Communitas-támogatás a Krassó-Szörény megyei magyarságnak
A Communitas Alapítványnak köszönhetően a Resicabányai „Templom és Iskola” Szórvány Egyesület, a Resicabányai Református Egyházközség és annak lelkésze a következő pályázati támogatásokban részesült.
Az Egyesület a Szórvány Szaktestülettől a Resicabányai Magyar Közösségi Ház Infrastrukturális Fejlesztése című pályázatára 1000 RON támogatást kapott, amiből egy szép konyhabútort vásárolt. Ez által egy jól felszerelt konyha lett kialakítva, amit a helyi közösség különböző rendezvényeken fog használni.
A Református Egyházközség az Ifjúsági Szaktestülettől a Gyermek és Ifjúsági Magyar Ház pályázatára 500 RON támogatást kapott, amiből játékokat, fogyóeszközöket szereztek be. A gyerekek, ifjak már használhatták is a szombatonként zajló programokon az érdekes játékokat.
Végül, de nem utolsósorban Megyasszai Bíró Attila, a Resicabányai Református Egyházközség lelkésze 650 RON-kapott a Szórvány Szaktestülettől a szórványgyülekezetekhez való kiszállásaihoz szükséges üzemanyag költségeire, amiből Újmoldova, Boksánbánya, Anina, Oravica és más Krassó Szörény megyei helységekben élő közösségek, emberek felkeresése, lelkigondozása történt.
Köszönet a Communitas Alapítványnak az itt folyó munkák támogatásáért.
Megyasszai Júlia, Nyugati Jelen (Arad)

Az erdélyi szórványban élők esélyei: a magyar ipar jelentheti a mentőövet
Az egyházi programokon túl magyar munkát is végez a Resicabányai Református Egyházközség a Templom és Iskola Szórvány Egyesülettel karöltve a Krassó-Szörény megyei, szórványban élő magyarok érdekében. Megyasszai Attila lelkésszel (portrénkon) az újmoldovai magyar ház ígéretéről, a lehangoló, mégis sikerélményekkel kecsegtető szórványmunkáról, az itt élő magyar közösségek megmaradási esélyeiről beszélgettünk.
– A 2011-es népszámlálás adatai szerint a Duna-parti Újmoldován – ahova most közadakozásból magyar közösségi házat terveznek – mindössze 118 magyar él. Mennyire reális a hivatalos lakossági statisztika Krassó-Szörény megyében?
– A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a megyében 3500 magyar él, ebből a megyeközpontban, Resicabányán körülbelül 1800-an. De ennél több magyarról tudunk, főleg a városokban, Boksánbányán, Aninán, Oravicabányán, Nándorhegyen és Újmoldovában. Valamennyi közül ma is kiemelkedik az újmoldovai székely–magyar közösség azzal, hogy megőrizte magyar identitását, az emberek nem kötöttek vegyes házasságot, így a mintegy 140 lelket számláló kis kompakt római katolikus gyülekezet gyerekei is magyarul beszélnek. Mi is szembesültünk a hivatalos népszámlálás helyenkénti hibás adataival, ezért három évvel ezelőtt megtörtént a magyarság számbavétele, a szegények diakóniai támogatása. Ma 140, magát magyarnak valló újmoldovairól tudunk, akik örömmel járnak el kulturális és egyházi rendezvényeinkre.
– Gondolom, sokan meglepődtek azon, hogy egy resicabányai református szórványlelkész gondozza a római katolikus újmoldovai székely közösséget. Hogyan egyezett ki a helyi római katolikus plébánossal?
– Újmoldován régóta csak román nyelvű mise van. Jelenleg egy horvát származású plébános szolgál, aki ugyan tud valamennyit magyarul, de magyar nyelvű egyházi szolgálatot nem vállal. Én baráti kapcsolatban vagyok a resicabányai római katolikus főesperessel, Páll Józseffel, így református lelkészként bebocsátást nyertem az újmoldovai plébániára. Hosszabb távon ezen a helyzeten csak egy helyi magyar házzal tudunk segíteni, ahol mindenféle magyar programot szervezhetünk. A magyar kormány nagyobb összeggel segítette Krassó-Szörény megyét, de ebből a keretből már nem futotta az Újmoldovai Magyar Ház megvásárlására. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szükséges 12 ezer eurót közadakozásból gyűjtjük össze. Öregedő, de élni akaró magyar közösség ez, amely többet érdemel. Amikor elkezdtem velük foglalkozni, megígértem a magyar házat, és az egész közösség az ügy mellé állt.
– Mi késztet arra egy négygyerekes fiatal református lelkészt, hogy olyan megyében vállaljon szórványmissziói munkát, ahol a gyerekeit már nem tudja magyar iskolába íratni? A magyar nyelvű 1-4. osztály ugyanis tavaly megszűnt...
