Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1998. augusztus 29.
"A magyar-magyar kapcsolatok egyik alapintézményének nevezte az aug. 27-én tartott záróünnepségen a debreceni Ady Akadémiát Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár. Németh Zsolt Orbán Viktor miniszterelnök szavait idézve megismételte azt, hogy a magyar nemzet és a magyar állam határai nem esnek egybe, s ebből adódóan a magyar külpolitika döntő kihívása az állami és a nemzeti érdekek összehangolása. Szerinte a Magyar Köztársaságnak úgy kell segítenie a határon túl élő magyarokon, hogy biztosítva legyen a határon túli magyar értelmiség utánpótlása, és minél teljesebb oktatási vertikum jöjjön létre a határokon túl. Az államtitkár emlékezetett arra, hogy az új kormány támogatja a Bolyai Egyetem újraindítását. Az euroatlanti integrációra utalva, a külügyi államtitkár elképzelhetőnek nevezte, hogy 5-10, de akár 20 év is eltelik addig, amíg Magyarország leendő EU-csatlakozása után a szomszédos országok is az unió tagjává válhatnak, éppen ezért, a magyar külpolitikának sürgető feladata, hogy megtalálja az integráció és a szomszédságpolitika összhangját. Amennyiben ez nem sikerül, akkor a trianoni határok mentén újabb, "civilizációs berlini fal" emelkedhet, ha viszont megoldható, akkor széles perspektíva nyílik az együttműködésre, amiben fontos szerepe lesz a határon túli magyar értelmiségnek. /Erősíteni kell a kapcsolattartás! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./"
1998. szeptember 11.
Szept. 11-én Pokorni Zoltán oktatásügyi miniszter találkozott Budapesten a külhoni magyar oktatási vezetőkkel. A határon túli magyar felsőfokú képzés és a magyar nyelvű önálló felsőoktatási intézmények létrehozásának támogatására Apáczai Csere János néven közalapítvány létrehozását javasolja a jövő évi költségvetés keretében az Oktatási Minisztérium - jelentette be a miniszter. Az alapítvány azért szükséges, hogy "magja lehessen egy lehetőség szerint anyanyelvű önálló egyetemnek", segítségével "minél hamarabb és minél stabilabb anyagi alapon jöhetnek létre határon túli magyar felsőoktatási intézmények". Megvizsgálják a Magyarok Világszövetsége javaslatát, hogy Debrecenben magyar nyelvű oktatási központot alakítsanak ki. Mindaddig, amíg ez a program nem körvonalazódik, az a jó megoldás, ha a határon túli pedagógusműhelyeknek és - szövetségeknek nyújt anyagi segítséget a magyar állam. A találkozón az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a horvátországi, a szlovéniai és a vajdasági oktatási vezetők tartottak beszámolót az ottani magyar nyelvű oktatás helyzetéről. Szilágyi Pál, a Babes-Bolyai Egyetem rektor-helyettese elmondta, hogy egy, már kidolgozott terv szerint a kolozsvári intézményen belül öt kart és negyven szakot foglalna magába egy önálló magyar nyelvű tagozat kialakítása. Emellett létre kellene hozni az erdélyi magyar felsőoktatási hálózatot is, különös tekintettel a mérnöki és a mezőgazdasági képzésre. Szigeti László felvidéki parlamenti képviselő a miniszteri beszámolóban elhangzottakkal egyetértve a külhoni pedagógiai, illetve tankönyves műhelyek anyaországi támogatását szorgalmazta. Felvetette, hogy a magyar kormány vállalja fel a felvidéki önálló magyar egyetem létrehozásának ügyét is. Korhecz Tamás, a Vajdasági Magyar Ösztöndíj Tanács elnöke szerint a magyar állam eddigi támogatása bizonyos értelemben céltalannak bizonyult, mert az anyaországban tanuló vajdasági diákok mintegy 70-80 százaléka elhagyta szülőföldjét. /Magyar miniszter eszmecseréje határon túli oktatási vezetőkkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./ Erdélyből részt vett a találkozón Asztalos Ferenc RMDSZ-képviselő, Kötő József oktatásügyi államtitkár, Szilágyi Pál, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese, valamint Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is. A lap értesülései szerint Kötő József államtitkár és Asztalos Ferenc képviselő még a megbeszélések előtt találkozott Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszterrel, a minisztérium oktatási államtitkárával és a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével. A találkozó során meghatározták a két tárca közötti együttműködés kereteit, módozatait, és számba vették az önálló magyar egyetem létesítésének fejleményeit. A romániai magyar kisebbség vezetői ugyanakkor üdvözölték a magyar oktatási minisztérium azon kezdeményezését, melynek értelmében a határon túli magyar felsőoktatási intézmények támogatására jövőre létrehoznák az Apáczai Csere János Közalapítványt. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./ A határon túli magyar kisebbségek képviselői a magyar oktatásügyi minisztérium vezetőségével folytatott szept. 11-i találkozójukon többek között megvitatták a kolozsvári állami magyar egyetem létrehozásának ügyét, a magyarországi továbbtanulás lehetőségeit, a Magyarországon szerzett diplomák és oklevelek elismerésének kérdését - tájékoztatott Asztalos Ferenc képviselő. A találkozón Erdélyből még részt vett Kötő József oktatásügyi államtitkár, Szilágyi Pál, a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese és Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Szilágyi Pál rektor-helyettes az erdélyi magyar oktatás helyzetét, az önálló magyar állami egyetem létesítése körüli vitát ismertette. Lászlóffy Pál, a pedagógusszövetség elnöke a hazai tanügyi gondokról tájékoztatott. Kötő József oktatási államtitkár és Asztalos Ferenc képviselő a hivatalos találkozót megelőzően tárgyalt Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszterrel, a minisztérium oktatási államtitkárával és a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével. Meghatározták a két tárca közti együttműködés kereteit, módozatait, számba vették az önálló magyar állami egyetem létesítésének fejleményeit. A megoldásra váró kérdések feltérképezésekor szem előtt tartották Radu Vasile kormányfő október 14-i budapesti látogatását, amikor találkozni fog Orbán Viktor miniszterelnökkel. Pokorni Zoltán oktatási miniszter ugyanakkor október 1–3. között Párizsban megbeszélést folytat Andrei Marga tanügyminiszterrel - mondotta Asztalos Ferenc. Egyetértettünk abban - folytatta Asztalos Ferenc -, hogy fel kell gyorsítanunk az oklevelek honosításának folyamatát, ugyanakkor szeptember 30-ra kijelöltük a két minisztérium között a két évre szóló együttműködési egyezmény aláírásának időpontját - hangsúlyozta Asztalos Ferenc. A romániai magyar kisebbség vezetői üdvözölték a magyar oktatási minisztérium kezdeményezését: a határon túli magyar felsőoktatási intézmények támogatására jövőre létrehoznák az Apáczai Csere János Közalapítványt.- Ha nem sikerül érvényt szereznünk az önálló magyar állami egyetem létesítésére vonatkozó elképzelésünknek, az alapítvány hathatósan részt vállalna egy magyar tannyelvű magán felsőoktatási intézmény működtetésében - mondotta Asztalos Ferenc. /Magyarországi közalapítvány a határon túli felsőoktatásért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./ Pokorni Zoltán hangsúlyozta: az alapítvány célja nem a határon túli magyar nyelvű felsőoktatási képzés költségeinek finanszírozása, azonban hozzájárulhat az intézmény beindításához. Pokorni ugyanakkor fontosnak nevezte a határon túli magyar nyelvű oktatás szakmai és anyagi támogatását. A miniszter szerint el kell érni azt, hogy a Magyarországon tanuló, határon túli magyar fiatalok visszatérjenek szülőföldjükre. Segíteni kell, hogy hosszabb távon mindenkinek lehetősége legyen az anyaországban magyar nyelven tanulni. /Magyarországi állami támogatással. Közalapítvány a határon túli felsőoktatásért. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./
1998. november 8.
Dec. 8-án tartotta a Magyar Tudományosság Külföldön elnevezésű MTA Elnöki Bizottság soros ülését, ezen az eltelt fél év eredményeit összegezték. Berényi Dénes akadémikus, a bizottság vezetője kijelentette: Nagy előrehaladásnak tekintem, hogy az Akadémia költségvetésében a jövő évben 50 millió forinttal szerepel a határon túli magyar tudósok magyarországi kutatásainak támogatása. Elmondotta: 1989-ben az Akadémia elnökségének határozata értelmében kezdett kiépülni egy adatbank, amely a határainkon kívül élő magyar kutatókat regisztrálta, 1990-ben az Akadémia létrehozta a külső tagság intézményét (külföldi, vagy kettős állampolgárságú kutatók tartoznak ide), 1996-ban megalakult a Magyar Tudományosság Külföldön MTA Elnöki Bizottság. Jelenleg 123 külső tagja van az Akadémiának. A bizottság megalakulás óta a külső tagok ingyen kapják az Akadémia folyóiratait, két hetet tölthetnek az általuk megválasztott céllal és időben Magyarországon, szállásuk ingyenes és napidíjat kapnak. A külső tagokon kívül több ezer a magukat magyarnak, vagy magyarnak is tartó kutatók száma a világon. A Kapcsolatok Program keretén belül egyik feladata a bizottságnak, hogy a magyar kutatókat megtalálják, bárhol is dolgoznak a világon. Az adatok összegyűjtése, rendezése és számítógépre vitele most folyik, terveik szerint ezek hamarosan nyomtatásban is megjelennek. A külföldi magyar tudományosságon belül különös fontossága van a szomszédos hét országban működő tudományos műhelyeknek, a bizottság minden második évben fórumot rendez számukra Debrecenbe. - A Domus Program az Oktatási Minisztérium és az MTA közös ösztöndíj rendszere, a szállást a minisztérium, az ösztöndíjat, valamint a program szervezését az Akadémia biztosítja. A havi ösztöndíj jelenleg 60 ezer forint. A Domus elsősorban tapasztalt kutatók magyarországi kutatásait hivatott lehetővé tenni, az ösztöndíjak több hónapos magyarországi kutatást fedeznek meghatározott pályázati feltételek mellett. Mintegy másfél éves működése alatt a kuratórium közel 350 pályázatot bírált el pozitívan, ez mintegy 600 hónapot jelent. A pályázók 90 százaléka a környező országokból, a maradék 10 százalékának fele az Egyesült Államokból érkezett - összegezte Berényi Dénes. /A Magyar Tudományosság Külföldön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
1998. november 20.
A Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség, a Kölcsey Kör és az EMKE nov. 20-án és 21-én kilencedik alkalommal rendezi meg az Ifjú szívekben élek Kárpát-medencei vetélkedőt és érmindszenti zarándoklatot. A rendezvényről Muzsnay Árpád számolt be a Szatmári Friss Újság hasábjain. A vetélkedőre eddig 17 csapat jelezte részvételi szándékát. Szatmárról a Kölcsey Ferenc Kollégium, a Református Gimnázium és a Hám János Szemináriumi Líceum, valamint a Nagykárolyi Hepaj csapata vesz részt a vetélkedőn. Magyarországról a budapestiek, a debreceniek, a hajdúnánásiak, a nyíregyháziak és a sátoraljaújhelyiek, Jugoszláviából a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület csapata, Erdélyből a kolozsváriak, a marosvásárhelyiek, a nagyváradiak, a nagybányaiak és a kézdivásárhelyiek mutatják be műsorukat. Bár készültek, az árvíz miatt mégsem vesznek részt a kárpátaljaiak. A zsűriben olyan személyiségek lesznek mint: Medvigy Endre, az Irodalmi Társaságok új elnöke, Indig Ottó, az Ady Társaság elnöke, Porkoláb Albert tanár, Kovács Ferenc rendező, Tóth-Páll Miklós színművész és Görbe István tanár. Nov. 21-én elzarándokolnak az érmindszenti Ady Múzeumhoz és szoborhoz. Az eseményt . Kányádi Sándor verseiből összeállított műsor zárja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
1999. február 3.
