Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. szeptember 28.
Székelyföldi legendatérkép
Lidércek, manók, tündérek, sárkányok és ördögfiókák – csak néhány elem a székelyföldi mondák gyűjteményéből, melyek a Székelyföld legendatérképére felkerültek. A már száznegyvennél is több mondát, illetve annak kulcsfiguráit meseszerűen ábrázoló térkép jelenleg digitalizálás alatt áll, és a készítők tervei szerint hamarosan minden székelyföldi iskolában látható lesz.
Fazakas Szabolcs, székelyudvarhelyi vállalkozó lassan két éve gyűjti a székelyföldi mondákat, legendákat, ám még mindig találkozik újabb és újabb, csupán a helyiek emlékezetében élő csodás történettel, helyi legendával. Mihály Tibor, oroszhegyi mérnök és tanár épp a község határában található Mák várának, az Oroszhegy melletti „tündérlikak”, és a helyiek hiedelemvilágában gyógyító hatással felruházott Urusos kút legendáját meséli a legendatérkép ötletgazdájának. Az egykori vár elsüllyedését a helyiek egy tündér-testvérpár viszálykodásának tulajdonították.
A gyűjtőmunka nem eredménytelen: már több mint 140 székelyföldi legenda tündérei, török, tatár vagy székely harcosai, ördögfiókái kerültek ábrázolásra, s az egyre-másra előkerülő történetek is feldolgozásra várnak.
Kerülnek elő újabb mondák, sőt, ezután még több elő fog kerülni szerintem, mindenki kedvet fog kapni ennek a térképnek a megjelenése után, van viszont egy monda, amit nagyon rég keresünk, az Ördög-tó mondája, ami Csíkkarcfalva és Gyergyóalfalu között található, a Libán is nagyon közel van, például ennek hallottuk, hogy van egy mondája, próbáltunk utánanézni szakkönyvekben, de nem találjuk – közölte Fazakas Szabolcs, ötletgazda.
A mítoszok és mondák Márton Erika munkája által elevenedtek meg, a székelyudvarhelyi képzőművész a legendák fontosabb elemeit, szereplőit egy-egy látványos, mesés figurába bújtatta.
Az ötletgazda elmondta, egy európai uniós legendatérképen, legenda- és kulturális térképen Székelyföldről semmi nincs. Van 140 legendánk az egyetlen Drakulával szemben, és nem is akármilyen történetek, ezek a történetek akár a Loch Ness-i szörnnyel is felveszik a versenyt. Viszont nincsenek ezek megfelelően promolválva, népszerűsítve. S csak azon múlik az egész, hogy a turistának, a panziósnak, az idelátogatónak felhívni erre a figyelmét.
A székelyföldi legendák térképe a mai gyerekek számára is lebilincselő, fogyasztható legyen, két fiatal grafikus jelenleg a térkép digitális változatán dolgozik, ami már sokkal inkább a mai animációs filmekre emlékeztet.
Bár a legendatérképet egyelőre nem támogatja a román kulturális minisztérium, kivitelezői bíznak benne, hogy találnak olyan támogatókat, akik a helytörténeti, néprajzi és ismeretterjesztő fontosságon túl látnak turisztikai jelentőséget is benne, s támogatásukkal a legendatérkép hamarosan ott lesz minden székelyföldi iskolában.
Bán Kata
Duna TV. Erdély.ma
Lidércek, manók, tündérek, sárkányok és ördögfiókák – csak néhány elem a székelyföldi mondák gyűjteményéből, melyek a Székelyföld legendatérképére felkerültek. A már száznegyvennél is több mondát, illetve annak kulcsfiguráit meseszerűen ábrázoló térkép jelenleg digitalizálás alatt áll, és a készítők tervei szerint hamarosan minden székelyföldi iskolában látható lesz.
Fazakas Szabolcs, székelyudvarhelyi vállalkozó lassan két éve gyűjti a székelyföldi mondákat, legendákat, ám még mindig találkozik újabb és újabb, csupán a helyiek emlékezetében élő csodás történettel, helyi legendával. Mihály Tibor, oroszhegyi mérnök és tanár épp a község határában található Mák várának, az Oroszhegy melletti „tündérlikak”, és a helyiek hiedelemvilágában gyógyító hatással felruházott Urusos kút legendáját meséli a legendatérkép ötletgazdájának. Az egykori vár elsüllyedését a helyiek egy tündér-testvérpár viszálykodásának tulajdonították.
A gyűjtőmunka nem eredménytelen: már több mint 140 székelyföldi legenda tündérei, török, tatár vagy székely harcosai, ördögfiókái kerültek ábrázolásra, s az egyre-másra előkerülő történetek is feldolgozásra várnak.
Kerülnek elő újabb mondák, sőt, ezután még több elő fog kerülni szerintem, mindenki kedvet fog kapni ennek a térképnek a megjelenése után, van viszont egy monda, amit nagyon rég keresünk, az Ördög-tó mondája, ami Csíkkarcfalva és Gyergyóalfalu között található, a Libán is nagyon közel van, például ennek hallottuk, hogy van egy mondája, próbáltunk utánanézni szakkönyvekben, de nem találjuk – közölte Fazakas Szabolcs, ötletgazda.
A mítoszok és mondák Márton Erika munkája által elevenedtek meg, a székelyudvarhelyi képzőművész a legendák fontosabb elemeit, szereplőit egy-egy látványos, mesés figurába bújtatta.
Az ötletgazda elmondta, egy európai uniós legendatérképen, legenda- és kulturális térképen Székelyföldről semmi nincs. Van 140 legendánk az egyetlen Drakulával szemben, és nem is akármilyen történetek, ezek a történetek akár a Loch Ness-i szörnnyel is felveszik a versenyt. Viszont nincsenek ezek megfelelően promolválva, népszerűsítve. S csak azon múlik az egész, hogy a turistának, a panziósnak, az idelátogatónak felhívni erre a figyelmét.
A székelyföldi legendák térképe a mai gyerekek számára is lebilincselő, fogyasztható legyen, két fiatal grafikus jelenleg a térkép digitális változatán dolgozik, ami már sokkal inkább a mai animációs filmekre emlékeztet.
Bár a legendatérképet egyelőre nem támogatja a román kulturális minisztérium, kivitelezői bíznak benne, hogy találnak olyan támogatókat, akik a helytörténeti, néprajzi és ismeretterjesztő fontosságon túl látnak turisztikai jelentőséget is benne, s támogatásukkal a legendatérkép hamarosan ott lesz minden székelyföldi iskolában.
Bán Kata
Duna TV. Erdély.ma
2011. február 3.
Szász Jenő: az erdélyi magyar jobboldal fogjon össze az RMDSZ ellen
Az erdélyi magyar jobboldal összefogása az egyetlen járható út az RMDSZ zsákutcába vezető politikájával szemben – jelentette ki Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Mint mondta, a helyhatósági választásokon az MPP készen áll arra, hogy saját jelöltlistáin helyet adjon az EMNT vagy az SZNT képviselőinek, ám ha megalakul az EMNP, a jobboldalnak koalíciót kell létrehoznia az RMDSZ ellenében.
Az erdélyi magyar jobboldal összefogása az egyetlen járható út az RMDSZ zsákutcába vezető politikájával szemben – jelentette ki tegnap Sepsiszentgyörgyön Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke (képünkön). Leszögezte: a polgári párt hajlandó az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) együttműködni, akkor is, ha a Tőkés László szervezete nem tudja bejegyeztetni az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).
Szász Jenő elmondta: a 2012-es helyhatósági választásokon az MPP készen áll arra, hogy saját jelöltlistáin helyet adjon az EMNT vagy az SZNT képviselőinek, ám ha megalakul az EMNP, a jobboldal koalíciót kell létrehozzon az RMDSZ ellenében. A politikus szerint az MPP kényszerhelyzetben van, hiszen a törvény szerint ha egymás után két parlamenti választáson nem indít jelöltlistát, nem működhet tovább pártként. „A nemzeti oldal megerősítése esély arra, hogy rendszerváltásra kerüljön sor az erdélyi magyar politikában, ám ha nem állítjuk fel a nemzeti alternatívát, óriási lehetőséget szalasztunk el” – mondta a pártelnök. Szász Jenő elmondta továbbá, a közeljövőben tárgyalni kíván javaslatairól Tőkés Lászlóval, a találkozó előkészületei javában zajlanak. „A közösség érdekei fontosabbak az egyéni sérelmeknél, s bár az elmúlt időszakban Tőkés László sokszor megcsípett, ezeken felül tudok emelkedni” – szögezte le az MPP vezetője.
Szász szerint Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke legutóbbi találkozásuk alkalmával kijelentette, amennyiben Kelemen Hunor lesz Markó Béla utódja az RMDSZ élén, a szövetség megítélése a Fidesz szempontjából semmit nem változik. „Kelemen Hunor hamarabb lett győztes, mint jelölt, és káderlapja bizonyítja, hogy a személycserén kívül érdemben nem változik semmi az RMDSZ-ben” – szögezte le Szász Jenő, aki újra kitért arra, hogy Kelemen Hunor családja 1989 előtt többet járt a pártszékházba, mint templomba.
A polgári párt elnöke bejelentette továbbá, hogy februárban több székely városban, így Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Marosvásárhelyen is nyitnak úgynevezett állampolgársági irodát, ahol a honosítás megszerzésében nyújtanak támogatást. Gyergyószentmiklóson már működik MPP-s állampolgársági iroda, amely a demokrácia-központokhoz hasonlóan teljes körű szolgáltatást nyújt az érdeklődőknek. „Megvan a magyarországi politikai támogatottság erre, és az MPP irodáinak a segítségével összeállított iratcsomókat a konzulátusokon és magyarországi önkormányzatokon is elfogadják” – mondta Szász Jenő.
„Szász Jenő kérjen bocsánatot”
„Szász Jenő valótlanságokat állít Kelemen Hunorról és szüleiről, és azt kérjük a polgári párt elnökétől, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot nyilatkozataiért” – olvasható többek közt abban a nyílt levélben, melyet a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola egykori és jelenlegi igazgatója látott el kézjegyével. Fülöp Aranka nyugdíjazott pedagógus és Fülöp László iskolaigazgató a levélben utalnak az MPP-elnök egy korábbi nyilatkozatára, melyben kijelentette: nagyon érdekesnek találja, hogy az 1989-es rendszerváltáskor egyetlen családot üldöztek el a csíki medencéből, Kelemen Hunor szüleit. A pedagógusok levelükben leszögezik: a politikus édesanyja, Kelemen Magdolna kultúrigazgatóként és Kelemen János, a helyi termelőszövetkezet, majd ’90 után a gazdatársulás vezetőjeként köztiszteletnek örvendtek Karcfalván, és csak 2004 után költöztek el a faluból. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar jobboldal összefogása az egyetlen járható út az RMDSZ zsákutcába vezető politikájával szemben – jelentette ki Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Mint mondta, a helyhatósági választásokon az MPP készen áll arra, hogy saját jelöltlistáin helyet adjon az EMNT vagy az SZNT képviselőinek, ám ha megalakul az EMNP, a jobboldalnak koalíciót kell létrehoznia az RMDSZ ellenében.
Az erdélyi magyar jobboldal összefogása az egyetlen járható út az RMDSZ zsákutcába vezető politikájával szemben – jelentette ki tegnap Sepsiszentgyörgyön Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke (képünkön). Leszögezte: a polgári párt hajlandó az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) együttműködni, akkor is, ha a Tőkés László szervezete nem tudja bejegyeztetni az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).
Szász Jenő elmondta: a 2012-es helyhatósági választásokon az MPP készen áll arra, hogy saját jelöltlistáin helyet adjon az EMNT vagy az SZNT képviselőinek, ám ha megalakul az EMNP, a jobboldal koalíciót kell létrehozzon az RMDSZ ellenében. A politikus szerint az MPP kényszerhelyzetben van, hiszen a törvény szerint ha egymás után két parlamenti választáson nem indít jelöltlistát, nem működhet tovább pártként. „A nemzeti oldal megerősítése esély arra, hogy rendszerváltásra kerüljön sor az erdélyi magyar politikában, ám ha nem állítjuk fel a nemzeti alternatívát, óriási lehetőséget szalasztunk el” – mondta a pártelnök. Szász Jenő elmondta továbbá, a közeljövőben tárgyalni kíván javaslatairól Tőkés Lászlóval, a találkozó előkészületei javában zajlanak. „A közösség érdekei fontosabbak az egyéni sérelmeknél, s bár az elmúlt időszakban Tőkés László sokszor megcsípett, ezeken felül tudok emelkedni” – szögezte le az MPP vezetője.
Szász szerint Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke legutóbbi találkozásuk alkalmával kijelentette, amennyiben Kelemen Hunor lesz Markó Béla utódja az RMDSZ élén, a szövetség megítélése a Fidesz szempontjából semmit nem változik. „Kelemen Hunor hamarabb lett győztes, mint jelölt, és káderlapja bizonyítja, hogy a személycserén kívül érdemben nem változik semmi az RMDSZ-ben” – szögezte le Szász Jenő, aki újra kitért arra, hogy Kelemen Hunor családja 1989 előtt többet járt a pártszékházba, mint templomba.
A polgári párt elnöke bejelentette továbbá, hogy februárban több székely városban, így Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Marosvásárhelyen is nyitnak úgynevezett állampolgársági irodát, ahol a honosítás megszerzésében nyújtanak támogatást. Gyergyószentmiklóson már működik MPP-s állampolgársági iroda, amely a demokrácia-központokhoz hasonlóan teljes körű szolgáltatást nyújt az érdeklődőknek. „Megvan a magyarországi politikai támogatottság erre, és az MPP irodáinak a segítségével összeállított iratcsomókat a konzulátusokon és magyarországi önkormányzatokon is elfogadják” – mondta Szász Jenő.
„Szász Jenő kérjen bocsánatot”
„Szász Jenő valótlanságokat állít Kelemen Hunorról és szüleiről, és azt kérjük a polgári párt elnökétől, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot nyilatkozataiért” – olvasható többek közt abban a nyílt levélben, melyet a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola egykori és jelenlegi igazgatója látott el kézjegyével. Fülöp Aranka nyugdíjazott pedagógus és Fülöp László iskolaigazgató a levélben utalnak az MPP-elnök egy korábbi nyilatkozatára, melyben kijelentette: nagyon érdekesnek találja, hogy az 1989-es rendszerváltáskor egyetlen családot üldöztek el a csíki medencéből, Kelemen Hunor szüleit. A pedagógusok levelükben leszögezik: a politikus édesanyja, Kelemen Magdolna kultúrigazgatóként és Kelemen János, a helyi termelőszövetkezet, majd ’90 után a gazdatársulás vezetőjeként köztiszteletnek örvendtek Karcfalván, és csak 2004 után költöztek el a faluból. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2011. július 1.
Az RMDSZ kikéri magának
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elutasítja Traian Băsescu kijelentéseit, miszerint az RMDSZ zsarolt volna a területi-közigazgatási átszervezés ügyében, hangsúlyozva: a szövetség döntése nem a többség és az államfő ellen irányul – mondotta.
Kelemen tegnap a Mediafax tudósítójának mondta el: "Nincs szó semmiféle zsarolásról, az ilyen döntések nem személyesek. Ha valaki elmegy hozzám, Hargita megyébe, Csíkkarcfalvára, a Szigethegységbe vagy Szovátára, és megkérdi az emberektől, hogy szeretnének-e nagyobb megyét, Gyulafehérvár székhellyel, vagy hogy a gyulafehérváriak menjenek Brassóba, akkor a válasz nemleges. Halasztásról van szó, a tárgyalás lehetőségéről, hogy megoldást találjunk, mert szükség van a közigazgatási reformra. A döntés nem a többség, nem az államfő ellen irányul. Mi értékeltük Băsescu javaslatát. Elutasítom a zsarolásról szóló kijelentést anélkül, hogy vitába szállnék az államfővel, mert jelenleg nem ez a mi feladatunk, és nem ez a fontos". Kelemennek meggyőződése, hogy tárgyalások és párbeszéd révén lehet olyan megoldást találni, amely következtében megvalósítható a minden állampolgár és minden közösség érdekeit szolgáló közigazgatási reform. (-kas) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elutasítja Traian Băsescu kijelentéseit, miszerint az RMDSZ zsarolt volna a területi-közigazgatási átszervezés ügyében, hangsúlyozva: a szövetség döntése nem a többség és az államfő ellen irányul – mondotta.
Kelemen tegnap a Mediafax tudósítójának mondta el: "Nincs szó semmiféle zsarolásról, az ilyen döntések nem személyesek. Ha valaki elmegy hozzám, Hargita megyébe, Csíkkarcfalvára, a Szigethegységbe vagy Szovátára, és megkérdi az emberektől, hogy szeretnének-e nagyobb megyét, Gyulafehérvár székhellyel, vagy hogy a gyulafehérváriak menjenek Brassóba, akkor a válasz nemleges. Halasztásról van szó, a tárgyalás lehetőségéről, hogy megoldást találjunk, mert szükség van a közigazgatási reformra. A döntés nem a többség, nem az államfő ellen irányul. Mi értékeltük Băsescu javaslatát. Elutasítom a zsarolásról szóló kijelentést anélkül, hogy vitába szállnék az államfővel, mert jelenleg nem ez a mi feladatunk, és nem ez a fontos". Kelemennek meggyőződése, hogy tárgyalások és párbeszéd révén lehet olyan megoldást találni, amely következtében megvalósítható a minden állampolgár és minden közösség érdekeit szolgáló közigazgatási reform. (-kas) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 2.
Domokos Pál Péter, a moldvai csángók apostola
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, "a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába. Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy "cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele. Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe. Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is "menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését. Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a "csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt. Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést. 1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított. 1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; "...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, "a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába. Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy "cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele. Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe. Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is "menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését. Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a "csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt. Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést. 1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított. 1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; "...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 3.
Székely tudósok a nagyvilágban
Vajon elkerülhető lett volna a Dózsa-féle parasztfelkelés? Van-e összefüggés a madarak röpte és az emberek mozgása között? Mennyire kiszámítható az emberi viselkedés? Megjósolható-e tudományos módszerekkel a jövő?
Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a Helikon Kiadónál megjelent Behálózva című könyvében a székelyföldi származású Barabási Albert László, a hálózatok tudományának világhírű fiatal kutatója. Napjaink digitális eszközei a világot hatalmas kutatólaboratóriummá változtatták. A használatuk során hagyott elektronikus nyomok – a hangüzenetektől a netes rákeresésekig – olyan gazdag adatbázis összeállítását tették lehetővé, amilyet korábban elképzelni sem tudtunk volna. Követhetővé vált a mozgásunk, a döntéseink, az egész életünk. Ezeknek a nyomoknak az elemzése fontos felfedezéshez vezetett: a véletlen korántsem uralja oly mértékben az életünket, mint ahogy eddig gondoltuk. A könyv ennek a meglepő kutatásnak az eredményeivel ismerteti meg az olvasót. Miközben elméletét magyar és egyetemes történelmi példákkal is alátámasztja, a szerző megmutatja, hol ér véget az emberi viselkedésben a spontaneitás, és hol kezdődik a kiszámíthatóság – írja a könyvről a Nyitott könyvműhely. Ez év júniusában mint olyan tudósszemélyiséget, aki szakterületén maradandót alkotva öregbíti a székelység hírnevét, Hargita Megyéért Díjjal tüntették ki Barabási Albert Lászlót. Papp Kincses Emese laudációjában a Székelyföld és Hargita megye büszkeségének nevezte: "Fiatal élete és munkássága példa arra, hogy tehetséggel és szorgalommal a tudósi pályán is el lehet jutni a világhírig" –, majd, félig tréfásan hozzáfűzte: "úgy tekintünk rá, mint a Nobel-díj első székelyföldi várományosára". "Sok díjat vehettem eddig át, talán még fogok is, de ez a díj attól különleges, hogy itthon kaptam" – mondta Barabási. Úgy véli, a kisebbségeknek abban az esetben van esélyük a megmaradásra, ha minél többet fektetnek az oktatásba. Ő maga is ennek szellemében élt, a világ bármely pontján igyekezett "egy kicsivel többet nyújtani, mint az átlag."
Barabási Albert László 1967. március 30-án született Karcfalván. Fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Édesapja, Barabási László történész, múzeumigazgató, édesanyja magyar szakos tanárnő. Tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizikusi és mérnöki szakán kezdte. 1988–1989-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt, fizikus diplomát szerzett. 1991-ben nyerte el a Bostoni Egyetemen a fizikusi doktori fokozatot. Rövid ideig a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Fizikai Kutatóintézetének kutatási asszisztense, 1989–1991 között a Bostoni Egyetem tanársegéde, majd ugyanott 1994-ig kutatási asszisztens, 1994–2000 között a Notre Dame-i Egyetem adjunktusa, majd egyetemi tanára, professzora, 2000-től a Harvard Egyetem professzora. Számtalan díj és elismerés birtokosa. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Vajon elkerülhető lett volna a Dózsa-féle parasztfelkelés? Van-e összefüggés a madarak röpte és az emberek mozgása között? Mennyire kiszámítható az emberi viselkedés? Megjósolható-e tudományos módszerekkel a jövő?
Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a Helikon Kiadónál megjelent Behálózva című könyvében a székelyföldi származású Barabási Albert László, a hálózatok tudományának világhírű fiatal kutatója. Napjaink digitális eszközei a világot hatalmas kutatólaboratóriummá változtatták. A használatuk során hagyott elektronikus nyomok – a hangüzenetektől a netes rákeresésekig – olyan gazdag adatbázis összeállítását tették lehetővé, amilyet korábban elképzelni sem tudtunk volna. Követhetővé vált a mozgásunk, a döntéseink, az egész életünk. Ezeknek a nyomoknak az elemzése fontos felfedezéshez vezetett: a véletlen korántsem uralja oly mértékben az életünket, mint ahogy eddig gondoltuk. A könyv ennek a meglepő kutatásnak az eredményeivel ismerteti meg az olvasót. Miközben elméletét magyar és egyetemes történelmi példákkal is alátámasztja, a szerző megmutatja, hol ér véget az emberi viselkedésben a spontaneitás, és hol kezdődik a kiszámíthatóság – írja a könyvről a Nyitott könyvműhely. Ez év júniusában mint olyan tudósszemélyiséget, aki szakterületén maradandót alkotva öregbíti a székelység hírnevét, Hargita Megyéért Díjjal tüntették ki Barabási Albert Lászlót. Papp Kincses Emese laudációjában a Székelyföld és Hargita megye büszkeségének nevezte: "Fiatal élete és munkássága példa arra, hogy tehetséggel és szorgalommal a tudósi pályán is el lehet jutni a világhírig" –, majd, félig tréfásan hozzáfűzte: "úgy tekintünk rá, mint a Nobel-díj első székelyföldi várományosára". "Sok díjat vehettem eddig át, talán még fogok is, de ez a díj attól különleges, hogy itthon kaptam" – mondta Barabási. Úgy véli, a kisebbségeknek abban az esetben van esélyük a megmaradásra, ha minél többet fektetnek az oktatásba. Ő maga is ennek szellemében élt, a világ bármely pontján igyekezett "egy kicsivel többet nyújtani, mint az átlag."
Barabási Albert László 1967. március 30-án született Karcfalván. Fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Édesapja, Barabási László történész, múzeumigazgató, édesanyja magyar szakos tanárnő. Tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizikusi és mérnöki szakán kezdte. 1988–1989-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt, fizikus diplomát szerzett. 1991-ben nyerte el a Bostoni Egyetemen a fizikusi doktori fokozatot. Rövid ideig a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Fizikai Kutatóintézetének kutatási asszisztense, 1989–1991 között a Bostoni Egyetem tanársegéde, majd ugyanott 1994-ig kutatási asszisztens, 1994–2000 között a Notre Dame-i Egyetem adjunktusa, majd egyetemi tanára, professzora, 2000-től a Harvard Egyetem professzora. Számtalan díj és elismerés birtokosa. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 24.
Pál-Antal Sándor akadémikus
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)
2012. július 16.
Hírsaláta
DEMOKRÁCIA NÉLKÜL NINCS HATÉKONY MEGOLDÁS. Megtorló helycsereváltás címmel közölt cikket a romániai belpolitikai helyzetről a Washington Post szombati száma.
A konszenzus gyors kopásáról és a hatalmi egyensúly vészes megbomlásáról ír az újság, valamint a baloldali kormány vezetőjének ama szándékáról, hogy mindenféle ellenőrzést kiiktasson. E célt szolgálja az államelnök eltávolításának szándéka. A lap szerint a románoknak is előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy nincs gyors és hatékony megoldás a gazdasági gondok orvoslására, főként, ha azok a demokrácia rövidzárlatát okozzák. VÉGE AZ AGGLEGÉNYÉLETNEK. Megnősült az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor. Felesége, Czézár Éva székelykeresztúri, 25 éves, előbb az RMDSZ csúcsvezetésében, később az előző kormány főtitkárságán foglalkoztatták. Alapképzése szerint szociológus. A polgári esküvőt július elején Kelemen szülőfalujában, Csíkkarcfalván tartották, szombaton a kolozsvári Szent Mihály-templomban római katolikus szertartás szerint, a család és barátok, köztük az RMDSZ vezérkarának jelenlétében adták össze őket. (Adevărul) SZOBROK ÉS SZOBORTERVEK MAROSVÁSÁRHELYEN. Június 4-éről 5-ére virradó éjszaka ismeretlen tettesek elvitték Borsos Tamás szobrának bronzból készült részét. A városháza már megrendelte Balogh József öntőmestertől Kiss Levente szobrászművész alkotásának újraöntését. Csegzi Sándor e jó hír mellett azt is elmondta, hogy ősszel Sütő Andrásnak is szobrot állítanak Marosvásárhelyen. (Székelyhon) KEVESEBB SZAVAZÓKÖZPONT LESZ KÜLFÖLDÖN. A külhoni román szervezetek európai szövetsége alkotmánysértésért szándékszik beperelni a román kormányt, mivel az 80 százalékkal csökkentette az ország határain kívüli szavazókörzetek számát. A kormány arra hivatkozik: kénytelen volt a nem biztonságos választási központokat bezárni, hogy megelőzze a 2009-es elnökválasztásokon tapasztalt csalásokat. (Ziare.com) NEM ALKUDOZIK, MEGY. Egy tévéinterjúban Crin Antonescu megerősítette ama korábbi kijelentését, miszerint, ha Traian Băsescu győztesen kerül ki a július 29-re kiírt népszavazásból, úgy ő nem tárgyal senkivel, nem alkudozik, hanem elmegy. A politikai életből. (Jurnalul Naţional)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
DEMOKRÁCIA NÉLKÜL NINCS HATÉKONY MEGOLDÁS. Megtorló helycsereváltás címmel közölt cikket a romániai belpolitikai helyzetről a Washington Post szombati száma.
A konszenzus gyors kopásáról és a hatalmi egyensúly vészes megbomlásáról ír az újság, valamint a baloldali kormány vezetőjének ama szándékáról, hogy mindenféle ellenőrzést kiiktasson. E célt szolgálja az államelnök eltávolításának szándéka. A lap szerint a románoknak is előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy nincs gyors és hatékony megoldás a gazdasági gondok orvoslására, főként, ha azok a demokrácia rövidzárlatát okozzák. VÉGE AZ AGGLEGÉNYÉLETNEK. Megnősült az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor. Felesége, Czézár Éva székelykeresztúri, 25 éves, előbb az RMDSZ csúcsvezetésében, később az előző kormány főtitkárságán foglalkoztatták. Alapképzése szerint szociológus. A polgári esküvőt július elején Kelemen szülőfalujában, Csíkkarcfalván tartották, szombaton a kolozsvári Szent Mihály-templomban római katolikus szertartás szerint, a család és barátok, köztük az RMDSZ vezérkarának jelenlétében adták össze őket. (Adevărul) SZOBROK ÉS SZOBORTERVEK MAROSVÁSÁRHELYEN. Június 4-éről 5-ére virradó éjszaka ismeretlen tettesek elvitték Borsos Tamás szobrának bronzból készült részét. A városháza már megrendelte Balogh József öntőmestertől Kiss Levente szobrászművész alkotásának újraöntését. Csegzi Sándor e jó hír mellett azt is elmondta, hogy ősszel Sütő Andrásnak is szobrot állítanak Marosvásárhelyen. (Székelyhon) KEVESEBB SZAVAZÓKÖZPONT LESZ KÜLFÖLDÖN. A külhoni román szervezetek európai szövetsége alkotmánysértésért szándékszik beperelni a román kormányt, mivel az 80 százalékkal csökkentette az ország határain kívüli szavazókörzetek számát. A kormány arra hivatkozik: kénytelen volt a nem biztonságos választási központokat bezárni, hogy megelőzze a 2009-es elnökválasztásokon tapasztalt csalásokat. (Ziare.com) NEM ALKUDOZIK, MEGY. Egy tévéinterjúban Crin Antonescu megerősítette ama korábbi kijelentését, miszerint, ha Traian Băsescu győztesen kerül ki a július 29-re kiírt népszavazásból, úgy ő nem tárgyal senkivel, nem alkudozik, hanem elmegy. A politikai életből. (Jurnalul Naţional)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2012. augusztus 9.
Értékes falfestményt találtak a csíkkarcfalvi vártemplom felújítása során
A tervek szerint decemberig fejeznék be a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt csíkkarcfalvi római katolikus vártemplom felújítását, melyre még a Kelemen Hunor által irányított művelődésügyi és örökségvédelmi minisztérium biztosított tavasszal 3,3 millió lejes támogatást. A munkálatok kivitelezői csíki építkezési vállalatok.
Sok mindenről előzetesen már tudtak a felújítást vezető szakemberek, mint például a 18. század végén történt nagyszabású újjáépítésről, amikor is Némethi József főesperes bővíttette ki a templomot. A bővítés tényét egy nemrég előkerült felirat is igazolja, amely szerint a bővítést gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök rendelte el bizonyos Bodor István, Némethi József főtisztelendő, gyulafehérvári kanonok és Karda József főkurátor szorgalmazására. A munkálatok 1796–98 között zajlottak.
Czimbalmos Attila falkép-restaurátor a Székelyhon hírportálnak elmondta, azt gyanították, hogy az átépítésnél teljesen elbontották a templomhajó falait, de kiderült, hogy a gótikus falak nagyrészt megmaradtak, csak a templom boltozatát emelték meg, és a jelenlegi kórus mögött bővítették ki a hajót, így a gótika korából származó szentély is fennmaradt. A szentély egyik falán előkerült egy 15. századi falkép is.
„A felújítások során a keresztre feszítést ábrázoló, vegyes technikával készült falfestményt találtunk. Freskó és szekkó vegyes technikával (nedves és száraz falfelületre egyaránt készültek részletek – szerk. megj.) készítették, a stílusjegyek alapján feltételezhetően a 15. század végén. Sajnos a szekkórészletek nagyrészt eltűntek” – magyarázta a szakember.
A feltárást követően a falfestményt konzerválják, hogy a látogatók megtekinthessék azt. A kép a keresztre feszítést ábrázolja, kivehető Jézus alakja a középső kereszten, mellette két angyal látható kehellyel, akik felfogják a Krisztus testéből kiömlő vért és vizet. A két lator is kivehető kétoldalt: annak az elítéltnek, aki Jézustól bűnbocsánatot kért, egy angyal viszi el a lelkét.
Ezt a lelket csecsemőként jelenítette meg a falkép alkotója. A másik latorból, aki nem bánta meg bűneit, egy ördög rángatja ki a lelket, amelyet egy meztelen, elgyötört férfi alakjával jelenített meg a középkorban élt művész. Czimbalmos Attila eddigi tapasztalatai alapján úgy véli, a képet készítő művész nagyon értett a festékanyagok készítéséhez, kikeveréséhez. A kutatások arra is fényt derítettek, hogy a templomtorony külső falait a 18. században díszítették.
„A torony ornamentikája hasonlít a rákosi temploméhoz, az is elképzelhető, hogy ugyanaz a falfestő készítette – mondta Czimbalmos. – A díszítések között találtam például egy unikornist is.”
Krónika (Kolozsvár)
A tervek szerint decemberig fejeznék be a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt csíkkarcfalvi római katolikus vártemplom felújítását, melyre még a Kelemen Hunor által irányított művelődésügyi és örökségvédelmi minisztérium biztosított tavasszal 3,3 millió lejes támogatást. A munkálatok kivitelezői csíki építkezési vállalatok.
Sok mindenről előzetesen már tudtak a felújítást vezető szakemberek, mint például a 18. század végén történt nagyszabású újjáépítésről, amikor is Némethi József főesperes bővíttette ki a templomot. A bővítés tényét egy nemrég előkerült felirat is igazolja, amely szerint a bővítést gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök rendelte el bizonyos Bodor István, Némethi József főtisztelendő, gyulafehérvári kanonok és Karda József főkurátor szorgalmazására. A munkálatok 1796–98 között zajlottak.
Czimbalmos Attila falkép-restaurátor a Székelyhon hírportálnak elmondta, azt gyanították, hogy az átépítésnél teljesen elbontották a templomhajó falait, de kiderült, hogy a gótikus falak nagyrészt megmaradtak, csak a templom boltozatát emelték meg, és a jelenlegi kórus mögött bővítették ki a hajót, így a gótika korából származó szentély is fennmaradt. A szentély egyik falán előkerült egy 15. századi falkép is.
„A felújítások során a keresztre feszítést ábrázoló, vegyes technikával készült falfestményt találtunk. Freskó és szekkó vegyes technikával (nedves és száraz falfelületre egyaránt készültek részletek – szerk. megj.) készítették, a stílusjegyek alapján feltételezhetően a 15. század végén. Sajnos a szekkórészletek nagyrészt eltűntek” – magyarázta a szakember.
A feltárást követően a falfestményt konzerválják, hogy a látogatók megtekinthessék azt. A kép a keresztre feszítést ábrázolja, kivehető Jézus alakja a középső kereszten, mellette két angyal látható kehellyel, akik felfogják a Krisztus testéből kiömlő vért és vizet. A két lator is kivehető kétoldalt: annak az elítéltnek, aki Jézustól bűnbocsánatot kért, egy angyal viszi el a lelkét.
Ezt a lelket csecsemőként jelenítette meg a falkép alkotója. A másik latorból, aki nem bánta meg bűneit, egy ördög rángatja ki a lelket, amelyet egy meztelen, elgyötört férfi alakjával jelenített meg a középkorban élt művész. Czimbalmos Attila eddigi tapasztalatai alapján úgy véli, a képet készítő művész nagyon értett a festékanyagok készítéséhez, kikeveréséhez. A kutatások arra is fényt derítettek, hogy a templomtorony külső falait a 18. században díszítették.
„A torony ornamentikája hasonlít a rákosi temploméhoz, az is elképzelhető, hogy ugyanaz a falfestő készítette – mondta Czimbalmos. – A díszítések között találtam például egy unikornist is.”
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 13.
A magyar államfő kitüntetéseit vehették át
Az augusztus 20-i magyar állami ünnep alkalmából a magyar köztársasági elnök nevében székely-magyar személyiségeknek adott át kitüntéseket szerdán Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál.
Kitüntetéseket vettek át: - Albert Ernő, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nyugalmazott iskolaigazgatója, - dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család- és szakorvos, - Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberke Egyházközség nyugalmazott református lelkésze - Takács István, nyugalmazott csíkszeredai mérnök, volt jégkorongozó, a Csíkszeredai Református Egyház főgondnoka Nagy Ferencnek, a Küküllősárdi Unitárius Egyházközség lelkipásztornak, aki egészségügyi okokból nem tudott megjelenni az ünnepségen, egy későbbi időpontban fogják átadni a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
Albert Ernő laudációja
Albert Ernő a Székely Mikó Kollégium volt iskolaigazgatója, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója 1932. január 14-én született Csíkdánfalván.
Albert Ernő Csíkkarcfalván és Csíkszeredában járt középiskolába, majd 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Ezt követően az 1. számú líceum (volt Székely Mikó Kollégium) tanára lett Sepsiszentgyörgyön. Albert tanár úr volt az, aki feltámasztotta a Székely Mikó Kollégiumban tradicionális tanári és diákérdeklődést a folklór és a néprajzkutatás iránt. Felejthetetlen magyartanár és igazgató elődje, dr. Konsza Samu példájára rangos népköltészeti tár gyűjtője, tudora és közzétevője lett.
Albert Ernő tanítványaival együtt mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze, ezekből 425 darabot közöl Háromszéki népballadák cím alatt. A rendszerváltás után, 1998-ban megalapította az Albert Kiadót, saját munkáinak kiadására. 2006-ban a Sepsiszentgyörgy város önkormányzata Pro Urbe-díjjal tüntette ki.
Albert Ernő mindig is hangsúlyozta: „a tanár órán kívül is legyen tanár.” Bár halkan, csendben végezte munkáját, nagy tervei megvalósításához mindig is megvolt az akaratereje. Iskolai és órán kívüli tanárként megvalósította azt, amit József Attila is célul tűzött ki magának: „Én egész népemet fogom/ nem középiskolás fokon/ tanítani!"
Állt a helyén, tette a dolgát olyan sötét korban, amikor a kollégium történelmi nevét is elorozták. Máig emlékezik Sepsiszentgyörgy városa az általa meghonosodott rendre és fegyelemre, amely későbbi korok számára is méltó például szolgál.
Albert Ernő a Székely Mikó Kollégium volt iskolaigazgatója, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója részére a maradandó értékeket képviselő kutatásaiért, a magyar népköltészet és folklórkincs gazdagításáért, értékeinek megőrzéséért és ápolásáért végzett munkája elismeréseként Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozza.
* * * Dr. Ballók Jolán laudációja
Dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család és szakorvos 1951. január 8-án született Székelyderzsen.
Dr. Ballók Jolán Székelyderzsen végezte az általános iskolát. Középfokú tanulmányait a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban folytatta, majd felvételt nyert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre, ahol 1977-ben orvosi oklevelet szerzett. Évfolyamelsőként abban a kiváltságban részesült, hogy a Kárpátokon túli kihelyezést elkerülve, maga választhatta meg szolgálati helyét. Így három hónapig Héjjasfalván dolgozott, majd Görgényüvegcsűrön lett a falu orvosa. 1984-ben sikeresen abszolválta a gyermekgyógyász szakorvosi vizsgát Bukarestben, majd azt követően a regáti Drobeta Turnu-Severinbe helyezték át. Ő azonban úgy döntött, hogy Görgényüvegcsűr körzeti orvosa marad. Tette ezt azért, mert gyermekének csak így biztosíthatta a magyar iskolába járást, és mert úgy érezte, kötelessége szolgálni a húszezer román alkotta közösség által körbezárt 1500 fős magyar szigetet.
Dr. Ballók Jolán sokat tett a két nemzeti közösség békés egymás mellett élése érdekében, és még többet a falu magyarságának megmaradásáért. „Az életem egy örök őrködés volt. A szolgálati lakásban laktam (amely egy pici szerény lakás), és az elmúlt 33 év egy állandó készenlétet jelentett számomra” – összegzi tömören eddigi pályafutását. Egyszer megkérdezték Tőle, hogy mért tette, mi motiválta? Röviden és tömören válaszolt: „a szülőföld iránti hűség miatt.” Mikor Svájcba csábították gyermekorvosnak, nem vállalta, mert érezte, tudta, hogy neki elsősorban Erdélyben, Görgényüvegcsűrön van kötelessége, feladata.
Dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család és szakorvos részére több évtizedes gyógyító-betegségmegelőző tevékenysége, valamint a magyar kisebbség érdekében végzett munkája elismeréseként, Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Érdemrend Lovagkesztje kitüntetést adományozza.
Nagy Géza laudációja
Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberki Egyházközség nyugalmazott református lelkésze, 1929. december 13-án született Nyárádszentbenedeken.
Nagy Géza kolozsvári egyetemi hallgatóként kommunizmus ellenes ifjúsági szervezkedésben vett részt. A második világháború után a kommunizmus berendezkedésének első éveiben tizenkét erdélyi fiatalember arra szövetkezett, hogy a kommunista hatalmi jelképek és intézmények (például a pártház) ellen szabotázs akciókat hajtson végre és előkészítse a terepet az esetleges külföldi, amerikai beavatkozásnak, amely a polgári lakosság számára akkor lehetségesnek látszott. A szervezetről később kiderült, hogy kezdeményezője a titkosszolgálat embere volt, a célja pedig, hogy a rendszerellenes tevékenységért elítéltek között minél több magyar származású személy is legyen. 1949-ben a csoportot letartóztatták és a tagokat 3-15 év börtönbüntetésre ítélték. Nagy Géza 1949-53 között a pitesti és szamosújvári börtönben raboskodott, ahol 1951 folyamán átélte a testi és lelki kínzással alkalmazott „önleleplező-átnevelő” akció ördögi gyakorlatát, melynek lényege abban állott, hogy rabokkal kínoztattak rabokat.
Nagy Géza a börtönből való szabadulása után a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet diákja lett, ahol édesapja, Nagy András tanárként dolgozott. A teológia elvégzése után a Maros megyei sáromberke egyházközösséghez hívták lelkésznek. A kommunizmus évtizedei alatt a falu közösségének lelki, szellemi vezetője volt, kitartásra, helyben maradásra buzdította a híveket. Az ifjúság nevelésére különös gondot fordított, a parókián rendszeres vallás- és énektanítás folyt, közadakozásból ifjúsági kulturális központot hozott létre. A vendégszeretetéről híres papi család házához Magyarországról, Svájcból és Hollandiából is rendszeresen érkeztek Erdélyt szerető látogatók, a szállásadás hivatalos tiltása ellenére mindig fogadta a vendégeket.
Tizenkét évvel ezelőtt lépett nyugállományba, de hajdani tanítványai, hívei rendszeresen látogatják, nincs karácsony a sáromberki fiatalok kántálása nélkül. Nyugdíjba vonulását követően megírta a pitesti átnevelés akciójának módszereit. Az írás „Ha túlélted, hallgass” címmel jelent meg a kolozsvári Polis kiadónál. A kommunista ellenes ifjúsági szervezkedésről, amelyben ő is részt vett, Boros Zoltán rendezésében dokumentumfilm készült „Az átnevelés poklában” címmel.
Az ötvenhatos forradalom szimbólummá vált eseményei árnyékában a korábbi tiltakozó megmozdulásokra kevés figyelem jutott az elmúlt két évtizedben, pedig Erdélyben több száz magyar és több ezer román szenvedett a börtönökben a negyvenes évek végétől, és számtalan halálos ítélet is született. Nagy Géza valamint a szervezet többi tagjai eddig nem részesültek hivatalos elismerésben.
Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberki Egyházközség nyugalmazott református lelkésze részére, több évtizedes lelkészi szolgálatáért, közösségépítő, nevelő tevékenységéért, életútja elismeréseként, Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza.
Takács István laudációja
Takács István nyugalmazott mérnök, jégkorongozó 1930. szeptember 17-én született Csíkszeredában. Takács István a visszaemlékezések szerint már 4 éves korában korcsolyázott. Gyermekkorában nagy érdeklődéssel követte a jégkorongozók tevékenységét, különösképpen Vákár Lajost tartotta, értékelte nagyra és tekintette példaképnek. Így nem csoda, hogy már az 1946/47-es jégkorong idényben a Csíkszeredai Sport Club (CSC) tagjaként a Marosvásárhelyen megrendezett Erdély bajnokságon mint fiatal tehetséges játékos bontogatta szárnyait. Pályafutása felfelé ívelt, az időközben nevet változtató csíkszeredai csapattal, az IPEIL-lel az 1948/49-es idényben országos bajnoki címet szerzett. Ez volt az első bajnoki cím a csíkszeredai jégkorongsport történetében, és ez volt az eddigi egyedüli csíki bajnokcsapat, amelynek tagjai egytől egyig csíkiak voltak.
Takács István főiskolai tanulmányait 1950 és 1954 között a kincses városban, Kolozsváron végezte, ahol kimagasló eredményekkel folytatta sportolói karrierjét. Ellenállt Mihai Flamaropol katonai csábításának (CCA) és hű maradt a diákcsapathoz, amelyet már Tudománynak (Ştiinţának) hívtak, és amely az 1953–54-es szezonban országos bajnoki címet szerzett. Tanulmányai befejeztével, az 1955–56-os idényben Takács István Császár Ferenccel együtt hazatért Csíkszeredába és fiatal mérnökként folytatta a versenysportot a város Lendület (Avântul) nevet viselő csapatában. Később az 1956–57-es idényben a csíki csapat újra nevet változtat, Termés (Recolta) lesz, de az emberi anyag – főleg a szív – ugyanaz marad. Ezt bizonyítja az a tény, hogy ezt az évadot bajnokként fejezik be. A politikai irányzat azonban sportra is rányomta bélyegét, így lett a városnak egy új csapata, melynek neve Akarat (Voinţa), ahová az úgynevezett Fások csapatának színe–javát átigazoltatták (utasították). Ezzel az új csapattal, és új vezetőséggel, az Akarattal két alkalommal sikerül elhódítani a bajnoki címet (1960-ban és 1963-ban).
Takács István tehetségére, szorgalmára és eredményességére a szakszövetség vezetői is felfigyeltek, és már 1950–től tagja az országos válogatottnak. Ez a csapat, Takács Istvánnal soraiban, 1951 január 28. és február 4. közötti időszakban a Brassó–Pojánán rendezett Téli Főiskolás Világbajnokságon ezüstérmet szerzett. 1953 decemberében, a Budapesten megrendezett nemzetközi tornán súlyosan lesérült, de ez nem tántorította el a folytatástól. Sportolói karrierjét 1964-ben fejezte be. Eredményes sportpályafutásáért, érdemei nagyrabecsüléséért az országos sportvezetés előbb Sportmesteri, majd Érdemes Sportmesteri kitüntetésben részesítette, Csíkszereda város vezetősége pedig 2000-ben az Évszázad Csíki sportolója, 2008-ban pedig Pro Urbe-címet ajándékozott neki.
Takács István a református egyházához alkalmas és alkalmatlan időben hű volt, büszkén felvállalta a katolikus Csíkban református voltát, nagyapja Takács Károly a Csíkszeredai Református Egyházközség lelkipásztora volt, innen jön a vallásos kötődése. Talpig úriember, amely embertípusból már egyre kevesebben vannak. Csendes, nyugodt, konfliktuskerülő ember. A helyi református egyházban több mint másfél évtizede főgondnoki tisztséget tölt be. Székelységére, magyarságára egyaránt büszke. Idős korára is megőrizte szellemi frissességét, érdeklődését, nyomon követi az országban, világban folyó eseményeket.
Takács István nyugalmazott mérnök, jégkorongozó részére sportolói pályafutása, valamint a csíkszeredai református egyházi közösség érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza.
Erdély.ma,
Az augusztus 20-i magyar állami ünnep alkalmából a magyar köztársasági elnök nevében székely-magyar személyiségeknek adott át kitüntéseket szerdán Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál.
Kitüntetéseket vettek át: - Albert Ernő, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nyugalmazott iskolaigazgatója, - dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család- és szakorvos, - Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberke Egyházközség nyugalmazott református lelkésze - Takács István, nyugalmazott csíkszeredai mérnök, volt jégkorongozó, a Csíkszeredai Református Egyház főgondnoka Nagy Ferencnek, a Küküllősárdi Unitárius Egyházközség lelkipásztornak, aki egészségügyi okokból nem tudott megjelenni az ünnepségen, egy későbbi időpontban fogják átadni a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
Albert Ernő laudációja
Albert Ernő a Székely Mikó Kollégium volt iskolaigazgatója, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója 1932. január 14-én született Csíkdánfalván.
Albert Ernő Csíkkarcfalván és Csíkszeredában járt középiskolába, majd 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Ezt követően az 1. számú líceum (volt Székely Mikó Kollégium) tanára lett Sepsiszentgyörgyön. Albert tanár úr volt az, aki feltámasztotta a Székely Mikó Kollégiumban tradicionális tanári és diákérdeklődést a folklór és a néprajzkutatás iránt. Felejthetetlen magyartanár és igazgató elődje, dr. Konsza Samu példájára rangos népköltészeti tár gyűjtője, tudora és közzétevője lett.
Albert Ernő tanítványaival együtt mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze, ezekből 425 darabot közöl Háromszéki népballadák cím alatt. A rendszerváltás után, 1998-ban megalapította az Albert Kiadót, saját munkáinak kiadására. 2006-ban a Sepsiszentgyörgy város önkormányzata Pro Urbe-díjjal tüntette ki.
Albert Ernő mindig is hangsúlyozta: „a tanár órán kívül is legyen tanár.” Bár halkan, csendben végezte munkáját, nagy tervei megvalósításához mindig is megvolt az akaratereje. Iskolai és órán kívüli tanárként megvalósította azt, amit József Attila is célul tűzött ki magának: „Én egész népemet fogom/ nem középiskolás fokon/ tanítani!"
Állt a helyén, tette a dolgát olyan sötét korban, amikor a kollégium történelmi nevét is elorozták. Máig emlékezik Sepsiszentgyörgy városa az általa meghonosodott rendre és fegyelemre, amely későbbi korok számára is méltó például szolgál.
Albert Ernő a Székely Mikó Kollégium volt iskolaigazgatója, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója részére a maradandó értékeket képviselő kutatásaiért, a magyar népköltészet és folklórkincs gazdagításáért, értékeinek megőrzéséért és ápolásáért végzett munkája elismeréseként Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozza.
* * * Dr. Ballók Jolán laudációja
Dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család és szakorvos 1951. január 8-án született Székelyderzsen.
Dr. Ballók Jolán Székelyderzsen végezte az általános iskolát. Középfokú tanulmányait a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban folytatta, majd felvételt nyert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre, ahol 1977-ben orvosi oklevelet szerzett. Évfolyamelsőként abban a kiváltságban részesült, hogy a Kárpátokon túli kihelyezést elkerülve, maga választhatta meg szolgálati helyét. Így három hónapig Héjjasfalván dolgozott, majd Görgényüvegcsűrön lett a falu orvosa. 1984-ben sikeresen abszolválta a gyermekgyógyász szakorvosi vizsgát Bukarestben, majd azt követően a regáti Drobeta Turnu-Severinbe helyezték át. Ő azonban úgy döntött, hogy Görgényüvegcsűr körzeti orvosa marad. Tette ezt azért, mert gyermekének csak így biztosíthatta a magyar iskolába járást, és mert úgy érezte, kötelessége szolgálni a húszezer román alkotta közösség által körbezárt 1500 fős magyar szigetet.
Dr. Ballók Jolán sokat tett a két nemzeti közösség békés egymás mellett élése érdekében, és még többet a falu magyarságának megmaradásáért. „Az életem egy örök őrködés volt. A szolgálati lakásban laktam (amely egy pici szerény lakás), és az elmúlt 33 év egy állandó készenlétet jelentett számomra” – összegzi tömören eddigi pályafutását. Egyszer megkérdezték Tőle, hogy mért tette, mi motiválta? Röviden és tömören válaszolt: „a szülőföld iránti hűség miatt.” Mikor Svájcba csábították gyermekorvosnak, nem vállalta, mert érezte, tudta, hogy neki elsősorban Erdélyben, Görgényüvegcsűrön van kötelessége, feladata.
Dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család és szakorvos részére több évtizedes gyógyító-betegségmegelőző tevékenysége, valamint a magyar kisebbség érdekében végzett munkája elismeréseként, Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Érdemrend Lovagkesztje kitüntetést adományozza.
Nagy Géza laudációja
Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberki Egyházközség nyugalmazott református lelkésze, 1929. december 13-án született Nyárádszentbenedeken.
Nagy Géza kolozsvári egyetemi hallgatóként kommunizmus ellenes ifjúsági szervezkedésben vett részt. A második világháború után a kommunizmus berendezkedésének első éveiben tizenkét erdélyi fiatalember arra szövetkezett, hogy a kommunista hatalmi jelképek és intézmények (például a pártház) ellen szabotázs akciókat hajtson végre és előkészítse a terepet az esetleges külföldi, amerikai beavatkozásnak, amely a polgári lakosság számára akkor lehetségesnek látszott. A szervezetről később kiderült, hogy kezdeményezője a titkosszolgálat embere volt, a célja pedig, hogy a rendszerellenes tevékenységért elítéltek között minél több magyar származású személy is legyen. 1949-ben a csoportot letartóztatták és a tagokat 3-15 év börtönbüntetésre ítélték. Nagy Géza 1949-53 között a pitesti és szamosújvári börtönben raboskodott, ahol 1951 folyamán átélte a testi és lelki kínzással alkalmazott „önleleplező-átnevelő” akció ördögi gyakorlatát, melynek lényege abban állott, hogy rabokkal kínoztattak rabokat.
Nagy Géza a börtönből való szabadulása után a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet diákja lett, ahol édesapja, Nagy András tanárként dolgozott. A teológia elvégzése után a Maros megyei sáromberke egyházközösséghez hívták lelkésznek. A kommunizmus évtizedei alatt a falu közösségének lelki, szellemi vezetője volt, kitartásra, helyben maradásra buzdította a híveket. Az ifjúság nevelésére különös gondot fordított, a parókián rendszeres vallás- és énektanítás folyt, közadakozásból ifjúsági kulturális központot hozott létre. A vendégszeretetéről híres papi család házához Magyarországról, Svájcból és Hollandiából is rendszeresen érkeztek Erdélyt szerető látogatók, a szállásadás hivatalos tiltása ellenére mindig fogadta a vendégeket.
Tizenkét évvel ezelőtt lépett nyugállományba, de hajdani tanítványai, hívei rendszeresen látogatják, nincs karácsony a sáromberki fiatalok kántálása nélkül. Nyugdíjba vonulását követően megírta a pitesti átnevelés akciójának módszereit. Az írás „Ha túlélted, hallgass” címmel jelent meg a kolozsvári Polis kiadónál. A kommunista ellenes ifjúsági szervezkedésről, amelyben ő is részt vett, Boros Zoltán rendezésében dokumentumfilm készült „Az átnevelés poklában” címmel.
Az ötvenhatos forradalom szimbólummá vált eseményei árnyékában a korábbi tiltakozó megmozdulásokra kevés figyelem jutott az elmúlt két évtizedben, pedig Erdélyben több száz magyar és több ezer román szenvedett a börtönökben a negyvenes évek végétől, és számtalan halálos ítélet is született. Nagy Géza valamint a szervezet többi tagjai eddig nem részesültek hivatalos elismerésben.
Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberki Egyházközség nyugalmazott református lelkésze részére, több évtizedes lelkészi szolgálatáért, közösségépítő, nevelő tevékenységéért, életútja elismeréseként, Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza.
Takács István laudációja
Takács István nyugalmazott mérnök, jégkorongozó 1930. szeptember 17-én született Csíkszeredában. Takács István a visszaemlékezések szerint már 4 éves korában korcsolyázott. Gyermekkorában nagy érdeklődéssel követte a jégkorongozók tevékenységét, különösképpen Vákár Lajost tartotta, értékelte nagyra és tekintette példaképnek. Így nem csoda, hogy már az 1946/47-es jégkorong idényben a Csíkszeredai Sport Club (CSC) tagjaként a Marosvásárhelyen megrendezett Erdély bajnokságon mint fiatal tehetséges játékos bontogatta szárnyait. Pályafutása felfelé ívelt, az időközben nevet változtató csíkszeredai csapattal, az IPEIL-lel az 1948/49-es idényben országos bajnoki címet szerzett. Ez volt az első bajnoki cím a csíkszeredai jégkorongsport történetében, és ez volt az eddigi egyedüli csíki bajnokcsapat, amelynek tagjai egytől egyig csíkiak voltak.
Takács István főiskolai tanulmányait 1950 és 1954 között a kincses városban, Kolozsváron végezte, ahol kimagasló eredményekkel folytatta sportolói karrierjét. Ellenállt Mihai Flamaropol katonai csábításának (CCA) és hű maradt a diákcsapathoz, amelyet már Tudománynak (Ştiinţának) hívtak, és amely az 1953–54-es szezonban országos bajnoki címet szerzett. Tanulmányai befejeztével, az 1955–56-os idényben Takács István Császár Ferenccel együtt hazatért Csíkszeredába és fiatal mérnökként folytatta a versenysportot a város Lendület (Avântul) nevet viselő csapatában. Később az 1956–57-es idényben a csíki csapat újra nevet változtat, Termés (Recolta) lesz, de az emberi anyag – főleg a szív – ugyanaz marad. Ezt bizonyítja az a tény, hogy ezt az évadot bajnokként fejezik be. A politikai irányzat azonban sportra is rányomta bélyegét, így lett a városnak egy új csapata, melynek neve Akarat (Voinţa), ahová az úgynevezett Fások csapatának színe–javát átigazoltatták (utasították). Ezzel az új csapattal, és új vezetőséggel, az Akarattal két alkalommal sikerül elhódítani a bajnoki címet (1960-ban és 1963-ban).
Takács István tehetségére, szorgalmára és eredményességére a szakszövetség vezetői is felfigyeltek, és már 1950–től tagja az országos válogatottnak. Ez a csapat, Takács Istvánnal soraiban, 1951 január 28. és február 4. közötti időszakban a Brassó–Pojánán rendezett Téli Főiskolás Világbajnokságon ezüstérmet szerzett. 1953 decemberében, a Budapesten megrendezett nemzetközi tornán súlyosan lesérült, de ez nem tántorította el a folytatástól. Sportolói karrierjét 1964-ben fejezte be. Eredményes sportpályafutásáért, érdemei nagyrabecsüléséért az országos sportvezetés előbb Sportmesteri, majd Érdemes Sportmesteri kitüntetésben részesítette, Csíkszereda város vezetősége pedig 2000-ben az Évszázad Csíki sportolója, 2008-ban pedig Pro Urbe-címet ajándékozott neki.
Takács István a református egyházához alkalmas és alkalmatlan időben hű volt, büszkén felvállalta a katolikus Csíkban református voltát, nagyapja Takács Károly a Csíkszeredai Református Egyházközség lelkipásztora volt, innen jön a vallásos kötődése. Talpig úriember, amely embertípusból már egyre kevesebben vannak. Csendes, nyugodt, konfliktuskerülő ember. A helyi református egyházban több mint másfél évtizede főgondnoki tisztséget tölt be. Székelységére, magyarságára egyaránt büszke. Idős korára is megőrizte szellemi frissességét, érdeklődését, nyomon követi az országban, világban folyó eseményeket.
Takács István nyugalmazott mérnök, jégkorongozó részére sportolói pályafutása, valamint a csíkszeredai református egyházi közösség érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza.
Erdély.ma,
2012. november 21.
Domokos Pál Péter királysága
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, „a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába.
Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy „cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele.
Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe.
Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is „menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését.
Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a „csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal.
A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt.
Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést.
1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított.
1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; „...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos
Háromszék
Erdély.ma
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, „a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába.
Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy „cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele.
Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe.
Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is „menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését.
Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a „csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal.
A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt.
Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést.
1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított.
1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; „...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos
Háromszék
Erdély.ma
2012. december 10.
Egyértelmű többséget szerzett az USL a bukaresti törvényhozásban, az ARD a mandátumok 20 százalékára számít
Az RMDSZ 5 százaléka a célfotón dől majd el
Nagy előnnyel nyert a Szociálliberális Szövetség (USL). Öt exit poll igazolta vissza a közvélemény-kutatások előrejelzéseit, miszerint a Szociáldemokrata Pártból (PSD), a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) és a Konzervatív Pártból (PC) álló választási szövetség több mint 50 százalékos kényelmes többséget szerez a képviselőházban és a szenátusban. A második helyen a kisebb jobboldali pártokat és a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) tömörítő Igaz Romániáért Szövetség (ARD) áll, a harmadik a Dan Diaconescu vezette Néppárt (PP-DD), majd az RMDSZ, amely néhány tizedszázalékkal haladja meg az öt százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerepléséről nincsenek adatok. A részvétel (36,54 százalék az országos átlag a 19.30-kor közreadott adatok szerint) néhány százalékkal nagyobb, mint 2008-ban (34,48 százalék.) Lapzártánkkor Victor Ponta kijelentette: ma tárgyal az RMDSZ-szel a parlamenti többség létrehozásáról.
Vasárnap egyfordulós parlamenti választásokat rendeztek Romániában, amelyen 315 képviselői és 137 szenátori választókerületben választották meg az ország kétkamarás parlamentjének törvényhozóit. A választásokon 12 párt és pártszövetség több mint 2400 jelöltje indult.
Tegnap valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok a parlamenti választásokon, a székelyföldi megyék a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
Az esti órákban az RMDSZ-es politikusok SMS üzenetekben arra buzdították a magyar választópolgárokat, menjenek szavazni.
A voksolást leginkább az időjárási viszonyok – a havazás és hófúvás – akadályozták. Az első órákban tucatnyi szavazóhelyiség nem nyitott ki, mert még az urnabiztosok sem tudták megközelíteni a szavazóhelyiséget.
Megbüntették, mert alkoholt fogyasztott a mellékhelyiségben
Kolozsváron és Kolozs megyében eddig kisebb incidensekkel zajlott a szavazás. Az egyik szavazókörzetben eltűnt egy pecsét, Bánffyhunyadon pedig több helyen hosszú percekig szünetelt az áramszolgáltatás. Érdemes megjegyezni, hogy Kolozsváron az egyik szavazókörzet elnökének helyettesét megbüntették, ugyanis ittasan találták meg az egyik mellékhelyiségben.
Ehhez az is hozzáadódik, hogy szintén Kolozsváron két szavazókörzeti elnök és két helyettese kisebb közúti balesetet szenvedett: az egyikük által vezetett személygépkocsi megcsúszott az útfelületet borító hórétegen, és egy oszlopnak ütközött. A mentősök a helyszínen ellátták a sérülteket, így gond nélkül elértek a szavazókörzetekhez, s időben megnyitották azokat.
Leadták voksukat vasárnap a magyar pártok vezetői a parlamenti választásokon, és polgártársaikat is arra biztatták, járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz. A tegnapi parlamenti választásokon két magyar párt indult. Az RMDSZ az ország mind a 452 választókerületében, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – 77 – főleg erdélyi – választókerületben állított jelölteket. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkkarcfalván szavazott, amely ahhoz a képviselői választókerülethez tartozik, amelyben a politikus negyedik mandátumára készül.
– Abban reménykedem, hogy olyan eredménnyel fogjuk zárni a mai napot, amely az erős parlamenti képviseletet megőrzi, és olyan parlamenti frakcióval fogunk rendelkezni, hogy a magyarság ne legyen megkerülhető a következő esztendőkben, ugyanis nagyon fontos döntések születnek a parlamentben. Arra kérek mindenkit, hogy a rossz idő ellenére is menjen el szavazni, hisz ma rajtunk múlik, ma minden magyar ember szavazatán múlik, hogy lesz erős parlamenti képviseletünk, vagy nem lesz – mondta a voksolást követően újságíróknak nyilatkozva az RMDSZ elnöke.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Sepsiszentgyörgyön adta le voksát, abban a választókerületben, ahol szenátorjelöltként indul.
– Az autonómiára szavaztam és arra, hogy minden magyar nyerjen. Erre biztatok mindenkit, aki még nem választott. Remélem, elegendő sokan leszünk, és akkor minden magyar nyer” – mondta az EMNP elnöke a szavazóhelyiségből való távozásakor.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Nagyváradon voksolt. Rámutatott, egy öntudatos, romániai magyarnak erkölcsi kötelessége elmenni választani, hogy erősítse a magyar képviseletet a romániai parlamentben.
„Azzal lennék elégedett, ha szakítani tudnánk a romániai magyar politika két évtizedes engedményjogokkal megelégedő, araszoló, veszteglő politikájával, és új lendületet tudnánk adni a rendszerváltoztatásnak, amelyet 89-ben kezdtünk el Temesváron” – mondta Tőkés László.
Alacsonyabb részvétel Erdélyben
Délután 14 óráig a választási névjegyzékben szereplő 18 millió 300 ezer választópolgár 20 és fél százaléka adta le voksát. Brassó kivételével valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok, a székelyföldi megyék is a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
A voksolást hófúvás és esőzés hátráltatta országszerte. A zord időjárás főleg az ország nyugati részén, a Bánságban okozott gondot. Az áramellátásban is fennakadások voltak: kora délután 180 szavazóhelyiség maradt több órára villanyáram nélkül az országban. Ezek a körülmények is közrejátszhattak abban, hogy az utóbbi két évtizedben először nem a falusiak, hanem a városlakók szavaztak nagyobb arányban.
A választásokon öt közvélemény-kutató cég készített országos exit pollt. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becslést 21 órakor, közvetlenül az urnazárás után ismertették. Az első részeredményeket a tervek szerint hétfő délelőtt teszi közzé az országos választási iroda.
Kelemen Hunor: az RMDSZ bejutott a parlamentbe
Az RMDSZ biztosan ott lesz a következő parlamentben, mind a képviselőházban, mind a szenátusban – jelentette ki az RMDSZ csíkszeredai kampányközpontjában exit poll mérések alapján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ nem egy „ötszázalékos” párt, amint azt a közvélemény-kutatások mutatják, hanem az erdélyi magyar közösség képviselője.
Crin Antonescu, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke röviddel 21 óra után értékelte a pártszövetség által az exit poll eredmények szerint elért eredményét. Elsősorban köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik a sűrű hóhullás dacára elmentek szavazni, és az általa is vezetett politikai alakulatokra adták le a voksukat. Kifejtette: az 1989 előtti diktatorikus rendszer és a jelenlegi demokratikus államforma közötti alapvető különbség a szavazati jog biztosítása.
– Amennyiben Önök nem léteznének, nem lenne USL. 2012 az Önök támogatása révén lett a győzelem éve. A politikai ellenfeleink által megfogalmazott rágalmak, intrikák ellenére is jelentősen növeltük a népszerűségünket. A december 9-i voksolás által elért eredmény nem csupán egy politikai alakulat győzelme, ez a győzelem ugyanabban a pillanatban Traian Băsescu legyőzése – fogalmazott az USL társelnöke. Hozzátette: szerinte 2013-nak a válság elleni győzelem évének kell lennie.
Kijelentette: semmi kételye afelől, hogy Victor Ponta lesz továbbra is a kormányfő.
Ponta már beszélt Kelemen Hunorral
Victor Ponta, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke kijelentette: már beszélt Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével, s ma elkezdik a tárgyalásokat egy parlamenti többség létrehozásáról. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megerősítette.
– Stabilitásra, koherens döntésekre, s nem veszekedésre és steril politikai vitákra van szükség – nyilatkozta az érdekvédelmi szövetség vezetője.
Komoly munka áll az Igaz Romániáért Szövetség (ARD) által elért közel 20 százalék mögött – nyilatkozta Vasile Blaga, a jobboldali pártok szövetségének társelnöke, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke.
„Közel egy hónapja a Szociálliberális Szövetség (USL) kemény sajtókampányt indított ellenünk, mindent megtett, hogy eltorzítsa a valóságot, s a jobboldal ellen hergelje a közvéleményt. Ilyen körülmények között az Igaz Romániáért Szövetség által elért eredmények érthetőek”, nyilatkozta Blaga, aki szerint bizonyosak lehetünk afelől, hogy a szövetség a parlamenti mandátumoknak 20 százalékát tudhatja majd magáénak.
„Az ARD parlamenti képviselői hűek maradnak a kampányban tett ígéretükhöz, és mindvégig kiállnak a jogállam, az igazságszolgáltatás függetlensége, az európai Románia érdekében – idézi az Agerpres Vasile Blagát, aki maga is csak nagy nehézségek árán tudta leadni szavazatát. A Temes megyében voksoló politikus alig ért el a szavazókörzetbe a nagy havazás miatt.
Lapzártakor: Kisebb eltérésekkel, de valamennyi exit poll az USL győzelmét jelzi. A Realitatea hírtelevízió által bemutatott Geopol-felmérés alapján az USL 57 százalékot, az ARD 18 százalékot, a PPDD 14 százalékot, az RMDSZ 5 százalékot ér el.
Az Antena 3-as téváadó a CCSB adataira hivatkozott. Eszerint: USL 56,8 százalék a képviselőházban, 58,3 százalék a szenátusban, az ARD esetében 19 százalék- 19,6 százalék az arány, PPDD 13,8 százalék – 14,1 százalék, RMDSZ 5,1 százalék – 5,2 százalék. A TVR a CURS-ra alapoz: USL 56,96 százalék – 57,58 százalék, ARD 18,12 százalék – 18,27 százalék, PPDD 11,95 százalék – 13,09 százalék, RMDSZ 5,19 százalék – 5,16 százalék. A Romania TV szerint az USL a szavazatok 57 százalékát, az ARD 21 százalékát, a PPDD 11 százalékát, az RMDSZ pedig 5 százalékát szerezte meg. A B1 TV a CSOP exit pollját ismerteti: USL 54 százalék – 55 százalék, ARD 19 százalék – 19 százalék, PPDD 10 százalék – 10 százalék, RMDSZ pedig 5 százalék – 5 százalék.
A Központi Választási Bizottság (BEC) által 11 óra 30 perckor nyilvánossá tett, reggel 10 órára vonatkozó adatai szerint országos szinten a választópolgárok 5,52 százaléka adta le voksát. 14 órakor ez az arány 20,56 százalék volt, 18 órára 36,54 százalékra emelkedett.
A BEC 22 óra 30 perckor közölte a 21 órára vonatkozó országos adatokat: ekkor a részvételi arány 41,72 % volt.
Szabadság (Kolozsvár)
Az RMDSZ 5 százaléka a célfotón dől majd el
Nagy előnnyel nyert a Szociálliberális Szövetség (USL). Öt exit poll igazolta vissza a közvélemény-kutatások előrejelzéseit, miszerint a Szociáldemokrata Pártból (PSD), a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) és a Konzervatív Pártból (PC) álló választási szövetség több mint 50 százalékos kényelmes többséget szerez a képviselőházban és a szenátusban. A második helyen a kisebb jobboldali pártokat és a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) tömörítő Igaz Romániáért Szövetség (ARD) áll, a harmadik a Dan Diaconescu vezette Néppárt (PP-DD), majd az RMDSZ, amely néhány tizedszázalékkal haladja meg az öt százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerepléséről nincsenek adatok. A részvétel (36,54 százalék az országos átlag a 19.30-kor közreadott adatok szerint) néhány százalékkal nagyobb, mint 2008-ban (34,48 százalék.) Lapzártánkkor Victor Ponta kijelentette: ma tárgyal az RMDSZ-szel a parlamenti többség létrehozásáról.
Vasárnap egyfordulós parlamenti választásokat rendeztek Romániában, amelyen 315 képviselői és 137 szenátori választókerületben választották meg az ország kétkamarás parlamentjének törvényhozóit. A választásokon 12 párt és pártszövetség több mint 2400 jelöltje indult.
Tegnap valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok a parlamenti választásokon, a székelyföldi megyék a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
Az esti órákban az RMDSZ-es politikusok SMS üzenetekben arra buzdították a magyar választópolgárokat, menjenek szavazni.
A voksolást leginkább az időjárási viszonyok – a havazás és hófúvás – akadályozták. Az első órákban tucatnyi szavazóhelyiség nem nyitott ki, mert még az urnabiztosok sem tudták megközelíteni a szavazóhelyiséget.
Megbüntették, mert alkoholt fogyasztott a mellékhelyiségben
Kolozsváron és Kolozs megyében eddig kisebb incidensekkel zajlott a szavazás. Az egyik szavazókörzetben eltűnt egy pecsét, Bánffyhunyadon pedig több helyen hosszú percekig szünetelt az áramszolgáltatás. Érdemes megjegyezni, hogy Kolozsváron az egyik szavazókörzet elnökének helyettesét megbüntették, ugyanis ittasan találták meg az egyik mellékhelyiségben.
Ehhez az is hozzáadódik, hogy szintén Kolozsváron két szavazókörzeti elnök és két helyettese kisebb közúti balesetet szenvedett: az egyikük által vezetett személygépkocsi megcsúszott az útfelületet borító hórétegen, és egy oszlopnak ütközött. A mentősök a helyszínen ellátták a sérülteket, így gond nélkül elértek a szavazókörzetekhez, s időben megnyitották azokat.
Leadták voksukat vasárnap a magyar pártok vezetői a parlamenti választásokon, és polgártársaikat is arra biztatták, járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz. A tegnapi parlamenti választásokon két magyar párt indult. Az RMDSZ az ország mind a 452 választókerületében, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – 77 – főleg erdélyi – választókerületben állított jelölteket. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkkarcfalván szavazott, amely ahhoz a képviselői választókerülethez tartozik, amelyben a politikus negyedik mandátumára készül.
– Abban reménykedem, hogy olyan eredménnyel fogjuk zárni a mai napot, amely az erős parlamenti képviseletet megőrzi, és olyan parlamenti frakcióval fogunk rendelkezni, hogy a magyarság ne legyen megkerülhető a következő esztendőkben, ugyanis nagyon fontos döntések születnek a parlamentben. Arra kérek mindenkit, hogy a rossz idő ellenére is menjen el szavazni, hisz ma rajtunk múlik, ma minden magyar ember szavazatán múlik, hogy lesz erős parlamenti képviseletünk, vagy nem lesz – mondta a voksolást követően újságíróknak nyilatkozva az RMDSZ elnöke.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Sepsiszentgyörgyön adta le voksát, abban a választókerületben, ahol szenátorjelöltként indul.
– Az autonómiára szavaztam és arra, hogy minden magyar nyerjen. Erre biztatok mindenkit, aki még nem választott. Remélem, elegendő sokan leszünk, és akkor minden magyar nyer” – mondta az EMNP elnöke a szavazóhelyiségből való távozásakor.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Nagyváradon voksolt. Rámutatott, egy öntudatos, romániai magyarnak erkölcsi kötelessége elmenni választani, hogy erősítse a magyar képviseletet a romániai parlamentben.
„Azzal lennék elégedett, ha szakítani tudnánk a romániai magyar politika két évtizedes engedményjogokkal megelégedő, araszoló, veszteglő politikájával, és új lendületet tudnánk adni a rendszerváltoztatásnak, amelyet 89-ben kezdtünk el Temesváron” – mondta Tőkés László.
Alacsonyabb részvétel Erdélyben
Délután 14 óráig a választási névjegyzékben szereplő 18 millió 300 ezer választópolgár 20 és fél százaléka adta le voksát. Brassó kivételével valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok, a székelyföldi megyék is a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
A voksolást hófúvás és esőzés hátráltatta országszerte. A zord időjárás főleg az ország nyugati részén, a Bánságban okozott gondot. Az áramellátásban is fennakadások voltak: kora délután 180 szavazóhelyiség maradt több órára villanyáram nélkül az országban. Ezek a körülmények is közrejátszhattak abban, hogy az utóbbi két évtizedben először nem a falusiak, hanem a városlakók szavaztak nagyobb arányban.
A választásokon öt közvélemény-kutató cég készített országos exit pollt. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becslést 21 órakor, közvetlenül az urnazárás után ismertették. Az első részeredményeket a tervek szerint hétfő délelőtt teszi közzé az országos választási iroda.
Kelemen Hunor: az RMDSZ bejutott a parlamentbe
Az RMDSZ biztosan ott lesz a következő parlamentben, mind a képviselőházban, mind a szenátusban – jelentette ki az RMDSZ csíkszeredai kampányközpontjában exit poll mérések alapján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ nem egy „ötszázalékos” párt, amint azt a közvélemény-kutatások mutatják, hanem az erdélyi magyar közösség képviselője.
Crin Antonescu, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke röviddel 21 óra után értékelte a pártszövetség által az exit poll eredmények szerint elért eredményét. Elsősorban köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik a sűrű hóhullás dacára elmentek szavazni, és az általa is vezetett politikai alakulatokra adták le a voksukat. Kifejtette: az 1989 előtti diktatorikus rendszer és a jelenlegi demokratikus államforma közötti alapvető különbség a szavazati jog biztosítása.
– Amennyiben Önök nem léteznének, nem lenne USL. 2012 az Önök támogatása révén lett a győzelem éve. A politikai ellenfeleink által megfogalmazott rágalmak, intrikák ellenére is jelentősen növeltük a népszerűségünket. A december 9-i voksolás által elért eredmény nem csupán egy politikai alakulat győzelme, ez a győzelem ugyanabban a pillanatban Traian Băsescu legyőzése – fogalmazott az USL társelnöke. Hozzátette: szerinte 2013-nak a válság elleni győzelem évének kell lennie.
Kijelentette: semmi kételye afelől, hogy Victor Ponta lesz továbbra is a kormányfő.
Ponta már beszélt Kelemen Hunorral
Victor Ponta, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke kijelentette: már beszélt Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével, s ma elkezdik a tárgyalásokat egy parlamenti többség létrehozásáról. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megerősítette.
– Stabilitásra, koherens döntésekre, s nem veszekedésre és steril politikai vitákra van szükség – nyilatkozta az érdekvédelmi szövetség vezetője.
Komoly munka áll az Igaz Romániáért Szövetség (ARD) által elért közel 20 százalék mögött – nyilatkozta Vasile Blaga, a jobboldali pártok szövetségének társelnöke, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke.
„Közel egy hónapja a Szociálliberális Szövetség (USL) kemény sajtókampányt indított ellenünk, mindent megtett, hogy eltorzítsa a valóságot, s a jobboldal ellen hergelje a közvéleményt. Ilyen körülmények között az Igaz Romániáért Szövetség által elért eredmények érthetőek”, nyilatkozta Blaga, aki szerint bizonyosak lehetünk afelől, hogy a szövetség a parlamenti mandátumoknak 20 százalékát tudhatja majd magáénak.
„Az ARD parlamenti képviselői hűek maradnak a kampányban tett ígéretükhöz, és mindvégig kiállnak a jogállam, az igazságszolgáltatás függetlensége, az európai Románia érdekében – idézi az Agerpres Vasile Blagát, aki maga is csak nagy nehézségek árán tudta leadni szavazatát. A Temes megyében voksoló politikus alig ért el a szavazókörzetbe a nagy havazás miatt.
Lapzártakor: Kisebb eltérésekkel, de valamennyi exit poll az USL győzelmét jelzi. A Realitatea hírtelevízió által bemutatott Geopol-felmérés alapján az USL 57 százalékot, az ARD 18 százalékot, a PPDD 14 százalékot, az RMDSZ 5 százalékot ér el.
Az Antena 3-as téváadó a CCSB adataira hivatkozott. Eszerint: USL 56,8 százalék a képviselőházban, 58,3 százalék a szenátusban, az ARD esetében 19 százalék- 19,6 százalék az arány, PPDD 13,8 százalék – 14,1 százalék, RMDSZ 5,1 százalék – 5,2 százalék. A TVR a CURS-ra alapoz: USL 56,96 százalék – 57,58 százalék, ARD 18,12 százalék – 18,27 százalék, PPDD 11,95 százalék – 13,09 százalék, RMDSZ 5,19 százalék – 5,16 százalék. A Romania TV szerint az USL a szavazatok 57 százalékát, az ARD 21 százalékát, a PPDD 11 százalékát, az RMDSZ pedig 5 százalékát szerezte meg. A B1 TV a CSOP exit pollját ismerteti: USL 54 százalék – 55 százalék, ARD 19 százalék – 19 százalék, PPDD 10 százalék – 10 százalék, RMDSZ pedig 5 százalék – 5 százalék.
A Központi Választási Bizottság (BEC) által 11 óra 30 perckor nyilvánossá tett, reggel 10 órára vonatkozó adatai szerint országos szinten a választópolgárok 5,52 százaléka adta le voksát. 14 órakor ez az arány 20,56 százalék volt, 18 órára 36,54 százalékra emelkedett.
A BEC 22 óra 30 perckor közölte a 21 órára vonatkozó országos adatokat: ekkor a részvételi arány 41,72 % volt.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. január 26.
Innovatívabbak, akik külföldön is tanulnak: a megszerzett tudást azonban haza kell hozni
Beszélgetés Barabási Albert-László hálózatkutatóval, a Harvard Egyetem professzorával
Barabási Albert-László Bostonban él, ahol a Northeastern, valamint a Harvard Egyetemen dolgozik. A komplex hálózatok úttörő kutatója, tudományos munkásságáról számos Nature és Science cikk tanúskodik. A 2008-as amerikai elnökválasztáson Obama kampánystábja számára kötelező olvasmány volt a 2002-ben (magyarul 2003-ban) megjelent Linked (Behálózva) című tudományos bestsellere, amelyben a hálózatok alapszerkezetéről értekezik közérthető nyelven. A 2010-ben megjelent Villanások című könyvében a hálózatok dinamikáját tanulmányozva az emberi viselkedés kiszámíthatóságáról gondolkodik. Legújabb könyvének szerkesztése és fordítása interaktívan történik: a fejezetek folyamatosan egy online felületre kerülnek feltöltésre, ahol a felhasználói visszajelzések beépülnek a könyvbe. Barabási 1967-ben, a Balánbánya melletti Karcfalván született. Balánbányán nevelkedett, a gimnáziumot Csíkszeredában végezte. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizika és mérnöki szakán kezdte, amit végül a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezett be. A Bostoni Egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd 2007-ig az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen dolgozott.
Szobrászat vagy fizika?
– Világhírnévnek örvend, ez azonban hosszú folyamat gyümölcse. Hogy jobban megérthessük ezt az utat, először arra kérdeznék rá: honnan indult, hogyan emlékszik gyerekkorára?
– Balánbányán nőttem fel. Mindenkinek tetszik a saját gyerekkora (nevet). Kertész gyönyörűen megfogalmazta a gondolatot, miszerint még a koncentrációs táborban is vannak szép pillanatok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Balánbánya bármilyen szinten koncentrációs tábor lett volna. Ellenkezőleg. Szerintem gyerekparadicsom volt: a hegyek közötti keskeny völgybe épített kisvárosban szánkózni, korcsolyázni lehetett, közel volt a természet, a hegyoldal, a sziklák, az erdők. A kis hegyi városoknak megvan a maguk varázsa: azt a paradicsomi légkört nem lehet összehasonlítani a mai nagyvárosi élettel.
Számunkra nem volt probléma, hogy kommunizmus van-e, vagy nincs, hogy sorba kell-e állni, vagy nem: ez része volt az életnek és nem gondoltunk arra, hogy másképp is lehetne. Később Csíkszeredába kerültem gimnáziumba. Csíkszereda a magamra találás helye, az itteni intellektuális környezetben számos barátra tettem szert. Kedves élmények fűznek mind Balánbányához, mind Csíkszeredához. Azt gondolom, hogy csíkszeredai vagyok balánbányai gyökerekkel.
– Korábban művészettel is foglalkozott, miért döntött a tudomány mellett?
– Szobrász szerettem volna lenni a gimnázium elején. Sokáig jártam rajzórákra, szobrászatórákra, de a fizika jobban ment. Akkor – ha jól tudom – öt hely volt az egyetemen szobrászatra. Az atomfizikán – ahova végül jelentkeztem – szintén nem volt sok hely, de azért volt néhány tucat. A fizika intellektuálisan jobban megragadott. Már a gimnázium alatt eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Mire az egyetemre kerültem, a városi könyvtár minden fizikával kapcsolatos könyvét kiolvastam. Lassan a szobrászat elhalványult, a fizika átvette a helyét. Ez nem azt jelenti, hogy a művészet iránti érzékenység halványult el bennem. Bár nem praktizálok, tehát nem próbálok semmilyen módon műtárgyakat létrehozni, de továbbra is művészetpártoló vagyok.
– Az egyetem választásakor a fizika mellett döntött. Román nyelven kezdte az egyetemet…
– Igen, Bukarestbe mentem továbbtanulni. Nemcsak, hogy románul tanultam, de mi voltunk az első évfolyam, amelyik nem tudott magyarul felvételizni. Minden korábbi korosztálynak lehetett magyarul felvételizni, a mi évünkben azonban nem. Bár már korábban híre ment a magyar közösségben, hogy nem fogják többet megengedni, de ezzel akkor szembesültünk igazán, amikor beültünk a felvételi vizsgára és nem volt magyar tétel. Ennek ellenére bejutottam.
Abban az időben volt néhány fizika kar az országban: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron. Szerettem volna Kolozsvárra menni, a fizikusképzés, a kutatóképzés azonban Bukarestben volt a legjobb. Nem azért, mert ott jobb emberek lettek volna, hanem azért, mert sokkal jobb körülmények közt folyt a felkészülés. Ezek azok az évek voltak, amikor Kolozsváron nagyon nehéz volt szakla-pokhoz, szakkönyvekhez jutni. Ezek Bukarestbe még bejutottak. Ha az ember fizikus akart lenni, akkor minden más szempontot félre tett: érzelmit, nyelvit és még sok minden mást.
Nagyon szerettem, rengeteget kutattam. Megjelentek az első cikkeim nyugati szaklapokban, mindez olyan időszakban, amikor jó néhány tanáromnak nem volt külföldi szaklapban cikke.
Kolumbán Gábor, akit már korábbról ismertem, előttem végzett az egyetemen. Amikor Bukarestbe kerültem, bemutatott néhány embernek, akikkel érdemes volt kapcsolatot kiépíteni. Andrei Dorobanţu volt az egyik, aki a könyvtárnak volt az igazgatója. Segítségével hozzáfértem folyóiratokhoz és könyvekhez. Azokat a témákat kutatta, amik engem is érdekeltek. Ez akkoriban a káosz és a fraktálok tanulmányozását jelentette. Együtt publikáltunk két vagy három cikket. Izgalmas időszak volt.
– Itt kezdődött a fizikusi pályafutása…
– Édesapám a múzeum igazgatója volt. Eltanácsoltak bennünket az országból, kezünkbe adták az útlevelet, amivel jelezték, hogy ideje távoznunk. Ez harmadév végén történt, nem is fejeztem be teljesen az évet, mert az utolsó vizsgára már nem tudtam elmenni. Így kerültem Budapestre, ott diplomáztam. Ez ’89 nyarán történt. Édesapám a rendszerváltás után hazament, nekem már nem volt értelme visszamennem.
A negyed-, ötödév Budapesten kutatási év volt. Vicsek Tamás volt az akkori témavezetőm, vele diplomáztam. Körülbelül tíz cikket írtunk, ami különböző nyugati lapokban jelent meg. Vicsek Tamás akkor tért vissza Amerikából. Ő is új volt a rendszerben, mivel több év távollét után tért vissza, én is új voltam. Egymásra találtunk, ami nagyon sikeres egymásra találásnak bizonyult.
„Marslakóként” Amerikában
– Az útja innen átívelt az óceánon túlra.
– Az a döntésem, hogy Amerikába megyek továbbtanulni, nem csak szakmai, hanem anyagi kérdés is volt. Ha Magyarországon doktoráltam volna, akkor a doktorátusi fizetésem körülbelül a fele lett volna a diákösztöndíjamnak. Ez nem gond annak, akinek helyben van a családja, akinek van hol laknia, de számomra komoly egzisztenciális kérdéseket vetett fel, mivel egyedül voltam Budapesten. Így kaptam Amerikában ösztöndíjat, amit tűrhetően megfizettek. Azt terveztem, hogy elmegyek néhány évre, ledoktorálok, majd visszajövök.
