Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Décsfalva (ROU)
12 tétel
2003. július 30.
"A Communitas Alapítvány Ifjúsági Szaktestületétől nyolc udvarhelyszéki ifjúsági szervezet (Csekefalvi Ifjúsági Egyesület, Décsfalvi Küküllő Ifjúsági Egyesület, Agyagfalvi Fancsika Ifjúsági és Kulturális Egyesület, Bögözi Mozogjunk Ifjúsági Egyesület, Felsősófalvi Inovatív Egyesület, Szombatfalvi Gyermekekért Egyesület, SZINFO Alapítvány, Ifinet Egyesület) kapott az elmúlt napokban számítógépet - tájékoztatott Benedek Árpád Csaba, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, a szaktestület tagja. /Számítógépet kaptak az ifjúsági szervezetek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 30./"
2003. december 11.
"Agyagfalván nem is olyan régen 20-22 gyermek volt egy osztályban, ma például a hetedik osztályban csupán heten vannak a Berzenczey László Általános Iskolában. A falu öregedik. Fosztó József tiszteletes idén 22 embert temetett és kilencet keresztelt, ez utóbbiak közül kettő székelyudvarhelyi volt. Nemrég 186 gyerek népesítette be az iskolát, most összesen 59-en vannak. A felső tagozaton a létszámot emelik a szomszédos falvakból ingázó gyerekek, Mátisfalváról kilencen, Székelymagyarosról heten, Décsfalváról tizenketten járnak Agyagfalvára iskolába, ki autóbusszal, ki gyalog vagy kerékpáron. Décsfalván is érezhető az elnéptelenedés: az összevont elemi iskolában 13 gyereket tanít Séra Erzsébet tanító néni. A 13-ból 10 roma származású. A décsfalvi óvodába 11 gyerek jár, jövőre nem lesz első osztályos. Bögözben, a községközpontban 101 gyermeket írtak be az iskolába. A II. és III. osztály itt összevontan működik. Az óvodában emelkedik a létszám. Bögözben nem az alacsony gyereklétszám, hanem az iskolaépület állapota okoz gondot. A község 11 településén 8 elemi és 5 felső tagozatos iskola működik. Az elnéptelenedő kis falvakban az iskolák nehéz helyzetben vannak. Többnyire régi épületekben működnek, felújításukhoz pénzre lenne szükség. /Takács Éva: Iskolagondok Bögözben. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./"
2005. augusztus 24.
A múlt hetinél sokkal nagyobb árvíz zúdult augusztus 23-án Székelyudvarhelyre és környékére: legkevesebb három ember vesztette életét az ítéletidőt követő árhullámban. A décsfalvi hidat elvitte az ár, amely nemcsak a városban, hanem Hodgyában, Bikafalván, Galambfalván, illetve a Nyikó mentén is rombolt. A városon kívül Malomfalva, a Nyikó mente, az Oroszhegy felőli részen a Bosnyák-patak mentén volt óriási a pusztítás. Farkaslakán egy idős asszonyt elsodort az ár, Korondon a Miklós-pataka öntött ki, nyolcvan házat öntött el a víz, ugyanakkor három hidat vitt el, továbbá 40 méter aszfaltutat és 800 méter községi utat tett tönkre. A Nyikó óriási pusztítást vitt véghez a Székelykeresztúr irányában levő falvakban, Kobátfalván, Siménfalván, Székelyszentmihályon felmérhetetlen károkat okozott az ár. A falvakban állatokat, pajtákat és más gazdasági épületeket vitt el a víz. Bikafalván elpusztult állatok tetemei hevertek az úton. Farcádban óriási rombolás volt, Hodgyában két ember meghalt. Nagygalambfalván a főútnak a hídját betörte a víz, Kisgalambfalván ki kellett telepíteni néhány családot, a házakat annyira elöntötte a víz. Székelykeresztúrra este tizenegy körül ért az áradás. Fancsal, Ülke és Székelyszenttamás után a Bosnyák-pataka Kadicsfalvára érve okozott óriási pusztítást. Szombatfalva után Kadicsfalván volt a legsúlyosabb helyzet. Székelyudvarhelyen elszakadt a gázvezeték. /Emberáldozatokat is követelt a tegnapi árvíz. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 24./
2014. május 12.
Templom épül Décsfalván
Generációk álma teljesül hamarosan Décsfalván: letették szombaton a Bögöz községhez tartozó falu református templomának alapkövét a helység központi részében, a lakók hatalmas örömére. Mint elmondták, a hívek korábban Agyagfalvára jártak istentiszteletre, majd a helyi iskolaépületben vettek részt szertartáson, ám nem veszítették el a reményt, hogy utódaik majd saját templomban konfirmálhatnak.
A sokéves csúfolódásnak véget vetve templomépítésbe fogott Décsfalva: a református istenháza alapkövét szombaton délelőtt ünnepélyesen, községi, megyei és országos elöljárók jelenlétében helyezték el a település központi részén. A falu életében fordulópontot jelentő eseményen nem csak a helybéliek, de a szomszédos települések lakói is megjelentek.
Álom válik valóra
Mint Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere elmondta, a templomépítés által megvalósulhat az ősök réges-régi álma. Megköszönte minden közreműködőnek az eddigi segítséget, hangot adott továbbá abbéli reményének, hogy Décsfalva lakói méltóképpen támogatják a kezdeményezést. A munkálatok határideje 2017, ám a község vezetősége abban reménykedik, hogy még idén sikerül felépíteni az új szentélyt, hogy a décsfalviaknak ne kelljen mindig máshová járniuk istentiszteletre. A projekt összértéke áfa nélkül mintegy 230 ezer lej.
A felépítendő templom helyszínén az agyagfalvi iskola diákjainak verses-dalos műsorát láthatták az egybegyűltek, majd Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor, Antal István parlamenti képviselő, valamint Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke mondott beszédet. Kiemelték: a Bögöz községben tapasztalt szolidaritás példaértékű, továbbá, hogy az épülő templom jele annak, hogy az ősök hitét továbbviszi a közösség – egyúttal pedig az európai parlamenti választásokon való részvételre is buzdították a jelenlévőket.
Emléklap került az alapba
A beszédeket követően Fosztó József agyagfalvi református lelkipásztor megáldotta a készülő templomot, továbbá kifejtette: Décsfalvát Orbán Balázs leírásában a legkisebb székely falvak közé sorolta, de a település lélekszáma majdhogynem állandó azóta is, így remélhetőleg mindig lesz közösség, amely megtöltse az istenházát. Annál is inkább, mert ünnepekkor általában az iskolaépület is kicsinek bizonyul a szertartáshoz. Az ünnepélyes alapkőletétel során a földbe helyeztek egy emléklapot is, a jelentős mozzanatot a magyar és székely himnusz eléneklése követte. A rendezvény végén fánkkal és pálinkával kínálták a jelenlévőket.
„Csak hitünk legyen”
A décsfalvi Somorai Eszter elmondta: nagyon örülnek annak, hogy végre temploma lesz a falunak: két évvel ezelőttig Agyagfalvára jártak istentiszteletre, azt követően a lelkipásztor kéthetente átment Décsfalvára is, az iskola egyik tantermébe. „Amikor jó idő van, még szívesen átmegy az ember, de télen erősen megfáztunk: huzatos a hely a két falu között. Remélem, megérem, hogy a hároméves unokám ebben a templomban konfirmáljon” – fejtette ki vágyát. Mint elmondta, a décsfalviak jórészt reformátusok, de a más felekezetűek is szívesen járnak istentiszteleteikre. „Mindegy, hogy hová megyünk, csak hitünk legyen. A vallásunk akármilyen lehet, ha nincs hitünk” – fogalmazott.
Bálint Kinga Katalin. Székelyhon.ro

Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közösség erős, és a saját útját járja
„24 óra leforgása alatt két, ugyanazt a célt szolgáló eseményen vettem részt. A tegnap a Székelyföld szívében lévő Décsfalván a helyi református közösség templomának alapkőletételén voltam jelen. Itt a helyi közösség évtizedek óta vágyik a templomra, tegnap megtörtént az első lépés, elkezdődik az építkezés. Ma néhány száz kilométerrel odébb egy több száz éves felújított templom avatásán veszek részt. Számomra ennek a két eseménynek ugyanaz az üzenete: hitünkben erősek vagyunk, és itthon, szülőföldünkön tervezzük életünket. Mert templomot építeni vagy felújítani azt jelenti, hogy büszkék vagyunk a múltunkra, őrizzük értékeinket, és bízunk a jövőnkben, hiszünk a szülőföldön való megmaradásunkban” – emelte ki ünnepi beszédében Kelemen Hunor.
„A magyar nemzet már ezer éve eldöntötte, hogy a nyugati kereszténységhez akar tartozni, a történelem során pedig ezt a választást többször megerősítette. Az alap, amelyen állunk, szilárd, azt a döntést, hogy Európához akarunk tartozni, már Szent István király meghozta. Ezt a jó választást kell nekünk továbbvinnünk 2014-ben is, ismételten bebizonyítva, hogy erős közösség vagyunk” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A rettegi református templom felújítási munkálatai 2010-ben, Kelemen Hunor kulturális miniszteri mandátuma alatt kezdődtek el, a tárca több mint 800.000 lejjel támogatta a műemlék-templom helyreállítását. A munkálatokat idén fejezték be, visszaadva patináját, történelmi fényét a rettegi templomnak. maszol.ro/közlemény

2015. február 9.
A falu halála
Sok évvel ezelőtt fájdalmat okozó hír járta be szülőfalum és a környékbeli települések, Agyagfalva, Décsfalva, Mogyorós utcáit: az ócfalvi szorostól a nagygalambfalvi szorosig feldugják a Nagyküküllőt, hatalmas mesterséges tavat hoznak létre, az ott lakóknak pedig menniük kell. S ennél is fájdalmasabb volt, amikor az a szóbeszéd futott szét, hogy nemsokára vége Bögöznek, mert a falu névtábláját már át is húzták… Ugyanis akkor kerültek ki az új falutáblák, amelyeken az áthúzással azt jelezték, addig tart a település.
