Erdélyben Székelyföldhöz hasonlóan talán csak Kalotaszegen alkot a magyarság egységes tömböt. A több mint negyven települést Trianon óta a mindenkori román hatalom igyekezett elrománosítani. Az 1989-es fordulat utáni években sorra alakultak az egyesületek, Bánffyhunyadon a Kós Károly Kulturális Egyesület, Kalotszentkirályon az Ady Endre Kulturális Egyesület, Kőrösfőn a Rákóczi Kulturális Egyesület. Két éve bejegyezték a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületet, melynek célja a kalotaszegi magyarság kulturális életének fellendítése és összehangolása. Sorra emlékeztek meg olyan történelmi személyiségekről, mint Kájoni János, Vasvári Pál, Gyarmathy Zsigáné, Ady Endre, Kós Károly és Ravasz László. Idén elkészült hat kalotaszegi település címere és zászlója, ebből négyet már fel is avattak olyan önzetlen emberek segítségével, mint Okos Márton, Pécsi L. Dániel vagy Petrás Mária. Az egyik ilyen ünnepség a 240 lelkes Zsobokon volt, ahol ekkor felavatták a Bethesda Gyermekotthon új iskolaépületét, a vadonatúj malmot és sütödét, majd Csiha Kálmán püspök felszentelte a falu címerét és zászlaját, amelyet ingyen készített el Pécsi L. Dániel budapesti jelképtervező. Okos Márton, a Mocsáry Lajos Alapítvány irodavezetője bejelentette, hogy idén az Erdélynek járó Mocsáry-díjat Molnár János és Molnár Irma lelkipásztor házaspárnak ítélték oda azért a munkáért, amit Zsobokon végeztek. Másnap Csucsán leleplezték Petrás Mária Budapesten élő csángó szobrász alkotását, amely a csucsai református templom falát díszíti. /Péntek László: Zászlók, címerek, kopjafák Kalotaszegen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 20./

Petrás Mária diószéni csángó család sarja, román emberhez ment feleségül. Brassóban a népi művészeti iskolában is tanult. 1989-re testvérei már Erdélybe költöztek, őt is hívták Sepsiszentgyörgyre, meg is érkezett, majd egy csángó csoporttal Budapestre ment Domokos Pál Péter köszöntésére. Felfigyeltek rajzaira és a Nemzetközi Előkészítőbe került, ahonnan felvételizett az Iparművészeti Főiskolára. 40 évesen kiváló eredménnyel nyerte el a diplomát, kitüntetéssel végezte az ezt követő egy éves mesterképzőt. Petrás Mária Budapesten letelepedett. Budán, a Szentháromság téren nemrég megnyílt tárlata a 25. Munkái templomokban is megtalálhatók: Bükkzsérc, Epöl, Csucsa, Magyarvalkó, Kőrösfő, Jegenye, Kémer és Déva. Szülőfaluja templomának is felajánlotta egyik munkáját, de az ottani papok nem tartottak rá igényt. /Sylvester Lajos: Csángó művész Budapesten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 6./

"Széman Péter főorvos kezdeményezésére egy csoport kárpátaljai orvos látogatott el szűk családjával Szilágysomlyóra. E sokat próbált, nehezen élő emberek kikapcsolódása, pihenése, volt a cél. A vendégek elmondták, közülük sokan már fél éve nem kaptak fizetést - kit szülei segítenek, ki orvosi hivatása mellett kénytelen mellékesen árucserével foglalkozni; mások még az árvíz nyomait takarítják mai napig is. A vendégek megismerhették Kraszna, Csucsa, Bánffyhunyad, Kolozsvár, Zilah, Zsibó, Mojgrád nevezetességeit. Kolozsváron a Farkas utcai templomban orgonakoncertet is hallgathattak. - A vendégek jelenlétében a helyi születésű dr. Andrasofszky Barna gyermektüdőgyógyász főorvosnak (aki a MET elnöke és számos magyar és külföldi kitüntetés tulajdonosa) átnyújtották a Szilágynagyfalu díszpolgára oklevelet, valamint a Szilágysági magyarok sorozat első díszoklevelét. Ezzel a sorozattal kívánunk emléket állítani minden Szilágyságban élő vagy onnan elszármazott magyarnak, aki munkásságával jelentősebb érdemeket szerzett, és aki sokat tett szülőföldjéért. /Széman Rózsa (Szilágysomlyó): Kárpátaljaiak Szilágysomlyón. Kiosztották az első Szilágysági magyarok díszoklevelet. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./"

Csucsa már csak öt magyar lelket számlál, ennek ellenére Csucsán is megemlékeztek az 1848-49-es forradalomról, szabadságharcról. A Kalotaszegi Református Egyházmegye nőszövetsége és a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület által szervezett rendezvény a csucsai református templomban kezdődött. Pásztor Jánosné lelkipásztor, a magyar református nőszövetség országos elnöke tartott előadást Bemről és Czetz Jánosról, a legfiatalabb negyvennyolcas tábornokról. Alföldi László magyar főkonzul beszéde után a zsoboki egyházközség kórusa énekelt, és megkoszorúzták a két fentebb említett tábornok tiszteletére készített emléktáblát, melyet egy éve helyeztek el az újjáépített templomban. /(péntek): Apadó közösség ünnepe. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

Hagyományos újévi fogadást tartott Nagyváradon, jan. 6-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Tőkés László püspök hangsúlyozta: egy pinceteremből indultak e fogadások, később a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban tartották meg, hogy most méltó helyen, a püspöki palotában ülhessék meg az újesztendő első magyar közéleti eseményét. A püspök felolvasta Orbán Viktor ünnepi köszöntőjét is, majd Tempfli József római katolikus megyéspüspök beszédében szóvá tette az egyházi ingatlanok ügyét. Hivatalosan is megnyitották az idei Ady Endre emlékévet. Tavaszy Hajnal könyvtáros a költőről való megemlékezés közigazgatási határok nélküli voltára hívta fel a figyelmet: Nagyvárad, Érmindszent, Zilah és Csucsa is bekapcsolódtak a rendezvényekbe. /(Balla Tünde): Újévi fogadás a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./

Máj. 11-én Bánffyhunyadon a Transilvania Ökoklub, a Kalotaszegi Kistérségfejlesztési Egyesület és a Vermonti Fenntartható Fejlesztési Intézet szervezésében nagyszabású térségfejlesztő fórumra került sor. A munkaértekezlet egyik tétje az USAID által területfejlesztési célra felajánlott 5000 dollár további sorsának eldöntése volt. Az értekezleten a 12 község és egy kisváros (Bánffyhunyad) küldöttei munkacsoportokat hoztak létre. Bánffyhunyad két kategóriában is elnyerte az egyenként ezer dolláros pálmát: 1. turisztikai és törvényismereti dokumentációs központ épül, és 1000 dollárt kapott a város arra, hogy a szemétgödör létrehozásának megvalósíthatósági tervét kidolgoztathassák. A megmaradt, támogatást Jósikafalva, Reketó és Csucsa (Gyalu) kapta. Jósikafalván a sípálya korszerűsítésére, Reketón két turisztikai létesítmény (menedékház) felújítására, Csucsán (és Gyaluban) turisztikai ismertető táblák elkészítésére fogják fordítani a támogatásokat. /Szabó Csaba: Sikeres kalotaszegi területfejlesztési fórum. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

"A román kormány anyagi támogatásban részesíti - többek között - Kolozs, Szilágy és Fehér megyék árvízsújtotta településeit. Kolozs megyében négy község gazdái részesülnek segélyben: Pecsétszeg, Csucsa, Kajántó és Mócs. /(balázs): Állami segély árvízsújtotta településeknek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./"

"Négy halálos áldozatot követeltek és hatalmas anyagi károkat okoztak a múlt héten a nagy esőzések nyomán keletkezett áradások. A heves nyári zivatarokat követő árvizek az ország területének felét kitevő 19 megyében - Olténiában, Havasalföldön, Moldvában és Dobrudzsában - különösen súlyos károkat okoztak. Az országban hatvan falu és város, hatalmas kiterjedésű termőföld került víz alá. Tetemes károkat okozott az időjárás Erdélyben is, különösen Hargita, Maros, Kolozs és Fehér megye területén. A hét végén az erdélyi területeken négyzetméterenként átlagosan 25-30 liter csapadék esett. A belügyminisztérium szombati jelentése szerint Csucsa mellett két megyei utat rongált meg az árvíz, három hektár termőföld pedig víz alá került. A hét végi esőzések nyomán több ház fél méternél magasabb vízben állt a Fehér megyei Metesden. Aranyosbányán a felhőszakadások következtében földcsuszamlás fenyegeti az egyik hidat. /Víz alatt a fél ország. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./"

"Az Ady-emlékév zárórendezvényét Csucsán tartották meg nov. 24-én a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében. Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László püspök igehirdetésében beszélt Csoóri Sándor Csucsa hanyatlásáról szóló esszéjéről. Csoóri azt írja: újra és újra remény nélküli kétségbeesés fogja el a szívét, valahányszor áthalad Csucsán. Ady Endre emlékét fölfalta Octavian Goga, s meg kell akadályoznunk, hogy Goga végleges győzelmet arasson Ady felett. Megrendítőek voltak Ferencz László kőrösfői esperes szavai. "A Királyhágót átlépve ez az első református templom. Emlékeztet múltunkra, a hajdan itt élt népes gyülekezetre. Azóta minden megváltozott. A templom büszkén, szépen és fehéren megmaradt. Utolsó harangozója meghalt nemrégiben. Román pap temette el. (...) Azt szeretnénk kifejezésre juttatni, hogy itt vagyunk, és meg akarunk maradni. Megtartani szép kicsi templomunkat. Évente két-háromszor összegyűlünk itt. Kalotaszegi hívek áldozatának köszönhetően tudtuk felújítani a templomot. Kézimunkákat is ajándékoztak, hogy szebb legyen a csucsai templom, hogy megmaradjon és emlékeztessen. Van egy bucsai egyháztagunk, aki oroszlánrészt vállal minden munkában. Ő gondnok, harangozó, ügyintéző egy személyben. Tököli Szőke György több mint 50 esztendeje lakik párjával ezen a vidéken. Kisebbségi sorsban megmaradt magyar reformátusnak, vállalja részét a munkában" - mondta az esperes. /Tóth Hajnal: Megtartani templomunkat. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 26./"

"Kós Károly születésének 120. évfordulóján Budapesten, a Petőfi Múzeumban kiállítás nyílt rendkívüli életművéről. A budapesti Állatkert pavilonjai, a zebegényi, az óbudai, a csucsai, a kolozsvári Monostor utcai templom, a kolozsvári magyar színház, számos sepsiszentgyörgyi épület, köztük a Székely Nemzeti Múzeum, a református iskola, a sztánai Varjúvár s még számtalan lakóház, középület tervrajza - hozzájuk a megvalósult építmények fényképe. Újság- és könyv-címlapok, plakátok, grafikák saját építész szakírói, művelődéstörténeti, szépirodalmi könyveihez és más szerzők: Nyírő József, Tamási Áron, Gulácsy Irén, Móricz Zsigmond, Áprily Lajos műveihez. Plasztikák, plakettek, levélpapírok, épület- berendezések, lapalapítások, művészcsoportok létrehozása... Szerteágazó életmű. Erdélyben csak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum őriz jelentősebb részt a hagyatékból. Innen eredeti anyagot nem sikerült szerezni, az ott készült fotókkal helyettesítik azokat. Amikor Kós Károly sztánai házát feldúlták (1944-ben), megsemmisült művészi munkásságának jelentős része. /K. M.: Az erdélyi polihisztor emlékkiállítása. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 15./ "

