"Szórványtábort rendezett Ádámoson az ALKISZ (Alsó-Kis-Küküllő Menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége), melyen 2001-ben 40, tavaly 50, míg idén 152 gyerek és fiatal vett részt. Az ádámosi, vámosgálfalvi, désfalvi, szászcsávási, sárosi, héderfájai, küküllő-széplaki gyerekekhez dicsőszentmártoni, marosvásárhelyi és Németországba kitelepedett, többnyire IV-VIII. osztályos gyerekek is társultak, számolt be Gagyi Zoltán szervező. /Simon Virág: Szórványtábor Ádámoson. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./"

"Désfalván első alkalommal szerveztek gyermektábort a helybeli református templomban és a művelődési otthonban. A 60 helybeli, abosfalvi és küküllőszéplaki gyermek a játékos módszerekkel előadott bibliai történeteket sajátíthatta el. Désfalván 380 református, 400 unitárius és 100 ortodox él. A nagyszámú magyar anyanyelvű lakos ellenére román igazgatót és aligazgatót neveztek ki a helybéli általános iskola élére. A tanintézetben összevont osztályok működnek. Apadó település, hiszen a tavaly a 10 temetéssel szemben mindössze két újszülöttet kereszteltek. A désfalvi gyülekezethez tartozik az abosfalvi leányegyházközség, 50 lélekkel. A fogyatkozó gyülekezet összekovácsolása céljából alakult a 20 fős ifjúsági csoport. /Nagy Annamária: Gyereknapok Désfalván. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 15./"

Az Alsó Kis-Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (ALKISZ) idén negyedik alkalommal szervezett Ádámoson szórványtábort. Míg első évben csupán 40 helyi gyereknek biztosítottak vakációt, idén már 180 IV-VIII. osztályost fogadtak. Az egyetemistákból, fiatal tanárokból álló ALKISZ elődleges célja: a többnyire szórványban élő magyar diákok közötti kapcsolatok kialakítása. Július végétől a vámosgálfalviak, désfalviak, szászcsávásiak, magyarsárosiak, héderfájiak, küküllőszéplakiak, bonyhaiak és bethlenszentmiklósiak táboroznak. A gyerekek a népművészetről, a hagyományokról és a magyar helyesírásról hallgathatnak előadásokat. /(simon): Folyamatosan bővül az ádámosi szórványtábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 23./

Júl. 26-tól a vámosgálfalvi, désfalvi, szászcsávási, magyarsárosi, héderfáji, küküllőszéplaki, bonyhai és bethlenszentmiklósi IV-VIII. osztályos gyerekeket fogadja Ádámoson a szórványtábor, melyre az Alsó Kis-Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (ALKISZ) szervezésében idén negyedik alkalommal kerül sor. A gyerekek a népművészetről, hagyományainkról, az egészséges táplálkozásról, a magyar helyesírásról hallgathatnak előadásokat, majd kézműves-tevékenységek, helyesírási vetélkedők során életbe is ültethetik a tanultakat. /Szórványtábor Ádámoson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

Az Ébresztő nevet viselő gimnazista lap, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium és az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúsági Szövetség (ALKISZ) szervezésében május 27. – június 5. között zajlanak a II. Ébresztő Gimnazista Napok. Harangláb általános iskolája május 28-án az Ébresztő gyermeknap nevű rendezvénynek adott otthont, ahol megjelentek a désfalvi, magyarkirályfalvi és a küküllődombói általános iskolák és a Traian Gimnázium képviselői is. A négy tanintézmény jó néhány éve testvériskolai kapcsolatokat ápol, a tanulók találkoznak, együtt szórakoznak, együtt ünneplik közös lapjukat, az Ébresztőt. Az Ádámoson évente megszervezett ALKISZ szórványtábor újabb lehetőséget nyújt az ismerkedésre. Május végén az ALKISZ ifjúsági szervezet tábornépszerűsítő karavánt indított, melynek első állomása Dicsőszentmárton. Június negyedikén gyalogtúrát szerveznek Magyarózdra. A II. Ébresztő Gimnazista Napok június 5-én a dicsőszentmártoni magyar gimnazista gálával zárulnak. Az ünnepségen fellép a szászmedgyesi Báthory István Gimnázium színjátszó csoportja, a Traian Gimnázium néptánccsoportja és furulyaköre, jelezte Gagyi Zoltán, a Traian Gimnázium tanára, az Ébresztő diáklap irányító szerkesztője és az ALKISZ vezetője. /Mészely Réka: II. Ébresztő Gimnazista Napok. Iskolaszépítés Dicsőszentmártonban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./

Maros megyében a múlt heti esőzések miatt Gyulakután és környékén 320 családi házat, háztájit öntött el a víz, a kutak megfertőződtek. A további felhőszakadás sújtotta települések: Cserged, Kiscserged, Hidegkút, Nagyadorján, Szentháromság, Vámosgálfalva, Nyárádgálfalva, Kerelőszentpál, Búzásbesenyő, Csittszentiván, Bergenye, Mikefalva, Désfalva. A károk felmérése folyamatban van. /Megint a víz volt az úr! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./

Az egyházak kifosztása földreformmal kezdődött, majd jött az egyházi iskolák államosítása, könyvtárak, levéltárak, anyakönyveket elkobzása. Amikor mindez lezárult, következett a kegytárgyak megdézsmálása. Bukarestben elhatározták, hogy közgyűjtemény jellegű nemzeti történelmi múzeumot alakítanak ki. A múzeum anyagát a nagyobb városok gyűjteményeiből és az egyházaktól szedték össze. 1971 tavaszán páncélozott jármű állt meg többek között néhány unitárius egyházközség lelkészi hivatalánál, és az előzetesen elkészíttetett leltár alapján felszólították a lelkészt, hogy adja át az egyházközség legértékesebb tárgyait a bukaresti múzeumnak, úgymond megőrzésre. Ami az unitárius egyházat illeti, Nyárádszentmártonból, Désfalváról, Küküllődombóról vittek el egy-egy kelyhet, Kolozsvárról egy kisebb úrvacsorai tányért /pathénát/ és egy nagyobbat 1560-as évszámmal. Az úgynevezett megőrzést évente igazolták egészen 1990-ig, utána csak ritkábban. Időközben az egyházak többször visszakérték kegytárgyaikat, de válaszra nem méltatták őket. 1990 áprilisában azután sok levelezés után, három darabot, a nyárádszentmártoni és désfalvi kelyhet, valamint a kolozsvári pathénát visszaadták. Azóta többször kérték a további kegytárgyak visszaadását, de sorozatos miniszteri utasítások ezt megakadályozták. 2000-ben már törvény írta elő jogos tulajdon visszaadását. Végül a minisztériumi bizottság véleménye alapján engedélyezték a visszaszolgáltatást. Elmentek Bukarestbe, hogy elhozzák a kegyszereket. A múzeum türelmet kért addig, amíg a törvény végrehajtási utasítását kibocsátják. Ezzel is eltelt két év. Újabb levélben kérték a törvény végrehajtását. Levelezés közben megkérdezték: miért kérik vissza. A minisztériumi bizottságnak újra jóvá kellett hagynia a visszaadást. Ez megtörtént 2005 áprilisában. Kiderült, hogy csak a kolozsvári úrvacsorai tányért adják vissza. A küküllődombói kehely a szakértők véleménye szerint a XIV. század végén vagy a XV. század elején készült gótikus munka. Tehát kb. 600 éves. Emiatt ez kincstári besorolást adták neki, ezért miniszteri rendeletre volt szükség kiadásához. Lassan ez is megszületett, 2005 május végén megkapták a kelyhet is. Harmincnégy év telt el a kegytárgyak elvétele és visszaadása között. /Mikó Lőrinc egyházi tanácsos: Unitárius kegyszereink. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

Közösségkovácsoló erővel bírt az a szavalóverseny, melynek a mikefalvi református templom adott otthont december 10-én és melynek központi témája az adventi ünnepkör. Harmincöt szavaló gyűlt össze a Dicsőszentmárton környéki Kis-Küküllő menti településekről a Takács lelkészházaspár meghívására. A szavalóversenyt évente meg szeretnék rendezni, úgy, hogy mindig egy-egy jeles naphoz kötődne. A versenyre benevezett általános iskolás diákoknak Reményik Sándor Kegyelem című verse mellett egy szabadon választott költeményt is magukkal kellett hozniuk. A küküllőszéplaki, gógáni, gógán-váraljai, bonyhai, mikefalvi, szászcsávási, désfalvi, haranglábi, szőkefalvi, dicsőszentmártoni, királyfalvi szavalók ünnepi hangulatot varázsoltak. /Mészely Réka: Karácsonyról, csillagokról…Adventi szavalóverseny Mikefalván. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

Július 2-án zsúfolásig megtelt Désfalván az unitárius templom. Szentgyörgyi Sándor unitárius lelkész meghívására kapcsolaterősítő ünnepségre gyűltek össze a helybéli unitáriusok és vendégeik, az amerikai Belmont város testvéregyházközségének 25 fős csoportja. Az amerikai vendégek koncertet adtak. /Tóth Katalin tanítónő, Magyarsáros: Kopjafaavatás Désfalván. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./

December 4–6-a között Fehéregyházán, a Petőfi-emlékhely közelében épült Millenniumi unitárius templomban ült össze az erdélyi unitárius egyház zsinata, hogy megválassza a soron következő püspököt és lelkészeket szenteljen. A testület Bálint-Benczédi Ferencet választotta meg püspöknek. A zsinati ülés előtt a jelöltek a hat egyházkörben (esperességben) programismertető körúton vettek részt, amelyen Szabó Árpád leköszönő püspök az unitárius egyház aktualitásairól, a jelenlegi helyzetben mutatkozó feladatokról és kihívásokról beszélt. Megválasztották a többi vezetőt is. Az új egyházi főjegyző Nagy László marosvásárhelyi espereslelkész, a közügyigazgató – vagyis az egyházi döntéshozás törvényességének őre – Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, a két főgondnok pedig Csáka József székelykeresztúri mérnökigazgató és – második mandátumával – Máthé Dénes kolozsvári egyetemi docens lett. -A zsinati napon, december 6-án tizenöt lelkészt szenteltek fel. Bálint-Benczédi Ferenc /sz. Segesvár, 1952/, Marosvásárhelyen, majd Désfalván szolgált. 1994-től a Kolozsvár-belvárosi egyházközség lelkésze. Az Alaptörvény értelmében a megválasztásától számított 30. napon – vagyis január elején – veszi át tényleges püspöki jogkörét. /Jakabffy Tamás: Bálint-Benczédi Ferenc az Erdélyi Unitárius Egyház új püspöke. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Ezer példányban (!) jelent meg a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont és Alapítvány valamint a Nagybükki Néprajzi Társaság folyóirata, a Kútfő [2009. Tavasz – Tél, V. évfolyam 1–2., (910.) szám]. Néhány közlés a kiadványból: A csíki magyar örményekről ír Beder Tibor, illetve az Ajtony Gábor–Ajtony Zsuzsa szerzőpáros; a csíkszeredai dalegyesület történetét Gergely András taglalja; István Lajos a régi korondi lakodalom leírására vállalkozott; Adorjáni Károly a désfalvi aratókalákáról, Gidó Mária a Felső- Nyárádmente „Szentföldnek” is nevezett tájegységének határkerülési szokását idézte fel. /(bölöni): Gazdagon buzogó Kútfő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./

A közösségért Héjjasfalván
A Héjjasfalvi Református Egyházközség és a Héjjasfalvi Kulturális Egyesület kéz a kézben igyekszik a helyben élő lelkek ápolására, gazdagítására. Összefogjuk és összefonjuk a hitnek, szellemi és népi szálaknak fonalát, oly módon, hogy bizalmat keltsünk a megmaradásra, értelmet a munkálkodásra és közösségi életre nézve. Tevékenységeink, rendezvényeink is erre céloznak; így született meg legutóbb a Falva Találkozó gondolata, amelyet meg is szerveztünk július 8-án, vasárnap.
Saját falvaink jelenlegi és hazalátogató népe mellett meghívást intéztünk olyan települések egyházközségei felé is, melyek szintén a -falva nevet viselik. Így látogatott Héjjasfalvára képviseletben Magyarkirályfalva, Sövényfalva, Désfalva, Abosfalva, Mikefalva, Fiatfalva, Alsóboldogfalva, Bikfalva, Lécfalva, Kézdimárkosfalva, és ünnepeltünk együtt a Falva Egyházközségek I. Találkozóján. A templomi istentiszteleten a résztvevők gazdagodhattak a hitbeli táplálékkal, melyet Isten igéje kínál, és a szellemi-történeti beszámolók által, melyeket a megjelenők elhoztak hozzánk. Megtudtuk így az illető -falva neveknek a tényeken vagy legendákon alapuló eredetét, és betekintést nyertünk a közösségek életébe. Jelképértékkel bírt az az állótérkép, mely kézi kivitelezéssel készült, és magán hordozza Erdély több mint 200 -falváját, melyek között a magukét képviselők a bejelölt helyre feltűzték templomukról készített fényképüket. A térkép, az igék, a szeretetteljes gondolatok felemelő érzést nyújtottak, ugyanakkor büszkén és meghatódva hallgattuk a helyi Zeyk Domokos Fúvószenekar szolgálatát, szemléltük a felsorakozó népviseleteket, adhattunk és vehettünk át XIII. századi templomos emléklapokat, könyvjelzőket. Az együttlét bográcsos szeretetvendégséggel és asztalitenisz-bajnoksággal folytatódott, mely alkalmat kínált a közvetlenebb ismerkedésre, a -falvák és emberi lelkek egymáshoz való közeledésére.
Vendégeink hazautazása után mi, héjjasfalviak még szorosabb összefogásban folytatjuk elkezdett munkánkat. Vakációs hetet szervezünk gyermekeink számára, furulyakört indítunk, mely iránt nagy a lelkesedés iskolásaink részéről, akik tanulmányaikat több helyen folytatják, de ezáltal is itthon, együtt gyarapodhatnak; a helyi újságot, a gyülekezeti lapot továbbra is kínáljuk olvasóinknak; közeleg a július vége és közismert nevén a Petőfi-ünnepély, melyet igyekszünk a lelkekbe is visszahonosítani, nemcsak az emlékhelyek mellé; óvodánk támogatásával buzdítunk családokat az anyanyelvi oktatásban való megmaradásra, ifjúságot, fiatal házasokat hívunk közösségi együttlétekre, akár kirándulásra, s minden alkalmat megragadunk arra, hogy a helyi magyarság egyházában és nemzetében öntudatosan lépjen előre. E célkitűzések megvalósítására irányuló fáradozásainkat anyagiakkal buzdította a Communitas Alapítvány, Maros Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., melyekért ezúton is köszönetet mondunk.
Napok, hetek, nyarak, alkalmak és ünnepek tovaszállnak, újakat indítunk és szervezünk, ápolunk és igyekszünk. Ablakon kinézve, felkeléskor és lefekvéskor, e két mozzanatot átfogó minden időpontra nézve a templom napórájának felirata arra emlékeztet: Ora et labora. Az egyházközség és az egyesület kéz a kézben, imádkozva dolgozik az egyházért, a faluért, céltudatosan a közösségért. Iszlai Júlia
Népújság (Marosvásárhely)

