"Jún. 28-án a Debreceni Egyetem néprajzi tanszékének kilenc első-, illetve másoddiplomás diákja érkezett Csanálosra. A határon kívüli magyaroknál kutatnak néphagyományt azzal a céllal, hogy amikor az európai uniós csatlakozással felbontják a jelenlegi közigazgatási megyerendszert, a határok ne képezhessék akadályát a közös régió kialakításának. Korábban Gömörben kutattak. Trianon után Gömör vármegyének 21 falva esett Magyarországra, a többi Szlovákia, illetve korábban Csehszlovákia területére. A térségben az általuk végzett, publikációkban közzétett sikeres kutatások nyomán másfél hónappal ezelőtt a két állam köztársasági elnökének Putnokon történt találkozóján megállapodás született arról, hogy az Európai Unióban ott közös régió lesz. Ugyanezzel a szándékkal jöttek most Szatmárba. A történelmi Szatmár megyéből lényegében kis csonka rész tartozik Magyarországhoz, a nagyobb rész Romániába esik, és ők azt szeretnék bizonyítani, hogy történelmileg, kulturálisan egységes régióról van szó. /Boros Ernő: Néprajzkutatók Csanáloson. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 1./"

"Boros Ernő, a Romániai Magyar Szó munkatársa elnyerte a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete keretében működő Erdély-történeti Alapítvány III. díját. Erdély történetével és az erdélyi irodalomtörténettel foglalkozó dolgozatokra hirdetett pályázatot az Erdély- történeti Alapítvány. Boross Ernő munkája a szatmári svábok 1945 januárjában Ukrajnába, ún. jóvátételi munkára történt deportálásáról szól, 42 település lakosainak a vallomásai- visszaemlékezései. Boros Ernő előzőleg a Szatmári Friss Újságban, illetve a Romániai Magyar Szóban dokumentumriport-sorozat formájában foglalkozott ezzel a kérdéssel. Eleinte úgy gondolta, hogy az interjúk halmozása révén a kollektív történelmi tudat alakulásáról, kialakulásáról tud meg egyre többet. Menet közben rádöbbent arra, hogy ami erről a történelmi eseményről, a szatmári svábok deportálásáról az eddig készült írott források alapján a köztudatban él - legalább részben hamis. Amikor ezen a könyvön dolgozott, sokan ígértek anyagi támogatást a könyv megjelentetéséhez. Végül csak egy támogató maradt, de az kevés volt. A kéziratot beküldte a pályázatra. Az alapítvány titkára, dr. Takács Péter közölte, hogy kiadják Boros munkáját az Erdély-történeti Alapítvány Erdély-történeti Könyvek sorozatában. Boros nem lenne elégedett azzal, ha a leendő könyv csupán 300 példányban látna nyomdafestéket, és különböző szakintézmények könyvtáraiban elhelyezve inkább csak történészek, kutatók számára lenne elérhető. Érzelmi okokból azt akarja, hogy a könyvben ne csak a csanálosi Pista bácsi, hanem külön-külön a kaplonyi, nagymajtényi stb. Pista bácsik szenvedése is szerepeljen. Még akkor is, ha ez többszöri ismétlődést jelent. /Dr. Végh Balázs-Béla: "Összevonhatóak-e" a szenvedések? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./"

"A szept. 23-án kezdődő Medgyessy-látogatás előzményei.Medgyessy Péter kormányfő szeptember 23-án Bukarestbe érkezik, ahol román kollégájával, Adrian Nastaséval várhatóan aláírja a kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról szóló megállapodást. 2003-ban ez lesz a hatodik Medgyessy-Nastase megbeszélés. A magyar- román kétoldalú kormányfői találkozók a rendszerváltás óta: 1996. szeptember 16. - Temesvárott Horn Gyula magyar és Nicolae Vacaroiu román kormányfő aláírta a román-magyar alapszerződést. 1997. március 12-13. - Victor Ciorbea román miniszterelnök a magyar fővárosban Horn Gyula kormányfővel tárgyalt. A román küldöttség budapesti útja során a felek több kétoldalú egyezményt is aláírtak. 1997. október 20-21. - Romániai látogatása során Horn Gyula magyar és Victor Ciorbea román miniszterelnök megvitatta egy önálló romániai magyar egyetem létrehozásának kérdését. A szakminiszterek aláírták a két ország idegenforgalmi megállapodását. 1998. július 25-26. - Orbán Viktor miniszterelnök bemutatkozó magánlátogatása során Bukarestben találkozott Radu Vasile román miniszterelnökkel. 1999. február 8-9. - Hivatalos látogatást tett Magyarországon Radu Vasile román kormányfő, s megbeszélést folytatott magyar partnerével, Orbán Viktorral. 1999. július 23-24. - Orbán Viktor kormányfő marosvásárhelyi magánlátogatása során találkozott Radu Vasile román miniszterelnökkel. Megbeszélésükön elvi egyetértés született arról, hogy Aradon létrehozzák a magyar- román történelmi megbékélés emlékparkját. 2000. március 18. - A Jugoszláviával szomszédos államok miniszterelnökeinek budapesti tanácskozásán kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor magyar és Mugur Isarescu román kormányfő. 2000. április 14. - Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestben tárgyalt Mugur Isarescu román kormányfővel. 2000. október 20. - Orbán Viktor és Mugur Isarescu ünnepélyes keretek között megnyitotta a Csongrád megyei Kiszombor és a romániai Csanád közötti közúti határátkelőhelyet. 2001. július 28. - Nem hivatalos látogatást tett Romániában Orbán Viktor miniszterelnök. Marosvásárhelyen tárgyalt Adrian Nastase román miniszterelnökkel, majd részt vett a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen. 2001. december 22. - Budapesten Orbán Viktor és Adrian Nastase aláírta a két kormány közötti egyetértési nyilatkozatot a kedvezménytörvényről és a kétoldalú együttműködés kérdéseiről.2002. július 5-8. - Medgyessy Péter miniszterelnök nem hivatalos látogatást tett Romániában. Bukarestben találkozott Adrian Nastase román miniszterelnökkel 2002. szeptember 14. - Medgyessy Péter a CEFTA-országok miniszterelnökeinek pozsonyi találkozóján kétoldalú megbeszélést folytatott román kollégájával, Andrian Nastaséval. 2002. november 29. - Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Budapesten aláírta a két ország stratégiai partnerségi nyilatkozatát. December 1-jén Adrian Nastase meghívására Medgyessy Péter részt vett a Románia nemzeti ünnepe alkalmából a budapesti Kempinski Hotelben rendezett fogadáson. 2003. január 31. - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusa alkalmával Szatmárnémetiben találkozott a magyar és a román kormányfő, Medgyessy Péter és Adrian Nastase. 2003. április 16. - Az európai uniós csatlakozási szerződést aláíró Medgyessy Péter Athénban kétoldalú megbeszélést folytatott román kollégájával, Adrian Nastaséval. 2003. június 6. - Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök jelenlétében avatták fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállaj és a romániai Csanálos közötti nemzetközi személyforgalmi határátkelőt. 2003. július 1. - Budapesten megbeszélést folytatott Medgyessy Péter és Adrian Nastase, aki a Romák a bővülő Európában - a jövő kihívásai című tanácskozásra érkezett a magyar fővárosba. 2003. augusztus 17. - Medgyessy Péter miniszterelnök meghívására magyarországi vadászaton vett részt Adrian Nastase román kormányfő. (MTI Sajtóadatbank) /Magyar-román kormányfői találkozók. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./"

"Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./"

"Nov. 15-én a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tagjai megrendezték a III. Nagykárolyi Táncháztalálkozót. Fülöp Gábor városi tanácsos, az egyesület és egyben a Rekettye tánccsoport alapító tagja közölte, a rendezvényre az anyagiakat részben sikeres pályázatok révén (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Communitas Alapítvány) sikerült előteremteniük. A Kolozsvárról érkezett Papp Emese, az Ördögtérgye néptáncegyüttes tagja nemezelésre Mészáros Magda nagykárolyi kisiparos gyöngyfűzésre, Orbán Erika pszichológus bútorfestésre, Kiss Zita csuhéfonásra, Reszler Aliz Csanálosról fonalcsomózásra tanította a gyerekeket. Az Üsztürü és a Fabatka zenekarok közreműködésével a kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes tartott fergeteges sikert aratott. /Táncháztalálkozó Nagykárolyban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 17./"

"A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./"

"Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./"

"Dec. 27-én évbúcsúztatót tartott Szatmárnémetiben, a Corso étteremben az RMDSZ megyei szervezete, melyre meghívta polgármestereit és alpolgármestereit, valamint a parlamenti képviselőket, tanácsosokat. Ilyés Gyula megyei elnök köszöntőbeszédében kiemelte: a választásokra való felkészülés az egyik legfontosabb feladat. Az elnök úgy értékelte, hogy nem voltak komolyabb gondok a szervezet működésében. Egyértelműen az RMDSZ sikere a Csanálos-Vállaj határátkelő megnyitása. A Hám János és az Élelmiszeripari Iskolaközpontok épületének cseréje december végére megoldódott. A Hám János Iskolaközpont a püspökség felújított épületszárnyába kerül, s ezáltal akár az ország első számú önálló felekezeti tanintézményévé válhat. A nemrég nyugdíjba vonult Muzsnay Árpádot köszöntötték, méltatták a tizenhárom év alatt szervezett kulturális események, megemlékezések, szoborállítások terén kifejtett tevékenységét. /(bi): Évbúcsúztató az RMDSZ-nél. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 29./"

Romániában ma akármilyen keresztnevet be lehet jegyeztetni. Winnetouk, Szándokánok, Pamelák, Bobbyk népesítik be a cigánysorokat A sváb községekben a Jánosokat, Máriákat a Dieterek, Hannelorék váltották fel Régebben a hagyományos magyar nevek – János, József, László, Ferenc, Mária, Erzsébet – voltak divatban Csanáloson, de tíz–tizenöt éve ilyen nevet egyszerűen nem is adtak a gyerekeknek. Mezőpetriben hasonló a helyzet – mondta el Nagy Mária polgármester. Gerhardt, Evelyne, Hannelore és a többiek a legelterjedtebb nevek manapság, a Jánosok, Csabák, Máriák, Erzsébetek helyett. Ennek ellenére szép számmal akadnak még Szabolcsok, Leventék, Csabák is – az utóbbi időben a magyar szülők az ilyen, lefordításra alkalmatlan neveket adják fiúgyermekeiknek. /Fodor István: Nevek kavalkádja. Romániában ma akármilyen keresztnevet be lehet jegyeztetni. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 7./

A négy évvel ezelőttinél jobb eredményt ért el az RMDSZ Szatmár megyei szinten is, hiszen 13 személyt /Szabó István, Csehi Árpád, Kovács Máté, Kaiser Stefan, Draveczky Károly, Kramer Csilla, Visnyai Csaba, Günthner Tibor, Véron András, Tóga István, Marginean Horn Éva, Muzsnay Árpád, Gábor József/ delegálhat a 33 főből összetevődő Szatmár Megyei Tanácsba. Szabó István maradhat a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Szatmár megyében a magyar falvakban is jól szerepeltek az RMDSZ–es jelöltek. Az első fordulóban dr. Incze Lajos (Halmi), Koczán Levente (Túrterebes), Szabó Elek (Egri), Dobos István (Mikola), Balogh Sándor (Kálmánd), Pap József (Szatmárhegy), Nagy József (Pálfalva), Svegler Albert (Csanálos), Balogh Ferenc (Hadad), Gaman Mihály (Pusztadaróc), Sárpataki János (Börvely), Domokos Sándor (Kolcs) nyert az RMDSZ jelöltjei közül, míg a Német Demokrata Fórum első körben befutó polgármesterjelöltjei Fezer Gábor (Mezőterem), Nagy Mária (Mezőpetri), Heinrich Mihály (Mezőfény) és Löchli Mihály (Csomaköz). /Simon Levente: Tizenhárom megyei tanácsosa lesz az RMDSZ–nek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 9./

Három Nagykároly környéki községben /Csanáloson, Mezőfényen és Mezőpetriben/ vendégszerepelt a napokban a szatmárnémeti Harag György Társulat, mindháromban telt ház előtt. Lőrincz Ágnes, a társulat igazgatója szerint a meleg fogadtatás, a hosszas ünneplés újabb jelzés számukra, hogy mennyire fontos a vidék a színháznak. Nagykárolyban már két bérletes előadásuk is van minden bemutatóra, Tasnádon és Nagybányán pedig egy-egy. Biztosra vehető, hogy Csanálosra, Fényre és Petribe is elviszik a mostani évad sikerdarabját, a Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című előadást. A színházbusz nagyon rozoga, jó lenne egy új busz. Az egész színház korszerűsítésre szorul. Még Medgyessy Péter megígérte szatmári látogatásakor (jó két éve), hogy a magyar kormány besegít. Nemrég az új magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc ugyancsak biztató választ adott a színházzal kapcsolatban. /Sike Lajos: Vidék felé (is) fordul a Harag György Társulat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./

Mezőpetri tipikus sváb falu a Nagyvárad–Szatmárnémeti országút mentén. Lakói sváb származásúak, de magyar nyelven beszélnek. A vidék egyik legrégibb települése, amely a törökvész, a kuruc–labanc háborúk alatt szinte teljesen elnéptelenedett. Károlyi Sándor gróf 1738-tól kezdődően népesítette be Württemberg környékéről származó telepesekkel. Mezőpetriben emlékoszlopot állítottak az utódok a község jeles szülötte, dr. Vonház István nyelvész (1881–1945) tiszteletére. A pécsi egyetem professzora, a nemzetközileg elismert svábkutató több évtizedes kutatás nyomán írta meg az ősök Württembergből Szatmárba telepedésének történetét. Legutóbb Augsburgban, a nyelvjáráskutatók konferenciáján Szabó József ismertette a német–magyar nyelvi kölcsönhatás néhány kérdését a Nagykároly környéki Csanálos, Mezőfény és Mezőpetri nyelvjárásában. Bura László, Szatmárnémeti tudós tanára pedig egy Bécsben megtartott élőnyelvi konferencián értekezett „a sváb alapnyelvi réteg hatásáról Mezőpetri tájnyelvére”. Ugyanő névtani kutatásokat is végzett, s önálló kötetben jelentette meg Mezőpetri ragadványneveit. – Az ulmi székhelyű Dunai Svábok Központi Múzeuma vándortárlatot szervezett Háztörténetek. Német sorsok a Duna mentén címmel. A kiállításon négy ország tizenkét lakóházának példáján mutatják be a 18–19. században szétszóródott svábok történelmét, kultúráját és életkörülményeit. – Mezőpetriben óvoda és négyosztályos iskola működik német nyelven. A tanulók nem otthon sajátították, sajátítják el a német nyelvet, hiszen otthon magyarul beszéltek. Mezőpetribe hazalátogatnak a németországi rokonok. Több mint ezer van belőlük. A hetvenes-nyolcvanas években, de még a kilencvenes évek elején is zajlott a kivándorlás. Mára 1600 lélek körül stabilizálódott Mezőpetri lakosságának száma. /Szilágyi Aladár: A Bodeni-tó mellől a Kraszna mellékére cseréltek hazát. Sváb természetű magyarok között (2.). = Erdélyi Riport (Nagyvárad), aug. 4./

Hirdetéssel munkatársakat toboroz a szatmári vámigazgatóság. A feltételek között idegen nyelvek ismerete is szerepel. A felsorolásban a magyar az ötödik „idegen” nyelv. Amiből arra lehetne következtetni, hogy a Pete-Csengersima vagy a Csanálos -Vállaj határátkelőnél áthaladók a román után leginkább angolul, németül, franciául, spanyolul beszélnek. Még a szatmári, szilágysági, máramarosi románok közül is sokkal többen ismerik a magyar, mint az olasz, francia vagy a német nyelvet. – Az év egyik első helyi kiadványa a megyében egy pazar, színes városismertető. Címe: Satu Mare, amintiri-prezente. Alatta: editie multilingva, vagyis soknyelvű kiadás: román, angol, francia, német. A magyar nincs köztük. Szabad-e közpénzt, benne a szatmári magyar adófizetők igen jelentős pénzét olyan „soknyelvű” kiadványokra adni, amiből a magyar hiányzik? Akár azt is kérdezhetnénk, hogy miért támogatjuk saját kiszorításunkat? – tette fel a kérdést az újságíró. /Sike Lajos: Sokadik nyelv. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

Zatykó István szentjobbi polgármester elmondta, hogy a községet Biharcsuhaj, Biharcsanálos, Berettyófarnos és Szentjobb alkotja. A 2000-es népszámlálás adatai szerint a négy településen összesen 2293 ember lakik. Szentjobb a legnagyobb 1252 lakossal. Csuhajon körülbelül 380-an élnek, mégis az lett a községközpont. 1969 óta akarják elérni, hogy Szentjobb legyen a községközpont, de eddig ez nem sikerült. A legutóbbi érv az volt, hogy Csuhaj közelebb van az országúthoz, mint Szentjobb. A tizenegy tagú tanácsban négyen román nemzetiségűek, ők semmiképpen nem támogatják a szentjobbiak törekvését. Szentjobb községben kevesebb az elvándorló, mint a többi partiumi, erdélyi faluban. Nagyon kevés az olyan fiatal vagy középkorú, akinek felsőfokú végzettsége van. /Szőke Mária: Ahogy ezer éve megvagyunk, megleszünk ezután is. Beszélgetés Zatykó István szentjobbi polgármesterrel. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 6./

November 18-án a Romániai Magyar Dalosszövetség Kolozsváron tartotta évértékelő közgyűlését, melyet Guttman Mihály tiszteletbeli elnöke nyitott meg. A kóruséletről Tóth Guttman Emese elnök, a fúvószenekarok munkájáról Kelemen Antal alelnök, a gregorián szakosztály szolgálatáról Jakabffy Tamás karnagy számolt be. A szövetség lelkes önkéntesei révén behálózza az egész magyarlakta területet, nem feledkezvén meg a szórványról sem. Kitüntették az értékes munkát végző karnagyokat: a kolozsvári Radovics Józsefet, a zágoni Baka Emmát, a fényi Progli Évát, a mérai Mezei Tündét és a csanálosi Czier Zsoltot. Idén a dalosszövetség a bartóki és Farkas Ferenc-i hagyományt népszerűsítette, a jövő évben a 125 éve született Kodály Zoltán zeneszerző és a 100 éve született Nagy István erdélyi karnagy munkásságát helyezik reflektorfénybe. /Kovács András: Gazdag évet zár a dalosszövetség. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./

Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy a Belügyminisztérium sajtóosztályán is tudomást vegyenek a múlt heti magyar-román kormánymegállapodásról. Cseke közbenjárására a Közigazgatási és Belügyminisztérium most már arról tájékoztatta az ÚMSZ-t: Románia minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy 2007. január elsejétől a román állampolgárok személyi igazolvánnyal utazhassanak Magyarországra. A január elsejei EU-csatlakozás után kilenc határátkelőhelyen – Csanádnál, Nagylaknál, Tornyán, Székelyhídnál, Nagyszalontánál, Borsnál, Érmihályfalvánál, Csalánosnál és Peténél – lehet majd átlépni az országhatárt, egyszeri megállással. Az ellenőrzést a román és magyar határőrök majd közösen végzik. /Cseke Péter Tamás: Mégis utazhatunk jövőre személyi igazolvánnyal Magyarországra. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

Kétpárti együttműködésről állapodtak meg Szatmárnémetiben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vezetői. Az MSZP delegációját Veres János pénzügyminiszter, a PSD küldöttségét Vasile Dancu, az alakulat alelnöke vezette. Dancu elmondta, az európai parlamenti választási kampányban konzultálnak az MSZP-vel, ugyanis magyar partnereik bővebb tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren. A PSD alelnöke leszögezte: az MSZP az EP-választásokon jobban fogja támogatni a szociáldemokratákat, mint az RMDSZ-t. Veres János, aki az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke, hangsúlyozta: a két párt a közeljövőben együttműködik közös célkitűzéseik megvalósítása érdekében. Veres kiemelte a decemberi együttes kormányülésen elfogadott tervezetek közül a Nyíregyházát Nagybányával összekötő útvonal megépítését, valamint a teherforgalom számára Petén létrehozandó határátkelő megnyitását. Veres szerint a magyar kormány húsz, határon átnyúló együttműködési tervezetet nyújtott be, amelyeket az elkövetkező időszakban bírálnak el. A pénzügyminiszter arról is beszámolt, hogy a jövő évi költségvetésből több százmillió forintot fordítanak a magyarországi román közösség támogatására, és állami tulajdonban levő ingatlanokat is átutalnak a román kisebbségnek. /PSD–MSZP közeledés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./ Az MSZP küldöttsége találkozott a Szatmár megyei RMDSZ vezetőivel, Ilyés Gyulával és Szabó Istvánnal, valamint Radu Buddal, a megye prefektusával is. Ezután látogatásuk főszínhelyére érkeztek, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szervezetének Szatmár megyei székhelyére. Megbeszéléseket folytattak a PSD országos alelnökével, Vasile Dancuval, valamint a helyi szervezet vezetőivel. A sajtóértekezleten Veres János miniszter elmondta, hogy a két párt, az elmúlt években, olyan politikai tevékenységet végzett, amelynek eredményei mindkét megyében tapasztalhatóak. Jó eredményként a két határátkelőhely fejlesztését említette mint közösen elért sikert, és azt, hogy teherforgalmú határátkelőhely van Csengersima és Pete között, de Vállaj-Csanálosnál is az lesz. Veres a jövőbeni együttműködésről szólt a két hasonló elveket valló párt között. Az európai baloldal nagy családjába tartozik mindkét párt, ezért egy az érdekük is, a helyi struktúrák fejlesztése és a tömegek támogatása, mondta Gheorghe Ciocan megyei PSD-elnök, aki „Nagy testvérnek” nevezte az MSZP-t és megköszönte a támogatását. „Picit szokatlan, mert politikai szervezeteknél nem túl gyakori az ilyennemű együttműködés a mi régiónkban, viszont az EU-ban ez már gyakori”, mondta Veres miniszter. /Márkus Mónika: A Szatmár Megyei Szociáldemokrata Párt és a Szabolcs– Szatmár–Bereg Megyei Magyar Szocialista Párt találkozója. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 29./

Öt Szatmár megyei község szegény diákjainak is jut a leggazdagabb magyar üzletember milliárdjaiból. Rövid magánlátogatást tett Börvelyben Demján Sándor magyarországi milliárdos, aki 1943-ban ebben a Szatmár megyei községben látta meg a napvilágot. Akkor az üzletember bejelentette, hogy a Demján Sándor Alapítvány egymillió eurós támogatást nyújt a térség több magyarországi és romániai településének. A pénzt az érintett településeken élő szegény gyermekek tanulásának finanszírozására és tehetséges fiatalok támogatására fordítják, 26 magyarországi és 5 romániai település diákjait támogatják. Az ötévi támogatásban részesülő romániai települések a következők: Börvely, Csanálos, Csomaköz, Kálmánd és Mezőfény. Az érintett középiskolások évente 80 ezer, az általános iskolások 50 ezer forintot kapnak. Az önkormányzatoknak pályázatot kell készíteniük, amelyet a kuratórium bírál el. Demján Sándor vagyonát jelenleg 260 milliárdra becsülik, ezzel megelőzte Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját, akinek vagyonát jelenleg „csak” 140 milliárdra tartják. Így immár Demján Magyarország legvagyonosabb embere. /Boros Ernő: „Üzleti angyal” a határnál. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

Azt tervezik, hogy Kovászna megye határait Kós Károly stílusában képzett tornyok fogják jelezni, és a megye, illetve a települések címere minden falu és város bejáratánál ki lesz szögezve, a települések neve románul, magyarul és angolul szerepel. 1919 után a színmagyar helynévképzéssel keletkezett régi neveket románra fordították, de hiányoztak a magyarul jól értő emberekre, ezért születtek félrefordítások, mint Ebesfalva – Caineni és Csanálos – Urziceni stb. A cikkíró ironikusan megkérdezte, hogyan fogják angolra fordítani, hogy Cófalva vagy azt, hogy Szotyor? /Sebestyén Mihály: Hogyan mondjuk angolul, hogy Cófalva? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

November 22-én tartották a XIX. Érmindszenti zarándoklatot. A költő szülőházának udvarán álló mellszobor előtt a fagyos szél ellenére is sokan összegyűltek az egész Kárpát-medencéből. „Építésre készen a kövünk” – szólt a költővel Tőkés László európai parlamenti képviselő arra hivatkozva, hogy ha nem építjük, erősítjük egységünket, akkor Bábel tornyaként omlunk össze. „Ady hitet, biztatást, tartást ad nekünk, egyebek közt abban is, hogy ne ordítsuk, hanem szeressük a hazát, lehetőleg cselekvően” – hangsúlyozta Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész. /Sike Lajos: „Ne ordítsuk a hazát” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./ A szatmárnémeti Kölcsey-kör és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezte eseményen Tőkés László püspök arra hívta fel figyelmet, hogy közös összefogással a költő egész alakos szobrát kellene felállítani a szülőház udvarán a jelenlegi, múlt rendszerből örökölt mellszobor helyett. Tőkés azt is hangsúlyozta, hogy nem csak évente egyszer, a költő évfordulóján kellene figyelni az elzárt, félreeső Érmindszentre: a kiöregedő falut a pusztulás fenyegeti. Muzsnay Árpád művelődésszervezőnek köszönhetően irodalmi tanácskozás is volt Szatmárnémetiben, A Holnaptól a Nyugaton át a Kelet Népéig címmel, melyen nyolc, neves erdélyi és magyarországi szakember tartott előadást. Cseke Péter kolozsvári sajtótörténész Ady, Móricz és Szabó Dezső az Erdélyi Fiatalok című lapra tett hatását ismertette, Pomogáts Béla irodalomtörténész Ady transzszilvanizmusát méltatta, Bertha Zoltán A Nyugattól a Kelet Népéig címmel Németh László eszmevilágáról tartott előadást. Az Ady-ünnepségekkel egy időben az Ifjú szívekben élek című pódiumvetélkedőt is megrendezték. A költő verseiből összeállított zenés szavalóversenyre idén négy iskolai csapat nevezett be. Csanáloson is rendeztek szavalóversenyt. /Végh Balázs: Zarándoklat a költő szülőházához. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./

Újabb öt Szatmár megyei településről szóló kiadványt jelentetett meg a Szatmár Megyei Múzeum a nyíregyházai Jósa András Múzeummal készített közös Phare projekt keretében. A sorozatban már előzőleg megjelent a magyarországi Csenger, illetve Hadad, Megyes, Szopor, Szilágypér és Kányaháza történelmi múltjának áttekintését tartalmazó kiadvány. Most újabb öt településről szóló kiadvány készült el, mégpedig Börvely, Ecsed, Csanálos, Érkávás és Kaplony történelmi és kulturális kalauza. A háromnyelvű, színes, kiadványokban régészeti, néprajzi, történelmi értékek mellett, ezen települések turisztikai vonatkozású értékei is fellelhetők. /Újabb öt kiadvány. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 21./

Nyolcvanéves Tempfli József
Exc. Tempfli József nyugalmazott nagyváradi megyés püspök nyolcvan éve, 1931. április 9-án született a Szatmár megyei Csalánoson
A nagyváradi Szent László Líceumban végezte középiskolai tanulmányait (az épületben napjainkban az Emanuil Godju Főgimnázium működik), majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézetben tanult tovább. 1962. május 31-én szentelték pappá, 1982. júniusától szentjobbi apát. II. János Pál pápa 1990. március 14-én nevezte ki Nagyvárad 81. püspökévé. Egyházmegyei kormányzásának tizenkilenc esztendeje alatt közel 20 ezer fiatalt bérmált meg, negyvenhat papot szentelt, és két püspök szentelésén is társszentelőként vett részt. Az összmagyarságért végzett áldásos tevékenységét számos oklevéllel, emlékplakettel és kitüntetéssel ismerték el, a váradi önkormányzat díszpolgárrá avatta.
Felveszi a nevét
A lelki templomok építése mellett a téglából épült isteni hajlékokról sem feledkezett meg. Visszaperelt az államtól számos ingóságot és ingatlant, például a Kanonok sor teljes épületsorát, a mögötte megmaradt kertterülettel, valamint a Püspöki Palota használati jogát. Az egykori olaszi temetőből 118 halottat exhumáltatott, ezek között nemcsak egyszerű papok vagy püspökök voltak, hanem olyanok is, akik Várad és a megye szempontjából jelentős személyiségek voltak, illetve rengeteg civilt is. XVI. Benedek pápa 2008. december 23-án fogadta el nyugdíjazási kérelmét és nevezte ki utódjául exc. Böcskei László jelenlegi megyés püspököt. sajtóhírek szerint várhatóan május 29-én felveszi a csalánosi általános iskola a községben született főpap nevét, így szeptembertől már az új elnevezéssel lehet
Bihari Napló (Nagyvárad)

Tempfli József nevét vette fel az iskola
Az enyhe májusi szellő megoldotta az iskola falára helyezett névadó tábla leleplezését. Az eseményen az iskola névadója, Ft. Tempfli József nyugalmazott püspök is jelen volt.
Neves megyei és országos közéleti, illetve egyházi személyiségek gyűltek össze Csanáloson, a helyi általános iskola névadó ünnepségén. Mint arról lapunkban már több alkalommal is beszámoltunk, a helyi tanintézmény Tempfli József Általános Iskola néven kezdi meg a 2011–2012–es tanévet, a névadó ünnepségen maga a nyugalmazott püspök is részt vett
Szentmisével kezdődött
Az ünnepség szentmisével kezdődött a helyi római katolikus templomban, amelyet az iskola névadójaként ünnepelt Ft. Tempfli József nyugalmazott püspök celebrált. A nyugalmazott püspökön kívül pedig Heinrich Antal helyi plébános is szólt az egybegyűltekhez. A szertartást követően a jelenlévők átvonultak a templom mellett található iskola udvarába, ahol megkezdődött a névadási ünnepség. Először Mellau József polgármester beszélt Ft. Tempfli Józsefről, akit nemrégiben Csanálos díszpolgárává avattak. A községvezető igaz emberként jellemezte a nyugalmazott püspököt, aki sohasem felejtette el honnan indult, távolléte során többször is segítette a helyi lakosságot: két harangot adományozott az egyházközségnek, hozzájárult a súlyos betegségben szenvedők orvosi ellátásához, támogatta és támogatja az iskolát, tanulmányi kirándulásokat szervezett a tanulók számára. A polgármester beszéde után Bura László nyelvész röviden bemutatta a nyugalmazott püspök életútját, majd Ludescher János iskolaigazgató ismertette a jelenlévőkkel az iskola névadására vonatkozó határozatot. Ezt követően Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szólalt fel. Beszédében kiemelte, hogy Ft. Tempfli József nemcsak egyházi, hanem közéleti személyiségként is sokat tett az erdélyi magyarságért. Végül Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is csatlakozott a méltatók sorába, majd a nyugalmazott püspök megáldotta a róla elnevezett iskolát. A hivatalos leleplezésre nem került sor. Ahogyan az iskolaigazgató mondta, ezt megoldotta a természet, ugyanis az ünnepi beszédek közben az enyhe májusi szellő lefújta a lepelt a felavatásra váró új iskolatábláról.
Ft. Tempfli József áldását követően az iskola diákjaiból álló ének– és furulyacsoport előadását, szavalatokat, valamint a csanálosi, mezőfényi és csomaközi egyesített fúvószenekar műsorát láthatta, hallhatta a nagyérdemű. Az ünnepség egy fogadással zárult a helyi kultúrotthonban.
erdon.ro

Dr. Bura László nyelvész, irodalomtörténész 80 éves
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnéme

Tempfli József aranymisés
Pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte jubileumi szentmisével a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke, Tempfli József. Az aranymisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta.
A nagyváradi székesegyházat zsúfolásig megtöltő gyülekezetet Böcskei László, az egyházmegye püspöke – ebben a minőségben Tempfli utódja – köszöntötte. Elmondta: Tempfli József élete sokakat megérintett, ezért is fontos, hogy mindannyian hálát adjanak Istennek, és leróják tiszteletüket az agg püspök előtt. Böcskei László XVI. Benedek pápának erre az alkalomra írott üdvözlőlevelét is felolvasta az egybegyűlteknek.
Jakubinyi érsek szentbeszédében a jubileumok bibliai jelentőségére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva: a papság nem mesterség, hanem hivatás, amit el kell fogadni. Felidézte: áldozócsütörtök volt, amikor ötven esztendővel ezelőtt, 1962. május 31-én Gyulafehérvárott Márton Áron püspök hat társával együtt pappá szentelte az akkor 31 éves Tempfli Józsefet. Az akkor felszentelt gyulafehérvári, temesvári, váradi és szatmári papok közül legtöbben nem érték meg aranymiséjüket, ám örvendetes, hogy mindannyian végig hűségesek maradtak papi hivatásukhoz – mondta az érsek.
Maga Tempfli József már gyerekkorában meghallotta a hívó szót: szülőfalujában, Csanáloson ugyanis beosont egy papszentelésre, ahonnan kipenderítették, ekkor jelentette ki először: bárki bármit mond, belőle is pap lesz – mesélte el Jakubinyi György, aki befejezésül azt kívánta a kiérdemesült püspöknek, hogy a bibliai Mózeshez hasonlóan 120 évig éljen.
Fodor József, az egyházmegye vikáriusa Tempfli József életének főbb állomásait sorolta fel, hangsúlyozva: hite, amelyet családjától örökölt, lámpásként vezette mindig. A szentmise végén az egyházmegye hívei részéről köszöntötték az ünnepeltet, majd Ioan Robu bukaresti metropolita-érsek kívánt neki további hosszú életet és szolgálatot. Tempfli József befejezésül felidézett néhány történetet a saját életéből, kijelentve: megismerte az emberek jó és rossz oldalát is.
Tempfli József nyugalmazott püspök 1931. április 9-én született a Szatmár megyei Csanálos községben. Piarista és jezsuita atyák nevelték, majd érettségi után tanár-nevelő volt Szentjobbon. 1956 szeptemberében kezdte el teológiai tanulmányait a gyulafehérvári római katolikus szemináriumban. Hat év után, 1962. május 31-én szentelte pappá Márton Áron gyulafehérvári püspök. Pappá szentelése után 17 éven át Tenkén, 1979-től Tasnádon, 1983-tól pedig Nagyvárad-Olasziban volt plébános. 1990. március 14-én Boldog II. János Pál pápa Nagyvárad 81. püspökévé nevezte ki. Megyéspüspöki szolgálatát 2009 márciusáig végezte.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Visszatér Szentjobbra a közigazgatás
Több mint húsz éves folyamat eredményeképpen visszakerül Szentjobbra az onnan 1968-ban elvitt polgármesteri hivatal.
Az ügy részleteiről Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke számolt be, elárulva azt, hogy 1990 óta folyamatosan felvetődik ez a kérdés. Az előző önkormányzati ciklusban indították el a helybeliek a konkrét átköltöztetési folyamatot Zatykó István akkori polgármester kezdeményezésére. Referendumot is szerveztek a községhez tartozó négy településen, Berettyócsohajon, Szentjobbon, Farnason és Csanáloson, és mivelSzentjobbon egyedül több lakos van, mint a három másik településen együttvéve, ezt a referendumeredménye is tükrözte. Szabó Ödön hozzátette, hogy össze kellett állítani egy dokumentációt, melyben azt kellett bizonyítani, hogy infrastrukturális szempontból alkalmas Szentjobb arra, hogy községközpont legyen. Ennek a követelmények eleget is tett a falu, hiszen a megyei tanács már korábban támogatta abban, hogy egy épületet vásároljon a falu a központban, amelyet aztán szintén a megyei tanács támogatásával újítottak fel.
A Bihar megyei kormánybiztosi hivatal a múlt hónapban adta ki a községközpont-költöztetésre vonatkozó pozitív véleményezését, így már nem volt akadálya a vonatkozó törvény parlamenti előterjesztésének. Szabó Ödön aláhúzta, hogy a törvénytervezetet a Bihar megyei RMDSZ-es honatyák nyújtották be. Ennek a tervezetnek az esetében a Szenátus a döntő ház, és mivel közigazgatásra vonatkozó törvényről van szó, ezért nem a szavazáskor jelen lévő, hanem az összes funkcióban lévő szenátor többségének igen szavazatára volt szükség ahhoz, hogy a tervezet törvényerőre lépjen. Ez azt jelenti, hogy minimum hatvankét szavazatra volt szükség a tervezet elfogadásához, és a kedden a Szenátusban lezajlott parlamenti ülésen éppen ennyi igen szavazatot kapott az előterjesztés, vagyis az RMDSZ-es honatyákon kívül voltak kormánypárti, és PDL-s szenátorok is, akik megszavazták azt. Szabó Ödön kifejtette, hogy több érvet sorakoztatott fel az RMDSZannak érdekében, hogy ebben az ügyben a kedvező döntés megszülethessen. Ezek között az érvek között szerepelt az, hogy Szentjobbon többen laknak, mint a három másik településen együttvéve, ugyanakkor fontos tényezőnek számított az, hogy lezajlott egy érvényes és eredményes referendum, amely tanúsította, hogy a lakosok többsége a polgármesteri hivatal átköltöztetése mellett tette le a voksát. Az átköltöztetéshez megvan a szükséges infrastruktúra is, és nem utolsó sorban a jövőben kevesebb ember kell majd más teleülésre utazzon annak érdekében, hogy ügyeit intézze.
Négy év munka
Cseke Attila szenátor- aki Lakatos Péter volt parlamenti képviselővel közösen a tervezetet előterjesztette- az Erdély Online-nak kiemelte: kiemelte: ami történt, az az elmúlt négy év közigazgatási, illetve parlamenti munkájának az eredménye. Úgy vélte: az átszervezésről szóló törvény is azt bizonyítja, mennyire fontos az RMDSZ, illetve az erdélyi magyarság parlamenti jelenléte, hiszen ez esetben is úgynevezett organikus törvényről volt szó, vagyis pont annyi (62) szavazatra volt szükség az elfogadásához, ahány igen-voksot végül kapott. Ha egy szenátor is hiányzott volna az RMDSZ-frakcióból, akkor valószínűleg a törvényt nem fogadják el, illetve arra is szükség volt, hogy a hét RMDSZ-szavazathoz megszerezzék a 62-ig fennmaradó vokskülönbséget. Hangsúlyozta: tulajdonképpen egy igazságtalanságot vagy jogtalanságot korrigáltak ezzel, hiszen amikor 1968-ban közigazgatási átszervezés volt, a községközpontot elhelyezték a legnagyobb, és egyben legmagyarabb településről, és ekkor keresztelték át a mostanig használt névre.
Pap István
erdon.ro

Hét szatmári község pályázott, első lépésben, sikeresen
Az elmúlt három hónapban hét község pályázott sikeresen a Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetségén keresztül. A helyi akciócsoport további három pályázatot hagyott jóvá – a végső szó azonban a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökségé, amely május körül ad végső választ.
Minderről Tóga Judit, a fejlesztési szövetség helyi akciócsoportjának vezetője számolt be péntek délben a Mikolában megtartott sajtótájékoztatón. Az akciócsoport feladata, hogy első lépésben elbírálja a Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetsége 54 tagja (önkormányzatok, vállalkozók, a civil szféra képviselői) által elkészített és benyújtott projekteket. Az általuk elfogadott pályázatok a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökség elé kerülnek, ők mondják ki a döntő szót – kap-e támogatást a pályázó, vagy sem.
A tíz pályázati területből a falufejlesztés volt a legnépszerűbb: hét önkormányzat is első lépésben sikeres pályázatot adott le. Vetés hóekét, árokvájót és bozótvágót, Szatmárhegy traktort, Mikola fűnyíró kis traktort, professzionális mosó- és porszívógépet, Lázári hóekét, árokvájót, bozótvágót és légkondicionáló berendezést vásárolna, Szatmárpálfalva a polgármesteri hivatal épületét, a Máramaros megyei Bikácfalva a kultúrotthont újítaná fel, Szatmárudvari pedig a parkot bővítené. A pályázatok értéke egyenként 75.330 euró – ezen felül az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk a beruházás további költségét.
Mezőgazdasági fejlesztések kategóriában a decebali Toth Ioan és a mikolai Mikó Róbert pályázatát is elfogadták: mindketten 17.000 eurót kaphatnak (előbbi traktor vásárlására, utóbbi különböző fejlesztésekre), amennyiben a második lépésben is zöld utat kapnak. A legnagyobb összegű támogatást Pusztadaróc pályázta meg: 400.000 euró értékben építene egy hűtőházat, erre pedig 100.000 eurót pályáz(hat)ott meg.
Tóga Judit elmondta továbbá, hogy két területen december 28-án kezdődött a pályázati időszak: a középvállalkozások létrehozásának és fejlesztésének a támogatása esetében 26.000, a turisztikai tevékenységek támogatása esetében pedig 85.000 eurós támogatást kaphat egy-egy pályázó.
A Batiz, Pusztadaróc, Vetés, Sárközújlak, Lázári, Szatmárudvari, Szatmárpálfalva, Szatmárhegy, Mikola, Szokond és Bikácfalva alkotta Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetsége 2012 elején alakult meg és szeptember 24-én kezdte el működését. Célja, hogy az Európai Unió LEADER-programján keresztül finanszírozott kistérségi fejlesztési pályázatokat koordonálja, támogassa. Jelenlegi költségvetése 2,5 millió euró, erre írhatott ki pályázatokat.
Szatmár megyében további két kistérség, a Dél-Nyugat Szatmári Kistérségi Társulat (Érendréd, Börvely, Kálmánd, Kaplony, Érkávás, Csaholy, Csomaköz, Mezőfény, Mezőpetri, Szilágypér, Piskolt, Szaniszló, Tasnádszántó, Érszakácsi, Sződemeter, Mezőterem, Csanálos, Tasnád és a Bihar megyei Szalacs) és az Avasi Kistérség (Nagytarna, Batarcs, Turc, Kányaháza, Kisgérce, Vámfalu, Avasújváros, Ráksa, Avasújfalu, Bikszád, Tarsolc, Komorzán és a Máramaros megyei Pálosremete) nyert még hasonló pályázatot. Augusztus elején mindhárom kistérség egyenként 150.000 lejes kölcsönt kapott a Megyei Tanácstól az önrész biztosítására.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma

A Bihari Református Egyházmegye képviselői Kárpátalján
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.
Dérer Ferenc

erdon.ro

Szoboravatás és kiállítás
Május 22-én, vasárnap 11 órakor ünnepélyes keretek között leplezik le Csanáloson Kóter László szobrászművész alkotását, mely az 1700-as években Erdélybe telepített sváboknak állít emléket.
A szoboravatás után egy képzőművészeti kiállítás megnyitójára kerül sor a Kultúrotthonban. A tárlaton látható alkotások készítői: Bihari Renáta-Beatrix, Éberst Viktória, és Haller Valentina.
Az alkotások május 22 és 25.-e között tekinthetőek meg, és meg is vásárolhatóak.
A szervezők minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak.
Bagosi Andrea
szatmar.ro

Búcsúzik az RMDSZ Tempfli József nyugalmazott püspöktől
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel és mély megrendüléssel búcsúzik az erdélyi vallásos és közélet példamutató személyiségétől, Nm. Ft. Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspöktől, aki Nagyváradon hunyt el 85 éves korában - olvasható az Kelemen Hunor szövetségi elnök nekrológjában. A továbbiaknak közöljük a nekrológ teljes szövegét.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel és mély megrendüléssel búcsúzik az erdélyi vallásos és közélet példamutató személyiségétől, Nm. Ft. Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspöktől, aki Nagyváradon hunyt el 85 éves korában.
Nagyvárad nyolcvanegyedik katolikus püspöke – akit II. János Pál pápa nevezett ki – a Szatmár megyei Csanáloson született 1931-ben, harminc évvel később szentelték pappá, a gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézet elvégzése után.
A rendszerváltás után kezdődő püspöki tevékenysége szorosan összefüggött a kommunista karhatalom által elkobozott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért folytatott harcával.
Azonban Tempfli József elkötelezett közéleti állásfoglalása és helytállása még a forradalom előtti időkre nyúlik vissza, amikor a váradolaszi, megsemmisítésre ítélt temető jelentős magyar személyiségeinek földi maradványait és síremlékeit mentette meg a végső pusztítástól. Vallásos és közéleti tevékenységét számos elismerés fémjelzi: 1997-ben Magyar Örökség díj kapott, Bethlen Gábor-díjat pedig 1999-ben vehetett át, ezt követően, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd a Magyar Szabadságért díjat 2009-ben. Nagyvárad díszpolgárává avatta és életmű-díjat is odaítéltek neki.
Mindemellett Tempfli Józsefet a hazai magyar közösség az egyik legmarkánsabb kiállású egyházi elöljárójaként ismerte, akit határozott közéleti állásfoglalásaiban szüntelen foglalkoztatott a magyarság sorsának alakulása, képviseletének megőrzése és megerősödése.
Elmúlásával közössége iránti őszinte törődése, példamutató embersége, kiegyensúlyozott világlátása, méltányossága és bölcsessége fog hiányozni világunkból. Ezek előtt az értékek előtt hajtunk fejet kegyelettel most, amikor megrendülve idézzük fel páratlan személyiségét.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes és az örök világosság fényeskedjék neki!
Kelemen Hunor
szövetségi elnök
közlemény
maszol.ro