S meg is indult a népvándorlás, sokan látni akarták azt a táblát, míg valaki meg nem magyarázta, mit is jelent az átlós vonal. Aztán, amikor a békási tengeren hajókáztunk, magam elé képzeltem a kétségbeesett embereket, annak a jó néhány falunak a lakóit, akiknek menekülniük kellett az egyre gyarapodó víztömeg elől. Merényletnek tartottuk, és tartjuk Bözödújfalu víz alá parancsolását, s annak a falurombolásnak a jelképét látjuk ma is ebben, amely tulajdonképpen esztendők múlva indult meg központi tervek alapján, hivatalos pártpolitika részeként.
Az jó jel volt, hogy szinte egész Európa, de a tengerentúliak is erőteljesen felléptek az akkori példátlan rombolási szándék ellen, s ha nem következik be a rendszerváltás, bizonyára iszonyú tragédiák történtek volna az egész országban, de különösen Erdélyben. Egyébként a rombolás azzal kezdődött, hogy kisebb falvakat megfosztottak önállóságuktól, elorozták nevüket, a közeli nagyobb település egyszerű utcáivá fokozták le, soknak a tanintézetét is beolvasztották az úgymond jelentősebb iskolákba, legtöbbször a magyar többségű települések váltak így csatolt helységekké a román többségű tengerben, a magyar iskolák pedig magyar tannyelvű tagozatokként sorolódtak be. Az ügyintézés, döntés így került mások kezébe. Amikor véget ért a rémálom, azt hittük, megszabadultunk falvaink, iskoláink felszámolásának rémétől, nem is gondoltunk arra, hogy az eddigieknél is súlyosabb veszély leselkedik ránk…
Az évek teltével egyre inkább rá kellett jönnünk arra, hogy nem kell ide Ceaușescu durva terve, nem kellenek rémálmunkban is megjelenő hatalmas gépek, sem hivatalos átiratok. Mi magunk vagyunk azok, akik tehetetlenül nézzük falvaink kiüresedését, megroppanását. Mi magunk határozunk arról, hogy ennek vagy annak a településnek vége, mert mondjuk ki újra és újra: ha megszűnik az iskola, az a falu halálát jelenti. Keserűséggel vettük tudomásul, amikor a pedagógusszövetség udvarhelyszéki elnöke majd minden megbeszélés alkalmával a Homoród mentén, a Küküllő vidékén rendre felszámolódó iskolákat siratta el, nem is beszélve aztán a Mezőség, Szatmár, Bihar, Szilágyság, Bánság egyre zsugorodó magyarságáról, rendre lakat alá kerülő magyar tanintézeteiről, mind jobban szűkülő lehetőségeiről.
És lám, amire nem vártunk, az hozzánk is begyűrűzött. Elsőként Hilib az, amelynek tanintézetén, úgy néz ki, áthúzzák a táblát. Hilib nem nagy falu, de büszke emberek lakják, akik sehogy nem akarnak lemondani a településük méltóságát is szavatoló iskoláról, még akkor sem, ha a létszám alatta marad a törvényben szigorúan megszabott határnak. Sajnos, a lakosság száma is csökkenőben, 1956-ban közel ezren lakták, de ez a szám mára háromszáz körülire esettp. Megcsappant hát az iskolások száma is… Mégis reménykednek… Hogyan is lehetne elfogadni a roppant merev utasításokat, hisz még jól emlékszünk, annak idején, a Ceaușescu-érában akár egyetlen gyerekkel is fenntartották több helyen is a román tannyelvű osztályt, s ebből merítettek erőt a szórványbeliek, mert ezeket a példákat idézve tudtak itt-ott, időnként a megszabott létszám alatti magyar osztályokat éltetni.
Az a félő, ha ez tényleg bekövetkezik, olyan folyamat indul el, amit eddig nem tartottunk bekövetkezhetőnek. Igaz, az utóbbi két és fél évtizedben sok olyan változtatás történt az iskolahálózatban, amelyre nem számítottunk, s mely nem minden esetben minősült sokak szerint helyes lépésnek.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2016. április 20.
Pincéket, termőföldeket öntött el a víz
A Nyikó és Nagy-Küküllő mentieknek egyaránt gondot okozott a nagy mennyiségű lehullott csapadék. Pincéket, nyári konyhákat öntött el a víz, a Nagy-Küküllő pedig ki is lépett medréből Décsfalva és Székelymagyarós környékén.
Elöntötte a víz szerdán reggel Nyikómalomfalva egy részét, a háztartásoknál a szivattyúzásban a község önkéntes tűzoltói nyújtottak segítséget. A károk jelentősek a pincékben és nyári konyhákban. Farkaslaka község polgármestere, Kovács Lehel lapunkkal tudatta, „szerencsére a patakok a helyükön vannak, az árvízvédelmi munkálatoknak köszönhetően nem lett nagyobb baj”. Hozzáfűzte, a falvakban most nem alakult ki pánikhangulat. A polgármester szerint az okozhatta a szerdai áradást, hogy a határsáncok és -árkok nem tudták levezetni az éjszakai nagy mennyiségű csapadékot.