Volt egyszer egy Makk-féle összeesküvés, és mártírokká lettek hőseink
Az erdélyi magyarság nem csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét őrzi kegyelettel. Mikor a nemzet porba hullt, reményt vesztett, székely hősökben lobogott fel újult erővel, hatványozottan a szabadságvágy. A ’49-es kegyetlen megtorlások dacára volt merszük, bátorságuk szervezkedésbe, harcba kezdeni. Ők a Makk- féle összeesküvők. Székely vértanúkként eddig hármukat ismerte jobban a világ. A Marosvásárhelyi Rádió szorgalmazására újabb nevek, történetek kerülnek be a köztudatba. Az ott elhangzott műsor szerkesztett változatát most olvasóink is kézbe vehetik. A szerzők: Bakó Zoltán, Gáspár Sándor, Kádár Gyula, Ötvös József és Vajda György.
Bágy leghíresebb szülötte
Pár évvel ezelőtt Papp Vilmos, Budapest-Kőbánya református lelkipásztora könyvet írt a nevezetes magyar református presbiterekről Őrállók címen. Akkor keresett meg engem is, hogy esetleg valamilyen festményt, rajzot, esetleg kőlenyomatot ismerünk-e Török Jánosról, a székely vértanúról, marosvásárhelyi presbiterről. Könyvekben és a Teleki Tékában való utánajárás nyomán szomorúan állapítottuk meg: nem maradt róla semmilyen rajz, de személye és emléke mégsem ment feledésbe.
A marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű felirata utal székelyföldi származására. Bágy a Homoród mente székely unitárius falvai között ma is élő református közösség. A közel kétszázan ott élő bágyiak ma sem felejtették el falujuk leghíresebb szülöttjét, az iskola előtt egy kopjafa emlékeztet: itt született 1806-ban Török János.
Korának jól bevált gyakorlata szerint a szorgalmas székely fiút tízévesen beíratták a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol előbb szolgadiákként, később pedig magántanítványok oktatójaként végezte tanulmányait. Tizenhat évig volt a kollégium tanulója, majd az erdélyi négy református kollégiumban tett sikeres vizsgája nyomán külföldi tanulmányútra mehetett. Berlini peregrinációja után hívják meg a marosvásárhelyi református kollégiumba történelemtanárnak, majd a teológia professzora lesz itt haláláig.
Az 1848-as magyar szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. A császárhű tanárok – köztük Bolyai Farkas – ellenezték a fiatalok hadba vonulását. Török János harcra, szabadságharcra buzdította tanítványait. 1848 őszén Gedeon tábornok könnyen bevette Marosvásárhelyt, és Török János professzort több társával együtt túszként Nagyszebenbe záratta, ahonnan csak féléves rabság után Bem József tábornok honvédjei szabadították ki.
Világos nem ölte meg a szabadságvágyat
A levert forradalom után a nép egy részében még ott égett a szabadság vágya. A Makk József ezredes által szervezett mozgalom egyik erdélyi összekötője és irányítója lett bágyi Török János. A Makk-féle összeesküvés leleplezése után, 1852-ben Gálffy Mihály sógorával és Horváth Károly nevű tanítványával együtt letartóztatják, újból Nagyszebenbe zárják, ahol a haditörvényszék 1853. október 11-én kötél általi halálra ítéli őket.
1854 márciusában hozzák vissza Marosvásárhelyre, és március 10-én a Postaréten kivégzik. Halálával megszűnik Marosvásárhelyen a teológiai oktatás, azaz a lelkészképzés. Bágyi Török János nemcsak azért volt a marosvásárhelyi református kollégium egyik híres és nevezetes tanára, mert 48 évesen vértanúhalált halt a magyar szabadságért, hanem az ötödfél évszázadnál is öregebb székelyföldi kollégium jól képzett nevelője volt. Nyomtatásban megjelent tankönyvei mellett 33 műve maradt kéziratban. Egykori tanítványa, Deák Farkas így emlékszik vissza rá: "Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni. Sok szegény székely fiú megkönnyezte, meggyászolta, kiknek ő atyja volt. Nem egy özvegy nő kereste fel és öntözte könnyeivel sírját, kiknek gyermekeit atyai gyámsága alá vette és embert csinált belőlük".
Visszacseng a múlt
Magyar és szűkebb hazánk, Erdély történelmében is vannak, akik megérdemlik, hogy nemzeti panteonba kerüljenek, és ne csak ünnepekkor, megemlékezésekkor említsék a nevüket. Ezt érdemeli a firtosmartonosi Gálffy Mihály is, akinek élete, tragédiája példaértékű a mai és a jövőbeli fiatal generációknak is. Elemi iskoláit szülőfalujában, Firtosmartonosban, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban az alma materében rendezett nagyszabású vívóversenyen mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája lett, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Itthon alapozta meg tudását és indult el a fényes karrier útján. Igazságérzete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. Mi sem lehet nemesebb eszme, mint az idegen elnyomás és hatalom ellen küzdeni, olyan egyetemes polgári értékek mellé szegődni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, a prosperitás, amelyet egy új világrend megteremtése jelentett volna. De mint oly sokszor, a történelem most is megismételte önmagát. A nagyhatalmak összefogtak, hogy az "ősi rendet" megvédjék: katonai túlerővel, cselszövéssel, árulással, az együtt élő nemzetek összeugrasztásával. Visszacseng a múlt most is, amikor azon vitatkozunk, hogy ki a létjogosultabb a Kárpátok ölében, kinek a szimbólumai erősebbek, s azokat kiáltják ki hősöknek, akik a nagyhatalmak játékában arra kényszerültek, hogy békésen együtt élő nációk húsába harapjanak.
Mi lett volna, ha sikerül?
A marosvásárhelyi Postaréten felállított obeliszk felkiáltójel. Üzenet a múltból a jelennek, s iránymutató a jövőnek. A Makk-féle összeesküvésben résztvevők hittek abban, hogy meg tudják fordítani a történelem kerekét, hogy mindenek fölött győz az eszme, amely tiszta, őszinte s haladó, hittek Kossuth Duna menti köztársaságában, s abban, hogy az emigrációba menekült politikus visszatérte elég lesz ahhoz, hogy a kioltott forradalmi láng újra, lobbanjon. Gálffy Mihály nem kevesebbet vállalt magára, mint azt, hogy a száműzetésből hazatérő Kossuth Lajost erdélyi hatalomra juttassa. El lehet játszadozni a gondolattal: mi lett volna, ha sikerül? Milyen gazdasági fejlődés indulhatott volna be a szabad és független Erdélyben, ha Kossuth, Széchenyi és a kor haladó magyarjainak eszméi megvalósulnak? De a nagyhatalmi érdekek nem ezt akarták. A franciák, akiktől az összesküvők segítséget kértek, elárulták őket. 1918-ban, 1956-ban is hiába várta e kis ország(rész), hogy melléálljanak. Az árulást követően kémek hálózatával ásták alá azt a szervezkedést, amely nemcsak egy szűk körű csoport érdekeit szolgálta volna. S került Júdás elég, pl. a kisgörgényi Bíró Mihály földbirtokos, aki az összeesküvőket kiszolgáltatta az akkori hatóságoknak. Sorsuk megpecsételődött, és azt hiszem, büszkén vállalták a kihallgatás, a nehéz börtön kálváriáját, a halálos ítéletet.
Amikor 1854. március 10-én a székely vértanúkat Marosvásárhelyen keresztül állig felfegyverzett katonák a postaréti vesztőhelyre kísérték, a lakosok tiltakozásul fehér szalagot tűztek ki ablakaikba. A béke szimbólumát egy olyan városban, amely, ha nem esik az árulás áldozatául, talán az új forradalom központjaként eltörölhette volna Világos szégyenét. Ezt a gesztust sem szabadna felednünk, s most is eszünkbe juthatna, amikor javában dúl a "zászlóháború". Jó lenne, ha 159 évvel a szomorú esemény után úgy emlékeznénk Marosvásárhelyen a mártírokra, hogy fehér szalagokat fonunk együtt: magyarok, románok, szászok és zsidók, azoknak a leszármazottai, akiket évszázadokon keresztül a nagyhatalmak átvertek. Gálffy Mihály és a névtelen hősök áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha tanulunk végre sorsukból.
Gálffy Mihály drágán megfizetett az eszméért. Feleségét, Rozáliát is halálra ítélték, végül a kufsteini várbörtön hűvös falai között végezte. Két árvát hagytak maguk után. Nem világra szóló történet, de tanulságos. Tanulságos?
Hol zsarnokság van...
Jó száz évvel a székely vértanúk kivégzése után fogalmazta meg az önkény, a zsarnokság lényegét Illyés Gyula. Mert a Habsburg ugyanolyan kegyetlen és öntörvényű volt, mint a későbbi kommunista. Olykor még ismétlődtek is a történések. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Horváth Károly fiatal földbirtokos teleki házába vezetett Rózsafi útja, amikor a Makk- féle összeesküvés szálait kezdték bogozgatni. És hová máshová mehetett volna nagyobb biztonsággal, mint az alig huszonhárom éves székely birtokoshoz, akinek zsenge kora ellenére már komoly forradalmi tapasztalat állt a háta mögött. Ahhoz a Horváthhoz ment, aki a forradalom kitörésekor azonnal nemzetőr tisztnek jelentkezett, s amikor az oroszok betörtek, a Kossuth-huszárokkal vágta a rendet az ellenség soraiban. S aki Kazinczy tábornok oldalán állt akkor is, amikor Zsibónál le kellett tenni a fegyvert. Ahhoz a fiatal földbirtokoshoz ment, aki nem menekült sem török, sem olasz földre, de a külföld felé igyekvő menekvőket segítette, hogy átjussanak a határokon. Tudta-e, hogy rá itt még szükség lesz, sejtette-e, hogy még egyszer el kell mennie iskolái városába, arra az utolsó, vissza nem forduló útra?
Ma már talán senki nem tudja, hol van az a szőlős Balavásáron, a Horváth Károly szőlőse, ahol a bukás elindult. Vagy folytatódott? De azt tudjuk, hogy hol volt Nagyszebenben a székely vértanúk fogdája, tudjuk, hogy hol volt Vásárhelyen az utolsó éjszakájuk, mint ahogyan tudjuk azt is, hogy mit mondott Horváth az őt szólásra bírni akaró Tapfernernek. Azt mondta: "Hiszem, hogy találtak önök most is árulót, de azért apportírozni ezt a becsületes székely népet a német nem fogja megtanítani soha."
Huszonöt éves volt Horváth Károly, amikor a vásárhelyi Postaréten kivégezték. Elfogatásakor az osztrák törvények értelmében még kiskorúnak számított, hisz nem töltötte be a 23. életévét. Kijárt volna neki a kiskorúakat illető mentesség. De nem járt ki. Mint ahogyan valamivel több mint száz évvel később nem járt ki Mansfeld Péternek sem. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Várady József és társai…
A Makk-féle összeesküvés külön fejezete volt a Várady József vezette mozgalom. Várady akkor vállalja a fegyveres ellenállás szervezését, amikor a Marosvásárhely központú székely összeesküvés már elbukott. Ekkor vakmerőségre, bátorságra, makacsságra, nagy elszántságra és önbizalomra volt szükség. Várady épp ilyen adottságokkal rendelkezik. Az alig 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvéd, negyvennyolcas huszár a legalkalmasabb személy egy székely szabadcsapat szervezésére.
Várady 1852. július közepe táján érkezik Háromszékre. Kezdetben a Sepsiszentgyörgy környéki falvakból szervezi a mozgalmat, majd az erdővidéki Bibarcfalván. A később vértanúságot szenvedő bibarcfalvi Bartalis Ferenc mint levélhordó kétszer jár Makk ezredesnél Bukarestben, írásbeli és szóbeli utasításokat közvetít. A titkos mozgalom Háromszéken eredményesebben működik, mint más régiókban. Így például a mátisfalvi Benő Miklós egymaga félszáz fős szabadcsapatot fegyverez fel. Várady kapcsolatot létesít a csíki vezetőkkel is. 1853. október 2-án Bibarcfalváról – ötvenfős csapata élén – Csíkba indul. Terve az, hogy a csíkszentkirályi erdőkben bevárja a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd egyesült erővel megtámadja a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat. A pénztárakban talált pénzzel tovább növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, majd egyesül a külföldről érkező, a Makk ezredes vezette sereggel. Mivel a táborozók összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal, mert azok nem ismerik a szabadcsapat céljait, a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága hamar tudomást szerez róluk, és 1853. október 6-án nagyszámú katonaságot küld ellenük. A hadsereg meglepetésszerű támadása miatt a szabadcsapat felbomlik.
Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést, a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítél.
Akik nélkül nem teljes a kép
Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig nélkülük nem teljes a kép, áldozatuk éppoly nemes és éppoly mérhetetlen, miként Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly áldozata. Közkatonái voltak a szabadságharcnak, közkatonái az összeesküvésnek, mártírjai a szabadság iránti küzdelemnek.
Életükről, halálukról alig tudunk valamit, pedig fordulatos sorsukról, jelkép értékű életükről még ma is filmet forgathatnánk.
Május 27-én Marosvásárhelyen végezték ki őket, csaknem egy hónappal katonai parancsnokuk, Várady József kivégzése után.
Bertalan László katona volt, szökött katona. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853 március 4- én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában, amely arra készült, hogy kirobbantsa a fegyveres felkelést, de legalábbis kiszabadítsa az összeesküvés fogságba került vezetőit.
Bertalan László Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül néhány könyvből és internetes publikációból megtudni róla.
Vajon hogyan került a Coronini gyalogezredbe, amelynek egyik százada Szentágotán állomásozott?
Büntetésből besorozott honvéd lett volna, ahogyan még sok százan a szabadságharc leverése után évekig a császár katonái lettek? Életkora alapján Bertalan Lászlóról leginkább erre gondolhatunk. Hiszen a forradalom lendülete sok fiatal legényt vitt a szabadságharc zászlói alá.
Ráadásul Erdővidéken, Bodvajon öntötték Gábor Áron több ágyúját is, az erdővidékiek ugyancsak szép számban voltak jelen a szabadságharc egységeiben. Tán legnagyobb Bibarcfalván volt a szabadságvágy. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Úgy tűnik, ebben az erdővidéki faluban sokkal nagyobb volt a változás iránti vágy, hiszen szinte önálló egységet lehetett volna szervezni a bibarcfalviakból, akik bekapcsolódtak a szabadságharc újraindításáért megkezdett szervezkedésbe.
A Coronini gyalogezredet különféle helyszíneken említik a hadtörténeti utalások, szegény Bertalan László összejárhatta a Habsburg birodalom több országát-tartományát, amíg fátuma Szentágotára nem vezérelte. Innen már megszökött. Két nap gyaloglás árán is hazajuthatott az erdővidéki medencébe.
Szökött katonának bujkálnia kell, de Bertalan nyugodtan meghúzódhatott volna a havason, pásztorként, amíg lecsendesedik a világ. De Bertalan László mindjárt az elején belép a szabadcsapatba, sőt felelős megbízatásokat is vállal – élelmet rekvirál a bajtársainak.
Bár a székelység is forrongott, a krími háborúban az oroszok és törökök szembekerülése azzal a lehetőséggel kecsegtette a szabadságharc híveit, hogy itt az alkalom újrakezdeni a harcot, de a szerveződő csapat mégsem kapott tömegtámogatást. Néhány hét után már nehéz volt adományokból élelmezni is a kis sereget, nemhogy tovább fejleszteni. Így az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. 12 embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8-10-12 év fogságot kaptak "ke-gyelemből". Az ítéleteket április 6- án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. Ennek a bravúrnak a részleteiről hallgatnak a krónikák. Egy hónapig is üldözték a szökevényeket, amíg sikerült újra elfogni őket és végrehajtani rajtuk az ítéletet.
Bertalan László is Marosvásárhelyen halt meg, 1854. május 27-én, 159 évvel ezelőtt.
Halálos ítéletét kétszeresen is példastatuálásnak tekinthetjük, hiszen fegyveres fellépése neki sem volt súlyosabb, mint társainak. De ő szökött katona volt – valószínű, hogy erőszakkal sorozták be, de ez nem lehetett mentsége a hadbíróságon. Az erőszakos vagy csalárd toborzás megszokott módszer volt abban az időben a világ legtöbb abszolutista hadseregében. Ugyanakkor fegyverrel rekvirált élelmiszert – egy ökröt – a csapatnak, tehát az állami hatóságok hatáskörét sértette. Ezt pedig nem tűrték.
24 évesen akasztották föl.
Alig fél esztendeig tartott a vitézi élete
A székely vértanúk közül Benedek Dánielről tudunk a legkevesebbet. 26 éves volt, amikor meghalt. Petőfi 26 évesen egész életművet hagyott maga után, Benedek Dániel talán ezután mutathatta volna meg, mire képes.
Bibarcfalvi legény, a szökött katona, Bertalan László kenyeres pajtása. Miután Bertalan hazaszökött az osztrák seregből, együtt állnak be Váradyhoz. Benedek Dániel fiatal feleségét és pici gyermekét is otthon hagyta.
Számára alig fél esztendőt tartott a vitézi élet – hacsak nem volt ő is azelőtt a nemzetőrségnek vagy a honvédségnek katonája. De erről nem szólnak a források.
Csak arról, hogy a halálos ítélet végrehajtása elől megszöktek, és csak alig egy hónap után tudták csak elfogni őket.
Hogy sikerült megszökniük? Sokatmondó az a csend is, amely ezt a történetet övezi.
Legényes dac, vagy a remény tartotta őket a környéken? Nem tudni már, pedig a hegyeken át a két legény átjuthatott volna Moldovába, s ahogyan sok ezren, a száműzetés éveit ők is átvészelhették volna.
De maradtak.
Benedek Dánielt is utolérte a végzete, április 20-án megszökött ugyan, de május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Mrosvásárhelyre hurcolták, és május 27- én már pergett is a dob, a hóhér végezte feladatát.
Máig rejtély, hogy miért hiányzik nevük is az obeliszkről, hiszen áldozatuk ugyanakkora – életükkel fizettek a szabadság álmáért. Katonának szegődtek – de odaadásuk, helyzetfelismerő képességük mutatta, hogy tehetséges, többre hivatott emberek voltak – ám sorsuk másként fordult.
Árulóvá, esküszegővé viszont nem váltak soha.
Bibarcfalva három vértanút is adott a magyar szabadságnak. Mindhárman Székelyföldön nyugszanak – ketten Marosvásárhelyen, Bartalis Ferenc Sepsiszentgyörgyön.
És mennyi mindent nem tudunk meg
Az elítéltek között sok volt a mai Maros megye területéről származó. Íme, néhányuk: Bereczky Sándor torboszlói (12 év), Albert János sáromberki, Musnay Pál szentistváni, Gál Antal szentgericei (10-10 év), Kenderessy Elekné Boér Anna mikefalvi (ő az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott), Bitai Mihály mezőcsávási, Dózsa Sándor makfalvi (10-10 év), Demjén (Dimény?) Lajos marosvásárhelyi, Nagy Dániel mezőbándi, Horváth Gáspár vajai, Deák Farkas marosvásárhelyi (5-5 év), Hajnal Róza marosvásárhelyi (Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya), neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15- ről, Albert Márton vajai, Sófalvi József nyomáti (6 év), Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet marosvásárhelyi (8 év), s a désfalvi Boncza Imre, Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja, akit 10 évre ítélték.
Emlékük legyen áldott!
Népújság (Marosvásárhely),

