Népszámlálás 2011
Maros megyei részeredmények
2011. október 20. és 31. között zajlott a népszámlálás Romániában. Az Országos Statisztikai Intézet az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra a népszámlálás részeredményeit. Eszerint Románia lakossága 2,6 millióval csökkent az elmúlt tíz évben, a romániai magyarságé pedig csaknem 194 ezerrel. A magyarság számaránya 6,5 százalék a korábbi 6,6 százalékhoz képest.
A Maros megyei részeredmények szerint a megye összlakossága 531.380 fő.
Etnikai felosztásban a románok száma a megyében 279.488 (52,60%), a magyaroké 200.989 (37,82), a roma nemzetiségűeké 46.637 (8,78%).
Marosvásárhely lakosainak száma 127.849. Ebből a románok száma 66.441, azaz 51,9%, a magyaroké 57.632, vagyis 44,87%, a romák száma 3.134 (2,45%).
A magyarok részaránya hét községben 90 százalék fölött van: Székelybere: 1189 lakos, magyar 1164 (97,90%), román 8 (0,67%), roma 16 (1,35%); Kibéd: 1765 lakos, magyar 1693 (95,92%), román 6 (0,35%), roma 32 (1,81%); Gyulakuta: 4595 lakos, magyar 4312 (93,84%), román 67 (1,48%), roma 184 (4,00%); Nyárádmagyarós: 1270 lakos, magyar 1180 (92,91%), román 10 (079%), roma 77 (6,06%); Havad: 1336 lakos, magyar 1227 (91,815), román 5 (0,37%), roma 103 (7,71%); Nyárádremete: 3797 lakos, magyar 3487 (91,84%), román 158 (4,16%), roma 151 (3,98%); Makfalva: 3157 lakos, magyar 2880 (91,23%), román 20 (0,63%), roma 238 (7,54%).
Szovátán, Székelyhodoson, Ákosfalván, Nyárádgálfalván, Székeyvéckén, Csíkfalván, Nyárádszeredában, Sóváradon, Backamadarason a magyarok aránya meghaladja a 80 százalékot.
Mezőmadarason, Mezőpantiban, Nagyernyében, Erdőszentgyörgyön, Dózsa Györgyön, Gernyeszegen a magyarok 70 százalék fölött van.
Marossárpatakon, Magyarón, Balavásáron, Nyárádkarácsonban, Koronkán, Vámosgálfalván, Vajdaszentiványon, Bükkösön 60 százalék fölötti a magyarok részaránya.
Mezőbodonban, Mikefalván, Marosszentgyörgyön, Jedden, Küküllőszéplakon a magyar lakosság részaránya 50 százalék fölött van.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Megalakult az EMNP Maros megyei szervezete
Portik Vilmos a megyei elnök
Szerdán este a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban tartotta alakuló ülését az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete. Az ülésen jelen volt Toró T. Tibor megbízott elnök, Papp Előd, a Székelyföldi Régió elnöke, illetve a már megalakított nyolc helyi szervezet – Ádámos, Nyárádgálfalva, Székelybere, Marosszentgyörgy, Csíkfalva, Mezőbánd, Szováta, Marosvásárhely – elnökei és küldöttei.
Marosvásárhely erdélyi ügy
Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke a Népújság kérdésére kijelentette: – Ez az alakuló ülés egy természetes folyamat szerves része, hiszen Maros megye nélkül nem is lenne teljes a Néppárt szervezeti kerete. Maros megye és Marosvásárhely szimbolikus jelentőségű mind az EMNP, mind az egész erdélyi magyarság számára, hiszen az előttünk álló helyhatósági választásokon itt kellene olyan eredményt elérni, amely erőt adhatna másoknak is. Konkrétan: itt kellene visszaszerezni a 12 éve elveszített polgármesteri tisztséget.
– Az utóbbi időben nézeteltérések voltak az RMDSZ-szel közösen indítandó polgármesterjelölt körül. Történt azóta előrelépés? Meg tudnak ön szerint egyezni?
– Abban az esetben, ha az RMDSZ nem tart ki álláspontja mellett, hogy a fonnyadó tulipán jelével Marosvásárhelyen nyerni lehet, azt hiszem, minden esély megvan a megegyezésre. Számomra teljesen világos, hogy 2000 óta az RMDSZ háromszor próbálta meg visszaszerezni az elvesztett tisztséget, és hogy ez a tulipán jele alatt nem lehetséges. Erre három választás volt a bizonyíték. Félre kell tenni a pártérdekeket, be kell állni a sorba, és a közösen megtalált jelöltet segíteni. Ezt pártszínekben nem lehet, legyen az RMDSZ, MPP vagy akár EMNP. Kizárólag egy olyan egységes csapat kialakításával lehetséges, ahol a pártérdekeknek nincsen helyük. Ezért javasoltuk, hogy az lenne a legtisztább, ha formailag független jelöltként indulna a már megtalált Vass Levente, és a különböző politikai szereplők mellé állnának. Ha valaki a pártérdeket erőlteti, akkor tulajdonképpen azt akarja, hogy ne sikerüljön, és akkor alapos a gyanú, hogy esetleg más érdekek vagy más egyezségek vannak emögött. Ajánlom mindenkinek, így gondolja végig, mert az embereknek egyértelmű üzeneteket kell adni. Nem lesz könnyű így sem, tekintve a vásárhelyi etnikai arányokat, de azt hiszem, hogy együttműködéssel és akarással csodákra is képesek vagyunk.
– Egyes RMDSZ-politikusok szerint az összefogás csak szólam az önök részéről, mert ha valaki pártot alakít, azért teszi, hogy az RMDSZ erejét gyengítse.
– Az RMDSZ számára az együttműködés és összefogás azt jelenti, hogy feltétel nélkül támogatjuk az RMDSZ jelöltjeit, még akkor is, ha azok korruptak, tehetségtelenek és alkalmatlanok a tisztségre. Az EMNP nem azért alakult meg, hogy az elhasznált és korrupciógyanús embereket támogassa, hanem azért, hogy megkeresse azokat a tiszta embereket, akik képesek közfeladatra és azt képesek alázattal végezni. Ezért ad az EMNP ezeknek az embereknek szervezeti és jogi keretet. Az RMDSZ által hangoztatott egység, ismétlem, arról szól, hogy az ő jelöltjeiket kell támogatni. Ez tíz évvel ezelőtt talán érvényes is volt, amikor még az RMDSZ valóban ernyőszervezet volt, amely majdnem a teljes erdélyi magyarságot és annak minden szerveződéseit tömörítette, tiszteletben tartva a politikai pluralizmus elvét. Sajnos, már elmúlt, aki ma egységről beszél, az demagóg. Egység helyett én az összefogásról beszélnék, amikor egy magyar ügyet kell a többségi nemzetállami szemlélettel szemben érvényesíteni. Marosvásárhely ennek nagyon jó példája, együttműködésről kell itt beszélni, a közös cél, a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzése érdekében. Marosvásárhely erdélyi ügy, zászlóshajó a helyhatósági választásban.
Saját tanácsosi listákkal indulnak
Portik Vilmos megyei elnök legközelebbi tervei között említette, hogy megtalálják azokat a tisztességes embereket, akik eddig nem foglalkoztak politikával, vagy ha foglalkoztak is, nem szennyeződtek be ezáltal. Ezekre építkezve igyekeznek további szervezeteket létrehozni és minden lehetséges helyen olyan listát állítani, amelyre az emberek jó szívvel tudnak majd szavazni.
– Marosvásárhelyen is saját listát kívánnak állítani?
– Alapvetően az a célunk, hogy külön tanácsosi listát állítsunk mindenhol. Marosvásárhelyen sem látjuk ezt kizártnak. Ugyanakkor továbbra is keressük annak a lehetőségét, hogy valóban egységes magyar fellépést tudjunk felmutatni a polgármester-választáson.
– Mit jelent az önök számára, hogy Maros megyében is megalakult az EMNP? – kérdeztük Kali István alelnököt.
– Előrelépésnek tartom, mert növünk, ahogy gyarapodik a Néppárt. A megyei szervezet megalakulása után teljes gőzzel folytatjuk az eddigi nyolc szervezet mellett helyi szervezetek megalakítását a február 25-i alakuló kongresszusig. A választásokig legalább tíz szervezetet szeretnénk megalakítani.
A testület Portik Vilmost választotta megyei elnöknek. Alelnökök: Kali István és Benedek Zsolt, elnökségi tagok: Cseh Gábor, Borka Levente, Molnár Endre, Szakács Király István, Szakács Júlia, Hajdu Márk Christián.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Közömbösek névadásügyben a Maros megyei magyarok
Míg Marosvásárhelyen a magyar szülők, a civil társadalom és újabban az RMDSZ is hónapok óta ádáz harcokat vívnak annak érdekében, hogy a szinte fele arányban lakott város bár egy általános iskolája magyar személyiség nevét vehesse fel, a megye színmagyar településeinek nagy többségében egészen más a helyzet. Bár az elmúlt huszonkét év alatt az önkormányzati, illetve iskolai vezetők egyszerű tollvonással megoldhatták volna a tanintézetük elkeresztelésének ügyét, nagyon sok helyen 1989-től máig erre még nem kerítettek sort.
Néhány településen voltak említésre méltó próbálkozások, azonban azok különböző okokból csak részmegoldást eredményeztek. Máshol viszont – az illetékesek elmondása szerint – sem idő, sem alkalom még nem volt a keresztelőre.
Ahol „még nem volt alkalom”
Az egyik ilyen község a Marosvásárhelytől mintegy 11 kilométerre fekvő Ákosfalva, amely a maga kilenc településével a megye egyik legnagyobb közigazgatási egységének számít. Mind a kilenc, szinte színmagyar faluban működik iskola, de neve egyiknek sincs. „Lenne kiről elnevezni, de eddig nem volt rá alkalom” – magyarázkodik a három polgármesteri mandátumot kitöltő és újrázni készülő Ozsváth Csaba. Kérdésünkre, hogy ha az elmúlt huszonkét év alatt a kilenc falu egyikében sem került megfelelő alkalom, mikor fogják azt megtalálni, Ozsváth az őszi iskolakezdést jelölte meg.
„Nyárádszentbenedeken van egy kezdeményezés, ott majd az ősszel elkereszteljük az iskolát” – mondta. Arra, hogy kiről, az elöljáró nem tudott választ adni. Ugyanazt a kifogást találta Kacsó Antal is, Nyárádmagyaros elöljárója, aki szerint az elmúlt huszonkét év alatt sem a községközpontban, sem Nyárádselyében „nem kínálkozott alkalom” a névadásra. A polgármester szerint az iskolák elnevezését a „feltárások” hiánya is akadályozta.
„Most viszont már tudunk arról, hogy a falunak van egy ’48-as forradalmára. Szó is van arról, hogy a Bereczki László nevet adjuk a magyarosi iskolának” – mondta. A forradalmárról egyébként a faluban számos öreg eddig is tudta, hogy ő és testvérei voltak azok, akik megalakították a környék nemzetőrségét, majd a forradalom leverése után részt vettek a szabadságharc újjáélesztését célzó Makk-féle összeesküvésben.
Az ákosfalvival és nyárádmagyarosival szinte azonos helyzetet találtunk az öt faluval és egyben ugyanannyi iskolával rendelkező Csíkfalván. „Gondolkodtunk, javaslatok is elhangzottak, de egyelőre még nem döntöttünk” – jellemezte az elmúlt bő két évtized történéseit Balogh István. A községgazda úgy tudja, a színmagyar önkormányzat, illetve a tantestület tagjai azon akadtak fenn, hogy helyi személyiségről vagy valamelyik klasszikus költőről nevezzék el a falvak tanintézeteit.
Az elöljáró szerint a helyhatósági választások után a község valamelyik településén csak lesz névadó ünnepély. „Az 50-es években volt egy nevezetes sporttanár, aki Csíkfalváról származott, nem emlékszem a nevére, talán valami Kémenesnek hívták, lehet, hogy róla fogjuk elnevezni az iskolát” – hangzott az újabb négyesztendős mandátumért versenybe szálló RMDSZ-es polgármester válasza.
Keresztelő a polgármester tudta nélkül
Nagyernye és Gernyeszeg szintén a megye legnagyobb magyar többségű községei közé tartozik. Az itteniek egy fél lépéssel az ákosfalviak és csíkfalviak előtt járnak, ugyanis iskolai szinten már megszületett a döntés. Nagyernyében I. Apafi Mihályról, Erdély – a falu határában megválasztott – uralkodójáról Gernyeszegen Teleki Domokosról neveznék el az iskolát.
Tar András erdőszentgyörgyi polgármester szerint a küküllőmenti kisvárosban is iskolakeresztelőt kellene tartani. „Jó lenne Rhédey Klaudiáról elnevezni a helyi iskolacsoportot” – fejtette ki lapunknak a leköszönni készülő városatya. Felvetésünkre, hogy Szent György lovag személyében a kisvárosi iskolának két éve már van neve, Tar elmondta, hogy arról nem a helyi tanács döntött. „Mire ráébredtünk, megvolt a név. Én például nem is tudtam róla, csak nagyot csodálkoztam, amikor bejelentették, hogy a város egyetlen iskolacsoportját ezentúl így hívják” – mondta el lapunknak Erdőszentgyörgy polgármestere.
Valamivel jobb a helyzet Marossárpatakon, Gernyeszegen, Erdőcsinádon, Marosvécsen, valamint a Makfalvához tartozó Hármasfaluban.
A sárpataki általános iskola tanügyi káderei már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy a falu első tanítójáról, Adorjáni Károlyról keresztelik el a tanintézetet. Három évvel ezelőtt az önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, és „bizalmat szavazott” a nép néhai napszámosának. A tanfelügyelőség azonban a mai napig sem bólintott rá a sárpatakiak kérvényére.
„Négy éve kitettük a táblát, azonban a tanfelügyelőség még válaszra sem méltatott. Az elején még arra gyanakodtunk, hogy az iskola akkori, román nemzetiségű igazgatója nem adta le a dossziét. Aztán kiderült, hogy az okiratok már rég Marosvásárhelyen voltak, csak az illetékeseket nem érdekelte” – mondta el Berekméri Edmond marossárpataki tanító és egyben önkormányzati képviselő. A gernyeszegiek kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor úgy döntöttek, Teleki Domokosról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a falu és egyben Erdély egyik neves, 19. századi politikusáról nevezik el általános iskolájukat.
„Nyolc év várakozás után, tavaly újrakezdtük a folyamatot, és akármi is legyen, e hónap végén, április 29-én megtartjuk a névadási ünnepséget” – szögezte le Antal Levente, az iskola igazgatója, hozzátéve, hogy hivatalosan csak az ősztől használhatják az új nevet. A Gernyeszeghez tartozó erdőcsinádiak is évekkel ezelőtt tették meg az első lépést. Annak ellenére, hogy ők sem kapták meg a szükséges jóváhagyást, az iskola homlokzatára kihelyezték a templomépítő Szucsáki Ferenc nevét rögzítő táblát. A Dózsa Györgyhöz tartozó kisebb falvak iskoláinak viszont éppen azért nincs neve, mert Iszlai Tibor helyi polgármester szerint csak a központi iskolát lehet elkeresztelni. Az Alsó-Nyárád menti tanintézet egyébként Rákosi Lajos nevét viseli.
Marosvécsen Kemény Jánosról, a helikonista mecénás báróról nevezték el a tanintézetet, de a hivatalos okiratokban ez a név sem jelenik meg. A küküllőmenti Hármasfaluban tíz évvel ezelőtt, nagy pompával tartották meg a keresztelőt. 2002. augusztus 17-én az RMDSZ csúcsvezetőinek utasítására és jelenlétében leplezték le a Szent István államalapító királyunkról elnevezett iskola tábláját. A helyi illetékesek már jóval az avató előtt leadták a kérvényt a tanfelügyelőségre, de Marosvásárhelyen azzal a nevetséges kifogással utasították el, hogy Szent István nem a település szülöttje, és semmi köze Hármasfaluhoz. Holott a három faluból álló település egyikét mindaddig Székelyszentistvánnak hívták, amíg a kommunista hatalomnak szemet nem szúrt ez a név.
„Másodjára is leadtuk a dossziét, akkor egy úgymond jellemzést is kértek Szent Istvánról. 2003-ban újrakészítettük a teljes dokumentációt, de azóta sem érkezett válasz. Én kitettem a táblát, és azt mondtam, akinek nem tetszik, jöjjön, és vegye le. A kétnyelvű tábla azóta is áll” – idézte fel az egy évtizeddel korábban történteket Muszka József, az iskola akkori igazgatója. Utódja, Albert Csilla lapunknak elmondta, hogy a tantestületnek szándékában áll újból próbálkozni, de csak a következő tanévben.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aktivistái és a marosvásárhelyi Dózsa György utcai 2-es számú iskolába járó magyar gyerekek szülei hónapok óta kérik, hogy a tanintézetet a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. A kezdeményezést látszólag Dorin Florea polgármester is támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szeretné elneveztetni a belvárosi iskolát.
Lépni kell, mert formaság az egész
Fejes Réka tanfelügyelő szerint nem elképzelhetetlen, hogy az általa képviselt intézményben egy-egy magyar településről érkező dosszié valamelyik fiók mélyére került volna az évek során. Szerinte a kéréseket és a dokumentációt időnként fel kellett volna frissíteni. Mint mondta, azok a magyar iskolaigazgatók és polgármesterek, akik szívügyüknek érezték a tanintézet elnevezését, addig nem hagyták lerázni magukat, amíg a tanfelügyelőség rá nem bólintott a kérésükre. „Az új tanügyi törvény értelmében a dolgok sokkal egyszerűbbek: az önkormányzat dönt, mi pedig tudomásul vesszük a helyi közösség akaratát” – fejtette ki Fejes, aki egyébként a tanfelügyelőség névadó bizottságának tagja. A tanfelügyelő ugyanakkor cáfolta a dózsagyörgyi polgármester állítását, miszerint csak az önálló vagy központi iskola viselhet nevet.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Ma kezdődik az ODFIE-tábor
Mintegy 450 fiatalt várnak a Maros megyei Magyarsárosra, ahol mától öt napon át zajlik a romániai Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett színjátszó találkozó. A Maros megyei településre – a helyi fellépőkön kívül – idén 16 település egyletének színjátszó csoportja érkezik.
Lesznek résztvevők Bencédről, Bölönről, Brassóból, Dicsőszentmártonról, Homoródszentpálról, Kissolymosról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyajtáról, Nyárádszentmárton-Csíkfalváról, Sepsiszentgyörgyről, Szabédról, Székelyudvarhelyről, Szentábrahámról, Szentgericéről és Vargyasról – olvasható az ODFIE közleményében. Az immár 16. alkalommal megrendezendő találkozó ma zászlós felvonulással kezdődik, majd az ünnepi megnyitóval és csapatszemlével folytatódik.
A színielőadásokat holnap délelőttől láthatja a közönség. Az ODFIE, amely az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezete, 1997 óta rendezi meg a találkozót a szervezet keretében működő ifjúsági egyletek színjátszó csoportjai számára. Az országos találkozókon átlagosan 15-20 csapat, összesen 400-450 amatőr színjátszó fiatal vesz részt. A Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Civil Alapprogram, valamint a Communitas Alapítvány által támogatott rendezvény részletes programja a http://szinjatszo.odfie.hu/2012 címen érhető el.
Krónika (Kolozsvár)

Felesleges nyűg lenne a minicenzus a polgármesterek szerint
Abszurdumnak tartják a Krónika által megkérdezett polgármesterek a kormány azon tervét, hogy mininépszámlálás révén derítsék ki, valójában hány, választójoggal rendelkező polgár él az országban. Amennyiben valóban megszervezik, a cenzus terheit az önkormányzatoknak kellene viselniük, és a polgárok megszámlálásának megszervezése és lebonyolítása is a helyi hatóságokat terhelné. A polgármesterek szerint egy hét alatt megszámolni a lakosságot ráadásul lehetetlen is, hiszen a tavalyi cenzus adatait sem sikerült összesíteni mostanáig.
Antal: nem küldjük terepre az embereket
Nonszensznek nevezte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a mininépszámlálás ötletét. „Tavaly már januárban elkezdődött a felkészülés a népszámlálásra. Májusra már kialakultak a körzetek, próbanépszámlálást is tartottunk. Sepsiszentgyörgyön összesen 350 személy dolgozott rajta, őket az állam fizette” – sorolja az elöljáró annak okait, hogy miért lenne értelmetlen egy ilyen erőfeszítés és anyagi ráfordítás után újra végigcsinálni ugyanazt. Egy hét alatt megszámolni a lakosságot ráadásul lehetetlen is, hiszen a tavalyi cenzus adatait sem sikerült összesíteni mostanáig. „Nonszensz felvetés, nem fogjuk terepre küldeni az önkormányzati dolgozókat ahelyett, hogy az építési engedélyekkel foglalkoznának” – jelentette ki.
Antal Árpád szerint ha volna rá politikai akarat, inkább annak a három-négy intézménynek az adatait kellene összehangolni, amelyek személyi adatokkal dolgoznak. Mint elmondta, Kovászna megyében például a lakosság-nyilvántartó 231 ezer, a statisztikai hivatal pedig 223 ezer személyről tud, a tavalyi cenzuson pedig 206 ezret számoltak össze. Mindemellett az elöljáró úgy véli, eleve nem volna szabad egy ilyen felvetésnek alávetni a referendum érvényességét. „Olyan ez, mintha akkor változtatnék a szabályokon, amikor már lefújták a mérkőzést” – szögezte le.
Boc sem engedi az alkalmazottait
Kifogásolja Emil Boc kolozsvári polgármester is, hogy a kormány által elrendelt mininépszámlálást a helyi önkormányzat alkalmazottainak kellene lebonyolítaniuk. Az elöljáró pénteken tárgyalt Ioan Rus azóta lemondott belügyminiszterrel, akinek kifejtette, a hivatal amúgy is személyzethiánnyal küszködik, hiszen ebben az időszakban sokan szabadságon vannak. „Nem értem pontosan, hogy kiknek kellene elvégezniük a cenzust. Az azonban bizonyos, hogy a kolozsvári önkormányzat alkalmazottainak más feladatokat kell ellátniuk nap mint nap, így semmiképpen nem nélkülözhetjük őket” – magyarázta Boc.
A polgármester aggályaira reagálva Ioan Rus úgy vélekedett, ha egyes önkormányzatok és megyei tanácsok nem tudnak megfelelő számú személyzetet biztosítani, akkor külföldről kell a cenzust lebonyolító alkalmazottakat „importálni”. Rus korábbi nyilatkozata szerint a mai nap folyamán mindegyik hivatalnak elküldik a mininépszámlálás megszervezésére vonatkozó részletes leírást.
Boc egyébként azt mondja, hogy a választói névjegyzék aktualizálása megtörtént, a lakosság-nyilvántartó hivatalt már akkor felszólította a lista összeállítására, amikor átvette a városvezetői mandátumot. „Kolozsváron a június 10-ei helyhatósági választásokon használt adatokhoz képest mintegy ezerrel kevesebb személy rendelkezik választójoggal az elhalálozások és költözések miatt, az új összesítést a belügyminisztériumnak is elküldtük „ – szögezte le az elöljáró.
Nagykároly: nincs jog a törlésre
Kovács Jenő nagykárolyi polgármester szerint is értelmetlen a mininépszámlálás, a referendumnak ugyanis meglátásban semmi köze sincs a választói névjegyzékekhez, amelyeket az önkormányzatok állítanak össze. Az elöljáró ugyanakkor úgy véli, lényegtelen, hogy ki hol lakik, a döntő az állampolgárság. Viszont elmondta, az önkormányzat listáin olyanok is szerepelnek egy-egy lakcímen, akik már rég nem laknak az illető ingatlanban, mivel a polgármesteri hivatalnak csak adott feltételek mellett van joga törölni valakit a választói névjegyzékből. Elmondta: Nagykárolyban ismer olyan esetet, hogy a választói névjegyzékben ugyanazon a lakcímen három család szerepel.
Bár tudják, hogy ezek eladták egymásnak a házat, sőt arról is értesültek, hogy a régi tulajdonosok Németországban meghaltak már, mivel őket erre hivatalosan nem kérték fel, nem volt jogi alapjuk törölni a nem ott lakó személyeket a választási névjegyzékből. „Ez egy jogi kérdés, amit tisztázni kellene, de nem ilyen hirtelen és nem a referendum után – fejtette ki az elöljáró. – Nem az önkormányzatok listáira kellene alapozniuk, hanem azt kellene megvizsgálni, hogy kinek van állampolgársága, és hogy öszszesen hányan kellene lennünk a szavazólistákon.”
Maros megye: aktuális névjegyzékek
A Krónika által megkeresett Maros megyei illetékesek viszont egybehangzóan arról számoltak be, hogy ők rendszeresen aktualizálják adataikat, így azok most is naprakészek. Marosvásárhely polgármesteri hivatala például közleményben mutatott rá, hogy a 3440 oldalas listájukat a törvénynek megfelelően, július 5-én aktualizálták. A nyilvántartás szerint a városban ezelőtt egy hónappal 128 711 személy rendelkezett szavazati joggal. Nagyernye polgármestere, Jánosi Ferenc pedig egyenesen idiótaságnak tartja, hogy egy újabb cenzusra kerüljön sor.
„Nincs miért újraszámoltassák Nagyernye lakóit, mert amikor kellett, mi pontos munkát végeztünk. Nálunk a halottak nem szerepelnek a nyilvántartásban, hisz időben frissítjük a listákat” – fejtette ki a Maros megyei nagyközség polgármestere. Takács Olga, Koronka frissen választott községgazdája sem tartja ésszerűnek a népszámlálás megismétlését. „Nálunk mindenki ott van a nyilvántartásban, akinek ott kell lennie. Havonta aktualizáljuk a lajstromot, ezért úgy gondolom, rendkívül pontos” – nyilatkozta a polgármesternő.
Szerinte az egyetlen gondot mindössze a külföldön elhunyt személyek adatai jelenthetik, ugyanis nem minden egyes hozzátartozó jelenti be a koronkai önkormányzatnál, távozott rokona halálát. Amennyiben csak a választási listát kell tüzetesebben átnézni, Csíkfalva polgármesteri hivatalának sem jelentene különösebb gondot a lajstrom felfrissítése, állítja a nyárádmenti község elöljárója, Balogh István. „A gond ott kezdődik, ha odatesznek házalni, mert azt nemigen vállalhatjuk. Egyetlen szakreferensem van, azt nem küldhetem kilincselni mind az öt faluba” – szögezte le Balogh.
Krónika (Kolozsvár)

Új templomot szenteltek Nyárádszereda főterén
Vasárnap délután ünnepélyes keretek között és több mint háromórás szertartás közepette immár hivatalosan is birtokba vette új templomát a nyárádszeredai unitárius közösség.
Szűknek bizonyult az új templom vasárnap, hiszen a szertartáson nemcsak a hívek, hanem más felekezetűek is megjelentek, továbbá a Nyárádszeredához és Csíkfalvához tartozó települések lelkészei, hívei és számos meghívott vendég is érkezett, így többen csak az utcáról hallgathatták az istentiszteletet.
Az úrvacsorai ágendában nt. Gyerő Dávid minden megfáradt és megterhelt ifjút, felnőttet és időst az Úr megterített asztalához hívott, mert itt le lehet tenni és fel lehet venni a terhet, keresztet, itt erőt, alkalmasságot lehet nyerni azok hordozására. Elsőként a lelkészek vették magukhoz a szent jegyeket, majd kiszolgáltatták azokat a híveknek is.
Van és itt van Isten!
A templom az a hely, ahol az ég és a föld összeér, ahol a jóság és szeretet kiteljesedik. Az utóbbi két évtizedben sok templom épült, hogy az ember találhasson olyan helyet, ahová nem jutnak el a mindennapok sikolyai, és ahol Istent keresheti, ahol lélekben és igazságban könyöröghet teremtőjéhez. Ez most az az alkalom, amikor a templomot ünnepélyesen átadjuk egy gyülekezetnek, egy város közösségének, az Istent kereső embernek, azzal a a szándékkal, hogy aki ide betér, meg tudja tapasztalni, hogy Isten létezik, és az az ember, aki a padban ülve elcsendesedik, lelkének húrjain megpendüljön az imádság, és megérezze, hogy itt van Isten – mondta prédikációjában ft. Bálint Benczédi Ferenc püspök. Ugyanakkor köszönetet mondott, amiért a más-más településről ideköltözött emberek egy akarattal tudtak hajékot építeni Istennek: hogy vágyukat tett követte, és ki-ki tehetsége, fizikai erje vagy pénzügyi lehetősége szerint támogatta a tervet. Köszönetet mondott az állami hivatalnokoknak is, akik ezt az ügyet felkarolták, és mindenki azon dolgozott, hogy mihamarabb megnyíljon ez a templomajtó, és a kereső ember megtalálja az ő Istenét. “Legyen ez a ház az a hely, ahol nemes gondolatokkal és tiszta lélekkel jövőt építünk családunknak, gyermekeinknek, nemzetünknek” – fejezte be a nyárádszeredaiaknak szóló buzdítását a püspök.
Köszöntések és köszönetek
Az ünnepség keretében többször is énekelt a gyülekezeti kórus és marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes, felolvasták Balázsi László, a magyarországi unitárius egyház püspökének levelét, köszöntőt mondott Nagy Zsigmond köri felügyelő gondok, Hadnagy Judith mérnök, a templom tervezője, Asztalos Klára, az országos nőszövetség elnöke, Mihály Bálint, a jobbágyfalvi társegyházközség gondnoka és Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester. Kecskés Csaba, a Marosi Egyházkör esperese szerint az utóbbi időben a városi gyülekezetek sorban kezdtek templomokat építeni, így Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely és Szováta után most Nyárádszereda is új hajlékot tudhat magáénak. Mindezért köszönetet mondott a lelkésznek és családjának, a gyülekezetnek és Istennek a bőségért és szeretetért, majd a templom mellett a gyülekezet épülését is kérte. Catherine Cullen lelkésznő a Duxbury Unitárius Univerzalista testvérgyülekezet, míg Greteke DeVries lelkésznő a hollandiai remonstráns egyház üdvözletét hozták, emellett pedig pénzadományt a helyi nőszövetségnek. Szén Sándor, a gyülekezet előző lelkésze a templomépítés ötletének megszületéséről és kiteljesedéséről mesélt, illetve arról, hogy miért a főtéren és nem egy közeli mellékutcában kezdték el az építkezést. A gyülekezet részéről Kocsis József mondott köszönetet a püspöknek és lelkészeknek, a vendégeknek és a híveknek, kiemelve: a születésnap egy család életében fontos pillanat, de a templomépítés egy gyülekezet életében sokkal fontosabb, annál is inkább, hogy egy emberélet alatt csupán egyszer, talán kétszer adatik ilyen alkalom.
A himnuszok eléneklése előtt Sándor Szilárd, a gyülekezet lelkésze mindenkinek köszönetet mondott, majd okleveleket osztott ki többek között a püspöknek, a testvérgyülekezetek képviselőinek, a pénzalapok megszerzésében közbenjáró Markó Béla, Borbély László és Szabó Árpád közméltóságoknak, a templom tervezőjének, az építő cég ügyvezetőjének, továbbá az építkezés elkezdésében nyújtott támogatásért az időközben elhunyt Adorjáni Domokos és Adorjáni Árpád családjainak.
Három évtizedes álom
A nyárádszeredai unitáriusok 1984-ben vásárolták meg a katolikusok volt kápolnáját, addig a szabad ég alatt vagy a református és katolikus templomban imádkoztak.1994-ben felvetődött a gondolat, hogy újjá kellene építeni a gyengülő épületet, de két év múlva már más telek után néznek, mert a meglévő szűkös. 2000-ben a helyi tanácstól területet igényelnek, amit meg is kapnak, a következő évben egy új helyszínt szemelnek ki a főtéren, és ezt is jóváhagyja az önkormányzat. 2002-ben szerződést kötnek a területre, 2003-ban elkészülnek a tervek a hívek és az amerikai testvérgyülekezet támogatásával. 2004 augusztusában leteszik az alapkövet, még ebben az évben el is készül az alapozás és a földalatti rész. 2005-ben adományokat gyűjtenek, 2006-ban elkezdik építeni a falakat, 2008-ban befedik az épületet, megépül a torony. Azóta a vakolás, meszelés, bútorzat beszerzése, fűtés, mosdók és tanácsterem kialakítása volt a feladat. Az első istentiszteletre a tavaly került sor az épületben. Amit nem tudtak a hívek önerőből fizetni, azt adományokból és pályázatokból gyűjtötték össze. A legtöbb támogatás az amerikai testvérgyülekezettől, a hazai kultuszminisztériumtól és a Maros megyei tanácstól érkezett – derült ki Csíki Zsolt gondnok beszámolójából.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Marosvásárhelyi megemlékezések a Don-kanyari áldozatokra (2003–2013)
Az emberiséget, azon belül a nemzetünket ért szenvedésekről megemlékezni – szent kötelesség. Ennek eleget téve indítványozta 2002 tavaszán az EMKE Maros megyei szervezete, hogy hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően Marosvásárhelyen és általa Erdélyben is emlékezzünk meg történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban a Don-kanyarba kivezényelt 2. hadsereg szenvedéseire, a doni áldozatokra. A négy történelmi egyház és három civil szervezet képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult, amely felvállalta egy emlékmű felállítását, kutatómunka beindítását, a túlélők felkutatását, kiállítások megszervezését, valamint a januári megemlékezések megtartását.
Tíz évvel ezelőtt, 2003. január 12-én, a doni offenzíva 60. évfordulóján a marosvásárhelyi római katolikus temető bejáratánál a két évvel később bronzba öntött emlékműnek az alapkőletételére került sor. Így vált lehetővé, hogy a marosvásárhelyi, Maros megyei, erdélyi magyar, zsidó, román, cigány áldozatok emlékének adózzunk minden év januárjában, vagy más alkalommal is elhelyezhessük a kegyelet virágait, koszorúját.
Az idei, a 70. évfordulón sorra kerülő megemlékezéssel egy folyamat véget ér és egyúttal megújul. A Doni Emlékbizottság egykori tagjai úgy gondolják: alapvető célkitűzéseik megvalósításával, tíz esztendőn át a megemlékezések megszervezésével megtették a magukét. Lehetőséget teremtettek arra, hogy – bárki szenvedését tiszteletben tartva – saját népünk, apáink, nagyapáink és dédapáink második világháborús és azon belül az orosz fronton, a Don folyó mentén kétszáz kilométeres védelmi vonalat elfoglaló 2. magyar hadsereg kötelékében átélt megpróbáltatásairól szabad lélekkel és tiszta szívvel megemlékezhessünk.
Bár egy tízéves folyamat véget ér, örvendetes ugyanakkor, hogy a Don-kanyari megemlékezéseknek van jövője. Nemcsak azért, mert hátramaradt néhány megvalósítatlan elképzelés (pl. egy marosvásárhelyi küldöttség kiutazása a Don menti katonatemetőkhöz, állandó második világháborús kiállítás létrehozása, színvonalas szakmai konferencia megtartása), hanem azért is, mert a magyarországi mintára beindított doni emléktúra megszervezése új távlatokat nyit. És a konkrét célon túl mindenekelőtt a hagyományápolást táplálja.
A doni offenzíva hetvenedik évfordulóján, idén január 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor közös megemlékezést tartunk a Don-kanyari áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél. Az ünnepséget "doni emléktúra" követi (érdeklődni lehet: 0751- 012-341, naponta 10-18 óra között): gyaloglás Csíkfalvára, ahol az elszállásolás honvédeknek kijáró tábori körülmények között zajlik ugyan, a közös esti program azonban "királyi" lesz a helybeliek vendégszeretetének köszönhetően. Január 13- án a csíkfalvi református templomban kerül sor megemlékezésre a 11.30 órakor kezdődő istentiszteletet követően.
Idén január 12-én templomainkban a déli harangszó jelképesen a 2. magyar hadsereg kálváriájára emlékeztet. Az egyik túlélőt, az orosz lágert megjárt, születésének századik évfordulója kapcsán tavaly megünnepelt Örkény Istvánt idézem: "Akik elviselték a fogság próbáját, elviselik a nehezebbet, a szabadság próbáját is".
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely),

Főhajtás a Don-kanyari áldozatok emléke előtt
Szombat délelőtt közel százan gyűltek össze a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál álló emlékműnél, hogy fejet hajtsanak a szinte percnyi pontossággal 70 évvel azelőtt zajlott Don- kanyari offenzíva magyar áldozatainak emléke előtt.
Az EMKE Maros megyei szervezete tizenegy éve indítványozta, hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően, a megemlékezést a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúbeli Don-kanyari offenzíva áldozataira. Ezen kezdeményezés keretében állították fel az emlékművet, Bocskay Vince szobrászművész alkotását, és a kutatómunka eredményeképpen ötszázhetvenhét fős listát állítottak össze azokról, akik Maros megyéből kerültek a Don-kanyarhoz, ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek.
Félmillió magyar gyermek nem születhetett meg
A szombati megemlékezésen elsőként Ábrám Noémi műsorvezető szólt az egybegyűltekhez, majd a történelmi egyházak képviselői vették át a szót. Radnóti-Szakács Albert római katolikus plébános imájában azt kérte, hogy a Don- kanyarnál elesett halottaink áldozata minket, a magyar nemzetet hazaszeretetre, a hazánk iránti hűségre buzdítson. Ötvös József református lelkipásztor rámutatott, a Don-kanyarban 147 ezer magyar katona esett el, mind egészséges, életerős férfiak. Ha figyelembe vesszük, hogy abban az időben a családokban átlagban három-négy gyerek született, ez azt jelenti, hogy ötszázezer magyar élet emiatt nem születhetett meg, ami nemzetünk történetében pótolhatatlan veszteséget jelentett. Nagy László unitárius főjegyző örömmel állapította meg, hogy az előző évekhez viszonyítva jóval többen jöttek el a megemlékezésre, ami azt jelenti, hogy kezdjük félelmeinket legyőzni és bátran vállalni történelmünket – fogalmazott a főjegyző. Papp Noémi evangélikus lelkész az összegyűltekkel közösen imádkozott a hősi halált halt magyarok lelki üdvösségéért.
Vannak fiatalok, akik továbbvigyék az emlékezés hagyományát
Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke, az emlékműállítás és a megemlékezések kezdeményezője beszámolt az utóbbi évek eredményeiről, az emlékműállításról, a katasztrófát túlélők felkutatásáról, valamint a további tervekről is.
– Álmodunk mi is, ahogyan a Don-kanyarban harcoló honvédek, hiszen mínusz negyven fokban a lövészárokban csak két mozgatórugó volt számukra: egyrészt az éhség legyőzése, másodsorban pedig a honvágy – mutatott rá Ábrám Zoltán. Hangsúlyozta, örömmel tölti el, amikor látja, hogy vannak lelkes fiatalok, akik az emlékeket éltetni akarják, és felvállalják a hagyományőrző munka folytatását.
Dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja kiemelte, a magyar katonák magatartása, helytállása példamutató mindannyiunk számára, hiszen hazaszeretetből, bátorságból, emberségből jelesre vizsgáztak.
László Márton történész szóvá tette, hogy az elmúlt évek során végzett kutatómunka eredményeképpen csupán Maros megyében sikerült azonosítani több mint ötszáz személyt, akik a Don-kanyari harcokban részt vettek. Többségük sajnos már nem él, ezért fontos, hogy áldozatuk az utókor emlékezetében megmaradjon. Benkő József történész szintén a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta, majd a jelen lévők elhelyezték a koszorúkat az emlékmű talapzatán.
A megemlékezést követően a résztvevők egy része emléktúrára indult, gyalogosan tették meg a Somostető – jeddi erdő – Terebics- tető – Csíkfalva útvonalat, majd a nyárádmenti községben folytatták az emlékezést a Don-kanyari áldozatokra. Húsz kilométert gyalogosan megtenni a csípős hidegben – bizonyára sokakat elrettent már a gondolat is, viszont a résztvevők úgy érezték, legalább ennyivel adózzanak azoknak a magyar katonáknak az emléke előtt, akik mínusz negyven fokban szenvedtek a harcmezőn.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely),

Amikor eljött a mesélés ideje...- Cseke Gábor olvasónaplója
Próbálom magamban eldönteni, miként is olvassam Gagyi József legújabb könyvét (Ha akartam, fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam. Beszélgetések Balogh Pállal. Emberek – életek sorozat, 1. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2012): tudományos munkaként? irodalomként? vagy egyszerűen csak olvasmányként, mert hogy terjedelmessége (közel 400 lap) ellenére erősen jól olvastatja magát. Hogy is ne: egy sokat tapasztalt, érdekes személyiségű, öntörvényűen gondolkodó, röghöz kötöttségében is nyitott falusi ember mesél benne életéről, falujáról, családjáról, gondolatairól, álmairól és megvalósításairól, kételyeiről, hitéről... És még mennyi mindenről, ami egyszer valamiképpen emberközelbe került vele.
Hiába a szerzői konfesszió a könyv élén, alapvetően úgy érzem, maga a szerző is tanácstalan műve definiálását illetően. Nem tudja pontosan, hová is tegye - s mindenekelőtt azért, mert nem az lett belőle, amit kezdetben elképzelt, amikor a megíráshoz szükséges első beszélgetést sikerült nyélbe ütni.
Szándékok és eredmények: bármilyen sikerült alkotásnál is ritka, hogy tökéletesen fedjék egymást. Ez nem minősítés, viszont ténykérdés. Az írónak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy tervbe vett, elképzelt művét alkotás közben annak sajátos, belső logikája szerint alakítsa, s ha a helyzet megkívánja, akár módosítson is eredeti elképzelésén, választott eszközein.
Gagyi József részletekbe menően, a higgadtan vizsgálódó társadalomtudós rigorózusságával rögzíti a könyv keletkezéstörténetét, a menet közben végrehajtott, pillanat szülte korrekciók indoklását. Pedig nem lehet azt állítani, hogy alanya kiválasztásakor ne lett volna eléggé körültekintő: az ismerkedéstől a kapacitálásig hosszú hónapok teltek el, s Gagyi igazából csak akkor tudott meggyőződni választása helyességéről, amikor nagy sokára - valahára - beindultak a tervezett beszélgetések.
Már maga ez a pillanat megrázó történethez kötődik; Gagyi József hűvösen, távolságtartóan írja le, de a tényanyag kellően drámai: Balogh Pál tulajdonképpen akkor hajlandó nekikezdeni életútja felidézésének, amikor nincs más kiútja - egy orvosi műhiba folytán mindkét lábára lebénul, s az addigi dolgos, a munka megszállottjaként élő idős embernek nem marad egyéb elfoglaltsága, mint vendége előtt szerre elszámolni az emlékeivel. És akkor meg is teszi ugyan, de mindvégig csak a maga módján. A szerző pedig - kényszerűségből - ehhez igazítja riporteri státusát: képtelen célirányosan kérdezni, hagyja a beszélőt érvényesülni, gondolatai nyomán csapongani, csak nagy néha, egy-egy félig éber, utaló, már-már mellékes apropóval terelné vissza Pali bácsit a fősodorhoz; mikor sikerül, mikor nem. De ez mind nem baj, már nem az, mert Gagyi József a kényszerből szükségszerűséget kovácsolt magának, hiszen úgy is tudta: a beszélgetés megszerkesztésének végső kulcsa mindenképpen az ő kezében marad; ami nem azt jelenti, hogy azt és úgy ír majd meg a sok-sok találkozás során elmondott élettörténetből, ahogy és ami neki tetszik. Ez a könyv egy pillanatra sem kívánt pusztán ürügy vagy csak egyszerű kiindulópont lenni egy önálló alkotói konstrukcióhoz. Hű krónikának, tanúságnak megfelelően minden ízében a pontosságot, a hitelességet, a teljességet, a mélységet célozza meg.
Gagyi József, sejtésem szerint, a különös élettapasztalatnak megjelenítési formát adva, mindvégig egyik lábáról a másikra áll, és végül maga sem tudja eldönteni, hogy melyik minőségét vállalja fel elsődlegesen: a társadalomtudósét, vagy az íróét. Igaz, hogy íróként már jó ideje háttérbe vonult, és bár gyakori közlései, rendszeresen megjelenő újabb és újabb könyvei nincsenek híjával a szépírói kvalitásoknak, helyenként maguk az írói módszerek is ki-kiütköznek a részletekben, mégis elsősorban tudományos munkáknak tekinthetők. Azzá teszi őket a szerző fő igyekezete, hogy írásainak szemlélete mindenben megfeleljen a szakszerűség követelményeinek.
Ez a kettősség most igen pregnánsan kidomborodik Balogh Pál élettörténetében: az a Gagyi József, aki megírta A krízis éve 1949-et, az Örökített székelykapuk-at, a Földbontók, földfosztók, gyarapodók-at, a Fejezetek Románia 20. századi társadalomtörténetébőlt, az Amire vágyunk, amitől félünk, amit remélünk-et, e monografikus ölelésű, jelentős tanulmánygyűjteményeket, és aki didaktikai munkájában is a tudományos ihletettség híve, a nyolcvan esztendős, a Csíkfalva községhez tartozó jobbágyfalvi parasztember életvallomása előtt váratlanul elbizonytalanodik. Azt nem állíthatom, hogy oda dobja a lovak közé a gyeplőt, de azzal, hogy az életrajzi prospekciónak még csak eleje van, és azon túl csak egy bizonytalanba vesző, sok-sok további kérdőjelt generáló "végtelen vége", Gagyi József számomra azt sugallja, hogy valamiért elodázza a végső döntést: nem zárja le Balogh Pál vallomását, addig feszíti a húrt, ameddig lehet, ameddig úgy érezheti, hogy beszélgetőtársa kimerítette a lelkileg-szellemileg egy életen át magába gyűjtött életbölcsesség hozamát.
"2011 októberében, egy évvel a beszélgetések elkezdése után, az addig lejegyzett anyagból kezdtem el dolgozni ezen az első összeállításon. Ez a rögzített beszélgetések mintegy kétharmadának az anyagából készült. Nem szeretném és nem lehet lezárni a beszélgetések sorozatát mindaddig, amíg erre újra és újra lehetőség adódik: mindkét beszélgető fél jónak látja, hogy beszélgessenek, és erre keresik az alkalmat. Tehát újabb és újabb hangfelvételek készülnek, és az első összeállítás után egy második, harmadik elkészítését is lehetségesnek látom. Ez egyben egy kiváló, a szakértő kifogásokat elhárító mentő körülmény is: ez a munka nincs még befejezve, sőt, nem is látni a végét - nem lehet egy lezárt kutatás első feldolgozásaként tekinteni rá, nem lehet ekként értékelni. Ez is indokolja, hogy a szöveget, ezt a könyvet inkább irodalmi feldolgozásnak, irodalmi biográfiának vagy az egyéni sorson keresztül a társadalmi változásokat bemutató szociográfiának tekintsük, akként kezeljük."
A fenti idézet elemző magyarázatnak tűnik, de annál jóval több: a köztes helyzet tudatos felvállalása. Gagyi József tisztán látja, hogy a sorstól rárótt feladatnak tesz eleget ezzel a könyvvel - továbbá az esetleges folytatásokkal -, hogy minden szempontból kimerje annak a kútnak a vizét, amely immár adakozóan kínálja magát. Ameddig kínálhatja... Az a tény, hogy Balogh Pál esetében véglegesen eljött a mesélés ideje, a jobbágyfalviak elismert ceremóniamestere adottságait - jól fogalmazó-szintetizáló készségét - ezúttal a tanúság szolgálatába állítja; felmondott életével egyúttal hitet téve amellett is, hogy miként zajlott az elmúlt század utolsó két harmadában faluközösségének élete, miként alakult a sorsa.
A gyakorlatilag magyar (rajtuk kívül kis számban romák lakják) többségű faluban érdekes módon jelentkezett - s némileg jelentkezik ma is - kisebbség—többség viszonya: mindenekelőtt vallási alapon. A falu lakossága ugyanis az unitárius, a katolikus, református és ortodox templomok kisugárzása között oszlik meg. Érdekes, egyúttal hiteles emlékei vannak az együttélésről Pali bácsinak: szerinte az emberek közti "meg nem értés–megértés" dolgában nagy szerepet játszanak a vallási vezetők. Egy jobbágyfalvi, egykori katolikus pap példájával illusztrálja, hogy az ellenségeskedés nem is annyira az ördög, mint az ember műve:
"Az a plébános úr nagyon fogta az ő híveit. Volt olyan szegény család, hogy például voltak bizony olyan szegény esztendők, hogy nem volt tavaszon, nyáron búzájuk. A katolikus egyháznak sok földje volt, sok búza, amit kapott. S volt úgy, hogy úgy adott egy más felekezetű szegény asszonynak, ha átáll katolikusnak.
Érti? Ennyire.
A hívei pogányoknak hívták a reformátusokat s az unitáriusokat. Voltak azok az idős asszonyok, annyira bemagoltatták velük a katolicizmust - ugye, ott a sok szobor, Mária-szobor, Antal-szobor, kicsi Anti s nagy Anti, annyi szobor van, hogy csak addig láttak. Sokszor húsvétban két öntözés volt. A legények ittak, mulattak, reformátusok, unitáriusok külön. A népházunk ott volt, ahol a reformátusoknak, unitáriusoknak volt a templomuk, ott künn pedig a katolikusoknak. Mikor összetalálkozott az az ifjúság, akkor összeverekedtek.
...Volt, hogy bicsokra kerültek, elvágták egymást, s ilyesmi. Például volt olyan, hogy katolikus leányhoz ha ment az unitárius, képes volt az apja, hogy letiltsa.
Mind süketek voltak.
Aztán jött egy tanító, Kis Jóska a katolikusoknak, az megváltoztatta; azután már megtörött a jég. Kezdett színdarabokat tanítani, összehívta a katolikusokat is, a reformátusokat, unitáriusokat; a fiataloknak, akik odavalók voltak, tanított színdarabot, dalárdát, sportolást szervezett; kivette a papoknak a kezéből az ifjúságot, ügyes tanító bácsi volt...
Aztán kinyílt az esze a népnek, tágult. De most is azt mondom, sokat csinál a papság. Most is inkább a népnek, ha kihirdeti, hogy március tizenötödikére vagy más ünnepre vagy egy megemlékezésre gyűljenek össze, többet ér, mint ha egy faluból a legelső osztályú szónok vagy tekintélyes ember szólna. Persze, ha olyan a pap, s a hívek, hogy elismerik a papnak a tevékenységét."
Jó példaként említi a halottak napi ökumenikus összefogást, amikor is a felekezetek papjai mind jelen vannak, közösen rendezik az emlékezést, de a veszélyt is látja: ha a vezetőik ennek ellenére nem fognak igazán össze, "érzékenykednek" egymással szemben, akkor ismét csak eltávolodnak egymástól a felekezetek.
A tolerancia, a faluközösség életéhez viszonyuló empátia nem csak vallási téren meghatározó – hangzik tovább a tanulság. Balogh Pál emlékei ismételten rávilágítanak, hogy akár a kollektivista szellemű évtizedekben, akár a rendszerváltás után a közösségi érdekek mentén következetesen gondolkozók jelentették a jobbágyfalviak számára az igazi tekintélyt. Ezért volt népszerű Pali bácsi is minden időkben: mind a népi demokráciában, mind a Ceausescu utáni többpárti rendszerben. Az ő igazodását elsősorban az igazságosság, a méltányosság szempontjai határozták meg - ha közmunkáról, ha földosztásról, ha húsvéti hagyományszervezésről vagy temetési búcsúztatásról volt szó. Igen jellemzőnek érzem a rendszerváltás előtti évtizedek kisebbségi helyzetére nézve azt a fajta "kettős könyvelést", amit a legalsóbb szinteken a helyi vezetők - nem kimondottan önvédelmi szándékból - szinte kötelezően és a lakosság megelégedésére végeztek, s amelynek jeleiről az emlékező lépten-nyomon beszámol.
A falusi húsvéti öntözés hagyományára emlékezve, Balogh Pál az alábbi érdekes tanúsággal szolgál:
"Sok szép dolog volt, na, szép dolog volt. Most azon csodálkozom, húsvéti közös öntözés se volt mióta. Tamás, ugye, a sok fiatalt hazaengedte húsvétra. Ő volt pedig a Nirajul elnöke, és akkor nem végeztük el az öntözést egy nap, mert nagy volt a falu, csak két nap. Első nap egyik felét jártuk el, s másodnapján a másik felét. Gondoltuk, nem lesz fiatalság, mert kell menjenek munkába. Hát az egész fiatalság ott volt. Az egész fiatalság.
Egyszer lemegyek Szeredába, ott volt a Huszár vendéglő, elmegyek be, igyak meg egy üveg sört, melegem volt. Bemegyek, hát ahogy visszanézek, látom, ott van Tamás, a Nirajul elnöke valakivel, valami ismerősével, nem ismertem. Köszönök. Azt mondja: „Balogh bácsi, jöjjön, foglaljon helyet!" Ha már odamentem, vittem egy-egy üveg sört, leültünk, s beszélgettünk. Akkor vettem észre, hogy valami párttitkár volt a városból kijőve.
S mondom neki (éppen húsvét után volt): „Erősen jó volt, a fiatalok milyen sokan eljöttek." Akkor mondta annak a másiknak: „Az a helyzet, hogy falun vannak, s ez régi hagyomány, sokan vannak, hiába tiltom el, hiába fogom őket, hogy jöjjenek be dolgozni. Vagy elszöknek, vagy elmennek egy-két házhoz öntözni, s úgy jönnek be részegen. Ott vannak a gépek, egyiknek levágja a karját, másiknak más baja esik. Baleset. Ez hiányzik? Nem hiányzik. S azt mondtam nekik: »Elengedlek, de akkor szombaton kipótoljátok.« S azt mondták: »Kipótoljuk.« Meg volt oldva a munka."
Úgyhogy nagyon ügyes volt Tamás. Aztán megdicsértem. Mondom: „Na, ezt nem gondoltam, elvtárs, hogy maga így meg tudja a fiatalságot győzni, hát itt volt az egész fiatalság." Szóval innét nagyon sokan dolgoztak a Nirajulban. S mind itt voltak az öntözőbe', ha itt volt nálunk öntözés.
... Csak azért kellett fogadalmat tenni, hogy a rendet fenntartjuk. Nem lesz verekedés, valamilyen összetűzések, vagy rongálás, vita, ehhez hasonló. Azt se szabták meg, hogy hova megyünk, azt se, hogy mit éneklünk, azt se, hogy ki muzsikál nekünk, azt se, hogy meddig tart, semmit. Mert a rendőrségnek is örökké tettünk fenyőfát. Az állatorvosnak tettünk fenyőt... Az orvosnak tettünk fenyőfát. A néptanácselnöknek tettünk fenyőfát. Ezek mind elvárták, üzenték, hogy, mikor öntözünk, menjünk fel hozzájuk."
A Balogh Pál-félék (és bár ritka jószág volt szülőföldjén, de azért távolról sem volt egyedül!) láthatóan elvetették a dogmatikus gondolkodás gyakorlatát: mindent úgy intéztek, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen; vagy ne legyen túl rossz. A felülről érkezett társadalmi sokkokat igyekeztek mindenféle trükkel, áttétellel enyhíteni, s ha lehetett, akár semlegesíteni is. (Ahogy Pali bácsi több ízben is megjegyzi, beszélgetés közben: "Annak ellenére, hogy a hetvenes években nagy kollektív volt, olyan öntözéseket lefacsartunk, uram, hogy... Nem úgy, mint most. Most szabad... [A karácsonyt.] Nem tiltották egyáltalán, esetleg az volt a baj, ha a pap amolyant prédikált, és valaki elárulta.") A legpregnánsabban viszont az a hitvallás fejezi ki Pali bácsi nyitott gondolkodását, ahogyan a vallásfelekezetek sokféleségéhez örök életében viszonyult:
"Sokszor elmondtam a katolikus plébánosnak is, a szeredainak, mikor vacsorát adtunk volt nekik; ökumenikus istentisztelet volt, ő tartotta, s én fogadtam itt vacsorával. Mondom: „Né, plébános úr, nekem van egy meglátásom: én szeretem az én vallásomat, s tisztelem a másét, egyszer szegezzük le. A másik, hogy imádkozzuk a Mi Atyánkot, pontosan maguk is úgy mondják, mint mi, maguk is úgy tanítják, a plébános úr is, mint a mi papunk. A prédikációt felfogás szerint mondják; a Bibliából veszik ki az alappillért, kit milyen talentummal az Isten felruházott, olyan talentummal adja át a híveknek, hogy művelje a lelkivilágukat. A híveknek a lelkivilága olyan, mint egy szántóterület." Ha jól megművelik azt a földet, bármit vetnek belé, megterem. A pap is megműveli a lelkivilágát a hívő embernek, aki odajár. Ahogy hirdeti, az Istent bármilyen formában prédikálja, az a talaj beveszi, mert meg van művelve. ... Az egyhívőket nem bírom, mert ők magukat kiemelik, s senki se jó, csak ők. Nem látják be azt, hogy ember hiba nélkül nincs, a bűn bocsánat nélkül nem bocsátható meg. Azt hiszik, hogy ők nem vétkeztek..."
A mindent kizáró kérkedés, a fundamentalista gondolkodás eredendően idegen a jobbágyfalvi közösségtől, amennyiben jó irányban befolyásolják őket. Ezért a mindenkori hatóságok, vezetők szerepe akár meghatározó is lehet; és bár Balogh Pál nem nevezhető kimondottan a falu egykori vezető emberének, a jobbágyfalviak életében mégis olyan kulcsfeladatokat látott el, amik meghatározóak voltak a helybeliek életére: volt földmérő bizottsági tag, falusi őrszolgálatot végzett, a futballcsapatban játszott, a színjátszó körben a hősszerelmes szerepeket nagy megjelenítő erővel ábrázolta, a húsvéti ünnepségsorozat "királyi" pálcáját viselte, volt unitárius gondnok, két ízben a helyi tanácsnak is tagja. Pedig lényegében ő sem különbözött a többi jobbágyfalvi embertől - ugyanúgy megitta a magáét, s ha úgy adódott, mértékkel a közöshöz is hozzányúlt, hiszen az a "miénk", megadta a királynak azt, ami a királyé, de nem élősködött a közösségen, nem volt demagóg.
Egy, a könyv piacra kerülését megelőző olvasótalálkozón Gagyi József a jelenlévőknek elmondta volt, hogy még a kezdet kezdetén, amikor a falu életéről életszerűen referálni tudó alanyokkal próbálkozott, szóba került egy közlékeny hivatalnok is, aki huzamosabb időn át felülről, a falu vezetésének szintjéről látta és ismerte a társadalmi mozgásokat, az események miértjét és mikéntjét. A szerző végül mégis Pali bácsi mellett kötött ki, mert a másik túlságosan gyakran és szeszélyesen cenzúrázta saját magát, korábban elmondott szavait részben megmásította, megszűrte, a tükörben látszó képet tartotta fontosnak az eredeti tanulságnál. Magam is úgy érzem, hogy egy következetesen szerepjátszó, minden kurzushoz igazodó ember torz és hiányos rajzát adhatta volna faluja mindennapjainak, túl sok energiát pazarolt volna az önigazolásra és az önfényezésre. Jó, hogy ez Balogh Pál esetében nem következett be.
A könyv hőséül - aki egyben a történet alfája és omegája - szolgáló Balogh Pálról keresve se találhatni jobb (ön)jellemzést, mint amit a könyv hátlapja kiemelten közvetít:
"Nekem olyan természetem volt, hogy én örökké szerettem menni, szerettem dolgozni, én szerettem viccelődni, én szerettem leülni valakivel meginni egy pohár bort, nem annyit, hogy ittas legyek, hanem amellett elbeszélgetni. Elmenni a templomba, elmenni gyűlésbe, ide-oda. Ez volt nekem, itt találtam fel magamat. Én, mikor kimentem a mezőre, itthon elrendeztem holmit, senki olyan boldog nem volt, mint én. Magamnak beosztottam a munkát, ha elfáradtam, leültem, mikor megpihentem, folytattam tovább. Ha akartam, fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam."
Az utolsó, általam kiemelt mondat is szerencsésen sűríti magába Pali bácsi szabadságszeretetét. Kár, hogy címként már lekörözte volt egy nem kevésbé remek román film (Când vreau să fluier, fluier - Amikor fütyölni akarok, fütyölök / rendező: Florin Şerban), amely így már-már szállóigévé vált, mire Balogh Pál története – a maga hasonló vétetésű címével - napvilágot látott.
Csíkszereda, 2013. február 17.
Gagyi József kommentárja:
Kísérletképpen összeállítottam ezt a könyvet...
Igaza van Cseke Gábornak, köszönöm neki a lényeget megragadó megfogalmazást: eljött a mesélés ideje, de még nem érkezett el a megírás ideje.
És mégis jelezni kell, jelezni kellett könyvvé szerkesztett történetekkel, hogy mi az, amiről szó szót követ, immár évek óra, amiről két ember sokat és jókedvvel beszélget, és ami egy családi—emberi sors, egy falu, egy korszak valóságába enged belelátni.
Igen egyszerű helyzet az, ami újabb és újabb rögzített beszélgetéseket eredményez: hetente-kéthetente, pihenésképpen kilátogatok a Nyárád-menti Jobbágyfalvára, ahol már vár Pali bácsi (de mostanában a feleségével, Vilma nénivel is egyre többet beszélgetünk, csak azokat nem rögzítem - még...). Régebb telefonáltam: hogy van Pali bácsi, nem zavarok? Aztán lebeszéltek erről: a tanár úr ne mind telefonáljon, hanem jöjjön, mert nem zavar. Ha kismértékben is (bár ki tudja?) része lettem az életüknek. Akár, talán, mint a szomszéd utcabeliek, a még élő kortársak: ha arra járnak és van idejük, akkor benéznek, elbeszélgetnek. Mert sok a közös emlék, amelyik újra és újra megosztva él tovább, és mert kiszámíthatatlan, hogy ez még meddig lehetséges, hiszen nem tudni, kit mikor szólítanak el ebből a földi árnyékvilágból.
És kísérletképpen, bár nem érkezett még el a megírás ideje, összeállítottam ezt a könyvet. Utána elvittem a megszerkesztett kéziratot Pali bácsinak, nézze meg, egyetért-e azzal, ami belekerült. Nem nézte meg, és egyetértett. Megnézte viszont a leánya, unokája, és húzásokat javasoltak. Ami meg is történt. Meg fényképeket készítettek, úgy ahogy illik: Pali bácsi ünnepibe felöltözve, a kerekes székébe felültetve, kalappal a fején. Ez a kép került a könyv hátlapjára.
Majd a kinyomtatott példányt is elvittem Pali bácsinak, és megkértem, hogy a könyvvásári bemutatóra üzenjen. Meg is tette, a bemutatón be is játszottam, és ide illesztem, érvként: míg ezek a mesék születnek, addig talán fontosabb, hogy ezeket összegyűjtsem.
Pali bácsi, ha van egy ilyen könyv, és összegyűlnek, hogy a könyvet, úgy ahogy egy gyerek amikor megszületik, megünnepeljék, ennek a neve könyvbemutató, ha Pali bácsi ott volna, mit mondana, miért kell ezt a könyvet megbecsülni, elolvasni?
„Ugye, az én felfogásom szerint, ez egy valóságos történet. Nem innét-amonnat kapott véleményekből alakították ki, fűszerezve, ezt a könyvet, hogy tetszedjék valakinek vagy valami, hanem valóságos, amit leéltem, gyerekkoromtól, mostanáig, az van benne. Úgy hogy ehhez se tenni, s elvenni, esetleg ami helytelen gondolkodás, nem találnak a mondatok, egy szakember igenis meg tudja állapítani, hogy ezt anuláljuk, mert nem jön ki jól."
Pali bácsi mit gondol, ebben a könyvben olyan, hogy tíz év múlva, ötven év múlva is érdekes lesz, van-e?
„Hát hogyne volna. Ugye a mai fiatal nem, esetleg az olyan típusúak, amelyikek szeretik ezt a, hogy is mondják, életgyakorlatot, hogy egy életkorban mi megy végig, egy falusi embernek, mert átlagban az, arról szól, egy életen keresztül, hol kezdi meg, hol végzi, s ha megkezdi, mind ragaszkodik, hogy mi következett, úgy vágyik utána, s azért jön, hogy olvassa el, hogy lássa meg a végeredményt a gondolkozásban. Ez olyan, mind volt nálunk egy pap, Kecskésnek, aki Vásárhelyen van, az apja, esperes, annak az apja, szépen prédikált erősen. S mondom, tiszteletes úr, pénztáros voltam, maga olyan szépen prédikál, akinek füle volt az hallhatta, s maga mért csak annyira prédikál? S tudja mit mondok, Pali bácsi, a prédikációt akkor kell megszakítani, mikor a nép legjobban óhajtja, hogy még, még, még. Mert akkor következőleg várja a folytatást. Soha nem felejtem el. S valahol igazat mondott."
Szóval azt mondja, hogy lesz még egy könyv, kell folytatni ezt?
„Nem, arra mondtam, hogy aki ezt olvassa, s így folytatódik, hogy gyerekkoromtól milyen voltam, satöbbi, várja, hogy ennek milyen lesz a végeredménye. Így gondolom el. Hát mindenesetre köszönettel vagyok a tanár úrnak ilyen értelemben, mert ugye habár az élet tovaszállt, de ez megmarad. Ez megmarad. Aztán aki akarja, olvassa, hanem pedig megtörténhetik, hogy olyan polcra kerül, hogy a por belepi, megsemmisül, mert minden a végtelenig nem tart."
Pali bácsi, a mérleg hogy áll, elégedett azzal, amit az életben sikerült elérni?
„Elégedett vagyok. A legjobban annak örvendek, hogy jókeddvel csináltam mindent. Volt amikor el voltam szontyolodva valamiért, de hála Istennek állatkárom nem volt, hogy megsemmisüljön állatom s el kelljen temetni, egy-egy borjú esetleg úgy született, az csekély volt, és a másik helyzet az, hogy örvendtem, ha kimentem a határra, hogy a verejtékem után milyen jó termés mutatkozik.
Boldog voltam.
A másik boldogság az volt, hogy a gyerekek, négy gyerek volt, jól viselkedtek. Nem hoztak szégyent, hogy jött az iskolából, s halljam, hogy ilyen volt a leányod, s olyan volt a fiad. Ez örökké csak dicsőség, mert semmit róluk soha nem hallottam. Se a tanárjaiktól, akik tanították, sem pedig a népektől, hogy úgy viselkedtek az úton, ne köszöntek volna, vagy ehhez hasonló."
Pali bácsi, a piros csuporral mi a helyzet? Az hozzájárult a boldogságához?
„Hát hozzájárult a piros csupor, mert ez volt az alaptermészetem, hogy sokat dolgoztam, inni nem szoktam, de minden reggel azzal a piros csuporral kelletett. Egészséges voltam, felkeltem, enni dobtam az állatoknak, valami kórét bétettem nyáron, mondjuk egy villa takarmányt vagy két villával, akkor lementem a pincébe, ügyesen megszívtam a slaggal a kicsi csészét, bémentem a konyhába, megittam, na estéről maradott valami mártalék, ez az, a kenyeret megmártottam, befaltam, kimentem az állatokhoz s én bé nem jöttem addig, amíg nem itattam. Pucolgattam őket, megmostam a farkukat, figyelgettem, ha kidobják a takarmányt, dobjam vissza. Ott találtam fel magamat.
A disznóknak, na voltak disznók, azoknak zöldet dobtam, s kukoricát tettem, csak annyit, hogy nehogy kiverjék, annyit tettem csak, s azután még töltöttem, ne vesztegessenek.
Ez volt nekem a természetem.
Kimentem a határra, oda vittem, mondtam magának, vizet nem sokat vittem. Mondtam magának, töltöttem belé egy kétlitres flakonba egy ennyi bort (mutatja: egynegyedig), s azt meg vízzel, s odakint elástam a földbe vagy egy árnyékos helyre, s nekem az elég volt egy napra. Mikor megszomjaztam ittam, a szomjamat is oltottam, viszont a kedvem is jött. Aztán akkor még ment a menet, itt ott fütyölgettek, énekelgettek, aztán én is belekapcsolódtam egymagamban, s jobban vágott a kasza. Mert ha valamit jókeddvel csinálsz, eredményesebb a munka, mint ha valaki sír s úgy kapál, az már nem munka. Úgy hogy én ezért hálás vagyok a Jóistennek, a szép családomért, úgy hogy boldog vagyok, ilyen értelemben, akármikor jön a vég, tudom hogy így hagytam hátra. Veszekedés vagy kellemetlenség a családban nem volt, hogy minket kacagjon valaki, hogy így éltük az életet, veszekedtünk vagy ehhez hasonló, hogy hallják a szánkat, átkozódás s ilyesmi nem volt. S ez pedig sokat tesz, hogy ilyen volt ez a nyolcvankét év, jelen pillanatban.
Aztán hogy még mennyi van hátra, a Jóisten tudja.
Már nem tud olyan kellemes lenni, csak annak örvendek, hogy az eszem megvan, hogy ha kell valami, akkor tudok kérni, vagy ha valami olyan van megmondani, nem mint az aki nem tud semmit mondani. Mint ahogy mondtam magának, az a szentmártoni ember, akinek a hangszála elment, szerencsétlennek, elgondolom, milyen bánatos lehet annak az élete, mind egy csutkó, hogy se menni, se beszélni.
A Jóisten mindenkit őrözzön meg.
Nekem olyan jutott, kereszt, hogy elviselhető, s el kéne viselni, ha a nehezebb volna, el kellene viselni. Mert az Isten az embert megteremtette, s mikor megteremtette, abban a helyben már a kicsi keresztet a vállára tette. S aztán ahogy fejlődött, úgy a kereszt is nőtt utána. S azért tisztelem az erdőt, sok mondja, hogy erdő, s vágom, s ilyen érték, olyan érték, úgy meg kellene becsülni. Az tiszta levegőt ad, aki sétál benne, feltalálja magát, azt hiszi, mennyországban van. És a másik, hogy meleget ad télen, bölcsőt ad, amiben ringassák az embert, s koporsót is ad. Úgy hogy értékes az erdő, az én felfogásom szerint. Úgy hogy tudom, a természet; a vadrózsáról is sok azt mondja, ilyen rózsa, s a nadrágomhoz ragad, s megszúrja a kezemet.
Hát olyan helyt fogja meg, hogy ne szúrja meg.
Pálcai bácsinak, akiről mondtam, hogy kibontotta a karikákat, hogy nem ilyent kell fiam csinálni, hogy az őz keresztül bújik rajta, neki volt egy szőlője, ahol Csaba Leventének, s azon felül Robinak van a kicsi ház, na azon túl, abban a homlokban van egy ház. Na ott volt ennek a Pálcai bácsinak nyolcszáz tő szőlője. De finom fajta szőlője. Körbe bé volt kerítve folyó rózsafával!
Az milyen gyönyörű volt!
Egyik mikor elvirágzott, virágzott a másik. Az tavasztól késő őszig, amíg hóharmat lett, az tiszta virág volt.
Aztán hordták a takarmányt be onnét a hegyről, úgy mondjuk Orotvány, ott ahol Lórándnak van az istálló, az magánterület volt, hozták be a takarmányt, s az a rózsafa ahogy kihajlott, a takarmányt persze húzta le, ha szélyesre rakta a szekeret. Aztán sok ember ütötte villával, hogy a fene egye meg, aki oda ültette, hogy mennyi takarmányt lehúzott, s így s úgy, s a másik azt mondta, rakd keskenyre a szekeret, azt ne üsd meg, mert az a boldogság!
S aki ültette, azt a Jóisten éltesse sokáig, hogy ültessen máskor is.
Rakd keskenyebbre a szekeret, hogy ne húzza le a takarmányt!
Szépen be kellett fogja a száját, s hallgasson. S igaza volt!"
Csíkszereda, 2013. február 18.
Maszol.ro,

Megszólalt a Sapientia harangja
Tegnap végre valóra vált az álom, és megkondult a Sapientia koronkai campusában az a százkilós harang, amit Balogh József marosvásárhelyi öntőmester készített. Mint ismeretes, a harangprojekt ötletgazdája az egyetem négy kommunikáció szakos diákja, akik tanáruk, Gagyi József támogatásával hónapokon át gyűjtötték az adományokat annak érdekében, hogy maradandót alkossanak és hagyjanak maguk után, miután elballagnak. A négy hallgató, aki szombaton vesz búcsút az egyetemtől, tegnap távozás előtt, ünnepélyes keretek között átadta a harangot az intézménynek. Első alkalommal pontban déli 12 órakor, jelképesen tizenkétszer kondult meg.
– 2012 nyarán Csíkfalván voltunk szakmai gyakorlaton, és akkor született az ötlet, mi lenne, ha lenne harangja az egyetemnek. Ekkor volt még egy évünk hátra a végzésig, és nem szerettünk volna úgy távozni innen, hogy ne hagyjunk valami maradandót magunk után az egyetemen – elevenítette fel a kezdeteket Gidófalvi Tamás kommunikáció szakos hallgató, aki három társával, Sófalvi Lászlóval, Dobos Leventével és Tóth Lehellel közösen álmodta meg, majd váltotta valóra a harangprojektet. – Miután az elmúlt év végén zöldutat kaptunk az egyetem vezetősége részéről, szükség volt egy rendezvényre, amely keretében a harangprojektet ismertessük, erre volt kiváló alkalom a februárban megszervezett konferencia, amikor elindítottuk az adománygyűjtést is. Következő lépésben mi látogattunk el különböző helyszínekre, például a főtéri katolikus plébániára, valamint a Vártemplomba, ahol egyetlen istentisztelet alkalmával kétezer lej gyűlt össze, ezúton is köszönetet mondunk ezért Ötvös József lelkipásztornak. Továbbá az egyetemen is szerveztünk gyűjtést, tanáraink, valamint az intézmény vezetősége is támogatott bennünket, jártunk a Rotary-klubnál is, bemutattuk a projektünket, és pozitívan viszonyultak hozzá. Két hónapon át zajlott a gyűjtés, majd áprilisban a kertészeti és tájépítészeti konferencia keretében is előadásokra került sor harang tematikában, és pár napra rá lezárult a projekt. Május 8-án látogattunk el Balogh József öntőmesterhez, akinek elmondtuk, ennyi pénzünk van, 9300 lej, ez a keret, amibe bele kell férni. A mester közölte, ez az összeg éppen egy százkilós harang megöntéséhez elegendő. Eredetileg 300 kilós harangot szerettünk volna, és mi folytattuk volna a gyűjtést, akár szeptemberig is, viszont végzősök vagyunk, ezért sürgetett az idő – foglalta össze a gyűjtés mozzanatait Tamás, aki érdeklődésünkre, hogy miért éppen egy harang mellett döntöttek, elmondta: amikor a Sapientiára került, tudatosult benne, hogy ez az egyetem a tudás temploma; tornya is van, ezért gondolták úgy, hogy a harang a legközelebbi tárgy, szimbólum, amit azonosítani lehet az épülettel.
Ideiglenesen az aulában marad a harang
A harangot eredetileg a Sapientia épületének a tornyában helyezték volna el, viszont a torony nem alkalmas arra, hogy ekkora súlyt elbírjon, és a közeli könyvtár olvasótermében zavarta volna a diákokat, ezért ideiglenesen az aulában kapott helyet. Úgy tervezik, hogy a nyáron az épület előtt egy tetővel ellátott masszív faszerkezetet állítanak fel, és oda helyezik át a harangot – tudtuk meg Gidófalvi Tamástól. A tegnapi ünnepségen Gagyi József tanár hangsúlyozta: miközben az egyetem diákjai, valamint az oktatók is folyamatosan cserélődnek, a harang örökkévaló, mindig is része lesz az intézmény életének. Dr. Kentelky Endre, a kertészeti tanszék adjunktusa elismerését fejezte ki a diákok munkájáért, hogy álmukat sikeresen valóra váltották. Dr. Kelemen András dékán elmondta, büszkék arra, hogy az egyetemen olyan hallgatók nevelkednek, akik képesek arra, hogy maradandót alkossanak. Gondolataihoz csatlakozott dr. Dávid László rektor is, és rámutatott: elismerésre méltó, hogy ezek a fiatalok önállóan kigondolták, majd dolgoztak azért, hogy meg is valósítsák a maguk elé kitűzött célt. Adományuk mintegy biztosítéka annak, hogy a jövőbeli generációk is emlékezni fognak rájuk – fogalmazott a rektor. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Balogh József öntőmester is, aki megjegyezte, minden tudását beleadta annak érdekében, hogy ez a harang megszólalhasson a marosvásárhelyi magyar egyetemen.
Menyhárt Borbála

Népújság (Marosvásárhely)

Július 20., 20 óra 20 perc
Tüntetés a régiósítás ellen, illetve az autonómia mellett
Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke, Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi elnöke és Kirsch Attila, a marosvásárhelyi Demokráciaközpont vezetője sajtótájékoztatón jelentette be tegnap, hogy július 20-án 20 órakor 20 perces tüntetésre kerül sor Marosvásárhelyen a Kultúrpalota, illetve a közigazgatási palota előtti téren, valamint a megye öt más településén.
Maros megyében, a Néppárt kezdeményezésére hat településen tartanak hasonló rendezvényt, ezek csatlakoznak az országos szinten közel száz településen, ugyanabban az órában megtartott megmozduláshoz. A megyében Marosvásárhely mellett Jedden, Nyárádmagyaróson, Csíkfalván, Székelyberében, illetve a Székely Nemzeti Tanács helyi képviselőinek szervezésében Makfalván szerveznek tiltakozó megmozdulást a kormány régiósító tervei ellen, nyilatkozta Portik Vilmos. – A régiósítást ellenző megmozdulások lesznek, kifejezetten a román kormány ez irányú törekvéseit kifogásoljuk, és ilyen értelemben azt óhajtjuk elmondani, hogy ezzel a fajta régiós tervvel nem értünk egyet, sokkal inkább a történelmi régióknak a figyelembevételével tudjuk elképzelni a régiós átalakítást. Ezeknek a megmozdulásoknak ez lesz az üzenete, aláírást is gyűjtünk ezeken a helyszíneken a régiósító törekvések ellen, és el fogjuk mondani azt is, hogy a mi meglátásunk szerint az autonómia a megoldás, csak egységes Székelyföldben tudunk gondolkodni.
Húsz galambot is felröppentenek
Jakab István elmondta, hogy a Kultúrpalota és a prefektúra között sorra kerülő szombat esti tiltakozó megmozdulást kultúrműsorral fogják színesíteni, beszédek hangzanak el, felolvassák a kormányhoz címzett petíciót, majd a végén aláírást gyűjtenek, és galambokat fognak felröppenteni. – A rendezvény azt akarja kifejezni, hogy mi békés módon és párbeszéd útján akarjuk az elképzeléseinket megvalósítani. Újságírói kérdésre válaszolva mondta, hogy legkevesebb húsz galambot szándékoznak szélnek ereszteni.
A kormány figyelmen kívül hagyja másfél millió magyar akaratát
Cseh Gábor szerint az EMNT minden hasonló rendezvényt felkarol. Most is felzárkózott a Néppárt mellé, mert a 2013-as esztendőt a tanács az autonómia évének hirdette meg. – A román kormány felülről erőltetné ránk saját közigazgatási átalakítási tervét. Úgy akarják meghúzni a régió határait, hogy figyelmen kívül hagyják másfél millió magyar akaratát és érdekeit. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy egységes nemzetstratégiára van szükség, és ezt az egységes nemzetstratégiát mi csak közös fellépéssel, összefogással érhetjük el.
Ugyanakkor elmondta, hogy az EMNT több mint 2000 aláírást gyűjtött össze a Kultúrpalota és a közigazgatási palota termeinek elnevezése ellen, amit benyújtottak a megyei tanácshoz.
Kirsch Attilától megtudtuk, hogy megkapták az engedélyt a demonstrációra, amelyre kb. 500 résztvevőt várnak. Ha többen gyűlnének össze, arra is engedélyük van, hogy lezárják az Enescu utcát.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Bukovinai székelyek és a zene hatalma
Csíkfalvi kulturális nap
Szombaton a testvértelepülések küldöttei és a vendégkórusok részvételével kulturális napot szerveztek Csíkfalván. A rendezvényen testvértelepülési szerződést írtak alá a magyarországi kakasdiakkal, átadták a Pro Csíkfalva-díjakat és érdemokleveleket és sor került a jobbágyfalvi férfikar névadó ünnepségére. Nagy Ferenc karnagy tiszteletére emlékoszlopot avattak és dr. Székely Mihály munkásságának elismeréseként emléktáblát lepleztek le az orvosi rendelő homlokzatán.
Az ünnepség az általános iskola előtt felállított emlékoszlop leleplezésével kezdődött. Nagy Ferenc karnagy közösségszervező tevékenységének méltatása után került le a lepel az ősi motívumokkal díszített oszlopról. Szakács- Mátyási Endre alkotó úgy álmodta meg az emlékművet, hogy az szemléltesse Nagy Ferenc konok hitvallását: zene nélkül, magyar zene nélkül élni lehet, de nem érdemes. Az oszlop öt csiszolatlan sziklából emelkedik ki, jelképezve az ötfelé szakadt nemzetrészeket, azokat kovácsoltvasból készült kottarészlet köti össze. Az oszlopot tartó vasgyűrűn a csodaszarvas, a fehér ló és magyaros virágmotívum látható. A kopjamotívumokból építkezve az alkotó a nagy tudású székely kitartó, küzdő jellemét ábrázolta. Az oszlop tetején levő griffmadár, amely a mindenhatóhoz való kötődést jelképezi, csőrében karmesteri pálcát tart. Mintegy jelképezve a zene egyetemes hatalmát.
Az iskola tornatermében folytatódott az ünnepség. Itt került sor a magyarországi Kakasd településsel megkötött szerződés aláírására. Ebben a felek arra vállalkoztak, hogy településeik fejlesztése érdekében együttműködnek. Közvetlen gazdasági kapcsolatot építenek ki, termékbemutatókat, szakmai konferenciákat tartanak. Az idegenforgalom fellendítéséért közös pályázatokat készítenek. A kapcsolatépítés részesei lesznek a fiatalok, az egyházi és civil szervezetek is. Kakasd településen nagyszámú bukovinai székely él. A küldöttség felszólalói hangsúlyozták ennek az erdélyi kötődésnek a jelentőségét is. A csíkfalviakat köszöntötték a Dabas, illetve a felvidéki Deáki képviselői is.
A jobbágyfalvi férfikar névadását követően leleplezték a dr. Székely Mihály munkásságának szentelt emléktáblát. Este szüreti bált tartottak Nyárádszentmártonban.
(k)
Népújság (Marosvásárhely)

Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!
Nagy menetelés Berecktől Kökösig az autonómiáért, az önrendelkezésért
Sok ezer égszínkék székely zászló lobogott tegnap az őszi napsütésben a Gábor Áron szülőfaluja, Bereck és hősi halálának színhelye, Kökös közötti országút több mint ötven kilométeres szakaszán, amely 14 települést kapcsolt össze. Az ökumenikus istentisztelet után induló békés, méltóságteljes meneteléssel a székelyek azt hirdették, hogy Székelyföld fel nem osztható, be nem olvasztható, és autonómiát követeltek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek. A tüntetők a menetelés végén közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Közösségi összefogással nincs lehetetlen!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: "Megkerülhetetlen kérdéssé tettük a közéletben a székely autonómia ügyét. A politikai élet vezetőinek, magyaroknak, románoknak viszonyulniuk kell Székelyföldhöz, a székely autonómia kérdéséhez. Jelképet teremtettünk, székely zászlót, amely alá föl lehet sorakozni. Vázoltunk egy világos jövőképet Székelyföld autonómia- statútumával, amelyben pontosan leírtuk azokat az intézményeket, amelyek révén Székelyföld autonómiája megvalósul. Megteremtettük az autonómiaküzdelem mozgalmi hátterét. Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, vagy ma itt, Bereck és Kökös között arra mutatunk példát az utánunk jövőknek, hogy közösségi összefogással nincsen lehetetlen. Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg fogja teremteni Székelyföld területi autonómiáját.
Nem lehet méltóbban emlékezni Gábor Áronra, történelemformáló hősiességére, mint az autonómiaküzdelemmel. Bízzunk mindannyian abban, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz.
Székelyföld jövője IGEN-nel kezdődik
– Azért jöttünk össze, hogy megfogalmazzuk, innen, Gábor Áron útjáról mit üzenünk Székelyföldnek és Bukarestnek. Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget.
Mert Székelyföld közös alkotás. Mindannyiunk tulajdona. Mindannyiunké, akik azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatokat hoznak érte. Ne azoké legyen, akik kigúnyolják, hanem azoké, akik szeretik ezt a tájat, az itt lakó embereket. Ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik adónkat, hanem azoké legyen, akik itt termelik meg az anyagi javakat. Székelyföld ne azoké legyen, akik a sót, a borvizet, az erdőt elviszik előlünk, hanem azoké legyen, akik újraültetik a letarolt hegyoldalakat – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Talpra, székely!
– A saját hazánkban, Erdélyországban, mi is oda jutottunk, hogy azért kelljen menetelnünk, amit eleink biztosítottak a románoknak Hátszeg vidékén, a szászoknak Szászföldön, illetve Székelyföld népének, amíg aztán utóbb autonóm jogaik meg nem csorbultak. Büszke vagyok arra, hogy ebben az országban és mondhatni az egész Kárpát- medencei magyar nyelvterületen nincs még egy olyan nemzeti közösség, amelyik ennyire állhatatosan ki tudna állani jogai és ügye mellett, mint a székely nép! Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért – mondta egyebek mellett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Nem csodára várunk, építkező közösség vagyunk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre kijelentette: – Az a kezdeményezés, amelyet elindítottunk néhány héttel ezelőtt, a megyei referendumokról szól. Hogyha itt százezres számokról beszélünk, akkor azt mondom, hogy mi a hat megyében 200 ezer aláírást gyűjtöttünk össze. Mi, székelyföldi emberek felelősek vagyunk a partiumiakért, a partiumiak a Székelyföldért, a szórványért. Együtt tudunk erősek lenni. A kulturális autonómia megoldás azoknak, akik nem tömbben élnek, és igazából a mai napnak is az az üzenete, hogy a célok közösek, és a közösség akaratát föl tudjuk mutatni. Mögöttünk, a szövetség mögött áll a közösség, amely már többször bebizonyította, hogy nekünk mindig újra kell fogalmaznunk ezeket a célokat, és a magunk eszközeivel építkezni kell. Mindennap hozzá kell tenni egy téglát az épülő házhoz. Nem csodára várunk, építkező közösség vagyunk.
Gyönyörű nap ez a mai!
Berecken, ágyúöntő Gábor Áron szülőfalujában, Háromszék északkeleti kapujánál gyülekeztek a nyárádmenti székelyek. A Népújság őket kérdezte, mit jelent számukra ez a menetelés?
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere: – Hatalmas élményt. Úgy gondolom, történelmi pillanatokat élünk át. Nyárád-szeredából és környékéről mintegy 250-300 ember van itt, mindenki pozitívan reagált a felkérésünkre, úgy néz ki, úgy tudjuk képviselni Marosszéket, ahogy tőlünk, székelyektől elvárták, s ahogy mi elvárjuk magunktól. "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó, magyar " – zárta szavait Tóth Sándor.
Balogh István, Csíkfalva polgármestere: – Nagy élmény itt lenni, az egységnek és az összefogásnak vagyunk tanúi, ismét megmutattuk, hogy együtt tudunk lenni politikai színezettől és vallási hovatartozástól függetlenül, és egységet tudunk fölmutatni. Talán ezt emelném ki mint legfontosabbat a mai napról, és ezzel is azt kérjük, ne szakítsanak szét minket, hiszen együvé tartozunk és együtt akarunk élni ezen a földön.
Csíki Sándor, a Marosszéki Székely Tanács elnöke: – Bereckről indult a nagy menetelés. Óriási élmény, hogy Gábor Áron szülőfalujából indulunk, családtagokkal, barátokkal. Gábor Áron ’48-as forradalmár volt, úgy gondolom, jó helyszínt választottunk. Az, hogy hét autóbusszal érkezett Nyárádszereda és környéke, Nyárádmagyarós és Nyárádremete, elárulja, hogy ha kell, össze tudunk fogni. Gyönyörű nap ez a mai!
Lukács Gusztáv berecki lakos büszkén vezette azt a szekeret, amely a Gábor Áron rézágyúja másolatát vontatta. Mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy ekkora megtiszteltetés éri.
– Nagy örömmel viszem a zászlót, látszik, hogy ha akarunk, össze tudunk fogni és sikereket elérni az autonómiáért – válaszolta a Népújság kérdésére Dimény Renáta, 16 éves berecki tanuló.
Csernátonban Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere nyilatkozott lapunknak: – Az életben vannak nagyon fontos dolgok, ez is az volt. Örömömre szolgál, hogy négy autóbuszt tudtunk indítani Ákosfalva községből, és több kiskocsit, kb. 300 fős csapattal érkeztünk. Ez igen fontos megnyilvánulás a hazai összmagyarság részéről, gondolom, hogy sikere is lesz.
Ambrus Róbert vitte az erdőszentgyörgyiek tábláját: – Ez a menetelés azt jelenti, hogy elindult egy folyamat Székelyföld autonómiája felé. Erdőszentgyörgyről 89-en érkeztünk, hogy kifejezzük az autonómia iránti igényünket.
Autonómiát, párbeszédet és társadalmi békét!
A résztvevők kiáltvánnyal erősítették meg, hogy az önrendelkezés joga alapján követelik a Székelyföld államhatárokon belüli autonómiáját.
A kiáltványban, amelyet Izsák Balázs SZNT- elnök olvasott fel, egyebek mellett kijelentik: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását; követelik, hogy Romániában az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén; ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a gyergyóditrói nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse azokat!
A kiáltvány emlékeztet, hogy "ez év március tizedikén, a székely szabadság napján, a marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelték, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió, illetve Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását, ám erre a beadványra nyolc hónap elteltével sem érkezett válasz.
Felhívja a figyelmet, hogy "a mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is".
Ugyanakkor kéri Magyarország kormányát, "kérje Románia kormányától a két ország közti alapszerződés tiszteletben tartását, különös tekintettel annak 15/9. cikkére. Nekünk, székelyeknek alapvető érdekünk, hogy Magyarország és Románia között jó legyen a viszony, a békés, építő együttműködés és az Európai Unió tagállamainak közös alkotmányos örökségének jegyében".
Az eseményhez kapcsolódó számos szimpátiatüntetést szerveztek Európában, Amerikában és Ausztráliában is.
Mózes Edith

„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

„Névtelenítették” a csíkfalvi községházát
Corneliu Grosu Maros megyei prefektus utasítására lekerült a Községháza felirat a Maros megyei Csíkfalván a helyi önkormányzat épületéről.
A nyárádmenti település azt követően került a kormánymegbízott figyelmének középpontjába, hogy a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tănasă levélben fordult hozzá, kérve, közölje vele: hány polgármestert hívott perbe, hogy azok eltávolítsák a polgármesteri hivatalok homlokzatáról a magyar megnevezést. Példaként a csíkfalvi polgármesteri hivatalt említette meg.
Mivel kérdésére nem kapott választ, augusztus 27-én közigazgatási feljelentést fogalmazott meg, ismételten kérve az információkat. Ennek nyomán Corneliu Grosu prefektus szeptemberben felhívta a csíkfalviak figyelmét, hogy az intézmény megnevezését magyar nyelven is fel lehet tüntetni, de ugyanakkora méretű, színű és alakú betűkkel, mint ahogyan a román nyelvű megnevezésben áll, és hogy ez csakis a román felirat alá kerülhet.
A prefektusnak novemberben küldött válaszukban a csíkfalviak közölték, hogy a zászló- és címerhasználat kérdésében mindenben eleget tettek a törvény előírásainak. Január 7-én viszont jött az utasítás, hogy távolítsanak el a homlokzatról minden „nem hivatalos” feliratot, és 25–50 ezer lej közötti bírságot is kilátásba helyeztek.
Az önkormányzat végül január 30-án eleget tett a felszólításnak, és eltávolította a feliratot – Balogh István polgármester szerint addig, amíg nem jön egy „okosabb kormány”, amely nem ilyesmikkel foglalkozik.
Krónika (Kolozsvár),

Törvény Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról – EMNP-TERVEZET
– Tekintettel Székelyföld települési és megyei önkormányzatainak a székelyföldi társadalom nevében megfogalmazott, a Székelyföld régió megalakítására vonatkozó igényére, – annak érdekében, hogy Székelyföld megőrizhesse kulturális jellemzőit, hogy továbbfejleszthesse sajátos földrajzi helyzetéből adódó hagyományos gazdálkodási kereteit és – ezzel egy időben – felzárkózhasson az európai integráció által elindított gazdasági és társadalmi átalakulási folyamatokhoz, – figyelembe véve Románia EU-integrációs folyamatban, valamint a regionális politikában és a közigazgatás decentralizálásában elért eredményeit, – figyelembe véve az európai régiók pozitív tapasztalatait, – különös tekintettel a Regionális Önkormányzat Európai Chartájában, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott 1334 (2003) számú, Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai mint konfliktusmegoldást segítő ihletforrás Európában címmel elfogadott határozatban foglalt elvekre és előírásokra,
Románia parlamentje az alábbi törvényt alkotja a Székelyföld különleges jogállású régió létesítéséről.
Székelyföld régió létrehozása
1. cikkely
Székelyföld régió létrehozása, területe
(1) A régiókról szóló kerettörvény 2. és 3. cikkelyének rendelkezéseivel összhangban létrejön a Székelyföld különleges jogállású régió.
(2) A Székelyföld régió a következő területet foglalja magában: Kovászna megye jelenlegi területét, Hargita megye jelenlegi területét, valamint Maros megye azon részét, amely hagyományosan a Székelyföldhöz tartozott, azaz a következő jelenlegi községeket: Ákosfalva, Backamadaras, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta, Havad, Lukafalva-Dózsa György, Marosszentgyörgy, Nagyernye, Nyárádgálfalva, Nyárádkarácson, Nyárádmagyarós, Nyárádremete, Székelyhódos, Székelyvécke a hozzájuk tartozó falvakkal, és a következő városokat: Marosvásárhely municípium, Szováta és Nyárádszereda a hozzájuk tartozó településekkel.
2. cikkely
Székelyföld régió területi-közigazgatási felosztása, székhelye
(1) Székelyföld régiót a következő – a megyék jogállásával és hatáskörével rendelkező – területi közigazgatási egységek alkotják: 1) Kézdi-Orbai szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Kézdivásárhely;
2) Sepsi-Bardóc szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Sepsiszentgyörgy;
3) Csík-Gyergyó szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Csíkszereda;
4) Udvarhelyszék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Székelyudvarhely;
5) Marosszék, amelynek területe a hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Szováta; 6) Bodzavidék/Întorsura Buzãului különleges körzet, amelynek székhelye: Bodzaforduló/Întorsura Buzãului; (2) Marosvásárhely municípium nem tartozik egyik területi-közigazgatási egységhez sem, a régión belül sajátos státussal rendelkezik, melyet külön regionális jogszabály állapít meg.
(3) Székelyföld székhelye: Csíkszereda. A régió megalakulását követő ötödik évben a regionális tanács új székhelyet jelölhet ki.
(4) Öt évvel Székelyföld régió megalakulását követően a régió határa mentén levő, azon kívül vagy belül elterülő települések és kistérségek népszavazás útján határozhatnak arról, hogy ki-, illetve bekerüljenek a régióba. A népszavazás eredménye nyomán a parlament hagyja jóvá Székelyföld régió határainak módosítását.
Székelyföld régió hatásköre, jogosítványai
3. cikkely
Székelyföld régió hatásköre, jogosítványai
(1) Székelyföld különleges jogállású régió rendelkezik mindazon hatáskörökkel és jogosítványokkal, amelyekről a régiókról szóló kerettörvény 6. és 7. cikkelye rendelkezik. (2) Székelyföld különleges jogállású régió az előző bekezdés által szabályozott hatáskörök és jogosítványok mellett, a régiókról szóló kerettörvény 2. cikkelyével összhangban, jelen törvény alapján a következő – további – hatásköröket kapja meg: a) Székelyföld saját nyelvtörvényének kidolgozása, mellyel Székelyföld régió területén a magyar nyelv egyenrangúvá válik az állam hivatalos nyelvével az állam és az önkormányzat összes intézményeiben, a régió nyilvánosságában; b) Székelyföld regionális választási törvényének elfogadása.
4. cikkely
Sajátos megosztott hatáskörök
(1) Székelyföld régió a román kormánnyal és a romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű önkormányzatával egyeztetve közhatóságokat létesíthet az oktatás és művelődés terén, melyek a magyar kultúra és oktatás terén kormányzati felügyeleti hatás- és feladatköröket látnak el. (2) Az (1)-es bekezdés szerint megállapított feladatkörökhöz szükséges költségvetési alapokat a kormány biztosítja
III. Zárórendelkezések
5. cikkely
Székelyföld régió vagyonának kialakítása
(1) Székelyföld régió köz- és magánvagyona Hargita és Kovászna megyék köz- és magánvagyonából, valamint Maros megye vagyonának egy részéből jön létre. A Maros megyei vagyonrész az egykori Marosszék területét megillető vagyonrész.
(2) Az állam átadja Székelyföld régiónak azokat az állami tulajdonban levő köz- és magán-vagyontárgyakat, amelyek a régiókról szóló kerettörvény 17. és 18. cikkelye alapján e régiót is megilletik. (3) A székek és különleges körzetek, mint székelyföldi területi-közigazgatási egységek köz- és magánvagyonát a regionális választásokat és a székek, valamint különleges körzetek köztestületeinek megalakulását követően a régió adja át ezen testületeknek. 6. cikkely
Zárórendelkezések (1) Jelen törvény a régiókról szóló kerettörvény 3. cikkelye alapján lép életbe.
(2) Az első székelyföldi regionális választásokat a helyi választásokról szóló 70/1991-es számú – módosított – törvény alapján a kormány írja ki a jelen törvény hatályba lépését követő 60 napon belül. (3) A választásokig Székelyföld régió ideiglenes tanácsa delegált képviselőkből jön létre a következő módon:
a) 22 képviselőt Kovászna megye tanácsa delegál saját kebeléből; b) 32 képviselőt Hargita megye tanácsa delegál saját kebeléből; c) 23 képviselőt azon Maros megyei helyi önkormányzati képviselők választanak, akik a régióhoz tartozó településeken választattak meg a legutolsó helyhatósági választásokon. E helyi képviselők közösen egyetlen ideiglenes választótestületet alkotnak, mely saját kebeléből választja meg a delegált képviselőket.
(4) A Székelyföld régió tanácsának választások utáni megalakulását követően a regionális tanács külön jogszabályt alkot a jelen törvény 2. cikkelyének (1) bekezdésében felsorolt székek és különleges körzetek határainak pontos kijelöléséről.
(5) A székek és különleges körzetek határainak kijelölését követően e területi-közigazgatási egységek ideiglenes tanácsokat választanak. Az ideiglenes tanácsot a székhez vagy különleges körzethez tartozó települések helyi képviselőinek közös ideiglenes választótestülete választja meg saját kebeléből.
(6) A Székelyföld régió köztestületeinek megalakulását követően a kormány és a régiók választott szervei intézkedési tervben rögzítik a hatáskörök átadásának menetrendjét.
Erdély.ma,

A mesterség választotta őt
Könyv és gyertya-díjjal tüntették ki az RMDSZ március 15-ei gáláján a csíkfalvi Kilyén Domokost. 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárban dolgozott, ezután édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét váltotta fel. Kisebb megszakítással 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a település vezetője. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székelykapukat farag, citerákat készít Domi bácsi, akivel ezúttal a kitüntetés kapcsán beszélgettünk.
Kilyén Domokos szerint a kitüntetés az egész község érdeme– Hogyan fogadta a kitüntetés hírét?
– Meglepett, nem is gondoltam rá, hogy valamikor még megemlékeznek az idősekről is. Szép gesztus a kezdeményezők részéről.
– Mit jelent önnek ez a díj?
– Úgy érzem, nem az én egyedüli érdemem, a községből mind a kétezer lakos megérdemelné ezt a kitüntetést a magyarság ápolásáért. A gyertyás tüntetés is azért szerveződött 1990-ben, hogy nemzeti jogainkat értelmesen, művelten követeljük. Mert ha hallgatunk, mindenki azt hiszi, hogy beleegyeztünk sorsunkba, hogy elfelejtettük magyarságunkat.
– Mit üzenne ezzel a kitüntetéssel másoknak?
– Nemzeti azonosságunk, magyarságunk ápolásában rendkívül nagy érdemük van az egyszerű falusi embereknek. Ha ők nem ápolnák drága anyanyelvünket, ha nem tanítanák már egészen kiskoruktól unokáikat a népdalra, nótára (...) Nem magyarkodni kell és a mellünket verni, hanem úgy tenni csendesen, ahogyan évszázadokon át őseink ápolták a kultúrát, nyelvünket. Ez példaértékű, és nagyon sajnálom, hogy az ifjúság egészen más vonalra terelődött, nem szeretik már a népdalt, a néptáncaink a színpadra szorultak fel, a báljainkat a diszkók helyettesítik.
– Mióta készít hangszereket, és hová kerültek ezek?
– Amikor befejeztük a nyárádszentmártoni kultúrotthon építését, 1971-ben az avatóra készítettem el az első tíz citerámat, azóta összesen harmincat készítettem. Került belőle Hunyadi László művészhez, Papp Lajos szívorvoshoz, de Kövér Lászlóhoz is. Kisgyerekkorom óta zenélek, a padláson találtam egy nagyon rozoga citerát, de fel lehetett húrolni. A háborúból maradt telefondrótok belseje acélos volt, abból készítettünk húrokat. Magamtól tanultam meg. Nagyon kíváncsi voltam a hegedűre is. Tíz évig foglalkoztam hegedűkészítéssel is, Lovász Jámbor Zoltán doktor úrral együtt az 1980-as évekig. Gyönyörű hegedűket lehetett készíteni, de hangot „gyártani” nehéz. A közepes hangzásig el lehet jutni, de azon felül már nagyon nehéz, nagy mester kell legyen, aki tovább is eljut.
– És a kapufaragás?
– A kapufaragás már régen foglalkoztat, a nagyapám búzaházi kapuja is szőlőindásan szépen meg volt faragva, de emlékszem üknagyapám kapujára is, amit 1859-ben készített. Ahogy ide költöztem Csíkfalvára, készíteni akartam magamnak egy székelykaput. Segítségül hívtuk Bandi Dezső tanár urat, elképzeltük a figurális megjelenítést, amit ő átdolgozott. Negyvenedik születésnapomra készült el a kapu, egy évig dolgoztam rajta. Azóta tizenhét kaput faragtam, van belőle Magyarországon: Battonyán, Cigándon, Solton, de itthon Székelybőben, Csíkfalván, Jobbágyfalván, Búzaházán, Szentmártonban, Székelykálban és Demeterfalván is. A Nyárádmentén nem voltak olyan nagy kapufaragók, mint Udvarhelyszéken, de egy-egy példány került a vidékünkre is. A motívumok nagyjából megegyezők, de nem olyan díszesek.
– Ejtsünk néhány szót közigazgatási pályájáról is.
– A közigazgatásba nem is akartam belemerülni. Apám huszonöt évig volt polgármester előttem. Apám előtt a lukafalvi Fazakas János volt a néptanácselnök, de kegyetlenül bánt a falubeliekkel, bántalmazta őket, pisztollyal járt az úton, esténként lövöldözött is. Azért fordultak hozzám az emberek, hogy legyen közülük való a vezető. Hát belementem, azzal a szándékkal, hogy négy évet végigviszek, amíg kerül valaki megfelelőbb. Aztán jött a következő négy év, és sok emberrel megbarátkoztam. Úgy eljöttem 1972-ben a téglagyárból, hogy 2000-ben mentem nyugdíjba a közigazgatásból. Nem én választottam ezt a mesterséget, a mesterség választott engem.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Gyászlobogó a türelmetlenség ellen
Lekerült hat zászló az RMDSZ erdőszentgyörgyi székházáról, amelynek homlokzatára tiltakozásképpen Egy az Isten felirattal ellátott gyászlobogót tűztek ki.
Az akciót maga Csibi Attila Zoltán, a szervezet erdőszentgyörgyi elnöke, a Maros megyei kisváros polgármestere adta hírül az egyik közösségi oldalon.
Mint kiderült: az ügy hátterében a magyarellenességéről elhíresült Dan Tănasă áll, aki folyamatosan feljelentéseket tesz a magyar közösségek vélt vagy valós „túlkapásai” ügyében, amelynek nyomán a prefektúrák ügybuzgóan vizsgálatot indítanak, a legtöbb esetben tetemes pénzbírsággal fenyegetőzve.
Tavaly a makfalvi templomkertből került le a nemzetiszín lobogó, idén februárban a csíkfalvi polgármesteri hivatal homlokzatáról távolították el a magyar nyelvű Községháza feliratot, most pedig az erdőszentgyörgyi Rhédey Claudia térről hiányoznak a zászlók.
„Öt évvel ezelőtt választottak az erdőszentgyörgyi RMDSZ elnökévé. Másnap kitettem a szervezet székházára a román, a magyar, a székely, az Európai Unió, az RMDSZ és a város zászlaját. Két évvel ezelőtt választottak polgármesternek, azóta képviselem településünk érdekeit etnikai és felekezeti hovatartozás nélkül, segítek románnak, magyarnak, embernek, hisz ez a hivatásom, ezt választottam és ezért választottak meg. Magyarként születtem, neveltek és élek, s teszem ezt úgy ma is, hogy közben tudom tisztelni a más nemzethez tartozó közösséget. Nem fáj és nem háborgat semmilyen negatív érzés, ha nem a saját nemzetem lobogóját látom kitűzve épületekre – jelentette ki Csibi Attila. – Nagyon fáj viszont az, hogy azért támadnak, mert magyar vagyok, mert szeretek magyarul gondolkodni és magyarul érezni. Mert szeretem nemzetem lobogóját, és bármikor büszkén vállalom nemzeti színeinket”.
A polgármester, aki megelégelve az állandó támadásokat, úgy döntött, egyelőre nem harcol tovább a prefektúrával, és levette az összes zászlót a székházról. „Helyettük ma már egy fekete zászló lobog egy hónapig, azt hirdetve, nincsen ma sem helye a megbékélésnek, az egymás iránti kölcsönös tiszteletnek népek és népek között. Csak remélni merem, hogy ez változhat valaha! Nekünk, magyaroknak dolgoznunk kell, sokkal többet, mint másoknak, és közben állandóan bizonyítani, hogy nem gyűlölünk senkit, csak meg szeretnénk őrizni hagyományainkat, értékeinket, nemzeti öntudatunkat” – közölte az elöljáró.
Megkeresésünkre Csibi Attila elmondta: mintegy másfél éve folyamatosan támadások érik a főtéri székházon kihelyezett zászlók miatt, az utóbbi időben a prefektúra részéről is több felszólítást kapott. Legutóbb hétfőn, amelyből kiderül, hogy Dan Tănasă tett feljelentést az erdőszentgyörgyi szervezet ellen.
Az alprefektus felszólítja a szervezetet, huszonnégy órán belül távolítsa el a székházról Magyarország zászlaját, ellenkező esetben 2500–5000 lej közötti pénzbírságra számíthat a prefektus ellenőrző bizottsága részéről. Kérdésünkre, hogy egy hónap után mi lesz a levett zászlók sorsa, Csibi Attila kijelentette: kész arra, hogy valamennyi visszakerüljön a helyére, akár büntetés árán is. A gyászlobogó kitűzésével olyan üzenetet fogalmazott meg, amire szándéka szerint mindenki felkapja majd a fejét. Ezzel a lépéssel csupán azt kívánja elérni, hogy a román és magyar politikusok is figyeljenek fel a kérdésre, hisz Hargita és Kovászna megyében is hasonló gondok vannak a zászlók körül.
Az ügy kapcsán Brassai Zsombor úgy véli, a prefektus „túllihegi a kérdést”, hiszen hosszú évekig ott lobogott a zászló a szentgyörgyi épületen. Az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint a kormánymegbízott lépése csak tetézi a politikum részéről az utóbbi időben érkező negatív megnyilvánulásokat.
Emlékeztetett több román politikus kijelentésére, miszerint elképzelhetetlen, hogy Maros megyének magyar prefektusa legyen. „Ezzel a politikum megsérti a magyar közösséget, hiszen annak tagjai is ugyanolyan tisztességes állampolgárok és adófizetők, mint a románok. Azzal, hogy az alprefektus a zászló kérdését feszegeti, felelőtlen lépést tesz, és fokozza az etnikai feszültséget a megyében” – szögezte le kérdésünkre Brassai.
Popică: elsőbbséget a román nyelvnek!
Az új háromszéki prefektus szemét is szúrják a magyar feliratok. Marius Popică hivatalos átiratban felszólította Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, gondoskodjon róla, hogy minden köztéri feliraton a román szöveg legyen az első, és csak azután a magyar. A kormánymegbízott egy 2012-ben született jogerős bírósági végzésre hivatkozik, miszerint valamennyi feliraton a román szövegnek kell szerepelnie elsőként.
A korábbi prefektus már a polgármester megbírságolása érdekében is pert indított, amit azonban tavaly decemberben a Kovászna megyei törvényszék okafogyottá nyilvánított, arra hivatkozva, hogy az elöljáró időközben kicserélte a városháza bejáratánál található táblát, és a háromnyelvű turisztikai irányjelzőket leszerelték. Popică ezúttal újabb „hibás táblákat” fedezett fel, a vasútállomás környékén egy reklám-, a központban egy turisztikai pannón, a helyi buszmegállókban pedig a tájékoztató táblákon szerepel elöl a magyar felirat.
Gligor Róbert László, Krónika (Kolozsvár)

Nyárádmenti gazdákhoz jönnek dolgozni magyarországi fiatalok
Július 27-én Nyárádszeredába érkezett öt magyarországi, városi fiatal, akik egy hetet dolgoznak majd nyárádmenti gazdáknál, vasárnap pedig további tíz magyarországi fiatal érkezik Hargita megyei gazdákhoz, szintén azzal a céllal, hogy önkéntesként vegyenek részt egy székely gazdaság napi munkájában. A fiatalok a Vidék Kaland projekt keretében érkeznek hozzánk, és on-line is követni lehet napi tevékenységüket.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról, valamint betekintést engedjen a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A pályázat útján kiválasztott fiatalok egy-egy hetet tölthettek el magyarországi fiatal gazdák által irányított gazdaságokban, bekapcsolódva azok napi munkájába – gyakorlatilag egy hétre gazdává válhatnak. Miután tavaly a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének köszönhetően a program Erdélyre is kiterjedt, idéntől a Nyárádmente Kistérségi Társulás jóvoltából a Nyárád mentére is érkeznek magyarországi fiatalok.
A program a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztéséhez egy új lehetőséget, mintát is jelenthet, minthogy a múlt évi tapasztalatok alapján, idén részben olyan fiatalok kaphattak betekintést Székelyföld, a székely gazdák mindennapjaiba, akik még soha nem jártak Erdélyben.
Az öt fiatal kalandor: Farkas Ildikó közgazdász, Győri Tünde természetgyógyász, Szabó Gergely tőzsdei határidős kereskedő, Siklósi Rozália humánökológus és Piszmán Réka állattenyésztő mérnök vasárnap este érkezik Szász Csaba, Szász Szabolcs, Májai Zsigmond, Csizmadia György és Szávuly Tibor nyárádszeredai és csíkfalvi gazdákhoz.
A fiatalok egy közös blogon számolnak be napi élményeikről a Transindex portálon (http://videkkaland.transindex.ro/nyaradmente)
Szabó Gergely vallomása:
Reggel hatkor keltem. Csatlakoztam a juhfejő csapathoz, ahol kezdő leckeként meg kellett fogni a juh tőgyét. Eleinte sokszor elrohant az állat, legfeljebb a lába után kapva tudtam visszatartani. A két órás fejés végére maradt még bőven gyakorolnivaló, mielőtt egy önálló fejést rám bíznának.
A mai nap fő feladata viszont nem is a fejés volt számunkra, hanem a 800 juh által négy hónapon keresztül megtermelt ürülék felvágása, fellapátolása és kihordása remorkával a legelőre. A trágyalapátolás sokkal fárasztóbb, mint bármilyen laikus azt hinné, késő délutánra már az edzett kollégák is kellemesen elfáradtak. A munkához házias és laktatós ételeket kaptunk a ház asszonyától. Mai nap biztosan nem lesz gond az elalvással.
Szabadság (Kolozsvár)

Bekeményít a Maros megyei prefektus
A Maros megyei prefektúra megtámadta a makfalvi önkormányzati képviselő-testület által elfogadott, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómia-határozattervezetet.
Vasile Liviu Oprea szerint törvénytelen tanácshatározatba foglalni, hogy az adott település különleges státusú régióhoz, a Székelyföldhöz akar tartozni, mint ahogy azt is, hogy a dokumentumban azt követeljék, hogy a magyar nyelvet hivatalos nyelvként ismerjék el a régióban. A prefektus úgy nyilatkozott, hogy hasonló jogi eljárás keretében meg fogja támadni a nyárádszeredai és csíkfalvi önkormányzatok hasonló határozatait is.
Oprea kifejtette, a kérdéses határozatot a Székely Nemzeti Tanács, „egy jogilag be nem jegyzett alakulat” dolgozta ki, s abban többek között adminisztratív régió létrehozását kérik, amit Székelyföldnek neveznek.
A kormánymegbízott ugyanakkor elmondta, több Maros megyei polgármesteri hivatal ellen is jogi eljárást kezdeményeztek azért, hogy vegyék le hivatali épületeikről a székely zászlót. Emlékeztetett, a prefektúra több alkalommal is felszólította a polgármesteri hivatalokat a zászló levételére, de azok nem vették figyelembe a felszólítást, ezért eljárást indít Gyulakuta, Erdőszentgyörgy, Makfalva, Csíkfalva és Szováta polgármesteri hivatala ellen.
Makfalva polgármestere, Marton Zoltán munkatársunk érdeklődésére elmondta: tud Oprea lépéséről, nemcsak fenyegetőzött a prefektus. „Megkaptuk a jogi eljárás elindításáról szóló értesítést. Természetesen élni fogunk a törvény adta lehetőséggel, és óvást nyújtunk be ellene, szükség esetén pedig fellebbezni is fogunk. Egyelőre ennyi a mondanivalónk az üggyel kapcsolatban” – fogalmazott a községvezető.
Bakó Zoltán, Krónika (Kolozsvár)

Folytatódik a hadjárat a székely zászlók ellen
A szenátus szakbizottságai zöld utat adtak a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által benyújtott törvénytervezetnek.
A dokumentum – mely az RMDSZ szerint szavatolja, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint korlátozza a székely lobogó használatát – csak ezután kerül a parlament asztalára, a végső döntést a képviselőház hozza meg.
A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón.
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban úgy nyilatkozott, a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára, ugyanis nem tiltja, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek. Az RMDSZ-elnöke szerint a székelyföldi települések saját jelképükké nyilváníthatják a székely zászlót, amennyiben a törvény hatályba lép.
Ezzel szemben a székely zászlót közösségi szimbólummá avató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy véli, a tervezet egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.
Maros megyében dúl a zászlóháború
Miközben a vezető kormánypárt Victor Ponta pártelnök-kormányfővel az élen új törvénytervezetet készül elfogadtatni a szimbólumok használatáról, a PSD által támogatott Vasile Oprea Maros megyei prefektus perbe hívta Makfalva, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Szováta polgármesterét, mivel többszöri felszólítás ellenére sem távolították el a középületekre kitűzött székely zászlót.
A kormánymegbízott törvényes alap hiányára hivatkozva törvénytelennek tartja a székely zászló kitűzését a közintézményekre. Szerinte a székely zászlót az SZNT hagyta jóvá, ezzel is népszerűsítve az etnikai alapú területi elszakadást. Oprea szerint a zászló használatával, kitűzésével a magyar vezetők hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – jelen esetben a Székelyföldhöz – tartoznak, amely nem is létezik, az alkotmányban nincs elismerve.
„Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is látni lehetne, attól függően, hogy az adott községvezető melyikkel szimpatizál” – fogalmazott cinikusan Vasile Oprea.
„Kampány van: elő a magyar kártyával”
Balogh István csíkfalvi polgármester munkatársunknak elmondta, a lobogót már eltávolították a községházáról – hasonlóképpen jártak el Gyulakután is, így alaptalan a prefektus kezdeményezte eljárás. „A prefektus lépése annak tudható be, hogy választás közeledtével ő is ki szeretne tűnni valamivel a román érdekek megvédése terén. Már megszoktuk, hogy minden választás előtt előveszik a magyar kártyát” – jegyezte meg az elöljáró.
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere azonban leszögezte: nem hajlandó eltávolítani a 2011-ben kihelyezett lobogót és úgy véli, a prefektúra hadat üzent a városnak. Makfalván is a községháza bejárata fölött maradt a zászló, Márton Zoltán polgármester pedig kijelentette, perbe szállnak a prefektussal.
Szováta alpolgármesterétől, Hegyi Mihálytól megtudtuk: ők még nem kaptak bírósági idézést, de látták, hogy a prefektúra egyik alkalmazottja nemrég a városháza előtt fényképeket készített a zászlóról.
A kérdésben az RMDSZ megyei elnökének véleményét is kikértük. Brassai Zsombor szerint enyhén szólva túllihegett és túlpolitizált ügyről van szó, ugyanakkor veszélyesnek tartja, hogy a PSD ezzel a „boszorkányüldözéssel” próbálja legitimálni magát a szavazótábor szélsőségesen nacionalista rétege előtt.
Gligor Róbert László, Gyergyai Csaba, Székelyhon.ro

Öt Maros megyei polgármestert perelt be a prefektus a zászló kitűzése miatt
A prefektus bejelentette, Csíkfalva, Makfalva, Gyulakuta, Erdőszentgyörgy és Szováta elöljárói ellen indított pert.
Öt Maros megyei település polgármesterét perelte be Vasile Oprea, Maros megye augusztusban kinevezett prefektusa a székely zászló hivatali kitűzése miatt – közölte szerdán a Székelyhon portál.
A kormány Maros megyei képviselője – a Székelyhon szerint – a zászlókitűzés törvényes alapjának a hiányára hivatkozik a törvényszéki keresetekben. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászlót a Székely Nemzeti Tanács hagyta jóvá, hogy ezzel az etnikai alapú területi elszakadást népszerűsítse.
A prefektus arra is kitért, hogy a magyar vezetők a zászló kitűzésével hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – Székelyföldhöz – tartoznak. Hozzátette Székelyföld nevű területi egység az alkotmányban nem szerepel. „Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is kikerülhetnének attól függően, hogy az illető községvezető melyikkel szimpatizál" – fogalmazott Vasile Oprea.
Csíkfalva és Gyulakuta elöljárója a prefektus felszólítására eltávolította a zászlót, de a pert ennek ellenére nem szüntették be ellenük. Szováta polgármestere még nem kapta meg a keresetet, Makfalva és Erdőszentgyörgy polgármestere közölte, nem távolítják el a jelképet, és a törvényszéken próbálják megvédeni álláspontjukat.
Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmát élvező prefektus ezzel a „boszorkányüldözéssel" próbál érdemeket szerezni a nacionalista szavazók előtt.
A székely zászlót kitűző polgármesterek ellen eddig Kovászna megyében indított pereket a Ponta kormány által kinevezett prefektus.
MTI, Erdély.ma

Bemutatják a vadadi emlékművet
A Csíkfalva községhez tartozó Vadad faluban a vasárnapi búcsúnapon Kiss Istvánra, a kuláknak bélyegzett és 1950. július 21-én, 48 éves korában meggyilkolt földművesre emlékeznek a helybéliek.
A vadadi „búcsú”, amit immár hagyományosan évente Szent Mihály napján, vagy az azt megelőző, vagy követő vasárnapon tartanak, összegyűjti a falu népét. Ilyenkor hazatérnek a faluból elszármazottak, s rendszerint a szüreti mulatságot és bált is a búcsú napjára időzítik.
Amint a helybéli Szakács Endrétől, a Kiss István emlékére létrehozott – a megye egyetlen ilyen jellegű – emlékmű állítójától megtudtuk, vasárnap az istentisztelet után, 12 órától mutatják be a kopjafát a falu lakóinak. „Pontosan abból a meggondolásból kiindulva választottuk ezt a napot, hogy ilyenkor az elszármazottak is itthon vannak, illő, hogy ők is lássák ezt a megyében egyedülálló alkotást, amit falustársunk emlékének szenteltünk. Nem avatás lesz, hanem bemutatás, ugyanis a Csíkfalvi Kulturális Napok rendezvényre október 25-én kerül sor, a községi elöljáróság akkorra időzítette a hivatalos avatást” – mondotta el Szakács Endre, akinek oroszlánrésze van abban, hogy végre Maros megyében lesz egy olyan emlékmű, amely a kommunizmus által kivégzett falusi embereknek állít emléket.
A fellelhető dokumentumok alapján László Márton történész megpróbálta egymás mellé rakni a töredékeket, s rekonstruálta Kiss István megölésének történetét. 1950. július 21-én késő este, valamivel éjfél előtt hárman érkeztek Kiss István lakásához: Lőte László, Tóth Zoltán és Turcu Adrian. Felszólították, hogy öltözzön és jöjjön velük, mert viszik Nyárádszentmártonba kihallgatásra. A kivégzés a faluba vezető, Nyárádszentmárton felőli főút és a vadadi bekötőút kereszteződése környékén történt, ott, ahol ma egy vaskorlátú híd áll. A szekusok által a lelövésről készített jegyzőkönyv szerint: éjjel fél egy és kettő között Kiss István fellökte az őt kísérőket s elkezdett szaladni a nádas felé. Ekkor megállásra szólították fel. Majd többször utána lőttek. Körülbelül 20 métert tett meg, amíg lelőtték. Az eset a főúttól mintegy 200 méterre történt. Így szól a jegyzőkönyv, amit nyilván hamisítottak. Ugyanis a megkínzott ember akkor már képtelen lehetett szaladni. Holttestét soha nem sikerült megtalálni, valahol a megyei út közelében nyugszik.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Emlékmű az áldozatoknak
Első alkalommal állítottak emlékművet a hétvégén Marosszéken, illetve Háromszéken olyan személyeknek, akiket bizonyíthatóan a kommunisták gyilkoltak meg. 
A Maros megyei Vadadon Kiss István helyi gazdának adóztak tisztelettel, akit a kollektivizálás ellenzése miatt végeztek ki központi parancsra, míg Háromszéken az ozsdolai betyároknak állítottak emléktáblát. A Csíkfalva községhez tartozó Vadadon szombaton avatták fel az 1950. július 21-én a kommunisták által kivégzett Kiss István földműves emlékművét. 
Ez az első köztéri alkotás Maros megyében, melyet olyan személynek állítottak, akit bizonyíthatóan a kommunisták végeztek ki központi parancsra, hogy megtörjék a gazdaköri rendszert, és rábírják a földműveseket a kollektivizálásra. A rendezvényen László Márton történész kiemelte: Kiss István meggyilkolása nem volt egyedi eset a vidéken.
„A kutatásaim során a vadadiakhoz hasonlóan ellenálló közösséggel még nem találkoztam, többszöri fenyegetés ellenére sem hátráltak meg a kommunisták elől. 1948-ban egy bálban egy Fülöp Albert nevű helyi besúgó elvesztette a feljegyzéses füzetét, amelyből kiderült, hogy a szintén helyi Kiss Vencelt figyelte, ezért Kiss Vencel megverte őt. A városból kiszállt a milícia, de a faluban megkongatták a harangot, a férfiak összesereglettek, mire a rendőrök elmenekültek. A falu megvédte Kiss Vencelt. Éjszaka megérkezett a katonaság, kilenc személyt letartóztattak, de a falu továbbra is ellenállt. 1950-ben megjött a központi parancs, hogy az ilyen ellenálló településeken példát kell statuálni, embereket kell kivégezni. Ennek lett az áldozata 1950. július 21-éről 22-ére virradóan Kiss István” – mesélte a történész. Rámutatott, a gazda kivégzése után javait elvették, és szétosztották a helyi kommunista pártiak között, a feleségét pedig kilakoltatták, és kitiltott személynek nyilvánították.
Bányai Antal felszólalásában hozzátette: az ő édesapját, Bányai Györgyöt „nézték ki” a szekusok, mivel a „magyar világban” a falu vezetője volt, módos gazda, de amikor megtudták, hogy hat gyereke van, Kiss Istvánra esett a választásuk, akinek egyetlen fia a háborúban meghalt.
„A faluból öt férfit, közöttük apámat is, kényszerítettek, hogy megássák a sírját, apámmal átkutattatták a zsebeit, majd bedobatták a testet a gödörbe. Azt is mondták, hogy jól tapossák meg a földet, de erre már nem voltak hajlandóak, ezért a puskatussal belökték őket a gödörbe” – mesélte az édesapjától hallott részleteket Bányai Antal. Hozzátette, hogy az 1989-es rendszerváltozás után keresték a maradványokat, de már nem találták.
Az emlékmű Szakács Mátyási Endre kezdeményezésére készült, aki a kopjafánál egy cserépnyi földet is elhelyezett. „Kiss István felesége, Kiss Irma kiment arra a helyre, ahol a falutársak mondták, hogy eltemették a férjét, és a véres porból egy adagot a háza kútjának lábánál eltemetett. Onnan hoztuk mi most ezt a cserép földet” – mondta a kezdeményező.
Szombaton megtört a jég a háromszéki Ozsdolán is: a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége kőelemre erősített márványtáblával rótta le tiszteletért mindazon ozsdolaiak előtt, akik a kommunista rezsim mártírjai vagy áldozatai voltak. Az avatóünnepségen – amin meglehetősen kevés helybéli vett részt – jelen voltak a Székely Nemzeti Tanács tagjai, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, míg az önkormányzatot Csíki Dávid alpolgármester képviselőte.
A jelenlévők számára Tófalvi Zoltán író, történész elevenítette fel a múlt rendszer szörnyűségeit, és beszélt azokról a személyekről, akik áldozatául estek a kommunizmus pribékjeinek. A történész szerint a terrorista jelzőt nem a nagyvilágban, hanem Kézdivásárhelyen és a környékbeli falvakban használták először, így bélyegezve meg többek között a két híres ozsdolai betyárt – Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest –, akik a rendszer ellen harcoltak, és életüket is adták. Szót ejtett falustársukról, Szígyártó Domokosról is, akit a szamosújsvári börtönben végeztek ki, alig negyedórás tárgyalás után.
„A történelem cinizmusa, hogy a hely, ahol Szígyártót és társait hóhéraik kivégezték, ma élelmiszerraktár – mondta a történész, fájlalva, hogy még ma sem lehet az emberhez méltó végtisztességet megadni a kommunizmus áldozatainak. Rámutatott, mivel továbbra sem férnek hozzá a levéltárak anyagaihoz, nem tudni, hol vannak eltemetve az áldozatok.
A történész arra kérte az ozsdolaiakat, legyenek büszkék elődeikre, míg Török József, a volt politikai foglyok megyei szervezetének elnöke a megbékélés emlékművének nevezte a felavatott jelt, amit Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, ozsdolai plébános áldott meg.
Bartos Lóránt, Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Híres lett a műkedvelők fesztiválja
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Diákszínjátszók hétvégéje
Marosvásárhelyen és Erdőszentgyörgyön
Sehol sem érvényesül jobban a színház közösségformáló, összetartó ereje, mint az amatőr mozgalmakban. Amióta létezik a modern értelemben vett színház, mindig is arra alapozott, hogy a művészeti ág sajátos eszközeivel a kognitív és az érzelmi üzenetek tolmácsolása mellett a játék passzív vagy aktív résztvevőjeként szólítsa meg a közönséget. A műkedvelő műhelyek lényege is inkább az, hogy a játszók révén kerüljön közelebb a befogadókhoz mindaz, ami a színházat jellemzi. S így ez a fajta tevékenység akár meghatározó, befolyásoló tényezővel is bír az adott közösségek életében. Ezt bizonyította a hét végén zajló két diákszínjátszó fesztivál. Mindkettőnek már hagyománya van, hiszen a vallási színjátszó találkozót a kilencedik, míg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját a 21. alkalommal szervezték meg.
Isteni színjáték világi megközelítésben
A marosvásárhelyi református egyházközségek ifjúsági szervezetei szombaton délelőtt a Posta utcai előadóteremben (volt bábszínház) a kilencedik alkalommal szervezték meg az ifikörökként működő színjátszó csoportok találkozóját. Négy gyülekezet mutatta be produkcióit. Az alsóvárosiak Az ember első és utolsó hét napja című darabbal – Imre Jenő lelkipásztor műve – léptek színpadra. A Református Kollégium képviselői az István, a király rockoperát mutatták be. A cserealji gyülekezet ifisei három rövid jelenetet (Imamalom, Esernyő, Azonnali kiszámítás) állítottak össze, míg a Szabadi útiak Farczádi Albert Presszer című egyfelvonásos vígjátékát hozták el a Posta utcai terembe. A produkciókat háromtagú zsűri (Nagy Péter, Vajda György, Nagy Gábor) bírálta el. A közönség is szavazhatott, ugyanis a legjobbnak ítélt előadást az Égjen a láng keresztény zenefesztiválon is bemutatják. Ezenkívül az ítészek tisztje volt kiválasztani a legjobb lány és fiú előadót.
A színre vitt darabok – az István, a király ismert története kivételével – a keresztény tanításról és erkölcsről, ezek mai értelmezéséről, illetve arról szóltak, miként van jelen a vallás a fiatalok életében. A zsűri elsősorban az eredetiséget, a játék dinamikusságát, a közönség befogadókészségét tekintette elhatároló szempontoknak. A színészi játékban pedig a jelenlétet, az alakítást, a megfelelő dikciót figyelte. És nem mellékesen az énekesi teljesítményt is, hiszen a Református Kollégium színjátszói igencsak igényes – referenciaértékkel bíró – produkció színrevitelére vállalkoztak.
A nyertesnek nyilvánított előadás nemcsak a zsűri választása volt, hanem a közönségszavazattal is elismerést nyert Presszer – így ezt a darabot láthatják majd újra a diákok. A legjobb női alakításért járó elismerést Csepán Dorottya, míg a legjobb férfiszereplőnek járó díjat Nagy Lehel nyerte el. Színpadi jelenlétéért Lukács Dalma Népújság-különdíjban részesült.
Fesztivál, kevés érdeklődővel
Annak ellenére, hogy Erdőszentgyörgyön 21 éve szervezik meg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját, kevés néző volt kíváncsi a produkciókra, legalábbis szombaton délután. Mind színvonalban, mind tematikában – a népszínműtől a vígjátékokon át a kortárs darabokig – igazán érdekes, sokszínű előadásokat láthattak az érdeklődők a háromnapos rendezvényen. Nemcsak a már szinte visszatérő vendégeknek számító szászrégeniek több csoportja mutatkozott be, hanem örvendetes, hogy a kisebb településeken (Makfalva, Nyárádszereda, Csíkfalva) tevékenykedő műkedvelők is felléptek. A fesztivál színvonalát emelte a szintén "hazajáró" celldömölki Soltis Lajos Színház előadása, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a gyöngyösi Mozaik színikör vagy a krasznai Tinikomédiások produkciója. Természetesen a háziak is kitettek magukért, hiszen a Bodor Péter Színkör vásári komédiája, valamint a Százfonat táncszínháza is méltón színesítette a kínálatot.
Székely-Szabó Zoltán színművész, a zsűri egyik tagja a Népújságnak elmondta, "örvendetes, hogy a fesztivál a 21. kiadásához érkezett, és nemcsak erdélyi, hanem határon túli csoportokat is megmozgat.
– Arra biztattam a fiatalokat, hogy maradjanak együtt, játsszanak, legyenek összeforrott közösség, amely kultúrát közvetít. Őrizzék, ápolják az anyanyelvet, hiszen ez a legnemesebb feladata egy-egy ilyen műkedvelő színjátszó csoportnak. Mindenképpen fontos az, hogy ezek a fiatalok értelmesen töltik el szabadidejüket, alkotnak, és megpróbálják egy kicsit másként láttatni a világot. Közösségformáló hatásuk is van, hiszen nemcsak ők, hanem közönségük is megerősödik identitásában, a bizalomban, közösségi összetartozásban. Jó volt látni, hogy a gyerekek és a fiatalok olyan darabok színrevitelét is felvállalják, amelyekkel a régmúlt, a népi kultúra hagyományaiba, a mesevilágba röpítenek, és ezáltal saját közönségüknek is felelevenítik múltunk kincseit. Voltak profi és csetlő-botló előadások is. Az ítészek szakmai tanácsokkal látták el a fellépőket, hiszen egy ilyen fesztivál jó alkalom a tanulásra, a tapasztalatcserére is. A célunk az, hogy tovább ösztönözzük őket az alkotásra, a színjátszásra. Van akit és amiért. Sajnos lehangoló, hogy míg tudomásom szerint a kezdetekben minden alkalommal zsúfolásig megtelt a nézőtér, most a színjátszókon kívül alig volt érdeklődő.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Hivatalosan is használhatják címerüket
A kormány idei 996. számú határozatával több Maros megyei község címertervezetét jóváhagyta, másoknak azonban még mindig várniuk kell. A jelképek véglegesítése akár több éves folyamat is lehet.
A kormányhatározat értelmében Cintos, Balavásár, Alsóköhér, Görgényszentimre, Nyárádmagyarós, Havad, Szászkézd, Mezősályi, Csíkfalva és Vajdaszentivány jelképei véglegessé váltak, ezáltal hivatalosan is használni lehet őket. A helyi közösségek által elfogadott, majd a megyei és regionális bizottságok által is jóváhagyott tervezeteket az országos címertani bizottság rábólintása után terjesztették a kabinet elé, mindez esetenként egy-három évet vett igénybe.
Gazdag jelképek
A most véglegesített címerek mindenike kerekített oldalú címerpajzson helyezkedik el, fölötte egybástyás várfal-korona, amely azt jelenti, hogy az adott közigazgatási egység, közösség községi szinten van.
Hivatalosan is használható lesz
Divatos szóval élve a címer egy brand, ugyanakkor egy identitást is ad a helyieknek kifejezi a néveredetet, a vidéki jelleget és a folyó melletti elhelyezkedést – véli Balogh István csíkfalvi polgármester. A községi címert Szekeres Attila elismert hazai heraldikus készítette, és komoly tanulmányon alapszik. Elkészítésének folyamata lassan tíz évre nyúlik vissza, hiszen az első változatot elutasították, ezért egy teljesen újat készítettek, ezt sikerült most elfogadtatni. Ezután szerepelni fog a hivatalos átiratokon is, és a jövőben engedélyeztetendő községi zászlón is.
Balavásár címerének elfogadásában nem voltak akadályok, csupán a hosszú folyamatot kifogásolja Sagyebó István polgármester, aki szerint egy komoly múlttal rendelkező községnek kötelező is, hogy címere legyen. Az Anamaria Crişan által 2009-ben készített tervezetet a helyi tanács elfogadta, azóta a község honlapján szerepel, most pedig igyekezni fognak, hogy minden hivatalos okiraton is szerepeljen majd.
Van, akinek még várni kell
Koronka címertervezetét az ősz folyamán fogadta el a helyi tanács, ezután kerül a megyei bizottság elé, de megvitatása csak a következő évben várható – tudtuk meg Takács Olga polgármestertől. A Nyárádremete címerében szereplő Nap és Hold valakiknek szemet szúrt Bukarestben, ezért a község némi „változtatást” eszközölt rajta, így jó esélye van arra, hogy egy-két hónapon belül véglegessé váljon – mondta el Magyari Péter polgármester. Karácsony Károly nyárádgálfalvi elöljáró azt nehezményezi, hogy címertervezetük hét hónapja az országos bizottság előtt van, az általuk kért kiegészítéseket is megküldte a község, de döntés még mindig nem született. Nyárádszereda címere a bukaresti akadémiai bizottság asztalán van, remélhetőleg hamarosan kormányhatározattal véglegesítik a folyamatot – tájékoztatott Tóth Sándor városgazda. Varga Józseftől, Gyulakuta vezetőjétől megtudtuk: községüknek kétféle címertervezete is van, de szakértővel még nem dolgoztatták ki.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Égetővé válik a romakérdés rendezése
Nem elég stratégiákban gondolkodni
Nemrég az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arról döntött, hogy kétszázezer euró értékű kártérítést kell adjon a román állam annak a 27 szászrégeni (abafáji) romának, akikkel szemben a bíróság szerint atrocitásokat követtek el a hatóságok képviselői. Az történt ugyanis, hogy 2006.szeptember 7- én egy kocsmai összeszólalkozást követően tettlegességre került sor. Kivonult a rohamrendőrség és a csendőrség. A rend helyreállításakor 15 polgári személy és két rendőr sérült meg. 27-en beperelték az államot hivatali túlkapás miatt. Túl az eset jogi vetületein, a határozat ismét a közvélemény fókuszába állította a romák helyzetét, amelynek háttere nem annyira etnikai, mint inkább szociális, gazdasági és oktatási jellegű. Románia kormánya kidolgozott egy beilleszkedési stratégiát, ennek első lépéseként a Maros megyei prefektúra romaügyekkel foglalkozó irodája kimutatást készített a valós helyzetről. Az alábbiakban ezt ismertetjük. A felvetettekről Nagy Zsigmond alprefektussal beszélgettünk.
A megye közel fele roma
A kormány kidolgozta a romák társadalmi beilleszkedésének stratégiáját a 2012–2020-as időszakra, annak érdekében, hogy a konkrét programokra akár uniós pályázatok révén támogatást nyerjenek. Ennek első lépéseként a prefektúrákon létrehozták a romák kérdésével foglalkozó irodát (1221/2011-es kormányrendelet). Maros megyében 2013-ban jött létre ez az iroda, ahol három alkalmazott dolgozik, köztük a szaktanácsadó, Românu Ioan roma nemzetiségű jogász. Az említett osztály kormánystratégiai alkalmazásának első lépéseként tavaly augusztus 19. és szeptember 12. között felmérést készített a megyénkbeli romák helyzetéről. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Maros megyében 46.947-en vallották magukat romának, azaz az összlakosság (550.380) 8,52%-a. A prefektúra munkatársainak becslése szerint azonban jóval többen, mintegy 80-85.000-en vannak, ami a lakosság 47%-át is elérheti, ez derült ki az iroda alternatív felméréséből is. A felmérést készítők az említett időszakban 36, többségükben romák által lakott helységet látogattak meg. Ezek között hat város volt (Segesvár, Dicsőszentmárton, Marosludas, Nyárádtő, Szováta, Sármás). A következő községekbe jutottak el: Apold, Dános, Nádas, Nagyernye, Petele, Mikefalva, Marosugra, Kerelőszentpál, Maroskece, Sárpatak, Vajdaszentivány, Gernyeszeg, Déda, Mezőbánd, Mezősályi, Mezőpagocsa, Bonyha, Zágor, Csatófalva, Fehéregyháza, Ádámos, Vámosgálfalva, Bogács, Jedd, Csíkfalva, Mezőtóhát, Mezőzáh és Mezőméhes.
A látogatások során találkoztak a romák helyi képviselőivel, az önkormányzati képviselőkkel, és a cigánytelepeket is felkeresték. A tapasztalatokat tavaly év végén összesítették. Több nagyobb témakört vizsgáltak, mint az oktatás, egészségügy, lakhatósági feltételek, személyazonossági- ügyintézés.
Nincsenek iskolai közvetítők
Többek között megállapították, hogy ahol nincsen iskolai közvetítő, ott nagyobb az iskolakerülés, kevesebben íratják be gyerekeiket az alsóbb osztályokba. A roma hagyományok miatt leginkább a lányok kerülnek ki az iskolából, hiszen őket igen korán férjhez adják. Hogy némiképpen növeljék az iskolázottságot, szükség lenne bevezetni, kiterjeszteni az ún. "Második esély" oktatási programot, amelynek keretében sajátos körülmények között lehetővé tennék, hogy a tanterv szerinti oktatás mellett alapképzésben, vagy adott esetben akár szakmai képzésben részesítsék a romákat. Az iroda jelezte a főtanfelügyelőségnek, hogy a koordinálásával több helyen is szerveznének ilyen "tan-folyamokat". A szakhatóságtól azonban azt a választ kapták, hogy nincsen erre állami keret, így a programot csak pályázat alapján, uniós finanszírozással lehet fenntartani. Jelenleg ugyanis van már erre példa. Nyolc iskolában (Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Segesváron, Mezőbándon, Bonyhán, Sáromberkén, Dédán és Mezőzáhon) beindult ez a fajta oktatás, ehhez még társul az iskola utáni foglalkozás négy marosvásárhelyi és egy-egy szászrégeni, dicsőszentmártoni és gernyeszegi iskolában, ahol az órák után tanárok, tanítók felügyelete alatt végzik el házi feladataikat a roma diákok. Pozitív példaként említi a felmérés azokat a helységeket (Marosvásárhely, Szászrégen, Dicsőszentmárton, Marosludas, Mezőbánd, Héjjasfalva és Zágor), ahol hét iskolai mediátor dolgozik, akik elsősorban a romatelepeken keresik fel az iskolaköteles gyerekeket, szüleiket, és meggyőzik őket az oktatás fontosságáról. Még 14 településen kellene ilyen alkalmazottakat foglalkoztatni – vonták le a felmérés egyik következtetését. Erre azonban sem személyzet, sem pénz. Összesen 22 roma nemzetiségű tanügyi alkalmazott dolgozik a megyében, tevékenységük megkönnyíti a kapcsolattartást a közösséggel. Az említett iskolai közvetítők is a szászrégeni FAER Alapítvány által működtetett program révén fejthetik ki tevékenységeiket. Annál a 14 iskolánál, amelynek körzetében dolgoznak a mediátorok, érezhetően megnőtt a romák iskolalátogatottsága.
Ugyancsak uniós támogatással három településen (Szászrégen, Marosludas és Nagyernye) sikerült beindítani olyan oktatási központokat, ahova elsősorban a városban kolduló gyerekeket gyűjtik be. Itt étkezést biztosítanak és oktatási tevékenységeket is szerveznek.
Szerencsésnek mondható, hogy ahol a romák neoprotestáns vallásokat (adventisták, baptisták, pünkösdisták) gyakorolnak, ott csökkent a bűnözés, jobban együttműködnek a helyhatóságokkal, és a gyerekeket is járatják iskolába.
Az oktatási közvetítők mellett a megyénkbeli roma közösségeket 38 egészségügyi alkalmazott is látogatja, a lakosságot elsősorban az alapvető higiéniai szabályok betartására ösztönzik. Ugyanakkor nemkormányzati szervezetek támogatásával sikerült például Bonyhán a gyerekeket védőoltásban részesíteni, Dánoson és Nádason a nőknek különböző fogamzásgátló módszereket ismertettek a nem kívánt gyarapodás csökkentése érdekében.
Lakáshelyzet, személyi nyilvántartás
Lakáshelyzetük rendezésével is gondok vannak, ugyanis a különböző romatelepeken törvénytelenül felhúzott viskókban túlzsúfolva élnek a cigányok. Vannak olyan telepek – mint a marosvásárhelyi Hidegvölgyben, vagy Ludason, Gernyeszegen, Mezőzáhon, Petelén, Sárpatakon –, ahol két, három helyiségből álló épületben 20-25-en is meghúzódnak. Azok a polgármesteri hivatalok, ahova a romák személyazonossági igazolvány kibocsátásáért fordulnak, operatívan, a megyei lakosság-nyilvántartó hivatallal közösen, a romák irodájának segítségével igyekeznek segíteni a kérvényezőkön. Több településen (pl. Dicső-szentmárton, Nyárádszereda, Szászrégen), ahol működnek a kirendeltségek, jelentősen nőtt a személyazonossági igazolvánnyal rendelkező romák száma.
A prefektúra romairodája beindított egy programot, amelyet hazai kormányprogram támogat, s ezáltal Dédán és Mezőzáhon 150 romának telekeltetik a házát és az udvarát. Előkészület alatt áll a telekelésre vonatkozó törvénytervezet, amely a 2015–2020-as időszakban lehetővé teszi majd az ingatlanok rendezését. Vannak olyan települések, mint Apold, Kerelőszentpál, Bogács és Mezősármás, ahol a polgármesteri hivatalok telkeket bocsátottak a romák rendelkezésére, ahova rendezett körülmények között házat építhettek maguknak. Nagy gondot jelent azonban a közművek használati díjának a törlesztése. Ugyanis nagyon sok cigánynak óriási állami adósságai vannak. Ezek elsősorban a bírságokból (tűzifa, mezőgazdasági termények lopása és közlekedési kihágások) gyűltek össze.
Több településen a polgármesteri hivatalok állják a villany- és gázfogyasztási költségeket, illetve a vízhasználati díjat (Dicsőszentmárton, Radnót, Szászrégen). Van ahol nemkormányzati szervezetek is bekapcsolódtak a szociális támogatásba, mint a dicsőszentmártoni Buckner, a marosvásárhelyi Alpha Transilvana, vagy akár a már említett szászrégeni FAER Alapítvány. Vannak szociális és kifejezetten a romák helyzetén javító uniós pályázatok, azonban a polgármesteri hivatalokban nincsenek pályázatíró szakértők.
Fokozottabb társadalmi felelősségvállalást!
A felmérést követően a prefektúra romákkal foglalkozó irodája tárgyalásokat folytatott a főtanfelügyelőséggel az iskolai közvetítők ügyében, a közegészségügyi hatósággal egyes oktató-nevelő programok kezdeményezéséért, kivitelezéséért, felvették a kapcsolatot több, romákkal foglalkozó civil szervezettel, a hatóságokat pedig arra kérték, hogy alakítsák meg a romák problémáit kezelő helyi akciócsoportokat, s ahol lehetőség van, ott alkalmazzanak egy romaszakértőt, aki követi a kormány stratégiájának a gyakorlatba ültetését.
Nagy Zsigmond alprefektus kifejtette, a romakérdések megoldására nem elég stratégiákban gondolkodni, hanem olyan konkrét programokat kell kidolgozni, amelyeket akár uniós támogatással kivitelezhetnek. Erre van már példa, hiszen ezeket is felsorolta a kimutatás, de jóval többet tehet a társadalom ezen a téren. Még a kormány meghirdetett stratégiája előtt tettek lépéseket a Maros megyei önkormányzatok. Nyárádszeredában és Jedden is rendezték egyes romák tulajdonjogi viszonyát, személyazonossági iratait, és ez elindított egy folyamatot. Zágorban kifejezetten jó a polgármesteri hivatal és a roma közösség közötti kapcsolat, mert sikerült elintézni, hogy sokan közülük Németországba járjanak idénymunkára. És ezt meg is hálálják azáltal, hogy igyekeznek beilleszkedni. Marosbogáton és Apoldon is az egyházak és nemkormányzati szervezetek közösen vesznek részt a szociális-oktatási gondok rendezésében. Vannak olyan önkormányzatok (Mezőbánd, Szászbogács, Alsóbölkény, Görgényszentimre, Szásznádas és Marosfelfalu), ahol romani (cigány) nyelven lehet a helyhatósághoz fordulni.
Nagy Zsigmond a Marosi Unitárius Egyházkör felügyelő gondnokaként, zsinati tagként, illetve a jogügyi bizottság elnökeként kifejtette, hogy nemcsak a neoprotestáns egyházak kellene befogadják a romákat, hanem, főleg vidéken, a szórványtelepüléseken a történelmi erdélyi egyházaknak is nyitniuk kell. Konkrétan: elmehetnének a lelkészek a roma közösségekbe, és bevonhatnák őket az egyházi programokba. Nem etnikai megközelítésből kellene kezelni a romakérdést, hanem elsősorban szociális, oktatási és egészségügyi-nevelési jelleggel, irányból. Akár a lelkészek is személyes példájukkal kínálhatnának megoldást az egész közösségnek. S ez nem is annyira anyagiaktól függ, hanem hozzáállás kérdése. Mert a roma közösség részéről megvan ez az igény, de az egyházak nem minden esetben viszonyulnak hozzájuk pozitívan, sőt elutasítják, elzárkóznak előlük.
A gazdasági okok – megelőzés, nem tűzoltás
Az esetek többségében a romák nem hibásak azért, hogy ilyen helyzetbe kerültek – fejtette ki az alprefektus. Ha az utóbbi 25 év társadalmi, gazdasági változásait elemezzük, megállapíthatjuk, hogy ez a közösség képtelen volt alkalmazkodni. Gondoljuk el, 1989 előtt a romák nagy része építkezéseken, a kollektív gazdaságban dolgozott. A rendszerváltást követően csődbe mentek a nagyvállalatok, megszűntek a kollektív gazdaságok, és így azok is, akik a minimális jövedelmet munkával szerezték meg, állás nélkül maradtak. Mivel alacsonyan képzettek, már nem feleltek meg az új munkapiaci elvárásoknak. Aztán úgy felgyorsult az élet, hogy a társadalomnak egyszerűen nem volt ideje velük foglalkozni. A középiskolát (egyetemet) végzettek is nehezen kaptak munkahelyet, hát még a szakképzetlen kategória! Persze van szociális segély, integrálási programok, de ameddig az önkormányzatok nem ösztönzik őket arra, hogy legalább a nyolc osztályt elvégezzék, és utána olyan szakmát tanuljanak, mint az építői, vagy autószerelő-bádogos, amire volna igény, addig egy helyben topogunk. Aztán meg ott van a nagy népszaporulat, ami szintén növeli a szegénységet, hiszen a gyerekeket gondozni kell, ellátni, mert ugye "sok gyerek szegénység", s ez így is van. Ezen a téren is többet lehetne tenni azokkal a felvilágosító programokkal, amelyekre a kimutatás is utalt.
Sok függ attól is, hogy a roma közösség miként neveli ki saját értelmiségi rétegét, amely az új társadalmi helyzetben elvállalja a vezető szerepet. A rossz tapasztalat az, hogy a "kiemelkedett" roma értelmiségeik többnyire nem akarják vállalni az identitásukat, elhatárolódnak a közösségtől, holott ők kellene legyenek a pozitív példák, a húzóerő. Ezen a mentalitáson is változtatni kellene, mint ahogy a társadalom is érzékenyebben oda kellene figyeljen az említett gondokra, jelenségekre, mert lassan nem csak a roma közösséget érintik. És az abafáji esetből kiindulva, egyik fél részéről sem az erőszakos beavatkozás, a tűzoltás a megoldás, hanem az említett okok feltárása, orvoslása. Ha nem kezdünk ezekkel idejében foglalkozni, oda jutunk, hogy mind az állami, mind a helyi közösségek képességeit meghaladják ezek a kérdések, amelyek a radikalizálódott társadalomban veszélyes precedenst teremthetnek, mint például az említett konfliktus. Mindennél fontosabb a megelőzés! – összegzett az alprefektus.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepel a Maros megyei magyarság
A magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 167. évfordulóján a legtöbb Maros megyei magyarlakta közösségben megemlékezéseket szerveznek.
Szovátán már pénteken elkezdődik az ünneplés, 17 órától a Sófalvi Illyés Lajos Általános Iskola diákjai mutatnak be ünnepi műsort a Domkos Kázmér Művelődési Házban. Vasárnap az ünnepi istentiszteletek után 15 órától közös ünneplésre, felszólalásokra, koszorúzásra kerül sor az 1848-as hősök kopjafájánál, a Városháza udvarán. Ezt követően a tömeg felvonul a fürdőtelepre, ahol a Petőfi-parkban koszorúznak a költő szobránál.
Nyárádszeredában is pénteken ünnepelnek a Deák Farkas Általános Iskola tanulói és a hozzájuk csatlakozó érdeklődők: 11 órától Szász Károly lelkész-forradalmár sírjánál koszorúznak, 17 órától a művelődési házban mutatnak be zenés-irodalmi műsort és fellép a Bekecs néptáncegyüttes is. Vasárnap délben az istentiszteletek után Deák Farkas főtéren álló szobránál koszorúznak, míg az andrásfalviak Deák Farkas sírkertjébe vonulnak. A városhoz tartozó Székelytompán is délben koszorúznak a szabadságharcban elesett tizenegy helyi hős emlékművénél.
Erdőszentgyörgyön vasárnap 12 órától a parkban álló kopjafáknál koszorúznak, majd a kultúrotthonba vonulnak, ahol ünnepi műsorra kerül sor.
Marosludason pénteken 16 órakor a Petőfi-szobornál koszorúznak, majd a művelődési házban lesz ünnepi műsor, 18 órától a Jumbo vendéglőben Magyar Estet tartanak. Szászrégenben az Eugen Nicoară Ifjúsági Házban szombaton 18 órától kezdődő ünnepségen emlékeznek a magyarok.
Csíkfalva községben vasárnap: Jobbágyfalván az ökuménikus istentiszteletet követően 11 órától a hősök emlékművénél emlékeznek és koszorúznak, Csíkfalván 12,30 órától, Nyárádszentmártonban14 órától koszorúznak az emlékműveknél, míg Vadadban 15 órakor hajtanak fejet a kopjafánál. Mindenik helyszínen fellép a Nagy Ferenc Férfikar is.
Nyárádgálfalván pénteken 12 órától emlékeznek és koszorúznak a Szentiváni Mihály Általános Iskolában a névadó reformkori politikus, író, költő szobránál, Szentháromságon vasárnap 15 órától emlékeznek a kultúrotthonban. Backamadarason a délelőtti istentisztelet után a kultúrotthonban mutatnak be ünnepi műsort, Szentgericén a templomokból kijövő felekezetek az iskola udvarán álló emlékműnél koszorúznak.
Ákosfalván is az istentisztelet és szentmise után a faluközponti emlékműnél és kopjafánál koszorúznak, ugyanígy Nyárádszentbenedeken is a Ferenczy Júlia-emlékparkban álló kopjafánál koszorúznak és mutatnak be műsort az istentisztelet után.
Kibéden vasárnap 18 órakor koszorúznak a faluközpontban álló emlékműnél, majd a kultúrotthonban mutatnak be műsort a fiatalok. Makfalván közös ünneplésre várják az MPP és RMDSZ híveit: 16 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, ezután bemutatják a nemrég megjelent Makfalva, a Dózsák faluja című könyvet, majd a templomkertben álló emlékműnél koszorúznak.
Gyulakután a délelőtti istentisztelet keretében Gálfalvi László tanár tart előadást a szabadságharc koráról, majd a templomkertben koszorúznak a különböző szervezetek, ezután a kultúrotthonban vonulnak, ahol a polgármester köszöntője után az iskolások és a Szivárvány néptánccsoport mutat be ünnepi műsort.
Havadtőn a 15 órától kezdődő istentisztelet keretében emlékeznek, majd a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak, a kultúrotthonban pedig az iskolások mutatnak be műsort.
Kelementelkén a 15,30 órakor kezdődő istentisztelet keretében lesz emlékműsor, majd a Simén-kúria falára tavaly visszakerült Petőfi- és Bem-plaketteknél koszorúznak.
Vámosgálfaván a Fogarasi Sámuel Általános Iskolában pénteken tartanak emlékműsort a szabadságharc jeleneteinek bemutatásával, majd vasárnap délben, istentisztelet után a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak.
Búzásbesenyőben vasárnap délben a katolikus templomban emlékeznek a forradalmi eseményekre a helyi Gaudete kórus közreműködésével, 13 órától Kerelőszentpálon a katolikus templomkertben emlékeznek és koszorúznak, míg a szomszédos Magyardellőn szombaton 17 órától a kopjafánál.
Marosvásárhelyen is megemlékezést szerveztek a magyar pártok
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros Megyei szervezete március 15-én délután 2 órától a Petőfi-szobornál szervezi meg ünnepi rendezvényét, ahol Sebestyén Péter római katolikus plébános és Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke mondanak ünnepi beszédet. Fellépnek Csíki Hajnal színművész, a Gecse utcai Református Egyházközség Evangélium kórusa és Szőlősi Katalin népdalénekes. Tekintettel a közelmúlt marosvásárhelyi eseményeire és közhangulatára, valamint a magyarság közös fellépésének szükségszerűségére, ugyanakkor az egymás iránti bizalomépítés és az együtt ünneplés szándékának jegyében az Erdélyi Magyar Néppárt meghívta az RMDSZ és az MPP maros megyei szervezeteinek vezetőit, hogy vegyenek részt az ünnepségen. Ennek szellemében részt vesznek az EMNP és EMNT képviselői a Székely Vértanúk szobránál tartandó RMDSZ által szervezett ünnepségen. A Petőfi-szobornál tartandó ünnepséget megelőzően déli 12 órától Szántai Lajos budapesti művészettörténész Sas hátán garabonciás. Petőfi és a világszabadság címmel tart előadást a Bolyai-téri unitárius egyházközség Dersi János termében. Kokárdák készítésére ugyanitt nyílik lehetőség 12 és 13 óra között az Unitárcoop Alapítvány közreműködésével.
Az RMDSZ által Marosvásárhelyen szervezett március 15-iki megemlékező programsorozat 12 órától kezdődik a Bernády-téren, a Bem-emlékplakett megkoszorúzásával. 16 órától kezdődik az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezetének központi rendezvénye a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél, ahol több kórus és dalárda együtt éneklésében szólalnak meg Kossuth-nóták, a Szózat és nemzeti himnuszaink. A kulturális műsort és ünnepi beszédeket koszorúzás követi. 18 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya díjátadó gálára. A díj elismerés és köszönet azoknak, akik az 1990. február 10-én megfogalmazott eszmék, értékelvek és célkitűzések mellett kitartottak, ezek szellemében végezték munkájukat és szolgálatukat. Az ünnepségen fellép Csíki Hajnal színművész, Trózner Kincső énekes, valamint két neves magyarországi előadóművész, Palya Bea és Szokalay Balázs tart rendkívüli koncertet. A belépés díjtalan.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Fában menti át a mát az utókornak
A nyárádszeredai fafaragó mestert, Bíró Jánost is tüntette ki nemrég Könyv és gyertya díjjal a Maros megyei RMDSZ a megye magyarságáért vállalt közösségi szolgálata elismeréséül.
Bíró János 1954-ben született a Maros megyei Abafáján, itt végezte gimnáziumi tanulmányait, a középiskolát pedig Szászrégenben. A kolozsvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanult tovább, gyakornokként Nagyenyeden dolgozott, majd visszakerült Szászrégenbe. 1990-ben a nyárádmenti születésű felesége főkönyvelőként Nyárádszeredába került a Nyárád szövetkezethez, őt követve került ő is a településre. Technológusként, főgépészként, majd a bankszektorban dolgozott. Ma mindenki fafaragóként ismeri.
– Mióta farag Bíró János?
– Már első osztályos koromtól. Édesapám hegyező helyett bicskát adott a kezembe, amivel mindent összefaragtam, főleg az ujjaimat. A tudatos fafaragást 1970-ben kezdtem. Középiskolás koromban is készítettem portrékat és ágszobrokat, Baróthi Ádám legidősebb diákgenerációjának tagja voltam, ő igazgatta a munkáimat, de megengedte, hogy önállóan dolgozzam. Harmadéves egyetemista koromban a Zsigmond Emese vezette diákrádió jegyzetírója voltam. Egy kis kiállításom volt, Visszhang-díjat is kaptam Török Istvántól, aki ma a VIM Spectrum gyógyszertár igazgatója. Amikor Nyárádszeredába kerültem, pályáztam és nyertem, részt vehettem az első faragótáboromban Magyarországon, Vigándpetenden.
– Miket farag?
– A petendit magyarországi táborok sora követte, egyre több megrendelést kaptam kis és kötött székelykapuk készítésére, kopjafa, plakettek készítésére, templomi ereklyék, bútorzat díszítésére. 1997-ben végeztem a marosvásárhelyi Népi Egyetem néprajz szakán, itt szereztem alapot, és dísztárgyaktól kezdve emlékoszlopig, használati eszközökig, falitékáig sok mindent készítek.
– Hol állnak kapui?
– Nyárádremetén, Márkodban, Nyárádszeredában, Jobbágyfalván, Vadasdon, Kerelőszentpálon, fő művem a nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium faragott kapuja. Magyarországon Dukán, Nyergesújfaluban, most készül Szomódra, és körvonalazódik egy Mórra a millennáris parkba. Gyakran faragok emlékoszlopokat, kopjafákat is. A honosítást köszönik meg Magyarországon a Kiskinizsen, Móron és Szerencsen átadott oszlopok. Itthon Backamadarason, Jobbágyfalván, Csíkfalván, Márkodban, Erdőszentgyörgyön, Magyardellőn, Búzásbesenyőben, a templomépítés évfordulójára Magyarózdon állítottunk kopjafát, Kemény János szülőfalujában, Magyarbükkösön is. Kopjafaegyüttesem áll Erzsébetvárosban a történelmi Ebesfalván, ahol Apafi Mihály fejedelem és Bornemissza Anna kopjafapárosa áll a templom előtt, de Magyarországon életfám is van Szentendrén, a Püspökmajorban.
– Mit jelent az Ön számára a faragás?
– A gépészmérnöki mesterségem „kifutott”, így a fafaragás hivatás lett számomra.
– Meglepte ez a kitüntetés?
- Nem tartom magam híresnek, ezért meglepett, hogy nyolcvanegynéhány esztendős tanárokkal együtt engem, mint hatvanegy éves „fiatalembert” is kitüntettek Könyv és Gyertya díjjal. Igaz, hogy volt közéleti tevékenységem is,de nem annyira jelentős, mint az, hogy megpróbáltam a tárgyi néprajz nyelvén közeledni az emberekhez szűkebb és tágabb hazánkban. Tartottam kopjafafaragási előadást az első Székely Szigeten Zeteváralján, az EMI gyergyószentmiklósi táborában és a szovátai unitárius templomban is. Gyerekeknek tanítottam fafaragást mintás és alakos megmunkálással Nyárádszeredában, Székelyberében és Márkodban. A Határtalanul nevű program keretében a szeredai Bocskai István középiskola diákjaival és a móri Perczel Mór szakközépiskolával készítettem kis székelykapukat, ők adták az elektrotechnikai részét – hiszen a kapuk gombnyomásra zárultak-nyíltak – , én a fafaragási rész irányítója voltam. Próbáltuk összekapcsolni a régit és az újat. Örömet találok a faragásban, minden egyes munkám egy kihívás, például a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió udvarán haranglábat állítottam a márkodi Sükösd családnak, de Magyarországon is készítettem haranglábat. Egy magyarországi barátom mondta: a fa nem örök, csak az erdő örök. Ebből a mulandó fából próbálok valamit átmenteni az utókor számára.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro