Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Concord (USA)
1 tétel
2014. november 11.
Unitárius zarándoklat Déva várába
A szabad akarat ünnepsége az erdélyi békeszigeten
Mint minden novemberben, szombaton újból élettel, fiatalos zsivajjal és magyar szóval telt meg magas Déva vára, amikor több mint ezer unitárius zarándok jött el Erdély minden részéről leróni kegyeletét Dávid Ferenc egyházalapító várbéli sírjánál.
A várbeli körülmények egyáltalán nem kedveztek a Kolozsvárról, Torockóról, Brassóból és Székelyföldről érkezett zarándokoknak. A belső várudvarban ugyan nem volt különösebb gond, a felvezet út viszont igencsak megviselte a zarándokokat, hiszen a folyamatban lévő felújítási munkálatok miatt csupa sár volt, a fából készült ideiglenes lépcsőkön csak kisebb csoportokat engedtek fel egyszerre – az évek óta lezárt várat külön önkormányzati engedéllyel nyitották meg a zarándokok számára.
Szabad akaratukból érkeztek, hogy a dévai várban feltöltődjenek a nagy reformátor szellemiségével, hogy életpéldájából erőt merítsenek hitük megerősítéséhez.
Dávid Ferenc hagyatéka
Erdély a békesség szigete, nagymértékben Dávid Ferenc munkásságának köszönhetően itt fogadták el a világon elsőként 1568-ban a lelkiismeret szabadságát, amikor Európában vallási okokból véres háborúk zajlottak, jegyezte meg ünnepi igehirdetésében Nagy-Mátéfi Tímea énlaki lelkipásztor. Mindannyian Erdélyben ennek az örökségnek a részesei vagyunk, mögöttünk ott van mindig az arctalan Isteni gondviselés.
Dávid Ferenc reformista gondolataiból tiszta hit született. Hagyatékának egyik legfontosabb eleme a szabad akarat, noha ez felelősséggel jár, hangsúlyozta Lőrinczi Levente kissolymosi lelkész. Dávid Ferenc nem hátrált meg a nehézségek elől, kitartott hite mellett olyan időkben, amikor az emberi szabad akarat érvényesítése távolról sem volt elfogadott tény. Példáját követve a mai unitárius magyaroknak is élni kell a szabad akarattal, még ha az göröngyös, akadályokkal teli útra vezet is. Mert a szabad akarat az öncsiszolás, az Isteni tökéletességhez vezet út.
Minden ember jogosult lelkiismereti szabadságra: az Erdélyből indult alapelv az egész világra kiterjedt, Dávid Ferenc öröksége számos külföldi nagyságot is megihletett az utóbbi 450 év alatt, mert a bölcsesség az élet záloga, fűzte hozzá Molnár Imola nagyváradi lelkész.
Néha a köd is jó, fölszállása után az ember tisztábban látja a világot, jobban értékeli a fényt. Dávid Ferenc mindig igyekezett feloszlatni a ködöt, hogy az Isteni fény könnyebben eljuthasson az emberhez. Nem hagyott híveinek birtokokat, földi kincseket, templomokat sem. Csupán hitet, ami sokkal nagyobb ajándék, fejezte be az ünnepi prédikációt Major László datki lelkész. Idén ugyanis első alkalommal négy ifjú lelkész tartotta közösen az ünnepi istentiszteletet.
Erdély megtestesült szellemisége
Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke örömét fejezte ki a 4 fiatal lelkész színvonalas, szívhez szóló igehirdetése és a zarándokok nagy száma kapcsán, ami nagyszerű bizonyíték, hogy Erdély legkisebb magyar nemzeti egyháza életképes, bizakodó, jövőbe tekint egyház, tömbvidéken és szórványban egyaránt.
Kőműves Kelemen magas Déva vára időben és szellemben is elmozdulást jelent, a zarándoklat a lelkiismeret szabadságán alapuló erdélyi jellegzetesség megerősítése, olyan időkben, amikor a többnemzetiségű és több felekezetű, mégis egymást tisztel és összetartó Erdély szellemisége más téren is felelevenedik. Dávid Ferenc bizonyára ránk mosolyog onnan fentről, jegyezte meg Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkipásztor, majd rövid, de velős román nyelvű köszöntjében a szabad akaratot méltatta, mint Erdély népeit összetartó közös értéket.
Csulák Péter, Magyarország kolozsvári főkonzulja Dávid Ferenc életpályája előtt hajtott fejet, a zarándoklatot a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolásának nevezve.
Magyaroknak, unitáriusoknak, erdélyieknek és a nagyvilágnak szóló üzenet
Pogocsán Ferdinánd helyi tanácsos, a dévai RMDSZ-szervezet elnöke üdvözölte az Erdély minden részéről érkezett vendégeket. Dávid Ferenc öröksége nemcsak Erdélynek, hanem az egész világnak szól, 1910-ben, amikor az első emléktáblát avatták fel várbeli börtöncelláján amerikai hívek is részt vettek az ünnepségen.
Most sem volt másképp, az USA-béli Concord város unitárius gyülekezetéből, Székelykeresztúr testvérgyülekezetéből 20 zarándok jött el.
Déva vára nem szakította el Dávid Ferencet híveitől, noha abból a célból börtönözték be a kolozsvári reformátort éppen Erdély ezen távoli vidékére. Éppen ellenkezőleg, évente ide gyűjti az unitáriusokat, megerősítve őket. Olyannyira, hogy októbertől Déva, történelme során először, önálló unitárius egyházközséggel rendelkezik, jegyezte meg Koppándi-Benczédi Zoltán házigazda, dévai lelkész. Eddig ugyanis Déva a lupényi egyházközség leányegyházközsége volt, az évről évre népszerűbb zarándoklat, azonban a szórványra is pozitívan hat.
Az ünnepi felszólalások után a kolozsvári teológia ifjú unitárius hallgatói Dávid Ferenc vértanúságát méltató rövid, de roppant érdekes várjátékot adtak el, majd fáklyákkal és virágokkal a zarándokok és a szervez Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet képviselői lerótták kegyeletüket az egyházalapító emlékművénél.
Ezután a zarándokok kettéváltak. A felnőttek a városba, a pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2003-as zarándoklat alkalmával felavatott templomhoz vonultak, ahol a kis létszámú, ámde roppant lelkes dévai unitáriusok házigazdaként meleg teával és aprósüteményekkel fogadták a vendégeket, a nagyajtai unitárius egyházközség Áfonya nevű ifjúsági zenekara, pedig citera eladással kényeztette el a távolról érkezett zarándokokat. A fiatalok a vár tövében lévő híres dévai sportiskolába mentek, ahol a rajzverseny nyerteseit díjazták.
Az idei zarándoklat nemcsak nagyobb részvételnek örvendett, sajtóvisszhangja is jelentősebb, mint korábban. Az eseményről máskor mit sem tudó helyi román média is nagyszámban tudósított, a Duna Televízió pedig jövő vasárnap, november 16-án sugározza a dévai várban készített felvételt. Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)