Ének csendül Szászcsáváson
"Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!" – Kodály Zoltán ezen szavai fogadtak bennünket a szászcsávási Belle József Általános Iskola tantermében. Immár 9. alkalommal szervezték meg a Dézsi Ferenc (1950–2002) karnagy emlékének szentelt népdalversenyt. A család, a szervezők meghívására idén is igennel válaszoltak a környékbeli pedagógusok, és legjobb tudásuk szerint készítették fel diákjaikat a versenyre. Dicsőszentmárton, Héderfája, Désfalva, Harangláb, Vámosgálfalva és természetesen Szászcsávás iskoláiból összesen huszonhét tanuló vett részt a versenyen. A gyermekek négy kategóriában versenyeztek: előkészítő, első, másodikos, harmadikos és negyedikes, ötödikes és hatodikos, valamint hetedikes és nyolcadikosok. Példaértékű a közösség összefogása – helyi cégek, az egyház, a Mikefalvi Polgármesteri Hivatal, a helyi nőszövetség, a helybéli pedagógusok segítsége – és a család tisztelete Dézsi Ferenc karnagy emléke iránt. Dézsi Ferencre én is nagy szeretettel emlékezem, hiszen a gimnáziumban zenetanárom volt, a népzene és népi hagyományok nagy tisztelője és továbbadója, aki szeretettel tanított és táplálta bennünk, diákokban a népzene iránti szeretetet. A versenyen részt vevő diákokat, pedagógusokat és a közönséget Gólya Melánia, Dézsi Ferenc lánya köszöntötte. Csengő gyermekhang töltötte be a szászcsávási református templomot. A háromtagú zsűrinek: Szabó Gyula karvezetőnek, Molnár Miklós zenetanárnak és Vass Sándornak – aki a híres szászcsávási dalárda oszlopos tagja – igencsak nehéz dolga volt, hiszen a gyermekek minden csoportban jól teljesítettek, a kis tehetségek közül jó néhányan hangilag és a megválasztott népdalok szempontjából is kiemelkedően szerepeltek, azok pedig, akik kissé elbátortalanodtak, a kedves biztatásra újból próbálkoztak, és sikeresen előadták a versenyre megtanult népdalt. Szép küküllőmenti népdalokkal örvendeztették meg a közönséget a gyermekek. Jó volt Szászcsáváson lenni, olyan közösségben, ahol a hagyományokat, a népzenét a mai napig ápolják és az ifjabb nemzedéknek továbbadják, ahol tisztelik a nagy elődöket, a falu szülötteit, ahol őrzik, büszkén vállalják és megbecsülik magyarságukat. Kívánom, hogy a népdalverseny hagyománya is élő maradjon, sőt évről évre több környékbeli iskola vegyen részt ezen a megmérettetésen, hiszen közösségápoló, az együvé tartozást erősítő, megtartó ereje van gyermekeink és a magunk számára is. A verseny közben Mezei Bálint tizenkét éves szászcsávási iskolás, helybéli zenészcsalád sarja nagyszerű hegedűjátékát hallgathattuk a szászcsávási cigányzenekar repertóriumából.
Végezetül álljon az alábbiakban a négy kategória első három helyezettjeinek neve. Előkészítő és első, második osztály, I. díj: Doszlop Tamás, II. díj: Dézsi Dóra, III. díj: Hadnagy Jakab. Harmadik–negyedik osztály: I. díj: Florea Antónia, II. díj: Vinca Denisa, III. díj: Hidi Krisztina. Ötödik–hatodik osztály, I. díj: Gólya Kriszta, II. díj: Keszeg József, III. díj: Csizmadia Murvai Tünde. Hetedik–nyolcadik osztály: I. díj: Szántó Szabolcs, II. díj: Vass Imre Csaba, III. díj: Tóth Tímea.
Doszlop I. Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)

