A Szövétnek 89. száma
Amikor leteszem a Szövétnek legfrissebb, idei augusztusi számát (XVI. évfolyam, 4., illetve 189. szám), azon gondolkodom: valamibe már bele kellene kötni, különben még azt hiszik: lefizettek, hogy csupa jót írjak róla.
De melyik írásba köthetnék bele?
Talán az Ujj János vezércikkébe, amelyben azt írta: Helsinkiben 16-szor csendült fel nemzeti imánk, most a harmadával is elégedett lenne? Olimpia előtti „kishitűségére” szerencsére rácáfoltak a magyar sportolók. Vagy Réhon József mélymagyarról, hígmagyarról szóló írásába? Magam is néhány, számomra új dolgot tudtam meg belőle. Vagy ugyanezen szerző Borzasztó élmények Aradon c. írásáról, amellyel szinte mindenben egyetértek? Blazovich Lászlónak a 19. századi aradi magyar telepítésekről szóló tanulmánya, mint elvetélt történészt is, különösen érdekel ugyanúgy, mint Berecz Gábor és néhai Sztoi Demeter cikke Csanád vármegye címeréről, vagy a Piroska Istváné az egykori aradi választásokról. Fekete Réka az Aradi Kamaraszínház sikeres elmúlt évadáról készít beszámolót, Ujj János (hadd leplezzem le a -j -s-sel szignózott szerzőt) a Kisiratoson megtartott, Simonyi Imréről írt Sarusi-könyv bemutatójáról, amelyen ő tartotta az ismertetőt. Egy másik könyvismertető Böszörményi Zoltán: Füst c. legújabb, a szerzőt a távoli Brazilia egzotikus tájaira vezető novelláskötetéről szól. Móré-Sághy Annamária Kiss Törek Ildikó és Varga Vilmos színművészek aradi fellépése kapcsán ír „az egyszerű szeretet céltalanságáról” hangulatos cikket. Nagyon kellemes meglepetés Juhász Béla hét „félpercese” – a negyven évvel ezelőtti jó tollú diákriporter ígéretes indulásának folytatását látom benne. Két vers (Grosz László, Dr. Sasi Nagy Béla), két útleírás (Milka Péter és Sz. Benedek István), egy egykori Csikys diákról, a vegyészdoktor Munteán Norbertet faggató interjú (Nagy István), az egykori „Csykis dinasztiákról” szóló Réhon írás, egy rendhagyó násznagyi köszöntő (Csanádi János), Jankó András mediációról szóló írásának valószínűleg első része. Érdeklődve olvastam Oroszlány László visszaemlékezéseinek ugyancsak első részét, Piroska István kiegészítéseit az alig megjelent Humorból elégtelen c. kötethez, a visszaemlékezést (Hálik Edvárd) Bokor Ellára (valamikor hosszasan beszélgettem vele készülő krimijéről) és persze Matekovits Mihály írását az Aradon és környékén hosszasan szolgált Bíró Antal atyáról.
Kimaradt még valami a felsorolásból a Szövetnék nagyon jó, olvasmányos augusztusi számából?
Igen a keresztrejtvény, Lészay Béla ódája a sporthoz. Azt még nem volt időm megfejteni.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kisiratos 10 éve nyerte vissza községi rangját
Egy falu felvirágzásának évtizedes története
Kisiratos a XV. században már lakott terület volt, több háború, tűzvész pusztított rajta, újkori történelmének során az első hivatalos említése 1813-ban történt, míg 1818-ban dohánytermesztőket telepítettek ide, amikor az új település fejlődése komoly lendületet vett.
A nagyközségnek számított Kisiratos Arad, de Csanád vármegyéhez is tartozott. Az impériumváltás után nagy törést jelentett a község életében az 1968-as terület átszervezés, amikor is Kisiratos elveszítette községi rangját, Kürtöshöz csatolták, amelyiket várossá nyilvánítottak – kezdte szülőfalujának a bemutatását Almási Vince polgármester, akit 1996-ban a Kisiratost is magába foglaló Kürtös város alpolgármesterévé választottak.
Valóra vált önállósodási remények
Mivel a kisiratosiak soha nem mondtak le a községi státus visszaszerzésével járó önállósodásról, a rendszerváltás után e remények újraéledtek. Ehhez azonban Kürtös városban népszavazást kellett szervezni, ahol viszont nem volt könnyű a román többségű lakosságot rávenni Kisiratos függetlenségének az elfogadására. Ebben talán annak is nagy szerepe volt, hogy 8 évi alpolgármesteri munkájával, Almási Vincének sikerült megszereznie a többségi román lakosságnak a bizalmát, az elismerését. Ugyanakkor kikérték a kisiratosiak véleményét is azon a nagygyűlésen, amelyen mintegy 400-an vettek részt. Sokan attól tartottak, hogy a jó anyagi helyzetben lévő Kürtöstől valló elszakadással, elveszítik az anyagi biztonságot is.
2004. április 4-én megszületett a törvény, amelyik Kisiratost újra községgé nyilvánította. Ebben igen sokat segített a parlamentben, illetve kormányon volt RMDSZ. A benyújtott dokumentációban bizonyítani kellett, hogy egy életképes település igényli a községi státust, ezért bemutatták az iskolát, az orvosi rendelőt, a postaépületet, a rendőrőrs épületét, illetve bizonyítani kellett a megfelelő helyet is a leendő községi adminisztráció számára.
Az önállósodás úgy indult, hogy 2004. április 4-én Almási Vincét prefektúrai rendelettel, az év júniusában sorra kerülő helyhatósági választásokig kinevezték polgármesternek. Másnap átjött Kisiratosra, komolyan mérlegelni az itteni állapotokat. Mivel az egykori községházában működött a helybeli posta, a rendőrség, sőt kereskedelmi egységek is, lassan minden intézménynek helyet kerestek, miközben a községházát az alapoktól a tetőszerkezetig, teljesen felújították, korszerűsítették. Őszig megfelelő személyzetet is sikerült toborozni, tehát a községi adminisztráció a kezdeti nehézségek után beindult, zavartalanul működik, aminek a legnagyobb előnye, hogy a lakosság minden fajta ügyes-bajos dolgait, helyben, az anyanyelvén értekezve elintézik, nem kell többé Kürtösre utazni.
Almási Vince polgármester büszke arra, hogy kisiratosiakból sikerült olyan községi adminisztrációt összeállítani, aminek minden tagja szakember a tevékenységi területén. Tehát már kezdetkor bebizonyították, hogy Kisiratos Községet egy életképes közösség lakja. Éppen ezért, előbb a bekötőutak felújítására összpontosítottak, hogy a település elérhető legyen, kikerüljön a kommunizmus által, számára kiépített zsákutcából. Jelenleg Kürtös, de Nagyiratos felé is aszfaltos úton lehet közlekedni, a Mácsa felé vezető út is elő van készítve az aszfaltozásra. Ezzel párhuzamosan a belső utcák karbantartását, korszerűsítését is szorgalmazták. Manapság a település minden házát, bármilyen időjárás közepette, személyautóval is meg lehet közelíteni.
Az említettekkel párhuzamosan kiépítették a vezetékes ivóvíz hálózatot és fokozatosan felújították a középületeket is: a kormányprogram támogatásával felújított, korszerűsített iskola, illetve megyei tanácsi és helyi erőforrásokból hasonlóképpen megújult óvoda épületei a legjobb feltételeket biztosítják a tanulók, illetve a pedagógusok számára. A harmadik éve felújítás alatt álló nagy kultúrotthon épületén idén – igen jelentős beruházással – befejezik a munkálatokat. Önerőből újították fel a sportolók öltözőjének, fürdőjének az épületét, de az orvosi rendelőnek a külső és belső felújítása is elkészült, már csak a központi fűtésnek a beszerelése van hátra.
2008-ban fejezték be annak a kisméretű sportcsarnoknak az építését, amiről a helybeliek valamikor talán álmodni sem mertek. Manapság azonban itt rendszeres, komoly sporttevékenység zajlik. Ugyanabban az évben építették az egy hektáros játszóparkot is, sakkozó asztalokkal. Ide nagy szeretettel látogat a település apraja, nagyja. A felújított óvoda udvarán jelenleg játszótér kialakítása zajlik, de a fogorvosi rendelő, illetve az ott található bérlakások épülete is felújítás alatt áll. A diáklétszám megtartását segíti elő a dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson létrehozott gyermekotthon is.
Az sem elhanyagolandó, hogy Arad megyében Kisiratos az egyetlen község, ahol idén befejezik az összes külterület parcellázási tervét, ami azt jelenti, hogy a helybeli földtulajdonosoknak hektáronként 35 lejért, a birtokív alapján telekkönyvezik a termőföldjeiket. Mivel a parcellázási terv, pályázati támogatással készült, a telekkönyvezési költség az átlagosnak a töredéke.
Kisiratos központja nem véletlenül irigylésre méltó bármelyik Arad megyei község számára, hiszen ott szökőkúttal ékesített, járdákkal szegélyezett park épült. A tisztán tartásukat nagyban elősegíti a lakosság, amelyiknek tagjai szeretik a tisztaságot, a rendet és a szépet.
Az egész település rendezett, mindenki tisztán tartja a háza táját, a közterületet. A szemetelés felszámolását a helybeli iskolának is köszönhetik, ugyanis már az óvodától a tisztaság- és rendszeretetre nevelik a gyermekeket. Mindez nem csak a lakosság, hanem az ide látogatók számára is kellemes közérzetet kölcsönöz.
Folyamatos támogatás, lelkes munka
Az elmúlt 10 évben Kisiratos hozzávetőleg 6 millió lejt (60 milliárd régi) kapott infrastruktúrafejlesztésre. Jelenleg 173 ezer euró értékű projekt támogatásával turisztikai információs központ építése indul el. Emellett azonban nagyon sok, apróbb összeget kaptak pályázati úton, kulturális tevékenységek támogatására. Almási Vince szerint az infrastruktúrafejlesztéssel azonos értékű az emberkatedrálisról való gondoskodás is, vagyis a lakosság közművelődésének, szórakoztatásának az előmozdítása is, ezért a megye egyetlen településén sem szerveznek olyan sok, színes kulturális programot, mint Kisiratoson. Mindezzel párhuzamosan, a község vezetősége nagyon odafigyel a helybeli gazdálkodókat megillető területalapú támogatásoknak az igénylésére, a lehívására.
Arad megye legmagyarabb települése
Almási Vince szerint, Kisiratost úgy tartják számon, mint Arad megye legmagyarabb települését, ami egyben azt is jelenti, hogy a polgármester, az alpolgármester, illetve a 11 községi tanácsos közül is legkevesebb 10 RMDSZ-es, tehát az érdekvédelmi szövetség mindig a kisiratosiak mellett állt, mindenben támogatta a község törekvéseit, viszont a helybeli szavazók is minden alkalommal bizonyították a Szövetség iránti lojalitásukat. A kisiratosiak 2004 óta tudják, kihez tartoznak, kihez fordulhatnak támogatásért.
Az elmúlt évtizedben Kisiratos közössége többszörösen bizonyította életképességét, virágzó településsé épült, ahol jóleső érzés lakni, ezért az elvándorlás is alacsony, ugyanis az utóbbi 30 évben a település lakossága csupán 82 fővel apadt. A lakosság létszámának a megtartásához hozzájárul az új lakópark is, ahol 63 házhelyet mértek ki, közülük sok fiatal család akar itt házat építeni, itthon gyökeret ereszteni – mondta el érdeklődésünk nyomán Almási Vince polgármester, akinek elévülhetetlen érdemei vannak Kisiratos önállósodásában, egy faluvá degradált községnek a felvirágzásában. Maga azonban a munkáját szolgálatnak tekinti, büszke a rendszerető, fegyelmezett, élni akaró közösségre, amelyre mindig számítani lehet.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Temesvári volt országgyűlési képviselőnek állítottak emléket
A magyarországi Kiskunfélegyházán avatták fel Návay Lajos egykori képviselőházi elnök emlékművét. Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédében fontos lépésnek nevezte, hogy kilenc évtizeddel a meggyilkolásuk után, 2011-ben az Országgyűlés épületében helyreállították Tisza István és Návay Lajos emléktábláját, amelyet korábban „a magyargyűlölő politika” képviselői távolíttattak el a helyéről – most pedig a szoborállításnak jött el az ideje.
Kövér László egykori, mártírhalált halt elődjét mélyen keresztény, elkötelezett magyar embernek és felelős hazafinak nevezte, aki a kiskunfélegyházi állomáson lett a „vérengző politikai terror” áldozata. Megfogalmazása szerint Návay Lajos ugyanannak a magyargyűlöletnek lett az áldozata, amely a huszadik században változó formában, de többször is merényletet követett el a magyar állam és a magyar nemzet ellen.
Návay Lajost 1919. április 29-én, a Tanácsköztársaság idején gyilkolták meg a kiskunfélegyházi pályaudvaron Návay Ivánnal és Szentes főjegyzőjével, Kiss Bélával együtt. Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere felidézte a tragikus sorsú egykori politikus életútját és megköszönte azok támogatását, akik anyagilag is hozzájárultak az emlékmű felállításához. A polgármester hangsúlyozta, hogy a szobor felállításával a város adózni kíván a kommunizmus mártírjainak, Návay Lajosnak, Návay Ivánnak és Kiss Bélának, akik életükkel váltották meg Kiskunfélegyházát „a halálvonat terroristáinak további vérengzésétől”.
A Máté István szobrászművész és Bozóki István kőfaragó alkotása egy emlékoszlop, előtte egy angyalt ábrázoló bronzszobor, amely töviskoszorút tart a kezében. Az eredeti emlékművet 1929. június 26-án, a vasútállomás melletti kiserdőben, az ideiglenes sír helyén leleplezték le, amit 1936 júniusában a vasútállomás előtti térre helyeztek át. Az emlékművet 1945 tavaszán szétrombolták, a szobor eltűnt.
Návay Lajos Földeákon született 1870. szeptember 19-én. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Bonnban végezte. 1892 májusában Csanád vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé választották, 1896 decemberében lett a megye főjegyzője. 1905-től kezdett el országos politikával foglalkozni. 1905-1918-ig volt országgyűlés képviselő. A képviselőház 1906. április 26-án választotta meg alelnöknek. 1910-ben Temesvárnak lett országgyűlési képviselője, és egy év múlva 1911-ben képviselőházi elnökké választották. maszol/MTI

A kisiratosi Turul délvidéki kiruccanása
December 6-án a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola három tanulója Ürményházán járt. A délvidéki településen immáron tizennegyedik alkalommal került megszervezésre a Mit tudsz Torontál vármegyéről? című történelmi-honismereti vetélkedő. A vetélkedőre a délvidékieken kívül magyarországi csapatok is beneveztek, elsősorban a volt Torontál vármegye területéről. Bár Kisiratos a valamikori Csanád vármegyéhez tartozott, a felkészülés során meglepődve tapasztaltuk, mennyi közös vonás van közöttünk történelmi és néprajzi tekintetben. A résztvevők sokrétű tudásukról tettek tanúbizonyságot. A feladatlapok kitöltésén túl, voltak ismerkedési, és rajzos feladatok, valamint néprajzi szituációs játékok is. A megmérettetés után a csapatok tagjai megismerkedtek a település nevezetességeivel. A nemzetközi történelmi vetélkedő eredményhirdetéssel egybekötött ünnepi ebéddel zárult. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy a zsűri szigorú döntése értelmében a kisiratosi Turul csapat a második helyezést érte el. Jutalmunk az oklevélen kívül értékes ajándékcsomag volt, amely édességeken és írószereken kívül hasznos történelmi témájú könyveket tartalmazott.
A Turul csapat tagjai: Almási Lóránt és Torma Alex hatodikos, illetve Kotroczó József nyolcadik osztályos tanulók voltak. Felkészítő tanáruk Almási Gábor.
Köszönjük Viola Lujzának és Dulka Andornak a szíves vendéglátást, valamint a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének, hogy megszervezte ezt a találkozót, és megerősített bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy bár határok választanak el bennünket, mégis összetartozunk.
Kotroczó József, VIII. osztályos tanuló
Nyugati Jelen (Arad)

A kényszermunkatáborok világának és a szocialista korszak bűneinek emlékezete Délkelet-Magyarországon
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, 2016 májusa és 2017 februárja között, havonta egy előadást tartanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán. A Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között című előadássorozat témája a második világháborút követően a Szovjetunióba hurcolt magyar civil lakosság sorsának bemutatása. A meghívott rangos külföldi és erdélyi magyar előadók a kényszermunkára hurcolt magyarok foglyul ejtéséről, a táborokba való kiszállítás körülményeiről, a lágerbeli életről és a fogságból való szabadulásról értekeznek nem csak erdélyi, hanem egész Kárpát-medencei kitekintésben. A vetített képes előadások nyitottak, és a történész szakma képviselői, az egyetemi oktatók és hallgatók mellett az érdeklődő nagyközönség számára is lehetőséget teremtenek a téma részleteiben való megismerésére. A nagysikerű rendezvénysorozat nyolcadik előadását 2016. december 8-án Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa tartotta, amelynek lapunkban rövid összefoglalóját közöljük.
A szovjet megszálló Vörös Hadsereg alakulatai a trianoni Magyarország határát 1944 szeptemberében, annak délkeleti részén (valahol Battonya, Csanádpalota, vagy Elek térségében) érték el. Az első megszállt nagyobb városok: Szeged, Hódmezővásárhely és Makó. A megszállók nyomban megkezdték a régióban kiépíteni a kommunista rendszert, s igyekeztek megbízható embereiket pozicionálni a közigazgatásban, a rendvédelmi szervekben és a gazdasági életben.
Délkelet-Magyarországon már 1944 decemberében – miközben a nyugati országrész még német megszállás és a nyilas Szálasi Ferenc uralma alatt állt – megindult a helybéli civil lakosságnak a szovjet kényszermunkatáborokba való elhurcolása. Az első transzportok etnikai alapokon álltak össze, ugyanis a  németeket a kollektív bűnösség elvének gyakorlati alkalmazásával egyetemesen felelőssé tették a németországi náci diktatúra alatt elkövetett – és elsősorban a második világháború idején megtapasztalt – bűnökért. Így elrendelték a dél-alföldi németek egy részének szovjet kényszermunkatáborokba deportálását.
Sajnos, a történeti kútfők és levéltári források alapján nem adhatunk pontos választ arra a kérdésre, hányan kerültek a délkelet-magyarországi térségből a Gulágra, hiszen az erre vonatkozó korabeli dokumentumok nem egyértelműek, illetve egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak. Az biztosnak látszik, hogy csak az ott élő németek közül mintegy kétezret hurcoltak el a szovjet munkatáborok valamelyikébe 1944–1945 fordulóján.
S hogy mennyire etnikai alapú – s elsősorban kifejezetten a helyi németség ellen irányuló – volt a deportálássorozat, arra jó példa Kern József esete. Kern József a Magyar Kommunista Párt titkára volt a Csanád vármegyei Elek településen. Joggal számíthatott (volna) tehát a szovjet csapatok szimpátiájára és bizalmára. Ezzel szemben őt is a Gulágra deportálták – csaknem ezer, a községben élő némettel együtt. Igaz, a helyi szovjet parancsnok, miután megtudta, hogy kommunista vezető, felajánlotta neki a mentesítést, amit azonban Kern József – becsületére legyen mondva – nem fogadott el. Minderről így számolt be az eleki főszolgabíró a makói székhelyű Csanád megye főispánjának: „Kern József Kommunista Párt vezetőjét és hozzátartozóit az őrnagy az igénybevétel alól mentesítette volna, de nevezett ezt a mentesítést elvi okokból nem fogadta el.”
Nem volt más a helyzet a szomszédos Almáskamaráson sem, ahonnan 1945 elején több mint háromszáz németet vittek a Szovjetunióba málenkij robotra. Schreirer József, a Szociáldemokrata Párt helyi vezetője 1945 júliusában arról tájékoztatta a vármegyei nemzeti bizottságot, hogy „a sváb származásúak összeszedése alkalmával az oroszok kimondottan baloldali, de sváb származású egyéneket elvittek, és a községben még mindig vannak Volksbund-tagok. Kéri a nemzeti bizottságot, intézkedjék oly irányban, hogy az elhurcolt baloldali érzelmű polgárok a községben lévő bundtagokkal felcseréltessenek.” A megyei nemzeti bizottság utasította a helyi nemzeti bizottságot, állítsa össze azok listáját, akik „németbaráti felfogásuk ellenére még mindig a községben vannak”, azzal a céllal, hogy a külügyminisztériumnak elküldhessék. Hogy végül megtörtént-e ez az összeírás, illetve annak nyomán a „csere”, arra levéltári forrásaink nem adnak választ.
A szovjet megszállás, a málenkij robot, a kommunista diktatúra kiépítése, valamint a szocialista korszak bűneinek világát mutatja be a Csongrád megyei Hódmezővásárhely jelenkortörténeti múzeuma, az Emlékpont. A több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2006 júliusában megnyílt hódmezővásárhelyi Emlékpont a vidéki Magyarország egyetlen olyan közgyűjteménye és intézménye, amely kifejezetten egy régió – Hódmezővásárhely és környéke – példáján keresztül mutatja be hazánk történetének 1945 és 1990 közötti időszakát.
A múltat ki kell beszélni – gondolták a múzeum megálmodói, valamint Lázár János miniszter, akkoriban Hódmezővásárhely polgármestere és a város képviselőtestülete –, hiszen ha nem tisztázottak a tegnapelőtt kényes, fájdalmas kérdései, akkor a következő nemzedékek is még a nagyszülők idejéből származó sérelmekkel bajlódnak majd. Ezen gondolatokból kiindulva jött létre a Magyarországon, de egész Közép- és Kelet-Európában is egyedülálló Emlékpont, amely Magyarország, azon belül pedig Hódmezővásárhely történetének a kommunista diktatúra alatti évtizedeit dolgozza fel.
Az Emlékpont Fél évszázad Vásárhelyen című állandó kiállítása budapesti és helyi szakemberek közös és hosszú ideig tartó előkészítő, anyaggyűjtő, forrásfeltáró és összegző munkálkodásának az eredménye. A modern, az alkotók szándékai szerint minden huszonegyedik századi látogatói igényt kielégítő kiállítás elsősorban a kor hangulatára és jellegzetességeire helyezi a hangsúlyt, s ennek a koncepciónak a szolgálatában kerültek elrendezésre a tárlaton látható fényképek, filmfelvételek, tárgyak s a jól megválasztott korabeli forrásszöveg-részletek. Az állandó kiállításon bemutatott események alátámasztására számos, az államszocialista korszak áldozataival, átélőivel, tanúival készített – és teljes terjedelmében a közgyűjtemény archívumában őrzött – interjúrészletet láthatnak a látogatók a kiállítótérben elhelyezett terminálokon.
Az Emlékpont állandó tárlatán külön egységben mutatják be a második világháború áldozatainak, a hitük és vallásuk miatt a kommunista rendszerben meghurcoltaknak, a termőföldek államosítása, illetve a szövetkezetesítés során egzisztenciájukat vesztett tömegek sorsát. Mindezek mellett megfelelő súllyal szerepel a kiállításon a korszak elnyomó gépezetének – és annak fenntartóinak – tevékenysége, valamint a helyi kommunistaellenes gazdamozgalom, a Fehér Gárda – amelynek két vezetőjét halálra ítélték és kivégezték, mintegy ötven tagját pedig súlyos büntetésekkel sújtották az 1950-es évek elején – története.
Külön teremben tekinthető meg a szovjet esztétikai elvek alkalmazásával a magyar művészetre erőltetett szocialista realizmus irányzatának néhány jellegzetes és ikonikusnak tekinthető alkotása, de a szocializmus kori Vásárhely három szimbolikus köztéri alkotása (a Lenin-szobor, a szovjet katona – „Iván” – és a tanácsköztársasági emlékmű) is helyet kapott az Emlékpontban. Az ipari termelés hódmezővásárhelyi jellegzetességei – például mérlegek, textilipari termékek, porcelántárgyak – éppúgy láthatóak, mint a rendszerváltás kora újító, piacgazdasági személetének és a magyar kreativitásnak sajátos elegyét mutató, a városban gyártott kisautótípus, a Puli egy darabja.
Az Emlékpontba lépve a szovjet és a magyar állampárti vezetők portréi fogadják a látogatót. Mindez azt hivatott kifejezni, hogy a magyar történelem 1945 utáni eseményeit és folyamatait – Kun Miklós történészprofesszor terminusát használva – mint „Kreml árnyékában” történt jelenségeket érdemes vizsgálni. Vagyis minden fontos magyar belpolitikai, gazdasági és diplomáciai döntést lényegében Moszkvában hoztak meg a szovjet vezetők, s a korabeli magyar politikusok csak végrehajtották azt.
Az Emlékpontnak technikailag jól fölszerelt, mintegy száz fő befogadására alkalmas konferenciaterme van, ahol rendszeresen tartanak szakmai rendezvényeket (konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket, könyvbemutatókat) és ismeretterjesztő programokat (rendhagyó tanórákat, ismeretbővítő előadásokat). Az intézmény szakmai együttműködést tart fenn a Hódmezővásárhelyen önálló kart működtető Szegedi Tudományegyetemmel, az orosházi képzési központtal is rendelkező Kodolányi János Főiskolával, valamint a Magyarország kormánya által fenntartott VERITAS Történetkutató Intézettel.
A hódmezővásárhelyi Emlékpont a huszadik századi közép-európai és magyar történelem egyik legsötétebb, leginkább traumatikus korszakát mutatja be. Kiállításaival a kommunista rendszer áldozatairól emlékezik meg, s a helyi közösségi élményeken és emlékeken keresztül kíván a modern magyar történeti emlékezetkultúra sajátos hangulatú színtere lenni.
MIKLÓS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)