Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dénesmajor (HUN)
5 tétel
2012. december 3.
Átadták a Dénesmajor–Feketegyarmat átjáró utat
Újjáépítették, amit a történelem lerombolt
Csütörtökön kora délután a gyulai városháza dísztermében megtartott sajtóértekezlettel kezdődött az Útépítés Dénesmajor és Nagyzerind között című, HURO-projekt keretében, 2,55 millió eurós EU-támogatással megvalósult átjáró útnak az átadási ünnepsége. Házigazdaként dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a prezídiumban helyet foglaló Eusebiu Pistru, az Arad Megyei Tanács alelnöke, Szíjjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, Simándi Sándor nagyzerindi polgármester, továbbá a teremben lévő Magyar Levente külügyi és külgazdasági helyettes államtitkár, Dragoș Țigău gyulai főkonzul neveit, üdvözölte a jelen lévő parlamenti képviselőket, önkormányzati tisztségviselőket. A továbbiakban vázolta az átjáró út megépítését motiváló tényezőket: 1920-ban a trianoni békediktátum Gyulánál húzta meg magyar–román államhatárt, a település vonzáskörét, gazdasági hátterét jelentő 30 településből mindössze 6 maradt Magyarország területén. Ezzel nem csak Gyula került perifériára, hanem az elcsatolt területek települései is.Megszűnt a természetes társadalmi, gazdasági egység, az emberi, családi kapcsolatok is megszakadtak. Gyulát egy keskeny nyomtávú vasút kötötte össze a Fekete Körös-menti településekkel, így többek között Nagyzerinddel is. A vasutat a határ kettévágta, ezért helyette műutat kellett építeni a kistérség közötti kapcsolatok újraszövése érdekében. 92 év után sikerült e gazdasági kistérség szálait – amelyeket a történelem kettévágott – újra összekötni. Simándi Sándor nagyzerindi polgármester, társpályázó ismertette a 8,65 kilométer hosszú, 2,5 millió értékű beruházás részleteit: községe területén 7,6 kilométer található az útból, amelyen 3,1 kilométert korszerűsítettek. Ezáltal a Nagyzerind és Gyula közötti eddigi, 45 kilométer kerülőút 20 kilométerre csökkent. Miután köszönetet mondott a kapott segítségért, annak a reményének adott hangot, hogy Budapesten és Bukarestben mindent elkövetnek azért, hogy az átjáró utat már a közeljövőben használni lehessen. Eusebiu Pistru, Arad megyei tanácselnök-helyettes miután gratulált a projekt elkészítéséhez és megnyeréséhez a két polgármesternek és csapataiknak, a kivitelezésben tanúsított kiváló együttműködést ecsetelte. Amint elmondta, Arad Megye Tanácsa az elmúlt 5 évben 4, határon átívelő pályázaton dolgozott együtt a Békés megyei féllel. A pályázatok közül most a harmadikat sikerült befejezni. Zárszavában annak a reményének adott hangot, hogy az átadandó út hozzájárul a határ mindkét oldalán lévő településeknek a fejlődéséhez, és a 2014–2020 közötti EU-költségvetés jóvoltából további közös pályázatokat készíthetnek. Szíjjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a magyar kormány gazdaságserkentő politikája részének tekintette a szóban forgó átjáró út megépítését, ugyanis Magyarország 19 megyéje közül 14 határ menti, ahol a határsáv 15 kilométeres szélességében 980, bizonyos szempontból elszigetelt település található. Ha beleszámítjuk az országhatár túloldalának az ugyancsak 15 kilométeres sávjában található, többségükben magyarok által lakott, összesen 2400 települést, e kistérségek kibontakozására az átjáró utak nyújthatnak lehetőséget. Éppen ezért, a következő másfél évben 33 új határátkelőt nyitnak, 8-at felújítanak, 10-et akadálymentessé tesznek, de még így is messze elmaradnak a Nyugat Európában meghonosodott, 1,5-5 kilométerenként lévő átjáró utaknak a sűrűségétől.
