Varga László jogász akart lenni, kirúgták az egyetemről. Elment teológiát hallgatni. Református lelkész lett Abrudbányán. 1956-ban napi sok kilométert gyalogolt a felfordult Budapesten, hogy Erdélybe hiteles hírt hozzon. Hazajött, életfogytiglanit kapott a kolozsvári bíróságon. Először politikus akart lenni. Nemzetközi jogot hallgatott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen, már elsőéves korában tagja volt Búza László nemzetközi jogi szemináriumának. Számba vette a lehetőségeket, hogy lehet a kommunizmussal szembeszállni. A református, katolikus és unitárius, vagyis a három egyházi ifjúsági mozgalom tudatosan összefogva megpróbálta megőrizni a beszivárgó marxista-kommunista irányzattal szemben a népi-nemzeti hangulatot, ők a népi írók tanítványai voltak. Az 1948-as fordulat után eltávolították a híres egyetemi tanárokat az egyetemek éléről, és jött helyükbe mindenféle csirkefogó. Megkezdődött a politikai tisztogatás, és az első kolozsvári koncepciós per során hármukat kirúgták az egyetemről, reakciós magatartás vádjával. Varga László a kolozsvári református teológiára ment. 1952-ben végzett a teológián, Abrudbányára került, a Kárpát-medence legkisebb városába; ott volt egy százötven lelkes kis gyülekezet. A magánbányákat megszüntették, kötelezték a lakosságot, hogy adja le az államnak a bányászattal nyert aranyát, aki pedig elrejtette, addig verték, míg meg nem mondta, hova rejtette. A kisebb enyhülést kihasználva Varga László Magyarországra ment turistaútlevéllel, tanulmányi szabadságra, két hónapra, 1956 szeptemberében. A forradalom idején Budapesten mindenki szervezkedett, a pártok, az egyházak, az ifjúság. Hazatért, és itthon tudta meg, hogy az oroszok bementek Budapestre. Otthon barátainak elmondta, milyen volt a forradalom Magyarországon. Barátaival elkészítette az ENSZ-hez címzett memorandumot, közben Szekuritáté már tudta, mire készülnek. A kolozsvári bíróság hazaárulás vádjával kiszabta rá az életfogytiglani ítéletet. Az ügyész ötükre halálos ítéletet kért, de aztán „csak” életfogytiglanit kaptak. Több mint három évet a szamosújvári börtönben ült, volta a pitesti-i, a dési, a kolozsvári börtönökben is. 1964-ben szabadult, összesen hét és félévet ült. Börtönélményeit megírta a Püski Kiadónál megjelent A fegyencélet fintorai című könyvében. /Lokodi Imre: Erdélyi ötvenhatosok. Elfelejtettük a félelmet. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ Emlékeztető: ez volt a Dobai-per 1957-ben, melyben kilenc magyar értelmiségit ítéltek el.

Folytatódnak a Kossuth-téri tüntetések, a rendőri készenlét enyhült. Vidéken több városban is folytatódtak a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő demonstrációk, így többek között Szegeden, Kaposváron, Székesfehérváron, Szekszárdon és Debrecenben. Nyílt levélben kérte Mádl Ferenc volt köztársasági elnök tíz más ismert értelmiségivel együtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy mondjon le tisztéről. A nyilvánosságra került májusi Gyurcsány-beszéd „egyértelművé tette az ország számára, hogy a teljes előző kormányzati ciklusban és azóta is Ön, majd kormánya éveken át tudatosan megtévesztette a magyar állampolgárokat az ország valós helyzetét illetően, s ezzel lehetetlenné tette, hogy felelős döntést hozzanak a 2006-os országgyűlési választásokon”. „Vannak rendkívüli helyzetek, amikor egy politikus éppen visszavonulásával teheti a legtöbbet a hazájáért. Ezt kérjük most Öntől!” – végződik a Gyurcsány Ferencnek címzett nyílt levél. – Gyurcsány megköszönte a rendőrök helytállását. /Folytatódnak a Kossuth-téri tüntetések. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./ Kupper András, a Fidesz–MKDSZ budapesti elnöke-frakcióvezetője és Pesti Imre (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy szerintük a Fidesz lejáratását célzó, szándékos kormányzati provokáció áll az MTV épületének múlt heti ostroma során történtek mögött, s az érintett rendőröktől kapott friss információjuk szerint a tévészékház ostroma alatt, éjjel fél egytől reggel hétig több száz „high-tech” felszerelésű kommandós rendőr várakozott bevetési parancsra, ez azonban „vélhetően politikai nyomásra” elmaradt. /Nem számít újabb erőszakos cselekményekre a magyar rendőrség a hétvégén. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

Az 1956-os magyar forradalom romániai visszhangjának feltárása több menetben történt 1990-től kezdődően: előbb a visszaemlékezések és a szemtanúkkal, túlélőkkel készített életútinterjúk segítségével (utóbbiakat az 1956-os Intézet Oral History Archívuma őrzi), valamint magyar diplomáciai források alapján, majd 1996-tól a részlegesen megnyíló román központi levéltár iratainak tanulmányozásával. Eddig nem történt meg az 1956-os szervezkedések tényszerű számbavétele, valamint az 1957 elején kibontakozó megtorlások méreteinek és az elítéltek nemzeti hovatartozásának felmérése olvasható Stefano Bottoni összegzésében. Sztálin halálát követően beindult Romániában az önállósodási folyamat, a gazdasági apparátust is románosították, és számos kisebbségi (elsősorban zsidó vagy magyar) származású kádert háttérbe szorítottak. A magyar forradalom kitörése „felkészülten” érte a román kommunista rendszert. Az 1956. október 24. és november 5. közötti diáktüntetéseket rendvédelmi eszközökkel feloszlatták, vagy megszervezésüket lehetetlenné tették diverziós módszerek segítségével (Kolozsvár, október 24-25.). A romániai '56-os események Temesváron „hasonlítottak” leginkább a magyarországi folyamathoz. Október 30-án a temesvári megmozdulás akár forradalommá is válhatott volna, de ezt megakadályozta, hogy az állambiztonság a kétezer részt vevő diákot ideiglenesen internálta. A forradalom napjaiban több ezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor: nagyszabású összeesküvési kísérletekre (Szoboszlay, Faliboga, Margineanu, Sass), illegális diákszervezetek megalakítására és működtetésére (a székelyföldi Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – EMISZ, a Székely Ifjak Társasága – SZIT), a partiumi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége – SZVISZ, a felső Maros-völgyi Fekete Kéz), valamint lokális vagy egyéni jellegű akciókra: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazására vagy fenyegetésére, szándékos rongálásokra mezőgazdasági szövetkezetekben, üzemekben, szórólapok szerkesztésére és terjesztésére. A magyarországi és a romániai megtorlásban közös a folyamat kezdetének időzítése. Mindkét országban a fordulópontot az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette. 1957. január 17-én a román Belügyminisztérium (BM) operatív parancsot adott ki a volt politikai pártok és társadalmi szervezeteket tagjainak azonosítására, és vezetőinek letartóztatására. A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőződött: 1958-ban és 1959-ben az állambiztonság összesen 15 272 személyt tartóztatott le. 1956 októbere és 1963 decembere között összesen 24 472 személyt tartóztattak le, 3663 személyt az 1950-ben bevezetett „adminisztratív büntetés” jogcímen vettek őrizetbe, majd kényszerlakhelyre és/vagy kötelező munkára irányították. Bottoni a halálos ítéletek számát még nem tudta összesíteni. Részletes adatok az 1957. január 1. és 1959. július 31-i időszakra vonatkozóan állnak rendelkezésre, különböző ügyekben 9959 főt ítélték el. Az 1956 utáni években több tucat halálos ítéletet is hirdettek a katonai törvényszékek: 1957 és 1958-ban 45 végrehajtott ítéletről van adat, de valódi számuk ennél lényegesen magasabb lehet. A börtönben, munkatáborokban vagy a kihallgatások során 1957-ben 54-en, míg 1958-ban 85-en haltak meg. Ehhez az adathoz hozzá kell tenni a szamosújvári börtönben 1958. július 14-én kitört lázadás több tucat áldozatát. Az 1956 utáni romániai „forradalom nélküli” megtorlás méreteiben a magyarországihoz volt mérhető. Romániában 1957-ben a letartóztatottak nagy része román nemzetiségű volt (a magyarok aránya a 10%-ot érte el). 1958-ban arányuk 15%-ra emelkedett, és a '60-as évek elején elérte a 18-20%-ot. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltárosnak a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) Katonai Ügyészségi irataira alapozó adatai szerint a magyarokat érintő letartóztatások száma 1956 után a MAT-ban: 1956: 36, 1957: 69, 1958: 183, 1959: 216, 1960: 68, 1961: 54, 1962: 14, 1963: 1, tehát összesen 641 volt. A legsúlyosabb ítéleteket is az 1958-1959-ben megtartott „magyar” perek során hozták meg (Szoboszlay-per: 10 halálos ítélet, Sass Kálmán-per: 2 halálos ítélet, EMISZ-per: 77 súlyos ítélet). A párt 1958 januárjában újból engedélyezték a zsidók kivándorlását, és néhány hét alatt több mint 120 ezer személy iratkozott fel a kivándorlási listákra. Őket azonnal eltávolították a korábban betöltött állásukból és „hűtlen” elemekként megfosztották román állampolgárságuktól is. A közéletre jellemző alig leleplezett antiszemitizmus 1959-től összekapcsolódott a szintén „idegen” magyarok elleni politikai támadással. Felgyorsult az észak-erdélyi városok románosítása (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, később Marosvásárhely), a nem román kulturális/oktatási intézmények elsorvasztása, a kisebbségek gazdasági/társadalmi érvényesülésének megakadályozása (pl. a gyárakban és közüzemekben alkalmazott „numerus clausus”). 1956-tól ugrásszerűen megnőtt a Securitate által többnyire zsarolással beszervezett, de vele akár évtizedekig együttműködő személyek száma; köztük számos volt politikai üldözötté. (A szerző történész, Bologna – kutatási terület: Magyar Autonóm Tartomány) /Stefano Bottoni: Megtorlás, forradalom nélkül. 1956 következményei Romániában. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./

