Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csúza (HRV)
11 tétel
1999. március 23.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszámolt március 15-e alkalmából a horvátországi Csúzán tett látogatásáról, majd kiemelte: "az a néhány tízezres [horvátországi] kisebbség azt üzeni nekünk, hogy van túlélés, van megmaradás, hogy a szülőföldön meg lehet és meg kell kapaszkodni". Az RMDSZ politikájára vonatkozó kérdésre válaszolva Markó leszögezte: "nem lehet rózsaszínű üzeneteket fogalmazni saját közösségünknek, de azt sugallni, hogy nem mentünk semmire, és nem is fogunk semmire menni, véleményem szerint hazugság". Arra a felvetésre, hogy egyes román politikusok a koszovói és az erdélyi helyzet között párhuzamot vonnak, Markó hangsúlyozta: "nem hasonlítgatni kell a két helyzetet, hanem méltányolni azt, hogy a romániai magyarság politikai eszközökkel kíván a maga helyzetén változtatni". /Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./"
2000. szeptember 9.
A háromhetes Kárpát-medencei turnét megelőzően a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, András Mihály és a turnét szervező Magyar Kollégium elnöke, Romhányi András szept. 5-én Budapesten tartottak sajtótájékoztatót. A szeptember 7-27. között sorra kerülő művészkörút helyszínei: Horvátország, Jugoszlávia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. Ez a maga nemében egyedülálló, az egész Kárpát-medencei magyarságot érintő kezdeményezés a Magyar Millennium jegyében - népművészeti produkciók révén - a magyar nemzet kulturális egységét jelképezi. A turné során minden helyszínen megkoszorúznak egy olyan emlékhelyet, amely a magyarságtudatot erősíti. Szeptember 12-én Budapesten a Hősök Terén, 13-án pedig Kárpátalján a Vereckei hágónál koszorúznak. Szeptember 8-án Erdélyben az aradi vesztőhelyen, 10-én a Vajdaságban a Zentai csata Emlékművénél és Bajmokon az Ártatlan Áldozatok Emlékművénél. Szlovákiában a Felvidéken szeptember 15-18. között megkoszorúzzák Királyhelmecen a Petőfi-szobrot, útban Jóka felé Galántán a Kodály-szobrot és Szepsiben Lackó Máté emléktábláját, Veszprémben 19-én az István és Gizella-szobrot, 20-án Pécsen Janus Pannonius szobrát, 22-én a horvátországi Csúzán a Kossuth-domborművet. Szlovéniában Dobronakra mennek, a Muravidéken szeptember 23-án a Millenniumi Szobor avatásán vesznek részt. /Guther M. Ilona: Forduló a Kárpát- medencében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./
2005. június 3.
Május 27. és 29. között került sor az Égtájak Fesztivál rendezésében a néptánc találkozóra, Horvátországban. A fesztiválsorozat öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött, majd Mezőbándon, Balánbányán, Gyergyószárhegyen, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Eszenyben, Zselízen, Zentán és Péterrévén folytatódott. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein a közösségeknek lehetőségük nyílt megismerni az egységes magyar kultúra sokféleségét. Horvátországban négy település, Csúza, Erdőd, Pélmonostor és Várdaróc művészeti együttesei mellett három határon túli régióból érkeztek hagyományőrző csoportok: Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből. Erdélyt a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes képviselte. A tizenhét fős csoport már többször részt vett az Égtájak Fesztiválon. A Vajdaságot a péterrévei Tisza Néptáncegyüttes és a zentai Szélrózsa Leánykórus, Felvidéket pedig a farnadi Nádas Néptáncegyüttes és Soóky Éva, valamint Sotkovszky Lajos verséneklők képviselték. A csúzai Csárdás Néptáncegyüttes, az erdődi Petőfi Sándor Kultúregyesület Hagyományőrző Tánccsoportja, a pélmonostori Magyar Kultúregyesület Néptánccsoportja és a várdaróci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Tánccsoportja fogadták a messziről érkezőket. /Köntös Imola: Égtájak Fesztivál Horvátországban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2005. szeptember 20.
