Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Désháza (ROU)
18 tétel
1999. december 21.
Tövisháton december 19-én emlékeztek a tíz évvel ezelőtt történtekre. A krónikások, a videokamerások teljességgel hiányoztak Menyőből, a templomból és a szilágycsehi művelődési házból. A felújított menyői református templomban Tőkés László püspök hirdetett igét. Ott kell folytatni a forradalmi változtatásokat, ahol 1989-ben elkezdték, mondta. A sorsfordító napokra emlékezett Baksai Károly egyházközségi főgondnok, Tőkés István teológiai professzor, Seres Dénes szilágysági és Csapó József bihari szenátor, Mátyus Éva, a zsibói RMDSZ-szervezet megbízottja, Molnár Károly akkori szilágycsehi lelkész, a zilahi egyházmegye mostani esperese, Ady Áron akkori egyházközségi gondnok, Varga Jenő szemtanú, Virág Károly akkori szilágyfőkeresztúri lelkész, Gazda István temesvári lelkipásztor. Kovács Zoltán főgondnok a királyhágó-melléki egyházkerület díszoklevelét nyújtotta át Menyő és Désháza keresztény népének a 10 évvel ezelőtti helytállásért. Egyéni kitüntetésben részesültek a désházai polgári őrszolgálat egykori részvevői. Szilágycsehen Csapó József és Tőkés László mondott beszédet. Az ünnepségre románok is eljöttek, ezért Tőkés László románul is emlékeztetett a 10 évvel ezelőtti példás összefogásra. Molnár Kálmán ismertette a Tövisháti emlékezések 1989-1999 című kötetet, amely a zilahi egyházmegye gondozásában jelent meg. /Évfordulós ünnepség Menyőben és Szilágycsehben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2000. május 19.
Hunyadi Imrét, a Szilágy megyei Désháza lakosát kérésére törölték a június 4-i helyhatósági választások KDNPP tanácsosi jelöltlistájáról. Hunyadi elmondta, hogy a parasztpártiak az ő hozzájárulása nélkül írták fel listájukra. Arról is tájékoztatott, hogy az egyik román párt jelöltje, Petkes Imre, nem is tartózkodik az országban, jelenleg külföldön dolgozik. /A bíróság törölte a jelöltlistáról = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./
2000. november 1.
Okt. 27-28-án rendezték meg a Partiumi Diákszínjátszók Fesztiválját /PADIF/ Szilágycsehben. A szilágyságiakon kívül Nagybányáról, Szatmárnémetiből, Nagykárolyból is jöttek a csoportok. A fesztivál egyik lelkes szervezője Bodea György szilágycsehi tanár, aki közel egy évtiztede foglalkozik a helységben diákszínjátszókkal. Szilágycseh diájkai évente legalább egy darabbal színpadra lépnek. A fesztiválon ott voltak többek között Kraszna tini komédiásai, a Zilahi Elméleti Líceum színtársulata, a Zelma, Désháza csoportja és Szilágysomlyó színjátszói. A rendezvényt támogatta a Kárpátok Eurorégió Fejlesztési Alapítvány és az Illyés Közalapítvány. /Fejér László: Diákszínjátszók seregszemléje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./
2001. február 2.
"Már évekkel ezelőtt kifüggesztették a Szilágy megyei magyarlakta településeken a kétnyelvű helységnévtáblákat, így a megyei RMDSZ különösebb izgalmak nélkül várja a közigazgatási törvény további sorsát. A kétnyelvű helységnévtáblákra jogosult Szilágy megyei települések 95 százalékában már 1996-97-ben sikerült kitenni a kétnyelvű helységnévtáblákat, és ezek szinte kivétel nélkül helyükön is maradtak - nyilatkozta a Szabadságnak Seres Dénes Szilágy megyei szenátor. - Magyar nyelvű tábla áll Szilágycseh, Kraszna, Cigányi, Szilágyfőkeresztúr, Kémer, Ipp, Zovány, Lompért, Selymesilosva, Szilágyballa, Nagyfalu, Bagos, Perecsen, Varsolc, Kárásztelek, Sarmaság, Sztána, Sámson, Ketesd, Zsobok, Kispetri, Krasznahorvát, Bősháza, Völcsök, Désháza, Szilágymenyő, Szilágyszeg, Vérvölgy, Nagymon, Mocsolya, Diósad, Usaly, Erked, Görcsöny, Kisdoba, Nagydoba és Szentkirály határában. Az elfogadás előtt álló közigazgatási törvény segítségével újabb négy Szilágy megyei település határába kerül kétnyelvű tábla: Szilágysomlyóra, Magyarkecelre, Egrespatakra és Zilahra. Ez utóbbi kemény diónak tűnik, ugyanis kétféle népszámlálási adattal kell számolni: az egyik szerint Zilahnak mint közigazgatási központnak csak 19,6 százaléka magyar, a másik szerint - magának a városnak - 20,1 - mondta a szenátor. Szilágy megyében 12 RMDSZ-es polgármester már megvalósította a polgármesteri hivatalok kétnyelvű feliratát. - A legújabb: több falu határából már eltűnt a kétnyelvű tábla. /Szabó Csaba: Márciustól Zalau városát Zilahként is jegyzik. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./"
2002. április 26.
Három esztendős kihagyást követően rendezték meg Zilahon a tanítóképzősök a Ki mit tud? elnevezésű megyei vetékedőt gimnazisták és középiskolások részére. Désháza, Ipp, Kárásztelek, Sarmaság, Szilágycseh, Szilágynagyfalu, Szilágypanit, Szilágysomlyó és Zilah iskoláiból érkezett versenyzők vers- és prózamondás, színjátszás, népdal, könnyűzene, hangszer, népi és modern tánc kategóriákban nevezhettek be. Lehet, hogy ez az utolsó megyei verseny. A szervező XII. osztállyal ugyanis megszűnik Zilahon a magyar nyelvű óvó- és tanítóképzés; remélni lehet csak, lesz még iskola, amely folytatni fogja a megyei diákjainak művészeti seregszemléjét. /(Fejér László): Utolsó a jubileumi rendezvény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./
2002. május 29.
Balogh Csaba nagykövet-helyettes és Polonyi Géza tanácsos, a magyar nagykövetség munkatársai nyújtották át 16 Szilágy megyei iskolának azokat a könyvcsomagokat, amelyek az iskolai könyvtárakat hivatottak gyarapítani. A könyvadományból Erked, Kárásztelek, Kémer, Szilágyballa, Szilágysámson, Désháza, Diósad, Szilágygoroszló, Szilágysamit, Lompért, Selymesilosva, Szilágynagyfalu, Szilágybagos általános iskolái részesültek, valamint Zilahon az egyetlen magyar középiskola, a református kollégium. A magyar külügyi tárca költségvetésében külön keret létezik a határon túli magyar oktatás és a magyar nyelvű könyvkiadás fejlesztésére, és az RMDSZ-szel közösen választanak ki kisebb tájegységeket a támogatás eljuttatásához. Bóné Vilmos, a szilágyballai iskola igazgatója, az RMDSZ megyei elnöke mondott köszönetet az ajándékozóknak. Hangsúlyozta: a szilágyballai, de általában véve minden falusi iskola felszereltsége gyenge. A könyvtár állagának 70%-a román nyelvű könyv. Szilágypanitban negyedszázada sem román, sem magyar nyelvű könyvet nem kapott az iskola az államtól. /Fejér László: Anyaországi könyvadomány szilágysági iskoláknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./
2002. október 30.
"A Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált rendezték meg negyedik alkalommal Szilágycsehben október 26-án. Helybeli csoportokon kívül Zilah, Kraszna, Kolozsvár, Sarmaság, Völcsök, Szilágysomlyó, Désháza, Varsolc, Szatmárnémeti együttesei vettek részt a diákszínjátszók seregszemléjén. Szilágycsehben élénk diákszínjátszás zajlik. /Fejér László: Szilágycsehi seregszemle. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./ "
2003. február 2.
"Febr. 1-jén Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban tartotta rendkívüli közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A gyűlésen elsősorban önrendelkezésről, státustörvényről, alkotmánymódosítási javaslatokról, egyházi oktatásról és megmaradásról esett szó, de nem hiányoztak az RMDSZ-t bíráló kijelentések sem. A közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely a romániai magyar nemzeti közösségi önkormányzat létrehozásának kezdeményezéséről szól. Átiratban visszautasították az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetésére irányuló kezdeményezést. A dokumentumot eljuttatták a kongresszusát tartó RMDSZ-nek. A közgyűlés elfogadta továbbá a tanügyi törvényre, az alkotmány módosítására vonatkozó előterjesztéseket, és azt a két üzenetet, amelyek az anyaországhoz, Magyarország kormányához, a magyarországi testvéregyházakhoz, illetve a román honfitársakhoz, a román kormányhoz és az itteni testvéregyházakhoz szólnak. Az összes RMDSZ-platform vezető személyisége jelen volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szatmárnémetiben megtartott közgyűlésén. Erdélyi Géza felvidéki református püspök igehirdetésében az egység megtartásának a fontosságáról szólt, hozzátette: az egyéni érdekeket, a hiúságot, az fel kell adni. Dr. Bölcskei Gusztáv, a magyarországi református zsinat elnöke, dr. Tonk Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka és Juhász Tamás, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora mondtak köszöntőt. Tőkés László püspök a közgyűlés támogatását kérte ahhoz az aláírásgyűjtési akcióhoz, amelyet Csoóri Sándor és köre szervezett, a státustörvény lényegének a megváltoztatására történő próbálkozások megfékezésére. Nem ellenrendezvényt szerveztek, hangsúlyozta, hanem ez a kongresszus kiegészítő rendezvénye. Nem mindegy, hogy az egység szónak mi a tartalma. A püspök rámutatott: a romániai magyarság mai legnagyobb problémája a drasztikus apadás. Az 1991-ben még 700 ezer lelket számláló reformátusság ma már kevesebb mint 600 ezer főből áll. Sipos Miklós esperes a tanügyi törvény hiányos és az egyházi oktatás számára hátrányos voltát, az egyházi ingatlanok és földek visszaszolgáltatásának a halogatását, az önálló magyar egyetem ügyének a késleltetését, az ortodox egyházzal szembeni látványos megkülönböztetést említette, mondván, így fest az a példaértékű kisebbségi lét. A közgyűlés elé vitt előterjesztések kapcsán az egyházkerület illetékes vezetői tartottak előadást. Tolnay István oktatásügyi előadótanácsos indítványozta, hogy a közgyűlés kérje mind a magyar, mind a román kormányt az egyházi oktatás erkölcsi, politikai és anyagi támogatására. Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke megállapította, hogy nem tudták megfékezni azt a törtető szándékot, amely mindent - civil társadalmat, egyházakat - maga alá gyűrt. Az RT elnöke szerint az alternatíva mégsem egy másik párt, hanem az egységes közképviselet. Németh Zsolt, a Fidesz volt államtitkára arról beszélt, hogy ma, az MSZP-s kormány idején, lényegesen másfajta hozzáállás tapasztalható a határon túli magyarokkal szemben, mint pártja kormányzása alatt: a MÁÉRT munkájának az ellehetetlenítésére irányuló intézkedések, az Illyés Közalapítvány kuratóriuma körül kialakult botrány után, úgy tűnik, hogy a státustörvény van soron. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform elnöke kijelentette, hogy autonómia, önrendelkezés és kettős állampolgárság szükséges. Vekov Károly, a Nemzetépítő Platform elnöke kiemelte, hogy nem született meg egyetlen erdélyi magyar stratégia sem. Ki kell állni az elnemzetietlenítő törekvésekkel szemben. Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, a Polgári Együttműködési Mozgalom elnöke szerint az RMDSZ saját programjával ellentétes magatartást tanúsít, amikor hozzájárul a centralizmus elmélyüléséhez, és amikor azokat az elveket állítja előtérbe, amelyek a kormánypárttal való jó viszonyt erősítik. Székelyudvarhelyről ötvenfős csoport érkezett a közgyűlésre, Szász Jenő polgármester vezetésével, aki kijelentette: nem kell félni az újtól, attól, hogy egy vagy akár több hiteles szervezet képviselje a romániai magyarságot. Dr. Kincses Előd ügyvéd véleménye az, hogy az RMDSZ etikátlanul politizál, és "kizárólag a román államtól reméli az itteni magyarság gondjainak a megoldását, ezért a törvényhozásban számos demokrácia-ellenes törvényt megszavaztatott, mondván, a protokollumot bármi áron be kell tartani". /Fodor István: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése a Láncos-templomban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 2./ Elfogadták az önkormányzat általános, szabad, közvetlen és titkos szavazással történő megválasztását, közképviselettel való felruházását, valamint a Székelyföld autonómiájának a törvényerejű statútum általi szavatolását. Az RMDSZ 1993-ban programjába iktatta a belső önrendelkezést, amelynek eszközeként a személyi elvű, helyi és regionális önkormányzatok létrehozását jelölte meg. A testület egy kezdeményező bizottság létrehozását javasolta, amely véglegesíti az önkormányzat törvényes feltételeinek elnyeréséhez szükséges dokumentumokat, és megszervezi az autonómia-statútumok közösségi vitáját. Megjelentek az eseményen az RMDSZ belső ellenzékének vezéralakjai, valamint a szövetség peremére szorult egykori tisztségviselők. Egymás mellett ültek a Reform Tömörülés, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, valamint a Nemzetépítő Platform küldöttei, de részt vett a gyűlésen Borbély Imre, a Magyarok Világszövetsége régióelnöke és Csapó József volt Bihar megyei szenátor. Eljött a budapesti Erdélyi Gyülekezet tiszteletbeli főgondnokaként Németh Zsolt volt külügyi államtitkár, a Fidesz Magyar Polgári Párt alelnöke, továbbá Bölcskei Gusztáv, a magyar református zsinat elnöke, Tonk Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka és Juhász Tamás, a kolozsvári Protestáns Teológia rektora. Nem ellenrendezvényt szerveztünk, hanem afféle kiegészítő rendezvényt, jelentette ki Tőkés László püspök. Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi népszámlálás adatai szerint Marosvásárhelyen 50, Szatmárnémetiben 40, Nagyváradon 30, Kolozsváron pedig 20 százalék alá esett a magyarság számaránya. Csapó József volt Bihar megyei szenátor az egyházi és nemzeti önrendelkezés szükségességéről szólt. Toró T. Tibor úgy vélte, néhány száz méterrel arrább az RMDSZ kongresszusa a minden magyarnak helyet adó közösségi önkormányzatot készül végleg szétrombolni. Mozgalmat kell indítani a közösségi önkormányzat helyreállításáért. "Segítsük át az indulás nehézségein a polgári körök és egyesületek mozgalmát - jelentette ki Toró. "A státustörvény mintha elveszett volna a nemzetközi elvárások labirintusában - fogalmazott Németh Zsolt. - A kormány által javasolt módosítások anti-státustörvényt eredményeznének."Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke elsősorban filmes minőségében idézte fel, hogy a tavalyi népszámlálásig alig történt valami azóta, hogy elkészítette a kalotaszegi egykézésről szóló első filmjét. Egy ritkaságszámba menő gyarapodó gyülekezet, Désháza titkát abban vélte felfedezni, hogy ott nemcsak hirdetik a szeretetet, hanem gyakorolják is. Katona Ádám, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű platformjának elnöke bejelentette, hogy Tőkés László egy hónappal ezelőtt elfogadta, hogy a platform tiszteletbeli elnöke legyen. Gergely István csíksomlyói katolikus plébános és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője a munka szükségességére hívta fel a figyelmet. Szabó László unitárius lelkész a Magyar Ifjúsági Tanács képviseletében azt szorgalmazta, hogy az egyházak és a becsületes polgári erők vállaljanak kezdeményező és meghatározó szerepet a közképviselet "tisztítótűzszerű átalakításában". Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere arra biztatta a jelenlevőket, ne féljenek az újtól, ne féljenek attól, hogy akár több hiteles szervezet fogja majd képviselni a romániai magyarságot. Az egyházkerületi közgyűlés elfogadta a Csoóri Sándor nevével fémjelzett felhívásnak a szövegét, amelyet a kedvezménytörvény védelmében több Kárpát-medencei közéleti személyiség is aláírt, sőt aláírásgyűjtés indításáról határoztak.A közgyűlés határozatban rögzítette: "Románia szuverén, független, szociális és demokratikus jogállam" - ezt a megfogalmazást javasolta az államformát meghatározó első cikkelyben. A közgyűlés kérte, hogy az állami iskolákban folyó vallásoktatás kerüljön egyházi irányítás és felügyelet alá, a vallástanárokat pedig állami alapból, de az egyház fizethesse. Javasolta, hogy az alkotmány és a tanügyi törvény módosítása által a felekezeti oktatást is törvényesítsék.A közgyűlés üzenettel fordult az anyaországhoz, Magyarország kormányához és a magyarországi testvéregyházakhoz, amelyben erkölcsi és politikai támogatást kértek a belső önrendelkezés és az erdélyi magyar autonómia érdekében tett törekvésekhez. Egy másik elfogadott üzenetet a román honfitársakhoz, Románia kormányához és a román testvéregyházakhoz címeztek. Ebben többek között az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatra hivatkozva visszautasították a mesterséges asszimilációs politikát, és kérték az autonómia biztosítását. /Gazda Árpád: Az RMDSZ szerepében a református egyház. = Krónika (Kolozsvár), febr. 3./ Az egyházkerületi rendkívüli közgyűlés az RMDSZ kongresszusához intézett átiratában leszögezte: visszautasítja az RMDSZ tiszteletbeli elnöki hatáskör megszüntetését. /A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Rendkívüli Közgyűlésének átirata az RMDSZ VII. Kongresszusához. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 2./"
2003. április 10.
"Közel százéves múltra tekint vissza az a gyakorlat, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kihelyezett gyűléseket tart - mondta dr. Egyed Ákos akadémikus ápr. 5-én Zilahon, a vándorgyűlés megnyitásakor. Ez már a második ilyen rendezvény a megyében, az elsőnek a korábban alakult szilágysomlyói fiókszervezet volt a házigazdája néhány évvel ezelőtt. Az EME elnöke mellett Keszeg Vilmos néprajztudós, Sipos Gábor történész, Tóth Zsombor irodalomtörténész és természetesen Bajusz István egyetemi tanár, a rendezvény házigazdája volt jelen. Az egyik előadó, Mitruly Miklós nyugalmazott egyetemi tanár szerint a Szilágyságban még mindig sok a fehér folt, a kevésbé feltárt tájegységek közé tartozik. A fórumon 16 tudományos dolgozatot ismertettek, mindegyik kizárólag a Szilágysággal foglalkozott. Dr. Egyed Ákos örömmel üdvözölte a fiatalok részvételét. Szinte kivétel nélkül egyetemisták vagy nemrég végzettek, akik elsősorban néprajzi szempontból dolgoztak fel kevésbé ismert területeket területileg Szilágycseh környékétől Krasznán át a Szilágynagyfalu községhez tartozó Bagosig. Az ismertetett tanulmányok megjelentetését a nemrég egyéves születésnapját ünneplő HEPEHUPA kulturális folyóirat vállalta, amely következő számának törzsanyaga e helytörténeti és néprajzi tanulmányokból fog összeállni. /Józsa László: EME-vándorgyűlés Zilahon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./ A zilahi Szilágysági kutatások témájú konferencián pár előadó kivételével többségében fiatal egyetemi oktatók és egyetemisták ismertették a vidékhez fűződő kutatások eredményeit összefoglaló dolgozataikat. Mitruly Miklós a szilágysági folklórkutatás történetét; Lakóné Hegyi Éva a 18. században élt Dobai Sándorné Bíró Sára egyházpatrónus életét ismertette, Tóth Zsombor adalékokat a Szilágyság 17. századi protestáns művelődési életéhez. A fiatal tanárok, így Turai Tünde a leányszöktetésről, Fóris Monika a désházi házassági szokáskomplexumról, Virt István selymesilosvai halottas szokásokról, Czégényi Dóra a népi írásbeliségről értekezett, illetve a zilahi Molnár Károly egy első világháborús, általa összeállított emlékalbumot mutatott be. /Fejér László: Szilágysági kutatások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./"
2003. szeptember 2.
