Választási eredmények Kézdiszéken
A kézdivásárhelyiek újabb négy évre szavaztak bizalmat Bokor Tibor RMDSZ-es polgármesternek a vasárnapi helyhatósági választásokon. A régi-új városvezető elmondta: megértette a választók üzenetét, a munkát tegnaptól folytatja, mert rengeteg még a tennivaló a céhes városban. Bokor Tibor a szavazatok 54,28 százalékát kapta meg, az RMDSZ tanácsi listája 56,21 százalékot ért el. Paks testvérváros küldöttsége együtt drukkolt a jelenlegi városvezetéssel annak választási győzelméért.
Kézdivásárhelyen a szavazásra jogosultak 37,73 százaléka járult az urnák elé, a polgármesterjelöltekre összesen 6413 szavazatot, míg a tanácsi listára 6411 szavazatot adtak le. Bokor Tibor 3407 vokssal nyerte meg a választást, őt követi Johann Taierling 1896 (30,21 százalék) szavazattal, a harmadik helyen a Kézdivásárhelyi Választási Szövetség képviselője, Constantin Pătru végzett 451 (7,18 százalék) szavazattal, negyedik lett Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt jelöltje 403 (6,42 százalék) vokssal, Rákosi János független jelölt 120 (1,91 százalék) szavazatot kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 136.
A városi tanácsi listákra 6188 érvényes szavazatot adtak le (225 voks érvénytelen volt). Ebből az RMDSZ listája 3478 szavazatot vitt el (56,21%), az EMNP 1681 voksot kapott (27,17%), a román pártok Kézdivásárhelyi Választási Szövetsége 497 voksot zsebelt be (8,03%), az MPP listájára 452-en (7,30%), Rákosi Jánosra 80-an pecsételtek (1,29%). Kézdivásárhely tanácsának 19 helyét várhatóan 11 RMDSZ-es, 5 néppártos, 2 román képviselő és 1 polgári pártos foglalhatja el. Az RMDSZ 11 tanácstagja: Hegedüs Ferenc, dr. Kelemen András, Szöllősi Tamás, Fejér Melinda, Nagy Babos Tamás, Bejan András, Szilveszter Szabolcs, Lőrincz József, Derzsi Gyula, Szabó Vincze és Kiss Levente Csaba. Az EMNP öt várható tanácstagja Johann Taierling, Illyés Botond, Szima Csaba, Gál Elemér László és Czipa Lóránt. A Kézdivásárhelyi Választási Szövetség két várható képviselője Constantin Pătru és Ionuț Budău. Az MPP egyetlen várható tanácstagja Szigethy Kálmán. Eddig négy önkormányzati képviselőjük volt.
Az eredményvárón Bokor Tibor azoknak is köszönetet mondott, akik nem rá szavaztak, hiszen ez is egy üzenet volt irányába. „A munka hétfő reggeltől folytatódik, az a célom, hogy megmutassam, a csapatom nem csak kampányban dolgozik. Sokszor mondtam, hogy az elmúlt négy év a megalapozásé volt, most elkezdhetjük házunkat felépíteni. Köszönöm a kézdivásárhelyiek, a nyujtódiak, az oroszfalviak, a sárfalviak és a szászfalusiak támogatását. Őszintén megmondom, ilyen mocskos kampányban életemben nem volt részem. Nagyon nehéz lesz nekem ezekkel az emberekkel szembenézni, és Taierlingre gondolok elsősorban. Az, amit elművelt, amiket írt rólam és csapatomról, nehezemre esik elmondani. Ő nem gondolkodik azon, hogy a következő négy évben, ha tényleg feladatot vállal – nem úgy, mint az elmúlt években, amikor semmit nem csinált –, együtt kell dolgoznunk. Nehéz lesz. Egyértelmű számomra, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal nem fogok együttműködni semmilyen áron. Meg vagyok győződve, hogy az MPP-vel és akár a román tanácsosokkal közös nevezőre tudunk jutni” – fogalmazott Kézdivásárhely újraválasztott polgármestere. Felső- Háromszék minden községében az RMDSZ polgármesterjelöltje győzött, és a helyi tanácsokban is mindenhol megszerezték a többséget. Kézdiszék hét településén csak egy polgármesterjelölt indult az önkormányzati választásokon, mindannyian az RMDSZ színeiben: Bölöni Dávid Csernátonban, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján. Közülük a korelnök Bölöni Dávid, aki huszonhat éve vezeti Csernátont, és most hetedik mandátumánál tart. Az újonc Domokos Ferenc, Esztelnek eddigi alpolgármestere, aki első polgármesteri mandátumát kezdi. Bereckben két jelölt volt: Dimény Zoltán (RMDSZ), Páll János pedig függetlenként vett részt a megmérettetésen. Dimény Zoltán fölényesen, közel kilencven százalékkal győzött. Szentkatolnán is volt egy független jelölt, Bende Emil; az RMDSZ-es Tusa Levente fölényes győzelmet aratott. Ozsdolán is egy RMDSZ-es és egy független jelölt volt, előbbi Brănduş-Dendyuk Vasile Silvestru, utóbbi Gondos Judit. Itt is az RMDSZ jelöltje győzött több mint 800 szavazattal, a független jelölt 573 voksot kapott. Dálnokon egy független és egy RMDSZ-es jelölt volt, ifj. Márton László, illetve Bartók Ede Ottó. Hatvan-negyven százalékos eredménnyel az RMDSZ jelöltje marad a községvezető. Az MPP–RMDSZ Cseh Józsefet, az EMNP pedig Kocsis Gézát indította az idei önkormányzati választásokon Gelencén. Cseh József 1239, míg ellenjelöltje 620 voksot összesített. Szentkatolnán a tizenhárom önkormányzati képviselő közül tíz RMDSZ-es, két EMNP-s és egy független, Bereckben tíz RMDSZ-es, egy SZDP-s, egy román és egy magyar független alkotja a majdani tanácsot. Csernátonban kilenc RMDSZ-es, három MPP-s és egy néppárti jelölt jutott mandátumhoz, Dálnokon hat RMDSZ-es, egy MPP-s és két független, Ozsdolán hét RMDSZ-es, négy Néppárti, egy független és egy romapárti, Torján 12 RMDSZ-es és egy független, Esztelneken hét RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentléleken 11 RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentkereszten kilenc RMDSZ-es és két MPP-s, Kézdialmáson kilenc RMDSZ-es, Gelencén kilenc RMDSZ–MPP-s, négy néppárti és két romapárti, Lemhényben nyolc RMDSZ-es, két néppárti és egy független jutott önkormányzati képviselői mandátumhoz. Felső- Háromszéken Gelencén és Kézdiszentléleken jegyeztek ötven százalék fölötti részvételt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csíkszentdomokoson helyén maradhat a Községháza tábla
A Hargita megyei törvényszék – amely korábban több esetben is a magyarellenes feljelentő Dan Tanasának adott igazat – úgy döntött, Csíkszentdomokoson a helyén maradhat a Községháza felirat – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.
Továbbra is egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek születnek azokban a perekben, amelyeket a csíki településeken található Községháza feliratok eltávolítása érdekében indított a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Míg korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében a Dan Tanasă vezette szervezet elérte a célját, a Hargita megyei törvényszék nemrég jogerősen elutasította a csíkszentdomokosi Községháza felirat eltávolítására vonatkozó ADEC-keresetet. A mostani döntés megerősítette a törvényszék korábbi határozatát, így az jogerőre emelkedett.
Az áprilisban meghozott elsőfokú ítélet indoklása szerint az ADEC keresete hiányos volt, nemcsak az 50 lejes bélyegilletéket nem fizették ki, hanem más dokumentumokat sem nyújtottak be az iktatás utáni ellenőrzéskor megjelölt február 26-ai határidőig. Emiatt a törvényszék megállapította, hogy a kereset nem felel meg a törvényes előírásoknak.
Ferencz Alajos, a község leköszönő polgármestere kérdésünkre azt mondta, úgy látja, ezzel megoldódni látszik ez a helyzet, és remélhetőleg befejeződik a pereskedés.
Szemet szúrt a felirat
Akárcsak a többi hasonló esetben, az egyesület most is arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át a székelyföldi önkormányzatok, és törvénytelenül használják. Amint arról a Krónika is beszámolt, korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében döntött a törvényszék az egyesület javára, mindkét községben levették a kifogásolt feliratokat, de Madéfalván új, háromnyelvű változatot festettek fel az épületre. Csíkdánfalva első fokon veszített pert az egyesülettel szemben, ők a marosvásárhelyi ítélőtáblához nyújtottak be fellebbezést.
Csíkcsicsó esetében is elutasítással szembesült első fokon, több mint egy hónapja az ADEC, amelynek fellebbezéséről egyelőre nincs tudomásunk. Megfellebbezte a felirat eltávolítását kimondó alapfokú ítéletet Korond önkormányzata is. Az ítélet szerint a korondi önkormányzat épületéről is el kell távolítani a feliratot, illetve meg kell téríteni Tanasă ügyvédi költségeit is.
Az ADEC ugyanakkor áprilisban két pert is megnyert első fokon a csíkszeredai polgármesteri hivatal és a helyi képviselő-testület ellen. A döntés értelmében a panaszos által kifogásolt városháza feliratot, a székely és városzászlót le kell venni a Városháza homlokzatáról.
Kovászna megyében sem jobb a helyzet
Háromszéken a prefektúra korábban Gidófalva, Nagybacon, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét perelte a Községháza felirat miatt, Kézdivásárhely és Barót esetében pedig a Városháza felirat eltávolítását kérte. Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba.
Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton lévő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt. A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Tanasă ezúttal nem nyert, Csíkszentdomokoson helyén maradhat a Községháza tábla
A Hargita megyei törvényszék – amely korábban több esetben is a magyarellenes feljelentő Dan Tanasának adott igazat – úgy döntött, Csíkszentdomokoson a helyén maradhat a Községháza felirat.
Továbbra is egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek születnek azokban a perekben, amelyeket a csíki településeken található Községháza feliratok eltávolítása érdekében indított a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Míg korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében a Dan Tanasă vezette szervezet elérte a célját, a Hargita megyei törvényszék nemrég jogerősen elutasította a csíkszentdomokosi Községháza felirat eltávolítására vonatkozó ADEC-keresetet. A mostani döntés megerősítette a törvényszék korábbi határozatát, így az jogerőre emelkedett.
Az áprilisban meghozott elsőfokú ítélet indoklása szerint az ADEC keresete hiányos volt, nemcsak az 50 lejes bélyegilletéket nem fizették ki, hanem más dokumentumokat sem nyújtottak be az iktatás utáni ellenőrzéskor megjelölt február 26-ai határidőig. Emiatt a törvényszék megállapította, hogy a kereset nem felel meg a törvényes előírásoknak.
Ferencz Alajos, a község leköszönő polgármestere kérdésünkre azt mondta, úgy látja, ezzel megoldódni látszik ez a helyzet, és remélhetőleg befejeződik a pereskedés.
Szemet szúrt a felirat
Akárcsak a többi hasonló esetben, az egyesület most is arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át a székelyföldi önkormányzatok, és törvénytelenül használják. Amint arról a Krónika is beszámolt, korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében döntött a törvényszék az egyesület javára, mindkét községben levették a kifogásolt feliratokat, de Madéfalván új, háromnyelvű változatot festettek fel az épületre. Csíkdánfalva első fokon veszített pert az egyesülettel szemben, ők a marosvásárhelyi ítélőtáblához nyújtottak be fellebbezést.
Csíkcsicsó esetében is elutasítással szembesült első fokon, több mint egy hónapja az ADEC, amelynek fellebbezéséről egyelőre nincs tudomásunk. Megfellebbezte a felirat eltávolítását kimondó alapfokú ítéletet Korond önkormányzata is. Az ítélet szerint a korondi önkormányzat épületéről is el kell távolítani a feliratot, illetve meg kell téríteni Tanasă ügyvédi költségeit is.
Az ADEC ugyanakkor áprilisban két pert is megnyert első fokon a csíkszeredai polgármesteri hivatal és a helyi képviselő-testület ellen. A döntés értelmében a panaszos által kifogásolt városháza feliratot, a székely és városzászlót le kell venni a Városháza homlokzatáról.
Kovászna megyében sem jobb a helyzet
Háromszéken a prefektúra korábban Gidófalva, Nagybacon, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét perelte a Községháza felirat miatt, Kézdivásárhely és Barót esetében pedig a Városháza felirat eltávolítását kérte. Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba.
Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton lévő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt. A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

Értékmentés csikorgó ajtók nélkül (Beszélgetés Haszmann Pállal, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott igazgatójával)
Kiegyenesedni, elfelejteni az évszázados szereptévesztést, úgy segíteni a fiatalokat értékmentő érdeklődésük kibontakoztatásában, hogy közben ne érezzék tolakodásnak: többek között ezekről a témákról beszélgettünk Haszmann Pállal, a csernátoni tájmúzeum nyugalmazott igazgatójával.
– Naponta több látogatói csoportnak mesél erről a múzeumról. Emlékszik még az első tárlatvezetésére? – Könnyű erre válaszolnom, s nem csak azért, mert a kor előrehaladtával élénkebben emlékszünk a korábbi múlt történéseire, mint a tegnapiakra. Ami 1973 februárjában megesett, az a múzeum, a népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület alapítására összesereglett rengeteg ember fogadását jelenti, de azt is, hogy drága emlékezetű szüleim úgy hajítottak a mély vízbe bennünket Jóska és Lajos testvéremmel együtt, hogy csak úgy csobbantunk. A múzeumi anyag rendezése, a nyitásra való készülődés során egyre több munkát terheltek ránk. Sok jó ember lesz itt, fiaim, mondta édesapám, s bár sokan lesznek az adományozók közül is, valamennyi kiállított tárgyról el kell mondani, mi mire való. A gyűjtés során is jelentős tárgyismeretünk alakult ki, mi pedig akkor sodródtunk a néppel, ők kérdeztek, mi igyekeztünk válaszolni, de a kérdésekből is tanulni. Persze évekbe telt, míg kicsiszolódott a mondandónk, amelyet aztán az egyes látogató csoportok összetételére, érdeklődésére alakítunk.
– Mindig egyértelmű volt, hogy önök, fiúk a szülők örökségét viszik majd tovább?
– Egy családban jelentős mértékben meghatározó a szülői minta. Sokszor nélkülözés közepette, de mindig hivatástudattal élő értelmiségi családnak számítottunk. Nem él bennem olyan emlék, hogy bármikor is szívesebben mentem volna futballozni, amikor édesapám éppen elcipelt bennünket egy házépítéshez, ahol az alap kiásásánál régi cserépdarabok kerültek elő. Sikerélménynek számított, ha letisztíthattuk, hazavihettük, megmenthettük őket. Édesapámat minden érdekelte, s ezt az érdeklődést igyekezett átadni nekünk, azokat a gyökereket, amelyekbe bele lehet kapaszkodni, amelyek nélkül nem lehet élni. De megtanított a ház körül szükséges eszközök elkészítésére is, a kézügyességet pedig bizonyára a génjeinkben hoztuk magunkkal.
– Azért vesszőseprűt kötni talán ma már nem annyira fontos...
– A készségek, a szépérzék fejlesztése viszont minden gyerek esetében elsődleges. A népfőiskolánkon is az ízlésvilág formálása az egyik legfontosabb feladatunk, illetve hogy megtanítsuk dolgozni a hallgatóinkat. Súlyos elmaradásaink vannak, mivel időközben több egyszemű ördögöt is adtunk a gyermekeink kezébe a televíziótól a táblagépig. Tisztában vagyok, hogy a mai felgyorsult világban már nélkülözhetetlenek ezek az eszközök, de végtelenül elszomorodom, amikor két egymás mellett ülő gyermeket látok, amint egymásról szinte tudomást sem véve matatják a telefonjukat. Édeském, vedd észre, milyen gyönyörű világ vesz körül, igyekszem mondani nekik ilyenkor.
– A csernátoni múzeum udvarán kiállított mezőgazdasági gépek láttán a környék gazdálkodási története aligha maradhat ki az ismertetésből. A műszaki jellegű ismertetés viszont legfeljebb rétegérdeklődést képes kielégíteni.
– Nyilván, ezért aztán magyarságtörténetbe, településtörténetbe oltott meséket mondok a gépeinkről. Mivel a környék mezőgazdasági múltját még mindig nem dolgozták fel a maga teljességében, roppant fontos, hogy az érdeklődő egyfajta képet kapjon a kiegyezést követő magyar mezőgazdaság és gépgyártás fejlődéséről. A tévhitekkel ellentétben a mai elcsatolt területekre csekély késéssel jutottak el a fejlesztések eredményei, korántsem volt ez elmaradott vidék. S itt máris kapaszkodhatok Végh Antal székely ezermester példájába, hiszen a Végh-féle eke gyakorlatilag forradalmasította a környék mezőgazdaságát. – Merre vezetnek az értékmentés útjai, hiszen a felfedezendő, beüzemelendő mezőgépek száma véges. Hogy néz ki ennek a gyűjteménynek a holnapja, holnaputánja?
– Mindazt, amit sikerült összegyűjteni, meg kell „vallatni”, ahogy illik, alaposan, s amit magukról „mesélnek”, papírra kell vetni. A régi jó gépészmesterek sorra hagynak itt bennünket, viszik magukkal azt a hatalmas szakmai tudást. Őket is faggatni kell, adatolni, mert utánuk már nem lesz, aki elmondja. És ne feledjük, hogy hasonló felelőtlenséggel hordjuk el a székely épített örökséget, akárcsak az erdőinket. Pusztul a székely falukép, a hagyományos háztípus, a gazdasági épületekkel roppant tudatosan berendezett székely porta. Lebontjuk az utolsó 19. századi épületet, ahogy a 19. században lebontották a 17. századit, hiába, mindig is így ment ebben a világban. A mai ember igényeinek megfelelően felhúzott épületekbe azonban be kellene lopni egy keveset a múltból, újrafesteni a régi festett bútorokat, legalább egy szobában ilyen környezetet teremteni. Nem kell minden háznak múzeumnak lennie, életszerűtlen is volna, de egy kis múltőrzéssel értékmentést hajtunk végre tárgyi és lelki értelemben egyaránt. Nem beszélve a kultúránk jelképi világa újratanulásának fontosságáról.
– Egy nemzet nagyságát hajlamosak vagyunk a pillanatnyi gazdasági-politikai ereje függvényében megítélni. A dicső múltról árulkodó csernátoni gyűjtemény képes lehet e szemlélet visszaszorítására? – Mi minden erőnkkel ezen vagyunk. Igyekszünk múzeumpedagógiai módszerekkel, írótalálkozókkal életet vinni a múzeumba, a látogatóknak pedig soha nem mulasztom el elmondani: egy nemzet értékét mindig az szabja meg, hogy mit tett le a világ asztalára. S e tekintetben nekünk minden okunk és alapunk megvan, hogy végre kiegyenesedjünk.
– Hordoz magában olyan fájdalmat, amelyet egy-egy elmulasztott alkalom, kudarcos beszerzési kísérlet, rosszul elvégzett restaurálás okozott?
– Több évtizedes gyűjtési tevékenységünk alatt bizony előfordultak esetek, amelyekből tanulnunk kellett volna. Hogy azt a gépet, azt a tárgyat akkor kellett volna elhoznunk, nem pedig egy hét múlva. Akkor talán áthághatatlannak tűnhetett a pillanatnyi akadály, de így, utólag nem tudom felmenteni magam. Egy néni például rengeteg régi, a férje után maradt dokumentumot ajánlott fel a múzeumnak, de azt mondta, menjek egy hét múlva utána, mert még bele akar nézni egyikbe-másikba. Elhanyagoltam, később mentem, s a néni közben eltüzelte a papírok egy részét. Friss élmény: az egyik Brassó megyei településen egy Hoffer robbanómotort ajánlottak eladásra, de olyan árat kértek érte, ami meghaladja az eszközvásárlásra rendelkezésre álló keretet. Igyekeztem meggyőzni, gondoljon bele, az apja, a nagyapja örökségét, emlékét akarja minél több aprópénzre váltani, a család hajdani iparkodását, takarékosságát, hogy legyen a gazdaságban egy erőgép, amely megkönnyíti a munkát. Nem sok sikerrel. Persze akadt boldogabb végkifejlet is. Csíkban egy cséplőszekrény esetében a tulajdonos kezdetben azt mondta, inkább az ócskavasba dobja, mintsem az ajánlott pénzért ideadja. Jöjjön csak ide, mondtam, olvassa el, mit ír itt a kerékagyon: Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, Budapest. Ezt maga össze tudná vágni? Hát ezt nem, mondta. A cséplőgép ma itt van az udvaron.
– Hogyan készülnek a csernátoni skanzenben Trianon közelgő százéves évfordulójára?
– Mindenekelőtt a tudatosítás szándékával és felelősségével, hogy milyen máig ható gazdasági és társadalmi következményekkel járt az impériumváltás. Mert máig gyűrűznek azok a korlátozások, félelmek, amelyeket a magyarság tudatába ültetett az a diktátum. A gúzsba kötött gondolatok mindenre kihatnak. Azóta is állandó szereptévesztésben élünk: nekünk nem könyöradományként kellene kezelnünk az önrendelkezést, hanem valami olyannak, ami jár, s amit azoknak kellene biztosítaniuk, akik annak idején vállalást tettek rá. A trianoni évfordulóra való megemlékezés előkészítése folyamatosan zajlik, még megtekinthető az első világháborús kiállításunk, amelynek alapanyagát már édesapám biztosította azzal, hogy összegyűjtötte a faluból, a környékről háborúba ment katonák, családjaik levelezését, tárgyi emlékeit. Ezt készülünk gazdagítani azokkal az elemekkel, amelyeket a háború későbbi évei „szállítottak”: a román betörés, a fokozódó nyomorúság. Terveink szerint ebben a ritmusban érkezünk majd el Trianonhoz.
– A közelmúlt, a szocializmus éveinek kutatásában osztanak-e maguknak szerepet?
– Egyértelműen, korábban is sokszor hangoztattam, hogy például a kollektív gazdaságok irattárát nem elpusztítani kell, hanem megőrizni, hiszen ezek alapján lehet rekonstruálni ezt a kort. Mindezek feldolgozását pedig közérthető időszakos tematikus kiállítások keretében kell bemutatni, hogy a mai fiatal se unja meg. Aki pedig a mai fiatalok érdektelenségére panaszkodik, annak azt üzenem: olyanok, amilyeneknek mi neveltük őket. Csak magunkon kérhetjük számon, hogy milyen útravalóval engedtük ki őket a kapun. És ma is rajtunk múlik, mivel mennek ki a múzeum udvaráról. Segíteni kell őket megnyílni, kitárulkozni, vigyázva, hogy a kitáruló ajtó ne csikorogjon.
HASZMANN PÁL
Népművész, helytörténész, Alsócsernátonban született 1942. augusztus 12-én. A múzeumalapító id. Haszmann Pál fia. Mezőgazdasági középiskolát Kézdivásárhelyen, líceumot Szászrégenben végzett. Előbb mezőgazdasági technikus Kőhalomban, Szászrégenben, 1971-től a kézdivásárhelyi múzeum alkalmazottja, 1973-tól 2015-ig a Sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum részlegeként működő Csernátoni Tájmúzeum, majd Haszmann Pál Múzeum vezetője volt, utódja lánya, Dimény-Haszmann Orsolya. Könyvtártörténeti, néprajzi, településtörténeti adatközlései, a sepsiszentgyörgyi textilgyár csernátoni bedolgozóiról írt értekezése, jelképmegfejtései a Művelődés, Aluta, Fórum, Korunk hasábjain jelentek meg. Díjak, kitüntetések: EMKE-díj, Bartók Béla Emlékdíj, Orbán Balázs-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Ezüstfenyő díj.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdészeti vándorgyűlés Háromszéken
Emléktáblát és termet avattak Bedő Albert tiszteletére
Sikeresnek minősítette Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára a szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából Háromszéken tartott jubileumi Vándorgyűlést. A kétnapos rendezvény Bedő Albert-emléktábla avatásával, múzeumterem „keresztelőjével” és szakmai kirándulással ért véget.
Minden emléktábla értéket őriz és alkalmat ad arra, hogy a mai ifjúság követendő, méltó példaképet válasszon elődei közül – mondta Kondor Ágota. A Székely Mikó Kollégium igazgatója annak az emléktáblának az avatásán beszélt, amely megemlékezik arról, hogy 1898-ban, kálnoki dr. Bedő Albert akkori főerdőmester kezdeményezésére, az iskola dísztermében tartották az OEE Vándorgyűlését. Az igazgatóasszony szerint Bedő Albert életútját minden mai gyereknek ismernie kell.
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező dr. Bitay Márton Örs, állami földprogramért felelős államtitkár köszöntőjében kifejtette: az 1848-as forradalom és szabadságharc után a bánya- és erdőgazdálkodás mentén állt talpra Magyarország.
– 118 évvel ezelőtt Bedőék a fejlődés motorját képviselték, pontosan tudták, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható, emelkedő pályára állítsák az országot – jelentette ki az államtitkár.
Újvárossy 200 hektár erdőt adott el az iskoláért
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „egy történelmi egyesületnek, egy történelmi helyszínen, történelmi eseményt megörökítő rendezvényén veszünk részt”. Tóth Bartos András történész az eredeti helyszínen, az egykor karzatos díszteremben ismertette az 1898-as évi közgyűlés történetét. Bedő Alberték munkája már csak azért is meghatározó volt, mert az akkori Magyarország területének több mint 60 százalékát erdő borította – mutatott rá a történész. Kifejtette: bár Székelyföldön évszázadok óta a faipar volt a meghatározó, ennek modern, gépesített formájáról csak a 19. század végétől beszélhetünk. Az OEE vándorgyűlése akkor, éppen úgy, mint napjainkban, alkalmat adott a komoly szakmai vélemények megfogalmazása mellett a vidék megismerésére, de találkozásra, szórakozásra is.
A díszterem történetét, amelynek karzatát azután kellett elbontani, hogy az 1940-es földrengésben erősen megsérült, Kondor Ágota mutatta be, nem feledkezve meg Újvárossy Józsefről, aki miután a selmecbányai erdészeti akadémián oklevelet szerzett, az iskola főgondnoka lett, és 200 hektár erdejét adta el azért, hogy anyagi segítséget adjon a kollégiumnak.
Magyarrá tette az erdészetet
A rendezvény a Székelyföldi Vadászati Kiállítás épületében folytatódott, ahol tárlatot nyitottak és termet neveztek el Bedő Albertről. Ennek kapcsán Demeter János, az intézmény igazgatója elmondta: most, hogy a kiállítási anyag elkészült és jó helyre került, más szellemisége van a helynek, „amiről meggyőződésem,
hogy a Vadon Egyesület és a Székelyföldi Vadászati Kiállítás oktató-nevelő munkája is új lendületet kap”. Az intézmény oktatóterme, amelyben a természet, a növény- és állatvilág, az erdő szeretetére, a tudomány tiszteletére oktatják a fiatalokat, nem is viselhetne a Bedő Alberténél méltóbb nevet – mondta az igazgató.
A teremben az igényesen összeállított kiállítást Oroszi Sándor erdészettörténész ismertette. Külön tabló foglalkozik Bedő Albert sepsiszéki gyökereivel, pályájának indulásával, a székely nép iránti elkötelezett ragaszkodásával. Megtudjuk, hogy amikor 1902-ben, Székelykeresztúr országgyűlési képviselőjeként megnyitotta a Székely Kongresszust, a legégetőbb gondnak a fiatalok elvándorlását nevezte.
A falon helyet kap a magyar állam összes erdőségeinek Bedő Albert által kidolgozott, lenyűgöző pontosságú térképe, amelyen a mai ultramodern, műholdas technikával is alig találnánk javítani valót, részletezik a tudós hivatali munkáját. 1893-ban, Bedő Albert állami szolgálatának 25. jubileumán, az ország minden jelentős személyisége – a miniszterelnökkel az élen – köszöntötte az akkori államtitkárt. Érdemeit ekképpen foglalták össze: „az erdészet magyarrá tétele, erdészeti irodalmunk jelenlegi polcára emelése, az erdőtörvény sikeres és eredményes végrehajtása, erdészetünk tekintélyének és társadalmi állásának megteremtése, a lelkes, odaadó és önfeláldozó munkásságnak meghonosítása, az erdőkultúrának általánossá tétele, a szakképzettség magas fokra való fejlesztése, az erdő védelmének kellő szervezése és szakképzett erdőtiszti személyzet teremtése – egyedül az ő soha el nem vitatható, örökké élő érdeme marad”.
Erdei tanösvény a Kormos-völgyében
Külön pannó foglalja össze tudományos szervező, akadémikusi munkáját (ő indította és több mint egy évtizedig szerkesztette a ma is működő Erdészeti Lapokat), az országos Erdészeti Egyesület megalakításának körülményeit, az erdészeti oktatás alapjainak lerakását, a társszakokat összefogó tevékenységét, politikai és egyéb társadalmi tevékenységeit, valamint egész Kárpát-medencére kiterjedő emlékezetét.
Az OEE 147. Vándorgyűlésén résztvevő mintegy ezer erdész és egyéb szakember különböző csoportokban látogatást tett Sepsiszentgyörgy központjában, a Székely Nemzeti Múzeumban és ellátogatott Háromszék különböző településeire.
A választható tizenegy kirándulás közül mintegy 70 anyaországi résztvevő az erdővidéki Kormos-völgyében található erdei tanösvény meglátogatására voksolt.
– A nagy érdeklődésnek örvendő folyamatos erdőborítás és szálaló erdőgazdálkodási mód időszerűsége miatt a szakma számos elismert és kiemelkedő egyénisége választotta ezt a programot. A téma azért is aktuális, mivel a székelyföldi erdőgazdálkodás reformja halaszthatatlan, és a kutatások szerint a fenti gazdálkodási modell lenne a leghatékonyabb, és székelyföldi adottságainknak legmegfelelőbb – mondta el lapunknak Kádár Tibor Sándor erdőmérnök.
„Meglepetés”-kiállítás Csernátonban
A berecki magánerdészet udvarán Dimény György bemutatta az általa vezetett hivatalt, majd emléklapot adott át a hetvenhat magyarországi vendégnek. Ezt követően a résztvevők Ojtozba utaztak, ahol előbb a Hármashalom-emlékműnél helyeztek el koszorút, majd meglátogatták a helyi fűrésztelepet. A visszaúton a Mogyorós-tetőn terülj asztalkám várta a látogatókat, az ebédet a hirtelen kerekedett zápor sem zavarhatta meg a szervezők által felállított sátraknak köszönhetően. Bereckbe visszatérve a Commenius-iskola diákjai és a polyáni tánccsoport kedveskedett előadással a meghívottaknak.
A Gelencére érkezett hetvenöt magyarországi vendég előbb a Szent Imre műemlék templomot látogatta meg, majd kiszálltak terepre, ahol Szmolka Péter erdőmérnök a bükk–fenyő-elegyerdőkről, míg Bartha Zsolt geológus az erdős területeken folytatott kőolaj-kitermelésről tartott előadást. A kézdivásárhelyi magánerdészet által szervezett programot friss sajt- és ordakóstolóval fűszerezett esztenalátogatás is színesítette, végül a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot is meglátogatta a csapat. Akárcsak a többi, közel tíz autóbusznyi erdész, akiket többek között egy, az erdőgazdálkodással és erdőkiéléssel kapcsolatos alkalmi kiállítással várták, melyet Haszmann Pál és Haszmann József szakmai irányításával állítottak össze a múzeum munkatársai.
A zágoni magánerdészet részéről Bessenyi István és Porzsolt Levente, Mocan Ervin, Péterfy Zsolt kalauzolta a gondjaira bízott, 55, Kovászna és más megyéből érkező erdészt. Kisgyörgy Zoltán geológus vezetésével ellátogattak a Rétyi Nyírbe, majd Zágonban megnézték a Mikes Kulturális Központot, és koszorút helyeztek el Mikes mellszobránál. Csomakőrösön, a keletkutató emlékét őrző szobában egy rövidfilmet tekintettek meg Kőrösi Csoma Sándor életútjáról, ezt követően megkoszorúzták a szobrát. Átutaztak Kovásznán, majd a Nyergestetőn hajtottak főt a 48-as hősök előtti tiszteletadásképpen.
Összesen 71 vendégerdész tekintette meg Miklós Barna felsőlemhényi erdész kalauzolásában a Veresvizet, aki a láp keletkezésének történetét ismertette, beszélt az ottani védett növényekről. A kisebb-nagyobb szünetekkel eleredő eső miatt az erdészek már csak ebéden vettek részt, a kézdiszentléleki kirándulás elmaradt, majd a Nyergestető érintésével Tusnádfürdőre mentek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kiállítások és mesejáték
Mozgalmas hétvége a Haszmann Pál Múzeumban
A Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által elindított KaPoCs, amely összeköt – Élő népművészet a Kárpát-medenceében elnevezésű program keretében a hétvégén kiállításokkal, kitűnő koncerttel, mesejátékkal és játszóházzal várt kicsiket és nagyokat a Haszmann Pál Múzeumba.
Szombat délután a múzeumkertben az Isten veletek és velem! című kiállítás megnyitóján D. Haszmann Orsolya muzeológus házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd a KaPoCs, amely összeköt közös programról szólt. A levelek, naplóbejegyzések és fényképek segítségével az első világégésben harcoló katonák és szeretteik háborús élményeit megmutató kiállításról elmondta, bár nem volt előzetes egyeztetés, közös tervezés, az egyértelműen összecseng a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből két éve Tudatom, hogy én még jól vagyok… címmel összeállított I. világháborús tárlattal. „Valójában egy szép levél, amit ma közösen megírhattunk, hiszen, míg a mi tárlatunk címe egy levél kezdő sora, addig a pécsi kiállításé egy levél lezárása.”
Dr. Bokor Béla az általa vezetett, több mint húsz éve létező pécsi alapítvány célkitűzéseiről, valamint a csernátoni múzeumhoz fűződő kapcsolatról szólva elmondta, igyekeznek olyan módon cselekedni, hogy a nemzeti összetartozást erősítsék. „Mintegy tíz évvel ezelőtt jutottunk el erre a szintén hazai földre. Örülünk, hogy befogadtak bennünket, és bízom benne, hogy ez a rendezvény is tovább erősíti a lelkünkben is a kapcsolatot, a kapcsot.”
Ezt követően Minorics Tünde etnográfus a tárlat anyagát méltatva kifejtette, az I. világháború századik évfordulója apropóján az alapítvány egy konferenciát szervezett, amely hangsúlyosan a Délvidéket vette célba, ezért pécsi, vajdasági, drávaszögi és muravidéki kutatók, levéltárosok, muzeológusok mutatták be kutatásaikat. „Naplókat, levelezéseket dolgoztak fel, és a konferenciához kapcsolódva hoztuk létre azt a kiállítást, amelynek egy részletét elhoztuk Csernátonba. A kiállítás azt hivatott kifejezni, hogyan gondoltak egymásra a háborúban elszakadt családtagok. Ezért az említett vidékről kiválasztottunk néhány katonasorsot, illetve családtörténetet, ahol a katonának vonult családtag levelezései nagyon fontos kortörténeti dokumentumokká váltak.”
A megnyitó részeként a Boja zenekar katonadal-feldolgozásokból összeállított mintegy egyórás műsorát is végighallgathatták az érdeklődők. A vasárnapi családi nap keretében előbb a Hangerdő Társulat A szamárfüles varázskönyv című mesejátékát mutatták be, majd a kicsik a Míves Mag Műhely játszóházában szórakozhattak kedvükre.
A múzeum udvarán még ma látogatható a Határon Túli Magyarságért Alapítvány Szakrális értékek a Kárpát-medenceében című vándorkiállítása, csakúgy, mint az Isten veletek és velem! című tárlat.
A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A KaPoCs, amely összeköt (Családi hétvége Csernátonban)
A KaPoCs, amely összeköt – élő népművészet a Kárpát-medenceében programot tíz évvel ezelőtt indította útjára a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány. Ennek részeként kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt megszólító kiállításokkal, koncerttel, mesejátékkal és játszóházzal fűszerezett kétnapos családi hétvégét tartottak július 2-án és 3-án a Haszmann Pál Múzeumban.
Szombaton délután a múzeum épületében megnyitották az Isten veletek és velem! című kiállítást, mely a hasonló című pécsi tárlat anyagából válogatva kapcsolódik a két évvel ezelőtt a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből összeállított Tudatom, hogy én még jól vagyok... című első világháborús tárlathoz, megmutatva, hogyan élték meg a katonák és szeretteik a hosszú háborús éveket. A megnyitón D. Haszmann Orsolya muzeológus házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd a KaPoCs, amely összeköt közös programról beszélt.
A kiállítást pécsi, vajdasági és drávaszögi személyes történetek, elbeszélések, napló- és levélrészletek, korábban ismeretlen, magángyűjteményekből előkerült fotók, képeslapok egészítik ki, megidézve élettörténeteket, kortörténetet. „Valójában egy szép levél, amit ma közösen megírhattunk, hiszen, míg a mi tárlatunk címe egy levél kezdő sora, addig a pécsi kiállításé egy levél lezárása” – mondotta a múzeum vezetője.
Bokor Béla az általa vezetett, több mint húsz éve létező pécsi alapítvány célkitűzéseiről, valamint a csernátoni múzeumhoz fűződő kapcsolatról szólva elmondta: igyekeznek olyan módon cselekedni, hogy a nemzeti összetartozást erősítsék, és bízik abban, hogy e közös rendezvény lelkünkben is tovább erősíti a kapcsolatot, a kapcsot. Minorics Tünde etnográfus a tárlat anyagát méltatva arról szólt, hogy „a kiállítás azt hivatott kifejezni, hogyan gondoltak egymásra a háborúban elszakadt családtagok. Ezért az említett vidékről kiválasztottunk néhány katonasorsot, illetve családtörténetet, ahol a katonának vonult családtag levelezései nagyon fontos kortörténeti dokumentumokká váltak”. A megnyitón a pécsi Boja zenekar katonadal-feldolgozásokból összeállított egyórás műsorral lépett közönség elé. Vasárnap délután a múzeumkertben családi napot tartottak, a Hangerdő Társulat A szamárfüles varázskönyv című mesejátékát mutatta be, majd a Míves Mag Műhely játszóházat – szalmafonást, nemezelést, varrást – tartott az érdeklődő kisgyermekeknek. Mindezzel párhuzamosan, péntektől tegnapig a csernátoni múzeumkertben a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány Szakrális értékeink a Kárpát-medenceében című vándorkiállítását is meg lehetett tekinteni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együtt – másként (Nemzetiségi tábor Háromszéken)
Nyolc romániai nemzeti kisebbségi közösség képviselőinek részvételével idén is megszervezték a multikulturális tábort Háromszéken. Az Etnikumközi Kapcsolatok Igazgatóságának támogatásával a Sepsiszentgyörgyi Alteris ( jelentése: másként) Egyesület a bikfalvi Téglás Panzióban bonyolította le tevékenységei zömét.
A táborban harminchatan vesznek részt, a gimnazistákat felügyelők is elkísérték. Jöttek törökök Konstancáról, lipovánok Ghindărești-ről, tatárok Valul lui Traian településről (mind Konstanca megyéből), görögök Brăiláról, svábok és bolgárok a Temes megyei Nagyszentmiklósról, zsidók a Brassó megyei Kóborról és székelyek Csíkból – tájékoztatott Victor Sibianu főszervező, az egyesület elnöke, aki kiemelte, első ízben sikerült a zsidó közösség képviselőit beszervezni. Így három világvallás – keresztény, zsidó és muszlim – képviselői kerültek össze – jegyezte meg. A táborban a csoportok tagjait szétszórva, más nemzetiségűekkel szállásolták el, foglakozásokat, interaktív játékokat szerveztek, s szokás szerint minden nap nemzetiségi esttel ér véget. Ezen egy-két csoport résztvevői népviseletbe öltözve hagyományos táncokat, népszokásokat mutattak be. A Brassai László pszichológus által vezetett tábor célja, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek egymás megismerése által leszámoljanak előítéleteikkel, s közeledjenek egymáshoz. A táborozók múlt vasárnap érkeztek, azóta különböző programokon vettek részt. Magyar irodalom órát tartottak, amelyen a Kertész leszek című József Attila-verset elmondták magyarul és románul, majd egy versszakot minden közösség lefordított saját anyanyelvére, és előadta. Megtanultak egymás nyelvén köszönni. Uzonban a sportpályán mozogtak, kedden nemezelő és agyagozó foglalkozást tartottak, szerdán Csernátonba kirándultak, megnézték a Haszmann Pál Múzeumot, majd elmentek Ika-várához, Sepsiszentgyörgyre is ellátogattak, csütörtökön gyalogtúráztak a falu fölötti Csigavárhoz. A gyerekek nagyon élvezték a kürtőskalácssütést, kivétel nélkül mindenki sütött egyet. Csütörtökön megtartották a gálaestet az összes résztvevő népviseletben való felvonulásával és műsorával, s tegnap el is búcsúztak a tábortól.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismét Csernátonban járt az Unikornis
A középiskolás diákok Unikornis nyelvi olimpiájának országos szakaszát egyhetes tábor formájában szervezte meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége múlt héten az alsócsernátoni Kovács Vendégházban.
A második alkalommal megszervezett táborban a verseny két internetes fordulóján legjobb eredményt elért hat csapat (két-két gyergyószentmiklósi és tasnádi, valamint egy-egy Kovásznai és Kézdivásárhelyi) tizenhat tanulója, tizenöt leány és egy fiú vehetett részt. A tábori programot és a színházi foglalkozásokat Deme Róbert színművész, rendező irányította, aki Ördög-Gyárfás Eszterrel a táborvezetői teendőket is ellátta. A szakmai programot Kádár Edit, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének oktatója és csapata, Csősz Enikő magyar–kínai szakos, valamint Erdei-Doloczki Csilla és Lakatos Aliz mesterképzős hallgatók biztosították. A versenyen kívül több nyelvészeti műhelyfoglalkozáson is részt vehettek a diákok és kísérőtanáraik, kézműves-foglalkozások és múzeumlátogatások, сsíkszeredai és gyimesi kirándulás színesítette a programot, de a közös zenélés és éneklés sem mAradt el. A nyelvi versenynek a Haszmann Pál Múzeum adott otthont, ahol a kúria kellemesen hűvös szobái és a hangulatos park székely házai mellett még a hársfa alatt is jó hangulatú csapatmunka folyt, amint egyik helyszínről a másikra jutva újabb és újabb kihívás fogadta a diákokat. A verseny értékelése és a díjazás szombaton zajlott. A verseny első díját idén a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákjainak Toldalék csapata nyerte (Ambrus Dorottya és Bajcsi Anna, XI. osztály, felkészítő tanáruk Patek Mária), a második díjat ugyanennek az iskolának az I.D.E nevű, IX. osztályos diákokból álló csapatának (Miklós Eszter, Kozma Dalma Edina, Farkas-Schüller István, felkészítő tanáruk Portik Gabriella) ítélte a zsűri, a harmadik díjat a tasnádi Technológiai Líceumba vitte el a Szófaragók csapata (Gáti Johanna, Hegyi Barbara és Szommer Petra, X. osztály, felkészítő tanáruk Bendel Júlia Krisztina), a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum Észbontók csapata pedig dicséretben részesült (Menyhárt Réka, Barabás Kinga, XI. osztály és Kiss Eszter, IX. osztály; felkészítő tanáruk Czilli Aranka). Kézdivásárhely és Tasnád második csapata az ötödik, illetve a hatodik helyen végzett. A díjakat stílusosan egy Unikornis-maszkban adták át Ördög-Gyárfás Lajos, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége ügyvezető elnöke jelenlétében.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fiatal Néprajzkutatók Szemináriuma
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Néprajzi és Antropológia Intézete a zabolai Csángó Néprajzi Múzeummal együtt július 2–16. között ebben az évben is megszervezte a Fiatal Néprajzkutatók Szemináriumát.
A rendezvényen hazai és külföldi néprajz szakos diákok, fiatal muzeológusok vettek részt, akiknek Dimény Attila, Kinda István, Szőcsné Gazda Enikő és Nyisztor Tinka tartott kutatómunkába bevezető szakmai előadást. A pályakezdő fiatalok ebben az évben orbaiszéki és moldvai falvakban családi fotókat gyűjtöttek össze, azokat digitalizálták és adatolták, interjúkat készítettek, hogy a csángó és a székely famíliák hogyan élték meg a huszadik század legjelentősebb fordulatait.
Szakmai kirándulás keretében megtekintették a borzești-i, csernátoni, Kézdivásárhelyi és a zabolai múzeum kiállításait, valamint a csomakőrösi, zágoni és a Vargyasi emlékházak tárlatait. A Csángó Néprajzi Múzeumban megrendezték a Zabolai hozomány című kiállítást, melynek megnyitójára szombaton került sor a Szent Illés-napi ünnepségsorozat keretében. A rendezvényt a Communitas Alapítvány támogatta.
(közlemény)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Képes történetek
Kezdődik a csernátoni olvasótábor
A Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közösen negyedik éve szervez olvasó- és kézművestábort 5–8. osztályos tanulóknak. Képes történetek címmel ma indul a tábor, melyen a hasonló címmel szervezett vetélkedő első nyolc csapata vesz részt.
Az olvasótábori műhelyfoglalkozást, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel, Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság elnöke és Gombosné Szabó Sára, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa vezetik, míg a kézműves-tevékenységeket a múzeum munkatársai biztosítják a táborlakóknak. A programot filmvetítések, beszélgetések, találkozók színesítik, olyan meghívottakkal, mint Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd Kispál Attila és Kispál Ágnes Evelin, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai, akik interaktív foglalkozást tartanak a táborlakóknak. Idén is lesz színész és zenész meghívottja a tábornak, pénteken Kolcsár Józseffel, a Tamási Áron Színház színművészével zenés beszélgetés lesz a színészélet dolgairól, külön meghívott Lőfi Gellért zeneművész, a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója. Szombat este Zsidó Ferenc prózaíróval, az Eirodalom erdélyi irodalmi portál szerkesztőjével Laska Lajos világában kalandozhatnak az érdeklődők.
A kevés szabadidőt játékkal, Ika-vári túrával töltik a táborlakók, valamint Dimény H. Árpád költővel, a Székely Hírmondó napilap szerkesztőjével az immár hagyományos táborilap-szerkesztéssel foglalatoskodhatnak. A tábor ma délután kezdődik Müller Henrietta csapatösszerázó játékaival. A műhelyekbe, beszélgetésekbe bárki bekapcsolódhat.
A tábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Sepsiszentgyörgyi Bertis Kft. és a Bukaresti Valvis Holding támogatja.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Népzenei műhelymunkát szerveznek Csernátonban
Lehet jelentkezni a hatodik Mozsika Népzenei Műhelymunkára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Csernátonban szervez meg a Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa.
A műhelymunkát idén augusztus 21-27. között tartják a csernátoni Hanna panzióban, az eseményre augusztus 13-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. A résztvevők kétféle tevékenység közül választhatnak, így népdaltanulás és népzeneoktatás is. A rendezvény hosszú távú célja a magyar népzene, néptánc és népszokások ápolása, megőrzése, éltetése és népszerűsítése. Rövid távú célként a népzene-ápolást, a népzenei együttesek kialakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki a szervezők.
A hangszereket tekintve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon tanulhatnak a résztvevők. A népdaloktatás kiscsoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a jelentkezők a műhelymunka első napjaiban egyesével, vagy hangszerenként elosztott kiscsoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak népzenét.
A műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A kezdők sóvidéki népzenét, a haladók vajdaszentiványi népzenét tanulnak. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai tarják: Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom és Román Hunor – hegedű. A népdalokat István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára oktatja. Kiegészítő programpontként a résztvevők népi játékokon is részt vesznek.
A műhelymunka során elsajátított ismereteket a rendezvény végén, augusztus 26-án, pénteken 18 órától a Kézdivásárhelyi Borudvarban gálaest keretében mutatják be. Jelentkezni és érdeklődni a Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2-es szám alatt található Kovászna megyei Művelődési Központ székhelyén, illetve a 0267-351 648-as és a 0742-148 687-es telefonszámokon, vagy az istvan_magori@yahoo.com elektronikus postacímen lehet.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Isten veled, László!
Meghalt a kézdi Városi Színház alapítója
Augusztus 5-én, pénteken este elhunyt Gergely László színházrendező, színházvezető, a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője.
A 64 éves, kétgyerekes családapa egy hete súlyos balesetet szenvedett Csernátonban, kidőlt mögüle egy erkélykorlát, a zuhanása következtében komoly sérüléseket szenvedett. A kezelése során szövődmények léptek fel, ez okozta halálát.
Gergely László 1952. július 25-én született Budapesten. 1984-ben végzett, de már korábban rendezett a Vígszínházban, Gyulán és az Ódry Színpadon. 1984–85-ben a veszprémi Petőfi Színházban volt rendező, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Többek között alapítója és megbízott vezetője volt a 2009-ben megnyílt Kézdivásárhelyi Városi Színháznak.
„Gergely László mindenki által szeretett, tisztelt, jókedvű, tisztességes színházi ember volt. Sok-sok magyarországi és határon túli színházban dolgozott sikeres rendezőként, vezetőként. Az elmúlt esztendőkben óriási erőfeszítéseket tett a magyarországi nemzetiségi színjátszás fejlesztése és támogatása érdekében”– írta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, Fekete Péter, a MACIVA ügyvezetője és a Nemzetiségi Színházi Szövetség.
A három szervezet saját halottjaként gyászolja Gergely Lászlót, búcsúztatásáról családjával közösen intézkednek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Míg magyarul táncolunk
Közösségi élménnyé vált a csupán négy éve felújított csernátoni néptáncos találkozó: a csernátoni csonkatorony, az Ika vára alatt már nem csupán a magyar népi zene és tánc iránt érdeklődők gyűlnek össze, hanem a nagyfalu számos lakója ekkorra időzíti a hétvégi tokányos-flekkenes kiruccanást, amikor hallótávolságra a színpadtól a székely ember megéli a munkaszünet ritka pillanatait.
Az Ika-vári néptáncfesztivál gyökerei épp az 1970-es évekig nyúlnak vissza: egész pontosan 1972-ben tartották a népi zene és tánc első ünnepét a felsőcsernátontól egy kőhajításnyira lévő várromnál, a rendezvény csodálatos módon túl is élte a kommunizmust, aztán a demokrácia első éveiben szép lassan kimúlt. Sok esztendőnek kellett eltelnie, míg a nagyközség kulturális mindenesének, az örökmozgó Ágoston Józsefnek eszébe jutott, mily sikeresek, mily közösségépítőek voltak az anno szervezett fesztiválok, s ha ő maga nem is vágott bele a felújításba, a fiatalokat sikerült megfertőznie: az Ika Ifjúsági Egyesület „ráharapott” a feldobott ötletre, és 2012-ben megszervezték az első újkori Ika-vári néptáncfesztivált. A fiatalok azonban nemcsak lelkesek, de ötletekkel sem állnak rosszul. Népi zene, népi tánc? Számos rendezvény a Kárpát-medenceében ezekre épít, Háromszéken sem éppenséggel új a kezdeményezés, hát a csernátoniak kitalálták: az Ika-vári néptáncfesztivál jellegzetessége a szórvánnyal való kapcsolatépítés legyen. Ennek jegyében hívták meg a hétvégi talákozóra Fehér megyéből Magyarlapád, Bákó megyeből Kóstelek magyar hagyományőrző társulatait, s hosszú távú tervük, hogy a szórvány-Székelyföldi kapcsolatépítésbe ne csupán az erdélyi szórványt, hanem a moldvai csángóságot is bevonják. A rendezvény amúgy folyamatos fejlődésen megy át. Idéntől kétnapos a fesztivál, első napja ugyan nem a nagyközönségnek szánt, de annál értékesebb: szombat a szakmai nap, amikor a szórványból érkezett társulatok és a csernátoni, illetve a környékbeli falvak együttesei közös táncünnepen vesznek részt, e hétvégén a népi táncról szóló dokumetumfilmet néztek meg, majd együtt táncoltak és énekeltek. Vasárnap istentiszteleten vettek részt, Felsőcsernáton református templomának ódon falai igencsak régen láttak ennyi népi viseletbe öltözött fiatalt. Aztán a déli harangszó már az Ika vára tövébe szólította az ünneplőket, ahol kézműves-tevékenységekkel, játszóházzal szórakozhattak fiatalok és idősebbek, de lehetett fürödni is, vagy egész egyszerűen csak beszélgetni, hiszen az sem mindennapos manapság, hogy ilyen dologidőben ráérjen az ember fia a szót szaporítani. Persze, megnyitója is volt a fesztiválnak, Mágori István, az Ika Ifjúsági Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, a rendezvény lényegét kiemelendő Kallós Zoltánt idézte: addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Fákó Alpár, a másik mindenes is szólt az egybegyűltekhez, miként Bölöni Dávid polgármester is, egyetlen kivételt kérve a hagyománytól: hogy ezúttal ne rontsa el az eső a tánctól derűssé válók jókedvét. Szőcs László tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően aztán színre léphettek a táncosok, előttük azonban még a Csernátoni Férfi Dalcsoport énekelt néhány kedvcsináló, gyönyörű nótát.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Gergely László rendező, színházvezető
Életének 65. évében elhunyt pénteken Gergely László rendező, színházvezető, a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) korábbi ügyvezetője. Ő alapította és első megbízott vezetője volt a Kézdivásárhelyi városi színháznak.
Gergely Lászlót egy hete súlyos baleset érte Csernátonban, egy erkélykorlát kidőlt mögüle, zuhanása következtében sérüléseket szenvedett. Halálát az orvosi kezelése közepette fellépett szövődmények okozták. „Gergely László mindenki által szeretett, tisztelt, jókedvű, tisztességes színházi ember volt. Sok-sok magyarországi és határon túli színházban dolgozott sikeres rendezőként, vezetőként. Az elmúlt esztendőkben óriási erőfeszítéseket tett a magyarországi nemzetiségi színjátszás fejlesztése és támogatása érdekében. Nagy és fontos álmát, egy állandó, minden hazai kisebbségnek otthonul szolgáló Budapesti színház megnyitását immár nélküle kell megvalósítanunk” – fogalmaztak a Magyar Teátrumi Társaság által kiadott közleményben.
Gergely László 1952. július 25-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán 1984-ben diplomázott. A 80-as évek közepétől rendezőként dolgozott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a veszprémi Petőfi Sándor Színházban, a debreceni Csokonai Színházban és a Budapesti Nemzeti Színházban. 1989-től a békéscsabai Jókai Színházban volt rendező, majd ügyvezető igazgató. 1996 és 1998 között az Újvidéki Színház művészeti vezetőjeként tevékenykedett. 2000-től Szarvason, előbb a Weöres Sándor Regionális Színházban, majd az abból létrejött Cervinus Teatrum szlovák nemzetiségi színházban dolgozott alapító művészeti vezetőként. Alapítója és megbízott vezetője volt a 2009-ben megnyílt Kézdivásárhelyi Városi Színháznak. 2015-ben megbízott ügyvezetőként a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft-t is vezette. A Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetségnek 2010-es megalapítása óta elnöke volt. A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy a magyarországi nemzetiségi színjátszás sokszínűségére alapozva összehangoltan léphessen fel a magyarországi nemzetiségi színházi kultúra fejlesztése és megőrzése érdekében.
Gergely László az elmúlt években sokat dolgozott a Nemzetiségi Befogadó Színház megalapításán, mely a magyarországi kisebbségi színjátszás bástyájaként egységesen adna otthont a tizenhárom nemzetiség rendszeres megmutatkozásának. Fontos küldetése volt, hogy a hazai kisebbségi színjátszás megtalálja az összes olyan megjelenési formát, mellyel magyar és nem magyar közönségét egyaránt meg tudja szólítani. Célja volt, hogy a nemzetiségi színjátszás a magyar kultúra szerves részeként minél több emberhez eljusson – hangsúlyozták a közleményben, kiemelve, hogy Gergely László nevéhez kötődik a Jelen/Lét Fesztivál, a Nemzetiségi Színházak Találkozója, valamint a Nemzetiségi Színházi Fórum és Kollokvium megszervezése is.
A Magyar Teátrumi Társaság, a MACIVA és a Nemzetiségi Színházi Szövetség Gergely Lászlót saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Közösségi életünk egyik gyöngyszeme”
Néptáncosok találkoztak az Ika váránál
A fenti találó kifejezéssel illette Csernáton elöljárója a hétvégén, augusztus 6–7-én megszervezett Ika-vári néptáncfesztivált. Valóban, egyenként is gyöngyszem volt minden egyes, tájegységének megfelelő népviseletbe öltözött fiatal, akik fellépését megtekinteni megnyugtatóan népes közönség gyülekezett vasárnap az Ika vára alatti téren felállított színpad elé.
Tizenhat együttes és a helyi férfi dalkör állt sorra színpadra, a programot kézművesek kiállítása, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület által tartott játszóház is színesítette, a bátrabbak a Malomferedőben hűsültek, mások a hideg sört vagy fagyit választották erre a célra.
– 1972-ben indult az Ika-vári néptáncfesztivál hagyománya, amelyet évről évre megszerveztek a 90-es évek közepéig, ám akkor megszakadt a folytonosság. 2011-ben sikerült újraindítani, előbb a faluközpontban, aztán felköltözött a jelenlegi helyszínre – részletezte kérdésünkre Mágori István, a szervező IKA Ifjúsági Egyesület elnöke.
Az újraindítás Ágoston József kezdeményezésére történt, az egyesület és az önkormányzat közös munkája révén valósult meg, a polgármesteri hivatal továbbra is társszervező mAradt. Az IKA Ifjúsági Egyesület 2005-ben alakult, jelenleg 26 tagja van, biztosítja a Pántlikácska Tánccsoport jogi hátterét, az utóbbi években a néptáncra, népzenére fókuszál. Erre fogékony a község, gyerek, ifjúsági és felnőtt tánccsoport is működik, összesen négy. Pünkösdre és András-napra rendszeresen tematikus műsorral készül az egyesület a tánccsoportok közreműködésével, éppen utóbbi lesz a soron következő nagyobb rendezvény, amire készülnek – avatott be Mágori.
– Amiben a rendezvény talán különbözik a hasonló fesztiváloktól, hogy hangsúlyosabban igyekszünk bevonni a szórványt – ismertette Fákó Alpár, az IKA-egyesület titkára. – Az elmúlt években a csernakeresztúriak voltak a vendégeink, akikkel aktív kapcsolatot alakítottunk ki. Csernakeresztúr Déva mellett fekvő település, közigazgatásilag hozzá tartozik, róluk tudni kell, hogy bukovinai székely ivadékok, amikor Bukovinából visszatelepítették a székelyeket, akkor kerültek oda. Idén nem lehettek itt, mivel Bonyhádon éppen zajlott a bukovinaiak találkozója. Tavaly kapcsolódtak be a magyarlapádiak (Fehér megye), idén hívtuk a kóstelekieket (Bákó megye) – a Háromszéki együttesekkel együtt 340 gyereket sikerült megmozgatni. Az idei, negyedik találkozó hasznos hozadéka volt, hogy a szombati napot a szórványból érkezőkkel való ismerkedésre szántuk, tematikus délután keretében bemutatkoztak egymásnak, néprajzi témájú dokumentumfilmet néztünk, táncházat tartottunk. Környékbeliek és a szórványból érkezettek, mintegy 140 fiatal barátkozhatott, építhetett ki kapcsolatot – tudhattuk meg a részleteket.
A rendezvény főtámogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt, támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Nemorosa Kft. és a csernátoni Screw-Bolt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Alkotótábor Székelyföld csomópontjában
A tavaly Csernátonban tartott első, nemzetközi ismertséget is szerző vándortábor után a CsomóPont és a KreaKids Stúdió idén augusztus 6. és 14. között második alkalommal Bálványosfürdőt és Torját választotta Székelyföld csomópontjának.
A szervezők célja, amint a Noise tábor neve is sugallja, hogy erősítsék a zajt, az életet Székelyföldön, és értékeinkre felhívják a nagyvilág figyelmét. Az egyhetes alkotótábornak köszönhetően – főtámogatók a Bálványos Resort tulajdonosai – az alkotni vágyó fiatalok kísérletezhetnek az építészet, a dizájn és a divattervezés területén, animáció készítésében, fotó-videózásban. A zömében Háromszéki, mintegy negyven állandó táborlakó szabadon választhatott a műhelymunkák közül. A szervezők ismertetése alapján, a hely szelleméből és a hozzá kapcsolódó változatos legendákból inspirálódva készítették munkáikat. A divattervezők a Szent Anna-tó legendájából ihletődve tizenkét ruhából álló kollekciót terveznek. Az építészeti műhelygyakorlaton részt vevők többek között egy kültéri tusolót és a közeli erdőben található mofettát építenek újra. Péntektől a Budapesti FabLabnak köszönhetően egy 3D-nyomtató műhellyel is bővül a lehetőség. Augusztus 13-án, szombaton az elkészült alkotások nagyközönség előtti bemutatásával, divatbemutatóval, kiállítással és borkóstolóval zárul a tábor, amelyre a szervezők minden érdeklődőt várnak a Bálványos Resorthoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Apa-fia sátortábor Csernátonban
A Férfiak Klubja apa-fia Sepsiszentgyörgyi és Kézdivásárhelyx köre második alkalommal szervezte meg az Apa-fia sátortábort augusztus13–15. között Csernátonban.
Első táborukat egy éve a Szent Anna-tónál tartották meg, de a medveinvázió miatt idén más helyszínt kerestek, s így esett a választásuk Csernátonra, a Pro Schola tábor és a Malomkert közötti helyre, ahol sátraikat is felhúzták. A kedvezőtlen időjárás miatt a tábor nem pénteken, hanem szombat délelőtt kezdődött, a részt vevő családok a Haszmann Pál Múzeum udvarán találkoztak. Az idei táborban tizenhat apa és fiúgyermekeik vettek részt, a legkisebb táborlakó két és fél éves volt. Barta Vilmos vállalkozó, a Kézdivásárhelyi Nexxon cég vezérigazgatója táborszervezőként számolt be lapunknak arról, hogy sikerült betartani az előre megbeszélt programot. A délelőtti múzeumlátogatást követően délután két szekéren bementek Csernátonba, és meglátogattak egy kis gazdaságot, ahol a gyermekek tehenet is fejtek. Vasárnap a Csókás-feredőnél és a Malomkertben jártak, ahol a darát kóstolták meg. Este népdaléneklést tartottak egy harmonikás kíséretében, majd ifj. Mihály Ernő és Orosz Ákos szórakoztatta a táborlakókat. Tegnap délelőtt Felsőcsernátonban ifj. Kovács László kovácsműhelyét látogatták meg, ahol élőben figyelhették meg a patkókészítést és a lópatkolást. A tábor ideje alatt az ebédet az apák közösen készítették el, reggelre és estére mindenki otthonról vitt hideg ételt. A táborbontásra és hazautazásra tegnap délután került sor. Jövőre ismét megszervezik a tábort – mondotta Barta Vilmos.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Keresztény lovas tábor Szentegyházán
A Marosvásárhelyi Előre Sportegyesület, a radnótfájai egyházközség, valamint a Marossárpataki Újjászületés Egyesület közösen szervezte meg Szentegyházán augusztus első hetében a IV. keresztény lovas tábort. A hét napon át zajló, mozgássérülteknek szóló eseményen közel 100 személy vett részt Maros, Hargita és Szatmár megyéből. A nagyszabású eseménynek a mozgatórugói, éltetői ezúttal is a közismert és közkedvelt Marosvásárhelyi Jancsó István és Kovács Szabolcs voltak, akiknek szívügyük a fogyatékkal élő személyek sorsának könnyebbé tétele, így mindezért kitartóan munkálkodnak. A tábor jelszava és tematikája ezúttal az összetartozás volt, amelyet a tapasztaltak és a látottak alapján a szervezők nagyon is találó módon választottak. Az összetartozást a tábor hét napján, a hétfő reggeli elindulástól a vasárnap délutáni hazaérkezés pillanatáig mindvégig érezni lehetett. Mi, enyhébb vagy súlyosabb mozgáskorlátozott személyek összetartozunk és összetartunk! S nem csupán mi, hanem a bennünket sokszor önfeláldozóan, lelkesen, határtalan türelemmel, szeretettel gondozó hozzátartozóink és szívélyes önkénteseink is! A szervezők nap mint nap igyekeztek érdekes és változatos programokat, tevékenységeket nyújtani a résztvevőknek. Mindez sikerült is… A táborban nagy hangsúlyt fektettek az élménylovaglásra, a gyógymasszázsra, valamint a különféle úgynevezett kiscsoportos beszélgetésekre és foglalkoztatásokra. A szentegyházi lovas táborban a napi kétszeri élménylovaglás hatalmas népszerűségnek örvendett a mozgáskorlátozottak körében. A lovaglás óriási és feledhetetlen élményt nyújtott mindenki számára! Erről Simon András marossárpataki lótulajdonos, Dohi Zoltán Szatmárnémeti misszionárius, Kovács Szabolcs, valamint hozzáértő és segítőkész lovászai gondoskodtak. Ugyanakkor hathatós és elengedhetetlen segítséget nyújtott az élménylovaglás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében Fekete Attila, Gáspár András, valamint lelkes munkatársa, Renáta. Mindhárman a Marosvásárhelyi hegyimentő-szolgálat alkalmazottai, akik immár második éve, hogy a táborozók élménylovaglását elősegítik. A sérült személyek nagyra értékelték a gyógymasszást is. Duda Mária-Magdolna kiváló masszőz vezetésével Márkos László, Szekeres Kinga, valamint Nagy Mónika remekül egészítették ki a gyógymasszázst végző csapatot. A táborozók lelki feltöltéséről Székely György radnótfájai református lelkipásztor, Rád András önkéntes, valamint Kádár Zoltán- János református teológus gondoskodott.
Továbbá nagyon örvendetes tény, hogy a radnótfájai egyházközség ifjai önkéntesekként – noha kezdetben kissé félénken, ám a napok múlásával egyre bátrabban és lelkesen – bizonyították segítőkészségüket, hathatós támaszt nyújtva a rászoruló mozgássérülteknek. Szinte tökéletes volt az összhang és a harmónia. A kiscsoportos beszélgetések nyíltak és őszinték voltak. Kiemelendő tény, hogy mindez az ifjaikra is érvényes. Olyan kiváló és lelkes csoportvezetők álltak melletünk, mint Székely György, Dohi Zoltán, Rád András, Kádár Zoltán-János és Fehér Árpád. Mindenki felszabadultan érezte magát. Ami talán a legfontosabb, az a gátlások megszűnése volt. Mindez hatalmas feloldódást és megkönnyebbülést jelent számunkra… Örömmel és óriási megelégedéssel tapasztaltam, hogy a tábor ideje alatt rengeteg ismeretség és igaz barátság szövődött. Ez alkalommal számtalan szívmelengető és követendő példát láthattunk, ami az önzetlen segítőkészséget bizonyítja: egy mindössze tizenöt esztendős ifjú lelkesen, ám ugyanakkor példamutató módon gondozott egy har-minchárom éves tolókocsiba kényszerült sérültet. Egy alig tizenkét esztendős fiúcska készséggel teljesítette súlyosan mozgássérült nagybátyja minden kérését.
Hálás köszönet Jancsó Istvánnak, továbbá Kovács Szabinak, az elkötelezett táborrendezőnek, aki szívvel-lélekkel munkálkodott a rendezvény sikerének érdekében, Budai Evódiának, a Barnabás Alapítvány elnök asszonyának a hathatós támogatásért, Joó Erikának és Joó Zoltánnak a kiváló körülmények biztosításáért.
Támogatóink: a Maros megyei Tanács, a Communitás Alapítvány, tizennyolc kiváló csernátoni család, kereskedelmi cégek, valamint a Maros-Mezőségi Református Egyházmegyétől 13 egyházközség, a Marosi Református Egyházmegyétől 14 egyházközség, a Küküllői Református Egyházmegyétől 23 egyházközség, valamint a Görgényi Református Egyházmegyétől 10 egyházközség.
Szabó Antal-Loránd
Népújság (Marosvásárhely)

Gyáli diákok Kézdivásárhelyen
Tegnap reggel érkezett meg a céhes városba a magyarországi Gyál város Zrínyi Miklós Általános Iskolájának tizenhét tanulója két pedagógus kíséretében. A Kézdiszéki Székely Tanács első alkalommal látja vendégül a gyáli gyermekeket, akikkel már három alkalommal közösen táboroztak a Kézdivásárhelyeik Révfülöpön.
A vendégeket a Gábor Árok Szakképző Líceum felújított bentlakásában szállásolták el. Délután a városháza dísztermében Derzsi Gyula alpolgármester fogadta a gyáli tanulókat, akik ezután meglátogatták az Incze László Céhtörténeti Múzeumot és Tolvaj József fafaragó műhelyét. Este a Zöld Nap Egyesület önkéntesei tartottak előadást, majd zöld játékokat készítettek. A mai nap programjában csernátoni múzeumlátogatás, ikavári kirándulás, a Kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házának a megtekintése szerepel. Holnap vendéglátóikkal együtt a perkői búcsún lesznek jelen, vasárnap Gelencére, Zabolára, Kovásznára, Csomakőrösre és Zágonba, hétfőn a Nyergestetőre és Bereckbe kirándulnak. Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a tábor házigazdája elmondta: a gyáli gyermekek hazatérésük után egy-egy dolgozatban írják le kézdiszéki élményeiket, amelyeket szerkesztőségünk újságírói bírálnak majd el. A három legjobb írás szerzőjét Gyálon díjazzák.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hullámoktól védett helyen (Beszélgetés Vetró András Kézdivásárhelyi szobrászművésszel)
Hálás a sorsnak, hogy Kézdivásárhelyre vetette, még ha az utóbbi időben kegyvesztettnek is érzi magát. Vetró András szobrászművész, Felső-Háromszék tiszteletbeli székelye édesapjával, Vetró Artúrral vallja: az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”.
– Az tartják, csak az a szobrász „látszik” igazán, akinek köztéri szobrai vannak. Osztja ezt a nézetet? – Nem vagyok a nagy méretű szobrok gyakorlója, nincsenek is monumentális munkáim. Ezzel együtt, amikor 1973-ban Kézdivásárhelyre érkeztem, talán önző módon, de örömmel nyugtáztam, hogy itt egyetlen szabadtéri szobor van, a Gábor Ároné. Már korábban is hallottam szép dolgokat a városról, többek között apósomtól, aki a Herbák cipőgyár számára Felső-Háromszékről szerezte be a faanyagot. A végső lökést azonban az a Sepsiszentgyörgyi küldöttség adta – tagjai között Sylvester Lajossal –, amely 1973-ban bejött az egyetemre apám műtermébe. Valaki biztosan megsúghatta nekik, hogy ott van az Integető lány című szobor, amelyet egyszerűen elkértek a városnak. Sokáig állt a Bodok Szálló előtt, nemrég az EMŰK elé „költözött”. Akkor mondták nekem, gyere, mert szükség lesz rád.
– Mit kezdett a várossal, amelynek választásán a kihelyező bizottság tagjai is csak hüledeztek?
– Gyorsan feltérképeztem a tereket, az én javaslatomra kerültek ide-oda a későbbiekben a szobrok. Az első helyen, ahová a lábamat tettem Kézdin, az akkori autóbusz-állomáson – ma szépen kikövezett tér – áll most a Kossuth-szobor.
– Milyen élete volt addig a híres elődök, édesapja és nagyapja árnyékában?
– Ha mAradok az apám mellett inasként, bizonyára nehezen tudtam volna kilépni a nagy fa árnyékából. Apámnak nem esett jól, hogy otthagytam, hiszen nagy segítségére voltam, de továbbra is tanított. Hangkazettákra mondta az „intelmeit”, egyeseket le is írt. Évekkel később találkoztam például egy levéllel, amelynek címe: Andrásnak, a szobrásznak. „A szerszám, az ecset, a véső, a mintázó… Ha jó a szerszám, sokat segíthet. De végül is nem a szerszám dönt, hanem az a kéz, amely irányítja. És még a kéz sem a leglényegesebb, hanem a szem, amelyet a központi hatalmak, a fej és a szív vezérel” – ez állt többek között benne.
– Végbementek-e az apa és fia közötti „kötelező” generációs szakmai viták?
– Én legfeljebb hozzá tudtam szólni az apám monológjaihoz, vele ugyanis nem lehetett vitatkozni. Senkinek sem sikerült, annyira különleges kisugárzású, erős ember volt. Nem is voltam annyira felkészült, hogy vitatkozhassam vele. Hasonlóan sajnálom felkészületlenségemet a filozófiatanárommal, Bretterrel Zoltánnal való kapcsolatomban is. Rengeteget tanultam tőle, de legfeljebb húsz évvel később tudtam volna rákérdezni például, hogy is van az apriori, a különösség kategóriájával. – Milyen anyagba álmodta elsősorban a szobrait?
– Kőbe, ami mindig kéznél volt, ilyenkor úgy is kezeltem a születendő szobrot, hogy na, ez kő lesz. Az aprólékosabb, részletesebb kidolgozást igénylő tervek már bronzot igényeltek. Apámtól viszont favésőket is örököltem, bár ő soha nem faragott fába, máig sem tudom, miért. Tizenvalahány éve elővettem ezeket a vésőket, kezdtem barátkozni a fával, úgy gondolkodni, hogy ne sértsem meg az anyagszerűséget, ne uralkodjam rajta, hanem hagyjam beszélni.
– Az ön kedvéért hozták létre a Kézdivásárhelyi művészeti osztályokban a szobrászat szakot. Milyen tanárnak tartja magát?
– Alapvetően jónak. Felépítettem magamnak egy oktatási szerkezetet, amit máig követek. Másképp, mint ahogy a nagy könyvben van előírva. A gyereknek az elégtétel a legfontosabb, hogy öröme teljen a szobor felépítésében. Mindig úgy tekintettem a gyerekre, mint kis művészre. Sokan az esztétikai nevelést helyezik az előtérbe, nem művészt akarnak nevelni a gyerekből, hanem jó ízlésű, megfelelő arányérzékű embert. Én viszont valamennyi gyerekben a potenciális művészt láttam, az alkotói fázisokat tanítottam meg nekik. Szerencsém is volt azzal, hogy az itteni gyerek védett helyen él, ahová a hullámok később érnek el – jók és rosszak egyaránt.
– Kolozsvári születésű emberként hogyan sikerült „elsajátítania” a székely öntudatot?
– Az érkezésem tájékán, a hetvenes évek első felében nagyon sok máshonnan származó ember jött Háromszékre, többségük itt is ragadt. Nekem nem voltak különösebb gondjaim a beilleszkedéssel, a feleségem is csak a Nemerével nem tudott megbarátkozni. A talpra állás, a helyzetfelismerés tudását vettem át tőlük, ami nekem, a lágy svábnak mindenképpen hasznomra vált. Ma már szinte székelyként vágom ki magam, ha valahol beszorítanak. Egyszer Kovásznán volt egy találkozó, az asztalnál Farkas Árpád, Sylvester Lajos, jómagam, lent a közönség. Kérdem Árpitól: te, mit keresek én itt? Ő meg úgy mutatott be, mint Bánságban született székelyt. A hagyományőrzés iránti vonzalmam talán még onnan ered, hogy az ükapám, Alexy Lajos kassai puskaműves találta fel a hátultöltős puskát, a Hadtörténeti Múzeumban ma is láthatók az eredeti rajzok. Egy anyai ági nagyapám pedig huszárkapitány volt az első világháborúban. A két ősöm emlékére persze hogy elvállaltam, amikor megalakult a Székely Határőrezred második ezrede, és készítettem a fapuskákat. Corneliu Vadim Tudor feketelistájának az előkelő hatodik helyén álltam, büszke is vagyok rá. – Mit gondol, hálás Kézdivásárhely az ön „tanult” székelységéért?
– Fájdalmas kérdés ez, az utóbbi időben ugyanis itthon nem nagyon kellek. Mivel gyakorlatilag Sylvester Lajos ösztökélésére jöttem Háromszékre, amikor felmerült, hogy szobrot állítanak neki Csernátonban, rögtön jeleztem: erkölcsi adósságként kezelem az ügyet, én szeretném megcsinálni azt a szobrot. Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum igazgatója azonban felvilágosított: Tata, nem te csinálod, mert akkor nem kapunk rá pénzt. Hogyan is állunk akkor a művész politikai besorolásával?
- Feuchtwangernek A hamis Néróban szereplő mondatát vallom: ha a politikai bosszú személyes bosszúvá válik, az már ízléstelen. Szerencsére azonban kellek máshol. Nemrég került egy Dsida Jenő-szobrom és egy Szent István-szobrom a Székelykocsárd közeli Székelyváralja templomába. A Kolozsvár iránti adósságaimat is igyekszem leróni, ott is lesz rövidesen egy Dsida-szobrom.
– Sok „gyereke” között van vállalt kedvence?
– Kicsit kitérek a válasz elől, de csak látszólag. Amikor Farkas Árpád először meglátta a Petőfi-szobromat, hosszasan nézte, szinte összeért az orruk. Aztán félhangosan ezt mondta: Petőfi szívarca lüktet, az ős-kamaszé.
– Témaválasztásában, inspirációban milyen mértékben érvényesülnek a művészetek, azok kölcsönhatása? – Nagyon, Bartóktól Pilinszkyig mindenki itt van körülöttem. Egy Tollas Tibor nevű börtönköltő A törpe hegedűs című versének olvasatán rögtön kész volt bennem a szobor. A történet ugyanis döbbenetes: egy gnóm ember csak úgy képes elviselni a börtönéveket, ha limlomból fabrikál magának egy hegedűt, és azt megszólaltatja. Amikor a börtönőr elveszi tőle és eltapossa, az alkotó öngyilkos lesz. Egyed Péternek a kurszki tengeralattjáró tragédiájából inspirálódott poémája, a Huszonhárom buborék felolvasása után rögtön mondtam: na, Péter, van három domborművem.
– Kettős, Kolozsvári-Kézdivásárhelyi identitással és gondolkodásmóddal rendelkező művészként létjogosultságát látja a formálódó Székelyföldi Művészeti Egyetemnek?
– Székelyföld egyértelműen megérdemelne egy ilyen intézményt. Sepsiszentgyörgyön kialakult az ehhez szükséges közeg – talán részben az én közreműködésemmel is. Azt is el tudnám képzelni, hogy tanítsak ezen az egyetemen. Amikor a Barabás Miklós Céh újraalakult, régiófelelősként megfogalmaztam egy javaslatot a nagy Kolozsvári öregek, Abodi Béláék felé, hogy tanítsanak a főiskolán önkéntes alapon, mert szükség lenne a tudásukra. Lehurrogtak. Pedig nekünk, öregeknek kellene segítenünk az alapok elsajátításánál, mert nem a bukfencezéssel kell kezdeni. Apám is azt mondogatta annak idején, hogy mindent elölről kell kezdenünk, az ábécétől. És azt a mondását sem felejtem, miszerint az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. VETRÓ ANDRÁS
Szobrász, Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész fiaként. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot, rajzot és mintázást tanít a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben (gyakran alumíniumban) készülnek. 1973-tól romániai és külföldi (Franciaország, Svájc) kiállítások résztvevője. Számos emlékplakett és köztéri szobor alkotója. A Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi fiókjának és a Barabás Miklós Céh tagja. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. Zászlóalja I. századának parancsnoka.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népzenei műhelymunka Csernátonban
A Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében vasárnaptól szombatig zajlik a felsőcsernátoni Hanna Panzióban a hatodik Mozsika népzenei műhelymunka.
Mágori István, a művelődési központ munkatársa elmondása szerint a népzenei tábor hosszú távú célja népzenénk, néptáncaink, népszokásaink ápolása, megőrzése, éltetése és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, rövid távú célként pedig a népzeneápolást, a népzenei együttesek megalakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki. A napi nyolcórás műhelymunka során a harminchat, zömében Hargita és Kovászna megyei tanuló kétféle tevékenységen vesz részt: népdalokat tanulnak István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára vezetésével, illetve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon zajlik népzeneoktatás. A legfiatalabb résztvevő hatéves, a legidősebb huszonéves. Visszatérő résztvevő az Amerikai Egyesült Államokban élő Orbán Anna. A népdaloktatás kis csoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a résztvevők a műhelymunka első napjaiban egyesével vagy hangszerenként elosztott kis csoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak. Ezt követően a műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A résztvevők két tájegység – Sóvidék és Vajdaszentivány – zenéjét tanulják meg kezdő és haladó szinten, zenei ismeretüknek megfelelően. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai (Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, ifj. Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom) és Román Hunor (hegedű) vezeti. A műhelymunka során szerzett ismereteket a résztvevők a rendezvény zárónapján egyéni, illetve közös előadás keretében mutatják be egymásnak, illetve a nagyközönségnek.
Idén a gálaestet rendhagyó módon nem a Hanna Panzió udvarán, hanem a Kézdivásárhelyi Borudvarban rendezik pénteken 18 órakor az Őszi sokadalom részeként, ennek szervezői pedig a művelődési központ, a megyei önkormányzat, a Kézdivásárhelyi Antanténusz Egyesület és Hegedűs Ferenc vállalkozó, a Borudvar tulajdonosa.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Millenniumi villámcsődület
Kis Emese, a Kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanára volt az ötletgazdája a szombat délutáni színpad előtti villámcsődületnek, amelyen a résztvevők – a tanítóképző, az Apor Péter Szaklíceum és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes táncosai – a millenniumi emlékünnepségre emlékeztek annak 120. évfordulója alkalmából. Ugyanis 1896-ban az egész Kárpát-medenceében ünnepeltek. Ezzel együtt a magyar honfoglalást is megidézték az 1120. évfordulón. A táncba a közönség apraja-nagyja is bekapcsolódott. A Kézdivásárhelyi ősbemutató volt az első helyszíne a villámcsődületnek, amelyet szeptember folyamán még tíz helyen – Kézdialmáson, Lemhényben, Zabolán, Kovásznán, Rétyen, Uzonban, Csernátonban, Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Vargyason – adnak majd elő. A villámcsődületet a Háromszéki Közösségi Alap támogatta.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nótás-dalos hétvége
Hagyományápolók találkoznak
A hétvégén FelsőHáromszéken, Erdővidéken és Orbaiszéken is csemegézhetnek a zenekedvelők.
Huszárok, katonák
Csernátonban, az Ika-vári színpadnál vasárnap tartják meg az I. Székelyföldi Huszár- és Katonanóta-találkozót. 12 órától zászlófelvonás, koszorúzás, himnuszok éneklése a község központjában levő emlékműnél; 14 órától Csiporkázó Játszóház; 16 órától ünnepélyes megnyitó; 16.30-tól a részt vevő csoportok műsora (bővebben lásd honlapunk Erről tudott? rovatában).
Száz kürt riadója szól
Vasárnap a baróti Csala Kürtje Fúvósegyesület tizedik alkalommal szervezi meg a Száz kürt riadója szól fúvószenekari találkozót Baróton. A házigazda meghívására a következő rezesbandák jelezték részvételüket: a mikóújfalusi Nagykürt 95 Fúvósegyesület, a nagybaconi, árkosi, magyarhermányi, kálnoki, sepsibükszádi, gidófalvi, székelyzsombori és étfalva-zoltáni fúvószenekarok.
Fúvóstalálkozó Barátoson
Vasárnap fúvóstalálkozót tartanak Barátoson, a helyi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar szervezésében. A rendezvény a helyi református templomban megtartandó istentisztelettel rajtol, majd az Erzsébet kertben folytatódik, ahol a barátosi, valamint a meghívott zenekarok adnak koncertet.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Katonanótától hangos Ikaváralja
Hagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni.
A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet.
Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget.
„Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világgá – haza
Így, így. Hiszen a haza csak annyiban földrajzi jelenség, amennyiben „belakja” a földműves, az iparos, a tanító, az írás- vagy képzőművész egyéni s legbelső világát. Hazát lehet választani, ám a szülőhaza varázsát nem pótolhatja idegen föld- vagy néprész.
Elnéztem csernátoni Székely Géza grafikus, festőművész igazodását mindehhez, és sok más titokhoz 28 éves korában, ezelőtt harminc esztendővel, amikor megnyitottam első kiállítását szülőfalujában. Akkor a Kolozsvári Utunk irodalmi hetilapban megjelenő méltatásomat ugyanezzel a címmel tettem közzé: Világgá – haza. Nehéz bejutni egy ember világába, ha nincs kézügyben sem kilincs, sem más fogódzó. Az ő művészi világa esetében hasonló helyzetbe kerülünk.
Különösen akkor, ha önmagára zár ajtót, ablakot.
Jelen itthoni – otthoni – vendégművészünk, Székely Géza esetében is firtatni lehet ezt a bejutási kérdést. Még akkor is, ha itt, Alsócsernátonban látta meg a napvilágot. És ezzel, mondhatni, a kérdések, meglepetések elejére jutottunk. Tulajdon édesapja fedezte föl benne a rajzoló, festegető, színező tehetséget, meg sem állott véle Kosztándi Jenő festőművész, a tehetségeket FelsőHáromszéken nagy gonddal begereblyéző híresség műterméig.
Most és innen nézve simának tűnik a művészi fejlődés útja. Következett tanulásban, eszmélésben Marosvásárhely, majd Kolozsvár, a Művészeti Egyetem és a kiváló mesterek, pszichológusok és didaktikusak a művészet osztatlan mezein. Életútnak ez így egyszerű, ám térjünk vissza a fent említett kilincshez! Nagyon ritka az a művész, aki egyszerűen elrebben az ősi fészekről, nekiindul a nagyvilágnak, feledi a bölcsőket, koporsókat, az utcák fáit, patakokat. Székely Géza egy-egy grafikai vagy pasztellsorozatával mintha térdet és fejet hajtana Csernáton, Székelyföld előtt.
Nézzük a férfi- meg nőportrékat, köztük apjáét, és arra is kell gondolnunk, hogy ezeket az arcokat szemrebbenés nélkül kiválogathatnánk más népek férfiinak ezer portréja közül is. Mi a titka ennek? Mintha magunk éltük volna meg az arcok, a nyakak, vállak ráncainak minden eredetét annyi ezer esztendő alatt. Mind a miénk.
Az anyakép, a mindenható is ott a maga kendőjével. Faluvég nevű festménye (1974) ma is az ősi, a szülőföld eligazító emlékét idézi a vásznon. El-elcsukló hangon valljuk más népekkel, néprészekkel, hogy a szabadságharcok mind, mind vélük és érettük történnek.
Nem is tettünk olyan nagy utat máig Csernátonon belül, illetve kívül. A grafika, a festészet műfajain belül és az önmagára találás jajain fölül hihetetlenül nagy az út a Madách Imre-féle ember- és történelemlátás motívumaiig. Az emberi és emberiségi kétségek, a természet és a tudós emberi meglátások vetületei itt vannak a vásznakon. A grafika, a hidegtűkarc, pasztell meg szénrajz – mind a belül viaskodó ember és művész arcvonása.
A célszerű zsúfoltság mellett színtónusok változatossága is jellemzője Székely Géza művészetének. És ebben az élményhalmazban, művészi vajúdásban „van-e visszatérés” faluja kapuihoz? Kapu c. műve erre a bizonyosság. A mai férfi, két fiatal másik férfi apja, másként nyitja azt a kaput, azt az ablakot, melyekről annyi helyen álmodott.
Itt van a nyitott és zárt ablakok jelensége – Igézet címmel. Állsz előtte, és arra gondolsz: vajon melyik ablakszem igéz ma, most nála? A zárt vagy a nyitott? Az elvonatkoztatás, a gondolkodásra, a keresésre késztető művek címeiből jegyzek ide: Alter ego, Múzsák asztala, Szatír ikon, Hiátus, Árgus…
Meg kell említenünk azt is, hogy nem tudván „kibeszélni” mindent a palettán színekben, szenekben, a költészethez is fordul Székely Géza. És képzőművészi alkotásait elemezve azt kell mondanom, hogy nem csak azért, mert a felesége, Cseh Katalin költő.
Harminc évvel ezelőtt is magam nyitottam meg az ifjú Székely Géza első kiállítását Csernátonban. Senki nem akart ma és itt évfordulni. Az egybeesés a véletlen műve. Noha hiszem a nagyszerű író Karinthy Frigyes szavait: ez nem véletlen, ez vélet. Nyugtassuk a művészt azzal talán, hogy valahol valaki valamit akar vele és érte… Azóta maga is vitte-növesztette hírét-nevét falujának, határokon túl és vissza, vissza a megtartó földre. Sosem fordított hátat sem a gondolkodó, szenvedő ember világának, sem az ő népének.
Czegő Zoltán
(Elhangzott Székely Géza csernátoni kiállításának szombat esti megnyitóján.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

200 évvel ezelőtt halt meg Sipos Pál
Kronológiai sorrendben, az első aranyérmes magyar matematikus, Sipos Pál életpályája komoly hatással volt Marosvásárhely, valamint tudománytörténeti múltunk alakulására. A kitűnő matematikus, filozófus és egyházi szónok 1759. október 16-án született Nagyenyeden. Tanulmányait szülővárosának nagy hírű iskolájában, a Bethlen-kollégiumban végezte. Tehetségére és kitűnő felkészültségére a főurak felfigyeltek, és tanulmányainak befejezése után báró Naláczy József fiának nevelője volt a Szászváros melletti Bábolnán. 1783 októberében még rábízták a szászvárosi Református Kollégium irányítását is. Időrendi sorrendben ő volt ennek az iskolának az első rektora. Tanítványai számára egy Szomor-játék című verses színdarabot írt, amelyet a diákok elő is adtak. 1787- ben megvált a szászvárosi kollégiumtól, mivel a koronaőr gróf Teleki József felkérte, hogy három évig fia nevelője legyen Szirákon. Ez Sipos számára szerencsés fordulat volt, mivel nagyrészt ez tette lehetővé számára, hogy külföldi tanulmányútra menjen. A Bécsben székelő erdélyi udvari kancelláriához folyamodott külföldi útlevélért. Kérvénye szerint Nagyenyeden a teológiát is elvégezte, és ehhez iskolája által kiállított bizonyítványát is mellékelte. Az engedély alapján 1791 őszén beiratkozott az Odera menti Frankfurt teológia fakultására. Nem kell megütköznünk azon, hogy a matematikus Sipos a teológia fakultására iratkozott be, ugyanis az 1786 januárjában kiadott rendelet alapján külföldi tanulmányútra lehetőleg csak azokat engedték, akik teológiai képzésre mentek. Frankfurt után Göttingen következett. Itt szerezte összeköttetéseit kora néhány neves tudósával. Ezek között van A.G. Kaestner (1719-1800), aki később Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss matematikaprofesszora a göttingeni egyetemen, valamint J.E. Bode (1747–1826) jeles német csillagász. Velük leveleket is váltott. E két egyetemen kívül Sipos a bécsi főiskolát is felkereste. Bécsi tartózkodása 1797 közepéig tartott. Ezalatt tanulmányai végzésén és tudományos dolgozatok megírásán kívül Teleki Sámuel Ferenc nevű fiának a nevelését is magára vállalta. Tudományos vizsgálatai a frankfurti egyetemi évek időszakára nyúlnak vissza. Ekkor két munkát is írt, melyek közül az egyik matematikai, a másik pedig a filozófus I. Kant (1724–1804) kozmogóniai elméletével kapcsolatos. Ezek kinyomtatása is foglalkoztatta, emiatt az eredetileg latinul írt dolgozatait németre fordítja. Ezek közül a matematikai, amely az ellipszis kerületének a meghatározására vonatkozik, mely annak idején komoly kutatás tárgya volt, sikert ért el. Dávid Lajos, a jeles Bolyai-kutató véleménye szerint: "Ez az első, eredeti, magyar szerzőtől való matematikai értekezés, amely kora szintvonalán áll". Ezt a munkáját a berlini tudományos akadémia 1795-ben aranyéremmel tüntette ki és közleményeiben nyomtatásban is megjelentette. Sipos ezt az aranyérmét, amely az első akadémiai kitüntetés magyar matematikus részére, sárospataki főiskolai tanársága alatt az ottani kollégiumnak ajándékozta.
1797 őszén Sipos visszatér Erdélybe. Egy ideig báró Kemény Simon gyermekei mellett nevelősködött, majd 1798-tól 1805-ig ismét a szászvárosi kollégium rektorprofesszora. Naláczy József és Bánffy László erdélyi főurak óhajára foglalta el megint régebbi állását, akik fiaikat Szászvároson taníttatták. Ez idő alatt kétszer is meghívták a Marosvásárhelyi református kollégium tanszékére, de főúri patrónusai, és lehet, hogy önakaratából is, ezeket nem fogadta el. Patrónusai megígérték neki, ha Szászvároson mArad, akkor hatékonyan közbenjárnak, hogy üresedéskor az igen jól fizetett tordosi parókiai állást ő kapja meg.
Mint nagyon érdekes, és számunkra igen fontos akkori eseményt érdemes itt megemlítenünk. 1803. november 12- én meghalt csernátoni Vajda Sámuel, a Marosvásárhelyi református kollégium filozófia- és matematikaprofesszora. A kollégium kurátorai 1803. november 21-én kelt levelükben jelentették a tanszék megüresedését, és arra kérték a Kolozsváron székelő református főconsistoriumot, hogy új tanár kinevezésével oldja meg a helyzetet. Ennek a jelentésnek kézhezvétele után, 1803. december 11-én a főconsistorium elrendelte, hogy az akkor bevett szokásokhoz híven a püspök, a kollégiumok elöljárói és tanárai tegyenek javaslatot a kinevezendő új professzor személyére. A huszonhárom javaslattevőnek tíz jelölt között oszlott meg az ajánlata. Általában mindenki három személyt javasolt, értékajánlási sorrendben. A legtöbben, szám szerint huszonketten (a hiányzó egy minden bizonnyal Sipos Pál volt), az első helyen Sipos Pált jelölték. Ez érthető is, mivel ő volt ekkor Magyarország legismertebb matematikai szaktekintélye. Most már harmadszor vetődött fel, hogy Sipos Pál szászvárosi állását Marosvásárhelyi tanszékkel cserélje fel. Sipos után a legtöbben Bolyai Farkast ajánlották. A főconsistorium a beérkezett javaslatokból táblázatot állított össze, és az 1804. január 22-én tartott gyűlésén sor került a választásra is. Mivel Sipos korábban már két alkalommal nem fogadta el a Marosvásárhelyi kollégiumba való meghívását, feltételezhető, hogy ezek után a főconsistorium nem akart olyan határozatot hozni, amelyet Sipos esetleg újra visszautasít. Így a második helyen szereplő Bolyai Farkasra esett a választás. Manapság már csak áldani tudjuk a főconsistorium akkori bölcs döntését. Ugyanis érdemes elgondolkozni az alábbi kérdésen: mi lett volna, ha a bevett szokás szerint, a főconsistorium úgy határoz, hogy a legtöbb javaslatot kapott személyt kéri fel az újonnan létesített matematika-fizika-kémia tanszék professzori állásának elfoglalására, és ezt Sipos most már elfogadja, amint azt egy évvel később meg is tette, nem utasítva el a sárospataki kollégium meghívását? Ugyanis ekkor patrónusai gyerekei már befejezték szászvárosi tanulmányaikat, s emiatt már nem gördítettek akadályokat az elmenetele elé. Ebben az esetben a 29 éves Bolyai Farkas, akinek addig még egyetlen tudományos munkája sem jelent meg nyomtatásban, megmAradt volna továbbra is domáldi mezőgazdásznak. Ismert tény, Bolyai Farkas csak akkor kezdett tudományos problémák kutatásával foglalkozni, miután elfoglalta professzori állását. Ugyanis ezt a professzoroktól már akkoriban is elvárták. És vajon mint mezőgazdász is lángra lobbantotta volna-e fiában azt a szikrát, amely végül is az "új, más világ" megteremtéséhez vezetett? – Nem alaptalan dolog tehát feltételezni, hogy az események ilyen alakulása esetén a magyar tudománytörténeti múltat óriási veszteség éri.
Amint már utaltunk rá, Sipos Pál 1805-ben elfogadja a sárospataki kollégium meghívását, ahol 1810- ig tanít, mivel ekkor üresedett meg a megígért tordosi lelkipásztori állás. Az öt évig tartó sárospataki tartózkodása nem múlt el nyomtalanul sem az ő, sem az iskola éle-tében. Az iskola részére ekkor elkészített matematika tanterve nem csak országos viszonylatban a legjobb, hanem európai mértékkel mérve is egyik legkiválóbb volt. Didaktikai elvei, a klasszikus és a modern új részek kiegyensúlyozott ötvözete, valamint az a felfogása, hogy inkább kevesebbet tanítsunk, de azt alaposan, ma is megállják a helyüket. Közben matematikai kutatásait sem hagyta abba, 1807-ben Pozsonyban egy trigonometriai tárgyú latin nyelvű munkája látott napvilágot.
A földrajzi közelség is közrejátszott abban, hogy Sipos 1806 nyarán megismerkedett a vele egyidős Kazinczy Ferenccel (1759–1831). A szépirodalom hozta őket össze. Kazinczy ráadásul élénken érdeklődött Sipos Pál filozófiai munkái iránt, melyek sajnos, a cenzúra miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. Közöttük nagyon szoros barátság alakult ki. Kazinczy valósággal csodálta Sipos szónoki tehetségét.
Élete utolsó hat esztendejét a Szászvárostól csak néhány kilométerre fekvő Tordoson élte le, mint a helység református lelkipásztora. Többször terveztem, hogy ellátogatok Tordosra, amit néhány évvel ezelőtt meg is tettem. Vonzott az a dél-erdélyi táj, ahol Sipos vendégei között olyan emberek fordultak meg, mint Kazinczy Ferenc és Döbrentei Gábor. Tudtam, hogy az eltelt idő miatt keveset találok meg úgy, ahogyan az ezelőtt két évszázaddal volt, a hajdani parókia helyén is a múlt évszázad elején újat építettek, ellenben bizakodást és reménységet sugallt az a tény, hogy most is épségben megvan a XVI. században épült templom. Útbaigazítással sikerült megtalálnom a parókia gondnokát, valamint a presbitert. Segítőkész, kedves emberek. Tudnak magyarul, de érződik, hogy már kissé nehezen beszélik anyanyelvüket. Egyikük szalmakalapja körül meghatottsággal veszem észre a piros-fehér-zöld keskeny kis szalagot. Egy enyhe emelkedő vezet fel a régi, de csodálatos épségben megmAradt templomhoz. Felérve megemlítem, hogy tudtom szerint a templom a XVI. században épült. Igen, igen, feleli az egyik, 1570-ben építették. Kinyitják a máskülönben zárva tartott templomajtót, és örömmel látom, hogy mindenhol példás rend és tisztaság. Megakad a szemem a szószékre felvezető keskeny kis kopott lépcsőn, s akaratlanul is elgondolom, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt Sipos is itt ment fel mindig csodálatos prédikációit megtartani. A szószéktől nem messze, a falon felfedezek egy berámázott emléklapot, amit a Kolozsvári filozófiai társaság helyezett el 2009-ben Sipos Pál születésének negyed évezredes évfordulóján, több mint valószínű Benkő Samu kezdeményezésére.
1816 őszén súlyos tífuszjárvány volt Tordoson és környékén. Döbrentei Gábor így ír erről Kazinczynak: "Itt a Vármegyében nagyon sok a beteg … Sipost szeptember 4- én a hideg elé vevé, de kertjébe még kijött velem, ott szőlőt, szilvát, dinnyét szaggatott, én kértem hozatná ki Szászvárosról közös barátunkat dr. Szegedyt, mert fel nem akará venni baját". Végül is betegen maga ment el Szászvárosra, ahol szeptember 15-én este meghalt. Holttestét Tordosra visszavitték, és a legvalószínűbb, hogy a templomot szegélyező területen temették el.
Weszely Tibor
Népújság (Marosvásárhely)

Bukarestben kezdődtek meg a Háromszéki turisztikai napok
Bukarestben kezdődtek meg hétfőn este a Háromszéki turisztikai napok, a rendezvény célja népszerűsíteni a román turisták körében Kovászna megye idegenforgalmi lehetőségeit.
A Kovászna megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna megyei önkormányzat, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett rendezvény megnyitóját a Bukaresti Balassi Intézetben tartották, ahol székely népi mesteremberek és egyéb kézművesek mutatták be portékáikat.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt években sok millió EUrót fektettek a Háromszéki turisztikai infrastruktúra fejlesztésébe, és az ennek nyomán bővült idegenforgalmi lehetőségeket akarják népszerűsíteni. Közölte, tíz év alatt megkétszereződött a Háromszéki turisták száma, ugyanis tíz évvel ezelőtt 50 ezren látogatták Kovászna megyét, míg tavaly százezer turista kereste fel. A turisták 90 százaléka romániai volt, akiknek 80 százaléka román nemzetiségű.
Rámutatott: olyan programokat kell kínálni a román turistáknak, amit máshol nem találnak meg, ezért sajátos székely-magyar programot kell összeállítani, de úgy, hogy az fogyasztható legyen számukra.
A szeptember 25-ig tartó rendezvény tematikus napokból áll, így kedden Háromszéki kúriákat és kastélyokat lehet látogatni ingyen. Az érdeklődők megtekinthetik a zágoni Mikes-Szentkereszty kúriát, a Vargyasi Daniel-kastélyt, a csernátoni Damokos Gyula-kúriát, az olaszteleki Daniel-kastélyt, valamint a dálnoki Gál-kúriát. Bemutatják a Háromszék hét csodája című kiállítást, ami úgy jött létre, hogy Háromszéki civil szervezetek, helyiek és egy zsűri válogatta ki a térség legértékesebbnek tartott turisztikai látványosságait, épített örökségét vagy természeti különlegességeit.
Szerdán gyógyfürdőket és mofettákat lehet látogatni, az érdeklődők a bölöni, a hatolykai, a málnásfürdői, az oltszemi, az előpataki és a sugásfürdői fürdőket kereshetik fel. Csütörtökön Kovásznán az idegenforgalmi markertingről tartanak képzést a helyi vendéglátóknak, pénteken múzeumokat és tájházakat lehet felkeresni. Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Múzeumban megnyitják a III. Transnatura Nemzetközi Természetfotó Pályázat anyagaiból készült kiállítást, majd a hétvégén gyalogtúrákat szerveznek Háromszéken.
(MTI)
erdon.ro

Az online hirdetés a turizmus jövője – Képzés Háromszéken
Az online felületek jelentik a turisztikai és vendéglátó-ipari szolgáltatások népszerűsítésének jövőjét – hívta fel a figyelmet Răzvan Pascu idegenforgalmi szakember, aki a vasárnap véget ért Háromszéki Turisztikai Napok keretében tartott képzést Kovászna megyei vállalkozóknak.
Mint rámutatott: a turizmusban tevékenykedő üzletembereknek ajánlott fokozottan figyelni a Facebook és más közösségi oldalak, illetve a blogok nyújtotta lehetőségekre, egyre inkább az internet lesz ugyanis a növekedés kulcsa. Pascu a képzésen résztvevő vendéglőtulajdonoknak, szálloda- és panzióvezetőknek azt is elmondta: Háromszék tele van kiaknázatlan lehetőségekkel, ezek a turisztikai erősségek egyszerűen nem ismertek országos szinten. A szakember szerint a megye vonzerejét növelik a kézművesek, a hagyományos mesterségeket gyakorló emberek, a fejlődő, minőségi szálláshelyek, az egyedülálló természeti adottságok, a mofetták, valamint a borvízforrások.
Răzvan Pascu fontosnak tartja az előítéletek elleni küzdelmet is, el kell oszlatni például a közbeszédben gyakran felbukkanó hiedelmet, miszerint a Kovászna megyeiek csak magyarul beszélnek, egy román anyanyelvű turista így nem érezheti jól magát ott. A szakember tapasztalatai szerint megfelelő stratégiával az előítéletek hamar eltűnnek. A képzésen azt is elmondta: a Háromszéki idegenforgalom kétszer gyorsabb iramban növekszik, mint az országos – ez szerinte a magánszféra, a közintézmények és a civil szervezetek közös erőfeszítésének eredménye.
„Háromszék valódi borvíznagyhatalom”
Kézdivásárhely adott otthont idén a Háromszéki ásványvizek bemutatására, népszerűsítésére létrehozott Aquarius borvízünnep elnevezésű vándorrendezvénynek, amelyet immár 10. alkalommal szerveztek meg. A Háromszéki Turisztikai Napok keretében megtartott eseményen, Kézdivásárhely főterén 13 kiállító mutatta be ásványvizeit, az érdeklődők pedig borvizes palacsintát is kóstolhattak.
Jánó Szabolcs, a szervező Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója rámutatott: a vidéket jogosan nevezik borvíznagyhatalomnak, hiszen számos forrásból csorog folyamatosan a változatos, eltérő gyógyhatású nedű. A borvízünnepen a vizek versenyét is megszervezték: a zsűri a kémiai összetételt, a tisztaságot és az aromát is figyelembe vette.
A Tündérek Bora címet idén az előpataki Remiza forrás nyerte, második lett a mikóújfalusi Bedő forrás, a harmadik pedig a kézdi Fortyogófürdő forrás. A palacsintasütő versenyt Csernáton csapata nyerte, a második Zalánpatak, a harmadik pedig Mikóújfalu lett. Kovászna megyében több ezer borvízforrás bugyog, ezek egy részét palackozzák, és ismert márkanevek, mint a bodoki vagy a bibarcfalvi ásványvíz név alatt árusítják, de olyan kis források is akadak, melyeket csak a helyiek ismernek.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Faluházat avattak (Ikafalvi Közművelődési Napok)
Múlt hétvégén a Bardócz lelkész házaspár, Csaba és Tímea Ikafalvi Közművelődési Napokra keresztelt ünnepségsorozatot szervezett a közigazgatásilag Csernáton községhez tartozó kis település művelődési otthonában. A sokszínű program minden korosztályt megszólított.
Bardócz Tímea tiszteletes asszony és Nagyoláh Ilona ny. tanítónő beszámolója szerint a rendezvénysorozat pénteken diakóniai foglalkozással kezdődött. Aznap fogyatékkal élők kis csoportja érkezett a faluba szüleikkel, kísérőikkel együtt, és néhány órára az imaterem meseszobává alakult. A megnyitó és a köszöntés után gyertyaöntést tanultak a kicsik, míg szüleik, kísérőik Olcsvári Tünde szakember előadásán vettek részt, építő jellegű beszélgetést folytattak a fogyatékkal élők helyzetéről, eddigi tapasztalataikról, kérdéseket tettek fel és hasznos tanácsokat kaptak. 
Délután óvodások és kisiskolások vették birtokukba az imatermet. Tovább folytatódott a mesebeli hangulat Demeter Évával. A gyerekek nagy átéléssel, lelkesedéssel hallgatták a Hamupipőke és a Méhkirálynő meséjét, nézték a mesekunyhó szép, színes képeit. Este a nagyterem zsúfolásig telt fiatalokkal és felnőttekkel. Az egybegyűlteket Bardócz Csaba lelkipásztor, Bölöni Dávid polgármester és Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa köszöntötte. Az előadás Rejtő-koktél volt a javából. A színpadon sziporkáztak a poénok, a közönség kitűnően szórakozott.
A szombat délelőtt a fiataloké volt. A kézdivásárhelyi Pap Eszter tartott táncos foglalkozást, majd egy dicsőítő tánckoreográfiát tanított be. Este Fákó Alpár néptáncoktató csapata, a csernátoni Pántlika néptáncegyüttes ropta a táncot, ezt a Folker együttes népzenekoncertje követte. Lenyűgöző, ritkaságszámba menő előadás az ikafalvi színpadon, különböző tájegységekről származó népzene a legjavából. Tiszta forrásból fakadó tiszta muzsikát, dalt játszottak népi hangszerek kíséretével. A koncertet követő bálban az Elegance Band zenélt. 
Vasárnap hálaadó istentiszteletre gyűlt össze a falu apraja-nagyja és az innen elszármazottak. Bardócz Csaba igehirdetésében arról beszélt, hogy a minket segítő Isten másokon segítő keresztyéneket szeretne munkába állítani. Az újonnan kialakított ravatalozóház megtekintése után az ünneplők a csernátoni önkormányzat által felépített faluházat tekinthették meg, majd az eső miatt az épületbe vonultak. Ott Bölöni Dávid és Nagyoláh Ilona köszöntötte az egybegyűlteket. Az rendezvénysorozat díszebéddel zárult, ahol a résztvevők az ikafalvi nőszövetség házi süteményeit kóstolhatták meg.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)