Máté Márta, Hunyad megyei főtanfelügyelő-helyettes a napokban tért haza Finnországból, ahol a tanfelügyelőség által elnyert Leonardo da Vinci program keretében vett részt, tizenhárom tanfelügyelő- és pedagóguskollégával együtt, az európai oktatási rendszerek megismerését célzó egyhetes képzésen. A nemzetközi felmérések alapján a finn oktatási rendszer a világ legjobbjai közé tartozik. Finnországban az egész oktatási rendszer ingyenes és ösztönzik a fiatalokat a továbbtanulásra. Finnországban a svéd kisebbség által lakott települések mindegyikén működik svéd nyelű iskola, vagy osztály. Biztosított a svéd tannyelvű egyetemi oktatás is. Természetesen ezekben az intézményekben is kötelező a svéd nyelv elsajátítása. A Hunyad megyei magyar oktatást illetően Déván kialakultak a Téglás Gábor Iskolacsoport osztályai. Beleértve a két első és két kilencedik osztályt is. Megvan a létszám és iskolai szinten is 600 körüli gyermekkel számolnak. A megyében I-VIII. osztályos tagozat indul még Vajdahunyadon, Lupényban és Petrozsényben. Elemi osztályok maradnak Vulkánban, Szászvároson és Csernakeresztúron. Azonban megszűnik a magyar oktatás Petrillán és Pusztakalában. A Téglásban az elmúlt évek négy párhuzamos dévai magyar kilencedik osztályához képest idén csak kettő indul. Máté Márta reméli, hogy a csökkenő tendencia megáll. Jelentősebb tanárhiány a szakképzés terén mutatkozik. A főtantárgyakat megyeszerte szinte száz százalékban szakképzett pedagógusok oktatják és nagyrészük címzetesként. /Gáspár-Barra Réka: Beszélgetés Máté Márta főtanfelügyelő-helyettessel a finnországi tapasztalatairól és hazai realitásokról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./

Hunyad megyében talán Csernakeresztúr az egyetlen település ahol nem kell még két nyelven végezni a misét a nagyobb ünnepek alkalmával. Vasárnap, Szentkereszt ünnepén zsúfolásig megtelt a templom, a helybelieken kívül Vajdahunyadról és Déváról is jöttek. Sikerült szebbé tenni templomunkat, ablakokat, ajtót cseréltünk, székely motívumokkal faragott oszlopokon álló előtér fogadja a templomba lépőket – mondta örömmel Tóth János plébános. Megújult a helyi magyar iskola is: vadonatúj ablakokkal, padlócsempével, lambériával, fürdőkkel felszerelve fogadja a frissen festett osztályokban a kisdiákokat. Ez a közösség 98%-ban magyar tudott maradni a szórványban és őrzi a Bukovinából száz évvel ezelőtt hazatért ősei hagyatékát. /Gáspár-Barra Réka: Szentkereszt búcsú Csernakeresztúron. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./

Hetedik alkalommal szervezték meg Csernakeresztúron a bukovinai székely mesemondó versenyt. Szabó Julianna, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet elnöke immár 14 esztendeje kétévi rendszerességgel szervezi meg a mesemondó vetélkedőt. Idén lemaradtak a pályázati lehetőségekről. Végül néhány önzetlen támogató (AgroCompany, Corvin Kiadó) mellett a saját zsebükre szervezték meg a vetélkedőt. Az erőfeszítés azonban megérte. Az elődöntők után végül 16 kis mesemondó állt színpadra. /Gáspár Barra Réka: Mesemondás hetedszer. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

Hány magyar él még Hunyad megyében? A legutóbbi – 2002-es – népszámlálás 25 ezer körüli számot mutatott ki. Azóta folyamatosan csökken a szórványmagyarok száma. A temetések száma meghaladja a születésekét, szinte valamennyi egyházközségben. Déván, Vajdahunyadon és környékükön lévő településen, néhány magyar faluban él a Hunyad megyei magyarság legjelentősebb része. A dévai belvárosi római katolikus egyházközösségben 4 esküvő, 13 keresztelő, 27 temetés volt 2008-ban, a dévai csángótelepi római katolikus egyházközösségben 25 esküvő, 22 keresztelő és 27 temetés, a dévai református gyülekezetben 5 keresztelő, 22 temetés, a dévai unitárius egyházközségben 2 temetés volt, keresztelő egy sem. A csernakeresztúri római katolikus egyházközségben 8 keresztelő és 14 temetés volt, a hozzátartozó Piskitelepen keresztelő nem volt, csak 6 temetés. A piskitelepi reformátusoknál 1 keresztelő, mellett csupán 2 temetés volt. Az ide tartozó Haró faluban a 2 temetésre 4 keresztelő jutott! Sajnos ez kivételnek számít. A vajdahunyadi római katolikusok 30 keresztelőt, és 33 temetést tartanak nyilván 2008-ban. A vajdahunyadi református egyházközösségben 5 keresztelő mellett 29 temetésre került sor, a vajdahunyadi unitárius egyházközségben csak 1 temetés volt. A rákosdi református egyházközségben: 2 keresztelő, 2 temetés. Az ide tartozó Hosdáton egyetlen keresztelőre 4 temetés jutott, Alpestesen, pedig 3 temetés volt. A megyén belüli szórványban sem jó a helyzet. A szászvárosi római katolikus egyházközségben 2 keresztelő, 2 temetés, a szászvárosi református egyházközségben 1 keresztelő, 3 temetés, az ide tartozó Lozsádon egyetlen temetés volt. A pusztakaláni római katolikusnál 2 keresztelő, 11 temetés, az egyházközséghez tartozó hátszegi katolikusoknál 2 keresztelő, 4 temetés, a hátszegi reformátusoknál az egyetlen keresztelőre 3 temetés jutott. A petrozsényi római katolikus egyházközösségben 24 keresztelőt, 47 temetést, a petrozsényi reformátusoknál 6 keresztelőt, 26 temetést, a petrozsényi unitáriusoknál 2 keresztelőt és 5 temetést regisztráltak. A petrillai reformátusoknál 1 keresztelő és 4 temetés volt. A vulkáni római katolikus egyházközösségben 18 keresztelő és 23 elhalálozás, a vulkáni reformátusoknál 3 keresztelés és csak 2 temetés volt. A lupényi római katolikusoknál 44 keresztelő és 42 temetés történt, a lupényi reformátusoknál 6 keresztelő és 16 temetés, a lupényi unitárius egyházközségben 1 keresztelő és 5 temetés volt. Hunyad megyében az elhunytak szinte kivétel nélkül magyarok, míg az esküvők gyakran vegyesek, s gyakran vegyes családokból származó, vagy magyarul egyáltalán nem beszélő szülők gyermekeit keresztelik. /Chirmiciu András: Tovább fogy a Hunyad megyei magyarság. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./

Civil fórumot tartottak február 6-án a vajdahunyadi Magyar Házban, Winkler Gyula megyei RMDSZ-elnök, EU-parlamenti képviselő, a Corvin Savaria Társaság elnökének jelenlétében. A városban jelenleg hét bejegyzett, magyar civil szervezet működik, ezek közül a Magyar Házat a Corvin Savaria Társaság működteti. Megjelent a Hunyad megyei Hírmondó új sorozatának januári száma. A lapban szó esik a bukovinai székelyekről, a dévai művelődési életről a 20. század első felében, valamint helyi kulturális eseményekről. A hét végén Vajdahunyadon, Sztrigyszentgyörgyön, Déván és Csernakeresztúron (ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek) a bátaszéki (Magyarország) Rudolf László bemutatja a bukovinai Józseffalváról írt monográfiáját. /Kun Árpád: Vajdahunyadi hírmorzsák. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

Négy Hunyad megyei településen mutatta be a hét végén a bukoviani Józseffalváról írt családtörténeti könyvét, Rudolf László, aki a Bátaszékre telepedett bukovinai székelyek leszármazottjaként több mint másfél évtizede kutatja e népcsoport múltját, gyökereit: Bukovinai székely falvak I. (Józseffalva) Könyve egy átfogó családtörténeti sorozat első kötete, melyben közel ezer józseffalvi család leszármazottai találhatják meg őseiket. Rudolf László a családkönyvek köteteit folyamatosan szeretné megjelentetni 2014-ig. Ezekben elsősorban az ősbukovinai falvak lesznek, alapítási sorrendben: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. A szerző a kirajzásokat is nyomon követi, és igyekezett mindenhova eljutni ahova a bukovinai székelyek kitelepedtek és feldolgozni az anyakönyveket. Tehát folytatja majd az Alduna vidékével: Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, ezek önálló kötetben lesznek, aztán az 1884-es gyoroki kirajzás, utána a Hunyad megyei telepítés: Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Sztrígyszentgyörgy. /Gáspár-Barra Réka: Rudolf László könyvbemutatója. Családfák Bukovinától Brazíliáig. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./

Tíz erdélyi magyar ház képviselője találkozott az elmúlt február 27. –március 1. között – az EMKE és a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület meghívására – a Kallós Zoltán Alapítvány válaszúti székhelyén. A résztvevők Kolozsvárról, Máramarosszigetről, Désről, Besztercéről, Szamosújvárról, Válaszútról, Szilágysomlyóról, Nagyenyedről és Csernakeresztúrról érkeztek, hogy foglalkozzanak a „kultúra beépülési lehetőségével – a civil szervezeteken keresztül – a területfejlesztési programokba” témakörrel, valamint elindítsanak egy folyamatot az erdélyi magyar házak közötti hálózatépítésre. Az összejövetel anyagi hátterét a Nemzeti Civil Alap – NCA biztosította, amelyet a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület pályázott meg, az EMKE támogatásával. Az összejövetel végére a magyar házak képviselői kidolgoztak egy felmérő ívet, amellyel majd az EMKE Országos Elnöksége felkeresi a többi hasonló intézményt is, hogy minél átfogóbb kép alakuljon ki a jövőben ezekről a hazai kis „kulturális autonómia szigetekről”. A Válaszúton elkezdődött program májusban Sárospatakon fog folytatódni. /Dáné Tibor Kálmán, EMKE elnök: Magyar házak találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

Az elmúlt két évtizedben nagyon sok lap indult a református egyház keretében, nemcsak egyházkerületi szinten, hanem megyei, esetleg egy-egy gyülekezeten belül vagy kistérségenként is. Újév után jött az ötlet, hogy Vajdahunyad és környéke is foglalja össze egy kisújságban a gyülekezetek tevékenységét. Így a Cserna-völgyében Vajdahunyad, Rákosd, Hósdát, Alpestes és Csernakeresztúr közösen adja ki a Keskeny Út című gyülekezeti lapot, amelyet három lelkész és két lelkészfeleség szerkeszt és állít össze. /Új közösségi lap jelent meg. Vajdahunyad. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./

Sárospatakon és környékén folytatódott az elmúlt hétvégén az EMKE és a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szervezésében a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnál megrendezett, tíz erdélyi Magyar Ház képviselőinek találkozóját célul kitűző program. A kulturális tapasztalatcserére Kolozsvárról, Válaszútról, Szamosújvárról, Tordáról, Medgyesről, Nagyenyedről, Szilágysomlyóról és Csernakeresztúrról érkeztek Magyar Ház-vezetők és művelődésszervezők. Az intézményvezetők saját intézményeik programjainak ismertetése mellett beszéltek arról a kapcsolati hálóról is, amelyet szeretnének kiépíteni a történelemi régiókban élő kultúrateremtő és -építő magyar közösségek felé. /Dáné Tibor Kálmán, EMKE-elnök: Újabb Magyar Ház találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

A felnőttképzés nagyon széles skálán mozog: az egyik oldalon ott vannak a hobbitevékenységek képzései, a másik oldalon pedig a szakmai továbbképzések. A művelődésszervezés is egyfajta felnőttképzés. A kóruséneklésnek – mint bármely más közösségi tevékenységnek – jellemformáló ereje is van. A népfőiskola intézményesülése a XX. század harmincas éveire tehető. A református egyház megszervezte a sárospataki csizmás diákok iskoláját, a katolikusok pedig elindították a kifejezetten népfőiskolás jelleggel működő képzésüket, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnevezésű mozgalmat. Erdélyben a népfőiskola Balázs Ferenc unitárius lelkész nevéhez kötődik. A bécsi döntés után, 1940 és 1944 között Észak Erdélyben a református egyház több népfőiskolát tudott beindítani az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) keretén belül. A KALOT is beindította a maga népfőiskoláját Csíksomlyón. A második világégés után az EMKE 1946-ban próbált népfőiskolákat indítani, ezek az intézmények azonban 1947–1948-ban, az EMKE megszűntetésével együtt megszűntek. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke elmondta, hogy a felnőttképzésbe 1982-ben kapcsolódott be, amikor az Ember és természet elnevezésű, magyar nyelvű szabadegyetemi kollégium továbbszervezését vette át, aztán 1993-tól az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnél (EMKE) keretében folytathatta ezt a munkát. Az EMKE-n belül különböző közművelődési szakmai csoportok jöttek létre, amelyek később önállósodtak, mint például a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Táncszövetség, a Romániai Magyar Zenetársaság stb., így jött létre 1994-ben a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság is. Dáné Tibor Kálmán úgy látja, Romániában nincs kihasználva eléggé a felnőttképzés mint oktatási forma. Régebben kétéves rendszerességgel szerveztek népfőiskolai tábort Szovátán, majd Szentegyházán. Foglalkoztak pályázatíró, közösségszervező, -építő tréningek megszervezésével, nyelvoktatással is. Az elmúlt húsz évben szép számban jöttek létre magyar házak Erdélyben. Ilyen többek között Kolozsváron a Szabédi-ház, a Györkös Mányi Albert Emlékház, a Heltai Alapítvány mint kulturális központ, a Pro Iuventute, a Kriza János Néprajzi Társaság székháza vagy Válaszúton a Kallós Alapítvány épülete, azután Szamosújváron a Téka háza, Nagybányán a Teleki Ház, magyar házak Désen, Besztercén, Nagyenyeden, Zilahon, Szilágysomlyón, Medgyesen, Csernakeresztúron stb. Az EMKE és a Népfőiskola egy hálózatot kíván kialakítani a magyar házak között. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szakmai hozzájárulásával már elindítottak – egyelőre még csak tíz magyar házzal – egy szakmai programot, ezt szeretnék az elkövetkezőkben kibővíteni. /Ferencz Zsolt: Sem a román, sem a magyar társadalom nem használja ki eléggé a felnőttképzés lehetőségét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

Október 24-én tartották Déván a Hunyad megyei civilkonferenciát. A rendezvény házigazdája Winkler Gyula, EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, egyrészt az anyanyelvű oktatás helyzetének felmérését, másrészt a civilkezdeményezések közötti kapcsolat erősítését tűzte ki a találkozó céljául. Megyeszerte mintegy harminc magyar civilszervezet működik, de legtöbben keveset tudnak egymás tevékenységéről. Ezen a helyzeten javíthatna egy nagyméretű kulturális rendezvény, melyen a szervezetek bemutatkoznának, a szórvány-székely kapcsolatot erősítenék. A jelenlévő szervezetek beszámolója is hézagosra sikerült, alig pár személy szólalt fel. Szabó Julianna, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület vezetőjeként elmondta: a Székely Szövetséggel már leszögezték a Hunyad megyei letelepedés évfordulós ünnepségének dátumát. A cserkészmozgalom részéről felszólaló Daradics János cserkésztiszt hangsúlyozta: jó lenne időben leszögezni a jövő évi rendezvények dátumát, mert a cserkészetben is kerek évfordulós ünnepségek lesznek. A civilkörökben megindult a megye kisközösségei közti együttműködés, ezt szolgálja a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság több helységben megszervezett fesztiválja. Hunyad megye magyar oktatásáról Borbély Ágnes kisebbségi tanfelügyelőnő kiemelte: a magyarul tanuló diákok száma átlagosan stagnál, sőt kisebb településeken ijesztően csökken, középiskolai szinten látványos létszámnövekedés mutatkozott az utóbbi időben. Ez főleg a Téglás Gábor Iskolaközpont létének köszönhető . /Gáspár-Barra Réka: RMDSZ-es civilkonferencia Déván. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 26./ Az erdélyi magyar közösség összefogására, kishitűségünk legyőzésére van szükség ahhoz, hogy az RMDSZ az elnökválasztás után fokozott támogatással vállalhasson kormányzati szerepet – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje október 24-én a Déván megtartott Hunyad megyei civilkonferencián. Koppándi Zoltán unitárius lelkész arra volt kíváncsi van-e az RMDSZ-nek olyan stratégiája, mellyel megakadályozható a szórványvidékeken tapasztalt tömeges beolvadás. /Gáspár-Barra Réka: Kelemen Hunor Hunyad megyében. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 26./

Most ünnepelte 15 éves fennállását a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület, meghívták az évfordulós ünnepségre a tánccsoport jelenlegi és hajdani tagjait, illetve a kisdorogiak képviselőit is. Színpadon van a hagyományőrzők harmadik nemzedékbeli tánccsoportja. A falubeli fiatalok közül egyre többen kapcsolódnak be ebbe a mozgalomba, büszkén járva a bukovinai őseink táncát, mondta Szabó Julianna, a hagyományőrző csoport elnöke. Úgy érzi, hogy ez a tájház a 15 éves tevékenységük legnagyobb megvalósítása. Itt tudják bemutatni népcsoportjuk múltját, azokat a tárgyi emlékeket, amiket még Bukovinából hoztak ide őseik: az osztovátát, tulipános ládát, vetett ágyat, stelázsit, bölcsőt. Az évek folyamán igyekeztek minél szorosabbra fűzni a kapcsolatot más bukovinai, vagy innen elszármazott közösségekkel is, ennek köszönhetően vesznek részt a fiatalok rendszeresen a Székely Szövetség éves rendezvényein, illetve a bukovinai találkozókon. Jövőre pedig ők maguk lesznek a házigazdák a bukovinai székelyek Hunyad megyei letelepedésének századik évfordulója alkalmából rendezett nagyméretű ünnepségnek. /Gáspár-Barra Réka: Tizenöt éves a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 10./

Javult az RMDSZ teljesítménye, a Hunyad megyei magyarság megvalósításai, helyzete jobb, mint bármikor az utóbbi 20 évben, a szövetség választási eredményei mégis jelentősen romlottak az utóbbi években, összegezte Winkler Gyula megyei elnök az utóbbi évek paradoxonját november 14-én Vajdahunyadon, a megyei küldöttek tanácsán. Egy héttel korábban a dévai szervezet elutasította a tisztújítást, amelyet a megyei szervezet döntése értelmében meg kellett volna tartani. Megoldatlan a csernakeresztúri szervezet helyzete: Hunyad megye legnagyobb magyar lakosságú faluja közigazgatásilag Dévához tartozik, külön RMDSZ szervezet sincs, noha a megyeszékhelytől eltérő speciális helyzete indokolttá tenné. A legnagyobb probléma: a magyarság nincs településenként feltérképezve, s politikai tevékenység csupán 4-5 nagyobb helyi szervezetben van a 15 közül, míg a többiek kis létszámukból kifolyólag inkább a kulturális tevékenység felé orientálódnak. /Chirmiciu András: RMDSZ MKT gyűlés Vajdahunyadon. Újjáéleszteni a közösségépítést. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 16./

Pezsgő kulturális élet volt a hét végén a Hunyad megyei magyarság körében: Déván Tamás Gábor koncertezett, Marosillyén a Zsil völgyében magyar kulturális napok zajlottak, Vajdahunyadon reneszánsz-fesztiválra került sor. A kétnapos rendezvénysorozat november 13-án kezdődött a Hunyadiak kastélyában, ahol a Huniadi Cantores korabeli zenés előadása után a hunyadi lovagok léptek fel, a lovagok kardjai, a bemutatott csatajelenetek a gyerekeket kápráztatták el. Másnap a Magyar Ház szűknek bizonyult a gyerekeknek szervezett programra. Mátyás király apródjai – vagyis a vajdahunyadi magyar iskola diákjai – előadásokat, színdarabokat mutattak be. Mátyás Király udvara címen Kiss Mihály tanító és a helyi magyar civilszervezetek szervezésében gazdag programot ajánlottak a vajdahunyadi és csernakeresztúri gyerekeknek. /Chirmiciu András: Reneszánsz-fesztivál Vajdahunyadon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 16./

Református templom felszentelése Csernakeresztúron – Kőszikla a szórványmagyarság jövőépítéséhez
Jóllehet a reformátusoké a legkisebb közösség Csernakeresztúron, május 16-án ünnep volt az egész falu számára. Tizennégy évvel a gondolat megszületése után, tegnap zsúfolásig megtelt a tíz év alatt megépített református templom a felszentelési ünnepség alkalmával. Jóllehet a reformátusoké a legkisebb közösség Csernakeresztúron, ma ünnep volt az egész falu számára. Tizennégy évvel a gondolat megszületése után, tegnap zsúfolásig megtelt a tíz év alatt megépített református templom a felszentelési ünnepség alkalmával.

Első Hunyad Megyei Magyar Napok
Tíz településen közel ötven programponttal várja az érdeklődőket az első Hunyad Megyei Magyar Napok hagyományteremtő rendezvénysorozata. Déván, Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Petrillán, Szászvárosban, Rákosdon, Csernakeresztúron és Sztrigyszentgyörgyön június 13-a és június 20-a között néptánc előadások, koncertek, kézműves foglalkozások, kultúrtörténeti előadások, kiállítások, irodalmi estek, könyvbemutatók közül válogathat a nagyérdemű.
„A Hunyad Megyei Magyar Napok célja, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és hogy felmutassuk, hogy vagyunk, ráadásul még elegen ahhoz, hogy önmagunk számára legalább egy hét erejéig egy kis „magyar világot” teremtsünk ott, ahol ezt sokan lehetetlennek tartják” – fogalmazott felhívásában Babos Aranka, a rendezvény főszervezője.
„Hunyad megyében az RMDSZ tevékenysége során mindig kiemelt figyelmet fordított az érdekképviselet mellett a magyar közösség kultúrájának, hagyományainak megőrzésére. Idén egy olyan fesztivált indítunk útjára, amely reméljük, minden évben megmozgatja majd nemcsak a közösségünket, de a dél-erdélyi szórvány barátait is, ugyanakkor nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezünk a bukovinai székely közösség Hunyad megyei betelepülésének századik évfordulójára” – nyilatkozta Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke.
A műsorok mindenkihez szólnak: gyermekekhez és felnőttekhez, fiatalokhoz és idősükhöz, magyarokhoz és nem magyarokhoz, mindenkihez, aki szereti a kultúrát, a jókedvet, a zenét, és nem utolsó sorban a sportot. A rendezvény kiemelkedő pillanata lesz az utolsó két nap, Csernakeresztúron a Bukovinai Székelyek Találkozójára kerül sor, ahová 500 vendéget várnak a világ minden tájáról.
Erdély.ma

Megmutatják, hogy vannak: magyar napok Hunyad megyében
„Ideje már emelt fővel, magunkat kihúzva előállnunk és megmutatnunk: vagyunk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az I. Hunyad Megyei Magyar Napok egyhetes rendezvénysorozatának nyitónapján. Mint mondta, húsz évvel a rendszerváltás után és három évvel azt követően, hogy Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, ideje, hogy az erdélyi magyarság, és különösképp a szórványban élők megmutassák a többségi román nemzetnek: igenis léteznek, kulturális értékeik, hagyományaik vannak, amelyeket illik ismerni és tiszteletben tartani.
Kiderült, lényegében ez az elv vezérelte a Hunyad megyei magyarság alig néhány ezres csoportját, hogy összefogva, egymást támogatva első ízben megszervezzék a magyar napokat.
Többéves közösségi igény
Hunyad megyében mindössze öt településen élnek magyarok több mint ezres lélekszámban, ezek közül Lupényban, Petrozsényben és Vulkánon számottevő a magyarság részaránya, illetve jelentős számú magyar él még Vajdahunyadon és Déván is. Mint Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont igazgatója elmondta, a városhoz tartozó Csernakeresztúr a megye „legmagyarabb” települése, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Hunyad megyében a magyarság a lakosság mindössze öt százalékát teszi ki.
A magyar napok ötlete lényegében Winkler Gyula EP-képviselőnek és Takács Csabának, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnökének a fejéből pattant ki, de alulról jövő igény is megfogalmazódott rá. „Eddig is voltak szép magyar bálok különféle ünnepek alkalmával, ahol összegyűltünk akár háromszázan is, de nagyon vágytunk valami másra, olyan rendezvényekre, amilyeneket a székelyek szerveznek Hargita és Kovászna megyében” – magyarázták lapunknak a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont dolgozói, akik nagyon örülnek, hogy sikerült megszervezni a rendezvényt. Mint mondták, szabadidejük függvényében igyekeznek családostól minél több eseményen jelen lenni.
Varga Károly, a dévai Corvin Kiadó vezetője arról is beszámolt, hogy a Téglás Gábor Iskolaközpont felépítése is az összefogás, a közös munka eredménye, amelyből a parlamenti képviselőtől az iskolaépítésben érdekelt szülőkig mindenki derekasan kivette a részét. „Ez az iskola a Hunyad megyei magyarság és a magyar kultúra fellegvára is szeretne lenni” – szögezte le Kocsis Attila, a tanintézet igazgatója. Mint hangsúlyozta, a szórványban egy magyar iskolának a feladatköre nem csupán a magyar nyelvű oktatásban merül ki, olyan kulturális központnak kell lennie, ahol a megye legeldugottabb településéről érkező magyar gyerek is otthonra talál, jól érzi magát.
Lenyűgözték a románokat
„Meg kell mutatni önmagunkat, meg kell mutatni értékeinket. – szögezte le beszédében Winkler Gyula EP-képviselő. – Meg kell mutatnunk, hogy egy viszonylag kisszámú közösségnek is vannak értékes pedagógusai, tudós emberei, egyetemi tanárai, olyanok, akik lehet, hogy nincsenek már Hunyad megyében, de lélekben ide tartoznak.” Ezt erősítette meg Kabáné Sebestyén Mária festőművész is, aki a Magyar Házban szervezett kiállításmegnyitóján elmondta, nem telik el nap úgy, hogy ne gondolna Dévára. De Barabás Kásler Magda népdalénekes is felhívta a figyelmet a Csernakeresztúron tanult népdalok egyedi voltára.
A nyitónap fénypontja kétségkívül a dévai Drăgan Muntean Művelődési Ház előtt szervezett Megyei Gulyásfőző Verseny volt, amelyen a házigazda dévaiak mellett vajdahunyadi főzőcskézők is versenybe szálltak. A dévai Corvin Kiadó munkatársai alkotta csapatba a Corvin gondozásában megjelenő Erdélyi Konyha gyergyószentmiklósi és csíkszeredai szerkesztői is beálltak. Őket erősítette a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület citerazenekara és táncosai, illetve a gyergyószárhegyi faluturisztikai szövetség képviselője. A „citerás pityókás tokányuk” nem véletlenül nyerte el az első díjat, ezt igazolta a standjuk előtt hosszasan kígyózó sor is.
„Volt már ezen a téren bocskoros felvonulás és sütöttek itt miccstől kezdve flekkenig mindenféle finomságot, de igazi magyar gulyást most kóstolhattam először” – jelentette ki a Krónika kérdésére Dumitru Câmpeanu olténiai származású dévai lakos. Elmondta, nagyon hálás „magyar testvéreinek”, hogy megszervezték az eseményt, amelyen a gulyás mellett megkóstolhatta a „pityókás házikenyeret” és az oroszhegyi szilvapálinkát is.
Mindenhol történik valami
A magyar napok keretében a héten minden olyan Hunyad megyei településen, ahol számottevő a magyarság részaránya, lesz rendezvény. Déván ma este látják vendégül a Háromszék Táncegyüttest, Vajdahunyadon játszóház és kézműves foglalkozások lesznek a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és a helyi Kun Humanitárius Társaság jóvoltából; Lupényban népviselet-bemutatót tartanak. Holnap a vajdahunyadi csángótelepen kopjafát avatnak a bukovinai székelyek száz éve történt letelepedésének emlékére. Csütörtökön ingyenesen, idegenvezető kíséretében lehet meglátogatni a vajdahunyadi kastélyt, de lesz reneszánsz est és történelmi filmvetítés is.
Pénteken Szászvárosban tartanak városismertető sétát, míg Sztrigyszentgyörgyön szentmise keretében ünneplik a százéves templomot. Az egyhetes rendezvénysorozat fénypontjának a szombati, Déván és Vajdahunyadon egyaránt megrendezendő Vagyunk! felvonulás ígérkezik, ez alkalomból a két település főterén népviseletben vonul fel a Bukovinai Székely Találkozó 300 részvevője, illetve a magyar lakosok. Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

A bukovinai székelység hányatott sorsa a művészet nyelvén – Szétszórva is megtartották hitüket, büszke öntudatukat
Megható. Felemelő. Csodálatos. Számos dévai és vajdahunyadi magyar elérzékenyült, egyesek szemeiben könnyeket lehetet látni szombaton délután, a bukovinai székely népviselet dévai és vajdahunyadi felvonulásán.
Örömkönnyek voltak, öröm volt nézni, ahogy 300-300, népviseletbe öltözött bukovinai székely vonul fel a két város központjában, magyar nemzeti zászlókat lengetve, magyar dalokat énekelve, magyar táncokat járva.
Szombaton és vasárnap a Hunyad megyei magyar napok ugyanis a bukovinai székelyek Hunyad megyei letelepülésének századik évfordulója jegyében zajlottak. Tulajdonképpen a magyar napok erre az ünnepségre épültek, a korábbi napok gazdag rendezvényei amolyan kiegészítői voltak a szombati és vasárnapi fénypontnak.
Noha a bukovinai székelyek Déván, Vajdahunyadon és Sztrigyszentgyörgyön is fészket raktak, az ünnepség központja mégis Hunyad megye legjelentősebb bukovinai székely települése, Csernakeresztúr volt, s a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület volt az ünnepség főszervezője. Ott találkozott a 600 vendég, aki a bonyhádi (Tolna megye, Magyarország) Bukovinai Székely Szövetség szinte valamennyi tagtelepüléséről, az egész Kárpát-medencéből érkezett Hunyad megyei testvéreihez. A mostoha sors ugyanis szétszórta a bukovinai székelyeket, hagyományaikat, hitüket, büszke öntudatukat és szívós magyarságukat azonban mindenütt megtartották. 21 magyarországi és 5 vajdasági bukovinai székely csoport, összesen 600 ember jött el a nagy ünnepségre.
Ők is vonultak fel szombaton délután: 300-an Déván és 300-an Vajdahunyadon. A városközpontokon keresztül, a forgalomtól lezárt főutcákon. A helybeli magyarok – illetve egyszerű járókelők – örömére és csodálatára.
A felvonulás körülbelül egy órát tartott, mivel a felvonulók közben többször megálltak, néptáncokat jártak, népdalokat adtak elő, bukovinai székely múltjuk, hagyományaik és kultúrájuk büszkéségével. Piros-fehér-zöld nemzeti zászlók sokaságával. Nem hittem volna, hogy ezt is megérem, mondták sokan könnyes szemekkel, hiszen Trianon óta soha sem lobogott nyilvánosan ennyi magyar zászló Déván, közterületen a magyarság soha sem vállalhatta ilyen büszkén nemzeti mivoltát. A vajdahunyadi felvonulás talán még felemelőbb volt, mint a dévai, mivel a végén a színház előtti emelvényről a felvonulók a népes közönség előtt elénekelték a magyar himnuszt és a székely himnuszt is.
Az ünnepélyes felvonulások után a két csoport Csernakeresztúron találkozott. Este ott folytatódott az ünnepi program. Az iskola előtti téren több mint ezer magyar gyűlt össze – helybéliek, dévaiak, vajdahunyadiak, magyarországi és vajdasági vendégek. Kelemen Hunor kulturális miniszter, Winkler Gyula EP-képviselő, valamint Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa köszöntette az ünneplőket, majd a bukovinai székelység érdemes művészeinek előadása következett. A zuhogó eső ellenére a közönség egyre növekedett, míg Kóka Rozália, Fábián Éva, Nyitrai Mariann, és Sebestyén István hagyományos dalokat énekeltek, keserves és vidám rövid történeteket adtak elő, vagyis a bukovinai székelység hányatott sorsát ismertették művészi nyelven. Utánuk a budapesti Orthent együttes koncertje következett, ezzel zárult a szombati est.
Ma szintén Csernakeresztúron folytatódott az ünnepség. Előbb a helyiek és a vendégek megkoszorúzták a római katolikus templom kertjében lévő emlékkeresztet, majd a népviseletbe öltözött ünneplő közönség a falu központjába vonult, a szabadtéri hálaadó szentmisére, mivel a nagy tömeg egyszerűen nem fért be a templomba.
Délután a helyiek, valamint az összes meghívott bukovinai székely csoport szabadtéri néptáncelőadással ünnepelik meg a letelepedés, s a magyarként való megmaradás századik évfordulóját.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

Törzsökfalvától Bretelinig
1920 nyarán, amikor a Kolozsvárra beköltözött Román Statisztikai Hivatal, elrendelte Erdély és a Bánság helyneveinek összeírását és „rendszerezését” (azaz a román kontinuitás elméletéhez való igazításukat), Hunyad megyében már kevés dolga akadt e „nemes” feladatra felkért bizottságnak.
A testület 1921 októberében kiadott helységnévtárának előszavában hangsúlyozza: „célunk a volt adminisztráció (Osztrák-Magyar Monarchia) által fejetlenül elkeresztelt helységek régi román nevének visszaállítása” (szerk. ford.). E cél érdekében aztán Erdély-szerte addig csavarták-tekerték a régi magyar helyneveket, míg a tordai Aranyosmohácsból Măhaciu lett, vagy Küküllőmagyarosból Măgheruş, Gyulakutából Gialacuta és százával sorolhatnánk a hasonló lelket és fület sértő „hangtani helyreigazításokat”. Néhol azért tudományosabb hozzáállással a helységnév románra fordítását is megkísérelték, így lett a pár esztendővel később napvilágot látó Sütő András kedves szülőfalujából (Pusztakamarás) „Cămăraşul deşert”… E szakszerű tanulmány és helységnévtár szolgált aztán alapjául az 1925 júliusában megszületett Román Közigazgatási Törvénynek, amelyet még az év októberében kiadott 2645-ös királyi rendelet egészít ki. Utóbbi a legfelső közigazgatási tanács által is jóváhagyott településnevek bevezetését szorgalmazza.
Hunyad megyében azonban már az 1910-es népszámlálás idején a lakosságnak 78,8%-a vallotta magát románnak, így aztán a régi magyar helységnevek jelentős része „önként megadta magát”. E vidék még a Magyar Királyság utolsó perceiben (1898–1912 között) lebonyolított helynévrendezéséből is kimaradt, Fogarassal egyetemben. Az új hatalomnak pedig nem kellett különösebben kínlódnia azon, hogy Bánpatakból Banpotocot vagy Felsőszálláspatakból Sălaşul de sust kovácsoljon, hiszen ekkor már mindkét településen, akárcsak a megye jelentős részén, alig 1 százalékot tett ki a magyarság. Nem csoda hát, hogy a településnevek főleg hangtanilag, de néhol jelentésükben is elrománosodtak.
Így is, úgy is rekettye
Hunyad megye – részben ma is élő – helynevei, akárcsak a Kárpát-medence más vidékén, többnyire a IX–XI század között, azaz a magyar honfoglalás, államalapítás idején alakultak ki. A IX. században e tájakra érkező magyarok lakatlan, illetve avarok, szlávok által gyéren lakott területre telepedtek. Így alakult ki jó néhány szláv eredetű, régi magyar településnév. Jó példa erre a Hunyad megyei Rekettyefalva, amely a kecskefűz szlávos megnevezése nyomán született. A rekettye szó azonban az évszázadok folyamán szervesen beépült a magyar nyelvbe. A falu nevét viszont a XVIII. században már a színromán lakosság a maga nyelvéhez igazítva Rekitova-ként ejti. Később Răchitova alakot ölt a helységnév, ami szláv gyökérből eredve románul is rekettyét jelent.
Vagy ott van a Szelistye, amely szintén szláv gyökérből eredve a középkori román, magyar német változatban egyaránt faluközpontot, faluhelyet jelent.
Fűből, fából helységnév
Az ősmagyar helységnevek között amúgy jelentős mértékben szerepelnek a növényekre, főleg fákra, cserjékre utaló elnevezések: Nyírmező (Mermezău Văleni), Alsó-, Felső-Szárazalmás, Almásszelistye, Alsó-, Felsőnyíresfalva (Lunca Cernii de Jos), Alsónádasd (Nădăşdia), Füzesd (Fizeş), Alsó- és Felsőszilvás, Burjánfalva (Păuliş) stb.
Az állatnevek előfordulása viszont a Hunyad megyei településnevekben meglepően gyér. A feltehetően régi magyar településnek számító Kecskedága mellett csupán a ma már jelentéktelen kis falu, az Ulászló egyik adománylevelében szereplő Farkaspataka (Valea Lupului) neve kapcsolható állatnévhez. E településről úgy tartják: innen származtak el azok a román pásztor családok, amelyek a Zsil-völgyi Lupény területén telepedtek le valamikor a XVII. században. A mai bányászváros azonban jóval később, a XIX. században alakult igazi településsé, amikor a Hoffmannok és Maderspachok elindították a szénkitermelést a vidéken, főleg német, lengyel és magyar mesterembereket telepítve ide. Talán még ide, állatneves helynévhez sorolható a Dévával ma már szinte összenőtt Marossolymos, melynek első írásos említése 1278-ból való és feltehetően az itt tanyázó uradalmi solymászokról kapta a nevét.
Személyek és szentek
Nem volt ritka az ősmagyar településnevek sorában a nemzetségektől vagy akár tisztségektől, személyektől való névátvétel sem. Ilyen például a Marosillye, melyet az Illés névnek megfelelő Illye személynévből származtatnak – első említései: Helya (1260), Elya (1266), Illye (1353); Nagybarcsa, melynek a földrajzi nevek etimológiai szótárát közre adó Kiss Lajos szerint a Barcs név szolgálhat alapjául. Sőt Hátszeget is a német eredetű Hazeko személynévhez köti. Véleménye szerint a hát és szeg összetételeként ható mai településnév minden bizonnyal népetimológiai hatásra alakult ki. Történeti névalakjai: Harszoc (1247), Haczag (1510), Hátszeg (1808).
A feltevések szerint Alsófarkadin is a Farkad névből származik, Pusztakalán neve pedig a Bár-Kalán nemzetséggel áll kapcsolatban. Habár itt némelyek szerint a kaláni római fürdő kanál alakja is névadóként szolgálhatott. De az ómagyar Turdos személynévből származtatják a régészeti lelőhelyeiről híres Tordost is, melyről 1333-ban Tordas, 1750-ben Tardos, 1808-ban Thordás alakban történik említés.
A helynévkutatók szerint a puszta személynévből való településnevek Közép-Európában főleg magyar sajátosságnak számítanak, bár a XIII. századtól betelepülő szászok szintén alkalmazták. A magyarságnál az effajta név valószínűleg a nomád időkből való, amikor a szálláshely nem volt állandó, és egy-egy jeles személy tartózkodási helyét nem valamely földrajzi pont, hanem a jeles személy neve iránt érdeklődve lehetett megtalálni.
Az államalapítástól, azaz a XI. századtól kezdődően már a települések (templomok) védőszentjei is előfordulnak a helynevekben, így például Hunyad megyében Sztrígyszentgyörgy, Szentpéterfalva, Szentandrás, Csernakeresztúr, Szentkirály stb.
Külön kategóriát képeznek a felszíni formákhoz, illetve vizekhez kötődő nevek, melyek néha -falva, -hely utótagokkal kiegészítve alakultak helynevekké: Fehérvíz, Sebestorok (Brazi), Erdőfalva (Ardeu), Erdőhát (Dumbrava), Alsó-, Felsőszálláspatak, Stejvaspatak (Ştei), vagy Berekszó (a „liget” jelentésű berek és az „időszakos vízfolyás” jelentésű aszó szavak összetétele, először 1440-ben, Berekzow alakban említették – ma Bârsău).
Néhány ómagyar szóból származó településnév is túlélte az elmúlt évezredet Hunyad megyében. Ilyen például Haró, amely Kiss Lajos szerint a „szakács” jelentésű ómagyarhoró szóból ered. Először 1360-ban Harow, majd 1389-ben Haro, 1517-ben pedig Hara alakban írták. Egy másik példa Al- illetve Felpestes, melyet a „kemence” jelentésű pest szóból eredeztetnek (1302-ben Pestus, 1325-ben Inferior Pestus, 1330-ben Pestus marios és Pesthes, 1381-ben Olpestus, 1389-ben Alsopestes, 1407-ben Alpestes).
Jófőből Dobra
Számos ősmagyar helynév azonban már a középkorban elrománosodott, mint például a Maros menti Ölyves és Kőves, melyeket az 1640-es összeírás még e néven említ, egy századdal később azonban már Ulics és Kujes néven szerepelnek. Hasonló, sőt jóval drasztikusabb jelenség tapasztalható a Sztrígy mentén is, ahol az Ulászló által Hunyadinak adományozott Havaspathaka már a XVII. században Valea Dilsi-re alakul, a Puj közeli Füzespatak, Dióspatak, Szamárospatak, Balogvíz, Fejérkőhegy, Nyíresvára, Szilfahatár pedig teljesen elenyésznek. De törlődött a köztudatból például Brettyelin régi magyar neve is, amely „Hunyadi János idejében Törzsökfalva vala s Törzsök Tivadar a rigómezei csatában látva, hogy Hunyadi lovát ellőtték, saját lova átengedésével és élete feláldozásával menté meg a vezért. Ivadékai Hunyaditól Törzsökfalvát és Kálmánföldet nyerték; de a Törzsök család neve időközben a máig létező, de eloláhosodott Ankosra, a helység pedig Brettyelinre változott” (Pallas Nagylexikon).
Hasonló változáson ment át a mai Dobra megnevezése is. Téglás Gábor leírása szerint 1387-ben még Jófő néven szerepelt a település. A XVIII. században azonban szláv „tükörfordítás” nyomán Dobra lett. Az innen származó Jófői család pedig Herbayra változtatta nevét.
Az Erdély más vidékeihez képest fokozottabb elrománosodás okát elsősorban Hunyad megye földrajzi fekvésével magyarázhatjuk, hiszen Havasalföldről folyamatosan szivárogtak át a románok. Letelepítésüket viszont maguk a magyar birtokosok szorgalmazták, hiszen népes és olcsó munkaerőt jelentettek. A tatár, később török pusztítás pedig a XIII. századtól jócskán felgyorsította ezt a folyamatot. Az első betelepítési hullám természetesen a határhoz közel eső Hátszeg vidékét érintette leginkább, ezért is tekintik mai napig ezt ősi román vidéknek. Az így „honfoglaló” románok többnyire saját kiejtésükhöz igazították a magyar helyneveket, ezek értelmi fordításával nem is próbálkoztak. Az viszont igaz, hogy számos Sztrígy menti jobbágyfalu neve például eleve román nyelven született – Nuksora, Coroieşd, Culmea, Bărbat, Peştera, Ponorics, Dumbrăviţa –, de a magyar uradalmak nevei – Pestény, Brezova, Alsó- és Felsőszálláspatak, illetve Farkadin, Füzesd vagy akár Őraljaboldogfalva – is őrzi a magyarság nyomát. Utóbbi helynév például egészen érdekesen alakult: 1315-ben Sancta Marie, 1447-ben pedig Bodogazzonfalva néven említették. Román nevének utótagja a középkori magyar Váralja alakból fejlődhetett ki, amely Hátszeg várára utalt. Ezt az elemet a 18. században a magyar névhez is hozzáadták, majd később népetimológia útján a mai Őralja- alakban értelmezték. 1769-ban Orliá Bóldogfalva Szt. Maria, 1861-ban Oralja-Boldogfalva, 1880-ban Öralja-Boldogfalva. Ma Sântămaria Orlea.
„Să cărăm!”
Érdekesen alakultak a szintén Hátszeg környéki falvak zselléreinek vándorlásával kialakult Zsil-völgyi telepek nevei is. A már említett Farkaspataka mellett, a közeli Petrosz faluból elszármazottak „alapították” Petrozsényt, az Urik (Ewrewkfalva) pásztornépei pedig Urikányt. Petrilla „alapkövét” szintén a Kendeffyek jobbágyfalvaiból ideszármazott családok tették le, az iparosítás idején pedig e telephez csatolták a Lónyay Menyhért miniszterelnökről elnevezett Lónyabányát is.
A folyamatos török-tatár pusztításokkal a XVI–XVII. századra már annyira meggyérül a magyarság, hogy az uradalmi birtokokra megyeszerte egyre több román családot kényszerültek betelepíteni. Ekkor már a Maros, illetve Körös menti települések lakossága is vegyessé vált és elindult a betelepülők egyfajta „felzárkózása” a magyarsághoz. A jövevények az eredeti településneveket is igyekeznek saját nyelvükön értelmezni. Így egyes források szerint a Bethlen Gábor által 1610-ben Fenyeofalvának emlegetett település már 1585-ben Brad néven is szerepel egy okiratban. Ez idő tájt az is előfordul, hogy a románság saját maga talál a magyar eredetitől teljesen eltérő megnevezést. Nagyágról például 1465-ben Naghag néven történik említés. Másfél századdal később már a Săcărâmb név is előfordul a település kapcsán. A Nicu Jianu helytörténész által lejegyzett, máig élő legenda szerint e név úgy született, hogy a közeli dombokon legeltető pásztornép Nagyág környékén rátalált néhány aranyércre, s egymást biztatták, hogy „să cărăm, să cărăm”, azaz „vigyük, vigyük”. Így született a település román neve.
Amúgy hasonló „szájhagyomány útján” lett román neve az 1276-ban már írásban említett Piski (Pyspuki)-nek is. A legenda szerint egy hajdani, Szűz Mária tiszteletére épített templomhoz jöttek a románok is imádkozni, és saját nyelvük hangtanához igazítva mondták, hogy mennek „Szűzmáriához”. Így született a Simeria megnevezés.
Szászok a határon
Érintőlegesen bár, de szót kell ejtenünk térségünk számos településének német megnevezéséről is. Akárcsak Erdély más részein, a nagyobb városoknak itt is megvolt a német neve, mely hangzásában, értelmében sokszor eltért a magyartól. Hunyad megye keleti csücske érintőlegesen találkozott az Andreanum által kijelölt Szászfölddel. A XII. század második felében előbb Romoszban (Rams személynévből származtatják, Ramos 1206) telepednek meg a Rajna vidékéről érkező német családok, majd a közeli kipusztult Warasban, amelyet II. András a Királyföld nyugati csücskeként jelölt meg, s amely hamarosan felveszi a Szász előnevet (Szászváros). A németek a maguk nyelvén Broosnak nevezik el új lakóhelyüket, amely eredhet személynévből is, de akár egy németalföldi település emlékét is őrizheti. A következő századokban a szászok minden jelentősebb erdélyi, így Hunyad megyei településnek is találnak megfelelő német nevet. Az 1265-ben Hungnod, néven szereplő Vajdahunyadot (1575) például rendkívül gyakorlatiasan Eisenmarktnak (Vaspiacnak) nevezik. Dévának három nevet is találtak az évszázadok folyamán Diemrich, Schlossberg, Denburg. Valamennyi figyelmen kívül hagyja a „latin Sargetia” megnevezését is a városnak, illetve a dák néveredeztetést.
Kontinuitás, egyesülés és egyéb rémségek
Az 1980-as években tetőfokára hágott dák-román kontinuitás elmélet nyomására Dévát egyre inkább a dák vár jelentésű Dava szóból eredeztették. Ekkor kényszerült az eredetileg feltehetően német telepesek által alapított (1330-ban Nempty, 1389-ben Nymiti, 1425-ben Nemethy) Marosnémeti is hivatalosan felvenni a Micia nevet, a hajdan határában állomásozó római légió emlékére. Úgyszintén Algyógyból is Germisara lett, a területén feltárt római kori fürdő kapcsán. A Hátszeg közeli Várhely (1925-ben még Grădişte) már jóval korábban megkapta a Sarmizegetusa Ulpia Traiana nevet. Ezzel kívánta az akkori hatalom igazolni a dák-román kontinuitást. Figyelmen kívül hagyva azt az apró tényt, hogy e római, esetenként dák nevek közel kétezer éve homályba vesztek és csupán a XIX. században, épp magyar, illetve német tudósok elevenítették fel ismét azokat. A dák-római alapú névváltoztatásoknál már csupán Alsófarkadin szenvedett furcsábbat az elmúlt században. A Trianon utáni „keresztelő bizottság” ugyan Fărcădinul de Jos néven hagyta a települést, ám 1923-ban fel kellett vennie a román hadsereget győzelemre vivő Berthelot francia tábornok nevét, majd 1964-ben hirtelen Unirea-ra keresztelték Nopcsák hajdani birtokát. 2001-től helyi népszavazás nyomán ismét General Berhelot nevét viseli a falu. E furcsa esettől eltekintve azonban a XX. században nem sok változás történt Hunyad megye helynevei terén. Legalábbis látszólag. A gyakorlat viszont mást mutat. Hiszen Piskinek például valóban az 1900-as évek elején is létezett már a román megfelelője, de az itt élő, illetve környékbeli magyar embernek eszébe nem jutott volna, hogy Simeriaként emlegesse a vasúti csomóponttá nőtt Piskitelepet. És Marosnémeti sem hagyta el Mintiaként egyetlen magyar ember ajkát sem. Ma viszont, ha a hőerőmű magyar alkalmazottjának gyermekét kérdeznénk, hogy hol dolgozik édesapád, Marosnémetin? Gyakran hallani olyanfajta választ, hogy: Nem. Mintián! És ez nem véletlen. Hiszen az 1925-ös közigazgatási törvényt még számtalan hasonló rendelkezés követte. Egyre több olyan, amely korlátozta a magyar nyelv használatát, elsősorban a helynevekét. Előbb 1936-ban tiltották be a magyar helynevek hivatalos használatát, aztán ’45-ben erősítették meg újra, majd 1971-ben, illetve a 80-as évek derekán mind szigorúbb rendelkezésekkel szorították a hurkot a magyarság nyakán. Az 1944 augusztusáig megjelenő Hunyad megyei magyar sajtótermékeket lapozva pontosan nyomon követhető a magyar nyelvhasználat korlátozása. A Déva és Vidéke 1926 áprilisában kiadott számában például már az utcanevek is románul szerepelnek. Igaz, zárójelben még ott lehet magyar megfelelőjük is. A többi lapban is előbb csupán a fejlécben szereplő helységnév, majd a hirdetések szövegei, a harmincas évek derekán pedig az újságcikkekben szereplő helynevek is románul vannak feltüntetve. 1935-ben a Hunyad megyei élet hasábjain is, az Erdélyi Naplóban is kizárólag román helységnevek szerepelnek. Két-három évvel később némileg enyhül a helyzet: a lapoknak csupán fejlécét nyomtatják románul. A második világháborút követően viszont fejlécestül, mindenestül egy szálig megszűnnek a Hunyad megyei magyar lapok. A magyar helységnevek többsége pedig folyamatosan feledésbe merül.
Új magyar helységnévtáblák
A 2001-ben megjelent legújabb román közigazgatási törvény, mely a legalább 20%-ban magyarlakta településeken engedélyezi a hivatalos magyar helységnévtábla kitűzését, Hunyad megyében csak egészen kis mértékben állíthatta helyre a rendet. Az utóbbi népszámlás alkalmával ugyanis összesen hat Hunyad megyei faluban (Csernakeresztúr, Alpestes, Hósdát, Lozsád, Rákosd, Sztrígyszentgyörgy) találtatott még legalább 20 százaléknyi magyarság. Az utóbbi években viszont részben kereskedelmi fogásból, részben RMDSZ-nyomásra Szászváros (2005), majd Vajdahunyad (2010) bejáratához is felkerült a magyar (és német) helységnévtábla. Ez pedig, ha csepp is a tengerbe, a múlt század eseményeinek tükrében mégiscsak biztató jelenség.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)

Az üres szék
A napokban egy kis faluban jártam, három temploma van, s ma már száz lakosa sincs. Teleki Pálra gondoltam, az ésszerű telepítésre, s híres vörös térképére, amelyen a monarchia összeomlása előtti utolsó évtizednek, ahogy emlegetni szoktuk „a nagy béke korának” állapot-tükrében látható a magyarság kezdődő szórványosodása.
Teleki Pálra gondoltam, a bukovinai székelyek hazatelepítésére, s eszembe jutott az a fotókópia, amelyet közel harminc esztendeje vettem egy antikváriumban. Teleki Pál búcsúlevelének másolata volt, s hogy ott, abban a pusztuló faluban eszembe jutott, talán nem véletlen. Gondolhattam volna azokra a legendákra, amelyek a néhai miniszterelnök tragikus sorsa miatt kísértenek mind a mai napig.
Az egyik ilyen, mindegyre visszatérő, hogy a németek gyilkolták vagy gyilkoltatták meg. Hallottam azt is, hogy Churchill azt akarta, hogy a világháborút lezáró béketárgyalásokon legyen egy üres szék, ezzel jelezve, hogy nem felejtette el a világ Teleki kétségbeesett tettét. És van egy harmadik legenda is, amely szerint, a Kerepesi sírkert felé vonuló temetési menetet jugoszláv felségjelzésű bombázók virágkoszorúkkal szórták meg, s a szalagokon az állt, hogy „A jugoszláv néptől”.
Erre gondolhattam volna, de nekem, ott, valami más jutott eszembe.
Bizony, több mint hetven esztendeje már, hogy Magyarország és a korabeli Jugoszláv királyság örökbéke-szerződést kötött. És már annak is hetven esztendeje, hogy 1941. április harmadikának hajnalán a nemzet becsületét féltő miniszterelnök öngyilkos lett.
Hazaérve azon töprengtem, hogy mi történhetett volna másként, mi lett volna, ha...
Az az örökös magyar „mi történhetett volna, ha....”
A vörös térképet nézegettem, s az első és második bécsi döntés térképlapjait. Vajon hány magyar falu készül Teleki halála óta a mennybemenetelre? Vajon hány falu neve tűnik el véglegesen a XXI. században a magyar ugarról? És nemcsak a beolvadásra gondoltam, nemcsak arra, hogy helyünkben színtiszta roma falvak alakulnak ki a Kárpát-medencében, s ha már ezt az egyáltalán nem szívderítő folyamatot mérlegeltem, az egykére gondoltam, arra a nemzetet pusztító ragályra, amelyet minden korban illett az előző kormányokra, rendszerekre kenni.
Régi gondunk. Olyan régi, hogy dr. Antal Gábor püspök, már 1898-ban, képletesen szólva megkondítja a vészharangot a somogyi egykézésről írva, s még alig telik el egy emberöltő, az ormánysági lelkész, Kiss Géza 1937-ben számolgat is: „Évtizedek óta figyelem népem mindinkább gyorsuló ütemben halálba rohanását. Hetvenöt év, három egymást követő egyke-nemzedék azt jelenti, hogy minden száz ember helyett a harmadik egyke nemzedékben már csak 6,4 ember van. Mi ez? Végpusztulás.”
Kalotaszegről, az erdélyi Mezőségről ne is beszéljünk...
Teleki Pál kapcsán jutott mindez eszembe.
Hogy miért? A kérdésre egyszerű a válasz. Abban a pusztuló kis faluban eszembe jutott, hogy, az Aranyos Beszterce vidékéről írva, Orbán Balázs már az 1860-as években felveti a moldvai magyarság lakosságcserével történő hazatelepítésének gondolatatát, azt, ami aztán Teleki Pál sürgetésére, de nem az ő akarata szerint, a bukovinai székelyekkel, szerencsétlen módon meg is történik.
Vannak korai telepítések Bukovinából, még a monarchia idején (Székelykeve, Hertelendyfalva, Sándoregyháza a Bánságban, s Déva mellett Csernakeresztúr, hogy csak a jelentősebbeket említsem), de aztán a Molotov–Ribbentrop-paktum után elkezdődik Európában egy nagyobb vándoroltatás. Balti németek tömegei, s egy hozzánk közelebbi vidékről, Besszarábiából százezer német hazatelepítése folyik, amelyben még egy magyar dunai gőzös, az Erzsébet királyné is részt vesz. Úgy tűnik, a világháborúba lépésünk előtti napokban jön el az ideje, hogy több mint tízezer nemzettársunkról gondoskodjon Teleki Pál miniszterelnök kormánya, hogy hazatelepítse őket.
És hová? Kézenfekvő, hogy a bihari, szatmári Trianon után telepített román falvak lakosságcseréje lenne kézenfekvő terület, de vannak lázálmok a Hortobágyról is (alpesi vidékről a puszta?), s el is kezdődik a bukovinai falvak felszámolása, ám közbejön a tragédia.
Az a bizonyos áprilisi hajnal. Teleki öngyilkossága. És néhány nappal a tragédia előtt történik valami, amit nem lehet szó nélkül hagyni, a bukovinai székelyek iszonyatos tragédiájáról beszélve. Az 1940-es évnek, a második bécsi döntés mellett, talán utolsó meghatározó külpolitikai eseménye a december 12-én megkötött magyar–jugoszláv szerződés aláírása volt („Örök barátsági szerződés a Magyar Királyság és a Jugoszláv Királyság között”). Az örökös barátsági szerződés ratifikációs okmányainak kicserélésére Aleksander Cincár-Markovic jugoszláv külügyminiszter budapesti tartózkodása alatt, 1941. március elején került sor.
És átvonul Magyarországon a Jugoszláviát lerohanó német hadsereg, de ezt a Miniszterelnök már nem éri meg.
És megindulnak nyomukban a magyar csapatok is, visszafoglalni a Délvidéket.
És Teleki halála után a visszafoglalt Bácskába telepítik a bukovinai székelyeket. Kitelepített, elűzött szerbek lakóházait, földjeit kapják, hogy aztán alig három év után a honfoglalást rettegve átélő tízezernyi népcsoportot Tito partizánjai tizedeljék, s itt találják magukat a háború végén, menekültként, Magyarországon, újra csak egy másik idegen ajkú népcsoport, a földönfutóvá tett svábok házaiban.
Igen, eszembe jutott az az üresen hagyott szék. Ma, amikor kötelező számon kérni a múltat, arra gondolok, hogy valahol kell lennie egy virtuális tárgyalóteremben néhány széknek, amibe azokat kellene ültetni, akik kétszeresen földönfutóvá tették, merő „nemzetféltésből”, a bukovinai székelyeket. Hogy miért tartom iszonyatosan tragikusnak sorsukat? Mert lágerekben, fogolytáborokban, gulágokon az a remény éltethetett embereket, hogy egyszer majd hazatérnek. De Bukovinából áttelepítve, a Bácskából menekülve, számukra hol lehetett akkor a haza?
Teleki Pálra gondoltam, arra a miniszterelnökre, aki tudósként, emberként is példamutató lehet mindazoknak, akik a politikában a „foggal-körömmel hatalom” ellenében a becsület útját akarják járni.
Vári Attila
Egy rebellis szellem
Hatvanötödik születésnapján köszönthetjük Vári Attila írót, költőt (született 1946 márciusában, Sáromberkén). Írói felfutása a legendás második Forrás-nemzedék „hóna alatt” történt; Balla Zsófia mellett talán ő volt akkoriban – a múlt század hatvanas éveiben – a legfiatalabb berobbanó a(z erdélyi) magyar irodalomba. Virtuóz prózaíróként mutatkozott be, s az is maradt mind a mai napig, műveivel minduntalan meglepve s megdolgoztatva olvasóit.
A hetvenes évek végétől versekkel is jelentkezett, néhány megjelent verseskönyve ugyancsak valós irodalmi esemény volt. Figyelemre méltó dramaturgiai, irodalomszervezői, kultúrdiplomáciai munkássága is. Mindent összevetve: magyarságában is európai érzékenységű és felelősségű írónk megmaradt 65 évesen is ugyanannak a rebellis szellemnek, aminek első kötetében, A véges napban ígérkezett.
Főbb művei: A véges nap (novellák, 1967); Casanova – a zongora árverése és más történetek (novellák, 1972); Középkori villamosjegy (novellák, 1976); Változatok ütő és védekező hangszerekre (versek, 1978); A virágmadarak hajnalban lehullnak (regény, 1980); Lassított lónézés (novellák, 1985); Volt egyszer egy város (regény, 1986); Az elsodort babaház (versek, 1987); Holtak köve (regény, 1987); Kettőskereszt (versek, 1996); Cselédfarsang (regény, 2001); Sztálinvárosi idill (novellák, 2004); Vanília (regény, 2006); Históriás ének a rendszerváltásra (versek, 2006); Idegen ég (válogatott versek, 2006); Lepkeszárny (novellák, 2008). (csg)
Új Magyar Szó (Bukarest)

Lendületben az élni akaró szórvány
Április 28-tól III. Hunyad Megyei Magyar Napok
Április 28., szombat
Déva: 7 óra, megyei horgászverseny a Bencenci tónál
Vajdahunyad: 17 óra, Fejadag – Könczey Elemér grafikus karikatúra kiállítása és könyvbemutatója, 18.30-tól pedig Családi portrék a magyar napokon – megyei fotóverseny a Művészeti Galériában. 20 óra, Olvasómaraton a Magyar Ház könyvtárában.
Petrozsény: 17 óra, Ifjúsági szórakozó, művelődési és nevelési délután a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Lupény: 17 óra, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a római katolikus templomban.
Április 29., vasárnap
Déva: 11.45, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a református templomban.
Vajdahunyad: 11 óra, A magyar Szent Korona replikái – kiállítás a római katolikus templomban. 11.30-tól festménykiállítás Fazakas Tibor és Balázs Tibor munkáiból a Magyar Házban. 15 órától Családok vasárnapja – egész napos szabadtéri programok és zsibvásár a Hunyadi Vár külső udvarán (főzőverseny, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, lampionkészítés a családi agresszió áldozataiért, pszichológiai tanácsadás, ügyességi játékok családoknak és csoportoknak, Slágerdélután Szabó Zolival), 19 órától reneszánsz táncelőadás a dévai reneszánsz tánccsoport és a 6-os sz. általános iskola diákjai közreműködésével. 19.15-től néptánc és táncház, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport. 20.45-kor a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitója, 21 órakor Republic-koncert, 22.30-kor lampionos eregetés a családi agresszió áldozataiért, majd szabadtéri dínomdánom.
Szászváros: 11 óra, Torma Zsófia élete és munkássága – emléktábla avatás, előadás a régésznő 180 éves születési évfordulója alkalmából a református templom tanácstermében és Torma Zsófia egykori házánál.
Petrozsény: 10 órától Nagycsaládos piknik – bográcsozás és vetélkedők a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 9 órától honismereti kirándulás Vajdahunyadra, indulás a kultúrház elől.
Április 30., hétfő
Déva: 17 órától EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem: találkozás Czakó Gábor íróval: Bevezetés a magyar észjárásba, helyszín: a Téglás Gábor Iskolaközpont.
Csernakeresztúr: 16 órától, májusfaavatás. Fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre, a tájház udvarán.
Vajdahunyad: 10 órától Gyereknap – kézműves foglalkozások óvodásoknak és kisiskolásoknak. Műhelyvezető a Kun Társaság (Én és a családom – rajzverseny papíron és aszfalton Fazakas Tibor festővel, valamint nagyszülők és unokák portrékészítése a Magyar Ház udvarán).
Petrozsény: 18 óra, Magyar család a szórványban, gazdasági, szociális helyzet – tematikus beszélgetés a Szent Ferenc Alapítvány épületében.
Május 1., kedd
Déva:12 óra, Családi majális (családi főzőverseny, focibajnokság, táncok és népdalok, fellép a Domokos Band, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre a Magyar Ház udvarán).
Vajdahunyad: 16 óra, Családi majális (magyar ízek – hagyományos ételek, palacsintasütés, ínyencségek, Ki mit tud? Verseny). 18 órától a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony), 19 órától népdalest és táncház a Magyar Házban.
Piski: 12 óra: A Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi), aztán szeretetvendégség a római katolikus templom udvarán.
Petrozsény: 10 órától Családi majális – újjászületett hagyomány a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Május 2., szerda
Déva: 17 óra, könyvbemutató: Găină Constantin: Vajdahunyad-Hunedoara-Eisenmarkt. 19 órától magyar filmek estje a Magyar Házban.
Haró: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi) a polgármesteri hivatal előtti téren.
Vajdahunyad: 10 órától Sportnap – minifoci, asztalitenisz, röplabda, darts, ügyességi játékok a Magyar Házban. 18 óra: A természet csodái – Tripa Andrea és Júlia fotókiállítása.
Lupény-Urikány: 13 óra, Olvasómaraton családi körben, (24 órás) a lupényi református templomban.
Petrozsény: 18 óra, magyar hagyományos receptek bemutatása a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 18 óra, Moldován Kálmán szobrász-festőművész kiállításának megnyitója, 18.30-tól néptáncelőadás, fellép: a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport a Nyugdíjas Ház nagytermében.
Május 3., csütörtök
Déva: 9 órától Téglás Nap a Téglás Gábor Iskolaközpontban, a Hauer Erich Diáktanács és az 55. sz. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat szervezésében. Benne: játékos vetélkedők, portyázás, sporttevékenységek, karaoke. 12 órától előadás, kerekasztal-beszélgetés: Szabó Árpád egyetemi tanár: Fekete hattyúk, válságok és egyéni pénzügyi boldogulás. 13.30-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése. 19 órakor Tamás Gábor koncertje (belépő: 25 lej) a Drăgan Muntean Művelődési Házban.
Brád: 16 óra, Magyar zeneszerzőink. Kálmán Imre Marica grófnő c. operettjének vetítése a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 17 óra, könyvbemutató, Markó Béla: Visszabontás és Miénk itt a tér, a Művészeti Galériában.
Rákosd: 18 óra, néptánc, vers, népdal: fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, Sepsiszentgyörgyről, 19 órától: Magyar klasszikusok – filmvetítés a kultúrotthonban.
Pestes: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony).
Petrozsény: 20 óra, örökzöld magyar zene a 3d Stage klubban.
Május 4., péntek
Déva: 11 órától játszóház és kézműves foglalkozások. Műhelyvezető a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház, helyszín a Téglás Gábor Iskolaközpont. 16 órától Ki mit tud? családi vetélkedő, 17 órától reneszánsz táncok a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság reneszánsz tánccsoportja előadásában.
Brád: 15 óra, sakk és asztalitenisz verseny a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 16 óra, EMKE-konferencia, a Sipos Pál Emléknapok megnyitója, erdélyi és sárospataki szakemberek előadásával, a Magyar Házban.
Bácsi: 17 óra, néptánc, vers, népdal, fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja a kultúrotthonban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 16 óra, játszóház és kézműves foglalkozások a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével a kultúrotthon udvarán. 18 órakor a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi). 19 óra, néptáncelőadás, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, utána utcabál és nótaest Szabó Zolival.
Petrozsény: 22 óra, Dancs Annamari koncertje a 3d Stage klubban.
Petrilla-Lónya: 18 óra, magyar díszpolgárok kitüntetése, 18.30-tól kulturális est a kultúrház Schmidt László termében.
Vulkán: 17 óra, Két bohóc nem fér meg egy erdőben – szülők előadása gyerekeknek. Ügyes kezek – kézműves foglalkozások a Szakszervezetek Klubjának kistermében.
Május 5., szombat
Déva: 19 óra, az érmihályfalvi Móka Színjátszócsoport amatőr kabaréelőadása a Magyar Házban.
Brád: 9 óra, honismereti kirándulás: Brád – Abrudbánya – Verespatak. Indulás a római katolikus plébánia elől.
Vajdahunyad: 12 óra, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Nap (HUMMIT) a Hunyadi Várban: lehetőségek fiataloknak – tematikus beszélgetés Széll Lőrincz ifjúsági államtitkárral, kincskereső – csapatos vetélkedő a várban, Én és a családom fotóverseny kiértékelése, díjazás, Bajnokok sátra – csocsó-, póker-, sakk-, dartsbajnokság, karaoke party és karkötős buli Szabó Zolival, tábortűz.
Petrozsény: 10 óra, turisztikai és hegymászó-bemutató a Taia-szorosban.
Lupény: 10 óra, A családi hétvége megnyitója – köszöntők, a Budapesti Utcaszínház fellépése (Ludas Matyi), kézműves foglalkozás és játszóház kicsiknek és nagyoknak a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével, az Udvarhelyszéki Népművészeti Egyesület kézműves kiállítása és népművészeti ismertetője, a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes táncháza gyerekeknek és felnőtteknek, majd fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja. 17 órától Bunyós Pityu koncertje és szabadtéri mulatozás a Cinci Sud vendéglő körüli téren.
Vulkán: 19 óra, néptánc, vers, népdal a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, majd a Tranylvania Saxophone Qartet koncertje a Szakszervezetek Klubjának nagytermében.
Május 6., vasárnap
Déva: 12 óra, Családi vasárnap a dévai vár lábánál: magyar ízek kavalkádja – családi sütés-főzés a szabadban, kézműves foglalkozások a Kun Társaság és a Téglás Gábor Iskolaközpont tanítóinak szervezésében, Budapesti Utcaszínház (A lónak vélt menyasszony), táncház gyerekeknek és felnőtteknek a Százlábú Néptáncegyüttessel, néptáncelőadások (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja, Százlábú Néptáncegyüttes, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja). 20 órától Zanzibár-koncert, majd lampionos záró ünnepség, utcabál élő zenével, fellép Szabó Zoli.
Brád: 12 óra, Magyar költők istenes versei és festménykiállítás – zenés verses összeállítás a római katolikus plébánián.
Barcsa: 12 óra, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése a templomkertben.
Vajdahunyad: 10 óra, ünnepi szentmise és istentisztelet az anyákért és családokért a református templomban és a római katolikus templomban. 11 óra, anyák napi ünnepség a református templomban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 10.30-kor kopjafaavatás a bukovinai székelyek emlékére a kultúrház udvarán, 11 órakor anyák napi műsor, 12 órától családi vetélkedők, zsákbanfutás, 13 órától gulyásfőzés, vásár, gyerekfoglalkozás.
Lózsád: 19 óra, a Budapesti utcaszínház fellépése (A lónak vélt menyasszony) a kultúrotthonban.
Petrozsény: 11 óra, Magyar családi élet a szórványban – tematikus beszélgetés: oktatás, nevelés, hit a megmaradásért, helyszín a református parókia. Szabadság (Kolozsvár)

Hunyad sokszínű magyar napjai
Javában zajlik a hétvégén elkezdődött III. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata, amely főzőversennyel, sportvetélkedőkkel, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatókkal és gyerekprogramokkal várta-várja a megye magyarságát.
„Ezt a földet választottam, ezt a napot úgy akartam!” – az ismert Republic dal idézett sorai még vasárnap hangzottak el a vajdahunyadi vár külső udvarán a III. Hunyad Megyei Napok megnyitóünnepségén több mint 3000 ember előtt: a szórványban élő magyarok újra bizonyították élni akarásukat, felmutatva az összefogás erejét. Babos Aranka főszervező elmondta: a rendezvény sikerének elengedhetetlen feltétele a lelkes csapat, amely fáradtságot nem ismerve mindent megtesz a rendezvény sikere érdekében.
Bende Barna független polgármesterjelölt egy, a Magyar Napok keretében tartott délutáni beszélgetés alkalmával elmondta, a program a kulturális sokszínűség jegyében zajlik, és ez azért jó, mert az egymás mellett élő nemzeteknek alkalmuk van megismerkedni és esetleg el is sajátítani egymás szokásait.
A szeretet a legfontosabb fűszer – ez volt május 1-jén a Pogocsán–Sáfár–Dezméri főzőcsapat mottója a dévai Magyar Háznál a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmából szervezett családi majálison, amelyre népes tömeg gyűlt össze. A rendezvény első óráiban az egybegyűltek a benevezett hat csapat egyikének drukkolhattak a focibajnokságon. A díjátadó ünnepségen minden csapat oklevélben részesült – egyébként az Old Boys csapat nyerte a bajnokságot, második lett a Kolostor csapat, harmadik a Téglás – mondta Pogocsán Ferdinánd, a majális szervezője.
Amíg a férfiak a bőrt rúgták, addig a főzőversenyre benevezett négy csapat finom ételekkel lepte meg az egybegyűlteket. A Szent Ferenc Alapítvány családja kapros nokedlivel készült pörkölttel nyerte el az első helyezést, őket követte a Gáspár–Barra család babgulyása, a Pogocsán–Sáfár–Dezméri jókais babgulyása, illetve a Lengyel – Máté család csángógulyása. Az ízletes ételek titkát a csapatok nem árulták el, viszont egyikük annyit elmondott: az ételek elkészítésében „a szeretet a legfontosabb fűszer”.
Aki a népdalt és a néptáncot szerette, az a Magyar Ház hűvös termében megnézhette a dévai Segesvári Miklós Pál Egylet Népdalkörének, illetve a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport előadását.
A családi majális palacsinta kiállítással kezdődött, amit az Összhang nőegylet tagjai készítettek. A hagyományos lekváros és túrós palacsinták mellett sonkás, tojásos, gombás rakott palacsintát, valamint csörögét és aranygaluskát is kóstolhattak a jelenlevők. Miközben a gulyás és krumplipaprikás főtt, Szabó Zoli slágerekkel teremtette meg a jó hangulatot. Ezt követte a népi táncház és a hagyományos bál.
Minden magyarra szükség van
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitóünnepségen elmondta: válságos időkben minden magyar emberre szükség van, mint ahogyan az összefogásra és közösségépítésre is. – A III. Hunyad Megyei Magyar Napok bizonyítéka annak, hogy itt, a szórványban nem fog lemorzsolódni ez a nagy család, hanem megerősödve építkezik egy jobb, szebb jövő reményében. Mircea Moloţ, a Hunyad Megyei Tanács elnöke is köszöntötte a népes tömeget, és kijelentette: a magyarság az elkövetkezőkben is partnerre fog találni személyében.
A rendezvénysorozat során központi szerepet kap a család, ezért vasárnap is számos családi programmal vártak szülőket, gyermekeket. A vajdahunyadi vár külső udvarán felállított sátrakban pszichológiai tanácsadáson, kézműves foglalkozásokon és a Családi ízek elnevezésű főzőversenyen vehettek részt az érdeklődők. Délután fellépett még a dévai Renaissance tánccsoport és a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, eközben pedig szombathelyi kézművesek foglalkozásai lefoglalták a kisebbeket.
Több település is bekapcsolódott
A központi rendezvénnyel párhuzamosan a megye más településein, illetve Vajdahunyad más helyszínein is zajlott a kulturális élet. Déván Kulcsár Székely Attila színművész tolmácsolásában került sor Wass Albert Mustármag című előadására. Vajdahunyadon nagy sikernek örvendett a Szent Koronáról szóló előadás, amelyet a római katolikus templomban tartottak, de különleges élményben lehetett része mindazoknak is, akik ellátogattak Fazakas Tibor festőművész kiállítására a vajdahunyadi Magyar Házba. A Szászvárosba érkezők Szakács Gábor és Friedrich Klára előadását hallgathatták meg, akik a rovásírásról és Torma Zsófia régészről tartottak színvonalas és érdekes előadást.
Vasárnap este a vajdahunyadi vár udvarán többezer ember hallgathatta és dúdolhatta az együttessel közösen a Republic zenekar közismert dalait. A koncertre nemcsak a megyéből, de az ország számos településéről érkeztek lelkes rajongók.
Idén is volt májusfa
A hétfői programok a néphagyományokra összpontosítottak. Csernakeresztúron – Hunyad megye egyetlen magyar többségű településén – a májusfaállítás hagyományát ápolták ez alkalommal is. A tavasz ősi jelképét, a fiatal lombos fát a legények május első napjának hajnalán lopják be a lányok udvarába. A hajadonoknak ki kell találniuk, kitől kapták a fát, s ha megsejtik, és kedvükre való az illető legény, akkor színes szalagokkal díszítik fel azt, és kitűzik a kapuba. Minél több fát kap egy lány, annál büszkébb lehet, hiszen azt jelenti, sok legény választaná szívesen párjául. Ma már krepp-papírból készülnek a szalagok, régen viszont a lányoknak hosszú színes szalagjuk volt, azt kötözték a májusfára, s minden színnek megvolt a maga jelentése – tudtuk meg Szabó Juliannától a csernakeresztúri néptánccsoport vezetőjétől. A májusfaavatás után az iskola előtti téren színvonalas előadással lépett fel a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre. A rendezvényen jelen volt Czakó Gábor író, aki örömmel és megelégedéssel szemlélte a ma is élő népszokást.
A Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor az EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem keretében Czakó Gábor Kossuth-díjasíró, publicista, képzőművész Beavatás a magyar észjárásba című előadására. Az író rámutatott a magyar nyelv, észjárás és gondolkodás különleges mivoltára, nyelvünk különös sajátosságait számtalan példával támasztotta alá.
A vajdahunyadi hétfői gyerekprogramot péntekre halasztották a május 1-je alkalmából esedékes munkaszüneti nap miatt, ezért a szervezők péntek délelőtt várják a játszani, rajzolni szerető óvodásokat és iskolásokat a vajdahunyadi Magyar Ház udvarára.
Kun-Gazda Kinga-Viola. Szabadság (Kolozsvár)

Lapszemle
Hunyad Megyei Hírmondó 2012. május, 142. szám
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű havilapja megpróbálja összefoglalni a térség legjelentősebb politikai, kulturális és közéleti eseményeit. A májusi szám részletesen foglalkozik az április végén, május elején megtartott Hunyad Megyei Magyar Napok eseményeivel. Ugyanakkor közelednek a helyhatósági választások, erre készülve az első oldalon fényképes beszámoló tudósít a Déván megtartott kampánynyitóról. Az első és második oldalon szerkesztőségi interjú olvasható Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével. A második oldalon Deák Levente jogász magyarázza, mennyire volt alkotmányellenes a 2006. évi egészségügyi törvény 259. szakasza, és ismerteti a nyugdíjasok egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos jogait. A harmadik oldalon Winkler Gyula, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke a helyi és parlamenti választások fontosságáról ír. Az oldal második felében Csatlós Erzsébet beszélget Kun Kriza Ilona óvónővel, aki több mint 38 év pedagógiai tevékenység után a tanév végén nyugdíjba vonul.
A negyedik és ötödik oldalon interjúkat, beszámolókat olvashatunk a III. Hunyad Megyei Magyar Napok eseményeiről. Így beszámolnak a vajdahunyadi hivatalos megnyitóról, ahol fellépett a népszerű Republic együttes. Majálisoztak május elsején Déván, erről számol be László Anna tanárnő. A vulkáni eseményekről Illyés Katalin, a lupényiról Antal Amália tudósít. Csernakeresztúron májusfát állítottak, olvashatjuk a negyedik oldalon. Három könyvbemutatóról is szó esik: Vajdahunyadon Könczey Elemér karikatúráiból összeállított könyvet ismertettek, Markó Béla új kötetét is bemutatták, és egy 19-20. századi Vajdahunyadról készült képeslapgyűjteményt is közkinccsé tettek. Dr. Hauer Erich a VII. Hauer Erich fizika-emlékversenyről ír, amelyet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban tartottak. Az utolsó oldalon a családi vasárnappal zárult Magyar Napok rendezvénysorozat összefoglalója olvasható. Végül az utolsó oldalon találjuk Kun Árpád ismertetőjét a 14. században épült nagyrápolti református műemléktemplomról. Ebben a régi gyülekezetben, ahol a múlt század első felében még önálló lelkészi állás volt, ma a hívek számát két kezünkön is megszámlálhatjuk. A lapot Csatlós Erzsébet szerkesztette. Szabadság (Kolozsvár)

Rohamos mélyrepülés – Tovább apad a Hunyad megyei magyarság
Megállítható-e egyáltalán a Hunyad megyei magyarság mélyrepülése? Kevesebb, mint húsz év alatt, az 1992-es és a 2011-es népszámlálások között a magyar közösség létszáma felére csökkent, 32 000-ről 16 000-re.
Az aggasztó apadás sajnos nem a statisztikai manipulációból adódik, a magyar egyházak adatai ugyanis évről évre megerősítik a drasztikus fogyatkozást. Míg az előző években itt-ott előfordult a pozitív mérleg, 2012-ben valamennyi egyházközségben több volt a temetés, mint a keresztelő. Sőt, az sem ritkaság, hogy a keresztelők és az esküvők száma együttvéve feleannyi, mint a temetéseké. Mindenekelőtt a református és unitárius egyházaknál, a római katolikusoknál a helyzet egy árnyalattal jobb.
Zuhan a központ
Déván, Vajdahunyadon, Szászvároson és általában a megye központi részén él a Hunyad megyei magyarság legjelentősebb része. Itt található a megye egyetlen magyar többségű települése, Csernakeresztúr is. Mit mondanak az éves adatok, mire utalnak a puszta tények?
A dévai belvárosi római katolikus egyházközösségben 4 esküvő, 10 keresztelő, 16 temetés volt a nemrég lezárult évben, és 6 fiatal volt elsőáldozó.
A dévai csángótelepi római katolikus egyházközösségben 16 keresztelőt, 6 esküvőt és 25 temetést regisztráltak, s 11 fiatal volt elsőáldozó.
A dévai unitárius egyházközségben semmilyen változás sem történt az előző évhez képest, nem volt sem keresztelő, sem esküvő, sem konfirmálás, de szerencsére temetés sem.
A vajdahunyadi református egyházközösségben 3 keresztelőre, 3 esküvőre és 3 konfirmálásra nem kevesebb, mint 27 temetés jutott a tavaly évben.
A vajdahunyadi római katolikus egyházközség viszont szerencsére jobb évet zárt, 22 keresztelőt, 12 esküvőt és 23 temetést regisztráltak, s 7 fiatal volt elsőáldozó.
A csernakeresztúri római katolikus egyházközségben 5 keresztelő és 10 temetés volt tavaly, esküvő és első áldozás viszont nem volt. Az egyházközséghez tartozó Piskin hasonló a helyzet: 2 keresztelőre 5 temetés jutott, esküvő és első áldozás ott sem volt.
A piski református egyházközségben (a hozzátartozó Haró faluval együtt) volt 2 esküvő, 1 keresztelő és 2 konfirmálás, a temetések száma viszont 7 volt.
A szászvárosi református egyházközségben esküvő és keresztelő nem volt, csupán 5 konfirmálás (3 Szászvároson és 2 Lozsádon) és 10 temetés (5 Szászvároson, 3 Tordoson és 2 Lozsádon) volt tavaly. Sajnos, a megye központi részein a helyzet drámai, a vajdahunyadi római katolikusok szerencsés kivételétől eltekintve a temetések száma mindenütt jóval nagyobb, mint a keresztelőké.
Bányavidéki apadás
Mi a helyzet az egykor még szapora Zsil völgyében? Az adatok itt sem valami fényesek.
A petrozsényi római katolikus egyházközösségben 26 keresztelőt, 20 esküvőt, és 44 temetést regisztráltak a tavalyi év során. 18 fiatal volt elsőáldozó.
A petrozsényi reformátusoknál valósággal elképesztő a mérleg, talán a legtragikusabb évet zárták: 1 keresztelő mellett nem kevesebb, mint 21 temetés volt a tavalyi év során, esküvő és konfirmálás viszont nem volt!
A petrozsényi unitárius egyházközösségben 1 keresztelő és 2 temetés volt esküvő és konfirmálás viszont egy sem.
A petrillai reformátusoknál sem jobb a helyzet: 4 keresztelés és 17 temetés volt, esküvő és konfirmálás viszont egy sem.
A lupényi római katolikus egyházközösségben valamivel jobb a helyzet, noha a mérleg itt is negatív: 15 keresztelőt, 8 esküvőt és 27 temetést regisztráltak tavaly, illetve 4-en voltak elsőáldozók. A lupényi református gyülekezetben viszont már lényegesen aggasztóbb az arány: 2 keresztelőre, 2 esküvőre és 3 konfirmálásra 24 temetés jutott!
A lupény-vulkáni unitárius egyházközség is fekete évet zárt: nem volt keresztelő, sem esküvő, csupán 1 konfirmálás (Lupényban) és 5 temetés (3 Vulkánban és 2 Lupényban).
A számok arra utalnak, hogy a Zsil völgyében is rohamosan csökken a magyarság. Ugyanúgy, mint a megye központi részén.
A magyarság, sajnos, mindenütt rohamosan apad, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a házasságok jelentős hányada vegyes, sőt, az egyetemes jellegű római katolikus egyházban az is előfordul, hogy egyik fél sem magyar. Amúgy a római katolikusoknál azért jobbak az adatok, mert román és olasz segítségre is számíthat. Hívei egy része ugyanis román, valamint az ide került olasz vállalkozók is a katolikus egyháznál házasodnak, többnyire ortodox román nőkkel, illetve ott keresztelik az ilyen kapcsolatból született gyerekeiket. Ellenben a magyar nemzeti egyházaknak számító reformátusoknál és unitáriusoknál ilyesmi még mindig fehér holló számba megy. Amennyiben a római katolikus egyházak magyar gyülekezeteit nézzük, a helyzet aligha jobb a protestánsokénál. Holott utóbbiaknál is jóval kevesebb a tiszta magyar házasság, mint a vegyes magyar–román egybekelés. Mivel évek óta tartó folyamatról van szó, aligha meglepő, hogy a megkeresztelt gyermekek nem mind magyarok. Ráadásul a keresztelők száma nem feltétlenül jelenti a gyülekezetek gyarapodását, olyan is előfordul – mindhárom felekezetnél –, hogy a Nyugaton munkát vállaló, egzisztenciát ott teremtő szülők itthon keresztelik meg gyermeküket hazalátogatásuk idején, s a gyerek kapcsolata a magyar egyházzal ennyi is marad. Ellenben a temetések – néhány kivételtől eltekintve – szinte mind magyarok, valamennyi felekezetnél.
A megyei adatok nem engednek túl sok derűlátást a Hunyad megyei magyarság jövőjét illetően. A temetések száma jócskán meghaladta a keresztelőkét, még kivételesen sincs olyan egyházközség, ahol a fordítva lett volna! A népszámlálás által kimutatott zuhanást sajnos megerősítik a magyar egyházak adatai. Immár kivétel nélkül.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Idén több a magyar előkészítős
Hunyad megyében nem sietik el a szülők gyermekeik iskolába való beíratását. Az április 2 és 22 között zajló beiskolázási időszak felénél, megyei szinten 1463 szülő igényelte gyermeke iskolai felvételét.
1382 esetben ezt már jóvá is hagyták, a további esetekben még nem érkezett válasz a tanfelügyelőség részéről. Nicolae Mateş, az elemi iskolákért felelős Hunyad megyei tanfelügyelő közleménye szerint eddig 340 gyermek esetében volt szükség pszichoszomatikus felmérésre. A jelenlegi tanügyi törvény értelmében ugyanis mindazon gyermekek, akik idén augusztus 31-ig betöltik hatodik, illetve hetedik életévüket iskolakötelessé válnak: be kell iratkozniuk az előkészítő, illetve az első osztályba. Azon gyermekek azonban, akik még idén, de augusztus 31 után töltik be az említett életkort, csupán szakemberi felmérés nyomán iratkozhatnak iskolába. Hunyad megyében eddig közel 340 ilyen eset volt, s a felmérés nyomán 234 gyermeket írathattak be szüleik az előkészítő osztályba, 103-at az elsőbe és 5 gyermek esetében javasolták a további óvodai felkészítést.
A magyar tannyelvű előkészítő osztályokba, tavalyhoz képest 11-gyel több gyermekre számítanak. – Összesen 53 gyermekre számítunk, akiknek szüleik, előzetes beszélgetések során kinyilvánították, hogy magyar nyelven szeretnék taníttatni gyermeküket. Déván 24, Csernakeresztúron 5, Vajdahunyadon 1, Petrozsényban 15, Lupényban 1, Szászvároson pedig 7 gyermekre számítunk – közölte Vlaic Ágnes, kisebbségi tanfelügyelő.
A magyar szülők valamivel fürgébbnek bizonyulnak a megyei átlagnál. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumba eddig már 19-en igényelték gyermekük felvételét. – 14 gyermek esetében el is fogadták a kérelmet, 2 gyermeknél életkoruk miatt pszichológiai felmérésre lesz szükség, három gyermek esetében még rendezni kell az iratokat – közölte tegnap Kocsis Attila iskolaigazgató. Továbbá azt is elmondta, hogy a magyar iskolaközpontban már a múlt héten megbeszélést tartottak az előkészítő osztályba iratkozó gyermekek szüleivel. – A szülőknek több mint kétharmada jelen volt a megbeszélésen, ahol Lengyel Izabella előkészítő osztályos tanítónő megosztotta idei tapasztalatait, és a szülőknek alkalmuk volt elbeszélgetni Újfalvi Annamária tanítónővel is, aki idén ősszel veszi át az előkészítő osztályt. Az ilyenkor természetes kérdések mellett, a szülők pozitívan értékelték az iskola által felkínált délutáni foglalkozást, illetve elégedetten vették szemügyre gyermekeik leendő osztálytermét. Reményeink szerint április 22-ig mindenkinek sikerül beiratkoznia – fogalmazott az iskolaigazgató.
Ha valaki mégis kimaradna e beiratkozási időszakból, május 8 és 17 között újabb lehetőség nyílik a beiskolázásra – közölte Vlaic Ágnes, tanfelügyelőnő.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad).

Emléktábla avató Csernakeresztúron
Kisebb ünnepségre került sor május elsején Csernakeresztúron, amikor az 1994-ben alapított bukovinai székely tájházra új emléktábla került.
Az eredeti tábla egyszerű pléhből készült, helyére viszont szép ázsiai márványtábla került, melyet Szabó Péter csernakeresztúri születésű temesvári plébános saját költségén állíttatott fel.
A rövid, de szép ceremónián, Szabó Péter atya és Tóth János, csernakeresztúri kollégája megáldotta a bukovinai székely hagyományokat megörökítő tájházat, azok ápolásának fontosságát hangsúlyozván a szép számba összegyűlt helyi közösség előtt. Mielőtt a helyi hagyományőrző egyesület bukovinai székely népviseletbe öltözött fiataljai táncokkal léptek volna fel, az egybegyűltek elénekelték a székely himnuszt, amelyhez a csernakeresztúriak erősen kötődnek, noha őseik régen, az 1764-es madéfalvi veszedelem után elszakadtak a Székelyföldtől és Bukovinába menekültek, majd onnan 1910–11-ben a Déva melletti faluba telepedtek.
A néptáncok előtt a hagyományőrző egyesület tagjai színes szalagokkal díszítettek fel egy fát, a faluban még most is él a bukovinai hagyomány, mely szerint a lányos házaknál így díszítenek fel egy-egy fát. A faluban több ilyet lehet látni most is. A főtéren bemutatott táncok szintén ehhez a hagyományhoz kötődtek.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad megye demográfiai helyzete
Aggasztó folyamatok
Nem esett a 400 000-es küszöb alá Hunyad megye lakossága, ahogy a 2011-es népszámlálás előzetes adatai mutatták, a csökkenés azonban így is vitathatatlan.
A népszámlálás végleges, egyéb forrásokból származó adatokkal korrigált eredményei szerint 2011. október 20-án, a népszámlálás statisztikai napján a megye lakossága 418 565 fő volt, 67 147-el kevesebb, mint 2002-ben, (13,8%-os csökkenés) amikor 485 712-en éltek a megyében, s ami hasonló nagyságú visszaesés volt az 1992-es csúcshoz képest, amikor 547 950 lakost regisztráltak.
Manapság Hunyad megyében körülbelül annyi ember él, mint 1960 táján, az 1956-os népszámlálásnál ugyanis 381 902 lakosa volt a megyének, a következőnél, 1966-ben viszont már 474 602, derül ki a megyei statisztikai igazgatóság pénteken a prefektúrán ismertetett adataiból.
Lényegében a megye lakossága évtizedenként kb. Déva lakosságával csökken, ami csak kisebb részben, 28%-ban vezethető vissza a negatív természetes szaporulatra, míg 72% a kivándorlása.
Városi lakosság
Aligha meglepő viszont, hogy a lakosság nagy többsége, kereken 75%-a városokban él (2002-ben az arány 75.9% volt), falvakban pedig kereken egy negyede. 61 123 lakossal immár Déva a megye legnépesebb városa, kb. 50 év után megelőzve a szomszédos Vajdahunyadot, ahol a csökkenés még nagyobb volt, jelenlegi állandó lakossága 60 525 fő. A sorban Petrozsény következik, 37 160 lakossal, majd a Zsil-völgye többi városa: Vulkán (24 160), Lupény (23 390) és Petrilla (22 692). Szászváros csupán a hetedik 18 227 lakosával.
Puj (4122 lakos), Kristyor (3841) és Alváca (3728) a legnépesebb községek, míg Batrina (Bătrâna) a legkisebb, 127 lakosával, de Bulzesd (271) vagy Bunila (306) és még jó néhány esetben a községek lakossága 500-nál kisebb. Ami még égetőbbé teszi a közigazgatási reform kérdését.
Változó etnikai-felekezeti arányok
Abszolút számban szinte minden nemzetiség csökkent az utóbbi évtizedben, a roma lakosság kivételével. A csökkenés mértéke azonban nem volt egyforma, a magyarság és németség sajnos jóval nagyobb mértékben fogyott, mint a románság, s emiatt utóbbiak aránya még növekedett a számbeli veszteség ellenére. Hunyad megye nemzetiségi viszonyainak alakulását a rendszerváltás utáni időkben a következő táblázat szemlélteti:
Nemzetiség 1992 % 2002 % 2011 %
Román 503 241 91,8 450 302 92,7 368 073 93,6
Magyar 33 849 6,2 25 388 5,2 15 900 4,0
Német 3634 0,7 1937 0,4 971 0,2
Roma 5577 1,0 6823 1,4 7475 1,9
Ezen nemzetiségeken kívül csupán az olasz és az ukrán közösségek száma haladja meg a 100-t, míg az egykor még jelentős zsidóság létszáma 46-ra csökkent.
Akárcsak a megye lakossága, a magyarság nagy része városlakó, 15 083 magyar városokban él, míg falvakban összesen 817-en. A legtöbb magyar, 4409 Déván él – Vajdahunyad (2803), Petrozsény (2250) és Lupény (1566) előtt. A falvak közül, csupán Harón (131) és Lozsádon (105) él száznál több magyar, Csernakeresztúr ugyanis közigazgatásilag Dévához tartozik, Rákosd pedig Vajdahunyadhoz.
A nemzetiségi adatoknak megfelelően alakultak a felekezeti eredmények is. A római katolikusok száma 15 367, ami 3,9%-os arányt jelent a vallási hovatartozását kijelentő lakosság körében, míg a reformátusoké 7730 (2,0%). Mindkét magyar felekezet jelentős csökkenést mutat, 1992-ben még kb. annyi református volt, mint amennyi katolikus manapság, utóbbiak pedig 27 000-en voltak akkoriban. Az ortodox egyház hívei is jelentősen csökkentek az 1992-es 472 225-ről a mai 337 780-ra, arányuk viszont nem változott, 86,0% maradt. Növekedtek viszont a neoprotestáns (baptisták, pünkösdiek, Jehova tanúi, stb.) egyházak, a hívek abszolút száma és népességen belüli arány szempontjából egyaránt.
Romló korszerkezet, javuló iskolázottság
A 2002-es népszámlálás óta bekövetkezett jelentős népességcsökkenés azonban romló korszerkezettel párosul. A 15 éven aluli gyerekek aránya 14,2%, a 15 és 24 év közötti fiataloké 11,0%, a 25 és 64 év közötti felnőtt lakosságé 57,9%, míg a 65 évnél idősebbeké 18,0%. Ami azt jelenti, hogy 100 gyerekre 118,7 idős jut, míg 2002-ben csak 74,5. Ráadásul az előbbi két kategória (gyerekek és fiatalok) össznépességen belüli aránya kisebb az országos átlagnál (15,9, illetve 12,3%), míg a felnőtteké és az időseké nagyobb, ami azt jelenti, hogy Hunyad megyében fokozottabb a demográfiai válság.
Előrelépés történt azonban a lakosság iskolázottsági szintjénél, a felsősokú végzettségűek aránya megduplázódott az utóbbi évtizedben, 6,8%-ról 13,6%-ra. A helyzet még így sem fényes, egyrészt, mert a 13,6 % az országos 14,4%-os aránynál alacsonyabb, másrészt, mert a növekedés jelentős része a „diplomagyárak” eredménye.
Legnagyobb a középfokú végzettségűek aránya, 45,5%, ami árnyalatnyilag kisebb, mint 2002-ben, amikor 47,5% volt. Az alapfokú végzettségűek aránya 40,9% (előzőleg: 45,7%), míg a teljesen iskolázatlanoké 4,3%-ról 1,9%-ra csökkent, az analfabéták száma pedig 1,8%-ról 0,9%-ra, ami még mindig 3324 írástudatlant takar, legalábbis annyian vallották magukat annak.
A kivándorlás cél-országainál Hunyad megye preferenciái megegyeznek az országos tendenciával, sorrendben Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia a legkedveltebb célpontok.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A szórvány ers végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória
A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő
Az összefogás és az élni akarás példája
Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Õ Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is
Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokban egyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is”
Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni
Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése
Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt. A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)

A szórvány erős végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)