Csíkszépvízen a községközpontot is magába foglaló két tér kiképzését tervezi az önkormányzat. Egyik a nagy lovagkirály, Szent László nevét fogja viselni, a másikat az államalapító Szent Istvánról akarják elnevezni. Ferencz Tibor, a község polgármestere elmondta, hogy hamarabb épül meg a Szent László tér, amelyet a lovagkirályról mintázott egész alakos szobor (készítője Bocskay Vince szobrászművész) fog uralni. A tér tervét Herczeg Ágnes, budapesti tájépítő készítette, a kivitelezésére legkedvezőbb ajánlatot a budapesti Vegyépszer Rt. tette. A Szent László-legendát idézi majd az erre a célra emelt halmon létesített kút is, melynek vize a szobor tövére folyik alá. Ennek meghosszabbításaként épül meg később a Szent Istvánról elnevezett tér is. /Kristó Tibor: Szent László tér lesz Csíkszépvízen. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 21./

Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános kórusának tagjai fogadták énekkel a szerzőt Marosvásárhelyen, a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. A külföldön élő dr. Száva Tibor nyugdíjas mérnök több évtizedes kutatómunkájának eredménye a Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában című kötet. Az erdélyi magyarörmények neves, illetve elfeledett személyiségeit felvonultató, újonnan megjelent vaskos kiadványt Gálfalvi György, a Látó nyugalomba vonult főszerkesztője mutatta be. Hangsúlyozta: egy élet műve ez. Száva Tibor úgy érezte, hogy kötelessége elmondani mindazt, amit felfedezett. /Nagy Botond: Magyarörmények nyomában… = Népújság (Marosvásárhely), szept. 2./

A csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó Műterem kismonográfia-sorozatának újabb köteteinek szerzői Márton Árpád illetve Nagy Miklós Kund, akik Major Gizella valamint Bocskay Vince eddigi pályáját mutatták be. A marosvásárhelyi Bernády Házban a két kiadványt ismertették, egyúttal a két művész közös kiállítása is megnyílt. A festőnő mintegy negyedszáz pasztellképe és linómetszete, Bocskay Vince szobrásznak pedig néhány terrakotta kisplasztikája és monumentális köztéri szobrairól készült fotói nyújtottak bepillantást a két művész világába. Bocskay Vince alkotása, Márton Áron püspök hatalmas bronzszobra évek óta elkészült, de a hatósági packázások miatt még mindig nem avathatták fel Kolozsváron a Szent Mihály-templom elé szánt helyén. Az 1989-es fordulat után a szobrászokra újabb feladatok vártak, pótolni kellett a magyar emlékszobrászat komoly hiányait, következtek tehát a megrendelések, a pályázatok, és a Szovátán élő művész, Bocskay Vince válaszolt a kihívásokra. Petőfi, Balcescu, Márton Áron szobormása, Bernády György Marosvásárhelyen, Mikes Kelemen Zágonban, Mikó Imre Sepsiszentgyörgyön, Bod Péter Felsőcsernátonban, Patachich Ádám Kalocsán, Apor Vilmos Gyulán, 1848 és a két világháború emlékműve Kézdivásárhelyen, a Millenniumi oszlop Székelykeresztúron, a Don-kanyar hőseinek emlékműve Marosvásárhelyen és más kiváló monumentális alkotások bizonyítják tehetségét. Legújabb művét, Szent László bronzszobrát Csíkszépvízen avathatják, remélhetőleg a nem távoli jövőben. /(nk): Műteremtől Műteremig. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

Egy éve hunyt el a kiváló sebész főorvos, dr. Megyes Tibor /sz. Csíkszépvíz, 1944/. 1968-ban Marosvásárhelyen szerzett orvosi oklevelet. 1975-től a csíkszeredai megyei kórház sebészeti osztályán dolgozott, 1994-től a sebészeti osztály vezető főorvosa volt. Intenzíven foglalkozott a melldaganatok – főleg a mellrák – patológiájával és sebészeti kezelési lehetőségeivel, e téren igen nagy elismerésre tett szert. 2007 májusában Hargita Megye Tanácsa életműdíjjal tüntette ki. /Forró-Erős Gyöngyi: In memoriam Megyes Tibor. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 19./

Szent László királynak állít szobrot a helyi önkormányzat június 27-én Csíkszépvízen. A Bocskay Vince szovátai szobrászművész készítette szobrot ünnepség keretében leplezik le. A Hargita megyei településen erőteljesen él a Szent László-kultusz, a falu eredet- és alapításlegendája is a szent király személyéhez kapcsolódik. Szent Lászlónak Erdélyben köztéri szobra csak a nagyváradi székesegyház előtt áll. /Pap Melinda Szent László-szobrot avatnak Csíkszépvízen. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

Jelenleg a szamosújvári örmény közösség 120 főt számlál. Beszélhetünk magyar, illetve román örményekről, de leginkább az előbbiek vannak többségben. Az erdélyi örmények a katolikus egyházhoz tartoznak, amelyen belül megkülönböztetünk négy örmény katolikus közösséget: a gyergyószentmiklósit, a csíkszépvízit, az erzsébetvárosit és a szamosújvárit, mondta el Debreczeni Szabolcs, a Szamosújváron újraalakult Örmény Múzeum Egyesület gazdasági igazgatója. Az örmények a kapcsolatot leginkább a vallási események révén tartják, ilyen a Világosító Szent Gergely ünnepe, amelyen nem csak az erdélyi, hanem egész Románia területén élő, sőt a magyarországi, kanadai, örményországi stb. örmények is találkozhatnak egymással. A kapcsolat fenntartásában fontos szerepe van a szamosújvári „Pro Armenia” Alapítvány kiadványának (ARMENIA Magyarörmény időszaki szemle), amely az örmény közösségek életéről tudósít. Az örmény katolikusok szentmiséje magyar nyelven folyik, de az énekek és a Miatyánk örményül. A tulajdonképpeni Örmény Múzeum Egyesület 1904-ben alakult, majd a második világháború után megszűnt. Az újraindítás ötlete Mircea Tivadartól származik, aki az Egyesület kulturális igazgatója. Az Örmény Múzeum Egyesület elnöke Esztegár János. Az egyesület székhelyét az örmény katolikus egyház biztosítja a plébánia melléképületében. /Vetési Júlia: Újraalakult szamosújvári Örmény Múzeum Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

Csíkszépvízen Szent László három méter magas, egész alakos szobrát avatták fel június 27-én. A falunapok kiemelkedő eseménye volt a Szovátán élő Bocskay Vince szobrászművész monumentális alkotásának leleplezése. A szobor állva, kezében az országalmával és egy bárddal ábrázolja a lovagkirályt. Erdélyben a rendszerváltás óta magyar közösség még nem állíttatott ilyen nagyméretű szobrot. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./

Csíkszépvízen Szent László szobra már beilleszkedett a tájba. A lovag király ott áll őrzőn a kőtalapzatán. Az alkotónak, Bocskay Vince szovátai szobrászművésznek ez jó éve: néhány hónappal ezelőtt avatták a kolozsvári Szent Mihály-templom főbejáratánál másik monumentális művét, Márton Áron püspök egész alakos bronzmását. Erdélyben a rendszerváltás óta magyar közösség még nem állíttatott ilyen nagy méretű szobrot, annak ellenére, hogy Csíkszépvíznek alig másfélezer fős a lakossága. /N. M. K. : Szent László Csíkszépvízen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 11./

Befejeződött az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Filmtett–Duna Műhely Alkotótábor. A szervezők számára fontos volt, hogy a filmszakma elismert személyiségei által irányított 65 felvidéki, vajdasági, magyarországi és erdélyi résztvevő megismerje egymást, a tábor befejeztével is közösen dolgozzanak különböző produkciókon. A Hargita megyei Csíkszépvízen tartott táborban Buzogány Klára, a Filmtett munkatársa, a tábor egyik szervezője elmondta, a vártnál jóval több alkotás született, szám szerint 22 filmet készítettek a résztvevők. /Ferencz Zsolt: Gazdag termés született a 8. Filmtett–Duna Műhely Alkotótáborban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./

Szeptember 26-án a gyulafehérvári főegyházmegye megalakulásának ezer éves emlékére keresztet állítottak a Pogányhavason. A közel 3 méteres kereszt felirata: 1009 – 2009 – A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye 1000 éves alapításának emlékére – állíttatta a Szépvízi Közbirtokosság. A kereszt falu felé néző oldalán az idézet: Országokat lehet szétdarabolni: nem lehet legyilkolni lelkeket – Reményik Sándor. Gál Antal, a Szépvízi Közbirtokosság elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy a történelem során minden népnek volt egy szent hegye: a görögöknek ott van az Akropolisz, az örményeknek az Ararát, a székelyeknek a Hargita, a szépvízieknek a Pogányhavas. /Pomjánek Béla, Csíkszereda: Keresztény lett a Pogányhavas. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./

Kovács Bálint magyarországi fiatalember az erdélyi örmények elhivatott kutatója, minden erdélyi örmény katolikus templom/plébánia könyv- és levéltárát jól ismeri, Rómától Örményországig sokfelé kutatott már e közösség története után. A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem−hittanár szakán diplomázott 2005 nyarán, majd doktoranduszként folytatta tanulmányait az egyetem Történettudományi Doktori Iskolájában. Egyetemi oktatója, Őze Sándor 2002-ben arra kérte, hogy a Budapesten megrendezendő Örményország Kincsei – Titkok az Ararátról című kiállításhoz gyűjtsön anyagot Erdélyben az erzsébetvárosi örményekről. Erzsébetvárosban megpillantotta az örmények könyvtárát: elzárt helyen, por és pókhálók között közel kétezer 16–19. századi kötetet talált és több folyóméternyi magyar, örmény és latin nyelvű kéziratot, rendezetlenül. Elhatározta, hogy feldolgozza ezt az anyagot, ezzel hozzájárul az örmény kultúra értékeinek megmentéséhez is. Erdélyben négy örmény szertartású katolikus plébánia, ezáltal négy jelentősebb örmény kolónia alakult ki (Szamosújvár, Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz). Az erdélyi örmények a magyarsághoz asszimilálódtak, örökségüket próbálták megmenteni az örmény városokról írott monográfiákkal, folyóiratokkal. Az erdélyi örmények megtartották örmény öntudatukat, ugyanakkor magyarnak vallják magukat. Kovács Bálint a nyár folyamán Szamosújváron találta meg a világ első nyomtatott örmény nyelvű Bibliáját. 1666–1668-ban nyomtatták Amszterdamban. Szeretné az erzsébetvárosi, majd a szamosújvári és gyergyószentmiklósi örmény könyvtárak katalógusait megjelentetni, ezáltal válnak nemzetközileg ismertté, ugyanakkor védetté is. /Ozsváth Judit: Kincset őrző tiszta forrásból merítve. Beszélgetés Kovács Bálint armenológussal. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 8./