"Aug. 30-án a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság titkára, Vida Katalin megnyitotta az évente megrendezett Tövisháti Napokat. A kétnaposra tervezett ünnepségen a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc eseményei és a tájegység hagyományőrzése a főszereplő. A Rákóczi szabadságharc tövisháti és tágabb értelemben vett partiumi vonatkozásairól tartott előadást Dancsecz Mónika történelemtanár. Varga D. István, a Tövishát Kulturális Társaság elnöke előadása után többek között a Budapesten doktoráló szilágycsehi Fóris Mónika a désházi lakodalmas szokásokról beszélt. Az iskolások vetélkedője után az IPP ART képzőművészeti csoport ez évi táborának "termését" mutatták be. A nyolcezer lakosú Szilágycseh kisvárosnak mintegy fele magyar, 1997-től évente rendezik a Tövisháti Napokat nemcsak a város, hanem a három részre szakított tájegység magyarsága számára. Az ünnepség kapocs a Szatmár és Máramaros megyéhez kapcsolt tövisháti települések között. Évente átjárnak egymás ünnepeire. A Tövishát Társaság mellett létrehozták a Berkenye Ifjúsági Egyesületet is, így jobban tudtak pályázni az ifjúsági rendezvényekre. /Józsa László: Hetedik alkalommal szerveztek Tövisháti Napokat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./"
2004. április 27.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében Áldás, népesség címmel kétnapos értekezletet tartottak április 17-én és 18-án a szilágycsehi gyülekezeti házban és a désházi református templomban. Csép Sándornak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének kezdeményezésére elindított nemzeti missziói program megfogalmazott célja, hogy a magyar egyházak közös összefogással kivegyék részüket a nemzet fogyatkozásának megállítására irányuló erőfeszítésekből. A kerekasztal-beszélgetést követően 11 sokgyerekes családnak adták át az újonnan alapított Pro Familia díjat. Csép Sándor bemutatta dr. Für Lajos Sorskérdések a Kárpát-medencében című könyvét, amelyben szerző a népvándorlástól napjainkig követte figyelemmel a magyarság demográfiai mutatóit. Für Lajos a népességfogyás aggasztó tendenciáiról beszélt, amelyet egy jól átgondolt, össznemzeti programmal lehetne megállítani. Dr. Juhász Tamás, a Protestáns Teológia rektora Családvédelem a református tanítás szerint, dr. Egyed Ákos akadémikus Társadalmi mentalitás és népesedés és dr. Csetri Elek akadémikus Demográfia és politikum című előadása után kerekasztal-beszélgetés következett. A hosszú távú ökumenikus missziói program célkitűzései között szerepel a kárpát-medencei magyarság általános gazdasági helyzetének javítása, új munkahelyek teremtése, a házasság intézményének megerősítése és a családvédelem szavatolása. Az egyházkerület által elindított programba szeretnék bevonni a Magyar Reformátusok Világszövetségét, a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatát, lehetőség szerint a Magyarok Világszövetségét és a magyarlakta vidékekről elszármazottakat is. Tőkés László püspöke gyógyírként a krisztusi feltámadás üzenetét tolmácsolta a gyülekezetnek. /Makkay József: Fogyásunk csak nemzeti összefogással állítható meg. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./ A rendszerváltás óta eltelt tizennégy esztendő mérhetetlen nyomora, a jogbiztonság hiánya, a romániai magyar nemzeti közösség háttérbe szorítása, a külföldi munkavállalás, a kitelepedés, a főleg anyaországi hatásokat átvevő erdélyi hazai magyar fiatalság körében a házasság népszerűségének a csökkenése mind oda vezettek, hogy a legtöbb, magyarok is lakta településen az elhalálozások száma messze meghaladja a születésekét. Van kivétel is, például a szilágysági Désháza, ahol sokgyerekes család vállalása ma is elismerést vált ki a helybéliekből. Az egyházkerület által elindított nemzeti missziói program célja, hogy a magyar egyházak közös összefogással kivegyék részüket a nemzet aggasztó méretű fogyatkozásának és sokrétű sorvadásának a megállítására irányuló erőfeszítésekből. A résztvevők hangsúlyozták: a missziói program gyakorlati megvalósításához az anyaország mindenkori kormányának elkötelezett támogatására van szükség. /Orosz Antal: Fogyásunkban keresztényi összefogás menthet meg. Szilágysági értekezlet a magyarság demográfiai mélypontjáról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 27./
2007. február 3.
Csép Sándor, aki a média körében kifejtett tevékenységéről ismert, a népességfogyás meggátolását tekinti szívügyének. Korábban felfigyelt Kalotaszegre, ahol nagyon elterjedt az egykézés. Ezért született meg az Egyetlenem című filmje, a témára pedig öt-tízévente visszatért. Csép Sándor kezdeményezte az Áldás-Népesség Mozgalmat, azzal az elgondolással, hogy konkrét segítséget nyújthasson azoknak, akik több gyermeket vállalnak. – A mozgalom mellé állt Tőkés László püspök, aki szintén szívügyének tekinti a nemzetfogyás problémáját. Félixfürdőn rendeztek 2004-ben egy konferenciát, ahol a civil szféra több száz képviselője vett részt. Désháza Szilágy megyei falucskában évtizedek óta többen születnek, mint ahányan elhaláloznak. Derűs, kedves, kiegyensúlyozott emberek lakják a falut. Olyan támogatójuk is volt, aki jelentős földterületet ajánlott fel Kolozsfürdőn az időközben bejegyzett Áldás-Népesség Társaságnak. A telek parcellázása után nyaralókat építenének, amelyek bevételéből szintén a nagycsaládokat támogatnák. Újabb konferenciát szerveznek február 21-én, ezúttal Marosvásárhelyen, regionális jelleggel. Itt az előadásokon kívül két nyárádszeredai, tízgyermekes családot díjaznak, jelentős összegű anyagi támogatást is juttatva számukra. /Csép Sándor: Áldást a népességnek, kedvet a gyerekvállaláshoz. Nagycsaládosokat díjaz az Áldás-Népesség Társaság. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./
2007. február 24.
A marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ idén az Áldás, népesség mozgalom által kezdeményezett Beszéljünk a népességről című konferencia köré építette kétnapos /február 21-22./ rendezvénysorozatát, melyen egyházi és civil szervezetek, intézmények képviselői vettek részt. A nagycsaládok csak az egyházra számíthatnak – mondta Csép Sándor, az Áldás, népesség mozgalom kezdeményezője. Két nyárádmagyarósi családot, a 11 gyerekes György Gézáét és a 10 gyermekes Nagy Béláét, egyenként 2500 lejes pénzadománnyal jutalmazta meg az Erdélyi Református Egyházkerület. A Beszéljünk a népességről konferencia Csép Sándor előadásával kezdődött, majd Kovács Istvánt, az egyházkerület diakóniai ügyosztályának tanácsosát, Csató Béla római katolikus főesperest, Peták Istvánt, a Magyar Televízió kurátorát, Bornemissza Esztert, az MTV Magyar Ház műsorának vezetőjét, Benkő Ágotát, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökét, Csíki Sándort, az Erdélyi Nagycsaládosokért Egyesület elnökét, Fülöp Dénesnét, a vártemplomi Diakóniai Otthon ügyvezetőjét és dr. Ábrám Zoltánt, a MOGYE egyetemi tanárát hallgathatták meg a jelenlévők. Csép Sándor két filmjét mutatták be. Az egyik 1975-ben a gazdag Kalotaszegen készült /Egyetlenem/, a másik 2000-ben, a szerényebb Szilágy megyei Désházán. Az első filmben a pompás, jó móddal épített házakban élő párok egy szem gyerek nevelésére vállalkoztak, arra is nehezen, mert a vagyont fontosabbnak tartották a gyermekáldásnál. A második film a désfalviak életét mutatta be, ahol a családok – kevesebb földi jóban dúskálva – bátran vállalták a 3-4 gyermeket. Menni vagy maradni? címmel pályázatot hirdettek a Református Asszisztensképző Iskola diákjai számára. A díjazottak pénzjutalomban is részesültek, amelyet a dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök által működtetett alapítvány ajánlott fel. /Mezey Sarolta: Bod Péter Napok másodszor. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. szeptember 8.
Zilahon önálló magyar óvoda indul a Református Kollégium keretében, Szilágycsehben beindulhat a magyar iskola, Tordán azonban továbbra sem lesz önálló, magyar tannyelvű iskola. Felkészültek a tanévkezdésre a Szilágy megyei iskolák – tájékoztatott Szabó István főtanfelügyelő-helyettes. Désházán a gyerekek számának növekedése miatt szűkössé váltak a tanintézetek: a következő hónapokban mind az iskola, mind az óvoda épületét bővíteni kell. A munkálatok idején a 164 iskolás gyermek a 3 km-re lévő községközpontba, Szilágycsehbe ingázik majd, az óvodásokat pedig a helyi református egyház gyülekezeti terme fogadja be. /S. B. Á. : Szilágy megye. Új magyar iskola Szilágycsehben, óvoda Zilahon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2010. június 8.
Szilágyságba várják a diákokat
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség idén is megszervezi a Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemet.
