Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bős (SVK)
11 tétel
1993. május 5.
Máj. 4-én Teodor Melescanu külügyminiszter egynapos hivatalos látogatást tett Pozsonyban, tárgyalt szlovák kollégájával, Vladimír Meciar miniszterelnökkel és Michal Kovác elnökkel. A két külügyminiszter parafálta a szlovák-román barátsági szerződést. /Parafálták a román-szlovák alapszerződést. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./ Meciar leszögezte, hogy Magyarországgal vannak problémáik, elsősorban Bős miatt. /Meciar és Melescanu Magyarországról. = Népszabadság, máj. 5./
1995. március 20.
A Fidesz-MDF-KDNP közös nyilatkozatot fogadott el, felszólítva Horn Gyula miniszterelnököt, hogy jelenlegi formájában ne írja alá a szlovák-magyar alapszerződést, mert az ellentétben áll a szlovák kormányprogrammal. Az MSZP-SZDSZ koalíciós kormány a nemzeti érdekek feladására készül. A három párt számára elfogadhatatlan, hogy Horn Gyula a szlovákiai magyarság sorskérdéseiben az érintettek egyetértése nélkül határozott. A szerződést úgy kell módosítani, hogy az tartalmazza a szlovákiai magyarság kollektív bűnösségét kimondó benesi dekrétumok elítélését, valamint az ezzel kapcsolatos kárpótlási igények rendezését, továbbá a bősi vízierőművel kapcsolatos kérdések tisztázását. /Új Magyarország, márc. 20./
1997. december 16.
December 15-én Bécsben majdnem kétórás hatszemközti és küldöttségek jelenlétében tartott megbeszélést folytatott Horn Gyula miniszterelnök, Viktor Klima osztrák kancellár és Vladimír Meciar szlovák kormányfő. Külön magyar-szlovák kétoldalú találkozóra nem került sor. Horn Gyula a találkozó után a magyar sajtónak nyilatkozott arról, miben egyezett meg Meciarral, illetve hogyan ítéli meg most a magyar-szlovák viszonyt. Elmondta: megállapodott a szlovák kormányfővel abban, hogy Magyarország és Szlovákia segíti egymást a csatlakozási feltételek teljesítésében. Ezenkívül a két ország március 25-ig /a hágai nemzetközi bíróság ítéletében megfogalmazott határidőig/ meg akar állapodni egymással a bősi ügyben. Horn Gyula a harmadik konkrét célként az alapszerződés végrehajtásával kapcsolatos célok és feladatok áttekintését nevezte. Erre előreláthatólag egy magyar-szlovák külügyminiszteri találkozó keretében januárban sor kerül. /MTI/
2001. október 17.
"A múlt hét végén Magyarországon, Gyöngyösön megrendezték a II. Kárpát-medencei Környezetgazdálkodási Konferenciát, amelyen jelen volt, többek között, dr. Túri-Kovács Béla, a magyar környezetvédelmi miniszter is. A miniszter elmondta: jók a viszonyok a környező országokkal, azonban léteznek bizonyos nézeteltérések is. Ismert Szlovákiával a bős-nagymarosi vita, Horvátországgal a kapcsolatot "befeketíti" a Dráván megépítendő vízi erőmű terve, Ukrajnával pedig "félbeszakadtak a lehetőségek". A ciánszennyezés igazolta, hogy a Kárpát- medencében környezetvédelemről csak az országok közötti együttműködés szellemében lehet beszélni. A román partnerekkel a kapcsolat arra irányul, hogy leginkább a felszíni vizek területén a legszorosabb legyen. - A nagybányai ciánszennyezés után új helyzet alakult ki. Azóta a brüsszeli bizottság elkészítette a vizsgálat eredményét, amelyben a szóban forgó ügyet magánjoginak tekintik. /Vajda György: Román - magyar környezetvédelmi kapcsolatok. Alsóbb szinten eredményesebb. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./"
2002. június 4.
Megalakult Magyarországon az új Országgyűlés. Elnökéül Szili Katalin szocialista képviselőt választotta az alig tízfős többséggel rendelkező balliberális koalíció, noha a hölgy nem büszkélkedhet semmilyen tekintélyes politikai vagy közéleti múlttal. Zömmel hasonló szürke pártemberekből állt össze végül az új kormány is, amelynek névsorát Medgyessy Péter (MSZP) terjesztette be, együtt "saját" kormányprogramjával, amely egyszerre hemzseg az ígéretektől és a korrekciós utalásoktól, az előző kabinetnek címzett bujtatott kritikáktól. A kormány 15 tagú, közülük négyen az SZDSZ emberei. A tárcavezetők, valamint a melléjük rendelt államtitkárok zöme tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, egyesek közülük vezető funkciót töltöttek be a kommunista pártapparátusban, illetve a KISZ-ben. A kabinetnek három hölgytagja van, régi hivatalnok mindegyik, de Lamperth Mónika belügyminiszteri kinevezése így is megütközést keltett. Akárcsak a Jánosy György szocialista népművelőnek kiosztott tárca új elnevezése (Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium. A hivatalba lépett MSZP– SZDSZ-kormány máris átfogó tisztogatásba kezdett az államapparátusban, amelyet folyamatosan tölt fel a pártklientúra embereivel. Különös hangsúlyt fektetnek a Miniszterelnöki Hivatalra, ahol számos bizalmi helyet kap így például az a Szabó Vilmos (MSZP) is, aki a határon túli magyarokért felel majd úgy, hogy a témával és az egyes régiókkal csak most kezd majd el ismerkedni... További nyugtalanságra adhat okot, hogy a külügyben az a Bársony András lesz a politikai államtitkár, aki nem túl erélyesen képviselte eddig az össznemzeti magyar érdekeket különféle európai testületekbe delegálva. Érdekesnek mondható Bálint-Pataki József kinevezése is a Határon Túli Magyarok Hivatalának élére, aki az előző kormány idején is vezető beosztást töltött be itt, ami egyfelől kontinuitást sugallhat az eddigi törődésben, odafigyelésben, támogatásban, másfelől ekkora balliberális bizalom magyarázatra késztetheti az új elnököt. Medgyessy Péter volt MSZMP KB-tag, Kádár János legszűkebb köréhez tartozó bizalmi ember. A Grósz-kormányban pénzügyminiszter, a Németh-kormányban miniszterelnök-helyettes. Később a Horn– Kuncze-kormány idején, Bokros Lajos utódjaként mint "párton kívüli szakértő" ismét a pénzügyi tárca irányítója. Miniszterelnök-helyettesként írja alá a bős-nagymarosi vízlépcső "végleges" megállapodását, amelynek eredményeként Csehszlovákia elterelte a Dunát. Pénzügyminiszteri tevékenysége betetőzéseként 1998-ban – már a választások elvesztése után – parlamenti jóváhagyás nélkül még hirtelen aláírta a budapesti 4-es metró megépítéséhez kapcsolódó 160 milliárd forintos kormányzati kezességvállalást, melyet 2001-ben a Legfelsőbb Bíróság is törvénytelennek minősít. Jelenleg az Ügyészségi Nyomozóhivatal vizsgálatot folytat gazdasági tanácsadó cége ellen a Gresham-palota értékesítése során feltárt 100 ezer dolláros megvesztegetés ügyében, amely által Medgyessy markát kb. 30 millió forint ütötte holmi lobbi-tevékenység honoráriumaként. /A régi újak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4./
2007. november 14.