"A szatmárnémeti RMDSZ jan. 29-én tartott közgyűlésén Kabai István, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke kijelentette: A tagság hangulata rossz, mint minden romániai magyaré, mint a legtöbb románé! Az okok ismertek: gazdasági csőd, politikai és társadalmi bizonytalanság, az újabb bányászjárás keltette félelem, a szélsőségek előretörése. A koalíciós egyeztetés nemcsak fent, hanem lent is rosszul működik, mert az RMDSZ-nek járó 23 igazgatói és igazgatóhelyettesi posztból mindössze 9-et sikerült elfoglalni. Az önkormányzatban a partnerek összevissza szavaznak, de számunkra fontos kérdésekben nem úgy, mint ahogy előzőleg ebben megegyeztek. Így eredményt jogaink érvényesítésében alig sikerült elérni. Szatmárnémeti bejáratánál ma sincs kétnyelvű tábla. (A krónikás nem érti, miért nem tanulnak a károlyiaktól, ott eleve román-magyar-német táblát javasoltak, és gond nélkül megvalósult. A három nyelvet nemcsak bizonyos tradíció, hanem az is indokolná, hogy egyre több német cég települ a városba!) Lesz viszont Hám János-szobor, méghozzá a régi főtéren, közvetlenül a római katolikus katedrális előtt! Csak hát erre Muzsnay Árpád volt megyei elnök azt mondhatja: ő négy szobrot akkor állított, amikor az RMDSZ ellenzékben volt. Kiverekedte, kiverekedték. S akkor most, amikor kormányban vagyunk, miért megy némely dolog még nehezebben? Az egyik felszólaló azt mondta: azért, mert a városi szervezetben kevés a dinamikus és kezdeményező egyéniség, aki, ha elindít valamit, végig is viszi. A kezdeményezés hiányával magyarázható, hogy a Szatmárnémetihez aránylag közel lévő Debrecen és Nyíregyháza mind ez ideig nem indított a városban kihelyezett egyetemi, főiskolai kart, jóllehet volna rá igény, hisz évente két osztályra való magyar fiatal megy innen anyaországi egyetemekre, s akik itthon maradnak, az aradi Goldis magánegyetem szatmári tagozatára járnak. Miért ne adhatnák inkább ezt a pénzt a Kossuth Lajos Egyetem ide helyezendő karának fenntartására, s ráadásul még anyanyelvükön is tanulnának! Sajnos, erre a felvetésre nem reagált az RMDSZ városi vezetése. Sok szó esett a közgyűlésen az ifjúságról, képviselői közül csak néhányan voltak jelen. Pécsi Ferenc parlamenti képviselő a civil szervezetek és alapítványok markánsabb jelenlétét, megmutatkozását szorgalmazta. Varga Attila megyei elnök többek között arról beszélt, hogy a szervezeti keretet erősíteni kell. Ám a legötletesebb hozzászólás kétségtelen az egyik "veterán" RMDSZ-esé, a Medve Sándoré volt, aki az új, immár országosan egységes tagsági könyvet felmutatva azt javasolta: legyen ajánlólevél az anyaországban! Amolyan nemzettagsági igazolvány, vízumjogossági igazolás, de ha kell, arra is alkalmas, hogy felmutatója kedvezményes jeggyel juthasson be például a Magyar Nemzeti Múzeumba!? Kíváncsiak lennénk, milyen visszajelzést kap egy ilyen javaslat az anyaországból? /"Az új RMDSZ-tagsági könyv legyen ajánlólevél az anyaországban!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./"
1999. március 17.
"A márc. 15-i megemlékezés Erdélyszerte márc. 14-én kezdődött. Zilahon márc. 14-én ezerötszáz fős tömeg vonult a Wesselényi-szoborhoz. Beszédet mondott Bitay Károly kolozsvári magyar főkonzul és Kerekes Edit, a zilahi RMDSZ elnöke. - Szatmárnémetiben a hangversenyteremben Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./ Nagyszalontán a Kossuth-szobornál gyűltek össze az ünneplők, Székely Ervin képviselő emlékeztetett arra, hogy egy évtizede még milicisták őrködtek a szobornál, nehogy valaki megkoszorúzza. "Ez is jelzi, milyen fontos szerepet tölt be a magyarság életében március 15." /Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 15./ Márc. 15-én Marosvásárhelyen, a székelyek egykori fővárosában zajlott az erdélyi magyarság megemlékezése, melyen jelen voltak Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takácsa Csaba ügyvezető elnök, Szőcs Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Bálint-Pataki József /HTMH, Eckstein-Kovács Péter nemzetiségi miniszter, Borbély László államtitkár, Burkhárdt Árpád Maros megye alprefektusa, Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere, Kincses Előd, a megyei szervezet elnöke, Virág György, a Maros megye tanács alelnöke, megyei, városi tanácsosok, s Marosvásárhely ünneplő polgárai. Markó Béla ünnepi beszédét követően felolvasták Emil Constantinescu államfő üzenetét: "Hiszem, hogy március 15 közös megünneplése Marosvásárhely és az Önök megyéje lakói részéről, minden szónoklatnál meggyőzőbben, önmagában fejezi ki a románok és magyarok közötti kölcsönös lojalitást, barátságot és honpolgári együttműködést" - hangzott az elnöki üzenet. Radu Vasile miniszterelnök üzenetét Eckstein-Kovács Péter nemzetiségügyi miniszter olvasta fel. A Magyar Köztársaság kormánya és a HTMH nevében Bálint-Pataki József főosztályvezető beszélt. Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere a szabadságharcra emlékezve mondotta: a szabadságot nem lehet sem államhatárokkal, sem nyelvi korlátokkal járomba terelni. Vass Levente, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke beszéde után Kincses Előd, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke következett, aki visszautasította azokat az uszító állításokat, hogy nekünk március 15-e 40 ezer román meggyilkolásának az ünnepe. A történészek szerint pontos adat a halottakról nincs, de egész biztos, hogy valamennyi népnek, melyek 1848-49-ben egymás ellen is harcoltak, összesen nem volt 40 ezer halálos áldozata... "Számomra a 48 mához szóló üzenete azoknak a román képviselőknek a viselkedése - a történelmi Magyarország 450 képviselőjéből 27 volt román - , akik Debrecenbe is követve a magyar kormányt, végig kitartottak a magyar forradalom mellett, mert megértették azt, hogy a két nép csak együtt érhet el Európába" - mondotta. /Március 15 jegyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./"
1999. április 6.
Az Apáczai Közalapítvány a szülőföldön maradást támogatja, fejtette ki a vele készült interjúban dr. Kroó Norbert professzor, Magyarország Oktatásügyi Minisztériumának államtitkára. Az Apáczai Közalapítvány vezetője az Erdélyből elszármazott Csete Örs. Máris több pályázat érkezett, mint az idei évre rendelkezésre álló pénzalap. Jelenleg folyik a közalapítvány bejegyzése. A kuratórium elnöke Berényi Dénes professzor Debrecenből, titkára pedig Pósán László parlamenti képviselő. A kuratóriumot Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Vajdaságban, Szlovéniában élő jeles személyiségekből álló tanácsadó testület segíti. - A lehetséges támogatás mintegy felét nagyobb dolgokra szánják, így például vendégházak vásárlására, hogy a vendégprofesszorokat fogadni tudják. /Gui Angéla: Szülőföldön való oktatást támogat az Apáczai Közalapítványt. Interjú dr. Kroó Norbert professzorral, Magyarország Oktatásügyi Minisztériumának államtitkárával. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 6./
1999. április 17-18.
Abból az alkalomból, hogy a parlament 150 éve, 1849. ápr. 14-én fogadta el a Függetlenségi Nyilatkozatot, magyar országgyűlési képviselők látogattak el Nagyváradra, hogy megkoszorúzzák a nyilatkozat egyik aláírójának, Szacsvay Imrének a szobrát. Szacsvayt a szabadságharc leverése után kivégezték. Ezzel egyidőben az Országgyűlés Debrecenben, a Nagytemplomban emlékülést tartott. A Nagyváradra induló küldöttség tagjai az Országgyűlés jelenlegi jegyzői voltak. A küldöttség tagjai Nagyváradon találkoztak az RMDSZ Bihar megyei vezetőivel, majd ellátogattak a római katolikus püspökségre. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17-18./
1999. május 25.
Dr. Kalmár László kezdeményezésére 1990-ben öttagú, lelkes csoport létrehozta a Segítő Jobb Alapítványt, azon határon túli súlyos betegek segélyezésére, akik ellátására egyes szomszédos országok még nem rendelkeznek kellő felszereltséggel. Kezdetben ezt teljes mértékben szponzorok segítségével oldották meg. A kormánytámogatás 1993-ban indult be, 120 millió forinttal, s évente átlag 20 millió forinttal növelték. A kormánytámogatás jelenleg az alapítvány költségvetésének a felét teszi ki, a többi adományokból gyűl össze. - A határokon túl - Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Újvidék, Horvátország - kb. 40 előszűrő állomás működik. Mivel a budapesti intézmények nem bírják ki azt, hogy az összes határon túli beteg Budapestre kerüljön, egy részüket Debrecenbe, Szegedre vagy Pécsre irányítjuk, ahol diszpécserközpontokat is működtetünk. Erdélyben kb. 30 orvosi-karitatív előszűrő állomásunk van. - A Segítő Jobb kórházi szintű ellátást nem támogat, mert elméletileg ezt a határon túli országokban is el tudják látni. A közepes és alacsonyabb szintű betegellátás, javul a határokon túl is. - A daganatos betegekre költötték a legtöbbet, ennek egyharmada gyermek. - Gyógyszereket adnak abban az esetben is, ha nincs vagy éppen hiánycikk. - A Segítő Jobb továbbképző tanfolyamokat szervez, illetve különböző ösztöndíjakat ad orvosoknak. A debreceni Ady Akadémia keretében kéthetes nyári egyetemet működtetnek határon túli orvosoknak, 50 fős létszámmal. Kétharmaduk Erdélyből jön, a többi máshonnan. Ez évente belekerül közel kétmillió forintba. - Szakkönyvekkel is segítenek. - Folyamatos javulás tapasztalható a határon túli egészségügyi ellátásban. - Jó volna összehangolni a régió államainak egészségügyét. Ami például Magyarországon jól megoldott - mondjuk az idegsebészet, a gyerekszívsebészet - nem biztos, hogy azt Romániában a nulláról kéne felépíteni. Egyszerűen el kellene cserélni a kapacitásokat. Ehhez bizalom kell, együttműködés. Guther M. Ilona: Interjú dr. Kalmár Lászlóval, a Segítő Jobb Egészségügyi- Humanitárius Alapítvány elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./
1999. június 7.
"Az EME közgyűlésével egyidőben, jún. 5-én tartotta hasonló rendezvényét Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság. Elnöki beszámolójában Pozsony Ferenc feltérképezte az elmúlt év megvalósításait. Elsősorban a kiadási tevékenységük eredményeit: megjelent a 6-os és 7-es évkönyvük, három módszertani füzetük, továbbá egy román nyelvű kötetük, a kolozsvári, bukaresti és debreceni tanszékek közös kutatási programja révén, amelynek során az etnikailag vegyes erdélyi falvak együttélési modelljeit vizsgálták. Kiadói tevékenységük mellett a tematikus vándorgyűlések is jelentős szerepet töltöttek be. A közgyűlést követően a résztvevők tanácskozást tartottak, amelynek témája az elvándorlás volt. "Szeretném, ha a következő konferenciánkon a mobilis ember helyett a helyben maradó emberről tárgyalnánk - jelentette ki a társaság elnöke. A Kriza János Néprajzi Társaság az elkövetkezőkben szolgáltató intézménnyé is át kíván alakulni. A kolozsvári egyetemi oktatás háttérintézményeként szakkönyvtárat, dokumentációs bázist és számítógépes rendszert kínál a fiatal kutatóknak, egyetemistáknak." /Ö. I. B.: Számadás a Kriza János Néprajzi Társaságnál is. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./"
1999. június 18.
A Magyar Tudományos Akadémia a jövőben segítséget kíván nyújtani ahhoz, hogy a hazaiakhoz hasonlóan a határon túli magyar tudományos közösségek is területi akadémiai bizottságokat hozzanak létre - jelentette be Glatz Ferenc jún. 17-én Debrecenben, megnyitva a környező országos magyar tudományos műhelyeinek negyedik fórumát. Az Akadémia elnöke mérföldkőnek nevezte az idei esztendőt a magyar-magyar tudományos kapcsolatokban, miután kialakultak és véglegessé váltak e kapcsolatrendszer intézményei. A Domus-program keretében egyidőben 150-180 határon túli magyar kutató tartózkodik folyamatosan Magyarországon. Az Akadémia elnöke a szorosabbá váló kapcsolatok példájaként említette, hogy amíg 1995 előtt csupán egy-egy határon túli magyar külső tag vett részt az Akadémia közgyűlésein, a testület idei tanácskozásán már 32 külső tag volt ott. Jelenleg 143 külső tagja van a Magyar Tudományos Akadémiának. Glatz Ferenc elmondta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia keretében kisebbségkutató központot hoztak létre, amelynek egyaránt feladata a határon belüli, illetve a határon túli kisebbségekkel foglalkozó kutatás. A negyedik alkalommal megrendezett kétnapos debreceni fórumon a határon túli magyar tudományos műhelyek mintegy száz képviselője vett részt. /Határon túli magyarok tudományos fóruma. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 18./
1999. június 28.
Immár tizedik alkalommal tartották meg Tordaszentlászlón a Szent László-napi kórustalálkozót, több mint hétszáz vendéget fogadtak otthonaikban a falubeliek. Az istentiszteleten Ferencz László lelkipásztor, kalotaszegi esperes hirdetett igét, majd a magyarországi vendégkórusok következtek. Az ünneplő sereg a templomkertbe vonult a Szent László-szoborra helyezett koszorút. Köszöntötte résztvevőket többek között Kötő József oktatási államtitkár és Pillich László, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének kulturális alelnöke. A hagyományhoz híven a kórusok teljes díszben, énekszóval végigvonultak a falun. A művelődési otthon színpadán egymást követve léptek fel a résztvevő kórusok. A Heltai Alapítvány minden részt vevő kórus részére egy Szervátiusz Jenő-albumot adományozott. Boldizsár Zeyk Imre, a tordaszentlászlói RMDSZ elnöke elmondta, hogy idén 18 kórus vett részt a találkozón. A tíz év alatt 231 kórus, dalegylet és népdalkör 9240 dalosa fordult meg a községben, a magyar nyelvterületnek szinte minden tájegységét képviselve: Kalotaszeget és Kolozsvárt, az Aranyosvidéket és Székelyföldet, Máramarost, a Szilágyságot és a Partiumot, Baranyát és Szeged-Sárrét vidékét, Budapestet és a Duna-Tisza-tájat, Visegrádot, Galántát és Pozsonyt, Debrecent és környékét. /Kerekes Edit: Tordaszentlászlón kisütött a Nap. Tizedik Szent László-napi kórustalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./
1999. június 29.
"A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete és a Bolyai Egyetemért Alapítvány július 3-án, emlékülést rendez a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elüldözésének 80., a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének 40. évfordulóján rendezett emlékülésen Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályának vezetője a kolozsvári Magyar Tudományegyetem szerepéről és jelentőségéről tart előadást, majd a Ferenc József Tudományegyetem kolozsvári felszámolásának történetéről, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem létesítéséről, a Bolyai Tudományegyetem tudományos és oktatási eredményeiről a filozófia, társadalomtudományok, történettudományok, jog- és közgazdaságtudományok, irodalom- és nyelvészet, néprajz, nemzettudat építése, természettudományok, matematika, fizika és orvostudományok terén, a diák- és ifjúsági mozgalmakról, az egyetem utolsó évéről (1959), valamint a magyar nyelvű oktatás helyzetéről és távlatairól a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen témákról lesz szó. Az előadásokat jeles kolozsvári és magyarországi tudományos kutatók, egyetemi tanárok tartják: Antal Árpád irodalomtörténész (Kolozsvár); Faragó József etnográfus (Kolozsvár), a MTA tiszteletbeli tagja; Gábos Zoltán fizikus (Kolozsvár), a MTA külső tagja; Incze Miklós történész, akadémiai doktor, a Bolyai Egyetemért Alapítvány elnöke; Katona Szabó István író, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete elnöke; Maurer Gyula matematikus, egyetemi tanár; Maros Tibor orvos, egyetemi tanár, akadémiai doktor (MTA), a Román Orvostudományi Akadémia tagja (Debrecen); Sebestyén Kálmán történész, kandidátus; Szilágyi Pál matematikus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem prorektora; Szögi László történész, a budapesti Egyetemi Könyvtár főigazgatója; Vincze Gábor kutató (Szeged); Wanek Ferenc geológus, egyetemi tanár, a kolozsvári Bolyai Társaság elnöke. /Emlékülés a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elüldözésének 80., a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének 40. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./"
1999. július 8.
Júl. 7-én megkezdődött Csíkszeredában, a Mikó-vár udvarán a XVI. Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A rendezvényt a csíkszeredai Heruvimii kórus nyitotta meg. Ezután az orosházai ének-zene tagozatú általános iskola diákjai álltak az emelvényre. Utánuk moldvai diákok következtek: a targu neamt-i Ars Antiqua furulyásai, vezetőjük, Szekeres Balázs az 1997-98-as tanévben verbuválta össze a csapatot. A százhalombattai Musica Matricana gitárzenekar is fellépett, vezetőjük, Miklós Béla Csíkmadarason született. A legnagyobb közönségsikert a debreceni Monteverdi kórus aratta. Júl. 8-án folytatódik a fesztivál, a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola régizene-együttese, az isztambuli Erdal Salikoglu, a nagykárolyi Collegium, a bukaresti Lyceum Consort, a kolozsvári Minium-Amarillys, a budapesti Kobzos Kiss Tamás, Musica Historica és Ars Renata mutatják be műsorukat. /XVI. Csíkszeredai Régizene Fesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./
1999. július 8.
Júl. 5-én nyílt meg Debrecenben a határon túli magyar tanítók nyári továbbképzője, melyen több mint hatvan szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági magyar tanító vesz részt. /Határon túli magyar tanítók továbbképzője. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./
1999. augusztus 9.
Sződemeteren aug. 6-án Kölcsey-ünnepséget szervez a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, a tasnádi és a szilágypéri RMDSZ, valamint az EMKE. Köszöntőt mond Varga Sándor sződemeteri református lelkipásztor és Muzsnay Árpád, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnöke. Beszédet mondanak: Bosák Nándor debreceni római katolikus püspök, Hamar Péter, a fehérgyarmati Kölcsey Társaság titkára, Kötő József oktatásügyi államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke, Mészáros István miskolci református püspök, Riedl Rudolf, Szatmár megye prefektusa, Tabajdi Csaba magyarországi országgyűlési képviselő, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Vulturescu George, Szatmár megye művelődésügyi főtanácsosa. Ez alkalommal két évfordulóra emlékezik a sződemeteri református magyar közösség: idén tizedik alkalommal emlékezhetnek templomukban Kölcsey Ferencre születésnapján, és öt éve avatták fel a cinteremben elhelyezett Kölcsey-szobrot, Kő Pál művét. /Gáspár Attila: Augusztus 6-án Kölcsey-ünnepség Sződemeteren. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./ Sződemeteren a magyarul még jól-rosszul beszélők száma nem éri el a negyvenet. - A helybeli görög katolikus lelkész plébániáján, a hajdani nemesi úrilakon 1890-ben elhelyezett emléktábla hirdeti, hogy itt született Kölcsey Ferenc. Két évtizede felső parancsra le kellett volna szedni a feliratot, de az akkor még ortodox hitű sződemeteriek nem engedelmeskedtek a pártutasításnak: bevakolva mentették meg a márványtáblát. 1989 után, az első szabad évforduló nyomán a kúria külső falára helyezett kétnyelvű emléktábla eltűnt, s a másodikat is leverték ismeretlen tettesek, de a lelkész biztosította a szülőházban tisztelgőket arról, hogy a Kölcsey emlékét megörökítő felirat rövidesen a helyére kerül, méghozzá véglegesen. /Szilágyi Aladár: A tizedik Kölcsey-ünnep Sződemeteren. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 9./
1999. augusztus 9.
"Aug. 6-án Sződemeteren Kölcsey Ferencre emlékeztek. Vajon kiérdemeljük-e a védőkart, melyet a Himnusz mint Isten a küzdőknek nyújt? - tette fel a kérdést beszédében Kötő József államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke. A sorrendben tizedik sződemeteri találkozóra ezúttal is többszázan is eljöttek. Eljött Mészáros István miskolci református, Bosák Nándor debreceni katolikus püspök, köszöntőt mondott Tabajdi Csaba országgyűlési képviselő, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Bitay Károly kolozsvári főkonzul, más személyiségek. Ezt követően Muzsnay Árpád, a szatmári Kölcsey Kör elnöke üdvözölte a jelenlévőket. Tempfli József nagyváradi katolikus püspök Kölcsey emberi nagyságáról beszélt. Kölcsey példáját időszerűnek tartja a diszkriminációval szemben. "Mi itt akarunk élni és itt akarjuk jól érezni magunkat!" Tőkés László püspök az egyszerű dolgokban megnyilvánuló hazaszeretetet, a szülőföldhöz ragaszkodást hangsúlyozta, kiemelve, hogy csak a cselekvő hazaszeretetnek van értelme. "Igen, nemzetrészek vagyunk és azok akarunk lenni! Az együttgondolkodásban és a közös felelősségben látjuk a megmaradás feltételeit. Igaz, rosszul állunk, de nem olyan rosszul, hogy ne tudnánk előre lépni" /A Himnusz atyjánál, Sződemeteren. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"
1999. augusztus 12.
"Szeptember 12-én a Stockholmi Magyar Házban képzőművészeti kiállítást szervez az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm (EMKES) - tájékoztatott Tamás György, az egyesület elnöke. - A kiállításon munkácsi, nyíregyházi, debreceni, budapesti, szentendrei, iserlohni, stockholmi képzőművészek alkotásain kívül kolozsvári művészek, többek között Bene József, Imecs László, Miklóssy Gábor, Kovács Károly és Starmüller Géza munkái is megtekinthetők. A millenniumi ünnepségek keretében a Stockholmi Magyar Házban rendezik meg az eddigi legnagyobb kiállítást, amelyen körülbelül százötven magyar képzőművész munkáját mutatnák be. Aki részt kíván venni a kiállításon, Starmüller Gézánál jelentkezhet. A kiállításokat a stockholmi "Lencse Tibor Baráti Társaság" és az EMKES szervezi. /Kolozsvári képzőművészek a stockholmi kiállításokon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./"
1999. augusztus 16.
Magyarország határain kívüli, magyar nyelven beszélő orvosok számára rendez továbbképzést a korszerű diagnosztikai és gyógyító eljárásokról a Segítő Jobb Egészségügyi-Humanitárius Alapítvány augusztus 16-tól Debrecenben - közölte Kalmár László, a kuratórium elnöke. Mintegy 50 körzeti és családorvos érkezik Romániából, Ukrajnából, Jugoszláviából, Horvátországból és Szlovákiából. /Magyarországi továbbképzés magyarul beszélő orvosoknak. = Szabadság (Budapest), aug. 16./
1999. augusztus 18.
Aug. 16-án Debrecenben 10. alkalommal rendezték meg az Ady Endre Akadémiát. Tőkés László püspök megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy politikai üzenete van a tízéves akadémiának. Határon innen és túl ugyanazon kulturális nemzetnek a tagjai vagyunk, s ennek politikai nemzetként is meg kell nyilvánulnia azáltal, hogy érdekeinket védi, mondotta. Végezetül kijelentette: az erdélyi magyar egyetem létrehozása a megmaradás ügye is. A püspök bejelentette: szeptembertől egyházi magánegyetemként működik a nagyváradi Sulyok István Főiskola, amelynek hatókörét jövő évtől partiumi keresztyén egyetemként egész Erdélyre ki kívánják terjeszteni. Orosz István, az Ady Akadémia elnöke emlékeztetett rá, hogy az elmúlt tíz évben csaknem kétezer erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági magyar értelmiségi hallgatója volt a nyári kurzusnak. A csaknem tízmilliós költségvetéssel működő akadémiának idén összesen 300 hallgatója van. A résztvevők 75 százaléka Erdélyből érkezett. A nyári kurzust az Apáczai Közalapítvány 4 millió, az Oktatási Minisztérium pedig 2,7 millió forinttal támogatta. Az idei továbbképzésen a pedagógia, a közgazdász, a magyar nyelv és irodalom és a történelem szekciók mellett most először elektronikus sajtó szekciót is indítottak. A Segítő Jobb Alapítvány támogatásával az akadémia keretében 50 határon túli magyar orvos vesz részt a továbbképzésen. Kovács László az MSZP elnöke bírálta Pokorni Zoltán oktatásügyi miniszter azon kijelentését, miszerint a magyar-román viszony próbaköve, hogy megnyílik-e a magyar egyetem Kevesebb hanggal többre mehetnénk a romániai magyar egyetem ügyében, mondta Kovács László. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára kifejtette: A polgári kormányzat egy év alatt tanúsított magatartása is alátámasztja, hogy az európai integrációs folyamatok nem mélyítik a szakadékot, hanem gyümölcsözőbbé teszik az együttműködést az anyaország és a határon túli magyarok között. A Magyar Állandó Értekezlet következő tanácskozása ősszel lesz. Az értekezletnek hat szakbizottságát alakítják meg az oktatás, a kultúra, a gazdaság, az egészségügy, a szociálpolitika és az európai integráció területén, amelyben a határon túli legitim szervezetek képviselői éppúgy részt vesznek, mint a hazai ellenzéki pártok. /Megnyílt az idei Ady Endre Akadémia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./
1999. augusztus 30.
Aug. 26-án a Debrecenben, a 10. alkalommal rendezett Ady Akadémia záróünnepségén Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke Comeniust idézte, miszerint a bűnök között a legnagyobb az anyanyelv elvétele. Mint mondta: határon túli honfitársaink az elmúlt 80 évben számtalanszor a saját sorsukban tapasztalhatták meg a comeniusi gondolat igazságát. Ahhoz - mondotta -, hogy a határon túli magyarok nemzeti közösségként maradjanak fenn, olyan saját intézményrendszer kiépítése szükséges, amely magában foglalja az oktatási, képzési és művelődési intézmények hálózatát az óvodától az egyetemig. Az Ady Endre Akadémiának idén minden korábbinál több, összesen 300 hallgatója volt. A résztvevők 75 százaléka Erdélyből érkezett. /Véget ért az Ady Endre Akadémia. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./
1999. augusztus 30.
Nagyszalontán, a Csonka-toronyban berendezett Arany János Múzeum centenáriumának ünnepségén. Zub Imre, a múzeum jelenlegi igazgatója felidézte, hogy a múzeumot mint intézményt száz évvel ezelőtt, 1899. aug. 27-én avatták fel. A háromnapos rendezvény aug. 27-én kezdődött. Arany János Rózsa és Ibolya című művét láthatták az érdeklődők a kolozsvári Puck Bábszínház feldolgozásában. Aug. 28-án tudományos konferencián emlékeztek a város két híres szülöttjére, Arany Jánosra és fiára, Arany Lászlóra. A húszperces előadásokban Arany János és Arany László nagyszalontai és nagykőrösi életéről, az emlékmúzeum történetéről, a két költő irodalmi munkásságáról, irodalomelméleti és nyelvészeti kérdésekről, Arany János irodalmi lapjának, a Koszorúnak a megszűnéséről, valamint levelezéséről értesülhetett a közönség. Az előadók voltak: Németh G. Béla budapesti egyetemi tanár, Novák László Nagykőrösről, Zub Imre, az Emlékmúzeum igazgatója, Nyilasy Balázs budapesti egyetemi tanár és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem vendégprofesszora, Szörényi László, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója, Varga Pál debreceni egyetemi docens, Kecskés András budapesti egyetemi professzor, Szajbély Mihály szegedi professzor, Tóth Ferenc debreceni egyetemi tanár, Koronpay János, Új Imre, és Dávidházi Péter budapesti professzorok. Délután grafikakiállításon, könyvbemutatón és képtári megnyitón vehetett részt a közönség, majd bemutatták Dánielisz Endre Csonkatorony nyúlik a felhőbe... című könyvét. Ünnepélyesen megnyitották a Kölcsér Képtárat. Aug. 29-én ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd megkoszorúzták Arany János szobrát. A rendezvénysorozatot irodalmi műsor zárta. /Valkai Krisztina: Százéves a nagyszalontai Arany János Múzeum. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./
1999. szeptember 2.
"Bertha Zoltán /Debrecen/ irodalomtörténész állapította meg: "egy történelmi, pozíciójában megrendült, identitásában és önbecsülésében sorvadó, eszmei tájékozottságában elbizonytalanodó nemzettársadalom - mint amilyen a Kárpát-medencei etnikai térvesztését, demográfiai fogyatkozását és elerőtlenedését folyamatosan átélő magyarság - sem csorbul attól, ha fenntartja az eszményállító írásművészet sorskifejező akaratába vetett bizalmát, vagyis ideálképző értéktudatának önmegtartó energiáit." Bertha Zoltán ennek alátámasztásául idézett határon túli magyar íróktól, Sütő Andrástól, a vajdasági Tari Istvántól, a kárpátaljai Füzesi Magdától, az erdélyi Szőcs Gézától, Kovács András Ferenctől, Demény Pétertől és Orbán János Dénestől. /Bertha Zoltán: Irodalom és nemzet. = A Hét (Bukarest), szept. 2./"
1999. szeptember 8.
Életem a rácsok és fények világa volt - írta a 70 éves Csiha Kálmán püspök Fény a rácsokon című könyvének bevezetőjében. A püspök a Romániai Magyar Szóban életútjáról beszélt. Gyermekkorában a tanyáról bejártak vasárnapi istentiszteletre Érmihályfalvára, ahol Sas Kálmán tiszteletest hallgatták, akit a diktatúra idején kivégeztek. Csiha Kálmán Debrecenben kezdte a gimnáziumot, majd Nagyváradon érettségizett, közben szüleit kényszerlakhelyre vitték. 1949 márciusában egy éjjelen az egész országban összeszedték és kényszerlakhelyre hurcolták a földbirtokosokat. Ez a romániai földbirtokosság számára 14 éves meghurcoltatás és szenvedés kezdetét jelentette. Csiha szüleit Csíkszeredába hurcolták kényszerlakhelyre. Minden héten jelentkezniük kellett a rendőrségen, és nem volt szabad elhagyniuk a várost. Csiha Kálmán azért maradt ki ebből, mert azon az éjszakán nem volt otthon. Csiha elvégezte a teológiát. A püspök mindegyik gyülekezetére, amelyben szolgált, sok szeretettel emlékszik vissza. Csiha Kálmánt alaptalan vádak miatt, koncepciós perben, tíz év börtönre ítélték. A börtönben verseket kezdett írni és ott írta meg a doktori disszertációját is - gondolatban, hiszen nem volt szabad írni, sőt papírt vagy írószert sem birtokolni. A börtönben része volt az éhezésben, a betegségben, a hideg elviselésében, a megaláztatásokban, a kényszermunkában. A börtönben a hit segítette, Isten szava: ne félj, mert én veled vagyok, s megsegítlek téged. Hat és fél év után az általános amnesztiával szabadult. - 1989 karácsonyán - úgy tűnt - a rácsok végleg lehullanak, de nem így történt, jött 1990 márciusa: véres események Marosvásárhelyen. 1990. június 29-én következett dr. Csiha Kálmánt püspöki beiktatása. Az azóta eltelt évek is csak harcot jelentettek. 1989 óta tíz év telt el, de az egyházi javak még mindig a hatalom kezében vannak, az 500 felekezeti iskola ma sem működhet, nincs önálló magyar egyetem. Ez a szélmalomharc mérhetetlen sok energiát emésztett fel. - Az elmúlt kilenc év alatt megoldódott a lelkészhiány, református kollégiumok indultak be, templomok, szeretetintézmények, gyülekezeti otthonok épültek. - A vásárhelyi események után újabb kivándorlási hullám indult. A hajó ura azonban mégis Jézus Krisztus, vallja a püspök. Súlyos probléma a kivándorlás és a természetes szaporulat hiánya. Minden évben háromezerrel többet temetnek, mint amennyit keresztelnek, s ez az elmúlt kilenc-tíz évben már 26 ezer lelket jelent. Az utóbbi két évben lassan ugyan, de emelkedni kezdett a születések száma. A püspök a feladatot így összegezte: összeszedni a maradékot. A püspök tevékeny, sok előadást tart, ott van a templomszenteléseken, prédikációs kötetet adott ki, az 1995-ben Budapesten magalakult Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) lelkészi elnöke és egyben liturgiai bizottsági elnök. A püspök a jövőt a lelki megtisztulásban látja. /Somogyi Botond: Össze kell szedni a maradékot. Beszélgetés a 70 éves Csiha Kálmánnal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
1999. szeptember 21.
A 85 éves Jakab Antalt, régi munkatársát köszöntötte a lap. Jakab Antal Erdélyből átszökött a határon, 1935-ben az induló Kelet Népe egyik szerkesztője. 1936-ban jelent meg Debrecenben a Számadás irodalmi folyóirat, az első szám vezércikkét Jakab Antal írta. Azután hazatért Szatmárnémetibe. Először kőműves volt, majd a Szatmári Újság munkatársa lett, később a Brassói Lapokhoz ment, azután a sepsiszentgyörgyi Székely Néphez, a marosvásárhelyi Székely Szóhoz. Kacsó Sándor hívására 1947 nyarán ment Bukarestbe, az induló országos napilaphoz, a Romániai Magyar Szóhoz. És innen három év után ismét vissza Szatmárra és a vakolókanálhoz. Szatmárról Kolozsvárra ment, építő ipari technikusi minőségben. Fia és lánya újságíró lett (K. Jakab Antal és Jakab Márta), sőt ma már unokája, Jakab Lőrinc a Kolozsvári Rádiónál van. Õ pedig kikerült az újságírásból. De azért néha írt, álneveken ide-oda. És 40 évi kitiltás után 1989 karácsonyán úgy érezte, számára is eljött a felszabadulás. Újra írhatott. A kolozsvári Szabadságban, a bukaresti Orient Expresszben, és egykori lapjában, a Romániai Magyar Szóban is. - Egy idő után már nem kerültek be a lapokba írásai. Ekkor kezdte el írni íróasztalfiókja számára Búcsú az újságírástól című vallomását. /A Romániai Magyar Szó egykori szerkesztője, Jakab Antal 85 esztendős. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./
1999. szeptember 23.
Szeptember 25 és 26-án Bogdándon, a tövisháti községben tartja vándorgyűlését a Kriza János Néprajzi Társaság. A kétnapos rendezvény - társszervezői a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, valamint a Partiumi Műemlék és Emlékhely Bizottság - első napján Erdélyi tájházak fejlesztésének lehetőségei címmel néprajzi tanácskozás lesz. Olyan neves hazai és magyarországi szakemberek tartanak előadást, mint Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Major Miklós szilágynagyfalui, Gergely Katalin gyergyószentmiklósi, Antal Mária gyimesbükki, Olosz Katalin marosvásárhelyi, Mihály Zita és Kardalus János csíkszeredai, Balogh Ferenc kolozsvári, valamint Magyari Márta debreceni, P. Szojka Emese és Bárth János kecskeméti, Bíró Friderika és Cseri Miklós szentendrei néprajzkutatók. A vándorgyűlés résztvevői megtekintik a bogdándi tájházat, a helybéli temetőt, s egy lakodalom lezajlásának megfigyelésével a helyi népszokásokkal ismerkednek. A rendezvény második napján kirándulást tesznek, melynek főbb állomásai Hadad, Szilágycseh, Kraszna, Récse, Kecel, Krasznahorvát és Zilah lesznek. /A Kriza János Néprajzi Társaság vándorgyűlése Bogdándon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 23./
1999. szeptember 27.
"Parászka Miklós színházi szakember és a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ igazgatója, főiskolai tanár, a nagyváradi Szigligeti Ede Társulat főrendezője, vendégrendezője a debreceni Csokonai Színháznak, újabban pedig a Csíkszeredai Játékszín igazgatója is. Kényszerhelyzetek sorozatában él, nyilatkozta, ez fárasztó. Mindegyik erdélyi magyar társulat megpróbálkozott a helytállással, a maga módján. A temesvári társulat művészileg jelentős produkciókkal dicsekedhet, felfigyeltek rá külföldön is, ám közönsége megcsappant, jól felszerelt stúdiószínpadot építettek. Az ellenpélda Nagyvárad. Az elbizonytalanodás itt a legmakacsabb. Egy markáns rendezőegyéniségre volna szüksége a társulatnak. A kolozsvári Állami Magyar Színház társulata bejárta Nyugat-Európát. "Tompa Gábor igazgató neve egyfajta világmárka. A probléma itt a nézettség hihetetlenül alacsony volta", állapította meg Parászka Miklós. Marosvásárhelyen elhúzódó vezetési válságról van szó. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház gyorsan modernizálódott. Bocsárdi László és Barabás Olga - a két tehetséges fiatal rendező - új koncepciót dolgoztak ki. De ők is nézőket veszítettek. A gyergyószentmiklósi Figura Színháznak nem sikerült ezt az avangard társulatot repertoárszínházzá alakítani, a társulatépítés is akadozik. - A színházi szakemberek képzését szolgálja a marosvásárhelyi főiskola és a kolozsvári. Van rivalizálás a két központ között. - A Harag György Társulat és a Csíki Játékszín sorsának összekötése komoly kísérlet, és komoly színházművészeti hozadékai is vannak: egy-egy darabból 15-20 előadás helyett 30-40-et játszhatnak. Mód van szélesebb körű repertoár kialakítására is. A Csíkszeredai Játékszín megalakulása lehetővé tette új, ifjú színészek alkalmazást. Segítséget jelent, hogy Csíkszeredában máris létesítettek egy 12 szobás, plusz egy 2 szobás szolgálati lakással ellátott Színészházat. A Csíki Játékszín színészei között van Bíró József, aki a kolozsváriak egyik vezető színésze volt, továbbá a külföldön ugyancsak elismert Hunyadi László, és a fiatalok: Nagy Csongor, Antal Ildikó, valamint három végzős, Kosztándi Zsolt, Mardírosz Ágnes, Nagy Dorottya. /Parászka Miklós színjátszásunkról. ?Van múltunk, és lesz jövőnk?" = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 27./"
1999. október 26.
Okt. 24-én Dabolcon emlékeztek Gellért Sándorra, az itt nevelkedett költőre. Gellért Sándor kisebbik fia, Gellért Gyula érmelléki református esperes hirdetett igét. A falu lakói nagy áldozatot hoztak: a 200 lelkes gyülekezet külső segítség nélkül elvégezte a református templom belső felújítását. Görbe István tanár hangsúlyozva: Gellért Sándornak ez a falu a legnagyobb kincset nyújtotta, az anyanyelvet és a protestáns szellemiséget. A költő műveinek java része még mindig kiadatlan, varázsa halványulófélben van. Javasolta, hogy Dabolcon emléktábla őrizze Gellért Sándor nevét. /Dabolc. Ünnepi istentisztelet, Gellért Sándor-emlékünnepség. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 26./ Gellért Sándor /Debrecen, 1916, dec. 11. - Szatmárnémeti, 1987. dec. 2./ költő műveinek nagy része valóban kiadatlan, de elkezdődött a kiadásuk, az első: A magyar Kalevala énekei /Literator Kiadó, Nagyvárad, 1999/
1999. október 28.
Okt. 24-én Nagyváradon mintegy hatszázan gyűltek össze, hogy emlékezzenek Szacsvay Imrére, a magyar Országgyűlés jegyzőjére, akit 150 éve ezen a napon végeztek ki. Az ünnepség Szacsvay Imre szobránál kezdődött. Dr. Csapó I. József képviselő mondott beszédet, majd a jelenlegi magyar parlament valamennyi megjelent jegyzője nevében Kocsi László. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul is beszélt az emlékezésen. A várad-olaszi templomban Tőkés László hirdetett igét. /Szűcs László: Ne sirassatok, emlékezzetek! = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 25./ Szacsvay Imre volt a parlament egyik legjelesebb, a pártok összebékítésére törekvő politikusa. Az ünnepségen Hegyesi Márton Bihar vármegye 1848-49-ben című könyvét mutatták be. Okt. 25-én tudományos emlékülést szerveztek a reformkori jogalkotásról. Előadást tartott Orosz István debreceni akadémikus, Egyed Ákos kolozsvári történész, dr.Fleisz János nagyváradi történész és Pálmány Béla történész, a Magyar Országgyűlés Levéltárának vezetője. /Mártír jegyzőre emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./
1999. december 8.
A Tasnádi Újság, a városi RMDSZ kiadásában lévő független közéleti lap 11. számának megjelenését a november 20-i Ady emlékünnepségre időzítették. Az újságban a deportáltakra emlékeztek, hírt adtak a debreceni Ady Endre nyári akadémia orvosi továbbképző tanfolyamáról is. /Újabb lapszám. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./