A Tismaneanu-jelentés a kommunizmus rémtetteiről szól. A jelentés szerint az 1948-ban megalakított Securitate volt a kommunista megtorlás legfontosabb eszköze. A terror többféle módon nyilvánult meg: letartóztatások, kihallgatások, kínzások, előre meghatározott ítéletek, de nem szabad megfeledkezni az általános zsarolásról, megfélemlítésről, félretájékoztatásról, fenyegetésről stb. A politikai terror 1948 tavaszán kezdődött, több történész szerint május 14. volt a romániai “Szent Bertalan-éjszaka”, amikor széles letartóztatási hullám indult. Más oldalról pedig szovjet mintára kialakított “csendes” népirtás indult meg, 1989-ig több százezer politikai foglyot, különböző korú, nemű, vallású, nemzetiségű, foglalkozású állampolgárt gyilkoltak meg, illetve deportáltak. Romániában 1945–1989 között 240 olyan egység működött, ahol a lakosságot fogva tartották, kihallgatták, megkínozták, munkatáborba kényszerítették. A 240 egységből 44 volt börtön, 61 helyen folytak kihallgatások, száműzetések, ugyanakkor felállítottak 72 kényszermunkatábort, 63 deportálási övezetet és kényszerlakhelyet. Mindezek mellett létezett tíz pszichiátriai kórház-menhely, ahol a politikai nézeteik miatt üldözötteket tartották fogva, és találtak 93 kivégzőhelyet, tömegsírt is. Emellett a rajonokban-megyékben a Securitaténak még volt számos kihallgató helye, az egységek száma így eléri a 450-et. A kutatások jelenleg is folynak, és a térképen szereplő települések száma rendszeresen szaporodik. A feltárást nehezíti, hogy a ’60-as évektől a politikai üldözötteket rendszeresen köztörvényes bűnök miatt ítélték el, így nehéz kideríteni, hányan szenvedtek-haltak meg politikai nézeteik miatt. Akadályozza a kutatómunkát, hogy a börtönök archívumaiban szereplő űrlapok hiányosak, a foglyokat rendszeresen költöztették egyik fegyházból a másikba, és ezeket a mozgásokat nem mindig tüntették fel. Arad megyében több településen is találtak tömegsírt, voltak munkatáborok. A megyeszékhelyen volt börtön, de végeztek is ki politikai foglyokat, akiknek a tetemét közös sírba dobták. Már 1949-ben megkezdődtek a leszámolások, a Securitate hajtóvadászatot indított a Bánsági-hegyekben bujkáló antikommunista partizánok ellen. 1949. július 16-án a csoport öt tagját halálra ítéltek és kivégezték, hét személy meggyilkolásához azonban már bírósági ítélet sem kellett: a kommunistáknak: augusztus 2-án azt hazudták nekik, hogy Temesvárról Nagyenyedre szállítják őket, de Zölderdőben leszállították őket a kocsiról és agyonlőtték a hét embert. Sírjukat a mai napig nem találták meg. A rendszer módszereit jellemzi, hogy a Zölderdőben lelőttek halotti bizonyítványaiba a halál okaként tuberkulózist, szívelégtelenséget, magas vérnyomást és hasonló okokat írtak, természetesen az orvosok közreműködésével. Az ország más börtöneiből is küldtek Temesvárra elfogott ellenállókat, akiket azután a Zölderdőben kivégeztek: 1950 tavaszán Szamosújvárról vonaton szállítottak 38 politikai foglyot, de érkeztek ellenállókkal “paktáló” személyek Dobrudzsából, Nagyszebenből vagy Pitesti-ről is. Gyulafehérváron börtön volt, de létezett kivégzőhely, megtalálták a kivégzettek közös sírját. Hasonló kivégzőhelyek, közös sírok voltak még Bisztrán, Aranyosronkon, Boroskrakkón, Kismindszenten, Kismuskán és Obrázsán. Fehér megye leghírhedtebb fegyháza a nagyenyedi volt, “a romániai Gulag”, ahol politikai foglyokat nem csupán az 1964-es amnesztiáig, hanem ezt követően is őriztek, kínoztak. Nagyenyeden több ezer embert kínoztak meg vagy ítéltek csendes halálra csak azért, mert nem értett egyet a kommunista hatalommal, mert felemelték szavukat az alapvető emberi jogok védelmében. 1980-tól megszüntették az utolsó magyar nyelvű középiskolákat is, a végzősöket pedig román megyékbe helyezték. 1948. július 17-én a román állam egyoldalúan megszakított minden kapcsolatot a Vatikánnal, s ennek eredményeként tragikus helyzetbe sodorta, például, a gyulafehérvári püspökséget, amely közel 700 ezer hívével együtt kénytelen volt minden kapcsolatot megszakítani a külföldi testvér-egyházkerületekkel. 1949. június 21-én letartóztatták Márton Áron püspököt, akit két évvel később életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. A hatalom megbénította a papképzést, felszámolta a szerzetesrendeket, elkobozta az egyházi vagyont, a szerzeteseket pedig deportálta. A nagyvárosokba Ceausescu masszívan telepítette be a románokat. 1948-ban az erdélyi városok lakosainak 39,7%-a volt magyar, 1966-ban 26,8%-a, 1992-en pedig 13%-a, s miközben a magyarság fogy, a románság száma megháromszorozódott Erdélyben. 1948-ban 547 ezer román élt Erdélyben, 1966-ban 1,69 millió, ma már több mint kétmillió. /Irházi János: Kommunista terror a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./

A kommunista rezsim áldozatát exhumálják
Exhumálják a kommunista rezsim által 1950-ben kivégzett Traian Pom holttestét, miután hétfő este, egész napon át tartó ásatások után megtalálták a sírt. A régészeti ásatásokat a Fehér megyei Bisztrán végezte a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).
„Kaptunk segítséget a rokonoktól és az önkormányzattól. Exkavátorral dolgozunk egy nagy területen, és megtaláltuk a sírgödröt. Ma kerül sor a hivatalos részére, a régészeti, kriminalisztikai vizsgálatra, egyházi szertartásra, a földi mAradványok kiemelésére, ezeket Gyulafehérvárra szállítják törvényszéki orvostani vizsgálatra. Miután a törvényszéki orvos kiadja őket, a család újratemeti majd a mAradványokat a bisztrai temetőben, a családi sírhelyek mellett” – mondták el tegnap. Traian Pom 1901-ben született, 1950-ben agyonlőtték, és Bisztra község központjától légvonalban mintegy 5 kilométerre földelték el, egy dombon.
Vele együtt két másik férfit is kivégeztek, azzal vádolták őket, hogy antikommunista propagandát végeztek, engedetlenségre buzdították a falubelieket, amikor a kommunista hatóságok kollektív gazdaságot akartak létrehozni Bisztrán.
Nyugati Jelen (Arad)

Végtisztesség az ellenállóknak – erkölcsi jóvátétel a kivégzett antikommunisták hamvainak felkutatása
Megdöbbentő egyéni sorstragédiákra és a kommunista rezsim által alkalmazott brutális módszerekre egyaránt fény derül a kommunizmus bűntetteit kutató romániai intézet munkatársainak jóvoltából. Az intézmény szakértőinek tevékenysége során közel száz, a diktatúra idején tárgyalás nélkül agyonlőtt antikommunista ellenállók földi maradványait sikerült feltárni az elmúlt évtizedben. Bár a bűncselekmények megrendelőit és végrehajtóit már nem lehet felelősségre vonni, az áldozatok és azok hozzátartozói számára a kutatómunka felér egy erkölcsi jóvátétellel.