A felvidéki születésű történész, Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a vele készült beszélgetésben kifejtette, a Benes-dekrétumok ügyében a jelenlegi szlovákiai ellenzéki és kormánypártok között konszenzus van a tekintetben, hogy ezt a történeti kérdést semmilyen formában sem szabad újra megnyitni, még a szlovákiai magyarok állampolgári egyenjogúságát kétségbevonó esetekben sem. Az elmúlt időszakban példátlanul elmérgesedett a magyar–szlovák államközi viszony, Robert Fico szlovák kormányfő az országból való kitiltással fenyegette meg Sólyom László államelnököt. A pozsonyi parlament szeptember 20-án határozatban megerősítette a II. világháború után született Benes-dekrétumokat. A kelet-közép-európai régióban a rendszerváltás óta többféle kísérlet történt a kétoldalú államközi kapcsolatok rendezésére. Az alapszerződések rendszerének volt konszolidáló hatása. Ennek pozitív hozadékát jelentik a kisebb-nagyobb hatékonysággal működő vegyes bizottságok. Magyarország a közös kormányülések kezdeményezésével, a közös fejlesztési, válságkezelési elképzelésekkel (utóbbiak közé tartozik pl. a Roma Évtized Programja) próbálja a politikailag és gazdaságilag gyorsan integrálódó tér kölcsönös előnyeit láthatóvá tenni. A látványos gazdasági eredményeket felmutató Szlovákia számára a biztos csehországi háttértámogatás lehetővé teszi, hogy a magyarországi kapcsolatokban érzékenyen reagáljon minden negatív jelenségre. A negatív trendben 1989 után csak átmeneti javulásokat lehetett regisztrálni. Az elmúlt fél- egy évben pedig többször is a diplomáciai mélypont felé közelített a két ország viszonya. Ebben a kontextusban a rendezetlen történeti viták, történeti gyökerű kisebbségi sérelmek, lezáratlan államközi problémák (Bős-Nagymaros kérdésére), bármikor elővehetőek, és a lokális etnikai konfliktusokkal párosítva azonnal rendszerbe állíthatóak. A két ország katolikus egyházának 2006. júniusi kölcsönös bocsánatkérése, Sólyom László és Ivan Gasparovic köztársasági elnökök elakadni látszó kezdeményezése, Göncz Kinga és Ján Kubis folyamatos kapcsolattartása jelentheti a továbblépés lehetőségét. Malina Hedvig ügye egyedülállónak tekinthető. Maga a szlovák miniszterelnök szeptember végén kormánya bukását előkészítő akcióként értékelte Malina Hedvig esetét. A saját ügyét mindvégig imponáló bátorsággal kezelő Malina Hedvig valószínűleg akkor jár a legjobban, ha sikerülne teljes egészében depolitizálni, és újrakezdett eljárás keretében végére járni az őt ért fizikai bántalmazásnak. Arra a kérdésre, mi a magyarázata annak, hogy Szlovákia parlamentje törvényerőre emelte a Benes-dekrétumokat, amely alapján Csehszlovákiában a magyarokat és a németeket megfosztották állampolgárságuktól, kitelepítették és kényszermunkára hurcolták őket a kollektív bűnösség elve alapján, Szarka László hangsúlyozta, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács láthatóan szeretné néhány szimbolikus döntéssel, törvénnyel korrigálni a két Dzurinda-kormány nyolc éve alatt kialakult toleránsabb nemzetiségpolitikai kontextust. Ennek politikai céljai között az MKP marginalizálása is szerepel. A jelenlegi kormány miniszterelnök-helyettese, a Szlovák Tudományos Akadémia egykori alelnöke, Dusan Caplovic az 1990-es évek végén már könyvet jelentetett meg arról, miként kellene „gátat emelni” az MKP szlovákiai politikai szerepvállalásának. A Selye János Egyetem, vagy a felvidéki magyar közoktatás elleni politikai támadások mögött elsősorban a kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt áll. Egy, Magyarországra, valamint a dél-szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági magyar közösségre kiterjedő reprezentatív szociológiai felmérés gyorsjelentése készül el a napokban, amelyet november 15-én mutatnak be. Ebből az látszik, hogy a dél-szlovákiai magyarok egyre nagyobb része tanul meg élni az Európai Unió által kínált munkaerő-piaci, tanulási, kapcsolattartási lehetőségekkel, ugyanakkor egyre tisztábban látja, hogy az Európai Unió önmagában semmit sem old meg. Szarka László Caplovic miniszterelnök-helyettes kérésére elvállalta cseh, lengyel és ukrán kollégákkal együtt a szakértői felkérést a szlovák kormány nemzetiségi tanácsában. A tanács lehetőséget teremt arra, hogy a szakértők különböző kezdeményezéseket tegyenek, amelyek a kisebbségek helyzetének különböző területeiről, a hiányzó jogi szabályozás lehetőségeiről adhatnak konkrét képet. A februárra tervezett első, tényleges munkaülésre szakmai javaslatot fog kidolgozni, amelyek elsősorban a kisebbségi törvény hiányából adódó tisztázatlanságokra, a kisebbségek politikai országos, megyei és lokális képviseletére, valamint a kisebbségi oktatásügy, kultúra helyzetére irányul. /Rostás Szabolcs: Eltüntetni a történelmi csontvázat. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./
2008. szeptember 3.
A magyar és a szlovák miniszterelnök immáron évek óta haragszomrádot játszik, pedig nyilvánvaló, hogy a két ország sok-sok tekintetben egymásra van utalva. A perpatvar kezdete még a csehszlovák időkre nyúlik vissza, a Bős–Nagymarosi-projekt magyar felmondásához, az Antall-kormány megértette, hogy a kommunista érában kötött egyezség egyértelműen Magyarországot károsítja, tönkreteszi a Szigetközt és egész Dunántúl természetes vízháztartását. A szlovák fél bekeményített, s egyedül építette meg a projektum rá eső részét, mérhetetlen károkat okozva Magyarországnak. A magyar kormányok minden keserű pirulát lenyeltek. Fico egyetlen szóval sem inti csendre szövetségesét, Ján Slotát, aki hetente legalább egyszer sértegeti a Szlovákia területén elő magyarságot és Magyarországot. Teheti, mert amíg ilyen kormánya van Magyarországnak, amíg így ,,teljesít" az anyaország, addig szomszédai följogosultnak érzik magukat arra, hogy lenézzék, lekezeljék. A lejtőre való sodródás Medgyessy Péterrel kezdődött, aki a budapesti Kempinszki Hotelben koccintgatott Trianonra, írta Magyari Lajos. Pozsony térségében rengeteg szlovák állampolgár vásárolja meg a lassan néptelenedő szigetközi magyar falvak házait, s vannak már olyan határövezeti települések is, ahol (Rajka például) a színmagyar lakosságot felerészre szorították a szlovák betelepülők. Gyurcsány nehezményezi a szlovák magyarellenességet, Slota kirohanásait, de egyebet nem tesz a felvidéki magyarságért. Sem a tanügyi, sem a gazdasági megszorítások, megkülönböztetések ellen. /Magyari Lajos: Fico és Gyurcsány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 3./
2013. július 27.
„Verespatak Románia Bős-Nagymarosa”
Eckstein-Kovács: Băsescu azt kérdezte, mi ez a Verespatak-mánia?
Az elmúlt évek során határozott, egyértelmű és céltudatos fellépés volt tapasztalható a politikai és civil diskurzus terén, de kevés a lehetőség a probléma megoldására, a tervezett befektetés megakadályozására – a hallgatóságban ez fogalmazódott meg azon a Verespatakól zajló beszélgetésen, amelyen Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ volt szenátora, Illés Zoltán, a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára, illetve Hupa Félix, az EMNP és Para Zoltán Róbert, az EMNT képviselője vett részt. A politikusok a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban Határon átnyúló környezetszennyezés (palagáz- és aranykitermelés) címmel tartottak előadást.
A moderátor-témafelvezető Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke diplomatikusan felrótta, hogy az elmúlt években „igen gyenge volt a magyar részvétel” a tervezett verespataki aranybánya-beruházással kapcsolatban.
Illés Zoltán elmondta: Románia számára Verespatak lesz az, amit Magyarországnak Bős-Nagymaros jelentett. (A Duna magyarországi és csehszlovákiai közös szakaszának hasznosítására tervezett építményről van szó, amely végül csak részben valósult meg, s maradandó környezeti károkat eredményezett – szerk. megj.) – A szennyezés nem válogat, mindenkire kihat – fogalmazott.
Hozzátette: mindenki emlékszik arra, kik támogatták a Csehszlovákiával kötött megállapodás kivitelezését. Kifejtette: a nemzetközi előírások alapján Románia meghallgatta a magyar felet, de ennek semmi követkeyménze nem volt. – Ugyanúgy cselekszik tovább, mert szuverén állam. Joga van döntést hozni, amilyent akar. Rövidtávú érdekeket érvényesítenek. A kanadaiak kibányásszák az aranyat, s elviszik a pénzt. A cianidos technológia akkor is elfogadhatatlan, ha annak használata, mondjuk, Nagy-Magyarország területén történne – fogalmazott. Emlékeztetett: Tőkés László EP-képviselő kezdeményezésére az Európai Parlament 2010 tavaszán, minősített szavazattöbbséggel elfogadta azt a határozatot, amely a ciánalapú bányászat általános tilalmának kimondását kezdeményezte az Európai Unió egész területén. – Az Európai Bizottság nem akarja ennek a végrehajtását, ugyanis többek között Spanyolországban és Svédországban is ciánt használnak az arany kitermelésére. Más technológiával 10–15 százalékkal drágább a kitermelés. Nem számít az élet, az ember, minden a pénz érdekében történik – fogalmazott Illés Zoltán.
Szokásához híven Eckstein-Kovács színes elemekkel tarkította beszédét. Elmesélte például, hogy „amikor bekopogtam Băsescuhoz, s elbeszélgettünk Verespatakról, illetve kifejtettem ellenző álláspontomat, akkor megkérdezte: mi ez a Verespatak-mánia?” – Négy hegyet bedarálnak, s mindenhol kőhegyek maradnak. Háromszáz hektáron terül majd el a zatytározó, amely legalább száz évig ott marad. A palagáz kitermelése kapcsán Franciaország azt mondta: jamais! (soha!) Romániában tengerparti üdülőtelepek közelében akarják azt kitermelni. Alkotmányellenes és veszélyes, hogy a parlament állami kisajátítási előjogokkal akarja felruházni a bányavállalatokat. Şova miniszter azt mondta: a román állam részesedése 70 százalék lesz. Ilyen Isten nincs! – fogalmazott Eckstein-Kovács. Azt is szóvá tette, hogy Victor Ponta a parlamentnek próbálja átpasszolni a felelősséget.
Verespatak kapcsán a moderátor által kért EMNP-álláspontra Hupa Félix csak annyit mondott: Tőkés László a politikai alakulat védnöke… Az utolsóként szóló Para Zoltán Róbert az oktatás szerepét emelte ki a környezetvédelmi kérdések tudatosításában.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 24.
Tusványos – Potápi: a cél az, hogy a vegyes házasságban született gyerekek is magyarok legyenek
A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen pénteki délelőtt Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár a magyarság demográfiai gondjaira utalva kijelentette: a cél az, hogy több magyar gyerek szülessen.
A külhoni magyar pártok vezetőinek részvételével rendezett fórumon az államtitkár a magyarság demográfiai gondjaira utalva kijelentette: a cél az, hogy a vegyes házasságban született gyermekek is kötődjenek a magyarsághoz.