– Elődeim bejegyzésében olvastam, hogy már az 1920-as években azzal fogadta utódját a nyugdíjba vonuló lelkipásztor, hogy a gyülekezet életképtelen. Ez a vélekedés évtizedeken át élt: elődöm engem is ugyanezekkel a szavakkal fogadott, amikor nagybányai segédlelkészi időm leteltével a püspököm 2006-ban ide helyezett. De nem futamodtam meg, felmértem a helyzetet, és elkezdtem dolgozni a gyülekezet tagjaival. Noha a resicabányai népszámlálás adataiban 600 református szerepel, nekem eddig 300-at sikerült „megtalálnom”. Visszaszereztük az egyházi földeket, és pályázati forrásokból rendbe szedtük a gyülekezetet. A munkánkra az RMDSZ és a magyar kormány egyaránt felfigyelt, támogatnak bennünket. A szórványmissziói teendőket normális anyagi körülmények között végezzük. Mi tartjuk fenn a megye egyedüli magyar tanintézményét, a 2011-ben újraalapított, a Resicabányai Református Egyházközség keretében működő napközis rendszerű magyar óvodát 14 gyerekkel. Két óvónőt hívtunk Szatmárról, illetve Nagybányáról, ők a papilakon laknak. Az elemi oktatás viszont tavaly megszűnt...
– Az egyházi magyar óvoda működtetése mellett van esély az újraindításra?
– Halvány reményünk volt ugyan, de ma már nincs realitása. Igazából nem a gyereklétszám a gond, hanem a szülői mentalitás. A legtöbb kisgyerekes szülő elveszítette magyar identitását, és ezzel az anyanyelvi oktatás területén való továbblépés lehetősége is megszűnt. Ma már csak fakultatív magyar órákat tudunk tartani az érdeklődő gyerekek számára. Van közöttük ortodox, görög katolikus és római katolikus felekezetű is... Sokszor románra kell váltanom, hogy megértsük egymást. A szülők azt tartják, minek írassák magyar elemi osztályba a gyereket, ha ötödiktől úgyis csak románba mehet? A legtöbb fiatal szülő otthon románul beszél a gyerekeivel. A tavaly megszűnt magyar elemi osztályokat évről évre egyre nehezebben lehetett fenntartani, hiszen eddig is csak cigánygyerekek révén kerekedett ki a minimális létszám. A magyar oktatást úgy lehetett volna megmenteni, ha a kilencvenes években mellé állnak, és fejlesztik. Sajnos, nem ez történt.
– A magyar szülők miért vállalják a nyelvi romlást?
– Mert a kilencven százalékuk vegyes házasságban él. Sok családban nemcsak a gyereket keresztelik ortodoxnak vagy görög katolikusnak, hanem a szülők is kitérnek elődeik református hitéből. A vegyes házasságban élők esetében az a pozitív fejlemény, ha a gyerekeket magyar foglalkozásokra engedik. Az újmoldovai kompakt magyar közösség szerencsés kivétel, a környék egyetlen pozitív példája, bár nyelv- és identitásmentő törekvéseikben nem nagyon támogatta őket a római katolikus egyház, hiszen plébánosaik régóta románul miséznek, lévén, hogy a településen román anyanyelvű római katolikusok is vannak.
– Ha viszont nincs magyar oktatás, nincs magyar jövő sem. Ki és mikor oltja le azt a bizonyos villanyt?
– A statisztikákat nézve egyértelmű, hogy az itteni magyarság belátható időn belül beolvad, eltűnik. Időpontot nem tudok, nem is akarnék mondani, mert azért bízom abban, hogy helyes politikai döntésekkel a szórványkérdésre is található mentőöv.
– Számos szórványkonferenciát tartottak az elmúlt években, szórványmentő tanulmányok tucatjai születtek. Ön milyen kiutat lát ebből a helyzetből?
– Az igazi megoldás Erdély autonómiája lenne, ami gazdaságilag új helyzetet teremthetne. Abból kell kiindulni, hogy már az Osztrák–Magyar Monarchia idején az egyik legfejlettebb ipari, bányászati régióként számon tartott Krassó-Szörény megye az elmúlt száz évben jól fizetett munkahelyeivel vonzotta az ide települő embereket, közöttük a magyarokat is. A mai tragikus szórványhelyzet, a lemorzsolódás, a beolvadás fő oka a munkahelyek tömeges megszűnése. Ma a megye egykori ipari kapacitásának a 10 százaléka működik. Nemcsak a magyarok, mindenki menekülne innen. Ha a helyi magyarságot szeretnénk megmenteni és gyarapítani, magyar munkahelyek létrehozásában kell gondolkodnunk.
– A MOL vagy az OTP típusú nagy cégekre gondol?
– Ez a két magyar nagyvállalat sajnos azért nem jó példa, mert a mi vidékeinken magyar szót még nem hallottam náluk. A személyzetpolitikájuk nagyon furcsa, hiszen az alkalmazásnál megkövetelhetnék a magyar nyelvtudást, de nem teszik. Ha meg szeretnénk menteni a szórványt, azt nem az iskolával és a templommal kell kezdeni, hanem a gazdasággal. Magyar tulajdonú cégek kellenek, akik alkalmazásnál előnyben részesítik a magyar munkaerőt, így felértékelődne a magyar nyelvtudás. Ha nincs munkahely, nincs megélhetés, következésképpen nincs helybenmaradás. A szórványkonferenciákra meg többnyire nem azokat szokták meghívni, akik a szórványban élnek, és alaposan ismerik a gondjait. A szórványmentéssel foglalkozók nagy része legtöbbször irodai asztalok előtt szövik terveiket helyismeret és tapasztalat nélkül. Természetesen sokféle elképzelésről beszélgettünk itt a szórványban. Arról is szó esett, hogy Böjte Csaba mintája alapján azokat a fiatal magyar családokat támogassuk, akiknek még nincs gyerekük, de szeretnének. Sok az elhagyott telepes magyar falu, ahol házat lehetne vásárolni a számukra, a gyereknevelés után járó anyasági főállás mellett a család másik tagja találhatna a környéken valamilyen állást. Ingyen lakásprogramban is lehetne gondolkodni, csak ki kéne találni a tartós ittmaradás körülményeit.
– Amíg a „kihelyezett magyar iparról” szóló elképzelése valamilyen formában testet ölt, mit tart a legfontosabb szórványlelkészi teendőinek?
– A resicabányai gyülekezeten kívül a boksabányai leányegyházközségünknek van temploma, ahova rendszeresen beszolgálok, de ezen kívül számos kisebb magyar közösségekbe is eljutok Újmoldovától, Aninától Oravicabányáig. Ahol tudunk, igyekszünk közösségi magyar házat elképzelni, és összegyűjteni a hozzá szükséges pénzt. Ha csak néhány tíz embert jelentő magyar közösség számára van állandó találkahely, ott sok mindent lehet tervezni. Ott nemcsak elkezdődik valami, hanem folytatódik is. De nehéz optimistán beszélni a tervekről, amikor körülöttünk minden közösség fogy. Az erre fel nem készült lelkészt felemésztheti ez a munka, akkora a ránehezedő lelki nyomás. Az elmúlt kilenc esztendőm mégis a kisebb-nagyobb sikerélményekről szólt, és ez ad erőt ahhoz, hogy higgyek benne: a szórvány számára is létezhet jövő.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Színház a szórványban
Bojzás Kiss Dani alakja és az ő esküvői története elevenedett meg több helyszínen Krassó-Szörény megyében Kulcsár Székely Attila színművész jóvoltából. Nyirő József Halhatatlan élet című művéből készült azonos című vígjátékán Resicabányán, Karánsebesen, Boksánbányán és Újmoldován szórakoztak a jelenlevők az ízes székely humoros történet előadásán. Majd mindenik településen az ott élő magyarok évek vagy évtizedek óta nem részesültek színházi élményben. A kis közösségek örömmel fogadták a székelyudvarhelyi színészt és családját, Boksánbányán például szeretetvendégséget tartottak, és beszélgetés közben jelezték további igényüket közösségformáló programokra.
A háromnapos színházi turné a Templom és Iskola Szórványegyesület szervezésében magyarországi támogatással jött létre.
Nyugati Jelen (Arad)

A Petőfi Sándor-program ösztöndíjasaival ünnepelnek a szórványterületen
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a Petőfi Sándor-programban részt vevő ötven ösztöndíjasa is hozzájárul ahhoz, hogy a szórványterületeken élő magyar közösségek méltó módon ünnepelhessék meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját - közölte az államtitkárság pénteken az MTI-vel.
Az államtitkárság közleménye szerint az ösztöndíjasok hagyományőrző, értékteremtő, közösségszervező munkájukkal és ötleteikkel segítik a helyi közösségek felkészülését az ünnepi programra.
Kitértek arra is, hogy Erdélyben Vicén az iskolákban, óvodákban műsorral készülnek a gyerekek, Szászrégenben a megemlékezés mellett 48-as történelmi vetélkedőt szerveznek középiskolások részére. Szeben megyében a Medgyesi Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége a Báthory István Általános Iskola diákjaival készül a Miért éppen piros-fehér-zöld? című előadással. Temesváron a száz éve közadakozásból állított Petőfi-emlékműnél tartanak megemlékezést. Kőhalomban a gyülekezetek műsora mellett a szórványdiákotthonban is megemlékeznek, idén első ízben a Petőfi-program ösztöndíjasának köszönhetően a műsor gerincét zenés-táncos betétek adják. A program ösztöndíjasának vezetésével a fiatalok is készülnek egy rövid műsorszámmal, amelyet az unitárius egyházban az ünnepi megemlékezésen adnak elő. Krassó-Szörény megyében - ahol Resicabányát és Boksánbányát leszámítva évek óta nem volt március 15-ei ünnepség - három nap alatt öt településen tartanak koszorúzást.
Kárpátalján a magyarság hagyományosan idén is megünnepli az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseit, a magyarlakta területeken csaknem kivétel nélkül mindenütt. A legnagyobb megemlékezéseket a helyi magyar politikai tömörülések szervezik.
A Délvidéken nagyon változatos képet mutat az ünnep szervezése: a pancsovai televízió magyar szerkesztősége minden évben külön adást készít a nemzeti ünnepről. Pancsován és Hertelendyfalván huszadik alkalommal ünnepelnek együtt a magyar művelődési egyesületek tagjai.
Horvátországban Dályhelyen nagyszabású műsorral készülnek, amelybe az óvodásokat, iskolásokat, fiatal felnőtteket és az idősebb korosztályt is bevonják. A program egyik ösztöndíjasa Horvátországban több településen történelmi előadásokat tart a 48-as eseményekről. A Délvidéken is déli végnek számító szemérségi szórványban Nyékinca, Mitrovica, Feketics és Dobradó közössége hat éve döntött úgy, hogy távol a tömbmagyarságtól közösen ünnepel.
A felvidéki Dunaszerdahelyen, Komáromban és más nagyobb, magyarlakta nagyvárosban, ahol stabil magyar közösség van, városi szervezésben az anyaországi megemlékezésekhez hasonlóan koszorúzás és műsor az ünnep jellemző formája. A legnagyobb akadályt az jelenti, hogy Szlovákiában nem munkaszüneti nap március 15. - olvasható az összegzésben.
Prágában 26 éve rendszeresen koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeznek meg március 15-éről, a szervező a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége és az Ady Endre Diákkör. Hivatalos és nyilvános megemlékezés csak a 1989-es bársonyos forradalom óta lehet Csehországban.
Az ausztriai magyar szervezetek az ünnepet megelőző hétvégén tartják megemlékezéseiket szerte Ausztriában - írta a nemzetpolitikai államtitkárság. MTI

Páratlan ünnepségsorozat Krassó-Szörény megyében
A resicabányai Templom és Iskola Szórvány Egyesület 2016-ban páratlan ünnepségsorozattal készült a nemzeti ünnepre.
Március 12-én, az ünnepet megelőző szombat délután Kovács Ágnes ösztöndíjas tartott rövid előadást a helyi fiataloknak az 1848–49-es eseményekről, a forradalom és szabadságharc jelentőségéről a magyar történelemben – hiszen ezek a gyerekek erről nem tanulnak a román közoktatásban. Az előadás utáni kézműves foglalkozáson a huszárokkal ismerkedtünk és huszárbábot készítettünk.
A következő három nap alatt öt Krassó megyei településen rendeztünk koszorúzással és szeretetvendégséggel egybekötött ünnepi műsort: március 13-án Oravicabányán és Újmoldován, 14-én Nándorhegyen (Vörösacélon), 15-én Boksánbányán és Resicabányán emlékeztünk meg a 48-as eseményekről. Az ünnepi műsor részeként elhangzott több szavalat, köztük a Nemzeti Dal, majd a resicabányai Hóvirág Daloskör vezetésével, a közönséggel együtt énekeltük el a Kossuth-nótát, a Klapka-indulót és más katonadalokat. Oravicabányán, Boksánbányán és Resicabányán Kovács Attila magyarországi vendég tartott rövid, de annál lelkesítőbb előadásokat március 15. aktuális üzenetéről és tétjéről a szórványban.
1990 előtt, a Ceauşescu-rendszerben szóba sem jöhetett a magyar nemzeti ünnepek megünneplése Krassó megyében, noha már akkor sokan követték a magyarországi megemlékezéseket a rádióban. Csak az 1989-es forradalom után tudtak a helyi magyar közösségek méltóképp megemlékezni március 15-ről.
Azonban Resicabányát és Boksánbányát leszámítva már évek óta nem volt március 15-i ünnepség Krassó-Szörény magyarlakta településein, sőt ilyen nagyságrendű, megyeszerte több száz családot megszólító szervezés eddig még egyáltalán nem volt. Ezért izgalommal, néhol félelemmel vegyes várakozással tekintettek az idei eseményekre: nem lesz-e ebből baj, kérdezték többen is, amikor átadtuk a meghívót…
Az öt helyszínen végül több mint 110-en vettek részt a megemlékezéseken, leszámítva a fellépő Hóvirág Daloskör tagjait, akiknek áldozatos munkáját ezúton is köszönjük. Reméljük, hogy mindazok, akik eljöttek és együtt ünnepeltek velünk, olyan élményekkel gazdagodtak, amely megerősíti identitásukat és a magyar közösséghez való tartozásukat.
Kovács Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)

Kulturális élet Krassó-Szörényben
Krassó-Szörény megye lakosságának mintegy 1,5 százaléka magyar. A közösség fele, közel 1800 személy a megyeszékhelyen, azaz Resicabányán él, a másik fele pedig szétszórtan Anina, Újmoldova, Oravicabánya, Boksánbánya, Karánsebes és Nándorhegy városokban, valamint a környező falvakban is élnek kisebb magyar közösségek.
A Templom és Iskola Szórványegyesület csoportos kiszállások révén vallásos és kulturális programokat szervez a megye szórványmagyarságának. Szükség van rá, hogy ezeket a közösségeket rendszeresen látogassák, a családokat pedig megkeressék, mert ezekkel az emberekkel évtizedeken át nem foglalkozott senki. A katolikusoknak nincs magyar miséjük, nem olvasnak magyar sajtót, és nincs Magyar Házuk, ahova rendszeresen összejárhatnának. Ezért Resicabányán, a Govondár negyedben és Újmoldován is vásároltunk egy-egy lakást, amely Magyar Központként segíti őket az önszerveződésben, és helyet ad a magyar programoknak. A szórványokban bálokat, színházi előadásokat, nótaesteket, történelmi és egyéb jellegű programokat szervezünk.
A Resicabányai Református Templom és Iskola többrendeltetésű épületében 2011 szeptemberétől beindítottuk a magyar óvodát-napközit, amely két szakképzett óvónővel működik. Ez az egyedüli magyar tanintézmény a megyében. Minden évben tábort szervezünk a resicabányai gyermekeknek és fiataloknak, a cél kiragadni őket legalább egy hétre a román környezetből. A Petőfi Program ösztöndíjasai, a szegedi néptáncosok és a helyi önkéntesek jóvoltából magyar műsorok – táncház, kézműves foglalkozások – várják szombatonként a gyermekeket és a fiatalokat. De versmondó esteket és színdarabokat is szervezünk, nemzeti és egyházi ünnepeink alkalmával pedig megemlékezéseket tartunk a helyi Hóvirág Daloskör részvételével a megye több településén.
2015. november 15-én első alkalommal vendégszerepelt Resicabányán, a Templom és Iskola épületében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozata. Lázár Ervin meséje nyomán készült előadásukkal, A hétfejű tündérrel varázsolták el a resicai magyar óvodásokat és kisiskolásokat. Több kisgyermek először vett részt bábszínházi előadáson, és az est különlegességét a darab szokatlan bábtechnikája csak még inkább fokozta. Mesekönyvek lapjaihoz hasonlítható leginkább A hétfejű tündér díszlete: ahogyan haladt előre a történet, úgy lapozták tovább a háttérül szolgáló „mesekönyvet” a színészek. A szereplők kétdimenziós bábfigurái pedig a lapok közül bukkantak fel, és oda is bújtak vissza. „A Temesvári magyar színház fontosnak tartja a szórványmagyarság kulturális identitásának megőrzését és támogatását, valamint a helyi magyar nyelvű intézményekkel való szakmai kapcsolatok kiépítését és fenntartását” – olvasható a színház honlapján. Ehhez az ars poeticához hűen látogatott el a bábtagozat Resicabányára, és csempészett egy kis magyar nyelvű színházi élményt a helyi gyermekek és szüleik mindennapjaiba.
A szüreti bált több mint 150 fő részvételével tartották meg 2015. november 21-én Resicabányán, ahol a Templom és Iskola Szórvány Egyesület meghívására a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület néptáncegyüttese és a nagykikindai Róna tánccsoport lépett fel – mindkét bánsági település ma a szerbiai Vajdaság tartományának a része. A talpalávalót a nagykikindai Virradó népi zenekar húzta, a zenét a resicai Szilágyi Ádám biztosította. A néptáncegyüttesek bemutatója során nemcsak a dél-alföldi zenével és táncokkal ismerkedhetett meg a resicai közönség, hanem a táncosokon megcsodálhatta a hagyományos délvidéki népviseletet is. Majd Tápai Róbert Nagykikindáról és Virág Bene Klára, a verseciek vezetője néhány szóban bemutatta hagyományőrző munkájukat. A bál tánctanítással egybekötött táncházzal folytatódott, amihez a fiatalok és a kissé régebbi fiatalok is lelkesen csatlakoztak. Majd a táncban megfáradt közönség finom szilágysági töltött káposztából és egy kis temesrékási borból meríthetett erőt az újabb csárdásra.
A resicai magyar bál kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a jelenlévők kulturált körülmények között szórakozhassanak. Az esemény iránti érdeklődést jelzi, hogy a helyi magyar közösség tagjai a belépőjegyeket néhány nap alatt elkapkodták. De nemcsak a mulatozásról szólt az este, hanem a Bánság romániai és szerbiai oldalán élő magyarok ismerkedéséről, kapcsolatépítéséről és barátkozásáról is. A Romániában élő bánsági magyar fiatalok egymás között már sokkal inkább a román nyelvet használják, itt azonban anyanyelvük volt a közös nyelv, amelyen meg tudták egymást érteni a verseci és nagykikindai fiatalokkal. Így hatványozottan volt a jelen a bálon a hagyományőrzés és a nyelvápolás.
A Farsangi Magyar Bált hagyományteremtő céllal rendezte meg 2016. január 23-án, Resicabányán a Templom és Iskola Szórvány Egyesület, a készülődés azonban már jóval korábban elkezdődött. A bált megelőző szombaton a resicai gyermekek és fiatalok álarckészítő kézműves foglalkozáson vehettek részt Kovács Ágnes ösztöndíjas vezetésével. A helyi óvodások is elkészítették saját farsangi maszkjukat, így például tündéreknek, kalózoknak és nyomozóknak beöltözve vettek részt a bálon.
Míg a gyermekek az álarcokat és a jelmezeket cserélgették, addig a felnőttek élő zenére járták a csárdást a Szeged Néptáncegyüttes tagjai, Adorjányi-Szabó Nóra, Számfira Máté, Nagy Zita és Adorjányi Botond közreműködésével – utóbbiak 2015. szeptember óta havi rendszerességgel tanítják a resicai fiatalokat csárdásozni. 2016. februártól pedig már nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is indult táncház Resicabányán Zita és Boti vezetésével.
A fiatalok néptáncbemutatója után tanítással egybekötött táncház következett, mindehhez a Temesvári Szinkron Együttes húzta a talpalávalót, vacsorára a finom töltött káposzta sem mAradt el. Az élő zene varázsa és a táncosok lendülete magával ragadta a bálozókat, szinte sohasem volt üres a táncparkett. Volt olyan vendég is, aki hívás közben kirakta a telefonját az asztalra, így „közvetítette” a magyar zenét a bálon részt venni nem tudó barátainak. Hogy mi a titka a sikernek? „A minőségi munka – legyen szó zenélésről, néptáncról, tanításról – mindig meghozza a gyümölcsét. Csak így érdemes csinálni” – mondta a bál végén Szabó Ferenc, a Szinkron Együttes vezetője.
A bálon közel 150 fő vett részt, de a rendezvény sikerességének és eredményességének az egyik fokmérője az is, hogy sikerült becsalogatni több olyan resicabányai és környékbeli magyart is, aki eddig nem vett részt magyar rendezvényeken. Reméljük, ez a pozitív tendencia folytatódik!
Idén először Resicabánya is bekapcsolódott a Temesvár központú Bánsági Magyar Napok műsorába. A rendezvénysorozat április 30-án kezdődött Resicabánya új negyedében, Govondáron, a Magyar Kulturális Központ átadójával. Ezáltal hivatalosan is megnyitotta kapuit a resicabányai magyarok új találkozóhelye, amelyet 2015-ben vásárolt meg a resicabányai református egyházközség a Nemzetpolitikai Államtitkárság segítségével. A kulturális és közösségi céloknak megfelelően felújított és berendezett földszinti, kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakás 2016 februárja óta már „próba üzemmódban” működik: hétfőnként csigatésztát készítenek az asszonyok, keddenként magyar nóta és népdaléneklés zajlik a központ falai között, szerdánként a Magyar Asszonyok Klubjába várjuk a hölgyeket.
A székházavató után azonban senki sem ment haza, ugyanis színházi előadással folytatódtak a Bánsági Magyar Napok. 18 órától a govondári Líra Teremben lépett fel a Vajdaságból érkező tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műkedvelő színtársulata. Mindkét humoros színdarabjuk – a Lónak vélt menyasszony és a Viaszkvirág – egyöntetű sikert aratott a körülbelül hatvanfős resicai közönség körében, legalábbis a sok nevetés és tapsolás erre engedett következtetni.
2016. május 1-jén folytatódtak a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. Anyák napja alkalmából a református templomban, az istentisztelet után a Hóvirág Daloskör köszöntötte az alkalomhoz illő énekekkel az édesanyákat, amihez a gyülekezet tagjai is csatlakoztak egy-egy szívhez szóló versmondással. Az anyák napi műsor után az épület iskolai részében folytatódott a program Farkas Ibolya resicabányai születésű naiv festőművész kiállításának megnyitójával. A megnyitón az alkotó elmondta, hogy közel negyven évig tanított középiskolában matematikát, és nyugdíjazása után vágott bele fiatalkori álmába, a festésbe. Mint mondta, számos európai díj és tárlat után most ismét szülővárosában állít ki, hogy az itteni magyar közösség is megismerhesse festményeit. A virágcsendéletek és önarcképek között resicabányai motívumokra is bukkanhatunk az élénk színvilágú, aprólékosan kidolgozott festményeken. A megnyitó koccintással és szeretetvendégséggel zárult.
Május 3-án délután az esős idő ellenére, több mint ötven érdeklődő gyűlt össze egy közös főzésre a Templom és Iskola épületében, illetve udvarán. A Magyar Gasztronómiai Napon hagyományos magyar ételeket készíthettek a résztvevők helyi asszonyok vezetésével. A gulyáshoz először közösen megtisztították és feldarabolták a hozzávalókat, majd az udvaron felállított sátor alatt – amire a zuhogó eső miatt nagy szükség volt – kitartóan őrizték, keverték a két bográcsban készülő gulyást. Közben készült a desszert is: miután az asszonyok begyúrták a fánknak és a csörögének való tésztát, a legkisebbek szaggatták ki, illetve vágták és hajtották formára. A kisült fánkokat szintén a gyermekek szórták meg porcukorral. Az elkészült ételek egyöntetű sikert arattak, amit csak fokozott egy helyi termelő bora és pálinkája. Az este jókedvű nótázással zárult.
Május 7-én délután Farkas Ibolya festőművész tartott alkotódélutánt, amelybe nemcsak a gyermekek, hanem a szülők és a nagyszülők is bekapcsolódtak. Sok vízfestékkel, jó adag fantáziával és nem kevesebb bátorsággal készültek az élénk színek kavargásából álló nyomatok.
Magyar nótaesttel zárult május 8-án, vasárnap este a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. A Temesvári Magyar Színház művészeiből álló zenekar, a Shake Kvartett vendégszereplését közel hetvenen tekintették meg a govondári Közgazdasági Szakközépiskola éttermében. A színészzenekar előadásában felcsendültek olyan ismert nóták is, mint a Jaj, de szép kék szeme van magának, a Rózsalevél vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, amelyeket együtt énekelt a közönség a színészekkel.
A júniusi második hét végén újabb rendezvénnyel gazdagodott a kis magyar közösség. Népzenei estet szerveztünk, ahol a szolnoki Tiszavirág Daloskör tagjai vezették a jókedvű nótázást, citerakísérettel a gyulai Kiss Ferenc szolgált, de megszólalt a hegedű, a kisbőgő, a tárogató is a szolnokiak jóvoltából. Ugyanezen az esten láttuk vendégül a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjait, amelynek a néhány hónapja alakult citeracsapata itt lépett fel először nagyobb közönség előtt, és nagy sikert aratott. A jelenlévők jó néhány új dalt – köztük kalocsai népdalcsokrot is – megtanultak a jó ízű bográcsos elfogyasztása előtt.
A Templom és Iskola Szórványegyesület másik fontos éves tevékenysége az Ébresztő című információs lap kiadása, amellyel célunk a közösségformálás a szervezett programok révén, valamint a magyarságtudat erősítése.
A szórványegyesület által szervezett minőségi programok hozzájárultak ahhoz, hogy a szétszórtan élő magyarság közösséggé formálódjon, és hisszük, hogy programjaink és tevékenységeink révén a Krassó-Szörényben élő magyarok megmAradnak magyarnak.
Kovács Ágnes
Művelődés (Kolozsvár)

Volt egyszer egy iparvilág
Nagyon érdekes kiadvánnyal lepte meg az érdeklődőket a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó 2016-ban: Kakucs Lajos Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között című kötetével. 
A könyv legfőbb erénye talán az, hogy a legszigorúbban vett szakemberektől, a témában legkevésbé jártas, de a régebbi idők viszonyaira a maiakhoz hasonlóan nyitott szemmel figyelők számára egyaránt nagyon sok újdonsággal szolgál. A szerző 1975 és 1985 között a temesvári székhelyű Bánsági Múzeum történeti részlegének volt a munkatársa, és ahogy az Előszóban írja: „A romániai múzeumokban dolgozó kisszámú magyar szakember többségéhez hasonlóan kutatási céljaimat igyekeztem a politikától mentesebb gazdasági területekre irányítani. A Temesváron eltöltött évtizedben így fordultam a román kollégák által amúgy is „mostohagyerekként” kezelt bánsági mezőgazdasági és iparfejlődés múltjának kutatása felé.”
1981-ben Bánsági pecsétek címen huszonhat bánsági céhpecsétnyomót mutatott be, 1983-ban pedig a Bánsági céhek kiállításon az említett céhpecsétnyomók mellett a Bánság romániai helységeinek egykori kézművesiparára vonatkozó céhkiváltságokat, bizonyságleveleket, vándorkönyveket, ládákat, zászlókat és remekeket mutatták be. Az akkori időknek megfelelően a hatóságok nem járultak hozzá, hogy magyarországi és jugoszláviai múzeumokkal és levéltárakkal együttműködve rendezzék a kiállítást, a bemutatott anyag iránti érdeklődés mégis jelentős volt, különösen a temesvári és a környező falvak német ajkú lakosságának a körében. 1985-ben elkobozták Kakucs Lajos jegyzeteit, és csak 1991-ben sikerült visszaszereznie, ekkortól viszont már kiterjeszthette kutatásait a szerb Bánság területére is.
Manapság, amikor tájainkon sorra szűnnek meg a valaha nagynevű iparvállalatok, hajdani épületeik ebek harmincadjára hagyva, vagy már le is bontották őket, szórakozóhelyeket, bevásárlóközpontokat építve a helyükre, szinte hihetetlennek tűnik, milyen pezsgő céhélet volt már a 17. században is aránylag kis vagy közepes bánsági településeken. Kakucs Lajos azzal kezdi könyvét, hogy áttekinti az 1716 előtti kézművesség, céhélet és iparfejlődés helyzetét, és ezt követően tér át részletesen a török uralom alóli felszabadulás után elindult fejlődés ecsetelésére.
Ennek a témakörnek a keretében külön beszél Majdanpek, Csernestica, Újmoldova, Szászkabánya, Oravica, Dognácska, Boksa, Lunkány, Nadrág, Gladna, Ruszkabánya, Anina és Resica fejlődéséről, a céhek és manufaktúrák szervezéséről a bánsági határőrvidéken, illetve külön fejezetben a zsidóság és a céhek viszonyáról, a bánsági háziiparról és az ipartársulásokról. Szubjektív vélemény, de számomra, aki csak nagyon érintőlegesen, irodalmi művek „közbenjárásával” tudok a letűnt idők nagyon hosszas és nagyon hasznos szokásáról, az iparosnak álló fiatalok külföldi tanuló- és vándoréveiről, a bánsági iparvilág színvonalát és szakmai értékeltségét elsősorban nem az bizonyítja, hogy innen is mentek külföldi vándorlásra céhlegények, hanem hogy külföldről ide jöttek céhlegények, sőt meg is maradtak egyes bánsági céheknél.
A sokszínű bánsági terület vizsgálódását Kakucs Lajos megyékre lebontva is megteszi, és bár részletesen elemzi a Krassó-Szörény és a Torontál megyebeli különböző helységek iparának alakulását, természetesen legtöbbet Temes megye határain belül időzik, ott is elsősorban Temesvár szerteágazó manufaktúrahálózatát véve górcső alá. Mielőtt az ilyen. tudományos igényű munkák esetében természetes, a forrásanyagok, a könyvészeti mutató és a gazdag, értékes képanyag közlésével lezárná művét, érdekességként még külön közli a 18. században használt bánsági mértékegységeket, illetve német nyelven is összefoglalja mondandóját. Ismétlem ugyan magam, miszerint a témában abszolút laikus vagyok, de üdvözlöm a hátsó borító szövegének utolsó mondatát, vagyis hogy „az 1716 után formálódott mai Bánság török hódoltság alóli felszabadításának 300. évfordulóján e munka talán gyújtószikra lehet a magyar, szerb és román történészek, történelmi intézetek és múzeumok közös céhtörténeti programjának szervezéséhez”
Kakucs Lajos: Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2016
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Országos Helyi Fejlesztési Program: tucatnyi székely község nem kért támogatást
Valamennyi Hargita és Kovászna megyei infrastruktúra-fejlesztési pályázatot elfogadta az illetékes minisztérium, ám abszolút értékeben – Ilfovot leszámítva – így is a két székelyföldi megye kapta országosan a legkevesebb pénzt. Az összeg tán nagyobb is lehetett volna, de 17 székelyföldi önkormányzat nem kért támogatást.
Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében a két székely megyéből benyújtott valamennyi pályázat megkapja az igényelt támogatást. Hargita megyéből 139 pályázat érkezett a fejlesztési minisztériumhoz, ezekre összesen 507 millió lejt utalnak majd ki. Kovászna megyéből 105 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok. A megyei tanács által kiadott tájékoztató szerint Háromszéknek 437 millió lej jut.
A székely megyéknek juttatott pénzösszeg valószínűleg nagyobb is lehetne, ám Háromszékről öt, Hargita megyéből pedig tucatnyi önkormányzat nem vette a fáradtságot, hogy akár egyetlen pályázatot is benyújtson. A pozitív példa Dobolló, a háromszéki községnek 12 pályázatra sikerült támogatást szereznie. Élen jár Csíkszereda és Sepiszentgyörgy is: mindkét megyeszékhelynek egyenként 10 projektét támogatják. Erdélyben egyetlen olyan település van még, ahonnan ennyi sikeres pályázat érkezett, a Bihar megyei Élesd városa. Maros megyéből 171 pályázatot támogatnak a PNDL keretében, 737,5 millió lej értékben.
Korábban a román sajtó alapján tévesen írtuk azt, hogy lakosságarányosan Hargita és Kovászna megye kapta a legkevesebbet helyi fejlesztésekre. A penzcsinalok.ro kiszámolta, hogy Kovászna megye a kormányzati alapból kapott, egy főre jutó pénzek alapján a 19. helyen, Hargita megye a 23. helyen áll az országos listán.
A regionális fejlesztési minisztérium összesen 30 milliárd lejt oszthat szét infrastrukturális fejlesztésekre: utak korszerűsítésére, víz- és csatornahálózat kiépítésére vagy modernizálására, oktatási-, egészségügyi-, illetve közigazgatási intézmények építésére, felújítására. A projekteket 2020 végéig kell kivitelezniük az önkormányzatoknak.
A legtöbb pénzt Suceava megye kapja
A pénzből 2017. és 2020. között országosan összesen 9500 projektet finanszíroznak, közöttük 2500 bölcsödét és óvodát, 2000 iskolát valamint egyéb létesítményeket. A legtöbb pénzt Suceava megye kapja, közel 929 millió lejben,vagyis 206, 3 millió euróban részesül. A moldovai megye települései 254 beruházás megvalósítására nyújtottak be projekteket. Az összeg egy részét, csaknem 47 milliárd lejt a Văleni-Stănișoara-Iesle út felújítására fordítják.
A második helyen, 883 millió lejjel – 196,2 millió euróval – Krassó-Szörény megye áll, ahol a tervek szerint 181 fejlesztést valósítanak meg. Az összegből több mint 46 millió lejt utcák és járdák felújítására fordítanak, Măgura, Bocșa Montana, Vasiov, Bocsa Română és Neuwerk településeken.
Krassó-Szörény megyében a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával a két nagy párt, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok megosztották egymás között a tisztségeket. A szociáldemokraták megszerezték a megyei tanácselnöki tisztséget, míg a nemzeti liberálisok soraiból került ki Resicabánya polgármestere.
882 millió lejjel még dobogós lett a szociáldemokraták által uralt Vaslui megye, ahol 256 pályázat kap támogatást. Az összegből 33,5 millió lejt a Băcani-Băltățeni-Cepești-Radăești-Coroiești-Bogdănița-Schitu megyei út felújítására költenek.
A negyedik helyet Liviu Dragnea pártelnök megyéje, Teleorman megye foglalja el, amely 170 projektre kapjaa a számára kiutalt 875,6 millió lejt. Ebből 32 milliót a megyei tanács kap a Rădoiesti-Săceni megyei út felújítására. A megyeszékhely, Alexandria polgármestere egyébként a harmadik mandátumát szociáldemokrata Victor Drăgușin, de a megyei tanácsot is a szociáldemokraták uralják.
Mehedinți megye 849 millió lejt kap a 174 projektjére, ebből 41,2 millió lejt szintén megyei útfelújításra fordítanak. A megye maga is a szociáldemokraták kezében van, Turnu Severin polgármestere, valamint a megyei tanácstagok többsége ennek a pártnak színeit képviseli.
De jelentős pénzekben részesül a Kárpátokon túli Botoșani megye (847,8 millió lej), Iași megye (831 millió lej), Bacău megye (827 millió lej), Olt megye (823 millió lej), valamint Dolj és Ialomița megye (813-813 millió lej).
Erdélyben Szilágyság áll az élen
A kormány a legszűkmarkúbb az erdélyi megyékkel szemben volt. Brassó megye például csak 587 millió lejt kapott a 112 projektjére. Ebből a pénzből 41,2 millió lejt Fundáta és Sernye falu úthálózatának felújítására fordítanak. A megyében egyébként a nemzeti liberálisok szerezték meg a megyei tanácselnöki és Brassó polgármesteri tisztségét.
Szeben megye 557 millió lejben részesül, ebből 109 projektjüket kell majd megvalósítaniuk. Közel 100 milliárd lejt ebben a megyében is megyei utak felújítására fordítanak, pontosabban a Pókafalva-Alamor-Széptelek közötti utat teszik majd járhatóbbá. A megyei tanácsot tekintve a nemzeti liberálisok vannak túlsúlyban, Nagyszeben polgármesteri tisztségét pedig a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője tölti be.
Erdélyből Szilágynak sikerült a legtöbb pénzt lehívnia, 767 millió lejt. A legaktívabb két magyar többségű község, Szilágyperecsen és Varsolc volt, mindkettő hat sikeres pályázattal büszkélkedhet. Temes 751 millió lejt kap a program keretében, Bihar pedig 750 milliót. Erdélyből, Hargita és Kovászna mellett Kolozsba, Fehérbe, Aradba és Szatmárba kerül még kevés pénz, 670 és 625 millió lej közötti összegek.
Országos szinten a legkevesebb pénz, 374 millió lej, az amúgy igen fejlett Ilfov megyének jutott.
Pengő Zoltán, Bogdán Tibor / maszol.ro