"Halálának 125. évfordulója alkalmából szülőfalujában, a Bihar megyei Csokalyon avattak emléktáblát Fényes Elek földrajztudósnak, aki tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Magyarország és tartományainak teljes földrajzi és statisztikai felmérését, leírását készítette el. Közreműködött a Magyar Ipartestület megalakulásában, és lapszerkesztő is volt. Az 1807. július 7-én született Fényes Elek tiszteletére hétvégén szerveztek ünnepséget, amelyen részt vett dr. Pete István szenátor és Kovács Zoltán parlamenti képviselő. Az emléktábla-avatás után Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékműbizottság elnöke bejelentette: Fényes Elek Díjat alapítottak a helytörténeti kutatásban jeleskedők számára. Javaslat született arról is, hogy a csokalyi Fényes-kúria maradványait alakítsák emlékhellyé. /Emléktábla Fényes Eleknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"

Kilenc érmelléki RMDSZ-szervezet elnöke írta alá azt a szándéknyilatkozatot, amelyben a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elé terjesztették, hogy megalakítanák az Érmelléki Területi RMDSZ Szervezetet. Az önállósulni kívánók ápr. 4-én Margittán ismertették elképzeléseiket. Úgy vélik, a Bihar megyei RMDSZ szervezet nem foglalkozott kellőképpen az Érmellék gondjaival, noha itt él tömbben a bihari magyarság. Kovács Zoltán és a megjelent kezdeményezők hangsúlyozták, az új szervezet nem valami ellen irányul, hanem a térség tömbmagyarságának érdekvédelmét kívánja szolgálni. A szándéknyilatkozatot elfogadta a székelyhídi, az érolaszi, a hegyközszentmiklósi, a csokalyi, a kágyai, az érmihályfalvi, az értarcsai, a margittai és széplaki helyi RMDSZ választmánya. Az új szervezet nem az RMDSZ ellen alakul, az országos szövetség keretében kíván működni, egyenrangú félként tárgyalni a megyével. /Simon Judit: Az SZKT térfelén a labda. Bejelentették elszakadási szándékukat az érmellékiek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./

Fényes Elek szülőfalujában, a Bihar megyei Csokalyon megkezdik szülőháza maradványainak konzerválását. Csokalyon tavaly Fényes Elek Társaság alakult, az Érmelléki Egyesülettel benyújtott közös pályázat révén 300 ezer forintot nyertek a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumától a szülőház falmaradványai felújítására. Domborművet helyeznek el, a régi telket pedig parkosítják, ide kerül majd a székelyhídi származású, Budapesten élő Mihály Gábor szobrászművész alkotása is, aki felajánlotta, hogy Székelyhíd községnek, amelyhez Csokaly közigazgatásilag tartozik, ajándékképp elkészíti a tudós szobrát. /Mentik ami még menthető. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 22./

"Székelyhíd nagyközség saját jövedelméből a napokban az egyik elhanyagolt útra 700 méteren aszfaltréteg került. Most készül az új aszfaltozott járda is. A központbeli park rendezett, a turulmadaras emlékmű köré virágokat ültettek, ugyanígy a főtéri tömbházak mellé. A polgármester szerint befektetőket kell keresni, akik szívesen megtelepednének itt. A nagyközség és a hozzátartozó falvak az elmúlt tíz évben inkább csak vegetáltak. A tömbmagyar vidéken lassúbb volt a fejlődés. Régi probléma Székelyhídon, hogy rossz állapotban vannak az iskolaépületek. Világbanki támogatással egy teljesen új iskolaépület munkálata és egy régi iskolaépület teljes felújítása elkezdődött a tavasszal. Rendszerváltás után e vidékről igen nagy volt a kivándorlás, lévén Székelyhíd is a nyugati határszélen., mint az ország, sőt mint Bihar megye más településein. Augusztus végén szervezik meg Székelyhídon a nyolcadik Érmelléki Őszt. Ez alkalommal a milleniumi emlékművet is megkoszorúzzák, és átadják a csokalyi Fényes Elek emlékhelyet és Ady Endre tiszteletére emléktáblát avatnak. /Balla Tünde: Régi álom, új tervek Székelyhídon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"

"Aug. 30. és szept. 1. között zajló Érmelléki Őszön néprajzi kiállítás nyílt Székelyhídon. Dr. Kéri Gáspár, a gyűjtemény tulajdonosa és kiállítója előadást tartott a szalacsi, érkörtvélyesi, gálospetri, érszőlősi és biharfélegyházi asszonyok munkáiról. Hamarosan egy érmelléki tájház nyitja meg kapuit a kis faluban, Gálospetriben. Székelyhídon tíz érmelléki alkotót munkáit mutatta be a képzőművészeti tárlat. Este a kultúrházban néptáncgálára gyülekezett Székelyhíd népe. A bihardiószegi Szömörce, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a szalacsi Örökzöld asszonykórus, a margittai vegyeskar, illetve az érmihályfalvi és helyi férfikórus sikert aratott. Aug. 31-én a faluközpontban felépített emlékhelyen Fényes Elek, a magyar statisztika megalapítója, Csokaly nagy szülötte előtt tisztelgett a falu. A tavaly megalakult a Fényes Elek Társaság, elnöke, Cservid Levente az avatóünnepségen köszönetet mondott valamennyi támogatónak. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke ismertette Csokaly szülöttének életútját és az emlékhely kialakításának történetét. Székelyhídon, a Nedeczky családnál többször is megfordult Ady Endre. Sóki Béla tanár, Székelyhíd RMDSZ-elnöke a szept. 8-i emléktábla-avató ünnepségen kifejtette Ady- kutatásainak eredményét. Kerekes Terézia 1990 óta vezeti Székelyhíd, Bihar megye legnagyobb, 34 ezer kötetes községi könyvtárát, melynek 800 olvasója van. /Balla Tünde: Érmelléki Ősz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./ "

"A Magyar Kulturális Örökség Minisztériumának és a Magyar Statisztikai Társaságnak a támogatásával szobrot emeltek az 1807 és 1876 között élt Fényes Eleknek szülőfalujában, az érmelléki Csokalyon. A busztot Barabás Miklós festményei alapján Mihály Gábor magyarországi szobrászművész készítette el, és abban az emlékparkban helyezte el a Fényes Elek Társaság, ahol a magyar statisztika megteremtőjének szülőháza állott, s amelynek romos maradványait tavaly mentették meg az utókornak: "A Fényes Elek Társaság két éve alakult, de már négy esztendeje szeretnénk emlékhelyet kialakítani, ezért 2001-ben a református templom falán emléktáblát helyeztünk el, tavaly pedig kialakítottuk az emlékparkot" - nyilatkozta Cservid Levente, a Fényes Elek Társaság székelyhídi elnöke. /(Balla Tünde): Fényes Elek szobra Csokalyon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./"

Gellért Gyula református lelkész, az érmelléki egyházmegye esperese nem volt otthon Diószegen, éppen Székelyhídon tartott vizitációt. Tudatosítani kellene a hívekben, hogy az egyház felvirágoztatása önmagunk létezésének a feltétele is egyben, hangsúlyozta. Nagyon fontos a diakóniai munka, az öregek, nagycsaládosok segítése. Az elmúlt évben éppen a diószegi gyülekezet volt a legaktívabb. A templomsisakot átfestették, befejezték a diakóniai otthon felújítását. A temetőt kitisztították, ebben Gellért Gyula is részt vett. Kágyán megmagasították a református templom falait, új tetőszerkezetet raktak, az év folyamán várható a munkálatok befejezése. Albison le kellett verni a vakolatot, hogy a további nedvesedést megakadályozzák. Asszonyvásárán ravatalozó építésébe fogtak, csakúgy mint Hegyközszentmiklóson és Mihályfalván. Csokalyon felépítették a missziós központot, ugyanakkor a templombelső is megújult. Érábrányon zsidelytető került a templomra, Érkeserűn felújították a gyülekezeti házat, Jankafalván paplakot építettek. Újsemlyénben eddig nem volt templom, a hívek most építik, falai már állnak. Nagy esemény volt tavaly a Bocskai-szobor állítása Szentjobbon. Minden évben megrendezik az ifjúsági és a felnőtt kórusok találkozóját, de nem marad el a vers- és prózamondó verseny sem. /D. Mészáros Elek: Sikeres évet zárt az érmelléki egyházmegye. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 17./

Fényes Elekre emlékeztek Csokalyon
Bihar megye – Csokalyon nyolc éve rendeznek falunapokat, melyeket mindig Fényes Elek születésének évfordulójához (július 7.) közeli idődontra időzítenek.
A falunapok méltó keretet biztosítanak a megemlékezésnek, de ugyanakkor nagyszerű alkalmak arra is, hogy az elszármazottak hazalátogassanak, ha rövid időre is, de együtt legyen a család, találkozhassanak a régi ismerősök, barátok.
Idén július 17–18-án zajlottak a Csokalyi Falunapok rendezvényei. Szombaton a településen nagy népszerűségnek örvendő kispályás labdarúgók „uralták a pályát”, akik egy, már hagyományosnak tekinthető labdarúgótornán mérték össze ügyességüket, tudásukat, kitartásukat. Az idén a benevezett 11 csapat közül a csokalyi Interstecs bizonyult a legjobbnak. A kora délutáni órákban a helyi görög katolikus templomban a Szent Pál közösség által elődott evangélikus koncertet hallgathatták az érdeklődők. Éjfél körül érkezett meg az est sztárcsapata: az Insect együttes jó hangulattal, humorral, bohóckodással minden jelenlévőt ellátott.
Megemlékezés
A vasárnap délelőtti órákban a csokalyiak Fényes Elekre emlékeztek. Még meg sem kondult az ünnepi istentiszteletre hívó harang, de már ünneplőbe öltözött sokaság töltötte meg a falu utcáit, vonultak Isten háza felé. Mátyás Árpád lelkipásztor igehirdetésén acsokalyigyülekezet tagjain kívül számos vendég, meghívott személyiség, a penészleki gyülekezet vezetője és tagjai is részt vettek. A megemlékezés a Fényes Elek szülőházának helyén kialakított emlékparkban, a nagy statisztikus szobránál folytatódott,
ahol elsőként Béres Csaba polgármester szólt az ünneplőkhöz. Beszédében méltatta aközgazdasági statisztika megteremtőjének, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának alakját, akit joggal sorolunk a nagy magyar halhatatlanok táborába. Fényes Elek munkásságából, életpályájából az elhivatottságot, a kitartást, a meg nem alkuvást, az eltökéltséget emelte ki és állította példaként a csokalyiak elé.
„Bölcsességkeresés”
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke felszólalásában így vallott. „Én azon szerencsés emberek közé tartozom, akik hasznát veszik Fényes Elek munkásságának. Visszatekinteni és megtudni a települések minden szempontbeli összetételét nagy segítségünkre van a mában is.” „…Az akkori idők nagyjai minden civil szféra mozgalmi rendszerében jelen voltak. Vajon ha ma még többet kellene dolgoznunk magyarságunkért – hajlandók lennénk-e?” – tette fel az elgondolkodtató kérdést Szabó Ödön.
Szabó Mihály kolozsvári református lelkész, szociológus Fényes Elek munkásságának fontosságáról szólt az egybegyűlteknek, kiemelve a statisztika fontosságát napjainkban is. „A jövő felé tekintsünk, a lehetőségeket keressük – Fényes Elek szelleme példaképként velünk van!”
Erdődi Endre görög katolikus tisztelendő Fényes Elek bölcsességben való járását emelte példaként a jelenlévők felé. „A bölcsességkeresés és az abban való járás úgy legyen meg a mi életünkben is, mint ahogy az jelen volt Fényes Elek életében” – mondta.
Koszorúzás
A megemlékezést Csomaközi Dájánka, Pécsi Erika, Egri Anett, Colman György, Selmeczi Róbert és Csatári Viktor szavalatai, valamint a Székelyhídi Férfikórus nemzeti érzelmű dalokból összeállított csokra tette még ünnepélyesebbé.
Az ünnepség a kegyelet koszorúinak elhelyezésével zárult. Koszorúztak: Béres Csaba polgármester és Csuka József alpolgármester, Szabó Ödön, Bradács Alíz és Kiss Sándor Elek a Bihar megyei RMDSZ nevében, a székelyhídi RMDSZ nevében, Székelyhíd Helyi Tanácsa nevében, a csokalyi Fényes Elek Általános Iskola diákjai és a csokalyi RMDSZ képviselői, a Pro Csokaly Egyesület vezetősége. Fényes Elek mellszobránál kegyelettel emlékeztek leszármazottai is. erdon.ro

Határtalan örökségvédelem – XVII. Népi Építészeti Tanácskozás – Békés, 2010. szeptember 30. – október 2.
A népi építészet hagyományainak védelme a kulturális örökségvédelem egyik fontos része. Egyben a civil szervezetek – amelyek egyfajta küldetéstudattal tekintenek a népi építészet által hordozott értékekre, azok fenntartására, átörökítésére, védelmére – egyik alapvető feladata. Népi örökségünk megóvása nem hárul egy-egy országra: e fontos tevékenység határokon ível át, ezért mindenképpen fontos, hogy azt nemzetközi szinten is összehangolják. Ezt tűzte ki célul a békési tanácskozás.
Az immár hagyományos tanácskozást a Békés Városi Kulturális Központban szervezték meg szeptember 30. és október 2. között, az Icomos Magyar Nemzeti Bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt. Társszervező volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság.
A tanácskozás köszöntőkkel kezdődött. Elsőnek Izsó Gábor, Békés város polgármestere, majd – többek között – a társszervezetek részéről Dukrét Géza, a PBMET elnöke is köszöntötte a konferenciát, aki egyben ismertette az egyesület tevékenységét is. Egész nap a műemlékvédelemmel, a népi építészet védelmével kapcsolatos előadások hangzottak el. Az első nap programja Sófalvi István nagyváradi fotóművész Érmelléki borpincék című kiállításának megnyitásával végződött, a tárlat anyagát Balassa M. Iván ismertette.
Másnap szakmai kirándulást szerveztek, amelynek célja a védelem különböző szintjeinek, épületegyütteseknek – pincesoroknak – és egyedi épületeknek megtekintése volt az Érmelléken, a határ mindkét oldalán. A közel száz résztvevőt szállító két autóbusz egyikén Dukrét Géza volt az idegenvezető, aki részletesen ismertette az Érmellék történetét, műemlékeit és nagy szülötteit. A következő útvonalat járták be: Békés–Nagyszalonta–Nagyvárad–Gálospetri–Értarcsa–Szalacs–Székelyhíd–Létavértes–Békés. Gálospetriben megtekintették a Kéri Gáspár által berendezett tájházat, Értarcsán és Szalacson a pincesorokat, amelyeket Kéri doktor mutatott be. Létavértesen értékes néprajzi tárgyakat néztek meg a Magyar Néprajzi Kiállító Terem keretében. Záróeseményként egy vetített képsorral idézték fel a hajdani szőlőskert népi építészetét.
A harmadik nap délelőttjén szintén előadások hangzottak el, többek között Kéri Ildikó Erzsébet és Kéri Gáspár Népi építészeti emlékek megőrzése és műemlékvédelem az Érmelléken című előadása. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Húszéves a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság
Húsz év már komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében. Elértük az érettség szintjét, amely mérlegkészítéshez kötelez. Így dióhéjban ismertetni szeretném egyesületünk legfontosabb tevékenységeit.
Egyesületünket 1993-ban alapítottuk, 12 alapító taggal. 2006-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség égisze alatt működött mint Bizottság, egyesületi státusban. 2007. március 13-án lett a bíróságon bejegyezve mint önálló jogi személy, megőrizve a folytonosságot.
A társaság létszáma állandóan változott. A húsz év alatt 208-an voltak tagok, amelyből 26-an elhunytak. Jelenleg 114 munkatárssal rendelkezünk: történészek, néprajzosok, tanárok, orvosok, lelkipásztorok, műemlékes szakemberek, honismereti nevelők. 13 Arad, 60 Bihar, 3 Kolozs, 2 Máramaros, 9 Szatmár, 5 Szilágy, 11 Temes megyéből, 1 Gyimesközéplokról, 1 Segesvárról és 9 Magyarországról.
Legfontosabb tevékenységünk a helytörténeti kutatómunka, amely szoros kapcsolatban van a műemlékvédelemmel. Feladatunk a kistérségek és az egyes települések történetének kutatása és közzététele, műemlékeinek felmérése, ismertetése és védelme.
A kutatómunka és a felmérő programok eredményeinek ismertetése évente két rendezvényen történik: márciusban a Partiumi Honismereti Találkozón és szeptemberben a háromnapos Partiumi Honismereti Konferencián. Minden évben előre meghatározzuk a kutatás témáját. De ez csak a fő téma, ezek mellett megjelennek mindig az előző kutatási programok témái is, mert többen vannak, akiknek egy meghatározott kutatási területük van, vagy csak egy tájegységben kutatnak.
A Partiumi Honismereti Konferencia immár hagyományos és elismert mind belföldön, mind külföldön. Átlagosan 80 ember vesz részt a Partiumból, a Bánságból, Kolozsvárról, Magyarországról. Vándorkonferencia, hogy bekapcsoljuk a különböző vidékeket a közös kutatómunkába. A konferencia helytörténeti kutatómunkánk és műemlékvédő tevékenységünk legmagasabb fóruma. Ekkor tartjuk az évi közgyűlést is, ekkor osztjuk ki a Fényes Elek-díjakat azoknak, akik kimagasló munkát fejtettek ki a helytörténeti kutatómunkában és az egyesületi élet szervezésében. Eddig tizennyolc konferenciát szerveztünk. Az idei, a 19. konferencia fő témái voltak: a Partium és a Bánság egyházi műemlékei; Nagy személyiségeink emlékezete; Kollektív értékek folytonossága – hagyományaink.
E rendezvényeken elhangzó tanulmányokat, dolgozatokat igyekszünk közzétenni. A rövidebb anyagokat időszakos honismereti lapunk, a Partium ismerteti. A nagyobb méretű anyagokat a Partiumi füzetek könyvsorozatában tesszük közzé.
Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el Partium néven. Könyvkiadásunk megkezdése előtt, időszakos lapunk évente 2–3 számban, majd 1997 után egy-egy szám jelent meg, négyszáz példányban. Főbb rovatai: történelem, helytörténet, műemlékeink–műemlékvédelem, művelődéstörténet, néprajz–népismeret, képzőművészet, személyiségeink, tájleírás, hírek–események.