A résztvevőket a Szilágyságba viszik, ahol Désháza fazakasművészetétől a sámsoni borcsodákon át a tövisháti táncokig sok élményben lehet részük. A rendezvényt szaktól függetlenül minden érdeklődő hallgatónak ajánlják.
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség hagyományos Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemének helyszíne ez alkalommal a Szilágyság, időpontja 2010. július 28 – augusztus 2. lesz. 
A tábor résztvevői az évek folyamán úgy az erdélyi, mint az anyaországi, és más elszakított területekről érkező fiatalok közül is kerültek ki. Nyári egyetemünket nemcsak néprajz, illetve a társadalomtudományok valamely ágának hallgatói figyelmébe ajánljuk, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek a népi kultúra, a hagyományok, az épített örökség és a földrajzi látnivalók iránt. 
A KMDSZ a hat napi szállás, étkezés, utazás és programok ellenértékeként vendégeinek 40, a diákszövetség tagjainak 30 lejes benevezési díjat számol fel. (Átszámolt értéke kb. 2700/2100 forint, illetve 10/7 euró.) A Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetem elmúlt kilenc éve a tartalmas pihenésről és kikapcsolódásról, az érdekes előadásokról, a tábori hangulatról és kirándulásokról, valamint a népi értékek és magyar kultúra egyhetes leltározásáról szólt. Idén sem lesz másképp, a tizedik kiadás résztvevőit1 Désháza fazakasművészetétől a sámsoni borcsodákon keresztül a tövisháti táncokig több élménnyel is szórakoztatjuk majd. 
A jelentkezéshez a mellékelt regisztrációs ívet, valamint egy motivációs levelet kell legkésőbb 2010. július 19-ig, a következő címek valamelyikére eljuttatni: 
– titkarsag@kmdsz. ro 
– KMDSZ iroda, 400083 Kolozsvár/Cluj- Napoca, Petőfi Sándor/Avram Iancu utca, 21. sz. Személyes leadás esetén kérjük figyelembe venni, hogy a nyitvatartás ideje 10-15 óra. A helyek száma a jelentkezők függvényében korlátozott. A KMDSZ legkésőbb július 21-ig, telefonon értesíti az pályázókat.
erdon.ro
2010. szeptember 30.
Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 28.
Menyő több, mint menedék 1.
Másfélszáz magyar református él közel ugyanennyi ortodox román mellett a Szilágy megyei Menyőn, mely 1989 decemberében vált egyik napról a másikra ismertté a szélesebb nyilvánosság előtt. A tövisháti falut – visszatérőként – Szilágyi Aladár kereste fel, kétrészes riportját Tasnádi-Sáhy Péter fotói illusztrálják.
Bár már kétszer megfordultam ott, régóta tervezem, hogy riportútra menjek Menyőbe. Első alkalommal 1990 januárjának elején – amikor még le sem száradt a tojáshéj újdondászi fenekemről – egy Budapestről hozzánk szalajtott kollégát kellett elkísérnem a Tövishát hirtelen hírhedetté vált falujába. A pesti aszfaltról lelépett riporter elárulta, hogy nagyon-nagyon hamar – a céhlegények közül elsőként – könyvet akar írni Temesvár hőséről, Tőkés Lászlóról. Tényleg sietős volt a dolga, sima utakhoz szokott járgányával száguldva úttalan útjainkon hamar megérkeztünk a Menyő bejáratánál felállított sorompóhoz. Az ott posztoló, vasvillával felfegyverzett, karszalagos civil forradalmárok közölték, hogy „domnu’ Tocheş ” – idehurcoltatása óta először – alig egy órája hagyta el száműzetése színterét. Épp hogy néhány fotográfia erejéig beburrogtunk a faluba, már fordultunk is vissza. A könyv alig egy hónap elteltével valóban megjelent. „Menyő” nagyon jó biznisznek, menő témának bizonyult, annyira, hogy néhány hét alatt elkapkodták a százezer példányt. Nekem is jutott belőle egy dedikált kötet. A szöveg első sorainak olvastán rádöbbentem, szerzője a legelemibb ismeretekkel sem rendelkezik, se Romániáról, se Erdélyről, se a református egyházról, egyáltalán: a történtekről. Már az indító mondat ígéretesre sikeredett: a pesti aszfaltbetyár emlékezete szerint (nem, nem Váradról!) Aradról indultunk a menyői kalandra.
Másodízben 1992. december 16-án, a püspök Tőkés László oldalán – immár főgondnoki minőségemben – érkeztem a Temesváron elkezdett egész napos zarándoklat végén Menyőbe, hosszú autókaraván élén. Késő este volt, hideg, sötétség, tömeg, mit sem lehetett látni. Akkor határoztam el, hogy egyszer még visszatérek, csak Menyőt látni, csak a menyőieket, a varázslatos templomot és a mellette őrködő haranglábat…
Felcserélt szolgálati hely
Az Úristen úgy intézkedett, hogy – esős-havas napok után – szikrázó napsütésben indulhassunk utunkra. Péter kollégám élvezettel kanyarogtatja szerkesztőségi kocsinkat Élesd fölött, a Szilágysággal határos dombokon. Egy-egy ködfoszlányon, eljegesedett szakaszon kívül simán gördülünk Somlyó irányába, Szilágyszegen balra térve, egy nemrég leaszfaltozott mellékúton érkezünk Menyőbe, ahol nem az úttesten haladó járókelők, hanem az előttünk zavartalanul szaladgáló mókusok miatt kell lassítanunk.
A parókián a lelkészházaspár fogad bennünket, a főgondnok és egy presbiter társaságában. Hamarosan előkerül a papné édesapja, majd egy kedves néni is mellénk telepedik. Némi feszültséget, bizalmatlanságot érzek a levegőben. A hangulatot kedvezőre fordítandó, közlöm a helybeliekkel, hogy annak idején, ’89 őszén apám, Szilágyi Sándor nyugalmazott lelkipásztor is beszolgált néhányszor a Temesvárról Menyőbe parancsolt, de az ideköltözést megtagadó fiatal lelkésztársa helyett. Igen, igen, megőrizték jó emlékezetükben – bólogatnak – a közeli „Bősházáról átjáró papbácsit”…
Utamra készülve – bevált szokásom szerint –„háttereztem”, minél többet megtudandó előzetesen a településről, az emberekről, akikhez megyek. Rögtön elgondolkoztatott: vajon mostani házigazdánk, Paniti-Teleky Zoltán miért cserélt szolgálati helyet mintegy két esztendővel ezelőtt, miért választotta a közel kétszer népesebb, könnyebben elérhető domahidai gyülekezet helyett az alig másfélszáz lelket számláló, eldugottabb menyőit? Bevallom, számomra inkább menekülésnek tűnt ez a döntés, és rá is kérdezek. „Valóban »menedék« számunkra Menyő – mondja némi rezignáltsággal Zoltán –. Belefáradtunk a bennünket ért kudarcokba, ezért kapva kaptunk az alkalmon, amikor Menyő megüresedett.”
A párjával, Rékával, a szavukat egymásba szőve teregetik elém a történetüket. A teológiáról frissiben kikerült ifjú lelkipásztor nagy ambícióval, számos elképzeléssel látott munkához a Nagykárolytól 13 kilométerre fekvő, háromszáz lelkes domahidai gyülekezetben. Öt évig szolgált az egyházközségben, már családostól költözött oda. Domahida – mint jónéhány Szatmár, illetve Bihar megyei helység a környéken – etnikai és felekezeti szempontból rendhagyó település. „A határtól néhány kilométerre fekvő falu, illetve a Majtény községhez tartozó többi hat település lakosságának többsége görög katolikus magyar volt – akár a Trianonban meghúzott gránic túloldalán. A határtól keletre viszont, azon a vidéken immár közel egy évszázada beindult az intenzív elrománosítási folyamat. Előbb a lelkészeiket cserélték fokozatosan román ajkú, románul miséző papokra, majd amidőn 1948. december elsején – orosz mintára – felszámolták a Rómával egyesült egyházat, a pásztoraikat bebörtönözték, a nyájat pedig az ortodox egyház aklába hajtották, végképpen eldőlt a magyar görög katolikus közösségek sorsa. Bár a rendszerváltást követően sokan visszatértek az unitus egyház kebelére, a templom nyelve a román maradt. ottani magyar nevű lakosság többsége nem tud se magyarul, se románul helyesen írni, beszélni sem.”
Igen, erősítem meg magam is a tényállást, hisz sokatmondó hírre bukkantam a határon inneni helyzetre vonatkozóan a Miskolci Görög Katolikus Egyházmegye honlapján: Máriapócson – a görög katolikusság legendás kegyhelyén – 2015. szeptember tizenkilencedikére szabadtéri, román nyelvű szent liturgiát hirdettek a domahidi zarándokok üdvére.
Nem kellett az óvoda
Paniti-Teleky Zoltán 2008-ban érkezett feleségével és gyermekével ebbe a – ha nem is ellenséges, de nem túl toleráns – közegbe. „Amikor 800 lejes mínusszal átvettem az egyházközséget – idézi fel a kezdetet –, sokan azzal riogattak, hogy a domahidai református gyülekezet életképtelen. Amikor távoztam, 48 hektár tulajdonlappal rendelkező földet és egy felújított óvodaépületet hagytam az utódomra örökül. Az általunk felújított óvoda egyházi iskola volt régen, az állam elvette, negyven év alatt szétrombolta. Sikerült kellő támogatást szereznünk hozzá, kívül-belül renoválnunk, korszerű napközi otthonná varázsoltuk, tanulási, étkeztetési, pihenési lehetőséggel, mosdókkal, kisvécékkel, udvari játszótérrel. Gond abból kerekedett, hogy több mint hetven családunkkal egyetértve, mondhatom: kifejezett óhajára – ha már visszakaptuk az ingatlant, sikeresen pályáztunk a felújítása érdekében –, felekezeti, tehát református napközit szerettünk volna létrehozni, közel hatvan gyermek számára. Ekkor vált ellenségessé a hangulat: az illetékesek formai kifogásokkal élve nem engedélyezték a napközi otthon egyházi intézményként való beindulását.
A kudarchoz »érdemben járult hozzá« a község román polgármestere épp úgy, mint az állami iskola magyar igazgatója. Az RMDSZ keretében is vállaltam tevékenykedést, de Kismajtény nem volt hajlandó átadni Domahidának a soros elnökséget, amikor mi következtünk volna, mi több: érdekvédelmi szervezetünk egyik prominens személyisége azzal hárította el az ügyünk támogatását, hogy – úgymond – »nem divat ma már felekezeti óvodát működtetni, örüljünk annak, hogy van magyar nyelvű állami óvoda«. Inkább megpályáztak egy EU-s fejlesztési projektet, sok pénzen felhúztak egy új épületet, s a miénk ott áll üresen, kihasználatlanul, pedig még bért se igényeltünk érte, két pedagógust is alkalmaztunk volna.”
Távmunka Menyőből
Számomra nem volt nóvum ez az eset, az sem, hogy nem csak Zoltánnak, hanem a párjának is van mit sérelmeznie. Ugyanis a tiszteletes asszony, teljes, szép nevén: Paniti-Teleky Orsolya-Réka, aki Kolozsvárott nyert mezőgadász képesítést, és a méhészetre szakosodva szerzett doktori diplomát, az egyetemi kutatóintézetet öt évi tevékenység után ott hagyva követte Domahidára a férjét. Több tudományos alapmunka szerzőjeként nem ült ölbetett kézzel, ahhoz kezdett, amihez értett: a parókia kertjébe telepített 160 méhcsaládot, kidolgozott egy projektet, megírt és beadott egy nagyívű pályázatot Exploataţia agricolă Paniti-Teleky Orsolya-Réka, în localitatea Domăneşti, Moftin címmel. Az elutasító választ követő fellebbezésére közel egy év multán, 2012 márciusában kapott újabb elutasítást. „Édesapám nagy tapasztalatú méhész, ez nálunk nemzedékekre visszanyúló, családi hagyomány, ebből tartott el a tanulmányaim idején. Hogy milyen indokkal lehetett a pályázatomat visszautasítani? Arra hivatkoztak az illetékesek, hogy túl sok projekt van letéve. Feltételezem, hogy a nevem sem aratott túl nagy sikert Bukarestben, de inkább az lehet a magyarázat, hogy nem voltam hajlandó csúszópénzt adni. Azt mondtam, legyen meg a Jóisten akarata, ha nyer, nyer, ha nem, nem. Legalább nem vagyunk lekötelezve senkinek. Itt is van méhészetünk, 14 család erejéig, de most egyébbel foglalkozunk. Ott, abban a csűrben, a meghosszabbított féleresz alatt több mint száz kecskét tartunk. Azon kívül egy kanadai humángenetikai cégnek dolgozom, ők emberi betegségek kutatásával foglalkoznak, van egy adatbázis, amit a közölt cikkek, szakanyagok alapján állítunk össze. Ez nagyon jó dolog, mert Menyőből is lehet csinálni, csak legyen biztosítva az internetkapcsolat.”
(Vissza)hódít a természet
A domahidi kitérő után visszakanyarodunk Menyő helyzetére. „Jelenleg 158 egyháztagunk van, olyanok is, akik elköltöztek ugyan, de ragaszkodnak a gyökereikhez, ide fizetik a fenntartói járulékot, itt házasodnak, itt kereszteltetik a gyermekeiket, és gyakran járnak haza. Egy 1715-ös adat szerint a teljes lakosság magyar volt. Most fele református magyar, fele ortodox román. Roma egy szál sem, pedig azt mondják, ahol cigány nincs, az nem falu. Harmadik éve szolgálok itt, összesen öt keresztelő volt és tíz temetés. Tavaly volt a legtöbb: hat.”
Mondom, „láttam a Facebookon egy konfirmációi felvételt Menyőről, jelen volt az ünnepi alkalmon a kolozsvári magyar konzul is”. „Igen – kapom a választ – akkor két leányzó konfirmált, tavaly egy konfirmandusunk volt, az idén is egy lesz. Házasságkötés tavaly egy sem volt, az idén egy lesz. Egyre kevesebb a fiatal, legtöbben Szilágycsehbe vagy Zilahra költöztek. Helyben nincs munkalehetőség, bár jó néhányan gazdálkodnak sikeresen. Több kecskefarm is van, sokan juhot tartanak.
Tavaly a farkasok 37 juhot marcangoltak szét, egy hívünk, Osvár Imre juhait, a Nagycser völgyben, a falutábla mögött. Közel az erdő, a dombokon körbeöleli a falut, errefelé a szarvas, az őz, a vaddisznó vígan megél. Sok helyről jönnek a vadászok, nem bánjuk, hiszen ha túlszaporodnak a vadak, benyomulnak a kertekbe, mindent felesznek, lerágnak.“
„Tehát a természet kezdi lassan visszahódítani a falut” – állapítom meg.