"Elmúlt farsang el, el, el…"
Farsangi mulatság Désfalván
Az immár hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságra került sor február 16- án délután 5 órától a Désfalvi Általános Iskolában. A mulatságra szép számban gyűlt össze a falu apraja-nagyja, akiket a különböző korosztályok sokszínű és érdekes előadással: színdarabbal, tánccal, bohózattal, népi gyermekjátékokkal örvendeztettek meg.
A közönséget Balázs-Kovács Erzsébet igazgatónőnk köszöntötte. Elmondása alapján elsősorban ezen közös foglalkozások közösségformáló erejét lehet kiemelni, a színes, kulturális jellegű bemutatók nevelő hatásai mellett.
Az előadások sorozatát a népviseletbe öltözött kis óvodások ünnepi műsora indította, akik télkergető, tavaszváró mondókákkal, farsangi énekekkel és népi gyermekjátékokkal vidították fel a szülőket, nagyszülőket, a jelen levő közönséget egyaránt.
Őket követte a felkészítő és második osztályosok előadása, amelyben egy fonójelenet során felelevenítődtek a régi szokások, a hagyományos leánykérés és a tánc sem maradhatott el.
Majd az első és negyedik osztályosok előadták a Három selyp leány című népmese színpadi változatát. Zárásként táncra perdültek a moldvai táncok közé tartozó Hoina és Ördög útja dallamára.
A felsősök sem hagyták magukat, vidám pillanatokat varázsoltak körünkben. Néhány furulyázást kedvelő lány a zenetanár irányításával népdalokat mutatott be, míg a modern táncot kedvelők a testnevelő tanár segítségével egy ritmusos táncösszeállítást és egy paródiát is előadtak A désfalvi vénasszonyok címmel. Nagyon jól tükrözve napjaink nyugdíjasainak hétköznapjait, mosolyt varázsoltak mindenki arcára.
A magyartanár által felkészített tanulók egy érdekes, mai, modern jelenetben a tanulók viselkedését, de főleg a tanuláshoz való viszonyulásukat mutatták be. A tanulók tréfás bemutatás közben sajátítottak el fontos információkat Petőfi Sándorról, a magyar irodalom legnagyobb, legismertebb csillagáról.
A kedves és jó hangulat sugárzott mindenki arcáról, együtt ünnepelt kicsi és nagy, fiatal és idős a késő délutáni órában, amikor észrevétlenül telt az idő, és a finomabbnál finomabb süteményeket fogyasztottuk, amelyek a szülők, nagyszülők jóvoltából kerültek az asztalra. Köszönjük szépen a sok finomságot! Közben a jelmezbe bújt kicsinyek bálján is részt lehetett venni, amikor kedvükre táncolhattak a nyuszik, cicák, boszorkák…
Szintén köszönet illeti az iskola vezetőségét lelkes támogatásáért, valamint az együtt tevékenykedő pedagógusokat is, akik lehetővé tették ezen sokszínű, kulturális, hagyományápoló délután létrejöttét.
Kívánjuk, hogy még számos éven át meg tudjuk ünnepelni e szép, hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságot, amikor együtt lehet a falu közössége. Múlt és jelen együtt van, együtt ünnepel és egymásért tevékenykedik. Tegyünk érte, hogy ez a hagyomány fennmaradjon, fontos részévé váljon életünknek. Egy közösség csak akkor marad meg a sodró idő rohamában, ha megtanul együtt ünnepelni, együtt lenni és egymásért valamit tenni a rohanó hétközna-pokban.
Gagyi Erika és Végh Enikő pedagógusok. Népújság (Marosvásárhely)

