Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Décse (ROU)
4 tétel
2001. július 6.
"Az elmúlt 24 órában újabb anyagi károk keletkeztek Kolozs, Arad és Suceava megyékben, jelentette a központi árvízvédelmi bizottság. A Körös áradása miatt 20 gazdaságot és 10 hektár mezőgazdasági földet öntött el a víz az aradi Nagyhalmágyon, tíz gazdaságot és 150 hektár földet Halmágycsúcson, továbbá egy gazdaság és 3 kilométer megyei út került víz alá Décsén. Az esőzés következtében Kolozsváron öt házat elöntött a víz, Kissebes községben szintén öt házat, tíz gazdasági melléképületet és 60 hektár termőföldet. A Hunyad megyei Piskiben az árvízvédelmi bizottság megtiltotta a kútvizek fogyasztását. A liberális párt tegnap nyilatkozatban szólította fel lemondásra a környezetvédelmi minisztert, kiemelve, hogy a kormánypárt semmilyen megoldással nem rendelkezik az időjárási viszonyok okozta súlyos problémák elhárítására. Az elmúlt két napban két gyermek meghalt és kilenc megyében 120 gazdaság került víz alá. /Tekintélyes anyagi károkat okoztak az áradások. A környezetvédelmi miniszter lemondását követelik. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./"
2013. július 6.
Arad megye a 2011-es népszámlálási statisztikában
Csökkent a lakosság, több a városi
Az országos adatok közzététele után tegnap a prefektúrán – Cosmin Pribac prefektus jelenlétében – az Arad megyei adatokat ismertette Florica Grec, az Arad Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója. A kimutatások tengeréből választottuk ki a szerintünk legfontosabbakat.
Stabil lakosság
2011. október 20-án – az Európai Unióba való belépés utáni első népszámlálás napján – Arad megye stabil lakossága 430 629 fő volt, ebből nő 223 121 (51,8%). Az előző, 2002-es népszámláláshoz képest a megye lakossága 31,2 ezer személlyel csökkent.
A megyeközpont, Arad város lakossága 159,1 ezer fő. A megye legnépesebb városai: Pécska (12,8 ezer), Szentanna (11,4 ezer) és Lippa (10,3 ezer). A legnagyobb lakosságú községek Vladimirescu (10 710), Világos (8103) és Vinga (6150), a legkisebbek Sistarovác (358 fő), Igneşti (679) és Menyháza (864).
Város, falu
A municípiumban és a városokban 238 600 személy lakik, az összlakosság 55,4%-a. Az utolsó előtti népszámláláshoz viszonyítva a városi lakosság száma 4,7%-kal nőtt a falusi lakosság rovására.
Kormegoszlás
2011. okt. 20-án a gyerekek (0–14 év) aránya az összlakosságban 15,5%, a fiataloké (15–24 év) 11,9%, a felnőtteké (25–64 év) 56,5%, az időseké (65 év és fölött) 16,1%.
A 85 éven felüliek aránya a lakosság 1,3%-át teszi ki.
Etnikum és anyanyelv
A népszámláláson az etnikum, az anyanyelv és a vallás jegyzékbe vétele a nyilatkozók szabad akarata szerint történt, azaz mindenki azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, amit jónak látott. Voltak olyan személyek, akik ebben a kérdésben nem nyilatkoztak, továbbá olyanok, akiket a népszámlálók (esetleg többszöri felkeresésre) nem találtak otthon, ezek adatait adminisztratív forrásokból jegyezték be.
Az etnikumra vonatkozó adatok 404,8 ezer személy tekintetében hozzáférhetőek (ami azt jelenti, hogy mintegy 26 ezren nem kerültek be ebbe a kategóriába).
340,7 ezer személy vallotta magát románnak (84,2%), 36 568 magyarnak (9,0%), 16,5 ezer romának (4,1%). Az ezer főt meghaladó kisebbségek: 4,5 ezer szlovák, 2,9 ezer német, 1,3 ezer ukrán. Vannak Arad megyében továbbá szerbek (849), bolgárok (549), olaszok (291), csehek (118), zsidók (116), törökök (48), oroszok-lipovánok (33), görögök (14), horvátok (10), tatárok (3), kínaiak (21), lengyelek (32), sőt, 19-en csángónak vallották magukat.
A 404,9 ezer, anyanyelvétszabad akarata szerint kinyilvánító személy közül 86,7% azt mondta, hogy gyermekkorában az első beszélt nyelv a családban a román volt, 9,1% esetében a magyar, 1,8%-nál a romani, 1,1%-nál a szlovák. A német nyelv ezer közül 6, az ukrán ezer közül 3 ember gyermekkori anyanyelve.
Más, a fentiektől különböző anyanyelveket a stabil lakosság 0,5%-a vallott magáénak.
Vallás
404,2 ezer ember nyilatkozott vallásáról. (26 469 személy esetében nincs információ.) 298 252 (73,8%) ortodox (közülük 682 személy szerb ortodox), 35 623 (8,8%) római katolikus, 28 922 (7,2%) pünkösdista, 14 700 (3,6%) baptista, 9811 (2,4 százalék) református, 1,1% görög katolikus, 1,1% hetednapos adventista vallásúnak mondotta magát. A fentiektől eltérő vallású 1,7%, vallás nélküli vagy ateista 562 személy, a lakosság 0,2%-a
A valamikor igen jelentős zsidó lakosságú Aradon mindössze 132 személy vallotta magát zsidó vallásúnak, náluk még a muzulmánok (146 fő) is többen vannak.
Házasok, elváltak, özvegyek
A megye lakosságának 46,7 százaléka házasságban él. Házasságban élt 100,0 ezer férfi és 101,1 ezer nő. Soha nem volt házas a lakosság 38%-a, az özvegyek aránya 10,3% a stabil lakosságban, az elváltak aránya pedig 5 százalék.
A népszámlálás adatai szerint 20,5 ezer ember él élettársi kapcsolatban.
Iskolázottság
A 10 éves és azon felüli lakosság 46,1%-nak alacsony az iskolai végzettsége (elemi vagy általános, illetve be nem fejezett tanulmányok), 40,2%-nak középfokú (középiskola, posztliceális iskola, szakiskola, technikum), 13,7 százalékának felsőfokú végzettsége van.
A népszámláláskor 3920 személyt találtak analfabétának.
Hosszabb időre külföldre távozottak
A külföldre hosszabb időre (legalább egy évre) távozott, a stabil lakosságba be nem számolt személyek száma 11,5 ezer, és nyilvánvalóan csak a külföldi emigránsok egy részét tartalmazza.
A statisztikai hivatal elnökének véleményes szerint is jelentős alul-regisztráció oka az volt, hogy a népszámlálás pillanatában a szóban forgó személyek nagy része családjával együtt külföldön tartózkodott, és nem is voltak olyan személyek, akik a megfelelő információt tudták volna róluk szolgáltatni.
Arad megye magyar lakosságát (36 568 fő) illetően még néhány információ.
A megyében 22 220 magyar Aradon és a városokban, 14 348 vidéken él.
A legtöbb a magyar Aradon (15 396), Pécskán (3316), Zimándon (1539), Kisiratoson (1429), Tőzmiskén (1331), Nagyszintyén (1226), Vingán (1211), Nagyzerinden (1152) Nagyiratoson (1070).
Az Arad megyei helyzetet ismerők észrevették: több ízben a községközpontokat említettük (ezekre szólnak az adatok), nem a magyarlakta helységeket.
Némiképp meglepő módon a 78 közigazgatási egység között mindössze két olyat sorol fel a népszámlálási statisztika Arad megyében (Dieci és Archiş), ahol senki sem vallotta magát magyarnak, 11-ben pedig a magyarok száma 3 alatti.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2016. augusztus 20.
Kopjafaavatással emlékeztek Varga Zsigmondra
A décsei származású, Erdélyben kevésbé ismert dr. Varga Zsigmond (1886–1956) teológus, szumirológus, bölcsészprofesszorra emlékeztek a Fehér megyei településen augusztus 6–7-én. Az eseményre meghívták a településről elszármazottakat, jelen volt Varga Zsigmond unokája, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem képviselői, igét hirdetett Kató Béla püspök.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 15.
Ajándék a szórványnak
Koncertkörúton a Kájoni Consort
Szeptember 2–4. között a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertkörúton vett részt Beszterce-Naszód megyében. Nemcsak énekeltek, felejthetetlen élményekkel is gazdagodtak.
Az első pihenőt Szászrégen evangélikus templomában tartották, majd Harinában Erdély legrégebbi román stílusú templomát tekintették meg, Árokalján pedig körbejárták a felújítás alatt álló Bethlen-kastélyt és az arborétumot. Besztercén Plesch Katalin, az EMKE ottani megyei elnöke fogadta őket, és ismertette a város történetét. Szombaton délben, egy sajószentandrási megálló után Sajóudvarhelyen tartották első koncertjüket a település Árpád-kori templomában, melyet Molnár Helén református lelkésznő mutatott be nekik. „Felemelő volt az évszázados templom falai közt énekelni, zenélni a maréknyi magyarságnak, akik igyekeznek megóvni, megőrizni templomukat és anyanyelvüket” – írták beszámolójukban.
Besztercére visszatérve megálltak a somkeréki templomnál, melyben még Dobó István egri várkapitány is megfordult, majd este újabb előadást tartottak a besztercei zsinagógában, egyházi és világi művekkel örvendeztetve meg népes közönségüket. Vasárnap délelőtt Désen, a zsúfolásig telt református templomban koncerteztek, délután pedig a dombok között meghúzódó, cseresznyéjéről híres faluban, Décsén, ugyancsak a református templomban tartották koncertkörútjuk utolsó előadását.
„Számunkra felejthetetlen élményt adott ez a három nap. Örülünk annak, hogy a szórványban élő magyar hallgatóságnak kikapcsolódást, lelki feltöltődést nyújthattunk. Öröm volt megtapasztalni az ottani magyar közösségek tenni akarását, lelkesedését, nemzeti önazonosságuk megőrzése érdekében” – fogalmaztak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)