1866-ban ötvennégy Tolna megyei család telepedett le a Maros és a Béga által közbezárt területen, a kis település neve Bunyaszekszárd lett. A kis református közösség 1871-ben megépítette templomát. A század végén néhány család elköltözött és elkezdődött a román családok betelepülése. 1910-ben megszűnt a helyi református iskola, 1938-ban hozzákezdtek az új református templom építéséhez. 1954-ben elkezdődött itt is az erőszakos kollektivizálás, ennek nyomán indult meg a tömeges elvándorlás. A templomban 1969-ben volt az utolsó istentisztelet, majd 1981-ben elhagyta a falut az utolsó két magyar család. /Barabás Zoltán: Dokumentumriport a pusztulásról. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 20./

Állíttatott BUNYASZEKSZÁRD küzdelmes sorsának emlékére 1866-1981 Ezt a feliratot viseli magyar és román nyelven a ma már nem létező kis falu, Bunyaszekszárd református templomának helyén aug. 11-én felavatott emlékmű, amelyet az elvándorolt bunyai magyarok közössége emelt. A két ember alakot ábrázoló emlékmű Pokken László szobrász alkotása. 1866-ban alapították a falut a Tolna vármegyéből érkező családok a Maros és a Bega által közrezárt vidéken. Bunyaszekszárd lett a neve, később Magyarbunya. Azután elkezdődött az elvándorlás, 1981-ben elköltözött az utolsó két család is. Az eltávozottak egy csoportja 1995. aug. 11-én falutalálkozót tartott, hamarosan megalakult a Bunyaszekszárd Emlékbizottság, elhatározták, hogy emlékművet emelnek a falu helyén. Összefogtak, sokan dolgoztak az emlékmű felállításán, az Illyés Alapítvány is segített. Az ünnepségre eljöttek a szomszédos Románbunya lakói is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

"Aug. 15-én ötödik alkalommal tartották meg a 30-40 évvel ezelőtt a mostoha természeti körülmények és közlekedési viszonyok miatt elnéptelenedett erdőháti falu, Bunyaszekszárd (Magyarbunya) egykori lakóinak találkozóját. A bunyaszekszárdiak 1995-ben elhatározták, hogy minden évben egyszer, augusztusban összegyűlnek falujuk régi helyén, ahol már csak az emlékezők által gondozott temető és a három évvel ezelőtt állított emlékmű jelzi: itt egykor egy közösségnek adott otthont a táj. Az idei falutalálkozón, mint minden évben, jelen voltak Szekszárd város képviselői és Facsád város polgármestere. A rendezvény sikerében nagy szerepe volt a Bunyaszekszárd Emlékbizottságnak, amely Gergely János és Molnár Jolán vezetésével minden évben "hegyeket mozgat meg" a találkozó létrejötte érdekében, miközben kezdeményezésével a román-magyar kapcsolatokat is erősíti. /Bunyaszekszárd Napja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./"

A töröktől visszafoglalt Felső-Bega völgyét benépesítették a magyar telepesek. A jelenlegi helyzet siralmas. Az egykor virágzó településeken ott az elmúlás pecsétje. Nem is oly rég Bunyaszekszárd, Hosszúvölgy, Fagyimák néven rendezett utcájú falvak sorakoztak. Lassan kihalt a magyar szó Újbálincon, Nőrincsén, Barán, Szécsényen. Az első sorscsapást a Trianon utáni román földreform mérte a Felső Bega-völgyi magyar falvakra. Elkobozták azokat a birtokokat, amiket a falusi magyarok előzőleg megvásároltak. A szívós magyar gazdák húsz év alatt visszavásárolták birtokaikat a román államtól és ismét a vidék legjobb gazdái lettek. Azután jött 1945 után a kollektivizálás. Az igyekvő magyar gazdákat rendre kikiáltották kuláknak, és elhurcolták a Duna-csatornához őket. Másodszor is kisajátították a hihetetlen nélkülözések árán visszaszerzett birtokaikat, és ezzel örökre elvették a telepes magyarok kedvét a gazdálkodástól. Rajokban hagyták el falvaikat. Mivel lehet lelket verni a megmaradottakban? A törődéssel. hogy a kis közösségek érezzék, számon tartják őket. - Az RMDSZ-nek testvérkapcsolatot kellene teremteni a Felső Bega völgye szórvány falvai és az anyaországi települések között. A magyar szó végállomása Nadrág község, de Tamásd ugyanebben a helyzetben van. Nagyon kicsi a magyar közösség Begamonostoron, Betlenházán (26 lélek), és Facsádon. /Felső-Bega völgye: a magyar szó végállomása. A Nyugati Jelennek nyilatkozik Kovács Aranka, a lugosi RMDSZ vezetőségi tagja. = Nyugati Jelen (Arad/ Temesvár), okt. 14./

A magyar közösségek összetartó erejét szolgálják a falutalálkozók. Majláton, Simonyifalván (Arad megye), Bunyaszekszárdon és Zsombolyán a múlt hét végén zajlottak a falunapok, Végváron és Szapáryfalván ezen a hétvégén tartották meg az ünnepségsorozatokat. Szapáryfalván idén másodszor rendezték meg a falunapokat. Aug. 18-án istentisztelettel kezdődtek a Szapáryfalvi Napok. Másnap focicsapatok küzdöttek egymással Volt még kutyaügyességi és -szépségverseny, a gyermekeknek ügyességi vetélkedőket szerveztek. Aug. 20-án vígjátékot mutattak be a helyi amatőr színészek. /Szapáryfalvi Napok 2000. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./

"A Bánságban a falunapok divattá váltak. Egy-egy magyar település 2-3 naposra tervezett ünnepségsorozatot próbál meg a hagyomány szintjére emelni. Ennyi energiája van még az egyre inkább elszórványosodó bánsági magyar falvaknak, amikor hazavárják a falu szülötteit is, akik már máshol élnek. Aug. 12-én lesz a Végvári Falunap. - Bunyaszekszárd Napja: a hónap második vasárnapján tartják a megemlékező falunapot, melyen az egykor létezett településre és az elődökre emlékeznek az elszármazottak. A település 1866-1981 között létezett. - Aug. 10-én, a Zsombolyai Napokon lesz a Peter Jung-emlékmű leleplezése. A Majláthfalvi Hétvége aug. 11-12-én lesz, a Szapáryfalvi Napokat pedig aug. 24-26 között tartják. /KIRÁLY ZOLTÁN: Falunapok a Bánságban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"

"Ökumenikus istentisztelettel és kopjafaállítással emlékeztek meg aug. 16-án volt falujukról a bunyaszekszárdiak. Az évekkel ezelőtt elnéptelenedett Temes megyei falu helyén immár kilencedik alkalommal tartottak falunapot. Az emlékoszlop, melyet Gergely Zsolt lugosi fafaragóművész készített Szabó Tibor facsádi építőmester segítségével, az egykori falu temetőjében - egy kis tisztáson - áll, ahol ma csupán néhány sír emlékeztet az egykori településre. Az újonnan állított kopjafánál Molnár Jolán, a Bunyaszekszárdi Emlékbizottság alelnöke elevenítette fel az egykori bunyaiak áldozatos munkáját, amellyel elérték, hogy az évente megtartott falunapra ne csak a Bánság-szerte élő bunyaszekszárdiak és leszármazottaik jöjjenek el, hanem a falu egykori lakóit kibocsátó Tolna megye hivatalos képviselői, valamint a bunyaszekszárdiak legtöbbjét befogadó Facsád elöljárói is. Az ökumenikus istentiszteleten Lugos és Igazfalva református, valamint Facsád katolikus és ortodox lelkészei vettek részt. Az ünnepséget követően a bunyaszekszárdiak több mint 160 vendéget és meghívottat láttak vendégül ebédre, köztük Szekszárd városának 25 fős küldöttségét. Bunyaszekszárdot Tolna megyei, zömükben református vallású magyar telepesek alapították. A Maros és a Béga völgye közötti vízválasztó dombságban megbúvó kis falu a termőföld rossz minősége és az elzártság miatt az 1960-as évek végére elnéptelenedett, házait és templomát lebontották, lakói más bánsági településekre, elsősorban Facsádra, Lugosra és Igazfalvára költöztek. A falu helyén 1995-ben rendeztek először falunapot. A kilencvenes évek második felében Facsádon a bunyaszekszárdiak közadakozásából és Szekszárd város segítségével új református templomot építettek. /Volt falu ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./"

Bunyaszekszárdot lakói elhagyták, de időnként találkoznak az elhagyott faluban. Arra, hogy itt valaha falu volt, csupán az egykori templom helyén felállított emlékmű utal – egy férfi és egy női alak, itt tartják évenként az emlékünnepséget. Idén is Pokker László alkotása köré gyűlt az ünneplő sokaság. A falu temetőjében 1972-ben helyezték örök nyugalomra az utolsó bunyaszekszárdi lakost, Gergely Katalint. /Sipos János: Bunyaszekszárd emlékezett. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 16./

Volt egyszer egy falu, úgy hívták: Bunyaszekszárd. Nevének elejét a már létező községközponttól kölcsönözte, felét pedig a telepesek hozták magukkal Szekszárdról, ahonnan a jobb megélhetés reményében indultak el új falut alapítani a Bánságban. A munkaképes férfiak állandóan másfele dolgoztak. A család ment az “ember” után Lugosra, Facsádra, Igazfalvára. A falu megállás nélkül fogyatkozott, mígnem 1981-ben az utolsó lakos is elhagyta bunyaszekszárdi házát, és beköltözött Igazfalvára. Templomukat, melynek helyét most Pokker László lugosi képzőművész szoborcsoportja szentesíti, Ötvösdön építették fel. Mező maradt a régi falu helyén. Egykori lakosai mégis ragaszkodnak hozzá, hogy évről évre megtartsák Bunyaszekszárd Napját. Idén augusztus 14-én, vasárnap kezdődött az ünnepség a templom helyén felállított emlékműnél, ahonnan a résztvevők a kilométernyire lévő temetőbe vonultak, és megkoszorúzták a sírkert közepén lévő kopjafát, majd a szervezők jóvoltából közös ebéden vettek részt az egykori faluközpontban felállított sátortető alatt. A falunap ünnepe Igazfalván folytatódott kultúrműsorral. /Sipos János: Bunyaszekszárd – minden csak emlék. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 15./

Idén megkondult a harang a Bunyaszekszárdi Falunapon. “Az innen elszármazottaknak egy álmuk vált valóra ezáltal, hiszen 35 év után hallhattak ismét harangszót a szülőfalujukban” – hatódott meg Ihász János igazfalvi polgármester, aki szintén bunyaszekszárdi gyökerű család sarja. Az augusztus 13-i, vasárnapi ünnepi istentiszteleten Fazakas Csaba lugosi református esperese és Czapp István igazfalvi lelkipásztor hirdetett igét, s részt vett Doru Milostean facsádi ortodox esperes is, valamint az a tengerentúli protestáns lelkész, aki eddig is támogatta az igazfalvi, facsádi és begamonsotori református templomokat. A harangszentelésre az 1980-as években elnéptelenedett, a Bega és a Maros közében fekvő úton megközelíthető falu betelepítésének 140. évében került sor. A harangra magyarországi önkormányzatok, vállalkozók, magánszemélyek és egyházak gyűjtöttek. A harang év közben az igazfalvi temetőben fog állni azon a haranglábon, amelyet az október 7-i falunapon állítanak fel, az évfordulókon azonban kiviszik Bunyaszekszárdra. A Bunyaszekszárdi Emlékbizottság által szervezett ünnepség idén négynaposra nyúlt, ugyanis a nagydorogi, vésztői (Igazfalva testvértelepülései), szekszárdi és eleki küldöttségek Igazfalván vendégeskedtek, vasárnap Bunyaszekszárdon vettek részt az emlékünnepségen, másnap felkeresték Vajdahunyadot és Déva várát, kedden pedig a facsádi búcsúba mentek. Kaczián János szekszárdi levéltáros, Bunyaszekszárd történetének kutatója jegyezte meg, hogy a harangnak van lelke, szíve, de nyelve nincs. Ugyanúgy szól a románoknak, mint a magyaroknak. /Pataky Lehel Zsolt: Harangszó Bunyaszekszárdon – 35 év után. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 16./

Temes megyében több mint egy évszázada szekszárdi, makói és kiskőrösi magyar református családok betelepítésével létesült Igazfalva. Mára jelentősen megváltozott az etnikai összetétel, körülbelül fele-fele arányban lakják magyarok és románok. Évről évre többen jönnek a falunapra, melynek fő eseménye idén a harangláb felszentelése volt. A harang szekszárdi közadakozás eredménye, idén augusztusban a Bunyaszekszárdi Emléknapon szentelték fel; év közben azonban az igazfalvi temetőben fog megszólalni. Az előző években három-négy keresztelőt tartottak a faluban, idén már kilenc volt, ebben az esztendőben kevesebb a halálozás, mint máskor. A művelődési házban az igazfalvi magyar tagozat elemi osztályosai verses-zenés összeállítással köszöntötték az egybegyűltek, majd a szapáryfalvi amatőr színjátszók léptek fel. Az igazfalvi Szivárvány néptánccsoport fellépése zárta a kulturális műsort. /P. L. Zs.: Igazfalva ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 20./

Az 1981 óta nem létező Temes megyei falu, Bunyaszekszárd szülöttei, 1995 óta minden évben, augusztus második vasárnapján találkoznak szülőfalujuk helyén. Még 76–an élnek a környékbeli településeken és a nagyvilágban szétszóródott bunyaiak közül, de az idei falutalálkozón ennél sokkal többen, legalább 200–an vettek részt! A Bunyaszekszárdi Falunap résztvevői az új facsádi sportcsarnok bejáratánál felavatták a facsádi születésű Nagy Ernő, magyar olimpiai bajnok emléktábláját. Nagy Ernő a Los Angeles-ben olimpiai bajnoki címet szerzett, szekszárdi sportolókból verbuválódott magyar kardvívó csapat tagja volt. A Facsádtól mintegy 20 kilométerre, nehezen megközelíthető dombtetőn fekvő Bunyaszekszárd egykori templomának helyén emlékmű és harangláb, a temetőben kopjafa fogadja az évente egyszer ide zarándokoló bunyaiakat. A 1866–ban történt bunyai kirajzás történetét Kaczián János népművelő–levéltáros kezdte el kutatni. Ebből a kutatásból terebélyesedett ki Lugos és Szekszárd városok idén 15 éves tesvérkapcsolata, Facsád és Szekszárd tízéves múltra visszatekintő partneri kapcsolata, létrejött a Szekszárd – Lugos – Facsád Baráti Társaság, televíziós dokumentumfilm készült a ma már csak a Falunap alkalmából megelevenedő településről és a szétszóródott bunyaiakról. Nem tartanak bunyaszekszárdi falunapot a most 85 éves Ihász Teréz nélkül, aki 1981-ben utolsóként hagyta el szülőfaluját. „Amikor már költöztek el innen az emberek, minden lebontott házat egyenként megsirattam – idézte fel a szomorú időket Teréz néni – amikor kérdezték tőlünk, hogy mire várunk, miért nem költözünk mi is, azt feleltük hogy őrizzük a templomot. Végül a templomot is eladták az ötövösieknek, lebontották és elvitték…” Az alig 115 évig, 1866 – 1981 között létezett Bunyaszekszárd a két világháború között még virágzó település volt, saját templommal, paplakkal, magyar iskolájában 70 gyermekkel. /XIV. Bunyaszekszárdi Falunap. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./