„Amit én biztatónak látok – váltja Zoltán tiszteletes komolyra a szót – a Duna Televízióban most mutatták be az Ajánlóban Tövishátat, Menyőt is. Itt van a szomszédunkban Désháza, tiszta magyar falu, több mint 1200 lélekkel, Szilágycsehnek is a 65 százaléka magyar – több mint 3200-an vannak –, vagy itt van a közelünkben a Szatmár megyéhez csatolt, de ugyancsak tövisháti Bogdánd is, a maga ezer magyarjával. Tavaly 25 éves ígérgetés után leaszfaltozták a bekötőutunkat is. Most már több mozgásterünk van, közös rendezvényekre, közösségi alkalmakra gondolok. Járjunk át egymáshoz, látogassuk egymást, ismerkedjenek, barátkozzanak a fiatalok, és találjanak maguknak társat. Házasodjanak, költözzenek ide, mert vannak üres házak, föld bőven, a vidékünk sem utolsó. Már kevesebb a parlag, mint öt évvel ezelőtt, két társulás működik a faluban. Vannak nagyobb gyümölcsösök is.”
Többre hivatottan
Bár sejtem a választ, az anyanyelvű oktatásra terelem a szót. „Az óvoda vagy négy éve, az iskola hat éve szűnt meg. Szilágyszegre járnak többen, ott csak román iskola van. Akik magyarul akarnak tanulni, azok a tíz kilométerre fekvő Désházára mennek. Többen Szilágycsehbe hordják a gyereküket, tizenkét kilométerre, a mi fiunk is oda jár a nulladikba, van egy presbiterünk, Angi István, ő viszi-hozza a gyermekeket kocsival. Él itt néhány fiatal házaspár, és lesz még egy, a főgondnok úr lányát nemsokára elveszi a Komlósi Zoliék fia, Németországból jönnek vissza a fiatalok. Ők maradni is akarnak, visszagyökereznek Menyőbe. István is, aki hordja a gyerekeinket, házat épít, építkezési vállalkozása van. A testvére, Levente – ő is presbiter –, most még Ausztriában dolgozik, de hazahozza a pénzt. Tibor tizenöt tehenet vett, két gyerekük van. Vannak elképzelések, van mozgás, van hozzáállás, be fog itt indulni az élet! Bízom benne, ha a fiatalabb családok összefognak, akkor meg lehet mozgatni a közösséget. Hiszen segítik egymást, sokat számít, hogy ez az út is meglett végre, 25 perc alatt Zilahra lehet érni, Szilágycseh itt van tíz percre.
Már nem áll fenn az a helyzet, mint amikor a Szekuritáté kereste, hová dughatná el Tőkés Lászlót. Már nem vagyunk annyira elszigetelt hely. Annak köszönhetően, hogy megannyi magyar településsel vagyunk körülvéve, sokkal jobban állunk, mint a Mezőség. Menyő több, mint MENEDÉKHELY.
Nem elég, ha hajtogatjuk, hogy Menyőből szállott fel az angyal, itt ezer éves múltunk van, minden eszközzel hirdetném az értékeinket, önök, sajtósok is segíthetnének ebben. Uniós projekten töröm a fejem: ha itt menedékhely van, akkor létre lehetne hozni egy szeretetotthont, elférne itt, az udvar végében. Munkalehetőségeket kell teremtenünk. Ha lenne segítség a vidékfejlesztésre, Menyőben létrehoznánk valamit, egy varrodát, egyebet, akár a szilágyszegiek is ide járhatnának dolgozni, hiszen már a műút is megvan. Nálunk a házak is olcsók. Jó példa minderre Zsobok, ahol a gyerekotthon is van, öregotthont is működtetnek, kertészetet, malmot, sütődét, nyári táborokat. Igenis, többre hivatattunk, mint hogy csak menedéket kínáljunk, képesek vagyunk életteret teremteni.”
 (Folytatjuk) erdelyiriport.ro
2016. november 22.
Bárki lehet helytörténész
Nagyvárad számos kortárs történésszel és helytörténésszel büszkélkedik, akik nem csupán a Körös-parti város, hanem Bihar megye más településeinek történetében is kutatták azokat a jelentős, érdekes, de sokak számára kevésbé ismert eseményeket, ezek fellelhető emlékeit és megbúvó részleteiket, amelyek az évszázadok alatt a helységeket alakították. Sorozatunk első részében Dukrét Gézával, a jelenleg 116 tagot számláló Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság alapítójával és elnökével beszélgettünk helytörténészi és műemlékvédő pályája kezdeteiről, és a mesterségről vallott nézeteiről.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nyerte el a 2015-ös Rimanóczy-díjat, amit Dukrét Géza elnök vett át. A kezdeményezésére létrejött társaság immár 23 éve végez úttörő munkát a néprajzkutatás és műemlékvédelem területén, legemblematikusabb kiadványuk a Partiumi Füzetek című kiskönyvtár-sorozat, amelynek több mint száz kötete jelent meg.
Dukrét Géza 1942. szeptember 17-én született Nagyváradon, és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem földrajz-biológia szakán szerzett tanári diplomát 1965-ben. Ezt követően helyezték ki Siter általános iskolájába, ahol megkezdte tanári pályafutását, melyet a nagyváradi 10-es számú Általános Iskolában fejezett be.
Előzőleg mindig felkészült
Kényelmes, értelmiségi és a régiségek iránt rajongó ember ízlését tükröző otthonában minden négyzetcentiméter relikviákkal teli és első pillantásra megszámlálhatatlan kötetet tartó polcok sokaságával van díszítve. Kerámiák, guzsalyok, mángorlók, kőzetgyűjtemény – a belépő azt sem tudja, hol kezdje a váratlanul reáköszönő gyűjtemények keltette csodálkozást. A tanár úr azonban megkönnyíti az elveszett ember dolgát, és a könyvtárszobába vezetve megígéri, hogy „a hivatalos rész” letudása után körbevezet, és mindenről mesél majd egy keveset. Addig is, helyet foglalva egy fotelben, belefog, hogy egy másik történetet beszéljen el.
„1972-ben indult ez a helytörténészi pályafutás, éspedig néprajzzal, mert legelőször is ez keltette fel az érdeklődésem, ezzel kezdtem el foglalkozni. Automatikusan gyűjtöttem, és bár magával a néprajzzal nem tudtam különösebben foglalkozni, mert nem is értettem hozzá, a történelmi rész onnan indult, hogy mint földrajzszakos tanár, a diákjaimat országos körutakra vittem, hat-kilenc napos kirándulásokra, és bejártuk nemcsak Erdélyt, hanem jóformán az egész országot, láttuk például a Fekete-tengert és a moldvai kolostorokat. Mindig úgy indultam el ezekre a felfedező utakra, hogy előzőleg felkészültem minden településnek a helytörténetéből, és röviden ismertettem a gyerekekkel azokat az információkat, amelyeket a meglátogatott műemlékekről össze tudtam gyűjteni. Ebben specializáltam magam, mondhatni, mint egy idegenvezető. 1982-ben tettem le tanári pályafutásom utolsó nagy vizsgáját (azt a bizonyos 1-es fokozatot) és a diplomadolgozatom az iskolai kirándulások szervezéséről és vezetéséről szólt” – így kezdődött egy több évtizedes munka, amely napjainkban is igyekszik lajstromba venni és megóvni a Partium és a Bánság műemlékeit, emlékműveit.
Legnagyobb munkája a Hegyköz története
A helytörténészi mesterség elsajátítása tehát ezeken az alapokon nyugszik. „Első írásom a siteri református műemléktemplomról szólt, amelynek megírásához a kölcsönkért Bunyitay Vince-kötetbe néztem bele, és alapoztam a helyi református pap ismereteire is, valamint építészetileg arra, amit én magam láttam. Az elkészült anyagot bevittem az egyik helyi laphoz, és Szilágyi Aladárnak adtam oda, aki biztatott, hogy folytassam a munkát. Persze, később, amikor tíz-tizenkét év múlva elolvastam ezt az írásomat, borzalmasnak találtam” – és nagyokat kacagva szórakozik saját magán. „Még a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a Kommunista Párt kért fel minden megyei tanácsot, hogy írják meg az adott település helytörténetét” – folytatja a mesélést. – Siter esetében a szomszéd román falu igazgatója vállalkozott a feladatra, és én egyszer bementem a néptanácshoz, és elkértem ezt a munkát. Nagyon sok butaságot találtam benne, például hogy a református templomot a törökök építették, és felháborodásomban elhatároztam, és beszéltem is a néptanács titkárával, hogy megírom én a helytörténetét. Sikerült is összeállítanom egy kis kötetet.”
Kimondottan helytörténeti írásai 1990-től jelentek meg. Mivel a Hegyközben dolgozott, ezért ezen kisrégió falvainak a történetét kezdte el kikutatni a hazai és a debreceni egyházi levéltárakban. Hegyközpályi, Hegyközújlak, Hegyközcsatár, Hegyköztóttelek stb. – minden település rövid történetét sikerült megírnia és leközölnie, így adta magát egy monográfia összeállításának gondolata. 1991-ben hozzálátott a megvalósításhoz, és a kötet napvilágot is látott. Közben természetesen, folyamatosan írt cikkeket várakról, templomokról, településekről, több önálló kötete jelent meg, és társszerzőként is sok helyen fellelhető a neve, de mindmáig ezt tartja a legnagyobb munkájának, amelyet azóta is használ, és használnak mások is, például annak a tavaly novemberben megalakult Hegyközi Kollégiumnak a résztvevői, amelynek tevékenysége idén áprilisban fejeződött be. Az értékfelmérő programban, amelynek Dukrét Géza volt a tudományos vezetője, félszázan – zömében egyetemisták – tevékenykedtek.
Jakó Zsigmond „avatta fel”
„Helytörténettel foglalkozok, de nem tartom magam történésznek. Nem is tarthatom, hiszen ehhez azt kell végezni, feltétlenül kell egy diploma” – térünk át egy másik kérdésre. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy véleménye szerint bárki lehet helytörténész, akit érdekel például saját városa történelme, és kellő alapossággal és lelkiismeretesen hajlandó nekiállni a kutatásnak. „Mindig megköveteltem saját magamtól is, hogy szakforrásokkal dolgozzam, levéltári kutatás nélkül nem lehet komoly anyagot leközölni. Ez alapvető. A néprajznál pedig különösen élvezetes volt egy másfajta forrás igénybe vétele, az elmondott történelem (oral history).”
Soha nem gondolt rá, hogy történelmet is végezzen, a biológiát és a földrajzot szerette, azonban szívügye volt Siter és a Hegyköz, hiszen huszonhárom évet tanított itt, és amelyről őelőtte senki nem írt, olyannyira nem, hogy még a térség körvonalait is neki kellett meghatároznia. Élete legnagyobb munkáját emlegetve, büszkén meséli el, hogy úgymond Jakó Zsigmond avatta őt fel, amikor levélben dicsérte meg Hegyközről írt monográfiáját, mondván, hogy így kell megírni egy kistérség történetét. „Ismertük egymást, és egyszer, mielőtt elmentem volna kutatni, meglátogattam. Mondta, hogy kölcsönözhetek a könyvtárából, megegyeztünk, hogy jövök, de végül sose mentem többet. Minden történész úgy ismerte, hogy ő aztán nem szokott dicsérni senkit, csak kritizálni, szóval nagy megtiszteltetésben részesültem. Mint kistérséghez, globálisan álltam hozzá a témához. Kiindultam a bihari várból, amelynek településtörténete nyomán jött létre a többi település a térségben. Nem egyenként láttam neki ezeknek, hanem nagy összefüggésben vettem a dolgokat. Ezt kevesen csinálják, egyedül Jakó tudta, és ezért is dicsért meg, és persze, gondolom, azért is, mert nem voltam történész. Sok történész mondta később, miután megjelent a munkám, hogy ezzel simán megkapnám a doktorátust.”
1991-ben újraalapította az Erdélyi Kárpát Egyesületet (EKE), és megalapította a Bihari EKÉ-t, amelynek 2006-ig volt a vezetője. Búcsúzásának és az EKE tizenöt éves fennállásának évfordulója alkalmából írta meg A bihari turizmus történetét. Teljes katedrával tanított, és két civil szervezetet is vezetett, ezért munkássága remek ellenpéldával szolgál az elfoglaltság mentségével élők számára: „Mindenre rá lehet érni, ha igazán akarja az ember. Inkább érdektelenségről van szó, mert például a történelem iránt érdeklődők számára a hazafiság sosem elcsépelt. A múlt rendszerben elcsépelték, de azt másképp is értelmezték, mint ma.”
Házi múzeum
A beszélgetés „hivatalos részének” letudásával lassan megtörténik a körbevezetés. A falon függő guzsalyokról (egy rúd, amelyre a fonásnál használt rostcsomót kötik fel) beszél, amelyek közül a legfiatalabb 1942-es, a legidősebb pedig az 1800-as évekből való. Különlegesen értékes darabokról van szó, hiszen szerepel rajtuk faragásuk évszáma (a múzeumokban megtalálható legtöbb darab évszám nélküli), és annak a neve is, aki számára készültek. Mángorlók, vasalófák kaptak helyet mellettük, ezek is mind az 1800-as évek végéről, egytől-egyik datálva. „A cserépedények feléről nem tudom, hogy hol készült. Sok szakember jött el hozzám megnézni őket, de ők sem tudták megállapítani. A legtöbb korondi, aztán magyarhermányi, bánnfyhunyadi, désházai, margittai, etédi, szilágysomlyói, tordai, székelyudvarhelyi, kisbaconyi darabok. Nekem van a legnagyobb révi gyűjteményem – legalább száz darab –, mennyiségben, minőségben és régiségben egyaránt.”
A kincsek sorában végezetül előkerül egy sótartó is, amelyet Benedek Elek lánya ajándékozott neki: „Öcsém Benedek Elek rokonát vette feleségül, Benedek Esztert, eljegyzésük pedig a Benedek kúriában volt megtartva, és Flóra néni, a Benedek Elek lánya volt a házigazda, aki nekem ajándékozta ezt a sótartót, de úgy, hogy előttem szedte ki a sót belőle” – meséli Dukrét Géza.
A néprajzi relikviák szemrevételezését követően a tanár úr szakkönyvtárának néhány címén is átfutunk, és mint mindenki, aki ellátogat hozzá, én is abban a kiváltságban részesülök, hogy felajánlja, nyugodtan kölcsönadja bármelyik kötetét – hozzátéve, hogy „csak kapja vissza”. Élek a lehetőséggel, és kiválasztok egyet. Megígérem, hogy visszaviszem.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)