Útavatás
A sajtótájékoztató végén adott állófogadás után a jelenlévők a Dénesmajor és Feketegyarmat között húzódó, ideiglenesen megnyitott átjáró úton, a két országhatárnál egybegyűlt jókora tömeg jelenlétében, a szemerkélő eső közepette Szíjjártó Péter rögtönzött beszédben összegezte a gyulai városházán elmondottakat. Annak a reményének adott hangot, hogy az Arad megyei politikus kollégák közbenjárására, a román kormány is mindent megtesz az út tényleges használatba vétele érdekében. Nicolae Ioțcu, Arad Megye Tanácsának elnöke gratulált a két polgármesternek, amiért összefogva sikerült lehívniuk az útépítéshez szükséges pénzforrásokat, illetve sikeresen megépítették az utat, amihez Arad Megye Tanácsa is hozzájárult a rá eső összeggel. Emellett az Elek, illetve a Kisvarjas melletti átjáró utak korszerűsítését is támogatta. Annak a reményének adott hangot, hogy a következő EU-költségvetés további átjáró utak megépítését teszi majd lehetővé, amelyek Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásával használhatóvá válnak. Ezt követően a két polgármester, a megyei tanácselnök és alelnök közreműködésével Szíjjártó Péter átvágta a román és magyar trikolórral ékesített szalagokat, felavatva az átjáró utat. Az avatás után nagyzerindi szilvapálinkával koccinthatott minden résztvevő. Az ünnepség a nagyzerindi Olosz Lajos Művelődési otthonban folytatódott, ahol a felavatási ünnepségen részt vett mintegy 200 vendég foglalt helyet a megterített asztaloknál. Előbb a házigazda, Simándi Sándor, majd dr. Görgényi Ernő is köszöntötte a jelen lévőket. Mindketten örömüknek adtak hangot a sikeres pályázat, annak a megvalósulása okán, majd jó étvágyat kívántak. A jó étvágy magától jött, ugyanis Szilágyi Erzsébet vezetésével, a Fazekas Zsuzsanna, Veres Berta és Simándi Rozália alkotta főzőcsapat alaposan kitett magáért, az ízletes becsinált levest, valamint a sertéspörköltet és a sültet nem kellett kínálni, miközben a helybeli Ibolya néptánccsoport népviseletbe öltözött lányai, fiai mindent megtettek a vendégek példás kiszolgálása érdekében. Az esemény csúcspontjára akkor került sor, amikor betolták a Szilágyi Erzsébet által, 90 tojásból sütött, mintegy 25 kilós tortát, amelyik a kistérséget ábrázolta az átjáró úttal. A két polgármester vastaps közepette vágta meg a csokoládés remekművet, amiből mindenkinek jutott egy szelet, sőt a repetát sem sajnálták. A pohárköszöntőre felkért Bognár Levente Arad megyei RMDSZ elnök köszönetet mondott a két polgármesternek, amiért összefogva sikerült előmozdítaniuk a kistérség fejlődését, amire Európa is büszke lehet. A vendégek kedves emlékkel távozhattak, ugyanis egy művesen kidolgozott falemezen a kistérséget, illetve az út egy darabkáját megörökítve, kétnyelvű emlékeztetőt vihettek haza.  A remek szervezésért köszönet jár a házigazdáknak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 28.
Kiskapuk a jó szomszédhoz
Egy lendülettel három határátkelőt is átadtak november 8-án a román–szerb határszakaszon. A határátkelőhelyek számának növelése megkönnyíti a térség lakóinak „szomszédolását”, a szerb állampolgároknak az utat az Európai Unió felé, de a gazdasági kapcsolatok élénkülését várják tőlük.
Nyolcra nőtt immár a közúti átkelők száma Románia és délnyugati szomszédja, Szerbia között, amiből öt Temes megyében található. Az új határátkelőhelyek a történelmi Bánságnak a trianoni békediktátummal, majd az 1923-as román–jugoszláv határegyezménnyel elszakított területeit kötik össze. A romániai Fény, illetve a szerbiai Módos, továbbá Valkány és Egyházaskér, valamint Kunszőlős és Nákófalva között nyitották meg a határt. Utóbbi helyszínen Alekszandar Vucsics szerb és Victor Ponta román miniszterelnök vágta át a szalagot.
