Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bita (ROU)
15 tétel
2003. november 14.
"Háromszék megyében reggelente hat iskolabusz indul, hogy összegyűjtse a környező falvakból azokat a tanulókat, akik együtt is alig tennének ki egy osztályra valót. Az utaztatást ellenben nem sikerült mindenütt megszervezni. Háromszéken tizenhét elemi és több mint húsz gimnáziumi összevont osztályban tanulnak együtt a különböző korosztályú gyermekek úgy, hogy a teremben legtöbben kilencen vannak. A magyar elemi iskolák közül e tekintetben a legkirívóbb példák: Zalánpatakon egy elsős, egy harmadikos és négy negyedikes tanul együtt az összevont elemiben, kilenc tanulóból áll az árapataki elemi iskola, és ebbe a kategóriába sorolhatóak az árkosi, hilibi, bitai kis létszámú osztályok. Román tagozaton városi iskolában is működik osztály alig néhány gyermekkel, a tanfelügyelőség nyilvántartása szerint a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceumban három, a Váradi József Általános Iskolában hét tanuló jár III. osztályba, hat faluban szintén négy-öt gyermekkel működnek az osztályok, Várhegyen (Lécfalva II.) pedig egyetlen IV. osztályos diákot tanít az ingázó helyettes tanító. Öt iskolában magyar és nyolc iskolában román nyelvű összevont V-VIII. osztályok működnek egyenként hét-nyolc diákkal. Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő tájékoztatása szerint a városi iskolákban egyre csökken a tanulónkénti finanszírozás, falun pedig egyre növekszik az egy diák utáni költség. A megyében a tanulók 38 százaléka az iskolák háromnegyedét kitevő falusi iskolahálózatban tanul szétszórtan, s e rendszer veszteségesen működik, az érintettek tanulmányi előmenetele pedig elégtelen. /(fekete): Veszteséges a kis falusi tanintézmények működtetése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./"
2004. március 6.
A múlt évben több településről jelezték: falufüzet, kismonográfia, prospektus készül róluk. Köztük szerepel Kilyén, Kökös, Hatolyka, Gelence, Málnás, Ozsdola, Páké, Bodok, Uzon, Csomakőrös. Háromszék 122 vidéki településeiből a falvak alig egyötödének van önálló nyomtatott falufüzete, kismonográfiája. Alsó-Háromszéken és az Oltfejben nyomtatott vagy sokszorosított falufüzettel-szórólappal büszkélkedhet Árkos, Sepsikőröspatak, Zalán (egyház), Réty (iskola), Mikóújfalu (katolikus egyház), Illyefalva, Sepsimagyarós, Étfalvazoltán, Szentivánlaborfalva. Felső-Háromszéken és Orbaiszéken Zabolának, Kiskászonnak (búcsújárók háza), Bitának (a Háromszékben megjelent sorozat), Futásfalvának, Berecknek, Papolcnak, Barátosnak, Torjának van átfogóbb falufüzete. Erdővidéken és Székföldjén kiadványok vannak Uzonkafürdőről, Erdőfüléről, Vargyasról, Bölönből, Köpecről (Gáspár József-féle falutörténet), Hidvégről. Több településről készült históriás írás, de anyagiak hiánya miatt ezeket nem adták ki. Ezek közé sorolható Bardoc (Fazakas Mihály kézirata), Nagybacon (néhai tanító kézirata), Szárazajta (Mihály Gábor ny. tanító kézirata), Magyarhermány (néhai Máthé János teljes falumonográfiája), Angyalos (néhai tiszteletes Bartha Sándor kézirata), Aldoboly (Deák József ny. lelkipásztor kézirata), Sepsiszentkirály (Kovács Sándor volt református lelkész falutörténete), Kálnok (a múlt századi Unitárius Közlönyben), Nagyborosnyó (néhai református tiszteletes Nagy Lajos falumonográfiája) és Szárazpatak (Márton Emil ny. tanító falutörténete). A sor azokkal az elfekvő kéziratokkal bővítő, amelyeket vidéki értelmiségiek, tanítók, lelkészek készítettek, de polcokon, fiókok mélyén várják, hogy a maiak kiegészítsék az azóta történt eseményekkel, irodalmi jegyzettel, térképekkel, fényképfelvételekkel, és megfogalmazzák azt is, hogy mit vár az illető település a jövőben, főleg a községgazdálkodás, falufejlesztés, közművesítés, infrastruktúra tekintetében. /(kgyz): Nyomtatványok Háromszék és Erdővidék falvairól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./
2004. augusztus 12.
Visszakapta az egykoron államosított művelődési otthonát az alig 300 lelket számláló Bita háromszéki falucska református egyháza. Mint máshol is, 3 éves kényszer bérleti szerződést kell kötniük a községi tanáccsal, de a kis református gyülekezet máris elhatározta, hogy felújítja és bővíti az épületet. Itt kapna helyet a közelmúltban gyarapodott könyvtár is, amelyet még a falu szülötte, néhai Szabó András, a székelyudvarhelyi Református Kollégium igazgatója adományozott. /Bita öröme. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./
2005. augusztus 4.
Megjelent Szabó István, Kézdivásárhelyen élő nyugalmazott tanár Bita. Adalékok Bita falutörténetéhez /Médium Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ című munkája. Telis-tele van értékes, de veszendő helytörténeti adatokkal. Szorgalommal gyűjtött, értékes adattár a kis könyv. Helyet kapott könyvében Bita jeles lelkésze, Demeter Antal és a kiváló helytörténész, dr. Nagy Lajos rétyi orvos írása is. /Falutörténet százhetven oldalon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 4./
2009. november 10.
A református székelymagyar Bita kisközössége a nehézségek ellenére gyarapította egyházi javait. Évekkel ezelőtt megújult a lelkészi lakás, most pedig a visszaszolgáltatott református kultúrotthon. Utóbbiban családorvosi rendelőt és vendégszobát alakítottak ki. Ez a megmaradás, a továbbélés záloga – mondta igehirdetésében. Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora november 8-án, vasárnap az ünnepi hálaadó istentiszteleten. Roth Levente helybeli fiatal lelkipásztor elmondta, hogy a munkálatok költségeiben a bitai hívek lelkes közmunkája mellett a hollandiai fiatalok csoportjának volt oroszlánrésze, akik önkéntesen dolgoztak a nyáron. /Kisgyörgy Zoltán: Kis közösség ereje (Bita). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./
2009. december 28.
A gazdaság válság ellenére a Kovászna megyei önkormányzatnak sikerült fejlesztési pénzeket előteremteni és Háromszék számára jelentős eredményeket felmutatni – jelentette ki Tamás Sándor megyei tanácselnök. Az elmúlt évben több mint 65 millió euró értékben nyújtottak be pályázatot, amelyből több mint 20 millió eurót megnyertek. Jövőre folytatni fogják az úthálózat javítását is. Több mint 830 kilométer útszakasz van a megyében, ebben az évben több mint 100 kilométernyi összefüggő aszfaltutat építettek. Ilyen ütemű útépítés 10–15 éve nem volt a megyében. Olyan helyekre került aszfaltszőnyeg, ahol soha nem volt eddig, például Ikafalván, Felsőlemhényben, Bitán vagy Szárazajtán. Tamás Sándor bízik abban, hogy lesz magyar prefektus, lesznek magyar intézményvezetők Kovászna megyében. /Gyergyai Csaba: Tamás Sándor: az otthonteremtés a feladat – interjú. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./
2012. december 19.
Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. április 15.
CNCD: magyar nyelven is feliratozni kell a vasúti helységnévtáblákat
Több erdélyi település kapcsán is hátrányos megkülönböztetésnek ítélte az Országos Diszkrimináció-ellenes Hatóság (CNCD), hogy a vasútállomásokon a település neve nincs feltüntetve magyarul is a román megnevezés mellett.
A diszkrimináció-ellenes hatóság egy sepsiszentgyörgyi magánszemély panaszával kapcsolatosan hozott döntést. A határozatban az áll: diszkriminációnak minősül, hogy több olyan erdélyi település esetében, ahol a magyar anyanyelvű lakosság meghaladja az összlakosság húsz százalékát, az Országos Vasúttársaság nem helyezte el a település magyar nyelvű megnevezését a román felirat mellett.
A magyar feliratok hiánya miatt a CNCD-hez fordult magánszemély a Brassó megyei Ürmös, Kőhalom, Kaca, a Kovászna megyei Angyalos, Bita, Nagyborosnyó, Cófalva, Zabola és Szentkatolna, valamint a Kolozs megyei Harasztos vasútállomásain hiányolta a magyar feliratokat.
A CNCD döntésében ugyanakkor azt javasolja az Országos Vasúttársaságnak, hogy tüntesse fel a helység magyar megnevezését mindazon vasútállomásokon, ahol a magyar anyanyelvű lakosság aránya meghaladja az összlakosság húsz százalékát.
A panaszos szerint ugyanakkor az is hátrányos megkülönböztetést jelent, hogy az alsórákosi vasútállomáson nincs magyar nyelvet is ismerő alkalmazott, a CNCD azonban ezt elutasította.
Krónika (Kolozsvár).
Több erdélyi település kapcsán is hátrányos megkülönböztetésnek ítélte az Országos Diszkrimináció-ellenes Hatóság (CNCD), hogy a vasútállomásokon a település neve nincs feltüntetve magyarul is a román megnevezés mellett.