Szeptember 19-én Budapesten, a Magyarság az Információs Társadalomért Testület (MA-ITT) második konferenciáján Kovács Kálmán informatikai miniszter elmondta, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a határon túli magyar szervezetek együttműködésének eredményeként 200 eMagyar pont, valamint tudományos, gazdasági és kulturális együttműködés jött létre. A miniszter a konferencián ünnepélyesen átadta a horvátországi Csúzán létrehozott 200. eMagyar pontot. A fórumon a határon túli magyar szervezetek képviselői beszámoltak az együttműködés két évének eredményeiről. Az IHM támogatásával szélessávú internet-elérési helyek, tisztaszoftver-programok, informatikai táborok és képzések valósultak meg. Kovács Kálmán az MTI-nek elmondta: az eMagyar pontok létrehozására eddig mintegy 140 millió forintot költött a magyar kormány, a többi program támogatására további 100 millió forintot adtak. Hozzátette: jövőre a tervek szerint hasonló összeggel kívánnak hozzájárulni a fejlesztésekhez. A tárca tervei alapján minden közintézménnyel rendelkező magyar és határon túli településen szeretnének internet- elérési pontot létrehozni. Eddig a határon túli 200 eMagyar pont mellett 2700 magyarországi pont létezik körülbelül 2000 településen. Nagy Zsolt romániai informatikai miniszter, az RMDSZ alelnöke elmondta: az együttműködés keretében 168 informatikai eszközt vásároltak, 51 iskolában történt informatikai fejlesztés. Ismertetése szerint 26 honlapot hoztak létre és 89 eMagyar pont működik. Kiemelte: 2006-ban 61 újabb pont létrehozását tervezik. – Egy éven belül meg fog valósulni a cél, a 333 határon túli eMagyar pont a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának megbízott elnöke. /Összeült a határon túli magyarság II. informatikai konferenciája. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./
2005. október 8.
Október 6. és 9. között hetedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Égtájak Irodája és a szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány az idei esztendő negyedik Égtájak Fesztiválját Vendégségben Szamosújvárt címmel. Az Égtájak Iroda tíz éve az anyaországi és határon túli régiók, valamint az egyes régiók kulturális kapcsolattartásának elősegítésén dolgozik. Öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött a Kárpát-medence különböző pontjain megvalósuló Égtájak fesztiválsorozat, majd folytatódott szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. Tavasszal Sepsiszentgyörgyön kezdődött, majd a horvátországi Pannónián (Csúzán, Erdődön, Pélmonostoron és Várdarócon), ezt követően pedig a szlovákiai Farnadon folytatódott az idei Égtájak fesztiválsorozata, melynek keretében négy határon túli régió (Erdély, Felvidék, Horvátország, Vajdaság) tizennyolc művészeti együttese, közössége mutatkozott be, összesen közel harminc ezer néző előtt. Az Égtájak fesztiválok lehetőséget biztosítanak az 1996 óta évente egyszer 10 napon át tartó Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója résztvevőinek, hogy más-más régiókban ismét találkozhassanak Budapesten megismert barátaikkal. Szamosújváron a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia bemutatja a Mátyás király és a kolozsvári bíró című bábjátékot, reneszánsz táncok és középkori vásári játékokkal érkezik a Passamezzo Historikus Együttes. Este táncház zárja a rendezvényt. /Szamosújvár. VII. Őszi Fesztivál – Égtájak vendégségben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2008. június 12
A jövőre negyvenéves Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem igyekszik a Kárpát-medence szétszórt magyarjait megkeresni, megtalálni. E Nyugat-Európába kényszerült, egykori ‘56-os, mára már éltes korúakká vált svájci, németországi magyarok által létrehozott szabadegyetem 2008-ban Horvátországban tartotta 39. akadémiai napjait: május 1-jén erdélyi, délvidéki, magyarországi és svájci barátokkal a Drávaszögben lévő Hercegszöllős református templomában találkoztak. A nagyon megrongálódott, beszakadt mennyezetű templomot most javítják. A faluban száz református sem él már. A tizenhatezer horvátországi magyar nem adja fel a küzdelmet, nem adja fel a kopácsi rétet, a laskói házat, az eszéki várat és a csúzai iskolát. Eltelt Hercegszöllős óta egy hónap, és június 1-jén Marosvásárhelyen nem voltak elegen ahhoz, hogy győzzenek. Marosvásárhelyen négyszer-ötször annyian vannak a magyarok, mint amennyien egész Horvátországban élnek. Ha nem volt elég a mennyiség, lépjen első helyre a minőség, mert fél a félévezredes Vártemplomot magyarok építették, a Városháza és Kultúrpalota szecessziós motívumai igényességről mesélnek. A Bolyaiak városában Bartók Béla is koncertezett, itt álmodta végig utolsó előtti éjszakáját Petőfi Sándor. Négyszázötven éve szól töretlenül a csengő a kollégiumban, sorolta a cikkíró. /Ötvös József esperes: Drávaszögtől Marosvásárhelyig. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 12/
2010. január 20.
Ötéves a Szülőföld Alap – Két pilléren a magyar nemzetpolitika
– Az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése – mondta hétfőn Budapesten Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára 2010 nemzetpolitikai stratégiájáról, majd hozzátette, „kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása”.
A sajtóbeszélgetésen részt vett Törzsök Erika, a főosztály főigazgatója is. A stratégiai pontok, feladatok ismertetése előtt Gémesi röviden átfutotta a most ötödik születésnapját ünneplő Szülőföld Alap eredményeit. Elmondta, a magyar nemzetpolitika 2006-tól két pilléren nyugszik, az egyik a támogatáspolitika, a másik pedig a fejlesztéspolitika.
A megújított támogatáspolitika célja a nyelvi-kulturális önazonosság megőrzését segítő intézmények és programok támogatása.
E körben a stabilitást erősítik a nemzeti jelentőségű intézmények és programok, amelynek révén a magyarság számára fontos oktatási–tudományos–kulturális intézmények a Kárpát-medencében előre kiszámítható, az éves költségvetési alkuktól mentesített támogatások révén tudnak működni. Ide kapcsolódik a pályázati úton támogatásokat nyújtó Szülőföld Alap.
A fejlesztéspolitika (elsősorban az Európai Területi Együttműködés adta lehetőségek kiaknázása) vonatkozásában pedig egy teljesen új struktúra kialakítására volt szükség a megújított intézményrendszeren belül. A fejlesztéspolitika révén kialakuló komplex térségfejlesztés eredményeképpen a magyarlakta régiókban élők lehetőségei kibővülhetnek. Ez elősegítheti egyben a többség és a kisebbség együttműködését is. A fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnikai alapú, de a fejlesztések valamennyi ott élő közösség életlehetőségeit javíthatják. Ezért aztán a magyar kormány 2006-tól – a közös nyelvi–kulturális–történelmi szálakra építve – olyan politikát alakított ki, amely a regionális realitásokból kiindulva egyidejűleg veszi figyelembe a külhoni magyarság érdekeit és a jószomszédi viszony követelményét, a térségbeli realitásokra, az új lehetőségekre koncentrál, felhasználja a fejlesztéspolitika, a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit, ami az együttműködésre és a pártpolitika-mentességre épül, így megteremti a közösségi szempontból meghatározó ügyekben a stabilitást és erősíti a közösségek között a magyar–magyar szolidaritást.Az eredmények tekintetében Gémesi Ferenc a fő hangsúlyt a stabilitásra, kiszámíthatóságra tette, elmondva, hogy az öt év alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forint támogatást osztott szét, beérkezett több mint tízezer pályázat, és volt 5400 támogatott program.