Kisebb szóváltás kerekedett a szervezők és a felszólalók között a budapesti Kossuth téren zajló tüntetésen, amikor egy szónok arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy szavazzanak a Fideszre. Többször elhangzott, hogy péntek éjféltől – a kampánycsend miatt – a demonstráció kulturális rendezvénnyé alakul át, ahol egy új színpadon színművészek és nemzeti zenekarok lépnek majd fel. Egy szónok beszámolt arról, hogy eddig több mint egymillió forint adomány gyűlt össze a technika, a kivetítő képernyő, a hangfalak bérlésére, valamint a technikai munkatársak számára. /Kossuth téri tüntetések. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 28./

Várhatóan a közterület-tulajdonos fővárosi önkormányzat engedélye nélkül zajlik majd a választási kampánycsend idején az a hét végi rendezvény Budapesten, a Kossuth téren, ahol napok óta tüntetnek a kormány ellen. A szervezők kulturális rendezvényt akarnak tartani a téren a kampánycsend alatt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közzétette blogjában első balatonőszödi beszédét, amely a szocialista frakció ülésének elején hangzott el. Szeptember 17-én a második, 25 perces balatonőszödi beszéd került nyilvánosságra. Szili Katalin az Országgyűlés elnöke a Kossuth tér előtt tüntetők egy csoportjának átadott követeléséről mondta, a követelés nemhogy tárgyalásra, még szándékaik megismertetésére sem igazán alkalmas. Az alkotmány módosítására, illetve új alkotmány elfogadására kizárólag az Országgyűlés jogosult – hangsúlyozza Szili Katalin. /(SINKA): A magyarországi válság eseményei. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 28./

A Magyar Nemzet napilap első fokon elvesztette azt a pert, amelyet rágalmazás vádjával indított ellene Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt elnöke. Bálint-Pataki azt követően kezdeményezett jogi eljárást jóhíre védelmének érdekében, hogy a Magyar Nemzet tavaly augusztus 22-től kezdődően több cikkében „hírbe hozta” a volt hivatalvezetőt egyik munkatársnőjével, aki – a lap állítása szerint – férjével együtt a román hírszerzésnek dolgozott. A Magyar Nemzet azt állította, hogy Szatmári Ildikó, aki „korábban a HTMH-nál vállalt munkát, így került bensőséges viszonyba főnökével”, és így elérte azt, hogy a hivatal szabotálhassa a határon túli magyarságnak szánt támogatásokat, valamint azt is, hogy az erdélyi magyarság számára hátrányos kormányzati döntések szülessenek. A Magyar Nemzet „kisebbségi szakértőjét”, Lukács Csaba újságírót vette igénybe állításainak bizonyítására. Lukács szerint forrásai meg nem nevezett HTMH-munkatársak voltak, továbbá „névtelen leveleket, elektronikus anyagokat kapott pontosan meg nem határozható forrásokból”. Bálint-Pataki elégtételt kapott, de aligha nyert. A helyreigazítás nem volt hírértékű sem Budapesten, sem az Evenimentul Zilei háza táján, de Kolozsváron és Székelyudvarhelyen sem. Bálint-Pataki József, Szatmári Tibor, Szatmári Ildikó – „ezt a három embert aljas, koholt vádakra alapozott módon hurcolták meg, penderítették ki állásából és alázták porig.” – írta Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója, a Szabadság munkatársa. /Tibori Szabó Zoltán: „Ismeretlen forrásból” tönkretett életek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Szeptember 24-én Kismarján, a Bocskai vár alatti település református templomában adták át az idei Bocskai-díjakat. Tőkés László református püspök igehirdetése után dr. Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. A szövetség első alkalommal posztumusz díjat is adományozott, a díjazott a halála után is hányatott sorsú, szobra révén Budapestről kitiltott legolvasottabb magyar író, gróf Czegei Wass Albert. A történelmi igazságszolgáltatás és elismerés jegyében részesítették díjban Rácz Sándort, az 56-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökét. Díjat kapott Sándor János homoródjánosfalvi fafaragó művész is. A díjazottak között van a sok szállal Erdélyhez, elsősorban Háromszékhez kötődő budakeszi illetőségű Földes István is. /(sylvester): Bocskai-díjak, 2006. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 28./

Néhány napja régészárokra figyelhettek fel Kolozsváron a Central központi nagyáruház mögött elhaladók. Az egyik kutató, a csíkszeredai, jelenleg Budapesten doktoráló Dobos Alpár. Elmondták, olyan rétegre bukkantak, amelyből Árpád-kori kerámiadarabok kerültek elő, lejjebb haladva pedig római kori omlásrétegre akadtak. /Balázs Bence: Árpád-kori leletek a Central mögött. Régészárkok – az építkezők rémálmai. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Szeptemberben ünnepelhették volna Balogh Edgár századik születésnapját. Egykori hívei sem tülekedtek feleleveníteni élményeiket, egykori ellenfelei is mélyen hallgattak, noha Balogh Edgár hosszú, tapasztalatokban, reményekben, csalódásokban oly gazdag életútja szinte követeli a szembenézést, írta Bogdán László. Annál is inkább, mert a lapszerkesztő és közíró Balogh, akinek szerepe nélkül felfoghatatlan, megírhatatlan, értelmezhetetlen a romániai magyar irodalom története, főművében, négykötetes emlékirataiban – Hét próba (1965), Szolgálatban (1978), Férfimunka (1986 – ez már a cenzurális viszonyok szigorodása miatt Budapesten jelent meg!), Számadásom (1999) – maga is megpróbált szembenézni életútja (ön)ellentmondásaival. Nem véletlenül idézi már a változó viszonyok között, 1993-ban memoárjai utolsó, zárókötetében II. János Pál pápát, feltéve a nagy kérdést: kaphat-e felmentést a ,,csalódásokba fulladt hiszékenység” bűne alól? Kántor Lajos az ,,elhallgatás” okát abban látja, hogy a szerző ,,...nemigen tud szabadulni... egy régi beszédmódtól”, minősítései vitathatóak. Balogh Edgár elkötelezett baloldali értelmiségi volt, e kihalóban levő emberfajta egyik utolsó mintapéldánya. /Bogdán László: Balogh Edgár számadása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 28./

Molnár Tamásnak, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivőjének közlése szerint minden engedélynek birtokában vannak ahhoz, hogy a budapesti Kossuth téri tüntetés szeptember 29-e estétől október 1-je, vasárnap 19 óráig rendezvénnyé alakuljon át. Az ügyvivő elmondta, hogy a Kossuth téri tüntetésre meghívták Lech Walesát, a lengyel Szolidaritás szakszervezet egykori vezetőjét, volt lengyel államfőt. /Magyar válság. Ma estétől kulturális rendezvény a Kossuth téri tüntetés. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./

A kampánycsend betartásáról fogadtak el közös nyilatkozatot az MSZP, a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ kampányáért felelős politikusok szeptember 28-án Budapesten. Az MDF nem vett részt a találkozón. Dávid Ibolya, az MDF elnöke levelében a távolmaradást azzal indokolta, hogy az MDF betartja a választási eljárásról és a kampánycsendről szóló szabályokat. Október elsején Magyarországon helyhatósági választásokat tartanak. /Népszavaznak az önkormányzatokra? Helyhatósági választásokat tartanak vasárnap Magyarországon. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

„Dübörög a gazdaság”, „Lendületben az ország” – hangzott el az MSZP választási kampányában. Aztán kemény megszorítások lettek belőle. Budapesten a Kossuth téren naponta összegyűlt a tömeg, a „csőcselék”. Mert ugye ő minden, a fennálló hatalommal szembeni megmozdulás főszereplője. Párizsban 1789-ben, Magyarországon 1848-ban, nemkülönben 1956-ban – írta Asztalos Lajos. A „csőcselék” békés, derék polgárokból, egyetemi tanárokból, tisztviselőkből, kétkezi dolgozókból, vidékről érkezett gazdákból, erdélyiekből állt. A szónoki emelvényre lépők Gyurcsány miniszterelnök és a kormány lemondását követelték, de volt, aki arról szólt, hogy a külföldi, bizonytalan minőségű élelmiszertermékek helyett vásároljon mindenki hazai terméket, hogy a mindenkori kormány a nagy nemzetközi cégek helyett a hazai vállalkozásokat, a kis vállalkozókat támogassa. Tekintélyes közéleti személyeknek a köztársasági elnökhöz, az országgyűlés elnökéhez intézett levelét olvasták fel, amelyben a kialakult erkölcsi, politikai válság megoldását sürgetik. Időnként népi együttesek is felléptek. Többen különböző szövetségek, szervezetek, magán személyek, személyiségek felhívását, üzenetét tartalmazó röpcédulákat osztogattak. A gazdák sátrainál díjmentesen ásványvizet, gyümölcslét, hagymás zsíros kenyeret osztogattak. Rákóczi lovas szobra alatt felállított koporsó figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy erkölcsi hullaként nincs mit keresnie bársonyszékében. Eközben a tévében Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke arról beszélt, hogy a Fidesz vezetőibe szorult „féktelen hatalomvágy” juttatta az országot a jelenlegi helyzetbe, Hiller István, az MSZP elnöke a „Vádolom a Fideszt!” kezdetű szövegét ismételte. Éppen ők voltak azok, akik hazugságözönt zúdítottak a választókra, sátáni képet festettek a Fideszről. „Másfél, két évig hazudtunk”, „négy évig semmit sem tettünk”, mondta Gyurcsány, de ezt most újabb hazugsággal tizenhat évre bővítik. A beszéd nem az országnak szólt, csak zárt körnek, nem ők tárták fel, csak kiszivárgott, most mégis nagyszerű tettnek állítják be. A most már megbízható miniszterelnök berlini látogatásáról hazatérve szemrebbenés nélkül azt állította, hogy a német kancellár megdicsérte bátor kiállásáért. Amit a kancellár szóvivője azonnal cáfolt. /Asztalos Lajos: Helyszíni tudósítás a Kossuth térről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Október 1-jén önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon, immár ötödször a rendszerváltozás óta. Az értékelések szerint Budapesten a korábbiaknál is keményebb versenyt vívnak egymással néhány kerületi polgármesteri posztért, s Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesteri széke is labilisabb, mint valaha. Az elemzők úgy vélik, az utóbbi hetekben nyilvánosságra került Gyurcsány-beszéd következtében kialakult belpolitikai válság hatására a helyhatósági választásokon nem a polgármesterekre és az önkormányzatok majdani tagjaira összpontosul elsősorban a figyelem. Demszky Gábor 16 éves teljesítményével a koalíciós szavazók egy része is fölöttébb elégedetlen. A másfél évtizedes balközép kormányzás alatt Budapest legjelentősebb kereskedelmi útvonalai elsorvadtak, a belső negyedek lakosságát a benzingőz fojtogatja. Demszkyvel szemben fellép Tarlós István független, Katona Kálmán (MDF) és Zsinka László (MIÉP). A megyei jogú városok felén az elmúlt napokban kormányellenes tüntetések söpörtek végig. Az MSZP igyekezete hetek óta arra irányul, hogy bebizonyítsa: az utcai demonstrációkért egyedül a békétlenséget szító Orbán Viktor a felelős. /Önkormányzati választások Magyarországon. Fidesz: Demszky bukása kiütéses győzelem lenne. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Rövidesen Simon Endre festőművész is betölti 70. életévét. Ebből az alkalomból Budapesten, a Vármegye Galériában egyéni tárlatot rendeztek számára. A Szolnay-díjas festőművész alkotásait Banner Zoltán művészeti író ajánlotta a közönség figyelmébe. A Marosvásárhelyről Magyarországra nemrég áttelepült festő minden fontosabb alkotói időszakából láthatók képek a kiállításon. /Szín nélkül nem lenne világ a világ. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 30./

Balogh Ferencné könyvtáros, Dobos László felvidéki író és Nagy Gáspár költő vehette át a Pro Literatura Alapítvány által létrehozott Czine Mihály-díjat Budapesten. A Czine Mihály-díj erkölcsi elismerés, a díjazottak Rajki László szobrászművész plakettjét vehették át az ünnepségen. A Pro Literatura Alapítvány tavaly hozta létre a Czine Mihály-díjat azzal a szándékkal, hogy elismerje a munkáját azoknak, akik Czine Mihály irodalomtörténész életművét közkinccsé teszik, ápolják, munkájukban az ő gondolatvilágát, szellemiségét tovább éltetik. Tavaly Görömbei András irodalomtörténész, Kovács Tiborné könyvtáros és N. Pál József irodalomtörténész kapta meg a díjat. Czine Mihály irodalomtörténészt, egyetemi tanárt Magyarországon, a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban magyarok tízezrei becsülték. Munkásságának középpontjában Ady Endre, Móricz Zsigmond és a népi írók pályája állt. A tiltásokkal is dacolva ő foglalkozott először Magyarországon a határokon túli magyar irodalommal. 1999 januárjában hunyt el. /Átadták a Czine Mihály-díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 30./

Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban szeptember 28-án Bartók Bélára emlékeztek születésének 125. és halálának 61. évfordulója alkalmából. Fodor László nyugalmazott zenetanár bemutatta Bartók gazdag életpályáját és munkásságát. A rendezvény befejezéseként Fodor Elemér, a Bethlen Kollégium tanára levetítette Dr. Bónis Ferenc Családi úton című, Bartók budapesti otthonait bemutató kisfilmjét. /Józsa Miklós: Bartók-megemlékezés Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Szeptember 24-től ökumenikus imasátor nyílt Budapesten a Kossuth téren. A szervezők ezt azoknak szánták, akik csendesen, elmélyülve virrasztanak, imádkoznak, engesztelnek Magyarországért, a belpolitikai helyzet békés, igazságos rendezéséért, a nemzet erkölcsi megújulásáért. Ugyanakkor a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) felhívással fordult a sajtó munkatársaihoz. „Óriási lehetőség előtt áll e pillanatokban a magyar sajtó és média. Hatalommá, hatalmi ággá ugyan nem válhat, hiszen nem is dolga ez, de azt megteheti, hogy egy új hatalom útját készíti elő Magyarországon. Egy olyan szelíd hatalomét, amelynek már eddig is szívesen állt volna szolgálatába a legtöbb magyar, ám amelynek a létezését is nagy erőkkel igyekeztek eltitkolni az emberek elől. Ezt a szelíd hatalmat, amelynek fegyverhordozójává hívjuk az újságíró kollégákat, úgy hívják, hogy IGAZSÁG” – írták a felhívásban. /Napjaink békétlenségei. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 1./

Hosszan tartó betegség után elhunyt Sütő András szeptember 30-án Budapesten. A melanomában elhunyt író az Országos Onkológiai Intézet betege volt. Sütő András /sz. Pusztakamarás, 1927. jún. 17./ 1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az ötvenes évek politikai viszonyaival, ezért 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol egészen 1989-ig a helyi lapok főszerkesztői pozícióját töltötte be. 1965 és 1977 között parlamenti képviselő, 1974-től 1982-ig a Romániai Írószövetség alelnöki posztját töltötte be. 1980-tól kezdve a Ceausescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogromok idején elvesztette egyik szeme világát. Legismertebb művei: Mezítlábas menyasszony (dráma), Félrejáró Salamon (kisregény), Pompás Gedeon (dráma), Anyám könnyű álmot ígér (regény), Istenek és falovacskák (esszék), Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma), Csillag a máglyán (dráma), Káin és Ábel (dráma), Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé), Szúzai menyegző (dráma), Advent a Hargitán (dráma), Szemet szóért (naplójegyzetek), Balkáni gerle (dráma). Díjai és érdemrendjei: Állami-díj (1951, 1953, harmadik fokozat), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Kisebbségekért-díj (1995), A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1996), A Magyarság Hírnevéért-díj (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje – polgári tagozat (2005). /Elhunyt Sütő András. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