Szerdán délután Farkaslakán értük utol a tűzoltókat, akik éppen a plébánia pincéjéből szívatták ki a vizet. Onnan Szentlélekre tartottak, ahol a felújítás alatt lévő művelődési ház pincéjéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Malomfalván egyébként tíz portához hívták segítségül őket, Farkaslakán szintúgy.
Noha a Nyikó szintje megemelkedett, közel sem érte el a biztonsági határértéket – mondta el lapunknak Călin Fokt, a Maros Vízügyi Vezérigazgatóság szóvivője.
A Nagy-Küküllő mentén ázott fokhagyma- és hagymaültetvényben jártunk Székelymagyaróson. A föld vízzel, ágakkal, hordalékkal telt fel. Nagy Levente gazda éppen elvezető árkokkal igyekezett felgyorsítani a víz távozását. Kárát még nem tudta felbecsülni, majd ha megtisztul a területe. „Otthon is teli volt vízzel a talicska, én azt használom vízmértéknek” – hangoztatta.
A Nagy-Küküllő kilépett a medréből Décsfalva és Székelymagyarós környékén. Bögöz község polgármestere, Farkas Mózes érdeklődésünkre elmondta, tudomása szerint a zeteváraljai víztározónál megengedték a vizet, és az okozhatott vízszintnövekedést, de áradásról nincs tudomása. Călin Fokt viszont cáfolta, hogy nagyobb vízmennyiséget engedtek volna ki a víztározóból. Kollégája ott lakik a helyszínen, hívásunkkor azonnal ellenőriztette a kiengedett vízmennyiséget, ami jóval a megengedett értékek alatt volt. Szerinte egyébként a hidak, pallók környéke, valamint a vízmeder nem volt megfelelően kitakarítva, és a hordalék akadályozta a víz zavartalan lefolyását.
Egyébként Csíkszéken is gondot okozott a nagy mennyiségű csapadék, több helyszínen is kilépett medréből az Olt.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

2016. július 19.
Egyre közelebb az álom megvalósulása: jövő tavasszal várhatóan felszentelhetik a décsfalvi templomot. A Bögöz községhez tartozó kis udvarhelyszéki falunak sosem volt temploma, bár története több száz évre nyúlik vissza. A 80 férőhelyes istenházát már befödték, és elkészült a harang is.
A közel 200 lelket számláló Décsfalva a 137-es megyei út mentén, a Nagy-Küküllő közelében terül el. Sokak szerint az egész országban az egyetlen olyan település, amelyiknek nincs temploma. Pedig neve már 1566-ban felbukkan a korabeli feljegyzésekben, sőt Orbán Balázs egy jóval korábbi dátumot is említ, ami szerinte Décsfalvához köthető. 150-200 évvel ezelőtt is legalább ennyien lakták, mint manapság, temploma mégsem volt soha.
Osztályteremben imádkoznak
A reformáció idején katolikusból reformátussá vált lakosság sokáig Agyagfalvára járt templomba, viszont néhány éve – amióta megszűnt a helyi iskola – egy osztályteremben tartják az istentiszteleteket. A helyiek elsüllyedt falurészről, annak templomáról mesélnek legendákat, Orbán Balázs nyomán Vofkori László is megemlíti az Utazások Székelyföldön című könyvében az egykori Sárdcs falut mint Décsfalva elődjét, amely lakói erkölcstelensége miatt elsüllyedt a Feneketlen tónak nevezett mocsaras területen, ezen a helyen ma is forrás buzog fel, és – a legenda szerint – még sokáig fel-felzúgtak az eltűnt falu harangjai.
2013-ban végre elkezdődött egy templom építésének megtervezése. 2014 májusában ünnepélyesen le is tették az alapkövet. Határidőnek 2017-et szabták meg, ezt tartani is tudják, mert nagyon jól haladnak a munkával – számolt be Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere, aki egyébként egyik kezdeményezője is volt a megvalósításnak. A templomot ravatalozóval együtt tervezték, a temető közelében találtak neki helyet. Farkas Mózestől megtudtuk, hogy az agyagfalvi lelkészi hivatallal közösen nyújtott be pályázatot az illetékes minisztériumhoz a bögözi önkormányzat, amit meg is nyertek, így nagyobbrészt kormánypénzből, illetve helyi forrásokból és Hargita Megye Tanácsának többrendbeli támogatásából finanszírozzák a templom építését.
A hitélet fellendülését várják
A 80 férőhelyes egyházi épület terve a Székelyudvarhelyi Urban Design Kft.-nél készült, a beruházás összértéke 250 000 lej körül van.
