Wetzel Tamás: Változatlan a a magyar állampolgárság iránti igény
Nem lankad a magyar állampolgárság iránti igény Wetzel Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedvezményes honosítással megbízott miniszteri biztosa pénteken nagyváradi nyilatkozata szerint.
A miniszteri biztos a nagyváradi Demokrácia Központban tartott pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be hivatalosan, hogy a magyar hatóságok immár a 250 ezredik állampolgársági dossziét iktatták, az igénylők közül pedig 157 ezren az állampolgársági esküt is letették. Az újdonsült magyar állampolgároknak mintegy hetven százaléka erdélyi magyar.
Wetzel az MTI-nek nyilatkozva fontosnak tartotta elmondani, hogy zökkenőmentes, botránymentes az eljárás. A miniszteri biztos hangsúlyozta, nem tört meg az állampolgársági igénylések lendülete az első év után. A második év első hónapjaiban alig csökkent a kérelmezők száma az egy évvel korábbihoz képest. Hozzátette, hogy a magyar közigazgatás empatikusan próbál viszonyulni az igénylésekhez. Megjegyezte: egyetlen igénylőnek sem kell attól tartania, hogy illetéktelenek is értesülnek az állampolgársági kérése benyújtásáról. "Senkinek nem adunk ki információkat az igénylőkről" - hangsúlyozta az MTI-nek a miniszteri biztos.
Wetzel elmondta, hogy kiváló az együttműködés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által létrehozott demokrácia központokkal. E központok jelentős segítséget nyújtanak az igénylőknek az ügyintézés folyamatában. A miniszteri biztos szerint míg a Székelyföldön elsősorban a magyar külképviselethez fordulnak az állampolgárság igényével, a határmenti övezetből inkább a magyarországi illetékes hivatalokat keresik fel. A Nagyváradtól mindössze 18 kilométerre fekvő magyarországi Biharkeresztesen immár 2500-an tették le az állampolgársági esküt.
A sajtótájékoztatón Zatykó Gyula, a partiumi régióban megnyílt demokrácia központok felelőse elmondta, hogy mindeddig az új magyar állampolgárok a lakhelyükhöz legközelebb eső konzulátuson, személyesen vehették át anyakönyvi papírjaikat. Mostantól kezdve azonban az iratok kézbesítését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vállalja fel, megkímélve ezáltal az érintetteket az utazás költségeitől és fáradalmaitól. MTI

Változtak a magyar honosítási szabályok
Több ponton is változott a könnyített honosítási ügyintézés rendje, a számos határon túli által várt módosításra, az egyszerűbb és konzuli illetéktől mentes, utólagos anyakönyveztetésre viszont, úgy tűnik, még várni kell.
A március elsejétől hatályba lépő változások értelmében Magyarország külképviseletein kívül csak a magyarországi járási hivatalokban és azok kirendeltségein lehet könnyített eljárással magyar állampolgárságért folyamodni – tájékoztatott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi demokrácia-központja. Nagy József Barna irodavezető csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt héten többen jelezték, hogy az önkormányzatoknál, például Debrecenben már nem akarták elfogadni az igényléshez szükséges irataikat. Nagyváradon és a Partium más területein, a határhoz közel jellemző, hogy az állampolgárságot igénylők nem a főkonzulátusokon, hanem a földrajzilag jóval közelebb fekvő magyarországi önkormányzatoknál nyújtották be okmányaikat – mostantól ez csak a járásoknál, illetve a kormányablakoknál lehetséges. Nagyváradhoz legközelebb Berettyóújfaluban műkődik járási hivatal, illetve az EMNT egy korábbi kérése alapján a határhoz sokkal közelebb található Biharkeresztesen létrehoztak egy kirendeltséget is, ahol szintén lehet állampolgársági ügyeket intézni.
Új formanyomtatványok
A hónap első napjától ugyanakkor a szükséges formanyomtatványok is változtak, egyszerűsödtek – tudtuk meg Nagy József Barnától. Mint kiderült, törvény szerint a két nyomtatványnak két hónapos átfutási ideje volna, ám sok járási hivatalban már most nem fogadják el a régi űrlapot, célszerű tehát a legfrissebbet elkérni, és azt kitölteni. A demokrácia-központokban bárkinek segítenek az okiratok összeállításában, hogy aztán a mappát már csak benyújtani kelljen a külképviseleten, kormányablaknál vagy járásnál. Az állampolgárság felvétele után a magyarországi anyakönyvi kivonatok a kolozsvári főkonzulátusra érkeznek, egy tavaly hatályba lépett módosítás nyomán viszont meghatalmazással a demokrácia-központok alkalmazottai elvihetik azokat az igénylő településére. Ugyanakkor az ország több településén a demokrácia-központokban mintegy havi rendszerességgel szerveznek konzuli napot, ilyenkor le is lehet adni az okiratokat.
Egyelőre maradt a drága anyakönyvezés
Egy, korábban a magyarországi hatóságok által is fontolóra vett módosításra viszont máig nem került sor. Mint arról a Krónika szeptemberben cikkezett, sok friss magyar állampolgárnak okoz gondot az, hogy miközben a honosítási folyamat egyszerű és viszonylag kevés pénzbe kerül, addig az eskü letételét követő anyakönyvi események – születés, házasságkötés, válás, elhalálozás – regisztráltatása nemcsak hogy drága, de nagyobb utánajárást is igényel. Elsősorban az okoz gondot, hogy magyarországi lakcím híján csak a külképviseleteken lehet intézkedni, ahol a lényegesen olcsóbb romániai hivatalos fordítók által fordított és hitelesített dokumentumot nem fogadják el, így a kifizetendő összeg a konzuli illetékkel együtt elérheti az 55 eurót.
A demokrácia-központok illetékesei már tavaly jelezték a magyar kormány felé, hogy akárcsak a honosítás esetében, itt is eltekinthetnének az illetéktől. Szeptemberben Wetzel Tamás, Magyarország közigazgatási és igazságügyi minisztériumának a magyar állampolgársági törvény végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa a Krónikának ígéretet tett, hogy egyszerűbbé és olcsóbbá tennék az új magyar állampolgárok anyakönyvi eseményeinek magyarországi regisztráltatását. Mint rámutatott, már korábban javaslatot tettek az illetékesek felé a magyarországi anyakönyveztetéshez szükséges illetékek módosítására, s akkor még abban bízott, hogy az új díjszabások már idén januártól életbe lépnek. Erre azonban máig nem került sor. Csütörtökön az ügyben ismét megkerestük Wetzel Tamást, az illetékes azonban csak péntekre ígért választ.
Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ igazgatója egyike volt azoknak, akik szorgalmazták a módosítást. A Krónika megkeresésére csütörtökön elmondta, javaslatukat napirenden tartják. Mint részletezte, a csíkszeredai konzulátus képviselőinek figyelmét a napokban is felhívta arra, hogy az illeték miatt fennáll annak a veszélye, hogy a születendő gyerekeket nem anyakönyvezik. A magyar állam a honosítási ügyintézésre vonatkozó illetéket is eltörölte – emlékeztetett Nemes Előd –, aki abban bízik, az is megoldódik, hogy a könnyített eljárással honosítottak vagy visszahonosítottak ne fizessenek az anyakönyvezésért. A demokrácia-központ vezetője szerint ugyanis sokan érzelmi okokból kérték a magyar állampolgárságot, ezért nem kellene pluszköltségekkel terhelni őket. Elmondása szerint viszont egyelőre nem kérték sokan a demokrácia-központok segítségét az utólagos anyakönyvezéshez.
Krónika (Kolozsvár),

Szent László ünnepe Nagyváradon
Jubileumi kiállítással, koszorúzással, valamint Sebestyén Márta és Andrejszki Judit régi és népzenei koncertjével vette kezdetét csütörtökön délután Nagyváradon a vasárnap estig tartó Szent László Napok, a partiumi megyeszékhely immár másodjára megszervezett magyar rendezvénysorozata.
A rendezésben aktív szerepet vállaló Partiumi Keresztény Egyetem épp a fesztiválra időzítette az Alkalmazott víziók című kiállításának megnyitóját, amelynek keretében a felsőoktatási intézet reklámgrafika szakának professzora, Ujvárossy László átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. A képzőművész a váradi egyetemen végzett munkájáért és az erdélyi kortárs művészeti életben betöltött meghatározó szerepéért részesült az elismerésben.
Kerékpáron melegítettek
Noha a fesztivált csupán csütörtökön kora este nyitották meg, szerdán már biciklitúrával melegítettek, a szakadó eső ellenére mintegy harmincan tekertek át a határ másik oldalán, Nagyváradtól mintegy húsz kilométerre található Biharkeresztesre, hogy ott is megkoszorúzzák a partiumi megyeszékhelyt alapító lovagkirály szobrát.
A programmal nem csupán Szent László emlékének adóztak a résztvevők, a határon átívelő összefogást is népszerűsítették, ugyanakkor a környezettudatos életstílust, a mozgás fontosságát hangsúlyozták. Utóbbira a teljes fesztivál ideje alatt nagy hangsúlyt fektetnek, de Zatykó Gyula főszervező tájékoztatása szerint fontos pillére még a rendezvénynek az önkéntesség és a karitatív tevékenységek népszerűsítése is.
Koncertcsemege a Rhédey-kertben
„Igazából nem tudnék egyetlen programot sem kiemelni, hiszen mind a mi gyermekünk, mindegyiket szeretjük” – szögezte le lapunknak Zatykó. Hozzátette, a legnagyobb tömegre természetesen a Rhédey-kertben (Bălcescu park) tartandó esti koncerteken számítanak. Idén ráadásul a partiumi megyeszékhely szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert blueszenész, A. G. Weinberger is közönség elé lép a Hobo Blues Band és a P-Mobil basszusgitárosaként rocktörténelmet író Póka Egon mellett.
Weinberger külön dallal is készült a hazai zenélésre: a Váradi Blues című nóta a fesztivál közösségi oldalán már meghallgatható, és várhatóan a pénteken 19 órakor kezdő koncerten is elhangzik. A pénteki bluesest ezzel még nem ér véget, 21 órától a magyar blueszene ikonikus alakja, Deák Bill Gyula koncertezik.
Szombaton az alternatív zenéé lesz a főszerep, 21 órától a magyarországi Quimby együttes lép fel. Vasárnap 19 órakor a Hot Jazz Banddel dzsesszre vált a fesztivál, majd 21 órától a nagy népszerűségnek örvendő Budapest Bár lép színpadra. A Farkas Róbert által alapított zenekar több neves magyarországi előadóval kiegészülve lép fel a váradi színpadon.
Negyvenezer résztvevőre számítanak
A nagykoncertek sikerén kívül Zatykó Gyula szerint a Nagyváradról elszármazottak szombat déli találkozója is népszerűnek bizonyulhat, ezt a Moszkva Gardenben (volt Promesse-kert) tartják. Szombaton 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvének bemutatója is többeket vonzhat, hiszen az egyik meghívott beszélgetőpartner Orbán Viktorné Lévai Anikó lesz.
Összességében a főszervező a tavalyihoz hasonló méltóságteljes ünneplésre és mintegy 40 ezer részvevőre számít. Elmondta, bár a szervezés során akadtak nehézségek, megérte dolgozni, és reméli, hogy azok is rájönnek a Szent László Napok jelentőségére, akik eddig rossz szemmel tekintettek a rendezvénysorozatra.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Kálvin a mentális határon
A reformációt nem Kálvin indította el, Luther német reformációja nélkül Kálvin el sem képzelhető. Ugyanakkor Luther reformációja Kálvin nélkül történelmi mellékesemény maradt volna. Kálvin János születésének 505. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottak a 7. Magyar Református Világtalálkozó eseménysorozata keretében.
Bő egy évvel ezelőtt, 2013 márciusában fogalmazódott meg a Kálvin-szobor felállításának ötlete, április 15-én pedig Bocskay Vince szovátai szobrász már meg is kapta a felkérést a mű elkészítésére. Kálvin János születésének 505 éves évfordulója Incze Sándor nyugalmazott református esperest, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökét ihlette meg, elképzeléséhez pedig csatlakozott Keresztes László nyugalmazott tanár, az alapítvány titkára is. „Március végén már Antal Árpád polgármester irodájában ültünk – idézte fel Keresztes László –, és értesültünk nagy örömmel, miszerint elképzelésünk találkozik a városvezetés azon tervével, hogy szobrok révén adjanak plusz egyéniséget Sepsiszentgyörgy köztereinek. A városi és megyei önkormányzat mellett rövidesen az Erdélyi Református Egyházkerület támogatását is magunk mögött tudtuk.”
Hogy az alkotó kiválasztását nem előzte meg pályázati kiírás, csak részben magyarázható az időszűkével. „Miután az iskolaalapító Mikó Imre szobrával mindannyian nagyon elégedettek voltunk, s Bocskay Vince a legendás iskolaigazgatónkról, Csutak Vilmosról készült szobor tervét elbíráló bizottságnak is tagja volt, egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel Kálvin alakjának megformálására” – hangzott Keresztes László indoklása.
Ott áll, másként nem tehet
A szovátai képzőművész örömmel fogadta a felkérést, még akkor is, ha hithű katolikus létére a nagy reformátor alakjának megörökítésére kérték fel. A többek között Márton Áron püspök egész alakos kolozsvári szobra, a csíkszépvízi Szent László-szobor, vagy a Mikes Kelemen zágoni portrészobra révén megérdemelt hírnévre szert tevő művész Szász Tibor sófalvi református lelkész segítségével igyekezett „felfedezni” magának Kálvint. „Természetesen bennem is élt egyfajta kép róla többek között Sütő András Csillag a máglyán című drámája alapján, de a dokumentálódás sok tekintetben árnyalta ezt a képet. Például abban, hogy milyen szerepet játszott Kálvin Szervét Mihály halálos ítéletének meghozatalában – mondta. – Rengeteg Kálvin-ábrázolás megtekintése után egyre inkább kezdett érdekelni a feladat, két hónap alatt el is készítettem a szobor makettjét.”
Miután sem az elöljárókból álló, sem pedig a szakemberi bizottság – tagjai között Vinczeffy László festővel, Jánó Mihály művészettörténésszel és Damokos Csaba képzőművésszel – nem fogalmazott meg kifogásokat a szobortervvel kapcsolatban, következhettek a megvalósítás fázisai. November elején elkészült a fémszerkezet, amelyre december 31-én a művész felrakta az első adagot a másfél tonnás agyagrétegből. „Kicsit babonából, hogy elmondhassam: még abban az évben elkezdtem az érdemi munkát” – tette hozzá Bocskay Vince némi öniróniával.
A hasonló léptékű munkák többnyire 9-10 hónapot vesznek igénybe, de Kálvin július 10-i születésnapja, illetve az aktusnak a Református Világtalálkozó eseménysorozatába való beillesztése alaposan felgyorsította a ritmust. Így négy és fél hónap múltán már Sánta Csaba szovátai szobrász-bronzöntő műhelyében volt a szobor, július 8-án pedig Csíkszeredába „utazott”, ahol a Dóczi András szobrász-kőfaragó által faragott andezit talapzaton kereste meg a helyét. Egy nappal később a sepsiszentgyörgyi Kálvin-téren állították fel, hogy aztán július 10-én délben több mint kétezer ember jelenlétében adják át az örökkévalóságnak.
Bocskay Vince 2,4 méter magas Kálvin-szobra kevésbé szokványos módon ábrázolja a nagy reformátort. „Először is levettem a fejéről a klasszikus beretet, szerintem fejfedő nélkül jobban érvényesül a koponyaforma. Úgy ítéltem meg, hogy az ugyancsak klasszikus, könyvvel a kezében ábrázolás túlságosan életképszerű, a munkát, a következetességet, az egyéniséget, erőt csupán a kezekkel próbáltam kifejezni. Fontosnak tartottam, hogy stabil térfoglalást sugalljon az „itt állok, másként nem tehetek” lutheri értelmezésében. A szobor méretét ugyanakkor mindig a tér hordozza: egyaránt fontos, nehogy kinője a teret, de azt az érzést se keltse, hogy bele kell nőnie a térbe” – igyekezte jellemezni alkotását a szobrász.
A mintegy 30 ezer euróba kerülő – magánemberek áldozatvállalásának is köszönhető –, immár 23. kültéri Bocskay-alkotás a kevés Kálvin-szobrok egyike a világon. Közülük a legismertebbek a genfi ülő Kálvin, a budapesti Kálvin-téri szobor, a franciaországi dombormű, illetve a soproni mellszobor.
Láthatóvá lenni
A szoboravatáshoz méltó szervezeti keretet nyújtott a 7. Magyar Református Világtalálkozó rendezvénysorozatának háromszéki záró szakasza. Az idei világtalálkozó – amelynek jelmondata: „Legyenek láthatóvá tetteid!” – rendhagyó módon fél éven át tartó rendezvények összessége volt. Május elsején a felvidéki Czeglédi Péter Napokkal indult, a biharkeresztesi Művészeti fesztivállal, majd a délvidéki Bácskossuthfalván rendezett Kálvin-konferenciával folytatódott, május 24-én pedig Debrecenben rendezték a több ezer embert megmozgató egységfesztivált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is a 90. zsoltár idézésével nyitott Sepsiszentgyörgyön: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon.” Beszédében felidézte azokat az időket, amikor politikai rendszerek falakat húztak az egyházi közösség tagjai közé, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt a hit felvállalásáért. „Ma, amikor hálát adunk azért, hogy ennek az időszaknak vége van, feltesszük a kérdést: miért kell nekünk együvé tartoznunk? A reformáció adta meg a lehetőséget, hogy az egy nyelvet beszélők anyanyelvükön hallgassák Isten igéjét, és az anyanyelvért folytatott küzdelem hozta el, hogy a világ magyar reformátusai ma már nem választhatók el egymástól” – hangsúlyozta.
Őrhelyek és őrzők
Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyének titulálta Kató Béla a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az annak árnyékában fekvő Kálvin-teret, a szoboravató ünnepség helyszínét. A székelyeket határőr-katona népként ismeri a világ, akik Magyarországot, egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. De Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és aki – bár keveset tudott a magyarokról – útmutatása révén mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában. „Kálvin János bronzszobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – fogalmazott a püspök.
Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon, tudhattuk meg a rendezvény díszvendégétől, Balog Zoltán lelkipásztortól, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől. „Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, amelyek a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálják, de ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.” Az ő olvasatában a szobor arca azt mutatja, szembe kell nézni az élet nehézségeivel, a kéz pedig azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően volt képes megőrizni önazonosságát. Az elöljáró kiemelte: nemcsak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem azon mentális választóvonal közelében is fekszik, amely Brassónál húzódik, és amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. Székelyföld lakóinak szembe kell szállniuk félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton, az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és azt, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon a régióban.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Határtalan honkeresők Váncsodon
Amióta Románia és Magyarország Trianonban meghúzott határvonala áteresztő hártyává változott, az elmúlt másfél évtizedben sajátos, kelet-nyugat irányú lakossági ozmózis következett be a két ország között. Szilágyi Aladár egy határmenti bihari faluban, Váncsodon keresett fel néhány Váradról oda költözött családot. Olyan „telepeseket” is, akik egy szót sem tudnak magyarul.
Az egyirányú folyamat 2000 és 2010 között tetőzött, amikor román állampolgárok ezrei, tízezrei vásároltak ingatlanokat, és telepedtek le, főleg a magyar oldal gyengén fejlett, határhoz közeli régiójának néptelenedő, kiüresedő településein. A külföldiek magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezéséről a kormányzati portálon tettek közzé statisztikai adatokat. Ennek alapján a 2011-es és 2012-es évekhez képest nőtt a külföldiek érdeklődése, hiszen 2011-ben 1069, 2012-ben pedig 1110 magyarországi ingatlan tulajdonjogát szerezték meg külföldi állampolgárok. 2013-ban 1365 külföldi állampolgár kapott engedélyt Magyarországon. A legtöbb vásárló orosz volt… A napjainkra csökkenő romániai érdeklődés tetőzésekor Hajdú-Bihar és Békés megyében 51, illetve 61 százalékban bizonyultak román állampolgárok elsődleges vásárlóknak. A jelenség történelmi pikantériája: a román állampolgárságukat megtartó áttelepültek jelentős hányada román anyanyelvű. Arra nézvést nincs megbízható adat, hogy mennyien lehetnek „a magyar föld román honfoglalói”, hiszen a kormányzati portálon, illetve az önkormányzatok nyilvántartásaiban csak a honpolgárság szerepel, a nemzetiségi hovatartozás nem. Csúcsidőben, 2008-ban egy ingatlanügynökség honlapja több mint kétszáz magyar ingatlant kínált. Ezek többsége Hajdúszoboszlón, Biharkeresztesen és Berettyóújfaluban található, de a kínálatban debreceni és több mint egy tucat, Hajdú-Bihar megyei falvakban lévő ingatlan is szerepelt. A néhány évvel ezelőtti vásárlási láz óta a román-magyar határ magyar oldalán az ingatlanárak emelkedtek ugyan, de még így is olcsóbbak a romániaiaknál. Leginkább ezért is kelendőek.
Eleik gyalog is jártak Váradra Légvonalban
22 kilométernyi távolságra feszik Váncsod a hajdani Bihar vármegye székhelyétől, gépkocsival Mezőpeterdnél az E60-as nemzetközi útra térve alig húsz perc autózással érhető el Nagyvárad. Egy váradi ismerősöm négy esztendeje vásárolt házat a kisközség peremén. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy környezetében több, ugyancsak a Körös-parti városból ide települt román család lakik, „színtiszta románok”, köztük olyanok is, akik egy szót sem értenek magyarul, hiszen a Regátból kerültek Váradra, s onnan ide, a Kiskörös menti faluba.
Az 1200 lelkes Váncsod ambíciózus polgármesterét, Szalay Csabát 2010 októberében választották meg a Fidesz-KDNP jelöltjeként. Elődje még a rendszerváltás előtt tanácselnökként kezdte, 25 évig vezette a községet. „Egy kettéosztott falut örököltem – vázolja a négy évvel ezelőtti helyzetet –. Váncsod szülötteként ismertem a problémákat, a gondokat, sokan beszéltek elnyomásról és retorzióról az elődömmel kapcsolatban. Igaz, többszörösen hátrányos helyzetű település vagyunk, az országos átlagot meghaladó, 16 százalékos munkanélküliséggel. A téesz megszűnte után sokan próbálkoztak, próbálkoznak földműveléssel, valójában csak annak a négy-öt vállalkozónak éri meg, aki öt-hatszáz hektáron foglalkozik korszerű gazdálkodással. Munkahelyek szempontjából a legnagyobb veszteséget a falu számára a kétszáz alkalmazottnak kenyeret adó konzervgyár csődje és több berettyóújfalui üzem bezárása jelentette. Nem csoda, hogy – akár a régió megannyi településéről – Váncsodról is elmenekültek a fiatalok, boldogabb helyekre szerencsét próbálni.”
Mondom a polgármesternek, hogy amikor ide készültem, a legnagyobb meglepetést az jelentette számomra, hogy megtudtam: a községnek nincs iskolája. Hihetetlennek tűnt, hogy a fokozódó kiöregedés ellenére egy ekkora település képtelen fenntartani egy tanintézményt. „Nagy fájdalmunkra valóban nincs iskola a faluban, pedig a tanuló ifjúság teljes száma még mindig eléri a százhúszat. Amikor beindult az iskolaválasztás lehetősége, sok szülő innen is, a szomszéd településekről is Berettyóújfaluba íratta be a gyermekeit. Néhány éven belül olyan kevesen jártak Váncsodon az iskolába, hogy már nem tudtuk működtetni. A felszámoláskor a három pedagógusra kilenc tanuló jutott. Ma iskolabusz hozza-viszi a tanulókat Újfaluba, de ha lenne rá lehetőség és kormányzati akarat, szeretnénk újraindítani, legalább az alsó tagozat négy osztályát. Óvodába 32 gyerekünk jár.”
Mondom, előzetes tájékozódásom során fedeztem fel: egy úgynevezett Üzenőfal működik Váncsod honlapján. Nem volt érdektelen áttekinteni, hiszen az üzengetők, a fórumozók sokszor kemény, olykor személyeskedő szövegei sok mindent elárulnak a közösség közérzetéről. Bár az olvasottakból nem derül ki, hogy milyen arányokban, de tényleg két tábor megléte rajzolódik ki még ebben az isten háta mögötti faluban is, főleg a „régi” és az „új” polgármester hívei közötti acsarkodás formájában. Szalay Csaba nem látja ennyire rossznak a helyzetet. „Én kezdtem el működtetni, a honlapot is, 2011 óta van. A célom az volt, hogy társalogjunk, diskuráljunk, osszuk meg egymással a falu gondjait, tegyük közzé a problémákat, megoldásokat javasoljunk. Biztosan észrevette, vannak benne nyomdafestéket nem tűrő dolgok is, személyeskedő beírások. Én soha nem moderáltam ezt az Üzenőfalat, még akkor sem, amikor engem akartak lejáratni. Tanácsülésen szó volt róla, hogy regisztrációhoz kössük. Nyilván, a stílus maga az ember… Emiatt akárki akármit beír, azt pontosan tudjuk, ki követte el. Én egy olyan világot álmodtam ide, ahol sok kis közösség – akár a legkisebb közösség is, a családokon belüli – az egyesületeken, mindenféle kulturális, szabadidős tevékenységen keresztül egy nagy közösséggé válik. Már van két tánccsoportunk, a Váncsodért Egyesület kulturális rendezvényeket szervez, van polgárőr-egyesületünk, horgászegyesületünk. Szűk négy év alatt sok mindent értünk el, bátran mondhatom, hogy igényes rendezvényeink szoktak lenni. És amióta megjelentek a váradiak, a nagyvároshoz való kötődésünk is élénkült. Nosztalgiázó öregjeink emlegetik: az ő nagyszüleik még szekérrel, gyalogszerrel jártak a váradi vásárba.”
Nem szoktunk románozni
A polgármester személyesen visz el néhány „nagyváradi” családhoz. Mielőtt útnak erednénk, tájékoztat, hogy az elmúlt időszakban 35 ingatlant vettek meg romániai állampolgárok. „59 fő Romániából bejelentett lakosunk van. Bár ezzel nem függ szorosan össze, de 479-en tettek állampolgársági esküt Váncsodon. 2005 körül indult be ez a folyamat, amikor Románia EU-s tagállam lett, Nagyváradon emelkedtek az ingatlanárak, sokan eladták a tömbházlakásukat, abból itt vehettek egy kisebb házat, és még maradt is pénzük. Elmondhatom, azok a romániai állampolgárok, aki itt élnek, beilleszkedtek, jó szomszédok lettek, jó társak, és betartják a helyi közösségi élet szabályait. Van jó néhány román nemzetiségű betelepült is, pontosan nem tudnám megmondani, mennyi, hiszen a nevekből nem derül ki megbízhatóan, hogy ki, milyen anyanyelvű. Általában ki-ki magának él, de akik odaát is aktívak voltak, itt is azok. Ők szép számmal vannak jelen az egyesületeinkben, vesznek részt rendezvényeinken.”
A polgármester helyzetképét az Üzenőfal is igazolja, hisz a sok száz adok-kapok között csak egyetlen olyan szövegre bukkantam, amelyik megfogalmazója azt „üzeni” egy szomszédjának: „inkább maradtál volna otthon.” Csaba rögtön tudja, kiről, miről van szó. „Rendőrségi eljárás is indult ellene, szabálytalan gázvételezés miatt. Egyébként itt nem jellemző az idegengyűlölet, esetleg kocsmai szinten vannak ilyen megnyilvánulások, de románozás nem szokott lenni. Az illető viszont súlyosan megsértette az együttélésnek a szabályait, az váltotta ki az indulatokat.” Ahogy végiggurulunk a Kossuth utcán, rendezett falukép tárul elém. A járdákat, az árkokat, a parkokat is gondozza valaki. „Augusztusban rekordot döntöttünk, 134 közfoglalkoztatottnak adtunk munkát. Az önkormányzat azokat a földjeit, amelyek bérbe voltak adva, visszavette, és ezen a 22 hektáron mi gazdálkodunk.”
Már csak a szennyvízhálózat kiépítése hiányzik – tájékoztat kísérőm. A református templom viszont ijesztő állapotban van. A barokk épület falai repedezettek, sok helyütt válik le a vakolat. „Az önkormányzat húszmillió forintot nyert a templom felújítására – mondja a maga mentségére a polgármester –, mi jártuk ki ezt a támogatást. A horgásztavunk kialakításához is nyertünk a horgászegyesülettel pályázatot, ahol parkolót alakítottunk ki, pihenőhelyeket, sétányt, most építünk kemencét.”
Családlátogatóban
Üdítő látvány a József Attila utcával párhuzamosan futó, keskeny, hosszú horgásztó. A Kiskörös egy mellékágát rekesztették el, és gyűjtöttek vizet egy természetes völgyületben. Szépen parkosították, stégekkel tarkították, a végén szélkelepce biztosít energiát a vízátemeléshez, a hangulatos sokszögletű szaletliben valóban épül a polgármester által emlegetett kemence, ahol majd azon frissiben meg lehet sütni a zsákmányt.
Az utca szőlőskertek felőli végén, frissen kaszált fű illatát lengető gyümölcsös közepén lakik a Mikó család. Az ízléses, nyaralónak beillő, bővített ikerporta tulajdonosai 2000 húsvétján költöztek Váncsodra. Idős emberek elhanyagolt háza állt itt, nagyon előnyös áron, mindössze 800 ezer forintért vásárolták meg. „Én még a zöldhatáron szöktem át, 89 nyarán, a feleségem 91-ben jött át útlevéllel, akkor ismerkedtünk meg, Pesten. Székelyhídi vagyok, a feleségem kolozsvári. Az ő szülei is itt élnek már, egy közeli telken kertészkednek a mi javunkra is. Pécs mellett laktunk, Szilágypusztán öt évig. Avégett húzódtunk ide, a határ mentére, hogy közel legyünk az én szüleimhez is, akik a mai napig Székelyhídon laknak. Ami engem illet, TIR-sofőrként állandóan Romániát járom. Jól beilleszkedtünk, nem volt különösebb gond. Vannak, akik idegenkednek, előítélettel viseltetnek irántunk, de nem ez a jellemző Váncsodon. A minap a feleségem talált rá egy ismerős bácsira, a gyerekeivel költözött ide, de teljesen elveszve ődöngött az utcán, nem tudta szegény, hol van, merre jár. Számon tartjuk a közelünkbe költözőket, valaki most tízmillió forintért kínál eladásra egy kertes házat, annyit biztos nem kap érte. Egyik új szomszédunk hamar túladott a maga frissen szerzett, felújított portáján, rájöttünk, hogy csak ingatlanspekuláció végett forgolódott mifelénk, bizonyára megtalálta a számítását. Ilyen is van…” Amikor elbúcsúzunk, a polgármester visszaszól a gazdának: „Lajos, ha elkészül a kemence, ti is kaptok hozzá kulcsot, nem szeretném, ha akárki hozzáférne, és összerondítaná a tópartot.”
Bár egyre-másra keresik maroktelefonon, Szalay Csaba még szakít annyi időt, hogy elvigyen a falu szélére, a Béke utcára. Iosif Stern szaporán tört magyarsággal, de nagy szívességgel fogad bennünket. Stern úr Vajdahunyadon született, húsz évig élt Nagyváradon, ott csipegette fel magyar nyelvtudását. Nyugdíjasként költözött Váncsodra, a telket, hatalmas kerttel a lánya, a veje és az unokája számára vásárolta 2010-ben. Ő állandóan itt tartózkodik, szorgalmasan kertészkedik. A váradi lakásukat sem adták fel. Országot-világot járó lánya hetente kétszer „hazajön” Váncsodra, a többiek csak a hét végét töltik itt. „A barátaink, rokonaink is gyakran megfordulnak itt – bizonygatja –, néha négy-öt kocsi parkol a házunk előtt, Románia minden szegletéből hozzánk sereglett víkendezőkkel. Nagyon jó kapcsolataink vannak a helybeliekkel, a szomszédok a kertészkedésbe is besegítenek. Az ideköltözött románokkal nem sokat közösködünk, de minden váncsodi rendezvényen megjelenünk. A Bihari Paprikáskrumpli-főző Bajnokságot, a szüreti mulatságot, a szilvesztert mindig velük töltjük.”
Iosif felajánlja, látogassuk meg a szomszédját is, aki… konstancai. Becsengetünk, nem nyitnak kaput. „Bizonyára hátul vannak a kertben, de van kulcsom hozzájuk, mert amikor nincsenek idehaza, én etetem a kutyájukat.”
Előbb a gyönyörűséges huskie kerül elő, majd a háziak is, mindenfélével megrakodva. Pop Vasile és a felesége, Maria asszony Konstancáról kerültek Nagyváradra a 70-es években. Amikor nyugalomba vonultak, rögtön elkezdték böngészni a magyarországi ingatlankínálatot. „2009-ben vettük meg ezt a négyszobás, melléképületekkel, jókora kerttel ellátott házat 29 ezer euróért. Bukarestben élő nagylányunk csak a szabadsága idején, kisebbik, Nagyváradon élő lányunk minden hét végén meglátogat bennünket. Konstancai rokonaink is nálunk nyaralnak. A kert dolgaiban legfőbb tanácsadónk a szemközti szomszédasszony. Ő nem érti, hogy mi mit kérdünk, mi nem értjük, hogy ő mit válaszol, de addig pereg, pereg a nyelve, addig gesztikulál, addig mutogat, míg sikeresen átlépjük a nyelvi határokat…”
Búcsúzáskor Pop úr egy keze ügyébe kerülő papírra ráírja az email-címét, mondván, a riportom szövegéből ugyan egy kukkot se értene, de a fotográfiákból küldjek neki. A redakcióba érve veszem észre, Pop Vasile cédulája voltaképpen egy matricás szórólap. A hátoldalán egy bizonyos Kásler Árpád tavaszi választási kampányszövege, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt érdekében…
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Nyári Színházi Fesztivál a várban
A negyedik alkalommal a nagyváradi Várszínházban megrendezendő fesztiválon újból itt lesznek Magyarország legnagyobb színészei. Telitalálatnak tűnik az idei kínálata a negyedik alkalommal megszervezett Nyári Színházi Fesztiválnak.
Telitalálatnak tűnik az idei kínálata a negyedik alkalommal megszervezett Nyári Színházi Fesztiválnak. Pár évvel ezelőtt Szabó Ödön ötlete alapján összefogott a nyíregyházi Mandala Dalszínház, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és az RMDSZ Bihar megyei szervezete, és igényes de könnyed műfajú, változatos színházi kínálattal töltötte ki a két évad közötti időszakot. Az idei esztendőben első az első előadás július 17-én 21 órától lesz, amikor oltan nagy nevek előadásában, mint Oszvald Marika, Bozsó József, Benkóczi Zoltán, Lukács Anita és Vadász Zsolt a legismertebb magyar operettmelódiák csendülnek fel.
–A Varadinum alkalmával, illetve a Szent László Napokon is egyértelművé vált, hogy Nagyvárad közönsége szereti az operettet. Biztosak vagyunk abban, mondta Nyíri Tamás, az NMD elnöke, hogy a kezdő előadáson is nagyon sokan lesznek kíváncsiak Oszvald Marikára és társaira. Idén egyébiránt hét előadás kerül megrendezésre: a kezdő előadás, mint már említettük, július 17-én, a záró előadás augusztus 30-án lesz. Az elmúlt négy év legváltozatosabb programját állították össze – mondják a szervezők. Júliusban hónapban 25-én lesz még előadás, ekkor az Oscar című kétrészes vígjátékot mutatják be Józsa Imre, Vándor Éva, Zakariás Éva, Laurinyecz Réka híres magyar színművészekkel, és fergeteges szórakozásnak nézhetünk elébe, hisz nagyon sokan az alaptörténetet már ismerhetik a Sylvester Stallone-féle filmvígjátékból. Egyébként a július hónap az, amikor bérleteket lehet váltani az előadásokra, amit a szervezők 70 lejben határoztak meg a hét előadásra. Dobos László, a Mandala Dalszínház igazgatója elmondta, hogy az ármeghatározásban mindig vita van a váradiakkal, ugyanis a helybéliek folyamatosan az alacsonyabb árak mellett kardoskodnak, nyilván Magyarországon egy hétszáz forint környéki bérletes jegy nevetséges ilyen minőségű előadásokért, de elfogadják az RMDSZ érvelését, hogy a cél az kell legyen, hogy minél többen megengedhessék maguknak a minőségi nyári szórakozást. Ahhoz, hogy a költségek meglegyenek, támogatókat is szükséges lesz szerezni a rendezvényhez – jegyezte meg a Mandala vezetője.
Augusztusi előadások
Az augusztusi hónap minden hetében lesz előadás. Már 1-jével folytatódik a Nyári Színházi Fesztivál, ekkor egy vidám népi válóper Kocsonya Mihály házassága dörgedelmes poénokkal kerül színpadra, Hajdu István (Steve) és Magyar Attila főszereplésével. Egy hétre rá Nagyváradra már visszajáró vendégként érkező Harsányi Gábor és Nyertes Zsuzsa mellett Esztergályos Cecília is fellép a várszínházban. A Família Kft. kedvenc Cilije bizonyosan emlékezetes alakítást fog nyújtani a Félrelépni tilos című kétfelvonásos vígjátékban. Az előadás 21 órakor kezdődik, augusztus 7-én. Ezt követően három klasszikus előadás következik, melynek immár kezdési időpontjai 20 órától lesznek. Augusztus 15-én a Légy jó mindhalálig musicalt mutatják be a fiatalabb és idősebb generáció egyik legkedvesebb darabjaként. Nyilas Misi története a becsületességről mind a mai napig aktuális. Nagyon jó zenével fűszerezve két felvonásban szórakozhat a nagyváradi közönség. Augusztus 21-én, a Virágkarnevál nagyváradi programsorozat estéjén a klasszikus Mágnás Miska elevenedik fel élőzenével a vár bástyájában. Bozsó József, Teremi Trixi, Szeredy Krisztina, Vadász Zsolt, Szirtes Gábor, Halász Aranka és mások szereplésével ez a váradiak által nagyon szeretett operett kerül bemutatásra. A Mágnás Miska a műfaj egyik legsikeresebb műve, 1916-ban mutatták be, dalai a Cintányéros cudar világ, Hopsza Sári hatalmas slágerekké váltak. Sikerét szatirikus, mulatságos történetének és az örökzöld slágereknek köszönheti – mondta Szabó Ödön parlamenti képviselő lapunknak.
Operettelőadás
Az idei évad augusztus 30-án 20 órakor kezdődő A csúnya lány című háromfelvonásos operettelőadással zárul. A rendezője és egyben a műben egyébként szerepet vállaló Mikó István Jászai-díjas színművész, aki ugyancsak visszajáró vendége a nagyváradi nyári színpadnak, Svejk feldolgozásaival feledhetetlen élményt nyújtott az elmúlt években a közönségnek. A prímás szerepében Suha Kálmán lesz, aki Mikónak szinte zenei ikertestvére. A darabot egyébként a hasonló nevet viselő, Jávor Pál, Muráti Lili, Kabos Gyula szereplésével forgatott, nagy sikerű film alapján vitte színpadra a rendező.
Bérletek és jegyek
Azok számára, akik nem bérlettel kívánnak részt venni az előadásokon, az első három és a Légy jó mindhalálig című előadásokra 15 lejes, míg az utolsó kettő és a Félrelépni tilos előadásra 20 lejes jeggyel lehetséges. Megéri tehát bérletet váltani és ezáltal jó hangulatban végigszórakozni itthon is a nyarat. Nyíri Tamás szerint biztosak abban, hogy lesznek a határ másik oldaláról is érkező nézők, hisz az NM önkéntesei szerint már a tavaly is a közönség egy része Biharkeresztestől Berettyóújfaluig átjött a rendezvényre, ez is jelzi, hogy Nagyvárad a térség meghatározó kulturális központjává válhat a határok légiesülésével.
Jegyeket az NMD, az RMDSZ nagyváradi központi irodájában, illetve a Margitta, Érmihályfalva, Élesd és Nagyszalonta körzeti RMDSZ-székházakban lehet vásárolni. A Bihari Napló olvasói számára július hónap folyamán az első és a második előadás előtt bérleteket sorsolhatunk ki, illetve augusztusban minden előadás előtt jegyekkel kedveskedhetünk hűséges előfizetőinknek a szervezők jóvoltából.
Bihari Árpád
erdon.ro

Új buszjáratot indít az OTL
Pár nap múlva újraindulnak a rendszeres buszjáratok Nagyvárad és Biharkeresztes között. A részleteket hétfőn, a közszállítási vállalatnál tartott sajtótájékoztató során ismertették.
A sajtótájékoztatón Csuzi István, a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) vezérigazgatója mellett Huszár István váradi alpolgármester, Barabás Ferencz, Biharkeresztes polgármestere, valamint Lénárt Attila, a nagyváradi Auchan igazgatója vett részt. Mint elhangzott, már volt ilyen járat, azonban mintegy három évvel ezelőtt, kereskedelmi okokból megszűnt – nagyrészt amiatt, hogy Biharkeresztesen nagyszabású vasúti felújítási munkálatok kezdődtek, s a település már nem volt megfelelő úticél azok számára, akik onnan kívántak tovább utazni vonattal. Ezúttal az Auchannal kötött egyéves szerződés garantálja, hogy az OTL-nek ne származzon vesztesége a járat működtetéséből. A busz egyik állomása ugyanis a váradi Auchan lesz, s bevásárlóközpont a tegnap aláírt szerződés alapján megtéríti majd az OTL-nek a járat nyereséges működtetéséhez szükséges összeget. Az összeg az eladott jegyek számától függ majd, nagyon alacsony érdeklődés esetén elérheti akár a havi tízezer lejt is. Egy jegy ára 500 forint lesz, vagy 7 lej, hétfőtől péntekig három járat közlekedik majd, szombaton és vasárnap pedig hat. Egyelőre nem vezetnek be bérleteket, de az utasok igényétől függően a későbbiekben ezek is szerepelhetnek majd a kínálatban. Az OTL vezérigazgatója bízik benne, hogy napokon belül a szállításügyi miniszter alá fogja írni a busz üzemeltetéséhez szükséges engedélyt, s a járatokat szombattól már közlekedhetnek is.
Okok
Huszár István nagyváradi alpolgármester kifejtette: Biharkeresztesről sokkal több lehetőség van vonattal továbbutazni, mint Nagyváradról, ezért is fontos, hogy legyen egy buszjárat a két település között. Másfelől az utóbbi tizenöt-húsz év során egyre nőtt azoknak a biharkeresztesi lakosoknak a száma, akik ott laknak ugyan, de nap mint nap Váradra, vagy környékére járnak dolgozni, s nekik is hasznos lehet a buszjárat. Nem utolsó sorban Nagyvárad nem titkolt célja az, hogy a magyarországi munkaerőt vonzzon ide, annál is inkább, mivel a határon túli településen jóval nagyobb a munkanélküliség, mint Váradon, ahol az ipari park nagyon sok munkahelyet teremtett. Viszont Nagyvárad költségvetése alacsony, a közszállítási vállalaté úgyszintén, úgyhogy szükségessé vált egy olyan üzleti partner, amely ennek a projektnek az anyagi hátterét is tudja biztosítani – ez pedig a nagyváradi Auchan.
Különbözet
Lénárt Attila, az Auchan igazgatója elmondta: azért is érdekesnek tartották a projektet, mert a hazai ÁFA csökkenésével egyidejűleg a romániai bevásárlóközpontok vonzókká váltak a magyarországiak számára. Amint a későbbiek során elhangzott, azt is beleszámították, hogy a magyarországi bevásárlóközpontok hétvégén zárva vannak. Az elképzelés szerint a két település közötti buszjáratoknak köszönhetően napi 150-250 vásárlóval több látogatja majd az Auchant. Az OTL-vel kötött szerződés lényege pedig az, hogy a bevásárlóközpont felvállalja, hogy kifizeti a közszállítási vállalatnak azt a különbözetet, mely szükséges ahhoz, hogy a járat üzemeltetése egy minimális nyereséget biztosítson. Amennyiben az eladott jegyek száma havonta kevesebb, mint 1300 – azaz naponta átlagban kevesebb mint 43 jegy kel el – az Auchan havi tízezer lejt fizet ki a közszállítási vállalatnak, s értelemszerűen minél több jegy kel el, annál kisebb a kifizetendő különbözet. A járatok akkor válnak nyereségessé, ha sikerül eladni havonta legalább 2500 jegyet.
Előnyök
Örömünnep a mai nap, jelentette ki Barabás Ferencz, Biharkeresztes polgármestere. Mint mondta, a település 4300 lakója közül mintegy hétszázan vannak azok, akiket a munkahelyük, illetve a tanulmányaik Nagyváradhoz, illetve környékéhez kötik. Mivel Biharkeresztes közlekedési csomópont, a járat azoknak is fontos, akik vonattal kívánnak továbbutazni. A vasúthálózat egyébként folyamatosan fejlődik, egy éven belül Biharkeresztesről száz kilométer/órás sebességgel fognak közlekedni a vonatok. Ezenkívül, míg Váradon a munkanélküliség 3-4%-os, Biharkeresztesen meghaladja a 10%-ot, s bíznak benne, hogy a határon túli település lakói munkát találnak maguknak Borson, vagy a váradi ipari parkban. Mindezek mellett a váradi kulturális élet, s nem utolsó sorban a szakoktatás is vonzó lehet a biharkeresztesiek számára – fejtette ki Barabás Ferencz. Csuzi István, az OTL igazgatója elmondta: már megvan a magyarországi Nemzeti Közúti Hivatal engedélye, s a hazai szállításügyi miniszter is napokon belül alá fogja írni a buszjárat üzemeltetéséhez szükséges engedélyt. Úgy tervezték, hogy az utat mintegy 75 perc alatt teszik majd meg a buszok, a menekült-jelenség hosszabbíthatja valamelyest az időtartamot, de reményeik szerint az esetleges késés nem lesz több mint pár perc. Egyelőre egy közepes méretű, 19 helyet biztosító buszt üzemeltetnek majd, igény esetén további, nagyobb kapacitású járműveket is biztosítanak.
Indulás
Hétfőtől péntekig román idő szerint 7.45-kor, 15.27-kor, valamint 17.45-kor indul a busz a Nufărul végén lévő buszállomástól. Az Auchan mellett a Decebal valamint a Dacia sugárúton, Szentjánoson, a borsi polgármesteri hivatalnál, a borsi vámnál, Ártándon, végül pedig a biharkeresztesi állomásnál áll meg.
erdon.ro

Határtalan toborzó Biharkeresztesen
Összesen mintegy kétszáz nagyváradi munkahelyet kínálnak fel betöltésre azon a pénteki állásbörzén, amelyet Biharkeresztes önkormányzatának kezdeményezésére, az Eurobusiness Park közreműködésével szerveznek a határ menti magyarországi városban.
A Borsi úton lévő ipari park öt nagybefektetője, az Emerson, a Celestica, a FAIST Mekatronic, a Plexus és a Shinheung Electronics vesz részt a toborzón, ahol különböző szakképzettséget igénylő állásokra várnak jelentkezőket.
„Remélem, hogy lesz érdeklődés, mi megtettük, amit tudtunk" – jelentette ki a Krónika megkeresésére Delia Ungur, az ipari parkokat üzemeltető és felügyelő váradi részvénytársaság vezetője. Elmondása szerint a határ túloldalán, de Nagyváradtól csak alig 17 kilométerre fekvő Biharkeresztes polgármestere és alpolgármestere kereste fel őket, és kérte a segítségüket az ottani magas munkanélküliségi ráta csökkentéséhez.
„Mi ennek igyekszünk most eleget tenni, és ez természetes, hiszen úgyis közös térségben élünk" – ecsetelte az Eurobusiness Park menedzsere. Hangsúlyozta, a vállalatok újonnan létrehozott munkahelyeket kínálnak fel, nem voltak előzőleg leépítések, és a betöltetlen állások bárki számára „nyitottak" lesznek. Érdeklődésünkre jelezte, hogy az állásbörzével vállalt munkájuk már része annak a feladatkör-bővítési törekvésnek, amelyet még augusztusban jelentettek be, és aktívabb munkaközvetítői tevékenységet is jelent.
Természetes átjárás
Azt még nem tudni, hogy az állásbörzének milyen fogadtatása lesz a magyarországi városban, azt viszont igen, hogy az önkormányzat illetékesei nagy reményeket fűznek a projekthez. „Mindez voltaképp egy véletlen találkozás eredménye. Nekik munkások kellenek, nálunk pedig sok a munkanélküli" – magyarázta lapunknak Barabás Ferenc.
Biharkeresztes polgármestere már amikor a két város közötti autóbuszjáratot szeptemberben újraindították, bízott abban, hogy a helyiek könnyebben találnak majd állást. Emlékeztetett rá, hogy a határ mentén már jelenleg is sokan vannak, akik Nagyváradról költöztek át, de munkahelyük változatlanul Bihar megyébe kötik őket. A mostani állásbörzén amúgy a Hajdú-Bihar megyei ipari és kereskedelmi kamara is jelen lesz, amely a magyarországi cégeket képviselve toboroz munkaerőt, Barabás pedig mindössze annyit szeretne elérni, hogy az emberek találjanak maguknak állást. „Hogy ez mennyire sikerül, abban már nem én döntök" – tette hozzá.
Köstner Dávid, Biharkeresztes aljegyzője is abban bízik, hogy a kezdeményezés olyan sikeres lesz, amekkora reményeket fűznek hozzá. „A közfoglalkoztatás csökkenti a munkanélküliség arányát, de a város célja, hogy a normális munkába visszavezesse a helyieket" – ecsetelte.
Rámutatott, hogy az Auchan bevásárlóközpont támogatásával a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) által újraindított autóbuszjárat hatalmas segítséget jelent. „Nemcsak a munka terén, hanem a mindennapi életben is segít, hiszen elég közel van egymáshoz a két város, folyamatos az átjárás" – magyarázta. Hozzátette, hogy szeretnének Biharkeresztes területén további megállókat is létesíteni, hogy a helyieknek ne kelljen nagy távolságokat megtenniük gyalog vagy kerékpárral akkor, amikor a váradi járattal kell utazniuk.
Nyitott kapuk
Az NHKV vezetője, Csuzi István azt már szeptemberben jelezte, hogy a határon túl közel hétszáz romániai állampolgár él, akik közül többen Nagyváradra járnak dolgozni, ezért ha lesz rá igény, akkor bővíteni fogják a járatok számát a reggeli órákban. Ez az igény érkezhet majd azon keresztesiek részéről is, akiknek pénteken sikerült, valamelyik vállalatnál elhelyezkedniük.
Az amerikai Emersonról tudni kell, hogy idén 80 millió eurós beruházással számolt nagyváradi gyártelepén, a kanadai Celestica pedig 3,5 millió lej állami támogatást kért a nagyváradi szolgáltatói központjához, ami nagyjából száz új munkahelyet teremt. A fent említett vállalatokkal egyetemben már korábban megvetették a lábukat a nagyváradi ipari parkban, és az Eurobusiness Park inasiskolájának működtetéséhez is hozzájárulnak.
Barabás Ferenc különben korábban említette, hogy az autóbuszjárat révén talán a biharkeresztesiek is részt vehetnek majd a váradi szakoktatásban. Ezzel kapcsolatban Delia Ungur lapunknak most jelezte, hogy erről már valóban tárgyaltak, de egyelőre semmilyen konkrét döntés nem született az ügyben. „Még tanulmányoznunk kell az erre vonatkozó oktatásügyi előírásokat, de nekünk nincs ellenvetésünk az ellen, ha a határon túlról is érkeznek hozzánk tanulók" – szögezte le.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Schengen helyett szigorú határellenőrzés
Ha előre tudta volna, hogy Románia schengeni csatlakozása helyett szigorúbb határellenőrzéssel kell pár év múlva számolnia, olvasónk nem költözött volna Nagyváradról a határ túloldalán lévő Biharkeresztesre. Az ingázóknak nem tetszik a szigor.
Múltidéző vesztegléssel, autóik átvizsgálásával és okirataik tüzetes ellenőrzésével és szkennelésével kell számolniuk azoknak, akik a Bihar megyei borsi határátkelőnél próbálnak átjutni Magyarországra.
A román határrendőrség ideiglenes hatállyal bevezetett szigorításai egyelőre az ingázókat érintik a legrosszabbul, de hosszú távon akár messzemenőbb hatásai is lehetnek a vámnál jelentősen megnövekedett várakozási időnek. Arról ugyanis már többször beszámoltunk, hogy Románia uniós csatlakozását követően sokan költöztek el Nagyváradról alig pár kilométerre fekvő magyarországi településekre, de munkahelyük változatlanul a partiumi megyeszékhelyhez köti őket.
Így van ezzel a Krónika által megkérdezett Reni is, aki családjával nyolc évvel ezelőtt vásárolt házat a Váradtól 17 kilométerre fekvő Biharkeresztesen. Bevallása szerint ha előre tudta volna, hogy a schengeni övezeti csatlakozás helyett viszszatérnek a kilométeres sorok a borsi határátkelőnél, nem vállalkozott volna az ingázásra.
„Eddig öt perc alatt átértünk, most egy órát, másfelet várakozunk" – panaszolta. Elmondása szerint belépéskor gyorsabban haladnak, de visszafelé már időigényes. „Amikor naponta kétszer jössz-mész Keresztesre, akkor gondot jelent ez a megszigorított határellenőrzés. Főleg az iskolából hazafelé a fáradt gyerekkel" – ecsetelte. Mint azt ugyanis lapunkkal megosztotta, nemcsak jómaga jár be Nagyváradra dolgozni, hanem fia is ott jár iskolába. Reggelente romániai idő szerint negyed hétkor költi, hogy beérjenek.
Szerencséjükre a váradi iskolákban a pedagógusok többsége megértő, Teutsch Tünde tanárnő például hangsúlyozta: késés bármilyen ingázónál előfordulhat. Az osztályfőnök feladata, hogy ellenőrizze az okokat, és ha az valóban objektív – mint amilyen a határon való vesztegelés is –, akkor igazoltnak tekinthető.
Emlékezetes az is, hogy a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) nemrég indította újra a partiumi város és Biharkeresztes között közlekedő autóbuszjáratát, amelyet épp a folyamatos átjárás tette indokolttá, pár hete pedig a nagyváradi multinacionális cégek toboroztak alkalmazottakat a határ menti településen rendezett állásbörzén. A megkérdezettek ugyanis egyöntetűen jelezték: a határ nem jelent akadályt.
A menetrendszerű autóbuszjáratnak különben eddig pozitív volt a fogadtatása, az üzemeltető elmondása szerint ezer felett van az eladott jegyek száma. „Még nincsenek tapasztalataim azzal kapcsolatban, hogy a megszigorított határellenőrzés milyen hatással van a járatra, de ha valóban sokat kell majd a vámnál vesztegelni, akkor hosszú távon a járat nem lesz fenntartható. Senkinek sem fogja megérni az egyórás várakozás" – mutatott rá Labancz László, az NHKV illetékese.
Szerinte amúgy a szigorítást semmi sem indokolja a román–magyar határon. „Nem normális, hogy egy órát álljak a vámnál, mégiscsak az Európai Unióban vagyunk" – hangsúlyozta. A határrendőrség, mint ismert, pénteki hatállyal vezette be a szigorított ellenőrzést – a cél, hogy megelőzzék olyan személyek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és esetleges tevékenységük fenyegetheti Románia és a többi uniós tagállam biztonságát.
Azt nem tudni, hogy a jelenlegi helyzet mennyi ideig tart majd, így Lévay Enikő, Hajdúszoboszló önkormányzatának nemzetközi referense is csak abban bízik, hogy nem lesz rosszabb. Amikor ő hétvégén Romániából visszatért a magyarországi üdülővárosba, nem érezte túl hosszadalmasnak a várakozást.
„Ha valaki több napra utazik valahova, akkor bevállalja a megnövekedett ideig tartó ellenőrzést. Az idegenforgalom terén egyelőre nem is érződik, nem volt kevesebb az érdeklődés a szolgáltatásaink iránt, de ha a mostaninál rosszabb lesz a helyzet, akkor már nemcsak az ingázóknak okozhat problémát" – állapította meg.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Határmenti Néptánctalálkozó a Magyar Kultúra jegyében
A Görböc, a Csillagocska és a Toldi képviselte Bihar megyét a Létavértesen megrendezett III. Határmenti Néptánctalálkozón az elmúlt hét végén.
A helyi Városi Könyvtár és a Villongó Néptáncegyüttes közös szervezésében került sor a III. Határmenti Néptánctalálkozóra január 23-án, szombaton Létavértesem, az Árpád téri Színházteremben. A rendezvényre számos kiváló felnőtt és ifjúsági néptánccsoport kapott meghívást a határ mindkét oldaláról. A házigazda Villongó mellett Hajdú-Biharból Berettyóújfaluból érkezett a Bajnóca, Hosszúpályiból a Margaréta, Biharkeresztesről a Szarkaláb, Debrecenből a Főnix, Nyírábrányból a Nagyberek, míg a határ Bihari oldaláról a Görböc Micskéről, a Csillagocska Nagyváradról illetve a Töldi Nagyszalontáról képviselte a hagyományőrzők elkötelezett csoportjait. A rendezvényen jelen volt a Csillagocska Zenekar is erősítve a „Csillagocskákat”. A műsort a debreceni Simándi László etnográfus, a Magyar Bajusz Társaság tagja, 2015-ben VII. Kunsági Bajuszfesztiválon a kifent bajusz kategória egyik helyezettje konferálta, ízes nyelvezetű népi furfangokkal színezve mondandóját.
Örökölt ritmusok
A Magyar Kultúra Napja alkalmával rendezett találkozót Létavértes polgármestere, Menyhárt Károly nyitotta meg, hangot adva véleményének, miszerint a hagyományőrző kultúra képviseli igazi méltósággal a maga valójában a magyar kultúrát. A rendezvény alkalmával emléklapot és a rendezvényre készült címkével ellátott, hazai borral ajándékozta meg a fellépő csoportokat. A nívós produkciókat elismert táncos szakemberekből álló zsűri véleményezte. Kácsor István és Kácsor-Ignácz Gabriella, a Nyírség Táncegyüttes művészeti vezetői adtak hasznos tanácsokat, értékes útravalónak a fellépő együttesek minőségi munkájához. A rendezvény ideje alatt, úgy a színpadi produkciókban, mint az azt követő táncházban a talpalávalót a debreceni Szeredás együttes húzta. A találkozó ideje alatt a színes népviseletek, a pentaton dallamok, az örökölt ritmusok elválaszthatatlan társasággá kovácsolták a résztvevőket, határtalanná téve az egyetemes magyar kultúrát. erdon.ro

Sebestyén Mihály: Keserűen – de nem reménytelenül?
Tisztában vagyok azzal, hogy a külkapcsolatok, az országaink közötti kapcsolatok dinamikusak, mi több dialektikusan változnak. De mégis... Milyen furcsa, hogy folyton javítani kell a két ország kapcsolatait. Rövid életem folyamán egyebet sem hallottam, mint azt, hogy javulnak a kapcsolatok. Eddigre már ki kellene csattanniuk az egészségtől, pirospozsgásnak és virgoncnak kellene lenniük, vasgyúróknak, izmos suhancoknak, hetvenéves örökifjaknak stb.
Ehelyett minden alkalommal, amikor a pinceszinttől a padlásig (sőt a tetőteraszig) találkozik a két fél, úgy értem, a törzsökös román (neaoş) és a magyar (Őskelet fia), minden találkozáskor hitet tesznek a béke, a barátság, a harmonikus összesimulás és -csiszolódás, a gazdasági érdekek összekapcsolása és együttműködése, népeik (-nk) együtt hancúrozása mellett. Aztán hazautaznak, visszatérnek az őket küldő hivatalba, és a dolog el van boronálva.
Rendszerint a romániai magyar sajtó ujjong, rózsaszínűbb jövőképet – pillanatnyi állapotot – vetít a bizakodó olvasó felé, aki aznap és még két másik szürke hétköznapon valamivel kihúzottabban, a Székelyföldön peckesebben sétál, érezve, hogy a háta mögött ott lebeg a védőangyal, akit hol Kádár Jánosnak, hol Horn Gyulának, vagy éppen Martonyi Jánosnak, most pedig Szíjjártó Péternek az arcát viseli. De ha megfordul, akkor Radnóti szavaival:
“nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. Hol azelőtt az angyal állt a karddal, talán most senki sincs.”
A költő más helyzetben írta le, tudom, de olykor a költői szavak igazabbak a publicisztikánál. Nem szabály. Megérzés/átérzés kérdése.
Az ember csak magára és a maga alkotta belső honi szervezeteire számíthat. A kisebbségvédelmi egyezmények törékenyek, s a törvények illékonyak-múlékonyak. Ha nem vagy a hatalom birtokában, netán intéző a birtokán, ha nincs elég tekintélyed, taktikád, ha túl lojális vagy, akkor azok a vívmányok, amelyekre joggal voltál (voltunk) büszkék: eltűnnek. De ezt te is pont olyan jól tudod, mint ők, a mindenkori hatalom aktorai. És erre építenek.
Most helyhatósági választások jönnek. A fordulók számától függ, hogy lesz-e magyar és demokrata, a kisebbségi jogokra érzékeny, betartatásukra vigyázó, cselekvő polgármestered. Itt is érvényesül az etnikai, kisebbségi érdekkülönbség – színtiszta román, ha a választások kétfordulósak.
Visszatérve az örvendetesen szaporodó, gyarapodó, publicisztikailag ünnepelt kapcsolat-bokrosodásra, szóba került a határállomások gyarapítása. Minek, hiszen ma már (még) azok, akik érvényes személyi okmányokkal rendelkeznek, átjuthatnak a két országot csak szimbolikusan elválasztó vonalon. Ez volt a huszonöt év legnagyobb vívmánya. Minden más múlandó volt, legalábbis változékonynak bizonyult.
És most, amikor mégsem épül kerítés a két ország között – legalábbis ezt állítja Szíjjártó –, vajon mi, akik itt éltük le az életünket Közép-Kelet-Európábában, miként dédjeink és ükjeink is, át fogunk még jutni a másik országba, velünk kivételeznek majd a határőrizeti szervek? Vagy folyton regisztrációért állunk majd sorba Kürtösnél, Biharkeresztesen, Ártándnál vagy Szatmárpetén, míg odapetélünk? Esetleg gyűjtögethetjük az eurodollárokat, hogy fogadjunk egy-egy közel-keletiekre szakosodott embersíbolót, hogy átvigyen Nyugatról Keletre, Keletről Nyugatra? maszol.ro

Kérhető a magyar személyi igazolvány is
Már lehet kérvényezni a magyarországi személyi igazolványt, mindenkinek, aki magyar állampolgár. Nem kell hozzá magyarországi lakcím, csak pár papír. Nézzük, mik, és hol intézhető.
Immár magyarországi személyi igazolványt is kaphatnak azok, akik megkapták a magyar állampolgárságot. Ezt hétfőn Nagyváradon jelentette be Magyarország kolozsvári konzulja,dr. Laky-Takács Péter Attila, aki a szokásos kihelyezett konzuli napra állampolgársági ügyeket intézni jött az itteni Demokrácia Központba. A lényeg, hogy állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is igényelhetnek elektronikus személyi igazolványt. Várják az érdeklődő polgárokat a magyarországi települések kormányablakainál, az irat kiváltásához nem kell állandó magyarországi lakcím sem.
Mi és hol?
Az igényléshez valamilyen személyi azonosító igazolvány kell (például útlevél, lehet romániai, vagy magyarországi is), emellett a magyar állampolgárság felvételekor megkapott honosítási okirat és a lakcímkártya. A kiskorúak esetében szükséges a születési anyakönyvi kivonat is. Ezekkel kell jelentkezni az ingyenes személyiért a bármelyik magyarországi kormányablaknál – és ott is lehet majd átvenni az okmányt később. A konzul váradi tájékoztatóján részt vett Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke is, aki tudatta: „csak Hajdú-Bihar megyében 20 ilyen hivatal van, például Váradhoz a legközelebbi Keresztesen, de lényegében minden nagyobb településen”.
Kérdéseinkre dr. Laky-Takács Péter Attila konzul elmondta: később – várhatóan pár héten, de legfeljebb fél éven belül – Magyarország külföldi képviseletein is intézik majd ezt is. Következésképpen az is várható, hogy a kihelyezett konzuli napokon Bihar megye nagyobb településein is benyújtható lesz majd az igénylés, a Demokrácia Központokban.Hogy mennyi idő alatt van kész a biometrikus személyi? A konzul válasza szerint ”személyes tapasztalatom, hogy 30 napon belül adták ki, amikor én újíttattam meg az enyémet, de azt hiszem, ennél lényegesen hamarabb is elkészül”. Információink szerint jelenleg 8-9 nap alatt megvan, de ha sokan igénylik, akkor ez kicsit hosszabbodhat.
Magyarországon január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással bevezetett új személyi igazolvány egy sor, most még különálló okmány funkcióját is átveszi. Bár nem vonják ki a forgalomból az TAJ-kártyát és az adóazonosító jelet, ezek adatait az okmányban található chip már képes tárolni – de ezek csak az anyaországban élőket érintik. Ugyanakkor az új típusú magyarországi személyi igazolványban lévő chipek miatt lerövidült az okmány érvényességi ideje, az eddigi 10 év helyett 6 évente kell majd megújítani. A 18 év alattiaknak pedig ezentúl háromévente kell új igazolványt igényelniük. Kérdésünkre válaszolva dr. Laky-Takács Péter Attila azt mondta, ezzel a mostani okmánnyal lényegében teljes lett az anyaországon kívül élő magyar állampolgárok által kapható iratok köre.
Egyéb ügyek
A váradi kihelyezett konzuli napon egyébként folytatódott a magyar állampolgársági igénylések átvétele is a Demokrácia Központban (Fő/ Republicii u. 45. szám; telefon: 0259-220126). Ugyanakkor a konzul jelzete: a már állampolgárságot nyertek közül sokan kaptak választási regisztrációra vonatkozó levelet az elmúlt időszakban, de csak azok küldjék vissza, akik még nem regisztráltak, és akik szeretnének magyarországi voksolásokon részt venni. Nagy József Barna irodavezető megjegyezte, hogy regisztrálni a területi irodáknál is lehet. Másban is segítenek ezek az irodák. Zatykó Gyula ugyanis emlékeztetett: a magyar állampolgársággal is rendelkező hadiárvák 8600 forintos havi támogatást kaphatnak – ezt az ügyintézést is rendezik a területi irodákban. Hozzátette: „persze az összeg nem nagy, de mivel idős személyekről van szó, a legtöbbjüknek sokat jelent ez a 100 lej fölötti összeg is”.
Az ügymenetről
A magyarországi személyi kiváltásához egyelőre csakis valamelyik anyaországbeli kormányablaknál kell jelentkezni, a felsorolt iratokkal. A helyszínen sorszámot húz az igénylő (vagy ezt neten, illetőleg telefonon is előre intézheti). Az ügyintéző a szám alapján hívja az ügyfelet. Adatlapot töltenek ki, pár perc alatt, amit a kérvényező aláír, aztán fényképet készítenek róla és ujjlenyomatot vesznek. Végül az igénylő megkapja egy borítékban az elektronikus személyi igazolványának azonosító kódját. A személyi igazolvány pár napon belül elkészül, és személyesen lehet átvenni. Egyébként tájékozódtunk tegnap a Váradhoz legközelebbi kormányablaknál, azaz Biharkeresztesen. Ott már január óta kaptak is igényléseket, de roham nem volt, tömeges igénylésekre (az állampolgársági ügyek kezdeti intézésétől eltérően) nem volt példa eddig. Egyelőre különösebb fennakadás nélkül, rendben megy az ügyintézés.
Szeghalmi Örs. erdon.ro

Visszavárja a vár a váradiakat
„Visszavár a vár” szlogennel rendezik meg idén az immár kilencnaposra kibővített Szent László Napokat a nagyváradi várban, június 18–26. között..
A várudvar felújítási munkálatainak előrehaladtával a korábbinál nagyobb területet tölthet meg élettel a szervező Szent László Egyesület a három évvel ezelőtt sikeresen megalapozott fesztivál keretében.
„Tavaly várat foglaltunk, idén megpróbáljuk belakni” – fogalmazott az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Zatykó Gyula. A főszervező hangsúlyozta, hogy a már megszokott értékek mentén haladva továbbra is a hagyományőrzés, a környezettudatosság, az önkéntesség, a kultúra és a közösségépítés szellemében állítják össze a programot.
Ennek megfelelően idén is lesz többek között kézművesvásár, honfoglaláskori jurta, solymászbemutató, örömfőzés, várlátogatás és a nagysikerű gyermekprogramok sem hiányoznak majd – sorolta Nagy József Barna, aki többek között az immár hagyományossá vált Nagyvárad– Biharkeresztes-kerékpártúráért is felel június 19-én, vasárnap. Az idei önkéntes akció alkalmával június 18-án a Rulikowsky-temető városhoz kötődő nagyjainak a sírjait teszik majd rendbe, amelyeket a fesztivál keretében szervezendő sétán meg is lehet látogatni.
Mihálka Melinda hangsúlyozta, a városalapító lovagkirály emléke előtt is adózó Szent László Napok struktúrája nem változott: míg hétköznapra egy-egy kulturális eseménnyel készülnek, hétvégén már egész napos rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket.
A programok egyre bővülő listáját a folyamatosan frissülő honlapjukon és Facebook-oldalukon is figyelemmel lehet követni.
Fesztiválról lévén szó, koncertekből sem lesz hiány, június 24-én, péntek este a Milagro Santana Tribute Band és az Ismerős arcok, szombaton az Intim Torna Illegál és a Republic, vasárnap pedig a Pribojszki Mátyás Band és Koncz Zsuzsa lép majd színpadra.
A szervezők amúgy immár a várbeli irodájukban – illetve az emeleti konferenciateremben – fogadták csütörtökön a sajtó képviselőit. A nem hivatalos avatót követően az egyesület elnöke, Korpos Dalma üdvözölte, hogy a polgármesteri hivatal helyet biztosított a civil szervezetek számára, szerinte ugyanis ezáltal tovább tudnak erősödni.
Szobrot állítanak Rhédey Lajos grófnak
Május közepére készül el Deák Árpád szobrászművész gipszformája alapján gróf Rhédey Lajos mellszobra az aradi öntőműhelyben, hogy utána felavathassák azt a nagyváradi Rhédey-kertben (ma Bălcescu park). Az ötlet, hogy emléket állítsanak a város egykori mecénásának, még az első Szent László Napok alkalmával merült fel a szervezőkben, és miután a városi önkormányzat sem zárkózott el a kezdeményezéstől, a Magyar Polgári Egyesülettel közösen elkezdték az engedélyeztetési folyamatot. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Magyarország támogatná a romániai sztrádaépítést
A romániai autópálya-építésnek kíván új lendületet adni Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő azáltal, hogy Nagyváradra hívta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős budapesti államtitkárt, aki bejelentette: Magyarországon legkésőbb 2018 végéig befejezik autópályáik kiépítését a partiumi megye határáig.
Az államtitkár szerdán emlékeztetett, hogy már 2009-ben létrehozták azt a román-magyar társulást, ami előkészítette a szeptemberben megnyíló új európai támogatási forrásokra a közös pályázatokat, ám ezek többségéhez elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra. Tasó szerint közlekedéspolitikában Magyarországon mindig is politikai konszenzus volt, így nem véletlen, hogy a határ túloldalán a beruházások is ütemszerűen haladnak.
„Gátló okokat mindig lehet találni, de ha egy ország autópályát akar építeni, akkor azt meg is építi" – szögezte le. Mint jelezte, az anyaországi kormány többmilliárdnyi forintot különített el, hogy a Gyula felé vezető szakaszt kiépítsék, de jövő héten már átadják a területet Debrecen déli részén is, ahonnan Berettyóújfalu irányában Nagyváradig kiépítik azt a szakaszt, amely nemcsak az M3-sal, hanem az M4-sel is összekötésben lesz. Ezzel párhuzamosan Miskolcnál észak felé haladnak majd, hogy végül megvalósuljon a via-Karpatia folyosó Románia, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország között. Megerősítik a Debrecent Érmihályfalvával összekötő útszakaszt is, a határátkelő pedig emelt szintűvé válhat.
Ugyancsak idén folytatódnak a határ túloldalán a vasút- és hajózásfejlesztési beruházások, amelynek részeként többek között 2019-ig megvalósulhat a Debrecent Biharkeresztessel öszszekötő vasútszakasz villamosítása. „Ahol autópálya és gyorsforgalmi út van, az a térség fellendül. Minden méter és kilométer autópályának és vasútnak megvan a haszna" – vallja az államtitkár. Hangsúlyozta, nekik is érdekük, hogy a romániai oldal kiépítse úthálózatait, ezért térségtől függetlenül korlátlan támogatásukat ajánlotta fel. Rámutatott, hogy ők már tavaly elfogadtak egy olyan törvénycsomagot, amely egyharmadára csökkentette a nagyszabású projektek előkészítési időtartalmát, míg a kivitelezésre átlagosan „kettő, maximum három nyarat" írnak elő.
Cseke Attila emlékeztetett rá, hogy Dan Marian Costescu szállításügyi miniszter megígérte, hogy április végén elkezdenek végre dolgozni az autópálya Bors– Berettyószéplak-szakaszán, de a projekt változatlanul stagnál. Magyarázatot erre még nem kaptak a tárcavezetőtől, de május elején Szatmár megyei képviselőtársaival meghívást intézett Dacian Cioloş kormányfőhöz, hogy június folyamán látogasson el Váradra az észak-erdélyi autópályáról egyeztetni.
„Keressük az összes lehetőséget, hogy ez megvalósuljon, mert senkinek sem állhat érdekében Romániában, hogy 2018-ra ne csatlakozzunk autópályával az európai hálózatba" – szögezte le a Bihar megyei képviselő. Szerinte most két lehetőség van: vagy szerződést bontani a kivitelezővel és új versenytárgyalást kiírni a munkára, vagy közös megegyezésre jutni a spanyol konzorciummal, amelynek azonnali hatállyal el kellene kezdenie az elviekben egy év múlva átadható építkezést.
„Nem akarunk arra ébredni, hogy Magyarország befejezte az ő részét, nálunk pedig még nincs kész" – tette hozzá Cseke. A képviselő egyébként a vasútfejlesztést ugyanilyen fontosnak tartja, és figyelmeztetett: szerdától megnyíltak az ezt célzó uniós alapok, a masterplanban pedig szerepel a Nagyvárad– Kolozsvár-szakasz régóta tervezett modernizálása és villamosítása is.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Biciklitúra és "várköltöztetés” – elkezdődtek a Szent László Napok
„Várköltöztető” gyalogtúrával kezdődött el szombaton a Szent László Napok elnevezésű, június 26-ig tartó nagyváradi rendezvénysorozat. A szervezők közleménye szerint a túra alkalmával a résztvevők a Szent László korabeli időket próbálták feleleveníteni – természetesen korhű öltözékekben –, azt az időszakot, amikor a térség „súlypontja” Biharról a közeli Váradra került át.
A rendezvény vasárnap is erőt próbáló programmal folytatódott: a Két keréken határok nélkül elnevezésű, Nagyvárad és Biharkeresztes közötti biciklitúra keretében a kerékpárutak építésének szükségességére, a környezettudatosságra, valamint a sportolás fontosságára hívták fel a figyelmet a helybeliek. A váradiak fogékonyak voltak a szervezők felhívására: sok család is csatlakozott a biciklizőkhöz, a legfiatalabb résztvevő nem volt két éves, a legidősebb pedig elmúlt már hetven.
A váradi várnál mintegy hatvanan gyűltek össze a reggeli eligazítóra, de útközben folyamatosan csatlakoztak, így a csapat a határátkelő előtt már közel 80 fősre duzzadt. A határ másik oldalán pedig további húsz kerékpáros fogadta a váradiakat, köztük volt Semlyényiné Mizák Ágota, Biharkeresztes alpolgármestere is, aki szerint az államhatár már nem választja el a térség magyarságát.
Krónika (Kolozsvár)

Nagy István református esperes, a forradalmár prédikátor
Szerda este a Szent László Líceumban szokásos havi találkozójukat tartották a Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Kovács Károly öregdiáktárs tartott előadást forrásmunkák alapján, Nagy István református esperes, a forradalmár prédikátor címmel.
A megjelenteket Vonház Antal egyesületi titkár üdvözölte, Zilahi Bertalan az októberben születés- vagy népnapjukat ünneplőket köszöntötte, míg Miklós Mihály Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című költeményét olvasta fel. Ezúttal Kovács Károly öregdiáktárs tartott előadást forrásmunkák alapján, Nagy István református esperes, a forradalmár prédikátor címmel.
Többek közt elhangzott: Komádiban született 1807. október 30-án, lelkész családból. Iskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol jeles professzorok oktatták. Kisebb kitérők után rendes lelkészi állást nyert Kisszántón, az esperes 1836. március 19-én iktatta be hivatásába. Műveltségével, szerénységével és szolgálatkészségével csakhamar megnyerte környezete tiszteletét, tanult, igazi tiszteletes tudós volt, nem fenyegette az a veszedelem, hogy falun begyepesedik. Figyelemmel kísérte korának egyházi és szépirodalmi munkáit, könyvtárát állandóan gyarapította, nem hiányoztak belőle korának neves íróinak művei. Azonban nemcsak a tudomány és költészet barátjának bizonyult, hanem a természetnek is. Híres pomológus volt, gyümölcskertészete ismert volt az alföldön, e téren elért sikereinek híre eljutott a fővárosba, a Magyar Gazdasági Egyesülethez is.
Szoros barátság
Szoros barátságot táplált Beöthy Ödön alispánnal, a múltszázad első felének reformmozgalmaiban vezető szerepet vitt politikussal. Egyházi körökben is egyre nagyobb megbecsülés vette körül Nagy Istvánt, gyakran hívták lelkészi szolgálatra más egyházközségbe. Munkába állította a bihari egyházmegye is, előbb jegyzőjének, majd tanácsbírájának, 1848-ban esperesnek választják meg. A szabadságharc idején az új alkotmányos, vallásügyi miniszterrel tárgyaló küldöttségben a bihari egyházmegye részéről lelkészi tagnak őt választják.
A szabadságharc kitörésekor hadba vonult. A forradalom bukása után, az osztrák önkényuralom elfogatta, a váradi vár börtönébe zárta, majd halálra ítélte. Az ítéletet később várfogságra változtatják, melyet a váradi várban töltött. Fogságának idején az addig is kedvelt famunkával foglalkozott. Fogolytársai között volt Teleki Blanka grófnő, akit azzal gyanúsítottak, hogy összeköttetésben állott az emigráció tagjaival. 1851-ben szabadult a várfogságból, Esztárba internálták, ahol nevelősködéssel tartotta fenn magát. 1855-ben Biharkeresztes megválasztotta papjának, és a közbizalom ebben az évben visszaültette az esperesi székbe, majd Zilahy József halála után, 1863-ban megválasztották Várad-Olaszi lelkésznek.
Szerényen, csendben építette meg váradi otthonát, a Körös-parti parókiát (ahol jelenleg a volt püspök lakik). Az udvart parkká alakította át, tele gyümölcsfával, rózsabokrokkal, szabad óráiban, még a várfogságban megszokott, kedvelt munkájával foglalkozott, fúrt, faragott, esztergált. Nem nősült meg, de otthona tele volt árva gyerekek kacagásával. A maga körül áldást munkáló lelkipásztort tisztelettel vette körül a váradi társadalom, felekezeti különbség nélkül. Nagy idők tanúját, Beöthy Ödön bizalmasát látták benne, mint a szabadságharc egyik nemes alakjára tekintettek föl reá, akit a kivégzéstől a halálos ítéletet feloldó kegyelem mentett meg.
Templomtorony és iskola
1870-ben lejárt esperesi megbízatása, és annak ellenére, hogy az egyházmegye túlnyomó többsége újból őt választotta, nem vállalta többé az esperességet. 1882 első presbiteri gyűlésén javaslatot tett, hogy az egyházközség második felállásának századik évfordulója alkalmából, 1884-ben, rendezzenek jubileumi ünnepséget, építsék fel az Olaszi templom tornyát és a református iskolákat állítsák vissza. Álmai megvalósultak, de ő már ezeket nem érhette meg, 1883. június 12-én, 76 éves korában hunyt el. Márványsírkövére, amit 1894. június 14-én lepleztek le az olaszi temetőben, az utókor nem volt hálás Nagy Istvánnak, sírja és emlékműve a temetőpusztításnak esett áldozatául.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ötvenhat Erdélyben: „A megtorlás, a félelem időszaka következett”
1956. október 23-ával kezdődően az erdélyi magyarok a rádiókészülékeken csüngtek, percről percre követve a magyar forradalom eseményeit. Felnőttek, idősek, kisiskolások és érettségi előtt álló kamaszok lelkesen és reménykedve várták a jó híreket. A kezdeti eufóriát azonban hamar felváltotta az aggodalom, majd a gyász. A forradalmat leverték. De hátha valamit lehetne még tenni. 1956 november negyedikén négy baróti középiskolás diák eldönti, hogy átszöknek a határon, beállnak forradalmárnak és harcolni fognak a szovjetek ellen. A baróti diákok csoportjából ma már csak Józsa Árpád Csaba él. Vallomása az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásaira megemlékező sorozatunk harmadik része. /Első rész: maszol.ro, 2016. okt. 16., második: maszol.ro, 2016. okt. 16./
1940-ben születtem, itt Kovászna megyében, Bibarcfalván, még magyar állampolgárként. 1956-ban a baróti középiskolában 10-ik osztályos tanuló voltam. A bentlakásban laktunk, a nevelő, Dénes Csaba este elment rádiót hallgatni, és késő éjszaka, amikor visszajött elmesélte nekünk is, hogy Magyarországon kitört a forradalom. Büszkék voltunk addig is arra, hogy magyarok vagyunk. A forradalom hírére pedig arról kezdtünk beszélgetni, milyen jó volna, ha mi is ott lennénk Budapesten. Bíró Benjamin, Kovács János, Moyses Márton és én, nap mint nap összedugtuk a fejünket, arról vitatkoztunk, mit is lehetne tenni. A nevelő arról is beszámolt, hogy a budapesti utcákon fiatalok, velünk egyidős fiúk is fegyverrel a kezükben harcolnak. Így teltek a napok november negyedikéig. Dénes Csaba, a nevelő jött ismét a hírrel, hogy a szovjet hadsereg elözönlötte Magyarországot. Bár sejtettük, hogy ez nem jót jelent, arra nem gondoltunk, hogy napok kérdése, és vérbe fojtják a forradalmat. Mi úgy éreztük, hogy éppen most kell tenni valamit, most kell segíteni a bajba jutott forradalmárokon. Ezért eldöntöttük, hogy lesz, ami lesz, nekivágunk a határnak.
Új ruhámban indultam el
Számba vettük, hogy mire van szükségünk, és listát készítettünk a legfontosabb dolgokkal, amelyeket feltétlenül magunkkal kell vinnünk: pénzt, meleg ruhát, élelmet, lehetőleg mézet is vagy cukrot, mert az eláll, és gyorsan energiát ad. Legkevesebb egy hétre készültünk. Megbeszéltük a részleteket, és tanulmányoztuk a térképet. Bíró Benjámint szegény gyerekként 1947-ben, a szárazság idején több hónapra elvitték Érmihályfalva mellé, Körtvélyesre, amely nagyon közel van a határhoz. Az ő emlékeire és a térképre alapozva, amely azt mutatta, hogy a vasútvonal párhuzamos a határral, kidolgoztuk a tervet. Én hazamentem Bibarcfalvára, Kovács János pedig Nagyajtára. Bíró Benjámin nem mehetett haza Csíkszentdomokosra, és szegény Moyses sem Nagyajtára, mert akkor már árva volt, mindkét szülője meghalt, és nagyobbik nővére nevelte az árván maradt kicsiket.
Nagyon nehéz sorban éltek. Én, amikor hazaértem, elkezdtem összeszedegetni, mindazt, amiben megegyeztünk barátaimmal. Először is magyarázatot kellett találnom arra, hogy miért nem jövök haza a következő vasárnap, és pénzt is kellett szereznem. Azt mondtam édesapámnak, hogy valami program lesz, a hétvégén nem engednek el az iskolából, a bentlakásban pedig valamit eltörtem, amit ki kell fizetnem. Édesapám méhészkedett, úgyhogy mézet is pakoltam, meg élelmet és meleg ruhát. Akkor készült el életem első, szabómesternél rendelésre varratott öltönye, szüleim a születésnapomon szerették volna átadni nekem, mivel kiderült azonban, hogy nem leszek idehaza, hogy illő módon megünnepeljük a születésnapomat, édesanyám arra biztatott, vegyem fel az új  ruhát, és úgy menjek vissza az iskolába. Így hát az új öltönyömben vágtam neki a nagy utazásnak. Amikor mindennel készen voltunk, lementünk Ágostonfalvára, vonatjegyet váltottunk és felültünk a vonatra. 1956. november 8-án késő este volt. A vonaton nem mertünk beszélgetni a témáról, legfeljebb ilyesmiket emlegettünk, hogy na, az öreg eddig vár minket…
Két nap és két éjszaka a két határ között
Úgy igyekeztünk viselkedni, mint valami diákok, akik utaznak haza, nem akartuk magunkra vonni a figyelmet. Másnap valamikor kora délután érkeztünk meg Nagyváradra, ahol vonatot váltottunk. A szokásosnál több rendőr cirkált az állomáson és környékén. Nem csoda, hisz határ menti városban voltunk, és maximális volt a riadókészültség. Persze, mi csak a saját problémánkra koncentráltunk, hogy próbáljunk észrevétlenek maradni a következő vonat indulásáig. Vagy két órát kellett várnunk az érmihályfalvi személyvonatra, ezalatt kimentünk a városba, hogy ne lézengjünk az állomáson a rendőrök orra előtt. Sötét volt, amikor megérkeztünk Érkörtvélyesre, az állomáson a Bíró ismerőse felől érdeklődtünk. Arról, hogy merre lakik, hogyan juthatunk el hozzá. Persze nem akartuk mi meglátogatni, csak el akartuk kerülni, hogy valakiben gyanút ébresszünk. Ezért, miután útbaigazítottak, el is indultunk a faluba, de a legelső utcán visszafordultunk és visszatértünk a vasúti sínek mellé, mert azt már tudtuk, hogy azok a román–magyar határral párhuzamosan futnak. Aztán nekivágtunk a határnak. Pár óra múlva egy akácerdőbe értünk. Beszédet hallottunk, katonai autók jöttek-mentek, valószínű, hogy egy összekötő út közelébe értünk, és emiatt volt a nagy forgalom. Vagy őrségváltás lehetett a határőröknél, erre is gondoltunk. Mindenesetre mi lélegzetvisszafojtva bujkáltunk a fák között, éreztük, hogy nagyon, de nagyon közel járunk a kitűzött célunkhoz, mármint ahhoz, hogy átjussunk a határon, ugyanakkor kalandos utazásunk legveszélyesebb részéhez érkeztünk, mert egy rossz mozdulat, egy ágreccsenés, és elkapnak minket.
A felhők mögött el-elbújó holdvilág fényénél próbáltunk tájékozódni, tudtuk, hogy a beszéd irányába nem mehetünk, hanem egy nagyobb kerülőt kell tennünk. Igen ám, de a sötétben, teljesen idegen terepen, minden szellőrezdüléstől megijedve, elbújva, könnyű volt irányt téveszteni. Egész éjszaka mentünk, nem jutottunk sehova. Fáradtan és idegesen, tanácstalanul néztünk egymásra. Hogyan tovább? Mi legyen? Jómagam és Bíró Benjámin idősebbek voltunk egy évvel, ezért úgy döntöttünk, hogy mi elöl megyünk, Kovács és Moyses ötven-hatvanméternyi távolságban követnek minket. A tervünk a következő volt: mi leszünk a felderítők, óvatosan haladunk előre, megjelöljük számukra is az utat, ők pedig biztonságos távolságban maradva, a hátrahagyott útjelzésekre figyelve jönnek utánunk. Már jó darabot haladtunk, esteledni kezdett ismét, amikor úgy döntöttünk, hogy leülünk, hátha megérkeznek Moysesék is, és együtt töltjük az éjszakát. Nem jöttek, hiába vártunk rájuk. November 10-én éjszaka Bíró Benjáminnal megindultunk a határ felé. Megvártuk az őrségváltást, és amikor az egyik csapat kivonult az őrhelyről, a másik pedig elindult vissza az őrszobára, mi a hátuk mögött átlopakodtunk a határvonalon. 1956. november 11-én hajnalban léptünk Magyarország földjére.
Hogy mi történt másik két társunkkal, azt csak évek múlva, szabadulásom után tudtam meg. 1961-ben találkoztam Kovácscsal, aki beismerte becsületesen, hogy Moyses mindenképpen tovább akart menni, de ő volt az, aki meggyőzte, hogy forduljanak vissza, mert úgy sincs esélyük átjutni. Az egész éjszakán át tartó bolyongás a sötétben, a veszélyben, a hidegben elbátortalanította, és csak arra tudott gondolni, hogy mindenképp vesztesekként fognak kikerülni ebből a kalandból, mert vagy a román vagy a magyar határőrök fogják megtalálni őket, és a végkimenetel így is, úgy is a börtönbüntetés lesz.
Nyírbéltek, az első állomás
Szerencsénk volt az átkelésnél, mert a hideg miatt, a nyomok megőrzésére felboronált határsávon, a föld teljesen meg volt fagyva, ezért nyugodtan ráléphettünk, nem maradt meg a cipőtalpunk lenyomata, áruló jelek hátrahagyása nélkül sikerült megtenni a legveszélyesebb ötven métert. A legfontosabb az volt, hogy minél gyorsabb iramban távolodjunk a határtól, ne maradjunk a veszélyes zónában, ahol bármikor lefülelhetnek minket. Igyekeztünk megfeszített tempóban haladni, meg sem álltunk, amíg el nem értük az első települést. Nyírbéltek volt. De nem mentünk be a faluba, hanem az erdőben maradtunk. Éhesek voltunk, erőnk fogytán volt, az élelem nagy része azonban Moyseséknél maradt, csak egy darab sós szalonna volt nálunk. Kenyerünk se nem volt, hát megettük a szalonnát magára, és egy jeges tócsa vizéből oltottuk a szomjunkat.
A falu határában birkákat legeltetett egy fiú. Nem tudtuk, hogy mit kérdezzünk tőle, hogy feltűnés nélkül tovább mehessünk, ezért aztán valami olyasmit mondtunk, hogy- Bort akarunk vásárolni, hol lehet jó  bort kapni?  - Vigyázzatok, srácok, nem jó helyen jártok! Meghökkentünk. Tőle tudtuk meg, hogy Magyarországon kijárási tilalom van.  Beóvatoskodtunk a faluba, és egy családtól szállást kértünk. Azt mondtuk, hogy árvák vagyunk, és Szabadkáról, Jugoszláviából jövünk. Nem kérdeztek tőlünk semmit, nem kíváncsiskodtak, befogadtak, megetettek, és amit tudtak, elmeséltek a magyarországi helyzetről. Az elbeszélésükből kiderült, hogy teljes a káosz. Van ugyan egy új Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amelyet Kádár János vezet, de igazából, a főváros és a nagyvárosok irányítása a szovjet katonai parancsnokságok, illetve a szovjet járőrök kezében van. Persze, vidéken, sok helyen még működnek a forradalom napjai alatt megválasztott forradalmi bizottságok. Az emberek igazából nem tudnak benyugodni a helyzetbe, csodát várnak és reménykednek. Igaz, hogy november 11-én Kádár János a rádióban a forradalmat levertnek nyilvánította, de,  mesélték házigazdáink,   az a hír járja, hogy Maléter a Bükkben vagy a Bakonyban folytatja a fegyveres harcot. Egyik napról a másikra beavatkozhatnak az ENSZ csapatok is a harcba… Isten óvja Magyarországot.
„Dáváj dokuméntá!”
Másnap reggel az útra is felpakoltak, és bőven elláttak tanáccsal. - Ne térjetek le az útról, mert cirkálnak az oroszok, és ha azt látják, hogy a mezőn bolyongtok, nem az úttesten haladtok szabályszerűen, akkor rátok lőnek, mert azt hiszik, hogy bujkáltok valamiért! Debrecen felé vettük az irányt. Hajdúhadházán jártunk, amikor egy szekeres bácsi fölvett minket. Látta, hogy bandukolunk az út szélén, és megállt mellettünk. – Hova mentek srácok? Mondtuk, hogy Debrecenbe tartunk. Debrecen bejáratánál magyar és orosz nyelvű tábla volt kitéve: Állj, igazolványok ellenőrzése! Igaz volt tehát, amit szállásadóink mondtak, már mindenhol be volt vezetve a szovjet ellenőrzés. A szekérre is felugrott egy pufajkás szovjet katona, szétrugdosta a szénát a kocsi aljából, fegyvereket keresett. – Dáváj dokuméntá, mordult rá a kocsisra. A kocsis elővette igazolványát, és mutogatással magyarázta, hogy mi vele vagyunk. Kiskorúak lévén, tőlünk nem kért személyi igazolványt. A katona bólintott: - Igyti. Mehetnek. Odébb haladva a kocsis hátrafordult, és halkan megjegyezte – Na, srácok, most megszabadultatok, de nem tudom, mi lesz veletek tovább. Az igazság az, hogy a gyomrunk összeszorult, és a lábunk reszketett, amikor a katona felugrott a kocsiba.
A város központjában leszálltunk a szekérről, és próbáltunk tájékozódni, hogy merre menjünk tovább. Bekerültünk egy újabb igazoltatási gyűrűbe, láttuk, hogy nincs mentség, nem tudunk kibújni alóla, hiába lépnénk be egyik boltba vagy másikba, kijövetelkor ugyanott találjuk a rendőröket és az orosz katonákat. Gondoltam magamban, hogy jobb, ha magamtól odamegyek a magyar rendőrhöz. Így is tettem. Egyből odaálltam a rendőr elé, és kihallgatást kértem. Jól megszidott, és bekísért egy őrsre. A rendőrök akkor a szovjetekkel együtt rendfenntartó erőkként, az elnyomó rendszer képviselőiként léptek fel, de higgyék el nekem, hogy nagy részük tisztességes magyar ember volt. Enni adtak, és üldögéltünk, melegedtünk az őrsön. Aznap tüntetés volt Debrecenben. A szovjet tankok kettesével minden útkereszteződést elfoglaltak, lövésre készen állva várták a fejleményeket. Hallottuk a jelentéseket, hogy a tüntetők most hol járnak, mit csinálnak. Az őrs parancsnoka minden rendőrnek ugyanazt az utasítást adta: - Vigyázzatok, ne adjunk az oroszoknak okot a beavatkozásra!
„Szabadkáról jöttünk, árvák vagyunk”
Éjfél felé átkísértek a központi rendőrségre. Egy cellába tettek be minket a fogdába. Csodálkoztunk is, bár nem volt tapasztalatunk az ilyesmiben, tudtuk, hogy ezt nem szokás csinálni. Valószínű, azért tettek így, hogy mi tudjuk megbeszélni, egyeztetni a történeteinket, hogy majd kihallgatáskor ugyanazt mondhassuk el. A nyomozótiszt kérdéseire válaszolva, előadtuk itt is, hogy mi Szabadkáról, Jugoszláviából jövünk, árva gyermekek vagyunk, de a rendőr félbeszakított azzal, hogy - Kedves emlékeim vannak Szabadkáról, nyaraltam ott a családommal… És elmesélte, hogy néz ki a város, mennyi a kenyérnek kilója, apróságokat mesélt, de éppen olyan dolgokat, amelyek nekünk fontosak voltak a későbbiekben, mert már többet tudtunk mondani az érdeklődőknek a helyről, ahonnan „jöttünk”. Természetesen már az első pillanatban rájött, hogy soha nem jártunk Szabadkán. A tájszólásunkból rögtön tudta, honnan jöttünk. Ez november 13-án volt. Nem engedtek ki minket, ehhez bírósági végzésre volt szükség.
Két-három nap múlva a munkástanács küldöttsége ellenőrzést tartott, hogy a letartóztatott munkásokat kiszabadítsa, tisztázza ottlétüket. Tőlünk is megkérdezték, hogy miért vagyunk ott. Gyorsan elmondtuk nekik a szabadkai történetet. A küldöttek azt ígérték, hogy másnap intézkednek a mi ügyünkben is. Valóban így történt, a munkástanács felelősséget vállalt értünk, és szabadlábra helyeztek. Ők vittek el a munkásotthonba, ahol szállást és kosztot kaptunk, ott találkoztunk néhány fiatallal, akik azt tervezték, hogy Ausztriába szöknek, mert az itteni helyzetnek nem lesz jó vége, mondták. Hívtak minket is, hogy menjünk velük. Persze, hogy nem mentünk. Nekünk nem az volt a célunk, hogy nyugatra disszidáljunk, hanem az, hogy Magyarországon maradjunk, és ha van rá lehetőség, akkor kapcsolódjunk be a forradalmi tevékenységbe. Persze, azt már láttuk, hogy erre nem sok esély van, ennek ellenére, úgy döntöttünk, hogy maradunk. Én a gördülőcsapágygyárban kaptam munkát, ipari tanoncként tanultam, Bíró pedig a középiskolában folytatta tanulmányait. December elején behívattak a rendőrségre, és adtak egy évre szóló tartózkodási engedélyt. Persze, nem a saját nevünkre szólót, új neveket találtunk ki magunknak még akkor, amikor bekísértek az őrsre. Én Harasztosi Béla voltam, Bíró pedig Nemes Antal.
Örökbe fogadtak, látatlanban
Karácsony előtt megszólalt a bentlakás hangosbemondója: Harasztosi Béla jöjjön fel a nevelőhöz! Szobatársam, Borbély István kísért fel. Őt ott ismertem meg a bentlakásban, nagyon jó viszonyba kerültünk, a szüleinek is megírta, hogy összebarátkozott egy jugoszláviai árva fiúval. Azt kérdi tőlem a nevelő - Kitől kapsz te karácsonykor csomagot? Mondom – Fogalmam sincs, senkim sincs Magyarországon…Borbély a szavamba vágott - A szüleim küldték. Borbély szülei, miután megkapták a fiuk levelét, eldöntötték, hogy nekem is küldenek csomagot. Amit a Borbély csomagjába tettek, az volt az enyémben is, ugyanannyi étel, forint, sütemény, ugyanannyi szaloncukor. És egy nagyon szép levelet is írtak nekem: „Szegény emberek vagyunk, de szeretettel fogadunk a családi körünkbe. Nekünk két gyermekünk van, legyél te a harmadik”… Örökbe fogadtak, látatlanban. Csak harminc év múlva ölelhettük meg egymást. 1986-ban, amikor negyvenhat évesen először kaptam útlevelet, meglátogattam őket: Baranya megyében laktak, Kárász községben.  Nagy volt az öröm első találkozásunkkor. Azóta is tartom a kapcsolatot második családommal.
A karácsonyi ajándékért köszönő levelet írtam befogadó szüleimnek, de az igazi nevemet és azt, hogy honnan jövök, azt nem írhattam meg. Azt nem árulhattam el senkinek. Ahogy telt az idő, nyilvánvalóvá vált, hogy forradalom már nem lesz. A megtorlás, a félelem azonban kézzelfogható volt. Semmiféleképpen nem mondhattam el az igazat magamról, mert akkor bilincsbe verve toloncoltak volna vissza Romániába. Tudtam, hogy örökre ott kell maradnom, Harasztosi Bélaként kell élnem, szüleimet többé nem láthatom, ezért is örültem annak, hogy, íme, ilyen rövid idő alatt befogadó, szerető emberekre találtam.
Amikor kitört az általános sztrájk, ha jól emlékszem, december ötödikén lehetett, mikor mentem be az üzembe, nem volt nálam az ideiglenes tartózkodási engedélyem, és a rendőrség, aki a belépő munkásokat igazoltatta, letartóztatott. De a munkástanács képviselői értem jöttek, és sikerült kiszabadítaniuk. Akkor volt az a pillanat, amikor azt hittem, hogy ha most elengednek, akkor többet nem lesz semmi probléma. Nem így történt.
Szabadság helyett börtön
Március 12-én behívattak a rendőrségre. Mindent tudtak rólam. Nevem, lakcímem, hogy novemberben töltöttem be a 16. életévemet, minden ott volt. Nem volt mit tagadni.
Szűcs ezredes, mert így hívták az útlevélosztály főnökét, annyira rendes volt, hogy fölajánlotta a segítségét. Táviratban megkérdezték édesapámat: beleegyezik-e abba, hogy Magyarországon maradjak? Édesapám visszatáviratozott: beleegyezik, maradhatok. Tudta, ez az egyetlen lehetőség, hogy engem ne zárjanak be. De az állambiztonsági szervek jelezték, hogy nem maradhatok Magyarországon, őrizetbe vesznek és átadnak a román hatóságoknak. Szűcs ezredesnek majdnem az  állásába került a távirata. Még annyit elintézett, hogy szerzett számunkra egy igazolást, amelyben le volt írva, hogy Bíró és én semmilyen úgynevezett ellenforradalmi cselekedetekben nem vettünk részt. Ezért nem kaptunk hét vagy nyolc évet fogházbüntetést, hanem csak hármat.
1957. március 14-én tartóztattak le, és másnap lekísértek a magyar–román határállomásra, Biharkeresztesre. Március tizenötödike volt, nemzeti ünnep. A tiszt megkínált egy pohár borral - Igyatok, srácok, mert odaát nem így fogadnak… Még meg is kellett toljuk az autót, amivel a határon keresztül hoztak, mert nem akart indulni. Irány: a  nagyváradi securitate. Egyedül voltam a cellában. Este tíz órakor  villanyoltás, alvás mindkét kézzel a pokrócon ( mert ha a pokróc alatt tartottad, beléptek, és a tenyeredbe sóztak a gumibottal). Alig aludtunk el, ébresztettek fel,  vittek kihallgatásra. Gondolták, hogy első álmában zavartabb az ember, és elszólja magát,  olyan dolgot is elárul, amit nem kellene.  A sok besúgón keresztül mindent tudott rólunk a szeku: a baróti rádióhallgatásokat, a tanárokat, akik beszámoltak nekünk a forradalmi eseményekről, egyszóval mindent, ami odahaza az első napokban történt.  Egy adott pillanatban a vallató tiszt rám kérdezett: - És ahol legelőször szállást kaptatok, elmondtátok, hogy Romániából vagytok?  - Nem – válaszoltam. - Ne hazudj,  mi beszéltünk velük, és ők megmondták, hogy kik és hová valók vagytok! Ekkor jöttem rá, hogy hazudik, mert sem mi nem mutatkoztunk be, sem vendéglátóink nem kérdezték nevünket,  ráadásul ott már a szabadkai történetet mondtuk. Attól a pillanattól kezdve öt héten keresztül mindent, de mindent letagadtam. Mert lehet, ha nem tagadok, lassanként a tanáraimra és más diáktársaimra vonatkozóan is kiszednek belőlem valami terhelő vallomást, és azok között a körülmények között lehet, hogy elszólom magam. Két hónapi securitate és kihallgatás után a nagyváradi hadbíróság elé állítottak minket.
A tárgyalásunk 1957. május 17-én volt Nagyváradon. Apám akkor tanító volt, bátyám ötödéves egyetemista, a legjobb az évfolyamáról, nehogy őket is berángassák, azt mondtam: tudatosan tettem mindent, tisztában vagyok tetteim súlyával, de rajtam kívül senkit nem terhel felelősség. Nem akartam, hogy miattam bárki a családból szenvedjen. Engem három évre, Bíró Benjámint három és fél évre ítélték el.
Élet és halál között
Nagyváradon voltunk tizenegy hónapig. Felnőttek között. Onnan engem átvittek Szamosújvárra. Egy óriás cellába kerültem, voltunk vagy százhúszan benne. Egy adott pillanatban ügyészségi ellenőrzésre került sor, kiállítottak minket, és amikor megjöttek az ellenőrök, én kiléptem a sorból, megmondtam ki vagyok, hány éves vagyok, és kértem azt, hogy helyezzenek át a kiskorúak börtönébe, mert nem bírom a felnőtteknek kijáró szigorú fogva tartási körülményeket. Este a fegyőrök jól megvertek, hogy ki mertem nyitni a szám,  a taknyos kölyök panaszkodni mer a főnököknek. Néhány nap múlva jött az utasítás, először Kolozsvárra, majd Ocnele Mari-ra vittek. A tizennyolc évet ott töltöttem be. Pedig meg is halhattam volna, mert a rossz étel, és a sok mocsok miatt sárgaságot kaptam, semmiféle gyógyszerrel nem kezeltek, a „diéta” pedig a szokásos börtönkoszt volt. Megmaradtam. Amint nagykorú lettem, már vittek is vissza Szamosújvárra. A börtönszállító vonat három nap és három éjszaka jött velünk, nem tudom hányszor járhattuk körbe az országot, amíg Jilavára, az elosztó börtönbe értünk.
Kaptunk egy darab kenyeret és egy darab sós szalonnát az útra, azt rágtuk, beosztva kis adagokba, amíg megérkeztünk. Később tudtam meg, hogy azért tartott ilyen sokat az utazás, mert a rabszállító vonatoknak nem volt saját menetrendjük, mindig más szerelvényekhez kapcsolták őket. Jilaváról irányítottak aztán tovább Szamosújvárra. Itt gyógyított ki a sárgaságból, egy Mayer Alexandru nevű orvostanhallgató, akivel együtt töltöttem egy hetet a szigorított zárkában, morzézás miatt. A nem működő fűtéshálózatot ugyanis morzézásra használtuk, nagyon jól tudtam már az ábécét, de elkaptak. Nos, ez a Mayer Alexandru, miután szabadultunk a szigorított zárkából, mivel ő közben a börtönkórházban teljesített szolgálatot, elintézte, hogy bevigyenek engem is oda, mert látta már a zárkában, hogy súlyos az állapotom. 
A kórházban valóban válságosra fordult a helyzetem, két hónapig szinte önkívületben voltam, se enni, se fölkelni az ágyból nem tudtam.  A börtönkórház egyébként ugyanolyan cella volt, mint minden másik, csakhogy nem száz ágy volt benne, hanem negyven. És megengedték, hogy napközben is feküdve maradjon az a rab, amelyik nem tudott lábra állni. A két hónap alatt, amit ott töltöttem, húszan haltak meg körülöttem. A katonaorvos, aki minket „kezelt”, időnként megállt egyik-másik ágy előtt, és ránézésre döntött, hogy ki kapjon, és ki ne kapjon gyógyszert. Érdekes módon, általában mindig a haldoklók kaptak. Ez volt a kegyetlenség csúcsa, hogy a hónapokig nem kezelt beteg, élete utolsó két-három napjában jutott gyógyszerhez, amikor már amúgy sem segíthetett rajta semmi. Mayer az elhunyt rabok gyógyszeradagját félretette nekem, ezért sokkal rendszeresebben jutottam gyógyszerhez, mint ahogy a katonaorvos engedélyezte. Így menekültem meg a jó Isten és rabtársam segítségével. Szamosújvárról szabadultam 1960. március 17-én
Mind elmentek…
Rabtársaimmal, a volt politikai foglyokkal mindig tartottam a kapcsolatot. Van egy cellatársam, aki most Constanța-n él. Hogy honnan szerzi a magyar feliratú üdvözlőlapokat, nem tudom, de minden húsvétra és minden karácsonyra megjön tőle, az „áldott ünnepeket” kívánó magyar üdvözlet.
 A baróti társaim közül sajnos már csak én vagyok életben. Kovács János, aki nem jött át végül Magyarországra, Brassóban dolgozott, sok évvel ezelőtt elhunyt. Bíró Benjáminnal, nem tudom pontosan, mi történt. Az egyik híresztelés szerint őt a Duna deltába vitték az ítélethirdetés után, és megpróbált elszökni a munkatáborból. Szökés közben lőtték le. A másik híresztelés arról szól, hogy szabadulása után sikerült átszöknie Jugoszláviába. Egyik hírforrás sem ellenőrzött, csak annyit tudok, hogy a nagyváradi törvényszéken láttam őt utoljára. Moyses Márton, a negyedik társunk, kiváló tehetségű diák volt. Imádta a magyar irodalmat, maga is írt verseket. 1960-ban emiatt állították törvényszék elé. A bíró felolvasta egyik költeményét. Vörös és fekete volt a vers címe. A bíró megkérdezte Moysest, miért írta azt a verset. Moyses kimutatott az ablakon - Bíró úr, látja azt a szürke verebet? Az a kis madárka szabad…
Moyses hét évet kapott. A börtönben kínvallatás, kínvallatást követett. Társai felől faggatóztak és ő, hogy ne tudjon vallani senki ellen, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét. Ott helyben, minden érzéstelenítés nélkül visszavarrták a levágott nyelvét. Szabadulása után emberi roncsként került kényszerlakhelyére, Nagyajtára. Mezőgazdasági munkásként dolgozott, remek képességei ellenére, nem kapott semmiféle más munkát. 1970. február 13-án, Brassóban, a kommunista párt székháza előtt leöntötte benzinnel és felgyújtotta magát. Annak ellenére, hogy sikerült eloltani a tüzet, Moyses halálos égési sebeket szenvedett. Megtagadtak tőle minden orvosi segítséget. Iszonyatos kínok között 1970. május 15-én 29 évesen halt meg.  A még fellelhető írásait megsemmisítette a Securitate.
Ennyit tudok társaimról. Emlékük legyen áldott.
Vig Emese
(Az interjú a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával készült.) maszol.ro

Gyorsabbá vált az átkelés a határon
A helyszíni beszámolók szerint gördülékenyebbé vált a határátkelés, miután a magyar kormány ideiglenesen felfüggesztette a határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalmazását. Lapunk természetesen szerette volna megtudni, miként alkalmazkodnak a budapesti döntéshez a román társszervek, ám a hazai hatóságokat nem lehetett szóra bírni.
A román határrendészet országos parancsnokságának szóvivője múlt heti megkeresésünkkor arra kérte lapunkat, kérdéseinkkel forduljunk írásban a Belügyminisztérium sajtóosztályához. A tárcától azonban szerda kora estig nem kaptunk választ, a minisztériumi szóvivő pedig hívásainkra nem reagált. Nem tudott válaszolni kérdéseinkre Laura Bondar, a Bihar megyei határrendészet szóvivője sem, aki azt ígérte, jelentkezni fog, ha tud nyilatkozni, azonban hiába vártuk a hívását. A hatóság honlapja szerint egyébként a román–magyar határon szerdán, a késő délutáni órákban 10-15 perc volt az átlagos várakozási idő. A Biharkeresztesről Váradra ingázók, akik már kora reggel beléptek Romániába, azt tapasztalták, a kifelé vezető sávon lényegesen kevesebb autó áll, mint az elmúlt időszakban. Ennek oka, hogy lényegesen lerövidült az ellenőrzési idő, miután Magyarország ideiglenesen felfüggesztette a szisztematikus ellenőrzést. Délután így már mindenki a szigorítás bevezetés előtti időszakra jellemző tempóban mehetett haza. A Biharkeresztesen élő Zatykó Gyula a Krónika megkeresésére a késő délutáni órában elmondta, percek alatt átjutott a határon, alig 2-3 autó állt előtte. Az ő ellenőrzése alig 30 másodpercet vett igénybe. Mivel a román vámos ismeri a határon naponta átjáró politikust, a schengeni előírások értelmében nem köteles szkennelni a személyi okmányát, ezt most sem tette meg, s ezúttal a magyar kollégája is csak ránézett az iratra, és a csomagtartó kinyitását követően engedte is tovább. Hasonló tapasztalatokról számolt be 18 óra után pár perccel a szintén Biharkeresztesre átköltözött Tókos-Fejes Béla is. A torlódás felszámolása érdekében indított aláírásgyűjtés másik kezdeményezője lapunk megkeresésére elmondta, három autó állt előtte, de még így is három perc alatt átjutott.
Bálint Eszter, Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Középpontban a lovagkirály
Három hét múlva, június 19–25. között tartják a Partium egyik legnagyobb magyar városünnepét, a Szent László Napokat. A nagyváradi kulturális fesztivál főszervezőjével, Zatykó Gyulával az idén ötödik kiadásához érkezett rendezvénysorozat múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.
– Mi adta az ötletet a Szent László Napok elindításához?
– A város lakosságának többsége keveset tud Szent László városalapító királyunkról. A római katolikus egyház ápolta a szent király kultuszát, de emellett, úgy gondoltuk, világi módszerekkel is meg kell ismertetnünk a nagyközönséggel – magyarokkal és románokkal egyaránt – városalapító királyunk cselekedeteit és csodatevéseit. Ráadásul a város hivatalos napja, október 12-e, a román hadsereg nagyváradi bevonulásának állít emléket, ami nem teszi mindenki számára ünnepé e napot. Fesztiválszervezői szemmel pedig nem túl jó ez az időszak a többnapos kültéri ünnep szervezésére, hiszen ebben az időszakban az időjárás kiszámíthatatlan. Ezért döntöttünk úgy, hogy új, nagyszabású, fesztiváljellegű ünnepet szervezünk.
– Hogyan fogadta kezdeményezésüket a városvezetés?
– Kezdetben a polgármesteri hivatal nem segített, sőt, még a köztereket sem biztosította számunkra. Az eltelt öt év alatt változott a helyzet: ma már a nagyváradi várban kapunk helyet, a város partnerségben anyagilag is hozzájárul a kulturális fesztivál megszervezéséhez. Közben a központi híd és egy nagyobbacska utca is felvette Szent László nevét. Ennek a sikernek az elérésében a mi munkánk is benne van.
– A 26 éve működő Festum Varadinum néhány napja ért véget. Elmondható, hogy a nagyváradi magyarság a bőség zavarában szenved. A két magyar rendezvénysorozat hogyan egészíti ki egymást?
– A Festum Varadinum nagy múltú ünnepség: annak idején Tempfli József római katolikus és Tőkés László református püspök kezdeményezte. Ez volt az egyetlen nagyszabású magyar ünnep városunkban, de a körmenet mozgatta meg a legtöbb embert. A Festum Varadinum inkább egyházi vonatkozású események sokaságát tömörítette, igaz, ez most mintha változna. A Szent László Napok világi rendezvény, inkább a klasszikus fesztiválokhoz áll közelebb. Magába foglal kultúrát, történelmi előadásokat, hagyományőrzést, szórakozást. Úgy gondolom, a két rendezvény nem verseng egymással. Ma mindkettőnél városalapító királyunk áll a középpontban, ami erősíti a megismerését és a megbecsülését.
– Mit tart az elmúlt négy kiadás erősségének? Mi vonzotta a legtöbb embert, melyek voltak a legnépszerűbb programok?
– A rendezvény legnagyobb erőssége a közösségi összetartozás érzésének ápolása. Többnyire a családjukkal jönnek ide az emberek. Látszik rajtuk, hogy ünnep számukra az esemény. Nem találkoztam soha részeggel, és a tömegben sem volt semmiféle összetűzés. Rendezvényünk másik célkitűzése – ez is megvalósulni látszik – a határ menti nemzetegyesítés. Nagyvárad vonzásköre túlmutat a mai országhatáron. Ezt akarjuk feléleszteni: a határ nem akadály, a környező települések is érezzék magukénak a rendezvényt. Ennek jegyében minden alkalommal megszervezzük a Szent Lászlótól Szent Lászlóig nevet viselő biciklitúrát, elkerekezve Nagyváradról a Biharkeresztesen található Szent László szoborhoz, amit az ottani önkormányzattal közösen koszorúzási ünnepség zár.
A rendezvény minden alkalommal középpontba állította a gyerekkel érkezőket. Számtalan gyerekprogramunk van. A kicsik nagy élvezettel vesznek részt az eseményeken.
Az örömfőzés is népszerűségnek örvend: a résztvevő csapatok magyaros jellegű ételeket készítenek. Külön pontozza a zsűri a csapatok sátrának díszítését, az elkészített ételek minőségét és a magyaros jellegét. A Nagyváradról elszármazottak találkozója mindig izgalomba hozza az embereket, hiszen a világ minden tájáról hazajönnek. Az idén már 4–5 emberről tudok, aki az Egyesült Államokból és Ausztráliából érkezik az eseményre. A legtöbb érdeklődő az esti koncerteken szokott lenni, ilyenkor akár tízezer ember is jelen van.
– Mi várható a június 19-én kezdődő Szent László Napokon?
– Mivel a rendezvényünk egyik célkitűzése Szent László megismertetése a nagyváradi románsággal is, június 22-én lesz egy nagyszabású jazz koncert, ahol jeles magyarországi és romániai jazzművészek szórakoztatják a nagyérdeműt. A minőségi zeneszámok között magyar és román nyelven legendák hangzanak el Szent László csodatevéseiről és munkásságáról. Szent László Év lévén idén többet foglalkozunk városalapító lovagkirályunkkal. Ennek jegyében június 23-án zajlik a karosi Turul egyesület szervezésében a Ki tud többet Szent Lászlóról? Kárpát-medencei iskolák közötti verseny döntője, ahol több tucat gyermek vesz részt a történelmi Magyarország területéről. Számtalan előadás állítja középpontjába nagy királyunkat. A Nemzetpolitikai Államtitkárság külön kiállítással emlékezik meg a lovagkirályról. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a külsőségekre, több korhű ruhába beöltözött csapat teremt majd hangulatot. Idén az esemény díszvendége a debreceni önkormányzat lesz. Testvérvárosunk önálló programokkal, hungarikum-kóstolókkal, kiállítással, néptánccal vesz részt a rendezvényen bemutatva a történelmi Bihar megyét és annak székhe­lyét. A kézműves vásár is nagy sikernek örvend, ahol minőségi kézműves termékek találhatók. Szombaton és vasárnap rengeteg gyerekeknek szóló játék, előadás, foglalkozás és koncert lesz.
– A magyarság számára Szent László királyunk az egyik legismertebb Árpád-házi király. Hogyan él Váradon a lovagkirály kultusza?
– A lovagkirály kultusza egyre erősebb. A már említett Festum Varadinum körmenet nagy hatással volt mindenkire: jelen volt egyidőben és egy helyen a Győrben lévő koponyaereklye és a nagyváradi herma. Rengeteg zarándok érkezett az eseményre. Ezt egészíti ki a Szent László napi rendezvény, ahol több tízezer ember fog részt venni, köztük elég sok román nemzetiségű. Itt is városalapító lovagkirályunk személye áll a középpontban.
– Kikből áll a szervezőcsapat? 
– A szervezőcsapatnak van egy központi magja, amely pályázatokat ír, és azokat elszámolja, megszervezi a programok java részét, és az önkormányzattal tartja a kapcsolatot. Mellettük a kommunikációval és a rendezvény arculatának kialakításával foglalkozó csapat is működik. Az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetünk a román közönség tájékoztatására, ezért román nyelvű szóvivőnk is van. Nagy szerepük van a rendezvény megvalósításában a partnerintézményeknek is. Ezek közül teljesség igénye nélkül megemlítem a kezdetektől partneri kapcsolatban lévő Partiumi Keresztény Egyetemet, idéntől a Posticum keresztény szellemiségű kulturális központot és a Máltai Lovagrendet. De különböző egyesületekkel is partnerségben állunk, amelyek önálló programokkal készülnek. Sokat segítenek az önkéntesek, akik nélkül nagy bajban lennénk. Idén megállapodást írtunk alá a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel, hogy a nálunk munkával eltöltött időt szakmai gyakorlatként ismerjék el az egyetem egyes szakjain.
– Milyen ma Nagyváradon magyarnak lenni? Mennyire érzi otthon magát az ember egy olyan nagyvárosban, amely pár évtizeddel ezelőtt még többségében magyar volt, ma pedig folyamatosan zsugorodik a magyar közösség?
– Húsz év alatt 35 ezer lélekkel fogyott a nagyváradi magyar közösség. Ha ehhez hozzáadjuk a becslések szerint mintegy tizenötezer, több nemzedék óta Nagyváradon élő románt, akik szintén elhagyták a várost, akkor rögtön látszik, hogy sok ,,régi váradi” hiányzik városunkból. Helyettük viszont jöttek az ország más részeiből. Olyanok, akik nem ismerik múltunkat, nem értik, miért fontos nekünk egy-egy hely, temető, fasor. Szent Lászlót – mint városalapító király alakját – a középpontba állítva és bemutatva a magyarság szerepét a város mai arculatának kialakításában, azt reméljük, sikerül tágítanunk az itt élők toleranciáját, közelítve egymáshoz az itt élő nemzeteket. E tevékenységünk egész évben tart, számtalan olyan megmozdulás szervezői vagyunk, amelynek a célja a múlt bemutatása és megőrzése.
– Talán Nagyváradon a leghangsúlyosabb a nézeteltérés a két erdélyi magyar párt, az RMDSZ és a néppárt között. Ez mennyire határozza meg a helyi magyar közélet alakulását? E nézeteltéréseken miként tud felülkerekedni a civil kezdeményezés?
– Ez is sarkalatos kérdés megmaradásunk szempontjából. Úgy érezzük – a számok és az elért eredmények ezt támasztják alá –, hogy az elmúlt 25 év nagyrészt a veszteségeinkről szól. Amennyiben nem változik valami, néhány év múlva már csak pár tízezer magyarról beszélhetünk, és részarányunk Nagyváradon is húsz százalék alá fog csökkenni.
Ránk sajnos a nagyobbik magyar szervezet ellenségként tekint, és ahol lehet, megpróbál akadályozni munkánkban. Példaként említem, hogy az első Szent László Napok megszervezésekor azzal szembesültünk, hogy Szabó Ödön képviselő egyszerűen eltulajdonította a rendezvény lógóját, nevét és megpróbálta azt levédetni a Román Találmányi Hivatalnál. Ez nem sikerült, mert a hivatal belátta, hogy a mi szellemi tulajdonunkat akarják elvenni. A jövőt illetően meggyőződésem, hogy nem egymás ellen, hanem csak egymás mellett, illetve egy-egy cél mentén egymást segítve kellene dolgoznunk. Remélem, ez valóban így lesz.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szent Lászlóra emlékeztek
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak tegnap Nagyváradon a városalapító szent király egészalakos szobránál, a barokk palota kertjében. A Szent László Napok hivatalos nyitórendezvénye, a színházban megtartott gálaestet megelőzően a fesztiválszervezők és meghívottjaik lerótták tiszteletüket a lovagkirály előtt.
Vasárnap, a Szent László Napok „nulladik napján” kerékpártúrát tartottak Várad és Biharkeresztes között, a biciklisek mintegy negyven kilométert tettek meg. Ugyancsak vasárnap délután Kósa Klára keramikusművésznek nyitottak kiállítást a várban, míg tegnap Móser Zoltán festőművész tárlata nyílott meg Szent László-freskók a Kárpát-medencében címmel
A Szent László Napok ma is zajlik, és a hét vége felé egyre több és változatosabb rendezvényre lehet számítani. Kövessék lapunkat, szemelgessenek a kultúr- és összművészeti fesztivál programjaiból. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Átcsábítják a munkaerőt: Magyarországról toboroznak dolgozókat erdélyi megyékbe
Közösen próbálják megtalálni a módját a magyar–román határ mentén fekvő megyékben a vállalkozók és az önkormányzatok, hogy Magyarország keleti régióiból töltsék be a meghirdetett állásokat. Mivel Arad megye például akut munkaerőhiánnyal küzd, a határ túloldalán viszont magasabb a munkanélküliség, Arad és Békés megyei települések polgármesterei arról készülnek egyeztetni, hogy a dél-alföldi régióból csábítsanak át dolgozókat az aradi és pécskai ipari parkokban működő cégekhez.
Akut munkaerőhiánnyal szembesül a romániai mezőgazdaság és a könnyűipar, a jelenség pedig különösen az ország nyugati megyéiben érhető tetten. Nemrég arról számoltunk be lapunkban, hogy a hazai gazdaszervezetek szerint az ágazatot soha nem tapasztalt mértékű munkaerőhiány sújtja, emiatt az erdélyi és bánsági megyékben számos vállalkozó külföldi – elsősorban magyarországi – szakembereket kénytelen alkalmazni a termelés folytonossága érdekében.
Megtudtuk, hasonló a helyzet a könnyűiparban is, emiatt a magyar–román határ mentén fekvő megyék munkaadói egyre nagyobb számban vetettek szemet a kelet-magyarországi régiók munkavállalóira.
A magyarázat egyszerű: miközben Arad megyében például mindössze kétszázalékos a munkanélküliség, a határ túloldalán, Békés és Csongrád megyében ennél egyaránt magasabb. Arad megyében – ahová Bihar megyéhez hasonlóan most is nagyon sokan járnak át dolgozni a határközeli magyar településekről – jelenleg is mintegy kétezer állás betöltetlen, elsősorban az autóalkatrész- és textilipari gyárakba keresnek munkásokat.
Az ottani ipari parkokban megtelepedett befektetők már így is jelentős számban „importáltak” munkaerőt Románia távolabbi vidékeiről, az alkalmazottak panziókban és bérlakásokban való elszállásolása azonban nem kevés kiadással jár. Hogy a helyi önkormányzatok ne veszítsék el a költségvetésük számára adók és illetékek formájában jelentős bevételt termelő cégeket, a települések vezetői maguk próbálnak megoldást találni a magyarországi munkaerő átcsábítására, utaztatásuk megkönnyítésére.
„Bár az ipari parkjainkban működő gyárak és társaságok nemcsak a környező településekről, hanem az ország számos más megyéiből foglalkoztatnak embereket, még mindig nagy a munkaerőhiány. A legkézenfekvőbb, ha Magyarországról pótoljuk ezt az űrt, ezért az ottani polgármesterekkel közösen próbálunk megoldást találni a munkaerő-áramlásra” – nyilatkozta a Krónikának Antal Péter, a magyar–román határ mentén fekvő Pécska polgármestere.
A 11 ezer lelkes városban a jövő héten éppen ebben a témában ülnek le egyeztetni Arad és Békés megyei települések elöljárói, akik közvetítőszerepet vállaltak a munkaerőhiány enyhítése érdekében. Antal Péter lapunknak elmondta, arról fognak egyeztetni több mint egy tucat magyarországi polgármesterrel, hogy az ottani településekről csábítsanak át dolgozókat a pécskai és aradi cégekhez.
Jelenleg egyébként Battonyáról és környékéről sokan dolgoznak Budapesten, ahonnan hétvégén járnak haza, emiatt a szállással járó költségük magas, akár a munkavállaló, akár a munkaadó fizeti. Viszont ha ezek a dél-alföldi emberek a határ romániai oldalán találnának munkát, az ingázással sokat megspórolhatnak.
„Arról nem beszélve, hogy a fizetések körülbelül egyformák, sőt nálunk fokozatosan emelkednek, így egy-két év múlva el is éri a magyarországi béreket” – állapította meg Pécska polgármestere. A határ menti kisvárosban egyébként négy ipari park működik mintegy félezer céggel (köztük a fémipari vállalkozásoktól a textil- és cipőgyáron át a repülőgép-alkatrész üzemig), ahol 3500 embert foglalkoztatnak, és még ugyanennyien dolgoznak Aradon.
Az aradi illetékesek ugyanakkor a közúti infrastruktúrát is fejleszteni kívánják, hogy gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen a magyarországi vendégmunkások ingázása. Hamarosan korszerűsítik például a Pécskát a tornyai határátkelőn keresztül Battonyával összekötő, hét kilométeres megyei utat, ami jelentősen lerövidíti majd az országhatár által elválasztott két város közötti távolságot, ami Nagylak irányában jelenleg huszonöt kilométeres. Ráadásul az útfelújítással a battonyaiak könnyen megközelíthetik Pécskánál a 4-es számú páneurópai folyosóra rácsatlakozó dél-erdélyi autósztrádát; mindezt Magyarországon csak negyven kilométerrel odébb tehetnék meg.
Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat elnöke közölte, uniós források lehívásával mintegy hatvan kilométernyi, határon átnyúló úthálózatot korszerűsítenek a közeljövőben a régióban a magyar munkavállalók utaztatásának megkönnyítése érdekében.
„Számos, határ menti magyarországi településen nagyon magas a munkanélküliség, mi pedig állást kínálunk ezeknek az embereknek, az itteni befektetőknek szükségük van rájuk” – nyilatkozta a News.ro hírügynökségnek az Arad Megyei Tanács vezetője.
Különben hasonló munkaerő-toborzásra más megyékben is van példa, mivel Bihar és Szatmár megyében is sok magyarországi dolgozót foglalkoztatnak. A nagyváradi ipari parkokban működő cégek például rendszeresen szerveznek állásbörzét a Hajdú-Bihar megyei Biharkeresztesen, a régióból sokan átjárnak dolgozni a bihari megyeszékhelyre.
Rostás Szabolcs