Továbbképzés a néptáncos szakma jövőjéért
Befejeződött az I. Koreográfus Alkotótábor
Az erdélyi néptánccal foglalkozó szervezeteket tömörítő Romániai Magyar Néptánc Egyesület augusztus 26-a és szeptember 1-je között szervezte meg az I. Koreográfus Alkotótábort. A találkozó helyszíne a bikfalvi (Kovászna megye) Téglás panzió volt, ahol Erdély különböző pontjairól érkezett koreográfusok dolgoztak együtt, hazai és külföldi szakemberek vezetésével. A táborban Novák Ferenc „Tata”, Stoller Antal, Orza Călin, valamint Szalay Zoltán tartott elméleti és gyakorlati előadásokat, emellett esténként videózással egybekötött műelemzésekre is sor került. A résztvevők lelkesen sajátították el a szakmai titkokat, hogy majd hazatérve másoknak is átadhassák a tanultakat. Számukra a szakmai fejlődés minden formája előrelépést, fejlődést jelent.
Az erdélyi néptáncos szakma több olyan együttessel büszkélkedhet, amelyek értékes színpadi alkotásokkal örvendeztetik meg a nagyérdeműt. Ehhez kíván minőségi segítséget nyújtani a tábor révén a Romániai Magyar Néptánc Egyesület.
Romániában a néptáncos szakma még mindig mostohagyermeknek számít a művészetek között. Az a jelentős folklórkincs, amely a hetvenes évek végétől napjainkig gyűjtésre és archiválásra került, jószerével csak az erdélyi néptáncegyüttesek tudástárában található meg, az ország nagy részében nem ismerik ezt az értékes örökséget. Ennek ismeretében örvendetes a tény, hogy – bár még kis mértékben – az állami intézmények által nyújtott támogatások egy része kulturális örökségünk, folklórkincseink megőrzésére van irányítva.
KEREZSI HAJNALKA
Szabadság (Kolozsvár)

A Székely Mikó Kollégium ügye már titkosszolgálati és politikai játszma
A sepsiszentgyörgyi iskoláért tüntető református lelkipásztor szerint összmagyar ügy a visszaállamosított kollégium sorsa
Politikai ügynek gondolja a Székely Mikó Kollégium körüli bonyodalmakat Sánta Imre. A sepsiszentgyörgyi iskolát érintő román újraállamosítási ítélet ellen öt hétig tüntető bikfalvai református lelkésszel az ellentmondásokat, az emlékeket, valamint a hivatása és a politika közötti kapcsolatot kutattuk.
– Mióta lelkész?
– 1998-ban végeztem, azóta sok helyen megfordultam. Bikfalván hat éve szolgálok. – A Mikóba járt?
– Az általános iskola nyolc évét és az első gimnáziumi évemet ott töltöttem. Az úgynevezett forradalom után újraindult a felekezeti oktatás, így a kolozsvári református líceumban érettségiztem. A Mikót azonban saját iskolámnak tekintem, már csak azért is, mert megtapasztaltam, milyen az iskolaépület nélküli diáklét – Kolozsváron „megtűrtek” voltunk, egy általános iskolában kaptunk néhány osztálytermet. Nem szeretném szülőként megtapasztalni azt, hogy a gyerekeimnek nincs iskolája.
– Mit köszönhet a kollégiumnak?
– A Mikó ’89 előtt semmiben nem különbözött a többi iskolától, de a falakon belül maradt egy olyan szellemiség, amelyet a régi tanárok által oktatott nemzedék megőrzött. Nevelés terén sok többletet nem kaptunk, egy életérzés volt oda járni. Büszkék voltunk pusztán a mikós létünkre. A világnézetemet inkább a kolozsvári éveim határozták meg. – A református egyház tíz éve kapta vissza a Székely Mikó Kollégiumot. Ezután minden rendben ment? – Nem. Kezdettől fogva folyt a jogi hercehurca. Az épület még a visszaszolgáltatási törvény hatálybalépése előtt egy kormányrendelettel került vissza az egyházhoz. Volt egy melléképülete, amelyben annak idején tanári lakásokat tartottak fenn. Az egyház erre is igényt tartott, de időközben a lakásokat az állam mint tulajdonos eladta a – tanárok helyére beköltözött – bérlőknek. A visszaszolgáltatás után ők indították a pert, egyéni érdekből. Rosszhiszemű vásárlók voltak, mert nagyon jól tudták, hogy lakhelyük nem az államé. A történtekben persze az akkori igazgató és a – még mindig pozícióban levő – megyei főtanfelügyelő is ludas, utóbbi elsőként jelezte a kormányhivatalnak, hogy vizsgálják felül a visszaszolgáltatást. Ekkor indult meg a polgári per, amelynek végén megállapították, hogy mindkét épület jogosan került vissza az egyházhoz. Az új eljárásra, a törvények szerint, egyetlen lehetőség volt: a bűnügyi felelősség felvetése. Ez megtörtént, így az ismert ítélettel – a visszaszolgáltatási bizottság három tagjának bebörtönözésével – záruló eljárás már mint büntetőper került a buzaui bíróságra.
– Mit lehetett ebben bűnügyi szempontból megfogni? – A feljelentők arra hivatkoznak, hogy az épület soha nem volt az egyház tulajdona… – …mert közadakozásból épült. De ilyen alapon az összes templomot elvehetnék. – Pontosan. Az egyház nonprofit szervezet volt és marad, minden ingatlanja közadakozásból épült. A jogot persze lehet csűrni-csavarni, de szerintem ennek az ügynek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz: politikailag és a titkosszolgálatok által irányítják. – Mi dolga van egy lelkésznek egy politikai ügyben? – A lelkész szolgálata nem merülhet ki abban, hogy az adott helyi közösségben elvégzi a kötelességét, és minden marad a templom falain belül. Számomra az is fontos, hogy milyen az emberek mindennapi élete – amelyet sajnos a politika irányít. Nem állítom, hogy bele kell avatkoznunk a politikába, de közéleti kérdésekben feltétlenül meg kell szólalnunk. Nem szabad, hogy közömbös legyen számunkra az, ami a közösségünkkel történik. A lelkésznek pásztorként felelőssége van abban, hogy kimondja, amit képvisel. – Szeptember 1-jén, az igazság napján tüntettek a kollégiumért. Előtte ön írt egy nyílt levelet, amelyben azt kéri, hogy a rendezvényt ne tegyék politikai aktussá. Ezt komolyan gondolta? Az ítélettel egy RMDSZ-es államtitkárt is leültettek. – Azzal, hogy minden párt jelezte részvételét az igazság napján, az erdélyi társadalmon belül rég nem tapasztalt összefogás látszott körvonalazódni, mindenki belátta, hogy a Mikó sorsa az egész erdélyi magyarság ügye, mert veszélyes precedenst teremthet. Ezen azonban éket ütött, hogy – főleg – az RMDSZ próbált rátelepedni a kezdeményezésre. Rögtön politikai viták kezdődtek. Ekkor fogalmazódott meg bennem a levél, amelyben azt kértem a politikusoktól, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, és ne silányítsák politikai kérdéssé ezt az összmagyar ügyet. – Sikerrel járt? – Részben. Úgy érzem, sikerült egészséges egyensúlyt találni, noha azt kértem, hogy a politikusok tartsák távol magukat a rendezvénytől. – Most mi következik? – Az elítéltek fellebbeztek, október 5-én lesz a tárgyalás. – Decemberben meg a választások. Mire számít? – Sok jóra nem. Politikai síkon oldódhat meg az ügy; úgy, hogy a választások után az RMDSZ folytatja a „valamit valamiért” politikát, ahogy ez a visszaszolgáltatásnál is történt: a vonatkozó törvény kihirdetése előtt visszaadták a Mikót, de kértek is érte valamit. Vörös Szabolcs
Magyar Hírlap; Erdély.ma

Élőlánccal vették körül a Székely Mikó Kollégiumot
Több mint ötszázan vettek részt csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium köré vont élőláncban.
Sánta Imre bikfalvi református lelkész az MTI-nek elmondta: a hívására összegyűlt tömegnek előbb egy bibliai igét olvasott fel, majd közös imádkozás után arra kérte a jelenlevőket, hogy fogják meg egymás kezét, és vonjanak élőláncot az épület köré. Az élőlánc – amelyben a három erdélyi magyar párt helyi vezetői is részt vettek – egy órán át óvta a bírósági ítélettel visszaállamosított sepsiszentgyörgyi iskolaépületet. A demonstráció újabb igeolvasással, a lelkész áldásával, majd a magyar és a székely himnusz eléneklésével végződött. „Szó sincs arról, hogy akciónkkal megpróbálnánk befolyásolni az igazságszolgáltatást. Csupán azt szeretnénk, hogy az igazság érvényesüljön" – jelentette ki az MTI-nek a szolidaritási akció meghirdetője. Sánta Imre azt is hozzátette, fontosnak látja, hogy továbbra is érzékennyé tegye az erdélyi magyar közösséget a Mikó-ügy iránt. „Jó lenne, ha ezeknek az akcióknak a hatására felébrednének ismét az erdélyi magyarság önvédelmi reflexei, amelyek az utóbbi időszakban kihunyni látszanak" – tette hozzá Sánta Imre. A bikfalvi lelkész, aki nyáron két hónapig naponta tüntetett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt, hétfőn hívta a „felelősen gondolkozó" embereket, hogy formáljanak élőláncot az épület körül a Mikó-ügy péntekre kitűzött tárgyalása előtt. Az ingatlan visszaszolgáltatásáért három év börtönbüntetésre ítélt Markó Attila – aki maga is beállt a sepsiszentgyörgyi élőláncba – a Transindex portálnak csütörtökön elmondta, halasztást kérnek a Ploiesti-i Táblabíróságon pénteken kezdődő tárgyaláson, hogy védelmüket jobban előkészíthessék. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek a visszaszolgáltatása ügyében zajló büntetőperben június 29-én hozott alapfokú ítélet a Buzaui Törvényszék. Megállapította, hogy a romániai restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hiszen az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból építették. A törvényszék a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet – három-három évi szabadságvesztésre ítélte, és a református egyházat az államnak okozott 1,13 millió lejes (76 millió forintos) kár megtérítésére kötelezte. Az ügyben a Ploiesti-i Táblabíróság hoz jogerős ítéletet. MTI;
Erdély.ma

Sánta Imre: „Ha más nem lép, megteszem én”
„A buzăui bíróság ítéletével kezdődött a történet. A sajtóból értesültem arról, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításáról döntöttek. Tehetetlen dühöt éreztem, amiért egy ilyen nyilvánvaló igazságtalanság történik, egyrészt az egyházzal, másrészt az egész erdélyi magyar közösséggel. Akkor úgy éreztem, nem tudok tenni semmit ellene. Másnap reggel azonban már úgy ébredtem, hogy mégis van lehetőségem, mindenkinek adott, hogy kinyilvánítsa a nemtetszését, tiltakozzon.” – Beszélgetés a Mikó-ügyben tüntető Sánta Imre bikfalvi református lelkipásztorral.
– Miként fogalmazódott meg Önben a gondolat, hogy civil tiltakozásra van szükség a Mikó-ügyben, és mi vitte arra, hogy kiálljon a kollégium elé?
– A buzăui bíróság ítéletével kezdődött a történet. A sajtóból értesültem arról, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításáról döntöttek. Tehetetlen dühöt éreztem, amiért egy ilyen nyilvánvaló igazságtalanság történik, egyrészt az egyházzal, másrészt az egész erdélyi magyar közösséggel. Akkor úgy éreztem, nem tudok tenni semmit ellene. Másnap reggel azonban már úgy ébredtem, hogy mégis van lehetőségem, mindenkinek adott, hogy kinyilvánítsa a nemtetszését, tiltakozzon.
Ekkor jött az ötlet, hogy ha más nem teszi meg, akkor megteszem én. Közben teltek a napok, és különböző szervezetek részéről tiltakozások, nyilatkozatok, szolidaritásvállalások jelentek meg az elítéltekkel, de azt láttam, hogy nincs konkrét lépés. Akkor döntöttem el: ha más nem lép, akkor én megteszem. Naponta két órát strázsát állok a Székely Mikó bejárata előtt. Így kezdődött el július 6-án az 57 napig tartó tüntetés, amelyet néhány napig egyedül folytattam, majd fokozatosan csatlakoztak hozzám.
– A tüntetés elején bízott abban, hogy mások is az ügy mellé állnak?
– Nem mozgósítottam. Nem hívtam, nem kértem senkit arra, hogy mellém álljon, viszont bíztam benne, hogy felfigyelnek a kezdeményezésemre. Ahogy abban is, hogy azok, akik hozzám hasonlóan úgy érzik, valamilyen módon tiltakozniuk kell az igazságtalanság ellen, odaállnak majd mellém. És nem csalódtam. Nem fogalmaztam meg célként, hogy tömegmozgalommá nője ki magát a tüntetés, egyszerű figyelemfelkeltő akciónak szántam.
Azt akartam, hogy vegyék észre, mi történik körülöttünk, mi történik velünk, hogy a napi gondjaink közepette is odafigyeljenek a közéletre. Szerettem volna érzékennyé tenni elsősorban a szentgyörgyieket, de az egész erdélyi magyarságot is az iránt, ami megtörtént a Székely Mikó Kollégiummal, és az iránt, ami velünk, erdélyi magyarokkal történik általában. Egyértelmű, hogy itt nemcsak a Mikóról van szó, ez az ügy túlmutat önmagán.
– Volt arra példa, hogy megpróbálták kisajátítani a kezdeményezését?
– Amikor elkezdtem a tiltakozást, nem gondoltam tovább, hogy mi nőhet ki belőle. Csupán azzal a szándékkal álltam ott, hogy tiltakozzak az ellen, ami történik, lelkiismereti indíttatásból történt. Ahogy teltek a napok, rá kellett döbbennem, hogy vannak olyan politikai pártok, szervezetek – ez a politikának a természete –, amelyek valamilyen módon megpróbálják ebbe a vitorlába is befogni a számukra kedvező szelet.
Mindig igyekeztem ennek elébe menni, ahogy láttam, hogy ilyen törekvés jelentkezett, mindenkit arra kértem: tegyük félre, hogy milyen párthoz tartozunk, milyen ideológiát vallunk, és összpontosítsunk a Székely Mikó Kollégium ügyére. Úgy érzem, sikerült elébe mennem annak, hogy bármi ráépüljön a kezdeményezésemre. A próbálkozók vagy megértették, vagy pedig kényszeredetten ugyan, de elfogadták a kérésemet. Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy ne hangozzon el egyetlen szónoklat vagy beszéd sem, csak az Ige és az imádság.
– Hogyan teltek a tüntetés órái, mennyire volt nehéz kiállni az iskola elé naponta, két hónapon keresztül?
– Nem volt könnyű. Rettenetesen meleg volt a nyáron, és a délutáni órákban még visszasütött a nap az iskola épületére. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy az ájulás kerülget. Amúgy sem vagyok nagydarab, de a két hónap alatt jó néhány kilót leadtam. Mások is kérdezték, hogyan bírom. Ilyen alkalmakkor mindig azt gondoltam, hogy az én nagyapám elment a háborúba, amikor hívták, hogy megvédje a hazáját, a szülőföldjét. Ha ő ezt meg tudta tenni, akkor az unoka is megtehet legalább annyit, hogy naponta két órát áll a napon, és tiltakozik az igazságtalanság ellen.
Nagyapám sem vitt esőernyőt, napernyőt a háborúba, ráadásul az életét tette kockára, úgyhogy ezt a két órát nekem is naponta ki kellett állnom. Ez a gondolat erősített, az igazság tudata és a hitem, mert Isten segítsége nélkül nem tudtam volna végigcsinálni. Erőt adott azoknak a támogatása, akik naponta megjelentek körülöttem. Az 57 nap alatt a Mikó előtti járda egy civil fórummá alakult, ahol naponta két órán keresztül a velem tiltakozók megbeszélték a mindennapokat és a közéleti eseményeket.
– Legutóbb arra kérte az erdélyi magyar közösséget, vonjon élőláncot a Mikó köré: kérésére több százan válaszoltak. Van-e eredménye a tiltakozásoknak?
– Az élőlánc alkalmával sokkal többen jelentek meg, mint az 57 nap során. Ehhez hozzájárult a szeptember elsején szervezett Igazság Napja is, hiszen a szervezők erőteljes kampányt folytattak, hogy érzékennyé tegyék a közvéleményt a téma iránt. Nem fogalmaztam meg célként, de az 57 napos tüntetés és az Igazság Napja révén mégis elértük, hogy az emberek kezdtek rádöbbeni arra: ki kell állniuk saját magukért, a saját és a közösség érdekeiért. Véget kell vetni annak a mély álomnak, amelybe lassan belemerült az erdélyi magyarság.