A látható eredmények
A legsikeresebb megvalósítások között említette, hogy Kárpátalján felépült a beregszászi Európai Magyar Ház, megújult a Kisdobronyi Általános Iskola, elindulhatott a Nagyberegi Református Líceum építkezésének előkészítése, a Técsői Magyar Oktatási Központ és a Jánosi Mesterképző Akadémia új épületszárnyának építése, lezárult a szórványszempontból is fontos tiszaújlaki iskola második épületszárnyának megépítése, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyberegi tájházának felújítása, a Munkácsi Szt. István Líceum, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán-Természettudományi Magyar Karának bővítése.
Románia-szerte csak a szimbolikusan is nagy jelentőségű programokat számba véve megállapította, hogy elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály székesegyház, és végre felújítottuk a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
A vajdasági magyarság oktatási-kulturális intézményrendszere az elmúlt években jelentős változásokon ment át: kibővült és felújításra került a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, tornaterem épült a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban, kibővült a tótfalusi iskolaközpont, megújultak a torontáli, feketicsi, torontálvásárhelyi, csókai, újvidéki, padéi magyar művelődési házak.
A kis lélekszámú magyar közösségek is gyarapodhattak az elmúlt időszakban: folyik és hamarosan a végéhez érkezik a lendvai Bánffy-központ felújítása, Horvátországban felújításra került a hercegszőllősi református műemlék templom és a laskói református templom, valamint a csúzai óvoda, felépült a tájház és a népfőiskola Pélmonostoron.
– A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László – tért át egy másik fontos tevékenységre a szakállamtitkár. Elmondta, hogy a Tanács javaslatai alapján csak ebben az esztendőben több mint 350 millió forintot fordított a Miniszterelnökség szórványprogramokra. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a Munkácsi Szent István Líceum, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a Nagybecskereki Miasszonyunk Leánykollégium, illetve a Muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként Budapest nemcsak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatja, de a magyar nyelvű oktatás megerősítését is, amelynek már komoly eredményei vannak.
Prioritások 2010-re
A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a 2010-es költségvetésből is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak prioritása a nemzetpolitika stabilitása. Amint az már korábban is elhangzott, de Gémesi Ferenc megerősítette, a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, vagyis a Szülőföld Alap számára biztosították az előző évekhez hasonlóan a két- milliárd forintos keretet.
– A 2010. évi elfogadott nemzetpolitikai költségvetés jelzi a kormány elkötelezettségét a megújított nemzetpolitika, a külhoni magyarsággal egyetértésben kialakított programok folytatásában. A költségvetés továbbra is megfelelő szinten biztosítja a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzéséhez fűződő támogatásokat, a nemzeti intézményekre szánt összegeket, egyidejűleg lehetőséget adva a modernizációt célzó projektekre is. A támogatások lehetőséget ad arra is, hogy kormányzati oldalról kiemelt figyelmet fordítsunk a szórványmagyarság kérdéskörére is – mondta még Gémesi hétfőn.
Nemzeti intézmények
A 2009. december 15-i Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáción a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megállapodás született a Nemzeti intézmény program 2010–2014 közötti időszakra történő folytatására az intézmények területi és tartalmi körének kisebb bővítésével.
Így 2010-től két újabb ország intézménye, a szlovéniai Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, valamint a Bécsi Magyar Otthon programjainak támogatása bekerült a Nemzeti intézmények körébe.A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el.
A Nemzeti intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv- és nemzeti identitást megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a Kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
A kultúrában is bővült a támogatottak köre a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratokkal. 2007-ben az NI-kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az Aradi Kamaraszínház, ezért bővítették az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emelték 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Egyes erdélyi projekttervek
A nagyenyedi vártemplom: Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. Tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagy értékű belső károk is keletkeztek. A 2010-es tervek között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultak az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtanak segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi, a cél érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték.
Mi várható 2010-ben?
a külhoni magyarság támogatásának kiemelt szerepe, válság idején is változatlan támogatás
több mint 2 milliárd forint összegű forrás
kapcsolattartási támogatási program folytatása. Gémesi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy habár 2010 választási év Magyarországon, „az élet nem áll meg, a nemzetpolitikát csinálni kell”.
A Szülőföld Alap forrásainak regionális bontása 2010-ben
Románia 39,75%
Szlovákia 14,75%
Szerbia 22%
Ukrajna 19%
Horvátország 2%
Szlovénia 1,5%
Ausztria 1%. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2012. június 5.
Az összetartozást ünnepelték Erdély- és Magyarország-szerte
Több erdélyi és magyarországi településen is ünnepi rendezvényekkel emlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára hétfőn, a nemzeti összetartozás napján.
Hagyományteremtő ünnep. Kolozsváron, a Mikó-kertben elültették a nemzeti összetartozás fáját
Több erdélyi településen is ünnepi rendezvényekkel emlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára tegnap, a nemzeti összetartozás napján. Június 4-ét 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a Magyar Országgyűlés, kijelentve, az államhatárok által elszakított magyarság minden tagja és közössége részese az egységes magyar nemzetnek.
Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok a választási kampány ellenére tegnap este közösen emlékeztek a trianoni döntésre, a Magyar Polgári Párt az előző évekhez hasonlóan az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén szervezte meg ünnepségét, amelyre az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselőit is meghívta. Ezt követően a színház előtt kulturális műsort tartottak, melynek főszónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Kolozsváron hagyományteremtő szándékkal tartottak trianoni megemlékezést tegnap délután a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében. A résztvevők elültették a Mikó-kertben a nemzeti összetartozás fáját, majd megkoszorúzták Mikó Imre szobrát. Ezt követően dr. Tóth Szilárd egyetemi adjunktus tartott előadást Trianon a mítosz és a valóság között címmel a Heltai Alapítvány székhelyén. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a különböző nemzedékekben erősödjön az összetartozás érzése. Mint kifejtették, megemlékezésükkel hagyományt szeretnének teremteni, hogy a városban élő magyarság méltóképpen emlékezhessen a trianoni döntésre.
Székelyudvarhelyen Tarlós István, Budapest főpolgármestere volt a meghívottja a rendezvénynek, aki bejelentette: a magyar főváros testvérvárosi kapcsolatot létesítene a székely anyavárossal. A millenniumi emlékoszlop előtt tartott sajtótájékoztatón Tarlós hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás napján jött a testvérvárosi szerződés szándéknyilatkozatával Székelyudvarhelyre. Óbudai polgármesterként már a kilencvenes évek elején testvérvárosi szerződést írt alá Csíkszereda elöljáróival. „Húsz évig Budapest főpolgármestere nem tulajdonított jelentőséget a határon túli magyarságnak, ez most megváltozott” – jelentette ki Tarlós. Hozzátette: az iratot Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt elnökének, polgármesterjelöltnek adja át, mert úgy tartja, ő ért el igazi eredményeket a város fejlesztésében. Szász a „székely anyaváros, a június 10. utáni székely főváros” nevében köszöntötte Tarlóst.
Budapesten is ünnepeltek
Hétfőn reggel Budapesten a nemzeti ünnepeken megszokott külsőségek között katonai tiszteletadással, a közjogi méltóságok jelenlétében a Himnusz hangjaira vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten. A zászlófelvonáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök. Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül jelen voltak kormánytagok, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai, valamint kétszáz, a határok mindkét oldaláról érkező gyerek. Az elcsatolt országrészekből érkezett tanulók többsége népviseletbe öltözött, és közvetlenül az országzászló tartóoszlopa mellől, a kizárólag számukra kijelölt helyről kísérhették figyelemmel a zászlófelvonást.
Közös jövő az összetartozás
Délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az összetartozás napja ifjúsági programjainak megnyitóján azt hangsúlyozta: az összetartozás a közös jövőnk. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a magyar megmaradásnak két feltétele van, a nemzet közjogi egyesítése és a kulturális örökségünk megerősítése. A megemlékezések és a visszatekintések látszólag a múlttal foglalkoznak, de a küldetésük valójában nem az, hogy keseregjenek a múlton, és nem is csak annyi, hogy megismertessék a valódi, hamisítatlan történelmet, hanem az, hogy a magyar megmaradást szolgálják – fogalmazott Semjén Zsolt külhoni és anyaországi diákok előtt. Hozzátette: ez akkor lehetséges, ha mindenkiben benne él az egész magyar történelem, az egész magyar kultúra, „annak a küldetéstudata, hogy meg kell maradni”. Rámutatott: a magyar állam minden eszközt mozgósít annak érdekében, hogy mind a kulturális megerősítéssel, mind a közjogi egyesítés révén a nemzeti örökséget meg lehessen őrizni, mert ez alapvetően nemcsak a múltról szól, hanem ez az összetartozás a közös jövő. Semjén Zsolt megköszönte a külhoni magyaroknak, hogy sokszor nehéz körülmények között is megőrizték magyarságukat.
Áder János államfő közleményben szögezte le: a trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet teremtő békediktátum. Kijelentette, hogy az ebből adódó veszteség és a fájdalom mindörökre a miénk marad, azt is hangsúlyozta, hogy az összetartozás érzése nem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából. „A múltba csak egy út vezet, az emlékezeté, s a jövőbe is csak egy út visz, az életé” – fogalmazott a köztársasági elnök.
Kövér: a szellemiség fontos
Egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke megemlékező beszédében a parlamentben. A házelnök emlékeztetett arra: csaknem egy évszázada annak, hogy a magyarok elveszítették országuk területének kétharmadát, tízből három magyar ember pedig idegen ország fennhatósága alá került. „A történelmi veszteségek közepette azonban annak történelmi lehetőségét is elnyertük, hogy felismerjük, egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg” – hangsúlyozta Kövér László, aki az ülésen köszöntötte a határon túlról érkezett közösségek képviselőit is. A politikus szerint pontosan tudnunk kell, mit élt túl a nemzet a történelme során. A mai magyaroknak, akik túlélték a világháborúkkal, bolsevik forradalommal, megszállásokkal, árulásokkal, gázkamrákkal, kommunizmussal terhelt XX. századot, tudniuk kell, hogy napjainkban elsősorban a magyarság szellemi léte a tét – fogalmazott. Hozzátette, a szellemi honvédelem feladata ma, hogy közösségek építésével megőrizze a nemzet szellemi létét. Minden magyar ember felelős minden magyar emberért – zárta parlamenti beszédét Kövér László.
Az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezet a szlovák állampolgársági törvény hatályon kívül helyezésére szólította fel a szlovák kormányt az összetartozás napján. A szervezet – Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke, valamint Berényi József MKP-elnök által is szignált – közleménye rámutat: a szlovák állam saját alkotmányát, az emberjogi egyezményt és uniós jogszabályokat figyelmen kívül hagyva indított harcot a magyar állampolgárságot nyilvánosan felvállaló polgárai ellen.
A nemzeti összetartozásról több rendezvényen is megemlékeztek. Délután fél öt, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontja után elültették az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint külhonban Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten. Este a József Attila Színházban zártkörű díszelőadáson Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabját mutatták be. A nagyközönség októbertől láthatja a darabot.
Az MSZP és a DK nem kért a nemzeti összetartozásból Az MSZP és a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció nem vett részt a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen az Országgyűlés plenáris ülésének elején. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: pártja elutasítja a kormány képmutatását, hazug és történelmet meghamisító politikáját, amely „a trianoni tragédiát és a Horthy-rendszer iránti nosztalgia felélesztését a nemzeti összetartozás jelszavával, a nemzet megosztására használja fel”. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 5.
Nemzeti Összetartozás Napja Magyarországon és a határon túl
Megemlékezés a trianoni békeszerződés aláírásáról
A trianoni békeszerződés aláírásának napjára, 1920. június 4-re emlékeztek tegnap Magyarországon és a határokon túl. A magyar Országgyűlés 2010-ben döntött úgy, hogy ez az évforduló a jövőben a Nemzeti Összetartozás Napja lesz. A budapesti megemlékezések alkalmával Áder János magyar államfő nyilatkozatában kifejtette: a kilencvenkét évvel ezelőtti trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet teremtő békediktátum volt. Az ebből adódó veszteség és fájdalom mindörökre a miénk marad, az összetartozás érzése nem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából. Tegnap délután öt órakor – az aláírás időpontjában – a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum és a Magyar Ifjúsági Tanács emlékfát ültetett a Mikó-kertben, megkoszorúzták gróf Mikó Imrének, Erdély Széchenyijének mellszobrát, majd emlékülésre került sor a Heltai Alapítványnál.
Hétfő reggel katonai tiszteletadással vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját a budapesti Kossuth téren. Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. Ezt követően Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes megnyitotta az emléknap ifjúsági programjait a Magyarság Házában. Délután fél öt után, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontját követően elültették az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten.
A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel a magyar Országgyűlés kinyilvánította, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A két évvel ezelőtt elfogadott jogszabállyal Magyarország megerősítette elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett.
A trianoni szerződés következménye: Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyékből kapott területeket. A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada került az új határokon túlra. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az 1938-as első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és Székelyföldet, majd Jugoszlávia 1941-es német megszállása után a Délvidéket. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét határai közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a fasiszta Németország oldalán. A világégést és ismételt háborús vereséget követően 1947. február 10-én írta alá Magyarország az újabb párizsi békét, amely lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.
-------------------------------------------------------------------------------
GYERTYÁNCSEMETÉT ÜLTETTEK AZ ÖSSZETARTOZÁS ÉS HELYTÁLLÁS JELKÉPEKÉNT
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében hétfő délután öt órakor, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján, félszáz ünneplő személy gyűlt össze a kolozsvári Mikó-kert elején, ahol Szilágyi Mátyás, Magyarország főkonzulja mondott megemlékező beszédet. Vázolta gróf Mikó Imre életútjának legfőbb érdemeit, az erdélyi közszolgálatért tett erőfeszítéseit gazdasági, oktatási, tudományos és társadalomszervezési téren. Ezt a szellemiséget kell megismernünk és terjesztenünk a jelen és jövő építésében, éltetve az üzenetet, amely szerint a külhoni magyarok a közös nemzet részét képezik. Ilyen tudatban kell keresnünk a kölcsönös megértést, az együttműködést, az igazi partnerséget országunkban a többségi nemzettel, az autonómia kivívása érdekében – mondta a szónok.
Ezután a Nemzeti Összetartozás Napjának jelképeként egy hároméves gyertyáncsemetét ültettek el, amely Wass Albert üzenetét idézi, aki szerint az erdélyi embernek ilyen, viharban meghajló, de nem eltörő, utána pedig kiegyenesedő gerincűnek kell lennie. Az ünnepélyes faültetés után a főkonzulátus, a KIFOR, a MIT és az EMNP képviselői megkoszorúzták gróf Mikó Imre mellszobrát. Végezetül a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványnál Tóth Szilárd egyetemi adjunktus tartott előadást Trianon, a mítosz és a valóság között címmel. (Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 5.
Megemlékezés a trianoni békeszerződés aláírásáról
Nemzeti összetartozás napja
A nemzeti összetartozás napján a trianoni békeszerződés aláírásának napjára – 1920. június 4-re – emlékeztek magyarországi helyszíneken és külhoni magyarlakta településeken.
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja.
A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett.
Reggel helyi idő szerint nyolc órakor katonai tiszteletadással vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját a budapesti Kossuth Lajos téren. Délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg az emléknap ifjúsági programjait a Magyarság Házában; a rendezvényen külhoni és magyarországi fiatalok vettek részt.
Délután (romániai idő szerint) fél hat után, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontját követően elültették az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint az anyaország határain túl Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten.
Este a József Attila Színházban díszelőadáson Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című darabját mutatták be. Nyugati Jelen (Arad)
2012. augusztus 21.
Átadták a Külhoni Magyarságért Díjat
Az idén kilenc határon túli magyar szervezet és személyiség kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adott át az augusztus 20-i állami ünnepen hétfőn, a Parlament Delegációs termében. Erdélyből a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Magyar Ifjúsági Tanács és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség részesült elismerésben.
Semjén Zsolt ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a díjazottak az egyetemes magyarság megmaradását szolgálják, tevékenységük példaként szolgál. Munkájukat a magyarság mellett az egész emberiség érdekében végzik.
„Nekünk, magyarországi politikusoknak példát adnak magyarságból és megmaradni akarásból” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. A kormányfő által odaítélt Külhoni Magyarságért Díjat 1995-ben hozták létre a Kisebbségekért Díj tagozataként, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett.
A Külhoni Magyarságért Díjat a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyek és szervezetek kaphatják.
A hétfői ünnepségen a horvátországi Csúzán működő Csárdás Ifjúsági Tánccsoport nevében Fica János elnök vette át a kitüntetést azért a szerepért, amelyet a tánccsoport a drávaszögi néptánchagyomány felelevenítése, ápolása és a horvátországi magyarság közösségi életében játszik.
A jelenleg mintegy 2300 árva nevelésével és oktatásával foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány nevében az alapító Böjte Csaba édesanyja, Böjte Julianna vette át az elismerést.
Gulácsy Lajos református püspök, a kárpátaljai magyarság fennmaradása, a református egyházközösség vallási, karitatív és oktatási életének szervezéséért kapta meg a díjat.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) kisiskolásoknak szóló folyóirata, az ötezer példányban megjelenő Irka című gyermeklapnak odaítélt díjat Punykó Mária főszerkesztő vette át. Az egyetlen kárpátaljai gyermeklap évente átlagosan öt alkalommal jelenik meg.
Karna Margit délvidéki színművész öt évtizedes munkásságáért kapta meg a díjat. Karna Margit 1988-as nyugdíjba vonulásáig a szabadkai Népszínház meghatározó egyénisége volt, a „szép beszéd királynőjeként” is emlegették.
Az 1868-ban megalakult legrégebbi vajdasági magyar kultúregyesület, a Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ a magyar kultúra, a zene, a tánc és az ének hagyományainak ápolásért részesült a díjban, amelyet az intézmény alelnöke, Valka Károly vett át.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) kitüntetését Bozsó Imre Lehel elnök vette át a romániai magyar ifjúsági szervezeteket összefogó ernyőszervezet nevében.
A 22 éve, 1990 januárjában megalakult Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, az erdélyi városban tanuló magyar hallgatók érdekvédelmi szervezete. Célja az önálló magyar orvosképzés elérése is Marosvásárhelyen. A szövetség nevében Hlavathy Katalin elnök vette át a díjat.
Posztumusz kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat Szénássy Zoltán, a 86 éves korában tavaly elhunyt révkomáromi gimnáziumi tanár, helytörténész. Az elismerést ifj. Szénássy Zoltán vette át.
Az ünnepségen részt vett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. A határon túli magyar politikusok közül Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke vett részt a díjátadón.
MTI
Krónika (Kolozsvár)