"A múlt hét végén a kalotaszegi Zsobokon megtartott szórványkonferencián többek között részt vett Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke, és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány (AKA) irodavezetője. Pomogáts Béla elégedetlen azzal az összeggel, ami a rendelkezésükre áll - ez az idén 1 milliárd forint. Ezen kívül az IKA a kézbesítője ama 1,2 milliárd forintnak, amit azoknak a határon túli magyar családoknak folyósít a kormány oktatási támogatásként, akik egy vagy több gyereküket magyar iskolába járatják. A tavaly az erre szánt egy milliárd forintból 800 ezret ugyancsak a pályázók kaphattak meg, mert csak minimum két magyar iskolás gyerek esetén folyósították a 20 ezer forintos támogatást, és ezt a magyar igazolvány meglétéhez kötötték, viszont az igazolványok átvétele, beszerzése igen nehézkesen haladt. Mivel az idén a támogatás megszerzéséhez nem kell majd magyar igazolvány, és egy gyerek után is jár a juttatás, Pomogáts szerint kb. 2 milliárd forint kell majd ahhoz, hogy minden jogosult hozzájuthasson a 20-20 ezer forinthoz. Az elnök azt is elmondta: "A kormányváltás előtt elszabadult a pályázás. Az Orbán- kormány utolsó időszakában olyan pályázatokat hagyott jóvá, amelyekről világosan tudtuk, hiszen én akkor is kuratóriumi tag voltam, hogy az összeg magánzsebekben fog kikötni. Azt még meg tudtuk akadályozni, hogy egy felvidéki magánszálloda építésére valaki 50 millió forintot kapjon, de azt már nem, hogy 80 millió forintot utaljunk ki egy erdélyi sajtó- és könyvterjesztő hálózatra, és nyilvánvaló, hogy ez a pénz magánzsebbe vándorolt." Az idei 1 milliárd forintos keretnek a 66-68 %-a fölött a határon túli alkuratóriumok rendelkeznek. A HTMH (Határon Túli Magyarok Hivatala) jövőre 2-3 milliárd forintos támogatást kér majd a külhoni magyarok támogatására. Az IKA elnöke az idén is kiemelten fontos feladatnak tekinti az erdélyi templomok építését. Csíkszeredában római katolikus katedrális épül, azzal a távlati céllal, hogy talán püspöki székesegyház lesz Csíkban, e nagy méretű templom befejezése érdekében Pomogáts levelet írt Medgyessy Péter miniszterelnöknek, hiszen kb. 100 millió forint kell e célra, és ez elvinné a központi IKA-alapnak majdnem a felét. Pomogáts Béla rendkívül fontosnak tartja azt, hogy például Románia uniós csatlakozásáig az anyaország kedvező helyzetbe hozza, megerősítse az erdélyi intézményeket, hogy azok képesek legyenek részt venni az uniós pályáztatási rendszerben, ahol önerőre is szükség van. Emlékeztetett arra is, hogy a nyugat-európai kisebbségi régiók (pl. két belgiumi német falu, a dél-tiroli osztrákok stb.) igen jelentős összegeket kaptak az uniós alapból, és ez úgy volt lehetséges, hogy életképes projektjeik, intézményeik voltak. Arra is utalt, hogy a határon túlra jutó 6-7 milliárdos támogatásnak az IKA csak egy részével rendelkezik, tehát figyelni kell az Apáczai Közalapítványra, az Új Kézfogás Közalapítványra, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumára, ezekkel a közeljövőben együttműködik majd az IKA. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány (AKA) irodavezetője jól dokumentált beszámolót nyújtott át a zsoboki konferencia résztvevőinek, amelyben nyomon követhető az AKA története, a főbb célkitűzések. Az 1999-ben létrejött közhasznú szervezet eddig 3,1 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg, a benyújtott 1236-ból 654 pályázatot ítélt életképesnek. Főleg a felsőoktatást, a szakképzést támogatta. Mivel a zsoboki konferencia témája a szórványmagyarság helyzete, jövője volt, Csete Örs erre a pászmára koncentrált. 2001-től az AKA évente 5-5 millió forintot juttatott hat erdélyi szórványközpontnak. Viszont Csete Örs jelezte: 2003-ban már nem tartozik feladataik közé s szórvány támogatása. Ezenkívül eddig hét ingatlanvásárlást, -építést támogattak Segesváron, Szamosújváron, Aradon, Válaszúton, Széken, Gyimesfelsőlokon és Temesváron. Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján és Felvidéken 86 szórványóvodát támogattak. A Magyarok - Határok Nélkül program keretében a nyugati magyar szórványokhoz juttattak ki magyar tanárokat, nyelvápoló táborokat szerveztek a kint élő gyerekek számára. 2003-ban a következő területeket támogatják: számítástechnikai jellegű pályázatokat, a szakképesítési alapból a középiskolai szakoktatást támogatják; a felsőfokú oktatás terén pedig a gyakorlati képzésre vonatkozó pályázatoknak van esélyük. Az AKA idei kerete 1,2 milliárd forint. /(Máthé Éva): Magyar közalapítványok beszámolója. Kevés a fóka, sok az eszkimó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./ Zsobok 320 lelkes, színmagyar református falu. Szórványközpontja, a benne 1994 óta működő Bethesda Gyermekotthon a maga nemében egyedülálló, ahol a 115 gyerekből 54 állandó lakó (árva vagy szegény családból származó, elhagyott gyerek), a többiek az iskolai év idején olyan falvakból érkeznek az iskolába, bentlakásába, ahol nincs magyar tanítás. A kastélyszerű új épület németországi református támogatással készült. Jelenleg az öregek otthonát építik, ahol a 18. életévüket betöltő, a zsoboki otthonban nevelkedett fiatalok dolgozhatnak, lakhatnak majd - ha erre igényt tartanak. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia - idei tanácskozását Zsobokon, a Bethesda Otthonban szervezte meg. A téma: A rehabilitációs programok esélyei a romániai és a kárpát-medencei szórványokban. Pomogáts Béla szerint a szórvány felkarolását nem lehet tovább halasztani. A 20. század megtépázta a magyar nemzetet, társadalmat. Trianont még mindig nem dolgozta fel a nemzet, s most igen káros az, hogy "a határon túli magyarság ügye, a nemzetpolitika a pártpolitika részévé vált, pártérdekek alá rendelődött". A budapesti Teleki László Intézettől származó adatokat ismertette Pomogáts: a legutóbbi felmérések szerint a világon alig több mint 13 millió magyar él, 77,1 százalékuk Magyarországon, 2,6 millió a Kárpát- medencében, 1,72 millió Nyugaton. A magyarság 13,9 %-a, 885 ezer fő abszolút szórványban él, olyan településeken, ahol magyar oktatás már nincs, legfeljebb az egyház jelent még megtartó erőt. Viszont ha azokat is szórványmagyaroknak nevezzük, akik egy településen belül kisebbségben élnek a Kárpát-medencében, akkor kb. 1,1 millió az itt szórványban élők létszáma. Hozzájuk adódik a nyugati diaszpóra - 1,72 millió egyén. A leggyorsabban a nyugati diaszpóra épül le. Erdélyben is drámai a szórványban az asszimiláció. A szórvány ügye nemzetstratégiai tétel kell hogy legyen, amit a magyar kormánynak, a határon túli politikai és civil szervezeteknek együttesen kell felkarolniuk. A konferencia célja a problémák felleltározása volt. Vetési László az erdélyi református szórványgondozói szolgálat vezetőjeként konkrét példákkal ecsetelte, mennyire elszigetelődtek az egyes kis magyar közösségek, hogy sok helyütt az alkoholista lelkészek sem jelentenek már számukra mentsvárat, bár "az egyház az utolsó hajszálér-hálózat, mely egymáshoz kapcsolja a szórványmagyarokat". (Pusztakamarást említette, ahol az iskola után felszámolódik az egyház is.) Az erdélyi református 550 anyaegyházból 195-ben 300 alatt van a hívek száma. A lelkészek körében a felkészületlenség, az improvizáció terjed. Majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi szórványmagyarok 48 %-a városokban él, velük senki sem foglalkozik. Lépcsőzetes, gyakorlati tervnek kell készülnie ezzel kapcsolatban. A lehető legsürgősebben 300 pedagógusnak és 300 lelkésznek azonnali, folyamatos támogatást kell nyújtani, különben sok kisközösség egy- két év alatt eltűnik. A Sapientia Egyetem valószínűleg keretet biztosít majd e programnak, amely felkészítést is jelent. Szilágyi N. Sándor nyelvész-professzor az asszimiláció, a szórvány kifejezések pontos meghatározására vállalkozott. Statisztikai felmérések alapján mondotta: Romániában 27 ezer falusi magyar ember él olyan településen, ahol a magyarok részaránya nem éri el a 10 %-ot, és 139 ezer olyan városlakó van, ahol ez az arány 11-20 % között mozog. A két utóbbi népszámlálás között, tíz év alatt hivatalosan 13 százalékos volt a magyarság apadása. Péntek János nyelvész-professzor Zsobok példáját emelte ki. Nem hangzatos mondatokra, hanem egyéni cselekvésekre, nyelvi rehabilitációra van szükség. Szerinte a nyelvvesztés bármikor visszafordítható folyamat, csak meg kell találni a módját, a felelősét - egy-egy közösségen belül. Foggal-körömmel meg kell tartani az iskoláknak legalább az alsó tagozatát, mert az iskola nélkül maradó falu felmorzsolódik. Felhívta a figyelmet a lakótelepi szórványra, ahol a nyelvvesztés igen komoly méreteket ölt. Sok településen a "megfélemlített nyelvhasználat" áll fenn, ezt a kifejezést néhai Szabó T. Attila professzor alkotta meg. (Rád szólnak: ne beszélj magyarul!) Ez frusztrált lelki állapothoz vezet, és igen nagy mértékben járul hozzá a kivándorláshoz. Péntek János a szórványközpontok körének a kibővítése mellett szállt síkra. Több előadó utalt arra, hogy 30-50 ilyen újabb központra lenne szükség. Halász Ferenc, a temesvári Bartók Béla Líceum volt igazgatója a bánsági helyzetet elemezte. A magyarok részaránya Temes megyében jelenleg 7,58 %. Minden településen kisebbségben élnek (már ahol jelen vannak). Az utóbbi időben megkezdődött a fakultatív magyar nyelvoktatás ott, ahol erre igény van, ez már több mint 300 gyermeket érint. Még egyelőre 23 óvodában és 17 általános iskolában, és 1-2 középiskolában folyik magyar oktatás is (a Bartók Béla Líceumban csak magyar nyelven tanulnak). Az utóbbi időben beindult Élő kapcsolat nevű program keretében családonként keresik fel a magyar kisközösségeket. Mint mondotta: a Bánságban a vegyes házasságok 90 %-ában a gyerekek nem tudnak már magyarul. Pozitív jelenség, hogy szegedi támogatással táncházmozgalom indult be. Halász Ferenc sérelmezte, hogy az Apáczai Közalapítvány szórványtámogatása megszűnik. Dáné Tibor Kálmán az EMKE országos vezetősége nevében figyelmeztetett arra, hogy elsősorban az egzisztencia-teremtéssel, a szórványban élő vállalkozók támogatásával, megerősítésével kellett volna oda hatni, hogy megmaradjanak a magyar kisközösségek. A jelenleg "futó" programok kapcsán javasolta: ne csak nyelvőrző táborokat szervezzenek az illetékesek, hanem tehetséggondozást is vállaljanak - tematikus, festészeti, zenei, informatikai táborokat létesítsenek a szórványban élő gyermeknek. Pillich László, a kolozsvári Heltai Alapítvány elnöke statisztikai felmérések alapján, térkép segítségével vázolta az erdélyi korridor elméletet, mely szerint Szatmárnémetitől Sepsiszentgyörgyig egy folyosó mentén helyezkedik el a hazai magyarság, mely gerincének fő csigolyája Kolozs megye, Kolozsvár, ahol 17 %-ra süllyedt a magyarság részaránya. Márpedig ha ez a csigolya kihull, akkor a gerinc kettétörik, két enklávéba szorul be a magyarság. A Kolozs megyei magyar gyermekek 10 %-a nem magyarul kezdi az iskolát, 20 %-uk románul végzi a 8. osztályt, és 50 %-uk románul érettségizik - sorolta a szórványosodás adatait. Somai József, az Iskola Alapítvány elnöke eredményeiket sorolta, amelyek - mint mondotta - nem látványosak, de például a Zsil völgyében, Óradnán, és másutt is sok helyen támogatni tudták az ingázó tanulókat, ösztöndíjakat biztosítottak szegény sorsú, szórványban élő magyar gyerekeknek. A továbbiakban a vajdasági, burgenlandi, Beszterce- Naszód megyei magyar közösségek gondjairól, a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységéről, az óradnai, segesvári, hunyadi magyar közösségek, szórványközpontok sorsáról hangzottak el kiselőadások. A házigazda, a zsoboki Molnár Irma tiszteletes beszámolt arról, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége minden évben felvállal egy-egy ügyet, és azt kitartással támogatja. Most a megszűnő félben levő balázsfalvi magyar oktatást szeretnék megmenteni az enyészettől. Korábban a csucsai Ady-Boncza kastély szomszédságában levő református templomot festették le, újították fel, ahol 3 (!) református ember él. /Máthé Éva: Szórványgondok - magyar módra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./ "

"Közzétették a 2002-es népszámlálás Kolozs megyére vonatkozó végleges adatait. Kolozs megye lakossága 702 755 (az 1992-es népszámláláskor 736 301-et regisztráltak), ebből 472 622-en éltek városon (496 563). Az etnikai összetétel a megyében a következőképpen alakult: 79,39% román (77,59%), 17,40% magyar (19,85%), 2,82% roma (2,22%), 0,39% más nemzetiség (0,34%). Városi környezetben: 80,54 román (77,72%), 17,07% magyar (20,14%), 1,85% roma (1,65%), 0,54% más nemzetiség (0,49%). Városokra bontva: Kolozsvár - összesen 317 953 (328 602), ebből román 79,39% (75,65%), magyar 18,96% (22,78%), roma 0,95% (0,97%), más 0,70% (0,60%); Dés - összesen 38 437 (41 216), román 85,02% (82,73%), magyar 14,13% (16,56%), roma 0,67% (0,47%), más 0,18% (0,24%); Torda - összesen 55 887 (61 200), román 84,89% (84,34%), magyar 10,05% (11,62%), roma 4,84% (3,74%), más 0,22% (0,28%); Aranyosgyéres - összesen 26 823 (29 307), román 87,04% (86,05%), magyar 8,16% (9,68%); Szamosújvár - összesen 24 083 (26 277), román 79,90% (79,04%), magyar 16,97% (18,28%), roma 2,73% (2,18% ), más 0,40% (0,50%); Bánffyhunyad - összesen 9439 (9961), román 58,46% (56,45%), magyar 32,49% (35,83%), roma 8,97% (7,65%), más 0,08% (0,07%). A falusi lakosságra vonatkozó adatok: összesen 230133 (239738), román 77,01% (77,32%), magyar 18,09% (19,26%), roma 4,82% (3,39%), más 0,08% (0,03%). /Ö. I. B.: Hivatalos népszámlálási adatok. Települések etnikai összetétele. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16/ Kolozs megyében tíz év alatt a magyarság részaránya 2,45%-kal csökkent. A megye hat városában a mérleg negatív. A 74 község közül azonban hivatalosan 32-ben nőtt a magyarok lélekszáma. Ezek a következők: Ajtony, Kisbánya, Jósikafalva, Alparét, Bonchida, Buza, Alsókosály, Mezőcsán, Csucsa, Csürülye, Sinfalva, Doboka, Magyarfráta, Nagyiklód, Körösfő, Reketó, Magyargyerőmonostor, Meregyó, Havasnagyfalu, Szamosújvárnémeti, Magyarpalatka, Magyarpeterd, Récekeresztúr, Riska, Székelyjó, Kalotaszentkirály, Szépkenyerűszentmárton, Magyarszentpál, Szék, Tordatúr, Bálványosváralja, Révkolostor. /Ürömben öröm: "magyarosodó" falvak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./"

"Ady Endre születésének évfordulója előtt nov. 8-án idén is megemlékeztek a költőről Szilágylompérton a református egyházközség és az általános iskola rendezésében. A költő édesapja a belső- szilágysági faluból származott. Szilágylompért tavaly óta Ady zarándokhelyévé lett Érmindszent, Zilah, Csucsa mellett, miután felavatták a költő mellszobrát, s róla nevezték el az általános iskolát. A hálaadó istentiszteleten Szőnyi Levente lelkipásztor a költő istenes verseinek üzenetét értelmezte. Egyúttal a Sarmasági Művész Kör tagjainak munkáiból képzőművészeti kiállítást nyitottak meg. Népművészeti kiállításra is sor került. A versmondók vetélkedőjén több mint tucatnyi középiskolás lány vett részt. /Fejér László: Szilágylompérti Ady-nap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./"

Kelet-Európa-szerte egyedülálló helyzet alakult ki Romániában a kastélyok visszaszolgáltatása kapcsán: az egykori tulajdonosok leszármazottai több épületet is visszakövetelnek, a román állam azonban hallani sem akar arról, hogy a jelentős turisztikai látványosságként üzemelő intézmények magánkézbe kerüljenek. Visszakövetelik a csucsai Goga-kastélyt, bár 1946-ban Veturia Goga, a költő özvegye nyilatkozatot írt alá, amely szerint az ingatlant a román államnak adományozza. Hasonló helyzet áll fenn a törcsvári kastély, illetve a Peles-kastély esetében is: a román állam minden követ megmozgatna, hogy megtarthassa az ingatlanokat. A törcsvári kastélyt tavaly májusban adták vissza Habsburg Domokosnak, ugyanakkor Adrian Iorgulescu művelődési és vallásügyi miniszter egyezményt írt alá a tulajdonossal, hogy a kastély három évig múzeumként működhessen tovább. Az állam vissza akarja vásárolni a kastélyt. Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor szerint az államnak vissza kell adnia adni a kastélyokat is, azok nem képeznek külön kategóriát. Erdélyben több jelentős épület is visszakerült az örökösök tulajdonába. Horváth-Tholdi Péter például visszakapta a marosnémeti László-kastélyt, négy és fél évig harcolt a tulajdonáért, végigmenve az összes fokozaton. A keresdi Bethlen-kastélyt 2004 novemberében a Legfelsőbb Bíróság visszaadta ugyan, azóta húzódik az átadás, Bethlen Anikó reménykedik, hogy végre megkaphatja jogos tulajdonát. A zabolai Mikes-kastélynak már mindkét épületét visszakapták. Mikes Kata és két fia Ausztriából költözött haza, most intézik a helyreállítást. /Sándor Boglárka Ágnes: Felemás helyzet a kastélyok visszaszolgáltatása körül. Eckstein-Kovács: Nem szívesen, de muszáj visszaadni. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

Ha figyelembe vesszük, hogy a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is szórványban, a mára már magyarok nélkül maradt Sződemeteren született, hát a magyar kultúra napja kicsit a kultúra veszélyének napja is – jelentette ki Vetési László. A Kiket adott az erdélyi szórvány az egyetemes magyarságnak című vetített képes előadásában a szórványügyekkel foglalkozó református lelkész virtuális zarándoklatra hívta hallgatóságát. A magyar kultúrtörténet eme emlékhelyeinek egy része már elpusztult, java részük az enyészet útját járja. Marosillye. Bethlen Gábor fejedelem szülőhelye. A falunak már nincs magyar lakosa. Római katolikus temploma, református temploma elárvult, használatlan. Déva, Dávid Ferenc vallásalapító rabságának és elhalálozásának helye: romok. Egykor vár volt. Zajkány. Hunyadi János győzelmes csatájának helyszíne. Az emlékmű lerombolva. A piski csata emlékműve szintúgy. Alkenyér: magyar lakosa már nincs. A kenyérmezői csata emlékművén román nyelvű felirat méltatja Paul Chinezul érdemeit. Ez Kinizsi Pál lenne. Alsócsóra. Nincs magyar lakosa. Barcsay Ábrahám költő kúriájában ma a községháza székel, kriptáját kifosztották. Alvinc: Martinuzzi Fráter György barát kastélya romokban. Kemény Zsigmond író szülőháza viszonylag jó állapotban. De csak azért, mert nemrég költözött ki belőle az iskola. Magyarigen. Felsőcsernátoni Bod Péter lelkész, történetíró működésének, halálának helyszíne. Még vagy nyolc magyar él a faluban. A 187 magyar honfinak síremléke csak azért maradhatott meg épen és sértetlenül, mert a rendőrség udvarán áll. Ompolygyepűn – ahol ma már nem él magyar – az 1848-as emlékmű csak azért élte túl a viharos 20. századot, mert nincs rajta magyar felirat. Csombord. Példája annak, hogyan számolódik fel a magyar oktatás. Az egykori nagynevű gazdasági iskolának helyet adó Kemény-kastélyt most árverezi a helyi tanács. Bonchida. Bánffy Miklós író, hajdani külügyminiszter szülőhelye. Talán az egyetlen szerencsés műemlékmentési példa. Érmindszent, Ady Endre szülőfaluja. Két tucatnyi magyar, ha él még ott. Csucsa. Szintén Ady Endre. Ahol a költőre már semmi nem emlékeztet. Legalábbis magyar nyelven olvashatóan. Zsibó. Wesselényi Miklós báró szülőhelye. Kastélya pionírházként működött, ma ifjúsági házként használják. Kerlés, Cserhalom. A Szent László király körül kialakult legendakör szülőhelye. Magyarok: nulla. Cege. A Wass család kastélyát lerombolták, csak egy kis kúria maradt. Romos az is. A család sírjait feldúlták. Vasasszentgothárd, még mindig Wass Albert. Magyarok száma: nulla... Mi, az anyaország és a tömbmagyarság annak árán maradtunk meg, hogy ők, a szórvány felszámolódtak – vonta le a szomorú következtetést Vetési László. Beszélt a tömbmagyarság szórványmentő feladatáról is: az összefogásról, a testvértelepülési kapcsolatok fontosságáról. A kiaknázatlan lehetőségről. /Váry O. Péter: A szórvány a nemzet öregkora (A Magyar Kultúra Napja) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./

A Székely Hadosztály emlékezete (1918–1919) címmel kiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban augusztus 2-án, vasárnap. 1918-ban a Kolozsváron tartózkodó székely tartalékos tisztek toborozni kezdtek. 1918. december 1-jén az ágostonfalvi állomásról kigördült az első páncélvonat, amely székely önkénteseket vitt Kolozsvárra. Rajtuk kívül a demarkációs vonalon túlról visszavonuló nemzetőrök, csendőrök, hadapród-iskolások, tisztek képezték a hadosztály magvát, amely 1919 januárjában vette fel a Székely Hadosztály nevet. Az április 16-án három hadosztállyal megindult román offenzívával szemben mindössze tizenkétezer ember állt a védelmi vonalon Máramarosszigettől Csucsáig. A katonai vereség elkerülhetetlen volt. A fegyverletételi megállapodást április 26-án írták alá. A tisztikar és a legénység nagyobb része a brassói internálótáborba került, kisebb része tovább folytatta a szülőföld területi épségéért vívott reménytelen harcot. /Szekeres Attila: A Székely Hadosztály (Kiállítás). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./

Nádas és Körös völgyi, Ady-Goga túrával indult november 15-én a kolozsvári EKE Erdélyi kastélyok és várak című, négyrészesre tervezett tematikus túrasorozata. Magyarvista református kalotaszegi falu 1291-ben épült román stílusú templomának belső bútorzata és a díszítések is középkoriak, „Mózes széke” faragott, festett elemei 1400-ból, a feltárt freskórészletek is az 1500-as évek katolikus korszakából valók. A fából épített harangláb is 1760 óta áll eredeti formájában. Csucsán a kastélyt a Boncza család építtette, itt bonyolódott le Boncza Berta (Csinszka) és Ady Endre szerelmi idillje, mely házassággal végződött. Ady halála és Trianon után Boncza Berta felajánlotta Gogának a kastélyt, amit a költő megvásárolt. A Goga házaspárt a hegyoldalba épített mauzóleumban helyezték örök nyugovóra. A kastélykomplexumban működik a megye legnagyobb emlékmúzeuma. Pár éve a volt gazdasági épületben, az Ady házban volt még egy Ady szoba a költő személyi tárgyaival, kézirataival, no meg a Boncza kastélyból származó bútordarabokkal. Ma már a Goga múzeumban nem létezik semmi, ami Adyra utalna. Sebesváron már csak néhány fennmaradt vastag fal és az öregtorony emlékeztet az egykori végvárra. A gyalui kastély meglátogatására a prefektúra nem adott engedélyt a túrázóknak. /Dénes Gyula Zsombor: Erdély tájain – Kolozs megye kastélyai és várai túrasorozat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

December elseje nem feltétlenül gyásznap Erdővidéken és Baróton, hiszen a székely nép önszerveződésének példája, a Székely Hadosztály is ezen a napon született meg 1918-ban. A mintegy 649 tiszt és 12 000 honvéd tisztes helytállása a mai nemzedék számára is üzenettel bír – hangzott el december 1-jén a Bardoc-Miklósvárszék Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend és a Magyar Polgári Párt által a református templom előtt tartott megemlékezésen. Egyed István történész 1918 utolsó hónapjainak eseményeit ismertette. Az önvédelem céljából szerveződött a Székely Hadosztály. A Marosvásárhelyen és Kolozsváron Székely különítmény néven megalakult, majd Baróton és Erdővidéken tovább szerveződő hadosztály jelentős szerepet vállalt Kelet-Erdély védelmében, majd a csucsai és partiumi védővonal harcaiban. A Bardoc-Miklósvárszék Egyesület elnöke, ifj. Csiki Béla a Székely Hadosztály emlékét őrző szoborállításról szólt. Elmondta, a Nagybaconi Zsigmond László által kezdeményezett szoborállítás a jelenlegi magyar kormánynál nem talált támogatásra, így Blaskó János képzőművész tízmillió forintba kerülő alkotását még nem sikerült kiönteni. Csiki Béla reméli, hogy a következő évfordulón felavathatják a székely honvédek helytállásának emlékét őrző szobrot. /Hecser László: A Székely Hadosztály hősei előtt tisztelegtek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./

Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csupa csapás az élet – Egy budapesti kiállítás
Aki betekintett Budán a Szentháromság téren a Magyar Borok Háza dísztermébe, ahol 1998 őszén Petrás Mária kiállítása volt, elcsodálkozhatott azon, hogy 1965 óta ez a 25. tárlata. Jászberény, Érd, Párizs (csoportos kiállítás), Pápa, több ízben is Budapest, Déva, Pécs, Kecskemét, Mátrafüred, Gödöllő stb. Munkái megtalálhatók az alábbi templomokban: Bükkzsérc, Epöl, Csucsa (Czecz János), Magyarvalkó, Kőrösfő, Jegenye, Kémer, Déva. Utóbbit szülőfalujának, Dioszénnek szánta, de ismert okok miatt az ottani papoknak és a világi hatalom birtokosainak nincs szükségük az ő munkáira. Kiállításait neves személyiségek nyitják meg – egyébként Kő Pál tanítványa.
Kóka Rozália, a Magyar Művészeti Intézet osztályvezetőjének meghatározása szerint: „Földből égetett képeivel a moldvai magyarság középkori állapotban megrekedt, kilátástalan sorsát panaszolja." Továbbá: „Művészetének középpontjában az anyaság témája áll. Az »anonim szentté« magasztosult sokgyermekes csángó asszonyoktól a Szűz Máriáig számtalan változatban formálja meg az ANYÁT s az anyaság érzésének minden stációját a karácsonyéji boldogságtól a nagypénteki szenvedésig.
L. dr. Imre Mária néprajzkutató a gödöllői kiállítás műsorfüzetében írja: „Népéhez való hűségét jelzi, hogy első önálló munkáját, egy oltárt a dévai ferencesek kolostorának adományozta." (Ez az alkotás az, amelyik nem kerülhetett szülőfaluja, a Szeret menti Dioszén templomába.) „Madonna-változatai egyszerre szentek és profánok. Magukban hordozzák a földi édesanyák örömteli és fájdalmas életének sorsfordító életszakaszait... Kiemelkedően szépek a Fájdalmas Anyát bemutató faliképei." Húshegyi Gábor esztéta, egyetemi tanár: „Petrás Mária madonnái, piétái a szent és profán mesgyét követve átértelmeződtek és kaptak újabb jelentést. Következetes kettősségükkel tűnnek ki. Egyik a szakrális tematika azonos rétegű profanizálása, a figurális forma archaizálása, a másik, hogy a kompozíciók, a sémák akár a reneszánszra, a 15–16. századi Rabbiákra, a reliefkeretek akár a középkorra, illetve a historizmusra is utalhatnának. Ezt a kettősséget gazdagítja a Keleti-Kárpátokon túlról hozott ornamensvilág, az égetett anyag és annak polikrómiája, egy egyedi színkezelés (...)"
Petrás Mária Szentháromság téri decemberi kiállítása, égetett krisztusképei, domborművei kiskarácsonyt, nagykarácsonyt köszöntőek, de nem alkalomhoz kötöttek, az esztendő minden szakának maradandó alkotásai.
1999-ben Dévára hozza át gyűjteményes kiállítását. Sepsiszentgyörgyre nemcsak azért kell átkérni ezt az „anyagot", mert édestestvérei és ezek családja él itt, hanem azért, mert Petrás Marika az egyetemes magyarság egyik reprezentatív művészegyénisége.
Sylvester Lajos, Erdély.ma

Sérelemlista
Veszélybe került a kolozsvári Kétágú templom, időközben pedig negyven hellyel egészítette ki a román oktatási minisztérium a magyar diákoknak járó tandíjas helyek számát a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, miután az intézmény rektora elvett ugyanennyi helyet a magyar tagozattól – csak két magyarellenes intézkedés Romániából, ami az elmúlt két napban került be a különböző hírfolyamokba, s akkor még nem beszéltünk a kolozsvári Mátyás-szobor körüli táblaháborúról, a gyulafehérvári magyar rektor megveréséről, a csaknem nyolcezer egyházi és közösségi ingatlan visszaszolgáltatásának vontatottságáról, az autonomista Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése körüli bizánci gáncsoskodásról, a magyar megyék megszüntetéséről szóló komédiáról, a kisebbségi törvény megszavazásának elodázásáról, a szoborgyalázásokról, az emlékműrongálásokról, a házsongárdi temető háborgatásáról, az állami magyar egyetem ordító hiányáról, a polgármester által lebontásra ítélt marosvásárhelyi Kós Károly-épületről, a Tőkés László meggyilkolására buzdító kiadványról, az egykori Securitate magyarok körében (is) kifejtett mai aktivitásáról, a székely és partiumi önrendelkezés esélytelenségéről, a kulturális autonómia halogatásáról, a népszámlálási trükkökről, Székelyföld elrománosításáról, a kormánytag Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikertelenségéről, a brüsszeli Székelyföld-iroda elleni ágálásról, románok magyarellenes masírozásáról, de a felsorolást helyszűke miatt kénytelen vagyok berekeszteni.
Amikor az elmúlt napokban átautóztam egykori Tündérkertünkön, megpróbáltam száműzni e sérelmeket a gondolataimból. Hadd legyen pihentető az utazás, a fenyőillat, a transzilván táj.
Csucsa környékén már éppen Ady és Goga barátságát kezdtem elirigyelni, amikor kénytelen voltam rádöbbenni, nemcsak a magyarellenes intézkedések szaporodtak el, de egyik évről a másikra egész dombok, hegyek, erdők tűnnek el a Kőrös, a Maros vagy az Olt folyása mentén.
Kavicsbányákban porladnak el a kárpáti bércek, számlálatlanul lopják a fenyőt, a bükköt, a tölgyet, a követ éjszakánként nyugodtan alvó tolvajok, s mialatt Románia többi része megállíthatatlanul fejlődik, Erdélyben az elmúlt húsz évben kiépült ötven kilométernyi autópálya, a székelyföldi települések infrastruktúrája háborús időket idéz, s az emberek többsége jövőkép nélkül botladozik a mindennapi betevőért.
A múlt hét végén véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik eszmecseréjének előadói kifejtették: a román pártokban erős a hajlandóság arra, hogy a lakosság magyarellenes érzéseinek meglovagolásával próbáljanak maguknak támogatókat szerezni, ráadásul a romániai „politikai kártyajátékban” mindig a magyarok a Fekete Péterek. A romániai „ügyeletes ellenzék” mindig keményebben játssza ki a magyar kártyát, mint a hatalmon lévők, ráadásul szociológiai felmérések igazolják a román társadalomban szunnyadó, magyarokkal szembeni elutasítást.
Miután az előadáson az is elhangzott, hogy Románia és Magyarország viszonya nem vonatkoztatható el az erdélyi magyarság helyzetétől, kénytelen vagyok a fentebb csak nagy vonalakban összefoglalt sérelemlistára mutatni és megállapítani: az elmúlt húsz év mindenképp, de az azt megelőző évtizedek is azt bizonyítják, Románia képtelen megbecsülni a Trianonnal ölébe hullajtott Erdélyt, az ott élőket, a transzilvanizmus értékeit.
A jelek szerint Bukarestnek csak az erdélyi altalaj és a térség különböző erőforrásai a számottevők, míg a románokból a mindennél erősebb birtoklási vágy (és az orvul szerzett zsákmány miatti lelkiismeret-furdalás) csalja elő a magyarellenességet. E támadásokat azonban tovább tűrni nem lehet. Az eddigi viszonyrendszer (az Európai Unió, a NATO) nem bizonyul elegendőnek a románok észre térítéséhez, de ősszel Traian Basescu államfő Budapestre látogat. El kell mondanunk neki: többé nem vagyunk Fekete Péterek!
Melyik nemzet visel még el ennyi sérelmet? Magyar Hírlap

Elhunyt Pálfi Mózes Zoltán RMDSZ-képviselő
Hétfőn este a kolozsvári 1-es számú sebészeti klinikán elhunyt Pálfi Mózes Zoltán RMDSZ-es parlamenti képviselő. A politikus két hete kórházban feküdt diabetikus kómában.
Pálffy Mózes Zoltán 1943-ban született Kolozsváron, két gyerek apja volt. 1989-ig meteorológusként dolgozott a kolozsvári repülőtéren, 1990-től az RMDSZ tagja. 1996 és 2004 között a szövetség megyei tanácsosa, 2004 és 2008 között a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. A 2008-as parlamenti választásokon képviselői mandátumot szerzett, a Honvédelmi, közrend és nemzetbiztonsági szakbizottság tagja volt. „Az erdélyi magyar közösség iránti elkötelezettsége példaértékű marad mindannyiunk számára” – fogalmazott részvétnyilvánításában Kelemen Hunor szövetségi elnök. Pálffy Mózes Zoltánt a Kolozs megyei Tordaszentmihályon temetik el.
Halálával megüresedett a Kolozs megyei 9-es számú képviselői egyéni választókerület. A Mócvidék egy részét, Csucsát és környékét magába foglaló kerület mandátumát mindössze 1825 szavazattal, a voksok viszszaosztásával szerezte meg a szövetség jelöltje, aki a negyedik helyen végzett. Első helyen a Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelöltje, Minodora Luca állt, aki a voksok több mint 44 százalékát gyűjtötte be.
Máté András Kolozs megyei RMDSZ-elnök a Krónika kérdésére elmondta, a procedúra szerint a házelnöknek kell értesítenie a kormányt a megüresedett mandátumról, amelynek három hónap áll rendelkezésére, hogy kiírja az időközi választásokat. A törvény értelmében, amennyiben erre még több mint egy évvel a jövő évi parlamenti választások előtt sor kerül, akkor megszervezik a voksolást, magyarázta a jogászvégzettségű parlamenti képviselő. Hozzátette, az RMDSZ mindenképp állít majd jelöltet az amúgy román többségű választókerületben. Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője úgy nyilatkozott, hogy az időközi választásokat még december előtt meg kellene szervezni. Elmondta, a Szociálliberális Unió (USL) egyetlen jelöltet állít, később döntenek arról, hogy ez melyik párt soraiból kerül ki.
Krónika (Kolozsvár)

Kötet a Székely Hadosztály történetéről
Az egykori Székely Hadosztály történetét feldolgozó kötetet ismertették pénteken Sepsiszentgyörgyön. A kötet megjelenésének hátterében az áll, hogy A Székely Hadosztály emlékezete (1918–1919) címmel történelmi tárgyú kiállítás nyílt 2009 augusztusában a Székely Nemzeti Múzeumban a nyíregyházi Jósa András Múzeum, a Veszprém Megyei Levéltár és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár közös tárlataként.
A kiállítás gondozóival – Nagy Szabolcs főlevéltárossal (Veszprém Megyei Levéltár) és Gottfried Barna főlevéltárossal (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár) történt egyeztetést követően jött az ötlet, hogy szülessen egy kiadvány is erről a témáról. A kiadvány finanszírozását a három megyei önkormányzat – Kovászna, Veszprém és Szabolcs-Szatmár-Bereg – vállalta fel, bár – mint a könyvbemutató szervezői emlékeztettek – a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei önkormányzat utólag nem tudta vállalni a támogatást.
A kötetet a baróti Tortoma Könyvkiadó jelentette meg A Székely Hadosztály emlékezete (1918-1919) címmel. A könyvről szóló ismertető felidézi: az Osztrák–Magyar Monarchia katonai összeomlása és a forradalmat követő kaotikus állapotok miatt kizárták az akkoriban szokásos hadkiegészítés eredményes gyakorlását. A fegyelem és a tiszti tekintély helyét a rendetlenség és az öntudatos tiszteletlenség vette át. Az erdélyi 38. hadosztály megszervezése is nehézségekbe ütközött mindaddig, amíg a Kolozsváron tartózkodó székely tartalékos tisztek fejéből ki nem pattant a székelyföldi toborzás ötlete.
November végén indultak toborzóútra, 1918. december elsején már ki is gördült az első páncélvonat az ágostonfalvi állomásról, amely a székely önkénteseket vitte Kolozsvárra. Mellettük a demarkációs vonalon túlról visszavonuló nemzetőrök, csendőrök, hadapródiskolások, tiszti különítmények, a korábban bevonultak képezték a hadosztály magvát, amely 1919 januárjában kapta a Székely Hadosztály elnevezést. Hónapokon keresztül szolgáltak hiányos fegyverzetben, szegényes felszereléssel az aktuális demarkációs vonalon a morális erőt felőrlő tétlenségre kárhoztatva.
Az április 16-án három hadosztállyal megindult román offenzívával szemben tizenkétezer ember állt egy, csak tábori őrsökkel megszállt védelmi vonalon Máramarosszigettől Csucsáig. A katonai vereség elkerülhetetlen volt – olvasható az ismertetőben. A Győrtelek, Kocsord, Mátészalka térségében a románokkal szemben megvívott ütközet után a Nyírségbe összevont erők helyzetét a tisztikar kilátástalannak látta. Megkezdődtek a fegyverletételi tárgyalások. A megállapodást Nyírbaktán írták alá április 26-án, a fegyverletételre Demecserben került sor. A tisztikar és a legénység nagyobb része a brassói internálótáborba került, kisebb része folytatta harcát a szülőföldért a vörösök oldalán, majd betagozódott a nemzeti hadseregbe.
Krónika (Kolozsvár)

Ady Endre hazatért – kéziratok, fotók a csucsai emlékházban
Be kell illeszteni az emlékhelyet a turisztikai útvonalakba
Ady Endre-emlékkiállítást nyitottak meg szombaton Csucsán a Boncza-kastélynak abban a melléképületében, amelyikben Ady Endre feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával élt.
A fotókat, kéziratokat tartalmazó kiállítás fontos megállója lehet az iskolai kirándulásoknak, a költő élete iránt érdeklődő turistának. A csucsai kastélyban Goga-emlékmúzeum működik, Boncza Berta ugyanis az első világháború után, már Márffy Ödön festőművész feleségeként eladta a birtokot Octavian Goga író-politikusnak. A melléképületben eddig szerény emlékháza volt Adynak, amelyet most a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum a kolozsvári Magyar Főkonzulátus kezdeményezésére modern emlékházzá alakított át. Az emlékház megerősítheti az erdélyi magyarság identitását, üzenete az lehet, hogy „itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk” – mondta a megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár),

Ady-emlékkiállítás: Csucsa Európa kulturális térképére került
Ady Endre és Octavian Goga barátsága, majd a két költő későbbi szembenállása hasonlít a magyar–román viszony alakulására, most azonban közös az emlékhelyük – jelentette ki Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szombaton a Kolozs megyei Csucsán, ahol Ady Endre-emlékkiállítást nyitottak meg.
A tárlat a Boncza-kastélynak abban a melléképületében nyílt, amelyben Ady Endre feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával élt. A tárcavezető kifejtette, amíg magyarok élnek a földön, addig Ady hivatkozási pont marad. Pilinszky Jánost idézte, aki szerint a legfontosabb magyar költő, akárcsak Baudelaire a franciáknál.
„Ennek a helynek az üzenete, hogy itt voltunk, itt vagyunk, itt leszünk” – hangsúlyozta Balog Zoltán, majd hozzáfűzte: reméli, hogy a tárlatnak otthont adó Octavian Goga Múzeum–Ady Endre háza gyakran felkeresett zarándokhelyévé válik a Budapest és Kolozsvár közt utazó magyarországi és erdélyi magyaroknak.
Aurel But, az Octavian Goga Múzeum igazgatója elmondta: korábban az Ady-kiállítás anyaga elsősorban etnográfiai volt, a most megnyitott tárlat azonban már dokumentarista jellegű. „A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendkívüli szakértelemmel állította össze a kiállítás anyagát” – dicsérte a múzeumigazgató a magyarországi intézmény munkáját.
Magdó János kolozsvári magyar főkonzul a tárlat létrejöttéről elmondta, az emlékkiállítás ötlete már másfél évvel ezelőtt megszületett, azonban kivitelezni nem volt egyszerű. Mint részletezte: előbb a helyi illetékesekkel kellett egyeztetniük, majd szakmai és anyagi segítséget is kellett szerezniük, és a munkának még nincs vége: a következőkben azon fognak dolgozni, hogy a múzeum szerepeljen úti célként az utazási irodák kínálatában, illetve beillesszék az iskolai kirándulások célállomásai közé is.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke úgy fogalmazott, korábban sosem volt pénz hasonló tárlatok megszervezésére, most azonban a megyei önkormányzat költségvetésében elkülönített összeg szerepel a múzeum udvarának rendbetételére. „A tárlattal Csucsa visszakerült Európa kulturális térképére” – hangoztatta az elöljáró.
E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója ugyanakkor arról számolt be, hogy a tárlat anyagát két munkatársa, Hegyi Katalin és Kemény Gyula állította össze. Hozzáfűzte: ha Érmindszenten, Ady Endre szülőfalujában is hasonló kiállítást rendezhetnek, elmondhatják, hogy fontos lépést tettek az emlékállítás megvalósításának útján.
A múzeum dísztermében tartott ünnepséget a nagyváradi Szigligeti Színház és az Ady Endre Gimnázium közös műsora, valamint a kolozsvári Tudor Jarda Népművészeti Főiskola előadása színesítette. Ezt követően az Ady-ház elé vonult a népes közönség, akiket külön busz szállított Kolozsvárról Csucsára.
Hegyi Katalin, a kiállítás kurátora ismertette az épület rövid történetét. Elmondta: a Boncza-kastélyt Boncza Miklós építette feleségének, Török Bertának, aki kilenc nappal azt követően, hogy világra hozta gyermekét – Ady későbbi kedvesét, Boncz Bertát – meghalt. Felesége halálát követően Boncza Miklós visszaköltözött Budapestre és bezárta a kastélyt, aztán 1914-ben, amikor Ady feleségül vette Csinszkát, a csucsai kastélyban éltek, az emlékkiállítás helyszínéül szolgáló fehér házban, amely 1968 óta Ady emlékháza.
A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot az első világháború után Octavian Goga erdélyi román költő, későbbi miniszterelnök vásárolta meg, ma Goga-múzeum működik itt. Hegyi Katalin elmondta, a kiáltást két szobában rendezték be: az elsőben Ady és Boncza Berta kapcsolatát, a Boncza-kastélyt és a Boncza családot mutatják be, míg a második szobában látható képek az Ady házaspárt Csucsán meglátogató barátairól készültek.
A kiállítás tárgyai között olyan versek kéziratai is láthatóak, amelyeket Ady Csucsán írt. Az első teremben hangos kiállítás is fogadja a látogatókat, akik tíz-tíz magyar nyelven és román fordításban elhangzó Ady-verset hallgathatnak meg. A második teremben egy képernyőn az Adyról összegyűjtött valamennyi fényképet meg lehet tekinteni.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

A csucsai Ady Endre emlékház avatási ünnepsége
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében 2014. március. 8. ünnepélyes keretek között Ady Endre és felesége Boncza Berta emlékére ünnepség keretében átadták azt a rendkívül értékes anyagot, mellyel még vonzóbbá, tehetik azoknak a látogatóknak az élményeit, akik meglátogatják az Ady Endre nevét viselő hajdani Boncza házat, Ady- emlékházat.
A hajdani Boncza-kastélyt a XX. század elején építtette Boncza Miklós fiatal feleségének, Csinszka édesanyjának, a neves műépítésszel, Alpár Ignáccal. Ugyanazon a telken építtette a domboldalon álló kerti lakot, az ún. fehér házat. 1915-1917 között ebben a kétszobás házban lakott Ady Endre és Csinszka. Ady halála után Boncza Berta már, mint Márffy Ödön festőművész felesége eladta a kastélyt. A Boncza-kastélyt Octavian Goga (1881-1938) erdélyi román költő, későbbi román miniszterelnök vásárolta meg, az épületben és a hozzá tartozó birtokon ma már Octavian Goga- Múzeum működik.
1968-ban Ady emlékházzá nyilvánították a fehér házat.
2014-ben a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a Kolozsvári Főkonzulátus kezdeményezésére modern emlékházzá alakult.
Aurel But, az Octavian Goga- Múzeum jelenlegi igazgatója köszönetet mondott az Ady Endre emlék- kiállításért Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának, az Emberi Erőforrások Minisztériumnak, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumnak. Rendkívüli szakértelemmel állította össze a kiállítás anyagát a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyilvánosan elismerte, a Múzeum eddigi Ady-kiállítása kevésbé szólt a költőóriásról, mivel az inkább néprajzi jellegű volt. Most dokumentumjellegű is, emiatt rendkívül nagy értékű.
A Nagyváradi Szigligeti Színház és az Ady Endre Elméleti Líceum diákjai közös műsorral tisztelték meg az eseményt.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az emlékkiállítás megnyitóján elmondta: „Ady Endre és Octavian Goga kapcsolata egy kicsit a román-magyar viszonyhoz is hasonlít. Abban egymást váltották a fellobbanó barátság és a kemény szembenállás szakaszai, most viszont közös az emlékhely.
Azt kívánom az erdélyi magyaroknak, erősítse magyarságukat ez a hely. Legyen az az üzenete, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk”. Azt a vágyát is megemlítette, hogy a Csucsai múzeum és az Ady Endre-emlékkiállítás legyen fontos állomás Budapest és Kolozsvár közötti úton, a magyarországi és az erdélyi magyarok zarándokútjának fővonalán. Ha Arany János, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és Ady Endre az első világháború után születtek volna, nem lettek volna magyar állampolgárok. Ezért „kettős örömnek” nevezte, hogy 2010 óta ez másképpen van. Úgy ítélte meg, hogy a csucsai Ady-emlékháznak növeli a jelentőségét, hogy Magyarország határain kívül esik. „Ez a ház nemcsak abban nyújt betekintést, ami volt, hanem abba is, ami van”
Magdó János, Magyarország Kolozsvári főkonzulja kifejtette, az lenne fontos, hogy a Csucsai Múzeum meglátogatását illesszék az iskolai kirándulások célállomásai közé, a turisztikai útvonal egyik eleme legyen.
E. Csorba Csilla a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója elmondta: …”ha Érmindszenten, Ady Endre szülőfalujában is hasonló kiállítást rendezhetnek, elmondhatják, hogy fontos lépést tettek az emlékállítás útján”.
Hegyi Katalin, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a Boncza kastély történetét mutatta be. Beszélt Boncza Berta és Ady levelezéséről, majd Adynak a csucsai látogatásairól. A csucsai ház két szobás volt. Ady 1914. áprilisában látogatta meg először Bertát. A második látogatása alkalmával hárman, a nagymama, Ady és Berta elmentek Kalotaszegre. Jó hangulat alakult ki. Ady úgy érezte, hogy feleségül kell vennie Bertát. Harcolniuk kellett a házasságukért. Házasságkötés után a házaspár Csucsán lakott.
1968 óta Ady Endre- emlékházként van nyilvántartva.
A Petőfi Irodalmi Múzeum számára jó volt, hogy a kiállítást megrendezhették. A kiállítás 1914- 1918 közti időszak anyagát tartalmazza. Az első teremben a Boncza család, a kastély, Csinszka és Ady kapcsolatára vonatkozó anyagok láthatók. 10 Ady verset magyar valamint román fordításban hallhat a közönség.
A második teremben barátokról szóló anyagok, akik Adyt és Csinszkát látogatták. Adyról összegyűjtött fényképeket tekinthet meg a képernyőn a tárlatlátogató Olyan kéziratokat, mutatnak be, amelyek csucsai tartózkodás alatt születtek. Kétnyelvű a kiállítás anyaga. Ady versek hallhatók a Szigligeti Színház művészeinek előadásában. Hasonló Ady kiállítást szeretnének rendezni Érmindszenten, a költő szülőfalujában is.
Szalagvágás után meg lehetett tekinteni a kiállított, rendkívül értékes anyagot.
A látottak alapján merem ajánlani mindenkinek, aki Csucsán jár, látogassa az Ady-emlékházat, az Ady- emlékkiállítást.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Az 1848–49-es szabadságharc Kalotaszegen és környékén
Erdély bércei között kis hepehupás völgymedence terül el, délről a Gyalui-havasok, nyugatról a Kalota-havas az 1836 m-es Vigyázó-csúccsal, észak felől a Meszes-hegység és Kolozsvár-Almás hegység dombvonulatai, kelet felől pedig Kolozsvár határolja: Kalotaszeg.
Történészeink szerint Erdély azon vidékei közé tartozik, ahol a magyarság legkorábban megtelepült. (Akár már a VII. században: László Gyula neves régész „kettős honfoglalás” elmélete szerint a Kárpát-medencében 678 táján a második avar korban érkezett, úgynevezett „griffes-indás” népesség a székelyek voltak.) Az évszázadok során Kalotaszeget és vidékét sok pusztítás érte, a tatár–török hadak dúlásai, a pestisjárványok mind hozzájárultak a magyarság pusztulásához, e táj etnikai metamorfózisához. Az elpusztított magyar falvak egy része teljesen megsemmisült, másokba a havasokból román lakosság telepedett. Az uszítás, ármánykodás, nemzeti villongások színterévé vált ez a terület is, akárcsak Erdély sok más része. Gyilkolta itt már egymást a román és a magyar a Horea, Cloșca és Crișan vezette 1784-es parasztlázadáskor, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején, valamint 1918-ban és 1944-ben. Az alábbiakban a szabadságharc kalotaszegi történéseit elevenítjük fel.
Havasiak a kalotaszegi civil lakosság ellen
Az ősi Kalotaszegen az Erdélyt birtokba vevő magyarság egyik nemzetsége, feltehetően a Kalota nemzetség telepedett meg, megszállván a vidék stratégiai központját, Sebesvárat, később pedig Gyerőmonostoron nemzetségi monostort, Váralmáson pedig Benedek-rendi kolostort épített. Ma a Csucsa és Kolozsvár közötti területen elhelyezkedő több mint 40, túlnyomó részben magyarok lakta falvak összlakosságának száma megközelíti a 20 ezret. Központja a már csak 25 százalékban magyarlakta Bánffyhunyad. Kisbács és Jegenye katolikus településeket kivéve református vallású.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Kalotaszeg is hadszíntérré vált, ezt a civil lakosság is megszenvedte. Az osztrák, szász és muszka csapatok mellé csatlakoztak az Avram Iancu által vezetett román, állítólag 198 ezres létszámú lázadó erők, melyek sor- és határőr ezredekből, valamint a román falvak hadra fogható férfi lakosaiból verbuválódtak. A románok bízva az osztrák ígéretekben, hogy megvalósulhat régi álmuk, a nagy Dákorománia, teljes erővel támadták nemcsak a reguláris magyar haderőket, de valóságos népirtást végeztek a magyar civil lakosság körében is, több helységben csecsemőtől aggastyánig mindenkit legyilkoltak, az osztrák hadsereg hallgatólagos beleegyezésével. Avram Iancu, „a havasok királya” először a kalotaszegi magyar falvak ellen intézett támadást. 1848. november 6-án és 8-án egy századnyi császári könnyűlovas több ezer havasi románt (mócot) szabadított rájuk. Kalotaszeg maga is fegyverben állt Dobozi Lajos bihari nemzetőr őrnagy fedezete mellett. A támadást sikerült visszaverni, de Zentelke és Kalotaszentkirály a lángok martaléka lett.
Ezzel kapcsolatban részletet idézünk Berzenczei Antal őrnagy segélykérő leveléből Vay Miklós Erdély királyi biztosához:
„Nagyméltóságú Királyi Biztos Úr! Folyó év november hó 6-ikáról küldött hivatalos parancsolatjai Nagy Méltóságodnak az 1958-ik szám alatt köszönettel vettem, de már ezen rendelés vétele ellőt biztos hírek és kémeim által értesítve lévén az oláhok megrohanási szándékáról a következőleg rendelkeztem. A mákói és egeresi századokat M.Monostor és Valkó fedezésére a K.Szentkirályi századot pedig ezekkel érintkezésbe tettem – mire hiteles hírek érkeztek, hogy az ellenség Nagy Kalotára beérkezett s már Szentkirályra bevárandó... Addig is míg e tisztelt parancsolat megjöhetne, a megérkezett honvédek és az almási és körösfői századot indítom Kalota ellen, hogy még ma vagy holnap széjjelverhessem e rabló csordát.”
Erről az eseményről számol be idős Killyén Ferenc magyarvalkói református pap korabeli leírása, amely az egyház anyakönyvének 44. oldalán található. Csak pár mondat a lejegyzésből:
„Borzasztólag emlékezetes esemény 1848 év november hó 6-ik napján az albáki román rablócsorda néhány oláh pap és három rablófőnök vezérletük alatt a havasról lerohanván itten e helységben is tetemes károkat okoztak... Isten bosszúálló igazsága utoléri őket, mert az a sok ártatlan vér, annyi sok száz család sóhajtása, könnyhullatása kik élelem és lakóhely nélkül maradtak télnek idején, lehetetlen hogy bosszúállást ne nyerjen a gonoszok fejére, az Isten irgalmasságának királyi székétől... Ily pusztulást még a pogány ellenség sem tett, midőn istentelen lábával hazánk földjét taposta.”
Kalotaszegen ez időben a nép állandó rettegésben élt, hiszen a havasiak rémtetteinek híre futótűzként terjedt a vidéken. A magyar forradalmi csapatok viszszavonulóban, Gyerőmonostor és Csucsa a románoktól megfenyegetve – mindez jogosan keltett félelmet a magyarokban, hogy a bosszúvágytól fűtött havasi hordák soraikat rendezve újból lecsapnak a békés magyar falvakra. Az események azonban másképp alakultak.
A csucsai győzelem
Bem tábornok szemlét tartott a magyar csapatok felett Csucsától Nagybányáig, felkészítve őket Erdély visszafoglalására, melyről már december 13-án tudósítja Kossuthot. Eközben az osztrák vezetés is felkészült a harcra, 1848. december 18-i kezdettel kilenc oldalról rendelte el Magyarország megtámadását Windischgrätz, melyhez az erdélyi császári erők is hozzátartoztak. Bem tábornok „Erdély kapujában”, Csucsán terem és átveszi a parancsnokságot a fiatal és tehetséges Czetz János őrnagytól, akit egyben alezredesi rangra, valamint táborkara főnökévé nevez ki. Ennek az eseménynek állít emléket a csucsai református templomban elhelyezett, Petrás Mária által készített dombormű.
A császári csapatok B. Wardener vezetésével két oldalról december 18-án kezdték meg a magyar erők elleni támadást: Bánffyhunyad felől Losenau alezredes egy Siwkovich és két század Károly-Ferdinánd román gyalogsággal, valamint három század lovassággal, akiket a hegyekből Avram Iancu támogatott; az Almás-völgye felől Urbán alezredes kilenc század oláh határőrrel, akiket Butean prefekt támogatott és a felkelt románság. Céljuk volt átkelni a Királyhágón és Nagyváradon keresztül bejutni Magyarországra.
A magyar tábor főparancsnoka e ponton Riczkó ezredes volt, aki Csucsát, vagyis a bal szárnyat tartotta. Kissebesnél a jobb szárnyon a völgyben Dobai József ezredes foglalt állást, ahol Urbán támadott. December 18-án aztán ágyútűz, puskaropogás, szuronyroham, tehát a csata megkezdődött. Mind az országút, mind a Körös és a Sebes vize összefolyásától Csucsáig vérrel festett volt. Urbán csapatai az Almás-völgyében is támadtak, ahol kemény csata bontakozott ki, melyet Baumgarten székely huszárkapitány védett hősiesen, súlyosan meg is sebesülve a csatában. Dobai is jól tartotta a csucsai völgyet, a 11. zászlóalj itt kezdte el dicsőséges pályafutását.
A csata közben az osztrák könnyűlovasság támadott, gróf Saint-Quentin őrnagy vezetésével, a magyar zászlóalj össztüzet zúdított a rohanó osztrák lovasságra, melynek következtében az őrnagy is elesett. A harcok váltakozó szerencsével folytak egész nap, de végül is a császáriak visszavonultak Kolozsvár felé. (A magyarok december 24-én már Bánffyhunyadon voltak, ennek a református templom melletti Petőfi-kopjafa állít emléket.) Másnap, december 19-én, Zsibónál is kemény harcok bontakoztak ki, ahol Jablonczi ezredes csapatai támadtak báró Kemény Farkas őrnagy fiatal honvédseregére. Binder pedig Károly-Ferdinánd oláh határőri gyalogsággal és mintegy 15 ezer felkelt oláhval támadott, kiket Mikás vezetett. Kemény és Kis is elszántan védekezett, mígnem megérkezett Czetz és Bethlen Gergely a Kossuth-huszársággal. Másnap, december 20-án, a magyar sereg ellentámadásba lendült, az osztrák csapatok Gorbóig menekültek. Bem tábornok Nagybányáról indít támadást, Jablonczi ezredes december 22-én Kápolnánál próbálja megállítani, de sikertelenül, és a császári csapatok Dést is feladták. „December 25-én, Karácsony első napján, Kolozsvár lakossága nem akart hinni a szemének, amikor a megfáradt, kiéhezett, elrongyolódott sereg bevonult a városba. Az öröm határtalan volt, ilyen vidám karácsonya még nem volt Kolozsvárnak” – írja Kővári László haditudósító.
Télen megerősödtek a havasi csapatok Látva Bem sikerét, a megrémült General Comando december 31-re összehívatta a román és szász vezetőket Szebenbe, ahol olyan okmányt íratott alá velük, melyben a két nemzet kéri a muszka seregek segítségét. A sikeres tavaszi hadjárat következtében Erdélyt megtisztították az osztrák és a velük szövetséges román és szász erőktől, csak Déva várába, Gyulafehérvárra, valamint az Erdélyi-szigethegységbe szorult több mint 40 ezer román határőr és sorkatona maradt hódolatlan.
A havasi román falvak Avram Iancu parancsnoksága alatt álló, hadra fogható férfiait egy Ivanovics nevezetű osztrák kapitány látta el fegyverekkel és biztosított számukra katonai alapkiképzést. A felfegyverkezett havasi tűzfészkek ellen már 1849. január 3-án megindult a támadás. Bánffyhunyad felől Geley parancsnok vezetésével a több mint ezerfős sereg támadást intézett Kalota ellen, melyet a románok 4-5 órai harc után feladtak, és a havasok felé húzódtak.
Február 1-jén Gyalu felől két 600 fős csapat indított támadást elfoglalva Havasnagyfalut, ahol Indrei Roșu állt a románok élén. Ezzel egy időben Bem parancsára megerősített védvonallal zárták le a havasokat, megpróbálva kiéheztetni és így fegyverletételre kényszeríteni a románokat. Látva a helyzet súlyosságát, Avram Iancu is a vidéken termett és irányította a hadműveleteket. 1849. február 24-i, a Comite-hez írt levelében erősítést és fegyvereket kér, valamint több információt a magyar csapatmozgásokról. Ennek köszönhetően a megerősített román tűzfészkek elleni támadások mind kevesebb sikerrel jártak.
Vasvári és a Rákóczi szabadcsapat
A Havasnagyfalu elleni újabb, február 26-i támadásban, a közel 6 órás küzdelemben 6 román és 13 magyar vesztette életét, de a Kalota elleni újabb támadást is visszaverték a románok. Így köszöntött a tavasz Kalotaszegre, a havasi lázadók tábora megerősödve várta a kedvező pillanatot a leszámolásra. Ekkor az Országos Honvédelmi Bizottság (OHB) parancsára a „Márcziusi ifjú” Vasvári Pál őrnagy az általa szervezett Rákóczi szabadcsapatával siet a kalotaszegi magyar falvak védelmére. Május 2-án érkezik Bánffyhunyadra, ahol pár napi felkészülés után már május 5-én támadást intéz a Gyalui-havasokban lévő Lepiște, Felső- és Alsógyurkuca ellen, melyeket kemény harcok árán megtisztított a román lázadóktól, a havasokba szorította őket. Ezek után századait várakozó állásba a havasalji Incsel, Magyarv alkó, Kalotaújfalu, Magyargyerőmonostor, valamint Méregjó falvakban helyezte el, és várta a további fejleményeket.
Bem elhatározta egy erős honvédcsapat bevetését a román erők lefegyverzésére, ennek kivitelezését hadsegédére, Zarzinczki ezredesre bízta, kinek parancsa értelmében Déva felől báró Kemény Farkas ezredes háromezer, Gyulafehérvár felől Beke József alezredes kétezer emberrel, Gyalu felől Szépszögi József őrnagy a 123. tartalék zászlóalj zömével, Kalotaszeg irányából pedig Vasvári Pál őrnagy kétezer emberrel támogatta volna a hadműveletet. A terv szerint a Vasvári vezette dandár július 4-én a Havasnagyfalui-fennsíkon táborba szállt, itt várva a Gyalu felől érkező Szépszögi őrnagy csapatait. De Bem, aki éppen ez időben utazott Nagyváradra, hogy Kossuth-tal találkozzon, értesülvén az orosz csapatok betöréséről, a hadjáratot visszaparancsolta. Beke, Kemény és Szépszögi meg is kapták a visszahívó parancsot, Vasváriékhoz azonban sosem jutott el a levél. Július 5-én reggelre már körülzárta a többszörös román túlerő, akik állandóan támadták a magyar csapatokat, július 6-án, mivel az utánpótlásukat is elvágták, kénytelenek voltak kitörni a román gyűrűből.
A kitörés irányítását a lázbeteg Vasvári a tapasztalt Buzgó László főhadnagyra bízta. A dandár kétharmada megmenekült, azonban a Rákóczi-szabadcsapat 400 tagja, valamint teljes vezérkara, élükön Vasvári Pál őrnaggyal, itt lelte halálát. Avram Iancu nem volt jelen a bekerítési hadműveletnél, ezzel Chorchiș Nicolae tribunt, Iacob Olteanu kapitányt, valamint a havasnagyfalui népvezért, Indrei Roșut bízta meg, akit később a muszkák magas kitüntetésben részesítettek.
1995-ben ennek a szomorú eseménynek az emlékére állítottak Körösfőn kopjafát a Templom-domb alatt. A falu lakossága minden évben nagyszabású ünnep keretében emlékezik a Rákóczi szabadcsapat harcban elesett négyszáz tagjára, valamint legendás vezérükre, Vasvári Pál őrnagyra.
Az összeomlás – és mégsem volt hiábavaló áldozat
A muszka ármádia feltartóztathatatlanul nyomult Erdélyen keresztül magyarhon felé. Augusztus 15-én Kolozsvárról a sötét beálltával kezdték meg csendben a magyarok a kivonulást először az ágyúkkal, majd a lovassággal, éjjel egy órára a fővezérség is elhagyta a várost. Reggel Nagykapusnál táborba szálltak, de a visszavonulás folytatódott. Iszonyú volt a fájdalom és a levertség, mikor már a gyerővásárhelyi hágót is elhagyták. Augusztus 17-e reggelén Bánffyhunyadon haditanácsot tartottak, és a várostól körülbelül két kilométerre északnyugatra erős védővonalat állítottak csatarendbe. Mintegy 6-7000 gyalogos, 6-700 lovas és 23 ágyú várta az oroszokat és románokat. A Gyerővásárhelyen hagyott vadászokat a kozákok lefegyverezték, és a Hunyadon állomásozó vadászokra is oly sebesen csaptak le, hogy kevés tüzelés után szétszóródtak. Hunyad utcáin iszonyú lármával dübörögtek végig a kozák csapatok. Gál Sándor ezredes, a magyar erők vezére parancsot adott a támadásra, de inkább futás és szétbomlás lett a vége a demoralizált zászlóaljnak, ugyanis ekkor érkezett a hír, hogy Világosnál a magyarok letették a fegyvert.
A várost a gyalogosan és szekereken menekülők özöne öntötte el, a keskeny utcákban az udvarokból kiforduló szekerek felborultak, elzárva az utat a menekülők elől. Mindenki menekült a dzsidások lándzsáitól, ki a szántóra, ki a várost övező mocsarakba, erdőkbe, mivel a kozákok senkinek nem irgalmaztak. Ekkor a városon kívüli vadászok egy pár ágyúval és egy század Würtenburg-huszárral a dzsidások közé vágtak, és a városon kívülre hajtották őket. A város utcáit civilek és katonák holttestei borították.
Mikor besötétedett, rendezték soraikat a magyarok és hadirendbe álltak, így várták Urbánt az oláh csapatokkal és a kozákokat, mely támadás augusztus 18-a hajnalán be is következett. A sereget Dobai ezredes vezette, mivel Gál Sándor az estéli csatában megsebesült. Mintegy három órán át tartott az ádáz küzdelem, ezalatt a szekerek Csucsánál a Szilágyság felé menekülhettek és Királyhágótól az őrség is visszavonulhatott. Dobai ezek után megkezdte a visszavonulást Gál Sándorral együtt, Zsibónak vették útjukat, ahol augusztus 26-án a cári csapatok előtt tették le a fegyvert. Az elkeseredett küzdelemben több mint háromezer honvéd és civil esett el az oláhok és kozákok fegyverétől, sok kalotaszegi is itt lelte halálát, hogy közülük hányan lehettek körösfőiek, nincs rá adatom.
A szájhagyomány szerint a felszegi falvak elesett hozzátartozóikat titokban hazaszállították és eltemették. Habár a szabadságharc elbukott és a félelem, a rettegés korszaka következett, senkinek sem volt biztonságban az élete és szabadsága, aki részt vett a küzdelemben, támogatta azt vagy csak szimpatizált is a forradalom eszméivel, hiszen az osztrákok könyörtelenül megbüntették őket, de azért ne feledkezzünk meg a forradalom pozitív hozadékáról sem. Nem volt hiábavaló a sok kiöntött vér, hiszen óriási változást hozott a parasztság életében a jobbágyfelszabadítás. Az a föld, melyen robotolt évszázadokon keresztül, vért izzadva művelte a földesúr részére, az most a saját tulajdonába került, és egy új világ, társadalmi rend vette kezdetét a kalotaszegi társadalomban is. A Kolozsváron ülésező Országgyűlés 1848. június 18-i határozatát követően Kalotaszegen 2647 jobbágycsalád szabadult fel.
Befejezésül pedig ne felejtsük el a történész Sebestyén Kálmán szavait: „A román hatalom ezen a tájon mindig is különösen agresszív volt, ugyanis tudta, hogy Kalotaszeg magyar etnikai sziget a román tengerben. Olyan sziget, mely öszszekötő híd a magyar Alföld, a Partium, valamint Kolozsvár és Székelyföld magyarsága között. Egyetlen olyan láncszem, mely bizonyos etnikai kontinuitást biztosíthat. Kalotaszeg azonban elég nagy sziget ahhoz, hogy a tenger hullámai egykönnyen el ne mossák, de elég kicsi ahhoz, hogy az Anyaország gondoskodását kiérdemelje.”

(Forrásanyag: Kővári László: Erdély története 1848-49-ben, 1861; Sebestyén Kálmán: Körösfői Ríszeg alatt, 2007; Dr. Egyed Ákos: Kalotaszeg 1848-49-ben, 1998; Péntek László: Bölcsőtől a csatatérig, 2001; Nicolae Steiu: De sufletul Jancului, 1995.)
Péntek László
Szabadság (Kolozsvár),

Nemzetstratégia – kultúra és támogatás
L. Simon László Marosvásárhelyen
A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap országos előadás-sorozata első erdélyi állomására került sor kedden délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. A rendezvény két felvonásának első előadásaként a Köteles utcai épületben délután fél öttől L. Simon László József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának volt elnöke ismertette a számos erdélyi egyesületet is támogató NKA tevékenységét, a magyar kultúrafinanszírozásban betöltött szerepét, az online pályázati rendszer bevezetését, illetve annak előnyeit. Szünet után az előadó Polgári kultúrpolitika –Eredmények és dilemmák című kötetét mutatták be a szép számban megjelent közönségnek, az estet pedig a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő erdélyi díjazottjainak műsora zárta Diószegi László, a vetélkedő zsűrijének tagja, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerkesztésében és műsorvezetésével.
L. Simon László elmondta: annak ellenére, hogy már nem a NKA elnöke és idén februártól nem kultúráért felelős államtitkár, a kultúra szolgálatában folytatja a munkát. – Az új országgyűlési szerkezet szerint immár kétszáz képviselő dolgozik a parlamentben, és az új összeférhetetlenségi szabályok szerint aki képviselő, az más munkát nem vállalhat. Ezért le kellett mondanom, de az elmúlt három évben én álltam a Nemzeti Kulturális Alap élén – ezen előadásom ekképpen egyfajta búcsúelőadás. A NKA erőteljes változás alatt áll, a Bethlen Gábor Alap mellett a magyar állam egyik legfontosabb kulturálismecenatúra-szervezete. Évi 12 milliárd forintból gazdálkodunk, amit szét is osztunk a pályázók között, a határon túlra ennek negyven százaléka jut. Az állam költségvetésében ez nem nagy pénz, de kulturális szempontból kiemelkedő forrás. A NKA forrásait nem az állam költségvetése garantálja, hanem részben angol mintára működünk: a Szerencsejáték ZRT. Ötös lottójából kapunk pénzt, nem a befolyó adóforintokból. A lottó játék- és nyereményadójának 90%-a kerül hozzánk. Így a költségvetésünk attól függ, hogy hányan lottóznak és nyernek. 2009-ben ez az összeg évi 7 milliárd forintot tett ki, és 12 milliárd forintra emelkedett.
A Nemzeti Kulturális Alapot 1993-ban hozták létre, azóta nagyjából változatlanul működik, kiegyensúlyozott gazdasági környezetben osztottuk szét a forrásokat. Nem a politikusok, illetve az általuk létrehozott alapítványok kurátorai mondják meg, hogy ki kapjon támogatást, hanem a NKA szakmai kollégiumaiban tevékenykedő szakemberek. Persze ez is generál vitákat, de ennél jobb rendszert mindeddig nem tudtunk kitalálni. Működésének sikerességét igazolja a Román Kulturális Alap vezetőségének visszaigazolása is. Ez a modell működőképes, és más országok által is követhető. Észtországban például hasonlóan működik, csak ott a vodka utáni adót is belevonták ebbe a körbe. Ami a pályázatok elbírálását illeti, szakterületenként egy-egy kuratórium, kollégium (Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma, Folyóirat- kiadás Kollégiuma, Könyvkiadás Kollégiuma, Közgyűjtemények Kollégiuma, Közművelődés és Népművészet Kollégiuma, Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, Színház- és Táncművészet Kollégiuma, Zenei Kollégium) dönt ezekről. Amikor három évvel ezelőtt kineveztek, változtattam ezeken a szakkollégiumokon, például csökkentettük a számukat és önálló zenei kollégiumot hoztunk létre, valamint meghirdettük a Cseh Tamás-programot, amely 400 millió forinttal támogatja a magyar könnyűzenét. A filmművészetnek nincs szakmai kollégiuma, mert azt az önálló Nemzeti Filmalappal segítjük. A Filmalap a mi mintánkra lottóalapból gazdálkodik, évi körülbelül 6 milliárd forintból. Más alapokkal pedig a magyar dokumentum- és tévéfilmkészítést támogatjuk, illetve éves szinten több mint egymilliárd forinttal segítjük a magyarországi könyvkiadást. A kurátorok két csatornából kerülnek a NKA döntéshozói közé: egy részüket a szakmai szervezetek delegálják, a másik részét a miniszter nevezi ki, de természetesen utóbbiak is szakmabeliek. Politikai közmegegyezés van arról, hogy ez a rendszer legnagyobb érdeme. A pályázatokat mindenki maga írja meg, az elbírálók között van Kossuth-díjas írónk, Munkácsy-díjas szobrászunk, Jászai-díjas színésznőnk, Ybl-díjas építészünk és képviselteti magát többek között a cirkuszművészet is. Minden kuratórium nagyfokú autonómiát végez, a döntéshozók között számos határon túli alkotó is megtalálható.
2010 után változott pár dolog, és most ott tartunk, hogy újra kell gondoljunk egy sor párhuzamosságot, például a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap esetében.
Krucsainé Herter Anikó, a NKA jelenlegi főigazgatója hozzátette: az elmúlt évben, az Alap húszéves fennállásának évfordulóján határozták el, hogy elkezdik járni az országot. A visszajelzések alapján úgy döntöttek, hogy folytatják az előadás-sorozatot, elsősorban a támogatások ismertetése végett, az előadásokra igen részletes anyagot hoztak, amelyet bárki rendelkezésére bocsátanak.
A közönség kérdéseire válaszolva, illetve azok kapcsán L. Simon László elárulta: a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégek – a francia példával ellentétben – szinte egyáltalán nem támogatják a hazai kultúrát. Ennek ellenére az NKA számos eredményt ért el, a magyar kormány például elkészíti az összes hazai és határon túli magyar levéltár jegyzékét. – Ez a kormány nagyon komoly nemzetstratégiájának a része, amelynek segítségével mindenki láthatja, hogy mi rejlik ezekben a levéltárakban, és az iratokat ne lehessen belőlük eltüntetni. A budapesti Fővárosi Levéltár egybegyűjtötte az összes erdélyi levéltár anyagát, és óriási kötetekben adja ki azokat, nyomtatva és digitálisan egyaránt, az államalapítástól napjainkig. Az NKA támogatásával újult meg az Ady-kiállítás Csucsán, a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékházprogramja pedig már átlépte a magyar határt: lesznek meglepetések, de ezekről többet nem árulok el, nehogy mások felvásárolják előlünk ezeket a házakat. Az Irodalmi Emlékház programsorozat 5-10 millió forintból egész kiállításokat valósít meg, és számos emlékházat (például Ady, Gárdonyi, Lázár Ervin egykori szülő-, illetve lakóházait) támogat. Évi körülbelül 20 milliárd forintra lenne szükség az egész Kárpát-medencei magyarság kultúrájának támogatásához, nem normatív alapon. A gazdaság bizonyos területein nemzeti protekcionistának kell lenni. Például támogattuk azokat a magyarországi könyvkiadókat, amelyek magyar nyomdákkal nyomtattak. Persze ezt nem lehet kizárólagossá tenni az Unió miatt. De 800 millió forintot fordítottunk például folyóiratok támogatására, és ezen összeg 70 százaléka a nyomdaköltségekre fordítódott. Nyilván azt szeretnénk, ha az adott támogatás a nyomda adójának köszönhetően az országban maradna.
Ami a pályázatokat illeti, az a jó pályázat, amely nagyon konkrét és a költségvetése sem túlzó. Például a holokauszt-emlékév támogatására 1,5 milliárd forintot ítélt meg a kormány, amelyet én túl nagy összegnek tartottam. De a pályázóktól több mint 14 milliárd forintnyi igénylés érkezett különböző rendezvények megszervezésére. Alig tudtuk az 1,5 milliárdot szétosztani. De arra, amit a négy év alatt előre léptünk, nagyon büszke vagyok. A volt szocialista kormány egyik legnagyobb bűne, hogy olyan mértékben adósította el az országot (az államadósságot 2002 és 2010 között megduplázták), hogy nem láthattunk rögtön hozzá a saját nemzetpolitikai céljaink megvalósításához. Pedig egy erősebb Magyarország a határon túli magyarság megmaradásba vetett hitét is erősíti.
Polgári kultúrpolitika
Az est második felvonásaként L. Simon László kötete került bemutatásra. A meghívó szerint a könyvet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek kellett volna bemutatnia, de ő az Amerikai Egyesült Államok alelnökének látogatása miatt mégsem vehetett részt a vásárhelyi előadáson. Így a kiadványt Király László költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető elnöke ismertette, a szerző az ő kérdéseire válaszolt. Mint azt Király László megjegyezte, a 340 oldalas kötet CV-szerű, L. Simon László névjegye az elmúlt négy év kultúrpolitikai tevékenységéről. Szokatlan, hogy egy miniszterelnök előszót ír volt államtitkára kötetéhez, és ezen előszóban a kultúrpolitika fenegyerekének nevezi és bevallja, hogy penge vitákat is folytattak különböző kérdésekben. A könyvben rengeteg adatot találhat az olvasó, tartalmaz interjúkat, vitaindító előadásokat (többek között az e-bookról, a digitális könyvről). A kötetben megvan a lehetőség arra, hogy a ma olvasójának aktuális kérdéseire válaszoljon. A könyv, illetve az abban közölt előadások kapcsán felmerült kérdésekre válaszolva L. Simon László elmondta, sok szellemi műhely, folyóirat nem tudott lépést tartani az internet megjelenésével, másoknak pedig csak ott lenne szabad létezniük. De a szakma inkább érdekelt a status quo fenntartásában, mint nem. Ezen néha az innovatív politika változtatott, amely ritka, mint a fehér holló. A kulturális területen mérhetetlen a hisztipotenciál, egy 1 millió forintos változtatás is nagyobb visszhangot generál, mint egy 1 milliárd forintos gazdasági jellegű módosítás. A könyv mint olyan messze túléli majd a folyóiratokat. Más a piaci mechanizmusa, és más érzés, ha az ember könyvet vesz a kezébe. Ez a harmadik kultúrpolitikai könyvem, amúgy a 14. kötetem. A könyvkiadás nehézségekbe ütközik, verseskötetet szinte nem lehet eladni, nagyon kevesen vannak, akik csak ebből élnek, és nem állnak öt-hat lábon egyszerre. Végül elárulta: az elmúlt három évben nem írt verset, de ez a közelmúltban megváltozott.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Dokumentumkötetek a Belényesi-medencei magyarirtásokról
Gábor Ferenc köröstárkányi (Dél-Bihar) szerző Isten se akarja… című legújabb kötetének bemutatójára december elején került sor a Magyarok Világszövetsége budapesti székházában. A kiadvány a Magyarremetén 1944. szeptember 23-án bekövetkezett magyarirtás áldozatainak állít emléket. Ezen a napon a faluban 41 ártatlan magyar civilt gyilkoltak le a bevonuló románok.
Ezt megelőzően a szerző az Életem viharának emlékére – Köröstárkány fekete húsvétja (2013) című kötetében az 1919-es véres eseményeket írta le, amikor is megindult az Erdélybe beözönlött román királyi csapatok offenzívája a Técső–Szatmárnémeti–Csucsa vonalon. A Székely Hadosztály – lévén abban az időben az egyetlen reguláris és akcióképes honvédő csapat – súlyos vereségek árán és létszámbeli hátrányban vette fel a harcot a Fekete-Körös völgyében előrenyomuló, területhódító románokkal. 
A harcokból a Verbőczy-zászlóalj oldalán a tárkányiak is kivették részüket, mely zászlóalj nem bírva az ellenség számbeli fölényével, lassan visszavonult Köröstárkány és Kisnyégerfalva vonaláig. Három napra rá azonban teljes meghátrálásra kényszerült a Fekete-Körös völgyéből. A zászlóaljparancsnok Verbőczy Kálmán százados a bekerítéstől tartva elrendelte a visszavonulást Nagyvárad felé. Így maradt a két magyarlakta falu kiszolgáltatottan, fedezék nélkül. A tragédia 1919. április 19-én következett be, ez a nap lett Köröstárkány és a szomszédos Kisnyégerfalva fekete napja. A bevonuló román félkatonai alakulatok és felfegyverzett civilek vérfürdőt rendeztek és kirabolták a falut. Tárkányban kilencvenegy, Nyégerfalván tizenhét embert végeztek ki, köztük gyermekeket és öregeket. 
Ezek a megmásíthatatlan történelmi tények késztették a szerzőt a túlélők, szemtanúk vagy emlékezők elmondásai alapján a dokumentumregény megírására, illetve az igazság egyszer és mindenkorra való rögzítésére.
Gábor Ferenc dokumentumregényét az Egy falu, melynek nem látni mását (2013) című monográfiája követte, mely Tárkány múltját és jelenét mutatja be. 
Az Egyestések című három kisregényt tartalmazó kötete szintén a Fekete-Körös parti emberek életével foglalkozik. Az írások valós históriákat, közismert tárkányi figurákat, karaktereket, emberarcú történeteket, sorsokat elevenítenek meg a település múltjából. 
A Kisnyégerfalva rövid története (2014) című kötet (amiben napvilágot láttak a Mert magyar vagy! és Géza című műfajtalan írások is) a településen lemészárolt tizenhét magyarnak állít emléket.
Az Isten se akarja… (2015) című legfrissebb kötetének előszavában így ír a magyarremetei történésekkel kapcsolatban Gábor Ferenc: „Többször is végignézve a meggyilkoltak névsorát, újra és újra visszaidézve a magyarirtás körülményeit, mély meggyőződéssel tudom állítani, hogy a legnagyobb barbarizmus jegyeit viselik magukon az akkori események. Más jelzővel nem lehet illetni azon cselekedeteket, amikor is a fegyveres erők támogatását érezve, magukat könyörtelen gyilkosokká teszik fajtársaink. Barbár korokat idéznek a magyarremetei gyilkosságok, hiszen a felfegyverzett többség, kihasználva helyzeti fölényét, fegyvertelen férfiakat szed össze, hogy minden ítélet nélkül lemészárolják őket. Még alig élt fiatalt, ereje teljében lévőt, vagy már aggkort megélt magyarokat lőnek halomra. Házaikat kirabolják az emberségükből, tisztességükből kivetkőzött, eladdig szomszédnak, talán még sorstársnak, barátnak is hitt szomszéd falusiak, vagy éppenséggel a falubeliek. Ugyanakkor emlékállítás is e könyv azoknak a román nemzetiségű embereknek, akik emberségüket, tisztességüket megőrizve segítették, támogatták a halálra szántakat.”
A Magyarok Világszövetsége budapesti székházában megejtett könyvbemutatón mintegy hatvanan vettek részt. Az esemény házigazdája Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke volt.
A kötet kiadását a Jobbik Magyarországért Alapítvány támogatta.
Sütő Éva. itthon.ma

A 2. bécsi döntés Kalotaszegen: ahogyan a románok és magyarok látták
A magyar és román közösségi emlékezetben más és más módon él az 1940. augusztus 30-án meghozott 2. bécsi döntés. Több mint két évtizeddel ezelőtt, 1993-ban Kalotaszegen, az egykori határ két oldalán található településeken sok idős embert is megkérdeztem, hogyan emlékeznek a fél évszázaddal korábbi eseményekre. Írásomat ezeknek az interjúknak az alapján állítottam össze.
Kalotaszeg nagyobbik része Észak-Erdélyhez, kisebbik része pedig Dél-Erdélyhez került az 1940-es német döntőbíráskodás nyomán. Az akkori eseményekre visszaemlékező magyar, illetve román adatközlők szerint a 2. bécsi döntés meghozatalának másnapján, 1940. augusztus 31-én már értesültek a döntés szerint megállapított új magyar–román határról. Annak körülbelüli vonaláról az információikat újságokból és a rádióból szerezték. A magyar adatközlők arra emlékeztek, hogy az új magyar–román határt Kalotaszegen a Csucsa és Kolozsvár közötti főútvonaltól 8 km-re délre kellett megállapítani. A románok szerint Kalotaszegen az új magyar–román határ pontos megállapítása csak 1940. szeptember 10-én fejeződött be. Arra mindkét fél elég pontosan emlékezett, hogy az új magyar–román határ mindkét oldalán – Kalotaszegnek mind a dél-erdélyi, mind az észak-erdélyi részén – az őrbódék kb. 12 km távolságra voltak egymástól és a közöttük járőröző 5 főből álló határvadász egységek 3 óránként váltották egymást. Nemcsak a magyar, hanem a román visszaemlékezők is azt állították, hogy az új határőrizet gyenge volt, így viszonylag könnyen át lehetett jutni mindkét oldalra. Emiatt gyakoriak voltak a csempészakciók. A Kalotaszeg dél-erdélyi részén élő csempészek elsősorban élelmiszereket juttattak át Kalotaszeg észak-erdélyi részére, Magyarországról pedig csereáruként főleg ipari cikkeket hoztak a román felügyelet alatt maradt kalotaszegi területre.
Üldöztetés és önkényes bíráskodás
Az új határ dél-erdélyi részén maradt magyarok visszaemlékezései szerint nagyon kemény időszak következett életükben. Legtöbben arról meséltek, hogy a magyaroknak tilos volt az otthonukon kívül magyarul beszélni. Aki ezt az íratlan szabályt utcán, az üzletben vagy a hivatalokban megszegte – és a román hatóságok rajtakapták –, veréssel és egyéb megaláztatásokkal büntették. Az Észak-Erdélyben maradt románok szerint a magyar csendőrök nem bántak kesztyűs kézzel az emberekkel, főleg a románokkal szemben léptek fel ellenségesen. (Itt érdemes megemlítenem, hogy a megkérdezettek többsége úgy emlékezett vissza, Észak-Erdély vegyes lakosságú falvaiban éppúgy nem volt román felirat, mint Dél-Erdély magyar falvaiban magyar felirat).
A közösségi emlékezet más és más módon őrizte meg néhány faji alapú gyilkosság történetét. A románok körében nagy port kavart Aurel Munteanu román esperes halálának híre. A magyarok erre így emlékeztek vissza: Kalotaszeg észak-erdélyi részének Magyarországhoz történő visszacsatolása előtt Munteanu esperes a havonta megtartott bánffyhunyadi állatvásáron egy szekéren állva – saját híveinek önmérsékletre történő figyelmeztetései ellenére is – azt kiabálta: „a magyarokat ki kell irtani, a gyermekeket még az asszonyok hasából is ki kell vágni”. Ez annyira felbőszítette a magyarokat, hogy a visszacsatolás után néhány keményebb bánffyhunyadi, magyarbikali és sárvásári legény megfogta a román esperest és lapátnyelet dugtak le a torkán, így ölték meg. Magyar beszélgetőtársaim szerint a román pap meggyilkolásának híre hamar elterjedt, és az oláhbikali, valamint a bedecsi románok bosszúból többször is fel akarták gyújtani Sárvásárt, ami végül is nem történt meg.
A román adatközlők szerint az Aurel Munteanu esperesről terjesztett hír nem volt igaz. Szerintük a papot mindenki emberségesnek ismerte, aki a magyarokkal is jó kapcsolatot ápolt. Kérdésemre, hogy mi állhatott akkor a magyar legények által elkövetett gyilkosság hátterében, egybehangzóan azt válaszolták: hencegő, magyarkodó fiatalok kivagyiságból és erőfitogtatásból ölték meg, hogy megrémisszék a románokat. Több román adatközlő szerint a magyarok egy Nicula nevű román rendőrt is megöltek, ezt viszont magyar forrásból nem erősítették meg. Arról viszont a román visszaemlékezők nem hallottak, hogy Sárvásárt románok akarták volna felégetni.
Míg más területen a magyar és a román közösségi emlékezet sok esetben hasonlít vagy közelít egymáshoz, a gyilkosságok kapcsán igen eltérőek a vélemények. Magyar adatközlők szerint az orosz front közeledtével a románok két egeresi magyart, valamint Nagypetriben a magyar református papot megölték. Amikor ennek próbáltam utánajárni románok körében, a nagypetri gyilkosságot mindenki tagadta. Az egeresi magyarok halálával kapcsolatban a környékbeli románok úgy tudják, hogy bosszú volt az 1940 szeptemberében Egeresen a magyarok által megölt két román miatt.
Besorozás bosszúból
Mind a magyar, mind a román adatközlők állították, hogy Kalotaszegnek a dél-erdélyi és az észak-erdélyi részén egyaránt jellemző volt, hogy a „kisebbségi” sorkötelesek döntő többsége átszökött a szomszédos „anyaországba”. (Több interjúalanyom is azt mesélte, hogy sok család cserélődött ki négy év alatt a határ két oldalán: a magyarok északra, a románok délre szöktek. Egész falvak nemzetiségi összetétele megváltozott.) Kalotaszeg dél-erdélyi részében az otthon maradt sorköteles magyar férfiakat a román hatóságok hadgyakorlatra, valamint kötelező ortodox misére vitték a magyarok visszaemlékezése szerint. Szintén tőlük hallottam, hogy amikor az orosz csapatok megszállták Kalotaszeg dél-erdélyi részét, a román közigazgatás információi alapján az orosz katonaság magyarok százait hurcolta el kényszermunkára vagy szibériai lágerekbe. A románok arra emlékeztek, hogy a magyar uralom alatt levő falvakból az otthon maradt sorköteles román fiatalokat egyenesen a frontra vitték harcolni, így közülük kevesen tértek haza. Beszéltem olyan román emberrel is, aki azt állította, hogy falujából a harcra alkalmatlannak nyilvánított idősebb román férfiakat elvitték a tatabányai szénbányába dolgozni.
Gazdasági megtorlások
Szóba kerültek a két ország határ menti gazdasági viszonyai is. Az Észak-Erdélyben maradt románok úgy emlékeztek, hogy gazdaságilag nehéz évek voltak, mert magasabb adókat és számos büntetést kellett fizetniük. Amikor a dél-erdélyi részen maradt magyaroktól kérdeztem ugyanezt, azt az egybehangzó választ kaptam: életük legnehezebb periódusát élték át 1940–1944 között. Sok magyar az éhhalál szélén vergődött, mert a román hatóságok minden terményüket elrekvirálták. Aki tiltakozni mert, azt megverték vagy elhurcolták.
Népszámlálási adatok 1941-ből
Az általam vizsgált néhány észak-erdélyi település 1941-es népszámlálási adatai: Bánffyhunyadnak 83, Magyarbikalnak 99,4, Sárvásárnak pedig 98,2 százaléka volt magyar. Oláhbikal a jelzett időszakban színromán volt, Bedecs lakosságának pedig 0,8%-a volt magyar nemzetiségű.
Kíváncsi voltam, ki hogyan emlékezik az 1941-es népszámlálásra, az etnikai felmérésekre. A románok azt mondták, hogy a magyar uralom alatt román nemzetiségű számlálóbiztosok és román nyelvű kérdőívek nem voltak, de csalásokra és visszaélésekre nem emlékeztek, erről akkor senki nem beszélt. Teljesen más volt a helyzet délen: a magyarok szerint az etnikai felméréseket román nemzetiségű hivatalnokok és csendőrök végezték, akik folyamatosan csaltak, emiatt nagyon sok volt a visszaélés, a téves adatbevitel.
Az általam megkérdezett egyszerű emberek többsége úgy vélekedett, a kisebbségi jogok megsértése ügyében egyik oldalon sem volt hova fordulni. Mind a román, mind a magyar adatközlők azt állították, hogy 1940 és 1944 között egyetlen esetben sem szállt ki a kisebbségi jogokat ellenőrző német–olasz bizottság. Érdekes módon mindkét oldalon az az általános érv fogalmazódott meg, hogy Kalotaszegen a két nép egymással szembeni ellenszenvének az elmélyülése az 1940–1944 közötti időszakban keresendő.
 Sebesy Tamás. Erdélyi Napló (Kolozsvár)