Az elmúlt évtizedekben egy tudatos altatás zajlott a politikum részéről. Szavakban nem fogalmazták meg, de az volt az üzenet, hogy mindenki maradjon nyugodtan otthon, mi majd a városházán, a megyeházán, a parlamentben vagy éppen Brüsszelben megoldjuk helyettetek a gondjaitokat. Az emberek most már kezdtek ráébredni arra, ez nem teljesen így van, és ha történtek is előrelépések, a mi gondjainkat nem oldja meg senki helyettünk. Kipattant egy olyan szikra, amely bízom benne, hogy fellobban, és az erdélyi magyarok rájönnek: ki kell állniuk a jogaikért. Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Sánta Imre versenybe száll (Bemutatkoztak a néppárti jelöltek)
Sánta Imre lelkész, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje Derzsi Sámuellel, aki az erdővidéki–sepsiszéki körzetben indul és Toró Tiborral, a térség szenátori székét megpályázó pártelnökkel közösen mutatkozott be tegnap délelőtt a háromszéki megyeközpontban. Az EMNP jelöltjei tegnap benyújtották jelentkezési iratcsomójukat a megyei választási irodánál. Felső-Háromszéken Johann Taierling a Néppárt képviselőjelöltje, az Orbaiszék–Bodza-vidéki körzetben pedig Szakács Zoltán, az Ady Endre Iskola igazgatója. Szenátori székre abban a körzetben Kovács István állatorvos pályázik.
Ne legyen kampánytéma a Mikó-ügy
Sánta Imre bikfalvi református lelkész elsősorban a Mikó melletti kiállása miatt vált ismertté, ő volt az, aki a nyáron 57 napig minden délután kivonult, és az időközben hozzá csatlakozókkal közösen imádkozott a nagynevű iskola visszaállamosítása ellen, ő hívta fel elsőként a figyelmet, hogy itt sokkal többről van szó, nem pusztán a Mikó tulajdonjogáról. Következetesen harcolt az autonómiáért, az elmúlt tíz esztendőben részt vett a legfontosabb ilyen irányba mutató kezdeményezésekben, jelen volt a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Magyar Polgári Szövetség megalapításánál. Hosszas gondolkodás után tett eleget a Néppárt felkérésének – mondotta –, és ebben az is szerepet játszott, hogy a nyáron a Mikó-ügy kapcsán megtapasztalta: az RMDSZ mind jobban próbálta elszigetelni, egész kampányt igyekezett, igyekszik ráépíteni a nagynevű iskola miatti tiltakozásra. Továbbra is fenntartja, a Székely Mikó Kollégium ügyét nem szabad elpolitizálni, „éppen ezért ebben a kampányban most először és utoljára” beszél erről – ígérte. Sánta Imre azért is vállalta az indulást, mert úgy értékeli, szükség van a román parlamentben a székelyföldi autonómia ügyének hiteles képviseletére. Elmondta: tősgyökeres szentgyörgyi, ősei több generáció óta itt élnek, és kérdésre válaszolva kiemelte: a református egyház nem ellenzi, hogy lelkészei induljanak a választásokon, egyetlen megkötés, hogy megválasztás esetén, képviselői mandátuma idejére le kell mondania papi hivatása gyakorlásáról. Elfogadta a Néppárt által felkínált keretet és segítséget, de viszonylagos függetlenséget meg kíván őrizni, nem akar pártpolitikussá válni, és bízik benne, polgári pártos barátai is támogatják majd megválasztását – mondotta. Nemcsak képviselni, szolgálni
Derzsi Sámuel baróti vállalkozó elsősorban a közösségért való tenni akarás miatt vállalta, hogy indul a választásokon, 22 éve tevékeny közéleti ember, de távol tartotta magát a politikától, most úgy érzi, eljött az ideje, hogy többet tegyen, s hisz benne: a Néppárt kínál erre lehetőséget, közösen olyan erős szervezetet építhetnek ki, „amely népi mozgalommá tud fejlődni, és tényleg az emberekről szól”. Tavasszal független polgármesterjelöltként indult Baróton, s bár nem nyert, nem tartja magát bukott politikusnak, hisz ötletei közül többet átvett a nyertes csapat. „Iskolát építünk, és mindjárt nincsenek gyermekek benne, beszélünk az autonómiáról, de szép lassan kivásárolják a földet a lábunk alól, nemzetről beszélünk, és fiataljaink elmennek. Azt látom, mindenütt a világon a föld azé, aki benépesíti, mi meg egyre fogyunk, és nincsenek politikai elképzelések mindennek megváltoztatására” – fejtette ki. „Én azt hiszem, dolgainkat nem lehet Bukarestben balkáni politizálással megoldani, de megoldást jelenthet, ha a paraszt nem a tejet adja el, hanem a tejterméket, ha a húst feldolgozva értékesíti, ha például Brassóban létrehozunk egy üzletet, ahol a székely termékek értékesíthetőek. Nem látom, hogy arra ösztönöznék az embereket, a földeket ne nadrágszíjparcellákban műveljék, hanem társuljanak, hogy erőt képviseljenek. Nem látok közösségépítést” – hangsúlyozta Derzsi Sámuel, aki leszögezte, nem az RMDSZ ellen indul, ő egy ügyért száll harcba, alternatívát kínálnak, másképp gondolkodást, más eszközöket. Nem azon vannak, hogy az RMDSZ ne kerüljön be a parlamentbe, hanem azon, hogy ők is bejussanak, s ráébresszék a szövetséget is: „nemcsak képviselni kellene, de szolgálni is”. Háromszék kötelez
Temesváron született, élt, de erősek a székelyföldi kötődései – mondta el Toró T. Tibor, az EMNP alsó-háromszéki szenátorjelöltje. Nagyszülei Magyarhermányban tanítóskodtak, így közvetlen a kapcsolata Erdővidékkel, de egyébként „a tisztesség, becsület és az emberség nem szülőhely kérdése”. Háromszék mindig zászlóshajója volt az autonómiaküzdelemnek, és ’89 után neki is ez hatotta át politikusi útját, közéleti tevékenységét, éppen ezért érzi úgy, itt a helye. A Néppárt az autonómia hiteles képviselője szeretne lenni a román parlamentben, s ezt tartja saját feladatának is, nem az RMDSZ ellenében indulnak jelöltjeik, s szerencsés helyzetet teremtett az alternatív küszöb, mert esélyt nyújt mindkét szervezet számára, hogy képviselőket, szenátorokat juttasson a román törvényhozásba. Rengeteg a félretájékoztatás az alternatív küszöbbel kapcsolatosan, nincs igazuk, akik azt állítják, hogy rontja a magyar esélyeket, szórványban például nem ezen múlik a majdani képviselet sorsa, a demográfiai mutatók váltak olyan rosszá, a népességfogyás, beolvadás oly mértékű, hogy veszélybe sodródott több képviselői hely – hangsúlyozta Toró T. Tibor, aki elmondta, ennek az is oka, hogy 22 év alatt nem sikerült megfelelő jövőképet felmutatniuk, az erős autonóm Székelyföld vagy Érmellék a szórvány számára is biztos belső anyaországot jelentene. „Visszautasítjuk a megosztás vádját, kampányunk éppen arról szól, hogy a kettő több, mint egy” – fejtette ki Toró T. Tibor.
Az EMNP kampányjelszava: Minden magyar nyer!, és nem ellopták az RMDSZ arculatát, hanem ily módon akarnak tükröt tartani, ez a válaszuk a Minden magyar számít! jelszóra. „Nem elloptuk, kölcsönvettük pedagógiai célzattal” – válaszolt Kelemen Hunor vádjaira Toró T. Tibor. Választási kampányuk lényege: hiteles embereket indítani, eredményük titka: sikerül-e meggyőzni minél szélesebb tömegeket arról, hogy az EMNP-re leadott szavazatuk nem elveszett voks. Derzsi Sámuel üzenetet is megfogalmazott a választópolgároknak: „Ne féljenek elfogadni az új hangot, gondolatokat, mert ha félnek, soha nem lehetnek igazán önmaguk. Egy nemzet akkor válik igazán naggyá, ha nem fél.”
Markó Attila nem törődik ellenfeleivel
Markó Attila nem akar foglalkozni azzal, hogy kikkel kell megmérkőznie a választási versenyben, a kampánya pedig mindenképpen az emberek gondjairól szól majd – nyilatkozta az RMDSZ képviselőjelöltje. Az Etnikumközi Hivatalt vezető államtitkár úgy vélekedett: árt a Mikó-ügynek, hogy egyáltalán felmerül: legyen-e kampánytéma. Hozzátette: nem tudja megígérni, hogy mellőzi a témát, hiszen folyamatban a kollégiumépület visszaszolgáltatói elleni büntetőper, mely az érdeklődés középpontjában áll.(MTI)
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eltérően nyilatkozik Toró és Antal Árpád a találkozójukról
Pénteken tárgyalóasztalhoz ült Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Alsó-Háromszék szenátorjelöltje és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere - számolt be az EMNP. Az EMNP sajtóközleményében beszámol, Antal Árpád területi RMDSZ-elnök azon véleményének adott hangot, hogy a Mikó-ügy kapcsán ismertté vált Sánta Imre református lelkész személyével és programjával egyetért, illetve indulását is támogatta volna, de csak akkor, ha nem a sepsiszentgyörgyi választókerületben indul, ahol Markó Attila, a Székely Mikó Kollégium épületével foglalkozó restitúciós bizottság volt tagja is megméretkezik. Az EMNP a dokumentumban kiemelte: noha a polgármester nem indul a választáson, a háromszéki képviselő- és szenátorjelöltek nevében tisztességes kampányt ígért. UPDATE: A maszol.ro megkeresésére Antal Árpád elmondta: a Toróval folytatott találkozó informális volt, nem számított arra, hogy sajtóhír lesz belőle. Határozottan cáfolta, hogy egyetértett volna Sánta indulásával. „Torónak azt mondtam erről, amit a sajtótájékoztatómon is: demokrata vagyok, nem tilthatom meg senkinek a jelölését, de nem tartom szerencsésnek, hogy az EMNP a bikfalvi lelkészt indította Sepsiszentgyörgyön” - idézi a maszol.ro Sepsiszentgyörgy polgármesterét. Antal azt állítja: nem hogy egyetértett volna Toróval abban, hogy az RMDSZ-nek is érdeke, hogy magyar szövetségese legyen a román törvényhozásban, hanem elmondta neki: „egyetlen szervezetnek kellene képviselni a magyarok érdekeit a parlamentben, és ez az RMDSZ.”
(maszol.ro, hírszerk.)
Transindex.ro

Hit, erő, akarat – nem csak a szószékről
Beszélgetés Sánta Imre lelkész-politikussal, az EMNP képviselőjelöltjével
Aki nem a szószékről ismerte korábbról, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtti egyszemélyes tüntetése révén szerezhetett tudomást róla. Sánta Imre bikfalvi lelkészt rengeteg vád érte, hogy a Mikó-ügyben való szerepvállalásával csak saját politikai imázsát építette. Az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki képviselőjelöltje azonban az autonómiaküzdelemhez szeretné eszközként használni politikai tevékenységét.
– Van szemernyi valóságtartalma a Mikó-üggyel kapcsolatos vádaskodásnak? – Fontosnak tartom leszögezni: 2012. július 6-án kizárólag lelkiismereti indíttatásból álltam a Mikó épülete elé. Eszembe sem jutott, hogy idén parlamenti választásokat rendeznek. – Hogy érzékelte: másnak sem? – Ezt legfeljebb feltételezni tudom, mert néhány nap múlva valóban feltünedeztek a különböző politikai pártok képviselői. Akkor mindenkit a leghatározottabban felkértem, felszólítottam: tartózkodjon attól, hogy politikai mellékzöngéket társítson a Mikó-ügyhöz, ami – és időközben bebizonyosodott – össznemzeti ügy, és annak is kell maradnia. – A politika mozgósító potenciálja nélkül is azzá vált volna? – Én egyáltalán nem mozgósítottam, aki mellém állt, hozzám hasonlóan lelkiismereti okokból csatlakozott. Eleve nem terveztem ilyen hosszúra, figyelemfelkeltő akciónak szántam, hogy az illetékesekben tudatosítsam, mennyire súlyos, és sürgősen megoldandó helyzetről van szó. Az Igazság napja ötletének felmerülésekor azt mondtam, hogy akkor ezt az állapotot, a tüntetők motivációját szeptember elsejéig ébren kell tartani. Az RMDSZ, egyház vagy egyéb szervezetek mozgósításával semmi bajom, szeptember elseje közeledtével azonban azt kellett tapasztalnom, hogy az RMDSZ már-már bojkottálja a Mikó előtti mindennapos tiltakozást, a kedvező széljárást inkább a saját vitorlájába igyekszik befogni. Azért fogalmaztam meg azt a bizonyos nyílt levelet is, amelyben mindenkit arra kértem, hogy ne használják politikai célokra a Mikó-ügyet. Azóta egyértelművé vált, hogy senki nem hallgatta meg a kérésemet. – Önben vagy másban fogalmazódott meg először, hogy politikai szerepet vállaljon a politikai kampánydübörgés ellensúlyozására? Netán a lelkiismereti meggyőződése mellé igyekszik ily módon politikai eszközöket állítani? – A néppárt keresett meg engem, nem kimondottan a Mikó-ügy apropóján, hanem annak ismeretében, hogy az én közéleti szerepvállalásom már régi keletű. Ott bábáskodtam az erdélyi ellenzéki mozgalom megteremtésénél, alelnöke voltam a Székely Nemzeti Tanácsnak, ebben a minőségemben aktívan hozzájárultam az első székelyföldi autonómiastatútum tervezetének megszületéséhez. Azóta is folyamatosan azt tartom, hogy a szülőföldön való megmaradás és boldogulás egyetlen módja a székelyföldi autonómia. A jelenlegi képviselő-jelöltségemet új eszközként tekintem az autonómiaharchoz. – Az EMNP megkeresésére rögtön rávágta, hogy igen, megyek, vagy azért tépelődött egy kicsit? – Hosszú vívódás után hoztam meg a döntést. Először elhárítottam a felkérést, de miután az EMNP nem hagyta annyiban, felmerült a függetlenként való megméretkezés gondolata, hogy személyemben egyesítsük a nemzeti oldal opcióit. Miután azonban a két jobboldali pártnak nem sikerült megegyeznie, úgy döntöttem, felvállalom a néppárt képviselő-jelöltségét. – Döntését megelőzte egyházi egyeztetés? – Semmiféle előzetes egyeztetés nem történt. Miután nyilvánosságra került a jelöltségem, azt követően hívott fel Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A beszélgetés nem tartalmazott a részéről számon kérő elemeket, a motivációimra volt kíváncsi. Neki is elmondtam érveimet: senki nem hallgatta meg a kérésemet, hogy a politikát hagyják ki a Mikó-ügyből, mi több, egyértelművé vált az RMDSZ szándéka, hogy a saját kampánycéljaira használja fel a restitúciós veszélyt. És természetesen azt is jeleztem, hogy a székelyföldi autonómiatörekvések elkötelezett híveként fontos eszközt látok a képviselő-jelöltségben a küzdelem folytatására. Jeleztem azt a döntő mozzanatot is, hogy miután hét évvel az autonómiastatútum-tervezet parlamenti beterjesztése után a szenátusban napirendre került a kérdés, a hivatalos érdekképviseletünk szenátorai vagy mélyen hallgattak, vagy meglógtak a szavazás elől. Ezzel lényegében szembe mentek a népakarattal is, hiszen öt évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanács népszavazás keretében kérdezte meg az embereket, és akkor több mint 200 ezer ember adta támogatását Székelyföld autonómiájára. A kötelességen túl ez a 210 ezer szavazat kitűnő eszköz is lehetett volna az érdekképviseletre itthon és külföldön egyaránt. E bűnös mulasztás jelentette számomra az utolsó cseppet, akkor döntöttem el magamban: jöjjön egy olyan ellenzéki politikai erő, amely nyíltan felvállalja az autonómiát. És ha abban nekem politikai jövőt képzeltek el, akkor én azt nem utasíthatom el. – Gyülekezete tagjai hogyan vélekednek politizáló papjukról? – Óvakodnak attól, hogy személyes beszélgetésen felhozzák a témát, de más csatornákon azért visszajönnek hozzám az információk. Ezek alapján a többségnek meggyőződése, hogy megnyerem a választásokat, és elmegyek Bikfalváról. Jól esik, hiszen ez azt üzeni nekem, hogy féltenek, ugyanakkor értékelik lelkészi szolgálatomat, és mindig tisztában voltak közéleti elkötelezettségemmel. Elítélő, ellenző vélemények sem közvetlenül, sem pedig közvetve nem gyűrűztek vissza hozzám. – Lelkész-politikusként mennyire tekinti mintának Tőkés László személyét? – Számomra Tőkés László örök példakép, amit ’89 előtt megcselekedett, az mindenki számára példaértékű kell hogy maradjon. Közéleti tevékenységünk során akadtak nézetkülönbségek közöttünk, de ettől eltekintve sok tekintetben felnézek rá, az eredendő tiszteletem irányába csorbítatlan. Az autonómia gondolata nem új ötlet, már a kilencvenes évek elején megfogalmazódott az erdélyi magyarságban, Tőkés László pedig már akkor kezdeményezője volt ennek a harcnak, püspökként és politikusként egyaránt következetes maradt ehhez az elvhez. – Autonómiatüntetést kezdeményezett, amely ma már valamennyi politikai és civil szereplő teljes támogatottságát élvezi. Mitől kell másnak lennie ennek a rendezvénynek, hogy ne utánlövésként csapódjon le a közvéleményben? – Nincsenek illúzióim, hogy lemoshatnánk magunkról a vádat, miszerint kampánycélokat szolgál a november 24-i sepsiszentgyörgyi rendezvény. Kampány idején a közvélemény érzékenysége fokozottabb a hasonló célkitűzések iránt, s a szándék bejelentése után röviddel össznemzeti felzárkózás történt a kezdeményezés mögé. Ezért tartjuk jó alkalomnak a mostanit az autonómiaigények nyomatékosítására, és bízom benne, hogy az emberek többsége számára fontosabb lesz a közös erőfelmutatás, mint a bármelyik párttal való azonosítás. Hit, erő és akarat – ez kell, hogy jellemezze ezt a tüntetést. A magam feladatának pedig azt tartom, hogy pozitív üzenetekkel visszaadjam az embereknek a hitét, amellyel a kilencvenes évek elején rendelkeztek. Amikor utcára tudtunk vonulni jogaink érvényesítése érdekében. Az elmúlt években az RMDSZ „lebeszélte” az embereket arról, hogy saját maguk intézzék közös dolgaikat. A saját magukba vetett hitet szeretném visszaadni nekik.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Biztos befutók a Székelyföldön, bizonytalan képviselet Belső-Erdélyben
Elsöprő győzelmet szerzett az RMDSZ a Székelyföldön a vasárnapi parlamenti választásokon, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a legtöbb helyen nem tudta felülmúlni a júniusi helyhatósági választásokon elért eredményt.