– Az épületet már befedtük, a szigetelés és vakolás a következő lépés. Az ajtók és ablakok elkészítésére már szerződött a bögözi tanács, és a belső munkákat is elkezdik. A legfrissebb hír az, hogy megöntötték a harangot, mi megvásároltuk a felszereléshez szükséges alapanyagokat, szeptemberben a helyére is kerül, és az automatizálását is megoldjuk. Egy hónapon belül elkészül a kerítés, hogy megóvja az ősszel elültetett gyümölcsfákat, amelyek mind megfogantak. A megyei tanácsnál nyert pályázatnak köszönhetően a templom előtti teret már letérköveztük. Most már látszik, hogy a területnek gazdája van – foglalta össze a templomépítés aktuális állását Farkas Mózes. Décsfalva az agyagfalvi református egyházközséghez tartozik. Lakóinak lelkigondozását az ottani református lelkipásztor látja el. Fosztó József is elégedett az építkezés ütemével, a hitélet és a közösségi élet fellendülését várja a templom elkészültétől. Mint mondta, az elmúlt években már nem is jártak át Agyagfalvára a décsfalviak, és megjelentek a szekták a településen, ezen a helyzeten próbált változtatni azzal, hogy ő ment át a szomszéd faluba, és a megürült osztályteremben kéthetente találkozott a hívekkel.
– Számuk 130-ra tehető, ünnepnapokon 30-40-en vesznek részt az istentiszteleten – mondta a lelkész. Ha saját templomuk lesz, amit a közösségnek kell rendben tartania, és élettel megöltenie, hátha többen lesznek… – fejezte ki reményét Fosztó József.
Asztalos Ágnes
Hargita Népe (Csíkszereda)

2016. december 9.
Elfogyott a gyerekközöség a kis udvarhelyszéki települések tanegységeiből
Egyre kevesebb a gyerek az udvarhelyszéki falvakban – panaszolják a pedagógusok –, ennek következtében az utóbbi tíz évben több település óvodájában is megszűnt az oktatás. A kiürült óvodaépületek jó része kihasználatlanul áll.
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint ebben a tanévben 1216 óvodás tanul Székelyudvarhelyen, 1424 pedig a környező települések óvodáiban. A szülők késő délutánba nyúló munkaprogramja miatt a hosszított tevékenységgel működő napközikre alakult ki nagyobb igény Székelyudvarhelyen, ezért már több mint egy évtizede megszűntek a Cérnagyár és a Kipi-kopi napköziotthon mellett hajdanán rövid programmal működő óvodák, így a környék gyerekeit már az Eszterlánc, valamint a Kipi-kopi napközikbe járatják szüleik.
A Napsugárban, valamint a két Csicsergő napköziben külön épületben fogadják a kicsiket, azonban néhány éve jogilag összevonták az oktatási egységeket, közös ügyvezetéssel – tudtuk meg Koncz Melindától, az Eszterlánc napköziotthon vezetőjétől.
Számos udvarhelyszéki faluban a gyereklétszám még indokolttá teszi az óvodák működését, azonban vannak települések, amelyekről már csupán egy-két gyerek jár a községközponti tanegységbe. Ilyen például Miklósfalva és Petek, amelyekről egy, illetve négy gyereket visz reggelente az iskolabusz a kányádi óvodába.
A Miklósfaván és Peteken megüresedett óvodaépületek közel hat éve kihasználatlanul állnak, ugyanúgy, mint a Bögöz községhez tartozó Mátisfalván, Décsfalván vagy Székelymagyaroson, ahol Farkas Mózes bögözi polgármester reményei szerint előbb-utóbb újra gyerekzsivaly tölti majd be a termeket. A többi ingatlantól eltérően – amelyek önkormányzati tulajdonban vannak –, az üresen álló egykori székelydobói óvoda épülete az egyház tulajdonát képezi – tudtuk meg Pál Tamástól, a bögözi általános iskola aligazgatójától.
A Felsőboldogfalvához tartozó Ócfalván négy, Lengyelfalván két éve, idén pedig nincs már elegendő gyerek az óvoda működtetéséhez Patakfalván sem – tudtuk meg Somorai Árpádtól, a Fülöp Áron Általános Iskola aligazgatójától. A megcsappant létszám miatt üresen állnak Lókodban, Recsenyéden, Bágyban, Gyepesben, Városfalván, valamint Kénosban is az egykori óvodák épületei. Kertész Hajnal, a homorodszentmártoni Román Viktor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy az említett falvakból a község három más településére járnak óvodába a kicsik.
A Parajdhoz tartozó falvakban működnek még az óvodák, igaz ugyan, hogy a megcsappant gyereklétszám miatt Alsó- és Felsősófalván, illetve Békástanyán összevont csoportokkal. Legutóbb több, mint tíz éve szüntettek meg két óvodát a községközpontban: Parajd Zsögöd nevű településrészén az egyiket, továbbá a bányavállalat által működtetett óvodát. Ezek egykor azért létesültek, hogy a település szélén lakók ne kelljen a központba hordozzák gyerekeiket – mesélte Bíró Zsolt, a helyi Áprily Lajos Általános Iskola igazgatója. Az említett településrészén működő óvoda egykori épületében a református egyház diakóniai központot hozott létre, míg a bányavállalat által működtetett óvoda épülete jelenleg üresen áll.
Három éve falumúzeumot működtet a helyi önkormányzat az énlaki óvodaépületben, a siklódiba pedig télen istentiszteletre járnak a hívek. Tiboldi Sándor, az etédi Jósika Miklós Általános Iskola aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, az említett falvakból Etédre viszi az iskolabusz a kicsiket.
