A kormány 50 milliárd lej gyorssegélyt különített el a Hargita megyei árvízkárok helyreállítására – jelentette Hargita megyei körútján Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Az RMDSZ elnöke tusnádfürdői megbeszéléseit követően az árvíz sújtotta Tusnádközségbe, Csíkszentsimonba, valamint Csíkszentmártonba látogatott, ahol a károk helyreállításáról tárgyalt a települések vezetőivel. Markó kifejtette, az RMDSZ továbbra is határozottan szorgalmazni fogja Székelyföld hathatósabb költségvetési támogatását. Az árvízkárok helyreállítását célzó keretből a kormány eredetileg egyetlen lejjel sem akarta támogatni a magyar megyéket, hozzáállása csupán az RMDSZ minisztereinek kemény fellépése után változott meg. Markó hangsúlyozta, a Székelyföld fejlesztése terén máris nagy előrelépés történt, a kormány tervei szerint ugyanis még ebben az évben felújítják a Balavásár-Csíkszereda útvonalat, valamint a Székelyföld közlekedésében alapvetően fontos bucsini utat is. Korodi Attila államtitkár beszámolt róla, hogy sikerült további tízmilliárd lejes támogatást szerezni a környezetvédelmi tárca költségvetéséből a Hargita megyei gátak újjáépítésére. /Kárelhárításra, árvízvédelemre is jut. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./

A közösség vágya vált valóra az emlékmű felállításával – emelte ki ünnepi beszédében Fábián László, csíkszentsimoni polgármester október 30-án, az emlékmű felavatásán. Az emlékmű síró asszonyt ábrázol, aki a nyugati front fele tekint, hátánál jelképesen a turulmadár kitárt szárnya, fölötte a kettőskereszt. A turulmadár szárnyain a hősi halottak névsora olvasható. Az 1848-as szabadságharc során Csatószegről tizenöt személy halt hősi halált, az első világháborúban harminchárom ember fizetett életével a harcokban, míg a második világháborúnak tizennyolc áldozata volt, a ma ezer lelket számláló településről. „Magyar legyen hited és lészen országod” – ezt a gondolatot írták az emlékmű talapzatára, amelyet a templom bejáratával szemben állítottak fel. Borboly Csaba, a megyei tanács alelnöke az összefogás és a magunkratalálás jelképének nevezte az emlékművet. Az ünnepségen jelenlévő Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke leleplezte Lakatos Géza egykori magyar miniszterelnök emléktábláját, akinek gyökerei a szomszédos Csíkszentsimonból származnak. Méltatta az 1944-ben kormányfői tisztséget betöltő államférfi szerepét, aki ellenezte a budapesti zsidók deportálását. /Daczó Dénes: Emlékmű Csatószegen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./

Egyre több helyen öntenek ki a folyók országszerte. Az illetékesek nem mindenütt készültek fel a természeti csapásra. A Dunán is árhullám várható. Marosvásárhelyen a Maros vízhozama több mint hatszorosa volt a sokévi átlagnak. Nagyarányú olvadás kezdődött, Gödemesterházán, Galonyán és Marossárpatakon. A Maros Maroshévízen tizenkilenc háztáji gazdaságot és százkét hektár mezőgazdasági területet öntött el. Gyergyóremetén százötven hektár mezőgazdasági területet és a helyi óvoda udvarát árasztotta el a Maros és a Kőpatak. Székelyföldön a patakok is kiöntöttek. Megáradt a Fitód pataka, amely Csíkszereda zsögödi részén harminc udvart öntött el. Csíkszentimrén az Olt lépett ki medréből, elöntve gazdasági épületeket. Tusnádfaluban az Olton kívül a Mitács pataka is kiöntött, tizenhat háztáji gazdaságot árasztott el. Dánfalván, Csíkszentkirályon, Csíkszentsimonban, Madéfalván, Csicsóban, Csíkszentgyörgyön, Gyergyóhollón is komoly árvízkárok keletkeztek a patakok miatt. Bihar megyében a Fekete-Körös Belényesnél és Tenkénél tetőzött, míg a Sebes-Körös Rév, Élesd, Kopácsfalva, Fugyivásárhely és Váradszentmárton területén haladta meg a védelmi szintet. Arad megyében a Fehér-Körös árasztott el több száz hektár mezőgazdasági területet, és több községi utat. A Bánságban is, Zsombolya és Gyertyámos környékén több mint száz hektár került víz alá. /Olvadás duzzasztja a folyókat. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

Markó Béla miniszterelnök-helyettes Sepsiszentgyörgyről Csíkszereda felé haladva állt meg Csíkszentimrén, hogy a tavaszi áradások okozta károkról tájékozódjon. Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere kifejtette, hogy a két éve különvált település az önállósodással járó többlettevékenység mellett kell megküzdjön minden évben a természeti csapással. Ezután az árvíz által érintett települések – Karcfalva, Madéfalva, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon, Tusnád, Tusnádfürdő és Kászonaltíz – polgármesterei vázolták a településeket ért károkat. Miklós Géza, a Hargita Megyei Vízgazdálkodási Hivatal igazgatója arra figyelmeztetett, hogy ha nem folytatják az Olt mentén a tavaly megkezdett árvízvédelmi munkálatokat, továbbra is árvizekkel kell számolni a környéken. Markó Béla úgy értékelte, hogy az árvíz elleni védekezés a hosszú távú székelyföldi árvízvédelmi stratégia kidolgozásán múlik. /Orbán Ferenc: Markó Béla a Székelyföldön. Alcsíkon az árvízhelyzetről tájékozódott. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 8./

Az elnéptelenedett erdélyi szász falvak templomaiból a székelyföldi templomokba kellene „átköltöztetni” az orgonákat – javasolta László Ferenc kolozsvári zenetörténész-professzor a székelyföldi orgonákról július közepén tartott csíkszeredai kerekasztal-beszélgetésen. A zenetudós szerint így ezek megmenekülnének az enyészettől, az erdélyi magyar közösség pedig értékes kulturális örökséghez jutna. A szakmai beszélgetés kezdeményezője a Magyarországon élő, kolozsvári származású Barta Tibor volt. Az idegsebészként is dolgozó orgonaművész az orgonák szakavatott ismerőjeként a hetvenes évek óta járja a Székelyföldet, hogy megismerje az itt található, történelmi múltra visszatekintő orgonákat. Szerinte kedvező változás történt a rendszerváltás után a székelyföldi orgonák állapotának megőrzésében. Példaként említette a tusnádi és a csíkdánfalvi katolikus templomok orgonáinak rendkívül szép hangzását. Barta Tibor szerint koncertezésre alkalmas orgonák vannak Gyergyószentmiklóson, Csomafalván, Csíksomlyón, Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Farkas-lakán, Csíkszentsimonban, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán. /Szász orgonák Székelyföldre? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./

Az elmúlt hét végén telefonon érdeklődött Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere: van-e tudomása a lapnak arról, hogy megverték a szentsimoni sorompóőrt? Nemleges válaszra a polgármester megjegyezte: „Akkor ezt az ügyet is eltussolják.” Csíkszentsimonban augusztus 23-án éjjel a faluban leszúrtak egy helybélit, a két tettes elmenekült, a rendőrőrs járőrkocsija bekapcsolt villogókkal járta az utcákat. A régimódi, kézzel tekerhető vasúti sorompó le volt eresztve. Korodi Imre sorompóőr a vonatot várva jelzőlámpájával már ott állt a sínek mellett. A sorompó előtt egy piros autó állt meg, ordított a zene. Korodi odaszólt nekik, hogy halkabban a zenével, mert jár a rendőrautó. Erre románul rászóltak, kiszálltak a kocsiból, az egyik hátulról megütötte őt, majd maga felé húzta, erre a sorompóőr a lámpával fejbevágta. De jött a többi, nekiestek, verték. Korodi Imrének még napokig fájt az oldala, de nem ment törvényszéki orvoshoz. A főnöke a vasútnál azt mondta, a hivatalos jelentésbe ne írja be, mi történt, a rendőrség majd elrendezi. Az esetnek több szemtanúja volt. Bilibók István társával, Szép Bernáttal szintén a sorompó felhúzását várta. Amikor odamentek, a négy ember abbahagyta Korodi verését, aki már véres volt. A vonat közben elment, jött még valaki, hogy emeljék már azt a sorompót, erre mondták, hogy hívni kell a rendőrséget. Erre a verekedők megszólaltak, nem kell rendőrt hívni, mert van már itt rendőr, s magukra mutattak. Nagyon részegek voltak. A tanúk jelentették a rendőrségen, majd a vasúti rendőrségen is. Ennek alapján a négy támadó kocsiját megállította valahol Zsögödfürdő környékén a rendőrség. A vasúti rendőrségen senkivel sem tudtak szóba állni, a parancsnok szabadságon, akik ott voltak, nem tudtak-akartak információt adni. Tudott viszont a történetről Fertu Gel, a csíkszeredai börtön igazgatója, aki hangsúlyozta: a rendőrségtől semmiféle írásos értesítést nem kapott, amit tud, alárendeltjeitől tudja – nem hivatalosan. Fertu elmondása szerint az autóban két börtönőr ült, a másik kettő civil volt. A zene miatt a sorompóőr beléjük kötött, majd az egyik börtönőrt megütötte lámpájával. Az „áldozat” törvényszéki orvosnál is járt látleletért. Megjegyezhető: középkorú sorompóőrökre nem jellemző, hogy munkahelyüket elhagyva lámpájukkal négy, jó erőben levő fiatalra támadjanak. Csíkszentsimonban két incidens történt azon napon. Az egyikről, a leszúrásról másnap már értesítették a sajtót a rendőrség illetékesei. A sorompóőr megtámadásáról egy árva szót sem ejtettek. /Szondy Zoltán: Incidens magyarellenes felhanggal. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 29./

Az Incidens magyarellenes felhanggal – Megvertek egy sorompóőrt /Hargita Népe, aug. 29./ című cikkre reagált a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség. A közlemény szerint a csíkszentsimoni incidenst követően Csíkzsögödben állították meg azt a gépkocsit, melyben négy személy utazott. Az autó vezetőjén alkoholtesztet végeztek, majd büntető eljárás indult a 45 éves P. M. ellen részegen való vezetés miatt. A parancsnok szerint az említett estén a hangos zene miatt az autóvezető és K. I. előbb veszekedett, majd tettlegességre is sor került. Az esetet követően P. M.-nél a törvényszéki orvosszakértő 11-12 napra gyógyuló sérülést állapított meg. A sorompóőr nem jelentkezett orvosnál. Mivel az eset egy vasúti átkelőnél történt, az ügyben a vasúti rendőrség nyomoz tovább. /Reagált a rendőrség. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept.2./

Az utóbbi időben halmozódtak azok az esetek, amelyek vélhetően az Országos Diszkriminációellenes Tanács hatáskörébe tartoznak: magyarverés Érmihályfalván, magyar sorompóőr bántalmazása Csíkszentsimonban, romák elleni pogromgyanús hatósági túlkapás Szászrégenben. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a vele készített interjúban közölte, az érmihályfalvi esetben szerinte a Diszkriminációellenes Tanács nem illetékes. Büntetőjogi esetben ugyanis csak a rendőrség illetékes. Ugyanaz a helyzet a szászrégeni romák elleni feltételezett hatósági túlkapással is. Korábban Asztalos hangsúlyozta: nem kell olyan képet kialakítani, hogy Romániában a magyarverés napi rendszerességű. A besztercei polgármesteri hivatal azzal utasította el az Új Magyar Szó hirdetési ajánlatát, hogy magyar lapban nem hirdetnek. Asztalos erre úgy reagált, hogy a törvény szerint az általa vezetett tanács nem foglalkozik a kereskedelmi társaságok, cégek hátrányos megkülönböztetésével. A Moldvai Csángó-Magyarok Szövetsége június 14-én a tanácsot hivatalosan értesítette arról, hogy a magyar oktatást akadályozzák a hatóságok. Asztalos elmondta, hogy volt kint a vizsgálóbizottságuk a Tanügyminisztériumnál, és készül a válasz. /Salamon Márton László: Diszkrimináció: nem minden az ő asztala? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

Február 10-én tartották meg a Csíkszentsimonban a XII. Alcsíki Egyházi Kórusok Találkozóját. Az ünnepi szónok a gyermekkorát Csíkszentsimonban töltő Tamás József püspök volt. Mise után a kórusok bemutatták repertoárjuk két-két darabját. Egymást követték a csíkmenasági, a csíkszentkirályi, a csíkszentgyörgyi, a csíkszentmártoni, az újtusnádi kórusok, végül a házigazda csíkszentsimoni kórus. /Sarány István: Alcsíki Egyházi Kórusok Találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 12./

Tamás József gyulafehérvári segédpüspököt 1997. március 1-jén szentelték püspökké Csíksomlyón, akit a mostani évfordulón szeretettel köszöntött írásában Jakubinyi György érsek. Tamás József Madéfalván született, Csíkszentsimonban nőtt fel. Megnyerte az akkor üldözött román görög katolikus hívek rokonszenvét is, akiket kiszolgált, nem félve az állami üldöztetéstől. 1979. januárjától Márton Áron püspök a szemináriumi lelkiigazgató állásba hívta. Volt növendékei – négy egyházmegye papjai – hálásan emlékeznek lelkiatyjukra. Püspökké szentelését Csíksomlyón kérte, a Csíksomlyói Szűzanya lábánál. Áldásos tevékenységét csíkszeredai székhellyel – mint a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke és általános helynöke – fejti ki. /Jakubinyi György érsek: Tamás József püspök köszöntése. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 17./

Elítélte Eva Maria Barki nemzetközi jogász azt a kivizsgálást, amelyet a romániai főügyészség folytat a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte autonómia-népszavazás ügyében. A Bécsben élő, magyar származású jogász Önrendelkezés az Európai Unióban címmel hétvégén Csíkszeredában, Csíkszentmártonban és Csíkszentsimonban tartott előadást. Barki csíkszeredai előadásában kitért arra, hogy az ügyészségi eljárás több alapvető emberi jogot sért: egyrészt a véleménynyilvánítás szabadságát, amelyet az Európai Emberjogi Egyezmény szavatol. Ezenkívül sérti az önrendelkezési jogot. Hozzátette, az egyezségokmányt Románia is aláírta, és köteles betartani. A jogász hangsúlyozta, ha a főügyészség tényleges eljárást kezdeményez, az érintett szervezetek a Strasbourgban székelő Európai Emberjogi Bírósághoz, illetve az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordulhatnak. Eva Maria Barki kifejtette, az önrendelkezési jog csak úgy érvényesíthető, ha tömegbázison alapul. „A nép akarata a döntő, és nem a politikai pártoké, a pártnak pedig kötelessége érvényesíteni a népakaratot, tárgyalás, lobbi, nyomásgyakorlás útján” – fogalmazta meg a jogász. „Elengedhetetlen az anyaország támogatása. Magyarország még mindig nem tölti be védőhatalmi kötelezettségét, mert nem viszi az önrendelkezés ügyét a nemzetközi fórumok elé” – hangsúlyozta Barki. Eva Maria Barkit kétszer nyilvánították nemkívánatos személlyé a román hatóságok, összesen hat évre. A nemzetközi jogász először 1994. októberétől 1997. októberéig, majd 1998. októberétől 2000. októberéig volt persona non grata az országban. A nemkívánatossá nyilvánítás oka a jogásznak a Románia alkotmányában is megfogalmazott szuverenitást sértő nyilatkozatai voltak. Barki ugyanis támogatja a területi autonómia, valamint Románia föderalizálásának ügyét. /Jánossy Alíz: Barki: nem jogsértő a referendum. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./

A nemrég megjelent sürgősségi kormányrendelet országos szinten 1. 245,79 millió lejt utalt át a helyi költségvetéseknek közoktatási intézmények számára. Ebből az összegből Hargita megye 23,6 millió lejt kapott. Ebből a megyében 77 iskola számára összesen 12,3 millió lejt utalnak ki új épületek építésére, javításokra, főjavításokra stb. A legnagyobb összeget, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Iskola kapja, továbbá támogatást kap a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola, 400 ezret a csíkszeredai Liviu Rebreanu Általános Iskola, és még sok iskola részesül a juttatásból. Új iskolaépületek építését folytatják Csíkszentsimonban, Kászonalfaluban, Tekerőpatakon, Csatószegen, Zetelakán, Korondon. Ezek az összegek csak egy részét képezik a rendeletben közölt támogatásnak. Feltételezhető hogy lesznek újabb költségvetési kiutalások is. /Takács Éva: Költségvetési kiutalás 77 iskolának. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 12./

A naptári év jeles napjaihoz kötődő népi szokások, hiedelmek és néptáncos koreográfiák vonultak fel Csíkszentsimon kultúrházának színpadán. Az Év múlik, évet ér címmel tartott alcsíki gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozón az érkező csoportokat friss kaláccsal és meleg teával fogadták a vendéglátó szentsimoni Kikerics gyermek- és Ezüst Liliom ifjúsági néptánccsoportok táncosainak szülei. Mintegy 350 népviseletbe öltözött alcsíki gyermek és fiatal sereglett egybe. András Mihály, az oktatóképzéssel is foglalkozó András Alapítvány vezetőjeként és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatójaként elismerően szólt munkatársairól, akik példát mutattak kollegáiknak és a pedagógusoknak egyaránt. /Antal Ildikó: Népszokások seregszemléje. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./

Rekordrészvételt jegyeztek idén a kisiskolások Kurutty általános műveltségi vetélkedőjén. Kilenc megye 198 csapata nevezett be a körzeti szakaszokra, hogy az állatvilág, matematika, anyanyelv, idegen nyelv, Európai Unió országai, művészetek, híres emberek, honismeret témakörökben, továbbá ügyességi próbákon és gyakorlati ismeretekből bizonyítsák tudásukat. Április 21-én a Hargita megyei szakaszra továbbjutott tíz csapat a Márton Áron Gimnázium dísztermében mérkőzött meg az országos döntőbe való jutásért. Végül eldőlt: Hargita megyét a kolozsvári döntőn a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola Ugrándozó Mókusok elnevezésű csapata képviseli majd. /Takács Éva: Jó hangulatban kuruttyoltak. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 23./

Markó Béla miniszterelnök-helyettes Borbély László vidékfejlesztési miniszterrel, az RMDSZ több tisztségviselője kíséretében Székelyföldre látogatott. „Ami fontos Gyergyónak, Székelyföldnek, fontos az egész országnak” – jelentette ki Markó Béla Gyergyószentmiklóson. „El kell jutni oda, hogy ami Gyergyóban érdem, az ne legyen bűn az ország másik részén” – fejtette ki Markó Béla RMDSZ-elnök a gyergyószentmiklósi sportcsarnok hétvégi avatóünnepségén. A politikus azokra a vádakra célzott, melyekkel bizonyos RMDSZ tisztségviselőket az Országos Korrupcióellenes Ügyészség azért zaklat, mert – úgymond – etnikai kritériumok alapján osztottak pénzt a helyi közösségeknek. Borbély Kelemen Hunor képviselő és Verestóy Attila szenátor kíséretében további két sporttermet avatott Hargita megyében, egyet Homoródalmáson, másikat Csíkszentléleken. Idén Hargita megyében további öt sportlétesítmény épül, közöttük egy sportcsarnok Csíkszeredában. Borbély emlékeztetett: tavaly két tornaterem építését finanszírozta a szaktárca, Korondon és Szépvízen, a 150 férőhelyes gyergyói terem értéke pedig meghaladja a 3 millió új lejt. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter Csíkszentsimonban részt vett a „Szelektív hulladékgazdálkodás Alcsík Kistérségben” című projekt elindításán. A székelyföldi régiók csupán összefogással tudnak választ találni az uniós csatlakozás kihívásaira – hangzott el hét végén Gyergyószentmiklóson a G-8 vidékfejlesztési stratégia bemutatásáról szóló konferencián, melyen 8 Gyergyó-medencei település közös fejlesztési stratégiájának célkitűzéseit elemezték. /A Székelyföld „ébresztése”. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

Dóczy András a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kós András, Vetró Artur és Korondi Jenő tanárai irányításával végezte a szobrász szakot 1976-ban, ezt követően egy évig rajztanárként dolgozott Csíkszentsimonban, majd a tanulók házánál vezetett szobrászkört. 1983-tól szabadfoglalkozású, visszatért az apai örökséghez, a kőfaragás gyakorlásához. Mindez közeledést jelentett a szobrászat felé, ugyanis szobrok talapzatának elkészítéséhez, megtervezett műemlékek kivitelezéséhez egyre gyakrabban vették igénybe szobrászkollégák. A rendszerváltás után nyílt alkalom számára a monumentális munkák elkészítésére. A 2000-ben Nagyváradon felállított Millenniumi-emlékmű elkészítésénél méltó társa Bocskay Vincének és Gergely Istvánnak. A kézdivásárhelyi világháborús emlékművet Bocskayval és Sántha Csabával együtt állították fel. Az aradi szabadságszobor hiányzó kőoszlopait, darabjait is tőle rendelték meg. Az elmúlt évben két 1956-os emlékműnek a társszerzője: a nagyváradi emlékmű esetében Gergely István tervéhez társul kivitelezőként, Sepsiszentgyörgyön Varga Mihály és Sántha Csaba nevéhez adta a magáét, kivitelezőként. A kilencvenes években készült márványszobra a Monospetriben felállított Madonna-kompozíció, pályázaton pedig díjat nyert Márton Áron portréja. A június 23-án Csíkszentsimonban felállítandó Szent László király szobor teljesen az ő alkotása, a szobor és a talapzat is. Talapzatostól három méter magas a szobor. /Ferencz Imre: Szobor és talapzat. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 22./

Június 23-án kezdődnek a Kászoni Falunapok. Könyvtár- és képtáravató, néptánctalálkozó, hagyományőrző műsorok és szórakoztató programok lesznek. A Bóbiska néptánctalálkozón több együttes fellép. Székelyderzsen június 23-án kezdődnek a falunapok. A Forgórózsa citeraegyüttes fellépése után Gerendás Lajos Székelyderzs és erődtemploma című könyvét mutatják be. Csíkszentsimonon a Szent László Napok programjában gyermekversenyek is lesznek. A szervezők: Szentsimoni Fiatalokért Egyesület és a Csorgó Fiatalok Szervezete. /Antal Ildikó: Falunapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 22./

Rendőrségi feljelentést tett bántalmazás miatt Szondy Zoltán csíkszeredai városi tanácsos, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei alelnöke Fábián László csíkszentsimoni RMDSZ-s polgármester ellen. A panaszt Szondy azért tette, mert Fábiánnal egy csíkszeredai bárban szóváltásba keveredett, a polgármester megpróbált Szondyba rúgni, mire utóbbi önvédelemből orrba verte az elöljárót. Fábián azt állította, hogy Szondy Csibi István pénzéből él. /Horváth István: Verekedő csíki politikusok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

Szondy Zoltán újságíró elmondta, hogyan történt az összetűzése Fábián László, Csíkszentsimon újraválasztott polgármesterével. Fény derül arra is, hogy Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának frissen beiktatott elnöke, valamint a polgármester hazug emberek. Szondy Zoltán barátjával beült egy bárba meginni egy sört. Megjelent Fábián László polgármester, kötekedő hangon elmondta, hogy ő hetvenvalahány százalékkal nyerte a választást falujában, de ő olyan, mint Krisztus, mert „megbocsát” Szondynk, mire az újságíró a kezét nyújtotta. Összeszólalkoztak, a polgármester önuralmát veszítve s ordítani kezdte, hogy Szondy Csibi István pénzéből él, maffiózó. Ez a vád rosszul esett Szondynak, elküldte a polgármestert melegebb éghajlatra. Erre a polgármester belerúgott, ő meg az arcára vágott, ezzel a verekedés végetért. Szondy tárcsázta a 112-es gyorsszámot. Pár perc múlva a polgármester Borboly Csabát, a megyei tanács elnökét hívta, elmondva neki, hogy megverték. Borboly Csaba nem nézett utána a valós tényállásnak, hanem kiadott egy politikai nyilatkozatot és három SMS-t küldött szét, helyesírási hibákkal:15. 33: Ertesuleseink szerint alig 5 perccel ezelott a csikszeredai Daradics barba Szondy Zoltan MPP alelnok brutalisan orba verte Fabian Laszlo, Csikszentsimoni polgarmestert. 17. 41: A polgarmester ur orcsontja eltorott. Orvosi megyei korhazba megfigyeles alat tartjak meg. 21. 38: A 2meter 120 kg hokista Fabian Laszlo, SztSimon polgarmestere vita soran turte, hogy a 170cm, 60 kg Szondi Zoltan a szeredai MPP elnok, ugy usse meg, hogy az orrat eltorte, s nem utott vissza. Ez a Szovetseg-MPP viszony. A sajtó RMDSZ-befolyás alatt álló része átvette és leadta a hazugságot: Szondy Zoltán vadul rátámad egy ártatlan, két méter magas polgármesterre, az áldozat nem ütött vissza. Szondy feljelentést tett a rendőrségen, a polgármester megrúgta, a rúgás 7–9 napon belül gyógyuló zúzódásokat okozott, ezt törvényszéki orvosi bizonylat igazolja. Szondy Borboly Csabától elvárja, kérjen tőle nyilvánosan elnézést. /Szondy Zoltán: Pár sor egy balegyenesről. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 26./

A Legfelsőbb Védelmi Tanács /CSAT/ sürgősen utasítsa a Belügyminisztériumot, hogy biztosítsa a lakóhelyükről a magyarok által elüldözött Hargita megyei romák visszatérését otthonaikba, karhatalmi felügyelettel – áll abban a megkeresésben, amelyet a CSAT elnökéhez, Traian Basescu államfőhöz, valamint a szenátus és a képviselőház elnökéhez intézett a napokban négy roma jogvédő szervezet. A jogvédő szervezetek szerint százhetven cigány lakos, köztük gyerekek és nők kényszerültek arra, hogy elhagyják lakóhelyüket. Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon május és június folyamán voltak konfliktusok a roma és magyar közösség közti. A csíki cigányok ügyében már Bukarestben és Csíkszeredában is szerveztek tüntetést „A gyors beavatkozásra azért van szükség – indokolták a jogvédő szervezetek –, mert érezhetően nő a feszültség a térségben. Hasonló konfliktusokra sor kerülhet Csíksomlyón, Csíkmadarason, Szentsimonban és Kászonújfaluban is” – sorolták a „veszélygócokat”. Az indítvánnyal kapcsolatban Traian Basescu államfő kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter úgy vélte, a roma jogvédők lépése eltúlzott. /P. B. : Állambiztonsági kérdés a csíki romaprobléma? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./

Alcsíki fejlesztések
Újabb nagyszabású európai uniós beruházás került a Hargita megyei önkormányzat napirendjére: közösségi pénzekből újulhat meg a 123 A jelzésű országút, amely az alcsíki térséget (Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Szentsimon, Csatószeg, Tusnádfürdő) köti össze.
Hargita megye immár a második nagyszabású projektet bonyolítaná le, hiszen hamarosan befejeződik a 132-es úton folyó, 19 kilométerre kiterjedő munkálat is. Amint Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke tegnap elmondta, a támogatási szerződést már megkötötték, és folyamatban vannak a közbeszerzési eljárások, valamint a tanácsadói tevékenység megszervezése is.
A közbeszerzési eljárások igen komoly feltételrendszer alapján történnek, tudtuk meg, hiszen a licitáló építkezési vállalatoknak előválogatáson kell számot adniuk felszerelésükről, szakembereik felkészültségéről, tapasztalataikról, valamint az anyagi finanszírozás garanciájáról is. A licit második fordulójában kizárólag a cégek által becsült költségvetés lesz mérvadó.
Borboly kiemelte, hasonló módon próbálják az elkövetkezőkben tájékoztatni a lakosságot az útjavítási munkálatokról, mint előző projektjük alkalmával, ahol több falufórumot szerveztek, és személyesen elbeszélgettek az érintett településeken élőkkel.
„Az embereket nem érdekli, hány millió eurós beruházásról van szó, őket a saját életkörülményeik érdeklik, az, hogy azok a megszokott formában maradjanak” – hangsúlyozta. Mint tájékoztatott, az infrastrukturális fejlesztésre lehívott pénzek 0,38 százalékát szórólapokra, információs és promóciós anyag elkészítésére fordítják, továbbá az uniós pályázati kiírások követelményeinek megfelelően tájékoztató táblákat állítanak fel az építkezés helyszínére.
A beruházásról szóló szerződést 2009 novemberében írták alá, a tervek szerint pedig a szerződéskötés idejétől számolva másfél év áll rendelkezésükre a munkálatok befejezésére. A 10 millió euró értékű beruházás Hargita megyére eső önrésze mindössze 2 százalék.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)

Fúvósok, ha összegyűlnek
Közel háromszáz fiatal fúvószenész vett részt Zágonban a hét végén hatodik alkalommal megrendezett Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekarok Találkozóján. A rendezvényt kivitték a szabad ég alá – a térzene kitűnően érvényesült a Mikes–Szentkereszty-udvarház előtti téren, a közönségnek is sokkal több hely jutott.
Szombat reggel fúvószenével telt meg Zágon központja, a résztvevők egymás után, zenélve vonultak az iskolától a művelődési központig, a csapatok előtt a zágoni Gyöngyvirág néptáncegyüttes székely ruhás lányai vitték a helységnévtáblákat. Változatos repertoárjukban hagyományos művek, indulók, népdalfeldolgozások mellett modern darabok is felcsendültek. „Örvendetes, hogy a találkozón újból megjelent az uzoni gyermekzenekar, és hogy eljöttek a csíkszentsimoniak is. A többi zenekart már ismertük, de elmondható, hogy mindannyian kitűnően felkészültek, magas szintű zenei produkciót mutattak be” – értékelte az eseményt Musát Gyula, a sepsiszentgyörgyi Népművészeti Iskola igazgatója. Az említetteken és a helybelieken kívül Sepsiszentgyörgyről, Barátosról, Kézdivásárhelyről jöttek a fiatal zenészek, fellépett a zágoni Szivárvány mazsorettcsoport is. Barabás Tünde, a zágoni kultúrközpont igazgatója azzal búcsúzott a résztvevőktől: viszontlátásra – így biztos, hogy a színvonalas találkozót jövőre is megszervezik.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A néprajz szellemi régészkedés (Dr. Balázs Lajos indulása)
Jeles vendégelőadója volt nemrég a Székely Akadémiának Sepsiszentgyörgyön: az emberi sorsfordulatok szimbolikus rítusairól tartott előadást a székely és magyar néprajz évtizedek óta talán legeredményesebb kutatója, dr. Balázs Lajos nyugalmazott egyetemi tanár. A nagy sikerű kötetek íróját ez alkalomból kértük fel kis beszélgetésre személyes sorsáról, hogy emberi arcát, példáját is közelebb hozhassuk az olvasóhoz.
De előbb hadd idézzük, amit vállalt hivatásáról maga fogalmazott meg: „A tanári mesterség medréből ágazott ki és terebélyesedett néprajzkutatói szenvedélyem, illetve kötelességtudatom a magyarságtudomány művelésének, gyarapításának szolgálatában. A tanári pálya és egyéb elkötelezettségemmel párhuzamosan mintegy negyven esztendőt szenteltem az emberi élet sorsfordulóinak kutatására. Külön-külön monográfiát írtam egy általam tudatosan és körültekintően kiválasztott karakteres és reprezentatív székely falu, Csíkszentdomokos születési, házassági, elmúlással és halállal kapcsolatos szokásvilágáról, majd 800 oldalas könyvben foglaltam össze nemi kultúráját és erkölcsét. Több mint száz tanulmányt közöltem a fenti tárgykörök részkérdéseiről, melyekben elmélyítettem szokáskultúránk, szimbolisztikánk, rítusaink egészen ritka eseteit. Kutatásaim és tanulmányaim alapján vallom, hogy a székelység már a honfoglalás előtt rendelkezett összeálló, kiforrott beavató rítusrendszerrel, ami megóvta a szétzülléstől, és aminek köszönhetően részt vehetett a magyar nép legnagyobb vállalkozásában, a honfoglalásban.” A honfoglalás és honteremtés mint népünk kultúrájának próbája és bizonyítéka – íme az érdekes nézőpont, mely élénk figyelmet ébresztett előadása iránt is. Kérdéseink emberi indulására, választásai mozgatórugóira vonatkoztak, és ama szemléletbeli váltásra, melyben az alkotó erdélyi magyar értelmiség mintegy megerősítette, újrakötötte szövetségét népével a hatvanas-hetvenes években, a diktatúra begorombulása idején. Gondoljunk Sütő András nagy sikerű könyvére és annak jelképpé vált címére: Anyám könnyű álmot ígér. Igazi meglepetés, hogy első szakmai impulzusát kitől kapta a román szakos egyetemi hallgató Bukarestben.
Nálatok ez hogyan jelentkezik?
– Nem a megcsontosodott formula kedvéért mondom, de valóban egy román ember fordított a kutatás felé. És ez Mihai Pop (1907–2000) professzor, folklorista és antropológus volt, akinél doktoráltam is később a bukaresti egyetemen. Mai értelemben vett európai ember volt, máramarosi román nemesek, görög katolikus papok leszármazottja különben, aki magyarul, csehül és németül anyanyelvi szinten beszélt, s abszolút nyitottságot tanúsított minden nációval és kultúrával szemben. Egyetemi tanulmányai egy részét Prágában, Bonnban, Varsóban végezte, Dimitrie Gustinak is volt munkatársa. Nem hiszem, hogy ő tudatosan vezetett rá a kutatásra, egyszerűen tudományos kíváncsiságból azt kérdezte tőlem a vizsgán: az a bizonyos néprajzi szokás nálunk miként jelentkezik. „La voi asta cum e?” És én nem tudtam. Úgy éreztem, akaratlanul, de rám pirított. Nagyon elszégyelltem magam… Nos, engem már korábban foglalkoztatott, hogyan emelkedett fel az ember az állatvilágból, miként jutott el a közösségi szerveződés szintjére. Ebben a család és az egyén életében óriási szerepet játszott, hogy a három sorsfordulóhoz, a születéshez, a családalapításhoz és a halálhoz, temetéshez valamilyen módon viszonyulni kellett. Ennek törvényszerűen ki kellett alakuljon fokozatosan a kultúrája. Amúgy mindhárom esemény biológiai entitás, de egyben fantasztikus kultúrageneráló tényező is. Mert az embernek biztosítania kellett az emberi nagyságot mint méltóságot – pontosan e három eseményen keresztül. Nem akarom feltétlenül a vallásra terelni a témát, de azt mondom: Isten megteremtette az embert, de egy befejezetlen teremtményt hagyott itt, meggyúrta agyagból, lelket lehelt bele, de a további teremtés és alkotás az emberre maradt. Saját magának kellett kialakítania gondolkodását, a ráfigyelést arra, ami szép, és hogy ő is olyan szeretne lenni. Nos, én attól kezdve a magyar folklórt a románnal párhuzamosan kezdtem tanulmányozni. Belépőt szereztem a folklórintézet könyvtárába, ahol hatalmas magyar anyag volt: Bartók, Kodály nagy kötetei. Az Akadémiai Könyvtárban szintén rengeteg magyar anyagot találtam. Az öregúr elvitt Bukarest környékére gyűjteni, és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ne kérdezzen rám: ez magyarul hogy van? Annyira ment a kapcsolatunk, hogy amikor Ortutay Gyula néprajztudós, a budapesti egyetem rektora Bukarestbe látogatott, és előadást tartott a bölcsészkaron, behívott a tanszékre, és bemutatott Ortutaynak. Gondolom, büszkélkedni akart azzal, hogy magyar tanítványa is van. Ortutay szemináriumán különben én tolmácsoltam, és elég jól ment, akkorra ismertem már a magyar szakterminológiát is. Mit ad Isten, Ortutayval utána ugyan nem találkoztam, a műveit olvastam persze, de amikor első könyvem megjelent, Ortutay-emlékérmet kaptam Magyarországon, amiből kettő van Erdélyben, a másik a Faragó Józsefé.
Népszolgálat – A helyzet úgy hozta, hogy egyik vakációban a Kászonokba hívtak lakodalomra. Különben gyermekkorom Szentmártonban, Csíkszeredában telt. A Kászonok Csíkszentdomokoshoz hasonlít. Akkor döbbentem rá: a lakodalom színjátékszerű szokás. Akkor még ez ragadott meg, a további finomságokat később fedeztem fel. Mint színjátékra, mint dramaturgiai alkotásra figyeltem fel rá, s attól kezdve nagyon érdekelt. Fiatal voltam, valószínűleg a korom is közrejátszott. Annyira érdekelt a népi kultúra, hogy eljutottam oda: amikor ötödéves koromban megkeresett többek között engem is a Viaţa studenţească újságírója, és szándékaim felől kérdezett (ez 1965-ben történt), én azt feleltem: tanítani akarok, mégpedig a Székelyföldön. Mert én onnan vétettem, azt a népet akarom szolgálni, amelyből vétettem. Olvastam már Sütő András egyik-másik könyvét, Gárdonyi Géza A lámpás című műve hatott rám, Bródy A tanítónője mélyen megérintett. Később kis ravaszsággal úgy alakítottam a pályámat, hogy mindenütt szolgáljak is. Ahova helyeztek – tanár és iskolaigazgató voltam egy-egy évig Balánbányán és Szentsimonban, kulturális felügyelő a megyésítéskor megalakult művelődési bizottságnál, utána pionírtanácsi vezető –, mindenütt arra törekedtem, hogy megvalósítsam hitvallásomat, népemet szolgálhassam. Kezdeményeztem magunkért, titokban, csendben, ha másként nem lehetett. Hogy nem jelentettek fel? Ez számomra ma is nagy titok. Persze, intézményvezető voltam, de nem túl magas polcon. Megfigyelők mindenütt voltak. Amíg a kultúrbizottsághoz nem kerültem, nem volt lehetőségem terepre járni. Na, a megyét fel kell osztani! Jelentse be mindenki az óhaját. Gondolkodás nélkül rávágtam: Felcsík! Nem mertem megnevezni Szentdomokost, Madéfalvára, Dánfalvára, Karcfalvára kellett mennem, reggel elsőnek ott voltam, hamar elvégeztem a munkámat, és megálltam Szentdomokoson gyűjteni. Magnóval. A gyűjtést 1972-ben kezdtem el. Az öregek, Faragóék még publikáltak, a korábban összegyűjtött anyagaikat dolgozták fel, de a kutatást már nem nézték jó szemmel. Úgy gondoltam: nem muszáj tudniuk, mit teszek. Domokoson már megvolt az adatközlőim jelentős része, s az egyik hozta a másikat. Igen ám, de irányelv volt, hogy nem maradhat az ember sokáig egy helyen, mert megszokja. Átirányítottak Gyergyóba, menet vagy jövet megálltam Domokoson. Eltelt három esztendő, s elfelejtették, hogy Felcsíkon már voltam, megint oda kerültem.
Kiadványok – Első könyvem 1994-ben jelent meg, addig sokat közöltem, tanulmányokat a Művelődésben, a TETT-ben és a Népismereti Dolgozatokban. Emlékszem, a „lakodalmi perec” első ízben és változatban 1976-ban abban jelent meg. Ezeket számon tartották Magyarországon, annyira, hogy amikor 1990-ben kaptam egy levelezőlapot Gunda Béla professzortól Debrecenből, hogy vegyek részt a világkongresszuson, megkérdeztem: honnan ismer? Hát olvasta az írásomat. Ezek hitemben megerősítettek. Vagy Hoppál Mihály, a Folklórintézet igazgatója üzent, hogy küldeném el a könyveimet, s megírtam neki, Szilágy megyébe eljuttattam, hozassa el, ha tudja. Nos, ő pünkösdkor ott járt, és került egyet a könyveim kedvéért, tegnapelőtt azt írta: „a nagyobbikat nem tudtam letenni a kezemből”. Az Amikor az ember nincs es ezen a világon címűről van szó. (Lapunk sorozatot közölt a belőle vett szemelvényekből – szerk. megj.)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyermekvédelem Székelyföldön
A rendszerváltás előtt Románia gyermekvédelmi politikája a gyermek intézményesítésében merült ki, amely egyben a család és a helyi közösségek kivonását is jelentette a felelősség alól. Az ENSZ 1990-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye után Románia is felvállalta, hogy a gyermekvédelem terén foganatosítja az egyezményben előírt normákat. 1997 júniusában Románia kormánya elfogadta a nehéz helyzetben levő gyermekek védelméről szóló 26-os sürgősségi rendeletet, amely megteremtette hazánkban is az új gyermekvédelmi rendszer alapjait, létrehozva a megyei tanácsokhoz tartozó gyermekvédelmi szervezeteket.
A megalakult Gyermekvédelmi Bizottságok, valamint Gyermekvédelmi Igazgatóságok szerepköre a nehéz helyzetbe jutott gyerekek védelmi eljárásainak meghatározása, alkalmazása és ellenőrzése lett.
Hargita megyében, a kezdetekről
1997. augusztus 1-én a Hargita Megyei Tanács létrehozta a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amely komplex szolgáltatások által biztosítja azóta is a megye gyermekeinek védelmét. Ezek a szolgáltatások a tanácsadás, a gyerekek családból való kiszakításának a megelőzése, védelmi eljárások javaslata, foganatosítása és ellenőrzése a Gyermekvédelmi Bizottsággal karöltve.
1998 és 2004 között a romániai gyermekvédelmi rendszer folyamatos reformokon ment át, alakult, javult, a nagy elhelyező központok szerepét alternatív megoldások vették át. Ez történt Hargita megyében is, ahol országos szinten az elsők között sikerült a lehető legkevesebbre csökkenteni a nagy elhelyező központokban levő gyermekek számát. Hargita megyében a reformok látványosabb változásai nagyrészt uniós programok segítségével történtek.
Ennek egyik jelentős eredménye a mamut elhelyező központok lebontása, átalakítása volt, amelyek azelőtt embertelenül nagy közösségekbe tömörítették az intézményesítésre rászoruló gyermekeket. A régi, „rezidenciális” központokban lehetetlen volt családi hangulatot teremteni, és megadni a gyerekeknek a számukra nagyon fontos, személyenkénti odafigyelést, gondoskodást. Az átalakítás után a régi központokból a gyerekek családi típusú elhelyező központokba kerültek, ahol kisebb létszámban, nagyobb odafigyelést kaphatnak a róluk gondoskodó személyzettől. Igazi családként velük együtt végzik a mindennapi házi munkát, ami egyúttal az életre való felkészítésüket is elősegíti. A jelenlegi formában működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság 2005. január 1-én jött létre a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Szociális Igazgatóság összevonásával. Az újonnan létesült intézmény a gyermek és családvédelem, valamint fogyatékkal élő gyermekek védelme mellett a felnőttvédelmet is ellátja, beleértve a fogyatékkal élő személyeket is.
A jelen, számokban
A megyében levő három klasszikus központból a két nagyobb – a csíksomlyói és a székelykeresztúri központok – felbontása után összesen 41 családi ház létesült szerte a megyében, lehetőleg azon helységekben, ahonnan a beutalt gyerekek származtak, megkönnyítve ezáltal a szülőkkel való kapcsolattartást. Ezek a központok jelenleg négy koordinációs központba tömörülnek. Az 1. számú koordinációs központ Székelykeresztúron működik, amely 15 házban összesen 132 gyermek védelmét vigyázza felül – ez a szám átlagot mutat, hiszen a létszám hónaporól hónapra változó. A 15 ház közül 10 Székelykeresztúron, 2 Siménfalván, 1-1 pedig Székelyudvarhelyen, Bögözben és Újszékelyen létesült.
A 2. számú koordinációs központ Csíkszeredában van, és 12 házat foglal magába, amelyekben összesen átlagosan 95 gyermek lakik. Ezekből a házakból, apartmanokból 5 Csíkszeredában, 3 Gyergyószentmiklóson, 1-1 pedig Szentegyházán, Tusnádfürdőn, Csíkszentsimonban és Csíkszentkirályon működik.
A 3. számú – ugyancsak csíkszeredai – központ 8 házat koordinál, átlagban összesen 115 gyermekkel. A házak közül 5 Csíkszeredában, 2 Csíkszépvízen, 1 Csíkdánfalván működik.
A 4. számú központ Felsőboldogfalván található, 6 háza közül 5 Oklándon és 1 Felsőboldogfalván van, amelyekben a gyermeklétszám átlagosan 31.
A harmadik, 25 beutalt gyermekkel működő várhegyi központ felbontásának érdekében előkészített projektet a kis létszám miatt nem fogadta el a szakminisztérium, így továbbra is klasszikus központként működik.
A megye 3 speciális iskolája melletti központok (a csíkszeredai Szent Anna Iskola, az oklándi és a bélbori mkisegítő iskolák), és a súlyosan sérült gyerekek elhelyező központjai (Székelykeresztúr, Maroshévíz) a gyerekek érdekében, a speciális személyzet foglalkoztatása miatt megmaradtak rezidenciális központoknak. Időközben a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola átalakításának tervei is elkészültek, amely kormánypénzből (PIN) hamarosan átalakul családiasabb lakásotthonokká.
Jelenleg a speciális iskolák mellett működő központokban 208 gyermek van beutalva, ahonnan 82 a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola, 86 az oklándi, 40 pedig a bélbori megsegítő iskola diákja.
A súlyosan sérült gyerekek központjaiban összesen 70 gyermek van elhelyezésben: 40 gyermek a székelykeresztúri, 30 gyermek a maroshévízi központ beutaltja.
Nevelőszülői rendszer
A reform másik jelentős eredménye a hivatásos nevelőszülői rendszer kiépítése volt, amely arra hivatott, hogy a gyerekek családi környezetben nevelkedjenek, a nevelőszülő otthonában, a saját családjában, a saját gyerekeivel együtt.
A kétszáznál is több hivatásos nevelőszülő kiválogatásával, képzésével, ellenőrzésével Hargita megyében kialakult egy erős nevelőszülői rendszer, amely egyik ideális alternatíva a rászoruló gyerekek elhelyezése szempontjából. Mivel a törvény szerint a 3 évesnél fiatalabb gyerekek lehetőleg családi elhelyezésbe utalandóak, a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekeknek idővel át kell adniuk a helyüket a kisebbeknek, így ők a továbbiakban családi típusú elhelyező központokba kerülnek. Jelenleg a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekek száma 451.
A gyermekvédelmi elhelyező rendszer lépcsőfokai
Amikor a rászoruló gyerekek elhelyezéséről döntenek, a Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak a romániai gyermekvédelmi törvények szerint a lehető legoptimálisabb, családiasabb megoldást kell választaniuk, annak érdekében, hogy a gyermekek fizikai és szellemi integritása ne sérüljön a szolgáltatás során.
A prioritások sorrendje a következő: tanácsadással, anyagi segítséggel, nappali központok működtetésével megakadályozni a gyermekek családtól való elszakadását. Ha ez nem lehetséges, akkor a következő megoldás a gyerek elhelyezése saját rokonaihoz, ha ez sem lehetséges, akkor családi elhelyezés más, nem rokon családhoz, elhelyezés hivatásos nevelőszülőhöz, és ha ezek közül egyik sem lehetséges, csak akkor következik a családi típusú központba való elhelyezés, ha a gyermek nem kisebb 3 évesnél.
Jelenleg az igazgatóság nyilvántartása szerint 199 gyermek van rokonnál elhelyezve, és 50 más, nem rokon családnál.
„Variációk egy témára”
Abban az esetben, amikor a szülők anyagi gondok miatt nem tudnak a gyermekeikről gondoskodni, de szeretik, nem bántalmazzák őket, és ragaszkodnak hozzájuk, akkor a nappali központokba való utalás az ideális megoldás. Ebben az esetben a gyerekek esténként haza mehetnek a szülőkhöz, ily módon nem szakadnak el a családtól.
Teljes állami támogatással Hargita megyében jelenleg Maroshévizen működik nappali központ gyerekeknek, 17 hellyel, de még 28 gyermek ellátását támogatja a Gyermekvédelmi Igazgatóság. Ők alapítványok által működtetett nappali központokban részesei a szolgáltatásnak.
A fentieken kívül az igazgatóság keretén belül működik egy sürgősségi elhelyező központ, jelenleg 5 beutalt gyerekkel, és néhány hete egy fiatalok társadalomba való beilleszkedését segítő központ Csíkszentmártonon: 3 házban 12 fiatalkorú részesül szolgáltatásban.
A Gyermek telefonja program kibővült, és a felnőtt problémák fogadására is alkalmas. Arra hivatott, hogy a bántalmazott, molesztált, elhanyagolt gyerekek a szakigazgatóság tudtára hozhassák problémájukat, vagy akár környezetük, tanítójuk, szomszédjuk értesíthesse a hivatalos szerveket, hogy időben segíthessenek a rászoruló, bántalmazott gyerekeken. A bántalmazott, elhanyagolt, kizsákmányolt gyerekeket tanácsadói központ is segíti.
A vér szerinti szülők által elhagyott gyerekek számára a legideálisabb az örökbe adás, amely az egyetlen végleges gyermekvédelmi megoldás.
Az új törvénykezés lehetővé tette, sőt előírja, hogy a helyi önkormányzatok, közösségek, lehetőségeikhez képest felvállalják a saját közösségükből származó gyerekek problémáinak megoldását, és csak abban az esetben forduljanak a megyei igazgatósághoz, ha helyi szinten nem tudják orvosolni a bajt.
A leírtakon kívül az igazgatóság segíti alapítványok munkáját azáltal, hogy általuk működtetett elhelyező központokba beutalt 42 gyermek ellátását támogatja.
Bár jól képzett szakemberek irányítják a tevékenységet, anyagilag nem könnyű ezt a doméniumot fenntartani, hisz a legnagyobb közintézményről van szó, ami a költségvetését, valamint az alkalmazottak számát illeti.
Szerencsére Hargita megyében mind az igazgatóság, mind pedig a megyei önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az állami szociális szolgáltatások sokoldalúak legyenek, és zökkenőmentesen folyjanak.
A Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszerről
Akárcsak Hargita megyében, a szomszédos székely megyében is nagy változásokat hozott a gyermekvédelmi reform.
A klasszikus gyermekotthonok átalakítása, valamint számos új szolgáltatás létrehozása után a Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszer jelenleg nagyon változatos, a követelményeknek megfelelő, magas szintű szolgáltatásokat nyújtja, a következők szerint:
1. Intézményesítést megelőző szolgáltatások:
– Nappali központ – Anyásközpont – Átmeneti központ – Súlyosan sérült gyermekek rehabilitációs központja – Nappali központ autisztikus és érzékelési zavarokban szenvedő gyermekek számára 2. Családba való elhelyezéssel és örökbeadással foglalkozó iroda 3. Hivatásos nevelőszülői hálózatot koordonáló iroda 4. Bentlakásos védelmi szolgáltatások: – Lakásotthonok – Utógondozó központ 18 évet betöltött fiatalok részére – Elhelyező központok 5. A gyermekek egészségi, szellemi és lelki állapotát felmérő iroda 6. Pszichológiai ellátás Sajátos érdekességnek számít Hargita megyéhez képest, hogy Kovászna megyében többféle szolgáltatást nyújtó egységekbe tömörülnek a központok, közösségi szolgáltatói komplexum néven. Gyereklétszámok az állami ellátásban, szolgáltatásban:
1. baróti közösségi szolgáltatói komplexum:
– lakásotthon: 11 – nappali központ: 14 – rehabilitációs központ: 27 – sérült gyerekek elhelyező központja: 15 2. sepsiszentgyörgyi közösségi szolgáltatói komplexum: – anyásközpont: 4 gyermek, 3 anya – nappali központ: 18 – 1. lakásotthon: 12 – 2. lakásotthon: 8 – 3. lakásotthon: 10 – illyefalvi lakásotthon: 12 – bodzafordulói lakásotthon: 12 – csernátoni lakásotthon: 24 3. kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatói komplexum: – nappali központ: 13 – rehabilitációs központ: 60 gyermek, ebből 27 nappali csoportban, 33 ambuláns csoportban – kézdialmási lakásotthon: 13 – kézdisárfalvi lakásotthon: 8 – nyujtódi lakásotthon: 11 – kézdivásárhelyi lakásotthon: 12 – Szentkereszty Stephanie lakásotthon: 6 4. kézdivásárhelyi elhelyező központ: 48 5. sepsiszentgyörgyi nappali központ: 16 6. sepsiszentgyörgyi utógondozó központ: 14 7. oltszemi elhelyező központ: 91 8. sérült gyerekek kilyéni közösségi szolgáltatói komplexuma: – rehabilitációs központ : 27 – autista gyerekek rehabilitációs központja: 15 9. hivatásos nevelőszülői rendszerben elhelyezett gyerekek: 316 10. családokhoz kihelyezett gyerekek: 323 A cikk szerzője korábban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa volt 10 éven át. Irodavezetői tisztséget töltött be, rövid ideig aligazgató-helyettes is volt. Bíró Terézia Julianna
morfondir.ro
Erdély.ma

Ezerhétszáznál is több volt a székely leány
Július 6-án, szombat délelőtt székely ruhába öltözött Csíkszereda központja, ahol több mint ezer leány és legény ropta a közös táncot a Szabadság téren az Ezer Székely Leány Napja rendezvény nyitányaként. – Nézzenek körbe! Ez, íme, Székelyország! – köszöntötte a jelenlévőket elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. – A székely leányok és asszonyok beleszövik lelküket viseletükbe, amelyet felvonultatva, évente egyszer a Boldogságos Szűz Mária elé borulva, mintegy ősi áldozatként felmutatnak. A népviselet tartást ad annak, aki ma viseli, de nemcsak tartást, hanem különleges ünnepi hangulatot is. Méltán lehetünk mi magunk is büszkék a fekete-pirosra, hiszen van múltunk, amelyre jövőt építsünk. És van ezer székely leány, reméljük, még több is, akik életadók, akik közösségünket éltetik – méltatta a résztvevőket Tamás Sándor.
Másodikként Borboly Csaba, a Csík Területi RMDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Kijelentette: vannak értékeink, amelyekre büszkék lehetünk, és ezek egyik gyűjtőeseménye az Ezer Székely Leány találkozó. – A magyar történelem folyamán mindig nagy szerepük volt az anyáknak, a lányoknak. Nem véletlen, Domokos Pál Péter arra gondolt, hogy egy tisztább, egy hittel telítettebb világért száll harcba, és megszervezi az Ezer Székely Leány találkozót. Azóta évről évre ezeknek a találkozóknak mindig megvolt az aktuális üzenetük. 2013-ban az az üzenete, hogy csak összefogással tudunk megmaradni, amelyben hatalmas szerepük van az édesanyáknak, hisz minden családban a békességet, a szeretetet, az egymásra figyelést elsősorban az édesanyák, a lányok tudják biztosítani. A lányoknak, édesanyáknak egy szebb jövő megvalósításában is nagy szerepük van, akárcsak abban, hogy magyar magyar ellen ne harcoljon. Dolgozzunk azért, hogy ne tudjanak minket beolvasztani, azért, hogy együtt menjünk előre, dolgozzunk összefogásban! – szólította fel a jelenlévőket Borboly Csaba.
A közös tánc után lovakkal, szekerekkel, hintókkal vonultak a résztvevők a kegytemplomba, ahol Urbán Erik ferences testvér celebrálta a szentmisét. Szentbeszédében a találkozó jelmondatára hívta fel a figyelmet, vagyis arra, hogy hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk. Elmondta, a Jóisten ide teremtett minket, ide álmodott meg, és itt van feladata mindannyiunknak.
A szentmise után a csíksomlyói Nyeregben folytatódott a találkozó programja, ahol házigazdaként Császár Attila, Csíkrákos polgármestere és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd átvette a főszerepet a tánc, elkezdődött a hagyományőrző csoportok fellépése. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 15 órától adta elő gálaműsorát, a János vitézt. A darab végén a Tündérországban játszódó táncba meghívtak minden jelenlevőt, ezután pedig elkészítették a már hagyományos közös fotót, majd folytatódott a hagyományőrző néptánccsoportok fellépése.
A rendezvény ideje alatt most is volt kézműves-kiállítás és -vásár, amelyen több mint 60 kiállító szebbnél szebb terméke közül válogathattak az érdeklődők.
Az idei találkozón 1726 népviseletbe öltözött leány és 826 legény vett részt, a legtöbben, 185-en Csíkszentsimonból érkeztek, így ők vehették át az esketőszékeket, és ők lesznek a 2014-es találkozó házigazdái.
Erdély.ma

A fúvószene bűvöletében
Az elmúlt években több csíkszéki fúvószenekar megalakulásában, létrehozásában volt fontos szerepe Urszuly Árpád karnagynak, aki nemcsak betanította a zenészeket, hanem jelenleg is több zenekarral dolgozik, tanít, zeneszámokat hangszerel, segíti az utánpótlás-nevelést.
Édesapja kántor volt, már gyermekként megszerette a zenét, és azon kevesek közé tartozik, akik az iskolai képzés után hivatásos fúvószenészként, majd zenekarvezetőként tevékenykedhettek. 1941-ben született Mikóújfaluban, ott nőtt fel, és az első négy osztályt ott végezte. Utána Bukarestbe került. „Nagynénéméknek nem volt gyerekük, ezért ott nevelkedtem, elvégeztem a hét osztályt. Bukarestben, ahol nagynénémék laktak, volt egy zongoratanár, és nála tanultam egy évet, többek közt a kottaolvasást is. Ajánlották, hogy zene szakon kellene továbbtanuljak. Volt egy évvel nagyobb fiú iskolatársam, aki szintén katonazenésznek készült, és az édesanyja befolyásolt engem, hogy menjek én is, így kerültem oda. A katonazenei iskolába négy évet jártam, utána egy év gyakorlat következett, ezt a sepsiszentgyörgyi fúvószenekarnál töltöttem” – emlékezik a kezdetekre.
Katonazenekarban játszott
Az iskolában a fő hangszere a trombita volt, ezt tanulta, mellékhangszerként pedig a zongorát. Mint mondja, megszerette a többi fúvós hangszert is. Miután elvégezte az ötéves képzést, Marosvásárhelyre helyezték ki, 1961-től '69-ig ott élt. Utána áthelyezték Csíkszeredába, mert akkor alakult meg egy katonazenekar. „Korábban is volt zenekar, de '61-ben feloszlatták a hegyivadászokat, és '69-ben alakultak újra, akkor hozták létre ismét a fúvószenekart. Egy pár személyt összeszedtek, persze azt is nézték, hogy ki honnan származik. Én mikóújfalusi voltam, közelebbi, így idehoztak, és azóta itt vagyok Csíkszeredában” – elevenítette fel.
A katonazenekarban először hangszeresként, utána karmesterként és karmester-helyettesként tevékenykedett – ehhez Bukarestben további kurzusokat végzett. Nemcsak zenélésből állt az élet a kaszárnyában, mint elmondta, a napi program, a katonák kiképzése mellett ünnepi alkalmakon, koszorúzások, nemzeti ünnepek, május elsejei, augusztus 23-i felvonulások alkalmával játszott a katonazenekar. Már akkor megkezdődött a többi zenekarral az együttműködés. „Mivel mi nagyon kevesen voltunk, összegyűjtöttük a megyéből a jobb zenekarokat, mert voltak civil zenekarok akkor is, és azokkal együtt dolgoztunk. Elmentünk egy hónappal korábban, a repertoárt betanítottuk. Az augusztus 23-i ünnepség előtt már július végén behozták őket Csíkszeredába, elszállásolták, és minden nap próbáltunk. Sokat kellett gyakorolni a katonai felvonulásokra” – mesélte Urszuly Árpád.
Igény volt a munkájára
1976-ban az újtusnádiak kérték fel, hogy segítse az ottani zenekart, ezt háromévi tanítás, közös munka követte. „Fiatalokat tanítottunk be játszani különböző fúvóshangszereken. Persze vagy három generációt is betanítottam, a zenekar közben cserélődött, fiatalodott” – emlékezett. 2005-ben több fúvószenekar indulásánál is jelen volt, munkáját megismerték, igény volt rá. „Csíkdánfalván 2005 májusában alakult a zenekar 32 taggal, és azóta is dolgozom velük, utánpótlást is nevelünk. Voltunk többször külföldön fellépni a zenekarral, Solton kétszer, és Szegeden is. Idén készülünk szeptemberben Németországba, nemzetközi fúvóstalálkozóra van meghívásunk. A csíkszentgyörgyi zenekart is 2005-ben alakítottuk meg a közbirtokosság támogatásával, ez 36 taggal indult, most 43-an vannak. Ugyanabban az évben Csíkszentkirályon is alakítottunk zenekart 24 taggal, egészen 2009-ig voltam ott. Csíkszentmártonban 2010-ben kezdtük el, ott már megvolt a zenekar, azelőtt idős Köllő Feri bácsi foglalkozott velük, de betegség miatt abba kellett hagynia. Gergely András polgármester kért meg, hogy foglalkozzam a zenekarral, ez az együttműködés most is tart. Csíkbánkfalván 2010 novemberében alakítottunk egy zenekart, szintén a közbirtokosság támogatásával, 32 taggal, most is működik, elég szép eredményekkel. Csicsóban 2010 októberében kezdtem dolgozni a zenekarral, megkért egy ottani zenész, hogy segítsek, maradtam, azóta is ott vagyok. Velük is járunk rendezvényekre, Hargitafürdőn a Borvíznapon ők zenélnek” – sorolta.
Próbálják tartani a lépést
Urszuly Árpád szerint műkedvelőként nehezebb dolgozni, mint például Szentsimonban, ahol iskolát végzett gyermekek zenélnek Sándor Árpád karnagy vezetésével. „Mi egy kicsit nehezebben tudunk menni, de tartjuk a lépést. Próbálkozunk a repertoárt felújítani, bővíteni, a hangszertechnikát fejleszteni. A zenekarokkal heti egy próbát tartunk, van, aki hiányzik, s akkor az ember nem tud továbbmenni, hiába kezdek új darabokat, ha a zenekar egy része nincs ott. Mindenhol támogatja a tanács vagy a közbirtokosság ezt a mozgalmat, hangszereket vásárolnak, alapítványok működnek, így pályázni is lehet támogatásra. A szabadtéri zenélésre a fúvószenekar a legalkalmasabb, a hangzás is erősebb, és régi hagyományként fennmaradt. A közönség már megszokta, megvan rá az igény, ha eltűnne egy zenekar valahol, hiányozna” – véli az idős karnagy, aki szerint a fúvóshangszer tanítását már ötödik osztályos korban meg lehet kezdeni, addig a tüdő is kifejlődik.
Minden zenekarnál működik az utánpótlás-nevelés, Csíkszentmártonban harmadik alkalommal szervezik meg az idén a fúvóstábort, amelybe évről évre többen jelentkeznek. „A gyermekek látják, hallják a zenekarokat a falvakban, minden rendezvényen, búcsún, falunapokon, találkozókon, jönnek, beiratkoznak. Kezdjük a táborral, ahol tíz nap alatt annyit tanulnak, amennyit egy iskolában egy év alatt nem lehet. Otthon is kell gyakorolni, ami nehezebb. Idén már a negyedik alcsíki fúvóstalálkozót szervezik Csíkszentkirályon. Alcsíkon nyolc zenekar van, minden évben egyik megszervezi a találkozót. Vannak közös számok, amelyeket a nyolc zenekar több mint kétszáz zenésze játszik egyszerre” – magyarázta.
Bővülő zenekari repertoár
A fúvószenekarok repertoárjában az indulók mellett operettrészletek, keringők, csárdások is szerepelnek, de népdalok, nóták is. „Azt játsszák, amit megért és szeret a közönség. Filmzenét is próbálunk, táncdalokat, slágereket. Ha látjuk, hogy tetszik a közönségnek, én hamar átírom a zenekarra, mert néha nehéz hozzájutni meghangszerelt darabokhoz. Szerencsére tudok hangszerelni, sokat hangszereltem fúvóshangszerekre, akárcsak Köllő Ferenc kollégám. Ilyenkor azt is meg kell nézni, mekkora technikát bírnak meg. Hiába veszek egy kitűnően hangszerelt darabot, és kiosztom, mert nem tudják megtanulni. Vannak közkedvelt, könnyebb darabok is” – mondta el. Úgy véli, minden hangszernek megvan a könnyebb és nehezebb oldala is, a klarinétok, fuvolák, trombiták nagyobb technikát igényelnek, mint a kísérőhangszerek, tubák, vadászkürtök, de ezeken is ki lehet fejleszteni a megfelelő technikát.
Most is tanít
Urszuly Árpád 1998-2006 között tanított a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában trombita szakon. „Végigvittem hét diákot, közülük négyen elvégezték a zeneakadémiát, többen már tanárként tanítanak. A művészeti népiskolában most szintetizátort tanítok, vannak diákok, szépen haladnak. Három év alatt megtanulják az alapokat, a technikát, a kottaolvasást, de aztán mindenki saját maga kell gyakorolja” – mesélte. Munkásságának elismeréseként 2013-ban a Romániai Magyar Dalosszövetségtől Rónai Antal-díjat vehetett át. Azt mondja, nem számított rá, de örült az elismerésnek.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Háromezer székely ruha az Ezer Székely Leány Napján
Népviseletbe öltözött leányoktól, legényektől, kisgyerekes családoktól, sőt nagyszülőkkel érkező unokáktól volt hangos Csíkszereda és Csíksomlyó hegye szombaton. Az Ezer Székely Leány Napján jelentősen nőtt idén is a népviseletbe öltözők száma: szombaton délután a csíksomlyói Nyeregben már 2135 székely ruhába öltözött leány és asszony regisztrált, de a férfiak, fiúk száma is elérte a 938-at.
A csíkszéki falvak fiataljai az Ezer Székely Leány Napjára minden évben szekereken, énekelve vonulnak a megyeszékhelyig, hogy ott közösen ünnepelhessenek. Idén sem volt ez másképp a csíkbánkfalvi fiatalok esetében sem, hiszen egy szekérre sorakoztak fel a népviseletbe öltözött ifjak, a falu határában hozzájuk csatlakozott egy Csíkszentgyörgyről, illetve két Csíkmenaságról induló szekér is.
A több mint hatvan Csíkszentgyörgy községbeli székely ruhás leány és legény az előző évhez képest később, valamivel fél hét után indult Csíkszereda felé. Mindszent és Szentlélek érintésével kilenckor érkeztek Csíkszeredába, ahol énekelve vonultak a Szabadság térre.
Viselkedni is kell a viseletben
Miután az ünneplők eljárták a közös táncot, újra szekerekre szálltak, és énekszóval vonultak végig a Szabadság térről, a Márton Áron utcán és a Szék útján, majd 11 órától részt vettek a csíksomlyói kegytemplomban kezdődő szentmisén.
Idén az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta. Beszédében a békességre buzdított, arra ösztönzött, hogy Isten békéjéből töltődjünk fel, és vigyük ezt a lelkiállapotot magunkkal, hiszen Jézus Krisztus sem volt elégedetlen soha, még azok számára is bocsánatot kért, akik őt meghurcolták, és halálra kínozták.
Közben egyre inkább benépesedett a csíksomlyói Nyereg is: voltak, akik az árnyékban hűsöltek, mások a kézműves vásár asztalai között sétáltak, rég nem látott ismerősökkel beszélgettek, vagy éppen lángossal, kürtőskaláccsal csillapították éhségüket. A Nyeregben a megnyitót ezúttal Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere tartotta, mivel a rendezvénynek idén ez a település volt a tiszteletbeli házigazdája, a kiérkező csapatokat is a község fúvószenekarának muzsikája fogadta.
A község vezetője arra figyelmeztetett, hogy folytatni kell elődeink példáját, mivel nem a ruha teszi az embert, a viseletben meg kell tanulni viselkedni is, a kultúrát, amit elődeinktől kaptuk, meg kell élnünk, hogy tovább tudjuk adni utódainknak.
A főszervező csíkszeredai önkormányzat nevében Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólalt fel, ő is az elődöket méltatta, akik 1931-ben útjára indították a népünnepélyt. Szerinte tőlük azt tanulhatjuk, hogy nincs a város falu nélkül, hogy az egyházi és világi létformák együvé tartoznak, és, hogy nincs értelme a férfi életének, ha a nő hiányzik belőle. „A nők tartják a lelket a családban, és elsősorban ők szokták a hagyományt is továbbéltetni” – mondta.
Élmény idősnek, fiatalnak
A szentmisét követően a Nyeregben nemcsak a csíkszékiek, hanem a távolabbról érkezők is megtalálták a számukra kellemes elfoglaltságot. A hagyományőrző néptánccsoportok előadását szemlélő gyergyóditrói Bíró Zsuzsanna például édesanyjával és testvérével jött az eseményre. „Ritka alkalom, hogy együtt lehet a család: a húgom Debrecenből érkezett haza. Ez az első alkalom, hogy részt veszek a rendezvényen, de úgy gondoltam, hogy ez tartalmas együttlét lehet a családunknak” – osztotta meg véleményét lapunkkal a ditrói tanár.
A háromszéki Gelencéről közel negyven fiatal érkezett Pap Erzsébet Kinga helyi óvónő szervezésében. Mint tőle megtudtuk, már öt éve, hogy rendszeresen járnak az Ezer Székely Leány Napjára. „Szeretném, ha a fiatalok is megszeretnék a népzenét, a néptáncot, a népviseletet, megtapasztalnák a közösség összetartó erejét” – mutatott rá az óvodapedagógus.
Az idősebb korosztály tagjai is szép számban képviseltették magukat az ifjú székelyek között. Péter Ilona Madéfalváról érkezett népviseletben az ünnepre, elmondása szerint 63 évesen is nagyon jól érezte magát a fiatal leányok között. „Nagyon szépnek találom ezt a találkozót. Jó, hogy évről évre szervezhetnek ilyen rendezvényeket, hiszen a kommunizmus idején, a fiatalságunk éveiben mi nem tehettük” – mondta Péter Ilona.
Gál István Csíkszentmártonról unokáival együtt érkezett a szombati eseményre. A 70 éves férfi elmondta, nemcsak július első hétvégéjén, hanem pünkösdkor is felöltik a székely ruhát, így érkeznek Csíksomlyóra. Unokája, a 12 éves Gál Katalin elmondta, szívesen veszi fel ilyenkor a székely ruhát, annál is inkább, mert ezenkívül kevés alkalom adatik arra, hogy viselhesse.
Csíkcsicsóról 130-an érkeztek szekerekkel. A 17 éves Kelemen Istvánt barátai győzték meg, hogy idén, első alkalommal vegyen részt az eseményen. A szintén csicsói Szabó Szilvia a közösségi élményt és a néptánctanulás lehetőségét emelte ki a rendezvény pozitív hozadékaként.
Fiatalított népviselet
A rendezvény és a népviselet népszerűsége egyébként évről évre nő: ahogy Kissné Portik Irén néprajzkutatótól, a népviseletmustra zsűrijének elnökétől megtudtuk, egyre többen ismerik meg a hagyományos népviseletvarrás szabályait is.
„Olyan új ruhákban jönnek a népviseletmustrára jelentkezők, amelyek a régiek mintájára készültek, és amelyek újításaik ellenére is hitelesek, nem találtunk bennük kifogásolni valót. Ez is a nem titkolt célunk, hiszen nem lehet míg a világ dédnagyanyáink, üknagyanyáink viseletét hordani, ellenben, ha elsajátítottuk az általuk ismert öltéstechnikákat, jegyeket akkor újra tudjuk alkotni a hagyományos székely ruhát. Ha ezt veszi át a fiatal nemzedék, akkor nemcsak a látvány kedvéért ölti magára a népviseletet, hanem tudatosan teszi, ismerve a jelképeket, öltési technikákat és az öltözet összeállításának szabályait” – összegzett Kissné Portik Irén.
Kömény Kamilla, Szőcs Lóránt, Krónika (Kolozsvár)

Ifjú fényírók tábora
Kilencedik éve, hogy a Tanulók Háza Alkotóműhelyének diákjai nyaranta egy Csík környéki településen táboroznak egy hetet. Idén Csíkszentsimonban és Csatószegen kapják lencsevégre az általuk érdekesnek vélt témákat.
A csíkszentsimoni polgármesteri hivatal emeletén ütötték fel főhadiszállásukat az ifjú fotósok, innen indulnak minden hajnalban és délután a két településre fotógépeikkel. „Reggel fényképezünk tíz óráig, a kora reggeli és a késő délutáni órákat használjuk ki. Ilyenkor vannak jó fények. Van már annyi gyakorlatuk a gyerekeknek, hogy ha nagyon erős a napsütés, inkább árnyékban keresik meg a modellt, a témát. Ezt meg kell tapasztalni, hogy milyen napszakban hol érdemes” – mutatott rá Kristó Róbert tábor- és műhelyvezető, aki a Csíki Hírlap fotósa is egyben.
Kedves fogadtatás
A falubeliek szívesen fogadják őket, több házba is beinvitálták őket, így személyes ismeretségeket kötve mélyebben belepillanthatnak a települések életébe. „Kedves emberek vannak itt, akik beengednek magukhoz. Először „lefagynak” a fényképezőgép láttán, de aztán felengednek, és jól lehet őket fotózni, szívesen engedik” – számolt be Oltean István, az egyik résztvevő, aki leginkább életképeket szeret fotózni.
„Találkoztam egy nénivel az üzletben, s kérdezte, mit csinálok a nagy fotófelszereléssel. Mondtam, megyek Afganisztánba. Ő meg mondta, ne menjen oda, inkább menjünk hozzá, mert mutat szép csipkéket. El is mentünk, elővette a több száz csipkéjét, amit ő készít, és minden gyereknek volt lehetősége lefényképezni őt bent a házban, kint az udvaron. Derítővásznakat is hoztunk, így megfelelően lehet dolgozni, és ritka jó képeket sikerült készíteni” – mesélte lelkesen a táborvezető. De más házakba is behívták, jártak egy kosárfonó cigánynál és kirándulni is.
Sokféle műfajjal ismerkednek
Kristó Róbert elmondta, a gyerekek kipróbálták a természetfotózást, a makrózást, a portréfotózást. „Fotóztunk motívumokat, díszítéseket a házakon, kapukon. Sikerült makrógyűrűt szerezni, így mindenki ki tudta próbálni a makrózást, mert a mostani tükörreflexes gépekkel nehéz makrózni. Tájképeket is próbáltunk készíteni, bár az idő nem volt kedvező az ilyenfajta fotózáshoz, mert nagyon sok napsütés volt, a por felszállt. Kellene egy jó eső ahhoz, hogy tájképet tudjunk készíteni” – magyarázta. A tábor programjában szerepelt még a képfeldolgozás is, de mivel a helyszínen nagyon sok jó téma van, inkább most fényképeznek.
„Nagyon jól telik a tábor, jók a fények, szép helyek vannak a faluban, szép a táj, a házak. Jó itt fotózni” – összegzett egy másik résztvevő, Pap Éva.
A táborozók remélik, hogy a községben készült fotókból a legsikerültebbek a polgármesteri hivatalban található emeletet fogják díszíteni. Korábbi táborok lenyomataként a kászoni, szentimrei és szépvízi polgármesteri hivatal falain is fellelhetők az alkotóműhelyesek munkái.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Egy élet a kultúra szolgálatában
A csíkszeredai Léstyán Dénest már egyetemi hallgatóként vonzotta a színház, a színjátszás, statisztaként, közönségszervezőként dolgozott színházban és operában. Hosszú évekig szerepelt műkedvel színtársulatban, a csíkszeredai Népszínház vezetője, majd a városi könyvtár, illetve a városi művelődési ház igazgatója is volt. Lételeme volt ez a közeg, szívvel-lélekkel végezte munkáját.
A család csíkkozmási, édesapja gazdálkodó ember volt. „Szerencsés pillanatban születtem, 1943-ban, a legutolsó magyar világban. Heten voltunk testvérek, én ötödikként születtem. Nehéz évek voltak, mert csépléskor ellenőrizték a gabonát, és mind elvitték beszolgáltatásba. Nem voltunk kulákok, 16 hektáros birtokunk volt, de sokan voltunk a családban, idegen munkaerőt nem használtunk. első osztályos koromban, aratáskor az egész gabonának a kötelet én vetettem meg. 1956-ban a forradalom eseményeit a rádióban hallgattuk. Elkapott a láz, és az újság szélére verset írtam, édesanyám megtalálta, és beletette a tűzbe, nehogy bajt hozzak a családra” – emlékezett.
A hetedik osztály elvégzése után Sepsiszentgyörgyre ment felvételizni,  a Mikó Kollégiumba, ahová  elsőnek jutott be. Utána kiderült, hogy mégsem, mert azt üzenték, más rajonból származik, ezért nem vehetik fel. Ősszel Csíkszeredában felvételizett, és hiába írt le mindent, az eredmény 4-es volt.  „Kérdeztem a gimnázium aligazgatóját, hogyhogy 4-es, amikor mindent leírtam. Összeszidott, hogy nem szégyellem magam, el akarom venni a becsületes szegény székely gyermekek elől a helyet? Már akkor meg volt szabva, hogy a diákok 5 százaléka lehet középparaszt származású, és már nem volt hely nekem” – mesélte. Így került aztán Bukarestbe, ahol a magyar iskolába végül felvették, el is végezte. Kolozsváron a magyar szakra felvételizett, és be is jutott az egyetemre.  
A színjátszás varázsa
„Édesapám földek nélkül maradt, nem állt be a kollektívbe. Kozmásról a néptanács elnöke levelet is írt az egyetemre, javasolva, hogy rúgjanak ki, mert a szüleim nem álltak be a kollektívbe, de annyira rendes volt a vezetőség, hogy nem vettek el” – elevenítette fel a történteket. Az egyetemen már első éven beállt a színjátszó csoportba, mint mondta, bemutatták Bolyai Farkasnak a Párizsi per című művét, Moliére-től a Tudós nőket. Emellett a kolozsvári operánál statiszta lett, majd a diákbérletek értékesítését vállalta az opera és a színház számára.
„Harmadéven már kétszer annyi egyetemi hallgató vett bérletet, mint korábban. Megismertek az operánál, később statisztafőnök lettem. A bérletértékesítés nagy segítség volt a két intézménynek, mert állandóan jöttek ellenőrök például az operába, és kifogásolták, mi az, hogy két opera van Kolozsváron. Egyiket meg kell szüntetni. Olyankor szólt az opera igazgatója, kell hozni a közönséget. Amikor jött egy egy küldöttség, a titkos bejárón egyetemistákkal megtöltöttem a termet” – mondta el.
Léstyán Dénes elmondása szerint  öt év alatt egyszer sem hiányzott az órákról, pedig megtörtént, hogy a színháznál egész éjjel dolgoztak, másik éjszaka az operánál következett ugyanez. „Akkor is bementem az egyetemre, igaz, ott elaludtam” – mesélte nevetve.
Könyvtár, mint találkozóhely
Az egyetem után Csíkszentsimont választotta tanári pályája kezdetén, majd 1968-ban a megye kultúrbizottságához hívták, 1969 szeptemberében pedig a városi könyvtár igazgatója lett, miután elődje távozott. A könyvtári könyvállományt igyekezett feljavítani.
„Az ötvenes évek ósdi könyvei voltak akkor ott. Igyekeztem ezen változtatni, új szellemű könyvtárat hozni létre. Pénz volt elég könyvvásárlásra, új anyaggal kezdtem ellátni a könyvtárat. Előttem volt a kolozsvári könyvtár, ahol minden megtalálható volt, hasonlót szerettem volna itt is. Minden hétfő délután, amikor a könyvtár zárva volt, Irodalmi Szemle néven rendszeresen találkozókat szerveztünk. Az erdélyi szellemi életnek a nagy része megfordult itt, és mindig telt ház volt” – mesélte. Hibájául rótták fel, hogy csak magyar írókat, költőket hívott meg, ezért gondolt arra, hogy Mircea Dinescut is meghívják 1984-ben.
„Dinescu a találkozón felháborodásának adott hangot, hogy nem tudja megjelentetni a verseskötetét, mert azt mondták, nincs papír. Azt mondta, menjünk be a könyvesboltba, lássuk, mennyi piros könyv van eladatlanul” –  elevenítette fel a történteket Léstyán Dénes.
Lelkes társaság
1969 szén jelentkezett a helybeli színjátszó csoportba, Tamási Áron Énekes madár című népi játékát javasolta, azt játszották, majd a Dankó Pista, Ilyen nagy szerelem, A lányok című eladások következtek egymás után. Nemcsak Csíkszeredában szerepeltek, hanem a csíki községekben is járt kiszállásokra a színjátszó csoport.
„Nagyon lelkes társaság volt, éppúgy mint az ötvenes években, amikor Tóth Géza vagy Rafain Gabi játszotta a főszerepet, énekelt a János Vitéz vagy a Mézeskalács eladásain. A társulatban volt a Sárpátki házaspár, Ágnes és József, a Horváth házaspár, Irén és Géza, Boldizsár Ágoston, Balogh Erzsébet, Albert Homonnai Márton, Szász Zsolt, Oláh-Gál Elvira, Nagy Imre, Bachner István, Szekeres Adorján, Tiron Tibor és mások. De olyanok is léptek fel, akik később hivatásos színészekké váltak, mint Bogdán Zsolt, Orbán Attila és Hozó Márta. 1980-tól a csoport felvette a Népszínház nevet az Egérút című darabbal. Nagy sikerrel játszottuk a Zsuzsit, a Mirandolinát, a Szerelmünk a színház című eladást, hetente több fellépésünk volt, eljutottunk a szomszédos megyékbe is” – emlékezett.
Betiltott eladások
Imecs Dénesnek a Veszedelem című történelmi játékát, amely a madéfalvi veszedelemről szól,  huszonhétszer játszották, ebből tízszer Csíkszeredában, telt ház előtt, és minden nagyobb csíki községbe, de Gyergyóba és Udvarhelyre is elvitték. „Az volt az író vesszőparipája, hogy egy szót sem szabad kihagyni a szövegből, de hosszúra sikeredett, négyórás eladás volt. A kultúrház vezetősége mondta, hogy le kell csökkenteni, László Károly színművész jól megoldotta a feladatot, két és fél órás eladás lett belőle, de a szerző megharagudott, felénk se jött. A kultúrbizottság új vezetősége vizionálta, és nem engedélyezték játszani” – ismertette Léstyán Dénes.
Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa hatására a Vlagyimir Gurbajev által írt dráma szövegkönyvét megszerezték, és 1988 december 14-én már játszották, szintén László Károly rendezésében a Szarkofág című darabot. „Itt Csíkszeredában négy eladás volt, készültünk Sepsiszentgyörgyre és Marosvásárhelyre, de jött a telefonhívás a Központi Bizottságtól, Bukarestből, hogy nem lehet. Itt volt a csíkszeredai eladáson Zsehránszky István, és írt róla az Új Életbe, ez az akkori Hazafias Népfront lapja volt. Tamara Dobrin, az RKP Központi Bizottságának propagandatitkára ennek minden betűjét ellenőrizte, ott olvasta, hogy Csíkszeredában nagy sikerrel játsszák a Szarkofágot, amelyet egy színház sem játszik. Ezt megtudta, és azonnal letiltották” – mesélte.
Megváltozott helyzet
Az 1989-es változás után, mint mondta, próbálkozott felújítani a két legnagyobb sikert hozó eladást, a Veszedelmet és a Szarkofágot, de akkor már minden megváltozott. Többen hivatásos színházhoz mentek dolgozni, mások egyéni érvényesülést akartak, így nem lehetett összehozni a szereplőket, megszűnt a Népszínház. Léstyán Dénes és a színjátszás kapcsolata természetesen megmaradt, nagy örömmel fogadta a Csíki Játékszín megalakítását.
„Kezdettől fogva minden eladásukat megnézem, mert ez volt a megoldás, a műkedvelők ideje lejárt. Le a kalappal a városvezetés előtt, akik ezt létrehozták” – jelentette ki. Visszatekintve életútjára, azt vallja, ha az ember lélekből csinálja, akkor könnyű ez a munka. „Örvendek, hogy ilyen élményekben volt részem” – mondja Léstyán Dénes.
Kovács Attila
Székelyhon.ro