Hargita: két szenátor, négy képviselő
Hargita megyében a hét mandátumból hatot szerzett meg a szövetség, a legeredményesebben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerepelt, aki körzetében a voksok 79,4 százalékát kapta. A végleges adatok szerint Hargita megyében a szenátusi listákon az RMDSZ 83 097 szavazatot kapott a 116 410-ből, az EMNP szenátorjelöltjeire 17 749-en szavaztak. Verestóy Attila a szavazatok 68 százalékával elnyerte a hetedik szenátori mandátumát, Tánczos Barna (első portrénkon) pedig első ízben képviselheti a hargitaiakat a bukaresti felsőházban, miután megszerezte a szavazatok 75 százalékát.
A képviselőházi listákon is az RMDSZ szerzett többséget, a 116 084 szavazatból 82 814-et kapott, az EMNP második helyen végzett 17 069 szavazattal, míg a Szociálliberális Szövetség harmadik lett 10 683 vokssal.
Az első körzetben Korodi Attila győzött 73 százalékkal, a volt környezetvédelmi miniszter így második képviselői mandátumát kezdheti el. A legjobb eredményt Hargita megyében Kelemen Hunor érte el, az RMDSZ elnöke a szavazók 79,4 százalékának a bizalmát nyerte el, és ezzel megkezdheti negyedik képviselői mandátumát. Az RMDSZ-es Antal István a voksok 73,8 százalékát kapta, így újabb négy évet tölthet a képviselőházban, amelynek 1992 óta tagja. Moldován József volt távközlési államtitkárnak a polgárok 79,14 százaléka szavazott bizalmat. A többségben románok által lakott képviselői körzetben Mircea Duşa belügyminiszter lett az első a szavazatok 47,47 százalékával, a második helyezett, az RMDSZ-es Mik József 31,2 százalékot szerzett, a körzetben az országos visszaosztás során dől el, ki lesz a képviselő.
Tánczos Barna a Krónikának elmondta, az eredmények azt tükrözik, hogy a székelyföldi emberek megbíznak az RMDSZ-ben, és ez nagy felelősséget ró a szövetség politikusaira, akiknek azokat is képviselniük kell, akik nem a szövetségre szavaztak. „Remélem, lesz bennünk bölcsesség, hogy ne a vitát keressük, hanem mindazt, ami összeköt. A következő négy évben nem megosztjuk, hanem megerősítjük a magyar képviseletet” – mondta Tánczos. Papp Előd, az EMNP szenátorjelöltje szerint a néppártnak Hargita megyében sikerült növelnie a szavazatok számát, jobban szerepelt, mint az önkormányzati választásokon. Bár a 6:3-as alternatív küszöböt nem sikerült teljesíteni, stabilizálódott a párt. „Tisztességesen szerepeltünk, megyünk tovább!” – összegzett Papp Előd.
Orbaiszék elveszett
Háromszéken hat parlamenti mandátumból ötöt szerzett meg az RMDSZ. A Kovászna Megyei Választási Iroda végleges adatai szerint a szövetség megőrizte azokat a mandátumokat, amelyeket az elmúlt négy évben is RMDSZ-es politikusok töltöttek be, az orbaiszéki körzetben azonban nem sikerült győzni. A végleges eredmények szerint a Sepsiszék–Erdővidék szenátori körzetben az RMDSZ-es Klárik László volt megyemenedzser lett az első 21 314 szavazattal, a szavazók 56,6 százalékának a bizalmát szerezte meg és egyben első parlamenti mandátumát.
Vetélytársa, Toró T. Tibor EMNP-elnök 7367 voksot (19,57 százalék) kapott. A Felsőháromszék–Bodzavidék szenátori körzetben Olosz Gergely 19 711 szavazattal, 61,79 százalékkal győzött, az EMNP-s Kovács István 3540 szavazattal a harmadik helyre került, Marius Obreja USL-jelölt mögé. Sepsiszentgyörgyöt Markó Attila (második portrénkon) képviseli a következő négy évben a parlament alsóházában, a volt kisebbségügyi államtitkárnak 11 297-en, azaz a választópolgárok 52,6 százaléka szavazott bizalmat.
A Mikó-ügy másik szereplője, Sánta Imre bikfalvi lelkész 4255 szavazatot (19,82 százalék) kapott. Az Erdővidék–Alsóháromszék körzetben Márton Árpád újrázott 59,8 százalékkal, vagyis 9875 vokssal, ebben a körzetben 3169-en (19,19%) pecsételtek az EMNP-s Derzsi Sámuelre. Felsőháromszékről az RMDSZ színeiben megméretkező Fejér László Ödön vállalkozó (harmadik portrénkon) 13 018 szavazattal (74,5%) veheti át első képviselői mandátumát, a néppártos Johann Taierling 2734 szavazatot (15,65%) szerzett.
A szavazatok újraosztásával dől el, hogy ki képviseli a képviselőházban Orbaiszék–Bodzavidék lakóit a következő négy évben, ebben a körzetben ugyanis egyetlen jelölt sem kapta meg a voksok több mint felét, az RMDSZ-es Thiesz János 41,64 százalékos támogatottságot szerzett, Szakács Zoltán, a néppárt jelöltje mindössze 654 szavazatot kapott,  az újraosztás után dől el, melyik román jelölt jut mandátumhoz. Sánta Imre, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje lapunk kérdésére úgy értékelte, az RMDSZ hitelrombolása elbizonytalanította a választókat, és a néppártnak sem sikerült megfelelően mozgósítania őket.
„Le kell vonni a következtetést, új akciótervet kell kidolgozni!” – mondta Sánta, aki torzításnak és bűnbakkeresésnek minősítette, hogy az RMDSZ a néppártot okolja azért, hogy nem sikerült megszereznie az orbaiszéki mandátumot. Az RMDSZ háromszéki vezetői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat fogalmaztak meg a választások tárgyában, míg Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester tiszta lappal kezdené újra, Tamás Sándor tanácselnök azt üzeni a néppártnak: „húzzák meg magukat!”
Antal hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgyön 400 szavazaton múlott, hogy Markó Attila megszerezte a többséget, ha nem így történik, román képviselő lett volna. Emlékeztetett a választások éjszakáján mondott nyilatkozatára, miszerint „a néppárt megérdemelne két nagy pofont”, hozzátéve: a hangsúly azon volt, hogy családban kell elintézni a nézeteltéréseket, és többet nem szabad olyan helyzetbe hozni az erdélyi magyarokat, hogy két magyar alakulat közül kelljen választaniuk.
Bizonytalanság Marosban
Az RMDSZ elégedett lehet a Maros megyei eredményekkel – jelentette ki az alakulat megyei elnöke, Kelemen Attila, aki viszonylag kényelmesen nyert saját, magyar többségű képviselői választókerületében. Hasonló győzelmet aratott Markó Béla szenátorjelölt és Borbély László képviselőjelölt is, akik a szavazatok 66, illetve 73 százalékkal nyerték a választásokat. Bár a lista élén végeztek, sem a szenátori bársonyszékért versenybe szálló Frunda Györgynek, sem a hetedik képviselői mandátumára pályázó Kerekes Károlynak nem sikerült megszerezniük a leadott voksok több mint felét. A szövetség egyik legtapasztaltabb politikusának számító Frunda György, aki saját elvárásaihoz képest lényegesen gyengébben szerepelt, a támogatók kevesebb mint 40 százalékát tudhatja maga mögött.
„Remélem, hogy elnyerem a szenátori helyet” – bizakodott, majd megvallotta, hogy nagyon örül a magyar jobboldal kudarcának. „Van bennem egy kis káröröm: nem sikerült nekik!” – jelentette ki, hozzáfűzvén, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyetlen célja az RMDSZ elgáncsolása volt. Frundához hasonlóan már csak a visszaosztás lutrijában bízhat Kerekes Károly is, akit a szavazók 44 százaléka támogatott. Utóbbi a város magyar többségű körzetében indult, ott, ahol négy évvel ezelőtt Borbély László a szavazatok több mint felét megszerezte. Az RMDSZ vezetői szerint, amennyiben Kerekes nem szerez újabb mandátumot, a felelősség a néppártot terheli, hiszen a két magyar jelölt összesen megszerezte a szavazatok több mint 50 százalékát.
Kerekes Károly ellenjelöltje, Portik Vilmos, aki egyben az EMNP Maros megyei elnöke is, úgy véli, ha nem indult volna a választásokon, az nem azt jelenti, hogy a nemzeti oldal elkötelezett szavazóbázisa az RMDSZ politikusát támogatta volna. Annak ellenére, hogy Marosvásárhelyen a néppárt közel kétszer annyi voksot szerzett, mint a nyári helyhatósági választásokon, Portik szerint át kell értékelni az eredményeket, és alapjaiból kell újraépíteni az EMNP Maros megyei szervezetét. „Az alacsony részvételi arány komoly figyelmeztetés a politikum számára. Kiderült, hogy a néppárt még nem tudja megszólítani megfelelőképpen a magyarokat, az RMDSZ már nem tudja” – következtetett az arányokból az EMNP Maros megyei elnöke. Gyengén szerepelt Lokodi Edit Emőke képviselőjelölt is, aki a 36 százalékos támogatottságával a szociáldemokrata Florin Buicu mögött végzett abban a körzetben, melyet 2008-ban az RMDSZ-ből azóta eltávolított Benedek Imre nyert.
Kolozs: Máté reménykedik
Kolozs megyében az RMDSZ a képviselői listákra leadott szavazatok 12,99 százalékát, az EMNP 1,68 százalékát szerezte meg, a szenátori listák esetében ez az arány 13,20, illetve 1,92 százalék. A töredékszavazatok megyei visszaosztását követően egyelőre Máté András Levente képviselői mandátuma tűnik biztosnak. Az országos visszaosztást követően még egy képviselői vagy szenátori helyet kaphat a szövetség – vázolta a lehetséges forgatókönyveket a megyei elnöke. „Ha nem lett volna széthúzás, jobb lehetett volna az eredmény, a másik pártra adott voks a román pártokra adott szavazatnak bizonyult” – mondta Máté András Levente.
Szász Péter, a néppárt szenátorjelöltje ezzel szemben úgy értékelte: „ahhoz képest, hogy a választók érdeklődése rendkívül alacsony volt, előrelépésnek tekinthető az EMNP eredménye”. Elmondta, az EMNP szenátorjelöltjeire összesen 4096-an, míg képviselőjelöltjeire 3687-en voksoltak a megyében. „A választóinktól kapott bizalom felelősséggel is jár, folytatjuk a megkezdett munkát, tovább építkezünk” – nyilatkozta Szász Péter.
Krónika (Kolozsvár)

Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az egyetlen megoldás
A történelemnek vannak olyan pillanatai, amikor lapulni és hallgatni nemcsak gyávaságból fakadó bűn, hanem árulás is. Ránk, erdélyi magyarokra és székelyekre ez a megállapítás napjainkban hatványozottan igaz, mert olyan sorsfordító, embert próbáló időket élünk, amikor véglegesen eldől: részesei leszünk-e a jövőben szülőföldünk történelmének, vagy múlt időben fognak emlegetni bennünket. Sajnos ez nem túlzott, sokkal inkább tényszerű és a valóságnak megfelelő megállapítás, amire bárki rádöbbenhet, aki követi és elemzi a román hatalom intézkedéseit. Ezek közül egy sem a véletlen műve, hanem ellenünk kidolgozott ördögi terv megvalósításának szerves része. Közéjük tartozik két ártatlan magyar ember letöltendő börtönbüntetésre történő elítélése és a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának aljas szándéka is. Megalázásunkon, megfélemlítésünkön és a türelmünk tesztelésén túl mindezek a román hatalomnak a vagyonunkból való végleges kisemmizésünk felé tett lépései. Intézményeinktől és javainktól megfosztva ugyanis az önazonosságunkra törő idegen erők játékszerévé válunk, ide-oda rángatható bábukká. Nem hiszem, hogy akad olyasvalaki közöttünk, aki ilyen sorsot szánna utódainak. Pedig szolgasorba taszításunk elkerülhetetlen, ha most, ezekben a történelmet formáló és alakító években nem teszünk valamit mindezek megakadályozása érdekében.
Ezt a szomorú, de valós tényt ismerte fel a bikfalvi református lelkész, aki egy szál magában, a Bibliába és a székely zászlóba kapaszkodva szembeszállt a pöffeszkedő ellenséges hatalommal. Közöttünk pedig, Istennek hála, akadtak olyanok, akik meghallották halk, de határozott hangját, s mögéje álltak, melléje szegődtek, ezáltal is bizonyítva: ha nemzeti létünk veszélybe kerül, minket már nem lehet megfélemlíteni. És állt a tömeg a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt a napi két órán át őrt álló pásztora köré tömörülve, így figyelmeztetve a vagyonunkra újólag szemet vetőket: el a kezekkel közösségi tulajdonunkról, mert bármi áron megvédjük azt. Ötvenhét alkalommal a tűző napon vagy zuhogó esőben összegyűlve bebizonyították, hogy elhatározásuk szilárd, ezért komolyan kell venni őket.
Az együtt töltött órák alatt egyetlen pillanatig sem csüggedtek el, nem éreztek fáradságot, mert erőt merítettek egymás biztató szavából és tekintetéből, utólag pedig az is bebizonyosodott, hogy kitartásuk nem volt hiábavaló, mert az általuk elvetett mag népünk lelkében táptalajra talált és kicsírázott, az erdélyi történelmi egyházak hívó szavára szeptember elsején a Kárpát-medencéből összegyűlt tízezres létszámú tömeg sepsiszentgyörgyi jelenléte ezt igazolta. És ezt a tényt támasztotta alá a 2012. október 5-i megmozdulás is, mikor egymás kezét fogva vontunk élő láncot a Székelyföld egyik szellemi végvára köré.
2013. július 7-én egyéves évfordulója volt Sánta Imre református lelkipásztor bátor kiállásának. Olyan különleges alkalom ez, amely visszapillantásra ösztökél. A számvetést elvégezve azonban kénytelenek vagyunk döbbenten megállapítani, hogy az elmúlt egy esztendő alatt változás csak rossz irányba történt, hiszen az ellenünk indított hadjárat a jelképeink elleni támadásokkal és nyilvános gyalázásunkkal folytatódott, s a hatalom szándéka szerint a székely megyék román többségű régiókba való besorolásában készül kicsúcsosodni. Ezt pedig végképp nem engedhetjük meg, hiszen akkor a beolvasztásunkba egyezünk bele. De nem is történhet meg, ha egységesen állunk ki ellene, s arra is vigyázunk, hogy erőinket ne tékozoljuk el sok apró csatában. Ha Székelyföld területi autonómiájának megszerzése érdekében folytatott közös, elszánt küzdelemre összpontosítunk. Vonuljunk hát az utcára és kiáltsuk együtt, hogy Bukarestben is hallható legyen: autonómiát akarunk!
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Gálaesttel ünnepelte tízéves fennállását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az EMNT fennállásának tízéves évfordulója alkalmából a kolozsvári Napoca-szállóban szervezett gálaünnepségén Tőkés László elnök az elmúlt tíz esztendő történéseit összegezte és irányt szabott az autonomista elveket valló szervezet további munkásságának. Azt, hogy miért volt szükség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakítására, számos példával szemléltette, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy szükség volt egy olyan érdekképviseleti szervezetre, mely „nem téveszti össze a célt az eszközzel”, és amely következetesen kiáll az autonómia ügye mellett.