Dósa Ildikó Székelyhon.ro

2017. június 24.
Hargita megyei falvak maradtak áram nélkül
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljesen áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében.
Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket, tönkretették a transzformátor-állomásokat.
Alina Ciobotariu, a Hargita megyei készenléti felügyelőség szóvivője azt nyilatkozta, hogy Székelykeresztúr közelében hét település maradt áramellátás nélkül, Nagygalambfalva, Kisgalambfalva, Décsfalva, Székelymagyaros, Bögöz, Agyagfalva és Betfalva.
Székelyudvarhelyen több transzformátor-állomást és egy középfeszültségű hálózatot tett tönkre a vihar, csakúgy mint Bélboron és Székelyvarságban. Az Electrica villamos művek alkalmazottai már minden településen dolgoznak a villanyhálózat helyreállításán.
Péntek este személygépkocsira döntött egy fát a vihar Székelyudvarhelyen, a sofőr azonban sértetlenül megúszta, Nagygalambfalván pedig egy gázvezetékre dőlt egy fa, azonban a helyzet nem volt súlyos. maszol.ro

2017. július 13.
Közös zsinat 446 év késéssel
Először tartott közös ünnepi zsinatot 446 év után a református és az evangélikus egyház Kolozsváron. A Farkas utcai templomban tartott istentiszteleten öt evangélikus és nyolc református lelkipásztort szenteltek fel.
A jubileumi zsinatot közös istentisztelettel nyitották meg a kolozsvári evangélikus templomban, ahol Zelenák József püspökhelyettes mondott köszöntőbeszédet, majd Csűry István királyhágómelléki püspök hirdette az igét. Az ünnepi ülést a kolozsvári teológia felújított dísztermében folytatták, ahol –amint múlt heti lapszámunkban beszámoltunk –közös nyilatkozatot fogadtak el. Délután az események a Farkas utcai templomban folytatódtak, ahol nyolc református és öt evangélikus lelkész felszentelésére került sor. Az egybegyűlteket Fekete P. P. János református egyházkerületi főgondnok köszöntötte, majd Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök hirdette az igét 1Kor 1,18-25 alapján. A prédikáció során elmondta, a református egység napján május 20-án, Nagyváradon úrvacsorai szolgálatra kérték fel, amely jól esett neki, de ugyanakkor tudta, hogy övéi közt van. Úgy érezte, az alkalom a Szentlélek ajándéka volt számára. Az úrvacsora liturgiája összeforrasztotta azt a pár ezer embert, aki a Körös partján levő városban úrvacsorát vett. Sokan pedig azt fogalmazták meg, hogy legyen folytatás is. „És íme, most már itt van a folytatás: közös ünnepi zsinat, istentisztelet és közösen végzett lelkészszentelés”–folytatta Adorjáni, aki szerint röpke 446 évet késtünk az 1571-ben Medgyesen megtartott közös zsinat óta. A 16. század második végétől ugyanis heves teológiai viták és politikai érdekek mentén a két felekezet útjai elváltak, amelyet valószínűleg Kálvin helytelenített volna. Sem ő, sem Luther és a többi reformátor nem ismeri ugyanis a több Anyaszentegyház fogalmát, hiszen Jézus Krisztus egy test, Isten üdvözítő szeretete minden ember számára ugyanaz a kiapadhatatlan forrás, mint ahogy a Lélek és a keresztség is egy –fogalmazott az igehirdető. A felekezeti megoszlás bűnös állapot, amit meg kell szüntetni, és együtt kell vallani, hogy minden megosztottság ellenére egy egyetemes Anyaszentegyház létezik.
Az egész Kárpát-medencében még a csapból is a Refo500 folyik. Ám a sok óriáshirdetés és rendezvény vajon elindít-e egy szellemi, lelki pezsgést, valami személyes, hitbeli reformációt a mi életünkben? –tette fel a kérdést igehirdetése végén az evangélikus püspök.
A prédikációt követően a nyolc református és az öt evangélikus fiatal lelkipásztor letette az esküt, majd a felszenteltek nevében Kelemen Csongor köszöntötte az egybegyűlteket. A teológián eltöltött évekre, a tanulás hasznosságára emlékezett vissza, majd a gyakornoki évekről és mentoraik segítőkészségéről beszélt. Kijelentette: akkor válnak bölcsekké, amikor mindazt a tudást, amelyet az évek során felhalmoztak, a gyülekezetben gyakorlatba tudják ültetni.
Óvoda- és bölcsődeépítés a megmaradásért
A kétnapos rendezvény másnap a Bethlen Kata Diakóniai Központban az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlésével folytatódott. A jelenlevő tagok Kató Béla püspök közgyűlési beszámolóját hallgatták meg. A püspök beszédében többek között kitért a reformátori örökség és hitvallásaink fontosságára. „A nyugati keresztyén testvéreink mintha elfeledkeztek volna minderről. Egyre kényelmetlenebb a nemzetközi egyházi találkozókon részt venni, mert úgy érezzük, lenézéssel és gúnnyal találkozunk azok részéről, akik bennünket maradinak és különböző fóbiákkal élő embereknek tartanak”–fogalmazott a püspök. Kató Béla hangsúlyozta a magyar intézményrendszer kialakítását, amely segíthet a megmaradásért vívott harcainkban. Ismertette az erdélyi kollégiumok felújításának folyamatát, valamint megemlítette, hogy idén öt templomot avatnak fel (Szászfenes, Décsfalva, Kerelőszentpál, Sándorfalva, Sepsiszentgyörgy). Beszámolt arról, hogy az anyanyelvű oktatás érdekében az egyház felvállalja 28 óvoda és bölcsőde felépítését és beindítását, ugyanakkor bejelentette, hogy a román törvényhozás a kolozsvári teológiát is bevette az államilag támogatott lelkészképző intézmények sorába, ám a fejpénz és a kevés diák miatt a támogatás kevés lesz.
Egyházi Trianon
Szegedi László missziói előadó a kerületben tapasztalható folyamatos fogyást egyházi Trianonként jellemezte. Rámutatott: sok az egyedülálló személy, a magányos férfiak sorában magas az alkoholizmus, az ultraliberális világ folyamatosan rombolja a hagyományos családmodellről kialakult képet, rengeteg az abortusz. „Hogyan várjunk békét, ha még az anyaméhben sem vagyunk biztonságban?”–idézte Teréz anyát Szegedi. Egyre több magyart és reformátust veszítünk el a vegyesházasságok miatt, ezért az anyanyelvű oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ha egy fiatal román iskolába kerül, nagy valószínűséggel nem magyar házastársat fog magának választani”–fogalmazott a missziói előadó, aki elmondta, a román ortodox egyház törvénybe iktatta, hogy vegyesházasságok megáldása során a pópa az esketési liturgia során a nem ortodox felet kötelezően átkereszteli ortodoxnak.
Szegedi László örvendetesnek tartotta, hogy egyre több gyülekezetben indul be az intézményes diakónia, illetve hangsúlyozta a családlátogatás fontosságát, valamint a nőszövetség hatékony munkáját.
A különböző bizottsági jelentések meghallgatását követően a közgyűlési tagok közérdekű egyházi ügyekről tárgyaltak, majd felhatalmazták az igazgatótanácsot, hogy a következőkben az egyre zsugorodó egyházmegyék határainak módosításával foglalkozzon.
Lelkészhiány és érdektelenség?
A Protestáns Teológia Intézetben 1995-ben mintegy 265 –református, evangélikus és unitárius –diák végezte tanulmányait. A magas szám annak köszönhető, hogy a 90-es évek elején a paphiány miatt nagy létszámú évfolyamok indultak. Öt évvel később az erdélyi reformátusok15, akirályhágómellékiek 16 diákot vettek fel első évre. A 2005–2006-os tanévben már csupán 153 teológus tanult az intézetben (ebből 83 erdélyi, 35 királyhágómelléki és 9 evangélikus), a helyek száma fokozatosan csökkent. Ez a szám a 2010-ben már csak 129 volt –tudtuk meg Czirmay Anikótól, a teológiai intézet főtitkárától. A kimutatások szerint, míg a 90-es és a 2000-es években a meghirdetett helyekre sokan jelentkeztek, addig 7–8 éve az érdeklődés megcsappant. A teológiának 2010-től már pótfelvételit kellett meghirdetnie, és megtörtént, hogy a jelentkezők még így sem érték el a felvételt jelentő minimális jegyet, és nem töltötték be a meghirdetett helyek számát. Tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban többen mentek külföldre, illetve az utóbbi öt évben 13-an adták fel a lelkészi állást, az erdélyi református lelkipásztorok száma megcsappant. Míg 2014-ben az erdélyi egyházkerület 557 lelkipásztort tartott számon, addig idén már csak 524-en kapnak lelkészi kongruát –mondta el lapunk kérdésére Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa. Ezért a kerület az utóbbi időben több helyet hirdetett meg a teológián, és reméli, hogy a korábbi érdektelenség változni fog. Idén például a 16 fiú helyre 16-an jelentkeztek, a 4 lány helyre pedig 9-en. Az evangélikusok és az unitáriusok mindenkit felvesznek, aki felvételizik és eléri a minimális jegyet, ám még így is alig jelentkeznek. Jelenleg a teológián a hat évfolyamon csupán két evangélikus diák tanul –mondta Czirmay Anikó főtitkár.