A diszkrimináció-ellenes hatóság egy sepsiszentgyörgyi magánszemély panaszával kapcsolatosan hozott döntést. A határozatban az áll: diszkriminációnak minősül, hogy több olyan erdélyi település esetében, ahol a magyar anyanyelvű lakosság meghaladja az összlakosság húsz százalékát, az Országos Vasúttársaság nem helyezte el a település magyar nyelvű megnevezését a román felirat mellett.
A magyar feliratok hiánya miatt a CNCD-hez fordult magánszemély a Brassó megyei Ürmös, Kőhalom, Kaca, a Kovászna megyei Angyalos, Bita, Nagyborosnyó, Cófalva, Zabola és Szentkatolna, valamint a Kolozs megyei Harasztos vasútállomásain hiányolta a magyar feliratokat.
A CNCD döntésében ugyanakkor azt javasolja az Országos Vasúttársaságnak, hogy tüntesse fel a helység magyar megnevezését mindazon vasútállomásokon, ahol a magyar anyanyelvű lakosság aránya meghaladja az összlakosság húsz százalékát.
A panaszos szerint ugyanakkor az is hátrányos megkülönböztetést jelent, hogy az alsórákosi vasútállomáson nincs magyar nyelvet is ismerő alkalmazott, a CNCD azonban ezt elutasította.
Krónika (Kolozsvár).
2013. április 15.
Hírsaláta
DISZKRIMINÁL AZ ORSZÁGOS VASÚTTÁRSASÁG. Hátrányos megkülönböztetésnek ítélte az Országos Diszkrimináció-ellenes Hatóság, hogy több olyan településen, ahol a magyar lakosság számaránya meghaladja a húsz százalékot, vasútállomásokon a település neve nincs feltüntetve magyarul is a román megnevezés mellett.
A panaszt egy sepsiszentgyörgyi lakos nyújtotta be, és a Brassó megyei Örményes, Kőhalom, Kaca, a Kovászna megyei Angyalos, Bita, Nagyborosnyó, Cófalva, Zabola és Szentkatolna, valamint a Kolozs megyei Harasztos vasútállomásain hiányolta a magyar feliratokat. Az ODEH azt javasolja az Országos Vasúttársaságnak, hogy tüntesse fel a helység magyar megnevezését azokon a vasútállomásokon, ahol a település magyar lakossága meghaladja az összlakosság húsz százalékát. (Krónika) ALKOTMÁNYELLENES AZ ÚJ RESTITÚCIÓS TÖRVÉNYTERVEZET. Benyújtotta a kormány a parlamentnek a restitúciós törvény tervezetének azt a változatát, amelyet felelősségvállalással szerdán kíván elfogadtatni. Máté András Levente képviselő bejelentette: az RMDSZ jelen formájában alkotmányellenesnek tartja a tervezetet, mert az hátrányosan érintené a még nem kárpótolt tulajdonosokat. Máté azzal is elégedetlen, hogy a helyi restitúciós bizottságok munkáját ez a törvény befagyasztja arra az időszakra, amíg a kormány az állam tulajdonában levő ingatlanok felleltározását végzi, ami a kárpótlási folyamat ideiglenes leállítását jelenti. Az RMDSZ a Demokrata Liberális Párttal együtt kívánja benyújtani a bizalmatlansági indítványt, melynek megszavazása esélytelen, de jelzésértékű. (Transindex) KI LESZ ROMÁNIA ÚJ ELNÖKE. Traian Băsescu államfő szerint sem Crin Antonescu, sem Klaus Johannis, sem Sorin Oprescu nem lesz Románia elnöke 2014-ben. „Victor Ponta világosan kijelentette, hogy nem akar, a többiek nem tudnak” – fogalmazott Băsescu a Digi24 televíziónak, ahol a 2014-es államfőválasztás esélyeit taglaló közvélemény-kutatást kommentálta. LEMONDANAK, MERT NEM KÍVÁNCSIAK VÉLEMÉNYÜKRE. Testületileg lemondanak az Országos Tudományos Kutatási Tanács tagjai, akik a tanügyminisztériumot segítik az országban zajló tudományos kutatások irányításában és értékelésében. A testület tagjai azzal indokolják lemondásukat, hogy idei költségvetésük drámai léptékben csökkent, ráadásul mindmáig nem jelentették be, kik nyerték a tavalyi Humánerőforrás és Ötlet Program kutatási kiírását. Ezenkívül valamennyi, jelenleg zajló projekt finanszírozása késik, ennek ellenére máris kiírták a soron következő pályázatokat. Mindennek tetejében hónapok óta senki sem kíváncsi véleményükre. (Puterea)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).
2013. május 30.
Életműve: ezer tárgy
Amolyan nemzetségi találkozónak is lehetne nevezni az apára, nagyapára és dédnagyapára emlékező népes család meg az egykori tanítványok sokaságát, mely a református templomban emlékezett Nagy Béla (1911–1988) tanítómesterre-tanárra, nemzedékek nevelőjére, oktatójára. Az egyik olyan néptanító emlékét idézték, aki a régiek nyomdokain haladva az életben szükséges dolgokra tanította meg azokat a gyermekeket, akik igényelték eszük-tehetségük gyarapodását.
A tananyag mellett a kertészkedés, a virág- és a gyümölcsfa-szaporítás, oltás-szemzés tudományát, a zenét, a faragást és bútorfestést is meg lehetett tőle tanulni. Újszékelyi református családból indult, s már első munkahelyén, Székelymuzsnán megkezdte az udvarhelyszéki népi díszítés mintavilágának gyűjtését, agyagfalvi és középajtai szolgálat után került Sepsikőröspatakra 1949-ben, ahol áldásos oktató-nevelői tevékenységét folytatta, s mint azokban a nehéz években mások is, részt vállalt a közművelődési életből. Az évek múltával, ereje fogytával mindinkább az ülőmunkát igénylő népi bútorfestés felé fordult, sorozatban készítette a zömében kék alapra festett népi ornamentikát, új színt, Udvarhely- és Keresztúrszék motívumvilágát hozta be Háromszékre. A hetvenes évek elején kálvinista hívő székely emberként felvállalta a sepsikőröspataki református templom bútorzatának díszítését, 40 színes, festett kazettát készített. Ilyen méretű alkotása díszíti az aldobolyi református templom belsejét, karzat- és padelőkéit is. Nem a mi tisztünk eldönteni, hol Nagy Béla helye a székelyföldi népművészek sorában. Örömmel láttuk azonban, hogy a maga faragta és festette kettős temetői kopjafájánál tartott vasárnapi tiszteletadáson adózott emlékének a néprajzkutató és muzeológus Szőcsné Gazda Enikő és Albert Ernő, a háromszéki népköltészet kiváló ismerője-kutatója. Nagy Béla munkásságát unokája, a néprajzos Sepsiszéki Nagy Balázs méltatta a kőröspataki kultúrotthonban összegyűlt helybeliek előtt. Elmondta: munkáiból a határokon kívülre is kerültek darabok, mintakincséből a Székely Nemzeti Múzeumba, emléke az életmű több mint ezer tárgya, valamint a család, a rokonok révén él.
Munkássága helybeli folytatójának tekinthetjük Mézesné Demeter Mária nyugalmazott tanárt, népi bútorfestőt. A megemlékezés házigazdája a református egyházközség és lelkipásztora, Nagy Zsolt Attila volt, szervezője a nőszövetséggel partnerségben munkálkodó Kálnoky Ludmilla Egyesület, a Zsigmond házaspár, akik felvállalták egy emlékkiadvány összeállítását is Nagy Béla néptanító emléke a sepsikőröspataki köztudatban címmel, megörökítve az egykori kollégák és tanítványok visszaemlékezéseit, Nagy Béla festett bútorainak fényképfelvételeit. Az ünnepi istentiszteleten képviseltette magát a helybeli római katolikus és unitárius gyülekezet, a helyi önkormányzat, igét hirdetett Nagy Béla dédunokája, Szász István Gergely bitai református lelkipásztor, az orgonánál Kiss Zoltánné Váncsa Irén ült, aki Nagy Bélától tanulta meg a templomi orgona megszólaltatását. Nagy Béla ükunokái szavaltak, s zeneszámmal tisztelgett a helybeli református fiatalok csoportja. A megemlékezés végén elhangzott: ha eladó lesz Nagy Béla lakása, az beillenne közösségi háznak, melyben más tevékenységek mellett az egykori tulajdonos emlékét is őriznék.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Amolyan nemzetségi találkozónak is lehetne nevezni az apára, nagyapára és dédnagyapára emlékező népes család meg az egykori tanítványok sokaságát, mely a református templomban emlékezett Nagy Béla (1911–1988) tanítómesterre-tanárra, nemzedékek nevelőjére, oktatójára. Az egyik olyan néptanító emlékét idézték, aki a régiek nyomdokain haladva az életben szükséges dolgokra tanította meg azokat a gyermekeket, akik igényelték eszük-tehetségük gyarapodását.
