Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Dardzsiling (IND)
7 tétel
2003. március 7.
"Márc. 5-én az 1848-as szabadságharcról tartott előadást Sebestyén-Spielmann Mihály a Szászrégenben, a helyi Kemény János Művelődési Társaság szervezésében. A társaság elnöke, Böjte Lívia elmondta, havonta szerveznek művelődési eseményeket, melyeken 2003 folyamán többnyire Kemény munkásságát népszerűsítik. Március végén Boér Ferenc kolozsvári színművész Dsida-estjével lép a szászrégeni magyar közönség elé. Áprilisban Szenkovits Dezső lesz a meghívott, aki végigjárta Kőrösi Csoma Sándor nyomdokait egészen Dardzsilingig. Szeptemberben a magyar középiskolásoknak Kemény János prózamondóversenyt szerveznek./Antal Erika: Keményt népszerűsítik. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./"
2005. április 29.
Olvasói levél emlékezett Jakabos Ödönre, aki Kőrösi Csoma Sándor nyomában végigjárta a hosszú utat Darzsilingig és onnan vissza Csomakőrösig. Jakabos Ödön. autodidaktaként nyelveket tanult, és több ország városaiban, levelezés útján kapcsolatokat szervezett. Öt dollárral a zsebében, székely harisnyával, váltás fehérneművel és maroknyi földdel Kőrösi Csoma Sándor szobra mellől eljutott Darzsilingbe. Megtakarította eszményképének sírhantját, rászórta szülőfalujának földjét, majd a sírról vett maroknyi rögöt a tudós orientalista szobra mellé helyezte, annak szülőfalujában. Útinaplója 1983-ban jelent meg /Indiai útinapló. Kőrösi Csoma Sándor nyomában, Kriterion Könyvkiadó/. 2001-ben róla nevezték el a nyujtódi általános iskolát. Nevéről és önfeláldozó, nagyszerű tettéről Incze Dénes esperes, tusnádi plébános Erdély katolikus nagyjai / 2003/ című munkájában is megemlékezett. Jakabos Ödönt /Nyujtód, 1940. jan. 25. – Brassó, 1979. okt. 22./ kopjafa illetné meg Csomakőrös templomának fala mellett. Újra ki kellene adni útinaplóját. /Tibád Sándor nyugalmazott történelemtanár, Budapest: Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek…= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 29./
2005. december 3.
Jakabos Ödön évekig tervezte indiai útját – életcéljának tekintve, hogy meglátogatja nagy földije, Kőrösi Csoma Sándor sírját Dardzsilingben. Nyelveket tanult (angolul, németül, eszperantóul), óriási levelezésbe kezdett, barátokat-támogatókat szerzett, mivel pénze nem volt, s az utazás minden szempontból kockázatosnak látszott. Végül eljutott a sírhoz, teljesítette célkitűzését, s útjának izgalmas fordulatairól könyvet írt. Hosszú útjáról megtérve támadta meg a gyógyíthatatlan kór . Az Indiai útinapló végleges formába öntését már a halál árnyékában, kórházi ágyán fejezte be, a Kriterion Kiadónál jelent meg 1983-ban. /Bogdán László: Jakabos Ödön emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./
2006. április 10.
Az 1989-es fordulat óta immár 17. alkalommal emlékeztek meg április 9-én Csomakőrösön a falu nagy szülöttjére, Kőrösi Csoma Sándorra. Az ünneplő gyülekezet a barátosi Ferencz Ernő Fúvósegylet zenekarának akkordjaira felvonult az emlékházhoz, ahol Bende Tamás mondott beszédet. Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke, a Csoma-napok főrendezője záróbeszédében elmondta: az emlékezés óriási áldozatokat, óriási munkát kíván. Gazda József jelezte, felvetődött, hogy hazahoznák Kőrösi Csoma Sándor hamvait Dardzsilingből. Az ügy kezdeményezője Gozin (Gocz) Elvira kovásznai származású kuvaiti lakos, aki pénzügyileg is támogatná az újratemetést. ,,Ha a terv valóra válik, olyan csodálatos zarándoklat lesz Csomakőrösre, amilyen, azt hiszem, még nem volt. Olyan nagy temetés lesz, amilyen Rákóczi Ferenc fejedelem újratemetése óta nem volt.” – mondta Gazda. /Hazahoznák Kőrösi Csoma Sándor hamvait. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./
2010. január 22.
Szellemi barangolás Kőrösi Csoma Sándor nyomában
Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain – a magyarság közép-ázsiai gyökerei címmel tartott előadást kedden a nagyváradi Ady-gimnáziumban Kádár József jogász a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében létrejött találkozón.
Közel félszáz érdeklődő vett részt Kádár Józsefnek a magyarság eredetéről tartott érdekes előadásán.
Kőrösi Csoma Sándor orbaiszéki nyelvtudós 1819-ben hagyta el Magyarországot, az erdélyi Nagyenyedről indult el keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. Szófiából Énosz (ma Enez) felé ment, a Marica torkolatához, ugyanis Konstantinápolyban pestisjárvány volt. Alexandriába utazott, ahol tovább akarta tanulmányozni az arab nyelvet, azonban a járvány miatt el kellett onnan mennie. A szíriai Latakiába hajózott, onnan gyalog folytatta az útját. Aleppó, Moszul és Bagdad után Teheránba érkezett, ahol perzsa és angolt tudását fejlesztette. Innen Buharába indult, azonban háború miatt kénytelen volt a perzsiai Meshedben maradni egy fél évig. Eljutott Kabulba 1822-ben, utána Lahore-ba, majd onnan a kasmíri Szrinagarba. Ezután Ladakhba, azaz Kis- Tibetbe ment, júniusban érkezett annak fővárosába, Lehbe. A továbbutazás veszélyesnek bizonyult. Kőrösi Csoma találkozott egy angol utazóval, William Moorcroft katonaorvossal, akinek ösztönzésére elkezdett a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni, hogy bizonyítékokat találjon a magyarok eredetére. A kutatások során elolvasott több ezer tibeti könyvet, összeállított egy negyvenezer szóból álló jegyzéket. Kanamban elkészítette a buddhista terminológiai szótárt Szangye Püncog láma segítségével. Kalkuttában kiadatta 1834-ben az első hiteles tibeti–angol szótárt és a tibeti nyelvtant. El szeretett volna jutni Lhászába, azonban útközben maláriát kapott. Kőrösi Csoma Sándor 1842-ben halt meg és a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában meghúzódó dardzsilingi sírkertbe temették, amely India Nyugat-Bengália tartományában található.
Kádár József beszéde közben képeket vetített azokról a helyekről, ahol megfordult a nyelvtudós. A kézdiszéki Jakabos Ödön 1972-73-ban végigjárta Kőrösi Csoma útját önerőből, veszélyek és nélkülözések közepette, erről könyvet is írt, de az csak korai halála után jelent meg 1983-ban – folytatta Kádár. Nagyváradon jártában az elszánt utazó Jósa Piroska közírónál, lapunk régi munkatársánál is megszállt.
Kőrösi Csoma munkáját az 1844-ben született Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész folytatta. Tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, ezért a Budapesti Egyetemen elbocsátották a tanári állásából. Stein Aurél Kelet-kutatóról is szót ejtett Kádár. Elmondta, Stein olyan selyemtekercset talált, amelyen nyomtatott írásjelek voltak. Kínában nyomtatták több száz évvel a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálójának, Gutenbergnek a születése előtt.
Az előadáson elhangzottak igencsak lekötötték a jelenlévők figyelmét. A rendezvény végén a közönség soraiból sokan megköszönték Kádárnak az izgalmas előadást, gratuláltak is neki, valamint kérdeztek is tőle. A fiatalember szívesen vallott az érdeklődőknek Kőrösi Csomáról, a magyarságról, a Kelet-kutatókról, valamint saját magáról is. Megtudhattuk, már gyermekkorától vonzza Ázsia, akárcsak tegnapelőtti előadásának főszereplőjét, a híres erdélyi tudóst, utazót.
Ladányi Norbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain – a magyarság közép-ázsiai gyökerei címmel tartott előadást kedden a nagyváradi Ady-gimnáziumban Kádár József jogász a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében létrejött találkozón.
Közel félszáz érdeklődő vett részt Kádár Józsefnek a magyarság eredetéről tartott érdekes előadásán.
Kőrösi Csoma Sándor orbaiszéki nyelvtudós 1819-ben hagyta el Magyarországot, az erdélyi Nagyenyedről indult el keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. Szófiából Énosz (ma Enez) felé ment, a Marica torkolatához, ugyanis Konstantinápolyban pestisjárvány volt. Alexandriába utazott, ahol tovább akarta tanulmányozni az arab nyelvet, azonban a járvány miatt el kellett onnan mennie. A szíriai Latakiába hajózott, onnan gyalog folytatta az útját. Aleppó, Moszul és Bagdad után Teheránba érkezett, ahol perzsa és angolt tudását fejlesztette. Innen Buharába indult, azonban háború miatt kénytelen volt a perzsiai Meshedben maradni egy fél évig. Eljutott Kabulba 1822-ben, utána Lahore-ba, majd onnan a kasmíri Szrinagarba. Ezután Ladakhba, azaz Kis- Tibetbe ment, júniusban érkezett annak fővárosába, Lehbe. A továbbutazás veszélyesnek bizonyult. Kőrösi Csoma találkozott egy angol utazóval, William Moorcroft katonaorvossal, akinek ösztönzésére elkezdett a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni, hogy bizonyítékokat találjon a magyarok eredetére. A kutatások során elolvasott több ezer tibeti könyvet, összeállított egy negyvenezer szóból álló jegyzéket. Kanamban elkészítette a buddhista terminológiai szótárt Szangye Püncog láma segítségével. Kalkuttában kiadatta 1834-ben az első hiteles tibeti–angol szótárt és a tibeti nyelvtant. El szeretett volna jutni Lhászába, azonban útközben maláriát kapott. Kőrösi Csoma Sándor 1842-ben halt meg és a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában meghúzódó dardzsilingi sírkertbe temették, amely India Nyugat-Bengália tartományában található.
Kádár József beszéde közben képeket vetített azokról a helyekről, ahol megfordult a nyelvtudós. A kézdiszéki Jakabos Ödön 1972-73-ban végigjárta Kőrösi Csoma útját önerőből, veszélyek és nélkülözések közepette, erről könyvet is írt, de az csak korai halála után jelent meg 1983-ban – folytatta Kádár. Nagyváradon jártában az elszánt utazó Jósa Piroska közírónál, lapunk régi munkatársánál is megszállt.
Kőrösi Csoma munkáját az 1844-ben született Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész folytatta. Tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, ezért a Budapesti Egyetemen elbocsátották a tanári állásából. Stein Aurél Kelet-kutatóról is szót ejtett Kádár. Elmondta, Stein olyan selyemtekercset talált, amelyen nyomtatott írásjelek voltak. Kínában nyomtatták több száz évvel a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálójának, Gutenbergnek a születése előtt.
Az előadáson elhangzottak igencsak lekötötték a jelenlévők figyelmét. A rendezvény végén a közönség soraiból sokan megköszönték Kádárnak az izgalmas előadást, gratuláltak is neki, valamint kérdeztek is tőle. A fiatalember szívesen vallott az érdeklődőknek Kőrösi Csomáról, a magyarságról, a Kelet-kutatókról, valamint saját magáról is. Megtudhattuk, már gyermekkorától vonzza Ázsia, akárcsak tegnapelőtti előadásának főszereplőjét, a híres erdélyi tudóst, utazót.
Ladányi Norbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. augusztus 30.
A város neve...
Köllő Katalin a Szabadság augusztus 26-i számában megütközik azon, hogy Szőcs Géza jelentős magyar író, történetesen ma a magyar kormány kulturális államtitkára mit nem mondott volna a VII. Nemzetközi Magyarságtudományi Kongresszus megnyitóján. De Köllő Katalin nemcsak Bereményi Géza versét költötte át cikkében, hanem Szőcs Géza rövid, de költőien igen szép megnyitóbeszédét is. Ugyanis ő nem azt mondta, hogy a résztvevők ne merjenek Kolozsváron magyarul beszélni, hanem megütközött azon, mint valószínűleg a legtöbb résztvevő, hogy a konferencia programfüzetének második mondata azt ajánlja, hogy ne magyarul szólítsuk meg az embereket az utcán, ha csak nem halljuk, hogy ők is ezt a nyelvet beszélik. Innen indította rövid gondolatmenetét, hogy a magyarságtudománynak nincsen határa, se nyelve, Dardzsilingtől, Kőrösi Csoma Sándor sírjától a Magellán által Magyar Földnek nevezett dél-amerikai tartományig terjed, és aki ismeri Szőcs Géza írói életművét, akkor azt is tudnia kellene, hogy szerinte az újkori magyar „haza” időbeli koordinátái 1848. március 15-től az 1956-os októberi forradalomig terjednek. Természetesen ezt is költői megfogalmazásként kell érteni, és nem, mint egy „idegen” állam államtitkárának politikai nyilatkozatát.
Egyébként a szervezők sem akartak rosszat, hanem csak a tényt rögzítették, hogy a város lakóinak 80 százaléka nem ért magyarul, hogy érdemes előbb angolul, olaszul megszólalni, mind a szállodában, ahol egy magyar ékezet nélküli gépen írom soraimat, mind a vendéglők és üzletek nagy részében. Egyébként a város lakói szerencsére igen kedvesek velünk, pedig a Szabadság hétfői számának főcikke után (A magyarság visszafoglalta a város főterét) tényleg azt vártam, hogy fejbe fognak verni bennünket, ahogy azt állítólag, a Köllő Katalin által csak államtitkárként nevezett jelentős kolozsvári születésű magyar költő mondta volna.
Ha már Köllő Katalin átírta Cseh Tamás dalának szövegét, akkor a városnak valóban van neve: Cluj Napoca, és sajnos ez az első olyan hungarológiai kongresszus, ahol a fogadó ország elnöke nem jelent meg személyesen, az általam rendezett (1996. év) kongresszuson még II. János Pál pápa is személyesen részt vett. Most csak Băsescu elnök, valószínűleg szép és barátságos levelét olvasták fel a résztvevőknek – sajnos, csak románul ...
Sárközy Péter, egyetemi tanár, római magyar tanszékvezető
(A szóban forgó megnyitóbeszédet illetően, többen is jelezték, hogy hasonlóan értelmezték a megjegyzést, nem egyértelmű szöveg esetleg sajnálatos félreértéshez vezethet. szerk. megj.) Szabadság (Kolozsvár)
Köllő Katalin a Szabadság augusztus 26-i számában megütközik azon, hogy Szőcs Géza jelentős magyar író, történetesen ma a magyar kormány kulturális államtitkára mit nem mondott volna a VII. Nemzetközi Magyarságtudományi Kongresszus megnyitóján. De Köllő Katalin nemcsak Bereményi Géza versét költötte át cikkében, hanem Szőcs Géza rövid, de költőien igen szép megnyitóbeszédét is. Ugyanis ő nem azt mondta, hogy a résztvevők ne merjenek Kolozsváron magyarul beszélni, hanem megütközött azon, mint valószínűleg a legtöbb résztvevő, hogy a konferencia programfüzetének második mondata azt ajánlja, hogy ne magyarul szólítsuk meg az embereket az utcán, ha csak nem halljuk, hogy ők is ezt a nyelvet beszélik. Innen indította rövid gondolatmenetét, hogy a magyarságtudománynak nincsen határa, se nyelve, Dardzsilingtől, Kőrösi Csoma Sándor sírjától a Magellán által Magyar Földnek nevezett dél-amerikai tartományig terjed, és aki ismeri Szőcs Géza írói életművét, akkor azt is tudnia kellene, hogy szerinte az újkori magyar „haza” időbeli koordinátái 1848. március 15-től az 1956-os októberi forradalomig terjednek. Természetesen ezt is költői megfogalmazásként kell érteni, és nem, mint egy „idegen” állam államtitkárának politikai nyilatkozatát.
Egyébként a szervezők sem akartak rosszat, hanem csak a tényt rögzítették, hogy a város lakóinak 80 százaléka nem ért magyarul, hogy érdemes előbb angolul, olaszul megszólalni, mind a szállodában, ahol egy magyar ékezet nélküli gépen írom soraimat, mind a vendéglők és üzletek nagy részében. Egyébként a város lakói szerencsére igen kedvesek velünk, pedig a Szabadság hétfői számának főcikke után (A magyarság visszafoglalta a város főterét) tényleg azt vártam, hogy fejbe fognak verni bennünket, ahogy azt állítólag, a Köllő Katalin által csak államtitkárként nevezett jelentős kolozsvári születésű magyar költő mondta volna.
Ha már Köllő Katalin átírta Cseh Tamás dalának szövegét, akkor a városnak valóban van neve: Cluj Napoca, és sajnos ez az első olyan hungarológiai kongresszus, ahol a fogadó ország elnöke nem jelent meg személyesen, az általam rendezett (1996. év) kongresszuson még II. János Pál pápa is személyesen részt vett. Most csak Băsescu elnök, valószínűleg szép és barátságos levelét olvasták fel a résztvevőknek – sajnos, csak románul ...
Sárközy Péter, egyetemi tanár, római magyar tanszékvezető
(A szóban forgó megnyitóbeszédet illetően, többen is jelezték, hogy hasonlóan értelmezték a megjegyzést, nem egyértelmű szöveg esetleg sajnálatos félreértéshez vezethet. szerk. megj.) Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 25.
Mégis végrendelet
„A nép, amelyből vétettem, bizonnyal megél…” (Magyari Lajos)
Zágon felől, hol a bércek fejét gyakran díszíti hókorona, a Kőrösi-domb és a Tölgyes-havas szorításából kibuggyan egy szomjas patak. Ő a híres kovásznai szita- és kalapkötőkért a Köztetőről indulva a kárpáti homokkőbe mélyül, s hogy Kőrös-pataknak mondhassa a világ, alászekerezik; abban mossa lábát – ki tudja, mióta – a vidék dísze, a Hegyláb.
Hanem egy pompás völgynyakban, a Zágon felé vezető út mellett, ahol ha az ember nem ügyelt, egy szentre, szitát köttek a hátára, vagy forgácskalapot nyomtak a fejetetejére, ezerötszázkilencvenegytől nemcsak a pataknak, a szita- és a kalappiacáról ismert kis falunak is tisztán csak Kőrös volt a neve.
S bizony, ahogyan a mai napig békésen elnyeli Kovászna a Kőrös-patakot, a csinos, székely falu neve sem változik meg, ha nem ott mosolyog először Csoma Sándorra a Keleten ébredő nap.
– Nálunk, az Orbai járásban a fiára, aki már fiatalon elhatározta, hogy felkutatja népe őshazáját, az úton a Nagyenyedi Kollégium felé két magyar forintot költött az édesapa; soha egy petákot se azután – suttogják a felszegi, öreg Csoma-diófák. Suttoghatják. Igaz volt.
A szülőház Kőrösön, a Felszegen elenyészett. A nagy szülött, a világhírűvé lett keletkutató Kőrösi Csoma Sándor meg, aki húsz nyelven írt és olvasott, s akit állomáshelyein a művelt világ küldöttei csodálatuk és tiszteletük jeléül gyakran felkerestek, valahol hazájától nagyon messze, a kelet-indiai Dardzsilingben a lámák süket fülébe egy sose hallott, de veretes hangzásával a régmúltat idéző nyelven annakidején végrendelkezett: Én mindenemet otthon őrzöm… – magyarázta elszáradt lehelettel a furcsa idegen, és gyilkos lázálmában is a Nagyút végcélja teljesítésére készült.
Kár, hogy ezernyolcszáznegyvenkettőben a szomorú hírrel egész Háromszéken végig sepert a Nemere: – A halál nagy úr! – vihogta Kelet kóbor szelleme a felszegi, öreg Csoma-diófák fülébe is Kőrösön.
A nagyutas a Nagyhegyen át Lhaszába akart átjutni, de ő, aki bölcsőhelyét kereste a magyarnak, összeroskadt fáradalmai alatt. A locsogó Muhananda egészségtelen, lápos völgyében maláriát kapott, és örökálmát ott alussza a Himalája harmadik legmagasabb csúcsa, a hatalmas Kancsendzönga árnyékában.
De Zágon alól, amerre Mikes óta mutat egy halovány csillag, nem látszik, hogy a Nagyhegyek tövében mindenszentekre gyúlnak-e pislákoló, apró gyertyafények, s hogy ne lehessen még a halálnál nagyobb úr a feledés, bár távol, a vad idegenben emlékoszlop jelzi, hogy ott pihenhet a nagy európai, a kicsi székely-magyar falu felvette maga is a híres szülöttje nevét. Kegyeletből Csomakőrös lett a szülőfalu – mondják –, már több mint egy bő évszázada.
Úgy volt. Három kilométerre Kovásznától indult el Csoma András és Getse Krisztina nagyobbik fia, hogy fülében Orbán Sigmond oskolamester meleg szavaival a Nagyvilág összes veszélyei és akadályai ellenére Ő, a székely-magyar Erdélyből bámulatos nyelvtudósként a tibetológia megalapítója legyen.
– A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél… – vallják is egész Székelyföldön a Csoma-diófák ma is, és ott is, ahol meg se lebben soha Kelet szelleme, a Nemere.
A Sóvidéken, pont a Kebeled mellett, ahová likas, nagy követ ejtettek le az ördögök, hogy a lyukon át a csillagképből lássák, mikor fordul szigorúan téliesre az esztendő, egy halandó, aki jó szolga akart lenni, mert elhízott s a még rideg, újabb urakkal tele s teli a végtelenség, az egykori iskolája elé igaz őrnek magát Kőrösi Csoma Sándort állíttatta.
– Magyar vagyok, de európai, s lehetetlen, hogy kincseim sorsa ne gyötörjön! – vallhatta Magyari Lajos szerint az a halhatatlan nyelvőr már százhetvenöt esztendővel ezelőtt a Kis-Küküllő felé igyekvő Korond-patakától messze, Bokharában.
Ezért – akár szomjasan, de vigyázhat még századokon át a csomakőrösi nagy tudós műkőszobra egy jelképes, magyar íróparlamentre – szép reménnyel susogják ma a Sóvidéken is az alszegi, öreg diófák.
Ambrus Lajos / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
„A nép, amelyből vétettem, bizonnyal megél…” (Magyari Lajos)
Zágon felől, hol a bércek fejét gyakran díszíti hókorona, a Kőrösi-domb és a Tölgyes-havas szorításából kibuggyan egy szomjas patak. Ő a híres kovásznai szita- és kalapkötőkért a Köztetőről indulva a kárpáti homokkőbe mélyül, s hogy Kőrös-pataknak mondhassa a világ, alászekerezik; abban mossa lábát – ki tudja, mióta – a vidék dísze, a Hegyláb.
Hanem egy pompás völgynyakban, a Zágon felé vezető út mellett, ahol ha az ember nem ügyelt, egy szentre, szitát köttek a hátára, vagy forgácskalapot nyomtak a fejetetejére, ezerötszázkilencvenegytől nemcsak a pataknak, a szita- és a kalappiacáról ismert kis falunak is tisztán csak Kőrös volt a neve.
S bizony, ahogyan a mai napig békésen elnyeli Kovászna a Kőrös-patakot, a csinos, székely falu neve sem változik meg, ha nem ott mosolyog először Csoma Sándorra a Keleten ébredő nap.
– Nálunk, az Orbai járásban a fiára, aki már fiatalon elhatározta, hogy felkutatja népe őshazáját, az úton a Nagyenyedi Kollégium felé két magyar forintot költött az édesapa; soha egy petákot se azután – suttogják a felszegi, öreg Csoma-diófák. Suttoghatják. Igaz volt.
A szülőház Kőrösön, a Felszegen elenyészett. A nagy szülött, a világhírűvé lett keletkutató Kőrösi Csoma Sándor meg, aki húsz nyelven írt és olvasott, s akit állomáshelyein a művelt világ küldöttei csodálatuk és tiszteletük jeléül gyakran felkerestek, valahol hazájától nagyon messze, a kelet-indiai Dardzsilingben a lámák süket fülébe egy sose hallott, de veretes hangzásával a régmúltat idéző nyelven annakidején végrendelkezett: Én mindenemet otthon őrzöm… – magyarázta elszáradt lehelettel a furcsa idegen, és gyilkos lázálmában is a Nagyút végcélja teljesítésére készült.
Kár, hogy ezernyolcszáznegyvenkettőben a szomorú hírrel egész Háromszéken végig sepert a Nemere: – A halál nagy úr! – vihogta Kelet kóbor szelleme a felszegi, öreg Csoma-diófák fülébe is Kőrösön.
A nagyutas a Nagyhegyen át Lhaszába akart átjutni, de ő, aki bölcsőhelyét kereste a magyarnak, összeroskadt fáradalmai alatt. A locsogó Muhananda egészségtelen, lápos völgyében maláriát kapott, és örökálmát ott alussza a Himalája harmadik legmagasabb csúcsa, a hatalmas Kancsendzönga árnyékában.
De Zágon alól, amerre Mikes óta mutat egy halovány csillag, nem látszik, hogy a Nagyhegyek tövében mindenszentekre gyúlnak-e pislákoló, apró gyertyafények, s hogy ne lehessen még a halálnál nagyobb úr a feledés, bár távol, a vad idegenben emlékoszlop jelzi, hogy ott pihenhet a nagy európai, a kicsi székely-magyar falu felvette maga is a híres szülöttje nevét. Kegyeletből Csomakőrös lett a szülőfalu – mondják –, már több mint egy bő évszázada.
Úgy volt. Három kilométerre Kovásznától indult el Csoma András és Getse Krisztina nagyobbik fia, hogy fülében Orbán Sigmond oskolamester meleg szavaival a Nagyvilág összes veszélyei és akadályai ellenére Ő, a székely-magyar Erdélyből bámulatos nyelvtudósként a tibetológia megalapítója legyen.
– A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél… – vallják is egész Székelyföldön a Csoma-diófák ma is, és ott is, ahol meg se lebben soha Kelet szelleme, a Nemere.
A Sóvidéken, pont a Kebeled mellett, ahová likas, nagy követ ejtettek le az ördögök, hogy a lyukon át a csillagképből lássák, mikor fordul szigorúan téliesre az esztendő, egy halandó, aki jó szolga akart lenni, mert elhízott s a még rideg, újabb urakkal tele s teli a végtelenség, az egykori iskolája elé igaz őrnek magát Kőrösi Csoma Sándort állíttatta.
– Magyar vagyok, de európai, s lehetetlen, hogy kincseim sorsa ne gyötörjön! – vallhatta Magyari Lajos szerint az a halhatatlan nyelvőr már százhetvenöt esztendővel ezelőtt a Kis-Küküllő felé igyekvő Korond-patakától messze, Bokharában.
Ezért – akár szomjasan, de vigyázhat még századokon át a csomakőrösi nagy tudós műkőszobra egy jelképes, magyar íróparlamentre – szép reménnyel susogják ma a Sóvidéken is az alszegi, öreg diófák.
Ambrus Lajos / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)