A helyhatósági választások eredménye, az RMDSZ-re és az MPP-re leadott szavazatok megyénként. Helyhatósági választások – 2008. június 1. TÁBLÁZAT. Az RMDSZ-nek és az MPP-nek is a megyei listák hozták a legtöbb szavazatot. Ezek a legkevésbé jelöltfüggők, ezek vannak a legtávolabb a szavazóktól, ezek a tulajdonképpeni pártszavazatok. Az országosan elért szavazatszámot látva elmondható, hogy az RMDSZ és az MPP által a helyi és megyei képviselőlisták által, valamint a megyei tanácselnök-jelöltek által elért eredmény nem tér el lényegesen egymástól. A romániai magyarság 2008-ban ugyanannyi szavazatot adott helyi politikai érdekképviseletére, mint 2004-ben, bár a lakosságfogyás ennek ellenkezőjét okozhatta volna. Az RMDSZ majd minden megyében, ahol 2004-ben is indult most szavazatvesztéssel zárt. /Nagy István, az MPP pécskai szervezetének elnöke: A helyhatósági választások romániai magyar számai. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 9./

A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ és a Belügyminisztérium több tucat dokumentumát találták meg a Duna mentén, a Siutghiol-tó partján. A Konstanca megyei rendőrség nyomozást indított az ügyben, s egy csoportot alakított a meglelt iratok ellenőrzésére, csoportosítására. Annyi már kiderült, az iratok a 90-es évekből származnak, s egy időközben elhunyt rendőr birtokában voltak, írta a Ziua című lap. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./

Az ozsdolai Láros Erdő- és Legelőtulajdonosok Egyesülete, miután Romániában kimerített minden jogi lehetőséget, a Strasbourgban székelő nemzetközi bírósághoz fordult 2006. novemberében. Tamás Sándor bákói ügyvédtársával, Mihai Clivetivel együtt képviselte a Láros egyesület által indított erdő-visszaszerzési pert tizenegyszer a foksányi bíróságon, kétszer a bukaresti Legfelsőbb Bíróságon, kétszer a Konstanca megyei Hirsova városi bíróságon, tizenötször pedig a Konstanca megyei törvényszéken, illetve fellebbviteli bíróságon. A Láros egykori vagyonából csak a Kovászna megye határain belül eső erdőt és legelőt kapta vissza, a Vrancea megyébe 1968-ban átcsatolt 1679 hektárért indult a 2003. szeptember 15-én elkezdődött és tavalyelőtt véget ért per. Az ozsdolaiak nem hagyják odaveszni egykori erdőjussukat, nemrég újabb pert indítottak. 2007. decembere óta tizenegy elhalasztott tárgyalás volt a foksányi bíróságon, az utolsó idén szeptember 16-án, s alig pár percet tartott, a következő időpontja október 14. Minden valószínűség szerint, addig húzzák az időt, amíg a nemzetközi bíróság nem hoz ítéletet. /Iochom István: Az ozsdolai közbirtokosság tovább pereli erdőjussát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 9./

Romániában élő, különféle nemzeti közösségekhez tartozó gyermekek táboroztak a héten Besenyőn. A kisebbségi rendezvényt másodszor szervezte meg az Alteris Egyesület. A kisebbségi táborban félszáznál több, tizenegy-tizenhat év közötti fiatal vett rész, egymással, az etnikumok sajátosságaival, de Háromszékkel is ismerkedtek. Nyolc romániai kisebbség képviselői jöttek el Besenyőre: Konstanca megyéből macedónok, orosz-lipovánok és török-tatárok (utóbbi két csoport etnikumai történelmileg különbözőek ugyan, de mivel nagyon kevesen vannak, a táborban a szervezők egy csoportba sorolták őket), Temes megyéből svábok, bolgárok és szerbek érkeztek, Maros megyéből cigányok, míg Kovászna megyéből magyarok és Bodzafordulóról románok. A többi meghívott kisebbségi csoport tagjai nem tudtak eljönni. Brassai László pszichológus, a tábor vezetője kifejtette, nagyon fontos, hogy tudjunk saját magunkról, kik vagyunk. Az Alteris Egyesület az együttélés pozitív vonatkozásaira szeretné felhívni a figyelmet. Csak az jöhetett kisebbségi táborba, aki beszéli anyanyelvét, ismeri saját történelmét. /Mózes László: Kisebbségi tábor Besenyőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./

Húsz megyét nyert meg Basescu jelenlegi államelnök, huszonegyet és Bukarestet Mircea Geoana. Akárcsak az első fordulóban, most is Erdélyben és a Bánságban kapta a legtöbb szavazatot az elnökválasztásokon a jelenlegi államfő, akinek a székelyföldi voksok többségét is sikerült elnyernie. Traian Basescut az ellenjelöltjénél többen támogatták a gazdaságilag fejlett, Erdélyen kívüli megyékben (Prahova, Ilfov, Konstanca) is. Basescu államfő Arad (63,2 százalék), Kolozs (62,77), Szeben (61,11) és Fehér (60,22) megyékben kapta a legtöbb szavazatot. A szociáldemokrata jelölt, Mircea Geoana támogatottsága Vaslui (59,99), Hunyad (59,81), Arges (58,83) és Teleorman (58,80) megyében volt a legmagasabb. Basescu szavazattöbbséget szerzett a magyarok lakta Hargita és Kovászna megyében a második fordulóban is. Annak ellenére, hogy az RMDSZ csatlakozott a Klaus Johannis nagyszebeni polgármester-kormányfőjelölt mögé felsorakozó koalícióhoz, és arra kérte tagságát és szimpatizánsait, hogy Mircea Goanára szavazzak. Végül Traian Basescu Hargita megyében a szavazatok 56,4, Kovászna megyében pedig az 59,8 százalékát szerezte meg. Borboly Csaba, az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsának elnöke szerint a romániai magyarság alacsony részvétele azzal magyarázható, hogy sem Geoanának, sem pedig Basescunak nem volt a magyarságot megszólító, tematikus kampánya. Kovászna megyében Traian Basescu több mint 13 ezer szavazattal kapott többet ellenjelöltjénél. Háromszéken rendkívül alacsony volt a választási részvétel. A háromszéki RMDSZ elnöke, Tamás Sándor ezt azzal magyarázta, hogy a magyarok számára nem volt közvetlen tétje ennek a választásnak. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ javaslata ellenére a háromszékiek többsége Traian Basescura szavazott. /Fleischer Hilda, Kovács Zsolt: Fleischer Hilda, Kovács Zsolt: Erdély Traian Basescura szavazott. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./

Régiósorvasztás etnikai alapon
A jelenlegi fejlesztési régiókkal senki sem elégedett, és bár mindenki tudja, hogy a megoldás a régiótérkép átrajzolása lenne, eddig egyetlen román párt sem mert lépni, nehogy ellenfelei a „magyarveszélyt” kihasználva előnyre tegyenek szert. Az RMDSZ bízik abban, hogy a jelenlegi koalíciós társ mer lépni.
Háromévi uniós tagsága alatt Románia a strukturális alapoknak mindössze a tizedét használta fel. Ez annak ellenére történt, hogy a csatlakozáskor az érintett hatóságok meglehetősen derűlátók voltak. Optimizmusukat mindenekelőtt arra alapozták, hogy az elsők között készült el a román támogatási keretszerződés, amely a nemzeti fejlesztési terv alapján a források felhasználásáról rendelkezik. Ma megállapítható, hogy az akkori lelkesedésből csak a kezdőlépésekre futotta.
December végén a benyújtott projektek értéke három és félszer meghaladta a teljes keretet, sőt a jóváhagyott projekteké is felülről súrolta a támogatás határát. Ezzel szemben a tényleges finanszírozás helyzete rendkívül rossz.
A projektek jóváhagyása csak az első lépés az európai források lehívásában, és innen még jócskán van visszaút. Ezt mi sem igazolja inkább, mint az hogy a finanszírozásra elfogadott projektek teljes értéke már csupán a fele, az elszámolható költség értéke pedig – az előfinanszírozással együtt – mindössze a 10,26 százaléka a Románia számára elkülönített támogatási összegnek.
Rossz felosztás
Az alacsony felhasználási aránynak több oka van, az első a fejlesztési régiók rossz kialakítása. A 315. számú 2004. évi törvényben meghúzott határok túlságosan nagy és túlságosan heterogén régiókat eredményeztek. „... a legtöbb forrást a legfejlettebb/legnagyobb népességű megyék szerezték. (...) A három erdélyi régióban a magyarok lakta megyék jellemzően vesztesek” – összegzi Csutak István egykori integrációs államtitkár az előcsatlakozási alapok lehívásának tapasztalatait 2006 végén megjelent tanulmányában.
A RMDSZ szakpolitikusa a diagnózis alapján kezelést is javasolt, új régiós felosztást, amely tiszteletben tartaná a célt: a régiókon belüli és az azok közötti egyenlőtlenségek csökkentését. A tanulmány kitér arra is, hogy a jelenlegi régiók „gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsó sorban kulturális különbözősége” gyakorlatilag lehetetlenné teszi az összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket. A legkirívóbb példaként a szubkárpáti Vrancea és a tengerparti Konstanca megyét említette.
Soha senki nem magyarázta meg, hogyan és miért alakultak úgy a fejlesztési régiók határai, ahogyan ma is látjuk. Azonban a több mint egy évtizeddel korábban kezdődött folyamatra visszatekintve elmondható, hogy arra mindvégig rányomta bélyegét a „magyarveszély”, amelyet a román pártok és a sajtó a Székelyföld régió létrehozásában felfedezni véltek.
A Csutak-féle tanulmány alapján törvénytervezet is készült, amelyet az RMDSZ honatyái tavaly júniusban terjesztettek elő a szenátusban. Eszerint a jelenleginél kisebb, tizenhat régió egyikét a három székely megye alkotná. Az alkotmányos határidő lejártával a dokumentum a napokban átkerült a képviselőházhoz, anélkül hogy a felsőház szavazott volna róla. Az ellenzék és a sajtó egy része a nagyobbik kormánypárt „cinkosságát” sejti a veszélyesnek titulált tervezet elfogadása mögött.
Nemcsak a méret probléma
A régiók helytelen kialakítása mellett az uniós támogatások felhasználása ellen hat a régiók jogállása is, amelyet úgyszintén a „magyarveszély” alakított.
A regionális fejlesztésről a 315. számú 2004. évi törvény rendelkezik. E szerint a régió amolyan önkéntes alapon szerveződő, jogi személyiség nélküli – jobb híján – intézmény, amelyet a megyei tanácsok képviselői hoznak létre kölcsönös megállapodás alapján. A régiót a megyei önkormányzatok vezetőiből álló tanács irányítja, hatáskörei meglehetősen korlátozottak, gyakorlatilag hiányoznak.
A hatásköröket úgy alakították ki, hogy elhárítsák a „politikai veszélyt”. A Nagy-Románia párti frakcióvezető fogalmazott így a parlamenti vitában, és bár nem fejtette ki, mit ért politikai veszély alatt, mindenki értette.
Az ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint Hildegard Puwak integrációs miniszter, a kormány nevében a tervezet előterjesztője biztosította az aggályoskodó honatyát, hogy a régiók fejlesztésével kapcsolatos meghatározó döntések továbbra is Bukarestben születnek – annak ellenére, hogy a törvény elvileg a szubszidiaritásra épül.
Jogi úttorlasz
Szintén elvileg a támogatások útja rendkívül egyszerű, az EU-tól a végfelhasználóig a politika – program – projekt hármas biztosítja. A politikát az Európai Unió, vagyis a tagországok együttese határozza meg. Ezen a szinten dől el, hogy az uniós költségvetésnek mekkora hányadát fordítják a különböző területekre, mennyi jut a mezőgazdaságra, oktatásra-képzésre stb.
A programok kidolgozása a nemzeti hatóságok feladata, és hatékonyságuk abban mérhető le, hogy mennyire „vonzzák” az életképes projekteket. Amint a fentebb idézett adatok mutatják, a vonzás meglehetősen gyenge. Az ok abban keresendő, hogy – noha a törvény elvben a szubszidiaritásra épül – a döntéseket nem az érintettekhez legközelebb eső szinten hozzák, a hatáskörök jelentős része a nemzeti fejlesztési ügynökségnél és az operatív programok lebonyolításával megbízott minisztériumoknál maradt.
Az RMDSZ tervezete nem alakítaná át a régiók hatáskörét, talán mert a Szövetség nem akar egyszerre két frontot nyitni. A fejlesztést gátoló problémákra ugyanis a végleges megoldást a régiók jogi státusának és az ország területi felosztásának az átalakítása jelentené, ez pedig alkotmánymódosítás nélkül lehetetlen.
Szőcs Levente. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Csutak István: mélyül a megyék közötti szakadék
A jelenlegi román régiós felosztás nem szolgálja az elmaradottabb térségek felzárkóztatását – véli Csutak István, a romániai régióátrendezési terv megalkotója. Az általa javasolt új felosztás révén a szegényebb megyék is több eséllyel pályázhatnának.
– Az RMDSZ törvénytervezetet nyújtott be a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről, javaslata szerint Romániának az eddigi nyolc helyett tizenhat fejlesztési régióra van szüksége ahhoz, hogy az uniós forrásokból származó pénzek eredeti céljukat elérhessék, vagyis az elszigetelt közösségek is felzárkózhassanak. A jelenlegi fejlesztési régiókra vonatkozó felosztás miért nem volt hatékony?
– A sikertelenség elsődleges oka a régiók heterogenitásában rejlik: gazdaságilag nagyon erős megyék gyenge mutatókkal rendelkező megyékkel kerültek egy régióba. Ugyanakkor országos szinten a rendszer egy nagyon vitatható módszertan alkalmazásával gondosan vigyázott arra, hogy a rászorulónak minősített régiók több forrást kapjanak, régiókon belül viszont az erős megyék rendszerint elvitték a gyengék elől a forrásokat. A jelenlegi régióelképzelésben tehát ez a fajta mechanizmus nem tud hatékonyan működni. A megyék közt ádáz harc dúl – ezt nevezzük forrásbevonási versenynek –, és az erősebbik kutya győz. Így az intraregionális „olló” még jobban szétnyílt: a fejlett és fejletlen megyék közötti szakadék mélyül, részben a regionális politika eredményeképpen.
– Tehát az alapelv, amely szerint az átszervezési terv elkészült, az, hogy a hasonló képességű, gazdasági mutatókkal rendelkező megyék egy régióba kerüljenek az esélyek kiegyensúlyozódása érdekében?
– Adottak bizonyos paraméterek: önrész-kötelezettség, humánerőforrás-kapacitás, és sorolhatnám. Egy olyan megye, amely nagy egyetemi központtal rendelkezik – Temes vagy Kolozs megye például – sokkal jobb eséllyel pályázik forrásokra, mint mondjuk Szilágy, Beszterce-Naszód, Teleorman vagy Giurgiu megye. Ezenkívül maga az intézményrendszer is állam az államban, amely úgy van berendezkedve ma, hogy a legnagyobb púp ennek a rendszernek a hátán épp a pályázó – ez is folyománya a kialakult régióstruktúrának. Abból kell kiindulni, hogy az Európai Unió fejlesztéspolitikai támogatásrendszerének célkitűzése az életminőség javítása, a felzárkóztatás, az elmaradt térségek életszínvonalának az EU-átlaghoz való közelítése. Romániának a csatlakozáskor vállalnia kellett, hogy betartja és alkalmazza az uniós jogrendet. A fejlesztési régiók létrehozását külön rendelet szabályozza – ez azokat az országokat érinti, amelyekben nem létezik fejlesztési régió nagyságú közigazgatási egység. Ezt a rendeletet illene tiszteletben tartani és alkalmazni. Különben a Román Európai Intézet egyik tanulmánya már 2004-ben jelezte: a román régiós felosztás nem működik, nem szolgálja az elmaradottabb térségek felzárkóztatását.
– Az uniós rendelet milyen kritériumokat fogalmazott meg a régiók felosztásáról?
– A rendelet azt mondja például, hogy egy fejlesztési régió lakosságát illetően 800 ezrestől a 3 milliós küszöbértékek közt jöhet létre. Romániának két olyan régiója is van, amelyik meghaladja ezt a küszöböt – ezeket kötelező módon át kell alakítani, így legalább négy régió összetétele automatikusan megváltozna. Az Eurostat – az Európai Unió Statisztikai Hivatala – 2006-ban hivatalosan is felszólította Romániát, hogy két túl népes moldovai és dél-romániai régióját igazítsa a vonatkozó uniós rendelet elvárásaihoz. Ez, mint tudjuk, nem történt meg. Ugyanaz a rendelet azt mondja: földrajzilag, történelmileg, társadalmilag, gazdaságilag egységes vagy hasonló térségeknek kell a régiókba kerülniük. Az európai tapasztalat is azt igazolja, hogy ott mutatható ki a regionális fejlesztési politika sikere, ahol a fejlesztési régiók tervezési alapelemei homogének, ott nincs széthúzás. Ott az alkotóelemek – esetünkben a megyék – nem egymás ellen játszanak, hanem együtt terveznek, egyszerre lépnek. De nézzük a jelenlegi régiókat: Buzău és Vrancea kevés közös vonást mutat Konstanca és Tulcea megyével, de ugyanígy felmerül a kérdés, hogy mi a hasonlóság Bihar megye és Máramaros, vagy Fehér megye és Hargita vagy Kovászna megye között – szerintünk semmi. Ha homogén egy régió, könnyebben megfogalmazhatók azok a közös célkitűzések, melyek megvalósítása mögé felsorakoznak a megyék.
– Korábban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az elmúlt 90 esztendő alatt, az ország közigazgatási határait következetesen a magyar közösség kárára rajzolták át. Az RMDSZ régióátszervezési javaslata szerint Kovászna, Hargita és Maros megye közösen alkotnának régiót. Mennyire reális, hogy megvalósulhasson egy életképes székelyföldi régió?
– Látható, hogy a román politikumot érzékenyen érinti a téma, a javaslatban mindenki valamiféle rejtett szándékot akar felfedezni. Én állandóan meglepődöm, amikor azt látom, hogy ettől mindenki idegessé válik a Dâmboviţa mentén. Mi javasoltunk egy megoldást 2008-ban, a felhördülés pedig abból is származik, hogy Bukarestben furcsa, ha valaki következetesen kitart az elképzelései mellett. Mindenki arra számított, hogy ez a régiós történet egy imidzsjavító történet, amit felhasználunk, majd eldugjuk egy fiókba. A kérdésre visszatérve: szakmailag is alátámasztható evidencia, hogy ez valójában a természetes állapot visszaállítása lenne: a Maros–Hargita–Kovászna fejlesztési régió lényegesen homogénebb a jelenlegi, Fehér–Maros–Hargita–Kovászna–Brassó–Szeben összeállítású régiónál. Mindenki tudja, hogy Hargita és Kovászna megye a hátrányos helyzetű közigazgatási egységek élbolyába tartozik – az átlagjövedelem alacsony, a munkanélküliség magas, infrastruktúra nincs vagy nagyon gyatra. A régiók „teljesítményét” statisztikai átlagokban mérik, s mivel Brassó és Szeben megye infrastrukturális ellátottsága, a lakosság jövedelme átlag fölötti romániai viszonylatban, ez a Hargita és Kovászna megyével közös kimutatásokba foglalva azt eredményezné, hogy a számok tükrében a Hargita és Kovászna megyei utak állapota például az országos átlag fölött van. Másik példa: Hargita megyében az átlagjövedelem jelenleg az egyik legalacsonyabb az országban, de a régióban az átlagos jövedelem így is az országos átlag fölött van a statisztikák szerint, mert a fejlett megyék jó helyzete statisztikailag felfelé módosítja a mutatókat.
– Ha a régiók átalakulnak, akkor a szegényebb megyéknek több lehetőségük lenne forrásbevonásra és ennek révén a felzárkózásra?
– Az RMDSZ által benyújtott tervezet szerint az erős megyék olyan régiókba kerülnek, ahol pályázásban méltó vetélytársakat kapnak, szorosabb lesz a versengés, a szerényebb gazdasági mutatókkal rendelkező megyék pedig így nagyobb eséllyel tudnak pénzt lehívni. Így országos szinten újra kell gondolni a forrásallokációs eljárásokat, illetve ha a mostani eljárásokat alkalmazzák, akkor is ezek a térségek lényegesen több forráshoz juthatnak, mint jelenleg. Fejlesztési politikáról van szó, a fejlesztéshez pedig pénz kell. Nyilván nem normatív forrásokról beszélünk, a pénzek nem kötelező módon, hanem pályázati úton érkeznek a térségbe.
– A területi újrarendezés RMDSZ-es modellje kapcsán történt előrelépés: a szenátus hallgatólagosan megszavazta. Lát esélyt arra, hogy a tervezetet elfogadja az alsóház is?
– A régióátalakítási törvénytervezet már a képviselőház asztalára került, ott dől el, hogy mi lesz a sorsa a javaslatnak. Az újrafelosztást 2012-ben lehet kezdeményezni, az átfutás idő pedig még legalább egy évet vesz igénybe, és a fejlesztési stratégiák pénzügyi terveinek elkészítéséhez is kell legalább egy év. Így ha a tervezetünket elfogadják, a 2014–2020 közötti tervezési időszakba az új régiós felosztással léphetünk be. Most a politikai alkuk, a parlamenti pártok közötti egyeztetések időszaka kezdődött el, s mint tudjuk, a politikában bármi megtörténhet.
Gyergyai Csaba. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Szükséges a régiófejlesztés megreformálása
Kerekasztal a fejlesztési régiók átrajzolásáról – ezzel a címmel váltottak gondolatokat pénteken délután a Transindex szervezésében a Románia Magyar Közgazdász Társaság (RMGT) kolozsvári székhelyén. A témával kapcsolatban Winkler Gyula (EP-képviselő), Tánczos Barna (államtitkár, Vidékfejlesztési és Turisztikai Minisztérium), Csutak István (régiófejlesztési szakértő), Ilyés Szabolcs (pályázatíró tanácsadó), Nagy Egon (adjunktus, BBTE Földrajz Kar), Vincze Mária (egyetemi tanár, BBTE Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Kar) és Farkas András (a moderátor szerepét is betöltő pályázati szakértő) fejtették ki véleményüket, a tapasztalatcserét egyetemi hallgatók kísérték figyelemmel.
A beszélgetés során kiderült: Románia több mint három éve Európai Uniós tagország, ahol azonban a régió fogalma mást jelent, mint nálunk. 1997–98-ban koncepció nélkül, csupán a földrajzi tényekre szorítkozva alakították ki a központilag irányított régiókat. Az RMDSZ három éve szorgalmazza a reformot, ami azonban kényes kérdés, mivel emiatt etnikai színezetű politizálással vádolják meg. Pedig a változtatás indokolt: a jelenlegi fejlesztési régiók nem szolgálják a modernizációt, a közösségek életszínvonalának emelését, csupán az erősebb megyék harácsoló magatartását a kisebb és fejletlenebb megyékkel szemben, ami ellentmond a regionalizmus elvének (a legtöbb pályázatot Brassó, Kolozs és Konstanca megye „zsebelte be”). A cél az elmaradt vidékek felzárkóztatása lenne a fejlett megyék serkentő hatásának kihasználásával. Számít, hogy a régiót milyennek látják kívülről, lakossága pedig belülről. Nálunk máig ismeretlen az a módszer, amivel kialakították a mostani régiókat.
Kovászna, Hargita és Maros megyék „pátyolgatásával” az RMDSZ vörös posztó a hazai politikum előtt, mert az autonómia „előszobáját” vélik benne felfedezni, jóllehet a székely-központúság nem szándékos célkitűzése az RMDSZ-nek. Elhangzott: az érdekvédelmi szövetség a szintén szükségesnek tartott közigazgatási reformra való tekintettel olyan társadalmi vitát igyekszik gerjeszteni, ami szakmai érvekkel a civil társadalmat mozgatja meg. Winkler Gyula úgy foglalta össze a helyzetet, hogy a régiófejlesztési pénzszerzés központosított módszere megbukott, erre példa a görögországi helyzet is (sablon-projektekkel való pályázás, sok „kozmetikázással”). Egy másik út a decentralizáció, és az erdélyi közösségeknek erre van szükségük – hangsúlyozta az EP-politikus, hozzáfűzve: a megyehatárok megváltoztatása alkotmánymódosítást igényelne, és nem biztos, hogy minden esetben ez hasznos lenne. Ezért inkább olyan törvénytervezeten dolgozik az RMDSZ, amelyre Bukarest is rábólinthat. Winkler elmondása szerint 2012 júliusáig kell megegyezésre jutni, s akkor 2014-ben már új fejlesztési régiókkal lehetne dolgozni Romániában.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

22 megyében több mint 160 települést árasztott el a víz
Az elmúlt 24 órában 22 megyében több mint 160 települést árasztott el a víz, és közel 900 személyt telepítettek ki, miközben a MAI és más szervezetek több mint 2.800 alkalmazottja lépett közbe az áldozatok mentése és a megelőzése érdekében – tájékoztatott az IGSU.
Az áradások sújtotta megyék a következők: Fehér, Bákó, Botosani, Brassó, Krassó-Szörény, Calarasi, Konstanca, Dâmbovita, Dolj, Galac, Giurgiu, Hargita, Ialomita, Iasi, Mehedinti, Maros, Neamt, Olt, Suceava, Tulcea, Vaslui és Vrancea, áll a Készenléti Felügyelőség Országos Parancsnoksága (IGSU) csütörtöki sajtóközleményében.
Ugyanakkor 3.200 háztartást, melléképületet, udvart és kertet, közel 18.000 hektár legelőt és kaszálót, közel 15.000 hektár mezőgazdasági területet, szinte 5.000 hektár erdőt, 16 gazdaságot, hat országutat, nyolc megyei utat és kilenc községi utat árasztott el a víz.
Ezeken kívül az áradások hat hidat és 78 pallót tettek járhatatlanná, és több mint 300 kutat töltöttek meg hordalékkal. Népújság (Marosvásárhely)

Demográfiai riogatás: nem mind magyar, ami fénylik
Mennyire valós az a közvélekedés, hogy a magyarokat megpróbálták erőteljesen elrománosítani a kommunizmusban azzal, hogy mesterségesen szabályozták a lakosság vándorlását a megyék között?
Többek között ezt vizsgálta Veres Valér szociológus Románia demográfiai helyzete 1990-2009 között című előadásában, amire múlt héten ültünk be az Erdélyi Múzeum Egyesület kolozsvári székhelyén. A BBTE docense a közel két órás beszélgetésen a romániai magyar népességet és az összlakosságot hasonlította össze a termékenység, elhalálozás, gyermekvállalási kedv, házasságkötések, válások, migráció szempontjából. Kiderült, nem mind magyar, ami fénylik.
Indexeléssel előznek az idősek
Közhelyszámba megy, hogy Romániában csökken a termékeny korú népesség aránya, ez viszont komoly problémákat fog hamarosan jelenti úgy a gazdaságra, mint a nyugdíjrendszerre nézve, hívta fel a figyelmet Veres Valér.
Míg országos szinten az öregedési index száz körüli értéket mutat, egész pontosan a 2008-as adatok szerint 98-at, addig a régiók között jelentős eltérések vannak. Az index kiszámításában a 65 év felettiek számát arányítják a 14 évnél fiatalabb népességéhez: minél nagyobb az idős népesség aránya, annál magasabb értéket mutat az index.
Nem okozott meglepetést az sem, hogy a fővárosban a legöregebb a lakosság (117,2), azaz 100 fiatalra 117,2 idős személy jut. Ennek egyik fő oka, hogy a városi népességben hosszú ideje sokkal alacsonyabb a születésszám. A legfiatalabb népességű régió Moldva, ahol a termékenység csökkenése a legkésőbb indult be az ország többi részéhez képest. Észak- és Dél-Erdélyben 89, valamint 90,4 az említett mutató.
Magyar arányok: megszámoltattunk
Közismert az is, hogy a huszadik század folyamán az erdélyi magyarság számaránya Romániában folyamatosan csökkent. Abszolút számokban anyanyelv szerint az 1910-es lélekszámot szokták alapul venni. 1930-ban a mai ország területére arányítva nemzetiség szerint tíz százalékát képezte a magyarság az ország össznépességének, és ehhez képest csökkent le 6,6 százalékra.
1930-ban nemzetiség szerint a magyarok lélekszáma 1,425, anyanyelv szerint pedig 1,554 millió volt. 2002-ben nemzetiség szerint 1,434, anyanyelv szerint pedig 1,447 millió magyart számoltak össze, de ez Románia összlakosságának mindössze 6,6 százalékát jelentette.
Románia és a romániai magyarok korfája a 2002-es adatok fényében eléggé hasonló, viszont azok a demográfiai változások, amelyeket az abortuszpolitika generált Romániában, jobban látszanak az egész ország népességén, és kevésbé az erdélyi magyarságon. „Ami azt is jelenti, hogy az intézkedések kevésbé voltak hatékonyak, kevésbé tudták a népességszámot növelni a magyarok esetében, mint országos szinten”, mutatott rá a szociológus.
Veres Valér azt is elmondta, hogy szintén 2002-es adatokat véve alapul, nagyon jól kimutatható, hogy tendenciaszerűen elöregedettebb a magyar népesség az össznépességhez képest, ami szintén azt vetíti előre, hogy a népességfogyás az arányokat tekintve is folyamatos. A 70 és 74 év közötti magyarok száma például megközelítőleg 40 százalékos eltérést mutat a hasonló korú össznépességhez képest.
A vegyes házasságok magyarjai
A magyar-román vegyes házasságok száma és a gyermekek felvállalt nemzetisége szintén nem valami kecsegtető, ám „nem lehet azt mondani, hogy hovatovább egyre rosszabb lesz”. 1992-es és 2002-es adatok alátámasztják, ami már eddig sem volt titok: ha a családfő magyar nemzetiségű, nagyobb arányban lesznek a vállalt gyermekek is magyarok.
2002-ben 45 847 családban a családfő nemzetisége magyar volt, 29 555 gyermek született ezekben a családokban, ebből 9 413, vagyis a gyermekek 31,8 százalékát jelentették be magyarként. 46 372 család esetében vallotta magát románnak a családfő, 28 507 gyereknek adtak életet, és ebből 6 631, vagyis a gyermekek mindössze 23,3 százalékát jegyezték be magyar nemzetiségűként.
(1992-es adatok: 45 444 család magyar nemzetiségű családfővel, 32 341 gyermek született, a gyermekek 35 százalékát jelentették be magyarként. 48 969 család román a családfővel, 32 691 gyermek született, 17,1 százalékát jelentették be magyar nemzetiségűnek).
A szociológus szerint az adatok nagyon orientatív jellegűek, hiszen nem lehet tudni, hogy felnőtt korban a gyermekek nemzetisége valójában mi lesz. „Sőt annyira, hogy úgy gondolom, pont fordítva lesz, vagyis a magyar anyáknak a gyermekei lesznek 35 százalékban magyarok. Bizonyos mértékig még mindig érvényesül az erdélyi családokban egyféle patriarchális magatartás, de látjuk azt is, hogy a nagy többség mégis a román szülő irányába dönt függetlenül attól, hogy a férfi vagy a nő a magyar ajkú”, ecsetelte Veres Valér.
Az abortusz tiltása növelte a gyermekelhagyást
A születési és termékenységi ráták jelentősebb csökkenése Romániában már az 1950-es évektől folyamatosan megfigyelhető, 1966-ra viszonylag alacsony szintre jutott (14,3 ezrelék, vagyis ezer főre jutó élve születés száma), ekkor a nyers halálozási ráta szintje 8,2 ezrelék volt. A kommunista vezetés erre úgy reagált, hogy '66-ban betiltotta az abortuszt, amire a születések száma közel kétszeresére emelkedett egyetlen év alatt, 27,4 ezrelékre.
A rendszerváltást követően értelemszerűen a gyermekvállalás szintje alábbhagyott, 1989-ben 16 ezrelék volt országos szinten, '90-re már 13,6 ezrelék, 91-ben 11,9-re csökkent. Ezt követően a csökkenés lassúbbá vált, 94-től 11, 2001-től 10 ezrelék alá süllyedt, majd 2005-től 10 ezrelék fölé emelkedett. A nyugati kutatók nem egyszer hangoztatták, hogy a kommunizmus abortuszpolitikája miatt Romániában kialakult a szülők részéről egyfajta elidegenedés a gyermekek irányába, ezzel is magyarázható, hogy a szülők könnyebben elhagyták, elhagyják csemetéiket, mint más, aránylag civilizált államokban.
Városiaknak kedvezett a két évnyi gyes
A 2005-ös családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően (két éves gyes) egy picit megemelkedett a gyermekek száma az országban. Ami ennél is fontosabb, a városi népesség körében viszonylag lényegesen emelkedett a gyermekvállalás szintje, a falusi környezetben ellenben tovább csökkent, mivel az intézkedések a munkaerőpiacon aktív nők számára adtak igazán facilitásokat.
„Az én értelmezésemben a csökkenésnek nem igazán ez volt a fő oka, hanem az, hogy Románia egyes régióiban, ahol még viszonylag magas volt a termékenység, mint például Moldvában, a modernizációs változások utolsó hulláma érhető tetten. Az a jelenség, ami az ország többi szegmensében már korábban lezajlott, Magyarországon pedig tíz-húsz évvel ezelőtt” – mondta a szociológus. Meglátása szerint a városi lakosság körében vállalt gyermekek a későbbiek során aktívabban tudnak majd részt venni például a munkaerőpiacon, hiszen általában a szülők nagyobb arányú befektetéseket tudnak rájuk fordítani.
A legszegényebbek halnak legkorábban?
A halandóság tekintetében az ország régiói között elég lényeges különbségek vannak, amelyek alig változnak. Mint kiderült, az ország déli, Duna menti, moldvai megyéiben, az ország legszegényebb régiójában a legmagasabb a halandóság.
Az 1990-2008. közötti csecsemő-halandóság vizsgálatából közvetlenül kiderül, hogy egy népesség mennyire foglalkozik az újszülöttekkel, milyen az egészségügyi ellátás. A csecsemő-halandósági ráta szintén a déli megyékben a legmagasabb, de meglepő módon szintén ide sorolható Szatmár megye is, Erdélyben egyedülálló módon. A Partiumban ugyanis nem annyira a csecsemő-halandóság magas, hanem a várható élettartam alacsonyabb.
Szatmár, Szilágy és Bihar megyében országos szinten is a legalacsonyabb a várható élettartam. Veres Valér szerint ennek oka általában az életmódban, az egészségügyi szolgáltatások színvonalában keresendő, ebben az esetben ellenben azért is meglepő a partiumi megyék besorolása, mert közel sem tehetők egy lapra gazdaságilag az ország legszegényebb megyéivel. „Ötletek szintjén például felmerült az is, hogy Szatmár megye több településén rossz minőségű a víz”, vázolta fel a lehetséges magyarázatok egyikét Valér.
A székely szaporulat a beolvadókat sem pótolja
Ami a természetes szaporulatot illeti, tehát a születések és a halálozások különbségét, az ország legnagyobb részére negatív mutatók jellemzőek. 1990-es, 2000-es és 2008-as adatok alapján a nagyon pici növekedéstől (2,9 ezrelék) egészen a mínusz tízig találunk értékeket.
A lakosság főleg a kelet-erdélyi (Beszterce-Naszód, Máramaros) és a székelyföldi megyékben a legtermékenyebb, vagyis a születések és az elhalálozások egyenlege viszonylag jónak számít. Maros megye már nem tartozik ide. Néhány román, Suceava, Iaşi, illetve Konstanca megye szintén pozitív kivételt képez, a legnagyobb fogyás általában Havasalföldön, Nyugat-Erdélyben, Partiumban érhető tetten.
Kovászna megyében a 2002-es adatok szerint 1,3-1,4 gyermek jut egy termékeny korú nőre. Ahhoz, hogy a népesség egyszerű újratermelését biztosítani lehessen, vagyis ha az asszimilációt és az elvándorlást nem is számítjuk, 2,1 gyermeket kellene bevállalnia egy nőnek, hogy simán újratermelődhessen a lakosság. A szórvány megyékben ez a szám 1,1, vagy annál alacsonyabb.
„El kell mondani, hogy a szórványvidéken a természetes szaporodás mérése nagyon problematikus, az adatokban nagy hiányosságok vannak. Megtörténik, hogy a hivatalnokok, akik kitöltik a gyermekeket bejelentő statisztikai lapot, a nemzetiséget automatikusan románnak írják, főleg kényelmességből. Így a kevés magyar gyermek egy része nem magyarként kerül az adatbázisba” – mondta a kutató.
Hozzátette, ez azért sem jelent hatalmas érvágást, mert a mutatókat korrigálni lehet például a népszámlálási adatokkal. Egy ilyen korrekció pedig szintén azt bizonyította, hogy a nyugat-erdélyi és általában a szórványmagyarság termékenysége alacsonyabb, mint a székelyföldié. Partium és Erdély (1,24) ebben a tekintetben egy picit az országos átlag alatt marad.
A folytatásban a felnőttkori, demográfiát közvetetten befolyásoló döntésekről lesz szó: házasodás, válás, költözés. Mítosz-e az, hogy a kommunisták elrománosították a székely megyéket
Szabadság (Kolozsvár)

Az RMDSZ megvédi Cseke Attila egészségügyi minisztert 
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) értetlenül figyeli az elmúlt napok heves és agresszív médiakampányát Cseke Attila egészségügyi miniszter ellen – áll a szövetség szerdán közzétett állásfoglalásában.
A szervezet azzal kapcsolatosan látta szükségesnek megvédeni egészségügyi miniszterét, hogy az elmúlt időszakban az ellenzék számos politikusa vádolja Cseke Attilát: „etnikai alapon” döntött a kórházak bezárását, összevonását, illetve átalakítását is magában foglaló reformlépésekről, mégpedig a lakosság rovására, a magyar népességnek kedvezve.
A közvéleményben kétségtelenül felkavarta a kedélyeket, hogy nemrég a Konstanca megyei Baneasán szívinfarktusban, a Valcea megyei Balcesti-en pedig agyvérzésben halt meg egy beteg, miután mindkét településen felszámolták a helyi kórházat, a mentőszolgálat pedig nem tudta időben ellátni a betegeket.
Az RMDSZ-es tárcavezetőt korábban maga Emil Boc miniszterelnök vette védelmébe, hangsúlyozva: nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a miniszter felelős lenne a halálesetekért. A kormányfő továbbra is támogatásáról biztosította Cseke Attilát és a nevéhez fűződő reformot.
Az RMDSZ szerdán közzétett állásfoglalásában egyebek között megállapította: a 2009-es kormányalakítás során világos volt, hogy az egyik legproblematikusabb tárca vezetését elvállaló RMDSZ-politikusnak nem lesz könnyű dolga, ennek ellenére elfogadta a kinevezést, és vállalta azt, hogy a romániai egészségügyi rendszer több mint egy évtizede húzódó reformját megvalósítja.
A kórházak átalakítását szükségessé teszi a működőképesség és a páciensnek nyújtott egészségügyi szolgáltatás minősége – állapítja meg a Kelemen Hunor elnök aláírásával kiadott dokumentum. Emlékeztet: az egészségügyi tárca a helyi önkormányzatokkal közösen több hónapon keresztül figyelte a kórházak működését, ezt követően választották ki az átszervezésre javasolt egészségügyi intézményeket. A minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakemberei részletekbe menő elemzést végeztek a kórházi ellátásra, az intézmények fenntartására, decentralizálására és az informatikai rendszerre vonatkozóan. Az elemzés nyomán 67 intézmény további fenntartását kórházként nem javasolják, ezekkel az Egészségbiztosítási Pénztár április 1-től nem köt szerződést orvosi ellátásra.
Ezzel párhuzamosan az Egészségügyi és a Munkaügyi Minisztérium kidolgozta az „Idősotthonok hálózatának fejlesztése” elnevezésű, országos érvényű programot, amely lehetőséget teremt 67 kórház idősotthonná való átalakítására, állami költségvetési finanszírozással – emlékeztet a dokumentum.
Az RMDSZ szerint az egészségügyi rendszer reformja szükségszerű a romániai társadalom számára, ezért egyértelműen támogatja Cseke Attila miniszter tevékenységét – fogalmaz az állásfoglalás. Kelemen Hunor megengedhetetlennek tartja, hogy „tisztességtelen módon kompromittáljanak egy felelős politikust, aki a romániai magyar közösség, a szövetség és a kormánykoalíció érdekeit tartva szem előtt végzi feladatát”.
MTI
Erdély.ma

Ismerjék el a történelmi régiókat (Háromszéki vezetők Băsescu nyilatkozatairól)
A történelmi, kulturális szempontot nem lehet figyelmen kívül hagyni a régiók átszervezése során – szögezték le Traian Băsescu államfő hét végi kijelentései kapcsán az RMDSZ és az MPP háromszéki vezetői. Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu vasárnap Kovásznán kijelentette: szorgalmazza, hogy az új alkotmányban jelenjék meg a régiók fogalma, de a fejlesztési régiók átszervezése során gazdasági és szociális kritériumokat kell szem előtt tartani, nem pedig etnikai szempontokat. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke leszögezte: a szövetség kitart saját régióátszervezési elképzelése mellett, Kulcsár-Terza József pedig úgy vélekedett, a természetes, történelmi régiókat kellene elismerni.
Vannak olyan kérdések, amelyekben egyetértünk az államfővel, és vannak olyanok, amelyekben nem – jelentette ki lapunknak Tamás Sándor utalva Traian Băsescu kijelentéseire. Hangsúlyozta: a fejlesztési régiók átszervezését régóta szorgalmazzák, és az átrajzolás során tekintettel kell lenni egy-egy térség történelmi, kulturális, hagyományos, ha úgy tetszik, szociális sajátosságaira. A három székelyföldi megye, azaz Hargita, Kovászna és Maros megye “egy testet” alkot, egységes történelmi, kulturális szempontból, és ahogyan Vrancea megyének sincs sok köze a jelenlegi felosztás szerint az ugyanazon régióba tartozó Konstancához, úgy Háromszéknek sem Szeben vagy Fehér megye mellett a helye. Lehet, hogy az államfőnek más a véleménye, de mi kitartunk az RMDSZ által kezdeményezett régióátszervezési törvényben rögzített álláspont mellett – szögezte le az RMDSZ-es politikus. Mint fogalmazott, a Demokrata Liberális Párt nem nyerte meg a választásokat oly módon, hogy önállóan kormányozzon, így figyelembe kell vennie az RMDSZ álláspontját is. Kulcsár-Terza József háromszéki MPP-elnök a Háromszéknek leszögezte: nem újraszervezésre, átgondolásra van szükség, hanem a természetes, hagyományos történelmi régiók elismerésére, hiszen azok amúgy is léteznek, és akként is beszélnek róluk Romániában, például Máramarosról, a Bánságról stb. Ezen régiók elismerése szerinte nem veszélyeztetné az ország integritását. A régiók fogalmának alkotmányos megjelenítéséről úgy vélekedett, nem annyira fontos azt alaptörvénybe iktatni, hiszen törvény szabályozza azt. Az államfő azon kijelentésére, mely szerint az etnikai alapú autonómia soha nem jelent elfogadható feltételt egy koalícióban sem, az MPP-s politikus leszögezte: csak a gyulafehérvári kiáltványban szereplő ígéretek betartását kérik. Azt üzente továbbá Traian Băsescunak, hogy Románia tartsa be az Európa Tanácsba történt felvételekor vállalt kötelezettségeket, így a Gross-jelentésben megfogalmazott ajánlást is az autonóm régiókról.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Várható volt, hogy begörcsölnek
„Várható volt, hogy begörcsölnek, bár Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának megnyitása nem jelent támadást az ország területi integritása ellen” – mondta lapunknak Sógor Csaba EP-képviselő, aki Tőkés László és Winkler Gyula társaságában kedden megnyitja a három székely megye érdekeit megjelenítő lobbiirodát.
Emlékeztetett a Székelyföldre látogató Károly herceg nyilatkozatára, aki szerint a régió Románia legjobb exportterméke.
A brüsszeli repülőtérről Sógor Csaba arról tájékoztatott: román újságírók tucatjai keresték meg azzal a kérdéssel, hogy miért adta nevét ehhez a kezdeményezéshez. „Hogyne adtam volna, hisz én a Székelyföldön élek” – zárta rövidre a kérdést Sógor. Arra a szociáldemokrata vádra reagálva, hogy brüsszeli képviseleti irodát csak jogi személyiséggel rendelkező városok, fejlesztési régiók nyitnak, a csíkszeredai illetőségű EP-képviselő elmondta: nem furcsállja, hogy épp a székely képviseletbe kötöttek bele.
„Akkor senki se panaszkodott, amikor egy suceavai képviselő Bukovina turisztikai célpontjait reklámozta” – fogalmazott Sógor. Mint hozzátette, „akkor se lett volna baj”, ha a Barcaság, Dobrudzsa vagy Mócföld nyit brüsszeli irodát. A jövő keddi megnyitóval kapcsolatban az RMDSZ-es EP-képviselő elmondta, a Magyar Régiók Házában helyt kapó lobbiiroda felavatásán várhatóan jelen lesznek mind a román, mind a magyar kormány állandó képviseletének munkatársai.
Visszafogottan Brüsszelből
A három romániai magyar EP-képviselő kezdeményezése azt követően került a bukaresti ellenzék pergőtüze alá, hogy a Realitatea hírtelevízió a tegnap reggeli órákban bejátszotta a hírt Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitásáról. Elsőként Cătălin Ivan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-frakciójának vezetője nevezte aggasztónak a helyzetet, de megjegyezte, hogy nem kell hisztériába esni.
„Az európai intézmények mellett amolyan kisebb követségek működnek, amelyek városok, kisrégiók képviseletei. Azonban ezek létező, törvényesen és alkotmányosan elismert közigazgatási egységeket képviselnek. A Székelyföld képviselete ostobaság” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki nem hagyta ki az adódó alkalmat, hogy odaszúrjon az RMDSZ-szel Bukarestben és Brüsszelben is „egybetartozó” Demokrata Liberális Pártnak.
Hevesebben Bukarestből
Sokkal vehemensebb hangot ütöttek meg a PSD bukaresti „magyarszakértői”. A kisebbségellenes kijelentéseiről elhíresült Olguţa Vasilescu szociáldemokrata szóvivő a Boc-kormányt bírálta, amiért nem reagál az RMDSZ-es honatyák lépésére. „Teodor Baconschi külügyminiszter továbbra sem válaszol a provokációkra, amelyek a román állam nemzeti, egységes, független és oszthatatlan jellegével kapcsolatosak” – sérelmezte Vasilescu.
A PSD-s politikusnő szerint a reakció hiánya annak tudható be, hogy a PDL fél: az RMDSZ feldühítésével elveszíti a parlamenti többségét. „A meghívón az Európai Néppárt frakciójának logója is szerepel, amelynek az a PDL is tagpártja, amely támogatta Tőkés Lászlót az EP alelnöki tisztségének megszerzésében, ez bizonyítja, hogy Baconschi úr reakciójának hiánya nem véletlen” – fogalmazott Vasilescu.
Kelemen Hunor: nem értem a felháborodást
Brüsszelben hivatalosan 15 ezer, nem hivatalosan 30 ezer lobbiiroda működik. „Nem értem a felháborodást Székelyföld brüsszeli képviselete ügyében” – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, hozzátéve, „egy teljes mértékben törvényes, alkotmányos és normális kezdeményezésről van szó, amelyet a három székely megye tanácselnöke kezdeményezett.
A brüsszeli képviseleti iroda célja az, hogy biztosítsa a kapcsolatot az Európai Unió intézményeivel, lobbitevékenységet folytasson, befektetőket vonzzon, és népszerűsítse Székelyföldet turisztikai szempontból. Nem a három RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezése ennek az irodának a megnyitása, de természetes módon támogatják és segítik ezt Brüsszelben.”
Más régió is nyithat
Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva elmondta, ezzel a lehetőséggel Románia bármely megyéje vagy régiója élhet. „Nem akadályozza meg senki sem Dâmboviţa, sem Prahova, sem Konstanca megyét, hogy képviseleti irodát nyisson Európa fővárosában. Ha van rá anyagi lehetőségük és felkészült szakemberük, akkor én azt javaslom, nyissanak ők is irodát Brüsszelben, mert ezzel is hozzájárulnak térségük fejlesztéséhez” – jelentette ki a szövetség elnöke, hozzátéve, visszautasít minden nacionalista nyilatkozatot ebben a kérdésben és teljes mértékben támogatja a székelyföldi megyék kezdeményezését..
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője is annak a véleményének adott hangot, hogy a székelyföldi megyék kezdeményezése törvényes, ugyanakkor leszögezte, hogy az RMDSZ EP-képviselői csupán támogatói a képviseleti iroda megnyitásának. Winkler példaként elmondta, hogy a németországi bajor tartománynak is van képviseleti irodája Brüsszelben, hozzátéve, hogy a Romániában elégtelenül működő fejlesztési régiók is okolhatók azért, hogy az uniós alapoknak csupán 7 százalékát sikerült lehívnia az országnak.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Román-magyar diplomáciai csörte
Miközben tegnap délután az EU fővárosában állófogadást adtak az erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselők a székelyföldi képviselet mai megnyitója alkalmából, diplomáciai szintre jutott a tömbmagyar régió brüsszeli lobbiképviseletének létrehozása körül a román politikum és a sajtó által generált hisztériakampány: bekérették tegnap a román külügyminisztériumba Füzes Oszkár magyar nagykövetet, hogy magyarázatot kérjenek az ügyben. Bukarest legfőbb kifogása az, hogy az iroda a Magyar Régiók Házában kap helyet. A hecckampány ellenére a székely iroda megnyitása előtt egy nappal megtartott állófogadás sikeresen lezajlott.
A Hargita és a Kovászna megyei tanács által finanszírozott, Maros megye képviseletét is ellátó iroda megnyitása alkalmából tegnap délután a három erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselő, Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula tartott fogadást az EP-ben, ám a román fél mindezt úgy próbálja beállítani, mintha egy „nem létező” régió képviseletének megnyitásáról lenne szó, ami szerintük illegális, és támadás az ország egysége ellen.
A tegnap késő délutáni fogadáson a megyei tanácsok küldöttségei élén Borboly Csaba Hargita és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is ott volt, és Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkárt is a belga fővárosba várták. A fogadáson beszédek hangzottak el az EP-képviselők és a tanácselnökök részéről, majd a Hargita táncegyüttes előadását tekinthették meg. „Az Európai Unió tagjaként Románia és Magyarország is büszke lehet a Székelyföldre” – hangoztatta a rendezvényen Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Emlékeztetett arra, hogy a képviseleti iroda létesítése politikai vihart kavart Romániában és az EP-ben, de úgy vélte, „a mesterséges, nacionalista hisztériakeltésnek kimondottan pártpolitikai okai vannak.” Bár a román sajtó tegnap délután arról cikkezett, hogy a magyar EP-képviselők távol kívántak maradni az eseménytől, Sógor Csabától, a három erdélyi magyar EP-honatya egyikétől tegnap este, a fogadást követően megtudtuk: a rendezvényen többek között Gál Kinga, Tabajdi Csaba, Glattfelder Béla és Bauer Edit is jelen volt, sőt finn és észt európai parlamenti képviselők is ott voltak a fogadáson, amelyen összesen mintegy 80–100 vendég vett részt. „Most már minden azon múlik, hogy az iroda működtetői hogyan végzik a dolgukat, hiszen az jórészt háttérmunkáról és egyeztetésekről szól” – ecsetelte lapunknak Sógor.
Román külügy: ki a Magyar Régiók Házából
A román külügy közleménye szerint a bekéretett Füzes Oszkárral folytatott megbeszélésen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a képviselet Brüsszelben a Magyar Régiók Házában nyitja meg kapuit, és további információt kértek a magyar hatóságoktól. Egyúttal kijelentették, „a stratégiai partnerség szellemében” azt várják, hogy a képviselet megnyitóján egyetlen magyar hivatalosság se legyen jelen. Teodor Baconshi román külügyminiszter tegnap kijelentette: Románia azt akarja, hogy a képviselet ne a Magyar Régiók Házában kapjon helyet, és hogy az elnevezése is feleljen meg a közigazgatási helyzetnek. Úgy vélte, arról van szó, hogy egy népelnevezést jogellenes módon próbálnak egy régió megnevezéseként használni.
Polner Gergely, a brüsszeli magyar állandó képviselet szóvivője mindezek kapcsán leszögezte: a magyar uniós elnökség nem képviselteti magát hivatalosan az eseményen, mivel nem általa szervezett rendezvényről van szó. Az Európai Néppárt (EPP) – ezen pártcsaládba tartozik az RMDSZ is – nevében Joseph Daul frakcióvezető jelezte: az EPP-nek nincs köze az iroda megnyitásához. A mai hivatalos megnyitóra viszont várják Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettest.
Sógor Csaba a román külügyminiszter aggodalmai kapcsán a Krónikának kijelentette: a romániai központi fejlesztési régió egy ideig a bajor képviselet ingyenes irodahasználati felajánlását élvezve tarthatta fenn képviseletét Brüsszelben. „Biztos vagyok benne, hogy ha Tulcea és Konstanca megye Dobrudzsa néven kívánna képviseletet nyitni, a Magyar Régiók Háza azt is szívesen befogadná” – mutatott rá a képviselő. Hozzátette: az ország föderalizálásától tartó román képviselők panaszaikkal csak nevetségesekké teszik magukat például a német képviselők előtt, akik szövetségi államból érkeztek. „A székely iroda gazdasági és turisztikai lobbit próbál végezni, hiszen érdekeltté kell tenni Európát abban, hogy szeressenek, ne folyton síró kisebbség legyünk, hanem olyan, amellyel Európa együttműködhet” – ecsetelte.
Magyar érvek, román támadás
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ korábbi elnöke mindezek kapcsán tegnap a Radio France Internationale-nak (RFI) elmondta: a székelyföldi képviselet „nem eredményez majd csodákat, de valószínűleg segít ráirányítani a figyelmet a vidék gazdasági potenciáljára.” A politikus egyúttal bírálta a magyarellenes diskurzus visszatérését. Markó Béla kijelentette, az RMDSZ-es EP-képviselők csupán közreműködtek az iroda megnyitásában. „Nem értek egyet azzal, hogy megpróbálják átpolitizálni az iroda megnyitását. Szerintem szükséges az ország általános gazdasági érdekeinek népszerűsítése, hogy befektetőket vonzzunk a Székelyföldre, és hogy megismertessük a régió gazdasági és idegenforgalmi potenciálját. Ha ebben segíthet egy ilyen iroda, akkor miért ne jöjjön létre? Mi a probléma?” – tette fela kérdést Markó. A politikus reményét fejezte ki, hogy a képviselet segít felhívni a figyelmet a régió gazdasági lehetőségeire, mivel ott jelenleg jelentős problémák tapasztalhatók – akárcsak Erdély egésszében.
A Brüsszelben tartózkodó Borboly Csaba szerint a képviselet mai megnyitása azért fontos, mert a három székely megye így könynyebben hozzáfér majd a regionális társulások számára kiírt pályázatokhoz, és megismertetheti magát Európában. Fontosnak nevezte, hogy így nem csupán Bukaresten vagy a fejlesztési régió központján, Gyulafehérváron keresztül, hanem közvetlenül Brüsszelben is hozzáférnek majd a fejlesztési forrásokhoz. A diplomáciai botrány kapcsán kifejtette: azt várja a román külügytől, hogy az ország schengeni csatlakozásáért és az Egyesült Államok által fenntartott vízumkötelezettség megszűnéséért küzdjön, mivel a magyar adófizetők pénzéből is működik, így elvárhatják, hogy támogassa őket. Tamás Sándor kovásznai tanácselnök még korábban elmondta, hogy a megnyitóval egy időben címerkiállítás is nyílik, a képviseletre pedig kitűzik a román és a székely zászlót is.
Az ellenzék egyébként tegnap is folytatta a hadjáratot az iroda ellen: a PSD felkérte a román EP-képviselőket, hogy írják alá azt a levelet, amelyet egy nappal korábban címeztek Jerzy Buzekhez, az EP lengyel elnökéhez, és amelyben azt kérik: az uniós törvényhozás ne ismerje el a székely képviselet törvényességét.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi magyarság (1918–2011)
Székelyföld is veszélyben!
"Dióhéjba" tömörítve bemutatjuk az elmúlt kilencvenegy év történelmét, a fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete?
Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld is veszélyben van, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát. Ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé. Az olyan régiókban pedig, ahol számottevő magyarság élt, az számszerű kisebbségbe került. Ennek illusztrálására Barcaság etnikai változását mutatom be. A Háromszékkel szomszédos Brassó lakossága 1910-ben még 70 százalékban magyar és szász többségű volt, míg a román számarány mindössze 28,7 százalék. Mára a helyzet drasztikusan megváltozott: az említett két (többségi) népcsoport elenyésző kisebbséggé vált, alig 8 százalék. Ha Brassó város 1910-es népességi arányait hasonlítjuk össze a mai Sepsiszentgyörgyével, azt látjuk, hogy a nem románok számaránya 71,3 százalék, tehát közel azonos! Brassó megye 1910-ben szintén magyar és német többségű, 64,2 százalékkal. Ma már itt sem sokkal jobb a helyzet, mint a városban. Az elmúlt évszázad alatt az alig néhány százalékéban román lakosságú észak-erdélyi nagy magyar városok népességi arányai szintén megváltoztak. A népességváltozásra elsősorban az 1950-es és az 1960-as években került sor. Néhány példa: az 1941-es népszámlálás szerint a népességi arányok Észak-Erdély néhány nagy városában a következők: Marosvásárhely magyarságának aránya 95 százalék, a románoké 3,9. Szatmárnémeti magyarságának aránya 92,9 százalék, a románoké 4. Nagyvárad magyar népessége 91,8 százalék, a románoké 5,2. Kolozsvár magyar népessége 86,5 százalék, a románoké 8,9. Hogy ki kit olvasztott be – magyarosított vagy románosított –, bárki megadhatja a választ a kérdésre. A nagy tatárjárás (1241) utáni 639 év alatt az Erdélybe betelepedő románság nemhogy tömegesen elmagyarosodott volna, de 1880-ban is mindössze 5,7 százalékuk ismeri az állam nyelvét, a magyart. Ne feledjük: az alkotmányban meghirdetett "egységes és homogén nemzetállam" megteremtésének útjában ma már csupán Székelyföld magyar közössége áll! Nem véletlen az, hogy a hivatalos okmányokban, de még a megyehatáron elhelyezett turisztikai táblákon sem tűrik meg a Székelyföld név használatát! Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy ha az elmúlt huszonegy évben alig észlelhető az etnikai arányok megváltozása, akkor az a továbbiakban sem módosul. Elfelejtik azt, hogy ez a rendszerváltás, a volt szocialista vagyon megszerzésével való elfoglaltság, a nagy gazdasági világválság, valamint Székelyföld tudatos elszegényítésének taktikájával magyarázható. De ha Románia gazdaságilag talpra áll, a veszélyérzet és az önvédelem hiányában "békésen álmodozó" székelységet is gőzhengerként fogják kisebbségbe szorítani, etnikailag fellazítani. Tehát addig kell kiharcolni Székelyföld autonómiáját, amíg nem késő! Ha most nem teszünk meg mindent – természetesen törvényes eszközökkel –, akkor számításaim szerint Sepsiszentgyörgyön már a 2020-as választást nem mi nyerjük meg. Márpedig, ha nincsenek választott vezetőink, akkor – amint Marosvásárhely példája is mutatja – szülőföldünkön mások fognak intézkedni, de nem a mi érdekünkben! Ne feledjük, a Székelyföld akkor már nem a mi otthonunk lesz, nem az a hely, ahol jól érezhetjük magunkat! El kell dönteni: mit akarunk?
A román nacionalizmus 1918 előtt Ahhoz, hogy a mai agresszív, türelmetlen román nacionalizmust megértsük, ismernünk kell annak mély gyökereit. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a román nacionalizmus csak most, az elmúlt huszonegy évben nehezedik ránk, illetve annak gyökerei csak a Ceauşescu-diktatúráig vezethetőek vissza. A román nacionalizmus már korábban kialakult. Természetesen ennek elemzése nem célunk, csak néhány példával szeretnénk rávilágítani arra, hogy nem új keletű. Az intolerancia, az idegengyűlölet már a Horea vezette parasztzendülés és magyargyilkolás idején is létező valóság. Hasonlóképp az 1848–49-es erdélyi polgárháborús kilengések, magyarmészárlások is erre mutatnak. A két román fejedelemség egyesítése előtt (1857-ben) a jeles román politikus, Mihail Kogălniceanu a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására, a jogfosztottság felszámolására az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen 52 javaslatot terjesztett be. Az 1866-os román alkotmány némi könnyítéseket hoz a nem keresztény idegenek számára, de ellentüntetésekre, pogromokra került sor. Az 1878-as berlini kongresszus arra kötelezi az új és független Romániát, hogy a zsidóknak, a mohamedánoknak biztosítsa az állampolgári jogokat. 1879-ig csak keresztények kaphattak román állampolgárságot. Amikor 1918-ban Románia megkapta Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatok birtokában volt. Az 1877-ben megszerzett Dobrudzsa etnikai arányait 1900-ig 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek "idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszköz az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása volt. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: "Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét..., higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt mentől tovább mennek, annál jobb lesz." Az óvodák többségét is a románosítás szolgálatába, a román nyelv terjesztésére állították fel. Az 1911-ig létrehozott 168 óvodából 133-at a csángó magyarok és bolgárok településein alapítottak. 1906-ban Konstancán (Küstendže) a gimnázium igazgatója, V. Dumitrescu ezt írja: "Ezen iskolának az oktatáson és nevelésen kívül az ország többi iskoláival együtt az is célja, hogy románokká változtassa át a gyermekeket, akik közül legtöbben otthon a szülőiknél csak görögül, bolgárul, örményül stb. beszélnek." 1900 körül a mintegy 75 000–100 000 főnyi csángó magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. (2011-ben sincs!) Van olyan feljegyzés, amely szerint a csángó gyermek addig ismételte az első osztályt, amíg megtanulta a román nyelvet. Egymás között még a szünetekben sem beszélhetnek magyarul. 1848 után a csángó magyarok közé már olyan papokat küldtek, akik nem ismerték a magyar nyelvet. 1886-tól kezdve a jászvásári papneveldében csak román nyelven oktatnak. Az utolsó magyar papnak, aki még a századfordulón Moldvában működött, a püspök megtiltotta a magyar nyelvű misét. Erdélyben ugyanebben az időben a románoknak több ezer iskolájuk van. Az erdélyi román papok híveikkel nemhogy magyarul nem beszéltek, de 80 százalékban ők maguk sem ismerték az állam nyelvét. A román nacionalizmus 1913-ban sem esett kétségbe, amikor Romániával "egyesül" a 98 százalékarányban nem románok által lakott Dél-Dobrudzsa. Habozás nélkül fogtak hozzá az új, azaz "ősi román" föld elrománosításához is.
Fegyverszünet és megszállás Amikor az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Páduában aláírta a fegyverszünetet, elismerték az önálló Magyarországot. Azonban e fegyverszünet aláírását nem tekintették érvényesnek a szövetséges hatalmak, de a magyar területek megszerzését célul tűző országok sem. A történelmi Magyarország és Ausztria területén ekkor még idegen hadsereg nem tartózkodott. Tehát nem beszélhetünk a Monarchia katonai vereségéről. A vereség a fegyverszünet megkötése után alakult ki, amikor a magyar kormány látva a hadseregben terjedő anarchista és bolsevista mentalitást, feloszlatta azt, így akaratlanul lehetetlenné tette az aktív önvédelmet. Az új hadsereg megszervezése azonban nemcsak időigényes volt, de nagyrészt eredménytelen is. Minderre épp akkor került sor, amikor megindult a szerb, a csehszlovák és a román támadás. A magyar kormány másik nagy tévedése az volt, hogy bízott a győztes nagyhatalmakban, és úgy gondolta, ha Magyarország pacifista magatartást tanúsít, azt a béketárgyaláson méltányolni fogják. A területi egység megőrzésének céljából a magyar államvezetés a bolsevik és a szélsőjobboldali erők szervezkedései között fogott hozzá a svájci mintájú szövetségi államrendszer kiépítéséhez. Erdélyben a román, a magyar, a német és a vegyes önkormányzatú kantonok létrehozása azonban nem érdekelte a Iuliu Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Tanácsot. De az előrenyomuló román hadsereget sem, sőt, igyekeztek felszámolni minden magyar önrendelkezési jellegű akciót. Ilyen történelmi helyzetben fogalmazódott meg a Székely Köztársaság megteremtésének gondolata. Néhány jeles erdélyi magyar vezető, köztük Paál Árpád politikus és újságíró is – 1918. november derekán, a Székelyudvarhelyen tartott gyűlésen – letette a hűségesküt a Székely Köztársaságra. Azonban a november 28-i marosvásárhelyi székely és a december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlés már a magyar állam területi integritása mellett nyilatkozott. E politikai zűrzavarban, amikor az ország hadsereg nélkül maradt, miközben idegen haderők masíroztak, Kratochwil Károly vezetésével létrejött a székely és az erdélyi ezredekből, a székely önkéntesekből az a 12 000 főt számláló Székely Hadosztály, amely kis létszáma ellenére is megpróbálta a lehetetlent, szülőföldje védelmét az idegen hódító hadsereggel szemben. Nekik 1919 januárjában a Királyhágónál sikerült feltartóztatniuk a román királyi hadsereget. A magyarság jövőjének alakítására azonban nagy csapást mért az 1919. március 21-i Magyar Tanácsköztársaság megalakulása. A nagyhatalmak épp akkor vitatták meg a végleges határok kérdését. Úgy tűnik, hogy a bolsevizmus veszélye miatt még jobban büntették a magyar népet, Magyarországot. A székely hadsereggel ellenséges magatartású kommunista hatalom miatt 1919. április 25-én a Székely Hadosztály is feloszlott. A katonák némelyike beállt a Vörös Hadseregbe, és hősiesen harcolt az északi felszabadító hadjáratban, de többségüket a román hadsereg Brassóba internálta. A román hadsereg december 24-én megszállta Kolozsvárt, majd fokozatosan egész Kelet-Magyarországot. A magyarság vezetői hiába követelték Párizsban a határkérdés demokratikus, népszavazás, tehát a helyi lakosság megkérdezése általi meghúzását, kialakítását, hiába ajánlották fel, hogy a népszavazás eredményét, bármilyen is legyen, a magyarság tiszteletben fogja tartani, a magyarság meghallgatása nélkül megszületett a jelenkor történetének egyik legigazságtalanabb békediktátuma. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés eredménye a kompakt magyar területek, köztük Székelyföld elcsatolása lett.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Gyászos pótérettségi-eredmények
A nyári jegyeknél is gyengébbek a pótérettségi eredményei: országos szinten csupán a pótvizsgára beiratkozottak 16,6 százalékának sikerült átmenő jegyet szerezni. A részleges eredményeket tegnap délután függesztették ki, az óvások megoldására két nap jut, így végleges jegyeiket szerdán tudhatják meg a diákok. Az eddigi eredmények szerint a leggyengébb jegyek Máramaros megyében születtek, ahol csupán a végzősök 8 százaléka szerez diplomát, de Konstanca megyében is csak 9 százalékuk veheti idén kézbe az okmányt. Temes megyében, ahol 14 százalékos az átmenők aránya, „halálos áldozata” is lehet a vizsgának: tegnap egy raktár udvarán megtalálták egy 19 éves fiú holttestét.
