Kiegészítették a csíkpálfalvi honvéd-szobor emléktábláját
Csíkpálfalván 1942 óta áll egy első világháborús emlékmű. A honvéd-szobor különös történetéről és a falu híres szülötteiről a Kossuth Rádió munkatársa, Oláh-Gál Elvira készített riportot.
A nagyméretű honvéd-szobor egyedüliként a Kárpát-medencében átvészelte a történelem viharait, a kis település szimbólumává vált.
Az elmúlt napokban a hősök emléktábláját az újabb kutatásoknak megfelelően kiegészítették.
Az esemény tiszteletére rendezett ünnepségen Kovács Lajos elmondta, hogy a szobrot a csíksomlyói Ferencz István szobrász készítette.
Bíró Győző, az emléktáblák alkotója arról beszélt, hogyan sikerült a székely leleményesség által a kommunizmus idejében is megőrizni a szobrot.
A Ferences István költővel való beszélgetésből megtudtuk: ő büszke szülőfalujára, hiszen dicséretére válik e kis falunak, hogy három honvédszázadost adott az 1848-as forradalomnak. Hozzátette, hogy az 1956-os forradalomban is derekasan kivették a részüket a csíkszentpáliak. Kossuth Rádió
Erdély.ma

A győztes csatára is emlékeznünk kell
A dicsőséges pozsonyi csatára emlékeztek péntek délután a két éve felállított Kárpátok Őre emlékműnél Csíkcsomortánban.
Az eredeti szobrot száz évvel ezelőtt, 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám az első világháború után Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került 2013-ban a csomortáni iskola udvarára. Itt emlékezett meg a közösség az 1108 évvel ezelőtt történt pozsonyi csatára, ahol őseink dicsőséges győzelmet arattak a magyarok ellen törő, őket kiirtani akaró ellenség felett.
Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kárpátok Őre emlékmű a település központi helye lett. Az emlékmű központi eleme egy több mint két méter magas, tölgyfából készült, határőrt ábrázoló szobor. Ezt egy minden oldalról csíki székely kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül. „Ma egy olyan csatára emlékezünk, amelyre büszkék lehetünk, melyet a feledés homályába próbáltak száműzni. 907-ben az akkori Nyugat-Európa – ahogy ma mondanánk –, a Frank birodalom fogott össze és teljes haderejével tett kísérletet a Kárpát-medencei magyarság megsemmisítésére. A magyarság örökös hivatása az őrt állás, az Istenbe vetett hit védelme” – hangsúlyozta a községvezető.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda nemrég lemondott polgármestere beszédében rámutatott arra, hogy nem a tisztség, hanem a tisztesség a meghatározó. „Ezután is, mint eddig, azt fogom hirdetni, itt is a Kárpátok Őre előtt, és mindenhol máshol, hogy a becsület és a »csemetéink« vállalása és felnevelése a legfontosabb küldetésünk. Vannak rajtunk kívül ők, a gyerekeink, akiknek tartozunk, és vannak az elődeink akiknek szintúgy tartozunk” – fogalmazott Ráduly.
Az eseményen a történelmi egyházak, civil szervezetek és a politikai pártok képviselői egyaránt részt vettek. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke megítélése szerint új fejezetet kell nyitnunk az erdélyi magyar politikában. Ez a felelős politika korszaka kell legyen, ami nem szólhat testvérháborúról – vélte az MPP elnöke.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke megjegyezte: Európa majdnem kivétel nélkül minden számbeli kisebbségbe szorult őshonos népe kivívta szabadságát, önrendelkezését, így nekünk is bizakodásra van okunk.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke úgy vélte, hogy a Kárpátok keleti őrei mi, székelyek voltunk, a feladat így ma sem idegen, ezer év óta ismerjük. „Nemcsak a hétköznapi munkát kell elvégezni, hanem erős hittel kell élni és mély elkötelezettséggel lenni a jövő nemzedék iránt” – mondta az elnök.
A történelmi egyházak részéről Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész kérte Isten áldását, majd a helyi néptánccsoportok fellépése után elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Matematikai Tehetségnapot tartottak Csíkszeredában
A SimpleX Egyesület szombaton tartotta a hatodik kiadását megért matematikai tehetségnapot a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban, amelyen több mint 120 versenyző mérte össze tudását.
A csíkszeredai iskolákon kívül Csíkcsicsó, Csíkpálfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon és Csíkmadaras képviseltette magát. A program szervezésében a Márton Áron Főgimnázium 35 önkéntes diákja segített.
A tehetségnap egy matematikai tesztversennyel indult, amelynek célja a SimpleX Egyesület tagjai által tartott évközi regionális szakkörök résztvevőinek kiválogatása. Ezt követően a résztvevők Six MaKING bajnokságban, Terc kártyajátékban mérhették össze tehetségüket vagy különböző logikai játékokat próbálhattak ki. Mindhárom foglalkozást önkéntes diákok vezették.
A SixMaKING bajnokság legjobbjainak Rancz Bálint szervező adta át a díjakat, ők Egri Csongor, Albert Hunor és Péter Ákos. A Terc bajnokság legjobbjait Tankó-Gábor Tihamér és Tamási Eszter díjazta, ők Ráduly Noémi, Bartis Csongor, Bokor Andrea, Bartha Réka és Jánó Róbert – tájékoztatott Csapó Hajnalka, a Márton Áron Főgimnázium tanára.
A tehetségnap a matematikai tesztverseny díjazásával zárult, minden évfolyamon a díjakat az évfolyamfelelős adta át, aki az évközi foglalkozásokat is fogja vezetni.
A matematikai tesztverseny díjazottai: IV. osztályban: I. díj Benedek Márton, II. díj Balázs-Bécsi Júlia, Páll Ákos és Vezsenyi Huba; V. osztályban: I. díj Gross Erika, II. díj Gere Márk és Veress Katalin; VI. osztályban: I. díj Jánó Róbert, II. díj Bartha Laura, III. díj Afloroaei Cristian; VII. osztályban: I. díj Ördög Kinga, II. díj Péter Ákos, III. díj Szabó Balázs; VIII. osztályban: I. díj Egri Csongor, II. díj Fodor Tímea, III. díj Kristó Roland. A részletes eredmények megtekinthetők a SimpleX Egyesület honlapján.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Hazája: Székelyföld (Ferenczes István költővel a „ráfordított” emberöltőnyi időről)
Egy életút kanyarjai a forradalom csíkszeredai költőjétől a sikertörténetnek számító Székelyföld folyóirat alapítójáig: beszélgetés Ferenczes Istvánnal illúziókról, újrakezdésekről és Arghezi székely édesanyjáról.
– A december minden bizonnyal nemcsak az adventet és a karácsonyt jelenti önnek. Kevés embernek adatik meg ugyanis, hogy forradalmi tömeg előtt olvassa fel egy versét… – Sőt, december még az ismert tényeken túl is tele van számomra fontos eseményekkel. Karácsony másodnapján születtem, de – máig is tisztázatlan körülmények között – csak január elsejére anyakönyvezték a születésemet. Talán a háborús idők, a jövetelemet köszöntő mulatások miatt, ez már nem derül ki soha, mert amíg még megkérdezhettem volna, nem tartottam fontosnak, aztán meg már nem volt, kitől kérdezni. 1989 decemberének előzményeiről annyit, hogy én lelkileg már készülődtem a várt-remélt változásokra, éreztem a levegőben, hogy valaminek történnie kell, omlik Kelet-Európa. Egy évvel előtte írtam egy verset – nem is túl sikerültet – A diktatúra közhelyei címmel. Igazából nem is volt készen, de az első változat indigóval sokszorosított néhány példányát odaadtam az ismerőseimnek. Részben el is felejtettem az egészet, míg 1989. december 22-én déltájban el nem terjedt a hír, hogy elrepült a diktátor. Vettem néhány, még a halottak napjáról megmaradt gyertyát, lementem Csíkszereda főterére, s ott kezdtem meggyújtani a gyertyákat. Szivárogtak, majd gyülekeztek az emberek is, egyszer csak egy Trabant tetején találtam magam, valaki pedig a kezembe nyomta a vers immár egy kézzel írott változatát. Felolvastam a verset, a tömeg pedig bevitt a hátán a Fehér Házba.
– Így lesz valakiből „népvezér”?
– A jelek szerint így is lehet, de én sohasem akartam az lenni. Az azt követő három napra és éjszakára igazából nem is emlékszem, annyira tömény volt minden. Azt tudom, hogy este kiküldtek a Hargita szerkesztőségébe, hogy csináljunk új lapot a régi főszerkesztővel, Albert Antallal, abban a lapszámban meg is jelent a vers. Tele hibákkal. Még vagy háromszor a megyeháza erkélyéről felolvastam, melléje mondtuk a miatyánkot, nem tagadom, életem egyik felemelő élménye marad. Talán azért is, mert akkor hirtelen elhittük: más, jobb világ vár ránk. De ezzel az illúzióval hamar leszámoltam, miután már 1990 januárjának első napjaiban kézhez kaptam a Har–Kov-ügyet elindító feljelentést a térségben zajló „irredentizmusról”.
– Ezzel együtt elkerülhetetlen volt a közéleti-politikai szerepvállalás, ha aránylag rövid időre is?
– Akkor ez nem így merült fel. Másnap, december 23-án megalakítottuk az RMDSZ csíki szervezetét, ha nem is pontosan ezen a néven. Gyűlés gyűlés hátán, jöttünk-mentünk, szinte egybefolyik az az időszak. ’95-ig cipeltem tisztességesen az RMDSZ zongoráját, közben kiderült, hogy nem épp ilyen lovat akartam, de mindig tudtam, hogy nem akarok politikus lenni, a különböző bukaresti tisztségekre, szerepvállalásokra való jelölésemet is következetesen visszautasítottam. Ma is azt mondom: jól tettem. Ha belegondolok, hogy most is Bukarestbe kellene mászkálni, a hideg is kiráz. A főszerkesztőséget persze nem ide sorolom, az szakmai kihívás volt.
– Milyen mértékben fokozták az írói-költői termékenységet a „forradalmi” idők?
– A megjelent kötetek számából kiindulva termékenynek tekinthetők. Én mindig akkor tudtam írni, amikor bajaim voltak, amikor a legnehezebb volt. Persze hogy elhangzottak ’89 decembere után olyan kijelentések, miszerint az írók-költők szerepe megváltozott, többé nem kell politikával, közélettel foglalkozniuk, paradigmaváltás következik. De hát hamar bebizonyosodott, hogy változatlanul ugyanazok a dolgok égetik a bőrünket. Megírtam a Maniu-gárdistás könyvemet, az Ordasok tépte tájon című riportnovellás kötetemet... És közben verseket is, természetesen.
– Ezeket szülte az a periódus. Milyen tervek maradtak a vajúdás állapotában?
– Ó, nekem mindig rengeteg tervem volt, de nem szerettem beszélni róluk, mert ha kezdtem kibeszélni őket, holtbiztos, hogy nem írtam meg, elillant minden. Aminek meg kellett, megszületett. Azt vallom: nem kell mindenáron írni, csakis arról, ami igazán fontos.
– Közösségi emberként természetesen nemcsak politikusi szerepkörben lehet megnyilvánulni, írásaiban például igen erőteljesen elkötelezett Székelyföld iránt. Van ennek a kötődésnek valamiféle különleges eredettörténete?
– Ez az idő arra is jó volt, hogy rájöjjek egy fontos dologra. Még a 80-as években írtam egy verset ezzel a refrénnel: nincs hazám, nincs hazám. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség – még akkor is, ha akkor úgy éreztem –, mert nekem van hazám: Székelyföld. Ha szűkítünk, akkor Csíkország. Ha még inkább, Pálfalva. Nagyon kötődöm ide, soha nem is akartam elmenni. Talán fellengzős az állítás, de ez az én népem. Apám építő ember volt, aki a közösségnek dolgozott, templomot, kultúrházakat épített, bár sokszor ráfizetett, tőle tanultam, hogy az ember próbálja azt a rövid emberöltőnyi időt jó ügyekre fordítani.
– Almaként meglehetősen messze került ettől a fától, de nemcsak építőmester nem lett, a biológusi pályától is hamar és élesen elkanyarodott.
– Valóban volt egy-két pályamódosítás az életemben. Biológusnak készültem, élt bennem egyfajta illúzió, hogy majd kutatóintézetben, mikroszkóp mellett vizsgálom az élővilág csodáit. De már az egyetem felénél eldöntöttem, hogy az írásnak szentelem magam. Az az érzés uralkodott el rajtam: többet tudok használni a közösségnek, ha valamennyire képes leszek megírni, ami nekem fáj, ha kimondhatok olyan dolgokat, amelyeket más nem tud. E pályamódosítás a megyésítés után kapott hivatali megerősítést, amikor a Hargita újságírója lettem. Nagyon szerettem terepre járni, emberekkel beszélgetni, gyakorlatilag a teljes Székelyföldet alkalmam adódott bejárni.
– Biológusi előképzettsége sűrűn felbukkan a verseiben. Tudatos elemeknek tekinthetjük ezeket a botanikai utalásokat, vagy mindössze érdekes véletlenek?
– Teljesen véletlennek aligha, hiszen annak idején négy-ötezer növény nevét tudtam. A mesterséget persze azóta elfelejtettem, e tudásnak talán tíz százaléka maradt meg. Olyan jellegű tudás ez, amely immár a génjeimben működik, akár a balladák, a népköltészet, eggyé sűrűsödik azzal, amit nagyanyámtól, a falubeli emberektől örököltem.
– Újságírói előélet nélkül viszont aligha született volna meg a nagy érdeklődést fakasztó Arghezi-kutatása, amely a román költő anyai ági székely származását igazolja.
– Kétségtelenül így van, hiszen újságírói eszközökkel készült. Eleve nem irodalomelméleti és történészi megközelítésre készültem, dokumentarista munkát végeztem. A történet elején az áll, hogy egy ideje hosszabb családi dokumentumregényen bütykölök, ennek kapcsán pedig kiderült, hogy apám 1932–1938 között építésvezetőként a királyi palotán is dolgozott Bukarestben. Ennek kapcsán óhatatlanul eljutottam a Bukarestben szolgáló székely cselédek, főleg lányok sorsához. Így, no meg részben Kányádi Sándor ösztökélésére kezdtem el foglalkozni Tudor Arghezi édesanyjának történetével. Ez a munkám néhány napja immár dokumentumokkal kiegészített könyv formájában is megjelent. A Székelyföld című folyóirat decemberi számában pedig már annak is utánanéztem, vannak-e nyomai Arghezi költészetében a székely anyára, rokonságra való utalásoknak. És vannak.
– Honnan kezdődik, merre tart a készülő családi dokumentumregény?
– Az apám halálával kezdődik, de időben a madéfalvi veszedelemig is visszakanyarodom, odáig vezetem vissza a család eredetét. A történet a család, a falu, a közösség története, amelynek egy-egy könyvnyi fejezetét közel egy évig írom. Öt megírt fejezetnél tartok, korban valahol a múlt század ötvenes éveinél, az ötvenhatos eseményeknél, szerzetes nagybátyáimnál. Rendkívüli emberek voltak, egyiküket tizenöt évre ítélték a Fodor-perben.
– Székelyföld kulturális térképét legutóbb épp az a megyésítés rajzolta át erőteljesen, amelynek ön is köszönheti pályaváltásának intézményesítését. Az elmúlt negyedszázad milyen új „domborzati formákat” rajzolt erre a térképre?
– Ma már nyugodtan kijelenthetjük, 1968 is jó nagy átverés volt, azoknak az éveknek a reformjai a teljes hazai magyar társadalommal elhitették, hogy létezik az „emberarcú” rendszer. A kor kulturális pezsgése azonban nem más, mint a Trianon utáni történetünk egyik jellemző mozzanata: fellendülések, rombolások, majd újrakezdések sorozata. Tornyot építünk, amely rendre leomlik reggelre. Ez adja a kisebbségi lét katarzisát, szépségét is.
– A világháló által háttérbe szorított, alulfinanszírozástól nyögő kiadói világban mi magyarázza ennek a lapnak a sikerét?
– Mindenekelőtt talán az, hogy az erdélyi környezetegyüttest felmérve úgy döntöttünk, nem újabb irodalmi lapot kell csinálni, hanem egyfajta multidiszciplináris kiadványt néprajzzal, történelemmel, szociológiával – és irodalommal is. És talán azért sem süllyedtünk el a provincializmusban, mert – és ez volt életem egyik legjobb döntése – eleve az 1990-es években kirajzó fiatalokkal kezdtem dolgozni. Ha meg valamin változtatni kell, az legfeljebb a virtuális térben való helyfoglalás lehet, a lap internetes változatának fejlesztése.
Ferenczes István
Költő, író, újságíró. Csíkpálfalván született 1945. január elsején (valójában 1944. december 26-án). Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, a középiskolát a bánsági Lugoson, miután kulák származása miatt nem vették fel egyetlen székelyföldi középiskolába sem. A főiskolát Kolozsváron végezte biológia szakon 1967-ben, utána egy éven át a szülőfalujában tanított. Az 1968-as megyésítéskor a frissen alakult megyei napilap, a Hargita újságírójaként dolgozott, ahonnan 1975-ben politikai okokból eltávolították, 1979-ig szakirányító volt az Agronómusházban. 1979-ben visszakerült a sajtóba. Egyik alapítója volt a csíki RMDSZ-nek. A Hargita megyei művelődési felügyelőség főtanácsosának nevezte ki 1990-ben Andrei Pleşu művelődési miniszter, 1992 és 1996 között szabadúszóként élt, 1996-tól a Hargita Megyei Tanácsnál elnöki tanácsadó lett. 1997-től megalapította a Székelyföld című kulturális folyóiratot, a Hargita Kiadóhivatalt, amelynek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt. Több mint 20 könyve jelent meg, főleg verseskötetek, de értékes kordokumentumokat tartalmazó publicisztikai és riportkötetek is. Legfontosabb művei – verseskötetek: Nyári vándorlások (1972); Utolsó kenyér (1978); Ki virággal megveretett (1984); Mikor Csíkban járt a török (1986); Megőszülsz, mint a fenyvesek (1987); Indián a Hargitán (1989); Hull a hó örök vadászmezőkre (1992); Félidő, félpokol (1995); Pepita hangya (1998); Didergés (2000); Sekler songs (2000); Bacchatio Transsylvanica (Szépírás Kiadó, 2002); Mineralnaja pesznya (2004); Amor mistica (2011). Publicisztika- és riportkötetek: Gyásztól gyászig (1994); Székely apokalipszis (Csíkszereda, 1994); Ordasok tépte tájon (1997). Díjak, elismerések: Látó-nívódíj (1993); Szabó Zoltán-díj (1994); Különdíj a Székely apokalipszis c. riportsorozatért (1995); József Attila-díj (2001); Balassi Bálint-emlékkard (2005); Arany János-díj (2012); Magyarország Babérkoszorúja díj (2015).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élőben követhető a csíksomlyói búcsú
A Duna élőben közvetíti az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét. Ha nincs tévé közelében, a hirado.hu-n is nézheti a közvetítést.
A búcsú napján a hívek Máriát dicsőítő énekkel, körmenettel érkeznek, először mindig a gyergyóalfalvi keresztalja. A felvonulás ezután az érkezés sorrendjében történik, a menet fokozatosan több kilométer hosszú lesz, és a kegytemplom után kettéválik: az egyik ág Jézus hegyét északról megkerülve, a másik ág a Szent Anna-kápolna irányában közelíti meg a mise helyszínét.
A menet számos hagyományos egyházi jelvényt visz magával: középtájt, a főpapok előtt helyezik el a nép által labóriumnak nevezett labarumot, mely az ókorban Nagy Konstantin császár győzelmi jelképe volt. A 30 kilogramm súlyú tárgyat a hagyomány szerint a katolikus gimnázium egy-egy végzős diákja emeli magasba, ami nem kis teljesítmény.
Amikor a labarum a Kissomlyó hegyen lévő Salvator-kápolna elé ér, ahol az István pap vezette első zarándoklat emlékét őrző kereszt áll, eléneklik az Egészen szép vagy Mária című éneket, amit főpapi áldás követ. A keresztalják fokozatosan betöltik a hágó széles terét, és megkezdődik a mise.
A búcsúról hazatérők búcsúfiát visznek magukkal: kizöldült nyírfaágat, emléktárgyat, a gyerekeknek szánt ajándékok közül az egykor kultikus eledelként számon tartott mézeskalács a legnépszerűbb. Az irgalmasság szentévében tartott idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója: "Üdvözlégy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya!"
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be, a szentbeszédet pedig Csintalan László csíkdelnei-csíkpálfalvi plébános mondja. Az ünnepi szentmisét a Duna tévécsatorna és az erdélyi Mária Rádió élőben közvetíti.
maszol.ro

Volt, ahol pár nap alatt négyszer is kiöntöttek a patakok
A Hargita megyei prefektusi hivatal összesítést készített a megyét május végén és június elején sújtó áradások okozta károkról, megbecsülve az okozott károk értékét is. Az adatokból kitűnik, volt olyan település, ahol pár nap alatt háromszor, illetve négyszer is kiöntöttek a patakok.
A csíki települések közül ilyen helyzetben volt Gyimesközéplok, ahol május 24-ről 25-re virradóan, a következő éjszaka, majd 26-án és június 2-án is árvíz volt, megrongálva a vasúti töltést, 47 hidat, közel 11 km megyei utat, 18 km községi és 12 km erdei utat, illetve 2 villanyoszlopot. Az áradás elöntött továbbá 130 kutat, 113 kertet, 11 hektár kaszálót, 3 hektár szántót. Csíkkarcfalván és Jenőfalván három áradás történt május 31. és június 6. között, itt több mint 120 lakóházat és melléképületet, 120 pincét, 100 kutat, 35 hidat, 360 hektár szántóföldet és 135 hektár kaszálót érintett, megrongálva több kilométeren a megyei és községi utakat. A károkat több mint 800 ezer lejre becsülték itt.
Csíkszentmártonban szintén három alkalommal volt árvíz, itt 20 lakóházat, 40 kertet és udvart, 10 hektár mezőgazdasági területet öntött el a víz, amely egy vízvezetéket és egy út menti támfalat is megrongált, a károk értékét 440 ezer lejre becsülték. Csíkdánfalván kétszer okozott károkat az áradás, 46 melléképületet, 18 kisebb, két nagyobb hidat, több mint 5 km községi utat, 2 km erdei utat, 46 kutat öntött el, illetve rongált meg a víz, a károk becsült értéke megközelíti az 1 millió lejt.
400 hektárnyi kaszáló és 300 hektár szántó került víz alá Csxicsóban, 2 km megyei, 3 km mezei és 1,8 km községi út szenvedett károkat, közel 100 ezer lejre becsülik ezek értékét. Szépvízen 23 ezer lejes kárt okozott egy út rongálása, Madarason 50 gazdaságot és kutat öntött el az ár, egy nagyobb és 10 kisebb hidat, 2 kilométeren az utcákat és a szennyvízelvezető rendszert rongálta meg.
Csíkszentmihályon és a hozzá tartozó településeken 46 melléképületet, 22 pincét elöntött a víz, megrongált 4 hidat, valamint 4,8 km megyei és községi utat is. Csíkpálfalván 1 km-es szakaszon a megyei utat öntötte el az árvíz. Kászon községben 176 melléképület, 20 kút, 150 hektár mezőgazdasági terület, 4 híd volt érintett az áradás által, amely károkat okozott 4,5 km községi úton, 1,5 km megyei és 1,5 km mezei úton. 1,7 km-en az utcákban és 1,5 km csatornahálózatban is. Az okozott károk értékét 800 ezer lejre becsülték. Csíkrákos esetében 1 km községi, 1 km mezei út, 40 hektár szántó és 50 hektár kaszáló jelenik meg a statisztikában mint vízzel elárasztott terület. Csíkszentkirályon 25 hektár legelő és kaszáló, 7,5 hektár szántóföld, 1,1 km utca volt érintett az áradás által.
Sokkal jelentősebbek a károk Madéfalván, ahol 400 pincébe és alagsorba, 400 kútba és a Zöld Péter Általános Iskolába hatolt be a víz, amely elöntött 300 hektár mezőgazdasági területet, és közel 1 kilométer községi utat, illetve 10 hidat rongált meg. A károk értéke meghaladja a 440 ezer lejt – derül ki az összesítésből. Csíkszentsimon is árvízkárokat szenvedett, itt 600 hektár legelő és kaszáló került víz alá, 8 km erdei út, 2 km községi út rongálódott meg, és 25 pincét is elöntött a víz. Az árvízkárokat itt több mint 1,5 millió lejre becsülik. Csíkszentimre esetében 11 pince és alagsor, 6 km erdei út, 123 hektár mezőgazdasági területet érintett az áradás, Tusnádon pedig 2,3 km erdei utat, 2,3 km községi utat, 110 hektár kaszálót és legelőt, illetve 7 pincét. Csíkszeredában 10 kutat, 4 hidat és 25 hektár mezőgazdasági területet öntött el, illetve rongált meg az árvíz.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Áradás és jégeső Csíkszéken
A hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt csütörtökön este több patak kilépett medréből Csíkban, elárasztva a települések utcáit, behatolva udvarokra és pincékbe.
Ez történt Csíkpálfalván, ahol a Nyír-patak áradt meg. Csíkszentmihályon a Rákos-patak áradása nyomán öntötte el a víz a közeli lakóházak udvarai, kertjeit, pincéit, a víz nagyobb volt, mint amit korábban, a május végi áradásoknál tapasztaltak – tudtuk meg Izsák Székely Lóránt polgármestertől.
A viharral jégeső is érkezett, ez a zöldségeskertekben, a szántóföldeken végzett jelentős pusztítást Csíkpálfalván, Szépvízen, Borzsovában, Delnén és Csíkszentmihályon, Csíksomlyót is érintve.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Rászorulókon segítettek a Székely Motoros Összefogás tagjai
Új kerekesszéket kapott az udvarhelyi Török Elek, törésrögzítőt a nyolcéves csíkpálfalvi Csiszér Máté Balázs, aki üvegcsontbetegségben szenved, továbbá jelentős összeggel járultak hozzá a Székely Motoros Összefogás tagjai a 15 éves, szintén csíkpálfalvi Csomortáni Ervin kezeléséhez, akinek májsejtes tumora van – számol be Iszlai Katalin a kronika.ro-n.
Az adakozás a Székely Motoros Összefogás által szervezett Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozónak és Rockfesztiválnak köszönhető, hiszen a klubok bevételük jelentős részét jótékonysági célokra fordítják. A Marosvásárhelyi Auld Cut M. C., a Kézdivásárhelyi Flagellum Dei M. C., a Székelyudvarhelyi Independent Eagles M. C., a kászoni KMB Motors M. C. és a Csíkszeredai Rebel Wolves M. C. által szervezett találkozót idén negyedik alkalommal rendezték meg, de már a kezdetekkor megegyeztek a klubok, hogy nem osztják szét a fesztiválokon befolyt összeget, hanem minden évben támogatják a környezetükben élő rászorulókat.
Az angliai Fire Birds motoros baráti társaság is ideutazott, hogy adományával segíthesse a betegeket. Gergely Mátyás, a Csíkszeredai Rebel Wolves motorosklub egyik tagja lapunknak elmondta, a júniusban lezajlott motorostalálkozó bevételéből idén három rászorulón segítettek. Az udvarhelyi Török Elek, aki húsz éve egy vonatbalesetben elvesztette mindkét lábát, múlt héten kapta meg vadonatúj elektromos kerekesszékét, ez pedig nagy mértékben megkönnyíti a mindennapokban való boldogulását. Szintén múlt héten találkozott a Csíkszeredai Rebel Wolves motorosklub Csíkpálfalván azzal a két családdal, akinek a befolyt összeg többi részét adományozták.
Nyolcéves fiú életét könnyíti meg az adomány
A nyolcéves Csiszér Máté Balázs szülei társaságában fogadta a motorosokat. Az üvegcsontbetegségnek nevezett súlyos sérülékenységben szenvedő kisfiúnak nagy szüksége volt egy törésrögzítőre, hiszen édesanyja elmondása alapján problémát jelentett számukra, hogy minden alkalommal, amikor eltörött valamije, és beszállították őket a kórházba, el kellett távolítani a törésrögzítőt, amikor a mentősöknek más esetekhez kellett menniük. Így a kisfiúnak rögzítő nélkül kellett várakoznia, és óriási szükségük volt egy saját szerkezetre, amely rajta mAradhat egészen addig, amíg el nem tudják látni a sérülését. A motorosoknak köszönhetően megoldódott ez a probléma, hiszen dr. Péter Szilárd közreműködésével sikerült beszerezniük egy törésrögzítőt, s ez megkönnyíti majd az életüket.
Nagyon költséges a kezelés
A 15 éves Csomortáni Ervinnél körülbelül három hónapja állapították meg, hogy májdaganata van. Édesapja, Csomortáni Attila ottjártunkkor elmondta, semmilyen előjelét nem látták a betegségnek, fiuk egészségesnek látszott, sportolt, majd arra kezdett panaszkodni, hogy fáj a hasa, így elvitték őt a családorvosukhoz. Vizsgálatok sorozata következett, először Csíkszeredában, majd Magyarországon. Jelenleg két és fél hónapja az anyaországban tartózkodik a fiú, tíz kemoterápiás kezelésen van túl, de még sok van hátra.
„Mikor a kezeléseket kapja, nem tud enni, nagyon legyengül az immunrendszere, s mire kicsit helyrejönne, már kapja a következőt" – mesélte az édesapa. A múlt heti kezelések után újabb vizsgálatokat fognak végezni, hogy megállapítsák, hogyan alakul az állapota. Műtétek is várnak Ervinre, hiszen a primer (elsődleges) daganatot minden esetben el kell távolítani, de ezen kívül más beavatkozásokra is szükség lehet. „Nagyon nehéz, de most ez a kötelesség, ezt kell tenni. A kezelések nagyon költségesek, ezért is jön jól az adomány" – tette hozzá Csomortáni.
Erdély.ma

Hidat verni magyar és magyar között versekből, barátságból
Tűzből tüzet mottóval, valamint az 1956-os eseményekre emlékezve zajlik a hatodik Székelyföldi Verstábor Csíkcsomortánban. A falubeliek szervesen jelen vannak a tábor életében, ugyanakkor fontos találkozási pontja ez a verset, irodalmat kedvelő fiataloknak.
Színészmesterség, előadóművészeti és beszédtechnikai tréning, irodalmi művek elemzése, előadása, tánc- és énektanulás, kirándulások, beszélgetések – mindebben részük van azoknak a fiataloknak, akik részt vesznek a csomortáni Szellő Szállóban július 31-ig zajló verstáborban. A tábor egyik fontos célja a tehetséggondozás, de a szervezők fontosnak tartják azt is, hogy a Kárpát-medenceében élő magyar fiatalok egymással találkozhatnak itt.
„A táborban anyaországi, felvidéki, kárpátaljai, Székelyföldi és vajdasági szavalóversenyek döntősei vesznek részt. Délelőtt tréning van két színésztanárral – Kubik Anna Kossuth-díjas színművésszel és Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színésszel –, de foglalkozik a táborozókkal Fülöp Zoltán Jászai Mari-díjas színész, a Csíki Játékszín társulatának tagja. Minden nap kirándulunk, hogy minél többet lássanak a gyerekek Székelyföldből. Az egyik fontos célja a tábornak, hogy a Kárpát-medencei magyarságot erősítse, azt, hogy a magyar a magyarral találkozhasson. Édesapám szavaival élve – aki kitalálója és alapítója volt a tábornak –, célunk hidat verni magyar és magyar között a Kárpát-medenceében versekből és barátságból építve” – hangsúlyozta Varga Anna, a tábor vezetője.
Az idei tábor tematikája 1956, ez tükröződik abban is, hogy milyen verseket dolgoznak fel a tréningeken, de hallgathattak előadást Vittner Máriától, aki a megélt élményeiről mesélt a táborozóknak. A programot filmvetítések és néptánctanulás, táncház is színesíti. A tábort gálaműsorral zárják, szombaton este 9 órától várnak minden érdeklődőt a Szellő Szálló szabadtéri színpadához.
Amint azt a szervezők mesélték, a falubeliek is részt vesznek a táborban, együtt főznek, eljárnak a nyitott előadásokra, a helyi fiatalok szoktak zenélni a táncházban. „Néptáncolnak velünk, zenélnek, a kisgyerekek jönnek a kirándulásainkra, pulzál velünk a falu” – mondta el a táborvezető.
A verstábort Varga Sándor találta ki és vezényelte egész a tavalyig. Idén már sajnos nem lehet a táborban. A tábort családja, felesége és két gyermeke „viszi tovább”, valamint egy barátokból álló nagy csapat. A jelenlevők mégis úgy vélik, az egykori jó barát velük van, sírja és kopjafája a szálló kertjében található.
„Édesapám gyakran mondta, hogy idős korában szeretne ide költözni, itt ki tudja teljesíteni magát, és éppen ezért nem Pesten, hanem itt temettük el. Édesapám a halála előtti utolsó napon rám hagyta a tábor vezetését, ez az örökség. Így hárman szervezzük ezt tovább. Minden tábornak van egy mottója, az ideinek, hogy Tűzből tüzet. Ez vonatkozik arra is, hogy '56-ból hogyan merítsünk példát, és arra is, hogy nélküle is vigyük tovább ezt a tábort, és ne aludjon ki a tűz. És ehhez mellettünk van sok barátunk” – osztotta meg velünk Varga Anna.
„Kapcsolatok alakultak ki a helyi táncosok és verstáborosok között, ezek már jó barátságok. A helyi emberek részt szoktak venni, jönnek, tevékenykednek itt. Igazából Sanyi belopta mindenki lelkébe magát” – fűzte hozzá Ferencz Csaba, Csíkpálfalva község polgármestere.
A rendezvény védnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, társszervező a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Írószövetség, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Székesfehérvár Önkormányzata, a Fehérvár Médiacentrum, a Csomortányért Egyesület, az Aracs Közbirtokosság, a csíkcsomortáni Szellő Szálló és Csíkpálfalva község.
Ez a verstábor egy nagyon komoly kapaszkodó és lehetőség azoknak a fiataloknak, akik szeretik az irodalmat, és akik egyre többen vannak – véli Fülöp Zoltán. „Ezt ott mértem le a Versünnepkor, amelyet minden tavasszal megszervezünk, és amelyen idén 93 jelentkező volt. Ezek a gyerekek a saját akaratukból jönnek, és éppen ezért azt a szeretetet vesszük figyelembe zsűrizéskor, amivel ezekhez a versekhez hozzányúlnak. Annak idején Varga Sanyi barátom – Isten nyugosztalja – elindította ezt a követ a hegy tetejéről, és ez jön, mint a lavina, és egyre több mindent hoz magával. Ennek a hozadéka nem úgy mutatkozik meg, hogy eljött a táborba és mától kezdve jobb ember. A gyermeke lesz jobb ember. Mert itt tapasztalatmennyiséget, szépségdózist kap, ami munkálkodik benne szépen, csendesen, és észrevétlenül változik az élete. Valamit annak idején sikerült elültetnünk, és ez a mag most kezd csírázni, egy-két levélke már van rajta. Ezért érdemes, ezért szép, és ez a küldetése ennek a verstábornak.”
Évek óta visszatérő vendége a tábornak a Misztrál együttes. A tagjai az énekelt verset képviselik, a vers és a zene kapcsolatáról beszélnek a fiataloknak. „A legjobb dolog a táborban, hogy első kézből kapnak a gyermekek információt színészektől, előadóktól, hogy fel tudjanak készülni arra, amire vágynak.
Ugyanakkor számtalan barátság születik itt. Mi megtanultuk az öregektől, amit tudunk, és ezt megpróbáljuk átadni annak a generációnak, amelyik komolyan gondolja a versmegzenésítést. És jó ez a találkozás. Lehet, hogy egy új Tolnay Klári, lehet az új Kaláka van itt a táborban. Ha nem lennének ezek a találkozók, lehet, hogy nem is lenne abból a tojásból csibe” – fogalmazott Heinczinger Mika, az együttes tagja.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Bemutatják a képeslapos könyvet
Csütörtökön délután 6 órától, a Csíkszeredai Városnapok keretében, a Csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében mutatják be Erőss Vilmos Mesélő régi csíki képeslapok című kötetét. A kötetben a szerző értékes gyűjteményéből 242 csíki képeslap kapott helyet, 24 esetében az érdekesnek tűnő címzési oldalt is bemutatja.
– Keveset tud önről az olvasó, írásai alapján helytörténészként ismerjük. Mióta gyűjti a képeslapokat?
– Csíkszeredában születtem 1950. június 30-án. Középiskolai tanulmányaimat 1961–1969 között a Csíkszeredai (mai Márton Áron) gimnáziumban végeztem, itt érettségiztem. 1971-ben végeztem el az építészeti technikumot, és még abban az évben a Hargita megyei Tervezőhivatalnál kaptam munkahelyet. Szabadidőmben előbb bélyeggyűjtéssel foglalkoztam, 1986-ban rájöttem, hogy Csíkszeredai képeslapokat érdemes gyűjteni. Előbb Hargita megyei településekről, de pénzügyi okokból később csak csíki vonatkozású képeslapokat vásároltam.
– Több sorozata jelent meg a Csíki Hírlapban. Milyen visszajelzéseket kapott?
– Hasznos volt bemutatni a Csíki Hírlapban a régi képeslapokat. Számos visszajelzést kaptam. Íme, egy példa. A lap 2013. június 12-ei számában jelent meg a Főúti villák című cikk, és nem sokkal később egyik volt munkatársam, Ferencz Imre felhívta a figyelmemet, hogy a cikkben szereplő villa tulajdonosa nem Gaál Endre, hanem Gaál Elek volt. A tábla feliratán csak GAÁL E. szerepelt. Megmutatta a Gaál Elek csíkpálfalvi plébános villájával kapcsolatos dokumentumokat, meglepetésemre ott láttam egy Tusnádfürdő központjáról készült kataszteri térképmásolatot, helyrajzi számokkal. Bár a Csíkszeredai kataszteri hivatalnál átnéztem két kötetnyi tusnádi kataszteri térképet, ez a Tusnádfürdői térkép nem volt közöttük. Elkértem, lemásoltam, és ez könnyítette a kutatói munkámat.
– Hogyan lett könyv a képeslapokból, illetve a hozzájuk fűződő kis történetekből?
– Rég tervezem az évek során általam felvásárolt képeslapok kiadását, közkinccsé tételét. Tavaly az egyik barátommal érdeklődni mentem a megyei tanácshoz, ahol furcsa választ kaptunk, ezért más megoldást kerestünk. Próbáltam magyarországi támogatást szerezni, de olvastam a Krónika május 5-ei számában megjelent Egyelőre nincs több pénz a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) című cikket, melyből megtudtam, hogy 9 ezerről 13 ezerre nőtt az NKA címére érkezett pályázatok száma. Benevezési díjat is kell fizetni, ezért erről lemondtam. Május végén tudomást szereztem arról, hogy a megyei tanács már szeptember 25-én továbbküldte a kérésemet a Hargita Kiadóhoz, ahonnan, sajnos, a mai napig nem válaszoltak. Utolsó tervem az volt, megkérem a Tipographic nyomdát, készítsen egy mesterpéldányt. Hamarosan elkészült, és megmutattam a barátaimnak. Listára került a megrendelők neve, és a nyomda vezetősége elrendelte 500 példány kinyomását. Június végére elkészültek a könyvek. Július elsején üzenetet adtam fel a világhálóra az alábbi szöveggel: „Tegnap, születésnapomra, készen lettek a könyvek. Mától szétosztom”. Óriási siker lett, rövid idő alatt szinte az egész elkelt, de félretettem 50 kötetet a könyvbemutatóra. Minden jó, ha a vége jó – tartja a közmondás. A Hargita Kiadó helyett én nevetek, mert támogatás nélkül megjelentek a könyvek.
– Nem olcsó mulatság régi képeslapokat vásárolni. Megérte?
– Valóban nem olcsó. Fizetésem, illetve ma a nyugdíjam egy részét erre költöttem, költöm. Egy példa: a 216-os számú képeslapért ötven eurót kért egy Râmnicu Vâlcea-i eladó. A könyv borítójára került szép Tusnádfürdői képeslap még ennél is drágább volt. Elmondhatom, a Csíkban megjelent könyvek közül a képeslapos könyv megjelenéséért én fizettem saját zsebemből a legtöbbet. A siker titka, hogy a könyveket sikerült eladni, szerintem abban rejlik, hogy pazar a nyomdai kivitelezés, és sok olyan kép van benne, amelyek korábban más kiadványokban nem jelentek meg.
Kiknek szól a könyv?
Ez a könyv elsősorban azokhoz szól, akik Csíkszéken születtek, itt éltek vagy élnek, beleszerettek ezekbe a tájakba, és nosztalgiával emlékeznek vissza a képek láttán a régi utcákra, házakra, villákra. Ezek közül számos épület már nem létezik, az utcarészek pedig átalakultak. Erőss Vilmosnál 1987-ben Budapesten az orvosok agysérülést diagnosztizáltak, ez 2/3-os hallásveszteséggel jár. A hallássérült és nehezen beszélő szerzőnek írásban tettük fel a kérdéseket.
Dobos László
Székelyhon.ro

Harc a Bákó megyében lévő területekért
Három volt közbirtokossági elnök hívja fel ismételten a csíki közösségek figyelmét: az egykor a közbirtokosságok tulajdonába tartozó erdőket és legelőket még mindig nem kapták vissza teljes mértékben. Főként azokról van szó, amelyek Bákó megyében találhatók.
A közbirtokosságok újraalakulása után tizenhat évvel még számtalan közbirtokosság kell szembesüljön azzal, hogy a területek államosítása előtti időszakból (1949) származó, területeket igazoló aktáikat vagy semmibe vették, vagy egyenesen eltűntették a dossziékból – ez derült ki, amikor Domokos Józseffel, a csíkcsomortáni közbirtokosság korábbi elnökével, Sántha Pál Vilmossal, a csíkpálfalvi közbirtokosság volt elnökével, valamint Lázár Elemérrel, a csíkdelnei közbirtokosság korábbi elnökével beszélgettünk. A 2000-ből származó 1-es törvény alapján újraalakult közbirtokosságok megválasztott vezetőinek vagy éppen az elnökséget felvállaló személyeknek nem volt könnyű dolguk, talán az újraindulás évei voltak a legnehezebbek. A közbirtokosságok semmilyen anyagi tőkével nem rendelkeztek, újra össze kellett írni a taglistát, tisztázni a jogok számát és az ezekre jogosultak kilétét.
„Jó két és fél esztendő múlt el addig, amíg intézményi szinten az erdészeti minisztérium beleegyezett abba, hogy az erdőket visszaadják. Addig a törvény létezett, de az átadással a minisztérium várt. A mi közbirtokosságunk az itteni erdészeti hivatallal nem volt rossz viszonyban, viszont ők nem adhatták át, tekintettel arra, hogy a felsőbb szervek, az erdészeti minisztérium nem engedélyezte. Ezek voltak a nagy problémáink az első körben. Amikor az erdészet fokozatosan kezdte átadni egy részét, kezdődtek az adminisztrációs szervekkel a huzavonák. A helyi bizottságok és a polgármesteri hivatalok kellett átadják az igazolásokat, és ebből adódtak a további nehézségek. A Csíki-havasok nyúlványában lévő közbirtokosságok mindegyikének volt területe Bákó megyében. Itt mind a polgármesteri hivatalnál, mind az erdészetnél ellenállásba akadtunk. Például a csíkpálfalvi közbirtokosságnak mai napig több mint százharminc hektár erdőt nem adtak, és nem is akarnak visszaadni” – mutatott rá Sántha Pál Vilmos.
Sántha Pál Vilmos szerint az újrainduláskor nagyon nehezen szedték össze ismét az iratokat, mivel annak idején nem volt minden letéve a levéltárba. Olyan is volt, hogy megsemmisítették a dokumentumokat. „Két és fél éves munkát igényelt a dokumentumok összegyűjtése, és semmiféle látszata nem volt a tagság, a külvilág szempontjából. A legtöbb munka és a legkevesebb eredmény akkor volt. Nehéz idők voltak.” Domokos József hozzátette: „a legrosszabb az volt, hogy a törvény kihozott egy metodológiát, hogy hogyan kell visszaadni a területeket. De jöttek rá a kormányhatározatok, a sürgősségi kormányrendeletek, a prefektusi rendeletek, a megyei tanács, a helyi földosztó bizottságnak a rendeletei, amelyek egyszerűen átszegték azt, amit a törvény kimondott. Éjjeleken keresztül állítottuk össze a dokumentációt, a mellékleteket, amikor odamentünk, kitalálták, hogy nem jó, nem teljes, mert bejött egy másik rendelet. Két év után annyira jutottunk, hogy le tudtunk ülni a bákói erdészeti igazgatóság vezetőivel. A negyedfélmegye közbirtokosságainak elnökei bevonultak, tőlük jött a gazdasági igazgató, a technikai igazgató és az országos erdőalap elnöke. Velük tárgyaltunk, mondták, hogy nincsenek területeik, és ha van is, az nem volt a miénk. Az egyik kollégánk hozott magával egy olyan területet igazoló dokumentumot, amelyen rajta volt az Osztrák–Magyar Monarchia pecsétje, kitette az asztalra, és mondta, nincs amit szökjenek, mert nekünk van ilyenünk, de nekik nincs. Azzal ők felálltak az asztal mellől, és adtuk a menést a jövésért.”
Az egykori elnökök rámutattak, a bákói Ágas község adminisztrációs területén levő legelők helyzete sem jobb, van, amelyiket tudja használni a közbirtokosság, de nincsenek átadva, a helyzet elég felemás. Kérdésünkre, hogy mekkora területekről van szó, elmondták, közbirtokosságonként több mint száz hektárról lehet beszélni. „Még nagy területek vannak. Volt, hogy az ottani hivatalnál személycsere történt, és azt mondták, nincs semmiféle aktánk leadva ott. El kellett hát dönteni, hogy pereskedünk, hogy ekkor és ekkor leadtunk minden egyes dokumentumot, vagy húzzuk az időt, amiből nem biztos, hogy valamikor is lesz valami. A legnagyobb területünknek még a telekkönyvi kivonatát is eltüntették” – panaszkodott Sántha.
Lázár Elemér volt ebben az időszakban a delnei közbirtokosság elnöke, mint mondta, ők is hasonló problémákkal küszködtek. „A visszaszolgáltatással állandóan valami kiutat kerestek. Ösvényt kellett verjünk, és úgy sem tudtunk zöld ágra vergődni a megyén túli területekkel. A megyésítéssel Erdély területéből lefaragtak, ezt mindenki tudja. Teljes kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, addig járattak, amíg akartak ilyen vagy olyan okkal, és nem szolgáltatták vissza a területeinket. Delnének olyan tiszta nyilvántartása volt 1947-ig, annyira pontos térképekkel, telekkönyvi kivonatokkal mellékelve, és hiába vittük azokat, nem is ismerték a telekkönyvet. Ez volt a legszomorúbb.”
A volt közbirtokossági elnökök arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy még mindig nagy problémák vannak a területek visszaszolgáltatását illetően, és noha használják a területeket, de nincs a közbirtokosságok birtokába helyezve, nem rendelkeznek teljes mértékben a területek fölött. Hangsúlyozzák, noha szélmalomharcnak tűnik, nem szabad feladni, harcolni kell a területekért.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Több száz Hargita megyei gazdaságot elárasztott a víz
Az esőzések és a nagy mennyiségű hó hirtelen olvadása miatt csütörtökön több száz Hargita megyei gazdaságot elárasztott a víz, két iskolában pénteken szünetel az oktatás.
Az egyik legérintettebb község Gyergyószárhegy, ahol mintegy 800 háztartás udvaráról, pincéjéből és kútjából szivattyúzták ki a vizet – olvasható az Agerpres hírügynökség összefoglalójában. A község polgármestere, Danguly Ervin a hírügynökségnek elmondta, az önkéntes tűzoltók jelenleg is dolgoznak, munkájukat a ditrói és újfalusi önkéntesek segítik.
Szárhegyen a domboldalról lefolyó víz elöntötte az iskolák körüli területeket, az oktatási intézményekbe körülményes a bejutás, ezért úgy döntöttek, hogy pénteken nem lesz tanítás. „Értesítettük a tanfelügyelőséget is. Az igazgató asszonnyal úgy határoztunk, hogy a gyerekek ne menjenek iskolába, mert nagyon veszélyes, főleg a kisebb diákok számára” – nyilatkozta Danguly Ervin. A két iskolában mintegy 400 diák és óvodás tanul. Az elmaradt órákat a diákoknak később be kell pótolniuk – mondta Görbe Péter tanfelügyelő.
Gyergyóújfaluban is gondokat okozott az áradás. Egy patak kilépett medréből, és hat házat valamint száz pincét, illetve udvart öntött el – tudatta Egyed József polgármester. A községben mintegy harminc hidat tett tönkre az árvíz, a lakosok homokzsákokkal védik háztartásaikat. Az önkéntes tűzoltók jelenleg is szivattyúzzák a vizet az udvarokról.
Csíkszentmihályon a csütörtökön lezúduló víz harminc pincét árasztott el, és két kilométernyi megyei útszakaszt is elöntött – tájékoztatta a hírügynökséget Izsák-Székely Lóránt polgármester.
A Hargita Megyei Sürgősségi Felügyelőség (ISU) csapatai több településen is beavatkoztak az árvízvédelmi munkálatokba. Csíkszentléleken, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Szárhegyen, Maroshévízen és Csíkpálfalván is dolgoztak – tájékoztatott Alina Ciobotariu, az ISU Hargita megyei szóvivője.
A tűzoltók felhívják a lakosság figyelmét, takarítsák ki a sáncokat, hogy a lezúduló víznek semmi ne állhasson útjába.
Székelyhon.ro

A földi határokat túlszárnyaló zene
Az egyébként külön-külön tevékenykedő csíkdelnei és csíkpálfalvi egyházi kórusok a kórustalálkozókon és a templombúcsúk alkalmával együtt énekelnek. Mindkét énekkar esetében az az elsődleges cél, hogy a kórustagok szeressék az Isten dicsőségére történő szolgálatot.
Csíkdelne és Csíkpálfalva kórusát 1970-ben alakította meg Antal György, a két közösség akkori kántora. Az énekkarok 1995-ig külön-külön tevékenykedtek, az év április 22-én viszont egyesített kórusként léptek fel a Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón. Azóta is közös kórussal mutatják meg tudásukat az évente szervezett találkozókon, illetve a két falu templomának búcsúünnepén is közösen énekelnek, minden más ünnepi alkalomkor viszont külön-külön zengik a megtanult kórusműveket – számolt be a kezdetekről Antal Ildikó kántor, aki édesapjától vette át a stafétát, és vállalta el az egyházközségben a kántori feladatokat. Családias a hangulat Jelenleg a delnei énekkarban harminchatan, a pálfalvi kórusban pedig tizennégyen énekelnek. Mint azt a kórusvezető elmondta, valamikor hasonló létszámmal indult a két énekkar, az utóbbi időben viszont a pálfalvi idősebb énekesek kiálltak. Helyüket részben fiatalabbak vették át, de mindenképp szeretnének további tagokat toborozni. A delnei kórusban egy középkorú generáció énekel, akiknek már gyermekeik is csatlakoztak a csapathoz. Az sem ritka eset, hogy a nagyszülők után az unokák is beállnak a kórusba – ha azok szülei nem is tették meg. „Ezért is nagyon jó a közösségünk, mert családias – együtt vannak szülök, gyermekek, házaspárok, keresztszülők, akik mind szeretnek énekelni” – jegyezte meg mosolyogva a karvezető. Ünnepek előtt gyakorolnak Évente hat-tíz kórusművet tanul meg a két énekkar, az ünnepi alkalmak előtt heti egy-két próbát tartanak – részletezte a kántor. Elmondta azt is, mivel a tagok iskolai, illetve munkaprogramja jelentősen különbözik, csak ritkán fordul elő, hogy mindenki jelen legyen a próbákon. De amikor élesben való éneklésre kerül a sor, akkor nagyon fegyelmezettek és figyelmesek a kórustagok. Arra törekednek, hogy a lehető legjobban teljesítsenek, és teljes lélekkel bekapcsolódjanak a közös éneklésbe Isten dicsőségére és mások javára. Nemcsak a próbákon vannak együtt a tagok, hiszen rendszerint közös kirándulásokat is szerveznek, ezeket az énekesek kezdeményezik és szervezik a helyi plébános támogatásával.
Örömmel szolgálni
Az énektanár meglátása szerint az egyházi zene túlszárnyalja a földi határokat, elmélyíti a bűnbánatot, alázatosságra lelkesít és szelíddé tesz. Emiatt is törekednek úgy énekelni a műveket, hogy az mindenkinek szóljon, örömmel töltse el a lelkeket. Azt is megtudtuk, hogy nincs nagy szigorúság a felkészülések során sem, mivel az az elsődleges szempont, hogy a kórustagok szeressék az Isten dicsőségére történő szolgálatot, szeressék kórustársait és szeressenek énekelni. Kérdésünkre, hogy mi motiválja a kóristákat kifejtette, elsősorban a hitük, hiszen mindannyian templomba járó személyek, illetve a közösségbe való tartozás. Nagy segítségük a plébános A kórusok legfontosabb támogatója Csintalan László plébános, aki mind anyagilag, mind lelkileg segíti az énekkarok munkáját. Egyrészt ő biztosítja a próbákhoz a hittantermet, másrészt mivel a lelkipásztor is kántori családból származik, szükség esetén zenei tanácsokkal is ellátja a kóristákat. Emellett a delnei közbirtokosság támogatására is számíthatnak. Az általuk 2011-ben szervezett kórustalálkozón léptek fel először népviseletben a kórustagok, azelőtt fehér ingben, fekete nadrágban vagy szoknyában énekeltek az ünnepek alkalmával. Hat éve határozták el, hogy azt követően is székely ruhát öltenek ezekre az alkalmakra, más fellépő ruhán egyelőre nem is gondolkodnak – ismertette Antal Ildikó. Megjegyezte, a megfelelő felkészüléshez és a fellépésekhez is minden feltétel adott számukra.
Hasznos találkozók
Elsősorban a helyi egyházi ünnepeket teszik szebbé énekükkel, emellett pedig rendszeres résztvevőik a Felcsíki Egyházi Kórustalálkozónak. A liturgiában elsősorban a zsoltárokat, gregorián introitusokat, communiókat, miseénekeket szólaltatja meg a kar. A kántor szerint a találkozó több szempontból is fontos, egyrészt az együtt éneklés öröméért, illetve más kórusok meghallgatásáért, a tanulásért. Jó látnia, hogy most már régi ismerősökként üdvözlik egymást a különböző települések énekkarainak tagjai, illetve megtisztelik egymást azzal, hogy figyelnek a többiek éneklésére, nemcsak a saját fellépésükért vannak jelen.
Kömény Kamilla / Székelyhon.ro

Kimozdítani a pálfalviakat a hétköznapi kerékvágásból
Összehozni a falubelieket, és kimozdítani őket a hétköznapokból – ezzel a céllal szervezik meg évről évre a Csíkpálfalvi Falunapokat. A háromnapos programsorozattal a szervezők – Pálfalva Egyesület és a helyi önkormányzat – igyekeztek megszólítani kicsiket és nagyokat egyaránt.
A hetedik alkalommal megtartott rendezvényen jól bejáratott és új eseményekkel is várták az érdeklődőket. A falunapok kiemelkedő eseményének számított a pénteki megnyitón az a fotókiállítás, amelyet a felújított kultúrotthonban mutattak be Csíkpálfalvi arcok és helyek címmel. „Századeleji fotókat, levelező- és képeslapokat gyűjtöttünk össze a faluból, mintegy negyvenöt képet. Érdekes volt mindenki számára, voltak, akik felismerték a rokonaikat, ismerőseiket. Sok érdekesség került elő, régi történetek, a falu életének egy-egy szelete” – fogalmazott Bakó Zoltán, az egyik főszervező. Hozzátette, a kiállítás anyagát szeretnék tovább bővíteni.
A kézműves foglalkozások és a nagy érdeklődésnek örvendő Pálfalva-kupa focimérkőzések mellett főzőversenyt, gyerekeknek és felnőtteknek szóló ügyességi vetélkedőket is tartottak szombaton.
Első alkalommal hirdették meg ugyanakkor a Falu sütije versenyt, amelyet ezután is szeretnének megtartani a programok között.
Este a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék szórakoztatta a közönséget, majd Szőcs Renáta, a Star Academy győztese koncertezett. Aztán tábortűz és szabadtéri buli várta a kikapcsolódni vágyókat.
Vasárnap reggel lovas felvonulással egybekötve rezesbanda ébresztette a falut, fél tíztől pedig szentmisét tartottak. Délután a sportpályán községi fogathajtóverseny volt, majd a néptánccsoportok előadásait lehetett megtekinteni. „Annak idején azért kezdtük el megszervezni a falunapokat, hogy kicsit összehozzuk a falubelieket, akár az őslakosokat az újonnan kiköltözöttekkel.
Pálfalvának érdekes népessége van, nehéz kimozdítani őket a hétköznapi kerékvágásból. De évről évre azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek a rendezvény iránt, egyre többen vesznek részt, és van értelme megszervezni” – összegzett Bakó Zoltán.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Ezer Székely Leány Napja
A csíksomlyói Nyeregben tartott Ezer Székely Leány Napján 2131 leányt és 1156 legényt számoltak meg. Július 1-jén, szombat délelőtt Csíkszereda főterén gyülekeztek a különböző települések csoportjai, Hargita megye falvain kívül szép számban képviseltették magukat a Kovászna és a Maros megyeiek is. A díszvendégek idén a Fehér megyei Felvincről érkeztek, akik Aranyosszéket képviselték, de több magyarországi település tánccsoportjai is megjelentek.
A Szabadság téren közösen táncoltak a székely leányok és legények, akiket a szokásokhoz híven a huszárok vigyázták fel. Az alaphangulat megteremtése után voltak, akik lóra ültek, mások szekérre, de sokan gyalog mentek ki Csíksomlyón a kegytemplomba, ahol Urbán Erik ferences szerzetes mutatta be a szentáldozatot. A szentmise után a Nyeregben folytatódott az ünnep, ahol a tavaly a legtöbb résztvevővel büszkélkedő idei házigazda, Tusnádfürdő által előkészített helyszín várta a hagyományőrzőket. Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere a székely kapukra hagyományosan felfaragott köszöntőszövegre utalva – Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha – azt mondta, hogy azok, akik jelen vannak itt népviseletben, ezt az üzenetet követték. Mint mondta, ezt a földet megőrzésre kaptuk hagyatékul, és tovább kell adnunk a következő nemzedéknek. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere fecskefészekhez hasonlította a Székelyföldet, amelyet megzavartak a közelbe befészkelő szarkák. Hozzátette, a székelyeknek meg kell óvniuk a fészküket azzal, hogy egymásra támaszkodnak, ide térnek haza. A székely ruha közös viselése éppen ezt az összetartozás-érzést erősíti bennük.
Több százan léptek fel a színpadként használt Hármashalom-oltárnál. Mindeközben különböző hagyományos mesterségekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, és zajlott a népviseletmustra, valamint a számbavétel is. A lakosság számához viszonyítva idén a legtöbben Csíkpálfalváról érkeztek a Nyeregbe, így 2018-ban ők rendezhetik meg az eseményt. (A Maszol.ro nyomán) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Itt lobbanak fel az őrtüzek Csíkszéken
Őrtüzek gyújtásával hívja fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre vasárnap 17.30-kor a Székely Nemzeti Tanács, amelynek vezetője, Izsák Balázs mindenkit arra ösztönöz, hogy „hittel, belső meggyőződéssel” vegyen részt ezeken a rendezvényeken.
„Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért. A küzdelem, amit ők felvállaltak, sokak szemében tűnhet reménytelennek. A katalánok szemében azonban nem. Nekik van igazuk” – állapította meg Izsák. Az SZNT-elnök korábban a katalán népszavazás kapcsán közölte, a katalánok szabadsága az európai demokrácia ügye, és arra kérte a székelyeket, lobogjon minél több katalán zászló is az október végi őrtűzgyújtáson.
Őrtüzek Csíkban is
Csíkban 27 helységben 29 őrtűz fog fellobbanni, közölte megkeresésünkre az SZNT csíkszéki székely tanácsa részéről Veress Dávid.
Az őrtüzek helyszínei
Csíkszeredában a Mikó-vár melletti parkoló; Csíkszentgyörgyön a focipálya; Karcfalván a külső Kőkert; Csíkszenttamáson a Csonka-toronynál (rossz idő esetén a kultúrotthon mellett); Dánfalván a Csere-tetőn; Madarason a Hegyen; Szépvízen a Kaszinó kertben; Csíkszentmiklóson a Cseretetőn; Gyimesfelsőlokon a Domokos Pál Péter iskola udvarán; Szentmihályon az Akasztó-hegy tetején; Csíkajnádon a Bánya-hegy tetején; Vacsárcsiban a Gece-hegyen; Kászonaltíz esetében a kászonimpéri focipályán; Madéfalván a helyi napközi melletti téren; Rákoson a Bogát-hegyen; Csíkszentkirály a turul emlékműnél fáklyákkal, Büdösfürdő felé a régi ülepítőnél; Csíkszentlélek esetében a fitódi Kerekdombon; Csíkszentimrén a nagy iskola udvarán; Csíkszentmártonban a kultúrház udvarán; Csíkkszentsimon esetében a csatószegi a kultúrotthon előtt; Csíkkozmás a templom mellett; Gyimesközéplokon két helyen: az Ilia-tetőn és a Szellő-tetőn; Csíkpálfalva esetében a csíkcsomortáni Kárpátok őre szobornál; Csíkszentdomokoson a focipályán; Tusnádfaluban a templom mellett; Csicsóban az emlékmű előtt; Tusnádfürdőn a Kicsi kertben. Székelyhon.ro

Biológusnak tanult, mégis költő, író lett Ferenczes István
Ifjúkorában nem a versek, hanem inkább a természet, a növények, állatok foglalkoztatták Ferenczes Istvánt, aki biológusnak tanult, és csak a főiskola utolsó szakaszában fordult az irodalom felé. Életműve, amely a kortárs magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű alkotói közé emelte, bizonyítja, hogy ez jó választás volt. Azt vallja, verset nem kell mindenáron írni, csak akkor, ha annak igazi tétje van.
Csíkpálfalván született 1944 karácsonyának másodnapján, vagyis a névnapján, de csak január 1-jén anyakönyvezték Ferencz-Salamon Istvánként – mint elmondta, lehet, hogy az első fiúunoka születése miatti öröm, mulatozás is közrejátszott a késlekedésben. Építőmester édesapja, Ferencz S. Imre számára a mesterség szeretete mellett az alkotás, a teremtés volt az elsődleges szempont – emlékezett vissza Ferenczes István.
Ő vezette Csíksomlyón a Kós Károly tervei alapján készült KALOT-ház építését, Bukarestben többek között a királyi palota építésénél is dolgozott. Majd a pálfalvi új templom megkezdett építését vette át, amelyet szinte elölről kellett kezdeni, a templom elkészült (1949 júliusában szentelte fel Márton Áron püspök), de a végére már elfogyott a pénz. „Apám, aki színjátszó is volt, és olvasó ember, színdarabot tanult be a házasemberekkel, és addig járták a környékbeli falvakat, amíg összegyűlt a pénz a bádogosmunkára. A falunak kultúrotthon is kellett, azt is ő tervezte, építette, 1958 januárjában avatták fel, de egy héttel előtte még nem volt színpad. Apám az egyetlen tehenünket kivezette az istállóból, eladta, abból a pénzből lett meg a színpad” – mesélte.
Pályát váltott, majd pofázott
Noha elemi és középiskolás korában is írt verseket, bevallása szerint inkább a természet, az erdő, a növények, a madarak, vadak érdekelték. Biológusnak készült az egyetemen, és azt is végezte el.
„Az egyetem utolsó éveiben rájöttem a rendkívül kiszolgáltatott és végzetes nemzetiségi sorsunkra, és éreztem valamit, hogy valamivel többet kellene tenni, mint biológusként dolgozni, növényt meghatározni, bogarat, lepkét gyűjteni. Kolozsváron akadtak barátok, Csíki László, Kenéz Ferenc, akik arra is felhívták a figyelmemet, hogy a mesterséget meg kell tanulni, így az egyetemi könyvtárban a biológia könyvek helyett a versesköteteket kezdtem olvasgatni” – emlékezett. A végső döntést édesapja 1967-ben bekövetkezett hirtelen halála adta meg. Az élet is segítette pályamódosítását, egy év tanítás után, amikor 1968-ban megalakult a megye és a Hargita napilap, újságíróként kezdett dolgozni, ami szerinte iskolának nagyon jó volt, de azt sem bánta meg, hogy 1975-ben eltávolították onnan. „A főszerkesztő, Albert Antal azt mondta, »értse meg, nem tudtam kiállni magáért, mert annyiszor megkértem, ne pofázzon, ne szidja a pártot a szerkesztőségben, a kocsmákban és otthon« – lehallgatták a telefonomat is. Utólag visszagondolva nagyon jót tett, borzalmas lett volna a napi sajtó taposómalmában élni, amikor örvendett az ember, hogy ha az igazat nem is, de a valót meg tudja írni” – vélekedett. Néhány éves szakirányítói munka után ismét újságíróként folytatta, a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként bejárta Székelyföldet, élményeket szerzett, embereket ismert meg – ez a munka későbbi alkotásaiban, riportköteteiben is visszaköszönt.
A cenzúra szorításában
A rendszer rajta tartotta a szemét, első verseskötetéből 32 verset vágott ki a cenzúra. „Akkor úgy volt, hogy a cenzor minden oldalra rátette a pecsétet, nekem 32 versemre nem tette rá – ezért lett olyan vékony. Az mondták, pesszimizmust tükröztek – végül azoknak a verseknek nagy részét a következő kötetekbe sem raktam be” – elevenítette fel. 1987-ben a Megőszülsz, mint a fenyvesek című kötete már kész volt, amikor Egyed Péter, a szerkesztő felhívta telefonon, hogy a cenzor megint beszólt. „Péter bezárt a lakásába, és az volt a feladat, hogy az összes metafizikai jellegű, istennel, kereszttel, túlvilággal kapcsolatos részt ki kell gyomlálni. Én nem akartam, aztán Péter meggyőzött, és végül néhány vers még jobb is lett” – emlékezett.
Egy hosszú versét – Hó hull örök vadászmezőkre volt az eredeti címe – szintén a cenzúra miatt Indián tél címmel közölte le Székely János, erről telefonon egyeztettek. „Abban az időben elég sűrűn hívattak a Szekuritátéra, be akartak szervezni. Egyszer rám kérdezett a magyarul tökéletesen beszélő vallatótiszt, hogy miért kellett a vers címét megváltoztatni? A telefonból tudhatta” – mesélte. Ezt a verset akkor a temesvári magyar középiskolások Toró T. Tibor osztályfőnök irányításával betanulták, nagy sikerrel előadták, utána botrány lett, Torót menesztették a tanügyből. „Meghívtak a Temesvári Magyar Napokra, ahol az egykori diákok ismét előadták a verset, és azt mondták, hogy életük meghatározó élménye volt. Mindig az volt az elvem, hogy nem kell minden áron verset írni, csak akkor, amikor az embert nagyon égeti, és valami nagy tétje van. Voltak nekem két-három éves hallgatásaim, után aztán jöttek nagy felszabadult dolgok, Az utolsó kenyér vagy a Ki virággal megveretett című kötetek” – elevenítette fel.
Vers egy Trabanton
Az 1989-es változások előtt egy évvel írta A diktatúra közhelyei című versét, amely, mint mondta, nem is volt teljesen kész, de több példányba legépelte, és odaadta néhány embernek, akik kézről kézre adták. „December 22-én délben, amikor elrepült a diktátor, egy csomag gyertyával lementem a főtérre, meggyújtottam néhányat. Kezdtek jönni az emberek, megjelent egy lyukas zászlóval egy Trabant, feltettek a tetejére, és valaki a kezembe nyomta a vers kézzel írt változatát, hogy olvassam fel. A tömeg kiabálta, hogy még egyszer, a megyeháza balkonjáról is elhangzott még háromszor. A mai eszemmel is újból felmennék arra a balkonra, és újból elmondanám a verset” – mesélte. Illúziói január 3-ig tartottak, amikor a kezébe került néhány Hargita megyei román feljelentése, amiből aztán a Har-Kov botrány lett. „Vásárhelyen volt januárban az első országos RMDSZ-tanácskozás, ahol először mondtam ki, hogy jövőnket csak Székelyföld autonómiájával lehet biztosítani. Az első szünetben a galléromat rángatták, hogy mit akarok a Magyar Autonóm Tartománnyal, itt a román demokráciában minden megoldódik. Mondtam, fiúk, nem lesz megoldva” – elevenítette fel. Egy ideig a művelődési felügyelőség főtanácsosaként dolgozott, a politikában nem akart részt venni, parlamenti jelöltséget sem vállalt.
A Székelyföld alapítója
Néhány szabadúszóként eltöltött év után a megyei tanácshoz került elnöki tanácsadóként – ekkor merült fel egy székelyföldi kulturális folyóirat létrehozásának igénye. „Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kell egy periodika, ami rólunk szól, és minket mutat fel a világ felé az itt élő alkotók által. Így született meg a havilap ötlete, sokat töprengtünk róla György Attilával és Molnár Vilmossal. Az akkori megyei vezetés megértette, támogatott, és kezdtük gyűjteni az anyagot, Székelyföld lett a folyóirat neve. Néhány emberen és rajtunk kívül, akik bíztunk benne, rengeteg ellendrukker volt. Azt mondták, még egy évig sem fog működni – idén már húsz éves, ami egy folyóirat esetében már nagykorúságnak számít. Az egyik magyarországi testvérlap azt írta a Székelyföldről, hogy egy jól kitalált lap, valószínűleg azért, mert nem csak irodalmi lap, kulturális folyóirat, interjút, történelmet, szociológiát, néprajzot, színházművészetet, zenét is tartalmaz” – ismertette.
Ferenczes István alapításától 2010-ig, nyugdíjazásáig volt a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, amelynek létrehozását élete egyik legnagyobb megvalósításának tartja.
Az Ergéziek nyomában
Élete egyik nagy szerencséjének tartja a Tudor Arghezi költő székely édesanyjával, Ergézi Rozáliával kapcsolatos kutatás eredményét. Kovács Attila / liget.ro