Él az anyanyelv szeretete a szórványban
Dicsőszentmártonban idén XXVI. alkalommal tartottuk meg a Küküllők menti tanulók népdaléneklő és szavalóversenyét a Kis-Küküllő Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének helyi szervezete égisze alatt. Egykor, 1991-ben dr. Kakassy Sándor RMDSZ-elnök javaslatára indítottuk el a szavalóversenyt, melyet utóbb népdaléneklő részleggel bővítettünk. Bebizonyosodott, hogy szükséges, jó és hasznos egy ilyen népes találkozó a szórványban, hiszen "a természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet" (Kosztolányi Dezső).
Idén két nap tartottuk a versenyt: május 21-én az általános iskolások és május 28-án a líceumi tanulók szerepeltek. A szavalók két szabadon választott verssel jelentkeztek, az éneklők két szabadon választott népdallal nevezhettek be.
Hetven általános iskolás szerepelt, 50-en szavaltak és 20-an énekeltek. A középiskolás tanulók közül 25-en jelentkeztek, ebből 21-en szavaltak és négyen énekeltek. Összesen 95 résztvevője volt a versenynek Bonyháról, Désfalváról, Dicsőszentmártonból, Haranglábról, Héderfájáról, Jobbágytelkéről, Küküllődombóról, Medgyesről, Segesvárról, Szászcsávásról és Vámosgálfalváról.
A díjazott tanulók könyvjutalmat vehettek át, ezeket Pataki László vámosgálfalvi iskolaigazgatónak és Fodor Józsefnek, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatójának köszönhetjük. Köszönet Csiki Erzsébet-Gyöngyi körfelelősnek, Szilágyi Anna-Rózsika, Márkos Zita tanárnőknek, valamint Kakassy Irénnek és Balázs Évának, a Kis- Küküllő Alapítvány kurátorainak, akik segítséget nyújtottak a verseny megszervezésében.
A gyermekszemek ragyogása, a népviseletbe öltözött gyermekek látványa még sokáig él bennünk.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)

