Aug. 6-án dr. Csedő Csaba polgármester Csíkszeredán hivatalosan megnyitotta a városnapokat. A Márton Áron téren megnyílt a kirakóvásár. A Szakszervezetek Művelődési Házában fiatal képzőművészek munkáiból nyitottak meg kiállítást, a nagyteremben siófoki fiatalok balettestjének tapsolhatott a közönség. A Csíki Székely Múzeumban a restaurált tárgyak kiállítása látható. Következtek a díszpolgári címek és a Pro Urbe-díjak átadása. Dr. Csedő Csaba polgármester a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés fenntartásában játszott szerepéért Csíkszereda díszpolgárává avatta dr. Csedő Károly akadémikust, a többiek, dr. Dénes László sebész főorvos, a megyei kórház építtetője és első igazgatója, valamint Deák Gyula, az egykori Segítő Mária Gimnázium, majd Matematika-Fizika Líceum volt latintanára nem érhették meg munkásságuk hivatalos elismerését. A polgármester Pro Urbe-díjjal tüntette ki Gergely Andrást, a Szakszervezetek Művelődési Háza igazgatóját, dr. Jakab Kálmán kardiológus főorvost, Lászlófy Pált, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökét, Dan Lazarescu edzőt, a Sport Klub volt elnökét, valamint a város gyakori vendégét, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykórusát. /Csíkszeredai Városnapok ?99. Díszpolgári címek és Pro Urbe-díjak átadása. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 7./

"Székelyudvarhelyen a hagyományos Õszi Napok rendezvénysorozat keretében immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a nemzetközi általános kiállítást és vásárt. Az okt. 7-i ünnepélyes megnyitón jelen volt Dézsi Zoltán prefektus; Antal István és Asztalos Ferenc képviselők; Argyelán György, a bukaresti magyar nagykövetség kereskedelmi attaséja; Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára; Székelyudvarhely testvérvárosainak (Szabadka, Barcs, Vác, Békéscsaba, Cegléd és Székesfehérvár), valamint Tatabánya képviselői.- 52 cég állít ki, közülük 33 magyarországi. /Udvarhelyi Õszi Napok ?99. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 8./"

"Segítség érkezett Gyergyószentmiklósra a testvérvárosból, Egerből, ahol gyűjtést szerveztek a decemberi tartályrobbanás után kitört tűz károsultjai megsegítésére. Az e célból megnyitott számlájukra Szigetszentmiklósról 300 ezer, Ceglédről 500 ezer forint érkezett. Egerből 500 ezer forintot juttattak a károsultaknak, ami a lakossági adományokból begyűlt 40 ezer forinttal egészül ki. Gyűjtés folyik a többi testvérvárosban is. Eddig a római katolikus hívektől 60 millió lej, a református hitközösség adakozóitól 10,5 millió lej gyűlt össze. Templomi gyűjtést szervezett a görögkeleti plébániahivatal, melynek során 5 millió lej gyűlt össze. /Segített a testvérváros. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 12./"

"Sepsiszentgyörgyön gazdag programmal telnek a Szent György napok. A Sugás tetején sokan ropják a táncot, ír-csángó-olasz-reneszánsz táncokat tanulnak és Sebő Ferenc muzsikál, ugyanebben az órában a Szent Kinga Gyűrűjét nézik mások az evangélikus templomban, és megint mások a Kasimir és Karolinát nézik. Lehetetlenség beszámolni minden eseményről, mert sok helyszínen zajlott a Szent György-napi ünnepség. A fúvósszenekarok térzenéjére pakolták ki az árusok a holmijukat. A fúvósoknál maradva, az otthoniaknak számító rétyiek, az uzoniak és az árkosiak mellett a ceglédi és a mosonszentmiklósi fúvósok is eljöttek. Jelen voltak a népművészeti tárgyakat árusítók, a kézművesek. A Háromszék táncosai három napig táncra tanították az érdeklődőket. A Guzsalyas Alapítvány nemezelni, agyagozni, bogozni tanította a kicsiket és nagyokat. Megnyílt a háromszéki képzőművészek közös tárlata. Felavatta a város polgármestere Harmath István Szent György szobrát is. /Szent György-napi szédelgés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./"

"Sepsiszentgyörgyön ötödik éve a Szent György Napokon átadják a Pro Urbe díjakat. Idén ápr. 22-én a testvérvárosok polgármestereinek jelenlétében, ünnepi tanácsülésen, miután Cegléd várossal megkötötték a testvérvárosi kapcsolatot, öten részesültek a Pro Urbe díjban: Dr. Albertné Bálint Éva orvosnő, Barabás Lajos nyugalmazott textilgyári mester, Botka László színművész, Farkas József ny. tanár és Tankó János, a földvisszaigénylő bizottság tagja. /Pro Urbe díjak az idén is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./"

A testvértelepülési kapcsolatok újabb területtel bővültek: Tölcséres Sándor, Sepsiszentgyörgy cigányokért felelő önkormányzati képviselője Kiskunhalason részt vett egy cigányiskolának, orvosi rendelőnek és kultúrteremnek otthont adó komplexum avatásán, s ez alkalommal megállapodott a kiskunhalasi önkormányzattal a két testvérváros cigány lakosságának testvérkapcsolati felvételéről. Az együttműködési szerződés aláírására Sepsiszentgyörgyön május 6-án kerül sor. Tölcséres képviselő elmondta, a ceglédi és kassai cigány közösséggel létesítendő testvérkapcsolat felvételét is elindította, s a közeljövőben a német és holland cigánysággal is kapcsolatot szándékszik kiépíteni. /Kapcsolat határok fölött. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./

"Csíkszeredában pezsgő zenei élet zajlik. Ünnepi eseményekhez kötött hangversenyek váltogatják egymást, ebben nem kis része van Köllő Ferenc zenetanárnak, karnagynak, hiszen ő, mondhatni, már a hetvenes évek kezdetétől alapvető szerepet vállalt a város zenei életében, azóta foglalkozik a zenei képzéssel, a csíkszeredai kórusmozgalom és zenekari tevékenység gazdagításával. 1973-ban került Csíkszeredába, főiskolát frissen végzettként, emlékezett a kezdetre. A városi művelődési házhoz került, zenei szakirányítói munkakörbe. Bekapcsolódott az énekkarba, majd a városnak felnőtt fúvószenekarának vezetésébe is. A gyerekekkel két országos első díjat, a felnőttekkel egy első és két második díjat nyertek. A gyermekegyüttes mintegy negyven, a felnőtt huszonöt-harminc tagot számlált. Köllő Ferenc vezette az akkori Matematika-Fizika Líceum (ma: Márton Áron Főgimnázium) leánykórusát. Ez az időszak volt pályafutásának talán legcsodálatosabb része, mesélte. A kórusnak 40-50 tagja volt. Két országos első és több második díjat nyertek. 1992-ben magyarországi turnén vettek részt 1993-ban Budapesten, majd Makón szerepeltek nemzetközi kórusfesztiválon. Az országban is, főleg Hargita megyében nagyon sok helyen léptünk fel. A líceum tanárai önzetlenül támogatták munkájukat. 1990-ben indult be a líceumi zenei oktatás Csíkszeredában, megalakult a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Líceum. 1992-ben a líceum igazgatója, Kovács János felkérte őt, hogy vegye át a líceum vegyeskórusának vezetését. 1995-től átvette a zenekar vezetését is. Hét előadást tartottak Svájcban. Vokál-szimfonikus műveket szólaltattak meg, reprezentatív együttessé váltak. 1991-től Csíksomlyón rendszeresen karácsonyi hangversenyt tartanak. Rendeztek húsvéti hangversenyeket is. A zenekarral több nemzetközi fesztiválon vettek részt. Köllő Ferenc rengeteget dolgozott, sokszor a napból mintegy tizenhat órán át írta, hangszerelte az előadandó darabokat, azután a próbák jöttek. 2002 szeptemberétől tizenöt előadást tartottak (önálló hangversenyek), az eltelt tizenegy esztendő során mintegy 150 hangversenyük volt. Újabban minden hónap első hétfőjén hangversenyt tartanak a Városi Művelődési Házban. 2001-ben alakult meg a Csíki Kamarazenekar (a művészeti líceum jelenlegi és volt diákjaiból, tanáraiból), vendégkarmestere a marosvásárhelyi Szőnyi Zoltán. Ezzel az együttessel is volt már egy nemzetközi fellépésük Cegléden. A művészeti líceumban különben több kis kamarazenekar is működik, amelyek különböző ünnepi rendezvények (irodalmi estek, tárlatmegnyitók stb.) alkalmával lépnek fel. /Forró Miklós: A zene szárnyain. Kötetlen beszélgetés Köllő Ferenc csíkszeredai zenetanárral, karnaggyal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./"

"Jún. 20-án Pál Árpád polgármester Cegléden járt, ahol a ceglédi székely falu megvalósítási lehetőségeiről tárgyaltak az érintett önkormányzatok. A ceglédi önkormányzat öt székelyföldi testvérvárosával (Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Szentegyház és Csíkszereda) a Cegléden létesítendő Termálfürdő és Szabadidő Központ mellett egy látvány-néprajzi székelyfalu létrehozását tervezi, melynek a megvalósításához Cegléd városa biztosítja a területet, és a háttér- infrastruktúrát, míg a székely testvérvárosok városonként egy-egy, az illető vidékre jellemző autentikus székely ház terveit, és a megépítéséhez szükséges, eredeti környezetből származó építőanyagokat. /A ceglédi székely falu. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./"

"Gyergyószentmiklóson Bákai Magdolna, a Városi Könyvtár új igazgatónője vázolta elképzeléseit. 1994-ben versenyvizsgázott a könyvtárosi állásra. Erdélyben még nem alakult ki kellőképpen a könyvtárosképzés; képeznek ugyan könyvtárosokat, de ezek közül kevesen maradnak meg a szakmában, s helyüket sok esetben reál szakot végzettek töltik be. Szeretné, ha a könyvtár a város kulturális és információs központjává válna. Első, újonnan bevezetett szolgáltatásuk, hogy az ágyhoz kötött betegek vagy mozgássérültek számára, akik nem tudnak eljönni a könyvtárba, házhoz szállítják a telefonon megrendelt könyveket. Ezenkívül olyan folyóiratokat ajánlanak fel ingyenesen a könyvtárlátogatóknak, amelyeket ők is adományban kaptak. Ezek számítástechnikai folyóiratok az 1990-es évekből. Folytatják a gyermekek számára szervezett rendezvényeket, író-olvasó találkozókat és könyvklubokat szerveznek a jövőben gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. /Gál Éva Emese: "A könyvtár a tanulást segíti elő". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./ Júniusban elhunyt Csergő Kálmán, aki több évtizeden keresztül volt a Városi Könyvtár igazgatója. A megüresedett igazgatói állásra meghirdetett versenyvizsgát Bákai Magdolna gyermekkönyvtáros nyerte meg. A könyvtárnak a Ceglédi Városi Könyvtár a közelmúltban 200 új kötetet ajándékozott, javarészt ifjúsági regényt és mesekönyveket. /Változások a városi könyvtárnál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./ "

"Cegléd és Sepsiszentgyörgy közötti testvérvárosi szerződést kétszer kötötték meg. Sepsiszentgyörgy önkormányzata ugyanis elfogadta a Cegléddel létesítendő kapcsolatról szóló határozatot, melyhez a külügyminisztériumi láttamozás késve érkezett meg. A prefektus ezért megtámadta a tanácshatározatot, mert a láttamozást előzetesen kellett volna beszerezni. Ezért másodjára is napirendre került a testvérvárosi szerződés megkötését jóváhagyó határozat, most már minden formaság teljesítve. /Váry O. Péter: A kétszer kötött házasság íze. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 12./"

"Dec. 6-án juttatta vissza Nagytétény a székely város tulajdonát. Gyergyószentmiklós határában vették át a nagytétényiektől a székely város elöljárói azt a nagyharangot, amelyet ágyúöntés céljából hurcoltak el 1944-ben. A tervek szerint a harang húsvétkor kondul meg újra a gyergyói templom tornyában. A néhány éve véletlenszerűen azonosított harang tért haza. 1943-ban minisztériumi határozat rendelte el, hogy az egyházak egy-egy harangot adjanak háborús célokra, így került a gyergyószentmiklósi is a Nagytétény határában levő öntödébe. A legenda szerint egy éjszaka a tétényiek - azt hívén, az ő harangjuk - rejtekhelyre vonszolták, és szeméttel födték le. Csak a háború után derült ki, hogy tévedésből a gyergyói harangot mentették meg maguknak. A harangot nov. 30-án szerelték le Nagytétényben. Az ekkor tartott ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros-érsek, Magyarország prímása áldotta meg a gyergyószentmiklósi és a tétényi új harangot. A Lengyelországban készített új harang felirata: "Öntetett Isten dicsőségére, Nagyboldogasszony tiszteletére, a pest-nagytétényi templom ékességére, a gyergyószentmiklósi harang helyére." Gyergyó felé vezető útján a harangot Cegléden, Nagyváradon, Kolozsváron, Korondon, Székelyszentlélek-Bogárfalván köszöntötték. A harang útja a Hargitán át előbb Csíksomlyóra vezetett, majd onnan hozták Gyergyószentmiklósra. Fonott kalács, virág, nemzetiszín szalag díszítette a Szent Miklós-szobrot és a harangot szállító ökrösfogatokat. A két szekeret székely ruhás ifjak és a gyulafehérvári teológia tizennyolc diakónusa kísérte. /Gergely Edit: Hazatért a gyergyószentmiklósi nagyharang. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./"

Mindenre szükség van, ami egy tönkrement élet újrakezdéséhez kell – sommázta Péter Zoltán, Siménfalva község polgármestere. Siménfalva község területén a Fehér-Nyikó 150 lakóházat árasztott el, 50 súlyosan megrongálódott, 13 megsemmisült, 6-7 bármikor összedőlhet. A leginkább sújtott Farkaslaka község alpolgármestere, Hilbel Ferenc Ottó szerint legalább 12-15 napi munkába telik még, míg a romhalmazt és hordalékot eltakarítják. A községben 13 lakóház semmisült meg, félszáznál több súlyosan megrongálódott. Bögöz községben augusztus 29-én helyreállították a villany- és a földgázszolgáltatást. Hargita megyében 16-ra emelkedett az elhunytak száma, miután megtalálták egy eltűnt holttestét. Gyűjtenek Tatabányán, Békéscsabán, Cegléden és a Bihar megyei Nagyszalontán is, magyarországi orvosok a járványmegelőző beoltásokban segítenek, a tisztiorvosi szolgálat pedig 1500 kiló klórmeszet hozott a térségbe. Négy Bihar megyei településen okozott károkat az augusztus 28-i, vasárnap esti felhőszakadás. Bályokon négy házba folyt be a víz, és 65 kutat valamint 15 pincét elárasztott, elmosta a Bályokot Kémerrel összekötő útszakaszt, és elöntött 20 hektár kaszálót. Bihardobrosdon 45 udvar került víz alá, és 3,5 kilométeres útszakasz megrongálódott. Nagybáródon 30 udvart öntött el az áradat, víz alá került tíz udvar Érábrányban. /Egyetlen kiskanál is segítséget jelent. = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./

Bemutatták Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió egykori hírszerkesztője Vasfüggönyön át. A Szabad Európa Rádió mikrofonjánál – előtte és utána című könyvét a Marosvásárhelyi Rádió stúdiójában. Skultéty 1920-ban született Nagykaposon, Budapesten járt közigazgatási karra, majd 1945 januárjában a szovjet csapatok őt is elvitték „malenkij robotra”. Ceglédre, végül a moldovai Focsani-ba került. Innen megszökött, s Erdélyen keresztül hazament Magyarországra. 1947 októberében elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le, ahol nemzetközi jogi tanulmányokat folytatott. 1951-től 1983-ig a Szabad Európa Rádió munkatársa Münchenben. „Nem létezett tévé, telefon, mobilkészülék, világháló. Hajnalban a szolgálatos hírszerkesztő asztalára került a Budapesti Rádió éjfélig sugárzott műsorának minden szava, leírva; kétszer egy héten a magyar nyelven megjelent Kárpát-medencei lapok cikkeinek összefoglalója, valamint a nyugati tudósítók magyarországi hírei. Az amerikai vezetőség nem ismert cenzúrát, de a gondos felismerésen, pontos információn, hitelességen volt a hangsúly” – fejtette ki Skultéty. /Berekméri Ildikó: „Nem magányos zsenik voltak, csapatmunka volt”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

Gavrucza Tibor, a Bihar megyei Székelyhíd város református lelkésze elmondta, hogy a fiatalok nemcsak az ünnepeket, hanem a nyári vakáció napjait is aktívan a templom közelében töltik. Tavaly már harmadik alkalommal tartották meg a Volt egyszer egy Érmellék elnevezésű alkotótábort, ennek megszervezésében az Érmelléki Egyházmegye és a debreceni Kölcsey Közművelődési Intézet segített. Ez a testvérgyülekezetek közös táborozása is: eljönnek rendszeresen a ceglédiek és a gyermelyiek is. A magyarországi Tiszadobon éveken át működött egy ökumenikus tábor, ott a Kárpát-medence gyermekeit fogták össze. Most, hogy a tiszadobi tábor léte veszélybe került, Gavrucza felajánlott, hogy az ottani gyermekeket nyaraltassák Székelyhídon. Egyházközség ifjúsági központ építéséhez is hozzáfogtak. Székelyhídon a templomot is felújították. A munkálatok során megtalálták a középkori szószék alapzatát, több ablakot és fülkét. Gavrucza Tibor festményeiből külföldön is több kiállítást nyitott meg. A grafika, az akvarell áll közelebb hozzá. Elmondta, hogy 27 éve került Székelyhídra, akkoriban több mint 3000 lelket tartottak számon a gyülekezetben. Ma már kétszer annyit temetnek, mint amennyit keresztelnek, de még ez a statisztika sem reális, mert a kereszteltek egy részét Magyarországról hozzák haza, aztán visszautaznak, mert ott él már a család. Ma közel 2000 fizető egyháztagot tartanak nyilván. A hívek 10 százaléka jár rendszeresen templomba. /Gergely Gizella: Székelyhídi egyházépítés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./

Élményekkel gazdagon tért haza a Csíki Játékszín társulata múlt heti magyarországi – sikersorozatnak is mondható – turnéjáról. A Csíki Játékszín társulata három különböző meghívásnak eleget téve utazott Magyarországra. Elsőként a Szerelem című színművet mutatták be a budapesti Thália Színházban a Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Színházi Estek rendezvénysorozat keretében. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója elmondta, hogy telt ház előtt játszottak. A Hegedűs a háztetőnt Cegléden játszották a testvérvárosi meghívásnak eleget téve. „Hosszú pályám során ritkán találkoztam olyan kimagaslóan lelkes fogadtatással, mint Cegléden” – mesélte a színházigazgató. A budapesti Komédium Színházban pedig a Stílusgyakorlatok című kamaratermi előadást mutatták be. /Antal Ildikó: Sikerdús színházi turné. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 28./

Magyarországra, „testvérvárosi körútra“ viszi a Csíki Székely Múzeum Zsögödi Nagy Imre műveinek reprezentatív válogatását, jelezte Gyarmati Zsolt múzeumigazgató. A gyűjteményt először Csíkszereda testvérvárosába, Kaposvárra viszik, ezután következne a többi testvérváros, úgymint Gyula, Tiszaújváros és Cegléd. /Horváth István: Utazó zsögödi fények. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./

Kolozsváron vendégszerepel március 26-án a Háromszék Táncegyüttes a Csávási ballada című előadással, mely a világhírű szászcsávási zenész-dinasztia történetét dolgozza fel. Előadásuk egyedi kísérlet arra, hogy a Küküllő-menti egymás mellett – és egymással kölcsönhatásban – élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális nagykövete a nagyvilágban. Budapesten a Nemzeti Színházban a Határon Túli Kortárs Művészeti Fesztivál nyitóelőadása volt 2007 szeptemberében. Sepsiszentgyörgyön lép fel az együttes, majd turnéra indul, amelynek állomásai: Kolozsvár, Nagyvárad, Cegléd, végül Budapest. /Csávási ballada Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./

Több mint egy éve, 2007 júniusában mutatta be először Haccacáré című produkcióját a csíkszeredai trió, Márdirosz Ágnes színművész, Szilágyi Nóra énekesnő és Ráduj Gábor zongorista. Azóta több tucat előadáson vannak túl, kávéházakban, szállodákban lépnek fel. A Haccacáré felidézi Karády Katalin dalait és az operettek világát. A csapatnak van két kedvenc helyszíne is, Magyarországon a ceglédi Délibáb kávéház, Csíkszeredában pedig a Hungest Fenyő Szálloda. /Túros Eszter: Karády-dalok és Csárdáskirálynő. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./

Telt ház előtt zajlott a meseolvasás és a diákok által összeállított irodalmi műsor Sepsiszentgyörgyön, a Wass Albert-hét keretében, az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében. Hasonlóan sikeres volt a ceglédi Erdélyi Szirmok Társulat Csillagösvényen hazatérek újra című zenés irodalmi műsora Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen, jelezte Nemes Előd, a háromszéki EMI vezetője. Kolozsváron viszont október 16-án este megzavarták a rendezvényt a Noua Dreapta szélsőjobboldali szervezet tagjai – adta hírül a román sajtó. A tucatnyi román fiatal a rendőrök intései ellenére bement a kincses városbeli Heltai Gáspár Alapítvány székhelyére, ahol a zenés irodalmi est zajlott, és bekiabálásokkal zavarták meg a programot. Az őket feltartóztatni igyekvő rendőröknek azzal érveltek, hogy az esemény nyilvános. Szóvivőjük az erdélyi író háborús bűnösségét emlegette, alkotmányellenesnek minősítve az összejövetelt. Az est végül rendbontás nélkül ért véget. Sepsiszentgyörgyön október 17-én Zorkóczy Zenóbia kovásznai művésznő mutatta be műsorát, majd Bartha József református lelkész tartott előadást a holtmarosi Wass-szobor kálváriájáról. A falu református templomkertjében állított mellszobor ügyében a lelkészt többször kihallgatták, a templomba kellett menekítenie a szobrot. /Farcádi Botond: Erdély-szerte Wass Albertre emlékeznek a fiatalok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

Csángóföldre is kiterjesztik a szórványprogramot
Háromszék és Sepsiszentgyörgy testvérmegyéinek, testvértelepüléseinek vezetői tartózkodnak a napokban a megyében, a képviselő-testületek elnökei, polgármesterek az eddigi együttműködés folytatásának, bővítésének lehetőségeiről tárgyalnak. A tegnap délelőtti első munkaülésen a bemutatkozáson és a segítőkészség kölcsönös kifejezésén túl néhány kivitelezésre váró ötlet is felmerült, melyhez a magyarországi elöljárók csatlakozását várják.
A magyarországi nemzetpolitikai változásokat Erdélyben is érezni, új lehetőségek látszanak kibontakozni, az eddig intézményesített testvérkapcsolatok bővítésének is elérkezett az ideje, illetve az utóbbi egy-két évben a Székelyföld belső anyaországi szerepéből kisarjadzott szórványstratégia fejlesztéséhez való partnerkeresés hívta életre a magyar—magyar találkozót, melyen Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester meghívására munkatársaikkal Békés, Veszprém megye közgyűlésének elnöke, a Heves megyei alelnök, valamint Veszprém, Cegléd polgármestere vesz részt. Bemutatták a Kovászna―Hunyad megyei szórványprogramot, emellett folyamatosan ötletekkel bombázták a meghívottakat. Többek között felmerült a székely fürdőprogram támogatásának szük­ségessége magyarországi nép­­szerűsítés által. Igen fontosnak tartották a résztvevők a magyar kormány által kezdeményezett osztálykirándulásos programot, Tamás Sándor ezzel kapcsolatban bejelentette, kiemelten támogatja a megyei önkormányzat azokat a háromszéki iskolákat, melyek diákjaikat ópusztaszeri kirándulásra viszik, kötelező vajdahunyadi, marosillyei megállóval.
Legtartalmasabbnak a szórványprogram ismertetése mutatkozott, a legtöbb ötlet is ezzel kapcsolatban merült fel. Demeter László megyei önkormányzati képviselő többek között felvetette, november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésnapján lehetne, kellene megszervezni a Magyar Szórvány Napját, kiterjesztve azt a Kárpát-medencére; ugyancsak ő említette: a piski fogadó ― magyar történelmi emlékhely ― eladó, jó volna megvásárolni, egyfajta magyar központtá átalakítani. Miként a Retyezát tövében akár alaptáborként is működtethetőek lehetnének a hívek nélkül maradt egyházi ingatlanok, és általában Hunyad, Fehér megyének be kellene kerülnie a magyarországi turisztikai irodák által kínált útvonalakba, ebben a szórványbeliek köréből kiképezett idegenvezetők nyújthatnának hathatós segítséget. A szórványprogram indításáról egyébként Tamás Sándor megfogalmazta: lehet, az asszimilációt hosszú távon képtelenség megállítani, mégis megpróbálnak tenni ellene. A szórványprogrammal "aprópénzből fontos és jó ügyet indítottunk el", illetve bővíteni is szándékoznak, nem csupán más erdélyi megyékre, de a Csángóföldre is ki akarják terjeszteni, valamint ez évtől a Házsongárdi temető magyar emlékeinek mentési programjába is beszáll a megye és a megyeszékhely. Mindezek­hez jó lenne, ha a testvérmegyék, testvérvárosok segítséget nyújthatnának, például az Új Széchenyi-tervből eredő lehetőségek megvizsgálásával, de bármilyen más módon is ― hogy ki mit vállal fel, esetleg milyen újabb ötletekkel rukkol elő, az elkövetkezőkben derül ki, hiszen a házigazdák feltett szándéka: tervek, kézfogással biztosított ígéretek nélkül nem engedik haza meghívottjaikat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szobor a Legnagyobb Székelynek
A szülőföldhöz, a közösséghez, a Székelyföldhöz való kötődést, ragaszkodást hirdesse a szobor azoknak, akik egy pillantást vetnek rá – mondta Földi László, Cegléd polgármestere Orbán Balázs szobrának leleplezésén, december 8-án Gyergyószentmiklóson.
Így folytatta: Orbán Balázs követendő példa, bejárta szülőföldje majdnem összes települését, megtekintette, lefényképezte és leírta minden várromját, természeti csodáját. Meg akarta mutatni mindazt, ami érték, amit látni érdemes Székelyföldön.
El kell gondolkodnia a ma emberének: meg tudom-e mutatni a gyermekemnek Székelyföldet, megteszek-e mindent, hogy megismerhesse szülőhazáját?
A szoboradományozó ceglédi polgármester szavait kiegészítette Mezei János gyergyószentmiklósi városvezető beszéde:
„A hajdani útszéli keresztek, rajta a feszülettel, arra figyelmeztették az arra járót, hogy az a település, amely felé igyekszik, vagy amelyiken éppen jár, keresztény emberek közössége. Ha nem is voltak ezek a legmagasabb művészi kivitelűek, szakrális töltetük vitathatatlan. Gyergyószentmiklós városában a legnagyobb székelynek tartott Orbán Balázs szobra eleven emlékeztető arra a hagyatékra, amit a jeles író, tudós, polihisztor hagyott ránk. Ott, ahol egy ilyen személyiség szobra áll, elevenen él az az értékrend is, amelynek szolgálatában élt és dolgozott az ábrázolt személy. Globalizálodó világunkban csak tudatos odafigyeléssel lehet megtartani azokat az értékeket, amelyek egy székely közösség jellegzetességét kell hordozzák. Orbán Balázs ezek közül való. (…) Kívánom, hogy az a szellemiség, ami Orbán Balázs szobrával ezennel megerősítésre került városunkban, legyen a megmaradás, az értékmegtartás és az együvé tartozás jelképe.”
A Virág lakótelepi parkban leleplezett Orbán Balázs-szobor Varga Gábor dombóvári szobrászművész alkotása, aki a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatára visszahelyezett magyar címer domborművet is készítette. A szoborállításban nagy szerepe volt dr. Jakab Gyulának a stilizált Székelyföld-térképpel díszített talapzat elkészítésével.
Gergely Imre
Székelyföld.ma

A jóindulat gátszakadásának tanúja
Beszélgetés Pátkai Róberttel, London utolsó magyar evangélikus püspökével
Erdélyben eszmélt az életre, játszott az Aranycsapat ellen, a forradalom után menekülnie kellett, éveken keresztül nemcsak lelkészi, de teljes körű egzisztenciális szolgálatot végzett az angliai magyarok körében. Pátkai Róbert, London utolsó magyar evangélikus püspöke szerint a magyarhoz hasonló kis nép egyértelműen a minőségre predesztinált – ha akarja és tudja vállalni.
– Szívesen emlegeti az Erdélyhez fűződő bensőséges viszonyát. Honnan származik ez a kapcsolat? – Már korán, zsenge gyermekkoromban kapcsolatba kerültem Erdéllyel, mivel a bécsi döntés nyomán apám Szászrégenbe került, a Görgényi-havasokban tevékenykedő, tízezer embert foglalkoztató fakitermelő vállalkozás pénztárosaként dolgozott. ’40 júliusától az egész család ott élt, a húgomat meg engem pedig beadtak egy régeni német iskolába, elsősorban nyelvtanulás céljából. A cserkészmozgalomban is jelen voltam, kimondottan szerettem a tevékenység szabályozottságát, a közösségi életet. Abból a szempontból is hasznos volt, hogy megtanultam a kisebb fegyverek, de még a gránát használatát is, és amikor a front közeledtével menekültek húzták meg magukat a pincénkben, gránáttal „horgásztam” a Marosban, revolverrel vadásztam a kisebb állatokra, tizennégy évesen így láttam el élelemmel a bujkálókat.
– Meglehetősen meredek kezdete egy papi pályának... – Akkor eszembe sem jutott, hogy pap legyek. Orvosi egyetemre jelentkeztem, fel is vettek, de még mielőtt megkezdtem volna, részt vettem egy úgynevezett ébredési vallási konferencián, s ott eldöntöttem, hogy ez az én utam. A család nem örült neki, a legenyhébb reagálás valahogy úgy hangzott, hogy Robi megbolondult. Nem ítélem el őket, hiszen valóban akkor jelentkeztem a teológiára, amikor a Rákosi-rendszer legádázabb egyházüldözése zajlott. A hazából való menekülésem meg azért vált elkerülhetetlenné, mert a „mindenhol jelen lenni” késztetésem oda vezetett, hogy ’56-ban Cegléden megválasztottak forradalmi járási elnöknek. November 10-én, amikor már minden elveszni látszott, a Fertő-tónál kötöttünk el egy ladikot, azon mentünk át Ausztriába. – Az ötvenhatos menekültek közül viszonylag kevesen választották második hazájuknak Angliát. Önt mi vonzotta oda?
– Élt egy nagynéném Londonban, még 1927-ben nagykövetségi tisztviselő feleségeként került ki az angol fővárosba, ezért céloztam meg Angliát, no meg azért is, mert a teológián már tanultam angolt. Ezért aztán teljesen tudatos választás volt. Lelkészként három éven át a menekülttáborokban élő magyarokat látogattam. Az egyházszolgálat abban az időben sokkal tágabb körben jelentkezett, mint a hátrahagyott hazában. Nemcsak lelki szolgálatot kellett végezni, hanem az emberek teljes egzisztenciáját kellett segíteni: iratokat fordítani, ügyintézni, egyebek. Örökké emlékezetes, amikor az angol bányászok nyomására elbocsátott magyarokkal elmentem az angol bányászati hivatal elé tiltakozni, s ott elértük, hogy végkielégítést kapjanak a magyar bányászok. Aztán 1957-ben Bécsben megalapítottuk a Külföldön Élő Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségét, Útitárs címen újságot szerkesztettünk, ifjúsági konferenciákat szerveztünk – ebből nőtt ki aztán a későbbi protestáns szabadegyetem.
– Ilyen szerteágazó tevékenység mellett az sem lenne csoda, ha név szerint ismerné az ötvenhatos angliai menekülteket.
– Túlzás lenne ezt állítani, de valóban tekintélyes rálátásom adódott a magyar menekülttársadalomra. Népszerű voltam a hívek között, amit egyebek mellett annak is köszönhettem, hogy a táborlátogatásokkor soha nem ültem a díszasztalhoz, hanem a többiekkel együtt álltam sorba az ebédért. Mi több, futballoztam is velük, sőt egy ízben még arra is rábeszéltem őket, hogy szenvedjünk vereséget egy hazai csapattól. Nem lett volna ildomos megverni a befogadóinkat főleg azok után, hogy Puskásék kétszer is elverték őket korábban. – Versenyszerűen is sportolt?
– Ezt ugyan nem jelenteném ki, de egyszer játszottam az Aranycsapat ellen. 1950 nyarán történt, a válogatott útban Bécs felé megállt Sopronban, és a Lövérekben tartott edzést. A közelben volt a teológia intézménye, s egyszer csak valaki közülünk vette a bátorságot, hogy megkérdezze a csapat vezetőit: játszhatnánk-e mi is ellenük? Állandó csapatunk volt, amellyel részt vettünk a városi bajnokságban. Én mindig jobbszélsőt játszottam, így Lantos közvetlen ellenfele lehettem. Nem emlékszem, hogy találkoztam-e egyáltalán labdával, de kétségtelenül a pályán voltam Puskással, Cziborral és a többiekkel.
– Mikor kezdtek lazulni a menekülteket összefűző kötelékek? – Az ´56-os forradalom után a magyarok roppant népszerűek voltak a nyugati országokban, így Angliában is. Az egyik leghíresebb angliai magyar írónk, Cs. Szabó László megfogalmazásával élve: a jóindulat gátszakadásának lehettünk tanúi. Rengeteg segítséget kaptak a magyarok, a diákoknak például nem kellett oklevéllel igazolni addigi tanulmányaikat, ösztöndíjjal folytathatták iskoláikat. A jó megítélést táplálta az is, hogy nekem volt a legkevesebb szolgálnivalóm az angliai börtönökben. Az a magyar generáció nem asszimilálódott, hanem építette önmagát. Magam is a próféta szavaival biztattam honfitársaimat: mint zsidó sorstársaitok a babiloni fogságban, ne pánikoljatok, és ne nézzetek folytonosan vissza. Építsetek házat, éljétek a magatok életét, őrizzétek meg a szokásaitokat, népiségeteket. A szervezeti munkát pedig erősítette, hogy már a háború előtti időkben létrejöttek különböző magyar szervezetek, ezekre építkezve erősödött meg az akkortájt 22-23 ezres angliai magyarság.
– Miként alakult a másod- és harmadgeneráció magyarságtudata?
– Itt már egészen más mozgatórugók kezdtek működni. Az egzisztenciális szempontok egyre inkább dominálni kezdtek, a vegyes házasságok óhatatlanul sűrűsödtek, a demográfiai mutatók erőteljesen változtak, amit jómagam lelkészként, londoni magyar püspökként szinte évről évre érzékelhettem. Nem véletlen, hogy nyugalomba vonulásom után már semmi sem indokolta, hogy magyar nyelvű lelkész vegye át a londoni evangélikus püspöki szolgálatot.
– A rendszerváltás után gyökereiben átalakult a nyugati magyar diaszpóra szerepe, feladatai is. Ön 2010-ig látta el a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnöki tisztségét, ebben a szerepkörében vezényelnie is kellett az útkeresést. Milyen sikerrel?
– Váltakozó sikerrel. Felmerült a kérdés: az immár a hátrahagyott hazában is megvalósult szabadság körülményei között menjen mindenki haza, vagy adja meg magát az asszimilációs folyamatoknak? A hazatérésről hamar kiderült, hogy elképzelhetetlen, hiszen az emberek többségét az egzisztenciájuk, a családjuk immár elszakíthatatlanul az új hazához köti. Maradt tehát az elhatározás: erős szervezeti élettel lassítani a beolvadást, erősíteni, rendszeressé tenni a kapcsolattartást az anyaországgal, illetve a szülőfölddel. Tudatosítani saját magunkban is: egy hozzánk hasonló kis nép egyértelműen a minőségre predesztinált, ha akarja és tudja azt vállalni.
Pátkai Róbert
1930. december 2-án született Budapesten. A középiskolát 1949-ben végezte Békéscsabán. Felvették az orvosi egyetemre, de egy ébredési vallási konferencián eldöntötte: lelkész lesz. 1954. június 4-én szentelték pappá a budapesti Deák téri templomban. Az ´56-os forradalom után menekülnie kellett, Angliába ment, ahol evangélikus lelkészként, majd London magyar püspökeként szolgált. 2010-ig a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnöke.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Szoborhistóriák
Nagykanizsa igen büszke katonavárosi múltjára, s ha bárki azt gondolná, ekként a rend és fegyelem jellemző Kovászna testvérvárosára, hát mégis előfordult a zalai végeken, hogy két szobruknak is lába kelt.
Ebben ugyan – Rejtő Jenő óta tudjuk, katonáéknál akár egész hadosztály is eltűnhet – semmi különös nincs, a szobrok sorsa már csak olyan, hogy egyik rendszer állítja, másik lerombolja. A két szóban forgó alkotás azonban azokat a történelmi személyiségeket ábrázolja, akiket minden korban tisztelet övezett, s bár az idők során többen is próbálták kitulajdonítani érdemeiket, sem Dózsa György, sem Gábor Áron szobrát sehol a földkerekségen nem távolították el. Háromszék két szabadságharcosának éppen katonavárosi múltja okán állított szobrot a múlt században Nagykanizsa. A lóvontatású tüzérség számára Medgyaszay István tervei alapján építettek laktanyát a városban, az épületegyüttes 1932-ben készült el, a katonai létesítményt Gábor Áronról nevezték el – illő volt hát, hogy szobrot állítsanak neki. A másfeles életnagyságú, márványból készült mellszobrot Szabó László szolnoki művész készítette 1964-ben, a következő esztendőben avatták fel az alakulat udvarán, és állt ott egészen a laktanya 1996–97-es felszámolásáig. Akkor szőrén-szálán eltűnt. Időközben az épületegyüttes is emlékké vált, helyén ipari parkot alakítottak ki. Nagykanizsa identitásának azonban fontos része a katonai hagyományok ápolása, nemzeti múltjának megőrzése, többek között e ragaszkodásnak köszönhető az is, hogy az 1934-ben állított, majd 1952-ben eltávolításra ítélt, a helyétől nem messzire ásott gödörbe temetett Nagy-Magyarország-emlékművet 1999-ben felébresztették hosszú álmából, restaurálták, és 2011-ben újra felavatták (lám, az elásott szobrok „divatja” nem csak háromszéki-erdélyi jellegzetesség). De Nagykanizsa kötődését a nemzeti múlthoz más emlékművek is jelzik, a városban van Aradi udvar, Székely kert – természetes, hogy az emlékekben megmaradt Gábor Áron-szoborhoz is ragaszkodtak. Különösképp, hogy akadt egy önkormányzati képviselőjük – név szerint dr. Károlyi Attila –, aki vette a fáradságot, és a tisztázatlan körülmények között eltűnt szobor ügyében kutatásba kezdett. Több szálon kellett nyomoznia, hiszen az emlékezők ellentmondásos információkkal szolgáltak, végül a szoborra a kaposvári laktanyában akadt rá. Levélváltás után a kaposváriak felajánlották a szobor visszaadását, sőt, annak újjáavatásán katonai tiszteletadással történő közreműködésüket is. Így állíthatták fel idén március 15-én az ipari parkban Gábor Áron mellszobrát – az akkori zord időjárás azonban megakadályozta a kaposváriak jelenlétét, ezért hát október 6-án ismét felavatták a szobrot. E második avatáson hangzott el: „Jó, hogy van aradi emlékművünk itt, Kanizsán, és most már ismét Gábor Áron-szobrunk, ahol újra átélhetjük magyar nemzeti létünk sorsáldását a sorscsapásban is…”
A nagykanizsaiaknak volt azonban egy másik szobruk is, melyhez szintúgy ragaszkodnának, mint a Gábor Áronéhoz, kinek jövőben születésének 200. évét ünnepli Háromszék. Szintén kerek évfordulós Dózsa György, halálának 500. éve 2014. Nagykanizsa másik laktanyája korábban a parasztvezér nevét viselte (később Thury-laktanya lett), annak idején Dózsa György hatalmas mellszobra előtt zajlottak az előléptetési ceremóniák, a kitüntetések átadása is, és a katonák előszeretettel fényképeztették magukat a szobor előtt. Ebben nemcsak a nagyobb rendfokozat elnyerésének megörökítése játszott szerepet, hanem az is, hogy a kétszeres Munkácsy-díjas Kiss Kovács Gyula alkotása sugárzó szobor (fotó): nem a legyőzött, megkínzott halálraítéltet, hanem a szúrós tekintetű, kemény parasztvezért ábrázolja. Nos, ez a szobor „tisztázatlan körülmények között” került Ceglédre, mint a Gábor Áron szobrának hazavivését kijáró dr. Károlyi Attila fogalmazott: felsőbb katonai utasításra adta át az akkor már Thury Györgyről elnevezett kanizsai laktanya parancsnoka a létesítmény 1997-es bezárása előtt néhány hónappal a ceglédi, Dózsa György nevét viselő alakulatnak. Cegléd meg „Dózsa György-ös” város, a legenda szerint ott mondta volna el Dózsa híres beszédét, a jobbágyokat csatlakozásra felhívó kiáltványt, melyről éppen a városban 1972-ben, Somogyi Józsefnek a parasztvezért koronával fején ábrázoló, kétalakos szobrának avatásakor felvetett történészi vélemény nyomán indult kutatás során derült ki, sohasem hangzott el. Ettől fügetlenül Cegléd ragaszkodik a második Dózsa-szoborhoz is, melyet rövid ideig az ottani Dózsa-laktanya bejáratához helyeztek el, majd annak a 2001-es haderőreformot követő felszámolása után, 2006-tól Cegléd öregszőlői városrészében áll. Nagykanizsa e szobor ügyében is elindította a visszaszerzési folyamatot, de Cegléd polgármestere azzal hárította kérésüket, hogy „a lakosság megszerette a szobrot, és nem kíván megválni a város egyik történelmi hírességét ábrázoló alkotástól“”. A kanizsaiak továbbra is fenntartják: Kiss Kovács Gyula 1952-ben készült bronz Dózsa-szobra őket illetné meg, akár peres úton való visszaszerzését is fontolóra vették, illetve elhangzott az az ajánlat, hogy Cegléd – fájdalomdíj gyanánt – öntvénymásolatot készíttessen a kanizsaiaknak. Kicsi ez a magyar világ, sem a maradék-országban, sem a megmaradásért küzdő részekben nem engedhetjük meg magunknak, hogy szobrok felett vitázzunk. Odaát egy turulszobor is szálka néhányak szemében, nálunk Wass Albertet a temetőkertben sem tűrik meg.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Testvértelepülések: szándékok és gyanakvások
Tartalmasak vagy formálisak erdélyi településeink határon átnyúló testvérvárosi kapcsolatai? Erre a kérdésre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló településvezetők és műépítészek részvételével rendezett közös kolozsvári vitaestjén.
Testvérvárosi kapcsolatok – érzelmeken túl címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában dr. Bácskai János országgyűlési képviselő, Ferencváros polgármestere, Czimbalmos-Kozma Csaba műépítész, Sepsiszentgyörgy városgondnoka, Makay Tamás műépítész és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere részvételével. Az est házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, az est moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Nemzeti összetartozás
A nemzetpolitika nemcsak pártpolitikáról, hanem településpolitikákról is szól, üdvözölte hallgatóságát Adorjáni Dezső Zoltán püspök, aki Orbán Viktor magyar miniszterelnököt idézve úgy fogalmazott: csak akkor lehet erős az ország, ha erősek a települések, és csak akkor beszélhetünk erős nemzetpolitikáról, ha erősek a településkapcsolatok. Mintegy megelőlegezve a kétórás beszélgetés végkicsengését, a moderátori felvezetés szerint kevés az értelmes és tartalommal feltöltött testvértelepülés-kapcsolat, viszont annál több a formális. Mint kiderült, a jelen lévő településvezetők már átélték e kapcsolatépítés színét és fonákját, ezért is van kiemelkedő szerepük a viszonylag kevés, de annál tartalmasabb testvérvárosi kapcsolatoknak.
Budapest legdinamikusabban fejlődő, IX. kerülete, Ferencváros polgármestere, dr. Bácskai János a Kárpát-medencei magyar települések testvérvárosi kapcsolatépítését a nemzeti összetartozás alapeszméjeként értékelte. Közvetlenül a rendszerváltás után, Ferencváros önkormányzata a segesvári születésű Gegesi Ferenc egykori polgármesterrel az élen Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben és Kárpátalján keresett testvértelepüléseket, így lett Ferencváros, Királyhelmec, Magyarkanizsa, Beregszász és Sepsiszentgyörgy a magyar összetartozás szép példája. A különböző utódállamokban lévő városok immár nemcsak az anyaországhoz kötődnek szoros szálakkal, hanem egymás között is kiépített csatornákon tartják a kapcsolatot.
A Nemzeti Összetartozás Napján a települések fiataljai például együtt vannak Budapesten, ezeknek a kapcsolatoknak azonban Czimbalmos-Kozma Csaba szerint számos más vetületük is van. A városgazda úgy véli, a helyi önkormányzatnak, a polgármesteri hivatalnak a keretet kell megteremtenie, némi pénzt biztosítva hozzá, a kapcsolatok pedig a kultúra, az oktatás és sok más területen elkezdenek épülni. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a testvérvárosi kapcsolataik magyar településekkel jöttek létre – a magyarországiak közül Ferencvárossal, Kiskunhalassal és Cegléddel –, az úgynevezett partnervárosi kapcsolataik már nem ennyire eredményesek. A székelyföldi önkormányzati szakember ugyanakkor ebben a keretben nem lát lehetőséget arra, hogy vállalkozókat, beruházókat hozzanak össze, és ezáltal időtálló gazdasági kapcsolatok szülessenek.
Kontinensek, kapcsolatok
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere inkább formális, mintsem tartalmas testvérvárosi kapcsolatokról számolhatott be. A kínai, dél-amerikai, Fülöp-szigeteki vagy Egyesült Államokbeli településekkel létesített kapcsolataik „hirtelen felindulásból” születtek: a tartalom nélküli kezdeményezések általában egy-egy önkormányzati csapat egzotikus kirándulási céljaira létesültek. A kincses város mintegy húsz külföldi városkapcsolatából kettő-három életképes, elsősorban a Péccsel létrejött kapcsolat, amelyet főleg a magyar önkormányzati képviselők, illetve az egymást követő magyar alpolgármesterek ápoltak. Ennek az együttműködésnek szeretnének új tartalmat adni azzal, hogy az idei Kolozsvári Magyar Napok díszmeghívottja Pécs.
Az est vezető témájává a települések rehabilitációja, felújítása nőtte ki magát. Követendő példaként hangzott el Ferencváros Budapest viszonylatában is kiemelkedő teljesítménye. A rendszerváltáskor 32 ezer állami tulajdonú lakással rendelkező kerület a jobb állapotban levő lakásait eladta, a műemléképületek zömét felújította, a bontásra ítélt telkek beruházó vállalkozókhoz kerültek. A 25 év alatt mintegy 40 millió euró közpénzt felemésztő városrendezés finanszírozását fele-fele arányban vállalta a helyi önkormányzat, Budapest főpolgármesteri hivatala, a hiányzó részt pedig uniós pályázatokból, bankkölcsönökből és kormánypénzekből fedezték. 2008-ig a magánvállalkozók is jelentős összeggel egészítették ki a helyi önkormányzat rehabilitációs terveit. Az élhető városért jelszó alatt végbement városrehabilitáció Budapest legkeresettebb negyedévé varázsolta Ferencvárost.
Nem kell a magyar társulás?
Makay Tamás műépítész szerint a ferencvárosi példát nemcsak Budapesten, hanem szerte a Kárpát-medencében is sikerrel lehet alkalmazni. Kolozsvár belvárosának felújításáról szólva elmondta: a várost vissza kell adni a gyalogosoknak, a főtér rehabilitációjába be kell kapcsolni a környező utcahálózatot is. Ezzel Horváth Anna is egyetértett, jelezve, hogy a belváros teljes átalakítására vonatkozó tervek a következő évek nagy kihívásának számítanak. Ami, akárcsak Sepsiszentgyörgy esetében, pénz kérdése.
A moderátori kérdésre, hogy a testvérvárosok közös felújítását segítheti-e uniós projekt, kiderült: erre alig van konkrét lehetőség. Kolozsvár alpolgármestere szerint a romániai önkormányzatok még nem értek meg a sikeres együttműködésre. A vitába bekapcsolódó Illyés Gyula, Szatmárnémeti volt polgármestere szerint a határmenti régiók testvérvárosainak az elmúlt években több lehetőségük is volt uniós pályázatokra. A romániai önkormányzat azonban ezt nem használta ki teljességében, például nem támogatta az eurómilliókat ígérő Területi Gazdasági Társulás létrejöttét Szatmárnémeti, Nyíregyháza és Beregszász között.
A kolozsvári vitaest tanúsága az lehetne: míg a székelyföldi kisebb települések együttműködési szándékát a szegényes önrész korlátozza, a gazdaságilag jobb helyzetben levő, magyar múltú észak-erdélyi nagyvárosok boldogulását a többségi gyanakvás köti béklyóba.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kétszáz év, nulla fő növekedés
Az egri Eszterházy Károly Főiskola professzora, DR. GEBEI SÁNDOR A török hódoltság demográfiai következményei címmel tartotta meg előadását a nagyváradi Szacsvay Akadémián. A népesedési, elnéptelenedési folyamatok mellett Szilágyi Aladár a fejedelmi Erdély státusára, helyzetére vonatkozó véleményéről is faggatta a jeles történészt.
A törökök még jóval Mohács előtt, a 14. század vége felé be-bekaptak a történelmi Magyarország területére. Később Mátyás alatt Váradot is feldúlták. Nem beszélve arról, hogy Mohács után a déli végvárakat mind elfoglalták…
A 14. századtól fokozódik a nyomás a déli határokra. Az oszmán-törökök megjelenése évről évre ismétlődik. Nem véletlen, hogy Luxemburgi Zsigmond idején komoly építkezések indulnak a déli határvidék biztosítása érdekében. Végvárak, mégpedig kővárak épülnek, a déli határok biztonságát kell garantálniuk. De Mátyás Szerbia, Bosznia és Horvátország irányába még egy külső végvárrendszert is létrehozott. Ez jól működött addig, míg a legfontosabb elemét meg nem hódítja a török. Ez pedig Nándorfehérvár. A 15. században többször próbálkoztak vele, 1521. augusztus 29-én Szulejmán szultánnak sikerült elfoglalnia ezt a fontos végvárat. Attól kezdve nincs megállás 1521 és 26 között. A mohácsi csatáig a déli vármegyéket, a Szerémséget is elfoglalják. 1526-ban Mohács egy olyan vesztes csata, amely még nem jelentett helyrehozhatatlan vereséget. Hiszen Mohács után is maradt katonai, gazdasági ereje, sőt, európai támogatottsága Magyarországnak, csakhogy a megbomlott egység miatt nem lehetett kihasználni e támogatásokat. A régebbi magyar történetírás, az újabb is kronológiai határként mégis 1526. augusztus 29-et, Mohácsot jelöli meg a közép- és koraújkor elválasztó dátumaként. Talán helyesebb lenne Nándorfehérvár elestét tekinteni ilyen korszakelválasztó dátumnak.
Mohács után az előbb két, majd három részre szakadt Magyarország szinte állandó hadszíntérré vált…
Az én felfogásom talán meghökkentő: ugyanis kétségbe vonom, hogy valóban „három részre szakadt” ez az ország. Arra gondolok, hogy 1526 után Szulejmán szultán bevonult Budára, hadai kirabolták a várost. Amit lehetett, fölpakoltak a gályákra, és elhagyták az országot. 1529-ben, egész más szituációban, de újra Magyarországon van, Bécs ellen vonul, iszlám fölfogás szerint az úgynevezett kizil elmát, az aranyalmát le kell szakítani, vagyis Bécset el kell foglalni. Hiábavaló próbálkozásnak bizonyult. 1532-ben ismét behatol Magyarországra, majd kivonul. Ez az állandó ki- és bevonulás belpolitikai egyenetlenségekkel magyarázható, a Ferdinánd és János hívei közötti küzdelemmel. Nem nevezném testvérharcnak, inkább polgárháború. Ennek a következménye az is, hogy Szapolyait senki nem fogadja el Magyarország királyának, függetlenül attól, hogy őt megválasztották és megkoronázták Székesfehérváron. Az ő legitimitása a töröktől függött, ma úgy mondanánk: a fegyverek erején nyugodott, ami kitaszítottságot jelentett Európában. Szapolyainak hiába voltak komoly kapcsolatai a Jagello dinasztiával, mégsem sikerült Lengyelországot bevonnia a maga oldalán szövetségesnek Ferdinánd ellen. Ennek egyszerű az oka: 1515-ben a Jagello dinasztia és a Habsburg dinasztia családi és államszerződést kötött. Ily módon valamelyik dinasztia kihalása után egymásnak ígérték országaikat, területeiket. Ezt egy keresztházassággal is megpecsételték, tehát a két dinasztia szoros rokonságba került egymással. Szapolyai Borbálán keresztül a Jagello dinasztia Szapolyaival szintén rokonságban van. Tehát a „sógorok háborújába” nem hajlandó beavatkozni a Jagello ház. Éppen ezért Jagello Zsigmond, akit „Öreg Zsigmondnak” neveznek a lengyel történészek, nem avatkozik be egyik oldalon sem. Ez a semlegesség Ferdinánd javára billenti a mérleg nyelvét. A törökök magyarországi ki-bevonulása gyakori maradt 1541-ig, amikor Szulejmán meggondolja magát, hiszen ez a jövés-menés nincs ínyére a töröknek sem. A küzdő feleket el lehet választani, a küzdő felektől el kell venni Budát, sem egyik, sem másik kezére nem adni. Ilyen értelemben egy elválasztó korridort hoz létre a felek között, ami nem jelentette azt, hogy lecsendesedtek volna az indulatok.
Ettől a „korridortól” keletre később mégis létrejött egy harmadik, önállónak tekinthető államalakulat, az Erdélyi Fejedelemség.
Tudjuk, hogy a testamentumos urak, elsősorban Martinuzzi Fráter György az, aki esküt tesz arra, hogy Szapolyai János és Jagello Izabella csecsemő fiának, János Zsigmondnak fogja biztosítani a trónt. Magától értetődő az is, hogy a törökkel való kapcsolat, előbb Szapolyai, majd halála után János Zsigmond és Szulejmán között él és hat, a szultán a fiává nyilvánította. És ettől a pillanattól a gyámfia hatalmát, uralmát törekszik elismertetni. Ez egy furcsa szituáció, mert a királyság nem szűnt meg: keleti és nyugati félre osztódott. 1541-ben nincs még hódoltság, Buda elfoglalása még nem jelentette az első közigazgatási egység megszervezését Magyarországon. Az csak 1547-ben következik be. A budai vilajet megszületése jelenti a részekre történő bomlást. A kérdésben emlegette, hány részre is szakadt az ország. Hogy is állunk ezzel? A keleti térség mindig a Magyar Királyság részének tartotta magát, függetlenül attól, hogy Szulejmán hogyan rendelkezett, tízezer arannyal hogyan kötelezte el a maga számára e térség fölötti uralmat. Ez egy formális uralom a keleti térség fölött, mégpedig szerződésben, athnáméban rögzített formulában írták le. Hogy ez katonai megszállást jelentett volna, vagy durva beavatkozást a térség belügyeibe, erről nem beszélhetünk. Hogy a keleti térség különleges jogállását, ezt a bizonyos királysághoz való tartozást, de közben Ferdinándtól, majd Miksától való különállását megtartotta, az igenis a töröknek magyarországi jelenlétéhez kötődött. Az 1551-52-es nagy várháborúk kiváltó oka éppenséggel Fráter Györgynek a meggyilkolásával hozható összefüggésbe, aki mindvégig lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy Budát a török az ő hibája miatt foglalta el. Hisz ő mozgósította annak idején Szulejmánt Buda védelmére, és a szultán a bevonulás-kivonulás helyett az állandó ott-tartózkodást választotta. Az 1551-52-es várháború azért fontos, mert a budai vilajet mellett Szulejmán a temesvári vilajet megszervezésére is parancsot adott. Ezzel visszafordíthatatlanná váltak a folyamatok. Amit 1547-ben még lehetett esetlegesnek, egyedinek tartani, az is bizonytalan volt, hogy lesz-e folytatása, vagy nem. De 1552-ben bebizonyosodott: szó nincs arról, hogy a török ideiglenesen rendezkedett volna be. Ez már a tudatos kiépítés, a Balkánhoz való szorosabb kapcsolat, mely a Duna vonalának az ellenőrzését jelentette. A temesvári vilajetet a Maroshoz, a Tiszához, a Dunához kötődően fontos stratégiai régiónak fogja átalakítani. Ám a keleti térség jogi státuszának a keresztény világban való rendezése még nem történik meg. Nem lehet azt mondani, hogy a térségnek a királysághoz való kötődése már rendezett lett volna. Ellenkezőleg, 1556-ban, amikor János Zsigmond Izabellával Lengyelországból visszatér a török parancsára, és a 16 éves ifjút uralkodásra szólítja föl, ő a rex electus címet viseli. Ez a bizonyos „választott király”, nem koronázott, de igényt, jogosultságot fog feltételezni. Az igényjogosultság veszélyt jelent az uralkodóra. 1564-ig Ferdinánd uralkodott, őt Miksa követte. Egyelőre János Zsigmond igénye Ferdinándra jelenti a veszélyt. 1556-ról kijelenteni, hogy az Erdélyi Fejedelemség ekkor született, helytelen. Nem született meg. Miért? Mert a fejedelem címet a király nem adományozta, hanem kompromisszumként ennek a koronázatlan államfőnek átadja a jogokat, amelyek őt illették meg korábbról, az egész királyi Magyarország területén. Ez az 1570-es speyeri egyezményt jelenti. Ez János Zsigmondnak biztosítja a princeps titulust, amit mi fejedelemnek fordítunk. Erre a hosszú bevezetőre azért volt szükség, hogy rámutassak: hogyan is állunk ezzel a két vagy három részre szakadással.
A fő hadszíntér a két nagyhatalom között szinte mindig Magyarország területe volt. Ráadásul az úgynevezett békeidőkben sem volt „béke”. Akár a határok menti, végvári csatározásokra gondolunk, akár a zsákmányszerző portyákra, a kétoldali adóbehajtásokra, számos olyan dolog történt, ami pusztította, vagy menekülésre késztette a lakosságot…
A tizenöt éves háború (1591-1606), amit nagy háborúnak szokott nevezni a nyugati történetírás, komoly pusztításokat eredményezett Magyarországon, az azt megelőző török portyák mellett. Mint említettem, az első vilajet megalakulása egy rohamtempóban kialakított végvárvonal felállítását hozta magával. Léteztek komolyabb várak, ezeket meg kellett erősíteni, Kanizsa, Veszprém, Komárom, később Érsekújvár, Kassa, majd Szatmár zárta a sort. A huszárvárakkal vagy palánkvárakkal együtt a számuk meghaladta a százötvenet. Volt, amelyikben csak néhány fős őrség volt, volt, ahol néhány tucatos, és voltak néhány száz fős állandó katonasággal rendelkező erősségek is. Ez a végvárvonal jelentette a török hódoltsággal való közvetlen érintkezést. Ez a mindennapos összetűzések időszaka és színtere. Kisháborúnak is nevezhetjük: ebbe a kisháborúba beletartoztak a néhány száz fővel indított portyázások, beletartoztak az erőszakos adóbehajtások is, mindkét oldalról, mindkét fél részéről.
Egyébként a török szandzsákbég vagy beglerbég gyakran jó viszonyt ápolt a szomszédos vármegyék főembereivel, egyikük Isztambulból virágmagvakat, tulipánhagymákat hozatott Kanizsai Orsolyának. Ez az egyik véglet. A másik a pusztulást, a falvak eltűnését eredményezi. Az Alföld több ezer falujából alig marad valamennyi.
És az egész településszerkezet szinte teljesen összeomlott…
Abszolút összeomlott. De azért tegyünk hozzá valamit. Mint említettem, sokan bemenekültek a török fennhatóság alá. Ekkor keletkeztek az igazi nagy mezővárosok. Egy Ceglédnek, egy Nagykőrösnek, egy Kecskemétnek, egy Szolnoknak a lakossága ekkor duzzad föl. Gyöngyöst, Hatvant, Szegedet vagy Gyulát is említhetem.
E korszakra visszatekintve alkothatunk megbízható demográfiai képet a magyarság helyzetéről?
A demográfiai kép gyökeresen átalakult, de nem mondhatjuk azt, hogy elnéptelenedett az ország. Egész más volt a törökök stratégiája a vilajetek megszületése után, azok adózó központokat is jelentenek. Az élükön álló bégek felelősek azért, hogy a defterbe, adólajstromba fölvett keresztények évről évre befizessék az állami adót. Ezt az adónemet öt évre határozták meg, és ami az adófizetőket illeti: akár elköltöztek, akár nem, akár elszöktek vagy elhaltak, az előre megállapított összeg akkor is érvényes maradt, a visszamaradottakra jutott nagyobb adóteher. De a török adózásnak volt egy könnyebben teljesíthető feltétele: a török általában a naturáliákhoz ragaszkodott. A török földesúrnak, aki lehetett tímár-birtokos vagy ziamet-birtokos (közigazgatási alkalmazott vagy katona), az volt az érdeke például, hogy a mustból részesedjen – nem a borból, természetesen –, részesedjen a gyümölcsből, a juhállományból, a marhából, az erdőnek, mezőnek minden begyűjtött terményéből és termékéből részesedjen. Ha ezeket külön adótételnek fogjuk föl, több mint harmincféle járulékkal, illetékkel tartozott egy magyar jobbágy a töröknek. Ebben benne volt a tűzifa is, amit a rituális fürdőnek kellett biztosítani.
Az, hogy viszonylag nem csökkent Magyarország lakossága a pusztító háborúk következtében – mialatt nyugaton népességrobbanás következett be –, nem a természetes szaporulatnak volt köszönhető, hanem a már akkor elkezdődött bevándorlásoknak, betelepítéseknek. A törökvilág alatt, után a magyarság legnagyobb vesztesége az áldozatok mellett a nemzetiségi arányok visszafordíthatatlan eltorzulása volt.
A természetes szaporodás megakadt, mert a háborúk, az éhínség és az azok következtében föllépő járványok elvitték. És addig, míg a szerencsésebb helyen fekvő országok, háborúk által kevésbé sújtott területek negyven-hatvan ezrelékes természetes szaporulattal gazdagították a népességüket, ez Magyarországon nem következett be. Az első tizenötéves háború, a „második tizenötéves háború” (1683-99-es felszabadító háború) is óriási veszteségeket okoztak, de a gyakori járványok is legalább annyi áldozattal jártak. A Rákóczi-féle szabadságharc időszakában 80-85 ezer emberre tehető az áldozatok száma. Ebben benne van az Erdélyi Fejedelemség területe is. Ugyanakkor az 1709-10-es pestisjárvány 3-500 ezer emberi életet követelt. Bercsényi egyik levelében azt írta: „nem a császár győzött le bennünket, hanem a pestis kényszerített térdre”. Kubinyi András az 1490-es évek konskripciójának alapján – Mátyás uralkodásának utolsó időszakában – 3,5-4 millióra becsülte Magyarország lakosságát. Ugyanezt a számot tudjuk kimutatni egy évszázad múltán. És még egy évszázaddal később is. Tegyünk kétszer száz évet a négymillióhoz – mintha semmi sem történt volna demográfiailag Magyarországon…
A háborúk befejezése, a Rákóczi szabadságharc lezárása után Bécsnek nagy fejtörést okozott a lakatlan területek revitalizálása. Döntés született arról, hogy magánföldesurak is hozhatnak telepeseket, biztosíthatnak kedvezményeket a betelepülőknek. Ezt azért fontos kiemelni, mert a magyar jobbágyokat nem illette meg ez a kedvezmény. A váradi püspök vagy Károlyi Sándor telepítései mind ilyen nem magyar, Biharban román, Szatmárban főleg sváb kedvezményezetteknek az érkezését fogja jelenteni. A mindenkori váradi püspök – korábban is – főleg Havasalföldről szerzett magának munkaerőt. Az 1720-as, 40-es, 60-as években folyamatos a bevándorlás. Nyárádi R. Károly erdélyi demográfus tanulmányt írt a bevándorlás dinamikájáról. A nemzetiségi, illetve a felekezeti összetétel következetes tanulmányozásával földolgozta az Erdélyi Fejedelemség demográfiai arculatát. A 18. század végére már kétmillió Erdély lakossága, a Partiumot is beleértve, ez komoly betelepítési akciókat, a folyamatos bevándorlások sokaságát jelentette. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Hol van „Csiglamező”? (I.)
Amikor Rugonfalvi Kiss István A székelyek származása és letelepedése c. könyvét olvastam, egy olyan részbe botlottam, amelyen jóindulatúan átugrottam, mondván, minek rontani szegény szerző hitelét egy elrugaszkodott kijelentése felhánytorgatásával. Ugyanis azt mondja, megtalálta Csigle mezejét egy 18. századi térképen, a Szeret torkolatánál: „Egyik térképen (Transsylvaniae, Moldaviae, Walachiae, Bulgariae nova et accurata delineatio... Opera et sumptibus Mathaei Seutteri Aug. Vin.) meglepetéssel ötlött szemembe a Szereth jobb partján a Chygly név. Lehet-e azonosítani krónikáink Chygle-jével? Ha nyelvész lennék, nyugodt lélekkel azonnal igennel feleltem volna, a história azonban nem egyszerű dolog!”
Ezután Rugonfalvi Kiss hosszan sorolja a Kárpátokon túli magyar nyomokat, kifejtvén, hogy „azok az írók, akik a Kárpátoktól keleten élő székely őstelepeket figyelembe nem veszik, és kizárólag okleveles alapon abból a feltételből indulnak ki, hogy a Székelyföld nyugatról keleti irányba történt telepítés útján alakult ki, a székely nemzet életének egyetlen megnyilvánulására sem tudnak kielégítő feleletet adni”. Míg a székelység Székelyföldre keletről nyugatra való betelepülése tárgyalható és tárgyalandó felvetés, addig sajnálattal állapítottam meg, hogy ugyan a térképen tényleg szerepel egy Chiglij nevű hely, de az bizony nem egyéb, mint két korábbi térkép rossz összevágásából származóan a közismert Kilia (románul Chilia) város félrelokalizálása – ám ég és föld a Csigla és a Kilia közti kiejtésbeli különbség.
Az egészről meg is feledkeztem addig, amíg az úgynevezett „ch-problémába” nem botlottam, abba, hogyan is kell kiolvasni a középkori szövegekben azokat a magyar szavakat, amelyekben a ch betűpáros szerepel: cs-nek vagy k-nak. És akkor feltettem magamnak a kérdést: vajon lehetséges, hogy Rugonfalvi Kiss – ugyan hibás alapokról kiindulva, de – megtalálta volna a megoldást?
A krónikák Csigle-mezeje
Nézzük, hogyan is írják le a középkori krónikák „Csigle” mezejéről. „Kézainál »In campo Chigle«, a Kálti Márk-féle Képes Krónikában »in campo Chiglamezey«, a Béldi Kódexben »Chyklamezew«, a Teleki Kódexben »Chiglamezei«, a Pozsonyi Krónikában »campus Siglamezei«, a Budai és Dubniki Krónikában »campus Chigladmezei«, Thuróczinál »campus Czyglamezew«”.
„Csiglamezőt” próbálták már lassan a magyar nyelvterület összes részén azonosítani, Ceglédtől Csíkig, az erdélyi Mezőségtől a Palócföldig stb., ám egyetlen esetben sem találtam olyan érvet, amely túlmutatna a többé vagy kevésbé tetszetős ötletek szintjén, s amely végső soron nem pusztán a kiejtésbeli hasonlóságra menne vissza.
Chigle vagy Chigla?
A krónikákban látható Chigle/Chigla váltakozásra Thúry József ad szakszerű magyarázatot: „E helynévnek megfejtésével már többen tettek kísérletet, de eredménytelenül. Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, hogy a névnek igazi alakja Chigla, nem pedig Chigle (Csigle). Mert a Chigle a »campus Chigle« kifejezésben latinos genitivus, éppen úgy, mint a szintén Kézainál található következő kifejezésekben: filius Ethele, banerium regis Ethele (a hun fejedelem neve ugyanis nála: Ethela); ad tempora ducis Geiche (nominativusban: dux Geicha); exercitus Chabe (nominat.: Chaba); flumen Tize (nom. Tiza, acc. Tizam) stb. Egyszóval a Chigle alak a »campus Chigle«-kifejezésben un. genitivus explicativus, mint a »flumen Tize«-ben, úgy hogy a »campus Chigle« ezt jelenti: Chigla mezeje, vagyis a Csigla nevű mező.”
Románul értő olvasóim azonnal megértik, miről is szól a fenti rész: a románban egyformán helyes, ha azt mondjuk, Câmpul Chilia vagy Câmpul Chiliei.
Csigla vagy Kilya?
A jelenlegi abszolút általános vélemény szerint a Chigla olvasata Csigla, ez pedig arra megy vissza, hogy 1918-ban Gombocz Zoltán és Melich János a Magyar etymológiai szótár VII. füzetében, a Csigla szócikkben megállapítja azt, hogy az cs-vel olvasandó. Ugyanakkor nagyon helyesen jegyzi megy Korompay Klára, hogy bizony középkori szövegek esetében az olvasat megállapítása nem is olyan egyszerű: „A legnagyobb tévedés volna ómagyar adatok kapcsán egy-egy betű hangértékét abszolutizálni. Röviden összegezve: az olvasat nem adódik magától – azt csak gondos elemzőmunkával lehet kialakítani.”
Kézai italicizmusai
Próbáljunk utánajárni annak, hogy Kézai Simon (akihez a Chigla első felbukkanása köthető) vajon milyen hangalakot „akarhatott visszaadni”. Arra nézve, hogy milyen forrásokból dolgozott, Kézai ezt írja: „Mivel szenvedélyes vágya szívednek, hogy megismerd a magyarok viselt dolgait, én pedig ezeknek igaz ismeretére jutottam, gondom volt rá, hogy e nép történetét, ami Itáliában, Franciaországban, Németországban a különböző iratokban szétszórtan és összefüggéstelenül található, egy kötetbe szerkesszem.”
Annyit mindenképp megállapíthatunk, hogy Kézai egy jól képzett szerző volt, aki bizonyára kora legjobb oktatásában részesült, méghozzá Nyugaton, és biztosan első kézből ismerte az Olasz-, Német- és Franciaországban található forrásokat. Mi több, művében több italicizmus is található (a latinhoz képest), mint ahogy Nicolae Iorga és Gheorghe Popa-Lisseanu megállapítja, lásd transpassare, crapulati, lucta, fatiga, missitalius, scartabellis maneries, cambi, bravium, ami azt mutatja, hogy legalábbis Olaszföldön élt hosszabb ideig.
A che, chi középkori olvasata
Az olaszban (és az Olaszországban használatos középkori latinban) – és ez ugyanígy van a mai románban is – a cs, illetve a k hang jelölése így néz ki:
1.) a ce, ci cse, csi hangértékkel bír. Kézai szövegében: principalo, scithica, tradiciones, simpliciter, dicitus, circuitu stb, facere, descendit, dicetur, ducem, cessarunt, cepissent stb.
2.) a c betű az összes többi magánhangzó előtt k hangértékkel bír. Kézainál: vocantur, scithica, cantu, capita stb., consilio, confluerent, ruthenico stb., cumanorum, cum, pascua, ducum stb.
3.) a che, chi khe, khi hangértékű. Kézainál: machinarum, brachio, michi, marchiam, archipresul, nichilo, Archelaus rex stb.
Az olasz gl a magyar ly-t jelöli
Nézzük, mi is a hangértéke a gl betűkapcsolatnak a középkori olaszban. Nos, meglepetésemre az a Melich János ír erről a kérdésről, aki a Campo Chigla esetében megállapította, hogy az Csiglának olvasandó. A gl Kézai korában a magyar ly-nak megfelelő hangot jelöli: Melich szerint „a régi észak-olasz, s így a velenczei, milánói, genovai olasz emlékek a 13–15. században a vulg. lat. ly (irod. lat. le, li) helyén j-t, esetleg lg, gl-et mutatnak föl (v. ö. lat. cl, gl > északi ol. j)”, majd példákat is felhoz, a magyar pálya például a latin palea, olasz paglia-val van kapcsolatban.
Megjegyzem, Melichnek ennek ellenére nem jutott eszébe, Kézai akár olaszosan is írhatta a Chiglát, így azt olaszosan/középkori latinul is kell olvasni. Ha a gl a magyar ly hangot takarja, és nem a gl hangkapcsolatot, azaz olaszos jegy, akkor kötelező, hogy a chi betűkapcsolatot is olaszosan olvassuk. Olaszos olvasat esetén tehát a végeredmény: Kilya.
Vonjuk hát le a következtetést: ha a Campo Chigla valamilyen, Kézai által Olaszországban megismert irat helyesírását követi, vagy a szerző egy olasz térképet használ, vagy egy nem túlságosan ismert, a kancelláriában nem igazán használatos nevet adott vissza olaszosan, akkor Kézai belső logikáját követve azt olaszosan kell kiolvasnunk. Mentse Melich kategorikus Csigla-olvasatát az, hogy már csak kronológiai okokból sem ismerhette a két román tudós, Iorga és Popa-Lisseanu megállapításait arról, hogy Kézainál jócskán találni italicizmusokat, emiatt feledkezhetett meg a kötelező kételyről a középkori szövegek kiolvasása során.
Mellékszál: Chaba
Mielőtt viszont rátérnénk a Kilya olvasat tárgyalására, oldjuk meg azt is, Kézai milyen hangalakot ír le a Chaba formával. A ca betűkapcsolat ka hangalakot hordoz a latinban Kézainál, a cha eszerint egyebet – a magyar nyelv hangjai rögzítésének történetéből tudjuk, hogy általában cs-t, Kézai belső logikájában akár c-t is. Kézai ezt a cha, cho, chu betűkapcsolatokkal oldja meg: így a Caducha, Kaducha alakja Kaducsát vagy Kaducát, a Chaba Csabát vagy Cabát takar.
A kulcs: Vignola térképe
Nos, úgy tűnik, a Kilyaként való olvasat mellett jóval több érvet tudunk felhozni, mint azok, akik kétszáz éve keresik a különféle Csiglákot, Csigléket, Ciglákot, Sziklamezőket. Rugonfalvi Kiss a 1720–30 között készített Seutter-térképen találja meg Chiglát, ám ugyanez szerepel Joachim Ottens 1726-os térképén is. Ezeken a Duna alsó folyásánál, a bal parton találjuk Kilia Novát és Chiglijt, a jobb parton Kilia Staryt és Kiliert, külön településeknek véve (mindkét térkép ilyen szempontból hibás, több alaptérkép gondatlan összedolgozása miatt a különböző formában leírt helynevekhez külön településeket is kitalálnak, így például nem kevesebb mint négy Brăila szerepel rajtuk).
Szerencsére azt is meg lehet állapítani, hogy Seutter és Ottens honnan veszi értesüléseinek egy részét: Giacomo Cantelli da Vignola 1686-ban készít egy térképet, ezen kétfajta helyesírással is fel vannak tüntetve a helynevek: olaszosan, valamint hagyományos módon, például Chigli és Kilia noua (a kettő ugyanaz). Ebből kiderül, hogy a Chigli alak Kilia városát takarja.
Ám nemcsak ezen térképből, hanem más szövegekből is tudjuk, hogy olaszosan Chigli-nek írták Kiliát. 1548-ban Velencében megjelenik egy könyv, ebben Marco Guazzo mester elmondja Kilia és Moncastro (Dnyeszterfehérvár) váraknak a törökök általi bevételét, Kiliát Chigli alakban írja.
A folytatásban arról, hogy bizony már a 6. századtól kezdve minden adat ide helyezi a hunok egy részét, méghozzá azokat, akikből a magyar krónikák szerint a székelyek lesznek.
Sántha Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Főhajtás a szolgálattevők előtt (Pro Urbe díj)
Egykori Pro Urbe díjasok, testvértelepülések képviselői, meghívottak, a város elöljárói és érdeklődők jelenlétében adták át tegnap, Szent György napján a Pro Urbe díjakat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Szilágyi Zsolt magánénekes, karnagy, pedagógus és post mortem néhai Albert Álmos egykori polgármester munkásságát, szolgálatát ismerték el a kitüntetéssel, amelyet huszadik alkalommal ítélt oda Sepsiszentgyörgy megyei jogú város önkormányzata.
Az ünnepséget a Szilágyi Zsolt Herbert vezényelte Vox Humana kamarakórus nyitotta meg a Szózattal. Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte Veszprém, Kiskunhalas, Cegléd, Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Királyhelmec, Ferencváros, Balatonszentgyörgy, Sárpilis és Alsónána testvérváros küldöttségeit, nekik és értük is szólt Huzella Elek Szomszédaink dalai című műve a kórus előadásában, majd Orbán György Ave Mariája csendült fel a mindenkori díjazottak elismerésére. Csak együtt tudjuk teljesíteni küldetésünket, a haza szolgálatát mi, erdélyiek, partiumiak, szórványbeliek, csak közösen az anyaországgal, Felvidékkel, Délvidékkel, Kárpátaljával – foglalható össze Antal Árpád polgármesternek a díj átadását felvezető gondolatsora, aki szerint a Pro Urbe díjasok közösségünk lelkei.
Szilágyi Zsolt laudációját Ferencz Csaba, lapunk munkatársa, a Vox Humana kamarakórus vezetőségi tagja fogalmazta meg és olvasta fel, néhai Albert Álmos városépítő tevékenységét Czimbalmos Csaba városgazda méltatta, aki tizenhat évig dolgozott együtt a tavaly elhunyt Albert Álmossal mint alpolgármester. A díszoklevelek szövegét Antal Árpád olvasta fel, eszerint: Szilágyi Zsolt „nemzetközi hírnévre szert tevő előadói, karnagyi, művészi, pedagógusi és fáradságot nem ismerő szervezői múltjáért, Sepsiszentgyörgy sajátos zeneművészeti értékeinek folyamatos újrateremtése és átörökítése terén hivatástudattal végzett tevékenységéért, valamint a jövő nemzedék zenei mentorálásáért” kapott Pro Urbe díjat, Albert Álmos pedig „sokrétű városfejlesztői munkájáért, az általa vezetett település történelmi arcélének megóvása mellett egy korszerű, polgári élettér megteremtése érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, identitásunk és nemzeti öntudatunk erősítéséért, kizárólag a köz szolgálatába állított, két évtizeden is túlmutató fáradhatatlan hitéért” részesült posztumusz elismerésben, a neki adományozott oklevelet és plakettet özvegye vette át. Szilágyi Zsolt személyesen köszönte meg a díjat az önkormányzatnak, az együtt elért eredményekért pedig a korábban általa vezetett Vox Humana kamarakórusnak és fiának, a jelenlegi karnagynak mondott köszönetet. Meglepetésként egy régi videofelvételről elhangzott a megzenésített Miatyánk Szilágyi Zsolt előadásában.
Az ünnepség végén a kórus előadta Kodály Zoltán–Sík Sándor Te Deumját, az önkormányzat képviselői kezdeményezésére délután koszorút helyeztek el Albert Álmos sírjánál a közös temetőben. (Mindkét laudációt lapunk holnapi számában közöljük.)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Városnapi világrekord és világzene a Szent György Napokon
Rengeteg színes rendezvénnyel, koncertekkel, szórakoztató programokkal várta a közönséget a több mint egy hétig tartó, tegnap este zárult 25. Szent György Napok.
Világrekorddal is büszkélkedhet a háromszéki városnapok, ugyanis Orbán-Barra Gábor megdöntötte az egy keréken való helyben ugrálás csúcsteljesítményét. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros a tervezett 555 helyett 561-et ugrott, ezzel a teljesítménnyel 66-tal szárnyalta túl az érvényben lévő világrekordot, a 495-öt.
Újabb kerékpáros világcsúcs
„Nagyon fáj a kezem, alig tudok fogni, de ez most nem számít, nagyon elégedett vagyok. Volt egy pont, úgy 430-450 körül, amikor éreztem, hogy nem bírom tovább, de aztán a közönség biztatására sikerült túljutnom a mélyponton, és így terv felett teljesítettem” – mondta Orbán-Barra Gábor. A színpadon Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Alin Savu közjegyző és Traian Goga, a Román Kerékpáros Szövetség főtitkára követte figyelemmel és számolta az ugrásokat.
A jegyzőkönyvet és a videofelvételt a napokban továbbítják a Guinness-bizottsághoz. Orbán-Barra Gábornak nem ez az első világrekordja. Két évvel ezelőtt, a 23. Szent György Napok keretében a megyeszékhelyi sportoló két Guinness-rekordot állított fel. Közel tíz méterrel döntötte meg a kerékpárral való hátramenet világrekordját, az addigi 18,18 méter helyett ugyanis 27,58 métert sikerült megtennie. Az egy keréken való ugrálás rekordkísérlete is sikeres volt. Az addigi 240 helyett 309-et sikerült ugrania. Ezt időközben felülmúlták (495), de a sepsiszentgyörgyi sportoló most újabb világrekordot állított fel.
„Soha nem leszünk amerikaiak”
Megannyi koncerten bulizhatott a városnapok közönsége, így többek közt a magyarországi The Balkan Fanatik fellépésén. Hét éve koncertezett a zenekar utoljára Sepsiszentgyörgyön, ahol pénteken ismét színpadra léptek. A fellépést megelőzően közönségtalálkozót tartott Lepés Gábor és Yorkosz Tzortzoglou, a zenekar két tagja az Ifjúsági Udvarban. A The Balkan Fanatik 2009 óta nagy utat járt be, egy sokkal progresszívebb lemezanyagot jelentetett meg akkoriban, így a Los Angeles-i rapsztár Prophet közreműködésével megszületett az American Perestroika című albumuk, amelynek beharangozó slágere a Ha te tudnád című anyag. „A dal megjelenése indított el bennünket egy másik, populárisabb irányba, nagyjából 2010 óta készülnek a közönség számára közérthetőbb anyagok” – mondta el Lepés Gábor, a magukat hip-hop-electronica-worldmusic duóként emlegető The Balkan Fanatik egyik tagja.
Az együttes 2009 óta egyébként a Balkan Fanatik nevét a The Balkan Fanatikra változtatta, mint poénosan megjegyezték: a The Beatles zenekar tiszteletére, ám hozzáteszik magyarázatképpen a fiatal nézőközönségnek, hogy az említett brit zenekarnak köszönhető a populáris ifjúsági kultúra, amelyben ma is élnek. Yorgosz Tzortzoglou kifejtette, igyekeznek a Kárpát-medence s egyben a kelet-európai népdaloknak a mai hangzásával megismertetni a közönséget. „A magyar népdalok és ezeknek a különböző mai formában való feldolgozása, bemutatása határoz meg minket: többféle műfajt használunk hangszerelési elemként, így brit-pop, indie rock, reggae, ska és technófeldolgozások is születnek” – mondta el Lepés Gábor. „Igazából nem a zenei stílusokhoz ragaszkodunk, hanem inkább játszunk velük, hogy passzoljon a kiválasztott népdalokhoz” – tette hozzá. A népszerű Tavaszi szél vizet áraszt dal történetével kapcsolatban elmondták, tavaly Pekingbe kaptak meghívást, a Magyar Intézetbe, és barátságok alakultak ki helyi alkotókkal. Lepés hozzátette, szerették volna, ha elkészíthetnek egy közös, Kelet-Európa–Ázsia elemeit felsorakoztató dalt. Az együttes feladata a zenei alap létrehozása volt, majd sajátos módon rögzítették az anyagot.
„Örülök, hogy ennyi a fiatal itt, szeretnénk, ha úgy amerikanizálódnánk, hogy a mi sajátos kultúránk a szívünk csücskében maradna” – mondta Yorgosz. A közönségtalálkozón a két meghívott néhány fiatalt arról kérdezett, hogyan élik meg az erdélyiséget, illetve milyen a népdalokhoz való viszonyuk. Mint a duó tagjai elmondták, az a baj a mostani fiatalokkal, hogy klikkekben járnak, ugyanakkor a mainstreamre figyelnek, pedig sok mindenki másra is kellene. Utánozhatatlan zenével és eszméletlen bulival koronázta meg a szombat estét a Pokolgép a Szent György Napok Főszínpadán. A jócskán veterán együttes több mint kétórás, intenzív Pokolgép-élménnyel köszönte meg a közönségnek azt, hogy a kései időpont és a nem éppen kedves időjárás ellenére is teljesen megtöltötték a rendelkezésre álló teret.
„Ilyen élményben, mint amit most a Szent György Napokon tapasztaltunk, rég volt részem. Ezt halál komolyan mondom. Fantasztikus közönség volt. Eddig ez volt az év koncertje” – mondta a Szentgyorgynapok.ro-nak Tóth Attila. A Szent György-napi koncertek sorozatát tegnap este a tervek szerint a jellegzetes hangú brit énekesnő, Bonnie Tyler fellépése, majd a legendás LGT tagjainak, Somló Tamásnak, Karácsony Jánosnak és Solti Jánosnak a koncertje zárta. A városnapi programsorozat megannyi pontja vonzotta a gyerekeket is, akik birtokba vették a Bodok Szálló előtti teret. A Csíkos, pöttyös, kockás gyermekbirodalomban a tipegőktől a kamaszokig mindenki találhatott életkorának és érdeklődési körének megfelelő foglalkozást. A jókedv kötelező volt, egy szabály volt csak: játszani és játszani.
Kapcsolódási pontok a kultúrában
A kultúra nemcsak a különböző népcsoportok közötti jobb megértést szolgálja, hanem hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez is – fogalmazta meg Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi polgármester-helyettes a Kulturális célkitűzések a városfejlesztésben című konferencián a hétvégén.
A Szent György-napi rendezvényen hét ország tizenegy városának küldöttei vettek részt. Sztakics Éva szerint ez a megfontolás állt a középpontban akkor is, amikor Sepsiszentgyörgy megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet. „Nap mint nap azt tapasztaljuk, hogy a kultúra kapcsolódási pontokat teremt. Városunkban a magyar és román közösség igyekszik megtartani saját identitását, de ezen túl a színházak, a koncertek, a különböző kiállítások azok, ahol az emberek egymással találkoznak, ahol lebomlanak az etnikai falak” – mondta a polgármester-helyettes. Sztakics Éva hozzátette, a kultúra a gazdasági élet fellendítéséhez nemcsak a kulturális turizmussal járul hozzá, hanem azzal is, hogy alkotó energiákat szabadít fel. Tanulságos volt meghallgatni a különböző statisztikákat, értéktárakat, az egyes települések kulturális stratégiájának bemutatóit – nyilatkozta Knop Ildikó. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda munkatársa, a projekt koordinátora „első hallásra szinte hihetetlennek” találta, hogy a Sepsiszentgyörgynél alig kétszer nagyobb Kecskeméten 1600 civil szervezet működik.
A város és identitás, valamint az élhető város a kultúrán keresztül témákat boncolgató konferencián magyarországi (Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), szerbiai ( Magyarkanizsa), németországi (Drezda), horvátországi (Kopács), szlovákiai (Királyhelmec) és albániai (Tirana) küldöttségek vettek részt. Ugyanezen testvér- és partnertelepülések részvételével jött létre a Lábas Ház előtt vasárnap estig megtekinthető Autentikus és stilizált népviselet című kiállítás. A testvérvárosok jellemző népviseletei mellett a Simó Julia által készített, a térségre és Erdélyre jellemző autentikus népviseleteket és a Hampel Katalin által készített stilizált viseleteket is megtekinthették az érdeklődők. „Az interaktív tapasztalatcserének, a kultúrák közötti párbeszédnek fontos szerepe van a határokon átnyúló kapcsolatok dinamikájában, ugyanakkor helyi szinten közösségünk értékteremtő működésére is kedvező hatással lehet, ezáltal hozzájárulva az Európai Unió transznacionális célkitűzéseinek megvalósításához” – hangsúlyozta Sztakics Éva.
Elhallgatott sorsok
A Szent György Napok gazdag kulturális programsorozatot kínált az érdeklődőknek. Telt házas, az emlékektől elérzékenyülő közönség előtt mutatták be Csinta Samu Plakátballada – Mikós diákok 1975-ös „forradalma” című tényregényét a Szent György Napok keretében a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Fekete Réka újságíró, a kötet szerkesztője elmondta, a Székely Mikó Kollégiumban mindig nagy volt a fegyelem, s ezért is különös, hogy 1975-ben megtörtént az eset: 1956 után Háromszéken, de talán egész Erdélyben nem történt hasonló rendszerellenes szervezkedés, majd annak kivitelezése, mint 1975-ben. „Harcoljunk Erdélyért, amíg nem késő – ez volt annak a plakátnak a szövege, amelyet mikós diákok egy csoportja 1975. november 23-án kiragasztott a város több pontján. Ha nagyon nevén akarnánk nevezni a dolgokat, akkor gyermekcsínynél vagy inkább gyermeki őrültségnél alig volt több” – állapította meg több hónapos kutatás után a szerző.
Az események Jakab Lehel vezérlésével zajlottak, aki szívesen idézte fel az eseményeket, ám súlyos betegséggel küszködik csakúgy, mint az akcióban szintén részt vevő felesége, Serestély Éva. A szerző szerint a két személy betegsége nem függetleníthető a történésektől, amelyek a plakátok kiragasztása után megtorlás címén következtek. A tényregény megírásához Bong Csaba, Hervai Katalin, Bernád István, Kolumbán Emese, azaz az akcióban részt vevő generáció tagjainak családi hátterét is vizsgálta a szerző. Nagyon különböző utat jártak be ezek az emberek, amíg Jakab Lehel szigorú, a szocialista rezsimnek tűzön-vízen megfelelni igyekvő családban nőtt fel, addig Hervai Katalin például liberális, nyitott, érdeklődő, ám nagyon konzekvens, mindenféle politikai szélsőséget elutasító családból származott – ecsetelte Csinta Samu. „Végeredményben megúszták ezt a csínyt, mert nem került Bukarestbe, nem használták fel példastatuálás céljából, viszont a megtorlások következtében többek is pluszkanyarok megtételére kényszerültek, illetve végzetesen kisiklott mások élete” – mondta a szerző, utalva Márton László esetére is, aki önkezével vetett véget életének. Csinta Samu Plakátballada című tényregénye ennek a sorstragédiákba torkolló eseménysornak állít emléket.
„A mikós szellemiséget az egyre durvuló ceaușescui időkbe is átörökítő diákok leckét adtak nemzetféltésből, áldozatvállalásból” – mondta a szerző, aki arra törekedett, hogy a történeten keresztül kirajzolódjon a hetvenes évek Sepsiszentgyörgye. Az a tabló, amely még emlékeztetett ugyan a békeidőkben lévő megyeszékhelyre, de már kiüresített, helyenként lebontott házak és gombamód felépülő tömbházak vetítették elő a szocializmus minden egyéniséget kizáró jövőképét. Az eseményen a diákcsíny után leváltott, a Székely Mikó Kollégium korábbi igazgatója, Albert Ernő is jelen volt. Mint fogalmazott: sosem rótta meg ezeket a fiatalokat, elmondása szerint hogyan is tehette volna, hiszen értékes gondolkodás volt az övék.
Bencze Melinda, Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Etnikai falbontás
Kulturális célok a városfejlesztésben
A kultúra nemcsak a különböző népcsoportok közötti jobb megértést szolgálja, hanem hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez is – fogalmazta meg Sztakics Éva. A sepsiszentgyörgyi alpolgármester a Kulturális célkitűzések a városfejlesztésben című konferencián beszélt, amelyen nyolc ország tizenegy városának küldöttei vettek részt.
Sztakics Éva szerint ez a megfontolás állt a középpontban akkor is, amikor Sepsiszentgyörgy megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet.
– Azt tapasztaljuk nap mint nap, hogy a kultúra kapcsolódási pontokat teremt. Városunkban a magyar és román közösség igyekszik megtartani saját identitását, de ezen túl a színházak, a koncertek, a különböző kiállítások azok, ahol egymással találkoznak, ahol lebomlanak az etnikai falak – fogalmazott.
Az alpolgármester szerint a kultúra a gazdasági élet fellendítéséhez nemcsak a kulturális turizmussal járul hozzá, hanem azzal is, hogy alkotó energiákat szabadít fel.
Tanulságos volt meghallgatni a különböző statisztikákat, értéktárakat, az egyes települések kulturális stratégiájának bemutatóit – nyilatkozta Knop Ildikó. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda projektkoordinátora „első hallásra szinte hihetetlennek” találta, hogy a Sepsiszentgyörgynél pontosan kétszer nagyobb Kecskeméten 1600 civil szervezet működik.
A város és identitás, valamint az élhető város a kultúrán keresztül témákat boncolgató konferencián magyarországi (Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), délvidéki ( Magyarkanizsa), németországi (Drezda), horvátországi (Kopács), szlovákiai (Királyhelmec) és albániai (Tirana) küldöttségek vettek részt.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromszéki orvost díjaztak
A Sepsiillyefalván dolgozó Para Jánost is díjazták tegnap Budapesten az Év praxisa a Kárpát-medencében pályázaton; az elismerést tíz határon túli és tíz magyarországi háziorvos vehette át.
A szavazatok alapján első helyezést ért el Ádám József Gyergyóremetéről és Száray Eszter Biatorbágyról, második lett Szűcs László Miskolcról és Para János Illyefalváról, a harmadik helyezett pedig Gabnai Judit Anna Ceglédről és Székely-Szentmiklósi István Szilágycsehről. Különdíjat vehetett át Varga Sándor József Erdélyből áttelepült kazincbarcikai háziorvos.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)