Puskás Attila: Szép szavakban forradalom

Kormánypénzt várak a székelyföldi fürdőhelyek korszerűsítésére
Több székelyföldi település hagyományos fürdőtelepének felújítási, korszerűsítési terve került a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium beruházási listájára. A Hargita megyei önkormányzat által fejlesztésekre és javításokra igényelt összeg meghaladja az 1,3 millió lejt. Ebből az összegből borszéki, tusnádfalui, csíkszenttamási, gyergyócsomafalvi, lázárfalvi, csíkkozmási, csíkrákosi, madéfalvi, csíkszépvízi, csíkszentkirályi és csíkszentimrei hagyományos fürdőhelyek korszerűsítését tervezik. Borboly Csaba tanácselnök, akárcsak az érintett települések elöljárói, a székelyföldi turizmus fellendülését várja a projekttől.
„Elég sokat hangoztattuk már, hogy a turizmus fellendülése húzza ki a Székelyföldet a csávából, azonban ennek érdekében tenni is kell” - szögezte le Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere, aki a Krónikától értesült, hogy a Nyírkerti „feredő” fejlesztésére 50 ezer lejt kért az illetékes minisztériumtól a megyei önkormányzat. A Nyírkerti fürdőt egyébként néhány évvel ezelőtt a budapesti Ars Topia Alapítvány szervezte Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka keretében alakították ki azon a helyen, ahol helyiek szerint a régmúlt időkben is működött egy "borvízfürdő". A megyei önkormányzat által támogatott projektben területrendezésbe, a Maros holtágának halászatra való kiképezésébe, illetve kemping létesítésébe ruháznának be. De az összegből jutna egy szabadtéri színpadra, az ásványvizes fürdő korszerűsítésére, útjavításra és a villany bevezetésére is. „A megvalósuló létesítmény elsősorban a csomafalviaknak jelentene pluszt” - fejtette ki Márton László Szilárd, hozzáfűzve, hogy számára lényeges szempont, hogy otthon, a saját településükön érezzék jól magukat az emberek. Kifejtette, emellett nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy az esetlegesen, illetve célzatosan idelátogató turisták is annyira jól érezzék magukat, hogy még máskor is meglátogassák a települést.
Már vannak olyanok, akik visszatértek
„Nem számítottam ekkora érdeklődésre a Tündérkert iránt” - szögezte le a Krónika kérdésére Mik József borszéki polgármester, aki örömmel konstatálta, hogy tavaly augusztusban - szintén a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka keretében - kialakított Tündérkert létesítmény sok turistát vonz. Sőt a polgármester szerint már arra is volt példa, hogy aki nyáron kipróbálta az ásványvizes lábáztató jótékony hatását, az ősszel visszatért egy újabb kúrára. A megyei önkormányzat a létesítmény fejlesztésére 200 ezer lejt kért a minisztériumtól, de a helyi tanács is elkülönített a költségvetéséből 50 ezer lejt, hogy a Tündérkertben sóházat építsenek, napozó teraszokat létesítsenek, és minden szempontból vonzóvá tegyék a turisták számára.
Beruházás tanulmányi célokkal
Tusnádfaluban két létesítmény felújítására is pénzt kért a megyei közgyűlés: 160 ezer lejt fordítanának a nádasfürdői közfürdő felújítására, illetve további közel 123 ezer lejt az Olt-Rét Verebesi fürdő modernizálására. „Nádasfürdő természeti rezervátum, az ott kialakított létesítményt inkább tanulmányi célokra ajánlanánk természetjáró fiataloknak, mert a kockás liliom mellett még sok más védett növény megtalálható itt” - magyarázta Ravasz József alpolgármester, aki azt fájlalja, hogy a falutól távol eső létesítmény nagyon elhanyagolt állapotban van. Mint mondta, a 2004-ben létrehozott fürdőt olyan könnyű szerkezetű elemekből építették, amit kikezdett az ásványvíz és az iszap, ráadásul a tél folyamán őrizetlenül hagyott létesítmény épen maradt deszkázatát is széthordták illetéktelen arrajárók. „A község nem tud külön őrt alkalmazni a feredő őrzésére, jó lenne »időtálló« építményekkel felszerelni” - hangsúlyozta az elöljáró, aki többek közt emiatt is szívesebben látná ezen a helyen a tanáruk kíséretében érkező egyetemistákat. Az Olt-Rét Verebesi fürdő esetében viszont már szélesre tárná a kapukat, és ide minden rendű-rangú turistát szívesen látna. Elsősorban, mert nincs természetvédelmi övezetben, másodsorban pedig a faluturizmus fellendülését reméli a projekttől. Az Olt-Rét Verebesi fürdőnél egyébként fürdőmedencét alakítanának ki öltözőkkel és butikokkal, a megyei tanács által kezdeményezett projekt magában foglalná a tervezés és engedélyeztetés költségeit.
Állagmegőrzés és felújítás
„Ráfér az alapos felújítás a Dugás fürdőre” - ismerte el lapunk megkeresésére Gáll Attila csíkdánfalvi alpolgármester, kifejtve, az egyébként nyáron meglehetősen látogatott fürdő nyitvatartási idejét szeretnék meghosszabbítani az őszi szezonra is a beruházás által. A 103 millió lejt megközelítő összegből hőközpontot építenének, területrendezési munkálatokat végeznének, de jutna pénz tetőszerkezet-javításra, villanyhuzalok és nyílászárók cseréjére, masszázsszalon-építésre és a kádak kicserélésére is. A beruházás sikerétől a turistaszezon meghosszabbodását, illetve azt várná az elöljáró, hogy ne csak a környező településekről jöjjenek gyógyulni a jótékony hatású borvíztől az emberek, hanem távolabbi vidékekről is érkezzenek olyanok, akik szívesen időznek hosszasabban is Csíkdánfalván. „Mindezek az elképzelések olyan ütemben valósulnak meg, ahogy az illetékes minisztérium utalja a pénzt” - mondta a Krónikának Borboly Csaba megyei tanácselnök, kifejtve, hogy további lobbi zajlik a borszéki multifunkcionális balneológiai központ, a Gyilkos-tó környezetének védelmére, illetve az üdülőtelep infrastruktúrájának javítására, valamint a gyergyóremetei gyógyfürdőközpont építésére is.
Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Gyógyfürdők egész sorát tervezik Székelyföldön
Tusnádfürdőn látványosan halad a gyógyfürdő és élményfürdő építése. A turisztikai miniszter betartotta tavalyi ígéretét, a munkálatok finanszírozására a pénz a tervek szerint érkezik. Az ország legkisebb városának elöljárója reméli: a fürdőtelep az őszre tervezett komplexum-avató után újra híres turisztikai központ lesz. Székelyföld több településén is szeretnék a gazdasági élet fellendítésére fordítani a gyógyfürdők adta lehetőségeket.
- Ott van bent a 20 fokos termálvíz, oda szeretnék felépíteni a gyógyfürdőt – mutatja Szentes Csaba. Madéfalva polgármestere hozzátette: „Itt a környék egyik legjobb borvize volt. Nem tudjuk, hogy mi volt az oka, a fúrás betömődött több mint 2-3 évtizeden keresztül állt az egész borvíz szolgáltatás itt a környéken. A tavaly a helyi tanács kezdeményezésére nekifogtunk egy kicsit itt kitakarítani ezt a borvízfúrást, ugyanakkor közmunkával az ide vezető utat sikerült megjavítani, és ezt a munkálatot szeretnénk az idei évben is folytatni.”
A szomszédos községben, Csíkrákoson, a napokban fejeződött be az Országos Ásványvíz RT. által végzett feltárás. Péter Elek, az intézmény korábbi igazgatója szerint ennek a forrásnak a vize palackozásra, a mélyebb kútból érkező pedig fürdőgyógyászati célra is alkalmas.
- Ki lehet fejleszteni a gyógykezelést, aminek van egy hagyománya, mert volt egy fürdő, a Bogátfürdő. És akkor itt ez komoly ipari- és fürdőgyógyászati központtá nőheti ki magát – magyarázza a szakember.
Bogátfürdő négy éve egy magyarországi vállalkozó tulajdona. Császár Attila Csíkrákos polgármestere elmondta:
- Örvendünk neki, hogy létezik és működik, és az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy ezek az ilyen jellegű vállalkozások a településen működjenek. A vállalkozónak hosszú távú tervei között szerepel az, hogy bővíti a rendelkezésére álló területen a cégét és egy födött uszodában gondolkodik. Nyilván ez egy kuriózum lenne a térségben és nemcsak Csíkrákos esetében, hanem a térségben is.
Ezért az infrastruktúra fejlesztésére igényelték a szaktárca segítségét. Az itt működtetett gyógyfürdő már visszajáró vendégekkel büszkélkedik.
- Meglehetősen súlyos beteg lévén én, vállaltam itt ezt a kezelést. Elég jó hatásokat értem el, mert bottal jöttem le a hegyről, pedagógus vagyok és fönn az Úz völgyében, egy zárt hegyi környezetben tanítok, de betegen. Mozgásszervi panaszok mellett súlyos szív betegség, infarktus után vagyok, meg súlyos ízületi panaszok. Én régi könyvekben olvastam. Ezek a régi könyvek magyar történelmi családok hagyatéka, ami még nem publikus, hogy ez valamikor csodatevő ős gyógyhely volt. Erről Orbán Balázs is említést tesz – magyarázza Bartha Gizella tanárnő.
A Bogátfürdőt a múlt század elején építették.
„Én első osztályos voltam 36-37-ben, akkor édesapámék indítványozták egy másik kereskedővel, Mánya Bélával, hogy a borvizet fel kellene használni. S ők ketten egy ilyen részvénytársaságot alakítottak s bevonták a faluból az iparosokat, s a munkájukat részvényekkel kárpótolták. Hat káddal s egy duplakáddal, ennyivel indult az egész fürdő” – emlékezik a csíkrákosi Lázár Katalin.
Később fából szabadtéri medencét is építettek, meséli az egyik tulajdonos lánya.
- Esténként különösen hétvégeken, szombaton, vasárnap ott társadalmi élet is folyt. Mert ahogy azt felépítették Szépvízről az örmények, Madéfalváról vasutasok, tisztviselők, a faluból is az iparos kör járogatott oda ki, ott olyan szombat esti, vasárnapi piknikezések. Volt egy ilyen fedett rész is a fürdő mellett, ahol asztalok betéve de még színdarabokat is játszottak, versenyeket rendeztek.
Az egykor szebb napokat érő székelyföldi gyógyfürdők tulajdonosai remélik, hogy a turisztikai minisztérium támogatásával hamarosan újra vonzó gyógykezelési és turistacsalogató központokká alakulhatnak. A megyei önkormányzat pedig várja a helyi kezdeményezések konkrét projektjeit, hogy a térségfejlesztés segítéseként benyújthassa a szaktárcához.
Csúcs Mária, Csúcs Péter
Duna Tv, Térkép. Forrás: Erdély.ma

Gyermekkorom húsvétjai
Csíkszépvízen, ahol gyermekkorom telt, nagyböjt folyamán egymással versenyeztünk, a felszegi és alszegi gyerekek, hogy ki gyűjt több pontot péntekenként, amikor a keresztútjárás állomásain elképzeltük magunkat Jézus mellett a Golgotán. Szilágyi István pap bácsi a templomban diafilmek kockáit vetítette, miközben művészien szomorú klasszikus zenét hallgattunk Majak magnójából, és nem tudtuk elhinni, hogy Jézus ennyit szenvedett értünk. Addig is jártunk moziba és néztük a cowboy-filmeket, de ezek a vetítések egészen másról szóltak, és annyira megmozgattak, hogy az iskolában napokig, egymás között is erről beszélgettünk. Titokban irigyeltük a pap bácsit, és olyan nagynak tűnt a szemünkben, amiért ilyen csodálatos mozit vetít nekünk a templomban. Aztán ahogy közeledett húsvét ünnepe, egyre több tennivaló került a templomban és a templom körül. Mint lelkes ministránsok, mindent tudni akartunk, a harangozónak és a plébános úrnak mindenben segíteni akartunk. Izgalmas volt, ahogy letakartuk a kereszteket feketevasárnap lila lepellel, aztán virágvasárnapra gyűjtöttük a pimpót, azaz barkaágat, amellyel körmenetet tartottunk. Úgy vigyáztunk ezekre az ágakra, hogy nyáron, amikor "erős idő" lett, dörgött-villámlott, édesanyánk leoltotta a villanyt, áhítattal meggyújtott egy gyertyát, a pimpót betette a kályhába, a tűzre, közben imádkoztunk, hogy Isten űzze el a nagyidőt. A legizgalmasabb nagypéntek volt, amikor nem lehetett csengetni és harangozni, csak a fakolompokkal zörgetni, és a toronyban harang helyett kelepelni. Tényleg a gólya kelepeléséhez hasonlított a kereplő hangja, amelyet a toronyban egy hajtókarral körbehajtottunk, és egy-egy fasíp odacsapódott a talpához, nagy, kerregő zajt keltve maga után. Nagypéntektől nagyszombat estig többször kellett jelezni az embereknek a harang helyett, úgyhogy felváltva versenyeztek az erősebb fiúk, hogy most ki szalad fel a toronyba, hogy az öreg harangozó, Anti bácsi helyett "elkelepelje" a "csonka misét". A szertartás alatt nagyon meglepődtünk és szomorúak lettünk, hogy az ártatlan Jézust keresztre feszítették, aztán sírba tették. De elhatároztuk, hogy őrt állunk a sírja mellett, nem engedjük, hogy ellopják a rossz emberek. Ezért nagypéntek estétől húsvét hajnaláig, a feltámadásig beosztottuk egymást, és őrködtünk. Minden órában egy másik váltás állt szolgálatba, de a legizgalmasabb az volt, hogy egy órán keresztül meg sem volt szabad szólalnunk a templomban. Így hát olvasgattunk az imakönyvből, vagy imádkoztuk a rózsafüzért. Otthon persze édesanyám, édesapám és a bátyámék készülődtek az ünnepre, takarították az udvart, főzték a tojást, előkerült a téli disznóvágásról eltett sonka, egy fonott kosár hímzett terítővel, hogy majd húsvét hajnalán vigyük szenteltetni. Elmaradhatatlan otthoni szertartás volt a bárány levágása – ez a férfiak dolga –, amelyet édesapám mindig úgy vezetett le, mint valami művész. Ahogyan felhúzta az istálló elé, ahogyan pengeéles bicskájával finoman megnyúzta, ahogyan a combokat "lesirítette", azt egyszerűen tanítani kellett volna. Mi, gyerekek megborzadva, ámulatba esve álltuk körül, meg se mertünk szólalni, miközben a legéletrevalóbb bárányból percek alatt sültnek és szenteltetnek való lesz. A bárányvágás szertartása nélkül a húsvét ünnepe sohasem volt teljes. Édesanyám celofánba takarva megsütötte a combokat, és felszeletelve készítette elő, hogy másnap reggel mehessünk az ételszentelésre.
Előtte azonban nagyszombat éjjel megbabonázott az a mennyországi hangulat, hogy kigyúlnak a fények a templomban, rázendít az orgona az allelujára és a tedeumra, felkeltjük az Úr Jézust és égő gyertyákkal éjfél körül kivonulunk a templom elé. És visszhangzik az egész falu, minden házban sötét van, de a templom fénye bevilágítja az éjszakát. Ezek a húsvét éjszakák minden évben elvarázsoltak. Nem tudtuk magunknak megmagyarázni, csak annyit fogtunk fel, hogy ez valami isteni, csodás mesevilág, amely közénk jött. Mintha az ég színpadán elhúzták volna a függönyt, és most egy kicsit belátunk, oda, ahonnan jön a titokzatos fény.
Húsvét hajnalán már korán keltünk, hogy az ételszenteléskor minél közelebb kerüljünk a templom bejáratához, hiszen onnan kezdte a pap az imát. Aki későn jött, az a sor végére állt, és oda nem jutott annyi szenteltvíz... Máig sem felejtem el, hogyan vigyáztunk otthon, még a tojáshéjra, a morzsára is, nehogy leessen a földre, mert az "meg van szentelve". A csontokat sem adtuk akkor a kutyának, hanem elégettük.
De húsvét ünnepe azért is izgalmas volt, mert a falu felső részében, a Nádon, ahol olyan finom káposzta terem, volt egy sík terep, egy kaszáló, ahol minden évben focizni szoktunk. Húsvét délutánján öregek és fiatalok, juniorok és veteránok rúgták a labdát, miközben a fél falu drukkolt a kedvenc csapatának. A felszegiek főleg a fiatal csapatot erősítették, de az öregebbek között is volt néhány olyan focista, akik már a szeredai csapatban játszottak. Ugyancsak húsvét táján, ha hóolvadás volt, csapatostól mentünk "békászni", vagyis a tócsás, sekély patakból kapkodtuk ki a hólével érkezett békákat, miközben néhány társunk egy-egy "hutyuróval", faággal koppintott a fejére, így a béka hamar megadta magát. Estére viszont meg kellett nyúznunk, mert édesanyánk csak a tiszta "békacubókot" volt hajlandó megsütni, amit aztán olyan becsben tartottunk, mint máskor a csirkecombot.
A húsvéti ünnepek hamar véget értek, mert kezdődött az iskola, a mezei munkák, megérkeztek a fecskék és a gólyák, lehetett mászkálni a természetben, ibolyát, báránylábat (kankalint) és vad boroszlánt (orgonát) szedni.
Mikor nagyobbacskák lettünk, úgy hetedikben- nyolcadikban, az erdészeti hivatal jó pénzért csemeteültetést szervezett, amelyre szinte minden gyerek jelentkezett. Ma is olyan jólesik látni azokat a fákat az út menti erdőcskében, amelyeket mi ültettünk hajdanán, a húsvéti vakáció idején.
Sebestyén Péter
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföld a kultúra területén is egységes arcot szeretne felmutatni
Székelyföld most már nemcsak a gazdaság és a turizmus, hanem a kultúra területén is meg akarja mutatni egységes arcát, ennek szellemében több mint száz kulturális rendezvénynek ad otthont egy hétnél is tovább a három székelyföldi megye: Kovászna, Hargita és Maros.
Ennek előzménye volt, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsút megelőző időszakban egy évtizeden keresztül megyenapokat szerveztek Hargita megyében azzal a céllal, hogy megmutassák az ilyenkor nagy számban érkező idegeneknek a térség kulturális, művészeti értékeit, ugyanakkor tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak vendégeknek és vendéglátóknak egyaránt.
"Az évtizedes szervezői tapasztalat, akárcsak az elmúlt időszakban kibontakozott székelyföldi együttműködés késztetett arra, hogy az egész régióra kiterjesszük a rendezvénysort" - mondta az MTI-nek Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Ennek szellemében most Hargita, Maros és Kovászna megye több települése gazdag programkínálattal várja a vendégeket.
Újdonság például az Első Székelyföldi Grafikai Biennále, amelyet közösen hirdetett meg a Gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A versenyre 10 országból 283 képzőművész 693 alkotása érkezett. A zsűri végül 248 alkotást javasolt díjazásra, a legjobb munkákból kedden nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön. Kassay Péter, a gyergyószárhegyi alkotóközpont igazgatója, a zsűri titkára elmondta: a verseny megszervezésével elsősorban a régió grafikai törekvéseinek felkarolása volt a céljuk, a nemzetközi kitekintésnek pedig az volt az előnye, hogy az erdélyi alkotók a külföldi grafikai trendeket is megismerhették.
A programok egy része már a múlt héten megkezdődött. Kézdivásárhelyen például a Nagy Mózes Napok rendezvénysorozata rajtolt, ezen kívül székelyföldi termékkiállítás és -vásár nyílt ezen a helyen. Árkoson a Fiatal Tehetségek Gáláját tartották meg. Marosvásárhely népzenei és néptáncos találkozó színhelye volt, Baróton Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napok kezdődtek. Csíksomlyón megszervezték a Székelyföldi Családok Napját, a csíkszépvízi kultúrotthonban gyerekkoncertet tartanak, Ádám Gyula fotóművész fotóiból pedig kiállítást nyílt Marosvásárhelyen.
A helyi alkotók és a kultúra felkarolása nem tartozik közvetlenül a megyei önkormányzatok hatáskörébe, de erkölcsi feladat ezt erőteljesen és szervezett módon támogatni – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke. Kovászna és Hargita megye önkormányzata és az alárendelt intézmények összesen csaknem 200 ezer lejt (csaknem 50 ezer eurót) szántak a rendezvénysorozatra, a programpontokat műsorfüzetben, a www.szekelyfoldnapok.ro honlapon és plakátokon népszerűsítik.
"Minden, ami Székelyföld, azt egységesen, összehangoltan kell megjeleníteni" – emelte ki a három megye közötti együttműködést Tamás Sándor, aki az elmúlt időszakban az MTI-nek adott interjúiban is többször hívta fel a figyelmet a székelyföldi "brand" kialakításának fontosságára.
Eddig gazdasági és turisztikai területen sikerült megjeleníteni a Székelyföld márkát, most a kultúrán a sor - mondta Borboly Csaba. A Hargita megyei tanácselnök a csíksomlyói búcsúra is felhívta a figyelmet, amelyen az idei szónok Böjte Csaba dévai ferences szerzetes lesz.
Garzó Ferenc
MTI

A filozófusok is táboroznak
Csíkszépvízen július 5. és 9. között sikeresen lezajlott a második filozófiatábor. Filozófusaink a pihenés közben sem hagytak fel a munkájukkal, sőt alighanem ezekben a táborokban szervezik meg az erdélyi filozófiai élet mozgását.
A "nulladiknak" nevezett filozófiatáborban egy beszélgetés közben vetődött fel az erdélyi magyar filozófia sorsának kérdése. A második táborban, a tavaly alakult meg az Erdélyi Magyar Filozófia Társaság, és el is kezdte munkásságát. Jelenleg is zajlik az élete, ezt bizonyítja a tábor. Neves professzorok, mint Egyed Péter, Veress Károly, továbbá egyetemi filozófiatanárok, doktorandu-sok, mesterisek és hallgatók voltak jelen. Szívesen látták a kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai középiskolai filozófiatanárokat is és más érdeklődőket. A filmnézések, vitakör, szerepjátszás és performansz közé becsúszott a focivébé is. Napirenden volt a szakmai tevékenység: Keszeg Anna előadást tartott, Demeter Attila és Ferencz Enikő szemináriumot vezetett a feminizmus témakörében, Szigeti Attila és Gregus Zoltán a francia fenomenológia egyik jelentős személyiségét ismertette szövegeken keresztül. Komolyan beszélgettek a középiskolásoknak szánt szöveggyűjteményről, a filozófia oktatásáról. A kreatívírás- műhely bizonyította, hogy nem csak az elvont filozófiai szövegekkel boldogulnak, hanem nyugodtan kacérkodhatnak a könnyedebb írással is. Mi több, ezekből a szövegekből rögtönözve egy színdarabot is bemutattak A filozófus ágyéka/árnyéka címmel, illetve átköltött verseket szavaltak. Az eleven szellemi életet kiegészítette a környéken tett kirándulás, kosarazás, úszás. A tartalmas tábort a Babes-Bolyai Tudományegyetem Filozófia Tanszékének magyar tagozata szervezte (Ungvári Zrínyi Imre és Zuh Deodáth), a Communitas Alapítvány, a Szülőföld Alap, a Bolyai Társaság, a Pro Philosophia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Filozófia Társaság támogatásával. Népújság (Marosvásárhely)

Magyaroktatás Moldva és Erdély határán, Kóstelekben
Kóstelekben az egykor Csíkhoz tartozó csíkszépvízi görög katolikus székelyekből mára, bár Erdélyben élő, mégis Bákó megyéhez tartozó római katolikus, illetve ortodox vallású gyimesi csángókat faragott a sors. Ráadásul magyar ábécéjüket is elvette és fél évszázadon át csak románul engedte tanulni őket az iskolában, óvodában. Mindezek ellenére a kósteleki csángók a magyar nyelvet még mindig nagyon szép lejtéssel ejtik és sok gyimesi csángó éneket is megőriztek.
Hála az olyanoknak, mint Salamon Antal plébános, „a pap bácsi", aki harminckét éve szolgálja hitüket és megmaradásukat. Vagy újabban az olyanoknak, mint Ferencz András és Imre Éva pedagógusok, akik a MCSMSZ keretében működő oktatási programban immár 2005 óta tanítják, kezdetben iskolán kívül, majd a román tannyelvű iskolában, a magyar írást, olvasást. Erdély.ma

Támogatás székely műemlékekre
„Sem morális, sem politikai szempontból nem tudom elfogadni a pénzügyminisztérium által kidolgozott 2011-es költségvetést” – jelentette ki tegnap Csíkszeredában Kelemen Hunor művelődési miniszter, aki szerint a 2010-esnél kisebb összeget nem lehet elfogadni.
A Hargita megyei műemlék épületek állapotáról tájékozódott tegnapi székelyföldi látogatásán Kelemen Hunor művelődési miniszter, aki egyúttal tárgyalt a megye kulturális téren tevékenykedő szakembereivel is. A szaktárcavezető többek között Csíkszépvízre is ellátogatott, ahol egy 1799-ben készült, a Hargita megyei önkormányzat által meghirdetett program keretében restaurált székely kaput tekintett meg.
Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke közölte, a miniszterrel közösen megnézték az A kategóriás csobotfalvi Szent Péter római katolikus barokk műemlék templomot, emellett ellátogattak a felújítás alatt álló, a Márton Áron, illetve a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó csíkszeredai ingatlanba, valamint délután Máréfalvára utaztak tovább, ahol a helyi tájházban található műemlék kapukat nézték meg. Innen Székelydályára vezetett útjuk, ahol a helyi református templomot tekintették meg, amelynek felújítási munkálatai a tervek szerint jövőre befejeződnek.
„Igyekeztünk olyan igényeket, elvárásokat megfogalmazni a látogatás során, amelyek mentén munkája során a miniszter úr jobban tud ránk figyelni” – részletezte tegnapi sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke. Kelemen Hunor mintegy válaszként közölte, nagy figyelmet fordítanak a műemlékek helyreállítására, mint tájékoztatott, jelenleg országos viszonylatban 300 műemléket restaurálnak a szaktárca költségvetéséből.
Hozzátette: Hargita megyében a székelydályai templom mellett folyamatban van a csíkmenasági, valamint a gyergyótekerőpataki római katolikus templom felújítása. Ezek mellett az országos restaurálási programban szerepel a csíkszeredai Mikó-vár, amelynek felújítására kiírt versenytárgyalás november 11-én zárul, és a remények szerint már idén nekiláthatnak a restaurálási munkának. Ugyancsak a közbeszerzési eljárás végére vár a székelyderzsi unitárius templom, valamint a székelyudvarhelyi Székelytámadt vár felújításának elkezdése.
Kelemen Hunor tegnap ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az általa vezetett tárca továbbra is támogatni kívánja a kortárs alkotókat és a kulturális fesztiválokat. A szaktárcavezető azonban arra is kitért, hogy a támogatások folytatása és azok mértéke nagyban függ a 2011-es költségvetéstől, amiről konkrétumokat még nem lehet tudni. „Egyelőre csak a pénzügyi tárca által javasolt költségvetés-tervezetet ismerem, amit azonban sem morális, sem politikai szempontból nem tudok elfogadni” – közölte Kelemen Hunor leszögezve, a 2010-es költségvetésnél kisebbet még a jelenlegi gazdasági helyzetben sem fogadhat el.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)

Az élet igazságait keresve
Beszélgetés Sebestyén Péter marosvásárhelyi római katolikus lelkésszel világi és vallásos szféra találkozásairól
Az ökuménia azt jelenti, hogy meglátjuk a jót, a szépet a másikban, és azt átvesszük, akár azért, mert a mi hitünkből hiányzik, akár azért, mert felismerjük benne az értéket, mondja római katolikus lelkész beszélgetőtársunk, aki azt vallja, hogy az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat vesszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem azért, hogy azt az övé mellé helyezzük. Sebestyén Péter több könyvben elmélkedik ezekről a témákról – munkái keletkezéstörténetéről is kérdezzük.
Legutóbb két kötete jelent meg, a Kincs mélyre ásva. Biblikus gondolatok és a Gördeszkán a mennyországba. Melyek az előzményei ezeknek?
– A Kolozsváron megjelenő katolikus hetilapban, a Vasárnapban már több mint egy éve biblikus gondolatokkal jelentkezem, a heti igerész magyarázataival. A katolikus egyház liturgikus beosztása szerint hároméves ciklusra vannak felosztva a szentírási könyvek, amelyeket vasárnap magyarázunk, prédikálunk, amelyekre épül a liturgia. És az első év van ezidáig készen, ennek a termése a Kincs mélyre ásva című kötet.
Kiknek szánja ezt?
– Elsősorban a hívőknek, de azoknak is, akik nem jutottak el a templomba, vagy lemaradtak valamelyik vasárnapi prédikációról, habár a világhálón is folyamatosan követhető. Ami az előbbivel rokonítja a második kiadványt, a Gördeszkán a mennyországba című esszégyűjteményemet, az az a tény, hogy majdnem fél évig párhuzamosan futott a két írássorozat. A szóban forgó kötetem írásai a Központ című vásárhelyi hetilapban jelentek meg egy éven keresztül, 2009–2010-ben. Úgy gondoltam, összegyűjtöm egy kötetbe, mert tematikájában teljesen elüt a templomi szóhasználattól, hiszen világiak számára írtam, az a fajta sorozat, amely próbálja megértetni a laikusokkal, hogy életünk minden rezdülése valahogyan Isten jelenlétében zajlik, és kötődik a hitünkhöz. Ezért próbáltam olyan témákat is feszegetni, amelyek talán nem férnének bele egy klasszikus prédikációba. Így, a szószéket meghoszszabbítva, az esszé műfajában próbálom szembesíteni az embereket az örök igazsággal.
Melyek azok a világi témák, amelyek egy katolikus lelkészt leginkább foglalkoztatnak?
– Engem minden érdekel, ami jó és ami közelebb visz a felebaráti szeretetben a másik emberhez, illetve ami elősegíti az ember örök üdvösségét. Ilyen szempontból a világ jó, a Jóisten jónak teremtette, még akkor is, ha becsúszott az eredendő bűnre hajló természetünk, amely, bizony, elront dolgokat. Ezért mondhatom azt, hogy ezek a témák, kissé elkoptatott klisével élve, az úton hevertek, illetve a hétköznapjaink különféle vetületei, a pénztől a lelkiségig, a betegségtől és médiától a politikáig, megtalálhatók bennük.
Van-e olyan, ami jobban érdekli?
– Ami tényleg foglalkoztat, az a minden mögött rejlő igazság. A nagybetűs Igazság, Istennek az Igazsága, amely Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá. Ennek a fényében olyan témák érdekelnek, mint a család, a pénz, a hatalom, a konfliktus, a betegség. Mind e köré próbálom csoportosítani, oly módon, hogy akár egy újsághír, egy pletykafoszladék vagy életmentő esemény mögött fellelhessem azokat a transzcendens távlatokat, amelyek elgondolkodásra késztetik az olvasót. És úgy gondoltam, hogy érdemes ezeket hosszabb formában, sorozatban is kifejteni, mert sokszor úgy tűnik, mintha csak pletykálnánk róla szűk családi körben, vagy a kocsmában beszélünk egymás között, baráti társaságban, esetleg a bulvármédia mint szenzációt tálalja, de közben az igazságot nem érintjük, nem merészkedünk mélyebbre. Arra vállalkoztam e kihívás nyomán, hogy megkíséreljem lehántani a felszínt, egy kicsit az evangélium fényénél tegyem helyére a dolgokat, lehetőleg mellébeszélés nélkül, ha kell, tisztázzam a félreértéseket és közhelyeket is. És közben az is kiderült számomra, hogy az esszé nem más, mint a lélek szabad szárnyalása, műfajilag is, azt mondják a szakemberek, az értelemnek, a szellemi önállóságnak, a szabadságnak a műfaja, egyfajta értekező próza. És ebbe minden belefér, ráadásul személyes hangvételű, tömör.
Sebestyén Péter (1968, Csíkszentmihály)
Római katolikus lelkipásztor, esszéíró. Elemi iskoláit Csíkszépvízen végezte, a gimnáziumot Csíkszeredában, majd tizedik osztálytól Gyulafehérváron, a kántorképzőben tanult, az akkori kisszemináriumban érettségizett. Teológiai tanulmányai elvégzését követően 1992-ben szentelte pappá Bálint Lajos megboldogult érsek. Rövid ideig Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában és Gyergyóremetén szolgált, 1997-től önálló plébános lett Erdőszentgyörgyön, 2006-tól Marosvásárhelyen, a Szent Imre egyházközségben teljesít szolgálatot. Rádiós műsorait és sajtópublikációit szerkesztette könyvvé, tizenkét év alatt ugyanannyi kötete jelent meg, köztük egy népdalszöveg-válogatás is. A Gördeszkán a mennyországba ellentéte a másiknak, hiszen a kincs a mélyben van, a gördeszka pedig, még ha a mennybe is visz, a felszínen marad. Ön egy gördeszkás lelkész?
– Ezt majd a kritikusok eldöntik, hogy milyen lelkész vagyok, illetve a Jóisten tudja. Igyekszem a kincseket kiásni a mélyből, miközben a saját utamat járom a rámbízott közösségben, és ez az út, ha kacskaringós is és gördeszkán is hordoz, azért a mennyországba vezet. Ennyiben összekötődik a kettő. Időrendben a korábbi keltezésűek a „gördeszkás kincsek”, mint a mélyen zajló kincsásás nagyrésze. Amit ott kamatoztattam stílusban, gondolkodásmódban, azt most a biblikus gondolatokban tovább lehet követni, ha nyitott szemmel olvas az olvasó. De visszakanyarodva a gördeszkához: számomra mindig sokat jelentettek a tömör publicisztikai írások, akár tárca, akár novella, ahol egzisztenciális kérdéseket érint az író, olyan szinten, olyan stílussal, szép nyelvezettel, amely rám is nagy hatással van. A lényeg, hogy hétről–hétre készülni kellett, újabb és újabb témákat kellett felkutatni és kiásni a mélyből, és ez nem más, mint a hitem örömét megosztani másokkal. Úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedek alatt összegyűjtött kincseket ezeken a témákon keresztül tudom átadni, mint a hit örömét, mint életigazságokat, és talán másoknak is segíthetnek hitük elmélyítésében. Egy kicsit érthetőbbé tettem a saját hitemet, kicsomagoltam azokat az elvont dogmatikai igazságokat, amelyeket több mint tíz éve folyamatosan sugároz a Marosvásárhelyi Rádió, azok a prédikációk szintén ilyen terepgyakorlatot jelentettek. De merem állítani, hogy ez a kötet egyfajta lezárás és egy új kezdet is, ami az íráspróbálkozásaimat illeti, mert teljesen más műfajt, más szintet képvisel.
Említette, hogy húsz éve lelkész. Mikor döntötte el, hogy lelkipásztor lesz?
– A Jóisten döntötte el hamarabb, mert a szüleimen keresztül kaptam az első impulzust gyermekkoromban Csíkszépvízen, ahol édesanyám templomi szolgálatban kántorként, majd később sekrestyésként szolgált, édesapám a templom kórusában énekelt. A templomi liturgia, légkör nekem második otthonom volt. Természetesen a nevelésünk idején is bíztattak, hogy tanuljatok, fiaim, és a három fiúból aztán én lettem pap, a középső bátyám kántor lett, a legidősebb otthon gazdálkodik. Mindhárman megjártuk a gyulafehérvári teológiai intézetet, tehát a kántoriskolát. Amikor el kellett döntenem a hetedik–nyolcadik osztályban, hogy mi leszek, hiszen gyakran faggatak felőle, volt, amikor azt mondtam, milicista akarok lenni, mert szerettem azért a rendet is. Másfelől lelkem legmélyen tudtam, hogy nekem itt a helyem, és soha nem tevődött fel komolyan a kérdés, hogy más legyek. Nekem ez az életem, nem voltak soha hivatásbeli kételyeim, se kísértéseim, hogy váltsak vagy meggondoljam magam. Az elején inkább attól tartottam, hogy nem ütöm meg a mércét, mert tisztában voltam vele, milyen magas intellektuális követelményeket támasztanak a vizsgák.
Ez azt jelenti, hogy nem is mérlegelte, miről kell majd lemondania?
– Így van. A hivatás olyan, mint a szerelem, érte mindent vállal az ember, a szívével gondolkodik, az agyával szeret, és fordítva. A papi hivatásban számomra soha nem a lemondások jelentették a fő problémát, azok a velejárói voltak legfeljebb, nem mondom, hogy ezzel könnyebb volt, néha fogcsikorgatva megy át az ember az ilyen kríziseken, de mindig az lebeg a szeme előtt, hogy aki hívta, annak válaszolnia kell, és ha már egyszer az alapvető döntést meghozta, akkor az lendíti előre, segítséget is ad. A papi szentségben Isten ad egy külön állapotbeli erőforrást, olyan segítséget, hogy az ember ki tudjon tartani, meg tudjon felelni annak, amit megfogadott, Istennek ígért. Ez működik a jó házasságban is, ez viszi előre még a konfliktusok ellenére is a kapcsolatot. Ilyen szempontból a papi hivatásomban is állandóan csak hívott újból és újból a Jóisten, és előrelendít, sőt, a kihívások által meg is erősít, mondván, így is szeretlek, segítlek és veled vagyok.
Hogyan látja húsz éves tapasztalattal a háta mögött, a mai felgyorsuló világban az emberek hite erősebb-e vagy gyengébb? Egyáltalán szükség van-e a hitre?
– Azt látom, hogy mindenki érzi a hit szükségességét, ki így, ki úgy próbálja a hiányt betölteni. A hagyományosan vallásos ember általában a templomi közösségben, a liturgiában találja meg, a kevésbé hívők, akik fiatalkoruk után egy kicsit elhanyagolják a hit dolgait, meglazítják kapcsolatukat az Istennel, azok esetleg ünnepi keresztényekké lesznek, néha-néha nosztalgiából erősítik meg magukat. Ismét egy másik réteg az értelmiségieké: ők a keresők vagy inkább csalódottak rétege, akiknek nemcsak az élmény fontos, hanem az értelmi meggyőződés, és ez a személyes kapcsolatokon keresztül működik. Ezért tartom fontosnak, hogy közösségek legyenek akár az egyházközség határain túl, az életben, ahol természetes legyen hitről, Istenről beszélgetni, megosztani egymás között a tapasztalatainkat. Én nem nevezném hitvitának, de mindenképp fórumok kellenének, akár a közéletben, akár egy rádióstúdióban, ahol ne csak a hétköznapi életünkről, a pénzről vagy az időjárásról, a politikáról beszéljünk, hanem életünk alapvető kérdéseiről is. Én ebben szeretnék segíteni a magam módján, kézbe adva azokat a felismeréseket, azokat a már helyettük is megrágott igazságokat, amelyek segítenek ebben, azért, hogy valóban őket is érdekelje. Mert hiszem, hogy mindenkinek szüksége van hitre.
Mi a véleménye az ökuméniáról?
– Az ökuménia elsősorban a keresztények egységéről szól, és nem a vallások egy tégelybe való egybekotyvasztásáról. A más vallásúaknál is azt keressük, ami összeköt, összefog, Isten teremtményei vagyunk, a bennünk lévő jó alapvetően azonos. Az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat veszszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem hogy azt az övé mellé helyezzük. Gondoljunk csak a vegyes házasságokra, ahol katolikus, református, unitárius, evangélikus él egy családban. Na mármost, leghamarabb ott kellene megélnie egy hívő embernek az ökuméniát, hogy legyen nyitott a másik másságára, közben nem adva fel a sajátját. Ismerje meg az övét, értékelje és tegye mellé azt is, ami esetleg onnan hiányzik, vagy ami úgy tűnik, hogy a másikéban is megkapó. És ezért adjon hálát a Jóistennek. Csak nyerhetünk az ökuménia által. Ha felszínes marad és udvariassági szinten mozog, akkor üres, és tényleg nagyon könnyen csupán reklámszöveggé válik, aminek nincs súlya, értéke, nyoma életünkben. De ha komolyan vesszük, ahogy ebben a városban is az imahéten nagyon szépen kiviláglott, akkor értékteremtő, felemelő. Hogy a lelkük mélyén mi zajlik, nem tudom, de merem remélni, hogy előbb-utóbb az átlag hívők lelkében is mozdul valami azáltal, hogy bátran kinyitja a másik ember templomának ajtóját is, együtt imádkozik és elfogadja, hogy így is lehet imádkozni, és milyen jó, hogy annyi út visz Istenhez, és mindegyik közelebb tud vinni, ha szeretet van bennünk. Számunkra Jézus a mérce, és ha minden felekezet Jézushoz méri magát, akkor érdemes megélni az ökumenét, és ezért dolgozni.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

A Nyirő Józsefről elnevezett utcák és iskolák névadásának törvényességét vizsgálják
Nyirő Józsefről elnevezett
iskola Máréfalván A Hargita megyei prefektúra vizsgálja azoknak az önkormányzati határozatoknak a törvényességét, amelyek szerint utcákat vagy iskolákat neveztek el Nyirő József íróról – jelentette be hétfőn Cristina Augusta Urzica prefektus.
A kormánymegbízott Victor Ponta román miniszterelnöktől kapott erre hétfőn utasítást. A prefektus szerint a vizsgálat tárgyát képezi valamennyi olyan önkormányzati határozat, amely szerint utcákat vagy iskolákat neveztek el Nyirőről.
Ponta hétfőn utasította Hargita megye prefektusát, hogy vizsgálja meg, nem sértik-e ezek a határozatok azt a jogszabályt, amely tiltja Romániában háborús bűnök miatt elítélt személyek kultuszának ápolását, valamint tiltja a fasiszta, a rasszista vagy az idegengyűlölő jelképek használatát.
A Mediafax hírügynökség megemlíti, hogy Székelyudvarhelyen egy utca viseli az író nevét, amelyben található az a ház, ahol Nyirő lakott. Hozzáteszi, hogy Hargita megyében Csíkszépvízen és Máréfalván nevezték el a helyi iskolát az íróról.
A román miniszterelnök szerint ez a jogszabály tiltja, hogy „elismerésben vagy tiszteletadásban részesüljenek a fasiszta és antiszemita személyek". Ponta elismerte, hogy Nyirőt soha nem ítélték el, és nem nyilvánították háborús bűnösnek, de ennek ellenére is kéri a vizsgálatot.
Szintén hétfőn Ioan Rus belügyminiszter bírálta Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a kijelentéseit. Az Agerpres hírügynökség szerint a román tárcavezető elmondta: a minisztérium munkatársai alapos tájékoztató anyagot készítenek Nyirőről Victor Ponta miniszterelnöknek és Traian Basescu államfőnek. Mint mondta, azért készítik a tájékoztató anyagot, hogy Ponta jól alátámasztott állásponttal vegyen részt az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésen.
A múlt héten Mircea Dusa parlamenti kapcsolatokért felelős román miniszter jelentette be, hogy június elseje körül találkozik egymással Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök Bukarestben. Szijjártó Péter, a magyar miniszterelnök szóvivője viszont az MTI-t akkor arról tájékoztatta: Orbán Viktor ugyan részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről szóló bukaresti tanácskozáson, de „kétoldalú találkozó a román miniszterelnökkel nem került szóba".
A román belügyminiszter a Nyirő hamvainak felkutatására indított akcióról elmondta: azt akarták bizonyítani, hogy a román rendőrség több millió jármű között is képes megtalálni akár egy konzerves dobozt is.
MTI. Erdély.ma

Babucs Zoltán
A KÁRPÁTOK ŐREI
Székely határőrök a második világháborúban
Az alakulatok keményen helytálltak, de súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor 1944 augusztusában az Ojtozi-szorosban megjelentek a szovjet csapatok.
A második bécsi döntés eredményeként Észak-Erdély és a Székelyföld, Erdély „szebb, de szegényebb” fele tért vissza Magyarországhoz, melyet nem csak gazdasági és társadalmi területen, de a honvédelem szempontjából is be kellett illeszteni az ország vérkeringésébe.
A német külpolitika ördögi sakkjátszmájának köszönhetően versenyfutás kezdődött meg a Magyar Királyság és Románia között Erdély háború utáni hovatartozását tekintve. 1941. június 22-én Románia az elsők között csatlakozott a Harmadik Birodalom szovjetellenes háborújához, Magyarország pedig öt nappal később lépett a hadviselő felek sorába.
A Magyar Királyság keleti határainak védelmére 1942. március 1-jén megkezdték a Székely Határőrség újbóli szervezését, a Székely Határvédelmi Erők parancsnokság törzse pedig ezen esztendő november 15-én – vagyis 70 évvel ezelőtt – került felállításra.
A szervezés előzményei
Miután a német „Blitzkrieg” Moszkva alatt kifulladt, 1942 elejétől Hitler szemében felértékelődtek kisebb szövetségesei, így azok haderejének nagyobb arányban való részvételét követelte az 1942 nyarára tervezett nagy offenzívában.
A magyar hadvezetőség részben engedett a német követeléseknek, azonban nem kívánt azon hibába esni, mint 1918-ban, vagyis: az ország a háború után ne maradjon hadsereg nélkül, s meg tudja védeni határait, főleg a románokkal szemben.
Így történhetett, hogy 1944 tavaszáig az anyaországi seregtestek egyre nagyobb mértékű bevetése mellett csupán egy-két erdélyi honvéd csapattest került ki a keleti hadműveleti területre, a kolozsvári IX. hadtest, valamint a Székely Határvédelmi Erők mozgósítása csak a hadieseményekben bekövetkezett változások eredményeként történt meg 1944 tavaszán.
A Székelyföld tömbmagyarságának védelmére élesztették újra a székely határőrséget. Dr. Pál Gábor, Csík vármegye képviselője az Országgyűlés alsóházában elhangzott beszédében a következőkben domborította ki ezen intézmény szükségességét: „Erdély keleti szélén 1763-1848-ig székely katonai határőrvidék volt, osztrák közigazgatás alatt, annak minden szenvedésével együtt.
A katonai határőrvidék és szervezete tette lehetővé, hogy az 1848-49. évi szabadságharcban a székelység olyan erőkkel vehette fel a harcot azokkal szemben, kik őt ebbe a szervezetbe belekényszerítették. Az a helyzet, amelyben most vagyunk, amikor a székelység zsákszerű megszorultságban van, megköveteli, hogy a Honvédelmi Miniszter úr tegye megfontolás tárgyává a székely katonai határőrvidéknek most már magyar alapon való szervezését, mert Erdély keleti szélén nem volnának székelyek, ha mindig egységes szabályok szerint éltünk volna. Nálunk honvédelem tekintetében különleges szabályokat kell alkotni, Svájc mintájára ott kell, hogy legyen a lőszer, a puska, ruha, hogy veszedelem idején azonnal talpra ugorjon, korhatárra és szolgálati kötelezettségre való tekintet nélkül mindenki, minden épkézláb ember.”
Apák és fiaik fegyverben
A Székely Határőrség szervezése 1942. március 1-jén vette kezdetét, s a 20 székely határőr-zászlóalj állományát kezdetben 48-60 éves tartalékosok adták. Székely határőr-zászlóaljak (hadrendi számuk zárójelben) szerveződtek Gyergyószentmiklóson (1-2.), Ditrón (3.), Csíkszépvizen (4.), Csíkszentdomonkoson (5.), Csíkszeredán (6.), Kézdivásárhelyen (8.), Kovásznán (10.), Sepsiszentgyörgyön (11-12.), Baróton (13.), Székelyudvarhelyen (14.), Oklándon (15.), Székelykeresztúron (17.), Parajdon (18.), Marosvásárhelyen (19.), Erdőszentgyörgyön (20.), Ákosfalván (21.), Mezőmadarason (22.) és Nyárádszeredán (27.).
A milícia rendszerű fegyveres alakulatok ekkor még egyenruhát sem kaptak, a gyakorlatokra behívott határőrök ruhakoptatási díj ellenében saját civil ruhájukat viselték.
A határőr-zászlóaljak feladata volt egy esetleges román támadás során a segítség beérkezéséig – helyismeretük kihasználásával – a határvadász alakulatok harcának támogatása.
A Székely Határőrség vezetésére hozták létre 1942. november 15-én a Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságát Marosvásárhelyen. Alárendeltségébe került a csíkszeredai 9. székely határvadász-dandár, amelybe a gyergyószentmiklósi 65., sepsiszentgyörgyi 67. és a csíkszeredai 70. székely határvadász-csoport tartoztak.
Ide nyert még beosztást a székelyudvarhelyi 68. és a marosvásárhelyi 69. székely határvadász-csoport. A fenti határvadász-csoportok állományában hat székely határvadász-zászlóalj volt, a gyergyótölgyesi 21., a besztercei 22., a marosvásárhelyi 23., a kézdivásárhelyi 24., a nagybereznai 25. és a székelyudvarhelyi 34.
Ide osztották be a tusnádfürdői 59. határvadász-portyázó osztály parancsnoksága alatt a székely határvadász-zászlóaljak portyázó századait – azaz 8 századot, 47 határvadász-őrsre osztva – és 12 erődszázadot. Más alakulatok is voltak a határvédelmi erők között: így két tüzérosztály, egy légvédelmi tüzérosztály, egy székely huszárszázad, utászok, híradók, továbbá vonatalakulatbeliek. 1943 őszén nyolc gyalogos és két tüzér kiképző tábort hoztak létre, ahol kb. 8000 székely határőr részesült rövid kiképzésben.
Ezen év októberében két, 18-19 éves behívottakból álló újoncévfolyamot is behívtak, vagyis az apák és fiaik – más néven: „leventekatonák” – együtt szolgáltak. Az 1925-ös születési évfolyam tagjaként vonult be határőr kiképzésre a magyarói illetőségű Ivás István a szásztekei (gyalogos) kiképző táborba.
Kiképzésük ideje alatt látogatta meg őket vitéz felsőtorjai Kozma István vezérőrnagy, a Székely Határvédelmi Erők első parancsnoka – akit 1951-ben koncepciós per eredményeként ítéltek el és végeztek ki –, hozzájuk intézett beszédében így indokolta 21 éves koruk előtti behívásuk szükségességét: „Elmondta, azért vagyunk idő előtt behívva, mert az országnak szüksége van katonákra, különösképpen a székelyföldi ifjakra, hogy az ősi hagyomány szerint apák és fiúk együtt védjék a Székelyföldet, ha szükség lesz rá. Ezért lett újra életre hívva a régi székely határőrség. (…)
Miután itt a kiképzőtáborban felkészültünk, ki leszünk helyezve a már megalakított székely határőr-zászlóaljakba, az idősebb székely bajtársakhoz, valószínű, hogy olyan is lesz köztünk, aki az apjával kerül egy zászlóaljba, úgy, ahogyan őseink, több száz évvel ezelőtt. Beszélt arról, hogy a székely nemzet évszázadokon át katonanemzet volt.
Békeidőben az ország keleti határát őrizte és védte, de ha a magyar hazát megtámadták, apa a fiával egy emberként részt vett a király oldalán az ellenség kiűzésében. A székely katona híres volt vitézségéről. Ezért büszkék lehetünk őseinkre, akik példaképeink lehetnek. Ezért nekünk követnünk kell hős székely őseinket.”
1944 nyarán a Székely Határvédelmi Erőknek keleten 200 km, délen és nyugaton ugyancsak 200 km hosszú síkságot és hegyvidéket kellett védeniük kb. 40-50 ezer fővel. Egy határvadász-zászlóaljra átlagban 70-80 km, egy ütegre 50 km, míg egy határőr-zászlóaljra 20 km védendő határszakasz jutott.
Az ország keleti határait lezáró, ún. Árpád-vonal középső és déli szakaszának kiépítésében nem csak a műszaki és munkaszolgálatos alakulatok, de a székely határőrök is részt vettek. Az Árpád-vonal székelyföldi szakaszán az egyes védőkörleteket a harc- és gépjárművekkel járható szorosok és hágók körzetében, a védők számára legelőnyösebb terepszakaszokon alakították ki, melyek több részből álló erődelemek voltak.
Számolva a déli irányból várható román támadással, 1943-tól körkörösen védhető zászlóalj-támpontokat létesítettek a Székelyföldön, így Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, továbbá a Hargita és Parajd térségében, Homoródfürdőn pedig folytatódott a Székely Határvédelmi Erők parancsnoksága számára tervezett vezetési pont építése.
Székelyföld védelmében
1944. március 31-én ismét bevezették a katonai közigazgatást Erdélyben. Pár nappal korábban a Székely Határvédelmi Erők alakulatainál is mozgósítottak – parancsnokságuk ekkor már Csíkszeredában ténykedett –, amelyet április 1-jén 0 óráig kellett befejezniük.
Béke körülmények között a határőr-zászlóaljak csupán kilencfős parancsnoksági keretből állottak, a mozgósítás során viszont állományuk közel 1000 főre duzzadt fel zászlóaljanként. A határőr-zászlóaljak nehézfegyverzete minimális volt, lövészszázadonként 2 db golyószóró és 2 db géppuska, nehézfegyver századonként pedig 4 db nehézpuska, 4 db páncéltörő ágyú és 4 db közepes aknavető volt.
A mozgósított határőr-zászlóaljak katonái megkapták rendes egyenruházatukat és fegyverzetüket, s elhagyták békehelyőrségeiket, a tavaszi és nyári időszakot erőltetett ütemű képzéssel, valamint határvédelmi munkálatokkal töltötték.
Románia 1944. augusztus 23-án, egyik napról a másikra szövetségest váltott, Mihály király rádiószózatában utasította hadseregét Észak-Erdély visszafoglalására. A román területen kelepcébe került német 6. és 8. tábori hadseregek a székelyföldi hágók felé hátráltak és napok kérdése volt, mikor éri el a háború a Magyar Királyság keleti határait. Augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében, másnap az Ojtozi-szorosban jelentek meg a szovjet csapatok. A székely határőrök ekkor kerültek először harcérintkezésbe az ellenséggel és kemény helytállásuk ellenére súlyos veszteségeket szenvedtek. Úz-völgyi hegyomlás című riport kötetében Sylvester Lajos nekik állított emléket. A Máramarosi-havasoktól Lakócáig húzódó több száz kilométeres arcvonalat a székely határvadászok és határőrök egyedül nem tudták tartani, ezért a német hadvezetés is küldött csapatokat a védelem megszilárdítására, illetve a Romániából visszaérkezett alakulattöredékeket is bevetették. A szovjetek nyomasztó fölénye, s az a tény, hogy a román átállás miatt a Déli-Kárpátok szorosain és hágóin akadálytalanul léphetett az ellenség Erdély területére, eldöntötte a harcok további kimenetelét. Ezért 1944. szeptember 7-én a német Dél Hadseregcsoport parancsnoksága elrendelte a Székelyföld katonai kiürítését. Ekkor már nem csak az Ojtozi-szoros, hanem az Úz és a Csobányos völgye, a Gyimesi-szoros, valamint a Békás- és Tölgyesi-szoros is szovjet kézbe került.
A székelyföldi harcokat követő visszavonulás egyik sajátságos velejárója volt, hogy a székely alakulatok állományának nagyobb hányada „kivonta magát a további harcokból” és hazament.
Kezdetben maguk a német is elcsodálkoztak székelyek lemaradásán. Hans Friessner vezérezredes, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka az alábbi sorokat jegyezte fel visszaemlékezéseiben: „(…) Hitler főhadiszállásán azt hallottam, hogy a székelyek amolyan elitcsapatot képeznek, s úgy harcolnak, akár a tiroli császárvadászok vagy a német hegyivadászok, ráadásul ők közvetlenül szülőföldjüket védik. Most azonban éppen ez magyarázta dezertálásukat: nem akarták magára hagyni a portát, mikor jön az orosz!”
A székely honvédek – s köztük is főként a határőrök – a harc folytatása helyett hazatértek szülőfalujukba, melyet akár dezertálásnak is lehetett minősíteni. Védelmükre azonban kell felhoznunk, hogy a székelyeket rendkívül erős lelki kapocs és hagyományos szemléletmód fűzték szülőföldjükhöz. Azt sem szabad felednünk, hogy a szülőföldhöz való ragaszkodást tovább erősítette a két évtizedes román megszállás is. Ezen lelki motiváltság mellett tisztjeik többsége „hallgatólagosan” szemet hunyt lemaradásuk felett, hogy otthonukat és családjukat megvédhessék a megszállókkal szemben.
Váncsa Albert tartalékos zászlós, a 68. székely határvadász-csoport egyik híradó szakaszparancsnoka visszaemlékezett a kiürítési parancs mellett egy másik rendelkezésről, amely így szólt: „Szeptember 6-án kaptuk a parancsot a kolozsvári IX. hadtesttől. (…) jól emlékszem rá: Elrendelem Székelyföld kiürítését. Megtiltom minden átjárónak, hídnak, épületnek a felrobbantását. A székelyek, akik akarnak, lemaradhatnak történelmi hivatásuk végrehajtása végett, akik tovább akarnak vonulni, továbbvonulnak. Ez a hivatalos parancs fel volt olvasva minden századparancsnoknak...”A székely alakulatok teljes felmorzsolódásának lassítására döntött úgy a német hadvezetés, hogy a Székelyföld további kiürítését felfüggeszti, s a német-magyar védelmet megszilárdítja a Maros mentén létesített védelmi vonalon, amely csak ideig-óráig sikerült.
A 9. székely határvadász-dandár kötelékében lévő, erősen leapadt létszámú határőr-zászlóaljak állományát a határvadász seregtest más alakulatainak feltöltésére használták fel. Így 1944. október havában a nagy múltú Székely Határőrség megszűnt létezni.
Tranindex.ro

Hírsaláta
ELHUNYT MAG PÉTER, a bukaresti televízió és rádió magyar műsorának közkedvelt újságírója. Századunk gyógyíthatatlan betegsége, a rák végzett vele is. Élt 82 esztendőt.
KELL A CIÁN, NEM KELL A CIÁN? Hét elején a fővárosban mintegy ezren tiltakoztak a ciántechnológiájú bányászat engedélyezése és az ellen, hogy a Gold Corporation aranybányát nyisson, Verespatak központjában ugyancsak körülbelül ezren kérték, indítsák be a kitermelést. A beruházás megkezdését kérő Fehér és Hunyad megyeiek azt mondják, a verespataki tervvel újra lesz munkahelyük. Közben a környezetvédelmi minisztérium tegnapi közleményében leszögezte: kizárólag az összes környezetvédelmi előírás betartásával nyithat bányát Verespatakon a Roşia Montana Gold Corporation. (Ziare.com)
NINCS HIÁNY ÖNBIZALOMBAN. A képviselőház jogi bizottságában szeretne tevékenykedni Gigi Becali, a Steaua labdarúgócsapat tulajdonosa. Következő célja, hogy a liberális párt elnöke legyen, míg Crin Antonescu lesz az ország államfője. Becali szerint, ha Antonescu Cotroceni-be megy, és a liberális alakulat Tăriceanu kezére kerül, felveti a por a pártot. „Célom – jelentette ki –, hogy Antonescu elnök legyen, én meg a Nemzeti Liberális Párt elnöke. 2014-ben én írok alá, én csinálom a kormányt. Ez a célom.” Különben az ambiciózus férfiú ipari líceumban érettségizett, pásztorkodásból élt, viselkedni soha nem tanult meg. Most egyebek közt azt is ígéri, hogy megtanul viselkedni. (Puterea)
7HATAR.RO – GAZDÁKNAK. A Csíkszépvízen bejegyzett Agrár Média Egyesület Luca napján indította el Erdély első gazdaportálját, amely a világhálón a 7hatar.ro címen érhető el. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztat majd a 7határ. A laptulajdonosok szerint fontos szempont, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat ingyen.
VÁLASZTÁSI ADOMÁNYOK PÁRTOKNAK. Az Állandó Választási Hatóság szerint a december 9-i parlamenti választások kampányában az SZLSZ több mint 15,5 millió lej, míg a jobboldali pártszövetség 7,7 millió lej támogatást gyűjtött össze. Az RMDSZ összesen 682 235 lej adományt kapott, ebből 112 692 lej jogi, 569 543 lej természetes személyektől származik. A Dan Diaconescu Néppárt 4 162 727 lejt költhetett el a választási kampányban, ebből 124 345 lej jogi, 4 038 382 lej pedig természetes személyektől folyt be. Összesen 28 734 439 lejt adományoztak a politikai pártoknak, szövetségeknek, jelölteknek, ebből 3 258 194 lejt jogi, 25 476 245 lejt természetes személyek adták. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

www.7hatar.ro – az első erdélyi gazdaportál
011 őszén új kiadvánnyal gazdagodott az erdélyi nyomtatott sajtó piaca: először jelent meg országos agrármagazin. A Gazdaélet azt a rést igyekezett kitölteni, amelyet a szintén országos Erdélyi Gazda, valamint a székelyföldi Székely Gazda hagyott: olvasmányos, de tartalomban jóval gazdagabb, színesebb, ugyanakkor szerteágazóbb tematikájú anyagokkal vonzani egyre több olvasót hónapról hónapra. Mindez maradéktalanul sikerült – a gazdasági háttér azonban nem tette lehetővé, hogy abban a formában középtávon életképes maradjon. A Gazdaéletet megjelentető székelyudvarhelyi kiadó 2012. november 1-jétől megszüntette az agrármagazin további finanszírozását. Mivel a Gazdaéletről az olvasóktól rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, az egykori főszerkesztő és lapigazgató – Daczó Dénes és Mihály László – folytatni akarta az elkezdett célkitűzést, és ezúttal új, teljesen szűz terület meghódítására tesznek próbálkozást: interneten igyekeznek megszólítani a hivatásos vidéki gazdákat, a hobbi-kertészeket és állattartókat, valamint mindenkit, aki a vidék és annak jövője iránt érdeklődik.
Ennek jogi hátterét a december 7-én hivatalosan bejegyzett Agrár Média Egyesület biztosítja, melynek alapító tagjai Daczó Dénes, Macalik Ernő és Mihály László, székhelye pedig Szépvíz község. Az egyesület alapvető célja az első magyar nyelvű gazdaportál elindítása és működtetése. Nem titok: a 7határ című internetes kiadvány a webet használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztat majd a 7határ. Az oldal erőssége lehet a Gazdafórum, ahol a gazda a gazdával oszthatja meg gondolatait, tapasztalatait.
Fontos szempont ugyanakkor, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat, ingyen. Az új projekt része, hogy a tárfelület nyújtotta technikai lehetőségeket kihasználva új eszközökkel mutassa be a mai erdélyi vidék valóságát. Az írott riportok mellett kép- és videódokumentumok is kísérik majd az anyagokat, vagy éppen önálló tartalomként jelennek meg.
A gazda léte nem a rusztikus múlt egy darabja, hanem az értékteremtő jelen része. A honlapot működtető Agrár Média Egyesület egyik célja ezért az, hogy ennek az értékteremtő gazdálkodásnak az eszméjét tudatosítsa, a még fellelhető élhető életből, megtapasztalásból származó tudást dokumentálja és továbbadja. Az Agrár Média Egyesület további céljai között szerepel még szakmai rendezvények, fórumok szervezése, szakmai kiadványok megjelentetése, valamint aktív szerepvállalás a gazdaélet szervezésében. Az Agrár Média Egyesület rendelkezik az elindításhoz szükséges alaptőkével, amit az alapító tagok tettek ki. Működését a jövőben az önkéntesség mellett pályázati forrásokból, adományokból, illetve a honlap üzemeltetéséből származó bevételekből fogja fedezni. (www.7hatar.ro sajtóanyag)
Szabadság (Kolozsvár)

Továbbra is fennáll a területvita Hargita és Bákó megyék között
A Hargita és Bákó megye közötti területvitáról tanácskoztak hétfőn, február 18-án a csíkszeredai megyeházán Hargita Megye Tanácsának vezetősége és szakemberei, valamint az érintett Hargita megyei községek önkormányzatainak képviselői. Jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Birtalan József alelnök, valamint Csíkszentmárton, Csíkszentlélek, Csíkszentgyörgy, Pálfalva és Csíkszépvíz elöljárói, amely települések területeket vesztettek a megyehatár módosításával.
A polgármesterek beszámoltak a területek visszaszolgáltatásának jelenlegi helyzetéről, a magántulajdonokat és a közbirtokosságok javait illetően. Birtalan József kifejtette: szét kell választani az adminisztrálás és a tulajdonjog kérdését, illetve minden település problémáját külön kell kezelni. El kell érni, akár peres úton, hogy a területek visszakerüljenek jogos tulajdonosaikhoz, és hogy a kataszteri hivatal kiigazítsa a hibát: Úzvölgye település tartozzon a Hargita megyei Csíkszentmártonhoz, nem pedig a Bákó megyei Dormánfalvához.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök javaslatára abban egyeztek meg az elöljárók, hogy tárgyalást kezdeményeznek Bákó Megye Tanácsa elnökével, illetve azon települések polgármestereivel, amelyeket érint a területvita a szomszédos megyéből, illetve bevonják a prefektusokat is. A találkozó helyszíne Bákó megyében lesz. Ezenkívül írásban szólítják fel a megyei kataszteri hivatalt, szükség esetén az Országos Kataszteri Hivatalt is a korrigálásra. Ha nem kapnak választ, peres útra terelik az ügyet. Céljuk elérése érdekében fontosnak tartják az erőteljes fellépést, egyeztek meg a jelenlevők.
Mint ismeretes, a Hargita és Bákó megye határán elhelyezkedő Úzvölgye település a Románia közigazgatási-területi átszervezéséről szóló 2/1968-as számú törvény melléklete szerint Csíkszentmárton községhez tartozik. Az 1972-ben és az 1985-ben készült, a két megye telekkönyvi hatóságának pecsétjével ellátott kataszteri dokumentáció szerint a megyehatár az Úz folyó mentén helyezkedik el, azaz Úzvölgye település a Bákó megyei Dormánfalvához tartozik. Ezért 2007-ben a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal bírósági eljárást kezdeményezett annak megállapítását kérve, hogy a 120 hektár terület, amely Dormánfalvához volt telekkönyvezve, Csíkszentmárton községhez tartozik.
Továbbá vita tárgya a határon elhelyezkedő tábor: 1968-ban a Hargita Megyei Táborigazgatóság tíz évre a Bákó Megyei Tanfelügyelőségnek adta azzal az indokkal, hogy Bákó megyében nem volt tábor. A tíz év letelte után ennek visszavételére, a Bákó megyeiek együttműködésének hiányában, nem került sor. 2005 októberében a táborigazgatóságok átkerültek a tanügyminisztériumtól az Országos Ifjúsági Hatósághoz (ANT). A Magyar Ifjúsági Értekezlet és Csík Terület Ifjúsági Tanácsa kérést intézett a hatósághoz, amely a 919/2006-os számú rendeletével a tábor átadásáról határozott a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóságnak. A hatóság 2006 júliusában újabb rendeletet adott ki – 1093/2006-os számmal – a tábor átadásáról, de a bákóiak nem jelentek meg, és kilátásba helyezték az újabb rendelet közigazgatási bíróságon való megtámadását. A tábor átvételére irányuló későbbi kísérletek is eredménytelenül zárultak.
Erdély.ma,

Csíkszentmiklós, a szokások örök őrzője
Első írásos említésének 680. évfordulóját ünnepli vasárnap a csíkszentmiklósi faluközösség. A közigazgatásilag Csíkszépvízhez tartozó településen egyházi méltóságok és világi elöljárók tartanak beszédeket, ugyanakkor a régmúlt időktől napjainkig tartó időszakot neves előadók idézik fel az érdeklődőknek.
A Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt templomáról elnevezett település valamikor a 12. század végén vagy a 13. század elején alakulhatott, egyházközségéről az első hiteles feljegyzést – mely egy Stephanus (István) nevű papot említ, aki 1333-ban egy garast fizetett a tizedszedőknek – a pápai tizedjegyzékben találjuk. A középkortól egészen a 19. század végéig három falunak – Csíkszépvíz, Csíkborzsova és Csíkszentmiklós – a közös temploma a szentmiklósi, az 1992-ben megrepedt, műemlékként őrzött harangját 1689-ben öntötte Boltosch István brassói harangöntő.
A rohamos fejlődés és a hagyományőrzés útján
A jellegzetesen három településszerkezeti alapegységből – Alszeg, Középszeg, Felszeg – álló falu az új évezred hajnalától kezdve látványos fejlődésen ment keresztül, amihez Ferencz Tibor községvezető mellett a falu lakosságának támogatására is nagy szükség volt. A kitartó szervezés és együttműködés gyümölcseként épült ki a gáz- és vízvezetékrendszer, lépett működésbe a csatornarendszer, korszerűsítették a közvilágítást, leaszfaltozták az utakat és tatarozták a középületeket.
A modern élet alapjait megteremtő infrastrukturális beruházások és a falu összképének nagyfokú javítása a fiatalok itthon tartására, valamint a kulturális életre és a hagyományőrzésre is rendkívül pozitív hatással volt. Utóbbi egyik legékesebb példája a másfél éve önkormányzati és közbirtokossági összefogással 41 ezer lejért megvásárolt, Lakatos István helybéli tanár segítségével újjáépített, majd berendezett, mintegy százéves csíki székely ház, amelyben néprajzi gyűjtemény mellett értékes okiratok, tárgyak és fényképek is helyet kaptak – sőt a téli hónapoktól egészen a mezőgazdasági munkálatok megkezdéséig fonó-szövő szakkör működik benne. A tájház hűen illusztrálja az elődök életvitelét, szokásait és mindennapjait.
A csíkszentmiklósi közbirtokosság a tájház szomszédságában a közelmúltban egy harmincas évekbeli épületet modernizálva alakította ki új székhelyét. A múzeumként működő tájház udvarán jelenleg egy gazdasági melléképület is tatarozásra vár, ahol a közbirtokosság egy turisztikai központot kíván kialakítani.
Csíkszentmiklós napjainkban
Az ezeregyszáz fős létszámot közel száz éve rendíthetetlenül tartó település szokásainak kommunizmus alatti megtartásában nagy szerepük volt mindazon helybéli pedagógusoknak, akik a kötelező kultúrműsorokba, politikai töltetű ifjúsági tevékenységekbe ügyesen „belopták” a néphagyományokat, megszakítás nélkül adva így át azokat az egymást követő generációknak – tudtuk meg Lakatos István tanártól. Ennek is köszönhető, hogy a rendszerváltás után újjáalakult a cserkészcsapat, és létrejött az ifjúsági szervezet, mely több, fiatalokat és idősebbeket egyaránt megmozgató rendezvénye mellett az elődök tiszteletére és szokásaik átörökítésére is kiemelt figyelmet szentel.
A csíkszentmiklósiak nagy részének megélhetési alapjait a mezőgazdaság és az állattartás biztosítja, noha az utóbbi tíz évben jelentősen – közel a felére – csökkent a faluban tartott tehenek száma. Ezzel szemben növekedett a juh-, sőt a kecskeállomány is, míg a disznók száma stagnál. A munkahelyek számát tekintve a kisboltok és a fafeldolgozó üzemek is előkelő helyen állnak, de sok fiatal – igaz, csak ideiglenesen – külföldre, leginkább Nyugat-Európába utazik szerencsét próbálni. A véglegesen elvándorlók száma minimális, a néhány hónapot, esetleg évet távolban töltők többnyire visszatérnek, megtakarításaikat a faluban – gyakran mezőgazdasági gépekbe, felszerelésekbe, megművelhető földterületekbe – fektetve be. Lakatos István szerint inkább az okoz problémát, hogy nincs szaporulat, mivel a családok általában egy, legfeljebb két gyereket vállalnak.
Az 1880-ban épített helyi általános iskolába és az óvodába összesen száznegyvenöt gyerek jár – igaz, ebbe beletartoznak a csíkborzsovaiak is. A vallásos nevelésben részesülő ifjoncok Gergely Géza esperes-plébános odaadó segítsége és terelgetése jóvoltából olyan szoros közösséget alkotnak, amelyben főszerep jut a tisztességre, szülők iránti tiszteletre és szeretetre tanításnak. Bár több nagyobb cigány család is él a helységben – összlétszámuk hetven körülire tehető –, jelenlétük nem okoz mindennapos problémát. A „kritikus periódust” inkább a mezőgazdasági betakarítások időszaka jelenti, amikor előszeretettel dézsmálják a termést.
„Csíkszentmiklós jövőjét a gyereklétszám csökkenése vagy növekedése határozza majd meg. Híresek vagyunk szorgalmunkról, de a falu további fejlődéséhez a házak megszépülésén és korszerű földművelő gépeken kívül elsősorban nagyszámú utódra van szükség” – vonta le a következtetést a szülőfalujáról monográfiát is írt Lakatos István.
Ünnepi emlékezés
Vasárnap délben a csíkszentmiklósi műemléktemplomban a Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével veszi kezdetét az évfordulóra szervezett rendhagyó program. A rendezvény este hét órától a kultúrotthonban folytatódik, ahol az ünnepi beszédek sorát Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere nyitja, majd Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának köszöntője következik. Az eseményen jelen lesz Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.
A világi elöljárók után az elmúlt évszázadok kiemelkedő egyházi és falutörténeti eseményeit eleveníti fel Gergely Géza esperes-plébános, Ambrus Tünde író, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Lakatos István tanár. Az előadókat a Bíró Zsolt kántor vezetésével színpadra álló csíkborzsovai férfikórus műsora, a csíkszentmiklósi általános iskola diákjainak irodalmi összeállítása, valamint a csíkszentmiklósi és csíkszépvízi néptánccsoportok fellépése követi. A kivételes évfordulóra nagy szeretettel várják mind a község, mind a környező falvak lakóit.
Pinti Attila
Székelyhon.ro.

Gyermekvédelem Székelyföldön
A rendszerváltás előtt Románia gyermekvédelmi politikája a gyermek intézményesítésében merült ki, amely egyben a család és a helyi közösségek kivonását is jelentette a felelősség alól. Az ENSZ 1990-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye után Románia is felvállalta, hogy a gyermekvédelem terén foganatosítja az egyezményben előírt normákat. 1997 júniusában Románia kormánya elfogadta a nehéz helyzetben levő gyermekek védelméről szóló 26-os sürgősségi rendeletet, amely megteremtette hazánkban is az új gyermekvédelmi rendszer alapjait, létrehozva a megyei tanácsokhoz tartozó gyermekvédelmi szervezeteket.
A megalakult Gyermekvédelmi Bizottságok, valamint Gyermekvédelmi Igazgatóságok szerepköre a nehéz helyzetbe jutott gyerekek védelmi eljárásainak meghatározása, alkalmazása és ellenőrzése lett.
Hargita megyében, a kezdetekről
1997. augusztus 1-én a Hargita Megyei Tanács létrehozta a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amely komplex szolgáltatások által biztosítja azóta is a megye gyermekeinek védelmét. Ezek a szolgáltatások a tanácsadás, a gyerekek családból való kiszakításának a megelőzése, védelmi eljárások javaslata, foganatosítása és ellenőrzése a Gyermekvédelmi Bizottsággal karöltve.
1998 és 2004 között a romániai gyermekvédelmi rendszer folyamatos reformokon ment át, alakult, javult, a nagy elhelyező központok szerepét alternatív megoldások vették át. Ez történt Hargita megyében is, ahol országos szinten az elsők között sikerült a lehető legkevesebbre csökkenteni a nagy elhelyező központokban levő gyermekek számát. Hargita megyében a reformok látványosabb változásai nagyrészt uniós programok segítségével történtek.
Ennek egyik jelentős eredménye a mamut elhelyező központok lebontása, átalakítása volt, amelyek azelőtt embertelenül nagy közösségekbe tömörítették az intézményesítésre rászoruló gyermekeket. A régi, „rezidenciális” központokban lehetetlen volt családi hangulatot teremteni, és megadni a gyerekeknek a számukra nagyon fontos, személyenkénti odafigyelést, gondoskodást. Az átalakítás után a régi központokból a gyerekek családi típusú elhelyező központokba kerültek, ahol kisebb létszámban, nagyobb odafigyelést kaphatnak a róluk gondoskodó személyzettől. Igazi családként velük együtt végzik a mindennapi házi munkát, ami egyúttal az életre való felkészítésüket is elősegíti. A jelenlegi formában működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság 2005. január 1-én jött létre a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Szociális Igazgatóság összevonásával. Az újonnan létesült intézmény a gyermek és családvédelem, valamint fogyatékkal élő gyermekek védelme mellett a felnőttvédelmet is ellátja, beleértve a fogyatékkal élő személyeket is.
A jelen, számokban
A megyében levő három klasszikus központból a két nagyobb – a csíksomlyói és a székelykeresztúri központok – felbontása után összesen 41 családi ház létesült szerte a megyében, lehetőleg azon helységekben, ahonnan a beutalt gyerekek származtak, megkönnyítve ezáltal a szülőkkel való kapcsolattartást. Ezek a központok jelenleg négy koordinációs központba tömörülnek. Az 1. számú koordinációs központ Székelykeresztúron működik, amely 15 házban összesen 132 gyermek védelmét vigyázza felül – ez a szám átlagot mutat, hiszen a létszám hónaporól hónapra változó. A 15 ház közül 10 Székelykeresztúron, 2 Siménfalván, 1-1 pedig Székelyudvarhelyen, Bögözben és Újszékelyen létesült.
A 2. számú koordinációs központ Csíkszeredában van, és 12 házat foglal magába, amelyekben összesen átlagosan 95 gyermek lakik. Ezekből a házakból, apartmanokból 5 Csíkszeredában, 3 Gyergyószentmiklóson, 1-1 pedig Szentegyházán, Tusnádfürdőn, Csíkszentsimonban és Csíkszentkirályon működik.
A 3. számú – ugyancsak csíkszeredai – központ 8 házat koordinál, átlagban összesen 115 gyermekkel. A házak közül 5 Csíkszeredában, 2 Csíkszépvízen, 1 Csíkdánfalván működik.
A 4. számú központ Felsőboldogfalván található, 6 háza közül 5 Oklándon és 1 Felsőboldogfalván van, amelyekben a gyermeklétszám átlagosan 31.
A harmadik, 25 beutalt gyermekkel működő várhegyi központ felbontásának érdekében előkészített projektet a kis létszám miatt nem fogadta el a szakminisztérium, így továbbra is klasszikus központként működik.
A megye 3 speciális iskolája melletti központok (a csíkszeredai Szent Anna Iskola, az oklándi és a bélbori mkisegítő iskolák), és a súlyosan sérült gyerekek elhelyező központjai (Székelykeresztúr, Maroshévíz) a gyerekek érdekében, a speciális személyzet foglalkoztatása miatt megmaradtak rezidenciális központoknak. Időközben a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola átalakításának tervei is elkészültek, amely kormánypénzből (PIN) hamarosan átalakul családiasabb lakásotthonokká.
Jelenleg a speciális iskolák mellett működő központokban 208 gyermek van beutalva, ahonnan 82 a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola, 86 az oklándi, 40 pedig a bélbori megsegítő iskola diákja.
A súlyosan sérült gyerekek központjaiban összesen 70 gyermek van elhelyezésben: 40 gyermek a székelykeresztúri, 30 gyermek a maroshévízi központ beutaltja.
Nevelőszülői rendszer
A reform másik jelentős eredménye a hivatásos nevelőszülői rendszer kiépítése volt, amely arra hivatott, hogy a gyerekek családi környezetben nevelkedjenek, a nevelőszülő otthonában, a saját családjában, a saját gyerekeivel együtt.
A kétszáznál is több hivatásos nevelőszülő kiválogatásával, képzésével, ellenőrzésével Hargita megyében kialakult egy erős nevelőszülői rendszer, amely egyik ideális alternatíva a rászoruló gyerekek elhelyezése szempontjából. Mivel a törvény szerint a 3 évesnél fiatalabb gyerekek lehetőleg családi elhelyezésbe utalandóak, a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekeknek idővel át kell adniuk a helyüket a kisebbeknek, így ők a továbbiakban családi típusú elhelyező központokba kerülnek. Jelenleg a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekek száma 451.
A gyermekvédelmi elhelyező rendszer lépcsőfokai
Amikor a rászoruló gyerekek elhelyezéséről döntenek, a Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak a romániai gyermekvédelmi törvények szerint a lehető legoptimálisabb, családiasabb megoldást kell választaniuk, annak érdekében, hogy a gyermekek fizikai és szellemi integritása ne sérüljön a szolgáltatás során.
A prioritások sorrendje a következő: tanácsadással, anyagi segítséggel, nappali központok működtetésével megakadályozni a gyermekek családtól való elszakadását. Ha ez nem lehetséges, akkor a következő megoldás a gyerek elhelyezése saját rokonaihoz, ha ez sem lehetséges, akkor családi elhelyezés más, nem rokon családhoz, elhelyezés hivatásos nevelőszülőhöz, és ha ezek közül egyik sem lehetséges, csak akkor következik a családi típusú központba való elhelyezés, ha a gyermek nem kisebb 3 évesnél.
Jelenleg az igazgatóság nyilvántartása szerint 199 gyermek van rokonnál elhelyezve, és 50 más, nem rokon családnál.
„Variációk egy témára”
Abban az esetben, amikor a szülők anyagi gondok miatt nem tudnak a gyermekeikről gondoskodni, de szeretik, nem bántalmazzák őket, és ragaszkodnak hozzájuk, akkor a nappali központokba való utalás az ideális megoldás. Ebben az esetben a gyerekek esténként haza mehetnek a szülőkhöz, ily módon nem szakadnak el a családtól.
Teljes állami támogatással Hargita megyében jelenleg Maroshévizen működik nappali központ gyerekeknek, 17 hellyel, de még 28 gyermek ellátását támogatja a Gyermekvédelmi Igazgatóság. Ők alapítványok által működtetett nappali központokban részesei a szolgáltatásnak.
A fentieken kívül az igazgatóság keretén belül működik egy sürgősségi elhelyező központ, jelenleg 5 beutalt gyerekkel, és néhány hete egy fiatalok társadalomba való beilleszkedését segítő központ Csíkszentmártonon: 3 házban 12 fiatalkorú részesül szolgáltatásban.
A Gyermek telefonja program kibővült, és a felnőtt problémák fogadására is alkalmas. Arra hivatott, hogy a bántalmazott, molesztált, elhanyagolt gyerekek a szakigazgatóság tudtára hozhassák problémájukat, vagy akár környezetük, tanítójuk, szomszédjuk értesíthesse a hivatalos szerveket, hogy időben segíthessenek a rászoruló, bántalmazott gyerekeken. A bántalmazott, elhanyagolt, kizsákmányolt gyerekeket tanácsadói központ is segíti.
A vér szerinti szülők által elhagyott gyerekek számára a legideálisabb az örökbe adás, amely az egyetlen végleges gyermekvédelmi megoldás.
Az új törvénykezés lehetővé tette, sőt előírja, hogy a helyi önkormányzatok, közösségek, lehetőségeikhez képest felvállalják a saját közösségükből származó gyerekek problémáinak megoldását, és csak abban az esetben forduljanak a megyei igazgatósághoz, ha helyi szinten nem tudják orvosolni a bajt.
A leírtakon kívül az igazgatóság segíti alapítványok munkáját azáltal, hogy általuk működtetett elhelyező központokba beutalt 42 gyermek ellátását támogatja.
Bár jól képzett szakemberek irányítják a tevékenységet, anyagilag nem könnyű ezt a doméniumot fenntartani, hisz a legnagyobb közintézményről van szó, ami a költségvetését, valamint az alkalmazottak számát illeti.
Szerencsére Hargita megyében mind az igazgatóság, mind pedig a megyei önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az állami szociális szolgáltatások sokoldalúak legyenek, és zökkenőmentesen folyjanak.
A Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszerről
Akárcsak Hargita megyében, a szomszédos székely megyében is nagy változásokat hozott a gyermekvédelmi reform.
A klasszikus gyermekotthonok átalakítása, valamint számos új szolgáltatás létrehozása után a Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszer jelenleg nagyon változatos, a követelményeknek megfelelő, magas szintű szolgáltatásokat nyújtja, a következők szerint:
1. Intézményesítést megelőző szolgáltatások:
– Nappali központ – Anyásközpont – Átmeneti központ – Súlyosan sérült gyermekek rehabilitációs központja – Nappali központ autisztikus és érzékelési zavarokban szenvedő gyermekek számára 2. Családba való elhelyezéssel és örökbeadással foglalkozó iroda 3. Hivatásos nevelőszülői hálózatot koordonáló iroda 4. Bentlakásos védelmi szolgáltatások: – Lakásotthonok – Utógondozó központ 18 évet betöltött fiatalok részére – Elhelyező központok 5. A gyermekek egészségi, szellemi és lelki állapotát felmérő iroda 6. Pszichológiai ellátás Sajátos érdekességnek számít Hargita megyéhez képest, hogy Kovászna megyében többféle szolgáltatást nyújtó egységekbe tömörülnek a központok, közösségi szolgáltatói komplexum néven. Gyereklétszámok az állami ellátásban, szolgáltatásban:
1. baróti közösségi szolgáltatói komplexum:
– lakásotthon: 11 – nappali központ: 14 – rehabilitációs központ: 27 – sérült gyerekek elhelyező központja: 15 2. sepsiszentgyörgyi közösségi szolgáltatói komplexum: – anyásközpont: 4 gyermek, 3 anya – nappali központ: 18 – 1. lakásotthon: 12 – 2. lakásotthon: 8 – 3. lakásotthon: 10 – illyefalvi lakásotthon: 12 – bodzafordulói lakásotthon: 12 – csernátoni lakásotthon: 24 3. kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatói komplexum: – nappali központ: 13 – rehabilitációs központ: 60 gyermek, ebből 27 nappali csoportban, 33 ambuláns csoportban – kézdialmási lakásotthon: 13 – kézdisárfalvi lakásotthon: 8 – nyujtódi lakásotthon: 11 – kézdivásárhelyi lakásotthon: 12 – Szentkereszty Stephanie lakásotthon: 6 4. kézdivásárhelyi elhelyező központ: 48 5. sepsiszentgyörgyi nappali központ: 16 6. sepsiszentgyörgyi utógondozó központ: 14 7. oltszemi elhelyező központ: 91 8. sérült gyerekek kilyéni közösségi szolgáltatói komplexuma: – rehabilitációs központ : 27 – autista gyerekek rehabilitációs központja: 15 9. hivatásos nevelőszülői rendszerben elhelyezett gyerekek: 316 10. családokhoz kihelyezett gyerekek: 323 A cikk szerzője korábban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa volt 10 éven át. Irodavezetői tisztséget töltött be, rövid ideig aligazgató-helyettes is volt. Bíró Terézia Julianna
morfondir.ro
Erdély.ma

Negyvenéves a Haszmann Pál Múzeum
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli, idei rendezvényei – kiállítások, könyvbemutatók, múzeumpedagógiai tevékenységek, koncertek – mind ennek jegyében zajlanak.
D. Haszmann Orsolya múzeumvezető tájékoztatása szerint télen sem állt meg az élet az intézményben, a helyi és környékbeli iskolák, óvodák bevonásával többnapos kézműves-tevékenységeket szerveztek. Februárban a Maszkások múzeumpedagógiai foglalkozással indult az év, márciusban kokárdakészítést, illetve tojásíró-tanfolyamot tartottak kicsiknek és nagyoknak. Május utolsó napján a Végh Antal Általános Iskolával közösen rendezték meg a hagyományossá vált múzeumkerti gyermeknapot.
A tavasz és nyár folyamán három időszakos kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a múzeumban, elsőként a Háromszéki írott tojások vándorkiállítást, melyet a csernátoni múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjai egészítettek ki. Áprilisban Kiss Mátyás mezőkövesdi, Pro Urbe-díjas népi iparművész, fafaragó Ez is matyó örökség című kiállítását, majd májustól az Édes uram, itthon légy, itthon nem csíp meg a légy! – Feliratos falvédők a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből című időszakos kiállítást lehetett megnézni.
Könyvbemutatók sora színesítette a múzeumi programot, megfordult Csernátonban a kézdivásárhelyi származású, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor költő Sanyi bá című kötetével, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László és helyettese, Fekete Vince a Székely Könyvtár-sorozattal. Ezt követte néhai Sylvester Lajos Charta Kiadónál megjelent köteteinek bemutatója, Deáky Zita néprajzkutató Gyermek és család a változó időben című vetített képes előadása, majd Czegő Zoltán író, költő legújabb verseskötetét és új regényét mutatta be. A negyvenedik évfordulóhoz kapcsolódóan a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen pályázatot is kiírt az intézmény háromszéki 1–8. osztályosok számára Az én múzeumom címmel, melyre 56 diák jelentkezett. A díjazottak olvasó és kézműves jutalomtábora júliusban zajlott Gombos Péternek, a magyar olvasástársaság elnökének részvételével.
Szeptember is színesnek ígérkezik: a 21–22-én tartandó évfordulós ünnepség előtt, szeptember 8-án a múzeum bekapcsolódik a Család és egészség hete rendezvénybe, az utolsó nap, a vakációbúcsúztató helyszíne a skanzen lesz. Szeptember harmadik hetében Sebő Ferenc koncertkörútjának egyik állomáshelye a múzeumkert. A jubileumi ünnepség kiemelt mozzanata a Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó lesz, melynek előzményeként júniusban magyarországi szakemberek, a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum és Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó gépészei segítségével a múzeum munkatársainak sikerült működőképesé tenniük a gyűjteményből egy 1920-as évekbeli McCormick traktort, és előkészíteni az őszi seregszemlére egy Fordsont és egy HSCS Hofherr R-30–35-ös traktort. A Burrogtató mellett lesz még könyvbemutató, fotókiállítás, vetítés a múzeum archív filmanyagából, családi program. Az intézmény munkatársai szeretettel várnak minden múzeumbarátot és érdeklődőt – fogalmazott D. Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke, programszervező.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Helytörténet – A két kolozsvári honvéd vértanú
Október 6-án az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezünk. A korabeli, országszerte tomboló véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. 1849. október 18-án városunk határában két honvédtisztet végeztek ki. Tamás Andrást és Sándor Lászlót. Emlékoszlopuk mostani helyreállítása újabb alkalom arra, hogy ezen a napon ismét kegyeletünket rójuk előttük, a nemzet szabadságáért hozott, soha el nem homályosuló áldozatuk előtt.
1893-ban a Kolozsvárt megjelenő 1848–49. Történelmi Lapok a kivégzés körülményeinek tisztázását, s a két vértanú tiszteletére emlékmű állítását kezdeményezte. A két áldozat családja, egykori harcostársak, ismerősök, szemtanúk segítségével sikerült számos részletet kideríteni.
Tamás András
1784. október 16-án született Csíkmadéfalván. Határőr katona, majd tiszt volt a 11. Székely huszár határőrezredben. Később első osztályú százados lett, majd címzetes őrnagyként ment nyugállományba. A forradalom kitörésekor Gál Sándor ezredes kérésére elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. Ugyancsak Gál Sándor ajánlatára 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazaindult. Egy Péterfi nevű katolikus pap figyelmeztette, ne menjen Csíkba, mert életét veszély fenyegeti. Nincs miért félnie, mondta Tamás András, nem követett el semmit, amiért halállal büntethetnék. Hazatérte után Csíkszépvízre ment, ahol Gelygely István falusbíró – úgymond a rémuralom kényszere alatt – vasvillás legényekkel letartóztatta, Csíkszeredába kísértette, s az osztrák katonaságnak átadatta.
Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt – „a pártütő sereg szolgálatába lépett, előléptetéseit attól elfogadta, a pártütők érdekében proclamátiókat bocsátott és terjesztett, a csíkszéki nemzeti őrséget rendezte, s azt mint fővezér a cs(ászári). kir(ályi). seregek elleni csatára vezérelte” –, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor László
Születésének csak évét – 1796 – ismerjük. Az emlékoszlop egykori szövege szerint Csíktaplócán született. Egyik unokája, Szőrtsey Antal viszont azt mondta, hogy ott lakott ugyan, de Csíkszentmihályon született. A szabadságharc előtt és alatt semmiféle hivatalt nem viselt. Birtokosként a megyei gyűléseken heves ellenzéki beszédeket tartott, ezért „nagyszájú Sándor László”-nak nevezték.
Nem sikerült tisztázni, volt-e rangja vagy sem. Egyes vélemények szerint ugyanis őrnagy volt, mások szerint táblabíró és nemzetőr-százados. Sógornője meglátogatta Kolozsvárt, a Farkas utcai kegyesrendi gimnázium épületében létesített fogdában, de izgatottságában nem figyelte meg, hogy egyen- vagy polgári ruha volt-e rajta. Azért jött, hogy tudassa vele: bujdosó fia, János, kész érette kiszolgáltatni magát az osztráknak. Sándor László ezt elutasította: „...én már törődött agg vagyok, az élet rám nézve már semmi beccsel sem bír..., fiam meneküljön, míg a fergeteg elmúlik..., s akkor éljen boldogul”.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint ugyanis 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. A valóságban ezek hadifoglyok voltak, s útban Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek valójában kegyetlen gyilkosok voltak, akik többek között nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Kivégzés
Tamás Andrást és Sándor Lászlót a Kolozsvárt székelő, Urban tábornok által elnökölt császári haditörvényszék „akasztófán kötél általi kivégzésre” ítélte. Az ítéletet 1849. október 18-án hajtották végre. Haynaut utánozva, az ítélethozatal után Urban a Kolozsvár fölött magasodó Fellegvárban fölvonatta, és a városra irányíttatta az ágyúkat, az egész helyőrséget fegyverbe állította, a város lakosságát pedig kiáltványban fenyegette meg, hogy halál fia, aki a foglyok kiszabadítását megkísérli. Ezek után a kivégzésen alig volt jelen polgári személy.
Az elítélteket László Márton Ferenc-rendi szerzetes kísérte utolsó útjára, akit egyébként Marci bácsinak neveztek, s aki 1863-ban halt meg. Az ítéletet egy Szabó nevű székely hadbíró fogalmazta meg, s olvasta fel a kivégzés helyén. A kivégzéskor ködös, csúnya idő volt.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak véleménye szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. 2011 nyarán, Lénárd Dénes szamosfalvi, egy Bali nevű tóközi és Parajdi József ugyancsak tóközi lakosnak köszönhetően sikerült kideríteni valószínű helyét – a Tóköze keleti szélén, a mai Zsilvölgyi utca (Jiului) végén.
A sír
Másnap, 1849. október 19-én Sántha István és László Márton lelkész meg akarta tekinteni a kivégzettek sírját. Pál Mihály szamosfalvi birtokos azonban figyelmeztette őket, hogy ne menjenek oda, mert Urban tábornok a közelben kémeket tart, akik a látogatókat lesik. A következő évben Sántha Istvánnak feleségével és fiával sikerült ellátogatnia a kivégzés helyére, és az 1870-es évekig minden évben fölkereste a két vértanú sírját.
Sikertelen Házsongárdba temetés
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. Az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
Asztalos Lajos
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)