Szalagvágás kampányban
Minél inkább közeledtünk a határ felé, annál inkább sűrűsödtek a „Victor Ponta elnök!” feliratú plakátok az oszlopokon, és az út fölé kifeszített molinók. Az is szembeötlő volt, hogy Temesvártól Kunszőlősig (Lunga) majdnem valamennyi kanyarban láthatósági mellényt viselő rendőr posztolt, vagy civil ruhás „szervek” ütötték el az időt az út mentére félrehúzott járművekben. Arról nem is beszélve, hogy a kormányfői látogatásra kicsinosított falu központjában minden „mezei” érdeklődőt kiszállítottak az autóból, és arra köteleztek, hogy az utolsó három-négy kilométert gyalog tegye meg. Közben felettébb ügybuzgó és szervilis, már-már arrogáns határőrök igazoltattak, sőt fel is írták a neveket és a személyazonossági adatokat.
Hiába, az esemény a romániai elnökválasztás első és második fordulója közötti hétvégére esett. Az elővigyázatosságra talán magyarázat lehetne, hogy aznapra szociáldemokrata- és Ponta-ellenes tüntetést terveztek Temesvárra, de a miniszterelnök-államfőjelölt sokakat meglepve a szerb oldalról érkezett az avatóra – mint utóbb elmondta, az előző este már Belgrádban tárgyalt –, hogy aztán átsiessen a román oldalra, s ott várja szerb kollégáját. Így hiába álltak díszőrséget a szomszédos megyékből is buszokkal odaszállított határőrtisztek és altisztek, nem tiszteleghettek a miniszterelnök előtt.
Sztráda a Balkánra
Az egyórás késéssel kezdődő ünnepség szónokai többnyire az ilyenkor szokásos „tiszteletköröket” futották. Alekszandar Vucsics szerb kormányfő kijelentette: „Nákófalva és Kikinda lakói több mint húsz éve várják a határátkelő megnyitására tett ígéret beváltását. 2004-ig itt kishatárforgalom zajlott, amit felszámoltak. A nemzetközi határátkelő mai megnyitásával nemcsak az utat rövidítjük le a települések között, hanem a két népet is közelebb hozzuk egymáshoz.” Nebojsa Stefanovics szerb belügyminiszter kiemelte, hogy mintegy 30 kilométerrel lerövidítik az utat a régió egyik gazdasági központja, Temesvár felé, majd idézte a régi román szólást, miszerint Románia két örök barátra támaszkodhat: Szerbiára és a Fekete-tengerre. Victor Ponta biztosította a vendégeket, hogy Szerbia is számíthat a román kormány támogatására európai uniós csatlakozási tárgyalásai során. „Azt szeretném, hogy az Európai Unióban Románia legyen Szerbia legjobb barátja. Európa pedig nem lesz teljes és egységes, míg Szerbia és a környező országok nem válnak az unió tagjává” – mondta.
A három új nemzetközi határátkelőt rekordidő alatt nyitották meg, mintegy tíz hónappal a két kormány közötti megegyezés után, az infrastruktúrát alig hat hónap alatt alakították ki. Ponta bejelentette, hogy egy Belgrád-Temesvár autópálya építését is tervezik, ám a sajtó érdeklődésére árnyalta a beharangozót: „Ez nem finanszírozható európai uniós pénzekből, amíg Szerbia nem tagja az uniónak. Megtárgyaltuk Vucsics miniszterelnökkel, hogy a két ország közösen építheti meg a sztrádát, esetleg egy harmadik ország, vagy egy banki konzorcium finanszírozásával. A két ország szakminisztériumai dolgoznak a projekten, és remélem, jövőre nekiláthatunk a források előteremtésének.”
Határátlépési ábécé
A román–szerb határszakasz közel 550 kilométer, aminek majdnem fele szárazföldi határvonal. Vízen és vasúton is át lehet menni egyik országból a másikba, a közúti határátkelők száma pedig nyolcra emelkedett. „Egy átlagos napon a közúti határátkelőkön 1500-1800 személy halad át, a járművek száma két-háromszáz” – ecsetelte Gabriel Furcă, a kunszőlősi határátkelő parancsnoka. A Zsombolya–Szerbcsernye és a Temesmóra–Versecvát nemzetközi határátkelőn nonstop a forgalom, a november elején átadott új határátkelők azonban csak naponta reggel 8 és este 8 óra között tartanak nyitva, és csak a személyforgalmat szolgálják, a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek nem használhatják. Uniós állampolgárok érvényes személyi igazolvány, az unión kívüliek útlevél, adott esetben vízum felmutatásával kelhetnek át.