A szülőföldön való boldoguláshoz a magyar emberek gazdasági megerősítésére van szükség, ezért a magyar nemzetpolitika figyelmet fordít a magyar gazdasági szereplők megerősítésére is, hogy azok magyar embereket foglalkoztassanak és így is biztosítsanak magyar jövőt a szülőföldön – mutatott rá Potápi Árpád.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: az ukrajnai konfliktus, az erőszak megjelenése Kárpátalján, a katonai sorozások súlyos helyzetbe sodorták az ott élő magyarságot, amelynek – becslése szerint – mintegy 15-20 százaléka elhagyta szülőföldjét az elmúlt egy évben. Ebben a helyzetben fontos, a szülőföldön való megmaradást bátorító segítségnek nevezte azt a magyarországi támogatást, amely a magyar pedagógusok bérkiegészítésében, a gyermekélelmezési programban és az önkormányzatok együttműködésében nyilvánul meg.
Úgy vélte, van remény arra, hogy a decentralizációs folyamat során a magyarlakta térségek közös járásba kerüljenek, amely később akár szélesebb jogkörökkel is rendelkezhetne. A kárpátaljai magyarság meg akar maradni közösségként szülőföldjén, és reméli, hogy ez sikerül – zárta beszédét Brenzovics László.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint „nemzetpolitikai bravúr" volt, amikor a magyarság eljutott odáig, hogy Szerbia megkövette a világháború után kollektív bűnösnek minősített magyarságot és vezetője fejet hajtott az áldozatok emléke előtt.
Rámutatott, a migráció a vajdasági magyarságnak is hatalmas gond, az a 70 ezer ember, aki bejött Magyarországra, a Vajdaságon haladt át. Pásztor István szerint a megoldás szempontjából a magyarság egymaga nem sokat tehet, a problémát nemzetközi szinten kell orvosolni, de a szerb-magyar határon felépülő kerítéstől a vajdasági magyarok azt remélik, hogy a migránsok elkerülik ezt a térséget.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke elmondta, a bevándorlás a felvidéki magyarságot is érinti, mert a hat, menekülteket befogadó szlovákiai intézmény közül ötöt magyarlakta területeken alakítottak ki. Az MKP elnöke szerint Bősben most aláírásgyűjtés folyik ez ellen, mert akár biztonsági kockázatnak tekinthető, hogy 500 bevándorlót akarnak telepíteni az erőmű gátja mellé. Berényi József kifejezte reményét, hogy jövő márciusi parlamenti választások után, a zászlajára tűzött önkormányzati program növekvő támogatottsága nyomán már parlamenti pártként üdvözölhesse a székelyföldi szabadegyetem részvevőit.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, illetve Hordósi Dániel, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége alelnöke az általuk képviselt magyar közösségek számbeli sérülékenységét ecsetelte, utóbbi ennek érzékeltetésére ezt mondta: Tusványoson egy nap többen fordulnak meg, mint ahány magyar maradt (mintegy 14 ezer) Horvátországban. A házigazda Erdély képviseletében jelen lévő Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy a közösség megmaradására és fejlődésére az autonómia a megoldás. Kitért a romániai közéletben jelen lévő korrupcióra, amelynek legfőbb ellenszerét az EMNP a föderális államszerkezetben, a regionalizmusban, a döntéshozatal közösségi szintre szállításában látja. Úgy vélte, az erdélyi magyarságnak a korrupcióval szemben kell „kerítést" emelnie. Azt mondta, nem szabad hagyni, hogy egyetlen magyart is ártatlanul hurcoljanak meg, viszont senki se bújjon az etnikai hovatartozása mögé, „amikor elviszi a DNA (a korrupcióellenes ügyészég), mert azért, mert valaki magyar, nem biztos, hogy ártatlan".
A közönség soraiból érkezett kérdésre válaszolva a fórum végén Potápi Árpád elmondta, természetes, hogy a magyar nemzetbiztonsági kabinetet foglalkoztatja az ország szomszédságában zajló háború, amely a magyarságot is érinti. Leszögezte: a magyar közösségnek semmi köze a kelet-ukrajnai háborúhoz és Budapest számára fontos, hogy a kárpátaljai magyarokat ne vigyék be ebbe a konfliktusba. MTI
Erdély.ma
2015. július 27.
Hét vezér – hány irány? (Tusványos – magyar nemzetpolitika)
A kérdőjelekkel megtűzdelt című nemzetpolitikai kerekasztal – Hét vezér, egy irány? Merre visszük végzetünk? – résztvevői, bár a kérdésekre egyértelmű választ nem adtak, abban átfogó helyzetértékeléseikből leszűrhető volt, hogy a magyar nemzetpolitikában van egy fősodor, amelynek egyik fő rendezői elvét Budapesten határozzák meg. Mindazonáltal nemhogy megoldódna vagy javulna helyzetük, hanem – a geopolitikai helyzet alakulása miatt is – egyre nehezebb sorba kerülnek az elszakított területek magyar közösségei.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő moderálása mellett Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár az elmúlt esztendő törekvéseit, fő irányvonalait, illetve megvalósításait vázolta. „Árpád vezér”, ahogy a résztvevők némelyike utalt a kerekasztal címére, az egyszerűsített honosítást nevezte a nemzetpolitika alapjának – friss hír, hogy 750 ezren kérték, 700 ezren már meg is kapták a magyar állampolgárságot –, de a történelmünk nagyjairól elnevezett programok is – mint a Kőrösi Csoma Sándor-, a Mikes Kelemen- vagy a most induló Petőfi-program – az identitás erősítését, a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatok létrejöttét célozzák. Hogy ne végezzen senki középiskolát Magyarországon úgy, hogy nem volt legalább egyszer egy külhoni magyar közösségben – emelt ki egy példát az államtitkár. De fontosak a meghirdetett tematikus évek – a napokban épp a külhoni szakképzés évének előkészületei zárultak, hamarosan elindul a tényleges megvalósítása, s ez jelzi is a gazdasági megerősödés felé irányuló szemléletváltást –, és a politikai párbeszéd intézményeinek hatékony működtetése – Magyar Állandó Értekezlet, Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, Magyar Diaszpóra Tanács –, illetve a társadalmi szervezetek megerősítése is fontos törekvés. Potápi Árpád a legnagyobb problémának a magyarság számbeli fogyását nevezte, így a nemzetpolitika célja röviden úgy fogalmazható meg: minél több magyar gyermek szülessen és járjon magyar iskolába. Háború és megbékélés
Brenzovics László (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), mintha ezt kívánta volna illusztrálni, az ukrajnai „furcsa háború”, illetve „befagyott konfliktus” egyenes következményeként szögezte le, hogy a kárpátaljai magyarság 15–20 százaléka hagyta el otthonát. A politikus röviden vázolta a magánhadseregeket még mindig toleráló ukrajnai helyzetet, majd szólt azokról a politikai törekvésekről (alkotmányos reform, októberi helyhatósági választások), amelyek során, bár nem sok eséllyel, de érvényt kívánnak szerezni a magyar közösség érdekeinek.
Megvalósításokban kissé gazdagabb helyzetképet vázolt fel Pásztor István (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség), aki a korábban elképzelhetetlennek tűnő szerb–magyar megbékélést emelte ki, amely eltörölte a három vajdasági falu kollektív bűnösségét, olyan civilizációs lépés történt meg, amelyre más elszakított területeken is elengedhetetlenül szükség volna. Ez nem csupán a második világháború végén történt események általános feltárását tette lehetővé (ami befejezéséhez közeledik), hanem közös kormányülésekben és a két ország általános közeledésében is megnyilvánult. Sőt, a magyar határzár felállítása sem okozott különösebb politikai feszültséget a két ország között. Ami a bevándorlási hullám fizikai megfékezését szolgáló kerítést illeti, a politikus szerint a vajdasági magyar közösség érdeke, hogy megépüljön.
Végvári harcosok
Végvári harcosok vagyunk a nyelvi határ megőrzéséért – fogalmazott Horváth Ferenc (elnök, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség), aki a szlovéniai magyar közösség legnagyobb gondjának a húsz százalék fölötti munkanélküliséget (elvándorlás), a magyar iskolák hiányát nevezte (a kétnyelvű iskolai modell az asszimiláció melegágya lett, önálló magyar iskolák működtetésére pedig már nincs elegendő erő). Legnagyobb tervük ezért egy tan- és mintagazdaság megteremtése, amelyre, úgy néz ki, először a közösség történetében a szlovén regionális fejlesztési program is juttat forrást, de a magyarországi támogatásra is nagy szükség van. A megbékélés tekintetében itt is történt előrelépés, az 1945-ben elhurcolt magyarok emlékére állított kopjafát a két ország magas állami vezetői közösen leplezték le.
Hasonló gondokkal küzdenek a horvátországi magyarok is – derült ki Hordósi Dániel (alelnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége) beszámolójából. A 14 ezer főre tehető közösség (a szabadegyetemen két nap alatt fordult meg ennyi résztvevő) a Gyurcsány-érához hasonló politikai közegben (ott is „elkurták”) vesztésre áll. Az oktatás támogatása mellett magyar befektetőket várnak a horvátországi magyarok. Legalább egy kerítésgyárat építsenek, hogy ötven család megélhetéshez jusson a magyarok lakta térség magas munkanélkülisége közepette – mondta az előadó, utalva arra is, hogy a magyar–szerb határzár várhatóan arra irányítja majd a menekültáradatot.
Önkormányzatiság és/vagy autonómia
Berényi József (elnök, Magyar Közösség Pártja) a Felvidéket is érintő bevándorlási hullám következményeit taglalta. Ott nem az átvonuló, hanem a bővülő menekülttáborok keltik a feszültséget, hiszen a hat szlovákiai intézményből négy a magyarok lakta területen fekszik. Most éppen Bősön akarnak egyet nyitni, ott, ahol a nagy dunai vízi erőmű bármikor terroristafenyegetés áldozata lehet. De Szlovákiát sújtotta a görög válság is, ugyanis az állam mintegy hárommilliárd euróért vállalt kezességet. A magyarságot közvetlenül érintő kérdések közül Berényi a magyar iskolák megmentését emelte ki elsőként, hiszen a 260 intézményből már tavaly 110-et fenntarthatósági okok miatt be kellett volna zárni, de sikerült egy év haladékot nyerni. A helyhatósági választásokat sikerként könyvelte el az MKP elnöke, a jövő évi parlamenti választásokra pedig nyitott listával, de önállóan készülnek, a cél a bejutás a szlovák parlamentbe, de fontos a jelenlegi kormány leváltása is. Végre elkészült a felvidéki autonómiát – azaz a helyi önkormányzatok nagyobb önállóságát biztosító koncepció, illetve törvénytervezet, hiszen Szlovákiában az autonómiával kezdődő tervezeteknek nincs esélyük. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuális bejelentést tett a fórum sorrendben utolsó felszólalójaként. Szilágyi Zsolt kijelentette, hogy pártja az Országos Választmány döntése nyomán önállóan indul a jövő évi helyhatósági választásokon. A szervezet törekvéseit három pontba sűrítette: első az autonómia, illetve az új, az államfőválasztáson bemutatott, Románia föderatív állammá való átalakítását célzó program (stratégiai partnerség több szervezettel), a második az állami közigazgatás részévé vált korrupció elleni küzdelem, hiszen a jelenség biztonságpolitikai kockázatot is jelent (amelyben egyes magyar politikusok is benne vannak), a harmadik az erősebb magyar képviselet megteremtése (összefogás, párbeszéd, egymás elfogadása).
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 20.
Tágmagyar politika a MÁÉRT XIV. ülésének tükrében