Október 1-jén zajlott az önkormányzati választás Magyarországon. A megyei és a helyi önkormányzatok, illetve polgármesterek esetében ellenzéki győzelem körvonalazódott, Budapesten viszont a kormánypártok voltak fölényben. Vasárnap este ötezren tüntettek Budapesten, a Kossuth téren. A rendszerváltozás óta ötödik alkalommal tartottak Magyarország helyhatósági választásokat. A választók főpolgármesterre, polgármesterre, önkormányzati, illetve kisebbségi önkormányzati képviselőkre szavazhattak. /Ellenzéki győzelem a magyarországi helyhatósági választáson. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette: bizalmi szavazást kér a kormány programjáról. A szavazást október 6-án tartják a parlamentben. Ez egyfajta válaszlépés Sólyom László köztársasági elnök október 1-jén mondott, nagy visszhangot kiváltó beszédére, amelyben élesen bírálta Gyurcsányt a botrányt kiváltó őszödi beszéde miatt. Az elnök jelezte, a megoldás kulcsa a parlament kezében van. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hazug, ócska trükknek nevezte a bizalmi szavazást. Közölte: azt várják a koalíciótól, hogy bizalmi szavazás helyett konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be. Amennyiben azonban csütörtökön 13 óráig nem történik meg az első döntő lépés a miniszterelnök menesztése érdekében, akkor a Fidesz október 6-ára, péntek délutánra a Kossuth térre hívja az embereket. Hozzátette: nem csak egy gyűlésről van szó, hanem egy folyamat veheti kezdetét, ami addig tart, amíg Gyurcsány nem távozik. Az MSZP szerint Orbán Viktor a parlamenti demokráciának adott ultimátumot. – Orbán Viktor téved, ha azt hiszi, hogy a parlamentet ultimátumokkal lehet befolyásolni és irányítani – közölte Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Demszky Gábortól budapesti főpolgármester alig 1,7 százalék előnnyel nyert a független, de ellenzéki támogatásnak örvendő Tarlós Istvánnal szemben. Magyarországon mindegyik megyében az ellenzék győzött a helyhatósági választáson /egy megyében döntetlen/, egyedül Budapest kivételt képez. Míg 2002-ben a szociálliberális koalíció a 23 megyei jogú város közül 17-nek volt képes polgármestert adni, most mindössze 7 megyei jogú diadalmaskodott. Budapesten a kormányoldal jelentős pozíciókat veszített: Pesten az V., a XVI. és a XVII. kerületet, Budán pedig a XI. kivételével minden kerületnek ellenzéki polgármestere lett. A fővárosi közgyűlésben gyakorlatilag „holtverseny” alakult ki, mivel Demszky Gábor megőrizte főpolgármesteri posztját, a közgyűlésben egyfős többsége lesz a koalíciónak. /Gyurcsány bizalmi szavazást kér maga ellen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./

A szocialista-liberális kormánykoalíció vereségére a jobboldali ellenzékkel szemben a közvélemény-kutatások egyértelműen utaltak. Gyurcsány Ferenc hazugság-sorozatának leleplezése következtében kibontakozott tüntetéssorozat és országos felháborodás megsemmisítővé fokozta a vereséget Valamennyi megyei közgyűlés az ellenzék kezébe került, csak Heves és Somogy megyében alakult ki patthelyzet. A kormánypártoknak csupán Budapestet sikerült megtartani – minimális különbséggel. Vasárnap Magyarország politikai térképe alaposan átrendeződött. Orbán Viktor szerint a választók elutasították a hazugságra alapuló politizálást. Gyurcsány Ferenc ellenben úgy látja: az általa vezetett kormány megszorító intézkedései tették népszerűtlenné a szocialistákat, s korántsem a szerinte az ellenzék által mesterségesen felfújt erkölcsi válság. /Chirmiciu András: Ellentmondások. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./

Budapest kivételével minden megyei közgyűlésben az ellenzék szerezte meg a többséget a magyarországi önkormányzati választáson. Orbán Viktor szerint a magyar szocialisták történelmi vereséget szenvedtek. Sólyom László felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzati választások történetében a mostanin volt a legmagasabb részvétel. /Önkormányzati választások Magyarországon. Nyert az ellenzék, Gyurcsány Ferenc továbbra is magabiztos. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./

Parászka Boróka, az A Hét című – kis példányszámú, elsősorban interneten megjelenő – hetilap felelős szerkesztője azt bizonygatta a budapesti Magyar Narancs hetilapban, hogy Romániában nincs magyarverés.  Parászka, az utóbbi két évre visszatekintve, nyolc magyarverésként elhíresült esetet talált. Hozzáfogott és szorgalmasan megcáfolta őket. A gyergyói esetről azt írta: ott a helyi góbék támadtak rá a román csendőrökre.   A legutóbbi – érsemlyéni – esetet azzal cáfolta, hogy az Érmelléken sok a magyar. Különben is az elkövetők magyarok voltak. (Valójában a három főből egy valóban magyar volt, a másik kettő román.) Parászka Boróka a nem RMDSZ-közeli erdélyi magyar szervezeteket leszélsőjobboldalizta. Szerinte a magyarveréseket e szervezetek céljaik legitimálására használják fel.  Parászka körülnézett a szélsőjobboldali román szervezetek honlapjain is és megállapította: „a magyarellenesség most nem központi témájuk”. A Noua Dreapta (Új Jobboldal) nevű ifjúsági alakulat, mely állítólag kitűnő kapcsolatokat ápol a titkosszolgálattal /SRI/ és az ortodox államegyházzal, Parászka szerint kizárólag a homoszexuálisokkal foglalkozik.      A cikk szerint majdnem mindig ugyanattól a tudósítótól és ugyanazon csatornákból értesül a magyarországi sajtó a romániai magyarverésekről. Felsorolásában ott található az Erdélyi Naplón, a Háromszéken és a Krónikán kívül a Hunsor, a Kuruc info és a Huninfo. Ez lenne hát a romániai magyarverések tisztára mosása. Ha részegen vernek magyart, az nem ér, a magyarellenes számítógépes játék bagatell, Gyergyóban a székelyek verik a románokat, az Érmelléken meg úgy kell nekik, minek oláhoznak. /Fábián Tibor: Már megint parászkálkodik. Magyarverés pedig nincs! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./

Hat évig raboskodott román fegyházakban Jancsó Csaba, amiért sepsiszentgyörgyi társaival együtt szolidarizált a budapesti ötvenhatos eseményekkel. Bukását a Székely Ifjak Társasága szervezésében történt negyvennyolcas obeliszk megkoszorúzása hozta. Tizenöt éves, nyolcadik osztályos diákja volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak, amikor Budapesten kitört a forradalom. Október 24-én tizennegyedmagával együtt létrehozták a Székely Ifjak Társaságát (SZIT). A szervezet célja volt a felkészülés arra a pillanatra, amikor a magyarországi forradalom eléri Erdélyt, Székelyföldet. 1956 novemberében elbukott a szabadságharc Magyarországon, a szervezet tagjai azonban úgy döntöttek, hogy tenniük kell valamit. 1957. március 15-re virradóan megkoszorúzták titokban Sepsiszentgyörgyön a negyvennyolcas obeliszket. A következő évben, az 1848-as szabadságharc 110. évfordulója alkalmából ismét koszorúzásra készült a SZIT. A szekusok előre megjelentek, számítva arra, hogy a koszorúzás megismétlődik. Amikor Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba és Jancsó Sándor elhelyezte a koszorút, váratlanul több helyről származó rendőrsíp füttye hallatszott. Csak Bordást tudták elkapni, a másik két fiatal elfutott. Bár nem vett részt az éjjeli akcióban, Jancsó Csabáért az iskolába jöttek el a szekusok, a másik két fiatalt is bevitték. Júniusban volt a tárgyalás, Macskássi Pál kolozsvári katonai törvényszéki bíró vezetésével. Jancsó Csabát 10 évre, a 29 éves Szalai Attila 18 évre, Molnár Bélát 6 évre ítélték, a többiek 7 és 15 év közötti elzárásra. Zsilaván a börtönben megverték Jancsó Csabát, mert megcsókolta az őt meglátogató édesanyját. Később Brailától 75 kilométerre lévő munkatelepre vitték, több száz társával együtt, ahol gátat építettek. Egy főnek naponta 3,2 köbméter földet kellett kiásnia. A kosz, a hiányos táplálkozás miatti legyengülés, a fertőzött, Dunából származó ivóvíz miatt 1960-ban kitört a tífuszjárvány, s ennek áldozata volt Jancsó Csaba is. Könnyebb munkára vitték, répát szedni Gradinára, ahol Páskándi Gézával együtt dolgozott. Jancsó Csaba 1964. augusztusában szabadult. Munka után esti líceumba járt, elvégezte a X. és XI. osztályt, majd érettségi után beiratkozott a faipari technikumba. A szekusok az évek során egy percig sem hagyták alább megfigyelését. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. Tíz év koszorúzásért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

Nagyenyeden a Bethlen Dokumentációs Könyvtár gróf Mikó Imre, a Bethlen Kollégium főgondnoki tisztségét 38 éven át betöltő közéleti személyiség és író emlékkiállításával nyitotta meg az új tanévet. Győrfi Dénes könyvtáros azért választotta a főgondnok személyét, mert szeptember 16-án emlékeztek meg halálának 130. évfordulójáról. “Erdély Széchenyije” 1838–1876 között volt a Kollégium főgondnoka. 1863-ban könyvtárának 5000 kötetét, valamint érmegyűjteményét az iskolának adományozta. Ő képviselte a Kossuth-kormányt a székelyek agyagfalvi gyűlésén, ő alapította meg 1859-ben a nevét viselő sepsiszentgyörgyi kollégiumot, és ugyanebben az évben létrehozta Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesületet. Az emlékére rendezett kiállításon első alkalommal kerül közszemlére az a 20 levél, melyet 1855–1864 között intézett a kollégium elöljáróságához. A kéziratok mellett néhány műve is megtekinthető, így az 1856-ban Kolozsváron kiadott háromkötetes Erdélyi történelmi adatok, a Pesten 1867-ben megjelent Benkő József élete és munkái. Az Irányeszmék, valamint Bod Péter élete és munkái című műve Pesten látott napvilágot 1861-ben, illetve 1862-ben. /T. I.: Gróf Mikó Imre-kiállítás a Bethlen-könyvtárban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./

Elhunyt Bartis Árpád, a Népújság hűséges levelezője. 1922-ben született Gyergyószárhegyen. Gyulafehérváron érettségizett, majd 1940-ben Budapesten beiratkozott a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre. Az egyetemi évek alatt tagja volt a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének. 1944-ben fejezte be a közgazdasági egyetemet, orosz fogságba került. Innen 1945-ben szabadult, majd hazaért Gyergyószentmiklósra. Az 1948-as államosítás során elvesztette az üzletét. 1954-től a Magyar Autónom Tartomány központi beruházási bankjánál főfelügyelőként dolgozott Marosvásárhelyen. 1982-ben nyugdíjazták. 1971-ben Stockholmban, a Jóga Világszövetség kongresszusán a világszövetség tiszteletbeli elnökévé választották. /Búcsú Bartis Árpádtól. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./

Aradon Kossuth- és Damjanich-relikviák bemutatását ígérte a múzeum, végül ennél sokkal bővebb látnivaló került az érdeklődők elé. Ezek közül több most először került a nyilvánosság elé. Dr. Peter Hügel múzeumigazgató közölte, a budapesti Hadtörténeti Múzeummal közösen rendezni és restaurálni kívánják azt az anyagot, amelynek most csak töredékét tették ki. Búza Gábor megyei tanácsi alelnök mondott köszönetet azért, hogy bemutatták az évtizedekig elzárt tárgyakat. A tárlók és a képek feliratai kizárólag román nyelvűek ­– ígéret hangzott ezek kétnyelvűre való bővítésére. /(Kiss): Arad 1848–49 – tárgyakban és képeken. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./

Bodor Pál megírta, hogy Budapesten ismeretlenek verbálisan megtámadták. Bevették, elhitték, hogy Bodor besúgó volt, holott soha nem volt az. Ami hírbe hozta őt, az a saját nyilatkozata volt készülő regénye alapélményéről. Saját vallomását fordították ellene, hamisítással. Nyilatkozata megjelent Értékteremtők /Kossuth Kiadó, 2006/ című kötetében. A hamisítást megcáfolta a Naptévének, a Duna Televíziónak, a Klubrádiónak adott interjúiban. /(Bodor Pál, Magyar Nemzet): Nem leszek öngyilkos. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./

A Diákévkönyv immár tizennegyedik alkalommal jelenik meg, a kolozsvári Tinivár Kiadó gondozásában. Megemlékezik az évkönyv az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójáról. Ennek kapcsán pályázatot írt ki a Tinivár, hogy a diákok írjanak a környezetükben élő ’56-os hősökről, illetve arról, milyen kihatásuk volt az akkori budapesti eseményeknek Erdélyben. A másik pályázat témája a kuruc szabadságharc. A beérkezett írásokból is megjelent néhány írás. /Benedek Sándor: Diákévkönyv 2007, tiniknek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

Cs. Gyimesi Éva egy budapesti kisebbségkutató intézmény munkatársa, Jakab Attila kérdéseire adott válaszait a nyilvánosság elé tárta, hogy kialakuljon a társadalmi párbeszéd. A romániai magyar politikai képviselet vonatkozásában megoldatlan a legitimitás kérdése, mert nincsenek belső választások. Amíg ezek „le nem zajlanak, nehezen oldhatók fel a belső feszültségek és az ellenszervezetekkel fennálló folytonos konfliktusok.” Az RMDSZ betagolódott az államhatalmi struktúrákba és a települések önkormányzatába, a közigazgatásba. Az RMDSZ hivatásossá vált politikusi rétegének legjava megállja a helyét, példa rá Frunda György és Kónya-Hamar Sándor az EP-ben. Közülük azonban Cs. Gyimesi Éva a megélhetési politikusokat nehezen tűri, különösen azokat, akik szekusmúlt vagy korrupciós ügyek gyanújába keverednek. Kialakult egy olyan réteg, az ún. „civil szervezetek” országos és helyi vezetői, bizonyos újságok szerkesztői, publicistái, megyei igazgatóságok dolgozói, politikailag elkötelezett egyetemi oktatók és mások, akik egzisztenciálisan függnek az RMDSZ vezetőitől. A függetlenségre vágyó értelmiségiek egy része szenved ettől. Cs. Gyimesi Évának több gondot okoz a mai öncenzúra, mint hivatalos hajdani. Szerinte vannak olyan intézmények, amelyek túlnyomóan múltorientált, szimbolikus tevékenysége nem a mai romániai magyar civil társadalom reális értékorientációját jeleníti meg, nem szólítják meg a fiatalabb nemzedékeket. Életellenesnek látja az erdélyi magyarság oly módon való megosztottságát, mintha a szemben álló felek közti korlátok nem lennének átjárhatók. Létezik-e romániai magyar civil társadalom? Erre a kérdésre Cs. Gyimesi Éva megjegyezte, hogy ízléstelenül átpolitizált „a (férfi szabású) romániai magyar civil társadalom”. Az értelmiségtől nem várható el, hogy „áldozati nemzedék” legyen. Nem baj, ha elhagyják Erdélyt, gazdagodik velük az egyetemes emberiség. /Cs. Gyimesi Éva: Alulnézet – Colloquium Transsylvanicum. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), 2006. okt. 5./