"A nagyváradi szeku félelmetes verőembere a negyvenes évek végén Friedman volt, aki írni, olvasni sem tudott, őrmesteri rangot kapott. Parancsnokuk. Cellér Lajos azelőtt italügynök volt, a Securiatate szolgálatában alezredesi rangig vitte. Biharon a kifosztott nép kenyeret követelt. Erre megjelentek a szekusok, összeszedtek több tucat embert és bevitték őket Nagyváradra. Kiválasztottak közülük két gazdát, Szabó Pétert és Darabont Ferencet. Visszavitték őket Biharra. Útközben kínozták őket, majd a faluba érve agyonlőtték a két gazdát. Ez 1949. aug. 11-én történt. A két halottat 48 óráig nem engedték elszállítani. Amikor ezt meghallották hodosi és biharfélegyházi fiatalok, elhatározták, hogy bosszút állnak a szeku emberein. 1950. ápr. 19-én hat fiatal " mindegyiknél volt fegyver " lesben álltak, várták a szekusok autóját. Amikor megérkezett az autó, három fiú tüzet nyitott, majd mindnyájan elszaladtak. Később kiderült, hog az autóban ülők közül nem sérült meg senki. Még akkor éjjel ellepte a szekus a környékbeli falvakat. Az elfogottakat kegyetlenül vallatták, 35 embert letartóztattak. Végül a kolozsvári hadbíróságon 18 főt ítéltek el 5-15 év börtönre, a fegyveres támadásért letartóztatott 15 fiatalt 10-25 év kényszermunkára. Különválasztották a többitől a 24 éves Oláh Lajos hodosi, a 24 éves Uri Imre biharfélegyházi és a 2 éves Kiss József hodosi lakos ügyét. Hármukat halálra ítélték, majd 1950. aug. 1-jén kivégezték őket. Elvitték őket a Nagyváradon a Rulikovszki temető melletti katonai gyakorlótérre és őt lőtték őket agyon. A volt politikai elítéltek közül többen nyomoztak sírjuk után, de eredménytelenül. /Körösvölgyi Iván: Gyilkosságok a szeku poklában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 8./ "

Szept. 2-án betöltötte 80. évét Jakó Zsigmond /sz. Biharfélegyháza/ történész. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem történeti-nyelvtudományi karán szerzett képesítést. Doktori disszertációját /Bihar megye a török pusztítás előtt, Bp., 1940/ a Magyar Tudományos Akadémia Körössy-díjjal tüntette ki. Budapesten, az egyetemen, majd a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, 1941-ben Kolozsvárra költözött, megszervezte az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárát, 1942-től egyidejűleg tanársegéd az egyetemen, 1945-től 1981-es nyugdíjazásáig a Bolyai Egyetem professzora. 1989 után újraszervezte az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, melynek elnöke lett /1990-1994/, majd tiszteletbeli tagja, 1988-tól az MTA tiszteletbeli tagja, 1996-tól pedig a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. 1990 óta a Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke, 1996. márc. 15-én tudományos munkásságáért Széchenyi-díjat kapott. Jakó Zsigmond számos értékes könyv szerzője, ezek között van az erdélyi művelődéstörténet és írásbeliség múltjára, levéltártörténetére vonatkozó kutatásait összefoglaló Írás, könyv, értelmiség /Kriterion, 1976/, melynek román változata Philobiblon transilvan /1977/ címmel jelent meg. Jakó Zsigmond kutatási területe Erdély középkori történelme, leginkább művelt szakterülete a történeti segédtudományok, mindenekelőtt az írásbeliség, az oklevéltan és a paleográfia. Paleográfiai kutatásait Radu Manolescuval együtt adta ki, a hozzácsatolt albummal /Scrierea latina in evul mediu, 1971/ címmel, ezzel megteremtette az alapot a latin paleográfia oktatásához. /Magyar kiadása: A latin írás története, Budapest, 1987/. Jakó Zsigmond bemutatta a kolozsvári könyvtárak középkori latin kódexeit, elkészítette az erdélyi magyar könyvtártörténet vázlatát, foglalkozott iskolatörténettel is, munkatársként részt vett a romániai középkori oklevélanyag közzétételében. Magára vállalta az erdélyi középkor írásos dokumentumainak vizsgálatát, mintegy 35 ezer oklevelet tanulmányozott át és értékelt. Nemzetiségtörténeti munkája: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, I-II., 1990. /Miklós László: Jakó Zsigmond 80 éves. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3., Tibori Szabó Zoltán: Hiteles történetírásunk nesztora, Jakó Zsigmond akadémikus, 80 éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./ Az Erdélyi Múzeum-Egyesület erre az alkalomra emlékkönyvet készített, amelyet szept. 2-án Benkő Samu, az EME elnöke ünnepi beszéd keretében adott át a 80 éves Jakó Zsigmondnak. Az ünnepelt meleg szavakkal köszönte meg a megtiszteltetést és felidézte életútját, pályájának alakulását. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./ Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1996/. Szerkesztette: Kovács András, Sipos Gábor és Tonk Sándor. A hatszáz oldalas kötet tartalmazza Jakó Zsigmond irodalmi munkásságának könyvészetét, továbbá erdélyi és magyarországi történészek tanulmányait, továbbá négy román történész román nyelvű munkáját.

Bereczki András csak pár hónapja lelkésze a mintegy 750 paptamási reformátusnak, de már sikerült neki jó kapcsolatot kiépíteni gyülekezetével. A baptisták nemrég új templomot építettek. Bereczki András felnőtt, ifjúsági és gyermekkórus alakított. Az adventi műsorral Biharfélegyházán vendégeskedtek. Fiatalság tekintetében nem panaszkodhat a falu, sem a gyülekezet. Az ifjak bibliaórájára húszan járnak rendszeresen. A lelkipásztor ezenkívül közösségépítő munkát is vállalt. Az istentiszteletek utánra előadókat hívnak, akik segítséget adhatnak, hogy az emberek megismerjék jogaikat, lehetőségeiket. - Jól megvannak a falu több mint százfős baptista gyülekezetével. /Paptamási. Közösség- és gyülekezetépítés. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 10./

Düledező biharfélegyházi portát varázsoltak újjá és adták át a napokban a falu közösségének oktatási, kulturális, hagyományőrző célra, közösségi és teleházként fog működni. Megmentették a település egyik legszebb parasztházát. A külföldi egyházak és különböző segélyszervezetek karolták fel a félegyháziak közös álmát. /Regionális közösségi ház és teleház Biharfélegyházán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

"Aug. 30. és szept. 1. között zajló Érmelléki Őszön néprajzi kiállítás nyílt Székelyhídon. Dr. Kéri Gáspár, a gyűjtemény tulajdonosa és kiállítója előadást tartott a szalacsi, érkörtvélyesi, gálospetri, érszőlősi és biharfélegyházi asszonyok munkáiról. Hamarosan egy érmelléki tájház nyitja meg kapuit a kis faluban, Gálospetriben. Székelyhídon tíz érmelléki alkotót munkáit mutatta be a képzőművészeti tárlat. Este a kultúrházban néptáncgálára gyülekezett Székelyhíd népe. A bihardiószegi Szömörce, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a szalacsi Örökzöld asszonykórus, a margittai vegyeskar, illetve az érmihályfalvi és helyi férfikórus sikert aratott. Aug. 31-én a faluközpontban felépített emlékhelyen Fényes Elek, a magyar statisztika megalapítója, Csokaly nagy szülötte előtt tisztelgett a falu. A tavaly megalakult a Fényes Elek Társaság, elnöke, Cservid Levente az avatóünnepségen köszönetet mondott valamennyi támogatónak. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke ismertette Csokaly szülöttének életútját és az emlékhely kialakításának történetét. Székelyhídon, a Nedeczky családnál többször is megfordult Ady Endre. Sóki Béla tanár, Székelyhíd RMDSZ-elnöke a szept. 8-i emléktábla-avató ünnepségen kifejtette Ady- kutatásainak eredményét. Kerekes Terézia 1990 óta vezeti Székelyhíd, Bihar megye legnagyobb, 34 ezer kötetes községi könyvtárát, melynek 800 olvasója van. /Balla Tünde: Érmelléki Ősz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./ "

Bihar megye több mint 50 települése részesül abban a 12 millió összértékű támogatásban, amelyet infrastrukturális beruházások befejezésére utalt ki december 8-i ülésén a tartalékalapból a román kormány. Ez csupán egyike a több erdélyi magyar megyét is közvetlenül érintő kormányhatározatnak. Borbély László közmunkaügyi miniszter közölte, a kormánytámogatásban részesült 24 megye közül 8 kifejezetten magyarlakta. A Bihar megyei kedvezményezett települések között van Szalonta, illetve Biharfélegyháza, Értarcsa, Hegyközcsatár és Tóti község. Ezek a magyarlakta helységek – a helyi és megyei RMDSZ szervezetek kezdeményezésére – összesen 2 millióhoz jutottak. A pénzt vízvezeték- és úthálózat-javításokra fordítják. Hargita megye összesen 4,5 millió értékű támogatást kapott. Az összeg Csíkszereda, Csíkcsicsó, Gyergyótölgyes, Gyergyóremete, Balánbánya, Felsőboldogfalva, valamint a megyei tanács között oszlik meg, szintén infrastrukturális beruházások befejezésére, út- és hídjavításra költik. Kovászna a megyei és községi utak, pallók és hidak, felüljárók javítására, illetve a csatornahálózat felújítására fordítja majd a kiutalt másfél milliót. Hasonló a rendeltetése a Szatmár megyének kiutalt 2 millió lej támogatásnak is, Brassó megye 2 milliót költhet a Brassó és Kovászna megyét összekötő megyei út – javítására. Hargita megye újabb 3 milliót, Maros megye székhelye és a közigazgatásilag Marosvásárhelyhez tartozó Marosszentgyörgy pedig másfél milliót kapott a lakossági fűtéspótlék biztosítására. /Gujdár Gabriella: Jelentős összegű kormánypénz ütötte a „magyar megyék” markát. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

Bensőséges hangulatban mutatták be január 11-én Biharfélegyházán a Félegyház Lapok első számát. Seles Tünde iskolaigazgató elmondta, hogy régi vágyuk volt egy helyi lap beindítása. Kelemen Zoltán alpolgármester pályázatok felkutatásával hozzájárult az anyagiak előteremtéséhez. A nyolcoldalas sajtótermék három színes oldalt is tartalmaz. Százötven példányban havi rendszerességgel kívánnak megjelenni. Főleg diákok írásait akarják megjelentetni. Biharfélegyházának sikerült az önállóvá válás, tájházat alakítottak ki, melyben teleház is működik. /D. Mészáros Elek: Különleges születésnap Biharfélegyházán. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 12./

Jakó Zsigmond történész 90 éves /sz. Biharfélegyháza, 1916. szept. 2./. Középiskoláit a hajdúböszörményi Bocskai István Főgimnáziumban, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán végezte, ahol 1940-ben Magyarország történetéből valamint a történelem segédtudományaiból doktorátust szerzett. A Magyar Országos Levéltárban szerzett levéltárosi szakképesítést, 1941-ben Kolozsvárra került, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában dolgozott. Bekapcsolódott a kolozsvári egyetemen folyó magyar történészképzésbe is, 1941-től nyugalomba vonulásáig (1981) oktatta előbb a magyar történelmet, majd a középkori egyetemes történetet és a történelem segédtudományait. Az erdélyi történet középkori forrásainak feltárása, a segédtudományok valamint az intézmény-, társadalom- és művelődéstörténet területén folytatott kutatásainak eredményeit önálló kötetekben és tanulmányok hosszú sorában tette közzé. Negyven esztendős egyetemi pályafutása során történelemtanárok és kutatók nemzedékei kerültek ki a keze alól. Iskolateremtő professzorként válogatta ki azokat, akiket kutatásokra alkalmasaknak ítélt, pályájukat egyengette. Életének kilencedik évtizedében sikerült a mohácsi vész előtti okleveles források kutatására vállalkozó fiatal munkacsoportot kialakítania. A gyalui vártartomány urbáriumai c. vaskos kötete 1944-ben jelent meg, utána szintén koraújkori emlékiratok és levelek következtek (Misztótfalusi Kis Miklós, Rettegi György), de az enyedi Bethlen Kollégium diáknévsorát is ő betűzte ki. Folyamatosan dolgozott az erdélyi középkori okleveles anyaggal, A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei c., két vaskos kötetre terjedő, terjedelmes bevezető tanulmánnyal kísért forráskiadványa azonban csak 1990-ben jelenhetett meg. Erdélyi okmánytár címen foglalta kiadványba az Erdélyre vonatkozó oklevelek magyar nyelvű kivonatait, az eddig megjelent két kötet után most töretlen munkakedvvel a harmadikon dolgozik, fiatal tanítványai közreműködésével. Ugyancsak az ő felügyeletével látott nyomdafestéket nemrég az Erdélyi fejedelmek királyi könyvei c. kiadvány, nyomdában van a gyulafehérvári káptalan jegyzőkönyveit kivonatoló kötet, és Torda vármegye fejedelemségkori jegyzőkönyvei is nemsokára kiadásra kerülnek. /Sipos Gábor: A kilencven éves Jakó Zsigmond születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./

A krumpli lett az RMDSZ választási „kampányeszköze“. „Kampányba kezdünk egész Erdélyben, készülünk az új honfoglalásra”– ezekkel a szavakkal kísérte Markó Béla RMDSZ-elnök a szövetség európai parlamenti jelöltjeinek hét végi bemutatkozását Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Nagyváradon. Krumplival a kezében nyitotta meg Markó Béla október 19-én Csíkszeredában az RMDSZ kampányindító ünnepségét. Nagy István színész hívta színpadra a jelölteket. Beszédet csak a két listavezető Frunda György, illetve Sógor Csaba szenátor tartott. „Kampányba kezdünk egész Erdélyben, készülünk az új honfoglalásra”- mondta Markó Béla Marosvásárhelyen, az RMDSZ október 20-án tartott ünnepségén, bemutatva EP-képviselőjelöltjeit. A szónokok kerülték Tőkés László püspök „egyéni vállalkozására” utalást, csak Markó jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva, hogy nem az RMDSZ tehető felelőssé a közös listaállítás kudarcáért. Az RMDSZ kampánystábja október 21-én, vasárnap délben Biharfélegyházán először hagyományt ápolt: részt vettek egy kolbásztöltő versenyen. /Both Abigél, Horváth István, Lokodi Imre: Narancs helyett pityóka. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

Életének 93. évében elhunyt Jakó Zsigmond /Biharfélegyháza, 1916. szept. 2. –Kolozsvár, 2008. okt. 26./, az MTA tiszteleti tagja, a magyar történettudomány kiemelkedő egyénisége, az erdélyi tudományosság doyenje. A budapesti egyetemen tanult, 1939-től a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, 1941-től a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa, majd 1950-ig vezetője, közben 1942-től a kolozsvári Ferenc József, majd Bolyai (utóbb Babes–Bolyai) Egyetemen tanít, 1947–1981 között professzori minőségben. 1949–1981 között, nyugdíjazásáig, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének is munkatársa. Jakó Zsigmond professzor szervezte újjá 1990-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, melynek négy évig (1990–1994) elnöke volt, ő irányította az EME kutatócsoportjait megalakulásuktól az utóbbi időkig. A Magyar Tudományos Akadémiának 1988-tól volt tiszteleti tagja, 1990-től a Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke, az ELTE tiszteletbeli doktora. Számos magyar tudományos kitüntetés (Pro Cultura Hungariae, Széchenyi-díj, Kemény Zsigmond-díj stb.) birtokosa. /Elhunyt Jakó Zsigmond. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Az erdélyi magyar történetkutatás és történetírás kimagasló alakját kísérték utolsó útjára Kolozsváron a Házsongárdi temetőben október 31-én. Jakó Zsigmond (1916–2008) professzor Biharfélegyházán 1916-ban született. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történeti–nyelvtudományi karán végzett, később Kolozsváron Kelemen Lajos történész-levéltárost mondhatta mesterének. 1942-től a kolozsvári, 1945-től a Bolyai, 1959-től 1981-ig a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanárként, professzorként tanított. Fő kutatási területe az erdélyi középkor és kora újkor története, különös tekintettel a művelődés, a gazdasági élet, a településtörténet és az adminisztráció múltjának a kutatására. Munkássága, figyelme kiterjedt a történettudomány segédtudomány-ágaira: a paleográfiára, a diplomatikára, valamint a pecséttanra. Az utóbbi évtizedekben foglalkoztatta az erdélyi könyv- és könyvtártörténet. Jakó Zsigmond fáradságot nem ismerve dolgozott a levéltári anyag biztonságba helyezésén, megmentésén. A középkor kutatásában nagy segítségére volt a középkori latin nyelv elmélyült ismerete. 1990-ben két kötetben rendezte sajtó alá, és adta ki a kolozsmostori konvent 1289–1556 közötti, fennmaradt jegyzőkönyveit. Az Erdélyi okmánytár első kötetében 1997-ben megjelentette az erdélyi vajdaság Árpád-kori (1028–1300) okleveleit. Ezzel az erdélyi Árpád-kori okleveles források kritikai számbavételét kezdte el, alapot biztosítva Erdély középkori történetének megismeréséhez. 2004-ben az Erdélyi okmánytár második kötete látott napvilágot, ebben Erdély történetének 1301–1339 közötti teljes forrásanyagát tette közzé. Az erdélyi okmánytár sorozatban 1997-ben megjelentette az erdélyi vajdaság Árpád-kori (1028–1300) okleveleit. 2004-ben az okmánytár második kötete látott napvilágot, amely a XIV. század elején kelt okiratokat öleli fel. A Házsongárdi temetőben elhangzott méltatások alig-alig tudták átfogni azt a szerteágazó tudományos munkásságot, amelyet hosszú élete folyamán Jakó professzor kifejtett. Jakó Zsigmond professzor 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia, 1996-tól a Román Akadémia tiszteletbeli tagja. 1990–1994 között az újjászülető Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöki tisztét töltötte be. Munkásságának egy-egy határkövét főbb művei jelzik: Bihar megye a török pusztítás előtt (1940); A gyalui vártartomány urbáriuma (1944); Adatok a torockói jobbágylázadások történetéhez (1637–1782, 1945); Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához (1946); Az erdélyi vajda kancelláriájának szervezete a XVI. század elején (1947); A magyarpataki és kalini hamuzsirhuta története (1956); A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben (1956); Scrierea latina in evul mediu (1971), ugyanez magyarul 1987-ben: A latin írás története (szerzőtárs Radu Manolescu); Írás, könyv, értelmiség (1976). /Szőcs János: Jakó Zsigmond professzor emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

Emléktábla hirdeti június 14-e, vasárnap óta a biharfélegyházi református templom oldalán, hogy az utókor mennyire hálás Jakó Zsigmond /1916- 2008/ történész akadémikusnak. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke mint szervező köszöntötte Jakó Zsigmond testvérét és lányát, a kolozsvári egyetemi küldöttséget, valamint a többi jelenlévőt. Beszédében kifejtette, hogy a Biharfélegyházához tartozó egykori Ágostmajoron született Jakó Zsigmond, a helytörténészek példaképe korunk egyik legnagyobb tudósának tekinthető. Egyed Ákos történészprofesszor, az Erdélyi Múzeum-egyesület (EME) elnöke, Jakó egykori munkatársa kifejtette reményét, mely szerint a félegyházi emléktábla a magyarországi, a partiumi és az erdélyi tudományos élet összekötő kapcsává válhat. Beszédében méltatta a tavaly elhunyt Jakót. Külön kiemelte, hogy mekkora szerencse érte az erdélyi tudományosságot, amikor Félegyháza nagy szülötte Budapestről visszatelepedett. Mesélt arról, hogy az igen nehéz helyzet közepette is példaértékűt alkotott az akadémikus történész a kommunizmus évtizedei alatt. Ünnepélyesen felavatták a templom oldalán elhelyezett emléktáblát. /(megyeri): Az akadémikus történész tisztelete Félegyházán. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 16./

Partiumi néptánctábor Biharfélegyházán
Bihar megye – Idén második alkalommal szervezte meg a Partiumi Néptánctábort a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ), és a Görböc Kultúrális Egyesület, főtámogató most is a Communitas Alapítvány volt.
Az idei tábornak Biharfélegyháza adott otthont, a házigazdák pedig a helyi ifjúsági szervezet, a BIFIT tagjai voltak. Régi ismerősök és „újoncok” egyaránt érkeztek a biharfélegyházaiTeleház udvarára, ahol nem sokat tétlenkedve mindenki hamar lábra állította sátrát. Az egyhetes táborban közel százan vettek részt, hét néptánccsoportból: Micskéről, Biharszentjánosról, Szentjobbról, Székelyhídról, Szalárdról, Szilágycsehről és Szilágylopmértről.
Ifjú zenészek bemutatkozása
Az okatás két csoportban zajlott, a kisebbek rábaközi táncokat tanultak Pap Jánostól, a nagyobbak pedig a magyarózdi táncrenddel ismerkedhettek meg Nyerges László és Nyerges Aranka segítségével (az oktatók mindhárman Szegedről érkeztek). A táncos lelkű fiatalok a napi hat óra intenzív tánctanulás után is izgatottan várták az esti tábortűz melletti táncházat, melyet a Görböc néptánccsoport ifjú tagjai vezettek, népi játékokkal és körtáncokkal ismertetve meg az érdeklődőket. Ott mutatkozhatottbe szintén a Görböc kis prímása, Erdei Csongor, furulyásai Oláh Márta és Oláh Rebeka, valamint dorombosa, Oláh Mátyás, így a táborlakóknak alkalmuk nyílt élő zenére táncolni.
Oklevél a résztvevőknek
A táborzáró gála folyamán a fiatalok bemutatták meghívottaiknak és a helyi nézőknek azt, amit a hét folyamán elsajátítottak. Az oktatók kiosztották az okleveleket azon résztvevőknek, akik a legpontosabban tudták bemutatni a tánclépéseket, és sorozatokat. A bemutatón elhangzó himnuszokat a székelyhídi Kankalin néptánccsoport furulyásai fujták. Hodgyai Edit programszervező, megyei tanácsos további okleveleket osztott ki azoknak, akik elkísérték a fiatal táncosokat, és segítették a tábor gördülékeny működését. A zárszavak után a táborlakók egyhangúan „tapsolták vissza” az együtt töltött napokat, és kórusban kérve: „legyen még egy hét”. erdon.ro

Megemlékezés Félegyházán
Bihar megye – Vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelettel emlékeztek Biharfélegyházán arra a 13 leventére, akik 1944. október 9-én lettek áldozatai a II. világháborúnak Nádudvar határában.
Az eseményen jelent volt a magyarországi településről Balogh Károly, aki kutatásba kezdett és adatokat gyűjt, mert kötetbe foglalná a leventék történetét. erdon.ro

Családbarát önkormányzatokat díjaz az RMDSZ
Húsz önkormányzat nyerte el idén a Családbarát közösségek címet, amelyet az RMDSZ ítél meg azoknak az önkormányzatoknak, amelyek erőfeszítéseket tettek egy családbarát közösség kialakítására - jelentette be ma Kolozsváron Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese, a program egyik kezdeményezője. Az idén díjazott önkormányzatok a következők: Gyergyóremete, Székelyudvarhely, Hargita Megye Tanácsa (Hargita megye), Sepsiszentgyörgy, Vargyas (Kovászna megye), Szászrégen, Nyárádszereda, Marossárpatak (Maros megye), Kraszna, Szilágycseh, Sarmaság, Szilágyperecsen, Tordaszentlászló, Szatmárnémeti, Kolcs, Alsólugas, Nagyszalonta, Biharfélegyháza, Kisiratos és Zsombolya. A politikus emlékeztetett arra, hogy a 2011. évi romániai népszámlálás eredményei által mutatott népességfogyási tendenciák előtérbe helyezték egy hatékony családtámogatási rendszer kialakításának szükségességét. Ennek értelmében az RMDSZ 2011 decemberében útjára indította az Együttműködés a magyar jövőért családpolitikai kezdeményezést. „Idén első alkalommal május 15-én, a család nemzetközi napja alkalmából díjazzuk a nyertes önkormányzatokat, akik jó példát mutattak a gyermekes családok életfeltételeinek javítását szolgáló intézkedéseikkel, a gyermekeket és fiatalokat támogató programjaikkal. Ennek megfelelően a településfejlesztésben érvényesítik a „Családbarát közösségek” program kritériumrendszerét, valamint a 2012-es helyi költségvetésbe belefoglalják a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző programok finanszírozását, ezek kivitelezésében együttműködnek a civil, ifjúsági és egyházi szervezetekkel” - mutatott rá Horváth. A főtitkárhelyettes hozzátette, hogy a díjazottak közül kiemelkedő eredményeket ért el az idén Gyergyóremete község, ugyanis közel 2 millió lejt fordított az elmúlt évben magas színvonalú családtámogató programokra. Gyergyóremete községben mára már hagyománya van a családbarát programoknak, ugyanígy a civil, egyházi szervezetekkel való együttműködésnek. „Az önkormányzat olyan szolgáltatásokat, programokat finanszíroz, amelyek a közösség igényeire, szükségleteire válaszolnak. Ilyenek például a családsegítő program, a házi beteggondozás, falugondnoki szolgálat, fogyatékkal élő gyermekek számára foglalkoztató programok, rászorulók számára napi étkeztetés biztosítása és az afterschool program” - indokolta a döntést Tonk Gabriella, a program koordinátora kiemelve, hogy az önkormányzat figyelmet fordít az egészségügyi ellátás és az oktatás minőségére is, valamint a nagycsaládosoknak is különböző kedvezményeket biztosít. „Eredményei elismeréseképpen az RMDSZ Családpolitikai munkacsoportja különdíjban részesíti a községet. A díj egy brüsszeli kirándulás 15 gyergyóremetei diák számára, amelyet Sógor Csaba EP-képviselő, a munkacsoportja tagja ajánlott fel” - mondta el Tonk Gabriella. (hírszerk.) Transindex.ro

Ifjúság – Várják a DÖKSZAB-ra a diákokat
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) és a Magyar Középiskolás Egyesületek Tanácsa (MAKET) Biharfélegyházán (Bihar megye) szervezi meg 2012. szeptember 3. és 7. között az idén 18 éves Romániai Magyar Diákönkormányzati Szabadegyetemet (DÖKSZAB).
Táborunk célja a romániai magyar középiskolás mozgalom aktív tagjai számára olyan általános érvényű, a szervezeti életben felhasználható ismereteket nyújtani, amelyek segítségével a résztvevők nagymértékben növelhetik diákönkormányzati tevékenységük hatékonyságát.
A szabadegyetem sikerét a program eddigi elismertsége és az intenzív, romániai és magyarországi szakértők segítségével elkészített, napi 8–10 órás oktatási program biztosítja. Az itt eltöltött napok alatt a táborlakók különböző tematikájú előadásokon vehetnek részt, mint például szervezetmenedzsment, rendezvényszervezés, érdekvédelem, pályázatírás, karriermenedzsment.
Emellett rengeteg hasznos tulajdonságot fejleszthetnek a diákok, hiszen csapatban különféle feladatokat kell elvégezniük, amelyek hozzásegítik őket tárgyalóképességük, kompromisszumkészségük javításához.
A XVIII. DÖKSZAB-ra augusztus 24-ig lehet jelentkezni, a tábor részvételi díja 50 RON. Bővebb információkkal a http://dokszab.makosz.ro/ honlap, valamint a Makosz (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) Facebook-oldala szolgál.
A szervezeti élet iránt érdeklődők, avagy diáktanácsban már tevékenykedő fiatalok jelentkezését várjuk! Csakis olyan középiskolás diákok jelentkezhetnek akik előtt legalább két középiskolai év áll még (leendő IX., X., XI., szakiskola esetén XII.-es diákok). A jelentkezést a tábor vezetősége bírálja el!
A MAKOSZ sajtóirodája
Szabadság (Kolozsvár)

Húszéves a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság
Húsz év már komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében. Elértük az érettség szintjét, amely mérlegkészítéshez kötelez. Így dióhéjban ismertetni szeretném egyesületünk legfontosabb tevékenységeit.
Egyesületünket 1993-ban alapítottuk, 12 alapító taggal. 2006-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség égisze alatt működött mint Bizottság, egyesületi státusban. 2007. március 13-án lett a bíróságon bejegyezve mint önálló jogi személy, megőrizve a folytonosságot.
A társaság létszáma állandóan változott. A húsz év alatt 208-an voltak tagok, amelyből 26-an elhunytak. Jelenleg 114 munkatárssal rendelkezünk: történészek, néprajzosok, tanárok, orvosok, lelkipásztorok, műemlékes szakemberek, honismereti nevelők. 13 Arad, 60 Bihar, 3 Kolozs, 2 Máramaros, 9 Szatmár, 5 Szilágy, 11 Temes megyéből, 1 Gyimesközéplokról, 1 Segesvárról és 9 Magyarországról.
Legfontosabb tevékenységünk a helytörténeti kutatómunka, amely szoros kapcsolatban van a műemlékvédelemmel. Feladatunk a kistérségek és az egyes települések történetének kutatása és közzététele, műemlékeinek felmérése, ismertetése és védelme.
A kutatómunka és a felmérő programok eredményeinek ismertetése évente két rendezvényen történik: márciusban a Partiumi Honismereti Találkozón és szeptemberben a háromnapos Partiumi Honismereti Konferencián. Minden évben előre meghatározzuk a kutatás témáját. De ez csak a fő téma, ezek mellett megjelennek mindig az előző kutatási programok témái is, mert többen vannak, akiknek egy meghatározott kutatási területük van, vagy csak egy tájegységben kutatnak.
A Partiumi Honismereti Konferencia immár hagyományos és elismert mind belföldön, mind külföldön. Átlagosan 80 ember vesz részt a Partiumból, a Bánságból, Kolozsvárról, Magyarországról. Vándorkonferencia, hogy bekapcsoljuk a különböző vidékeket a közös kutatómunkába. A konferencia helytörténeti kutatómunkánk és műemlékvédő tevékenységünk legmagasabb fóruma. Ekkor tartjuk az évi közgyűlést is, ekkor osztjuk ki a Fényes Elek-díjakat azoknak, akik kimagasló munkát fejtettek ki a helytörténeti kutatómunkában és az egyesületi élet szervezésében. Eddig tizennyolc konferenciát szerveztünk. Az idei, a 19. konferencia fő témái voltak: a Partium és a Bánság egyházi műemlékei; Nagy személyiségeink emlékezete; Kollektív értékek folytonossága – hagyományaink.
E rendezvényeken elhangzó tanulmányokat, dolgozatokat igyekszünk közzétenni. A rövidebb anyagokat időszakos honismereti lapunk, a Partium ismerteti. A nagyobb méretű anyagokat a Partiumi füzetek könyvsorozatában tesszük közzé.
Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el Partium néven. Könyvkiadásunk megkezdése előtt, időszakos lapunk évente 2–3 számban, majd 1997 után egy-egy szám jelent meg, négyszáz példányban. Főbb rovatai: történelem, helytörténet, műemlékeink–műemlékvédelem, művelődéstörténet, néprajz–népismeret, képzőművészet, személyiségeink, tájleírás, hírek–események.
Könyvkiadásunk 1997-ben indult el Partiumi füzetek néven a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az „oral history” módszerének alkalmazása. 1997-től napjainkig 74 kötet jelent meg. 1998–2002 között 18 kötet jelent meg elég nehéz körülmények között. Az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket. Ez volt a hőskor. 2003-tól kezdve a Bihar Megyei Tanács támogatja könyvkiadásunkat az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik. Eddig megjelent 16 falumonográfia, 19 történelmi és néprajzi jellegű kötet, 18 műemlékekkel foglalkozó, 11 nagy személyiségeinkről, négy kötet temetőinkről, öt iskolatörténet. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenöt kötetet, ebből ötöt a Jubileumi Rákóczi Évek sorozatában. A sorozat szerkesztője alulírott, beíró Farkas Piroska, szöveggondozó Mihálka Magdolna. Könyveink az elején a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készültek, majd az Europrint nyomdában. Néhány éve a Litera Print Nyomdában készülnek, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a tulajdona. Nyugodtan állíthatjuk, hogy e könyvkiadás egyesületünk sikersorozata. Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Az ifjúság bevonására 1992–2005 között 13 honismereti tábort szerveztünk, amelynek keretében délelőtt állagmegőrző munkálatokat végeztünk, délutánonként honismereti előadásokat tartottunk a környék földrajzáról, történelméről, népi hagyományairól, irodalmáról.
Jelentős eredménynek könyvelhetjük el, hogy egyesületünk 23 emléktáblát készíttetett és avatott fel. Mivel ezek nagyon fontosak nemzeti önazonosságunk megerősítésében, ezért fontosnak tartom ezek felsorolását:
1992-ben a fenesi Bélavár falán;
1993-ban Réven, a Zichy-barlang feltárásának 90. évfordulója alkalmából; Szentjobbon, a Szent Jobb tiszteletére, közösen Tempfli József megyéspüspökkel, valamint Sólyomkő várának falán;
1994-ben Réven Márton Gabriella, Ady első váradi szerelme emlékére; Kulcsár Andor lelkipásztor tiszteletére; Nagyváradon Biró József művészettörténész és festőművész, Érsemjénben pedig Fráter Lóránd, a nótáskapitány tiszteletére;
1995-ben: megfogalmaztuk és megcsináltattuk a vártemplomban elhelyezett Szent László-emléktáblát;
1997-ben: Nagyváradon K. Nagy Sándor író, jogász, a helytörténeti kutatás úttörője tiszteletére. A tábla felerősítésére majd később került sor. Aradon emléktáblát avattunk Lóczy Lajos földrajztudós tiszteletére;
2001-ben Csokalyon Fényes Elek földrajztudós tiszteletére, halálának 125. évfordulója alkalmából;
2002-ben Gálospetriben emléktáblát, emlékszobát avattunk Sass Kálmán mártír lelkész tiszteletére;
2003-ban Réven Karl Handl, a barlang felfedezőjének tiszteletére, közösen a Pro Rév egyesülettel;
2005-ben Érköbölkúton ifj. Gyalókay Lajos, a Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet alapító tagja és titkára, Zsibón II. Rákóczi Ferenc tiszteletére, a zsibói csata emlékére;
2006-ban Érmihályfalván Zelk Zoltán költő emlékére;
2007-ben Erdőhegyen (Kisjenő – Arad megye) dr. Balogh Ernő egyetemi tanár, Nagyváradon Hegyesi Márton, az 1848–49-es szabadságharc kutatója tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2008-ban: Érmihályfalván Kuthy Lajos író tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2009-ben: Biharfélegyházán és Micskén Jakó Zsigmond akadémikus tiszteletére, közösen az Erdélyi Múzeum Egyesülettel;
2011-ben Micskén Miskolczy Károly nemzetőr, országgyűlési képviselő tiszteletére.
De ezek mellett aradi tagtársaink számos emléktáblát avattak a Csiky Gergely Iskolaközpontban. Emléktáblákat és más emlékjeleket avattak Szatmár- és Szilágy megyében is. Minden megyében állagmegőrző tevékenységeket szerveztünk, főleg emlékjeleinknél, temetőinknél.
Ugyanakkor, minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveztünk. Felsorolni is nehéz lenne.
Fontos megvalósításunk volt a honlapunk elkészítése, amelyet immár bárki megtekinthet a világhálón a www.pbmet.ro címen.
Sokrétű tevékenységeink elismeréseként egyesületünk és egyes tagjaink számos kitüntetést kaptak. Így egyesületünk megkapta a Pro Partium-díjat, a Podmaniczky-díjat és a Kós Károly Állami Díjat. Ezek mellett számos díszoklevelet, amelyeket most nem sorolok fel.
Egyesületünk 2001-ben megalapította a Fényes Elek-díjat, amelyet azok kapnak meg, akik kimagasló eredményt értek el a helytörténeti kutatómunkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben. 2005-től olyan személyiségeknek is ítéltük oda, akik saját településükön példamutató módon végezték hagyományőrző tevékenységüket, mint Balázsi József, Érsemjén polgármestere, Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere, Gellért Gyula, bihardiószegi református lelkipásztor, Flóris János, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány alapító elnöke Isaszegről, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános.
Természetesen ezt az eredményt csak közösen tudtuk elérni. Ezért szeretném most megköszönni minden társamnak önzetlen, odaadó tevékenységét.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Partiumi néptánctábor Biharfélegyházán
Idén hatodik alkalommal rendezték meg augusztus 11. és 15. között a Partiumi néptánctábort Biharfélegyházán, ahol, az előző évekhez hasonlóan, két csoportban zajlott az oktatás.
A néptánctábor kezdő csoportban Erdei Sándor és Hodgyai Edit vezetésével szatmári táncokkal ismerkedtek, míg a haladók Nyerges László és Sipos-Hodgyai Edit irányításával mezőségi táncokba, énekekbe kaptak betekintést. A tánctábort Hodgyai Edit főszervező nyitotta meg, köszöntve a Szatmár, Szilágy és Bihar megye képviseletében érkezett csoportokat. Kodály Zoltán gondolatával indított, a népből átvett hagyományt majd egy új formába öntve fogják átadni „a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek”. Így kívánt jó tanulást a tehetség kiteljesedéséhez és jó szórakozást az elkövetkező hétre. A megnyitó alkalmával Cseke Attila képviselő köszöntő beszédében hangsúlyozta néphagyományaink ápolásának és megtartásának fontosságát. A viszont látás ünnepi hangulatában osztozva köszöntött mindenkit Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere. Az ünnepi hangulatot Demeter Krisztina népdalcsokra, illetve a Görböc néptánccsoport kalotaszegi tánca tette színesebbé. Az idei táborban a visszajáró biharszentjánosi Szentjánosbogarak, a belényesújlaki Rezgő, a szilágyszéri csoport, illetve a házigazda micskei Görböc tagjai köszönthették a hadadnádasdi együttes tagjait is, akik első alkalommal vettek részt a rendezvényen, melyen egész idő alatt a talpalávalót a Soroglya zenekar szolgáltatta.
Záróünnepség
A napi programban délelőtti és délutáni néptáncoktatás, népdaltanítás, illetve esti táncházak szerepeltek, de bemutatták a mezőségi népviselet is. Egy heti tanulás után a táborzárón nyújtottak ízelítőt a csoportok az elsajátítottakból: a kicsik szatmári verbunkot, csárdást és ugróst adtak elő, míg a nagyobbak sűrű magyart, csárdást, szökőst és sűrűcsárdást. Énektanulásban is jeleskedtek, Antal Emese szatmári, míg Varga Izabella, Demeter Krisztina, Szabó Amália és László Renáta mezőségi népdalcsokorral örvendeztette meg a záróünnepségre ellátogató szülőket, illetve Szabó Ödön képviselőt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, aki örömének adott hangot, hogy az utóbbi évtizedekben a hagyományápolás, a hagyományőrzés egyre népszerűbb Bihar megyében is. Számos néptáncot kedvelő szerveződött csoportokba, időt és energiát fordítva a hagyományok, a néptánc, a népdal elsajátítására, fontosnak tartva, hogy a népviseletek elmaradhatatlan színfoltjai legyenek a megyei rendezvényeknek. A táborzáró ünnepség búcsú-momentumaként Kelemen Zoltán polgármester megköszönte úgy az oktatók, csoportfelelősök, valamint a táborlakók munkáját, hangot adva annak a meggyőződésének, hogy a hagyományőrzés manapság mindannyiunk számára kötelező, ugyanakkor meghívta a tábort jövő évre is Biharfélegyházára. A rendezvény támogatója a Communitas Alapítvány, otthont adója Biharfélegyháza önkormányzata és a Jakó Zsigmond Általános Iskola volt.
erdon.ro

Felzárkóztató cigány missziós tevékenység
Nagyvárad- Csűry István püspök bátorítása és támogatása mellett az utóbbi években az Ora et labora gondolat jegyében jelentős fejlődésen ment keresztül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület cigány missziós tevékenysége, köszönhetően a biztos szakmai háttérnek is.
Néhány évvel ezelőtt, vagyis 2011-ben egy olyan szakaszába jutott sajnos a 2002-ben útjára indított cigány missziós szolgálat, mely stagnáló állapotból a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi vezetése valamilyen módon megpróbálta kimozdítani. Úgy is lehetne fogalmazni: a tevékenység bizonyos szinten megrekedt, így szükségét látták annak, hogy továbbfejlesszék. Ekkor határozta el a KREK, hogy továbblép, s kiterjeszti a szolgálatot- amennyire lehet- több Bihar megyei településre is. Farkas Zsolt közigazgatási előadó tanácsos honlapunknak felidézte: felvették a kapcsolatot a református Diakónia Keresztény Alapítvánnyal, és létrejött az a partnerség, amely már meghozta első gyümölcseit. Önmagáért beszél, hogy a kezdeti 15-20 gyermeklétszám napjainkra 249-re duzzadt megyei szinten, vagyis Váradon 81, Biharfélegyházán 24, Bihardiószegen 24, Csokalyon 24, Székelyhídon 48, Hegyközszentmiklóson 24, Szentjobbon pedig 24 gyermek részese már a programnak, néhány hét múlva pedig Monospetriben egy szintén 24 fős gyermekcsoport örülhet majd még a tevékenységeknek. A projektben ugyanakkor immár 23 alkalmazott érintett (többségük a PKE végzettje), s köztük kilencen roma származásúak. A szolgálat tehát nemcsak a gyermekre korlátozódik, hanem a roma családokra is. Ennek pedig egyik eredménye, hogy egyfelől a gyülekezetek is egyre befogadóbbak, másrészt pedig a roma közösségek is egyre élénkebb érdeklődést tanúsítanak a történtek iránt. Egyértelműen sikertörténetként könyvelhető el tehát a KREK cigány missziós programja, mely az átalakításnak köszönhetően egyre több eredményt tud felmutatni. Hétköznaponként olyan délutáni tevékenységek zajlanak a Kolozsvári úti nappali foglalkoztató-központban, melyeken szociális dossziéval rendelkező diákok vannak jelen, de emellett a szociális munkások ellátogatnak a családokhoz is, és a főbb keresztény ünnepeket is megülik közösen. Nem csupán arról van szó tehát, hogy délután tanulnak vagy enni kapnak a gyermekek, hanem ennél sokkal többről: gőzerővel zajlik a társadalmi felzárkóztatás, és ez a pozitív visszajelzésekből is kiderül.
Pozitív eredmények
Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos azt hangsúlyozta: az elmúlt években odáig fejlődött ez a tevékenység a KREK felkarolása révén, illetve a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány váradi fiókjával partnerségben, hogy azon túl, hogy a gyermekekkel, illetve a családokkal foglalkoznak, az egyházkerület a munkatársakkal is tud törődni, mely azt jelenti, hogy szakmai beszélgetésekre hívja meg őket. Ezeken az összejöveteleken a vidéken munkálkodó alkalmazottak is olyan pozitív eredményekről tudnak beszámolni, melyeket megtapasztalnak, illetve átélnek a mindennapokban. Sok helyen ugyanis úgy végzik a délutáni szolgálatot, hogy például a negyedik osztályosok termeibe mennek be délután a roma gyermekek a „délutáni tanító nénivel”, a délelőtti tanító néni pedig kommunikál ezzel a roma projektben érintett munkatárssal, és megköszöni neki, hogy délután foglalkozott a gyermekekkel, mert nagyon sok esetben otthon nincsenek is olyan körülmények, hogy a gyermekek másnapra a feladataikat el tudják végezni. Tehát a tanulmányi előremenetelben is látszanak már az eredmények. Jelzésértékű továbbá, hogy Németországban is felfigyeltek már ezekre, és szakmai tanácsokat kérnek arra vonatkozóan, hogy kell a roma lakossággal foglalkozni. Ugyanakkor a közeljövőben arra is van kilátás, hogy más nyugati országbeli diakóniai szervezetek kérnek útbaigazítást tőlük, illetve a kolozsváriaktól. Szoboszlai Erzsébet szociális munkás, Bihar megyei koordinátor úgy emlékszik vissza: először nagyon rosszak voltak a gyerekek, nem fogadtak szót, nem tudtak viselkedni, el is volt kicsit keseredve: hogy tudják majd őket megnevelni? Manapság azonban be lehet nézni bármelyik osztályba, s látható, hogy milyen szép csendben tudnak maradni, s nagyon ügyesen megírják a házi feladataikat. Az újak is nagyon hamar beilleszkednek, megtanulnak szót fogadni, pedig előfordul, hogy másodikosok vagy harmadikosok már, s ideérkezésükkor nem ismerik még a betűket vagy a számokat. A munkatársak azonban külön foglalkoznak velük, s ezért elé rövid idő alatt sikerül ha nem is teljesen felzárkóztatni őket, de a minimális alapokat megtanítani nekik, hogy aztán onnan könnyebb legyen a továbbfejlődésük.
Két iskolából
Váradon két helyről, a Lucretia Suciu és a Ioan Slavici általános iskolákból járnak I-IV. osztályosok a Kolozsvári úti szociális foglalkoztató központba. A kézmosás, ima és ebéd után hozzáfognak a házi feladatok elkészítéséhez, majd ezután következik amire még marad idő: kézműves-foglalkozás, biblia óra, higiéniára való nevelés. Ugyanakkor egy játszótér is a rendelkezésükre áll az udvaron, ezt holland önkéntesek építették, illetve vásárolták.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A kommunizmus borzalmai – A „Padlásseprés”
Kelemen Béla 85 éves, Biharfélegyházán lakik, emlékeimben pedig még most is elevenen élnek a kommunista hatalom és a rettegett Securitate miatt elszenvedett testi és lelki sérelmek.
Kelemen Béla a Kossuth Rádió munkatárásának, Ionescu Nikolettnek idézte fel emlékeit, mesélt az elszenvedett kínzásokról és az embertelen körülmények között letöltött hosszú börtönéveiről.
1949-ben az elégedetlen munkások és a gazdák tüntetettek az egész Érmelléken, a kommunista hatalom pedig ezt keményen megtorolta az úgynevezett Padlásseprés akciója során: embereket tartóztattak le, börtönöztek be és lőttek agyon – magyarázta Kelemen.
Az idős bácsi elmondása szerint ő nyolcadmagával fegyverrel a letartóztatott bajtársaikat próbálta kiszabadítani, az akció viszont nem sikerült és másnap már mindannyijukat le is tartóztatták. Nyomban ítélőbíróság elé kerültek. Mindannyijukat halálra ítélték, de a fellebbezés után csak három társát végezték ki, rá 20 év kényszermunkát róttak ki.
Kelemen Béla Felsőbányába került ólombányába dolgozni. Itt 1954 novemberében tiltakozásképpen a meleg ruhák hiánya miatta és azért, mert a hozzátartozóik semmit nem tudhattak róluk, 400 társával együtt éhségsztrájkba lépett. Ezért társaival együtt büntetésként még 5 év nehéz-börtönre ítélték. Azt nehéz elmondani, hogyan élte túl azokat az éveket a fűtetlen cellában, a silány koszton betegen minden orvosi ellátás nélkül – nyilatkozta Kelemen Béla, akit a 14 letöltött börtönévek után is mindig figyelt és zaklatott a Securitate.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

A Bihari Református Egyházmegye képviselői Kárpátalján
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.
Dérer Ferenc

erdon.ro

Ahol szeretet van, erő is van
A tél kétségkívül az az évszak, mikor a legtöbb „látható” segélyakció zajlik, hiszen sok a rászoruló, a hajléktalanoknak szállásra, ételre van szükségük a túléléshez. Rászorulók, hátrányos helyzetűek azonban az év minden napján vannak, nemcsak a téli ünnepek idején. Arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hogyan segít a szükségben szenvedőknek, Vinczéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos beszélt a Reggeli Újságnak.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) szociális hálója van, ami egyházi nyelvezetben természetesen azt jelenti, hogy szeretetszolgálat, azaz diakónia. Ha Nagyváradon maradunk, ahol egyházkerületünk székhelye is található, akkor elmondhatom, hogy itt 2013-ban indítottuk be a Diakónia Keresztyén Alapítványt nagyváradi fiókját” – vezetett be minket munkájukba Vinczéné Pálfi Judit. A 2013-ban létrehozott váradi alapítvány fiókszervezete a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítványnak. A váradi fiók létrehozatalával a két református egyházkerület szeretetszolgálata egységesen jelent meg a világban. „Ez az alapítványunk elsősorban házi idősgondozással foglalkozik Nagyvárad területén, 2015-ben beindítottunk egy munkapontot a Szilágyságban, Perecsenyben, és idén is igyekszünk új munkapontot beindítani, de ez a közeljövő zenéje.” A Diakónia Keresztyén Alapítvány kolozsvári fiókja a KREK-kel közösen újragondolta, -szervezte és -indította az úgynevezett roma gyermek-projektet, a Kolozsvári út 63. szám alatti székelyen, és 20–24 gyermek helyett jelenleg már 81 gyermekkel folyik a munka délelőtt, délután. A program nemcsak szigorúan arról szól, hogy várják, hozzák a gyermekeket, és ott vannak velük négy órán át, hanem a szülőket is látogatják, folyamatos a kapcsolattartás a családokkal.
Romamisszió és idősgondozás Váradon
A roma családok között végzett munka nagyon kiterjedt Bihar megyében, ez egyházi viszonylatban a Bihari Református Egyházmegyét, illetve az Érmelléki Református egyházmegyét jelenti. Bihar megyében Nagyvárad mellett Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Csokalyon, Kágyán, Székelyhídon, Köbölkúton, Kiskerekiben, Monospetriben, Hegyközszentmiklóson és Szentjobbon folyik ugyanez a munka. „Összesen közel 400 gyermekkel foglalkoznak a munkatársaink, körülbelül 30 munkatársunk van, közülük kilenc roma származású. Vannak közöttük vallástanár-szociális munkás végzettségűek, vannak tanítónők, akik bedolgoznak, és vannak szakképzettség nélküli roma munkatársak, akik megbízhatók, lelkiismeretesek, s örömmel beálltak a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársainak a sorába” – magyarázta az előadótanácsos. Ő legalább évente kétszer találkozik ezzel a munkatársi közösséggel, ugyanis tudatosítani szeretné bennük, hogy a református egyházkerülethez tartoznak. „Valamilyen formában összetartozunk, és a találkozásokkor egy áhítattal, munkamegbeszéléssel, beszélgetéssel vagyunk együtt, egyrészt azért, hogy én is első kézből tájékozódjam arról, hogy a roma misszió területén mi zajlik gyülekezeteinkben, másrészt azért hogy én is tudjam őket lelkesíteni illetve biztatni.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit.
A Kolozsvári úton tehát a földszinten a roma misszió zajlik, a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozással foglalkozó részlege ugyanott, az emeleten működik. Négy idősgondozó munkatársuk van, ők körülbelül 25–30 személlyel foglalkoznak. „Van, akit nem napi szinten, van, akit kétnaponta, van, akit háromnaponta kell meglátogatni, attól függően, hogy az illetőnek mire, milyen jellegű segítségre van szüksége. Elsősorban olyan idős emberekről van szó, akiknek vagy van családjuk, de külföldön, és egyszer ugyan ki tudnak mozdulni a lakásból, vagy nem tudnak kimozdulni, ez adja meg annak a mértékét, hogy hogyan, milyen időközönként kell őket látogatni és milyen gondozásban kell őket részesíteni” – fogalmazott Vinczéné Pálfi Judit.
A Lámpás Alapítvány
A felsoroltak mellett működik a nagyváradi székhelyű Lámpás Alapítvány, amely tulajdonképpen egy ernyőszervezet. „Ez az az ernyőszervezet, amely alatt összegyűjtöttük a diakóniai tevékenységeket folytató gyülekezeteinket kerületszerte, Temesvártól Nagybányáig, azokat, amelyekben bármilyen szeretetszolgálati munka zajlik. Ne feledjük, hogy mindaz, ami a gyülekezetben zajlik, a társadalomban is történik, mert gyülekezeteink tagjai a társadalomban élnek, legyenek városnak vagy falunak a lakói. Ugyanakkor a Vura Otília vezette Lámpás Alapítványnak különböző, más tevékenységei is vannak, elsődleges céljuk a hátrányosan megkülönböztetett egyének, közösségek életminőségének javítása. Közösségi, információs és tanácsadóközpontot működtetnek. Amivel nap mint nap foglalkoznak: tanácsadás, közvetítés, oktatási foglalkozások, műhelymunkák szervezése. Családvédelem, információ külföldi munkakeresők számára, nők, lányok védelme, olyan projektek, amelynek keretében információs alkalmakat tartanak az iskolákban, gyülekezetekben, egyházmegyéinkben” – magyarázta az előadó-tanácsos. Például tájékoztatják a fiatal lányokat a külföldön rájuk váró veszélyekről. Sokan dönthetnek váratlanul, azt mondhatják, hogy „én megyek külföldre, mert ott milyen jó és milyen könnyű” és ott szembesülnek azzal, hogy kényszerprostitúció vagy ezer veszély vár rájuk. A Lámpás Alapítványnak épp emiatt a munka miatt nagyon sok hasonló működésű külföldi alapítvánnyal is van kapcsolata.
Nagyváradon gyülekezeti alapítványként működik a Csillagváros Alapítvány, ennek célja szintén az idősek látogatása, gondozása. És a megyeszékhelyen van a Nagyvárad-Őssi Mentálhigiénés Központ is. Nyilvántartják a Csillagocska Alapítványt, amely elsősorban a népi kultúrával és hagyományőrzéssel foglalkozik. Szintén váradi székhelyű az Agnulli Dei, a velencei idősek otthona, amely nagyon sokrétű, nagyon sokféle szociális diakóniai tevékenységet folytatott az elmúlt 15 évben, majd idősek otthonává vált, amire ugyancsak nagyon nagy szükség van a városban. A királyhágómelléki egyházkerület szociális napközit is működtet, amivel ugyancsak a nagyon hátrányos helyzetben lévő szülőket, családokat támogatják, a gyermekekkel négy órát foglalkoznak ott, „Dombi Enikő szociális munkás végzi ezt a nagyon szép és nagyon gazdag szolgálatot, oda is el szoktam menni évente legalább kétszer, hogy találkozzam velük. Áhítatot tartok, beszélgetek a gyerekekkel és részt veszek abban a műsorban, amit a gyerekek előkészítenek” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. A szociális napköziben általában 15–18 gyermek van, előkészítő osztályostól a negyedik osztályosig, de kivételes esetben a testvér is még csatlakozhat. Itt ebédet is kapnak a gyermekek és foglalkoznak velük.
Romamisszió, idősgondozás szociális bentlakás
Nemcsak Nagyváradon, más Bihar megyei teleüléseken is folyik a munka, tudtuk meg. „Ha ki akarunk menni Nagyváradról, akkor indulhatunk Tenke irányába, ahol több mint húsz éve működik a Tenkei Református Szeretetotthon, az idősek otthona, ami ugyancsak hiánypótló volt annak idején, mikor beindult, és mind a mai napig nagyon jó, hogy van. Tenkéről visszajövet Nagyszalontára érünk, ott is tudjuk, hogy létrejött néhány évvel ezelőtt a nagyszalontai református gyülekezet és a Bocskai István Alapítvány által a József Ház, Református Idősek Otthona, amire ugyancsak szükség van. Az Érmelléken a református egyházmegyében Székelyhíd központtal működik az ÉRDA, azaz Érmelléki Református Diakónia Alapítvány, amit még Gergely Annamária szociális munkásunk alapított. Úttörő munka volt ez az egész egyházkerületben, de az egyházmegyében is annakidején, valamennyi lelkipásztor összefogott, ez 37 gyülekezetet jelentett akkor, az ő összefogásukkal jött létre az alapítvány azért, hogy az érmelléki nagyon szegény falvak nagyon szegény családjait tudják feltérképezni, illetve támogatni. Mind a mai napig működik az ÉRDA, amely a rokkant fiatalokat és családjaikat, illetve a nagyon szegény családokat felkarolja. Most volt egy németországi négytagú diakóniai csoport Székelyhídon, a gyülekezetben tettek látogatást, meglátogatták a cigánysort, azt a közeget, ahol gyülekezet és az ÉRDA is működik. Két nappal azután találkoztam én a küldöttséggel, mélyen meg voltak döbbenve, könnybe lábadt szemmel kérdezték, hogy létezik, hogy az Európai Unióban még létezik ilyen lakhatási körülmény? Mondtam, nekik, hogy ez nekünk természetes… Körülbelül tíz évig jártam kisebb-nagyobb rendszerességgel Németországba, Svájcba, Spanyolországba, stb. az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának a konferenciáira, ahol többek között találkoztam egy brüsszeli képviselővel, aki a kelet-európai roma kérdésért volt felelős. Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy járt-e már terepen. Az illető hölgy azt mondta, hogy nem járt még soha, ekkor megkérdeztem, ne haragudjon, de hogyan tudja koordinálni vagy elképzelni a kelet-európai roma integrációs kérdést így. Mondta, hogy leveleket, feljegyzéseket szokott kapni és azokra reagál. Meghívtam nagy szeretettel a svájci illetőségű hölgyet, hogy jöjjön, szívesen elkalauzoljuk a mi romatelepeinkre, hogy legyen képe, legyen fogalma arról, amivel foglalkozik Nem jött el. Ezért tart ott az unió, ahol tart.” – summázta a lelkipásztor.
Ugyancsak az ÉRDA-nak egy kiágazása a micskei székhelyű Sámuel szociális bentlakás. Ez mind kisebbségi létünk, mind az ott folyó szociális, diakóniai, szeretetszolgálati tevékenység miatt fontos. Bertalan Csilla szociális munkás az igazgatója a micskei szociális bentlakásnak. „Micske részben már kicsit szórvány, Micskén van nekünk egy előkészítő osztálytól nyolc osztályig terjedő iskolánk, viszont a szociális bentlakás hozzájárul ahhoz, hogy különböző, nagyon elszórványosodott falvakból odahozzák a gyermekeket. Roma és nem roma gyermekek laknak ott egyaránt, és nagyon értelmes és nagyon aranyos roma gyerekekkel találkozom, oda is szoktam menni, velük is tartom a kapcsolatot. Olyan 15–18 gyerek lakik a bentlakásban, akiket hétvégente a bentlakás fuvaroz, hoz-visz a családjaikhoz. Vannak olyan családok, amelyek olyan körülmények között laknak, hogy nem tudnak a gyermekek hétvégenként, csak vakációban hazamenni. Nagyon nehéz körülmények között, de él és van a Sámuel szociális bentlakásunk is.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit
Az érmelléki egyházmegyében Magyarkécen működik a Kécenlét Alapítvány. Mike Pál lelkipásztor a vezetője az alapítványnak, roma gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak, több mint százzal, tíz évnél régebben. Érszöllősön működik egy nagyon jó szociális konyha, Mezőtelegden is van idősgondozás, és Árpádon is ezzel szeretne foglalkozni a gyülekezet, terveznek napközis foglalkozást és idősgondozást, Biharfélegyházán működik a Gálya Egyesület, amelyet Szabó Zsolt lelkipásztor hozott létre, házi idősgondozással foglalkoznak, és ugyancsak roma missziót végeznek. „Ez egy kis egyházközség, és itt Szabó Zsolték létrehozták ezt a több mint tíz éve működő roma missziót, feleségével együtt, aki tanítónőként vállalt ebben részt. Gyönyörű maga a templom, a gyülekezet és Biharfélegyházáról már kinőtt roma munkatárs, aki dolgozik ebben a közösségben, és ez fantasztikus. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam azt a fiatalembert, s mondta a lelkész felesége, hogy ő a tanítványunk volt” – idézte fel Vincze Judit.
Élesden, a Királyhágómellék földrajzilag utolsó előtti gyülekezetében (az utolsó Rév) működik a Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon, ami 25–30 gyermeknek ad otthont, Dénes Éva szociális munkás az igazgatója, és szükség is van rá, nagyon nagy lelkesedéssel vezetik Dénes Istvánnal együtt az árvaházat.
Kitekintő
A királyhágómelléki egyházkerült azonban nemcsak Bihar megyéből áll, így Vinczéné Pálfi Judit arról is beszámolt lapunknak, hogy a többi megyében milyen szociális tevékenységeket folytatnak.
A nagykárolyi egyházmegyében van a Dégenfeld Alapítvány, a Dégenfeld-család a hadadi kastélyát adta használatba a református egyháznak, ott elsősorban ifjúsági rendezvényeket, ifjúsági konferenciákat, táborokat szoktak szervezni. Ugyancsak az egyházkerület területén, a károlyi egyházmegyében, Lelében található a jól működő Oikodomos Keresztyén Alapítvány, amely holland támogatással, a református egyház és a helyi közigazgatás támogatásával működik, ott időseket gondoznak, recepteket írnak, elviszik a gyógyszert, beadják az injekciót. A szatmári egyházmegyében, Szatmárnémetiben, a Szamos negyedben a semmiből épített templomot a kilencvenes években a Bogya-Kis házaspár, ők évekig a szabad ég alatt prédikáltak, építettek templomot és óriási  gyülekezetük lett a Szamos negyedben. Ők óvodát alapítottak a gyülekezetüknek, egy újabb ingatlant sikerült megvenniük, felújítaniuk, ahol időseknek tartanak napközis foglalkozást, áhítattal, beszélgetéssel, énekléssel, gyülekezetépítési misszióról is  szó van, ebédet visznek azoknak, akik nem tudnak már odajönni, tehát diakóniai munka folyik.
A nagybányai egyházmegyében a Bethesda Házról tudunk Szamosardón, ahol szociális központ működik. Mivel nincs orvos a községben, orvosi felügyeletet biztosítanak heti két alkalommal, ami vizsgálatot, receptkiírást, gyógyszerbeszerzést is jelent.
A Szilágyságban házi idősgondozás folyik Mocsolyán, Szilágyerkeden, Szilágyballán, Perecsenyben és Szilágynagyfaluban.
Kettős kisebbségben
Arról, hogy mi segítheti munkájuk, a missziós előadó így válaszolt. „Nagyon örülök annak, hogy a sajtó megkeres és megkérdez. Épp ahéten beszélgettem főtiszteletű Csűry István püspök úrral egy egészen más témában, de egyházi kérdésről, természetesen, s ő a következőképpen fogalmazott »közösségi illetve anyagi korlátok között élünk. « Ez így igaz, kétszeres kisebbségben vagyunk. Egyrészt magyar nemzeti kisebbségként, illetve protestáns egyházként is. Életfelfogásom, hitbeli meggyőződésem szerint épp ez a két tényező az, ami aktivál, ami valóságos tettekre késztet, ez a motivációs erőforrás. A rendelkezésre álló erőforrásokat nem szabad stagnálni engedni, hanem a meglévőkkel ott, úgy hatni, amint csak képesek vagyunk. Mert, aki ad, annak adatik, aki szeret, azt szeretik, aki él annak élete lesz, aki épít, annak jövője lesz. Hajt bennünket az ige, hajt bennünket a missziói parancs: Tegyetek tanítványokká minden népeket, (Máté 28.18), és ott van a Galata 6.2: Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét. És hogy ha mi ezt komolyan vesszük, akkor nemcsak prédikáljuk az Isten igéjét a szószéken, hanem elindulunk. Csillagvárosra 1999 novemberében kerültünk Szentjobbról, ahol 180 gyülekezeti tagunk volt, óvodástól aggastyánig. Megvolt minden korosztály, kis falusi gyülekezet, nagyon jó közösség. Váradon elsősorban azt láttunk, hogy aki szembenéz velünk, az egy elöregedett gyülekezet. Már kezdődtek a konferenciák, sőt megerősödöt  a diakónia, jöttek a hollandok, mi nagyon sok ilyen konferencián, képzésen részt vettünk a férjemmel együtt, és azt a döntést hoztuk már 2000-ben, hogy nem elég hirdetni, az igét, ahogy Krisztus mondja cselekedjétek meg. Így indultunk el, így lett megalapítva a Csillagváros Alapítvány, és a gyülekezet házi idősgondozói szolgálata, önkéntes alapon elsősorban. S ahogy ide kerültem a püspökségre azóta is, s amíg élek és amíg tevékeny leszek én ezt fogom vallani, hogy Isten az embert nem azért hívta el, vagy hívta életre, hogy csak beszéljen, hanem azért is, hogy cselekedjen. Ha ebben van egy isteni töltet, egy isteni elhívás, akkor az Isten dicsőségére, a másik ember javára cselekedhetünk. Örülök, hogy ablak nyílik a külvilágra, innen, ilyen formában is, és nagyon örülök annak, hogy a Lámpás ernyőjét most egy kicsit kinyitjuk, és alánézhetnek ez alá az ernyő alá, mindazok akik akár Bihar megyében vagy akár a megye határán is túl laknak, keressenek meg minket, hívjanak bennünket. Hiszem hogy ahol van szeretet, ott van erő is. És ha valaki elindul, és jó ügyért indul el, annak lesznek követői.”
Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ijesztő kilátások az érmelléki oktatásban
PÁSZTOR RITA, a Partiumi Keresztény Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa rendkívül érdekes témát választott még publikálás előtt álló doktori disszertációjához: kisebbségben és kettős kisebbségben élő magyar fiatalok pályaválasztása az Érmelléken. A „kisebbségben”-t elsőre is meg tudjuk fejteni, a „kettős kisebbségben-t” viszont talán már kevésbé: a magyar cigányokról van szó. Tasnádi-Sáhy Péter írása.
Magyar cigányság alatt, olyan – leginkább Székelyföldre, illetve Érmellékre jellemző – cigány közösségeket értünk, akiknek az anyanyelve magyar, nem beszélnek sem románul, és néhány kivételtől eltekintve, egyik cigány dialektusban sem, ezért, ahogy Pásztor Rita fogalmaz hosszú beszélgetésünk elején, mind a romániai magyar, mind a romániai cigány közösség kisebbségként tekint rájuk. Pongyola újságíróból szólva: magyarok közt cigányok, a cigányok közt magyarok, a többségi társadalom számára pedig jobbára nem is léteznek. Az Érmelléken viszont megkerülhetetlenül számolni kell velük.
Meghökkentő statisztikák
Ezt már akkor is beláthatjuk, ha csak a 2011-es, Pásztor Rita által rendszerezett, vonatkozó népszámlálási adatokra vetünk egy pillantást: cigánynak 9,86 százalék, romani anyanyelvűnek az érmellékiek 3,2 százalék vallotta magát, miközben a magyar anyanyelvűek 68,17 százalékos arányához képest a magyar nemzetiségűek aránya csak 61,95 százalék.
A különbségek alapján könnyen kimutatható, hogy az Érmellék településein legalább 6,22-6,66 százaléknyi magyar ajkú cigány lakosság él. Mármint az önbesoroláson alapuló statisztika szerint, az élet egészen mást mutat, elég csak az Erdélyi Riport által is többször felkeresett Érselindet említeni, ahol 1-4. osztályban a magyar tagozaton két tanuló kivételével minden gyerek a magyar cigány közösséghez tartozik, nagyobbik részük az Érselind 360. alatti egyetlen házszámra bejegyzett cigánysoron lakik. Ennél is komolyabb a helyzet, ha a származás mellett a gyermekek társadalmi helyzetét legjobban jellemző adatra, a szülők iskolázottságára vetünk egy pillantást, amely, Pásztor Rita 2011-es népszámlálási adatok között folytatott vizsgálódásai alapján jócskán az önmagában is kétségbeejtő romániai adatok alatt marad.
Míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya országosan 14,38 százalék, addig Érmelléken kevesebb, mint fele, 6,38 százalék, és hozzávetőleg ugyanekkora a lemaradás a posztliceális képzések terén is. És egy még durvább adat: 2011-ben, az Érmelléken a 10 év feletti összlakosság 61,92 százaléka befejezett iskolai végzettségként nyolc, vagy annál kevesebb osztállyal rendelkezett.
Gondolom, már ennyiből is sejtjük, Pásztor Rita kutatásának eredményei nem fognak mosolyt csalni az arcunkra.
Bajok rendszeren kívül és belül
Ezen a ponton át is adom neki a szót, hogy elmondja, pontosan mit és milyen módszerekkel kutatott: „A kutatás célja tágabban az volt, hogy átfogó képet kapjak az oktatás állapotáról, kilátásairól az Érmellék Bihar megyéhez tartozó településein. Konkrétan 19 települést jártam be Biharfélegyházától a megyehatárig, nem jutottam el Margittára, valamint Hegyközszentmiklósra, ennek ellenére azt mondhatom, szinte teljes körű volt a bejárás, mindenképpen reprezentatívnak tekinthető a minta. A kutatás részeként többek között az általános iskolában végzős diákok jövőképét igyekeztünk felmérni egy 64 kérdésből álló, feleletválasztós kérdőív segítségével. Ez az a korosztály, ahonnan már jól feltérképezhető az oktatási rendszerben bejárt, illetve onnan kivezető további út. A módszernek az az egyik komoly hibaforrása, hogy csak azokat a gyerekeket értük el, akik rendszeresen járnak iskolába, azokat nem, akik ekkorra már szép számmal kimaradtak. Tehát az eredményeink sugallta kép mindenképpen pozitívabb a realitásoknál, illetve emiatt az eredetileg választott témán változtatnom kellett, hiszen a kettős kisebbségre (azaz a magyar cigányokra – a szerk.) szerettem volna koncentrálni, de ehhez nem sikerült elég adatot gyűjteni, hiszen a lemorzsolódás kimutathatóan leginkább őket érinti.
A kérdéseink elsősorban arra vonatkoztak, hogy a diákok szeretnének-e, illetve hol szeretnének továbbtanulni. Emellett rákérdeztünk a családi háttérre, arra, hogy a diák milyen tanulónak tartja magát. A kutatás másik része arra irányult, hogy teljes osztálytörténetet vizsgáljunk, azaz végigkövessük az iskolacsoporton belül az osztályok történetét elsőtől nyolcadikig, megvizsgáljuk az elmaradók arányát, ki az, aki elkezdte az iskolát elsőben, és nyolcadikban is benne van a rendszerben.”
Az eredmények, mint azt már előrevetítettem, elszomorítóak. Hogy a legegyszerűbben értelmezhető adattal kezdjem, Pásztor Rita, az osztálytörténeteket vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy
az első osztályba beiratkozó érmelléki gyerekek hozzávetőleg 15 százaléka a nyolcadik osztályig kimarad az iskolából. A vizsgált osztályokban a kimaradók egytől-egyig a magyar cigány közösséghez tartoztak.
A sok kimaradó ellenére az osztályok létszáma nagyjából állandó. Az alacsony gyerekszám miatt a rendszer igyekszik mindenkit magában tartani, sorozatos bukások árán is. Ez aztán csak ideig-óráig működik, felső tagozatra többen csak-csak bejutnak, de az 5-6. osztály vízválasztónak számít, nagyon kevesen jutnak el az általános iskola végéig. Tehát sokan az 1-4. osztályban ugyan fizikailag jelen vannak, de a szükséges tudást nem sajátítják el, a felgyűlt lemaradás, felső tagozatban már behozhatatlan. A térség demográfiai összetételét nézve a lemorzsolódás már csak azért is kihívást jelent, mert a roma népesség az, amelyik növekszik, míg a magyar nem. Tehát a magyar oktatás a térségben akkor tud megmaradni, ha a magyar anyanyelvű cigánygyerekeket benn tudja tartani a rendszerben.
Ez önmagában is komoly probléma, de a 465 diák által megválaszolt kérdőívek a rendszerben bent maradottakról (tehát javarészt érmelléki magyar gyerekekről) sem festenek bíztató képet, a kutatók már az adatfelvételnél komoly szövegértési nehézségeket tapasztaltak. Mint Pásztor Rita elmondja: „A tapasztalatok tükrében nem tűnik irreálisnak a funkcionális analfabetizmus OECD felmérés által 37% százalékosra becsült romániai aránya a 15 évesek körében.”
A kérdőívek elemzése után elmondható, a nyolcadik osztály végéig eljutott érmelléki diákok 8,5 százaléka biztosan iskolaelhagyó lesz, tehát nem tervez továbbtanulni, számos lány készül hamarosan férjhez menni, 42,3 százalék pedig tervez még tanulni, de nincs konkrét jövőképe.
A diákoknak csak 22,4 százaléka szándékozik a felsőoktatás előszobájának tekinthető gimnáziumba, líceumba menni, de a társadalmi mobilitás hiányában (a gyerekek jellemzően megöröklik a szülő társadalmi státuszát), sokak álma nem fog előreláthatóan teljesülni. Pásztor Ritát idézve úgy is fogalmazhatok, hogy nyílik az olló: a saját alacsony társadalmi-gazdasági státuszú közegében a diák még jól teljesít, de abból kikerülve szembesül a hiányaival, kudarcélmények érik, és fokozatosan eláll a terveitől.
Nem a pedagógus hibája
A kutatás eredményeit megismerve megkérdezem, hogy az adjunktus asszony szerint mennyire ismertek, felismertek az általa tudományosan is alátámasztott problémák akár a helyi közösségekben, akár a döntéshozók szintjén:
„Nincs olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozó ember, akiben a jövő nem vet fel komoly kérdéseket, azt viszont nem tudom, hogy mennyien néznek az önmagukban is súlyos képet festő, de a valóságnál még mindig kedvezőbb statisztikák mögé. Emberi tulajdonság, hogy nem szeretünk felvetni csak úgy kérdéseket, konkrét megoldások nélkül. Az én kutatásom annyira elég lesz, hogy 2015-re vetítve elég jól meghatározható, adatokkal alátámasztott, ennek a térségnek az oktatási perspektívája.”
Bár a kutatás helyzetfelmérésre vonatkozik, és nem tartalmaz megoldási javaslatokat, de a szakember szerint átfogó intézkedésekre van szükség, mert főleg a 21. század tudásalapú társadalom-ideáljához mérve súlyos a helyzet.
Pásztor Rita azt is fontosnak tartja megjegyezni, hogy a tanítókat, tanárokat nem lehet felelőssé tenni a kialakult helyzetért, a vizsgált településeken szakképesített, képzett pedagógusok vannak. A probléma sokkal inkább ott kezdődik, hogy az általuk elérhetővé tett tudás befogadására a közösség nem alkalmas, hiszen már az oktatási rendszerbe olyan hátránnyal érkezik a gyerekek egy része, amit az iskola nem hogy csökkenteni nem tud, hanem felnagyítja. „Én voltam elsős osztály tanító nénije pályám elején, és találkoztam olyan gyerekkel, aki nem ismerte a színeket hétévesen. Nem arról van szó, hogy nem ismerte fel őket, hanem a vonatkozó szavakat sem tudta, mert olyan ingerszegény környezetből jött” – hozakodik elő egy személyes élménnyel a kutató, majd hozzáteszi,
a jelenlegi pedagógusképzés a különleges helyzetek kezelésére nem készít fel, kizárólag az átlagos, általános képességekkel rendelkező gyerekek oktatásához ad muníciót, nem számol sem a leszakadó, sem a tehetséges gyerekkel.
Ez az általános helyzet Romániában: nem a rendszeren, hanem kizárólag a tanár tenniakarásán múlik, hogy felismeri-e bármelyik végletet, és fektet-e bele külön energiát.
Pásztor Rita beszélgetésünk végén így összegez: „Az ilyen, társadalmilag-gazdaságilag kifejezetten hátrányos helyzetű térségekben a gyerekek sorsát nem lehet kizárólag oktatási kérdésként kezelni, csak a szociális tényezőkkel kiegészítve, de erre jelenleg nincs infrastruktúra. A pedagógustól nem várható el, hogy legyen szociális munkás, lelki gondozó és pszichológus egy személyben. Egyelőre nem megoldott, hogy a cigánysorról iskolába érkező gyerek miként lesz motivált, miként érezheti hasznosnak az iskolában megszerzett tudást, illetve a kezdeti hátrányból származó és a rendszer által csak felnagyított kudarcélményeket miként dolgozza fel. A többségtől eltérő szocializációval érkezik az osztályba, és az iskolának nincsenek eszközei arra, hogy ezt a különbséget feloldja. Rendkívül fontos, hogy a kistelepülések iskolái megmaradjanak, mert elérhetőek, sőt, sokak számára egyedül elérhetőek, az iskola megtartásának kényszere viszont kényszerpályákat szül, elzárja a megoldáshoz vezető utakat." http://erdelyiriport.ro

Hagyományőrző aratási ünnepség Félegyházán
Hagyományőrző aratási ünnepséget tartottak szombaton délután Biharfélegyházán, melyen az idősebb korosztály képviselői próbálták bemutatni a kaszálás, marokszedés fortélyait, de a fiatalok közül is megfogták néhányan a kasza nyelét. Népi gyerekjátékokkal és kézműveskedéssel lehetett múlatni az időt, meg lehetett kóstolni a kemencés lángost is.
A népi hagyomány szerint június 29-e, Péter és Pál napja az aratás kezdete. Hagyományosan a legkorábban érő kalászosok – az őszi meg a tavaszi árpa – betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván nap környékén, ám a rozs, majd a búza Péter Pál nap környékén válik vágáséretté. A zab aratásával zárul a sor. Szent Iván napján történik a kalászszemle. A gazdák szerint a búza ebben az időben kezdi “hányni a kalászát”, a töve megszakad, megáll a növekedésben: megérik a vágásra. A munka végeztével következett az aratóünnep, amely a középkorban is szokás volt. Érdekesség, hogy 1901-ben agrárminiszteri rendelet is előírta az aratási mulatságok megrendezését. Idővel felcserélődött a betakarítás és az ünneplés sorrendje: az aratóünnepet nem a nagy munka végén, hanem a kezdetén, a Péter-Pál nap közelében rendezik. Ehhez igazodtak Biharfélegyházán is, ahol az elmúlt szombaton délután első ízben szervezték meg a hagyományőrző aratási ünnepséget.
Gyakorlati bemutató
Ehhez minden adva volt, például az árnyékban is 35 Celsius fok körüli hőség, amit a meteorológusi cirkalmakat mellőzve egy helybéli tömören így fogalmazott meg: borzasztó meleg van. Szorgalmasan repkedtek a fecskék is, melyek a Polgármesteri Hivatal eresze alatt raktak fészket. Az elöljáróság árnyékában gyülekeztek az ünnepségre a kíváncsiak is, hiszen az épület mögött van az a mintegy 30 árnyi búzatábla, a község központjában, melyet haszontalan területből változtattak termővé. Kelemen Zoltán polgármester köszöntötte mindazokat, akik kimerészkedtek a napra, megköszönve a helyi református nőszervezetnek, hogy nem csak ötletgazdája, de kivitelezője is a rendezvénynek (és ehhez a már említett agrárminiszteri rendelet sem kellett). A szervezet nevében annak elnöke, Győrki Adina tanárnő vezette a további történéseket, melyek során előbb a népviseletbe öltözött fiatalok beszéltek röviden az aratási hagyományokról, majd következett a gyakorlati bemutató: Győrki Imre, Úri Gábor, Deák Zoltán, majd id.Kerecsenyi Imre ragadott kaszát, megmutatni, hogyan kell a rendet vágni, Dóczi Julianna pedig a marokszedést demonstrálta.
Megragadták a kaszanyelet
Az az igazság, hogy megoszlottak a vélemények például arról, hogy merre is kell dőljön a levágott búza (a még álló sorra, vagy ellenkezőleg), hogyan is kell megkötni a kévét és a munkamenetet látva nagy bajban lettünk volna, ha a program csak akkor folytatódhatott volna, ha az egész parcella levágása befejeződik. De természetesen nem ez volt a cél, sőt, inkább az, hogy a fiatalok (is) ízelítőt kapjanak az egykori nehéz munkából, amikor még nem légkondicionált kabinból gombnyomással irányított gép végezte a betakarítást. A legények közül néhányan meg is ragadták a kasza nyelét és a leányok közül is hajlongtak páran a levágott búza felett. A hőségben jól fogott a hűtött ivóvíz, amit a szervezők kínáltak, majd a gyerekek sorba szerveződtek, hogy átvezessék a népet a közeli Teleház udvarára. A menet élén azt a nemzeti színű szalaggal díszített búzakosarat vitték, mely inkább harangra emlékeztetett, s melynek közepén egy “újkenyér” díszelgett.
Aratás rajzokon
Az esemény szervezői nevében Szabó Ella tanítónő pár nappal korábban felhívást tett közzé, miszerint várják a gyerekek aratással kapcsolatos rajzait, hogy azokból kiállítást állítsanak össze az ünnepségre a Teleház udvarán. A kérés válaszra talált, rajzok tucatjait láthattuk kiállítva, melyeken éppen úgy ott volt a kaszáló, mint a kombájnon ülő munkás, a marokszedő asszony, de már a malom, liszteszsák és a kemence is megjelent. Apropó kemence, alig értük a helyszínre, a nőszervezet tagjai máris hozták a hagyományos, úgynevezett kemencés zsíros lángost, ami a legegyszerűbb recept szerint készült (liszt, élesztő, só, víz, miután kisült, lekenik zsírral), s mint a legegyszerűbb dolgok általában, ez is nagyszerűen sikerült. Szusszanásnyi idő után a fiatalok aratást (is) idéző nótákra perdültek táncra, melynek szövege szerint azért tudnának vágni olyan sűrű rendet a réten, hogy kilenc kislány nem szedné fel a héten.
Népi gyerekjátékok
Az udvar hátsó részében népi gyerekjátékokat lehetett kipróbálni, melyek során kiderült egyrészt, hogy eleink milyen találékonyak voltak, amikor még gyerekeik pajkosságát úgy kellett lekössék, hogy nélkülözniük kellett a számítógépes játékokat, másrészt kiderült, hogy nem is olyan könnyű gólyalábon egyensúlyozni, célba dobni, hárman egyszerre lépni, vagy a csőben görgő diót kigurulásakor kalapáccsal elütni. Kézműves foglalkozás során szalmát lehetett fonni, kalászos díszt lehetett készíteni. Aki régebben nem járt a nevezett Teleház udvarán (mint alulírott is), az rácsodálkozhatott arra, hogy a kert végében lévő telekkel “összenyitották” azt, amott pedig úgynevezett leventeház van. Hogy az mi is? Erről egy következő írásunkban szólunk.
Rencz Csaba
erdon.ro

Nyolcadik néptánctábor Félegyházán
Idén is Biharfélegyháza adott otthont a Partiumi Néptánctábornak, melyet már nyolcadik alkalommal rendeztek meg a hagyományőrző néptáncosok örömére.
Augusztus utolsó egész hetében a megye több helységéből érkeztek a csoportok: Micskéről a Görböc, Belényesújlakról a Rezgő, Biharszentjánosról a Szentjánosbogarak, Paptamásiból a Gilice, Margittáról a Gyöngyvetők néptánccsoport tagjai, Berettyószéplakról az újonnan alakult helyi csoport. Az említettek mellett voltak résztvevők a helyiek mellett Nyüvedről, Pelbáthidáról, Nagyváradról, illetve a Szilágy megyei Kémerről is. Hétfőtől péntekig közel 80 gyerek sajátította a balázstelki, kisküküllőmenti tájegység, illetve a tövisháti, szilágysági régió táncanyagának alapjait. A haladókat Máté Gergő és Sipos-Hodgyai Edit, míg a kezdőket Erdei Sándor és Hodgyai Edit oktatók ismertették meg az említett néptáncokkal. A hétfő délelőtti megnyitón Kelemen Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki, hogy Biharfélegyháza újra házigazdája lehet a tábornak. Fellépett a Soroglya zenekar, amely az oktatás és táncházak zenéjét szolgáltatta (Dallos Levente prímás, Bacsó László brácsás, Kelemen-Paksy János bőgős). A műsort a Görböc mezőségi tánca tette színessé, míg Demeter Krisztina micskei tanuló népdalcsokra adta meg az alaphangját az egész hetes éneklésnek.
Előadások
A tábor programja lehetőséget teremtett a délelőtti és délutáni órákban a néptáncoktatásra, melyet délben népdaltanítás, illetve az ebéd utáni órákban quilingezés töltött ki Rácz Imola irányításával. A hét folyamán a következő előadásokkal is gyarapíthatták tudásukat a táborlakok: A táncház-mozgalom története és közösségépítés; Rovásírás; Őfelsége – A Magyar Szent Korona – az elméleti ismereteket Záhonyi András Budapesti íráskutató előadásából meríthették a résztvevők. A szervezett programok mellett mindig mAradt idő a futballozásra, locsolkodásra, szalonnasütésre és tábortűz gyújtására, a napokat pedig az esti táncházak zárták, kitűnő alkalmat nyújtva a közösségformálásra, ismerkedésre, további gyakorlásra, tanulásra. A péntek délutáni gálaműsor elhozta a búcsú idejét. Az összegyűlteket Hodgyai Edit programfelelős köszöntötte, ugyanakkor kiértékelte az elmúlt hét tevékenységeit is. Szabó Ödön képviselő is üdvözölte a szép számban megjelent szülőket, köszönetet mondva nekik és az oktatóknak a gyümölcsöző közös munkáért, az áldozatvállalásért, a jövő nemzedékének nyújtott felbecsülhetetlen értékekért, a tudás gyarapításáért. Fontosnak tartotta, hogy a néptáncosok az év folyamán is találkozhatnak egymással több rendezvényen is, melyek közül megemlítette a Partiumi Néptánctalálkozót és a Fekete Körös-völgyi Magyar Napokat.
“Még egy hét!”
Kelemen Zoltán örömét fejezte ki, hogy Biharfélegyháza kedvező infrastruktúrájával, szépen megújuló kultúrházával képes egy ilyen tábort ellátni, befogadni. ugyanakkor üdvözölte a szülők és oktatók törekvéseit, hogy hagyományos kultúránk tovább örökítésének lehetőségéhez hozzájárulnak. A gálaműsor lehetőséget adott úgy a haladó, mint kezdő csoport heti tevékenységének bemutatására, a Bacsó lányok, Eszter és Ágnes tolmácsolásában pedig felcsendülhetett pár népdal is a héten elsajátított gyűjteményből. A táborlakók idén is elégedetten, a jövő évi viszontlátás reményével, a „Még egy hét!”-rigmussal búcsúztak egymástól. A rendezvény támogatója volt Biharfélegyháza Polgármesteri Hivatala, a Communitas Alapítvány, a Jakó Zsigmond Általános Iskola, a Miskolczy Károly Általános Iskola, médiatámogató a Bihari Napló, szervező a Görböc Néptáncegyüttes.
erdon.ro

Száz éve született Jakó Zsigmond
Jakó Zsigmond születésének mai centenáriumát szinte egyöntetű – megmagyarázhatatlan – hallgatás övezte az egész Kárpát-medencei magyar nyilvánosságban, ezt próbáljuk némiképp jóvátenni…
A neves, Széchenyi-díjas magyar történész, művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, paleográfus, egyetemi oktató, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, Jakó Zsigmond Pál 1916. szeptember 2-án született a Bihar vármegyei, Berettyó menti Biharfélegyházán. Az erdélyi magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt a 20. század második felében, levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és közlései, valamint Erdély történetére, művelődéstörténetére vonatkozó munkái hiánypótló jelentőségűek.
Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, történelem–latin nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét 1939-ben szerezte meg. 1939–1941-ben a Budapesti egyetem Mályusz Elemér vezette Magyar Népiség- és Településtörténeti Intézetében dolgozott, majd 1940–1941-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka volt. 1941-ben Kolozsvárra költözött, s az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa lett, 1945–1950 között pedig igazgatóként irányította az archívum munkáját. Ezzel párhuzamosan 1942-től a Kolozsvári tudományegyetemen oktatott tanársegédként, 1945-től előadótanárként, 1947-től nyilvános rendes tanárként egészen 1981. évi nyugdíjazásáig. Mindeközben, 1949 és 1968 között a Román Akadémia Kolozsvári Történeti Intézetének munkatársaként is tevékenykedett. 1990 és 2002 között az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke volt.
Tudományos érdeklődése elsősorban Erdély középkori és újkori történetére és művelődéstörténetére irányult, ezen belül behatóan vizsgálta az erdélyi magyarság népesedés-, település-, művelődés- és gazdaságtörténetét. Munkássága a történeti segédtudományok terén is kimagasló volt, az ő nevéhez fűződik az Erdély történelmére vonatkozó levéltári iratanyag tudományos igényű feldolgozásának és regesztázásának (tájékoztatási célú, az egyes iratok szintjén készült segédlet elkészítésének) elindítása, az ezzel foglalkozó levéltári kutatók kinevelése is. Erdélyi és magyarországi levéltárak anyaga alapján páratlan részletességgel tárta fel, dolgozta fel és adta közre a régió történetére vonatkozó forrásokat, okleveleket és egyéb iratokat. Összeállította az 1542 előtti erdélyi okleveleknek, az erdélyi fejedelmek Liber Regiusainak, a kolozsmonostori káptalan és hiteleshely jegyzőkönyveinek, az erdélyi vármegyék és városok 17. századi protokollumainak (tanácsülési jegyzőkönyveinek) tudományos igényű regesztáját. Élete legnagyobb – egyben utolsó – vállalkozása az Erdély középkori történelmére vonatkozó iratanyag teljes körű közreadása, az Erdélyi okmánytár megjelentetése volt. Ugyancsak levéltári kutatásain alapuló művelődéstörténeti vizsgálódásain belül különösen fontos szerepet kaptak az íráskultúra történeti áttekintésére, a középkori latin írásbeliségre vonatkozó paleográfiai kutatásai.
A második világháború és a társadalmi-politikai átalakulás árnyékában hathatósan közreműködött az erdélyi magyar magánlevéltárak anyagának megmentéséért. A Századok című történelmi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt.
Jakó aktív szerepet vállalat a tudományos közéletben, amit számos romániai és magyarországi társasági tagsága tanúsít. Tudományos eredményei elismeréseként 1970-ben a Román Társadalomtudományi Akadémia rendes, 1988. május 9-én a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, s 1996-tól ugyancsak tiszteletbeli tagja volt a Román Akadémiának. 1937-től részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájában, amelynek 1990 körüli újjászervezésében aktívan részt vett, s 1990–1994 között az egyesület elnöke volt, 1995-ben pedig tiszteletbeli tagja lett. Tagja volt a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, 1986-ban a Magyar Történelmi Társulat tiszteletbeli tagjai közé választották, 1990-től pedig a Magyar Történészek Világszövetségének társelnökeként tevékenykedett.
Számos díjjal és címmel ismerték el munkásságát Magyarországon és Romániában egyaránt: az MTA Kőrössy Flóra-jutalomdíja (1942), a Lotz János-emlékérem (1991), a Pro Cultura Hungarica díj (1991), a Kemény Zsigmond-díj (1995), a Kriterion-koszorú (1995), a Széchenyi-díj (1996, a romániai magyar történetírás terén végzett kiemelkedő tudományos munkásságáért, az erdélyi magyarság társadalom- és művelődéstörténetét feldolgozó tevékenységéért), az MTA Pro Scientia Hungarica (1996) és Arany János-érme (2003), valamint a Magyar Örökség díj (2005) birtokosa volt. 1990-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia, 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avatták.
Főbb művei: Bihar megye a török pusztítás előtt, Budapest, 1940; A gyalui vártartomány urbáriumai, Kolozsvár, 1944; Istoricul manufacturilor de potasă din Valea Ungurului şi Călin, Cluj, 1953; A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története: Adatok az erdélyi kapitalista erdőgazdálkodásnak és a nagybirtok ipari vállalkozásainak a kezdeteiről, Bukarest, 1956; Az otthon és művészete a XVI–XVII. századi Kolozsváron: Szempontok reneszánszkori művelődésünk kutatásához, Kolozsvár, 1958; Instrucțiuni arhivistice ale oficiilor din Transilvania 1575–1841: Problema reorganizării arhivelor vechi din Transilvania, Bucureşti, 1958; Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata, Kolozsvár, 1964; Ismeretlen magyar drámai emlék a XVI. századból, Bukarest, 1965; Scrierea latină în evul mediu, Bucureşti, 1971 (Radu Manolescuval); Írás, könyv, értelmiség: Tanulmányok Erdély történelméhez, Bukarest, 1976; Philobiblon Transilvan, Bucureşti, 1977; Nagyenyedi diákok 1662–1848, Bukarest, 1979 (Juhász Istvánnal); A latin írás története, Budapest, 1987 (R. Manolescuval); A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei 1289–1556, I–II. köt., Budapest, 1990; Erdélyi okmánytár: Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez I.: 1023–1300, Budapest, 1997; Társadalom, egyház, művelődés: Tanulmányok Erdély történelméhez, Budapest, 1997.
Kolozsváron huny el 2008. október 26-án. 2009-ben emléktáblát helyeztek el szülőfaluja református templomának falán. Nem találtunk hírt arról, hogy ma, a Jakó-centenáriumon akár Félegyházán, akár másutt megemlékeznének róla…
Megjegyzés: Jakó Zsigmond életművéhez tartoznak:
Jakó Zsigmond: Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei I. /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2005. - Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez/
Jakó Zsigmond, Erdélyi okmánytár I. 1023—1300. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1997/
Jakó Zsigmond - Erdélyi okmánytár II. (1301-1339) /Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2004/
Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár III. (1340-1359) /Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2008/
[Jakó Zsigmond halála után is folytatódott a kiadás]
Erdélyi Okmánytár IV. 1360-1372 - Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez
Hegyi Géza - Jakó Zsigmond - W. Kovács /MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2015/
itthon.ma

Befejezték munkájukat az anyaországi Hegyköz értékfeltárók
A Hegyköz Kollégium keretén belül hatvan személy dolgozott 2015 őszén és 2016 tavaszán, hogy felleltározzák a Hegyköz értékeit és hungarikumait, ennek eredményét mutatták be szombaton délután a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciatermében.
Zsúfolásig megtelt a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciaterme 2016 szeptember 9-én, szombaton délután, amelyen az anyaországban létrehozott Hegyköz Kollégium munkatársai számoltak be a térség településein végzett értékfeltáró munkájukról.
Lezsák Sándor a Lakiteleki Népfőiskola vezetője, a Hungarikum Bizottság tagja megnyitó beszédében szólt arról, hogy ezen szervezetek támogatásával 2015. november 20-án vette kezdetét a Hegyköz Kollégium, amelynek küldetése és célja a határon átívelő magyarság értékeinek feltárása, a külhoni magyar értéktár bővítése, és azon értéktár megőrzése a jövőkor számára.
Az adatgyűjtésben hatvan személy vett részt az ország számos egyeteméről érkeztek lelkes hallgatók és tanárok, akik betekintést nyerhettek a határon túli magyarság mindennapjaiba, megismerkedhettek a helyi szpecialítású ételek, italok készítésével, a települést jellemző hagyományokkal, népszokásokkal, nyelvi kifejezésekkel.
A Hegyközben 19 településen dolgoztak, kutattak, leltározták fel közösségi értékeinket: Biharfélegyháza, Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Sitervölgy, Szalárd, Szentjobb, Tóti és Vámoslázon.
A lelkes kutatók két alkalommal is jártak ezen településeken és végeztek értékfeltáró munkát, 2015 őszén és 2016 tavaszán, amely munkában nagy segítséget nyújtott Dukrét Géza nyugalmazott tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság megalapítója, akit egyben megválasztottak a Hegyköz Kollégium szakmai vezetőjévé is. A tanár úr köszöntőjében két javaslatot is tett a jelenlévőknek, polgármestereknek: – hozzanak létre egy Hegyköz Értéktár Bizottságot, amelynek tagjai javaslata alapján további értékek kerülhetnek be az értéktárba, a másik javaslat pedig a Hegyköz turizmusának fellendítése, hiszen nagyon sok értékünk van, amit érdemes megmutatni másoknak is, ezeket kis füzetekbe összefoglalni településenként.
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője köszönetet mondott azoknak, akik kigondolták, megszervezték, finanszírozták majd feltérképezték értékeinket, hiszen ezek a mieink, a mi magyar közösségeinkké, „(…) érték ember nélkül nincs ma, érték közösség nélkül nincs és főleg magyar érték magyar közösség nélkül nincs, ügyeljünk tehát magyar értékeinkre” – mondta a képviselő. Ezt követően a Hegyköz Kollégium keretén belül dolgozó érték feltáró csoportok tagjai két részben, kivetítős előadásban mutatták be a településeken végzett munkájukat, a kutatás eredményeit, a településeken munkájukat segítő embereket, különlegességeket, érdekességeket, majd elemezték az általuk tapasztaltak alapján a település előnyeit, hátrányait, és a kínálkozó lehetőségeket.
Az előadás első részének kezdésekor és befejezésekor a Kunsági Táncegyüttes mutatkozott be a jelenlévőknek verbunkosokkal, csárdásokkal, míg a második rész kezdésén és befejezésén Mészáros Eszter Henrietta tanuló, hegyközcsatári népdalénekes előadásának tapsolhattak.
Zárszóként Lezsák Sándor, aki a Magyar Országgyűlés alelnöke is, megköszönte, mindenkinek a segítséget, a munkát, a településeken megszólított személyek hozzáállását, majd idézett Eszterházy nádortól, aki többek között azt mondta: „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is” – idézte Lézsák Sándor a nádor szavait.
A rendezvény állófogadással ért véget, amelyen az érintett személyek ismerkedtek, barátkoztak, hiszen a bemutatón látottakat hasznosíthatja mindenki saját közösségében.
Tóth Zsigmond
erdon.ro

Honismereti táborok a sikeres társadalomért
Pénteken folytatódott a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) előadássorozata a váradi várban. A táborok szerepe az ifjúság honismereti nevelésében címmel tartott előadást Kecse Gabriella magyar–néprajz szakos tanár, és az eseményen megjelent Dukrét Géza, a PBMET elnöke is.
Kecse Gabriella a „tábor, honismeret, tájház” kulcsszavak köré építette előadását, ő ugyanis a Nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke, amivel hét éve szervez táborokat karöltve a berettyóújfalui Bihari Múzeum Baráti Körével. Táborainak célja a gyermekek honismeretének növelése, önismeretük fejlesztése, ok-okozati és felismerő gondolkodásmód formálása, illetve identitástudatuk erősítése. Mint mondta, sikeres társadalom is csak akkor létezik, ha annak tagjai tudják, hogy honnan hová tartanak. Véleménye szerint ezért szükséges a mai fiatalokkal – akik egyébként egy erősen ingergazdag világban nőnek fel – megismertetni épített örökségeinket, hagyományainkat, melynek egyik alappillérét alkothatják ezek a honismereti táborok.
Kecse beszámolt idei táborukról, melyet dr. Krajczárné Sándor Mária muzeológussal közösen szervezett. 28 táborozóval ellátogattak Létavértesre, Biharfélegyházára, illetve az egykori Herpályra is. Idei témájuk a népi gyermekjátékok gyűjtése volt, melyhez egyébként, mint mindig, most is kihasználták a környék adta lehetőségeket. Kecse, mint mondta, a múzeum-pedagógia alapján igyekezett a gyermekek minél több érzékszervét bevonni a felfedezésekbe, illetve a kompetencia-fejlesztő oktatást is alkalmazta, hogy így kézzel foghatóbbá váljon számukra a múlt. Táborainak célja továbbá az erkölcsi nevelés, nemzeti azonosságtudatra, felelősségvállalásra, önkéntességre, környezettudatosságra való nevelés. Azt is elmondta, hogy az ő módszere a történelmi és holasztikus szemléletű felfogás tanítása, hogy megértesse a gyerekekkel a történéseket és az azok közötti összefüggéseket. Ehhez különböző játékos feladatokat kaptak a gyerekek, Kecse példaként kiemelt egy olyan csapatépítő játékot, ahol a táborozóknak családokat kellett alkotniuk, és maguknak kiválasztani, hogy ki legyen a családfő, ki milyen szerepet kapjon a kis közösségekben.
Előadása zárásaként képeket láthatott a hallgatóság a táborokból kézműves foglalkozásokról, a táborok helyszínéről, oktatótermekről, és olyan emlékhelyekről, ahova közösen látogattak el (biharfélegyházai református műemléktemplom, Turul-emlékmű vagy a herpályi csonkatorony).
A rendezvényt Dukrét Géza zárta, aki szintén szervezett hasonló jellegű táborokat 1993–2006 között, amelyeket röviden, átfogóan ismertetett a hallgatósággal, majd megköszönte Kecse Gabriella előadását. Legközelebb két hét múlva, szeptember 27-én tart majd előadást A református iskolák államosításának története Nagyváradon címmel Kupán Árpád történész.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ötvenhatosokat tüntetnek ki
Péntek délután 18 órakor, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az RMDSZ szervezésében Bihar megyében élő ’56-osokat tüntetnek ki. Vetítés is lesz és megtekinthető az MM Pódium műsora.
A csütörtöki beharangozón Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke arra hívta fel a figyelmet: az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából az RMDSZ országos és megyei szinten is elindított egy kezdeményezést, hogy méltóképpen emlékezhessünk azokra a hősökre, akik kiálltak a szabadságért, hiszen mint köztudott, a hat évtizeddel ezelőtti eseményekben erdélyi, illetve partiumi személyek is érintve voltak. A hála és a tisztelet jeléül a még élők egy-egy, az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló ezüst emlékérmet, valamint oklevelet vehetnek át. Úgy fogalmazott: természetesen tisztában vannak azzal, hogy a szenvedéseikért és meghurcoltatásukért nem tudják kárpótolni őket, de kötelességüknek érzik ezt a gesztust, illetve példaképként szeretnék bemutatni őket a mai fiataloknak.
Nagyváradon az ünnepséget péntek délután 6 órakor tartják a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, melynek keretében levetítenek egy kisfilmet is, melyben megszólalnak az érintettek. Hat személy fogja átvenni a kitüntetést, akik érintve voltak a váradi perben, ők ugyanis jelenleg is Bihar megyében élnek: Dalos Árpád, Szilágyi József, Oláh János, Petri József, Bodnár Márton és Török László. Rajtuk kívül ugyancsak elítélt volt Újlaki István Csaba, Kerekes Attila, Takács Ferenc, Sárközi Endre, Sotanyi József, Tasi Gyula és Bikfalvi György.
Előadás
A rendezvény emellett az MM Pódium Színház is fellép, a Hulló csillagok című történelmi drámával. Meleg Attila, a társulat vezetője kifejtette: az ’56-os emlékbizottság az év elején pályázatot hirdetett a forradalom 60. évfordulója kapcsán, ugyanis viszonylag kevés irodalmi alkotás készült az akkor történtekről. Több mint ezer pályamű érkezett, melyek közül Petrusák János drámája bekerült az első öt közé. A határon túl is be akarták mutatni, valószínűleg ezért esett a választás az MM Pódiumra. Tizenkilenc szereplője van, olyan gyerekek, fiatalok is, akik a Mini Pódium színjátszó csoportnak a tagjai, illetve a Bihari Naplóban meghirdetett casting nyomán kerültek be a produkcióba Éradonyból és Biharfélegyházáról. A darabban feltűnnek úttörők, fiatal forradalmárok, a Nagy-család drámája révén felnőttek is, és mivel egy amatőr rádiós az egyik főszereplő, a Szabad Európa és a Kossuth Rádió hallgatásával nem csak a budapesti, hanem a magyarországi vidéki, valamint a partiumi és erdélyi események is fókuszba kerülnek. Október 30-án különben Élesden, november 4-én Nagyszalontán, 6-án Monospetriben, 10-én Székelyhídon lépnek még fel, és szóba jöhet még Berettyószéplak és Belényes is.
A sajtótájékoztató második felében az ötvenhatos Török László idézte fel a Szabadságra Vágyó Ifjak szervezete megalakulásának történetét, a korabeli hangulatot, a börtönben töltött időt.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Emléktáblát állítanak egy emlékkonferencia keretében Jakó Zsigmondnak
A Partiumi Keresztény Egyetem által szervezett Jakó Zsigmond-emlékkonferenciára a neves professzor születésének 100. évfordulója alkalmából kerül sor november 24-én Nagyváradon.
A Széchenyi-díjas romániai magyar történész, művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, paleográfus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, Jakó Zsigmond Pál a Berettyó menti Biharfélegyházán született 1916. szeptember 2-án, Kolozsváron hunyt 2008. október 26-án. Az erdélyi magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt a 20. század második felében, levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és ‑közlései, valamint Erdély történetére, művelődéstörténetére vonatkozó munkái hiánypótló jelentőségűek.
A Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében kezdődik 14 órakor a csütörtöki emlékkonferencia, amelynek keretében sor kerül a Jakó Zsigmond-emléktábla leleplezésére (Deák Árpád alkotása) az egyetemi székház belső udvarában.
Íme a részletes program:
14.00 A Jakó Zsigmond-terem felavatása (földszint, E15-ös terem)
Köszöntő: Pálfi József rektor
14.15 Jakó Zsigmond életrajza – Sipos Gábor történész
14.30 Megemlékezés Jakó Zsigmondról – Kupán Árpád helytörténész
14.45 Andrejszki Judit énekel
15.00 A partiumi Jakó-emléktáblákról – Dukrét Géza helytörténész
15.10 Gyulai Sándor hajdúböszörményi iskolaigazgató köszöntő levelét Hermán M. János ismerteti
15.20 Jakó Zsigmond és Micske – Gavallér Lajos lelkipásztor
15.30 Jakó Zsigmond és Hegyközkovácsi – Forró László lelkipásztor
15.40 Jakó Zsigmond és Biharfélegyháza – Szabó Zsolt lelkipásztor és Tiponuț Mónika iskolaigazgató
16.15 A Jakó Zsigmond emléktábla bemutatása és leleplezése
16.30 Meleg Vilmos szavalata
16.50 A Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére (Kolozsvár, 2016) című emlékkötet bemutatója – Sipos Gábor
17.00 Filmbemutató: Invokáció – Gulyás László és Árva László Jakó Zsigmond életéről készített filmje
itthon.ma