Egyházkerületi közgyűlés
Az Erdélyi Református Egyházkerület minden év nyarán tartja meg éves közgyűlését, amikor a püspök közgyűlési beszámolójában az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, megvalósításairól, generális vizitációiról, lelkigondozói és fegyelmi kérdésekről, restitúciós ügyekről számol be. Ezt követi a missziói előadó jelentése, amely számos kimutatást tartalmaz: az erdélyi református egyház lélekszámát, ki- és betéréseket, templomlátogatottságot (hétköznapokon, illetve ünnepnapokon), keresztelések, temetések, konfirmációk adatait, az iratterjesztés problémáit (különböző lapok és kiadványok helyzetét). A jelentésben ugyanakkor a generális direktor a református egyháztagok lelki életének keresztmetszetét próbálja felvázolni, rámutat különböző pozitív vagy negatív jelenségekre, amely egyházi életünket jellemzi, és ajánlásokat fogalmazhat meg az igazgatótanács vagy a zsinat irányába. A közgyűlésen a jelenlevők kézbe kapják az adminisztratív, a diakóniai, a gazdasági, a tanügyi és külügyi tanácsosok beszámolóit, a teológia életéről szóló jelentést, a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont, a különböző egyházi szervezetek, alapítványok és egyesületek éves munkájának, az IKE, a nőszövetség, a Romániai Református Egyház Nyugdíjpénztárának beszámolóit. A közgyűlési tagok így átfogó képet kaphatnak az egyházkerület éves költségvetéséről, a beruházásokról, restitúciós ügyekről, oktatási intézmények működéséről, az egyház lelki és szellemi fejlődéséről, gazdasági munkájáról, és jövőbeli terveiről is.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. augusztus 6.
A templomot megépítették, a gyülekezet következik
Az udvarhelyszéki Décsfalvát templomnélkülisége miatt változatos módon csúfolták évszázadokon át. Eddig. 2017 augusztusának első vasárnapján az új, fatornyos templom hosszú harangszava hívogatott szentelési és használatba vételi istentiszteletre. A még házszám nélküli templomhoz utat építettek, és sok-sok fát, cserjét ültettek köré.
Az igehirdetésben, a köszöntőbeszédekben és a hálaadásban többször elhangzott: a décsfalvi reformátusok több évszázados álma vált valóra. Azoké az ősöké, akik csak remélték a saját istenházát, miközben az anyaegyházközségbe, Agyagfalvára jártak ünnepi istentiszteletekre. Sokszor maradt vasárnaponként hézagos a „décsfalviak padja”.
Napjainkban megerősödött a százhuszonöt fős leányegyház: az iskolában öt éve kéthetente tartott istentiszteletet az agyagfalvi lelkész. A fiatalok öröme, hogy saját templomukban konfirmálhatnak, mondhatják ki házasságkötésük igenjét, gyermekeiket ott kereszteltethetik meg. Az utolsó földi útra indulókat is eme szent hajlékból búcsúztathatják majd.
Évszázadokon át úgy tartoztak a décsfalviak az anyaegyházközséghez, hogy nem volt státuszuk – mintha egy agyagfalvi utca lett volna a település. Tavaly váltak leányegyházzá – tudtuk meg Fosztó József lelkipásztortól. Négy décsfalvi presbiter tagja volt az agyagfalvi egyházközségi testületnek. Idén november-decemberben első alkalommal lesz presbiterválasztás Décsfalán, hogy megalakítsák első önálló presbitériumukat. Eddig ébresztgették a kis gyülekeztet: ami négy-öt éve helyben történik, az értük van. A kőtemplom áll, a gyülekezet építése ezután következik. A lelki gyarapodást segíti, hogy helyben van az új istenháza – reméli lelkipásztoruk.
Álom és valóság
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye egyetlen olyan települése volt eddig Décsfalva, ahol nem volt templom. A reformáció emlékévében a kerületben jelképesen öt új templommal adóznak az elmúlt évszázadoknak. Közöttük az első a décsfalvi – mondta a szentelési istentisztelet igehirdetője, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Kántor Csaba püspökhelyettes, az egyházmegye esperese felelevenítette a legendát, mely szerint az agyagfalvi feneketlen tó helyén feküdt régen Décsfalva. Mivel lakói elerkölcstelenedtek, elsüllyedt. Éjféltájban még fel-felzúgnak az elsüllyedt falu harangjai. Egynéhány erkölcsös ember – köztük egy Décs nevű is – megmenekült, ő lett a megalapítója a jelenlegi Décsfalvának. Az erkölcsös, istenfélő, templomot álmodó népet Isten megtartotta szeretetével, és fatornyos szent hajlékából szólhat a harang.
A templomépítés folyamatát Fosztó József lelkipásztor foglalta össze. Alapkövét 2014. május 10-én tették le. A bögözi polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből készíttette a terveket, a kivitelezést nyertes hazai célpályázatokból finanszírozták. Miközben a kis közösség tagjai rengeteget közmunkáztak, akkor kaptak segítséget, amikor a legnagyobb szükségük volt rá. A befejezéshez az egyházkerület járult hozzá. Környékbeli cégek, magánszemélyek is bőkezűen adományoztak. A száz négyzetméter alapfelületű templom és a két multifunkcionális terem megépítésének költsége 335 810 lej volt.
A két kis terem egyikében a lelkészi iroda kap helyet, a másik pedig a temetkezésnél kap szerepet. A templomnak kettős haszna lesz: az istentiszteleti hely egyben ravatalozóként is szolgál. Nem kell a gyászmenetnek a falu területén, a forgalmas, kanyargós úton végighaladnia.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro