"Megjelent a Barangolás a Székelyföldön útikönyvsorozat harmadik kötete: Kisgyörgy Zoltán: Kovászna megye (Második bővített kiadás, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda). A szerző bemutatja Kovászna megye tájait: Alsó- és Felsőháromszék, Kászon-völgye, Szentföld, Kovászna és környéke, Bodzavidék, Erdővidék és Székföldje. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./"

"Székelyföld régióvá válását Románia nemzeti egysége elleni támadásként értékelik a Kovászna, Hargita, Maros megyei román közösségek ,,képviselői", s elhatározták, ellenlépéseket tesznek. A sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központban Ioan Lacatusu különleges kormányfelügyelő meghívására tartott ápr. 10-i összejövetelen olyannyira indulatosan támadták a magyarokat és az RMDSZ-t, hogy még Adrian Casunean-Vlad parlamenti képviselőnek is sok volt, s adott pillanatban elhagyta a tanácskozás színhelyét. Casunean közbenjárására a tervezetthez képest megszelídített nyilatkozatot fogadtak el, melyet 18, zömében helybeli civil szervezet, 6 Kovászna, egy-egy Maros és Hargita megyei pártszervezet, két bodzavidéki polgármesteri hivatal, valamint a sepsiszentgyörgyi ortodox esperesi hivatal képviselői írtak alá. Összejövetelükről kiutasították az STV román szerkesztősége által küldött magyar nemzetiségű operatőrt. A nyilatkozatban kérték a Székelyföld fejlesztési régió létrehozásának meggátolását, a magyar nyelv ne lehessen hivatalosan elismert az igazságszolgáltatásban és közigazgatásban. A dokumentum szerint a székelyföldi régió kezdeményezése a nem magyar ajkú lakosság mellőzésére irányuló, az állam nemzeti egysége elleni támadás. A román közösség képviselői találkozót kezdeményeztek az államfővel, a parlament és a kormány vezetőségével. Casunean elsősorban a román közösség radikalizálódása miatti félelmét fejezte ki, mert az összegyűltek még a párbeszédre sem voltak hajlandóak. /Szekeres Attila: Székelyföld mint régió. Támadásba lendül a román közösség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./"

Az autonómiastatútum végre törvénykezdeményezés formáját öltötte, ezzel hat parlamenti képviselő, mintegy megerősítve eredeti mandátumát, egy közösség igényének képviseletét vállalta fel, az aktust tehát a normalitás felé tett lépésként kell értelmeznünk – jelentette ki Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke február 26-án tartott sajtóértekezletén.  Az SZNT Állandó Bizottsága elhatározta, megküldi a tervezetet az Európai Parlament elnökének, az intézmény pártfrakcióinak, a Külügyi Bizottságnak, valamint a Románia integrációjával foglalkozó vegyes bizottságnak, hasonlóképpen figyelmébe ajánlja az Európa Tanács elnökségének, frakcióinak, az EBESZ illetékeseinek, a kérdésben érdekelt neves személyiségeknek, megkeres vele sok képviselőt és intézményt is. Az RMDSZ-bírálatra reagálva, Ferencz elmondta, az RMDSZ-politikusok nem állíthatják, hogy nem kapták meg hivatalosan is a dokumentumot még tervezet formájában, Verestóynak átnyújtották azt, csakhogy nem kívántak részt venni annak vitájában. A benyújtott tervezet kilenc táblázatot és egy térképmellékletet is tartalmaz a települések 2002-es népszámlálási adataival. Az alapelv az volt, hogy csak azt a községet tüntetik fel, ahol a lakosság több mint fele magyar. Összesen 127 községre és városra vonatkozik a közel félezer települést összefogó igénylés, ezek tízezer négyzetkilométernél valamivel nagyobb területet ölelnek fel. Kimarad tehát a Bodza-vidék, benne van viszont Hargita megye teljes egészében, Maros megyének pedig a marosszéki része. A régió összesen 809 000 lakost számlálna, ebből 612 000 magyar és 175 000 román, azaz a magyarság 75,68 százalékot képviselne benne. A tervezett régió mindenben megfelel az EU idevágó ,,szabványának”. /(b. kovács): A politikusok tették dolgukat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 27./

Bodzaforduló vendége volt szeptember 3-án Traian Basescu államfő. A település ünnepére, a folklórfesztiválra hívta meg Gheorghe Baciu polgármester, és az elnök feleségével magánemberként, helikopterrel érkezett Bodza-vidék központjába. Háromszékről elsősorban demokrata és liberális politikusok, intézményvezetők voltak jelen, a megye magyar vezetői távol maradtak. Kiderült, meghívót kaptak ugyan a fesztiválra, de Basescu látogatásáról senki nem értesítette őket. Az államfő hórázni beállt a táncosok közé. ,,Az ország egyik legrománabb vidékén vagyunk, egy olyan megyében, amelyről gyakran mondják, hogy itt a románság kisebbségben érzi magát. Nagyon örvendek, hogy itt magyarokkal és románokkal egy helyen találkozhattam” – mondotta. Az államfő a sajtó elől elzárkózott. /(-kas): Bodzafordulón járt Basescu. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./

Újra a törvényszéket járja a Bikfalvi Közbirtokosság. Már tucatnyi peren túl van, de még távol áll attól, hogy jussát megkapja. Területeinek tetemes része Bodza-vidékre esik, s gáncsoskodás gátolja vagyona visszaszerzését. /Szekeres Attila: Ismét gáncsolják (Bikfalvi közbirtokosság). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./

Gazdaságokat árasztott el, földcsuszamlásokat okozott, településeket hagyott ivóvíz nélkül és háztetőket tépett le, az ország tíz megyéjében okozott károkat a hétvégi vihar. Az árvíz 38 települést érintett, mintegy százötven ház és 800 hektár termőföld került víz alá; 28 személyt kilakoltattak. Gyergyószentmiklóson beljebb ültették az ablak melletti padsorból a gyermekeket, mert félő volt, hogy az épület előtti fenyők kitöri az ablaküveget, mondta el Lakatos Mihály, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója. Ilyen körülmények között nem lehetett folytatni a tanítást, az iskola biztonságosabb, hátsó kijáratán vezették ki a diákokat az utcára. A városban húsz fát döntött ki a szél, a Csíky-kertben 300 köbméternyi 80–90 éves fenyő dőlt ki, a temetőben többtucatnyi síremlék szenvedett kárt a rájuk dőlő fák miatt, villanyvezetékek szakadtak le. A háromszéki Bodza-vidéken és Márkosréten mintegy 150 háztartás került víz alá, három iskolában szüntették be a tanítást. A háztartások nagy része Szitabodzán került víz alá. A Krassó-Szörény megyei Herkulesfürdőn tizenöt gazdaság került víz alá, a Cserna völgyén további öt lakást rongált meg az ár. Máramaros megyében háztetőket tépett le, Beszterce-Naszód megyében több tízezer köbméter fát döntött ki a viharos szél. /Emberáldozatot követelt a tomboló vihar. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./

Traian Basescu államfő látogatása után négy nappal, augusztus 16-án kerül Háromszék kökösi bejáratánál Székelyföld– Tinutul Secuiesc–Szeklerland feliratú plakát az előzőleg felállított nagyméretű reklámpannóra. A plakáton székely népviseletbe öltözött fiatalok strázsálta székely kapu alatt olvasható a régió háromnyelvű elnevezése. A pannót a Kovászna megyei önkormányzat állította föl, és rendelkezik a szükséges engedélyekkel. Ennek ellenére a belügyminiszter kijelentette, megvizsgálják a pannó felállításának körülményeit. Demeter János megyei tanácselnök a román többségű Bodza-vidéken is tervez felállítani hasonló, de más feliratozású plakátokat. /Domokos Péter: Székely kapu a megyehatáron. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

Kovászna megyében az RMDSZ színeiben képviselői, illetve szenátori tisztséget nyert öt jelölt közül hárman első parlamenti mandátumukat szerezték meg. Albert Álmos Kovászna megyei RMDSZ-elnök kijelentette: bár a szavazópolgárok egyharmada voksolt, a háromszéki RMDSZ kicsivel jobban került ki a választásokból, mint négy éve, mert nem volt szükség visszaosztásra, hogy mandátumokat szerezzen öt jelöltjük. A Bodzavidéken induló Molnár Gábor is képviselő lehetett volna, ha az emberek nagyobb számban elmennek szavazni. Az RMDSZ Kovászna megyei kampányfőnöke, Tamás Sándor szerint az alacsony részvétel a rágalmazó és negatív MPP-s kampánynak tulajdonítható. Hozzátette: önkritikát is gyakorolnak. Hargita és Kovászna megyében az RMDSZ jelöltjei valamennyi választókerületben nyertek, kivéve egyet-egyet: a visszaosztás során a maroshévízi képviselői kerületben Mircea Dusa, míg a bodzafordulóiban Horia Grama került ki győztesen, mindketten a PSD részéről. /Horváth István, Kovács Zsolt: Háromszéki önkritika. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

Felháborító hír, hogy ,,szörnyszövetségre” akarnak lépni az országos nagykoalíció révén diadalmaskodó „megyei” pártok korifeusai, akik egymás között ötven-ötven százalékos arányban akarják „elosztani” vagy „felosztani” a decentralizált megyei és egyéb állami tisztségviselést. Háromszéknek, ennek az 1968-ban összetákolt megyének 68:32 százalék a magyar és román lakosság aránya még ma is. Ez az arány a kommunista éra tömeges betelepítési politikája, illetve a román lakosságú Bodza vidékének a minden földrajzi, gazdasági, ésszerűséget semmibe vevő, Kovászna megyének nevezett adminisztratív térséghez csatolása. A románok számarányukhoz képest most is túlreprezentáltak, ami a decentralizált tisztségeket illeti. Tiltakozni kell ez ellen a politikai, adminisztratív megszállás és nemzeti bekebelezés ellen, hangsúlyozta a cikkíró. /Sylvester Lajos: Készülő szörnyszövetség? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 7./

Nemzeti önérzetükben sértve érzik magukat a háromszéki románok a Trianon-megemlékezés, Sepsiszentgyörgy polgármesterének bizonyos kijelentése és egyebek miatt – fejtette ki Ioan Solomon a megyei tanács ülésén. A tanácselnök kivédte a vádakat, s hangsúlyozta, együttes erővel inkább a megye fejlesztésével kellene foglalkozniuk, mint átpolitizálni a közgyűlést. A Trianon kapcsán tartott megemlékezéssel kapcsolatban Solomon feltette a kérdést: hogyan lehet megkérdőjelezni egy nemzetközi békeszerződést? Tamás Sándor tanácselnök hangsúlyozta, az ülést ne politizálják át, foglalkozzanak a megye és a települések fejlesztésének kérdéseivel, s ezen együtt kell dolgozniuk. Amennyiben nemzetiségi problémákról kívánnak értekezni, arról is lehet, de külön pontban. Ami a vádakat illeti, visszautasítja azokat. A csíkszeredai tiltakozáson ő is részt vett, s ott semmi kitakarodásra utaló kijelentés nem hangzott el nyilvánosan. Amikor az RMDSZ hatalmon volt, nem tett különbséget a kistérségek között, mindegyikre egyformán figyelt, nem úgy, mint a mostani hatalom, amely például a tanügyi fejlesztésre a megyének szánt pénzt a románok lakta Bodza-vidékre irányítja. Tamás Sándor kifejtette, vegyék tudomásul, hogy Románia nem csak a románoké, hanem az összes állampolgáré, mint ahogyan a Székelyföld sem csak a székelyeké, hanem az összes itt élőé, s együtt kell fejlesztésén dolgozniuk. /Szekeres Attila: Sértve érzik magukat a háromszéki románok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 6./

Újabb szép kivitelezésű reklámkiadványait jelentette meg a megyei tanács keretében működő Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület. A Háromszék, a borvíznagyhatalom kétnyelvű kiadványt (térkép és szöveg) előbb Sepsiszentgyörgy turisztikai térképe, majd a Háromszéki Panziók Egyesületének (HPE) reklámkiadványa követte. A sort két új kiadvány folytatja. A Kulturális Háromszék kétnyelvű (magyar, román), melyben színes megyetérképen az egykori három közigazgatási székre, Erdővidékre és Bodzavidékre lebontva mutatják be a vidéket, a népi mesterek műhelyeit, az új és állandó jellegű kiállításokat, a magángyűjteményeket, arborétumokat, a Háromszéki Magyarok Emlékparkját, emlékházakat stb. Az Aktív turizmus Háromszéken című térkép ismerteti a háromszéki gyalogtúrákat szolgáló jelzett turistaösvényeket, a terepbicikli-utakat, a vadász- és lovasturizmus színtereit. Ez az öt idegenforgalmi tájékoztató kiadvány mérföldkövet jelent ebben a témakörben. /Kisgyörgy Zoltán: Kovászna Megye Turizmusáért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 2./

Székely referendum: támad a kovásznai prefektúra
Az egységes Székelyföldről szóló népszavazásra vonatkozó határozat visszavonását kéri a Kovászna megyei prefektúra a megyei önkormányzattól. A prefektúra szerint a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. Amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon – áll a felszólításban. A Székely Nemzeti Tanács polgári engedetlenségre szólítana fel, ha a közigazgatási átszervezés során sérülne a régió egysége.
Törvénytelennek ítélte a megyei önkormányzatnak az egységes Székelyföldről szóló népszavazás megszervezésére vonatkozó határozatát a Kovászna megyei prefektúra, amely a döntés visszavonására szólította fel a testületet. A prefektúra leszögezi, hogy a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. A prefektúra felszólításában leszögezi, amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon.
A megyei tanácshoz intézett felszólítást Valentin Ionaşcu alprefektus írta alá, de György Ervin prefektusnak is tudomása van róla, aki azt ígérte, mai sajtótájékoztatóján ad bővebb információt.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, a megyei közgyűlés mai soros ülésén ismerteti a testülettel a prefektúra álláspontját, de azt fogja javasolni, hogy ne vonják vissza a határozatot. Kifejtette, inkább a pereskedést választja, még akkor is, ha a bíróságon korábban sok önkormányzatiságot sértő ítélet született. „Ha a bukaresti politikusok nem kérdezik meg a székelyföldieket a régióátszervezésről, akkor ilyen válaszra számíthatnak” – mondta Tamás Sándor, azon reményének adva hangot, hogy a román politikum, az állami hatóságok és a bíróság előbb-utóbb megérti, hogy adott kérdésekben a népszavazás a legmegfelelőbb döntéshozási forma.
Mint hangsúlyozta, más országokban a referendum szervezése természetesnek számít, Romániában azonban még nem alkalmazzák ezt a „demokratikus gyakorlatot”, és a bukaresti politikusok úgy akarják átrajzolni a megyéket, hogy meg sem kérdeznék az adott térség lakosságát. Holott a polgárok kell hogy az első helyen legyenek, főleg az olyan kérdésekben, mint a közigazgatási átszervezés, tette hozzá a tanácselnök, aki egyben az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének az elnöke.
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: nem kell félni attól, hogy az emberek népszavazáson nyilvánítsanak véleményt a régiók és megyék átszervezéséről. Konstanca megyében már megszervezték a referendumot, és újabb öt megyében döntötték el az önkormányzatok, hogy népszavazást írnak ki a közigazgatási átszervezés kapcsán.
Nemmel szavazna az MPP
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke szerint fel sem merül, hogy a polgári frakció megszavazza az inkriminált határozat visszavonását. „Ha jogi problémák vannak, mondja meg a prefektúra, hogy melyek azok, és korrigáljuk őket, de a határozat marad” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a polgári politikus. Hozzátette, azt remélte, „nem teszik oda” Valentin Ionaşcu alprefektust, hogy a határozat visszavonására szólítsa fel a megyei önkormányzatot. Rámutatott, az elmúlt hónapokban valahányszor a prefektúra felszólítást küldött a magyar polgármestereknek, mindig a román alprefektus látta el kézjegyével, mivel György Ervin nem akarta vállalni ezt a szerepet. Az MPP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei tanács megalakulása óta első alkalommal volt konszenzus az RMDSZ és a polgári frakció között egy kérdésben.
Mint hangsúlyozta, a 2012. március 11-ére tervezett, a Székelyföld egységéről szóló referendumot nemcsak Kovászna, hanem Hargita és Maros megyében is meg kell szervezni. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén elfogadott egy határozatot, amelyben felkéri Hargita és Maros megye önkormányzatainak magyar képviselőit, hogy követve a Kovászna megyei mintát, fogadják el a népszavazásról szóló határozatot. Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Tanács októberben megszavazta, hogy jövő év március 11-én referendumot szerveznek, amelyben Kovászna megye területének Bodzavidék nélküli módosításáról kérdezik a polgárokat, valamint arról, akarják-e, hogy a módosított területű megye a Székelyföld adminisztratív egység része legyen.
Polgári engedetlenséget javasol az SZNT
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári engedetlenségre szólít, ha a kormány nem mond le a regionális újraosztás Székelyföld egységét sértő változatáról. A testület szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén mintegy 200 küldött szavazta meg a határozatot, mely szerint ha az állam megsérti az alapvető emberi jogokat, ellenségesen lép fel saját polgáraival szemben, akkor szorgalmazzák a polgári engedetlenség több formáját, a tiltakozó karszalag viselését vagy az adók és illetékek befizetésének megtagadását. A határozatban arra kérik a székelyeket, védjék meg az elvet, miszerint a „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie” – közölte Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki szóvivője. Elmondta, tervezik, hogy létrehoznak egy szolidaritási alapot, és ebből segíthetik majd azokat, akiket a polgári engedetlenség miatt megtorlás ér. Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgári engedetlenség erőszakmentes, szerinte a lakossággal ismertetni kell ennek lényegét és kockázatait, azonban mint hozzátette, remélik, hogy erre nem kerül sor.
A testület szombati ülésén arról is döntöttek, hogy áprilisban elkezdik az uniós szintű aláírásgyűjtő kampányt, hogy polgári kezdeményezésre az európai intézmények elé terjeszthessék azt a törvénytervezetet, amely sajátos jogállást biztosít azoknak a régióknak, ahol az őshonos kisebbség többségben él, mint például a Székelyföldön. Egy év alatt legalább hét európai országban egymillió kézjegyet kell összegyűjteni, mondta Izsák Balázs, aki szerint Románia és Magyarország mellett Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában gyűjtenek támogató aláírásokat, mivel ezekben az országokban több nemzetiség él együtt. Mint magyarázta, a sajátos jogállás szavatolná, hogy ezeket a térségeket úgy kell fejleszteni, hogy ne változzanak a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságaik.
RMDSZ: jegelni kellene az átszervezést
Eközben Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője pénteken Nagyváradon arról számolt be, hogy az RMDSZ a közigazgatási átszervezés „jegelését” kérte koalíciós partnerétől. Elmondta, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőivel a jövő évi választásokról folytatott egyeztetésen a megyék átszervezése is szóba került. Fekete-Szabó András szerint azzal, hogy jövőre az önkormányzati és a parlamenti választásokat egyszerre tartsák meg, amellett hogy olcsóbb, azért is értettek egyet a szövetség szenátorai, mert a koalíción belül bizonyos alkukat kötöttek meg. A frakcióvezető elmondása szerint az RMDSZ jelenleg azt kéri a kormánytól, hogy jegelje az átszervezést, mert az országnak annál sokkal égetőbb problémái is vannak, ráadásul választási év következik. „Nem tehetünk most ekkora lépést” – fogalmazott. Úgy véli, az új megyék méreteiről még tárgyalni kell, és az átszervezés csakis úgy lehetséges, ha a történelmi régiókon alapul. A szenátor szerint a jelenlegi fejlesztési régiók is túlságosan nagyok, hiszen a kevésbé erős megyék sokszor labdába sem rúgnak a pályázatoknál – például Szatmár a Kolozsvár központú Észak-erdélyi fejlesztési régióban. Emlékeztetett: három évvel ezelőtt az RMDSZ-frakció benyújtott egy, a fejlesztési régiók átrajzolását célzó törvényjavaslatot, ám az mai napig a fiókban porosodik.
Kell a régiósítás, de nem PDL módra
A közigazgatási átszervezés kapcsán a hétvégén Marosvásárhelyen vitafórumot is szerveztek RMDSZ-közeli szervezetek, a címül választott Van-e szükség közigazgatási átszervezésre Romániában? kérdést az est házigazdája és a szervező Kós Károly Alapítvány elnöke, Markó Béla egy József Attila-idézettel válaszolta meg: „A tenger valóban kék, barátom, / Csakhogy nem úgy kék, ahogy te gondolod.” Kibontva a költői gondolatot, a kormányfőhelyettes elismerte, hogy valóban szükség van a közigazgatás átszervezésére, de nem úgy, ahogy azt a bukaresti román politikusok elképzelik.
„A magyarság legnagyobb és legfontosabb ereje az önkormányzatokban van, s nem mindegy, hogy milyen jellegű közigazgatási egységekben élhetünk” – fejtette ki az RMDSZ volt elnöke. Hasonlóan vélekedett utódja, Kelemen Hunor is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdés megoldását jobban elő kell készíteni. Szerinte a megyéket nem lehet egyszerűen, baltával felszámolni. A politikai érdekek háttérbe szorításával és az állampolgár előtérbe helyezésével tanulmányokra és közvitákra van szükség. Az est egyetlen civil meghívottja, Novák Zoltán helyi történész is arra hívta fel a figyelmet, hogy az egypártrendszer idején a mindenható kommunista hatalom is jobban előkészítette az 1968-as megyésítést, mint a Demokrata-Liberális Párt és, Traian Băsescu államfő a csupán néhány hónapja hangoztatott átszervezést. A második világháború után Romániában három ízben történt jelentős átszervezés. Egyik sem volt konfliktusmentes, de az erdélyi magyarság szempontjából sem az 1950-es, sem az ’52-es, de még csak a ’68-as sem járt akkora térvesztéssel, mint amekkorával járhatna a nagyobbik kormánypárt által tervezett jelenlegi régióátszabás.
Kultúrára alapuló gazdasági fejlődés
A Bernády-házban tartott beszélgetésen Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a leghatékonyabb és természetszerű átalakítási tervet az RMDSZ munkatársai dolgozták ki. Megítélésében a szövetség változata nem csak az erdélyi magyaroknak, hanem a többségi románoknak is jobb lenne. Kelemen szerint a PDL által szorgalmazott változat kidolgozói látszólag gazdasági érveket sorakoztatnak fel, ám a háttérben valójában politikai megfontolások állnak. Csutak István, az RMDSZ fejlesztési szakértője, a szövetség változatának egyik kidolgozója rámutatott: a gazdaságot valóban nem lehet elvonatkoztatni a politikától, azonban csak azokat a gazdasági régiókat tartja működőképesnek, amelyeket kohéziós erőként a kultúra tart össze.
Így látja a helyzetet Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke is, aki szerint sokkal könnyebb fenntartani azokat a tájegységeket, amelyek több száz évvel ezelőtt alakultak, mint azokat a mesterségesen rajzolt régiókat, melyekben például a tengerparti Konstancát a moldvai Vrancea megyével zárták össze. A természetellenesség másik példájaként a hargitai székelyeket és a Fehér megyei mócokat hozta fel.
A témához hozzászólók közül többen is fenntartották az RMDSZ évekkel ezelőtt kidolgozott egységes álláspontját, miszerint a három székelyföldi megyének egységes régiót kell alakítania, akárcsak a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy, Bihar és Szatmár megyében.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kovászna megye fellebbezett Székelyföld ügyébe
A Kovászna Megyei Tanács megfellebbezte a Székelyföld elnevezésű területi egység kialakításáról szóló népszavazást elutasító törvényszéki határozatot – jelentette be hétfőn a megye prefektusa.
Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa egy sajtótájékoztatón elmondta: a napokban kézbesítették ki a Kovászna megyei törvényszéknek a népszavazást törvénytelennek minősítő, ez év májusában hozott határozatát. Hozzátette, a dokumentumból derül ki, hogy a megyei önkormányzat fellebbezett a döntés ellen. A Székelyföld területi egység kialakításáról szóló népszavazás törvényességéről másodfokon a brassói táblabíróság dönt, amely 2013. március 21-re tűzte ki a kérdés megvitatását.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a bíróságé lesz az utolsó szó a kérdésben. „Biztos vagyok benne, hogy eljön az az idő, amikor a romániai politikai osztály és a bíróságok elfogadják, hogy a népszavazás demokratikus véleménynyilvánítási forma, miként az más európai országokban is. Nem normális, hogy a bukaresti politikusok a megkérdezésünk nélkül akarják megrajzolni a megyéket" – jelentette ki Tamás Sándor.
A népszavazás ötlete azután merült fel, hogy tavaly nyáron Traian Basescu román államfő és az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) javaslatot tett Románia közigazgatási reformjára úgy, hogy egyötödére csökkentették volna a jelenlegi megyék számát. Az új közigazgatási egységeket úgy rajzolták volna meg, hogy azokban a magyarság aránya jelentős mértékben csökkent volna.
Kovászna megye tanácsa a magyar képviselők többségi szavazatával tavaly novemberben határozott arról, hogy ez év márciusában népszavazást tartanak a megye területén.
A megye lakosságának két kérdésre válaszolhatott volna: Egyetért-e Kovászna megye jelenlegi területének módosításával úgy, hogy az öt Bodza-vidéki település (ahol a lakosok többsége román) ne legyen része a megyének?; Egyetért-e azzal, hogy ez a módosított terület a Székelyföld nevű, létrehozandó közigazgatási egység része legyen?
A megyei önkormányzat népszavazási határozatát még a korábbi prefektus, György Ervin támadta meg formai okokra hivatkozva a megyei törvényszék közigazgatási részlegén. A törvényszék májusban minősítette törvénytelennek a határozatot.
A román közigazgatásban csak külön-külön létezik a három székelyföldi megye Kovászna, Hargita és Maros. Az 1968-as megyésítéskor Kovászna és Maros megyéhez a történelmi Székelyföldön kívüli területeket is hozzácsatoltak, hogy ezáltal biztosítsák a románok számára a kedvezőbb etnikai arányokat. MTI
Erdély.ma

Markó Attila indul a parlamenti választásokon
Háromszéken tíz RMDSZ-es politikus szállt versenybe a négy képviselői és két szenátori mandátumért. Tamás Sándor, a Kovászna megyei szervezet elnöke ezt sajtótájékoztatón jelentette be, miután lezárult a jelöltségek fogadása.
Mint kiderült, a sepsiszentgyörgyi képviselői körzetben az RMDSZ kisebbségügyi szakpolitikusa, a Mikó-per vádlottja, Markó Attila indulna. Az államtitkár gyakorlatilag már hivatalos jelöltnek tekinthető, ugyanis ebben a körzetben más nem jelezte indulási szándékát.
Szeptember 27-ig rangsorolnak
A kézdiszéki körzetben Fejér László Ödön, vállalkozó jelentkezett. A Sepsiszék és Erdővidék körzetben Márton Árpád hetedszerre újrázna, de ugyanitt indulna Pál Szilágyi Zoltán is. Az Orbaiszék-Bodzavidék képviselői körzetben Thiesz János, Kovászna város alpolgármestere méretkezik meg a román pártok jelöltjeivel szemben.
A felsőháromszéki szenátusi kerületben egyetlen RMDSZ-es jelölt, Olosz Gergely indul, viszont az alsóháromszéki körzetben erős belső verseny várható, hiszen itt újrázna Albert Álmos, de ellene indul Demeter János volt tanácselnök, Kerekes Jenő orvos és Klárik László volt megyemenedzser is.
Tamás Sándor elmondta: ezelőtt négy évvel úgy szervezték meg a Kovászna megyei szervezetet, hogy a széki szervezetek határai egybeesnek a képviselői körzetek határaival, így szeptember 27-ig a széki szervezetek döntenek arról, hogy ahol verseny van, melyik jelöltet támogatják.
Antal kérte fel, vállalja a jelöltséget
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke rámutatott: maga kérte fel a Brassóban élő Markó Attilát, hogy vállalja ezt a jelöltséget, és a sepsiszentgyörgyi választmány egyöntetűen támogatta a jelöltséget. „Fontos jelzés mindenki irányába, hogy szolidárisak vagyunk Markó Attilával, aki egyébként alkalmas arra, hogy megjelenítse a székely-szórvány programot, illetve előre viszi azt a projektet, hogy a Brassó környéki magyarokat kulturálisan Sepsiszentgyörgyhöz csatoljuk” – magyarázta Antal Árpád.
A sepsiszentgyörgyi elnök szerint a Brassó megyei magyarok számára kevés a helybéli kulturális kínálat, de a két város közti kis távolság miatt a kulturális eseményekben gazdag Sepsiszentgyörgyre csábítanák őket. „Valószínű lesznek, akik kifogásolják, hogy Markó Attila nem helybéli, de fontos politikai jelzés az, hogy a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-szervezet felül tudott emelkedni a platformok közti vitán, és olyan jelöltet támogat, aki a várost és az erdélyi magyar ügyet szolgálja” – mondta Antal.
Éles kampánytól tart Kelemen Hunor
A jelöltbemutató sajtótájékoztatón jelen lévő Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: örvend annak, hogy sok helyen új arcok, új emberek szálltak versenybe, ugyanakkor örül a sepsiszentgyörgyi szervezet döntésének, miszerint Markó Attila indulását támogatják. „Ez jó döntés volt, remélem a sepsiszentgyörgyiek rá szavaznak” – mondta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor szerint az ország minden régiójában élnek magyarok és az RMDSZ szimpatizánsai. Az arányos választási rendszernek köszönhetően minden leadott szavazatot mandátumra lehet váltani, így a visszaosztásnál lehetőség van akár a Kárpátokon túli megyékben, vagy a külföldi választókerületekben is mandátumot szerezni. „Célunk, hogy a tapasztalatot, szakmai hozzáértést, az elköteleződést és az új szemléletet ötvözve olyan RMDSZ frakció legyen, amely megfelel a következő időszak kihívásainak” – mondta a politikus.
A szövetségi elnök éles kampányra számít, szerinte a román pártok közti harc miatt várhatóan magas lesz a románok választási részvétele, ezért lesz fontos a magas magyar részvétel is, mert csak így lehet megtartani a romániai magyarok arányos képviseletét. Úgy véli: a magyar-magyar verseny nem lesz olyan kiélezett, mint ami a román politikai pártok között zajlik.
Kelemen az önkormányzati választások eredményeit ismerve nem tart attól, hogy a többi magyar politikai párt nehézséget okozna az RMDSZ-nek. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a magyarországi politikusok kampányban való jelenléte befolyásolja-e a parlamenti választások eredményét, Kelemen Hunor kijelentette: „Erdélyben sok hely van még, ahová fenyőfát lehet ültetni, de az nem hoz szavazatot”.
Maszol.ro

Sánta Imre versenybe száll (Bemutatkoztak a néppárti jelöltek)
Sánta Imre lelkész, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje Derzsi Sámuellel, aki az erdővidéki–sepsiszéki körzetben indul és Toró Tiborral, a térség szenátori székét megpályázó pártelnökkel közösen mutatkozott be tegnap délelőtt a háromszéki megyeközpontban. Az EMNP jelöltjei tegnap benyújtották jelentkezési iratcsomójukat a megyei választási irodánál. Felső-Háromszéken Johann Taierling a Néppárt képviselőjelöltje, az Orbaiszék–Bodza-vidéki körzetben pedig Szakács Zoltán, az Ady Endre Iskola igazgatója. Szenátori székre abban a körzetben Kovács István állatorvos pályázik.
Ne legyen kampánytéma a Mikó-ügy
Sánta Imre bikfalvi református lelkész elsősorban a Mikó melletti kiállása miatt vált ismertté, ő volt az, aki a nyáron 57 napig minden délután kivonult, és az időközben hozzá csatlakozókkal közösen imádkozott a nagynevű iskola visszaállamosítása ellen, ő hívta fel elsőként a figyelmet, hogy itt sokkal többről van szó, nem pusztán a Mikó tulajdonjogáról. Következetesen harcolt az autonómiáért, az elmúlt tíz esztendőben részt vett a legfontosabb ilyen irányba mutató kezdeményezésekben, jelen volt a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Magyar Polgári Szövetség megalapításánál. Hosszas gondolkodás után tett eleget a Néppárt felkérésének – mondotta –, és ebben az is szerepet játszott, hogy a nyáron a Mikó-ügy kapcsán megtapasztalta: az RMDSZ mind jobban próbálta elszigetelni, egész kampányt igyekezett, igyekszik ráépíteni a nagynevű iskola miatti tiltakozásra. Továbbra is fenntartja, a Székely Mikó Kollégium ügyét nem szabad elpolitizálni, „éppen ezért ebben a kampányban most először és utoljára” beszél erről – ígérte. Sánta Imre azért is vállalta az indulást, mert úgy értékeli, szükség van a román parlamentben a székelyföldi autonómia ügyének hiteles képviseletére. Elmondta: tősgyökeres szentgyörgyi, ősei több generáció óta itt élnek, és kérdésre válaszolva kiemelte: a református egyház nem ellenzi, hogy lelkészei induljanak a választásokon, egyetlen megkötés, hogy megválasztás esetén, képviselői mandátuma idejére le kell mondania papi hivatása gyakorlásáról. Elfogadta a Néppárt által felkínált keretet és segítséget, de viszonylagos függetlenséget meg kíván őrizni, nem akar pártpolitikussá válni, és bízik benne, polgári pártos barátai is támogatják majd megválasztását – mondotta. Nemcsak képviselni, szolgálni
Derzsi Sámuel baróti vállalkozó elsősorban a közösségért való tenni akarás miatt vállalta, hogy indul a választásokon, 22 éve tevékeny közéleti ember, de távol tartotta magát a politikától, most úgy érzi, eljött az ideje, hogy többet tegyen, s hisz benne: a Néppárt kínál erre lehetőséget, közösen olyan erős szervezetet építhetnek ki, „amely népi mozgalommá tud fejlődni, és tényleg az emberekről szól”. Tavasszal független polgármesterjelöltként indult Baróton, s bár nem nyert, nem tartja magát bukott politikusnak, hisz ötletei közül többet átvett a nyertes csapat. „Iskolát építünk, és mindjárt nincsenek gyermekek benne, beszélünk az autonómiáról, de szép lassan kivásárolják a földet a lábunk alól, nemzetről beszélünk, és fiataljaink elmennek. Azt látom, mindenütt a világon a föld azé, aki benépesíti, mi meg egyre fogyunk, és nincsenek politikai elképzelések mindennek megváltoztatására” – fejtette ki. „Én azt hiszem, dolgainkat nem lehet Bukarestben balkáni politizálással megoldani, de megoldást jelenthet, ha a paraszt nem a tejet adja el, hanem a tejterméket, ha a húst feldolgozva értékesíti, ha például Brassóban létrehozunk egy üzletet, ahol a székely termékek értékesíthetőek. Nem látom, hogy arra ösztönöznék az embereket, a földeket ne nadrágszíjparcellákban műveljék, hanem társuljanak, hogy erőt képviseljenek. Nem látok közösségépítést” – hangsúlyozta Derzsi Sámuel, aki leszögezte, nem az RMDSZ ellen indul, ő egy ügyért száll harcba, alternatívát kínálnak, másképp gondolkodást, más eszközöket. Nem azon vannak, hogy az RMDSZ ne kerüljön be a parlamentbe, hanem azon, hogy ők is bejussanak, s ráébresszék a szövetséget is: „nemcsak képviselni kellene, de szolgálni is”. Háromszék kötelez
Temesváron született, élt, de erősek a székelyföldi kötődései – mondta el Toró T. Tibor, az EMNP alsó-háromszéki szenátorjelöltje. Nagyszülei Magyarhermányban tanítóskodtak, így közvetlen a kapcsolata Erdővidékkel, de egyébként „a tisztesség, becsület és az emberség nem szülőhely kérdése”. Háromszék mindig zászlóshajója volt az autonómiaküzdelemnek, és ’89 után neki is ez hatotta át politikusi útját, közéleti tevékenységét, éppen ezért érzi úgy, itt a helye. A Néppárt az autonómia hiteles képviselője szeretne lenni a román parlamentben, s ezt tartja saját feladatának is, nem az RMDSZ ellenében indulnak jelöltjeik, s szerencsés helyzetet teremtett az alternatív küszöb, mert esélyt nyújt mindkét szervezet számára, hogy képviselőket, szenátorokat juttasson a román törvényhozásba. Rengeteg a félretájékoztatás az alternatív küszöbbel kapcsolatosan, nincs igazuk, akik azt állítják, hogy rontja a magyar esélyeket, szórványban például nem ezen múlik a majdani képviselet sorsa, a demográfiai mutatók váltak olyan rosszá, a népességfogyás, beolvadás oly mértékű, hogy veszélybe sodródott több képviselői hely – hangsúlyozta Toró T. Tibor, aki elmondta, ennek az is oka, hogy 22 év alatt nem sikerült megfelelő jövőképet felmutatniuk, az erős autonóm Székelyföld vagy Érmellék a szórvány számára is biztos belső anyaországot jelentene. „Visszautasítjuk a megosztás vádját, kampányunk éppen arról szól, hogy a kettő több, mint egy” – fejtette ki Toró T. Tibor.
Az EMNP kampányjelszava: Minden magyar nyer!, és nem ellopták az RMDSZ arculatát, hanem ily módon akarnak tükröt tartani, ez a válaszuk a Minden magyar számít! jelszóra. „Nem elloptuk, kölcsönvettük pedagógiai célzattal” – válaszolt Kelemen Hunor vádjaira Toró T. Tibor. Választási kampányuk lényege: hiteles embereket indítani, eredményük titka: sikerül-e meggyőzni minél szélesebb tömegeket arról, hogy az EMNP-re leadott szavazatuk nem elveszett voks. Derzsi Sámuel üzenetet is megfogalmazott a választópolgároknak: „Ne féljenek elfogadni az új hangot, gondolatokat, mert ha félnek, soha nem lehetnek igazán önmaguk. Egy nemzet akkor válik igazán naggyá, ha nem fél.”
Markó Attila nem törődik ellenfeleivel
Markó Attila nem akar foglalkozni azzal, hogy kikkel kell megmérkőznie a választási versenyben, a kampánya pedig mindenképpen az emberek gondjairól szól majd – nyilatkozta az RMDSZ képviselőjelöltje. Az Etnikumközi Hivatalt vezető államtitkár úgy vélekedett: árt a Mikó-ügynek, hogy egyáltalán felmerül: legyen-e kampánytéma. Hozzátette: nem tudja megígérni, hogy mellőzi a témát, hiszen folyamatban a kollégiumépület visszaszolgáltatói elleni büntetőper, mely az érdeklődés középpontjában áll.(MTI)
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Törvény Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról – EMNP-TERVEZET
– Tekintettel Székelyföld települési és megyei önkormányzatainak a székelyföldi társadalom nevében megfogalmazott, a Székelyföld régió megalakítására vonatkozó igényére, – annak érdekében, hogy Székelyföld megőrizhesse kulturális jellemzőit, hogy továbbfejleszthesse sajátos földrajzi helyzetéből adódó hagyományos gazdálkodási kereteit és – ezzel egy időben – felzárkózhasson az európai integráció által elindított gazdasági és társadalmi átalakulási folyamatokhoz, – figyelembe véve Románia EU-integrációs folyamatban, valamint a regionális politikában és a közigazgatás decentralizálásában elért eredményeit, – figyelembe véve az európai régiók pozitív tapasztalatait, – különös tekintettel a Regionális Önkormányzat Európai Chartájában, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott 1334 (2003) számú, Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai mint konfliktusmegoldást segítő ihletforrás Európában címmel elfogadott határozatban foglalt elvekre és előírásokra,
Románia parlamentje az alábbi törvényt alkotja a Székelyföld különleges jogállású régió létesítéséről.
Székelyföld régió létrehozása
1. cikkely
Székelyföld régió létrehozása, területe
(1) A régiókról szóló kerettörvény 2. és 3. cikkelyének rendelkezéseivel összhangban létrejön a Székelyföld különleges jogállású régió.
(2) A Székelyföld régió a következő területet foglalja magában: Kovászna megye jelenlegi területét, Hargita megye jelenlegi területét, valamint Maros megye azon részét, amely hagyományosan a Székelyföldhöz tartozott, azaz a következő jelenlegi községeket: Ákosfalva, Backamadaras, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta, Havad, Lukafalva-Dózsa György, Marosszentgyörgy, Nagyernye, Nyárádgálfalva, Nyárádkarácson, Nyárádmagyarós, Nyárádremete, Székelyhódos, Székelyvécke a hozzájuk tartozó falvakkal, és a következő városokat: Marosvásárhely municípium, Szováta és Nyárádszereda a hozzájuk tartozó településekkel.
2. cikkely
Székelyföld régió területi-közigazgatási felosztása, székhelye
(1) Székelyföld régiót a következő – a megyék jogállásával és hatáskörével rendelkező – területi közigazgatási egységek alkotják: 1) Kézdi-Orbai szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Kézdivásárhely;
2) Sepsi-Bardóc szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Sepsiszentgyörgy;
3) Csík-Gyergyó szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Csíkszereda;
4) Udvarhelyszék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Székelyudvarhely;
5) Marosszék, amelynek területe a hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Szováta; 6) Bodzavidék/Întorsura Buzãului különleges körzet, amelynek székhelye: Bodzaforduló/Întorsura Buzãului; (2) Marosvásárhely municípium nem tartozik egyik területi-közigazgatási egységhez sem, a régión belül sajátos státussal rendelkezik, melyet külön regionális jogszabály állapít meg.
(3) Székelyföld székhelye: Csíkszereda. A régió megalakulását követő ötödik évben a regionális tanács új székhelyet jelölhet ki.
(4) Öt évvel Székelyföld régió megalakulását követően a régió határa mentén levő, azon kívül vagy belül elterülő települések és kistérségek népszavazás útján határozhatnak arról, hogy ki-, illetve bekerüljenek a régióba. A népszavazás eredménye nyomán a parlament hagyja jóvá Székelyföld régió határainak módosítását.
Székelyföld régió hatásköre, jogosítványai
3. cikkely
Székelyföld régió hatásköre, jogosítványai
(1) Székelyföld különleges jogállású régió rendelkezik mindazon hatáskörökkel és jogosítványokkal, amelyekről a régiókról szóló kerettörvény 6. és 7. cikkelye rendelkezik. (2) Székelyföld különleges jogállású régió az előző bekezdés által szabályozott hatáskörök és jogosítványok mellett, a régiókról szóló kerettörvény 2. cikkelyével összhangban, jelen törvény alapján a következő – további – hatásköröket kapja meg: a) Székelyföld saját nyelvtörvényének kidolgozása, mellyel Székelyföld régió területén a magyar nyelv egyenrangúvá válik az állam hivatalos nyelvével az állam és az önkormányzat összes intézményeiben, a régió nyilvánosságában; b) Székelyföld regionális választási törvényének elfogadása.
4. cikkely
Sajátos megosztott hatáskörök
(1) Székelyföld régió a román kormánnyal és a romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű önkormányzatával egyeztetve közhatóságokat létesíthet az oktatás és művelődés terén, melyek a magyar kultúra és oktatás terén kormányzati felügyeleti hatás- és feladatköröket látnak el. (2) Az (1)-es bekezdés szerint megállapított feladatkörökhöz szükséges költségvetési alapokat a kormány biztosítja
III. Zárórendelkezések
5. cikkely
Székelyföld régió vagyonának kialakítása
(1) Székelyföld régió köz- és magánvagyona Hargita és Kovászna megyék köz- és magánvagyonából, valamint Maros megye vagyonának egy részéből jön létre. A Maros megyei vagyonrész az egykori Marosszék területét megillető vagyonrész.
(2) Az állam átadja Székelyföld régiónak azokat az állami tulajdonban levő köz- és magán-vagyontárgyakat, amelyek a régiókról szóló kerettörvény 17. és 18. cikkelye alapján e régiót is megilletik. (3) A székek és különleges körzetek, mint székelyföldi területi-közigazgatási egységek köz- és magánvagyonát a regionális választásokat és a székek, valamint különleges körzetek köztestületeinek megalakulását követően a régió adja át ezen testületeknek. 6. cikkely
Zárórendelkezések (1) Jelen törvény a régiókról szóló kerettörvény 3. cikkelye alapján lép életbe.
(2) Az első székelyföldi regionális választásokat a helyi választásokról szóló 70/1991-es számú – módosított – törvény alapján a kormány írja ki a jelen törvény hatályba lépését követő 60 napon belül. (3) A választásokig Székelyföld régió ideiglenes tanácsa delegált képviselőkből jön létre a következő módon:
a) 22 képviselőt Kovászna megye tanácsa delegál saját kebeléből; b) 32 képviselőt Hargita megye tanácsa delegál saját kebeléből; c) 23 képviselőt azon Maros megyei helyi önkormányzati képviselők választanak, akik a régióhoz tartozó településeken választattak meg a legutolsó helyhatósági választásokon. E helyi képviselők közösen egyetlen ideiglenes választótestületet alkotnak, mely saját kebeléből választja meg a delegált képviselőket.
(4) A Székelyföld régió tanácsának választások utáni megalakulását követően a regionális tanács külön jogszabályt alkot a jelen törvény 2. cikkelyének (1) bekezdésében felsorolt székek és különleges körzetek határainak pontos kijelöléséről.
(5) A székek és különleges körzetek határainak kijelölését követően e területi-közigazgatási egységek ideiglenes tanácsokat választanak. Az ideiglenes tanácsot a székhez vagy különleges körzethez tartozó települések helyi képviselőinek közös ideiglenes választótestülete választja meg saját kebeléből.
(6) A Székelyföld régió köztestületeinek megalakulását követően a kormány és a régiók választott szervei intézkedési tervben rögzítik a hatáskörök átadásának menetrendjét.
Erdély.ma,

A székelyek románok?
Modellértékű nemzetpolitika?
Bogdan Aurescu külügyminiszter – a temesvári nemzetközi konferencián – 2015. július első felében Nemzeti kisebbségek Európában… címmel tart előadást. A kisebbségvédelmi keretegyezmény huszadik évfordulóján büszkén jelenti ki, hogy Románia eljutott „a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”. Akárcsak Ion I. C. Brătianu miniszterelnök a párizsi béketárgyalásokon (1919–20-ban), Aurescu is szemrebbenés nélkül csúsztat.
Elmondja, hogy az interkulturalitás Romániában modellértékű. Mindezt teszi arcpirulás nélkül, miközben tombol a nacionalista őrület. Csak egy példa. Bodzafordulón a székelyföldi román szervezetek összejövetelén, amelyen jelen van a prefektus, egy ortodox püspök, a védelmi minisztérium főtitkára, nagyszámú helyi román önkormányzati képviselő, nem a kölcsönös tisztelet megteremtéséről tanácskoznak. A legfontosabb cél a Kovászna megyei rendőrség épületének tovább építése. Szeretnék a székely polgármesterek megbüntetését, ha a román ünnepeken nem pompáznak piros-sárga-kék szalaggal stb.
Teszik mindezt a hazafiasság örvén, miközben a székelység jogfosztott, mert nincsenek kollektív jogai, ennek hiányában pedig arcátlanság kisebbségvédelmről prédikálni. A miniszter szónokolhatott volna arról, miként kell a meglévő (minimális) kisebbségi jogokat kijátszani, hasonlóképp a kisebbségek felszámolásáról is. Elmesélhette volna, hogyan sikerült rövid idő alatt románosítani Dobrudzsát, elmondhatta volna, hogy a román politikai elit milyen módszerekkel szabadult meg a zsidóktól, németektől. Eldicsekedhette volna, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma negyedével visszaesett – 1,61 millióról 1,22-re –, miközben az erdélyi románság számaránya növekedett.