Kinek jó ez?
Az új határátkelők megnyitásának a két országban élő nemzeti kisebbségek is örvendenek.„Akét közösségnek, a szerbiai románoknak, illetve a romániai szerbeknek is nagyon fontos ez a lépés. Bennünket, romániai szerbeket közelebb hoz az anyaországhoz, a néphez, amelyhez tartozunk, és biztos, hogy minden téren megkönnyíti a kapcsolatteremtést és az együttműködést Szerbiával” – fogalmazott Szlavomir Gvozdenovics, a Romániai Szerbek Szövetségének elnöke, parlamenti képviselő. A határátkelők megnyitásában nagy érdeme volt – az ünnepségen azonban egyéb elfoglaltsága miatt nem jelent meg – Marossy Zoltán Temes megyei alprefektusnak. Szerinte a Bánság romániai és vajdasági részén sorsközösségben élő magyaroknak, civil szervezeteiknek, egyházaiknak, oktatási intézményeiknek ezek a határátkelők nagy segítséget jelentenek majd a kapcsolattartásban „A romániai magyarságon belül mi, a délvidéki magyarságon belül ők számítanak szórványnak. Ezenkívül Budapestről nézve a Nagyvárad–Kolozsvár–Székelyföld tengely, illetve a Bácska–Újvidék tengely mentén élő magyarokat veszik számításba. Mi már nagyon a peremvidékre, a látóhatár szélére sodródtunk” – jegyezte meg kissé lemondóan Marossy Zoltán. Az ő kezdeményezésére indult be két-három éve a Bánság romániai, illetve szerbiai részére eső, de még jelentős magyar közösségek által lakott települések közti kapcsolatépítés. Kikinda, Nagybecskerek és Pancsova vonzáskörzeteibe eső helységekkel keresik a viszonyt a nagyjából hasonló helyzetű, szerkezetű és nagyságú Temes megyei települések. „Próbálkoztunk önkormányzatok szintjén, de észrevettük, hogy két-három találkozó után az angolul beszélők jönnek a rendezvényekre, ránk már nincs szükség – folytatta az alprefektus. – Így inkább a magyar közösségi vezetőkkel, civil szervezetekkel keressük a kapcsolatot. Persze általában az érdekvédelmi szervezetek égisze alatt.”
A mára elrománosodott egykori sváb településen, Kunszőlősön is nagyon várták már a határ megnyitását. A helybeliek távolabbról szemlélték az eseményeket, bár Ioan Dohotar portája alig kőhajításnyira van a vámtól, kapujából jól látszanak a szomszédos Nákófalva tornyai is „Jó volt az is, míg működött a kishatárátlépés, mert ami nem volt nálunk, megvettük ott, biciklivel is átmehettünk, nem kellett benzinre költeni – idézte fel a korábbi állapotokat. – Most is sok minden olcsóbban megvásárolható odaát. Ha csak aprópénzről is van szó, az itteni átlagember azt is megnézi. Sok családnak rokona is van a túloldalon, de azért szerintem nem fognak itt tömegesen átjárni.”
Kettős mérce
Tekintve, hogy Szerbia unión kívüli ország, furcsa, hogy ilyen sürgős volt a román fél számára a határ átjárhatóbbá tétele, miközben kicsit északabbra, Arad megyében már 2014 elején öt új román–magyar határátkelő megnyitásáról egyeztetett a két EU-tagállam kormánya. Ráadásul a Kisvarjas–Dombegyház, Ottlaka–Elek és Feketegyarmat–Gyula–Dénesmajor utak már elkészültek, a Nagylak-Csanádpalota történelmi út újjáépítése még tart, és tervek vannak a Pécska–Battonya útszakasz járhatóvá tételére is. A román kormány augusztusban jóvá is hagyta a kétoldalú közútfejlesztési keretmegállapodást, amelynek értelmében 20 határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg uniós forrásokból, az új határátkelők felépítése mégis késik. Részben talán érthető a kivárás, mert ha Románia belátható időn belül beléphetne a schengeni övezetbe, szabad lenne a közlekedés, nem kellene határállomást építeni. Másrészt viszont tagadhatatlan, hogy mióta a PSD a fő kormányerő, a demokrata-liberális vezetőségű Arad megye infrastrukturális beruházásai, fejlesztései késve, vagy egyáltalán nem valósulnak meg. Példa erre az Aradot északról megkerülő körgyűrű két felüljárója építésének 2012-es felfüggesztése. Az ott kialakuló kilométeres dugók, többórás várakozások miatt a sofőrök körében hírhedté vált Arad, de a helyzet az egész országra rossz fényt vet.