A tananyag mellett a kertészkedés, a virág- és a gyümölcsfa-szaporítás, oltás-szemzés tudományát, a zenét, a faragást és bútorfestést is meg lehetett tőle tanulni. Újszékelyi református családból indult, s már első munkahelyén, Székelymuzsnán megkezdte az udvarhelyszéki népi díszítés mintavilágának gyűjtését, agyagfalvi és középajtai szolgálat után került Sepsikőröspatakra 1949-ben, ahol áldásos oktató-nevelői tevékenységét folytatta, s mint azokban a nehéz években mások is, részt vállalt a közművelődési életből. Az évek múltával, ereje fogytával mindinkább az ülőmunkát igénylő népi bútorfestés felé fordult, sorozatban készítette a zömében kék alapra festett népi ornamentikát, új színt, Udvarhely- és Keresztúrszék motívumvilágát hozta be Háromszékre. A hetvenes évek elején kálvinista hívő székely emberként felvállalta a sepsikőröspataki református templom bútorzatának díszítését, 40 színes, festett kazettát készített. Ilyen méretű alkotása díszíti az aldobolyi református templom belsejét, karzat- és padelőkéit is. Nem a mi tisztünk eldönteni, hol Nagy Béla helye a székelyföldi népművészek sorában. Örömmel láttuk azonban, hogy a maga faragta és festette kettős temetői kopjafájánál tartott vasárnapi tiszteletadáson adózott emlékének a néprajzkutató és muzeológus Szőcsné Gazda Enikő és Albert Ernő, a háromszéki népköltészet kiváló ismerője-kutatója. Nagy Béla munkásságát unokája, a néprajzos Sepsiszéki Nagy Balázs méltatta a kőröspataki kultúrotthonban összegyűlt helybeliek előtt. Elmondta: munkáiból a határokon kívülre is kerültek darabok, mintakincséből a Székely Nemzeti Múzeumba, emléke az életmű több mint ezer tárgya, valamint a család, a rokonok révén él.
Munkássága helybeli folytatójának tekinthetjük Mézesné Demeter Mária nyugalmazott tanárt, népi bútorfestőt. A megemlékezés házigazdája a református egyházközség és lelkipásztora, Nagy Zsolt Attila volt, szervezője a nőszövetséggel partnerségben munkálkodó Kálnoky Ludmilla Egyesület, a Zsigmond házaspár, akik felvállalták egy emlékkiadvány összeállítását is Nagy Béla néptanító emléke a sepsikőröspataki köztudatban címmel, megörökítve az egykori kollégák és tanítványok visszaemlékezéseit, Nagy Béla festett bútorainak fényképfelvételeit. Az ünnepi istentiszteleten képviseltette magát a helybeli római katolikus és unitárius gyülekezet, a helyi önkormányzat, igét hirdetett Nagy Béla dédunokája, Szász István Gergely bitai református lelkipásztor, az orgonánál Kiss Zoltánné Váncsa Irén ült, aki Nagy Bélától tanulta meg a templomi orgona megszólaltatását. Nagy Béla ükunokái szavaltak, s zeneszámmal tisztelgett a helybeli református fiatalok csoportja. A megemlékezés végén elhangzott: ha eladó lesz Nagy Béla lakása, az beillenne közösségi háznak, melyben más tevékenységek mellett az egykori tulajdonos emlékét is őriznék.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 13.
Székelyföldi tehetséggondozás
Ötvenhat háromszéki, egy Brassó megyei és egy bukaresti tehetséges diáknak utalta át a napokban a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) az egyenként tizenötezer lejes ösztöndíjat, amelyet az érintettek az Ady Endre-ösztöndíjpályázaton nyertek el, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, valamint a Nemzeti Tehetségprogram hirdetett meg a 2015–2016-os tanévre. Az Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására jött létre.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű SZTT kezeli a magyar állami finanszírozással működő Ady Endre-ösztöndíjra érkező pályázatokat, amelyekkel Kovászna és Brassó megyei, valamint moldvai és bukaresti állandó lakcímmel rendelkező tanulók vesznek részt a programban (a belső-erdélyi, dél-erdélyi, partiumi és bánsági, valamint a Hargita megyei pályázatok az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület hatáskörébe tartoznak). A mostani tanévben Háromszéken sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai, baróti, uzoni, ozsdolai, csernátoni, sepsibükszádi, bitai, szentkatolnai, kézdiszentkereszti, rétyi, hatolykai, nagyajtai, kiskászoni, bélafalvi, angyalosi, erdőfülei, ikafalvi és vargyasi diákok pályázatát értékelték pozitívan. Április elején a tehetséggondozó megkötötte mindannyiukkal a támogatási szerződést, a napokban a pénzt is megkapták a kedvezményezettek – tájékoztatott Bereczki Kinga, a SZTT elnöke. Egy másik ösztöndíjprogram érdekében a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) negyvenötezer lejes hozzájárulásával a SZTT létrehozta a Székelyföldi Tehetségalapot, amelynek gyarapításához vállalkozók köréből remél támogatást, és számít a személyi jövedelemadó két százalékából begyűjthető összegekre is. Szeptemberig százezer lejre kívánja növelni az alapot, amelyből száz tehetséges, gyengébb anyagi körülmények között élő I–XII. osztályos tanulót támogatnának egyenként ezer lejjel. Szintén a SZTT gondozza a HKA Ignácz Rózsa Tehetségalapját, amelyből egyéni megkeresés, felkérés, ajánlás alapján nyújtanak testre szabott támogatást háromszéki diákoknak, és ahol eredményt látnak, folytatják a pénzbeli hozzájárulást az érintett tanulási lehetőségeinek megteremtéséhez. Jelenleg kilencen részesülnek Ignácz Rózsa-ösztöndíjban, de új kérések, ajánlások időközben is érkezhetnek.
Az említett három ösztöndíjprogram lebonyolítását önkéntes munkában végzi az SZTT harminctagú testülete, amely a támogatás mellett feladatának tartja a tehetségazonosítást is, ebből a célból hozta létre a Székelyföldi kincskereső-programot, amelynek egyik legkomplexebb alprogramja, a Magyar Athenas 250 a végcélhoz ért, hét végén tartják a vetélkedő döntőjét.
Helyesírásból jeles
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nyolcadikos diákja, Kádár Fruzsina második helyezést ért el a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny hét végén Kolozsváron tartott országos döntőjén, ezzel Kedves Laura tanítványa kiérdemelte a budapesti Kárpát-medencei döntőn való részvételt. A Brassai Sámuel Elméleti Líceumban tartott vetélkedőn két háromszéki diák kapott dicséretet: Kinda Ágota, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója és Kozman Kriszta ötödikes diák a Nagy Mózes Elméleti Líceumból. A Simonyi Zsigmond verseny célja a magyar nyelv ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének erősítése.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ötvenhat háromszéki, egy Brassó megyei és egy bukaresti tehetséges diáknak utalta át a napokban a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) az egyenként tizenötezer lejes ösztöndíjat, amelyet az érintettek az Ady Endre-ösztöndíjpályázaton nyertek el, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, valamint a Nemzeti Tehetségprogram hirdetett meg a 2015–2016-os tanévre. Az Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására jött létre.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű SZTT kezeli a magyar állami finanszírozással működő Ady Endre-ösztöndíjra érkező pályázatokat, amelyekkel Kovászna és Brassó megyei, valamint moldvai és bukaresti állandó lakcímmel rendelkező tanulók vesznek részt a programban (a belső-erdélyi, dél-erdélyi, partiumi és bánsági, valamint a Hargita megyei pályázatok az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület hatáskörébe tartoznak). A mostani tanévben Háromszéken sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai, baróti, uzoni, ozsdolai, csernátoni, sepsibükszádi, bitai, szentkatolnai, kézdiszentkereszti, rétyi, hatolykai, nagyajtai, kiskászoni, bélafalvi, angyalosi, erdőfülei, ikafalvi és vargyasi diákok pályázatát értékelték pozitívan. Április elején a tehetséggondozó megkötötte mindannyiukkal a támogatási szerződést, a napokban a pénzt is megkapták a kedvezményezettek – tájékoztatott Bereczki Kinga, a SZTT elnöke. Egy másik ösztöndíjprogram érdekében a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) negyvenötezer lejes hozzájárulásával a SZTT létrehozta a Székelyföldi Tehetségalapot, amelynek gyarapításához vállalkozók köréből remél támogatást, és számít a személyi jövedelemadó két százalékából begyűjthető összegekre is. Szeptemberig százezer lejre kívánja növelni az alapot, amelyből száz tehetséges, gyengébb anyagi körülmények között élő I–XII. osztályos tanulót támogatnának egyenként ezer lejjel. Szintén a SZTT gondozza a HKA Ignácz Rózsa Tehetségalapját, amelyből egyéni megkeresés, felkérés, ajánlás alapján nyújtanak testre szabott támogatást háromszéki diákoknak, és ahol eredményt látnak, folytatják a pénzbeli hozzájárulást az érintett tanulási lehetőségeinek megteremtéséhez. Jelenleg kilencen részesülnek Ignácz Rózsa-ösztöndíjban, de új kérések, ajánlások időközben is érkezhetnek.
Az említett három ösztöndíjprogram lebonyolítását önkéntes munkában végzi az SZTT harminctagú testülete, amely a támogatás mellett feladatának tartja a tehetségazonosítást is, ebből a célból hozta létre a Székelyföldi kincskereső-programot, amelynek egyik legkomplexebb alprogramja, a Magyar Athenas 250 a végcélhoz ért, hét végén tartják a vetélkedő döntőjét.
Helyesírásból jeles
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nyolcadikos diákja, Kádár Fruzsina második helyezést ért el a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny hét végén Kolozsváron tartott országos döntőjén, ezzel Kedves Laura tanítványa kiérdemelte a budapesti Kárpát-medencei döntőn való részvételt. A Brassai Sámuel Elméleti Líceumban tartott vetélkedőn két háromszéki diák kapott dicséretet: Kinda Ágota, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója és Kozman Kriszta ötödikes diák a Nagy Mózes Elméleti Líceumból. A Simonyi Zsigmond verseny célja a magyar nyelv ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének erősítése.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 20.
Ezt a munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni (Interjú Dombora Lehellel, Réty község polgármesterével)
Dombora Lehel Lajos személyében új vezetője van a Bitát, Komollót, Egerpatakot és Szacsvát is magában foglaló Réty községnek. A megye legfiatalabb magyar polgármestere 32 és fél éves, Komolló szülötte, ott is lakik. Földrajz–idegenforgalom szakot végett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán. Diplomázás után a szakmában helyezkedett el, Csíkszereda környékén falusi turizmusban dolgozott másfél évig, utána hat idényen át Görögországban idegenvezetőként, téli időszakban egy marosvásárhelyi utazási irodánál tevékenykedett. 2011-ben hazatért, 2012-től a Kovászna Megye Tanácsán belül működő Adetcov vidékfejlesztési egyesületnél, majd a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnél dolgozott, utóbbinál irodavezetői, majd ügyvezető igazgatói munkakörben. Négy éven át önkormányzati képviselő volt a rétyi helyi tanácsban. Dombora Lehelt a közigazgatási örökségről és terveiről kérdeztük.
– Miért vállalta a polgármester-jelöltséget?
– A volt polgármestert, Dálnoki Lajost semmiképpen nem tudtuk meggyőzni, hogy egy újabb mandátumot vállaljon. Többször tárgyaltunk az utódlásról tanácsos kollégákkal, falubeliekkel, engem biztattak az emberek. Aztán be kellett látnom, hogy nemzedékemben én álltam legközelebb az önkormányzathoz. Ugyanakkor itthon szeretnék maradni. Emigrációs hajlamom még a külföldi munkám alatt sem volt. Nem volt könnyű döntés, de elvállaltam.
– A községházán milyen volt a váltás?
– Réty község szinte az egyetlen hely a megyében, ahol simán ment minden. A volt polgármester, aki nyugdíjba vonult, sokszor kérés nélkül is bejön bizonyos dolgokat átnézni, segíteni. Kiöregedett a volt munkaközösség, sokan nyugdíjba vonultak, beleértve a jegyzőt is. Első lépésként meghirdettük a munkahelyeket, új embereket alkalmaztunk. Péter József Henrik az új alpolgármester, a jegyző Németh Tímea, teljesen új csapattal kezdtünk. Mindannyiunknak tanulmányoznunk kell a feladatokat, de jó, dinamikus csapat alakult. Az elmúlt három és fél hónap nagyon mozgalmas volt. Még nem történt meg, hogy úgy térjek haza, hogy amit aznapra elterveztem, be is fejezzem. Szerintem ezt nem is lehet befejezni, csak abba lehet hagyni. Nem azért, mert rengeteg a gond, hanem mert nagyon sokféle. Az egyszerű emberek mindennapi panaszának meghallgatásához 36 órából kellene állnia napnak. – Milyen állapotban örökölte meg a községet?
– A volt polgármester úr és az önkormányzat igen komoly munkát végzett, elsősorban infrastruktúra-fejlesztésben. Nagy arányban rendberakott és rendben tartott községet vettünk át: utcáink java része aszfaltburkolattal rendelkezik, kivételt képeznek a Rétyhez csatolt területek és a mellékutcák, az ivóvízhálózat Rétyen, Komollón és Bitán kiépült. Ezek fenntartása, karbantartása nehéz. Tavaly év elején szolgáltató nélkül maradtunk. A Tricomserv, amely versenytárgyaláson megnyerte a szolgáltatási jogot, visszavonult. Azóta házilag oldottuk meg a vízellátást, de az önkormányzatnak mielőbb saját szolgáltatócéget kell létrehoznia. Ezen dolgozunk, az engedélyek nagy része megvan. Sok községben gond az ivóvíz- és szennyvízhálózat működtetése. Csak ott van rendben, ahol a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. a szolgáltató. Az viszont rettenetesen drága! A rétyi önkormányzat úgy gondolja: egy majdnem új rendszert, amelyet nagyrészt saját költségből építettek, nem szabad átadni, hogy más hajtsa be a hasznot. Óriási árkülönbségek vannak: a Közüzemektől származó víz 6,40 lej, a rétyi fúrt kutakból származó 2 lej volt csatornázási díjjal együtt, de eddig nem fizetett senki. Ez tarthatatlan állapot. Ha fogyasztunk, azért fizetni is kell, csak nem mindegy, hogy mennyit. Úttörőként megyünk végig az ösvényen, meggyőződésünk, hogy az irány jó, és fél éven belül megoldódik az ügy.
– Van-e, amit folytatni kell?
– Az elkezdett tervek között szerepel a kultúrotthon felújítása. Saját költségvetésből zajlik, de májusban le kellett állítani a munkát, mert a bukaresti Colectiv-tragédia utáni tűzoltósági ellenőrzésen kiderült, hogy a terv nem tökéletesen megfelelő. Megoldható lett volna, ha a befogadóképességet lecsökkentjük 200 személyre, de mit értünk volna el, mivel 300 személyesben gondolkoztunk? Most már az engedélyek megvannak, hamarosan újrakezdhetjük a munkát. Sajnálom, hogy még idén sem tudjuk ott megtartani a hagyományos karácsonyi hangversenyt. – Milyen új tervei vannak?
– Éppen zajlik az egerpataki és szacsvai vízhálózat tervezése. A vidékfejlesztési pályázatok leadási határideje e hónap vége, idén már nem férünk bele, de a következő kiírásnál leadhatjuk. Ha ezt sikerül megoldani, mondhatjuk, hogy a hétvégi házakat leszámítva megoldódik a vízellátás az egész község területén. – Apropó, hétvégi házak! Mi a jelenlegi jogi helyzet a tóparti „Ferencvárosban”?
– Ott csupán néhány ház épült hivatalosan. Azonban időközben visszakapta a területet a Cserésdomb Közbirtokosság. Sok huzavona után sikerült megállapodniuk a házikósokkal évi négyzetméterenkénti egy euró bérleti díjban. Ennek fejében a közbirtokosság területet biztosít nekik. Tudom, hogy gondok még vannak, egyesek ezt sem fizetik. De jó dolog, hogy leállt a további építkezés. Sőt, az új általános urbanisztikai tervben, amely idén remélhetőleg életbe lép, teljes építkezési tilalom szerepel a területre. Kapcsolatunk minimális a házikósokkal, mert a közbirtokosság fizeti az adót.
– Az út túloldalán levő házak helyzete rendezett?
– Nagyrészt. A természetvédelmi terület határa pontosan ott húzódik, ahol a házaknak vége van. Ám akadnak olyanok is – újabban hárman –, akik mindenféle engedély, megkérdezés nélkül elkezdtek építkezni, majdnem az erdőben. Azonnal leállíttattuk az építkezést, és kötelezzük, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot. A védett terület gondnoka a megyei természetvédelmi és hegyimentőközpont. A minap tartottunk közös szemétgyűjtő akciót hetven önkéntessel. Rengeteg szemetet találtunk. Arról sürgősen le fogjuk szoktatni a közösséget, hogy a Rétyi Nyír mindenki szeméttelepe. – A Rétyi-tóhoz kapcsolódó tervük van-e?
– Igen, a turisztikai övezet rendbetétele egy régebbi terv része. Most kezdődik a kivitelezés. Ott három tó található. Ezek közül a legnagyobb a rétyi önkormányzat tulajdona. Sikerült rendezni a jogi helyzetet, rövid időn belül megkapjuk a telekkönyvet. Ahhoz, hogy a vízügyi engedély is meglegyen, a Feketeügy felőli védőgátat és a befogó és kivezető rendszert teljesen újjá kell építenünk. A tervre már szerződést kötöttünk egy szakcéggel. Élhetőbbé, használhatóbbá szeretnénk tenni a tó környékét. – A Schweighofer céggel milyen a viszonyuk?
– Professzionális. Réty község területén felvásároltak 70 hektárt, beltelkesítették, és felépült a gyár. Ennek ingatlanadója akkora összeg, mint egy kisebb község éves költségvetése. Ezt közvetlenül látjuk. Továbbá még van egy csomó járulékos illeték. Alkalmazottak béradójából visszafordított hányad, az áfából visszaosztott rész. Még nem látom át, mekkora összegekről van szó. – Ezáltal megoldódott a munkanélküliség kérdése?
– A cégnél az alkalmazottak létszáma megközelíti az ötszázat, a községből ötvenen dolgoznak ott. Vannak, akik hivatalos munkaviszonyban állnak cégekkel, hivatalokkal, létezik egy önfenntartó réteg, a mezőgazdászok, akik nincsenek rászorulva a munkahelyre, és nem is lehetne kötött munkaidőbe illeszteni őket. Alig akad szociális segélyen tengődő. Aki akar, az mind dolgozik a községben.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Dombora Lehel Lajos személyében új vezetője van a Bitát, Komollót, Egerpatakot és Szacsvát is magában foglaló Réty községnek. A megye legfiatalabb magyar polgármestere 32 és fél éves, Komolló szülötte, ott is lakik. Földrajz–idegenforgalom szakot végett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán. Diplomázás után a szakmában helyezkedett el, Csíkszereda környékén falusi turizmusban dolgozott másfél évig, utána hat idényen át Görögországban idegenvezetőként, téli időszakban egy marosvásárhelyi utazási irodánál tevékenykedett. 2011-ben hazatért, 2012-től a Kovászna Megye Tanácsán belül működő Adetcov vidékfejlesztési egyesületnél, majd a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnél dolgozott, utóbbinál irodavezetői, majd ügyvezető igazgatói munkakörben. Négy éven át önkormányzati képviselő volt a rétyi helyi tanácsban. Dombora Lehelt a közigazgatási örökségről és terveiről kérdeztük.
– Miért vállalta a polgármester-jelöltséget?
– A volt polgármestert, Dálnoki Lajost semmiképpen nem tudtuk meggyőzni, hogy egy újabb mandátumot vállaljon. Többször tárgyaltunk az utódlásról tanácsos kollégákkal, falubeliekkel, engem biztattak az emberek. Aztán be kellett látnom, hogy nemzedékemben én álltam legközelebb az önkormányzathoz. Ugyanakkor itthon szeretnék maradni. Emigrációs hajlamom még a külföldi munkám alatt sem volt. Nem volt könnyű döntés, de elvállaltam.
– A községházán milyen volt a váltás?
– Réty község szinte az egyetlen hely a megyében, ahol simán ment minden. A volt polgármester, aki nyugdíjba vonult, sokszor kérés nélkül is bejön bizonyos dolgokat átnézni, segíteni. Kiöregedett a volt munkaközösség, sokan nyugdíjba vonultak, beleértve a jegyzőt is. Első lépésként meghirdettük a munkahelyeket, új embereket alkalmaztunk. Péter József Henrik az új alpolgármester, a jegyző Németh Tímea, teljesen új csapattal kezdtünk. Mindannyiunknak tanulmányoznunk kell a feladatokat, de jó, dinamikus csapat alakult. Az elmúlt három és fél hónap nagyon mozgalmas volt. Még nem történt meg, hogy úgy térjek haza, hogy amit aznapra elterveztem, be is fejezzem. Szerintem ezt nem is lehet befejezni, csak abba lehet hagyni. Nem azért, mert rengeteg a gond, hanem mert nagyon sokféle. Az egyszerű emberek mindennapi panaszának meghallgatásához 36 órából kellene állnia napnak. – Milyen állapotban örökölte meg a községet?
– A volt polgármester úr és az önkormányzat igen komoly munkát végzett, elsősorban infrastruktúra-fejlesztésben. Nagy arányban rendberakott és rendben tartott községet vettünk át: utcáink java része aszfaltburkolattal rendelkezik, kivételt képeznek a Rétyhez csatolt területek és a mellékutcák, az ivóvízhálózat Rétyen, Komollón és Bitán kiépült. Ezek fenntartása, karbantartása nehéz. Tavaly év elején szolgáltató nélkül maradtunk. A Tricomserv, amely versenytárgyaláson megnyerte a szolgáltatási jogot, visszavonult. Azóta házilag oldottuk meg a vízellátást, de az önkormányzatnak mielőbb saját szolgáltatócéget kell létrehoznia. Ezen dolgozunk, az engedélyek nagy része megvan. Sok községben gond az ivóvíz- és szennyvízhálózat működtetése. Csak ott van rendben, ahol a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. a szolgáltató. Az viszont rettenetesen drága! A rétyi önkormányzat úgy gondolja: egy majdnem új rendszert, amelyet nagyrészt saját költségből építettek, nem szabad átadni, hogy más hajtsa be a hasznot. Óriási árkülönbségek vannak: a Közüzemektől származó víz 6,40 lej, a rétyi fúrt kutakból származó 2 lej volt csatornázási díjjal együtt, de eddig nem fizetett senki. Ez tarthatatlan állapot. Ha fogyasztunk, azért fizetni is kell, csak nem mindegy, hogy mennyit. Úttörőként megyünk végig az ösvényen, meggyőződésünk, hogy az irány jó, és fél éven belül megoldódik az ügy.
– Van-e, amit folytatni kell?
– Az elkezdett tervek között szerepel a kultúrotthon felújítása. Saját költségvetésből zajlik, de májusban le kellett állítani a munkát, mert a bukaresti Colectiv-tragédia utáni tűzoltósági ellenőrzésen kiderült, hogy a terv nem tökéletesen megfelelő. Megoldható lett volna, ha a befogadóképességet lecsökkentjük 200 személyre, de mit értünk volna el, mivel 300 személyesben gondolkoztunk? Most már az engedélyek megvannak, hamarosan újrakezdhetjük a munkát. Sajnálom, hogy még idén sem tudjuk ott megtartani a hagyományos karácsonyi hangversenyt. – Milyen új tervei vannak?
– Éppen zajlik az egerpataki és szacsvai vízhálózat tervezése. A vidékfejlesztési pályázatok leadási határideje e hónap vége, idén már nem férünk bele, de a következő kiírásnál leadhatjuk. Ha ezt sikerül megoldani, mondhatjuk, hogy a hétvégi házakat leszámítva megoldódik a vízellátás az egész község területén. – Apropó, hétvégi házak! Mi a jelenlegi jogi helyzet a tóparti „Ferencvárosban”?
– Ott csupán néhány ház épült hivatalosan. Azonban időközben visszakapta a területet a Cserésdomb Közbirtokosság. Sok huzavona után sikerült megállapodniuk a házikósokkal évi négyzetméterenkénti egy euró bérleti díjban. Ennek fejében a közbirtokosság területet biztosít nekik. Tudom, hogy gondok még vannak, egyesek ezt sem fizetik. De jó dolog, hogy leállt a további építkezés. Sőt, az új általános urbanisztikai tervben, amely idén remélhetőleg életbe lép, teljes építkezési tilalom szerepel a területre. Kapcsolatunk minimális a házikósokkal, mert a közbirtokosság fizeti az adót.
– Az út túloldalán levő házak helyzete rendezett?
– Nagyrészt. A természetvédelmi terület határa pontosan ott húzódik, ahol a házaknak vége van. Ám akadnak olyanok is – újabban hárman –, akik mindenféle engedély, megkérdezés nélkül elkezdtek építkezni, majdnem az erdőben. Azonnal leállíttattuk az építkezést, és kötelezzük, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot. A védett terület gondnoka a megyei természetvédelmi és hegyimentőközpont. A minap tartottunk közös szemétgyűjtő akciót hetven önkéntessel. Rengeteg szemetet találtunk. Arról sürgősen le fogjuk szoktatni a közösséget, hogy a Rétyi Nyír mindenki szeméttelepe. – A Rétyi-tóhoz kapcsolódó tervük van-e?
– Igen, a turisztikai övezet rendbetétele egy régebbi terv része. Most kezdődik a kivitelezés. Ott három tó található. Ezek közül a legnagyobb a rétyi önkormányzat tulajdona. Sikerült rendezni a jogi helyzetet, rövid időn belül megkapjuk a telekkönyvet. Ahhoz, hogy a vízügyi engedély is meglegyen, a Feketeügy felőli védőgátat és a befogó és kivezető rendszert teljesen újjá kell építenünk. A tervre már szerződést kötöttünk egy szakcéggel. Élhetőbbé, használhatóbbá szeretnénk tenni a tó környékét. – A Schweighofer céggel milyen a viszonyuk?
– Professzionális. Réty község területén felvásároltak 70 hektárt, beltelkesítették, és felépült a gyár. Ennek ingatlanadója akkora összeg, mint egy kisebb község éves költségvetése. Ezt közvetlenül látjuk. Továbbá még van egy csomó járulékos illeték. Alkalmazottak béradójából visszafordított hányad, az áfából visszaosztott rész. Még nem látom át, mekkora összegekről van szó. – Ezáltal megoldódott a munkanélküliség kérdése?
– A cégnél az alkalmazottak létszáma megközelíti az ötszázat, a községből ötvenen dolgoznak ott. Vannak, akik hivatalos munkaviszonyban állnak cégekkel, hivatalokkal, létezik egy önfenntartó réteg, a mezőgazdászok, akik nincsenek rászorulva a munkahelyre, és nem is lehetne kötött munkaidőbe illeszteni őket. Alig akad szociális segélyen tengődő. Aki akar, az mind dolgozik a községben.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 6.
Az értékvesztés veszélye fenyegeti
A Székely Nemzeti Múzeum adott otthont annak a tudományos értekezletnek, melyen neves néprajzkutatók és fafaragók vették számba mindazt, amit nemzeti kultúránknak a székelykapukban formát öltő gyöngyszemeiről jelenleg tudni lehet. A szakmai előadásokkal fűszerezett tartalmas együttlét folyamán ugyanakkor értékes gondolatok is megfogalmazódtak a székelykapu-faragás és -állítás nemes hagyományának megőrzésére vonatkozóan.
A Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, valamint Csík-, Udvarhely- és Háromszékről érkezett szakembereket, hagyományőrző egyesületek képviselőit, illetve a téma iránt érdeklődők népes táborát a rendezvény házigazdája, Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntötte.
A meghívottak közül elsőként pedig a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány képviselője, dr. Furu Árpád néprajzkutató emelkedett szóra, aki a népi építészet értékeit felleltározó székelyföldi programokat és bennük rejlő lehetőségeket ismertette a Bartók Termet megtöltő hallgatósággal.
Ezt követően dr. Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató osztotta meg az 1930–1950 időszak háromszéki kapufaragásra vonatkozó ismereteit a jelenlévőkkel. Ennek során kiderült, hogy Erdélyben a román sovinizmus felerősödésével együtt, az 1920-as évek végére a magyarság trianoni sokk után történő feleszmélése és öntudatra ébredése is elkezdődött. Ez többek között a hagyományok felelevenítésében, köztük a székelykapu-állításban is megnyilvánult. Az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 1940-es bécsi döntés okozta öröm hatására pedig az a szokás újabb virágkorát élte. Ez a fordulat mondhatni az utolsó pillanatokban történt, ugyanis az 1800-as évek végén főleg Háromszéken bekövetkezett polgárosodás, majd a már említett román elnyomás hatására a székelykapu-állítás már kihalófélben volt. Éppen ezért a létező állomány megmentésére több próbálkozás is történt. Így Kézdivásárhelyen fafaragó szakosztályokat indítottak, Vargyason és Bitán tanfolyamokat szerveztek, az iskolákba általánosan bevezetett kézimunka órákon pedig a diákok a hagyományos díszítő motívumokkal is megismerkedhettek megyeszerte. A kézdivásárhelyi Józsiás-kert bejáratánál felállított óriás székelykapu például ennek a fellendülésnek volt az eredménye.
A kommunizmus idején ismét korlátozták ezt a fajta tevékenységet, ezért a székelykapu-állítás a passzív nemzeti ellenállás egyik eszközévé vált. Ugyanakkor kerültek olyan elkötelezett vidéki tanítók, mint a háromszéki id. Haszmann Pál, akinek a felkészültségén túl a kellő bátorsága is megvolt ahhoz, hogy a népi hagyományok ápolását intézményi keretek közé helyezze. Neki köszönhető 1973-ban megnyílt az immár nevét viselő csernátoni falumúzeum, mely időközben a népi faragás egyik Kárpát-medencei bástyája lett. Tevékenységéről az alapító unokája, az intézmény vezetését jelenleg ellátó Dimény-Haszmann Orsolya számolt be a hallgatóságnak. A családi hagyományt átörökítő és kiszélesítő édesapja, Haszmann Pál Péter pedig a kezdeteket idézte fel a rá jellemző ízes, székely nyelvezettel.
Dr. Pozsony Ferenc zabolai születésű néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár, akadémikus, a Székelykapuk új terekben és kontextusokban címmel tartott előadása szintén értékes elemekkel bővítette a témára vonatkozó ismereteinket. Többek között értelmezte a kapu fogalmát is, mely szerint az egyéni, családi, privát, közösségi és nyilvános, vagy tiltott, szakrális és profán terek elválasztását, védelmét, valamint szabályozott átlépését valósítja meg. Végig vezetett a közösségi székelykapuk történetén is, melyeket romantikus kultúra- és társadalomszemléletet tükrözött, világi középületek és intézmények előtt emelték őket a regionális és nemzeti jelentések közvetítésének céljával. Állításuk fénykora 1916–1920 közé esett, és újabb felvirágzása a Székelyföld 1940-es felszabadulásával vette kezdetét, amikor ez a magyar honvédek bevonulásának tiszteletére történt minden érintett településen.
Azt már dr. Kinda István sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató hozta tudomásunkra, hogy a Székelyföld fölötti uralmat a II. világháború végével ismét megkaparintó bukaresti hatalom ezek túlnyomó részét megsemmisítette. A kommunizmus bukása után azonban egy-egy település bejáratát jelző falukapuként visszaállították és ismét a nemzeti és helyi öntudat hordozóivá, valamint kifejezőivé váltak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a polgármesterek közötti, kapuügyben megnyilvánuló versengés negatív hatására is, mely következtében eme nemzeti kincseinket az értékvesztés veszélye fenyegeti. A hagyományos és kézzel faragott, székely mivoltunkat tükröző jelképrendszer hordozása helyett ugyanis a méretbeli mutatók váltak elsődlegessé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A Székely Nemzeti Múzeum adott otthont annak a tudományos értekezletnek, melyen neves néprajzkutatók és fafaragók vették számba mindazt, amit nemzeti kultúránknak a székelykapukban formát öltő gyöngyszemeiről jelenleg tudni lehet. A szakmai előadásokkal fűszerezett tartalmas együttlét folyamán ugyanakkor értékes gondolatok is megfogalmazódtak a székelykapu-faragás és -állítás nemes hagyományának megőrzésére vonatkozóan.
A Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, valamint Csík-, Udvarhely- és Háromszékről érkezett szakembereket, hagyományőrző egyesületek képviselőit, illetve a téma iránt érdeklődők népes táborát a rendezvény házigazdája, Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntötte.
A meghívottak közül elsőként pedig a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány képviselője, dr. Furu Árpád néprajzkutató emelkedett szóra, aki a népi építészet értékeit felleltározó székelyföldi programokat és bennük rejlő lehetőségeket ismertette a Bartók Termet megtöltő hallgatósággal.
Ezt követően dr. Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató osztotta meg az 1930–1950 időszak háromszéki kapufaragásra vonatkozó ismereteit a jelenlévőkkel. Ennek során kiderült, hogy Erdélyben a román sovinizmus felerősödésével együtt, az 1920-as évek végére a magyarság trianoni sokk után történő feleszmélése és öntudatra ébredése is elkezdődött. Ez többek között a hagyományok felelevenítésében, köztük a székelykapu-állításban is megnyilvánult. Az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 1940-es bécsi döntés okozta öröm hatására pedig az a szokás újabb virágkorát élte. Ez a fordulat mondhatni az utolsó pillanatokban történt, ugyanis az 1800-as évek végén főleg Háromszéken bekövetkezett polgárosodás, majd a már említett román elnyomás hatására a székelykapu-állítás már kihalófélben volt. Éppen ezért a létező állomány megmentésére több próbálkozás is történt. Így Kézdivásárhelyen fafaragó szakosztályokat indítottak, Vargyason és Bitán tanfolyamokat szerveztek, az iskolákba általánosan bevezetett kézimunka órákon pedig a diákok a hagyományos díszítő motívumokkal is megismerkedhettek megyeszerte. A kézdivásárhelyi Józsiás-kert bejáratánál felállított óriás székelykapu például ennek a fellendülésnek volt az eredménye.
A kommunizmus idején ismét korlátozták ezt a fajta tevékenységet, ezért a székelykapu-állítás a passzív nemzeti ellenállás egyik eszközévé vált. Ugyanakkor kerültek olyan elkötelezett vidéki tanítók, mint a háromszéki id. Haszmann Pál, akinek a felkészültségén túl a kellő bátorsága is megvolt ahhoz, hogy a népi hagyományok ápolását intézményi keretek közé helyezze. Neki köszönhető 1973-ban megnyílt az immár nevét viselő csernátoni falumúzeum, mely időközben a népi faragás egyik Kárpát-medencei bástyája lett. Tevékenységéről az alapító unokája, az intézmény vezetését jelenleg ellátó Dimény-Haszmann Orsolya számolt be a hallgatóságnak. A családi hagyományt átörökítő és kiszélesítő édesapja, Haszmann Pál Péter pedig a kezdeteket idézte fel a rá jellemző ízes, székely nyelvezettel.
Dr. Pozsony Ferenc zabolai születésű néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár, akadémikus, a Székelykapuk új terekben és kontextusokban címmel tartott előadása szintén értékes elemekkel bővítette a témára vonatkozó ismereteinket. Többek között értelmezte a kapu fogalmát is, mely szerint az egyéni, családi, privát, közösségi és nyilvános, vagy tiltott, szakrális és profán terek elválasztását, védelmét, valamint szabályozott átlépését valósítja meg. Végig vezetett a közösségi székelykapuk történetén is, melyeket romantikus kultúra- és társadalomszemléletet tükrözött, világi középületek és intézmények előtt emelték őket a regionális és nemzeti jelentések közvetítésének céljával. Állításuk fénykora 1916–1920 közé esett, és újabb felvirágzása a Székelyföld 1940-es felszabadulásával vette kezdetét, amikor ez a magyar honvédek bevonulásának tiszteletére történt minden érintett településen.
Azt már dr. Kinda István sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató hozta tudomásunkra, hogy a Székelyföld fölötti uralmat a II. világháború végével ismét megkaparintó bukaresti hatalom ezek túlnyomó részét megsemmisítette. A kommunizmus bukása után azonban egy-egy település bejáratát jelző falukapuként visszaállították és ismét a nemzeti és helyi öntudat hordozóivá, valamint kifejezőivé váltak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a polgármesterek közötti, kapuügyben megnyilvánuló versengés negatív hatására is, mely következtében eme nemzeti kincseinket az értékvesztés veszélye fenyegeti. A hagyományos és kézzel faragott, székely mivoltunkat tükröző jelképrendszer hordozása helyett ugyanis a méretbeli mutatók váltak elsődlegessé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 7.
Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 16.
Ahol a csendet hallani lehet (Bita a Mezőföld peremén)
Bita a felső-háromszéki Mezőföld déli részén, de földrajzi, különösen időjárási szempontból annyira fontos ún. Rétyi-szorulat előterében helyezkedik el. Magyarán annyit jelent, hogy ezt a kis falucskát télvíz idején jobban telibe kapja a mindent megfagyasztó Nemere, hamarabb kipergeli a már kikelt kenyérgabonát, amelyről elsöpörte a hótakarót. Ha valaki tanulmányt szeretne írni arról, hogy miképpen tartja fenn magát a jelenlegi körülmények között is egy háromszéki falu, akkor annak Bitára kellene mennie. „Sok szempontból jól van ez így nekünk – mondták –, Réty községközpontnak ránk is gondja van!”
Két vízfolyás szorításában
Van, amikor árvíztől kell félni, a Feketeügytől és a Kovászna vizétől, de ha leapad, letisztul, van, amiből inniuk a marháknak, megtartja a kutakban a vízszintet. Valóban csendes ez a maréknyi falu. Hallod-e, te, mekkora itt a csend?! – mondják gyakran. Mindenki ismer mindenkit, hamar terjed a hír, és ennek van egy nagyon fontos hozadéka, ez tartja a mi kis falvainkban az erkölcsöt, a viselkedési szabályokat, egyszóval: „ügyelj, te, hát mit mond a falu!?” E sorok írója évente keresi fel Bitát riportútjain. Nem hírközpont a helybeli ABC, de Csákány Jolánka mindig szeretettel fogad, s jelzi, történt-e valami, hová érdemes menni. Reggel a tejcsarnokba a tejjel együtt a hírek, a szenzációk is eljutnak, de amikor a tehéncsorda estefelé jövöget haza a közeli rétről, amikor a gazda várja kolompoló jószágát, hallani lehet a csendet. Itt mindenki elfárad esetére, jólesik a meleg vacsora, és a csend is, mert az itteni embernek mindenért meg kell dolgoznia, s így születhetett Bitán a szállóige: a csendet is meg kell kapálni! Szabó Ernő földmegmunkáló mezőgépész régi ismerősünk. Egy idő óta a rétyi községi tanács tagjaként minden mozdulatát-rezdülését ismeri szülőfalujának. Reggeliben már kicsalta homlokára a verejtéket a kánikulai napsütés. Ügyelő szemével az arató-cséplőt figyeli, nagy nap ez számára: kezdődik az aratás. Hozzá hasonló, gépekkel dolgozó mezőgépész van még vagy féltucatnyi a faluban. Ez a szerencséje annak a földbirtokkal rendelkező idősebb rétegnek, amelynek fizikai ereje fogytán, de még részesülhetnek a szülők által megszerzett és megtartó földterületek áldásaiból. – Ma az én búzámat kezdem aratni – mondta Szabó Ernő –, igazi aratóidőben vagyunk. Annyi ideje azonban kerül, hogy szólhasson faluja életéről is.
– Egyébként nekünk, termelőknek nincsen okunk panaszra. Elég szép a határ – kezdte. – Az aszály egy keveset már ártott, főleg a legelőkön érződik ez. Baj, mert a falunak még elég szép az állatállománya, 130 körül ingadozik az állatlétszám. A tejet – szerencsénkre – elhordja a Covalact. Az aratásnak jó most a száraz idő, a kapásoknak kevésbé. Jól indultunk tavasszal, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindenféléből olyan közepes hozamra lehet számítani. Repcét is vetett bérelt földön a határban a Timate Kft. Szabó Ernőre bízta a zömében református faluközösség az eklézsia gondnoki teendőit is. A hívek már azt is megszokták, hogy az utóbbi időben Bitán gyakran váltogatják egymást a lelkészek. Egyik alig szokja meg, továbbmegy, jön a másik, „annak is ki kell járnia a bitai előiskolát!” Csak az egyházi nyilvántartás a megmondója annak, hogy melyik lelkész mennyit szolgált a faluban, az azonban biztos, hogy aki évtizedekig tette kötelességét, azt ma is emlegetik a helybeliek. Ezért esik gyakran szó Demeter Antalról (1885–1952), aki 45 évig szolgálta a falu gyülekezetét, kultúrházat építtetett, megírta a falu és az egyházközség történetét a nemrég elhunyt Váncsa Dezső tiszteletesről. „Menjenek-jöjjenek – hangoztatják mindig –, mi mindenkit szeretettel fogadunk. Bárkit kérdezhetnek, a bitai eklézsiát minden pap szerette!” Igazi orbaiszéki falu ez: van dicsőséges múltja, történelme és maroknyi jeles szülötte is, akikre méltán lehetnek büszkék.
Kicsi falu tömör múlttal, de fogyva is jelene van
– Kezdjük a jelennel. Melyek a legfontosabb hírei?
– Jó hírem van, mert polgármesterünk megnyert egy kormányprogramos pályázatot, amelynek alapjaiból leaszfaltozzák a falu bekötőútját 1,2 km hosszúságban, amely majdnem felér az iskoláig, és egy teljesen új hidat építenek Bita bejáratához a Feketeügyre. Öröm ez az egész falu számára. Ivóvizünk van, mert rácsatlakoztattak a rétyi vezetékes hálózatra. Szennyvízhálózatunk is megépült, a derítőállomás a Besenyő-patak völgyében van. Anyagi okok miatt még nem tud minden család fürdőszobát építtetni, pedig ez lenne egyik feltétele annak, hogy itt is beindulhasson a jövedelmet hozó falusi turizmus, márpedig ezt a falut a csendért és a házi bioélelmiszerért igazán sokan felkereshetnék.
Dombora Lehel polgármester arról tájékoztatott: eddig 17 bitai család jelentette be, hogy rácsatlakozna a csatornarendszerre, ez azonban nagyon kevés, és akadálya lehet a működtetésének. Sajnos, nem működik a helybeli borvízkút, a tavalyi erős téli fagy miatt meghibásodott a vízválasztó berendezés, édes vízzel keveredik a savanyú, szakember és pénz szükségeltetik, hogy újra borvizes falu lehessen Bita. Az a tény, hogy itt 104 m mélységben találták meg a borvízréteget, azt bizonyítja, hogy az egész Felső-Háromszéki-medence mélystruktúrájában jelen van a szénsavas ásványvíz.
Eklézsia és szellemi kincs
– Mi a feladata pillanatnyilag az egyházgondnok Szabó Ernőnek?
– A 230 lelkes Bita lakóinak zöme református. Templomunk rendben van, gyülekezeti termünk is, most jóváhagytak egy állást a harangozónknak. A nyárra terveztük a lelkészi lakás udvarán levő melléképületek teljes renoválását. Megalapozott tehát a főhatóság felé tett kérésünk, miszerint nekünk ismét lelkészre van szükségünk. Pillanatnyilag Dénes László Levente egerpataki lelkipásztor szolgál be hozzánk.
Az 1567. évi összeírásban Bita csupán 5 kapuval szerepelt, de neve – írásos formában – már 1556-ban megjelent a Székely Oklevéltár és Szabó T. Attila adatai szerint. A közösség csak a XVIII. században építtetett magának templomot. Erre utalnak a nevezett század elejéről keltezett kegyszerei és egy elpusztult régi harangja is. Az 1848–49-es szabadságharc hőseinek és a Bajkó család áldozatainak emlékkopját állítottak a templom előterében. A nemrég meghalt Szabó Jenő bátyánk faragta, aki minden jónak akarója volt. A bitai világháborús áldozatoknak is emléket állítottak a templombelsőben. „Szép szavú” harangjukat a híres aradi Hőnig cég öntötte 1914-ben. Kiterjedt család a Szabó família. Ebből származott a fametsző és grafikus Gy. Szabó Béla (1905–1985) is. Itt ringatták bölcsőjét bitai Bajkó Lajosnak (1830–1985), a szabadságharc honvédszázadosának, naplóírónak. Bajkó nevű család ma is él itt, sőt, Bajkók utcanév is van a faluban. Bajkó Lajosnak Barót főterén állítottak emléket, porai ott pihennek az azóta felszámolt régi temetőben. Bitai Szabó András szintén a falu szülötte volt, műfordítással foglalkozott, tanára volt a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumnak. Nagy szolgálatot tett a jelennek néhai Szabó István kézdivásárhelyi tanár is, aki Adalékok Bita falutörténetéhez című, 2005-ben megjelent munkájában közölte a veszendő helytörténeti adatokat és a kiváló helytörténész, dr. Nagy Lajos rétyi orvos Bitáról szóló írását is. Különös érdeklődésre tarthat számot – mint turisztikai érdekesség – a falu déli határában, a Kovászna vize közelében fekvő, Balaton nevű „feneketlen tó”, amely nem más, mint egy egykori meandertó (ökörszarvtó). Az említett két vízfolyás árterületének köszönhetően, bár utóbb a mocsaras területeket lecsapolták, Bitán aránylag mindig több fehér gólya fészkel, mint máshol. Temetőjében monumentális fenyők őrzik a magyar millennium emlékét. Telepítette bitai Szabó Ignác, aki Bitán született az 1800-as években. Édesapjának, idős Szabó Józsefnek négy gyermeke volt: József, Kálmán, Zsuzsa és Ignác. A kiegyezés utáni polgári fellendülés hatására két gyermekét indította el a tudás útján. Ignác a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd Selmecbányán szerzett erdőmérnöki diplomát. Pályáját a Nagyszeben környéki erdőmérnökségen kezdte. Rövid idő után Görgénybe helyezték. Itt széles körű, szakszerű erdőtelepítést végzett, amelynek az első világháború gyászos következményei vetettek véget. Trianon után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjazásáig erdőmérnökként dolgozott a Bakonyban, majd haláláig Hatvanban gazdálkodott.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bita a felső-háromszéki Mezőföld déli részén, de földrajzi, különösen időjárási szempontból annyira fontos ún. Rétyi-szorulat előterében helyezkedik el. Magyarán annyit jelent, hogy ezt a kis falucskát télvíz idején jobban telibe kapja a mindent megfagyasztó Nemere, hamarabb kipergeli a már kikelt kenyérgabonát, amelyről elsöpörte a hótakarót. Ha valaki tanulmányt szeretne írni arról, hogy miképpen tartja fenn magát a jelenlegi körülmények között is egy háromszéki falu, akkor annak Bitára kellene mennie. „Sok szempontból jól van ez így nekünk – mondták –, Réty községközpontnak ránk is gondja van!”
Két vízfolyás szorításában
Van, amikor árvíztől kell félni, a Feketeügytől és a Kovászna vizétől, de ha leapad, letisztul, van, amiből inniuk a marháknak, megtartja a kutakban a vízszintet. Valóban csendes ez a maréknyi falu. Hallod-e, te, mekkora itt a csend?! – mondják gyakran. Mindenki ismer mindenkit, hamar terjed a hír, és ennek van egy nagyon fontos hozadéka, ez tartja a mi kis falvainkban az erkölcsöt, a viselkedési szabályokat, egyszóval: „ügyelj, te, hát mit mond a falu!?” E sorok írója évente keresi fel Bitát riportútjain. Nem hírközpont a helybeli ABC, de Csákány Jolánka mindig szeretettel fogad, s jelzi, történt-e valami, hová érdemes menni. Reggel a tejcsarnokba a tejjel együtt a hírek, a szenzációk is eljutnak, de amikor a tehéncsorda estefelé jövöget haza a közeli rétről, amikor a gazda várja kolompoló jószágát, hallani lehet a csendet. Itt mindenki elfárad esetére, jólesik a meleg vacsora, és a csend is, mert az itteni embernek mindenért meg kell dolgoznia, s így születhetett Bitán a szállóige: a csendet is meg kell kapálni! Szabó Ernő földmegmunkáló mezőgépész régi ismerősünk. Egy idő óta a rétyi községi tanács tagjaként minden mozdulatát-rezdülését ismeri szülőfalujának. Reggeliben már kicsalta homlokára a verejtéket a kánikulai napsütés. Ügyelő szemével az arató-cséplőt figyeli, nagy nap ez számára: kezdődik az aratás. Hozzá hasonló, gépekkel dolgozó mezőgépész van még vagy féltucatnyi a faluban. Ez a szerencséje annak a földbirtokkal rendelkező idősebb rétegnek, amelynek fizikai ereje fogytán, de még részesülhetnek a szülők által megszerzett és megtartó földterületek áldásaiból. – Ma az én búzámat kezdem aratni – mondta Szabó Ernő –, igazi aratóidőben vagyunk. Annyi ideje azonban kerül, hogy szólhasson faluja életéről is.
– Egyébként nekünk, termelőknek nincsen okunk panaszra. Elég szép a határ – kezdte. – Az aszály egy keveset már ártott, főleg a legelőkön érződik ez. Baj, mert a falunak még elég szép az állatállománya, 130 körül ingadozik az állatlétszám. A tejet – szerencsénkre – elhordja a Covalact. Az aratásnak jó most a száraz idő, a kapásoknak kevésbé. Jól indultunk tavasszal, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindenféléből olyan közepes hozamra lehet számítani. Repcét is vetett bérelt földön a határban a Timate Kft. Szabó Ernőre bízta a zömében református faluközösség az eklézsia gondnoki teendőit is. A hívek már azt is megszokták, hogy az utóbbi időben Bitán gyakran váltogatják egymást a lelkészek. Egyik alig szokja meg, továbbmegy, jön a másik, „annak is ki kell járnia a bitai előiskolát!” Csak az egyházi nyilvántartás a megmondója annak, hogy melyik lelkész mennyit szolgált a faluban, az azonban biztos, hogy aki évtizedekig tette kötelességét, azt ma is emlegetik a helybeliek. Ezért esik gyakran szó Demeter Antalról (1885–1952), aki 45 évig szolgálta a falu gyülekezetét, kultúrházat építtetett, megírta a falu és az egyházközség történetét a nemrég elhunyt Váncsa Dezső tiszteletesről. „Menjenek-jöjjenek – hangoztatják mindig –, mi mindenkit szeretettel fogadunk. Bárkit kérdezhetnek, a bitai eklézsiát minden pap szerette!” Igazi orbaiszéki falu ez: van dicsőséges múltja, történelme és maroknyi jeles szülötte is, akikre méltán lehetnek büszkék.
Kicsi falu tömör múlttal, de fogyva is jelene van
– Kezdjük a jelennel. Melyek a legfontosabb hírei?
– Jó hírem van, mert polgármesterünk megnyert egy kormányprogramos pályázatot, amelynek alapjaiból leaszfaltozzák a falu bekötőútját 1,2 km hosszúságban, amely majdnem felér az iskoláig, és egy teljesen új hidat építenek Bita bejáratához a Feketeügyre. Öröm ez az egész falu számára. Ivóvizünk van, mert rácsatlakoztattak a rétyi vezetékes hálózatra. Szennyvízhálózatunk is megépült, a derítőállomás a Besenyő-patak völgyében van. Anyagi okok miatt még nem tud minden család fürdőszobát építtetni, pedig ez lenne egyik feltétele annak, hogy itt is beindulhasson a jövedelmet hozó falusi turizmus, márpedig ezt a falut a csendért és a házi bioélelmiszerért igazán sokan felkereshetnék.
Dombora Lehel polgármester arról tájékoztatott: eddig 17 bitai család jelentette be, hogy rácsatlakozna a csatornarendszerre, ez azonban nagyon kevés, és akadálya lehet a működtetésének. Sajnos, nem működik a helybeli borvízkút, a tavalyi erős téli fagy miatt meghibásodott a vízválasztó berendezés, édes vízzel keveredik a savanyú, szakember és pénz szükségeltetik, hogy újra borvizes falu lehessen Bita. Az a tény, hogy itt 104 m mélységben találták meg a borvízréteget, azt bizonyítja, hogy az egész Felső-Háromszéki-medence mélystruktúrájában jelen van a szénsavas ásványvíz.
Eklézsia és szellemi kincs
– Mi a feladata pillanatnyilag az egyházgondnok Szabó Ernőnek?
– A 230 lelkes Bita lakóinak zöme református. Templomunk rendben van, gyülekezeti termünk is, most jóváhagytak egy állást a harangozónknak. A nyárra terveztük a lelkészi lakás udvarán levő melléképületek teljes renoválását. Megalapozott tehát a főhatóság felé tett kérésünk, miszerint nekünk ismét lelkészre van szükségünk. Pillanatnyilag Dénes László Levente egerpataki lelkipásztor szolgál be hozzánk.
Az 1567. évi összeírásban Bita csupán 5 kapuval szerepelt, de neve – írásos formában – már 1556-ban megjelent a Székely Oklevéltár és Szabó T. Attila adatai szerint. A közösség csak a XVIII. században építtetett magának templomot. Erre utalnak a nevezett század elejéről keltezett kegyszerei és egy elpusztult régi harangja is. Az 1848–49-es szabadságharc hőseinek és a Bajkó család áldozatainak emlékkopját állítottak a templom előterében. A nemrég meghalt Szabó Jenő bátyánk faragta, aki minden jónak akarója volt. A bitai világháborús áldozatoknak is emléket állítottak a templombelsőben. „Szép szavú” harangjukat a híres aradi Hőnig cég öntötte 1914-ben. Kiterjedt család a Szabó família. Ebből származott a fametsző és grafikus Gy. Szabó Béla (1905–1985) is. Itt ringatták bölcsőjét bitai Bajkó Lajosnak (1830–1985), a szabadságharc honvédszázadosának, naplóírónak. Bajkó nevű család ma is él itt, sőt, Bajkók utcanév is van a faluban. Bajkó Lajosnak Barót főterén állítottak emléket, porai ott pihennek az azóta felszámolt régi temetőben. Bitai Szabó András szintén a falu szülötte volt, műfordítással foglalkozott, tanára volt a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumnak. Nagy szolgálatot tett a jelennek néhai Szabó István kézdivásárhelyi tanár is, aki Adalékok Bita falutörténetéhez című, 2005-ben megjelent munkájában közölte a veszendő helytörténeti adatokat és a kiváló helytörténész, dr. Nagy Lajos rétyi orvos Bitáról szóló írását is. Különös érdeklődésre tarthat számot – mint turisztikai érdekesség – a falu déli határában, a Kovászna vize közelében fekvő, Balaton nevű „feneketlen tó”, amely nem más, mint egy egykori meandertó (ökörszarvtó). Az említett két vízfolyás árterületének köszönhetően, bár utóbb a mocsaras területeket lecsapolták, Bitán aránylag mindig több fehér gólya fészkel, mint máshol. Temetőjében monumentális fenyők őrzik a magyar millennium emlékét. Telepítette bitai Szabó Ignác, aki Bitán született az 1800-as években. Édesapjának, idős Szabó Józsefnek négy gyermeke volt: József, Kálmán, Zsuzsa és Ignác. A kiegyezés utáni polgári fellendülés hatására két gyermekét indította el a tudás útján. Ignác a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd Selmecbányán szerzett erdőmérnöki diplomát. Pályáját a Nagyszeben környéki erdőmérnökségen kezdte. Rövid idő után Görgénybe helyezték. Itt széles körű, szakszerű erdőtelepítést végzett, amelynek az első világháború gyászos következményei vetettek véget. Trianon után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjazásáig erdőmérnökként dolgozott a Bakonyban, majd haláláig Hatvanban gazdálkodott.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)