Lukanov bolgár kormányfő szept. 23-i rádióinterjújában aggodalmát fejezte ki a bolgár és román sajtóban elmérgesedő polémia miatt. A vita a környezetvédelem és az üzérkedők miatt robbant ki. Bolgár orvosok tiltakoztak amiatt, hogy a calarasi erőmű szennyezi a levegőt. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

Elhunyt Palotás Dezső /1951. márc. 11. - 1999. márc. 7./ író és képzőművész. Négy könyve jelent meg, két verseskötet /Negyedik kívánság, 1979, Incidens, 1982/ és a két prózai kötet /A ház, 1983, Ég veled, pokol leánya, 1985/. 1976-ban fejezte be tanulmányait az Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, Kolozsváron, majd Calarasi-ba helyezték tanárnak, a 80-as években pedig Gyulakután volt tanár. Grafikusként is dolgozott. Az egyik szerkesztőségben munkára jelentkezett, de nem kellett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezért 1990. jan. 1-jén elhagyta Romániát. Magyarországon volt újságíró, parlamenti tudósító, rajzait közölték lapok. /Egyed Péter: Búcsú. = A Hét (Bukarest), ápr. 1./

"Közzétették a november 26-i szavazás végleges eredményeit. Az RMDSZ a 140 fős szenátusban az eddigi 11 mandátummal szemben 12 mandátumhoz, a 327 fős képviselőházban a korábbi 25 hellyel szemben 27 helyhez jutott. Az RMDSZ hat erdélyi megyében végzett az élen. A szövetség szerezte meg Szatmár megye mindkét szenátori helyét, s a korábbi kettő helyett három képviselőt küldhet. Hargita megyének továbbra is csak RMDSZ-es szenátorai és képviselői lesznek, Kovászna megyében pedig csak a választásokon győztes PDSR jutott egy képviselői helyhez az RMDSZ-en kívül. A szórványban élő magyarok Hunyad megyében képviselői mandátumhoz jutottak, és első alkalommal lesz parlamenti képviselője az RMDSZ bukaresti szervezetének. Ez utóbbi a külföldön leadott szavazatoknak köszönhetően történhetett meg. Az RMDSZ képviselői: Arad megye - Tokay György (ügyvéd, 61 éves) Bihar - Szilágyi Zsolt (politológus, 32), Fazakas László (református lelkész, 43), Székely Ervin (jogász, 43); Brassó - Kovács Csaba (jogász, 45); Bukarest - Pataki Júlia (jogász, 33); Hargita - Ráduly Róbert (mérnök, közgazdász, 32), Asztalos Ferenc (tanár, 55), Garda Dezső (tanár, 52), Antal István (mérnök, 52), Kelemen Hunor (állatorvos, tanár, 33); Hunyad - Winkler Gyula (mérnök, 36); Kolozs - Kónya-Hamar Sándor (filozófus, tanár, 52), Vekov Károly (tanár, 53); Kovászna - Márton Árpád (színész, 45), Tamás Sándor (jogász, 34), Birtalan Ákos (közgazdász, 38); Máramaros - Böndi Gyöngyike (közgazdász, 48); Maros - Kelemen Atilla (állatorvos, 52), Kerekes Károly (jogász, 52), Borbély László (közgazdász, 46), Makkai Gergely (meteorológus, 48); Szatmár - Varga Attila (jogász, 37), Pécsi Ferenc (közgazdász, 56), Erdei Doloczky István (mérnök, 45); Szilágy - Vida Gyula (jogász, közgazdász, 68); Temes - Toró Tibor (fizikus, 43). Az RMDSZ szenátorai: Bihar megye - Pete István (közgazdász, 47), Calarasi - Vajda Borbála (geofizikus mérnök, 42); Hargita - Verestóy Attila (mérnök, 46), Sógor Csaba (református lelkész, 36); Kolozs - Eckstein Kovács Péter (jogász, 44); Kovászna - Puskás Bálint (jogász, 51), Németh Csaba (tanár, 49); Maros - Markó Béla (tanár, 49), Frunda György (ügyvéd, 49); Szatmár - Szabó Károly (mérnök, 57), Kereskényi Sándor (tanár, 49); Szilágy - Seres Dénes (jogász, 47). /Harminckilenc RMDSZ-honatya a parlamentben! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./"

Az RMDSZ vezetősége pontosítást kért a Szekuritáté irattárát vizsgáló bizottságtól. Több szenátor és képviselő ugyanis egyik listán sem szerepelt. Csendes László, az átvilágító bizottság tagja elmondta: a bizottság eleget tett az RMDSZ kérésének. A felsorolt személyek azok közé tartoznak, akiknek múltjában semmi tisztáznivalót nem találtak, tehát nem folytattak politikai rendőrség jellegű tevékenységet. A következő politikusokról van szó: Eckstein-Kovács Péter (Kolozs), Sógor Csaba (Hargita), Szabó Károly (Szatmár), Vajda Borbála (Calarasi) és Verestóy Attila Hargita megyei szenátorok, valamint Antal István (Hargita), Birtalan Ákos (Kovászna), Borbély László (Maros), Kelemen Hunor (Maros), Pataky Júlia (Bukarest), Vekov Károly (Kolozs) és Vinkler Gyula (Szatmár) képviselők. - Brassó megyei szenátori lista első helyezettje, Aranyosi István óvásának kivizsgálása tovább folyik. Mint ismeretes, Aranyosit a bizottság azoknak a kategóriájába sorolták, akik aláírtak ugyan, kényszer hatására, együttműködési nyilatkozatot a Szekuritátéval, az archívumban azonban nem létezik olyan dokumentum, amely azt bizonyítaná, hogy besúgói tevékenységet folytattak. Aranyosi István elmondta: fellebbezése nyomán az átvilágító bizottság semmiféle olyan bizonyítékot nem tudott felmutatni, amely alátámasztotta volna a bizottság korábbi döntését. Csendes László kifejtette: Aranyosinak lehetősége van a törvényszéken megtámadni a bizottság döntését, ha okot lát erre. Az iratcsomójában található dokumentumot az elkövetkezőkben grafológiai vizsgálatnak vetik alá, ugyanis Aranyosi azt állította, hogy ez nem egyezik írásával. /Írásszakértők vizsgálják Aranyosi dossziéját. Pontosítást kért az RMDSZ az átvilágító bizottságtól. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

"1990-hez képest 1998-ban 705 ezerrel kevesebb Románia lakossága. A nagy zuhanás 1991 és 1992 között következett be: 396 ezerrel csökkent a lakosságszám. Az előző évtizedek biztatóak voltak. 1965-ben lépte át Románia 19 milliós, 1969-ben a 20, 1974-ben a 21, 1979-ben a 22 milliós határt. Kilenc évnek kellett eltelnie, amíg - ekkor már drasztikus, a Szekuritáté által ellenőrzött formákban - sikerült elérni a 23 milliót. Akkoriban ezt is megünnepelték. Pedig ekkor már volt egy olyan megyéje Romániának - Arad -, ahol 1980 óta folyamatosan negatív volt a természetes szaporulat, és volt egy olyan másik megyéje, Teleorman, ahol 1985-ben -0,1 volt ugyanez a mutató. A folyamatos csökkenés azonban nyilvánvaló. 1992-ben már 19 megyében és Bukarestben is negatívvá vált a természetes szaporulat mutatója. Gagyi József írásában részletezte az ország népességi adatait. Azok a megyék, melyek esetében 1999-ig többen születtek, mint ahányan meghalt: Bákó, Beszterce-Naszód, Galac, Iasi, Máramaros, Neamt, Szucsáva, Vaslui és Erdély északkeleti része. Azok a megyék, melyek a kilencvenes években ingadoznak, hol negatív, hol pozitív a mutatójuk: Botosani, Konstanca, Gorj, Ialomita, Szeben, Vrancea. A harmadik csoport, amelynek a kilencvenes években stabilan csökkent a lakosságszáma, de a mutatójuk csak 1992-ben vagy közvetlenül azután lett negatív: Fehér, Arges, Brassó, Kovászna, Dimbovita, Hargita, Hunyad, Maros, Szatmár, Szilágy, Tulcea, Vilcea. A negyedik csoport: amelynek már 1990 és 1991-ben negatívba fordult a mutatója: Bihar, Braila, Buzau, Calarasi, Kolozsvár, Dolj, Mehedinti, Olt , Prahova, Temes megyék, Bukarest. Az ötödik csoport: a negatív listavezetők, amelyek 1990 óta, vagy még azelőtt elfoglalták ezt a helyet: Arad, Krassó-Szörény, Giurgiu, Teleorman. - A fentiek alapján megrajzolt ez a térkép nem a történelmi régiók határvonalait mutatja. Igaz, hogy Moldvában még mindig a legpozitívabb a mérleg. A megyék zöme, a harmadik-negyedik csoport, az ország közepe és nyugati része. Az ötödik csoport pedig a déli megyék. - Ebből a szempontból az ország más megosztást mutat, mint amilyent a politikai opciót kirajzoló választási térképekről leolvasható. Nagy meglepetés, hogy nem az erdélyi, hanem, igen egyértelműen, a déli és regáti megyék a listavezetők. Románia lakossága az országnak ezen a részén fogy a legnagyobb ütemben. /Gagyi József: Deficit- térkép. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./"

"Kerekes Gábor ügyvezető alelnök, az RMDSZ önkormányzati főosztályának vezetője a kisebbségi nyelvek használatáról beszélt. A 20 %-os kisebbségi lakossági arányszám országos szinten 1342 helységet érint, közülük 1062 azok száma, ahol a magyar nyelv használata is megengedett. Továbbá 308 olyan közigazgatási egység van, amelyben a törvény feltételei mellett a magyar nyelv használható az intézmény keretén belül: tanácsüléseken, ügyvitelben, beadványozásban, hivatalos válaszadásban stb. Fehér megyében 37 helységről van szó, közülük 31-ben a magyar, 4-ben a roma, 2-ben a német nyelv is használható. Arad megyében a 30 helységből 26-ban a magyar, 1-ben a szerb és 4-ben a szlovák is beszélhető. Arges megyében 1 helységben a roma nyelvet is, Bákó megyében 6-ban a magyart, 3-ban a romát is használhatják. Bihar megyében 119-ből a magyar nyelv 95-ben, a roma 13-ban, a német 1-ben nyert polgárjogot, Beszterce-Naszód megyéről már említést tett a lap csütörtöki száma, Botosani-ban 2 helységben a roma, 1-ben az ukrán nyelv használható, Brassóban 28 helységből 24-ben magyarul, egyben roma nyelven, 4-ben németül lehet majd megnyilvánulni, Buzauban 2 helységben kapnak nyelvi jogokt a romák, Krassó-Szörényben 40 helységben roma (6), német (8), ukrán (4), szerb (10), horvát (7), cseh (5) nyelvek jutnak közéleti szerephez, Calarasi-ban 2 helységben a roma. Kolozs megyében 90 helységet érint nyelvileg a törvény, 85-ben a magyarság, 6-ban a roma lakosság javára is. Konstanca megye 12 helységéből 8 a török, 3 a tatár, 1 az orosz kisebbségi nyelveknek ad megnyilvánulási jogot, Kovászna megyében 106 helységben a magyar is polgárjogot nyer. Dambovitában 3 helységben a roma, 1-ben a bolgár nyelv is szerephez jut. Doljban 3 helységben, Giurgiuban 2 helységben, Gorjban 1 helységben a romák, míg Hargita megyében 231 település a magyar és 2 a roma kisebbségnek is kedvez. Hunyad megyében 5 magyar és 1 roma, Ialomitában 2 roma, Iasi-ban 2 roma, Máramarosban 19 magyar, 2 roma, 14 ukrán, Mehedinti-ben 1 magyar, 3 roma, 1 szerb, 2 cseh, Marosban 219 magyar, 28 roma, 5 német, Oltban 1 roma, Parahovában 1 roma, Szatmárban 107 magyar, 2 roma, 6 német, Szilágyban 54 magyar, 4 roma és 4 szlovák, Szeben 4 roma és 12 német, Suceava 3 roma, 23 ukrán, 4 orosz, 6 lengyel, Teleorman 1 roma, Temes 27 magyar, 2 roma, 1 német, 10 ukrán, 14 szerb, 4 szlovák, 2 bolgár, Tulcea 7 ukrán, 9 orosz, 1 görög, Valcea 2, Vrancea 1 roma nyelvet is jogerőre emelő helységgel találkozunk. Három nyelv nyer használati jogot 1 Arad megyei helységben (magyar és szlovák), 5 Bihar megyeiben (2 magyar és roma, 1 magyar és német, 2 magyar és szlovák), 1 Brassó megyeiben (magyar és roma), 1 Kolozs megyeiben (magyar és roma), 1 Hargita megyeiben (magyar és roma), 1 Máaramaros megyeiben (magyar és roma), 18 Maros megyeiben (17 magyar és roma, 1 magyar és német), 5 Szatmár megyeiben (1 magyar és roma, 4 magyar és német), 1 Szilágy megyeiben (magyar és roma), 1 Temes megyeiben (magyar és roma). /Cseke Gábor: A helyi közigazgatás törvénye. Szándékunkban áll a jogsértésekről szóló információkat összegyűjteni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./"

"Chelaru tábornok, a nemzetvédelmi minisztérium vezérkari főnöke jelen volt, amikor is a Nagy-Románia Párt Antonescu mellszobrot avatott Bukarestben a Calarasi úti ortodox parókia előtti téren. Az avatóünnepségen szintén megjelent Corneliu Vadim Tudor pártelnök és Iosif Constantin Dragan is, aki a Vadim-féle és más nacionalista akciókat anyagilag támogatja. Antonescunak nem ez az első szobra az országban. Antonescu tettét, a zsidók tömegeinek kivégzését - rendszerektől függetlenül - próbálták eltussolni Romániában. Az ogyesszai vérengzésről Romániában szívesen megfeledkeznek. Köztudott, hogy a román hadsereg nagyobb erőkkel vett részt a szovjetek ellen a második világháborúban, mint a magyarok, akiket szívesen titulálnak ma is "Hitler utolsó csatlósainak". Az Antonescu-szoborállítást kényesebb kérdéssé teszi, hogy most rehabilitálják, illetve ismerik el Mihály király érdemeit a román kiugrásban. Nem nagylelkűségből, hanem azért, hogy Mihály újra segítsen a Nyugathoz kötődésben, mint azt a háború végén tette. Chelaru tábornok ezeket a diplomáciai vizeket zavarta, ezért visszafogott, szelíd korholásban részesült, és sikerült meggyőzni, jobb, ha most félreáll, s ezzel elkerülik a nemzetközi botrányt. /Sylvester Lajos: A marsall szobra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 12./ "

Távolítsák el Antonescu képmását Bukarestben a Viktória palotából, továbbá Calarasi-ból, Nagysármásból és a zsilavai börtön udvarából, kérik az amerikai biztonsági és európai együttműködési bizottság tagjai a román kormánytól. Amellett, hogy felszólították a kormányt egyéb, Antonescuhoz kötődő szimbólumok nyilvános helyről való eltávolítására, az amerikai kongresszusi képviselők azt is kérték, hogy ne akadályozzák többé a Holokauszt Múzeum tagjainak hozzáférését egész sor okirathoz. A bizottság úgy ítéli meg, hogy az Antonescuról továbbra is elnevezett utcák, a meglévő szobrok, valamint a róla készült festmény Viktória palotabeli elhelyezése ellentmond a kormányfő márciusi szónoklatának, amikor megígérte, hogy megszüntetik Románia kétértelmű viszonyulását a fasizmussal és szélsőségességgel szemben./ Távolítsák el Antonescu képmását. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

"Tájékozatlansággal vádolta Razvan Theodorescu miniszter az amerikai Helsinki Bizottságot, miután a testület levélben ítélte el a román kormánynak az Antonescu-kultusz megfékezése terén tapasztalt következetlenségét. A Hillary Clinton szenátor kézjegyével ellátott levél a nagysármási, calarasi-i, jilavai és bukaresti Antonescu- szobrok, illetve portrék eltávolítását kérte a román kormánytól. Theodorescu szerint az emlékműveket már leszerelték kivételt képez a bukaresti Antonescu-szobor, amelyet a hatóságok "eltakartak". A miniszter hangsúlyozta: a marsall sármási szobra helyett egy helyi személyiség mellszobra került a talapzatra, Calarasi-ban az emlékmű készítőjének házába vitték a szobrot, Jilaván pedig már csak egy emléktábla maradt, amelyen többek között a marsall neve is szerepel. A háborús bűnösként halálra ítélt és kivégzett marsallnak a kormány épületében levő arcképéről a miniszter úgy vélte, a festmény nem tekinthető közszemlére kitett kultusztárgynak. Nagysármáson a helyi pópa az általa falumúzeumnak kinevezett ortodox fatemplom tornácán állította ki az Antonescu-szobrot, alig ötven méterrel az eredeti talapzat mögé. Eckstein-Kovács Péter a Krónikának azt nyilatkozta: szó sincs az amerikai Helsinki Bizottság tájékozatlanságáról. "A Helsinki Bizottság joggal tiltakozott: Antonescu Victoria-palotabeli arcképét - ha már annyira szükséges volt - úgy kellett volna ábrázolni, hogy abból kiderüljön: ezzel a történelmi szereplővel szemben a társadalomnak fenntartásai vannak" - tette hozzá Eckstein. /Salamon Márton László: Antonescu, mars el! = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./"

"Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "

Öt képviselői és két szenátori mandátummal kevesebb jutott az idén az RMDSZ-nek. A jövőben az RMDSZ-t 22 képviselő és 10 szenátor képviseli. A töredékszavazatok elosztása után a szövetségnek lesz egy Galac megyei képviselője is a következő parlamenti ciklusban. Bihar megyében a harmadik, Hargita megyében az ötödik, Maros megyében a negyedik, Szatmár megyében a harmadik képviselői helytől esett el az RMDSZ, és elvesztette egyetlen Hunyad megyei és bukaresti képviselőjét is. Került azonban egy Galac megyei képviselői mandátum, ezt Székely Levente Csaba, a helyi RMDSZ-szervezet vezetője tölti be. A vesztesek a Bihar megyei Székely Ervin, a Hunyad megyei Winkler Gyula. A Maros megyei RMDSZ-lista negyedik helyezettje, Benedek István, a Szatmár megyei harmadik, Visnyai Csaba, illetve a bukaresti Ciho Miron új jelöltként pályázott parlamenti mandátumra. Ami a szenátorokat illeti, két mandátumot vesztett az RMDSZ: a második Szatmár megyei szenátort (Kereskényi Sándor), illetve a négy évvel ezelőtti visszaosztáskor elnyert Calarasi szenátori helyet (Vajda Borbála). /Elosztották a mandátumokat. RMDSZ: 22 képviselő, 10 szenátor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

A Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő lapok kapták a legnagyobb részt a Román Posta tavalyi magyar nyelvű hirdetési keretéből. A Román Posta tavaly reklámkerete 9,49 százalékát költötte el a magyar nyelvű sajtóban közölt hirdetésekre. A 700 352 lejes magyar keret több mint felét a Scripta Kiadó Rt. által megjelentetett Új Magyar Szó napilap és nagyváradi Erdélyi Riport hetilap számlájára utalták. A kiadóban 84,6 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Verestóy Attila. A reklámpénzből a jelentősebb napilapok közül csupán az RMDSZ-szel szembeni kritikus hangjáról ismert Háromszék, a hetilapok közül pedig az Erdélyi Napló nem részesült. A Krónikának azt követően ajánlott a postát képviselő reklámügynökség 6811 lejes reklámszerződést, hogy tavaly októberben cikket közölt a Scripta Kiadónak egy másik, a postával kapcsolatos reklámszerződéséről. Arra a kérdésre, hogy milyen alapon választották ki a magyar hirdetőket, nem tudtak válaszolni. A szerződés megkötése idején Nagy Zsolt töltötte be a posta működését is felügyelő távközlési és informatikai miniszteri tisztséget. A politikus elismerte, van része abban, hogy 2005 óta magyar nyelven is hirdet a posta. Arra a kérdésre, hogy adott-e tanácsot, mely lapokkal kössenek reklámszerződést, a volt miniszter azt válaszolta: „ez nem az én feladatom”. A posta által közölt hirdetési statisztikát nem kívánta kommentálni. Vincze Lóránt, a Scripta Kiadó Rt. vezérigazgatója azzal magyarázta a cég sikerességét, hogy a Román Posta országos szórású napilapot és hetilapot keresett. „Kézenfekvő volt az Új Magyar Szó és az Erdélyi Riport, mint az egyetlenek ebben a kategóriában” – jelentette ki Vincze Lóránt. A vezérigazgató szerint az Új Magyar Szó attól „országosabb”, mint például a Krónika, hogy azt a megjelenés reggelén Konstancán, Iasi-ban és Calarasi-ban is megkapják az előfizetők. Verestóy Attila szenátor is az Új Magyar Szó országos jellegére hivatkozott. Arra a kérdésre, hogy közben járt-e a Scripta Kiadó postás szerződései ügyében, kijelentette: „Nem vagyok a lapnak a menedzsere, és tudtommal ez a menedzsmentnek dolga. ” Verestóy sajtóérdekeltségeinek postás szerződéseire tavaly a Curentul című bukaresti román napilap figyelt fel. A lap birtokába került dokumentumok alapján állította, a 2006. május 9-én született egy szerződés, mely szerint a Scripta Kiadó egy éven át háromszázezer euró értékben bocsát hirdetési felületet a Postcom részére. A Curentul szerint később a szerződést kiegészítették egy újabb kétszázezer eurós tétellel, és azt is papíron rögzítették, hogy a megállapodás hatálya meghosszabbítható. A lap olyan dokumentumoknak is a birtokába jutott, amelyek szerint a postások cége át is utalt a Scripta Kiadó Rt. számlájára 753 063 lejt. Vincze Lóránt cáfolta a Curentul adatait. Az állami hirdetések elosztásának a kérdése napirenden lesz a Romániai Magyar Lapkiadók Egyesületének október közepére esedékes vezetőségi gyűlésén is. Erről Rais István, az egyesül soros elnöke tájékoztatott, aki megjegyezte, személyes véleménye szerint nem méltányos és nem igazságos a pénzek elosztása. /Gazda Árpád: Pénzutalvány a Verestóy-sajtónak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./

A Diaszpóra Alapítvány díjazta a románok lakta vidéken élő magyarokért fáradozókat. Amikor három éve megkezdte működését, még csak három-négy magyar gyermeket hoztak ide a szülők, azóta már közel harmincan járnak a gyulafehérvári szórványközpontban működő magyar napközibe. A szórványközpont létrehozását kezdeményező és hívei segítségével kivitelező Gudor András gyulafehérvári református lelkész reméli, hogy nem kell majd győzködni a szülőket: írassák magyar tannyelvű osztályba a gyermekeket. A közel 80 ezres Gyulafehérváron és közvetlen körzetében mindössze 1500 magyar él, közülük közel 700 római katolikus és valamivel több mint 400 református. Meghaladja a százat azoknak a száma, akik már alig tartoznak valamelyik felekezethez. A lemorzsolódást és a lassú beolvadást szeretnék fékezni az amerikai és holland segítséggel 2001 és 2004 között felépült szórványközpont révén. Ezt az igyekezetet segíti a római katolikus felekezetű, magyar tannyelvű Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium is, amelyben magyar tannyelvű óvoda is működik. A kicsik innen minden délben átjárnak a szórványközpontba, és pajtásaikhoz csatlakozva a közel harminc apróság napközis rendszerben tölti el a délutánt. Gyulafehérváron pillanatnyilag a Gróf Majláth Gusztáv Károly-Líceum mellett a Vasile Goldis Iskolában működnek magyar tannyelvű osztályok. Utóbbiban összevont osztályok vannak, mind az 1–4., mind az 5–8. -os tagozatonA gyulafehérvári szórványközpontban működik a Bod Péter Alapítvány és egy kisebb könyvtár is. Gudor András örömmel vette át az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa 15. évfordulóján, a Brassó megyei Kőhalomban megtartott ünnepségen a Czelder Márton-díjat. Hozzá hasonlóan az ünnepségen Földes Károly-díjjal jutalmazták a Fehér megyei Kiskapusról származó Szabó Endre ploiesti-i református egyházgondnokot. „Nagyon meglepett a díj, hiszen én csak azt tettem és teszem, amit magyar reformátusként tennem kell a Ploiesti-en élő magyarokért. Az ajtóm mindenkor minden magyar előtt nyitva áll, nálam a magyar szóért soha nem kellett sorba állni, és az nem került semmibe” – nyilatkozta a nyugalmazott egészségügyi asszisztens. Az alig ötvenfős ploiesti-i református gyülekezet az egyetlen a városban, ahol még magyarul imádkoznak, és magyarul szól a zsoltár. A gyülekezet 99 százaléka 70 év feletti. Czelder Márton a 19. század második felében tíz évig dolgozott Ó-Romániában református misszionárius lelkészként. Ő szervezte meg, és alapította a pitesti-i, a ploiesti-i, a galaci, a brailai, a calarasi-i, a focsani-i, a craiovai, a szászkúti és a konstancai református, illetve protestáns gyülekezeteket, amelyekben templomokat és iskolákat építtetett. A mezőújlaki születésű Földes Károly az 1900-as évek első felében több tanulmányában dokumentálta, és hívta fel a figyelmet a mezőségi szórványban élő magyarok beolvadására. /Benkő Levente: Szolgálat a szórvány szórványában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

Az autonómia is szóba került Traian Basescu államfő és a székelyföldi települések elöljáróinak hétvégi, kovásznai találkozóján. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az aszimmetrikus autonómia koncepcióját ismertette az államfővel. Antal szerint az aszimmetrikus autonómia azt jelenti, hogy minden régió annyi autonómiát kap, amennyire igényt tart. Az ország egy vagy több régiója különleges státushoz jutna, amelyen belül az ország többi területéhez képest eltérő jogszabályozás lép életbe, ilyen például a dél-tiroli modell. Traian Basescu megerősítette a februári látogatása alkalmával tett nyilatkozatát, miszerint támogatja az önrendelkezés és a decentralizáció kérdését, de csak akkor, ha az autonómia egyenlő mértékű mind Kovászna és Hargita, mind Calarasi, Bihar illetve Konstanca megyékben. György Ervin Kovászna megyei prefektus szerint Basescu kijelentette: a következő háromszéki látogatásán részletesebben meghallgatja az autonómiáról való elképzeléseket, mert Bukarestnek is pontosan kell értenie, hogy mit akarnak a magyarok. /Kovács Zsolt: Basescuval az autonómiáról. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./

Március 4-én kezdődik a magyar nyelvterület legnagyobb dokumentumfilm-fesztiváljának számító Dialektus Budapesten, amely hét évvel ezelőtt magyar néprajzi- és antropológiai filmfesztiválként látta meg a napvilágot, majd 2007-től, európai versenyprogrammal kibővítve, a világ számos országába elkalauzoló fesztivállá bővült. Tavaly négy erdélyi filmes is bemutatkozhatott a fesztiválon, akik közül Ambrus Emese bizonyult a legjobbnak, hiszen Éljen Konstanca! című filmje a kolozsvári közönség és a budapesti zsűri díját is elnyerte. Láthatja a budapesti közönség például Zsigmond Dezső Út Calarasi-ba – egy sikeres vállalkozó arcképe című dokumentumfilmjét, amely Kurkó János csíkszeredai nagyvállalkozó életébe enged bepillantást. A Hagyományaink címet viselő blokkban látható az erdélyi Bálint Arthur Poros öltöny című alkotása, valamint a moldvai csángók különös önképét és élethelyzetét körüljáró dokumentumfilm, a Csángók is /Fekete Ibolya munkája/. A Dialektusnak 2008 óta Budapesten kívül a kolozsvári Tranzit Ház is helyet ad, s a fesztiválon a díjnyertes alkotásokat az utolsó napon tekinthetik meg az érdeklődők, idén Pozsony bevonásával is, mindhárom helyszínen. /Hideg Bernadette, Kánya Gyöngyvér: Dokuk több dialektusban. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./

A husi-i ortodox püspökségnek folytatnia kell a megalakulása óta fennálló hagyományát, hogy őrködik a Pruton túli hívek fölött is, hiszen a dél-besszarábiai románoknak érezniük kell az anyaszentegyházuk melegségét – fejtette ki Traian Basescu államfő Corneliu ortodox püspök beiktatása alkalmából szervezett ünnepségen. Az államfő megtisztelőnek nevezte Daniel pátriárka meghívását a mitropoliták és püspökök hivatalba helyezésére, hangsúlyozva: „ez hűen példázza az állam és az államegyház szoros kapcsolatát”. Egy nappal korábban az államfő egy másik egyházkerület püspökavatásán is részt vett: az új sloboziai és calarasi-i ortodox püspök, Vincentiu Ploiesteanul beiktatásán is az államegyház szerepét hangsúlyozta a határon túli románok románságának megtartásában. „Emlékezetes nap a mai, ugyanis 69 évvel ezelőtt kapott ultimátumot Románia, hogy ürítse ki Besszarábia területét. Elhagytuk a területet, de nem tudjuk elhagyni az ott élő románokat, és ezúton szeretném megköszönni a román ortodox egyháznak azt a rendkívüli erőfeszítést, amit annak érdekében tesz, hogy ébren tartsa a román szellemiséget a kisebbségi közösségekben, ortodox hitet és román kultúrát terjesztve ott” – fejtette ki Traian Basescu. /Államegyházat méltat az államfő. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

Az 1989. évi rendszerváltást követően a magyar kisebbség és a román többség viszonyára a „szoborháborúk” is rányomták jegyüket. A román hatalom történelemhamisító igyekezete során mindenkor azon volt, hogy a magyar nép történelmében nem éppen a legpozitívabb szerepet betöltő román személyiségeknek emelt szobrokkal is megalázza a romániai magyar közösséget. Így a magyarlakta erdélyi településeken már Ceausescu nemzeti kommunizmusa idején is megszokottá váltak az „országegyesítő” Mihai Viteazulnak, Avram Iancunak vagy a magyar településeket „felszabadító” román katonának emelt szobrok. 1989 után feltámadt az Antonescu-kultusz, a volt fasiszta diktátornak néhány év alatt összesen kilenc szobrot állítottak Bukarestben, Jilaván, Slobozián, Calarasi-ban, Piatra Neamton, Targovistéban, Bacau-ban és Iasi-ban, illetve Nagysármáson. A tizedik szobrot Kolozsvárra tervezték. Felemelte szavát a több százezer zsidó haláláért felelős marsall rehabilitálása ellen Washington is. Ennek nyomán a román fél a szobrok rövid időn belüli eltávolítására tett ígéretet. A nagysármási szobrot mindössze ötven méterrel költöztették el a sebtiben múzeummá nyilvánított helyi ortodox templom tornácára, a bacauit a helyén hagyták, mivel azt egy katonaiskola udvarán helyzeték el, a bukaresti elköltöztetését pedig az ortodox egyház nem engedte meg, arra hivatkozva, hogy az a marsall által alapított Constantin és Elena templomának alapítóját ábrázolja. A fasiszta diktátor nevét viselő liga vezetője, Gheorghe Buzatu bejelentette: három újabb Antonescu-szobor felállítását tervezik, Iasi-ban, Pitesti-en és Marosvásárhelyen. Azt is elhatározták, hogy holokauszt-emlékművet állítanak fel a Horthy-rendszer által deportált zsidók emlékére Marosvásárhelyen. Bukarest e döntéssel is Magyarországra kívánta áthárítani a romániai deportálások bűnét, megfeledkezve arról, hogy román területen, így a Kárpátokon túli országrészben is több százezer zsidót mészároltak le. Az emlékművet végül Marosvásárhelyen leleplezték, felirata szerint a város zsidó közösségét az Észak-Erdélyt irányító „fasiszta magyar kormány” Auschwitzba deportálta. Román részről a legnagyobb ellenkezést talán Wass Albert erdélyi szobrainak felállítása váltotta ki. Hosszú éveken át vita tárgya volt a 13 aradi vértanúnak emléket állító, a két világháború között eltávolított aradi Szabadság-szobor ügye is. Román nacionalista körök nemrégiben minősíthetetlen hangnemben tiltakoztak a szent életű római katolikus püspök, Márton Áron előtt tisztelgő kolozsvári szobor felállítása ellen. /Bogdán Tibor: Hideg szobrok – forró hangulatok. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./

Több oldalról támadják a régiósítást

Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Közben Koós Ferenc folytatja az Ország Tükre című laphoz intézett levelezését, melyből álljon itt néhány jellegzetes rész: „A rabszolga cigányok szabaddá tétetvén – írja 1864. május 21-én – tömegesen vonultak ki a bojár udvarokból, hol eladdig ingyen munkát voltak kénytelenek végezni.
Ezek helyét többnyire székelyek foglalták el. Ma ritka azon udvar hol öt-hat magyar cseléd ne találtanék. A bojár a magyar cselédet pontossága és igazlelküségéért kedveli leginkább. Az iparos jobban fizettetvén mint honunkban, sietett ismét elfoglalni azon tért melyet ősei bírtak. Lakatos, puskás, asztalos, kovács, bérkocsi tulajdonos s több más iparos méltán megáll a más nemzetiségű iparosok mellett, s ha egyházunk anyagi ereje megengedné, hogy iskolánkat reáliskolává változtathatnók, még sokkal többre haladnánk”.
Azonban nemcsak az ipar terén, hanem a gazdászat, gyógyszerészet, építészet, kereskedés, ügyvédség s művészet terén is jeles magyar képviselőket említ föl a tudósító. Így Călăraşi-ban Mester Ede gyógyszerész az első botanikus kertet állítja fel az országban, míg Hajnal nevű testvére Botoşani-ban valósított meg hasonlót. És a nevek magyar értelmiségiek felsorolásával folytatódnak: Szathmári Károly, Veress, Czakó, Csíki, Horvát, Varga, Borosnyói, Daragi, Tar, Vrányi, Fialla. Mindezek számára „a Hunnia megalakulása – Koós szerint – elsőrendű szükségletnek számított. Aki magyar könyvet akar olvasni Oláhországban, ha erszénye nem engedi, hogy saját költségén hozasson könyvet a hazából, azonnal a Hunniához fordul és vágya ki van elégítve. A Hunnia báljai pedig, míg egyrészről ennek eszközt nyújtanak magyar könyvek vásárlására, másrészt magyar viselet, magyar tánc és szellemnek nemcsak védbástyái, de sőt hatalmas terjesztői is. Azon román ifjak, kik ebben részt vesznek, csak oly jó kedvvel járják nemzeti táncunkat, mint a született magyarok”.
Megtudjuk továbbá a terjedelmes hírlapi levelezésből, hogy a ’48-as forradalom előtti időkben Piteşti-en, Ploieşti-en, Galacon és Brăilán éltek nagyobb számban magyarok. Következett Craiova, Slatina, Focşani, Giurgiu, míg Câmpulung, Târgovişte, Câmpina, Buzău, Călăraşi, Alexandria és Turnu Severin helységekben – Koós szerint – „csak egyes családokra találunk, kik mint orvosok, gyógyszerészek, építészek és mesteremberek igyekeznek megőrizni kebleikben és családjuk körében, elszigetelt helyzetükben is a magyar nemzetiséget, kik itt is becsületére vállnak a nemzetnek”.
S hogy ez így volt, abból is kitűnik, hogy Sükei Imre közbenjárására még a forradalom előtt Argeş megyei orvossá nevezte ki a brassói Székely Károlyt a román kormány, s ezáltal Piteşti-en telepedett le. E lelkes magyar orvosnak 1847-ben sikerült egy ifjú segédlelkészt vinnie Piteşti-re, Kovács Zsigmond személyében, kinek a buzgó orvos biztosított szállást, s aki vasárnapokon magyar istentiszteletet, hétköznap pedig magyar iskolát tartott. Nem sokat virulhatott viszont e kis magyar Sion, mert az 1848-as évben úgy Székely, mint Sükei elköltözött e földi világból, viszont Székely Károly végrendeletileg Piteşti legszebb piacán egy gyönyörű nagy telket s a város határában egy szép szőlőt hagyott, azzal a céllal, hogy előbbire templomot építsenek, a szőlő jövedelméből pedig a lelkész anyagi fedezetét biztosítsák. A fáradhatatlan Kovács Zsigmond addig járt-kelt Piteşti-en, Câmpulungon, Râureni-ben és Bukarestben, míg 1857-ben a hagyakozott telekre iskolát épített, és Horzsa János személyében egy több nyelvet ismerő derék tanítót szerzett. 1858-ban két szép harangot vásárolt, s ezek számára haranglábat épített.
GYŐRFI DÉNES
Előző rész
Szabadság (Kolozsvár), 2015. július 14., Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Szabadság (Kolozsvár)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (2.)
Lelkipásztor érkezik
A negyvennyolcas magyar emigráció tagjai közül kiemelkedik Koós Ferenc lelkipásztor. Bukarestbe az Erdélyi Református Főkonzisztórium nevezte ki 1855 virágvasárnapján, április elsején kezdte szolgálatát.
1828-ban Szászrégenben született, a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult, Bem József honvédjeként részt vett az 1848-as forradalomban. Hogy be ne zárják, kénytelen volt elhagyni szülővárosát, csak valamivel később fejezhette be vásárhelyi teológiai tanulmányait. Több egykori diáktársával folytatni akarta a Habsburg-iga elleni harcot; volt, akit már azért is bebörtönöztek, mert egy Kossuth-bankót találtak nála. Koós is börtönben ült 1852-ben rövid ideig, de bizonyítékok hiányában kiengedték. (...)
Sok magyar emigráns menekült a Román Fejedelemségekbe, legtöbben Bukarestet választották. Itt szőtte összeesküvését Makk ezredes is, aki a fegyverszállítmányokat irányította. Az összeesküvésre vonatkozó részleteket a megtorlást és az 1852–1857 közötti börtönéveket túlélő áldozatok feljegyzéseiből tudunk, ezeket Koós 1870-ben jelentette meg saját jegyzeteivel Történelmi dolgozatok címmel. Makk József 1851–1854 között lakott Bukarestben, és honfitársai segítségét kérte elszállásolása, kiáltványok kinyomtatása vagy az összeesküvők közötti kapcsolattartás ügyében. Az összeesküvés felgöngyölítésekor több magyart hallgattak ki és tartóztattak le, később be is zártak különböző társadalmi rangú férfiakat és nőket egyaránt, Böhm János gyógyszerész (aki egyik házkutatás során agyvérzésben meghalt) egyik egyszerű szolgálólányától kezdve Pereczky Horváth Teréz grófnőig, aki a Lahovary és Fălcoianu családnál volt nevelőnő. Nagy József szabó, akinek fontos szerepe volt az összeesküvők elszállásolásában, 1852–1857 között ült börtönben feleségével együtt. Dimény lelkipásztor ekkorra meghalt már a börtönben, és akit bújtatott, Váradit is elfogták és kivégezték. (...) Az osztrák hatóságok román támogatással fenyegetőztek, mert „a magyar kutyák nem nyugosznak, s még a nők sem férnek bőrükbe... majd megtanítjuk őket!” A kihallgatások során irgalom nélkül verték a nőket is. Aki végül elárulta őket, egy Biró Mihály nevű Görgény-völgyi földbirtokos volt.
A nagyszebeni bíróság 1857-ben hét személyt ítélt el, kettőjüket életfogytiglani börtönre: Horváth Teréz grófnőt és a Makk ezredesnek szállást adó Boros Istvánt, hárman tíz-tíz évet kaptak – köztük Böhm Paksi Róza, a gyógyszerész özvegye, négy gyermek anyja és Danielis Károly litográfus; a másik litográfust, Pál Andrást két év börtönre ítélték. Török János és Rezei József felcsereket ártatlannak találták. Szerencsére az elítéltek 1857 májusában kegyelmet kaptak. Ilyen körülmények között, a félelem és gyanakvás légkörében érkezett Bukarestbe Koós lelkipásztor. Végigkövethette az utolsó letartóztatásokat, és őt is kihallgatták. 1856-ban, nem sokkal azután, hogy Bukarestbe érkezett, Koós újabb összeesküvés közepében találta magát. Éber Nándor, a Times tudósítója egy csomagot hagyott nála megőrzésre. Ekkoriban fegyvereket szállítottak Galacról Bákóba, és a csomagban a fegyverek leltárlistája volt. A fegyverraktárat felfedezték a hatóságok, de sikerült ez alkalommal is tisztáznia magát a vád alól. 
Koóst évekig megfigyelték az osztrák hatóságok, néhányszor csapdát is állítottak neki, tudván, hogy  magyar menekültek fordulnak hozzá segítségért, azaz útlevelet és pénzt kérni. Bár püspöke intette, hogy ne avatkozzék politikai ügyekbe, Koós segített, ahogy tudott. Két magyar kocsmáros biztosította a szállást és kosztot, a számlát pedig Koós fizette adományokból, de néha a saját zsebéből is. Az egykori forradalmárok csak 1867-ben, az osztrák–magyar kiegyezés után kaptak közkegyelmet. Szabadon hazatérhettek, már nem kellett üldöztetéstől tartaniuk, de egy részük úgy döntött, hogy örökre külföldön marad.
A veszélyek és nehézségek nem akadályozták Koóst abban, hogy a hívei érdekében tevékenykedjék. Néhány értelmiségi és egykori honvéd segítségével, fiatalsága teljes lendületével – még csak 27 éves volt –  a Bukarestbe érkezését követő öt évben lerakta az első művelődési, segélyző és szakmai egyletek alapjait, épített egy iskolát, szerkesztette és kiadta Bukarest első magyar lapját. Néhány újabb év alatt templomot is épített. Vezérlőelveit vallotta a Kárpátokon túli magyarság többsége: hálásaknak lenni a román állam vendégszeretetéért, tisztelni a román törvényeket és hagyományokat, de megőrizni saját nyelvüket, vallásukat és hagyományaikat, azaz  nemzeti identitásukat. Az osztrák konzulátus megfigyelése alatt álló Koós tudta, hogy mennyire kockázatos bárminemű, a nemzeti identitás megőrzésére irányuló szervezkedés, úgyhogy az apró lépések taktikáját választotta. Bukarestbe érkezve láthatta, hogy a református hitközség vezetői német nőkkel házasodtak, a családban németül beszéltek, és gyermekeik már nem ismerték a magyar nyelvet. A magyarok többsége egy furcsa, torzult nyelvet beszélt, melyet alig értett meg. Rájött, hogy nem szorítkozhat kizárólag a lelkipásztori tevékenységre, annál is inkább, mert a kálvinistáknál hetente csak egy istentisztelet van, és az  ünnepi alkalom is kevés.  A magyaroknak sokkal többre volt szükségük, hogy ne felejtsék el anyanyelvüket és kultúrájukat, hogy ne feledjék magyar voltukat: magyar iskolára volt szükségük, hogy el ne tűnjenek.
Az első  magyar újság 
1860-ban érett meg az idő egy napilapra is./.../. A lapkiadás ötlete Váradi Ádámtól származott, aki  javasolta Koósnak, mint a Hunnia elnökének, hogy vegye át a kiadást. Az ötletet az erdélyi sajtó is felkarolta, és nagyszabású előfizető- és támogatótoborzó kampányba kezdett. Habár az eredmény nem volt valami biztató, 1860 május 15.-én megjelent a Bukaresti Magyar Közlöny bemutató száma, ez volt  a bukaresti magyarság első lapja, ugyanakkor az első, a Habsburg Birodalom határain kívüli magyar nyelvű hetilap. A lap nyíltan hirdetett célja az anyaország és a szétszóródott magyarság közti kapcsolat megteremtése, de egyfajta politikai útmutatóként is szolgált a nemzetek, elsősorban románok és magyarok közti jó viszony erősítésében. Nem halt meg a magyar haza felszabadulásának reménye sem.
A lapszerkesztés nem volt zökkenőmentes. A bemutató szám megjelenése után Váradi hirtelen elhagyta az országot és Svájcba távozott. A következő számot már Oroszhegyi Szabó József orvosnak kellett volna szerkesztenie, akinek pesti diákkorából már volt sajtótapasztalata. A forradalom kitörésekor félbeszakította tanulmányait, és katonának állt. 1851-ben elfogták, tíz év börtönre ítélték, ebből ötöt ült le. Kiszabadulása után folytatta tanulmányait, letette az orvosdoktori és szülészmesteri vizsgákat. Elhagyta Magyarországot és Romániába költözött, rövid idővel azután, hogy átvette a lap szerkesztését, a román hatóságok Foksányba és Balta Albă gyógyfürdőre nevezték ki orvosnak.  Oroszhegyi onnan is rendszeresen küldte cikkeit, indított egy politikai és egy román-magyar kapcsolatokról szóló rovatot is. Ez utóbbiban az Andrei Şaguna vezette szebeni Telegraful român lapból lefordított cikkek sorozata jelent meg, fontosnak tartotta, hogy a magyarok megismerhessék a románok róluk alkotott véleményét. A lemondását követelő aradi Românul támadására Oroszhegyi 1862-ben elhagyta Romániát; a kiegyezés után abban reménykedett, hogy galaci konzulnak nevezik ki, de 1870-ben agyvérzésben meghalt. A románok közt töltött éveiről szóló emlékiratai csak 1942-ben jelentek meg, Román élet címmel. Meglepő, hogy ezekben nincs egy magyar név, nem szerepel egyetlen utalás sem honfitársaira, kortársaira.
A bemutatkozó lapszám után szerkesztő nélkül maradt hetilap megjelentetésének felelőssége Koósra hárult. Neve, ideiglenes szerkesztőként, június 16-án jelent meg, a lap tulajdonképpeni első számának fejlécén. Szerencsére még 1855-ből voltak  publicisztikai tapasztalatai, Szathmáry novemberben pedig magyar betűs nyomdával szerelte fel. 
Az első három szám 300-300 példányban jelent meg, később ez 450-re nőtt. A megrendelések, valamint a szerkesztőségnek küldött levelek képet mutatnak a Kárpátokon kívüli román térségben szétszóródó magyarságról, Szörényvártól Călăraşi-ig vagy Botoşani-ig. Harminc példányt küldtek a moldvai csángóknak; Klézsén élt Incze Petrás János, aki az elsők között foglalkozott a csángó néphagyományok gyűjtésével. Petrás már két évtizede misézett magyarul, és hívei mind beszélték anyanyelvüket. A lap néhány példánya Erdélybe, Magyarországra, Bécsbe, sőt még Párizsig is eljutott. Megjelenését még a szebeni Telegraful is üdvözölte, miközben egy augsburgi újság valóságos veszélyként értékelte. 
A hetilap mai szemmel is lenyűgözően sokoldalú volt. A bevándorlókkal megismertették a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életet, a gyorsabb és hatékonyabb integráció érdekében a román szokásokat és hagyományokat. Ismertettek  betelepülőket közvetlenül érintő törvényes intézkedéseket (tulajdonjogi vagy az állampolgársággal összefüggésben, stb.), bemutatták Cuza korának főbb politikai eseményeit, s a jobbágyok jogi helyzetét, a havasalföldi egészségügyi állapotokat, de foglalkoztak a román történelemmel és kultúrával is. A magyarok bukaresti, de vidéki honfitársaikról is tájékozódhattak a lapból, ez segített eloszlatni a magány és elhagyatottság érzetét./.../ A moldvai csángók keserves sorsáról már a mutatványszámban is szó esett,  részletet közöltek Jerney János 1844-1845-ös útinaplójából. Jerney megállapította, hogy az olasz katolikus misszionárusok megalázó módon büntetik a magyar híveket,  hogy  ,,a magyar népből a magyar érzelmet és nyelvszeretetet minden áron irtogassák, és az általuk könnyeben tanult oláhhoz szoktassák.
 JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (Részletek /24.)
1935-től a Szt. Ilona-templom a Jézus Szíve jezsuita társaság felügyelete alá került, ettől kezdve naponta tartottak (román nyelvű) misét, magyarul csak vasárnaponként és ünnepekkor. 1938-ban Söpkéz Richárd Károly hathatós anyagi segítségével a magyaroknak sikerült egy emeletes paplakot vásárolniuk a Cuza-Vodă utcában, a 119. szám alatt (az épületet 1995-ben lebontották).
A templom melletti egykori iskolaépület visszavásárlási jogát is megszerezték. A következő évben az adományozó elhunyt. Söpkéz az Eminescu nyomda, kiadó és könyvesbolt elnöke volt. Ugyanarról a Söpkézről van szó, aki feleségével együtt egy pár gyönyörű festett üvegablakot adományozott jó negyedszázaddal korábban. Egyetlen katolikus magyar sem írt jótevőjük tevékenységéről. Zsidó forrásokból, valamint a román évkönyvekből tudjuk, hogy Söpkéz lehetett a leggazdagabb Bukaresti magyar, az egyetlen, aki már 1923-ban bekerült a High-Life Almanachba. Az évek folyamán különféle, zsidó többségi tulajdonú kereskedelmi vagy ipari társaságnak volt igazgatótanácsi tagja vagy tanácsosa. Egy másik forrásból – melyben neve átírva, Schöpketzként jelenik meg – arról értesülünk, hogy megvásárolta Grigore Cerkez műépítész Victoriei úti házát, amely alkalmas volt fényűző bálok tartására. A kommunista időkben Söpkéz házában volt a Műépítészek Egyesületének székhelye; az 1977-es földrengés után lebontották.
1936-tól a katolikusok két templom építésének is nekikezdenek. A Szt. József-katedrális kanonoka, Josef Schubert kezdeményezésére, a magyar, német és román hívek hozzájárulásából felépítették a Bellu katolikus temetőben a Szt. Teréz-templomot. Ugyancsak adományokból, de ezúttal a magyarok jótékonyságából – melyet Horváth Árpád György (1883–1961), a Barátok templomának papja gyűjtött össze – a katolikusok megvásároltak egy villát a hozzá tartozó telekkel a Colentina negyedben, s átépítették templommá, így készült el Páduai Szent Antal temploma. A harangtorony falán található felirat nélküli, négy méter magas mélydombormű Fekete József műve. Úgy tűnik, hogy itt magyar misét csak keddenként tartottak.
A katolikus magyaroknak két egyesület, egy nőegylet és egy férfiegylet létrehozását is engedélyezték, és jóváhagyták két kórus működését is. Bár voltak a román államnak ilyen kis engedményei, Mikecs Lajos útleírásából az derül ki, hogy Bukarestben a katolikusok románul, németül és franciául gyónhattak, de magyarul nem. Ez valóságos tragédia lehetett a templomjáráshoz szokott vidéki nők ezrei számára. Kudarcba fulladt a moldvai csángók próbálkozása is, nem lehetett magyar papjuk: a Bukaresti katolikus érsekségnek címzett kérésüket a rendőrségnek továbbították, írta ugyancsak Mikecs. 1940 elején a katolikusok mégis reménykedtek, hogy építhetnek egy kultúrtermet a Szt. Ilona-templom közelében.
Ugyanakkor ismervén néhány román kultúrember és több egyesület magyar katolikusok elleni heves kirohanásait, az is csoda, hogy sikerült ezt a pár apró engedményt kicsikarniuk a román államtól. A katolikus magyarok egyik legádázabb ellensége Onisifor Ghibu volt, aki szerint a magyar szentek a revizionizmus szolgálatába álló magyar nacionalizmus jelképei. A Sfinţii unguri în România (Magyar szentek Romániában) című könyvében azt állította, hogy a román államnak sikerült rávennie a pápát, hogy titkos utasításban iktattassa ki a magyar szenteket a vallásos könyvekből, katolikus kalendáriumokból, s szobraikat leverték az iskolákról, templomokról. 1936-ig lerombolták a szobrokat a szatmári és Temesvári piarista középiskolák épületeiről, de a szatmári katolikus katedrálisról is – írta Ghibu. Sikerült meggyőznie a román hatóságokat, hogy „irredenta tartalmuk” miatt tiltsák be még a Szűz Máriához fohászkodó magyar katolikus énekeket, az ún. Mária-énekeket is. Egy 1937. május 11-i, sziguráncánál tett feljelentés szerint egy Bukaresti magyarokból álló csoport, Horváth pappal együtt, az Andronache-erdőben megtartott majálisozás alkalmával megszegte ezt a rendelkezést. A magyarok összetartására újabb csapást mért az evangélikusok és unitáriusok elszakadása a református gyülekezettől. A többségében barcasági származású evangélikusok állítása szerint ők mintegy négyezren lehettek; az 1930-as népszámlálás 12 203 evangélikust jegyez, nemzeti hovatartozás nélkül. Több leszakadási kísérlet után, 1933. július 2-án a magyarok megalakították saját független zsinatpresbiteri evangélikus gyülekezetüket; az eseményt 1934. szeptember 17-én törvényesítették. A közösség lelkipásztora 1934. augusztus 26-tól Sexty Zoltán lett; a presbitériumnak az orvos Papp Béla is tagja volt.
1936-ban az evangélikusok megvásároltak egy ingatlant és evangélikus otthonná alakították át. A miséket azonban a Sf. Voievozi utcai református iskola nagytermében tartották; itt volt a lelkészi hivatal is. Mivel a református közösségnek bért fizettek, állandó konfliktus lappangott köztük. Néhány későbbi adománynak hála, a mai napig több épület is a tulajdonukban van az Occidentului utca 47. szám alatt.
Ugyancsak 1933-ban, június 4-én váltak le a magyar református közösségről az unitáriusok. A közösség életében fontos szerepet vállalt két lelkész, Lőrinczy Dénes és Lőrinczy Géza; ez utóbbi könyvet írt a gyülekezet első öt évéről, majd 1940 körül elhagyta Bukarestet. Az unitáriusok száma mindig rendkívül alacsony volt, az 1930-as népszámlálás 389 főt állapított meg, ezek valószínűleg mind magyarok voltak. Az unitáriusoknak sohasem sikerült parókiát, templomot vagy iskolát építeniük. A Bukaresti magyar evangélikusok és unitáriusok csak vasárnapi iskolákat létesítettek. A református eklézsia folytatta a hívek összeírását, ugyanis városszéli filiákat szándékoztak létrehozni, ahol túlzsúfolt viskókban több ezer munkát kereső magyar élt. Ez a hatalmas munka nemcsak Bukarestben folyt, hanem 1934-től kezdve a Regáti Baráti Misszió segítségével a teljes Kárpátokon kívüli román térségben. Sok magyar azonban inkább elkerülte a regisztrálást, hogy ne kelljen adót fizetnie.
A filiák megalapítása akkor vált sürgetővé, amikor a fővárosi polgármesteri hivatal egy 1936. október 8-i átiratában értesítette az egyházközséget, hogy a királyi palota bővítése miatt kisajátítják a Lutheránus utca 10. szám és a Ştirbei Vodă 9. szám alatti ingatlanjaikat, 1177 négyzetmétert a templommal és a parókia két emeletes házával.
Az egyházközség nemrég fejezte be az 1916-os ágyúzásokban megsérült templom javítását. Képviselői tiltakoztak a kisajátítás ellen, azzal érveltek, hogy Bukarestben nem volt még precedens arra, hogy egy keresztény templomot leromboljanak, az épület alapkövét maga Elena Cuza fejedelemasszony tette le, és a templomkertben több mint ezer hívő van eltemetve. 1937 tavaszán egyházközség alakult a város keleti, egyik legszegényebb negyedében; a 230 fős közösséget dr. Horváth László lelkipásztor vezette. Ezzel egyidőben kezdtek el építeni a Vatra Luminoasă utca 173. szám alatt egy református imaházat, amelyben egy osztályterem is helyet kapott. A 62 fős iskola csak a következő évtől kapta meg a működési engedélyt. Ugyancsak 1937-ben, a város déli részén is hitközség alakult Szighety Béla lelkész irányításával. Egyidejűleg a Giuleşti úti telkükön egy 20 férőhelyes árvaház építésébe is belefogtak. Az alapkövet 1938-ban tették le, de a munkálatok elhúzódtak. A többi, Nagy Sándor által tervbe vett létesítmény, egy öregotthon és egy szülőház, már szóba sem jöhetett.
1940. február 4-én a város északi részének egyházközsége is megalakult, egy bérelt épületben a Chitilei út 42. szám alatt, ennek lelkipásztora Gudor Lajos volt, akinek szándékában állt ősztől engedélyeztetni az iskolát.
Az 1939/40-es tanév statisztikái három iskolát említenek, összesen 294 tanulóval, Bitay Sándor igazgató irányításával. Úgy látszik, hogy mintegy 5000 magyar gyermek a román állami vagy a német evangélikus iskolákba járt; néhányan biztosan a középiskolát vagy akár a főiskolát is elvégezték. Kevesükről van értesülésünk.
Egy majdnem három évig elhúzódó per után 1939. február 12-én jogerőre emelkedett a Koós Ferenc építette templomra kiadott bontási határozat. Az egyház közel 15 millió lejes kártérítést kapott. Ugyanebben az évben a Giuleşti temető szabad telkén letették egy Katona József tervezte inasszállás alapkövét. 1940-ben a hitközség a kártérítés egy részéből, 8,7 millió lejért megvásárolt egy telket ugyancsak a Lutheránus utcában (a CINOR épülete volt 2004-ig). Az év nyarán Katona József belefogott a telken egy hatemeletes toronyház építésébe, amely a Calvineum székháza lett volna. Az épület már majdnem állt, amikor két esemény – a bécsi szerződés augusztus 30-án és a november 10-i földrengés – szétfoszlatta Nagy Sándor minden reménységét a Bukaresti magyarok jövőjét illetően; a valóság még legsötétebb elképzeléseit is felülmúlta. A két esemény következményei katasztrofálisak voltak: Nagy Sándor becslése szerint több mint 30 000 magyar hagyta el Bukarestet, és a református egyházközség összes épülete, a Calvineum mögötti tornatermet (ami még ma is a református egyház tulajdona) leszámítva, használhatatlanná vált.
Az óromániai magyarokra vonatkozó utolsó statisztikai adatok szerint Bukarestben és környékén (Chitila, Olteniţa, Călăraşi, Silistra) 36 036 magyar református élt, a többi regáti területen (Ploieşti, Galac, Brăila, Moreni, Piteşti, Konstanca stb.) még körülbelül 21 500. A más felekezetű, elsősorban a katolikus magyarok száma nem ismert.
A Bukarestben maradt tanulók kis létszáma már az iskolák működését veszélyeztette. A tanulók és a tanítók távozása miatt 1940 végére a külvárosi iskolák bezártak. Sorra a papok is elhagyták Bukarestet. Utolsóként, 1941 szeptemberében Kányádi Béla is örökre távozott szülővárosából. A katolikusokról nincsenek adataink.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely vagy román jelképek?
Ismét elkezdték számon kérni a román jelképek hiányát a székelyföldi közigazgatási egységek címereiből, zászlóiból. Nemcsak a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának minapi beadványáról van szó, vagy korábban megfogalmazott sirámairól, hanem Kovászna Megye Tanácsának januári soros ülésén is szóba került a téma. Egyszóval, nem győzik eleget sérelmezni, hogy – mint fogalmaznak – nincsenek román szimbólumok az „úgynevezett székelyföldi” jelképekben, pedig a terület itt található, Románia szívében. Olyan képtelenség is elhangzott, hogy Kovászna megye mai címere tulajdonképpen az egykori Osztrák–Magyar Monarchia korona nélküli jelképe, vagy hogy a Magyar Királyság egyszerűsített címere.
De mi lenne egy román jelkép? – szögeztük neki a kérdést egyik hangoskodónak. Nem is tudom… – jött a válasz, aztán néhány másodpercnyi kínos csönd és némi fejvakargatás után nagyon halkan: hát, azt hiszem, szóval, vagyis a juhászat… az ősi román mesterség, például. Nos, a juhokkal már megjártuk. Egy jegyzetben már pedzettük a témát, aztán egy nagy „hazafi” olyanokat írt blogján, hogy a jegyzetíró nacionalista, sovén, románellenes, a nemzetet lenéző, semmibe vevő stb. Ezt többször megismételte, s egyes román lapok is átvették. De hát mégis, mi lenne egy román jelkép? Nézzünk csak körül a Kárpátokon túl, az úgymond igazi román városok, megyék címerei között. Vegyük mindjárt a legrománabb nevű települést, a Neamț megyei Roman (Románvásár) várost. Vörös pajzsában egyetlen vaddisznófejet láthatunk. Mi ebben a román? – tehetjük fel a kérdést. Semmi, de a címer nagyszerű, mivel egyszerű, és a település régi címerét újította fel. Vagy lássuk Călărași városát. Címerében egy lovas. Milyen lovas? Román? Mitől? Egyszerűen beszélő címer, hiszen a város nevének jelentését mutatja fel képi formában. Dâmbovița megye címerében egy őz, Gorj megyéében egy szarvas látható. Mi ezekben a román specifikum? Vagy lássuk csak a nap és holdsarló alkotta párost! Mindenki tudja, hogy a nap és hold a székelyek jelképe, 1659-ben az erdélyi országgyűlés törvénybe is foglalta ezt a tényt. De nem sajátíthatjuk ki az égitesteket. Amikor székely szimbólumként használjuk, akkor székely jelkép a páros, de máskor általános címerkép. Rögtön látni fogjuk, hogy még mennyire! Nézzük csak Slatina városát. Ott található Havasalföldön, igazán nem mondhatja senki, hogy székely vagy magyar. Lássuk címerét. Aki teheti, az interneten írja be a képkeresőbe: „stema Slatina”. Meg fog lepődni: az oldal tele lesz a város címerével, melyben kék alapon virít a bástyát közrevevő arany nap és holdsarló. De a nap és hold párosa ott látható számtalan román templomban, moldvai és havasalföldi sírköveken is, és egyik helyen sem székely jelképként formázták meg, hanem égitestekként, a nap és éjszaka szimbólumaként. Mivel a nap mindenkire ragyog: Sol omnibus lucet.
A címer és a zászló jelkép, megkülönböztet és egyéniesít. Ne keressük a kákán a csomót! Ne keressük azokban a román jelképeket, hiszen a közigazgatási címer és zászló egy település vagy megye egészét jelképezi, nem nemzetiségi statisztika, nem arra való, hogy mutassa, hol hány százalékban élnek románok vagy magyarok. A címertan hagyományokon alapuló középkori eredetű tudomány – hagyni kell, hogy szakemberek műveljék.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iohannis: Egy stabil és biztonságot nyújtó pont vagyunk a térségben
Románia még inkább felvállalja az erős állam szerepét és jelentős regionális szereplő, nyilatkozta Klaus Iohannis államfő kedden. „Egy stabil és biztonságot nyújtó pont vagyunk a térségben" – mondta az államelnök a Román Tengerészet napja alkalmából szervezett ünnepségen. "A mai ünnepség egy szimbolikus helyen zajlik, katonai, politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi szempontból is egy stratégiai fontosságú helyszínen – a Fekete-tenger térségében. Kötelességünk kihasználni a régió potenciálját, amelyek valós előnyöket nyújthatnak Románia számára. Egyre komplexebb és megfoghatatlanabb biztonsági kihívásokkal szembesülünk a térségben, de nő a kiszámíthatatlanság és bizonytalanság is. Éppen ezért fontos a NATO által elfogadott határozat, melynek célja a közös védelem megerősítése. Románia még inkább felvállalja az erős állam szerepét és jelentős regionális szereplő. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a NATO és az Európai Unió szintjén is elismerjék a Fekete-tenger szerepét és stratégiai fontosságát" – nyilatkozta Klaus Iohannis.
Kluas Iohannis örömét fejezte ki, hogy milyen sokan kilátogattak a tengerészet napjának megünneplésére, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy állam csak akkor lehet igazán erős, ha képes megvédeni saját állampolgárait és biztonságot tud nyújtani számukra.
Klaus Iohannis államelnök, Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter, Nicolae Ciucă vezérkari főnök, több magas rangú katonai vezető és központi, valamint helyi intézmények vezetői vesznek részt a Román Tengerészet napja alkalmából szervezett rendezvényen Konstancán. A tengerészet napján számos katonai bemutatóra kerül sor, nem csak Konstancán, hanem Mangalián, Brăilán, Galacon, Tulceán, Giurgiuban, Călăraşiban, Orsován, de Bukarestben a Herăstrău parkban is.
Agerpres / Erdély.ma