Pataky Lehel Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. február 18.
Az újonnan megnyíló Arad megyei határátkelők programja!
Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták (Napzárta), tíz új határátkelő nyílik a román–magyar országhatáron. Sergiu Bîlcea, az Arad Megyei Tanács alelnöke a szerdai nap folyamán találkozott az érintett települések polgármestereivel, egyeztetni az újonnan megnyíló átkelőhelyek programját.
Az alábbiakban olvashatják mikor lesz nyitva hétvégén a négy határátkelőhely:
Nagylak–Csanádpalota: vasárnap 8–16 óra között; Kisvarjas–Dombegyház: szombaton 9–17 óra között; Ottlaka/ Grăniceri–Elek: szombaton 9–17 óra között; Feketegyarmat–Dénesmajor: szombaton 10–19 óra között.
Az Arad Megyei Tanács vezetői elmondták, a megnyíló határátkelőkkel remélhetőleg sikerül jobban kihasználni azokat a közutakat, melyeket a magyarországi partnerekkel közösen építettek, a határon átnyúló uniós pályázatok keretén belül. A határon átnyúló projekteken keresztül létesített utak finanszírozója ugyanis még év elején felszólította a román kormányt, hogy, ha nem használják a határ menti utakat rendeltetésük szerint, előfordulhat, hogy vissza kell fizetni a támogatást.
Az új átkelőknek elsősorban a környékbeli települések lakói fogják igazán hasznát venni, hiszen ezek után könnyebben látogathatják meg a határon túli rokonaikat, barátaikat, ezáltal sok időt és pénzt takarítanak meg az utazásnál.
Az Arad megyei tanács képviselői szerint a határátkelők ideiglenes megnyitása közelebb hozhatja egymáshoz a határ két oldalán lévő közösségeket. Mindez pedig akkor fog csak igazán kiteljesedni, ha Románia végre csatlakozik a Schengen-térséghez és a határátkelők gyakorlatilag megszűnnek. 
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 18.
Hétvégi határátkelők nyíltak a magyar-román határon
MTI - Új, alkalmi nyitvatartással működő határátkelők nyílnak a magyar-román határszakaszon a hétvégén, kilencet szombatonként, egyet vasárnaponta használhatnak az utazók.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly és Károlypuszta közötti határnyitási ünnepséget követően Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, az új átkelési helyekkel megduplázódott a magyar-román határszakaszon működő határátlépési helyek száma, így több lehetőségük van a határ két oldalán élőknek a találkozásra és a kapcsolattartásra. Eddig 58 kilométert kellett megtenni két határátkelő között, a tíz új átkelővel ez a távolság 35 kilométerre rövidül - jelezte Perényi Zsigmond. A helyettes államtitkár hozzátette, a magyar kormány azt szeretné, hogy minden nap használhassák majd a lakosok az új átkelőket.
Az ömbölyin kívül a Zajta-Nagypeleske, a Garbolc-Szárazberek, a Dombegyház-Kisvarjaspuszta, az Elek-Ottlaka, a Körösnagyharsány-Körösszeg, a Dénesmajor-Feketegyarmat, a Pocsaj-Biharfélegyháza, valamint a Bagamér-Érkenéz határátkelőhelyek nyíltak meg. Az átkelők szombatonként nyolc órán keresztül fogadják az utazókat. Csanádpalota-Nagylak között is nyílik átkelő, amely vasárnaponként lesz nyitva.
Az ömbölyi ünnepségen részt vettek a két érintett település polgármesterei, a magyar és román kormány képviselői, illetve szenátorai.
A magyar és a román településeket összekötő utat 2014-ben adták át, a 12 kilométer hosszú útszakasz több mint 10 kilométeres része román oldalon Szaniszlót, illetve a hozzá tartozó Károlypusztát és az országhatárt, a fennmaradó csaknem 2 kilométeres része a határt és Ömbölyt köti össze.