Az igazság helyreállítása és az erkölcsi jóvátétel jegyében folyik immár több mint tíz éve a kommunista rezsim berendezkedése idején meggyilkolt ellenállók, politikai foglyok hamvainak felkutatása Romániában. A kommunizmus bűneit vizsgáló és a román száműzöttek emlékét ápoló intézet (IICCMER) kutatói még a gyilkosok kilétét is felderítik, több évtized távlatából azonban őket már nem lehet felelősségre vonni.
A bukaresti kormány által működtetett intézet munkatársai ezekben a napokban a Fehér megyei Bisztrán kutatnak a kommunista titkosrendőrség által 67 évvel ezelőtt kivégzett Ioan Andreșel földi maradványai után. A kuláknak nyilvánított férfi amiatt került a Szekuritáté és a milícia látószögébe, hogy együttműködött az Erdélyi-érchegységben tevékenykedő Nemzeti Védelmi Front elnevezésű ellenálló csoporttal.
A negyvenes évek végén a hegyekben bujkáló román partizánok abban reménykedtek, hogy fegyveres konfliktus robban ki a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között, ezáltal a kommunizmusnak befellegzik. A szervezet tagjai engedetlenségre buzdították a lakosságot, felszólítva őket, hogy ne lépjenek be a kommunista termelőszövetkezetekbe.
A román titkosszolgálatnak és a rendőrségnek 1949-ben sikerült felszámolnia a csoportosulás Bisztra környékén létesített táborát, a partizánok többségét megölték vagy börtönbe vetették, néhányan azonban még évekig bujkáltak a hegyekben. A kommunista hatalom nem elégedett meg a fegyveres ellenállók likvidálásával, hanem a velük rokonszenvezők megbüntetésével is példát akart statuálni a lakosságnak.
A szökevény partizánok rejtegetésének, valamint a lakosság lázításának vádjával 1950. augusztus 16-án a Szekuritáté alakulatai agyonlőtték Traian Pomot, Iosif Trifát és Ioan Andreșelt.
Holttestükre az „aki azt cselekszi, amit én, járjon úgy, mint én” feliratot aggatták, közszemlére tették, majd a rokonaikkal jelöletlen sírba ásatták.
Bár a hozzátartozók nem kapták meg az áldozatok halotti bizonyítványát, a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet régészekből és történészekből álló csapata hosszas kutatás és egykori szemtanúk leszármazottainak leírása alapján tavaly feltárta Pom földi maradványait, így az áldozat még élő lánya és unokái megadhatták neki a végtisztességet.
Idén Andreșel sírját sikerült beazonosítani Bisztra környékén, ahol az IICCMER kutatói a kolozsvári, gyulafehérvári és nagyenyedi történelmi múzeum régészeinek segítségével, a katonai ügyészség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével hétfőn nekiláttak a partizánhamvak kiásásának.
A Gheorghe Petrov, az IICCMER munkatársa vezette szakértői csoport többéves kutatómunka után bukkant rá a jeltelen sírokra. „Ennek a sírnak 2008 óta próbálunk a nyomára bukkanni, és alaposan megnehezítette a dolgunkat, hogy írásos feljegyzés híján csakis az egykori szemtanúk, valamint a hozzátartozók beszámolóira hagyatkozhattunk. Mivel többen teljesen eltérő helyszíneket jelöltek meg nekünk, sok idő eltelt, amíg szinte százszázalékos bizonyossággal belevághattuk a földbe az ásót” – tárta fel a kolozsvári régész lapunknak a jeltelen partizánsírok felkutatásának nehézségeit.
Ami teljesen érthető, ha tudjuk, hogy a kommunizmus idején még a rokonok sem mertek beszélni a rezsim által elkövetett borzalmakról.
Még szerencse, hogy a több évtizedes terror idején – amikor a hozzátartozók még csak fel sem kereshették szeretteik sírját – a kivégzettek maradványainak feltárása iránt tompult érdeklődés soha nem szűnt meg végleg.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)