Okt. 24-én Dabolcon emlékeztek Gellért Sándorra, az itt nevelkedett költőre. Gellért Sándor kisebbik fia, Gellért Gyula érmelléki református esperes hirdetett igét. A falu lakói nagy áldozatot hoztak: a 200 lelkes gyülekezet külső segítség nélkül elvégezte a református templom belső felújítását. Görbe István tanár hangsúlyozva: Gellért Sándornak ez a falu a legnagyobb kincset nyújtotta, az anyanyelvet és a protestáns szellemiséget. A költő műveinek java része még mindig kiadatlan, varázsa halványulófélben van. Javasolta, hogy Dabolcon emléktábla őrizze Gellért Sándor nevét. /Dabolc. Ünnepi istentisztelet, Gellért Sándor-emlékünnepség. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 26./ Gellért Sándor /Debrecen, 1916, dec. 11. - Szatmárnémeti, 1987. dec. 2./ költő műveinek nagy része valóban kiadatlan, de elkezdődött a kiadásuk, az első: A magyar Kalevala énekei /Literator Kiadó, Nagyvárad, 1999/

Belényesen tartották szept. 1-3-a között a VI. Partiumi Honismereti Konferenciát, melyet Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédelmi Bizottság elnöke nyitott meg. Szatmári Elemér Kőröstárkányról, Máthé László lelkész Várasfenesről, Szigeti József Magyarremetéről, Boros István pedig Belényesújlakról és környékéről beszélt. Földessy Mária Belényessonkolyost és Kőrösjánosfalvát mutatta be, Egyed Teréz a várasfenesi népszokásokat. Szatmári Ildikó, a Babes-Bolyai Egyetem utolsó éves magyar-néprajzszakos hallgatója faluja, Kőröstárkány és a belényesi medence demográfiai problémáit taglalta a kőröstárkányi református egyházközség anyakönyvei alapján. Dánielisz Endre a Fekete-Körös-völgyi magyarság néprajzának különböző aspektusairól értekezett. A jelenleg Miskolcon élő Kún József tanár beszélt Belényeshez való kötődéséről. Hosszú éveket töltött a szekuritáté börtöneiben. Gyakran jár haza, összegyűjtötte szülőföldje még megmaradt népművészeti, népzenei hagyományait, és egész életművével örök emléket állított szűkebb pátriája embereinek. Bemutatták Zsisku János Belényes monográfiája c. könyvét. Az Árpád-kori települések ismertetése jegyében a nagyváradi Kordics Imre Asszonyvásárt, Kiss Kálmán Túrterebes helyneveit, Tövissi József kolozsvári professzor Vargyas községet mutatta be. Kovács Rozália Érmihályfalva temetőjének csónak alakú fejfáiról beszélt. - Balogh Ferenc műépítész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke arról tájékoztatott, hogyan készült az a CD, amely az erdélyi műemlékek térinformatikai rendszerezéséhez járult hozzá. Érdekes volt Major Miklósnak a szilágynagyfalui besenyő település feltárásáról szóló munkája, de Antal Béla Biharpüspökiről valló dolgozata is, nemkülönben Nagy Mária munkája az Őssi nevű településről. Karacs Zsigmond a Belényesi Főgimnázium 1896/97-es anyakönyvét mutatta be. Dukrét Géza Szentjobb nevének és eredetének történelmét, Bara Eszter Ákos, Görbe István pedig Dabolc történetét ismertette. György Irén szalacsi történelemtanárnő községének 1772-es urbáriumát elemezte. A konferencián bemutatták a Partiumi Füzetek 13., A szabadságharc zászlaja alatt című kötetét. /Pávai Gyula: VI. Partiumi Honismereti Konferencia. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./

"Augusztus és szeptember folyamán újabb emlékművek felújítására kerül sor Szatmár megyében. Aug. 20-án Lázáriban a község napja alkalmából, az RMDSZ és a MIK (Magyar Ifjúsági Kezdeményezés) szervezésében kerül felavatásra az az emlékmű, amely az ezeréves államiságra és kereszténységre fogja felhívni az arra járók figyelmét. Szeptember 9-én Egriben a II. világháborúban elesett hősök emlékére állítanak emlékművet. Szeptember 16-án Dabolcon kerül felavatásra a Gellért Sándor emlékére készült műalkotás. Mindhárom alkotást Kovács Albert lázári kőfaragó készítette, illetve készíti. /E. Gy.: Újabb emlékműveket avatnak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 17./"

"Szept. 16-án Dabolcon felavatták a Gellért Sándor emlékművet. A költő ebben a faluban töltötte gyermekkorát. A költő fia, Gellért Gyula, a bihari egyházkerület esperese ünnepi igehirdetésében a megmaradásról beszélt. Felavatták Kovács Albert lázári kőfaragó kivitelezésében a költő márvány emlékoszlopát, benne Gellért Sándor arcképével. Gellért Sándor a hűség költője volt, aki a legnehezebb időkben is kitartott az övéi mellett. Görbe István /Szatmárnémeti/ tanár felvázolta Gellért Sándor életpályájának fontosabb állomásait, meghatározó fordulatait. A dabolci gyermekek versmondásával megelevenedtek a költő sorai, Gellért Sándor hazaérkezett gyermekkori emlékei színhelyére, Dabolcra. /Sike Lajos: Gellért Sándor végleg Dabolcra költözött. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./"

Három évvel ezelőtt rendhagyó kezdeményezést valósított meg a történelmi Ugocsa vármegye területén található református egyházközség. Halmi, Túrterebes, Dabolc, Kisbábony, Tamásváralja, Nagytarna, Túrterebeshegy gyülekezetei létrehozták azt az egyesületet, amely az Ugocsai Hegyi Traktus nevet viseli, és amelynek célja a vidék lelkipásztorai, gyülekezeti, presbiterei közötti viszony elmélyítése. Az egyesület kezdeményezésére húsvét előtt jelent meg a Református Ugocsa című gyülekezetei lap második száma, amelyben a halmi református templom történetéről is szó esik. A lap a helytörténetre is nagy hangsúlyt kíván fektetni: az első számban például a túrterebesi református templom története volt olvasható. /fi): Református Ugocsa. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 19./

Idén nem gyűlt össze elég gyerek ahhoz, hogy érdemes lenne fenntartani a Dabolci Általános Iskolát: a diákok Halmiba ingáznak majd. A kis falu óvodája viszont nem szünteti be tevékenységét. Riskó György 1968–tól 1997–ig tanított az ugocsai faluban, jelenleg is itt él. Riskó György a jelenleg Ukrajnához tartozó Feketeardón született, amely pár kilométerre van csupán Halmi községtől. Szatmárnémetibe járt iskolába, a Kölcseybe. Amikor bejöttek az oroszok, lezárták a határt. Karácsony előtt haza akart menni, de már akkor nem engedtek vissza: itt ragadt Romániában. Édesanyját többé soha nem látta, még a temetésére sem mehetett el. Sőt, több tíz év telt el addig, amíg megszerezte a román állampolgárságot. Évi 100 lej tartózkodási illetéket kellett fizetnie ebben az időszakban, és attól függően nyilvánították csehnek, orosznak, magyarnak, hogy éppen melyik nemzetiségbelinek kellett többet fizetnie azért, hogy itt élhessen. Utána pedig „hazátlannak” nyilvánították. A dabolci iskolába 1968–ban került, akkor valamivel több mint harminc gyerek járt ide. Riskó György fájó szívvel veszi tudomásul azt, hogy megszűnik a dabolci iskola. A szülők inkább a két kilométerre lévő Halmi községközpontba járatják gyermekeiket. /Fodor István: Dabolc: ősztől megszűnik az iskola. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 7./

A román–ukrán határ szomszédságában lévő 350 lakosú Dabolcon nyugalmas az élet. Dabolc kisnemesi település volt, mesélte Szilágyi István Róbert református lelkész. A dabolciak káposztatermesztéssel foglalkoznak. Nagy volt annak idején az összetartás. — Ha valaki építkezett, annak az egész falu segített. Kalákában építették fel a házat. 1945-ben hirtelen jött a határlezárás. Az egyik gazda anyósa például hozzájuk jött látogatóba, és már nem engedték vissza a mostani Ukrajnába. Az anyja temetésére sem mehetett el. /Fodor István: A dabolciak valamikor kalákában építettek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 8./

Gellért Sándor /1916-1987/ költőt élete Szatmár megye több helységéhez köti, Dabolcon járt elemi iskolába, Szatmárnémetiben gimnáziumba, a világháborút követően három évig Szatmárnémetiben a polgári iskolában, majd 1948-tól nyugdíjazásáig Mikolában tanított. A költőt nem kedvelte a hatalom, költészetének csak töredéke jelenhetett meg nyomtatásban. Költői termése tekintélyes. A magyar nyelv múltjával is foglalkozott. Megírta Mikola (kiadatlan) monográfiáját is. Szatmárnémetiben Gellért Sándor tudományos emlékülést tartottak. Az irodalomtörténész előadók — Kántor Lajos kolozsvári, Bertha Zoltán, Márkus Béla magyarországi egyetemi tanárok — előadásaikban elemezték költészetét. Kónya László azt vizsgálta, milyen hatással volt a költőre a neves pedagógus, Karácsony Sándor, Lovas János, a BBTE adjunktusa pedig Gellért Sándor magyaróráit idézte. Kiss Kálmán a helytörténész szemével szólt a Mikola monográfiája kiadatlan kéziratáról. /Bura László: Gellért Sándor tudományos emlékülés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 4./ Gellért Sándor-megemlékezést tartottak Mikolán. A költő 1948–tól nyugdíjazásáig tanított a helyi iskolában, és 1992–ben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a helyi RMDSZ emléktáblát avatott a tiszteletére. A helyi általános iskola is nevét viseli. Bertha Zoltán debreceni irodalomtörténész elmondta: a nemzeti önismeret különlegesen gazdag tárházaként számon tartott Gellért-életmű a szülővárosban, Debrecenben is élénken a köztudatban van több évtizede, ezen kívül viszont a magyarországiak számára kevéssé ismert. – A legfontosabb feladat az lenne, ha ennek a hatalmas kiterjedésű és jelentőségű életműnek minden darabja nyilvánosságot látna, megjelenne, hiszen jelentős részét még maguk a szakavatottak sem ismerik – mondta el. /Fodor István: Gellért Sándor-megemlékezés Mikolában. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 4./

A hét végén zajlott a XVIII. Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei döntője Szatmárnémetiben. A versenyt a helyi Szent-Györgyi Albert Társaság, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a szatmárnémeti Szentlélek Plébánia, valamint a Harag György Társulat szervezte, főszervezője pedig Csirák Csaba volt. November 30-án a Debrecenben született, Dabolcon nevelkedett, majd később Szatmárnémetiben és Mikolában élő és tanító költő, Gellért Sándor sírjánál helyeztek el koszorút. Lovas János egyetemi adjunktus röviden bemutatta Gellért Sándor költészetét. András Gyula színművész, valamint a Kiskendről érkezett Rüsz Károly versenyző, aki eddig az összes Gellért Sándor-versenyen részt vett, a költő egy-egy művét adták elő. Másnap, december 1-jén, a döntő megkezdése előtt, megkoszorúzták Dsida Jenő emléktábláját is. /Három különböző ország versenyzője lett az első három helyezett. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 3./