A beruházási összeg mintegy 5,6 millió euró volt, a fejlesztéshez 4,8 millió eurós támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a két település, a fennmaradó összeget pedig saját forrásból, illetve nemzeti támogatásból finanszírozták. Ebből a forrásból épült meg a másik kilenc helyszínen a magyar-román határon átvezető út is. Az utakat azonban nem használhatták az utazók, mert Románia még nem tagja a schengeni övezetnek. A két ország közötti utakat ezért betonelemekkel és sorompóval kellett lezárni. Az utak megfelelő módon történő használata a program uniós jogszabály szerinti sikeres lezárásához is szükséges, ennek határideje 2017. március 31.
A Miniszterelnökség az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében azt írta, a továbbiakban a határnyitások gyakoriságát növelni szeretnék és legalább két út esetében az állandó határátkelést biztosítani. Ezt követően - a helyi igények figyelembevételével - további utak esetében is törekedni fognak az állandó határnyitásra.
A Pocsaj és Biharfélegyháza közötti határátkelő szombati átadásán Kecskés Gyula (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj polgármestere elmondta: a 11 kilométeres útszakasz uniós és magyar, illetve román forrásból valósult meg, hatmillió euróba került, ebből Pocsaj önkormányzatára 3,1 millió euró jutott, míg Biharfélegyháza 2,5 millió euróval járult hozzá. A Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. 235 ezer euróval egészítette ki az előbbi összegeket. 
Deloreán Gyula Bihar megyei alprefektus reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem lesznek elválasztó utak a két ország között. Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke beszédében a határátkelő elkészültét a határon átnyúló együttműködések remek példájának nevezte. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere köszönetet mondott a beruházásban közreműködőknek. 
maszol.ro,
2017. július 15.
Helyszíneken jártunk: melyik hétvégi román-magyar határátkelő állandósul?
A megnyitás óta eltelt négy és fél hónapban közel 31 ezren használták a román–magyar határon megnyitott tíz ideiglenes határátkelőt. A helybéliek hétvégenként előszeretettel közlekednek ezeken, de még mindig nem tudják, melyeket állandósítják. Ezért megkérdeztük az illetékeseket.
Bár már jócskán letelt a háromhónapos megfigyelési időszak, még mindig nem hozták nyilvánosságra, hogy a februárban megnyitott tíz ideiglenes magyar–román határátkelőhely közül melyek maradnak állandó jellegűek. Öt hónappal ezelőtt azt mondták az illetékesek, hogy a két legforgalmasabbat véglegesítik.
Az Országos Határrendészeti Felügyelőség július elején írásban feltett kérdéseinkre annyit közölt, hogy június végéig közel 31 ezren fordultak meg a tíz alkalmi határátkelőhelyen, a gépjárműforgalom pedid ez idő alatt meghaladta a 10 ezret. Az is írták, hogy a román és magyar kormányközi egyezmény alapján mindaddig mérik a forgalom intenzitását, amíg ezek a határátkelőhelyek üzemelni fognak. Hozzátették, szintén kormányközi, azon belül a két külügyminisztérium közti megállapodás dönti majd el, melyek fognak működni állandó jelleggel.
A határ két oldalán lévő szomszédos települések európai uniós támogatással építették meg, vagy építették újjá a határkeresztező utakat, hiszen ezek többségét a trianoni határok meghúzása előtt napi rendszerességgel használták az ott élők. Abban a reményben ruháztak be az utakba, hogy Románia is be fog lépni a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe. Ám a csatlakozás a 2012-es határidő után öt évvel is késik, ezeken az utakon tehát határőrizeti infrastruktúrát kellene kiépíteni, ami főleg a román államra róna terheket.
Beteljesült várakozás
Arad megyében négy ideiglenes határátkelő is működik. Kisvarjas és Dombegyház, Nagylak és Csanádpalota, Ottlaka és Elek, valamint a megye észak-nyugati csücskében Feketegyarmat és a Dénesmajor között. A határ két oldalán lévő települések lakói előszeretettel használják ezeket, hiszen jelentős távolságokat rövidítenek le, könnyebb a gazdasági, kulturális, de legfőképpen a rokoni és a magyar–magyar kapcsolattartás.