A rendőrök nem zárják ki, hogy a moldovai köztársaságbeli fiatal öngyilkos lett, miután nem sikerült az érettségije. Fehér megyében 17,35 százalék vette sikeresen az akadályt, négy iskolában egyetlen végzős sem ment át. Ennél is kisebb, 16,7 százalékos volt az átmenési arány Arad megyében, itt két iskolában nem volt átmenő jegy, míg egy tanintézetben mindenki sikeresen vizsgázott. Bihar megyében jóval magasabb, 22,31 százalékos volt az átmenési arány, Dorel Luca megyei tanfelügyelő szerint „mindegyik diák akkora jegyet kapott, amennyire fontosnak tartotta, hogy tanuljon a vizsgára”.
Maros megyében ennél is magasabb, 24,85 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya, Mezőbándon, ahol nyáron sem szerzett senki átmenő jegyet a 11 végzős közül, megismétlődött a helyzet. Meglepően magas, 36,31 százalékos az átmenési arány Suceava megyében, míg Mehedinţi-ben 52,97 százaléknak sikerült a vizsga. Hargita megyében ellenben nagyon kicsi, 12,2 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya.
Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő nem kívánta minősíteni az eredményeket. Véleménye szerint az alacsony átmenési arány annak tudható be, hogy a diákok nem készültek megfelelően a vizsgákra, és nem annak, hogy a nyári érettségivel ellentétben a pótvizsga ideje alatt Hargita megyében is kamerákat helyeztek a tantermekbe. „Az óvások utáni, végső eredményeket követően, tanárokkal és szakemberekkel közösen sort kerítünk a történtek elemzésére. Ennek során tudjuk majd biztosan megállapítani, hol merült fel probléma a pótérettségivel kapcsolatban” – mutatott rá a főtanfelügyelő. Hozzátette: tavaly országos szinten a székelyföldi megyében zajlott a legkomolyabb próbaérettségi. „Ezt fogjuk megismételni a következő vizsgaidőszak előtt is, még alaposabban és szigorúbban, ha szükséges” – fejtette ki Ferencz S. Alpár, aki azt is elmondta: jövőre már a nyári vizsgaidőszakban is használnak majd kamerákat.
Király: várható eredmények
Király András oktatási államtitkár szerint várható volt, hogy alacsony lesz az átmenési arány a pótérettségin, hiszen ugyanazon feltételek álltak fenn, mint a nyári vizsgaidőszak alatt. Elmondása szerint előre látható volt, hogy akik az érettségire nem készültek fel megfelelően, ősszel sem fognak kimagaslóan teljesíteni. „Ha azonban a tanügyminisztérium tartja magát jelenlegi álláspontjához, a jövőben javulni fog a helyzet” – vélekedett az államtitkár, aki szerint a diákoknak rá kell jönniük arra, hogy az érettségire, a gimnáziumi éveik befejezésére komolyan kell készülni. Hozzátette: az új tanügyi törvénynek köszönhetően a következő években mindenképpen jobb eredmények várhatók majd, hiszen ennek értelmében mindenki a szakjának megfelelően vizsgázik.
Nem tartja meglepőnek a pótérettségi vizsga eredményeit Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes sem. Mint mondta, nagyon rövid a nyári és őszi vizsgák közötti időszak, így nincs lehetősége megfelelően felkészülni annak, akinek az első szakaszban nem sikerült az érettségije. „Végleges megoldást a különböző szintű érettségi bevezetése jelentene. Akárcsak Magyarországon, itt is másképp kellene kezelni azokat, akik egyetemre készülnek, és azokat, akik a középiskolát szeretnék elvégezni” – vélekedett a főtanfelügyelő-helyettes. Kolozs megyében egyébként 20,62 százalékos volt az átmenők aránya.
Kónya: a minisztérium a hibás
Előre látható volt a pótérettségi eredménye Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint is, a partiumi megyében a 17 százalékot sem érte el az átmenők aránya. Kónya szerint az eredmény előre látható volt, mivel az oktatási minisztérium „ahelyett, hogy a rendszeren javított volna, szabályszerű támadást intézett az oktatásban résztvevők ellen”. „Óriásit ütöttek ezzel a szakoktatáson – fejtegette. – Akik szakközépiskolát végeztek, most ott állnak, hogy se szakmájuk nincsen, mivel alig praktizáltak, se érettségijük.” Kónya László szerint most azokon csattant az ostor, akik a legkevésbé voltak hibásak a félresikerült oktatási reformokért: a diákokon és a tanárokon. Elmondta: a bukottak 90–95 százaléka a szakközépiskolákból került ki, akik felvételikor még nem tudták, hogy érettségire kötelezik őket. A tanügyminiszter pedig a román oktatás folyamatos ócsárlásával tovább rontott a tanárok amúgy is alacsony megbecsültségén. A szatmárnémeti vizsgaközpontokban tegnap sokan nézegették lógó orral az eredményeket. Az egyik általunk megkérdezett érettségizőnek nem okozott meglepetést az, hogy megint meghúzták, mint mondta: a matekvizsgán rosszul lett, ki kellett jönnie, így biztos volt benne, hogy nem sikerült, bár úgy vélte, ha benn is maradt volna, akkor sem írja meg az ötöst, mert nagyon nehéz volt a tételsor. Egyesek örvendeztek is, az egyik sikeres vizsgázó – szintén neve elhallgatását kérve – elmondta: ő tavaly próbálkozott először, meg is kapta mindenből az átmenőt, de nem jött ki a hatos átlaga. Ezért csak magyarból vizsgázott újra – nyáron ugyan nem sikerült elérnie a 7-es osztályzatot, most viszont 7,30-cal végre túlesett az érettségin
Nem tanultak eleget!
Kovászna megyében 18,69 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunknak elmondta, csalódott, ennél jobb, legalább 30 százalékos átmenési arányra számított. A háromszéki pótérettségizők 80 százalékának csak egy vagy két tantárgyból, általában románból és matematikából kellett újravizsgáznia. A két vizsga közötti másfél hónap alatt ezt a két tantárgyat „meg kellett volna enniük”, hogy biztosra mehessenek, mondta a főtanfelügyelő. Úgy vélte, kevesebb nyaralással és több tanulással jobbak lettek volna az eredmények. Ez alkalommal is a diákok vizsgáztak, és nem a pedagógusok, szögezte le a szakember, arra utalva, hogy sokan a tanárokat hibáztatják a gyenge eredmények miatt. Az őszi vizsgán a tételek nem voltak nehezebbek, de könnyebbek sem, mint a nyáron, a minisztérium ezzel azt jelezte, hogy az őszi akadályt is ugyanolyan komolyan kell venni, mint a nyárit, magyarázta a főtanfelügyelő. Keresztély Irma azt reméli, hogy az idei két érettségi kudarcából legalább a következő generációk levonják a tanulságot, és komolyan veszik a tanulást.
Akiknek pedig nem sikerült az érettségijük, bár nem lesz könnyű, de meg kell próbálniuk elhelyezkedni a munkaerőpiacon, hogy ne töltsék haszontalanul a következő egy évet, tanácsolta Keresztély Irma. Krónika (Kolozsvár)

Nem hátrál meg az RMDSZ (Népszavazás Székelyföldért)
A megyei tanácsnak nem áll szándékában visszavonni a népszavazásról szóló határozatot, Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy értékelte, ha szükséges, bíróságon keresik igazukat. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nem találja ördögtől valónak azt, hogy egy ilyen kérdésben kikérjék a nép véleményét, ám hangsúlyozta, ennek az érvényes törvényeknek megfelelő módon kell megtörténnie.
Tamás Sándor elmondta: megkapták a Valentin Ionaşcu alprefetus kézjegyével ellátott dokumentumot, a november végi tanácsülésen tájékoztatja a testületet, de neki az a véleménye: ne vonják vissza a népszavazás kiírásáról szóló határozatot. A kifogások többnyire értelmezési problémákat vetnek fel – fejtette ki a tanácselnök. "Elmegyünk akár a bírósági tárgyalásig is, mert ha nem indulunk el végre egy adott úton, akkor mindig csak egy helyben topogunk" – hangsúlyozta. Kiemelte, a népszavazás egy természetes válasz a bukaresti politikai köröknek, amelyek a székelyföldiek megkérdezése nélkül képzelték el a régiók, megyék átszervezését. Tamás Sándor szerint érdemes ezt az utat választani, még akkor is, ha az a tapasztalatuk, hogy a román bíróság, sok, akár teljesen egyértelmű esetben is az önkormányzatisággal szemben hozott döntést, bebizonyosodott már például a könyvtárigazgató ügyében is, hogy előbb vagy utóbb, de megszületik az a megoldás, amelyet korábban kitaláltak – fejtette ki. "A népszavazástól nem kell félni, az emberek véleményét, akaratát megismerni, azt gondolom, mindannyiunk számára fontos. Nem Kovászna megye volt az első, már legalább hat-hét megye kezdeményezett ilyen népszavazást, Konstanca megyében meg is szervezték. Semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy megkérdezik az embereket, milyen régióhoz, megyéhez akarnak tartozni. A lényeg: az érvényes jogszabályoknak megfelelően írják ki – fejtette ki a Háromszék kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A megyei önkormányzat október 31-én fogadta el azt az MPP által kezdeményezett határozatot, amely értelmében jövő év március 11-én helyi népszavazást tartanak egy Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozataláról. Pénteken a prefektúra az alprefektus aláírásával felülvizsgálatra visszaküldte a dokumentumot, ha nem javítja ki vagy nem vonja vissza a testület, közigazgatási bíróságon támadják meg.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely referendum: támad a kovásznai prefektúra
Az egységes Székelyföldről szóló népszavazásra vonatkozó határozat visszavonását kéri a Kovászna megyei prefektúra a megyei önkormányzattól. A prefektúra szerint a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. Amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon – áll a felszólításban. A Székely Nemzeti Tanács polgári engedetlenségre szólítana fel, ha a közigazgatási átszervezés során sérülne a régió egysége.
Törvénytelennek ítélte a megyei önkormányzatnak az egységes Székelyföldről szóló népszavazás megszervezésére vonatkozó határozatát a Kovászna megyei prefektúra, amely a döntés visszavonására szólította fel a testületet. A prefektúra leszögezi, hogy a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. A prefektúra felszólításában leszögezi, amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon.
A megyei tanácshoz intézett felszólítást Valentin Ionaşcu alprefektus írta alá, de György Ervin prefektusnak is tudomása van róla, aki azt ígérte, mai sajtótájékoztatóján ad bővebb információt.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, a megyei közgyűlés mai soros ülésén ismerteti a testülettel a prefektúra álláspontját, de azt fogja javasolni, hogy ne vonják vissza a határozatot. Kifejtette, inkább a pereskedést választja, még akkor is, ha a bíróságon korábban sok önkormányzatiságot sértő ítélet született. „Ha a bukaresti politikusok nem kérdezik meg a székelyföldieket a régióátszervezésről, akkor ilyen válaszra számíthatnak” – mondta Tamás Sándor, azon reményének adva hangot, hogy a román politikum, az állami hatóságok és a bíróság előbb-utóbb megérti, hogy adott kérdésekben a népszavazás a legmegfelelőbb döntéshozási forma.
Mint hangsúlyozta, más országokban a referendum szervezése természetesnek számít, Romániában azonban még nem alkalmazzák ezt a „demokratikus gyakorlatot”, és a bukaresti politikusok úgy akarják átrajzolni a megyéket, hogy meg sem kérdeznék az adott térség lakosságát. Holott a polgárok kell hogy az első helyen legyenek, főleg az olyan kérdésekben, mint a közigazgatási átszervezés, tette hozzá a tanácselnök, aki egyben az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének az elnöke.
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: nem kell félni attól, hogy az emberek népszavazáson nyilvánítsanak véleményt a régiók és megyék átszervezéséről. Konstanca megyében már megszervezték a referendumot, és újabb öt megyében döntötték el az önkormányzatok, hogy népszavazást írnak ki a közigazgatási átszervezés kapcsán.
Nemmel szavazna az MPP
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke szerint fel sem merül, hogy a polgári frakció megszavazza az inkriminált határozat visszavonását. „Ha jogi problémák vannak, mondja meg a prefektúra, hogy melyek azok, és korrigáljuk őket, de a határozat marad” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a polgári politikus. Hozzátette, azt remélte, „nem teszik oda” Valentin Ionaşcu alprefektust, hogy a határozat visszavonására szólítsa fel a megyei önkormányzatot. Rámutatott, az elmúlt hónapokban valahányszor a prefektúra felszólítást küldött a magyar polgármestereknek, mindig a román alprefektus látta el kézjegyével, mivel György Ervin nem akarta vállalni ezt a szerepet. Az MPP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei tanács megalakulása óta első alkalommal volt konszenzus az RMDSZ és a polgári frakció között egy kérdésben.
Mint hangsúlyozta, a 2012. március 11-ére tervezett, a Székelyföld egységéről szóló referendumot nemcsak Kovászna, hanem Hargita és Maros megyében is meg kell szervezni. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén elfogadott egy határozatot, amelyben felkéri Hargita és Maros megye önkormányzatainak magyar képviselőit, hogy követve a Kovászna megyei mintát, fogadják el a népszavazásról szóló határozatot. Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Tanács októberben megszavazta, hogy jövő év március 11-én referendumot szerveznek, amelyben Kovászna megye területének Bodzavidék nélküli módosításáról kérdezik a polgárokat, valamint arról, akarják-e, hogy a módosított területű megye a Székelyföld adminisztratív egység része legyen.
Polgári engedetlenséget javasol az SZNT
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári engedetlenségre szólít, ha a kormány nem mond le a regionális újraosztás Székelyföld egységét sértő változatáról. A testület szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén mintegy 200 küldött szavazta meg a határozatot, mely szerint ha az állam megsérti az alapvető emberi jogokat, ellenségesen lép fel saját polgáraival szemben, akkor szorgalmazzák a polgári engedetlenség több formáját, a tiltakozó karszalag viselését vagy az adók és illetékek befizetésének megtagadását. A határozatban arra kérik a székelyeket, védjék meg az elvet, miszerint a „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie” – közölte Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki szóvivője. Elmondta, tervezik, hogy létrehoznak egy szolidaritási alapot, és ebből segíthetik majd azokat, akiket a polgári engedetlenség miatt megtorlás ér. Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgári engedetlenség erőszakmentes, szerinte a lakossággal ismertetni kell ennek lényegét és kockázatait, azonban mint hozzátette, remélik, hogy erre nem kerül sor.
A testület szombati ülésén arról is döntöttek, hogy áprilisban elkezdik az uniós szintű aláírásgyűjtő kampányt, hogy polgári kezdeményezésre az európai intézmények elé terjeszthessék azt a törvénytervezetet, amely sajátos jogállást biztosít azoknak a régióknak, ahol az őshonos kisebbség többségben él, mint például a Székelyföldön. Egy év alatt legalább hét európai országban egymillió kézjegyet kell összegyűjteni, mondta Izsák Balázs, aki szerint Románia és Magyarország mellett Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában gyűjtenek támogató aláírásokat, mivel ezekben az országokban több nemzetiség él együtt. Mint magyarázta, a sajátos jogállás szavatolná, hogy ezeket a térségeket úgy kell fejleszteni, hogy ne változzanak a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságaik.
RMDSZ: jegelni kellene az átszervezést
Eközben Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője pénteken Nagyváradon arról számolt be, hogy az RMDSZ a közigazgatási átszervezés „jegelését” kérte koalíciós partnerétől. Elmondta, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőivel a jövő évi választásokról folytatott egyeztetésen a megyék átszervezése is szóba került. Fekete-Szabó András szerint azzal, hogy jövőre az önkormányzati és a parlamenti választásokat egyszerre tartsák meg, amellett hogy olcsóbb, azért is értettek egyet a szövetség szenátorai, mert a koalíción belül bizonyos alkukat kötöttek meg. A frakcióvezető elmondása szerint az RMDSZ jelenleg azt kéri a kormánytól, hogy jegelje az átszervezést, mert az országnak annál sokkal égetőbb problémái is vannak, ráadásul választási év következik. „Nem tehetünk most ekkora lépést” – fogalmazott. Úgy véli, az új megyék méreteiről még tárgyalni kell, és az átszervezés csakis úgy lehetséges, ha a történelmi régiókon alapul. A szenátor szerint a jelenlegi fejlesztési régiók is túlságosan nagyok, hiszen a kevésbé erős megyék sokszor labdába sem rúgnak a pályázatoknál – például Szatmár a Kolozsvár központú Észak-erdélyi fejlesztési régióban. Emlékeztetett: három évvel ezelőtt az RMDSZ-frakció benyújtott egy, a fejlesztési régiók átrajzolását célzó törvényjavaslatot, ám az mai napig a fiókban porosodik.
Kell a régiósítás, de nem PDL módra
A közigazgatási átszervezés kapcsán a hétvégén Marosvásárhelyen vitafórumot is szerveztek RMDSZ-közeli szervezetek, a címül választott Van-e szükség közigazgatási átszervezésre Romániában? kérdést az est házigazdája és a szervező Kós Károly Alapítvány elnöke, Markó Béla egy József Attila-idézettel válaszolta meg: „A tenger valóban kék, barátom, / Csakhogy nem úgy kék, ahogy te gondolod.” Kibontva a költői gondolatot, a kormányfőhelyettes elismerte, hogy valóban szükség van a közigazgatás átszervezésére, de nem úgy, ahogy azt a bukaresti román politikusok elképzelik.
„A magyarság legnagyobb és legfontosabb ereje az önkormányzatokban van, s nem mindegy, hogy milyen jellegű közigazgatási egységekben élhetünk” – fejtette ki az RMDSZ volt elnöke. Hasonlóan vélekedett utódja, Kelemen Hunor is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdés megoldását jobban elő kell készíteni. Szerinte a megyéket nem lehet egyszerűen, baltával felszámolni. A politikai érdekek háttérbe szorításával és az állampolgár előtérbe helyezésével tanulmányokra és közvitákra van szükség. Az est egyetlen civil meghívottja, Novák Zoltán helyi történész is arra hívta fel a figyelmet, hogy az egypártrendszer idején a mindenható kommunista hatalom is jobban előkészítette az 1968-as megyésítést, mint a Demokrata-Liberális Párt és, Traian Băsescu államfő a csupán néhány hónapja hangoztatott átszervezést. A második világháború után Romániában három ízben történt jelentős átszervezés. Egyik sem volt konfliktusmentes, de az erdélyi magyarság szempontjából sem az 1950-es, sem az ’52-es, de még csak a ’68-as sem járt akkora térvesztéssel, mint amekkorával járhatna a nagyobbik kormánypárt által tervezett jelenlegi régióátszabás.
Kultúrára alapuló gazdasági fejlődés
A Bernády-házban tartott beszélgetésen Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a leghatékonyabb és természetszerű átalakítási tervet az RMDSZ munkatársai dolgozták ki. Megítélésében a szövetség változata nem csak az erdélyi magyaroknak, hanem a többségi románoknak is jobb lenne. Kelemen szerint a PDL által szorgalmazott változat kidolgozói látszólag gazdasági érveket sorakoztatnak fel, ám a háttérben valójában politikai megfontolások állnak. Csutak István, az RMDSZ fejlesztési szakértője, a szövetség változatának egyik kidolgozója rámutatott: a gazdaságot valóban nem lehet elvonatkoztatni a politikától, azonban csak azokat a gazdasági régiókat tartja működőképesnek, amelyeket kohéziós erőként a kultúra tart össze.
Így látja a helyzetet Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke is, aki szerint sokkal könnyebb fenntartani azokat a tájegységeket, amelyek több száz évvel ezelőtt alakultak, mint azokat a mesterségesen rajzolt régiókat, melyekben például a tengerparti Konstancát a moldvai Vrancea megyével zárták össze. A természetellenesség másik példájaként a hargitai székelyeket és a Fehér megyei mócokat hozta fel.
A témához hozzászólók közül többen is fenntartották az RMDSZ évekkel ezelőtt kidolgozott egységes álláspontját, miszerint a három székelyföldi megyének egységes régiót kell alakítania, akárcsak a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy, Bihar és Szatmár megyében.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Hiába magyar ügy, ha törvénytelen – Magyarázkodik György Ervin
A prefektúra elsősorban a procedúra be nem tartása miatt kérte a megyei tanács népszavazásról szóló határozatának visszavonását – jelentette be György Ervin, a kormány Kovászna megyei megbízottja. Tudott a jogászok kifogásairól, ismerte a megyei tanácsnak elküldött indoklás tartalmát, és az alprefektus is felhívta telefonon, megkérdezte, aláírhatja-e a dokumentumot távollétében – mondta el tegnap reggel.
A kormánybiztosi hivatal két ponton is hibásnak találta a határozat elfogadásának eljárását – magyarázta György Ervin. A 2000/3-as törvény értelmében ilyen jellegű határozatot az elnök terjeszthet be vagy a tanácstagok egyharmada, a székelyföldi népszavazásról szóló határozatot pedig kilenc MPP-s tanácstag kezdeményezte, a tizedik, az RMDSZ-es Molnár Endre a tanácsülésen csatlakozott, tehát utólagos aláírásával már nem tekinthető indítványozónak – mondta el a kormánybiztos a jogászai által felhozott kifogást. A másik hiba, hogy az ilyen határozatokat közvitára kell bocsátani a testületi szavazás előtt, meghirdetni újságokban, kifüggeszteni, és lehetővé tenni, hogy bárki véleményt mondjon róla, ez a 2003/52-es törvény előírása – hangsúlyozta György Ervin.
A prefektus szerint azonban a procedúrán túl gyakorlati hibákat is találtak a megyei tanács által megszavazott határozatban, a referendumtörvény szerint a megyék határainak megváltoztatására vonatkozó népszavazást csak az államelnök vagy a parlament rendelheti el. Kovászna megye prefektusa szerint a Konstanca megyében jóváhagyott határozat egészen másról szólt, mint az itteni, ott arról kérdezték az embereket: akarják-e, hogy megyéjüket feloszlassák, és nem arról, hogy egyetértenek-e egy új közigazgatási egység létrehozatalával. „Egyébként a konstancaiak döntését is megtámadta az ottani prefektúra, utóbb a bíróság ítélte mégis jogszerűnek" – mondotta György Ervin. Elismerte azonban, ha a háromszéki tanácstagok nem referendumnak, hanem konzultációnak nevezik kezdeményezésüket, akkor egész más elbírálás alá esett volna.
A kormánybiztos azt is kiemelte, nem tudtán kívül támadta meg helyettese a megyei határozatot, ő kérte a jogászoktól, hogy a törvények felsorolása mellett írják le részletesen a kifogásokat, Rétyre kellett mennie az Antos-ház avatóünnepségére, ekkor hívta fel Valentin Ionaşcu, hogy elkészült az indoklás, és aláírhatja-e? Ő igent mondott. A Háromszék kérdésére válaszolva azt is elmondta: a kormány megbízottja nem azért támad meg határozatokat, mert román vagy magyar ügyet képviselnek, hanem azért, mert törvénytelenek, feladata a jogszerűség fölött őrködni. „Ha nem támadom meg, leváltanak, és két hét múlva a frissen kinevezett kormánybiztos megteszi. Ha valaki azt hiszi, csak azért kell magyar prefektus, hogy esetleg ne támadjon meg bizonyos határozatokat, az téved" – fejtette ki.
A Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozataláról szóló népszavazást az MPP kezdeményezte, de felvállalta az RMDSZ is, és október 31-én megszavazta a megyei testület. Tamás Sándor megyei RMDSZ- és tanácselnök szombaton bejelentette, ő nem javasolja a határozat visszavonását, ha kell, bíróságon védik meg igazukat. A kezdeményező MPP megyei elnöke, Kulcsár-Terza József is úgy látja, nem szabad visszalépni, ki kell javítani a hibákat a prefektúra útmutatásai alapján, de folytatni kell az utat, amely a népszavazás megszervezéséhez vezet.
Farkas Réka, Háromszék
Erdély.ma

52 helységben 13 ezer tüntető
A Román Csendőrség közbiztonságért és -rendért felelős igazgatóságának vezetője, Aurel Moise ma azt nyilatkozta, hogy előző nap, azaz hétfőn az ország 52 helységében tartottak tiltakozásokat, amelyeken mintegy 13 000 tüntető vett részt. Közülük a csendőrség 150 embert előállított. 
A hétfői bukaresti tüntetéseken 22 bűncselekményt állapítottak meg. Moise elmondta, kedden hét megyében (Brăila, Krassó-Szörény, Constanţa, Galaţi, Szeben, Temes és Vrancea) lesz engedélyezett tüntetés. A tüntetések ma régiónkban Aradon, Déván, Temesváron folytatódtak.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Demográfiai dráma: a magyarok száma közel 200 ezerrel, az összlakosságé több mint kétmillióval csökkent
Románia lakossága tíz év alatt 12,1 százalékkal csökkent. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön ismertette a tavalyi népszámlálás nem végleges adatait, amelyek szerint az ország állandó lakossága 19 042 936 fő, ez 2 638 038 fővel kevesebb, mint 2002-ben, amikor összesen 21 680 974 személyt írtak össze. Az előzetes eredmények szerint a romániai magyarság létszáma 1 238 000 fő, 193 807-tel kevesebb, mint 2002-ben – ez 13,6 százalékos csökkenést jelent. Szakértők meglepőnek tartják a magyarság lélekszámának az összlakosságéhoz képest nagyobb mértékű apadását.
A lakosság 88,6 százaléka (16,87 millió) románnak vallotta magát, a magyarok száma 1 238 000, ez az összlakosság 6,5 százalékát jelenti. Cigánynak vallotta magát 619 ezer személy (3,2 százalék). Ukránnak 51 700 személy, németnek pedig 36 900 ember vallotta magát.
A 2002-es adatokhoz képest a romániai magyarok számaránya 13,6 százalékkal csökkent, akkor 1 431 807 személy (az összlakosság 6,6 százaléka) vallotta magát magyarnak. A mostani előzetes adatok szerint a magyarság számaránya az összlakosságon belül 6,5 százalék.
A cigány lakosság létszáma nőtt 2002-höz képest, amikor 535.140 személy (2,45 százalék) vallotta magát e nemzeti közösséghez tartozónak.
A romániai németek esetében csökkenés tapasztalható, 2002-ben 59 764 személy vallotta magát németnek.
A megszámlált lakosság 0,3 százaléka (59 200 ember) nem közölte nemzetiségét, vagy nem volt jelen.
A legmagasabb a magyarság aránya Hargita megyében (84,8 százalék), majd következik Kovászna (73,6 százalék), Maros (37,8 százalék), Szatmár (34,5 százalék), Bihar (25,2 százalék) és Szilágy megye (23,2 százalék).
A romániai cigányok aránya Maros megyében a legmagasabb (8,8 százalék), ezt követi Călăraşi (8,1 százalék), Szilágy (6,9 százalék) és Bihar megye (6,1 százalék).
Az előzetes adatok szerint Románia állandó lakossága 7,1 millió háztartásban él. A 2011 októberi népszámlálás során 8,5 millió lakást írtak össze, az épületek száma 5,1 millió, ebből mintegy 15 ezer társasház vagy tömbház.
A stabil lakosság 52,8 százaléka városon él, 47,2 százaléka vidéken.
Megyei bontásban a legtöbben Prahova megyében élnek (735, 9 ezer személy), következik Iaşi (723,6 ezer), Kolozs (659,4 ezer), Temes (649,8 ezer), Konstanca (630,7 ezer), Dolj (618,3 ezer), Suceava (614,5 ezer).
A legkisebb a lakossága Tulcea megyének, ahol 201,5 ezer ember él, majd következik Kovászna (206,3 ezer), Szilágy (217,9 ezer), Mehedinţi (254,6 ezer), Ialomiţa (258,7 ezer), Giurgiu (265,5 ezer), Krassó-Szörény (274,3 ezer) és Beszterce-Naszód (277,9 ezer).
Horváth István szociológus: meghökkentőek az adatok
„Meghökkentőek az adatok, azonban nem meglepőek” – szögezte le a Krónika kérdésére Horváth István kolozsvári szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, amikor arról faggattuk, lehetett-e számítani a romániai népesség ilyen arányú fogyására. Mint részletezte, előre látható volt, hogy 19 millióra csökken a lakosság száma, s a magyarság részaránya terén is hasonló számadatra számítottak. Kérdésünkre, mivel magyarázható az a tény, hogy a magyarok száma 1,5 százalékkal nagyobb arányban csökkent, mint a lakosság egésze, Horváth elmondta, ez a számadat valóban meglepetést okozott.
„Azt hittük, hogy a migráció nagyobb a románok esetében” – indokolta a meglepetés okát a szociológus. Ugyanakkor szerinte ezeket a számadatokat fenntartással kell kezelni, mivel míg a befogadó államok által regisztrált migrációs adatok szerint az egyévesnél hosszabb tartózkodási engedéllyel ott élő romániaiak száma decemberben elérte a 2,8 milliót, addig a nem végleges népszámlálási adatok szerint 910 ezer román állampolgár él tartósan, míg mintegy 659 ezer ideiglenesen külföldön, a különbség pedig több mint egymillió fő. „Feltehetően tehát jobban áll a magyarság, mint a népszámlálás során regisztrált adat” – vallja a szakember, aki szerint azonban hosszú távon nem lehet megmondani, hányan térnek haza, és hogyan alakul a későbbiekben a lakosság száma, összetétele.
Horváth ugyanakkor arra is kitért, hogy a Trianon utáni első, 1930-as népszámlálás óta először fordult elő, hogy a kisebbségek részaránya nem csökkent az előző cenzushoz képest – 2002-ben 10,5 százalékot tettek ki a kisebbségek, most pedig számarányuk elérte a 11,4 százalékot. Főként a romák száma gyarapodásának tudható be a mutató alakulása, de nőtt a tatárok, illetve az ukránok számaránya is.
Krónika (Kolozsvár)

Csökken a magyarság lélekszáma
A tavalyi romániai népszámláláson 1.238.000 fő vallotta magát magyarnak, ez 193.807-tel kevesebb, mint 2002-ben, volt. Ez a romániai magyar közösség 13,6 százalékos csökkenését jelenti.
Románia lakossága mintegy tizenkét százalékkal csökkent az elmúlt tíz évben. Ez a tény látszik kitűnni a tavaly novemberi népszámlálási adatok előzetes összesítése alapján. A legfrissebb összesítés szerint az ország huszonkét megyéjében a lakosságszám nem érte el a 400 ezret, tizenhét megyében a lakosságszám 400-700 ezer közötti, és csak két megyének a lakossága haladja meg a hétszázezret. Az ország népességének 8,8 százaléka (1.678.000 személy) Bukarestben él. A legnépesebb megyék: Prahova (735.900), Iasi (723.600), Kolozs (659.400), Temes (649.800), Konstanca (630.700), Dolj (618.300), Suceava (614.500). A legkevesebb a népesség Tulcea (201.500), Kovászna (206.300), Szilágy (217.300), Mehedinti (254.600), Ialomita (258.700), Giurgiu (265.500), Krassó-Szörény (274.300) és Beszterce-Nazód (277.900) megyékben. A nem végleges adatok szerint Bihar megyében 558 ezer ember él, míg Nagyvárad lakossága 184 ezer. Hargita megye lakossága mintegy 300 ezer, Maros megyében 540 ezer lakost számláltak meg. Szatmár megye lakossága 336 ezer. Az előzetes adatok értelmében Romániában a magyarok és a romák képezik a legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségeket. A magyarok az összlakosság 6,5, míg a romák a lakosság 3,2 százalékát teszik ki a romániai népszámlálás ideiglenes adatai szerint. Összesen 1.238 ezer személy vallotta magát magyarnak, miközben 619 ezer ember romának vallotta magát.
Kevesebben
Az Országos Statisztikai Hivatal múlt héten kiadott közleményében ismertette előzetes, nem végleges eredményeit. Ebből az ország nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok is kiviláglanak.
A népszámlálás eredményei szerint az ország stabil lakosságának 88,6 százaléka, azaz 16.870.000 személy vallotta magát románnak. Magyarnak vallotta magát 1.238.000 személy, míg roma identitású 619.000 ember. Húszezernél nagyobb lélekszámú Romániában az ukrán (51.700 személy), a német (36.900), a török (28.000), lipován (23.000) és a tatár közösség (20.500). A fővárosban és az ország huszonhat megyéjében a román nemzetiségű lakosság meghaladja a kilencven százalékot, míg további tizenhárom megyében a román lakosság az összlakosságnak minimum az 52 százalékát teszi ki. Egyedül csak Hargita és Kovászna megyében nem a románok képezik a többséget. A két említett megyében a magyarok aránya 84,4, illetve 73,6 százalék. Jelentős magyar közösség él Maros megyében (37,8 százalék), Szatmár (34,5), Bihar (25,2) és Szilágy megyében (23,2). A legtöbb roma a népszámlálási adatok szerint Maros megyében él (8,8 százalék). Ugyancsak jelentősebb nagyságú roma közösség él Calarasi (8,1 százalék), Szilágy (6,9) és Bihar megyében (6,1 százalék). A német nemzetiségű lakosság háromnegyede Temes, Szatmár, Szeben, Brassó, Krassó-Szörény és Arad megyékben él. A nemzetiségre vonatkozó adatok rögzítése a megszámlált személyek szabad nyilatkozata alapján történt, szögezte le a közleményben az Országos Statisztikai Hivatal közleménye.
erdon.ro

Bukovinától a Fekete-tengerig (Csángó búcsújárás)
Alig néhány nappal a Nagyboldogasszony-búcsú után, amikor a csángó közösségek a bukovinai Kacsikától a Bákó megyei falvakon keresztül a Konstanca megyei Ojtozig Szűz Mária mennybemenetelére emlékeztek, újabb csángó zarándoklat indult el. Államalapító István királyunk szentté avatásának napjára, augusztus 20-ára Magyarország történelmi fővárosába, Székesfehérvárra érkezik a moldvai magyar katolikusok százfőnyi csoportja, hogy az anyaországiakkal együtt kérjék Szent István – a legnagyobb tiszteletnek örvendő szent a csángók körében – szakrális erejének segítségét a nemzet újraegyesítésében.
Augusztus 15-én Kacsikán Varga András lujzikalagori származású plébános celebrálta a magyar misét az odasereglett csángóknak, a tengerparti Ojtozban pedig román nyelvű misén hallgatta a lujzikalagori gyökerekkel rendelkező katolikus lakosság és a jelenleg is Kalagorban élő, a búcsú alkalmából őket meglátogató rokonság Szűz Mária mennybemenetelének történetét. Történt ez egy olyan faluban, amelyet 1923 óta jegyeznek, és amelynek első csángó telepesei az I. világháborúban való részvétel okán kaptak itt földeket, egy kicsit idekényszerítve, egy kicsit a megélhetés után elindíttatva. Véreik a jelenleg Bákó megyéhez tartozó Ojtoznál (Oituz) vesztették életüket az „első verekedésben” –kétszáz kalagori férfiból csupán száztízen tértek haza a háborúból –, így lett a falu neve Ojtoz (Oituz), de amint gyarapodtak és keveredtek a velük egy időben Dobrudzsába telepített ortodox románokkal, lassan elveszítették nyelvüket, mára csak azok tudnak „csángósul”, akiknek „mámáik és tátáik” is ezen a nyelven beszéltek egymással.
Nagyboldogasszony napján a hét-nyolcszáz lelkes település lakóinak száma majdnem megkétszereződött: ebben az időszakban jönnek haza a külföldön dolgozó fiatalok, akik az utóbbi időben gyermekeikkel együtt mennek el Olaszországba, Görögországba, Spanyolországba pénzt keresni, és majdnem minden családba érkeztek lujzikalagori rokonok. Idén, a település történetében először egy huszonöt főnyi magyarországi csoport (valamint alulírott) is a falu vendége volt, amit a szerdai szentmise után egyik ojtozi szállásadónk úgy jellemzett: olyan járkálás volt a héten a falujukban, mint amilyen lehetett, amikor az ő nagyapáik közel kilencven esztendővel ezelőtt erre a pusztára megérkeztek.
Tíz órakor, fél tizenegykor és tizenegykor szólalt meg a Szűz Máriára szentelt templom harangja, hogy a híveket az ünnepi szentmisére hívogassa, s tán csak az idegenből érkezettek csodálkoztak el azon, hogy az 1956-ban épített kicsi templom mellett – amelyet hamarosan lebontanak, és plébániát építenek helyébe – akkora méretű nagy templom áll félig készen, amelyhez hasonlóak csak a moldvai csángó falvakban magasodnak az ég felé. Ennek zsúfolásig megtelt alagsorában imádkoztak a lujzikalagori öregek, gyermekeik és unokáik román nyelven, majd onnan kijövet az idősek csángósul „tanácsoltak” egymás között, és mondták el kérdésünkre a falu eredetét. A konstancai Ojtozban kicsi és nagy egyformán tudja, hogy gyökereik honnan származnak, azzal ellenben nem igazán tudnak mit kezdeni, ha az ember azt kérdezi, milyen nemzetiségűnek vallják magukat. Identitásukat katolikus vallásuk határozza meg, ami szerintük bőven elegendő ahhoz, hogy megkülönböztessék őket az ortodoxoktól, akik a szomszéd falvakban „ülnek”, és azok is mindannyian tudják, hogy itt egy igen szorgos, becsületes közösség él, akiket kívülről ungurnak, „madzsaroknak” neveznek, ők pedig csángónak mondják magukat. Éppúgy, mint a Galac megyei Folteşti negyven katolikus híve, akik a Lujzikalagortól nem messze fekvő Esztufujból menekültek el az 1971-es árvíz idején, és akik múlt vasárnapi ottjártunkkor azt mondták, a jó Isten szereti őket, akkor sem hagyta elveszni családjaikat, és most is megmaradnak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángóföldről szertültek szét – Regáti magyarok között (1.)
A Prut és a Moldovai Köztársaság közvetlen szomszédságában, több mint ezer ortodox család által lakott Galac megyei faluban ismertem meg egy csángó asszonyt, akiről úgy tartom, halála után a szentek között van a helye. Egy hetvenfőnyi katolikus közösségben négy gyermeke felnevelése után másik négy elesettet gondozott, tizenhetet keresztelt, s „amikor eljött a revolúció, és a televízióban megmutitották Krisztust”, nekifogott, és templomot épített. A galacin kívül jelenleg a folteşti-i templom az egyetlen katolikus istenháza a megyében. Búcsúját szeptember 14-én, Szentkeresztkor tartják, s hiszem, egykor az utódok annak alapítója-építője, az esztufuji származású Fergyes Borbála emlékére is minden esztendőben elmondanak legalább egy imát.
Olyan az élet, mint a nincsesség
Mielőtt a folteşti-i csángók nyomába erednénk, ismerkedjünk meg azzal a faluval, ahonnan az 1971-es árvíz miatt kellett eljönniük és megtelepedniük a Regátban, egy színtiszta ortodox faluban, ahol sokáig valamiféle szektának hitték őket, mert nem tudták, miféle hitet tartanak. Esztufujban hét házat vitt el az ár egyszerre, s ahol a házak megmaradtak, ott is nagy volt a kár, mert ahogy mondják, megindult a föld, csúszott le a hegyről. Augusztus 11-én két helybéli fiatal, Emanuel Feraru és Adelina Harabagiu esküvője napján látogattunk Esztufujba, melynek magyar nevét, Nádasfalu, mára már csak az öregek ismerik. Ebben a székelyes csángó faluban, éppúgy, mint a környék településein, tíz gépkocsiból legalább nyolc olasz rendszámú, de arra a huszonöt főnyi magyarországi csoport és jómagam sem számítottam, hogy Harabagiuék háza elé olasz rendszámú fekete limuzin gördül be az ifjú párral. Miközben kattogtak a fényképzőgépek, a rokonság néhány fiatal tagja román csujogatásokkal fogadta a polgári esküvő és a templomi szertartás között hazatérő éppen csak házasokat. A nagymámák sírtak örömükben, és azt mondták, most nagy boldogság van, egyébként „olyan az élet, mint a nincsesség”. Míg Lenţa asszony, Adelina édesanyja irányította a sürgölődő háznépet, és ő maga is bőségesen kivette részét a munkából, férjével, a menyasszony édesapjával váltottam néhány szót. Dolgozott már Spanyolországban, Németországban, Hollandiában, jelenleg Olaszországban kőműveskedik, felesége pedig takarít és felszolgál, s tán még kürtőskalács-sütödét is nyitanak, ha továbbra is ilyen jól boldogulnak. Azt mások is megerősítették, hogy kétezer euró között lehet megkeresni egy hónapban, ebből ötszáz az albérlet, ezerötszáz elmegy élelemre, számlákra, benzinre, még egy kicsi a ruházkodásra, ajándékra az itthoniaknak, de majdnem egy fizetést félretesznek, amiből itthon házat építenek. Valóban így van, majdnem minden öreg ház mellett van egy új, sokkal nagyobb és modernebb, hatalmas fürdőszobával, ami szinte a legszebb ezekben a lakásokban, de ez sem mentes a közeli pöcegödör bűzétől.
Harabagiuék szíves vendéglátását rövidre kellett fognunk, a templomi szertartásra sem maradhattunk, mert vártak a lujzikalagori gyermekek egy kis előadással, a helybéliek pedig bőséges vacsorával.