Olyan kiváló emberekkel volt szerencsém dolgozni Magyarországon, mint például Vicsek Tamás, vagy Kertész János, akik világszínvonalat képviselnek, ezért nem láttam, hogy Amerika szakmailag mit tudna nyújtani sokkal jobbat. Néhány hónap után rájöttem, hogy nyújthat többet: nem arról van szó, hogy jobb kutatói vannak, mint Vicsek Tamás, vagy Kertész János, viszont ott sok ilyen tehetség van. A bostoni kör tele volt hihetetlen kutatókkal és intellektuális lehetőségekkel. Rájöttem, hogy ez a lépés nem csak anyagilag volt szükségszerű, hanem intellektuálisan is.
Immár 21 éve, 1991 óta élek Amerikában. Pillanatnyilag megosztom az életemet Budapest és Boston között.
– Egy anekdota szerint Enrico Fermi egyszer a galaxist benépesítő magasan fejlett népekről elmélkedve megkérdezte, hogy hol vannak? Erre válaszolta Szilárd Leó, hogy itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat. Amerikában a múlt században – többek között – Neumann Jánosra, Szilárd Leóra, Teller Edére, Wigner Jenőre, Kármán Tódorra úgy tekintettek, mint marslakókra. Magyarként Amerikában hogyan tekintenek Önre, hogyan találja meg a helyét?
– Egyrészt Amerikának teljesen mindegy, hogy valaki magyar vagy indiai, ha az, amit nyújt, értékes. Másrészt a magyarok valóban nagy tiszteletnek örvendenek. Jellemző, hogy különböző korokban különböző szakirányok lépnek rivaldafénybe. A XX. század elején, közepén a fizikusok vezettek, pillanatnyilag a matematikusok kapnak nagyobb figyelmet a világban. A komplex rendszerek kutatásában is nagyon erős a magyar vonal. Elhangzottak olyan utalások, miszerint minimum magyarnak kell lenni, hogy az ember labdába tudjon rúgni ezen a területen. A hálózatelméleten belül Erdős Pál és Rényi Alfréd számítanak elődeinknek, akik a 60-as években ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Karinthynak a neve is megjelenik a szakirodalomban, aki a kisvilág-elméletet már 1929-ben leírta. A magyar tudományos hírnév öregbítése folyamatos.
„Behálózva”
– Nagy sikernek örvendő könyveiben közérthető nyelvezettel fogalmazza meg a hálózatokról szóló hatalmas tudását. Hogyan határozná meg a hálózatokat és a hálózatkutatást?
– Olyan világban élünk, amelyben minden cselekvésünk hálózatokon keresztül, vagy hálózatoknak köszönhetően valósul meg: a kommunikáció a kommunikációs hálózatokon keresztül történik; a telefonálás lehetősége a telefonhálózatnak köszönhető; az, hogy kit hívunk, a társadalmi hálónk határozza meg és attól függ, hogy kit ismerünk, kit tudunk felhívni, kit merünk felhívni. Az ismeretségi körünk lényegében egy társadalmi hálót ír le. Biológiai egzisztenciánk is egy genetikai hálótól függ: az hogy egészségesek vagyunk, azt jelenti, hogy a háló megfelelően működik. Ha megbetegszünk, akkor a hálóban valami megromlik. Az üzleti életbe nem javasolt belépnie annak, aki nem hálózatokban gondolkodik: mind a termelés, mind az eladás, mind a vevő megtalálása „hálózati probléma”. Körül vagyunk véve hálózatokkal, amiket talán nem veszünk észre, azonban kulcsszerepet játszanak mind a biológiai egzisztenciánkban, mind a mindennapi életünkben.
A hálózatelmélet lényegében matematikailag, kvantitatívan próbálja leírni ezeket a hálókat. Megpróbáljuk feltérképezni ezeket a hálózatokat, hogy jobban megérthessük ezeket a rendszereket annak érdekében, hogy eszközöket gyárthassunk. Attól kezdve, hogy hogyan adjunk el egy terméket sikeresen, egészen addig, hogy mely génrendszerre kell orvosságot találjunk, hogy a rákot meggyógyítsuk, a hálózatelmélet megoldásokat javasol. Ez tulajdonképpen egy matematikai elmélet.
Körülbelül tíz éve teremtődött meg annak a lehetősége, hogy bonyolult hálókat fel lehessen szisztematikusan térképezni, így matematikailag lehet tanulmányozni. Miközben a hálókat tanulmányoztuk, számos megdöbbentő eredményre jutottunk: bár a hálók, a csomópontok, a huzalok nagyon különböznek egymástól, architektúrájuk mégis nagyon hasonló. Azért létezhet hálózatelmélet, mert a hálózatoknak megvannak a belső törvényszerűségei.
– Szóba került Erdős Pál és Rényi Alfréd munkássága. Ők véletlenszerű hálókat képzeltek el. Ehhez képest mi az új az Önök kutatásaiban?
– Munkásságuk jelentős módszertanilag, ugyanis nagyon sok eszközt, amelyet manapság használunk a hálózatelméletben, az Erdős–Rényi páros dolgozott ki. Rengeteget tanultunk tőlük. Nekik nem állt rendelkezésükre térkép, ezért olyan plauzibilis modelleket építettek fel, amelyeknek volt értelme az ők szempontjukból, de amikor a térképek a kezünkbe kerültek, kiderült, hogy a valódi hálózatok nem úgy néznek ki, mint ahogy ők képzelték el. Ők úgy gondolták, hogy a csomópontok teljesen véletlenszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Ennek az egyik következménye az lenne, hogy a legtöbb csomópontnak körülbelül ugyanolyan számú huzala, kapcsolata lenne.
A társadalmi hálóban ez azt jelentené, hogy a legtöbb egyénnek ugyanolyan számú barátja volna, nem lennének nagyon népszerű és kevésbé népszerű egyének a társadalomban. 1999-ben mi fedeztük fel, hogy ez nem így van. Az első nagyobb hálózattérkép, amit készítettünk a világhálóról, arra utalt, hogy a világunk nem ilyen demokratikus. A legtöbb csomópontnak alig van huzala, és van néhány hihetetlenül csatolt csomópont nagyszámú huzallal, amelyek lényegében összekötik a hálót. Ezek az úgynevezett skálafüggetlen hálók. Kiderült, hogy lényegében ezek sok fontos hálóban megjelennek, a sejthálótól a társadalmi hálóig, az internetig.…Ezek a nagy csomópontok megváltoztatják a rendszer viselkedését.
Visszatérve Erdősre és Rényire: a módszerek, amelyeket kidolgoztak, a mai napig érvényesek, a modell viszont, nem írja le a valódi hálókat. Ez az, amit mi ’99-ben újragondoltunk, és találtunk egy olyant, amelyik sokkal közelebb áll strukturálisan a valódi hálókhoz: az úgynevezett skálafüggetlen modellt.
Nem omlik össze az internethálózat
– Maradva az internetnél: a könyveiben arról ír, hogy a csomópontok tartják össze a hálózatokat, tehát ha elég számú csomópontot vennénk ki, akkor az részhálókra esne szét. Az interneten van néhány mamutcég, amelyik uralja az internetes világot, mint például a Google, a Facebook. Mi történne, ha egy jól szervezett támadás során megpróbálnák ezeket kiiktatni a hálózatból?
– Az internet egy infrastrukturális hálózat, amelyben a csomópontok routerek, vagy számítógépek, amelyek egymással össze vannak kapcsolva. Több ezer router tartozik a Google-höz, de mi általánosan nem routerek hálózataként, hanem mint keresőprogramra tekintünk a Google-re. Az internettel szembeni támadás nem egy Google elleni támadás, hanem igazából egy routerek elleni támadás lenne. Az a tény, hogy az internetet néhány nagyon sok huzallal rendelkező csomópont tartja össze, arra utal, hogy támadható a rendszer. A jó hír az, hogy a véletlenszerű hibákkal szemben jól védekezik ez a hálózat. Ezt bizonyítja, hogy ha néhány hálózatra kapcsolt számítógép vagy router meghibásodik, az internet még nem omlik össze. A rossz hír, hogy ha koncentrált támadást indítanának a nagy csomópontokkal szemben, akkor ez egy kaszkádszerű lerobbanást hozna létre.
Kérdés viszont, hogy miért nem látjuk ezt. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a cégek védik ezeket a routereket. Az egyik legnagyobb ilyen csomópont Chicagóban van. Ez egy földalatti intézmény, hadseregszerű védelemmel, a fizikai védelmen túl pedig elektronikai védelemmel is rendelkezik, hogy ne lehessen digitálisan megtámadni. A másik érv pszichológiai: azoknak, akik ezt létre tudnák hozni, nem éri meg egy olyan brutális támadást előidézni, ami során az internet összeomlik, ugyanis akkor az eszköztáruk, ahol további dolgokat tudnának létrehozni, megszűnne. Ha valakik támadást akarnak indítani, akkor az elsősorban nem eszközmegszüntetésre irányul, hanem azokat az intézményeket támadják meg, amelyekről úgy gondolják, hogy kárt okoznak egy bizonyos rendszerben. Így pl. megtámadják a CIA-t, az FBI-t, a Fehér házat, és így tovább.
Nem izolál az internet
– Említette, hogy a hálózatok nagyon hasonló szerkezetet mutatnak, így a társadalmi háló is. Egyre elterjedtebbek az új közösségi hálók, mint pl. a Facebook, a Twitter, így a hálózatkutatók olyan adatbázishoz férhetnek hozzá, mint eddig még soha. A virtuális térben megmarad ez a struktúra? Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a valóságos kapcsolatok áttevődnek a virtuális térre, így az emberek egyre inkább izolálódnak? Tehát ha minél több időt töltünk Facebookon, a valós kapcsolathálónk egyre inkább szétbomlik?
– Az első kérdés, hogy megmarad-e a struktúra: a válasz az, hogy igen. Végeztünk kutatásokat a Facebookon, a Twitteren, és sok más szociális hálón, beleértve a korai Iwiwet is. Azt látjuk, hogy ugyanazok a struktúrák ismétlődnek meg, mint a valódi társadalmi hálóban: a skálafüggetlen háló jelenik meg az internetes közösségekben is. Ezek a közösségi hálók letérképezik a valóságot, nem találják ki újra azt.
Kezdetben voltak remények arra, hogy a közösségi hálók úgy fognak működni, hogy újabb barátságokat hoznak létre. Ma már tudjuk, hogy nem erről van szó. Egyszerűen a létező ismerőseinket képezzük rá az online felületre. A másik kérdés, hogy történik-e izoláció? Én nem hiszek ebben. A kutatások nem arra utalnak, hogy ez valóban izolálttá tenne bennünket. Valóban egyre több időt töltenek az emberek közösségi hálókon, de ugyanakkor egyre kevesebbet tévéznek. Úgy gondolom, hogy ezeknek összetartó szerepük van, ugyanis azt a lehetőséget adják meg, hogy a barátainkkal kapcsolatban tudjunk állni, akkor is, amikor fizikailag nem vagyunk a környezetükben. Az úgynevezett gyenge kapcsolatokat is fenn tudják tartani. Pl. 15-20 éve nem látott gyerekkori barátokkal könnyen fel lehet venni a kapcsolatot és nagyon könnyen követni is lehet egymást.
Szerintem a média hajlamos arra, hogy mindig a negatív dolgokra fektesse a hangsúlyt. Ha van egy kicsi cikk valamelyik harmadrendű újságban, amelyik arról ír, hogy az internet valamilyen módon elidegenít, akkor ez szalagcímes hírré válik egycsapásra. Alapjában véve ez badarság. A legtöbb finomkutatás arra utal, hogy az internetnek nagyon erős pozitív szerepe van a társadalmi közösségek kialakulásában.
Kapcsoljuk le az internetet, mert nem jó nekünk? Ha az eszköz megszületett, akkor inkább próbáljuk meg a lehetőséget intelligensen használni arra, hogy pozitív hatásokat érjünk el a társadalomban. Én mindig is internet-optimista voltam és vagyok. Hajlamosak vagyunk eltúlozni az internet negatív szerepét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs negatív szerepe, de a pozitív szerepek messze túlmutatnak a negatívokon.
Ez a típusú gondolkodás hasonló az átlagszülők tipikus félelméhez (akár Amerikában, akár Erdélyben), miszerint a gyereküket el fogják lopni. Amerikában készítettek egy felmérést, ami szerint statisztikailag kb. 850 évig kéne várni arra, hogy valaki ellopja az utcasarokra kitett gyereket.
Rosszul mérjük fel a félelmek valódi alapját. Ha a gyerekemnek valaha valami baja lesz, akkor az a legnagyobb valószínűséggel az én, vagy a feleségem figyelmetlenségének lesz az eredménye. Ugyanez van az internettel is: ezek az apró félelmek felerősödnek a sajtón keresztül az egyén pszichológiájában, ami nem reális.
– A hálózatkutatás eredményeiből mit lehetne alkalmazni a sajtóban?
– Máris alkalmazzák. Az újságíró szerepe az, hogy eldöntse, mi a hír, de ahhoz hogy eldönthesse, hozzá kell jusson a hírekhez. A Facebook olyan eszköz, ami rengeteg információt szolgáltat, továbbá az online médiából is tájékozódhat az újságíró. Próbáljuk csak meg összehasonlítani a hírforrást most, és harminc évvel ezelőtt. Manapság hírekben, információkban úszunk. Korábban az újságírónak az volt a dolga, hogy megpróbálta kipiszkálni az információt. Manapság az újságíró szerepe az, hogy szelektáljon, hogy eldöntse, mi az, ami hír értékkel bír a közössége számára, és mi nem. Megváltozott az újságírás. Ez a hálózatoknak köszönhető, az online világnak, internetnek, Facebooknak, Google-nek. Emiatt egyre kevesebb újságíróra van szükség. A legtöbb újságíró manapság blogol. Ez azért van, mert az azonnali reakciót várja el tőlük a szakma és a médiafogyasztó társadalom.
Innovatívabbak, akik legalább fél évet töltenek külföldön
– Mit javasol azoknak a jó képességű erdélyi fiataloknak, akik most indulnak a pályájukra?
– A kérdés az, hogy mit akarnak csinálni. Ha kutatók akarnak lenni, akkor el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen szinten szeretnék ezt csinálni, és hol adódik erre leginkább lehetőség. Érdekes példa, hogy az elmúlt században Németország tudományos teljesítmény szempontjából nagyon előrehaladt, sikeres tudományos országgá vált, míg Ausztria lemaradt. Mi a különbség a kettő között? Hogy lehet az, hogy két, ugyanazt a nyelvet beszélő országban az egyik a tudományos világban előretőr, míg a másik lemarad? Annak ellenére, hogy Ausztriának óriási volt a tudományos teljesítménye az előző századfordulón: minden nagy tudós megfordult Bécsben. A válasz az, hogy Németország nem csak a belső termelésre hagyatkozott, hanem felismerte annak a fontosságát, hogy a professzorok külföldön is megmérettessenek. Ez csak akkor működik hatékonyan, hogyha az ország ugyanakkor befogadó országgá is válik: megfelelő állást ajánl azoknak, akik visszajönnek. Ausztria nem csinálta ezt. Ott az egyetemeken belül felfele „buktatták” az embereket, nem volt külső megmérettetés.
Visszatérve a mai fiatalokra: fel kell készülni arra, hogy manapság a tudomány, de bármilyen szakma globális. Ezért globálisan kell versenyezni. Ezt csak úgy lehet elérni, ha ismerjük a versenytársakat. Ehhez el kell menni külföldre, tapasztalatra kell szert tenni, és vissza kell jönni.
Az elmúlt évben számos kutatás jelent meg a találékonyság, az innováció területén. Mindegyik innovációs teszt arra utal, hogy azok az egyének, akik legalább egy fél évet éltek az anyaországukon kívüli országban, sokkal innovatívabbak. Ha egy ilyen tesztet elvégez egy amerikai, aki csak Amerikában élt, gyengébben fog teljesíteni, mint egy olyan amerikai, aki eljött egy évet Európába, aztán visszament a saját országába. Ezek kimondottan logikai, innovációs tesztek, tehát nem azt kérdezik, hogy mi Franciaország fővárosa.
Valószínű, arról van szó, hogy ha egy más közösségben élünk, kutatunk, dolgozunk, akkor ez lényegében rákényszerít arra, hogy ugyanazokat a problémákat más szemszögből nézzük. Ez tulajdonképpen az innováció. Nagyon fontos, hogy a fiatalok kóstoljanak bele más kultúrákba. Turistaként elmenni nem elég, benne kell élni egy ideig az idegen kultúrában.
Amint már jeleztem, ha kutatásról van szó, akkor a kutatási világ globális. Szinte nulla az esélye annak, hogy egy bizonyos témában a szakembert helyben kapjuk meg. A szakember a világ valamelyik másik részén lesz, akihez el kell menni, tanulni kell tőle, és vissza kell hozni ezt a tudást. Ha valaki kutatói pályára lép, fel kell készülnie arra, hogy bizonyos időt külföldön kell töltenie. Ugyanakkor a helyi intézményeknek fel kell készülniük arra, hogy visszacsábítsák ezeket a fiatalokat.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár),
Beszélgetés Barabási Albert-László hálózatkutatóval, a Harvard Egyetem professzorával
Barabási Albert-László Bostonban él, ahol a Northeastern, valamint a Harvard Egyetemen dolgozik. A komplex hálózatok úttörő kutatója, tudományos munkásságáról számos Nature és Science cikk tanúskodik. A 2008-as amerikai elnökválasztáson Obama kampánystábja számára kötelező olvasmány volt a 2002-ben (magyarul 2003-ban) megjelent Linked (Behálózva) című tudományos bestsellere, amelyben a hálózatok alapszerkezetéről értekezik közérthető nyelven. A 2010-ben megjelent Villanások című könyvében a hálózatok dinamikáját tanulmányozva az emberi viselkedés kiszámíthatóságáról gondolkodik. Legújabb könyvének szerkesztése és fordítása interaktívan történik: a fejezetek folyamatosan egy online felületre kerülnek feltöltésre, ahol a felhasználói visszajelzések beépülnek a könyvbe. Barabási 1967-ben, a Balánbánya melletti Karcfalván született. Balánbányán nevelkedett, a gimnáziumot Csíkszeredában végezte. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizika és mérnöki szakán kezdte, amit végül a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezett be. A Bostoni Egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd 2007-ig az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen dolgozott.
Szobrászat vagy fizika?
– Világhírnévnek örvend, ez azonban hosszú folyamat gyümölcse. Hogy jobban megérthessük ezt az utat, először arra kérdeznék rá: honnan indult, hogyan emlékszik gyerekkorára?
– Balánbányán nőttem fel. Mindenkinek tetszik a saját gyerekkora (nevet). Kertész gyönyörűen megfogalmazta a gondolatot, miszerint még a koncentrációs táborban is vannak szép pillanatok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Balánbánya bármilyen szinten koncentrációs tábor lett volna. Ellenkezőleg. Szerintem gyerekparadicsom volt: a hegyek közötti keskeny völgybe épített kisvárosban szánkózni, korcsolyázni lehetett, közel volt a természet, a hegyoldal, a sziklák, az erdők. A kis hegyi városoknak megvan a maguk varázsa: azt a paradicsomi légkört nem lehet összehasonlítani a mai nagyvárosi élettel.
Számunkra nem volt probléma, hogy kommunizmus van-e, vagy nincs, hogy sorba kell-e állni, vagy nem: ez része volt az életnek és nem gondoltunk arra, hogy másképp is lehetne. Később Csíkszeredába kerültem gimnáziumba. Csíkszereda a magamra találás helye, az itteni intellektuális környezetben számos barátra tettem szert. Kedves élmények fűznek mind Balánbányához, mind Csíkszeredához. Azt gondolom, hogy csíkszeredai vagyok balánbányai gyökerekkel.
– Korábban művészettel is foglalkozott, miért döntött a tudomány mellett?
– Szobrász szerettem volna lenni a gimnázium elején. Sokáig jártam rajzórákra, szobrászatórákra, de a fizika jobban ment. Akkor – ha jól tudom – öt hely volt az egyetemen szobrászatra. Az atomfizikán – ahova végül jelentkeztem – szintén nem volt sok hely, de azért volt néhány tucat. A fizika intellektuálisan jobban megragadott. Már a gimnázium alatt eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Mire az egyetemre kerültem, a városi könyvtár minden fizikával kapcsolatos könyvét kiolvastam. Lassan a szobrászat elhalványult, a fizika átvette a helyét. Ez nem azt jelenti, hogy a művészet iránti érzékenység halványult el bennem. Bár nem praktizálok, tehát nem próbálok semmilyen módon műtárgyakat létrehozni, de továbbra is művészetpártoló vagyok.
– Az egyetem választásakor a fizika mellett döntött. Román nyelven kezdte az egyetemet…
– Igen, Bukarestbe mentem továbbtanulni. Nemcsak, hogy románul tanultam, de mi voltunk az első évfolyam, amelyik nem tudott magyarul felvételizni. Minden korábbi korosztálynak lehetett magyarul felvételizni, a mi évünkben azonban nem. Bár már korábban híre ment a magyar közösségben, hogy nem fogják többet megengedni, de ezzel akkor szembesültünk igazán, amikor beültünk a felvételi vizsgára és nem volt magyar tétel. Ennek ellenére bejutottam.
Abban az időben volt néhány fizika kar az országban: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron. Szerettem volna Kolozsvárra menni, a fizikusképzés, a kutatóképzés azonban Bukarestben volt a legjobb. Nem azért, mert ott jobb emberek lettek volna, hanem azért, mert sokkal jobb körülmények közt folyt a felkészülés. Ezek azok az évek voltak, amikor Kolozsváron nagyon nehéz volt szakla-pokhoz, szakkönyvekhez jutni. Ezek Bukarestbe még bejutottak. Ha az ember fizikus akart lenni, akkor minden más szempontot félre tett: érzelmit, nyelvit és még sok minden mást.
Nagyon szerettem, rengeteget kutattam. Megjelentek az első cikkeim nyugati szaklapokban, mindez olyan időszakban, amikor jó néhány tanáromnak nem volt külföldi szaklapban cikke.
Kolumbán Gábor, akit már korábbról ismertem, előttem végzett az egyetemen. Amikor Bukarestbe kerültem, bemutatott néhány embernek, akikkel érdemes volt kapcsolatot kiépíteni. Andrei Dorobanţu volt az egyik, aki a könyvtárnak volt az igazgatója. Segítségével hozzáfértem folyóiratokhoz és könyvekhez. Azokat a témákat kutatta, amik engem is érdekeltek. Ez akkoriban a káosz és a fraktálok tanulmányozását jelentette. Együtt publikáltunk két vagy három cikket. Izgalmas időszak volt.
– Itt kezdődött a fizikusi pályafutása…
– Édesapám a múzeum igazgatója volt. Eltanácsoltak bennünket az országból, kezünkbe adták az útlevelet, amivel jelezték, hogy ideje távoznunk. Ez harmadév végén történt, nem is fejeztem be teljesen az évet, mert az utolsó vizsgára már nem tudtam elmenni. Így kerültem Budapestre, ott diplomáztam. Ez ’89 nyarán történt. Édesapám a rendszerváltás után hazament, nekem már nem volt értelme visszamennem.
A negyed-, ötödév Budapesten kutatási év volt. Vicsek Tamás volt az akkori témavezetőm, vele diplomáztam. Körülbelül tíz cikket írtunk, ami különböző nyugati lapokban jelent meg. Vicsek Tamás akkor tért vissza Amerikából. Ő is új volt a rendszerben, mivel több év távollét után tért vissza, én is új voltam. Egymásra találtunk, ami nagyon sikeres egymásra találásnak bizonyult.
„Marslakóként” Amerikában
– Az útja innen átívelt az óceánon túlra.
– Az a döntésem, hogy Amerikába megyek továbbtanulni, nem csak szakmai, hanem anyagi kérdés is volt. Ha Magyarországon doktoráltam volna, akkor a doktorátusi fizetésem körülbelül a fele lett volna a diákösztöndíjamnak. Ez nem gond annak, akinek helyben van a családja, akinek van hol laknia, de számomra komoly egzisztenciális kérdéseket vetett fel, mivel egyedül voltam Budapesten. Így kaptam Amerikában ösztöndíjat, amit tűrhetően megfizettek. Azt terveztem, hogy elmegyek néhány évre, ledoktorálok, majd visszajövök.
Olyan kiváló emberekkel volt szerencsém dolgozni Magyarországon, mint például Vicsek Tamás, vagy Kertész János, akik világszínvonalat képviselnek, ezért nem láttam, hogy Amerika szakmailag mit tudna nyújtani sokkal jobbat. Néhány hónap után rájöttem, hogy nyújthat többet: nem arról van szó, hogy jobb kutatói vannak, mint Vicsek Tamás, vagy Kertész János, viszont ott sok ilyen tehetség van. A bostoni kör tele volt hihetetlen kutatókkal és intellektuális lehetőségekkel. Rájöttem, hogy ez a lépés nem csak anyagilag volt szükségszerű, hanem intellektuálisan is.
Immár 21 éve, 1991 óta élek Amerikában. Pillanatnyilag megosztom az életemet Budapest és Boston között.
– Egy anekdota szerint Enrico Fermi egyszer a galaxist benépesítő magasan fejlett népekről elmélkedve megkérdezte, hogy hol vannak? Erre válaszolta Szilárd Leó, hogy itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat. Amerikában a múlt században – többek között – Neumann Jánosra, Szilárd Leóra, Teller Edére, Wigner Jenőre, Kármán Tódorra úgy tekintettek, mint marslakókra. Magyarként Amerikában hogyan tekintenek Önre, hogyan találja meg a helyét?
– Egyrészt Amerikának teljesen mindegy, hogy valaki magyar vagy indiai, ha az, amit nyújt, értékes. Másrészt a magyarok valóban nagy tiszteletnek örvendenek. Jellemző, hogy különböző korokban különböző szakirányok lépnek rivaldafénybe. A XX. század elején, közepén a fizikusok vezettek, pillanatnyilag a matematikusok kapnak nagyobb figyelmet a világban. A komplex rendszerek kutatásában is nagyon erős a magyar vonal. Elhangzottak olyan utalások, miszerint minimum magyarnak kell lenni, hogy az ember labdába tudjon rúgni ezen a területen. A hálózatelméleten belül Erdős Pál és Rényi Alfréd számítanak elődeinknek, akik a 60-as években ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Karinthynak a neve is megjelenik a szakirodalomban, aki a kisvilág-elméletet már 1929-ben leírta. A magyar tudományos hírnév öregbítése folyamatos.
„Behálózva”
– Nagy sikernek örvendő könyveiben közérthető nyelvezettel fogalmazza meg a hálózatokról szóló hatalmas tudását. Hogyan határozná meg a hálózatokat és a hálózatkutatást?
– Olyan világban élünk, amelyben minden cselekvésünk hálózatokon keresztül, vagy hálózatoknak köszönhetően valósul meg: a kommunikáció a kommunikációs hálózatokon keresztül történik; a telefonálás lehetősége a telefonhálózatnak köszönhető; az, hogy kit hívunk, a társadalmi hálónk határozza meg és attól függ, hogy kit ismerünk, kit tudunk felhívni, kit merünk felhívni. Az ismeretségi körünk lényegében egy társadalmi hálót ír le. Biológiai egzisztenciánk is egy genetikai hálótól függ: az hogy egészségesek vagyunk, azt jelenti, hogy a háló megfelelően működik. Ha megbetegszünk, akkor a hálóban valami megromlik. Az üzleti életbe nem javasolt belépnie annak, aki nem hálózatokban gondolkodik: mind a termelés, mind az eladás, mind a vevő megtalálása „hálózati probléma”. Körül vagyunk véve hálózatokkal, amiket talán nem veszünk észre, azonban kulcsszerepet játszanak mind a biológiai egzisztenciánkban, mind a mindennapi életünkben.
A hálózatelmélet lényegében matematikailag, kvantitatívan próbálja leírni ezeket a hálókat. Megpróbáljuk feltérképezni ezeket a hálózatokat, hogy jobban megérthessük ezeket a rendszereket annak érdekében, hogy eszközöket gyárthassunk. Attól kezdve, hogy hogyan adjunk el egy terméket sikeresen, egészen addig, hogy mely génrendszerre kell orvosságot találjunk, hogy a rákot meggyógyítsuk, a hálózatelmélet megoldásokat javasol. Ez tulajdonképpen egy matematikai elmélet.
Körülbelül tíz éve teremtődött meg annak a lehetősége, hogy bonyolult hálókat fel lehessen szisztematikusan térképezni, így matematikailag lehet tanulmányozni. Miközben a hálókat tanulmányoztuk, számos megdöbbentő eredményre jutottunk: bár a hálók, a csomópontok, a huzalok nagyon különböznek egymástól, architektúrájuk mégis nagyon hasonló. Azért létezhet hálózatelmélet, mert a hálózatoknak megvannak a belső törvényszerűségei.
– Szóba került Erdős Pál és Rényi Alfréd munkássága. Ők véletlenszerű hálókat képzeltek el. Ehhez képest mi az új az Önök kutatásaiban?
– Munkásságuk jelentős módszertanilag, ugyanis nagyon sok eszközt, amelyet manapság használunk a hálózatelméletben, az Erdős–Rényi páros dolgozott ki. Rengeteget tanultunk tőlük. Nekik nem állt rendelkezésükre térkép, ezért olyan plauzibilis modelleket építettek fel, amelyeknek volt értelme az ők szempontjukból, de amikor a térképek a kezünkbe kerültek, kiderült, hogy a valódi hálózatok nem úgy néznek ki, mint ahogy ők képzelték el. Ők úgy gondolták, hogy a csomópontok teljesen véletlenszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Ennek az egyik következménye az lenne, hogy a legtöbb csomópontnak körülbelül ugyanolyan számú huzala, kapcsolata lenne.
A társadalmi hálóban ez azt jelentené, hogy a legtöbb egyénnek ugyanolyan számú barátja volna, nem lennének nagyon népszerű és kevésbé népszerű egyének a társadalomban. 1999-ben mi fedeztük fel, hogy ez nem így van. Az első nagyobb hálózattérkép, amit készítettünk a világhálóról, arra utalt, hogy a világunk nem ilyen demokratikus. A legtöbb csomópontnak alig van huzala, és van néhány hihetetlenül csatolt csomópont nagyszámú huzallal, amelyek lényegében összekötik a hálót. Ezek az úgynevezett skálafüggetlen hálók. Kiderült, hogy lényegében ezek sok fontos hálóban megjelennek, a sejthálótól a társadalmi hálóig, az internetig.…Ezek a nagy csomópontok megváltoztatják a rendszer viselkedését.
Visszatérve Erdősre és Rényire: a módszerek, amelyeket kidolgoztak, a mai napig érvényesek, a modell viszont, nem írja le a valódi hálókat. Ez az, amit mi ’99-ben újragondoltunk, és találtunk egy olyant, amelyik sokkal közelebb áll strukturálisan a valódi hálókhoz: az úgynevezett skálafüggetlen modellt.
Nem omlik össze az internethálózat
– Maradva az internetnél: a könyveiben arról ír, hogy a csomópontok tartják össze a hálózatokat, tehát ha elég számú csomópontot vennénk ki, akkor az részhálókra esne szét. Az interneten van néhány mamutcég, amelyik uralja az internetes világot, mint például a Google, a Facebook. Mi történne, ha egy jól szervezett támadás során megpróbálnák ezeket kiiktatni a hálózatból?
– Az internet egy infrastrukturális hálózat, amelyben a csomópontok routerek, vagy számítógépek, amelyek egymással össze vannak kapcsolva. Több ezer router tartozik a Google-höz, de mi általánosan nem routerek hálózataként, hanem mint keresőprogramra tekintünk a Google-re. Az internettel szembeni támadás nem egy Google elleni támadás, hanem igazából egy routerek elleni támadás lenne. Az a tény, hogy az internetet néhány nagyon sok huzallal rendelkező csomópont tartja össze, arra utal, hogy támadható a rendszer. A jó hír az, hogy a véletlenszerű hibákkal szemben jól védekezik ez a hálózat. Ezt bizonyítja, hogy ha néhány hálózatra kapcsolt számítógép vagy router meghibásodik, az internet még nem omlik össze. A rossz hír, hogy ha koncentrált támadást indítanának a nagy csomópontokkal szemben, akkor ez egy kaszkádszerű lerobbanást hozna létre.
Kérdés viszont, hogy miért nem látjuk ezt. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a cégek védik ezeket a routereket. Az egyik legnagyobb ilyen csomópont Chicagóban van. Ez egy földalatti intézmény, hadseregszerű védelemmel, a fizikai védelmen túl pedig elektronikai védelemmel is rendelkezik, hogy ne lehessen digitálisan megtámadni. A másik érv pszichológiai: azoknak, akik ezt létre tudnák hozni, nem éri meg egy olyan brutális támadást előidézni, ami során az internet összeomlik, ugyanis akkor az eszköztáruk, ahol további dolgokat tudnának létrehozni, megszűnne. Ha valakik támadást akarnak indítani, akkor az elsősorban nem eszközmegszüntetésre irányul, hanem azokat az intézményeket támadják meg, amelyekről úgy gondolják, hogy kárt okoznak egy bizonyos rendszerben. Így pl. megtámadják a CIA-t, az FBI-t, a Fehér házat, és így tovább.
Nem izolál az internet
– Említette, hogy a hálózatok nagyon hasonló szerkezetet mutatnak, így a társadalmi háló is. Egyre elterjedtebbek az új közösségi hálók, mint pl. a Facebook, a Twitter, így a hálózatkutatók olyan adatbázishoz férhetnek hozzá, mint eddig még soha. A virtuális térben megmarad ez a struktúra? Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a valóságos kapcsolatok áttevődnek a virtuális térre, így az emberek egyre inkább izolálódnak? Tehát ha minél több időt töltünk Facebookon, a valós kapcsolathálónk egyre inkább szétbomlik?
– Az első kérdés, hogy megmarad-e a struktúra: a válasz az, hogy igen. Végeztünk kutatásokat a Facebookon, a Twitteren, és sok más szociális hálón, beleértve a korai Iwiwet is. Azt látjuk, hogy ugyanazok a struktúrák ismétlődnek meg, mint a valódi társadalmi hálóban: a skálafüggetlen háló jelenik meg az internetes közösségekben is. Ezek a közösségi hálók letérképezik a valóságot, nem találják ki újra azt.
Kezdetben voltak remények arra, hogy a közösségi hálók úgy fognak működni, hogy újabb barátságokat hoznak létre. Ma már tudjuk, hogy nem erről van szó. Egyszerűen a létező ismerőseinket képezzük rá az online felületre. A másik kérdés, hogy történik-e izoláció? Én nem hiszek ebben. A kutatások nem arra utalnak, hogy ez valóban izolálttá tenne bennünket. Valóban egyre több időt töltenek az emberek közösségi hálókon, de ugyanakkor egyre kevesebbet tévéznek. Úgy gondolom, hogy ezeknek összetartó szerepük van, ugyanis azt a lehetőséget adják meg, hogy a barátainkkal kapcsolatban tudjunk állni, akkor is, amikor fizikailag nem vagyunk a környezetükben. Az úgynevezett gyenge kapcsolatokat is fenn tudják tartani. Pl. 15-20 éve nem látott gyerekkori barátokkal könnyen fel lehet venni a kapcsolatot és nagyon könnyen követni is lehet egymást.
Szerintem a média hajlamos arra, hogy mindig a negatív dolgokra fektesse a hangsúlyt. Ha van egy kicsi cikk valamelyik harmadrendű újságban, amelyik arról ír, hogy az internet valamilyen módon elidegenít, akkor ez szalagcímes hírré válik egycsapásra. Alapjában véve ez badarság. A legtöbb finomkutatás arra utal, hogy az internetnek nagyon erős pozitív szerepe van a társadalmi közösségek kialakulásában.
Kapcsoljuk le az internetet, mert nem jó nekünk? Ha az eszköz megszületett, akkor inkább próbáljuk meg a lehetőséget intelligensen használni arra, hogy pozitív hatásokat érjünk el a társadalomban. Én mindig is internet-optimista voltam és vagyok. Hajlamosak vagyunk eltúlozni az internet negatív szerepét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs negatív szerepe, de a pozitív szerepek messze túlmutatnak a negatívokon.
Ez a típusú gondolkodás hasonló az átlagszülők tipikus félelméhez (akár Amerikában, akár Erdélyben), miszerint a gyereküket el fogják lopni. Amerikában készítettek egy felmérést, ami szerint statisztikailag kb. 850 évig kéne várni arra, hogy valaki ellopja az utcasarokra kitett gyereket.
Rosszul mérjük fel a félelmek valódi alapját. Ha a gyerekemnek valaha valami baja lesz, akkor az a legnagyobb valószínűséggel az én, vagy a feleségem figyelmetlenségének lesz az eredménye. Ugyanez van az internettel is: ezek az apró félelmek felerősödnek a sajtón keresztül az egyén pszichológiájában, ami nem reális.
– A hálózatkutatás eredményeiből mit lehetne alkalmazni a sajtóban?
– Máris alkalmazzák. Az újságíró szerepe az, hogy eldöntse, mi a hír, de ahhoz hogy eldönthesse, hozzá kell jusson a hírekhez. A Facebook olyan eszköz, ami rengeteg információt szolgáltat, továbbá az online médiából is tájékozódhat az újságíró. Próbáljuk csak meg összehasonlítani a hírforrást most, és harminc évvel ezelőtt. Manapság hírekben, információkban úszunk. Korábban az újságírónak az volt a dolga, hogy megpróbálta kipiszkálni az információt. Manapság az újságíró szerepe az, hogy szelektáljon, hogy eldöntse, mi az, ami hír értékkel bír a közössége számára, és mi nem. Megváltozott az újságírás. Ez a hálózatoknak köszönhető, az online világnak, internetnek, Facebooknak, Google-nek. Emiatt egyre kevesebb újságíróra van szükség. A legtöbb újságíró manapság blogol. Ez azért van, mert az azonnali reakciót várja el tőlük a szakma és a médiafogyasztó társadalom.
Innovatívabbak, akik legalább fél évet töltenek külföldön
– Mit javasol azoknak a jó képességű erdélyi fiataloknak, akik most indulnak a pályájukra?
– A kérdés az, hogy mit akarnak csinálni. Ha kutatók akarnak lenni, akkor el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen szinten szeretnék ezt csinálni, és hol adódik erre leginkább lehetőség. Érdekes példa, hogy az elmúlt században Németország tudományos teljesítmény szempontjából nagyon előrehaladt, sikeres tudományos országgá vált, míg Ausztria lemaradt. Mi a különbség a kettő között? Hogy lehet az, hogy két, ugyanazt a nyelvet beszélő országban az egyik a tudományos világban előretőr, míg a másik lemarad? Annak ellenére, hogy Ausztriának óriási volt a tudományos teljesítménye az előző századfordulón: minden nagy tudós megfordult Bécsben. A válasz az, hogy Németország nem csak a belső termelésre hagyatkozott, hanem felismerte annak a fontosságát, hogy a professzorok külföldön is megmérettessenek. Ez csak akkor működik hatékonyan, hogyha az ország ugyanakkor befogadó országgá is válik: megfelelő állást ajánl azoknak, akik visszajönnek. Ausztria nem csinálta ezt. Ott az egyetemeken belül felfele „buktatták” az embereket, nem volt külső megmérettetés.
Visszatérve a mai fiatalokra: fel kell készülni arra, hogy manapság a tudomány, de bármilyen szakma globális. Ezért globálisan kell versenyezni. Ezt csak úgy lehet elérni, ha ismerjük a versenytársakat. Ehhez el kell menni külföldre, tapasztalatra kell szert tenni, és vissza kell jönni.
Az elmúlt évben számos kutatás jelent meg a találékonyság, az innováció területén. Mindegyik innovációs teszt arra utal, hogy azok az egyének, akik legalább egy fél évet éltek az anyaországukon kívüli országban, sokkal innovatívabbak. Ha egy ilyen tesztet elvégez egy amerikai, aki csak Amerikában élt, gyengébben fog teljesíteni, mint egy olyan amerikai, aki eljött egy évet Európába, aztán visszament a saját országába. Ezek kimondottan logikai, innovációs tesztek, tehát nem azt kérdezik, hogy mi Franciaország fővárosa.
Valószínű, arról van szó, hogy ha egy más közösségben élünk, kutatunk, dolgozunk, akkor ez lényegében rákényszerít arra, hogy ugyanazokat a problémákat más szemszögből nézzük. Ez tulajdonképpen az innováció. Nagyon fontos, hogy a fiatalok kóstoljanak bele más kultúrákba. Turistaként elmenni nem elég, benne kell élni egy ideig az idegen kultúrában.
Amint már jeleztem, ha kutatásról van szó, akkor a kutatási világ globális. Szinte nulla az esélye annak, hogy egy bizonyos témában a szakembert helyben kapjuk meg. A szakember a világ valamelyik másik részén lesz, akihez el kell menni, tanulni kell tőle, és vissza kell hozni ezt a tudást. Ha valaki kutatói pályára lép, fel kell készülnie arra, hogy bizonyos időt külföldön kell töltenie. Ugyanakkor a helyi intézményeknek fel kell készülniük arra, hogy visszacsábítsák ezeket a fiatalokat.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 3.
Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),
2013. február 12.
Helyükön maradnak a székely zászlók
Megdöbbenéssel fogadta a Csík-környéki települések polgármestereinek nagy része Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusának hétfői körlevelét, amelyben – a marosvásárhelyi ítélőtábla jogerős döntésére hivatkozva – arra szólította fel a megyei önkormányzatok vezetőit, hogy távolítsák el a közintézményekről a székely zászlót. A környező községek elöljárói közül mindössze hárman döntöttek úgy, hogy eltávolítják a lobogót. Ugyancsak három olyan község van, ahol egyáltalán nem is volt, vagy egy ideje már nincs kihelyezve a jelkép.
A közgyűlést este hat órára hirdette meg a szervezőbizottság nevében kilenc marosvásárhelyi RMDSZ körzet elnöke, ám a meghirdetett időpont előtt néhány perccel már nem lehetett helyet kapni a Bocskai-teremben. A szervezők az előtérben is székeket helyeztek el, de még így sokan állni kényszerültek.
Válaszok a miértre
Vass Levente, a szervezők nevében megköszönte az egybegyűlteknek, hogy ennyien megjelentek, Kovács István, a 7-es körzet elnöke elmondta, mindazok, akik eljöttek a közgyűlésre, azok évek óta kiveszik a részüket abból, hogy a magyarok érdekeit megfelelően képviselhesse a szövetség. „Ez önökről kell szóljon elsősorban. Csak legutolsó sorban a szövetség vezetőiről” – mondta. Hozzátette, elfogadhatatlannak tartják, hogy egy kis csoport döntsön sok magyar sorsáról. Ismertette, miért volt szükség a közgyűlés megszervezésére. Ezt követően újra Vass Levente beszélt az egybegyűltekhez, megjegyezve, a rendezvény célja nem az, hogy hibákat keressenek, hanem hogy azok, akik nem regisztrálhattak, hallathassák a hangjukat. Hozzátette, nem funkciókat akarnak, hanem azt, hogy meghallgassák őket.
Nem ezt akarták az emberek
Az egybegyűltek közül legtöbben abbeli aggodalmukat fejezték ki, hogy az RMDSZ vezetőségének lába alól kicsúszott a talaj. Mások szerint egyesek kisajátították a szövetséget. „Ceauşescu idejében nem ment el az országból a magyarság 25 százaléka, de az elmúlt huszonhárom évben igen” – mondta az egyik körzet exelnöke. Egy másik megjegyezte, ha az RMDSZ úgy képviselte volna a magyarságot, ahogyan azt elképzelték az emberek, akkor ma nem lenne két másik magyar párt is Romániában. Vass Levente megkérte az egybegyűlteket, ne a múltba tekintsenek, ne egymást támadják, hanem inkább konstruktív legyen a közgyűlés.
Jelölteket választottak
Vass Levente elmondta, nem elnököt választanak a következő napirendi pontnál, hanem elnökjelöltet, aki ellenfele lehet a másik gyűlésen megválasztott elnökjelöltnek. Megjegyezte, ő nem akar a következő három évben semmilyen funkciót betölteni – erre egy személy hangosan megkérdezte, mi van akkor, ha a többség ezt akarja. A szavazás során Kovács Istvánt választották meg az egybegyűltek a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnökjelöltjének, ellenvetés nélkül, két tartózkodással. Vass Leventét megszavazták a majdani megyei küldöttgyűlésen részt vevők tanácsadójának, majd a körzeti elnökök javasoltak küldöttségi tagjelölteket.
Több elöljáróval összhangban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy látja, a háttérben egyértelműen a román kormány szándékos hangulatkeltése és az utóbbi időben hozott előnytelen döntések „eltussolására” irányuló próbálkozások, valamint a közeljövőben esedékes változások mögötti magyarellenes érdekek állnak. Van, aki egyenesen úgy fogalmaz, „a magyarokkal szemben egyébként teljesen toleráns prefektust bábként rángatják a bukaresti nagykutyák”, és a megyezászló betiltásának semmilyen kihatása nem kellene legyen „a teljesen ártalmatlan, korábban senkit sem zavaró székely lobogóra”.
Felcsík: csupán Csíkszentdomokos „lóg ki a sorból”
A nyolc felcsíki község közül egyedül a domokosi polgármesteri hivatalnak nem kell megküzdenie a székely zászló ellen zajló hadjárattal. Ferencz Alajos, a település első embere elmondta, a „véletlennek” köszönhető, hogy nincs kitűzve a lobogó, azt ugyanis még tavaly nyáron valaki ellopta, azóta pedig nem került új a helyére. „Ha még ott lenne, ott is maradna” – közölte a községvezető.
Nem mozdítják a helyéről a magyar közösség szimbólumát Csíkszenttamás, Csíkkarcfalva, Dánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Madéfalva és Csíkcsicsó polgármesterei. Márk Tibor, Csíkszenttamás vezetője humorosan úgy nyilatkozott, „eddig még nem vertek össze az egymás mellett lévő román, európai uniós és székely zászlók, feltételezem, ezután sem fognak”.
Annak ellenére, hogy néhány napja Jean Adrian Andrei négyezer lejjel bírságolta meg a csíkmadarasi hivatalt, amiért a községháza homlokzatára kitűzték a címeres magyar zászlót, az illetékeseknek egyáltalán nem áll szándékukban – még az újabb bírságot kockáztatva sem – „meghunyászkodni”. Tántoríthatatlannak bizonyult Császár Attila, Csíkrákos elöljárója is, ő úgy véli, „a prefektus átirata egyszerűen érvénytelen, a székely zászló nem egy másik állam jelképe”.
Példamutató cselekedettel állt elő Lutz Levente csíkcsicsói alpolgármester, aki megkeresésünkre elmondta, múlt szerdán mosásra levették a lobogót, majd a kirobbant botrány miatt úgy döntöttek, egyelőre nem teszik vissza. Lutz azonban röviddel beszélgetésünk után jelezte, hogy szerzett egy székely zászlót és ki is tűzte azt a községházára. „Nem szeretnénk, hogy bomoljon az egység. Ha a szomszédos falvak nem távolították el, nem akarjuk, hogy mi legyünk azok, akik miatt támadás érheti a többieket” – indokolta tettét.
Alcsík: sokan meghátráltak
Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere szabadságolás miatt ugyan még nem látta a prefektusi fenyítést, azonban „esze ágában sincs eltávolítani a lobogót”. Hasonló okok miatt Albert Tibor, Tusnádfürdő első embere is csak a sajtóból értesült a hozott intézkedésről, úgy nyilatkozva, hogy ő sem kívánja levenni a közösség szimbólumát.
„Figyelemfelkeltő össznépi hisztéria” – foglalta össze tömören véleményét Gergely András, Csíkszentmárton irányítója. „Amikor Románia címerét törvényesen jóváhagyták, azzal egyúttal elismerték a mi jelképünket is – utóbbi szerves része annak” – fűzte hozzá. Gergely szerint „amikor a kormánynak nehézségei akadtak, mindig a székelyeket vették elő, így próbálván leplezni, hogy milyen katasztrofális helyzetben van az ország”. Az elöljáró elmondta, jól ismeri a prefektust, aki „sokkal közvetlenebb annál, minthogy ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkozzon, de eleget kell tennie a felsőbb szintekről érkező utasításoknak”. A csíkszentmártoni községházán szintén helyén marad a lobogó – akárcsak Csíkszentsimonban.
Az RMDSZ-es képviselők passzivitását nehezményezte Bodó Dávid. A csíkkozmási községvezető levette a lobogót, „mert nem kíván tovább cirkuszolni”, viszont a helyi képviselő-testülettel közösen igyekeznek megoldást találni a helyzetre, „ha már a politikusaink nem foglaltak elég határozottan állást és kihátráltak, rábízva az emberekre a döntést”. Tusnád község polgármesteri hivatalának homlokzatáról szintén hiányzik a székely zászló, és Csíkszentkirály is csatlakozott a büntetést nem kockáztatók táborához.
„Csíkszentmihályon eddig soha nem zavart senkit a székely zászló, pedig a község húsz százaléka román ajkú” – emelte ki Kósa Péter. A polgármester „jóval fontosabb dolgokkal kell foglalkozzon, mint a szélsőséges politikusok által elindított lavina túlélése”, így nem is kívánta véleményezni az ügyet – azonban a jelkép a községházán marad. Csíkpálfalva elöljárója, Ferencz Csaba szerint egyszerűen félremagyarázzák a törvényeket, „a prefektus átirata nem arról szól, hogy le kell venni a lobogót, hanem csak a jogszabályok betartására figyelmeztet”, így a zászló levétele fel sem merül.
„A diktatúra idején volt ilyenre példa” – méltatlankodott György József, Csíkszentgyörgy első embere egyelőre vacillálva, hogy mi lenne a helyes döntés. „Egy megoldást látok: a zászlót ne vegye le senki, sőt, egyre több helyre kerüljön fel, hogy egyszer s mindenkorra lássák, meddig merünk elmenni – és mi is megtudjuk, mennyit tűr a hatalom” – javasolta. Kászonaltízen néhány napig még biztos nem történik változás lobogóügyben, ugyanis András Zoltán községvezető szerint elhúzódik egy ideig, míg iktatva, hivatalosan is elér hozzá a levél.
Ideiglenesen lekerült a zászló a csíkszépvizi községházáról, de rövid időn belül visszakerül a helyére – tudtuk meg Balázs Gáspár alpolgármestertől. Ezzel szemben Csíkszentléleken „vannak jelentősebb dolgok is, mint ez a zászlóháború” – fogalmazott Pál Péter polgármester. Hozzátette, a községházán eddig sem volt, ezután sem lesz kifüggesztve a lobogó.
A jogi helyzet nem, csak a prefektus személye változott
Csíkszeredában 2008. október 28-én tűzték ki a városháza homlokzatára a székely zászlót. „Akkor más volt a politikai helyzet, a miniszterelnök és a prefektus. A problémát utóbbi személyében kell keresni, a jogi helyzet ugyanis azóta nem módosult” – közölte Ráduly Róbert Kálmán polgármester. „Nem kívánunk változtatni az évek óta kint lévő székely, magyar, román, európai uniós és a város zászlóin” – tette hozzá.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja szerint egyfajta „logikai ficam” levét isszák most a székelyföldi települések, miután Hargita Megye Tanácsa 2009-ben „kisajátította” a székely zászlót. „Nem fedi a valóságot, hogy a két zászló ugyanaz. A székely zászlót nem tiltották be, ebből a szempontból nem is szabad arra kihatással lennie a táblabíróság ítéletének” – fejtette ki Ferencz. „A székely történelmi jelképet nem megvédeni kell, hanem minél szélesebb körben terjeszteni és használni” – egészítette ki.
Borboly: ellehetetlenítik a magyarok helyzetét
„Semmilyen formában nem értek egyet a körlevéllel” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy „a megyei tanács határozata ellen született döntés, és az nem érvényes a székely zászlóra”. Az elnök úgy véli, a botránynak az a célja, hogy miután elfogadták az ország idei költségvetését, növelték a gáz- és villamosenergia-árakat, ugyanakkor megemelték a mezőgazdasági adókat, elterelődjön a kormányról a figyelem. „Nagy problémát jelent a közeledő alkotmánymódosítás és a régiósítás kérdése, ezzel a hisztériával pedig teljesen el akarják lehetetleníteni a magyarok helyzetét” – mondta. A magyarellenes retorika visszaszorítása érdekében Borboly sokat vár Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől és Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, akik „sokat segíthetnek a békés politikai légkör újbóli megteremtésében”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,
Megdöbbenéssel fogadta a Csík-környéki települések polgármestereinek nagy része Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusának hétfői körlevelét, amelyben – a marosvásárhelyi ítélőtábla jogerős döntésére hivatkozva – arra szólította fel a megyei önkormányzatok vezetőit, hogy távolítsák el a közintézményekről a székely zászlót. A környező községek elöljárói közül mindössze hárman döntöttek úgy, hogy eltávolítják a lobogót. Ugyancsak három olyan község van, ahol egyáltalán nem is volt, vagy egy ideje már nincs kihelyezve a jelkép.
A közgyűlést este hat órára hirdette meg a szervezőbizottság nevében kilenc marosvásárhelyi RMDSZ körzet elnöke, ám a meghirdetett időpont előtt néhány perccel már nem lehetett helyet kapni a Bocskai-teremben. A szervezők az előtérben is székeket helyeztek el, de még így sokan állni kényszerültek.
Válaszok a miértre
Vass Levente, a szervezők nevében megköszönte az egybegyűlteknek, hogy ennyien megjelentek, Kovács István, a 7-es körzet elnöke elmondta, mindazok, akik eljöttek a közgyűlésre, azok évek óta kiveszik a részüket abból, hogy a magyarok érdekeit megfelelően képviselhesse a szövetség. „Ez önökről kell szóljon elsősorban. Csak legutolsó sorban a szövetség vezetőiről” – mondta. Hozzátette, elfogadhatatlannak tartják, hogy egy kis csoport döntsön sok magyar sorsáról. Ismertette, miért volt szükség a közgyűlés megszervezésére. Ezt követően újra Vass Levente beszélt az egybegyűltekhez, megjegyezve, a rendezvény célja nem az, hogy hibákat keressenek, hanem hogy azok, akik nem regisztrálhattak, hallathassák a hangjukat. Hozzátette, nem funkciókat akarnak, hanem azt, hogy meghallgassák őket.
Nem ezt akarták az emberek
Az egybegyűltek közül legtöbben abbeli aggodalmukat fejezték ki, hogy az RMDSZ vezetőségének lába alól kicsúszott a talaj. Mások szerint egyesek kisajátították a szövetséget. „Ceauşescu idejében nem ment el az országból a magyarság 25 százaléka, de az elmúlt huszonhárom évben igen” – mondta az egyik körzet exelnöke. Egy másik megjegyezte, ha az RMDSZ úgy képviselte volna a magyarságot, ahogyan azt elképzelték az emberek, akkor ma nem lenne két másik magyar párt is Romániában. Vass Levente megkérte az egybegyűlteket, ne a múltba tekintsenek, ne egymást támadják, hanem inkább konstruktív legyen a közgyűlés.
Jelölteket választottak
Vass Levente elmondta, nem elnököt választanak a következő napirendi pontnál, hanem elnökjelöltet, aki ellenfele lehet a másik gyűlésen megválasztott elnökjelöltnek. Megjegyezte, ő nem akar a következő három évben semmilyen funkciót betölteni – erre egy személy hangosan megkérdezte, mi van akkor, ha a többség ezt akarja. A szavazás során Kovács Istvánt választották meg az egybegyűltek a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnökjelöltjének, ellenvetés nélkül, két tartózkodással. Vass Leventét megszavazták a majdani megyei küldöttgyűlésen részt vevők tanácsadójának, majd a körzeti elnökök javasoltak küldöttségi tagjelölteket.
Több elöljáróval összhangban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy látja, a háttérben egyértelműen a román kormány szándékos hangulatkeltése és az utóbbi időben hozott előnytelen döntések „eltussolására” irányuló próbálkozások, valamint a közeljövőben esedékes változások mögötti magyarellenes érdekek állnak. Van, aki egyenesen úgy fogalmaz, „a magyarokkal szemben egyébként teljesen toleráns prefektust bábként rángatják a bukaresti nagykutyák”, és a megyezászló betiltásának semmilyen kihatása nem kellene legyen „a teljesen ártalmatlan, korábban senkit sem zavaró székely lobogóra”.
Felcsík: csupán Csíkszentdomokos „lóg ki a sorból”
A nyolc felcsíki község közül egyedül a domokosi polgármesteri hivatalnak nem kell megküzdenie a székely zászló ellen zajló hadjárattal. Ferencz Alajos, a település első embere elmondta, a „véletlennek” köszönhető, hogy nincs kitűzve a lobogó, azt ugyanis még tavaly nyáron valaki ellopta, azóta pedig nem került új a helyére. „Ha még ott lenne, ott is maradna” – közölte a községvezető.
Nem mozdítják a helyéről a magyar közösség szimbólumát Csíkszenttamás, Csíkkarcfalva, Dánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Madéfalva és Csíkcsicsó polgármesterei. Márk Tibor, Csíkszenttamás vezetője humorosan úgy nyilatkozott, „eddig még nem vertek össze az egymás mellett lévő román, európai uniós és székely zászlók, feltételezem, ezután sem fognak”.
Annak ellenére, hogy néhány napja Jean Adrian Andrei négyezer lejjel bírságolta meg a csíkmadarasi hivatalt, amiért a községháza homlokzatára kitűzték a címeres magyar zászlót, az illetékeseknek egyáltalán nem áll szándékukban – még az újabb bírságot kockáztatva sem – „meghunyászkodni”. Tántoríthatatlannak bizonyult Császár Attila, Csíkrákos elöljárója is, ő úgy véli, „a prefektus átirata egyszerűen érvénytelen, a székely zászló nem egy másik állam jelképe”.
Példamutató cselekedettel állt elő Lutz Levente csíkcsicsói alpolgármester, aki megkeresésünkre elmondta, múlt szerdán mosásra levették a lobogót, majd a kirobbant botrány miatt úgy döntöttek, egyelőre nem teszik vissza. Lutz azonban röviddel beszélgetésünk után jelezte, hogy szerzett egy székely zászlót és ki is tűzte azt a községházára. „Nem szeretnénk, hogy bomoljon az egység. Ha a szomszédos falvak nem távolították el, nem akarjuk, hogy mi legyünk azok, akik miatt támadás érheti a többieket” – indokolta tettét.
Alcsík: sokan meghátráltak
Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere szabadságolás miatt ugyan még nem látta a prefektusi fenyítést, azonban „esze ágában sincs eltávolítani a lobogót”. Hasonló okok miatt Albert Tibor, Tusnádfürdő első embere is csak a sajtóból értesült a hozott intézkedésről, úgy nyilatkozva, hogy ő sem kívánja levenni a közösség szimbólumát.
„Figyelemfelkeltő össznépi hisztéria” – foglalta össze tömören véleményét Gergely András, Csíkszentmárton irányítója. „Amikor Románia címerét törvényesen jóváhagyták, azzal egyúttal elismerték a mi jelképünket is – utóbbi szerves része annak” – fűzte hozzá. Gergely szerint „amikor a kormánynak nehézségei akadtak, mindig a székelyeket vették elő, így próbálván leplezni, hogy milyen katasztrofális helyzetben van az ország”. Az elöljáró elmondta, jól ismeri a prefektust, aki „sokkal közvetlenebb annál, minthogy ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkozzon, de eleget kell tennie a felsőbb szintekről érkező utasításoknak”. A csíkszentmártoni községházán szintén helyén marad a lobogó – akárcsak Csíkszentsimonban.
Az RMDSZ-es képviselők passzivitását nehezményezte Bodó Dávid. A csíkkozmási községvezető levette a lobogót, „mert nem kíván tovább cirkuszolni”, viszont a helyi képviselő-testülettel közösen igyekeznek megoldást találni a helyzetre, „ha már a politikusaink nem foglaltak elég határozottan állást és kihátráltak, rábízva az emberekre a döntést”. Tusnád község polgármesteri hivatalának homlokzatáról szintén hiányzik a székely zászló, és Csíkszentkirály is csatlakozott a büntetést nem kockáztatók táborához.
„Csíkszentmihályon eddig soha nem zavart senkit a székely zászló, pedig a község húsz százaléka román ajkú” – emelte ki Kósa Péter. A polgármester „jóval fontosabb dolgokkal kell foglalkozzon, mint a szélsőséges politikusok által elindított lavina túlélése”, így nem is kívánta véleményezni az ügyet – azonban a jelkép a községházán marad. Csíkpálfalva elöljárója, Ferencz Csaba szerint egyszerűen félremagyarázzák a törvényeket, „a prefektus átirata nem arról szól, hogy le kell venni a lobogót, hanem csak a jogszabályok betartására figyelmeztet”, így a zászló levétele fel sem merül.
„A diktatúra idején volt ilyenre példa” – méltatlankodott György József, Csíkszentgyörgy első embere egyelőre vacillálva, hogy mi lenne a helyes döntés. „Egy megoldást látok: a zászlót ne vegye le senki, sőt, egyre több helyre kerüljön fel, hogy egyszer s mindenkorra lássák, meddig merünk elmenni – és mi is megtudjuk, mennyit tűr a hatalom” – javasolta. Kászonaltízen néhány napig még biztos nem történik változás lobogóügyben, ugyanis András Zoltán községvezető szerint elhúzódik egy ideig, míg iktatva, hivatalosan is elér hozzá a levél.
Ideiglenesen lekerült a zászló a csíkszépvizi községházáról, de rövid időn belül visszakerül a helyére – tudtuk meg Balázs Gáspár alpolgármestertől. Ezzel szemben Csíkszentléleken „vannak jelentősebb dolgok is, mint ez a zászlóháború” – fogalmazott Pál Péter polgármester. Hozzátette, a községházán eddig sem volt, ezután sem lesz kifüggesztve a lobogó.
A jogi helyzet nem, csak a prefektus személye változott
Csíkszeredában 2008. október 28-én tűzték ki a városháza homlokzatára a székely zászlót. „Akkor más volt a politikai helyzet, a miniszterelnök és a prefektus. A problémát utóbbi személyében kell keresni, a jogi helyzet ugyanis azóta nem módosult” – közölte Ráduly Róbert Kálmán polgármester. „Nem kívánunk változtatni az évek óta kint lévő székely, magyar, román, európai uniós és a város zászlóin” – tette hozzá.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja szerint egyfajta „logikai ficam” levét isszák most a székelyföldi települések, miután Hargita Megye Tanácsa 2009-ben „kisajátította” a székely zászlót. „Nem fedi a valóságot, hogy a két zászló ugyanaz. A székely zászlót nem tiltották be, ebből a szempontból nem is szabad arra kihatással lennie a táblabíróság ítéletének” – fejtette ki Ferencz. „A székely történelmi jelképet nem megvédeni kell, hanem minél szélesebb körben terjeszteni és használni” – egészítette ki.
Borboly: ellehetetlenítik a magyarok helyzetét
„Semmilyen formában nem értek egyet a körlevéllel” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy „a megyei tanács határozata ellen született döntés, és az nem érvényes a székely zászlóra”. Az elnök úgy véli, a botránynak az a célja, hogy miután elfogadták az ország idei költségvetését, növelték a gáz- és villamosenergia-árakat, ugyanakkor megemelték a mezőgazdasági adókat, elterelődjön a kormányról a figyelem. „Nagy problémát jelent a közeledő alkotmánymódosítás és a régiósítás kérdése, ezzel a hisztériával pedig teljesen el akarják lehetetleníteni a magyarok helyzetét” – mondta. A magyarellenes retorika visszaszorítása érdekében Borboly sokat vár Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől és Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, akik „sokat segíthetnek a békés politikai légkör újbóli megteremtésében”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,
2013. február 13.
Örök emlék Léstyán Ferencnek
– Amikor Léstyán Ferenc apostoli protonotárius, nyugalmazott vikárius, főesperes-plébános születésének 100. évfordulója alkalmából az ünnepséget terveztük, nem számítottam ennyi emberre – mondta főtiszteletű Oláh Dénes főesperes a rendezvénysorozat szentmiséjén. Valóban, a munkanap ellenére is nagyon sokan voltak jelen a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban azok közül a katolikus hívek közül, akik elevenen őrzik szívükben Léstyán Ferenc emlékét, akik hálával gondolnak rá, s akiknek lelkében mély nyomot hagyott szeretete, segítőkész magatartása, a hívek iránti elkötelezettsége. A biciklis papnak is nevezett plébános tiszteletére Marosvásárhelyre érkezett dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, és még körülbelül száz egyházmegyés pap gyűlt össze a szentmisére.
A tegnapi emlékünnepség egy Léstyán Ferencről készített dokumentumfilm levetítésével kezdődött, majd a szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek volt. Beszédében kifejtette, hogy ha az Isten áldását adja egy közösségre, akkor jó papot küld közéjük. Ez történt a marosvásárhelyi katolikus hívekkel is, jó papot küldött közéjük, aki 1955 és 1992 között szolgált közöttük. A marosvásárhelyiek hálásak lehetnek azért, hogy Isten ilyen pappal ajándékozta meg őket, mint Léstyán Ferenc. Olyan pappal, aki hivatásszerűen szolgált és végezte közösségépítő feladatát.
Léstyán Ferenc az anyakönyvi bejegyzés szerint 1913. február 12-én Csíkszentkirályon született, azonban ez a valóságban nem így van. A Regátban két nappal korábban látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Csakhogy nem itt íratták be, mert azt akarták, hogy fiukat Magyarországon, Csíkszentkirályon anyakönyvezzék.
1932-ben a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkészi szolgálatát 23 évesen Gyergyóremetén kezdte, majd Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán folytatta. A diktatúra őt sem kímélte, a nagyszebeni hadbíróság halálra ítélte, majd egy koncepciós perben egy év börtönbüntetést kapott. Innen szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol közel négy évtizedet szolgált.
1992-től Gyulafehérváron teljesített szolgálatot, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, akkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, életének 96., papságának 71. évében itt érte a halál.
2008. július 16-án szülőfalujában, Csíkszentkirályon helyezték örök nyugalomra.
Nincs olyan marosvásárhelyi katolikus család, amelyben ne emlékeznének rá szeretettel. Erdély viharos huszadik százada tanújának, lángoló lelkű lelkipásztorának a szeretet és a mindenkori emlékezés jeléül emléktáblát állítottak a plébániatemplom belső udvar felőli falán. Ezt dr. Jakubinyi György érsek leplezte le, majd áldotta meg.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész az ő tiszteletére írt költeményét olvasta fel. Az emléktáblát a szülőfalujából érkezett küldöttség is megkoszorúzta.
Az ünnepség keretében dr. Tamási Zsolt tartott előadást az atya életútjáról, majd bemutatták az általa szerkesztett, Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet. A kötetet Oláh Dénes főesperes méltatta.
Az ünnepség zárómomentumaként biciklis emlékkörúton vettek részt az emlékezők. Azt az utat járták végig, amelyen Léstyán atya heti rendszerességgel körbebiciklizett, kórházban fekvő beteg híveit látogatva.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),
– Amikor Léstyán Ferenc apostoli protonotárius, nyugalmazott vikárius, főesperes-plébános születésének 100. évfordulója alkalmából az ünnepséget terveztük, nem számítottam ennyi emberre – mondta főtiszteletű Oláh Dénes főesperes a rendezvénysorozat szentmiséjén. Valóban, a munkanap ellenére is nagyon sokan voltak jelen a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban azok közül a katolikus hívek közül, akik elevenen őrzik szívükben Léstyán Ferenc emlékét, akik hálával gondolnak rá, s akiknek lelkében mély nyomot hagyott szeretete, segítőkész magatartása, a hívek iránti elkötelezettsége. A biciklis papnak is nevezett plébános tiszteletére Marosvásárhelyre érkezett dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, és még körülbelül száz egyházmegyés pap gyűlt össze a szentmisére.
A tegnapi emlékünnepség egy Léstyán Ferencről készített dokumentumfilm levetítésével kezdődött, majd a szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek volt. Beszédében kifejtette, hogy ha az Isten áldását adja egy közösségre, akkor jó papot küld közéjük. Ez történt a marosvásárhelyi katolikus hívekkel is, jó papot küldött közéjük, aki 1955 és 1992 között szolgált közöttük. A marosvásárhelyiek hálásak lehetnek azért, hogy Isten ilyen pappal ajándékozta meg őket, mint Léstyán Ferenc. Olyan pappal, aki hivatásszerűen szolgált és végezte közösségépítő feladatát.
Léstyán Ferenc az anyakönyvi bejegyzés szerint 1913. február 12-én Csíkszentkirályon született, azonban ez a valóságban nem így van. A Regátban két nappal korábban látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Csakhogy nem itt íratták be, mert azt akarták, hogy fiukat Magyarországon, Csíkszentkirályon anyakönyvezzék.
1932-ben a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkészi szolgálatát 23 évesen Gyergyóremetén kezdte, majd Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán folytatta. A diktatúra őt sem kímélte, a nagyszebeni hadbíróság halálra ítélte, majd egy koncepciós perben egy év börtönbüntetést kapott. Innen szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol közel négy évtizedet szolgált.
1992-től Gyulafehérváron teljesített szolgálatot, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, akkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, életének 96., papságának 71. évében itt érte a halál.
2008. július 16-án szülőfalujában, Csíkszentkirályon helyezték örök nyugalomra.
Nincs olyan marosvásárhelyi katolikus család, amelyben ne emlékeznének rá szeretettel. Erdély viharos huszadik százada tanújának, lángoló lelkű lelkipásztorának a szeretet és a mindenkori emlékezés jeléül emléktáblát állítottak a plébániatemplom belső udvar felőli falán. Ezt dr. Jakubinyi György érsek leplezte le, majd áldotta meg.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész az ő tiszteletére írt költeményét olvasta fel. Az emléktáblát a szülőfalujából érkezett küldöttség is megkoszorúzta.
Az ünnepség keretében dr. Tamási Zsolt tartott előadást az atya életútjáról, majd bemutatták az általa szerkesztett, Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet. A kötetet Oláh Dénes főesperes méltatta.
Az ünnepség zárómomentumaként biciklis emlékkörúton vettek részt az emlékezők. Azt az utat járták végig, amelyen Léstyán atya heti rendszerességgel körbebiciklizett, kórházban fekvő beteg híveit látogatva.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 25.
Román keringő
Sokan nem értik, miért romlott meg váratlanul az ígéretesnek tűnő magyar–román viszony. Nem értik, nem is érthetik, mert nem ismerik a román politikai gondolkodást.
Két egymás mellett élő nép történeti, habitusbéli, kulturális különbségeiről és a másik iránti fenntartásairól tudomást nem venni ostobaság. Történhet bármi, az írek előítéleteket táplálnak az angolok iránt, és viszont, a hollandok és a németek is nagyjából annyira rajonganak egymásért, mint az oroszok és a lengyelek. Az előítéleteket eltüntetni nem lehet. Hogy egy szép napon felkelünk, és ripsz-ropsz, úgy szeretjük a szomszédot, mint magunkat: ilyen szamárságban csak egy kriptoliberális hihet. Minden, ami lehetséges a magyar–román viszonyban, mindösszesen ennyi: a másik jobb megismerése, a gyűlölet tompítása, az ember felfedezése a másik emberben.
Vagyis nem kell összecsókolózni, de kiköpni sem, ebben talán megegyezhetnek a normális románok és magyarok.
Néhány hete a román kormány ezt a hallgatólagos megállapodást, a kívánatos emberi minimumot hágta át az úgynevezett zászlóüggyel. Olyasmit tagadott meg a magyarságtól, amit a világ normálisabb felén a többség magától is megad a kisebbségnek. A román politikai osztály azonban – részben megszokásból, részben korlátoltságból – nem hiszi, hogy a magyarságnak akár néhány lengedező zászló is járna Erdélyben. Olyan a magyargyűlölet arrafelé, mint az első falat puliszka: ha rákaptál, az ízét soha nem felejtheted.
Ahogyan én látom, a román elit mindmáig nem szabadult meg fanarióta jellegétől: cselszövések, háttéralkuk, sunyi üzletelések zajlanak a bukaresti törvényhozásban. Sokkal, ezerszer jobban, mint nálunk, pedig hát a saját házunk táján is volna ok panaszra.
Romániában sasszézhatsz jobbra vagy balra, a lényeg, hogy ha szavazatok kellenek, mindig kéznél vannak a magyarok, rajtuk elverheted a port.
Ezt mi nem értjük, nem érthetjük. Magyarországon nincsen olyan nemzeti kisebbség, amelyet – etnikai különbözősége miatt – kiforgattunk a vagyonából, közigazgatásilag ellehetetlenítettünk, a fejlesztésekben hátra soroltunk. A románság nagy része – még hozzánk képest is, ami nem kis szó – teljesen a múltban él, azonkívül őszintén hiszi, hogy változatlanul Erdély elszakításán mesterkedünk. A románság tömegeinek azonkívül lappangó, titkos bűntudata és kisebbségi érzése van, ha az erdélyi magyarság polgári kultúrájával, civilizációs szerepével szembesül.
Románia nyomorúsága – amelynek történeti stációit Lucian Boia professzor oly pontosan dokumentálta – fényesen megmutatkozik abban, miként bánnak a kisebbségekkel. Az a nemzet, amelynek az államelnöke és miniszterelnöke hétfőn pofozza, csütörtökön simogatja az erdélyi magyarságot, ország-világ elé tárja valódi természetét.
Ezzel viszont az a baj, hogy a végtelenségig nem feszíthetik a húrt: a húzd meg, ereszd meg tökéletes módszer az elzártságban, diktatúrában, de gyengülő hatásfokú a globalizált világban, ahol másodpercenként reppenek fel a hírek, minden és mindenki tökéletesen ellenőrizhető, számon kérhető. Ha a román politikai elit a gazdasági bajok elfedésére a székelység szimbólumaival vacakol, és nagyszabású diplomáciai támadást indít, magának árt a legtöbbet. Románia fel fogja zabálni a saját jövőjét, mert a nagyarányú elvándorlás, a szociális feszültségek, a nyomasztó szegénység hosszú távon fellazítja az állami kereteket, és lassan teret nyernek a helyi kezdeményezések. Nem biztos, hogy etnikai alapon, meglehet, gazdasági szükségszerűségből. Teljesen mindegy. Hogy azonban a döntő pillanatban a Székelyföld magyar etnikai tömbje egyben áll-e majd, nagyjából el is dönti az erdélyi magyarság jövőjét.
Románia nemzeti célja a 20. század elején összeforrasztott nemzetállam egyben tartása. A magyar nemzeti cél az európai normák alapján elvárható helyi önigazgatás kiépítése, az erdélyi magyarság gazdasági, lelki megerősítése. A kettő tökéletesen kizárja egymást: a tét azonban nem kisebb, mint hogy lesz-e Csíkkarcfalván száz év múlva is magyar szó.
Már csak két dolgot nem értek. Az egyik, hogy az RMDSZ melyik nemzeti célt vallja magáénak (harmadik, külön bejáratú RMDSZ-es cél ugyanis nincsen). A másik pedig, hogy a Kolozsváron meakulpázó, majd itthon románozó MSZP-ben vajon kinek jutott eszébe, hogy éppen Victor Pontával erősítsenek? Éppen azt a román miniszterelnököt hívják meg Mesterházy mellé színpadi szteppelésre, aki per pillanat a világ magyarságát igyekszik páros lábbal arcon rúgni.
Így aztán összenő, ami összetartozik: vagyunk az egyik oldalon mi, akik a magyar nemzeti célokért küzdünk, a másikon Ponta és a fanarióta sokaság, akikhez kézcsókra járulnak a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt vezetői.
Barátaim: ezt azért ne felejtsétek Csíkkarcfalván sem, amikor a jövő tavasszal első alkalommal ikszeltek magyarországi választáson.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap
Erdély.ma,
Sokan nem értik, miért romlott meg váratlanul az ígéretesnek tűnő magyar–román viszony. Nem értik, nem is érthetik, mert nem ismerik a román politikai gondolkodást.
Két egymás mellett élő nép történeti, habitusbéli, kulturális különbségeiről és a másik iránti fenntartásairól tudomást nem venni ostobaság. Történhet bármi, az írek előítéleteket táplálnak az angolok iránt, és viszont, a hollandok és a németek is nagyjából annyira rajonganak egymásért, mint az oroszok és a lengyelek. Az előítéleteket eltüntetni nem lehet. Hogy egy szép napon felkelünk, és ripsz-ropsz, úgy szeretjük a szomszédot, mint magunkat: ilyen szamárságban csak egy kriptoliberális hihet. Minden, ami lehetséges a magyar–román viszonyban, mindösszesen ennyi: a másik jobb megismerése, a gyűlölet tompítása, az ember felfedezése a másik emberben.
Vagyis nem kell összecsókolózni, de kiköpni sem, ebben talán megegyezhetnek a normális románok és magyarok.
Néhány hete a román kormány ezt a hallgatólagos megállapodást, a kívánatos emberi minimumot hágta át az úgynevezett zászlóüggyel. Olyasmit tagadott meg a magyarságtól, amit a világ normálisabb felén a többség magától is megad a kisebbségnek. A román politikai osztály azonban – részben megszokásból, részben korlátoltságból – nem hiszi, hogy a magyarságnak akár néhány lengedező zászló is járna Erdélyben. Olyan a magyargyűlölet arrafelé, mint az első falat puliszka: ha rákaptál, az ízét soha nem felejtheted.
Ahogyan én látom, a román elit mindmáig nem szabadult meg fanarióta jellegétől: cselszövések, háttéralkuk, sunyi üzletelések zajlanak a bukaresti törvényhozásban. Sokkal, ezerszer jobban, mint nálunk, pedig hát a saját házunk táján is volna ok panaszra.
Romániában sasszézhatsz jobbra vagy balra, a lényeg, hogy ha szavazatok kellenek, mindig kéznél vannak a magyarok, rajtuk elverheted a port.
Ezt mi nem értjük, nem érthetjük. Magyarországon nincsen olyan nemzeti kisebbség, amelyet – etnikai különbözősége miatt – kiforgattunk a vagyonából, közigazgatásilag ellehetetlenítettünk, a fejlesztésekben hátra soroltunk. A románság nagy része – még hozzánk képest is, ami nem kis szó – teljesen a múltban él, azonkívül őszintén hiszi, hogy változatlanul Erdély elszakításán mesterkedünk. A románság tömegeinek azonkívül lappangó, titkos bűntudata és kisebbségi érzése van, ha az erdélyi magyarság polgári kultúrájával, civilizációs szerepével szembesül.
Románia nyomorúsága – amelynek történeti stációit Lucian Boia professzor oly pontosan dokumentálta – fényesen megmutatkozik abban, miként bánnak a kisebbségekkel. Az a nemzet, amelynek az államelnöke és miniszterelnöke hétfőn pofozza, csütörtökön simogatja az erdélyi magyarságot, ország-világ elé tárja valódi természetét.
Ezzel viszont az a baj, hogy a végtelenségig nem feszíthetik a húrt: a húzd meg, ereszd meg tökéletes módszer az elzártságban, diktatúrában, de gyengülő hatásfokú a globalizált világban, ahol másodpercenként reppenek fel a hírek, minden és mindenki tökéletesen ellenőrizhető, számon kérhető. Ha a román politikai elit a gazdasági bajok elfedésére a székelység szimbólumaival vacakol, és nagyszabású diplomáciai támadást indít, magának árt a legtöbbet. Románia fel fogja zabálni a saját jövőjét, mert a nagyarányú elvándorlás, a szociális feszültségek, a nyomasztó szegénység hosszú távon fellazítja az állami kereteket, és lassan teret nyernek a helyi kezdeményezések. Nem biztos, hogy etnikai alapon, meglehet, gazdasági szükségszerűségből. Teljesen mindegy. Hogy azonban a döntő pillanatban a Székelyföld magyar etnikai tömbje egyben áll-e majd, nagyjából el is dönti az erdélyi magyarság jövőjét.
Románia nemzeti célja a 20. század elején összeforrasztott nemzetállam egyben tartása. A magyar nemzeti cél az európai normák alapján elvárható helyi önigazgatás kiépítése, az erdélyi magyarság gazdasági, lelki megerősítése. A kettő tökéletesen kizárja egymást: a tét azonban nem kisebb, mint hogy lesz-e Csíkkarcfalván száz év múlva is magyar szó.
Már csak két dolgot nem értek. Az egyik, hogy az RMDSZ melyik nemzeti célt vallja magáénak (harmadik, külön bejáratú RMDSZ-es cél ugyanis nincsen). A másik pedig, hogy a Kolozsváron meakulpázó, majd itthon románozó MSZP-ben vajon kinek jutott eszébe, hogy éppen Victor Pontával erősítsenek? Éppen azt a román miniszterelnököt hívják meg Mesterházy mellé színpadi szteppelésre, aki per pillanat a világ magyarságát igyekszik páros lábbal arcon rúgni.
Így aztán összenő, ami összetartozik: vagyunk az egyik oldalon mi, akik a magyar nemzeti célokért küzdünk, a másikon Ponta és a fanarióta sokaság, akikhez kézcsókra járulnak a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt vezetői.
Barátaim: ezt azért ne felejtsétek Csíkkarcfalván sem, amikor a jövő tavasszal első alkalommal ikszeltek magyarországi választáson.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap
Erdély.ma,
2013. március 26.
Pál-Antal Sándor: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen!
Pál-Antal Sándor történészről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy bármennyire furcsa is, de az egyetemi tanulmányait közgazdaságtan szakon indította. Történelem szakra csak másodévesként iratkozott át. Ezen a héten vele beszélgettek a Központ munkatársai. Az olvasóknak elmondja, hogy miként lesz egy csíki gyerekből történész, elárulja, hogy kik voltak azok, akik lépteit irányították.
1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé… Beszéltek a kutatási területeiről és az ars poeticájáról is. Szót ejtettek a mai román és magyar történetírás viszonyáról, a magyar történész utánpótlásról, a díjairól, és nem utolsó sorban a székely autonómiatörekvésről. Beszélgetésük végén elmondja, hogy mi hiányzik az életéből, és azt is, hogy mit tartalmaz számára a „hogyan tovább”.
– Kezdjük a legelején. Miként lesz egy csíki gyermekből történész? Kik irányították lépteit, kik egyengették útját a pályán?
– Már elemi iskolás koromban sokat olvastam, középiskolásként pedig még többet. Jókai történelmi tárgyú regényeivel szívtam magamba a múlt iránti érdeklődést. Az egyetemre mégse a történelem szakra iratkoztam be, hanem a közgazdaságra. És csak másodéves egyetemistaként váltottam a történelemre, amikor a két kolozsvári egyetem összevonásakor a Bolyain megszűnt a közgazdaságtan. Itt pedig abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy kiváló tanároktól sajátíthattam el a történelmi ismereteket, és a múltkutatáshoz szükséges alapot, amit a későbbiekben levéltárosként kamatoztathattam. Most is büszkén említem, hogy Jakó Zsigmond, Pataki József vagy Imreh István tanítványa voltam. Volt tanáraimmal az egyetem elvégzése után sem szakítottam meg a kapcsolataimat. Tanácsaikat évek múltán is igénybe vettem.
1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé. A fordulat után egymást követték a megjelent könyvei. Milyen témakörök foglalkoztatták és foglalkoztatják? – Mivel levéltáros lettem, kutatási területemet is a szakma igényeihez igazítottam. Érdeklődési körömet nem a nagy történelmi események, politikai harcok, hanem a történelem segédtudományainak a művelése képezte, főként az intézménytörténet. Ez pedig a történetírás nehezebb válfaja. Az első ilyen írásom Marosszék intézményeinek a története, amely később kiegészült a marosszéki intézmények címeres pecsétjeinek a feldolgozásával és közzétételével is. Ez több évi munkát igényelt. Egyik legkedveltebb témám a székely önkormányzat története volt. Vagy három évtizeden át foglalkoztatott ez a kérdés, míg 2002-ben egy önálló kötetben napvilágot látott. A 89-es változások előtt – azokban az időkben alig volt Marosvásárhelyen kutatással is foglalkozó magyar történész – különböző történelmi eseményekhez kapcsolódó rendezvények közreműködőjeként írogattam hosszabb-rövidebb anyagokat, amelyek rendszerint újságcikként láttak napvilágot. A rendszerváltás után, amikor a közlés elé állított tiltó falak ledőltek, ezek közül válogatva és kiegészítve egy tanulmánykötetet is közzétettem Székelyföld és városai címen, amely több utánnyomást is megért.
– Beszéljünk egy kicsit a kutatási területekről is…
– Kutatásaim során a 17-18. századi Székelyföld múltjára összpontosítok elsősorban. De az igények változásaira is reagálni kényszerültem. Egy ilyen kitérő eredménye az Áldozatok – 1956. c. munkám, amely a magyar forradalom után, a Magyar Autonóm Tartományban lefolyt megtorló intézkedéseket ismerteti.
– A levéltárosi feladatkör igencsak maghatározta munkáját…
– Levéltárosként feladatomnak tartottam és tartom a forráskiadást. A kiadott források révén a kutatók munkáját igyekeztem megkönnyíteni. Ilyen jellegű kiadványaim: a Maros– és udvarhelyszéki 1848-49-es eseményekre vonatkozó iratok, Marosvásárhely jogszabályai és polgárnévsorai, a Székelyföld 18. század eleji összeírásai és mások. Nem hagyhatom ki foglalatosságaim közül a helytörténetet sem, hiszen több falutörténetet is írtam. De ide sorolandó Marosvásárhely története is, amelynek az 1. kötete néhány éve már az olvasóhoz is eljutott.
– Mi a történészi ars poeticája?
– Több is van. Például: Csak az igazat, még ha az fájdalmas is. A valóság elhallgatása bűn. Arra a kérdésre válaszolj, hogy miért.
– Lesznek-e székely történelem tankönyvek a felsőbb osztályok számára is?
– Remélem, igen.
– Hogyan látja-tapasztalja a mai román és magyar történetírás viszonyát? – Szerény próbálkozások vannak, de még mindig olyan párhuzamos úton haladunk, amely sehogy sem akar találkozni. Pedig a két út közeledését sokféleképpen lehetne egyengetni. Talán áttörést hoz a közeljövőben a Székelyek története c. kézikönyv és tankönyv kapcsán kibontakozó vita, ha a nagypolitika lehetővé teszi azt, és ha a nacionalizmus nem emel ismét áthághatatlan akadályokat elébe. – Milyen az erdélyi magyar történész utánpótlás?
– Jó úton haladunk. De az eredmények több vonatkozásban sem kielégítőek. A most végzők messze nem kapják meg azt a képzést, amiben annak idején mi részesültünk. És ennek első sorban az oktatási rendszer az oka, amely egy elnyúló krízisen megy át. Ugyanakkor még mindig nem sikerült lefedni minden korszakot. Kevés a középkorral és az 1849-1945 közötti időszakkal foglalkozók száma. Ugyanakkor – más korszakokhoz képest – túlságosan felkapott lett a kommunista időszak. És érzékelhető egy kevésbé biztató jelenség is fiatal kutatóink körében: nem nagyon akaródznak nagyobb horderejű témákkal foglalkozni. De bízom benne, hogy ezt a bátortalanságot hamarosan leküzdik, és komoly szakemberekké válnak.
– 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Mit jelentett, és mit jelent ez önnek szakmailag és magánemberként?
– Mindenekelőtt azt, amit a székfoglaló előadásom végén mondtam: „1990-ig magyar nyelven három tanulmányt közölhettem csupán. A sors kegye folytán ekkor kedvező szelek kezdtek fújni számomra. Elhárultak nálunk is a tudományos kutatást nehezítő akadályok, és megnyíltak előttem az érvényesülés kapui. Már rég túlszárnyaltam valamikori szerény tervem, és – számos tanulmányom és közleményem mellett – a 21. kötetem megjelenése előtt állok… Igyekezni is fogok, hogy az Akadémia külső tagjaként tehetségemhez és lehetőségeimhez mérten tovább szolgáljam a magyar tudományosságot.”
– Egy ilyen rangos elismerés rendkívül magas szakmai helytállást igényel, hiszen az ember tevékenysége mások számára is mércévé válik...
– A magasrangú szakmai elismerés természetes velejárója, hogy megszaporodnak a közéleti megnyilvánulások, megsokszorozódik az ember saját munkájával szembeni igényessége. Példaként említem, ha addig egy tanulmány véglegesítéséhez elégségesnek tartottam az utólagos egyszeri vagy kétszeri átolvasást, azóta már többszöri ellenőrzés és pontosítások végzését is kötelességemnek érzem.
– Széchényi Ferenc-díj, Arany János és Gróf Mikó Imre Emlékérem, Mikó-emléklap, A szabadság hőse emlékérem (Magyar Köztársaság), Pauler Gyula-díj, díszoklevél a levéltári tevékenységért... Szinte lehetetlen felsorolni a sok kitüntetést. Köztudott, hogy nemrég a Gábor Áron-díjjal is jutalmazták… – Igen, váratlanul ért. Meg is kérdeztem az illetékesektől, miért gondoltak rám? A választ pedig meggyőzőnek találtam. Hiszen történészként én is támogatom az SZNT autonómiaküzdelmét. Olyan megható ünnepélyes díjazásban, mint a Kultúrpalotában, mindeddig nem volt részem. Ezt csak az tudja átérezni, aki részt vett azon a gálaesten.
– Mi a véleménye a székely autonómiatörekvésekről? Reálpolitika vagy utópia?
– Szögezzük le: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen! Azt a jogot, amiért alázatosan könyörgünk, soha nem kapjuk meg. Az a nyíltan, és demokratikus eszközökkel folytatott harc, amit az SZNT folytat, az egyedül célravezető. De ezt mindannyiunknak akarnunk kell, és nyíltan ki kell állnunk érte. Nem úgy, ahogyan azt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke tette, aki nemcsak elutasította, hanem félre is magyarázta az autonómia fogalmát. Szerinte ugyanis – olvastam a minap egy helyi napilapban – ha az autonómia netán az ölünkbe hullana, nem tudnánk mit kezdeni vele...
– Végezetül: mi az, ami hiányzik az életéből?
– Céljaimat, elvárásaimat a lehetőségekhez szabtam, és tudatosan, lépésről lépésre haladtam feléjük. Szakmai vonalon nincs hiányérzetem, hiszen nem vagyok becsvágyó. Ami a családomat illeti, kevésnek tartom az unokáim számát, és várom a dédunokákat.
– A „hogyan tovább” is érdekelne…
– A minap egy csendes hétvégi házban számvetést végeztem. Hiszen ideje volt felmérnem még meglévő tartalékaimat, és összevetnem elképzeléseimmel. Remélem, lesz még annyi időm, hogy közzétegyek egy-két forráskötetet, befejezzem a Bodor Péter életrajzot és folytassam Marosvásárhely történetét, levéltári vonalon pedig, hogy tovább folytassam a már beindult magyar-román közös levéltári tájékoztatónak szánt „fond-jegyzékek” sorozat részére tett vállalásomat.
Névjegy: Pál-Antal Sándor Csíkkarcfalván született 1939. szeptember 26-án. Középiskoláit Nagybányán és Csíkszeredában végezte. 1963-ban a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett. A Marosvásárhelyi Állami Levéltárban kezdte pályáját, levéltáros (1963-67), majd főlevéltáros, 1981-től a magyar paleográfia lektora az Állami Levéltár bukaresti továbbképző központjában. 1995-től Marosvásárhelyen levéltári szakértő. Az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Nagy-Bodó Tibor
kozpont.ro
Erdély.ma,
Pál-Antal Sándor történészről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy bármennyire furcsa is, de az egyetemi tanulmányait közgazdaságtan szakon indította. Történelem szakra csak másodévesként iratkozott át. Ezen a héten vele beszélgettek a Központ munkatársai. Az olvasóknak elmondja, hogy miként lesz egy csíki gyerekből történész, elárulja, hogy kik voltak azok, akik lépteit irányították.
1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé… Beszéltek a kutatási területeiről és az ars poeticájáról is. Szót ejtettek a mai román és magyar történetírás viszonyáról, a magyar történész utánpótlásról, a díjairól, és nem utolsó sorban a székely autonómiatörekvésről. Beszélgetésük végén elmondja, hogy mi hiányzik az életéből, és azt is, hogy mit tartalmaz számára a „hogyan tovább”.
– Kezdjük a legelején. Miként lesz egy csíki gyermekből történész? Kik irányították lépteit, kik egyengették útját a pályán?
– Már elemi iskolás koromban sokat olvastam, középiskolásként pedig még többet. Jókai történelmi tárgyú regényeivel szívtam magamba a múlt iránti érdeklődést. Az egyetemre mégse a történelem szakra iratkoztam be, hanem a közgazdaságra. És csak másodéves egyetemistaként váltottam a történelemre, amikor a két kolozsvári egyetem összevonásakor a Bolyain megszűnt a közgazdaságtan. Itt pedig abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy kiváló tanároktól sajátíthattam el a történelmi ismereteket, és a múltkutatáshoz szükséges alapot, amit a későbbiekben levéltárosként kamatoztathattam. Most is büszkén említem, hogy Jakó Zsigmond, Pataki József vagy Imreh István tanítványa voltam. Volt tanáraimmal az egyetem elvégzése után sem szakítottam meg a kapcsolataimat. Tanácsaikat évek múltán is igénybe vettem.
1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé. A fordulat után egymást követték a megjelent könyvei. Milyen témakörök foglalkoztatták és foglalkoztatják? – Mivel levéltáros lettem, kutatási területemet is a szakma igényeihez igazítottam. Érdeklődési körömet nem a nagy történelmi események, politikai harcok, hanem a történelem segédtudományainak a művelése képezte, főként az intézménytörténet. Ez pedig a történetírás nehezebb válfaja. Az első ilyen írásom Marosszék intézményeinek a története, amely később kiegészült a marosszéki intézmények címeres pecsétjeinek a feldolgozásával és közzétételével is. Ez több évi munkát igényelt. Egyik legkedveltebb témám a székely önkormányzat története volt. Vagy három évtizeden át foglalkoztatott ez a kérdés, míg 2002-ben egy önálló kötetben napvilágot látott. A 89-es változások előtt – azokban az időkben alig volt Marosvásárhelyen kutatással is foglalkozó magyar történész – különböző történelmi eseményekhez kapcsolódó rendezvények közreműködőjeként írogattam hosszabb-rövidebb anyagokat, amelyek rendszerint újságcikként láttak napvilágot. A rendszerváltás után, amikor a közlés elé állított tiltó falak ledőltek, ezek közül válogatva és kiegészítve egy tanulmánykötetet is közzétettem Székelyföld és városai címen, amely több utánnyomást is megért.
– Beszéljünk egy kicsit a kutatási területekről is…
– Kutatásaim során a 17-18. századi Székelyföld múltjára összpontosítok elsősorban. De az igények változásaira is reagálni kényszerültem. Egy ilyen kitérő eredménye az Áldozatok – 1956. c. munkám, amely a magyar forradalom után, a Magyar Autonóm Tartományban lefolyt megtorló intézkedéseket ismerteti.
– A levéltárosi feladatkör igencsak maghatározta munkáját…
– Levéltárosként feladatomnak tartottam és tartom a forráskiadást. A kiadott források révén a kutatók munkáját igyekeztem megkönnyíteni. Ilyen jellegű kiadványaim: a Maros– és udvarhelyszéki 1848-49-es eseményekre vonatkozó iratok, Marosvásárhely jogszabályai és polgárnévsorai, a Székelyföld 18. század eleji összeírásai és mások. Nem hagyhatom ki foglalatosságaim közül a helytörténetet sem, hiszen több falutörténetet is írtam. De ide sorolandó Marosvásárhely története is, amelynek az 1. kötete néhány éve már az olvasóhoz is eljutott.
– Mi a történészi ars poeticája?
– Több is van. Például: Csak az igazat, még ha az fájdalmas is. A valóság elhallgatása bűn. Arra a kérdésre válaszolj, hogy miért.
– Lesznek-e székely történelem tankönyvek a felsőbb osztályok számára is?
– Remélem, igen.
– Hogyan látja-tapasztalja a mai román és magyar történetírás viszonyát? – Szerény próbálkozások vannak, de még mindig olyan párhuzamos úton haladunk, amely sehogy sem akar találkozni. Pedig a két út közeledését sokféleképpen lehetne egyengetni. Talán áttörést hoz a közeljövőben a Székelyek története c. kézikönyv és tankönyv kapcsán kibontakozó vita, ha a nagypolitika lehetővé teszi azt, és ha a nacionalizmus nem emel ismét áthághatatlan akadályokat elébe. – Milyen az erdélyi magyar történész utánpótlás?
– Jó úton haladunk. De az eredmények több vonatkozásban sem kielégítőek. A most végzők messze nem kapják meg azt a képzést, amiben annak idején mi részesültünk. És ennek első sorban az oktatási rendszer az oka, amely egy elnyúló krízisen megy át. Ugyanakkor még mindig nem sikerült lefedni minden korszakot. Kevés a középkorral és az 1849-1945 közötti időszakkal foglalkozók száma. Ugyanakkor – más korszakokhoz képest – túlságosan felkapott lett a kommunista időszak. És érzékelhető egy kevésbé biztató jelenség is fiatal kutatóink körében: nem nagyon akaródznak nagyobb horderejű témákkal foglalkozni. De bízom benne, hogy ezt a bátortalanságot hamarosan leküzdik, és komoly szakemberekké válnak.
– 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Mit jelentett, és mit jelent ez önnek szakmailag és magánemberként?
– Mindenekelőtt azt, amit a székfoglaló előadásom végén mondtam: „1990-ig magyar nyelven három tanulmányt közölhettem csupán. A sors kegye folytán ekkor kedvező szelek kezdtek fújni számomra. Elhárultak nálunk is a tudományos kutatást nehezítő akadályok, és megnyíltak előttem az érvényesülés kapui. Már rég túlszárnyaltam valamikori szerény tervem, és – számos tanulmányom és közleményem mellett – a 21. kötetem megjelenése előtt állok… Igyekezni is fogok, hogy az Akadémia külső tagjaként tehetségemhez és lehetőségeimhez mérten tovább szolgáljam a magyar tudományosságot.”
– Egy ilyen rangos elismerés rendkívül magas szakmai helytállást igényel, hiszen az ember tevékenysége mások számára is mércévé válik...
– A magasrangú szakmai elismerés természetes velejárója, hogy megszaporodnak a közéleti megnyilvánulások, megsokszorozódik az ember saját munkájával szembeni igényessége. Példaként említem, ha addig egy tanulmány véglegesítéséhez elégségesnek tartottam az utólagos egyszeri vagy kétszeri átolvasást, azóta már többszöri ellenőrzés és pontosítások végzését is kötelességemnek érzem.
– Széchényi Ferenc-díj, Arany János és Gróf Mikó Imre Emlékérem, Mikó-emléklap, A szabadság hőse emlékérem (Magyar Köztársaság), Pauler Gyula-díj, díszoklevél a levéltári tevékenységért... Szinte lehetetlen felsorolni a sok kitüntetést. Köztudott, hogy nemrég a Gábor Áron-díjjal is jutalmazták… – Igen, váratlanul ért. Meg is kérdeztem az illetékesektől, miért gondoltak rám? A választ pedig meggyőzőnek találtam. Hiszen történészként én is támogatom az SZNT autonómiaküzdelmét. Olyan megható ünnepélyes díjazásban, mint a Kultúrpalotában, mindeddig nem volt részem. Ezt csak az tudja átérezni, aki részt vett azon a gálaesten.
– Mi a véleménye a székely autonómiatörekvésekről? Reálpolitika vagy utópia?
– Szögezzük le: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen! Azt a jogot, amiért alázatosan könyörgünk, soha nem kapjuk meg. Az a nyíltan, és demokratikus eszközökkel folytatott harc, amit az SZNT folytat, az egyedül célravezető. De ezt mindannyiunknak akarnunk kell, és nyíltan ki kell állnunk érte. Nem úgy, ahogyan azt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke tette, aki nemcsak elutasította, hanem félre is magyarázta az autonómia fogalmát. Szerinte ugyanis – olvastam a minap egy helyi napilapban – ha az autonómia netán az ölünkbe hullana, nem tudnánk mit kezdeni vele...
– Végezetül: mi az, ami hiányzik az életéből?
– Céljaimat, elvárásaimat a lehetőségekhez szabtam, és tudatosan, lépésről lépésre haladtam feléjük. Szakmai vonalon nincs hiányérzetem, hiszen nem vagyok becsvágyó. Ami a családomat illeti, kevésnek tartom az unokáim számát, és várom a dédunokákat.
– A „hogyan tovább” is érdekelne…
– A minap egy csendes hétvégi házban számvetést végeztem. Hiszen ideje volt felmérnem még meglévő tartalékaimat, és összevetnem elképzeléseimmel. Remélem, lesz még annyi időm, hogy közzétegyek egy-két forráskötetet, befejezzem a Bodor Péter életrajzot és folytassam Marosvásárhely történetét, levéltári vonalon pedig, hogy tovább folytassam a már beindult magyar-román közös levéltári tájékoztatónak szánt „fond-jegyzékek” sorozat részére tett vállalásomat.
Névjegy: Pál-Antal Sándor Csíkkarcfalván született 1939. szeptember 26-án. Középiskoláit Nagybányán és Csíkszeredában végezte. 1963-ban a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett. A Marosvásárhelyi Állami Levéltárban kezdte pályáját, levéltáros (1963-67), majd főlevéltáros, 1981-től a magyar paleográfia lektora az Állami Levéltár bukaresti továbbképző központjában. 1995-től Marosvásárhelyen levéltári szakértő. Az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Nagy-Bodó Tibor
kozpont.ro
Erdély.ma,
2013. május 17.
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúra
Marosvásárhelyen több százan köszöntötték
Elindult négynapos útjára tegnap reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról a Boldogasszony zarándokvonat a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A szerelvény az esti órákban haladt át Marosvásárhelyen, ahol több százan köszöntötték a zarándokokat. A csíksomlyói szombati szentmisét – amelyet a Duna élőben közvetít – Ternyák Csaba egri érsek celebrálja.
A vonat indulása előtt a zarándokokra áldást mondott Beer Miklós váci megyéspüspök. A vonaton utazik Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár is.
A zarándokvonat útvonalán, a magyar Mária- kegyhelyek egyikénél, az Arad közelében található máriaradnai kegytemplomnál szentmisén vettek részt csütörtökön az utazást szervező Misszió Tours zarándokjai. Ezután indultak tovább a Székelyföldre.
Ma a különvonat csaknem 800 utasa felkeresi Csíkszentdomokost, Márton Áron püspök szülőfaluját, Csíkkarcfalvát, ahol láthatják a középkori parasztvárat és Madéfalvát, amely az 1764-es székely felkelés leverésének emlékművéről nevezetes. Gyimesfelsőloktól csángó gimnazisták csatlakoznak a zarándoklathoz.
A gyimesbükki vasútállomáson ünnepélyesen fogadják az érkezőket, akik megtekintik az egykori történelmi Magyarország határán álló 30. számú vasúti őrházat és a Rákóczi-vár romjait. A kontumáci kápolnánál Tamás József püspök celebrál szabadtéri szentmisét.
Szombaton a pünkösdi csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok, miután Csíkszeredában a kegytemplomnál felkeresték a ferencesek által évszázadok óta őrzött, a katolikus hit által csodatevőnek tekintett Boldogasszony-szobrot.
Az idei búcsút a Lukács evangéliumából származó Boldog vagy, mert hittél! jelmondattal hirdették meg a ferencesek.
A csíksomlyói hegynyeregbe több százezres zarándoksereget várnak a fogadalmi búcsúra és az ünnepi szentmisére.
Vasárnap Gyergyószentmiklós főterén pünkösdi szabadtéri szentmisével zárul a székelyföldi zarándoklat. A vonaton hazafelé közös ima és éneklés is szerepel a programban.
A zarándoklat lelki vezetői Burbela Gergely verbita tartományfőnök, Görbe László piarista és Tímár Asztrik ferences szerzetes.;;;?Népújság (Marosvásárhely)
Marosvásárhelyen több százan köszöntötték
Elindult négynapos útjára tegnap reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról a Boldogasszony zarándokvonat a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A szerelvény az esti órákban haladt át Marosvásárhelyen, ahol több százan köszöntötték a zarándokokat. A csíksomlyói szombati szentmisét – amelyet a Duna élőben közvetít – Ternyák Csaba egri érsek celebrálja.
A vonat indulása előtt a zarándokokra áldást mondott Beer Miklós váci megyéspüspök. A vonaton utazik Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár is.
A zarándokvonat útvonalán, a magyar Mária- kegyhelyek egyikénél, az Arad közelében található máriaradnai kegytemplomnál szentmisén vettek részt csütörtökön az utazást szervező Misszió Tours zarándokjai. Ezután indultak tovább a Székelyföldre.
Ma a különvonat csaknem 800 utasa felkeresi Csíkszentdomokost, Márton Áron püspök szülőfaluját, Csíkkarcfalvát, ahol láthatják a középkori parasztvárat és Madéfalvát, amely az 1764-es székely felkelés leverésének emlékművéről nevezetes. Gyimesfelsőloktól csángó gimnazisták csatlakoznak a zarándoklathoz.
A gyimesbükki vasútállomáson ünnepélyesen fogadják az érkezőket, akik megtekintik az egykori történelmi Magyarország határán álló 30. számú vasúti őrházat és a Rákóczi-vár romjait. A kontumáci kápolnánál Tamás József püspök celebrál szabadtéri szentmisét.
Szombaton a pünkösdi csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok, miután Csíkszeredában a kegytemplomnál felkeresték a ferencesek által évszázadok óta őrzött, a katolikus hit által csodatevőnek tekintett Boldogasszony-szobrot.
Az idei búcsút a Lukács evangéliumából származó Boldog vagy, mert hittél! jelmondattal hirdették meg a ferencesek.
A csíksomlyói hegynyeregbe több százezres zarándoksereget várnak a fogadalmi búcsúra és az ünnepi szentmisére.
Vasárnap Gyergyószentmiklós főterén pünkösdi szabadtéri szentmisével zárul a székelyföldi zarándoklat. A vonaton hazafelé közös ima és éneklés is szerepel a programban.
A zarándoklat lelki vezetői Burbela Gergely verbita tartományfőnök, Görbe László piarista és Tímár Asztrik ferences szerzetes.;;;?Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 30.
József atya, aki Istennel él
P. Márk József nyugalmazott ferences atya, akit a legtöbben József atyaként ismernek, több mint negyven éve a csíksomlyói ferences kolostor lakója. A kolostor, a kegyhely, a kegytemplom múltjának kutatója idős korban is aktív, írásai a világhálón, saját blogján is megtalálhatók.
A csíksomlyói ferences kolostor kertjében beszélgettünk József atyával, aki idős kora és nehezebbé vált mozgása ellenére is derűsen, jókedvűen fogadott, és elevenítette fel emlékeit. Csíkszenttamáson született 1927. szeptember 27-én, mint mondja, vallásos községben, vallásos szülők gyermekeként már korán közel került az egyházhoz. „Jó tanítók és jeles pap neveltek, ministráltunk, szerepelni jártunk az egyház és iskola keretében” – emlékezett a kezdetekre. A karcfalvi elemi iskola, majd a polgári iskola elvégzése után 1945-ben a somlyói Majláth római katolikus tanítóképző diákja lett. Az itt eltöltött időszak döntően meghatározta további életútját.
„A barátok tanítottak minket, Angi Csaba, Boros Valér orgonista és zenetanár. Négyen-öten fellelkesedtünk, és megkérdeztük, mi lenne, ha mi is belépnénk a rendbe. Elmondták, mivel jár, és kértük a belépést. 1946 augusztusában bevonultunk, szeptembertől kezdődött a próbaév a rend keretében, a mikházi kolostorban, Páter Gurzó Anaklét atya magisztersége alatt. Nagyon tetszett a szerzetesi élet, mert itt megismertük a szent kegyhelyet, jó, buzgó barátok voltak, akik példaképeink lettek. Az egy év után visszautaltak ide, Somlyóra, akkor már beöltözve, fogadalomtétel után. A következő osztállyal jártuk az utolsó évet, ’47 őszétől ’48 tavaszáig. Utána elmentünk Vajdahunyadra, a ferences teológiára, és ott 1948 őszén megkezdtük a teológiát” – mesélte.
Akkoriban nehéz idők jártak a ferencesekre, és az egyházra, mert megkezdődött a szerzetesrendek feloszlatása, különösen az iskolarendeké. 1949 őszén a karhatalom erőszakkal távolította el őket a teológiáról, az intézetet feloszlatták. A fiatal teológus hazakerült Szenttamásra, majd munkaszolgálatra sorozták be, és Brassóban három évet töltött a cementgyárban dolgozva. „1953 nyarán hazajöttem, ősszel bevonultam Désre. Üzentek, hogy menjek, mert folytatjuk a teológiát. Elmentem, a többiek is eljöttek, folytattuk. Mivel azalatt folyt az áskálódás a rend ellen, hogy szétzavarjanak, 1957-ben Márton Áron püspök titokban felszentelt, az ő kápolnájában, hogy nehogy a hatóság elfogjon, bezárjon. Az öt hátralévő teológiai évet elvégeztük, aztán ott voltunk Désen, vidékre jártunk beteg papokat kisegíteni vagy helyettesíteni. 1958 nyarán egy hónapig itt voltam Somlyón, Daczó Lukács atyát helyettesítettem” – mondta P. Márk József.
1967 őszéig Désen maradt, akkor már annyira erősödött az üldözés, hogy a rendfőnök kimondta a feloszlást, és a provinciális engedélyével mindenki elvonult, hogy az egyházban elhelyezkedjen. Püspöki jóváhagyással került József atya Zágonba, plébániára, ahol két évet töltött. Lukács atya kérésére 1970-ben Csíksomlyóra került, mert itt papra és orgonistára is szükség volt.
A búcsú egykor és ma
„Amikor ide kerültem, a helybeliek jártak csak a templomba, de a búcsúkat megtartottuk. Ezt nem üldözték, de ellenőrizték. Csak a templomban volt, a templom elé sem volt szabad kijönni. A nép részt vett a szentmisén, csoportonként kimentek a hegyre, de búcsús menet nem lehetett, még egy kereszttel sem” – mesélte. 1990-ben már 80 ezer ember volt a templom előtti téren. Utána kétannyi, a harmadik évben már nem fértek el a téren, akkor határozták el, hogy kiviszik a szentmisét a két Somlyó közé.
„Albert atyával ketten kimentünk, felmértük a helyet, az oltár helyét, a nép elhelyezését elterveztük, és 1993 pünkösdjén megvalósítottuk. Előre én vezettem az egészet, aztán jöttek a tanárok, megkértük Miklós Józsefet, hogy segítsen. Sokan mellénk álltak, megszerveztük a rendezői társaságot helybeliekből, s ezt évről évre fejlesztettük. Úgy szoktuk mondani, nemzetközivé vált a búcsú, sokan azt emlegetik, hogy nagy magyar összejövetel. A ’90-es évek végén mi ez ellen tiltakoztunk. A búcsú lényege a Mária-tisztelet, búcsújárás, bűnbánattartás, lelki megtisztulás. Érdekes esetek is voltak, politikusok akartak felszólalni, programbeszédet mondani, de lefújtuk. Ez vallásos dolog, a politikának itt nincs helye” – magyarázta József atya.
A csíksomlyói szolgálat évei
A ’70-es évektől Écsy János atya váltotta fel Daczó Lukácsot a kolostor élén. „Ő egy jeles, rendkívüli egyéniség volt mint pap is, mint ember is. A vele töltött 11 év nagyon nagy kegyelem volt. Az ő idejében a Mária-tisztelet egyre nőtt, sokan jöttek a templomba” – emlékezett József atya. Écsy János 1982-ben autóbalesetben hunyt el, József atya is az autóban ült akkor, ő vezetett. Szerinte a balesetkor biztonsági öv használata segített volna a súlyosabb következmények elkerülésében. Be is akarták kötni magukat, ha egy parkolóhelyre érnek, de erre már nem került sor.
„Medgyesre voltunk, névnapra az egyik atyához, és amikor jöttünk vissza, délután, szép, tiszta időben egy völgybe mentünk be, és ahogy jöttünk ki, szemből két személyautó egy teherautót előzött. Az első bevágott elé, de a második az úton maradt. Amikor megláttam, hogy két autó jön velem szembe, rávágtam magam a kormányra s a fékre, ennyi volt” – elevenítette fel a történteket. Ekkor törött ki a forgója, amelyet később műforgóval helyettesítettek. Az autóban hátul ülő Gurzó Anaklét atyának a lába tört el. Écsy atya elhunyt, helyére P. Pöhacker Balázs került.
„A provinciálisi rangot ő örökölte végrendelet útján, 1989 őszéig volt itt. Albert atyával cserélt, aki Kolozsváron volt. Ő telefonált nekem, és mondta, hogy hívták, legyen ő a főnök. Mondtam, ne okoskodj, gyere ide, s én mondom, hogy mit csinálj. 1989 őszén idejött Albert atya, jött a változás, s aztán tizenegy évet küszködtünk, a rend helyreállításával, a rendház, kertek, birtokok visszafoglalásával” – mondta P. Márk József.
Megtalált értékek
József atya hosszú éveken át a kegytemplom orgonáján is játszott, a kegyhely múltját kutatta, régi egyházi énekeket gyűjtött, a templomban megtalált régi könyveket tanulmányozta, részt vett ezek megmentésében. 1980-ban és 1985-ben kerültek elő eltűntnek vélt XV–XVI. századi zenei kódexek, a Kájoni-kéziratok, a csíksomlyói iskoladrámák, először 1980-ban, a Mária-szobor talapzatának javítása alkalmával, majd 1985-ben a kolostor beépített falában 123 felbecsülhetetlen értékű kéziratot és régi könyvet találtak. Ezeket a könyveket a ferencesek 1944–1948 között rejtették el azzal a szándékkal, hogy megóvják a pusztulástól.
„Jött a Szekuritáté, hogy ezek a könyvek állami kincsek, és kérdezték, hogy mertünk hozzányúlni. Mondtam, én úgy tudom, hogy ez a barátoké volt, és most is az. A könyveket elvitték, restaurálták. Úgy tudtuk visszaszerezni, hogy szerveztünk egy könyvkiállítást, és kértük a könyveket, így visszakaptuk” – emlékezett vissza a történtekre.
A kegytemplomról, a benne levő tárgyakról, a kolostorról, a kegyhely történetéről számos írása van József atyának, ezek nemcsak a kolostor világhálós honlapján, hanem saját blogján is megtalálhatók, mert ahogy erre lehetőség adódott, megtanult számítógépen dolgozni, megismerte a világhálót, még a legismertebb közösségi oldalhoz is csatlakozott. A kegytemplom Domus Históriáját már húsz éve ő írja. 2007-ben ötvenéves papi jubileumát ünnepelte.
„Boldog nyugdíjas vagyok, még tudok gyóntatni, s azt végzem is. Hallásom megtompult, de tisztán meghallom, ha kimondják a bűnöket, és feloldozom. Mi lelki emberek vagyunk, az Istennel élünk, nem félünk se a haláltól, se a jövőtől, mert akinek szolgálunk, annak gondja lesz ránk az örök életben” – mondja József atya.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
P. Márk József nyugalmazott ferences atya, akit a legtöbben József atyaként ismernek, több mint negyven éve a csíksomlyói ferences kolostor lakója. A kolostor, a kegyhely, a kegytemplom múltjának kutatója idős korban is aktív, írásai a világhálón, saját blogján is megtalálhatók.
A csíksomlyói ferences kolostor kertjében beszélgettünk József atyával, aki idős kora és nehezebbé vált mozgása ellenére is derűsen, jókedvűen fogadott, és elevenítette fel emlékeit. Csíkszenttamáson született 1927. szeptember 27-én, mint mondja, vallásos községben, vallásos szülők gyermekeként már korán közel került az egyházhoz. „Jó tanítók és jeles pap neveltek, ministráltunk, szerepelni jártunk az egyház és iskola keretében” – emlékezett a kezdetekre. A karcfalvi elemi iskola, majd a polgári iskola elvégzése után 1945-ben a somlyói Majláth római katolikus tanítóképző diákja lett. Az itt eltöltött időszak döntően meghatározta további életútját.
„A barátok tanítottak minket, Angi Csaba, Boros Valér orgonista és zenetanár. Négyen-öten fellelkesedtünk, és megkérdeztük, mi lenne, ha mi is belépnénk a rendbe. Elmondták, mivel jár, és kértük a belépést. 1946 augusztusában bevonultunk, szeptembertől kezdődött a próbaév a rend keretében, a mikházi kolostorban, Páter Gurzó Anaklét atya magisztersége alatt. Nagyon tetszett a szerzetesi élet, mert itt megismertük a szent kegyhelyet, jó, buzgó barátok voltak, akik példaképeink lettek. Az egy év után visszautaltak ide, Somlyóra, akkor már beöltözve, fogadalomtétel után. A következő osztállyal jártuk az utolsó évet, ’47 őszétől ’48 tavaszáig. Utána elmentünk Vajdahunyadra, a ferences teológiára, és ott 1948 őszén megkezdtük a teológiát” – mesélte.
Akkoriban nehéz idők jártak a ferencesekre, és az egyházra, mert megkezdődött a szerzetesrendek feloszlatása, különösen az iskolarendeké. 1949 őszén a karhatalom erőszakkal távolította el őket a teológiáról, az intézetet feloszlatták. A fiatal teológus hazakerült Szenttamásra, majd munkaszolgálatra sorozták be, és Brassóban három évet töltött a cementgyárban dolgozva. „1953 nyarán hazajöttem, ősszel bevonultam Désre. Üzentek, hogy menjek, mert folytatjuk a teológiát. Elmentem, a többiek is eljöttek, folytattuk. Mivel azalatt folyt az áskálódás a rend ellen, hogy szétzavarjanak, 1957-ben Márton Áron püspök titokban felszentelt, az ő kápolnájában, hogy nehogy a hatóság elfogjon, bezárjon. Az öt hátralévő teológiai évet elvégeztük, aztán ott voltunk Désen, vidékre jártunk beteg papokat kisegíteni vagy helyettesíteni. 1958 nyarán egy hónapig itt voltam Somlyón, Daczó Lukács atyát helyettesítettem” – mondta P. Márk József.
1967 őszéig Désen maradt, akkor már annyira erősödött az üldözés, hogy a rendfőnök kimondta a feloszlást, és a provinciális engedélyével mindenki elvonult, hogy az egyházban elhelyezkedjen. Püspöki jóváhagyással került József atya Zágonba, plébániára, ahol két évet töltött. Lukács atya kérésére 1970-ben Csíksomlyóra került, mert itt papra és orgonistára is szükség volt.
A búcsú egykor és ma
„Amikor ide kerültem, a helybeliek jártak csak a templomba, de a búcsúkat megtartottuk. Ezt nem üldözték, de ellenőrizték. Csak a templomban volt, a templom elé sem volt szabad kijönni. A nép részt vett a szentmisén, csoportonként kimentek a hegyre, de búcsús menet nem lehetett, még egy kereszttel sem” – mesélte. 1990-ben már 80 ezer ember volt a templom előtti téren. Utána kétannyi, a harmadik évben már nem fértek el a téren, akkor határozták el, hogy kiviszik a szentmisét a két Somlyó közé.
„Albert atyával ketten kimentünk, felmértük a helyet, az oltár helyét, a nép elhelyezését elterveztük, és 1993 pünkösdjén megvalósítottuk. Előre én vezettem az egészet, aztán jöttek a tanárok, megkértük Miklós Józsefet, hogy segítsen. Sokan mellénk álltak, megszerveztük a rendezői társaságot helybeliekből, s ezt évről évre fejlesztettük. Úgy szoktuk mondani, nemzetközivé vált a búcsú, sokan azt emlegetik, hogy nagy magyar összejövetel. A ’90-es évek végén mi ez ellen tiltakoztunk. A búcsú lényege a Mária-tisztelet, búcsújárás, bűnbánattartás, lelki megtisztulás. Érdekes esetek is voltak, politikusok akartak felszólalni, programbeszédet mondani, de lefújtuk. Ez vallásos dolog, a politikának itt nincs helye” – magyarázta József atya.
A csíksomlyói szolgálat évei
A ’70-es évektől Écsy János atya váltotta fel Daczó Lukácsot a kolostor élén. „Ő egy jeles, rendkívüli egyéniség volt mint pap is, mint ember is. A vele töltött 11 év nagyon nagy kegyelem volt. Az ő idejében a Mária-tisztelet egyre nőtt, sokan jöttek a templomba” – emlékezett József atya. Écsy János 1982-ben autóbalesetben hunyt el, József atya is az autóban ült akkor, ő vezetett. Szerinte a balesetkor biztonsági öv használata segített volna a súlyosabb következmények elkerülésében. Be is akarták kötni magukat, ha egy parkolóhelyre érnek, de erre már nem került sor.
„Medgyesre voltunk, névnapra az egyik atyához, és amikor jöttünk vissza, délután, szép, tiszta időben egy völgybe mentünk be, és ahogy jöttünk ki, szemből két személyautó egy teherautót előzött. Az első bevágott elé, de a második az úton maradt. Amikor megláttam, hogy két autó jön velem szembe, rávágtam magam a kormányra s a fékre, ennyi volt” – elevenítette fel a történteket. Ekkor törött ki a forgója, amelyet később műforgóval helyettesítettek. Az autóban hátul ülő Gurzó Anaklét atyának a lába tört el. Écsy atya elhunyt, helyére P. Pöhacker Balázs került.
„A provinciálisi rangot ő örökölte végrendelet útján, 1989 őszéig volt itt. Albert atyával cserélt, aki Kolozsváron volt. Ő telefonált nekem, és mondta, hogy hívták, legyen ő a főnök. Mondtam, ne okoskodj, gyere ide, s én mondom, hogy mit csinálj. 1989 őszén idejött Albert atya, jött a változás, s aztán tizenegy évet küszködtünk, a rend helyreállításával, a rendház, kertek, birtokok visszafoglalásával” – mondta P. Márk József.
Megtalált értékek
József atya hosszú éveken át a kegytemplom orgonáján is játszott, a kegyhely múltját kutatta, régi egyházi énekeket gyűjtött, a templomban megtalált régi könyveket tanulmányozta, részt vett ezek megmentésében. 1980-ban és 1985-ben kerültek elő eltűntnek vélt XV–XVI. századi zenei kódexek, a Kájoni-kéziratok, a csíksomlyói iskoladrámák, először 1980-ban, a Mária-szobor talapzatának javítása alkalmával, majd 1985-ben a kolostor beépített falában 123 felbecsülhetetlen értékű kéziratot és régi könyvet találtak. Ezeket a könyveket a ferencesek 1944–1948 között rejtették el azzal a szándékkal, hogy megóvják a pusztulástól.
„Jött a Szekuritáté, hogy ezek a könyvek állami kincsek, és kérdezték, hogy mertünk hozzányúlni. Mondtam, én úgy tudom, hogy ez a barátoké volt, és most is az. A könyveket elvitték, restaurálták. Úgy tudtuk visszaszerezni, hogy szerveztünk egy könyvkiállítást, és kértük a könyveket, így visszakaptuk” – emlékezett vissza a történtekre.
A kegytemplomról, a benne levő tárgyakról, a kolostorról, a kegyhely történetéről számos írása van József atyának, ezek nemcsak a kolostor világhálós honlapján, hanem saját blogján is megtalálhatók, mert ahogy erre lehetőség adódott, megtanult számítógépen dolgozni, megismerte a világhálót, még a legismertebb közösségi oldalhoz is csatlakozott. A kegytemplom Domus Históriáját már húsz éve ő írja. 2007-ben ötvenéves papi jubileumát ünnepelte.
„Boldog nyugdíjas vagyok, még tudok gyóntatni, s azt végzem is. Hallásom megtompult, de tisztán meghallom, ha kimondják a bűnöket, és feloldozom. Mi lelki emberek vagyunk, az Istennel élünk, nem félünk se a haláltól, se a jövőtől, mert akinek szolgálunk, annak gondja lesz ránk az örök életben” – mondja József atya.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2013. július 3.
Közbirtokossági ösztöndíj sapientiásoknak
Közbirtokossági ösztöndíj létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak több vezetője és tizennégy közbirtokosság elnöke.
„Meg kell tennünk azokat a lépéseket, amelyek által a régió magáénak fogja érezni ezt az egyetemet. Egy tehetséggondozási program nagyon jó kezdetnek bizonyulhat” – így kezdte szerdán a közbirtokossági ösztöndíj létrehozásáról szóló megbeszélést Dávid László, a Sapientia egyetem rektora, hangsúlyozva, egy térség felemelkedése nem történhet meg egy helyben működő egyetem nélkül.
Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja szerint régóta keresik a kapcsolatot a közbirtokosságokkal, a kigondolt tehetséggondozási programmal végre az itthoni tanulásra ösztönözhetik a jó képességű diákokat. „Mi azt tudjuk ígérni, hogy a közbirtokosságok által támogatott hallgatókat elitképzésben részesítjük” – fogalmazott Kósa. Kollégája, Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja szerint az egyetem célja olyan körülmények (például ösztöndíjtámogatási rendszer) biztosítása, amely a tehetségeket is e felsőoktatási intézménybe vonzza.
A tervezett ösztöndíjról
Az ösztöndíj lényege a következő: a közbirtokosságok megszabott összeggel – a javaslat szerint legalább havi 110 euróval – támogatnák olyan, kiváló tehetségű helyi fiatalok továbbtanulását, akik a képzés befejezése után itthon szeretnének dolgozni. Az egyetem ugyanakkor a támogatásért cserébe a diákokat bevonná a kutatási programokba, illetve egyéni tanácsadók révén felkészítené az országos és nemzetközi tantárgyversenyekre. Az elképzelés szerint az ösztöndíjra olyan sapientiás diákok pályázhatnának, akiknek legalább egy tantárgyból (a testnevelés kizárva) kilences volt az érettségi jegyük.
Ideje a jövőbe is fektetni
Pozitív volt a jelen lévő tizennégy közbirtokossági vezető hozzáállása a Sapientia ajánlatához. Rafain Zoltán, a Csíki Közbirtokossági Unió elnöke például azt mondta, eddig számos kultúrotthont és ravatalozót építettek a közbirtokosságok, most már ideje a jövőbe is fektetni, ne csak a múltba. Az eseményen az is elhangzott, hogy ezzel az ösztöndíjjal fel szeretnék éleszteni azt a hagyományt, amely évszázadokon keresztül jellemezte a székely népet: a közbirtokosságok jó képességű diákok tanulását támogatták.
A szerdai beszélgetésen a jelen lévő – tusnádi, vacsárcsi, bánkfalvi, csíkszentgyörgyi, kászonaltízi, kászonfeltízi, madarasi, rákosi, csicsói, csíkszentimrei, delnei, csíkszenttamási, karcfalvi és gyergyóditrói – közbirtokossági vezetők egy szándéknyilatkozatot írtak alá, vállalva, hogy amennyiben az adott közbirtokosságok tagjai is beleegyeznek, támogatni fogják a tehetséggondozási programot.
Az egyetem vezetői más közbirtokosságok jelentkezését is várják Hargita megye bármely településéről. Az ötletet amúgy Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Hargita Megye Tanácsa is támogatja.
Kozán István
Székelyhon.ro
Közbirtokossági ösztöndíj létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak több vezetője és tizennégy közbirtokosság elnöke.
„Meg kell tennünk azokat a lépéseket, amelyek által a régió magáénak fogja érezni ezt az egyetemet. Egy tehetséggondozási program nagyon jó kezdetnek bizonyulhat” – így kezdte szerdán a közbirtokossági ösztöndíj létrehozásáról szóló megbeszélést Dávid László, a Sapientia egyetem rektora, hangsúlyozva, egy térség felemelkedése nem történhet meg egy helyben működő egyetem nélkül.
Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja szerint régóta keresik a kapcsolatot a közbirtokosságokkal, a kigondolt tehetséggondozási programmal végre az itthoni tanulásra ösztönözhetik a jó képességű diákokat. „Mi azt tudjuk ígérni, hogy a közbirtokosságok által támogatott hallgatókat elitképzésben részesítjük” – fogalmazott Kósa. Kollégája, Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja szerint az egyetem célja olyan körülmények (például ösztöndíjtámogatási rendszer) biztosítása, amely a tehetségeket is e felsőoktatási intézménybe vonzza.
A tervezett ösztöndíjról
Az ösztöndíj lényege a következő: a közbirtokosságok megszabott összeggel – a javaslat szerint legalább havi 110 euróval – támogatnák olyan, kiváló tehetségű helyi fiatalok továbbtanulását, akik a képzés befejezése után itthon szeretnének dolgozni. Az egyetem ugyanakkor a támogatásért cserébe a diákokat bevonná a kutatási programokba, illetve egyéni tanácsadók révén felkészítené az országos és nemzetközi tantárgyversenyekre. Az elképzelés szerint az ösztöndíjra olyan sapientiás diákok pályázhatnának, akiknek legalább egy tantárgyból (a testnevelés kizárva) kilences volt az érettségi jegyük.
Ideje a jövőbe is fektetni
Pozitív volt a jelen lévő tizennégy közbirtokossági vezető hozzáállása a Sapientia ajánlatához. Rafain Zoltán, a Csíki Közbirtokossági Unió elnöke például azt mondta, eddig számos kultúrotthont és ravatalozót építettek a közbirtokosságok, most már ideje a jövőbe is fektetni, ne csak a múltba. Az eseményen az is elhangzott, hogy ezzel az ösztöndíjjal fel szeretnék éleszteni azt a hagyományt, amely évszázadokon keresztül jellemezte a székely népet: a közbirtokosságok jó képességű diákok tanulását támogatták.
A szerdai beszélgetésen a jelen lévő – tusnádi, vacsárcsi, bánkfalvi, csíkszentgyörgyi, kászonaltízi, kászonfeltízi, madarasi, rákosi, csicsói, csíkszentimrei, delnei, csíkszenttamási, karcfalvi és gyergyóditrói – közbirtokossági vezetők egy szándéknyilatkozatot írtak alá, vállalva, hogy amennyiben az adott közbirtokosságok tagjai is beleegyeznek, támogatni fogják a tehetséggondozási programot.
Az egyetem vezetői más közbirtokosságok jelentkezését is várják Hargita megye bármely településéről. Az ötletet amúgy Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Hargita Megye Tanácsa is támogatja.
Kozán István
Székelyhon.ro
2013. szeptember 23.
Magyar Örökség-díjas az EKE
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnöksége szombaton vehette át a Magyar Örökség-díjat Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében székely ruhába és kalotaszegi népviseletbe érkeztek a képviselők.
A magyar örökség szellemi múzeumába, az Aranykönyvbe immár bejegyezték az Erdélyi Kárpát-Egyesületet is. Az ajándék és kitüntetés tulajdonképpen kötelesség, mely az Erdélyt átfogó, természetjárást, honismeretet és környezetvédelmet fő tevékenységének tartó egyesületet további munkára készteti.
A Magyar Örökség és az Európa Egyesület által szervezett, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott hetvenkettedik ünnepségen tüntették ki az EKE-t, amit a gyergyószentmiklósi lakhelyű országos elnök, Dezső László és a héttagú küldöttség népviseletben köszönt meg. A díjra javaslatot tevő, a kuratórium egyik Erdélyt képviselő tagja, Veres Kovács Attila nagyváradi lelkész elmondta: „1995 óta, amióta Farkas Balázs és Makovecz Imre kitalálta a Magyar Örökség-díjat, kárpótolandó mindazokat, akik az elmúlt rendszerben nem nyerhettek elismerést, a bíráló bizottságban és kuratóriumban a Kárpát-medence, illetve a nagyvizeken túli magyarság képviselőit is beválasztották. Erdélyből Benkő Samu akadémikust és személyemet hívták. A mi dolgunk, hogy az Erdélyben fellelhető, örökségre számot tartó, átörökítendő értékeket felhozzuk ide az akadémia gyönyörű dísztermébe, és itt legyen közkinccsé téve, hogy ne csak egy régiónak, hanem azáltal, hogy bekerül a magyarság szellemi múzeumába, az Aranykönyvbe, az egész nemzetnek kincse legyen. Hát így került sor az EKE-re is, és így erdélyi ünnep volt az akadémián”. A lelkész hozzátette, hogy „az EKE feladata e díj tulajdonosaként, hogy látható jelét adja, részesült ebben a nagyon magas polgári kitüntetésben. Ez egy megtisztelő cím, látható jele a magyar koronát ábrázoló jelvény, amit a mindenkori elnöknek a nyilvánosság előtt viselnie kell. Úgy kell ápolni tündérkertünket és minden kincsét, hogy az továbbra is magyar örökség legyen”.
Az ünnepségen elhangzó laudációt Dávid Gyula irodalomtörténész írta, az egyesület érdemeit 1892-től kifejtett tevékenységével támasztva alá, Erdély, mint tündérkert ismertetésének, közkinccsé tételének fontosságát hangsúlyozva. Dezső László országos elnök így fogalmazott: „Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 15 bástyája és közel kétezer tagja, valamint pártolóink és támogatóink nevében mondok köszönetet mindazoknak, akik érdemesnek tartották egyesületünket e magas kitüntetésre, igazolva, hogy az EKE öröksége a Magyar örökség. Bízom benne, hogy a kitaposott ösvények kövezéséhez fog hozzájárulni e díj is, megerősítve mindazt, hogy az évszázados munkát folytatni kell, hisz tennivalónk van bőven.”
A szombati ünnepségen díjat vehetett át az Évezredes népi gyógyászat képviselőjeként a Csíkkarcfalván élő Macalik Ernő biológus, gyógynövényszakértő is, aki az EKE kiadványa, az Erdélyi Gyopár munkatársa. „Megdöbbenéssel fogadtam a díj hírét, sok időnek el kellett telnie, hogy magamhoz térjek. Én nem érzem úgy, hogy a rangos tudósok, művészek közé besorolhatok. A döntést viszont elfogadom, lehet, hogy egyszer hozzászokok. Tény, hogy amikor az ember a hetvenedik évéhez közeledik, nem árt neki egy kicsi lökés: dolgozz, fiú, dolgozz még! Lényegében ez jó értelemben vett terheket ró rám, sok mindent kell tennem még, hogy bizonyítsam: megérdemlem ezt a díjat. Nem lehet megállni. De nem is szeretnék, amíg a Fennvaló meg nem állít. Mert az élet tulajdonképpen mozgás.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnöksége szombaton vehette át a Magyar Örökség-díjat Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében székely ruhába és kalotaszegi népviseletbe érkeztek a képviselők.
A magyar örökség szellemi múzeumába, az Aranykönyvbe immár bejegyezték az Erdélyi Kárpát-Egyesületet is. Az ajándék és kitüntetés tulajdonképpen kötelesség, mely az Erdélyt átfogó, természetjárást, honismeretet és környezetvédelmet fő tevékenységének tartó egyesületet további munkára készteti.
A Magyar Örökség és az Európa Egyesület által szervezett, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott hetvenkettedik ünnepségen tüntették ki az EKE-t, amit a gyergyószentmiklósi lakhelyű országos elnök, Dezső László és a héttagú küldöttség népviseletben köszönt meg. A díjra javaslatot tevő, a kuratórium egyik Erdélyt képviselő tagja, Veres Kovács Attila nagyváradi lelkész elmondta: „1995 óta, amióta Farkas Balázs és Makovecz Imre kitalálta a Magyar Örökség-díjat, kárpótolandó mindazokat, akik az elmúlt rendszerben nem nyerhettek elismerést, a bíráló bizottságban és kuratóriumban a Kárpát-medence, illetve a nagyvizeken túli magyarság képviselőit is beválasztották. Erdélyből Benkő Samu akadémikust és személyemet hívták. A mi dolgunk, hogy az Erdélyben fellelhető, örökségre számot tartó, átörökítendő értékeket felhozzuk ide az akadémia gyönyörű dísztermébe, és itt legyen közkinccsé téve, hogy ne csak egy régiónak, hanem azáltal, hogy bekerül a magyarság szellemi múzeumába, az Aranykönyvbe, az egész nemzetnek kincse legyen. Hát így került sor az EKE-re is, és így erdélyi ünnep volt az akadémián”. A lelkész hozzátette, hogy „az EKE feladata e díj tulajdonosaként, hogy látható jelét adja, részesült ebben a nagyon magas polgári kitüntetésben. Ez egy megtisztelő cím, látható jele a magyar koronát ábrázoló jelvény, amit a mindenkori elnöknek a nyilvánosság előtt viselnie kell. Úgy kell ápolni tündérkertünket és minden kincsét, hogy az továbbra is magyar örökség legyen”.
Az ünnepségen elhangzó laudációt Dávid Gyula irodalomtörténész írta, az egyesület érdemeit 1892-től kifejtett tevékenységével támasztva alá, Erdély, mint tündérkert ismertetésének, közkinccsé tételének fontosságát hangsúlyozva. Dezső László országos elnök így fogalmazott: „Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 15 bástyája és közel kétezer tagja, valamint pártolóink és támogatóink nevében mondok köszönetet mindazoknak, akik érdemesnek tartották egyesületünket e magas kitüntetésre, igazolva, hogy az EKE öröksége a Magyar örökség. Bízom benne, hogy a kitaposott ösvények kövezéséhez fog hozzájárulni e díj is, megerősítve mindazt, hogy az évszázados munkát folytatni kell, hisz tennivalónk van bőven.”
A szombati ünnepségen díjat vehetett át az Évezredes népi gyógyászat képviselőjeként a Csíkkarcfalván élő Macalik Ernő biológus, gyógynövényszakértő is, aki az EKE kiadványa, az Erdélyi Gyopár munkatársa. „Megdöbbenéssel fogadtam a díj hírét, sok időnek el kellett telnie, hogy magamhoz térjek. Én nem érzem úgy, hogy a rangos tudósok, művészek közé besorolhatok. A döntést viszont elfogadom, lehet, hogy egyszer hozzászokok. Tény, hogy amikor az ember a hetvenedik évéhez közeledik, nem árt neki egy kicsi lökés: dolgozz, fiú, dolgozz még! Lényegében ez jó értelemben vett terheket ró rám, sok mindent kell tennem még, hogy bizonyítsam: megérdemlem ezt a díjat. Nem lehet megállni. De nem is szeretnék, amíg a Fennvaló meg nem állít. Mert az élet tulajdonképpen mozgás.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2013. október 1.
A Maniu-gárdisták gaztetteiről Balánbányán
Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár tart előadást Balánbányán a Maniu-gárda szárazajtai és felcsíki mészárlásáról. A történelmi előadásra október 2-án este 7-től kerül sor.
1944 őszén magyarellenes erőszak sepert végig Románián. Az augusztus 23-i átállást követő napokban az akkori hatóságok megkezdték a dél-erdélyi magyarság gerincét képező emberek internálását. Ezzel a tömeges deportálással egy időben a Keleti Kárpátokon átözönlő szovjet csapatok nyomában garázdálkodott Székelyföldön a Maniu-gárdaként ismert paramilitáris alakulat. Raboltak, fosztogattak és gyilkoltak. Szárazajtán 13 személyt gyilkoltak le nagy kegyetlenséggel, utána Csík és Gyergyó fele vették útjukat. 1944 október első napjaiban Felcsíkon garázdálkodtak. Csíkmadarason 2, Csíkkarcfalván 1, Csíkszentdomokoson 11 embert végeztek ki.
A Botorka Közművelődési Órák következő előadása, amelyre október 2-án, du. 7 órakor kerül sor a balánbányai 1-es sz. Általános Iskola konferenciatermében ezeket a tragikus napokat próbálja megidézni. Az előadó Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár.
Az előadássorozat támogatói Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.
Maszol.ro,
Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár tart előadást Balánbányán a Maniu-gárda szárazajtai és felcsíki mészárlásáról. A történelmi előadásra október 2-án este 7-től kerül sor.
1944 őszén magyarellenes erőszak sepert végig Románián. Az augusztus 23-i átállást követő napokban az akkori hatóságok megkezdték a dél-erdélyi magyarság gerincét képező emberek internálását. Ezzel a tömeges deportálással egy időben a Keleti Kárpátokon átözönlő szovjet csapatok nyomában garázdálkodott Székelyföldön a Maniu-gárdaként ismert paramilitáris alakulat. Raboltak, fosztogattak és gyilkoltak. Szárazajtán 13 személyt gyilkoltak le nagy kegyetlenséggel, utána Csík és Gyergyó fele vették útjukat. 1944 október első napjaiban Felcsíkon garázdálkodtak. Csíkmadarason 2, Csíkkarcfalván 1, Csíkszentdomokoson 11 embert végeztek ki.
A Botorka Közművelődési Órák következő előadása, amelyre október 2-án, du. 7 órakor kerül sor a balánbányai 1-es sz. Általános Iskola konferenciatermében ezeket a tragikus napokat próbálja megidézni. Az előadó Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár.
Az előadássorozat támogatói Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.
Maszol.ro,
2013. december 12.
A takarítás ránk hárul
Aktuális témák körüljárása, illetve a politikai viszonyrendszerekben történő eligazodás mellett az esztendő történéseinek összegzésére tett kísérletet Simon Judit, aki az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort kérdezte – ünnepi terveire is kitérve – kolozsvári dolgozószobájában.
- Közelednek az év utolsó napjai. Mennyire lesz az idén más a karácsony Kelemen Hunoréknál, hogy baba van a családban?
- Tavaly ilyenkor még nem tudtam, hogy idén Hannával együtt ünnepelünk. Természetesen most is állítunk fát, de ebből ő még nem sokat fog érteni.
- Kolozsváron vagy Karcfalván tölti az ünnepeket?
- Itt is, ott is. Karácsony estén Kolozsvárott, utána megyünk haza Csíkba. Ha az ember többlaki, több helyen kell jelen lenni ünnepeken is.
- Lehet RMDSZ elnökként magánember utcán, bevásárlóközpontban, vendéglőben?
- Mindig igyekeztem megőrizni a normális életvitelt, de az ember nem tud eltekinteni attól, hogy jó néhány éve megismerik, akárhová megy. Ráköszönnek, megállítják, megnézik. Ehhez hozzá kell szokni, el kell fogadni, ez ezzel jár. Aki politikusként az ilyesmit nem tudja elfogadni, megszokni, az ilyen helyzeteket kezelni, annak megkeserítik az életét az ilyen pillanatok.
- Valamikor szerették Önt összehasonlítani Markó Bélával. Akkor azt mondta, más ember, más vezető. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen elnöknek tekinti magát?
- Az embernek nehéz saját magáról beszélnie, én sem szeretem magamat jellemezni. Igen, más vagyok, mint Markó Béla, ő is más, mint Domokos Géza volt, ha csak az RMDSZ elnökeit nézzük. És ez a világon a legtermészetesebb, még az ikrek is különböznek, mi pedig még ikrek sem vagyunk Markó Bélával. Az biztos, sok mindenről hasonló módon gondolkodunk. Ha egy prioritáslistát kellene készíteni, akkor rengeteg olyasmi kerülne egymás mellé, ami azt mutatná, sok kérdésben hasonlóan gondolkodunk. Vannak kérdések, amelyeket másképpen látunk árnyalataiban vagy lényegében is, de ez is természetes. A stílusunk is más, az idők is változtak, ezért a politikai vezetésben is új megoldásokat kellett keresni, az új helyzetekben ugyanis nem mindig hatékonyak a régi megoldások. Ez nem jelenti azt, hogy az ember megtagadja azt, ami előtte volt. Ez lenne a legnagyobb butaság. Mindig azt próbáltam kihozni magamból, amit a legjobbnak tartok.
Nem vagyok az az ember, aki gyorsan dönt, többnyire nem is szeretem azokat a helyzeteket, amikor valamire rögtön azt kell mondani, hogy fehér vagy fekete, igen vagy nem. Azt szeretem, ha egy kérdést körbejárhatok.
Ez a politikában nem mindig jó, mert vannak helyzetek, amikor azonnal kell dönteni, ezt is meg lehet tanulni. De nem vagyok annak a híve, hogy nem lehet még egy napot várni, aludni egyet rá, körüljárni. Ilyen szempontból, úgy gondolom, megfontolt ember vagyok. Hogy mennyire kiegyensúlyozott, jó vagy rossz, nem tudom, de hogy megfontolt, azt bátran állíthatom.
- A közelmúlt olyan helyzetet hozott, mintha az RMDSZ nemcsak Bukarestben, de Budapesten is ellenzéki szerepbe kényszerült volna. Újabban viszont úgy látszik, Orbán Viktor belátta, az RMDSZ-szel kell elsősorban tárgyalnia. Hogyan tudta meggyőzni a kormányfőt?
- Orbánt elsősorban a számok győzték meg. Ezek 2012-ben két alkalommal is egyértelműen üzentek. Orbán pragmatikus ember, racionálisan gondolkodó politikus, aki látta, hogy Erdélyben minden erőfeszítés ellenére sem Szász Jenő, sem Tőkés László nem tudta, nem tudja lenullázni az RMDSZ-t, és bármennyit fektettek ebbe a projektbe, az sorozatosan megbukott. Elsősorban az erdélyi magyarságnak az akarata győzte őt meg, persze nekünk is voltak beszélgetéseink. Ezek egy része négyszemközt zajlott, máskor mindkét oldalon többen voltunk. E beszélgetések mindig őszinték voltak. Nem mindig kellemesek, de sosem sepertük a szőnyeg alá a problémákat. Nem tettünk úgy, mintha nem tudnánk arról, mi történt tegnap, tegnapelőtt. Minden kapcsolat lényege: ha nem is értünk egyet, legyünk őszinték. Az ilyen politikai viszonyokban is fontos a szókimondás. Ha nem vagy őszinte, előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nincs valóság amögött, amit mondtál. Ez a típusú párbeszéd hozta meg az eredmények mellett a változást – ha változásról beszélünk –, amit ma vannak, akik irritáltan, mások megnyugodva vesznek tudomásul.
Nekem az elmúlt években a magyarországi politikai vezetők közül, a Jobbikot és a DK-t kivéve mindenkivel volt és van kapcsolatom, rendszeresen találkozunk. Ezeket én nem rejtegetem, ezután sem fogom.
A nyáron az LMP-vel volt találkozónk, többször találkoztam Bajnaival, Mesterházyval is beszélgettem, Semjén Zsolttal és Orbán Viktorral is. A legnagyobb butaság lenne, ha az erdélyi politikát kizárólag úgy szemlélnénk, hogy csak egy magyarországi párttal lehet jó viszonya. Vagy úgy tekintenénk az erdélyi magyar politikára, hogy valakihez lecsatlakozik, utánfutója lesz valamelyik magyarországi politikai pártnak. Nem ez a helyes út, a helyes viszony köztünk.
- Megtörtént a kiegyezés a magyar kormány, illetve a Fidesz és az RMDSZ között?
- Kiegyezésről nem beszélhetünk. Arról lehet beszélni, hogy a viszonyunk javult, változott. És ennek nagymértékben az az oka, hogy ők látják, tudják, érzik, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen Erdélyben.
Ha nemzetpolitikát akarsz hatékonyan megtervezni, akkor az RMDSZ-t nincs hogy megkerüld Romániában, nincs hogy olyan pártokra, politikusokra építs, akik autón kívül mást nem tudnak vezetni, egy jó vacsorán túl mást nem tudnak megszervezni.
- Mit hoz a politikai konyhára ez a közeledés?
- Az erdélyi magyar közösség érdekképviseletét kell ellátnunk és ehhez eszközöket, partnereket kell keresni. Az elmúlt három és fél esztendőben a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást. Nem kértünk és nem kaptunk. Ez akkor sem változott, amikor a viszonyunk Orbánnal javult és 2013-ban gyakran találkoztunk. Minden találkozási lehetőséget kihasználtunk. Most Orbán éppen Bukarestben volt, jelezték, hogy találkozzunk. Amikor én voltam Budapesten, akkor is találkoztunk. Ilyen szempontból ez valóban változás, de nem jelenti azt, hogy a támogatáspolitikát valaki újragondolta volna. Voltak kérdések, amikben nem értettünk egyet, legalábbis úgy tűnt.
Például székelyzászló ügyben nekem egy magyarországi kormánypolitikussal volt egy kis csörtém, amikor azt mondtam, ha még egyszer így megsegítenek, akkor végünk van. Legyenek szívesek, szóljanak, amikor segíteni akarnak, hogy kapaszkodjunk meg. Nagyokat nyilatkozni lehet Budapesten, de a problémákat nekünk kell megoldanunk, a takarítás ránk hárul.
Akik irritáltan nézik, hogy a dolgok változnak, ezeket nem akarják észrevenni. Voltak olyan kérdések is, amikor úgy éreztük, következetesen kiállnak. Például a MOGYE ügyét mindig szóba hozták a magyar politikusok. Más helyzetekben is bírtuk a kormány mellett a magyarországi pártok nagy többségének a támogatását: a régiós átalakításokkal, a decentralizációval, a nagy meneteléssel kapcsolatosan. Szeretném, ha eljutnánk egy olyan pontra, hogy a Magyarországon kívüli magyar közösségekkel kapcsolatos ügyek, a nemzetpolitika Magyarországon ne belpolitikai háborúk tárgya legyen. Amikor egymást próbálják lenyomni, vagy egymást próbálják legyőzni, ne azzal foglalkozzanak, hogy minket használjanak bokszzsáknak. A Máért zárónyilatkozatának az elfogadása ilyen szempontból azt mutatja, talán el lehet oda jutni. Nem ez az első Máért nyilatkozat, amit mindenki aláírt. Volt olyan újságíró, aki úgy mutatta be, hogy most megtörtént a csoda, mások szerint a katasztrófa. Rengeteg olyan dokumentum volt, amit mindenki aláírt, de úgy látom, ahogy közelednek a választások, a csodák és a katasztrófák gyakrabban kerülnek az asztalra. A kormányoldal elfogadta az MSZP javaslatait, más javaslatokat az ellenzék fogadott el, végül összeállt egy olyan szöveg, amellyel kapcsolatban lehet kifogásokat emelni, de mindenki aláírta. Részint ne az RMDSZ-en kérjék számon, hogy miért írta alá mindenki, másrészt az is érdekes, hogy vannak újságírók, akik ránk haragszanak, amiért a Fidesz kétharmaddal nyert, illetve amiért megint nyerésre áll.
Időnkét azt látom, a saját tökéletlenségüket is ránk vetítik, illetve ilyen kövérlászlói csőlátásból próbálnak mindent nézni, ami soha nem viszi a dolgokat előre, mindegy, kinek a szemére van téve a másfél colos cső.
- Az EP-választások is benne vannak a pakliban? Az SZKT-n azt mondta, az RMDSZ senkivel nem fog össze, csak szövetségi tagok indulhatnak a listáján. Mit szólt ehhez Orbán Viktor?
- Semmit. Én a magyar kormány részéről nem éreztem nyomást, hogy mit kellene tenni az EP-választásokkal kapcsolatban. Orbánnak korábban is elmondtam, meg kell őriznünk a képviseletünket, s ezzel ő egyetértett. Másrészt jó ideje hangoztatom, hogy a 2012-es történéseken nem fogjuk egykönnyen túltenni magunkat, és RMDSZ-identitás alatt fogunk indulni. Ő nem kérte tőlem, hogy ne így legyen, nem kérte, hogy Tőkéssel, meg nem tudom még kivel, mit kezdjünk. Ilyen szempontból tiszta és egyértelmű volt minden találkozónk. E pillanatban Tőkés teljesen más pályán van, de ez nem a mi problémánk. A mi problémánk az, hogy a választásokon úgy szerepeljünk, hogy a képviseletet tudjuk megőrizni. Tudjuk, két-három ember az öt-hatszáz képviselőt számláló testületben nem olyan szám, ami radikálisan változtatni tud a dolgokon, de ha ott van két-három emberünk, akik következetes álláspontot képviselnek, a nehéz diót is föl lehet törni. A nemzeti kisebbségek jövőjéről beszélek, és az EU viszonyáról ehhez a kérdéshez. Az erdélyi vagy a felvidéki magyarság kérdését, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek kérdését az európai politikában ma magyar kérdésként megjeleníteni nem vezet eredményre. De úgy, mint európai ügy, a sok másik nemzeti közösséggel az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig eredményes lehet, és erre előbb-utóbb oda kell figyeljen az Unió. Az a kérdés, hogy nekünk ott kell-e lenni, csak egyféleképpen válaszolható meg. Ebben a pillanatban kizártnak tartom azt, hogy feladjuk az RMDSZ identitását, kizártnak tartom, hogy olyan ember, aki más pályára lépett, akivel a kölcsönös bizalom teljes egészében hiányzik, azzal tudjunk bármiféle együttműködést elképzelni. Bármilyen más megoldás lehetséges az RMDSZ listán belül.
- Itthon kétharmados többség mellett nem könnyű ellenzékben politizálni. Felerősödtek a magyarellenes megnyilvánulások. Ugyanakkor a rossz nyelvek azt mondják, ezekkel a PSD szeretné megmutatni a macskát az RMDSZ-nek, mintegy előkészítve akár a közös kormányzást az EP választások után. Mit mond Ön erre?
- Most már lassan 72 százalékkal állunk szembe. Az én részemről úgy néz ki a dolog, hogy nincs helyzet. És amikor nincs helyzet, úgy tenni, mintha lenne, az részemről nem indokolt. Az újságírók, az elemzők szabadabbak a politikushoz képest, mert nincs felelősségük. Kimondják, leírják, holnap mást mondanak, mást írnak, mondhatják: megváltozott a széljárás. Én ezt nem engedhetem meg magamnak. E pillanatban van egy működőképes koalíció, egymást nyesik, szeretik, utálják, szurkálják, piszkálják, bírálják, ami nem egyedülálló a koalíciók történetében. Románia az elmúlt 24 évben ehhez szokott hozzá. Azt a látszatott kelteni, hogy mindig békés koalíciók vezették az országot és most hirtelen nagy viták vannak, nem felel meg a valóságnak.
Szerintem még jó ideig együtt marad ez a koalíció, és ameddig nincs helyzet, nem akarok spekulációkba bocsátkozni.
A magyarellenes hangulattal az a helyzet, hogy volt már sokkal erősebb is. Már a mi kormányzásunk idején, 2009 végétől 2012 áprilisáig az USL folyamatosan magyarellenes hangulatot keltett. Számításból vagy meggyőződésből, az más kérdés. Volt, aki meggyőződésből magyarellenes, volt, aki számításból tette, de ez nem azóta van, amióta kormányra kerültek, hiszen már 2010-ben, 2011-ben erős megnyilatkozásaik voltak. Egyes jelek azt mutatják, az USL-n belül is van néhány szolgálatos politikus, aki ezzel foglalkozik, míg a vezető politikusok egy része nem magyarellenes. Súlyosabb gond, hogy a magyarellenességre, a megszerzett jogok visszanyirbálására, a megfélemlítésre, az erődemonstrációra nem a parlamentet használják. Más intézményeket használnak a magyarellenes ügyekre: a rendőrséget, az igazságszolgáltatás egyik-másik részét. A titkosszolgálat egyik tisztje időnként ámokfutásba kezd. Utóbbi kész röhej, mert ha a titkosszolgálat valakit meg akar figyelni, nem bunkó tisztekkel végezteti, aki üldözőbe veszi a politikusokat Csíkszeredában egy telefonnal és egy szappantartó fényképezőgéppel. Az igazságszolgáltatásban olyan döntéseket hoznak, amelyek sem a törvény szellemével, sem a betűjével nem összeegyeztethetőek. Kiforgatják a diszkriminációs dolgokat, csorbítják a nyelvhasználatot, a szimbólumhasználatot. S ha bírálod az igazságszolgáltatást, azt mondják, befolyásolni akarod, hatni akarsz rá politikusként, ha pedig nem bírálod, akkor elfogadod, az az igazság. Nem tudom elfogadni, hogy az igazságszolgáltatás mindig az igazságot mondja ki, hanem azt mondom – Varga Gábor esetében ez nyilvánvaló –, hogy van egy döntés, s azt alkalmazzák.
Az igazságszolgáltatás döntéseit az állam alkalmazza, de ez nem jelenti azt, hogy e döntések az igazságról szólnak.
Ilyen értelemben egy perverz átalakulását látom a kisebbségellenes stratégiáknak. Ez a legaggasztóbb. Egyébként a Demokrata Pártban is vannak olyan politikusok, akik mélyen magyarellenesek, és vannak olyanok, akik mindig tisztességesebben viszonyultak, és vannak, akik megváltoztak. Boc a Bibliára tett kézzel megesküdött, hogy a magyarokkal többet soha. Másnap koalícióra léptünk, együtt kormányoztunk és ma Kolozsváron úgy szervezzük meg a magyar napokat, hogy nincs semmiféle akadálya a polgármesteri hivatal részéről. Valószínű, ez annak is köszönhető, hogy együtt dolgoztunk, ismer bennünket. Másrészt itt van Marosvásárhely, ahol egy modern funarióta polgármester vezeti a várost, akinek az a jó magyar ember, aki lehajtott fejjel ül, nem kér, nem mond semmit, de azt is csendben teszi. Kiszorítja a város központjából, sőt a városon kívülre tolja a magyar napokat, mert számára ez csak úgy működhet, ha a magyar és a román kulturális programok egymásba folynak. A PSD-ben, a PNL-ben is van ilyen is, olyan is. Ez a történet az elmúlt 23 esztendőben, bár változott, mindig attól is függött, hogy melyik román párt volt ellenzékben és melyik kormányon.
- Milyen következményei lehetnek a decentralizációnak? Kell-e tartani attól, hogy míg a székelyföldi megyék, települések erősödnek, Erdély többi része és a Partium gyengül?
- Nem fog gyengülni Erdély és a Partium, minden önkormányzat erősödni fog. Erdélyben és Partiumban is kapnak hatásköröket az önkormányzatok. A Székelyföld, Erdély és a Partium szembeállítása szerintem kontraproduktív, szerencsétlen dolog. Sokat járok az országban, és nem az a tapasztalatom, hogy ettől szenvednének bármelyik részen az emberek. Az biztos, hogy a Partiumban a 2012-es választásokon nagyobbak voltak a veszteségeink úgy, hogy több szavazatot kaptunk, mint négy évvel azelőtt. Nem minden négy évben lesz USL, nem minden négy évben lesz olyan helyzet, hogy akkora felhajtóerővel bír egy párt, egy koalíció, hogy olyan mértékben változtat a belső politikai arányokon, mint 2012-ben. Ha Szatmárnémetiben az önkormányzati választásokon elveszítettük a várost és a megyét úgy, hogy abszolút számokban több szavazatot kaptunk, mint 2008-ban, az ennek a felhajtóerőnek köszönhető. Ez 2016-ban megfordulhat, lehet egy más helyzet, akkor azok az önkormányzatok erősek lesznek, amelyeket reményeink szerint mi vezetünk. A liberális párt nem viselkedett korrektül. Mert amikor rájuk nem volt szükség, mi csak megállapodtunk velük, korrekt megyei viszonyt alakítottunk ki, miközben a PDL-vel kormányoztunk. Ezt is el tudtuk fogadtatni. A korrekt viszonyulás az, hogy amikor fordul a kerék – az életben, a politikában fordul a kerék –, akkor ők is ugyanígy próbáljanak viszonyulni hozzánk, de nem tették meg. Ennek sok oka van, de nem fog így maradni a világ végéig.
A decentralizáció jó, mi 23 éven át folyamatosan kértük, s amikor lehetett, tettünk is érte. Nem elég mély ez a decentralizáció, de mélyebb, mint bármelyik eddigi kezdeményezés.
A pénzügyi részben nem volt meg az áttörés, a következő lépés az kell legyen, hogy ez is megtörténjen. Az o
Aktuális témák körüljárása, illetve a politikai viszonyrendszerekben történő eligazodás mellett az esztendő történéseinek összegzésére tett kísérletet Simon Judit, aki az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort kérdezte – ünnepi terveire is kitérve – kolozsvári dolgozószobájában.
- Közelednek az év utolsó napjai. Mennyire lesz az idén más a karácsony Kelemen Hunoréknál, hogy baba van a családban?
- Tavaly ilyenkor még nem tudtam, hogy idén Hannával együtt ünnepelünk. Természetesen most is állítunk fát, de ebből ő még nem sokat fog érteni.
- Kolozsváron vagy Karcfalván tölti az ünnepeket?
- Itt is, ott is. Karácsony estén Kolozsvárott, utána megyünk haza Csíkba. Ha az ember többlaki, több helyen kell jelen lenni ünnepeken is.
- Lehet RMDSZ elnökként magánember utcán, bevásárlóközpontban, vendéglőben?
- Mindig igyekeztem megőrizni a normális életvitelt, de az ember nem tud eltekinteni attól, hogy jó néhány éve megismerik, akárhová megy. Ráköszönnek, megállítják, megnézik. Ehhez hozzá kell szokni, el kell fogadni, ez ezzel jár. Aki politikusként az ilyesmit nem tudja elfogadni, megszokni, az ilyen helyzeteket kezelni, annak megkeserítik az életét az ilyen pillanatok.
- Valamikor szerették Önt összehasonlítani Markó Bélával. Akkor azt mondta, más ember, más vezető. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen elnöknek tekinti magát?
- Az embernek nehéz saját magáról beszélnie, én sem szeretem magamat jellemezni. Igen, más vagyok, mint Markó Béla, ő is más, mint Domokos Géza volt, ha csak az RMDSZ elnökeit nézzük. És ez a világon a legtermészetesebb, még az ikrek is különböznek, mi pedig még ikrek sem vagyunk Markó Bélával. Az biztos, sok mindenről hasonló módon gondolkodunk. Ha egy prioritáslistát kellene készíteni, akkor rengeteg olyasmi kerülne egymás mellé, ami azt mutatná, sok kérdésben hasonlóan gondolkodunk. Vannak kérdések, amelyeket másképpen látunk árnyalataiban vagy lényegében is, de ez is természetes. A stílusunk is más, az idők is változtak, ezért a politikai vezetésben is új megoldásokat kellett keresni, az új helyzetekben ugyanis nem mindig hatékonyak a régi megoldások. Ez nem jelenti azt, hogy az ember megtagadja azt, ami előtte volt. Ez lenne a legnagyobb butaság. Mindig azt próbáltam kihozni magamból, amit a legjobbnak tartok.
Nem vagyok az az ember, aki gyorsan dönt, többnyire nem is szeretem azokat a helyzeteket, amikor valamire rögtön azt kell mondani, hogy fehér vagy fekete, igen vagy nem. Azt szeretem, ha egy kérdést körbejárhatok.
Ez a politikában nem mindig jó, mert vannak helyzetek, amikor azonnal kell dönteni, ezt is meg lehet tanulni. De nem vagyok annak a híve, hogy nem lehet még egy napot várni, aludni egyet rá, körüljárni. Ilyen szempontból, úgy gondolom, megfontolt ember vagyok. Hogy mennyire kiegyensúlyozott, jó vagy rossz, nem tudom, de hogy megfontolt, azt bátran állíthatom.
- A közelmúlt olyan helyzetet hozott, mintha az RMDSZ nemcsak Bukarestben, de Budapesten is ellenzéki szerepbe kényszerült volna. Újabban viszont úgy látszik, Orbán Viktor belátta, az RMDSZ-szel kell elsősorban tárgyalnia. Hogyan tudta meggyőzni a kormányfőt?
- Orbánt elsősorban a számok győzték meg. Ezek 2012-ben két alkalommal is egyértelműen üzentek. Orbán pragmatikus ember, racionálisan gondolkodó politikus, aki látta, hogy Erdélyben minden erőfeszítés ellenére sem Szász Jenő, sem Tőkés László nem tudta, nem tudja lenullázni az RMDSZ-t, és bármennyit fektettek ebbe a projektbe, az sorozatosan megbukott. Elsősorban az erdélyi magyarságnak az akarata győzte őt meg, persze nekünk is voltak beszélgetéseink. Ezek egy része négyszemközt zajlott, máskor mindkét oldalon többen voltunk. E beszélgetések mindig őszinték voltak. Nem mindig kellemesek, de sosem sepertük a szőnyeg alá a problémákat. Nem tettünk úgy, mintha nem tudnánk arról, mi történt tegnap, tegnapelőtt. Minden kapcsolat lényege: ha nem is értünk egyet, legyünk őszinték. Az ilyen politikai viszonyokban is fontos a szókimondás. Ha nem vagy őszinte, előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nincs valóság amögött, amit mondtál. Ez a típusú párbeszéd hozta meg az eredmények mellett a változást – ha változásról beszélünk –, amit ma vannak, akik irritáltan, mások megnyugodva vesznek tudomásul.
Nekem az elmúlt években a magyarországi politikai vezetők közül, a Jobbikot és a DK-t kivéve mindenkivel volt és van kapcsolatom, rendszeresen találkozunk. Ezeket én nem rejtegetem, ezután sem fogom.
A nyáron az LMP-vel volt találkozónk, többször találkoztam Bajnaival, Mesterházyval is beszélgettem, Semjén Zsolttal és Orbán Viktorral is. A legnagyobb butaság lenne, ha az erdélyi politikát kizárólag úgy szemlélnénk, hogy csak egy magyarországi párttal lehet jó viszonya. Vagy úgy tekintenénk az erdélyi magyar politikára, hogy valakihez lecsatlakozik, utánfutója lesz valamelyik magyarországi politikai pártnak. Nem ez a helyes út, a helyes viszony köztünk.
- Megtörtént a kiegyezés a magyar kormány, illetve a Fidesz és az RMDSZ között?
- Kiegyezésről nem beszélhetünk. Arról lehet beszélni, hogy a viszonyunk javult, változott. És ennek nagymértékben az az oka, hogy ők látják, tudják, érzik, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen Erdélyben.
Ha nemzetpolitikát akarsz hatékonyan megtervezni, akkor az RMDSZ-t nincs hogy megkerüld Romániában, nincs hogy olyan pártokra, politikusokra építs, akik autón kívül mást nem tudnak vezetni, egy jó vacsorán túl mást nem tudnak megszervezni.
- Mit hoz a politikai konyhára ez a közeledés?
- Az erdélyi magyar közösség érdekképviseletét kell ellátnunk és ehhez eszközöket, partnereket kell keresni. Az elmúlt három és fél esztendőben a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást. Nem kértünk és nem kaptunk. Ez akkor sem változott, amikor a viszonyunk Orbánnal javult és 2013-ban gyakran találkoztunk. Minden találkozási lehetőséget kihasználtunk. Most Orbán éppen Bukarestben volt, jelezték, hogy találkozzunk. Amikor én voltam Budapesten, akkor is találkoztunk. Ilyen szempontból ez valóban változás, de nem jelenti azt, hogy a támogatáspolitikát valaki újragondolta volna. Voltak kérdések, amikben nem értettünk egyet, legalábbis úgy tűnt.
Például székelyzászló ügyben nekem egy magyarországi kormánypolitikussal volt egy kis csörtém, amikor azt mondtam, ha még egyszer így megsegítenek, akkor végünk van. Legyenek szívesek, szóljanak, amikor segíteni akarnak, hogy kapaszkodjunk meg. Nagyokat nyilatkozni lehet Budapesten, de a problémákat nekünk kell megoldanunk, a takarítás ránk hárul.
Akik irritáltan nézik, hogy a dolgok változnak, ezeket nem akarják észrevenni. Voltak olyan kérdések is, amikor úgy éreztük, következetesen kiállnak. Például a MOGYE ügyét mindig szóba hozták a magyar politikusok. Más helyzetekben is bírtuk a kormány mellett a magyarországi pártok nagy többségének a támogatását: a régiós átalakításokkal, a decentralizációval, a nagy meneteléssel kapcsolatosan. Szeretném, ha eljutnánk egy olyan pontra, hogy a Magyarországon kívüli magyar közösségekkel kapcsolatos ügyek, a nemzetpolitika Magyarországon ne belpolitikai háborúk tárgya legyen. Amikor egymást próbálják lenyomni, vagy egymást próbálják legyőzni, ne azzal foglalkozzanak, hogy minket használjanak bokszzsáknak. A Máért zárónyilatkozatának az elfogadása ilyen szempontból azt mutatja, talán el lehet oda jutni. Nem ez az első Máért nyilatkozat, amit mindenki aláírt. Volt olyan újságíró, aki úgy mutatta be, hogy most megtörtént a csoda, mások szerint a katasztrófa. Rengeteg olyan dokumentum volt, amit mindenki aláírt, de úgy látom, ahogy közelednek a választások, a csodák és a katasztrófák gyakrabban kerülnek az asztalra. A kormányoldal elfogadta az MSZP javaslatait, más javaslatokat az ellenzék fogadott el, végül összeállt egy olyan szöveg, amellyel kapcsolatban lehet kifogásokat emelni, de mindenki aláírta. Részint ne az RMDSZ-en kérjék számon, hogy miért írta alá mindenki, másrészt az is érdekes, hogy vannak újságírók, akik ránk haragszanak, amiért a Fidesz kétharmaddal nyert, illetve amiért megint nyerésre áll.
Időnkét azt látom, a saját tökéletlenségüket is ránk vetítik, illetve ilyen kövérlászlói csőlátásból próbálnak mindent nézni, ami soha nem viszi a dolgokat előre, mindegy, kinek a szemére van téve a másfél colos cső.
- Az EP-választások is benne vannak a pakliban? Az SZKT-n azt mondta, az RMDSZ senkivel nem fog össze, csak szövetségi tagok indulhatnak a listáján. Mit szólt ehhez Orbán Viktor?
- Semmit. Én a magyar kormány részéről nem éreztem nyomást, hogy mit kellene tenni az EP-választásokkal kapcsolatban. Orbánnak korábban is elmondtam, meg kell őriznünk a képviseletünket, s ezzel ő egyetértett. Másrészt jó ideje hangoztatom, hogy a 2012-es történéseken nem fogjuk egykönnyen túltenni magunkat, és RMDSZ-identitás alatt fogunk indulni. Ő nem kérte tőlem, hogy ne így legyen, nem kérte, hogy Tőkéssel, meg nem tudom még kivel, mit kezdjünk. Ilyen szempontból tiszta és egyértelmű volt minden találkozónk. E pillanatban Tőkés teljesen más pályán van, de ez nem a mi problémánk. A mi problémánk az, hogy a választásokon úgy szerepeljünk, hogy a képviseletet tudjuk megőrizni. Tudjuk, két-három ember az öt-hatszáz képviselőt számláló testületben nem olyan szám, ami radikálisan változtatni tud a dolgokon, de ha ott van két-három emberünk, akik következetes álláspontot képviselnek, a nehéz diót is föl lehet törni. A nemzeti kisebbségek jövőjéről beszélek, és az EU viszonyáról ehhez a kérdéshez. Az erdélyi vagy a felvidéki magyarság kérdését, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek kérdését az európai politikában ma magyar kérdésként megjeleníteni nem vezet eredményre. De úgy, mint európai ügy, a sok másik nemzeti közösséggel az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig eredményes lehet, és erre előbb-utóbb oda kell figyeljen az Unió. Az a kérdés, hogy nekünk ott kell-e lenni, csak egyféleképpen válaszolható meg. Ebben a pillanatban kizártnak tartom azt, hogy feladjuk az RMDSZ identitását, kizártnak tartom, hogy olyan ember, aki más pályára lépett, akivel a kölcsönös bizalom teljes egészében hiányzik, azzal tudjunk bármiféle együttműködést elképzelni. Bármilyen más megoldás lehetséges az RMDSZ listán belül.
- Itthon kétharmados többség mellett nem könnyű ellenzékben politizálni. Felerősödtek a magyarellenes megnyilvánulások. Ugyanakkor a rossz nyelvek azt mondják, ezekkel a PSD szeretné megmutatni a macskát az RMDSZ-nek, mintegy előkészítve akár a közös kormányzást az EP választások után. Mit mond Ön erre?
- Most már lassan 72 százalékkal állunk szembe. Az én részemről úgy néz ki a dolog, hogy nincs helyzet. És amikor nincs helyzet, úgy tenni, mintha lenne, az részemről nem indokolt. Az újságírók, az elemzők szabadabbak a politikushoz képest, mert nincs felelősségük. Kimondják, leírják, holnap mást mondanak, mást írnak, mondhatják: megváltozott a széljárás. Én ezt nem engedhetem meg magamnak. E pillanatban van egy működőképes koalíció, egymást nyesik, szeretik, utálják, szurkálják, piszkálják, bírálják, ami nem egyedülálló a koalíciók történetében. Románia az elmúlt 24 évben ehhez szokott hozzá. Azt a látszatott kelteni, hogy mindig békés koalíciók vezették az országot és most hirtelen nagy viták vannak, nem felel meg a valóságnak.
Szerintem még jó ideig együtt marad ez a koalíció, és ameddig nincs helyzet, nem akarok spekulációkba bocsátkozni.
A magyarellenes hangulattal az a helyzet, hogy volt már sokkal erősebb is. Már a mi kormányzásunk idején, 2009 végétől 2012 áprilisáig az USL folyamatosan magyarellenes hangulatot keltett. Számításból vagy meggyőződésből, az más kérdés. Volt, aki meggyőződésből magyarellenes, volt, aki számításból tette, de ez nem azóta van, amióta kormányra kerültek, hiszen már 2010-ben, 2011-ben erős megnyilatkozásaik voltak. Egyes jelek azt mutatják, az USL-n belül is van néhány szolgálatos politikus, aki ezzel foglalkozik, míg a vezető politikusok egy része nem magyarellenes. Súlyosabb gond, hogy a magyarellenességre, a megszerzett jogok visszanyirbálására, a megfélemlítésre, az erődemonstrációra nem a parlamentet használják. Más intézményeket használnak a magyarellenes ügyekre: a rendőrséget, az igazságszolgáltatás egyik-másik részét. A titkosszolgálat egyik tisztje időnként ámokfutásba kezd. Utóbbi kész röhej, mert ha a titkosszolgálat valakit meg akar figyelni, nem bunkó tisztekkel végezteti, aki üldözőbe veszi a politikusokat Csíkszeredában egy telefonnal és egy szappantartó fényképezőgéppel. Az igazságszolgáltatásban olyan döntéseket hoznak, amelyek sem a törvény szellemével, sem a betűjével nem összeegyeztethetőek. Kiforgatják a diszkriminációs dolgokat, csorbítják a nyelvhasználatot, a szimbólumhasználatot. S ha bírálod az igazságszolgáltatást, azt mondják, befolyásolni akarod, hatni akarsz rá politikusként, ha pedig nem bírálod, akkor elfogadod, az az igazság. Nem tudom elfogadni, hogy az igazságszolgáltatás mindig az igazságot mondja ki, hanem azt mondom – Varga Gábor esetében ez nyilvánvaló –, hogy van egy döntés, s azt alkalmazzák.
Az igazságszolgáltatás döntéseit az állam alkalmazza, de ez nem jelenti azt, hogy e döntések az igazságról szólnak.
Ilyen értelemben egy perverz átalakulását látom a kisebbségellenes stratégiáknak. Ez a legaggasztóbb. Egyébként a Demokrata Pártban is vannak olyan politikusok, akik mélyen magyarellenesek, és vannak olyanok, akik mindig tisztességesebben viszonyultak, és vannak, akik megváltoztak. Boc a Bibliára tett kézzel megesküdött, hogy a magyarokkal többet soha. Másnap koalícióra léptünk, együtt kormányoztunk és ma Kolozsváron úgy szervezzük meg a magyar napokat, hogy nincs semmiféle akadálya a polgármesteri hivatal részéről. Valószínű, ez annak is köszönhető, hogy együtt dolgoztunk, ismer bennünket. Másrészt itt van Marosvásárhely, ahol egy modern funarióta polgármester vezeti a várost, akinek az a jó magyar ember, aki lehajtott fejjel ül, nem kér, nem mond semmit, de azt is csendben teszi. Kiszorítja a város központjából, sőt a városon kívülre tolja a magyar napokat, mert számára ez csak úgy működhet, ha a magyar és a román kulturális programok egymásba folynak. A PSD-ben, a PNL-ben is van ilyen is, olyan is. Ez a történet az elmúlt 23 esztendőben, bár változott, mindig attól is függött, hogy melyik román párt volt ellenzékben és melyik kormányon.
- Milyen következményei lehetnek a decentralizációnak? Kell-e tartani attól, hogy míg a székelyföldi megyék, települések erősödnek, Erdély többi része és a Partium gyengül?
- Nem fog gyengülni Erdély és a Partium, minden önkormányzat erősödni fog. Erdélyben és Partiumban is kapnak hatásköröket az önkormányzatok. A Székelyföld, Erdély és a Partium szembeállítása szerintem kontraproduktív, szerencsétlen dolog. Sokat járok az országban, és nem az a tapasztalatom, hogy ettől szenvednének bármelyik részen az emberek. Az biztos, hogy a Partiumban a 2012-es választásokon nagyobbak voltak a veszteségeink úgy, hogy több szavazatot kaptunk, mint négy évvel azelőtt. Nem minden négy évben lesz USL, nem minden négy évben lesz olyan helyzet, hogy akkora felhajtóerővel bír egy párt, egy koalíció, hogy olyan mértékben változtat a belső politikai arányokon, mint 2012-ben. Ha Szatmárnémetiben az önkormányzati választásokon elveszítettük a várost és a megyét úgy, hogy abszolút számokban több szavazatot kaptunk, mint 2008-ban, az ennek a felhajtóerőnek köszönhető. Ez 2016-ban megfordulhat, lehet egy más helyzet, akkor azok az önkormányzatok erősek lesznek, amelyeket reményeink szerint mi vezetünk. A liberális párt nem viselkedett korrektül. Mert amikor rájuk nem volt szükség, mi csak megállapodtunk velük, korrekt megyei viszonyt alakítottunk ki, miközben a PDL-vel kormányoztunk. Ezt is el tudtuk fogadtatni. A korrekt viszonyulás az, hogy amikor fordul a kerék – az életben, a politikában fordul a kerék –, akkor ők is ugyanígy próbáljanak viszonyulni hozzánk, de nem tették meg. Ennek sok oka van, de nem fog így maradni a világ végéig.
A decentralizáció jó, mi 23 éven át folyamatosan kértük, s amikor lehetett, tettünk is érte. Nem elég mély ez a decentralizáció, de mélyebb, mint bármelyik eddigi kezdeményezés.
A pénzügyi részben nem volt meg az áttörés, a következő lépés az kell legyen, hogy ez is megtörténjen. Az o
2014. február 14.
Nem látja a székely a fától az erdőt
Egymásra dobálják a sarat közbirtokosságok és fafeldolgozással, illetve értékesítéssel foglalkozó cégek, önös érdekeik szem előtt tartásával vádolva a másikat az osztrák Holzindustrie Schweighoferrel folytatott viszonyban. Van olyan is, aki nem érti az osztrák céggel való riogatást, hiszen a kínai piac évek óta jelentős mennyiségben vásárol fel nyersanyagot Székelyföldön, erről viszont keveset beszélnek.
Bombaként robbant több hónappal ezelőtt a hír, hogy a háromszéki Réty településen tervez fűrészüzemet létrehozni a Holzindustrie Schweighofer osztrák tulajdonú cég. A civil szféra azóta is tiltakozik az időközben elkezdődött és engedélyezett beruházás ellen, többen azt hangoztatva, hogy az erdők letarolása mellett több ezer székelyföldi munkahely veszélybe kerül. Az osztrák mágnás székelyföldi terjeszkedése a csíki közvéleményt is jelentősen megosztja.
Rafain Zoltán: van, aki visszaél a bizalmunkkal
„A közbirtokosságok számára az a legfontosabb cél, hogy hatékony erdőgazdálkodás mellett minél nagyobb áron el tudják adni a fát. A jövedelemből pedig a tagságnak jutalékot tudjanak osztani, illetve a helyi közösséget is támogathassák” – fejezte ki a közbirtokosságok általános álláspontját Rafain Zoltán.
A Csíki Közbirtokosságok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, a közbirtokosságok, lehetőségeik szerint, a helyi vállalkozásokat részesítik előnyben a kitermelt fa értékesítésekor. A probléma az, hogy ezen cégek jelentős része visszaél a bizalommal. „Sok esetben az történik, hogy az illető cég kitermeli a fát, majd eladja az osztráknak. Sajnos a székely nem az az ember, aki csapatjátékos” – osztotta meg véleményét az egyesületi elnök.
Rafain úgy vélte, a liciteken kizárhatják a nemkívánatos felvásárlókat, erre a közbirtokosságok alapszabálya megfelelő jogi keretet nyújt. Ám mi értelme egy ilyen intézkedésnek – teszi fel a költői kérdést az elnök –, ha a fa úgyis az osztráknál köt ki? „Ahhoz, hogy egy ilyen méretű céggel fel tudjuk venni a versenyt, széleskörű összefogásra van szükség a közbirtokosságok és vállalkozók között. Többször beszélgettünk erről, ám nem sikerült továbblépni. Mindenki egyénileg szeret játszani” – nyomatékosított Rafain.
Kulcsfontosságú az új erdészeti törvény
A csíki közbirtokosságok egyesületének véleménye szerint hosszú távon nem vezet jóra az osztrákok székelyföldi terjeszkedése, hiszen amellett, hogy jó pár kis- és középvállalkozás megszűnését eredményezi, jelentős tényezővé válik az értékesítési piacon, vagyis eljöhet az az idő, amikor a Schweighofer szabja meg a faárat.
„Ha azt foglalják bele az új erdészeti törvénybe, hogy csak kitermelt állapotban lehet eladni a fát, akkor úgy kell gondolkoznunk, mint közbirtokosságok, hogy kizárólag feldolgozásra adjuk tovább a fát, legyen az osztrák vagy bármilyen más vállalkozó. Ennek negatívuma, hogy a helyi kis cégek kiesnek a képletből” – magyarázta az elnök.
Miért csak az osztrák a mumus, ha itt a kínai is?
„Furcsának tartom, hogy mindenki az osztrák felvásárlóval foglalkozik, viszont a kínai piacról senki nem beszél” – említette Rafain. Hozzátette, a Schweighofer terjeszkedése egyfajta kettősséggel jár, hiszen munkahelyeket teremt amellett, hogy miatta talán meg is szűnnek állások. A kínai felvásárlókról viszont még ezt sem lehet elmondani. „A kínai még annyit sem tesz, hogy helyben munkaerőt alkalmaz, hanem egyszerűen elviszi a fát. Ezzel a kérdéssel senki nem foglalkozik” – jegyezte meg az egyesületi vezető.
Szabó Károly: szélmalomharcot folytatunk
„Mint egyszerű szemlélője a történetnek, úgy látom, a közbirtokosság egy gazdasági alapon működő rendszer, ami arról szól, hogy ha a vezetőség jó sokat oszt vissza a tagságnak, akkor visszaválasztják, s ha nem osztják a pénzt megfelelő módon, akkor kevés a valószínűsége, hogy tisztségben maradnak” – osztotta meg véleményét Szabó Károly.
A Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezető igazgatója úgy véli, sajnos pénzre megy a játék, így a vállalkozások egy része is megtalálja a módját annak, hogy a külföldi felvásárlónak adja el a kitermelt fát. Szabó szerint azonban még mindig vannak olyan cégek, amelyek küszködnek, hogy fennmaradjanak és helyi munkaerőt alkalmazzanak, de gyakorlatilag szélmalomharcot folytatnak.
Nincs már közösségi érdek
„Úgy látom, a közbirtokosságokat döntő többségben hozzá nem értő személyek vezetik. Olyanok vannak vezető tisztségben, akiknek nagyobb a hangerejük, vagy akit megválasztanak, de nincs végzettségük” – jelentette ki Szabó. A vállalkozók érdekvédelmi szervezetének vezetője szerint sokkal jobb megélhetést is tudnának teremteni magunknak Székelyföldön, viszont ehhez nincs meg a szükséges tudás, és hiányzik a közösségi érdek is.
Molnár Judit: csak a haszonszerzés számít a közbirtokosságoknak
„Felhívtuk a közbirtokosságok figyelmét a kialakult helyzetre, körleveleket küldtünk, próbáltuk meghívni őket találkozókra, mindhiába” – osztotta meg tapasztalatát a közbirtokosságok viszonyulásáról a zömében fával foglalkozó cégeket tömörítő ARBOR Vállalkozók Szövetségének elnöke. Molnár Judit úgy fogalmazott, a közbirtokosságok azzal érvelnek, hogy nekik a tagság irányába jövedelmet kell produkálniuk, így nem mindegy, mennyiért adják el a fát.
„Mi hiába érvelünk a jövővel, hiába érvelünk azzal, hogy ha nem megy el a fa rönk formájában a megyéből, akkor embereknek marad itt munkahely és gazdasági potenciál. Ezt ők nem akarják érteni, mert azt mondják, tőlük a tagság pénzt követel. Nehéz nekik elmagyarázni, hogy a tagság ma itt van, holnap viszont az unokáknak nem lesz fa, és nem marad víz. Ezekkel az érvekkel nem lehet hatni a közbirtokosságokra” – említette a szövetségi vezető. Kiemelte, szerencsére vannak kivételek is: Csíkkarcfalván például nem engedik ki a fát a településről, a közbirtokosság csak helyi vállalkozónak adja el azt.
„Szégyenlista” kellene
Az a baj, hogy vannak olyan vállalkozók, akik visszaélnek azzal a helyzettel, hogy a közbirtokosságoktól fát tudnak vásárolni, és továbbadják azt az osztrák felvásárlónak – ismerte el Molnár. Meglátása szerint jó volna, ha ezekről a cégekről egyfajta szégyenlista készülne. „Azok a vállalkozások, amelyek tényleg csak kitermelik az erdőt és továbbadják a fát, nem nagyon volna mit keressenek Hargita megyében, mert veszélybe sodorják több ezer ember megélhetését” – monda el az ARBOR szövetség elnöke.
Molnár szerint az is jelentős problémát jelent ebben az esetben, hogy maga a politikum sem a közösség érdekeit képviseli. „Az elöljárók sem értik meg, hiába hoz létre valaki egy gyárat száz embernek, ha attól több ezer munkahely kerül veszélybe. Az az érzésem, hogy a politikusaink nem gondolnak a holnapra, a jövőre, csak a mai politikai érdek vezérel mindenkit.”
Jakab Imre: mi a cél valójában?
„Ideális esetben a piacnak kellene meghatároznia azt, hogy a kitermelő hogyan viszonyuljon az értékesítéshez. Romániában viszont egyedi állapotok uralkodnak, ezért másfajta viszonyulást igényel a helyzet” – véli a csíkszentimrei közbirtokosság elnöke. Jakab Imre elmondta, összesen 1910 hektáron gazdálkodnak, és abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy korosztályonként egyenlő arányban oszlik meg a faállomány.
Így a körforgást tartani lehet, ez biztosítani tudná azt, hogy hosszú távon zökkenőmentesen működjön az erdőgazdálkodás, természetesen ha az árak, az adók évente nem bonyolítanák a dolgokat. Hiszen csak a területadó, épületadó, illetve az erdészet szakszolgáltatásának ellenértéke évente megközelíti a 130 ezer lejt, ez mintegy 1500 köbméter fa értékének felel meg.
Ennek az összegnek a tizenöt százalékát az újraültetési alapba kell befizetni, minderre rájön például kétfajta környezetvédelmi illeték, amit – mivel saját fűrésztelepe van a közbirtokosságnak – duplán fizetnek ki. És akkor még nem volt szó a fizetések után járó magas állami kötelezettségekről, illetve a jutalékok utáni adóról.
„Mindezen költségeket a vágásra érett erdőből tudja biztosítani a közbirtokosság, az üzemtervbe foglalt formában és mennyiségben. Ezért jól meg kell fontolni, hogyan gazdálkodsz a lehetőségeiddel, hogy milyen árat kapsz az úgynevezett zöld aranyért” – említette az elnök. Jakab kiemelte, ezért sem mindegy, hogy a kitermelt fára köbméterenként mennyi pénzt kapnak, hiszen ha alacsony az ár, több fára van szükség ahhoz, hogy ki lehessen egyenlíteni a kötelezettségeket.
„Ha helyi cégnek adom a fát, az mit tesz vele? Kivágja és eladja az osztráknak, tehát ő kapja a nagy pénzt. Így a közvetítőé a nagy jövedelem, a tulajdonosnak pedig marad az aprópénz” – írta le a helyzetet Jakab.
Szerződés nélkül nincs piac
A csíkszentimrei közbirtokosság vezetője szerint azért versenyképesebb az osztrák cég, mert szerződései vannak a kész árura. A helyi vállalkozónak viszont nincs a végtermékre szerződése, ezért piaca sincs. „Mi az elsőosztályú fát fűrészáruként egy udvarhelyi fafeldolgozó cégnek adjuk. A másodosztályú fát viszont már az osztrák viszi el, sokkal jobb áron, mint amit itt helyben adnának” – jelentette ki az elnök.
„Feltevődik a kérdés, hogy mit képviselsz? Kínlódsz, hogy munkahelyeket tartsál fenn, vagy odaadod a fát liciten az osztráknak? Ne felejtsük, elnökként azért vagy választva, hogy az erdőtulajdonosok érdekeit tartsd szem előtt” – zárta mondandóját a közbirtokossági vezető.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár),
Egymásra dobálják a sarat közbirtokosságok és fafeldolgozással, illetve értékesítéssel foglalkozó cégek, önös érdekeik szem előtt tartásával vádolva a másikat az osztrák Holzindustrie Schweighoferrel folytatott viszonyban. Van olyan is, aki nem érti az osztrák céggel való riogatást, hiszen a kínai piac évek óta jelentős mennyiségben vásárol fel nyersanyagot Székelyföldön, erről viszont keveset beszélnek.
Bombaként robbant több hónappal ezelőtt a hír, hogy a háromszéki Réty településen tervez fűrészüzemet létrehozni a Holzindustrie Schweighofer osztrák tulajdonú cég. A civil szféra azóta is tiltakozik az időközben elkezdődött és engedélyezett beruházás ellen, többen azt hangoztatva, hogy az erdők letarolása mellett több ezer székelyföldi munkahely veszélybe kerül. Az osztrák mágnás székelyföldi terjeszkedése a csíki közvéleményt is jelentősen megosztja.
Rafain Zoltán: van, aki visszaél a bizalmunkkal
„A közbirtokosságok számára az a legfontosabb cél, hogy hatékony erdőgazdálkodás mellett minél nagyobb áron el tudják adni a fát. A jövedelemből pedig a tagságnak jutalékot tudjanak osztani, illetve a helyi közösséget is támogathassák” – fejezte ki a közbirtokosságok általános álláspontját Rafain Zoltán.
A Csíki Közbirtokosságok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, a közbirtokosságok, lehetőségeik szerint, a helyi vállalkozásokat részesítik előnyben a kitermelt fa értékesítésekor. A probléma az, hogy ezen cégek jelentős része visszaél a bizalommal. „Sok esetben az történik, hogy az illető cég kitermeli a fát, majd eladja az osztráknak. Sajnos a székely nem az az ember, aki csapatjátékos” – osztotta meg véleményét az egyesületi elnök.
Rafain úgy vélte, a liciteken kizárhatják a nemkívánatos felvásárlókat, erre a közbirtokosságok alapszabálya megfelelő jogi keretet nyújt. Ám mi értelme egy ilyen intézkedésnek – teszi fel a költői kérdést az elnök –, ha a fa úgyis az osztráknál köt ki? „Ahhoz, hogy egy ilyen méretű céggel fel tudjuk venni a versenyt, széleskörű összefogásra van szükség a közbirtokosságok és vállalkozók között. Többször beszélgettünk erről, ám nem sikerült továbblépni. Mindenki egyénileg szeret játszani” – nyomatékosított Rafain.
Kulcsfontosságú az új erdészeti törvény
A csíki közbirtokosságok egyesületének véleménye szerint hosszú távon nem vezet jóra az osztrákok székelyföldi terjeszkedése, hiszen amellett, hogy jó pár kis- és középvállalkozás megszűnését eredményezi, jelentős tényezővé válik az értékesítési piacon, vagyis eljöhet az az idő, amikor a Schweighofer szabja meg a faárat.
„Ha azt foglalják bele az új erdészeti törvénybe, hogy csak kitermelt állapotban lehet eladni a fát, akkor úgy kell gondolkoznunk, mint közbirtokosságok, hogy kizárólag feldolgozásra adjuk tovább a fát, legyen az osztrák vagy bármilyen más vállalkozó. Ennek negatívuma, hogy a helyi kis cégek kiesnek a képletből” – magyarázta az elnök.
Miért csak az osztrák a mumus, ha itt a kínai is?
„Furcsának tartom, hogy mindenki az osztrák felvásárlóval foglalkozik, viszont a kínai piacról senki nem beszél” – említette Rafain. Hozzátette, a Schweighofer terjeszkedése egyfajta kettősséggel jár, hiszen munkahelyeket teremt amellett, hogy miatta talán meg is szűnnek állások. A kínai felvásárlókról viszont még ezt sem lehet elmondani. „A kínai még annyit sem tesz, hogy helyben munkaerőt alkalmaz, hanem egyszerűen elviszi a fát. Ezzel a kérdéssel senki nem foglalkozik” – jegyezte meg az egyesületi vezető.
Szabó Károly: szélmalomharcot folytatunk
„Mint egyszerű szemlélője a történetnek, úgy látom, a közbirtokosság egy gazdasági alapon működő rendszer, ami arról szól, hogy ha a vezetőség jó sokat oszt vissza a tagságnak, akkor visszaválasztják, s ha nem osztják a pénzt megfelelő módon, akkor kevés a valószínűsége, hogy tisztségben maradnak” – osztotta meg véleményét Szabó Károly.
A Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezető igazgatója úgy véli, sajnos pénzre megy a játék, így a vállalkozások egy része is megtalálja a módját annak, hogy a külföldi felvásárlónak adja el a kitermelt fát. Szabó szerint azonban még mindig vannak olyan cégek, amelyek küszködnek, hogy fennmaradjanak és helyi munkaerőt alkalmazzanak, de gyakorlatilag szélmalomharcot folytatnak.
Nincs már közösségi érdek
„Úgy látom, a közbirtokosságokat döntő többségben hozzá nem értő személyek vezetik. Olyanok vannak vezető tisztségben, akiknek nagyobb a hangerejük, vagy akit megválasztanak, de nincs végzettségük” – jelentette ki Szabó. A vállalkozók érdekvédelmi szervezetének vezetője szerint sokkal jobb megélhetést is tudnának teremteni magunknak Székelyföldön, viszont ehhez nincs meg a szükséges tudás, és hiányzik a közösségi érdek is.
Molnár Judit: csak a haszonszerzés számít a közbirtokosságoknak
„Felhívtuk a közbirtokosságok figyelmét a kialakult helyzetre, körleveleket küldtünk, próbáltuk meghívni őket találkozókra, mindhiába” – osztotta meg tapasztalatát a közbirtokosságok viszonyulásáról a zömében fával foglalkozó cégeket tömörítő ARBOR Vállalkozók Szövetségének elnöke. Molnár Judit úgy fogalmazott, a közbirtokosságok azzal érvelnek, hogy nekik a tagság irányába jövedelmet kell produkálniuk, így nem mindegy, mennyiért adják el a fát.
„Mi hiába érvelünk a jövővel, hiába érvelünk azzal, hogy ha nem megy el a fa rönk formájában a megyéből, akkor embereknek marad itt munkahely és gazdasági potenciál. Ezt ők nem akarják érteni, mert azt mondják, tőlük a tagság pénzt követel. Nehéz nekik elmagyarázni, hogy a tagság ma itt van, holnap viszont az unokáknak nem lesz fa, és nem marad víz. Ezekkel az érvekkel nem lehet hatni a közbirtokosságokra” – említette a szövetségi vezető. Kiemelte, szerencsére vannak kivételek is: Csíkkarcfalván például nem engedik ki a fát a településről, a közbirtokosság csak helyi vállalkozónak adja el azt.
„Szégyenlista” kellene
Az a baj, hogy vannak olyan vállalkozók, akik visszaélnek azzal a helyzettel, hogy a közbirtokosságoktól fát tudnak vásárolni, és továbbadják azt az osztrák felvásárlónak – ismerte el Molnár. Meglátása szerint jó volna, ha ezekről a cégekről egyfajta szégyenlista készülne. „Azok a vállalkozások, amelyek tényleg csak kitermelik az erdőt és továbbadják a fát, nem nagyon volna mit keressenek Hargita megyében, mert veszélybe sodorják több ezer ember megélhetését” – monda el az ARBOR szövetség elnöke.
Molnár szerint az is jelentős problémát jelent ebben az esetben, hogy maga a politikum sem a közösség érdekeit képviseli. „Az elöljárók sem értik meg, hiába hoz létre valaki egy gyárat száz embernek, ha attól több ezer munkahely kerül veszélybe. Az az érzésem, hogy a politikusaink nem gondolnak a holnapra, a jövőre, csak a mai politikai érdek vezérel mindenkit.”
Jakab Imre: mi a cél valójában?
„Ideális esetben a piacnak kellene meghatároznia azt, hogy a kitermelő hogyan viszonyuljon az értékesítéshez. Romániában viszont egyedi állapotok uralkodnak, ezért másfajta viszonyulást igényel a helyzet” – véli a csíkszentimrei közbirtokosság elnöke. Jakab Imre elmondta, összesen 1910 hektáron gazdálkodnak, és abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy korosztályonként egyenlő arányban oszlik meg a faállomány.
Így a körforgást tartani lehet, ez biztosítani tudná azt, hogy hosszú távon zökkenőmentesen működjön az erdőgazdálkodás, természetesen ha az árak, az adók évente nem bonyolítanák a dolgokat. Hiszen csak a területadó, épületadó, illetve az erdészet szakszolgáltatásának ellenértéke évente megközelíti a 130 ezer lejt, ez mintegy 1500 köbméter fa értékének felel meg.
Ennek az összegnek a tizenöt százalékát az újraültetési alapba kell befizetni, minderre rájön például kétfajta környezetvédelmi illeték, amit – mivel saját fűrésztelepe van a közbirtokosságnak – duplán fizetnek ki. És akkor még nem volt szó a fizetések után járó magas állami kötelezettségekről, illetve a jutalékok utáni adóról.
„Mindezen költségeket a vágásra érett erdőből tudja biztosítani a közbirtokosság, az üzemtervbe foglalt formában és mennyiségben. Ezért jól meg kell fontolni, hogyan gazdálkodsz a lehetőségeiddel, hogy milyen árat kapsz az úgynevezett zöld aranyért” – említette az elnök. Jakab kiemelte, ezért sem mindegy, hogy a kitermelt fára köbméterenként mennyi pénzt kapnak, hiszen ha alacsony az ár, több fára van szükség ahhoz, hogy ki lehessen egyenlíteni a kötelezettségeket.
„Ha helyi cégnek adom a fát, az mit tesz vele? Kivágja és eladja az osztráknak, tehát ő kapja a nagy pénzt. Így a közvetítőé a nagy jövedelem, a tulajdonosnak pedig marad az aprópénz” – írta le a helyzetet Jakab.
Szerződés nélkül nincs piac
A csíkszentimrei közbirtokosság vezetője szerint azért versenyképesebb az osztrák cég, mert szerződései vannak a kész árura. A helyi vállalkozónak viszont nincs a végtermékre szerződése, ezért piaca sincs. „Mi az elsőosztályú fát fűrészáruként egy udvarhelyi fafeldolgozó cégnek adjuk. A másodosztályú fát viszont már az osztrák viszi el, sokkal jobb áron, mint amit itt helyben adnának” – jelentette ki az elnök.
„Feltevődik a kérdés, hogy mit képviselsz? Kínlódsz, hogy munkahelyeket tartsál fenn, vagy odaadod a fát liciten az osztráknak? Ne felejtsük, elnökként azért vagy választva, hogy az erdőtulajdonosok érdekeit tartsd szem előtt” – zárta mondandóját a közbirtokossági vezető.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 28.
Ráduly: „a rendőrség semmibe veszi a csíkszeredai önkormányzatot”
Több napirendi pontban döntött Csíkszereda önkormányzati képviselő testülete pénteken. Csíkszereda polgármestere többek között a rendőrség munkájának áttekinthetőségét kéri, mivel eddig passzívan viszonyultak a számonkérésre. Továbbá elemző bizottságot hozott létre a csíkszeredai önkormányzat, amelynek feladata lesz megvizsgálni azokat az eseteket, ahol a fűtés és melegvíz-költségek lakrészenként nagy eltérést mutatnak. A képviselő-testület márciusi soros ülésén továbbá döntött még a Székely Hoki Társaság megalapításáról is.
Kérdések és interpellációk napirendi ponttal kezdődött a márciusi ülés is a csíkszeredai városházán. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere kifejezte elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség nem tett eleget a jogi bizottság összehívásának, hogy összegezzék a rendőrség múlt évi tevékenységét.
Ráduly: „a rendőrség ma Csíkszeredában semmibe veszi a városi önkormányzatot”
„A rendőrség az önkormányzat meghívását megtagadta. Javaslom a testület mind a tizenkilenc tagjának, hogy ezt a típusú, semmibe vevő magatartást ne engedje el csak úgy a füle mellett” – hangsúlyozta Ráduly. Hozzátette: „a rendőrség ma Csíkszeredában semmibe veszi a városi önkormányzatot.” Mint kiderült a rendőrség levélben válaszolt a jogi bizottság meghívására, amelyben azt írták, a kérdéseiket írásban rögzítsék és juttassák el hozzájuk. Ráduly kijelentette az ilyenfajta intézményi magatartás elfogadhatatlan, „mindnyájan tudjuk, hogy a fejétől büdösödik a hal.
„Örömmel olvastam az újságban, hogy Dumitru Marinescut, Kovászna megye prefektusát leváltották, annak is nagyon örvendtem volna, ha azt olvasom, hogy a Hargita megyei rendőrparancsnok mondott le” – fogalmazott az elöljáró. Ráduly elmondta, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel is beszélni fog, hogy lépjenek ez ügyben. Szabó Soós Klára a jogi bizottság tagjaként hozzáfűzte: „számon kérjük a rendőrségtől ezt a magatartást, hiszen a törvény előírja, hogy be kell számoljanak a tevékenységükről, kötelezettségük, hogy a feltett kérdéseinkre érdemben válaszoljanak. A törvény betartása rájuk is vonatkozik.” Az önkormányzati képviselőtől megtudtuk erről átiratot küldenek a rendőrségnek.
Vigadó a Norvég Alapból
Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk lehetőség nyílt arra, hogy a Norvég Alaphoz pályázzanak a Vigadó épületének felújítására. A kiírás feltételei miatt viszont a korábban 24 hónapban meghatározott kivitelezési időtartamot lecsökkentették 14 hónapra, azaz ekképpen módosították az ingatlan felújításának megvalósíthatósági tanulmányát.
Elemző bizottság alakult
Megszavazta a képviselő testület egy olyan elemző csoport létrehozását, akiknek feladata lesz megvizsgálni a fűtés- és melegvíz-költségek, lakrészenkénti eltéréseinek okát, ugyanazon lépcsőházon belül, azonos típusú lakrészek esetében. A bizottság három tagból áll: egy-egy szakemberből a városházától és a Közüzemektől, illetve harmadikként az érintett lakószövetségi elnökből tevődik össze. A polgármesteri hivataltól Tamás Imre, a Lakástulajdonosi társulásokkal kapcsolattartó iroda munkatársa, végzi el ezt a feladatot. A lakosság, ennél az irodánál jelezheti, ha kiemelkedően nagy költségbeli különbségeket tapasztal.
Megalapították a Székely Hoki Társaságot
A csíkszeredai önkormányzat mellett három alapítótagja van a Székely Hoki Társaságnak: Becze Tibor, Demeter Attila, valamint Portik Ferenc személyében. A hokiakadémia a fociakadémia mintájára alakult, a tervek szerint már ősztől elindítják a korosztályos jégkorongozók képzését intézményesített formában. Csíkszeredán kívül érintettek Gyergyószentmiklós, Csíkkarcfalva valamint Kézdivásárhely csapatai is.
További határozatok
Tárgyalóbizottságot neveztek ki a képviselő-testületi döntésre, amely révén a Gál Sándor utcai parkolót megvásárolnák tulajdonosától. „Jó néhány éve alakítottunk ki ott parkolót, de kiderült, hogy arra az ingatlanra kiadtak egy birtoklevelet, és tekintettel arra, hogy nem volt betelekkönyvezve, ezért nem tudtuk, hogy magántulajdon” – mondta a polgármester. A tulajdonossal végül egyeztetnek, aki hajlandóságot mutatott arra, hogy eladja a városnak a 86 négyzetméteres területet. A márciusi ülésen továbbá elfogadták az Octavian Goga Nemzeti Kollégium hőszigeteléséről szóló pályázatot is.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,
Több napirendi pontban döntött Csíkszereda önkormányzati képviselő testülete pénteken. Csíkszereda polgármestere többek között a rendőrség munkájának áttekinthetőségét kéri, mivel eddig passzívan viszonyultak a számonkérésre. Továbbá elemző bizottságot hozott létre a csíkszeredai önkormányzat, amelynek feladata lesz megvizsgálni azokat az eseteket, ahol a fűtés és melegvíz-költségek lakrészenként nagy eltérést mutatnak. A képviselő-testület márciusi soros ülésén továbbá döntött még a Székely Hoki Társaság megalapításáról is.
Kérdések és interpellációk napirendi ponttal kezdődött a márciusi ülés is a csíkszeredai városházán. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere kifejezte elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség nem tett eleget a jogi bizottság összehívásának, hogy összegezzék a rendőrség múlt évi tevékenységét.
Ráduly: „a rendőrség ma Csíkszeredában semmibe veszi a városi önkormányzatot”
„A rendőrség az önkormányzat meghívását megtagadta. Javaslom a testület mind a tizenkilenc tagjának, hogy ezt a típusú, semmibe vevő magatartást ne engedje el csak úgy a füle mellett” – hangsúlyozta Ráduly. Hozzátette: „a rendőrség ma Csíkszeredában semmibe veszi a városi önkormányzatot.” Mint kiderült a rendőrség levélben válaszolt a jogi bizottság meghívására, amelyben azt írták, a kérdéseiket írásban rögzítsék és juttassák el hozzájuk. Ráduly kijelentette az ilyenfajta intézményi magatartás elfogadhatatlan, „mindnyájan tudjuk, hogy a fejétől büdösödik a hal.
„Örömmel olvastam az újságban, hogy Dumitru Marinescut, Kovászna megye prefektusát leváltották, annak is nagyon örvendtem volna, ha azt olvasom, hogy a Hargita megyei rendőrparancsnok mondott le” – fogalmazott az elöljáró. Ráduly elmondta, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel is beszélni fog, hogy lépjenek ez ügyben. Szabó Soós Klára a jogi bizottság tagjaként hozzáfűzte: „számon kérjük a rendőrségtől ezt a magatartást, hiszen a törvény előírja, hogy be kell számoljanak a tevékenységükről, kötelezettségük, hogy a feltett kérdéseinkre érdemben válaszoljanak. A törvény betartása rájuk is vonatkozik.” Az önkormányzati képviselőtől megtudtuk erről átiratot küldenek a rendőrségnek.
Vigadó a Norvég Alapból
Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk lehetőség nyílt arra, hogy a Norvég Alaphoz pályázzanak a Vigadó épületének felújítására. A kiírás feltételei miatt viszont a korábban 24 hónapban meghatározott kivitelezési időtartamot lecsökkentették 14 hónapra, azaz ekképpen módosították az ingatlan felújításának megvalósíthatósági tanulmányát.
Elemző bizottság alakult
Megszavazta a képviselő testület egy olyan elemző csoport létrehozását, akiknek feladata lesz megvizsgálni a fűtés- és melegvíz-költségek, lakrészenkénti eltéréseinek okát, ugyanazon lépcsőházon belül, azonos típusú lakrészek esetében. A bizottság három tagból áll: egy-egy szakemberből a városházától és a Közüzemektől, illetve harmadikként az érintett lakószövetségi elnökből tevődik össze. A polgármesteri hivataltól Tamás Imre, a Lakástulajdonosi társulásokkal kapcsolattartó iroda munkatársa, végzi el ezt a feladatot. A lakosság, ennél az irodánál jelezheti, ha kiemelkedően nagy költségbeli különbségeket tapasztal.
Megalapították a Székely Hoki Társaságot
A csíkszeredai önkormányzat mellett három alapítótagja van a Székely Hoki Társaságnak: Becze Tibor, Demeter Attila, valamint Portik Ferenc személyében. A hokiakadémia a fociakadémia mintájára alakult, a tervek szerint már ősztől elindítják a korosztályos jégkorongozók képzését intézményesített formában. Csíkszeredán kívül érintettek Gyergyószentmiklós, Csíkkarcfalva valamint Kézdivásárhely csapatai is.
További határozatok
Tárgyalóbizottságot neveztek ki a képviselő-testületi döntésre, amely révén a Gál Sándor utcai parkolót megvásárolnák tulajdonosától. „Jó néhány éve alakítottunk ki ott parkolót, de kiderült, hogy arra az ingatlanra kiadtak egy birtoklevelet, és tekintettel arra, hogy nem volt betelekkönyvezve, ezért nem tudtuk, hogy magántulajdon” – mondta a polgármester. A tulajdonossal végül egyeztetnek, aki hajlandóságot mutatott arra, hogy eladja a városnak a 86 négyzetméteres területet. A márciusi ülésen továbbá elfogadták az Octavian Goga Nemzeti Kollégium hőszigeteléséről szóló pályázatot is.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,
2014. április 2.
Műemlékvédelem Erdélyben
VI. konferencia a szovátai Teleki Oktatási Központban
Műemlékvédelem Erdélyben címmel rangos konferenciát szervezett a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány. Az immár hatodik alkalommal megrendezett eseménynek a szovátai Teleki Oktatási Központ Bíró István-terme adott otthont.
A kétévente megszervezésre kerülő Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia az elmúlt időszak erdélyi műemlék- helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására biztosított alkalmat. A háromnapos ülésszak március 28-án, pénteken vette kezdetét. Az ülésszakon a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adtak elő. A konferencia első napján a résztvevők többnyire művészettörténeti előadásokat hallhattak, a második nap helyreállításokkal, régészeti kutatásokkal kapcsolatos bemutatókat hallgathattak meg, a rendezvény záró napján pedig a restaurátori munkák kerültek terítékre. Az ülésszak 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekezett átfogó képet adni.
A háromnapos rendezvényt Mihály Ferenc restaurátor nyitotta meg, akit a műemlékvédelem jelenéről kérdeztünk.
"Az elmúlt huszonvalahány évben a változások után a műemlékvédelemnek különböző hullámai voltak, jók, közepesek, gyengébbek. Az állapot, sajnos az nagyon rossz, tehát nagy műemlékállomány van nagyon elhanyagolt állapotban, természetesen kevés szakember, kevés forrással. Vannak biztató jelek is, igyekeztünk ezen a konferencián néhány ilyen példát bemutatni, mint például a gyulafehérvári székesegyház, az alvinci református templom, az égei református templom, a fületelki református templom, ahol aránylag kevés ráfordításból elég jó eredményeket lehetett elérni. De vannak nagyon szomorú példák is, mint a kisbúni kastély, vagy olyanok, amelyek az út mellett – bőven elég, ha innen utazunk Nagyvárad fele és Kerelőszentpálra, Radnótra, Aranyosgerendre vagy ezekre gondolunk – omlófélben levő épületekkel rendelkeznek. Tehát nagyon széles a paletta a műemlékek állapotát tekintve." A restaurátor a kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéseiről, oltárairól tartott egyéni előadást, továbbá közös bemutatót tartott Kiss Loránddal a fületelki evangélikus templom állagmegóvásáról, illetve Mednyánszky Zsolttal és Nagy Benjáminnal bemutatták a szakrestaurátori szempontokat. A pénteki ülésszakot két könyvbemutatóval zárták a szervezők, elsőként A szórvány emlékei című kötet került bemutatásra Kollár Tibor által, ezt követően a Közös tér – Közös örökség című előadást Sebestyén József előadásában hallhatták az egybegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Műemlékvédelmi programok Hargita megyében címmel tartott előadást. "Hargita megyében hála istennek nagyon sok program fut párhuzamosan, hisz egyre inkább és egyre többen felismerik a lehetőséget, hogy a műemlékek nem csak problémát jelentenek és restrikciókat, különleges szabályozást, nehézséget, hanem lehetőséget. Itt elsősorban két dologra gondolunk, egyrészt az identitásunk megtartása tekintetében, az oda gyökerezésben, a helyi büszkeség kialakításában lehet megerősítő hatása. Azonkívül most már egyre inkább a vendéglátásban is az egyik célpont lehet egy-egy műemlék, lehet az akármilyen kicsi kapu, kopjafa, sírkő vagy akár egy Árpád-kori templom, és hát ilyen tekintetben nagyon sok programunk van. Tehát van külön műemlék-feljavítási programunk, van külön tanácsadási programunk, van a modern székház programunk, támogatjuk a faluképeknek a kialakítását. Van programunk az ásatásokra, a régészeti kutatásokra, hisz ez is hozzátartozik a múltunk feltárásához. Mindenre van nyertes pályázatunk, hogy bemutassuk interaktív, háromszázhatvan fokos honlap-rendszerekben. Ezenkívül foglalkozunk a fiatalokkal is, sőt mi több, most tankönyvet is készítünk számukra, hisz azt gondolom, hogy a fiataloknak, amikor eldöntik, hogy esetleg elhagyják ezt a térséget és elmennek külföldre, akkor azt is latba vetik, hogy mennyire kötődnek ehhez a térséghez, és hogy tudják a műemlékeinknek is a múltját, tudják a székely történelmet, akkor lehet, hogy nehezebb az elszakadás, az elmenés. Amellett persze rendhagyó történelemórákat szervezünk, sok pályázati kiírás, fotópályázat van. Próbáljuk felhívni a figyelmet a műemlékekre, speciális engedélyezési eljárásokban veszünk részt, és arra is odafigyeltünk, figyelünk, hogy azokhoz az eseményekhez, konferenciákhoz, programokhoz, amelyek a műemlékvédők tevékenységét segíthetik, járuljunk hozzá" – mondta Borboly Csaba.
Kovács Zsoltot, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem művészettörténész adjunktusát a művészettörténet székelyföldi oktatásáról kérdeztük. "Nagyon sokat változott és fejlődött ez az oktatás a ’89 előtti állapotokhoz képest számos területen, jóval változatosabbá vált az a kínálat, amely Erdély épített örökségéhez, Erdély művészeti örökségéhez kötődik. Lehetőség nyílt magyarországi helyszíneken elsajátítani egyes ehhez kötődő szakmáknak az alapjait. Természetesen főként a ’90-es évek végétől Kolozsváron is, vagy Erdély más helyszínein is beindultak ehhez kapcsolódó képzések. Azt mondhatom, hogy az elmúlt időszakban egy olyan fiatal generáció került ki az egyetem padjaiból, amely teljes mértékben felkészülve vághat neki ilyen feladatoknak." Kovács Zsolt művészettörténész Lupescu Raduval tartott közös előadást Egy késő középkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki ház műemléki kutatása címmel. Az ülésszak utolsó napján is érdekes előadásokon vehettek részt az érdeklődök, többek közt hallhattak a Dési Református Egyházmegyéről, a nagykárolyi Károlyi- kastély egykori portrégyűjteményéről, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól, az erdélyi orgonaépítésről, a Zárkő restaurálásáról, a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi faliképekről és az olaszteleki Dániel- kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálásáról. Legközelebb két év múlva kerül megrendezésre a Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia, amikor sor kerül az elkövetkező két év művészettörténeti, építészettörténeti és restaurátori munkáinak bemutatására.
Urbán Izabella. Népújság (Marosvásárhely)
VI. konferencia a szovátai Teleki Oktatási Központban
Műemlékvédelem Erdélyben címmel rangos konferenciát szervezett a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány. Az immár hatodik alkalommal megrendezett eseménynek a szovátai Teleki Oktatási Központ Bíró István-terme adott otthont.
A kétévente megszervezésre kerülő Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia az elmúlt időszak erdélyi műemlék- helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására biztosított alkalmat. A háromnapos ülésszak március 28-án, pénteken vette kezdetét. Az ülésszakon a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adtak elő. A konferencia első napján a résztvevők többnyire művészettörténeti előadásokat hallhattak, a második nap helyreállításokkal, régészeti kutatásokkal kapcsolatos bemutatókat hallgathattak meg, a rendezvény záró napján pedig a restaurátori munkák kerültek terítékre. Az ülésszak 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekezett átfogó képet adni.
A háromnapos rendezvényt Mihály Ferenc restaurátor nyitotta meg, akit a műemlékvédelem jelenéről kérdeztünk.
"Az elmúlt huszonvalahány évben a változások után a műemlékvédelemnek különböző hullámai voltak, jók, közepesek, gyengébbek. Az állapot, sajnos az nagyon rossz, tehát nagy műemlékállomány van nagyon elhanyagolt állapotban, természetesen kevés szakember, kevés forrással. Vannak biztató jelek is, igyekeztünk ezen a konferencián néhány ilyen példát bemutatni, mint például a gyulafehérvári székesegyház, az alvinci református templom, az égei református templom, a fületelki református templom, ahol aránylag kevés ráfordításból elég jó eredményeket lehetett elérni. De vannak nagyon szomorú példák is, mint a kisbúni kastély, vagy olyanok, amelyek az út mellett – bőven elég, ha innen utazunk Nagyvárad fele és Kerelőszentpálra, Radnótra, Aranyosgerendre vagy ezekre gondolunk – omlófélben levő épületekkel rendelkeznek. Tehát nagyon széles a paletta a műemlékek állapotát tekintve." A restaurátor a kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéseiről, oltárairól tartott egyéni előadást, továbbá közös bemutatót tartott Kiss Loránddal a fületelki evangélikus templom állagmegóvásáról, illetve Mednyánszky Zsolttal és Nagy Benjáminnal bemutatták a szakrestaurátori szempontokat. A pénteki ülésszakot két könyvbemutatóval zárták a szervezők, elsőként A szórvány emlékei című kötet került bemutatásra Kollár Tibor által, ezt követően a Közös tér – Közös örökség című előadást Sebestyén József előadásában hallhatták az egybegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Műemlékvédelmi programok Hargita megyében címmel tartott előadást. "Hargita megyében hála istennek nagyon sok program fut párhuzamosan, hisz egyre inkább és egyre többen felismerik a lehetőséget, hogy a műemlékek nem csak problémát jelentenek és restrikciókat, különleges szabályozást, nehézséget, hanem lehetőséget. Itt elsősorban két dologra gondolunk, egyrészt az identitásunk megtartása tekintetében, az oda gyökerezésben, a helyi büszkeség kialakításában lehet megerősítő hatása. Azonkívül most már egyre inkább a vendéglátásban is az egyik célpont lehet egy-egy műemlék, lehet az akármilyen kicsi kapu, kopjafa, sírkő vagy akár egy Árpád-kori templom, és hát ilyen tekintetben nagyon sok programunk van. Tehát van külön műemlék-feljavítási programunk, van külön tanácsadási programunk, van a modern székház programunk, támogatjuk a faluképeknek a kialakítását. Van programunk az ásatásokra, a régészeti kutatásokra, hisz ez is hozzátartozik a múltunk feltárásához. Mindenre van nyertes pályázatunk, hogy bemutassuk interaktív, háromszázhatvan fokos honlap-rendszerekben. Ezenkívül foglalkozunk a fiatalokkal is, sőt mi több, most tankönyvet is készítünk számukra, hisz azt gondolom, hogy a fiataloknak, amikor eldöntik, hogy esetleg elhagyják ezt a térséget és elmennek külföldre, akkor azt is latba vetik, hogy mennyire kötődnek ehhez a térséghez, és hogy tudják a műemlékeinknek is a múltját, tudják a székely történelmet, akkor lehet, hogy nehezebb az elszakadás, az elmenés. Amellett persze rendhagyó történelemórákat szervezünk, sok pályázati kiírás, fotópályázat van. Próbáljuk felhívni a figyelmet a műemlékekre, speciális engedélyezési eljárásokban veszünk részt, és arra is odafigyeltünk, figyelünk, hogy azokhoz az eseményekhez, konferenciákhoz, programokhoz, amelyek a műemlékvédők tevékenységét segíthetik, járuljunk hozzá" – mondta Borboly Csaba.
Kovács Zsoltot, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem művészettörténész adjunktusát a művészettörténet székelyföldi oktatásáról kérdeztük. "Nagyon sokat változott és fejlődött ez az oktatás a ’89 előtti állapotokhoz képest számos területen, jóval változatosabbá vált az a kínálat, amely Erdély épített örökségéhez, Erdély művészeti örökségéhez kötődik. Lehetőség nyílt magyarországi helyszíneken elsajátítani egyes ehhez kötődő szakmáknak az alapjait. Természetesen főként a ’90-es évek végétől Kolozsváron is, vagy Erdély más helyszínein is beindultak ehhez kapcsolódó képzések. Azt mondhatom, hogy az elmúlt időszakban egy olyan fiatal generáció került ki az egyetem padjaiból, amely teljes mértékben felkészülve vághat neki ilyen feladatoknak." Kovács Zsolt művészettörténész Lupescu Raduval tartott közös előadást Egy késő középkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki ház műemléki kutatása címmel. Az ülésszak utolsó napján is érdekes előadásokon vehettek részt az érdeklődök, többek közt hallhattak a Dési Református Egyházmegyéről, a nagykárolyi Károlyi- kastély egykori portrégyűjteményéről, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól, az erdélyi orgonaépítésről, a Zárkő restaurálásáról, a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi faliképekről és az olaszteleki Dániel- kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálásáról. Legközelebb két év múlva kerül megrendezésre a Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia, amikor sor kerül az elkövetkező két év művészettörténeti, építészettörténeti és restaurátori munkáinak bemutatására.
Urbán Izabella. Népújság (Marosvásárhely)
2014. április 15.
Megnehezített földeladás
Látszólag nem a külföldiek dolgát nehezítették meg a földvásárlási törvénnyel, hanem a területtulajdonosokét, illetve a polgármesteri hivatalokét. Egyes csíkszéki községvezetők szerint az eddigi, igencsak esetleges adásvételi eljárásban valóban rendet kellett rakni, az viszont kérdés, hogy ez a törvény jelenti-e a megoldást. Egyelőre az biztos, hogy jelentősen megnövekszik a földeladással járó papírmunka.
Habár április közepéig lett volna lehetőség külföldi vásárlóknak adni a hazai termőföldeket, a megkérdezett csíkszéki polgármesterek arról számoltak be, hogy a negyedév alatt nem érkezett ehhez hasonló kérés a polgármesteri hivatalokba. A községvezetők azt is bevallották, jelenleg a területalapú támogatások előkészítésével vannak elfoglalva, így még nem merültek el részletesen a hatályba lépett előírásokban.
„Az adásvételi rendszerben rendet kellett csinálni”
„Nyilvánvaló, hogy az új törvény nem fog könnyíteni sem a polgármesteri hivatal, sem a földterületet eladni akaró helybéliek helyzetén, viszont az eddigi adásvételi rendszerben valóban rendet kellett tenni” – véli Gergely András. Csíkszentmárton polgármestere hozzátette, őket adásvételi szándékkal még nem keresték meg április 11. óta, a törvény életbe lépése előtt pedig nem volt példa arra, hogy külföldieknek adták volna el telkeiket a helyiek. Megjegyezte, tapasztalatuk szerint tavasszal kevesebben foglalkoznak a területek adásvételével – ezért nem keresik őket –, az sokkal inkább a téli időszakra jellemző.
Konkrét intézkedés még nem volt
Gábor Tibor, Csíkkarcfalva polgármestere elmondta, egyelőre még konkrét intézkedésekre nem volt szükség a törvény gyakorlatba ültetése során. Egyelőre nem tudnak állást foglalni, hogy megkönnyíti vagy megnehezíti majd a munkájukat. Mint a községvezetőtől megtudtuk, április 11-ig Karcfalván sem adtak el mezőgazdasági területeket külföldieknek.
Többletfeladattal jár az új törvény
A csíkszentléleki polgármesteri hivatal munkatársai korábban már egyeztettek a földtörvény hatásairól és leszögezték, hogy kinek a hatáskörébe fog tartozni a földtörvénnyel kapcsolatos ügyintézés – számolt be Pál Péter. A település polgármestere hozzátette, a jogszabály gyakorlatba ültetése többletfeladatot jelent a hivatal alkalmazottai számára. A hatályba lépést követően még nem jelentkeztek földterületet eladni, esetleg vásárolni akarók – fejtette ki az elöljáró, aki szerint a bonyolult ügyvitel elriasztja majd azokat, akik beltelkesítés szándékával mezőgazdasági területeket vásárolnának
Mit ír elő a törvény?
A mezőgazdasági területek adásvételét szabályozó törvény rendelkezései egyaránt érvényesek a hazai, illetve az unió tagországainak természetes és jogi személyeire. Az agrárgazdaságra használt földek adásvétele csak a társtulajdonosok, földbérlők, szomszéd földtulajdonosok és a román állam elővételi jogának figyelembe vételével történhet meg. Az eladásra szánt területtel rendelkező személynek értesítést kell benyújtania ahhoz a polgármesteri hivatalhoz, ahová a földterület tartozik: abban kérnie kell a terület eladási ajánlatának kifüggesztését és nyilvánosságra hozatalát. A kérvénynek tartalmaznia kell az eladásra szánt földre vonatkozó árajánlatot és azokat az okiratokat, amelyeket a törvény alkalmazásának módszertani szabályai fognak előírni.
Az önkormányzatok feladatai
A polgármesteri hivatal a kérvény átvétele után 24 órán belül köteles a hirdetőtáblájára kifüggeszteni és 30 napig ott tartani a földeladási szándékot, és ha van rá lehetősége, honlapján is megjelentetni. Ez azért fontos, hogy az elővételi joggal bírok időben tudomást szerezhessenek az eladási szándékról. Az önkormányzatoknak a benyújtott kérést, az eladási ajánlatot és a további okiratok másolatát három munkanapon belül továbbítaniuk kell Bukarestbe a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, illetve területi képviseleteihez. Az említett intézmények kötelesek honlapjukon 15 napig nyilvánossá tenni az eladási szándékot.
Írásban kell közölni a vásárlói szándékot is
Amennyiben egy elővételi joggal rendelkező megvásárolná a telket, a kifüggesztéstől számított 30 napon belül írásban kell közölnie szándékát a polgármesteri hivatallal, kérve igényének nyilvántartásba vételét. A polgármesteri hivatal 24 órán belül ki kell függessze az elővételi joggal rendelkező bejelentkezését, és közölnie kell ezt az illetékes szakmai hivatallal. Az eladó választhatja ki a vásárlót, amennyiben több különböző rangú elővételi joggal rendelkező személy jelentkezik az eladási ajánlat elfogadásával, hasonló feltételek mellett. Ugyancsak az eladó dönt, ha több egyenrangú elővételi joggal rendelkező nyújtja be földvásárlási igényét.
Újrakezdhető az eljárás
Amennyiben az említett 30 nap alatt egy alacsonyabb rendű elővételi joggal rendelkező magasabb árat kínál, mint amilyet a magasabb rendű elővételi joggal rendelkezők elfogadtak, az eladónak joga van újrakezdeni a földeladási eljárást. Ebben az esetben viszont csupán 10 nap áll az eladó rendelkezésére, hogy közölje a polgármesteri hivatallal az elfogadott vevő nevét.
Értékesítés a szabadpiac elvei szerint
Ha egy hónap alatt egyetlen, elővételi joggal rendelkező személy sem jelentkezik földvásárlási szándékkal, az érintett terület a szabadpiac elvei alapján bárkinek eladható – függetlenül a vevő állampolgárságától. Ezt a tényt a polgármesteri hivatallal is közölni kell. A földterület szabadpiaci eladása nem történhet meg az eladási kínálatban feltüntetett árnál kisebb értékkel – ez ugyanis érvénytelenné teszi az adásvételi szerződést teljes mértékben.
Akikre nem vonatkozik a szabályozás
A fent ismertetett szabályozás nem vonatkozik a beltelkek tulajdonváltozására, valamint nem alkalmazandó az első-, másod- és harmadrendű rokonok között létrejött földtulajdon-átadásra – így az öröklésre, adományozásra, eladásra –, az új tulajdonos állampolgárságától függetlenül. Ugyancsak mentesülnek a törvény előírásai alól azok az adásvételben részt vevő felek, akik április 11-e előtti szerződéssel, illetve közjegyző által hitelesített előszerződéssel és szándéknyilatkozattal rendelkeznek.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
Látszólag nem a külföldiek dolgát nehezítették meg a földvásárlási törvénnyel, hanem a területtulajdonosokét, illetve a polgármesteri hivatalokét. Egyes csíkszéki községvezetők szerint az eddigi, igencsak esetleges adásvételi eljárásban valóban rendet kellett rakni, az viszont kérdés, hogy ez a törvény jelenti-e a megoldást. Egyelőre az biztos, hogy jelentősen megnövekszik a földeladással járó papírmunka.
Habár április közepéig lett volna lehetőség külföldi vásárlóknak adni a hazai termőföldeket, a megkérdezett csíkszéki polgármesterek arról számoltak be, hogy a negyedév alatt nem érkezett ehhez hasonló kérés a polgármesteri hivatalokba. A községvezetők azt is bevallották, jelenleg a területalapú támogatások előkészítésével vannak elfoglalva, így még nem merültek el részletesen a hatályba lépett előírásokban.
„Az adásvételi rendszerben rendet kellett csinálni”
„Nyilvánvaló, hogy az új törvény nem fog könnyíteni sem a polgármesteri hivatal, sem a földterületet eladni akaró helybéliek helyzetén, viszont az eddigi adásvételi rendszerben valóban rendet kellett tenni” – véli Gergely András. Csíkszentmárton polgármestere hozzátette, őket adásvételi szándékkal még nem keresték meg április 11. óta, a törvény életbe lépése előtt pedig nem volt példa arra, hogy külföldieknek adták volna el telkeiket a helyiek. Megjegyezte, tapasztalatuk szerint tavasszal kevesebben foglalkoznak a területek adásvételével – ezért nem keresik őket –, az sokkal inkább a téli időszakra jellemző.
Konkrét intézkedés még nem volt
Gábor Tibor, Csíkkarcfalva polgármestere elmondta, egyelőre még konkrét intézkedésekre nem volt szükség a törvény gyakorlatba ültetése során. Egyelőre nem tudnak állást foglalni, hogy megkönnyíti vagy megnehezíti majd a munkájukat. Mint a községvezetőtől megtudtuk, április 11-ig Karcfalván sem adtak el mezőgazdasági területeket külföldieknek.
Többletfeladattal jár az új törvény
A csíkszentléleki polgármesteri hivatal munkatársai korábban már egyeztettek a földtörvény hatásairól és leszögezték, hogy kinek a hatáskörébe fog tartozni a földtörvénnyel kapcsolatos ügyintézés – számolt be Pál Péter. A település polgármestere hozzátette, a jogszabály gyakorlatba ültetése többletfeladatot jelent a hivatal alkalmazottai számára. A hatályba lépést követően még nem jelentkeztek földterületet eladni, esetleg vásárolni akarók – fejtette ki az elöljáró, aki szerint a bonyolult ügyvitel elriasztja majd azokat, akik beltelkesítés szándékával mezőgazdasági területeket vásárolnának
Mit ír elő a törvény?
A mezőgazdasági területek adásvételét szabályozó törvény rendelkezései egyaránt érvényesek a hazai, illetve az unió tagországainak természetes és jogi személyeire. Az agrárgazdaságra használt földek adásvétele csak a társtulajdonosok, földbérlők, szomszéd földtulajdonosok és a román állam elővételi jogának figyelembe vételével történhet meg. Az eladásra szánt területtel rendelkező személynek értesítést kell benyújtania ahhoz a polgármesteri hivatalhoz, ahová a földterület tartozik: abban kérnie kell a terület eladási ajánlatának kifüggesztését és nyilvánosságra hozatalát. A kérvénynek tartalmaznia kell az eladásra szánt földre vonatkozó árajánlatot és azokat az okiratokat, amelyeket a törvény alkalmazásának módszertani szabályai fognak előírni.
Az önkormányzatok feladatai
A polgármesteri hivatal a kérvény átvétele után 24 órán belül köteles a hirdetőtáblájára kifüggeszteni és 30 napig ott tartani a földeladási szándékot, és ha van rá lehetősége, honlapján is megjelentetni. Ez azért fontos, hogy az elővételi joggal bírok időben tudomást szerezhessenek az eladási szándékról. Az önkormányzatoknak a benyújtott kérést, az eladási ajánlatot és a további okiratok másolatát három munkanapon belül továbbítaniuk kell Bukarestbe a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, illetve területi képviseleteihez. Az említett intézmények kötelesek honlapjukon 15 napig nyilvánossá tenni az eladási szándékot.
Írásban kell közölni a vásárlói szándékot is
Amennyiben egy elővételi joggal rendelkező megvásárolná a telket, a kifüggesztéstől számított 30 napon belül írásban kell közölnie szándékát a polgármesteri hivatallal, kérve igényének nyilvántartásba vételét. A polgármesteri hivatal 24 órán belül ki kell függessze az elővételi joggal rendelkező bejelentkezését, és közölnie kell ezt az illetékes szakmai hivatallal. Az eladó választhatja ki a vásárlót, amennyiben több különböző rangú elővételi joggal rendelkező személy jelentkezik az eladási ajánlat elfogadásával, hasonló feltételek mellett. Ugyancsak az eladó dönt, ha több egyenrangú elővételi joggal rendelkező nyújtja be földvásárlási igényét.
Újrakezdhető az eljárás
Amennyiben az említett 30 nap alatt egy alacsonyabb rendű elővételi joggal rendelkező magasabb árat kínál, mint amilyet a magasabb rendű elővételi joggal rendelkezők elfogadtak, az eladónak joga van újrakezdeni a földeladási eljárást. Ebben az esetben viszont csupán 10 nap áll az eladó rendelkezésére, hogy közölje a polgármesteri hivatallal az elfogadott vevő nevét.
Értékesítés a szabadpiac elvei szerint
Ha egy hónap alatt egyetlen, elővételi joggal rendelkező személy sem jelentkezik földvásárlási szándékkal, az érintett terület a szabadpiac elvei alapján bárkinek eladható – függetlenül a vevő állampolgárságától. Ezt a tényt a polgármesteri hivatallal is közölni kell. A földterület szabadpiaci eladása nem történhet meg az eladási kínálatban feltüntetett árnál kisebb értékkel – ez ugyanis érvénytelenné teszi az adásvételi szerződést teljes mértékben.
Akikre nem vonatkozik a szabályozás
A fent ismertetett szabályozás nem vonatkozik a beltelkek tulajdonváltozására, valamint nem alkalmazandó az első-, másod- és harmadrendű rokonok között létrejött földtulajdon-átadásra – így az öröklésre, adományozásra, eladásra –, az új tulajdonos állampolgárságától függetlenül. Ugyancsak mentesülnek a törvény előírásai alól azok az adásvételben részt vevő felek, akik április 11-e előtti szerződéssel, illetve közjegyző által hitelesített előszerződéssel és szándéknyilatkozattal rendelkeznek.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
2014. április 26.
Az RMDSZ az erdélyi magyarság törekvéseihez akar uniós támogatást szerezni
Az RMDSZ az erdélyi magyarság értékeit akarja Brüsszelbe vinni, és uniós támogatást akar szerezni a közösség törekvéseihez – mutattak rá a szövetség európai parlamenti (EP-) jelöltjei, akik csütörtökön három különböző helyszínről indultak egy hónapos választási kampánykörútra.
Az RMDSZ EP-listáját vezető Winkler Gyula EP-képviselő szülőföldjén, Vajdahunyadon kezdte erdélyi kampánykörútját, a kishitűséget nevezve az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségének. „Bukarestben nem hivatalos nyelv a magyar, de az unióban igen, ezért anyanyelven szólalhatunk fel az Európai Parlamentben” – idézte a listavezetőt az RMDSZ csütörtöki hírlevele.
Sógor Csaba EP-képviselő a Székelyföldről, Csíkkarcfalváról indult kampánykörútra. „Feladatunk, hogy a jó példákat hozzuk haza Erdélybe, értékeinket viszont mutassuk meg Európában is. (…) A további munkánk során is arra törekszünk, hogy jogsérelmeink napirenden tartása mellett, értékeinket felmutatva Erdélyt elvigyük Európába” – hangoztatta az RMDSZ EP-listájának második helyén szereplő képviselőjelölt.
Vincze Lóránt, az RMDSZ-es lista harmadik helyezettje szülővárosában, Marosvásárhelyen kezdte az egy hónapos kampányt. Sajtótájékoztatóján rámutatott: a magyarságnak – ha nemzetben gondolkodik – maximalizálnia kell esélyeit, és a magyarországiak mellett három erdélyi és két felvidéki magyar képviselőt kell eljuttatnia Brüsszelbe.
Mindhárom jelölt azt hangsúlyozta: a román képviselők nem fogják az erdélyi magyarok érdekeit képviselni Brüsszelben, ha az RMDSZ nem éri el, vagy alig haladja meg az ötszázalékos küszöböt.
A közösség autonómiatörekvéseihez, az egyéni kisebbségi jogok érvényesítéséhez az erdélyi magyarság csak úgy szerezhet brüsszeli „hátszelet”, ha erős képviseletet küld az uniós parlamentbe – hangoztatták az RMDSZ EP-jelöltjei.
Az RMDSZ a közösségi érdekképviselet fontos színterének tekinti Brüsszelt, ahol egyebek mellett azt próbálja elérni, hogy az uniós jogalkotás szintjére emeljék az őshonos nemzeti közösségek védelmét. Az RMDSZ a felmérések szerint két-három mandátumot szerezhet meg a Romániának járó 32-ből a május 25-i EP-választáson.
e-nepujsag.ro. Erdély.ma
Az RMDSZ az erdélyi magyarság értékeit akarja Brüsszelbe vinni, és uniós támogatást akar szerezni a közösség törekvéseihez – mutattak rá a szövetség európai parlamenti (EP-) jelöltjei, akik csütörtökön három különböző helyszínről indultak egy hónapos választási kampánykörútra.
Az RMDSZ EP-listáját vezető Winkler Gyula EP-képviselő szülőföldjén, Vajdahunyadon kezdte erdélyi kampánykörútját, a kishitűséget nevezve az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségének. „Bukarestben nem hivatalos nyelv a magyar, de az unióban igen, ezért anyanyelven szólalhatunk fel az Európai Parlamentben” – idézte a listavezetőt az RMDSZ csütörtöki hírlevele.
Sógor Csaba EP-képviselő a Székelyföldről, Csíkkarcfalváról indult kampánykörútra. „Feladatunk, hogy a jó példákat hozzuk haza Erdélybe, értékeinket viszont mutassuk meg Európában is. (…) A további munkánk során is arra törekszünk, hogy jogsérelmeink napirenden tartása mellett, értékeinket felmutatva Erdélyt elvigyük Európába” – hangoztatta az RMDSZ EP-listájának második helyén szereplő képviselőjelölt.
Vincze Lóránt, az RMDSZ-es lista harmadik helyezettje szülővárosában, Marosvásárhelyen kezdte az egy hónapos kampányt. Sajtótájékoztatóján rámutatott: a magyarságnak – ha nemzetben gondolkodik – maximalizálnia kell esélyeit, és a magyarországiak mellett három erdélyi és két felvidéki magyar képviselőt kell eljuttatnia Brüsszelbe.
Mindhárom jelölt azt hangsúlyozta: a román képviselők nem fogják az erdélyi magyarok érdekeit képviselni Brüsszelben, ha az RMDSZ nem éri el, vagy alig haladja meg az ötszázalékos küszöböt.
A közösség autonómiatörekvéseihez, az egyéni kisebbségi jogok érvényesítéséhez az erdélyi magyarság csak úgy szerezhet brüsszeli „hátszelet”, ha erős képviseletet küld az uniós parlamentbe – hangoztatták az RMDSZ EP-jelöltjei.
Az RMDSZ a közösségi érdekképviselet fontos színterének tekinti Brüsszelt, ahol egyebek mellett azt próbálja elérni, hogy az uniós jogalkotás szintjére emeljék az őshonos nemzeti közösségek védelmét. Az RMDSZ a felmérések szerint két-három mandátumot szerezhet meg a Romániának járó 32-ből a május 25-i EP-választáson.
e-nepujsag.ro. Erdély.ma
2014. április 28.
EME-orvoskongresszus Marosvásárhelyen
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya április 24–26-án Marosvásárhelyen tartotta 24. tudományos ülésszakát.
„Az elmúlt négy év alatt úgy éreztem, hogy ez az orvoskongresszus eseményszámba megy az erdélyi magyar orvostudomány életében. Minden erdélyi kolléga számon tartja, és éves programját is úgy alakítja, hogy részt vehessen az ülésen” – mutatott rá a kongresszus jelentőségére Egyed-Zsigmond Imre, az EME leköszönő szakosztályi elnöke.
A kongresszus csütörtökön délután kezdődött továbbképző előadásokkal, majd a Nemzeti Színházban tartott ünnepélyes megnyitó keretében átadták a Lencsés György–Ars Medica díjat. Idén a 85 esztendős Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Akadémia külső tagja részesült az elismerésben.
„Nem számítottam arra, hogy még eszébe jutok a fiataloknak, ezért számomra nagy meglepetést jelentett ez a díj. Örvendek az elismerésnek, és úgy tekintek rá, mint munkásságom megkoronázására és záróakkordjára, bár hozzá kell tennem: öt éve hangoztatom, hogy éppen a legutolsó dolgozatom írom” – nyilatkozta a Székelyhonnak az orvosprofesszor. A péntek délelőtt plenáris ülésekkel folytatódott, ezt követően szekcióülések zajlottak, ahol sor került a különböző szakterületek tudományos beszámolóira.
Az orvoskongresszuson könyvbemutatók is zajlottak, Egyed-Zsigmond Imre a Kun Imre Zoltán–Szántó Zsuzsanna szerzőpáros Neuroendocrinologia című hiánypótló szakkönyvét mutatta be, hangsúlyozva a tényt, hogy a könyvet tömör, de érthető nyelvezete miatt nemcsak endokrinológusoknak, hanem többek között idegsebészeknek, gyerekgyógyászoknak is hasznos lehet. Veress Albert pszichiáter két könyvét Ábrám Zoltán mutatta be. A 65 éves elmegyógyász Életszilánkok című könyve önéletrajzi regény. A felcsíki öngyilkosságokon túl című munka áttekintően foglalja össze az öngyilkosság kultúrtörténetét, de a könyvben kiemelt helyet kap a szerzők saját kutatásának ismertetése is, amely négy felcsíki község, Szentdomokos, Karcfalva, Dánfalva, Madaras öngyilkossági mutatóit vizsgálja.
A záróünnepélyen Sipos Emese, a szervező bizottág elnöke megköszönte a szervezésben résztvevő kollégái segítségét, majd a szakosztály új elnöke, Szabó Béla vette át a szót, és beszédében sikeresnek értékelte az idei orvoskongresszust. „A rendezvénynek 520 résztvevője volt, ebből 27 külföldi regisztráló. Hozzávetőlegesen lebontva 300 orvos, 150 fogorvos és 70 gyógyszerész vett részt a konferencián. A színvonalas plenáris előadások mellett, 13 szekcióban összesen 122 dolgozatot mutattak be” – számolt be az idei konferencia statisztikáiról az orvosprofesszor.
A záróülésen díjazták az orvosi és gyógyszerészeti szekciók legjobb előadásait. Előbbinek kitüntetettje Szász Iringó Andrea volt, a gyógyszerészeti szekcióban felajánlott pénzösszeget három részre osztották Rédai Emőke, Török Tamás illetve a Bucur Pálma–Fülöp Ibolya–Croitoru Mircea szerzőtrió között. A záróülés utolsó mondata így hangzott: viszontlátásra jövőre, Kolozsváron!
A kongresszus utolsó programpontjaként az orvosok ellátogattak a Gernyeszegi Teleki-kastélyhoz.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya április 24–26-án Marosvásárhelyen tartotta 24. tudományos ülésszakát.
„Az elmúlt négy év alatt úgy éreztem, hogy ez az orvoskongresszus eseményszámba megy az erdélyi magyar orvostudomány életében. Minden erdélyi kolléga számon tartja, és éves programját is úgy alakítja, hogy részt vehessen az ülésen” – mutatott rá a kongresszus jelentőségére Egyed-Zsigmond Imre, az EME leköszönő szakosztályi elnöke.
A kongresszus csütörtökön délután kezdődött továbbképző előadásokkal, majd a Nemzeti Színházban tartott ünnepélyes megnyitó keretében átadták a Lencsés György–Ars Medica díjat. Idén a 85 esztendős Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Akadémia külső tagja részesült az elismerésben.
„Nem számítottam arra, hogy még eszébe jutok a fiataloknak, ezért számomra nagy meglepetést jelentett ez a díj. Örvendek az elismerésnek, és úgy tekintek rá, mint munkásságom megkoronázására és záróakkordjára, bár hozzá kell tennem: öt éve hangoztatom, hogy éppen a legutolsó dolgozatom írom” – nyilatkozta a Székelyhonnak az orvosprofesszor. A péntek délelőtt plenáris ülésekkel folytatódott, ezt követően szekcióülések zajlottak, ahol sor került a különböző szakterületek tudományos beszámolóira.
Az orvoskongresszuson könyvbemutatók is zajlottak, Egyed-Zsigmond Imre a Kun Imre Zoltán–Szántó Zsuzsanna szerzőpáros Neuroendocrinologia című hiánypótló szakkönyvét mutatta be, hangsúlyozva a tényt, hogy a könyvet tömör, de érthető nyelvezete miatt nemcsak endokrinológusoknak, hanem többek között idegsebészeknek, gyerekgyógyászoknak is hasznos lehet. Veress Albert pszichiáter két könyvét Ábrám Zoltán mutatta be. A 65 éves elmegyógyász Életszilánkok című könyve önéletrajzi regény. A felcsíki öngyilkosságokon túl című munka áttekintően foglalja össze az öngyilkosság kultúrtörténetét, de a könyvben kiemelt helyet kap a szerzők saját kutatásának ismertetése is, amely négy felcsíki község, Szentdomokos, Karcfalva, Dánfalva, Madaras öngyilkossági mutatóit vizsgálja.
A záróünnepélyen Sipos Emese, a szervező bizottág elnöke megköszönte a szervezésben résztvevő kollégái segítségét, majd a szakosztály új elnöke, Szabó Béla vette át a szót, és beszédében sikeresnek értékelte az idei orvoskongresszust. „A rendezvénynek 520 résztvevője volt, ebből 27 külföldi regisztráló. Hozzávetőlegesen lebontva 300 orvos, 150 fogorvos és 70 gyógyszerész vett részt a konferencián. A színvonalas plenáris előadások mellett, 13 szekcióban összesen 122 dolgozatot mutattak be” – számolt be az idei konferencia statisztikáiról az orvosprofesszor.
A záróülésen díjazták az orvosi és gyógyszerészeti szekciók legjobb előadásait. Előbbinek kitüntetettje Szász Iringó Andrea volt, a gyógyszerészeti szekcióban felajánlott pénzösszeget három részre osztották Rédai Emőke, Török Tamás illetve a Bucur Pálma–Fülöp Ibolya–Croitoru Mircea szerzőtrió között. A záróülés utolsó mondata így hangzott: viszontlátásra jövőre, Kolozsváron!
A kongresszus utolsó programpontjaként az orvosok ellátogattak a Gernyeszegi Teleki-kastélyhoz.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro
2014. május 5.
Könyvtárak vidéken
Van, ahol igazi közösségi térként működik, de olyan is, ahol lenne még tennivaló a felvirágoztatására: a vidéki könyvtárak látogatottságára voltunk kíváncsiak.
Nagyon jó olvasótábora van a csíkszentdomokosi könyvtárnak – mondta el Sándor Edit könyvtáros. A község könyvtárában 15 ezer kötet van, az állomány újszerű, naprakészen digitalizálva van. Többnyire iskolás gyerekek járnak kölcsönözni, de felnőtt olvasók is szép számmal látogatják.
„Igyekszem mindig a keresletet kielégíteni. Naprakészen vagyunk az újdonságokkal, a kortárs szerzőkkel, megtalálhatók a házi olvasmányok is. Nagyon szép a gyermekkönyv-állományunk, igyekszünk a gyerekekből felnevelni, kinevelni a jövő olvasóit. Lehet mondani, hogy igazi közösségi térként működünk” – számolt be a könyvtáros.
A könyvtár nyitva tartása is az olvasók igényéhez igazodik: 12 órától este 8 óráig látogatható, hogy az ingázó diákok és a munkába járó felnőttek is nyitva találhassák. A Biblionet programnak köszönhetően számítógép és internetelérhetőség is van, a könyvtáros elmondása szerint ezeket is sokan igénybe veszik. A domokosi könyvtárban ugyanakkor különböző rendezvényeket is tartanak, gyűjtéseket végeznek és külön honlapot is működtetnek.
Visszaköltöztetni az eredeti helyére
Néhány éve a polgármesteri hivatal egyik termében működik a könyvtár Csíkkarcfalván, bár a kultúrotthonban van a könyvek nagy része, de mivel nem lehetett ott kifűteni a termet, a működése is nehézkes volt. A községi könyvtárba inkább csak „gépezni” mennek be a gyerekek.
„Van négy számítógépe a könyvtárnak, amelyeket levittünk a tanács emeleti termébe, ugyanakkor levittünk körülbelül ötszáz könyvet is. Ha valakinek szüksége van olyan könyvre, amiről tudom, hogy megvan a könyvtárban, akkor felmegyünk és elvesszük. Van egy jól felszerelt iskolai könyvtár is a faluban, amit ott nem találnak meg, azt próbálják innen kikölcsönözni. A könyvtár közel tízezer kötettel rendelkezik, de nagyon elavult az állomány” – osztotta meg velünk Kozma Anna könyvtáros.
Elmondta, sajnos a gyerekkiadványok is nagyon rossz állapotban vannak, tavaly sikerült néhány új gyerekkönyvet vásárolni. A gyerekeken kívül, akik többnyire az iskolában kötelező olvasmányokat keresik, a nyugdíjasok járnak be a könyvtárba, ők a gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel kapcsolatos, vagy a világirodalom remekei, illetve Wass Albert könyvei után érdeklődnek. „A nyáron eldől, hogy tudunk-e a kultúrházban fűteni, mert ott van egy korszerű helyiség a könyvtárnak. Mindenképp az lenne a jó, ha visszaköltöztetnénk a könyvtárat a helyére” – véli a község könyvtárosa.
A könyvtárba csalogató internet
Amióta be van kötve az internet, látogatottabb a könyvtár, és ez magával hozza azt is, hogy aki bemegy internetezni, esetleg könyvet is kölcsönöz. A több mint tizenegyezer könyvvel rendelkező szépvízi könyvtárba többnyire iskolások járnak kölcsönözni. „Öt évben egyszer tudunk újítani a könyvállományon, mert nincs keret rá. Inkább a házi olvasmányokat keresik, vagy az idősebbek Wass Albert és Nyirő József könyveit” – tudtuk meg Becze Katalin községi könyvtárostól. Elmondta, minden évben húsvét előtt szervez tojásírást a könyvtárban, és a tervek között szerepel a közös meseolvasás is a gyerekek számára.
Visszatértek az olvasáshoz
Öt évvel ezelőtt kapcsolódott be a kászonaltízi könyvtár a Biblionet programba, ebből kifolyólag modernizálódott a könyvtár, számítógépekkel szerelték fel és van internet-hozzáférési lehetőség is, amelynek köszönhetően megnőtt a könyvtárlátogatók száma.
„Nagyrészt gyerekek jönnek, lexikonokat, házi olvasmányokat keresnek, és van egy nyugdíjasokból álló csapat, ők minden héten egyszer-kétszer meglátogatják a könyvtárat. Nem lehet azt mondani, hogy nagy a látogatottság, de azt sem, hogy nem járnak” – fogalmazott Lakatos Tamás könyvtáros.
Pénz hiányában kevésbé tudják frissíteni a 13 ezres könyvállományt, a polgármesteri hivatal utal ki pénzt vásárlásra, valamint testvértelepülések szoktak adományozni könyveket. Van bővítés, de nem elegendő, többre volna igény – véli a könyvtáros. A könyvtár ugyanakkor számos rendezvénynek is otthont ad.
„Van igény a ponyvára, a szerelmes regényekre, a Coelho-könyvekre, visszatérnek a Rejtő- vagy Verne-könyvekhez, a klasszikus magyar irodalomból is olvasnak, nem csak a kötelezőt. Az emberek visszafordultak a könyvekhez. Volt egy nagy megállás, és most kezdtek az emberek újra könyvet kölcsönözni, olvasni, de a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek eleji könyvtárlátogatást nem tudjuk semmiképp visszahozni, mert akkor nem volt egyéb lehetőség, most a tévé, a számítógép elvonzza az embereket a könyvtől. Mások az igények is” – mutatott rá Lakatos Tamás.
Új tér, új lehetőségek
Egy évvel ezelőtt adták át a megújult könyvtári teret és kapcsolódott be a községi könyvtár a Biblionet programba Csíkszentgyörgyön. „Másak a körülmények, azóta nagyon megváltozott a látogatottság, nagyobb az érdeklődés. Főleg a tanulók járnak a kötelező házi olvasmányok miatt, de van középkorú és nyugdíjas olvasónk is” – újságolta örömmel Tamás Rozália könyvtáros.
A könyvtár könyvállománya 8500 példányból áll, tavaly a felújítás miatt nem sikerült új könyvet vásárolni, de idén van ígéret a tanács részéről, hogy erre is juttat. „Inkább azt szoktuk beszerezni, ami keresettebb, gyerekirodalmat, meséskönyveket, most már szakkönyveket is szoktak igényelni, főleg mezőgazdaságit. Próbálunk olyat vásárolni, ami szükséges és forgalomban van állandóan” – magyarázta a könyvtáros. A községi könyvtárból a kötelező olvasmányokon kívül Wass Albert-, Nyirő József-, Márai-könyveket, ugyanakkor történelemkönyveket, az állattenyésztéssel, növénytermesztéssel kapcsolatos köteteket kölcsönöznek. „Más az élet egy éve, nagyon nagy a fordulat. Fontos volt beruházni, mert van igény a könyvtárra” – összegzett Tamás Rozália.
Péter Beáta. Székelyhon.ro
Van, ahol igazi közösségi térként működik, de olyan is, ahol lenne még tennivaló a felvirágoztatására: a vidéki könyvtárak látogatottságára voltunk kíváncsiak.
Nagyon jó olvasótábora van a csíkszentdomokosi könyvtárnak – mondta el Sándor Edit könyvtáros. A község könyvtárában 15 ezer kötet van, az állomány újszerű, naprakészen digitalizálva van. Többnyire iskolás gyerekek járnak kölcsönözni, de felnőtt olvasók is szép számmal látogatják.
„Igyekszem mindig a keresletet kielégíteni. Naprakészen vagyunk az újdonságokkal, a kortárs szerzőkkel, megtalálhatók a házi olvasmányok is. Nagyon szép a gyermekkönyv-állományunk, igyekszünk a gyerekekből felnevelni, kinevelni a jövő olvasóit. Lehet mondani, hogy igazi közösségi térként működünk” – számolt be a könyvtáros.
A könyvtár nyitva tartása is az olvasók igényéhez igazodik: 12 órától este 8 óráig látogatható, hogy az ingázó diákok és a munkába járó felnőttek is nyitva találhassák. A Biblionet programnak köszönhetően számítógép és internetelérhetőség is van, a könyvtáros elmondása szerint ezeket is sokan igénybe veszik. A domokosi könyvtárban ugyanakkor különböző rendezvényeket is tartanak, gyűjtéseket végeznek és külön honlapot is működtetnek.
Visszaköltöztetni az eredeti helyére
Néhány éve a polgármesteri hivatal egyik termében működik a könyvtár Csíkkarcfalván, bár a kultúrotthonban van a könyvek nagy része, de mivel nem lehetett ott kifűteni a termet, a működése is nehézkes volt. A községi könyvtárba inkább csak „gépezni” mennek be a gyerekek.
„Van négy számítógépe a könyvtárnak, amelyeket levittünk a tanács emeleti termébe, ugyanakkor levittünk körülbelül ötszáz könyvet is. Ha valakinek szüksége van olyan könyvre, amiről tudom, hogy megvan a könyvtárban, akkor felmegyünk és elvesszük. Van egy jól felszerelt iskolai könyvtár is a faluban, amit ott nem találnak meg, azt próbálják innen kikölcsönözni. A könyvtár közel tízezer kötettel rendelkezik, de nagyon elavult az állomány” – osztotta meg velünk Kozma Anna könyvtáros.
Elmondta, sajnos a gyerekkiadványok is nagyon rossz állapotban vannak, tavaly sikerült néhány új gyerekkönyvet vásárolni. A gyerekeken kívül, akik többnyire az iskolában kötelező olvasmányokat keresik, a nyugdíjasok járnak be a könyvtárba, ők a gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel kapcsolatos, vagy a világirodalom remekei, illetve Wass Albert könyvei után érdeklődnek. „A nyáron eldől, hogy tudunk-e a kultúrházban fűteni, mert ott van egy korszerű helyiség a könyvtárnak. Mindenképp az lenne a jó, ha visszaköltöztetnénk a könyvtárat a helyére” – véli a község könyvtárosa.
A könyvtárba csalogató internet
Amióta be van kötve az internet, látogatottabb a könyvtár, és ez magával hozza azt is, hogy aki bemegy internetezni, esetleg könyvet is kölcsönöz. A több mint tizenegyezer könyvvel rendelkező szépvízi könyvtárba többnyire iskolások járnak kölcsönözni. „Öt évben egyszer tudunk újítani a könyvállományon, mert nincs keret rá. Inkább a házi olvasmányokat keresik, vagy az idősebbek Wass Albert és Nyirő József könyveit” – tudtuk meg Becze Katalin községi könyvtárostól. Elmondta, minden évben húsvét előtt szervez tojásírást a könyvtárban, és a tervek között szerepel a közös meseolvasás is a gyerekek számára.
Visszatértek az olvasáshoz
Öt évvel ezelőtt kapcsolódott be a kászonaltízi könyvtár a Biblionet programba, ebből kifolyólag modernizálódott a könyvtár, számítógépekkel szerelték fel és van internet-hozzáférési lehetőség is, amelynek köszönhetően megnőtt a könyvtárlátogatók száma.
„Nagyrészt gyerekek jönnek, lexikonokat, házi olvasmányokat keresnek, és van egy nyugdíjasokból álló csapat, ők minden héten egyszer-kétszer meglátogatják a könyvtárat. Nem lehet azt mondani, hogy nagy a látogatottság, de azt sem, hogy nem járnak” – fogalmazott Lakatos Tamás könyvtáros.
Pénz hiányában kevésbé tudják frissíteni a 13 ezres könyvállományt, a polgármesteri hivatal utal ki pénzt vásárlásra, valamint testvértelepülések szoktak adományozni könyveket. Van bővítés, de nem elegendő, többre volna igény – véli a könyvtáros. A könyvtár ugyanakkor számos rendezvénynek is otthont ad.
„Van igény a ponyvára, a szerelmes regényekre, a Coelho-könyvekre, visszatérnek a Rejtő- vagy Verne-könyvekhez, a klasszikus magyar irodalomból is olvasnak, nem csak a kötelezőt. Az emberek visszafordultak a könyvekhez. Volt egy nagy megállás, és most kezdtek az emberek újra könyvet kölcsönözni, olvasni, de a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek eleji könyvtárlátogatást nem tudjuk semmiképp visszahozni, mert akkor nem volt egyéb lehetőség, most a tévé, a számítógép elvonzza az embereket a könyvtől. Mások az igények is” – mutatott rá Lakatos Tamás.
Új tér, új lehetőségek
Egy évvel ezelőtt adták át a megújult könyvtári teret és kapcsolódott be a községi könyvtár a Biblionet programba Csíkszentgyörgyön. „Másak a körülmények, azóta nagyon megváltozott a látogatottság, nagyobb az érdeklődés. Főleg a tanulók járnak a kötelező házi olvasmányok miatt, de van középkorú és nyugdíjas olvasónk is” – újságolta örömmel Tamás Rozália könyvtáros.
A könyvtár könyvállománya 8500 példányból áll, tavaly a felújítás miatt nem sikerült új könyvet vásárolni, de idén van ígéret a tanács részéről, hogy erre is juttat. „Inkább azt szoktuk beszerezni, ami keresettebb, gyerekirodalmat, meséskönyveket, most már szakkönyveket is szoktak igényelni, főleg mezőgazdaságit. Próbálunk olyat vásárolni, ami szükséges és forgalomban van állandóan” – magyarázta a könyvtáros. A községi könyvtárból a kötelező olvasmányokon kívül Wass Albert-, Nyirő József-, Márai-könyveket, ugyanakkor történelemkönyveket, az állattenyésztéssel, növénytermesztéssel kapcsolatos köteteket kölcsönöznek. „Más az élet egy éve, nagyon nagy a fordulat. Fontos volt beruházni, mert van igény a könyvtárra” – összegzett Tamás Rozália.
Péter Beáta. Székelyhon.ro