"Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ajánlotta, írjanak az aldunai székelyekről, hogy jobban figyeljenek egymásra. Az újságíró Sebestyén Ádám forrásértékű könyvéből tájékozódott /A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig, Szekszárd, 1972, újra kiadták 1989-ben/, mely igen részletesen taglalta a bukovinai székelység történelmét, külön fejezetben az aldunai székelyekét. Az újságíró áthaladt Zentán, lakosságának többsége magyar. Tizenöt-húsz éve Jugoszláviában jobb volt az élet, simábbak az utak, mint Magyarországon. Az akkori szinthez viszonyítva nagyon lecsúsztak. A kevésbé vegyes lakosságú területeken jobbak az utak. Oda több pénzt juttatnak, ugyanez a helyzet Moldva és Székelyföld viszonylatában. A nacionalizmusok mindenütt egyazon reflex szerint működnek. Ma már francia történészek is elismerik, hogy nem is volt olyan rossz államalakulat az Osztrák-Magyar Monarchia. Az utódállamok gazdaságilag lejjebb csúsztak ahhoz a szinthez képest, ahol a monarchia keretében voltak. A monarchia nem volt a népek börtöne. Soha annyi román nem tanult nyugati egyetemeken, a fogarasi és besztercei román határőrezredek vezénylési nyelve román volt, s a koronán hat nyelven, köztük románul tüntették fel a címletet. Elég azokra a középületekre gondolni, amelyeket akkor emeltek, s amelyek ma is szilárdan és büszkén állnak az utódállamok területén. Pozsonytól Szabadkáig, Szatmárnémetitől Nagybecskerekig, Muraszombathelytől Csernovicig. Nagybecskereket Tito kommunizmusa fejlesztette iparközponttá, s közel százezres nagyvárossá. Ám hiába építette a toronyházakat és üvegcsarnokokat, a város igazi építészeti értéke ma is az eklektikus (kupolás) Déli Palota, a megyeháza, városháza, az igazságügyi és pénzügyi palota, s persze a történelmi egyházak szép templomai. Nagybecskereken jelenleg latin betűs feliratok vannak, holott feljebb a magyar többségű városokban a cirill dominált. Itt a szerb szöveget is latin betűvel jelenítették meg. A szerb nacionalisták cirillírás segítségével akartak "jó szerbet" csinálni a magyarokból, illetve azt a látszatot kelteni, hogy Zenta, Ada, Csóka és a többi tulajdonképpen tősgyökeres szerb város. Becskereken már nincs erre szükségük, hisz itt messze ők alkotják a többséget. Huzsvár László és Pénzes János személyében két magyar püspökük van a vajdasági katolikus magyaroknak. Ilyen szempontból jobban állnak, mint a számbelileg sokkal jelentősebb felvidéki magyarok, ahol mind ez ideig nem sikerült magyar püspököt kineveztetni. A 11 ezer fős szórvánnyal együtt mintegy 83 ezer katolikus él e vidéken, köztük négy-ötezret tesznek ki az aldunai székelyek. A püspökség négy esperessége közül is egy náluk működik, Fiser János székelykevei plébános vezetésével. A plébániák döntő többségében, pontosabban 27 helyen csak magyar nyelven hirdetik az igét, 4 helyen magyarul és horvátul, 3 helyen magyarul és csehül, 3 templomban csak horvátul, kettőben pedig csak németül. Nagybecskerek közigazgatási területén, amelyhez a város és 22 falu tartozik, 133 ezer ember él, ebből 13-14 százalék vallja magát magyarnak. A városban mindössze két-háromezer magyart tartanak nyilván, a környező településeken jóval nagyobb a számuk, Muzslyán például hat-hétezer. Önálló líceuma nincs a helyi magyarságnak, de több középiskolában működnek magyar tagozatok. Nagybecskereken a Petőfi Művelődési Egyesületnek 300 tagja van. Székelykeve a történelmi Magyarország legdélebbre fekvő magyarlakta települése. Az itteniek valahányszor őseik szülőhelyére látogatnak, mindig hoznak magukkal néhány fenyőcsemetét. Ezért van sok fenyő Székelykevén. Székelykevén hetedik esztendeje jelenik meg a Székelykevei Igaz Szó folyóirat. Székelykevének 2600 lakosa van. Legalább ennyien elszármaztak már innen Ausztráliába, leginkább Sydneybe, ahol még a futballcsapatot is pontosan úgy hívják, mint itt, vagyis Kék Dunának. A lakosság többsége a földből él. Híres kubikosok az itteniek, mindenütt szívesen látják őket. Megesik, hogy diplomás fiatalok is inkább kubikolnak. Naponta 1000-1500 dinárt keresnek, magyar pénzben ez 4000-6000 forint. Székelykevén a legnagyobb gond a munkanélküliség. Sokan elvándorolnak, az elmúlt tíz évben 300-400 fővel csökkent a település lakossága. Idén még 31 első áldozót ünnepelhettek a templomban és ugyanennyien végezték a helyi általános iskola VIII. osztályát, de tavaly mindössze 18 keresztelés volt. Az iskolában az oktatás nyelve magyar, a szerbet heti három-négy órában tanítják. Hertelendyfalván van még az Al-Dunánál magyar nyelvű nyolcosztályos iskola. Sándoregyházán már csak az I-IV osztályban tanulhatnak anyanyelven. Ez a két település vegyes lakosságú, a magyarság kisebbségbe jutott, ami döntően hozzájárult az anyanyelv eróziójához. /Sike Lajos: Vendégségben az aldunai székelyeknél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (folytatásokban) júl. 19.- 25./"

"Bogdánffy Szilárd mártír püspökre emlékeztek Szerbiában. A nagyenyedi börtönben 1953. okt. 2-án halt meg dr. Bogdánffy Szilárd, akit 1949. febr. 12-én, Bukarestben titokban szentelt püspökké O Hara pápai nuncius. Az egyházüldözés idején vetették börtönbe, majd gyilkolták meg a tudós főpapot. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök okt. 1-jén Bogdánffy Szilárd szülőföldjén járt, ahol emléktáblát avattak. Bogdánffy Szilárdra emlékezett a szülőföld azzal, hogy Bogdánffy évet hirdetett Huzsvár László, a nagybecskereki egyházmegye püspöke. Szerbia-Montenegró területén van ez az egyházmegye, a legkisebbik harmada a hajdani csanádi püspökségnek, amit Trianon szakított három részre. Az egyik /Temesvár /Erdélyben van, a másik rész a szegedi püspökség lett, s a harmadik a Nagybecskereki, amelynek harmincegynéhány plébániája van. Torontál vármegyében, egy Feketetó nevű falucskában született Bogdánffy Szilárd. A keresztelés a közeli nagyobb településen, Csókán volt 1911. márc. 4-én. Apja Feketetón kántortanító volt. Abban az épületben született Bogdánffy Szilárd, ahol az iskola és kápolna is volt. A Bogdánffy év befejező ünnepségét okt. 1-jén tartották Csókán, az ottani egyházmegye összes papjának jelenlétében. Bogdánffy Szilárdnak zseniális képességei voltak. Első elemitől a doktorátus befejezéséig színjeles. Mindegy volt, hogy románul, latinul, franciául kellett előadnia, csillagászattant, vagy kémiát, mindenhez értett. 1947-ig tanított Váradon, megszakításokkal. A Szentszék tudta, hogy a kommunisták mit művelnek az egyházzal, azért rendelkezett a titkosságról, mert előre biztosítani akarta, hogy legyen aki átvegye az egyházmegyék vezetését, ha a püspököket elviszik börtönbe. Bogdánffy Szilárd a Szatmár-Váradi Egyházmegyét vette volna át. A kommunista hatalom azonban megtudta ezt a tervet, ezért letartóztatták Bogdánffy Szilárdot. A diktatúra Márton Áron és Schffler János püspököt kiszemelte arra, hogy egy Rómától elszakított katolikus egyházat hozzanak létre, de ebbe egyik sem ment bele. Mindegyik vállalta a börtönt és többen a halált is. Márton Áron püspök kiszabadult, Pacha Ágostont is kiengedték meghalni, már teljesen megvakult akkorára, a többiek viszont ott pusztultak a börtönben. Bogdánffy Szilárd 1953. okt. 2-án a börtönben halt meg. 1992-ben kezdődött meg a boldoggá avatásához a kutatómunka. Fodor József tagja a boldoggá avatást megelőző vizsgálatvégző bizottságnak. A történelmi életrajz elkészítésében dr. Bura László segített, aki a Scheffler Jánosét is összeállította. /Balla Tünde: Egy boldoggá avatás nyomában. Bogdánffy Szilárd mártír püspökre emlékeztek Szerbiában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./"

Felpofozták a csókai rendőrállomáson Komáromi Lászlót, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusát, padei (Padej) polgármestert – írta aug. 24-én az újvidéki Magyar Szó. Komáromi nyolc éve polgármestere Padénak, a VMSZ helyi szervezetének elnöke, s a párt képviselőjelöltje a szept. 19-én esedékes vajdasági parlamenti választáson. A politikus aug. 20-án felkereste a csókai belügyi titkárságot, hogy átvegye a választási részvételhez szükséges lakóhely-igazolást. Várakozás közben az ügyeletes rendőr megkérte, hogy menjen vele, mivel hívatja a parancsnok. A rendőrparancsnok ráripakodott Komáromira, azzal vádolta, hogy rontja az emberek közötti kapcsolatokat. Miután a politikus tiltakozott, a rendőrparancsnok az ügyeletes rendőr és másik két belügyi dolgozó jelenlétében megpofozta, majd kituszkolta a folyosóra, s ott is kiabált rá. /Tisztségviselőt is bántalmaztak. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

Élesen kirohant a szerb rendőrség ellen Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, aki szerint a hatóságok nemtörődömsége és komolytalan hozzáállása csak szítja a bűntényeket és a magyarellenes kilengéseket a Vajdaságban. Kasza az elmúlt néhány napban történt incidensek miatt hívta össze szabadkai sajtótájékoztatóját. Emlékeztetett arra, hogy Szabadka központjában gyakorlatilag rendőrök szeme láttára vertek meg két magyar fiatalt. A rendőrök a sértettek szorgalmazására sem voltak hajlandóak feljegyezni a támadók gépkocsijának rendszámát, s máig nem kerítették kézre a tetteseket. A minap fényes nappal kirabolták a szabadkai önkormányzat titkárának, Vörös Kucsmik Gyöngyinek az otthonát: a behatoló megkötözte áldozatát, telefonon hívott taxit és azzal távozott, ujjlenyomatokat is hagyott, ennek ellenére a tettes kiléte mindmáig ismeretlen. A város melletti Bajsán egy idős asszonyt raboltak ki, a helyszínre érkező rendőrnek pedig az volt az első szava, hogy „a nagyanyó menjen inkább az öregek otthonába, mert ott nem érik támadások”. A csókai rendőrparancsnok saját irodájában, alkalmazottai szeme láttára megpofozta Komáromi Lászlót, a VMSZ politikusát, padei polgármestert. Kasza kirohant Rasim Ljajics szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter ellen, aki – szerinte – a problémák kezelése helyett azt hajtogatja, hogy a kisebbségellenes kilengések nemzetközi színtérre vitele kihegyezi a konfliktusokat. . /Kasza József élesen kirohant a szerb rendőrség ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

Július 30-án Dettán, a Temes megyei kisvárosban lefektették a Csongrád megyei Bordány és a vajdasági Csóka községek közti háromoldalú együttműködés alapjait. Detta és Bordány kapcsolatának története több mint tíz évre nyúlik vissza, tavaly decemberben a testvértelepülési szerződést aláírták, Csóka elöljárói most szeretnék megújítani a magyarországi településsel a délszláv háborúk idején elszakadt kapcsolatot. Mindhárom település a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió “szívében” fekszik, ennél fogva sikeresebben pályázhatnak település- és régiófejlesztésre. Toró T. Tibor, a megye RMDSZ-es parlamenti képviselője megjegyezte, hogy a háromoldalú együttműködés mozgatórugója a magyarság lehet, hiszen a tanácskozáson is a közös nyelv a magyar volt. /Pataky Lehel Zsolt: Bordányiak és csókaiak Dettán. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 1./

A vajdasági Csóka község hivatalosan is csatlakozott ahhoz a testvértelepülési együttműködéshez, amelyet egy évvel ezelőtt a Csongrád megyei Bordány község és a Temes megyei Detta város elöljárói kötöttek, olvasható a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió internetes hírportálján /triplexregio.net/. /Kapcsolat Detta és Csóka között. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetői január 5-én Szabadkán bemutatták a legnagyobb délvidéki magyar pártnak a január 21-i szerbiai parlamenti választásra készült programját. Kasza József, a VMSZ elnöke emlékeztetett rá, a szövetség november végén indította útjára azt a programalkotó konzultáció-sorozatot, amelynek folyamán lakossági fórumok tucatjain kérte ki a Bácskában, Bánátban élő magyarok véleményét arról, hogy milyen célokat tűzzön maga elé. A párt követeli, hogy Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa és Zenta községeket – amelyeket a Milosevic-érában a területi nemzetiségi arányok megváltoztatásának szándékával Kikinda körzetébe soroltak – helyezzék vissza a szabadkai székhelyű közigazgatási körzetbe. Szükségesnek tartja a párt, hogy megszülessen a kisebbségi perszonális autonómia szerveinek, a nemzeti tanácsoknak a hatásköreit és megválasztását szabályozó jogszabály, jelentősen bővüljön a helyi önkormányzatok hatásköre és pénzügyi önállósága, s megteremtődjön Vajdaság Autonóm Tartomány teljes körű autonómiája, amelyet Újvidék minden erőfeszítése ellenére a tavaly elfogadott új szerb alkotmány sem adott vissza. /A VMSZ bemutatta választási programját. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

Öt országból érkeztek magyar kórusok a Gyergyószentmiklóson első ízben szervezett Kárpát-medencei Magyar Kórusok Találkozójára, melyet a helybeli Ipartestület Férfikara szervezett. “Egy ilyen találkozó magában hordozza a nemzet megújulásához szükséges gondolatok és lelki töltet megteremtését” – hangoztatta üdvözlő beszédében Patrubány Miklós, a június 20-án Gyergyószentmiklóson megrendezett Kárpát-medencei Magyar Kórusok Találkozójának védnöke, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A rendezvény külföldi meghívottjai között szerepelt a délvidéki Csóka település Rákóczi férfikara, a Füleki Férfikar Felvidékről, Kárpátaljáról a Técsői Arany Ősz Művelődési Egylet Dalköre, valamint Magyarországról két kórus: a sárrétudvari Zagyva László Vegyeskar és az Egri Csillagok népdalkör. Erdélyből fellépett a marosvásárhelyi Cantuale Énekegyüttes, Székelyudvarhelyről a Székely Dalegylet Férfikórusa, illetve a helybéli Domokos Pál Péter Női Kar és a Szent Miklós Kamaraegyüttes, valamint a főszervező, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara. /Jánossy Alíz: Kárpát-medencei magyar kórusok találkoztak Gyergyóban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

Ötéves a Szülőföld Alap – Két pilléren a magyar nemzetpolitika
– Az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése – mondta hétfőn Budapesten Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára 2010 nemzetpolitikai stratégiájáról, majd hozzátette, „kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása”.
A sajtóbeszélgetésen részt vett Törzsök Erika, a főosztály főigazgatója is. A stratégiai pontok, feladatok ismertetése előtt Gémesi röviden átfutotta a most ötödik születésnapját ünneplő Szülőföld Alap eredményeit. Elmondta, a magyar nemzetpolitika 2006-tól két pilléren nyugszik, az egyik a támogatáspolitika, a másik pedig a fejlesztéspolitika.
A megújított támogatáspolitika célja a nyelvi-kulturális önazonosság megőrzését segítő intézmények és programok támogatása.
E körben a stabilitást erősítik a nemzeti jelentőségű intézmények és programok, amelynek révén a magyarság számára fontos oktatási–tudományos–kulturális intézmények a Kárpát-medencében előre kiszámítható, az éves költségvetési alkuktól mentesített támogatások révén tudnak működni. Ide kapcsolódik a pályázati úton támogatásokat nyújtó Szülőföld Alap.
A fejlesztéspolitika (elsősorban az Európai Területi Együttműködés adta lehetőségek kiaknázása) vonatkozásában pedig egy teljesen új struktúra kialakítására volt szükség a megújított intézményrendszeren belül. A fejlesztéspolitika révén kialakuló komplex térségfejlesztés eredményeképpen a magyarlakta régiókban élők lehetőségei kibővülhetnek. Ez elősegítheti egyben a többség és a kisebbség együttműködését is. A fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnikai alapú, de a fejlesztések valamennyi ott élő közösség életlehetőségeit javíthatják. Ezért aztán a magyar kormány 2006-tól – a közös nyelvi–kulturális–történelmi szálakra építve – olyan politikát alakított ki, amely a regionális realitásokból kiindulva egyidejűleg veszi figyelembe a külhoni magyarság érdekeit és a jószomszédi viszony követelményét, a térségbeli realitásokra, az új lehetőségekre koncentrál, felhasználja a fejlesztéspolitika, a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit, ami az együttműködésre és a pártpolitika-mentességre épül, így megteremti a közösségi szempontból meghatározó ügyekben a stabilitást és erősíti a közösségek között a magyar–magyar szolidaritást.Az eredmények tekintetében Gémesi Ferenc a fő hangsúlyt a stabilitásra, kiszámíthatóságra tette, elmondva, hogy az öt év alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forint támogatást osztott szét, beérkezett több mint tízezer pályázat, és volt 5400 támogatott program.
A látható eredmények
A legsikeresebb megvalósítások között említette, hogy Kárpátalján felépült a beregszászi Európai Magyar Ház, megújult a Kisdobronyi Általános Iskola, elindulhatott a Nagyberegi Református Líceum építkezésének előkészítése, a Técsői Magyar Oktatási Központ és a Jánosi Mesterképző Akadémia új épületszárnyának építése, lezárult a szórványszempontból is fontos tiszaújlaki iskola második épületszárnyának megépítése, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyberegi tájházának felújítása, a Munkácsi Szt. István Líceum, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán-Természettudományi Magyar Karának bővítése.
Románia-szerte csak a szimbolikusan is nagy jelentőségű programokat számba véve megállapította, hogy elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály székesegyház, és végre felújítottuk a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
A vajdasági magyarság oktatási-kulturális intézményrendszere az elmúlt években jelentős változásokon ment át: kibővült és felújításra került a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, tornaterem épült a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban, kibővült a tótfalusi iskolaközpont, megújultak a torontáli, feketicsi, torontálvásárhelyi, csókai, újvidéki, padéi magyar művelődési házak.
A kis lélekszámú magyar közösségek is gyarapodhattak az elmúlt időszakban: folyik és hamarosan a végéhez érkezik a lendvai Bánffy-központ felújítása, Horvátországban felújításra került a hercegszőllősi református műemlék templom és a laskói református templom, valamint a csúzai óvoda, felépült a tájház és a népfőiskola Pélmonostoron.
– A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László – tért át egy másik fontos tevékenységre a szakállamtitkár. Elmondta, hogy a Tanács javaslatai alapján csak ebben az esztendőben több mint 350 millió forintot fordított a Miniszterelnökség szórványprogramokra. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a Munkácsi Szent István Líceum, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a Nagybecskereki Miasszonyunk Leánykollégium, illetve a Muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként Budapest nemcsak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatja, de a magyar nyelvű oktatás megerősítését is, amelynek már komoly eredményei vannak.
Prioritások 2010-re
A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a 2010-es költségvetésből is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak prioritása a nemzetpolitika stabilitása. Amint az már korábban is elhangzott, de Gémesi Ferenc megerősítette, a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, vagyis a Szülőföld Alap számára biztosították az előző évekhez hasonlóan a két- milliárd forintos keretet.
– A 2010. évi elfogadott nemzetpolitikai költségvetés jelzi a kormány elkötelezettségét a megújított nemzetpolitika, a külhoni magyarsággal egyetértésben kialakított programok folytatásában. A költségvetés továbbra is megfelelő szinten biztosítja a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzéséhez fűződő támogatásokat, a nemzeti intézményekre szánt összegeket, egyidejűleg lehetőséget adva a modernizációt célzó projektekre is. A támogatások lehetőséget ad arra is, hogy kormányzati oldalról kiemelt figyelmet fordítsunk a szórványmagyarság kérdéskörére is – mondta még Gémesi hétfőn.
Nemzeti intézmények
A 2009. december 15-i Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáción a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megállapodás született a Nemzeti intézmény program 2010–2014 közötti időszakra történő folytatására az intézmények területi és tartalmi körének kisebb bővítésével.
Így 2010-től két újabb ország intézménye, a szlovéniai Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, valamint a Bécsi Magyar Otthon programjainak támogatása bekerült a Nemzeti intézmények körébe.A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el.
A Nemzeti intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv- és nemzeti identitást megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a Kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
A kultúrában is bővült a támogatottak köre a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratokkal. 2007-ben az NI-kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az Aradi Kamaraszínház, ezért bővítették az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emelték 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Egyes erdélyi projekttervek
A nagyenyedi vártemplom: Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. Tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagy értékű belső károk is keletkeztek. A 2010-es tervek között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultak az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtanak segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi, a cél érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték.
Mi várható 2010-ben?
a külhoni magyarság támogatásának kiemelt szerepe, válság idején is változatlan támogatás
több mint 2 milliárd forint összegű forrás
kapcsolattartási támogatási program folytatása. Gémesi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy habár 2010 választási év Magyarországon, „az élet nem áll meg, a nemzetpolitikát csinálni kell”.
A Szülőföld Alap forrásainak regionális bontása 2010-ben
Románia 39,75%
Szlovákia 14,75%
Szerbia 22%
Ukrajna 19%
Horvátország 2%
Szlovénia 1,5%
Ausztria 1%. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Külhoni magyar újságírók állásfoglalása
A KMÚEK tagszervezetei
A külhoni magyar média közösségmegőrző és közösségépítő szerepéről, az egységes magyar médiatár létrehozásában eddig elért eredményekről és az átfogó magyar médiastratégia kidolgozásának előkészületeiről tárgyaltak Csókán a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának tagszervezetei.
A 2010. július 1-je és 3-a között megtartott tanácskozáson az erdélyi, horvátországi, muravidéki és vajdasági újságíró-egyesületek képviselői a magyarországi kollégák tevékeny részvételével a következő
ZÁRÓNYILATKOZATOT
fogadták el:
1. A KMÚEK tagszervezetei szerint a közösségépítésben és közösségmegőrzésben kivételes szerepe van a külhoni magyar sajtónak. Ezért az újságírókban tudatosítani kell, hogy a szakmai követelmények tiszteletben tartásán kívül a kisebbségi újságírókra kiemelt felelősség hárul a közösségi érdekek védelmében és a közösségi értékek létrehozásában. A kisebbségi médiumok azonban csak akkor tudják teljesíteni ezt a feladatot, ha nyelvi és szakmai szempontból egyaránt minden pillanatban kielégítik a legmagasabb szintű minőségi elvárásokat.
2. A külhoni magyar újságírásban megkövetelt minőségi előrelépést szem előtt tartva a KMÚEK ezúttal is kiemelte a szervezett, folyamatos és a gyakorlati oktatásra összpontosító újságíróképzés és továbbképzés fontosságát. Egyúttal szorgalmazta, hogy a Konvenció által öt évvel ezelőtt elfogadott tervet időszerűsítve és kiegészítve mielőbb dolgozzák ki a Kárpát-medencei magyar újságírók folyamatos képzésére és továbbképzésére vonatkozó projektumot.
3. Az áprilisban Lendván megtartott értekezleten elfogadott tennivalók teljesítése kapcsán a résztvevők megelégedéssel nyugtázták, hogy a tagszervezetek hozzáláttak az egész Kárpát-medencét felölelő magyar médiatár kidolgozásához. Az adatgyűjtési módszer egységesítését követően várható, hogy a tervekkel összhangban szeptember végéig elkészül a magyar médiastratégia kiindulópontjának számító médiakatalógus.
4. A KMÚEK a korábban elfogadott döntését megerősítve készségét fejezte ki, hogy kidolgozza a tervezett magyar médiastratégiának a külhoni magyar médiumokra vonatkozó részét. Ennek érdekében a résztvevők megismerkedtek a már körvonalazott vajdasági magyar médiastratégiával, és megállapodtak a külhoni magyar médiastratégia kereteinek felvázolását lehetővé tevő egységesített kérdőívek elkészítésében és a leghatékonyabb módszerek alkalmazásában.
5. A tagszervezetek ezúttal is hangsúlyozták az eddiginél hatékonyabb külhoni magyar médiatámogatási rendszer újragondolásának a fontosságát. Evégett a KMÚEK képviselői hajlandók a legrövidebb időn belül párbeszédet kezdeni a külhoni magyarság helyzete iránt fokozott megértést tanúsító magyarországi politikai erőkkel és döntéshozatali fórumokkal. Egyúttal a KMÚEK a meglévő kapcsolatrendszereket igénybe véve az eddiginél is erélyesebb lobbitevékenységet akar kifejteni a brüsszeli intézményekben a közérdekű újságírás uniós támogatása végett.
6. A csókai tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy a KMÚEK következő közgyűlését szeptember 17-én és 18- án Gyergyószárhegyen tartják meg.
Csókán, 2010. július 3-án. Népújság (Marosvásárhely)

Bogdánffy Szilárd nyomában
A váradi főpásztor és a kispapok zarándoklata Bogdánffy Szilárd életének legfontosabb színhelyeire
Augusztus 31 – szeptember 3. közt a váradi egyházmegye egykori püspöke, a vértanú Bogdánffy Szilárd, az október 30-án boldoggáavatandó főpásztor fiatal éveinek legfontosabb színhelyeit látogatta végig az egyházmegye kispapjai és papjai kíséretében Böcskei László megyéspüspök. A négynapos program célja egyrészt az volt, hogy a résztvevők mélyebb betekintést nyerjenek a szentéletű püspök életébe, másrészt hogy az egyházmegyék közötti kapcsolatokat szorosabbra fűzzék.
A zarándoklat első állomásaként a főpásztor s a kispapok a temesvári piarista templomban mutattak be szentmisét, ahol Bogdánffy Szilárd 1925–1929 között mint az akkori Piarista Főgimnázium (mai Gerhardinum) diákja gyakran imádkozott. Másnap délelőtt a Miasszonyunkról nevezett iskolanővérek templomát mutatta be a zarándokoknak Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános: itt mutatta be első szentmiséjét az 1934. június 29-én a Nagyvárad-Őssi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban pappá szentelt Bogdánffy. Majd Martin Roos temesvári püspök vezetésével a nagyváradi csoport felkereste a szentéletű püspök szüleinek sírját. A temesvári program utolsó állomásaként meglátogatták a város első hospice-központját, a 2006-ban alapított Isteni Irgalmasság Házát, amelyet a ferences nővérek működtetnek, s ahol 2008. január 29-én Kräuter Sebestyén temesvári püspök elhunyt.
Délután a szerbiai Nagykikindán Szemerédi Pál plébános fogadta a zarándokokat, bemutatta az 1811-ben felszentelt Assisi Szent Ferenc plébániatemplomot, majd elvezette őket Feketetóra, a szentéletű püspök szülőfalujába. A környékbeli papokkal és hívekkel közösen Böcskei László püspök szentmisét mutatott be ott. A főpásztor homíliájában két igen fontos értékre hívta fel a jelenlévők figyelmét: a hűségre és az áldozatvállalásra. Mindkettő meghatározta a szentéletű püspök életét, s jellemeznie kell a 21. század keresztényének életét is. Feketetóról Csókára vezette át a zarándokokat Mellár József plébános, bemutatta a Szentháromság-plébániatemplomot, a későbbi főpásztor keresztelésének helyszínét. Estére érkeztek meg a zarándokok Nagybecskerekre, a püspöki székhelyre, ahol a szállás elfoglalása után Gyuris László székesegyházi plébánossal, Tietze Jenő protonotáriussal, Halmai János segédlelkésszel és Csipák Csaba székelykevei plébánossal közös vacsorán vettek részt, amelynek során a vendégek megismerkedtek a helyi konyha és a helyi egyház specifikumaival. Másnap a székesegyház meglátogatása után a zarándokok Versecre indultak, az út szerbiai részének utolsó állomására, ahol a város fölé emelkedő 1729-ben épült Szent Kereszt-kápolnát keresték fel, majd Erős Mihály plébános bemutatta a Szent Gellért tiszteletére szentelt neogót plébániatemplomot. A hazafelé vezető úton a Duna romániai partján letelepedett cseh közösségeket is felkereste a nagyváradi csoport: az éjszakát az elszigetelt Eibenthalon töltötték, ahol megtapasztalhatták a helyiek egyszerű életkörülményeit és vendégszeretetét. Temesvárra érkezve a zarándokok örömmel és lelkiekben gazdagodva újságolták, hogy a szentéletű püspök, Bogdánffy Szilárd személye valóban összeköti az egyházmegyéket.
Tóth Attila Levente V. éves kispap. Vasárnap (Kolozsvár)

Hétvége a Vajdaságban (I.)
Templomaik vertek hidat Tornya és Csóka között
„Nahát, ez pont úgy néz ki, mint a mienk”, hökkent meg a férfi a tornyai katolikus templom fotója előtt. Ez a pillanat volt az, amikor a két, légvonalban ugyan nem túl távoli, de két országhatár által elválasztott helység, az Arad megyei Tornya és a szerbiai, vajdasági Csóka kapcsolata elkezdődött.
Ezt persze akkor sem a fénykép tulajdonosa, sem a rácsodálkozó nem tudta. Teljesen véletlenül találkoztak egy mindkettőjük számára külföldnek számító helyen, a magyarországi Szarvason, ahova versennyel egybekötött aratóünnepségre érkeztek. Miután beszélgetés közben kiderítették, hogy mindkét településnek valamikor a Marczibányiak voltak a földbirtokosai, ez a család építtette a két (egymásra hasonlító) templomot, elhatározták: a későbbiekben találkozniuk kell, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
Augusztus utolsó hétvégéjén így kelt útra a a tornyai PROPIR-KULT elnökasszonya, Tóth Piroska és párja, valamint egy baráti házaspár, hogy Csókán két napra Borsoséknál Kálmán és Katalin vendégei legyenek. A vendégek ajándékba puchói és csókai Marczibányi Antal cs. kir. kamarás „egyenes maradék nélkül történendő halálom esetén következő”, levéltárból kibányászott, 1872-ben kelt végrendeletének fénymásolatát vitték, amelyből kiderül: egykor, a közös birtokos révén, valóban szoros volt a kapcsolat a két, akkor még országhatároktól el nem választott helység között.
Miért ne lehetne a kapcsolatot újjáéleszteni száznegyven év múltán, amikor már, végre, ismét lehet?
***
Érkezéskor, az esti sötétben háza előtt a házigazda várja a vendégeket, nehogy eltévedjenek, aztán, a vacsora előtt szívesen kínálja őket a maga főzte pálinkákból. „Kóstoljátok meg mindegyiket, majd eldöntitek, melyiknél maradtok. Vagy inkább sört, bort? Azok nem saját készítmények.”
Már csak udvariasságból is a ház specialitásánál maradnak, s az első szagolgatás, ízlelgetés után összenéznek a vendégek: azt a nemjóját! Hogy azonban a kivételesen finom zamatú, ízű italt miből főzték, örök titok maradna számukra, ha készítőjük végül el nem árulja: kb. egyharmad-egyharmad arányban szilva, füge (!) és szőlő van benne. Nem tudták megállapítani a másik italról sem, hogy azt birsalmából párolták – bár hasonlót ihattak volna, méregdrágán, jobb magyarországi vendéglőkben.
Poharazgatás közben, amiből az éppen gyógyszert szedő házigazda, fájdalom, kimarad, folyik az ismerkedés. Kálmánnak sokkal kevesebb újat tudunk mondani Romániáról – amióta nyugdíjas, többször is járt mifelénk –, mint ő nekünk Szerbiáról és a Vajdaságról, az itteni magyarok életéről.
Másnap látjuk a városnak minősülő, többségében magyarok lakta Csókán, hogy mindenütt három – szerb, magyar és angol – nyelvűek a közintézmények felé útbaigazító táblák, az egyik épületen a Városi könyvtár feliratot, többfelé a magyar nemzeti lobogót. Meg a Magyar ház szép, emeletes épületét, a magyar iskolát, a házigazdát magyarul üdvözlő fiatal rendőrt…
De ezek előtt túlesünk egy tiszai horgászaton. „Nem kötelező, de ha akartok, velem jösztök”, szól Kálmán a vendég-férfiakhoz, akik kapnak az alkalmon, még akkor is, ha reggel ötkor kell kelni. E sorok írója életében tán egyszer, legfeljebb kétszer horgászott régesrég, gyermekkorában, gombostűből készült horoggal, igen kétes eredménnyel. Szóval ötkor költ a házigazda, bepakolunk a jó harmincéves, zörgő-hörgő piros Zasztavába, s irány a négy kilométerre lévő Tisza.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Rétvári Bence: „Arad a magyar megmaradás szimbóluma”
Kivételesen szép, meleg ősz eleji napot hozott október 6-a. Aradon, a Megbékélés parkjában sok száz ember gyűlt össze, hogy lerója kegyeletét az aradi vértanúk előtt a Szabadság-szobornál, mint minden évben 2004 óta.
„163 évvel ezelőtt, 1849. október 6. is szombati napra esett. Ebben az órában akkor már bevégeztetett a kivégző osztag, a hóhér és a kirendelt tanúk munkája; a minorita templomban elmondták az első gyászmisét. A városban a leírások szerint csönd, feszültség és értetlenség uralkodott. Az aradiak talán megérezték a történelem szelét, nem látták, de gyanították, a tizenhárom férfi lelke megtestesült a megfoghatatlanban: a szabadság szellemiségében” – a román és magyar nemzeti himnusz elhangzása után ezekkel a szavakkal indította tegnap Matekovits Mihály kora délután a monumentális Szabadság-szobornál tartott koszorúzási ünnepséget, majd bemondótársával, Ruja lldikóval konferálták be a szónokokat, később a koszorúzókat. Előbb azonban rövid történelmi áttekintő hangzott el, egyebek közt az, hogy 1949-ben, a magyar forradalom és szabadságharc százéves évfordulójának főrendezője az aradi várban állomásozott szovjet hadsereg volt, „lám, mi a szabadságot hoztuk” jelszóval.
„Hogy majd 2049-ben, a kétszáz éves évfordulón hogyan emlékeznek a mára, majd kiderül. Mi csak reménykedni tudunk: lesz, aki emlékezzen, lesznek koszorúzó diákjaink, könnyező öregjeink és emlékező nemzettársak.”
A bemondó aztán sorra köszöntötte a megjelent vendégeket: Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnököt, dr. Rétvári Bencét, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, Ujhelyi Istvánt, a Magyar Országgyűlés alelnökélt, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Magdó Jánost, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának főkonzulját, Both Ferenc ezredest, a bukaresti magyar nagykövetség katonai attaséját, Cosmin Pribac Arad megyei prefektust, Király András oktatásügyi államtitkárt, Gheorghe Falcă aradi polgármestert és Bognár Levente alpolgármestert, a megyei RMDSZ elnökét, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Kreszta Traiant, a Magyarországi Román Kisebbségi Országos Önkormányzat elnökét.
A mikrofonhoz először lépett Gheorghe Falcă aradi polgármester elöljáróban elnézést kért öltözetéért, de, mint mondta, tíz perce érkezett meg Aradra hosszú útról, átöltözni sem volt ideje, de itt akart lenni a megemlékezésen, hogy éreztesse: egységesek vagyunk. „Közösen megértettük, mit jelent a történelem és a szabadság – együtt kell megtanulnunk, hogyan kell a szabadságot megtartani. Akkor lesz szabadságunk, ha a tőlünk jobbra vagy balra álló is szabad, és én azt akarom, hogy a mellettem álló megőrizze szabadságát”, mondta Arad polgármestere.
A szabadság egyébként vissza-visszatérő téma volt valamennyi szónok beszédében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök történelmi tények sorolásával indította beszédét, majd így folytatta: a hősök tisztelete túlélt másfél évszázadot, túlélte a kommunista diktatúrát. „A lélek szárnyán élő gondolat elpusztíthatatlan” – szögezte le. Aztán arról beszélt: akiket itt kivégeztek, tudatosan választották az önkény elleni harcot, és vállalták következményeit. A szabadságnak nincs nemzetisége, a szabadságharc melletti kiállásban ott volt a mindent elsöprő vágy a szabadság iránt, és a hit, hogy minden nép számára eljön a szabadság ideje. A vértanúk példájából, amikor nyomdokaikba lépünk, hitet merítünk ahhoz, hangsúlyozta a szónok, hogy ma se tévesszük el a célt, eszméiket be kell építenünk a mába és holnapba. A XIX. és XX. század kihívásai csak részben különböznek egymástól, a gyökerek mélyről táplálkoznak – ma is szabadságot, testvériséget, egyenlőséget akarunk. Szabadságtörekvéseink nem mások ellen irányulnak, mert nincs szabad emberiség addig, amíg egyeseknek nincs szabadságuk.
Kelemen Hunor kiállt a hazai magyarság nyelvhasználata és érdekei mellett, hangsúlyozva: azt kívánjuk, hogy magunk alakíthassuk sorsunkat, magyarul végezhessük munkánkat.
Az RMDSZ országos elnöke azt is hangsúlyozta, hogy 2012-ben a legnagyobb ellenségünk a kishitűség, ezt kell legyőznünk, s hogy ügyünket sikerre tudjuk vinni, az egységet kell sikerre vinnünk. Beszédét azzal zárta: a 13 vértanú legyőzte a halált, mert bennünk él. Így legyen 10, 100 esztendő múlva is.
Dr. Rétvári Bence államtitkár költői kérdésekkel indított: ki emlékezik ma a vértanúkat kivégző hóhérokra, a halálos ítéletet meghozó bírákra, van-e olyan utód, aki virágot visz sírjukra? Ki akkor a győztes és a vesztes?
A vértanúk egy tiszta és szent eszmét követtek, ezért ők a győztesek.
Őket a szabadság és a hazaszeretet vezette, mondta a szónok, aztán némi keserűséggel hozzátette: ezek ma sokkal kevésbé fontosak. Aulich Lajos, Dessewffy Arisztid, Lahner György, Lázár Vilmos, Nagysándor József végszavait idézte, amelyekből a szabadság és hazaszeretet árad, majd így folytatta: sírjaik a nemzet védőfalai lettek, mind erősebbé tettek bennünket, és megmaradtunk magyaroknak úgy is, hogy országhatárok választanak el bennünket.
Végül – arra utalva, hogy a vértanúk közül sokan nem is voltak magyarok – így fejezte be beszédét: minden közösségben élnie kell egy önmagán túlmutató eszmének, értékközösség nélkül Európai Unió sem lehetne. Hangsúlyozta: az anyaországnak támogatást kell nyújtania a határon túli magyaroknak, s ebben nagyon fontos állomás volt a magyar állampolgárság megadása két évvel ezelőtt. A gyakorlat egyébként általános az Unióban, ma a 27 tagország közül 24-ben alkalmazzák, így válnak a határon kívüli nemzettársak politikai közösséggé.
Cosmin Pribac Arad megyei prefektus arról szólt: különleges eseményen vagyunk jelen, amelynek feladata egymáshoz közel hozni az embereket és hidat verni a két nemzet között. A Megbékélés tere egy ilyen hely, mondotta. A szabadság eszméje közös, folytatta, s ma elértük, hogy együtt lehetünk szabadok. Az utolsóként felszólaló Bognár Levente Arad megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester, miután október 6-nak aradi kötődéseit hangsúlyozta, berögződött tévhiteket próbált eloszlatni beszédében. Azt a badarságot például, amelyet egyes román szélsőségesek terjesztenek, hogy a 13 aradi vértanú románok ellen harcolt volna, vagy hogy 1848–49-ben 40 ezer román polgári áldozat volt. Történelmi dokumentumok tanúsága szerint az összes, Erdélyben a forradalom idején és következtében elpusztult személy száma – a katonákat is beleértve – sem közelíti meg ezt a gyűlölködésre és uszításra használt adatot. „Szeretnénk továbbra is együttműködni román polgártársainkkal a kölcsönös megértés és tisztelet jegyében” – zárta beszédét Bognár Levente.
A beszédek lezajlását követő koszorúzás során mintegy 75 koszorút helyeztek el a Szabadság-szobor talapzatánál – a hivatalos intézményeken (országos RMDSZ, magyar kormány, aradi prefektúra, Magyar Országgyűlés, Aradi Polgármesteri Hivatal, bukaresti magyar nagykövetség, kolozsvári főkonzulátus, Arad Megyei Tanács stb.) számos hazai és határon túli, mindenekelőtt anyaországi civilszervezet is elhelyezte a megemlékezés virágait, köztük volt amerikai (Minessotta), ausztriai (Salzburg), vajdasági (Csóka város). Megkülönböztetett tisztelet illeti Damjanich János és Knézic Károly vértanúk leszármazottait, akik 2012-ben Aradon adóztak dicső elődeik emlékének.
Jámbor Gyula
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Egymásra találtak a történelmi Bánság magyarjai Buziásfürdőn
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Magyar-magyar kapcsolatokat építenek Bánságban
Második alkalommal találkoztak a szerbiai és a romániai Bánság magyar közösségeinek képviselői vasárnap a szerbiai Csóka községhez tartozó Hódegyházán. A falunapok keretén belül szervezett megbeszélésen közel húsz település képviseltette magát.
A házigazda szerepét ezúttal Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere és Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség elnöke látta el, míg Temes megyei RMDSZ képviseletében a találkozón részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Marossy Zoltán, a program ötletgazdája, valamint jelen volt Tanács Gábor, a magyarországi Bordány község polgármestere.
A Temes megyei RMDSZ által kezdeményezett program keretében először júniusban, a Temes megyei Buziásfürdőn találkoztak a román-szerb határ két oldalán levő bánsági magyar közösségek képviselői. A kapcsolat létrehozása után a második találkozó hangsúlyosan a testvér-települési párok kialakításáról, valamint a közös programok tartalmi és formai részeiről szólt. A két találkozó közötti előrelépésekről és fejleményekről Marossy Zoltán, volt kormányfelügyelő tájékoztatta a résztvevőket, majd a jelen levő települések beszámoltak a közösen kialakított elképzelésekről és vázolták együttműködéseik tervezett lépéseit.
A megbeszélésen Molnár Zsolt parlamenti képviselő ismételten felhívta a figyelmet az Európai Unió adta lehetőségekre: „meg kell ismernünk a modern Európa játékszabályait és ezek mentén kell kialakítanunk a határon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat.” A képviselő hozzátette, hogy magyar összefogás által hárompólusú kapcsolatokat is ki lehet alakítani, melyek tovább mélyítenék a magyar összetartozást és identitást a régióban. Ilyen például a Bordány-Csóka-Detta hármas testvér-települési kapcsolat, amely több éve működik. Molnár ugyanakkor arra tett javaslatot, hogy a következő találkozón már a közös ötletek kivitelezéséről, valamint a szükséges finanszírozási források feltárásáról tanácskozzanak a felek.
Maszol.ro

Délvidéken énekelt a kórus
A gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara szerbiai ünnepségről érkezett haza. A délvidéki Csókán a II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület meghívásának tettek eleget. A gyergyói dalosok hazajöttek, de nincs idő pihenésre, zsúfolt a programjuk – tudtuk meg Jakab-Bálint Mártontól, a férfikórus elnökétől.
„A férfikar a IV. Magyar Nemzeti Népdalkórus Fesztiválon lépett fel, versenyen kívüli meghívottként vettünk részt a rendezvényen. Az ottani Rákóczi Férfikarral 2006 óta van kapcsolatunk, azóta minden nagyobb rendezvényünkre meghívjuk egymást, a hétvégi rendezvényen harmadszorra láttak vendégül minket. A két kórus közötti kapcsolat a tagok közti barátságra épül, ami az évek során alakult ki, ismerjük egymás családjait, hisz mindig a családoknál szállunk meg, így elég szoros viszonyt ápolunk” – számolt be portálunknak a férfikórus elnöke.
Mint megtudtuk, a gyergyóiak vendégek voltak e rendezvényen, minősítésért nem jelentkeztek a népdalkórusok megmérettetésén. Molnár Katalin karnagy vezetésével székely ruhában, az alkalomhoz illően három népdalfeldolgozást adtak elő, mely nagy sikernek örvendett. A rendezvény keretében részt vettek II. Rákóczi Ferenc nemrég felavatott szobrának koszorúzási ünnepségén, majd a környék nevezetességit is meglátogatták. „Zenta város múzeumát, a városháza épületét is megtekintettük, majd elutaztunk Bácsra, ahol egy 11. századi ferences templomot látogattunk meg, itt szépen szólt a Hej, én édes jó Istenem... című énekünk” – emlékezett vissza a felemelő pillanatokra Jakab-Bálint Márton.
A jelenleg 34 aktív tagot számláló férfikarhoz az utóbbi időben több új tag is csatlakozott. Az év utolsó hónapja zsúfolt lesz a kórus számára. „Szombaton a férfikórus veszi jelképesen örökbe az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért! program keretében a Sláger Centerben felállított adománydobozt és fel is lépünk egy rövid műsorral. Advent első vasárnapján a városi gyertyagyújtási ünnepségen is énekelünk, és készülünk a karácsonyi koncertre, melyre a Szent-Miklós-templomban kerül sor. A Szent Miklós Napi rendezvények keretében részt veszünk a  főzőversenyen, a forraltbor-készítő versenyen és a seregszemlén is” – sorolta a férfikar elnöke a programot.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el. 
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára. 
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban. 
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve. 
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül.  Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett. 
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal. 
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában. 
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában.  1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást. 
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap