Vita a Krónika Facebook-cikke miatt
Jelentős vitát kavart a Facebookon a Krónika pénteki számában megjelent, RMDSZ-esek vitája a közösségi portálon című cikke, sőt egy RMDSZ-es európai parlamenti képviselő korábban a sajtóban tevékenykedő asszisztense azt is kilátásba helyezte, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) becsületbíróságához fordul a szerinte etikátlan eljárás miatt.
vitatott cikkben arról írtunk, hogy Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Facebook közösségi portálon, nyilvános üzenőfalán keveredett vitába Édler Andrással, a szövetség háromszéki parlamenti képviselőjével Kovács egy Facebook-bejegyzése kapcsán, amelyben éles hangú támadást intézett Tőkés László európai parlamenti alelnök, az EMNT elnöke ellen. Kovács azért bírálta Tőkést, mert a volt püspök egy közleményében posztkommunista nemzeti érdekszövetségnek nevezte az RMDSZ-t.
A Facebook-beírásban Kovács felteszi a kérdést: mindezek fényében hogyan tud Tőkés az RMDSZ listáján elnyert európai parlamenti székében ülni? Reakciójában Édler András egyetért azzal, hogy Tőkés megfogalmazása durva, „nem ítélhet el egy közösséget csak azért, mert a közösség bizonyos tagjaival baja van”. Édler azonban megjegyzi, azzal nem tud egyetérteni, ahogy Kovács Péter megközelíti a kérdést, „Realitatea Tv szintre süllyedve, az EP-képviselő fizetését, juttatásait szellőztetve”.
A cikk pénteki megjelenését követően Kovács Péter a blogjára is föltette a Krónika-írást, sőt a Facebookon is posztolta. A hozzá érkezett kommentárok azonban nem a vita tartalmához kapcsolódtak, hanem jórészt a Krónikát bírálták. A hozzászólásaik alapján zömmel erős RMDSZ-párti elfogultsággal rendelkező kommentelők szerint „nem volt fair a Krónika részéről”, hogy megjelentette az írást, mivel „a Facebook belső nyilvánosságának mások a szabályai mint egy közéleti sajtóterméknek”. Olyan is volt, aki szerint lapunk Édler András megrendelésére írt a vitáról.
Vincze Lóránt, Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő asszisztense, a Bukarestben szerkesztett Új Magyar Szó című lap korábbi megbízott főszerkesztője, a lapot megjelentető Scripta kiadó Rt. egykori vezérigazgatója pedig úgy vélte: „nem fér bele az újságírói etikába, amit a Krónika tett, mert Péter nem közéleti fórumon (l. rendezvény, blog, tanácskozás stb.) mondta el a véleményét, hanem egy személyes fórumon”. Vincze ezért egyenesen azt helyezte kilátásba, hogy a MÚRE becsületbíróságától kér állásfoglalást az ügyben.
A vitához maga Kovács Péter is hozzászólt, aki azonban védelmére kelt a Krónikának: mint írta, nem ért azokkal egyet, akik azt állítják, hogy a Facebook nem nyilvános felület. „Amikor gyakorlatilag bárki, a világ bármelyik pontján hozzáfér és olvashatja, addig egy újságíró miért ne vehetné át? Főleg, hogy szöveghű a tudósítás, tehát nem magyaráz bele olyan dolgokat, amelyek nem voltak leírva” – igazította el a Krónikát bírálókat az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

Háromszéki nekigyürkőzés (1989 decemberének megidézése)
Karácsonyi-újévi ajándékozásra készül a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó: Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala résztámogatásával Háromszéki nekigyürkőzés címmel vaskos kötetet jelentet meg az ezelőtt huszonegy esztendővel Háromszéken is bekövetkezett rendszerváltoztatásról, amelyet — utólag — ironikusan vagy cinikusan jópofáskodva nevezhetnek bárminek, tény, hogy az ország sorsának alakulása az 1989. decemberi eseményeket követően az előző időszakhoz képest más irányt vett.
Sylvester Lajos szerkesztésében megjelent a huszonegy évvel ezelőtti decemberi népfelkelés eseményeit felidéző, sokszerzős kötet Háromszéki nekigyürkőzés címmel. Alcíme: Emléktöredékek qz 1989-1990-es rendszerváltás napjaiból. Könyvbemutató ma 17 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében. Házigazda: Szonda Szabolcs, Sylvester Lajos, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton. A kötet a bemutató helyszínén és a Charta könyvesboltban megvásárolható.
A bajok, gondok egy része maradt, a társadalmi elégedetlenség is folyamatosan jelen van és újratermelődik a politikában és a mindennapi életben, de az alapvető emberi jogokat tekintve ma mégiscsak szabadon vehetünk levegőt.
Vagy nagyon ostobának vagy a kommunista diktatúrához valamiképpen kötődőnek kell lennie annak, aki a Kárpátok Géniuszának jogtipró korszakát visszasírja. Szerencsénkre ez ránk, erdélyi magyarokra alapjában véve nem jellemző.
A két évtizeddel ezelőtti háromszéki események idézése és könyvbe foglalásának szándéka, amint köztudottá vált, olyan rendkívüli érdeklődést váltott ki, amely a kezdeményezőket is meglepte. Sorra jelentkeztek az akkori történések résztvevői és szemtanúi, a fiókok mélyéről jelentős fotódokumentáció is előkerült, és két évtized múltán megszólaltak olyan személyek is, akik a barikád másik oldalán élték meg a ’89-es decemberi fordulatot: katonatisztek, a párt és állami adminisztrációban tisztségeket viselők. Olyan tömegben, hogy a könyv szerkesztése során folyamatosan rövidíteni kellett azt az időszakot, amelyet egy kötetbe össze lehet markolni. Végül is 1989 decemberére és január első napjaira összpontosítottunk, az ezt követő időszak eseményeire vonatkozó anyagot tartalékba kellett helyeznünk.
Kötetünk kiadását nemcsak az évek során megkopó emlékek felelevenítése, az események sodrását meghatározó személyek és közösségek természetes fogyatkozása, hanem az is sürgette-indokolta, hogy a háromszékinél nagyobb médiafigyelemben részesülő régiók, városok mellett háttérbe szorult, jelentéktelenné degradálódott mindaz, ami nálunk történt. Ez azért is bántó és bosszantó, mert a háromszéki események visszapörgetése révén érthetőbbé és értelmezhetőbbé válik az, ami az országban történt. A közzétett visszaemlékezések, dokumentumok választ keresnek az olyan kérdésekre, hogy Temesvár, Bukarest hatására egy népfelkelésnek minősülő megmozdulást miként nyergel meg az előző rendszer bizonyos elemeinek és személyeinek átmentésében érdekelt ilyen vagy amolyan csoportosulás. Mindezt a kötetben megtalálható beszédes címek is jelzik: A rendszerváltás előhangjai, A nagy nyúzás, Tankó Vilmos vezérkari ezredes emlékezik, A gyárak megmozdulnak, Karácsonykor a bilincsek lehullnak, Nyíló világ, bezúzott ablakok, Az ellenség fellegvárában, Kétarcú forradalom, Fiúk fegyverben, Volt egyszer egy nap, született egy lap, Forradalom, puccs vagy miegyéb?, Decemberi zűrzavarban, A hatalmi háló szemei, Forradalom, vagy annak elrablása?, A letartóztatott videokazetta, Robot voltam én is — Beszélgetés Rab Ştefannal, Pakkot kaptunk — Veszprémiek Háromszéken, Barót a ’89-es fordulat napjaiban, Vargyas színeváltozása stb., stb.
A Háromszéki nekigyürkőzés című kötet — hinni merjük — arról győz meg, hogy nagy dolgok véghezviteléhez a tömegek felhajtó ereje szükséges. Erről tanúskodik az 1968-as adminisztratív területi átszervezés — a megyésítés — is, ezt bizonyította 1989 decembere, és ezen áll vagy bukik annak a sikere, hogy lesz-e, lehet-e az erdélyi magyarságnak többszintű autonómiája. Tollforgató ember számára az is tanulság, hogy az adott eseményeket minden időkben és többféle műfajban — naplóban, napilapban, folyóiratban, rádióban, tévében, fotóval-filmmel stb. — rögzíteni kell. Másképp a történetek fakulnak, kihullanak az idő rostáján, és tanulságaikkal együtt elvesznek az utókor számára.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az igazság arcvonásai
Csupán egy kissé kell megerőltetnünk emlékezetünket, hogy felidézzük a 2000 körüli esztendők egyik leggyakoribb politikai közhelyét: Románia útja Magyarországon keresztül vezet Európába. A magyarországi médiát központosító, sokszínűségét megszüntetni óhajtó és a kormányzat számára kellemetlen híreket és véleményeket büntetésekkel megcenzúrázó médiatörvény elfogadása után alighanem módosítani kell ezen a mondaton.
Csupán egy kissé kell megerőltetnünk emlékezetünket, hogy felidézzük a 2000 körüli esztendők egyik leggyakoribb politikai közhelyét: Románia útja Magyarországon keresztül vezet Európába. A magyarországi médiát központosító, sokszínűségét megszüntetni óhajtó és a kormányzat számára kellemetlen híreket és véleményeket büntetésekkel megcenzúrázó médiatörvény elfogadása után alighanem módosítani kell ezen a mondaton. A médiademokrácia számára ugyanis már nem jelkép Budapest, és a magyarországi újságíróknak inkább Bukarestre kell tekinteniük.
Itt ugyanis amikor Silviu Prigoană honatya a nyomtatott sajtót is az Országos Audiovizuális Tanács vagy hozzá hasonló intézmény gyámkodása alá helyezte volna, olyan felháborodás tört ki, hogy még az illetékes parlamenti szakbizottság ajtaja sem nyílt meg a kezdeményezés előtt. Hasonlóképpen járt az a Magyarországon ma már szintén elfogadott javaslat, miszerint a tömegtájékoztatási eszközöknek adott százalékban úgynevezett „pozítiv anyagokat” kell közölniük. És volt még egy halovány kezdeményezése egyes újságírók pszichológiai vizsgálatára egy liberális szenátornak, amely huszonnégy óra alatt megkapta a csattanó választ: minden rendben, csak a vizsgálatokat a parlament két házában kell elkezdeni.
A romániai média sokszínűségét még a mogulokkal keményen hadakozó államelnöknek sem sikerült megtörni. Ugyanis politikailag lejárató hírek, vélemények, sőt akár csúsztatások és manipulációk ellen harcolni a demokratikus országokban csak a vélemények még nagyobb szabadságával lehet, hiszen minél többen mondják a magukét, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy hamarabb megcsillannak az igazság arcvonásai.
A magyarországi médiatörvény – alighanem a mostanában oly sokat emlegetett Kelet és Kína felé tekintve – még azt a világhálót is szeretné megszabályozni, amely a szakemberek véleménye szerint ezután lép ki a gyermekcipőből, és olyan robbanásszerű fejlődés előtt áll, amelyet még körvonalazni is alig lehet. Soknemzedéknyi magyar büszke volt arra, hogy a magyar forradalmak mindig a sajtószabadságot tűzték a zászlójukra, és alighanem most nagyon sokan szégyenkeznek, hogy földbe taposták ezt a zászlót.
A magyar médiatörvény minden bizonnyal megteszi a maga hatását az immár szabadon gondolkodó és író Kárpát-medencei magyar értelmiségre is, akik aligha szeretnének valamiféle médiadiktatúrában újra meghonosodni. A Kossuth rádió bemondójának tegnap reggeli bátor kiállása, a Magyar Újságírók Szövetségének állásfoglalása, több neves magyarországi tollforgató és médiamunkás szólásszabadságért folytatott küzdelme azonban azt igazolja, hogy a hatalom a győztesnek vélt országházi csata után hiába dörzsöli elégedetten a tenyerét, mert a médiaháborút hossszabb távon úgyis elveszíti. A szólásszabadság szellemét ugyanis még egy háromszínű magyarországi palackba sem lehet visszazárni.
Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest)

A profizmus évada
A román stratégia azóta sem sokat változott. Mi azonban, úgy tűnik, igen.
Az RMDSZ történetének talán legnehezebb évét tudhatja maga mögött. Nem azért, mert a román nacionalizmus virulens támadásait kellett volna visszavernie, erre ma már ritkán van szükség, hanem azért, mert erejéhez mérten túlságosan nagy felelősséget kellett vállalnia.
Nem csak a romániai magyarság gondjainak megoldásában, de az egész ország sorsának rendezésében is meghatározó szerepet játszhatott, sőt kellett – sokszor talán hajlamai ellenére is – játszania. Az elmúlt esztendő minden fontosabb pillanatában a szó szoros értelmében az RMDSZ-en múlott, hogy a román belpolitika milyen fordulatot vesz. S a döntés egyetlen esetben sem volt könnyű. A mind erőteljesebb erodálódás jeleit mutató demokrata-liberálisok oldalán, akik az RMDSZ-hez fűződő viszonyukat is gyakorta nyíltan konjunkturálisnak tekintették, szerfelett kockázatos volt és továbbra is kockázatos vállalni a kormányzást. Azoknak, akik mégis az együttműködés mellett döntöttek, tudniuk kellett, hogy a nekünk szánt engedményeket partnereink „legjobb meggyőződésük” ellenére fogadták el, s az első adandó alkalommal képesek lesznek vissza is venni. Ahogyan az 1945 után történt, amikor a nacionalista Gheorghiu-Dej a Magyar Népi Szövetség politikai támogatásának fejében tett – a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásáig terjedő – engedményeket, amelyeket aztán ‘56-ot követően, élve az adódó alkalommal, vissza is vont. S ugyanezt tette a még nacionalistább (a Bolyai Egyetem felszámolását is lebonyolító) Ceauşescu, aki a magyar értelmiség támogatásának fejében szintén hozzájárult a Bukarestbe, illetve a székely megyékbe átirányított magyar kulturális intézményrendszer bővítéséhez, hogy aztán végül nem csak mindent visszavegyen, de a kulturális intézmények, az iskolarendszer, a civil társadalom maradékának beolvasztásával, az egyházak ellehetetlenítésével a romániai magyarságot a szakadék szélére is juttassa. A román stratégia azóta sem sokat változott. Mi azonban, úgy tűnik, igen. Az RMDSZ ma már nem az osztálynélküli társadalom vagy nemzeti egység fantomjaitól elvakított rajongók naiv gyülekezete, hanem profi politikusokból álló csapat, amely pillanatnyi érzelmeit, ha kell, képes felfüggeszteni is, akit ugyanolyan józan megfontolások, sőt a szó jobbik értelmében vett gátlástalanság jellemez, mint román partnereit.
Számtalanszor hánytuk az RMDSZ szemére – én is megtettem –, hogy politikai házasságszédelgőként viselkedik. Úgy tűnik azonban, hogy a román politikai mezőnyben ezt senki nem veszi tőlünk zokon. Itt ez az úzus. A román pártok képviselői annak függvényében válnak a magyar ügy támogatóivá, hogy mi támogatjuk őket, vagy sem. S rokonszenvük is épp addig tart, amíg maga a támogatás. A korábbi politikusi generációktól eltérően az RMDSZ politikusainak nincsenek illúzióik. Nem hisznek abban, hogy a román féllel egyik napról a másikra örökre szóló kompromisszumokat köthetünk, de abban sem, hogy a karakán igazmondás, égbekiáltó igazságaink nemzetközivé tétele, a román nacionalizmus derekas és rettenthetetlen visszautasítása kézzelfogható eredményre vezethet. Eredményt csak a pillanatnyi lehetőségek és a távlati célok optimális egyeztetésével, a folyton változó politikai erőtér számunkra kedvezőnek ígérkező adottságait kihasználva érhetünk el. Ehhez azonban nem pusztán nemzeti érzelmekre van szükség (persze azokra is), hanem emberismeretre, a román politika labirintusaiban való eligazodásra, a politikai döntések optimalizálásának képességére. Az egy tömbből faragott karakánság teljesítménypotenciálját Tőkés László Európai Parlamentben folytatott kampányainak hatékonysága jól szemlélteti.
Az országot az előző kormányzatok nemzetellenes nacionalizmusa juttatta abba a helyzetbe, amelyben vagyunk. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása – a maga kiegyensúlyozó mechanizmusaival – ennek a paradox nacionalizmusnak a visszaszorulását segítette és segítheti továbbra is.
Hogy közben nehéz döntéseket kell hozni? Tény. De az a másik tény, hogy a Szövetség népszerűségének kockáztatásával is képes vállalni ezek meghozatalának ódiumát, kétségtelen profizmusról tanúskodik.
Bíró Béla, Új Magyar Szó (Bukarest)

EBESZ-főbiztos: a kisebbségeknek ismerniük kell az államnyelvet
A kisebbségek tagjainak el kell sajátítaniuk az államnyelvet, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba – jelentette ki kedden Bukarestben a kétnapos romániai látogatáson tartózkodó Knut Vollebaek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa azt követően mondta ezt, hogy Korodi Attilával, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es elnökével tárgyalt az új oktatási törvényről, amely lehetővé teszi a kisebbségi diákok számára, hogy különleges tankönyvekből, gyakorlatilag idegen nyelvként tanulják a románt.
Tárgyaltunk az oktatási törvényről, amely érdekes jogszabály. Még nem tanulmányoztam, de ez is megtörténik. Úgy tűnik, olyan törvényről van szó, amely bővíti a kisebbségek lehetőségeit. Számunkra fontos az anyanyelv használatának joga. Ugyanakkor figyelemmel követjük a hivatalos nyelv elsajátítására vonatkozó előírásokra, mivel annak érdekében, hogy a kisebbségek beilleszkedhessenek a társadalomba, ismerniük kell az államnyelvet” – vélte Vollebaek.
„Jól látjuk ezt a jelenséget azon országokban, amelyekben tevékenykedünk, és érzékeljük a veszélyt azon országokban, ahol elszigetelten él egy kisebbségi közösség, és nem beszéli az állam nyelvét” – tette hozzá a főbiztos. Szerinte azért fontos az államnyelv elsajátítása, hogy a kisebbségek tagjai zavartalanul választhassák a politikusi pályafutást, választhatók legyenek, vagy munkát találjanak a közszférában.
Korodi Attila elmondta, a tárgyalás során kiderült: Vollebaek fokozottan érdeklődik a román nyelv tanítására vonatkozó romániai
tantervi változások tapasztalatai iránt, főként Szlovákia kapcsán, mivel ott is a romániaihoz hasonló vita zajlik az államnyelv kisebbségi iskolákban történő oktatásáról. Korodi szerint a Romániában szerzett tapasztalatokat a szlovákiai szakértőknek is továbbítani kell, hogy ott is hasonló tantervet alakíthassanak ki.
Korodi is egyetértett azzal, hogy az államnyelv ismerete bizonyos helyzetekben fontos a kisebbségiek számára. „De annak fényében oktassák, hogy olyan gyerekek is vannak, akik olyan közegből jönnek, ahol szinte sosem használják a román nyelvet, így az oktatás elején ifegen nyelvként kell tanítani. Az ebből származó tapasztalatokat aztán meg lehet osztani a főbiztossal, hogy más, régióbeli országokban is bemutathassa” – mutatott rá Korodi.
„Ha a tantervben az államnyelv elsajátítása is a kisebbségek igényei szerint zajlik, akkor esély van arra, hogy a fiatalok jobban beilleszkedjenek a romániai társadalomba. Romániában a 80-as évekig léteztek különleges románnyelv-tankönyvek a kisebbségi iskolákban, így a testvéremnek például nagyobb esélye volt elsajátítani a román nyelvet, mint nekem, mivel én a román diákokéval azonos tankönyvből tanultam románul. Ennek nyomán saját elhatározásból kellett tovább tanulnom, hogy bepótoljam azokat a dolggokat, amelyeket az iskolában nem tanulhattam meg” – ecsetelte a képviselő.
Vollebaek találkozott Mircea Geoană szenátusi elnökkel is, aki a megbeszélést követően elmondta, felkérte a főbiztost, készíttessen jelentést arról, milyen mértékben biztosítja az oktatási törvény kisebbségek jogát anyanyelvük, valamint az államnyelv elsajátítására. Ő is azt hangsúlyozta, hogy a magyar és más kisebbségekhez tartozó fiatalok számára fontos a román nyelv elsajátítása. Geoană emellett arra is felkérte a főbiztost, hogy szenteljen több figyelmet az Ukrajnában és Szerbiában élő románok ügyének. („Keményebbek leszünk, például nem fizetünk gyermekpénzt azoknak, akik nem küldik iskolába a gyermeküket. Eddig nagyon rugalmasak voltunk, de tennünk kell valamit” - mondta kedden Traian Băsescu államfő Knut Vollebaek EBESZ-főbiztosnak a Romániában élő romák témájában. Băsescu már a találkozó kezdetén leszögezte: a „legkényesebb” kérdés a romák ügye. „Európai szinten sem értik, hogy milyen mély ez a probléma, de vállaljuk a felelősséget polgárainkért. Nem akarjuk európai problémává tenni, de ugyanakkor szükség van az európai szintű együttműködésre” – nyilatkozta Traian Băsescu. Kifejtette, a romakérdés megoldásában minden javaslatot szívesen látnak.)
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

A szólás és a szabadság
Egyfajta válasz Kelemen Attila Árminnak
Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan.
Sokáig méláztam Kelemen Attila Ármin szövege fölött, mert a belőle kiolvasható pozitív Tőkés-kép – bevallom – kissé kibillentett egyensúlyomból, így a reflexszerű randomválaszt céltalannak éreztem. (A gondolkodásra alig késztető anyagokat szerencsére abban a Bukarestben szerkesztett, és talán nyomtatott formában még megjelenő napilapban közlik vetésforgószerűen, amelynek internetes látogatottsága a traffic.ro kimutatása szerint – kérem, a szerkesztők ne vegyék ezt nyalásnak – minimum tízszer kisebb a Transindexszénél, tehát nem érdemes sok energiát feccölni beléjük.)
Kelemen szövege annál is inkább elgondolkodtatott, mert bár szerintem sem a médiatörvényről, sem pedig Tőkés Lászlóról nem szól érdemben, de rajtuk keresztül rátapint arra, ami a leginkább zavaró a magyarországi médiatörvény körüli hisztériában.
Az alapvető kérdés, hogy kicsoda és pontosan mit is véd?
Még mielőtt óva intenénk Angliát, gyorsan vessünk egy pillantást az alapképletre: Magyarországon demokratikus választások eredményeképpen a két cikluson át regnáló hatalmi elitet partvonalra küldték a tisztelt szavazópolgárok, egyben kétharmados felhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP szövetségnek (volt más lehetőség is: az, hogy az LMP és a Jobbik képtelenek voltak nagyobb számban meggyőzni az anyamagyarokat, talán nem a Fidesz hibája). És az Orbán Viktor demokratikusan választott miniszterelnök által vezetett kormány, illetve az őket támogató parlamenti frakció tagjai élnek is ezzel a felhatalmazással, saját elképzeléseik mentén formálják Magyarországot – az lenne a fura, ha nem ezt csinálnák.
Ez politikai tény, és a lehetősége bele van kódolva a képviseleti demokráciába, legalábbis én sehol nem olvastam olyasfajta korlátozást, ami a kétharmados többséget tiltaná. Azt viszont, hogy hogyan él ezzel a felhatalmazással a kormánypárt, leginkább a választók jogosultak megítélni, akik pedig nem hömpölyögnek az utcákon, hogy hupsz, tévedtünk, Orbán Viktor monnyon le. Sőt.
Továbbá: ha az ellenzék képtelen arra, hogy hiteles alternatívát mutasson fel, márpedig a magyarországi ellenzék nagyon halvány teljesítményt nyújt, vagyis legyünk őszinték: értékelhetetlent, akkor bocs, de nem látom a bármilyen fogantatású és irányú demokratikus változtatás lehetőségét. Igaz, van még az Európai Unió, mint feltételezett/vállalt érték- és érdekközösség, amely viszont a közelmúltban számtalanszor példáját adta annak, hogy jogértelmezése kissé konfúz, tolómércével dolgozik, és hogy fogalmunk sincs, melyek azok az alapvető európai értékek, vagy hogy mit is értünk a kínkeservesen nevesített közös értékeken. Hogy nem pont ugyanazt, az eléggé valószínűnek tűnik, éppen ezért kételkedve fogadok minden européer iránymutatást. Ebbe a mátrixba illeszkedne a független sajtó,
mint a hatalom negyedik ága, vagy hogyan is szól ez az urban legend. (Zárójel: különösen vicces a sajtószabadság féltése az erdélyi tollnokok esetében, hiszen nálunk lassan húsz éve a túlélés záloga az öncenzúra, ha nem igyenöst a közpénzek fölött egyeduralkodó érdekvédelmi szervezet szervilis kiszolgálása.) A média termék és eszköz, beazonosítható érdekcsoportok, jobb esetben értékközösségek eszköze, és ezt jó észben tartani akkor, amikor az alapvető emberi jogok utolsó védváraként próbálják eladni nekünk.
A magyarországi törvényalkotók ebbe a mítoszba tenyereltek bele. Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan. Meglehetősen sokkoló lehet ez az érzés, ám innen egy lépésből az öncenzúráig eljutni eléggé egydimenziós világképet feltételez. Minden apró részletet most nem zongoráznék végig (ráment két éjszakám, amíg elolvastam a törvényt, az értelmezéseket, a kifogásokat és ellenvéleményeket), a tartalmi kifogásokat (már akinek egyáltalán voltak) rendre cáfolja a médiahatóság, amelynek a működéséről még semmi gyakorlati tapasztalatunk sincs, de zsigerből megelőlegezzük, hogy Orbán Viktor vasökleként fog lesújtani mindazokra, akik hümmögni merészelnek a kormányzati politikák kapcsán. Pfuj.
És általában azok a „véleményformálók” inszinuálják ezt a helyzetet, akik saját hitelességük lenullázásáért rengeteget dolgoztak a ballib kormányzatok idején, megírták az őszödi apologetikát, és akik megkérdőjelezték a demokratikus jogállam eszméjét akkor, amikor hallgattak/védelmére keltek a volt hatalomnak, amikor az éppen az alapvető emberi jogokat vette semmibe karhatalmi erők segítségével.
Kelemen Attila Ármin azt állítja, hogy: „a szólásszabadság, ha tetszik, morális, a médiatörvény pedig szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai.” Amennyiben elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor a szólásszabadság militáns védelmezőinek morális álláspontját is vizsgálnunk kell,
és itt futunk bele abba a kérdésbe, ami engem a leginkább zavar.
Konrád György a Népszabadságban közölt hétfői írásában „az egykori földalatti sajtó hőseit” is nevesíti (a névsor: Haraszti Miklós, Rajk László, Demszky Gábor, Magyar Bálint és Hodosán Róza), mint akik az európai intézményekhez intéztek tiltakozó felhívást. „Az 1989 előtti közép-európai demokratikus ellenzék” fentebb felsorolt tagjainak gyakorló politikusai egyvalamit végzetesen elrontottak: 1989 után kiegyeztek a kommunista nómenklatúra újratöltött tagjaival, illetve azok szellemi örököseivel. Akkor, amikor erre a paktumra a hatalom akarásán és az önérdeken kívül semmilyen más erő, megfontolás nem kényszerítette őket. Az ún. szabad és demokratikus jogállamban. Volt más választási lehetőségük, de ők inkább együtt kormányoztak Horn Gyulával, Medgyessy Péterrel, Gyurcsány Ferenccel, és kormányzásuk nem volt sikertörténet – tehát még az eredményeik sem igazolják vissza a korábbi elveikkel ellentétes lépéseiket.
Itt már régen nem a szólásszabadságról van szó. A szólásszabadságot Konrád György és társai nap mind nap megélik, amikor véleményeiket szabadon közlik.
Itt arról van szó, hogy az 1989-előtti rezsim örökösei és a velük kiegyező, legyen, liberálisok elkúrták, az istenadta nép pedig hazaküldte őket. Ezt nem akarják megérteni.
2010 áprilisától nem az ő narratívájuk érvényesül. Az ő történetük dicstelenül ért véget, és gondolom, cseppet sem vigasztalja őket az, hogy ezért a legtöbbet ők maguk tették.
Szabadságukban áll szólni, kérdés, hogy ki hisz még nekik.
Orbán Viktor pedig rendszert változtat, ebben saját döntése alapján partnere Tőkés László. Hogy a rendszerváltoztatás iránya és mértéke helyes-e, azt néhány év múlva fogjuk megtudni – de hogy a miniszterelnöknek demokratikus felhatalmazása van rá, az aligha kétséges.
Demeter Szilárd Tőkés László sajtófőnöke. Transindex

Egy alapszerződés kulisszatitkai
A külpolitikai kérdésekkel foglalkozó FP Romania című folyóirat az EU-elnökséget januártól átvevő Magyarország politikai és gazdasági helyzetéről közöl tanulmányt. Szerzői között ott találjuk Gabriel Andreescu politikust, Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó megbízott főszerkesztőjét, Deák Andrást, a Közép-Európai Egyetem kutatási igazgatóját.
A hosszas viták, huzavona nyomán megszületett román–magyar alapszerződés aláírásának kulisszatitkairól nyilatkozott Teodor Meleşcanu akkori külügyminiszter az FP Romania című folyóiratnak.
Az 1201-es ivartalanítása
Románia NATO-felvétele szempontjából igen fontos kritérium volt a szomszédaival való viszony rendezése. A gondok a Magyarországgal fenntartott kapcsolatok tekintetében jelentkeztek, ami szükségessé tette a kétoldalú alapszerződés aláírását – emlékezett vissza a bukaresti diplomácia volt vezetője a közel másfél étvizeddel ezelőtti eseményre.
A dokumentum véglegesítését elsősorban a romániai magyar kisebbség helyzete nehezítette meg a legnagyobb vitát az Európa Tanács 1201. számú ajánlása váltotta ki, „amelyre ma már senki sem emlékszik” – fejtette ki. A magyar fél ragaszkodott a kisebbségi jogokat szavatoló ajánlás szerződésbe történő beépítéséhez, Bukarest pedig azzal védekezett, hogy annak nincs kötelező jogi érvénye, így legfeljebb abba ment volna bele, hogy az ajánlást, amolyan általános iránymutatóként, lábjegyzetben szerepeltessék.
A patthelyzetet, Meleşcanu szerint, az amerikai külügyminiszterrel, Warren Christopherrel Washingtonban sorra került találkozása során sikerült feloldani, amikor is hangot adott véleményének, miszerint a román megoldás voltaképpen mind a magyar, mind a román partner igényeit kielégíthetné. A külügyminiszter nyomban felhívta magyar kollégáját, Kovács Lászlót, akivel közölte: a maga részéről „kiegyensúlyozottnak találja” Bukarest álláspontját.
Budapest végül is beadta a derekát, így a híres ajánlás, a román fél akaratának megfelelően, lábjegyzet formájában került be az alapszerződésbe. (Az interjúban nem esik szó róla, de e sorok írója jelen volt azon a bukaresti sajtótájékoztatón, amelyen Teodor Meleşcanu elégedetten jegyezte meg szó szerint a következőket: „az 1201-es ajánlást sikerült ivartalanítanunk.”)
1919 óta az első
Innen kezdve már minden zökkenőmentesen ment: a két ország illetékesei 1996 augusztusában Budapesten véglegesítették, majd parafálták a szöveget, egy hónap múlva, szeptemberben pedig Temesváron, a prefektúra épületében aláírták az alapszerződést.
Meleşcanu visszaemlékezése szerint Kovács László részéről ez alkalommal igen fontos mondat hangzott el: a budapesti diplomácia vezetője arról biztosította román partnerét, hogy sem Magyarország, sem az RMDSZ nem kíván etnikai alapú területi autonómiát kivívni, az autonómiaigény a kulturális, nyelvi és közigazgatási decentralizációs kérdésekre vonatkozik.
Az alapszerződés jelentőségét méltatva a román külügyminiszter interjújában utalt arra is, hogy az a Románia határait elismerő első román–magyar közös dokumentum volt az 1919. évi versailles-i szerződés után. Mint leszögezte, megbékélése során Bukarest és Budapest a német–francia modellt követte. A kisebbségi kérdés iránti érzékenységre való tekintettel komoly intézkedések születtek a kisebbségvédelem tekintetében, a nemzeti kisebbségek kulturális, szellemi és nyelvi identitásának megőrzése céljából.
Magyar jelmondatváltás
A kérdésre válaszolva, miszerint az alapszerződésnek szerepe volt-e abban, hogy Romániában nem ismétlődött meg a jugoszláviai helyzet, a volt román külügyminiszter határozott igennel válaszolt, leszögezve: a dokumentum aláírása nyomán „a magyarországi és romániai szélsőséges erők nem használhatták ki az etnikumközi feszültségeket arra, hogy veszedelmes irányba tereljék” az etnikumközi kapcsolatokat.
A kilencvenes években a kisebbségi kérdés Európa legérzékenyebb problémájává, a biztonságot fenyegető legfőbb veszéllyé vált, ezért az idevágó európai normák tiszteletben tartása az euroatlanti integrációs folyamat sarkalatos pontja volt. „Az alapszerződés aláírásának másik eredménye az volt, hogy az etnikumközi kapcsolatokat a konfrontáció útjáról a párbeszédére terelte. A többségi és kisebbségi lakosság közötti kapcsolatok megoldási módjával Románia ma példaként szolgálhat” – állította Meleşcanu, aki nem tagadta, hogy a dokumentum aláírását mindkét ország illetékeseinek „nehezen sikerült odahaza eladniuk”.
Romániában az alapszerződést a parlamentben nem a kormányt támogató erők, hanem az ellenzék szavazatainak köszönhetően ratifikálták. „Ha nem létezett volna a Demokrata Konvenció, ez nem is sikerült volna” – tette hozzá Meleşcanu, egyben leszögezve: az idők során Magyarország jelmondata, miszerint Románia útja a NATO és az EU felé Budapesten vezet át, örvendetesen megváltozott, és ma már így hangzik: Magyarország és Románia a Bukarest– Budapest–Brüsszel úton halad együtt az EU-ban – zárta szavait a Văcăroiu-kormány volt külügyminisztere.
B. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nyugalom
A megszorítások táplálta kisebb-nagyobb tüntetéseket és az ellenzék lármáját leszámítva, csend és béke van nálunk. Rendben zajlik a gyorsított honosítás, amelyről pár éve még álmodni sem mertünk. Még kevésbé, hogy a magyar konzulátusok mellett a hangzatos nevű demokrácia központokban is intézhető a nemes művelet.
Hála a jó magyar-román kapcsolatoknak! Az új médiatörvény szerint működő anyaországi közszolgálati tévék ezt a két jó barát (a szabadszájúságukkal néha nagy nyugati partnereiket is meghökkentő) Băsescu és Orbán tusványosi parolázásával magyarázzák. De hatással van rá a magyar miniszterelnök ama ígérete is, hogy uniós elnökségük idején segítik Románia schengeni csatlakozását. Bár jól tudott: a francia és német ellenállás miatt ebből aligha lesz valami.
Bukarest egyelőre türelmes. Miért is? Mert RMDSZ nélkül nincs román kormány! Vak, aki nem látja, hogy e ténynek meghatározó szerepe van nem csak az itthoni békében, de a két ország jó viszonyában is. Vagy elfelejtettük: ha nem vagyunk ott, milyen hamar kirúgnak minden magyar igazgatót, prefektust, államtitkárt, főtisztviselőt? A most csöndes Székelyföld forrong. Nem egyszer megtapasztaltuk: ellenzékben eszköztelenek és árvák leszünk, s borul a magyar–román jó viszony!
Már abba bele lehetne kötni, hogy a demokrácia-központok homlokzatán lévő táblákra sokkal kisebb betűvel írták a román szöveget, mint a magyart. Ám ez csak tűszúrás ahhoz viszonyítva, hogy szlovák mintára (à la kisantant!) a kettős állampolgároknak megtilthatják, hogy rendőrök, pénzügyőrök, tűzoltók stb. lehessenek.
Más szavakkal ugyanerre azt is mondhatják: magyar állampolgárságú székelynek nem jár román autonómia! Persze, a másik állam nem köteles kiadni, hányan és kik kérték a honosítást. De hát nem is kell kérnie, hiszen az M1, M2 és a Duna Tv-ből folyik az adat! Naponta többször bemondják: hány ezren jelentkeztek Csíkszeredában, Kolozsváron stb. (A „legjobb magyarokról” riportok is készülnek.) Mert a kormánynak alig van más olyan sikere, ami ilyen kevés bírálatot kapna. Meg hát mi, magyarok szeretünk fölöslegesen hencegni, vitézkedni! Ahelyett, hogy stratégiai fontosságú dolgokat csöndben intéznénk, mint a románok a moldovaiak honosítását!
Sok-sok erdélyi magyarral várom: milyen nyugalom lesz nálunk, amikor a magyarországi adófizetők pénzén gyúrt új néppárttal szétverik a romániai magyar parlamenti (és egyéb) képviseletet. Máris látni, mint ölelkezik Băsescu, Ponta, Antonescu: végre nem a magyarok döntik el, ki kormányoz Romániában!
Kövérék gratulálhatnak!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Rajtunk múlik, hogy a tanügyi törvény mennyire lesz jó”
Konzultációk folynak, munkacsoportok alakulnak a tanügyi törvény tartalommal való megtöltésére. Lakatos András, az RMDSZ oktatási alelnöke válaszol.
Gyanítható, hogy nem lesz egyszerű az oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó részeinek az alkalmazása. Hol állnak a munkában? Lakatos András: – Az új oktatási törvény február 9-én lép életbe. Tudni kell, hogy ez egy kerettörvény, tehát csak irányvonalat szab meg. A következő 8 hónapban körülbelül 150 jogszabályt kell elfogadni. A törvény konkrét alkalmazásának a folyamata 3-4 évet vesz majd igénybe.
- A 150 jogszabályt kormányrendeletekkel módosítják majd?
– Körülbelül ötvenet módosítanak kormányrendeletekkel, a fennmaradó száz rendelkezés a módszertani eljárásokban eredményez változásokat. Ezeket a szaktárca a szakmával, a megyei tanfelügyelőségekkel együtt dolgozza ki. Nekünk azon programok megszerkesztése a feladatunk, melyek a törvény értelmében kisebbségi hatáskörbe kerültek.
Pénteken az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén 25 zenetanárral találkoztunk: megalakultak azok a munkacsoportok, melyek a különböző nevelési szinteken a különféle jellegű oktatási intézmények területén összeállítják a zeneoktatás tantervét a magyar zenei hagyományoknak megfelelően. A zene nagyon fontos szegmense az oktatásunknak, az identitástudatunk ápolásának, megőrzésének. Korábban a gyakorlatban a román szakemberek által kidolgozott tantervet kellett alkalmazni. 2002 óta létezik egy magyar iskolák számára kidolgozott tanterv, melyet azonban vagy alkalmaztak, vagy nem. A törvény most nagyon egyértelmű: a zeneoktatás területén az egész nevelési cikluson keresztül sajátos tantervet kell készítsenek azok a kisebbségek, akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel.
- A földrajz és történelem-oktatás módszertanával, tankönyvekkel kapcsolatban van-e valamilyen előrelépés?
– Hetek óta egy ütemterven dolgozunk, hogy meghatározzuk, melyek a legsürgősebb lépések. A történelmet és földrajzot a második félévtől már magyarul lehetne tanítani. Csakhogy nincsenek meg az ehhez szükséges tankönyvek, így ez mind a tanárnak, mind a diáknak problémát jelent majd. A 2011-2012-es tanévtől, tehát szeptembertől szeretnénk, ha már a magyar nyelvű történelem és földrajz tankönyvekből lehetne tanulni. Nyilván ezek a még érvényben levő román programok szerint megírt tankönyvek. A lefordítandó tankönyveket a tanügyi tárca egy kutatása alapján választottuk ki, mely során felmérték, melyek a legnépszerűbb, legelterjedtebb tankönyvek a magyar diákok körében a magyar tagozatokon. Az eredmény az, hogy a Corint kiadó nyolcadikos, illetve tizenkettedikes földrajzkönyveit fogjuk lefordíttatni. Történelemből a nyolcadikosok számára a Humanitas tankönyvét, a tizenkettedikesek számára pedig a Corintét fordítjuk le. A nyolcadikos könyveket 10 700 példányban nyomtatjuk ki: a nyomtatási költségek 350 ezer lejt tesznek ki, ezt a számlát a tanügyi tárca állja. A tizenkettedikes tankönyvek példányszáma 2500 lesz, nyomtatásukat az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és a Communitas Alapítvány finanszírozza. Mindkét osztály könyveit a Nemzeti Tankönyvkiadó fogja kiadni.
- Eddig úgy tűnik, a román nyelv tanítása kapcsán lesz a legtöbb teendő...
– Évekkel ezelőtt, 2007-2008 folyamán a tanfelügyelőséggel és a pedagógus szövetséggel együttműködve kidolgoztunk egy sajátos, magyar diákok igényeihez igazodó programot, az elemitől a líceumig. A programot a Balázs Lajos professzor úr által koordinált csapat készítette, és jelenleg Bukarestben van. Ez lesz a kiinduló alap, azonban át kell dolgozni, mert még a régi rendszer, a háromszor négy éves ciklusok szerint volt tervezve. Meg kell várni, hogy elkészüljön a nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, kiderüljön, melyik tárgyat hány órában tanítjuk, és csak utána jön az analitikus és tantárgyi tantervek kidolgozása. Ez is egy nagyon nagy feladat, továbbá a magyar nyelv és irodalomra, valamint a romániai magyarság történelmére vonatkozó programokat is a mi szakembereinknek kell összeállítaniuk. RMDSZ-vonalon elindítottunk egy sor konzultációt ez ügyben: Brassóban a megyei tanfelügyelőkkel találkoztunk, jövő héten pedig a Felsőoktatási Tanács keretein belül az egyetemek vezetőivel találkozunk. Tárgyalásokra kerül sor majd az egyházak vezetőivel is.
- Az eddigi konzultációk alapján hogyan néz ki, miben lesz más a román nyelv tanítása az eddigiekhez képest?
– Célunk az, hogy a diákjaink minél könnyebben megtanulhassák az alkalmazható, napi szinten beszélt román nyelvet. Sokkal jobban igazodik majd a magyar nyelv jellegzetességeihez, és sokkal gyermek- és életközpontúbb lesz. Nem regionalizmusokra, különféle nyelvjárásban megfogalmazott szövegekre fog épülni. Hogy ez milyen lesz, és mennyire lesz sikeres, végső soron tőlünk függ. Ez egyébként az egész törvényre érvényes: hogy ez a törvény mennyire lesz jó, elfogadható, az rajtunk, a szakembereken múlik. Ez egy lehetőség amivel kell tudnunk élni. A törvény keretjellege azért jó, mert mozgásteret biztosít, amellett, hogy megszabja az általános irányvonalat. Stabilitást mutat, ugyanakkor lehetőséget ad a menetközi kiigazításokra. Nagyobb felelősséget ró mindannyiunkra.
- Lesz tervek szerint valamilyen különbség a román nyelvtanítás módszerében mondjuk a kolozsvári gyermek számára, aki azért találkozgat a román nyelvvel, valószínűleg beszéli is valamilyen szinten, illetve egy székelyföldi diák számára, akinek teljesen idegen nyelvként kell ezt megtanítani?
– A tantervben minden nevelési szintre meg vannak határozva a követelmények, hogy az adott ciklus végén mi kérhető számon az adott gyermektől. Emellett felsorolja azokat a témaköröket, amelyek mentén ezt a tudást el lehet érni. Az már a pedagógus szabadsága, hogy ezekkel a lehetőségekkel hogyan fog élni. A törvényben az is nagyon jó, hogy az órák 75 százaléka vonatkozik a törzsanyagra, ismeretek közlésére, begyakorlására, ellenőrzésére. A fennmaradó 25 százalékban a pedagógus maga döntheti el, hogy mihez kezd. Tiszta magyar környezetben a pedagógusnak arra van lehetősége, hogy tovább gyakoroltassa a diákokat. Ott, ahol a gyermekek nagyrészt román környezetben vannak, és a nyelvtanulás nem okoz gondot, a tanár nyithat az irodalmi nyelv fele, bővítheti a szókincset. A kulcsfigura itt a pedagógus.
S. Z. Transindex.ro

Semjén Zsolt: Nincs erkölcsi alap a román kormánykoalícióból kilépésre biztatni az erdélyi magyarokat
Az a józan magyar érdek, hogy a román-magyar együttműködés maradjon, a magyar állampolgárság kiadása zökkenőmentes legyen, és ennek az egyik garanciája a román jobbközép kormány léte – nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A kormányzati politikus ezzel azokra a hírekre reagált, miszerint az RMDSZ egyes körei meglebegtették a párt kilépését a román kormánykoalícióból. Semjén Zsolt szerint számos, magyaroknak kedvező intézkedés fakadt a mostani román kormány és Traian Basescu józanságából, ezek után nincs erkölcsi joga bárkinek azt mondani, hogy a magyarok lépjenek ki a koalícióból. A kettős állampolgársággal összefüggő egyéb aktuális kérdésekről ugyancsak nyilatkozott Semjén Zsolt a Közbeszédnek. Az interjút kedd este nyolc órától sugározta a Duna Televízió egyes csatornája.
Amit Romániával kapcsolatban mondott, az valóban nagyon súlyos dolog – így reagált Semjén Zsolt Közbeszéd azon felvetésére, miszerint egyes RMDSZ-es körök meglebegtették a párt lehetséges kilépését a román kormánykoalícióból, illetve arra a kérdésre, hogy egy ilyen lépés mennyiben változtathatná meg a román döntéshozók viszonyulását a magyar kettős állampolgárság ügyéhez.
Őrizni kell a kegyelni pillanatot
„Nagyon világosan kell látni, és nagyon komolyan megfontolásra ajánlom minden romániai magyar számára: kegyelmi pillanat, hogy ilyen a magyar-román viszony, hogy Orbán Viktor és Traian Basescu között ilyen a viszony. Beigazolódott, hogyha Romániával együttműködünk, akkor sokkal többet érünk el, mintha fúrjuk egymást. Ez pedig a PDL-kormány, személy szerint Basescu józanságát dicséri. A tanügyi törvényt Basescu elnök aláírta és ígéretének megfelelően átment Bukarestben, ami nagyon fontos. Ezek után nem sok erkölcsi alapja van bárkinek azt mondani, hogy a magyaroknak ki kellene lépniük ebből a koalícióból” – szögezte le Semjén Zsolt.
Hozzátette: azt gondolják meg az érintettek, hogy ha jön egy másik típusú kormány Romániában, egyáltalán nem biztos, hogy ilyen zökkenőmentes lesz a magyar állampolgárság kiadása. Hiszen Basescu megadta a határon túli románoknak az állampolgárság lehetőségét. „Ezek után mi mondhattuk, hogyha a moldáviai románoknak lehet, akkor az erdélyi magyaroknak is lehet” – érvelt a miniszterelnök-helyettes, aki további szempontként említette, hogy a mostani román koalíció megóvta Romániát a még nagyobb bajból, kezdenek kilábalni a válságból.
„Most egy kormányválságnak beláthatatlan következményei lennének. Azért azt gondolom: az a józan magyar érdek, hogy a román-magyar együttműködés maradjon, az állampolgárság kiadása zökkenőmentes legyen, és ennek az egyik garanciája a román jobbközép kormány léte” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Őszre módosulhat a választójogi törvény
Közel három hónapja jelentették be, hogy valamilyen típusú szavazati jogot adnának a határon túlról magyar állampolgárságot szerzett, ám magyarországi lakcímmel nem rendelkező személyeknek. Mikor mondja meg végre a kormányzat, hogy milyen típusú lesz ez a szavazati jog? – kérdezte a Közbeszéd.
„Hogy pontosan milyen lesz a választójogi törvény, és hogy abban hogy lesz szabályozva a határon túli magyarok szavazati joga, azt majd Országgyűlés eldönti, mondjuk ősszel” – reagált Semjén Zsolt. A kormány mindenesetre osztja az ő személyes álláspontját, azaz, hogy az állampolgárság és a szavazati jog „valamilyen formában elválaszthatatlan egymástól” – tette hozzá.
Az egyéni körzetben nem tud szavazni az, aki nem ott lakik. A miniszterelnök-helyettes a lista tekintetében azt javasolja: hasonlóan az európai uniós választásokhoz, pártlistákat kell állítani; ugyanarra a listára lehessen szavazni Budapesten, Sepsiszentgyörgyön vagy Los Angelesben – mint ahogy a körülöttünk lévő államok nagy része, de akár a franciák, az olaszok, a portugálok, a spanyolok megoldották ezt a kérdést – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.
A felvetésre, hogy a legélesebb kritika a választójog megadása ellen az lesz, hogy a Fidesz ezzel szavazatmaximalizálásra törekszik, Semjén Zsolt azt mondta: ez a balliberális oldal vádaskodása, „de kit érdekelnek ezek a vádak”. A kérdést a helyén kell kezelni; az, hogy ennek a kérdésnek milyen pártpolitikai szempontú megfontolásai vannak, az ezredrangú kérdés ahhoz viszonyítva, hogy minden magyar állampolgárnak meg kell adni a neki kijáró szavazati jogot – hangzott az interjúban.
Garancia is lenne a határon túliaknak a szavazati jog
A miniszterelnök-helyettes kiemelte továbbá: azért van az alkotmányos megfontolásokon túlmenően a határon túliak szavazati joga mellett, mert nekik ez a garancia lenne arra, hogy a mindenkori magyar kormány komolyan vegye őket; mégpedig nem kegyből, hanem józan megfontolásból. Ha ugyanis a szavazatukat meg kell szerezni, akkor a mindenkori magyar kormány kénytelen gesztusokat tenni a határon túli magyarok felé – mondta.
Érkezett olyan igény is, hogy akik megkapják a magyar állampolgárságot a határokon túlról, ugyanúgy legyenek jogosultak a gyermekek után járó támogatásokra, mint a Magyarországon élők. Ezt elvből utasítja el a kormány vagy nincs rá pénz? – kérdezte a Közbeszéd.
Társadalombiztosítás nem jár a magyar állampolgársághoz
Az állampolgárság és a nyugdíj, avagy az egészségügyi ellátás nincsenek összefüggésben egymással, erről van szó – reagált Semjén Zsolt. Nem azon az alapon kap valaki nyugdíjat vagy egészségügyi ellátást, hogy magyar állampolgár, hanem az alapján, hogy hova fizette be az egészségügyi járulékát; ahova fizette, onnan kapja a társadalombiztosítási ellátását.
Arra a felvetésre, hogy az új kormány első és egyik legmarkánsabb intézkedése volt, hogy megteremtette az állampolgárság könnyített megszerzésének feltételeit, erről mégsem volt szó Orbán Viktor évértékelőjében, Semjén Zsolt azt mondta: Orbán Viktor a nemzet sorskérdéseiről beszélt hétfőn, ebbe pedig ugyanúgy beletartozik a kárpát-medencei magyarság ugyanúgy, mint a nyugati emigráció; a miniszterelnök pedig egy magyar nemzetről beszélt, nem bontotta szét elemeire a témát.
Pintér Attila, felelős szerkesztő (Duna Televízió).Vajdaságma.info/Duna TV

Gyilkos reform
Még jószerével el sem csitult a tanügyi törvény miatti lázongás — úgy tűnik, nehezen bár, de a pedagógus-szakszervezetek lenyelték a reformbékát —, elkezdték a fenyegetőzést az egészségügyben dolgozók. A gyógyszerészek a ki nem fizetett számlák miatt, a családorvosok az új keretszerződés tervezete ellen, egyes kórházak pedig az összevonás, átalakítás okán tiltakoznak, naponta vonulnak utcára az elégedetlenek.
Ismét kiderült, az irodákban kitalált reformok a terepen nem állnak lábukon. A minisztériumban elképzelt kórházátszervezésnél kikérték ugyan az önkormányzatok véleményét, de most azzal szembesülnek, a költségektől, felelősségtől menekülő polgármesterek kisrégiókat hagynának ellátás nélkül. Ami Bukarestből egyszerűnek, egyértelműnek látszott, a helyszínen bizony igen bonyolult, s hogy sok pontján sántít az intézkedés, jelzi az is, a miniszter hajlandó újraelemezni döntését. Minden esetet megvizsgálnak — ígéri —, de folytatják, amit elkezdtek, szükséges az átalakítás, még akkor is, ha fájdalmas. Még kényesebb kérdéseket vet fel a családorvosokat érintő változtatáscsomag, következményei beláthatatlanok. Miközben Cseke Attila miniszter az alapellátás erősítésének fontosságáról szónokol, s szeretné elérni, hogy a betegek ne a kórházakat rohamozzák meg minden apró-cseprő bajukkal, éppen a családorvosok lehetőségeit szűkíti. Számukra az is fájdalmas, hogy bevételeik évről évre csökkennek, újabb beruházásokra kényszerítik őket (most például az egészségügyi kártyák leolvasásának feltételeit kell megteremteniük), de még aggasztóbbnak találják az új keretszerződést, amely a betegek jogait sértő korlátozást vezet be: felső határt szab az orvosok által felírt ingyenes és térítéses gyógyszerek esetében. Cseke Attila azt is kilátásba helyezte, hogy megjutalmazzák, aki minden megkötést betart, büntetik, aki nem teszi ezt. Jó pontokat szerezhet tehát, aki elküldi majd drága gyógyszerre szoruló betegét, mert kimerítené a havi keretet, s hajlandó olcsóbb, esetleg kevésbé hatásos pirulákkal kúrálni pácienseit. S ha egy családorvos a hónap második felében is szeretne ingyenes vagy térítéses orvosságot felírni, jobban teszi, ha megválogatja a hozzá fordulókat, és csak olyanok gondozását vállalja, akik nem kerülnek túl sokba. Hogy mi történik majd azokkal, akik baján csak borsos árú szerek segítenek? Ennek esetleg a miniszter a megmondhatója. A reform jegyében, jó könyvelőként oszt és szoroz, csekély költségvetésébe (mellyel elfogadásakor elégedett volt) próbál beilleszkedni úgy, hogy eltűnik a szempontok közül a legfontosabb, akiért az egész rendszernek léteznie kellene: az ember. Félő, mire a Cseke-féle reform végére érünk, olyan luxussá válik betegnek lenni, amit csak a legmódosabbak engedhetnek meg maguknak.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Finisben a kampány
Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Ezen a héten a Bihar és Szatmár megyei, illetve a Nagybánya Központú Területi Szervezet is eldönti, melyik jelöltet támogatja majd Nagyváradon.
Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Mint ismert, a többi szervezet már meghozta döntését ebben a kérdésben: többségük Kelemen Hunor művelődési miniszter jelöltségét támogatja; Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsost a Kolozs megyei, Olosz Gergely képviselő a Történelmi Máramaros Területi Szervezet bizalmát élvezi.
A három jelölt csütörtökön Nagyváradon találkozik majd, ekkor dönti ugyanis el a Bihar megyei szervezet választmánya, melyikük mellé áll – tudtuk meg Szabó Ödön ügyvezető elnöktől. Szatmáron a Megyei Küldöttek Tanácsa a hét végén, egyelőre ismeretlen időpontban ül össze ebben a kérdésben, a jelöltek azonban nem lesznek jelen a szavazáson. „Külön-külön azonban már mind a három jelölttel találkoztunk” – tájékoztatott Găman Mihály ügyvezető elnök. A Nagybánya Központú Területi Szervezet szombaton dönt arról, melyik jelöltet támogatja.
Időközben összeállt a küldöttek listája is – tudtuk meg Kovács Péter kongresszusi biztostól. Tájékoztatása szerint a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában sorra kerülő kongresszuson 561 szavazati joggal rendelkező küldött vesz részt. Az alapszabályzat szerint az SZKT és az ügyvezető elnökség tagjai, valamint a szövetségi elnök, a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok – összesen 185 személy – hivatalból kongresszusi küldöttek, rajtuk kívül 376 választott küldött lesz jelen.
Markó–Olosz-találkozó
„Markó Béla biztosított arról, hogy ha megválasztanak az RMDSZ elnökévé, számíthatok a támogatására a kitűzött céljaim megvalósításához” – nyilatkozta tegnap Olosz Gergely elnökjelölt, miután Bukarestben találkozott a leköszönő szövetségi elnökkel.
„Egyetértettünk a szövetségi elnökkel abban, hogy az egységet fenn kell tartani, az RMDSZ bázisát szélesíteni kell a tömbmagyarságban, a szórványban, illetve a Partiumban, és abban is egyetértettünk, hogy a politikai irányt fenn kell tartani: az Európai Néppárt irányvonalát” – fogalmazott az elnökjelölt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Ez már félrevezetés
Az RMDSZ központi szócsöve, az Új Magyar Szó nevű, kis példányszámú napilap a tegnap ismét rárontott a Tőkés László elnökölte Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra. Árucsatolás: állampolgárságért párt című „tényfeltáró riportjában” szenzációs leleplezésként próbálta a lap tálalni azt, hogy az Erdély-szerte működtetett, húsz irodából álló demokráciaközpont-hálózatot felkeresők támogató aláírásukkal segíthetik elő az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítását. A bukaresti pártlap egyenesen azt sulykolta, hogy ezek az irodák valójában nem csupán a magyar állampolgárság megszerzésében nyújtanak segítséget a romániai magyaroknak, hanem e segítséget feltételhez is kötik: az új magyar pártba való beiratkozáshoz. Állítólag párttagsági űrlapokat nyomnak a honosítás ügyében érdeklődő emberek orra alá, ezeken a román nyelvű rovatcímek a létrehozandó pártba belépni kívánók teljes nevét, pontos lakcímét, valamint személyi azonosító számát tartalmazzák, ezenkívül pedig a belépőknek nyilatkozniuk kell arról is, hogy tagjai-e valamely politikai pártnak, mert amennyiben a válasz igen, belépési nyilatkozatuk egy újabb politikai alakulatba érvényét veszti. A lap minimum két hazugsággal rukkolt ki: egyfelől az EMNP létrehozását aláírásukkal támogatók nem a pártba való belépést vállalják, hanem csupán a pártbejegyzést támogatják, vagyis nem válnak taggá (membru), hanem csupán támogatókká (susţinător), másfelől bárki támogathatja aláírásával egy új párt bejegyzését, akár már tagja egy másik pártnak, akár nem. Egy új, másik pártba való tényleges belépéssel csak egy előző párttagsága szűnik meg, ám az automatikusan, anélkül, hogy szükség lenne az előzőből való deklarált kilépésre. (Ez abból adódik, hogy a román párttörvény előírása szerint egyszerre két párt tagja nem lehet valaki, a párttagság maga pedig kétféleképpen szüntethető meg: kilépéssel vagy egy másik pártba való beiratkozással. A törvény egyébként nem írja elő annak deklarálását egy új párt bejegyzésének támogatásakor, hogy az aláíró támogató párttag-e már vagy sem, tehát ezt az EMNP alapítói fölöslegesen kérik.)
Az Új Magyar Szó cikkének címében szereplő inszinuációt Gergely Balázs, az erdélyi demokráciaközpont-hálózat koordinátora, egyben az EMNP kezdeményező bizottságának tagja (képünkön) megcáfolta, mondván: a demokrácia-központokban található párttámogatási íveket csak az írja alá, aki akarja. „Mi minden betérőnek felhívjuk a figyelmét arra, hogy folyamatban van az EMNP bejegyeztetése. Támogató aláírásuk azonban nem feltétele annak, hogy az irodában teljes körű tájékoztatást kapjanak a honosításról. Árukapcsolás nincs.” Az RMDSZ képmutató akadékoskodására reagálva felidézte, hogy a magyar igazolványok kiosztása éveken át a szövetség irodáin keresztül zajlott, a pártsajtó pedig nem kutakodott, pedig lett volna miről írni.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Miért a legnehezebb nyelv a magyar?
Miercurea Ciuc helyett a térképen is legyen újra Csíkszereda. Sokan szeretnék, hogy a város hivatalosan is visszakapja magyar nevét. A civil kezdeményezésre már elegendő aláírás gyűlt össze a népszavazás kiírásához.
A város magyar nevének hivatalossá tételét Csibi Barna kezdeményezte, aki a Csíkszeredában sosem járt személyekről elnevezett utcák névváltoztatását is szorgalmazza. Az újabb ötletét éppen egy utcanév-változtatást ellenző adta.
- Volt egy bizonyos komment melyik így szólt, ha nem vigyázunk, ezek maholnap a helységeket is kezdik visszanevezni. S mondom, hoppá, ez nem is egy rossz ötlet. Innen kezdődött – meséli Csibi.
A városban sokan támogatják az ötletet.
- Amikor a székely bácsi a magyar nyelv nehézségeiről azt mondja, hogy az semmi, hogy tinektek, hanem nekünk: Miercurea Ciuc-ot leírva úgy kell kiolvasni, hogy Csíkszereda! Na, hát ez viccnek jó, de valóságnak nem! – meséli egy közismert vicc lényegét Kovács Csaba.
De elutasításra is van példa. Csibi Barna meséli:
- Ismerősöm azt mondja nekem, hogy ez szélsőséges. Kérdem én, mi abban a szélsőséges, ha én a saját városomat a saját nyelvemen akarom elnevezni, ezt a várost az én nemzetem alapította, s az én nemzetem is nevezte el? Ez egy meghódított, ez egy behódolt város, egy meghódított város – csak egy idegen név. És hogy én vissza akarom ezt a nevet kapni?
Most 2000 támogatói aláírással támogatva kéri a helyi önkormányzattól a népszavazás kiírását. Hogy ebből lesz-e valami, erről megkérdeztük Antal Attila alpolgármestert. Ezt a választ kaptuk: - Nyilván, az önkormányzati testületnek nemcsak az a dolga, hogy igen vagy nem, legyen-e referendum, hanem amennyiben meg kívánja szervezni, akkor rendelkeznie kell ennek a szervezési, logisztikai, költségvetési vonatkozásairól is. A települések névváltoztatásáról törvénnyel rendelkezik a törvényhozás, a parlament. Törvényhozási kezdeményezéssel a kormányon kívül képviselők, szenátorok is élhetnek.
Szóval, máig semmi konkrétumot nem sikerült megtudnunk a népszavazás kiírásáról. Tény viszont, hogy több száz éves dokumentumok, kiváltságlevelek bizonyítják: alapítása óta ez a város a Csíkszereda nevet viseli. Román megnevezése, a Miercurea Ciuc, 1920-ból, erőltetett tükörfordításból származik. Trianon után az akadémikusok, nyelvészek alkotta, erdélyi toponímiákat románosító bizottságnak nemcsak Csíkszereda lefordítása jelentett gondot. A székely települések román nevei tükörfordítással, magyar nevek fonetikai átírásával, fonetikai torzítással, vagy egyszerűen „névátültetéssel” születtek.
Dr. Balázs Lajos, egyetemi tanár így vélekedik:
- Az igazságtalanul teret hódítók lelke mindig nyugtalan. Mert titkon érzik, hogy az ősök lelke ott van a talpuk alatt. Az ősök is tudják titkon, hogy az az övék./ Ezek a változatok, ezek az erőlködések mind azt bizonyítják, amit én az előbb Mircea Eliadetól idéztem. Érzik, hogy nem a sajátjuk. Keresgélnek, tapogatóznak, puhatolóznak. De nem fogják megtalálni az igazi gyökereket.”
Mert minden helység, hegy, völgy, patak és szikla neve történelmi, helytörténeti emlékhez kötődik.
- Azok az emlékek semmit sem mondanak a hódítónak. Idegenek. Nevek miatt nem tudják teljes egészében a területet átvenni. Ez probléma. S akkor ezt megpróbálták hasonítani, fonetikai torzításokhoz folyamodni, hát például Giurge – Györke, vagy Chirusu Roman, Ghipes –Gyepes és végtelen a sor. Egy másik módszer a név-transzplantáció, így neveztem. Hát mit keres Csíkban például a Vacaresti? Az regáti név. A Giulesti Bukarest egyik negyedének a neve. Mit keresnek ezek a nevek Erdélyben?
„A lopakodó módszerekkel” olyan fordítások is születtek, amelyeket sem a román, sem a magyar nem ért, nincs hozzájuk képzettársítás.
- Törvény van rá hogy a nevünket, ferdítve beírt keresztnevünket, családnevünket helyre igazíttassuk, és kérjük. Csíkszereda is a mi nevünk, a mi településünk, közösségünk neve, ferdítve- fordítva írták rögzítették, nem talál az eredetivel, kérjük a helyreigazítását, tehát ezért tartom jónak. Egyszerű logika.
És kérdés, hogy Csíkszereda erdélyi úttörőként, a közeljövőben él-e ezzel a lehetőséggel.
Csúcs Mária, Csúcs Péter
Duna Tv, TérKép, Erdély.ma

Erdély közigazgatási bekebelezése
Az Erdély közigazgatási bekebelezését, az I. világháború nemzetközi szerződései nyomán létrejött Románia közigazgatásának egységesítését szabályozó törvényt 1925. június 9-én a bukaresti képviselőház, és 11-én a szenátus is megszavazta.
A Stauber József által főszerkesztett Aradi Közlöny politikai és közigazgatási napilap 10-én számolt be a törvényről. Július 10-én az első oldalán közli a lap, hogy elkészültek az új megyebeosztások, és csak az ókirálysági megyék határai nem változnak érdemben. 11-én arról számolt be a Közlöny, hogy az Arad és Temes-Torontál megye vezetősége egyezségét követően Arad vármegyéhez csatolnak 25 temesi települést – amiből végül csak 11 került Arad megyéhez – az újaradi, lippai és vingai járásból, továbbá három új járás lesz Soborsin, Csermő és Szentanna központtal, de a tornovait megszüntetik.
A Trianon utáni Románia közigazgatási egységesítéséről 1925. június 14-én jelent meg a törvény a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial). Ennek 380-as szakasza elrendelte az ország új közigazgatási beosztását: a községek, városok, megyék, megyeszékhelyek, megyei rangú városok határait, számukat és nevüket. A végrehajtási törvények és miniszteri rendeletek 1925. október 7-e és 1926. február 5-e között jelentek meg. 71 megyét, 498 járást, 8879 községet hoztak létre. 17 megyei jogú város és 54 város – a 144-ből – lett megyeszékhely. 10 külvárosi községet és 8704 falusi községet hoztak létre.
Az Aradi Közlöny 1925. szeptember 17-én arról tudósított, hogy a belügyminiszter Bukarestbe rendelte a prefektusokat, hogy átadja nekik a közigazgatási reform végrehajtási utasításait.
Arad megye prefektusa, Ioan Georgescu 1925. október 16-án tette közzé Az új közigazgatási beosztások, megyék, városok – mint székhelyek –, törvényhatóságok, városközösségek, mint nem székhelyek, községek és falvak tárgyú rendeletét az Aradi Közlönyben. A prefektusnak ugyanaz a közleménye románul október 14-én és 16-án jelent meg az aradi Tribuna Nouă napilapban. Tudomására hozták a szolgabíróknak, községi és körjegyzőknek, hogy a Hivatalos Közlöny 1925. október 7-én kelt 220-as számában kihirdetett 2465-ös királyi dekrétum megállapította az új közigazgatási beosztásokat, településneveket. A királyi dekrétum a minisztertanács 1925. szeptember 24-ei ülésének 3303-as számú naplóját hagyta jóvá, amelyben elhatározták, hogy Románia területe – Krassó–Szörény és Temes–Torontál vármegyék kivételével – 68 vármegyére oszlik. E két megyét későbbi jogszabályban szervezték át. A kialakított városok és községek területeinek módosításai 1926. január 1-jén léptek életbe.
Az Aradi Közlöny október 18-án közölte a prefektusok javaslatára, és a legfelsőbb közigazgatási tanács véleményezése alapján elkészült új járási beosztást, amit a 87 615-ös, 1925. október 9-ei belügyminisztériumi rendelet szabályozott. E szerint Arad vármegyének a székhelye Arad, tíz járása, két városa – Arad és Nagylak –, valamint 194 községe lett.
Az Aradi Közlöny november elsejei száma közli a Lázár Ágoston alispánnal az új törvényről folytatott beszélgetését. Kertész László megállapította, hogy az 1886-os törvény helyébe lépő „gyökereiből tépi ki a vármegyei igazgatás eddigi rendszerét”.
A járások: Arad – 20 községgel és Újarad székhellyel, Kisjenő – 21 –, Kisjenő, Halmágy – 29 –, Nagyhalmágy, Borosjenő – 15 –, Borosjenő, Pécska – 12, közöttük Nagylak –, Magyarpécska, Radna – 30 –, Radna, Borossebes – 30 –, Borossebes, Szentanna – 12 –, Szentanna, Világos – 11 –, Világos, valamint Tornova – 14 községgel – és Tornova/Spineni székhellyel.
A településnevek változása és a települések új járásokhoz való besorolása 1925. október 7-én lépett életbe. A meglévő megyei és községi hatóságok megtartották addigi illetékességüket az új községi és megyei tanácsok beiktatásáig.
Az Állami Levéltár Aradi Igazgatóságán általam megtalált, időrendben első dokumentum, amely Románia közigazgatásának egységesítése jegyében készült, 1925. május 11-ei keltezésű. A Bartos Jenő vezette Aradi Út- és Hídügyi Hivatalban kézzel írt összesítés az akkor tervezett kilenc járás települései és a kiválasztott járási székhely, illetve a települések és az azokat éppen ellátó jegyzőségek közötti távolságokat tartalmazza. Ez az összesítés az Országos Levéltár Aradi Igazgatósága 1296. fondja 13/1926-os dossziéjának (OLAI 1296/13/1926) 38–41 illetve 42–45 lapján olvasható.
A közigazgatás egységesítését célzó törvénykezés várható lépéseiről május 20-a előtt megjelent egy elég részletes eligazítás (OLAI 1296/13/1926, 11–13. l.), amelyből kiderül többek között, hogy a törvény megjelenését követő átszervezés után megszervezik a helyhatósági választásokat, amelyekre végül 1926. február 19-én került sor, a választhatóság a 25. évüket betöltötteket illette meg. A tanácsosok 3/5-e választott volt, 2/5-e hivatalból került a testületbe, községekben 9 választott és legfennebb 6 helyi képviselő volt hivatalból. A megyeszékhely lakosai nem voltak megválaszthatók és nem szavazhattak a megyei képviselőkre.
Június 25-én a prefektus – a választói névjegyzékek összeállításához – rendeletben kötelez minden lakost, hogy tíz napon belül jelentkezzen a lakhelye község- vagy városházáján személyi adatai nyilvántartásba vétele miatt.
A Belügyminisztérium Községi Igazgatósága augusztus 12-én sürgősséggel kérte a kilenc járás községei névjegyzéke elírásainak kijavítását, és azonnali visszaküldését. Ebben az átiratban még az volt az utasítás, hogy a községek nevét csak azokban az esetekben változtassák meg, amelyekben azzal visszatérnek az előző igazgatás által megváltoztatott régi román elnevezésekre (OLAI 1296/13/1926, 10. l.).
Az Aradi Prefektúra augusztus 14-ei válaszában küldte el a minisztérium által igényelteket, és abban megismételte a július elsejei 6679-es átiratában megfogalmazott kérését, hogy az új Arad megyét ne csak kilenc, hanem 11 járásra oszthassák, mert kilencben egyesek nagysága miatt képtelenség lesz megvalósítani a rájuk háruló igazgatási teendőket. Megjegyezték, hogy Temes megye 199 községéhez 14, míg Arad 194-éhez csak kilenc járást akar engedélyezni a minisztérium (OLAI 1296/13/1926, 18. l.).
A prefektúra kérésére az Ötvenespusztai Zselinszki birtokon, amelynek 500 hektárját 100 betelepített román családnak osztották ki, a kormány jóváhagyta Andrei Şaguna település megalakulását (OLAI 1296/13/1926, 17. l.).
Augusztus 25-én a seprősiek táviratban kérték a prefektúrától, hogy ne csatolják a települést a borosjenői járáshoz, hanem hagyják a kisjenőiben, amint eddig is volt.
A prefektúra szeptember elsejei 4358-as átiratával válaszolt a belügyminiszter 17860/C rendeletére, és elküldte a leendő megyéhez tartozó települések névjegyzékét az előírt 9, és az óhajtott 10 illetve 11 járáshoz soroltan, megismételve a 6679-es átiratukba foglaltakat (OLAI 1296/13/1926, 20. l.). A levéltárban megmaradt dossziéban (OLAI 1296/13/1926, 21–29. l.) a tervezett Újarad, Kisjenő, Borosjenő, Világos, Pankota (előzőleg Tornova), Borossebes, Halmágycsúcs és Radna járásokhoz rendelt települések vannak felsorolva, és utána a javasolt nevük szerinti ábécé sorrendben szerepelnek a megye községei (OLAI 1296/13/1926, 30–33. l.), adott esetben a hozzájuk tartozó falvak települései is, a megjegyzés rovatban az addigi neveikkel vagy pedig, hogy addig Temes–Torontál megyéhez tartoztak. Ebben a névjegyzékben Ácsvának – Aciuva – még a Tribunul Crişan nevet, Almásnak – Almaş – Tâmpat, Bátyafalvának – Bătuţa – Cristeşti-et, Feketegyarmatnak Principele Carol-t, Gósdnak – Govăşdia – Colonel Păuliant, Gyarmatának – Iermata – Popa Gheorghet, Déznaláznak – Laz – Lăzeşti-et, Nagyiratosnak Câmpiat, Zarándnádasnak – Nădaş – Dreciat, Nagylaknak Lacul Maret, Nagyvarjasnak Corbut, a Semloc-ként szereplő Öthalomnak – Glogovaţ – Horiat, Szentlánynak Principesa Ileanat, Tőzmiskének Teuzat, Zimándköznek Principele Mihait és Zimándújfalunak Principele Mirceat javasolták. Ezekről a névváltoztatásokról végül lemondtak.
A belügyminiszter szeptember 23-án elrendelte a helyhatósági választói névjegyzék összeállítását (OLAI 1296/13/1926, 65. l.).
A Hivatalos Közlönyben október 7-én megjelent 2465-ös királyi rendelet végül 40, a megnagyobbított Arad megyéhez tartozó település nevét változtatta meg (OLAI 1296/13/1926, 85. l.). Akkortól és azért lett Ötvenesből – Utviniş – Andrei Şaguna (A gondolatjelek között a település addigi román neve szerepel), Ácsvából – Aciuva – Avram Iancu, Erdőskerekből – Cherechiu – Caporal Alexa, Bokszegből – Bocsig – Caragheorghievici, Kisjenőből Körös-Kisjenő, Kisiratosból – Iratoşul Mic – Dorobanţi, Otlakapusztából – Otlaca – Grăniceri, Újrákosból – Iarcoş – Iercoşeni, Nagyiratosból – Iratoşul-mare – Iratoşul, Fakertből – Fachert – Livada, Bélzerinből – Zerindul-mic – Luntreni, Alsókövesből – Găvoşdia – Mocioni, Gósdból – Govăşdia – Păulian, Erdőhegyből – Erdeiş – Pădureni, Ópécskából / Románpécskából – Pecica română – Pécska / Pecica, Németperegből – Peregul german – Nagypereg / Peregul Mare, Holmézesből – Holtmezeş – Pescari, Nagypélből – Pilul-mare – Pél, Kovásziból – Covăsinţi – Podgoria, Kertesből – Chertiş – Prunişor, Bozósdból – Bodeşti – Rădeşti, Kisrónából – Ravna – Rănuţa, Rabszékből – Răpsig – Regele Carol, Magyarpécskából – Pecica maghiară – Rovine, Simonyifalvából – Şimoneşti – Satul nou, Szentannából – Sântana – Sfânta Ana, Szentpálból Sfântul Paul, Nagyszintyéből – Sintea – Sintea-mare, Kisszintyéből – Sinitea – Sintea-mică, Marosszalatnából – Slatina – Slatina de Mureş, Mikószalatnából – Slatina – Slatina de Criş, Tornovából – Târnova – Spineni, Szarvaságból – Soroşag – Stejar, Tornyából – Tornea – Turnu, Kis- és Nagyvarjasból – Variaşul mic és Variaşul mare – Variaşul, Tótváradból – Totvărădia – Vărădia de Mureş, Gyulavarsándból – Jula Vărşand – Vărşand, Vadászból – Vădas – Vânători, Halmágycsúcsból – Ciuciu – Vârfurile és Nagyzeréndből – Zerindul-mare – Zerind.
Október 8-án a miniszter táviratban kér azonnali választ, hogy a várossá nyilvánított Nagylak járási székhely-e vagy sem (OLAI 1296/13/1926, 68. l.)? A prefektus azt a választ adta, hogy határszéli településként nem lehet járási székhely, és Pécska járáshoz tartozik (OLAI 1296/13/1926, 67. l.).
Október 10-én a belügyminiszter táviratban figyelmeztette a prefektusokat, hogy az intézmények levelezésükben kötelesek a 7-én közzétett törvény szerinti új településneveket használni (OLAI 1296/13/1926, 74. l.).
A belügyminisztérium körrendeletben tudatja a prefektúrákkal, hogy az eddigi helyi vagyon- és közigazgatási szabályok csak 1926. január elsejével, de a változásokkal kapcsolatos ügyek, azok törvényességi felügyelete, a rendfenntartási kérdések a törvény megjelenésétől alkalmazandók, így az Arad megyei prefektúra hatásköre már október 7-étől kiterjed a Temes–Torontáltól Aradhoz csatolt Temeskeresztes – Cruceni – Cheresteş, Újarad, Angyalkút – Engelsbrunn, Temeshidegkút – Guttenbrun, Németság, Kisszentmiklós, Szépfalu – Schöndorf, Cseralja – Traunau, Réthát – Wiesenheid, Zádorlak községekre is (OLAI 1296/13/1926, 75. l.).
Október 11-én a minisztérium táviratban közli a prefektussal a kinevezett járási elöljárók névsorát: Putici Andrei, Spacovici Vasile, Suciu Traian, Fazekas Ludovic, Cornea Ion Petrica, Petrila Laslo, Pop Simion és Oanea Aurel (OLAI 1296/13/1926, 48–49. l.).
Október 24-én az új közigazgatási törvény végrehajtását felügyelő bukaresti bizottság körlevélben közölte Arad megye képviselőinek a számát: pótképviselő 10, kinevezett képviselő maximum 20 és választható képviselő 30. A kinevezendő képviselőkre a prefektúra által javasolhatók köre (OLAI 1296/13/1926, 90–91. l.):
– Arad polgármestere és két megyeszékhelyi képviselő;
– a mezőgazdasági, kereskedelmi, ipari és munkaügyi kamarák által jelölt képviselők, amennyiben Aradon van a székhelyük; – az egészségügyet és a tanügyet képviselők, akik lehetnek nők is; – minisztériumi felügyelők – ha vannak –: tanügyi, humán- és állategészségügyi, államépítészeti stb. A törvényben nevesített hivatalok döntötték el, hogy kit javasolnak kinevezett képviselőnek.
Ha az így kinevezendők száma kisebb volt a lehetséges húsznál, de indokoltnak látták, akkor a létszámot kiegészíthették a jelölő intézmények legmagasabb rangú tisztségviselőivel.
Mivel a helységben nagy volt az elégedetlenség az október 7-én közzétett településnév-változtatás miatt, a ternovai képviselő testület október 31-én összeült és kérte, hogy ha meg is változtatják, akkor ne Spineni, hanem Dacia-Traian legyen a település új neve (OLAI 1296/13/1926, 113. l.). A beadványra a prefektúra november 28-án azt válaszolta, hogy a rendeletben szereplő településnév csak a helyhatósági választások után változtatható meg (OLAI 1296/13/1926, 111. l.).
November 9-én a belügyminisztérium a településekre vonatkozó adatokat kért a helyi elöljáróktól az új közigazgatási felosztás miatt indokolt rendőrségi átszervezéshez: mennyi a település területe, a lakosok száma, az utcák száma és hossza, valamint a meglévő rendőrök száma (OLAI 1296/13/1926, 104. l.). A november 18-ai válaszból kiderül, hogy Arad területe ekkor 11 238 hektár, amiből 1261 ha belterület, 94 185 lakosa volt, 280 utcájának hossza összesen 146 606,43 km (A 146 606,43 km nem lehetett igaz, talán 146 606,43 métert kellett volna írnia a gépírónak.), nem volt városi rendőr, de az állami rendőrségen 258 szakaszvezető, 9 őrmester, 16 tiszthelyettes, 12 tiszt és 10 főtiszt teljesített szolgálatot (OLAI 1296/13/1926, 106. l.). Nagylak területe 13 112,5 hektár, lakossága 14 594 fő, 46 utcája 44 833 méter hosszú, és 11 rendőre volt (OLAI 1296/13/1926, 102. l.).
Mivel a Temes–Torontál vármegyétől Aradhoz csatolt települések nevei semmit sem változtak, az Arad megyei prefektus november 13-án változtatásokat kért a belügyminisztériumtól. Ebben kéri Temeskeresztes – Cheresteş – nevének Kreutzstädtenre változtatását, és a csupán 120 lakosú, önfenntartásra képtelen Temeshidegkútnak – Zăbrani, Guttenbrun – a hozzá való csatolását (OLAI 1296/13/1926, 87. l.).
Az új közigazgatási törvény alkalmazása következtében új községi jegyzőséget hoztak létre Farkasházán – Lupeşti, Zimándújfalun, körjegyzőséget Iltőn – Ilteu, Odvason – Odvoş, és Babszéken – Răpsig, de ezeken a jegyző kinevezéséig a szomszéd jegyzőség jegyzője látta el a tennivalókat (OLAI 1296/13/1926, 131. l.).
1926. Január 11-én a belügyminiszter napi hét órában rögzítette a hivatalnokok munkaidejét, és szabályozta a közhivatalok órarendjét, amely Arad megyében január 25-én lépett életbe és fél kilenctől egy óráig, valamint délután négytől fél hétig tartott.
Január 16-án Arad megyében 119 jegyző működött, akik jövedelmük háromnegyedét pótlékként kapták, míg a fennmaradó negyed volt az alapfizetésük, amelynek 40%-át a község természetben fizette (OLAI 1296/13/1926, 55–60. l.).
Az új közigazgatási törvény szerint szervezett helyhatósági választást 1925. február 19-én, pénteken tartották. Legtöbb helyen két lajstrom indult egymás ellen, és a legjobb minden mandátumot megkapott. A választásokon a 21. évüket betöltött személyek szavazhattak, és nyolc évben állapították meg a két választás közötti időtartamot. A polgármestereket a tanácsosok választották. Az új törvény szerinti megyei tanácsi választásokat 1926. június 4-én tartották. Aradi lakosok nem választhattak megyei tanácsosokat. Ekkor a megye lakossága 335 479 fő volt: román 232 644, magyar 58 809, német 24 512, zsidó 2500 és más nemzetiségű 3014. Választhatott 84 902 szavazó: 62 523 román, 13 597 magyar, 7149 német, 817 tót, 563 zsidó, 78 szerb, 67 cigány és 108 más nemzetiségű. A választásokat több községben megóvták. Aradon a magyar-liberális lista 4452 szavazattal győzött. Az ellenzéket 3601-an támogatták (OLAI 1296/14/1926, 1–313. l.).
Nagy István, Erdély.ma

Markó Béla: A magyarságom nem az állampolgárságomtól függ
Tizennyolc év az RMDSZ élén, két miniszterelnök-helyettesi mandátum, törvény a kisebbségi nyelvhasználatról és a magyar anyanyelvi oktatásról – Markó Béla a vele készített interjúnkban olyan ember benyomását kelti, aki derűvel áll fel a pártelnöki székből. Az RMDSZ nélkül kormány ma nemigen képzelhető el Romániában, hátországnak ott a kert és a szépirodalom, Székelyföld területi autonómiája pedig, ha nem is a láthatáron, de azon túl nem messze már felsejlik valahol. A politikusnak szinte csak a jól menő magyarországi megosztottságexport szúrja a szemét, az viszont nagyon. – Decemberben jelentette be, hogy távozik az RMDSZ éléről. Nem megfutamodás ez ebben a Romániában és Magyarországon is meglehetősen feszült pillanatban?
– Ha az elmúlt tizennyolc – de akár az RMDSZ alapítása óta eltelt huszonegy – évet vesszük, az igazság az, egyik pillanatban sem mondhattuk soha, hogy minden rendben van. Nehéz helyzet a mostani is, de azt nem állítanám, hogy különösen válságos lenne. Az RMDSZ működni fog. A politikai életben elfoglalt helyünk stabil, a román pártokkal kialakult egy partneri viszony, sőt ezzel együtt az a szemlélet is, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen, amikor a kormányzásról van szó. Ez a kilencvenes években még messzemenően nem így volt: időről időre megkérdőjelezték a létjogosultságunkat, volt, hogy be akartak tiltani. Én már egy olyan pillanatban köszönök le az RMDSZ elnöki tisztségéről, amikor a román politikai életben tiszta a helye és a szerepe a szövetségnek. Ez a Magyarországgal fenntartott viszonyban is így van. Van persze, aki felveti, hogy a Fidesszel nincs minden rendezve, ami igaz, csakhogy itt sem látok olyan objektív problémákat, amelyek miatt ezt a helyzetet ne lehetne normalizálni. Ez a feladat az RMDSZ következő elnökére vár. Azért döntöttem úgy, hogy most adom át a stafétát, mert a személyes politikai attitűdömhöz az is hozzátartozik, hogy tudnom kell, mikor hagyom abba – tizennyolc év olyan hosszú idő, amely óhatatlanul kopáshoz vezet. Egy paradoxonnal úgy is fogalmazhatnék, az általam képviselt irányt nélkülem mások esetleg jobban vihetik tovább.
– A távozásával kapcsolatos kommentárok között volt olyan, amelyik egyszerre nevezte önt karizmatikusnak és kiégettnek. Ennyire egyszemélyes párt lenne az RMDSZ?
– Döntésemnek van egy személyes vetülete is:mögöttem és előttem ott a másik hivatás, a szépirodalom. Ez sokak számára nyilván kevésbé fontos, mint a politika, de én úgy érzem, ha van még egy életem, azt most már erre akarom szánni. Megfutamodásról nincs szó, hiszen lassan-lassan már azok közé a kevesek közé tartozom, akik íróként – egyáltalán, olyan emberként, akinek volt egy másik hivatása – ilyen hosszú időn át a politikában maradtak. Úgy hagyom abba, hogy örülök, ha azt mondják, hogy karizmatikus vezetője voltam az RMDSZ-nek, de hivatásos politikussá sohasem váltam. Ezért is remélem, hogy a mostani pillanat egyúttal korszakhatár is. Az elmúlt húsz évben az RMDSZ végigvitt egy küzdelmet a nyelvhasználati jogokért, az anyanyelvű oktatási jogokért, és ezt a küzdelmét végső soron siker koronázta. Betetőznünk annak a törvénynek az elfogadtatásával sikerült, amely teljes körű anyanyelvi oktatási jogokat biztosít, és csak örülhetek, hogy ez az én elnökségem alatt történt. Az új oktatási törvénnyel meg néhány önkormányzati hatáskörrel már átléptünk egy következő korszakba, amelynek a kollektív jogokért folytatott harc korának kell lennie. Ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban nem folytattuk ezért is a küzdelmet. Az áttörés az oktatási törvénnyel – vagyis hogy az iskolák ügyében a helyi közösségek döntsenek – már megtörtént.
– Az RMDSZ a következő kongresszusán, február 26-án választja meg új elnökét. Ön székely, és a támogatását élvező jelölt, Kelemen Hunor is az. Fontos, hogy a szövetség elnöke székely legyen?
– A legnagyobb és legproblematikusabb közössége az erdélyi magyarságnak a székelység. Amíg például a Partiumban a földrajzi helyzetnél fogva is fogékonyak a modernizációs törekvésekre, a Székelyföld sokkal konzervatívabb és tradicionálisabb régió – nagy feladat, hogy itt is felgyorsítsuk a modernizációt. Ehhez szükség van olyan vezetőkre, akik belülről ismerik, akik otthon vannak Székelyföldön. A mindenkori RMDSZ-elnök egyik legnagyobb feladata másrészt az, hogy együtt tartsa a különböző érdekeket. Nem lehetünk elfogultak. Nem szabad hagyni, hogy a székelyföldi, a partiumi vagy a szórványérdekek szembekerüljenek egymással. Ha valaki megnézné a régebbi közvélemény-kutatásokat, látná: annak ellenére, hogy székely vagyok, voltak olyan pillanatok, amikor más régiókban népszerűbb voltam, mert Székelyföldön éppenséggel úgy érezték, nem vagyok elég radikális.
– Mi lesz ön után az RMDSZ-szel? Veszélyben látja a parlamenti képviseletet? Budapesti hátszéllel mostanában alakul új magyar párt Erdélyben.
– Az új párttal a nagy gondom az, hogy még senki nem magyarázta meg, a programja alapvetően miben különbözik majd az RMDSZ-étől. Kétlem, hogy pártalapítási szándékot lehetne alapozni arra, hogy vannak magyarországi politikusok, akik jobban kedvelik az új párt egyik-másik személyiségét, mint az RMDSZ politikusait. Az erdélyi magyar közéletben az elmúlt huszonegy esztendőben végbement egy változás. Azok, akik valamikor úgy álltak velünk szemben, hogy tagadták a parlamenti politizálás és a kormányzati szerepvállalás létjogosultságát, mára szintén politikusokká váltak, az Európai Parlamentben vagy máshol. Észre sem veszik, hogy miközben kiléptek az RMDSZ-ből, a szövetség által követett politika őket is legyőzte, illetve meggyőzte. Ez már nem az a megosztottság, mint két évtizeddel ezelőtt. A pártalapítási szándék így hatalmas felelőtlenség, és nagy ostobaság is, amelynek ebben a pillanatban nem mérhetőek fel a következményei. Az RMDSZ 2012-ben ettől még be fog jutni a parlamentbe. Ha szükséges, el kell gondolkodnunk az összefogáson is, úgy, ahogy a 2009-es EP-választáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal már megtettük ezt. Az önkormányzati választásokon majd bemérjük, mi a helyzet az RMDSZ támogatottságával, de hogy egy divatos kifejezéssel éljek, azt a jóval több mint kétharmados – nyolcvan-egynéhány százalékos – támogatottságát a szövetség tartani tudja majd, egy új vezetőségnek pedig lesz lehetősége új energiákat generálni a szervezetben. Ezzel együtt tagadhatatlanul aggaszt a pártalapítási szándék, mert az nyilván nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a megegyezés lehetőségét. Egyébként Romániában a koalíciós bejutási küszöb magasabb, mint az egyszerű, egy magyar–magyar szövetség pedig a kisebbség szavazati aránya miatt sem tudná ezt átlépni.
– 2008-ban egyszer már meghiúsult Erdélyben a magyar–magyar összefogás. Ön akkor beavatkozással vádolta meg Orbán Viktort az erdélyi magyar politikába. Ki tudják védeni az egymást követő magyar kormányok pórázra fogási kísérleteit?
– Ez az egyik kulcskérdése a jövő erdélyi magyar politikájának. Velem kapcsolatban leginkább azt emlegetik, hogy újra és újra egységet kérek, és nem fogadom el a többpártrendszert Erdélyben. Ez valóban így van; én azt állítom, hogy egységes politikai fellépésre van szükség, és csak ezen belül lehet és kell kialakítani a politikai pluralizmust. Kevésbé emlegetik azt, aminek én ugyanekkora jelentőséget tulajdonítok. Ez az önállóság. Akik nekünk így vagy úgy szemrehányást tettek, akik nem szeretnek, azoknak nem is az egységgel, hanem az önállóság elvével van gondjuk.
– Kik azok, akik önöket nem szeretik?
– Többször véleményt mondtam ezzel kapcsolatban. Neveket vagy pártokat most nem említenék sem Magyarországról, sem Romániából. Sem a mostani kormánypártból, sem a korábbiakból. Nem viszonyultak egyformán ehhez a kérdéshez, ez tagadhatatlan, de ha tisztességes vagyok, meg kell mondanom, hogy nem ugyanakkora vehemenciával, de többé vagy kevésbé mindenki megpróbálta maga alá rendelni az RMDSZ-t. Volt, aki óvatosan, udvariasan, csak sugallni akart álláspontokat és magatartást, és volt, aki ennél sokkal erőszakosabban lépett fel, ez nyilván alkati és koncepcionális kérdés is. Nem teszek egyenlőségjelet a próbálkozások közé. Ez a magyarországi–erdélyi viszonynak egy állandó problémája: mennyire tudunk mi, erdélyi magyar politikusok önállóan mozogni, miközben odaátról meg joggal elmondhatták, „de kedves barátaink, miért vártok támogatást tőlünk”? Itt persze nem párttámogatásról volt szó, de kétségtelen, hogy számítottunk hozzájárulásra művelődési és oktatási intézményeink, civil társadalmaink, egyházaink működéséhez, amit meg is kaptunk minden kormánytól, és joggal érezhették, hogy nekünk viszont hallgatnunk kellene rájuk. Nem voltak igazán éles, nyilvános és messzire visszhangzó viták emiatt, mert én ezt mindig kerültem, de lappangva tetten érhető volt a feszültség. Próbálkoztak román oldalról is persze, ami bonyolultabb és egyúttal reménytelenebb erőfeszítéseket jelent.
– Nem tart a széteséstől? A szövetség elnöki tisztéért jelentkezett olyan politikus – Olosz Gergely – is, aki olykor szóról szóra idéz a magyarországi jobboldal retorikájából.
– A szétesésnek megvan – mindig is megvolt – a maga kockázata. Sokszor jósolták már az elmúlt tizennyolc évben; voltak is olyan pillanatok, amelyekben az RMDSZ szét is eshetett volna, ha nem vigyázunk. Ha valaki ezt a szervezetet el akarja billenteni valamelyik oldalra, vagy egyeduralkodóvá akar tenni benne egy ideológiát, azzal szét is szakítja. Ebben a szövetségben változó arányban vannak jobboldaliak, vannak baloldaliak, bevallva vagy nem vallva be a hovatartozásukat. A szövetségben nem olyan vezetőre van szükség, aki esetleg rendkívül vehemens pártpolitikus, hanem olyanra, akiben van empátia és türelem meghallgatni a másikat. Ez egy másfajta vezetési stílust kíván.
- Támogatja az Európai Néppárt (EPP) az RMDSZ törekvéseit – különös tekintettel a Fideszhez fűződő, nem éppen felhőtlen viszonyra?
– A Fidesz szintén EPP-tag, így ha a két párt között vita van, abba a brüsszeli vezetés jogos önvédelemből nem szól bele. Olyan vitánk azért nem volt, amelyiket ki kellett volna vinnünk Brüsszelbe, és megmondom őszintén, idegenkedem attól, hogy egy magyar–magyar vitában más ítélkezzen – legyen az akár az EPP, amelyik egyébként se nagyon tud mit kezdeni egy etnikai képviselettel. Fontos számunkra a megszólalás, hogy láthatóvá váljunk Európában, nagyon markánsan senki nem állt ki a kisebbségjogi küzdelmeinkért. A nagy európai pártcsaládok nem tudnak mit kezdeni velünk. Nincs egységes szemlélet, álláspont még kevésbé.
– Az imént arról beszélt, hogy ami a kormányalakítást illeti, az RMDSZ megkerülhetetlen tényező a román politikában. Mi történik, ha a 2012-es választásokon a nemrég alakult széles baloldali koalíció, a Szociálliberális Szövetség (USL) nyer?
– Ez kapcsolódik a Magyarországgal ápolt viszonyra vonatkozó kérdéshez. Ott ha az egyik kormánnyal jó együttműködésben volt az RMDSZ, a következő kabinet általában sértetten kezdte, hogy mi miért is álltunk szóba az ellenfelével. Ez pártlogikával érthető, de a kellő bölcsesség hiányára vall. Egy erdélyi magyar érdekképviselet ugyanis nem párt. Aki az egész közösséget akarja képviselni, az Magyarországgal szemben nem viselkedhet úgy, hogy amikor „ezek” vannak kormányon, akkor most ellenzékben vagyunk, szóba sem állva velük, elkerüljük a házuk táját is, és nem érdekel, hogy az illető kormány támogatja-e Erdélyt; amikor pedig jönnek „azok”, akkor mi is fellélegzünk. Ez lehetetlen. Román viszonylatban már nem ilyen egyszerű a helyzet, a magyarellenesség és a nacionalizmus miatt sem. Azt nem állíthatom, hogy az RMDSZ bárkivel szövetségre lépne, de ha egy kormányprogramban nincsenek nacionalista kitételek, amelyek tagadják az etnikumközi viszonnyal kapcsolatos álláspontunkat, miért ne tehetné meg? Az RMDSZ-nek nem ideológiai alapon kell szövetségeket kötnie Bukarestben. Egyeseknek persze nem tetszik ez, és jön is a vád, hogy túl nagy az alkalmazkodókészségünk, amire a válaszom az, hogy hatalmi helyzetbe kell hoznunk ebben az országban a magyar érdekképviseletet. Ellenzékbe csak akkor visszük az ügyet, amikor magyar- és reformellenesnek bizonyul az adott kormány.
– Egy több mint kétszer akkora ország, mint Magyarország miniszterelnök-helyetteseként munkájának hányad része jut kifejezetten a kisebbségi ügyekre?
– Elég jelentős hányada ebből áll; egyedüli miniszterelnök-helyettese vagyok a román kormánynak. Ez egy erős pozíció, és annak ellenére, hogy általános tisztség, a koalíció megkötésekor külön felelősségi köröket kértem az oktatási, a kulturális és a kisebbségi területért, ami azt jelenti, hogy minden olyan kormányhatározatnak és minisztériumi javaslatnak, amely a szaktárcáktól jön, kötelezően a jóváhagyásommal kell bírnia.
– Székelyföld mikor nyerhet területi autonómiát?
– Ez rendkívüli mértékben függ Románia átalakulásától. Ha a helyi autonómiát sikerül kellőképpen kiépíteni, ha a decentralizációs folyamatot sikerül felgyorsítani, ha működnek az oktatási reformintézkedések, ha felállítják a helyi rendőri erőket – aminek a törvényi kerete már megvan –, az azt fogja jelenteni, hogy a központosított nemzetállami szemléletet leépítjük. Ezután a területi autonómiára is megnő az esély. Egy merev, alkotmányos nemzetállamban is el lehet képzelni Székelyföld autonómiáját, de csak sokkszerűen, olyan külső ráhatással, mint amilyen az EU vagy az ENSZ. Van, aki ebben reménykedik, de a két intézményben mindeddig nem láttam hajlandóságot ilyesmire. A nemzetközi elfogadottságon persze dolgoznunk kell, hogy legyen, aki kívülről is támogatja az autonómiát, de a lassú átalakulásnak szerintem több esélye van a győzelemre. Hogy Székelyföld mikor lehet autonóm, azzal kapcsolatban nem bocsátkoznék jóslatokba. Már csak azért sem, mert 1989–1990-ben sokat jósoltunk, és én furcsállva hallgattam, hogy Romániának húsz évre van szüksége ahhoz, hogy felnőjön a demokráciához. Formálisan persze demokrácia van, de hogy a kellő mélységig hatol-e, abban egyáltalán nem vagyok biztos.
– Egyik 2009-es előadásában azt mondta, Magyarország úgy tudja visszaszerezni stratégiai vezető szerepét a Kárpát-medencében, ha kiáll a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek önállóságáért. – Ez a múlt és a jövő legfajsúlyosabb kérdése.A határon túli magyar kisebbségeket két integrációs kényszer éri. Egyrészt a saját országunk társadalma akar minket minél inkább integrálni, aminek bizonyos fokig megvan a létjogosultsága, ha azt kérik tőlünk, hogy dolgozzunk együtt az ország javáért. Mi is ezt tesszük, amikor részt veszünk a kormányban, és nemcsak azzal foglalkozunk, hogy mi történik Erdélyben, hanem azzal is, hogy mi a Fekete-tenger partján, Olténiában vagy Moldovában – ez egyfajta integráció. Ennél erőteljesebb, és a belső óhajjal is találkozik a magyarországi integrációs szándék. Magyarország is integrálni akarja a nemzetet, beleértve minket is, hogy kialakuljon a közös intézményrendszer, hogy kompatibilis legyen a gondolkodásunk. Ennek így kell lennie: sokadmagammal gyerekkorom óta nekem is ez az álmom, hiszen számunkra a csodaország Magyarország volt. Közelről nézve aztán persze rájöhettünk, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, de ez így még rendben is van. Akkor kezdődik a baj, amikor ezt valakik kellő rugalmasság és bölcsesség hiányában nem tudják társítani azzal az igénnyel, hogy önállónak is kell lennünk. Magyarország úgy tud minket igazán a szülőföldünkön tartani, ha – hogy a kilencvenes évek óta ritkán hallható szólást idézzem – nemcsak halakat, hanem hálót is ad a kezünkbe, hogy mi magunk is foghassunk belőlük. A valódi megtartó erőt ez az önállóság jelenti, amikor van önálló életünk, hierarchiánk és oktatási rendszerünk is. Aki nem érti, hogy ez egy állandó dilemma, és hogy ebben az egymást kiegészítő ellentétpárban kell gondolkodni, az nagy hibát követ el.
– A maga részéről Magyarország most a kormányzati égisz alatt Erdélyben is felállított demokrácia-központokkal tenné vonzóbbá az integrációt.
– Ha a demokrácia-központok valóban úgy működnek, ahogy hallom, vagyis jelentős pénzbeli támogatást kaptak Magyarországról, akkor a véleményem egyszerű: ez azt jelenti, hogy Magyarország, a magyar kormány, vagy aki adta – nem tudom, hogy ki – arra adott pénzt, hogy itt az RMDSZ-szel szemben egy pártot hozzanak létre, és ezáltal gyengítsék az erdélyi magyarság önálló politikai fellépésének esélyeit. Látszólag más céljuk is van, segíteni a kettős állampolgárságért folyamodókon, és ez rendben van, mert pénzbe kerül, azt viszont nemcsak tudjuk, sejtjük vagy halljuk, de nyilatkozták is ezeknek a központoknak a vezetői, hogy emellett szervezik a párttagságot is. Megkérdezik a jelentkezőket, nem lépnének-e be az új alakulatba. Valakik magyarországi pénzből fizetik a megosztásunkat.
– Meg tudja győzni az RMDSZ ezeket a pénzforrásokat a maga igazáról?
– Annak nemcsak hogy nem örülök, de mélységesen elítélem, hogy Magyarországról pénzt adnak itteni pártszervezésre, egy új párt létrehozatalára, miközben senki nem tagadhatja, hogy az RMDSZ politikai szervezetként jelentős eredményeket mutatott fel az elmúlt két évtizedben. Kiépítettünk egy teljes jogrendszert és hálózatot az anyanyelvhasználatra, hatalmas mennyiségű államosított földet, erdőt, ingatlant szereztünk vissza magánszemélyeknek és egyházaknak is. De nem vagyok híve annak, hogy másokra kenjük a saját hibáinkat. Nagyon egyszerű és veszélyes teóriák, hogy mi erdélyi magyarok jobbak vagyunk, mert minket a történelem erre vagy arra predesztinált, miközben a magyarországi magyarok…én az ilyesmiben nem hiszek. Végtére is azok, akik ezt az új pártot létre akarják hozni, erdélyi magyarok. A kérdés így az, őket meg tudjuk-e győzni, hogy ezt nem így kellene csinálni. Egyszer már megpróbáltuk a magyar összefogással, és a 2009-es EP-választáson állított közös lista visszhangos sikert is aratott. Én azt mondtam volna, itt meggyőztünk mindenkit, de úgy tűnik, mégsem.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy az RMDSZ a következő EP-választáson is közös listát indít Tőkés Lászlóval? – Ő most már a másik pártot szervezi, és abban a pillanatban, hogy ezt a másik pártot bejegyzik, felrúgja a magyar összefogást. Ettől még elképzelhető egy új összefogás, de ami létrejött, az azt hiszem összeomlik.
– Az RMDSZ-nek gyakorta vetik szemére, hogy a magyarországi baloldallal ápol bensőséges viszonyt; 1996-ban, a Horn-kormány alatt ön mégsem ment el a magyar–román alapszerződés aláírására. Mi az, amit megváltoztatna a dokumentumon?
– Az nyilvánvaló, hogy objektív feltételek miatt többet beleírni abba a szerződésbe nem lehetett, mint ami szerepelt benne. Itt inkább az a kérdés vetődik fel, alá kellett-e írni egyáltalán.
– Ön várt volna még?
– Valószínűleg igen. Az alapszerződésnek a valódi haszna annyi, hogy azóta nem folyik róla vita. Hogy az egész alapvetően mennyire tartalom nélküli dolog, az bizonyítja, hogy évek óta először tesznek fel nekem kérdést az alapszerződéssel kapcsolatban, illetve az, hogy sem magyar sem román politikust nem hallottam mostanában a dokumentumra hivatkozni, mondván, eszerint vagy aszerint a cikkely szerint valami nincs rendben. Jó, hogy megvan, de nem referenciaalap.
– Kihat-e valahogyan mégis a két ország jelenlegi viszonyára?
– Össze vagyunk kapcsolva; a határon nem áll meg semmi, sem a jó, sem a rossz, bár a jó néha igen, a rossz pedig soha. Ilyen szempontból nem állíthatom, hogy Magyarország ne tudna hatni Romániára és Románia Magyarországra, vagyis fontos lesz, hogy Magyarország mire képes a mi érdekünkben, de ebben a pillanatban szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy például a székelyföldi autonómia alapvetően a két ország viszonyától függ-e.
– Hanem mitől?
– Az erdélyi magyarság belső erejétől. A lassú, kitartó, türelmes, de kemény politizálástól. Ez a meghatározó tényező. Magyarország gyorsíthat vagy akár ronthat is ezen, de erdélyi magyarok nélkül ez nem fog menni.
– Hosszú kihagyás után tavaly szonett- és haikukötete jelent meg. Nehéz volt írnia?
– Vagy tíz éven át, amikor csak felmerült bennem, nagy szorongással gondoltam arra, tudom-e még valaha arra használni a töltőtollamat – még mindig azzal írok – amire régen, de végülis úgy tűnik, sikerült összefonnom az elszakadni látszó szálakat. Hogy milyen színvonalon, azt persze másoknak kell eldönteniük.
– Költőként és esszéíróként meglehetősen kevés metaforát használ a politikai beszédeiben. Magyarország viszont egy kicsit talán el is van kényeztetve ebből a szempontból.
– Szeretem a hatásos szónoklatokat, és értékelem, ha valaki politikusként kulturáltságról tesz tanúbizonyságot, ez kétségtelen, de ami engem illet, a politikában száraz, pragmatikus és nyers vagyok, sokkal inkább, mint mások – valószínűleg azért, mert versben ki tudom élni magam.
– Politikai irodalmat is művelni fog?
– Valamiféleképpen meg kell írnom ezt a húsz évet; itt kötelességről is szó van. Még nem tudom, milyen formában – memoár vagy más –, de el kell mondanom azt, amit erről a korról gondolok.
– Kéri majd a kettős állampolgárságot?
– Miniszterelnök-helyettesként nem, hiszen egy ilyen kérelem csak gyengítené a pozíciómat, és itt nem a személyes sorsomról van szó. Azután meglátom. Megmondom őszintén, hogy nálam az állampolgárság egyszerűen államiság kérdése. Minket valamikor ezelőtt több mint kilencven éve idekanyarítottak Romániához. Az állampolgárságot nem mi kértük, beleszülettünk, a másikról nem mi mondtunk le, elvették. Az állampolgárságnak számomra nincs olyan jelentősége, amelynek köze lenne a magyarságomhoz. Szimbolikus gesztusként – csak azért, hogy „magyarabb” legyek – nem fogom kérni a kettős állampolgárságot. Magyar nem ettől leszek. Nagyon őszintén: ha van valami gyakorlati fontossága a családom számára, esetleg elgondolkodom rajta. Bár ez az érvelés biztosan sokaknak nem tetszik.
______________________________________________________________________________ Tanár, költő és politikus
Mérsékelt, de ravasz politikus hagyja ott a pártelnöki tisztséget – méltatták az 1951-ben Kézdivásárhelyen született Markó Béla tevékenységét a román kommentárok. Az eredetileg magyar–francia szakos tanár, költő és szerkesztő vezetésével a Romániai Magyar Demokrata Szövetség először 1996-ban került kormányra; 2000-től 2004-ig pedig kívülről támogatta Adrian Nastase szocialista kabinetjét – ez alatt az idő alatt született a széles körű anyanyelv-használati jogokat biztosító törvényi háló. Miniszterelnök-helyettes először 2004-ben lett a liberálisokkal kötött koalícióval, majd 2010-ben a Traian Basescu elnökhöz közel álló demokrata liberálisokkal szövetségben. A politikus rendelkezik a Románia Csillaga érdemrenddel is, igaz, 2004-ben a hivatalos díjátadón ezt nem vette át, mert Ion Iliescu volt elnök egyik utolsó húzásával Corneliu Vadim Tudornak, a szélsőséges Nagy-Románia Párt vezetőjének is odaítélte.
nol.hu, Erdély.ma

Tőkés: változást és elszámolást!
Az RMDSZ számoljon el az erdélyi magyarságnak is a közpénzekből származó vagyonával – ezt Tőkés László az Európai Parlament alelnöke kéri.
„Míg az első, szintén Nagyváradon megrendezett RMDSZ kongresszus a magunkra találás, a talpra állás és a cselekvő reménység ünnepe volt, addig a most közelgő kongresszuson az RMDSZ a nemzet ügye helyett magával van elfoglalva” – fogalmazott a hétvégén megrendezésre kerülő RMDSZ kongresszus kapcsán Tőkés László az Európai Parlament alelnöke tegnapi, nagyváradi sajtótájékoztatóján. A politikus különösen a szövetség Bihar megyei vezetőit illette kritikával, mint fogalmazott, „a Kiss Sándor – Szabó Ödön – Biró Rozália trojka pénzen vásárolja meg a magyar emberek lelkét és szavazatát”, míg a sajtótájékoztatón kiosztott közleményben így fogalmaz a politikus: „ez a trojka a távozva maradó Markó Béla pártvezérnek az A Kezdet… díjat nyújtotta át, mintegy ezáltal előlegezve meg A Véget…” A politikus kifejtette, hogy az RMDSZ a Bukarestből és Budapestről kapott közpénzek felett rendelkezik, és ma már az egyházakat is be akarja kebelezni. „Tizenöt éven át fel tudtam tartóztatni az egyház kiszolgáltatottságának a folyamatát, de amióta nem vagyok püspök, azóta folyik ez a bekebelezés”- fogalmazott Tőkés, aki mondanivalója alátámasztására példaként említette azt, hogy Varga Attila RMDSZ képviselőt választották meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületfőgondnokának, és kiemelte azt is, hogy Szabó Ödön a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke legutóbb az egyházkerület diakóniai misszióval foglalkozó alapítványainak szervezkedésénél volt jelen. „Szabó Ödönnek nincs keresnivalója a református egyházban, menjen a katolikus templomba gyónni!” – fogalmazott Tőkés László, aki hozzátette: „Végveszélybe jut az egyház, ha a politikum bűvkörébe kerül!”
Elszámoltatást
Tőkés László kifejtette: mivel az RMDSZ de facto egyedül képviseli a romániai magyarságot, ezért nem elég az, ha az Állami Számvevőszék előtt számol el anyagi eszközeivel, de emellett az egész magyarság előtt el kell számolnia hatalmas anyagi forrásaival. A tájékoztatón kiosztott közleményben ennek kapcsán a következőket fogalmazta meg Tőkés László: „mint az erdélyi magyar kisebbségi közösség legnagyobb és kizárólagosan egyedüralkodónak számító szervezete, az RMDSZ egyedül rendelkezik a magyarság támogatására kiutalt pénzösszegek felett (legutóbb 15.980.000 lejt kapott). Ha már olyan kormányban vállaltak szerepet, mely az állami fizetések 25 százalékának levágásával és egyéb népnyújó intézkedésekkel próbálta betömni a központi költségvetésben tátongó lyukakat, akkor úgy lenne méltó, hogy az ilyenképpen Bukarestbe irányzott közpénz rájuk (vissza)eső részével a létminimum szintjén tengődő erélyi magyarjaink előtt is tisztességesen elszámoljanak.”
Változást
Az elmondottak ellenére Tőkés László kifejezte reményét, hogy az RMDSZ a kongresszus után megújul és újraértékeli politikáját. Újságírói kérdésekre válaszolva Tőkés László kifejtette, hogy nagy hibát követett el az RMDSZ azzal, hogy versenypárttá alakította át magát, mert ez segítette elő az erdélyi magyar társadalom politikai megosztottságát. „Mi nem valaki ellen, hanem saját közösségi céljaink érdekében szervezünk pártot, és készek vagyunk egyesíteni erőinket akár az RMDSZ-szel, akár a Magyar Polgári Párttal annak érdekében, hogy a romániai magyarság parlamenti képviselethez jusson ” – fejtette ki Tőkés. Arra az újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ-nek távoznia kellene-e a kormányból, Tőkés azt válaszolta, hogy a szövetség 1996 óta elfelejtette azt, hogy az ő feladata a romániai magyarság érdekeinek képviselete, de ehelyett a szövetség az országos román politika statisztájává vált, „a bársonyszékek kedvéért lemondott saját programjáról, de még a rendszerváltás értékeiről is megfeledkezett.” Arra a kérdésre, hogy szerinte melyik jelölt hozhatja el az általa kívánt változást, Tőkés László így válaszolt: „Kelemen Hunor ha tükörbe néz, akkor is Markó Bélát látja. A válasz erre a kérdésre Markó Béla kezében van. Ha ő megőrzi stratégiai pozícióit a párton belül, akkor az RMDSZ-ben nem fog semmiféle változás sem történni. A másik két jelölt a változás mellett foglalt állást, de én szkeptikus vagyok abban, hogy valódi megújulás fog történni a szövetségen belül.”
Pap István, Erdon.ro

K… mint összekötő
Nemzetféltő könyvek – féláron. Ezt egy budapesti kiadó tudatja velem és persze nem csak velem, elektronikusan (vagyis nemzetközileg). Nemzetmentő tábla, Kolozsvárt (Tudakozó – vagy Dohányozni tilos; mindegy, a lényeg: hogy az egyetem főbejáratához közel álljon, magyarul), teljes áron.
Ki hogyan félti, próbálja menteni nemzetét, nemzetünket (nemzetiségünket). A cél aligha vitatható, miközben tudjuk: és nemzetközivé lett a világ, ha nem is úgy, ahogy azt az Internacionálé jósolta. A pesti kiadó vegyes kínálatában nyilván találni Wass Albertet (ezek szerint féláron), de van benne Páskándi Géza is (20. századi klasszikus magyar költőkről), Székely Mózes-, azaz Daday Loránd-regények és két fontos antológia, Pomogáts Béla összeállításában: az Üdvözlégy, szabadság! és a Psalmus Hungaricus. (Hogy most miért fél áron? Annyira elnemzetietlenedett volna, elsatnyult az utókor? Vagy csak az általános olvasási kedv, szokáscsökkenése lenne az ok?)
Nekem az olcsó reklámmal van bajom, azzal, amely beáll a mosószer- és gyógyszer-piacot kiszolgáló trendbe, és a nemzetféltésből üzletet csinál. Persze nem Páskándival és Pomogátscsal, hanem a nemes érzelmeket, a nosztalgiát, az évtizedes (már majdnem évszázados) frusztrációt manipulálókkal volna vitám – ha egy normális vitára napjaink közvéleménye (itt és túl) alkalmasnak bizonyulna. Ebben, sajnos, kételkedem. Marad, mint reális lehetőség egy-egy hír, esemény kommentálása.
B(l)ödeháza
A média világgá röpítette a hírt: a Magyarország délnyugati határán fekvő kis falu, a Zala megyei Bödeháza lakói harmadszorra sem tudtak polgármestert választani. Az eredetileg negyvenvalahány szavazóval rendelkező helységben először szavazategyenlőség alakult ki a két jelölt között, a második és a harmadik szavazás eredményét pedig megsemmisítették, ugyanis a szomszédból időközben bejelentkezettekkel majdnem duplájára nőtt a leadott voksok száma. Pikantériája az ügynek, hogy – legalábbis az egyik közszolgálati adó értesülése szerint – éppen az egyik pályázó házanépe nőtt meg ilyen hirtelen, a szomszéd faluból fiktíven átjelentkezettekkel. A helyi és a megyei választási iroda vezetői, szegények, tehetetlenül álltak a jelenség előtt, vizsgálni kezdték, hogy kik nem tartózkodnak „életvitelszerűen” a faluban.
Nos, ezen az „életvitelszerűségen” érdemes volna alaposabban elgondolkodni, Bödeháza határán messze túl. Azon mindenesetre már hetek óta csodálkozom, hogy a sajtó nem igazán kapta fel ezt az istenhátamögötti hírt. Egy nagy Blödeháza volna alakulóban? (Az a bizonyos „l” nyilván sajtóhibaként kerül a „B” és az „ö” közé.)
Bánffy Miklóssal – több helyszínen
Úgy két évtizeddel ezelőtt, egy korai Kós Károly-megnyilatkozás (az 1911-es balázsfalvi ASTRA-nagygyűlés visszhangja) után kutatva, a Budapesti Hírlap 1910. április 26-i számában ráakadtam egy újságírói beszámolóra, amely gróf Bánffy Miklósnak a kolozsvári II. választókerületben elhangzott szavait idézi, a következőképpen: „Kevés kivétellel úgy bántak velünk, mint a mostoha gyermekkel, az utolsók voltunk abban, hogy vágyaink és követeléseink kielégíttessenek. A nemzetiségi kérdésben panaszolta [Bánffy], hogy nem azokat kérdezték meg, akik ismerik a kérdést, hanem a fővárosban lévő más szemmel látókat. A nemzetiségi kérdést érintő ügyekben elsősorban az erdélyieket kell meghallgatni.”
1910-ben még nem mi (azaz apáink-nagyapáink) voltak itt a nemzetiségiek. Majd – átmenetileg – 1943-ban sem. Amikor Bánffy Miklós (jóval a másfél évig tartó magyar külügyminisztersége után) „kettős küldetést” vállalt, Budapest (egész pontosan: a magyarság) és Bukarest között próbált közvetíteni. Erről a bukaresti útról tartott színvonalas előadást, érdekes háttér-anyagra is utalva, Csapody Miklós, az erdélyi dolgokban igencsak járatos (Ilia-tanítvány), Budapesten élő irodalomtörténész, a két napra elosztott kolozsvári Bánffy-rendezvényen. Nem kevésbé volt fontos Dávid Gyula emlékeztetője Bánffy Miklós irodalomszervezői munkájára – amelyet a magyar fővárosból (1926-ban) hazatérve, a Bukarestben letett román állampolgári eskü tett lehetővé. Bánffy volt az, aki a már 1910-ben felismertekhez hűen, tulajdonképpen minden lépését az erdélyi (az ő életének kisebbik hányadában: romániai) magyarság érdekeihez igazította.
A budapesti színháztörténeti intézet Kolozsvárról érettségi után elszármazott munkatársának, Szebeni Zsuzsának az elkötelezettsége, kitartó kutatása tette lehetővé a gazdag kiállítást és a hozzá kapcsolt előadásokat. Jó volt fiatalokat is látni, a Bánffy-életműben már régebbtől jártas idősebbek mellett, az előadói asztalnál. Kereskényi Hajnal az itthoni utánpótlást képviselte, figyelemre méltóan.
(A nemzeti-nemzetiségi mellett érdemleges Bánffy-szó, azaz kép a nemzetköziségről: az európai diplomatákról készített karikatúrái ugyanúgy nem amatőr-termékek, mint ahogy legjobb drámái sem, főképpen azonban a nagy regény, a trilógia, az Erdélyi történet.)
Szezonkezdet – Puskással
Sajnos, csak én kezdem – most, február végén vele, azaz a (futballistának, ráadásul fradistának indult) történész Borsi-Kálmán Béla róla szóló könyvével a tavaszi évadot. (Tudomásul véve már, örömmel, az Arsenal győzelmét a BL-ben a Barcelona fölött; a távolból pedig, ugyancsak a tévé jóvoltából, a Puskás nagyságú brazil Ronaldo visszavonulását.) Hagyjuk most a CFR-t, de az FTC-t is, van baja elég. Horgonyozzunk le az Aranycsapatnál és a kapitányánál (a könyv címe is ez). Ami ugye maradéktalanul magyar nemzeti és a legteljesebben nemzetközi ügy, nem is lehetne másképp nézni, olvasni. Borsi-Kálmán Béla pedig, vérbeli történészként (bizonyára nem feledve diplomata múltját, hiszen utal is a magyar határokon túl szerzett tapasztalataira), ezt a dicsőséges és egyben fájó, évtizedek során megőrződött futball-epizódot bekapcsolja a magyar históriába. A Honvéd, a Real Madrid, a válogatott balösszekötőjéről szóló sok-sok érdekes részlet, pszichológiai elemzés közül – nem tehetek róla – a 151. lapon található, Puskástól távolodó eszmefuttatását vagyok kénytelen ide beemelni. A Csengerbagoson született, gyerekként magyar állampolgárrá lett Kálmán Béla az Aranycsapattól kicsit elkalandozva, itt a saját labdarúgó karrierje (a hiány) magyarázatát, egyúttal az áttelepedés utáni traumák, egyfajta kirekesztettség okát keresi, kétségtelen keserűséggel. És azon kapjuk magunkat, hogy mégis a Fradi – és Trianon – közelébe kerülünk. Íme:„…szocializációm ott, a Franzstadt Torna Club Üllői úti sáros edzőpályán fejeződött be, ott, a régi, korhadó falelátó, a »B-közép« alatti dohszagú öltözőkben váltam »magyarországivá«. Ott és akkor, ’69 februárja és júniusa között került rám a kis (nagy) magyar megvertség bélyege. Méghozzá olyan erősen, hogy egyszer s mindenkorra beégette magát személyiségembe, legalább is annak »titkos«, rejtjelesen kódolt bugyraiba. Mindenki – minden »trianoni« Magyarországon felnőtt játékostárs – erre a bizalmas zárkombinációra »ismer rá« csalhatatlan biztonsággal, mihelyt beteszem a lábam egy hazai öltözőbe. És kezd rögvest »működni«, ha valamilyen (bármilyen) a Fradi-szentélyben 1969–1970 között megélt-rögzített beszéd- vagy játékszituáció keletkezik – megint csak tökéletesen függetlenül a mindenkori csapattársak valós (objektív) képességeitől: elég egy kis ordibálás, némi »cikizés«, bármilyen rosszindulatú megjegyzés, vagy akár egy megvető pillantás, a sérült idegpályák máris aktivizálódnak, a régi sebek-gátlások felszakadnak, s ilyenkor nemhogy a labdát nem találom el, még át is esek rajta. Vagyis »igazolom«, újra és újra »megerősítem« az 1969-es határozat »helyességét«…” (Ekkor hangzott el ugyanis a focisták autóbuszában is egyetemi vizsgára készülő huszonegy éves srác felé Albert Flóri szentenciája: „Elmész te az anyád p…a, már régóta figyellek, intelligens gyerek vagy, nyelveket beszélsz, de sohasem lesz belőled futballista, akármilyen ügyes vagy is!”)
A történetet, az életre szóló frusztrációt Borsi-Kálmán Béla hosszabban meséli, egy érzékeny lelkületű, egyszerre labdarúgónak és értelmiséginek készülő fiatal idegen környezetben történő megaláztatását. (Szerencsére történészként és diplomataként túllépett ezen.) Számítsuk akár le a sirámokból a szubjektivitást – de kapcsoljuk ide az edző Jenei Imre egykori, közismert lejáratását a magyar válogatott meghívott edzőjeként – olyan anyaországi társak részéről, akik nyomába sem érhetnek az ő (romániai és európai) eredményeinek.
Morgen
Holnap majd megoldjuk. Ezt akarja jelenteni az egyetlen, nyugtató szó, amellyel a főszereplő Hatházi András a Morgen című, román–magyar–francia koprodukcióban készült Marian Crişan-filmben kommunikálni próbál a Nagyszalonta környékére került szerencsétlen kis törökkel – aki természetesen szintén nem beszél semmilyen más nyelvet, az anyanyelvén kívül; a gesztusokból, fénykép-mutogatásból, ismétlésekből mégis megtudjuk, hogy Németországban élő fiához szeretne eljutni, hivatalos papírok nélkül. Mi ugyan Arany János jogán Nagyszalontát és vidékét magyarnak tudnánk, a kolozsvári színész viszont egy jólelkű, természetes emberségű románt alakít – kiválóan. A téma nyilván nemzetközi – méltó visszhangra is talált a film különböző fesztiválokon. A román „új hullám”, a fiatalok sorozatos jelentkezése hamisítatlan román környezetben játszatott alkotásokkal tulajdonképpen méltó folytatása Lucian Pintilie még diktatúrabeli Újrajátszásának, Dan Pizza, Mircea Daneliuc filmjeinek (amelyek most, régiek és újak, Svédországban hódították meg a közönséget). Úgy látszik, hiteles művekben nehéz elválasztani a nemzetit a nemzetközitől. (Jancsó Miklós korábbi nagy filmjei ugyanezt bizonyították.)
Amikor azt hinnénk, hogy valami nagyon távol van tőlünk – mint most az arab világban érvényesülni látszó dominó-effektus –, az értő kommentárok figyelmeztetnek: ne legyünk olyan biztosak a távolságokban.
KÁNTOR LAJOS, Szabadság (Kolozsvár)

Ki lesz az RMDSZ elnöke?
Megoszlanak a vélemények arról, hogy lesz-e meglepetés az elnökválasztáson. A szövetség jelenlegi irányítói, Markó Béla hívei igyekeznek egyértelműen azt sugallni, csak Kelemen Hunornak van valós esélye. Sorra érkeztek a területi, megyei szervezetek nyilatkozatai, majd mindenik azt kiáltotta világgá, hogy a jelenlegi művelődési minisztert támogatja.
Az elmúlt hetek RMDSZ-tájékoztatói, erdélyi magyar sajtóbeszámolói Kelemen diadalútját tükrözik: ment, látott és győzött, begyűjtötte a kongresszusi szavazás szempontjából amúgy semmilyen jelentőséggel nem bíró voksokat. Igen komolyan készül (készítik) az elnöki feladatra, és ezt mutatja az is, hogy egy ideje a román közvélemény felé is elsősorban ő közvetíti az RMDSZ álláspontját. Programjából főleg a háttéralkuk során rögzített változásokat ismerhettük meg: mit ígért Borbély Lászlónak, a marosvásárhelyieknek, a székelyföldi vezetőknek, no meg a Partiumnak, Közép-Erdélynek. Eckstein-Kovács Pétert főleg a román sajtó emlegeti az esélyesek között, a magyar média inkább érdekes színfoltként ismertette megnyilvánulásait. Az államelnök kisebbségi tanácsadója nem vett tudomást az esélyeit törpítő megjegyzésekről, kommentárokról, mindenütt ott volt, felszólalt, nyilatkozott, éles bírálatokat fogalmazott meg. Eckstein volt az, aki sorozatosan számon kérte a megyei, területi közgyűlések demokratikus döntéshozatalát, szóvá tette az esélyegyenlőtlenséget, és hogy a szövetség hivatalos apparátusa egyértelműen Kelement támogatja. Kifogásokat emelt amiatt is, hogy a nagy esemény szervezői, a szavazás lebonyolításáért felelős kongresszusi biztos, Kovács Péter és csapata nem pártatlan. Tárgyalt Tőkés Lászlóval is, nyitást ígért a szövetségen kívüli szervezetek felé, új stratégiát, amely biztosíthatja a magyarság parlamenti jelenlétét. A megyei találkozókon felvázolt programjának sok kedvelt eleme volt, többnyire rokonszenvvel viszonyultak hozzá a küldöttek, a szavazás mégis, legyen bár titkos, majd minden esetben Kelemen főlényes győzelmét hozta.
Olosz Gergely indulásának viharos bejelentése után szinte eltűnt. Nem vett részt a számára sikert nem ígérő megyei küldöttgyűléseken, nem járta az erdélyi településeket, de találkozott Orbán Viktorral, s nem késlekedett ezt díszes fotóval igazolni, és ő is tárgyalt Tőkés Lászlóval. Elsősorban a látványos imázsépítéssel foglalkozott, igaz, közben kipenderítették a frakcióvezetői székből, majd még egy hír érkezett: az SZKT ülésén próbált nagy magyar távlatokat felvillantani államelnök-választáshoz illő beszédében. Oly kevéssé volt jelen, hogy a román média szinte nem is említi a jelöltek között. Kezdeti nyilatkozatai után alig hallatott programjáról, terveiről, de igyekezett fontos helyeken, fontos emberek társaságában mutatkozni, többet ült Budapesten, mint Bukarestben, s a Duna tévé vitaműsoránál sem felelt meg neki a kolozsvári stúdió, hatásosabbnak találta, ha a magyar fővárosból fogalmazza meg üzenetét. Sokak által hangoztatott esélytelenségének kicsit ellentmondani látszik, hogy Markó Béla fontosnak tartotta ironikus sajtóközleményben helyretenni a kettejük találkozójáról kiadott Olosz-nyilatkozatot. Van, aki erényeként, mások hibaként említik, hogy a magyarországi kormányoldal félhivatalos szócsövévé vált, ha ő jutna az elnöki székbe, teljes mértékben a Fidesz–KDNP alárendeltjévé tenné az RMDSZ-t.
Legyen változás, de ne változzék semmi
Az eljövendő elnök személyénél is fontosabb azonban, hoz-e, s ha igen, milyen változást az RMDSZ-ben, a szövetség politikájában. Kelemen Hunor egyértelműen a markói örökséget viszi tovább, s félő, nehezen tudja belopni saját egyéniségét, elképzeléseit, hisz két erős személyiség szorításában kell majd kormányoznia. Markó Béla nem kíván visszavonulni, a számára kitalált tisztségek jelzik, befolyása jelentős marad, s ott lesz a háttéralkuknak köszönhető politikai alelnök, Borbély László. Olosz egészen más politikát ígér, Vissza a magyarokhoz jelszóval népszerűsíti elképzeléseit, konkrétumot azonban keveset árult el, magyarországi kapcsolatai ismertek, bukaresti román politikai és üzleti összeköttetései rendkívül rossz hírűek. Ecksteinről tudni lehet, élesen, szókimondóan fogalmazott mindig, amikor a demokratikus elveket látta sérülni, következetesen kiállt az RMDSZ sokszínűsége mellett, s pont ezek miatt nehezen hihető az oly sokszor hangoztatott vád: Băsescu embere, átjátszaná a szövetséget a demokrata-liberálisoknak.
A szombati elnökválasztáson 555 küldött dönt az elkövetkező RMDSZ-elnök személyéről, ezek többsége azonban éppen a jelenlegi vezetőség elkötelezettje, Markóéknak köszönheti jól fizetett állását, vezető funkcióját. Egy bejáratott rendszer részei, ahol tudják, hogyan, milyen áron juthatnak előbbre, nem akarnak radikális változást, csak éppen annyit, amennyi megmaradásukat szavatolja. Az elégedetlenek már jó ideje külön utakon, más pártokban, szövetségekben igyekeznek érvényesíteni elképzelésüket.
Mindennek tükrében már egyáltalán nem talányos, ki lesz az RMDSZ következő elnöke. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hetven éves lenne Baász Imre
Baász Imre emlékére szervez éves rendezvénysorozatot az Árkosi Művelődési Központ és Baász Pálma, a képzőművész özvegye. Kopacz Attila, a központ igazgatója elmondta, Baász Imre 70 éve született, 35 éve költözött Háromszékre és 20 évvel ezelőtt halt meg, a kerek évfordulókat idén több eseménnyel teszik emlékezetessé.
Szombaton 17 órától az Árkosi Művelődési Központ Istálló Galériájában Baász rajzaiból és vázlataiból nyílik kiállítás. Több száz alkotás közül 55 reprezentatív darabot mutatnak be az érdeklődőknek.
Tavasszal jelentetik meg a kétkötetes Baász Imre-emlékalbumot, az első rész egy képzőművészeti album lesz, az életmű keresztmetszete. Kopacz Attila elmondta, a teljes életmű felkutatása hatalmas feladat, hiszen évtizedekkel ezelőtt a képzőművészek a megélhetésért mondhatni „cserekereskedelmet” folytattak, így a Baász-alkotások egész Európában szétszóródtak.
A második kötet egy háromnyelvű dokumentum-összeállítás, amely rövid életrajzot és művészettörténeti tanulmányt tartalmaz. A kiadvány igazi csemegéje a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) Baász Szigeti Pálma által kikért nyomozati anyag feldolgozása lesz. Baász Imrét egy feljelentés alapján 1967-ben kezdték figyelni, az anyagot 1984-ben zárták le.
A dokumentumkönyvbe bekerülnek a besúgók jelentései, amelyekben bírálták Baász viselkedését, életmódját, szemléletét, a megfigyelő tisztek fontosabb jelentései és a művész egy negyvenoldalas, magyarul megírt nyilatkozata, amelyben képzőművészeti programját, műveit magyarázza, elmondja, hogyan lett munkanélküli, hol és mit állított ki. A több mint 800 oldalas nyomozati anyag a képzőművészről és a korról is döbbenetes képet nyújt, fogalmazta meg Kopacz Attila.
A tervek szerint az emlékalbumot Bukarestben, Kolozsváron, Budapesten és Helsinkiben is bemutatják.
A nyár folyamán Baász Imre dokumentációs kiállításra kerül sor, majd az év végén az Árkosi Művelődési Központban Baász Imre-rézkarcműhelyt szerveznek, az egyhetes alkotóműhelyben a képzőművész grafikus barátai dolgoznak és emlékeznek a művészre. Kopacz Attila elmondta, legmerészebb álmuk, hogy az idén bezárt cigarettagyár több mint százéves épületében egy Baász Imréről elnevezett művelődési központot hozzanak létre.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Ceausescu életrajza román dokumentumfilmen
Andrei Ujica „Nicolae Ceausescu önéletrajza” című filmjét vetítették, majd kerekasztal-beszélgetést tartottak Szőcs Gézának, a NEFMI kultúráért felelős államtitkárának, marosvásárhelyi születésű költőnek a részvételével a „Románia román szemmel” című sorozat keretében csütörtökön a budapesti Terror Háza Múzeumban.
Budapesti Román Kulturális Intézettel közösen szervezett sorozat Ceasescuról szóló dokumentumfilmje többszörösen kitüntetett alkotás. 2010-ben készült, kizárólag a Román Nemzeti Filmarchívum és a Román Televízió archív felvételeiből állította össze a rendező végigvezetve a nézőt a Ceausescu házaspár 1989 decemberi hadbírósági tárgyalásáig. A film Titus Muntean kutatásai alapján készült, és olyan felvételeket is tartalmaz, amelyeket a cenzúra miatt soha nem vetítettek.
Szőcs Géza a beszélgetésen kiemelte, hogy Ceausescu Übü király volt egy kafkai világban, ez a furcsa világ volt Románia. Ami pedig őt magát mint erdélyi költőt, írót, lapszerkesztőt illeti, a rendszer célja az volt, hogy folyamatosan lejárassák.
Rámutatott, három nagy ellentmondás jellemezte a diktátort, először is rettegett, készült arra a pillanatra, amikor a nép ellene fordul. Ezért volt másfélmillió beszervezett ügynöke és erős cenzúra. Mégis fél óra alatt összeomlott a rendszere, ő és a felesége autóstoppal, menekült Bukarestből Ploiesti felé, de „elkapták” őket.
A második paradoxon, hogy a kelet-európai diktátorok között ő kapta a „balfácán” szerepét, hadbíróság ítélte halálra, míg a többiek „ágyban, párnák között” végezték be életüket.
A harmadik ellentmondás, hogy „tudtuk, láttuk, hogy a történelem legnagyobb gazemberéről van szó, mégis a vasfüggönyön túl, a józan ész és a jóízlés birodalmában a házaspárt kitüntető figyelemmel fogadták a nagyhatalmak vezetői, mint például Mao Ce-tung Pekingben, Carter amerikai elnök vagy II. Erzsébet angol királynő, egyetemek díszdoktorrá fogadták őket, s mindez mélyen demoralizálta a román értelmiséget” - fejtette ki Szőcs Géza.
Andrei Ujica, a karlsruhei egyetem tanára, aki 1981-ben, 30 évesen emigrált Németországba kifejtette, hogy Ceausescu műveletlen ember volt, de hatalomvágya óriási, született tehetsége volt a külpolitikához és 1968 és 1978 között ő volt a sztár a nemzetközi porondon.
„Pojáca volt, ravasz és érzéke volt a hatalom megtartásához” - jegyezte meg Szőcs Géza. Fölhozta a román és a kelet-európai művészek nagy adósságát, hogy megírják, filmre vigyék a súlyos igazságokat arról, hogy „mi történt velünk, mibe léptünk át a forradalmak és rendszerváltás után”.
Krónika (Kolozsvár)

Nyitottságot kínál és vár az RMDSZ új elnöke
Nagyvárad – Szombat este, a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában zajló 10. RMDSZ kongresszuson kétharmados többséggel Kelemen Hunor kulturális minisztert választották az RMDSZ új elnökévé.
A megválasztását követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor megköszönte a küldötteknek, a megyei szervezeteknek és mindenkinek, akik őt támogatták, valamint Takács Csabának és Markó Bélának azt a lehetőséget, hogy 1997-től együtt tudtak dolgozni. Hangsúlyozta: a megnyugtató többség, illetve a kétharmados győzelem arra kötelezi őt, hogy egy erős szövetségnek legyen az erős elnöke, és az elkövetkező időszakban „reggeltől estig dolgozva egy hiteles, nyitott RMDSZ-t építsünk tovább”, melyre büszkék lehetnek az erdélyi magyarok, illetve mindazok, akik négyévente őket bízzák meg a képviseletükkel. „Részemről, illetve a Szövetség részéről a kinyújtott kéz várja a kinyújtott kezet a többi erdélyi magyar politikai szervezet részéről és irányába, és ezt a nyitottságot várom én is. Azt gondolom, hogy rövid időn belül az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot is tető alá hozzuk, mert a mi felelősségünk az, hogy 2012-ben erős politikai képviselete legyen a magyar közösségnek. A szervezeteink, illetve az RMDSZ ugyanis csupán eszköz arra, hogy ezt az érdekképviseletet meg tudjuk erősíteni”, fogalmazott. Úgy vélte: szoros partneri kapcsolatra kell törekedniük egyrészt a magyar kormánnyal, másrészt a kormányzó pártokkal, valamint mindazokkal a magyarországi politikai erőkkel, akik az erdélyi magyarságnak segíteni akarnak. „A román politikai pártokkal hasonlóképpen a párbeszédet látom a játható útnak, hisz huszonegy esztendőn keresztül a mi általunk elért eredményeket is párbeszéddel, partnerségen keresztül tudtuk elérni, és továbbra is erre van szükség. Egy jó szövetségnek akarok jó elnöke, egy erős szövetségnek akarok erős elnöke lenni”, közölte.
Nem haragtartóak
Pelczné dr. Gáll Ildikó FIDESZ-alelnök azon kijelentésére, miszerint a FIDESZ akkor támogatja az RMDSZ-t, ha a változásra szavaz, illetve Crin Antonescu PNL-elnök azon mondatára: ha az RMDSZ idén nem csatlakozik a Szociálliberális Unióhoz, akkor jövőre már erre nem lesz lehetőség, Kelemen Hunor úgy reagált: „Már el is felejtettem az alelnök asszony mondatait, túltettük magunkat rajta. Nem vagyok egy haragtartó ember. Építkezésre van szükség, és én azt gondolom, hogy ez mindannyiunk közös érdeke. Crin Antonescu üzenetét megértettük, partnerek voltunk és lehetünk, ultimátumszerű felkéréseknek azonban nehezen tudunk eleget tenni. Nekünk az az érdekünk, hogy a romániai magyar közösségnek a képviseletét biztosítsuk”.
Az RMDSZ új elnöke leszögezte: amíg a PDL-vel kötött együttműködési megállapodás működik, a koalíciós partner betartja a szavát, és gyakorlatba van ültetve a kormányprogram, addig nincs oka annak, hogy az RMDSZ a koalícióból való kilépésen gondolkodjék. Fontosak ugyan az elemzések, de jelen pillanatban nem keresnek más koalíciós partnereket, inkább előkészítik a következő kormányzati lépéseket.
Kelemen Hunor ugyanakkor kiemelte: a jövő felé szeretné irányítani a tekintetét és a cselekvéseit, nem hiszi, hogy azzal kellene foglalkoznia, hogy ki volt jelen a kongresszuson és ki nem. Hozzátette: Tőkés László az RMDSZ listáján jutott be az Európai Parlamentbe, így nem kellett külön meghívni, ahogy egyetlen küldött sem kapott külön meghívót.
Helyi együttműködések
Kelemen Hunor arra hívta fel a figyelmet: Bihar megyében 2008 óta működik a Nemzeti Liberális Párttal az egyezség, Szatmár megyében 2008 óta RMDSZ-liberális-szociáldemokrata többség vezeti a megyei önkormányzatot, illetve RMDSZ-liberális többség a várost. Nagybányán szintén RMDSZ-liberális többség van, tehát semmi újdonság nincs ezekben, a helyi egyezségek soha nem befolyásolták az országos szövetséget. Egyébként pedig nem az RMDSZ kezdeményezte a technokrata miniszterelnökről szóló vitát. Személy szerint úgy gondolja: csak egy politikus képes arra, hogy biztosítsa a parlamenti többséget. De amíg a PDL nem dönt a kormányfővel kapcsolatban, addig RMDSZ nem fog spekulációkba bocsátkozni.
Nem költözik Vásárhelyre
Kelemen Hunor úgy vélte: Nem az a prioritás, hogy marad-e miniszter vagy sem, hanem hogy az RMDSZ felkészüljön a 2012-es választásokra, egyébként pedig marad tárcavezető. A Csíki képviselőirodáját megerősíti, de nem kell neki az eddigieknél több hivatal, mert van elegendő. Kolozsváron van az ügyvezető elnökség, ahol szoros együttműködésben fog dolgozni a főtitkársággal, illetve Bukarestbe is van hivatala, nem áll szándékában tehát Marosvásárhelyre költözni. „Ezzel együtt gyakran leszek ott, tekintettel lesz arra, hogy a város egy fontos települése a romániai magyarságnak”, tette hozzá.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Nem hoz létre saját szövetségi irodát Kelemen Hunor
Nem hoz létre saját szövetségi irodát az RMDSZ új elnöke, Kelemen Hunor. A Kongresszuson adott interjúban elmondta, hogy a kolozsvári ügyvezető elnökség, a csíkszeredai képviselői irodája és bukaresti hivatala bőven elég új tisztségének ellátásához.
Elsősorban a kolozsvári ügyvezető elnökség irodáját fogja megerősíteni.
- Kelemen Hunort 371 szavazattal választották meg szombaton az RMDSZ elnökének, a szintén elnökjelölt Eckstein Kovács Péter 118, Olosz Gergely pedig 47 szavazatot kapott a hétvégi Nagyváradon rendezett RMDSZ-kongresszuson.
- Nem kell külön hivatal, nem akarok egy sokadik lakhelyet magamnak. Csíki képviselő vagyok, így nyilván a csíki parlamenti képviselői irodámat is meg fogjuk erősíteni, Kolozsváron van az Ügyvezető Elnökség, a főtitkársággal szoros együttműködésben fogok dolgozni, és Bukarestben is van hivatal, ezért nincs szándékomban Marosvásárhelyre költözni. De Marosvásárhely egy fontos központja az erdélyi magyarságnak, ezért ott is gyakran leszek majd – mondta Kelemen Hunor. Paprika Rádió
Erdély.ma

Borbély László: ne utasítgassanak Budapestről vagy Bukarestből
Nem tekinthető nemzetstratégiának az, hogy a magyar kormánypárt utasításokat ad az RMDSZ-nek – jelentette ki az RMDSZ nagyváradi kongresszusán szombaton Borbély László. A környezetvédelmi miniszter a Fideszre utalva úgy fogalmazott: „nem hiszem, hogy bárki is fel van arra hatalmazva – akár kétharmados parlamenti többséggel is –, hogy itthon, Erdélyben nekünk utasításokat adjon”.
Borbély számára a nemzetstratégia partnerséget jelent a magyar kormánnyal és a magyar pártokkal, azonban csak abban az esetben, ha utóbbiak egyenrangú félként kezelik a szövetséget. „Ha ezt megértik, nem lehet baj sem a nemzettel, sem a két országgal” -- mondta.
Hozzátette: a szövetség ugyanígy nem kér a Bukarestből érkező utasításokból sem. „Elvárások megfogalmazhatóak – meg is tették civilizáltan –, de itthon Erdélyben mi döntünk” - szögezte le.
Borbély László ugyanakkor leszögezte azt is, hogy az RMDSZ-nek nincs szüksége „robotpilótára” sem. A szövetség kormányzati tevékenységért felelős ügyvezető alelnöke ezzel Olosz Gergely elnökjelölt kampányára utalt. A háromszéki képviselő ugyanis az elmúlt napokban egyenként felhívta telefonon az 555 kongresszusi küldöttet, és a felvételről lejátszott hangfelvételen arra buzdította a politikusokat: a fórumon szavazzanak az „igazi változásra”, voksoljanak rá.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László: Kelemen Hunor neve nem a változást üzeni
Bár jó néven veszik az RMDSZ új elnökétől, hogy együtt kíván működni velük az erdélyi magyar összefogás keretében, de Kelemen Hunor neve mégsem a változás üzenetét hordozza – nyilatkozta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfőn reggel.
„Azt mondta valamelyik héten, hogy Markó Béla a századforduló egyik legnagyobb politikusa. Ez egy értékítélet. Márpedig nagyon szomorú, ha úgy látjuk, hogy a neptuni politika következetes hordozója a századforduló legnagyobb politikusa”.
Jelezte: felhívta Kelemen Hunort és gratulált neki megválasztása alkalmából. Azt jó néven veszik az új vezetőtől, hogy az erdélyi összefogás jegyében együtt kíván működni az EMNT-vel vagy a jövőbeli Erdélyi Magyar Néppárttal. „De egyelőre bizalomépítő gesztusokat várunk tőle, mert az RMDSZ eddigi magatartása mindig a kizárólagosság irányába haladt” – mondta Tőkés.
Az EMNT vezetője bírálta az RMDSZ eddig követett doktrínái közül azt, hogy az a jó, ha a párt mindig kormányon van. „Sajnos, sokszor az elnyomóinkkal együtt haladva nem tudjuk a mi sajátos érdekeinket képviselni”– hangoztatta. Ugyancsak kritizálta az úgymond egyenlő távolságtartás elvét, miszerint a romániai magyarság „éppoly távol lenne a Fidesz-kormánytól, mint a Gyurcsány-kormánytól”. Hozzátette: Bukarest fontos a romániai magyaroknak, de Budapest legalább olyan fontos, hiszen az a nemzet fővárosa. „Ezért Semjén Zsolt jövetele üzenetet hordoz. Az egység és a pluralitás együtt fontos. Kár, hogy az RMDSZ-kongresszus olyan mostohán fogadta Pelczné Gáll Ildikó alelnök asszonyt”.
Ahogy Magyarországon „nyolc nehéz esztendő után” végbement a nemzetpolitikai rendszerváltozás, ugyanerre van szükség Erdélyben is – mondta. A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács brüsszeli tanácskozása elé kijelentette: szeretnék, ha az Orbán Viktorhoz köthető nemzeti politika jegyében olyan rendszerváltozás menne végbe az egész Kárpát-medencében, amely más irányt szab a magyar nemzeti politikának.
Szabadság (Kolozsvár)

Németh Zsolt: bízunk az RMDSZ-es fordulatban
Bízom abban, hogy olyan fordulat következhet be az RMDSZ politikájában, amelynek lényege az kellene legyen, hogy találja meg az együttműködés hatékony formáját a többi erdélyi magyar politikai formációval – nyilatkozta a Krónikának Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A Fideszes politikus szerint az RMDSZ-nek elsősorban nem a magyar kormánypárttal, hanem mindenekelőtt az erdélyi magyar politikai közélettel szemben kell bizonyítania, képes a stratégiai párbeszédre.
Államtitkár úr, hogyan értékeli, hogy a román kormánykoalíciót alkotó pártok tegnap meghosszabbították több mint egy éve érvényes együttműködési megállapodásukat, amelyben helyet kaptak az erdélyi magyarokat is érintő jogszabályok?
- A megállapodás aláírása összhangban van a nagyon sok közös érdek jellemezte magyar–román kapcsolatokkal. Örvendetesnek tartjuk a kulturális autonómiáról szóló kisebbségi törvény elfogadását és a fejlesztési régiók kialakítását is célzó megegyezés megszületését. Kihangsúlyoznám, hogy noha a Fidesz a jelenlegi román kormányzó párttal, a demokrata-liberális alakulattal egy pártcsaládhoz tartozik, a koalíciókötés nem a magyar kormány feladata, nem kívánunk beavatkozni az RMDSZ ilyen jellegű döntéseibe. A mi jó együttműködésünk a jelenlegi kormánypárttal nagyon örvendetes fejlemény. Ugyanakkor a mindenkori magyar kormány tiszteletben tartja a mindenkori román társadalom politikai döntéseit.
– A magyarországi országgyűlési választások óta sokkal hangsúlyosabbá vált Budapest és Bukarest viszonya, mint korábban, nagy lendületet vett a gazdasági-infrastrukturális együttműködés fejlesztése. Ezt a magyar kormány is így látja?
– A magyar–román kapcsolatokban nagyon sok a közös érdek 2011-ben. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a napirenden lévő fontos politikai kérdések 95 százalékban olyan ügyek, amelyekben kimutatható a nagyfokú közös érdekeltség Magyarország és Románia között. Megfelelő politikai akarat mellett lehetségessé vált a közös fellépés ezekben az ügyekben, ez pedig nagymértékben javítja ezen ügyek megvalósításának esélyeit. Nagy örömömre szolgál, hogy az elmúlt időszakban a közös politikai akarat, egymás felvállalásának képessége megvolt a két ország vezetői között. Ennek hátterében számtalan ok húzódik meg, de nem elhanyagolható a közös pártcsaládhoz való tartozás, illetve a hosszú éveken keresztül épített személyes kapcsolatrendszer sem. Közös ügyeink sorában kiemelném az észak-déli infrastrukturális folyosó kérdését, ahol pozitív tapasztalatokkal teli volt az elmúlt féléves együttműködés. Gondolok itt az Azerbajdzsán–Grúzia–Románia–Magyarország alkotta gázszállító rendszer, az AGRI-gázvezeték együttes létrehozására vagy gázvezetékeink összekötésére, amely nagymértékben javítja az ellátásbiztonság szintjét a két ország számára. De idetartozik a Nabucco-gázvezeték megvalósítását célzó együttműködés is. Sajnálatos módon a közlekedési infrastruktúra területén nem sikerült ilyen látványos előrelépésre szert tennünk, de sokat segíthet ebben a szintén közösen felvállalt Duna-stratégia sikeres megvalósítása, ami adott esetben hozzájárulhat a határ menti összeköttetések fejlesztéséhez, általában a határtérség infrastruktúrájának látványos előmozdításához.
– A kétoldalú kapcsolatok milyenségét jellemzi az is, hogy az EU soros elnöki tisztségét betöltő Magyarország határozottan kiáll Románia schengeni csatlakozása mellett; erre a támogatásra Bukarestben talán kevesen számítottak.
– Nem tartjuk elfogadhatónak azokat a megközelítéseket, amelyek Nyugat-Európából érkezvén valójában nem Románia objektív felkészültségét minősítik, hanem sokszor politikai döntést akarnak hozni, ami sokkal inkább tükrözi a kritizáló ország belpolitikai helyzetét, mintsem Románia felkészültségét. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy az Európai Unió belügyi tanácsa napokban rendezett ülésén elnökségi állásfoglalásban tegyük világossá: Románia felkészült, minden kritériumot teljesít, alkalmas a schengeni csatlakozásra. Sajnálatos módon Bulgáriáról ez nem mondható el, de olyan megoldást ösztönzünk, hogy a magyar uniós elnökséggel bezárólag Románia kapjon világos, dátummal ellátott perspektívát. Ugyanis ha ez nem így történik, akkor ez Románián túlmenően rendkívül negatív üzenetet hordozna mindazon országoknak, amelyek európai uniós, illetve schengeni csatlakozásra várnak Közép-Európában.
– És milyen helyet foglalnak el az erdélyi magyarok a román–magyar kapcsolatok alakítása során?
– Ami a magyarság helyét illeti a román–magyar viszonyban, szeretném világossá tenni: olyan nemzeti fordulat következett be Magyarország külpolitikájában, hogy a szomszédainkkal ápolt kétoldalú viszonynak sarokköve az adott országban élő magyar közösség közérzete. Ezért az erdélyi magyarság közérzete is sarokköve a jó román–magyar viszonynak. Ezzel kapcsolatban az elmúlt időszakban mindenféleképpen közérzetjavító tényezőként könyveltük el az új tanügyi törvény elfogadását, valamint a román kormányzat visszafogott hivatalos reagálását a kettős állampolgárság kérdésére.
– Hogyan kommentálja az RMDSZ nagyváradi kongresszusán Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnökének beszéde nyomán a nagyobbik magyar kormánypárt ellen elhangzott felszólalásokat?
– Engedje meg, hogy ne kommentáljam Pelczné Gáll Ildikó felszólalását. A Fidesz európai parlamenti képviselőjének beszéde kapcsán azt tudom mondani, hogy minden politikus felel a saját stílusáért, ami egyben természetesen minősíti is az adott személyt. Sok sikert kívánok ugyanakkor az RMDSZ elnökévé megválasztott Kelemen Hunornak ahhoz, hogy érdemben tudja képviselni a magyarság érdekeit a bukaresti parlamentben. Bízom abban, hogy olyan fordulat következhet be az RMDSZ politikájában, amit nagyon régóta várunk, amelynek lényege az kellene legyen, hogy találja meg az együttműködés hatékony formáját a többi erdélyi magyar politikai formációval. Hiszen éppen a magyar együttműködés jelentheti a hatékony fellépést az erdélyi magyar közösség érdekében.
– Kelemen Hunor székfoglaló beszédében azt mondta, partneri viszonyra törekszik a Fidesszel. Milyen módozatait látja annak, hogy enyhüljön a magyar kormánypárt és az RMDSZ közötti hűvös viszony?
– Úgy gondolom, hogy a puding próbája az evés. Az RMDSZ újonnan megválasztott elnöke most valóban elérkezett abba a helyzetbe, hogy bizonyítsa azt a szándékát, amelyet nemcsak a megválasztását követően, hanem a kampányának időszakában is képviselt. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon sok sebből vérzik az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatrendszere. A legfontosabbnak azt gondolom, hogy az RMDSZ-nek nem velünk, hanem mindenekelőtt az erdélyi magyar politikai közélettel szemben kell bizonyítania, hogy képes a stratégiai párbeszédre – vagyis azokkal szemben, akik határozott nemzeti érdekérvényesítést várnak el az alakulattól. És ha ez sikerülni fog, akkor úgy gondolom, hogy a Fidesszel való együttműködést ez automatikusan maga után fogja vonni.
– Hogyan kommentálja az RMDSZ vezető politikusainak vádját, miszerint a magyar kormány a demokrácia-központokon keresztül finanszírozza az új erdélyi magyar párt létrehozását?
– Erre azt tudom mondani, hogy ezek az állítások mindenféleképpen olyan elfogadhatatlan vádak, amelyek a magyar kormány és az erdélyi magyarság mesterséges szembeállítását hivatottak szolgálni. Nem tudom, kinek az érdeke az, hogy fönntartson egy ellenséges viszonyt a magyar kormány irányában. Mert ha vannak bizonyítékai annak, aki ezt a vádat megfogalmazza, akkor örömmel látnánk ezeket is. Nekem nincs tudomásom semmiféle ilyen jellegű beavatkozásról a magyar kormány részéről. Ellenkezőleg, arról van tudomásom, hogy létrejött egy olyan civil alapon szerveződő hálózat, amely segíti az erdélyi magyarokat abban, hogy minél eredményesebben hajthassuk végre a kedvezményes honosítás folyamatát, amely már az elmúlt időszakban is bizonyította létjogosultságát. A honosítási folyamat Erdély-szerte tömeges támogatottságnak örvend, és nem haladhatna ilyen zökkenőmentesen, ha nem működne a demokrácia-központok hálózata. Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni mind Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, mind a szervezetnek, hogy élt ezzel a kezdeményezéssel, és közreműködnek a magyar konzuli hálózat sikeres és eredményes működésének lebonyolításában.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Együttműködésre
Ha nem is araszol, valamelyest moccan az autonómia ügye. Itthon például a kisebbségek számára megannyi kedvezményt tartalmazó új tanügyi törvény révén, Brüsszelben pedig a Tőkés László szervezésben tartott Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) fóruma által.
Ha nem is araszol, valamelyest moccan az autonómia ügye. Itthon például a kisebbségek számára megannyi kedvezményt tartalmazó új tanügyi törvény révén, Brüsszelben pedig a Tőkés László szervezésben tartott Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) fóruma által.
Ami a Duna Tv híradójában kép- és hanganyagban minderről lejött, abból a kívánalmak megfogalmazásán és az érvek felsorakoztatásán túl sokat nem tudtunk meg. Ez talán azzal is magyarázható, hogy a felismerhető arcok alapján, az autonómia igénylői (vagyis a mieink) többen voltak, mint azok, akik adhatják az autonómiát, illetve nyomást gyakorolhatnak érte.
Pedig bárki láthatja: az RMDSZ-lista első helyén EP-képviselőnek választott volt püspök tehetsége szerint eddig is igyekezett, hogy ne csak Európa, de a világ legismertebb személyiségeit is megnyerje az erdélyi magyar autonómia ügyének. Lám, nem sok hiányzott, hogy tavaly a dalai láma személyesen is felkeresse Körösi-Csoma Sándor szülőhelyét. Ennél már csak az nagyobb siker, ha Sarkozyt, Angela Merkelt, Medvegyevet, netán az ENSZ főtitkárát, Ban Ki Munt is el tudná csalni Tusványosra, egy a KMAT autonómia-fórumra. Ám ne legyünk telhetetlennek – bár megérhetjük azt is.
Külön oda kellett figyelnünk azonban a KMAT elnöki beszédére, abban is Tőkésnek egy könnyen megjegyezhető rövid mondatára: „Együttműködésre vagyunk ítélve!”. Bravó! Ez igen! Jóllehet ezt Tőkés Brüsszelben mondta, reméljük, Erdélyre is érti, hisz itthon még inkább együttműködésre vagyunk ítélve! Ám ő egy idő óta éppen az együttműködés ellen, a megosztáson, az erdélyi magyarság érdekvédelmének szétverésén ügyködik. Még akkor is ez a helyzet, ha a nemzetegyesítés hangzatos jelszavával teszi!
Észre kellene végre vennie: presztízsveszteség nélkül nem megy az ide-oda való táncolás. Amikor személyes karrierjéről van szó, mint az EP-parlamenti választás volt, akkor jó az RMDSZ, mikor már pozícióba került, akkor ellene fordul. Választói büntetik a hintázást, még akkor is, ha neve nem lesz rajta a Néppárt képviselőjelölt-listáján.
Elvégre kitől várhatnának erkölcsi tartást, ha nem egy lelkipásztortól? A népszerűségvesztés jelei figyelmeztetnek. Például az, hogy az erdélyi magyarság körében jó ideje Böjte Csaba ferences atya messze a leghitelesebb egyházi személyiség.
Igen, együttműködésre vagyunk ítélve! Elsősorban itthon, mert a mi dolgaink, benne az autonómia is, először, másodszor és harmadszor is itt dőlnek el. Még akkor is, ha Budapest szebb, Brüsszel vonzóbb, a döntés joga Bukaresté!
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)

Zsigmond Barna az új csíki főkonzul
Félhivatalosan” már ismert az új csíkszeredai magyar főkonzul neve: a tavaly, mandátuma lejártával távozó Szabó Béla helyére hamarosan Zsigmond Barna Pál (képünkön) érkezik. Az új főkonzul már ebben a minőségében vett részt a hétvégén Bukarestben megtartott üzleti konferencián; információink szerint Zsigmondot a román fővárosban, a külügyminisztériumban is fogadták.
A jogász végzettségű Zsigmond Barna Pál 1972-ben született Marosvásárhelyen, a Magyar Kisebbség folyóirat alapítója, korábban a kolozsvári Krónika napilap kiadójának igazgatótanácsi tagja és az Újpesti TE jégkorong-szakosztályának elnöke volt.
Új Magyar Szó (Bukarest),

A tizennyolc évi vakáció
Dörgedelmes felszólalások, ostoba viccek és izzadtságszagú poénok, majd szenzációsnak szánt sajtóbeszámolók követték Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök beszédét, amit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagyváradi kongresszusán mondott el.
A küldöttek ilyetén reagálása várható volt. Ahhoz azonban, hogy a kifogásokat megfogalmazókról, illetve szavuk súlyáról is átfogóbb képet kapjunk, földrajzilag először messzire, a történelmi Dobrudzsába kell utaznunk, de az időben is vissza kell mennünk tizennyolc évet.
A Fekete-tenger partján, Neptunon vagyunk, ötszáz kilométerre a Székelyföld szívétől. Az autonómiáért, jogegyenlőségért, anyanyelvhasználatért könyörgő székelyek hangja elakad a Kárpátokon, s ha egy-egy fohász mégis átszüremlik a magas hegyvonulat sűrű erdőin, azt a hullámtörőkön megütköző tenger nyeli el.
1993-at írunk, június közepe van. Az agyonlőtt diktátor, Nicolae Ceausescu egykori, tengerparti villája előtt román és magyar politikusok paroláznak, majd eltűnnek a Bukaresttel forró telefonvonalon összekötött szocreál épületben. Az asztalnál Borbély László, Frunda György és Tokay György, az RMDSZ-ben januárban hatalomra került vonal emberei foglalnak helyet. Velük szemben a posztkommunista Ion Iliescu emberei, Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár és Traian Chebeleu elnöki szóvivő ül, akikkel a magyarok titkos alkut kötnek: különbejáratú előnyökért hosszú időre jegelik a programjukba foglalt autonómiaköveteléseket. (A későbbi, hivatalos RMDSZ-megfogalmazás szerint az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezet a tengerparti Neptun-fürdőn nem hivatalos találkozót szervez a román kormány és az RMDSZ részvételével.)
Neptunról most érdemes ugrani – időben is – egy nagyot Bukarestbe, ahol 2001 októberében Verestóy Attila RMDSZ-szenátor kiabálós vitába keveredik a Magyar Országgyűlés elnökével. Amikor Áder János az RMDSZ parlamenti frakciójával találkozik, a szenátor olyan hangnemben rója fel neki, hogy a Fidesz-vezette kormány elhanyagolja az RMDSZ-t, és az azon belül tevékenykedő Reform Tömörülést favorizálja, hogy azon a Markó–Verestóy csoportosuláshoz tartozó többség is felháborodik. Verestóy magából kikelve hányja a magyar politikus szemére, hogy őt az Orbán-kormány még nem hívta meg Budapestre. Elena Ceausescu egykori kutatója, aki román lapvélemények szerint Iliescu volt pártja és az MSZP összekötő embere, nem képes elviselni, hogy már nem ő a román–magyar kapcsolatok irányítója. Két évvel később – már Brassóban – Verestóy kivörösödött fejjel kiabál Répás Zsuzsával, a Fidesz külügyi tanácsadójával, hogy a Cenk alatti városban rendezett március 15-i ünnepségen ne olvassa fel az Erdélyben tartózkodó Németh Zsolt beszédét. (Az első Orbán-kormány politikai államtitkára romániai útján megbetegedik, ezért kéri a tanácsadót, helyettesítse őt a brassói színházban rendezett ünnepségen.) Verestóy kirohanásának hatására a Brassó megyei RMDSZ vezetői eldöntik: Németh beszédét nem lehet felolvasni, az ünneplő közönségnek pedig mintegy fele hallgatja végig, ahogy a szenátor kiabál a vendégként érkezett hölggyel.
Röpke kalandozásunk utolsó előtti állomása legyen Budapest, ahol a Fidesz mindeközben megalkotja a státustörvényt, majd második kormányzásának kezdetén lehetővé teszi a magyar állampolgárság könnyített megszerzését, elkezdve egy újfajta, a nemzet egyesítését célzó nemzetpolitika kimunkálását és megvalósítását is, amelytől az RMDSZ ismét csak eltérő hangot üt meg. Utolsó helyszínünkön, az RMDSZ nagyváradi kongresszusán Pelczné Gáll Ildikó ezért figyelmezteti a szövetséget, hogy 2011. február 26. korszakhatár lehet a RMDSZ életében, s a változás a szövetség politizálásában is beállhat. „Ha a változás mellett döntenek ma itt, akkor mi segítő kezet nyújtunk önöknek a kitűzött célok elérésében, és együttműködésünket ajánljuk fel, ahogy ezt tettük eddig is, és tesszük a jövőben is a Kárpát-medencei összefogás nevében” – mondja a Fidesz alelnöke. Nem sokkal később azonban felkapaszkodik a pulpitusra Borbély László, a neptuni szerencselovag, hogy szikrázó szemekkel vágja a magyar világ arcába: „Ne utasítgasson bennünket senki – sem Bukarestből, sem Budapestről – még akkor sem, ha kétharmados többsége van!”
Kalandozásunk itt elakad, happy end sincs. Sajnos, a Kárpátok visszafelé is elnyelnek minden, a tengerpart vagy Bukarest felől jövő hangot, így örök rejtély marad, hogy Borbély László – vagy később Verestóy – Neptunon is a nagyváradihoz hasonló karakán magatartást tanúsított-e az erdélyi magyarság érdekében.
Kristály Lehel, Magyar Hírlap

RMDSZ-es akadályozás honosítás ügyben
Akadályozzák a demokrácia-központok munkáját a Kolozs megyei RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok – állítja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megyei vezetősége, a községvezetők azonban cáfolják a vádat. Az EMNT-sek szerint a szövetség elöljárói Széken és Körösfőn gátolták munkájukat.
„Széken lakossági fórumot hirdettünk a honosítással kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében, ám a polgármester úr elterjesztette, hogy senki ne jelenjen meg a fórumon” – áll az EMNT közleményében.
A szervezet szerint hivatalosan kértek helyiséget a széki önkormányzattól, ahol a munkatársaik az ügyfeleket fogadhatják, de ezt a polgármester azzal az indoklással utasította vissza, hogy a honosítás ügyintézésével az RMDSZ foglalkozik. Így kénytelenek voltak egy magánszemély otthonában berendezni irodájukat, áll a közleményben. „Hazug, mocsok disznók, akik ezt állították. Én szedtem össze az embereket, az RMDSZ részéről tízen is részt vettek az EMNT és a demokrácia-központok szervezte lakossági fórumon” – reagált lapunknak az EMNT-sek vádjaira Sallai János széki polgármester. Az elöljáró elmondta, egy héttel a fórum után azért nem biztosított külön irodahelyiséget a demokrácia-központ munkatársainak, mert az önkormányzatnak nincs üres terme, azonban a helyi tanács felajánlotta, hogy a művelődési otthon bármikor a rendelkezésükre áll.
Az EMNT-sek azt állítják, Körösfőn is akadályokba ütköztek, amikor a helybeliek kérésére kiszálltak, hogy segítsenek a honosítással kapcsolatos iratcsomók összeállításában. „Mivel a lakossági fórumot a fűtetlen művelődési házban kellett megtartanunk, a jelenlevők elhatározták, hogy az iratcsomók összeállítását az iskola egyik, erre alkalmas helyiségében végezzük. A tulajdonképpeni ügyintézés előtti napon azonban Bukarestből, az RMDSZ-től letelefonáltak, hogy amennyiben a honosítás ügyintézése az iskolában történik, feljelentést tesznek a tanfelügyelőségen” – olvasható a közleményben, amely kifejti, mindkét esetben „a régi, diktatórikus időkre emlékeztető intézkedésekként” értékelik az RMDSZ hozzáállását.
Péntek László körösfői alpolgármester szintén cáfolta az EMNT-sek állításait. „Én hívtam fel Máté Andrást, hogy jogilag mi a teendő ebben a kérdésben. Ezt követően döntöttünk úgy, hogy nem engedjük be az EMNT és a demokrácia-központ munkatársait az iskolába, mert ott nincs helye politikának, mi sem megyünk oda pártgyűlést tartani” – szögezte le az elöljáró. Hozzáfűzte, nem tudják elfogadni az EMNT érvelését, miszerint a rendezvénynek nincs köze a politikához, ugyanis a fórumot hirdető plakáton az EMNT pecsétje is szerepelt, ez pedig politikai szervezet. Az alpolgármester – aki egyébként EMNT-tag – elárulta, a szervezet nem tájékoztatta őket időben a fórumról, ha tudják, az önkormányzat tüzelőjéből gyújtottak volna be a művelődési házba, így nyugodtan dolgozhattak volna ott a demokrácia-központ munkatársai.
Máté András RMDSZ-es képviselő a Krónikának elmondta, nem utasítást, csupán jogi tanácsadást adott Péntek Lászlónak. „Az iskola épülete az önkormányzat tulajdona, egyedül nekik van joguk dönteni arról, hogy milyen rendezvényeknek adnak helyet. Politikai gyűléseknek iskolákban nincs helye” – nyilatkozta a honatya. Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei elnöke cáfolatként elmondta, az EMNT nem politikai, hanem civil szervezet, ezért érthetetlen számukra az önkormányzatok magatartása.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)