Dózsa Györgytől Gábor Áronig (A székelység története)
Honismereti jutalomkiránduláson vettek részt azok a diákok, akik összemérték ismereteiket a székelység történetéről rendezett vetélkedő második, döntő fordulójában. Mind a versenyt, mind az azt követő kirándulást figyelemfelkeltő szándékkal szervezték, hisz 35 ezer példányban kinyomtatták a székelység történetét feldolgozó oktatási könyvet – most készül a második, javított kiadás –, de alig pár iskolában tanítják.
Történelmi vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére, a Tanulók Klubja támogatásával, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében vetélkedőt rendeztek. Olyan háromszéki iskolaközösségeket szólítottak meg, ahol VI., illetve VII. osztályban tanítják a székelység történetét. Tapasztalat szerint elenyésző számú osztályban oktatják, pedig akár a romániai magyar kisebbség története című tantárgy keretében is lehetne tanítani, hisz témába vág. Az első fordulóra jelentkező négyfős csapatok közül tizenegy bekerült a második szakaszba. Képviselték a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumot, Székely Mikó Kollégiumot, Református Kollégiumot, Plugor Sándor Művészeti Líceumot, Váradi József Általános Iskolát, Tanulók Klubját, a barátosi Bibó István Általános Iskolát, a berecki Comenius Általános Iskolát, valamint az illyefalvi Lukács László Általános Iskolát. A forduló résztvevőit múlt csütörtökön tematikus, főleg az 1848–1849-es önvédelmi harc helyszíneit érintő honismereti jutalomkirándulásra vitték a szervezők. Az útvonal
A verseny helyszínéről, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjától indult az autóbusz. Zuhogott az eső, a közelben hely sem volt parkolásra, ezért a busz kétszer kerülte meg az Állomás negyed északi részét, így is csak az ablakból tekinthettük meg az Eprestetői csata emlékművének másolatát az Ady Endre Általános Iskola előtt. A csata, pontosabban mészárlás történetét Kádár Gyula történész hangosbemondón ismertette. Az első igazi állomás Eresztevény volt. Gábor Áron síremléke előtt Kádár Gyula a hős életútjáról, az uzon-kökösi csatáról és a székely hős temetésének körülményeiről beszélt. Kis kitérővel következett Dálnok, ahol Dózsa György szobra előtt tartott előadást a történész. Innen Bereckbe utaztunk, a Gábor Áron Emlékháznál a helybeli Tibád Sándor történelemtanár várt, ő mesélte el a település történetét, kiemelve Gábor Áron nagyságát. Ebéd után Kézdivásárhelyre vonultunk, de idő szűkében csak a buszról tekintettük meg Gábor Áron szobrát, melynek történetét Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára vázolta. Ezután a Nyergestetőre utaztunk. Az ottani csatáról és az emlékműállításról szintén Kádár Gyula beszélt. Onnan már haza vezetett az út. A helyszíneket kronológiai sorrendben mutatjuk be.
Dálnok A Dózsa György szülőfalujaként jegyzett település központjában emelkedő monumentális Dózsa-szobor, Szobotka András alkotása előtt gyűlt össze a diáksereg. Kádár Gyula felhívta a figyelmet, itt magyarul is megjelenik Dózsa György neve, nem csak románul. Az elmúlt évtizedekben millióknak tanították Gheorghe Doja hőstetteit. A románok tudatában Dózsa György a román jobbágyparasztok harcának vezetője. Ők úgy tudják, a magyar nemesség kegyetlen elnyomása miatt fegyvert ragadt románokhoz csatlakoztak a magyar jobbágyok is. És sok erdélyi magyar gyermek is Gheorghe Doja nevű hősről hallott, mert Románia történelmének oktatása az elmúlt évekig csak román nyelven folyt. A megyei csendőrfelügyelőség még mindig a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön egy utca évtizedekig Gheorghe Doja volt, de ma már Dózsa György.
Az 1514-es Dózsa-felkelésről elterjedt/elterjesztett tévhitek dacára az eredetileg keresztes hadjárat céljából összeállt seregben túlnyomóan nem parasztok voltak, hanem szép számmal kisnemesek, sőt középnemesek is, valamint tehetős alföldi polgárok, a küzdelem nem annyira a nemesi elnyomás, hanem a kialakult gazdasági különbségek miatt folyt.
Dózsa György seregét Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi király verte le. A vezérnek különleges kegyetlenségű kivégzésben volt része. Izzó vaskoronát helyeztek a fejére, katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából. Dózsa György az embertelen kínzást hatalmas lelkierővel, szótlanul tűrte. Nem felel meg a valóságnak, hogy izzó vas-trónra ültették, ahogy az néhány irodalmi műben megjelenik.
Bereck Itt született Gábor Áron 1814. november 27-én, a jelenleg 103-as házszámmal megjelölt telken akkor még álló házban. Ettől nem messze, a 89. szám alatt alakították ki az emlékházat. Bereck első írásos említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való, de már a római korban lakott volt, Luxemburgi Zsigmond 1426-ban mezővárosi rangra emelte, s e kiváltságát 1888-ig megőrizte. Nagyszámú oklevél bizonyítja városi privilégiumait.
Stratégiai fekvése lehetővé tette a városi rang elnyerését. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehozott egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében a szoros védelmére kötelezhetőek. Címerében a levelet tartó kéz mutatja a település szerepét a posta megszervezésében. Mivel a Bécs–Konstantinápoly közötti postai útvonalon helyezkedik el, a bereckiek feladata a levelek, a postások, küldöncök Moldvába szállítása volt, valamint lovasszekerek előállítása a fejedelmi futárok számára. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
Eresztevény Gábor Áron nyughelye. A református templom előtt, a főút szélén emelkedik Gyárfás Győző háromszéki főépítész által tervezett síremléke. Rajta a születési évszám hibás, hívta fel a figyelmet Kádár Gyula, aki ismertette a hős életútját.
Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen állt a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. Legnagyobb érdeme a székely hadiipar megteremtése mellett az önálló székely tüzérség megszervezése. Bátran küzdött a csatatereken, forradalmárként lépett fel a népgyűléseken, következetes keménységgel járt el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, miközben emberséges katonatisztként viselkedett a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Háromszék népe 1848 őszén megmutatta a világnak, hogy mire képes közössége, ha a szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot adtak, erkölcsi erőt ahhoz, hogy vállalja a lehetetlent, az önvédelmi harcot.
A szabadságharcos Gábor Áron ma az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz.
Nyergestető Kászonújfalu és Csíkkozmás között helyezkedik el, mintegy nyeregalakzatot öltve két csúcs között. Itt zajlott 1849. augusztus 1-jén az az egyenlőtlen ütközet, amely ma is a székely kiállás jelképe. A mintegy 12 ezres, Clam-Gallas császári tábornok vezette osztrák-orosz túlerő támadását Tuzson János alezredes mindössze 200 székely honvédje igyekezett feltartani. A szorosban többször sikerült visszaverniük a támadást, végül árulás nyomán az ellenség bekerítette és legyilkolta a hősiesen védekező székelyeket.
A csata helyén 1897. augusztus 8-án emlékművet avattak. A Poulini János csíkzsögödi kőfaragó által készített emlékoszlop költségeit „a Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” adták össze, tudhatjuk meg az oszlop oldalába vésett szövegből. A szemközti oldalra temették az 1849-ben itt elesett hősöket. A tömegsír fölött előbb keresztek jelentek meg, ma már kopjafaerdő díszeleg. Székelyföldi látogatásakor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is állított kopjafát a tetőn. A nyergestetői hősökre emlékezve Kányádi Sándor így ír:
„Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.” Utószó A székely történelmi vetélkedő szervezői, a zsűri tagjai, valamint a csapatokat felkészítő tanárok elemezték a verseny részleteit, levonták a következtetéseket. A becsúszott hibákat igyekeznek kiküszöbölni, a vetélkedőt érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell, sőt, kiterjeszteni egész Székelyföldre. A cél, hogy minél több iskolában tanítsák a székelység történetét, hiszen van miből, csak akarni kell.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falunap új székely kapuval (Dálnok)
A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre.
Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban.
A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cser­­szegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenegyedik Dálnok-nap
Értékteremtő könyv- és textilkiállítás
Szombaton ünneplőbe öltözött Dálnok apraja-nagyja, és nem hiába, a tizenegyedik alkalommal rendezett egynapos faluünnepre méltán lehetnek büszkék. Nemcsak a kulturális és gasztronómiai kínálat gazdagsága volt lenyűgöző, hanem a mindenkor jellemző családias hangulat is. A jelenlévők jóllakottan, élményekkel gazdagon távoztak, ahogyan a krónikás is, aki az alábbiakban a részletekbe avatja be az olvasókat.
A 6 órai ébresztőt „megúsztuk”, amikor a gidófalvi fúvósok kimuzsikálták a későn ébredőket az ágyból, hogy le ne késsék a nemsokára kezdődő főzőversenyt, amelyre 7 csapat sorakozott fel: a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj, valamint a helyi vadásztársaság csapata.
Falumonográfia-bemutató
Az ünnepséget Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg, név szerint megköszönve a rendezvény színvonalát biztosító helyi önkéntesek munkáját. Bartha Gábor, Cserszegtomaj és Bóta Géza, Noszvaj polgármestere átadták ajándékaikat, majd Fejér László Ödön képviselő méltatta a helyiek összefogását.
Ezután díszpolgárrá avatták Gocz Elvirát és Balogh Sándort, laudációjukban hangsúlyozva a helyi közösséget és a rászorulókat támogató gesztusaikat. Sajnos, Balogh Sándor egészségügyi gondjai miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, neki a későbbiek során személyesen adják át a megtisztelő címet.
A községben már hagyománya van a település történetét feldolgozó könyvek kiadásának, ezúttal a sorban ötödik kötetet, Dálnok monográfiáját Nagy Balázs, Tóth Szabolcs és Zsigmond Győző mutatta be a református templomban, kiemelve azokat a tényeket, amelyek a települést egyedivé tették mind a múltban, mind a jelenben. A kötet társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt és Zsigmond Júlia. A bemutatón elhangzott, az elkövetkezőkben nagymonográfiát is kiadnának a településről.
Székelykapu-avatás és dínomdánom
A továbbiakban az önkormányzatiság tízéves jubileumát megtisztelő falukaput avatták fel a település bejáratánál. A 9,50 m széles és 6,5 m magas, 18. századi helyi díszítőmotívumok felhasználásával készült mestermű a torjai Pethő Sándor faragómester munkáját dicséri. Az avatás ünnepélyes pillanataiban Bartók Ede Ottó felkérésére az egybegyűltek egy perc megemlékező csendet tartottak Veres István néhai tanácsos emlékére, aki évek óta szívügyének tekintette a kapuállítást. Az avatóünnepség hangulatát a gidófalvi rezesbanda és a kézdivásárhelyi mazsorettek bemutatója, valamint Marti Orsolya szavalata fokozta. A falu új büszkeségét Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
Ezt követően folytatódott a dínomdánom, csapra verték a testvértelepülések által hozott boros hordókat, jóllaktak az üstökben készült finomabbnál finomabb ételekből. Később a meghívott előadók mellett Fésűs Adél, Andrási Ágota, Balogh Erika és Nyircsa Klára pedagógusok, valamint Fakó Alpár táncoktató irányításával a helyi óvodások és iskolások népi gyerekjátékokkal, valamint modern és néptáncokkal szórakoztatták a résztvevőket.
Az RMDSZ helyi nőszervezete eredeti ötlettel rukkolt elő, a faluban készített több száz textil kézimunkát gyűjtötték össze, feltüntetve a tulajdonos vagy éppen a készítő nevét, valamint a készítés évét. A falu asszonyainak jóvoltából a kultúrotthon nagytermét zsúfoltságig megtöltötték szebbnél szebb darabokkal, amelyeket Barna Jolán Mária szakszerűen értékelt, mi több, egyes kézimunkák kapcsán személyes élményeket, történeteket is felelevenített.
Ezt a kiállítás követendő példaként érdemes emlegetni, lám, mennyi kincs rejlik még a ládafiákban, amelyeket ily módon a nagyvilág elé lehet és érdemes tárni, ezzel is öregbítve a településhez kapcsolható értékek tárát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Esős kilátások
Őrtűzgyújtás az ünnepen
Háromszéken szép Szent István-napi szokássá kezd válni az őrtűzgyújtás, de védett helyszínek híján ez időjárásfüggő. Van, ahol ma el is marad.
„Mi vagyunk a legmagasabban, ami előnyünk, mert ha ég a láng, mindenhonnan látnak, de egyben a hátrányunk is” – mondta Fodor István. Bodok polgármestere szerint, ha így esik az eső, nem lehet megközelíteni a havast, és nem lehet fát felhordani. Egyelőre úgy tűnik, idén elmarad az őrtűzgyújtás.
Bács Márton Csaba bízik abban, hogy 18 óra körül indulni tudnak a fúvószenekarral a Tóbérce nevű helyre, a Szent Anna-tó fölötti, déli oldalra, ahol már nyolcadik éve őrtüzet gyújtanak a sepsibükszádiak. Ez annyira bevonult a köztudatba, hogy erre sor kerül attól függetlenül, hogy lesz-e megyei rendezvény vagy sem.
„Olyan eső nem lehet, hogy mi egy őrtüzet ne tudjunk meggyújtani” – bizakodott Kisgyörgy Sándor köröspataki polgármester is. A Szent István-napra összegyűlők 20 órától szentmisén vesznek részt a római katolikus templomban, majd ezután zenekar és a Székely Virtus hagyományőrző csoport kíséretében fáklyákkal vonulnak fel a Kápolna-tetőre, ahol találkoznak a kálnokiakkal, és együtt lobbantják fel a lángokat.
Kökösben nincs egy emelkedő sem, nemhogy domb vagy hegy, ezért a Feketeügy partján szoktak tüzet gyújtani. „Nem olyan látványos, mint máshol, de mi sem maradunk ki a körtűzből” – mondta Sánta Gyula polgármester. Gidófalván viszont nem lesz őrtűz, Uzon sem készül, Málnás azonban fellobantja a Hármas-halomnál.
Csernátonban két helyen gyújtanak tüzet, a falu alsó felén lakók a Kalacs-hegyen, a felsőcsernátoniak a Cserefarok nevű dombon, és az ikafalviak a Templomdombon gyűlnek össze, miután a nap lement. Ozsdola község lakói a Hilib és Ozsdola közt fekvő Lármafánál találkoznak, ahol az elmúlt években is több mint százan gyűltek össze az ilyen alkalmakra. Dálnok polgárai az Albis irányában fekvő Kereknyíl-tetőn, míg a maksaiak az Óriáspince-tetőn gyújtanak őrtüzet.
Mikóújfaluban csupán jó idő esetén gyúlnak ki a lángok 22 órakor a Csutakos tetején – tájékoztatott Nyáguly Vilmos mikóújfalusi községvezető. A rétyiek 21.30-kor gyújtanák meg a tüzet a Dobolyka­tetőn, az illyefalviak 9 órakor a Fenyőskarikánál.
Erdővidéken a vargyasi Szent Istán-napi ünnepet leszámítva nem lesz ünnepség, illetve őrtűzgyújtás. Orbaiszéken a Zabola és Tamásfalva között kiemelkedő Tatárhalmon lobban lángra a megemlékezés fénye 20.30-kor, amikor is Ambrus Attila tamásfalvi tanácsos beszél a Szent István-i államalapításról, majd elénekelik a himnuszt – tájékoztatott Demes Botond megbízott polgármester. Nagyborosnyó községben 20.30-kor a feldobolyi Cseretetőn égne az őrtűz, már ha az időjárás kedvez neki, ott Albert János református lelkész mond imát – tudtuk meg Szőcs Levente polgármestertől.
SzH-gyűjtés
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Külhoni Magyarság Díj erdélyieknek: Miholcsa Józsefet is kitüntették
A külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért idén tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át Magyarországon, amelyet a miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományoz az arra érdemeseknek.
Idén három erdélyi kitüntetettje is van a díjnak: Miholcsa József marosvásárhelyi szobrász, a Segesvári Gaudeamus Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Gimnázium. Rajtuk kívül még a felvidéki Dunaág Néptáncműhely, valamint a KOR-ZÁR verséneklő műhely, a vajdasági Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport, a kárpátaljai Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes, a Hollandiában élő Tóth Miklós István református lelkész és a Kanadában működő Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyházközség és Magyar Iskola vehette át a díjakat.
Miholcsa József szobrászművész 1953-ban született Marosvásárhelyen. Szülővárosában a Művészeti Gimnáziumban érettségizett, majd Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. Egyik alapítója, majd vezetője az 1993-ban létrehozott Kézdivásárhely melletti Nemzetközi INCITATO lovas művésztábornak. Pályája elején és emlékműszobrászatában összefogottan realista, fából faragott szobraiban, fali plasztikáiban a kopjafák és székely kapuk kozmikus jelképeit, díszítőmotívumait, valamint stilizált figuratív elemeket használ. Munkáiban kiemelt szerepet nyernek a magyar nemzeti mítoszok, sorskérdések. Faragott, ácsolt szobrainak formavilágát számos közösségi épület külső vagy belső díszítésénél hasznosítja. Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be alkotásaival. Köztéri művei megtalálhatók Kézdivásárhelyen, Torján, Gyergyószentmiklóson, Makó, Dálnokban, Korondon, Nagyernyében, Sárpatakon.
A Segesvári Gaudeamus Alapítvány nevében Tóth Tivadar igazgató vette át az elismerő oklevelet és az emlékplakettet annak elismeréséül, amit az alapítvány a két évtizedes fennállása alatt a segesvári szórványmagyarság szülőföldön való megmaradásért, anyanyelvének megtartásáért és identitástudatának megőrzéséért kifejtett. „A díj megerősít abban a tudatunkban, hogy az elmúlt 22 évben jó munkát végeztünk és ezt a munkát a jövőben is folytatnunk kell” – fogalmazott az alapítvány igazgatója.
A dévai Téglás Gábor Iskolaközpont Hunyad megye egyetlen állami tanintézménye, amely óvodás kortól az érettségiig anyanyelven biztosítja a magyar diákok elméleti és szakoktatását. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű oktatási központjának létrehozásához, amely 2005-től szolgálja a dél-erdélyi szórványmagyarságot.
Az ünnepélyes díjátadón, a Parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt: augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen „kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította”. Úgy fogalmazott, hogy Szent István országépítő munkája akkor vihető tovább, ha mindenki kis Szent Istvánként tevékenykedik saját őrhelyén.
Antal Erika
Székelyhon.ro

A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dan­dár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szep­tember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Fel­sőrákos–Székelyszál­dobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Ba­rót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sár­falva–Hi­lib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye hely­ségeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancs­noknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely történész hunyt el
Október 13-án este életének 62. évében Sepsiszengyörgyön hirtelen elhunyt illyefalvi Kádár Gyula magyar történész, közíró, helytörténész, a székely szabadság élharcosa, a Háromszék című napilap munkatársa. /Sepsiszengyörgy, 1953. febr. 18. - Sepsiszengyörgy, 2015. okt. 13./
Sepsiszentgyörgyön érettségizett, néhány évig helyettes tanár Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Felső- és Alsócsernátonban (1973–79), közben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1979). Igazgató-tanár Lisznyóban (1980–82), Uzonban (1982–86), tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön.
Már középiskolás korában megírta szülőfalujának történetét; város- és falutörténeti írásai A Hét, Művelődés, Előre, Brassói Lapok, Megyei Tükör című lapok hasábjain jelentek meg, feldolgozta a sepsiszéki lakodalmast és Illyefalva helyneveit. Nagyobb tanulmányait (Községi rendtartás Háromszéken; Sepsiszentgyörgy története; A székelyek törvénykezési joga; A háromszékiek harca a szabadságért – 1848–49) a Megyei Tükör közölte sorozatban 1981–82-ben, illetve a Brassói Lapok 1982-ben (A háromszéki városok és Brassó közti kereskedelmi ellentétek a középkorban).
Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi Magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket.
Főbb művei: A romániai magyarság rövid története, 1991, Váraink a századok sodrában: Sepsiillyefalva templomvára, 1992, Gál Dániel, 1993, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, 1993, Erdély és Háromszék népének szabadságharca 1848-1849-ben, 1994, Történelmi fogalomtár –Ókor, középkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Történelmi fogalomtár – Újkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Tanulmányok Székelyföld történetéből: város, népesség, iskola, 1996, Székelyföld határán, 2010, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk, 2013.
Kádár Gyula életében megjelent utolsó írását a Háromszék című lap közölte szeptember 26-án /Az erdélyi románok elnyomása
itthon.ma//erdelyorszag

Itt hagyott a székely történész (Búcsú Kádár Gyulától)
Szombaton még találkoztunk az őszi vásárban. Szokásához híven, élcelődve köszöntött. Aztán kedden hirtelen távozott az élők sorából. Pedig még lett volna harmincnyolc éve – ahhoz, hogy megérje a százat, mint ahogy néha viccesen ezzel állt elő. Mert neki küldetése van, azt kell teljesítenie, mondotta.
Hitvallása saját megfogalmazásában: történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság nevelését, amely képes lesz kiharcolni Romániában mindazokat a közösségi jogokat, amelyek az őshonos erdélyi magyarságot megilletik.
Kádár Gyula 1953. február 18-án született Sepsiszentgyörgyön, ám mindig illyefalvinak vallotta magát. Már tizedikes diákként megírta az egykori mezőváros, Illyefalva monográfiáját. Történelemtanárként oktatott Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Alsó- és Felsőcsernátonban, Lisznyóban, Uzonban, Sepsibodokon, a sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági szakközépiskolában, majd a Székely Mikó Kollégiumban, a rendszerváltást követően történelem szakos tanfelügyelőként tevékenykedett. Háromszék az én hazám című helytörténeti vetélkedők sorozatával, módszertani kiadványokkal, a magyarság történetének iskolai oktatásba való bevitelével igyekezett a tanulókban nemzeti öntudatot kialakítani. 1991-ben megjelent háromkötetes magyarságtörténetét mintegy évtizeden át segédkönyvként használták iskolákban.
Számos folyóiratban, lapban közölt történelmi témájú tanulmányokat, cikkeket, aztán 1996-ban összpontosította energiáit: Történelmünk címmel folyóiratot indított, szerkesztett, adott ki. 1998-ban Történelmi Magazinra keresztelte át havi rendszerességgel megjelent folyóiratát. Egy cél vezérelte, az erdélyi magyar és székely közösség szolgálata. Igyekezett olvasóit rádöbbenteni, hogy a csak saját gyökereit ismerő közösség képes az őt megillető kollektív jogokat kiharcolni. A lap mindvégig hirdette, hogy nem szabad lemondanunk a minket megillető közösségi jogokról, a helyi, a kulturális és a területi autonómiáról, szabad teret biztosított a székely önkormányzati hagyományok, az évszázadokon át tartó székely önrendelkezés bemutatásának. A kiadványt anyagiak híján 2013-ban kénytelen volt beszüntetni. Fájó szívvel jegyezte meg, lemondott a lapról, de sürgősen hozzátette: a küzdelemről viszont nem. S a továbbiakban könyvei révén igyekezett a lap által kitűzött célt megvalósítani, továbbá a Háromszék állandó külső munkatársaként szolgálta nemzetét. Halála előtt egy nappal még elküldte hétvégi számunk soros írását.
2010 karácsonya előtt megjelent a Székelyföld határán című könyve, melyet az autonómiaharc bibliájának neveztünk. Tulajdonképpen a történelmi publicisztika műfaját gyakorolta, valós történelmi tények ismertetésével nemzeti és történelmi tudatot kívánt kiépíteni olvasóiban. Nem könyvtárak polcainak akart írni, hanem a ma élő embereknek. A publicisztikai írások arra ösztönzik az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjen az önazonosság megőrzésére. Csak egyenes beszéd révén lehet hatni az emberekre, akikre mindenféle negatív hatást gyakorolnak, mondotta többször is Kádár Gyula. 2011-ben megjelent Székely hazát akarunk című kötete, mely az elsőnek méltó folytatása. Azóta évente jelentkezett újabbal, volt, amikor kettő is belefért. Mostanra is kiadott egyet – jövő héten jön ki a nyomdából –, de sajnos, ő már nem mutathatja be. Ez utóbbi folytatása az első kettőnek, címe Székelyföld ostroma. Üzenete: ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára. Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes, és egységes marad!
Kádár Gyula, ha nemzeti hovatartozásáról nyilatkozott, mindig azt vallotta: ő elsősorban székely, másodsorban is székely, harmadsorban is az, és csak azután magyar. Pénteken a sepsiszentgyörgyi vártemplom ravatalozóházában tartandó gyászszertartás után szülőföldjén, Illyefalván fogadja magába a székely föld.
Nyugodj békében, Gyula!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román rácsodálkozás Háromszékre
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni Székelyföldre, és bár furcsa, nem baj, hogy Romániában vannak helyek, ahol nem beszélnek románul – vélik azok a román bloggerek, akik október elején háromnapos információs kiránduláson vettek részt Háromszéken.
Szerintük a térség felfedezetlen, rejtett kincs. A 11 hazai bloggert a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület látta vendégül a bukaresti Travel Focus Egyesület logisztikai támogatásával, azzal a céllal, hogy megmutassák a román társadalomnak, mit jelent Székelyföld, és a közösségi hálózatokon népszerűsítsék a térség idegenforgalmi potenciálját.
A befektetés kamatozott, hiszen gyönyörű fényképek, hangulatos leírások jelentek meg már eddig is a térségről, és a szervezők szerint még további beszámolók várhatók. Eddig a résztvevők több blogon számoltak már be a háromszéki élményekről, és közösségi oldalon is népszerűsítették a látnivalókat.
Magda Săvuică, a 273 hely, amelyet meg kell látogatnod, mielőtt elhagyod Romániát című projekt és a hazánkban legkedveltebb, több mint 400 ezer rajongót számláló Facebook-oldal szerzője a Vargyas völgyéről, a Daniel-kastélyról osztott meg fotókat, Ovidiu Mureşanu divatblogger és Bianca Nuţu egészségeséletmód-blogger szintén az olaszteleki Daniel-kastélyban készült divat- és hangulatfotókat posztolt.
Megszabadultak az előítéletektől
Kovászna megye jelenleg nem tartozik a belföldi turizmus top tízes célpontjai közé, holott ott lenne a helye – állapítja meg Simona Stănescu, a Lipa-lipa.ro utazásblog szerzője, aki arról számol be, hogy ottjártakor egyetlen turistával sem találkozott, holott a térség éppen a békét, a csendet, a pihenést kínálja.
Megjegyzi, hogy szerinte a politikai és közigazgatási konfliktusok miatt is kerülik a turisták Háromszéket, beismerve, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak, és nem szívesen látogatott olyan romániai vidékre, ahol nem beszélik a román nyelvet. A látogatás után azonban megállapítja, hogy a háromszéki közösség összetartó, a házak rendezettek és szépek, az emberek egyszerűen élnek a kúriák mellett, a hagyományaikkal, népi mesterségekkel foglalkoznak, és ilyen körülmények között szerinte „már kevésbé releváns, hogy beszélik vagy sem a nyelvedet”.
A többség ebben a térségben is beszél románul, és már nem úgy van, mint régen, hogy ha ásványvizet kértél egy boltban, nem értette az eladó, hogy mit akarsz, mutat rá Simona Stănescu. Végül következtetésképpen elmondja, hogy miután saját szemével látta az itteni embereket, tájat, megtapasztalta az itteni vendégszeretetet, megszabadult az előítéleteitől.
„Természetes, hogy elfelejtették”
Radu Neagu a Cavaleria.ro oldalon meleglelkű, vendégszerető emberekről ír, és felidézi, gyakori elképzelés, hogy a magyarok „csúnyán néznek a románokra, és nem akarnak románul megszólalni”. Mint írja, a kis falvakban az emberek többsége tényleg nem tud románul, mert tanulták ugyan az iskolában, de ha húsz éve nem beszélik, „természetes, hogy elfelejtették”. Nincs, ahol román szót halljanak, mert nem nagyon járnak ki a faluból, csak ha személyi igazolványt kell cserélni, magyarázza Radu Neagu, majd gyönyörű fotókkal illusztrált beszámolóban mutatja be a háromszéki kastélyokat, kúriákat.
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni a Székelyföldre Zina Tănase, a Eusuntzina.ro blog szerzője is, de a meghívott bloggerek zöme a kúriákról, kastélyokról, templomokról, népi mesterségekről, borvízforrásokról, mofettákról ír. Simona Stănescu például egy négynapos túrajavaslattal is előrukkol, módszeresen feltérképezve Kovászna megye kistérségeit, a látnivalókat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kézdivásárhelyi udvartereket, a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat, a kovásznai borvízforrásokat vagy a bálványosi várat.
Többen lelkesen népszerűsítik a nemesi turizmust, a szálláshelyeket, az olaszteleki Daniel-kastélyt, vagy a maksai Benke-kúriát, Florin Arjocu, a Drumliber utazási blog alapítója pedig az UNESCO világörökség részét képező gelencei Szent Imre-templomról közöl részletes beszámolót. Zina Tănase a meglátogatott népi mestereket, a vargyasi bútorfestőket, kovácsmestert, kádárt dicséri. Elmeséli, hogy mindenütt terített asztallal és pálinkával fogadták, hogy a kovácsmester az izzó fogóban sütött nekik szalonnát, hogy a kádárnál diót ropogtattak, hogy a vízimalomnál kézzel törték a házikenyeret és házi zsírt, lekvárt kaptak mellé.
Megismétlik a kirándulást
Jövő héten egy csoport román turisztikai újságíró érkezik Háromszékre, majd külföldi újságírókkal, bloggerekkel is megismétlik az információs kirándulást, mesélte lapunknak Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette, bár még nem vonták meg a mérleget, már most érződik, hogy a projekt sikeres volt, nemcsak a blogokon jelentek meg beszámolók, hanem a sajtó is tudósított a kirándulásról, így több fórumon is teret kaptak a háromszéki látnivalók.
Újságírók népszerűsítik Dálnokot
Újságírókat látott vendégül a Közösségért Alapítvány Dálnokon, hogy feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket, és népszerűsítsék a települést. A Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a MOL Románia, Dálnokon három évvel ezelőtt vásárolták meg a Gál-kúriát, hogy helyet biztosítsanak a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjaiknak. A felújított kúriát és a melléje épített vendégházat tavaly avatták fel, a központot Barabás Miklós festőművészről nevezték el, akinek édesanyja dálnoki Gál-leány volt. A központban a hétvégén bukaresti, kolozsvári és temesvári újságírókat láttak vendégül, akik feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket: itt született Dózsa György az 1514-es parasztfelkelés vezére, itt gyermekeskedett Barabás Miklós, míg a felújított Gál-kúriában Gábor Áron ágyújába való golyót találtak. Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy a rendezvény révén ismertté válik a falu, fellendül a turizmusa, megtelik élettel a központ, a vendégforgalomból befolyt összeget pedig programjaik finanszírozására tudják majd fordítani.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Testvértelepülések találkozója Csernátonban
Csütörtök délután érkeztek Csernátonba és hétfőn reggel indulnak haza a testvértelepülések második alkalommal megszervezett találkozójának résztvevői. Bólyról, Bogyiszlóról, Kaszaperről, Sármellékről, Törökfaluból (Vajdaság) és Negyedből (Felvidék) mintegy kilencvenen érkeztek a találkozóra Hárs József, Tóth István, Csürhés István, Horváth Tibor, Berze Tibor és Jancsó István polgármesterek vezetésével.
Tegnap délelőtt a felsőcsernátoni Hanna Panzió udvarán a vendégek végigkövethettek egy hagyományos disznóvágást a 250 kg-os jószág feláldozásától és szalmával történő perzselésétől a töpörtyű- és hurkakészítésig. Időközben a vendégek egyik csoportja a Haszmann Pál Múzeumba és Ika várához látogatott, a másik csoport pedig a csernátoni származású Dezső Tibor, a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis pálinkafőzde egyik vezetője által bemutatott pálinkakóstolón vehetett részt. A Hanna Panzió egyik termében Csernáton községet bemutató filmet lehetett megtekinteni. A disznótoros ebéd elfogyasztására a Bod Péter Népházban került sor.
Délután a Hanna Panzióban Mátis Izabella bemutatta a 160 oldalas, Csernáton képes albumát, amiből Bölöni Dávid polgármester egy-egy tiszteletpéldányt ajándékozott a találkozón részt vevő kollégáinak, illetve küldött egy-egy albumot a testvértelepülés polgármesteri hivatalának, könyvtárának és iskolájának. A vendég polgármesterek felidézték a testvértelepülési szerződés aláírása óta eltelt időszakot. Bölöni Dávid elmondta, hogy Bóly volt az első magyarországi település, amellyel aláírták a partneri szerződést, és kiemelte: kevés az a felső-háromszéki község, amelynek ennyi „testvére” van.
A találkozó résztvevői ma Dálnok érintésével Brassóba utaznak, ahol a nagyváros nevezetességeit, illetve magyar vonatkozású emlékhelyeit látogatják meg. Délután kézdivásárhelyi látogatás szerepel a programban, este a For You Klubban retrópartin vesznek részt. Holnap Felsőcsernátonban a római katolikus kápolnában szentmisén, az alsócsernátoni református templomban pedig istentiszteleten vesznek részt, mindkét templomban fellép a bólyi vegyes kar. Délután hajnalig tartó csernátoni hagyományos lakodalmas szokást mutatnak be a Kovács Panzió ebédlőjében. Hétfőn a második találkozó kiértékelése után a küldöttségek hazautaznak.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kopjafaavatás Dálnokon
A dálnoki Beczásy-kúria kertjében kopjafát avattak november 29-én. Az emlékjelt Jákob Lajos helybeli fafaragó készítette. Marosi Károly református lelkipásztor az eseményt a Józsué könyve 4,1–7 alapján Izrael fiainak a Jordánon való átkelés utáni emlékállításhoz hasonlította. Kiemelte, hogy a mostani kopjafaállításnak több oka is van.
Először jelezni szeretnék, hogy 1964–1990 között ebben az épületben működött a község óvodája, ami sok dálnoki számára a második otthont, a második családot jelentette. Ez az a hely, ahol az egykori gyermekek a családi közösség mellett olyan ismereteket, tapasztalatokat szerezhettek, amelyek egy életen keresztül hasznosíthatóak: „ossz meg mindent másokkal, ne bántsd a másikat, ne vedd el a másét, kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál, mindennap tanulj, gondolkodj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól...”– hangsúlyozta a lelkipásztor. Másodszor emléket akartak állítani néhai Márkos Irma és Farkas Ilona óvónőknek, illetve köszönteni kívánták a jelenlévő Jákób Ildikó és Veres Judit óvónőket, akik második anyák lettek e falak között, akik lehajoltak a kicsikhez, ha kellett, vigasztaltak, ha kellett, ölbe vették a csüggedőket, s ha a kicsik megbátorodtak, jöhetett a mondókatanulás, mesehallgatás, amely egy életre az emlékezetbe, szívbe vésődött. Harmadszor a kopjafa iránymutatóként is kíván szolgálni, emlékeztetni, buzdítani arra, hogy az egyházközség azért vásárolta meg az ingatant, hogy az felújítva újra közösségi célt szolgálhasson. Bartók Ede Ottó polgármester köszöntőszavaiban a mindenkori óvónők szerepét emelte ki. Bonda Anna-Mária, a Darkó Jenő-iskola igazgatója hitét fejezte ki, hogy lelkünk adventi gyertyáját szüleink után pedagógusaink gyújtják, világító lámpásokként állnak előttünk és segítenek megőrizni gyermekeink, közösségünk szívében a hitet, reményt, szeretetet és békét. Az ünnepi műsor Kovács Hanna és Czine Mercédesz Jázmina óvodások versmondásával folytatódott, majd Mágori Melinda egykori óvodás osztotta meg emlékeit az egybegyűltekkel, amelyből kicsengett: bár nem voltak meg azok a technikai lehetőségek, amelyek a mai gyermekek rendelkezésére állnak, mégis bensőséges volt az egykori óvodai élet, amire ennyi idő távlatából is jó visszaemlékezni. Jákób Ildikó óvónő is felidézte, hogy milyen is volt az egykori intézményben és a körülötte lévő mesés környezetben oktatni, együtt dolgozni az akkori kollégákkal. A kopjafa megáldása után koszorúzás következett, majd a presbiterek virággal köszöntötték a jelen lévő óvónőket. Az ünnepség az egykori óvodatermek meglátogatásával folytatódott, majd a vendégek megtekintették az egyházmegyei nőszövetség vándor kézimunka-kiállítását, melyet szeretetvendégség követett.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csernátoni himnusznap
Csernátonban nem kell kivárni az „akadémiai negyedórát” egy kulturális esemény kezdéséhez: a közönség időben és nagy számban gyűl össze. Így történt ez pénteken, a magyar kultúra napján is a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban Alsócsernáton kismonográfiájának könyvbemutatóján, melyet meglepetéskiállítás is követett.
A könyvtár szó szoros értelmében zsúfolásig megtelt termében Nagy Balázs, a Háromszék Vármegye Kiadó által indított, Székelyföld településeinek bemutatását céljául kitűző sorozat szerkesztője ismertette az eddig megjelent köteteket. Elmondta, vállalkozásuk merész, eleinte nem is nagyon hittek benne, hiszen nem sok településen történtek szakszerű kutatások, kevés a lappangó kézirat is, mégis belevágtak, mert szükségesnek látták. A sorozatot Háromszék honismereti bibliográfiájával indították, aztán a falumonográfiák sorát – bár nem ajánlott az ilyen jellegű, tudományos igényű munkákat egyetlen szerzőre bízni, hiszen manapság kevés polihisztor terem – Pozsony Ferenc Zabolát bemutató kötetével kezdték, majd Egyed Ákos ugyancsak szülőfaluját, Bodost ismertető kötete következett. A sort – immár több szakember közreműködésével – Mikóújfalu és Dálnok folytatta, hatodikként pedig most Alsócsernáton kismonográfiája. A sorozat másik szerkesztője, Tóth Szabolcs arról beszélt, hogyan jött létre a kötet, bemutatta a szerzőket és tanulmányaik rövid kivonatát. A könyvbemutatón jelen lévő szerzők közül Székely Zsolt régész szólalt fel elsőnek, elmondva, régészeti szempontból Csernáton a legjobban kutatott község egész Háromszéken, a hozzá tartozó falvak területén Székely Zoltán 1944-ben kezdett ásatásai óta 52 települést sikerült azonosítani a kőkorszaktól a székely-magyarokig. Egyik legérdekesebb feltárás a Haszmann Pál Múzeum udvarán található lakóház, ezzel ugyanis datálni is lehet a szlávok utáni jelenlétünket a térségben. Cserey Zoltán történész hasonlóképp érdekes kiselőadást tartott az általa kutatott témáról, kiemelve azonban, hogy az 1849. utáni időszakkal kevés történész foglalkozik, ezért hiányosak is az ilyenszerű falumonográfiák. Ő maga a székely határőrség időszakának (1764– 1849) polgári és katonai igazgatását dolgozta fel, a téma kapcsán számos érdekességről beszélt, többek között arról, hogyan „kapott polgárjogot” Csernátonban a krumplitermesztés, vagy hogy kevésen múlott, hogy a vármegye székházát Csernátonban építsék fel, és ne Sepsiszentgyörgyön.
Csáki Árpád egyháztörténész az alsócsernátoni református egyház levéltárának feldolgozása révén három tanulmány szerzőjévé is vált: a református egyházközség történetét, a református templom építéstörténetét – ennek ismertetése kapcsán megjegyezte, bár nagyon gazdag az egyházi levéltár, a templomtörténettel korábban foglalkozók egyike sem kutatta azt, így téves adatok kerültek be a korábbi szakleírásokba – és Kovács Sámuel egykori református lelkésznek az 1830-as nagy tűzvészről írott emlékiratát dolgozta fel.
Haszmann Pál, a kötetben a falu kúriáit bemutató tanulmány szerzője kiemelte, a település értékeinek csupán szikrányi részét sikerült feldolgozni: egyrészt, mert nincs olyan dolgozat, amelyhez ne lehessen még hozzáadni, másrészt, mert számos téma vár még feldolgozásra, a gazdálkodás például, vagy az emberi emlékezetben szunnyadó értékek. Vagy családok történetének feldolgozása, hiszen „történelmünk családok történetéből tevődik össze” – mondta. Gyűjteni, amit még lehet, figyelmeztetett Haszmann Pál, hiszen még mindig rengeteg lehetőség van a kezünkben, és „nemzettudatunkat, jövőnket ezekkel a könyvekkel alapozzuk meg”. És mert a magyar kultúra napja himnuszunk születésnapja, az est házigazdája, Ágoston József könyvtárvezető javaslatára nemzeti imánk eléneklésével zárult a könyvbemutató. A meglepetéskiállításon, az épület pincegalériájában meg Réti Zoltán helybeli faragó bemutatta a tizenkét stációról készített fatáblasorozatát: úgy gondolta, mielőtt alkotásai Nyíregyházára kerülnek, meg kell adnia a lehetőséget falusfeleinek alkotásai megismerésére.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múltunk és jelenünk
Könyvsorozat a megye településeiről 
Öt esztendeje született meg az ötlet, ami mára kézzelfogható és olvasható valósággá vált. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke fogalmazta meg annak szükségességét, hogy a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában olyan könyvsorozat lásson napvilágot, amelyik egymás után a megye összes településének múltját és jelenét bemutatja.
 A Székelyföld települései című sorozat szerkesztésével Nagy Balázs néprajzkutatót és Tóth Szabolcs Barnabás történészt bízta meg a megyetanácselnök. Kezdetét vette a lappangó kéziratok és a potenciális szerzők felkutatása, az első kötetek szerkesztése. Sorozatindító kötetként Háromszék honismereti bibliográfiája (1844–2012) jelent meg 2012-ben, melyet Jakab Albert Zsolt és Kinda István állítottak össze. Ugyanebben az évben az első falumonográfiát dr. Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár írta szülőfalujáról, Zaboláról. Ezt követte Egyed Ákos történész professzor, akadémikus kötete erdővidéki szülőfalujáról, Bodosról.
Mivel a szerkesztőknek az volt a céljuk, hogy olyan szerzőcsapatot verbuváljanak, amelyik képes lesz a megye valamennyi településéről kismonográfiákat, tanulmányköteteket írni, a 2013-ban megjelent, Mikóújfalut bemutató kötetnek már nyolc szerzője van. Dálnok kismonográfiáját tizenketten írták, és a nemrég bemutatott Alsócsernáton kötetnek is tíz szerzője van. Állandó szerzőink dr. Székely Zsolt régész, Kisgyörgy Zoltán geológus, Köllő Zsolt Ágoston földrajz szakos tanár, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek. A szerkesztőbizottság 2015-től két taggal – dr. Kinda Istvánnal és Csáki Árpáddal – bővült.
A kötetek földrajzi-geológiai bevezetőt, régészeti- és történeti összefoglalót, egyház- és templomtörténeti dolgozatokat, helynévgyűjtéseket, néprajzi leírásokat és a civil szerveződések múltjának összefoglalóit nyújtják. Kötetenként vannak sajátosságok, mint például Mikóújfalu esetében a ragadványnév-anyag közlése, Dálnoknál a neves személyek lexikona vagy Alsócsernátonnál a Haszmann Pál Múzeum története.
Kiadás alatt áll Bodok kismonográfiája, s idén tervezünk megjelentetni egy tanulmánykötetet magyar és román nyelven Zágonról. A sorozat eddig megjelent kötetei megrendelhetők és megvásárolhatók a Kovászna Megyei Művelődési Központban. Érdeklődni a 0267.735.648-es telefonszámon lehet. 
(A szerkesztők) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csernátoni körkép
A biztos fejlődés útján
Értékelő beszélgetés Bölöni Dávid polgármesterrel 
Az év eleje a kiértékelés, az elért megvalósítások számbavételének időszaka mindenki számára – nincs ez másképp a településvezetők esetében sem, csakhogy itt eurómilliókról, ezrek életét érintő beruházásokról beszélhetünk, a felelősség is ezzel arányos. 
– Kérem, említsen meg néhányat a tavalyi eredményekből.
– Nagyobb horderejű beruházásunk nem volt, mivel nemrég fejeztük be a 322-es, infrastruktúra-kiépítésre vonatkozó pályázatot, amely jelentős volumenű volt, ennek következő kiírása 2016–2020-ra vonatkozik, erre készültünk. Sikerült is benyújtanunk két pályázatot, eredményt ugyan még nem tudunk, de bizakodók vagyunk, reméljük, akárcsak sok eddigi EU-s lehívásunk, ezek is nyertesek lesznek. Kisebb pályázataink voltak a LEADER-programon keresztül, amelyeknek örvendek, mert minden szempontból volt pozitív hozadékuk. 60 tonnás hídmérleget vásároltunk a községnek, és bár már volt két kisebb kapacitású eszközünk, ezt örvendetesen nagy számban vették igénybe, annak ellenére, hogy már kissé belefutottunk az őszbe az üzembe helyezésével. Mindig is gondoskodtunk a községszépítésről, sikerült a központi parkot rendbe tennünk: az úttest és a járda elkészítése miatt ugyanis az 20–30 centivel alacsonyabban maradt. Magam és mások véleményére hivatkozva mondhatom, nagyon szépre sikerült, talál a községképbe, oda illő terméskővel raktuk ki. Az ANL-s tömbház környékét is megszépítettük, akárcsak a felsőcsernátoni óvoda melletti részt. Volt további tervünk is, amelyre biztosított volt az anyagi fedezet, ám sajnos nem sikerült megvalósítanunk, önhibánkon kívül. Két fontosabb útszakaszról, valamint két-három utcáról van szó, amelyek közül szerettünk volna kettőt újraburkolni, a három kisebb, köves utcát pedig leaszfaltozni. Sajnos, ezen a területen szakemberhiány van, a tervező augusztusi határidőre elvállalta a munkát, ám nem sikerült elvégeznie. Fontos tudni, hogy ezekről nem mondtunk le, folytatjuk a munkálatokat, amint lehet. 
– Csernáton sürgető gondot oldott meg a tisztább vizű kutak érdekében.
– Volt egy vízminőség-javítást célzó pályázatunk, aminek révén lehetővé vált, hogy a gazdák az istállótrágyát megfelelő körülmények között tárolhassák. Ilyen létesítmény mindössze kettő van a megyében, egy Uzonban, egy pedig községünkben. Rendkívül fontos minden lakos tudomására hoznunk, ismételten, hogy tanácshatározat révén a kialakított telephelyen mindenki díjmentesen tárolhatja az istállótrágyát. Parcellák szerint tagolt a terület, amit festés is jelez, ki-ki egy megadott helyre teheti le, ahol beérlelheti a törvény által előírt hat hónapon át, majd ugyanannyit vihet el, és szórhat ki a földjére, mint amennyit odahozott. Rendelkezésre állunk a szállításhoz szükséges erőgépekkel is: van homlokrakodónk, trágyaszórónk, kistraktorunk, szárítónk, szippantónk, ezeknek van bizonyos díjszabása. Mindenkinek saját, jól felfogott érdeke, hogy ne a családja egészségét tegye kockára azzal, hogy nem megfelelő módon, a telkén tárolja a trágyát, ahonnan a nitrátok és nitritek az ivóvízbe szivárognak, károsítva annak minőségét. 
– Úgy tudjuk, az APIA is ellenőrzi a megfelelő tárolást.
– Valóban, ha családunk egészségének megőrzése nem lenne elég motiváció (bár elegendőnek kellene lennie), tudni kell azt is, hogy a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) ellenőrzi, hogy a támogatásban részesülők hol, milyen körülmények között tárolják az istállótrágyát. Szigorú előírásoknak kell megfelelni: lebetonozott, három betonfallal körbevett terület, valamint nem áteresztő tározó szükséges. Elérhető helyre próbáltuk építeni a lerakóhelyet, Alsócsernáton szélébe, ahol a község három faluja számára könnyen megközelíthető, bár Albistól kissé messze esik. Nyilván nem egyszerű megfelelő helyet találni egy ilyen nagyközség esetében, hiszen azt is szabályozzák, hogy milyen messze kell lennie a lakóházaktól. Ezzel együtt arra biztatok minden gazdaembert, éljen a lehetőséggel, és használja ki a rendelkezésére bocsátott tárolót. 
– Milyen munkálatról kell még tudniuk a lakosoknak?
– A korábbi, 322-es EU-s pályázati kiírás arra adott lehetőséget, hogy a szennyvízhálózat fővezetékeit, gerincét kialakítsuk, a rácsatlakoztatás a község és a lakók anyagi hozzájárulását feltételezte. Ebből 15,5 kilométert sikerült kialakítani, derítőállomást építeni. A mostani pályázat már megengedi az utóbbi fedezését is, így folytatjuk a rácsatlakoztatást az országúttól egészen a múzeumig. November elején kezdtük ezt el, októberben volt a licit, úgy vélem, a kézdivásárhelyi alvállalkozó nagyon jó munkát végez, tisztességesen dolgozik. Idén még nem láttak neki a nagy sár miatt, ebben egyetértettünk, amint lehetséges lesz, a szerződésből még bő 300 métert kell befejezniük. Dálnokkal együtt pályázunk a csatornahálózat teljes kiépítésére, így mindössze kisebb részek lesznek lefedetlenek, ahol a hely adottsága (egymástól távol eső házak, nehéz terep) miatt nem lenne gazdaságos a beruházás. Albis nagy része is lefedett lenne, a főutcák és a sűrűn lakott részek mindenképpen, és mivel nem rendelkezik folyóvízzel, össze kell kötnünk a csernátoni szennyvízrendszerrel. Dálnok, a lakosok kis száma okán, önmagában nem célozhat meg ekkora beruházást, ezért társultunk a településsel, közösen alakítjuk ki az Albis–Csernáton csatornázási szakaszt. Ilyen módon máshol kamatoztathatjuk a megspórolt összeget.
(A beszélgetés folytatása következő Csernátoni Körképünkben)
Az ivóvíz sok olyan anyagot tartalmaz, amelyre szüksége van az emberi szervezetnek, vannak azonban, amelyek csak minimális mennyiségben vagy egyáltalán nem lehetnek jelen. Ilyenek pl. a szulfid, ammónium, arzén, nehézfémek, növényvédőszerek stb. Az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró ivóvízszennyező a nitrát, csecsemőkben ez okozza az ún. kék betegséget (methaemoglobinaemia). 
A nitrát önmagában viszonylag veszélytelen, de reakció-termékei, pl. a nitrit, az N-nitrozo vegyületek az egészségre károsak lehetnek. A nitrát szervezetbe jutásának egyik lehetősége az ásott kutakból származó, talajvíz eredetű ivóvíz, amely a mezőgazdasági tevékenység miatt lehet szennyezett.
Amennyiben a kút nitrát-tartalma meghaladja az egészségügyi határértéket, nem alkalmas a baba táplálására. A víz forralása csak a baktériumokat pusztítja el, ezzel ellentétben nem távolítja el a nitrátot, sőt, a víz elpárolgásával még növelheti is a nitrát-tartalmat! Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rákóczi szövetségek tanácskozása Dálnokon
Február 12–14. között Dálnokon, a Barabás Miklós Központban került sor a különböző megyék Rákóczi szövetségei képviselőinek találkozójára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára elmondta, hogy a tanácskozás célja a szövetség erdélyi tevékenységeinek – különös tekintettel a beiratkozási programokra – hatékonyabbá, eredményesebbé tétele, ugyanakkor az erdélyi partnerek emberi és szakmai együttműködésének erősítése.
Bevezetőként Takaró Mihály irodalomtörténész Magyar kultúra tegnap, ma és holnap című előadásában megfogalmazta, hogy ünnepelni már tudunk, ám a hétköznapokkal még baj van, hiszen a legújabb generáció számára nem hívó szó a dicső múlt, mert a kitárult, globalizálódott világot szeretné élni, nem a nagyapái életét. Ha lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyerekeket szívesen írassák a szülők magyar iskolákba, ahol magyarul mernek gondolkodni és álmodni, akkor a magyar kultúra többé nem csupán gúnyát jelent, hanem életük részévé, a bőrükké válik. Rajtunk múlik, hogy a krízisből katasztrófa vagy katarzis lesz. Figyelmeztetett, hogy pedagógusként ne váljunk teljesen mozaiklátásúvá, mert a nemzet ereje gyengül, ha a mozaikrészek nem alkotnak egységet.
Kémenes Lóránt türi plébános beszámolt arról, hogy délutáni iskolát nyitottak, ahol magyar származású román gyermekekkel foglalkoznak, játékos magyarnyelv-tanulással ébresztgetik a mélyen alvó anyanyelvet. Hangsúlyozta, hogy a szórványban élő tudja igazán támogatni a szórványban élőt, és ehhez háttér lehet a tömbmagyarság.
Jelen volt az erdélyi Rákóczi szövetségek elnöke, Csorba Árpád István, aki feladatának érzi az olyan szövetségek támogatását, feltérképezését, amelyek lelkesedése lankadni kezdett. A marosvásárhelyi Rákóczi Szövetséget képviselte Szilágyi Nándor és Hargitay Tamás közgazdászként. Korodi Éva, szintén Marosvásárhelyről, angol szakosként vett részt a találkozón. Hargitay Tamás felajánlotta a segítségét az információ hatékony áramoltatásában.
Dr. Vass Levente szülőként és politikusként szólalt meg, kérdésfelvetése: országos projekteket hogyan lehet létrehozni, és meddig lehet fenntartani? Megfogalmazta, hogy alulról építkezve lehet minőséget elérni, olyan hálózatot kiépíteni, amely biztonságérzetet ad a társadalomban.
Erdei Ildikó a magyarság szempontjából 5% alatti szórvány-nagyvárost, Temesvárt és környékét képviselte. Játszóházas hétvégi programmal várják a magyar óvodáskorúakat, kismamaklubot vezetnek. Fodor Judit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tevékenységéről számolt be.
Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese elmondta, hogy a beiskolázási program sokféle ellenállásba ütközött, főleg a két tannyelvű óvodákban, de előrelendült az ügy, személyes jelenlétével is buzdítja a pedagógusokat, szülőket, hogy a magyar tagozaton való továbbtanulás mellett döntsenek. A beiratkozási program hozzájárult ahhoz, hogy 100-150 gyerekkel többen iratkoztak magyar osztályokba.
Balázs Gyöngyi, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke beszámolt, hogy négy gyerekkel indultak 1999-ben, majd 98 gyerekkel újraindították a magyar oktatást. Igazi sikert jelent Válaszúton a gazdaképzés is.
Gyergyószentmiklósról Selyem Antónia, Aranyosgyéresről Szabó Hajnalka volt jelen. Dést Tárkány Margit és Varga Loránd képviselte. Varga Loránd megjegyezte: nagyon oda kell figyelni, hogy ne az egyéni érdek irányítson.
Pálinkás Barnabás, a Rákóczi Szövetség főmunkatársa utalt arra, hogy idén is működtetik a diákutaztatási programot, regionális vezetőképzőket szerveznek, nyári táborokat, tanártovábbképzőket.
Gratulálunk, és sok sikert kívánunk!
Fábián Anna Olga. Népújság (Marosvásárhely)

Új és fiatal polgármesterjelölteket indít az RMDSZ Háromszéken
Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40 településen indít vagy támogat magyar polgármesterjelöltet az RMDSZ háromszéki szervezete, ugyanakkor a szövetség tanácsosi listáján több, mint 50 százalék lesz először induló tanácsos-jelölt.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének állandó tanácsa újabb helyi választmányi döntéseket hagyott jóvá a polgármesterjelölteket illetően csütörtökön – tájékoztat a szövetség megyei szervezetének sajtóirodája. A jelöltek több, mint 25 százaléka új jelölt lesz, míg az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőinek fele indul első alkalommal a megmérettetésen. 
A csütörtöki döntés alapján az RMDSZ támogatásával a következő polgármesterjelöltek indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon: Kovásznán Gyerő József, Bereckben Dimény Zoltán, Dálnokon Bartók Ede Ottó, Illyefalván Fodor Imre, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kökösben Sánta Gyula, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel, Torján Daragus Attila.
Málnáson Szotyori Angéla-Gizellát, Gelencén Cseh Józsefet és Zabolán Fejér Leventét, a Magyar Polgári Párt jelöltjeit támogatja a szövetség.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, az idei önkormányzati választások kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy új színt, lendületet vigyenek be a közigazgatási egységek működésébe, vezetésébe. „Régi elvárásnak teszünk eleget azzal, hogy azokon a településeken, ahol az elmúlt négy évben az összefogás hiányában a konfliktusok befolyásolták a közhangulatot és a községek fejlődését, ez alkalommal közös erővel, egymást segítve dolgozunk” – fogalmazott Tamás Sándor.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Egy nemesasszony a haza szolgálatában
A Makk-Várady-féle összeesküvés és a sepsizoltáni Benkő-kúria 
Az Olt folyó völgyében, a Gidófalva és Sepsibodok között rejtőzködő kis székely falu, Sepsizoltán értékes műemléke a Benkő-kúria. Mai tulajdonosa, a Zágoni család az épületet helyre kívánja állítani, és múzeumot szeretne berendezni benne. Ugyanis a kúria fontos események színhelye volt az 1850-es évek elején, a Bach-korszakban. Úrnője, Benkő Rafaelné e házban rejtegette a Makk-féle összeesküvés háromszéki vezetőjét, Várady Józsefet, és támogatta őt hálózata kialakításában.
Az országos műemlékké nyilvánított, 1832-ben épült kétmenetes kúria arányaiban, formavilágában még jelenleg, kissé romos állapotában is legteljesebben képviseli a háromszéki udvarház-építkezés hagyományait a klasszicizmus korában. Építtetői – egy keresztgerendába vésett felirat alapján – nemes altorjai Benkő János, felesége, Bara Mária és fia, Benkő Rafael voltak.
Benkő Rafaelné, leánynevén dálnoki Lázár Rozália, Lázár Mihály huszárszázados húga, rajongott a 48–49-es eszmékért, Magyarország és Erdély szabadságáért. Az 1849-es háromszéki harcok idején zászlót hímzett a 85. székely zászlóaljnak – ezt ma a Hadtörténeti Múzeumban őrzik. 1852-től bátran vállalt szerepet a Makk-féle összeesküvésben is.
Rejtekhely a kúria a falában
Várady József 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvédet, huszárszázadost Kossuth Lajos megbízottja, Makk József volt honvéd ezredes küldte bukaresti székhelyéről Háromszékre, az osztrák uralom megdöntésére irányuló székelyföldi összeesküvés ottani hálózatának kialakítására. Tevékenységét Várady a marosvásárhelyi központi összeesküvés lebukása után, 1852-ben kezdte. Ehhez nagy vakmerőségre és makacsságra volt szükség, amivel ő rendelkezett is. Sepsizoltáni tevékenységéről a következőket írja Bálint Áron 48-as honvéd, akit Benkő Rafaelné adott Várady mellé segítőnek, szolgának:
1852 július utolsó napjainak egyikén… az öreg udvarbíró bejött hozzám, és így szólt: – Te Áron, én az éjszaka egy magyar tisztet vezettem be az udvarba, a kenderesen át. – Látta magukat valaki? –kérdeztem. – Senki sem. – Jól van – folytattam, nekem kend megmondhatja, hogy kit vezetett be, de másnak ki ne fecsegje, mert asszonyostól együtt felakasztják. Harmadnap Benkő Rafaelné hozzám jött az istállóba, és így szólott: Áron, a kapukat ezután este 9-kor magad zárd be, és a kulcsokat hozd fel hozzám, hogy hírem nélkül senkit be ne bocsássatok. Így is történt. Pár nap múlva felhívatott az asszony, és azt parancsolta, hogy csináljak egy jó rejtekhelyet. – Minek azt? – kérdezém kíváncsian. – A szegény Várady itt van – mondá az asszony –, mint emisszárius jött be Törökországból, és nekünk jutott a feladat, hogy gondját viseljük. – Hát kicsoda ez a Várady? – kérdezém. – Egy előkelő családból való fiú Hunyad megyéből, Bányapatakáról, aki mint huszárszázados szolgált a magyaroknál.
Ezt megtudva, többet nem kérdezősködtem, hanem hozzáfogtam a rejtekhely kialakításához, mégpedig kettőnek, melyeknek később hasznát is vettük. Az egyiket az árnyékszékbélés mögötti falba, jobb és bal felől, a másikat egy ágy alatti padló alá. A két rejtekhely elkészülvén, Várady elkezdte hálózatépítő tevékenységét. Mindenekelőtt egy biztos levélhordó embert kellett szereznünk, és bibarcfalvi Borbáth László úr közbenjárására nem egyet, hanem hármat is kaptunk, úgy mint bibarcfalvi Szabó Áront, Bartalis Ferencet (ez utóbbit később Váradyval együtt Sepsiszentgyörgyön végezték ki) és Bogyor Sámuelt, kiknek feladatuk volt a leveleket Bukarestbe Makk ezredeshez szállítani… Ezzel a levelezés Várady és Makk között megkezdődött. Makk arra buzdította Váradyt, hogy mindenáron pénzt teremtsen, és küldjön neki. Akkoriban azonban mindenhez lehetett jutni, csak pénzhez nem. Annyira, hogy Váradynak nem volt egyetlen krajcárja, hanem Benkőné asszony tartotta benne a lelket…”
Szabadcsapat szerveződik
Később Várady beteg lett, és Baróton gyógyították meg. Majd visszatért Sepsizoltánba, de addigra az egyik beszervezésre kiszemelt személy feljelentette. Egy nap, amikor Benkő Rafaelné éppen Dálnokra kocsizott, Kovács sepsiszentgyörgyi rendőrkapitány razziát tartott a kúriában. Bálint Áron így ír erről:
„A rejtekünkbe szépen becsúsztunk. Onnan hallottuk jól, hogy Kovács kapitány a törvény nevében az egész épületet felkutatni szándékozik. Össze is kutattak mindent, még a párnákat is egyenként kikutatták, de eredmény nélkül. Éppen közvetlen a rejtekünket takaró ajtó között megállván, Kovács kapitány így szólott: – Itt valahol rejteknek kell lenni! Igaza volt, mert ha hosszadalmasabban állott volna az ajtó között, még a szívünk veréséről is észrevehetett volna minket az ajtó bélése között. Kovács kapitány nem találván meg, akit keresett, a csendőrökkel eltávozott, és mi előjöttünk rejtekünkről. Azonban néhány óra múlva hallottuk, a szakácsné és a cselédek keservesen sírnak, hogy a nagyságos asszonyt a csendőrök elfogták, és Kézdivásárhelyre vitték, ami valószínűleg Dálnokról jőve, útközben történhetett”.
Így aztán Várady és Bálint Áron a továbbiak során még rejtekükben sem érezhették magukat többé biztonságban. Kénytelenek voltak távozni Sepsizoltánból. A szervezés Bibarcfalván folyt tovább. 1853. október 2-án Várady József ötvenfőnyi szabadcsapata élén Bibarcfalváról Csíkba indult. A terve az volt, hogy a csíkszentkirályi erdőben bevárja a reményei szerint Háromszékről és Csíkból érkező csatlakozókat, majd megtámadja a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat, a pénztárakból szerzett pénzzel növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, amit aztán egyesít a külföldről várt, Makk ezredes által vezetett sereggel.
Útban az Őrkő felé
Azonban mindez csak vágyálom volt. A csapat tagjai egy élelmezési célból történt ökör-rekvirálás miatt összetűzésbe keveredtek a csíkszentkirályiakkal, akik számára ismeretlenek voltak az ő céljaik, és közönséges rablóknak nézték őket. A csíkszentkirályi bíró jelentette az esetet, így a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága tudomást szerzett a portyázók jelenlétéről. 1853. október 6-án katonaság vonult fel a szabadcsapat ellen, amely a meglepetésszerű, nagy túlerejű támadás nyomán feloszlott. Várady és bajtársai fejére az osztrák hatóságok magas vérdíjat tűztek ki. Hamarosan kézre is kerültek.
Őt és elfogott társait több hónapos vizsgálat nyomán, 1854. április 6-án a marosszéki törvényszék halálra ítélte. Az elítéltek közül többnek –így az eseményeket később leíró Bálint Áronnak is – a bécsi udvar kegyelemből 18 év sáncfogságra változtatta az ítéletét, ezt a büntetést nehéz vasban kellett letölteniük. Négy halálos ítéletet végrehajtottak. Várady Józsefet 1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön végezték ki. Az őrkői vesztőhelyre vezető út során az egykori huszárkapitány vidáman beszélgetett a mellé adott pappal. Egy szemtanú szerint katonás léptekkel felment a bitófához vezető lépcsőn, és szorosan a faoszlop alá állva várta, hogy a hóhér a kötelet a nyakába tegye.
Benkő Rafaelné három év fogságot szenvedett. Várady és Bálint Áron elfogásukkor még idejében össze tudtak beszélni, és mindketten hallgattak róla a vizsgálat során. Ha nem így cselekszenek, az asszonyra sokkal súlyosabb büntetés várt volna. Akár veszélybe kerülhetett volna élete is, hiszen komoly szerepet vállalt az összeesküvésben.
Benkő Rafaelné a szabadulása után is mindvégig a magyar szabadság híve maradt. Élete vége felé bátyjával, dálnoki Lázár Mihály negyvennyolcas huszárszázadossal együtt Aldobolyba költözött, de halála után visszaszállították Sepsizoltánba, és a családi sírboltba, férje mellé temették.
---
Benkő Rafaelnéről, illetve a tragikus történetről, a huszárszázados és a szabadsághős nemesasszony kapcsolatáról a nép körében romantikus elképzelések is születtek, amelyek balladák formájában terjedtek. A székely lányok többek között a következő szomorú dalokat énekelték egymás között:
Rofajiné (Benkő Rafaelné)
„Várom, várom, addig várom,
Míg szememre jön az álom, 
Ha szememre jön az álom, 
Ajtóm-kapumat bezárom. 
Váradit is kieresztem, 
Széket adok, leültetem,
Míg panaszim elmesélem,
Jó hajnalban felserkentem,
S egy pár csókkal eleresztem.”
Ballada Várady József elfogásáról
Tüzet fúj a pejparipa,
Úgy vágtat egy tiszt úr rajta.
„Hová, hová, hadnagy uram?”
„Lovagolok, édes fiam!”
„Ez sem igaz, hadnagy uram,
Aki megyen lovagolni,
Egy-két legényt viszen az csak,
Itt pedig van tizenkettő.”
„Egy pajtásom bujdokol itt,
Azt indultam megkeresni. 
Nagyot vétett urak ellen, 
De én hozom a kegyelmet. 
Nem tudod-e, merre leve?
Váradi az igaz neve.”
„Hogyne tudnám, hogyne tudnám!
Ott, a falu felső végén,
Lakik az ő violája,
Leghamarabb ott találja.”
Hadnagy uram tovább halad, 
Pásztorlegény úton marad.
A kicsi ház ott fehérlik,
Abban lakik Rofajiné,
A Váradi szeretője,
Most is ott vagyon mellette.
„Szép jó estét, Rofajiné!”
„Adjon Isten, vitéz uram”!
„Udvarodon van-e vállú?
Ihatnék a kis pejlovam!”
„Ha ihatnék, megitatom, 
Ha ehetnék, megetetem.”
Megy a hadnagy a szobába,
A Váradit ott találja.
„Add meg magad, te gazember!”
A katonák megrohanják,
Kezét-lábát megvasalják.
Hát ez a fa miféle fa,
Hogy betűjel sincsen rajta?
Ez a fa bíz aféle fa,
Váradit akasztják rajta.
Fiúk, lányok, ügyeljetek,
A németnek ne higgyetek!
Mert a német csúffá teszen,
Akasztófa alá viszen.”
Benkő Mihály. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Határtalan programkavalkád (Iskola másként)
A napokban több száz háromszéki diák kel útra, megyén belüli és kívüli helyszínekre kirándulnak, táboroznak, múzeumot, természetvédelmi látványosságokat, különböző intézményeket, állatkertet látogatnak, határon túli testvériskolával szerveznek közös programot, de akik itthon maradnak, azok is kreatív tevékenységekben vesznek részt, a mozi, a sport, a saját település nevezetességeinek bejárása, megismerése, de még a közös pizzaevés is több iskola programjában szerepel.
Tegnap különös kalandra vállalkoztak a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola elemistái, közelről tanulmányozták a szorgalmukról jó hírben álló méhek tevékenységét, Marosi Károly dálnoki református lelkész méhészetében minden kérdésükre választ kaptak, a látogatás végén mézet kóstoltak, és a program partnere, a megyei agrárkamara jóvoltából kürtőskaláccsal és keresztúri natúr gyümölcsös joghurttal egészítették ki a vendégeskedésben elfogyasztott tízórait. A szomszédban, a Darkó Jenő Általános Iskolában sem unatkoztak a diákok, míg az elemisták a megyeközponti katonaságot látogatták, a gimnazisták csoportjátékokban jeleskedtek, majd rendhagyó helyszínen, egy emeletes autóbuszban berendezett osztályteremben természetvédelmi órán vettek részt. A The European Nature Trust mozgó isklolabusza a héten Dálnokon fogadja a különböző településekről érkező osztályokat a Regatul sălbatic elnevezésű oktatói program részeként. A dálnokiak csütörtökön Barabás Miklós szülőfalujába, Márkosfalvára látogatnak, és alig ér véget az Iskola másként program, jövő héten vakációra vonul a diáksereg.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Média és alapítvány a családért
Mintegy tíz éve jutalmazza a magyarországi Képmás magazin a családbarát cikkeket. Idéntől a Családbarát Médiáért-díjat kiterjesztették az egész Kárpát-medence magyar sajtójára. A háromszéki Dálnokon magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki újságírók tanácskoztak a család szerepéről a magyar médiában.
A magyarországi Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány a háromszéki Dálnokon nemrég rendhagyó találkozót szervezett újságíróknak. Az eseményen nemcsak a színes magazint mutatták be, hanem a Családbarát Médiáért-díjat is, amelyet ezúttal kiterjesztettek az egész Kárpát-medencére. Az egykori Gál-kúriában a szervezőkön kívül erdélyi, kárpátaljai és délvidéki újságírók vettek részt.
A magyarországi magazin, a Képmás mintegy tíz éve jutalmazza a családbarát cikkeket, amelyek különböző sajtótermékekben jelennek meg. Megadott kritériumok alapján egy szakmai zsűri havonta választja ki a pályamunkákat, amelyek nemcsak az írott, hanem az elektronikus médiában jelennek meg. Az év tizenkét hónapjának jelöltjei közül év végén a zsűri és a Facebookon történt közönségszavazás után nevezik meg a nyertest, akinek következő év januárjában ünnepi keretek között nyújtják át az oklevelet és az 500 ezer forintos pénzjutalmat – ismertette Fodor Krisztina, a Média a Családért Alapítvány munkatársa.
A lányok már nem babáznak
Az alapítványt tíz éve hozták létre. „Sokat sírunk, hogy fogyunk, ugyanakkor látjuk, milyen szélsőséges az a médiaközeg, amelyben felnövünk. A sajtóban ugyanis csak a negatív példákat olvashatjuk, látjuk. Azokat a történeteket, amikor egy családon belül bántalmazzák a gyerekeket, nőket stb…” – emlékezett vissza a kezdetekre Szám Kati, a Képmás főszerkesztője. „Tartottunk egy konferenciát a népességfogyásról, ekkor született meg az alapítvány ötlete, majd később a díjé is. Szem előtt tartottuk Bernard Cohen véleményét, aki szerint a sajtó nem tudja megmondani, mit gondoljunk, de azt elképesztő sikerrel jelöli ki, hogy miről gondolkozzunk”. Példa erre az is, hogy manapság a lányok már nem babáznak, hanem a tévé hatására felugranak az ágyba, maguk elé tartanak valamit mikrofon gyanánt, és énekelni kezdenek, majd ezt követően elvárják a tapsot – mindezt természetesen a különböző tehetségkutató műsorok hatására. Elhangzott az is, hogy Brazíliában például a robbanásszerű népességnövekedés meggátolására olyan szappanoperát készítettek, amelyben a fogamzásgátlásra helyezték a hangsúlyt – így a dél-amerikai országban a szaporulat néhány éven belül hat százalékról kettőre esett vissza.
Családban egészséges élni
Szám Kati, a Képmás főszerkesztője elmondta, a magazinoknak is nagy hatása lehet: nemcsak a minőségi papír tapintása, a visszalapozás lehetősége és a színes ábrák, hanem a tartalom révén is. A kimutatások szerint ugyanis a mai digitális világban, a látszólag papírellenes közegben egyre nagyobb kereslet van a minőségi magazinok iránt. A Képmás pedig ezt szeretné kihasználni: nem a válásról, a szingli életmódról ír, hanem a család pozitív szerepére helyezi a hangsúlyt. A családban élők ugyanis egészségesebbek, a családban felnövő gyermekek érzelemgazdagabbak, megtanulják a normális viselkedési formákat, amelyeket később felhasználnak munkahelyükön, a mindennapi életben, így egészséges társadalmi életet élnek. „Nem az a cél, hogy a problémákat elkendőzzük, hanem az, hogy segítsük azokat megoldani – újságírók, szakemberek bevonásával” – hangsúlyozta Szám Kati. A Családbarát Médiáért-díj célja tehát annak elősegítése, hogy a médiaolvasó, -néző, illetve -hallgató értéknek lássa a családot. A díj bátorítani hivatott az újságírókat, hogy hivatásuk útján erősítsék a hagyományos családképet. A dálnoki konferencián pedig a magazin vezetői és az alapítvány munkatársai bejelentették: idéntől a díjat kiterjesztik a határon túli területekre is. Előzőleg úgy gondolták, hogy az összes Kárpát-medencei sajtótermék együtt versenyezzen, ám ezt a felvetést később elvetették. A szervezők szerint ugyanis minden régió más és más problémákkal küzd (elvándorlás, szórványosodás, vegyesházasság stb.), így más jellegű írások is születnek. Idéntől ezért a Családbarát Médiáért-díjra a határon túli újságírók külön kategóriában pályázhatnak, minden határon túli régiónak külön díjasa lesz. A díj alapítói ugyanakkor leszögezik: a médiában megjelenő családdal kapcsolatos minőségi és valósághű tartalmak inspirálása, figyelemmel követése és népszerűsítése a cél – a határokon túl is.
Az idősekről se feledkezzünk meg
„Amikor a családi élet szépségéről beszélünk, nemcsak a házasságot értjük ezalatt, a gyerekek születését vagy éppen a nagycsaládot, hanem az időseket is” – hangzott el a találkozón. Az alapítvány munkatársai ezért a dálnoki konferencián bejelentették, Média a nemzedékekért nevű díjat hoznak létre, amely az idősekre összpontosít majd. „Ez az a korosztály, amelyet elfelejtünk a sportban, a művészetben, nagyjából az egész társadalomban, és sokszor csak szavazógépezetként tekintünk rá” – osztotta meg a gondolatait Szám Kati.
Az együttlét alkalmával Kölnei Lívia, a Képmás szerkesztője a családot érő kihívásokról beszélt. Elmondta: a gender-elmélet szélsőséges képviselői elvetik a nemek kettősségét, megkérdőjelezik a férfiak és nők önazonosságát, így jelennek meg a melegek jogait védő szervezetek, az LMBT-mozgalmak, amelyek szétforgácsolják a társadalmat, hogy könnyebben érvényesítsék jogaikat.
Az eseményen Molnár-Bánffy Kata, az idén 15 éves Képmás lapigazgatója örömmel nyugtázta, hogy az elmúlt években a magazin által alapított díj és az ehhez szorosan fűződő díjkiosztó-rendezvény kinőtte magát. Számos szervezet és cég támogatja a kezdeményezést, többek között Lévai Anikó is segíti munkájukat, a miniszterelnök felesége szokta átadni a fődíjat. „Két évvel ezelőtt például a sízésből való hazatérés alkalmával Lévai Anikó és gyerekei a forgalom miatt a januárban megtartott díjkiosztó ünnepségről lemaradtak. SMS-ben jelezte viszont, hogy küld maga helyett valakit. Néhány perc múlva meg is jelent két kormányőr, és kisvártatva kíséretükben Orbán Viktor miniszterelnök, aki viccesen jegyezte meg, hogy ezúttal ő helyettesíti feleségét, férjként van jelen” – zárta hozzászólását Molnár-Bánffy Kata.
A kétnapos együttlét alkalmával a jelenlévők a határon túli magyar sajtóról szóló előadásokat hallgattak meg, majd szakmai kerekasztalt tartottak arról, hogyan lehet szélesebb körben megismertetni a díjat és a Média a Családért Alapítvány munkáját.
Somogyi Botond |
Székelyhon.ro

Tamás Sándor: Székelyföld újjáépítésére vállalkoztunk
"Nem választásról választásra látjuk az életet, hanem programról programra. Persze, odafigyelünk a választásra, hiszen akkor kapunk az emberektől felhatalmazást arra, hogy programjainkat megvalósíthassuk - de a programok a legfontosabbak” – nyilatkozta a Maszolnak Tamás Sándor, aki harmadik mandátumára pályázik a Kovászna megyei tanács élén az RMDSZ színeiben.
- Az elmúlt két mandátum alatt a háromszéki önkormányzatban sikerült meghonosítani a programalapú tervezést. Mi a hozadéka az elmúlt éveknek és mit tervez a következőkben?
- Nyolc évvel ezelőtt azt vállaltuk, hogy újjáépítjük Háromszéket, Székelyföldet. Ez kétirányú tevékenység: egyrészt, a fizikai értelemben vett újjáépítés, az utak, hidak, víz- és egészségügyi rendszer fejlesztése, a másik pedig a közösségépítés. Az elmúlt nyolc évben határozott, jó lépéseket tudtunk tenni ez irányban. Fontos volt az a szemlélet, hogy programokban gondolkodjunk, és azokhoz keressünk támogatást, ne pedig a pénz szempontjából nézzük a lehetőségeket. Ne azt mondjuk, csak ennyi jutott, ekkorát csináltunk belőle, mert nem lehet fél hidat építeni.
Például, Székely fürdőépítő programot hirdettünk. 6-8 évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ismét tető alá hozzuk a hagyományos székely fürdők hangulatát és épületeit is, így a Borvíz útja program keretében uniós támogatással, kormányprogramból és saját költségvetéssel építettünk fel és újra fürdőket Baróton, Előpatakon, Bölönben, Málnásfürdőn, Oltszemen, Sugásfürdőn és Hatolykán, de kaláka rendszerben épültek feredők Bodokon, Csernátonban, Kisbaconban, Zalánpatakon, Székelypetőfalván, Bálványosfürdőn. A munkát idén Dálnokon folytatjuk.
Fontos a turizmus fejlesztése, mert az munkahelyeket teremt, hiszen egyre több gyógyulni, kikapcsolódni vágyó ember keresi fel a feredőket, és ha elmennek oda, nyilván fogyasztanak is, ha ezt megteszik az jó a helyi vállalkozóknak, akik értelemszerűen újabb állásokat fognak meghirdetni. A megyei önkormányzat nem tud közvetlenül munkahelyet adni, de tud olyan feltételeket teremteni, amely munkahelyeket generál. Az utak, a hidak, a fürdők is tudnak új munkahelyeket generálni. Fontos az is, hogy a legtöbb ide érkező turista román vidékről származik, mert közben szeretnénk lebontani azt a rosszindulatú, a bukaresti politikum által gerjesztett, téves szemléletet, hogy itt, Székelyföldön nem beszélnek románul, nem adnak egy darab kenyeret.
Fontos program az egészségügy talpra állítása is, hiszen Sepsiszentgyörgyön tíz éven keresztül építőtelep volt a kórház. Ennek is a végére jártunk. Kormánytámogatással, majd európai uniós pályázattal, 30 millió lejből felújítottuk az épületet, és még 30 millióból korszerű orvosi felszereléseket vásároltunk. Amiről szintén tudunk, az a szakember gárda problémája: egy buta, országos politika miatt az orvosok kivándorolnak. Kovászna megyében a Marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány támogatásával, a Magyar Kormány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hozzájárulásával orvosi szolgálati lakásokat építettünk. Hat orvosi lakás azonnal betelt: hazahoztunk Székelyföldre szakembereket, de máshonnan is csábítottunk ide orvosokat. Emellett, Baróton és Kézdivásárhelyen a helyi önkormányzati tulajdonban lévő kórházépületek fenntartáshoz is hozzájárul a megyei önkormányzat egy támogatási rendszerrel, ugyanakkor, helyi önkormányzatokkal közösen felújítottunk 11 vidéki orvosi rendelőt. Ezt a programot folytatjuk.
Kevesen tudják, hogy a Kovászna megyei önkormányzat naponta 1350 árva gyerekről gondoskodik különböző rendszerekben. Ez nem kevés, és nagyon nagy felelősség. Az otthoni beteggondozás a szívemhez egyik legközelebb álló program. Vannak feladatok, amiket a megyei önkormányzat nem tud ellátni, ezért együttműködünk civil szervezetekkel, az egyházakkal. Évről évre növeljük a szociális pályázatok összegét, hiszen a román kormány ezt évről évre csökkenti. Az önkormányzat támogatásával, napi rendszerességgel 1300 idős ember otthoni beteggondozását végzik el ezek az elhívatott munkatársak.
- Ha csak egyet kell kiemelni, mit tart az elmúlt nyolc év legkiemelkedőbb megvalósításának?
- Az illyefalvi sajtgyár újraindítását és az ebben való részvételt. A tej behozatalának liberalizációja után az történt, hogy egyik napról a másikra elöntötte az üzleteket a külföldi, drága dobozos tej, ami nem tejből, hanem tejporból készül, és a székelyföldi gazdák hoppon maradtak. Erre a székelyföldi gazdák válasza az volt, amit Székelykeresztúron, Csíkszépvizen és Illyefalván is megcsináltak, és ami most alakul Kézdiszéken: a tejfelvásárló, feldolgozó és értékesítő szövetkezetek létrehozása. Ezek a szövetkezetek megvásárolják a termelőktől a tejet, többet fizetnek érte, mint a nagy felvásárlok - ők már nem veszik át a tejet. Ugyanakkor, két éve beindítottunk az agrárkamaránál és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolánál olyan képzéseket, amelyek munkahelyeket generálnak. Ilyen például a sajtkészítő tanfolyam: 150 ember végezte el a tanfolyamot, és ma már sok gazda tudja eladni termékeit a programszerűen szervezett kirakodó vásárokon.
- Mi az, amit a legnagyobb kudarcnak tart?
- Azt, hogy más hibája miatt a határidőket nem tudtuk betartani. Én azon politikusok közé tartozom, aki nem a rózsaszín jövőt adja el. Praktikus ember vagyok, és ha azt mondom, hogy hétfő reggel nyolc óra, akkor az hétfő reggel nyolc óra. Sok esetben azonban önhibánkon kívül, a román jogszabályi dzsungel, a kivitelezők egymás közötti harca és a spekulánsok miatt ezt nem tudtuk tartani. Ilyen például a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva és Brassó megye határa közötti 9 kilométeres útszakasz megépítésének esete. Ha most kimegyek Illyefalvára, azt mondják az emberek, hogy négy évvel ezelőtt is megígértük az útkorszerűsítést és nem történt meg. Igazuk van. Megígértük, de mások hazug ígérete mentén igértük. Ezzel a pályázattal részt vettünk két országos programban, mindkétszer megnyertük a pályázatot, de a közbeszerzési folyamat buktatói miatt nem jutottunk el a kivitelezésig. Most újrakészítettük az útszakasz felújítási tervét és saját költségvetésből fogunk neki. Idén megépítjük azt az utat is. Csak a tavalyi évben több mint 100 km utat aszfaltoztunk. Idén folytatjuk a munkát.
- Naponta ingázik kézdivásárhelyi otthona és sepsiszentgyörgyi hivatala között, de munkája során is sokszor találkozik az emberekkel, hogy érzi, mit várnak el a megyei tanács vezetőjétől és ön mennyiben felel meg ennek az elvárásnak?
- Hogy mennyiben felelek meg, azt június 5-én, a helyhatósági választáson meg fogják mondani. Az embereket nem lehet becsapni, én bízok a háromszékiek bölcsességében. Nézem a román pártok és a magyar testvérpártok kampányát, szlogenjeit, retorikáját, és az, amit egyesek elművelnek, megyefejlesztésnek kevés, bohócságnak viszont sok. Ma már nem lehet a ködöt eladni kilóra. Az emberek konkrét dolgokat várnak.
Minket a háromszéki emberek azzal bíztak meg, hogy utat, hidat építsünk, állítsuk helyre az egészségügyi rendszert, legyünk szociálisan érzékenyek és járuljunk hozzá, hogy munkahelyek létesüljenek. Székelyföld azokból az emberekből, családokból áll, akik akarnak valamit az élettől. Nem siránkoznak, hanem megoldásokat keresnek.
- Az elmúlt években hangsúlyosan foglalkoztak a térség marketingjével, sikerült-e előre vinni Székelyföld ügyét?
- A térség fejlesztése és marketingje szorosan összefügg. Székelyföldben gondolkodunk, és nem csak beszélünk, hanem teszünk is érte. 2009-ben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök úrral lementünk Bukarestbe a Romexpóra, és az egymás mellett lévő Kovászna, Hargita és Maros megyei standokról leszedtük a megyékre vonatkozó feliratokat és feltettünk egy táblát, amin azt írta: Ținutul Secuiesc. Hatalmas botrány lett belőle, de túléltük, és ettől kezdve Székelyföldként jelentünk meg Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Egyébként akkor Elena Udrea volt a turisztikai miniszter, ő kiállt mellettünk.
- Háromszéken mára szinte állandósult a konfliktus az önkormányzatok és a prefektúra, valamint más állami intézmények között, hogyan lehet ezt rendezni?
- Az a gond, hogy a prefektusok Háromszékre egy gyufásdobozt érő pénzt sem hoztak. Kovászna megyében, szinte kivétel nélkül, minden prefektus vajnafalvi volt, és annyira nem voltak képesek, hogy a Kovászna felé vezető útra kilobbizzanak egy új aszfaltszőnyeget. A román kormány megyei megbízottjának 2016-ban az a legfontosabb problémája, hogy a megyei tanács elnökének három nyelvű a fejléces papírja. Én nem tudok így viszonyulni hozzájuk. Az a gond, hogy a politikai kérdéseken túlmenően is akadályoznak néhány fejlesztési kérdést. Például, itt van Sepsiszentgyörgyön ez a gyönyörű főtér, amit Antal Árpád polgármester 555 év után épített a városnak. A prefektus behúzta a kéziféket, így a főtér egyik felét nem lehet elkészíteni, már a gaz is felvette. Gondot jelent, amit Codrin Munteanu volt prefektus Sepsiszentgyörgyön, a belügyminiszter előtt fogalmazott meg: „Kovászna megyében a prefektus dolga, hogy kézifék legyen”. Van, aki tud hinni egy ilyen feladatban, és szívesen végzi ezt. Mi nem ilyenek vagyunk.
- Kollégái, barátai, ismerősei nagy munkabírású vezetőként beszélnek Önről, emellett naponta ingázik Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között, mikor jut idő a családra, a gyerekekre?
- Ezek szerint kollégáimnak jobb a véleményük rólam, mint nekem saját magamról. Próbálok egyre több időt fordítani a gyerekeimre. Az utóbbi években hetente szervezünk legalább egy csendes napot, de fontosak a reggeli fürdőszobai lökdösődések, és a jó poénok, a kacagós mindennapok, a családi filmnézések, kirándulások. A fiammal négy éve ketten járunk sátorozni a hegyekbe. Családunkban nagy a demokrácia: vasárnapi ebédkor vagy vacsorakor szoktunk különböző kérdéseket megvitatni és szavazni. A gyerekeket mindig úgy neveltük, hogy sem az iskolában, sem máshol ne érezzenek különbséget azért, mert az édesapjukat gyakrabban látják az újságban, mint más gyerekek szüleit.
- Lelkes gyűjtőként is ismerik, térképek, könyvek, székek, tükrök, nyakkendők. Hogyan alakult ki a gyűjtőszenvedély?
Szenvedélyem kiskoromtól kezdődött, amikor idős néniktől gyűjtöttem a kancsókat. Később olyan üvegpoharakat is kezdtem gyűjteni, amelyeket a térségben - Bükszádon, Zalánpatakon - fújtak ezelőtt 100-150 évvel. Van otthon 74 darab székünk, ezek között nincs három egyforma. Újabban gyönyörű székelyföldi tükröket kezdtem gyűjteni. A térképek viszont a nagy szerelmeim: Erdélyt önállóan ábrázoló térképeket gyűjtök.
Nem csak maga a gyűjtés szenvedélye fontos, de szeretem rendszerezni és közzétenni, ami szép. Fontos, hogy a történelmet nem kell újraírni, elég, ha ránézünk egy 300-400 éves térképre és elolvassuk, mit írtak a francia, német vagy olasz szerzők a kartusba vagy a hátoldalra. Ott minden kiderül Erdély valós etnikai helyzetéről, gazdasági állapotáról, történetéről.
- Azon kevés erdélyi politikusok közé tartozik, akinek sikerült egy személyes védjegyet kialakítani. Tamás Sándor bajusza brand-é vált.
- Brand a lelke mindennek. Mindig volt bajuszom, de 15-20 évvel ezelőtt Esztelneken, egy Bajusz Ignác nevű férfi azt mondta nekem: „Képviselő úr, az a bajusz, amelyik hátulról nem látszik, az nem es bajusz”. És igaza volt! Ezután kezdtem csinosítani a bajuszomat, és volt idő, amikor nekem is látszott hátulról is. Ma már szelídebb a bajszom, de büszke vagyok rá. Egyébként barátaimtól rendszeresen kapok bajuszt ábrázoló tárgyakat - már van dugóhúzó, csésze, pizsama, óra stb.
- Van-e olyan dolog, amiért megválna bajuszától? Kötött-e már fogadást bajuszra?
- Bajuszra nem kötök fogadást, de van, amiért megválnék tőle. Az viszont maradjon az én titkom.
maszol.ro

Újrázik Antal Árpád és Bokor Tibor Háromszéken
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Választási eredmények Kézdiszéken
A kézdivásárhelyiek újabb négy évre szavaztak bizalmat Bokor Tibor RMDSZ-es polgármesternek a vasárnapi helyhatósági választásokon. A régi-új városvezető elmondta: megértette a választók üzenetét, a munkát tegnaptól folytatja, mert rengeteg még a tennivaló a céhes városban. Bokor Tibor a szavazatok 54,28 százalékát kapta meg, az RMDSZ tanácsi listája 56,21 százalékot ért el. Paks testvérváros küldöttsége együtt drukkolt a jelenlegi városvezetéssel annak választási győzelméért.
Kézdivásárhelyen a szavazásra jogosultak 37,73 százaléka járult az urnák elé, a polgármesterjelöltekre összesen 6413 szavazatot, míg a tanácsi listára 6411 szavazatot adtak le. Bokor Tibor 3407 vokssal nyerte meg a választást, őt követi Johann Taierling 1896 (30,21 százalék) szavazattal, a harmadik helyen a Kézdivásárhelyi Választási Szövetség képviselője, Constantin Pătru végzett 451 (7,18 százalék) szavazattal, negyedik lett Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt jelöltje 403 (6,42 százalék) vokssal, Rákosi János független jelölt 120 (1,91 százalék) szavazatot kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 136.
A városi tanácsi listákra 6188 érvényes szavazatot adtak le (225 voks érvénytelen volt). Ebből az RMDSZ listája 3478 szavazatot vitt el (56,21%), az EMNP 1681 voksot kapott (27,17%), a román pártok Kézdivásárhelyi Választási Szövetsége 497 voksot zsebelt be (8,03%), az MPP listájára 452-en (7,30%), Rákosi Jánosra 80-an pecsételtek (1,29%). Kézdivásárhely tanácsának 19 helyét várhatóan 11 RMDSZ-es, 5 néppártos, 2 román képviselő és 1 polgári pártos foglalhatja el. Az RMDSZ 11 tanácstagja: Hegedüs Ferenc, dr. Kelemen András, Szöllősi Tamás, Fejér Melinda, Nagy Babos Tamás, Bejan András, Szilveszter Szabolcs, Lőrincz József, Derzsi Gyula, Szabó Vincze és Kiss Levente Csaba. Az EMNP öt várható tanácstagja Johann Taierling, Illyés Botond, Szima Csaba, Gál Elemér László és Czipa Lóránt. A Kézdivásárhelyi Választási Szövetség két várható képviselője Constantin Pătru és Ionuț Budău. Az MPP egyetlen várható tanácstagja Szigethy Kálmán. Eddig négy önkormányzati képviselőjük volt.
Az eredményvárón Bokor Tibor azoknak is köszönetet mondott, akik nem rá szavaztak, hiszen ez is egy üzenet volt irányába. „A munka hétfő reggeltől folytatódik, az a célom, hogy megmutassam, a csapatom nem csak kampányban dolgozik. Sokszor mondtam, hogy az elmúlt négy év a megalapozásé volt, most elkezdhetjük házunkat felépíteni. Köszönöm a kézdivásárhelyiek, a nyujtódiak, az oroszfalviak, a sárfalviak és a szászfalusiak támogatását. Őszintén megmondom, ilyen mocskos kampányban életemben nem volt részem. Nagyon nehéz lesz nekem ezekkel az emberekkel szembenézni, és Taierlingre gondolok elsősorban. Az, amit elművelt, amiket írt rólam és csapatomról, nehezemre esik elmondani. Ő nem gondolkodik azon, hogy a következő négy évben, ha tényleg feladatot vállal – nem úgy, mint az elmúlt években, amikor semmit nem csinált –, együtt kell dolgoznunk. Nehéz lesz. Egyértelmű számomra, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal nem fogok együttműködni semmilyen áron. Meg vagyok győződve, hogy az MPP-vel és akár a román tanácsosokkal közös nevezőre tudunk jutni” – fogalmazott Kézdivásárhely újraválasztott polgármestere. Felső- Háromszék minden községében az RMDSZ polgármesterjelöltje győzött, és a helyi tanácsokban is mindenhol megszerezték a többséget. Kézdiszék hét településén csak egy polgármesterjelölt indult az önkormányzati választásokon, mindannyian az RMDSZ színeiben: Bölöni Dávid Csernátonban, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján. Közülük a korelnök Bölöni Dávid, aki huszonhat éve vezeti Csernátont, és most hetedik mandátumánál tart. Az újonc Domokos Ferenc, Esztelnek eddigi alpolgármestere, aki első polgármesteri mandátumát kezdi. Bereckben két jelölt volt: Dimény Zoltán (RMDSZ), Páll János pedig függetlenként vett részt a megmérettetésen. Dimény Zoltán fölényesen, közel kilencven százalékkal győzött. Szentkatolnán is volt egy független jelölt, Bende Emil; az RMDSZ-es Tusa Levente fölényes győzelmet aratott. Ozsdolán is egy RMDSZ-es és egy független jelölt volt, előbbi Brănduş-Dendyuk Vasile Silvestru, utóbbi Gondos Judit. Itt is az RMDSZ jelöltje győzött több mint 800 szavazattal, a független jelölt 573 voksot kapott. Dálnokon egy független és egy RMDSZ-es jelölt volt, ifj. Márton László, illetve Bartók Ede Ottó. Hatvan-negyven százalékos eredménnyel az RMDSZ jelöltje marad a községvezető. Az MPP–RMDSZ Cseh Józsefet, az EMNP pedig Kocsis Gézát indította az idei önkormányzati választásokon Gelencén. Cseh József 1239, míg ellenjelöltje 620 voksot összesített. Szentkatolnán a tizenhárom önkormányzati képviselő közül tíz RMDSZ-es, két EMNP-s és egy független, Bereckben tíz RMDSZ-es, egy SZDP-s, egy román és egy magyar független alkotja a majdani tanácsot. Csernátonban kilenc RMDSZ-es, három MPP-s és egy néppárti jelölt jutott mandátumhoz, Dálnokon hat RMDSZ-es, egy MPP-s és két független, Ozsdolán hét RMDSZ-es, négy Néppárti, egy független és egy romapárti, Torján 12 RMDSZ-es és egy független, Esztelneken hét RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentléleken 11 RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentkereszten kilenc RMDSZ-es és két MPP-s, Kézdialmáson kilenc RMDSZ-es, Gelencén kilenc RMDSZ–MPP-s, négy néppárti és két romapárti, Lemhényben nyolc RMDSZ-es, két néppárti és egy független jutott önkormányzati képviselői mandátumhoz. Felső- Háromszéken Gelencén és Kézdiszentléleken jegyeztek ötven százalék fölötti részvételt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenkettedik Dálnok-nap
Óriás babgulyás, vitézek, koncertek
Július 23–24-én rendezték a tizenkettedik Dálnok-napokat. A kitűnő időjárás mellett a szervezők is kitettek magukért, minden igényt kielégítő programmal várták Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülések küldöttségeit, valamint a helyieket.
Szombaton hat órakor a gidófalvi fúvószenekar gondoskodott az ébresztőről, majd a Darkó Jenő Általános Iskola udvarán a Kézdivásárhelyi Constantin Pătru és csapata hozzálátott a négyszáz liter babgulyás elkészítéséhez. Az óriási üstben 120 kilogramm sertéshús, 20 kilogramm füstölt csülök és borda, 30 kilogramm paszuly, továbbá hagyma, pAradicsom és paprika rotyogott. Bár idén nem rendeztek főzőversenyt, volt miből válogatni, hiszen Banos György vállalkozó birkapörköltet készített. Az üst körül sürgölődők és az arra járók szórakoztatásáról a Kézdivásárhelyi Három csillag zenekar gondoskodott.
A megnyitón Bartók Ede Ottó polgármester hangsúlyozta, a dolgos, rohanó hétköznapok után eljött a pihenés, kikapcsolódás napja. „Próbáljuk meg a hétköznapi robotolást egy kis lazulással felváltani, hiszen ebben a rohanó világban kétségtelenül szükségünk van erre, hogy újult erővel láthassunk munkához”, ajánlotta az elöljáró, majd jó szórakozást és étvágyat, illetve „itvágyat” kívánt a pörköltekhez, valamint a finom noszvaji borhoz.
Bartha Gábor, Cserszegtomaj polgármestere hat éve rendszeresen ellátogat Dálnokba, és örömmel nyugtázta, hogy „az itteniek szorgalmának, a kifejtett munkának jól látható eredményei vannak”. Bóta Géza, Noszvaj elöljárója kifejtette, „büszke vagyok arra, hogy már tizedik alkalommal lehetek itt”, hozzátéve, „míg tavaly egy hímzett magyar zászlót hoztunk magunkkal összetartozásunk jelképeként, idén az iskolát ajándékoztuk meg”, utalt a Bonda Anna Mária igazgatónak átadott hordozható számítógépre.
Ezt követően a Fésüs Adél és Albert Erika óvónők kis tanítványai által előadott népi gyermekjátékokat, majd a Fákó Alpár és Bonda Annamária vezette Kéknefelejcs tánccsoport kisiskolásainak előadását láthatta a közönség. Vitéz Nagy Zoltán, a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának székkapitánya vitéz lófő Dálnoki Miklós Béla vezérezredest méltatta, majd a vitézi rend tagjai, a helyiek és a meghívottak a művelődési központhoz vonultak, ahol Szűcs Aliz hatodikos diák szavalata és Marosi Károly helyi lelkipásztor áldása után megkoszorúzták a méltatlanul elfeledett hős emléktábláját.
Közben a színpadon a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara csapott a húrok közé, majd miután mindenki csillapította éhségét, Angie és Synthia koncertjeit követően a Székely Góbék szórakoztatták a jelenlévőket. Ezután Kusztura Sándor koncertje következett, majd este a sztármeghívott Tamás Gáborral énekelhették együtt a felejthetetlen slágereket, a tűzijátékot követően pedig utcabálon mulathattak a Jani Duó zenéjére, csakúgy, mint vasárnap este.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar és román újságírók Dózsa falujáról
Azok számára, akik nem ismerik Dálnokot és a dálnokiakat, iránytű a falu felfedezéséhez, az ott élőknek pedig lehetőség arra, hogy újra felfedezzék a benne rejlő szépségeket, értékes kincseket – magyar és román újságírók kötetbe foglalt látleletet fogalmaztak meg a faluról. A Dálnok felfedezése című könyvet szombaton mutatták be a dálnoki Barabás Miklós Központban.
A kolozsvári Közösségért Alapítvány kuratóriuma újságíró és kommunikációs szakemberei, valamint temesvári és bukaresti kollégáik tavaly októberben az alapítvány által szervezett riporttáborban ismerkedtek Dálnokkal. Felfedezték maguk számára, és a magyarul, valamint románul megjelent (előkészületben az angol nyelvű változat – szerk. megj.) kötetek által minden bizonnyal a helyieknek is kínálnak rácsodálkoznivalót saját értékeikre – hangsúlyozta Gazda Árpád, a Közösségért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a kötet egyik szerkesztője, aki András Imre, az alapítvány ügyvezetője és Bartók Ede Ottó polgármester köszöntője után ismertette a kötet megszületésének történetét és rövid tartalmát.
Brînduşa Armanca társszerkesztő tréfásan jegyezte meg, ha a könyvet sokan olvassák itthon és az angol változat segítségével a nagyvilágban, vége Dálnok nyugalmának, mert az emberek majd látni akarják ezt a falut és ideutaznak.
Ruxandra Hurezean A szabadság szele Dózsa falujában című írásában így fogalmaz: „A dálnokiak belevaló, egyenes embereknek tartják magukat, akik nem félnek a nehézségektől, s ha valamit a fejükbe vesznek, azt véghez is viszik.” A szerző ír a falu 2004-es önállósodásáról – amikor levált Maksáról –, a jelenlegi munkás hétköznapokról és a vasárnapi istentiszteletről, végül megjegyzi: „A lelkész tisztában van vele, hogy faluja egyetlen apró darabja a világ kirakójátékának, ahol úgy élnek, mint bárhol máshol. Háborúságban és békében, bőségben és szegénységben. Szeretetben és ellenségeskedésben egyaránt. De élnek.” Minden bizonnyal azzal a szándékkal indítanak a szerkesztők ezzel az írással, mert itt fogalmazódik meg leginkább Dálnok igazi vonzereje: az élni akarás. A kúriák földjét és a kúriák lakóinak meghurcoltatását Andreea Pora dolgozza fel, Veress Lajos és Miklós Béla, a második világháborúban a magyar hadsereg két dálnoki származású parancsnoka történetét Gazda Árpád tanulmányozza, Dózsa György történetét és kivégzésének körülményeit Marius Cosmeanu ismerteti A nap, amikor Isten szabadságra ment című írásában. Mona Dîrţu A másik Dózsa címmel a Dózsa György-kultusz történetét dolgozta fel, hogy a kommunista időkben miként próbálták kommunista hőssé, mintaképpé alakítani.
„Mint bármelyik régi erdélyi települést, Dálnokot a határain és híres szülöttein túl a legendái is jól azonosíthatóvá teszik. Ez nem is történhetett volna másként. Hogyne születtek volna mondák egy olyan településen, amelyet dombok, erdők és a földből minden »előzmény« nélkül előtörő források öveznek?” – fogalmazza meg Liviu Iolu jelenlegi kormányszóvivő a Kincsek, gyógyító források és egyéb csodák című írásában.
Brănduşa Armanca több dálnoki történetet gyűjt egybe Mesék a ház körül címmel, többek között annak az ágyúgolyónak a történetét is, amelyet a Barabás Miklós Központnak otthont adó Gál-kúria mellől ástak ki az épület felújítói, és amely bizonyítottan Gábor Áron ágyúiba találó golyó. A szerző egy interjúban Bánffy Farkast faggatja a kúria felújításáról, és Katica néni receptjeiből is közöl egy csokorra valót. A kötetből természetesen nem marradhat ki Barabás Miklós életútja, munkássága sem, amit Tofán Koós Imola ismertet. A Curtea Veche Kiadónál megjelent kiadvány román nyelven megírt szövegeit Csinta Samu fordította.
A tavalyi riporttábor egy másik termése a Dálnokot és a dálnoki emberek hétköznapjait megörökítő fotósorozat, amelyet Bíró István kolozsvári fotóművész készített, szombaton ezt is bemutatták. Az alkalomból Forró Ferenc, aki 1927-ben született a Gál-kúriában, üknagyapja (Gál Miklós, a kúria építtetője) Barabás Miklós által festett portréjának fotóreprodukcióját és a Gálok családfáját adományozta a kúria jelenlegi tulajdonosának, a Közösségért Alapítványnak.
Dálnokról és a dálnokiakról nem csak a messziről jött újságírók állítják, hogy életképes közösség, bizonyította ezt szombaton a Darkó Jenő Általános Iskola kisdiákjaiból álló Nefelejcs néptánccsoport is, a gyermekek rövid bemutatója pontosan illett mindahhoz, amiről szombaton szó volt a Barabás Miklós Központban.
Fekete Réka
Háromszék Erdély.ma

Román és magyar újságírók könyve népszerűsíti Dálnokot
Magyarul, románul már olvasható, és nemsokára angolul is megjelenik az a kötet, amely a háromszéki Dálnok kulturális és turisztikai értékeit, érdekességeit mutatja be riportok formájában – mondta el a Dálnok felfedezése – Román és magyar újságírók Dózsa falujáról című, nemrég bemutatott kiadványról szerkesztője, Gazda Árpád újságíró.
A kolozsvári székhelyű Közösségért Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, a kiadványnak köszönhetően nemcsak a hazai és külföldi turisták számára tűnhet vonzónak a település, de a helyiek is rácsodálkozhatnak a Dálnokhoz kötődő értékekre. A Közösségért Alapítvány két évvel ezelőtt megvásárolta a dálnoki Gál-kúriát, amelyben a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere, Barabás Miklós nevelkedett, a kiadványt az itt székelő Barabás Miklós Központban mutatták be nemrég a szerzők: az alapítvány újságíró és kommunikációs szakemberei.
„Miért kellene 2016-ban felfedezni egy olyan székelyföldi települést, amelynek első írásos említése 1334-ből való? Miért kellene felidézni a faluban született Dózsa György hadvezér alakját, az itt felnőtt Barabás Miklós festőművészét, a közelben eltemetett Gábor Áron ágyúöntőét, akinek az ágyújából Dálnokban is előkerült egy golyó? Miért is kellene beszélni a mondabeli Darius kincséről vagy a II. világháború két nehéz sorsú tábornokáról: Miklós Béláról és Veress Lajosról, akiknek felmenői e faluból származtak, és akik büszkén viselték a dálnoki előnevet; miért a kúriákról és lakóik deportálásáról vagy a község 21. századi önállósodásáról? A dálnokiak és talán még a háromszékiek, a székelyföldiek is úgy gondolhatják: ismerik e történeteket; tanulták az iskolában, hallották a szülői házban, magukba szívták az anyatejjel. Tévednek azonban, ha legyintenek. E kötet szerzői messziről jöttek Dálnokba, és olyan dolgokra is rácsodálkoztak, amelyek fel sem tűntek a helybéliek számára; olyan dolgoknak is utánanéztek, amelyek nem kerültek eddig a helyi érdeklődés homlokterébe” – írta Gazda Árpád a kötet előszavában.
A kötetben 9 szerző – két magyar és hét román újságíró – járja körül a településhez kötődő, figyelemfelkeltő témák különféle vonatkozásait, szó esik többek közt Barabás Miklósról, a biedermeier festészet székely mesteréről, Dózsa György kivégzéséről, a környékbeli mondákról, medvés történetekről és gyógyító forrásokról, de helyi receptekről is. A kiadvány szerzői: Brînduşa Armanca, Marius Cosmeanu, Mona Dîrţu, Gazda Árpád, Ruxandra Hurezean, Liviu Iolu, Andreea Pora, T. Koós Imola. A román és magyar nyelvű kötet a bukaresti Curtea Veche kiadónál jelent meg lapunk munkatársa, Biró István fotóival.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

Kelemen szkeptikus
15 ezer lejt fizetnek a letelepedőknek 
Megérkezett az alkalmazás módszertana azokhoz az új támogatási formákhoz, amellyel a foglalkoztatás növelését, a munkaerőpiac felpezsdítését célozta meg a technokrata kormány – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal igazgatója.
A kormányrendelet december 3-tól lépett érvénybe, és jelentős összegeket hagy jóvá a munkavállalók ingázására, támogatja a munkahely érdekében történő költözést és a nyugdíj előtt állókat, 45 éven felülieket vagy friss végzősöket alkalmazó vállalkozókat. 
Annak ellenére, hogy a jelenlegi munkaügyi miniszter szilárdan kitart amellett, hogy a költségvetés rendelkezik a fenti intézkedésekhez szükséges pénzalapokkal, belső és uniós forrásokból, Kelemen Tibor szkeptikus, ugyanis a szeptemberi költségvetés-kiigazításkor is lefaragták a hivatal büdzséjéből.
Az Országos Mobilitási Terv keretében 15 ezer lejt fizetnek azoknak a letelepedéshez, akik 50 kilométernél messzebb költöznek jelenlegi lakhelyüktől azért, hogy munkát találjanak, mondta el. Megszorításként azonban csak a megye egyes helységei szerepelnek azon a listán, ahol a foglalkoztatás nagyon gyenge, tehát vagy el kell menni onnan, vagy oda kell költözni ahhoz, hogy megkaphassa az illető ezt a pénzösszeget. Ezek a helyiségek Bacon, Bölön, Nagyborosnyó, Bardoc, Barátos, Bereck, Dálnok, Esztelnek, Gelence, Hidvég, Ozsdola, Maksa és Zágon. Illene ott lenni Bodzafordulónak is, Kovásznának, Barótnak, de Vargyas, Olasztelek, Felsőrákos helyzete is indokolná – értékelte az igazgató, aki lehetségesnek látja a további tárgyalásokat ez ügyben, de az új minisztertől is sok minden függ majd. 
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyümölcsöző együttműködések kezdete lehet a BMC kiállítása
– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón)
Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét.
Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor.
A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom.
Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta.
Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg.
Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia.
A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont.
Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát.
Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta.
Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át).
A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat.
A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Dózsa György Temesvárott
„Nem hallottátok Dózsa György hirét? / Izzó vastrónon őt elégetétek, / De szellemét a tűz nem égeté meg” – írta Petőfi Sándor 1847-ben A nép nevében című versében. Az izzó vastrón e vers nyomán került be a köztudatba, de a valóságban nem létezett – az izzó vaskorona igen. Mindenki tudja, vagy csak tudni véli, ki volt Dózsa György. Azt is, hogy a háromszéki Dálnokon született – ami nem biztos –, és azt, hogy 1514-ben Temesváron végezték ki szörnyű kegyetlenséggel Szapolyai János erdélyi vajda parancsára, minekutána parasztseregével dúlta a környéket, és megostromolta Temesvárt.
Dózsa György emlékének nyomait Temesváron kerestük. Városnéző túránk két állomása Dózsához kötődik. Egyik a Mária tér. A városközpontból kifelé tartva, a Mária hídon átkelve a Bégán jobbról a vízügyi palota hatalmas épülettömbje nyűgöz le, de a lényeg balról következik, a főút, azaz az 1989. december 16. út és a Dózsa György utca találkozásában egy beugró kis terecskére leszünk figyelmesek. Ez a Mária tér. Oda építették fel 1906-ban Székely László főépítész tervei alapján a Mária-kápolnát, amelyet korábban Dózsa-kápolna néven is emlegettek. A három oldalán nyitott építmény neoromán stílusban készült, három oldalán két-két oszlop tarja az előugró, baldachinra emlékeztető tetőt. Belsejében márványból faragott és fényesre csiszolt Mária-szobor, Kiss György alkotása. Az egészet kovácsoltvas kerítés övezi. Idegenvezetőnk, Szekernyés János helytörténész meséli a hely történetét. Dózsa György kivégzésének egyik feltételezett helyszínén állunk. (Egy másik a jelenlegi ortodox katedrális mellett található, és van egy harmadik is, attól alább.) Tulajdonképpen egy Mária-látomás helyszíne ez, amiről legenda is szól, és ezt Márki Sándor megírta 1913-ban kiadott Dózsa-monográfiájában. Amikor a parasztvezér megkínzásához izzították a vaskoronát, a tüzet nedves fából rakták, amely nagy füstöt eresztett, olyannyira, hogy beborította az egész területet. Közben a Szapolyai János vajda által oda rendelt ferences szerzetesek énekeltek és imádkoztak. A füstfelleg egyszerre kettéoszlott, és megjelent Mária képe. Akkor a nép térdre borult és imádkozni kezdett. A Mária-látomást azzal magyarázzák, hogy az oszladozó füstben egy lovassági zászlón volt látható a Szűzanya képe a kisdeddel. A nép hitt a csodában, és a kivégzés helyén Mária-képet erősítettek egy karóra vagy oszlopra. A csoda a török uralom alatt sem merült feledésbe, Mária-kép díszelgett azon a helyen 1837-ig, amikor fából faragott szobor került a helyére, ezt 1865-ben kőből faragott Mária-szobor váltotta. Apácák viselték gondját, környékbeliek látogatták.
A 20. század elején Temesvár új városrendezési terve alapján a környéket felparcellázták, a telkeket eladták, a Mária-szobor helyén épp sugárút haladt át. A tiltakozó polgári felzúdulás nyomán a város a szomszédos fél telket visszavásárolta, és oda építették fel a Székely László tervezte kápolnát. Azért oly félszeg a terecske, mert csupán fél telek helyén alakították ki – magyarázta Szekernyés János, aki a városnézés alatt nem győzte eléggé dicsérni Székely Lászlót és munkásságát. Különben a magyar főépítészt igen nagyra tartja délutáni kalauzom, George Basarabă mesteri képzős hallgató is. Szekernyés János még felhívta a figyelmet a kápolna hátoldalán levő feliratra, melyből az első világháborút követően kivéstek egy szót. A maradék a következő: „Isten Anyjának, a XXXXXXXX Védőasszonyának Dózsa György (1514) kegyetlen halála helyén melyet évszázadok hagyománya őriz kegyeletes engesztelésül ajánlják ez emlékművet Temesvár városa és lakossága 1906”. Az eltüntetett szó: magyarok.
Innen a Dózsa György utcán haladva, a Berthelot tábornok utcába kanyarodva lehet a Plevna térre érkezni, ott a Dózsa park, amelynek sarkából megpillantom a névadó állószobrát hátulról, mintegy 45 fokos szögből, ahonnan úgy tűnik, mintha a hatalmas, két ember nagyságú alkotás féllábú lenne. Persze, nem az, csupán egyik lábát kissé behajlítva, pihenő helyzetben áll. Eléje kerülve rögtön ismerősként köszön vissza. Ismerős, hiszen feje tisztán a dálnoki Dózsa-szobor mása, öltözete szintén ugyanaz, csupán a testhelyzet változott. Itt egyenesen, pihenő testtartásban áll, Dálnokon hatalmas talapzaton, harciasan figyelő testhelyzetben látható: térdben hajlított, magasabbra helyezett jobb lábán, térdén könyököl, míg bal kezét csípőre teszi. Baljáról szablya lóg alá, a temesvári szobor egyenes kardot tart. Ugyanannak a Szobotka Andrásnak az alkotása, akinek dálnoki szobrát nagy csinnadrattával avatták fel 1976-ban. Idegenvezetőnk meséli, kérdés volt, hogy szülőhelyén vagy halálának helyén állítsanak neki szobrot. Azért, hogy ne legyen baj az ügyből, magától Nicolae Ceaușescu elvtárstól kérdezték meg egy megkörnyékezés közben, hova is állítsák, mire a szocialista Románia első embere azt válaszolta, mindkettőre. Ugyanis Gheorghe Doja néven nagy osztályharcosnak állították be a keresztes vezért, olyannak, aki a magyar és román parasztok jogaiért harcolt. Visszatérve a temesvári Dózsa-szoborra, annak léte ismeretlen a köztudatban. Fel sem avatták. 1979-ben egy éjszaka helyezték el, a környékbeliek egyszer csak arra ébredtek, hogy megjelent a parkban – mesélte Szekernyés János.
Az elmúlt időket ismerve, valószínűnek tartom, hogy a dálnoki avató kiverhette a biztosítékot a kommunista elvtársak körében, s a temesvári szobrot már titokban kezelték, de a pártfőtitkár korábbi beleegyezésével takarózva mégis felállították. A fej ugyanaz: tekintete komor, s az összevont szemöldök az egyenes orral olyan képet nyújt, mintha feszület lenne. Nem csupán kereszt, hiszen mintha azon lenne Jézus megfeszített teste is, a szemöldökök a kiszegezett karjaira emlékeztetnek. Igen, odalopta a szobrász, hiszen a keresztesek vezéréről van szó – mondja Szekernyés János.
Miért ide került ez a szobor, amelynek talapzatán csak ennyi áll: Gheorghe Doja. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1981-ben megjelent első kötetéből kapunk a kérdésre választ. A Balogh Edgár által összeállított szócikkből megtudjuk, a Magyar Népi Szövetség 1947. november 20-án kezdődött, Temesváron tartott III. országos kongresszusa alkalmából Szemlér Ferenc Dózsa Temesvár előtt című versével jelentkezett. A temesvári műkedvelők ekkor mutatták be Sárközi György Dózsa-drámáját. Ugyanakkor egy Dálnok községből, Dózsa feltételezett szülőfalujából érkezett küldöttség faragott emlékoszlopot helyezett el „a kivégzés helyén”. Erre, a feltételezett harmadik kivégzési helyszínre utaltam fennebb, és erre a helyre állították 1979-ben az állószobrot.
Oly nagy volt akkor, 1947-ben a Dózsa-kultusz, hogy országos pályázatot hirdettek a vezér szobrának elkészítésére. Szobotka András 1948-ban meg is nyerte a kiírást, de más, nacionalista szelek kezdtek fújni, és szoborállításra már nem került sor. Sylvester Lajos közíró, lapunk néhai főmunkatársa egy visszaemlékezésében elmesélte, hogy Kovászna megye kultúrbizottságának elnökeként a bukaresti Köztársasági Palota alagsorában, egy tulajdonképpeni szobortemetőben fedezte fel Szobotka András alkotását az 1970-es évek elején. Kijárta, hogy az eredetileg a Dózsa halálának helyére szánt szobrot születési helyén állítsák fel. Az avatásra 1976-ban került sor, Sylvester Lajost akkorra már elmozdították tisztségéből. A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület csíkszeredai fiókszervezete 2014-ben. Az ottani előadásokból kiderült, sok minden tévesen került be a köztudatba, és az újabb kutatások eredményei sokszor eltérő képet mutatnak. C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa elmondta, az április elején ismert hadi helyzet megindokolta a keresztes háború meghirdetését, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már Buda alatt összegyűltek a hadba hívott jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen csak az ottani határ védelme volt kétséges. Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa mítoszt oszlatott el, Dózsa leverésekor igazi csata nem zajlott, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára – mondta az előadó. A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának fia tettéről. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből.
Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. A konferencia összegzéseként elmondható, a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük.
Dózsa fél évezrede halott, de emlékezete él – csak éppen korrigálásra szorul. Tárgyi emlékei ott vannak kivégzésének helyszínén, Temesváron is, az 1906-ban épített Mária-kápolna és az 1979-ben az éj leple alatt állított szobor, továbbá utca és park őrzi nevét. Verssel kezdtem, verssel zárom, Farkas Árpád Dózsa-arc című költeményével: „Se békém, se bűnöm nincsen, / ropogok halotti ingben; / megtöretésem a testé –: / pusztítnak tökéletessé. / Kutyák a parázsló Holdra: / uszulnak torkomra, torra, / marnak, hogy vonítsak, / mosolygok – s vonítnak; / fenséges fölénnyel látom / gyönyörű fölfalatásom.”
(Megjelent a MÚRE által nemrég kiadott Hol vagytok, temesvári magyarok? című, a tavaly júliusi temesvári riporttáborban készült anyagokból összeállított kötetben – szerkesztette Szűcs László)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Idén felszentelik a dálnoki katolikus templomot
Dálnokon mintegy száz római katolikus hívet tartanak számon, akiknek legfőbb vágyuk, hogy saját templomuk legyen – ez, ha minden jól megy, idén valóra válik.
A helyi önkormányzat még Márton László polgármester idejében visszavásárolta a fogyasztási szövetkezettől azt a területet is, ahol a félig kész kis templom áll, és 2008 áprilisában negyvenkilenc évre haszonbérbe adta a római katolikus egyháznak. Az alapkő letételénél dr. Jakubinyi György, Erdély érseke is jelen volt. Az alsócsernátoni egyházközséghez tartozó szórványkatolikusok kis templomát a kézdivásárhelyi Molnár István tervezte, és csernátoni mesteremberek építették, de a kivitelezés pénzhiány miatt lassan haladt. Most remény mutatkozik, hogy idén befejezik.
A templom tornyocskájára a kézdivásárhelyi Kölczer Béla készített keresztet. A kis harangot még Lönhart Ferenc püspök öntette saját költségén dálnoki híveinek, de az ma már használhatatlan, újraöntésre szorul. A templom hét festett ablakát 2016 decemberében Banos György magyarországi vállalkozó, a Dálnokon bejegyzett Utép 2006 cég tulajdonosa adományozta az egyháznak, és további támogatásáról biztosította a község vezetőségét. Az ablakokon Szűz Mária, Szent Margit, Márton Áron, Apor Vilmos, Szent Imre, Szent László és Szent Kinga látható. A Közösségért Alapítvány szintén anyagi segítséget ígért a templom befejezéséhez, amelynek védőszentjéül az első erdélyi származású jezsuita kassai vértanút, Szent Pongrácz Istvánt (1582–1619) választották.
Bartók Ede Ottó polgármester érdeklődésünkre elmondta: a tél folyamán elkészült a belső villanyhálózat, amelyet hamarosan rácsatlakoztatnak a fővezetékre. A stációk Kövér György gidófalvi fafaragó műhelyében készülnek. Amint az időjárás megengedi, a külső-belső vakolás következik, majd az oltár helyét alakítják ki, és a padlózat lerakása is hátravan. Az elöljáró szerint idén sor kerül a templom felszentelésére.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nem én voltam befalazva, de az én falam omlott le folyamatosan”
Marosvásárhelyen született, de sok éve Kolozsváron él, író, egyetemi oktató. Milyen felelősséggel jár és szerep-e számára ez a két hivatás, hova vonul el írni, hogyan született meg a Moszkvában esik című új regénye, mi a véleménye az erdélyi magyar társadalom tabutémáiról – íme néhány kérdésfelvetés egy múlt heti beszélgetésen. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov kávéház Álljunk meg egy szóra beszélgetéssorozatának vendége Selyem Zsuzsa volt, a meghívottat a sorozat házigazdája, mellesleg egyetemi évfolyamtársa, László Noémi faggatta.
Elsősorban tanárként és civilként érez felelősséget, hiszen a kapcsolattartás milyensége fontos mindkét minőségében. Íróként más a helyzet, ilyenkor tulajdonképpen egyfajta „téren kívüli” állapotban van az ember a munkafolyamat során. Két könyve – 9 kiló – Történet a 119. Zsoltárra, és a tavaly megjelent Moszkvában esik – esetében úgy hozta a sors, hogy nyugalmas helyre vonulhatott el, és ennek megfelelően, ideális körülmények között írhatott. A Koinónia kiadónál 2006-ban megjelent 9 kiló megírását egy stuttgarti Solitude-ösztöndíj, a Jelenkornál 2016-ban napvilátot látott Moszkvában esik megszületését pedig szintén egy alkotói ösztöndíj biztosította, a helyszín ezúttal egy svájci kisváros kolostora volt.
Mindkét kötetét kísérleti regényként határozza meg a szerző, és mint kiderült, ezeknek a megírására szükség volt az elvonulásra, arra, hogy ne kelljen nap mint nap készülni az egyetemi órákra.
Egyetemi oktató és író – két hangsúlyos „szerep”, egyáltalán, szerepek ezek, kérdezte László Noémi. „Mindent megteszek, hogy ne az legyen”, érkezett a válasz. Selyem Zsuzsa előbb matematikát végzett a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, majd két év középiskolai tanárkodás után beiratkozott a bölcsészkarra, magyar–angol szakra, ahol 1996-ban diplomázott. Mint kiderült, nagyon szeretett matematikát tanítani, de hamarosan rájött, hogy mégsem szeretne matektanár maradni, mert nagyon rossz volt az iskolákban a matematika megítélése, „több előítélet élt a matekkel kapcsolatban, mint a szőke nőkkel”.
– Nagyon nehéz volt ezt ledolgozni. Hiába voltam abszolút közvetlen, és hiába magyaráztam, hogy örömből kell matekkel foglalkozni, hiszen mennyi elegancia van benne, egyszerűen nem lehetett átvinni ezt a dolgot. Kőműves Kelemen szituáció volt, nem én voltam befalazva, de az én falam omlott le folyamatosan. A tanárok sem erősítettek ebben. Úgyhogy, ez tényleg szerep volt, így utólag belegondolva – magyarázta a meghívott.
László Noémi felidézte, hogy egyetemistaként pedagógiai gyakorlatot tanultak, és vetésforgóval mindig másnak kellett órát tartania a többiek előtt. Egyszer Selyem Zsuzsa volt a soron, aki Arany János kétsorosáról beszélt – „Mi vagyok én? Senki Pál, / Egy fájó gép, mely pipál.” – , és azt mondta, hogy szerinte ez az első posztmodern vers a magyar irodalomban. – De én nem emiatt jegyeztem meg ezt az „órát”, hanem amiatt, mert te nem álltál ki az osztály elé, mint ahogyan kellett volna tenni az órát tartóknak, hanem fölültél az első padra, velünk szembefordulva. Nem tanári pozíciót vettél föl. Nekem leesett az állam, hogy te milyen szabad ember lehetsz, milyen könnyű neked, hogy képes vagy erre – mondta László Noémi.
Egyetemi oktatóként most is ezt csinálja, de járkálni is szokott a teremben, jegyezte meg Selyem Zsuzsa. Szerinte ugyanis a mai korban nagyon meg kell becsülni azt a helyzetet, amikor fizikailag is együtt vagyunk. Próbál tehát mindenkivel legalább szemkontaktust tartani az órákon, ezért is járkál a térben. A demokratikus pedagógia híve, mint mondta, csak párbeszéd formájában lehet tanítani. – Ugyanannyit tanulok a folyamat során, mint amennyit tanítok. Az enyém a felelősség az óra alatt, de hogy ez jól történjen meg, mindenféle hierarchiát meg kell szüntetni – jegyezte meg.
Szereti a rövid műfajokat, például a verseket, „mert megvan a sűrítettsége”, de személy szerint csak egy kivételes alkalommal írt verset, felkérésre pedig egyáltalán nem, mert úgy érzi, nem tud rutinosan verset írni.
Pedagógusi munkájáról beszélve, kiderült továbbá, hogy véleménye szerint az a jó tanítvány, aki nem idomulni próbál az általa felmutatott értékrendhez, hanem azt is ismerve, egy újat fog kitalálni. A follower-viszonyulás valójában árulás, fűzte hozzá.
A Moszkvában esik. Egy kitelepülés története című kötetére rátérve, amelyért 2016-ban megkapta a Déry Tibor-díjat, a szerző elmondta, hogy a regény alapjául anyai nagyapja élettörténete szolgált. Mint elhangzott, Zsuzsa nagyapja, Beczássy István dálnoki születésű földbirtokos volt, akit „osztályellenségként” családjával együtt Dobrudzsába telepítettek ki 1950-ben. – Sokszor beszélgettem erről nagyapámmal, de csak töredékesen számolt be a megpróbáltatásokról. Háromszéki földesúrként számára nem létezett kudarc, a neveléséből kifolyólag csak hőstörténeteket tudott elmondani. Diktafonba mondta el nekem az élettörténetét, vagy legalábbis annak egy részét, de voltak olyan kérdések, amelyeket egyszerűen nem akart meghallani. Így sok minden dokufikciós formában volt számomra csak elérhető a regény megírásakor, ez azt jelenti, hogy volt mondjuk például három adatom, a közötte levő emocionális viszonyulásokat, történéséket pedig nekem kellett kitalálni – magyarázta Selyem Zsuzsa.
Különössé, jellegzetessé teszi a könyvet az állati narrátorok szerepeltetése, és furcsamód amikor az állatok mesélik a történetet, akkor az emberi szereplők „humánokként” jelennek meg, jegyezte meg László Noémi, majd megkérdezte a szerzőt, hogy hogyan jutott erre a döntésre, úgy érezte, hogy szükség van erre az eltávolító gesztusra?
Igen, kellett ez a távolságtartás, válaszolta a meghívott. Részletesen utánaolvasott az etológiában, hogy melyik állatra mi jellemző, hogyan kommunikál, milyen a látása stb., és úgy „szerepelteti” őket, mint akiknek a tudásában nincs korlát.
Ahogyan a nagyapa nem beszélt a megpróbáltatásokról, ugyanúgy hallgatja el az erdélyi magyar társadalom az ügynökmúltat, tabutémaként kezeli, és emiatt a rendszerváltás óta nem dolgozta fel azt, hogy a közösség egyes tagjai hogyan éltek az elmúlt rendszerben, állapította meg László Noémi. – Úgy tűnik, hogy közösségünkben ez olyanfajta tabu, amire nincsen szó, nincsen rá hétköznapi megoldás. Hamarosan kikopnak azok a generációk, akik ezt a műveletet végrehajthatták volna, és mi történik az erdélyi magyar közösséggel, hogyha ez kimarad? Továbbra sem találja majd a szavakat – fűzte hozzá a moderátor.
– Én csak azt tudom, hogy mit tennék én, ha rajtam múlna. De azt nem mondhatom egy idős emernek, hogy „az lenne neked is jobb, ha tisztáznád, ha nem bagatellizálod el”. Egyáltalán, ezt a kérdést nem lehet elbagatellizálni, hiszen minden elfedés később sokkal rosszabbul fog előjönni. Jobban járnánk, ha ezekkel a dolgokkal szembesülnénk, nem pedig elkennénk – mondta Selyem Zsuzsa, aki azt is nagyon súlyosnak találja, hogy erről nem lehet beszélni, a fiatal generáció számára pedig önkéntelenül is azt sugallja ez a magatartás, hogy „nincs tétje annak, hogy morálisan hogyan viselkedsz egy adott szituációban”. Ez sajnos érzékelhető is nagyon gyakran manapság, jegyezte meg.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)