A Küküllő egyházköri unitáriusok harmadik találkozója
Közösségben erősödik az összetartozás érzése
Július 16-án, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött a Küküllő-köri unitáriusok harmadik találkozója. Múlt évben Magyarsároson, a Ravaszlyuk dombtetőn zajlott a második találkozó, idén a Bethlenszentmiklósi Unitárius Egyházközség vállalta a házigazda szerepet, a helyszín pedig az Érsek család (Lőrinc és felesége, Irma) tulajdonábanlevő Tekenyős-tanya volt.
A Kis-Küküllő jobb partján fekvő falu lakói mellett Ádámos, Désfalva, Magyarsáros, Küküllődombó, Dicsőszentmárton és Medgyes gyülekezeteiből érkeztek az összetartozás érzését ismét megízlelni akarók, természetesen nem csak unitárius vallásúak. A szabadtéri istentisztelet kezdete előtt Szentgyörgyi Sándor Küküllő-köri unitárius esperes köszöntötte a közel négyszáz lélek alkotta ökumenikus gyülekezetet, melyben a reformátusok, a görög és római katolikusok, valamint a román ajkú ortodoxok vallásos óhaja az Élő Isten, egybegyűltünk,/ Te előtted megjelentünk…, továbbá a Szívemet hozzád emelem,/ És benned bízom Uram kezdetű egyházi énekekkel fonódott egybe. A tűző napon a tanyabeli fák árnyékát választották a résztvevők.
A szolgálattevők és a szervezők a fedett színpadon foglaltak helyet. Villanyorgonán Jenei Ildikó magyarsárosi énekvezér játszott, a közösségi imádkozást Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész vezette, aki a hordozható pulpitustól Lukács evangéliuma 24. része 17. verse alapján mondott alkalomra szabott, továbbgondolásra késztető prédikációt. A lelki táplálék a testi eledellel válhat teljessé, tudták ezt a szervezők: perceken belül megkezdődött a meghívóban jelzett gulyásfőző verseny. Eközben átrendezték a színpadot, és Veress Ferenc László házigazda lelkész a Csillagszeműek néptánccsoport szereplését jelentette be. A színpadi koreográfia Varga Attila és Bényi Delinke (mindketten a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes tagjai), valamint Miklós Judit és Miklós Erzsébet tanítónők hozzáállását tükrözte: a bethlenszentmiklósi és magyarbényei gyermekek felkészülten, örömmel ropták a táncot, teljesítményüket tapssal jutalmazta a közönség. Mindezt a helyi magyar iskola munkaközössége sikerének is nevezhetjük. Tánc után a gyermekek a szomjukat oltották a zöld lombok alatt, a minőségi kézműves-termékeket vásárolni vágyó felnőttek a nőszövetségi sátorban énekeskönyv- borítókat, varrottasokat és vésett-festett Házi áldást vehettek kézbe, a selfie-t készítő tizen- és huszonévesek képeket osztottak meg világhálós közösségi oldalakon.
A bográcsok alatt javában égett a tűz, a főzőcsapatok véleményvezérei omlós húsú gulyásról, laktató, finom ebédről beszéltek. A désfalviak szépen terített asztaláról falapítóról házi juhsajtot és szalonnát, ordát, főtt krumplit, kenyeret és vöröshagymát lehetett kérni és kapni. Egy vállalkozó kedvű férfi magához ragadta a mikrofont, majd nagy átéléssel szavalt (nem is egyszer!). A tanya tulajdonosa is színpadra lépett, és megmutatta, hogy nemcsak a közösség javára képes tenni, de szájharmonikázni is tud.
A kézmozdulatokban és a szavakban, a kínálásban és a mosolyban ott volt az emberi vallomás: örömmel vannak együtt, e közösségben jól érzik magukat. Ebben az érzésben még az sem tudta megzavarni, hogy a lemezlovasok időnként "száguldó" zenét szolgáltattak. A héttagú zsűri körútra indult, gulyáskóstolás után pontszámokat jegyeztek a papírra. A fiúgyermekek labdarúgó- edzőmérkőzése javában zajlott, amikor Szentgyörgyi Sándor esperes bejelentette, hogy eredményhirdetés következik.
A gulyásfőző vetélkedő harmadik díját Bethlenszentmiklós és Küküllő- dombó csapata kapta, a házigazdák emellett szervezői díjban részesültek. Ádámos második díjat kapott, míg Dicsőszentmárton és Magyarsáros egyaránt első díjnak örvendhetett. A désfalvi csapat a fődíjat vihette haza. Kiemelt különdíjat a medgyesi csapat kapott.
A zsűri elnöke Nagy Rozália dicsőszentmártoni énekvezér, lelkészfeleség volt.
Kőrösi Viktor Dávid Csíkszeredai magyar konzul magánszemélyként vett részt a találkozón (Bethlenszentmiklós a Kolozsvári Magyar Főkonzulátushoz tartozik), beszédében értékelte a szervezők munkáját, kiemelve a nemzeti összetartozás fontosságát. A konzul láthatóan jól érezte magát a rendezvényen, több emberrel is szóba elegyedett, és figyelemmel követte mondandójukat. A találkozó közös nótázással és tánccal zárult. A szervezők örömmel nyugtázták: megérte a fáradságot, az összetartozás érzését e rendezvény által is sikerült erősíteni. A hálaadás és köszönet mellett felmerül a kérdés: hol fogják megtartani a Küküllő-köri unitáriusok negyedik találkozóját?
(Megjegyzés: A beszámoló szerzője társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok mesterképzéssel rendelkező unitárius lelkész.)
Pálffy Tamás Szabolcs
Népújság (Marosvásárhely)

Koreck Mária: jó évet zár a Divers Egyesület
Sok év után ez volt a legjobb, több projektet sikerült megvalósítani, óvodai csoportot indítottak, szakmai tanfolyamra irányítottak fiatalokat, szülőkkel foglalkoztak – ismertette a 2016-os esztendő eredményeit Koreck Mária.
A Divers Egyesület elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak arról számolt be, hogy nagyon ritka, amikor láthatóvá válik munkájuk eredménye.
A 2016-os év mégis más volt, eredményesebb, több oktatási projektet is sikerült megvalósítaniuk, kisgyerekeket, illetve iskolás korúakat vontak be az oktatási rendszerbe, szülők számára szerveztek foglalkozásokat. Mivel környezetünkben a hátrányos helyzetű családok zöme roma nemzetiségű, ezek a projektek is leginkább a roma közösségek számára voltak hasznosak. Tavaly kezdték és jövőben fejezik be Désfalván és Alsóbölkényben az óvodai projektet, amely 41 gyereket, általuk pedig ugyanennyi családot érint – emelte ki az egyik legfontosabbat Koreck Mária. Az iskoláskor előtti 3-4-5 éves kisgyerekek számára óvodai csoportokat létesítettek két-két szakemberrel, külön teremmel, infrastruktúrával, ahol azokat a gyerekeket oktatják, akik hátrányos helyzetük miatt eddig nem részesültek óvodai képzésben. Az óvodások szüleinek délutáni tematikus foglalkozásokat szerveznek az egészséges életmódról, a gyereknevelésről, az írás-olvasás, szakmai felkészülés fontosságáról.
Marosvásárhelyen a Hidegvölgyben él a legnagyobb roma közösség, ahol száznál is több a kisgyerek, akik hiányos öltözetben lézengenek az utcákon, kéregetnek, vagy viselkedésükkel zavarják a járókelőket. Koreck Mária elmondta, nem egyszer hívták fel telefonon ismeretlenek azzal, hogy „csináljon már valamit”. A szegénység mindenkinek kellemetlen, de ez ellen csak strukturálisan lehetne tenni, egy egyesület nem képes látványos változásokra – magyarázza a Divers elnöke, hozzátéve, hogy az Alpha Transilvana Alapítvánnyal közösen délutáni iskolát működtettek, ahol önkéntesek segítségével tanították a gyerekeket és foglalkoztak a szülőkkel is. Kézzelfogható eredménye is volt ennek, ugyanis azok közül a fiatalok közül, akik valami miatt abbahagyták az iskolát többet is rávettek arra, hogy folytassák tanulmányaikat. Volt, aki befejezte azt, amit korábban abbahagyott, más szakmai tanfolyamot végzett és munkahelyet is talált annak köszönhetően. A nyári tevékenységeiken mintegy száz gyerekkel foglalkoztak, akik számára a betűvetés, olvasás, számolás, mesehallgatás mellett főleg a személyiségfejlesztés bizonyult eredményesnek, hiszen azokra a képességeikre összpontosítottak, amelyekről eddig nem is tudtak, vagy amelyeket eddig nem fejlesztettek.
Antal Erika Székelyhon.ro

Dicsérjétek az Urat!
A IV. Küküllőköri Unitáriusok Találkozóját szervezte meg a magyarsárosi egyházközség, azt a találkozót, melynek megálmodója és első kivitelezője Kiss Sándor Loránd és neje, Zsuzsánna voltak ezelőtt négy évvel a szőkefalvi Tekenyősben.
Most a helyszín a Ravaszlyuk, mely szépségével és nevének titokzatosságával kelti fel a látogató figyelmét.
A találkozóra unitárius és más felekezetűek neveztek be lelkészeik és gondnokaik társaságában, Ádámos, Dicsőszentmárton, Szőkefalva, Désfalva, Medgyes egyházközségeiből, a vendéglátók nagy örömére.
Az ünnepi megnyitó 10 órakor kezdődött, mikor Jenei László Csaba helyi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket és a meghívott vendégeket: Szentgyörgyi Sándor esperest, Kőrösi Viktor Dávid konzult és feleségét Csíkszeredából, Nagy Ferenc György köri felügyelő gondnokot. Köszöntőbeszédében a lelkész azt kívánta, hogy a találkozó lelki örömöt, felejthetetlen élményt, boldog perceket nyújtson kicsinyeknek és nagyoknak, vendégeknek és háziaknak egyaránt. Szívhez szóló szavakkal üdvözölte az egybegyűlteket a konzul és Czerán József helyi felügyelő gondnok is.
Szabadtéri istentisztelettel folytatódott az esemény. Szolgálatvégző Veress Ferenc László bethlenszentmiklósi lelkész volt. Dezső Margit Hajnalka énekvezér irányításával emelkedett közel 350 jelenlevő hangján a hála és a köszönet a magasba.
Az istentisztelet végén a dicsőszentmártoni Barta Sándor, valamint a magyarsárosi id. Székely Pál József Attila és Was Albert verseivel örvendeztette meg a hallgatóságot.
Ezután vette kezdetét a gulyásfőző verseny. Itt már a jó szakácsok vették kezükbe a fakanalat és keverőt. Nagyon ízletes gulyásokat főztek sajátos receptek alapján. Közben a hűsölni és pihenni vágyók a medgyesi, szőkefalvi és magyarsárosi sátrakban látható kézimunkákban gyönyörködtek. Akik pedig a széleken, az árnyas fák alatt érezték jól magukat, kürtőskalácsot, egyéb süteményeket kóstolhattak, viccelődéssel és meséléssel múlatták az időt.
Nem unatkoztak a gyerekek sem. Nekik foglalkozásokat szerveztek, gyermekjátékokkal és kézműves-foglalkozásokkal kedveskedett három lány: Szikszai Krisztina, az ODFIE köri elnöke, Pataki-Bandi Izabella és Jenei Kinga.
Az ilyen jellegű rendezvények meghozzák a gyümölcseiket – mondja Jenei Ildikó tiszteletes asszony –, lelki feltöltődést, aktív nőszövetségi életet, nyugodt lelkiismeretet, összetartozó közösséget és lendületet eredményeznek a további munkához.
Egyházközségünkben folyamatos építkezés és javítás zajlik – teszi hozzá Balázs József gondnok, amit a keblitanács és az egyháztagok teljes mozgósításával, bevonásával és odaadó munkával lehet végezni. Nem feledkezhetünk meg a lélek ápolásáról sem. A mai nap ezt a célt szolgálja. Van akit a hagyományok tisztelete, a baráti kapcsolatok ápolása, a kikapcsolódás vagy a tudatos egyházépítés vezérel, másokat a bizonyítási vágy vagy a hitbéli testvérekkel való találkozás hozott ide.
És vajon mi vonzotta a 150 kilométerről érkező vendéget? Bizonyára a legnemesebb emberi érzés: a tiszta szeretet és tisztelet e közösség iránt!
Mint minden verseny, ez is kiértékeléssel és eredményhirdetéssel végződött. Minden részt vevő csapat elismeréssel, emléklappal és jutalommal távozhatott a helyszínről.
A végén Szentgyörgyi Sándor esperes megköszönte a magyarsárosi közösségnek, hogy második alkalommal is megszervezte a találkozót, külön kiemelve a gondnok és családja támogatását.
Mi is köszönjük a megjelenteknek, hogy együtt lehettünk, amikor a lélek ápolása is központi téma volt, és ünnepi pillanatokat élhettünk át. Reméljük, hogy a rendezvény mindnyájunkat jobbá és szebbé tett, megnyíltak a kapuk lélektől lélekig, és kellemes emlékként őrizzük ezt a találkozást.
Estére már a tisztaság, a csend és nyugalom foglalta el a teret, és újból birtokba vehették a természet lakói.
Tóth Katalin, Magyarsáros / Népújság (Marosvásárhely)