Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csokonyavisonta (HUN)
2 tétel
2017. szeptember 11.
Kétnapos dínomdánom (Torja első írásos említésének 710. évfordulója)
Tizennegyedik alkalommal szerveztek négy esztendővel ezelőtt Szeptemberfesztre átkeresztelt falunapokat hétvégén a 710 éves Torján. A rendezvényen átadták a felújított házasságkötő termet, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, tegnap pedig a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A falunapokon Torja három magyarországi testvértelepülése – Gádoros, Kistarcsa és Csokonyavisonta – és Rinyaújlak képviseltette magát. Csokonyavisonta és Torja között ezer kilométer a távolság. A két község vezetősége ezelőtt tíz évvel írta alá a testvértelepülési szerződést.
A falunapi rendezvénysorozat szombat délelőtt az új házasságkötő terem átadásával kezdődött, amelyen a meghívottak, a magyar történelmi egyházak lelkészei és a testvértepelülések küldöttségei voltak jelen. Daragus Attila polgármester elmondta: eddig is volt házasságkötő termük, de a négyezer lakosú községben az kicsinek bizonyult, több esetben az új párt annyian kísérték el, hogy sokan nem fértek be a terembe. Ebből a meggondolásból vágtak össze két helyiséget – a volt gyűléstermet és egy raktárt –, nyílászárókat és parkettát cseréltek. Az új házasságkötő termet Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldotta meg, az avatószalagot Daragus Attila, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el. Az avató után közös fénykép készült a községháza előtt felállított életfánál, majd Egyed László Levente református lelkipásztor és Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános megáldotta az újszülötteket és azok szüleit. Ezt követően a művelődési otthon nagytermében megtartották a nagykorúsítási ünnepséget, az ötvenhárom fiatalnak Kerekes Tibor jegyző gratulált, átadta a díszoklevelet és Torja képes albumát. Az ünnepség közben felléptek a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsoportjai. Daragus Attila polgármester bejelentette: a 710. évforduló tiszteletére és a falunapokra három – torjai, futásfalvi és bálványosi – képeslap készült el, amivel megajándékozzák az újszülötteket és a tizennyolc éveseket. Idén az önkormányzat az életműdíjat a nemrég nyugdíjba vonult Opra Vilmos testnevelő tanárnak, volt iskolaigazgatónak ítélte oda, aki harmincnégy évig tanított Torján, és aki aktív szerepet vállalt a település művelődési életében, a március 15-i ünnepségek megszervezésében. A Torjáért-díjat Harasztia Attila és Laki Dezső, Csokonyavisonta polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg. A község vezetői emléklapot, bekeretezett életfás képet, Torja képes albumát és egy-egy szál virágot nyújtottak át a jelen levő édesanyáknak. Délután torjai önkéntesek és a községháza alkalmazottjai elkészítették a 2008-ban világrekordként jegyzett, 150,32 méteres feltűrt túrós puliszka hatvanméteres „kistestvérét” (fotó). A szombati nap leglátványosabb eseményét a nemzetközi főzőverseny jelentette, amelyen tizenegy hazai és határon túli csapat mérte össze tudását. Tegnap délelőtt az altorjai plébániánál gyülekeztek huszárok, cserkészek, népviseletbe öltözöttek és csokonavisontaiak, majd indultak lóháton és feldíszített szekereken a középtorjai Mária-kápolnához. A menet élén a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara, torjai cserkészek, szentegyházi és kaposvári huszárok, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki huszárjai haladtak. A Mária-napi búcsús szentmisét a Mária-kápolna kertjében Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa a környékbeli papság közreműködésével celebrálta, a szentbeszédet Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondotta el. Daragus Attila polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a 710 éves Torja búcsús szentmiséjének lebonyolításához. A falunapokon első alkalommal részt vevő torjai, jelenleg 27 tagot számláló Bálványos Fiai Hagyományőrző Egyesület tegnap délelőtt a sportcsarnok előtt jurtát állított, kézműves-foglalkozásokat és játszóházat tartottak, íjászatra is lehetőséget biztosítottak. Péter Barna egyesületi elnök elmondta: az egyesület jelenleg huszonhét tagot számlál.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 12.
Ünnepelt Háromszék egyik legrégebbi települése
Szeptemberfeszt a 710 éves Torján
A hétvégén lezajlottak a torjai falunapok, amiket pár éve Szeptemberfeszt néven szerveznek meg. A rendezvény keretében nemzetközi gasztronómiai fesztivált is tartottak, emellett ismét elkészült egy „részlet” a világrekorder túrós puliszkából.
Esketőterem-avatás és képeslapok
A falunapok első mozzanataként a teljesen felújított községháza épületében felavatták az új esketőtermet. A szépen elkészített kettős házasságkötő helyiségre azért volt szükség, mert a nagyközségben évente több tucatnyi pár dönt úgy, hogy összeköti az életét, és eddig nem volt megfelelő, tágas iroda, ami a násznépet be tudta volna fogadni. Az avatóünnepséget objektív okok miatt csak meghívottak jelenlétében tartották, mert ugyan a két terem eléggé tágas, félő volt, hogy a kíváncsiskodók nem férnek el.
Az egyik terem az állófogadás célját szolgálja, a násznép majd itt tudja elkoccintani a pezsgőt, a másik a majdani házasságkötések színhelyéül szolgál, a falon magyarul és románul is jókívánságok olvashatóak, így az utóbbi időben ismét erőre kapó román nacionalisták részéről sem érheti szó a torjai önkormányzatot. Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldását követően az avatószalagot Daragus Attila polgármester, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el.
A jelenlevők ezután a községháza előtti életfához vonultak, ahol már várta őket a kéttucatnyi édesanya és gyerekeik. Elkészült a szokásos csoportkép, a két egyház képviselője megáldotta a párokat és az újszülötteket, a későbbiekben a családok a kultúrotthonban át is vehették az életfánál készült fotót.
Az említett helyszínen ezt megelőzően Daragus Attila polgármester üdvözölte a jelenlevőket, akiket emlékeztetett, hogy Torja első írásos említése óta pontosan 710 esztendő telt el, s ennek betudhatóan az Aporok faluja az egyik legrégebbi település Háromszéken. Az évforduló alkalmából három képeslapot is megjelentettek Futásfalváról, Bálványosról és Torjáról.
A kultúrotthonban a szokásos a nagykorúsítási ünnepséget is megtartották, a 18 évet betöltött fiatalok emléklapot és Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albumát kapták ajándékba az önkormányzattól. Kiosztották a Torjáért-díjakat, amit idén négy személynek ítéltek oda. Elsőként Opra Vilmos korábbi karatnai iskolaigazgató munkásságát köszönték meg, majd a tíz éve Torjával testvértelepülési kapcsolatot ápoló Csokonyavisonta polgármestere és alpolgármestere, Haraszti Attila és Laki Dezső, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg a minden évben kiosztott kitüntetést. A kultúrotthonban lezajlott ünnepségen a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja kis és nagy mazsorettjei mutattak be színvonalas előadást.
Főzőverseny és óriáspuliszka
Miközben a kultúrotthonban zajlottak az ünnepségek, az iskola előtti téren már beüzemelték a lacikonyhákat, és alágyújtottak az üstöknek. Idén tíz csapat nevezett be a gasztronómiai megméretésre, egyébként helyszűke miatt nem is fértek volna el többen. A Torjai Gazdasszonyok szokás szerint kürtőskalácsot sütöttek, jelen volt a gádorosi önkormányzat, a kistarcsai Mulatós Barátok és az ottani önkormányzat csapata, a csokonyavisontaiak, a torjai Vidámcsapat, a mikóújfalusiak, a 142-es számú Szent Miklós Cserkészcsapat, a Bálványos Fiai Egyesület, a vadászok és a juhászok is.
Fabó Dudás Róbert, a gádorosiak séfje érdeklődésünkre elmondta: mivel ő Szerbiából származik, úgy gondolták, egy kevésbé ismert ételféleséget, a sertés-, juh- és marhahúsból készített pljeskavicát mutatják be. A szerb hamburgerként is ismert étel nagyon hasonlít a miccsre, serpenyő szélén, bő olajjal locsolva sütik a húslepényeket. Megtudtuk, a pljeskavica nagyon közkedvelt Újvidéken, gyakorlatilag minden pikniken fogyasztják.
A Bálványos Fiai csapat tagjai a múltba nyúltak vissza: Voloncs Mária anyósának az anyósától származó, 1940-ből való recept alapján ún. anyósvadast készítettek. Ez egy hagymaalapú, zöldségek hozzáadásával, borjúcsontból készített, húslével felengedett és hosszúhússal gazdagított étel, amit a végén tojásos eresztékkel sűrítettek, és pergelt cukorral „bolondítottak” meg. Az asztaluknál egyébként felejthetetlen zamatú barackpálinkát is kínáltak!
A csokonyavisontaiak valódi kaszás étellel rukkoltak elő, a Somogy megyéből érkező csapat marhapörköltet készített Illó Margit-módra, tudtuk meg magától a menzát működtető névadótól, aki még dödöllével, csirkecombbal és libamájjal is kényeztette a zsűri ízlelőbimbóit. A pörkölt egyedi fűszerezése miatt viseli a nevét, paprikával és paradicsommal, illetve vörösborral dúsítják a kiadós, vegetáriánus-berkekben elképzelhetetlen ételt.
A csapatokat egyébként egy manchesteri vendéglő séfje, a portugál Vanessa Raquel, illetve Komlósi Mihály, a Vitézi Rend kulturális székkapitánya értékelte, majd szokás szerint minden csapatot díjaztak, hiszen a főzőverseny elsősorban a barátkozásról, a különböző vidékek gasztronómiai örökségének közelebb hozásáról és nem a versengésről szólt. A falunapok másik legnagyobb érdeklődést kiváltó mozzanatát a 60 méteres székely feltűrt puliszka készítése képezte. Több mint száz helybélire volt szükség, hogy az ételkülönlegesség elkészüljön, s bár a készülődés több mint két órát vett igénybe, az elkészült puliszka alig két perc alatt elfogyott.
Mária-búcsú felvonulással
A falunapok vasárnap Mária-búcsúval folytatódtak, meglehetősen szép látványt nyújtva, amikor résztvevői felvonultak a faluban. Szokás szerint az altorjai plébániánál gyülekztek, majd megindult a menet, amit a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara vezetett. Felvonultak a torjai cserkészek, a helybéli, a szentegyházi és a kaposvári huszárok, majd a népviseletbe öltözött helybéliek és csokonyavisontaiak is.
Az évszázados gesztenyefákkal övezett kis kápolnában nagyszámú hívő jelenlétében zajló eseményen a környékbeli papok mellett fejér László Ödön jelenlegi és Olosz Gergely volt szenátort is felfedeztük. A búcsús szentmisét Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa celebrálta, prédikációt Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondott. A tiszteletes beszédében Szűz Mária anyai szerepére hívta fel a figyelmet, és arra buzdította a híveket, hogy imáikkal keressék meg a Magyarok Nagyasszonyát, kidomborítva a hit megtartó erejét. A szentmise végén Hatos Mihály, az altorjai Szent Miklós-templom plébánosa mondott köszönetet a híveknek a búcsú szervezésében nyújtott segítségért és az önkormányzatnak azért, mert szívén viseli az egyházi hajlékok sorsát.
Daragus Attila megerősítette: azon vannak, hogy felújítsák a község összes templomát, mind Futásfalván, mind Torján megújulnak a katolikus és a református egyházak tulajdonát képező istenházák. A szentmise a magyar himnusz, a Szózat és a pápai induló eléneklésével ért véget.
Hagyományőrzés és agrokiállítás
A kétnapos rendezvény során mezőgazdasági termékkiállítást is meg lehetett tekinteni, amin nagyméretű zöldségek és gyümölcsök voltak ízlésesen közszemlére helyezve. A teljesség igénye nélkül ragadunk ki pár nevet: Dobri Gábor kertjében focilabda méretű karalábé termett idén, Kádár Attila nagyméretű piros pityókát állított ki, Pánczél Tünde pedig remek zöldségkompozíciót mutatott be. Márton Piroska különböző méretű paradicsomból és paprikából készített kompozíciója is sokak tetszését elnyerte, akárcsak ifj. Luka Medárd összeállítása; ez utóbbinál egy madárijesztő vigyázott az őszi levelekkel keretezett dísztökökre és más kerti növényekre. Nem maradtak ki az apikultúrával foglalkozók sem, Pakocs István vegyes virágmézet, repcemézet és propoliszt, illetve tinktúrát állított ki egy olyan lép kíséretében, aminek kockái között mi Nagy-Magyarország körvonalait véltük felfedezni, de lehet, hogy tévedünk.
A falunapokat a 27 tagú, négy hónapja működő Bálványos Fiai Egyesület tevékenysége is színesítette, amely a sportcsarnok előtt jurtát állított fel, kézműves foglalkozásokat, játszóházat szervezett, és íjászkodásra is lehetőséget kínált. A falunapon ezen kívül szóhoz jutottak a torjai iskolások, este koncertek zajlottak, vasárnap este pedig tűzijátékban lehetett gyönyörködni.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)