A székelyek visszahódítása
A román nacionalista gondolkodásban előkelő helyen áll az erőszakos románosítás fasisztoid eszméje – a székelyek román származásának elmélete –, amely az 1900-as évek elején született. Ennek atyja Nicolae Iorga történész. E teória alapja a légből kapott dák-római őshonosság primitív elmélete. A magyarosítás leglátványosabban Székelyföldön valósult meg – írja Iorga –, ezért nevezhető e tájegység a románság nagy temetőjének. Iorga származási teóriája alapján – Trianon, azaz 1920 után – gyökeresedik meg az a gondolat, hogy nem lehet jó román, akinek nem fáj az itteni románság elszékelyesítése. Az 1905-ben írt munkájában több bölcs megállapítást olvashatunk. Így például Székelyföldön százezer román ajkú él, mert a barbár székelyek tömegesen rátelepedtek a Trajánusz (magyarul így ejtjük és írjuk – szerző megj.) óta itt élő műveltebb románokra és asszimilálják őket. Érthető, hogy vérükben a román elem túlsúlyba kerül, melyet a székelyek ösztönösen mindig is éreznek. Történelmük is ezt bizonyítja. Így mindannyiszor, ha a moldvai vajdák seregei megjelentek Erdélyben, a székelyek csatlakoztak hozzájuk, és előszeretettel prédálták a magyar nemesi birtokokat. Etnikai szempontból tehát nem lehet kétségünk afelől, hogy a székelyek valóban magyarul beszélő románok. Meg kell érteni végre, hogy a nemzetközi konferenciákon Bogdan Aurescu és más lelkes buzgó hazafi nem hazudik, mert Romániában egyáltalán nem beszélhetünk a nemzeti kisebbségek elnyomásáról, csak visszahódításról, visszarománosításáról.
Iorga elmélete
Nicolae Iorga fajelmélethez közel álló teóriája olyan törvény megszületéséhez szolgáltat érvet, amely kimondja, hogy a román származású állampolgárok, akik anyanyelvüket elvesztették, gyermekeiket kötelesek román nyelvű iskolába íratni. A parlamenti viták egyikén – 1924. június 24-én – Iorga egyértelműen meg is nevezi, hogy e törvény a Pruton túli ruténekre (szlávokra) és a székelyekre vonatkozik, mivel ezek román származása egyértelmű. A székelyek visszarománosítása jogos, mert „néhány gyűrött, sárga, szeplős arcon kívül a székelyé olyan, mint a mienk, és háza, éneke, tánca is hasonló”. Ezek a „a mi fajtánk”, székellyé vált románok, ezért kell visszafogadni őket. Iorga elmélete nem veszi figyelembe, hogy „a nemzet több, mint faj, és feljebb való annál. Nem a vér és a csontok sorsszerűségéből, hanem egy erkölcsi közösség öntudatából származik – írja Tóth Zoltán történész-akadémikus –, amely több nemzedéken keresztül” alakul ki.
Természetes, hogy az elvakult nacionalista elmélet kiváltja a korabeli magyar sajtó és politikusok kritikáját, de bátorítja a román szélsőségeseket Székelyföld románosítására. Úgy vélik, hogy a korabeli Magyar Párt nem állíthatja, hogy a székelység a magyar nemzet része, mert azok román eredetűek. A magyar felháborodás óriási, Iorga védekezésre kényszerül. Az egyik vita alkalmával Willer Józsefnek – a Magyar Párt képviselőjének – kijelenti, hogy ő a székelyek román eredetét nem állítja, csak az elmagyarosítottakat szeretné visszanyerni. Hasonlót állít 1927-ben is. Úgy véli, ő nem nemzetiségfaló, a székely maradjon meg székelynek, ha bizonyítani tudja eredetét, de legyen mindenki számára világos, „hogy az, aki román templomba jár, és magát oláhnak mondja, az a mi emberünk”. Ők románok még akkor is, ha „azoknak, akik elvették tőlünk”, nem tetszik. Jogos visszakövetelni őket. Ezt meg lehet magyarázni és értetni. Egyértelmű „hogy a név és a vallás szükségképpen kiegészítésként követeli a nyelvet”. Iorga nem következetes, később ismét emlegeti, hogy a román és a székely lélek azonos. A székely kapu trák gyökerű, rokonság van a székelyek és a mócok közt. Ez utóbbit igazolják a népszokások, a pásztorélet és a széki intézmények.
Iorga nyomában
Iorga tézisei nem győzik meg a székelyeket román származásukról, de eszméi ma is élnek. Egyik követője G. Popa-Lisseanu lesz, aki folytatja a székelyek román származtatásának tanát, gyűjti a bizonyítékokat a román haza megnagyobbítására. Lisseanu 1936-ban kiadott könyvében bravúros számításoktól, történelmi csúsztatásoktól sem riad vissza. A székely falvakba – a 16. század második felétől – szórványosan beköltöző román családok természetes asszimilációját úgy mutatja be, mint az őshonos románok tömeges és erőszakos elszékelyesítését. Az oda befogadott románok nagyobb része Moldvából érkezik, de jönnek Havaselvéről és a vármegyékből is. Ők szabad akaratukból, a jobb megélhetés reményében telepednek ide. Mivel különböző időszakokban, nem egyszerre és nem tömegesen érkeznek, ezért a nyelvváltás két-három nemzedéknyi idő alatt megtörténik, a székelyektől csak vallásukban és nevükben különböznek.
Az 1733 és 1760 közötti időszakban 119 székely településen vált teljessé a szórvány román családok asszimilációja. Lisseanu könyvében már ennyi román falu lakosságának elszékelyesítése szerepel. Az egyházi összeírásokban minden olyan települést nyilvántartanak, ahol egyetlen román vallású család is él. Ahol nincs adat, ott néhány román eredetű személynév is bizonyítja a román település elszékelyesítését. Az említett időszakban Háromszék 97 falujából 90-ben élnek román felekezethez tartozók. Azonban „ma – írja Lisseanu – 30 községben nem található egy román se, 38 községben a román lakosságot rég elszékelyesítették, s csak 22 községben normális a növekedés”. A székely falvakban élő román szórvány némi csúsztatással 130–140 ezerre emelkedik, amely a félmilliós székelység keretében a népesség több mint egynegyede. Nyilvánvaló, hogy a hegyvidéki irtásokon, a legeltetésre alkalmas helyeken (például Bodza-vidék) kialakult román tanyabokrok – melyekből később román falvak szerveződnek – románságát is a székely települések románságaként számolja. A népességi adatokkal való zsonglőrködést lehetővé teszi, hogy az 1876-os közigazgatási átszervezéssel Székelyföldhöz nem székely települések is kerültek.
Tény, hogy az 1930-as – egyáltalán nem magyarbarát – népszámlálásban Csík megyében 14,4, Háromszéken 15,7 és Udvarhelyszéken 4,7 százaléknyi román nemzetiségű szerepel. Mivel Marosszék Maros vármegye része, így a székelyek lakta rész románságának meghatározását a három említett szék átlagával számoljuk. A népszámlálás a Lisseanu által emlegetett 130 ezer fős románság helyett 65 ezer főt vesz nyilvántartásba. Ennek fele önálló román falvakban él, mint Háromszéken a Bodza-vidék, Gyergyó északi része stb. A székely falvak településein élő 30 ezer „román” túlnyomó része csak a név romános hangzása és a vallás révén kerül a román etnikum rovatába. Ők a sokat emlegetett elszékelyesített románok, számarányuk Székelyföldön mintegy 6 százalékra tehető.
Származáskutatás után hány román maradna?
Ne felejtsük el, hogy származáskutatással – vallás és névelemzéssel – Dobrudzsában, a Bánságban, a moldvai csángó vidéken, a nagy városokban – Konstancán, Bukarestben, Galacon, Craiován, Jászvásáron stb. – a románok millióiról lehetne kideríteni, hogy nem románok. Azonban a névelemzés a fasiszta-náci eszmekör része. Természetes, hogy a kölcsönös együttélés során az emberek összeházasodnak, vallást cserélnek, átveszik egymás szokásait, öltözetét, szavait. Ha ez nem erőszakkal történik, mint a magyar települések etnikai arányainak megváltoztatása (Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad stb.), akkor természetes asszimiláció zajlik. Ez történt a Kárpátokon túli területeken is. Elrománosodtak a szlávok, a kunok, a magyarok és a szászok. Természetes asszimiláció zajlott Székelyföldön is, hiába bizonygatja Lisseanu, hogy „a székelyvidéki regék és adomák nem egyebek, mint a mi román regéink és adomáink”. Hiába emlegeti a román helyneveket, mert azok is csak az együttélés emlékei. Álszent románosítást és fasiszta szemléletet takar olyan kijelentése, hogy a székely testvérekkel meg kell ismertetni a múltjukat, mert eredetük azonos a „románokéval, míg az ugyanazon vidékeken lakó románok vére vegyelemezve ugyanaz, mint a székelyeké, míg a pusztán lakó magyarok vére más elemzést mutat”. A székelyek „nagyobbrészt testvéreink, elveszett testvérek, de mégiscsak azok”. Fajelméletre utal az olyan megállapítás: ha Székelyföldön magas termetű, jól megtermett emberrel találkozunk, azt jogosan tarthatjuk románnak, mert a magyarok általában alacsony termetűek, fekete szeműek, és kiálló ádámcsutkájuk van.
A székelyek román származtatásának teóriája és az elképzelt történelem oktatása alapja a nacionalizmusnak. Ennek hatása felmérhetetlen kárt okoz Erdély román és magyar népének. A nacionalizmus ma is eszköz, G. Popa-Lisseanu szavaival: erősíti „a nemzeti feltámadás érzését”. Ez tükröződik a szélsőségesek december elsejei felbuzdulásain, amikor Ázsiába küldözgetnek bennünket. Talán a prefektusok is ezért érzik missziónak az erőszakos románosítást. Szerencsére a xenofób nacionalista gondolkodás nem minden román honfitársunkat fertőzte meg. Írásunk nem irányul senki ellen, de ismernünk kell az ordas teóriákat, ha meg akarjuk érteni a körülöttünk zajló magyarellenesség mozgatórugóit.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honismereti fotóalbumok a hazai Kárpát-koszorúról
Negyedszázat is meghaladta azoknak az Erdélyt bemutató színes és igényes kiállítású fotóalbumoknak a száma, amelyeket a Veszprém testvérvárosunkban működő PéterPál Könyvkiadó jelentetett meg a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt. Nincs olyan tája Erdélynek, ahol meg ne fordult volna a Tamási Áron- és Gizella-díjas szerzőpáros, a Magyar Örökség Díjas fotóművész Váradi Péter Pál és életpárja, Lőwey Lilla, aki a ragyogóan szép fényképfelvételeket hitelesen dokumentált és veretesen ványolt szövegekkel tette és teszi még mindig halhatatlanná. Mindketten kötődnek Erdély földjéhez, a férj bölcsőjét Nagyváradon, Lilla asszonyét Szovátán ringatták. Megszólal a szerkesztő
„Tavaly az erdélyi Alpokról, a sokak számára talán kevésbé ismert Déli-Kárpátokról készítettünk két albumot – nyilatkozta lapunk kérdésére Váradi Péter Pál –, ebben az évben pedig kiadtuk a Keleti-Kárpátok első vonulata, a Kárpát-kanyar albumát. Nem telt el évszak, hogy Erdély egy-egy ragyogóan szép vidékét meg ne örökítettük volna. Ez a hármas sorozat azonban sokkal több fotóalbumnál, a mi históriás szövegünk teszi súlyosabbá. Tudtuk, hogy szórványvidéken járunk, hogy mit kell lencsevégre kapni, miről kell nejemnek igazul és hitelesen dokumentálódnia. A Kárpátok Koronája – Keleti-Kárpátok 1. talán még az előzőknél is értékesebb életteret örökít meg, hiszen szívében fekszik a ragyogóan szép környezetben tündöklő Brassó, a soknemzetiségű város, Dél-Erdély gyöngyszeme. Bonckésünk alá vettük a hét- és tízfalusi csángó falvakat, a történelmi Háromszékhez, a mai Kovászna megyéhez tartozó Bodza-vidéket, de ezen túlmenően sokak számára meglepő, hogy átléptük a Kárpátok vízválasztóját azzal a céllal, hogy bemutathassuk a Kárpát-kanyar havasalföldi peremén elterülő egykori székely megyét, a legendás Luana földjét, amelyet a mai Prahova és Buzău megye hegy- és domblábi övezetei öleltek közre. Mintegy hatszáz évig éltek e tájon őseink, ragaszkodva a földhöz, melyre rendeltettek, melyet szülőföldjükként védelmeztek. Nem tudták túlélni a történelem viharait, s az erős beolvasztó politika következtében felmorzsolódtak a súlyos évszázadok alatt. Az örökséget, melyet utódaikra hagytak, nem sikerült megóvni, a megtartó erő gyengének bizonyult.”
Székely megye Havasalföld peremén
Sokunk számára jobbára ismeretlen a szóban forgó egykori megye históriája, pedig tájait-vidékeit bejárta, ismertette Gazda László (1933–2007) sepsiszentgyörgyi földrajz-geológia szakos tanár, néprajzkutató, közíró. Számos idevágó adatát, összegyűjtött emlékeit külön kiadványban jelentette meg (Székely megye a Havasalföldön, a Székelyföld déli meghosszabbítása, Sepsiszentgyörgy, 2007). Az egykori Saaka (Secuieni) – Székely nevű megye annak a korábbi kun-katolikus püspökségnek a területén feküdt, amelyről Középajta neves tudós papja, Benkő József külön tanulmányt írt (Bécs, 1781). A szerzők közlik az egykori megye címerét (képünk), amely Săcuieni néven látható Cantacuzino gróf egykori térképén is.
Szerintük a szóban forgó közigazgatási egység 1845-ben szűnt meg hivatalosan, „területén három új megyét alakítottak ki: Prahova (81 magyar településsel és földrajzi névvel), Bodza (77 magyar település és földrajzi név), valamint Ialomiţa. A Secuieni-nek nevezett Székely megye Havasalföld legjelentősebb gyümölcs- és szőlőtermő területe volt. (Címerképe a szőlő, s ez a szimbólum a két szomszédos megye címereiben meg is maradt).” Részletesen taglalják, miként terjedt ki az egykori magyar királyság a Kárpátokon túli havasi területekre a 11. században, s miként folytatta a terjeszkedést a Német Lovagrend. 1227-ben Milkó városában II. Endre magyar király és Róbert esztergomi püspök megalapította a milkói püspökséget a tatárok elől menekülő kun törzsek számára. Az új püspökség a barcasági Német Lovagrendnek is püspöksége lett. Milkó városát – írják – az 1241-es tatárjárás elpusztította. „A mohácsi csatavesztés után Magyarország megszűnt nagyhatalom lenni, s a Kárpátokon kívül rekedt magyarság védelem nélkül maradt. Havasalföldön a katolikus vallási élet korlátozódott, melynek következménye a korai évszázadokban való elrománosodás volt.” Számtalan fényképfelvételt közölnek az egykori székely eredetű településekről (Măneciu-Ungureni, Unguriu, Vălenii de Munte, amely 1431-ben Székelyvására névalakban jelent meg, tovabbá Posești-Ungureni és Calvin.) A 2011-es népszámláláskor Buzău megyében még 81-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Az ócirill betűkkel ékített terméskőből faragott kereszteken gyakran kapták lencsevégre a székely faragók által kedvelt naprozettát, a székely faragóhagyományt utánzó díszes nagykapukat, a régi századokban szakrális célokra homokkő-sziklákba vájt barlangtemplomokat, amelyek Ilie Mandricel buzăui kutató szerint a „barbár hunok” idejéből származnak, s tele vannak eddig meg nem fejtett bekarcolásokkal, írásjelekkel. Mindezek friss, 2014 végén és ebben az esztendőben készült fényképfelvételekről tekintenek az olvasóra.
A hogyan tovább
„Folytatjuk, már dolgozunk is a Keleti- Kárpátok 2. albumon – meséli Váradi Péter Pál. – Bodola és Keresztvár térségétől indulunk bemutatni a Háromszéki-havasokat egészen a nagy Szamos völgyéig, úgy, hogy még megmaradjon számunkra hely ölelkezni azzal a Kárpát-szakasszal, amely innen Románia északkeleti határvonaláig tart.”
A veszprémi albumokat forgatva arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok hiteles és magyar helynevezéktan szerint szerkesztett térképei nélkülözhetetlenek számunkra, miként a sok szép vers és versidézet is, ugyanis a Kárpát-kanyart bemutató albumból sem zárták ki a szerzők a Brassót és Barcaságot ízig-vérig szerető költőt, Áprily Lajost.
A PéterPál Könyvkiadó kötetei felbecsülhetetlen értékeket mentettek-mentenek meg számunkra, az egyszerű olvasó, az egyes vidékek után érdeklődők, de a tájimádó gyalogosok, az autós turizmus kedvelői, nemkülönben a régész-történész társadalom számára is, mert valljuk be, mikor volt és mennyit tartott az az időszak, amikor a kristálytiszta igazságot kereső régészeink-történészeink megélhetőségük biztosítása mellett korlátlanul belemerítkezhettek múltunk, őstörténetünk, a székelység eredetének s történetének kutatásába?! Miként a legújabb album előszavát író dr. Kovács Lehel István egyetemi oktató jegyzi, „a honismereti fotóalbumok a fényképek erejével állítanak emléket, mementóként őrzik meg e táj jelenlegi állapotát az eljövendőknek”.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan lett „fejedelem” Mihály vajda?
„Pompával adta meg mintegy a végtisztességet a sírjába temetett Erdélynek”
Bizonyos körökben nem kis felháborodást keltett a Sepsiszentgyörgyi digitális turisztikai tájékoztatóban szereplő mondat, amit az egyik helyi román tanácsos „sérelemként” tálalt, miszerint Mihai Viteazul az akkori zűrzavaros időket kihasználva tette meg magát Erdély fejedelmének. Elismerjük, ez a megfogalmazás némileg elüt attól az idealisztikus képtől, amelyben Mihály vajda a három román ország (ebből egyik a 16. századi Erdély lenne) „egyesítőjeként” van megfestve, de sokkal közelebb áll az igazsághoz. Sőt.
Az említett tanácsos felszólalása olyan vihart kavart, hogy még Antal Árpád polgármestert is magyarázkodásra késztette, mondván, a vajdára vonatkozó információkat megvizsgálják, és ha hibásak, akkor kijavítják az infópont tartalmát. Némi módosítás valóban szükséges, mert Mihály vajda mindig és mindenütt azt hangoztatta, hogy 1600-ban ő Rudolf magyar király (a címet 1576 és 1608 között viselte) megbízásából tört be Erdélybe. A megfélemlített rendek is Rudolfnak, s neki csak mint helyettesének (locum tenens) tették le az esküt, aki ezután mint „Mihály havasalföldi vajda, ő császári és királyi fenségének tanácsosa, erdélyi helytartója, hadainak Erdélyben és a hozzákapcsolt részekben kapitánya” címeztette és nevezte magát.
Az első országegyesítő
„A oláh történetírók azt állítják, hogy Mihály Erdély fejedelme volt, s megkoronáztatta magát, azonban ez épp annyira mese, mint az, hogy egyesítette volna Erdélyt Havasalfölddel, s ezzel megalapította volna »Nagyromániát«. Mihálynak ilyen tervei nem voltak, s az erdélyi oláhsággal nem is törődött. Kétségtelen, hogy nagyvonalú ember volt, akit kalandorvére hajszolt arra, hogy minél többre vigye. De oláh nemzeti érzéke nem volt” – írja Asztalos Miklós A történeti Erdélyben (Bp., 1936) – és itt gyorsan megjegyezzük, hogy az oláh megnevezés helyett ma már a román használandó. Az más kérdés, hogy „ő azonban románul (helyesebben szláv nyelven) kibocsátott okleveleiben Havasalföld és Erdély fejedelmének címezte magát” – teszi hozzá Neagu Djuvara román (na jó, makedon) történész A románok rövid története című munkájában (Bukarest, 2008).
Mihály vajda 1600-ban már csak azért sem tekinthető Nagy-Románia megalapozójának, mert a korabeli Erdélyt erős túlzás lenne román fejedelemségnek venni. Nagyjából olyan, mintha a mai Franciaországot neveznénk muszlimnak. A három ország egyfajta politikai egységét Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hozta tető alá, öt évvel korábban. „Mihály, Havasalföld »tekintetes és nagyságos vajdája« ekkor veti alá magát s országát Báthory Zsigmondnak, »Erdély, Havasalföld és Moldva fenséges fejedelmének«, letévén neki a hűbéresküt – olvashatjuk Szádeczky Kardoss Lajos Erdély és Mihály vajda története című munkájában (Temesvár, 1893). – Az 1595. május 25-én kötött szerződés szerint Oláhország vajdástól s összes népével örökös urukul s királyukul választják, és ismerik el Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmet.
Ő erősíti meg ezután a havaselvi vajdát mint helytartóját kard-, buzogány- és dárdaküldés által, s a melléje főtanácsul adandó 12 bojárt. Kiváltságok az ő nevében adatnak; főbenjáró perek hozzá fellebbezendők; Havasalföld az erdélyi országgyűlésekre követeket küld; ezek adót szavaznak meg, miről a vajda számadással tartozik; fizetést a vajdának a fejedelem szab meg. A vajda címereiben nem használhatja a »Dei gratia« kifejezést, s csak családi pecsétjével él, míg az országét a fejedelem használja. A tisztviselők a fejedeleméi, nem a vajdáéi; külföldre követeket a vajda csak a fejedelem tudtával s engedelmével küldhet stb. Zsigmond ezek fejében Havasalföldnek teljes erőből való védelmezésére kötelezte magát. Hasonló szerződést kötött Báthory Zsigmond (1595. jún. 3.) az új moldovai vajdával, Rázván (Rézmán) Istvánnal is, kit az erdélyi sereg a törökhöz pártoló Áron vajda helyébe ültetett. Így e három keleti fejedelemség Erdély fönnhatósága alatt úgyszólván egy államtestté alakult.” De hogy ne csak magyar történészt idézzünk, gyorsan ideszúrunk egy mondatot újra Neagu Djuvara fentebb említett művéből: „Báthori Zsigmond egy személyben Erdély, Havasalföld és Moldva fejedelme lett, a két utóbbi vajdája pedig az ő vazallusa…”
Ezen hűségesküjét Mihály később, 1599. június 26-án Báthory András fejedelemnek is megerősítette, miközben hadaival már javában készült Erdély lerohanására. Mézes-mázas ígéreteivel, sűrű fogadkozásaival (az Isten őt oly nyomorúságba süllyessze, hogy eledele fia húsa, itala vére legyen, ha ő az erdélyieket megcsalná – hajtogatta több ízben Báthory követei előtt) azonban úgy el tudta „altatni” hűbérurát, hogy az majdnem elájult a meglepetéstől, amikor hírét vette a vajda beütésének. De nem csak a fejedelmet verte át: Kornis Gáspár, az erdélyi sereg későbbi főparancsnoka is kijelentette, bőrét engedi lenyúzatni, ha Mihály esküszegőnek és hűtlennek bizonyulna… Ma sem tudni, hogy tényleg bízott a vajdában, vagy csak a kezére játszott, de tény, hogy amikor a sellenberki csata elején „engedte elfogatni magát”, sokan árulónak tartották – hogy a következő évben mégis a vajda martalócai koncolják fel; de az már egy másik történet.
Mihály Bodzánál, a Tatárhavas-hágón tört be gyülevész hadaival Erdélybe, hogy tudja maga mellé állítani a Báthoryakat joggal utáló és velük szembe bosszúvágyat tápláló székelyeket. (Több mint 300 évvel később a román hadsereg ezt az útvonalat is használta, nagyjából hasonló „diplomáciai előkészítés” után – hogy finoman fogalmazzunk…) Követei révén sikerült is részben a maga oldalára állítani őket, ősi szabadságjogaik visszaállítását ígérvén, úgyhogy a továbbiakban seregének harmadát a székelyek tették ki.
Innen, a Béldiek mezejéről indult aztán Nagyszeben irányába, útközben végigrabolva a Barcaságot és Szászföldet, és Sellenberk mellett ütközött meg Báthory jóval kisebb seregével. Az erdélyiek még így is majdnem kicsikarták a győzelmet (csapatai már menekülésbe kezdtek, székely kapitányai vették rá a vajdát a folytatásra), ám a kozák zsoldosok átállása megpecsételte az Erdély Mohácsaként emlegetett csata kimenetelét.
Bolyongó egyiptomiak mögött
Miután kémei jelentették, semmiféle ellenállásra nem számíthat, a csatatérről bevonult Gyulafehérvárra. De adjuk át a szót a kortárs erdélyi krónikásnak, Szamosközi Istvánnak (1570–1612):
„Maga Mihály Gyulafehérvári bevonulása alkalmából nemes vérű, ragyogó, kékesfehér szőrű rác paripán lovagolt. Előtte kötőféken vezettek másik nyolcat, mindet drága arany- és ezüstszerszámmal felkantározva. Ő maga aranyszálakkal átszőtt, fehér selyempalástba és ugyanilyen anyagból készített ruhába volt öltözve. Palástjának szegélyén elöl széles csíkban, több sorban hímzett aranysólymok – családi címerének madarai –, amelyek mintha csőrükkel csipkedték volna egymást. Övén arannyal bevont és piros ékkövekkel kirakott kard függött. Magyar süveggel fedett fejét a baleári daru fekete bóbitájából készült, gazdag tollbokréta ékesítette. Bokáig vörösessárga kordovánbőrből, úgynevezett karmazsinból készült saru fedte a lábát, lába szárát egészen térdig borító sarukötője – ugyancsak sárga selyemből – sorban rávarrott gyöngyöktől csillogott. Ilyen büszke, még ünnepi játékokhoz vagy menyegzőhöz is túl díszes öltözetben lépdelt méltóságteljesen, ezzel a pompával adta meg mintegy a végtisztességet a sírjába temetett Erdélynek. Ezenkívül nyolc kürtös fújta törökösen hangzó melódiáit, amihez ugyanannyian ércdobokat verve szolgáltatták a kíséretet, valami barbár és fülsértő, hamis harmóniát. Ezek mögött síposok és furulyások tették még ünnepélyesebbé a zsarnok bevonulását.
Tíz citerás követte őket, abból a népségből, amelyet bolyongó egyiptomiaknak – köznyelven cigányoknak – neveznek; közvetlenül a vajda előtt ezek haladtak, a csupa barbársághoz képest nem is visszatetsző csoport: piszkosan, fedetlen fővel, úgy, hogy egész testi megjelenésükön és viselkedésükön látszott a szolgai meghunyászkodás és önérzet nélküli félénkség. A lovon ülő vajdát jobbról is, balról is nyolc-nyolc kengyelfutó szolga vette körül, férfihoz nem illő ruhában, futásra készen. Így vonult be kürtöknek, doboknak, mindenféle hangszernek a zengése közepette a György-kapun, és a fejedelmi palota felé tartott. Amerre haladt, bojárok és más hírneves nemesek lovagoltak a nyomában, katonák és fegyveresek hosszú sorától követve. A háború során zsákmányolt, a Báthoryak sárkányfogas címerével díszített fejedelmi zászlókat ott hordozták kibontva a vajda mögött. (…)
Mihály bevonulásából azonban, bármily nagyszerű pompával rendezték is meg, hiányzott valami, aminek elsősorban meg kellett volna lennie. Hiányzott az ország lakosságának szerencsekívánása, hiányzott a nép örvendező zúgása, a vidám ünnepi kiáltozás, üdvözlés. Senki sem lengette a karját, senki sem adott kegyes imával hálát az égi hatalmaknak. Nem futott össze a nép, mindenki otthonának falai közé rejtőzött, vagy csak a kapuk és ablakok rácsain keresztül nézte a barbár elhaladását. Gyászos csend borult az egész városra.”
Nos, ezt sokféleképpen lehet értelmezni, csak éppen szabad fejedelemválasztásként nem, tehát azt a megfogalmazást, hogy az akkori zűrzavaros időket kihasználva tette meg magát Erdély urává, meglehetősen diplomatikusnak érezzük. Persze, korántsem akarjuk ezzel azt sugallni, hogy a magyar történelem minden szereplője makulátlan lett volna, hiszen közöttük is szép számmal találunk hitszegőket, árulókat, becsvágyókat, gyilkosokat, zsarnokokat. Csak éppen nem szabad ennyire felkapni a vizet, ha netán az orrunk alá dörgölik.
Kocsis Károly
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Murádin Beyer Katalin: Háromszéki népi építészetről
Háromszék régi arca
Háromszéki népi építészet címmel jelent meg Murádin-Beyer Katalin építész, a kolozsvári Műszaki Egyetem nyugalmazott professzorának 1984-ben megvédett doktori disszertációja rövidített, magyarra átírt változata, a kötet nagy érdeme, hogy Háromszék közel négy évtizeddel ezelőtti – mára már jócskán megváltozott – arcát mutatja be.
Az Árkosi Kulturális Központ Bástya-házbeli székhelyén tartott csütörtöki könyvbemutatón a szerző elmondta, életében először az 1960-as évek végén járt Háromszéken, az akkori kirándulásokon látottak hatására választotta később doktorija témájának a régiót. Bukaresti tanárai elfogadták javaslatát, de – mert nagyon kevés ismerettel rendelkeztek erről a vidékről – részletes bemutatást kértek tőle, így dolgozatának történelmi, földrajzi, társadalmi ismertetést is tartalmaznia kellett – ezeket a részeket nem foglalta bele most megjelent könyvébe, csupán a népi építészetre vonatkozó fejezeteket.
Kovászna megyét 1978 és 1979 nyarán járta be, szisztematikus terepútjai során két félreeső települést kivéve mindenhová eljutott. Feltérképezte mindazt, ami a népi építészet témakörébe illett (esetenként a temetőket is), és a helyi jellegzetességek alapján Háromszéket hét övezetre osztotta, amelyek jórészt egyeznek a régi széki beosztással: Kézdivásárhely és környéke (Kézdiszék), Kovászna – Zágon vidéke (Orbaiszék), Bárkány és környéke (Bodzavidék), Olt mente (Sepsiszék), elkülönítve Uzon és Lisznyó környéke, Köpec és Bölön övezete (Miklósvárszék) és Erdővidék. A kisrégiók sajátosságai ellenére van általános jellemzője a háromszéki építészetnek, vonta le a következtetést. 1984-ben doktori dolgozata gyakorlati végkövetkeztetését a turisztikai fejlesztésben jelölte meg, akkori véleményét fenntartja, most követésre méltóként Torockó példáját ajánlva.
Közel negyven éve zajlott terepmunkája után többé nem járta be Háromszék településeit. Négy évtized alatt sok minden eltűnt, sok helyütt átalakult a falukép is – élete legkedvesebb emlékét nem kívánja aktualizálni – vallotta be Murádin-Beyer Katalin.
Murádin Beyer Katalin: Háromszéki népi építészetről Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zászlót hozott, zászlót kapott (Klaus Iohannis Székelyföldön)
Egyebek mellett a magyarellenes hangulatkeltés visszaszorításában, valamint a román állam és a magyar közösség közötti stratégiai partnerség létrehozásában kérték Klaus Iohannis államfő segítségét a két székely megye önkormányzati vezetői. A Hargita megyében tüntetéssel, Háromszéken elszórt tapssal fogadott elnök ugyanakkor tömény betekintést nyerhetett a székelyföldi magyar közösséget leginkább foglalkoztató problémákba, kiemelten tájékozódott a kisebbségi jogok valós állásáról. Az államfőnek lehetősége nyílt a szívvel-lélekkel előadott székely himnuszt is meghallgatni, illetve egy kék-arany lobogóval távozhatott, amelyet Ráduly Róbert Kálmántól, Csíkszereda polgármesterétől kapott. Az ajándékot elfogadta, a gesztust egy piros-sárga-kék trikolórral köszönte meg.
Az államfő Csíkszeredába érkezése előtt fél órával mintegy negyvenen gyűltek össze az Erdélyi Magyar Néppárt által meghirdetett tiltakozás helyszínén a megyeháza előtt. A csendes tüntetők egyebek mellett egy Érezze olyan jól magát, mint Dél-Tirolban feliratú molinót feszítettek ki a kordon oldalára, illetve több táblán a kisebbségi jogok betartását kérő, háromnyelvű, román, magyar és angol feliratok voltak olvashatók. Lapunknak többen kifejtették: azért tiltakoznak, hogy emlékeztessék az államfőt: a két székely megyében kapta a legtöbb szavazatot a 2014-es választásokon, ehhez képest az elmúlt két és fél évben több rendben a magyar közösség ellen lépett fel, ha közvetett módon is.
A megyeházára összehívott tanácskozásra érkező Klaus Iohannis egyszerűen nyugtázta a tiltakozók jelenlétét, kijelentve: állampolgári jogukkal élnek. Az elnököt a két tanácselnök, Tamás Sándor, valamint Borboly Csaba fogadta. A két megye önkormányzati képviselőivel meghirdetett tanácskozás a román nemzeti himnusz lejátszásával vette kezdetét, majd a teremben lévők elénekelték a székely himnuszt. Az államfő mindvégig állva, tisztelettel hallgatta, valamivel később pedig előre tervezett felszólalásában megdicsérte az önkormányzati képviselőket énekükért. Amint a tanácskozás során végig, az államfő ez alkalommal is vigyázott arra, hogy ne mondja ki a székely szót. Az ünnepi kezdést követő tanácskozást Sebesi Karen Attila, a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa moderálta. A felszólaló önkormányzati vezetők nagyjából öt közös téma köré építették mondanivalójukat, az elsődleges üzenet félreérthetetlen volt: Románia nem mintaállam a kisebbségek helyzetének rendezésében, a magyar kisebbség jogai és javai veszélyben vannak. Azt is egyértelművé tették, hogy a román állam nem tiszteli a magyar közösséget, nem tekintik egyenjogú állampolgárnak a magyar embereket, korlátozzák az anyanyelv és a nemzeti szimbólumok használatát. Az elöljárók az államfő segítségét kérték a román állam és a magyar közösség közötti stratégiai partnerség, társadalmi szerződés életre hívásában, amelynek szükségessége a nagy egyesülés centenáriumi jubileuma közeledtével nem is lehetne kevésbé időszerű.
Kendőzés nélkül
Elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólt a megjelentekhez. Akárcsak az utána szólók, három nyelven köszöntötte az államfőt. Több problémát is felsorolt: egyebek mellett a demográfiai hanyatlást (a fiatalok elvándorlását), a szellemi és anyagi tőke alacsony mértékű beáramlását, a történelmi egyházak javainak visszaszolgáltatását, illetve az igazságszolgáltatás részéről tapasztalt jogfosztásokat. Az elnök megemlítette a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára való felkerülésének elgáncsolását is, illetve a székelyföldi fiatalok hiányos románnyelv-ismeretei miatti hátrányos helyzetét. Szerinte minden fél számára kedvező megoldás születne, ha végre elfogadnák azt a stratégiai etnikumközi megállapodást, melyet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kezdeményezett, s amely az alkotmánnyal, illetve a törvényekkel, valamint a nemzetközi egyezményekkel és a gyulafehérvári nyilatkozat szellemével összhangban van, amint a mindennapi békés együttélés tapasztalataival is. Borboly Csaba hozzátette: hiszi, hogy a centenárium lehetőséget jelent, hogy Románia beváltsa a száz évvel ezelőtti, kisebbségeknek tett ígéreteit. Ezek jelentős részét nem teljesítették, ezért kérik Iohannis segítségét, és remélik, ez a látogatás a kiindulópontja lehet a beváltás folyamatának. Tamás Sándor egy bibliai példa segítségével írta le az erdélyi magyarság helyzetét az elmúlt száz évben: egyik kézzel épített, másikkal védekezett. Nem siránkozni akarnak, közösen szeretnének megoldásokat találni az ország fejlődése érdekében, illetve egy jobb élet biztosítására. Naponta kettős mércét tapasztalnak a törvényhozásban, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, illetve a gazdasági ágazatban is – sorolta. Az államfő berlini nyilatkozatára is reflektálva kijelentette: „mi nem etnikai alapú autonómiát szeretnénk, hanem olyan önrendelkezést, amely békét és jólétet hoz a régióban, olyan, az Európai Unióban elterjedt autonómiaformát, mely például a számos német kisebbséggel rendelkező Dél-Tirolban is működik”. Tamás Sándor kijelentette: az igazságszolgáltatáson keresztül üldöztetés, megfélemlítés zajlik, főképp a magyarság vezetőivel szemben.
Az autonómiáról
Harmadikként Klaus Iohannis szólt a megjelentekhez, magyarul is köszöntötte a teremben ülőket. Felidézte: sok éve nem járt erre román államfő, ezért ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjön, megismerje az itteni embereket, meghallgassa őket. Meggyőződése, hogy csak párbeszéddel és valós, a központi hatalom, valamint a helyiek között létrejövő partnerséggel lehet megoldást találni a nehézségekre. „Sajnálatos, hogy az önök megyéinek valósága sokszor olyan fényben van feltüntetve, mely torzítja a képet, elmélyíti a különbségeket és felfokozza az ellentéteket. Más nemzetiségek elutasítása – jöjjön az bármely irányból – a fejlődés biztos kerékkötője, a közösségek elzárkózása sem használ – ecsetelte. Az államfő továbbá méltatta a két megye potenciálját – következetesen kerülve a Székelyföld megnevezést –, és megnevezte azokat az ágazatokat, ahol pótolnivalót tapasztalt: turizmus, infrastruktúra, a román nyelv ismerete – utóbbit igen súlyosnak ítélte meg, és sürgős egyeztetést javasolt a szaktárca és a helyi vezetők között. Külön szólt ugyanakkor a három politikai kérdésről: a decentralizációról, a regionalizációról, valamint az autonómiáról. Meglátása szerint Romániának nagy szüksége van gazdasági növekedésre, valamint a közigazgatási reformra. A decentralizáció ebben a megközelítésben kötelező, hiszen a helyi választottak vannak a leginkább tisztában azzal, mire van szüksége a közösségnek, mit kell tenni. Ehhez rendelkezniük kell azokkal az eszközökkel, melyek segítségével a helyi érdekeknek eleget tudnak tenni. A regionalizációt illetően az államfő rámutatott: kívánatos, de csak akkor, ha gazdasági fejlődéshez, munkahelyteremtéshez és a közigazgatási rendszer reformjához vezet, amely által hatékonyabbá válhat. Iohannis úgy vélte, a helyi, valamint a regionális önrendelkezés segíthet, viszont az etnikai alapú autonómia nem üdvözlendő megoldás, mivel az megfékezné a fejlődést. Az államfő szerint európai szinten is megfogalmazódott az a meglátás, és ajánlásként is napvilágot látott, mely szerint a régiók határait ne az etnikai határok mentén határozzák meg. Arra is felhívta a figyelmet: vannak olyan történelmi érzékenységek, melyeken soha nem fogunk túllépni, ha ellenségesen és megértés nélkül közelítünk. Az egyik legmarkánsabb felszólalás Antal Árpádé, Sepsiszentgyörgy polgármesteréé volt, aki a nemzeti kisebbségek helyzetét elemezte száz év román közigazgatás tükrében, rámutatva egyúttal, mennyire visszás az a majd minden fórumon hirdetett üzenet, mely szerint Romániában példásan rendezték a kisebbségek helyzetét. „Nem vagyunk elismerve, annak ellenére, hogy nem vagyunk gazdasági bevándorlók, egyszerűen a szülőföldön maradtunk, csak a határok változtak. Ismert, miként tűnt el a német közösség Erdélyből, milyen szenvedéseken ment át a magyarság, és továbbra is mit kell eltűrnie: fenyegetések, a közösség befeketítése, jogfosztások” – sorolta Antal Árpád. „Oda jutottunk, hogy az erdélyi magyarságot nemzetbiztonsági kockázatként kezelik, ami elfogadhatatlan.” A kisebbségi jogok biztosításának európai modelljét említve elmondta: az Európai Unióban 19 autonóm régió van, egyik sem etnikai alapon létrehozott, Székelyföldön sem ezt szeretnék, hiszen nemcsak magyarok lakják e vidéket, hanem románok, romák és németek egyaránt. Antal Árpád tisztázta: senkitől nem akarnak elvenni semmit, majd ismertette az elvárásokat: a magyar nyelv második hivatalos nyelvként történő elismerése Székelyföldön, az etnikai arányosság elvének tiszteletben tartása, Székelyföld mint fejlesztési régió létrehozása, területi és pénzügyi autonómia, a székely zászló elfogadása, melyet minden esetben a román és az uniós zászló társaságában függesztenek ki. Ajándék Iohannisnak
Történelminek nevezte a látogatást, és üdvözölte az államfőt Csíkszeredában, Székelyföld szívében Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Méltatta, hogy Iohannis az első elnök, aki a látogatással elismerte, hogy a két megye tulajdonképpen egybetartozik. Két és fél éve várják a látogatást, mivel már 2014 novemberében megteremtődött a lehetősége egy stratégiai partnerségnek az államelnöki hivatal és Székelyföld között, azáltal hogy a két megyében élvezte a legnagyobb támogatást Klaus Iohannis. A felszólalás végén a csíkszeredai elöljáró egy székely zászlót nyújtott át az államfőnek, amelyen két dátum is szerepel: megválasztása napja és a látogatás napja, valamint a két megyében elért szavazatarány. „Legyen ez pecsét a közte és a két megye lakói közötti partnerségen” – fogalmazott Ráduly. Iohannis a maga részéről egy román zászlót adott át. A kék-arany zászlóhoz egyébként az államfő nem nyúlt hozzá, tanácsosa vette át Ráduly Róberttől, a román trikolórt viszont előbb kibontotta, majd maga adta át. A további hozzászólások rendjén Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét kérték fel, hogy az infrastruktúra helyzetét ismertesse – ehelyett a székely terroristák ügyét hozta szóba, hangsúlyozva: az egész közösséget hatalmas veszteség érte a kollektív megbélyegzéssel. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere felidézte elődje, Mezei János kálváriáját. Rámutatott: nem tekinthető természetes állapotnak, hogy önkormányzati vezetőket, alárendeltjeiket jelentéktelen ügyekért komoly vegzálásnak vetnek alá. A turizmus és a munkaerőpiac helyzetének ismertetése Gyerő József, Kovászna, valamint Bokor Sándor, Parajd város polgármesterének jutott. Mindkét elöljáró a román állam felelősségének felemlegetésére szorítkozott. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint mindennemű fejlesztések komoly kerékkötője, hogy az állam ellenőrző szervei – kiemelten a számvevőszék – az önkormányzati vezetőket, dolgozókat tolvajként, csalóként kezeli, miközben pontosan a polgármesteri hivatalok, megyei tanácsok azok, amelyek a legjelentősebb beruházásokat eszközlik a térségben. A hozzászólások sorát egy váratlan beavatkozás zárta: Maria Graur, a Mesagerul de Covasna napilap főszerkesztője „mint egyszerű állampolgár” kért szót, és némi vita után kapott is. Azzal a kérdéssel fordult az államfőhöz, hogy a szintén „mesés és gyönyörű”, románok lakta Bodzavidék miként fér bele az előtte szólók által felvázolt elképzelésekbe. „Nem udvariasságból jöttem, figyelmesen végigkövettem mindazt, ami elhangzott. Nem csak helyspecifikus problémákkal találkoztam, sehol az országban nincs minden megoldva. Közösen lehet megoldást találni ezekre. Kétségtelen: itt vannak sajátos problémák, amelyekre várhatóan nehezebb megoldást találni. Ha akarat van, mindent meg lehet oldani. A találkozó mindenképp jó kezdet” – fogalmazott az államfő.
Visszafogott államfő
A találkozó után Klaus Iohannis nyilatkozott a sajtónak. Meggyőződése szerint a helyi választottak számára némi reményt hozott, hogy a gondjaik meghallgatásra találnak, és el lehet indulni a rendezés útján. Nem számított a székely himnuszra, de elfogadta, hogy a jelenlévők úgy érezték: el kell énekelniük. Az államfő úgy vélte, nagyon fontos meghallgatni azt is, ami az emberek lelkéből szól. Ami az magyar nyelv hivatalossá tételét illeti, Iohannis visszafogottan nyilatkozott: a törvényhozás hatáskörébe tartozó kérdésről van szó. Hozzátette: az alkotmányhoz kell viszonyulni minden esetben, és ez egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben. Iohannis hozzátette: az anyanyelv-használat biztosított a nemzeti kisebbségek számára, amint a tanulás lehetősége is. Európai szinten pozitív példa a romániai – hangoztatta. A zászlók kapcsán az elnök megjegyezte: több olyan régió van az országban, ahol egy történelmi szimbólumot szándékoznak használni a népszerűsítés érdekében. A tárgyalásokat innen kellene kezdeni. „A zászló, amiről önök beszélnek a politikai diskurzus része volt, politikai háttere is van használatának. Ezért bonyolultabb az ügy, de kellő akarattal feszültségmentessé tehetőek a tárgyalások, és megoldást is lehet találni.” Az autonómiát firtató kérdésekre az államfő kifejtette: az etnikai alapú autonómia nem járható út, amint az európai példák is mutatják, a regionális alapúról pedig egyelőre csak elméletben lehet tárgyalni, az alkotmány értelmében ugyanis Romániában nem léteznek régiók.
Remény a párbeszédre
A csíkszeredai látogatás után – ahol a Szent Miklós ortodox katedrálist és a csíksomlyói kegytemplomot is megtekintette – Klaus Iohannis Sepsiszentgyörgyre érkezett. A főtéren tucatnyi járókelő szórványos tapsa fogadta, majd Antal Árpád és Tamás Sándor társaságában vonult át Sepsiszentgyörgy főterén. A megyeházán Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnökeivel, valamint öt megyei jogú város polgármesterével zárt ajtós tanácskozáson vett részt, ezt követően klaszterek képviselőivel is egyeztetett.
Az eseményt követően az államelnök látogatását értékelve Antal Árpád rámutatott: világosan elmondták az államfőnek, sok problémája van az erdélyi magyar közösségnek, és vannak sajátosak is, amelyeket csak területi autonómia megvalósításával lehet érdemben rendezni. Ez nem jelent határokat, elszakadást, mivel az ország nem csak a románoké. Garanciákra van szükség, hogy ebben az országban a közösség meg tudja őrizni az etnikai azonosságát. A marosvásárhelyi római katolikus iskola tarthatatlanná vált ügyét is felhozták – Péter Ferenc Maros megyei önkormányzati elnök tolmácsolásában –, valamint szóvá tették, hogy Románia fellépett a Minority Safe Pack kisebbségvédelmi kezdeményezés ellen. A főtéri séta során Antal Árpád a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási ügyére, valamint a prefektus gáncsoskodásaira – lásd utcanevek – is felhívta Iohannis figyelmét. Arra is felhívták a figyelmét, hogy a NATO- és uniós csatlakozást követően a kisebbségi jogokat elkezdték megnyirbálni. Antal Árpád őszinteséget és nyitottságot tapasztalt az elnök részéről, és bízik benne: párbeszéd is elindulhat, amelyhez eddig nem volt partner. Tamás Sándor azt értékelte, hogy Klaus Iohannis az első olyan elnök, aki hivatalos látogatáson a két megyét egyszerre kezelte, sőt, bevonták Maros megyét is. Pozitívumnak minősítette azt is, hogy ő az első elnök, aki elfogadta a székely zászlót. Az elnöki vizit lehetséges hozadékát illetően annyit megjegyzett: az államfő szemmel láthatóan elgondolkodott pár felvetett kérdésen, és úgy látja, van remény a párbeszéd folytatására.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szülők mennek, a gyermekek maradnak
Évente közel kétezer háromszéki óvodást és diákot hagynak itthon szüleik, és vállalnak munkát külföldön, és több száz kiskorút visznek néhány hónapra magukkal, akik emiatt nem járnak rendszeresen iskolába, akár évekig is osztályismétlők.
Az elmúlt tanévben 1923 beiskolázott gyermek nevelkedett nagyszülőknél vagy olyan csonka családban, ahol az egyik szülő külföldön dolgozott, az óvodák és iskolák összesített adatai szerint jelenleg 1778 kiskorú van ebben a helyzetben – tájékoztatott Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Közülük 194 gyermeknek mindkét szülője elment, 104 esetben egy szülő neveli a gyermekét, de ő is itt hagyta, 1480 családból csak az egyik szülő vállalt külföldi munkát. A bölöni iskolában százötven diákot érint a jelenség, Bodza-vidékén szintén átlagon felüli az itthon hagyott gyermekek száma, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Középiskola 94 tanulója származik ilyen családból, Dálnokban pedig azért nulla a szóban forgó százalék, mert a dálnokiak gyermekestől mennek.
Kiss Imre elmondta, az ilyen helyzeteket megsínylik a gyermekek, általában romlanak tanulmányi eredményeik, a nagyobb diákoknál gyakori a lógás. Törvény szerint nyolcszáz diák után lehet egy iskolai tanácsadót, pszichológust alkalmazni, ami azt jelenti, hogy Háromszéken alig néhány iskolában dolgozik főállásban ilyen szakember – mondta. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)