Az EMNT megalakításakor az alapítóknak azt kellett eldönteniük, hogy végképp beletörődnek-e az RMDSZ által erőltetett „kis lépések politikájába”, illetve a fokozatos önfeladásba, vagy pedig az uralkodó hatalom kedvére megalkuvó kisebbségi kormányzati politizálással ellentétben, továbbra is töretlenül kitartanak az autonómia-stratégia folytatása mellett – emlékezett vissza Tőkés László, aki újabb példákkal támasztotta alá, hogy az a típusú „realista, pragmatista” politika, amelyet az RMDSZ folytat – és amelynek vélt eredményeit a jelenlegi kétharmados román hatalom, egy szempillantás alatt a semmivé teszi egyenlővé – nem vezet eredményre.
„Megérte lemondani az autonómiáról és a külpolitikáról, miközben a cserében kialkudott, olyan, amilyen szerzett jogaink annyit sem érnek, mint az a papír, amelyre a jogszabályokat kinyomtatták? Megérte kormányzati részvétellel vagy külső támogatással a többségi hatalmat legitimálni azért, hogy korábbi partnereink pár év elteltével még a puszta létünket is kétségbe vonják és nemzeti identitásunkat, szimbólumaink szabad használatához való természetes jogunkat is elvitassák?” – sorolta a kérdéseket az EMNT elnöke. Hozzátette: az erdélyi magyarság általános helyzetének számbavétele után az a legfőbb kérdés, hogy jelen sorskérdéseinkre mit válaszolunk, és mit cselekszünk. E „látlelet” alapján Tőkés László kijelentette: új rendszerváltozásra van szükség. „A társadalmi rendszerváltozás – élő temesvári örökségünk. A romániai demokratikus átalakulás részeként és fokmérője gyanánt pedig egyszerre eszmei kiindulópontunk és korszakos feladatunk: a nemzetiségi, nemzetpolitikai rendszerváltozás.” – hangzott el beszédében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előtt álló főbb célokat illetően Tőkés László megemlítette a honosításban végzett munka folytatását, a magyarországi választásokon való minél magasabb erdélyi részvétel biztosítását, a székely menetelésen megnyilvánult akcióegység folytatását az autonómia érdekében, az EP-választásokon való összpárti koalíció szorgalmazását, továbbá természeti kincseink megőrzésében vállalt szerepet. Kiemelte továbbá az autonómia gondolatának népszerűsítését az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem előadássorozatai által, a Mikó Imre Terv gyakorlatba ültetését, egy Kárpát-medencei ifjúsági és sportstratégia, valamint egy magyar cigányprogram megalkotását.
Tőkés László összegző és értékelő beszéde végén hangsúlyozta: „Az EMNT tíz éve azt bizonyítja, hogy végképp nem tévedtünk el, és nem veszítettük el magunkat. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzeti önrendelkezés eszméje mellett olyan, már-már lehetetlen időkben is kitartottunk, amikor árral szemben úszva, nemcsak a román főhatalom, hanem magyar véreink is megbélyegeztek miatta.” Elisabeth Nauclér, az Åland-szigetek finnországi parlamenti képviselője köszöntőjében a hazájában működő kisebbségvédelemről beszélt. Mint ismeretes, a finnországi Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak önrendelkezése a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban. Elisabeth Nauclér hangsúlyozta: sokan megkérdőjelezik és kritizálják az ottani autonómiát, de a Baltikumban ez az egyetlen sziget, amelynek lakossága folyamatosan növekszik, ami igazolja azt, hogy az autonómia megoldást jelent a kisebbségek számára
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár kifejtette: miközben a temesvári rendszerváltozáskor hittünk annak őszinteségében és abban, hogy az erdélyi magyar közösség visszakapja mindazt, amit a diktatúra elvett, ma már azt látjuk nemzeti szimbólumaink szabad használatáért is mindennapi csatát kell vívnunk. „Valahol utat tévesztettünk” – mondta a fideszes politikus, hozzátéve: hatékonyabb érdekérvényesítésre van szükség. Véleménye szerint az EMNT elmúlt tíz éve nem volt hiábavaló, ugyanis munkájával nagyban hozzájárult az erdélyi magyar nemzeti közösség jogainak érvényesítéséhez, az autonómia népszerűsítéséhez, továbbá ahhoz, hogy minden magyar a maga teljességében élhesse meg magyarságát.
Toró T. Tibor, az EMNT korábbi ügyvezető elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke beszédében kifejtette: tíz évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a szövetség megvonta a tiszteletbeli elnöki tisztséget Tőkés Lászlótól, kétfajta gondolkodásmód rajzolódott ki világosan az erdélyi magyar politikában. Miután száműzték az RMDSZ-ből azt az értékrendet, amit Tőkés László képviselt és képvisel azóta is, felálltak a frontvonalak, amelyek egyik oldalán a labanc, a másikon a kuruc gondolkodásmód feszül egymásnak – mondta Toró. A labanc és a kuruc gondolkodásmódot a bukaresti főhatalomhoz való viszony különbözteti meg egymástól: míg a labanc célja az, hogy beleépüljön a főhatalomba, kormányzatra kerüljön, paktumokat kössön, addig a kuruc irányvonal az autonómia ügyének a képviselete.
A 2003-as szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson a labancok, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László által összehívott rendkívüli ülésén, a Láncos-templomban pedig a kurucok gyülekeztek – fejtette ki a Néppárt elnöke. Toró szerint a két táborra oszlott erdélyi magyar politika nagy kérdése az, hogy lehet-e közös platformot kialakítani, van-e közös jövőképe a két oldalnak. A Néppárt elnöke szerint erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz, fel lehet oldani az elvi ellentétet, mivel vannak közös célok, és lehetséges az akcióegység kialakítása. Ez úgy lehetséges, ha sikerül megteremteni a két oldal egyensúlyát. „Találjuk meg a két tábor együttműködése mentén a közös ügyet, mivel ha a két tábor kiegyensúlyozódik, akkor képesek leszünk nagyon jól együttműködni. Ez az előttünk álló feladat. Egyensúly, együttműködés a közös jövő érdekében – ez a jelszó a következő időszakra” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Az EMNT idén első alkalommal osztotta ki a Kós Károly-díj az autonómiáért elnevezésű kitüntetést. A díjjal – amelyet ezentúl évente kiosztanak majd – olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen, vagy példaértékűen támogatták az autonómia ügyét.
Kós Károly-díjat kapott idén Király Károly egykori háromszéki szenátor, aki a Szőcs Géza által mondott laudáció szerint az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, aki dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését. Király Károly egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az ünnepélyes díjátadón.
Juhos Gábor Magyarországon élő, székelyhídi származású maratonfutó szintén Kós Károly-díjat kapott. A méltató Sánta Imre bikfalvi református lelkész elmondta, Juhos Gábor két hét alatt, naponta egy maratoni távot lefutva körbeszaladta a Székelyföldet az autonómiáért, céltudatosságával és kitartásával pedig, nem keresve kifogásokat, az akadályokkal megbirkózva megmutatta az önrendelkezés elérésének a módját.
Kós Károly-díjjal tüntették ki Bakk Miklós politológust az autonómia ügyének képviseletéért, ez irányú tudományos munkásságáért. Amint Bodó Barna a laudációban elmondta, Bakk Miklós az autonómia hosszútávfutóinak egyike. A legigényesebb szakmaisággal kezdett foglalkozni az autonómia ügyével, és ha manapság az erdélyi egyetemi és tudományos világban az autonómiáról beszélnek, a Bakk Miklós neve megkerülhetetlen.
A negyedik kitüntetett a néhai Birtalan Ákos háromszéki parlamenti képviselő. A méltató Toró T. Tibor szerint a 49 évesen elhunyt Birtalan mindig a közössége érdekében kamatoztatta kemény munkával megszerzett tudását, a parlamentben pedig az egyik első aláírója volt a benyújtott autonómiatervezetnek. A díjat Birtalan Ákos özvegye, Birtalan Csilla vette át.
Ezt követően Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT alelnöke mutatta be Az autonómiaharc egy évtizede – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az erdélyi közéletben című kötetét, majd Sándor Krisztina felolvasta az EMNT Választmányának A mi igazságunk: a mi erőnk című nyilatkozatát.
A pohárköszöntők után ünnepi vacsora következett, a gálaesten fellépett Sorbán Enikő, aki erdélyi népdalokat énekelt, valamint a háromszéki Transylmania együttes.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma

Huszártoborzóra készülnek
Június 6–7-én lesz a VI. háromszéki huszártoborzó. Ezúttal Sepsiszék déli részét járják be a lovasok. A szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a főtámogató Kovászna Megyei Tanács szerdán tartott eseménybeharangozó sajtótájékoztatót.
A huszárok Uzonban szállnak meg, onnan szombat reggel 9-kor indulnak, toboroznak Lisznyóban, Bikfalván, majd Uzonban, onnan Kökösbe mennek, következik Szotyor és Illyefalva, ahol huszárbállal zárják a napot. A vasárnapi toborzás Sepsiszentkirályban kezdődik, Kilyénben folytatódik, végül bevonulnak Sepsiszentgyörgyre, ahol a Székely határőr huszárezred parancsnoksági épülete, a Lábas Ház előtt tartják a toborzót.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, ifj. Kádár László huszár őrnaggyal tárgyaltak a hagyományőrző mozgalmak támogatási lehetőségeiről. Feltételül szabta az egész megyét lefedő rendezvények szervezését. A megyeháza ugyanakkor hagyományőrző egyenruhák beszerzését támogatja, és székelyruha-programot is indított. Meghonosították a huszárok szakmai találkozóját, a Huszárakadémiát, melyet újabban Torján tartanak, legutóbb 170 résztvevővel. A huszártoborzót 2010-ben indították, és mindig más útvonalat jártak be.
Ifj. Kádár László huszár őrnagy ismertette a háromszéki huszármozgalom kezdeteit és fejlődését. A tavalyi toborzón összesen 150 hagyományőrző, közöttük 80 huszár vett részt. Jakab Kevend István huszárkapitány a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület történetéről szólt. Sala Zsolt tüzér főhadnagy elmondta, az egyesületen belül három éve megalapította a tüzér zászlóaljat, mely egyedüli Erdélyben. Idáig négy ágyúmakettet, két röppentyűt és tíz fapuskát készített.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Șaguna igen, Petőfi nem – A szabadlelkű költőre emlékeztek Sepsiszentgyörgyön
Azért gyűlt össze ez a maroknyi sereg, hogy a magyar irodalom legnagyobbja által meghirdetett „szent világszabadságról” emlékezzen meg – mondta tegnap este Sánta Imre. A bikfalvi református tiszteletes a Petőfi Sándor halálának 165. évfordulóján összegyűlt mintegy száz ember előtt beszélt a sepsiszentgyörgyi színház mellett, a „kárba veszett” Petőfi Sándor utca sarkán.
Sánta Imre „nem múltba révedő nosztalgiával, hanem jövőbe vetett hittel” beszélt arról, hogy Isten minden embert szabadnak teremtett. Emlékeztetett: a világszabadságért ma is harcolni kell, hiszen Kárpátalján frontra viszik a magyar fiatalokat, Felvidéken azért szenvednek üldöztetést, mert felveszik a magyar állampolgárságot, Vajdaságban azért verik a magyar gyerekeket, mert anyanyelvükön beszélnek, Székelyföldön pedig azokat zaklatják, akik az önrendelkezésért harcolnak. Czegő Zoltán író, költő, lapunk főmunkatársa arról beszélt, hogy Petőfi és a szabadság legnagyobb ellenfelének, Șaguna érseknek egészalakos szobra áll „ott, a hegyen”, de Petőfiről nem lehet egy utcát elnevezni „kedvenc székelyföldi városában”, mert azt a román bíróság megakadályozza.
A megemlékezők ezután az Erzsébet parki ‘48-as emlékműhöz vonultak, ahol Bencze Melinda, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselője az összegyűltekhez szólva azt mondta: olyan jövőt kell építeni Székelyföldön, hogy a Petőfihez hasonló, tenni akaró ifjaknak ne kelljen elmenniük idegen országokba. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta: a ma emberének példát kell vennie Petőfi bátorságáról, elkötelezettségéről, hazaszeretetéről. A megemlékezés a Mátyásföldi fúvósok által kísért magyar és székely himnusz eléneklésével zárult.
Erdély András
* * * Czegő Zoltán: Zsoldtalan költők Voltak költők, gyalog járva rajzoltak a magas égre. Tudván tudták, az az ábra varázsos lesz, hát – megérte! Azok is mind-mind ők voltak félelem és zsoldok híján, kik ingujjban lettek holtak, végrendeletet se írván. Petőfi, ki átrikkantott más világért túlvilágra – nem kunyerált bár sírhantot. –Szabadságnak nincsen ára!
Székely Hírmondó, Erdély.ma

Időbeni
Ráhúzhatnánk minden egyes napunkra, hogy az, éppen az a számvetés napja. És igaz. Mert számot adni s vetni mindazzal, ami történik ellenünkre velünk, de leginkább másutt, irodákban és képviseletekben, az már több a soknál. Egymást autonómiával köszöntjük, keserveinkben és örömeinkben is ahhoz, a megtagadott autonómiánkhoz fordulunk.
Számvetések az iskolai vizsgák, és annak a jegyében settenkednek közénk az érettségi, a véndiák-találkozók. Áprily Lajos, a tanárköltő szavai: „Öregdiákok báli éjszakáján, domine Joó József, kerestelek…” És fölzúgnak az enyedi, marosvásárhelyi, nagyváradi orgonák s azok hurcolják lomhán, túlterhelten a rengeteg magyar panaszt.
Ment-e a könyvek által a világ elébb? – kérdezzük, mert kérdezteti vélünk a tantárggyá nemesedett Vörösmarty Mihály. És azt is megértük rémülten, hogy a maturandusok egész sora legyint kávé mellett hányaveti módon az érettségire: ki nem sz...ja le?! Merthogy érettségivel, sőt, egyetemi diplomával sem lehet munkát találni... Nem, nem talál, aki nem keres erősen munkát. Akit eltartanak a szülők fűtött lakásban, fűtött kávézókban.
Az vesse népemre az első követ, aki nem fél attól, hogy szájon vágom s vágják. Bikfalván gyönyörködtem minap egy, az erdőtől elcsent nagyszerű bennvalóban. Minden tenyérnyi terület megművelve, az udvar, a kert lejtése úgy 65 fokos, de minden a helyén, játszótér, hinta, s hogy a látvány is otthonosabb legyen, hát lepedőnyi zöldséges is, virágágyás is. Munka. Itthon. És itthon a csodaszép lányka is, fiúcska is, iskolák, miegymás.
Szabadságból kevés, szabadosságból túl sok. Őrjítő zenebona minden második nap, minden hétvégén, sose halunk meg. És ellenségeink vigyorogva veszik számba, mennyivel, mennyire fogyatkoztunk Székelyföldön az utóbbi hetekben.
Számvetés, eleget tettünk-e az elvárásoknak az utóbbi 45 évben? Román tanácsos vágta képünkbe: 30 év múlva Székelyföldön is ők lesznek többségben. Hát, mondom fennhangon, rajtunk is állna, igen, ha állanánk a magunk pászmájában, a magunk lábán…
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Budapestről Bikfalvára
Egy elkötelezett művészettörténész
Várallyai Réka művészettörténész azon ritka honfitársaink közé tartozik, aki nem keletről nyugatra, hanem nyugatról keletre, pontosabban Budapestről Sepsiszentgyörgyre vándorolt. Férjével, Péter Alpár vizuális művésszel közösen nemrégiben egyedi fotókiállítást szerveztek Bikfalván a háromszéki udvarházakról. A sikeres megnyitó után a mai szokásrenddel szembemenő elhatározásának kiváltó okairól, valamint a nálunk szerzett tapasztalatairól és terveiről faggattuk.
– Mutatkozzon be, kérem, néhány szóban az olvasóknak.
– Budapest XII. kerületében születtem, egy héttagú értelmiségi család legidősebb gyermekeként. Édesanyám népművész, édesapám pedig orvos. Művészettörténésszé az ELTE bölcsészkarán váltam.
– Hogyan került Erdélybe, és miért telepedett itt le?
– Tanáraimmal és barátaimmal már tizedikes koromtól jártuk az erdélyi hegyeket, így fémvázas hátizsákkal jutottam el többek között a Királykőre, a Radnai-havasokba és a Retyezátba. Később, már egyetemistaként, részt vettem az erdélyi települések értékeit felmérő programban, melynek során Erdővidék, a Homoród mente és Felsőháromszék egyházi ingóságait kellett összeírjuk, így megismertem és szívembe zártam ezeket a vidékeket. A 17–18. század háromszéki nemesi építészetéből szakdolgozatot is írtam, majd sepsiszentgyörgyi székhellyel ösztöndíjat nyertem a háromszéki udvarházak kutatására. Többhónapos itt tartózkodásom során ismertem meg jelenlegi férjemet, Péter Alpár képzőművészt, s mivel úgy éreztem, kötelességem hozzájárulni a Háromszéken található műemlék épületek megmentéséhez, összeházasodásunk után úgy döntöttünk, hogy én fogok Erdélybe költözni.
– Bikfalvára mi szél fújta Önöket?
– E település régi épületeinek felfedező útja során ismerkedtünk meg azzal az idős nénivel, aki három év múlva eladásra ajánlotta fel a kúriáját, melyet a sors jóvoltából megvehettünk, és nagyjából saját erőnkből, azóta is a felújításán dolgozunk.
– Háromszéket és ezen belül Bikfalvát a múltban, kúriák földjeként emlegették. Jelenleg hogyan állunk e tekintetben, milyen állapotban találhatók ezek az épületek?
– Sajnos, tetemes részük teljesen elpusztult és nyomtalanul eltűnt a kommunizmus évei alatt, a jelenleg még meglévők pedig kétféle magatartást tanúsító emberek tulajdonában vannak. Egyesekkel szót lehet érteni, az eredeti állapotot és szakszerű felújítást illetően, a többiek hallani sem akarnak róla, de olyan épületek is akadnak, melyeket a sok örökös egymással ellentétes elképzelései, vagy éppen tulajdonoshiány miatt nem lehet az enyészettől megmenteni.
– Hogyan lehetne a pusztulásukat megakadályozni?
– A jelenlegi körülmények és hozzáállás mellett ez nagyon nehéz vállalkozás, de azért több vonalon is próbálkozunk. Elsősorban egy megyei szintű és a tanács által anyagilag is támogatott programot kellene beindítani, ugyanakkor szükség van a csak erre szakosodott egyesületek létrehozására, és rajtuk keresztül egy erős civil jelenlétre ezen a területen, mint ahogy az emberek gondolkozásmódjában és magatartásában beálló változásra, vagyis a szemléletváltásra is. Különböző módszerekkel, férjemmel együtt igyekezünk ehhez hathatósan hozzájárulni.
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok kö­rében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kökösbácstelekre jobb idő köszön
Az 1968-as megyésítéskor Kökös községhez csatolták az addig önálló faluvezetéssel rendelkező közeli Kökösbácsteleket. A település lakói Kökös lakosságának egyharmadát teszik ki. Mondanunk sem kell: a lepergett évtizedek alatt Bácstelek minden gondját-baját Kökös önkormányzatának kellett megoldania. Ezek között kettő nagyon fontos volt: védeni a település lakóit, házait a Feketeügy állandó áradásai idején, bekötőutat építeni a faluig, mert a folyó áradásakor se ki, se be nem lehetett járni a településről. Azóta is a Feketeügy bal partján haladó védőgáton lehet elérni a falut. – Végre megszületett az új aszfaltozott bekötőút építéséről szóló szerződés. Az út 4,7 kilométer hosszú, átfogja az egész települést – tájékoztatott Silviu Tăraş kökösi alpolgármester. Ráfér a bácstelekiekre – hangsúlyozták a helyiek, mert a jelenlegi főutat megviselték az évtizedek, tele kátyúval. Folyó menti település, csupán két kis mellékutcája van, ezekre folyami kavicsburkolatot hordat a községvezetés. Bácstelket évtizedekig fenyegette az árvízveszély. Idén tavasszal felette alacsony a Feketeügy vízállása, amit eléggé nehéz megmagyarázni, annál is inkább, mivel a falu keleti szélén a Kárpát-kanyar területének vizeit és hólevét hozza a Feketeügybe az olykor háborgó Tatrang. Csakhogy nem volt nagyon vastag és állandó a hótakaró ezen a télen, a kevéske csapadékot részben beitta az ősszel szárazon elalvó talaj, s végül azt sem kell elfelejteni, hogy a Feketeügy vízgyűjtő területe csak közepes nagyságú. Évek óta gond az is, hogy eléggé megviselt állapotban van a település kultúrotthona, melynek egyik szobájában a falu óvodája működik. A tetőzetén egy adott pillanatban becsorgott az eső, szégyen, nem szégyen, a szülők költségén tették újra használhatóvá a termet. A baj gyökere, hogy a helybeli görögkeleti egyházközség azt állítja: a kultúrotthon épületét visszakapták, ám a tulajdonjogról szóló hivatalos okmányt nem tudta felmutatni a csíkszeredai központú Kovászna–Hargita ortodox püspökség, márpedig ezt kérte, kéri évek óta a bukaresti egyházi javakat visszaszolgáltató központi bizottság. A helyzet ilyetén alakulása miatt sem az egyházközségnek, sem pedig a kökösi önkormányzatnak nincsen joga, hogy befektessen az épület felújításába. Ha az óvodát átteszik a helybeli I–VIII. osztályos iskolába – ahol bőven volna hely –, összeomlik a kultúrotthon – érvelt az egyik bácsteleki tanácstag.
Megoldódni látszik a falu másik panasza is, a gyatra közvilágítás. Az izzótestek mintegy felét gazdaságos égőkkel cserélték ki. A villanyvállalat a családi villanyórákat kihelyezte a kapuk elé, s ezt követi hamarosan az egész közvilágítási hálózat cseréje.
A helybeli iskolában ottjártunkkor nagy volt a csend. Dermişek Rodica tanárnő fogadott. – Nincs különösebb okunk panaszra – mondta. Szerencsére az épület köztulajdon, s ha valami baj van, a kökösi önkormányzat azonnal intézkedik. A fűtés is rendben volt. Itt is csökkenőfélben a tanulólétszám, vannak összevont osztályaink is. A pedagógusok zöme ingázik, mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja. Kökösbácstelek kiterjedt legelői miatt jelentős állatállománnyal rendelkezik, a termőföld és a jószág tartja el a lakosság nagy részét. Helyben, az egykori téesz területének egy részén sikeresen működik az Olteanu-féle pékség. A kökösi önkormányzat olyan mellékgazdaság létrehozását tervezte Bácsteleken – és be is jegyeztette –, amelynek nyereségéből közhasznú tevékenységet valósítanának meg a közeljövőben. Bácstelek Dobollóhoz tartozó népes puszta volt, amely 1920-ig Háromszék vármegye Sepsi járásának része volt. Bácstelek és Farkasvágótelep összevonásából alakult ki, 1925-ben az önálló község. 2002-ben lakóinak 98,9 százaléka román, 1,1 százaléka magyar volt. Első írásos említése 1909-ből való, tehát nagyon fiatal település. A helyi szájhagyomány szerint az 1700-as évek legelején egy Lungu nevű bács (juhpásztor) telepedett ide juhaival Hétfalu vidékéről, így lett a lassan növekedésnek indult lakótelek neve Bácstelek (Băcel). A családok száma 1835-ben 48 volt. Az idő teltével lakói is szaporodtak, közvetlen közelében alakult ki az egy ideig hozzá tartozó Márkosrét (Lunca Mărcuşului) település. Görögkeleti temploma 1885-ből való, azelőtt az itteni kisközösség Kökös, Bikfalva vagy Dobolló anyaegyházainak filiája volt. A templomot 1893-ban szentelték fel Szent Miklós tiszteletére. 25 méter magas harangtornya messzire ellátszik a vidéken. A bácsteleki románság görcsösen ragaszkodik népi hagyományaihoz. Figyelmet érdemel a legények hajnalozása, a karácsonyi kolindálás és a verses újévköszöntés.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Apróka eszponka
– Rám is hagyhatja a lányecskáját, tonár néni! Tanyítani nem tudjuk, de jó étekkel megetetjük, elámítjuk – jött az ajánlás több anyától is, kik észrevették, hogy két napja nem az apukája megy a lányunk után az óvodába, hanem egy segítség.
Aranypapucsok
– Jó regvelt!
– Adjon a Máriecska!
– Jól van-e? Egészsége megvan-e?
– Nem mondanám...
– Immán telnek az esztendők, fogy az egészség es...
– Mondani fogtad az esztendőt? De másképp hallik a szádból…
– Tizedik esztendeje ülünk Frumószába, immán az eszem es kezd így csángósan járni – nevetek.
Ő is nevet.
– Hogy hallik másképp?
– Hogy es mondjam, lelkem, olyan mintha díszes ruhában öltöződöttél vona s méges mezítlábast járnál.
– Aranyból, aurból levő papucsok ezek, akkor es, ha szemvel nem látható.
Keze szorítását érzem. Indulunk is utunkra.
– Isten fizejse a szíp beszédjét! – köszönöm meg.
– Ilyen a te beszéded es immán! – jön a válasz.
(2015. március 3.)
Fotókör Frumószán
2007 őszén kezdték. Sokan jelentkeztek, négyen maradtak. Négy leányka. Négy teljesen eltérő egyéniség.
Kitartottak, hetente jártak Adriánhoz fotókörre a magyar házba. Kezdetben még filmre fotóztak. Sok türelem kellett kivárni, míg papírra kerültek azok a képek. Majd órákon át elemezgették munkáikat.
Egyszer betévedtem egy ilyen órára. Fel is mérgelődtem becsületesen. Vászonra volt kivetítve a kép, együtt beszéltek róla. Nekem inkább szekálásnak, piszkálódásnak tűnt…
– Itt homályos, amott meg nincs semmi téma, az ott pluszba, emez meg mínuszban van…
Ki is jöttem a teremből…
Másnap kérdem a lányokat, hogy mindig ennyit veszekedtek fotóórán? Nagy, ártatlan szemekkel véleményezték a történteket:
– Nem veszekedtünk, csak beszélgettünk!
Innen tovább kívülről figyeltem őket.
Hegedűs Dóra egyszer kiállított Frumószára egy teljes fotólaborral. Bekuckózták a kicsi ház pici szobájába, abban a hónapban az előhívást tanulták. Papírra, úgy, a koromsötétben. Micsoda élmény volt.
Egy nyáron Adrián elvitte őket Székelyföldre fotós táborba. Nem voltak ők amolyan művészlelkek, csak egyszerűen érdeklődtek. Pontosan emlékszem egy jelenetre… Úgy 20 gyerek fotógéppel a nyakában sétál a faluban. Megjelenik egy cigánygyerek, épp egy lószaros talicskát tolva. Mindenki körülállja, kattannak a gépek, a mi négy lányunk meg csak figyeli a helyzetet, tekintetükből ezt olvasom:
– Mitől olyan nagy dolog ez?
Séta folytatódik, elérünk négy játszó gyerekhez. Átmennek az úton, leguggolnak hozzuk, összeérnek a kezecskék, s születik egy pár kép. Távolról figyelem őket. Vajon mi van a lelkükben? Vajon kik lesznek, ha nagyok lesznek?
Bikfalvára kiállítást szervezett nekik Kerezsi János és Marika, tanárok ők, kik akkoriban jobban látták az értékét, mint én. Köszönet érte így utólag is.
Álltak ott ők négyen, képeik a falon, s én bizony már akkor tudtam, hogy különleges egy csapat e maréknyi leányzó. Csodás nap volt az…
Aztán annak rendje s módja szerint kirepültek. Egyikük nagyon gyorsan ment férjhez, a másik később, a harmadik egyetemre jár, a negyedik megjárta a világot. A sorrend felcserélhető…
Az idén ismételten követelik a gyerekek a fotókört. Ilyen ez a mi munkánk, körforgásszerű, ismétlődő, amelynek mozgatóereje a kíváncsiság és a kitartás. Vajon kik lesznek az új fotós csapatban? Napok óta ez jár a fejemben… Köszönöm a tanár bácsinak, Neagu Adriánnak, hogy tudását adja ehhez...
(2014. november 9.)
Moldvai anyák
– Rám is hagyhatja a lányecskáját, tonár néni! Tanyítani nem tudjuk, de jó étekkel megetetjük, elámítjuk – jött az ajánlás több anyától is, kik észrevették, hogy két napja nem az apukája megy a lányunk után az óvodába, hanem egy segítség.
A hetedik kedves felajánlásnál megszólalok én is:
– Hogy ilyen jó a szívük?
– Hát, tonár néni, hány gyermekünk tanult kendnél ennyi esztendőn által? Ennyivel megsegélhetjük münk es kendeket – szorítja meg a kezemet.
Útban hazafele pedig megszámolom a gyerekeit a hetedik anyának, valóban, haton voltak…
(2010 februárja)
Találkozások
Lánykánk első román versmondása. Lejárt, ügyes volt.
Az aggódó anyák között, közvetlen mellettem egy régi tanítványom áll, akit vagy öt esztendeje nem láttam.
– Jaj be szíp, jaj de szípecske, személ kendvel – mondja, oly boldogan, ahogy csak szeretetből lelkesedhet.
– Milyen anyának lenni? – kérdi váratlanul.
Jut eszembe, most lát először lánykám mellett.
Így telnek az esztendők...
(2015. március 6.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális hétvége Uzonban
Helyi együttesek mellett Magyarországról és Kézdiszentlélekről is érkeztek fellépők a vasárnap véget ért Uzoni Kulturális Hétvégére, melyet idén második alkalommal szerveztek meg. A fellépéseket Bartha Katalin könyvtáros konferálta, minden előadás után Ráduly István polgármester méltatta az előadók teljesítményét.
Csütörtökön este a polgármesteri hivatal felújított pincetermében mutatta be Az utolsó kikötőben című könyvét Czegő Zoltán író. Másnap a kultúrotthonban a magyarországi Algyőről érkezett Móra Ferenc Népszínház amatőr színészei léptek fel fergeteges sikerrel A fogyókúra című vígjátékkal. Régi ismerősök Uzonban, ez volt a harmadik itteni fellépésük, de szerepeltek már Bikfalván is. Szombaton az uzoni Atlantisz Művelődési Egyesület fúvószenekara szórakoztatta a nagyérdeműt. A vasárnapi záróműsort a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes biztosította.
A rendezvényekre ingyenes volt a belépés, minden előadáson tele volt a terem, sajnos, a községhez tartozó településekről kevesen voltak jelen. Ráduly István polgármester elmondta: a nagyszámú közönség bizonyítja, hogy Uzon község lakóit érdekli a kultúra. Visszajelzések szerint sokan a falunapoknál is jobban értékelik a kulturális hétvégét. Megfogalmazódott, igény lenne gyerekeknek szóló előadásokra, illetve román nyelvű produkciókra is. Mindezt figyelembe véve még az idén, valamikor november elején újabb kulturális hétvégét szerveznek – tette hozzá.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kétpúpú-hegy alatt
Bizonyára azok is Sepsi-székelyek voltak, akik a letelepedés idején a Köveshegy és a Magyarhegy közötti völgyet, a Kétpupú-hegy alatti területet „találták élni való alkalmatos helyként”, mert nincs még egy ilyen szép völgy kerek e vidéken – mutatta be Lisznyó és Lisznyópatak környékét néhai Kese Géza. Igazából csak azok tudnának Lisznyó fehér foltjairól mesélni, akik már rég kinn pihennek a Magyarhegy alatti temetőben. Ilyen például a falu és Sepsimagyarós közötti Kuruchalom nevű hely, amelynek történetéről semmit sem tudunk.
A település múltjáról, de jelenéről is többrendbéli összefoglaló jelent meg. Tudtunkkal Orbán Balázst a falu tanítója, köpeci Gáspár József követte, aki az 1950-es nehéz esztendők szorításában nem beszélhetett arról, hogy mit mutat az érem másik oldala. Kézirata torzóban maradt. Részletesebbek és a múltra emlékeznek az itt iskoláskodó, jelenlegi torontói magyar–angol nyelvű folyóiratot szerkesztő Telchné Dancs Rózsa és az uzoni nyugalmazott nyelvszakos tanár, Ambrusné Imreh Anna írásai. Pontot Derzsi Eszter, a nagyborosnyói N. Bartha Károly-iskola történelem-földrajz szakos tanára falufüzete tett az írott emlékezésre (2012).
– Mi maradt a mára, mi a gondja Lisznyóval-Lisznyópatakkal? – kérdeztük Ráduly István uzoni polgármestert. – Drukkolok, hogy sikeresen és időben befejezzék a megyei rangú útnak azt a szakaszát, amely érinti a községközpontot, és Lisznyó közelében is elhalad, ugyanis ez megkönnyíti falunk és Bikfalva elérését. Könnyen meglehet, hogy a végső szakasza, ami Brassó megye határáig tart, nem készül el az idén, ez számunkra előny is, mert időközben befejezzük Bikfalva szennyvízhálózatát. Lisznyóban mindenütt lefektették a fővezetéket, befejezték az ülepítőbe­rendezést, hamarosan átvesszük. A családi udvarokra való bekötéseket külön és sikeresen pályáztuk meg a tavaly, hamarosan kiírjuk a versenytárgyalást. Lisznyóban 220–230, Bikfalván pedig 200–210 ház csatlakozik a vezetékre. Egészében a világbank finanszírozza, az önkormányzatnak csak a terveket kellett fizetnie. Teher volt ez is költségvetésünknek, melyet 1,3 millió jogos lejünkkel szűkített meg a kormány, és fennáll a veszély, hogy július végén fizetésképtelenné válunk. Bízom benne, hogy aki elvett, segíteni is fog, mert nem csak mi vagyunk ebben a veszélyben.
A falu összehúzza a bagariát
– Jó, hogy a csatornázási munkákkal megsértett út és utcaszakaszok mellé kavicsot hordatott a községvezetés a kivitelezővel, s maga is küldött sódert, hogy eltüntessék a sebeket – az út mellettiek, utcabeliek. A megújuló bikfalvi kultúrotthon új bútorzatot kap, az innen kimenthető berendezéseket – önrész gyanánt – a lisznyói kultúrházban helyezik el. Lisznyópatakot nem felejtették el, sokéves álmot szeretnének itt kivitelezni: az egykori iskola és kultúrotthon épületét szándékoznának, mint egységes ingatlant, felújítani és iskolás táborrá alakítani a Leader Progressio-akciócsoporthoz benyújtott pályázatból. Van igény egy táborhelyre Uzon községben, a festői Lisznyópatakon érték a táj, jó a víz és a levegő, van látnivaló a környéken (várromok, gyógyforrás, turistautak a Szeredő-ponk felé stb.). Az elöljáró kijelentette: a szűk anyagiak miatt ebben az évben sehol sem rendeznek kimondott falunapokat, és a testvértelepülésekkel való közvetlen kapcsolatok is szünetelnek. Helye lesz azonban, miként Uzonban is a múlt héten, a kulturális hétvégének, minden olyan helyi kezdeményezésű kulturális-szórakoztató rendezvénynek, amely nem igényel jelentősebb anyagi befektetést. Össze kell húzniuk a bagariát.
Nekünk az apró dolgok is fontosak
Német János falufelelős nyugtázta, hogy már a faluban a kivitelező galaci cég csapata, a kanálisrendszer aknáival foglalkoznak, amelyekbe szerelik a szennyvíz keverőszivattyúit, sepsiszentgyörgyi vállalat végzi az árambekötéseket, a földeléssel legtöbb helyen már készen vannak. A derítőállomáshoz egy áramfejlesztőt szereltek, ami biztosítja majd a folytonosságot abban az esetben, ha elveszik a központi áramot.
– Megkaptuk a beígért kavicsot, és egy részét már el is terítettük a Hegy alatt és a Pét utcában – folytatta a falufelelős. Az aszfaltos utat kivitelező sepsiszentgyörgyi cég nem tett korlátot a Bikfalva felőli út melletti sáncra – panaszolja Német –, ezen a helyen könnyen baleset történhet. Arra hivatkoztak, hogy nem volt benne a tervben. Kértem az önkormányzat közbelépését. Közhely, de el kell mondanom: nem szabad hagyni, hogy a tehéncsorda menet-jövet a kapuk előtt legeljen, betapodják a sáncokat, lefolyókat. Két közös és két magáncsordánk van. Falugyűléseken elmondtuk, ez köz­ségi határozat, és tiszteletben kell tartani. Sajnos, egy itatóvályúnál isznak a tehenek és a két juhsereg is, s a kánikulában megtörtént, hogy elapadt a víz a Szurduk-kútjából. Fizetünk azért a vízért, nem beszélve arról, hogy a községnek nincsen legelője. Magánszemélyektől kell vásárolnunk, 1500 lej hektárja, önerőből kell takarítani, s szégyen, de nehezen lehet összeszedni a faluból legelőtakarítás céljára több embert, gyenge a vállalkozási kedv. Csupán öt szociális segélyesünk van, velük kaszáltatjuk a sáncok szélét, gyűjtetjük össze a szemetet, s innen elszállíttatjuk. Kitakarítottuk a temetőt, segített a román gondnok is, mert a polgármester besegített az újabbik román templom külső megvilágításába. Apró dolgok ezek, de számunkra nagyon fontosak.
Az ünnepek és a lelkiek a tiszteletesé
Derzsi György lisznyói lelkipásztor rövidre fogta beszélgetésünket és elmondta, hogy a műemlék templomban ünnepelték a magyar szabadság napját, március 15-ét. Közös műsor volt az iskolásokkal és az önkormányzattal, felvonták a méretes székely zászlót, zsúfolásig telt a templom. Ökumenikus jellegű volt az ünnep, minden felekezetű az öreg templomba jött. Lisznyóba is ellátogattak a huszártoborzók hat frissen belépő fiatallal, ami kiemelten emlékezetes esemény volt. Ki tudja azt megmondani, hogy igazi toborzó mikor volt még ezen a tájon a lepergett régi századok idején? Látogatásunkkor készültek a konfirmációra. Két kislány van soron, de ha csak egy lenne, Lisznyóban akkor is tartunk konfirmációt, s hagyományosan a jubiláló konfirmáltak találkozóját – mondotta. Ez alkalommal a lisznyói gyülekezet új palásttal köszönti Derzsi tiszteletest papi szolgálatának 29. éve alkalmából. Érdekes módon stagnálni látszik a 290 lelkes gyülekezet, ugyanis növelik a létszámot a be- és hazaköltöző családok.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Templomaink – Bikfalva (Református Hírnök)
„Sepsiszentgyörgyről tekintve feltűnő jelenség a bikfalvi vártemplom hatalmas tornya. Délutáni napsütésben valósággal világít a Kövesponk alján” – ezekkel a szavakkal jellemzi Kónya Ádám a bikfalvi református templomot, amelynek tornya feltehetően valamikor a 15. század végén épült, hajója pedig csak jóval később, 1863-ban, amikor a régit lebontva, megépítették a ma is álló, több mint 500 ülőhellyel rendelkező templomhajót.
A gúlasisakkal ellátott, 34 méter magas torony másfél méter vastagfalába vágott ajtón keresztül egy későgótikus terembe lépünk, amelynek dongaboltozatát a 15. század végére jellemző, kettősen hornyolt terrakotta bordák hálózata díszíti. A torony emeletein felfelé haladva pedig még inkább tetten érhető a középkor hangulata. Nagyméretű, könyöklős kiképzésű falfülkék belsejében a korra jellemző keskeny lőrések sorakoznak. Az első övpárkány fölötti rész Debreczeni László szerint már 17. századi, az eredetileg íves-tornácos toronysisak pedig még később épülhetett. Ezt 1939-ben éppen Debreczeni tervei alapján átépítették, viszont a második világháborúban a toronynak ez a része megsemmisült. Szemtanúk visszaemlékezése szerint az Észak-Erdélybe bevonuló román hadsereg használta célpontnak és egy ágyúlövedék találta el, azonban még 1945-ben visszaállították eredeti formájába. Sajátos története van a templomhajó megépítésének. Ugyanis a régi gótikus templom helyére 1863-ban épített új hajó a falu akkori lelkésze „fondorlatos cselvetésének” köszönheti létét. Erről Orbán Balázs a Székelyföld leírásában a következőképpen ír: „Bikfalvának magaslaton fekvő várkastély környezte régi temploma volt. E templom már a felszaporodott hívek befogadására igen kicsiny és romladozott vala, s az orgona teremtett nekik egy új, igen szép és nagy templomot. Igen, az orgona teremtette a templomot, s ez állítás bármilyen nevetségesnek látszassék is, mégis így van.” A teljes történet úgy szól, hogy a már említett okok miatt a lelkész szerette volna rávenni híveit egy új templom építésére. Miután azonban javaslatát elvetették, „az eszélyes lelkész átlátván, hogy szép móddal nem boldogulhat, cselhez folyamodott, s híveit rábírta, hogy legalább a már használhatatlan régi orgona helyett újat csináltassanak. Ebben megegyeztek, s annak megcsináltatását a tiszteletes úrra bízták.” A tiszteletes pedig ennek nyomán rendelte meg Kolonits István orgonaépítő mesternél azt az egymanuálos, 12 regiszteres orgonát, amely manapság is a templom egyik ékessége. Azonban jól tudván, hogy mit tesz, olyan nagyméretű orgonát rendelt, hogy amikor az elkészült, nem fért be a régi templomba. Így tehát a bikfalviaknak nem maradt más választásuk, minthogy az orgonát is befogadni képes új templomot építsenek. „Ekként épült a mostani szép, ízléses nagy templom, melynek kevés párja van Székelyföldön. És behelyezték a szép nagy orgonát, mely szintén a Székelyföld legszebb és legnagyobb orgonái közé méltó joggal sorozható.” – foglalja össze Orbán Balázs a templomépítés történetét. Az építkezésnek azonban leginkább a várfal látta kárát, ugyanis miután eredeti szerepét már elvesztette, jelentős részét lebontották. A megmaradt és ma is álló várfalrészt kívülről támpillérek tagolják, belül pedig három lőrés kiképzése tanúskodik középkori eredete mellett. Felbecsülhetetlen értéket képvisel a templom 1640-ben öntött harangja, mely nem annyira régiségében áll, hanem inkább abban, hogy latin felirata mellett, hibás betűkötéssel ugyan, de magyar nyelvű feliratot is tartalmaz: BIKFALV: AZ ISTENNEK DICZRETIRE CZINALTATVNK ES HARANGOT. 1640. Ismereteink szerint ez a második olyan magyar felirat, amely harangon a 17. században előfordul, és egyben arról is tanúskodik, hogy a bikfalvi reformátusok ezen kezdeményezése egy évszázaddal megelőzte a magyar nyelv harangfeliratokon történő meghonosodását. Az új templom építésének idején még 1150 lelket számláló bikfalvi református gyülekezet az azóta eltelt másfél évszázad alatt 330 főre apadt, de ez a maréknyi közösség továbbra is híven őrzi ősei örökét, amelyre méltán lehet büszke.
Sánta Imre
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Naptelep Olaszteleken
Olasztelekre költözött ezen a nyáron az eddig három alkalommal Bikfalván szervezett Naptelep természetművészeti műhely, amelyen iráni, magyarországi és székelyföldi művészek vettek részt. Az Élő tér témakörű alkotótábort Péter Alpár képzőművész ismertette kedd este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Miután az árkosi Szentkereszty-kastély nem tudta fogadni a Naptelep művészeit, az Élő kastély kulturális programsorozata révén az olaszteleki Daniel-kastély adott otthont erre, az iráni alkotók Living Space (Élő tér) című kiállításának pedig az EMŰK (különleges tárlatuk augusztus 16-ig még megtekinthető). Az EMŰK-ben tartott bemutatón Péter Alpár levetítette Colin Foster pécsi egyetemi tanár filmjét a tavalyi Naptelepről (a NAP esetükben a Nature Art Projekt rövidítése, szerk. megj.), majd a kortárs művészeti rendezvény eddigi, bikfalvi kiadásairól mesélt. Mint mondta, a természetművészetet tájegységenként, kultúránként különböző módon értelmezik, s idén nemcsak egy új helyszínt próbáltak ki, hanem a perzsa és a magyar kultúra, illetve kortárs művészet találkozása jelentett különlegességet számukra. A július 21–31. közötti műhelymunkán létrehozott alkotásokat is ez a folyamat, az öt iráni és öt magyar művész találkozása, közös gondolkodása határozta meg, sokat tanultak egymástól, kirándultak, esténként beszélgettek, baráti társasággá kovácsolódtak. Az alkotók Olaszteleken nagyobb lélegzetű munkákat hoztak létre, azok egy része a helyszínen marad (fotók, videók láthatók az olaszteleki Daniel-kastély Facebook-oldalán).
A perzsák „csapatkapitánya” Mahmoud Maktabi, aki Erdővidéken is bemutatta Politikamentesen című performanszát. Péter Alpár megjegyezte: érdekes, mire figyelnek a más kultúrából érkező alkotók, például arra, hogy itt színesek a háztetők. Az Élő tér témakör során rápillanthattunk, miként jelenik meg különböző társadalmakban a kortárs képzőművészet, a perzsák több ezer éves kulturális gyökerekkel rendelkeznek, s nincs „szellemi sötétség náluk” – magyarázta Péter Alpár.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés 2.
Bevonulás Háromszékre
A magyar hadvezetés már szeptember első napjaiban felvázolta az erdélyi bevonulás forgatókönyvét, melyben a Tiszántúlon felvonultatott csapatoknak majdnem egésze részt vett. A légvonalban mintegy 375 kilométer mély terület megszállását a döntés időpontjától számított 14 nap alatt, tehát szeptember 13-áig be kellett fejezni.
Az első csapatrészeknek – a magyar 1. hadsereg miskolci VII. hadteste – vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy vezérletével szeptember 5-én Técsőnél (Máramarossziget felett) kell átlépniük a határt, majd Naszód, Óradna és Beszterce elérése után Szászrégennél kettéválva (Marosvásárhely, Sóvidék, Székelyudvarhely, Barót, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Zágon, illetve Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon, Csíkkozmás, Kászonújfalu vagy Kászonjakabfalva, Szárazpatak, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Bereck, Sósmező vonalon) nyomulnak elő Székelyföldre. A jelentősebb erdélyi városok közül Nagyváradot 6-án, Kolozsvárt 11-én vették birtokukba a magyar 1. és 2. hadsereg kijelölt alakulatai. Marosvásárhelyre szeptember 10-én a Gyorshadtest, majd szeptember 15-én a szekszárdi 12. gyalogdandár vonult be vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok vezényletével. A háromszéki bevonulásban részt vevő magyar 1. hadsereg 1940. március 10-én alakult Szolnokon nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok parancsnoksága alatt. Alárendeltségébe tartozott a miskolci VII. és a kassai VIII. hadtest (az előbbi parancsnoka szotyori Nagy Gyula altábornagy, vezérkari főnöke vitéz felsőtorjai Kozma István vezérkari ezredes), valamint a vitéz lófő dálnoki Miklós Béla tábornok parancsnoksága alatt álló Gyorshadtest. Ennek két gépkocsizó dandárja, a budapesti 1. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Major Jenő tábornok), illetve a munkácsi 2. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Heszlényi József tábornok), valamint két lovasdandárja (a nyíregyházi 1. és a kecskeméti 2.) volt.
Miután a rossz útviszonyok, a gyakori torlódás, az utánpótlás elmaradása, az emberek és lovak kimerültsége miatt félő volt, hogy a magyar csapatok nem tudják a bevonulást időben végrehajtani, nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok utasítására Székelyföld megszállására a dálnoki Miklós Béla tábornok vezette Gyorshadtestet küldték előre. Az 1. gépkocsizó dandár, a lovasság egy része Major Jenő tábornok és Zsombolyai Béla ezredes irányításával szeptember 11. és 13. között a Marosvásárhely, Korond, Székelyudvarhely, Oklánd útvonalon haladt, szeptember 12-én belépett a már erdővidéki Vargyasra, majd onnan a Barót, Nagybacon, Málnásfürdő, Málnás vonalon továbbmenve 13-án felszabadítják Sepsiszentgyörgyöt. Itt szétválva egyfelől Illyefalva–Kökös, Uzon–Bikfalva, másrészt Réty, Nagyborosnyó, Zágon, illetve Réty, Barátos, Kovászna, Kommandó a haladás iránya A 2. gépkocsizó dandár Heszlényi József tábornokkal az élen a Szászrégen, Gödemesterháza, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon vonalat követte. Innen a csapatok két irányba haladnak: egy rész Csíkkozmás, majd Kászonjakabfalva érintésével szeptember 13-án Szárazpatakon át belép Felső-Háromszékre, és Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre érkezik. A másik Tusnádfürdőn, Sepsibükszádon, majd a Nagy-Csomád déli lejtőin, Torján át jut Kézdivásárhelyre. Innen a felszabadítók Nyujtódot, Lemhényt, Berecket, illetve Ojtozt elhagyva a történelmi Magyarország legkeletibb helységébe, Sósmezőre érve befejezik Észak-Erdély visszafoglalását. A szeptember 12–13-án érkező gyorsalakulatok általában csak a kijelölt útvonalakon levő településeken haladtak át. A VII. hadtest csapattestei viszont – amelyek a bevonuló honvéd hadsereg zömét képezték, és melyből a helyőrségi alakulatokat állították össze, különböző útvonalakon csak szeptember 20–21-ére érkeztek meg Háromszékre és szóródtak szét a megye településein, így rendezvényekkel egybekötött ünnepélyes fogadásukra csak ezekben a napokban kerülhetett sor. (Jegyezzük meg, hogy a megszállást követő három hónapban, november 26-áig három szinten szervezett katonai közigazgatás alatt állt Észak-Erdély. A határvédelem megszervezése mellett a hadsereg gondoskodott a közigazgatás és oktatás újjászervezéséről, a lakosság ellátásáról és biztonságáról, valamint a szociális ügyek kezeléséről.)
Sepsiszentgyörgyre az egri magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezred a Csíkszereda, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Málnás, illetve Oltszemnél szétválva a Zalán, Kálnok, Kőröspatak, Árkos országúton haladva szeptember 21-én vonult be szotyori Nagy Gyula altábornagy vezetésével, majd oszlott szét a megye déli és délnyugati helységeibe.
(folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Agrármérnöki képzés Sepsiszentgyörgyön a Sapientián – Végzés után földet is kaphatnak a diákok
A Sapientia Alapítvány erdőket és földeket vásárol közelebbről, amelyeket kedvezményesen bérbe ad majd a Sepsiszentgyörgyön jelen tanévben induló agrármérnöki szak végzettjeinek, hogy azon gazdálkodjanak, felhasználva azt az elméleti, de főként gyakorlati tudást, amelyet a négyéves képzés alatt megszereztek – jelentette be Kató Béla, az alapítvány kuratóriumának elnöke a sepsiszentgyörgyi egyetemi központ első tanévnyitóján. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány szándékáról lapunk Kató Bélát kérdezte.
A Sapientia Alapítványt a négy erdélyi magyar történelmi egyház hozta létre 2000-ben, hogy megszervezze és kiépítse a magyar állami támogatással létrejött alapítványi magánegyetemet Erdélyben. A kuratórium biztosítja az egyetemi képzés anyagi hátterét, valamint ellátja azokat a feladatokat, amelyeket esetleg egy minisztérium végezne el, mint a személyi kinevezések, a szabályzatok elfogadása, a charta jóváhagyása – ismertette Kató Béla, aki 2003 szeptembere óta tölti be a kuratórium elnöki tisztségét, és 2012 februárjától az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Lapunk érdeklődésére, hogy miért indítanak agrárképzést az egyetemen, az alapítvány elnöke elmondta: „Lassan rádöbbenünk, hogy az Isten által adott természetben vagyunk a legjártasabbak, a föld művelése, őrzése a legősibb foglalkozásunk. És rájöttünk arra, hogy ebben a modern világban sem fejlődik enélkül élet, és ezt az adottságot itt, Európa közepén ki kellene használni. A másik pedig, hogy lassan eltűnik az a falu, az a társadalom, amelyben kétezer hektáron ezer ember dolgozik, és szükség van arra, hogy ezt a kétezer hektárt akár csupán húsz ember is meg tudja művelni a korszerű mezőgazdaság eszközeivel, nemcsak egy kis szeletet látva el belőle, hanem egységben az egészet. Tulajdonképpen ők adják majd a vidék gerincét. Aki ezen az egyetemen végez, olyan gazdaságot kell hogy tudjon vezetni, amelyből ő maga megél, és még jó néhány embernek megélhetést biztosít, de fel is tudja venni a versenyt azzal a világgal, európai renddel, amelyben most vagyunk.”
A földeket és az erdőket az alapítvány nevére vásárolják, soha nem lesznek eladhatóak, de a végzett agrármérnökök kedvezményesen bérbe vehetik. Tehát ők már úgy mennek ki az egyetem kapuján, hogy úgymond várja őket egy lehetőség, amit nyilván ki is kell tudniuk használni. „A gazdaságokat úgy képzeljük el, hogy több faluban induljon el kettő-három, ha ezeket biztosítjuk, és a fiatalok meg tudnak élni belőle, az jó példa lesz másoknak is. Ezt majd más intézményekkel is meg kell támogatni, szóba jöhet egy hitelrendszer, gépek bérbeadása, de először az igénynek kell meglennie az emberekben, hogy ők ezt szeretnék elvégzeni, és a képesség arra, hogy egy ilyen szintű gazdaságot vezessenek.” – mondta Kató Béla.
Az alapítvány úgy véli, az agrárképzésnek nagyon gyakorlatközpontúnak kell lennie, ugyanakkor egyfajta duális oktatásként tekintenek rá, amelynek végén a fiatalok helyzetbe kerülnek, s az alapítvány további támogatásával gazdálkodhatnak. A kuratórium elnöke elmondta, a földek és erdők vásárlása mellett bíznak az adományozásban is, „hisz a történelem során sem vásárlás útján gyarapodott az egyházak vagyona, hanem adományokból, és Erdélyben sok olyan egyedülálló, idős ember él, aki azon gondolkodik, mi lesz az ő vagyonával. Ha összehordanánk ezeket a javainkat, óriási eredménye lehetne, és biztosítani is tudjuk, hogy ez a föld nem lesz eladó, megmarad e közösség tulajdonában. Ahol föld van, ott élet születik, családok jönnek létre, és akkor majd lesz iskola is mellette, és sok-sok pozitív következmény származik majd ebből. Azt hiszem, sokat kell még beszélnünk erről minden szinten, de ha az ajándékozás, az áldozathozatal örömét egyszer megérzi az ember, akkor értelmes élete lesz.”
Az első magyar nyelvű erdélyi agrárképzés hallgatói négy esztendő múlva szereznek mérnöki oklevelet, addig van idő gyarapítani azt a föld- és erdővagyont, amelynek első húsz hektárja a Kolozsváron élő, bikfalvi származású Simon Katalin nyugdíjas tanár jóvoltából már megvan. Ha lesznek hozzá hasonló mecénások, akkor létrejöhetnek jövedelmező gazdaságok, amelyeken jól felkészült szakemberek gazdálkodnak, és beérik az a gyümölcs, aminek első magvait most ülteti el a Sapientia Alapítvány.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Földet vásárol a Sapientia, hogy bérbe adja leendő agrármérnökeinek
Erdőket és mezőgazdasági területeket vásárol a Sapientia Alapítvány, majd kedvezményesen bérbe adja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keretében Sepsiszentgyörgyön idén induló agrármérnöki szakon végzett fiataloknak – adta hírül a Háromszék napilap.
Kató Béla református püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke (képünkön) a lapnak arról beszélt, segítik a fiatalokat, hogy elkezdhessenek gazdálkodni, felhasználva a négy év alatt szerzett elméleti és gyakorlati tudást.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány elnöke úgy fogalmazott, aki a sepsiszentgyörgyi egyetemet elvégzi, „olyan gazdaságot kell tudjon vezetni, amiből megél, és még néhány ember számára megélhetést biztosít”. Mint mondta, a földeket és az erdőket az alapítvány nevében vásárolják, azokat nem lehet eladni, de a frissen végzett agrármérnököknek kedvezményesen bérbe adják, tehát mire elvégzik az egyetemet, várja őket egy lehetőség, amit ki kell tudjanak használni.
Kató Béla kifejtette, azt szeretnék, ha több faluban elindulna két-három hasonló jellegű mintagazdaság, amiből a fiatalok megélnek, és jó példát mutatnak másoknak is a szakszerű gazdálkodásra. Az alapítvány elvárása szerint az agrárképzésnek gyakorlatközpontúnak kell lennie, az itt végzett fiataloknak, az erdők és földek bérbeadásán kívül további támogatást is biztosítanak, például hitelrendszert vagy mezőgazdasági gépek kölcsönzését is megoldanák.
Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy adományokból is gyarapítani tudják a föld- és erdőtulajdont, hiszen amint a Háromszékben idézett püspök megfogalmazta, „a történelem során sem vásárlás útján gyarapodott az egyházak vagyona, hanem adományokból”. Erdélyben sok egyedülálló, idős ember él, aki azon gondolkodik, mi lesz a vagyonával, nagy eredmény lenne, ha ezek a földek megmaradnának a közösség tulajdonában, nem válnának eladókká – magyarázta Kató Béla.
Az idén újraalakult erdélyi magyar nyelvű agrárképzés hallgatói négy év múlva végeznek, az alapítvány kuratóriuma pedig abban bízik, hogy addig sikerül megalapozni az erdő- és földvagyont. Az első húsz hektár már megvan, azt a bikfalvi származású, Kolozsváron élő Simon Katalin nyugdíjas tanár ajánlotta fel a Sapientia Alapítványnak. Kató Béla reméli, hogy mecénások is támogatják a Sapientia Alapítvány kezdeményezését, és a jól felkészült szakemberek jövedelmező gazdaságokat hozhatnak létre a Székelyföldön.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Autóbuszok indulnak Sepsiszentgyörgyről Székelyföld határának megvilágítására
A sepsiszentgyörgyi Helyi Szállítási Vállalat október 24-én 16.45 órakor autóbuszokat indít Székelyföld határának megvilágítására.
A Lábas Ház elől Rétyre a központba, ahonnan a fúvószenekar kíséretével vonulnak a központi rendezvény helyszínére, Uzon községbe Bikfalva határán a Zákány aljába, Kökösbe a Gábor Áron emlékmű mögötti gyülekezési pontba.
Továbbá a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parki megállóból Aldobolyba, a Hágóra, vagyis a sepsiillyefalvi gyülekezési pontba indul autóbusz. Visszaindulás mindenhonnan 20.30 órakor. A jegyek egységes ára 4-4 lej menet-jövet.
Közlemény
Erdély.ma

A Guzsalyas húsz éve
Visszatekintő kiállítással, mesterségbemutatóval és játszóházas foglalkozásokkal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas. A Míves Házban pénteken 18 órakor kezdődő rendezvényt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyitja meg, a mesterségbemutatóhoz Melkuhn Róbert és barátai biztosítják a zenei aláfestést. A rendezvényről és főleg az elmúlt húsz esztendőről az est házigazdáját, Tóth-Birtan Tinkát, a Guzsalyas Alapítvány vezetőjét kérdeztük.
– Hogyan ünnepeltek?
– Munkával... A polgármestert kértük fel, hogy nyissa meg a rendezvényt, mivel a városháza folyamatosan, létrejöttétől támogatja a Guzsalyast. Előbb helyet adott, később Phare-pályázattal létrehozta a Míves Házat, amely a 2002-es Szent György Napok óta otthont biztosít nekünk. A megnyitón az elmúlt húsz évből válogatott fényképek váltakoznak majd a kivetítőn. Megnézhetik magukat azok, akik egykor gyerekként tértek be hozzánk, s ma már ők hozzák kisgyerekeiket a táncházba, illetve akik a húsz év folyamán bekapcsolódtak tevékenységeinkbe. Párhuzamosan mesterségbemutatókat tartunk azokból a foglalkozásokból, amelyeket oktattunk, ezeket elsősorban a most aktív tanítványaink mutatják be. Gyerekeknek kézműves-foglalkozások lesznek a fazekasműhelyben, kipróbálhatják a korongozást, az emeleti műhelyünkben nemez- és agyagmarokedény-készítés lesz.
– Elfértek?
– Hát... sok jó ember kis helyen is elfér. Főként a falakra kerül a kiállítási anyag, amely egyfajta visszatekintés az elmúlt évekre, korábbi mestermunkákat is kiállítunk. A „földön” mesterségbemutatók lesznek, ezekre helyezzük a hangsúlyt.
– Hogyan kezdődött húsz évvel ezelőtt?
– Az úgy volt, hogy Benkő Éva hazaköltözött Budapestről, és mivel állami intézményekben nem talált munkahelyet, közben meg készült bezárni az Olt utcai német magánóvoda, Éva azt átvette. Időközben megismerkedett Kolozsi Attilával és Bajka Máriával, akik szintén láttak fantáziát a magánóvoda működtetésében. Ők főként a délutáni szabadidős tevékenységekben vettek részt, Éva igazgatta a tizenegy fős óvodai csoportot. A délutáni tevékenységekre szabadon jöhetett bárki, akit érdekelt a népi játszóházas foglalkozás. 1995 őszétől indult a gyermek táncház is, Éva vezette, a városi művelődési ház adott helyet.
– A kezdetkor Guzsalyas Játszóháznak hívták. Honnan jött a név?
– Kolozsi Attila a keresztapa. A mai gyerek úgy képzeli el, hogy a játszóház olyan hely, ahol színes labdák között ugrabugrálhat. Akkor ezt a fogalmat nálunk még nem ismerték, Magyarországon igen, s ott népi játszóházat jelentett, azaz tapasztalati úton játékosan elsajátítani ismereteket a népi kultúráról, anyagokról, kézművességről. A guzsalyasban az emberek összeülnek, közösen végeznek dolgokat, közben énekelnek, jól érzik magukat. A Guzsalyas óvoda felépítése, módszertana ezeken az elveken alapult: a gyerekek természetes anyagokat felhasználva ismerkedjenek meg a tananyaggal, emellett Éva hangsúlyt fektetett a népdalokra, népi gyermekjátékokra, a foglalkoztatásra, a mozgáshoz kötődő népi kultúrára.
– Te mikor csatlakoztál?
– Az óvoda és játszóház egy évig működött az említett felállásban. Akkor Bajka Mária kimaradt, helyette bejöttem én. Már korábban is segédkeztem, amíg gyereknevelési szabadságon voltam. 1996 őszétől én is ott vagyok.
– Meddig működött óvodaként a Guzsalyas?
– Egy kft. működtette az óvodát, a városházától bérelte a termet. A fenntartási, működtetési költségeket a tandíj nem tudta fedezni. Emlékszem, két-három évig nem vittünk haza egyetlen lejt sem. Amikor megkaptuk a legelső 100 lejt – ami akkor aprópénz volt –, nagyon nagy dolognak éreztük, hogy fizetést tudtunk hazavinni. Időközben mindenki tanulgatott, egyre több technikát tudtak mutatni, de még mindig gyerekcipőben jártunk. A gyermekekkel együtt szülők is jöttek, leültek segíteni, és egyre nagyobb igény mutatkozott a felnőttoktatásra. Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, képeznünk kellett magunkat. Elkezdtünk kijárni Magyarországra tanulni, Attila 1997-ben, én 1998-ban. Amint az iskolákban megismerkedtek tevékenységeinkkel, nőtt az igény, mind többen és többször akartak bejönni délutánonként, egyre többen hívtak el az iskolákba foglalkozást tartani. Részben emiatt, részben meg azért, mert azon a helyszínen tizenegy főnél nagyobb óvodai csoport működtetésére nem adtak közegészségügyi engedélyt, négy év után megszüntettük az óvodai oktatást. Valójában fenntartható sem volt az óvodai rész. Így délelőttönként is tudtunk fogadni iskolai csoportokat, és mi is el tudtunk járni iskolákba, szervezetekhez foglalkozásokat vezetni. – Mikor született meg a Guzsalyas Alapítvány?
– Bejegyeztetését már 1996-ban elindítottuk, de a bíróság állandóan visszautasította, amíg az illető akadékoskodó bíró nyugdíjba nem vonult. Végül 1998 augusztusában jegyezték be. Nagyot léptünk előre, mert már tudtunk pályázni és fejleszteni. Nemcsak a bevételből és a férjünk keresetéből otthonról elhozott pénzből, hanem külső segítséggel, pályázati pénzekből tudtunk fejleszteni, színvonalasan működtetni a tevékenységet. Időközben Attila elment Kolozsvárra, a Waldorf-iskolában oktatott, közben kijárt Budapestre tanulni. Hozzánk csatlakozott Szász Csilla, vele három évig dolgoztunk együtt, majd elment Moldvába csángókat tanítani. Kolozsi Attila visszajött, ekkor már Ildikóval, aki szintén beállt a csapatba.
– Tömegrendezvényeitek is voltak...
– ... amelyek kötődtek a népi ünnepkörhöz. Hatalmas rendezvények voltak. Az első tojásírást mi szerveztük. Gyimesből hívtunk tojásíró asszonyt, akitől mi is tanultunk hagyományos tojásírást, -festést és kesicekészítést. Ugyanígy megszerveztük a farsangi felvonulást meg a szüreti bált. Kezdetben még nagyon sok szülő beállt, a farsangi felvonulásokban a maskarás szerepeket mind felnőttek játszották. Ma már egyre nehezebb felnőtteket bevonni, akkor még a játszókedv nagyobb volt, 400–500 személy vonult fel. Húsz éve regölünk is. Eleinte kis létszámú csapattal, most már 100–120-an járunk. A gyerekek ráharaptak az ízére, és nagyon sokan jönnek. Eleinte még a városházán bent fogadtak, befértünk, most már csak az ajtó előtt regölünk.
– Kézművestáborokat is szerveztek...
– A táborok kimondottan gyerektáborként indultak már 1995 nyarán. A Guzsalyas tevékenysége tulajdonképpen a táborral kezdődött, akkor még nem volt kézművestábor az országban. A szülők fantáziát láttak benne, 120–130 gyermekkel dolgoztunk. Olyan sokan voltak, hogy felnőtteket fogadtunk felügyelőnek. A Csernátoni Népfőiskolánál szerveztük az elsőket. Katonai sátrakban laktunk, a szabad ég alatt tartottuk a tevékenységeket. Akkor egyetlen szülőnek nem okozott gondot, hogy 60–70 gyerek szállt meg egy nagy sátorban. Azért izgultak, hogy gyerekük férjen be a keretbe, és tudjon részt venni. Miután a Cosys Kft. és a városháza felépítette a Benedek-mezei tábort, ide költöztünk. Itt már vannak faházak, és ettől kezdve gondot jelentett, hogy ki hol alszik, ki sátorban és ki faházban. Ezelőtt 15–20 évvel az emberek sokkal természetközelibbek voltak, mint most. Akkor az sem volt gond, ha a nagy katonai sátorba befolyt a víz a zuhogó esőben, senkit nem érdekelt, se szülőt, se gyereket. Most is van lehetőség sátorral jönni a táborba, és kevesebbe is kerülne, de csupán az oktatók laknak sátorban, senki más nem akar. Megváltoztak a szülők is, a gyerekek is. De visszatérve: egy idő után két tábort kellett szerveznünk, annyian jelentkeztek. 1997-ben tartottunk egy 120 személyes, majd egy 60 személyes gyermektábort. Ahogy teltek az évek, egyre több kamaszkorú és felnőtt vett részt, nem lehetett már a programot egyeztetni. A nagyokat nem lehetett ágyba parancsolni, s így a gyerekek sem akartak lefeküdni. Közben Kolozsi Attila Bikkfalván szervezett egy fazekastábort felnőtteknek, az nagyon jól sikerült. Akkor határoztuk el, hogy váltunk. Gyerekeknek nem lehet szakmát tanítani, hanem sokféle mesterségből ízelítőt nyújtani. A felnőtt táborokban szakmai oktatásban részesültek a kamaszok és felnőttek. – Milyen mesterségeket oktattok?
– Az évek folyamán változott. Hosszú időn keresztül Tölgyesi Béla rézművességet oktatott, bútorfestést és bőrművességet Szász Judit, tűzzománckészítést eleinte Koszecz Sándor, aki Békéscsabáról járt ide, ám időközben munkahelyet váltott, és nem távozhatott ilyen hosszú időre, helyette Csókási Katalin Nóra lépett be, továbbá ötvösséget Vass Endre tanít. Gyerektáborban fafaragást Kun Péter, Ferencz Tamás és Nagy Jenő oktatott, fazekasságot Kolozsi Attila, négy éve meg Máthé-Szentkirályi Imola, időnként bevontunk más oktatókat, mint legutóbb Csuporné Angyal Zsuzsát. Nemezkészítést Benkő Éva, Kolozsi Ildikó meg én oktatunk.
– Milyen tanfolyamok zajlanak a Míves Házban?
– Felnőtteknek állandó fazekastanfolyam Máthé Szentkirályi Imola vezetésével, tűzzománckészítés az én irányításommal, gyerekeknek nemezkészítés és agyagozás keddenként Imola és Éva irányításával, csütörtökön szövés és nemezkészítés Éva és Ildikó, kedden gyermektáncház Benkő Éva vezetésével. Nem feltétlenül népi szakma, de nagyon hasznos a Vargyasi Melinda szabó-varró tanfolyama, az ott szerzett tudás segítségével állítottuk össze nemezruháinkat is.
– Hogyan összegeznéd az elmúlt húsz évet?
– Azt gondolom, nagyon nagy érési folyamaton mentünk keresztül. Amikor elkezdtük, nagyon fiatalok voltunk. Együtt értünk be: a Guzsalyas és a mi személyiségünk. Másrészt itt tanultunk szakmát. A húsz év alatt teljesedtünk ki mindannyian valamilyen területen. Itt nőttek fel a gyermekeink. Sajátjaim mindketten olyan irányba mozdultak el, ahol az itt szerzett tapasztalatokat továbbviszik. Itt születtek a Kolozsi-gyerekek. Összefonódott életünk a Guzsalyas fejlődésével. A térségre nagy hatással volt ennek az intézménynek a léte. Amikor elkezdtük, még sehol nem volt kézművesoktatás, nem szerveztek farsangot, kézművestáborokat. Ma már nincs olyan iskola vagy óvoda Sepsiszentgyörgyön, ahol ne tartanának farsangi vagy szüreti mulatságot, jobbára azokat az énekeket és táncokat játsszák, amiket tőlünk tanultak. Azokon kívül, akik a Csángóföldről származtak, senki nem ismerte a tojásírást. Ma rengetegen írják a tojást. Ha nem nálunk, akkor otthon vagy más intézményeknél, ahol a mi példánkra indították be ezt a tevékenységet. Ugyanilyen ráhatással volt a Guzsalyas jelenléte a táncoktatásra vagy a kézművesség oktatására. Ha ma valamely iskolában tábort szerveznek, biztos, hogy van ott kézműves-foglalkozás. Ez itt már természetes, de ha elmész egy másik városba, nem találod ezt meg.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lefestették Bikfalva helységnévtáblájának magyar feliratait
Ismeretlen tettesek festékszóróval fújták le Bikfalva egyik, a helységnévtáblájának magyar feliratát a hétvégén. Az ügyben feljelentést tett a település polgármestere.
Sepsiszentgyörgytől 19 kilométerre található Bikfalva uzoni kijáratánál található helységnévtáblájának magyar feliratát fújták le fekete festékkel hétvégén. Ráduly István, a település polgármestere érdeklődésünkre elmondta, még vasárnap feljelentést tett a rendőrségen, olyan szóbeli megfogalmazás kíséretében, miszerint kérik a hatóságokat, hogy minél gyorsabban és szakszerű hozzáállással találják meg az ismeretlen tetteseket.
A településvezető úgy tudja, névtelenül jelentkező szemtanúk is vannak, akik láttak egy gépjárművet, amellyel az elkövetők utazhattak, ugyanakkor hozzátette: a megrongált tábla közelében nincs, viszont az uzoni elágazásnál van kihelyezve térfigyelő kamera, ennek felvételeit pedig már elemzik a hatóságok.
„Nem idevalósi tettesek követhették el a rongálást, vélhetően az Ojtoz szorost Bikfalva irányából megközelítő, román vidék felé átutazók fújhatták le a helységnév táblát. Ezek közel tíz éve vannak kihelyezve, több mint egy tucat tábla van Uzon, illetve a közigazgatásilag hozzá tartozó Bikfalván, ám még sosem történt hasonló rongálás” – hangsúlyozta Ráduly István. Az elöljáró kifejtette, a táblákat még nem cserélték ki, nem is tisztították le, mintegy közszemlére téve a vandalizmust.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Meggyalázott magyar feliratok ( Helységnévtáblákat fújtak le Háromszéken)
Minden jel szerint összehangolt akció során több háromszéki helységnévtábla magyar feliratát meggyalázták a hétvégén. Egy szemtanú szerint az elkövetők a szélsőséges Új Jobboldal Párt tagjai lehettek.
Vasárnap fényes nappal gyalázták meg a Bikfalva uzoni kijáratánál álló falutáblát. Eddig ismeretlen tettesek fekete festékkel húzták át a Bikfalva feliratot, sértetlenül hagyva a román Bicfalău megnevezést. A megyecímert is lefestették, viszont nem bántották Uzon címerét. A székely kapura emlékeztető falutábla alsó részén Bikfalva testvértelepülése, a magyarországi Alsótold nevére is fekete festék került, de az alkalmi művészek odafigyeltek, hogy a Localităţi infrăţite szövegrész ne tűnjön el. Dr. Ráduly István uzoni polgármester szóban és írásban is panaszt emelt ismeretlen elkövetők ellen a rendőrségen. Ő maga vasárnap kora délután szembesült az esettel. Reggel már járt Bikfalván, akkor nem volt lefestve a tábla, így feltételezi, hogy a rongálást kilenc és 13 óra között követték el. A falujelző táblákat tíz évvel ezelőtt helyezték el a községhez tartozó minden településen, román és magyar felirattal, a testvértelepülések megnevezésével. „Tíz évig senkit nem bántottak a táblák, meggyőződésem, hogy az elkövető nem helybeli, se nem megyebeli” – jelentette ki a polgármester. Feltételezése szerint az Uzon–Bikfalva útvonalon Brassó megye felé tartó személy vagy személyek lehetnek a táblarongálók. Mivel Felső-Háromszéken is történt hasonló eset, úgy véli, megeshet, hogy összehangolt akcióról van szó.
Egy nevét nem vállaló személy gyanús, bukaresti rendszámú autót tart az elkövető(k) járművének. Uzonban a polgármesteri hivatal melletti parkban felszerelt térfigyelő kamera rögzíti a bikfalvi út forgalmát, a polgármester elrendelte, írják össze a vasárnapi forgalomban részt vevő járművek rendszámát – talán az autók között lesz az elkövetők járműve is. „Nem akarok provokációt a községben, az emberek máris mindenfélét beszélnek. Nincs szükség arra, hogy az ilyen esetek más szélsőséges megnyilvánulásokat vonjanak maguk után” – szögezte le a községvezető. Ugyancsak vasárnap délután 15 óra körül fekete festékpermettel lefújták Kézdiszárazpatak Katrosa bejáratánál álló helységnévtábla magyar feliratát és az alatta lévő testvérközség, Piliscsaba táblát. A felső táblára magyarokat szidalmazó szöveget írtak („muie Ungaria”). Kézdiszentléleken nem firkáltak, ellenben a Kézdivásárhely Kézdiszentlélek felőli bejáratánál lévő két helységtábla magyar feliratát ugyanazzal a fekete festékpermettel fújták le. Az elkövetőket „munkájukban” megzavarta egy szemtanú, aki mobiltelefonjával rögzítette a három jármű rendszámát, és követte őket a céhes városba is. Tegnap a szemtanú megkereste Szigethy Kálmánt, a Magyar Polgári Párt kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. Az önkormányzati képviselői tisztséget is betöltő politikus elmondta: a fotók alapján két Dacia Logan és egy furgon érkezett Katrosa irányából Kézdivásárhelyre. Megálltak a céhes város végén, és az egyik járműből kiszállók lefújták a két helységtáblát. A nevét nem vállaló szemtanú szerint az elkövetők a szélsőséges, magyarellenes Új Jobboldal Párt tagjai lehettek, és saját magukat is lefilmezték, amikor lefújták a táblákat. A bukaresti rendszámú járművek a városi rendőrség épülete előtt is megálltak – állította a szemtanú, aki követte őket. A két Dacia Logan rendszáma: B 200 DNO és B 201 DNO.
Szigethy Kálmán azt is elmondta, ők azért vonulnak fel naponta Kézdivásárhelyen, hogy derüljön ki az igazság, a román néppel a békés együttélést keresik, és elítélik a szélsőséges megnyilvánulásokat. Nem tett feljelentést a rendőrségen, de reményét fejezte ki, hogy a rendőrség pontosan úgy jár el, mint más esetekben, amikor a sajtóból értesült az eseményekről, azaz kivizsgálást indít. Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere arról számolt be, hogy tegnap délelőtt a bűnügyi rendőrség munkatársai kiszálltak a helyszínre, és kivizsgálás indult egyelőre ismeretlen tettes ellen. Kézdivásárhelyen a város öt kijárata közül csak a Kézdiszentlélek felőli helységtáblákat festették le.
Bokor Gábor, Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Esztendőforduló vendégházainkban
Nem tehetjük, hogy bezárjuk vendégházainkat szilveszter estéjén és újévkor – hallottuk több panzióstól –, ugyanis visszatérő vendégeink óhajtanak nálunk kikapcsolódni és köszönteni az előttük álló újabb esztendőt. Begyújtunk, készülünk, s már összeállítottuk a kínálmációs lapot is. Vannak azonban újabb keletű szokások is, amikor a szorosabb rokoni vagy éppen az összeszokott baráti kör akar-kér közös óesztendei mulatságot. Ne készülődjetek – üzenik –, kosaras buli lesz, hozunk mi mindent, összekínálkozunk, mint a kosaras bálokon! Nem tehetjük, hogy bezárjuk vendégházainkat szilveszter estéjén és újévkor – hallottuk több panzióstól –, ugyanis visszatérő vendégeink óhajtanak nálunk kikapcsolódni és köszönteni az előttük álló újabb esztendőt. Begyújtunk, készülünk, s már összeállítottuk a kínálmációs lapot is. Vannak azonban újabb keletű szokások is, amikor a szorosabb rokoni vagy éppen az összeszokott baráti kör akar-kér közös óesztendei mulatságot. Ne készülődjetek – üzenik –, kosaras buli lesz, hozunk mi mindent, összekínálkozunk, mint a kosaras bálokon!
Oltfejben Sepsibükszádon a Sólyomkő Panzió, a Sólyomkő kulcsosház kapui nyitva lesznek óesztendő estéjén és az új év első napjaiban. Amiként azt Szakács István tulajdonos elmondta, egy belföldi baráti társaság úgy határozott, hogy itt töltik a szilvesztert, s így előreláthatóan mind a két egységben telt ház lesz. Hasonlóan alakul az esztendőforduló a helybeli Anna Panzióban is – tudtuk meg a háziaktól, ugyanis ott is régi visszatérő vendégek ünnepelnek, akiket nemcsak a megszokott hely és a ház konyhájának jó ízei, hanem a sajátosan székely vendégszeretet is csábít. A vendégfogadók abban reménykednek, hogy kegyes lesz a Fennvaló, és akkorra talán fehér lepellel borítja majd be a Nagy-Csomád alatti tájat. Szakácsék kulcsosháza ugyanis kimondottan a Csomád fenyveseinek lába alatt áll. Ha igény lesz rá, a szűkebb, avagy a tágabb környék általános érdeklődésre számot tartó látnivalóiról, turista-érdekességeiről is tájékoztatni tud a vendégfogadó. Alsó-Háromszéken sem lesz zárva néhány vendégház kapuja-ajtaja. „Nálunk, az árkosi Ezüstfenyő Panzióban visszatérő régi vendégek, összetartozó csoport fogja bevárni az ó- és az újévet – mondta Karda Gabriella tulajdonos és vendégfogadó –, akik bár az ország legkülönbözőbb vidékein élnek, de a rokoni és a baráti kapcsolatok révén nálunk szokták tölteni a szilvesztert. Már december 30-án megérkeznek és amolyan kosaras-mulatságot rendeznek, így a mi dolgunk is kissé könnyebb lesz, mert magukkal hozzák kedvenc ínyencségeiket. Én természetesen gazdag estebéddel, amolyan meleg vacsorával várom, ez itt a ház hagyományos kínálata. Vendégeim itt akarnak maradni az új esztendő két első napján is. Nálam válogatni lehet a szobák és alvóhelyek között, elkerülendő az esetleges vitát, vendégeink szokták maguk között azt szétosztani.” Alkalmi kirándulási ajánlatra is vállalkozik Karda Gabriella. Már régi hagyomány, hogy újesztendő napján vendégei ellátogatnak a Szent Anna-tóhoz, másodnapján pedig Árkoson fognak részt venni egy ragyogóan szép lovasúton a közeli erdőben, a helybeli Barabás-lovarda jóvoltából. Az időjárás függvényében lesz szekeres vagy szános kiruccanás is. Ilyenkor menő a zsíros kenyér és forralt bor. Fényben fog úszni az eresztevényi ötcsillagos Benke-kúria. Telt ház lesz itt is – tudtuk meg Rancz Lajos tulajdonostól. A rangos idegenforgalmi egység szilveszteri rendezvényét nyilván a tehetősebb anyagiakkal rendelkező kül- és belföldi vendégek veszik igénybe. Élő zenés és a székely konyhaművészet választékos ételeiből álló szilveszteri vacsorával várják őket. Az udvaron álló Gábor Áron-mellszobor és a szobák falain látható dokumentum jellegű egykori fotokópiák, melyek egy ma élő Benke-ivadék ajándékai, felidézik a vendégben a forradalmi idők ágyúöntő tüzérőrnagyának legendás emlékét. Temetése előtt ugyanis ennek a kúriának a pincéjében rejtegették holttestét az állandó jelleggel csatározó ellenség elől. Az új esztendőben bővülni fog az egység kínálata – mondta a tulajdonos –, ugyanis a világhálón is elérhető lesz bárki számára az a gazdag turisztikai ajánlat, a látnivalók és rangos, kimondottan háromszéki, de a tágabb környék idegenforgalmi objektumai is, amelyekhez szakavatott idegenvezető kíséri majd el az érdeklődő vendégeket. Lehet, úgy döntöttek az égiek, akár a globális felmelegedés, akár a most különösebben alakuló klimatológiai esztendővég miatt, hogy sem fehér hólepel, sem pedig jégpáncél nem örvendezteti meg az ünneplőket. Igaz ez a Besenyői-tó környékére is, ahol idén a tó falu felőli partszegélyen a Panoráma Panzióban is terített asztal mellett várják be a ki tudja mit hozó újévet a vendégek. Miként azt Pap Csaba tulajdonos elmondta, csak a szobákat, a fűtést, a világítást, a kellemes környezetet, a terítékeket, a szükséges díszítést állják, az ünnepi étkeket a baráti csoportok viszik magukkal. A legendás Rétyi Nyír környékén is lesznek év végi vendégek. A Pálma Panzióban ez az év a bővítésé volt: újabb facsemetékkel pótolták az elöregedett környékbeli fákat, felújították a zárt, fűtött és a nyitott teraszt is. Látogatásunk idején volt még néhány szabad hely, de minden bizonnyal a festői táj, a jó levegő, a székely konyha, a közeli Sepsiszentgyörgy látnivalói, a kovásznai borvíz idén is ide csalogatja majd a visszatérő látogatókat. Az Alvégen,
Bikfalván, a bodzafordulói hegyeket borító erdők lábánál, a Mókus Panzióban is szilveszterező vendégek töltik az év végét és az új esztendő első napjait. Itt egy bukaresti csoport bérelte ki a szobákat és a konyhát is – tudtuk meg Ráduly Helénke tulajdonostól, aki meleg vacsorával, az idegenek számára bizonyára ismeretlen tormás levessel és kolbásszal körített töltött káposztával fogadja a vendégeket, a óesztendei és újévi étkeket azonban a vendégek saját maguk készítik el. A szintén bikfalvi Téglás Panzióban is telt ház lesz. Fővárosi és brăilai vendégek foglaltak szállást. „Nem a zajos Prahova völgyébe vágyunk – idézte őket Szabó Róbert társtulajdonos, kerüljük a manelés zajokat, itt a kiváló levegő, a gyógyító csend és hát a helyi ételeket kínáló székely konyha fogad. Öt napig akarunk itt tartózkodni.”
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)