Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csicsóhagymás (ROU)
1 tétel
2008. február 5.
A Betegh grófoknak nagy családi birtokuk és kúriájuk volt Felőrön. Az örökösök nemrég visszaigényelték a földeket és az épületet is, az ügyben még nem született végleges döntés. Az egykori Betegh-kúria mögötti földterületet már visszakapták a leszármazottak, és ha sikerül megegyezni velük, és megvenni a területet, akkor oda építenék az új iskolát. A jelenlegi elemi iskola épülete, amelyet 1898-ban épült, szörnyű állapotban van, az óvodának pedig nincs épülete. A magyar tagozat a református egyház imatermében működik, a helyi református lelkész jóvoltából. A Betegh-kúria épületében most könyvtár és az óvoda román tagozata működik, de a kábeltévé cég székhelye és az állatorvosi rendelő is ott kapott helyet. Tavaly sikerült felújítani a községhez tartózó csicsókeresztúri iskolát, korszerű tanintézményben tanulhatnak a környékbeli diákok. Most a felőri általános iskola következik, ahol már megkezdték a munkálatokat. András János iskolaigazgató közölte, a felőri általános iskolának 150 diákja van, amelyből 33 magyar. Egyre csökken a gyereklétszám, a felőri magyar családok általában csak egyetlen gyereket vállalnak. A nemrég Felőrre beköltözött román családok viszont általában többgyerekesek. Felőrben és Csicsókeresztúron már kiépítették a gázhálózat 90 százalékát. 2004 szeptemberétől a csicsókeresztúriakhoz és a felőriekhez eljut a jó a minőségű ivóvíz. Csicsóhagymásra még nem sikerült bevezetni a vizet. Felőrön a művelődési házat többnyire bálok szervezésére, színi társulatok vendégszereplésére használják. Süket István az egyetlen helyi magyar kisvállalkozó. Gáll Mihály felőri helyi református lelkész évek óta dolgozik egy szórványközpont felépítésén. Nemcsak iskola, hanem művelődési központ is működne az épületben, amelynek célja a hagyományőrzés. A Magyar Házban (nem csak felőriek számára) óvodát és I–VIII. osztályt működtetnének. A település szomszédságában található 12 község magyar gyerekeit majd ide várják. Gáll Mihály lelkész elmondta, hogy az RMDSZ nem támogatta az építkezési munkálatokat. Magyarországi, hollandiai, amerikai barátaik viszont támogatják a kollégium felépítését, ugyanúgy az egyházkerület is támogatja a szórványkollégium létesítését. A múlt nyáron kirándulni vitték a gyerekeket a magyarországi Bethlen Farkas támogatásával. Erdély egykori kormányzójának, Bethlen Bélának az unokája Bethlenben született. /Dézsi Ildikó: Felőr – fejlődőképes község a szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./