A Transinfo hírügynökség jelentése szerint több alkalommal megvertek magyarokat. Zágonban a választást követő napon. Szept. 28-án egy helybeli rendőr, Stefan Chilati behatolt Boros Árpád agrármérnök, RMDSZ választási bizalmi otthonába, és ott úgy agyba-főbe verte a mérnököt, hogy kórházba kellett szállítani. Később egy Dobrita nevű ezredes egy nyilatkozat aláírására kényszerítette Boros Árpád feleségét, anélkül, hogy megengedte volna neki a nyilatkozat elolvasását. Ugyancsak Zágonban, szintén szept. 28-án a helyi rendőrök összeverték Török Violát és Török Dezsőt, sőt pénzbírságra ítélték őket, minden ok nélkül. Erről beszámolt a Háromszék is /okt. 3-i szám/. Több alkalommal rejtélyes gyilkosságok áldozatai voltak magyar fiatalok román kaszárnyákban. Legutóbb Kóródi Gyula /Börvely, Szatmár megye/ halt meg Botosaniban, egy kaszárnyában. Állítólag öngyilkos lett. /Új Magyarország, okt. 29./

Lőrincz Sándor Károly emlékezett bebörtönzésére. Torján élt, a falu plébánosa, Ábrahám Árpád kapcsolatba került Szoboszlay Aladár plébánossal. Szoboszlay nagyszabású szervezkedésbe kezdett, emberei voltak Bukaresttől Temesvárig, Aradig, Kolozsvárig és Csíkvidékig. Szoboszlay eljött Torjára, kapcsolatba lépett a környék katolikus papjaival. 1957-ben megkezdődtek a letartóztatások. A perben több embert kivégeztek, Szoboszlayn kívül Ábrahám Árpád plébánost és Kónya István katolikus papot is. Lőrincz Sándor Károlyt 25 évre ítélték. Lőrincz Sándor emlékezett arra, milyen embertelen körülmények között éltek a börtönben. Botosaniban például 36-an voltak egy szobában, ahol négy ágy volt egymásra téve. /1956 Erdélyben. Hét év börtön a szabadságért. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

A Bukaresti Református Egyház elnöksége javaslatot tett a Bukaresti Református Püspökség (Helynökség) létrehozására. A javasolt püspökség magába foglalná a Kárpátokon kívüli református szórványokat, a Duna-Fekete-tenger-Prut közötti 24 megyében, Bukarest központtal. Szórvány bizottság létezik, de ez nem elég, olvasható az érvelésben. A statisztikákban nincsenek feltüntetve a más nemzetiségű reformátusok. Braila megyében 203-an vallották magukat magyarnak, reformátusnak pedig 412-en, Botosani-ban 107 magyar él, de 370 református. A javaslatban szerepel az egyházi alapirodalom kétnyelvű tömegkiadása, a Káté és az énekek románra fordítása. Bukarest kórházaiba is kell a lelkigondozó, éppúgy, mint a zsilavai fegyházba, vagy az ország egyetlen női fegyházába, a Ploiesti melletti Targusorba. A Kárpáton túli megyéből 14-ben van több olyan helység, ahol 100 főt meghaladó református gyülekezet él. Ezeken a helyeken körlelkészséget lenne szükséges létrehozni. Konstanca megyében és az egész román tengerparton közel 800-an vallották magukat reformátusnak. Bukarestben a magyar református egyház két parókiája több ezer lélekkel számol. A javaslat amellett érvelt, hogy az egyháznak Bukarestben legyen képviselete, ez kapcsolatokat jelentene az állam központi szerveivel és a nagykövetségekkel. /Javaslattétel a Bukaresti Református Püspökség (Helynökség) létrehozására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./ A javaslatból sértődöttség is érződik, hogy a bukaresti egyházközségre eddig nem figyeltek kellőképpen.

"Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban július 11. és 20. között rendezték meg a középiskolai diákok nyári újságíró táborát. A kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, botosani-i, konstancai, ploiesti-i, galaci, kudzsiri és adjudi X-XI. osztályos részvevők, a Független Újságíró Központ jóvoltából, angol nyelven ismerkedtek az újságírószakma alapjaival. A Brassai Sámuel Líceum a tábor rendelkezésére bocsátotta informatikai laboratóriumát és az internet elérhetőséget. A részvevők különböző szerkesztőségekbe látogattak el, és tanulmányi kirándulást tettek Máramarosba. /Véget ért a licista újságírótábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./"

"Az 1956-os magyarországi forradalom nem maradt meg a határok által megszabott területen. A Csernátonban élő, 81 éves Bulárka István egyike volt azoknak, akiknek bátorságuk volt hallatni a hangjukat. Bulárka István /sz. Alsócsernáton, 1920/ géplakatos lett. Négy évet húzott le orosz hadifogságban, és a romániai börtönök jó részét belülről is megismerte, azért mert 1956-ban szervezkedni próbált. Az 1956-os magyarországi forradalom Szentkatolnán érte. Hat és fél évet ült börtönben, jóllehet 23 évet kapott. Szentkatolnán ő volt az egyetlen ember, aki ki merte mondani, hogy egyetért a magyar néppel, és merte vállalni véleményét. Bulárka István 1958-ban kezdte meg a kálváriát. Három hónapig vallatták, majd 1958 áprilisában megtartották a tárgyalást. Halálra ítélték, de az otthon levő három gyerek miatt megkegyelmeztek, és "mindössze" 23 évet sóztak rá. Galacon 1958-tól 1960-ig volt, utána a Botosaniba Ott nagyon nehéz volt, mert nem adtak élelmiszert, állítólag nem tüntették fel őket az élelmezési listán. Sokan meghaltak, amíg - egy idő után - valamivel jobb ételt kaptak. 1962-ben Szamosújvárra vitték. 1964 nyarán hazaengedték családjához. Bulárka István vagyonát elkobozták, családjának bérelnie kellett a lakást, mely egykor saját tulajdonukat képezte. Munkahelyet a felesége nem kapott, mert veszélyes elemnek minősítették a családtagokat is. Így önerőből, kis földön gazdálkodva tartotta el a három gyereket, a falubeliektől nem sok segítséget kapott, hiszen mindenki félt attól, hogy egy politikai elítélt családjának segítő kezet nyújtson. A meghurcoltatások ellenére "magyarnak vallottam és vallom magamat, akármi történjen is" - mondta a 81 éves forradalmár. /Bartos Lóránt: 1956-os forradalmár emlékezik. Saját magát megláncolta. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 1./"

Nem véletlen, hogy a Nastase-kormány éppen a NATO-csatlakozásra váró országok bukaresti csúcsértekezlete előtti héten hozott a háborús bűnösök kultuszát elítélő döntést, valamint a zsidó közösségi tulajdont védő rendeletet. Az sem véletlen, hogy Razvan Theodorescu miniszter a vilniusi csoport tanácskozása idején jelentette be: holokauszt-emlékművet emelnek Románia egyik nagyvárosában. Hiszen kell-e ennél tündöklőbb kirakat Romániának: elítélik Antonescu híveit, illetve azokat, akik szobrot emeltek a marsall tiszteletére, utcákat, tereket neveztek el róla. Az sem véletlen, hogy ez a romániai város éppen Marosvásárhely, és nem Iasi, Botosani vagy netalán Bukarest: a holokauszt-emlékmű olyan helyen készül el, ahol a zsidóirtásért nem a román hatalom, hanem az akkori magyar kormány felelős. Mindenki elégedett, illetve elégtételt kapott: a Nastase-kabinet, a helyi önkormányzat, a marosvásárhelyi zsidó közösség és az amerikai zsidóság, de a román holokauszt-tagadók Paunescu-féle csoportja is. /Salamon Márton László: Kemény dió. = Krónika (Kolozsvár), márc. 29./ Nagy port kavart Marosvásárhelyen a Jurnalul National hasábjain megjelent Markó-nyilatkozat, mely szerint "az RMDSZ nem támogatja a holokauszt-emlékműnek az erdélyi városban való felállítását". A zsidó hitközség vezetői szerint "Markó egész életműve ellentmond ennek a feltételezésnek". Az Izsák Márton által több mint ötven évvel ezelőtt készített alkotás néhány napja került Bukarestbe, ahol szokatlan gyorsasággal kiutalt kormánypénzekből öntik bronzba. Razvan Theodorescu művelődésügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány Marosvásárhelyen szándékozik emlékművet állítani a holokauszt áldozatainak. - "A helyi művész által készített szobrot a marosvásárhelyi zsidó közösség kezdeményezésére fogják felállítani; ehhez semmi köze az RMDSZ-nek" – jelentette ki márc. 28-án Theodorescu, aki azt követően nyilatkozott a Jurnalul Nationalnak, hogy – a napilap szerint – Markó Béla elnök tiltakozott az emlékmű felállítására kijelölt helyszín ellen. Markó hangsúlyozta: az RMDSZ csak azokon a településeken támogatja a holokauszt áldozatainak emlékét szolgáló eljárásokat, ahol a történelmi adatok szerint zsidók elleni bűncselekményeket követtek el. A RMDSZ elnökének tiltakozására a miniszter azzal érvelt, hogy "ahogyan Antonescu zsidó származású románokat deportált, ugyanúgy deportált Horthy hadserege magyar zsidókat Erdélyből." Izsák Márton marosvásárhelyi szobrásznak az auschwitzi áldozatok emlékére gipszből készített alkotása 1947 óta áll a Nyár utcai zsidó temető ravatalozójában. "Kétszer is összegyűlt már a pénz a gipszmakett bronzba öntésére, de pénzváltáskor az egész odaveszett. Egy példányt a bukaresti múzeum megrendelésére is elkészítettem, ötven évvel ezelőtt. Azóta várom, hogy egyszer talán kerül pénz és emberi akarat a szobornak egy marosvásárhelyi köztéren történő felállítására – panaszolta az idős művész. "Valósággal mellbevágott Markó Bélának a Jurnalul Nationalban idézett kijelentése. Valószínűbbnek tartom az újságíró tévedését; nem lehet igaz, hogy az RMDSZ-elnök nem nézné jó szemmel a marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű felállítását, hiszen egész életműve, emberi hozzáállása ellentmond ennek a feltételezésnek – jelentette ki Sauber Bernát hitközségi elnök a román nyelvű napilap márc. 26-i számában megjelent újságcikk kapcsán. Dorin Florea polgármester a Krónikának azt nyilatkozta: első perctől kezdve támogatója volt az ügynek, sőt területet is felajánlott Izsák Mártonnak, ahol elhelyezhetné a szobrot: a zsinagóga előtt. Fodor Imre alpolgármester szerint a marosvásárhelyi hitközség mindeddig nem kereste meg a városházát a szobor elkészítéséhez való hozzájárulási kérelemmel. Spielmann Mihály városi tanácsos szerint indokolatlan a félelem, hogy egy holokauszt-emlékművel a magyarságra fognak mutogatni. /Antal Erika, Salamon Márton László: Kísért a múlt Vásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), márc. 29./