Könyvkiadásunk 1997-ben indult el Partiumi füzetek néven a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az „oral history” módszerének alkalmazása. 1997-től napjainkig 74 kötet jelent meg. 1998–2002 között 18 kötet jelent meg elég nehéz körülmények között. Az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket. Ez volt a hőskor. 2003-tól kezdve a Bihar Megyei Tanács támogatja könyvkiadásunkat az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik. Eddig megjelent 16 falumonográfia, 19 történelmi és néprajzi jellegű kötet, 18 műemlékekkel foglalkozó, 11 nagy személyiségeinkről, négy kötet temetőinkről, öt iskolatörténet. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenöt kötetet, ebből ötöt a Jubileumi Rákóczi Évek sorozatában. A sorozat szerkesztője alulírott, beíró Farkas Piroska, szöveggondozó Mihálka Magdolna. Könyveink az elején a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készültek, majd az Europrint nyomdában. Néhány éve a Litera Print Nyomdában készülnek, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a tulajdona. Nyugodtan állíthatjuk, hogy e könyvkiadás egyesületünk sikersorozata. Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Az ifjúság bevonására 1992–2005 között 13 honismereti tábort szerveztünk, amelynek keretében délelőtt állagmegőrző munkálatokat végeztünk, délutánonként honismereti előadásokat tartottunk a környék földrajzáról, történelméről, népi hagyományairól, irodalmáról.
Jelentős eredménynek könyvelhetjük el, hogy egyesületünk 23 emléktáblát készíttetett és avatott fel. Mivel ezek nagyon fontosak nemzeti önazonosságunk megerősítésében, ezért fontosnak tartom ezek felsorolását:
1992-ben a fenesi Bélavár falán;
1993-ban Réven, a Zichy-barlang feltárásának 90. évfordulója alkalmából; Szentjobbon, a Szent Jobb tiszteletére, közösen Tempfli József megyéspüspökkel, valamint Sólyomkő várának falán;
1994-ben Réven Márton Gabriella, Ady első váradi szerelme emlékére; Kulcsár Andor lelkipásztor tiszteletére; Nagyváradon Biró József művészettörténész és festőművész, Érsemjénben pedig Fráter Lóránd, a nótáskapitány tiszteletére;
1995-ben: megfogalmaztuk és megcsináltattuk a vártemplomban elhelyezett Szent László-emléktáblát;
1997-ben: Nagyváradon K. Nagy Sándor író, jogász, a helytörténeti kutatás úttörője tiszteletére. A tábla felerősítésére majd később került sor. Aradon emléktáblát avattunk Lóczy Lajos földrajztudós tiszteletére;
2001-ben Csokalyon Fényes Elek földrajztudós tiszteletére, halálának 125. évfordulója alkalmából;
2002-ben Gálospetriben emléktáblát, emlékszobát avattunk Sass Kálmán mártír lelkész tiszteletére;
2003-ban Réven Karl Handl, a barlang felfedezőjének tiszteletére, közösen a Pro Rév egyesülettel;
2005-ben Érköbölkúton ifj. Gyalókay Lajos, a Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet alapító tagja és titkára, Zsibón II. Rákóczi Ferenc tiszteletére, a zsibói csata emlékére;
2006-ban Érmihályfalván Zelk Zoltán költő emlékére;
2007-ben Erdőhegyen (Kisjenő – Arad megye) dr. Balogh Ernő egyetemi tanár, Nagyváradon Hegyesi Márton, az 1848–49-es szabadságharc kutatója tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2008-ban: Érmihályfalván Kuthy Lajos író tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2009-ben: Biharfélegyházán és Micskén Jakó Zsigmond akadémikus tiszteletére, közösen az Erdélyi Múzeum Egyesülettel;
2011-ben Micskén Miskolczy Károly nemzetőr, országgyűlési képviselő tiszteletére.
De ezek mellett aradi tagtársaink számos emléktáblát avattak a Csiky Gergely Iskolaközpontban. Emléktáblákat és más emlékjeleket avattak Szatmár- és Szilágy megyében is. Minden megyében állagmegőrző tevékenységeket szerveztünk, főleg emlékjeleinknél, temetőinknél.
Ugyanakkor, minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveztünk. Felsorolni is nehéz lenne.
Fontos megvalósításunk volt a honlapunk elkészítése, amelyet immár bárki megtekinthet a világhálón a www.pbmet.ro címen.
Sokrétű tevékenységeink elismeréseként egyesületünk és egyes tagjaink számos kitüntetést kaptak. Így egyesületünk megkapta a Pro Partium-díjat, a Podmaniczky-díjat és a Kós Károly Állami Díjat. Ezek mellett számos díszoklevelet, amelyeket most nem sorolok fel.
Egyesületünk 2001-ben megalapította a Fényes Elek-díjat, amelyet azok kapnak meg, akik kimagasló eredményt értek el a helytörténeti kutatómunkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben. 2005-től olyan személyiségeknek is ítéltük oda, akik saját településükön példamutató módon végezték hagyományőrző tevékenységüket, mint Balázsi József, Érsemjén polgármestere, Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere, Gellért Gyula, bihardiószegi református lelkipásztor, Flóris János, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány alapító elnöke Isaszegről, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános.
Természetesen ezt az eredményt csak közösen tudtuk elérni. Ezért szeretném most megköszönni minden társamnak önzetlen, odaadó tevékenységét.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Felzárkóztató cigány missziós tevékenység
Nagyvárad- Csűry István püspök bátorítása és támogatása mellett az utóbbi években az Ora et labora gondolat jegyében jelentős fejlődésen ment keresztül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület cigány missziós tevékenysége, köszönhetően a biztos szakmai háttérnek is.
Néhány évvel ezelőtt, vagyis 2011-ben egy olyan szakaszába jutott sajnos a 2002-ben útjára indított cigány missziós szolgálat, mely stagnáló állapotból a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi vezetése valamilyen módon megpróbálta kimozdítani. Úgy is lehetne fogalmazni: a tevékenység bizonyos szinten megrekedt, így szükségét látták annak, hogy továbbfejlesszék. Ekkor határozta el a KREK, hogy továbblép, s kiterjeszti a szolgálatot- amennyire lehet- több Bihar megyei településre is. Farkas Zsolt közigazgatási előadó tanácsos honlapunknak felidézte: felvették a kapcsolatot a református Diakónia Keresztény Alapítvánnyal, és létrejött az a partnerség, amely már meghozta első gyümölcseit. Önmagáért beszél, hogy a kezdeti 15-20 gyermeklétszám napjainkra 249-re duzzadt megyei szinten, vagyis Váradon 81, Biharfélegyházán 24, Bihardiószegen 24, Csokalyon 24, Székelyhídon 48, Hegyközszentmiklóson 24, Szentjobbon pedig 24 gyermek részese már a programnak, néhány hét múlva pedig Monospetriben egy szintén 24 fős gyermekcsoport örülhet majd még a tevékenységeknek. A projektben ugyanakkor immár 23 alkalmazott érintett (többségük a PKE végzettje), s köztük kilencen roma származásúak. A szolgálat tehát nemcsak a gyermekre korlátozódik, hanem a roma családokra is. Ennek pedig egyik eredménye, hogy egyfelől a gyülekezetek is egyre befogadóbbak, másrészt pedig a roma közösségek is egyre élénkebb érdeklődést tanúsítanak a történtek iránt. Egyértelműen sikertörténetként könyvelhető el tehát a KREK cigány missziós programja, mely az átalakításnak köszönhetően egyre több eredményt tud felmutatni. Hétköznaponként olyan délutáni tevékenységek zajlanak a Kolozsvári úti nappali foglalkoztató-központban, melyeken szociális dossziéval rendelkező diákok vannak jelen, de emellett a szociális munkások ellátogatnak a családokhoz is, és a főbb keresztény ünnepeket is megülik közösen. Nem csupán arról van szó tehát, hogy délután tanulnak vagy enni kapnak a gyermekek, hanem ennél sokkal többről: gőzerővel zajlik a társadalmi felzárkóztatás, és ez a pozitív visszajelzésekből is kiderül.
Pozitív eredmények
Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos azt hangsúlyozta: az elmúlt években odáig fejlődött ez a tevékenység a KREK felkarolása révén, illetve a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány váradi fiókjával partnerségben, hogy azon túl, hogy a gyermekekkel, illetve a családokkal foglalkoznak, az egyházkerület a munkatársakkal is tud törődni, mely azt jelenti, hogy szakmai beszélgetésekre hívja meg őket. Ezeken az összejöveteleken a vidéken munkálkodó alkalmazottak is olyan pozitív eredményekről tudnak beszámolni, melyeket megtapasztalnak, illetve átélnek a mindennapokban. Sok helyen ugyanis úgy végzik a délutáni szolgálatot, hogy például a negyedik osztályosok termeibe mennek be délután a roma gyermekek a „délutáni tanító nénivel”, a délelőtti tanító néni pedig kommunikál ezzel a roma projektben érintett munkatárssal, és megköszöni neki, hogy délután foglalkozott a gyermekekkel, mert nagyon sok esetben otthon nincsenek is olyan körülmények, hogy a gyermekek másnapra a feladataikat el tudják végezni. Tehát a tanulmányi előremenetelben is látszanak már az eredmények. Jelzésértékű továbbá, hogy Németországban is felfigyeltek már ezekre, és szakmai tanácsokat kérnek arra vonatkozóan, hogy kell a roma lakossággal foglalkozni. Ugyanakkor a közeljövőben arra is van kilátás, hogy más nyugati országbeli diakóniai szervezetek kérnek útbaigazítást tőlük, illetve a kolozsváriaktól. Szoboszlai Erzsébet szociális munkás, Bihar megyei koordinátor úgy emlékszik vissza: először nagyon rosszak voltak a gyerekek, nem fogadtak szót, nem tudtak viselkedni, el is volt kicsit keseredve: hogy tudják majd őket megnevelni? Manapság azonban be lehet nézni bármelyik osztályba, s látható, hogy milyen szép csendben tudnak maradni, s nagyon ügyesen megírják a házi feladataikat. Az újak is nagyon hamar beilleszkednek, megtanulnak szót fogadni, pedig előfordul, hogy másodikosok vagy harmadikosok már, s ideérkezésükkor nem ismerik még a betűket vagy a számokat. A munkatársak azonban külön foglalkoznak velük, s ezért elé rövid idő alatt sikerül ha nem is teljesen felzárkóztatni őket, de a minimális alapokat megtanítani nekik, hogy aztán onnan könnyebb legyen a továbbfejlődésük.
Két iskolából
Váradon két helyről, a Lucretia Suciu és a Ioan Slavici általános iskolákból járnak I-IV. osztályosok a Kolozsvári úti szociális foglalkoztató központba. A kézmosás, ima és ebéd után hozzáfognak a házi feladatok elkészítéséhez, majd ezután következik amire még marad idő: kézműves-foglalkozás, biblia óra, higiéniára való nevelés. Ugyanakkor egy játszótér is a rendelkezésükre áll az udvaron, ezt holland önkéntesek építették, illetve vásárolták.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Érmellék: egy táj elfeledett élete
Az ember valaha alkalmazkodó lény volt. Ha megtelepedett egy tájon, életmódját a körülményekhez igazította, azokkal összhangban fejlesztette. Így történt ez a lápos-mocsaras, halban, vadban gazdag Érmelléken is. Aztán meguntunk együtt élni a természettel, hol önszorgalomból, hol központi utasításra nekiálltunk saját szegényes fantáziánkhoz silányítani azt, ártatlanabb életmódunk pedig mehetett a kukába, jelen szerencsésebb esetben a székelyhídi halászati múzeumba. Tasnádi-Sáhy Péter riportja. Nemrégiben részt vettem egy rendezvényen, az Érmellék egyik településén, ahol az előadó arról kérdezte a fiatal hallgatóságot, milyen hagyományt ismernek a falujukban, amit középpontba állítva esetleg turisztikai vonzerőt lehetne fejleszteni. Percnyi hallgatás után egy bátortalan hang a szüreti bált említette… Tény, az Érmellék – a török előrenyomulása óta – fontos bortermelő vidék volt, és az utóbbi időben vannak szép próbálkozások ennek visszaállítására, viszont, mint ahogy a táj először 1445-ben használt elnevezése is mutatja, legfőbb jellemzője mégiscsak az, hogy az Ér mellett terül el.
Majdnem a delta
Ahogy a székelyhídi Halászati Múzeumba érkeztemkor Dr. Wilhelm Sándor biológus, tanár, szakíró elmondja, az Érmellék múltja a Herciniai-hegységrendszer 250 millió évvel ezelőtti lesüllyedéséig nyúlik vissza. Az ekkor kialakult törésvonalat először a Pannon-tenger üledéke töltötte, majd a Kárpátok kiemelkedésével annak folyói hozták ide a hordalékot. Ennek ellenére, ez mégis alacsonyan fekvő terület maradt, így jutott neki a Tisza, a Túr, a Szamos, illetve a Kraszna vízéből, melyek aztán más geológiai folyamatoknak köszönhetően „odébb vándoroltak”.
Az egyeduralkodóvá vált Érnek úgymond folyása nem volt, viszont két partja között, mintegy 10 km szélességben mocsaras, nádas láp terült el, ami szép lassan eresztette át a vizet, kivéve ha az esőzések, olvadás elárasztották. Ezen adottságoknak köszönhetően gyönyörű természeti táj alakult ki az Érmelléki-dombvidék, a nyírségi homokdombok, illetve a Berettyó Sárrétje között.
Mindenki a Duna-deltához hasonlította, madárvilága, halállománya azéval vetekedett. Ha csak azt vesszük, minden költöző madár, ami északról délre vándorolt, megállt itt táplálkozni. „Annak idején, közvetlenül a lecsapolás után egy madarász ismerősömmel kimentünk a Hartyás nevű „szent területre” Gálospetri mellett, akkor még láttam ott eget elsötétítő vadkacsa tömeget. Benne volt a génjeikben, hogy itt meg kell állni, de azóta eltűntek. Ahogy a halak is. Az összes környéken előforduló halfaj tömegestől élt az Érmelléken, a lecsapolással ezeknek is nyomuk veszett. Érdekes, hogy a táj változása miatt viszont új fajok jelentek meg itt, amik közül párat nekem sikerült kimutatnom. Ilyen volt például a fekete törpeharcsa. Ennek ellenére inkább a pusztulás volt jellemző, mint a gazdagodás” – vezeti fel a múzeumi kirándulást Wilhelm tanár úr.
Egy kis hercehurca
A múzeum 1989 után, alapítványi pénzből jött létre, először a gyűjteményt elszállásoló épületet hozták megfelelő állapotba, majd Wilhelm Sándor elindult, hogy az anyagot összegyűjtse, az akkorra már megismert forrásokból. „Akkor derült ki, hogy nagyon sok anyag, amit én még láttam korábbi vizsgálódásaim során, elkallódott. Tehát mondhatjuk, ez volt az utolsó pillanat, hogy ez létrejöjjön.” Pedig kár lett volna veszni hagyni a megmaradt tárgyi emlékeket, hisz még ez a háromtermes kiállítás is egyértelműen bizonyítja, az érmelléki ember élete tökéletesen összefonódott az őt eltartó tájéval. Nem csak a hal/ és vadgazdagságról van szó, de a növényzetről is, hisz több kézműves iparág települt a fellelhető alapanyagokra. A nádat, a sást, a fűzvesszőt mind felhasználták. Akkoriban a háztartás minden eleme ezekre épült: általános volt a nádtető, vesszőfonatú kerítés. Az első eszköz, amit meglátok – felirata szerint – rámás tapogató (külsőre egy alj nélküli hosszúkás vesszőkosár). Ezzel még nem mennék sokra, de a tanár úr magyarázatot is fűz hozzá: „Ezt nem hagyták magára, a halász gatyára vetkőzött, egy tarisznyát a vállára vetett, és ezzel az eszközzel indult portyázni a sekély vízben. Találomra maga előtt lecsapta, aztán kitapogatta benne a szabadulni próbáló, a vesszőfonatot korholó halakat, és betette őket a tarisznyába. Ez a módszer minden erőfeszítés nélkül eredményezte még egy árucikk begyűjtését, hisz mire a tarisznyát megtöltötte, a lábszára is tele lett piócával, amit pedig akkoriban még gyógyászati célra hasznosítottak, a tört vért szívták le vele.” Az első terem másik oldalán a falat hatalmas háló fedi, mint Wilhelm Sándor elmondja, ez nem népi eszköz, az utolsó megmaradt vízfolton, a tarcsai kollektívánál ezzel halásztak. Alatta viszont az egyik legfontosabb halászszerszám, a (háló)varsa néhány mintapéldánya hever, amit karóhoz szúrva fektettek a vízbe folyásiránnyal szemben, a versike nevű része terelte a halat az egyre szűkülő belső része felé. Ahogy beérünk a nagyterembe, vezetőm egy a varsához hasonló érdekes eszközt mutat, a hurcát: „Az érmelléki emberek vesszőkből kerítést fontak kis kapukat hagyva, amit levertek a mocsár szélébe. A víznek mozgása volt, hol emelkedett, hol apadt.
A halász beállt az egyik kis kapuba, mindig a folyásiránnyal szemben, és a lába közé fogva tartotta a hurcát. Amikor érezte, hogy beúszott a hal, kiemelte. Remek módszer, jóllehet sok hercehurcával jár” – teszi hozzá nevetve.
Ez után a hurca továbbfejlesztett verziójával ismertet meg, amit mordának neveznek: „Szalacson gyűjtöttem, ott azt mondták, az első világháborút megjárt emberek hozták az ötletet az orosz frontról. Amikor ezt ifjabb Kós Károlynak, a nagy néprajzosnak elmeséltem, felháborodott, mondván, hogy a Mezőségen is használnak ilyet, nehogy már az oroszoktól jöjjön. Igen ám, de a szalacsi ember Oroszországban találkozott vele, nem kell ezért haragudni.” Egy vitrinhez érünk, ahol a mocsaras vidék bejárását segítő eszközök sorakoznak, úgy mint a jégpatkó, vagy a nádvágó papucs, előbbit csúszás, utóbbit szúrás ellen alkalmazták, hisz a nádtorzsa még a csizmatalpat is átszúrta. Van még mellette fáklya és szigony is, amelyeket éjszakai halászatnál használtak, amikor a hajóból (Érmelléken nincs csónak) csáklyázták meg az elfekvő nagyhalat. Akadt belőlük szép számmal, nem kellett sokat kutatni, hogy méteres csukára, harcsára, pontyra akadjon az ember. Újabb installáció a hálókészítéshez szükséges kendert finomító eszközöket mutatja: a tilót és a gerebent. Előbbi ugye töri a kendert, a másikkal pedig fésülni lehet. Ott van a sing is, ami mérőeszköz, vagy inkább hosszmérték, eredetileg az alkar hosszának felel meg, nem hiába hívják az alkarcsonttal párhuzamosan futó vékony csöves csontot singcsontnak. „Ezért volt, hogy az élelmes kereskedő rövidkarú segédet választott, mert így kevesebbet kellett adni a vászonból” – rögzíti a fejemben a hallottakat egy rövid adomával a tapasztalt tanár. Falnyi helyet foglal egy újabb, és az eddigiek közül legelmésebb halászati eszköz, a vész, melynek lényege, hogy a halak feltételezett vonulási irányát keresztező falrendszer végül a labirintusszerű vészfőbe tereli az állatokat, ahonnan aztán nem tudnak kiszabadulni. Ezt télen készítették el a halászok, amikor a java nádat és gyékényt megszedték, esténként, borozgatás közben fonták meg a lésza névre keresztelt vesszőfonat falat. Tavasszal aztán helyet csináltak neki, a jó bihariasan ejtve, „vísz irtó” vassal, majd cölöpjeit leverték az iszapba a sulyokkal. A felállított vész bejárata felett, ahogy az hajdanán is volt, ott látható a vidraütő szigony. Ahogy az állat próbált befurakodni, hogy elorozza a halászok zsákmányát, addig lökdöste a lészát, amíg az leesett és agyonütötte. A vészhez hasonlóan fejlett megoldás a csíkász gát, ami mint a neve is mutatja, a csík fogását célozta. Ez tulajdonképpen egy vesszőfonat gát varsákkal (egyik erre, másik arra nyílik), amit a sekély vízben helyzetek el úgy, hogy a csíkász járhasson a tetején. „Ez a kígyószerű hal akkora tömegben élt az Érmelléken, hogy mindig dézsaszám árulták. Gyerekkoromból még emlékszem, hogy Margittán, a piac elején álltak a szalacsi csíkászok. Alig volt a dézsákban víz, csík annál inkább,” – osztja meg gyermekkori emlékeit Wilhelm Sándor.
Ha hörtyög, akkor bunda
A múzeum a vadász, vagy inkább vadfogó eszközöket is igyekszik bemutatni, amikkel az érmellékiek szintén az anyatermészetet vámolták. Ezek közül legegyszerűbb a ma már börtönbüntetést érő hurok, amit nád közt előre törő fácán csapásain helyeztek el fejmagasságban, hogy így ejtsék csapdába a madarat. Az ennél elmésebb gémes hurkot télen használták vadnyúlra. „Hogy működött ez? Baktat télen a nyúl, és meglát egy köteg lucernát. Igen ám, de ehhez csak úgy tud hozzáférni, ha a fejét bedugja a hurokba. Amikor elrágja a lucernát, a nehezék a másik oldalon felkapja, és csak a hátsó lábain tud toporogni, míg a gazda ki nem szabadítja. Ilyet, eredetit már nem találtam, ezt azzal az emberrel készítettük, aki beavatott, miként működött a dolog” – meséli el érzékletesen az eszköz működését a kiállítás megálmodója. Ezen kívül vannak különböző csapdák tőrök, ládatőrök, rókára, fácánra, fogolyra. Az egyik legfontosabb pedig a hörcsögre, hisz ezt bundája miatt vadászták. „A hetvenes években még igencsak divat volt a hörcsögprém kabát, amihez száz állatka bundája is kellett.
Tudtommal Csokajon éltek a nagy hörcsögölők, egészen a Bánságig lejártak. A vadász felkutatta a hörcsögök járatait. Először a fülét a földre tapasztotta, hogy meghallgassa, otthon van-e, hörtyög-e a gazdája, aztán ha igen, kitette a tőrt a járat szájára, mellé tűzött egy nádszálat, és ezt megismételte vagy kétszázszor.
Mire az utolsóval végzett, az elsőbe már benne is volt a zsákmány. Ott helyben megnyúzta, hiszen csak a bőre kellett, azt vitte haza” – ismerteti egy elfeledett szakma praktikáit Dr. Wilhelm Sándor. Háztájon is kellett eszközöket használni, védekezésül az egerek, patkányok ellen, a kiállítás ezeknek is szán egy vitrint. Ötletes kis gépezet a famacska, amely két egymásba tolt dobozból és a kisebbikhez kapcsolódó farokból áll, amin van egy pöcök. Ha az egér végigfut rajta – útban a szerkezet belsejébe rejtett csalétekhez, aktiválja a masinát, és csapdába esik. „Amikor ezt a darabot megkaptam, még üzemben volt. Az öregúr, aki adta, hozott egy veder vizet, széthúzta, öt egér potyogott ki belőle, szóval macska ez a javából.”
Benne fogan, alatta nyugszik
A kiállítás mélyén látszik az Érmelléken honos lapos fenekű hajó is, amiben nem eveztek, hanem állva, csákrúddal hajtották. Ez annak idején általános közlekedési eszköz volt, Érkeserűből például kisebb eső után is csak ilyennel lehetett kijönni, a búzát is sok helyről ezzel hordták a malomba. Benne van még egy gyékénykosárka is, a tanár úr nem avat be azonnal a titokba, hanem engem kérdez, mi lehet az. Szégyenlősen rázom a fejem, beismerve, nem tudom. „Hát ebbe gyűjtötték a vadkacsa és libatojást, amikor húsvét körül kevés volt az otthoni a kalácshoz, tésztához. Azt mondták neki, gacsitojás,” – meséli nevetve újabb szóval gazdagítva a régi érmelléki élettel kapcsolatos szókincsemet. Ekkora már igencsak fáj valami belül, pedig még csak nem is láttam ezt a titokzatos tájat a maga pompájában, csak jóval azután, hogy –mint a tőrbe esett hörcsögről – lehántották róla lápbundáját. Nem minden indulat nélkül kérdem, hát, volt-e bármi épelméjű indoka a lecsapolásnak. „Amennyiben Ceausescut épelméjűnek lehetett nevezni, igen. Ha nem, akkor nem – feleli keserűen Wilhelm tanár úr.
– A kommunistáknak ugye az volt a jelszavuk, hogy a természetet le kell igázni. Az Érmellék is ennek esett áldozatul 1968-’70 között, az utolsó talpalatnyi földig.
A régi vágóhídnál volt egy kis mocsár, ami akkora volt, mint ennek az épületnek az alapja, azért is ástak vagy másfél kilométernyi árkot, hogy eltüntessék. A tarcsai kollektívben, amit már említettem, a mérnök az utolsó pillanatig ellenállt, de aztán neki is engednie kellett. Az egészért felelős mérnök, akit fura módon véletlenül szintén Ceausescunak hívtak, benne is lett volna, hogy legalább az a tavacska megmaradjon, de aztán jött a füles, hogy a főnök erre repül helikopterrel, úgyhogy azt is el kellett tűntetni.” Szemem a két terem közötti átjáróban álló fejfára téved, melyről Wilhelm tanár úr ezt mondta: „Ez szintén általános volt az Érmelléken, hogy a szokásnak van-e köze a vízhez kötött életmódhoz, nem tudom. Az viszont biztos, hogy az öregek szerint igazi halászember hajóban fogant és ilyen alatt nyugszik.” Érdekes lenne kiszámolni, hány nemzedék élhetett a „hajóból csónak alá szellemében”, bár akkor sem biztos. hogy fel tudnánk fogni, milyen károkat okozott a negyven évvel ezelőtti természetcsonkítás, mind a környezetre, mind az itt élő emberekre. A jó hír az, hogy a folyamat nem visszafordíthatatlan Wilhelm tanár úr szerint sem. „Az biztos, hogy a legmélyebben fekvő részeket, ahol már öt csepp esőtől dagonya van, elég lenne csak magára hagyni. Van olyan, aki a saját területén megvalósította a dolgot, de nagy léptékben közös akarat kéne. Jelenleg nem is az akarat hiányzik, hanem nemtörődömség van” – mondja lemondóan. Pedig a hajdani mocsárvilág legalább részleges visszaállítása hatalmas vonzerővel bírna, ami egyéb fontos szempont mellett sok embernek biztosíthatna szép, tisztes megélhetést.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Ahol szeretet van, erő is van
A tél kétségkívül az az évszak, mikor a legtöbb „látható” segélyakció zajlik, hiszen sok a rászoruló, a hajléktalanoknak szállásra, ételre van szükségük a túléléshez. Rászorulók, hátrányos helyzetűek azonban az év minden napján vannak, nemcsak a téli ünnepek idején. Arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hogyan segít a szükségben szenvedőknek, Vinczéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos beszélt a Reggeli Újságnak.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) szociális hálója van, ami egyházi nyelvezetben természetesen azt jelenti, hogy szeretetszolgálat, azaz diakónia. Ha Nagyváradon maradunk, ahol egyházkerületünk székhelye is található, akkor elmondhatom, hogy itt 2013-ban indítottuk be a Diakónia Keresztyén Alapítványt nagyváradi fiókját” – vezetett be minket munkájukba Vinczéné Pálfi Judit. A 2013-ban létrehozott váradi alapítvány fiókszervezete a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítványnak. A váradi fiók létrehozatalával a két református egyházkerület szeretetszolgálata egységesen jelent meg a világban. „Ez az alapítványunk elsősorban házi idősgondozással foglalkozik Nagyvárad területén, 2015-ben beindítottunk egy munkapontot a Szilágyságban, Perecsenyben, és idén is igyekszünk új munkapontot beindítani, de ez a közeljövő zenéje.” A Diakónia Keresztyén Alapítvány kolozsvári fiókja a KREK-kel közösen újragondolta, -szervezte és -indította az úgynevezett roma gyermek-projektet, a Kolozsvári út 63. szám alatti székelyen, és 20–24 gyermek helyett jelenleg már 81 gyermekkel folyik a munka délelőtt, délután. A program nemcsak szigorúan arról szól, hogy várják, hozzák a gyermekeket, és ott vannak velük négy órán át, hanem a szülőket is látogatják, folyamatos a kapcsolattartás a családokkal.
Romamisszió és idősgondozás Váradon
A roma családok között végzett munka nagyon kiterjedt Bihar megyében, ez egyházi viszonylatban a Bihari Református Egyházmegyét, illetve az Érmelléki Református egyházmegyét jelenti. Bihar megyében Nagyvárad mellett Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Csokalyon, Kágyán, Székelyhídon, Köbölkúton, Kiskerekiben, Monospetriben, Hegyközszentmiklóson és Szentjobbon folyik ugyanez a munka. „Összesen közel 400 gyermekkel foglalkoznak a munkatársaink, körülbelül 30 munkatársunk van, közülük kilenc roma származású. Vannak közöttük vallástanár-szociális munkás végzettségűek, vannak tanítónők, akik bedolgoznak, és vannak szakképzettség nélküli roma munkatársak, akik megbízhatók, lelkiismeretesek, s örömmel beálltak a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársainak a sorába” – magyarázta az előadótanácsos. Ő legalább évente kétszer találkozik ezzel a munkatársi közösséggel, ugyanis tudatosítani szeretné bennük, hogy a református egyházkerülethez tartoznak. „Valamilyen formában összetartozunk, és a találkozásokkor egy áhítattal, munkamegbeszéléssel, beszélgetéssel vagyunk együtt, egyrészt azért, hogy én is első kézből tájékozódjam arról, hogy a roma misszió területén mi zajlik gyülekezeteinkben, másrészt azért hogy én is tudjam őket lelkesíteni illetve biztatni.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit.
A Kolozsvári úton tehát a földszinten a roma misszió zajlik, a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozással foglalkozó részlege ugyanott, az emeleten működik. Négy idősgondozó munkatársuk van, ők körülbelül 25–30 személlyel foglalkoznak. „Van, akit nem napi szinten, van, akit kétnaponta, van, akit háromnaponta kell meglátogatni, attól függően, hogy az illetőnek mire, milyen jellegű segítségre van szüksége. Elsősorban olyan idős emberekről van szó, akiknek vagy van családjuk, de külföldön, és egyszer ugyan ki tudnak mozdulni a lakásból, vagy nem tudnak kimozdulni, ez adja meg annak a mértékét, hogy hogyan, milyen időközönként kell őket látogatni és milyen gondozásban kell őket részesíteni” – fogalmazott Vinczéné Pálfi Judit.
A Lámpás Alapítvány
A felsoroltak mellett működik a nagyváradi székhelyű Lámpás Alapítvány, amely tulajdonképpen egy ernyőszervezet. „Ez az az ernyőszervezet, amely alatt összegyűjtöttük a diakóniai tevékenységeket folytató gyülekezeteinket kerületszerte, Temesvártól Nagybányáig, azokat, amelyekben bármilyen szeretetszolgálati munka zajlik. Ne feledjük, hogy mindaz, ami a gyülekezetben zajlik, a társadalomban is történik, mert gyülekezeteink tagjai a társadalomban élnek, legyenek városnak vagy falunak a lakói. Ugyanakkor a Vura Otília vezette Lámpás Alapítványnak különböző, más tevékenységei is vannak, elsődleges céljuk a hátrányosan megkülönböztetett egyének, közösségek életminőségének javítása. Közösségi, információs és tanácsadóközpontot működtetnek. Amivel nap mint nap foglalkoznak: tanácsadás, közvetítés, oktatási foglalkozások, műhelymunkák szervezése. Családvédelem, információ külföldi munkakeresők számára, nők, lányok védelme, olyan projektek, amelynek keretében információs alkalmakat tartanak az iskolákban, gyülekezetekben, egyházmegyéinkben” – magyarázta az előadó-tanácsos. Például tájékoztatják a fiatal lányokat a külföldön rájuk váró veszélyekről. Sokan dönthetnek váratlanul, azt mondhatják, hogy „én megyek külföldre, mert ott milyen jó és milyen könnyű” és ott szembesülnek azzal, hogy kényszerprostitúció vagy ezer veszély vár rájuk. A Lámpás Alapítványnak épp emiatt a munka miatt nagyon sok hasonló működésű külföldi alapítvánnyal is van kapcsolata.
Nagyváradon gyülekezeti alapítványként működik a Csillagváros Alapítvány, ennek célja szintén az idősek látogatása, gondozása. És a megyeszékhelyen van a Nagyvárad-Őssi Mentálhigiénés Központ is. Nyilvántartják a Csillagocska Alapítványt, amely elsősorban a népi kultúrával és hagyományőrzéssel foglalkozik. Szintén váradi székhelyű az Agnulli Dei, a velencei idősek otthona, amely nagyon sokrétű, nagyon sokféle szociális diakóniai tevékenységet folytatott az elmúlt 15 évben, majd idősek otthonává vált, amire ugyancsak nagyon nagy szükség van a városban. A királyhágómelléki egyházkerület szociális napközit is működtet, amivel ugyancsak a nagyon hátrányos helyzetben lévő szülőket, családokat támogatják, a gyermekekkel négy órát foglalkoznak ott, „Dombi Enikő szociális munkás végzi ezt a nagyon szép és nagyon gazdag szolgálatot, oda is el szoktam menni évente legalább kétszer, hogy találkozzam velük. Áhítatot tartok, beszélgetek a gyerekekkel és részt veszek abban a műsorban, amit a gyerekek előkészítenek” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. A szociális napköziben általában 15–18 gyermek van, előkészítő osztályostól a negyedik osztályosig, de kivételes esetben a testvér is még csatlakozhat. Itt ebédet is kapnak a gyermekek és foglalkoznak velük.
Romamisszió, idősgondozás szociális bentlakás
Nemcsak Nagyváradon, más Bihar megyei teleüléseken is folyik a munka, tudtuk meg. „Ha ki akarunk menni Nagyváradról, akkor indulhatunk Tenke irányába, ahol több mint húsz éve működik a Tenkei Református Szeretetotthon, az idősek otthona, ami ugyancsak hiánypótló volt annak idején, mikor beindult, és mind a mai napig nagyon jó, hogy van. Tenkéről visszajövet Nagyszalontára érünk, ott is tudjuk, hogy létrejött néhány évvel ezelőtt a nagyszalontai református gyülekezet és a Bocskai István Alapítvány által a József Ház, Református Idősek Otthona, amire ugyancsak szükség van. Az Érmelléken a református egyházmegyében Székelyhíd központtal működik az ÉRDA, azaz Érmelléki Református Diakónia Alapítvány, amit még Gergely Annamária szociális munkásunk alapított. Úttörő munka volt ez az egész egyházkerületben, de az egyházmegyében is annakidején, valamennyi lelkipásztor összefogott, ez 37 gyülekezetet jelentett akkor, az ő összefogásukkal jött létre az alapítvány azért, hogy az érmelléki nagyon szegény falvak nagyon szegény családjait tudják feltérképezni, illetve támogatni. Mind a mai napig működik az ÉRDA, amely a rokkant fiatalokat és családjaikat, illetve a nagyon szegény családokat felkarolja. Most volt egy németországi négytagú diakóniai csoport Székelyhídon, a gyülekezetben tettek látogatást, meglátogatták a cigánysort, azt a közeget, ahol gyülekezet és az ÉRDA is működik. Két nappal azután találkoztam én a küldöttséggel, mélyen meg voltak döbbenve, könnybe lábadt szemmel kérdezték, hogy létezik, hogy az Európai Unióban még létezik ilyen lakhatási körülmény? Mondtam, nekik, hogy ez nekünk természetes… Körülbelül tíz évig jártam kisebb-nagyobb rendszerességgel Németországba, Svájcba, Spanyolországba, stb. az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának a konferenciáira, ahol többek között találkoztam egy brüsszeli képviselővel, aki a kelet-európai roma kérdésért volt felelős. Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy járt-e már terepen. Az illető hölgy azt mondta, hogy nem járt még soha, ekkor megkérdeztem, ne haragudjon, de hogyan tudja koordinálni vagy elképzelni a kelet-európai roma integrációs kérdést így. Mondta, hogy leveleket, feljegyzéseket szokott kapni és azokra reagál. Meghívtam nagy szeretettel a svájci illetőségű hölgyet, hogy jöjjön, szívesen elkalauzoljuk a mi romatelepeinkre, hogy legyen képe, legyen fogalma arról, amivel foglalkozik Nem jött el. Ezért tart ott az unió, ahol tart.” – summázta a lelkipásztor.
Ugyancsak az ÉRDA-nak egy kiágazása a micskei székhelyű Sámuel szociális bentlakás. Ez mind kisebbségi létünk, mind az ott folyó szociális, diakóniai, szeretetszolgálati tevékenység miatt fontos. Bertalan Csilla szociális munkás az igazgatója a micskei szociális bentlakásnak. „Micske részben már kicsit szórvány, Micskén van nekünk egy előkészítő osztálytól nyolc osztályig terjedő iskolánk, viszont a szociális bentlakás hozzájárul ahhoz, hogy különböző, nagyon elszórványosodott falvakból odahozzák a gyermekeket. Roma és nem roma gyermekek laknak ott egyaránt, és nagyon értelmes és nagyon aranyos roma gyerekekkel találkozom, oda is szoktam menni, velük is tartom a kapcsolatot. Olyan 15–18 gyerek lakik a bentlakásban, akiket hétvégente a bentlakás fuvaroz, hoz-visz a családjaikhoz. Vannak olyan családok, amelyek olyan körülmények között laknak, hogy nem tudnak a gyermekek hétvégenként, csak vakációban hazamenni. Nagyon nehéz körülmények között, de él és van a Sámuel szociális bentlakásunk is.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit
Az érmelléki egyházmegyében Magyarkécen működik a Kécenlét Alapítvány. Mike Pál lelkipásztor a vezetője az alapítványnak, roma gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak, több mint százzal, tíz évnél régebben. Érszöllősön működik egy nagyon jó szociális konyha, Mezőtelegden is van idősgondozás, és Árpádon is ezzel szeretne foglalkozni a gyülekezet, terveznek napközis foglalkozást és idősgondozást, Biharfélegyházán működik a Gálya Egyesület, amelyet Szabó Zsolt lelkipásztor hozott létre, házi idősgondozással foglalkoznak, és ugyancsak roma missziót végeznek. „Ez egy kis egyházközség, és itt Szabó Zsolték létrehozták ezt a több mint tíz éve működő roma missziót, feleségével együtt, aki tanítónőként vállalt ebben részt. Gyönyörű maga a templom, a gyülekezet és Biharfélegyházáról már kinőtt roma munkatárs, aki dolgozik ebben a közösségben, és ez fantasztikus. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam azt a fiatalembert, s mondta a lelkész felesége, hogy ő a tanítványunk volt” – idézte fel Vincze Judit.
Élesden, a Királyhágómellék földrajzilag utolsó előtti gyülekezetében (az utolsó Rév) működik a Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon, ami 25–30 gyermeknek ad otthont, Dénes Éva szociális munkás az igazgatója, és szükség is van rá, nagyon nagy lelkesedéssel vezetik Dénes Istvánnal együtt az árvaházat.
Kitekintő
A királyhágómelléki egyházkerült azonban nemcsak Bihar megyéből áll, így Vinczéné Pálfi Judit arról is beszámolt lapunknak, hogy a többi megyében milyen szociális tevékenységeket folytatnak.
A nagykárolyi egyházmegyében van a Dégenfeld Alapítvány, a Dégenfeld-család a hadadi kastélyát adta használatba a református egyháznak, ott elsősorban ifjúsági rendezvényeket, ifjúsági konferenciákat, táborokat szoktak szervezni. Ugyancsak az egyházkerület területén, a károlyi egyházmegyében, Lelében található a jól működő Oikodomos Keresztyén Alapítvány, amely holland támogatással, a református egyház és a helyi közigazgatás támogatásával működik, ott időseket gondoznak, recepteket írnak, elviszik a gyógyszert, beadják az injekciót. A szatmári egyházmegyében, Szatmárnémetiben, a Szamos negyedben a semmiből épített templomot a kilencvenes években a Bogya-Kis házaspár, ők évekig a szabad ég alatt prédikáltak, építettek templomot és óriási  gyülekezetük lett a Szamos negyedben. Ők óvodát alapítottak a gyülekezetüknek, egy újabb ingatlant sikerült megvenniük, felújítaniuk, ahol időseknek tartanak napközis foglalkozást, áhítattal, beszélgetéssel, énekléssel, gyülekezetépítési misszióról is  szó van, ebédet visznek azoknak, akik nem tudnak már odajönni, tehát diakóniai munka folyik.
A nagybányai egyházmegyében a Bethesda Házról tudunk Szamosardón, ahol szociális központ működik. Mivel nincs orvos a községben, orvosi felügyeletet biztosítanak heti két alkalommal, ami vizsgálatot, receptkiírást, gyógyszerbeszerzést is jelent.
A Szilágyságban házi idősgondozás folyik Mocsolyán, Szilágyerkeden, Szilágyballán, Perecsenyben és Szilágynagyfaluban.
Kettős kisebbségben
Arról, hogy mi segítheti munkájuk, a missziós előadó így válaszolt. „Nagyon örülök annak, hogy a sajtó megkeres és megkérdez. Épp ahéten beszélgettem főtiszteletű Csűry István püspök úrral egy egészen más témában, de egyházi kérdésről, természetesen, s ő a következőképpen fogalmazott »közösségi illetve anyagi korlátok között élünk. « Ez így igaz, kétszeres kisebbségben vagyunk. Egyrészt magyar nemzeti kisebbségként, illetve protestáns egyházként is. Életfelfogásom, hitbeli meggyőződésem szerint épp ez a két tényező az, ami aktivál, ami valóságos tettekre késztet, ez a motivációs erőforrás. A rendelkezésre álló erőforrásokat nem szabad stagnálni engedni, hanem a meglévőkkel ott, úgy hatni, amint csak képesek vagyunk. Mert, aki ad, annak adatik, aki szeret, azt szeretik, aki él annak élete lesz, aki épít, annak jövője lesz. Hajt bennünket az ige, hajt bennünket a missziói parancs: Tegyetek tanítványokká minden népeket, (Máté 28.18), és ott van a Galata 6.2: Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét. És hogy ha mi ezt komolyan vesszük, akkor nemcsak prédikáljuk az Isten igéjét a szószéken, hanem elindulunk. Csillagvárosra 1999 novemberében kerültünk Szentjobbról, ahol 180 gyülekezeti tagunk volt, óvodástól aggastyánig. Megvolt minden korosztály, kis falusi gyülekezet, nagyon jó közösség. Váradon elsősorban azt láttunk, hogy aki szembenéz velünk, az egy elöregedett gyülekezet. Már kezdődtek a konferenciák, sőt megerősödöt  a diakónia, jöttek a hollandok, mi nagyon sok ilyen konferencián, képzésen részt vettünk a férjemmel együtt, és azt a döntést hoztuk már 2000-ben, hogy nem elég hirdetni, az igét, ahogy Krisztus mondja cselekedjétek meg. Így indultunk el, így lett megalapítva a Csillagváros Alapítvány, és a gyülekezet házi idősgondozói szolgálata, önkéntes alapon elsősorban. S ahogy ide kerültem a püspökségre azóta is, s amíg élek és amíg tevékeny leszek én ezt fogom vallani, hogy Isten az embert nem azért hívta el, vagy hívta életre, hogy csak beszéljen, hanem azért is, hogy cselekedjen. Ha ebben van egy isteni töltet, egy isteni elhívás, akkor az Isten dicsőségére, a másik ember javára cselekedhetünk. Örülök, hogy ablak nyílik a külvilágra, innen, ilyen formában is, és nagyon örülök annak, hogy a Lámpás ernyőjét most egy kicsit kinyitjuk, és alánézhetnek ez alá az ernyő alá, mindazok akik akár Bihar megyében vagy akár a megye határán is túl laknak, keressenek meg minket, hívjanak bennünket. Hiszem hogy ahol van szeretet, ott van erő is. És ha valaki elindul, és jó ügyért indul el, annak lesznek követői.”
Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A tudománynak a nemzet felemelkedését kell szolgálnia
Fényes Elektől az Európai Statisztikai Rendszerekig címmel rendezett Kárpát-medencei kitekintésű statisztikai konferenciát a Magyar Statisztikai Társaság és a Partiumi Területi Kutatások Intézete július 1-jén délután és 2-án délelőtt Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Plenáris üléseken és szekciókban zajló kerekasztal-beszélgetéseken járták körbe a meghívott szakemberek a magyar és a nemzetközi statisztika aktuális kérdéseit, különös tekintettel egyrészt e tudomány oktatásának helyzetére és perspektíváira, másrészt a modernizációban és területfejlesztésben betöltött szerepére. Az előadások rendjén a történeti visszatekintésre is gondot fordítottak, már csak azért is, mert e hónap 23. napján lesz 140. éve annak, hogy a magyarországi közgazdasági statisztika első jelentős képviselője, az Országos Statisztikai Hivatal elődjének, az 1848-as Központi Statisztikai Hivatalnak a megalapítója, Fényes Elek földrajztudós visszaadta a lelkét Teremtőjének. A nagy előd a Bihar vármegyei Csokalyon született, tanulmányai egy részét Váradon végezte. Szülőfalujában szobra áll, a PKE-nek helyet adó Nagyváradi egyházkerületi székház udvarán pedig 2013-ban emléktáblát avattak a tiszteletére, a konferencia részvevői mindkettőt felkeresték és megkoszorúzták.
Soós Lőrinc, a Magyar Statisztikai Társaság elnöke emlékeztetett a konferencia elején, hogy a rendezvényre éppen a köztisztviselők napján kerül sor, hiszen július 1-je 1997 óta a közalkalmazottak törvényes ünnep- és pihenőnapja Magyarországon, márpedig a statisztikusok zöme ebben a státusban munkálkodik minden civilizált országban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az általa vezetett szakmai szervezet képviselői mellett hat magyarországi és három határon túli magyar anyanyelvű egyetem szakemberei emelik részvételükkel a Nagyváradi konferencia ázsióját, méltatva egyúttal a vendéglátó tanintézetet. Ez utóbbi nevében ifj. Szilágyi Ferenc docens köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót Tőkés Lászlónak, a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének.
Megnyitó beszédében európai parlamenti képviselőnk a Szentírásból vett idézet – „elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való” – mentén vázolta az erdélyi magyar tudományosság dicső múltjára rákövetkezett keserű közelmúltat, a kommunizmus idején végbement szellemi-lelki-tárgyi pusztítást külön kiemelve, aminek csak egy töredékét sikerült jóvátenni a diktatúra bukása után eltelt negyedszázadban. S bár a bibliai ige kifejezetten az isteni tudományokra vonatkozik, nyugodt szívvel általánosíthatunk – mondta a püspök –, hiszen Isten nélkül és az ő tudománya nélkül elvész a nép, és elvész akkor is, ha a nemzeti-keresztény tudományosságunk nem tudja betölteni a maga hivatását országaink, közösségeink, népünk életében. Tőkés László röviden vázolta a Partiumi Keresztény Egyetem történetét, amely e történelmi régió reneszánszának bölcsőjeként nemzetfenntartó szerepet tölt be a Sulyok István Egyházi, Felsőoktatási és Művelődési Központ egységében. A magyar statisztikai tudomány kialakulása és fejlődése, intézményesülése, illetve Fényes Elek élete és munkássága is sok tanulsággal, példázattal szolgál a ma embere számára – jelentette ki az EP-képviselő. A magyar nemzet viszontagságos történetébe szervesen beleillik a sorscsapások utáni örökös újrakezdés, ami oly jellemző tudományosságunkra, egészében és részeiben egyaránt. Mindig az Értől kellett eljutni az Óceánig – mondotta Adyval szólva.
S bár tudomány nélkül elvész a nép, de csupán a tudományosságban, annak művelésében és az öncélú kutatásban nem merülhet el. A cél ugyanis a nemzet felemelése, lám, maga Fényes Elek is ezt az utat kereste a tudományban – mutatott rá Tőkés László. És ezt szolgálják az utóbbi évekbe létrehozott partiumi intézmények is, a kutatóintézettől az autonómiatanácsig. A tudományt eszközként tudjuk felhasználni politikai céljaink elérésére is, ezek pedig a nemzet megmentésében, megtartásában és megerősítésében konvergálnak.
A jelen statisztikai konferenciának hozzáadott értéke a határok fölötti nemzetegyesítés szellemében zajló tudományos együttműködés, de a regionális kollaborációnak is nagy a tétje a régiók Európájában – zárta beszédét az egyetem elnöke, azt kívánva, hogy a tudomány megfelelő eszközöket adjon mindazok kezébe, akik akár szűkebb, akár tágabb pátriánk felemelkedéséért tenni akarnak.
tokeslaszlo.eu

Népművészeti tábort rendeztek Érmelléken
Augusztus 29.–szeptember 2. között tartották az I. Érmelléki Népművészeti Tábort Székelyhídon Palczert Judith és Kovács Ágnes, a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetője szervezésében. A rendezvény az érmelléki népviseletet, táncelemeket, szokásokat, hagyományokat és a régió jellegzetességeit próbálta felkutatni, összefoglalni, feleleveníteni, bemutatni, és továbbadni a mai nemzedéknek. A tábor helyszíne a Székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpont és a helyi strand volt.
Bihari és érmelléki táncokat mutatott be a Debreceni Népi Együttes táncosa, Herc Vilmos és csapata, a talpalávalót a diószegi Bakator zenekar szolgáltatta. Óvodás korú gyerekek és nagyobbak is vígan tanulták az érmelléki táncokat. A tánctanulás mellett a résztvevők megismerkedhettek népi játékokkal is a létavértesi Rozsnyai Gyűjtemény munkatársai által, és néprajzi előadásokat hallhattak az Érmellékről. Régi viseletek, tárgyak, fényképek is kiállításra kerültek, így Gavrucza Tibor nyugalmazott érmelléki református lelkész és festőművész festményei is.
Kedden délután dr. Kéri Gáspár érmelléki néprajzgyűjtő Érmelléki értékeink megőrzése címmel tartott kiselőadást a csokalyi Fórián Andreával, aki az Érmelléki Értéktár weboldal készítője (www.ermelleki-ertektar.hu). Ez a honlap egy olyan projekt keretében jött létre, amelynek célja az Érmellék értékeinek felkutatása, gondozása és megőrzése az utókor számára.
Szerdán dr. Szabó József diószegi helytörténész Történelmi érdekességek az Érmellékről címmel tartott izgalmas expozét Nagy Katalin néprajzkutatóval.
Csütörtök délután a Rozmaring együttes fellépésé tette igazán érdekessé a tábort a rendezvény végén, és akinek kedve volt hozzá, a citerákat is kipróbálhatta. Énekelt Barta Renáta, citerán kísérte Bertalan Attila.
Minden este ízletes vacsora után táncházzal zárult a nap. Emellett volt slambucfőzés, daltanulás, késő estig tartó mulatság.
A tábor utolsó napján, pénteken a gyerekek bemutatták, mit tanultak a hét folyamán. Ezután élőzenés táncmulatságra került sor a Bakator népzenei együttessel, ami egész héten át biztosította a talpalávalót.
Ezúton szeretnék a szervezők megköszönni mindenkinek a sok segítséget, e szép cél érdekében való együttműködést a Székelyhídi Baba-Mama Körnek, a Gyermek Jézus Otthonnak, a Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpontnak, illetve Székelyhíd város és a környék támogató lakóinak.
Tatai István
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Orgonaavató és Fényes Elek-megemlékezés Csokalyon
Mintegy két és fél évtizede némult el az az orgona, melynek újra hallhattuk restaurálás utáni hangját Csokalyon, a családi falunap alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. Később Fényes Elekre is emlékeztek.
Többszörösen is alkalom nyílt az ünneplésre vasárnap a Székelyhídhoz tartozó Csokalyon. Egyrészt családi napnak nevezett falunapi ünnepséget tartottak, ennek keretében került sor ünnepi istentiszteletre. Igét hirdetett Rákosi Jenő érmelléki esperes, aki a 84. zsoltárból idézett, abból, mely a Lombsátor ünnepén, a szabadítót ünnepelve született. Ezzel vont párhuzamot a közel 100 évvel ezelőtti trianoni döntéssel, kifejtve: a zsidók állama mintegy 1900 év után újralétesült, bennünk pedig egyetlen évszázad után lankad a lelkesedés, az erő. Előbbieknek hitükhöz biztos pontot nyújtott a templom, vagy akár csak egy siratófal is, ilyen biztos pont kell legyen nekünk is a szétszórtság állapotában a templom. Örömre ad okot az aratókra váró búzaföld látványa, a találkozásokra alkalmat adó családi nap, vagy éppen az újra megszólaló orgona hangja. Utóbbi gondolathoz csatlakozott a köszöntések után a házigazdák nevében Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi, Csokalyon beszolgáló lelkipásztor, aki a hangszerről elmondta: készítője hivatalosan ismeretlen, de stílusjegyei alapján 99%, hogy a váradi Jónás István munkája, és a felirata szerint néhai Szalai Zsuzsanna “hagyatékából” épült 1864-ben. Az orgona újbóli birtokbavételét a lelkész úgy fogalmazta meg, hogy az olyan, mint amikor az unoka megtalálja a nagymama sokat koptatott bibliáját: nem porfogó immár, hanem a hangszerek királynőjeként újra elfoglalta méltó helyét a templomban.
Műemlék-hangszer
A javítás felvállalásával “zsákbamacskát vett” Kovács Tibor orgonajavító mester, hiszen nem tudta, mi rejtőzik a hangszer belsejében. Erről ő maga elmondta: műemlék-hangszerről lévén szó, az eredeti anyagok felhasználásával dolgozott, néhány elemet ki kellett azonban cserélni, párat ezek közül át is adott megbízóinak, emlékül. A munka “átadásaként” rövid koncertet is adott, melyhez a barokk stílusú, pedál nélküli orgonához illő Mozart, Fischer és Pachelbel-darabokat választott (s melyek – ezt már mi tesszük hozzá – terjedelmükkel nem tették próbára a hallgatóság türelmét, hiszen mégis csak egy istentiszteleten voltunk).
Az ünnepség a templommal szemben, az utca túloldalán lévő Fényes Elek emlékparkban folytatódott. A magyar közgazdasági statisztika 210 éve született (1807–1876) megteremtőjének szobra előtt Béres Csaba polgármester a pozitív gondolkodás fontosságáról beszélt, illetve maga is hozzájárult pár bejelentéssel a csokalyi statisztika javításához: a víz- és csatornahálózat folyamatban lévő építése mellett egy pályázatot nyertek utcák aszfaltozására, illetve az önkormányzat megnyert bizonyos peres eljárást, melynek nyomán területekhez jut, ez utat nyit például közösségi ház építéséhez, vagy éppen Fényes Elek szülőházának újjáépítéséhez.
“Fényes” múlt, jövő
Cseke Attila szenátor egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy minden csokalyi méltó tud maradni a nagy elődhöz, aki mindig büszkén vállalta itteni gyökereit, s aki jó példa arra, hogy kis közösség is tud nagy embereket adni a társadalomnak, a nemzetnek. Kifejtette: az otthonról hozott józan paraszti ész, a bölcsesség és a szorgalom hozzájárul ahhoz, hogy Csokalynak ne csak a múltja, de a jövője is “fényes” legyen. A beszédek közben Csomaközi Daiana mondta el egy másik érmelléki híresség, Számadó Ernő egy versét, majd a politikusok, intézményi képviselők koszorúzták meg a szobrot, közöttük a statisztikus nevét viselő helyi iskola vezetője és egy diákja, illetve Laczka Éva és Benoist György, a Magyar Statisztikai Társaság elnökségi tagjai. Mindeközben az utcán már felsorakoztak a családi nap fogathajtó versenyére érkezett fogatok, hogy felvonuljanak a falu utcáin, ezekre a vendégek illetve az érdeklődők is felülhettek. Ez már a program délutáni, majd esti programját nyitotta, melyek részleteire visszatérünk.
Rencz Csaba / erdon.ro