„Ha már európai uniós támogatással megépítettük az utat, azt szerintem használni kellene. A 21. századi Európában az utak azért vannak, hogy összekössenek bennünket, nem hogy sorompó álljon rajtuk” – mondta Papp Attila nagyiratosi polgármester, amikor arról érdeklődtünk, hogy az Iratosból, Nagy- és Kisvarjasból álló község lakosainak a hétvégéit mennyire könnyítette meg a szombatonként nyolc órán át nyitva tartó határ.
Az elöljáró szavai szerint elsősorban a rokoni kapcsolattartásban számít sokat az ideiglenes határátkelő. „Az első világháború után sok család kettészakadt, egy részük Dombegyházon maradt, a másik részük itt, a két Varjason és Nagyiratoson. Most sokkal könnyebben ráveszik magukat az emberek, hogy meglátogassák az ott maradt nagybácsit, nagynénit, mintha Tornya felé kéne kerülni, hiszen Kisvarjastól csak hat-hét kilométer a szomszédos település. De látom én szombatonként, hogy sok dombegyházi autó áll a falu központjában, tehát ők is szívesen jönnek. Olyan nagy dolog lenne állandóvá tenni ezt a határátkelőt? Úgy sem itt folyik az embercsempészet vagy a feketézés, ez tényleg csak a helyieket szolgálná” – fogalmazott Papp Attila.
A Kisvarjas- Dombegyház átkelő a legforgalmasabb
A román és a magyar kormány, illetve az Európai Unió közötti háromoldalú megállapodás több éves várakozást teljesített be. A Kisvarjas és a Békés megyei Dombegyház közötti utat 2013 decemberében avatták fel, de azóta idén februárig a sorompót csak a legritkább esetben emelték fel. A megnyitástól számított első három hónapban a tíz hétvégi határátkelőhely közül itt fordultak meg a legtöbben – erősítette meg nem hivatalos értesüléseinket Varga Lajos dombegyházi polgármester.
„A megfigyelési időszakot három hétről felemelték tizenkét hétre a román fél kérésére, és a külügyminisztériumtól tudom, hogy ez idő alatt 6600-an használták személyforgalomra – mondta. – Úgy, hogy csak az első két nyitva tartási napon volt népszerűsítve, hogy tudjanak róla az emberek, utána nem. Gondoljunk bele, heti nyolc órában tart nyitva, tehát 96 óra volt az első három hónapban, vagyis azt is mondhatnánk, hogy négy nap alatt ennyien mentek át a határok. Ragaszkodom hozzá, hogy a megállapodás alapján, ha a dombegyházi határátkelő a két legforgalmasabb egyike, akkor ezt állandósítsák. Ha a tizedikek vagyunk, elfogadom azt is, de legyen objektív a döntés”.
Csak egy ugrás…
Állítólag azzal lehet felbőszíteni a kisvarjasiakat, ha megkérdezik tőlük, melyik utcában laknak… Az Aradtól 19 kilométerre lévő település ugyanis csak egy utcából áll, párhuzamosan fekszik az országhatárral. Északi csücskében egy körforgalom található, onnan 900 méterre az államhatár, ahol a júliusi 36-38 Celsius-fokos kánikulában egyáltalán nem irigylésre méltó helyzetben dolgoztak a magyar és román határrendészek a múlt szombaton, a nyitva tartás huszadik hetében.
Árnyékot csak egy katonai sátor tartott, a számítógépek működtetéséhez szükséges áramot pedig aggregátorról biztosította a dombegyházi önkormányzat. A bemutatkozás, majd a jövetelem céljának elmagyarázása után telefonálgatás kezdődött mindkét oldalon, majd rövid időn belül – mialatt két-három autó kelt át a határon – tisztelettel közölték, hogy a magyar oldalon nem, de a román oldalon megengedik, hogy az átutazókkal interjút készítsek, amíg ők az útiokmányokat ellenőrzik. Csak az a kikötés, hogy ne fotózzak.
Elsőként Kisvarjas felől érkezett egy gépkocsi, a benne ülő hölgy rövid szabadkozás után bemutatkozott: Kiss Ildikó és a közeli Nagyvarjason lakik. „Mihelyst kinyitják a határt, én megyek, meglátogatom a volt szomszédaimat és a rokonaimat – magyarázta. – A magyarországi fürdőhelyekre is könnyebben eljutunk így, tehát nekünk nagyon jó volna, ha mindig nyitva lenne. Itt, a környéken sokan mezőgazdasággal foglalkoznak, és Magyarországon olyan növényvédő szerek, permetek kaphatók, amik nálunk nem, tehát ezért is hasznos volna…”
Még el sem tűnt a gépkocsi a szemem elől, már be is futott a határra egy másik Magyarország irányából. Arra voltam kíváncsi, milyen gyakran veszik igénybe ezt az utat, de a volánnál ülő ifjú hölgy a családfőre hárította a válaszadást. „Minden második héten jövünk – felelte a dombegyházi Kriszta Lajos. – Nekünk nagyon megfelel, közel van Arad, most is áruházba megyünk bevásárolni”.
„A dombegyházi embernek hiányzik Arad”
A határátkelőtől gépkocsival néhány perc csak a hat kilométerre lévő Dombegyház takaros központja. Egy italméréssel is foglalkozó kisboltban épp a mennyezeti ventilátort szerelték, amikor beléptem, de az egyik középkorú úr, Megyeri András készségesen válaszolt a kérdéseimre.
„Mi konkrétan nagyon várjuk, hogy végleg megnyíljon a határ! – jelentette ki. – Arad egy majdnem kétszázezres lakosú város, és ez a dombegyháziaknak egy kaput jelentene. Mezőgazdasági termelő vagyok, és gyakran aradiak veszik meg tőlünk a dorozsmai piacon a terményt. Ha ez a határ nyitva volna, itt helyben születne az üzlet, ami mindenki jó lenne. Nem beszélve arról, hogy akár mi is kimehetnénk az aradi piacokra… Nagyon sok aradi magyarnak Dombegyházon van már háza, innen járnak dolgozni Aradra. Csak Battonya felé, ami negyven kilométer, erre meg csak a fele volna”.
Egykoron Arad volt ennek a térségnek a gazdasági, szellemi és kulturális központja. Dombegyház is a vonzáskörzetébe tartozott, amit a következőképp írt le beszélgetőpartnerem: „Nekünk azt mondták a nagyapáink, hogy Arad sokat jelentett Dombegyháznak. Mert ha elvittek egy mázsa búzát az aradi vásárba, annak az árából ostorkivágásig fel tudtak öltözni. És ez ma nagyon hiányzik a dombegyházi embernek…”
Zerénd és Gyula között is felére csökkenne a távolság
A négy Arad megyei ideiglenes határátkelőhely közül a nagylaki tart nyitva vasárnap, a többi szombatonként üzemel. A leghosszabb a program Feketegyarmat és Dénesmajor között, ahol reggel tíz és este hét óra között lehet közlekedni. Ezt az utat 2012 novemberében adták át a Fekete-körös-menti településen, de azóta csak kivételes alkalmakkor használhatták.
„Ha ez állandóan nyitva lenne, ebben a térségben mintegy húszezer ember élvezhetné közvetlenül az előnyét – mondta Simándi Sándor nagyzeréndi polgármester (közigazgatásilag Zeréndhez tartozik Feketegyarmat). – Húsz-harminc éve sok zeréndi ember költözött Magyarországra, és itt laknak a környéken, Gyulán, Sarkadon, Dobozon. Nekik is megkönnyítené a hazalátogatást. Jelenleg a távolság Gyuláig, a gyulavarsándi határátkelőn át, körülbelül negyven kilométer, erre pedig csak tizennyolc”.
Simándi Sándor szerint a feketegyarmati határátkelőt két-háromezren használhatták eddig, de hivatalos adatot nem ismer. Azt viszont hozzátette, hogy tudomása szerint nem mindenütt sportszerű módon próbálták növelni a forgalmat. „Úgy hallottam, hogy az ottlakai polgármester megmondta a szociális segélyből élőknek, hogy amikor nyitva a határ Elek felé, menjenek át, oda–vissza többször is. Nos, mi ezt nem csináltunk…” – jegyezte meg.
A zeréndi elöljáró úgy értesült, hogy bármelyik kettőt is véglegesítik a tíz ideiglenes határátkelőhely közül a román–magyar határszakaszon, a hétvégi üzemmód a többin továbbra is megmarad.
Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro