Székelyudvarhely mellett, Bikafalván ülésezett a Romániai Magyar Szabaddemokra Párt /RMSZDP/ vezetősége febr. 5-én, a román sajtó élénk érdeklődése közepette. Mint ismeretes, a Kiss Kálmán vezette párt Marosvásárhelyen alakult a '90-es években, akkor még Frunda György is tagja volt. A pártot 1996-ban, közvetlenül a választások előtt jegyezték be az akkori kormánypárt, a TDRP hathatós támogatásával, s most a pártelnök szerint tizenkét megyében 17 000 tagjuk van. A Transilvania Jurnal az eseményről szóló beszámolóját Szeg az RMDSZ talpában: a Magyar Szabaddemokrata Párt beszédes címmel közli. Kiss szerint az RMDSZ nem vonzza a magyar választókat, mert vezetői az elmúlt években kompromittálták magukat. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./ Kiss Kálmán elnök nyilatkozott az Erdélyi Naplónak. Szabadkozott: "rengeteg alaptalan vád" érte őket, főleg az RMDSZ részéről. Kijelentette, hogy semmiféle anyagi támogatásban nem részesülnek, tagadta, hogy pártjuk 1996-ban Iliescu pártjának segítségével jött létre. Kiss Kálmán kifejtette, hogy pártjuk célja a szociális piacgazdaság megteremtése, a romániai magyarság jogainak érvényesítése. Pártja napokon belül megnyitja befektető irodáit, amelyek adatbankként, vállalkozói tanácsadóként működnek majd. Első lépésként Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Aradon és Szatmárnémetiben nyílnak irodáik. Az RMSZDP alternatívát kínál az RMDSZ-ből kiábrándult választók számára. Kiss Kálmán pártja a választásokon az RMDSZ-szel nem akar együttműködni, viszont tárgyal néhány román politikai párttal. /Szentgyörgyi László: Ezeréves jövőt ígérnek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 15./

"Felsőboldogfalva községhez tíz falu tartozik: Sándorfalva, Árvátfalva, Sükő, Farcád, Hodgya, Ócfalva, Székelylengyelfalva, Bikafalva, Telekfalva és Patakfalva. A községet 3028-an lakják /2002-es népszámlálási adat/, magyar nemzetiségű 3007, román pedig 21. Felekezeti megoszlás szerint 2013 református, 848 római katolikus, 108 unitárius, 23 ortodox és 7 augusztiniánus van. A lakosság fő megélhetési forrása a mezőgazdaság, a fafeldolgozás, a kézművesség és az építkezés. Egy részük székelyudvarhelyi ipari vagy szolgáltatóegységeknél dolgozik. A lakosság főleg őszi és tavaszbúzát, őszi és tavaszárpát, rozst, zabot, burgonyát, gyümölcsöt és takarmányt termeszt, illetve szarvasmarhát, lovat, juhot, sertést és baromfit tenyészt. A települések elektromos, telefon-, és ivóvízhálózattal vannak ellátva. Boldogfalván és Ócfalván bevezették a földgázt, további négy faluban lefektették a vezetékeket. Boldogfalván, Bikafalván és Lengyelfalván nézhető az udvarhelyi kábeltelevízió műsora. A községben van háziorvosi, illetve állatorvosi rendelő, két általános és 11 elemi iskola, 8 óvoda, 9 kultúrotthon, adóhivatal, könyvtár, tűzoltószín, 7 református lelkészi hivatal, 4 postahivatal. Felsőboldogfalva statútumát 2002/18-as számú határozatával fogadta el a helyi önkormányzat. /Dávid László: Felsőboldogfalva alapszabályzata. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 28./"

"Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban megnyílt a 67 éves székelyudvarhelyi Nagy Péter festőművész alkotásait tartalmazó 29. egyéni kiállítása. 1970-től egyéni kiállításainak színhelyei Székelyföld városai voltak. Fülöp Lajos múzeumigazgató többek közt szólt arról, hogy Nagy Péter életútját kitartó és következetes alkotókedv jellemzi. Számára a legmegfelelőbb technikák az akvarell és a pasztell, de nem idegen tőle az olaj és a tempera sem. A bikafalvi születésű Nagy Péter munkái az ember és a táj elválaszthatatlan kapcsolatát mutatják. /László Miklós: Nagy Péter és a táj elválaszthatatlan kapcsolata. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./"

A székelyudvarhelyi Nagy Péter festőművész /sz. Bikafalva, 1936. febr. 27./ nyugdíjazásáig munkásként, majd tervező technikusként dolgozott. 1960 óta fest, sok közös kiállításon vett részt, s egyéni tárlatainak száma is meghaladja a harmincat. Székelykeresztúron június 19-én, a Molnár István Múzeumban nyitották meg újabb kiállítását. Fülöp Lajos múzeumigazgató megnyitóbeszédében elmondta, hogy a papi családban született ifjú tehetségnek nem adatott meg a felsőfokú képzés lehetősége. Képein fel lehet fedezni a történelmi értékeket is hordozó falurészeket, utcákat, házakat – néhány közülük csak Nagy Péter ecsetje nyomán marad fenn. /László Miklós: Nagy Péter képzőművészeti kiállítása Keresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 29./

A múlt hetinél sokkal nagyobb árvíz zúdult augusztus 23-án Székelyudvarhelyre és környékére: legkevesebb három ember vesztette életét az ítéletidőt követő árhullámban. A décsfalvi hidat elvitte az ár, amely nemcsak a városban, hanem Hodgyában, Bikafalván, Galambfalván, illetve a Nyikó mentén is rombolt. A városon kívül Malomfalva, a Nyikó mente, az Oroszhegy felőli részen a Bosnyák-patak mentén volt óriási a pusztítás. Farkaslakán egy idős asszonyt elsodort az ár, Korondon a Miklós-pataka öntött ki, nyolcvan házat öntött el a víz, ugyanakkor három hidat vitt el, továbbá 40 méter aszfaltutat és 800 méter községi utat tett tönkre. A Nyikó óriási pusztítást vitt véghez a Székelykeresztúr irányában levő falvakban, Kobátfalván, Siménfalván, Székelyszentmihályon felmérhetetlen károkat okozott az ár. A falvakban állatokat, pajtákat és más gazdasági épületeket vitt el a víz. Bikafalván elpusztult állatok tetemei hevertek az úton. Farcádban óriási rombolás volt, Hodgyában két ember meghalt. Nagygalambfalván a főútnak a hídját betörte a víz, Kisgalambfalván ki kellett telepíteni néhány családot, a házakat annyira elöntötte a víz. Székelykeresztúrra este tizenegy körül ért az áradás. Fancsal, Ülke és Székelyszenttamás után a Bosnyák-pataka Kadicsfalvára érve okozott óriási pusztítást. Szombatfalva után Kadicsfalván volt a legsúlyosabb helyzet. Székelyudvarhelyen elszakadt a gázvezeték. /Emberáldozatokat is követelt a tegnapi árvíz. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 24./

Szeptember 1-jén három árvíz sújtotta faluba látogatott el Cseh Áron kolozsvári magyar konzul. Dézsi Zoltán alprefektus, a katasztrófa-elhárítási operatív bizottság elnökének kíséretében Bikafalván, Hodgyában és Farcádon tekintette meg az árvízkárokat. Alkalmi gyorssegélyt hozott, amit a konzulátus személyzete az intézményen belül gyűjtött össze, és amelyet olyan családoknak adott át, akiknek elsodorta házukat az árvíz. Ittlétének fő célja a tájékozódás volt, illetve a magyar kormány tájékoztatása a természeti katasztrófát szenvedett települések azon kárairól, melyeket anyagi segítség nélkül a helybéliek nem tudnak helyreállítani. /bágyi: Boldogfalva községben járt a magyar konzul. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 2./

Nagyra értékelte az udvarhelyszéki árvíz sújtotta körzeteknek nyújtott magyarországi segítséget Tőkés László püspök, aki szeptember 3-án küldöttség élén látogatta meg Udvarhelyszék hat települését. Átadták az adományokat. Korábban az egyházkerület körlevelet adott ki, így indítva útjára a gyűjtést. – Ennek az útnak ökumenikus jellege volt – hangsúlyozta Tőkés László, tájékoztatva arról, hogy a katolikus és az unitárius egyház képviselőivel találkoztak. Végigjárták a Sükő-patak menti református vidéket, Bikafalván, Hodgyán jártak, majd átmentek Farkaslakára. A Nyikó mentén unitárius többségű gyülekezetet látogattak meg, az unitáriusokkal együtt tartottak istentiszteletet Siménfalván és Kobátfalván, majd Székelyudvarhelyen végződött a körút. A püspök örömmel állapította meg, hogy erős összefogás alakult ki a székely és a nem székely vidékek között. Tőkés László különleges jelentőséget tulajdonított annak, hogy a magyarországiak milyen nagy segítőkészségről tettek tanúbizonyságot. „Merem állítani, hogy december 5. lesújtó tapasztalatainak a korrekciója, a csorba kiköszörülése történik most” – mondta a püspök, akit mindez az 1989-90 fordulóján nyújtott magyarországi szolidaritásra emlékeztetett. /Erős összefogás székely és nem székely vidékek között. Tőkés László az árvíz sújtotta településeken. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 5./

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként látogatott szeptember 16-án az árvíz sújtotta udvarhelyszéki településekre Lévai Anikó, Orbán Viktor volt miniszterelnök felesége. A segélyszervezet hosszú távon kívánja támogatni a bajbajutottakat, küldöttei már az árvizet követő napokban elsőkként gyorssegéllyel érkeztek a térségbe. Jelen látogatás célja három település, Bikafalva, Farcád és Hodgya lakóinak további támogatása. A károsultak megsegítésére százmillió forintos kerettel rendelkezik a segélyszervezet. /Szász Emese: Újabb segítség az árvízkárosultaknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./

Árvíz sújtotta udvarhelyszéki falvakban – Bikafalván, Hodgyán és Farcádon – osztották szét a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hárommillió forint értékű szállítmányát 175 rászoruló családnak. Ugyancsak a hétvégén megérkezett a Gyimesekbe a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének búzaszállítmánya, a gabonasegélyt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és a magyar gazdák képviselői kísérték el az árvíz sújtotta régióba. Calin Popescu-Tariceanu kormányfő közölte, a költségvetésben már nem maradt több forrás a katasztrófa pusztította területek helyreállítására, így az újjáépítést nem tudják befejezni ebben az évben. A kormány eddig 36 millió eurót folyósított kárelhárításra, miközben az országot sújtó idei öt árhullám során több mint másfél milliárd eurós anyagi kár keletkezett, az emberi áldozatok száma pedig eléri a 69-et. Korodi Attila, a környezetvédelmi minisztérium államtitkárának közbenjárására 13 milliárd régi lejt utaltak ki a sürgősségi kormányalapból a Hargita megyei árvízvédelmi rendszer helyreállítására. A miniszterelnök felhívta a Bákó megyei károsultak figyelmét a Hargita megyei közösségek példaértékű összefogására, amelynek során a székelyek – a moldvai rászorulókkal ellentétben – nem vártak az állami támogatásokra, hanem saját erőből láttak neki az újjáépítésnek. /R. Sz.: Jövőre marad az újjáépítés. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./

Közel egymillió forintnyi segély gyűlt össze a debreceni Református Kollégium szeptember 19-i jótékonysági koncertjén, amelyet az udvarhelyszéki megrongálódott református templomok javítására, illetve a székelyudvarhelyi református gimnáziumba járó árvízkárosult gyerekek családjainak ajánlottak fel. A debreceni kollégium dísztermében megrendezett koncert vendége volt Tőkés Zsolt, az udvarhelyi egyházi oktatási intézmény igazgatója. Tőkés Zsolt tájékoztatása szerint a koncerten és az előtte szervezett gyűjtésen összegyűlt közel egymillió forintot a bikafalvi, hodgyai és siménfalvi református templomok felújítására, illetve az udvarhelyi református gimnáziumba járó 12 árvízkárosult diák családjainak megsegítésére ajánlották fel. /Rédai Attila: Újabb református segítség az árvízkárosultaknak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 27./

Bikafalva általános iskolája számára ajánlotta fel egyhavi fizetését az RMDSZ szenátusi frakciója. A tizenkét RMDSZ-szenátor azért döntött az iskola támogatása mellett, mert az árvíz után háttérbe szorult a tanintézmény helyzete. A szenátorok küldöttei Malomfalvára is ellátogattak. Az ott élő árvízkárosultak számára elkezdték a székelyudvarhelyi Famos Rt. által felajánlott, összesen 2 milliárd lej értékű, 140 teljes bútor-együttes átadását. A faluban 156 házba folyt be a víz és 140 helyen mosta ki az alsó szintet. A károsultakat szobabútorral segítik, családonként egy kihúzható kanapét, egy kétajtós szekrényt, egy asztalt, valamint négy széket kapnak. /Szenátori adományok. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 1./

Az árvíz sújtotta udvarhelyszéki Bikafalva református templomának feljavítására adományozott 120 millió lej értékben valutát a Csemadok Galántai Területi Választmányának küldöttsége. Az adományt Mézes Rudolf alelnök személyesen nyújtotta át október 5-én Albert Sándor helyi tiszteletesnek. A tiszteletes elmondta, 106 családi házat érintett a faluban az áradás, ezért örömmel vette tudomásul, hogy a templom rendbetételére is érkezett segítség, hiszen mindenki el van foglalva a maga nyomorúságával, nincs akitől kérni erre a célra – fogalmazott. Mézes Rudolf elmondta, a gyűjtés folytatódik. /Szász Emese: Felvidéki segítség Bikafalvának. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./

Az árvízkárosult székelyföldi településen, Hodgyában egy új iskola- és óvodaépület alapkövét rakták le december 3-án a víz által megrongált régi iskola melletti területen. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ajándékcsomagokat is hozott az intézmények jövőbeli lakóinak. Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete és a szervezet munkatársai több mint 200 ajándékcsomagot osztottak szét három árvízkárosult település, Farcád, Hodgya és Bikafalva gyerekei között. Lévai Anikó reményét fejezte ki, hogy az adományozás némiképp enyhíti az egy évvel ezelőtti népszavazás lesújtó eredményét. Az eddig több mint 100 millió forint adományt összegyűjtő Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tervei szerint három árvíz sújtotta településen, Hodgyában, Farcádon és Bikafalván hosszabb távon is támogatják az újjáépítési munkálatokat. (Hír TV) /Iskola és óvoda alapkövét rakták le. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./

Két és fél millió forintot adományozott Felsőboldogfalva község árvízkárosultjainak a magyarországi Nagykőrös önkormányzata. Az adomány kiosztására Boldogfalvára érkezett Nagykőrös képviselete. Az összeg rendeltetéséről Bíró Levente alpolgármester elmondta, a községben – Farcád, Lengyelfa, Bikafalva, Hodgya és Patakfalva településeken – negyvenhét család kapott támogatást, továbbá kétszázezer forintot juttattak az újjáépített bikafalvi általános iskola és óvoda épületének befejezésére. /Bágyi Bencze Jakab: Két és fél millió forintos támogatás. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 5./

Március 19-én már nem indították el a Segesvár-Székelyudvarhely közti vasúti járatot, így teljesen elvágták az udvarhelyiek vasúti közlekedését, a kisvárost csak egyetlen vonal köti össze a vasúti hálózattal. Meghatározatlan időre felfüggesztették a Héjjasfalva-Székelyudvarhely között közlekedő szárnyvasút járatait, mivel Bikafalva és Székelyudvarhely között a Nagy-Küküllő vize kilazította egy szakaszon a vasúti sín alatti töltést és életveszélyessé vált a közlekedés. Ezt a hibát meg tudják szüntetni, azonban a tavaszi olvadás miatt a szakértők szerint több ponton is meggyengülhet a töltés, ezért döntöttek a járatot felfüggesztésében. Az udvarhelyiek által csak „székelygőzösnek” becézett vonat már régóta veszteséges, azonban egyelőre nem szüntetik meg véglegesen, mert Székelyudvarhelynek ez az egyetlen vasúti összeköttetése. Ezen a vonalon naponta háromszor, a gyári munkások programjához alkalmazkodva érkezett az udvarhelyi állomásra a vonat, majd a munkásokkal tért vissza Segesvárra. A váratlan szünet a személyszállításon kívül sok udvarhelyi céget, vállalatot is érzékenyen érint. Az 1888. március 15-e óta működő járat ideiglenes felfüggesztése leginkább a munkásoknak okoz gondot. /Tóth Adél: Leállt a „Székelygőzös”. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./

Minden bizonnyal megtalálták Bikafalva első templomának alapjait. A leírások szerint a falu 1334-ben már biztosan templomos hely volt, amely azonban elpusztult, és 1684-ig nem volt temploma. Ekkor épült a mostani istenháza kőből és téglából. 1814-ben a faluban tűzvész pusztított, melyben a templom is megrongálódott. 1848-ban a visszavonuló császári csapatok a falut felgyújtották. A tavaly augusztusi árvíz sem kerülte el a templomot. A napokban a padlózat alatti töltés kihordása közben egy korábbi templom falainak körvonalai bukkantak elő. A templomot egy hét múlva adták volna át a híveknek, miután az árvíz jelentős mértékű károkat okozott a templomban. A bikafalvi templomban több mint 1 méter magasan állt a víz, tönkretette a padlózatot, bútorokat. A falazat átnedvesedett, a vakolat tönkrement. A talált leletek miatt nem kizárt, hogy hónapokig csúszhat az átadás. /Balázs Árpád: Felszínre bukkantak a régi templom alapjai. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 12./

Egy 17. század végén épült templom alapját tárták fel a Székelyudvarhelytől öt kilométerre délnyugatra fekvő Bikafalván, a református templom belsejében. A tavaly augusztusi árvíz egyméteres magasságban lepte el a templomot, a helyreállítás során a felszedett padló alatt bukkantak a régi alapokra. Az udvarhelyi múzeum régészei egy sokszögzáródású, támpilléres, fehérre meszelt kisebb templom alapjait tárták fel, amely nagy valószínűséggel az 1680-as években, eleve református templomnak épült. Az udvarhelyi református egyházmegye levéltári adatai szerint Bikafalva 1793 óta önálló egyházközség, ekkortól jegyzik fel az itt szolgáló lelkészek nevét. – Átvéve az Üzenet című kolozsvári református lapból. /Régészeti feltárás Bikafalván. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 13./

Augusztus 23-án felavatták az árvíz által megrongált bikafalvi református templomot. Az avatóünnepségen Tőkés László királyhágómelléki református püspök hirdetett igét. A bikafalvi református templomot egy év alatt újították fel teljesen, nagyrészt segélyadományokból, előtte vadonatúj székely kapu áll. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd a reformátusok világtalálkozója alkalmából évfordulókra, fontos történelmi eseményekre emlékeztetett – nehéz időkre, amikor a magyarság mindig talpra tudott állni. Tőkés az árvíz utáni újjáépítésről mondta, nekünk kell beépülnünk ezekbe az új épületekbe, ahogy ez a falu és támogatói láthatatlanul beleépültek ebbe a templomba. Dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének levelét küldötte olvasta fel. A püspök a református világtalálkozó miatt nem tudott eljönni. /Katona Zoltán: Templomot avattak Bikafalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 24./

Újabb hat esztendőre választotta meg vezető testületét a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye. A közgyűlési tagok harmadik alkalommal szavaztak bizalmat Antal Zoltán székelykeresztúri lelkésznek, aki 1994 óta immár harmadik mandátumát kezdi meg az egyházmegye espereseként. A tisztújító gyűlést Székelyudvarhelyen, a belvárosi református lelkészi hivatal Bocskai István Közösségi Házában zajlott. Az udvarhelyszéki református közösség az elmúlt időszakban két templom újraavatását ünnepelte. Elsőként augusztus 24-én – Tőkés László királyhágómelléki református püspök jelenlétében –, a bikafalvi istenháza nyitotta meg újra kapuit a hívek előtt. A tavaly augusztusi árvíz során megrongálódott templomot egy év alatt újították fel, jórészt anyaországi adományokból. Néhány nappal később Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke avatta fel a hodgyai református templomot. Az árvíz járta létesítményt hazai és magyarországi szervezetek, köztük a Magyar Nemzeti Bank hathatós támogatásával sikerült újjáépíteni. Az újjáépítéssel egy időben fényképes bemutató füzet, valamint Hodgya monográfiája is napvilágot látott. /Szász Emese: Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./

Értelmi fogyatékosoknak épült otthont avattak a Székelyudvarhely melletti Bikafalván. A tíz személy ellátását biztosító intézményt a Lókodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) hozta létre, a 200 ezer eurós beruházás költségeinek zömét németországi és svájci adományok biztosították, a Fogyatékkal Élő Személyek Országos Hatósága (ANPH) 45 ezer euróval járult hozzá az építkezéshez. A LIA 1995 óta foglalkozik árva, szociálisan hátrányos és értelmi fogyatékos gyerekek gondozásával. Első lépésként a Homoródszentmártonhoz tartozó Lókodban hoztak létre kollégiumi rendszerben működő tanműhelyeket, ahol az árvaházi gondozásból kinőtt, 18 évesnél idősebb fiataloknak biztosítanak lehetőséget szakmák elsajátítására, segítenek a munkahelykeresésben. 1999-től épültek ki a LIA gyermekházai a Homoród menti falvakban, amelyek elemi és általános iskolás korú árva gyerekeknek biztosítanak otthont. Az ellátórendszer harmadik eleme a Bikafalván most felavatott otthon, ahol azoknak a 18 évnél idősebb, értelmi fogyatékos fiataloknak biztosítanak otthont, akik „kinőttek” már a kiskorúak házaiból, de nem képesek önmaguk eltartására. /Kovács Csaba: Kórház helyett otthont. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./

Az elmúlt években száz főnyire gyarapodott Bikafalva katolikus közössége, de nincs reményük saját kápolna építésére a közeljövőben. Ezért is érzik ajándéknak, hogy a Wolter Alapítvány házában hétről hétre szentmisén vehetnek részt. Tartottak ott már keresztelőt és elsőáldozást is. A település 1334-ben már templomos hely volt. A falut Szentlukácsfalvaként tartja számon a ferences egyháztörténelem. A falu mai neve az orvos-evangélista attribútuma, az ökör (bika) jelkép átmenekítése lehet. /(molnár): Templombúcsú – nem templomban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 19./

Emlékmentő háromszéki fiatalok
Nemes munkát végez immár negyedik esztendeje a Magyar Polgári Párt célkitűzéseivel szimpatizáló, Sepsiszentgyörgy és a városhoz tartozó települések fiataljaiból verbuválódott Magyar Erdélyért Egyesület (Mert). Temetőinkben jeles negyvennyolcas személyiségek jobbára gondozatlan síremlékeit próbálják felújítani, menteni, a jeltelen, de hiteles adatok alapján azonosított hantokat megjelölik. Jobbára a szabadságért küzdő rangos negyvennyolcasok és közhonvédek elhagyott sírjai szorulnak gondozásra.
2012-ben a sepsiszentgyörgyi vártemplomi temetőben egy dísztölgy (ritka „cserejegenye”) ültetésével indult a tevékenységük. A sepsiszentgyörgyi Szilágyi Sámuel (1799–1857) 1848-as alezredes sírhalmához került a ritka fa, mely az aszály áldozata lett, így az ünnepek előtt egy Olasztelekről származó példánnyal cserélik ki.
Emléktáblával jelölték meg a sepsiszentgyörgyi katolikus temetőben a Nagy család sírboltját, ahol az önéletíró Nagy Elek (1799–1872) honvéd alezredes porai pihennek, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a szabadságharcban.
A fiatalok a sepsiszentgyörgyi vártemplomi, majd a kilyéni és szotyori temetőben is derék mentő munkát végeztek. A vártemplomi temetőben emlékkopját állítottak Eimann Károly (1828–1902) honvéd főhadnagy beazonosított egykori sírhalma közelében. Ebben Hajdú Loránd vártemplomi énekvezér volt segítségükre. Az emlékkopja Gazda Zoltán, Bodor János és Ferencz Botond munkája. Ezekkel párhuzamosan mentették és rendezték ugyancsak itt három másik negyvennyolcas személyiség síremlékét: Gyárfás Károly honvédtizedes nyughelyét, Gyárfás Lajos düledező sírkövét és Szabó János honvéd sírját.
– Az egyre fogyó honvédsírokra különös figyelmet fordítunk – mondta Nagy Gábor egyesületi elnök. – Kónya Ádám egykori térrajza alapján akadtunk rá 2013 nyarán a kilyéni unitárius temetőben a Kökösnél hősi halált halt Incze Ferenc (1806–1849) közvitéz és Incze József (1828–1908) tizedes sírjaira, kiszabadítottuk az orgonabozótból, újraírtuk a még álló sírkövek feliratát. Hasonló módon jártunk el Huszti Mózes (1816–1890) honvéd síremlékével is. Tehát három negyvennyolcas harcos megújított emlékével gazdagodott Kilyén, és ha a helyieknek gondjuk lesz ezekre, minden év március 15-én hosszú ideig emlékeztetik az ott élőket, hogy e település fiai is részesei voltak szabadságharcunknak. Csoportunk ez évben is elhelyezi mind a három felújított sírhalomra az emlékezés koszorúit. Kilyéni munkánkat ebben az évben folytatni akarjuk, ugyanis Kónya Ádám térrajza szerint a Székely–Potsa családi kriptában nyugszik Székely Gergely (1822–1897), a kökös-uzoni ütközet sebesültje, honvéd huszár főhadnagy s testvérbátyja, Székely Károly (1820–1879) is, akik kiemelten fontos szerepet töltöttek be a szabadságharcban. Ezt a családi kriptát emléktáblával akarjuk megjelölni. A közelben sikerült azonosítani a szabadságharcban részt vevő, fiatalon elhunyt kilyéni Szilágyi László sírhelyét, régi, pusztuló emlékköve mellé újabb sírjelt akarunk állítani. E sorok írója szerint Szilágyi László (1829–1848) ifjú nemzetőr szüleivel egy sírban nyugszik, ugyanis a Szilágyi-sírkövön, amelyet néhai Szilágyi Ferenc sepsiszentgyörgyi lakossal azonosítottunk, még most is kivehető a Boga Jutzi név. Az asszony adataink szerint Szilágyi László édesanyja volt, édesapja pedig Szilágyi Sámuel jobbágy. Itt jegyezzük meg, hogy a Szilágyi-sír közelében van a restaurált Czakó-kripta. Többek mellett itt pihennek haló porai a nemzetőr hadnagy Kilyéni Czakó Áronnak (1821–1900), aki Világos után bujdosott, majd várfogságot szenvedett. A „mozgó nemzetőrök hadnagyának” emléke azonban egyre halványul. Ősi kúriájuk ma is áll Kilyénben.
– Szotyorban Gidófalvi László (1820–1907) honvéd főhadnagynak emlékkövet állítottunk – folytatta Nagy Gábor –, mert a régi síremléken csak a felesége neve szerepelt. Feltételeztük, hogy férjét is oda temették. „Gidófalvi László jogász volt, negyvennyolcas főhadnagy – írta Városom, Sepsiszentgyörgy című könyvében Kisgyörgy Benjámin (2004). – A szabadságharcban Bem seregében harcolt, a piski csatában kitüntették. Világos után apja közbenjárására kapott kegyelmet. Sepsiszentgyörgyön hunyt el, a szotyori temetőben helyezték örök nyugalomra.” Jó volna tudni, hogy ebben az esztendőben ki lesz, aki egy szál virágot helyez Bem tábornok harcosának emlékkövéhez. Szotyorban Lőrincz János (1818–1887) nemzetőr és honvéd hadnagy sírkövét is felújította a Mert önkéntes munkacsoportja, újraírták a kő eredeti feliratát. Itt Miklós András helybeli lakos segítette őket. Lőrincz János anyagiakkal támogatta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főépületének építését. A sírkő közelében áll a Lőrincz József (1820–1876) honvéd őrnagy emlékére tavaly elhelyezett emlékkopja, amelyet a család késői leszármazottja, Lőrincz Kálmán nagyborosnyói alpolgármester állíttatott (Kiss István munkája). Bem kedvenc hadsegéde volt, érdeme, hogy ő mentette meg Bem napiparancsait. Nagyszebenben halálra ítélték, amit várfogságra változtattak. Kálnok negyvennyolcas hőseinek egyike volt Incze János honvédkatona is, aki végigküzdötte a szabadságharcot, s akinek a falu nyugati szélén elterülő, de ma is használt temetőjében (Pityókás temető) lévő síremlékére Szígyártó András és Vilikó Lajos kálnoki lakos, falukrónikás hívta fel a figyelmet. Életéről nem sokkal tudunk többet, mint amennyit sírkövén olvashattunk: Incze János Székely gyalogkatona, haláláig volt hazájának jó fia. Éltében számlált 72 éveket s végig tisztességben töltötte ezeket. Mh.1880 nov. Béke porának. A nagyon elhanyagolt, gondozatlan síremléket előbb Szígyártó András a mezőtúri fiatalokkal közösen mentette, tavaly ősszel pedig a Mert fiataljai keretbe foglalták a hantokat, felújították a sírkövet, újraírták a sírfeliratot.
– Az unitárius temetőben nyugvó másik kálnoki, Incze János (1817–1903) nemes székely huszár síremlékét és az azt övező vaskerítést is mi tettük rendbe – folytatta Nagy Gábor. – Munkánkban részt vett Vida Sándor, Fekete Attila, Godra Attila, Tókos Pál és Benkő-Bíró Zoltán. Ennek az Incze Jánosnak az emlékét alapítványa is őrzi.
Életrajzából tudjuk, hogy kétszáz koronát adományozott a kálnoki unitárius egyházközségnek, s meghagyása szerint a kamatból vallásos tartalmú könyveket vásároltak jutalomként a legjobb eredményt elért tanulóknak. A kamatból gazdagították az egyházközség könyvtárát is, állták a templom és az épületek időnkénti tatarozását. Összes ingó és ingatlan vagyonát az unitárius egyházra hagyta. Mint írta: „A dicső múltban, midőn a kardok hegye írta a történelmet, családunknak minden tagja fegyverrel kezében, élete kockáztatásával védte a haza határait, szent ügyét és érdekeit, tehetsége szerint hozzájárult a vitéz székely huszárság fejét övező hervadhatatlan korona kiérdemléséhez.” A Mert-csoport munkája azt bizonyítja, van még menteni való, pusztuló síremlék háromszéki temetőinkben. Mik az idei tervek? – kérdeztük Nagy Gábort. – A nyáron Nagy Sándor hidvégi református lelkész sírjához zarándokolunk Hidvégre, Gidófalván pedig Nagy Ferenc ottani lelkész, Nagy Sándor édesapjának sírjához, aki idős emberként állt be a szabadságharcba. Bikfalván Pál András és Páljános András 1848-as honvédek sírjait akarjuk rendezni. Demeter József főhadbiztos sírja a vártemplomi temető nyugati peremén van, az is gondozásra szorul. Fadgyas Bálint honvéd főhadnagy sírjára is figyelünk, aki a szabadságharc leverése utáni években a Rikán Belőli Honvédegylet elnöke volt. Ez évi tevékenységünk egyik kiemelkedő emlékező eseménye az Egyed Ákos akadémikussal való találkozó és könyvbemutató, amelyet március 14-én 18 órai kezdettel tartunk a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
– A Mert kiadásait pályázati pénzből állja – tette hozzá Nagy Gábor –, amit pótolunk önerőből, fizikai munkával. A városi tanács támogatott, s a megyétől is várjuk a segítséget. Bárkit szívesen látunk egyesületünkben, aki munkánkba szeretne bekapcsolódni. Elérhetőségünk: www.facebook.com/mertegyesulet.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Ma chère petite Madeleine” – a Kuncz-hagyatékról beszélgettünk Jancsó Miklóssal
Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda 1971-ben vetette papírra nagybátyjával, Kuncz Aladárral kapcsolatos emlékeit. Fia, a kézirat címzettje, Jancsó Miklós nyugalmazott színész, egyetemi tanár 2016-ban úgy döntött, hogy megjelenteti ezeket. A családi krónika elsősorban nem a Fekete kolostor szerzőjeként állítja elénk az írót, hanem megismerhetjük a budapesti szalonok kedvencét, a kolozsvári kávéházak elmaradhatatlan törzsvendégét, a külső és belső eleganciában felülmúlhatatlan monoklis dandyt, a charmeur, könnyed, tréfás kedvű, de ugyanakkor érzékeny és melegszívű Dadit. A Jancsó Miklóssal készült interjúnk a MÁSKÉP sorozatunk része.
Az egykori kolozsvári Petőfi utca 56. szám alatti ház szobáinak padlótól mennyezetig érő könyvespolcai roskadoznak a könyvek, kéziratok és emléktárgyak súlya alatt. A könyvszekrények közötti falrészek sem „üresek”: megsárgult metszetetek, fotográfiák, családi portrék és csoportképek között vezet az út a dolgozószobába. Jancsó Miklós színész, mint egyetlen örökös vette át édesapja, az irodalomtörténész Jancsó Elemér és édesanyja, Máthé-Szabó Magda hagyatékát, amelynek tetemes részét a Kuncz Aladár „anyag” képezi. Amint végigvezet a házigazda a szobákon már érzem, tudom, hogy itt nemcsak Kuncz Aladárról fogunk beszélgetni, hanem egy igazi  „interbellikus” családtörténetet jegyezhetek le, amelyben a Kuncz család mellett szó lesz a Szabókról, a Jancsókról, a huszadik század első évtizedeinek kolozsvári milliőjéről. Miközben a beszélgetésre készülődve helyet keresek a kamerámnak, a jegyzetfüzetemnek, a szemközti falon egy terebélyes családfát pillantok meg. Kérdő tekintetemre máris érkezik az eligazító válasz.
A Jancsó családé. Jancsó Simon 1613-ben kapott nemességet, ezt a családfát, amelyen minden Jancsót meg lehet találni 1947-ben, születésem után egy évvel készítette Köpeci Sebestyén József, a híres heraldikus. Ha megnézi a fa koronájának a legeslegtetejét, láthatja, hogy az a vékony ágacska középen, amely a metszet felső szélét bökdösi, én vagyok: Jancsó Miklós, született 1946-ban.
- Ez tehát az apai ág. Anyai ágon is nemesek voltak? Mármint a  Máthé-Szabók..
- Udvarhely környéki kisnemesek. Igazából, anyai nagyapám volt az egyetlen Máthé-Szabó. A család maga, amelyből származik csak a Szabó nevet viselte. Szabó Károly dédapám és Ferenczi Juliánna házasságából hat gyermek született: Margit, Ilona, Kata, Anna, Károly és Kálmán. Mikor Károly nagyapám egyéves volt, a dajkával sétálni küldték. Mivel estére nem érkeztek haza, keresni kezdték, s akkor tudták meg, hogy rokonuk, Máthé Pál tekintetes úr vette a gyereket dajkástól, és kivitte Bikafalvára. Dédapám azonnal lóra ült, és kilovagolt a birtokra. A kaput zárva találta, hiába dörömbölt, senki nem engedte be, így hát kénytelen volt gyermek nélkül hazatérni. Másnap Máthé Pál bikafalvi földbirtokos, aki dédanyámnak a sógora volt, mert Ferenczi Birinek, dédanyám nővérének volt a férje, bement Udvarhelyre, és kijelentette dédapámnak, hogy hajlandó a gyereket örökbe venni, s gyermektelen lévén, örökösévé tenni. A szülők beleegyeztek, nagyapám ott maradt Bikafalván, így lett nagyapámból Máthé-Szabó Károly. Itt végezte el az orvosi egyetemet Kolozsvárott, és feleségül vette Kuncz Elemérnek Vilma nevű lányát. Három lányuk született: Margit, Magda és Márta. Magda az édesanyám.
- Már első hallásra lenyűgöző a történet. A gazdag rokon elrabolja szegényebb sógorának a gyerekét...
- Nem úgy kell elképzelni, hogy Károly soha többé nem találkozott édes szüleivel, a nővéreivel és az öccsével. Máthé Pálnak nem volt gyermeke, annak idején bevett szokás volt az ilyen örökbefogadás. Érdekesebb azonban, hogy a nagy örökségből mi sem maradt Károly nagyapámra, annak ellenére, hogy Máthé Pál felesége, Biri néni híresen fösvény volt. Családi legendaként él a következő történet, amelyet a gyerekrablással együtt megírt a dédanyám első férjének, Beczássy Manónak a lánya, Beczássy Judit a Terebélyes nagy fa című családregényben: vendégek voltak ebédre, feltálalták a töltött káposztát, s mire minden vendég kivett egy darabot, csak egyetlen töltelék maradt a tálban. Az újabb kínáláskor - érthetően - ezt senki sem vette ki. Mikor a vendégek elmentek, Pali bácsi megjegyezte – Biri  lelkem, máskor csináltasson többet. Mire Biri mama – Látja  lelkem, még meg is maradt.
- Ez tényleg megesett? És akkor hova lett a sok kincs, nagy gazdagság, ha ilyen „takarékosan” éltek?
- Pali bácsi aláírt egy váltót, amely négyezer koronára volt kiállítva. Kezességet vállalt egy unokaöccséért, nem tudom ki volt az illető, édesanyám nem akarta elárulni. A lényeg, hogy mikor vissza kellett fizetni, kiderült, hogy az unokaöcs odahamisított még egy nullát, miután az öreg aláírta, és emiatt negyvenezer koronát kellett visszafizetnie Máthé Pálnak. Annak ellenére, hogy a csalás kiderült, nagyapám nevelőapja vállalta az adósság visszafizetését. Ráment a teljes birtok.
- Most már tényleg úgy érzem, mintha  egy Mikszáth regény kellős közepén járnánk... Noszty fiúk és Tóth Marik között...
- Ehhez még csak annyit fűzök hozzá, egyelőre, hogy  Károly nagyapám öccséből, Szabó Kálmánból is nagystílű ember lett, épp olyan dzsentri fajta, mint az apja volt. Regényt írt, újságokat szerkesztett, fuvarozó vállalata volt, később a pesti lovarda igazgatója lett. Költséges életmódot folytatott, életművész volt. Hahn Jozefát, Pepi nénit vette feleségül, aki nyolc évig várt rá, s aki mindenben tökéletes ellentéte volt. A házasság nem tartott sokáig, egy gyerekük született: Laci, akit ma mindenki úgy ismer, hogy Cs. Szabó László. Laci gyermekkorának nagy részét a Rózsa utca 6. szám alatt élte le, anyja testvérei nagy szeretettel vették körül. 1918 után Pestre költözött, és ezt követően már csak látogatóba jött haza. Én, az ötvenes-hatvanas években, Pepi nénihez jártam németet tanulni, és Pepi néni mindig a fia angliai leveleit mutogatta nekem, és el volt keseredve, hogy szegény Laci, milyen rettenetesen nehéz körülmények között él Angliában. –Egy istállóban, képzelje el, egy istállóban lakik – mondogatta kétségbeesetten. Hiába bizonygatta neki bárki is, hogy az az épület többszáz évvel azelőtt volt királyi istálló, és most már műemlék, Pepi nénibe nem lehetett lelket verni.
- Szóval az édesanyja, Máthé-Szabó Magda és Cs. Szabó László unokatestvérek voltak. Jól követem a családi szálat?
- Igen. Károly és Kálmán testvérek voltak, Magda és Laci unokatestvérek. Még ennél is fontosabb azonban, hogy Cs. Szabó László édesanyám első nagy szerelme volt. Erről az érzelméről többször beszélgetett nagybátyjával, Kuncz Aladárral, Dadival, ahogy őt a családban szólították. A levelezésükben is fennmaradt néhány utalás erre vonatkozóan. Dadi próbálta okos érveléssel meggyőzni a fiatal lányt, hogy hagyjon föl az ábrándjaival. Laci ugyanis már réges-régen nem élt Kolozsváron, amikor Magda még mindig az egykori házsongárdi temetői és botanikus kerti séták emlékéből éltette érzelmeit. „Tudom, hogy néha reményeket táplálsz elmúlt érzéseiddel szemben. Nem helyeslem ezt. Még a Te érzéseid sem születhetnek többé újra, és ami azt a fiút illeti, ő soha nem érezte Veled szemben a szenvedély szédületét. Különben nagyon okos fiatalember, sokat várok tőle. […] Szívesen tanácsolnám, hogy őrizd meg mint barátodat, mint szellemi társadat, akivel levelezhetsz. De még ebben sem látok semmi jót számodra. Ő egészen különböző természet, mint te…” 1931 januárjában, néhány hónappal a halála előtt írja Magdának ezt Kuncz Aladár, a séták óta pedig eltelt több mint hat év. Itt a magyar fordítását idézem a levélnek, de tudni kell, hogy ők franciául leveleztek egymással. Ez is mutatja, hogy milyen különös, egyedi kapcsolatuk volt, amelynek saját, külön nyelvet választottak. Édesanyám egyébként Kuncz hatására lett francia szakos.
- Milyen különös összefonódások. Én meg voltam győződve, hogy Máthé-Szabó Magda  nagybátyjába, Kuncz Aladárba volt szerelmes. Azt hittem ez a magyarázata annak, hogy csak jóval Dadi halála után, alig 1945-ben ment férjhez Jancsó Elemérhez.
- Anyám rajongott Dadiért, ez kiderül az emlékiratokból. De nem volt szerelmes belé. Dadi viszont, több mint valószínű, hogy szerelemmel szerette anyámat. Minden leveléből egy olyan mély érzelmi kötődés árad, hogy szinte hihetetlen. Végig egyengette anyámnak az útját egyetemi évei alatt, francia tanulmányi útra küldte, ízlését, műveltségét csiszolta, nem volt olyan dolog, amiben ne sietett volna anyámnak a segítségére. Gróf Teleki Ádám – akivel  Kuncz Aladár közeli, nagyon jó viszonyban volt –, akit én Marosvásárhelyen ismertem meg, amikor a Színművészeti Intézet hallgatója voltam 1964–68 között, a Tulipán vendéglőben mesélte nekem borozgatás közben, hogy – Kuncz  Aladár szerelmes volt édesanyádba. Akárhogy is volt, kettejük kapcsolatáról mindazt, amit anyám közölni szeretett volna velem, leírta az emlékirataiban.
- Ugorjunk vissza az időben oda, amikor Máthé-Szabó Károly elveszi feleségül Kuncz Vilmát, aki Kuncz Aladárnak a nővére. Hogyan alakul a család élete?
- Károly nagyapám, említettem már, hogy itt Kolozsváron végezte el az orvosi fakultást, egyébként Jancsó Ödön nagyapámmal évfolyamtársak voltak, van is egy közös fényképük orvostanhallgatókként, akkor még mit sem sejtették, hogy közös unokájuk lesz. A diploma megszerzése után elvette feleségül nagyanyámat és Erzsébetvárosra költöztek, rengeteget dolgozott, körorvos volt, törvényszéki orvos, otthon is rendelt, mindemellett hatalmas családi házat építtetett, megszülettek lányai, intenzív társasági életet is éltek, egyszóval minden a legnagyobb rendben és a legnagyobb természetességgel zajlott az életükben, amikor nagyapám alig harminchat évesen hirtelen meghalt. Tüdőgyulladásban. Nagyanyámnak a három gyermekkel vissza kellett költöznie Kolozsvárra. Máthé Pálék nem segíthettek rajta, mert nem volt pénzük, eladta hát az erzsébetvárosi házat, és visszaköltözött kislányaival édesapjához, Kuncz Elekhez, aki több mint 25 évig töltötte be a tankerületi főigazgatói tisztséget Kolozsváron, és a Majális utca 5. szám alatt lakott annak idején. Amikor ide költöztek, 1912-ben, anyám mindössze öt éves volt, ennek ellenére tisztán emlékszik az akkor még csak földszintes ház minden zugára. Édesanyja, az én nagyanyám, Vilma a legfiatalabb volt a három Kuncz nővér közül, őket öt fiú követte: Doli (Adolf), Dédi (Ödön), Dadi (Aladár), Nyuszi (Andor) és Laci. Amikor özvegy nővérük visszaköltözött az apai házba, akkor a fiúk nagyrészt már nem laktak odahaza. Doli bácsi, akire tisztán emlékszem gyerekkoromból, Küküllőkőrösön volt körjegyző, Dédi jogászprofesszor Budapesten, Dadi – főgimnáziumi tanár és a Nyugat köréhez tartozó szerkesztő, író – szintén  Budapesten élt, és a vakációit Franciaországban töltötte, csak Nyuszi és Laci tartózkodtak Kolozsváron. És aztán következett 1914, kitört az első világháború. Dolit és Lacit felmentették ugyan, de Dédi és Nyuszi a frontra kerültek.
- És Kuncz Aladár a noirmoutier-i internálótáborba.
- Valóban. Vakációzni ment. 1909-től kezdődően éveken keresztül minden vakációját, szabad idejét Franciaországban töltötte. Egyszerűen rabja lett a francia kultúrának, a francia nyelvnek. Akkoriban nagy divatja volt egyébként a „franciás” műveltségnek. Gondoljon csak Ady Endrére.
- Ha jól tudom,  Kuncz Aladár közeli barátságban volt Ady Endrével.
- Hogyne. Dadi  1903-ban került fel Pestre az egyetemre, ahol magyar-latin-görög szakot végzett, és az Eötvös Kollégium tagja volt, amelyet a francia École normale superieure mintájára alapítottak, itt kezdett el a francia nyelvvel és kultúrával foglalkozni, és rendszeresen olvasta Adynak a párizsi beszámolóit. Az Eötvös Kollégiumban olyan tanárok kezébe került, mint Horváth János, Gombocz Zoltán, Riedl Frigyes, s olyan kollégista barátok társaságába, mint Szekfű Gyula, Kodály Zoltán, Balázs Béla, Szabó Dezső, Benedek Marcell, akik európai kisugárzású életműveket alkottak az elkövetkezendő évtizedekben. Aztán később, a Nyugatosok között dolgozva személyesen is megismerte Adyt, akit valósággal bálványozott, és nemegyszer lumpolták át együtt az éjszakát. Az ilyen mulatozások közül egyetlen történet maradt fenn, amelyet Dadi bátyja, Kuncz Ödön, a jogászprofesszor jegyzett le, ugyanis azon az emlékezetes mulatozáson, amely hajnalig tartott, ő is részt vett. Nagyon érdekes, hogy Ady a fiúk édesapját, Kuncz Elek tankerületi főigazgatót is ismerte, ugyanis amikor Ady a zilahi alma mater diákja volt, a Kuncz fiúk édesapja főigazgatóként Zilahon teljesített szolgálatot. Kuncz Elek halálakor Ady részvétnyilvánító levelet írt Ödönnek, Dadi bátyjának. Dadinak nem írhatott, hisz ő a moirmoutier-i internálótáborban volt akkor. „Halálra döbbentő s emlékeztető igaz fájdalommal értesülök a nemes Kuncz Elek elhunytáról. Zilahon nekem rettegett, de első pillanattól kezdve szeretett főigazgatóm volt, mint diáknak később egyre jobban igazat kellett adnom magamnak, hogy gyermek szemmel is jól föl tudtam ismerni kivételesnek egy kivételes embert. Még közelebb csatolt hozzá, hogy két derék fiát mondhatom barátomnak, jóknak, igazaknak. Fogadják kérem e betegségem miatt talán későn érkező pár soromat a gyász és részvétfogadás szívességében. Mély tisztelettel Ady Endre”. Kuncz Ödön hagyatékában maradt fent a levél. Egyébként a Kuncz család létrehozott egy alapítványt, amely minden emléket összegyűjt, amely a család kiemelkedő tagjaival kapcsolatos, és Kuncz Magdolnának, az alapítvány vezetőjének áldozatos munkája segítségével nemsokára napvilágot lát a Kuncz Ödön memoár is, hisz nemcsak édesanyám, hanem Dédi bácsi is megrögzött naplóíró volt. Abban is majd rengeteg érdekes részletre akadhatnak a filológusok. Dédi bácsi nemzetközi hírű jogászként szintén kiemelkedő tagja volt a családnak, nemrég termet neveztek el róla a kolozsvári Sapientia egyetemen.
- Mikor halt meg Kuncz Elek? És mi történt halála után Kuncz Vilmával és leányaival, hisz ha jól értettem, akkor teljesen rá voltak utalva a családfőre.
- 1915 decemberében, tüdőgyulladás vitte el őt is, akárcsak nagyanyám férjét néhány esztendővel azelőtt. Vilma nagyanyám gondos ápolása hiábavaló volt. Amikor ágynak esett, kihívták Jancsó Miklós orvosprofesszort, a család régi jó barátját. Ő kétoldali tüdőgyulladást állapított meg, ez és a hatvankilenc év akkor a halálos ítéletet jelentette, a professzor meg is mondta. Egy hétig volt beteg, nem szenvedett, sejtelme sem volt, hogy milyen súlyos az állapota. 1915. december 9-én reggel hunyta le szemét örökre. Az unokák az ablakból nézték a gyászkocsit, amely az állomásra vitte a koporsót, hogy Kuncz Elemér akaratához híven Nagyváradra szállítsák felesége mellé, akinek korai halála után sosem nősült újra és egyedül nevelte fel nyolc gyermekét. Dadi, aki ötéves volt, amikor édesanyját elveszítette, és nem vehetett részt a temetésén, amikor Noirmoutier-ban megkapta az édesapja halálhírét hozó levelet, teljesen összeomlott. A Fekete kolostorban így elevenedik meg számunkra a történet, melyben összekapcsolja a gyerekkori veszteséget az internálótáborban érzett gyásszal: „Ablakon keresztül láttam az aranyozott gyászhintót, amelyen egyszer régen szegény anyámat elvitték. Ötéves kis gyerek voltam, s betegségem miatt nem mehettem temetésére. Csak az ablakhoz vittek ölben, s mikor a lovak elindultak, a kettős ablakon át harangszó hallatszott be... A kis noirmoutier-i templomhajón végigömlött a harangok zúgása, s én titokzatos lélekablakon át, elérhetetlen messzeségben új temetést láttam. Gyászhintó haladt lebegve előttem. A koporsó után négy fivérem ment, utánuk meg tömeg. Utolsó útjára kísérik apámat.”
- Hány éves volt akkor a Miklós édesanyja? Mi történt utána?
- Édesanyám, Magda mindössze hét éves volt 1915-ben. Utána egy elég nehéz periódus következett számukra. Vilma nagyanyám azonban nagyon talpresetten megoldotta a helyzetet. Kosztosokat fogadott, panziót vezetett, varrt, még novellákat is írt. Így telt el a háború. Dadi 1919-ben szabadult, de csak 1923-ban költözött haza Kolozsvárra, addig Budapesten élt, ugyanabban a Damjanich utcai Szappanyos penzióban, ahol a háború előtt is szobája volt, és ahol a Nyugatosok otthon érezték magukat, mert a penziót működtető két hölgy teljesen elkényeztette őket, még a kedvenc ételét is ismerték mindenkinek. Tanított, fordította Anatole France, Maupassant

Bernády György apja, a mintául szolgáló gyógyszerész
„E percekben jut eszembe, hogy ma 42 éve temettük el szegény áldott emlékű édesapámat. Adjon neki az Úr csöndes nyugodalmat” − írta 1926 augusztusában Bernády György feleségének, a félixfürdői nyaralása közben. Megemlékezése azt jelzi, hogy az igencsak elfoglalt marosvásárhelyi polgármester életére, későbbi pályájára az édesapja mély hatással volt.
Bár elhalálozása hirtelen történt, az éppen jogilag nagykorúvá váló Bernády György számára az addigi apai neveltetés és gondoskodás meghatározta későbbi tevékenységét is. 1912-ben a városi aggmenház részére, édesapjáról elnevezett ágyalapítványt hozott létre. Bár a néhai Bernády Dánielről igencsak kevés információval rendelkezünk, rövid életpályájával és marosvásárhelyi tevékenységével érdemes megismerkedni.
Besztercéről Pestre távozott
Bernády Dániel 1839. május 5-én született Szolnok-Doboka vármegyében, Oláhlápos községben. A szülei áldozatkész neveltetésében részesült, 8-9 éves korában Nagybányára vitték, ahol beíratták a római katolikus gimnáziumba. A vármegyei tisztiorvos édesapját nyugdíjazási kérelmére szolgálatilag Magyarláposra helyezték, ahova családja is követte. A gimnáziumi tanulmányait befejező ifjú Dánielt a szülők a község gyógyszertárába adták gyakornokoskodni. A hároméves gyakornoksága végeztével Besztercére került ugyancsak gyógyszerész-gyakornoknak. Itt a patikában rábízott feladatok mellett a német nyelvet is elsajátította. Szorgalmával, igyekezetével népszerűségre tett szert főnöke és kliensei körében, akik sajnálattal vették tudomásul Pestre való távozását. Az ifjú Dániel ugyanis édesapja támogatásával 1854-ben a Pesti Tudományegyetemen gyógyszerészi tanfolyamot végzett, amely után megkezdte egyetemi tanulmányait.
Egyetemi tanulmányai mellett gyógyszertárban segédkezett, és a „gyógyszerészettan-hallgatók között is kedvelt egyéniség volt.” Több ifjúsági mozgalomban vett részt.
Az egyetlen róla készült ismert fénykép, amelyen díszmagyarban, karddal és sastollasan volt megörökítve, ebből az időszakból származott. A fotót a családja őrizte, viszont az idők során elkallódhatott. A gyógyszerészmesteri oklevelét végül 1860-ban szerezte meg, tanulmányai mellett kapcsolatokat épített a szakmai körökkel is: a Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1869-ben rendes tagjává választotta.
Visszatérés Erdélybe
Budapestről Erdélybe visszatérve, több városban is megfordult okleveles segédpatikusként. Ezek közül kiemelendő Kolozsvár, ahol Wolf János gyógyszerésznél, majd Désen, Roth Pál mellett segédkezett. A Kolozsvártól és a szülei lakóhelyétől nem túl messze eső Szolnok-Doboka vármegyei bányavárosban ismerkedett meg Mike Juliannával. A város egyik előkelő családjának húszéves leányával 1863-ban házasodott meg. Ugyanebben az évben jogot kért gyógyszertár nyitására, amelyet rövidesen meg is kapott. 1863-ban nyitotta meg a Megváltó nevű gyógyszertárát a Déstől 26 kilométerre fekvő Bethlen községben. Bernády Dániel így az 1857-től közigazgatásilag mezővárosnak számító, alig 1600 lakosú és etnikailag igen vegyes településen, Bethlenben telepedett le. A településen elsőként nyitott gyógyszertárának forgalmi köre egyre növekedett, ezáltal jó vagyoni helyzetbe kerülve, a város előkelőségei közé tartozott. Bernády Dániel felesége, Mike Julianna a kis György születését (1864) követően gyermekágyi lázban elhunyt. Bernády Dániel ezt követően újranősült, új életet kezdve, családját gyarapítva. Felesége, Johanna (vagy Zsanett), a tehetős bikafalvi (Udvarhelyszék) Máthé családból származott. Bernády Dániel második házasságából két fia, Dániel (1865) és Lajos (1870), valamint egy leánya, Margit (1868) született.
Társadalmi megbecsülés
Bernády Dániel a nyereségesen működő családi gyógyszertár mellett igyekezett a község társadalmi, ipari és kereskedelmi fejlesztését is előmozdítani. Így lett az egyik alapítója, később pedig igazgatója a bethleni Takarékpénztárnak, valamint vezető tagja a községi társalkodó körnek. Társadalmi megbecsülés szempontjából mindent elért, amit gyógyszerészként a módos polgári lehetőségeihez mérten elérhetett, az adott kis község keretein belül. Erre utal, hogy nagyobb városba való költözés lehetőségeit vizsgálta. Szem előtt tartotta gyermekei felsőbb szintű iskoláztatását, amit egy iskolavárosba költözéssel gondolt megoldani, így próbálván kímélni őket az ingázás, vagy a családi háztól való tartós távollét okozta kellemetlenségektől. Első alkalommal Kolozsvárra gondolt, ahol két ottani gyógyszertár megvásárlásával is próbálkozott, sikertelenül. Ez a korabeli gyógyszerész szakma belterjes viszonyaival magyarázható; vidékről nehéz volt betörni a hagyományosan nagyobb települések gyógyszerész-dinasztiái által uralt körzetekbe, a korábbi ismeretségei ellenére is.
A Kolozsvárral való próbálkozás után Marosvásárhely mellett döntött. Ott sikerült kibérelnie, majd megvásárolnia az Aranyszarvas gyógyszertárat. Esküt tett Vásárhelyen
A Bernády család így 1878 júliusa körül költözött Marosvásárhelyre. Ugyanezen év novemberében Bernády Dániel esküt tett, ezáltal bekerült a marosvásárhelyi polgárok közé. A gyógyszertárat augusztustól vette át és rendezte be, és a továbbiakban is gondosan kezelte. Szakmai hozzáértése, a városi orvostársadalommal ápolt jó kapcsolata is kedvezett a patika forgalmának. Előrevitte a környék gyógyszerészettel kapcsolatos dolgait azáltal is, hogy 1878-tól elvállalta a magyarországi gyógyszerészegylet 22. járásának igazgatóságát. Emellett pénztárosa volt a Vöröskereszt-egyletnek, valamint presbiterként szolgálta a városi református egyházat. Városi szinten rövid időn belül népszerűségre tett szert, amit az bizonyít, hogy a város politikai és egyleti életében is tevékenyen részt vett, mint törvényhatósági tag, nőegyleti pénztárnok. Továbbá politikai téren a szabadelvű párt mellett kötelezte el magát, mint a városi választókerületi elnök.
Munkásságát 1884. augusztus 2-án bekövetkezett korai és váratlan halála szakította félbe. Családja, mivel szünidő volt, minden bizonnyal az ifjú Bernády Györgyöt is beleértve, Homoródfürdőn üdült. A 45 éves Bernády Dániel hazahozatalukra igyekezvén lett rosszul, így betért a felesége rokonságához Bikafalvára, ahonnan rögtön értesítették a családot is. Halálának oka fülbajból eredő gyulladás volt, amelynek szövődményeként agyvelőgyulladása lett. Családja bár gyorsan megérkezett, már nem találta életben. Temetése két napra rá, augusztus 4-én, a marosvásárhelyi református temetőben volt. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, sírja fölött a gyógyszerészegylet nevében dr. Hintz György kolozsvári gyógyszerész mondott búcsúbeszédet. Síremléke ma is ott található. Akárcsak családjának, a 20 éves Bernády Györgynek is súlyos veszteség volt édesapja váratlan halála, amely sok tekintetben átírta jövőbeli terveit. „Szilárd jellem, rendíthetetlen becsületesség, kitartó szorgalom, páratlan kötelességérzet és végül ritka tapintat és jó bánásmód” − így jellemezte egykori gyógyszerész-pályatársa emlékbeszédében Bernády Dánielt. Minden tekintetben szellemi és morális iránytűként szolgált a város jövendőbeli polgármestere számára édesapja hagyatéka.
Fodor János / liget.ro

Kalandként tekinteni a mindennapokra
Öt év után új kötettel rukkolt elő a székelyudvarhelyi Murányi Sándor Olivér: nem terheli olvasóit, mondja, és az „átmeneti” könyveknek sem híve. Ezúttal azonban nem csak a legújabb, Mednevéző címet viselő kötetről, hanem a vadonhoz és nagyvadakhoz fűződő viszonyáról is faggattuk.
− Foglalkoztál te már sok mindennel, a harcművészettől a teológiáig. Az újabb szenvedély a vadles. Hogyan és mikor kerülték kapcsolatba a vadonnal?
− Sorsszerű a kapcsolatom az erdővel és a medvékkel. Például azon az éjszakán, amikor autóztam haza Budapestről Székelyudvarhelyre, a város központjában engem várt a medve. És azért várt, hogy együtt mutassuk be a Medvenézőt (nevet). Hétéves történet ez, életem nagyon nehéz szakaszában, egy válás kellős közepén tehetetlenségemben mentem ki az erdőbe, ahol a medvék lettek a papjaim, orvosaim, pszichológusaim egy személyben.
Látványuk újra feltöltött életkedvvel, életörömmel, visszahelyezett a jelenbe. Az erdőben, a vadlesen nem tudtam a múltamra vagy a jövőmre gondolni, mert minden pillanatban ott volt a lehetőség, hogy belép elém a nagyvad. Ez a csodavárás visszahelyezett a jelenbe. Az emberek zöme ugyanis vagy a múltban vagy a jövőben él. Így kezdődött.
Egyébként a művészetben az elsődleges szempont az őszinteség. A természetben pedig lebomlanak a társadalmi sallangok, ott a medvék nem nézik, hogy ki doktor vagy kinek milyen címei vannak. Az erdőben a természet általunk egyre kevésbé ismert törvényei uralkodnak, oda csak őszintén lehet menni. Folyamatosan váltam természetközelivé. Ott érzem jól magam, ott töltődöm fel. Ott tudok elbújni. Mert az alkotó nem celeb, nem kell a világ szeme előtt élnie. Ilyen tekintetben Bodor Ádám a nagy példaképem, tehetségét nem tudom elutánozni, de módszereiből nagyon sokat tanulok.
− Szinte hónapra pontosan ötévente írsz új könyvet. Miért váratod az olvasókat?
− Apám szerint egy új állatfaj van kialakulóban a 21. században: az önmagát menedzselő művész. Ezzel szemben én igyekeztem az elmúlt tíz évben más művészeket menedzselni, és kevésbé foglalkoztam saját írói pályámmal. Vigyáztam nagyon az olvasóimra, megkíméltem őket, mert ötévente jelent meg egy-egy könyvem. Valamint próbálok nem felülni a sürgetésnek, hogy az írónak is kétévente kell valamit termelni, mert az veszélyes, ugyanis átmeneti könyvvel azt éred el, hogy minél többet publikálsz, annál névtelenebb leszel. − Szoros barátság fűz Bodor Ádámhoz, aki a Medvenéző fülszövegét írta, holott korábban soha nem írt ajánlót egyetlen kötethez sem...
− Mint már mondtam, Bodor Ádám az írói példaképem, és hatalmas megtiszteltetés, hogy elfogadta a felkérésem. Csodálkoztam is, amikor elvállata. Azt kértem, hogy ne írjon a novelláimról jót vagy rosszat, hanem írja le a benyomását. Hogy legyen benne a szövegben Bodor Ádám.
− Az előző köteted óta sokat változott az életed, újdonsült apa lettél. Megmutatkozik mindez az új könyvben is? − Az egyik könyvbemutatón felállt az egyik olvasóm, és azt kérte, hogy egy mondatomat pólóra írhassa, mégpedig azt, hogy „A kabátvasalás az olyan, mint a házasság: főállásban élőhalottá tesz”. Akkor valóban úgy gondoltam, de a szerző is változik, most a Medvenézőbe is került egy pólóra kívánkozó mondat, de már teljesen kicserélve: „Egy házasságot megtartani ugyanakkora kaland, mint háromszáz nőt megkapni”.
A kötetben is egy kalandelmélet bontakozik ki, amit az emberek rendszerint pejoratívan értelmeznek. A köztudatban ugyanis a kalandor léha. De pozitív is lehet a kaland. Kaland a házasság, a medveles, egy nagyvárosban a mobiltelefon-vásárlás, egy mozifilm megnézése. Kalandként tekintek a mindennapokra, hogy minden közegben, a nagyvárosban és a vadonban, és új élethelyzetekben is jól érezzem magam.
− A művész számára merőben újszerű közeg az erdő. Hogyan és kivel keveredtél a vadonba?
− A természetjárás területén amatőr vagyok, ez egy nagyon fontos szempont, mert aki túl sok mindenben profi, az már gyanús. Pál Ágoston, a parajdi vadőr az én legnagyobb segítségem, egyébként róla nevezetem el most alig egy hónapos fiamat is. Guszti ugyanis az egyedüli nyilvántartott erdélyi vadőrcsalád negyedik generációs leszármazottja, és két lánya van. Fájt ez nekem, hogy nem lesz, aki továbbvigye a hagyományt. Hogy ne szakadjon meg a vonal, azt mondtam, inkább legyen az én fiam vadőr. Guszti édesapja egyébként még Ceaușescut is vadásztatta, ott volt a homorószentmártoni udvarukon a diktátor kétszer is. De gyermekként látta Bikafalván leszállni a vonatról Gadhafit a nyolcvanas években, amikor Ceaușescuhoz jött vadászni. Én tőle tanulom, hogyan kell mozogni az erdőn, hogyan kell viselkedni a vadak között. Gusztiban olyan ősi tudás és bölcsesség van, ami előtt fejet kell hajtani: végig vadászkísérte a földet, szó szerint Kamcsatkától Kanadáig. Harminc éve az erdőn él, én csak vendégként, alázattal megyek a vadonba.
− Pál Ágoston mellett több vadőrrel és a székelyföldi vadásztársadalommal is szoros a viszonyod. Az ő szemszögüket is latba vetve hogyan látod, merre vezet a medve és az ember szembenállása?
− Az éremnek két, de ebben az esetben akár több oldala is van. Az viszont bizonyos, hogy ha mesterségesen kirobbantják az ember–medve harcot, akkor az állat fogja a rövidebbet húzni. Sajnos vannak, akik ebből karriert csinálnak, lemennek Bukarestbe tüntetni. A medvék is lemehetnének Bukarestbe tüntetni, hogy engedélyezzék 140 politikus ártalmatlanítását, akik az egoizmusukkal ártanak a társadalomnak. De sarkalatos az állatvédők álláspontja is, akik sokszor csak elvi szinten és nem gyakorlatban veszik védelmükbe a nagyvadat. Valahogyan ezeket a szempontokat kellene összhangba hozni. Az bizonyos, hogy megváltozott valami, másként viselkednek a medvék is. Jel, hogy Uvarhely központjába bemerészkedik a medve. Persze ha elvágtuk a fejük fölül az erdőt, akkor bejönnek a lakott területekre.
Kettős a mérce, ha a medve fejével próbálunk gondolkodni: én kimehetek az erdőre, de ő nem jöhet be a városba.
Egyébként emlékszem, gyerekkoromban Udvarhelyt erdők vették körül, azokat mára kiírtottuk. Egy medve több mint ötven kilométert mozog egy nap alatt, manapság képtelenség, hogy ezt a távot összefüggő erdős területen megtegye úgy, hogy ne érintsen emberek lakta területet. Továbbá a medve is a könnyebb utat választja: miért keressen élelmet az erdőben, ha itt vannak a tele kukák a városban? Ez a természeti ökonómia, minden élőlény a könnyebb utat választja.
− Meglehetősen negatív manapság a medvék megítélése, mégis kitartasz mellettük.
− A medvék előtt volt egy hiúzos korszakom, de sajnos harminc év alatt nem láttam még hiúzt. Egyébként azt mondják a vadászok, hogy aki hiúzt lát, azt szereti az isten. De valahogy a legnagyobb vad fogott meg, a medve, mert antropomorf, nagyon hasonlít az emberhez. Például a táplálkozása mellett az alkalmazkodási készségében is hasonlít ránk, hisz az Északi-sarktól a Góbi sivatagig előfordul. A medve már az ókortól egészen a jelenkorig szerepelt az irodalomban, de ott van a címereinkben.
Mindez azt jelzi, hogy ez a nép évszázadokon keresztül együtt tudott élni a nagyvaddal. Ha mi ezt most elpuskázzuk, akkor véget ér a történet. Ma már ha elhagyod Nagyváradnál a román–magyar határt, jelentős nagyvad-populációval nem találkozol, mehetsz akár a La Manche-csatornáig. Ha nem vigyázunk, gyerekeink és unokáink csak állatkertekben fognak ilyen nagyvadakat látni.
Most van egy esélyünk megtalálni az összhangot, hogy ne veszítsük el medvéinket. Kár lenne. Az állatkerti medvék tekintetéből ugyanis hiányzik a szabadság fénye. Én ezért megyek az erdőbe: ahogy egy motorost lázba hoz az ellenszél, engem az hoz lázba, hogy egy szabad nagyvadnak belepillanthatok az életébe, belekóstolhatok a szabadságába.
Kovács Eszter / liget.ro