Alig kétszázan laknak a háromszéki Cófalván. A kis falut a diktatúra idejében lebontásra ítélték, temetőjét is fel akarták szántani. Az elmúlt tíz évben Cófalva talpra állt. Az illyefalvi LAM Alapítvány segítségével pékséget és malmot hoztak létre. A faluban szívesen vállalják a gyermekáldást, az egyik családban most várják a tizenharmadik gyermeket. /Antal Erika: Tíz év alatt talpra állt Cófalva. = Krónika (Kolozsvár), máj. 3./

Barátoson a hajdani néptanító és füvész, Bibó József (1843—1914) nevét vette fel a helyi iskola. Cófalváról négy, a szomszédos Orbaitelekről 23 gyerek gyalogol ide naponta az iskolába Kértek iskolabuszt, de nem kaptak. Barátos testvértelepülési kapcsolatot tart fenn a magyarországi Bereznával. Ez iskolai kapcsolat is. A hollandai segítők az iskolát támogatták. Barátosi Balogh Benedek (Lécfalva, 1870. ápr. 4 — Bp., 1945. febr. 3.), a mandzsu-tunguz-kutató, földrajzi utazó, a turnaizmus néven ismert őstörténeti elmélet egyik markáns képviselője 1908—1909-ben és 1914-ben gyűjtött értékes néprajzi adatokat az Amur folyó mentén élő népeknél, kéziratos gyűjteményét és tárgyi anyagának egy részét a Magyar Néprajzi Múzeum őrzi. Munkái Baráthosi Turáni Könyvei címmel 1926 és 1942 között jelentek meg 18 kötetben. Tánczos Olga helybeli magyartanár, helytörténész úgy látja, a faluban is megérdemelne a jeles kutató egy emléktáblát. Kelemen József sepsiszentgyörgyi középiskolai történelemtanár, közel fél tucat iskolamonográfia és tanügytörténeti tanulmány szerzője több évtizedes kutatómunkájának eredménye a falutörténet, melynek Barátos a címe. /Kisgyörgy Zoltán: Múlt és jelen Barátoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./

Kézdimartonfalva iskolásai a református templomkertben lévő ’48/’49-es kopjafánál koszorúztak, Kézdialmáson az általános iskolában tartott ünnepi műsor keretében idézték fel a történelmi pillanatokat. A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző és az Apor Péter Iskolaközpont tanulói a Nyergestetőn felállított emlékműnél helyezték el koszorúikat. A debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző főiskola diákjai kopjafát állítottak Nyergestetőn, majd a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság a szegedi hagyományőrzőkkel közösen koszorúzott. Március indusán Székelytamásfalván felavatják a turulmadaras emlékművet, Cófalván a községi RMDSZ kopjafát állít a szabadságharcban elesettek emlékére. /(Flóra Gábor): Turulmadár Székelytamásfalván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./

Százötven éves fennállását ünnepelte a cófalvi református templom. A falurombolás tervében az elsők közt szerepelt Cófalva neve – emlékezett vissza Kató Béla református püspök-helyettes, egykori cófalvi lelkipásztor azokra az időkre, amikor elkezdte szolgálatát a háromszéki kis településen. Akkoriban a faluban csak az öregek maradtak, beletörődve abba, hogy falujukat eltüntetik a buldózerek a föld színéről. „Isten csodája, hogy a gyülekezet mindig adott olyan személyiségeket, akiknek erejük volt az építkezésre, akik a pusztulás és az enyészet helyett a romok eltakarítását, az újjáépítést, a sebek bekötözését, a közösség hitében való erősítését választották” – hangzott el az ünnepi megemlékezésen a cófalvi templomépítések történetére utalva. A háromszéki medence közepén fekvő falunak a krónikák szerint ez a harmadik temploma. A földrengések a templomot sem kímélték, de a gyülekezet összefogásával mindig sikerült megjavítani, felújítani Isten hajlékát. Legutóbb 2004-ben végeztek jelentős tatarozást. Jelenleg alig 200 lelket számlál Cófalva közössége. /Antal Erika: Emlékezés és közösségépítés a halálra ítélt faluban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./

Május 9-én tartották meg Cófalván az újonnan kialakított Avant-Garden Party Club ünnepélyes avatóját. A szórakoztató- és konferenciaközpontot a Kanadában élő, de háromszéki gyökerű Domby Paul és cófalvi üzlettársa, Kelemen Géza hozta létre, a befektetés mintegy százezer dolláros. Korszerű fény- és hangtechnika, hatalmas kivetítő, sörkert várja mind a hét végén táncolni vágyókat, mind a különböző rendezvények, tanácskozások résztvevőit. A multifunkcionálisnak szánt létesítmény szalagját Demeter János megyei tanácselnök vágta el. /(L.): Szórakoztatóközpont Cófalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./

Nem könnyű hét településnek egy csokorban élni, mert a Nagyborosnyó községközponthoz tartozó Kisborosnyónak és a tőle földrajzilag különálló Kispataknak, Cófalvának, Feldobolynak, Lécfalvának és az ugyancsak külön kis agrár- és munkástelepet alkotó Várhegynek megvannak a maga elvárásai, óhajai. Adós a községi földosztó bizottság egy sor tulajdonbizonylattal. Vannak, kik szerint legalább Lécfalvának dukálna egy önálló községi státus. Feldobolyban új iskola épül, a cófalvit kijavították, a lécfalvi és a kisborosnyói tatarozásra szorul, Várhegynek nincs saját iskolaépülete – a tulajdonjog körüli bonyodalmak miatt. A központi iskolát Nagyborosnyón visszakapta a református egyház. Az elemisták és az óvodás gyerekek létszáma meghaladta a 185-öt. Cófalva iskolája megújult, de kevés a gyereklétszám. Lécfalván az V–VIII. osztályban is alacsony a tanulólétszám. Olyan rossz arra az út, hogy az új iskolabusz ott nem közlekedhet. Kisborosnyón az óvodában és az elemi iskolában van elég gyerek. Cófalván a községnek sikerült önerőből kijavítania az egykori cófalvi faluházát, mely jelenleg a művelődés és az ifjúság hajléka. Kisborosnyón a nyerges-tetői és az Úz-völgyi megemlékezésekre Damó tanító újabb emlékállító terveket szőtt, melyeket a falusfelek és a Nyíres Lokálpatrióta Kör tagjai, támogatói is felkarolnak. /Kisgyörgy Zoltán: Hét falu egy község. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Toborzás a bizonyságtevők seregeibe
Beszélgetés Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével
A jó lelkésznek nem csak a pasztoráció a feladata, hanem a teljes embert kell szolgálnia – állítja Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület február elsején beiktatandó püspöke kulcskérdésnek tekinti a gyerekvállalás ösztönzését, és jelentős változtatásokra készül a lelkészi szolgálat minőségének javítása érdekében.
– Kezdő lelkészként megfogalmazódott-e önben, hogy egyszer majd felérhet az egyházi ranglétra tetejére? – Soha. Mi több, egészen a közelmúltig nem is készültem erre a szolgálatra. Tizenkét évvel ezelőtt visszautasítottam a felkérést. Püspökhelyettesként szerettem volna tevékenykedni, ez jelzi azt is, hogy nem a szolgálat elől menekültem. A püspöki teendők kedvéért viszont el kellett volna hagynom a Székelyföldet, abbahagyni, amit ott építgettem. Most más a kép. Egyrészt hat évem van még hátra az aktív szolgálatból, másrészt különleges helyzet elé állított az egyházam: a ’90 után végzett népes lelkészi közösségből még nem tudta kiválasztani azokat, akik tovább vihetnék az egyházkerület vezetését. Egyfajta nyomás alá helyeztek: segítsek áthidalni a ’89 előtti generációk eltávozása és a ’90 utániak beérése közötti átmeneti időszakot. – Az egyházkerület egységes nézőpontja volt ez, vagy csak az egyházi társadalom egy részének a véleményét tükrözi?
– Már a felkéréskor jeleztem: nem elég, ha az elképzelés az egyházkerület ötven százalék plusz egy fős támogatását élvezi. Nem is bocsátkoztam kampányba, hiszen nálam nem állt a mindenáron püspökké válás késztetése. Ám amikor kiderült, hogy a 15 egyházmegyéből 12 támogatja a jelölésemet, a továbbiakban már lelkiismereti problémákat vetett volna fel a felkérés visszautasítása. – És mi lesz most Székelyfölddel? Tizenkét évvel ezelőtt még egy harmadik, székelyföldi egyházkerület létrehozását szorgalmazta.
– A tizenkét évvel ezelőtti helyzet másról szólt. Az előző évtizedekben a romániai református egyház zsinata nem működött, miután egy negyven és egy hatvan százalékos szavazati aránnyal rendelkező egyházkerületből állt. Nagyon sok vita, kevés előrevivő döntés jellemezte a zsinat tevékenységét, és úgy tűnt, hogy egy harmadik egyházkerület létrehozása hatékonyabbá tenné a szervezet működését. Azóta viszont a meg nem születések és az elvándorlás következtében az erdélyi református egyház elveszítette tagjainak harmadát, így a már meglévő struktúrák fenntartása is nehézséget okoz. Arra kell ma törekednünk, hogy az Erdélyi a Királyhágómelléki Egyházkerülettel közösen minél több intézményünket működtessük, a kellő kölcsönös bizalom kialakulásával pedig ma jóval több esélyünk van az integrációra, mint korábban. Nemrég egyeztünk meg, hogy létrehozzuk az általunk alapított diakónia első, nagyváradi fiókját, innen kezdve pedig a diakóniai szolgálatot zsinati alárendeltségbe helyezzük. A nyugdíjintézetünk közös, a pedagógiai intézetünket, lapkiadásunkat közössé kellene tenni, és ennek most ígérkezik realitása. Ezért már nem tekintem aktuálisnak a harmadik egyházkerület létrehozását.
– Önt a közvélemény – az egyházi közvéleményt is ideértve – elsősorban menedzserpapként ismeri el. Vállalja a besorolást, illetve ezt várja el öntől az egyházkerület is?
– Amit eddig megvalósítottam, semmivel sem több, mint ami egy református lelkész feladata: nemcsak lelkigondozója és pásztora lenni egy gyülekezetnek, hanem a teljes embert szolgálni testi-lelki értelemben egyaránt. Az első állomáshelyem, a háromszéki Cófalva halálra ítélt település volt, egyike a Ceausescu-féle falurombolás kiszemelt áldozatainak, ahol érkezésemkor már semmiféle építési, javítási engedélyt nem bocsátottak ki, felszámolták a 170 lelkes falucska óvodáját, iskoláját. Az emberek le is akartak beszélni, amikor előrukkoltam a tervemmel, én azonban nem akartam befeküdni a koporsóba. Saját kezemmel tapasztottam a parókiát, tervezgettem, hogyan lehetne a kis nyárikonyhát imateremmé alakítani. E megvalósítások során erősített meg Isten abban a hitemben, hogy vannak képességeim, én ezt meg tudom csinálni. Amikor átmentem Illyefalvára, ott találtam a ’77-es földrengés által csúnyán megrongált várat, egy évre rá pedig jött a rendszerváltozás. Akkor azt találtam ki, hogy a vár helyreállításával próbáljuk felrázni az embereket: az ő életük is épp úgy megváltoztatható, mint a vár állapota. Tudtam, hogy nemcsak az igehirdetés a feladatom, és hamar rájöttem, hogy nem nekem kell mindent csinálnom, az emberekkel kellett elhitetni, hogy képesek megváltoztatni az életüket. A nagy kérdés úgy hangzott: állja-e a mi keresztyén hitünk a próbát, amikor például vállalkozni kell? Én nem akartam politikus, gazdasági szakember vagy egyetemi oktató lenni, mégis mindenben benne voltam, közben körülöttem fiatal munkaközösségek jöttek létre, amelyek élete, tevékenysége nem alakulhatott volna így a keresztyén értékek zsinórmértéke nélkül. Azt hiszem, ezzel magyarázható a püspökké választásom ilyen mértékű támogatottsága is, és nagyjából ezek az elvárások a személyemmel kapcsolatban is.
– És melyek az ön elvárásai? Milyennek látja a református egyház szerepét a 21. században? Akár a kálvini jelmondat, a folyamatos reformáció elvének tükrében.
– Gyökeresen szakítanunk kell azzal a gyakorlattal, hogy az egyház egy folyamatosan és szükségszerűen visszavonulóban lévő közösségi intézmény. Ellenkezőleg: a hitből fakadó bátorsággal kell jelen lennie a társadalom valamennyi területén. A hitet meg kell vallani, de nem csak a saját jellegzetes területeinken, a templomokban és kolostorokban. Bizonyságtevők seregei indulhatnak el a munkahelyen, a családban, de akár a politikában is, a keresztyén református ember értékrendjét terjeszteni és megvallani. Ha ezt az általunk is szerzett tudást képtelenek leszünk átadni, az eltűnő egyházak sorsára juthatunk. Az európai ember jövőjének egyik legfontosabb kérdése azonban, hogy lesz-e elég gyermekünk. Fizikai-biológiai jelenlét nélkül ugyanis nincs gyarapodás. Egyetlen lehetőségünk a gyerek, akit megkeresztelünk, megkonfirmáljuk, nevelgetjük, fokozatosan beépítjük saját társadalmunkba. Ha értelmesen neveljük fel, mindjárt ott az újabb „veszély”, hogy a világ más részén is igényt tartanak rá. Az egy-két gyermek pedig kevés minden hiány pótlására. Az egyház missziós tevékenysége elsősorban abban rejlik, hogy a fiatalok életkörülményeinek alakításával segítsünk nekik abban, hogy értelmét lássák a gyerekvállalásnak, és ne csak egy-kettő erejéig. Ellenkező esetben pontosan kiszámíthatjuk, mikor lesz vége az erdélyi, ezeréves magyar és ötszáz éves református történetünknek. Képesnek kell lennünk ilyen irányba hatni, ugyanakkor nevelni, példát mutatni, áldozatot hozni.
– Az egyházi példamutatás viszont a lelkésznél kezdődik. Ön milyennek tartja a lelkésznevelés sokak által erősen kifogásolt minőségét?
– Ne feledjük, mi is „hozott” anyagból dolgozunk. Jogos azonban a felismerés: az utóbbi években sok lelkészünkről bebizonyosodott, hogy nem rendelkezik megfelelő gyülekezeti, egyházi gyökerekkel. Korábban ez elképzelhetetlen volt, de ma már bőven akadnak olyanok, akik nem azért lépik át a teológiai egyetem kapuját, mert felnőtté fejlődésük szoros kapcsolatban volt az egyházzal. A teológia ma is biztosítja az ott elsajátítható tudást, de az előző évek hátrányát nem tudja behozni, az egyháziasság hiányát képtelen pótolni. Mi is látjuk, hogy 1990 után az egyház elsiette az állománypótlást, ma már a tanárok is bevallják, hogy képtelenek voltak megjegyezni egy-egy évfolyam száz hallgatójának nevét. Márpedig roppant fontos a személyes hatás, számomra is meghatározó volt a Farkas utcában László Dezső pozitív vagy szülőfalum lelkészének negatív példája. – Ezek a lelkészek azonban különböző gyülekezetekben folyamatosan sugározzák a rossz vagy jó példát... – Esetükben két eszközünk van. Az egyik a nevelés, a továbbképzés, másik a fegyelmezés, illetve kizárás, ha az illető az egyház szellemiségétől idegenül végzi szolgálatát. A továbbképzéseknek elsősorban olyan tudás megszerzését kell célozniuk, ami a kis gyülekezetek lelkipásztori munkájában segítheti őket: diakóniai szolgálat, falugondnoki szerep. A lélekfogyás ugyanis új feladatok elé állít bennünket, s valószínűleg képtelenek leszünk majd minden ötven református mellé egy-egy lelkipásztort állítani, hiszen az a közösség nem tudná eltartani a papját.
– A szentegyházi vagy kérői történetben – két „fekélyes” esetben – az egyházkerület megvonta a lelkészek palástviselési jogát. A szakadásig kell eljutnia egy gyülekezetnek, hogy az egyházvezetés ilyen eszközökhöz folyamodjon?
– Miután a gyülekezetek választanak papot, a gyülekezetnek kell eljutnia odáig, hogy tovább már ne toleráljon egy bizonyos helyzetet. Eddig csak abban az esetben indult el a „bűnüldözés”, ha valaki a közösségből jelezte az esetet. Az emberek viszont az elmúlt évtizedekben azt tanulták meg, hogy nem tanácsos szólni a vezető ellen, hiszen könnyen megüthetjük a bokánkat. Egy gyülekezet így kialakuló közönyössége pedig egyenlő a csendes halállal. Szükségesnek tartom a felülről induló fegyelmezési kezdeményezést, hogy ne várjuk meg feltétlenül, míg az elerőtlenedett közösség teszi meg az első lépést. Ehhez zsinati döntés, szabálymódosítás kell, és én erre vonatkozó módosítási javaslat megfogalmazására készülök. Elsősorban a problémamegoldó mediációra gondolok, ami a gazdasági életben lassan megszokottá válik. Amíg a jelenlegi gyakorlat alapján egy ügy eljut a püspökségig, tényleg „fekete” ügy lesz. A gyülekezetnek és papjának, majd a lelkésztársadalomnak meg kell próbálnia megoldani az adódó problémákat, hogy ne csak a bírói, fegyelmezési szakaszban találkozzunk egy-egy akut esettel. De a fegyelmezés nem csak eltávolítást jelenthet, hanem az érintett lelkész új szerepkörének megtalálását is.
– Püspökként mit készül letenni az eddigi terheiből?
– Sok mindent igyekszem átruházni. A Sapientia ügyében az alapítók határoznak, és én természetesen alávetem magam a döntésüknek. Egyelőre az az óhajuk, hogy a fejlesztések jelenlegi szakaszában a mandátumom lejártáig – azaz még két éven át – koordináljam a tevékenységet. Kezdettől azon voltam, hogy szétválasszam az egyetemirányítási feladatokat, és ebben a tekintetben ma már minden sínen van. A jelenlegi helyzetben a kuratóriumnak már nem az egyes tanárok alkalmazásáról kell döntenie, hanem stratégiai kérdésekben, és ebben nagy segítséget jelent az elmúlt tíz esztendőben szerzett, jó értelemben vett rutin. Ezt a tevékenységet a püspöki szolgálat mellett is megtartom, ha az alapítók is úgy döntenek.
– Látja már az Erdélyi Református Egyházkerület leendő püspökét?
– Még nem. Jó futballedző módjára igyekszem majd helyzetbe hozni valamennyi arra érdemes kollégát. Megpróbálom megkeresni és felszínre hozni az értéket, aztán döntsön a közösség.
Csinta Samu
Kató Béla
A háromszéki Barátoson született 1954-ben. Középiskolába a kolozsvári volt Református Kollégiumba járt, a teológiát is Kolozsváron végezte. 1988 óta Illyefalva lelkipásztora, ahol 1990 után megalapította a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt és a Falu- és Régiófejlesztő LAM Alapítványt, mindkettőnek elnöke. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. Kitüntetései: Magyar Köztársaság Kormányának Kisebbségekért Díja (1995), Szabó Dezső-emlékérem (1999), Bocskai-díj (2001), a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2004), az Európa Parlament Európa Polgára díj (2012). 2012. december 14-e óta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

CNCD: magyar nyelven is feliratozni kell a vasúti helységnévtáblákat
Több erdélyi település kapcsán is hátrányos megkülönböztetésnek ítélte az Országos Diszkrimináció-ellenes Hatóság (CNCD), hogy a vasútállomásokon a település neve nincs feltüntetve magyarul is a román megnevezés mellett.
A diszkrimináció-ellenes hatóság egy sepsiszentgyörgyi magánszemély panaszával kapcsolatosan hozott döntést. A határozatban az áll: diszkriminációnak minősül, hogy több olyan erdélyi település esetében, ahol a magyar anyanyelvű lakosság meghaladja az összlakosság húsz százalékát, az Országos Vasúttársaság nem helyezte el a település magyar nyelvű megnevezését a román felirat mellett.
A magyar feliratok hiánya miatt a CNCD-hez fordult magánszemély a Brassó megyei Ürmös, Kőhalom, Kaca, a Kovászna megyei Angyalos, Bita, Nagyborosnyó, Cófalva, Zabola és Szentkatolna, valamint a Kolozs megyei Harasztos vasútállomásain hiányolta a magyar feliratokat.
A CNCD döntésében ugyanakkor azt javasolja az Országos Vasúttársaságnak, hogy tüntesse fel a helység magyar megnevezését mindazon vasútállomásokon, ahol a magyar anyanyelvű lakosság aránya meghaladja az összlakosság húsz százalékát.
A panaszos szerint ugyanakkor az is hátrányos megkülönböztetést jelent, hogy az alsórákosi vasútállomáson nincs magyar nyelvet is ismerő alkalmazott, a CNCD azonban ezt elutasította.
Krónika (Kolozsvár).

Hírsaláta
DISZKRIMINÁL AZ ORSZÁGOS VASÚTTÁRSASÁG. Hátrányos megkülönböztetésnek ítélte az Országos Diszkrimináció-ellenes Hatóság, hogy több olyan településen, ahol a magyar lakosság számaránya meghaladja a húsz százalékot, vasútállomásokon a település neve nincs feltüntetve magyarul is a román megnevezés mellett.
A panaszt egy sepsiszentgyörgyi lakos nyújtotta be, és a Brassó megyei Örményes, Kőhalom, Kaca, a Kovászna megyei Angyalos, Bita, Nagyborosnyó, Cófalva, Zabola és Szentkatolna, valamint a Kolozs megyei Harasztos vasútállomásain hiányolta a magyar feliratokat. Az ODEH azt javasolja az Országos Vasúttársaságnak, hogy tüntesse fel a helység magyar megnevezését azokon a vasútállomásokon, ahol a település magyar lakossága meghaladja az összlakosság húsz százalékát. (Krónika) ALKOTMÁNYELLENES AZ ÚJ RESTITÚCIÓS TÖRVÉNYTERVEZET. Benyújtotta a kormány a parlamentnek a restitúciós törvény tervezetének azt a változatát, amelyet felelősségvállalással szerdán kíván elfogadtatni. Máté András Levente képviselő bejelentette: az RMDSZ jelen formájában alkotmányellenesnek tartja a tervezetet, mert az hátrányosan érintené a még nem kárpótolt tulajdonosokat. Máté azzal is elégedetlen, hogy a helyi restitúciós bizottságok munkáját ez a törvény befagyasztja arra az időszakra, amíg a kormány az állam tulajdonában levő ingatlanok felleltározását végzi, ami a kárpótlási folyamat ideiglenes leállítását jelenti. Az RMDSZ a Demokrata Liberális Párttal együtt kívánja benyújtani a bizalmatlansági indítványt, melynek megszavazása esélytelen, de jelzésértékű. (Transindex) KI LESZ ROMÁNIA ÚJ ELNÖKE. Traian Băsescu államfő szerint sem Crin Antonescu, sem Klaus Johannis, sem Sorin Oprescu nem lesz Románia elnöke 2014-ben. „Victor Ponta világosan kijelentette, hogy nem akar, a többiek nem tudnak” – fogalmazott Băsescu a Digi24 televíziónak, ahol a 2014-es államfőválasztás esélyeit taglaló közvélemény-kutatást kommentálta. LEMONDANAK, MERT NEM KÍVÁNCSIAK VÉLEMÉNYÜKRE. Testületileg lemondanak az Országos Tudományos Kutatási Tanács tagjai, akik a tanügyminisztériumot segítik az országban zajló tudományos kutatások irányításában és értékelésében. A testület tagjai azzal indokolják lemondásukat, hogy idei költségvetésük drámai léptékben csökkent, ráadásul mindmáig nem jelentették be, kik nyerték a tavalyi Humánerőforrás és Ötlet Program kutatási kiírását. Ezenkívül valamennyi, jelenleg zajló projekt finanszírozása késik, ennek ellenére máris kiírták a soron következő pályázatokat. Mindennek tetejében hónapok óta senki sem kíváncsi véleményükre. (Puterea)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Egyház és állam: lojalitástól hadüzenetig
„Az alapvető probléma az, hogy egy egész közösséget ítéltek el bűnügyi perben. Az egyház nem azt az épületet sajnálja, hanem azt fájlalja, hogy hazugnak, csalónak, mások tulajdonát elkívánónak bélyegezték meg. Nagyon súlyos bélyeg ez, elviselhetetlen morális teher” – Kató Béla református püspökkel a Mikó-ügy utórezgéseiről és perspektíváiról.
– A Mikó-ügyben hozott jogfosztó ítélet révén váratlanul feszültté vált az év vége az Erdélyi Református Egyházkerület számára. Valóban váratlanul?
– Részben, mert amint a Mikó esetéből ügy lett, rosszat sejtettünk. Egészen pontosan attól a pillanattól számítva, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály átadta az ügyet a bíróságnak. Mert önmagában az, hogy valaki feljelent valakit, és elkezdődik egy vizsgálat, még befér a demokratikus jogállamiság keretei közé. Hogy azonban miből lesz bűnügy, és miből nem, az már annak az igazságszolgáltatásnak a minőségét jelzi, amelyben élünk.
Persze bármikor mondhatják, hogy egy ítéletben elmarasztalt fél mindig ezzel hozakodik elő. A mi esetünkben azonban másról van szó: igazából azt jelzi, hogy nincs valami rendben, amikor egy egyszerű vagyonjogi polgári pert bűnügyi perré minősítenek át. Olyan koncepciós perré, ami azt üzeni, hogy általa meg akarják állítani az egyházak nagy értéket, közösségi jelentőséget képviselő vagyonelemeket célzó követeléseit.
Különösen az első fokú ítélet után vált egyértelművé, hogy valakik tudatosan terelik a dolgot ebbe az irányba, mert semmilyen érvet nem fogadtak el, sőt ezekkel szemben hozták meg az ítéletet. Sokáig arra gondolhattunk, hogy maguk sem tudják, mit kell kezdeni egy ilyen üggyel, és a hazai és nemzetközi tiltakozás miatt nem mernek döntést hozni. Ezért is érthetetlen és váratlan ez az ítélet.
Kató Béla 1954. január 31-én született a Kovászna megyei Barátoson. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát a kolozsvári volt Református Kollégiumban végezte, 1974–1979 között a kolozsvári Egységes Protestáns Teológiai Intézet hallgatója, közben egy évet a nagyszebeni német nyelvű lutheránus teológián tanult. 1979–1988 között a háromszéki Cófalván volt lelkész, 1988–2001 között az illyefalvi református egyházközség parókus lelkésze. 1990-ben négy hónapig Illyefalva polgármestere, majd helyi tanácsos, 1992–2004 között három cikluson át a Kovászna Megyei Tanács tagja. 2000–2012 között az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője-püspökhelyettese; 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. 2012 decemberében az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották.
– Érez valami üzenetet abban, hogy éppen most és éppen ezt az ítéletet hozták?
– Igen. A buzăui alapfokú ítélet meghozatala után azt mondtam a munkatársaimnak: másodfokon a letöltendőből felfüggesztett lesz, az egyház pénzbüntetését pedig elengedik.
Az alapvető probléma azonban az, hogy egy egész közösséget ítéltek el bűnügyi perben. Az egyház nem azt az épületet sajnálja, hanem azt fájlalja, hogy hazugnak, csalónak, mások tulajdonát elkívánónak bélyegezték meg. Nagyon súlyos bélyeg ez, elviselhetetlen morális teher.
– Menet közben érezve a veszélyt felmerült-e, hogy újabb dokumentumokkal, érvekkel támogassák a restitúciós folyamat jogosságát?
– Nem, mert három olyan alapdokumentumra építettük fel a visszaigényléseinket, amelyeket elégségesnek ítéltünk. Ezek közül az egyik, hogy kitől vették el a szóban forgó ingatlant: mert annak kell visszaadni.
Ha a Székely Mikó kollégium nem az egyházé volt, akkor meg kell nevezni, hogy ki a jogosult, és annak kell visszaszolgáltatni. Erre azonban még nem kaptunk választ.
A kihallgatások szakaszában elhangzott: nem mondják meg, hogy kié volt, de nem az egyházé, mert a tulajdoni lapon az szerepel, hogy ev. ref. Székely Mikó Kollégium, nem pedig az Eparhia Reformată din Ardeal, azaz az Erdélyi Református Egyházkerület. Ezzel az indoklással nem ismerik el, hogy az összes kollégium külön jogi személyként, de az egyház szerves részeként működött. És ezen az elven most valamennyi református kollégium helyzete kétségessé vált.
– Reális vagy csak elvi veszélyként kezeljük ezt?
– Teljesen reális veszélyként. A marosvásárhelyi kollégium esetében például bepereltük az önkormányzatot, mert évek óta nem fizetett bért, amiből egy sereg javítást el kellett és el lehetett volna végezni. Elképzelhető, hogy ez az ítélet most ezt a követelésünket is ellehetetleníti. Kolozsváron a kormányrendelet után szétválasztották a telekkönyvet, a Farkas utcára telekkönyvezett ókollégiumi részt visszaadták, a Petőfi utcai részt pedig – mivel a Kogălniceanu utca 29 szám alatt szerepelt – visszaírták az államra. Az ügyirat most újra a restitúciós bizottság előtt van, a ploieşti-i ítélet azonban kétségessé teszi az egészet. Nagyenyeden is a Mikóéhoz hasonlóan alakulhat a történet.
– Talán érdemes tisztázni: a hatékonyabb érdekérvényesítés céljából a református egyház nem ment bele rossz kompromisszumokba? Zsarolható valamivel?
– Tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy nem. Soha semmiféle alkut nem tartottunk elképzelhetőnek, részben a Mikó-per is ennek következménye. Nincsenek csontvázak a szekrényben.
– A sokkon és a további veszély felmérésén túl azonban a „hogyan tovább?” kérdése merül fel…
– Leszögezve és elismerve, hogy minden felmerülő veszélyérzetünk ellenére sem hittük el, hogy hasonló döntés születhet, következésképpen nem is készültünk rá, most már valóban a továbblépésen kell dolgoznunk. Ennek első fázisaként az egyházkerület rendkívüli közgyűlésén hattagú jogászcsoport felállításáról döntöttünk, amely a kérdést a világ elé tárja.
Mert ez az ügy nem állhat meg ezen a szinten. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának kötelezően foglalkoznia kell az üggyel, megpróbáljuk valamennyi egyház figyelmét felhívni rá, mert ez a döntés hosszú távon is képes befolyásolni a vagyonjogi kérdéseket. Meggyőződésem, hogy ez az ítélet most túlment azon a határon, amit kiötlői esetleg szántak neki. Valószínűleg kellő alkalmat láttak arra, hogy a Mikó-ügyet összemossák a visszaszolgáltatási korrupciós ügyekben indított offenzívával annál is inkább, mivel Markó Attila neve más ügyekben is felmerült.
– A hazai terepen semmilyen jogorvoslati lehetőség nem kínálkozik már?
– Talán igen. A szakemberek vizsgálják, hogy az új büntető törvénykönyv szerint a sok, egymásnak ellentmondó ítélet alapján kínálkozik-e fellebbviteli lehetőség.
– A magyar történelmi egyházakat minden bizonnyal „összerántja” az ítélet, hiszen valamennyien veszélyeztetve érezhetik magukat. A román egyházakkal nem keresnek szövetséget? Hiszen a görög katolikusok sincsenek elkényeztetve az államhatalom részéről.
– A magyar egyházakkal való együttműködés természetesen nem kérdéses. A görög katolikusokkal való együttműködés ötletére reagálva azonban tisztában kell lennünk, hogy az ő harcuk az ortodoxokkal testvérháború, míg az állam és a köztünk lévő viszony az idegenekkel való háborúskodás esete. Ebbe pedig megítélésem szerint a görög katolikusok soha nem lépnének be, mivel a román nemzeti érdekek ellen valónak tekintenék.
– Az egyházkerület rendkívüli közgyűlésén háborút hirdetett. Hogyan értendő ez a hadüzenet?
– Az egyház korábban egyfajta lojalitási szerződést kötött az állammal azáltal, hogy benyújtotta a statútumát, ez alapján pedig az állam megalkotta az egyházügyi törvényt, amely alapján működtette eddig a rendszert. Ebben garantálva éreztük az egyházi autonómiát, s annak ígéretét, hogy az állam megvédi és segíti annak érvényesítését. Ez most felborult azzal, hogy az egyházat kollektíve elítélték.
Innentől kezdve az állam nem számíthat a mi lojalitásunkra. Ez azt jelenti, hogy minden lehetséges fórumon kifejezzük: nem igaz, amit a román állam deklarál, ellenkezőleg, hátrányos helyzetbe hozza, akadályozza az egyház tevékenységét. A mi részünkről e tekintetben az állam folyamatos offenzívára számíthat még akkor is, ha azzal vádolnak majd, hogy romboljuk a jó hírét, az arculatát. Elsősorban a szó fegyverével kívánunk élni, különösen most, amikor Románia azzal az áruval „házal”, hogy a román állampolgárok német nemzetiségű államelnököt választottak.
– Ön és helyettese a továbbiakban nem kívánja igénybe venni az állami illetményt. Mi lesz azonban az egyházkerület papjaival, egyéb fizetett alkalmazottaival?
– Szimbolikus gesztusnak szántuk, ezáltal is jelezve, hogy nem minden áron fogadjuk el az állam segítségét, függetlenségünk nem megvásárolható. Arra viszont még nem vagyunk felkészülve, hogy ezt valamennyi fizetett tagunkra kiterjesszük. És miközben változatlanul bízunk benne, hogy az államnak nem érdeke elidegeníteni magától a romániai reformátusok közel hétszázezres táborát, igyekszünk egyértelműsíteni: velünk nem lehet bármit megtenni. Morális kötelességeink vannak, amelyek hiánya létünk jogosságát kérdőjelezi meg.
– A politikummal való párbeszéd, a lojalitás kérdésének újratárgyalása szerepel a terveikben?
– Új visszaszolgáltatási törvény közös megfogalmazását tervezzük a többi egyházzal és a törvényhozásban jelen levő RMDSZ-szel. A jelenlegiben szinte kódolt kiskapuk ugyanis hosszú időre képesek elnyújtani a folyamatban lévő ügyeket. Ebben a korrupciós-maffiózós restitúciós történetben ugyanis épp az a veszély, hogy ha nem a korábbi tulajdonosnak szolgáltatják vissza az ingatlanokat, az igazságtalanná teszi és késlelteti a folyamatot. Élni akarunk és fogunk minden elképzelhető és adódó lehetőséggel, mert a nem cselekvés immár bűnnek számítana.
Csinta Samu |
Krónika (Kolozsvár)

Vitéz lélek Kovásznán
Ismét színpadon a Pokolsár Egyesület
Új darabbal lép színpadra a kovásznai Pokolsár Egyesület egykori diákszínjátszókból álló csoportja: péntek este fél nyolctól a fürdővárosi Művelődési Központban mutatják be Tamási Áron Vitéz lélek címet viselő „komoly játékát”.
A harminc év után újra szereplő egykori diákszínjátszók tavaly Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabjával mutatkoztak be először a közönségnek. Az akkori darabot, akárcsak a jelenlegit, Gazda József rendezte, aki diákkorukban a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpadot vezette.
Ambarus Gábor, a Pokolsár Egyesület titkára kérdésünkre elmondta: reméli, ez a produkció is legalább akkora népszerűségnek örvend majd a fürdővárosban, mint az előző. A Vitéz lélek című művet a kovásznai fellépést megelőzően bemutatták már Pákéban és Cófalván, ahol elnyerte a közönség tetszését.
Szereplők: Ferencz Botond, Kovács Zsolt, Szántó István, Ferencz Kinga, Szász Attila, Tökbandi Rita, Berecki Árpád, Fejér Enikő, Madarasi Rita, Tökbandi Barna, Opra László, Fejér Előd és Ráduly Attila. Rendező: Gazda József, a rendező munkatársa Berecki Árpád. A belépő a helyszínen, illetve a művelődési házban vásárolható meg.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Van-e élet kultúrházainkban?
Az utóbbi időszakban több háromszéki kultúrotthont felújítottak, bővítettek. A helyi erőforrások mellett európai uniós alapokból, kormányzati pénzekből, önkormányzatok által kiírt pályázatokon elnyert forrásokból dolgoztak.
Fontos szerepet játszott a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett pályázat, melyen tízezer lejes támogatást kaphattak az igénylők – legalább ugyanekkora önrész biztosításával. Annak próbáltunk utánajárni, van-e élet a használhatóvá tett kultúrotthonokban, kihasználják-e a helyi közösségek a létesítmények által nyújtott lehetőségeket. Elsőként Orbaiszéken néztünk körül.
Kovászna élen jár
Az elmúlt évek során látványosan nőtt a művelődési élet szerepe Kovásznán. Egymást követik a rendezvények, hetente több előadás, foglalkozás, szórakozási lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők. Nem véletlen: a művelődési ház, a kultúrközpont, a csomakőrösi kultúrotthon, a vajnafalvi közösségi ház, a városi képtár megfelelő helyszíne a művelődési eseményeknek. „Igyekszünk változatossá tenni Kovászna és Csomakőrös kulturális életét, bátorítjuk a helyieket, vendégeket hívunk meg. Amíg a közösség is felkarolja a kultúrát, úgy érzi, hogy számára fontos a művelődés, működnek a város kultúrintézményei” – vélekedett Czilli Balázs, a városi művelődési ház igazgatója.
A legnagyobb tömegeket a művelődési központ mozgatja meg. Nemcsak a helybeli csoportok – a Diákszínpad, a Pódium, a Pokolsár Egyesület színjátszói, kórusok, fúvószenekar, táncegyletek – kapnak itt szereplési lehetőséget. Szinte folyamatosan lépnek fel meghívott, idegenből érkező előadók, társulatok – magyar és román részről egyaránt. Nemrégiben a Hahota társulat nevettette a közönséget. Mindkét előadás telt házas volt, nemcsak kovásznaiak, a környékbeli falvakból is érkeztek nézők. Ez mutatja: a kovásznai létesítmény lassan egész Orbaiszék kulturális központjává, színházává válik. A városi művelődési ház kisebb rendezvényeknek ad otthont. Óvodások, iskolások léphetnek fel. Havonta itt tartja összejöveteleit az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, a Fábián Ernő Népfőiskola. Hetente zajlanak a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kihelyezett tagozatainak órái – fúvószene, zongora, gitár, kóruséneklés szerepel az ajánlatban, idéntől szülői igényre megkezdődött a hegedűoktatás is. Részt lehet venni heti rendszerességgel tartott rajzórákon, kézműveskörökön. A Konnát Rita vezette Kádár László Városi Képtárban havonta szerveznek tárlatokat, könyvbemutatókat, fotókiállításokat. Kialakultnak mondható a látogatók közössége, de egyre több fiatal jelenik meg a képtárban szervezett eseményeken.
Csomakőrösön tavaly adták át a felújított kultúrotthont. Az avatón a kovásznai Diákszínpad lépett fel, egy héttel korábban szüreti bált tartottak. Karácsonyi, szilveszteri események nem zajlottak. Az idei tervek: februárban farsangi mulatságot szerveznek, következik a nőnapi kosaras bál, majd a Csoma-napok alkalmával is szerepet kap a kultúrotthon, itt tudnak próbálni a helyi táncegyüttes tagjai is – mondta el érdeklődésünkre Kosztándi Annamária, a kultúrház felelőse.
Vidéken is igyekeznek
Zágon egykor élen járt a háromszéki művelődési életben. Ma ez már nem mondható el, különféle okok miatt. A feltételek adottak, de a közönség kiábrándult, ha helyiek lépnek fel, azt megnézik, de ha pénzt kell kiadni egy előadásért, oda már nehéz nézőket toborozni – véli Kis József polgármester. A szervezés dolgában is akadna javítanivaló.
Az értelmiségiek – főként a tanügyiek – nem tekintik szívügyüknek a művelődést, legtöbben ingáznak, jönnek, s minél előbb mennek is, nem vesznek részt a kulturális életben. A pedagógusok részéről Beder Melinda és Csoma Ibolya vállal szerepet a szervezésben – jegyezte meg a polgármester. Dezső Tibor Attila református lelkész is bekapcsolódik a művelődési élet felrázásába. A községközponti kultúrházban néptáncot oktat, a népzenét is próbálja belopni a helyiek szívébe. Ehhez az irányvonalhoz kapcsolódik a múlt szombati előadás: a Székely Mikó Kollégium és a Százlábú táncegyüttes adta elő az Ide, lábam, ne tova című produkciót, muzsikált Dezső Attila és barátai. A polgármesteri hivatal igyekszik gondot fordítani a zágoni és a papolci kultúrotthonra. Most a Progressio Leader-csoportnál megnyert pályázati pénzből újítják fel a két létesítményt, bútorzatot cserélnek, hangosítást szerelnek. Nem elégszenek meg ennyivel, tovább keresik a kultúrotthonok fejlesztésére felhasználható pénzforrásokat – jelentette ki Kis József polgármester. Nagyborosnyó polgármesteri hivatala öt kultúrotthon működéséért felel. A községközponti termet öt éve újították fel saját erőből. Ifjúsági rendezvényeknek, gyerekcsoportok fellépésének ad helyet. A színházi előadásokat is szeretnék meghonosítani, éppen a szentivánlaborfalvi színjátszókat várták Kelemen Alpár vezetésével – mondta el Szőcs Levente polgármester. Kisborosnyón tavaly újították fel a kultúrotthont. 80 ezer lej volt a költség, tízezer lejt a megyeháza pályázatán nyertek el. Öltözőt építettek, kutat fúrtak, vizet vezettek, illemhelyet építettek, az öltözőből konyhát alakítottak ki. Egyelőre iskolások fellépéseinek ad helyet, emellett esküvők, torok, mulatságok rendezésére igényelhető.
Lécfalván három évvel ezelőtt fektettek be a kultúrotthon fejlesztésébe. Szerepet vállal itt a Leza Egyesület, a megyei tanácsnál és a Leader-alapoknál pályáztak sikeresen. A kultúrotthonban tartja próbáit a Nemere táncegyüttes.
Cófalván 2011-ben javították a kultúrotthont, azóta van ott is konyha, így a hagyományos mulatságok mellett akár esküvők is tarthatók.
A feldobolyi kultúrotthon egyelőre használhatatlan állapotban. A napokban írják alá a 145 ezer eurós finanszírozási szerződést, így alapjától a tetőig megújulhat. Ha elkészül, helyet adhatnak különféle kultúrcsoportok fellépésének, magánrendezvények részére is bérbe lehet adni a kultúrotthont – jelezte Szőcs Levente.
Más orbaiszéki községekben is hasonló a kultúrházak helyzete. Kisebb-nagyobb megvalósításokról majdnem mindenhol lehet beszélni, néhol a kultúrcsoportok tevékenysége, fejlődése és közösségi szerepvállalása is megmutatkozik. Látható és figyelemre méltó az igyekezet, hogy pályázati pénzeket használjanak fel korszerűsítésre, felújításra – az viszont sajnálatos, hogy esetenként a fejlesztések fő célja nem más, mint lakodalmak, keresztelők, más bulik szervezésére alkalmassá tenni a kultúra hajlékait…
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem térkép e táj! – Szülőföldjüket fedezik fel a háromszéki diákok
Több mint ezernégyszáz gyerek ismerheti meg jobban szülőföldjét a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) Nem térkép e táj! elnevezésű, honismereti kirándulásokat támogató programja keretében.
Az alapítvány kuratóriuma kedden bejelentette: idén növelte a programra szánt költségvetést, így 35 pályázatot nyilváníthattak sikeresnek, öszszesen 36 ezer lejjel finanszírozzák a kirándulásokat.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány arról is tájékoztatta a Krónikát, hogy összesen 1442 gyerek – 17 sepsiszentgyörgyi, 10 vidéki, 5 kézdivásárhelyi és 2 baróti osztályközösség – kirándulását támogatják a 2015/2016-os tanévben. A gyerekek a program keretében negyven Kovászna megyei vállalkozást vagy hagyományos kézműves műhelyt látogatnak meg, ugyanakkor 27 kulturális-turisztikai szempontból fontos helyszínt keresnek fel Kovászna megyében, partnerkapcsolatokat alakítanak ki más településen lévő hasonló profilú osztályokkal.
A program célja, hogy minél több gyerek ismerje meg szülőföldjét, tisztelje azt, és ragaszkodjék hozzá. A HKA értékelése szerint, átgondolt, felkészült szakmai kísérővel megvalósuló, a program céljait és prioritásait szem előtt tartó igénylések érkeztek be a kiírásra.
Az alapítvány hírszolgálata a nyertes pályázatokból is idéz, mely szerint a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium diákjai az elkövetkező időszakban meglátogatják a sepsiszéki Cófalván Nemes György, Románia legjobb gitárkészítő mesterének műhelyét, ugyanakkor Kodály Zoltán és Bartók Béla zenei átiratok klasszikus gitárra című legújabb műsorukkal fel is lépnek a háromszéki település művelődési központjában.
A megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium osztálykirándulásán a program szerint pékséget, borvízforrást, kovácsműhelyt, üvegtermék-kiállítást látogathatnak meg a diákok, ahol helyi legendákkal, mesékkel ismerkedhetnek meg. A nyertes pályázatok listája megtekinthető a Háromszéki Közösségi Alapítvány internetes oldalán.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Él az amatőr színjátszás
Csalóka szivárvány Kovásznán
Új darabbal rukkolt elő a kovásznai Pokolsár Egyesület amatőr színjátszó csoportja, amely ezúttal Tamási Áron Csalóka szivárvány című, háromfelvonásos drámájával örvendezteti meg a közönséget, Gazda József nyugalmazott tanár rendezésében.
Mint azt már az előző Tamási-darabbal, a Vitéz lélekkel bebizonyították, van igény falvakon az amatőr színjátszásra, az emberek szívesen elmennek egy kis kikapcsolódás erejéig a művelődési házakba. Berecki Árpád, a Pokolsár Egyesület elnöke ennek kapcsán elmondta, a 12 előadást megért darabot nemcsak a kovásznai és csomakőrösi, hanem a szörcsei, ozsdolai, rétyi, berecki, sepsiszentgyörgyi, tamásfalvi és kászonjakabfalvi közönségnek is bemutatták, összesen mintegy 1100 néző előtt.
Az új Tamási-művet, a Csalóka szivárványt szintén Gazda József rendezte, akárcsak az 1979–80-as években, az akkori Diákszínpad számára.
– Csalóka-e a szivárvány? – teszi fel gyönyörű művével nagy írónk, Tamási Áron a kérdést. S válasza az: igen, csalóka! Mert ugyan ki nem lenne elégedetlen a sorsával? Nemzetünk, népünk gyötrelmesen nehéz sorsával, melynek szükségszerűen része az egyén, a mindenkori egyén sorsa is. A te sorsod, az én sorsom! Valamennyiünké, akik itt, Erdély földjén élünk, s e megtöretett nép, a magyarság sorsának részesei vagyunk. S így joggal érezzük: bizony, jó lenne átbújni a szivárvány alatt. De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sorsunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: nincs, nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz – fogalmaz Gazda József az új darabról.
A Csalóka szivárvány szereplői: Ferencz Botond, Tyiák Zoltán, Szász Attila, Tökbandi Rita, Fejér Előd, Tökbandi Barna, Ferencz Kinga, Ferencz István, Berecki Árpád, Fejér Enikő, Tyiák Erika, Kovács Zsolt, Kertész Péter, Ferencz István, Madarasi Rita, Szántó István, Fejér Előd. Súgó Diacon Mónika, ügyelő Benedek Aladár, a technikára pedig Ambarus Gábor vigyáz.
A darabot eddig Cófalván és Pákéban mutatták be. Vasárnap 19 órakor a csomakőrösi művelődési házban láthatja a közönség, míg a kovásznai premier december 12-én 18 órakor lesz a művelődési központban. Berecki Árpád hozzátette: jövőben több településen is fellépnének az előadással.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A közösségépítés éve Háromszéken (Kovászna megye költségvetése)
A közösségépítés évének nevezte az idei esztendőt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén, melynek keretében elfogadták a 2016-os költségvetést. Az önkormányzati vezető előadásában elmondta, hogy a fejlesztési összegeket elsősorban a megyei utakba és hidakba fektetik, majd az egészségügybe, mert felmérésük szerint ezt várják el az emberek. A harmadik fejezet megjelölését a végére hagyta. Elmondta, tavaly ilyenkor azt ígérték, 2015 a gyarapodás éve lesz, és 90 százalékban sikerült megvalósítani terveiket, sőt, az útépítésben túl is szárnyalták. Egy éve még 70 kilométer utat ígértek, később felemelték 100-ra, és lám, 102 kilométert sikerült felújítaniuk. Az elnök hozzátette, az útépítők elfuseráltak egy szakaszt Angyaloson és mintegy két kilométernyit Zágon Nagyborosnyó felőli bejáratánál, de azt újraaszfaltozzák (nem csak foltozzák – hangsúlyozta).
A megyei tanács és alárendelt intézményeinek idei összköltségvetése 197 millió lej, mintegy kétharmada a tavalyinak, de akkor európai uniós programok futottak. Az összeget szinte fele-fele arányban fordítják működtetésre és fejlesztésre. A fejlesztési részben 41 millió lejt szánnak útjavításra. Ez valamivel több, mint a tavalyi összeg, ám kilométerben kevesebb lesz, mert két költséges útépítést terveznek: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván át Brassó megyével összekötő utat és az új hulladéktározót kiszolgáló szakaszt, mely Maksát köti össze a kovásznai országúttal, Cófalva előtt torkollik abba. Befejezik a Nagyajta és Apáca közötti Olt-hidat. Az építmény már áll, ma kezdik el a korlátok felszerelését. Idénre maradt a Kilyént Uzonon és Bikfalván át Brassó megyével összekötő felújított út mentén a sáncok kialakítása a településeken. Kommandón a régi tábor helyén újat építenek. A jogi gubancok kitisztázásával csúszott a terv, de ebben az évben meglesz. Közel 6 millió lej fordítanak rá. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítására 6,7 millió lejt, a hulladékgazdálkodási tervre 2,6 milliót szánnak.  Más beruházások: a Bod Péter Megyei Könyvtár fejlesztésére 3 milliót, az ojtozi megyehatárjelző építményre 102 ezret, a kézdivásárhelyi Ady Endre utcai gyermekközpontra 239 ezret, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc utcai központ bővítésére 462 ezer lejt szánnak. Hozzájárulnak a baróti tűzoltóság létesítéséhez.
Utak, hidak és egészségügy mellett szociális védelemre, kulturális intézményekre is fordítanak. A megyében jelenleg 1340 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 106 idős emberről gondoskodnak. A szociális pályázati alapba idén 400 ezer lejt különítettek el, de szándékukban áll ezt növelni. Igyekeznek támogatni a gyulafehérvári Caritas segélyszolgálat megyei szervezetét és a Diakónia Keresztyén Alapítványt, amelyek több mint 120 emberről gondoskodnak, és a kormány megnyirbálta állami támogatásukat.
Továbbra is támogatják a vidéki kultúrotthonok felújítását, az önkormányzati tulajdonban levő orvosi rendelők korszerűsítését, hagyományőrző egyesületek ruházatát, és pályázhatnak civil szervezetek, egyházközségek, sportegyesületek és ifjúsági szervezetek támogatásra. Az idei év harmadik prioritása az emberekbe való befektetés, azaz a képzés és a továbbképzés támogatása, hiszen, mint a tanácselnök fogalmazott, közösséget keresettel rendelkező, képzett emberekkel lehet építeni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétnapos tábor az együttlétért
Összesen 60 sepsiszentgyörgyi, cófalvi, bibarcfalvi és kökösi gyermek, valamint 12 önkéntes oktató részvételével április 16–17-én zajlott a Berde Mózsa Kör második tábora a bikfalvi Téglás Panzióban. A kétnapos összejövetel keretében a hangsúly a csoportmunkán és a gyermekek személyiségének fejlesztésén, valamint egymás jobb megismerésén volt.
Az első napon játékos formában ismerkedtek egymással a gyermekek, majd mesefeldolgozás következett: a Likaskő legendáját saját elképzelésük szerint kellett befejezni, lerajzolni és rövid színdarab formájában előadni. Délután bútorfestést, íjászkodást, kürtőskalács-sütést tanultak, és akik úgy gondolták, saját tábori kulcstartójukat és kendőjüket is elkészíthették. Este a református templomot látogatták meg, ahol Sántha Imre tiszteletes úr a lelki hajlék igazán érdekes történetéről mesélt.
Második napon a sportoké, a vetélkedésé volt a főszerep: kötélhúzás, számháború, színháború és különböző labdajátékok követték egymást. A kétnapos tábort az tette fontossá, hogy a különböző településekről érkező gyermekek összeismerkedjenek, és megismerjék az együttlét örömét.
Furus Levente elnök,
Turulmadár Ifjúsági Iroda
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lemaradtunk a kutatással
Székely középkor: sok kérdés, kevés válasz
A baróti Tortoma Önképző Kör legutóbbi vendége Fehér János művészettörténész volt, aki előadásában Háromszék és Erdővidék középkori településtörténetének kérdéseit taglalta, megjegyezve, hogy előadásának címe – Székely középkor: sok kérdés, kevés válasz – nem véletlen, hiszen a témában mi, háromszékiek leginkább csak kérdéseket tudunk megfogalmazni, ugyanis mind a régészeti ásatások, mind az írott források kutatása tekintetében még Székelyföld többi részéhez képest is jócskán le vagyunk maradva.
Fehér János elmélete szerint a székelyek megjelenésekor Háromszéken már létezett egy településhálózat: csak Erdővidéken négy, ma már elpusztult faluról szólnak a források, éspedig Dobóról, Valálról, Uzonkáról és Kisköpecről. Utóbbi a 16. század közepén még létezett, talán ott, ahol ma Köpecbánya található. De hiába keressük ma már Orbaiszéken is Borcfalvát vagy Domokosfalvát, egyiket sem találjuk.
Fotókon több régi oklevelet is bemutatott. Például egy 1455-ben Hunyadi János által kibocsátottat, mely Cófalva alapításával kapcsolatos. A település a nevét az oklevélben szereplő Có Jánosról kaphatta – magyarázta.
Kézdikővárról, avagy régi nevén Peselnekről is beszélt, melynek környéke az első katonai felmérés (1769–73) térképén még mintegy enklávéként jelenik meg, a terület ugyanis nem Háromszékhez, hanem Fehér vármegyéhez tartozott. Mint mondta, egykor úgy gondolták, itt besenyők éltek, gróf Kemény Józsefnek is tulajdoníthatóan, akiről viszont kiderült, jártas volt az oklevelek hamisításában. Egy 1324-ből származó eredeti oklevél azt bizonyítja, hogy nem besenyők, hanem ruténok voltak a hely őslakói.
A települések „életkorainak” tekintetében is elővigyázatosságra intett. Halljuk például, hogy Sepsiszentgyörgy 555 éve város, holott már egy 1427-es oklevél is in opido- nak, azaz vásáros helynek említi. Érdekes az esete Kézdivásárhelynek is, melyet vásáros helyként egy 1427-ben kibocsátott oklevél említ először, aminek viszont csak a 17. századi másolata van meg – az eredeti Fehér szerint feltehetően hamis.
Mátyás király 1462-ben kibocsát egy oklevelet, amiben ugyanaz szerepel, mint az 1427-es oklevélben, de hiányzik belőle a Torjavásárra vonatkozó rész, egy 1618-ban kibocsátottban pedig Marosvásárhely szerepel Torjavására helyett. Az előadó úgy véli, Torjavásár birtokosai a marosiaktól érdeklődtek vásártartási szokásaik felől – erre bizonyíték is van –, azok alapján aztán a később újra kibocsátott oklevelekbe már belefoglalták a torjavásári privilégiumokat is.
– Oda kell tehát figyelni a levéltári forrásokra – hangsúlyozta, majd összegzésként megállapította: Székelyföld középkori kutatása még nem kezdődött el, ha egyszer sor kerül rá, azt összehangoltan kell végezni, összekötve a levéltári kutatást a régészeti kutatással.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Berde Mózsa Kör
Szeptember végén kezdenek
Szeptember 30-án kezdi meg tevékenységét a Sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében négy évvel ezelőtt létrejött oktató-nevelő jellegű Berde Mózsa Kör. A tevékenységbe tavaly bekapcsolódott bibarcfalvi, cófalvi és kökösi csoportok vezetőivel a napokban egyeztetnek.
Az évek során egyre több gyerek kapcsolódott be a Berde Mózsa Kör tevékenységeibe, az oktatók csapata is bővült. Tavaly a megyeszékhelyen harminc, Kökösben húsz, Cófalván tizennégy, míg Bíbarcfalván huszonhét, 7–13 év közötti hátrányos helyzetű gyerek vett részt a Berde Mózsa Kör heti rendszerességgel szervezett foglalkozásain, ahol viselkedéskultúrával, ünnepekkel, szokásokkal, mesékkel ismerkedtek meg, a testi és lelki higiéniáról tanultak, valamint történelmi jellegű műhelymunkákon, honismereti tanulmányutakon, kreativitást fejlesztő társas játékokban vehettek részt öt oktató irányítása alatt.
Szeptember 30-án indítják újra a tevékenységet a megyeszékhelyen, minden pénteken 16–18 óra között, a Lábas Házban várják a csonka családból származó, árva vagy nehéz körülmények között élő gyerekeket. A részvétel mindenki számára ingyenes, a kellékeket a kezdeményezők biztosítják. Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke szerint a kör tevékenységei által az oktatók továbbra is biztosítani szeretnék a gyermekek számára a családias hangulatot, színvonalas foglalkozások levezetését, valamint a kicsik lelki és szellemi nevelését.
(nk)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újabb kutatások – új megvilágítás (Háromszék középkori településtörténete)
Háromszék és Erdővidék középkori településtörténetének kérdései címmel tartott vetített képes előadást Fehér János erdővidéki művészettörténész Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezennel új előadás-sorozat indult – mondotta felvezetőjében a házigazda szerepét betöltő Tóth-Bartos András, a múzeum történésze. Az intézmény és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében zajló előadás-sorozat Székelyföld középkori történetének legújabb kutatási eredményeit igyekszik bemutatni Sepsiszentgyörgyön. Jövő héten Csíkszék, azután Marosszék és Gyergyószék településhálózatával ismerkedhetünk meg.
Írott forrásaink még vannak
Fehér János elmondta, Erdővidék középkori településtörténetének kérdéseit az elpusztult Dobó falut tárgyaló könyvében (Dobó – Egykori település a Kormos mentén. Erdővidéki Történelmi Adatok 1. A Dobó-Valál Egyesület kiadása, Barót, 2014) felvázolta, mostani előadásában igyekszik bemutatni a Három Széket – nem Háromszéket, hangsúlyozta, mert ezek a középkorban és kora újkorban is még külön entitások voltak. Levéltári források újraértelmezésével, újak felkutatásával igyekezett megközelíteni a kérdést, főképp írott forrásokra támaszkodva. Úgy tűnik, mintha a kutatás lemondott volna az új okleveles források feltárásáról, a szakemberek nagy része is a Székely oklevéltár régi sorozatának köteteire és más, esetenként több mint száz évvel ezelőtt megjelent oklevélgyűjteményekre támaszkodik csupán; gyakran hallani, hogy újat már csak a régészeti ásatások hozhatnak. Ezzel az állítással vitába szállt: a régészet szerepe a középkori településtörténet témakörben nélkülözhetetlen, eredményei nélkül nagyon beszűkülnének az értelmezési lehetőségek, ám a legfontosabb problémákat az okleveles források nélkül szintén nehéz lesz megoldani. És bizony, ismeretlen középkori írott forrásaink is vannak még, és az eddig közölteket is felül kellene vizsgálni, a meglévő közlések kritikai kiadását is jó lenne megvalósítani. Előadásában több eleddig ismeretlen középkori dokumentumot (pl. orbaiszéki településekre, személyekre vonatkozó 15. századi iratokat), középkori oklevelekről készült újkori kivonatokat is bemutatott. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy szükség van az egyes oklevelek kritikai vizsgálatára: újra és újra meg kell vizsgálni a hitelesként elfogadott írott források valódiságát (ugyanis számolni kell az oklevél-hamisítványokkal), illetve esetenként a korábban hamisnak nyilvánított dokumentumok kapcsán is újra kell gondolni az elmarasztaló ítéletet. Hamis információk a köztudatban
Arról is szólt, hogy sok esetben a korábban tévesen közölt okiratok alapján a ma embere bizony hamis információkkal is él. Például idén is megjelent a sajtóban is, hogy Kézdikőváron, az egykori Peselneken régen besenyők éltek. Valójában azonban ruténekről van szó: gróf Kemény József egy általa még 1846-ban közölt 1324. évi oklevél egyes szavait hibásan olvasta, és a „rutenorum” kifejezés helyett a „bicenorum” (besenyők) változatot közölte. Utóbb pedig még további két hamisítvánnyal igyekezett igazolni tévedését. A történész szakma már a 20. század elején korrigálta a tévedést, azonban a helytörténeti jellegű irodalomba, a köztudatba a hibás változat ivódott be. Fehér János más téves információkra is rávilágított: a helytörténeti kérdésekkel foglalkozók közül sokan készpénznek veszik a Székely oklevéltár 1872 és 1934 közötti köteteibe foglalt adatokat, és pl. egyszerű, lábjegyzetbe helyezett véleménynyilvánításra alapozva településünnepeket is szerveznek. Ezeknek a közösségépítő, identitáserősítő hatása kétségtelen, ám nem árt tudni azért, hogy éppenséggel mit is ünnepelünk: főként az egyes települések úgynevezett születésnapi évfordulói eredményezhetnek torz önképet a helyiek tudatában is, hangsúlyozta az előadó. Példát is felhozott: félreértelmezett oklevél alapján 2011-ben Nagyajta megünnepelte a falu fennállásának 800. évfordulóját, miközben a szakma már régen kimutatta, hogy a II. András által a német lovagrend rendelkezése alá bocsátott terület (Barcaság) határait rögzítő oklevélben szereplő „castrum Noilgiant/Noialt” nem Nagyajtára, hanem Szászugrára és az ott található középkori várra vonatkozik. Mellesleg Nagyajtán mindmáig nem ismerünk 12–13. századi várat sem, az unitárius templom eleddig előbukkant legkorábbi részletei is a 13–14. század fordulójára tehetők.
Településszerkezet Fehér János hangsúlyozta, az egyházi és világi területi igazgatási egységek földrajzilag nem mindig fedték egymást. Kiemelte, hogy az Erdővidék megnevezés előbb csupán a régi Miklósvárszék területére volt értendő, az 1654-ben megalakult Erdővidéki Református Egyházmegye révén terjedt ki aztán a régi Bardocszék területére is (ennek református egyházközségeit ekkor szintén az Erdővidéki Református Egyházmegyébe foglalták). Bardoc fiúszék közigazgatásilag Udvarhelyszékhez tartozott, a kis törvényhatóságot Vargyas-vidékként (districtus Vargyas) is említették már a 16. században, sőt, egy ideig a Vargyasszék és Bardocszék párhuzamos megnevezés is érvényben volt. 1635 után, amikor is a fiúszék kiváltságait oklevélbe foglalták, a Bardocszék megnevezés terjedt el.
Szóba került a Székelyföldbe ékelődött enklávék kérdése is (enklávé – olyan terület, amelyet teljes egészében más jogállású terület vesz körbe). Ilyen a Kézdivásárhely melletti, a régi (Felső-) Fehér vármegyéhez tartozó Peselnek és Kézdiszárazpatak térsége is, de a Hidvég környéki, ún. Székföld is Fehér vármegyei terület volt.
Az egyházigazgatás szempontjából mindmáig a legfontosabb középkori forrás az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzék. Háromszéki viszonylatban a középkorban itt az erdélyi egyházmegyéhez tartozó Kézdi főesperesség (a régi Kézdiszék, illetve az itt található Fehér megyei enklávé plébániáit foglalta magába) és a fehérvári főesperesség Sepsi esperesi kerülete (a régi Sepsiszék, az ún. Székfölde, illetve Miklósvár és Bardocszék egyes plébániái) jöhet szóba. Az orbaiszéki települések nem szerepelnek a pápai tizedjegyzékben. A kérdésre, hogy miért, egyelőre még nem sikerült megnyugtató választ adni. Fehér János fejtegette, megtörténhet, hogy más egyházi főhatóság alá tartozott: pl. a szomszédos Barcaságról tudjuk, hogy ekkor az esztergomi érsek joghatósága alatt állt; vagy az egykori, ún. milkói egyházmegyéhez (Moldva déli és Havasalföld keleti részét is magába foglalta) való tartozás is felmerülhet. Az előadó kiemelte, hogy míg Sepsi- és Kézdiszék plébániái esetében esperességekről (archidiaconatus) van szó az oklevelekben, Orbaiszéken a református esperest még a 18. században is dékánnak nevezték a helyiek (az esztergomi egyházmegyéhez tartozó erdélyi területi egységeket is dékánátusok alkották). Orbaiszék első írásos említéseként a szakirodalom is egy 1419-es oklevélre hivatkozik, ami szintén tévedés (ezt már korábban mások is észrevették), mert a szóban forgó oklevél eredetijében csak Sepsi- és Kézdiszék jelenik meg. Az előadó saját kutatásai eredményeként felmutatott egy oklevelet, amely szerint 1454. május 22-én Kovásznán az orbaiszéki székelyek közgyűlést tartottak Kosztolányi Ozsvát székely alispán jelenlétében. Egy 16. századi másolatban maradt fenn egy másik, eleddig szintén ismeretlen oklevélszöveg is, ezt 1455. október 20-án Hunyadi János bocsátotta ki Nyujtódon, gyakorlatilag Cófalva keletkezésének körülményeire derít fényt: a település, amelyet az oklevél Cófalva alias Jánosháza (Czohffalwa alio nomine Janoshaza) megnevezéssel illet, a középkorban minden jel szerint Telekhez tartozott, és alapítójának az oklevélben is szereplő Có János (quondam Joannes Czoh) tekinthető. Ha valaki forrást keres, talál – tette hozzá a művészettörténész. Kitért a kora újkor idején elpusztult/felhagyott, de oklevelek által említett Damokosfalva és Borcfalva nevű orbaiszéki településekre is (ilyenek a többi szék területén is előfordulnak, a kérdéskör bővebb kifejtésére sajnos már nem maradt elegendő idő).
Korai felirat Zalánban
Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi történész, könyvtáros közlései alapján Fehér János megvizsgálta a zaláni református templomot is. Bemutatta a késő román korra, gótika elejére tehető déli, kőből faragott kapuzatot (13. század vége), amelyet minden jel szerint két korábbi portálé elemeinek kombinálása révén alakítottak ki a templom 1820-as években bekövetkező bővítésekor. Ekkor a helybeli lelkész a bontás idején előkerülő korábbi feliratot is bemásolta az eklézsia jegyzőkönyvébe. Ebből a feliratból (hitelességéhez nem férhet kétség) derül ki többek közt, hogy a zaláni templomot 1319-ben szentelte fel Szent Mihály arkangyal tiszteletére Benedek erdélyi püspök (azaz nem sokkal korábban, legtöbb néhány évtizeddel előbb épülhetett maga a templom is). A zaláni felirat így egyike a legrégebbi ismert erdélyi feliratoknak, ami nem mindennapi dolog. Demeter Lajos az elmúlt évtizedekben két ízben is közölte az eklézsiai jegyzőkönyv eme adatát, de a művészettörténeti szakirodalom gyakorlatilag ma sem ismeri – mondotta az előadó. Mindemellett a felirat az egyházi igazgatás kérdéskörére vonatkozóan is adatot szolgáltat: a pápai tizedjegyzékek keletkezése előtt Zalán és nyilván a sepsiszéki plébániák már az erdélyi egyházmegyéhez tartoztak, legalábbis erre utal az a tény, hogy az erdélyi püspök szentelte fel a zaláni, akkor egyértelműen katolikus templomot.
A művészettörténész továbbá említette még azt is, hogy a nemrég megjelent háromkötetes, a Székelyföld története című kiadványban sem tisztázták, hogy hamis-e vagy sem az az oklevél, amely 1426-ban Berecket román településként említi (villa valachalis Bereczkfalva). Ez a nyitva hagyott kérdés azonban nem egészséges a magyar és a román történészek közti kapcsolatot illetően sem: a szóban forgó oklevélbe (amelynek a valódiságát a jelek szerint először tulajdonképpen egy román történész, Maria Holban kérdőjelezte meg) foglaltakból kiindulva ugyanis pl. román őstelepek létét is hangoztatják a területen. A hitelességét illetően sok szempontból gyanúsnak számító oklevél bővebb elemzésére szintén nem maradt idő.
Az előadó időhiány miatt már csak érintőlegesen említette még Sepsiszentgyörgy várossá válásának 550, illetve 555 éves évfordulóját (itt azért hangsúlyozva azt is, hogy egyes 2011. évi promóciós anyagokon a „legalább 550 éve város” kifejezést is látta) amit 2011-ben, illetve az idén is ünnepeltek; bemutatva egy eleddig szintén ismeretlen, 1427-ben kelt oklevelet is, melyben a település már oppidumként (ún. mezővárosként) szerepel.
Mint kiderült, a témakörben nagyon sok még a kérdés, a megbízható válasz jóval kevesebb. Fehér János jelezte készségét az elmaradt részletek pótlására is, igény esetén.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A sokvékányi nemzet
Megpróbálja Isten az ő népeit. Ha ki nem vállalja a próbát, bizonyosan belepusztul.
– Állj föl, osztályfelelős, sorold itt az osztály előtt, tudsz-e olyan népekről, amelyek vállalták a próbát, és mégis kipusztultak?
A kunokat IV. Béla, I.(Szent) István mellett a másik „országépítő” nagy királyunk telepítette le a nagy tatárjárás (1241.) után. A kunok már a tatárok elől menekülvén kértek menedéket az országban.
Hozták hát a nomád állattenyésztést tovább az alföldre. 
És eljött 1861-ben a rettenetes marhavész, az állat- és emberveszedelem esztendeje. Magyarhonból, Nagykunságból a magyarok nem menekültek más országokba, csak föl Váradig s el Székelyföldig a pusztulásból s az elől.
És jött a rettenetes aszály 1863-ban. Nem volt, amit ennie embernek s állatnak a szörnyű szárazságban. Írta az akkor már létező újság, hogy „éhezik ember, állat Magyarhonban, Nagyalföldön, Nagykunságban.”
Emberek, segítsétek, segítsetek! Ezt kiáltották szerte Erdélyben.
Az ország legkeletibb területén nemcsak adakoztak a székely magyarok, hanem házhoz, munkához, fedélhez juttatták a sok ezer magyarhoni menekülőt. A kunok híres állattenyésztők voltak, marhát is hajtottak a Nagykunságból, el Háromszékig, Csíkországig.
Isten nem pusztulásra teremtette a népeket, ha már teremtette. A magyarság ebben a hitben és tudatban élt, s él ma is. Népet menekíteni a bajból!
Császár Őfelsége rá se hederített a veszedelemre. A menekülők gabonát, ruhát, munkát kaptak Erdélyországban, hogy megérjék az 1863-as esztendőt is. A hatalmas aszályt, a száraz esztendőt, amikor már fű is alig volt enni embernek s állatnak. A hatalmas munkabíró magyarságnak, kunoknak meg a szelíd jászoknak ismét össze kellett fogniuk, és ismét a székelyekkel az élen. Amit az állatvész idején túléltek, a hazamenők ismét próbára kerültek az aszályban.
Márciustól novemberig egy csepp eső, annyi se. Egy garas nem sok, de a Császár őfelsége annyit se… A ló ára egy dinnye ára… Lepusztulás ellen elindult Székelyföldön az adakozás, az összefogás lelki és testi hullámverése. A megháromszorozódott munka mellett a bemenekülő honfi családok fenntartása, ellátása, az volt a feladat. És a nép kiállta a próbát!
– „Tíz véka árpáról, tizenöt véka búzáról, törökbúzáról… melyeket Czofalva községből a magyarországiak számára hogy bészolgáltatjuk bizonyítjuk…”*
És úgy lett ismét! Az alföldiek kaptak ruhát, bakancsot, székely gúnyában vészelték át az újabb próbát. Gyermek. Család.
Megpróbálta Isten az ő népeit. Erőt is adott azonban a próbához, lelkit és testvérit egyaránt.
Élt, még mindezen néppróbák előtt, a francia orvos, író, Rabelais (1494–1553). Ő mondotta: Növeli, ki elfödi a bajt.
Emberi igazság ez is. És első meghallója azóta is mindig a nép, a megélő, az volt. Az igazat mondd, ne csak a valódit! Mert a veszedelmet mindig a fájdalomban dúsak élik meg, és kiáltják világgá.
Kunok, jászok, magyarok, székelyek önmenekítő áldozatai után maradjunk kortársunknál, Illyés Gyulánál. „Bánatomat sérti, ki léha vigaszt/ húz a fülembe(…) Anyánk a halott – a búcsút ne/ kuplé-dal zengje; (…) Íme a példa, hogy/ ki szépen kimondja a rettenetet/ azzal föl is oldja… Mert olyanokat éltünk meg, amire/ ma sincs ige…(Idézetek a Bartók című versből, 1955.)
Láttam galambot elhalni. Fecskét is a porban. Egyelőre pontosan tőlük meg anyámról tudom, mi a nemlét. Babits, halk szavú költőnk mondja ki annyi minden után: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”
(Jónás könyve).
Az 1861–62-beli marhavész, a rákövetkező ínséges esztendő, majd az 1864-es erdélyi árvíz, aztán – az 1916-os román betörés Székelyföldre, Erdélybe. A menekültek ezreit fogadta be „Magyarhon”, mert menekülnie kellett a székelységnek a románok elől. És a Nagykunság, a teljes Magyarhon fogadta az erdélyi magyar menekültek tízezreit, családjait, sebesült gyermekeit és asszonyait, akik szekereiken, vagonokban menekültek halál elől a megtartó s fedelet nyújtó „Magyarhonba”. És jöttek vissza 1916. szeptember után, haza. Visszamenekültek. A próbákat kiállta a nemzet eleddig.
* (Józsa Lajos: Az 1863–64-es ínséges esztendők. Sepsiszentgyörgy, 2104.)
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ősztől újabb csoport indul
Berde Mózsa Kör, a családias közösség 
A karácsonyi szünet után újra megkezdődtek az iskola utáni kreativitást fejlesztő, nevelő jellegű foglalkozások a hátrányos helyzetű gyermekek számára a Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében működő Berde Mózsa Körben. Sepsiszentgyörgy mellett Kökösben és Cófalván szerveznek tevékenységeket.
A hagyományos karácsonyi ünnepséggel zárta az elmúlt évet a Berde Mózsa Kör, amelyen a megyeszékhelyiek mellett a kökösi gyerekek is részt vettek. 
Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke elmondta, 2015 novemberében három vidéki településen, Kökösben, Cófalván és Bibarcfalván indították el a Berde Mózsa Kört, de jelenleg csak két községben szerveznek foglalkozásokat. Bibarcfalván a 2016–2017-es tanévben szünetelt a tevékenység, mert a szükséges négy helyett csak három oktató vállalta az önkéntes munkát.
– A napokban újra leülünk tárgyalni a bibarcfalviakkal, és bízom benne, hogy sikerül megoldást találni és újraindítani a köri tevékenységeket. Gyerekekben nincs hiány, az elmúlt évben 27 kisiskolás vett részt a foglalkozásokon – magyarázta Furus. 
Hozzátette: a cél továbbra is a csonka családokban, nehéz körülmények között élő vagy árva gyerekek lelki örökbefogadása, készségeinek fejlesztése családias környezetben. A heti foglalkozásokon viselkedéskultúrával, ünnepekkel, szokásokkal, mesékkel ismerkedhetnek meg, kreativitást fejlesztő társas játékokban vehetnek részt, ugyanakkor a házi feladatok elvégzésében, a tanulásban is segítik a gyerekeket. 
Az évek során egyre több gyerek kapcsolódott be a Berde Mózsa Kör tevékenységeibe. Tavaly a megyeszékhelyen harminc, Kökösben húsz, Cófalván tizennégy, míg Bibarcfalván (január–június között) huszonhét, 7–13 év közötti, hátrányos helyzetű gyerek vett részt a Berde Mózsa Kör heti rendszerességgel szervezett foglalkozásain. A részvétel mindenki számára ingyenes. 
– Ősztől újabb csoport indítását tervezzük a megyeszékhelyen. A 14. életévüket betöltött fiatalok már kinőttek a Berde Mózsa Körből, de ez nem jelenti azt, hogy többé nem foglalkozunk velük, szeretnénk őket bevonni az önkéntes munkába – magyarázta Furus.
Ugyanakkor ebben az évben is szeretnék megszervezni a Berde Mózsa Kör nyári oktatótáborát. Ez teljes mértékben az anyagiaktól függ. Furus szerint a Régi idők karácsonya nevet viselő akciójuk során összegyűlt 2100 lejt erre a célra fordítják, de ez nem elég a költségek fedezésére, további támogatásokra is szükség van. 
Mint ismeretes, a Berde Mózsa Kör 2012-ben azzal a céllal alakult, hogy segítsen a nehéz körülmények között élő gyerekeken, fejlessze készségeiket, segítse őket a tanulásban, és bekapcsolja a közösségi életbe, pozitív élményeket és hasznos elfoglaltságot nyújtson számukra.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ha nem kérnek, nem kapnak (Helyi fejlesztések országos programja)
Háromszékről összesen 105 pályázatot hagyott jóvá a Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapokért Felelős Minisztérium a Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként. Ez összesen 392 millió lej támogatást jelent 2020-ig, amihez hozzájön még a megyei önkormányzat által szintén az emłített tárcával szerződött 45 millió lejes támogatás a Bodzaforduló–Nagyborosnyó megyei út korszerűsítésére. Az összeg országos szinten a legkisebbek közé tartozik – csak a Bukarest közelsége miatt amúgy is fejlett Ilfov megye kapott ennél kevesebbet –, és ugyancsak a rangsor végén áll Hargita megye 507 millió lejjel. Arról érdeklődtünk, Háromszéken milyen fejlesztésekre jutott pénz, miért csak annyi, amennyi, és megszólítottuk azokat a polgármestereket is, akik nem is pályáztak – tehát településük nem is kaphat kormánytámogatást ebben a programban.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tegnapi megyeinfón ismertette a tavalyi év elején indított Háromszéki Települések Modernizációs Programja egyik pillérének számító Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként a megye közigazgatási egységei által elnyert támogatásokat. Az elnök kitért magára a programra is, elmondva: ennek célja a vidék felzárkóztatása, és kidolgozásánál az egyik alapvető érv volt, hogy a megye lakosságának 55 százaléka vidéken él, illetve a városi lakosság 80 százalékát is erős vidéki kötődés jellemzi. „2016 a tervezés éve volt, 2017 a pályázásé, míg a 2020-ig terjedő időszak a megvalósításé lesz” – mondta. A pályázatok túlnyomó többsége az infrastruktúrát célozza, de nem csak e vonatkozásban hoznak fejlődést: az életminőség javulását is szolgálják, munkát jelentenek a vállalkozásoknak, illetve munkalehetőséget az embereknek – fogalmazott. Szintén a modernizációs program kapcsán felidézte: az egy többpillérű elképzelés, mely a településfejlesztési, vidékfejlesztési, a nagyberuházási operatív, illetve a Leader-programok támogatási rendszereire támaszkodik. A megye közigazgatási egységei által sikerrel megpályázott támogatások finanszírozási szerződéseit idén írják alá. Számításaik szerint ezek a szerződések 2020-ig nagyjából 200 millió euró fejlesztést jelentenek Háromszék településeinek és a megyei önkormányzatnak.
A helyi fejlesztések programjára végül Kovászna Megye Tanácsa, a megye öt városa, valamint 35 község nyújtott be támogatási kérést. A jóváhagyott támogatások víz- és csatornarendszer, úthálózat, iskolák és óvodák építésére, polgármesteri hivatalok és orvosi rendelők felújítására használhatók fel. Tamás Sándor úgy értékelte: a támogatásként beérkezett összesen 437 millió lej tisztességes összeg, és lényegesen magasabb, mint amennyi lakosságarányoson jutna a megyének. Az önkormányzati vezető azt is megemlítette: sajnos, öt község – Kézdiszentkereszt, Szentkatolna, Kézdialmás, Nagyajta, Sepsibükszád – egyáltalán nem élt a pályázás lehetőségével. Azt viszont örömmel nyugtázta, hogy az eddig is aktívan pályázó községek – Bodok, Bardoc, Bereck, Réty, Csernáton, Uzon, Zágonbárkány, Esztelnek – ez alkalommal is éltek a lehetősséggel.
Menyi jutott a megyeházának?
A megyei önkormányzat 67 millió lejből valósíthat meg beruházásokat. Ezek közül a legfontosabb – noha értékben nem ez a legjelentősebb – a kommandói iskola új épülete, melyre elnyerték a teljes szükséges összeget, azaz 3,8 millió lejt. Tamás Sándor arról is beszámolt: az adományokból, valamint a megyei önkormányzat hozzájárulásából eddig összegyűlt pénzt a tanintézet felszerelésére és működtetésének biztosítására használják fel. A megyei testület mások mellett a nagyajtai vashíd újraépítésére, a már említett Bodzaforduló–Nagyborosnyó útszakasz (ez a legnagyobb tétel – 45 millió lej), illetve a Maksa–Lécfalva–Cófalva út (22,75 millió lej) korszerűsítésére kap még támogatást. Dobolló, Uzon és Sepsiszentgyörgy az élen
Települési szinten a legtöbb pályázatot, tizenkettőt Dobolló község nyújtotta be, következik Sepsiszentgyörgy tíz, többségében útjavítást célzó finanszírozási kéréssel. A pályázatok értékét tekintve Zágonbárkány és Uzon vezet: mindkét község 30 millió lejt kapott fejlesztésre. Húszmillió lej körüli támogatást nyertek között a városok szerepelnek, így Barót (25,2 millió lej), Kovászna (22,2 millió lej), Sepsiszentgyörgy (20,6 millió lej), Bodzaforduló (19,5 millió lej). Tízmillió lej fölötti támogatásban Dobolló (18,4 millió), Gelence (10,9 millió), Gidófalva (10,7 millió), Kökös (16,3 millió), Lemhény (10,2 millió), Szitabodza (18,3 millió), Torja (11,7 millió), Zabola (14,5 millió) részesül.
Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta: az öt község, amelyek vezetői nem pályáztak, minden bizonnyal a jelenlegi kiírásban nem találtak megfelelő fejlesztési lehetőséget. A megvalósítás esélyeit illeti, Tamás Sándor elmondta: ami biztos, a támogatási szerződéseket aláírták, a pénzügyi háttér megteremtése a kormány feladata. Helyben nekik arra kell odafigyelniük, hogy az eljövendő években össze tudják hangolni a végrehajtás különböző fázisait. Ahol sokat pályáznak
Mivel a helyi önkormányzatoknak kellett pályázniuk, polgármestereket kérdeztünk a tervezett fejlesztésekről, illetve megkerestük azokat az elöljárókat is, akik nem igényeltek támogatást. A baróti helyzetet pénteki, a sepsiszentgyörgyi terveket hétfői lapszámunkban ismertettük, a legaktívabbak közé tartozó önkormányzatok közül Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterénél érdeklődtünk. A sepsiszéki község elöljárója hosszasan ismertette azokat a beruházásokat, melyeket világbanki, uniós, illetve kormányzati forrásokból sikerült megvalósítani. Ami a helyi fejlesztési programot illeti, Uzon öt pályázatot nyújtott be: jelentős részük községi utak javítását, korszerűsítését célozzák. Ezek: az Uzont Lisznyóval és Lisznyópatakkal összekötő 27-es számú, a „régi” sepsimagyarosi útként ismert 16-os számút, a gyér forgalom miatt kerékpárútnak is ideális Uzon–Bikfalva–Lisznyó–Lisznyópatak–Sepsimagyaros–Uzon szakasz, valamint a Szentivánlaborfalvára vezető 16A számú. A nem infrastrukturális pályázatuk a bikfalvi iskola korszerűsítését célozza, ez a beruházás meghaladja a 40 millió lejt. Ráduly István hozzátette: noha kihasználták a kormány biztosította lehetőséget, a tapasztalatuk az, hogy szívesebben folyamodnak uniós támogatásért. Ahol nem kell a pénz
Eltérő indokokat fogalmaztak meg azok az elöljárók, akik nem pályáztak kormányzati támogatásra: kis lélekszámú település nem felel meg a program feltételeinek, településükön elkészült már a csatorna- és vízrendszer, egyesek nem is hisznek abban, hogy egyhamar pénzt biztosít a kormány a jóváhagyott fejlesztésekre.
Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere lapunk érdeklődésére kifejtette: tekintve, hogy a községben már zajlik egy uniós pályázat végrehajtása – óvodaépítés –, illetve több kisebb beruházást saját forrásból is rendeznek, ez alkalommal nem volt kapacitásuk a programhoz csatlakozni. Bihari Edömér, Nagyajta község elöljárója szerint azért nem pályáztak, mivel prioritásként a csatornahálózatot szeretnék megoldani, de inkább a vidékfejlesztési országos programon keresztül, mert azt biztosabbnak ítélik meg. Ami sürgős a község számára: az orvosi rendelő újjáépítése, de a pályázatok leadásának idején nem rendelkeztek megfelelően összeállított tervvel. Molnár István, Kézdialmás polgármestere úgy látja, a meghirdetett kormányprogramból egyhamar nem lesz semmi. Évek hosszú sora telik majd el, mire ebből valami konkrét is lesz – adott hangot borúlátó véleményének, azzal érvelve, hogy tudomása szerint országos szinten minden benyújtott pályázatot jóváhagytak. „Attól függetlenül, hogy most nem pályáztunk, önerőből, a saját költségvetésünkből folytatjuk az aszfaltozást: a tavaly leöntött 1,3 km-es szakasz után idén két kilométerre kerül új aszfaltszőnyeg. A megyei önkormányzattól a csomortáni útra 300 ezer lejt kaptunk, saját költségvetésünkből 950 ezer lejt különítettünk el mellékutcák aszfaltozására, hidak építésére. Máskülönben Kézdialmáson elkészült már a csatornázás és a vízvezetés, amire pályázni szerettünk volna, az a csomortáni szennyvízhálózat és ülepítőállomás lett volna, de kétezer lakos alatti község lévén erre nem volt lehetőség” – ismertette a helyzetet Kézdialmás polgármestere.
Tusa Levente, Szentkatolna polgármestere azt mondta: azért nem igényeltek kormánytámogatást, mert egy pályázatot már benyújtottak az Aquacov Egyesülethez – két helyre pedig nem lehet pályázni. Egyelőre Szentkatolna csatornázására kértek 400 ezer eurót az Aquacovnál. „Hatolyka esetében a községi vízhálózat bővítésére pályáztunk volna, de sajnos, nincs meg a pályázó által kért kétezer lakos, illetve a Szentkatolna és Hatyolyka közötti távolság is több mint három kilométer” – magyarázta.
Hasonlóan nyilatkozott Páll Endre, Kézdiszentkereszt polgármestere: azért nem pályáztak a kormányprogramra, mert a községközpont és Bélafalva csatornázására és ivóvízhálózatának kiépítésére már benyújtották az iratcsomót egy uniós vidékfejlesztési programra, abból remélnek 2,4 millió eurót. „Nem lehet itt is, ott is pályázni, és majd meglátjuk, hol sikerül előbb” – összegzett a kézdiszentkereszti községgazda.
Nagy D. István, Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisgyörgy Zoltán: Falufüzetek
Bodok (Oltszemmel és Zalánnal), Borosnyó (Nagy- és Kisborosnyó, valamint Feldoboly, Cófalva, Lécfalva) két kiadásban, Bölön Bölönpatakkal, Egerpatak, Előpatak (Árapatakkal, Erősddel és Hetével – kétnyelvű kiadvány), Gidófalva (Angyalossal, Fotosmartonossal, Étfalvazoltánnal), Ikafalva, Illyefalva (Sepsiszentkirállyal és Aldobollyal), Maksa (Eresztevénnyel és Sepsibesenyővel) két kiadásban, Málnás (Málnásfürdővel és Zalánpatakkal), Sepsikőröspatak (Kálnokkal) két kiadásban, Szotyor – íme egyelőre ezekről a háromszéki helységekről adott ki falufüzeteknek nevezett, kivitelezésben kifogástalan kiadványokat a Háromszék kiadóvállalata. Ki más lehetne egy személyben ezeknek kezdeményezője, szövegírója, illusztrációinak válogatója, szerkesztője, mint Kisgyörgy Zoltán, Háromszék mindenkinél jobb ismerője, kutatója.
Munkájában Albert Levente fényképész és Oláh Mihály tördelőszerkesztő segítette. A borítólapokkal, térképpel, falucímerrel, a kiadvány végi kötelező záradékkal (kolofon) mindössze 16 oldalba összesűrített közlendő mesteri példája annak, hogyan lehet ilyen kis terjedelembe egybeválogatni mindazt, amit helytörténetből, földrajzi leírásból, néprajzból, hagyományokból, faluigazgatásból, fejlesztésből, a helység egykori és mai jelentős személyiségeiből fontos beszerkeszteni egy ilyen kis kiadványba úgy, hogy az felkeltse a füzetet kezébe vevő érdeklődését. Nos, Kisgyörgy Zoltánnak mindez tökéletesen sikerül. Elég ha csak Bodok esetében Kéncsás várát és az új Sütei borvízferedőt, Borosnyó esetében a cófalvi aranybaltákat, az emlékparképítő Damó Gyulát vagy a szobrász Éltes Barnát, Bölönben Erzsébet királyné szobrát vagy a Buksa pisztrangászatot, Egerpatakon az országzászló-állítást, Módi-Kóréh Sándor falufelelőst, Előpatakon az árapataki hősi emlékművet és az új gyógyfürdőt, Gidófalván a zoltáni restaurált barokk kapu és a mindenes Berde József polgármester bemutatását, Ikafalva védőszentjeit, Illyefalván a keresztény ifjúsági központot és Erzsébet királyné fasorát, Rákossi Károly és Györgyi Zsolt maksai, illetve Babos Barabás Berta és Dénes Lajos Levente sepsibesenyői lelkészt, valamint az újjászületett ersztevényi Benke-kúriát ábrázoló fényképeket, Málnáson a kőbányát és a zalánpataki templombúcsút, Kőröspatak és Kálnok egykori közös templomának romjait és a fúvószenekart, Szotyorban Nagy Tamásné emléktábláját és a Henrietta Panziót említem felsorolásomban. E füzetekből a feltáruló múlt és jelen összefonódása önkéntelenül is azt sugallja, hogy Kisgyörgy Zoltán emlékeztetőit, ismertetőit nemcsak elolvasni kell, hanem elménkben-lelkünkben feldolgoznunk, magunkévá tennünk, mi több, társuljunk településeink még rejtőzködő titkainak feltárásán munkálkodók mellé, hagyományainkat ápoljuk és adjuk át utódainknak, vidékfejlesztési elképzeléseinket próbáljuk gyakorlatba ültetni. A füzetek beszerezhetők a Háromszék szerkesztőségében, illetve az egyes községek polgármesteri hivatalaiban. A sorozat folytatásaként készülőben Maksa újabb, bővített, Hidvég kétnyelvű és Székelypetőfalva falufüzete.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Színvonalas rendezvények a kerek évfordulón
A reformáció 500 éve
Hétvégén Háromszék több településén szerveztek rendezvényeket, ünnepségeket a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan. Összeállításunkban igyekeztünk visszaadni az események hangulatát, tolmácsolni az ott elhangzottakat azok kedvéért, akik nem lehettek személyesen is jelen.
A reformáció és következményei
A reformációról és annak sepsiszentgyörgyi és háromszéki hatásáról, valamint Sütő András Csillag a máglyán című drámájának teológiai és világi vonatkozásairól hangzottak el előadások a hétvégén, Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomában. A genfi zsoltárokat is megszólaltató, Századok élő öröksége nevet viselő kétnapos rendezvényre a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.
Az eseménysorozat péntek délután indult istentisztelettel, amelyen a rendezvény egyik mozgatórugója, Pap Attila belvárosi lelkész az egyetemes egyház megújulásához vezető folyamatként értelmezte a Luther által 1517-ben elindított reformációt. Az ünnepi rendezvény mozzanatait annak társszervezője, Sánta Imre bikfalvi tiszteletes vázolta fel, majd felkérésére a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az akkor alig három órája utolsó útjára kísért Dezső András néhai vártemplomi lelkészre.
Dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, teológiai tanár előadásában rámutatott, hogy a reformációt tulajdonképpen a 15. és 16. század fordulója körül uralkodó pápáknak Krisztus tanításaira fittyet hányó viselkedése váltotta ki. Nem hallgatta el ugyanakkor a változás és változtatás nevében elkövetett visszaéléseket sem. Megtudhattuk továbbá, hogy Magyarországon a reformáció már Mohácsot megelőzően szárnyát bontogatta, terjesztői viszont az új tanokat részben vagyonszerzési vágyból elfogadó főnemesek voltak.
Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész az új tanok sepsiszentgyörgyi és háromszéki terjedéséről beszélt, ami elsősorban a Brassóban Johannes Honterus által 1544-ben létrehozott középiskola működésének és az ott végzett székely diákoknak volt köszönhető.
Nyelvünk első reneszánsza a reformáció hatására ment végbe – jelentette ki többek között Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő szombati felszólalásában. Ezt követően dr. Buzogány Dezső egyháztörténész figyelmeztetett Sütő András Csillag a máglyán című drámája teológiai és világi értelmezésének fontosságára, amellyel elkerülhetők a tájékozatlanságból születő félreértések.
Délután Kerezsi János nyugalmazott tanár a helyszínen mutatta be Bikfalva udvarházait, Sánta Imre lelkész pedig műemléknek számító református templomát. Ez utóbbi adott otthont az ünnepi rendezvényt záró hangversenynek is, amelyen a Codex régizene együttes a reformáció zenéjéből nyújtott ízelítőt, játékával nagy elismerést aratván a hallgatóság soraiban. A két nap alatt elhangzottakra egy későbbi lapszámunkban még visszatérünk.
Zenei hitvallások
A Reformáció 500. évfordulójára Zenei hitvallásaink – Zsoltárok a reformációban címmel rendezett koncertsorozat részeként a budapesti Psalterium Hungaricum és a Debreceni Kántus közös koncertjét hallhatták az érdeklődők a kézdivásárhelyi református templomban a Ruszka Sándor lelkész által celebrált, vasárnap délelőtti zenés istentiszteleten. A Berkesi Sándor és Arany János karnagyok vezette összevont kórusok által nyújtotta zenei élményt a zsoltárokat orgonán kísérő Pálúr János orgonaművész improvizációi tették teljessé.
A Debreceni Református Kollégium 1739-ben alapított Kántusa Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő zenei együttese, míg a 2001-ben alakult és a Psalterium Hungaricum nevet 2003 óta viselő budapesti kórus az elmúlt tizennégy év alatt a fővárosi református zeneélet egyik vezető együttesévé vált. Pálúr János a Liszt Ferenc Akadémia orgona szakvezető- és improvizációtanára, emellett a Budapest-Fasori református gyülekezet orgonistája, akinek huszonnégy CD-je jelent meg.
Baróti reformátusok ünnepe
Zsúfolásig megtelt a tekintélyes befogadóképességű baróti református templom szombaton, amikor ünnepi istentiszteletet tartottak a reformáció kezdetének fél évezredes évfordulójára emlékezve. Az ünnepségen az eredeti szándék szerint Bethlen Gábor mellszobrát is le kellett volna leplezni a templom előtt, azonban ez az esemény egy későbbi dátumra halasztódott, lévén, hogy a szükséges engedélyek még nem érkeztek meg. A szobrot egyelőre a templomban helyezték el. A templomi ünnepség után felavatták az erdővidéki református egyházmegye új székházát is.
Igét az istentiszteleten ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett, figyelmeztetve az erdélyi reformátusokat arra, hogy bár ünnepi évforduló van, nem szabad csak a múlt dicséretének élniük – a református vallás megélt ugyan húsz generációt, ezzel bizonyítva létjogosultságát, – de fontosabb az egyház híveinek megvizsgálniuk ma azt, hogy mit kell a jelenben tenniük, hogy a református hitvallás megmaradjon és élet származzon belőle.
– Ne csak a külsőségeknek éljünk, mert jövőnket lelkületünk, hitbeli látásunk dönti el. Ne legyünk elfogultak, hiszen a küzdelemnek nincs vége. Ne ítélkezzünk egymás felett, hanem segítsük, bátorítsuk egymást – mondotta.
Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a reformáció egy örökös folyamat, és ebben a folyamatban nekünk itt és most, a magunk idejében van feladatunk, mely feladatoknak az örök értékekre kell rávilágítaniuk. Tordai Árpád baróti református lelkész úgy fogalmazott, a reformáció fél évezredes évfordulóján nem lezárni kell egy fejezetet, hanem ellenkezőleg, azt tovább kell írni, és tovább kell harcolni azért, hogy ez a hit, mint a reformátusok számára az egyetlen járható út, megmaradjon. Hasonlóképpen Bíró Béla Dávid, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka is a reformációhoz kapcsolódó gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel, hangoztatva, hogy a reformátusok méltán lehetnek büszkék egyházukra.
Miután a szószék mellett felállított Bethlen Gábor-mellszobrot a püspök megáldotta, a további felszólalók már a fejedelem tetteit, életét is méltatták. Bővebben az uralkodóról Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténeti tanszékének professzora és a szobrát bronzból elkészítő Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszélt. Hangsúlyozták, hogy Bethlen fejedelemként egy élhető Erdélyt hagyott maga után, ami köszönhető volt toleranciával, a kultúra szeretetével megáldott jellemének, de nem utolsósorban ügyes diplomáciai érzékének is. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke úgy fogalmazott: Bethlen Gábor nagy érdeme, hogy Erdély akkori szétzilált társadalmát egységes célok mögé tudta felsorakoztatni. Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere beszédében Bethlent a hitét rendszeresen gyakorló nagy államférfinak nevezte, és úgy vélte, a reformáció nem csak a vallásban, de az élet minden területén forradalmi változásokat eredményezett, vívmányai pedig kiteljesedtek, köszönhetően azoknak, akik számára mindig a Biblia mutatta a követendő utat.
A templomi ünnepség után, amelynek hangulatát a Kájoni Consort régizene együttes és a Refo 500 néven egyesített kórusok előadásai emelték, a jelenlevők a közeli Kossuth utcában található új esperesi székházhoz vonultak, amelyet ezennel használatba vett az egyházmegye. Avatóbeszédet Kató Béla püspök tartott, kiemelve, hogy az új hivatali épület csak erősítheti a régió helyzetét, a közösség, amelyet egy erős hivatal szolgál, pedig csak nyerhet azáltal.
A jövő gyülekezetét nevelik
Szombaton a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye szervezésében tartották meg az Őszi Ifjúsági Találkozót Orbaiteleken, ahol a fiatalok az előadások mellett különböző vetélkedőkön is részt vehettek. A rendezvény a helyi református templomban áhítattal rajtolt, majd Dezső László Levente ifjúsági előadó és egerpataki lelkipásztor tartott előadást „Mesét hallgatni jó” címmel, amiben azt mutatta be, hogy a népmesék világa miként reflektál a jelen korra. A nap további részében műhelymunka és csoportos játékok, valamint vetélkedők várták az ifjakat.
Kérdésünkre Dezső László Levente elmondta: az Őszi Ifjúsági Találkozó része annak az ifjúsági programsorozatnak, aminek a keretében többek közt színjátszó találkozót, bibliaismereti vetélkedőt, IKE tábort tartottak, és amit idén decemberben a Várom az Urat című előadással zárnak.
– Az Őszi Ifjúsági Találkozó célja, hogy a fiatalokat ránevelje az aktív gyülekezeti életre és a közösségben való munkára – részletezte Dezső, megjegyezve, hogy a táborban Kovászna, Telek, Dálnok, Ikafalva, Cófalva és Várhegy fiataljai vettek részt.
A reformáció elhozta Erdély aranykorát
Vasárnap hálaadó ünnepet tartottak a kökösi unitárius templomban is, felavatták a felújított XIX. századi harmóniumot és a frissen készült egyházközségi címert. A reformációról dr. Tăraș Silviu, az egyházközség keblitanácsosa tartott előadást. Bartha Alpár unitárius lelkész Lukács evangéliumából idézett, amikor Jézus meggyógyított tíz leprás férfit, de csak egy adott hálát a jótettért.
– Sportnyelven azt mondhatnám, hogy 9-1-re győzött a hálátlanság a hála ellen, mégis fontos, hogy helyesen döntsünk arról, melyik csapatban játszunk, és Isten szeretetéből nem lesz hiányunk – fogalmazott a fiatal lelkész.
A reformációról, annak előzményeiről és következményeiről, erdélyi és háromszéki elterjedéséről dr. Tăraş Silviu tartott izgalmas, érdekes, jól dokumentált szabadelőadást. A reformáció túlmutat a hiten, egy új világ kezdődik az emberi társadalomban a politika, a gazdaság, a jog, az irodalom és a zene terén egyaránt. A protestáns etika megváltoztatta az emberek életét, kimutatható, hogy a korabeli Európában a protestáns közösségek jobban éltek, gazdagabbak voltak, mint a katolikusok – mondta a történelemtanár.
– A reformáció nem csak reformátusokat jelent, hanem a többi protestáns egyházat is, amelyek – a lutheri alapelv szerint – kizárták Isten és ember közül a közvetítő papságot. A hit futótűzszerű terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a Gutenberg által éppen abban az időben felfedezett nyomdagép, amely lehetővé tette az olvasottság terjedését – magyarázta Tăraş Silviu.
Ebből a szabadelvűségből nőtte ki magát Dávid Ferenc, aki az akkor gyakori, igen magas színvonalú hitvitákon folyamatosan az igazat és Istent kereste, és ezáltal természetes módon sodródott a katolicimusból, a lutheránus és református hiteken át az unitarizmus fele. Az új vallási irányzatot elfogadó erdélyi főurak tevékenységének eredményeként (is) következett be az az időszak, amit ma is büszkén nevezünk Erdély aranykorának – mondta el a történész.
Felújították a rétyi templomot
Az Árpádkori templom felújításának alkalmából vasárnap hálaadó Istentiszteletet tartottak Rétyen, majd a templomkertben felavatták a reformáció elindításának 500. évfordulója tiszteletére állított kopjafát. A liturgiai bevezetést Nt. Incze György, a Sepsi Református Egyházkerület esperese tartotta, majd Ft. Kató Béla, Erdély református püspöke emelkedett szóra, aki a hit megtartásának fontosságára és a templomba járás szükségességére figyelmeztette a szép számban jelenlévőket.
A szertartás végeztével Deák Botond helyi lelkipásztor számolt be Isten házának 6 éven keresztül tartó felújítási folyamatáról és az elvégzett munkáról. Ezután Péter Janka diáklány és Gazda Zoltán színművész szavalata következett, a Rétyi Református Egyházközség Dombora Anna zenetanárnő által vezetett dalárdája pedig egyházi énekeket adott elő.
A Balázs Antal tanító által Bukur Béla egyházi gondnok megrendelésére faragott kopjafát annak állíttatója és Ft. Kató Béla püspök leplezte le. A felemelő ünnepség a Rétyi Kováts András zenekar által Maksai József vezényletével eljátszott himnuszainkkal ért véget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)