A kalagori nagytemplom
Úgy tartják, Lujzikalagor búcsús falu, egyik templomában vízkeresztkor van a búcsú, ez az egész falué, az 1990 után épült falurészben, az új negyedben – a helyiek úgy hívják, Iliescu negyed, mert az ő elnöklése idején kapták vissza az emberek a földeket – Szent Antalkor búcsúlkodnak, és a Kalagor fölé emelkedő három dombon levő kápolnácskáknál, kőkereszteknél – Sziniszló, Kálvária, Bérc – szintén egy-egy búcsút tartanak. Ezekről a magaslatokról mutogatta csoportunknak Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) volt elnöke a falurészeket: Görkútja, Hegyecske, Zerese, Bonyhafoka, Ţigănie, Korhán, Katon és Disznóhegy, ahol az 1947-ben épített kalagori nagytemplom áll, és mely dombocska onnan kapta a nevét, hogy száz évvel ezelőtt ott még vaddisznók fürödöztek. Ma már az ötezernégyszáz lakosú Lujzikalagor nagytemplomának harangja messzire elhallszik, és felirata is hirdeti: „Az élőket hívogatom, a halottakat sirogatom.” Száznyolcvan fokot fordulva a lujzikalagori látványtól, a Szeret menti csángó falvak terülnek elénk a magaslatról, még ködös időben is jól látni a bákói, trunki és klézsei duzzasztógátat. Szombat lévén igencsak furcsának tűnt, hogy osztják a búzát, de az emberek ezt nem bánták, azt ellenben igen, hogy idén a tavalyinál százötven kilóval kevesebbet kaptak, minden hektár után hatszáz kilót, ami még így is kétszer annyi, mint amit mifelénk adnak. Földjeik messze vannak a falutól Sóspatak környékén, s mert a fiatalok többnyire külföldön dolgoznak, nincs, aki megművelje a termőföldet, ezért az öregek rábízzák arra a gazdára, aki felvállalja.
Szállásadóm inkább a krumplit siratta, az bizony igen drága, egy lejért nemigen kap, de másfelet sem adott a torjai árusnak, aki egy fehér furgonnal megállt a házuk előtt. A szomszédban sem igen vettek, de a torjai ember azt mondta, olyan még nem volt, hogy pityókával tért volna haza.
Mámámék nem tudtak oláhul
Ferenţ Cristina és Valentin házában két napot töltöttem, otthon lévő három gyermekük közül egyiktől sem hallottam magyar szót, a negyedik nemrég ment el otthonról, otthagyva iskolát, szülőt, testvéreket. A legkisebb, Ciprian jár a délutáni magyarórákra, nekünk nem mutatta be nyelvi tudományát, de románul azt mondta, szereti a tanítónál. Cristina azt mondja, ha az iskolában oláhul tanulnak, akkor azt kell ismerniük, de értenek magyarul. „Mű, mikor otthon voltunk mámámnál, mikor kicsikék voltunk, magyarul beszéltünk. Mámámék nem tudtak oláhul, ez a tineret most nem beszél magyarul, de az öregecskék vannak, melyikek tartják a nyelvet eröst. Én nem tanultam éneket, se imát, én oláhul imádkozom, de vajon egy öregasszony, melyik chiar jól énekel magyarul. Idele, amikor kiérünk az ulica végibe, exact az a ház. Néni Maric, azt mondják neki, Cernic Maric, de most tán beteg.”
A nyelvi értekezésről Cristina gyorsan áttér egy másik témára, úgy tűnik, jobban foglalkoztatja annak a harminckilenc éves asszonynak a története, akit „megtalált a halál” és éppen aznap temették, amikor ott voltunk. Mellrákban hunyt el, öt gyermeket hagyott maga után. Isten nyugtassa.
Az is jó, ha kétnyelvűek
Este a délutáni magyaroktatás helyszínén gyülekezünk. Ezért a házért bért fizet az MCSMSZ, illetve amióta átvette, néhány hónapja, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Takaros kis ház, a tanterem szépen berendezve, a nagytusnádi Petres László tanítóskodik itt, minden bizonnyal jól végzi a dolgát, a gyermekek szeretik és szépen énekelnek magyarul. Hatvanan járnak a délutáni magyarórákra, még ötvenen pedig a falu másik felében a sepsiszentgyörgyi Szász Csillához, azt a házat az MCSMSZ megvásárolta. Lujzikalagorban egyelőre nincsenek magyarórák az iskolában, igen sok az ellenállás az igazgató részéről, s bár a tanítók kétszer próbálkoztak, nem tudták beindítani az iskolai oktatást. Moldvában az elmúlt tanévben huszonhárom faluban közel kilencszázan jártak az iskolai magyarórákra, és még hétszázan a délutániakra, de lenne még legalább ugyanennyi település, ahol el lehetne indítani a magyaroktatási programot. A kalagori öregek elmesélik, néhány évvel ezelőtt még azt gondolták, ennek a nyelvnek vége, s lám, most az unokáik már írni is tanulnak magyarul. Illúzióink ne legyenek, de ha ezek a gyermekek kétnyelvűek lesznek, és átadják, amit az öregektől tanulnak, akkor van értelme ennek a munkának – mondja Petres László tanító.
Meddig lesz az Istentől
A Gábor, Cociangă, Varga, Ádám, Ciampu, Ferenţ, Biró nevezetűek falujában, Lujzikalagorban augusztusban nagy a jövés-menés, ebben a hónapban jönnek haza a külföldön dolgozó fiatalok, őket a hazahozott eurók jobban érdeklik, mint az, hogy gyermekeik milyen nyelven tanulnak. Olaszországban a legkisebbek is hamar beilleszkednek az iskolába, a szülők még csak alig mondogatnak néhány hétköznapi, hasznos kifejezést, ők már otthonosan csevegnek olasz barátaikkal. Az utcán nehéz megszólítani a húsz-harmincasokat, a negyvenesek is találnak maguknak sürgős tennivalót, vagy egyszerűen azt válaszolják, ők nem tudnak madzsarul, és sietősen továbbmennek. Gábor Anna néni ellenben látszólag elfáradt, tán nem csak dombos-völgyes lujzikalagori utcákon hazafelé menet, hanem az elmúlt hét évtized alatt is, s azt mondja, élete „még jól, még rosszul es, menen elé”. Nincsenek gyermekei, nem adott az Isten, így „kínlódunk ketten az embervel és az Istennel vagyunk hárman”. Biró Anna is megáll, amikor Adjon a Mária! Köszöntéssel szólítom. Négy gyermeke van, mind elmentek külföldre dolgozni, s még az unokáját sem látta, tán egy esztendeje nem volt itthon a Magyarországon élő fia, akinek ottani feleségével nem értik egymást telefonon, mert a menye azt mondja, ő „nem értődi ezt a csángós nyelvet”. A másik menye hazajött Olaszországból, és azt mondta, amikor visszamegy, tán nem is jön többet haza. Anna néni erre azt felelte: „Na, akkor bábuljon magára, mert én magamra es meghalok.” Lujzikalagori házigazdáimtól búcsúzóban, az utolsó percben kerül szóba, hogy a Galac megyei Folteşti után a Konstanca megyei Ojtozba (Ojtuz) megyünk, ahol Kalagorból elszármazottak alpítottak falut 1923-ban, és akiknek lujzikalagori rokonaikkal már találkoztunk a faluban. Cristina összecsapja a kezét: „Drága jó Istenem, az én emberemnek a fratyeja, Ion is ott ül, menjen, s lássa meg, biztosan jól fogják primilni (fogadni – szerk. megj.).”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Tudták, hogy itt élnek csángók?” – felkutattuk a dobrudzsai csángó közösséget
Amikor bejelentettük, hogy a Dobrudzsában élő csángó közösséget készülünk felkutatni, a kisebbségi kérdésekben igencsak jártas személyek is kijavítottak: „Moldvában élő csángókat, nem? Vagy esetleg Dobrudzsában élő törököket, görögöket, tatárokat, lipovánokat!” Hát nem. Mert nemcsak messze az anyaországtól, távol az elszakított Erdélytől, de csaknem félezer kilométerre a moldvai szülőföldjüktől, egy, Konstancától 22 kilométerre fekvő faluban a környék ortodox románságától elszigetelve ma is él egy csángó közösség.
Nem sokkal az első világháborút követően, 1923-ban az agrárreform címén Luca Ionescu és Voicu Voievod helyi uraságoktól elkobzott földeken, Károly király adományának köszönhetően, megtelepedett néhány lujzikalagori család. A tengerparti síkságot az után az Ojtoz után nevezték el, amelynek szorosában román oldalon a magyarok ellen voltak kénytelenek harcolni.
„Tudták, hogy itt élnek csángók?”
A Konstancától északra, mintegy 22 kilométerre, a főúttól kissé félreeső faluba nem egyedül érkezünk. Velünk tart az RMDSZ megyei elnöke, Ughy Jakab István is. Megvallja őszintén: nagyon kíváncsi erre a bizonyos Oituzra vagy Ojtozra, mert a település nevéről ugyan hallott, de arról, hogy azt magyarok vagy csángók laknák, még soha. „Ha nem zavarja, magukkal tartok, mert nem jön, hogy higgyem, hogy itt, Konstanca megyében csángó falu létezne!” – mondja. A Mangalián élő vállalkozó-politikus arcán csak akkor látni a kételyek részleges feloszlását, amikor a Tulcea felé vezető főútról, valahol baloldalt, a messze távolban megpillantjuk a délvidékre egyáltalán nem jellemző templomtornyot.
A Lumina községhez tartozó faluba érve elsőként az istenházát vesszük szemügyre. Római katolikus templomból a településen kettő is van egymás mellett. Az elsőt 1957-ben szentelték, de mivel alig néhány évtizeden belül kicsinek kezdett bizonyulni, a helyiek úgy döntöttek: újat, sokkal impozánsabbat építenek. Egyetlen gondjuk van, de az hatalmas: az állam hallani sem akar az építkezés anyagi támogatásáról. Utoljára a 2008-as választások előtt kaptak valamicske, mintegy ötezer eurónak megfelelő összeget.
A 2003-ban elkezdett új templom a régi udvarán tornyosul. Mellette a régi teljesen eltörpül; ma már inkább anyagraktárként használják. Az oltár és padsorok között cementes- és meszeszsákok sorakoznak, az úrasztalán pedig néhány szép szentkép és román nyelvű biblia mellett az építőanyagok vásárlását igazoló számlák hányódnak. A munkások és a nekik segédkező hívek készségesen hívnak át a kívül-belül állványokkal teleszőtt, épülő templomba, melynek rendkívül tágas pincéje elmondásuk szerint vasárnaponként zsúfolásig megtelik.
Amikor meg nem a katolikusok gyűlnek be, a faluba benősült vagy férjhez jött néhány ortodox számára tart szluzsbát a közelből érkező pópa. Az elképzelések szerint a templom befejeztével itt egy közösségi termet alakítanának ki, a régi épületet meg lebontanák – magyarázza a Sascău Carmelként bemutatkozó férfi, akinek őseit valamikor még Szászkőnek, Szászkának vagy Szászkainak hívhatták.
A tud-e magyarul kérdésre „beszél kicsit” választ ad, de, hogy jobban megértesse magát, rögtön áttér az állam nyelvére. Mint mondja, ha többet szeretnénk megtudni a félkész állapotban lévő templomról, lépjünk be a helyi plébánoshoz, Mihăică Petruhoz. A római katolikus parókia udvara nyitva áll, de sem a papot, sem a házvezetőnőjét nem találjuk otthon.
„A tisztelendő úr bement építőanyagért Konstancára” – szól át a szomszédból egy románul beszélő hölgy, majd kíváncsian tudakolózik, mi dolgunk a pappal? Amikor tudtára adjuk, hogy riportkészítés céljából érkeztünk a dobrudzsai csángókhoz, még hitetlenebbül kezd szemlélni. „Maguk honnan tudták, hogy itt élnek csángók?” – szögezi nekünk a kérdést, aminek a válaszát már meg sem várva, rögtön mondja, ő ugyan nem tud magyarul, de a régi templomot építő szülei meg a velük egykorú idősek „még beszélik a csángó nyelvet”.
Mindennek ellenére Butăcel Gabriela nem szégyelli eredetét, de, mint mondja, ha csángóul tudó személlyel akarunk találkozni, akkor az utca túlsó végébe, „bizonyos Ferenţ Rozaliához” kell bekopognunk.
Falualapítás – királyi rendeletre
Amikor betoppanunk a beajánlott alany szépen rendezett udvarára, és elmondjuk, miről szeretnénk kérdezni, a házban éppen mesterembereket irányítgató Ferencz Rozália kissé megtorpan, és teendőire hivatkozva megpróbál kihátrálni a kérdések elől. Úgy tűnik, ő is azon sok elrománosodott csángó közé tartózik, akik nem szívesen beszélnek eredetükről.
„Miről beszéljünk? Mi itt vagyunk, jól vagyunk, békében élünk románokkal, németekkel, törökökkel, mindenkivel” – igyekszik rövidre zárni a találkozást. Aztán valami csoda folytán csak meggondolja magát, átvált magyar nyelvre, és leültet egy hárompercesre szabott beszélgetésre. Ő is elcsodálkozik azon, hogy hatszáz kilométerre, Erdélyben valaki tud az itteni csángókról. Valahol érthető is, hisz, mint mondja, eddig senki fel nem kereste őket, meg nem kérdezte, hogy vannak, mit csinálnak. Szavaiból kiderül, hogy az egyeseknek Rózsika néni, másoknak tanti Roza annak a Palcău Iosifnak a lánya, aki az első világháború után harmadmagával alapította a falut. Ferencz Rozália 1895-ben Lujzikalagoron Palkó József néven született apja azok után jutott Dobrudzsába, miután moldvai csángóként a románok oldalán a magyarok ellen harcolt az Ojtozi-szorosban, Mărăşti-en és Mărăşeşti-en.
„Ahogy apám mesélte: muszáj volt fegyvert fognia. A király földet ígért azoknak, akik román oldalon küzdenek, és neki a föld kellett. Ő a földért harcolt, aztán sokáig úgy tűnt, csak az ígérettel marad. Aztán 1923-ban vagy ’24-ben a lujzikalagoriak, szám szerint vagy hatvanan, mégiscsak megkapták a földjüket, de nem Moldvában, hanem Dobrudzsában. De akkoriban itt sztyeppe volt, ezért sokan vissza is fordultak a szülőfalujukba. De az apám azt mondta: ha kell, a földből főz puliszkát, akkor is itt marad” – meséli Ferencz Rozália.
A szárazságot egy jó, esős év követte, amelynek hírére ismét szekérre ült a többi lujzikalagori, és nekivágott a távoli Dobrudzsának. Ekkorra viszont már némileg változott a politikai széljárás, és a konstancai elöljárók bőkezűsége is alábbhagyott. „Jöttek a csángók, de nem elegen. Nem voltak annyian, hogy egy falut benépesítsenek, az apám terve márpedig az volt, hogy egy teljes falut hoz létre. Kiment az állatvásárba, és összegyűjtött egy jó pár olyan gazdát, aki nem román, hanem valamilyen más népviseletbe érkezett. Lefizette őket, és meggyőzte, hogy jöjjenek vele a prefektus elé, majd a csángók névsorolvasásánál egyenként emeljék a kezüket, és jelentkezzenek” – emlékszik vissza az apja által elmondottakra a középkorú asszony.
Látván a magas létszámot, a helyi hatóságok kénytelenek voltak kötélnek állni, és életbe ültetni a királyi rendeletet. Aztán ahogy teltek az évek-évtizedek, egyre több lujzikalagori család vállalta az újabb, szinte félezer kilométerre való elcsángálást. „Amikor én születtem, 1956-ban már több mint ötven család élt a faluban, aminek a nevét az apámék adták, az ojtozi ütközet emlékére” – mondja Ferencz Rozália, hozzátéve, hogy az itteni embereket mindenki a környék legszorgalmasabb lakóiként tartja számon. Ez mind az utcák, mind a házak és gazdaságok arculatán meglátszik. Az ojtoziak munkásságát a leginkább viszont a kilométerekről jól látszó katolikus templom tornya tükrözi, mely nemcsak magasságával, de a hagymakupoláktól teljesen eltérő sudár alakjával is jelzi: itt egy teljesen más, egyedi közösség él, és építi az isten házát.
Prédikáltak-e valaha magyarul a régi templomban? – kérdezzük Rózsika nénit. „Nem, pedig a nép is tudott csángóul, a papok is. A negyvenen felüliek most is tudnak csángóul, de otthon, a családban inkább románul beszélnek. A fiaim is értenek, de Konstancára költöztek, ott nincs kivel gyakorolják a nyelvet. Mi, az idősebbek még visszaváltunk csángóra, de az ifjúság könnyebben boldogul a román nyelvvel” – mondja az 56 esztendős asszony.
A búcsúzás előtt nem állhatjuk meg, hogy ne tegyük fel a „keresztkérdést”, hogy az elmondottak tudatában milyen nemzetiségűnek tartja magát? „Mik románok vagyunk!” – vágja rá büszkén, amin talán nincs is miért csodálkozni, hisz sem neki, sem a többi, Dobrudzsába született csángónak soha egyetlen pap, tanító vagy helyi elöljáró nem mondta el az eredetükről szóló igazságot. A Konstanca melletti Ojtozon több olyan csángó nemzedék nőtt fel, amelybe a mindenhatók kizárólag a Dumitru Mărtinaş-féle fantazmagórikus elméletet szajkózták.
A tengerparti csángók legutóbb Nagyboldogasszony napján a saját templomuk alagsorában voltak kénytelenek végighallgatni azokat a Konstancáról és Bákóból érkezett hivatalosságokat, akik a csángó nyelv román eredetéről értekeztek. Egyetemi tanár, politikus, pap egyaránt hangoztatta: a lujzikalagoriak nyelve semmiként nem magyar, hanem egy sajátos, román eredetű dialektus.
„Ez tényleg nem magyar nyelv!” – próbálja bizonygatni a Konstancáról visszaérkezett Mihăică atya is. Ön egyáltalán tud magyarul? – szögezzük neki a kérdést, mire egy határozott nemmel válaszol. A Neamţ megyei Románvásár melletti Dzsidafalváról származó pap szerint annak a dialektusnak, amit a falu öregei néha-néha beszélnek, semmi köze a magyar nyelvhez. Ezért nincs is szükség a magyar misézés bevezetésére. „A faluból egyetlen egy női személy tudott magyarul, de az is csak imádkozni. Mivel öt éve távozott az élők sorából, így már tényleg senki nem tud magyarul, csángóul is csak a nagyon öregek értenek” – állítja Mihăică Petru.
Régi puskával a tolvajok ellen
A másik falualapító, az Anton Pallá lett Antal Pál lánya mégis jó és főleg bőbeszédűnek bizonyul. Amint meghallja, hogy magyarok vagyunk, hellyel kínál, és rögtön átvált anyanyelvére. A korát meghazudtoló, 77 éves Tampó Veronika, az ifjak által tanti Veronának szólított Ţâmpu Veronica nem győzi kérni az elnézést, hogy ő nem tud magyarul. Észre sem veszi, és nem is tudatosul benne, hogy az általa beszélt ízletes archaikus nyelv minden egyes szava érthető az erdélyi és anyaországi fülek számára.
Amikor egy pohár vizet kérünk, egy udvarias, szívből jövő és magyarul oly szépen csengő „igen édesanyám, hogyne!” választ ad. Akárcsak Ferencz Rozália, Vera néni is itt született. Nem emlékszik arra, hogy hét évtizeddel ezelőtt a magyar nyelven kívül másként is beszélt volna valaki a faluban. „Mi csak az iskolában beszéltünk oláhul, mert muszáj volt. De amikor azt akartuk, hogy a tanító ne értse, amit mondunk, átváltottunk. A templomban dákul kellett mondani a Tatăl nostrut, de édesanyám megtanított a miatyánkra. Nekem is öt gyerekem van, mindenik tud és beszél magyarul” – mondja az idős hölgy, belátván, hogy „az unokák nem éppeg tudják a nyelvet”.
Azt is bánja, hogy neki nem adatott meg megtanulni írni-olvasni magyarul. Mint ahogy az sem, hogy bár egyetlenegy magyar nyelvű népdal- vagy néptáncestet lásson élőben szülőfaluja színpadán. Saját népviseletét is elajándékozta. Moldvához már semmi nem köti, hisz mint mondja, a Lujzikalagorban maradt rokonok ma már a temetőben nyugszanak. Amikor a nemzetiségéről próbáljuk faggatni, jóval naivabban vagy éppen ellenkezőleg, megfontoltabban közelít a kérdéshez, mint fiatalabb falustársa. „Édesanyám, én már öreg vagyok, nem is tudom, minek írtak be a népszámláláson” – vonja meg a vállát. Szerinte teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségű valaki, csak ember legyen. „Mi jól voltunk itt a környéken mindenkivel.
A szomszédban van egy szász falu, Kogălniceanu, az ottaniakkal különösképpen jól egyeztünk. Ők is kolonisták voltak, mi is” – mondja. Ma már a több évtizede Kogălniceanura keresztelt egykori Karamurat tízezer lakója közül alig tízen vallják magukat németnek. „Sajnos onnan sokan jöttek át lopni a mezőről, udvarokból, házakból. Persze, nem a németek!” – mondja, majd egy régi történet mesélésébe kezd.
Még a kommunizmus beállta előtt, amikor a falualapító apja megelégelte a környékbeli románok tolvajlásait, elővette a világháborúban használt fegyverét, és lábon lőtte az első horogra akadt gaztevőt. Még a bukaresti római katolikus érsekség honlapja szerint is a két világháború között számos csángó „a szomszéd falvak lakói miatt” tért haza Moldvába.
Beszédes keresztek
„Nos, elnök úr?” – fordulunk Ughy Jakab Istvánhoz. „Ezt én sem hittem volna – látja be az, aki „felségterületén” eddig szinte minden egyes magyart név szerint ismert. – Majd a Szövetségi Képviselők Tanácsának legközelebbi ülésén felvetem a helyzetet. Én is kíváncsi vagyok, hogy az elnökségi tagok mit fognak szólni”. Mielőtt búcsút intenénk a falunak, belépünk a temetőbe, és szemlélni kezdjük a kereszteken lévő neveket.
Egyetlen Ionescu, egyetlen Popescu nincs közöttük, csupán a dákoromán kontinuitási elméletet a csángókba máig is sulykoló hatalom által románnak tartott Sabăuk, Chiricheşek, Adamok, Işvancak, Butăcelek, Tacariciok, Sascăuk, Coceangăk alusszák szülőföldjüktől távol a többé-kevésbé nyugodt álmukat. Még egy-két évtized, és leszármazottjaikkal együtt a teljes identitástudat kihal a dobrudzsai csángókból?
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Csángó falu Dobrudzsában (Regáti magyarok között, 2.)
A folteşti-i csoda után – mert mi másnak lehet nevezni hetven katolikus megmaradását színtiszta ortodox környezetben, valamint azt, hogy egy elszánt csángó asszony erős hite elég ahhoz, hogy ez a kis közösség templomot építsen? –, a Prut vonalát követve értük el a dunai kompot. A Bákó megyei Esztufujból a Galac megyei Folteşti-re telepedett csángók történetéből fel sem ocsúdtunk, mire a Duna túlsó oldalán folytatva utunkat a Konstanca megyei Ojtozba (Oituz) értünk, ahol hatszáznál több lelket számláló, Lujzikalagorból származó csángó közösség készült a harmadnapi Nagyboldogasszony búcsúra.
Dobrudzsában, ahol tizenöt plébános gondozza a közel hétezer katolikus lelket, a konstancai katolikusok élnek legtöbben egy tömbben, két templomhoz háromezer hívő tartozik. A legnagyobb Fekete-tengeri kikötő óvárosában, ahol a több száz éves gyönyörű épületek jelenleg omladoznak, a Konstancát szimbolizáló, a XX. század első évtizedében épített tiszti kaszinó romokban áll, egykor gyönyörű termei a hőségben még inkább bűzlő galambürülékkel vannak tele. „A városvezetés inkább költ a fesztiválokra, mint az egykori Konstanca megmentésére” – jegyzi meg Ieronem Iacob páter, a Szent Antal római katolikus templom plébánosa, dobrudzsai püspöki helynök. A legismertebb északi csángó falu, Szabófalva szomszédságából, Dumafalváról származó páter, amikor megtudta, hogy utunk célja az ojtozi csángókkal együtt részt venni a Nagyboldogasszony-napi búcsúban, szívesen említette meg: bár az ő szülőfalujában nem beszéltek magyarul, jól ismeri a csángókat és a moldvai katolikusokat, „akiknek elődei Szabófalva környékén már az 1400-as esztendőkben építettek kőtemplomot, később, az erdélyi telepesek misszionáriusokkal, ferences szerzetesekkel érkeztek, akik beszéltek magyarul, ismerték a tanokat, és nekik is köszönhető, hogy fennmaradt a magyar nyelv Moldvában”. Ieronem Iacob kétezer lelkes katolikus közössége főként Erdélyből származik, „dolgozni érkeztek erre a vidékre az 1950–60-as években, Moldvából kevesebben jöttek városi szolgálatra, de a két világháború között sok olasz és német katolikus élt Konstancán. Az idetelepedett magyarok ma már románul beszélnek, amikor jönnek az irodába, a nevükről tudom, hogy ki milyen származású, vagy amikor megyünk házat szentelni januárban, akkor találkozom ezekkel a családokkal közelebbről.”
Magyar katolikusok Ojtozban
Ojtoz tizenkét km-re fekszik Konstancától Năvodari irányában, ezen a vidéken kilencven évvel ezelőtt olyan pusztaság volt, „mintha mindig es az akart vóna maradni”. Vasárnap későn este érkeztünk. Azt hittük, minket várnak a kocsmánál összegyűlt emberek, de kiderült, augusztusban megtelik a falu, ilyenkor jönnek haza a külföldön dolgozók, a búcsú miatt az is szabadságot vesz ki, akinek akadna még nyári munka Olaszországban, Spanyolországban, Magyarországon, de hét végén már a lujzikalagori rokonság is útnak indult, hogy a szerdai Nagyboldogasszonykor együtt imádkozzanak elszármazott szeretteikkel. Míg Sascu Iosifra (Szászkó János) várakozunk – aki az említett okokból ez idő alatt telt családi házak ellenére mégis megszervezte, hogy mindenkinek legyen szállása –, Consferenţ Tereza (a helybélieknek néni Teri) kérdésemre elmondott egyet s mást az életükről.
„1970-ben eljöttem dologra, s akkor férjhez is mentem. Az ember akkor jött Frumószából, mikor kicsike volt, aztán itt más faluban ültek, Bălcescuban, ott is vannak magyarok, onnét idemutálódtak. Nekem voltak itt nyámjaim, matusáim, s lejöttem dologra, s itt is maradtam. Az emberrel megtalálkoztunk, s esszeházasodtunk. Itt vannak oláhok is, kicsidén voltak, most megszaporodtak.” Teri néninek hat gyermeke van, hárman itthon laknak, három Olaszországban dolgozik, unokái ott tanulnak olasz iskolában. Rövid idő alatt kiderül, ez a csángó asszony három nyelvet tud: az öregasszonyokkal magyarul beszél, a középkorúakkal keveréknyelven, a fiatalokkal oláhul.
Tátámék csánták a falut
A Ferenţ Ion (Ferencz János) házába idegenként is ismerősként kopogtam be: a családfő testvére annak a Ferenţ Valentinnak, aki családjával együtt két napig volt szállásadóm Lujzikalagorban, felesége, Mária pedig a falut alapítók egyikének, Palcău Iosifnak (Palkó József) a leánya. Mária asszony a Rózsa névre is hallgat, de „Szűz Mária olyan közel van”, inkább szereti, ha így szólítják. A kalagori Palkó József kétszáz falusfelével együtt vett részt az első világháborúban, közel százan közülük oda is vesztek, és „amikor visszajöttek a verekedésből Lujzikalugarába, nem volt semmi, csak a szegénység. S akkor összegyűltek vaj negyven familie, mondták nekik, itt adnak földet, jöjjenek ide. Itt olyan pusztaság volt, nem volt semmi, templom es nem volt, csak Kogalniceanban, mi mondjuk neki Murat, Caramurat.”
Mária asszony hosszan meséli a falualapítás 1923-as történetét. Első esztendőben szárazság volt, nem termett jól a búza, és a lujzikalagoriak, kivéve Palkó Józsefet, Cociangă Mihályt és Pál Antalt visszamentek a falujukba. „Ez volt huszonkettőben, s adott az Isten nagy esőköt, s csánódott nagy gabona, s akkor tátám írt vissza ezeknek, hájtok vissza, olyan szép gabona csánódott ide, s jertek vissza, s csánjunk falut. Jöttek a karucákkal, ökrökkel, jöttek vaj két hétig. Tátám elment a prefekthez, s mondotta, kell jöjjön még tíz familie, s akkor csánjuk a falut. Szent Györgybe kellett érkezzenek, de nem értek ide az emberek, s meg kellett vóna mutitni őket a prefektnek.” Palkó József nem riadt vissza, elment a vásárba, és népviseletbe öltözött árusokat győzött meg arról, vegyenek részt a névsorolvasáson, hadd higgye a prefektus, hogy megérkeztek a kalagoriak. Később valóban megjöttek a falusfelei, „s még vaj három familie ortodox, s megcsánták a falut.” Arra nem derült fény, hogy kik voltak azok a népviseletbe öltözött magyarok, akik lujzikalagoriaknak álcázva magukat részt vettek a névsormustrán, csak találgatni lehet, hogy erdélyi vásárosokat győzött meg a falualapító. Azt ellenben Ferencz Mária biztosra állítja, 1950-ben, amikor ő megszületett, Ojtozban „vaj ötven család ült.”
A születéstől a templomépítésig
Palkó József nem érte meg az 1989-es fordulatot, kilenc hónappal korábban, márciusban elhunyt, s bár naplót vezetett a falualapítás történetéről, az utókor ezt már nem olvashatja. Saját elmondása szerint leánya tépte szét egy alkalommal, amikor megunta, hogy az iskolaigazgató folyton hozzájuk jár és faggatózik, ezért attól való félelmében semmisítette meg édesapja füzetét, hogy abból bajuk eshet. Mária béranyától született, mivel édesapja felesége, akit Palkó József hadiözvegyként vett magához két gyermekkel, többé már nem szülhetett. A szintén lujzikalagori, tizennyolc éves Ghenţea Caterina annak fejében vállalta, hogy gyermeket szül az ötvenöt éves falualapítónak, hogy házat épít neki, ami meg is történt, majd amikor férjhez ment egy vele egyidős emberhez, és három gyermeke született attól, leánya, az időközben felcseperedett Mária, aki édesapjánál és nevelőanyjánál maradt, segített neki a gyermeknevelésben. A történet önmagában is rendkívüli, az pedig még inkább, ahogy főszereplője elmesélte; ellenben visszatérve az ojtozi csángó közösség életéhez, érdemes elidőzni a templomépítésnél.
„1957-ben csánták a régi templomot. Sokan lejöttek Kalugarból, s innen is sokan odaálltak. Éjjel csánták a templomot, hogy ne lássák a kommunisztok. Aztán mégsem bántották őket, béhunyták a szemüket, mit volt mit csánjanak.” A kicsi Szűz Mária-templomot az ojtozi katolikusság kinőtte, 2003-ban megkezdték az új, sokkal nagyobb templom építését, amelynek munkálatai jelenleg is folynak. Amint azt felszentelik, a régi templomot lebontják, plébániát építenek helyette. És miközben a katolikus templom befejezése lassan halad, tavaly Ojtoz csupán száz ortodox hívője számára templomot szenteltek.
Azok magyarok, mi csángók vagyunk
Mária asszonynak két fia van, egyikük sem tud magyarul, mindkettő ortodox román asszonyt vett feleségül. „Mi az emberemmel mind csak románul beszélünk, amikor szidom, még mondom így es.” Második napja kérdezgettem Ferencz Máriát a falu, a közösség és természetesen családja történetéről, úgy gondoltam, eléggé bemelegedtünk a beszélgetésbe ahhoz, hogy megtudjam, fontos-e számára, hogy a csángó ember, így ő is, éppen olyan magyar, mint mi, székelyek, erdélyiek, magyarországiak, a világon bárhol élő, magyar anyanyelvűek, csakhogy hozzájuk a sors mostoha volt, és kihagyta őket a nemzetté válás folyamatából. „Az öregek mondták, Ştefan cel Marétól vagyunk, s citiltam egy cartet, Dumitru Mărtinaşt, abban nem írtak arról, hogy apáink a magyaroktól származtak.” Ha először hallottam volna, biztosan lefordulok a székről, de számomra nem volt ismeretlen eme gondolatmenet, a moldvai csángók közül sokan ezt válaszolnák. Tudni kell, hogy Ştefan cel Mare és I. István, az „ungurok királya” sokuk számára egy és ugyanaz, Ardeal pedig szerintük Romániában van, Transilvania Magyarországon. Dumitru Mărtinaşnak a csángók eredetéről szóló könyvét (Originea ceangăilor din Moldova), amely szerint a csángók elmagyarosított románok, a papok előszeretettel terjesztik körükben, s mert magyarul nem tudnak olvasni (honnan is tudnának, hisz román iskolába jártak, járnak), „ha azt citiltuk, akkor úgy van.” És még akkor sem vesz fordulatot beszélgetésünk, amikor azt kérdem, nem gondolkodtatja el az a tény, hogy ugyanazon a nyelven beszélünk, mint ők, megértjük egymást, és a magyarországiakkal is lám, milyen jól beszélgetnek. Ugyan elismeri, hogy „egy kicsit megértjük vala egymást, de azok magyarok és mi csángók vagyunk”.
A hitnek erejével
A sors úgy hozta, a magyarul egy szót sem tudó Celina és Dan Stefanov volt három napig Ojtozban a szállásadóm, akiknek nemcsak a családias fogadtatást köszönhetem, hanem azt is: leginkább az ő életük által értettem meg, az 1923-as falualapítástól mostanig milyen átalakuláson ment át a Lujzikalagorból a Fekete-tenger partjára telepedett csángó közösség.
Mindkettőjüket ortodox román asszony szülte, a családfő édesapja orosz, felesége, két gyönyörű nagy lányuk édesanyja kalagori csángó apától származik. A szülői házban egyikük sem hallotta az apák nyelvét, mindkét vegyes házasságban románul nevelték a gyermekeket, természetes, hogy Celina és Dan is ezt a példát követi. Katolikus szertartás szerint házasodtak, ez Celinának nagyon fontos volt, lányaival együtt ma is aktívan kiveszi részét a templom körüli közösségi teendőkben. Ennek tanúja is voltam, asszonytestvéreivel több mint ezerötszáz galuskát (szőlőlevélbe csavart töltike) készítettek a búcsús vendégeknek.
Az épülő templom alagsorában tartott búcsús szentmise után újabb találkozás hozott számomra végső magyarázatot mindarra, amit Ojtozban láttam és halottam. Cojocaru Cristina félárva unokájához jött Lujzikalagorból, hogy vele együtt vegyen részt a búcsúban, és amikor egy helybéli férfi odajött hozzám, hogy megkérdezze, értjük-e egymást magyarok és csángók, az idős kalagori asszony csak annyit mondott: „Aki keveset tud, Isten előtt az is érdemesül.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az elveszett hajlék: svábok Dobrudzsában
Először 2002 nyarán jártunk a Konstanca megyei Mihail Kogãlniceanu nevű településen, a hajdani Karamuratban. A szomszéd Oituz faluban élő csángó telepesek hívták fel a figyelmünket arra, hogy itt is élnek rokonaik, csángó-magyarok, akik a svábok római katolikus templomába járnak misére. A Páduai Szent Antal védelmébe ajánlott templomban a plébános nővére fogadott bennünket, néhány névvel is szolgált, akiket érdemes megkeresnünk a faluban, ám nem jártunk sok sikerrel. Idő híján mindössze néhány felvételt sikerült készítenünk a templomról, majd továbbutaztunk. Nem sejthettük, hogy tíz év múltán ezek az archív felvételek milyen értékesek lesznek számunkra.
Gótbetűs múlt.
Idén nyáron ismét rászántunk egy délutánt, és szokásos oituzi látogatásunk után átmentünk a két falut összekötő mezei úton a sváb templomba, ahová éveken át az oituzi csángók is zarándokoltak misére, míg saját templomot nem építettek. Szembetűnő volt a változás. A templom új tetőt és tornyot kapott, eltűnt udvaráról a csángók által hajdan állított Mária-szobor, és az új meszelés alatt megsemmisült a régi, gótbetűs felirat is: „Antonius v. Padua beten für Uns”. A templomból nyoma veszett a „Páduai Szent Antal, könyörögj érettünk!” magyar feliratú oltárterítőnek is, illetve számos más változást is elszenvedett a száztizennégy esztendős épület. Alig nézhettünk szét a templomban, máris megjelent az új pap, akivel tíz évvel korábban nem volt szerencsénk személyesen találkozni. Filmet forgatnánk az itt élő csángó telepesekről – mondtuk neki –, mire nyomban kiigazított: ebben a faluban nem élnek, soha nem is éltek magyar ajkú csángók, csak katolikus románok és svábok. Korábbi tapasztalataink alapján úgy ítéltük, hogy ebben a témában akár le is zárhatjuk a beszélgetést, ezért a svábokra tereltük a szót, hiszen ők is nagyon érdekelnek, ahogy a templomalapítás története is. Erre megmutatta az oltárt, rajta az 1898-as évszámmal, elmondta, hogy milyen mesterek munkáját sikerült megőrizni és restaurálni a kálvária képeiben. Még tájékoztató füzetet is kaptunk a templom és a dobrudzsai római katolikus hitközség történetéről, sőt elszalajtotta a templomszolgát, hogy kérdezze meg Fendrich Terezia nénit, fogadna-e minket. A várakozás hosszú perceiben vakmerő kérdésre ragadtattam magam. Rákérdeztem a lecserélt magyar feliratú oltárterítő sorsára. Nem emlékszik ilyesmire – válaszolta –, majd nyomatékul hozzátette: itt soha nem laktak csángók, bár tudja, mit szeretnénk, mert ő is Rekecsinben született, Bákó megyében. A szülei jól tudtak magyarul, de nem voltak sem magyarok, sem csángók, hanem román katolikusok. Hallgattunk, nem volt, amin vitatkozni. Egy kicsit még nézelődtünk, majd lassan kitessékelt a templomból. Menjünk el a vasárnapi misére, addig is látogassuk meg Fendrich Tereziát, mert vár minket, már bejelentettek! Elindultunk hát a sváb portára. Nem is gondoltuk, hogy véletlen utunkon milyen történetre bukkanunk. Régi idők szép emléke Mardale Fendrich Terezia 82 esztendős özvegyasszony. A családi házon, illetve az ahhoz tartozó gazdasági épületeken ma is látszik, hogy életük során jó gazdaemberek voltak, szorgos munkájukból valódi eredményt, értéket tudtak kovácsolni. Terezia néni egyedül él, a faluban ugyan lakik még néhány sváb leszármazott, de tiszta sváb családot már nem találni. A vegyes házasságok lassan megtörték a hagyományokat, a helyi kultúrával együtt a sváb identitás is eltűnt. „Kogãlniceanu szép volt – meséli Terezia néni. – Érezhetted, amikor itt ünnepeltek a svábok. Szombatonként délben már senki sem volt az udvarokon. Fürdették a lovakat, de már senki sem dolgozott. Az asszonyok már péntek este kiseperték az udvart, hogy minden rendben legyen szombatra. Ünnepeinken, vagy akár egy lagziban is csak mi, svábok lehettünk jelen. Volt sok tehenünk, lovunk, semmit sem kellett vásárolnunk. Így volt nálunk... És segítettük egymást, mivel sok gyerek volt, néhol kilenc is. Nagyon összetartók voltunk. A közösség erősen hallgatott a papra. Ha ő azt mondta, úgy legyen, az úgy is volt. Ezzel meg is voltunk békélve, hiszen saját vallásunkat tartottuk, és ez volt a rend alapja is. A kisgyermekes anyákat például a pap nem engedte be a templomba, hogy ne zavarjanak. Mit tehettek, kint kellett imádkozniuk az udvaron. Olvastak, énekeltek, s ha befejezték, mehettek haza főzni, dolgozni, gyermeket nevelni. Ezt a templomot a svábok építették. Még az alapjait is. És a kapu kilincsére rá is van kovácsolva, hogy melyik esztendőben. De most már egyre kevesebben vagyunk itt németek. Tíz család ha van, vagy talán annyi sem... A templomban már nem a római katolikus szertartás szerint miséznek. Többnyire görög katolikusok járnak oda.”
Menekülés itthonról haza
A második világháború idején Hitler parancsára a svábok jó részét visszatelepítették Németországba. A helyi németek házai, utcái hirtelen elnéptelenedtek, az itt maradókra pedig szomorú idők köszöntöttek. „Minden rokonunk elment, de apám nem akart elmenni anyámmal. Mi kicsik voltunk még, nem menekülhettünk. Anyám nélkül nem is mentem volna. A svábok éjszaka indultak el, mert Hitler azt mondta, mindenki menjen még sötétben a bãlcescui állomásra, hogy senki ne lássa, hova mennek. De hova vitték így őket? Kútba vetni? Aztán reggel elvitte őket a vonat. A marhákat és kutyákat mind szabadon eresztették. Mindenik üvöltött a maga módján. A lovak nyihogtak a gazdáik után... Szörnyű volt. Nem bírtuk nézni... És a kutyák is üvöltöttek szünet nélkül a kerítések tetején, míg végül le nem nyugodtak. Egy-két hét is beletelt, míg elcsendesedtek” – mondja Fendrich Terezia, és csendben elsírja magát. Volt egy papjuk, folytatja később, aki elment Németországba. Két éjszakán át bujkált a templomtoronyban, ott várta egy pokrócon kuporogva a megfelelő szökési lehetőséget. Házvezetőnője vigyázott rá, és értesítette az időpontról, hogy órája se legyen, mert ha az oroszok elkapják, talán meg is ölik. A németek házai, birtokai – ahogy az Magyarországon a dunántúli és délvidéki svábok kitelepítése után is történt – nem álltak sokáig gazdátlanul. Hasonló sorsú emberek költöztek oda, akik ugyanúgy üldözöttek voltak, vagy lakosságcserék nyomán váltak földönfutókká. „Sokan költöztek ide a betelepítésekkel és a lakosságcserével – Bulgáriából, mindenhonnan. Beköltöztek a német házakba, és tönkretették azokat. Ma akár három házat is építhetnek egy régi sváb családi ház helyébe, mert alig van szabad telek. Most makedónok – vagyis arománok – vannak a svábok házaiban. Na, de aztán ők is hoztak ide valamit. Mert ezek mind a hegyekből jöttek, kecskékkel, juhokkal. Itt a románoknak is szemet kellett hunyniuk, hogy ők jogtalanul beköltözhessenek a házainkba. Nagy igazságtalanság volt. Talán azért hozták ide őket, mert légiósként harcoltak Dobrudzsáért. Mentek volna inkább haza! Nem? Most juhtartással foglalkoznak, és gond nélkül élnek belőle. Annyi autójuk van, ahány kell, minden gyermekre jut egy. De ezek a makedónok semmit sem tudtak, amikor megérkeztek. Nem tudták, mi az a gabona, a korpa. A svábok jó gazdák voltak. A pincébe lehordtak két-három szekér homokot, és abban tartották a murkot, petrezselymet a téli hónapokban, egészen húsvétig. Mindig volt friss zöldségük. Jön egy reggel az egyik frissen beköltözött szomszédasszonyunk, s azt kérdezi: »Szomszéd, ezek a németek bolondok voltak? Mert korpát főztünk a disznóknak, s nem eszik meg.« Erre anyám azt mondta: »Még szép, hogy nem eszik meg, hát te sem eszel homokot. Mert az nem korpa, hanem a homok, amiben a zöldséget tarjuk.«”
Széttört világ
Az új telepesekkel nehezen békéltek meg a régebbiek. Az igazi tragédia akkor következett be, amikor a hajdani keletnémet területről hazaküldték a dobrudzsai sváb telepeseket. A csalódott, kisemmizett családok hosszú vándorlásuk végén azt tapasztalhatták, hogy hajdani birtokaik, házaik mind idegenek kezén vannak. „Szekérrel és gyalogosan jöttek vissza Németországból, aztán csak sírtak és sírtak... Akik hazatértek, többnyire nálunk szálltak meg, főleg a rokonoknál. Senki nem kérdezte, miért és hogyan szöktek. Jöttek. Tele volt velük az udvar. Anyám sajnálta őket, mert az sem volt, amit egyenek. Megfejte a teheneket, és tejet adott nekik reggelire. Nővérei, komái, rokonai voltak, és enniük adott... De azóta nagyon kevés német van itt. Tíz család, talán még annyi sem.” Lassan mindent utolér a változás. A németek templomát az elmúlt években úgy átalakították, hogy alig lehet ráismerni. Eltűnt belőle az egyetlen magyar emlék is, a csángók féltett oltárterítője, és vele együtt talán etnikai öntudatuk is. Néhány emléktábla utal csupán a német telepesekre. A temető azonban az emlékezés valódi arcát mutatja, bár a régi sírok karcsú kőoszlopait lassan kőhalmokká morzsolja az idő. A valaha feldúlt és megrongált sváb temető szétszórt sírkődarabjait mára összegyűjtötték és elrendezték, amennyire lehetett. A régi fotókerámiákon megörökített arcmásokat szinte kivétel nélkül megsemmisítették, így soha többé nem lehet összeragasztani ezt a széttört világot. Lassan elhalnak az utolsó öregek is, a házakat, udvarokat új lakók népesítik be. Ha elvész az öregek emlékezete, lassan minden eltűnik nyomukban: hajlékaik, templomuk, közösségük hajdani arca. Terezia néni kedvesen integet kapujából, német szóval kíván jó utat, talán látjuk még jövőre...Színes falutérkép Dobrudzsa nemzetiségi térképe nagyon színes. A terület gyakran cserélt gazdát a történelem során, így a különböző származású telepesek időről időre átformálták választott vagy kényszerűen új hazájukat. A Konstanca közeli Mihail Kogãlniceanu, régi nevén Karamurat valaha tatár falu volt. A 19. század végén besszarábiai svábokat telepítettek ide, akik jól működő gazdaságokat teremtettek. Ennek az időszaknak a tanúja az 1897-1898-ban épített római katolikus templom is. A falu a történelem során tatárok, lipovánok, besszarábiai svábok, moldvai csángók és arománok otthonául szolgált. Mindenkinek maradt itt hírmondója, apró emléke. A németekről – a templomon és a temetőn kívül – már csak néhány idős ember tud mesélni.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közigazgatási reform: ahány párt, annyi szokás
Maradjanak meg a megyék és a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régió kapjon közigazgatási hatáskört – javasolta Victor Ponta kormányfő, akinek elképzelései megosztják az RMDSZ politikusait. Az elmúlt öt évben a pártok összesen három régióátalakítási tervezetet bocsátottak közvitára. Cseke Péter Tamás összefoglalója.
Ismét felmelegítette Románia területi-közigazgatási átszervezésének témáját a miniszterelnök. Victor Ponta a Tulcea megyei Murighiolban, a Megyei Tanácsok Szövetségének éves közgyűlésén vázolta a Szociál-Liberális Szövetség (USL) elképzeléseit az ország „újrafelosztásáról”. E szerint a jelenlegi megyék megmaradnának, de a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régiónak közigazgatási hatáskört kell biztosítani. A régiók – akárcsak a megyék – választott régiótanáccsal és régióelnökkel rendelkeznének, a jelenlegi regionális fejlesztési ügynökségek pedig a régiótanácsok műszaki apparátusául szolgálnának. Ponta szerint ez nem járna a bürokrácia növelésével. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ország területi-közigazgatási újrafelosztása a jövőre tervezett alkotmányjogi reform részét képezné. Hangsúlyozta: ez egyelőre csak az USL javaslata, de valamennyi pártnak kötelessége, hogy tárgyaljon erről, és a jövő év folyamán jussanak megállapodásra a régiósításról, amely Ponta szerint a „túlságosan központosított” államigazgatást hivatott decentralizálni.
Borboly Csaba: számunkra nem hátrányos
Victor Ponta a bejelentését megelőzően felvázolta régiósítási elképzeléseit a Megyei Tanácsok Szövetsége vezetőségének, amelynek alelnökként tagja Borboly Csaba is. Hargita Megye Tanácsának elnöke nem tartja butaságnak a kormányfő javaslatait. „A miniszterelnök szándékát én úgy fogalmaznám meg: Victor Ponta lebontaná a kormányt régiók szintjére” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak. Elmondta: ha a kormányfő elképzelései megvalósulnak, akkor a megyei önkormányzatok megőriznék a jelenlegi hatáskörüket, sőt plusz hatásköreik lennének. Borbély tájékoztatása szerint a Ponta-féle közigazgatási reform a jelenlegi fejlesztési minisztérium megszűntetését eredményezné, mert a fejlesztési pénzeket térségi alapon jobban lehet kezelni. „Számos szakterületen, például az oktatás és az egészségügy területén a döntéseket le lehetne hozni a régiók szintjére” – magyarázta. A tanácselnök szerint ez a változás az erdélyi magyar közösség hasznára válhatna. „Ez számunkra nem hátrányos. Főleg akkor, ha nem arról a nyolc régióról beszélgetnénk, amelyről most szó van” – jelentette ki. Hangsúlyozta azonban, hogy az RMDSZ továbbra is azt szeretné, ha nem nyolc, hanem tizenhárom régióra osztanák fel az országot és a székelyföldi megyék azonos régiókba kerülnének. Mint mondta, az RMDSZ politikusaira hárul majd az a feladat, hogy elképzeléseikről meggyőzzék a kormányt.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint az USL elképzelése közelebb áll ugyan a Szövetség által már évekkel ezelőtt benyújtott régióátszervezési tervezethez, ám a jelenlegi fejlesztési régiókat nem lenne szabad megtartani. A Krónika napilapnak elmondta, egyetért Pontának azzal a javaslatával, hogy a jelenlegi megyéket nem szabad bolygatni, mert az szerinte káoszhoz vezetne. Úgy vélekedett: a megyék átcsoportosítását közigazgatási hatáskörökkel felruházott régiókban úgy kell megrajzolni, hogy az jó legyen a magyarságnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a régiók megrajzolása még nyitott kérdés, megvitatása a parlamenti választások után várható.
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke egyelőre csak politikai nyilatkozatnak tartja a kormányfő javaslatait. Szerinte erről akkor lehet érdemben tárgyalni, ha az USL felvázolja a konkrét elképzeléseit az új régiókról. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben mindvégig egyértelmű volt: a közigazgatási reformról akkor lehet szó, ha a megyék hatásköre nem csorbul, a három székelyföldi megye és Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megye egy régióba kerül, tehát régiók létrehozásával nem módosul az etnikai arány. „Minél több hatáskört Bukarestből át kell ruházni a települési, megyei és régiós szintre” – hangsúlyozta a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Csutak István: a hatalom bebetonozását szolgálja
A regionális politikák RMDSZ-es szakértője, Csutak István szerint akárcsak a Demokrata Liberális Párt (PDL) által tavaly meglebegtetett elképzelés, az USL területi-közigazgatási átszervezési javaslata is „a kormányon lévők hatalmának bebetonozását” szolgálják. Szerinte Pontáék terve már ott hibádzik, hogy 2014-re a jelenlegi fejlesztési régiók némelyike túlnépesedik a többiekhez képest. „Elég lesz majd rápillantani a térképre, s látni lehet, hogy egyes régiók túlduzzadtak, és akkor majd megyéket kell átragasztani az egyik régióból a másikba” – mondta az Erdélyi Riportnak. A szakember emlékeztetett arra, hogy ha közigazgatási hatáskört kapnak a régiók, akkor az Európai Bizottságnak nincs beleszólása a regionális átszervezésbe, ugyanis a közigazgatási hatáskör megállapítása a tagállamokra tartozik. Az uniós rendelet szerint fejlesztési régiók létrehozása egy tagállamban akkor kötelező, ha az adott tagállamban nincs régió nagyságú közigazgatási egység, ugyanakkor az EU nem kéri azt, hogy az így létrehozott régiók közigazgatási hatáskört kapjanak. „Ám ha közigazgatási hatáskört kapnak ezek a régiók, akkor nehéz lesz megakadályozni Pontáékat abban, hogy ha megnyerik a választásokat, végrehajtsák elképzeléseiket” – magyarázta. Arra a felvetésünkre, hogy egyes RMDSZ-es politikusoknak – például Borboly Csabának – elnyerte a tetszését ez az elképzelés, Csutak úgy reagált: Hargita Megye Tanácsa elnökének „látóköre Gyergyóalfalutól Tusnádfaluig terjed”. Értésünkre adta: Borbolyt a kormányfőnek úgy sikerült „levennie a lábáról”, hogy nagyobb hatásköröket ígért a tanácselnököknek. Egy neve elhallgatását kérő partiumi RMDSZ-es politikus sem hisz Ponta verziójában, szerinte porhintés az az ígéret, hogy nem a megyéktől vonnak el kompetenciákat, hanem a központi hatáskörök egy részét vinnék le megyei szintekre. Forrásunk szerint esetleges decemberi győzelme után az USL tetszése szerint alakítja majd az ország adminisztratív felosztását, különösen akkor, ha ehhez kétharmados többséget is szerez a törvényhozásban.
Bãsescu nyolc megyét akar
Az ország területi-közigazgatási átszervezésre hangsúlyosan tavaly júniusban merült fel először, amikor Traian Bãsescu államfő arra kérte az akkor még Emil Boc vezetette kormányt, hogy rövid időn belül dolgozzon ki olyan jogszabálytervezetet, amely az ország eddigi 41 megyéjét nyolcra csökkentené. Bãsescu ezzel a javaslatával idén is előhozakodott. Szerinte az 1968-ban létrehozott megyerendszer reformját a több szempont is indokolja. Elmondta, az új „szupermegyék” létrehozása csökkentheti a bürokráciát, kevesebb megyében kevesebb intézményre lenne szükség, hiszen jelenleg 41 megyei rendőr-főkapitányság, 41 mezőgazdasági igazgatóság, 41 közegészségügyi hatóság, 41 területi adóhatóság van, ezek helyett pedig csak hét vagy nyolc maradna. Emellett – érvelt az államfő – a nagyobb megyék sokkal hatékonyabb és koherensebb területfejlesztést tennének lehetővé. Így orvosolható lenne az ország Európai Uniós források lehívásával kapcsolatos fogyatékossága.
A Boc-kormány teljesítette Bãsescu utasítását, és be is mutatta tervezetét. Eszerint Romániát nyolc megyére osztanák, ebből hét hatalmas lenne, négy-hat jelenlegi egységet tömörítene magába, a nyolcadikat pedig a főváros, Bukarest és annak környéke (a jelenlegi Ilfov megye) alkotná. A projekt – akárcsak az USL elképzelése – a jelenlegi EU-s fejlesztési régiókat veszi alapul, azokat változtatná át közigazgatási egységekké.
Ioan Oltean, a PDL főtitkára röviddel ezután azt is jelentette, hogy a kormány gyorsított eljárással, azaz a parlamenti vitát megkerülő felelősségvállalással fogadná el a törvényt.
Majdnem belebukott a kormány
A gond csupán az volt, hogy a PDL szinte egyáltalán nem konzultált akkori koalíciós partnerével, a RMDSZ-szel, amely legfontosabb vezetőin keresztül kategorikusan elutasította a javaslatot. A szövetség vezető politikusai kijelentették, elfogadhatatlan a PDL koncepciója, legfőképpen azért, mert a három székelyföldi megyét (Hargita, Kovászna és Maros) egy olyan régióba olvasztaná, amelyben a magyarság részaránya nem érné el a 30 százalékot sem. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormányból való kilépés lehetőségét is felvetette, ha koalíciós partnereik ragaszkodnak a nyolc megyéről szóló elképzelésükhöz. „Ezt a közigazgatási reformot az RMDSZ nem tudja felvállalni, ha a koalíciós partnereink ehhez ragaszkodnak, akkor nekünk újra kell gondolnunk a közös kormányzás jövőjét. Mi csak olyan felosztást látunk elképzelhetőnek, amelyben Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Partium és a Szilágyság megyéi egységet alkotnak” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Az RMDSZ ellenállását látva a PDL lemondott az ország területi-közigazgatási újrafelosztásának erőltetésétől.
Az RMDSZ a fejlesztési régiókhoz nyúlna
Az RMDSZ a közigazgatási határokat nem bolygatná, de a jelenlegi fejlesztési régiók határait módosítaná. Igaz, vezető politikusai nem tartották kizártnak, hogy a szövetség által javasolt régiókat utóbb közigazgatási hatáskörökkel is felruházzák.
A fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát 2007. október 13-án, Marosvásárhelyen mutatta be az RMDSZ. A tervezetben Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. Az új felépítést indokló hatástanulmányában a szövetség a jelenlegi hét plusz egy, jóval nagyobb fejlesztési régió helyett 16 fejlesztési régiót ajánl.
A javasolt felosztás a központi Székelyföldi régiótól kiindulva a következő sémát követi: Maros-Hargita-Kovászna, Szeben-Brassó, Kolozs-Beszterce-Naszód-Máramaros, Szatmár-Szilágy-Bihar-Arad, Fehér-Hunyad, Temes-Krassó-Szörény, Gorj-Vâlcea, Mehedinti-Olt-Dolj, Argeş-Dâmbovita-Prahova, Teleorman-Giurgiu, Ilfov-Bukarest, Ialomita-Cãlãraşi, Tulcea-Konstanca, Buzãu-Brãila-Vrancea-Galac, Bákó-Vaslui-Iaşi-Neamt, Suceava-Botoşani megyetársítást.
Az RMDSZ tervében a régióhatárokat a megyék közös kulturális, történelmi hagyományaik, valamint közös gazdasági érdekeik mentén jelölte ki, ez egyrészt jelentősen szűkítené az eddigi öt-hat megyés felosztást. A fejlesztési régiók átrajzolását tartalmazó háttértanulmány rámutat: az érvényben lévő regionális felosztás a szegényebb megyék gazdasági visszaesését és gazdagabb megyék gazdasági növekedését szolgálta.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók felosztása éppen ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek – mondta a szakértő. Rámutatott: a fejlesztési régiók méretei a franciaországi struktúrákéhoz hasonlóak – eltekintve attól, hogy a két ország területnagyságban különbözik.
A régióhatárok átrajzolásának apropóján Markó Béla akkori RMDSZ-elnök a tervezet bemutatásakor hangsúlyozta: téves szemlélet, hogy a gazdasági társulásokat nem befolyásolják a közös kulturális és etnikai érdekek – ez egy természetes folyamat, amely a történelem során is érvényesült, akár államalakítások során is – érvelt a politikus.
A szenátus hallgatólagosan elfogadta
Régióátalakítási elképzeléseit az RMDSZ törvénytervezet formájában a parlamentbe is benyújtotta. Kisebb politikai botrány keletkezett akkor, amikor a jogszabályt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Ez úgy történhetett meg, hogy a házszabály előírása szerint egy törvénytervezetről a benyújtásától számított 60 napon belül kell döntenie a felsőháznak, és a honatyák kifutottak a határidőből. A román politikusok hevesen ellenezték az RMDSZ tervezetét, s gondoskodtak arról, hogy a jogszabály a képviselőházban már ne is kerüljön megvitatásra. „Európában nem léteznek etnikai szempontok szerint körülhatárolt régiók, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig nem támogatja az RMDSZ régióátrajzolási tervezetét” – jelentette ki a tervezet hallgatólagos elfogadása után – akkor még ellenzékből – Victor Ponta PSD-elnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Victor Pontát bízta meg kormányalakítással az államfő
Victor Ponta tisztségben lévő kormányfőt, a parlamenti választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással Traian Băsescu államfő, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel.
Az elnöki hivatal közlése szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Băsescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől. Ezúttal nem okozott meglepetést Traian Băsescu államfő: a múlt vasárnapi választások nyomán parlamentbe jutott alakulatokkal lefolytatott hétfő délelőtti egyeztetést követően a választásokon kétharmados győzelmet arató kormánykoalíció, a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjét, Victor Ponta eddigi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. A jelölés bejelentése előtt, reggel tíz órára összehívott egyeztetés, amelyre a pártok nem külön-külön, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően egyszerre kaptak meghívást, alig fél óráig tartott: mint kiderült, csak az USL nevezte meg kormányfőjelöltjét, akit a nem magyar nemzeti kisebbségek 18 fős képviselőházi frakciója is támogatott, ennek nyomán kérte fel délben az elnök kormányalakításra Pontát. Az egyeztetéseken egyébként az USL tagpártjait az elnökök képviselték a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) kivéve, amelyet Eduard Hellvig főtitkár képviselt, Crin Antonescu pártelnök ugyanis közölte: mivel az államfő egy időben hívta meg az összes parlamenti pártot, nem pedig külön-külön, nem vesz részt a megbeszélésen. Victor Pontának az alkotmány értelmében tíz nap áll rendelkezésére, hogy megnevezze kormánya tagjait, és bizalmat kérjen számukra a parlamentben. Az új törvényhozás egyébként ma ül össze először. Ponta kormányalakítással való megbízása annak ellenére sem volt egyértelmű, hogy az USL elsöprő győzelmet aratott, mivel Băsescu államfő még a választások előtt többször is sejteni engedte, hogy nem kívánja a plágiummal gyanúsított szociáldemokrata pártelnököt ismét kormányfővé kinevezni. A hét végén kiszivárgott hírek szerint azonban az USL vezetői a múlt hét közepén zárt ajtók mögött zajlott megbeszélést folytattak Traian Băsescu államfővel. Bukaresti sajtóértesülések szerint a titkos találkozón a felek paktumot kötöttek arról, hogy a kormányzó USL szavatolja az állami intézmények függetlenségét, a jogállamiságot, és nem tesz újabb kísérletet az elnök menesztésére, „cserében” Băsescu Pontát bízza meg a kormányalakítással. A kormányfő megnevezése után még mindig kérdéses, részt vesz-e az RMDSZ a kormánykoalícióban az USL mellett, vagy nem, és ha igen, milyen formában. Erről várhatóan ma folytatódnak a tárgyalások. Az USL-en belül továbbra is feszültséget gerjeszt, hogy Victor Ponta az RMDSZ kormányszereplését szorgalmazza: meg nem erősített információk szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöksége vasárnap este úgy döntött, semmilyen formában nem hajlandó együttműködni az RMDSZ-szel, és az USL-ből való kilépést is kilátásba helyezték arra az esetre, ha a PSD továbbra is ragaszkodik a magyar szervezet beemeléséhez a kormányba. Mint arról beszámoltunk, a PNL korábban elvileg hajlott volna a koalíciókötésre, azzal a feltétellel, ha az RMDSZ nem akarja módosítani az alkotmány első cikkelyét, amely nemzetállamként határozza meg Romániát. Mint ismeretes, Ponta már a múlt vasárnapi urnazárást követően jelezte, hogy az USL elsöprő győzelme ellenére is hajlandó koalícióra lépni az RMDSZ-szel, a PNL részéről viszont már akkor közölték, hogy nem nézik jó szemmel az ajánlatot. Ponta viszont még a hétvégén is azt mondta: akár miniszteri tisztséget is hajlandó biztosítani az RMDSZ-nek. Ugyanakkor Ponta saját pártjában sem örül mindenki az RMDSZ-szel való koalícióra lépés eshetőségének. Radu Mazăre, Konstanca excentrikus megnyilvánulásairól hírhedt polgármestere úgy nyilatkozott: csak akkor látja indokoltnak, hogy az RMDSZ-t is bevegyék a kormányba, ha Amerika és Európa ehhez a feltételhez köti az országnak járó pénzösszegek folyósítását. Nicuşor Constantinescu, a Kosntanca megyei közgyűlés elnöke szerint nagy hiba lenne az RMDSZ-t bevenni a koalícióba, az csak akkor lenne indokolt, ha az USL nem érte volna el az 50 százalékot a választáson, ráadásul a pártvezetés nem is hatalmazta fel Pontát, hogy ajánlatot tegyen a magyar alakulatnak. Constantinescu úgy vélte, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság néppárti elnöke szabta feltételül Ponta számára, hogy a brüsszeli támogatás fejében vegye be a kormányba a szintén néppárti RMDSZ-t. Egyben azt állította, az RMDSZ az év elején becsapta az USL-t, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanis akkor azt ígérte, hogy a szövetség kilép a Boc-kormányból, azonban végül nem így tett. Marian Oprişan, a Vrancea megyei közgyúlés PSD-s elnöke is közölte, ellenzi az RMDSZ-szel való koalícióra lépést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

„Kis fejlesztési régiók létrehozása lenne ideális”
Tamás Sándor, a Közép Régió Regionális Fejlesztési Bizottságának elnöke, Kovászna megyei tanácselnök szerdán Nagyszebenben kijelentette, a kisebb régiók alapításának az ötletét támogatja, melyekben „ugyanolyan szinten álló megyéket” vonnának össze.
Tamás Sándor szerdán részt vett a Közép Régió Regionális Fejlesztési Bizottságának a Nagyszebenben tartott ülésén, és sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a régióhoz tartozó megyék „példásan” szerepeltek a projektek benyújtása, illetve ezek előkészítése és véglegesítése terén a 2007 és 2013 közötti időszakban.
„Ami a jövőt illeti, én kisebb fejlesztési régiók létrehozását támogatom, mivel számomra nem tűnik normális dolognak, hogy Vrancea megye Konstanca megyével legyen egy régióban, vagy, esetünkben, Kovászna és Fehér megyékben semmi közös nincs, azon kívül, hogy barátok vagyunk. Egyébként sem földrajzilag, sem gazdaságilag, sem más tekintetből semmi közös nincs bennünk. A kisebb, hatékonyabb fejlesztési régiók kialakítását támogatjuk, melyekben ugyanolyan szinten levő megyéket tudunk összefogni” – jelentette ki Tamás Sándor.
Hozzátette, jelenleg Szeben és Brassó megyékben az egy főre eső GDP szintje magas, míg a többi megye lemaradt.
„Példának okáért Hargita, Kovászna és Maros megyék ugyanazon a szinten vannak. Gazdasági szempontból az lenne tehát az ideális, ha kisebb fejlesztési régiókat hoznánk létre, melyekbe ugyanazon a szinten levő megyéket tömörítenénk” – fejtette ki Tamás Sándor.
Szerinte a kisebb régiók „hatékonyabbak és dinamikusabbak lennének az európai alapok lehívását illetően”.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad),