Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csicsóholdvilág (ROU)
4 tétel
1999. június 26.
"Július 1-11. között kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és vallástanárképzős főiskolásai szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató elmondta, hogy idén már negyedik éve folyik szervezett szórványmisszió. Az erdélyi teológusok és egyetemisták által végzett szórványgondozás több évtizedes. 1993-tól ismét rendszeressé vált a nagyobb méretű misszió a szórványvidéken. A teológián 1998 őszén hivatalosan is megalakították a Babos Sándor Kört, mely akkor már maga mögött tudta az 1996-os havasalföldi, az 1997-es moldvai és dobrudzsai, valamint az 1998-as bánsági és Zsil-völgyi missziókat. Idén Dél-Erdély gyülekezeteibe látogatnak, a hajdani Királyföld egy részére, Szeben és Brassó megyék magyar szórványaiba. Ez a misszió minden felekezetű szórványmagyarra egyformán tekint. - Vetési László kérésére indították el a "lélektől lélekig" missziót. Ennek lényege a szórványok keresztyén közösségépítése, a vallási, nyelvi, etnikai rehabilitáció. - A mostani alkalommal 42 fiatal érkezik kilenc településre. A Küküllő mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, onnan látogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmásra, Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. Szentágotán nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol sikerült egy emeletes épületet vásárolni a központban. A kisváros 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Mihályfalva és Bólya környékén is sok a munka, mert Nagyselyk és Hidegvíz mellett a Nagy-Küküllő mentén: Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Az Olt mentén, Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is nagyon vágynak arra, hogy meglátogassák őket. Az egyik csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a másik pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak a gyermekevangelizáció mellett bejárják a Nagyszeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység. Itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. A szórványgondozó csoport nemcsak felkeresi az elveszőfélben levő magyarokat, hanem a lelkigondozás mellett kultúra- és magyarságmegőrző munkát is végez. - Három településen regionális ifjúsági találkozót szerveznek. Vízaknára a város és a környék magyar fiataljait gyűjtik össze. Somogyomba a Küküllő mentieket, Nagymohába pedig a Kőhalom és Fogaras környékén élőket. - Orbán Lajos hozzátette: Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostori negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Szászföldi szórványmisszió. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./"
1999. július 3.
"Július 1-11. között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és a vallástanárképzős főiskolások szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató, a munka ifjúsági vezetője beszélt. A két világháború között az Erdélyi Fiatalok által kezdeményezett falumozgalom egyházi szárnyaként indultak el a szórványmissziós teológuscsoportok. 1993-tól ismét rendszeressé vált a kolozsvári fiatalok: teológusok, főiskolások, gyülekezeti ifjak falumunkája, melynek jogi és anyagi kereteit az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa biztosítja. A misszió bibliai vezérigéje: "Menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked". (Jer.1,7) A misszió másik jellegzetessége, hogy minden felekezetű szórványmagyarra egyforma szeretettel és féltéssel tekint. Idén a következő helységekbe indulnak: a Küküllő-mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, ahonnan kilátogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmás Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. A Hortobágy mentének központja Szentágota, ahol nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol a központban sikerült emeletes épületet vásárolni. Szentágota 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is várják a látogatást. A nagymohai csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a kóbori pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak bejárják a teljes Szeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység, itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. Nemcsak bibliai történetek megismertetésével foglalkoznak, hanem a helyes magyar beszéd és írás tanításával is. Emellett regionális gyülekezeti és ifjúsági találkozókat is szerveznek. - Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostor negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Kolozsvári fiatalok szászföldi szórványmisszióban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./"
1999. november 20-21.
Szeben megyében Mihályfalva kis számú magyarsága nov. 14-én ünnepi istentiszteleten búcsúzott a nyugalomba vonuló Vass Árpád lelkipásztorától és felségétől, Balogh Irén tiszteletes asszonytól, akik 45 évet éltek és szolgáltak ebben a elszigetelt 130 lelkes kis Bolya völgyi falucskában. A lelkésznek és családjának neve évtizedekre összenőtt a völggyel és a vidékkel. Bolya-völgye, Vissza-mente - vajon hol is van ez? Kiskapuson és Bolyán kívül mindegyik helység ismeretlen még a műveltebb erdélyiek számára is. Többen talán csodálkozva kapják fel a fejüket. Hát élnek itt még magyarok? Mihályfalva, Kiskapus, Bolya, Nagyselyk, Hidegvíz, Mikeszásza, Hosszúaszó, Csicsóholdvilág neve a kívülről érkezőnek ismeretlen, az itt küldetését teljesítő lelkésznek azonban otthon, szolgálat, munka, mert a települések mindegyikében él néhány magyar. Vetési László szórványügyi előadó az erdélyi egyházkerület, a Szórványtanács köszönetét és kitüntető díszoklevelét hozta a lelkésznek. - Szétszóródik és szegényedik a falu, romlik a nyelv, Dél-Erdély egyik legromlottabb magyar nyelvét beszéli a vidék. Vass Irén tiszteletes asszony nyugalomba vonulásával még 1989-ben megszűnt a magyar elemi iskola. /Vetési László: Negyvenöt év egy gyülekezetben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20-21./
2017. augusztus 3.
Vevők helyett partnereket keres erődtemplomaihoz a szász evangélikus egyház
Vevők helyett partnereket kertes a szász erődtemplomok megmentéséhez az evangélikus egyház. A templomok eladásáról szóló sajtóinformációkat cáfoló közleményében az egyház vezetősége kijelenti: egyfajta biztosítékként tekint a tulajdonjog megőrzésére.
Nem adja el templomait a romániai szász evangélikus egyház, csupán partnereket keres ezek megmentéséhez, közölte az egyház vezetősége annak kapcsán, hogy korábban egy medgyesi lelkésze 16 erődtemplom áruba bocsátásáról beszélt. Az egyház közleményében hangsúlyozza, egyetlen építmény sem eladó az Erdélyben található több mint 200 szász evangélikus templom közül.
Az erdélyi szász templomok és erődtemplomok a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház és a szász közösségek vagyona maradnak. Az egyház vezetőségének politikája régóta a templomok saját vagyonában való megtartására irányul, és ez a jövőben sem fog változni” - szögezi le közleményében az egyház vezetősége.
Elismeri, hogy a zömében a középkorban épület templomoknak a fenntartása nem kis feladat a Romániában maradt 12 ezres szász közösség számára. Ennek ellenére elidegenítésük nem megengedett, erre 1990 óta csupán két példa volt, amikor a Szeben megye Reten (Retiş), illetve Karánsebes szász templomát engedték át az ortodox egyháznak. Tulajdonjog, mint biztosíték A bérbeadásnak a különböző módjai ellenben jó megoldásnak bizonyultak a leromlott állagú ingatlanok megmentésére, mutatnak rá. „Ilyen procedúrák révén sok templomot mentettünk meg, elsősorban az 1970-80-as években Észak-Erdélyben és Dél-Bukovinában" - mutatnak rá. Viszont lényeges az egyház számára, hogy ezeket továbbra is egyházi hajlékokként, valamint kulturális és turisztikai célokra használhassák. A Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház közleményében úgy véli, a sajtó tévesen értelmezte a helyzetet, amikor eladási szándékról írt. „Még a legkisebb számú evangélikus hívővel rendelkező falvak is szerves részei az erődtemplomok rendszerének. Ennek a világszinten egyedi örökségnek a megőrzése sokkal könnyebben biztosítható, ha a szász evangélikus egyház megőrzi tulajdonjogát" - indokolják az épített örökségre vonatkozó stratégiájukat.
Minden segítségre szükség van
Hozzáteszik azonban, hogy a leromlott állagú évszázados ingatlanok helyreállításához minden segítségre szükség van, így egyre fontosabbá vált a más intézményekkel való együttműködés, legyen szó hatóságokról, más felekezetekről, kulturális egyesületekről, alapítványokról vagy magánszemélyekről. Ezeknek fontos szerepük lehet az épített örökség megmentésében, de nem lehet lemondani a templomok tulajdonjogáról a javukra, mutatnak rá a közlemény írói.
Hangsúlyozzák, az említett műemlékekért a romániai szász evangélikus egyház viseli a jogi, morális és keresztény felelősséget, ennek megfelelően jár el. Jelenleg ez „a minden jóindulatú erő bevonására alapozó stratégia" az egyház felső konzisztóriumának és esperesességeinek a stratégiája, és a jövőben is ez marad, megvalósításához pedig elsősorban a németországi szász közösségek egyesületeire és a helyi hatóságokra alapoznak, zárul a közlemény. Mint arról beszámoltunk, Ulf Ziegler, a medgyesi konzisztórium lelkésze a Hotnews hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy tizenhat szász erődtemplomnak keresnek gazdát. A cikk szerint az egyházi testület a terület áráért adná el a leromlott állapotú ingatlanjait azzal a feltétellel, hogy az új tulajdonos felújítja azokat. Ezek egyike a Szeben megyei Csicsóholdvilág (Țapu) erődtemploma lenne, melyet a helyiek szerint már nem képes fenntartani a három idős emberből álló evangélikus gyülekezet.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)