"Botosani város helyi tanácsa nem szavazta azt, hogy a Ion Antonescu utca nevét Gheorghe Dojára változtassák. /Botosani "ellenáll". = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 30./"

"Lőrincz Károly /sz. Torja, 1928. dec. 12./ részt vett az 1956-os háromszéki eseményekben, az ún. Szoboszlay-per egyik elítéltje. Huszonöt év kényszermunkára ítélték, közel hét évet töltött börtönben, tbc-s betegként, 1964-ben szabadult. Jelenleg Vargyason él. Szoboszlay Aladár aradi plébános elhatározta a romániai magyarságot is képviselő politikai formáció, a Keresztény Munkapárt létrehozását. Szoboszlay Torján meglátogatta Ábrahám Árpád plébánost, itt találkozott Lőrincz Károllyal is. 1957-ben, az ún. Szoboszlay-perben 56 személyt tartóztattak le, köztük Lőrincz Károlyt. A vád: fegyveres felkelés, területi kérdések megoldására irányuló összeesküvés. A Szoboszlay-per 56 vádlottja közül tizenegyet halálra ítélnek, 1958-ban tízet közülük kivégeznek. Temesváron Gajdó Tibor temesi hadbíró, Lőrincz egykori iskolatársa kimondta a súlyos ítéletet a perben. Lőrincz Károly megjárta a börtönöket: Temesvár, Arad, Zsilava, Galac, Botosani, Szamosújvár. Galacon két évet töltött, szörnyű körülmények között. Sétálni tíznaponként vagy kéthetenként vittek ki őket. A kosz miatt állandósult a fertőzéses gyomormenés, sokan meghaltak. A galaci börtönt nyugati nyomásra számolták fel. Botosani-ban harminchatukat zsúfoltak be egy 6 X 6-os cellába. Nyáron iszonyú meleg volt, az egyetlen ablaknyíláson is zsalu volt, az emberi pára lecsapódott a cementen, rossz rongyainkkal merték a vizet a padlóról, tele voltak kiütésekkel, a bőrük felsebzett. Forró ételt kaptak, amit gyorsan el kellett fogyasztani, hogy az edényekből mások is ehessenek. Lőrincz Károly visszaemlékezéseket ír, feljegyzéseket gyűjt, kutat, emléket állít, megemlékezéseken vesz részt, gyűjti az 1956-tal kapcsolatos anyagot. Elégedettséggel tölti el az, hogy sikerült kopjafát állítani a kézdivásárhelyi református temetőben, emlékművet a kivégzetteknek Budapesten, a 301-es parcellában. /Kocsis Cecília: Emberközelben Lőrincz Sándor Károly, volt politikai fogoly. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 24./"

"Jarcsek Zamfirescu Ildikó, az ismert német díva a temesvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. Elmondta, hogy édesanyja az akkori Magyar Párt színtársulatának volt tagja. Jarcsek Zamfirescu Ildikó 1962-ben sikerrel felvételizett a színművészeti főiskolára, vele együtt került be akkor Temesvárról Sebők Anikó, aki Páskándi Géza özvegyeként él Budapesten, Szekeres Gábor, aki most őt újságíróként faggatja. 1964-ben megszakította tanulmányaimat, visszajött Temesvárra és beiratkozott a román-francia szakra 1967-ben végzett. Később folytatta a színművészetit, így lett csoporttársa húgának, Idának. Botosani román színházában kezdett, férjhez ment Traian Zamfirescu műépítészhez, aki hazahozta Temesvárra. Jarcsek Zamfirescu Ildikó a Temesvári Német Színház színésznője lett, 1983. decemberében kineveztek az intézmény igazgatójának. 1990-ben a színház több tagja kivándorolt Németországba. Idén átszerződött a Csiky Gergely Színházba, így újra magyar színtársulat tagja lett. /Szekeres Gábor: Thalia szekerén. Harminc év után magyar színpadon. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./"

Jogi úton akarja visszaszerezni a kommunizmus idején elkobzott aranyát Moldova és Bukovina ortodox érseksége a Nemzeti Banktól. Az 5 milliárd lej értékű aranykészlet mellett több nemesfémből készült tárgyat és 29 darab aranypénzt is visszakér az érsekség. Ezeken kívül több, az 1945–1989 közötti időszakban a Neamt, Botosani és Iasi megyei templomokból eltulajdonított nemesfém kegytárgyat is visszakérnek, amelyeket az egyház képviselői szerint az állam 200 lejes szimbolikus összegért vásárolt meg akkoriban. /(S. L.): Az ortodoxok visszakövetelik vagyonukat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 9./

Borbély László területfejlesztési miniszter adatokkal illusztrálta, hogyan osztják el a közpénz Romániában. A korábbi kormány Botosaninak 200, míg Marosvásárhelynek 20 milliárd lejt adott hőenergia-támogatás címen. A vidéki vízbevezetési és kövezési program keretében a következő a megoszlás egy lakosra számítva: Dobrogea 267 000 lej, Erdély 98 000 lej, Moldva 132 000 lej és Munténia 114 000 lej. A lakásépítési program keretében: Dobrogea – 1 260 000 lej, Moldva 1 094 000, Munténia 902 000 és Erdély 760 000 lej – szintén lakosonként. Romániában el kellene érni, hogy minden terület egyenlő legyen. /(Máthé Éva): Egyesek egyenlőbbek! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 1./

Ha élne, Eminescu a Nagy-Románia Párt tagja lenne – hangzott el 2002. január 14-én Botosani-ban, a költő születésnapjának a Nagy-Románia Párt rendezte ünnepségén, Vlad Hogea képviselő szájból, aki jelenleg a Tricolorul pártlap főszerkesztője is. 1995-ben újra kiadták bálványuk, Constantin Papanace (1904–1985) művét, az Eminescu – un mare precursor al legionarismului románesc (Eminescu, a román legionarizmus előfutára) című könyvet. Szerzője a Vasgárda egykori ideológusa, 35 könyvet írt a Hitler-barát mozgalom szolgálatában, köztük az említett Eminescu-méltatást. A bukaresti Vestfalia Kiadó 1997-ben megjelentette Eminescu Sfantul pamant al Transilvaniei című publicisztikai gyűjteményét, benne az Echilibrul (Egyensúly) című eszmefuttatását a magyarokról, megjelent a pesti Federatiunea 1870. május 4-i számában. A 20 éves Eminescu, az ifjú titán így látta (Pesten!) a magyarokat: „A nyelvük? Szégyellniök kellene. Hangjai elborzasztják a követ is…, durva, kifejezéstelen, ósdi nyelv, a német utánzata. Művelődéstörténetük nulla, törvényeik a középkorból maradtak fenn, barbárabbak a barbárságnál. Művészetük és irodalmuk? Átvették a németektől, ahogy az ipart is. Kereskedelmük? A zsidók kezében.” Ugyancsak a Vestfalia Kiadó 1998-ban Chestiunea evreiasca (A zsidókérdés) cím alatt csokorba gyűjtötte Eminescu ilyen tárgyú írásait. A Timpul 1879. július 7-i számában megjelent vezércikkében Eminescu így írt: „a zsidó faj nyelve vulgáris, barbár dialektus”. A 29 éves Eminsecu Doina című versében megírta: az idegenek a Dnyesztertől a Tiszáig elárasztják a románságot, ezért szívüket a kutyák egyék meg, házuk váljék pusztasággá, haláluk után varjak és akasztófák vegyék gondjaikba őket. Eminescut Ion Iliescu akkori államelnök 2000. november 9-én a határon túli románok IV. kongresszusához küldött üzenetében a román szellemiség jelképének nevezte. Eminescu idegengyűlölő műveit Iosif Constantin Dragan, a Vatra Romaneasca tiszteletbeli elnöke költségén adják ki. A Vatra-kötődést tükrözi, hogy Cornel Brahas Ne e sila címmel 1991-ben kiadta Eminescu sovén-nacionalista, antiszemita cikkeinek gyűjteményét. Brahas akkor, közvetlenül a forradalom után Új Jobb néven neofasiszta mozgalmat próbált szervezni, de kudarcot vallott. 1994-ben Gheorghe Funar Román Nemzeti Egységpártjába igazolt át, ott megrögzött magyargyűlöletének köszönhetően nyomban alelnök lett. – Gheorghe Funar ezelőtt két héttel törvénykezdeményezést nyújtott be a szenátusban: Románia minden városa állítson márványszobrot Mihai Eminescunak. Barabás István újságíró a majdani Eminescu-emlékmű márvány talapzatára ajánlja La Arma! (Fegyverbe) című, kevésbé ismert versének néhány sorát. Arról van szó benne, hogy a román a Kárpátok sólyma, fogjon hát végre fegyvert, irtsa ki Erdély vak, kegyetlen, kutyafejű magyarjait. Állkapcsukat el kell mozdítani a helyéről, nyelvüket ki kell tépni a torkukból és a románok öklével betömni szájukat. Ne tűrjék tovább a szégyent, hogy szent földjüket vad magyarok és mocskos kezű zsidók (a versben: jidani) gyalázzák. /Barabás István: Eminescu és Funar találkozása a szenátusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./

Negyvenmillió lejre bírságolta az Országos Diszkriminációellenes Tanács a csíkszeredai polgármesteri hivatalt amiatt, hogy nem biztosított megfelelő lakóhelyet több roma család számára. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a Krónikának elmondta, nem ért egyet a bírság kiszabásával, mivel a testület egy 2004-ben tett feljelentés kapcsán kibontakozott ügyben döntött úgy, hogy az akkor elkövetett, azóta elévültnek minősíthető kihágásért pénzbüntetést szab ki. Asztalos a jegyzőkönyv kiállításakor élni fog a különvélemény megfogalmazása jogával, hiszen kifogásolható, hogy hasonló ügyekben a testület nem járt el ilyen drasztikusan, márpedig ilyen jellegű esetek gyakran előfordulnak az országban. „Ez annak tudható be, hogy nem Botosani-ról, hanem Csíkszeredáról van szó” – jelentette ki Asztalos. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, a városháza igyekszik lehetőségeihez mérten kezelni a problémát. „Meggyőződésem, hogy Csíkszereda önkormányzata országos viszonylatban példaértékű módon kezeli ezt a kérdést. Nálunk a roma gyerekek iskoláztatása, étkeztetése és iskolába szállítása is megoldott. Az önkormányzatnak a szociális kérdéshez való viszonyulása és megvalósításai nem pénzbírságot érdemelnének” – jelentette ki az alpolgármester. /Bakk-Dávid Tímea: Más-más mérleggel mér a diszkriminációellenes tanács? = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./

A csupán részlegesen, csonkán birtokolt anyanyelv korlátja lehet a megismerésnek és önkiteljesítésnek, szögezte le Gyimesi Éva egyetemi tanár. Június 7-én a kolozsvári egyetem bölcsészkarának székhelyén összegyűlt a huszonöt esztendővel ezelőtt, 1983-ban végzett magyar szakos tanárok viszonylag népes serege. Túlnyomó többségük máig az eredetileg hivatásul választott pályán maradt. 1983-ban Botosani-tól Dobrudzsáig a Kárpátokon túlra, mintegy kényszerlakhelyre helyezték őket, a Szekuritáté célkeresztjében kerültek, azonban nem mondtak le hivatásukról. A személyes sorsvállalás bátorsága alakította őket. Úgy beszéltek magukról, mint akik teljesítették és teljesítik, amire vállalkoztak. Valójában lehet, hogy misszionáriusok. /Gyimesi Éva: Tanárok célkeresztben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./

A hetvenes évek végétől kezdődött az a folyamat, hogy a magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók száma az egyetemen egyre csökkent. Volt olyan év, hogy 11-en jelentkeztek egy helyre. A minőségi színvonal egyre magasabb lett. A kis létszámú szemináriumi csoportoknak volt egy nagy előnye is: kinek-kinek a képességei szerint lehetett kitűzni azt a szakmai mércét, amit teljesíteni képes. Riasztó volt a minisztérium gyakorlata, hogy a kitűnő eredménnyel államvizsgázott magyar tanárokat ne a fő-, hanem a mellékszakjukkal helyezzék ki, de nem Erdélybe, hanem a Regátba. A Botosani, Suceava, Konstanca és más megyék iskolaigazgatói sok esetben felháborodva fogadták a „bozgort”, hiszen az említett tárgyak tanítását feleségek, érettségizett unokahúgok stb. alkalmazásával már rendszerint „megoldották”. 1982-től a tanszék rendszeresen a minisztériumhoz fordult a változtatás érdekében, igénybe vették a némi befolyással bíró bukaresti magyar értelmiség segítségét ezekben az ügyekben, de sohasem sikerült elérniük változtatást a kihelyezések tekintetében. Kitűnő évfolyam került 1985-ben a választás elé: távolmaradásukkal tiltakozni fognak e gyakorlat ellen, nem asszisztálnak, nem veszik át saját kezűleg a kényszerlakhelyt kijelölő papírt. Elébe állnak a következményeknek. Gyimesi Éva most jutott hozzá a Szekuritáté ezzel az aktussal kapcsolatos irataihoz, saját dossziéja megkapott harmadik kötetében. A magyar szekció 22 hallgatója közül senki nem jelent meg a kihelyezés időpontjában, mivel elégedetlenek voltak a számukra kijelölt helyekkel. A minisztériumban úgy döntöttek, hogy hivatalból oda helyezik ki őket, ahova szólnak a helyek, jegyeik csökkenő sorrendjében. A Szekuritáté tudomás szerzett arról, hogy Cseke Éva bölcsészkari adjunktus kezdeményezésére a hallgatók kihelyezés előtt érdeklődni kezdtek Kovászna, Maros, Kolozs és Hargita megye tanfelügyelőségeinél, hogy vannak-e a felsorolt megyékben üres posztok. Megtudták, hogy vannak üres magyar szakos tanári állások, amelyekről értesítették a Nevelés és Oktatásügyi Minisztériumot, az viszont nem bocsátotta e posztokat az 1985-ös végzettek rendelkezésére. A diákok memorandumait olyan személyiségek támogatták, mint Kányádi Sándor, Domokos Géza, Huszár Sándor, Horváth Andor, Kántor Lajos és Szilágyi Júlia, és a tiltakozás a kezdetektől fogva bekerült a Szabad Európa Rádió híranyagába. /Gyimesi Éva: Csoportos tiltakozás 1985-ben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

Konferencia: Hitel és kötvény
Nagyvárad – Péntek délelőtt Hitel és kötvény címmel a Continental Szálloda egyik földszinti termében gazdasági konferenciát szervezett a ROVE, az ITD Hungary és az OTP Bank. Érdekes előadások hangzottak el.
A Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE), a Magyar Befektetési és Kereskedelem-fejlesztési Ügynökség (ITD Hungary) és az OTP Románia által szervezett konferencián bemutatták az Önkormányzati finanszírozás: kötvény és hitel című füzetet. Az egybegyűlteket Szabó Ödön, az ITD Hungary regionális képviselője köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet: a kötvények megoldást jelenthetnek az önkormányzatok számára az európai uniós projektekhez szükséges önrész előteremtésére. Derzsi Ákosnak, a ROVE alapító tagjának megitélésében az ehhez hasonló tanácskozások, illetve tájékoztató kiadványok hasznosak, mert alkalmat adnak az érintetteknek arra, hogy első kézből, szakemberektől kapjanak hasznos információkat.
Tánczos Barna fejlesztési államtitkár, az országos RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke úgy vélte: fontos, hogy a helyhatósági vezetők bátrabban kezeljék a kötvénykibocsátás témáját. Megjegyezte: a tárca priorításnak tekinti a beruházások finanszírozását, az elkezdett befektetések folytatását, s lehetőség szerint újaknak a beindítását. Jelenleg a víz- és csatornahálózat bővítésére, valamint a sportbázisok fejlesztésére esik a hangsúly. Remény van arra, hogy az év második felében a kifizetésekre is sor kerüljön, mert a pénzügyminisztérium rájött, hogy ezek elhalasztása kárt okoz a gazdaságnak.
A kötvény értékpapír
Králik Lóránd, az Országos Tőkepiaci Felügyelet (CNVM) biztosa kifejtette: a kötvény hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, általában közép vagy hosszú lejáratú hitelforma. Lejárati ideje a kibocsátástól számítva 3-25 év között ingadozik. Az önkormányzati kötvény célja, hogy a gazdálkodáshoz szükséges pénzeszközöket biztosítsa. Mögötte nem áll garancia, ha a kibocsátó lejáratkor nem képes teljesíteni, végrehajtási eljárással lehet behajtani a követelést. Romániában 2001-ben bocsátottak ki először önkormányzati kötvényeket, Predeal és Mangalia városa. Ezek futamideje 1,5-3 év volt, 2005 után kezdtek el 17-20 évre kibocsátani kötvényeket. Eddig 68 kibocsátás történt, 723 millió lej értékben, és egyetlen sikertelen próbálkozás volt, Botoşaniban. Érdekes módon egyetlen olyan településen sem bocsátottak ki ilyen típusú értékpapírt, melynek polgármestere RMDSZ-es. A legnagyobb kibocsátó Temesvár, a legkisebb pedig Aninoasa, egy Târgovişte melletti község (nem tévesztendő össze azzal a hasonló nevű Hunyad megyei településsel, melynek önkormányzata a napokban jelentett csődöt). A legtöbb kötvényt ugyanakkor Fehér megyében bocsátották ki. “A kibocsátás megtervezése gazdaságossági számítást jelent, melyben összevetik a kötvénykibocsátás és az egyéb finanszírozási formák, főképp a banki hitel előnyeit és hátrányait”, közölte az előadó.
Diósi László, az OTP Bank romániai vezérigazgatója azon meggyőződésének adott hangot: a kötvényekkel “mátyáskirályosan” kell bánni: se túl kevés, illetve se túl sok ne legyen belőlük, mert a nagyon eladósodott önkormányzatok aztán nem tudnak visszafizetéseket eszközölni. A pénzügyi szakember beszélt még a kötvények közvetlen haszonáról, pozítiv szociális hatásairól, valamint az általa képviselt bank által nyújtott szolgáltatásokról is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Semmilyen autonómiában nem tudna megélni
Varujan Vosganian, a PNL alelnöke úgy véli, Kovászna és Hargita megye semmilyen autonómiában nem tudna megélni, mert a két megye a bukaresti alapoktól függ, gazdaságuk kizárólag fakitermelésre és borvízre alapszik.
Vosganian vasárnapi, kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: nem érti egyes RMDSZ-es vezetők „büszkeségét”, hiszen Kovászna és Hargita megye a legszegényebb megyék köz tartozik Romániában.
„A külföldi beruházások nem jutottak túl a Kárpátokon, vannak szegény megyék, mint Vaslui vagy Botoşani, de Hargita és Kovászna is. Nem értem egyes RMDSZ-es vezetők büszkeségét, hiszen Hargita és Kovászna Románia legszegényebb megyéi közé tartozik. Ott a magyar hatóságok elűzték a külföldi befektetőket. Kovászna és Hargita megye kizárólag az erdőkből és a borvízből él. Nem lehet két megyét ebből működtetni. Szükségük van Románia fővárosára és a költségvetési alapokra még inkább, mint bármely más megyének. Kovászna és Hargita megye képtelen lenne bármilyen autonómia-formában létezni, mert teljes mértékben függnek a Bukarestből érkező pénzektől”, magyarázta Vosganian.
Varujan Vosganian szenátor, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szombaton és vasárnap Kolozsváron részt vett a Liberális nők segíthetik Romániát című politikai képzési program indításán, amelyet a Liberális Nők Szervezete (OFL) kezdeményezett.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Népszámlálás: mínusz ötmillió fő?
A romániai demográfiai helyzet drámai alakulására figyelmeztetnek, alig négy hónappal a romániai népszámlálás előtt, az Országos Statisztikai Intézet szakemberei.
Folyamatosan csökken a születési arányszám, az elhalálozási viszonyszám Romániában a legnagyobb a földrészen, az életremény igen alacsony, a kivándorlás pedig rekordszintet ért el.
„Karcsúsodó” népesség
Mindennek következtében rohamosan fogy az ország lakossága, amely az előző, 2002. évi, népszámlálás óta 21 millióról akár 18 millióra is visszaeshetett – állítják az Országos Statisztikai Intézet munkatársai. Románia lakossága 1990-ben volt a legnagyobb, akkor elérte a 23,2 milliót. A népességfogyás 2009-ig közel kétmilliós volt, az utóbbi két esztendőben pedig további 3 milliós csökkenés körvonalazódik, nagyrészt a kivándorlás miatt.
A nagyarányú csökkenés rendkívül drámaivá teszi a demográfiai mutatók további alakulását, tovább rontja a munkaerő-piaci helyzetet, de károsan hat a mikro- és makrogazdasági folyamatokra is.
A legfontosabb demográfiai mutató, a születési szám 1990 óta állandóan csökkent. Nyomban a rendszerváltás után, 1990-ben, még 314 746 újszülöttet jegyeztek, számuk 2000-ben már 234 600-ra esett vissza, 2009-ben pedig már alig haladta meg a 220 ezret, a trend pedig 2010-ben is folytatódott.
Az ezer lakosra jutó születési arányszám 9,9, ezzel Románia az európai uniós átlag alatt marad. Kivételt az ország keleti övezetei képeznek, Botoşani, Iaşi, Suceava, Vaslui és Bacău, ahol jobban alakul ez a mutató. Egyébként a moldovai országrészben a legmagasabb a fiatalok részaránya, a 0-14 éves gyermekek az összlakosság több, mint 18 százalékát képezik.
A születési viszonyszám Írországban a legmagasabb, ahol eléri a 16,7 ezreléket, majd Franciaország következik 12,8 ezrelékkel. A lista végén található a 9,1 ezreléket összesítő Ausztria, de a 9,4 és 9,6 ezrelék között mozgó Magyarországon, Olaszországban és Portugáliában sem sokkal jobb a helyzet.
Életremény: 73,5 év
A gyermekhalandóság tekintetében azonban Románia áll a legrosszabbul a közösségi országok között. Tavaly 260 ezer személy halt meg, vagyis 12,1 fő ezer lakosonként. 1990-ben még több mint 10 ezerrel kevesebb halálesetet jegyeztek.
Románia az élveszületések tekintetében is sereghajtó: 1000 újszülöttre 10 halott csecsemő jut, ami a legmagasabb szám az Európai Unióban, és háromszorosan haladja meg a Csehországban, Görögországban vagy Szlovéniában jegyzett adatokat. Ezzel az ország lakossága fokozatosan elöregedik.
Az elhalálozások leggyakoribb okát Romániában a keringési rendszer zavarai, valamint a rosszindulatú daganatok okozták: az esetek 79 százalékában voltak a halál kiváltó okai. Fejlett európai országokban ez az arányszám rendszerint nem haladja meg a 40 százalékot.
A folyamatosan romló életkörülmények miatt a családban egyre kevesebb a gyermekek száma, az egy nőre eső szülések átlagos száma mindössze 1,3. Ráadásul a nők egyre idősebb korban szánják rá magukat a gyermekvállalásra, ami károsan befolyásolja a születendő gyermek ellenálló képességét, egészségi állapotát. Tavaly például romániai nők átlagosan 27,6 éves korukban szülték első gyermeküket.
Ilyen körülmények között természetesen az életremény tekintetében is a kullogók között találhatjuk az országot: 73,5 évvel Románia egy csoportba tartozik a balti országokkal, miközben, a listavezető Dániában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Finnországban és Svédországban az életremény 80 esztendő körül mozog.
A statisztikai adatokból egyértelműen kiderül, hogy a népességszaporulat 1922 óta következetesen negatív Romániában, vagyis az elhalálozások száma azóta minden esztendőben meghaladta a születésekét. A trend itt is fokozódó: míg 1992-ben a különbség még mindössze 3 462 fő volt, addig 2009-ben már megközelítette a 35 ezret.
Kivándorlás – államfői köszönettel
A népességfogyás igen fontos okát jelenti a kivándorlás. Az utóbbi években mind többen keresnek megélhetést a határokon túl, ahol nagyobb a fizetés és jobbak a munka- és életkörülmények. Az elvándorlást Bukarest félhivatalosan támogatja is, erre utal az államfő kijelentése, miszerint a határon túli romániai munkavállalók a román nemzet legdinamikusabb részét képezik, amelynek tagjai felismerték, hogy az állam jelenleg nem sokat tehet értük, ezért saját kezükbe vették sorsukat, és családjukkal külföldre indultak munkát keresni – amiért is Traian Băsescu szükségesnek érezte köszönetet mondani.
Hivatalos adatoknak megfelelően csupán 1992 és 2002 között 700 ezer személy hagyta el az országot; nem hivatalos nyilvántartások szerint jelenleg legalább 3 millió román állampolgár dolgozik külföldön, mintegy 60 százalékuk nő. A külföldi munkavállalás nyomán nem ritka a szétszakadt családok felbomlása, a megfelelő szülői gondozás nélkül maradó gyermek.
A külföldre távozás is oka lehet annak, hogy aggasztóan csökken a házasságkötések száma. Tavaly 115 800 pár mondta ki a boldogító igent, 13 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Megnőtt az első házasságukat kötők átlagos életkora is, amely férfiaknál elérte a 31, nőknél pedig a 28 évet, a válások száma pedig 2010-ben jócskán meghaladta a 2 ezret.
Egy kis világstatisztika
A legelöregedettebb népességgel a Monacói Hercegség rendelkezik, ahol a lakosság 22,4 százaléka 65 éven felüli; A legfiatalabb a népesség Ugandában, itt a lakosság 50,5 százaléka 35 éven aluli; Az elhalálozási ráta 1000 lakosra jutó 2,13 halállal az Egyesült Arab Emirátusokban a legkisebb; A születési ráta Nigerben a legnagyobb, 1000 lakosra 48,8 újszülött jut, a legalacsonyabb viszont Japánban, ahol 1000 lakosonként csupán 7,87 születést jegyeznek; 82,6 évvel Japánban a legmagasabb az életremény, a sereghajtó Swaziföld, 39,6 évvel.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

NÉPSZÁMLÁLÁS 2011

Visszavonta a védelmi minisztérium Kelemen Hunor ezredesi rangját
érintettek kérésére a védelmi minisztérium visszavonta Kelemen Hunor, Robert Turcescu és Laura-Codruţa Kövesi katonai rangját. A szaktárca ugyanakkor kilátásba helyezte a 2011-2012 közötti tartalékos kitüntetések és előléptetések visszavonását is, mert szabálytalanságokat állapított meg odaítélésük kapcsán.
Az augusztusi listán például egy sor közéleti személyiség – többek között Gheorghe Hagi, Mugur Isărescu, Mihai Răzvan Ungureanu, Sorin Blejnar volt ANAF-elnök, Bogdan Chirieac újságíró, Constantin Boşcodeală Buzău polgármestere, Chirvăsuţă Laurenţiu független szenátor, Cătălin Flutur Botoşani volt polgármestere, Gheorghe Flutur a Suceava megye tanács volt elnöke, Miodrag Belodedici, Gabi Balint, Bölöni László, Helmut Duckadam, Adrian Bumbescu, Ştefan Iovan és Victor Piţurcă – neve is szerepel.
Tavaly 316 személyt léptettek elő és 426 személy kapott tartalékos rendfokozatot, míg idén 77 személy részesült előléptetésben és 16-an kaptak tartalékos rendfokozat.
Az Evenimentul Zilei júliusban tett közzé egy arról szóló listát, hogy vezető politikusok milyen katonai rangot kaptak az utóbbi két évtizedben. Több tucat vezető román politikus mellett Kelemen Hunor, Verestóy Attila és Cseke Attila is magas katonai rangot kapott. Az RMDSZ elnöke akkor úgy nyilatkozott a Transindexnek, hogy nem kérte, és nincs szüksége az ezredesi rangra. (gandul.info/hírszerk.)
Transindex.ro

