok 18 évig életben tudott maradni! Olyan ez a rendezvénysorozat a számomra, mint a harmadik gyermekem: én kezdeményeztem, a programjait én állítottam össze, a pályázati pénzeket a finanszírozásra szintén én szereztem. Ezt szerénytelenség nélkül elmondhatom mert ez az igazság, persze rengeteg segítőtársam van. Az utóbbi időben nagyon sok civilszervezet „kérezkedett be” a rendezvénysorozatba, ez is azt bizonyítja, hogy érdemes ilyen közösségi eseménysorban részt venni, egyrészt mert ez kapja talán a legnagyobb médiafigyelmet, ugyanakkor bizonyítja azt, hogy összetartozunk. Ez a rendezvénysorozat az a hely, ahol mindenki meg tudja mutatni magát. Fontos hozadéknak tartom azt is, hogy mind együtt, ugyanannak az ügynek az érdekében dolgozunk. Azon fáradozunk mindannyian, hogy értéket teremtsünk és ezt az értéket megmutassuk, nem csak magunknak, hanem a körülöttünk élő más nemzetiségeknek is. A jelenlétünket bizonyítjuk ezzel és azt, hogy a magyarság, ha fogyó létszámban is, de értéket teremt, és ezzel gazdagítja a térség kultúráját!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. július 1.
Egymásra találtak a történelmi Bánság magyarjai Buziásfürdőn
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. augusztus 4.
Magyar-magyar kapcsolatokat építenek Bánságban
Második alkalommal találkoztak a szerbiai és a romániai Bánság magyar közösségeinek képviselői vasárnap a szerbiai Csóka községhez tartozó Hódegyházán. A falunapok keretén belül szervezett megbeszélésen közel húsz település képviseltette magát.
A házigazda szerepét ezúttal Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere és Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség elnöke látta el, míg Temes megyei RMDSZ képviseletében a találkozón részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Marossy Zoltán, a program ötletgazdája, valamint jelen volt Tanács Gábor, a magyarországi Bordány község polgármestere.
A Temes megyei RMDSZ által kezdeményezett program keretében először júniusban, a Temes megyei Buziásfürdőn találkoztak a román-szerb határ két oldalán levő bánsági magyar közösségek képviselői. A kapcsolat létrehozása után a második találkozó hangsúlyosan a testvér-települési párok kialakításáról, valamint a közös programok tartalmi és formai részeiről szólt. A két találkozó közötti előrelépésekről és fejleményekről Marossy Zoltán, volt kormányfelügyelő tájékoztatta a résztvevőket, majd a jelen levő települések beszámoltak a közösen kialakított elképzelésekről és vázolták együttműködéseik tervezett lépéseit.
A megbeszélésen Molnár Zsolt parlamenti képviselő ismételten felhívta a figyelmet az Európai Unió adta lehetőségekre: „meg kell ismernünk a modern Európa játékszabályait és ezek mentén kell kialakítanunk a határon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat.” A képviselő hozzátette, hogy magyar összefogás által hárompólusú kapcsolatokat is ki lehet alakítani, melyek tovább mélyítenék a magyar összetartozást és identitást a régióban. Ilyen például a Bordány-Csóka-Detta hármas testvér-települési kapcsolat, amely több éve működik. Molnár ugyanakkor arra tett javaslatot, hogy a következő találkozón már a közös ötletek kivitelezéséről, valamint a szükséges finanszírozási források feltárásáról tanácskozzanak a felek.
Maszol.ro
2015. október 2.
„Jó érzésű magyar emberek kézfogása, elismerése, bátorítása a meghozott döntésért”
Átadták a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjait
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében szerdán délután került sor az előkészítő osztályosok Rákóczi ösztöndíjának ünnepélyes átadására. A Rákóczi Szövetség az ősz folyamán a Kárpát-medence 5800 magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban Beiratkozási Programja keretében, közöttük van a 93 Temes megyei magyar előkészítő osztályos kisdiák is.
A magyar líceum dísztermében összegyűlt szülőket és gyermekeket dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte, aki az anyanyelvű oktatás ünnepének nevezte a Rákóczi ösztöndíjak átadását, hiszen ez egy olyan lelki támogatás, amely megerősíti a gyereküket magyar iskolába íratott családok identitástudatát. A Bartók Béla Elméleti Líceum furulyásai és citerásai rövid műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket. A magyar népmese napján Kovács Melinda és Tóth Gimi Róbert, az iskola mesemondásban jeleskedő diákjai mondtak el egy-egy szép magyar népmesét. Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő köszöntője során hangsúlyozta: az ösztöndíj szimbolikus értékén túlmenően az igazi érték a magyar iskolában anyanyelven megszerzett alapos tudás lesz az előkészítő osztályokba most beíratott kisdiákok számára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára a jelenlevőknek elmondta: a Beiratkozási Program 2004-ben a Felvidéken indult és azóta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is. Csáky Csongor örömmel nyugtázta a jó hírt, hogy Temes megyében az utóbbi 8 évben nem volt ilyen sok magyar előkészítő osztályos, mint éppen most. Az idén 4 gyerekkel többet írattak magyar előkészítő osztályba Temes megyében, mint a tavaly, és ez a létszámnövekedés egy kicsit talán a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjának is köszönhető.
Következett a szerződések aláírása és a Rákóczi ösztöndíjakat tartalmazó borítékok ünnepélyes átadása a gyermeküket magyar iskolába íratott szülőknek és gyermekeiknek. A Beiratkozási Program keretében 58 temesvári és 35 vidéki magyar család részesült a 10 000 Ft. értékű ösztöndíjban. A vidéki települések közül Dettán, Igazfalván, Nagyszentmiklóson, Lugoson, Pusztakeresztúron, Óteleken, Ötvösdön, Újszentesen, Zsombolyán és Végváron indult magyar előkészítő osztály. Temesváron a Bartók Béla Elméleti Líceumban induló két osztály mellett idén a Gerhardinum Teológiai Líceumban is sikerült elindítani a magyar előkészítő osztályt.
„Idén tavasszal végigjártuk az összes olyan óvodát, ahol magyarul is beszélnek a gyerekek és egy szimbolikus ajándékcsomagot adtunk át azoknak a családoknak, akik iskolakezdés előtt álltak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára. – Ígéretet tettünk, hogy amennyiben magyar iskolában találkozhatunk szeptemberben a gyermekükkel, akkor számíthatnak arra, hogy elhozzuk a magyarországi emberek, civilek és önkormányzatok összefogásából született ösztöndíjat.
Most sikerült több mint 90 magyar iskolakezdőnek ezt a szimbolikus, de annál sokkal nagyobb eszmei értékű ösztöndíjat átadni. Igyekeztünk kihangsúlyozni a szülőknek, hogy bár tudjuk, hogy ez a boríték összesen 10 ezer forintot tartalmaz, ne a pénzt és ne az összeget nézzék, hanem azt, ami mögötte van. Nagyon sok jó érzésű magyar embernek a kézfogása, elismerése, bátorítása ez a boríték, hálául azért a döntésért, amit meghoztak!”
A Rákóczi Szövetség főtitkára lapunknak azt is elmondta: a Bartók Líceumban évek óta működik a szervezet ifjúsági csoportja. A középiskolásoknak különböző nyári táborokat, diákutazásokat, vezetőképzőket, vetélkedőket kínálnak és a temesvári diákok nagyon aktívan részt vesznek ezekben a programokban minden évben.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 7.
A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (4.)
Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (III.)
„Hálát adok az Istennek, hogy láttam népemet, amint gerincét kiegyenesítette”. Kós Károly
Csupán néhány napig tartott a magyar forradalom, ám ez elég volt ahhoz, hogy a szovjet kommunizmus igazságában többé egyetlen normális erdélyi magyar értelmiségi se bízzék. De a románéban sem! Az erdélyi magyarság valóban nem lőtt, nem harcolt – konkrét értelmében a szónak. De lélekben és lélektől lélekig nagyon elevenen élte meg ötvenhatot!
Azonnal le is csapott rá a román „igazságszolgáltatás”: nacionalizmusnak nyilvánította nemcsak az egyetemi autonómia-elképzeléseket, a magyar nyelvű szakoktatás igényét, irredentizmusnak egy fiatal csoport népdaléneklését, de még a nagy magyar írók, tudósok sírjának ápolását is. A legnagyobb figyelmet az értelmiség és az egyetemi hallgatók „meggyőzésének”, agymosásának szentelték. Ha egy-egy diák részletesebben érdeklődött a magyarországi eseményekről, járhatta a Securitatét, a városi, tartományi pártbizottságok irodáit, ott addig „gyomrozták”, amíg önként vállalta: hűségesen követi a kommunista párt politikáját.
A diákmegmozdulásokért az Oktatásügyi Minisztériumot tették felelőssé. Leváltották Ilie Murgulescu minisztert, helyébe Miron Constantinescut nevezték ki. Legfontosabb feladata volt biztosítani az általános és középiskolák, egyetemek társadalmi összetételének javítását, s a marxizmus-leninizmus tanításának magasabb minőségi szintre emelését. Mindez azzal járt, hogy az iskolákból, egyetemekről egyszerűen kizárták az „osztályidegen elemeket”, a gyáros, földbirtokos, kiskereskedő, kisiparos származású tanulókat, hallgatókat! Szigorú szűrésnek vetették alá a tanárokat is: „ellenséges elem” gyanánt nagyon sok nagy tudású, kiváló tanárt távolítottak el.
Ilyen össztűzben került sor a kizárásokra, a veszélyesnek minősített egyetemi hallgatók, tanárok bebörtönzésére. A kizárások, kirakatperek történetéhez és előzményeihez az is hozzátartozik, hogy 1956 őszén Bányai László akkori rektor (aki azokban a napokban tért vissza az Amerikai Egyesült Államokból), bár tudott a készülő letartóztatásokról, a diákok védelméért nem tett semmit. 1958 júniusában már néhány magyar szakos hallgató megkapta a Márton Gyula dékán által aláírt „elbocsátó, szép üzenetet”, amelyben tudatták a kizárásukról szóló határozatot. A „füttyös gyűlés”
Alig kezdődött meg az 1958–1959-es egyetemi tanév, 1958 októberében sor került ama gyászos nagygyűlésre, mely jónéhány egyetemi hallgató sorsát megpecsételte. A kizárások janicsármunkáját elvégző elnökség tagjai: Bretter György, Bunta Péter, Farkas Zoltán, Szabó Sándor. A Bolyai Tudományegyetem bölcsész és történelem szakos hallgatóit az Arany János utcai (Sétatér eleje) épület nagy aulájában gyűjtötték össze. Minderre így emlékszik vissza Boros Zoltán, egykori negyedéves hallgató: „1958 októberének végén, a pontos dátumra nem emlékszem, volt egy gyűlés, amely ötvenhatról szólt. Nem értettük, hogy miért. Levezető-elnöke Farkas Zoltán tanársegéd, aki politikai gazdaságtant és marxista filozófiát tanított, a kari KISZ-ben fontos tisztséget töltött be, majd párttitkár lett. Név szerint szólította az embereket a színpadra. Arról faggatta az egyetemistákat, mit csináltak ‘56-ban, napról napra. Követelte, mondják el, mert úgyis mindent tudnak. Mit gondoltak, mi a véleményük most utólag 1956-ról. Valljanak színt, forradalom volt vagy ellenforradalom? Voltak, akik azt mondták, amit elvártak: ellenforradalom volt, jó, hogy jöttek a szovjetek, mert másképp világégés lett volna, Magyarország kivált volna a Varsói Szerződésből. De akadt, aki őszintén és világosan fogalmazott, amikor kérdést szegeztek mellének (Bunta Péter – T. Z.): Vastag elvtárs, ha 1956-ban Budapesten lett volna, s puska kerül a kezébe, kire lőtt volna? Vastag Lajos gondolkodás nélkül válaszolta: főbe lőttem volna magam! Tudomásom szerint ő már nem térhetett vissza a kollégiumba, nagyszüleihez, Dettára utazott, ott tartóztatták le.
A diákság zúgolódott, elégedetlen volt azzal a móddal, ahogyan Farkas Zoltán a gyűlést vezette. Vastag Lajos frappáns válasza hatalmas tapsot váltott ki. Mindenki számára világos volt, hogy itt most bűnbakokat keresnek. A taps füttykoncertbe csapott át. Farkas Zoltán ekkor felállt az asztaltól, előrejött, s azt mondta: álljanak fel azok, akik tapsoltak! Nem állt fel senki. Álljanak fel azok, akik fütyültek! Nem állt fel senki. Bár fel akartam állni, egy szál egyedül én sem mertem. Majd elintézzük magukat – mondotta Farkas Zoltán. És elkezdődött a vallatássorozat. Sorban hívták be az embereket, legalábbis a mi évfolyamunkról mindenkit. Kérdezték: kit láttam tapsolni, kit láttam fütyülni? Természetesen senkit nem említettem. Magyaráztam: olyan helyen ültem, ahonnan nem láthattam semmit. Azt nem kérdezték, hogy én tapsoltam-e, fütyültem-e? S újabb nagygyűlés következett. Erre már pontosan emlékszem: 1958. november 4-én volt. Hallatlan feszültségben éltük át azt a hetet, mialatt folytak a vallatások. Senki nem bízott senkiben, senki nem kommunikált senkivel. A második nagygyűlést Takács Lajos – már ő volt a rektor – személyesen vezette. A dékánok, egyetemi tanárok a színpadon foglaltak helyet. Név szerint felolvasott hét embert, akiket eltávolítanak az egyetemről. Ott hallottam a saját nevemet is. Rendszerellenes magatartással vádoltak. Kértem, adják írásba, hogy én most már mi vagyok. Erre nem voltak hajlandók. Semmilyen írásos bizonyítékom nincs, hogy kizártak az egyetemről! Másnap jelentkeznünk kellett a városi IMSZ-bizottságnál. Kik maguk? Mondtuk: kizártak az egyetemről, vissza kell adnunk az IMSZ-tagsági könyvünket! Később úgy kaptam a katonai behívót, mint egyetemista. A kicsapott egyetemi hallgatók névsora: László Anna, Baranyi László, Lázár Erzsébet, Horváth Anna, Metz Katalin, Asztalos Lajos, Csoma Zoltán, Istenes Gabriella, Csőgör Enikő, Szekernyés László, Mátyás Erzsébet, Tibád Levente s jómagam.” Felgyorsul a gőzhenger
1958. október 26-a „füttyös gyűlés” néven írta be magát a Bolyai Tudományegyetem másfél évtizedes történetébe. Utána valóságos boszorkányüldözés kezdődött. Már korábban, 1957-ben letartóztatták és 7 évi börtönbüntetésre ítélték Bartis Ferencet. (Az ügyész előbb halálos ítéletet, majd 25 évi börtönbüntetést kért.) 1958. október 31-én hurcolták el Péterffy Irént, 10 évi nehéz börtönbüntetésre ítélték. 16 évi börtönbüntetéssel sújtották az elsőrendű vádlottat, Varró Jánost, 12 évre ítélték Lakó Elemér tanársegédet, 6 évre a festő-költő Páll Lajost, Vastag Lajost a „füttyös gyűlésen” elhangzott frappáns kijelentéséért 8 évi szigorított börtönbüntetéssel és további 5 évi jogvesztéssel „jutalmazták”. Iamandi Emil (az édesapja ókirályságbeli román, édesanyja magyar tanítónő, gyerekeit a kettős nemzeti tudat szellemében nevelte), valamint Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A letartóztatások, bebörtönzések, a diákok kizárása azt a hamis látszatot sugallta, hogy a Bolyai Tudományegyetem nem akar és nem tud beilleszkedni Románia egyetemeinek és felsőfokú tanintézeteinek sajátos politikai és ideológiai rendszerébe, veszedelmes gócpontot jelent, amelyet sürgősen fel kell számolni. Időnként egy-egy suttogó rémhír érkezett egyes karok megszüntetéséről, máskor azzal riogatták a hallgatókat, hogy túltermelés van, nem lesz hová elhelyezni a végzősöket. Felgyorsult a gőzhenger az egyesítés előkészítésére.
A legfelsőbb párt- és államvezetés, a helyi hatalmasságok és a Babeş Tudományegyetem vezetősége hangzatos ígéreteket tett: a két egyetem egyesítése semmivel nem csorbítja a magyar nyelvű oktatást, ellenkezőleg, javítani fogja színvonalát, valóságos Kánaánt jelent majd az épület- és teremgondokkal, siralmas kollégiumi helyzettel küszdködő Bolyai Tudományegyetem részére. 42 év távlatából furcsának tűnik, hogy nagyon kevesen látták az egyesítéssel járó végzetes veszélyeket, a magyar egyetemi oktatás fokozatos elsorvasztására, majd felszámolására irányuló és minden eszközzel szorgalmazott törekvéseket! A „Dobai-perben” az egyik fővádlott Bereczki András volt, a Bolyai Tudományegyetem tanára, börtönbe zárták Gazda Ferenc akadémiai kutatót is. A „füttyös gyűlés” után az említetteken kívül letartóztatták Kelemen János és Váradi Emma magyar szakos hallgatót. Ezt követően „határozatlan, megalkuvó magatartásuk” miatt leváltották a történelem és bölcsészkar két vezetőjét, Bodor András dékánt és Náhlik Zoltán prodékánt. A romániai diákszövetségek 1959. február 18-a és 22-e közötti bukaresti országos értekezletén már nyíltan felvetették a két egyetem egyesítését. Ezen az értekezleten Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár beszédében az oktatásra fordított hatalmas kiadások emlegetése mellett külön kitért arra, hogy a nemzetiségek elszigetelődésére irányuló törekvéseket ki kell küszöbölni, majd Leninre hivatkozva: a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy a szocialista nemzetköziség szellemében építsék a közös jövőt. Egyesítés áldozatokkal
1959. február 23-án a prorektor már bejelentette a „bizalmas” hírt: a Nevelési és Oktatásügyi Minisztérium döntése alapján, a „hallgatók kérésére”, a két kolozsvári egyetemet egyesíteni fogják. Senkinek nem lehetett kérdése vagy hozzászólása! Február 26-án megkezdődtek a gyűlések. Az elnökségben Nicolae Ceauşescu, Atanasie Joja Nevelési és Oktatásügyi miniszter, Ion Iliescu, a diákszövetség elnöke, Vaida Vasile Kolozs tartományi első titkár, Remus Bucsa városi párttitkár, Aurel Moga orvosprofesszor, Constantin Daicoviciu, a Babeş Tudományegyetem rektora, Takács Lajos, a Bolyai Egyetem rektora, Antal Imre, Koszti István és Kacsó Magda diákok foglaltak helyet. A jelentést Vaida Vasile olvasta fel. A diákságból az egyesítésre vonatkozó első javaslatok egyike az alsósófalvi származású, de Nagyszebenben élő Kacsó Magda részéről hangzott el, minden bizonnyal hosszas és kitartó „meggyőzés” után.
A Kolozsváron megjelenő Igazság korabeli lapszámai csak sejtetik az akkori hihetetlenül feszült légkört. Mindezek ellenére Balogh Edgár, Nagy István és Szabédi László első felszólalásában az egyesítés ellen szólt. Balogh Edgárt és Nagy Istvánt rábeszéléssel és fenyegetésekkel sikerült rávenni, hogy megváltoztassák álláspontjukat. Az Igazság lapszámai szerint második felszólalásában Szabédi László is „állást foglalt” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése mellett. Előzetesen Tompa István író, a tartományi pártbizottság titkára ítélte el Szabédi László egyetemi tanárt a „felszólalásában megnyilvánult téves, nacionalista” nézeteiért. A hisztérikus kirohanások történetéhez tartozik, hogy Nicolae Ceauşescu Földes Lászlóból és Dezső Ervinből olyan vallomást akart kicsikarni, amelynek értelmében Szabédi László az előző napi tanácskozás szünetében azt állította, hogy az egyesítés nem szolgálja a magyar nemzetiség ügyét, hanem újabb elnyomás kezdetét jelenti. Sajnos, mégis akadt olyan professzor, aki hajlandó volt ezt visszaigazolni. Ezután került sor Szabédi László második felszólalására. Ezt követően a Securitate szüntelenül zaklatta, kétnaponként este kilenc óra és éjfél között vallatták. A ránehezedő rettenetes nyomást nem bírta, öngyilkos lett. Május 5-én követte őt Csendes Zoltán prorektor és felesége.
Külön tanulmányt és alapos elemzést érdemelne az 1959. február 26-a és március 5-e közötti felszólalások ismertetése. Tény: Balogh Edgár, Jancsó Elemér, Márton Gyula, Csendes Zoltán, Gáll Ernő, Csapó József, Nagy István, Tompa István, a felszólaló román tanárokról, aktivistákról nem is beszélve, végül hivatalos felkérésre és nyomásgyakorlásra, valamint önszuggesztió hatására „helyeselték” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítését. A helyeslők közül csak Gáll Ernő végezte el később az „önszembesítést”.
Talán akkor senki sem sejtette, hogy az egyesítés semmivel sem csökkentette a román kommunista diktatúra abbéli igyekezetét, hogy lefejezze a romániai magyar értelmiségi réteget.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. december 29.
Erdélyben került elő a mozaikművész több elveszettnek hitt alkotása
Sorra kerülnek elő Róth Miksa hírneves üvegfestő és mozaikművész alkotásai Erdélyben – írta az Mno.hu. A világhírű alkotó születésének 150. évfordulójára emlékévvel készülő budapesti Róth-emlékmúzeum igazgatója, Fényi Tibor valóságos erdélyi „krimikről” számolt be a lapnak abból az alkalomból, hogy Róth Miksa december 26-i születésnapján a múzeum közelében hatalmas falfestménnyel tisztelegtek a mester munkássága előtt.
A Róth-műhelyben számos üvegfestmény és mozaik készült erdélyi városok, falvak számára, ám sokáig úgy tudták, hogy ezek nagy része az első világháborút követően vagy a kommunista diktatúra idején megsemmisült. Azonban az elmúlt években sorra kerültek elő az egész évszázadot pincékben, padlásokon, titkos raktárakban túlélő művek. Sőt, még a Román Kommunista Párt egyik székházában vagy egy román ortodox kápolnában is találtak senki által számon nem tartott Róth-műveket – ezek élethű kópiáit júniusban a budapesti Róth Miksa-emlékházban lehetett megtekinteni a Múzeumok Éjszakáján.
A művész egyik alkotása, a párizsi világkiállításon ezüstérmet besöprő, Párka című üvegablak hatalmas népszerűségnek örvendett, bejárta a világot, így jutott el a budai királyi várból Torinóba, majd pedig Miklós cárhoz, Oroszországba is. „Ezután azonban évtizedekre eltűnt a gyönyörű műalkotás, csak annyit lehetett róla tudni, hogy Szentpétervárról még hazakerült, majd nyoma veszett” – mesélte Fényi, aki elkezdett kutatni utána. A múzeum épületében, mely hajdanán Róth lakhelye és üzeme is volt, került elő egy fecni, melyen annyi szerepelt: „Párka: Kolozsvár, Karolina Kórház.” Ekkor vette fel a kapcsolatot Fényi Murádin Jenő kolozsvári művészettörténésszel, akinek nevéhez számos erdélyi Róth-munka megmentése fűződik. Murádin a Karolina kórház hajdani ravatalozójában, amit ortodox templommá alakítottak, az ikonosztáz mögött oda nem illő fényességet fedezett fel. – A Párka nem része az ortodox vallásnak, ezért talán egyszer lecserélik egy ortodox szentre – reménykedik Fényi, aki hozzátette, hogy szerencsére alig nyúltak hozzá a műremekhez. Csupán az alkotó nevét és a származási helyet jelölő táblát kenték le olajfestékkel.
Marosvásárhelyen a szóbeszéd szerint a román katonák szitává lőtték Ferenc József és több magyar történelmi személyiség ábrázolását. A városháza épületében, a kiegyezés jegyében kapott helyet Zrínyi- és Bethlen-ábrázolása, itt még Kossuth és Deák Ferenc is megfért Ferenc Józseffel. A nem mindennapi „ötösfogatot” Bónis Johanna muzeológus találta meg a pincében – szerencsére mítosz volt csupán a „szitává lövés”, a magyar történelmi szereplőket ugyan eltávolították a helyükről, de a szóbeszédnél kevésbé durván. A műalkotások a Kultúrpalotában láthatók. A magyar szecessziós építészet egyik csúcsteljesítményt képviselő épülethez még egy Róth-történet kapcsolódik, a palota egyik, a mester készítette üvegfesményén az „Isten, áldd meg a magyart” felirat szerepelt, helyettén később odafestett lángnyelvek látszanak.
Talán a legszomorúbb történet a Temes megyei Detta faluhoz kötődik, ahol a templomot gyönyörű festett Róth-ablakok díszítik, amelyek mára rettenetes állapotba kerültek. A helyi katolikus közösség a kihalás felé sodródik, az idősödő falubeliek képtelenek egy olyan költséges projektet finanszírozni, mint a templom Róth-üvegeinek a restaurálása. A Róth-múzeum a többi között életmentő feladatokat is vállal, jelenleg Detta üvegeinek megmentésére keresnek magánszponzorokat.
Eddig megjelent egy füzetecske, ami hamarosan angolul is olvasható lesz, de újranyomják a Róth Miksa üvegfestményei a historizmustól a szecesszióig című kötetet, valamint Fényi Tibortól két új könyv is meg fog jelenni. Magyarországon megbecsülik Róth Miksa művészetét, talán sikerül elérni, hogy határon túli alkotásai is eredeti fényükben tündököljenek.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2016. január 9.
Beszélgetés Molnár Zsolt parlamenti képviselővel
„Az igazi változások a politikai élet reformjában rejlenek”
Év eleji beszélgetésünk során a parlamenti munka és a Temes megyei RMDSZ tavalyi eredményeit értékeltük, illetve az idei választási év kihívásait vettük számba Molnár Zsolt parlamenti képviselővel.
– A tavalyi év a Temes megyei RMDSZ és jómagam számára az elmúlt években elindított közösségi és szervezetépítési folyamatok megszilárdításáról szólt. Így például tavaly is turnézott a Bánsági Vándorszínház és ismét megszerveztük a Temesvári Magyar Filmnapokat. Ahogy az utóbbi években tettük, tavaly is sikerült infrastrukturális befektetéseket véghezvinni a Temes megyei magyar házakban, új székekkel és asztalokkal szereltük fel a magyar közösségi helyszíneket Dettán, Zsombolyán és Temesváron. Emellett sikerült folytatni azokat a sikeres közösségépítő és identitáserősítő programokat, melyek immár szerves részévé váltak a bánsági magyar közösségi életnek.
A parlamenti munka tekintetében elmondhatom, hogy sikeres évet zárt az RMDSZ, hisz több törvénytervezetünket is elfogadták. Elsősorban a választási törvényeknek a magyar közösség számára kedvező átalakítását emelném ki, hiszen e törvények fogják meghatározni az idei választásokat. Az új szabályok értelmében a magyar közösségnek idén jó esélye van megszilárdítani, egyes helyeken pedig gyarapítani közképviseletét. 
– Mi az, ami tervben volt, de nem sikerült megvalósítani a tavalyi évben? 
– A temesvári Petőfi emlékmű felújítása a tavalyi év nagy elmaradása, ám ez elsősorban a Temesvári Polgármesteri Hivatal mulasztása, hiszen a Temes Megyei RMDSZ által elindított adománygyűjtés sikeres volt, rendelkezésünkre áll a felújításhoz szükséges anyagi keret, ám a polgármesteri hivatal egy éven keresztül nem volt képes kibocsátani a munkálatok elkezdéséhez szükséges papírokat. Törvényhozási szinten a helyhatósági választási küszöb 3 százalékra való csökkentésének az elutasítása a legnagyobb kudarc, hiszen ez által rendkívül sokat segítettünk volna a szórványközösségek képviseletén, ám ezt a javaslatot a nagy román pártok, a kisebb román pártok térnyerésétől való félelemben, elutasították. Így megmarad az 5 százalékos választási küszöb, ám az új választási törvények ezen kívül mondhatni előnyösek a magyar közösség számára. 
– A 2015-ös évet sokan „Colectiv” évnek nevezik. A szakértői kormányon túlmenően milyen változást hozhat a bukaresti tragédia a román politikai életben?
– A Colectiv klubban történt tragédia mélységesen megrázta a romániai közéletet és remélhetőleg mélyreható változásokat hoz az idei évben. A kormány leváltása csak felszíni jelenség, az igazi változások a politikai élet reformjában rejlenek. A hazai politikai pártok nagy feladat előtt állnak idén, hiszen meg kell újulniuk, meg kell felelniük az új elvárásoknak. Az RMDSZ e téren már több konkrét lépést is tett, hiszen mi vagyunk az egyetlen parlamenti politikai alakulat Romániában, akik ifjúsági kvótát vezettünk be. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan szervezet, amely hivatalból 15 százalékos képviseletet biztosít a fiatalok számára. Több ilyen lépésre lesz szükség 2016-ban. 
– Melyek a 2016-os év újdonságai, legfontosabb kihívásai Molnár Zsolt parlamenti képviselő számára? 
– Tekintettel arra, hogy az idei év a törvényhozási ciklus utolsó éve, több törvénykezdeményezésem véglegesítése a személyes célkitűzésem. Itt elsősorban a Bánság napjának hivatalos ünnepként való elismertetését említeném, de hamarosan véglegesül a bankkártyák használati módjára vonatkozó tervezetem is. Ez utóbbi lehetővé tenné a bankkártya-felhasználók számára, hogy ne csak bankautomatákból, hanem a bankkártyás fizetést elfogadó kereskedőktől is felvehessenek kártyájukról készpénzt. Itthon természetesen a választások foglalják el az idei év prioritásainak első helyét, hisz rendkívül fontos a közösség számára, hogy a tavaszi helyhatósági választásokon megerősítsük helyhatósági képviseletünket, valamint visszakerüljünk a Temes megyei és a temesvári városi tanácsba.
Köszönjük a beszélgetést!
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)