A kitüntetettek napja
Hatvanhét éves a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Csütörtök délelőtt 11 órakor kezdődött a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ünnepi rendezvénysorozata, az egyetem napja. A nagy múltú intézmény vezetősége és hallgatói kara fennállásának hatvanhetedik évfordulójára emlékezett, az ünnepség keretében pedig jeles művészeket, illetve pedagógusokat tüntettek ki. A délelőtt tizenegy órától kezdődő rendezvényen dr. Alexa Visarionnak, a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem professzorának adtak át díszdoktori oklevelet, míg dr. Kovács Levente rendezőt, az intézmény tanárát ötvenéves egyetemi pályájának elismeréseképpen professor emeritus ranggal tüntették ki.
A Stúdió Színház termében elsőként dr. Sorin Crisan rektor üdvözölte az egybegyűlteket, majd a rövid zenei intermezzo – többek között dr. Molnár Tünde orgonajátéka – és az egyetem legutóbbi évadának összefoglalóját tartalmazó rövidfilm levetítése után Sorin Crisan megemlítette: csak példaképek állításával és ezen példaképek útmutatása szerint mehetünk tovább az úton.
Dr. Kós Anna, az intézmény dékánja hozzátette: – Szeretem ezt az egyetemet, noha soha nem voltam a diákja. Szeretem azt, hogy kicsi, és emiatt az emberi kapcsolatok, illetve az oktatás nagyon humánus. A hallgatók nagyon kreatívak és gyakran arra kényszerítenek, hogy újragondoljam a szakmámat, amibe enélkül valószínűleg belefáradtam volna. De rajtam kívül még nagyon sokan szeretik ezt az egyetemet. Például Kovács Levente, aki életének öt évtizedét töltötte a falai között. Az, hogy két olyan kiemelkedő művész, mint dr. Alexa Visarion, valamint dr. Ascher Tamás professzorok (utóbbi nem lehetett jelen, ősszel veszi át az oklevelet – a szerk.) elfogadták a szenátus által felajánlott díszdoktori címet, jelzi: komoly munka folyik itt, nem volt hiábavaló az elmúlt 67 év.
Oana Leahu docens, a román nyelvű kar dékánja elárulta: örvend annak, hogy élő egyetemen taníthat, amely változik, hibákat is elkövet, de soha meg nem tagadja a családját. – E család most újabb taggal bővül, egy régi tagját pedig kitünteti.
Az oklevelek átadását megelőzően egy Alexa Visarionnal készült tévéinterjú részleteit láthattuk a kivetítőn, a róla szóló beszámolót – amelyből megtudtuk, hogy az 1947-ben Botosani-ban született művész több mint száz színházi előadás és számos rádiójáték rendezője, rengeteg kitüntetés birtokosa, a világ legrangosabb színházainak vendégművésze, világszerte sikeres filmek alkotója – követően dr. Balási András prorektor méltatta Kovács Levente emberi tartását, életművét. – Egy ötvenévnyi, párját ritkító karriert röviden összefoglalni nagyon nehéz. Elképedve gondolok arra, hogy öt évtizedet töltött az egyetem szolgálatában. 1961-ben végzett a Babes-Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán, majd színművészetet és rendezést tanult Bukarestben. Száznál jóval több előadás rendezője, több mint húsz jelentős díj birtokosa. Töretlen hitű pedagógus, aki diákok ezreit tanította, köztük engem is. Tanúja voltam emberségének. Később, munkatársaként soha egyetlen hangos szó el nem hangzott közöttünk. Mindig megértő volt, olyan energiával és hittel dolgozott, ami mindmáig felfoghatatlan számomra. Megtiszteltetés, hogy átadhatjuk a legnagyobb kitüntetést, amelyet egy egyetem adhat a saját pedagógusának – mondta Balási András, majd Kovács Levente szólt a jelenlévőkhöz.
– 1963 májusában Szabó Lajos hívott ide engem. Azóta az egyetem megnőtt, sok olyan változást átéltem, amelyet mind emberileg, mind szakmailag meg kellett emészteni. Amikor elkezdtem, nagy tisztelete volt a szónak, még a szórendet sem lehetett felcserélni az előadásokban. Ma mindez fordítva történik. Voltam fiatal lázadó, voltak sikeres periódusaim, voltam irányító, a szeku többször betiltotta vagy megzavarta előadásaimat. Sok energiám ráment arra, hogy az értelmetlen bolognai rendszert életképessé tegyem. Nemes szándékaimat alkalomadtán, akaratom ellenére befolyásolta a politika vagy bürokrácia. Azt kívánom utódaimnak: vigyék tovább az egyetem lelkületét.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely).

Vatra-tüntetés a székely jelképek ellen Marosvásárhelyen
Az ország hivatalos nyelve a román, Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, zászlaja pedig a piros-sárga-kék – hangoztatták szerdán a Vatra Românească tüntetői Marosvásárhelyen. A 350 fős tömeg a "Hargita, Kovászna: román föld", és "Székelyföld nem létezik" rigmusokat skandálta.
Mintegy 350 résztvevő jelenlétében kezdődött meg szerda délután Marosvásárhelyen az a demonstráció, amelyet a közigazgatási magyar nyelvhasználat és a székely jelképek kifüggesztése elleni tiltakozásul hirdetett meg a Vatra Românescă Szövetség (UVR).
Délután négy órakor kezdtek gyülekezni a Avram Iancu szobra előtt, majd félórával-órával a meghirdetett kezdés előtt lehettek ötszázan is a résztvevők. Ám a szónoklatok megkezdése után, a hideg szél és eső miatt sokan otthagyták a teret, mire az esemény a végéhez közeledett, alig lehettek száz-százötvenen.
A felszólalók közül többen is hangsúlyozták, hogy nem a magyarok ellen gyűltek össze, de ellenzik a magyar nyelv hivatalossá tételét Romániában, ellenzik azt, hogy az RMDSZ-szel összefogjon bármelyik párt is, amely kormányra lép. Néhányan kígyók szigetének („insula șerpilor”) nevezték Hargita-Kovászna-Maros megye területét, a Székelyföldet. Ez a régió egyes felszólalók szerint nem is létezik, sőt még székelyek sincsenek, ugyanis a törökök teljesen kipusztították, vagy beolvasztották, elűzték őket, egy-két olyan személy van, aki tud néhány szót „ezen a nyelven”.
„Spune nu dezmembrării României!” (Mondj nemet Románia feldarabolására!), „Vatra Românească suntem noi!” (A Vatra Românească mi vagyunk!, „Dacii liberi” (A szabad dákok), „Nu prefect UDMR!” (Nem az RMDSZ-es prefektusra!), „Limba română – unica stăpână” (A román nyelv az egyedüli úr) – ezeket és ehhez hasonló jelszavakat emeltek a magasba.
A felszólalók a magyar nyelv, a székely és magyar zászlóhasználata, a „magyar irrendentizmus és szélsőséges megnyilvánulások” ellen tiltakoztak. A rendezvényen jelen levő Lazăr Lădariu, a Cuvântul liber megyei napilap főszerkesztője például a „hortista, fasiszta szimbólumok”, a magyar és székely zászlók és jelképek használata ellen,a kisebbségi diktatúra, a románok gyalázása, a románellenes szlogenek ellen emelt szót. Arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a kulisszák mögött a regionalizálás a hortista rendszer visszaállítását szolgálja Székely Autonómia elnevezéssel. „Vigyázzunk, hogy a román nyelv térképe nem legyen kisebb Románia földrajzi térképénél” – mondta.
Kígyók szigetének nevezte a Székelyföldet a román napilap főszerkesztője, de Ilie Șandru, a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok egyesületének elnöke is, aki szerint az itt élő négyszázezres román közösség elfelejtett közösség. Egyes szónokok szerint Székelyföld nem létezik, míg mások szerint már maguk a székelyek sem léteznek.
A Vatra Românească nem csak Marosvásárhelyen szervezett tiltakozó/figyelmeztető megmozdulást, de szerte az ország különböző kisebb-nagyobb településein: Bârlad, Botoșan, Tulcea, Déva, Gyulafehérvár, Szatmárnémeti, Arad, Temesvár román közösségei is a vásárhelyivel egyidőben adtak hangot annak az elvárásuknak, hogy a mindenkori román kormány mielőtt döntést hozna, konzultáljon a Vatra Românească civil szervezettel.
Antal Erika
maszol.ro,

Hírsaláta
AZ ERDÉLYI MEGYÉK ADJÁK AZ EXPORT JAVÁT. Az erdélyi megyék nagyobb értékben exportáltak tavaly, mint Moldva, Havasalföld és Dobrudzsa – Bukarestet nem számolva – együttvéve. Bár a legnagyobb exportőr, a fővárosnak a legnagyobb a külkereskedelmi mérleghiánya, az import értéke ugyanis mintegy 80 százalékkal haladja meg a kivitelét.
Az export jelentős mértékű növekedésének köszönhetően szinte az egy évvel korábbi érték felére csökkent tavaly Románia külkereskedelmi mérleghiánya. A számok elképesztő mértékű egyenetlenségeket mutatnak: Temes megye tavalyi exportja nem sokkal marad el Moldva teljes kivitele mögött, míg az országos rangsorban nyolcadik Bihar megye egymaga több terméket értékesített külföldön, mint Botoşani, Brăila, Krassó-Szörény, Călăraşi, Giurgiu, Gorj, Ialomiţa, Mehedinţi, Teleorman és Vaslui együttvéve. (Maszol.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őszintén a román-magyar együttélésről
Ki nem mondott dolgoktól és hangosan kikiabált igazságoktól volt „fülledt” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground terme. A Double Bind című előadás után a román-magyar együttélésről szervezett beszélgetést a MagyaRománia/MaghiaRomânia társaság.
„Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” Ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő.
Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Rendkívül közvetlen előadásnak lehetnek tanúi a nézők, helyenként sokkoló, egy-két esetben talán túlzó jelenetek tárulnak elénk, amelyet mindenki természetesen a saját szubjektivitásának tükrében értelmez. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni például olyan jeleneteket, amikor a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja, hogy utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat. Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, akik saját tapasztalataikat osztották meg a színpadon.
Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten. Mindkét fél részéről elutasításban részesült, természetesen a magyarok felháborodtak, hogy ők márpedig el nem utasítanának egy ilyen kérést. Őszinte vallomások hangzottak el a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katus által játszott Kincses Réka.
A számos különbség láttán, egy dolog nyilvánvalóan átjött a nézőknek: bár óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona. Ezzel indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével románként magyarul tanul.
Az első reakció a közönségből az volt, hogy „fájdalmas”. Fájdalmas volt ezt végignézni – mondta az egyik néző, és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás. Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét. Vigyék Bukarestbe, nyílt térre, és hívják meg a parlamenti képviselőket is két ülés között – ötletelt valaki. Abban is egyetértett minden jelenlevő, hogy szükség lenne román nyelvű kiadványokra, amelyekből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek is. Mindenekfelett pedig szükség lenne megbocsájtásra. Sok minden elhangzott, voltak, akik magukban tartották gondolataikat. Aki azonban részt vett az előadáson, majd a beszélgetésen, mély benyomással távozott a Nemzeti Színház Underground terméből.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Hírsaláta
BÖRTÖNBE KELL VONULNIA a volt Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettesnek, a kolozsvári ítélőtábla ugyanis elutasította Péter Tünde fellebbezését. Az eddig házi őrizetben tartózkodó Péter Tündére két és fél éves szabadságvesztés vár. A vont főtanfelügyelő-helyettest tavaly szeptember elsején vették őrizetbe, és azzal gyanúsították, hogy több mint tízezer eurót kért és kapott öt személytől, akiknek azt ígérte: befolyását felhasználva ráveszi a vizsgáztató bizottságok tagjait, hogy engedjenek át több diákot a nyári és az őszi érettségin. (Maszol)
MÉGSEM TUDOTT A BÖRTÖNRŐL? Cáfolta Ion Iliescu, hogy elismerte, tudott a CIA által üzemeltetett titkos romániai börtönökről. A volt államfő blogján reagált arra, hogy múlt héten a német Der Spiegel arról írt: kérdésükre Iliescu elmondta, 2003-ban jóváhagyta az amerikai titkosszolgálat kérését, akik egy ingatlant kaptak a román hatóságoktól. Hozzátette: amennyiben tudta volna, milyen célra kéri a Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége a szóban forgó bukaresti ingatlant, amelyben kínvallatásnak vetették alá a terrorizmussal gyanúsított, törvénytelenül fogva tartott őrizeteseket, más döntést hozott volna. Egyúttal cáfolta, hogy többek között ezzel a gesztussal próbálta volna Románia megvesztegetni az Egyesült Államokat, hogy az országot felvegyék a NATO-ba. Szerinte, amennyiben az ingatlanban valóban törvénytelenségeket követtek el, azért az amerikai fél tartozik magyarázattal. (Krónika)
AZ ÁLLAM A LEGNAGYOBB MUNKAADÓ. Románia 5,2 millió foglalkoztatottjából közel 1,2 millióan a közszférában dolgoznak, az ország megyéinek közel felében az állami intézmények biztosítják sokak megélhetését. Vasluiban, az egyik legszegényebb régióban a szociális igazgatóságnál többen dolgoznak, mint a megye legnagyobb magánvállalkozásánál, öt megyében pedig – Botoşani, Buzău, Călăraşi, Suceava és Tulcea – egyetlen olyan vállalkozás sincs, mely legalább ezer munkavállalót foglalkoztatna. Szakemberek rámutatnak, míg Európa nyugati államaiban a legtöbben termelésben dolgoznak, addig Romániában magas az adminisztrációs tevékenységet végzők aránya. A hazai cégek 4 millió alkalmazottjából 400 ezren állami kereskedelmi társaságok munkatársai, így tulajdonképpen a versenyszféra 3,5 millió dolgozója által befizetett különféle adókból és illetékekből fedezik a kiadásokat. (Digi24)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Közben Koós Ferenc folytatja az Ország Tükre című laphoz intézett levelezését, melyből álljon itt néhány jellegzetes rész: „A rabszolga cigányok szabaddá tétetvén – írja 1864. május 21-én – tömegesen vonultak ki a bojár udvarokból, hol eladdig ingyen munkát voltak kénytelenek végezni.
Ezek helyét többnyire székelyek foglalták el. Ma ritka azon udvar hol öt-hat magyar cseléd ne találtanék. A bojár a magyar cselédet pontossága és igazlelküségéért kedveli leginkább. Az iparos jobban fizettetvén mint honunkban, sietett ismét elfoglalni azon tért melyet ősei bírtak. Lakatos, puskás, asztalos, kovács, bérkocsi tulajdonos s több más iparos méltán megáll a más nemzetiségű iparosok mellett, s ha egyházunk anyagi ereje megengedné, hogy iskolánkat reáliskolává változtathatnók, még sokkal többre haladnánk”.
Azonban nemcsak az ipar terén, hanem a gazdászat, gyógyszerészet, építészet, kereskedés, ügyvédség s művészet terén is jeles magyar képviselőket említ föl a tudósító. Így Călăraşi-ban Mester Ede gyógyszerész az első botanikus kertet állítja fel az országban, míg Hajnal nevű testvére Botoşani-ban valósított meg hasonlót. És a nevek magyar értelmiségiek felsorolásával folytatódnak: Szathmári Károly, Veress, Czakó, Csíki, Horvát, Varga, Borosnyói, Daragi, Tar, Vrányi, Fialla. Mindezek számára „a Hunnia megalakulása – Koós szerint – elsőrendű szükségletnek számított. Aki magyar könyvet akar olvasni Oláhországban, ha erszénye nem engedi, hogy saját költségén hozasson könyvet a hazából, azonnal a Hunniához fordul és vágya ki van elégítve. A Hunnia báljai pedig, míg egyrészről ennek eszközt nyújtanak magyar könyvek vásárlására, másrészt magyar viselet, magyar tánc és szellemnek nemcsak védbástyái, de sőt hatalmas terjesztői is. Azon román ifjak, kik ebben részt vesznek, csak oly jó kedvvel járják nemzeti táncunkat, mint a született magyarok”.
Megtudjuk továbbá a terjedelmes hírlapi levelezésből, hogy a ’48-as forradalom előtti időkben Piteşti-en, Ploieşti-en, Galacon és Brăilán éltek nagyobb számban magyarok. Következett Craiova, Slatina, Focşani, Giurgiu, míg Câmpulung, Târgovişte, Câmpina, Buzău, Călăraşi, Alexandria és Turnu Severin helységekben – Koós szerint – „csak egyes családokra találunk, kik mint orvosok, gyógyszerészek, építészek és mesteremberek igyekeznek megőrizni kebleikben és családjuk körében, elszigetelt helyzetükben is a magyar nemzetiséget, kik itt is becsületére vállnak a nemzetnek”.
S hogy ez így volt, abból is kitűnik, hogy Sükei Imre közbenjárására még a forradalom előtt Argeş megyei orvossá nevezte ki a brassói Székely Károlyt a román kormány, s ezáltal Piteşti-en telepedett le. E lelkes magyar orvosnak 1847-ben sikerült egy ifjú segédlelkészt vinnie Piteşti-re, Kovács Zsigmond személyében, kinek a buzgó orvos biztosított szállást, s aki vasárnapokon magyar istentiszteletet, hétköznap pedig magyar iskolát tartott. Nem sokat virulhatott viszont e kis magyar Sion, mert az 1848-as évben úgy Székely, mint Sükei elköltözött e földi világból, viszont Székely Károly végrendeletileg Piteşti legszebb piacán egy gyönyörű nagy telket s a város határában egy szép szőlőt hagyott, azzal a céllal, hogy előbbire templomot építsenek, a szőlő jövedelméből pedig a lelkész anyagi fedezetét biztosítsák. A fáradhatatlan Kovács Zsigmond addig járt-kelt Piteşti-en, Câmpulungon, Râureni-ben és Bukarestben, míg 1857-ben a hagyakozott telekre iskolát épített, és Horzsa János személyében egy több nyelvet ismerő derék tanítót szerzett. 1858-ban két szép harangot vásárolt, s ezek számára haranglábat épített.
GYŐRFI DÉNES
Előző rész
Szabadság (Kolozsvár), 2015. július 14., Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Szabadság (Kolozsvár)

Élünk s hallgatunk
Nemhogy veszti: épp visszakapja aktualitását a címben kiemelt szófordulat. Amit ugyebár egyfajta köszönésként használ(t)unk jobb sorsra érdemes tájainkon, s nem is ok nélkül. Hiszen alig múlt el – huszonöt év nem nagy idő – ama rettenetes korszak, mikor a szó szoros értelmében is az egészség alapfeltétele volt a hallgatás. És most újra. Újra?
A kormánypártok kemény (értsd: nacionalista) vonala visszatetetné a büntető törvénykönyvbe a nemzeti szimbólumokkal szembeni tiszteletlenség büntethetőségét. Ami benne volt régen a Btk.-ban, aztán a nagy kínnal, keservvel kinyögött új törvény (amúgy nem önszántukból vették rá magukat törvényhozóink a számos módosítást igénylő változtatásra, hanem európai nyomásra, a közös uniós törvénykezéshez való igazodás szükségessége miatt) már nem tartalmazza. De minek is? Valaki vagy tiszteli nemzeti jelképeit, vagy nem. Erőszakkal rávenni bárkit is, hogy megdobbanjon szíve szélben kifeszített trikolórja láttán – eleve kudarcra ítélt kísérletezés. Azonkívül, aki nem oly ájtatossággal megy el bármely, az ország címerét tartalmazó intézmény felirata mellett, mint a hívő ortodox, ki keresztet vet temploma előtt elhaladtában, lehet még jó hazafi. Azokról nem is beszélve, akik az ország nemzeti ünnepén otthon, a jó melegben üldögélnek, s a tévében kedvenc sorozatukat nézik. Az állam pecsétje meg jó helyt van, ahol épp, erről tudják a legkevesebben, hogy az alkotmányban rögzített nemzeti jelképek sorát zárja.
Persze, sem Botoşani-ban, sem Craiován nem fognak soha senkit börtönbe zárni azért, mert „becsmérlő arckifejezés” révén tiszteletlenséget követett el az állam valamely szimbóluma ellen. Merthogy a tisztelt honatyák, akik a nemzeti jelképekkel szembeni tiszteletlenség büntethetőségét oly hevesen szorgalmazzák, többek közt ilyképp határozzák meg azt, hogy mit értenek a tiszteletlenség fogalma alatt. Van azért konkrétabb megfogalmazás is a büntethetőségek felsorolásában, például a jelképeket vagy hatóságokat káromló szavak, beszédek, szlogenek. Amit rá lehet húzni bármely tüntetés résztvevőire, hiszen akár a gazdák tiltakoznak az alacsony tejfelvásárlási árak miatt, akár a kismamák követelik a semmire nem elég gyerekpénz emelését, mindannyian a kormányt szidják. A mindenkorit. Bár a szociáldemokraták és kitartó kiszolgálóik rendesen bebiztosították magukat, hogy még jó ideig ők kormányozhassák ezt az iránytű nélküli hajót.
Mit is mondhatnánk erre? Szerelem erőszakkal? És hogy továbbra is: élünk s hallgatunk? Drága jó Misi bácsi azt válaszolta a közhellyé vált hogyvagyra: élünk, míg élünk, de hallgatni, azt soha nem fogunk.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (2.)
Lelkipásztor érkezik
A negyvennyolcas magyar emigráció tagjai közül kiemelkedik Koós Ferenc lelkipásztor. Bukarestbe az Erdélyi Református Főkonzisztórium nevezte ki 1855 virágvasárnapján, április elsején kezdte szolgálatát.
1828-ban Szászrégenben született, a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult, Bem József honvédjeként részt vett az 1848-as forradalomban. Hogy be ne zárják, kénytelen volt elhagyni szülővárosát, csak valamivel később fejezhette be vásárhelyi teológiai tanulmányait. Több egykori diáktársával folytatni akarta a Habsburg-iga elleni harcot; volt, akit már azért is bebörtönöztek, mert egy Kossuth-bankót találtak nála. Koós is börtönben ült 1852-ben rövid ideig, de bizonyítékok hiányában kiengedték. (...)
Sok magyar emigráns menekült a Román Fejedelemségekbe, legtöbben Bukarestet választották. Itt szőtte összeesküvését Makk ezredes is, aki a fegyverszállítmányokat irányította. Az összeesküvésre vonatkozó részleteket a megtorlást és az 1852–1857 közötti börtönéveket túlélő áldozatok feljegyzéseiből tudunk, ezeket Koós 1870-ben jelentette meg saját jegyzeteivel Történelmi dolgozatok címmel. Makk József 1851–1854 között lakott Bukarestben, és honfitársai segítségét kérte elszállásolása, kiáltványok kinyomtatása vagy az összeesküvők közötti kapcsolattartás ügyében. Az összeesküvés felgöngyölítésekor több magyart hallgattak ki és tartóztattak le, később be is zártak különböző társadalmi rangú férfiakat és nőket egyaránt, Böhm János gyógyszerész (aki egyik házkutatás során agyvérzésben meghalt) egyik egyszerű szolgálólányától kezdve Pereczky Horváth Teréz grófnőig, aki a Lahovary és Fălcoianu családnál volt nevelőnő. Nagy József szabó, akinek fontos szerepe volt az összeesküvők elszállásolásában, 1852–1857 között ült börtönben feleségével együtt. Dimény lelkipásztor ekkorra meghalt már a börtönben, és akit bújtatott, Váradit is elfogták és kivégezték. (...) Az osztrák hatóságok román támogatással fenyegetőztek, mert „a magyar kutyák nem nyugosznak, s még a nők sem férnek bőrükbe... majd megtanítjuk őket!” A kihallgatások során irgalom nélkül verték a nőket is. Aki végül elárulta őket, egy Biró Mihály nevű Görgény-völgyi földbirtokos volt.
A nagyszebeni bíróság 1857-ben hét személyt ítélt el, kettőjüket életfogytiglani börtönre: Horváth Teréz grófnőt és a Makk ezredesnek szállást adó Boros Istvánt, hárman tíz-tíz évet kaptak – köztük Böhm Paksi Róza, a gyógyszerész özvegye, négy gyermek anyja és Danielis Károly litográfus; a másik litográfust, Pál Andrást két év börtönre ítélték. Török János és Rezei József felcsereket ártatlannak találták. Szerencsére az elítéltek 1857 májusában kegyelmet kaptak. Ilyen körülmények között, a félelem és gyanakvás légkörében érkezett Bukarestbe Koós lelkipásztor. Végigkövethette az utolsó letartóztatásokat, és őt is kihallgatták. 1856-ban, nem sokkal azután, hogy Bukarestbe érkezett, Koós újabb összeesküvés közepében találta magát. Éber Nándor, a Times tudósítója egy csomagot hagyott nála megőrzésre. Ekkoriban fegyvereket szállítottak Galacról Bákóba, és a csomagban a fegyverek leltárlistája volt. A fegyverraktárat felfedezték a hatóságok, de sikerült ez alkalommal is tisztáznia magát a vád alól. 
Koóst évekig megfigyelték az osztrák hatóságok, néhányszor csapdát is állítottak neki, tudván, hogy  magyar menekültek fordulnak hozzá segítségért, azaz útlevelet és pénzt kérni. Bár püspöke intette, hogy ne avatkozzék politikai ügyekbe, Koós segített, ahogy tudott. Két magyar kocsmáros biztosította a szállást és kosztot, a számlát pedig Koós fizette adományokból, de néha a saját zsebéből is. Az egykori forradalmárok csak 1867-ben, az osztrák–magyar kiegyezés után kaptak közkegyelmet. Szabadon hazatérhettek, már nem kellett üldöztetéstől tartaniuk, de egy részük úgy döntött, hogy örökre külföldön marad.
A veszélyek és nehézségek nem akadályozták Koóst abban, hogy a hívei érdekében tevékenykedjék. Néhány értelmiségi és egykori honvéd segítségével, fiatalsága teljes lendületével – még csak 27 éves volt –  a Bukarestbe érkezését követő öt évben lerakta az első művelődési, segélyző és szakmai egyletek alapjait, épített egy iskolát, szerkesztette és kiadta Bukarest első magyar lapját. Néhány újabb év alatt templomot is épített. Vezérlőelveit vallotta a Kárpátokon túli magyarság többsége: hálásaknak lenni a román állam vendégszeretetéért, tisztelni a román törvényeket és hagyományokat, de megőrizni saját nyelvüket, vallásukat és hagyományaikat, azaz  nemzeti identitásukat. Az osztrák konzulátus megfigyelése alatt álló Koós tudta, hogy mennyire kockázatos bárminemű, a nemzeti identitás megőrzésére irányuló szervezkedés, úgyhogy az apró lépések taktikáját választotta. Bukarestbe érkezve láthatta, hogy a református hitközség vezetői német nőkkel házasodtak, a családban németül beszéltek, és gyermekeik már nem ismerték a magyar nyelvet. A magyarok többsége egy furcsa, torzult nyelvet beszélt, melyet alig értett meg. Rájött, hogy nem szorítkozhat kizárólag a lelkipásztori tevékenységre, annál is inkább, mert a kálvinistáknál hetente csak egy istentisztelet van, és az  ünnepi alkalom is kevés.  A magyaroknak sokkal többre volt szükségük, hogy ne felejtsék el anyanyelvüket és kultúrájukat, hogy ne feledjék magyar voltukat: magyar iskolára volt szükségük, hogy el ne tűnjenek.
Az első  magyar újság 
1860-ban érett meg az idő egy napilapra is./.../. A lapkiadás ötlete Váradi Ádámtól származott, aki  javasolta Koósnak, mint a Hunnia elnökének, hogy vegye át a kiadást. Az ötletet az erdélyi sajtó is felkarolta, és nagyszabású előfizető- és támogatótoborzó kampányba kezdett. Habár az eredmény nem volt valami biztató, 1860 május 15.-én megjelent a Bukaresti Magyar Közlöny bemutató száma, ez volt  a bukaresti magyarság első lapja, ugyanakkor az első, a Habsburg Birodalom határain kívüli magyar nyelvű hetilap. A lap nyíltan hirdetett célja az anyaország és a szétszóródott magyarság közti kapcsolat megteremtése, de egyfajta politikai útmutatóként is szolgált a nemzetek, elsősorban románok és magyarok közti jó viszony erősítésében. Nem halt meg a magyar haza felszabadulásának reménye sem.
A lapszerkesztés nem volt zökkenőmentes. A bemutató szám megjelenése után Váradi hirtelen elhagyta az országot és Svájcba távozott. A következő számot már Oroszhegyi Szabó József orvosnak kellett volna szerkesztenie, akinek pesti diákkorából már volt sajtótapasztalata. A forradalom kitörésekor félbeszakította tanulmányait, és katonának állt. 1851-ben elfogták, tíz év börtönre ítélték, ebből ötöt ült le. Kiszabadulása után folytatta tanulmányait, letette az orvosdoktori és szülészmesteri vizsgákat. Elhagyta Magyarországot és Romániába költözött, rövid idővel azután, hogy átvette a lap szerkesztését, a román hatóságok Foksányba és Balta Albă gyógyfürdőre nevezték ki orvosnak.  Oroszhegyi onnan is rendszeresen küldte cikkeit, indított egy politikai és egy román-magyar kapcsolatokról szóló rovatot is. Ez utóbbiban az Andrei Şaguna vezette szebeni Telegraful român lapból lefordított cikkek sorozata jelent meg, fontosnak tartotta, hogy a magyarok megismerhessék a románok róluk alkotott véleményét. A lemondását követelő aradi Românul támadására Oroszhegyi 1862-ben elhagyta Romániát; a kiegyezés után abban reménykedett, hogy galaci konzulnak nevezik ki, de 1870-ben agyvérzésben meghalt. A románok közt töltött éveiről szóló emlékiratai csak 1942-ben jelentek meg, Román élet címmel. Meglepő, hogy ezekben nincs egy magyar név, nem szerepel egyetlen utalás sem honfitársaira, kortársaira.
A bemutatkozó lapszám után szerkesztő nélkül maradt hetilap megjelentetésének felelőssége Koósra hárult. Neve, ideiglenes szerkesztőként, június 16-án jelent meg, a lap tulajdonképpeni első számának fejlécén. Szerencsére még 1855-ből voltak  publicisztikai tapasztalatai, Szathmáry novemberben pedig magyar betűs nyomdával szerelte fel. 
Az első három szám 300-300 példányban jelent meg, később ez 450-re nőtt. A megrendelések, valamint a szerkesztőségnek küldött levelek képet mutatnak a Kárpátokon kívüli román térségben szétszóródó magyarságról, Szörényvártól Călăraşi-ig vagy Botoşani-ig. Harminc példányt küldtek a moldvai csángóknak; Klézsén élt Incze Petrás János, aki az elsők között foglalkozott a csángó néphagyományok gyűjtésével. Petrás már két évtizede misézett magyarul, és hívei mind beszélték anyanyelvüket. A lap néhány példánya Erdélybe, Magyarországra, Bécsbe, sőt még Párizsig is eljutott. Megjelenését még a szebeni Telegraful is üdvözölte, miközben egy augsburgi újság valóságos veszélyként értékelte. 
A hetilap mai szemmel is lenyűgözően sokoldalú volt. A bevándorlókkal megismertették a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életet, a gyorsabb és hatékonyabb integráció érdekében a román szokásokat és hagyományokat. Ismertettek  betelepülőket közvetlenül érintő törvényes intézkedéseket (tulajdonjogi vagy az állampolgársággal összefüggésben, stb.), bemutatták Cuza korának főbb politikai eseményeit, s a jobbágyok jogi helyzetét, a havasalföldi egészségügyi állapotokat, de foglalkoztak a román történelemmel és kultúrával is. A magyarok bukaresti, de vidéki honfitársaikról is tájékozódhattak a lapból, ez segített eloszlatni a magány és elhagyatottság érzetét./.../ A moldvai csángók keserves sorsáról már a mutatványszámban is szó esett,  részletet közöltek Jerney János 1844-1845-ös útinaplójából. Jerney megállapította, hogy az olasz katolikus misszionárusok megalázó módon büntetik a magyar híveket,  hogy  ,,a magyar népből a magyar érzelmet és nyelvszeretetet minden áron irtogassák, és az általuk könnyeben tanult oláhhoz szoktassák.
 JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

El kell hinni, hogy itt az esély a változásra és elmenni szavazni
Szombaton Szatmárnémetiben, a filharmónia termében tartotta a bővített SZKT ülését az RMDSZ, amely a Szövetség önkormányzati kampánynyitója volt. Az RMDSZ legfontosabb székelyföldi, erdélyi és partiumi jelöltjei is jelen voltak az eseményen. Kelemen Hunor elnök szerint a közelgő választás nemcsak az önkormányzatokról, hanem a magyarság biztonságérzetéről is szól.
„Szatmár megyében két fontos célt tűztünk ki a közelgő helyhatósági választásokra: visszaszerezni Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét és a megye vezetését” - hívta fel a figyelmet köszöntő beszédében Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei tanácselnök-jelöltje. Emlékeztetett, elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar közösségnek nincs beleszólása a megye vezetésébe, nincs meghatározó szerepe saját sorának jobbá tételében abban a megyében, ahol a kisebbségek részaránya a lakosság közel felét teszi ki, és ahol több mint százezer magyar él. Pataki Csaba rámutatott, Szatmár megye egyre inkább leszakad a szomszédos megyékhez képest, a legtöbb gazdasági mutató tekintetében még a moldvai megyék - Botoșani is - megelőzik. „12 évet dolgoztam EU-s programokkal, ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött mondhatom: ha a 2014 - 2020-as európai uniós pályázati ciklust nem használjuk ki maradéktalanul, ez a vonat nélkülünk kel útra” - tette hozzá. Összegzésként kiemelte, a következő, valamivel több mint egy hónapban minden nap egy újabb lépés, hogy a Szatmár megyei közösség megvalósítsa célját, hogy megerősítse önkormányzati jelenlétét, hogy visszaszerezze Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében megindokolta, hogy miért Szatmárnémetit választották az önkormányzati kampánynyitó helyszínéül. Elmondta: Kölcsey Ferenc városánál kevés jobb helyszínt találhatunk, ha a magyar közösség biztonságának helyreállítása a tét. Hiszen Szatmár szülöttének egész életműve arról szól, hogy miképp boldogulhat a magyar. „Alkalom pedig, kézenfekvő módon a települési önkormányzatokban nyílik arra, hogy jót, a közösség számára hasznosat cselekedjünk. Itt, Szatmárnémetiben hadd kívánjak sikert Kereskényi Gábornak, a város polgármester-jelöltjének, aki már alpolgármesterként és parlamenti képviselőként is bizonyított" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Jobban, többet. Ezzel a szlogennel kampányolok. Jobb munkahelyeket! Több lehetőséget Szatmárnak! Jobb várost, több lendületet! Nagyon konkrét, pontokba szedett programom van arra, hogyan mozdítsuk ki a várost a holtpontról. Mert lendületbe kell hozni a gazdaságot, fejleszteni az infrastruktúrát és javítani a közbiztonságot. Újratervezzük a közlekedést és itt az ideje, hogy a városmenedzsment is belépjen a 21. századba" - hangsúlyozta Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármesterjelöltje, akinek a meggyőződése szerint győzni csak akkor lehet, ha a változást akarók elhiszik, hogy az ő kezükben a döntés.
„Megküzdöttünk a Szamossal, mely nagyjából százévente elárasztotta ezt a várost. Meg fogunk küzdeni Dorel Coicával is, aki négy év alatt több kárt okozott Szatmárnémetinek, mint a Szamos bármelyik áradása. Egyedül nem tudok győzni. Csak azokkal, akik hajlandóak tenni is a változásért. Szatmárnémetinek nem kell a semmittevés. Nem kell a káosz. Nem kell az egyhelyben toporgás. De azt is el kell hinni, hogy itt az esély a változásra és el kell menni szavazni. Mert akkor sikerülni fog. Ha jobban csináljunk és többen vagyunk, mint négy éve, akkor sikerülni fog” - nyomatékosított.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy Székelyföld is beszorítottnak érzi magát, ha a Partiumban, belső Erdélyben a magyarok kiszorulnak a vezető önkormányzati tisztségekből. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár a feje, Partium a keze, Székelyföld a lába, a szórvány pedig a szíve. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy olyan önkormányzati vezetőkre van szüksége az erdélyi magyar közösségnek, akik nemcsak a lelkiismeretesen, hanem a lelkesedéssel végzett munkával tudják visszanyerni a közösség bizalmát, meg tudják erősíteni a közösség saját erejébe vetett hitét. A székelyudvarhelyi polgármesteri tisztségre pályázó Arros Orsolya arról beszélt, hogy olyan körülmények között próbál tenni a városáért, amikor a jelenlegi, szintén RMDSZ színekben megválasztott polgármester iránti bizalom fogyott el Székelyudvarhelyen.
szatmar.ro

A román kormányt Nagyváradról irányítják
A Cioloș-kormány a nagyváradi polgármester utasítására – aki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára is egyben – törvényeket felülíró rendelettel sietett a kínos referendumkalandba keveredett Ilie Bolojan megtámogatására.
A kormány szerdai ülésén elfogadott, a 2000/3-as számú törvényt módosító sürgősségi kormányhatározat alapján – az illetékes választási bizottságok állásfoglalása ellenére – megtarthatják a Nagyvárad és a szomszéd község, Váradszentmárton egyesítéséről szóló referendumot június 5-én, a helyhatósági választásokkal egy időben. A határozat szerint ugyanazokban a szavazóhelyiségekben, ugyanazokkal a választási bizottságokkal szervezhetik meg a helyi jelentőségű népszavazást Nagyváradon és a Botoşani megyei Dîngeni községben, ahol Gulioaia, Buneni és Coşteni falvak létrehozásáról kérdik majd a helybélieket.
A nagyváradi helyi tanács NLP-s többsége kedden fogadta el a népszavazás menetrendjét, azzal a felkiáltással, hogy amennyiben másnap megszületik a kormányhatározat, lesz referendum a helyhatósági választásokkal egyszerre. A kierőszakolt kormányhatározatnak köszönhetően egyébként az sokadik mandátumára pályázó Bolojan polgármesternek sikerül betartania azt az ígéretét is, hogy a referendum nem jár más költséggel, mint a szavazólapok kinyomtatása. Az előző két népszavazás a választók távolmaradása miatt nem hozta meg számára a győzelmet, ám most az önkormányzati választások örve alatt meglehet a kellő érdeklődés és többség. A románság erőteljes propagandát folytat Nagyvárad még nagyobbá tétele érdekében, mind a területét, mind a lakosságszámot illetően. A Ceaușescu-rezsim idején az erőltetett iparosítás és urbanizáció farvizén az 1966-ban még csak százezres, magyar többségű város a rendszerváltás évére negyedmillióssá és kétharmad részben román lakosúvá vált.
A Körös-parti város lakosságának ma már alig 22-23%-át kitevő magyarság politikai képviselői közül egyelőre csak az RMDSZ van jelen a helyi képviselő-testületben, de semmilyen lényeges döntésbe nem képes beleszólni. A grandomán Bolojan elképzeléseit nem mindig ellenezték a tulipánosok kellő eréllyel az elmúlt években, a színromán környékbeli falvak bekebelezéséről szóló referendum kapcsán is szordinóval foglaltak állást, holott az előnytelen a magyarságra nézve, amelynek létszáma a következő népszámlásig a 20% alá csökkenhet. Az Erdélyi Magyar Néppárt pedig csak a partvonalról tudott eddig bekiabálni, nem lévén képviselete az önkormányzatban.
itthon.ma//erdelyorszag